DIENES OTTÓ

KOMPOZÍCIÓ KEZEKRŐL

Georgina Fluccus úrhölgynek ajánlom

D. O.

2

TARTALOM

FELJEGYZÉS ŐSZI DÉLUTÁNONTAVASZAZ ÚT

NYÁRI ÉJSZAKAFORDULÓ VILÁG

MOSOLY ÉS VIRÁGÖNARCKÉP GYERMEKKEL

ÓDA AZ ÚSZÓKHOZSÁNTA FAUN DÉLUTÁNJA

A BIZONYOSSÁG OSZLOPAINAK TÖVÉBENÓ KEDVESEM MONDD

ÖREGEMBERSISAK KŐ VIRÁGMADÁR SUHAN

VÁRTALAK DE AZ ÁLOM FELOLDOZOTTNYÁRI VÁZLAT

ALGIR 1962 MÁRCIUSMINDENNAPI PROMÉTHEUSZ

KOMPOZÍCIÓ A REMÉNYSÉGRŐLMAGÁNYOS CÉDRUS

ÁLOMEGYSZERŰ SZAVAK

KISFIAMNAK KI FÖLDÜNKRE ÉRKEZETTGALAMBOK A VÁROS FELETT

KOMPOZÍCIÓ KEZEKRŐLAKI ELTŰNT

VACSORA NAGYAPÁMMALJELENÉSEK

LÁTOMÁSOKA KÉT TESTVÉR

KIRÁNDULÁSOKDélutáni verőfényben - Télen a Mátrában

A kakukkÁlmodban - Máriácska

Majd egyedül

GRAMMATIKAPILLANATOKBICIKLISTÁK

PAS DE DEUX AVAGY A BÚCSÚZÁS ELŐÉRZETE

3

MELANCHOLIAA Hiány Érzete - Magritte Kiállítására - Ősszel Kertben

Meglövetett FátzánMobil - Köztéri szökőkút - Tufapincében

Boszorkányősz - KőfalhallucinációLeltár figurával

Rondeau azokról, kiknek szájok némaAz Ólomkatonanapok Felvonulása

A metafizikus feljegyzése - Kodak: The Best QualityTelegram a kozmoszból - Suppiluliumas pecséthengerének felirata

A Nagy Célok Emlékkönyvébe - Jelzések tanaEgy agyagtábla kibetűzése - Fejfámra - Vagyok

Mát lá táriPillanatcsapda - Egy festmény gépies leírása

REKVIEM A SZERELEMÉRT

AZ ÉRTELEM HÚRJAII. ŐsgörgetegII. Méheskocsi

TÁJKÉP MADÁRSEREGLETTELVERONIKA KENDŐJE I-V.VERONIKA HÍVOGATÁSA

DALOK VERONIKA TÁVOZÁSAKORIMÁDSÁG SZERELEMFÉLTÉSBEN

TAVASZVÁRÓ FOGANTATÁSGEORGINA EMLÉKKÖNYVÉBE

A HALOTT PILLANGÓEMLÉKKÖNYVBE

AZ ÓDON SZENTJÁNOSBOGÁRCÍM NÉLKÜL

DANTE A BANTU NÉGEREK KÖZÖTTVÁRAKOZÁS

TÖREDÉKŐSZI JELEK

LUCIDUM INTERVALLUMKÉRDEZŐ VERS

AZ UTOLSÓ VISSZHANG

4

FELJEGYZÉS ŐSZI DÉLUTÁNON

1.

Életem titkos szigeteirőlnéha felém üzenegy rég eltűnt pillanat

mint álmokbanvázákedényekmegpenészedett régiségekpatinás szájú ezüstpénzés egy vízcsobbanás

hogy jönneka színes üzenetekparányi villanások

2

szép fejem merre röpülszszép fejem merre röppenszszelíden merre visz a felhős dédelget puha álomkéz

kutatlak földön és égbenfényben a fában a házbana kőben a sárban

szép fejem felhő óriásszép fejed merre röpül márszép hajad körüllebeg márszép fejed felhő óriás

s csak a szél vár csupán

3

dalra perdül az arany járdagyémánt cipők koppanása

vízen csobban ezüst kristálycsak az hallik csupán

5

kicsiny kis tündér hegedülcsobbanó vízben elmerül

boldogság lesz a fájdalommert valami fáj nagyon

dalra perdül az arany járdagyémánt cipők koppanása

4

a varázslat tartotta városezüst színben égtek a házakragyogó kontúrokon játszott a fénya házak csücskei belefúródtakaz ég láthatatlan áramlásába

az utcákon vibrált az életa vidámság élt de hangtalanula házak falára kacagott a szájkapzsi szemek keresték egymásts vágyakban bukdácsolt a dallam

csak nyüzsgött és nyüzsgött mindenmég a házak is nyüzsögtekmint holmi élőlények

de az ezüst szín egyre halványabb letts a városra egyszerre ráömlött a sötétcsak a lámpák ragyogtak szerényenaz ide s tova futkosó emberek fölött

5

magam vagyok s csak a boldogság vans frigyünk még messze ahhoz...két kézzel szórnám az aranysugarakatvégigdalolnám a végtelen idő-utats mint csengő szárnyaló dallamkörülsimogatnálak

6

aranyak az éjek miket nem álmodokfájón epedő boldog sóvárgásde oly jó a közeli...

6

7

mint inga szálaing a semmiségbeénem a messzeségbe

magányos éjjelálmodva tétlenszakad feneketlenmélybe

8

vak óriás csizmám a homály...

9

innom kell mert szomjas vagyokkristályt karátos csillogó bortmely olyan mint a jég s az üvegmely olyan mint hulló őszi délutáninnom kell mert szomjas vagyok

a végtelen fényes eget adjátokmert én tiszta akarok lennitiszta mint a kristályok mélyetörékeny mint a fínom üvegáttetsző mint a prizmas mint a szivárvány sokszínű

adjatok innom mert szomjas vagyokadjatok erőt hogy gyűjtsem a napsugaratmert kell nekem a fénymert én visszaadom a drága fénytmert énrajtam törik meg a szivárványmert énbennem lesznek színek a fényből

10

egy öreg néne esernyőjeleugrott az emeletrőlegy kis konzervdobozelszaladt az anyukájától

7

11

aranycsengésű szalmaszálakálomködös bódulatábanmérhetetlen messzeségekbőlkipattanó buborékokegymást keresztező vonalakvégtelen szabálytalanmozaik összevisszaságfoszforeszkáló alakokháromszögképű elmosódásokletérhetetlen messzifájdalmas szétmállásüvegbura csilingjevakító sugárkévéka kiterített semminősbarlang és állatvízióktetszhalott álom

12

zöld ezüst arany feldöntött festékesdobozokvörössel rajzolt kontúrvonalakszivárvány ecsettel festett vásznakszínek zenéje elhangzó éneka fák meztelensége évmilliók feltárt magánya

szürkeségünk sohasem jajdul arany színekkéminket nem szépségünkért csodálnak a fákha csodálhatnak valamiért

ó bár lebeghetnék a föld és a semmi közötts színeimmel tarkíthatnám a pusztaságotbársonnyá tenném az élők lépteitvagy fennakadnék a csillagok közötts ott hamvadnék el a tűző nap alatt

13

én mást szeretnék nem azt amit a kimért utakon megtalálhatoka tudást könyvtárak katalógusai mérikkezem nem érintheti azt amit végtelen tudásszomjam kívána tudás forrását az ember épített csatornákon vezeti el

8

nemén kiáradó vad folyón akarom megvívni harcomat ahol a végtelenségnek nem kötnek számokkal ellátott cédulát a nyakábamindig mást akarok mint amit tehetek vagy tehetnéka történelem minden éve létrafok s a létra függőleges az emberifogalmak rendszerében és szédítősehol máshol de itt tériszonyom vancsak a létrafokokat láthatom amelyeket görcsösen szorítoka panorámát elzárja a félelemvagy csak festett képeket láthatok melyeken már megszáradt a valóságrepülni kell tanulnom hogy elhagyhassak minden támasztmegváltozott formáimnak nem lehet számaátélem az élő és élettelen mindenségets aztán talán lábra tudok állni

14

csak a tenger szenvedélyébenlobogjak legyek örök szenvedély

15

jaj eljön-e a gyilkos tavaszmely rothadt gyümölcsöt érlels gyilkos fertelem tüzébenégnek majd sebek

s a hitvány akaratmár nem segít semmin.

1957

9

TAVASZ

Szép és drágamívű szavakat szóroka szavak aranypénzeit pengetem a homokrahogy örülj nekicsodálatos amforákat tárok fel létünk ókorábóls újból meglelem a teérted kivirágzó szavaknehézveretű ezüst és aranypénzeithogy örülj neki...

és keress nekem kagylószavakat a tengerektavak és folyóvizek vízi világábankeress nekem madárszavakatszitakötőszavakatés keresd meg a virágok szavaitaz emlékezet szétpattanó burkainak szavaitszórd rám a sosem-sejtett szavak zuhatagáttárd föl bennem életem romvárosainak megkövesedett szavaita levegő szavait

és

a színes szavak zuhatagábankibomlik bennünk emberi életünk tavaszi virágzása.

10

AZ ÚT

Mélyen él bennem egy úts mindig előtűnikemlékezetem völgyeiben s a hegyek lábainálvisszahozhatatlanul és szemrehányónmert megsajogtatott messzi-fasoros hívásávalde én eltértem ferdeszögben

a hegyekbe vezetett az úta régmeleg éjszakában

megcsikordulnak a kövek

ott fut most is mint régende mélyen és szomorún fészket vert bennemez az útéletem útjainak gyűjtőmedencéje.

11

NYÁRI ÉJSZAKA

Belépek a nyári éjszakába, hűs folyó homokparti áramlásába,és testvérem lesz az éjszakai virágok illata,

a szél erotikus testisége,a sötétbe öntött világ ezernyi neszezése,az ösvény fehérsége a patak partjánés a víz-növény-szív összekeveredése.

S a sötétbe borított világ vizeiben tudom csak igazán felmérni a fény, a nappal megfejthetetlen talányát,mert az éjszakában az emberben él a nappal.

A színek, a virágok és az ég színei nyugodni tértek, de a Nap, az éjszaka tengereinek kincseket kereső búvárja felbukkan majd, s magával hozza az alvó színeket, a világosság igazi hangjait.

A szél megremegteti a testem,s férfias vágyakozás kerget utánad,a víz-növény-szív összekeveredésébenszép tested és szemed fényessége híva nyári éjszaka illatozó fűágyára.

Belépek a nyári éjszakába, hűs folyó homokparti áramlásába,az illatok és hangok formátlan szívébe,a víz-növény-szív testvéri világába.

12

FORDULÓ VILÁG

A hegyekből jöttem, oly jól ismerem őket.Ismerem az erdők rettenetét, amikor már csakegyetlen keskeny rés marad a reménységnek.Ismerem a szelíden lejtő völgyek zöld ívelését,növényzuhataggal benőtt gombaszagú hegyipatakokat,és ismerem a fészkéből kihullott óriás madárfiókátés a halott vaddisznó fehérlő csontokkalkeretezett csendéletét.

A hegyekből jöttem le a mezők tágas levegőjére.Az utolsó dombok lépcsőiről előléptems most fürdök a napfény természetes magyarázatában.És tégedet is megleltelek virágtenger közepén.Szép barna szemed, magas homlokod nekifordult a fénynek.

Íme leérkeztem hegyeimből emlékeimmel és örömeimmel,bánataimmal és a világ minden rettenetével.Nyíladozó szememben új magyarázattal születnek a színekés hangod tisztasága üzeni életünk tavaszi jóslatát.

Íme leérkeztem és magamhoz ölellek.

És amíg keressük testvéreinket, lassan fordul a világ.

13

MOSOLY ÉS VIRÁG

Paál Lajosnak

Emlékszel barátomSuhantak a dombokÉs a motor kerekei alatt az útCsak elindultunk valahováHogy telekiabáljuk a tavaszi mezőketValamikor évekkel ezelőttEgy orgonásnálLeszedtünk egy ölnyi virágotS a városba visszatérveOdaadtuk valakinekMosoly született a szemébenÉs azóta is minden májusbanKivirágzik.

14

ÖNARCKÉP GYERMEKKEL

A tiszai évek emlékére

1

Vidám furulyaszóval vonulok emlékeimmelTáncot lejtek kecsesen a zöldfűvű völgybenMeztelen talpam alatt nedves homok mesteri kavicsokDrága hideg patak áztatja a lábamÉs fröccsen a csobbanó hab a páfrányokra.

Megyünk föl a hegyekbe emlékeim és énVidám furulyaszóval vonulunk madársereggelZöld sárga piros azúrkék hangok úsznakBogár-virág-zümmögésben megpihenünk egy hegyélenVirágok tövében.

Sugárhajú kisfiam viháncol a rétenRiogatja a madarakat simogatja a virágokatPiciny ujjával letépi a szárról a fejetÉs csak csodálja a fákat és a lepkéket.

Szépséges kisfiam virág a rét hajlatánMadár repülő madár s testvérei a fákSzemében parttalan csillogás...

2

Lejtem a táncot vidám furulyaszóraTisza-testvérem kagylós lapályánCsónakot reparál vénséges nagyapámEz a folyó szívemen folyik át...

Vidám furulyaszóval vonulok emlékeimmelTáncot lejtek kecsesen szívem Tisza-partjánKedves földem kedves vizemKedves arcaim néznek rám.

15

ÓDA AZ ÚSZÓKHOZ

Az egri évek emlékére

Csodaszép szellős világ és napfényes gyerekkori csodák között Tűnnek elő az úszómedencék az uszodák.Az igazi úszók kék és zöld vizű medencékbe ugrálnak bolondoznak egymással.Ugródeszkákról a levegőbe penderülnek és megszaltóztatják a világot.És a pezsgő vizekből ezüstös buborékokat eregetnek a felszínre.A vízben nincsenek ösvények és utak s csak versenyekkor parcellázzák fel a vizet.Szívük minden melegét és testük minden erejét beleadják a nagy versenyekbe és a győzelem után jól megszorítják a lányok derekát és a lányok a fiúk derekát.Karuk lábuk mellük izmai megfelelnek a halak uszonyainak és a madarak szárnyainak.A víz korlátolt lehetőségéből kijuthatnak a világ korlátlan lehetőségébe a világ nagyvárosainak úszómedencéibe.Az úszók ezek az izmos szép szál fiúk és lányok a vizek örömünnepének glóriás bajnokai.Csak ne kíméljétek a vizet mely még medencébe szorítva is őrzi az ég színét és a szédítő mélységek igézetét.

16

SÁNTA FAUN DÉLUTÁNJA

Ölelkezem veled mert szeretlekaz erdők egy rejtett tisztásánhová már a félelem sem jut elés összekeveredsz mindennelamit mindig magammal hordozokemlékeimmel látomásaimmalképzeletem cirkuszi szaltóival.És a szív dobbanásaibanösszeolvadsz a zölddelaz illatozó ibolyaszőnyeggelés egy magasságból jövő madárhanggal.És egy fa tövénél fehér virágok zuhatagábanaz ibolyák halk szavú illatábana bogarak földízű zümmögésébenalumínium-csillogású városok emelkedneka hegyek kontúrjai fölé.Itt fekszik az öröm és a bukfencek prófétájaa fájdalom prófétájas a rajta végigsugárzó örömtől szólni sem tud.Városok városokelérhetetlen városokmég a gombák különös szaga is felidéz benneteket.Beleültem veled ebbeaz egyszerű zöld örömbe.S e próféta nem menekül sehonnansem embertársaitólsem csodálatos városaitólsem fényszagú tengereitől.Kilépett az észkonstrukciókbólés vadlovakat hajkurászölelkezik azzal akit szeretrejtett zöld tisztás teraszánműholdak és szuperlövegekalatt és fölött.És csak kicsorduló örömetadnak nekem a kövekmik kibukkannak a fűbőls rajtuk mit fedezek fel éntorzót ősképzeteket arcéltmegoldást nem hoz csak örömetboldogan írom a mezőnveled a köröket.Városok. Zene...Szeretlek.

17

A BIZONYOSSÁG OSZLOPAINAK TÖVÉBEN

I

Távolságok gömbjeiA Bizonyosság oszlopai

Az utak egyeneseiMelyeket valahol bekerít a kör

Hol élszValahol itt

A földön állokLábam alatt fekete barna fehér

Megjárt távolságok füves és kopár tömkelegeAgyam parányi körkerületén belül.

II

Halmozom egyre csak halmozom utaimatA hegyek lábát és gerincétVölgyekbe gyűrődött hegyoldalakatAz éjszaka-csillag-patakokat

Egyre halmozom emlékeimet

Egyre halmozom kézszorításaidatAz öleléseket a csókokat

Nagyapám megaszalt emberalakjátCipekedéseitS a számlálatlan evezőcsapástkarjaiban

Anyám lábmozdulatait varrógépe pedálján

Barátaim szavait

Az elérhetetlen kilométereket

A vizek mozgását és nyugalmát

Halmozom egyre csak halmozom a hajak színét...

Táguló körkerületembenTávolságok gömbjei alattA bizonyosság oszlopainak tövében heverészve.

18

Ó KEDVESEM MONDD...

A cserépben nevelt hazugságokat eltemeti az idő pora,Ó kedvesem, mondd, mi marad meg belőlem neked... A kövirózsa a hegyoldalon? Emlékszel Ketten vándoroltunk Víztócsa az estébe olvadó mezőn? Emlékszel Sárga virágú ágakat törtünk Messzire dobott kő parabolikus íve? Emlékszel Elfutottál az erdő széle feléMert a cserépben nevelt hazugságokat eltemeti az idő pora,ó kedvesem, mondd, mi marad meg belőlem neked... Lábnyom a lapályon s a homokon rekedt kagylók menekülésének labirintusa? Emlékszel Tüzet raktunk a folyóparton Talán egy ölelés a fák éjszakájában? Emlékszel Szarvasok repültek át a hold mezején Világító bogár a fű között? Emlékszel Az éjszaka hangtalan félelmében kanyargott az országút... hegygerinc cikázó halraj torzó a kövön... mi? Mert a cserépben nevelt hazugságokat eltemeti az idő pora.

19

ÖREGEMBER

A sarkon az árokban mezei virágoktólzöld füvektől körülvéve pompázottazon a tavaszon is az aranyeső - tömöttsokágú bokor volt, mindig megcsodáltam:szerettem - fény fürdette, harmat mosdattasejtelmes májusi éjszakák töltötték mega természet olvashatatlan titkaivalaz akácvirághoz hasonló lazán csüngő fürtöket- és egyszer csakott volt mellette az öregember:háta meggörnyedt a vénségtől, lába karikalett és reszketeg: túl sokat lovagoltaz idő kegyetlen szívű paripáján -csak állta sűrűvesszős bokor mellettnémán csendben fényben fürödvereszketeg térde meghajolt, keze tétovántapogatott az ágak felé és jókora csokrotgyűjtött botot tartó bal kezébe -

a bokrot azóta kipusztítottákaz öregember pedig örökre eltűnt.

20

SISAK KŐ VIRÁG

A domboldalon a forró fénybenA kő a magány zárt világaSzáraz fű zümmögésébenVirágok fakó színeibena nyár.

Átjár a boldogságFüves vigasztalásaA fény a levegőKő Virág.

S előbukkan a sisakMészkő közülRozsdás foszladozásAz élet múzeumából.

Megperdül a fénybenSisakKő Virág

A forróság hullámaibanRezeg a világ.A sisakból elszállt márA kiáltás.

21

MADÁR SUHAN

Mikor madár suhan az esti szürkületbena névtelenség tollas nyílvesszejes pályája ívéről egy pillanatra kibillenmajd hangtalan manőverrel vág egyenesbes csak a szárnyak mozgása a hangakkor panorámává tágul az értelems valahol messze érzem a fészket.

22

VÁRTALAK DE AZ ÁLOM FELOLDOZOTT

Már csak emlékedet érzems vele messze kószáloka réteken a fák közöttahol jártunk hajdanában

ott az erdők ligetszerűeks a szépszálú ibolyákillatzuhatagábanszétporlasz lassan

ott messze ledűlök a fűbehalott csigaházak magánya szoríts lehunyt szemem akváriumábanszínes halak szelik a vizet

a fáradtság nagy hullámokban elönt

vártalak de az álom feloldozott.

23

NYÁRI VÁZLAT

Valami bukfencet vet bennemBeleszédülök a lankák végtelenjébe.

A vidámság antik bronzkardját suhogtatomSisakom a fűbe messze lerepül.

S e virágban álló zöld örömbenTe is itt vagy e tág levegő-kupolábanLankák madártávlatában bújkálsz.

Az ég kék tengervízébenÚszik az idő cethala.

Dörögve ível a horizontrólSugárrepülőgép-szigonyS a halál végziHajmeresztő trapézmutatványaitE roppant levegő-kupolában.

24

ALGIR 1962 MÁRCIUS

A Rue Denfert-Rochereau kövezeténhalott feksziképp egy boucherie előttszürkén a földre ragasztottaa gravitáció.

Újságot borított rákifolyt agyvelejéreegy könyörületes járókelőoly mindegy kicsoda.

Fehér lapokat a halottnakfehér szemfedőta csodálkozó vérbe ésa szürke mocsokba mártvaa rendbeszedett gondolateltakarja a halott szétlőtt arcát

a könyörületességés a semmitmondásvérbe és mocsokba mártottfehérségével.

25

MINDENNAPI PROMÉTHEUSZ

„Egy ellenállónak kivágják a máját”Dél-Korea 1962

Emberkeselyű szorgoskodikés négy segíti társátkettő nehéz lábbelivel tapossa a földrePrométheusz karjátkettő izmos karokkal szorítja a földrePrométheusz lábát.

Kínos erőlködéstől porzik a föld.

Emberkeselyűmindennapi hóhérkéssel vágja már Prométheusz húsáterőlködve szakítja ki máját

s levegőbe röppen az emberi test melegea máj a szív a belek melegea vér melege

örökre.

Íme a mindennapok Prométheuszakegyetlen ordításra ferdített szájjalaz iszonyat torokroppantó némaságávalmegteremti a mindennapi mítoszt mibennünka mindennapi emberek testvéreiben.

26

KOMPOZÍCIÓ A REMÉNYSÉGRŐL

ÉJSZAKA

Az éjszaka árkaiban a törvény gyakorlatoziks az ébrenlét álmában tompán dörrennek az ágyúkaz értelem fészkeiben megdermednek a madaraka borzalom bivalyai settenkednek a sötétbena félelem feneketlen kútjábanbelezuhanunk a háború dimenziójába.

HAJNAL

Te még anyád alvó nyugalmában ringaszemberi képzeletünk íveket feszítő világábankisfiam merre mentselek az éjszaka árkaibóla napfény boldogságában menetelő világra.

REGGEL

Birkózunk a félelemmel mint Jákob az angyallala reménység dárdáit döfjük a bivalyok szügyébemert a félelem még nem a haláls ha kisüt a nap kilépünk a háború kriptájábólés üzeneteket küldünk egymásnaka Föld zöld árkaiból és dombjairól.

27

MAGÁNYOS CÉDRUS

(A Csontváry-kiállításra)

Ez a művész lelke

és a szeme is mely örökké néz valahonnanmint valamikor a Mindenhatóé

a szeme előtt tárulnak fel a színeka Mindenség színeiaz elérhetetlen fájó színeiés a szenvedés megtestesült alakjai

és valahol itt a keze isa mozdulatok megszáradtak a vásznakonés kemények lettek mint a csontok

a kéz epekedő szem testvérefinom vonalat húz a szem ecsetjével

a cédrus ágaimelyek levélvégződéseia lélek kizöldült tapogatóivalamit várnakmindig várnakés a hegyek egek növényekzöldek sárgák narancsok kékekbarnák lilák kagylószínekfogalomnélküli színeküzeneteit jeleit várják

a művész élő fatörzsebenne rekedtek a szárnyakés kinyomakodtak a madárfejeknem kaptad meg a feleletetpedig megszólaltak az egekés suttogó hangokat adott egy hegyi ösvénya félelmetes sötétség bekereteztea fények négyszögeités az átszellemült arcok elindultaka dombok felé valami kinccselaz agyagkorsókban

Sorsomhoz kürtszó kellene

a hangok már elenyésztekés maradt a döbbenethegyek fák egek

nem találtad a kulcsotmellyel kinyithattad volna az álmokat

28

valahol már nincsenek szenvedések bűnökés arrafelé néz a szemedés arrafelé nyúl a kezed

és lelked kizöldült tapogatóitested pusztulása után isörökké várják az üzeneteket

1963

29

ÁLOM

hogy erre gyere

apró cserjékkel és ritkás fákkal borított domboldalon álltáls úgy tűnt keresed az utat mely elvezet valahovászemed körüljártattadtekinteted megpihent fákon és virágokonaz utat azonban sehogyan sem találtadpedig ott volt mellettedelütött kopárságával környezetétől és én újra kiáltottamhogy erre gyere

Mert én kívülrekedtem a domboldalon és csak a remegést éreztem mely közelségedet jelezte finom műszer és hajad mely válladra omlott és csendesen lebegett hajad élő puhaságát éreztem az álomképben

és én újra kiáltottamhogy erre gyere felém tégy néhány lépést az út felé mely átvezet a tisztásra hol álltam

te meg mosolyogtál és kezeddel megsimogattad a levegőtaztán véletlenül ráléptél a hozzám vezető útrajöttél mosolyoddal szélben lebegő hajaddal fölemelt jobbkaroddal

felém jöttél és elmentél mellettema fájdalom zuhataga omlott le rám de már nem tudtam szólni sem kiáltanimert elmentél mellettem mosolyogva és lebegő hajjals nem messze újra megálltál fák és virágok között

újra kiáltottam hogy erre jöjj felémmert éreztem erre indulsz megint...

30

EGYSZERŰ SZAVAK

„…az emlék-flotta nem közeledik ma sempartunkhoz ellenségesen.”

Donald Davie

Emlékeink nyájai összeverődnek márs velünk járkálnak útjainkon;a szobák, ahol szeretjük egymást,nem hullanak a semmi tengerszemébe;a hegyélek és a völgyek megszelídülnek,a közös utak rajzolatja egybefonódik,s megszületik bennünk valami,mi csak kettőnké a világban,és nem hasonlítgatjuk egymástsoha nem találkozó párhuzamos egyenesekhez.

A szelíd nyájak körül settenkednekaz eljövendő emlékek maszkba bújtatottdárdás ellenségei is,és jaj, kedvesem, melyik fordulónálbukkannak elő és rázogatják majd dárdáikat,s az értelem virágai nem porladnak-e ela félelem vihogó szörnyeitől?

Míly erőre lesz majd szükség,hogy emlék-nyájaink együtt maradjanakés szét ne széledjenek a kétségbeesés völgyeiben,s hogy fel tudjuk terelgetni életünkhegyvonulataira,a napra,a világosságra,a képzelet zsengefüves mezőire?

Emléknyáj, emlék-flotta...

A flotta is csak a képzeletben sérthetetlen,s a tenger is csak ott maradt nyugodt,

s jaj! nem kerül-é kövek aláfélve bimbózó életünk virágbokra?

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

De mégse félj, kedvesem,mert mi is leheveredünk majd az emlékezés gyepére,s nyitott szemünk előtt nyájban vándorolnak éveink.

31

KISFIAMNAK KI FÖLDÜNKRE ÉRKEZETT

Csak én tudok róladmeg anyádmeg barátainkmás senkiés mégis mindenkimert mindenhol megszületel te kisfiam.

Te már a neutron jegyében születtél kisfiambűvészek varázslók mágusok jegyében születtéla százlábú szenvedések nyüzsgő rengetegébede beleszülettél a jövendővégtelenbe portyázó legényei közé is.

Kisfiam mit terítsek föléd?Egy csokor bimbózó ágatmosolyok kagylófényű egétkézfogások ringó hálójátnevetések csillámló szitakötőit?

Mit terítsek fölédaz üvegpaloták neutronbombák űrrakéták jól elgondolt kompozíciójában?

Milyen válogatott halált készítünk neked apád anyád barátaink meg mindenkiebben a három sánta lábon táncoló világban?

Milyen előre megszerkesztett kristályát a halálnaka csillagok rácsozatában?

A csecsszopókból lesznek a pusztítás szögleteide a jövendő végtelenbe portyázó legényei is.

Hát megérkeztél földünkre kisfiam!

Madarakat virágokat dombok zöldjétszavak melegét hintem fölédmégis mindenek ellenébehogy keringjenek immár emberi lényed fölötts legyenek bolygóid hűséges társaid.

32

Csak én tudok róladmeg anyádmeg barátainkmás senkiés mégis mindenkimert mindenhol megszületel te kisfiam.

33

GALAMBOK A VÁROS FELETT

Jóleső izgalom tölti el minden idegszálát. A gyermek sejtelmes jelenléte különös érzéseket keltbenne, szűnni nem akaró lázban éli napjait, gondolatban újra átsuhan mindenen, ami övé voltvalamikor. Ez a remegésnek tűnő állapot, ez a legbelülről felszínre szivárgó izgatottság egyidőtlen mélypontból sugárzik szét a lírai pillanatok jóleső bódulatában: suttogó falevelek,virágoktól és madárrajoktól pihegő királyi lombkoronák, a mezőn tovatűnő rétisas árnyéka. Ésaz ősálom tücskei, a láthatatlanból gyűrűző monoton muzsikás imádkozás a láthatóság azúrkékkupolájában. Galagonyavirágok sűrű illata, tavaszi gólyahírszigetek harmatos sáfrányszíne,kikericsek lila suttogásai egy kis dombocska-halmocska időnkívüliségében, titokzatos erőkáthatásainak egy örök pillanatba zárt buborékában. Még alig történik valami, de már mindenott várakozik a fenséges pillanatok oly sokat ígérő kulisszái mögött.

Már itt is vannak. A fiúcska meg a férfi. Az utcában. A férfi gyermekkorának utcájában. Igen,az utcában. Gyötrő szenvedések, sötét félelmek és tragédiák emlékekkel kísértő alagútjában.Örömök, csodák, látomások, vágyakozások meleg napfényében. Az aprócska szoba és a szűkkonyha. Az otromba szekrények, az elaggott ágyak. Sápatag muskátlik a felpúposodott festékűablakokban. A szemet újra megismerni már nem tudó, porlepte könyvek, az elhagyott mese-világ: a bélyeggyűjtemény. A penészbe és patinába temetkezett régi pénzek. Az örök homálybahanyatló hajdani szegény világmindenség. De most mindent újjá kell varázsolni, mindent újraelevenné kell tenni. Újra fel kell fedeznie, átadnia, a fiúcskával megosztania az új életre vágyóhajdani soványka kincseket. Mint egy hiánytalan leltárt. Neki már búcsúzás, istenhozzád, afiúcskának még minden jövő, tágra nyitott, szárnyas kapu. Így öröklődnek át szinte észrevétlenés csendben a dolgok. Az élet dolgai, maga az egész élet. De minek is bolygatni a múltat? Jobblenne talán, ha eloszlana mindörökre, s a fiúcska indulna a maga útján. Mégis. Mert folytatniakarja önmagát, önmaga igazi képmását. Át akarja menteni egy másikba a derűt, a jóságot, azáhítatot, a tűz ropogását a tűzhelyben, a puha csendben surrogó hóesések szeplőtlen sutto-gását, az önfeledt gyermekkori kirándulások világfelfedezését.

Készülődnek. Előkerül a szekrény mélyéről az elnyűhetetlen, kifakult hátizsák. Még ki lehetbetűzni rajta egy idegen férfi nevét. Hajdani gazdája itt porlad talán Európában egy jeltelensírkereszt alatt, vagy egy virágokkal telezsúfolt temetőben. Vagy talán a Csendes-óceán egyeldugott szigetén? De most nem az a feladata, hogy a történelem dohos kulisszatitkai közöttkutasson, hogy átadja magát a marcangoló egyetemes fájdalomnak. Most nem. Hanem az,hogy felfedezzen a fiúcska számára, s bizalommal töltse meg az ismeretlen jövő iránt.

A kisállomásra a váron keresztül is lehet haladni, s ez az emlékekkel legterhesebb út. A város-végi utcácska végén már ott is a vízmosás alján futó agyagos kocsiút. Örökre kihűlt edényektalajba fúródva, megszámlálhatatlan emberelhagyta, lelkét vesztett tárgy. Nosztalgiának. Szőlő-sök, gyümölcsösök, orgonasövények, vadszilvafák. Megismételhetetlen ismétlődések sorozata.Elöl, a távolban, az általa jól ismert nyergeshegy. Ha majd megmásszák, felmennek a kilátóbais. A kilátóra, ismétli önfeledten a fiúcska, a kilátóra, arra a magas hegyre. De először még avár következik, s csak azután a hegy. Vissza kell pörgetni még az eseményeket. A fiúcska márvágtázik is a kövezett várút magasában tornyosuló kapuvágat felé. Kiérnek az északi oldal-bástyára. A fiúcska lekuporodik egy szellőzőnyílás kövére, előkerül az első kenyérszelet,majszolgatni kezdi önfeledten, mindenről megfeledkezve. Mintha csak egyedül lenne a világon,a ragyogó napfény sugaraiban. A napkorong már valóban melengető fénnyel árasztja el az alantelterülő, dimbekre-dombokra telepedett, piros cseréptetős kisvárosi házakat, egész utcákatlehet látni teraszosan egymás fölött. Fészerek elaggott kocsikkal, sovány lovakkal, ólak,

34

galambdúcok, göcsörtös gyümölcsfák poros udvarokon. A századok mélyéből kisurran egyöreg, feketekendős parasztasszony, puttonnyal a hátán. Tufába vágott borospincék távolihűvös lehelete. A férfi leheveredik a várfal langyos kövére. Körülötte a lenyűgöző gyermekkoripanoráma. Elmélyülten szemléli a látványt, újra boldogság járja át minden ízét, de ebbe aboldogságba bizonytalanság érzése is keveredik. Az emlékekben bennlévő és az emlékekenkívül rekedt felemás állapota. A fiúcska békésen játszadozik a várkiszögelések útvesztőiben.Egy templomtoronyban varázshang csendül. Aztán szinte sustorog a csendesség. Galamb-szárnyak csattannak. A tökéletes mozdulatlanságba mozgás keveredik, de az összhatás nemváltozik. A tárgyak magukba isszák a sugárzó napfény ünnepélyes nyugalmát és időtlenségét.

Tehát épp ebben a pillanatban egy nagy csapat galamb emelkedik a levegőbe, a látható és látha-tatlan galambdúcokból. Mintha összebeszéltek volna, oly egységesen. Megpendülnek az időt-lenség húrjai. Az alkalmi, de öröklétű galambsereg a magasba lendül, selymesen éles szárny-csattogással, fel a határtalan, nevesincsen kékségbe. A távolság mintha álmon keresztül szűrnéa madárszárnyak csattogását. Jobbfelé húznak a magasba, majd hirtelen még feljebb vágnakfüggőlegesen. Aztán egy váratlan fordulattal bal felé, zuhanórepülésben hullanak a lent meg-búvó tetők felé. Suhognak, csattognak a szárnyak, a hangok el-elsejlenek a füléig az azúrkékcsendességben. Aztán élesen kivehető, kristálytiszta csattanások szakadoznak le az égbenműködő örökmozgóról. Mintha egy galambgalaktika végezné kötelező természeti mozgásáttágra nyitott szeme előtt.

Most néma csend: csak maga a mozgás lüktet tovább. Megállíthatatlanul. A körök megszámlá-latlanul. A galambok ivadékaikat tanítják a repülés fortélyaira? Az átöröklés égi örökmozgójátlátja és kémleli két szemével. S a galambok jelenete nem ér véget, úgy érzi, soha többé nem érvéget, s itt kell örökké feküdnie, megdelejezve a vár kövein. Megszabadíthatatlanul és meg-szabadulni nem is akarón a természet bűvészmutatványától. Bizonyosság önti el: ezek azállatok a kicsinyeiket tanítják röpülni. Megint bizonytalanság: vagy egyszerűen saját diadalittasgyönyörűségükre róják az égi köröket? Szeme fáradhatatlanul követi a szárnyas állatokakarva-akaratlanul szabályos útvonalát. Egyszerre éber álomba hanyatlik, a gondolatoksüllyednek benne, minden vélt és valós fájdalmától megszabadul. A galambraj tökéletes gépies-sége, s mégis eleven, élő lüktetése. Szeme még látja a jelenetet: igen, az ott a vezérgalamb.Egy másodperc töredéknyi része, és máris hull alá, a másik irányba suhanva újult erővel. Atöbbiek pontosan utánozzák legparányibb kibillenéseit is. A fiúcska szól hozzá valahonnan.Mióta is fekszik az idő és az időtlenség mezsgyéjén? A mozdulatlanságot sugalló meleg térbena galambraj szűnni nem akaró körfutamai. A legmagasabb ponton, az örökmozgó holtpontján,vagy inkább e pont előtt közvetlenül, amikor néhány métert kőként zuhannak alá, hogy azutána zuhanás pillanatnyi kábulatából kiemelve magukat, sima suhanással új irányba csapjanak,kettő közülük, a fölös lendülettől hajtva, kilendül a rajból. A raj újra zuhan, majd egy szem-pillantás alatt belevág a megszokott körbe. A kettő, megzavarodva, kiszakadva az öntudatlanközös mozgás lendületéből, egymást is el-elveszítve, csak többszöri próbálkozás után találjameg a számára közös röppályát. Most már nincsenek teljesen egyedül. A többiekéhez hasonlóköröket írnak le, igyekeznek őket mindenben utánozni, de valami egészen apró hiba mindunta-lan belecsúszik a számításukba: a csoport elérhetetlennek tűnik. A vezérgalamb már észrevettekét társuk kiszakadását, s minden igyekezetével azon van, hogy visszanyerje őket. De meg-hiúsulnak a próbálkozások. Ketten továbbra is egyedül vannak a végtelen térben, a végtelen éskorláttalan szabadság birodalmában, ösztönös sóvárgással a többiek iránt. A kiszakítottság,suhan át a férfi agyán. A határtalan sóvárgás az egybeolvadásra. Feszülten figyel. Egy tucatnyiújabb és hiábavaló kísérlet után végre egyesül a galambraj. S újra beindul az égi örökmozgó.

35

Újfent időt üt az óra valamelyik toronyban. Galambok a város felett, galambok a város felett.A galambok a város felett megtanítják egymást repülni...

A hegy ezen az oldalon a legmeredekebb és a legtitokzatosabb. Eddig még sohasem szánta rámagát, hogy ezen az oldalon kapaszkodjék föl. Így most módosítania kell eredeti tervét, mert afiúcska megmakacsolta magát. Ő ezen az oldalon akar fölmenni a hegyre. Engednie kell kíván-ságának. Már ő is át akarja adni saját akaratát. Az apró lábak alig birkózhatnak meg a bozóttal,de a férfi most nem nyújt segítséget. Hadd tapasztalja a fiúcska saját választását. De dohogmagában. Nehéz felfelé kapaszkodni a kőfolyamon. Erőlködve ügyeskednek egyik kőről amásikra. A férfi már a kifulladás határán van, a gyerek is alig mozgatja elcsigázott tagjait. Deösszeszorítja fogait, és csak azért is kapaszkodik. Nem akarja elárulni választását. Meg akarjaőrizni büszkeségét. Szégyenszemre a férfi veszíti el fogyatkozó türelmét, s váratlan hirtelen-séggel kemény szavakkal ripakodik a remegő fiúcskára. A szívdobogástól hangos csendben aszavak fülsiketítő kiáltozásnak hatnak. Mélységesen elszégyelli magát, s jóvá teszi a majdnemjóvátehetetlent. Megcsendült szavakkal kér bocsánatot a remegő kis testtől. S ekkor rájukzúdul a tetőn a napfény és a virágok sűrű illata.

Az előttük tornyosuló kilátó lábánál egy pillanatra megretten. Először óvatosan, félelemtőlgörcsbe rándult gyomorral maga előtt tolja a fiúcskát. Az apró ember még nem ismer veszély-érzetet. Tudomást sem vesz a mélységről, amely alattuk tátong, de a férfi iszonyodik a bukás-tól. A második emeletnél a fiúcskának a nyakába kell kapaszkodnia, s így indulnak tovább.Egyre feljebb, az egyre szűkülő nyílásokon át. Végre átbújnak a legfelső nyíláson. Az utolsószint alig nagyobb egy jókora árbockosárnál. Szédülnek, de a lenyűgöző kilátás legyőzi félel-müket. Mintha egy repülő szerkezeten ülnének, amely talán megállás nélkül szállítja majd őketegyre tovább és egyre tovább. S amott, a messzeség csillámló álmában a galambok rendület-lenül ismétlik régi útvonalukat. A fiúcska felkacag, ragyogó szemmel néz körül, majd kér egyhamvas piros almát, és jóízűen beleharap...

36

KOMPOZÍCIÓ KEZEKRŐL

Hegyek síkságok városok felett gigantikus kezeknőnek ki a határtalan messzeségekből.

Testetlen kezek eltűnt testvérek kezeiNem érezték még egymás melegétA vér lüktetésétAz összefonódott ujjak testvéri szorítását.

Világtalan kezek tapogatnakHegyek síkságok városok felett.

Magányos kezek bolyonganakNappalokban éjszakákban.

Kezek rájuk kövesedett a vér és a könny és az utolsó ordításKezekmelyekben porladó preparátummá aszalódott halvány gladiólusz zöld mirtusz-ágKezek fehér galambok kihűlt fészkei

Gigantikus kezek keresik egymást Testvérek kezei.

37

AKI ELTŰNT

Remegő pontba sűrűsödik összeMegleli fészkét szívem egy fán

Zuhatagok sejlenek felAz éjszaka fekete-fehérségében

Szerelmem az arcod...

Szelíd hegyoldalLiget a halál küszöbén

Tavaszba fészkel szerelmemHarmatos friss zöld fűZsenge virágos ágakFehér sárga lila virágszigetek közé

Szerelmem eltűnt az arcodEltűnt a hangod...

Kővé dermedt szobromban állokVirágtalan évek kövesútjain

38

VACSORA NAGYAPÁMMAL

A köpönyeg-ajtóAzután az üveges-ajtó

Kopott lóca két oldalán karfávalVödör és kanna pléhlavórPapírral beborított hokedliMellette régi zöld katonaláda halászati aprócikkek Noé-bárkája hálótűk ólomdarabok szögek egy nagy darab szurok gordiuszi zsineg- és hálócsomó két különféle reszelőA katonaládán kopott kabátFatönk másik kopott kabáttalKenyér két tányér lebbencslevesKibicsaklott nyakú hold-forma bicska

Szögön kiszáradt svájcisapka

Kinn az ámbitus kőlába tompán dobbantS nyikorogva megindul a Göncöl-szekér

39

JELENÉSEK

no1 elér elér menekülj összemorzsol kínomban zöld ágak sarjadnak belőlem és virágok

no2 fel fel egyre magasabbra nincs határa mégsem tűnik el két atomágyú követi csövével halkan és észrevétlen

no3 a legutolsó perc jaj madár madarak arc arc arc szerelmem iksz millió tonnás ólomkockák csapódtak össze hőstelen halál

40

LÁTOMÁSOK

A hazug állatok felbőgnekmérhetetlen tetemek torlaszolják el a Hold útjáthalott harangok foszlanak csillagködökbehazug állatok ürülékeiellepnek bűzbe borítanak sötétbeholt városokat

Szívek élettelenkőként zuhannak nemlétező jövendőkbecsend szakad le négyfelé vágott fej anya kezében csontváz gyermeke

Hatalmas állatok ráznak hátukról hegyeketaz éjszaka süllyedő szigeténholdak napok felé tátogatjákrettenetes pofájukatlépéseik beszakítják síkságok csontfagyott burkátkövek lapulnak merevedett félelembengyermek sikolya hal el a végtelenben

Darab málló szikla az emberlehull elenyészikmegkövesedett keze reménye

Fájdalmak kínok sikolyok értelmelebeg valahola csillagok halott valótlanságában

Faragatlan kőlovakkőemberekrohannak égő hegyek tarajángyengehúsú asszonyok gyermekteli hasánvérthabzó vizilókentaurokrobognak férfiak gőzölgő beleiben

égő hegyeklángló vizekszenes kezekgyermekfejekasszonyemlőkhalotti szemekgépcsontvázonhalálkifestett vénsakál

41

II

Hová rohansz harci szekeredenmezítelen testtelhegyek bozótjábanvad patakok völgyes poklaibankiérsz a hegyekbőls már várnak rád borotvaéles dárdákgyermeked asszonyod leölt testére dobjákvérző testedet

III

Csöppnyi kisfiú hintázika boldogság kék zuhatagábanzöld gyepek dédelgetiktiszta patakok itatják ugrándozik bukfencet vets virágok színes öbleiben megpihenvirággá változiknapfénnyé kristálytiszta levegővé

szívemből kirepülő boldog madáre kisgyermek kisfiam.

42

A KÉT TESTVÉR

(Picasso festménye, Basel, Kunstmuseum)

Az idők végtelensége óta sóvárgott szeretetrózsaszín szigete ez a földöntúli szépségű festménye testvérpárral.

Mindketten mezítelenek a meztelenség legősibbtisztaságával és egyszerűségével, a ruhadarabokhazugsága szétoszlatná e két emberi lénylegvégső összetartozását és kiszolgáltatottságát.A nagyobbik arcán ott tükröződik az emberminden aggódása és aggodalma, szeretete és felelőssége,s mindezt időtlen fénybe burkolja az értelem napvilága.

Jobb kezével féltő óvatossággal kapcsolja ujjaittestvérének nyakára kulcsolódó ujjacskáiba bal kezévelpedig megtámasztja a hátára simuló fiúcska lábát,amely még nem is arc, csak vázlat: a szemet is csakegy halványabb ecsetvonás sejteti.

Lét és nemlét között lebeg ez az esetlen kisemberi élőlény, még szinte egy testvérével,aki időtlen-időkig fogja magával hordoznimintegy mindannyiunkat figyelmeztetve okos, szomorkás tekintetével...

43

KIRÁNDULÁSOK

1

DÉLUTÁNI VERŐFÉNYBEN

Köves hegyi útTücsök ciripelMajd egy másikKét tücsök ciripeliAz időtlenségetA délutáni verőfénybenAz idő vizébeBeledobott kőA tücsök szavaAz elme táguló köreiAz elmúlás ponttá sűrűsödöttRemegése isA tücsök szava

Köves hegyi útIrtott hegyoldalakCsupa zöld idomokCsendesség

2

TÉLEN A MÁTRÁBAN

sárga fagyöngy az ágonszívem vizében látom az arcod

vakít a fehér hó keményfagyban bujkál a remény és a nap ezüst arca

a hegyek kőhideg magányavezet a farkasok nyomára meg az őzek patája a hegyek tarajára

a magasban kiugró sziklánül a szív és titkán pecsét a nap

csendességszívem vizében kék az ég úsznak a hangok barátaimé

44

kékség fény végtelen örömekisfiam szivárványszíve egy gépezet vagy kéz már rögzíti a nevét

fényözönben az arcoma télben egy sziklaparton

3

A KAKUKK

A nyár fénytengere völgy öblének menedékemegpihenés a virágok zümmögő illatában s megszólal a kakukk

és végtelen láncolatban felhangzikaz emlékek kakukkmadarainaktávoli titokzatos hangja is

itt kellene megnyugodni az őstölgyekalatt leheveredve és megszólal a kakukk szól szól egyre szól egy távoli pontról

mezítelen testtel összefonódni forró bőrödetcsókolni vadul a nyár forró mézillatábans majd az éjszaka simogatásában hajad aranyszálai szednék a jeleket

de megszólal a kakukk

és egyszerre minden eltűnikcsak százezer betonmedence sorakozikameddig a szem ellát és mindegyikbenegy távoli emlékű hadihalottcsontjai és koponyája.

4

ÁLMODBAN

Szerelmemálmodban fűben

hemperegsz velem meztelen

az égi óra megállcsend kotol a mindenség

feletts csak hemperegsz velemfüvek selymében meztelen

45

mint lassított filmenszáll a haj

úszikmíg el nem oszlik

a szerelem

de álmodban fűben hemperegszvelemörökre

meztelen

5

MÁRIÁCSKA

Máriácska könnyeztél Velencében a Doge-palota előtts körbejártad néhányszor a Campanilétmert nem jöttem hozzád talán szerettél Máriácska

késett a vonatom Mestrében egy igazi venetót láttammintha éppen egy Carpaccio-festményről lépett volna lejellegzetes arcélévelhát újra Velencében kötöttem ki hol vártál rám Máriácskakedves virágocska sétálgattál elégikus hangulatbante kedves virágocska szívemből-ágacskaemlékszel mennyit járkáltunk mint két testvér-szerelmesmég csókod ízét sem ismertemVelence tengerén a vaporettón sikátoraibanegy aprócska vendéglőben tengeri csillagot ettünkte bájos csillagocska-Máriácska a harangtorony tetején megsimogattam az arcod s alattunk Canaletto-panorámaemlékszel Máriácska-gondolácska hosszan szeretettelérintettük a paripák aranyozott ércpatáités a márványszobrok hűsmerev-mégis-lüktető húsáteste tízkor felhőszakadás volt és vízben úszotta Tengerek Fényes Királynője s a Szent Márk templombaloldali kapubélletében találtunk menedéketés megöleltelek Máriácska-oszlopocskacsak magamhoz szorítottalak hangtalanul...

...és Firenzében Máriácska az állomáson maradtálholtfáradtan Sharonnal a nagydarab amerikai lánnyalaki cimbalomművésznek készült és ismerte Rácz Aladártés én rohantam, hogy még egyszer lássam talán utoljáraa Palazzo Vecchiot a Dávid-másolatot legalábbés a palotán gyertyák égtek lobogtak mint valamikora középkorban és megkérdeztem egy aprócska urathogy miért égnek a gyertyák azt mondta hangverseny leszmajd ékes franciasággal ecsetelte a kis népekszabadsághoz való jogát jómaga korzikai volt

46

igeneltem mindenre amit mondott de most nekem rohannomkell át kell szaladnom a téren gondoltamközelről kell látnom mindenthát így volt Máriácska Firenzébenaz állomást Bermuda-szigeti lányok özönlötték el...

...és Rómában Máriácska a Péter templom kupolájábangyalogoltunk százezer falrafirkált név közötts a város dombjairól etruszk virágillatokat hozott a szélmeg babérét és ciprusétte kedves Máriácska még csókod ízét sem ismertemmagam sem tudom miért volt ez így...

...és a Leonardo da Vinci repülőtéren emlékszel Máriácskaa repülőn mely kiszállt a tenger fölé s mintha az űrbenlebegtünk volna alattunk úsztak el az itáliai partokElba szigete s a többiek fényes-párából-szőtt-Máriácskaés emlékszel láttuk Velencét is újra két gyufásskatulyábanelfért volna de mégis mindent felismertünkkönnyeztél és megszorítottad a kezemtalán szerettél Máriácska soha többé nem láttalakmégis ezer emlék él bennem rólad Máriácska-szerelmem...

6

MAJD EGYEDÜL

Sugarak hosszú köntöse lebeg:őszi napsugár fáradt álmodásakísér utadon s vágyaidban aszerelem melengető látomása

Szerelmed hosszú köntöse lebegbeborítasz véle karod átölellágyan s szavak selyme suhanérzelmeim mezőire míg örökre el

nem tűnsz majd hirtelenegy bágyadt őszi délutánbanelhagysz s szerelmed köntöse

nem lebeg majd körülöttems én egyedül állok az ősziverőfényben s nem tudom hol vagy.

47

GRAMMATIKA

én benned alszom te benne alszolén benne alszom ő bennem alszikte benne alszol ő benned alszikén benned kiáltok te bennem kiáltasző bennem jár te bennem kiáltasző bennem jár én benned sírokő bennetek jajgat ti benne jajgattokén benne sóvárgok ő benned sóvárogalszunk pihenünk kiáltunk járunksírunk jajgatunk sóvárgunkmindannyian egymásban élünkegymásban alszunk egymásban kiáltunkegymásban járunk egymásban pihenünkegymásban jajgatunk egymásban sóvárgunkmindannyian mindannyianegymásban élünk tovább egymásban halunknincs menekvés egymásból nincs kijárategymás labirintusában alszunk pihenünkkiáltunk járunk sírunk jajgatunkés mindig lehet elölről kezdeni:én benned gyilkolok te bennem gyilkolszte bennem gyűlölködsz ő benned gyűlölködikmi bennük akasztunk ők benned nyaktilóznakés ez az egész ragozás megy tovább:én benned benne bennünk bennetek bennükte bennem benned benne bennünk bennetekbennük mi ti őkén téged szeretlek te őt ő engemén őt te őt téged őt én te engemén mondom ő csinálja ő mondja én csinálomte mondod mi csináljukő mondja és ő csináljaén ölök te ölsz ő ölmi ölünk ti öltök ők ölnekte mondod ő fog ölniők mondják mi fogunk ölnién öltem te öltél ő öltnekünk majd ölnünk kellnektek majd ölnötök kellő öletett én öletni fogokmi egymást egymásbanés így tovább a végtelenségigén nyújtom a kezemet te nem nyújtodő nyújtja mi nem nyújtjuk a kezünket- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

48

PILLANATOK

(PIROS BOGYÓ )

szótlan pillanatősi madártetős háztejfehér ködbendiófa fanyarőszi ezüstjea nemlét az egyedüllételhagyott kertdomboldaliillatos szilva ízegyerekek bújnak elgalagonyatavaszi emlékébe

(KERTBEN)

hársfányi csöndímé ide ültettemrózsátdiófátorgonátegyedül a kertben

madárnak csőreszínes tolla:őre az idő tőre

(MÁJUSI BARANGOLÁS)

végtelennek tűnő füttyös vonatoka rigók újra megjelenteka domboldalak ibolyát hajtanakzengő méhek virágzanak a fák koronájában

a májusi fényverésben indulni kellamerre a szem láterdőszélen szemrevenni a galagonyát

kék ég leplébe burkolt romos présházkivágott öreg diófák magányátbenövi a tavasz

49

téli havat lelniarcot benne mosnirókalyukba néznikutyacsontvázt félnimohos útra lépnivirágszirmot tépni

nyúl fut a horizontongyermek szeme nézi

(PILLANATKÉP)

varjak hatalmas hadseregeözönlik a föld fekete torkábólelborítják az eget

gyermek ugrándoziktágas mező közepén

a létezés szellős friss fuvallataátjárja a csontokat

(NAPLEMENTE)

talán sohasem a végtelenségőszi távlatában

eleve meddő szózuhatagok

eredendő hatalom véres násza

talán egy pillanatraegy hatalmas hang felébresztia...

(NYUGTALANSÁG)

semmi üzenet a mindenségelőregyártott elemei között

ősz párolog a lovakizzadt homlokáról

cinke-ősz: csak nyugtalanság

mi van a szavak zagyvasága mögött

kutya csörtet az avarbansürgős tennivalója akadt

aprócska gondok temetőjébenhétköznapok pókjai szövikhálójukat az égig

50

(HÁBORÚ)

értelmetlen üres csontboltozatokkoponyák kilúgozott agyvelőkkela hazugság kábult mámorátsugározzák szét a végtelenhamis messzeségeibe

(ÁLLATFOTÓ)

sunyiság kacsingató pofájaalázatos mosolygó agár:a létezés végső igazsága?

(A)

a rügyfakasztó fák és bokrokszelíden hajladoznaka tó vize opálosan csapkod

ibolyalelkeda tavaszban ébredelhagytál: álmodozom ébren

(B)

már nem jössza semmi megfogta az öledetmaradsz egyedül

pedig kibontottama tulipánt néked:nemlétből a formát

(KÉPEK)

szavak csapdájacsukódik ránk mindenünnenszemünket lecsukjuk egymás előtt

fülünk kóccal bedugva véglegmozog a szánk: szavak burjánzanak

kinek kell a szívmely az önzetlenség virágait hajtja?

51

(B. G-NEK)

csak egyetlen pillanatramegpillantani önmagunkatfázósan borzongvafáradtan és elcsigázvaa hétköznapi taposómalmokáfiumos bódulatában

csak észrevenni egy pillanatraönmagunkatés a másikat is meglátniegy sóhajtásnyi szünetben

töredéknyi időremegpillantani egymás arcát megszorítaniegymás kezét

valahol

(DERŰ)

jóízű csend meleg illata forgácsnakősi műhely megcsírázott benne a nyugaloma munka megfogható valósága

archaikus szerkezetek fábólszépmívű kerekek motolláklassúdad körmozgása

kéz izomzata megfeszüla szerszám megfogható tárgyatakar szülni

52

BICIKLISTÁK

Soponyai Péternek

ragyogónapfénydélelőttön

rügyfakasztó meleg bogárhátú egekkökénymenyasszonyok virágzó

fehérruhás galagonyatündérlányoktavasz milliom neszezése

kerekek futottak réten dűlőnsuhanó langyosmeleg tájbangyerekek bújtak el dombok

hajlatában

suhant a világ: vadgalamb időa tüdő teli volt friss levegővel

szívet markoló bánat pókjamenekült előle: csak a gyerekekfriss nevetése hallott eltűnőben

szellős-tágas volt-világazon-arca

ott-akkor lefelé suhogtakegyre kisebbek lettek

összezsugorodtakkiszakadt

belőlefia

dombok görbülete-hullámzásaveszélyt érezve a láb

az ösztön megnyomta a pedálts akkor futottak el végleg

gémeskút felé völgybe mélyengyerekek és kerekek elsuhantak

legszebb tavaszbanmájus idusán

valahol megálltak leszálltakgyorsan szaporáztak fel a dombra

ott várta őket vén körtefaméhes lombja

53

PAS DE DEUXavagy

A BÚCSÚZÁS ELŐÉRZETE

(a sehová-se úgyse-lesz mégse-lesznem-is-érdemesmiért nem érdemesnem érdemes mert nem érdemes)

eljött az eljöttő jött el el kellett jönnieakinek

a Mindenség-pupilla nedvesen kitágulés leadja a jelzéseket: vigyázzszerelmes ne légy belémvigyázz szerelmes ne legyél

jó majd vigyázokmajd ügyelek ráhogy ne legyekszerelmes belédcsak szemeimből indulnak elzokogva hömpölygő folyamok

vonító atomjaimnak megparancsolom:szerelmes nem-lenniszerelmes beléd

a szád tapadókorongjaa számra tapad tapadókorongjaa szádra csúszik a szám korongjacsupa tapadás a Mindenségbeléd tapad a Mindenségbelém tapad a Mindenség

nedvesen táguló pupillámnedvesen táguló Mindenség-pupillámcsak tréfált veled szerelmem csak úgycsak úgy tréfált veled: eszedet ne veszejtsdhamuvá ne váljál meg ne haragudjálmert azt mondtam drágámnehogy szerelembe zuhanj belémcsak azért sikoltottam kedvesem:hogy szerelmed nehogy merev bakelitté váljonnehogy halottmerev bakelitté váljonmert én úgyis elmegyekelmegyek úgyismert én nem bírom ezt a szörnyetegüres dobozt

54

ezt az üres pléhdoboz agytekervénytnekem el kell mennemnekem világgá kell menekülnömsírok jajgatok de el kell menekülnömezért ne legyél belém szerelmesmeg ne sejtsd az én tűzvész szerelmemetmert én úgyis elmegyekitthagyok mindent úgyis úgyis úgyishogy nehogy én is merev bakelitté váljak

a szád örvénye kitátja torkáta szádban örvénylő mozgással süllyed a száma szájak síkosan csusszannaklágyan simán lágyan gyűrűzneklágyan síkosan csúszósanegyre beljebb hatolvaegyre beljebb tolakodvagyűrűzve összeszívódnaka tapadókorongok lágyan elcsúsznak egymásonforró csúszások csusszanásoka szájak némán csúsznak csuszamlanakegymáson egymásbacsúsznak sikamlanaksuhannak nedvesenforrón tűzben lángolódvabehatolnak áthatolnak lehatolnakegybecsúsznak csúsznak csuszamlanakbehatolnak összehatolnaknedvesen tűzben csúsznak csuszamlanakegymásba tapadnak nedvesen nyákosan elcsúsznakegymást szívó korongokegymást szürcsölő korongokMindenség-korongok

ne törődj velem ne törődj velemvelem már ne törődjmert jaj úgyis itthagyszszájad tapadókorongjánszájad Mindenség-korongjánnedves forró elcsuszamlása Mindenentúlra - - - - - - - - -

55

MELANCHOLIA

A Nagy Célok Emlékkönyvébe

A HIÁNY ÉRZETE

Ó szülőanyja a Mindent mindig átitató Halasztgatásnak:a néma kezekben a Szorítás

Vágya nyughatatlan zsibog.

MAGRITTE KIÁLLÍTÁSÁRA

A Szemed mögött ajtó nyílik:arra kell nézni: az Ősz mögé.

ŐSSZEL KERTBEN

Elégetik a Fák halott Leveleit;Elégetnék, ha tehetnék, a Cinegéketis az Amateur Kertészek, mert miértis röpködnek örökké a Virgonckák?

MEGLÖVETETT FÁTZÁN

Oh fényességes Fátzánnévtelen Menekedéseaz siket Véletlennekmongolpofájú Katsintásaelől!

MOBIL

Lépések előre s hátra,s nehéz Illata a Csendnek;sem előre, sem hátra -az Időnek Iránya nincsen;soha többé a Múltnaknem lesz Kincse;megérik lassúdad a Lélekalattomos Nincse.

56

KÖZTÉRI SZÖKŐKÚT

Meg lehet-é törniSzökőkút Buzgalmát,mellyel löki Magasbavízi Sugarát?

TUFAPINCÉBEN

Hordó kemény Dongája, Abroncsaközé zárva Jóság Óbora csöndbenérik, - mi végre, kinek?,ha Ivója alig sincsen.

BOSZORKÁNYŐSZ

szikomorfa szigor nélkülfűzfa szűz nélkülhársfa hárfa nélkülgyertyán gyertya nélkülplatán platina nélküleperfa epe nélkülkőrisfa kő nélküljuharfa juha nélküldiófa gyu-fa nélkülalmafa álma nélkülakácfa cápa nélküleukaliptusz alamuszi nélkülnarancsfa halandzsa nélkültulipánfa tuli nélküljegenyefa jéger nélkülcseresznyefa csere nélkülmandulafa mandolin nélkülszilvafa vaszilij nélkülkrisztustövis kereszt nélkül

rókalyukba mind fuss fuss

KŐFALHALLUCINÁCIÓ

Mire vár a Lövedéka Závárzatban?Mire vár az Ujj,Célzásra torzult Szembogár?:Falba csapódó Golyó ÁrnyaEnyhet adna egy Döglégyneka forró Rothadásban.

57

LELTÁR FIGURÁVAL

Egyre csak halmozódik az asztalona semmi porban megtestesülve

válaszolatlan levelek szemlesütvearcok a bélyegeken

dióhéj dobozokban kavicsokjátékpipa orgonafából és

vadgesztenyébőlelszáradt fenyőgally egy szem

sárga fagyöngytobozok a dobozok mellettegy kibelezett kriptonégő

két apró nagyító semmire se jónincs mit nagyítani

a nap kisütött márciusután április

rég beszáradt tollak üvegpohárbanrajz- és festőeszközök

ábrándozásramennyi irón nádtollak

öreg bibliák és rajzszögekjómaga az asztal mellett

ülve.

RONDEAU AZOKRÓL, KIKNEK SZÁJOK NÉMA(Jean Meschinot - 1420/22-1491 -

után szabadon)

Kiknek szólniuk kéne, némák:Az őszintéket balgának tartják; Kiket vezérel a jóság,Szemeim nem látnak senkit;Erények lejtőn, a bűn ránk tekint, A szégyen titeket int,Kicsik, közepes és nagy despoták.Hízelkedők nagy emberek lettekÉs magas állapotba keltek, Jól nevettek,Magok fölött nem tudnak semmit.Kiknek nyelvek néma, nem beszélnek.Szegénynek, csupasznak születtünk.A jót csak Istenünktől vettük, Néki mi ügyeinkNála ismerősek, mondok nektek, Minden bűnök teremnek,Ha a jókat fel nem karolják.Kiknek szólniuk kéne, némák.

58

AZ ÓLOMKATONANAPOK FELVONULÁSA

Menetelnek a Napok,majd Glédába állnak;újfent maséroznaks egyre trombitálnak.

A METAFIZIKUS FELJEGYZÉSE

Őszi kikerics soha-madarasmaragd mezőben csontlilán.

KODAK: THE BEST QUALITY(Egy amatőrfotó margójára)

Művészi fotó vízihullával(előtérben)

(háttérben) Tadzs Mahal

(ilyen és ilyen blendenyílásfényszűrő satöbbi adatok:

elsőrendű vásárlás)

ez a pária ez a vízihullaiszony-puffadt-foltos-holdragyogású-elefántcsont-faragású-puha-löttyös-emberalakú-hatalmas-záptojás

kissé arrább három dögkeselyű tollászkodikauschwitz-i nyugalommal

(majd) csont-éhség-ótvar-eb szaglászott ahol az emberben volt a magház.

TELEGRAM A KOZMOSZBÓL

Feje tetejére állt a világ?A világ tetejére állt a fej?

59

SUPPILULIUMAS PECSÉTHENGERÉNEK FELIRATA

Hiúzléptű párduc-istenmaskarás semmi-vad ösztönöketzár magábavad sakálarcú számítása másik ember csak tárgyaz önzés a tér minden zugátbétölti - kitölti a sejteketvírus mely öröktől fogva irányít?

A NAGY CÉLOK EMLÉKKÖNYVÉBE

A nagy Célok vértelen Ajakkalmosolyognak.Az Ember apró Örömökre vágyik néha.Egyetlen meleg Szóraegy végtelen ÓraMéhében együtt lélegzeniCsendben és Békességben.

JELZÉSEK TANA

Mindenkinek szabad mosolyogniönnönmagán

és a többieken.

EGY AGYAGTÁBLA KIBETŰZÉSE

...a magány falain...egyre nehezebb lesz áttörni......meddő a jóság méhe...

FEJFÁMRA

Áldás mindazokra,akik reám mosolyogtak

VAGYOK(Szufi dervis éneke)

Hogy mi vagyok én, megfogni nem lehet.Teljesség létem, mégsem létezem. Csak általad.

60

Légyen bármivé az egy-ség semmi-sége,Kifejezője e semmi-ségnek én vagyok.

Olykor moly lepkéje vagyok a napkorongon,Olykor ránc és redő a víz sima tükörén.

Hol általrepülöm társuló eszmék forgatagát,Hol az anyagtalan világ madara vagyok.

Nevemet néha nem mondom csak jégnek:és a kemény fagyos télben megdermedek.

A négy elembe burkolództam belé,Felhő vagyok csupán az ég arculatán.

Az egy-ségből a végtelenbe jutottam:Semmi sincs valóban, mi nem én vagyok.

Erőm magának az életnek forrásából buzog,És minden szájban én vagyok az ige.

Érzéke vagyok minden egyes fülnek:És minden egyes szemnek látása is.

Minden dolog rejtező lehetsége vagyok,S vagyok mindenkinek, ki van, az észlelése.

Vágyaim és akaratom mindenkivel közös;Saját tetteim másszor végleg kielégítenek.

Bűnben és vétekben vagyok a gond, a baj,De jótévő szellemem abban, minek jó neve.

MÁT LÁ TÁRI(a babiloniak szerint az a hely, honnan

nincs visszatérés)

A végső nagy ÁllapotFeltámadás nélkül:abban a másik Világbansem Jutalom, sem Büntetés.Tettél bármit itti Világban:a Holtak Szuroksötétben,vértelen Ajkuk Port harap.

PILLANATCSAPDA

Néma Perc, Gondolat nem fogan.Megvan a pontos Magyarázat.Mindenre megvan a pontos Magyarázat.Érzelmek rezzenő Szárnyaitmeg lehet-e lepni még?

61

Lassan Minden a MagyarázatCsapdájában leli halálát.Lassan Mindenre van Magyarázat:minden Mozdulatra, minden Mosolyra,

Minden Lépésre, minden Cselekedetre,Mindenre meglesz lassan a Magyarázat.

Mit kutasson hát a Szív,mihez van Joga még?

Mindenhonnan a MagyarázatDárdái állják körül.Megbénul. Mozdulni sem tud.És néma Perc érkezik el.

EGY FESTMÉNY GÉPIES LEÍRÁSA

Ők ketten egy férfi és egy nő állnak..névtelen szobában már befejezték ASzeretkezés misztériumát..sejtelmesen tiszta szürke fényeKPárája borítja pompás testüket..háttal állnaKA férfi mintha röpülni akarna..izmos vállából leereszti karjaiTA nő..éppen harisnyatartóját kapcsoljAKemény csípőjén tompora elefántcsont..csak állnaKNéma mozdulatlan nyugalomba..pillanatba merevedvES kitekintenek egy hatalmas ablakon..mely mögött makulátlaNHóval borított domb emelkedik..s szemük a horizontot kémlelI

1976

62

REKVIEM A SZERELEMÉRT(Fúvós és húros hangszerekre)

Szépségem szerelmem hová is tűntélbuján virágzik a növénymindenségalattomos gombák támadják a fák leveleitszépségem szerelmem ugrálós báránykámnéked dobog a szívem üreges álnok éjszakákona virágok olyan kurtán a semmibe veszneka tavaszok egyre rövidebbek:elmúlás szövöget.

Virágzó réteken egyedül vándorolokmár beleúntam a talánybamár nem keresem semmire a választcsak te lennél: közelséged és ittlétedüres délutánok kitárt ablakaiban integetsz

s a dolgok létentúliságasem elégíti ki a szívem.

Mert csak a vágy csak a vágy növekszikfélelmetes csendben félelmetes csendbenegyre kurtább tavaszok erdeiben.

Testecskéd fehére izzik a szívembentestecskéd fehér izzása

szépségem szerelmemugrálós báránykámhová is tűntélmiért nem vagy velem.

*

Szívemben a bánatóriásmotolla-járat.

*

Virágokat szedek neked a rétenegyenként vágom le őket a szárrólmajd a te kezedben, meleg fészkébentalálják meg nyugalmukats a szívet majd újra elönti a bánat.

*

Fürtös levendula-csillag-nászokbomlanak ki a forró éjszakákonaz álom üveghegyén túl várlakvirágzó mandulafák idéznek szívembenkökényfényes reggelek

63

pacsirtás szederindákforró elomló holdhomokaranyhajból font lobogó nappalokölyvös galambokorgonafúgás sajgó tavaszi nappalokgombagalagonyás maszlagos sejtéseselmászó-hüllő-keserű magányosság

Őrült orgonaburjánzástücsökzakatoláselmúlni érted csillagragyogós éjszakákongöncölszekér-nyikorgásokzokogásokhalott-szerelem siratások között.

*

Szívem bánata virágból szőtt hálóterád akarom hajítanicsillagnedves éjszakábóltéged kihalászni.

*

Rigócsőrben gyűjtögetlekgyíkszemekben nézegetlekerdő mélyén ébresztgetlektüskésággal véreztetlekhársillatban bódítgatlakfenyőtűben szorintgatlakkalickában ugráltatlakcsillagok közt hajigállakaranyláncon táncoltatlakmézszőlővel megkínállakkristálypohárkában iszlakiszalagra felkúszatlakvadludakra felhajítlakkertecskémben el-bévetlekvadbogyóval megétetlek.

*

Már nem ölelsz szép kezeddelnem sodorsz el lágy öleddel

síma röptű madárszárnyakborítsanak reád fátylat.

*

az arcodaz arcod az arcod

az arcod az arcod merül fölaz idő üledékeibőlaz arcod az arcod

64

nyakacskád vékonyka ívebársonyos tapintású mellecskéid

(elzuhanás fáradt nappalok üres éjszakákegyedüllétében

még mindig téged építgetlek)jeleikkel a kikericsek

megbabonáznakmegbabonáznak

anélküliségeddel

az évekhullonganakvirágszirmokaz almafáról

a cserszömörceszivárványt játszikmár a hegytetőn

snyakacskád íve

lassana cserszömörcebokra mögött

örökreeltű-

nik.

*

Oh szerelem száz Vivaldi-búgású oboája, a fülemüle csattog ahársfákon, falba merülő áloméjszaka, nappalcsónak suhanása, afülemüle füttye, sípja, oboája, mézédes pitypanghallucinációja,gyere közelebb fülemüle a lombok labirintusában, virágzóalmafa méhes bódulatában, szerelem szerelem boglárka,pünkösdirózsa, fekete tulipán, pitypangejtőernyők simasuhanása, rigócsőrök múlatása, szerelem szerelem, vadgalambszárnyacsattogása, eleven szíved dobbanása, fuvola violad’ amore, csak rajta húzza száz Vivaldi-hegedű, fuvola,virágozzék az almafák virágain, téged várlak szemem fénye,néked sugárzik, sír a Vivaldi-fuvola, sír szomorú szépségben,sír utánad asszonytestvérem, könnyezik a Vivaldi-fuvola, nincsmár tér, nincs már idő, csak a várakozás, a remény zokog aszív legmélyén, a szív forró rejtekében, titkosmelegében, ...eltűnnek most már a szavak, most már a szavak... ...vége a B-dur fuvolaversenynek.

65

AZ ÉRTELEM HÚRJAI

I

ŐSGÖRGETEG(A brüsszeli Brueghel-kiállítás néhány képét szemlélve)

Korom ősgörgeteg, elvisz, elsodor;kapaszkodás, a kéz halál-sikolya,a kéz leszakad, mindenről, hiábakapaszkodik: korom ősgörgeteg,kiszolgáltatott szívem összeomlik,jajszavam a semmibe hatol, számundok mocsokkal teli fulladozás:korom, ősgörgeteg, őrült lavinahull alá így vad hegyek meredekoldalán: korom ősgörgeteg,eleven húsom az őrlő kövek,gyökerek, csontok, koponyák között,görgeteg: ősgörgeteg a korom,fájdalmam ősgörgeteg, élet-halálgörgeteg, szétfreccsenő velő forrólüktető darabjai arcomon: őshullás,ősordítás: millió éves ősgörgeteg,csontrecsegés, bordaroppanások,boncolókések, szeretethiány-szikékbehatolása, borotvametszése:ősgörgeteg ezermillió szilánkrobbanása: a mélység tátongó torkakinyílik: ősgörgeteg, őslavina,iszonytató kiáltozások, őrültkacajok, irgaloméhes imádkozások,ősgörgeteg: korom: apokaliptikusháborúk, szörnyistenek, velőloccsantóirgalomnélküliségek, játszóterek,gyermekfejekben gyermekszemek,korom ősgörgeteg: jajszavam semmia semmi köbén, menekülésem meddőkapaszkodás, leszakadt körmeim,szétrepedt tagjaim: ősgörgetegkorom: ősgörgeteg: vak őrület,hajsza, zuhanás, görgeteg,őspüffeteg vágyak szorítása,ősvajúdó őszuhanás, tériszonyaa félelemnek: ősgörgeteg,megállíthatatlan véres nász,világrobbanások, kifolyt szemek,

66

haláltrombitások, szörnyek,szörnyek és megintcsak szörnyek,hová zuhan az ősgörgeteg,kiontott beleket,rongycafat ereket sodró őrgörgeteg,őslavina az idők kezdete óta:a halál-felé-ősgörgeteg,varangyos rettegések, tisztátalanérintések, bélmocskok, gázkamrák,krematóriumok, mosolygó sárkányfejek,pokolormok, mennyországvölgyek,szétvert herék, karóbahúzott hüvelyek:korom ősgörgeteg: ősgörgeteg korom,mumifikált jóindulatok, vöröskeresztesápolónők szűzhó köpenyekben,kígyók, békák, vírusok: ősgörgeteg,szomjhalál, éhhalál, jajongásokzuhanó lavinája, sportsman mellekés bicepszek, ápolónők, takarítónők,királyok, császárok, állatfejekősgörgetege: ősgörgeteg korommegatonnás földrengései, szökőárjai,éhségzónái, leprái, kolerái, szarkómái,korom ősgörgeteg: markoló kezek,kitaposott belek: kegyelem, kegyelem,kegyelem, kegyelem, kegyelem,kegyelem mindenkiért: ősgörgetegkorom őspestis-vírusai,testvérgyilkosságok, fegyverropogások,hisztériák és hisztérikák,őskövület-jószándékok, ringyó szavak,ringyó szavak, ringyó szavak,korom ősgörgeteg: ősgörgeteg korom,koromsötét világosságok,tűzvillámos sötétségek,megpatkolt, megsarkantyúzott élőlények,vérontó cirkuszmutatványok-roppsza hoppsza bokassza-felfüstölt hullák, emberbőr-liliomok,maffia-vénuszdombok,embermáj-pástétomok,korom ősgörgeteg: ősgörgeteg korom,olajbafúlt szárnyas állatokzuhanás, szédülés, örvény,poklok és poklok és poklok és poklokbugyrai, paranoid emlők, tífuszos mosolygások,lopakodások, settenkedések, laposkúszások,rothadások, virágzások és újra és újravérontások, vérontások és megint vérontások:

67

őrült görgeteg korom: korom őrült görgeteg:a mindenséget elnyelő krokodilpofájú lavina,Amanda Lear búgó turbékolása,szenteltvizes zenekarok, elektronikushallucinálás, kitárulások, bezárulások,imamalmok, eszmebörzék: korom ősgörgeteg:

ősgörgeteg korom.

II(Más hangnemben)

„..j’ai trouvé cette figue,qui sera l’un des éléments de maConsolation matérialiste.”

Francis Ponge

MÉHESKOCSI

A méheskocsi, a méheskocsi, gyönyört okoz a méheskocsi,a méheskocsi az erdő mélyén, a méheskocsi a nyugalom,a méheskocsi a boldogság, a méheskocsi, ahovávissza kell térni, a tiszta rátalálás, patyolat lélegzés,méheskocsi, méheskocsi énekbe szőtt jeles ünnep,a méheskocsi megszüli a csendet, szárnyak zümmögésea méhes nagy batár, méhes páfrányzatos harasztban,méheskocsi dönögése zümmögönése fényemeletei,nap melengeti szívünőideje tűnő iszalagokat,honnan menekedik az elme, nagy nagy isten méheskocsi,mézeskocsihoz, nagy mézes batárhoz megnyugodásért,méhekkel zümmögönete, jövetele, menetele, röppenete,édes, mézes, szeder létezése: nézése, szeme öröme,méheskocsi az igazi, az igazi, a sohasem hazug,a méheskocsi tiszta mint hófehér gondolat,kiabálások szájakból tódulnak: mindent tudunk,mindent tudunk: a vad, a vad, a vadállatok felébredhetnek,méhes zümmögés napfénynyugalom semmibe tűnhet,kedves méheskocsi, szépségem ki-beszálló méhecskékúgye te méheskocsi, úgye te méheskocsi, úgye te élőkocsi,úgye béke, béke lesz mindig, ilyen béke leszmint te a méheskocsi, zümmögő méhes nagy batár,üszepedő időben megfogható tárgy sejtelmes szépségeméheskocsi, méheskocsi a nyugalmad mikor nyerjük visszate szép te gyönyörű te igaz sohasem hazug való-ságmikor nyerjük vissza a béke a béke a béke egyensúlyáta békét a békét a békét: méheskocsi te szép...

68

TÉLI TÁJKÉP MADÁRSEREGLETTEL

Oh,ez a madársereglet,

nézd amott,lenn, innen a hídról:

- az életben álltunk-e még, vagyaz életben túlról pillantottunk

belé e téli, szűz-hóköpenyborította tájba? -

e különös, úszó, ringó, tipegő,egymást csellel orozó

állatsereglet-kavalkádra?- hófehér hattyúk hófehér havon,

jeges opál vízben, s irombák,s közöttük egy: - fekete éj -;

Mondd, szerelmünk hol lebegett,hol, a térnek melyes szögletén?

szerelmünk: ez a galaxisokat szülőcsira-csiga

és ez a sereglet ott, alant,összefutó folyók

jegén-vizénhattyúk kara

és fürge vadkacsa-karaván,s hozzájuk csapódva

- marakodó, csintalan inváziós hadak -számuk-sincs, piros vért kacagó

nyalka sirály;Mondd, hol lebeg a szerelem, a szerelem,

mely bennünkben kiált,és nyüzsög és dagasztódik

szerelem-atommilliárd és milliárd:

a térnek, téridőnek vagy minek -nevezzelek - valami - mindenségben

és annak melyes szögletében?- s ez a kavargó fehér-fekete-tarka

madárseregott, lenn, a hídról nézvéstszinte szürreális döbbenet,

mert nem hamis -;Mondd, mit kerestünk a jégbefagyott

folyók felett?lobogó, galaxis-szülte fájó szerelmeket?

- a tér, a téridő, vagy mineka melyes partján,ki mondja meg? -

69

s alattunk még mindig ott lennaz a kavargó, úszó, röppenő,morzsát kolduló, pompázatos,

földöntúli madársereg?!

Győr, 1987. január 31.

70

VERONIKA KENDŐJE

I

Szenvedő Krisztus-arcom ha feléd hajtom,patyolat vászon kendődet szelíden borítod rá, Veronika -

II

Fogyó életem, telihold most, újra fényesen ragyog,tövises homlokomon elapadnak szivárgó vérpatakok -

III

Kezed már nem is kéz, de gyöngyvirág simogatás;örökkön körülöttem lebeg, ha végighúzod rajtam: boldog kitárulkozás -

IV

Kis vékonyka arcod s hegyeske orrodlegharmonikusabb diszharmónia; szemedben az utolsó kérdés: az istenség akarata -

V

Szenvedő Krisztus-arcom ha feléd hajtom, (mondd és mondd)patyolat vászon kendődet (újra és újra)szelíden borítod rá (végső nagy szerelem) törékeny Veronika? -

71

VERONIKA HÍVOGATÁSA(Hegedűre és fuvolára)

(A mindenség mélységéből felbúg az Isten szava)

Csontjaimban megremeg a velő,Csontjaimban megremeg hiányod.

Néma számat szóra tátva kiáltok:

Utánad kiáltok némán érted szenvedő;Utánad szenvedő némán érted kiáltok:Csontjaimban megremeg hiányod.

Szuroksötétben tapogatózom, mint világtalanok;Zokogok utánad, mint örök szeretetlenek.

(Hegedűhang sír fel - fénysebességgel terjed a sehol-sohasincs Galaxisok felé)

Hegedűhang sír belőled s a hangok atomjai Elözönlik a szívem, Mert őreá találtak.

Fuvola hangja zokog fel belőlem s a hangok Atomjai elözönlik a szívedet, Mert őreá találtak.

Kezemet nyújtom a seholsem-vagy feléd; Pillanatokkal ezelőtt még Öledben nyugtattam fejemet.

Arcom is megindul a valahol-vagy feléd.

Egyedül lebeg feléd az arcom,Hogy szemeim legalább magukba ihassanak.

Érzem, hajam simogatod szelíden Már-már nem-vagy-sehol kezeddel.

Simogatásod borzongató mindig-így-volt, Örökre-így-lesz sejtelmessége.

El-elszabaduló poklok milliárd és milliárd Önzésbugyra fortyogásában

Ragyogó-sugárzó delejes szemedLassan világ-talan szemeimbe látást Világol.

A veled-vagyok a meg-sem-születtem előttiÉs a már-életem utáni világokba ragad.

(A szeretlek-szó atomjai a halott végtelenségidőtlen-teretlen magányába hullanak szét.)

72

A szeretlek-szó száguldó atomjaitMinden bátorságom összeszedve összeterelem,Hogy ezredszerre is feléd kiálthassam,Beléd suttoghassam: - Szeretlek -

Gondok és szeretettemetők lidérces világában, Önzések bűzös mocsaraiban,Hogy milliomodszor is feléd kiálthassam,Beléd suttoghassam: - Szeretlek -

(Az előbb-még-itt-volt kezed már aSehol-sem-vagy galaxisáról integet némán A tátongó űrön keresztül.)

(A fülemben énekel az istenség fuvolája.)

A szeretetért haldoklók zokogása száguldIdőtlen idők óta az Univerzumban: - szeretlek -

*

Csontjaimban megremeg a velő,Csontjaimban megremeg a hiányod;Néma számat szóra tárva utánad kiáltok:

Patyolat vászon kendős - Veronika -

73

DALOK VERONIKA TÁVOZÁSAKOR

Mondd, mit ér csendes szobámba lépnem,ha téged kirekeszt onnan a világ;

áhítatom már csak imádság lehet,mely érted száll, míg világ a világ.

*

Életemből, ami kevés (még marad)veled - lepergő csendes álom:

míg végleg búcsúzom majd tőled:s az lesz az utolsó halálom;

de szerelmünknek vége nem lesz,- mosolyodnak bokra - virágzik túl életen-halálon.

*

A rigó énekli már esti imáját a május-kertben;sötétbe borult már a szobám:

(- áldás, áldás -)

a csend is nyugodni tér bennem,szemed lehunyom, száddalhalkan suttogom (szerelmem) érted imám.

*

Óh, drága Veronika, ki lépteimbe szegődtél,

74

bánatomba mosolyogtál,mosolyomba szomorkodtál, szemembe láttál,fülembe szóltál,

most éppen búcsúzol s elmégy,(visznek az én saját lábaim)alakod egyre kisebbnek látom,

de érzem: jössz visszafelé hozzám (szerelem-álom) túl életen-halálon.

*

Égi batyumból kidobom minden bánatom, ha elmenőben visszanézel.

75

IMÁDSÁG SZERELEMFÉLTÉSBEN

Hiányzol nékema mindenség viharainak zúzmaráinak jégtengereinek végtelen hidegében;hiányzol nékem ebből a darab kenyérből, melyet számhoz emelek; a nyálamból, melyet lenyelek;hiányzol nékem a csontváz-halál torokroppantó szorításából, madárcsontvázak látásából,hiányzol nékem a hiányból,hiányzol nékem az álteljesség bódító pillanataiból;hiányzol, hiányzol az istenség hatalmas birodalmából -

- Szerelemszorításod és igétformáló fínomka-ívű ajkaid sírjáka végső nagy együvétartozás nosztalgiáját; -

mert jeges révületként jár át a hiányom:a hiányom halálos lék léted törékeny asszonyi bárkáján; -

- a hiányom a hiányoddal találkozzék az öröklétzeppelinjének istenmegáldotta, végtelenbe suhanó fedélzetén.

*

(és az utolsó ítélet napjánaz angyalok fújják majd a trombitákatés a semmiből vonják ki csókdaló szádat!) Ámen.

76

TAVASZVÁRÓ FOGANTATÁS

Felméred-é a hatalmasáradást, mely bennem: valód -

*

Hol vagy? merre tőlem? -lélegzetedet más bútorokés más levegő hallja - drága egyetlenem -tűnő jelenetek nosztalgiája szorítja a szívem,ha gondolataim időzhetnek csak nálad -drágám, kedves mosolyodsmaragd vizű kaszkádokatfakaszt(anak) szememben

és csillaghintákon röpüla végtelenbe e törékeny élet -a hozzádtartozás gravitációjaállít most már be végleg kozmoszi pályára,melyet öröktől fogva vágyott szellem és lélek - s csak értedkeringek most már tovább élve vagy halva a végtelenségig -- a galaxisok és galaxishalmazok és a szupergalaxis-halmazokmiriádjai éppen azért léteznek,mert egyetlen apró sóhajtásoddal létrehoztad őket a gyönyörűség égreszálló pillanataiban -- Kezünket összefonvaaz Egyetemet lüktető ütemre lépünk és az istenvilág határain pihenünk és heverészünk: Szeretlek - - -de szétszakítanak bennünket házak mocskos utcák

77

az emberek kutyák eszmék félelmek és éles kések: -- holdporban kúsznék feléd vénuszi ufómbólkilépve a Hold szétlőtt, sebhelyes arcán: én a Nagy Vándor az Időtlen Idők, a teretlen Terek a Múltak és a Jelenek és a Jövendők Nagy Vándora -

Hogy egészen egyszerű legyek: VÁRLAK,VÁROM LÉPTEID KOPOGÁSÁT,ÉS SZÍVDOBBANÁSODAT DOBBANÓ SZÍVEMENAZ ALÁZAT ÉS AZ EGYSZERŰSÉG ANYAÖLÉBEN ÚJRA ÉLETRE FOGANVA VÉLED! - - -

78

GEORGINA EMLÉKKÖNYVÉBESzületésnapján

Ha szeretsz,jobban fáj a fáj,a bú búsabb,magányosabba magány...

Ha szeretsz,derűbb a derű,fényebb a fény,szívebb a szív,emlékebbaz emlék,

ha szeretsz...

19 octobr. 1985-dik

79

A HALOTT PILLANGÓ

Ezer virágra szálltamvolna

Ezer virágba szálltamvolna -

Hamvas szárnyacskáimra,tükörbe néztek

volnaa csillagok,a csillagok;

- S most itt heverekaprócska halott

(szerelem nélkül)tárgy:

Megvakulnak lassan minda csillagok, mind

a csillagok.

80

EMLÉKKÖNYVBE„kínok vasszöge” (T. Á.)

(Megholt álmok sötét ködfelhőinátdereng-é néha igaz valónk; -)

mi voltunk-é mi, vagy csakűzött árnyékként siklott

át hajónkvajmi ismeretlen fájdalom

háborgó vizein,- s általjártak kínzó

vágyakdidergő ízein?!

17-dik okt. 1986.

81

AZ ÓDON SZENTJÁNOSBOGÁR

Mint valami ódon szentjánosbogár izzol fel emlékezetem éjszakájában -a teljes hamisság látszata mögött, odaát, de nem itt; itt, de mégsem odaát - hol-banis vagyunk?: egy nyálas áldimenzió gázkamra- liliomos hulla-rétjein űzzük azilluzionált teljesség futrinkabogár-váladék- illatú pillogó pillangóját -izzik az emlékezetemben, az emlékezetem éjszakájában az az ódon szentjánosbogár,az az álom, amit minden pillanatban kitalálunk magunknak, mikor úgyis tudjuk, hogy Istensegítsége nélkül (mert kinek a segítségére lehetne még számítani) csak a nagysemmibe lőjük bele vágyaink nyilait: vak- töltények vagyunk, csak majd egy nagyotdurranunk - földből kikapaszkodó halottak (régen meghalt elvetélt szerelmek)csontkezei kulcsolódnak néma imára értünk, imádkoznak a majd imára kulcsolódó csont-kezeinkért, s majd amikor mi zokogunk, hogy beteljesedjék egy emberpár, legalább egyemberpár tökéletes boldogsága -rohan az idő (csontgolyóvá keményedett közhely), megint felfutottál hozzám (mi mindannyianbolygó hollandiak), itt kerestél nálam igazi hazát, de negyvenkét kerek perc után márisújra rohannod kellett a gondok temetőjébe, az eltemetett álmok temetőjébe - agyönyörtől fakadó sóhajaidat a tőled megfosztott falak suttogják az éjszaka magány-kriptájában - egy perccel ezelőtt még itt volt a meleged, szerelemfészkünk még ki semhűlt, s te rohansz valahol egy jármű után, itthagyva magad után a gyorsan hűlő magányt -miközben az elektronok szünet nélkül keringenek,pályájukat egy másodperc alatt hatezerbilliószorfutva be -s te is futsz (keringsz valami szörnyeteg atom- mag körül) negyven valahány perc után,amelyből öltözködést, vetkőzést, fésülködést, búcsúz- kodást, néhány mondat kicserélését leszámítvahuszonöt perc maradt a mi puszta kettőnk számára, csak a mi kettőnk számára, csak a mi kettőnkszámára, egyedül a mi kettőnk számára, amikor egyetlen egynek számítottunk -

82

szóval, felizzik szívemben az az ódon szentjános- bogár valahonnan a múltból, vagy valahonnana jövőből, amikor majd egyek voltunk, s amikor a múltban egyek leszünk - kergetőzés ez azegész tizedesparancsra futólépésben rohanó élet -- visszarohansz az első emeletről, mert itt felejtetted a kagylókirakású karkötődet, amelyet a szerelembe-zuhanás előtt az íróasztalra tettél, s amit az Antillákról hoztam neked - veszett kapkodás,keresés, mert a jármű indulásáig már csak másfél perced van, le kell még rohannod újra a negyedikemeletről - s így múlnak napok, hónapok, évek -de mégis olyan végtelenül hatalmas ez a Nagy Kapaszkodásra Épülő Szerelem, hogy éjjel-nappal izzik bennem az az ódon szentjánosbogár, az elképzelt boldogság szentjánosbogara,a Mindenséget Összefogó Nagy Szentjánosbogár, a Nagy Egység, ami után minden rohanó találkozásperceiben és percei után vágyva vágyunk, és......és az a legrettenetesebb, hogy ha ebben aszörnyeteg rohanásban Valami Nagy Valaki egyszerre csak megállítaná ezeknek a másodpercenkénthatezerbilliószor pörgő elektronoknak a pályáját, akkor az Egész Mindenség egy másodperc ezer-milliomod része alatt sugárzássá változva, eltűnnék...s akkor aztán eltűnnék Az Az Ódon Szentjánosbogáris, amely egybeolvadt, de folyton folyvást szétolvasz-tott szerelmünket lett volna hívatva példázni, mondom,ha egyszer bekövetkeznék a Nagy Megállítás, akkor aztán nem lesz többé példázat sem...

83

CÍM NÉLKÜL(Egy vérkép-lelet margójára)

Felmérem a felmérhetetlent veszett mértékeimmelfeléd dobnám mérőzsinóromat, hogy kimérjeleka névtelen semmi rettenetes birodalmábólszétpattanó erek hálózzák be a mindenségeta mindenség vérzik ömlik a mindenség véreelfolyik a vér s a mindenség viaszfehérhalottá válik; mérem az utolsó lehetőségeketa lehetőségeket amelyek szavakká foszlanaktudd meg, mindez azért, mert nincs bennemvér nélküled; és vérre szomjazom, mintaz alvilág hófehér kísértetei; hozzám kellenehogy térj fáradt utadról, a hozzám-ba, mintegyetlen hazádba... néma kiáltozás ahalottak ajkán az én hangtalan kiáltozásomteutánad... a magány csigái bemásszáka tücsöksiratta éjszakák nyugtalan galaxisáts te rohanó hétköznapok bombatölcséreintúl eocén kövületekbe zárva várod afeltámadás harsonáját... s már én iskövületté változom egy darab kaviccsáamelybe belerúg egy hazatérő kisdiákegymástól elszakított tárgyak vagyunkkövületek, melyekben megállt örökre az időösszeomlik lassan a szélhűdött világminden megszűnik, s csak ez a Mindentátitató kínokkal átszegezett szerelemlebeg a pusztulás fölött, örök ésfájdalmas kérdőjelként utánunk epekedve.

84

DANTE A BANTU NÉGEREK KÖZÖTT(SIRATÓVERS)

Féltelek. Mást nem tudok kifejezni. Csak azt, hogy féltelek. Csak azt, hogy rettegek, hogyelveszíthetlek. Slágerszöveg? Rettegek, hogy eltűnik a térgörbület, ami te vagy. (Csillagköziporból lettünk, csillagközi porrá leszünk.) Azaz anyagi valóság. Anyagi objektum. Aki vagy.Lenned kellett. Halálomba jutok, szörnyhalált halok, amikor féltelek. Nehéz értelmet találni adolgoknak. Amúgy is nehéz. De így, amikor magával ragad a rettegés csontkarja. Ez a rettegésvalahonnan a mélyből tör elő. És árad. Feltartóztathatatlanul árad. Hömpölyög. Zuhog. Elöntmindent. Elönti egész szűkölő lényemet. Ha más szó nincs minderre. Mindig csak ezek aszavak. Ezek a szavak. Szavak. Szavak. Mit lehet velük kezdeni? A rettenet sötét torkát semlehet velük kifejezni. Ennek a fuldokló rettegésnek. Szűköl a létem (már megint ezek aszavak!), mondom, szűköl, és egyetlen különösen érzékeny ponttá sűrűsödik össze bennem anagybetűs félelem, a szorongás, elvesztésed szorongása. Szorongásom a gyomromba költözik.Elveszíthetlek. Gyötrelmes szenvedések özönlenek mindenfelé, az embertelenség véget nemérő országútjain. Kis szürke létbe vagy belekalapálva. Inkább: gőzkalapálva. S gyönyörű pilla-nataidat, gyönyörű pillanataimat, a gyönyörű pillanatainkat örökké legéppuskázza az őrültrohanás, az idő könyörtelen hiánya...

Féltelek, hogy letépnek rólam, lenyúznak rólam, a pokolgyártásra ítéltetett jóindulatú agyvelőkaz értetlenség véres szakadékainak szélén. Félelmem kápói szétcsapják fejemet a nyugtalanságfalán. Atomjaim nem találják a helyüket... Rohanok: fékevesztett őrült lennék csupán, tégedkutató? Hol, hova milyen térbe, tértelenségbe, időbe, időtlenségbe? Megbomlott szavak kon-centrációs táborába? Hiszen egyszerűen eltaposhatnak bennünket, mint ahogy rátaposhatnak amilitarista csizmák a csecsemők tojáshéj-fejére. Mint Dante a bantu négerek között. Hát nemilyen ez az egész? Ez igazán jó: Dante a bantu négerek között. Még a félelem is eláll egypillanatra. Szóval: mint Dante a bantu négerek között; jobban mondva: mintha Dante a bantunégerek közé esne. Legalább olyan abszurd létezni ebben a vöröskeresztes sziruppal leöntötthazugság-puding világban: AHOL . NINCS . EGY . PERCRE . EGY . PILLANATRA . SEM. MEGÁLLÁS . AHOL . ÖRÖKKÉ . MONOTON . EGYHANGÚSÁGGAL . DARÁL . A .PUSZTÍTÁS . AHOL . MÁR . ANNYI . ROBBANÓANYAG . FEL . VAN . HALMOZVA .HOGY . EGY . NEVETSÉGES . PORSZEMET . (Ez is kozmikus por, mint mi vagyunk.)NYOMTALANUL . ÉS . VÉGLEGESEN . ELTÜNTESSENEK . EBBŐL . A . BŐDÜLE-TESEN . NAGY . BOLONDGOMBÁBÓL . AMIT . TUDOMÁNYOS . OKOSKODÁSSAL .VILÁGEGYETEMNEK . NEVEZNEK . DE . AMIT . NYUGODTAN . NEVEZHETNÉNK. EGY . RETTENTŐEN . NAGY . RAKÁS . SZARNAK . IS . (Ha ezzel nem sértenénk mega világegyetemben élő értelmes lényeket.) . S . HA . LENNE . HOZZÁ . BÁTORSÁGUNK .DE . NINCS . MERT . MOST . ÉPPEN . MEGINDULT . EGY . SZINTÉN . HATALMAS .BÉKEHARC . S . MOST . EBBEN . A . PILLANATBAN . MÁR . MEGINT . BEDŐLÜNK. ANNAK . AZ . UTÓPISZTIKUS-ROMANTIKUS . BLÖFFNEK . (Uram bocsásd meg ká-romló szavaimat!) . HOGY . MEGJÖTT . AZ . ÚGYNEVEZETT . (Ki volt az a naiv, aki úgynevezte?) . EMBERISÉG . JÓZAN . ESZE . STB . STB . Egyszóval, hogy kimondjam, amiigazából bennem lappang: Féltelek. Rettegek érted. Szűkölő rettegés fészkelt belém. Tulajdon-képpen magam sem tudom mire vélni ezt a katasztrofális méreteket öltő félelmet, amit miattadérzek. Mert mit féltek benned: egy embert? Egy egyedi embert, akit a közhely és a nagy zsenikszerint soha többé nem lehet már megismételni (se, hogy nekem LEGYÉL se, hogy másnak).Az embert, így, nagybetűvel: AZ EMBERT.

85

Vagy: AZ EMBERT. Vagy: A Z E M B E R T . Vagyígy: A Z E M B E R T . Továbbá: A Z EM B E R T . Vagy: A Z E M

B E R T . Talán: A Z E

M B E R

T.

(Lám, ennyi maradt az emberből: egy nagy T, egy kereszt, amelyre felfeszítették Krisztust, aszeretet OPTIMISTÁJÁT.)

Most már búcsúzom is tőled, Georgina Fluccus úrnőm, már megint letépett rólam a robot,túlórázol újfent, és szívedet szétlapítja lassan a múló idő úthengere. S majd az én rettegőfélelmem is szétomlik egyszer. Vajon lesz-e belőle legalább szomorú fényű csillagpor?

86

VÁRAKOZÁS

Felboncoltam már az utolsógenitáliáimat is hogyvégül is megtudjam mitőlolyan rettenetes ez avárakozás.Ezt nem tréfásan de keserűenmondom.Tehát ülök a boncasztalomonilletve fekszemtöbbször fel kell ülnöm perszemert ha fekszem nem tudok boncolnikutatásaim nem sok eredménnyeljárnak illetve jártak mertnem jöttem rá a dolog nyitjára,így sem.Ez a rettenetes várakozás:már megint nem jöttél.Micsoda hétköznapi banál’ esemény ezde mégis: nyugtalanságoma tíz a nyolcvanadikra hágott(mondják hogy épp’ ennyi elemirészecske van ebbe / abba / melyikbe’a világegyetembe’).Tovább metélem hát a zsigereketmost már úgy sincs megállásmost már a végére kell járni.De csak egy elvágott torkú reménybontakozik ki lassacskán azösszekaszabolt zsigerek közül.(az egész létfantázia csaklibidófölösleg lenne?)Most pedig újra összerakom magammint egy türelmetlen isten.Az órák (a percek) undorító csúszó-mászók: cammogva araszolnaka majdani nagy semmi bugyra felé.Már megint nem jöttél.A várakozás feltartóztathatatlanulbuzog befelé a falak réseins lassan elönti a Váró-Termet.A mennyezet közvetlen közelébena fulladás utolsó pillanatai.

87

TÖREDÉK

Az ólomgalambok megelevenednekkönnyű röptük a vágyott origóba visszajut

ölelésünk kétszárnyú röptea tökéletes megvalósulás

az ujjongás határtalanná tágul. . . . . . . . . . . . . .

88

ŐSZI JELEKGroteszk, Orbán Ottónak

A végtelenség béna csókjameglegyinti az arcotaz őszi nyirokbanegy nyálkás gombaszembe(okádja) az éppenarra kószáló generalisszimusztegy beteg tüdejű makkotA határtalan észkiveszi utolsó szabadságáts elindul oda ahovasoha el nem lehet jutni(az idő nőnemű lenne?a tér pedig férfi?)

kicsorbult szakócákhullanak az égbőla fák tövében titokzatos zenéka lépések meg fennakadnakaz ökörnyálak fejéna lélek manóként bebújikegy különös egérlyukbas az ősz első vonatapöfög át a tájonfeledésbe hullva

mennyi lénynek ontották már / újfentki a vérét még lüktető zsigerét:ím a gőzölgő vérmocsarakbólaz Isten csodálkozva kilépabból ami itt történiksemmit nem ért

egy rothadó fülemüle bűzeterjeng a levegőbentüzérségi sortűz pityereg lea felhők rózsaszín szűzhártyájárólegy kitépett madárszárny-tollseprő:egyetemes házmester söprögetia nyári gázkamrák hamvasztottjainaktörékeny-pici-törpe csontjaits a szél hordozza: boldog postása megszámlálhatatlan levélkrematóriumokfanyar-édeskés illatlavinájátaz őszapó szakavatott akasztáshozkészülődik a legszebb galagonyabokorpiros bogyós tüskés gallyain

89

a szederbokor szögesdrót-labirintusábanelmúlás szendereg az utolsóbágyadt napsugarakban egy hatalmasboa constrictor (vagy anaconda?)lappangva csúszik észrevétlenaz öröklét háta mögéés egy hirtelen roppant erejűhüllőcsapással magábanyomja

ERRE újfent elokádja magát a gombas a generalisszimusz (leokádva)VIGYÁZZ-ba merevedve szalutál az égenkötelékben húzó vadludaknak.

90

LUCIDUM INTERVALLUM

A

az üdvözlések szétfoszlanak mint a páracsak a késeket köszörülik továbbszfinkszek szája nyílikkiüzennek a nemlétből a nemlétezőkegy szemgolyó az egész világegyetemez az egy határtalan nagy szemgolyóaz isteneket elűzték a halandókaz istenek elhagyták a halandókatminden utat zsákutcává alacsonyítottak lemajd amikor már csak a szavak élnekcsak a szavak lesznek a szavaka szörnyű egyedüllét egén szürkefelhőnyájként tűnnek el a nemlétezőhorizont nemlétező horizontvonalán

a toronyórákban nemlétező harangok ütnek

a nemlétező toronyórák léteznek csaka nemlétező tornyokban

B

egyetlen szó sem akar többé léteznia gondolatok hővé alakulnak átkisistereg az anyag utolsó butaságacsecsemők hintáznak a légben mindenfelécsecsemő alakot ölt az istena csecsemők végtelen gyorsasággalszaporodnak az esetlen csecsemőkvaskarmokkal tépnek bele rózsaszínhúsukba

C

az ész lejárt már nem lehet bejáratnipor hamu és kövület lesz mindenminden az erőlködés megszűnika gravitáció leleplezi önmagátvalami mégis visszanéz csodálkozvaönmagára visszanéz önmagáraa visszanézés visszanéz önmagáraaz önmaga visszanéz az önmagáraa visszanéz visszanéz a visszanézrea vissza néz a vissza nézaz előre mint irány végleg megszűnik

91

D

tulajdonképpen ha jól belegondolunkha jól belegondolunka gondolat a táguló világegyetema világegyetem a táguló gondolatde a szavaknak el kellene pusztulniukhogy a gondolat ne gondolat legyena gondolat ki-gondolata ki-gondolat kigondol-atigen most már világos:a halál pillanata lesz a nem

ki-gondolat a nem-kigondol-ata nem-nem a nem-nem-nema nem-nek a nem-jea teljes és totális súlytalansághőveszteség az istenölelő karja: az entrópia

E

furcsa el sem fogják hinni majd biztosmert megtaláltam a nemtaláltamotmert a fő kérdés az örökös megtalálásvagy mondjuk így hogy elérésbekebelezés birtoklás be- és megemésztésmondjuk az anyagi valóság teraszántehát egyszer egy adott pillanatbanbefejezett lesz a befejezetlenördögi ördöngősség vagy nemaz érzékszerveim voltak az istenkidugott csápjai?

csak még egyszer magamhoz szoríthatnálak

F

„Végül mindenki a kikerült utak miatt sír.”

1987. december 12.

92

KÉRDEZŐ VERS

Meghallod-é egyszer a szózatotmely kiszól a vérből és a csontok velejébőlszétszakadt álomhúrok csattogásáta vándormadár-kék egek szentélyében

űzött szenvedélyek halk susogásátsziszegéseit a bú kígyóinak

meghallod-é halálos szorításátaz ereknek vérző sebekneka kincseskamrák lobogásában

széthulló arcaim fénypásztáita zöld evezők monoton csapásai mögötta tavasz simogató csontkezétalamizsnáért könyörögnia kivertség lila parókájátlobogni a kegyetlenség céda ágyán

meghallod-e egyszer a szózatotmely kiszól a vérből és a csontok velejéből?

1989. április 19.

93

AZ UTOLSÓ VISSZHANG(SZERELEMVERS PRÓZÁBAN)

- Szeretsz? - kérdezte a férfi a boldogság ormain kalandozva.

- Szeretlek - felelte az asszony -, nagyon.

Megállt körülöttük az idő, övék volt a létezés legvégső értelme. Egymásra találtak.

Éppen az elébb szálltak le a vonatról, fellélegezve, felszabadultan, telve a vágyak robogó hegyipatakjaival és hallgatag tengerszemeivel. Végre elmenekültek, végre sikerült messzire kerül-niük a vesébe hatoló tekintetek borotvaéles tőrei elől. A félelem már nem lihegett bennüksivataggá száradt torkával, most csendesebben lélegzett az is. Minden bagazséria, szemernyiteher nélkül indultak neki titkos útjuknak az azúr ég kupolája alatt, a megfrissült létezésmámorosan kozmosszá táguló tüdejében, ketten, egyszerűen, zsoltáros áhítatban; a madarakpompás koncertet szereztek össze számukra, mindenféle növényi élőlények langymeleg cinkos-sággal suttogták szívüknek egy álomvilág régen várt üzeneteit.

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek - hadarta játékosan az asszony, aki könnyű, lenge kis blúztviselt, s finom szövésű sortjában gyönyörű domborműként pompázott gömbölyű kis feneke.

A férfi most gyöngéden átkarolta karcsú derekát, s az asszony delejesen simult tenyerénekbársonyos fészkébe. Valami titokzatos nyelven suttogtak nekik az égből integető fenyő-koronák.

Már benne voltak a korban, életük kenyerének javát már elfogyasztották, de a rájuk zúdulóhatártalan boldogság harangzúgása ünneplőbe öltöztette minden eddigi bújukat-bánatukat; úgyérezték, hogy az örök idő különféle tájain megszületett, éppen születő vagy majdan születendővágyakozásaik végre beteljesedtek, hogy beléptek az örökkévalóság szentélyébe. Retteneteiksötét gomolygásait áttetsző párává foszlatta a csak bennük kelő új égitest fénye.

- Majd én viszem a kis válltáskádat - suttogta szerelmesen a férfi -, olyan csodálatos érzés, hanincs rajtad egy szemernyi teher sem, amikor könnyű vagy, akár a pillangó, mely önfeledtencikázva keresi a párját - s már akasztotta is a vállára a semmi kis szatyrot, s mentek, egyre csakmentek, mint a megbabonázottak, akiknek már nem volt semmilyen céljuk, s most mégis a célfelé igyekeznek.

A férfi hirtelen megtorpant. - Istenem - s elcsuklott a hangja - a bőröndjeink, ott felejtettükőket az állomáson! Hát mi ez az egész? Csak álmodtuk ezt a csodálatos boldogságot, felszaba-dultságot, könnyedséget? Hát nem csomagok nélkül indultunk a mi szerelmes utunkra? Demiket is beszélek itt összevissza!

- Drágám, édesem, nyugodj már meg, ne veszítsd el a fejedet. Az a két bőrönd igazán nemfogja megkeseríteni az életünket. Ugye, szívem, nagyon, de nagyon szeretsz? - s azasszony forró csókban forrt össze aggályoskodó, felindult kedvesével.

De ebben a pillanatban egy postakocsi fékezett mellettük.

- Úristen - szaladt ki önkéntelenül mindkettőjük száján. Nem valami ismerős cserkészte ki talánőket boldog névtelenségükből? Szerencséjük volt: az állomásvezető száguldott utánuk a kétbőrönddel. De szórakozottak egyesek, mormogta, s már száguldott is vissza, következővonatához.

94

- Majd én viszem mind a kettőt - nevette el magát kényszeredetten a férfi -, majd én viszem,szerelmem, - most már úgyis mindegy. Igazad van, ezért a kicsinységért nem veszíthetjük el afejünket.

- Szeretsz? - szorította magához az asszonyt szereleméhesen a férfi, amikor egy lombos tölgyfaalatt kis időre megpihentek. Ez már a végső, tovább nem fokozható szeretet, a végső nagybeteljesedés, a megváltás, az Egy, igen, a Nagy Egység. Bocsáss meg, hogy olyan vagyok, mintegy dadogó kisdiák, de már szinte nincsenek is szavaim. Ó egek, minek is hoztuk magunkkalezt a rengeteg csomagot, mit csomagot, egy karavánútra való málhát, egy egész rakományt!

Az asszonyon meg rajta is egy-egy degeszre tömött hátizsák, mindkettőjük kezében a súlyosbőrönd meg különféle dobozok, zsákocskák, tasakok, még felsorolni is nehéz lenne őket. Azasszony már ereje fogytán majdnem összeesett a cipekedéstől, de összeszorított fogakkalviselte terhét. A férfi egy ideig még igyekezett segíteni asszonyán, de már őrajta is annyi volt amálha, hogy csődöt mondott a jó szándék. De azért időről időre le-lerakta gabancát, s rohantvissza társához.

A kézzel húzott kocsira felfért az összes poggyász. Még a nagyját is nehéz felsorolni: négy-öttermetes utazótáska, egy szekrénynek is beillő, vasalt-pántolt, sok vihart megélt hajóláda - kitudja, melyik őstől maradt rájuk -, amelyet csak négy rakodómunkás tudott a kocsira emelni,aztán három különös formájú, vastag viharvászonba bugyolált, hosszúkás tárgy (hangszereklennének bennük?), sok egyéb apró kézitáska, egy kitömött fekete hattyú (az élővel csak jóvalkésőbb találkoztak egy félig befagyott folyón), s volt ott még összesen kilencvennégy kisebb-nagyobb kínai és japán porcelánbaba, meg egy 213-as számot viselő kórházi ágy mindenfélejárulékkal, úgymint infúziófolyadékok, kartonok, fagyasztott vérplazma és így tovább. De mitszámított mindez, szerették egymást, és ez volt a lényeg; együtt voltak, és mindent egésznekéreztek, és kettejüket is egynek érezték, és mégiscsak boldogságuk országútján húzták-von-szolták mázsákat nyomó kocsijukat.

Az asszony ezüstösen csengő kacagása hangzott fel mögötte a távolban. Bizony alaposanlemaradt hatalmas kocsijával, bizony, nem asszonynak való az a roppant teher. Az asszonyegyre csak kacagott, és közben azt kiáltozta a messzeségből, hogy szeretlek, szeretlek,szeretlek. Nagy nehezen megállította a roppant súlytól szinte önmagától mozgó kocsiját, skezdett visszafelé szaladni asszonya felé, az ő igazi asszonya felé, akit a kimondhatatlanul nagyvilágegyetemben kellett meglelnie. Hosszasan ölelték egymást, lélegzetük is elakadt, az nemlehet igaz, hogy mennyire szeretlek, suttogták bele egymás suttogásába, lehelték bele egymásleheletébe, itatták bele egymás atomjaiba. Már egy álló hete meg sem tudtuk egymást ölelni,istenkém, drágám, de megvékonyodott az a kis arcod, olyan, mint egy élére állított pergamen-lap, súgta évődve és egyre szerelmesebben a férfi.

- Jóságos ég! A kocsikaraván, meg a csomagjaink! - ocsúdott fel hirtelen az asszony a mágikusbódulatból. - Hogyan is feledkezhettünk meg róluk csak néhány percre is!

- Igen, igen, ez nem tréfa, ez mind a maguk csomagja, itt áll mindegyiken a nevük - kiáltott lerájuk a teherautó vezetője -, az sz…-i postáról hurcolom maguk után már jónéhány órája. Nemegy könnyű dolog errefelé teherautóval járni. Itt írják alá, s kezdhetik a lerakodást.

Bealkonyodott, mire végeztek az átrakodással. Pedig ők egyszerűen csak boldogok akartaklenni. Most már aztán valóban úgy festettek, mint egy-egy cirkuszigazgató, aki egymagaszállítja egész kompániáját meg a kellékeit.

A szerelem egyre mélyebben hatolt beléjük, járta át őket, szívódott legbelső zsigereikbe,kiabálni szerettek volna magányukban, hiszen mindig el-elszakadoztak egymástól, éjszakánként

95

agyoncsigázottan zuhantak kísértetekkel teli, nehéz álmaikba. Már csak nagy néha kaptaküzeneteket egymástól a sűrű rengetegben, amelyben utolsó erejüket megfeszítve vonszolták amálhásszekér-karavánt, az ősrengeteg egy-egy nyílásán még át-átkiabálva egymásnak, habár aválasz már mind nehezebben volt kivehető a növényi zúgásban és az egyre növekvő távolságmiatt.

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek - vélte hallani a férfi lelki füleivel egy mély, szakadékos víz-mosásban, ahol már egy álló hete iparkodott összegyűjteni guruló málháit - szeretlek, szeretlek,szeretlek, kalapálta a szíve, amely már egyre tompábban verte fáradt ritmusát.

Ereje utolsó megfeszítésével ráncigálta fel a gravitáció ölelésében fetrengő utolsó kocsiját isarra a füves tisztásra, amely egy mély szakadék szélén világított. A kocsikat nehéz volt mozdu-latlanságra bírni, a kerekek alá nagy köveket kellett raknia.

- Végre, végre fenn vagyok a csúcson. Innen majd csak meghallja a kiáltozásomat -, s agyon-gyötört kérges tenyeréből tölcsért formálva kiáltozni kezdett:

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek...!

Amikor hosszasan elnyújtva befejezte, mint valami furcsa harci kiáltást, egy töredéknyi időrehalottinál is halottibb csönd árasztotta el a nagy mindenséget, az őscsend költözött visszaelhagyott birodalmába. S egyszer csak, mintegy varázsütésre, mindenfelől, csúcsokról, völ-gyekből, szakadékokból, sziklaszirtekről, messzi síkságokról ezer és ezer hangon kiáltottvissza ezer és ezer visszhang, az egész mindenség ekhózta:

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek...

De csak saját hangjának különös, szinte földöntúli, testetlen változatai voltak ezek a monoton,álombéli szavak, s amikor végleg elhaltak, hirtelen villámcsapásként hasított belé a szörnyű-séges felismerés: az asszony hangja örökre elveszett, a tíz a nyolcvanadikon számú elemirészecskéből álló világegyetemben...