5

KÖNCZEI CSILLA ILEANA LĂCĂTUŞ

ILONKA NÉNI

6

Colecţie coordonată de ENIKŐ MAGYARI-VINCZE

Coperta/ Címlap: Miklósi Dénes Fotografia de pe copertă/ Címlap fotó: Bogdan Konopka (copyright, cu permisiunea autorului) Lector/ Lektor: Kovalcsik Katalin

Această carte a apărut cu sprijinul Centrului de Resurse pentru Comunităţile de Romi,

organizaţie membră a Soros Open Network România Colecţia „STUDII CULTURALE” Îngrijită de EFES şi de Institutul de Antropologie Culturală din Cluj, îşi propune publicarea unor opere originale, traduceri, materiale didactice, lucrări de atelier şi conferinţe din domeniul antropologiei culturale, etnologiei europene, studiului genului social, cercetării culturale critice. Colecţia doreşte să contribuie la instituţionalizarea acestor discipline în România şi la prezentarea rezultatelor cercetărilor culturale şi sociale desfăşurate în Europa de Est postsocialistă. DTP: Pecolino Corectură: Georgeta Moarcăs, Harbula Hajnal, Kovalcsik Katalin Copyright: Könczei Csilla ISBN:

7

KÖNCZEI CSILLA ILEANA LĂCĂTUŞ

ILONKA NÉNI

Editura Fundaţiei Pentru Studii Europene 2002

8

9

O ANDER

SUMAR

TARTALOM

Prefaţă 15 Előszó 19 Foreword 21

Kovalcsik Katalin:

Note privind transcrierea textului în limba romani 23 Tudnivalók a cigány nyelvű szöveg átírásáról 25

Könczei Csilla:

Ilonka néni. Sar prînzhandjamamen dujzhene. Povestea unei prietenii 27

Könczei Csilla - Lăcătuş Ileana:

Dj’ande munŕo tîrnipo zhin ande munŕo phuripo. De la tinereţe pînă la bărîneţe. A fiatalságomból egészen az öregségemre 35 La Ilonkakri viaca. Viaţa Iloncăi Lăcătuş. Lakatos Ilonka élete 49

10

Dj’ande munŕo tîrnipo zhin ande munŕo phuripo 51

Kana homas cinonji e mama muljas 53 Aćhiljam shtar băjeti… 54 Kana andre avile o njemci 56 Kide daranji homas 57 Zhos mange le tataha ke churda 59 O mulo n’avel khere 61 Avile andre o rusi 63 Mînŕi phen giljas peske de mashkar amende 67 Kana homas deshudone bărshengri, aviljom ke butji 69 Nich o tata, nich e mama 74 Ko deshefta bărsh giljom mange ŕomeste 75 Baro jiv! Butji na! 78 Mînŕi sasuj inke na has mange sasuj 81 Sar giljom ŕomeste pal le Mitikasro dad, o Njikulaj 84 Kana me beshos le Njikulajihe 89 Me phiros ko zhidova 92 Homas mikhlji de le Mitikasro dad 94 Kana kerdjom le ćhajan 97 Xunjom kher, ke keros butji 101 Pal soste o Mitikasro dad muljas, ŕomeste giljom pal o Puzi 103 Kana munŕo ŕom perlas nasvalo 107 Jare perel nasvalo, munŕo ŕom 111 O phuro dinjiseljiljas 112 Zhanes sostar rovaw? Dikh, munŕo ŕom merel 114

11

Pale soste o Puzi muljas 119 Kana beshljom ando Mănăştur, zoran mishto has mange ande garsoniera 121 Kana kărdjom butji ko shulajipo 125 Sar pushkinenas, th’avenas bare tankurja, th’o buto slugadja 128 Kana giljom ande njugdiva 131 Aviljom kadije karig e Chillag 132 E Chillag kerdjas ekha cina ćhaha 134 Kana giljam ko tjatro 135 Giljam amenge ande Elvecija 138 Kana giljam amenge ande Rusija, iljam o repülövo 139 Dj’ande munŕo tîrnipo zhin ande munŕo phuripo 141

De la tinereţe pînă la bătrîneţe 143

Cînd a murit mama mea 145 Noi am fost patru copii 146 Cînd au venit nemţii 148 Cînd am fost cu tata la păzit bivolii 150 Omul care s-a aruncat în fîntînă 152 Îl văd pă verişoru mieu că să plimbă p-o sîrmă 153 Cînd au venit ruşii 154 Cînd a murit Rozi 157 La 12 ani am mers la lucru 159 Nici tată, nici mamă 163 Cînd m-am măritat 163 Pă mine tata m-o ţipat de la casă 165 Mă-ntîlnesc cu socră-me 168 Ne cununăm... facem nuntă cu Niculaie 170 Stăteam cu bărbatu’ mieu, cu Niculaie 173 Cînd am lucrat la jidani 180 Cînd s-a născut Kati 181 Cînd am stat pe Doja 186 Cînd a murit tatăl lui Mitică 188 Cum m-am luat cu Puzi 189

12

Cînd s-a îmbolnăvit Puzi 193 Cînd fujea de la spital 195 Ca un om care o fost niebun 198 Cînd a murit Puzi 203 Bagabonţii 203 Revoluţia 206 Cînd am cunoscut-o pe Csillag 209 Cînd a născut Csillag 210 Facem un tiatru 211 Mîine dimineaţa merem în Elveţia 216 Ne-am dus la ruşi 219 De la tinereţe pînă la bătrîneţe 220

A fiatalságomból egészen az öregségemre 222 Csak egyszer hallottam, hogy horkol, s kész volt anyám 224 Az öreg menhelybe akart tenni, mind a négy gyermeket 225 Bejöttek a németek 227 Édesapámmal voltam a bivalyoknál, mint egy fiú 230 Láttam a halott Gyurka bátyámat, egy dróton sétált 232 Bejöttek az oroszok 233 Meghalt a testvérem 236 Tizenkét éves koromban bejöttem Kolozsvárt dolgozni 238 Apám nem adott nekünk pénzt soha 243 Férjhez mentem, lett egy gyermekem 245 Elzavart engem apám a gyermekkel 247 Találkoztam a jövendőbeli anyósommal 250 Jött Nyikulaj, és azt mondta, vele aludtam 252 Összefogtam Mitikának az apjával, Nyikulájjal 255 Én jártam egy zsidó származatnál 264 Amikor Kati született 266 Ha dolgoztam, én kaptam lakást 267 Összefogtam Puzival 271 Ez az ember megparalizált 271 December tizenharmadikán eltemettem Puzit 280

13

Mik dolgoztunk éjjel az utcaseprősőknél 283 Revolúció volt 287 Nyugdíjba mentem 291 Állapotos volt Csillag a leánykával 293 Ilonka néni, menjünk ki filmezni! 294 Kelletett menjünk Lozárdba 296 Elmentem Oroszba 299 Színésznő vagyok 300 A fiatalságomból egészen az öregségemre 303 Alavari Dicţionar Szótár 305 Kippi Fotografii Képek 325

14

15

PREFAŢĂ ELŐSZÓ

INTRODUCTION

16

17

Materialul acestui volum s-a transformat în carte pe parcursul mai multor ani. Pe vremea cînd Ilonka néni, adică Lakatos Ilonka, sau Lăcătuş Ileana a început să-mi povestească despre viaţa ei - la rugămintea mea, în 1996 -, povestirile scurte serveau ca material pentru lecţiile de limba romani. Am încercat apoi să transcriu, să traduc, să analizez din punc de vedere gramatical textele înregistrate pe casetă. Pe parcurs s-a născut ideea de a publica o carte despre viaţa lui Ilonka néni. M-au fascinat de la început povestirile ei de viaţă, foarte deosebite de cele auzite de obicei. Ilonka néni vorbea cu aceeaşi simplitate despre momentele nefericite, uneori extraordinar de crude, ale vieţii ei, ca şi despre experienţele fericite. Textele ei sunt lipsite de dramatismul căutat, de autocompătimire. Poate pentru că majoritatea evenimentelor descrise sunt îndeajuns de dramatice, nu avea nevoie de dramatisme. Prin intermediul propriilor povestiri de viaţă Ilonka néni ne prezintă o lume multiplu-minoritară, care oferă înfiorător de puţine alternative. Ea a crescut orfană de mamă, cu ajutorul unor oameni care trăiau într-o situaţie materială foarte grea, într-o comunitate orăşenească de romi, în care femeile alcătuiesc o minoritate internă deosebit de dezavantajată, cu toate că sunt principalele responsabile de întreţinerea familiei. Violenţa fizică, abandonul, hărţuirea sexuală şi abuzul se prezintă aici în mod mai accentuat dacât în societatea înconjurătoare, dependenţa femeilor care trebuie să aibă grijă de copii este şi mai accentuată din cauza condiţiilor materiale grele. Condiţiile de viaţă descrise în carte nu constituie nicidecum o excepţie, cum aflat mai târziu, cunoscându-i familia şi alţi locuitori ai cartierului. Imaginea conturată în acest volum despre Ilonka néni este o imagine, şi nu este identică cu întreaga ei viaţă. Textele publicate aici sunt povestiri despre viaţa lui Ilonka néni, naraţiuni pe care ea a dorit să le facă publice prin intermediul meu. Din evenimentele ultimilor ani a selectat doar întâmplări legate de mine, de familia mea, de prietenii mei. Restul, partea mai prozaică a vieţii, rămâne realitatea amară trăită, subiectul unor dialoguri personale, care nu sunt încă materiale de reprezentaţie. Nu am iluzia că apariţia acestui volum va putea schimba viaţa lui Ilonka néni, dar poate mi-aş fi dorit-o. A fost o lecţie amară să-mi dau seama că relaţia noastră de lucru, cariera târzie

18

de actriţă au rămas episoade fugare în viaţa ei, la fel ca orice eveniment anterior sau posterior. Constrângerea societăţii s-a dovedit mult prea dură în comparaţie cu planurile personale. Dar Ilonka néni nu adoptă poziţia victimei ci, dimpotrivă, emană putere. La urma urmei, noi, cititorii acestei cărţi suntem cei care putem profita. Îi mulţumesc că a acceptat să lucrăm împreună, că a avut răbdarea să aştepte de-a lungul procesului îndelungat al transcrierii, editării, corecturii şi publicării volumului. Sunt recunoscătoare tuturor care au sprijinit planurile noastre comune, munca noastră. Îi mulţumesc lui Tálas Imre, care a lecturat volumul. Lui Kovalcsik Katalin, care a venit în repetate rânduri la Cluj de la Budapesta, şi a făcut corectura amănunţită a textului în limba romani. Lui Georgeta Moarcăs şi Harbula Hajnalka, care au transcris şi corectat textele în limbile română şi maghiară. Lui Ovidiu Pecican care, pe lângă calitatea sa de editor, a considerat apariţia volumului o misiune personală. Lui Aszalós Erzsébet şi Kozák Gyula, care au tradus prefaţa şi notele în limba română şi engleză. Lui Szilágyi N. Sándor, pentru sfaturile profesionale, lui Michael Stewart pentru sprijinul moral deosebit de important. Lui Miklósi Dénes pentru realizarea copertei, lui Bogdan Konopka, care a fost de acord cu publicarea fotografiei făcute lui Ilonka néni. Lui Rózsa István, care a redactat fotografiile selectate din colecţia mea şi a familiei eroinei. Ştiu că toţi aşteptau cu drag apariţia acestei cărţi. Sunt recunoscătoare de asemenea instituţiilor care au sprijinit editarea volumului. Mulţumesc în primul rând pentru sprijinul înţelegător al Centrului de Resurse pentru Comunităţile de Romi, precum şi Fundaţiei Next Page din Bulgaria pentru contribuţia acordată lecturării volumului prin programul Traduceri în limba romani.

19

Ennek a kötetnek az anyaga több éven keresztül formálódott könyvvé. Amikor Ilonka néni, azaz Lakatos Ilonka, vagyis Lăcătuş Ileana 1996-ban először kezdett az én kérésemre életéről mesélni, a rövid történetek cigány nyelvleckéi anyagául szolgáltak. A magnóra rögzített szövegeket megpróbáltam az ő segítségével lejegyezni, szótárazni, nyelvtanilag kielemezni. Menetközben született az ötlet, hogy könyvet kellene kiadni Ilonka néni életéről. Már az első időszakban megkapott élettörténeteinek mássága a közismert beszédmódokhoz képest. Ilonka néni ugyanis egyforma tényszerűséggel, természetességgel beszélt életének nyomorúságos, néhol rendkívül kegyetlen részleteiről, mint örömteli élményeiről. Szövegeiből teljesen hiányzott a hatáskeltő dramatizálás, az önsajnálat. Lehet, hogy azért is, mert a leírt események nagy része önmagában is elég drámai volt, nem volt szüksége fokozásra. Ilonka néni saját élettörténetein keresztül egy olyan többszörösen kisebbségi életvilágot mutat meg, ami elképesztően kevés esélyt kínál. Ő maga félárván, nagyon nehéz anyagi körülmények között élő emberek segítségével nőtt bele egy városi cigányközösségbe, ahol az asszonyok, bár a családfenntartás nagyrészt az ő vállukra szakad, egy rendkívül hátrányos helyzetű belső kisebbséget alkotnak. A testi erőszak, a cserbenhagyás, a nemi zaklatás és visszaélés talán az őket körülvevő szélesebb társadalomnál is erőteljesebben mutatkozik meg ebben a közegben, a gyermekeket ellátni köteles asszonyok kiszolgáltatottsága a nehéz anyagi körülmények miatt is nagyobb. A könyvből megismerhető életkörülmények egyáltalán nem bizonyulnak kivételesnek, mint ahogy azt a családdal és a negyedük más lakóival való ismeretségem sokszorosan beigazolta. Az a kép, ami ebből a könyvből kirajzolódik Ilonka néniről, egy kép, és nem azonos az ő egész életével. Az itt közölt szövegek történetek Ilonka néni életéről, olyan történetek, amiket rajtam keresztül szeretett volna elmondani a nyilvánosságnak Az utóbbi évek történéseiből már csak olyan eseményeket válogatott ki, amelyek hozzám, családomhoz és barátaimhoz kapcsolódnak. A többi, az élet prózaibb oldala jelen idejű megélt kemény valóság maradt, személyes beszélgetések tárgya, de úgy látszik, egyelőre nem reprezentáció anyaga. Nem ringatom magam olyan illúziókban, hogy ennek a könyvnek a megjelenése megváltoztathatja Ilonka néni életét, bár lehet, hogy szerettem volna. Szigorú lecke volt számomra megtapasztalni,

20

hogy a velem való munkakapcsolata, a kései színésznői karrierje, átmeneti epizódok maradtak az életében, pont olyanok, mint bármelyik korábbi, vagy későbbi történés. A társadalom szorítása sokkal keményebbnek bizonyult, mint a személyes indíttatású tervek. Ilonka néni azonban nem az áldozat hangján szól, sőt, erőt sugároz. Végső soron mi, a könyv olvasói vagyunk azok akik ebből profitálhatunk. Köszönöm, hogy vállalta a közös munkát, hogy volt türelme kivárni a lejegyzés, szerkesztés, a javitás és a publikálás hosszadalmasra nyúlt folyamatát. Köszönöm mindazoknak, akik támogatták az Ilonka nénivel kialakitott személyes terveinket, közös munkánkat. Tálas Imrének, aki szakvéleményt írt a könyvről. Kovalcsik Katalinnak, aki Budapestről több ízben Kolozsvárra utazva igényes, aprólékos lektori munkával átjavította a könyv roma nyelvű részét. Georgeta Moarcăşnak és Harbula Hajnalkának, akik lejegyezték és korrektúrázták a a román, illetve a magyar szöveget. Ovidiu Pecicannak, aki kiadói minősége mellett végig személyes ügyének tekintette a könyv megjelenését. Aszalós Erzsébetnek és Kozák Gyulának, akik az elöljáró, magyarázó szövegeket románra és angolra forditották. Szilágyi N. Sándornak szakmai tanácsait, Michael Stewartnak számomra fontos erkölcsi támogatását. Miklósi Dénesnek, aki a boritót tervezte, Bogdan Konopkának, aki nagyon szivesen beleegyezett az Ilonka néniről készitett fényképének a közlésére. Rózsa Istvánnak, aki az Ilonka néni családjától és a saját gyűjteményemből válogatott képek szerkesztést végezte. Tudom, hogy mindannyian szeretettel várták ennek a könyvnek a megjelenését. Köszönettel tartozom a könyv intézményes támogatóinak. Elsősorban köszönöm a kolozsvári Roma Közösségeket Támogató Forrásközpont megértő támogatását, valamint a bulgáriai központú Next Page Alapítvány Roma Forditás Programjának hozzájárulását a könyv lektorálásához.

21

The material included in this volume has got its shape during many years. When Ilonka néni, that is Lakatos Ilonka, or Lăcătuş Ileana started at my request to tell me about her life, these short stories were material of her Romani lessons. With her help I tried to make notes, a dictionary and to analyze the grammar of the short texts already recorded. Meanwhile, the idea to publish a book on Ilonka néni’s life came up during this period. Quite from the beginning the otherness/particularity of her life stories compared to the mainstream discourses impressed me, for Ilonka néni talked with the same naturalness about the wretched, sometimes very cruel details of her life as about its happy experiences. Her stories totally lacked imposing dramatization and self-regret. Probably, also because the narrated stories were dramatic enough; further increasing it was unnecessary. Through her own stories Ilonka néni shows us a life-world of multiple minorities, a life-world that offers stunningly few opportunities. Being motherless and with the help of people living in a materially very harsh condition, she grew up in an urban gypsy community where the women form a very disadvantaged inner minority though most of the work for supporting the family came upon them. Physical violence, abandon, sexual harassment and abuse are more powerful in this social environment than in the society at large, the defenselessness of women who are obliged to support their families is greater because of the poor material conditions. The situation described in the book is by no means singular, as it has been repeatedly proven by encounters with the family and other inhabitants of the neighborhood. The image of Ilonka néni, which takes shape through this book, is an image and is not identical to her whole life. The text published in this book are stories about Ilonka néni’s life, are stories she would have liked to publicly tell. Regarding the last few years she selected only events related to my family and my friends. The rest, the more prosaic pieces of life remained part of the lived harsh reality of her present, is the topic of personal talks and it seems that is not yet for representation. I do not cherish the illusion that publishing this book would change Ilonka néni’s life, though I probable would have liked that. It has been a severe lesson for me to learn that our work-relation, her late carrier as an actress remained transitory episodes just like other former or later events. The social constraints proved to be harder than personally bounding projects.

22

After all we are the ones, the readers of the book who gain from it. I thank her for accepting to work with me, for having patience to wait during the lengthy process of transcribing, editing, proofreading and publishing the book. Thanks to all who supported the personal projects and common work developed by Ilonka néni and me. To Tálas Imre who had an expert’s opinion on the book. To Kovalcsik Katalin who traveled several times on the Cluj-Budapest route to read and correct with exigency and meticulous work the Romani part of the book. To Georgeta Moarcăş and Harbula Hajnalka who transcribed and proofread the Romanian and, respectively the Hungarian texts. To Ovidiu Pecican who being the publisher of the book regarded it as a personal matter. To Aszalós Erzsébet and Kozák Gyula who translated into Romanian and English the preface and the notes. Thanks to Szilágyi N. Sándor’s professional advice and Michael Stewart’s moral support, which was very important for me. To Miklósi Dénes for designing the cover, to Bogdan Konopka who gladly accepted to publish the photo he made of Ilonka néni. To Rózsa István, who edited the photos selected from the family album and my own collection. I know that all of them have expected with sympathy and love the publication of the book. I thank for the institutional support given for publishing the book. First of all to the understanding support of the Roma Communities Resource Center of Cluj, and to the Translation Project of the Next Page Foundation’s contribution to support the reading of the book.

23

NOTE PRIVIND TRANSCRIEREA TEXTULUI ÎN LIMBA ŔOMANI

În limba ŕomani sunt cinci vocale de bază: i, e, a, o, u.

Litera i are întotdeauna valoare de vocală, niciodată de consoană. Vocala e şi a se pronunţă închis, identic cu e-ul şi a-ul românesc. Vocalele române ă şi î se regăsesc în cuvintele împrumutate din limba română, dar şi în cuvinte în limba ŕomani. În acestea din urmă apar în apropierea câtorva consoane în formă în variantă generalizată, respectiv generînd noi schimbări: în primul rînd e-ul se transformă în ă (ex. kărde ‘au făcut’), dar şi o-ul se poate transforma în ă (ex. apăj ‘apoi’). De asemenea vocalele e, i sau u se transformă în î (ex. avri putîrde ‘au deschis’, prînzhanel ‘a cunoaşte’, mînŕo ‘al meu’). Variantele lungi ale vocalelor ö şi ü (ő şi ű) în cuvintele împrumutate din limba maghiară nu sînt folosite (ex. kömüveshi ‘zidar’), deoarece potrivit pronunţiei nu ţinem cont de lungimea vocalelor existentă, dar puţin importantă în limba ŕomani. Litera w se aseamănă cu vocala u, e o variantă a consoanei v (ex. anav/anaw ‘aduc’).

În ceea ce priveşte consoanele, palatizarea este marcată de litera j, care urmează o altă consoană: dj (ghi în română gy în magiară), lj (li în română, l palatalizat în maghiară), nj (ni în română, ny în maghiară), tj (chi în română, ty în maghiară). Consoanele aspirate sunt redate de consoana h, care urmează consoanele respective: kh, ph, th, exceptînd ćh (ci+h în română, csh în maghiară). Notarea consoanelor palatale este următoarea: ch (ci în română, cs în maghiară), s (s în română, sz în maghiară), sh (ş în română, s în maghiară), zh (j în română, zs în maghiară). Limba ŕomani are şi consoane specifice: r lung, care se marchează cu ŕ, şi h-ul tare, marcat cu x, precum în cuvîntul românesc muntenesc xaină. Scrierea consoanei ţ nu urmează regulile ortografiei române, marcîndu-se cu c, iar consoana ch cu k.

În textul în limba ŕomani numele localităţilor (sate, oraşe, cartiere, străzi), respectiv cuvintele, expresiile şi frazele

24

enunţate în limba română sau maghiară, sunt explicate în note de subsol. Dacă cuvîntul, expresia sau fraza în română sau maghiară este tradusă imediat de narator în ŕomani, sau este folosită ca sinonim/explicaţie după corespondentul în ŕomani, nu mai dăm explicaţia în note. Prescurtările din note sunt următoarele: ŕ. (ŕomani), l. (laxîtjika): română, u. (ungrika): maghiară. Dicţionarul cuprinde cuvintele împrumutate din limba română şi maghiară din vocabularul Iloncăi Lăcătuş.

25

TUDNIVALÓK A CIGÁNY NYELVŰ SZÖVEG ÁTÍRÁSÁRÓL

A cigány (ŕomani) nyelvben öt magánhangzó van: i, e, a, o, u. Az i mindig magánhangzó, sosem mássalhangzó. Az e ejtése zárt, az é-hez közelít. Az a ejtése rövid, ajakréses, mint a rövid ún. palóc á. A román ă és î magánhangzók a román kölcsönszavakban, illetve cigány szavakban is előfordulnak. Ez utóbbiakban bizonyos mássalhangzó-környezetben állandósult formában, illetve változatokat eredményezve, elsősorban e-ből lesz ă (pl. kărde ’(meg)csináltak’), de lehet o-ból is (pl. apăj ’azután’), és szintén e-ből, valamint i-ből illetve u-ból î (pl. avri putîrde ’kinyitottak’, prînzhanel ’(meg)ismer’, mînŕo ’enyém’). A magyar kölcsönszavakban előforduló ö és ü hosszú párját (ő és ű) nem használjuk (pl. kömüveshi ’kőműves’), mivel a hangzásnak megfelelően nem vagyunk tekintettel a cigányban is meglévő, de csekély jelentőségű hosszúságra. A w az u-hoz közelítő félhangzó, a v hang variánsa (pl. anav/anaw ’hozok’).

A mássalhangzók esetében a lágyítást utánírt j-vel jelöljük: dj (román ghi, magyar gy), lj (román li, lágy l), nj (román ni, magyar ny), tj (román chi, magyar ty). A hehezetteket utánírt h-val adjuk vissza: kh, ph, th, kivétel a ćh (román ci+h, magyar csh). A susogók és sziszegők jelölése: ch (román ci, magyar cs), s (román s, magyar sz), sh (román ş, magyar s), zh (román j, magyar zs). A cigány nyelv különleges mássalhangzói a pergetett vagy hosszú r jelölése: ŕ és az erős

26

h, jelölése x, mint pl. a magyar doh szóban, de annál „reszelősebb”. A román ábécé helyesírási szabályaitól eltérően jelentősen eltérő a ţ jelölése (c), és a ch jelölése (k). A g román olvasatban mindig gh-ként ejtendő.

A cigány szövegben lábjegyzetek magyarázzák a helyneveket (falu, város, városrész, utca) és a románul, iklletve magyarul elhangzó szavakat, kifejezéseket és mondatokat. Ha a román vagy magyar szót, kifejezést vagy mondatot az elbeszélő azonnal lefordítja cigányra vagy szinonimaként/magyarázatként a cigány megfelelő után megismétli, akkor nem teszünk lábjegyzetet. Rövidítések a lábjegyzetben: r. (ŕomani): cigány, l. (laxîtjika): román, u. (ungrika): magyar. A szótár a szöveg román és magyar kölcsönszavait tartalmazza. Kovalcsik Katalin Könczei Csilla:

27

ILONKA NÉNI SAR PRÎNZHANDJAMAMEN DUJZHENE

POVESTEA UNEI PRIETENII

28

29

1986 telén egy alacsony, vézna, kendős néni kopogott be

az ablakunkon. A házat a hátulsó, utca felőli oldalról közelítette meg, nem a főbejáratnál. Valószínűleg nem ismerhette a járást, vagy nem akart feltétlenül bejönni. Megvárta, amíg kimegyek hozzá, ez is különös volt. Van-e papírunk, kérdezte. Hát az van elég, az aztán van. Sose felejtem el az arckifejezését, amikor sokkal később először bejött a lakásunkba és meglátta az ott tárolt papírmennyiséget. Felcsillant a szeme, nekem pedig egy kicsit összeszorult a szívem arra a felismerésre, hogy van, akinek a nyomtatott betű egészen másképpen érték: kilóra. Régi, megkopott, kidobásra szánt szőnyeggel kínáltam, megnézte, majd szelíden visszautasította. Én megszégyelltem magam.

Azután rendszeresen megkeresett. Én kezdtem külön gyűjteni a papírhulladékot – újságokat, piszkozatokat, csomagolópapírt. Elnéztem, hogyan csomagolja össze komótosan, gyúrja bele hatalmas papírdobozokba, és a vállára véve hogy battyog el vele. Később megkért, ott hagyhatná-e a kerítés mellett a begyűjtött papírját, mert a dáknak nincs pénze. Hogyne, de ott megázik mondtam én nagy naivan, egyébként segítő szándékkal. Akkor legalább többet nyom, mosolygott rám, és ez már a bizalom jele volt. Hát igen, kattant be másodszor is: a papírnak a súlya a fontos. Mennyit ad a dák kilójáért? Kétszáz lejt. Néhány hónappal később panaszkodott: levitték a papír árát.

Először románul szólított meg, majd amikor meghallotta, hogy a családban magyarul beszélünk, tökéletes magyarra váltott. Ilonka néni, mérai. Hogyne, sok ismerős van ott. Sokáig fontolgattam, megkérdezzem-e, hogy tud-e cigányul. Egy kicsit izgultam. Hogyne tudna. Megtanítana-e engem is? Ez részemről egy régebbi, sokszor elkezdett projekt volt. Kovalcsik Katival kezdtük el Budapesten, majd

30

kalotaszegi zenészekkel a lakodalmi zenélés szüneteiben. Még nyelvkönyvből is tanultam. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, egyből beleegyezett. Hát, gondoltam fellélegezve, ebből egy jó érdekházasság lehet. Ha jól emlékszem, még mindig az udvaron álltunk.

Elkezdtük a nyelvleckéket. Először nehezére esett megérteni, hogy nyelvtanulás közben a kérdések álkérdések, a szavak puszta játékeszközök. Nekem is nehezemre esett a gyors beszédfolyamból értelmes szavakat kihallani. Ötször is visszakérdeztem sokszor. A korai hangfelvételeket hallgatva sokat derülünk ezen. Mostanra bezzeg teljesen profi lett: elnézem hogyan rekcumozza újabb tanítványait, a tanársegéd Viorel Anăstăsoaie-t, vagy Boros Lórit, a néprajzhallgatót. Miután egyszer Keno Verseckkel, egy hamburgi újságíró barátommal beszélgetett – „diskurált”, ahogy ő szokta mondani –, odahajolt hozzám, és nem kevés kritikai éllel súgta: te, ez úgy beszél, mint a sátorosok. Hát persze, ő Bukarestben tanult cigányul. Nagyot kacagtunk. Michael, Michael Stewart az rendben van. Ő jól beszél, hagyta helyben egy végigmulatott éjszaka után évekkel később Ilonka néni.

A terhességem kezdett előrehaladni, rosszul voltam, sokat kellett feküdnöm. Nem tudtam felkelni az ágyból, hát először jött be hozzám a szobába. Mi történt, Csillag? Mindig így szólított. November elsejére néhány gyertyát, meg egy virágcsokrot készítettem elő neki. Aznap hajnalban beindult a szülés. Mielőtt bementünk volna a kórházba, a gyertyát, virágot kitettem az ajtó elé egy cédulával együtt. Később mesélte: a cédulával kiment az utcára, és mindenkit megállított addig, amíg egy magyarul olvasó embert nem talált, aki el tudta olvasni neki, hogy „Szülni mentem”. Azóta is sokat emlegeti ezt a történetet.

Nagy dobozokkal a hátán jött be mindig az udvara, néha a lányaival, de legtöbbször egyedül. Nagy ritkán segített neki egy-egy odavetődő barátom. Sokszor sopánkodtam, hogy Ilonka néni, nem kéne már annyit cipekedni, pihenjen. Hát akkor mi lesz velünk, fiam. Együtt élt a „Bájronon” három

31

felnőtt lányával, azok élettársaival, öt unokájával, akik közül hárman a bánffyhunyadi kisegítő iskolába jártak, na nem azért ... Hanem azért, mert ott teljes ellátást kaptak. A lányok, vők mind munkanélküliek, egy közülük mozgássérült. Ilonka néni nyugdíja az egyedüli biztos és hatóságilag folyósított pénzkeresetük.

A cigányoknak nehéz. A cigányoknak még a hónapjuk is rövidebb a többinél, mondta Ilonka néni egyszer. „A február, az a hónap cigány hónap. Miért? Hát, úgy mondják februárról, hogy az a cigányok hónapja. Mert kisebb. Huszonnyolcból áll. Az a hónap huszonnyolcból áll. Cigány hónap.”

Egyébként milyen lehet az, ha valaki cigánynak születik? Úgy látszik, még az sem mindig egyértelmű, hogy ki minek születik, Ilonka néni legalábbis elég későn és egy meglehetősen furcsa helyzetben eszmélt először saját cigányságára. “Négyen voltunk gyerekek. Két lány, és két fiú. És édesanyánk meghalt... És négyen maradtunk. Ketten Drágon – én és egy fiú –, és egy lány meg egy fiú Mérában. És miután édesanyám meghalt – mert édesanyám, amikor nagyon beteg lett, hazavitette magát Drágra, a saját édesanyjához, hogy az édesanyjánál haljon meg… És ott halt meg édesanyám. Ott temették el. És akkor édesapám hazavitt. Oda Mérába. Csilla, én olyan kövér voltam, hogy alig tudtam járni. Az a fiútestvérem, aki már otthon volt, odajött hozzám, és azt mondta:

– Édesapám, ez az én húgom? Apám azt válaszolta: – Igen, ez is a húgod. Én nem tudtam cigányul, semmit, semmit, semmit, csak

románul. Mondtam apámnak: – Apám, mi van ezzel a cigánnyal? Mert mind beszél

hozzám, és én nem értem, hogy mit mond. Apám azt mondta: – Legyen kedves hozzád, mert te az ő húga vagy.

Mondtam neki, hogy te az ő húga vagy.”

32

Mióta Ilonka nénivel összebarátkoztam, folyton foglalkoztatott, hogyan tudnám ezt a kapcsolatot kihasználni a néprajzos munkám szempontjából. Azon filóztam, hogyan kellene elkísérni őt különböző helyszínekre, hogy lehetne felgöngyölíteni a társadalmi kapcsolatrendszerét, és így tovább. A kezdeti időszakban erre külső okok miatt sem voltam képes, két kisgyerekkel ilyen típusú munkára nehezen vállalkozhattam. Aztán rájöttem, hogy a kialakult helyzet – amennyiben ebbe az irányba is hasznosítani akarom – önmagában is lehetőséget ad az etnográfiai munkára. Már amennyiben elfogadjuk az etnográfiának azt a minimalista meghatározását, miszerint ez a tudomány egy idegen életvilágot egy másik énen keresztül próbál megismerni.

Hát ez a másik én, Ilonka néni, ott volt. Csakhogy nem én mentem hozzá azon rágódva, hogy hogyan tudok új kapcsolatot teremteni, beilleszkedni egy új közegbe, hanem ő jött hozzám, magára vállalva az idegen környezetbe való bejutás minden nehézségét. És ez így működni is kezdett, csak deszakralizálni kellett az etnográfia legszentebb fogalmát, a „terepet”. Az antropológia klasszikusai számára az igazi terepnek még valamilyen távoli, elzárt, lehetőleg egzotikus sziget számított, az európai néprajzkutatásban a „terep” sokáig egyet jelentett a „faluval”, mióta azonban divatba jött a saját társadalom kutatása, az „at home anthropology”, a terep kezdett egyre közelebb kerülni a kutatók tényleges otthonához. Ha azonban az elméleti teketóriázást félretesszük, be kell ismernünk, pont olyan természetes, hogy azoknak az embereknek az ajtaján (vagy ablakán) is időnként bekopognak idegenek, akik történetesen társadalomkutatással foglalkoznak, mint az, hogy a társadalomkutatók mások ajtaján döngetnek.

Egyszer beszaladt az egyik lánya. Akkor már Ilonka néni napokig nem jött hozzánk, ami teljesen gyanús volt. Kiderült, hogy beteg, súlyos orrvérzése volt, a mentők jöttek ki hozzá. Megijedtem és kiszaladtam hozzá. Akkor voltam először nála. Bár sose hívott magához, láthatólag jól esett neki, hogy megjelentem.

33

Később, amikor már elég jól gagyogtam, megegyeztünk, hogy megírjuk és kiadjuk Ilonka néni élettörténetét. Három nyelven: cigányul, magyarul, románul. (Vajon hogy díjazzák a papírgyűjtéssel foglalkozóknak az idegen nyelvek ismeretét?) Azóta mindig ő kérdezi, hogy „na mikor dolgozunk, Csillag”. Lassan megy a lejegyzés. Meg hát az ember egyszere több mindent is csinál. Radu Afrim barátommal színházas-filmes produkciónkat tervezgettük, amikor Ilonka néni fésülni kezdte a haját. Szép hosszú őszes haja volt, még sose láttam kibontva. “Ilona, nem akarsz színházat csinálni?”, kérdezte Radu. Miért ne, válaszolta pont olyan természetesen, mint amikor tanárnak szegődött.

A spanyol tanszékről kértünk kölcsön neki korabeli ruhákat, hosszasan próbálgatta a tükör előtt. Amikor filmezéskor először ment át a domb ösvény szélességű gerincén, olyan gyorsan haladt, hogy Schneider Tibi, az operatőr, nem bírta követni. Remélte, hogy ennyivel megússza, szeretett volna minél hamarabb túlesni rajta. Amikor azonban már tizedszer haladt végig mindkét irányba, és mi újabb és újabb felvételeket akartunk, teljesen otthonosan kezdett mozogni a magasban, meg a kamera előtt. Csak később mesélte, hogy megálmodta, hogy zuhant le a hegyoldalról.

Laurie Anderson szövegét együtt fordítottuk le cigányra. Úgy kezdődött, hogy „me muljom...”, „meghaltam”, és egy álombeli halál víziójáról szólt. Őszintén szólva egy kicsit méltatlankodott, hogy miért ragaszkodunk a cigány nyelvhez, mert arra gondolt, hogy azt nem fogja megérteni a közönség. Anarchista módon több előadáson románra fordította a szót, mindenáron meg akarta értetni magát. Aztán meggyőztük, és a szövegben csak az “ördögkerék”, a tenger vizében forgó egykori barátokkal teli óriáskerék maradt meg „roata dracului”-nak, amit a vele együtt játszó színinövendékek azóta is szólásmondásként emlegetnek. Nagy sikere volt, nyíltszíni tapsot kapott, de a cigány nyelvű szövegmondásának az igazi elimerése az volt, amikor

34

besztercei vendégszereplésünkkor előadás után a kijáratnál három kisfiú várta tátott szájjal, és nagy csodálattal kérdezte tőle – cigányul –: te színésznő vagy? Besztercén először laktunk együtt egy szállodaszobában.

DJ’ANDE MUNŔO TÎRNIPO ZHIN ANDE MUNŔO PHURIPO

DE LA TINEREŢE PÎNĂ LA BĂRÎNEŢE

35

A FIATALSÁGOMBÓL EGÉSZEN AZ ÖREGSÉGEMRE

36

Ando 1996 jevendal mardjas ke ablaka ekh phuri ŕomnji. Ekh cinonji, slabon, khosnehe po shero. Na mardjas ko udar, giljas pash o kher pash ekh perata, haj aćhiljas k’ekh ablaka. Shaj ke na prinzhandjas o drom: na kamljas te zhal andre. Uzhardjas man zhikaj unkliljom avri. Me merindjom

37

man. „Hin tumen papiroshi?” – pućhljas. „Hin man, hin man.” Na bristav shohan che kippo kărdjas, kana dikhljas kolla but papiroshi ke munŕo kher. Kălde lakre jakha, haj mange kikindjaspes munŕo vodji, ke biztosh voj nashtik ingindjas kolla but papiroshe. O papirosha has lache numa kilovoha lake. Me kamljom te dav la ekh colo chingerdo. Dj’ande pesro sasto vodji pale dinja les, na kampiljas lake. Mange has lazhavo, ke me kamljom te dav la les.

Pale kode maj aviljas maj butivarig kode phuri ŕomnji mande. Me se ćhunjom len rigate o ujshagi haj o parne papiroshe. Me dikhos ke sar phangel len shukar ande bare kutije, haj lelas len po dumo, haj zhalas lencan e choŕi phuri. Pale kode pućhljas man, ke mikhav la te ćhol kode papirosha ke munŕi udvara pash ekh bar, ke kon cinelas o papiroshi, nanji love te pocinel le lake. Perse ke mikhljom late te mikhel la kode, ke has mange mila latar. „Da cindjola” – phendjom me. – „Mikh, ke nanji bajo, ke avela maj phari” – asalas e phuri. Patjalas ande mande. Peljas mange ekh fisha1 po dujtovarig: la papiroshake o pharipo kontindjas. „Sode del o dako2 p’ekh kilovo?” „Duj shăla lej.” Pal varesode ćhona rovardjaspes: tele giljas e papirosha. Sigeder dumazindjas mange laxîtjika. Kana shundjas ke amen ande famelija dumazinas ungrika, dumazindjas te voj amencan ungrika. Zoran mishto dumazindjas ungrika. E Ilonka neni kathe Mira3. Me prinzhanav bute zhenen kode – phendjom me. Me gîndindjomman but te pućhav la dake zhanel te del duma ŕomanes. Has mange lazhavo. Sar te na zhanel? Kamlas te sikavel te man? Me kamljom te sitjuvaw ŕomanes maj anglal la Katijaha katho Budapeshto, le hegedüshonencan kathe Mira ko bljava, kana aćhiljam. Perse ke sikavel man – phendjas. No, akana gîndindjom: te lake

1 Dj’ande laxîtjikon duma: “Mi-a picat fisa.” 2 O manush kon cinel o papiroshe. 3 Ekh gav pashe pasho Kushvari (“Cluj”,“Kolozsvár”), laxîtjika “Mera”, ungrika “Méra”.

38

mishto xudela, te mange mishto xudela. Amen dujzhene se ando pînŕe aćhiljam pe mînŕi udvara, haj kide dinjam duma.

Aviljas te njikerel mange ora ŕomanji. Maj anglal has maj phari e ŕomanji ćhib. „Tu Chillag4, dj’ande pheras pućhes man? Vadj tu ippeg kames te sitjos kede ŕomanji duma?” „Phurije, me perse te kamav te sitjuvaw.” Vash mange has pharo te sitjuvaw sekkon duma so phenelas mange e phuri. Butivarig pućhos e duma latar, ke kîte panchvar pućhos. Maj palal kana shundjam e kaseta, asanjam. Kărdjiljas dj’ande late ekh profesora ŕomanji. Dikhav, sar delpes le shtudenconencan maj neve, le Vioreloha, thaj le Lorihe. Jekhar dumazindjas e phuri mînŕe baratoha, le Kenoha dj’ande Zhermanija. Phendjas mange numa ko kan, ke vo del duma mîntjenjitika. Asanjam ando baro muj o lji dujzhene. „Averchandes o Majkel del duma mishto, del sar amen” – phendjas e phuri, kana mulatindjam kethane.

Me homas phari. Kampelas te sovav but. Nashtik ushtjos kide dj’ando pato. Aviljas mande ande kamera sigeder. „So întîmplondjaspes, Chillag?” Sekkon varig phendjas mange: Chillag. Ko vilagitashi phendjom me la phurijake, te na cinel momelja thaj nich luludja, ke cinav lake me, te zhal ande temetöve. Me tosara has man dukh, kampiljas te zhaw mange ando korhazo, te kerav la cina ćha. Angle te zhav mange, ćhunjom o momelja thaj o luludja angle munŕo udar ekha papirosha irimen. Pale kode phendjas mange e phuri, ke unkliljas ando drom, aćhadjas le manushen, losardjas e phuri varekas, kon zhangljas ungrika te inginel kode papirosha. “Giljom te neseljuvaw.” D’akkor sekkon varig anas amenge ande godji, ke sar has.

Aviljas andre pe udvara bare pharimaha po dumo. Kîte ekhar le ćhajancan, dar maj butivarig korkoŕi. Ekhar-duvar vazdindjas la ekh terno kadethar mandar dj’ando kher. Me phenos lake, te na se phiravel kiccom pe pesro dumo, maj hodininelpes. „Akkor so avela amencan, mînŕi ćhaj?” Beshel

4 Ungrika: “Csilla”.

39

korkoŕi po Bajeron5, pesre trine ćhajancan, lengre ŕomencan, haj lengre băjetonencan and’ekh kher. O duj ćhaja zhan ke shkoala ko Hujedino6, ke şcoala ajutătoare7. Na ke hine prostin, de kode hin len sekkon, hajnje, xaben, so kampel lenge. O ćhaja, o ćhave, o zhamutre, nichi jekh na kerel butji, jekh de mashke lakre zhamutre hin ćhindo telel lesro punŕo. Numa kode cinji njugdiva, so hin la phurija Ilonka nenija ando kher.

Le ŕomenge hin pharo. Le ŕomenge te lengro ćhon hin maj cinono, ke shajnalinel len o del: „Februari hin. Hin februari. Kada ćhon, ŕomano ćhon hin, ćhe. Sostar? Păj, kide phenen le februariske, ke hin le ŕomengro ćhon. Ke hin maj cinono. Bishtoxto hin. Kada ćhon dj’ando bishtoxto hin, ŕomano ćhon.” Varesar hin kana varekon ŕomeske kerdjol? Nanji nich jekhar biztoshon, ke soske kerdjol. E Ilonka neni maj palal ćhunjas sama, ke hin ŕomnji:

“Amen hamas shtar băjeti. Hamas duj ćhaja, haj duj ćhave. Thaj amari daj muljas, Chillag, amari daj muljas... Thaj, amen aćhiljam shtar băjeti. Duj hamas ko Drago8 – me, haj jekh ćhavo – haj jekh ćhaj, haj jekh ćhavo has ke Mera. Na, pale soste muljas e mama… Ke mama, kana nasvalji has zoran, mangljaspes ko Drago, ke pesri daj. Te merel ke pesri daj. Haj kode muljas e mama. Kode te temetinde la. T’akkor, akkor amen, andjas amen o tata khere. Kode ke Mera. Chilla, kisi homas de thulji, ke dj’abije phiros. Kada mîŕo phral, savo has khere, avelas mande, thaj phenelas:

“Tata, kede hin mîŕi phen?” Phenelas o tata: “Igen, te kede hin tuke phen.” Me na zhanos ŕomanes te dav duma, kajch, kajch, kajch,

numa laxîtjika. Phenos le tataske:

5 Ekh kartiero ande Kuzhvari, kide hin avri irimen e ulica “Byron”. 6 Ekh foro pasho Kuzhvari, laxîtjika “Huedin”, ungrika “Bánffyhunyad”. 7 Ke vazdimasri shkula. 8 Ekh gav pasho Kuzhvari, kaj laxîtjika bićhol“Drag”.

40

“Tată, ce-i cu ţiganu’ ăsta? Că tot vorbeşte cu mine, eu nu ştiu ce zice?”9

Phenelas o tata: “Han leske dragon, ke hal lesri phen! Me phendjom, ke

han lesri phen.” Pale soste hamas mishto la Ilonka nenijaha, se

gîndindjomman, sar zhanos me te kerav butji laha ande mînŕi butji ke fakultatja. Se gîndindjomman, ke sar shaj zhos mange laha ande maj but riga, kaj te prînzhanos maj bute manushen. De sigeder nashtik kărdjom kede butji laha, ke has man băjeti cinone. Pale kode dinjom mînŕi sama, ke amen abe kerahas butji kethane. Me prînzhandjom la phurija dj’ande lakri viaca kaj phenlas mange voj. Te kode hin etnografija. Na me giljom late, ke voj aviljas mande. Maj pharo has vash lake, ke kampelas te zhal andre ande varekasro kher. Haj kide shaj prînzhandjom la, na kampiljas mange te zhav mange dur and’ekh gav, sar and’aver than, kaj zhan kide dikh te pućhen te kakales, te kokoles, kaj sar te keren. Perse, na kampel te zhaw kajzhineste te maraw kajzhinesro udar kaj te pućhaw kajch, ke voj aviljas mande.

Jekhar aviljas mande ekh dj’ande lakre ćhaja. Varesode djesa e phuri na maj aviljas mande. Me zoran nekăzhindjom man ke varesostar arakhljom ke hin nasvalji. Pornindjas la o rat po nak, kerdjas ekh hemorazhija po nak. Kampiljas te akharen la phurijake e mentöve. Me zoran daranjom, haj nashljom khere ke phuri. Akkor homas sigeder late ando kher. Nich jekhar na akhardjas man khere peste, da zoran mishto fanindjas lake, ke me giljom late khere.

Kana sitjiljom te dav duma ŕomanes, kide xakărdjam amen kaj te keras ekh könjve ande trin ćhiba: ŕomanes, ungrika thaj laxîtjika. Varesar gîndinel varekon kede butji, kaj ekh ŕomnji te xudel ekh papirosha, sar dumazinel ande trin ćhiba. Dj’akkor voj pućhel man: kana keras amen butji dujzhene. Kampel but butja te keres p’ekh kisi könjve. Kode

9 “So hin kalle romehe? Ke del mancan duma, ke me na zhanav so phenel.”

41

nanji numa kide, kampel te gîndinestut, so irines. Haj ekh manush kerel maj but butja jekhara. Hin les maj but butja. Povestindjom mînŕe kollegaha kaha me kerav butji, te keras ekh tjatro, kana e Ilonka neni oxandjas pesre bala. Has la parne bala, shukar lungi. Nich ekhar na dikljom lakre bala avri putîrde. “Na kamehes, Ilonka neni te keras kethane tjatro?“ – pućhljas la o Radu. “Sostar na?” Mange kide jutjon phendjas ke ingen, se kide kana phendjas, ke sikavela man e ćhib ŕomanji.

Mangljom kathe universitatja nishte roklje lungi kise de multune, probalindjas e phuri te dikhelpes ando tikero. Kana filmindjom la sigeder, nakljas e phuri p’ekh baro, baro dumbo, da jutjon. O Tibi, kaj filmindjas la, nich nashtik filminelas la, kide sidjarlas e phuri. Voj gîndindjas kide ke jutjon-jutjon gătonel. De na has chaches, ke maj butivarig kampiljas te zhal angle-pale, kaj te shaj filminel la phurija. Maj palal povestindjas mange, ke dinjas pe suno ke peljas tele. Pal koda dumbo. Daranjas ke perel tele. Isardjam ekh pojezija ande ŕomanji ćhib kethane. “Me muljom...” Ande lakro suno. Ke voj muljas. Na chaljiljas la kide but, ke voj kampiljas te del duma ando tjatro ŕomanes. Ke kamljas e phuri te xakeren o manusha ke voj so phenel. Maj palal phendjas e pojezija ŕomanji, numa kiccom phendjas “roata drakului”10 laxîtjika. Kede roata has roata drakului, so ekh pash has ando panji, t’ekh pash avri. Ande kode roata has se lakre de multune pirane. Dj’akkor o saste shtudente kaj kărde laha o tjatro, phenen “roata drakului”. E phuri zoran has diklji, orkaj kerdjas ekh tjatro. La vash lake marde maj but manusha ando palme. And’ekh festivalo giljam amenge ke Bistrica11, pal o spektakolo but băjeti ŕomane uzharde la avri te pućhen la: “tu phurije, tu kerdjan kede, dinjan duma kide shukar ŕomanes?” Ke Bistrica aćhiljam sigeder kethane and’ekh kamera k’ekh hotelo.

10 Laxîtjika: „Le bengesri roata.” 11 Ekh foro ande Transilvanija, laxîtjika “Bistriţa”, ungrika “Beszterce”.

42

În iarna anului 1996 a bătut la geam o femeie în vîrstă, scundă, slabă, cu batic pe cap. În loc să bată la uşă a ocolit casa şi s-a oprit la fereastră. Probabil nu cunoştea drumul, nu a vrut să intre cu orice preţ. M-a aşteptat pînă ce am ieşit la ea, şi asta a fost ciudat. Aveţi hîrtie, a întrebat. Hîrtie avem, asta avem. N-o să uit niciodată expresia feţei ei atunci cînd, mult mai tîrziu, a intrat în casă şi a văzut cantitatea de hîrtie depozitată. I-au sclipit ochii, iar mie mi s-a strîns un pic inima văzînd că pentru ea şi, cu siguranţă nu numai, hîrtia tipărită are valoare altfel: la kilogram. I-am oferit un covor bătrîn, uzat, s-a uitat la el, după care m-a refuzat politicos. Mi s-a făcut ruşine.

Apoi m-a căutat regulat. Eu am început să sortez maculatura: ziare, hîrtie de înpachetat, ciorne. M-am uitat, cum le-npachetează cu grijă, le vîră în cutii uriaşe şi, luîndu-le pe spate, pleacă cu ele. Apoi m-a întrebat dacă poate să lase hîrtia adunată lîngă gard, pentru că dacul nu are bani. Desigur, însă se va uda, am răspuns naivă. Măcar aşa o să cîntărească mai mult, mi-a zîmbit. Era un semn al încrederii. Da, mi-a picat fisa, a doua oară: la hîrtie greutatea e importantă. Cît dă dacul pe kilogram? 200 de lei. După cîteva luni mi s-a plîns: s-a redus preţul hîrtiei.

Prima dată mi s-a adresat în româneşte, apoi cînd a auzit că în familie vorbim ungureşte, a întors-o pe o maghiară impecabilă. Ilonka neni din Mera. Cum să nu, am şi eu multe cunoştinţe acolo. Am ezitat mult să-ntreb, dacă ştie ţigăneşte. Am avut emoţii. Cum să nu ştie? M-ar învăţa şi pe mine? Acesta a fost un proiect mai vechi, început de mai multe ori:

43

cu Kovalcsik Kati la Budapesta, cu muzicienii din Călata, cînd făceau pauze în timpul nunţilor. Chiar şi din manuale. A consimţit din prima. Da, m-am gîndit eu, din aceasta relaţie poate să iasă o căsătorie de complezenţă. Dacă mi-amintesc bine, eram încă în curte, stînd tot în picioare.

Am început cursurile de limbă. La început i-a fost greu să înţeleagă că la învăţarea unei limbi întrebările sunt de formă, iar cuvintele obiecte de joacă. Şi pentru mine a fost greu, ca să selectez cuvinte inteligibile din potopul verbal care s-a abătut asupra mea. De multe ori am repetat întrebarea chiar de cinci ori. Ascultînd înregistrările din prima perioadă ne distram copios pe această temă. A devenit o profesionistă desăvîrşită. Mă uit cum îi ceartă prieteneşte pe elevii mai noi, pe asistentul Viorel Anăstăsoaie, sau pe Lóri Boros, student la etnologie. După ce a discutat odată cu Keno Verseck, un prieten ziarist din Hamburg, mi-a şoptit nu fără accente critice: măi, asta vorbeşte ca şi corturarii. Sigur, el a învăţat ţigăneşte în Bucureşti. Am rîs cu poftă. Michael Stewart, el e în ordine. El vorbeşte bine, mi s-a confesat Ilonka neni după mai mulţi ani, după o noapte de petrecere.

Sarcina mea a început să evolueze. Trebuia să mă odihnesc mult, nu am putut să mă scol din pat, şi a venit pentru prima dată la mine în cameră. Ce s-a-ntîmplat, Steluţa? Întotdeauna mi-a zis aşa. De întîi noiembrie i-am pregătit cîteva lumînări şi un buchet de flori. În zori am început să nasc. Înainte să plecăm la spital am pus lumînările şi florile în faţa uşii cu un mesaj. Ulterior mi-a povestit: a ieşit cu mesajul scris în stradă şi a oprit oameni, pînă cînd a găsit pe cineva care ştia ungureşte şi care i-a citit mesajul: ,,am mers să nasc”. De atunci evoca de multe ori această întîmplare.

A intrat în curte avînd cutii mari în spate. Cîteodată cu fiicele ei, dar de cele mai multe ori singură. Rar de tot, a fost ajutată de un prieten rătăcit prin casă. De multe ori m-am văitat: Ilonka neni, nu mai căraţi atîta, odihniţi-vă. Păi, atunci ce-o să fie cu noi, dragă. Trăieşte singură pe „Bairon” cu cele trei fete ale ei, cu partenerii acestora de viaţă şi cu cinci nepoţi,

44

din care trei sunt elevi la şcoala ajutătoare din Huedin. Na, nu de aia…. Ci datorită faptului că acolo primesc întreţinere completă. Fetele, ginerii, sunt cu toţii şomeri, unul dintre ei şchiop. Pensia lui Ilonka neni este singura sursă de bani provenită de la autorităţi.

Ţiganilor le e greu. Ţiganilor pînă şi luna le e mai scurtă decît celorlalţi. „Februarie este luna ţiganilor. De ce? Păi aşa se zice despre februarie, că e luna ţiganilor. Că-i mai scurtă, are douăş’opt. Luna aia are numai douăş’opt. Luna de ţigani.” Oare cum e cînd cineva se naşte ţigan? Se pare că nu e întotdeauna sigur nici cine, nici ce se naşte. Ilonka neni dealtfel şi-a dat seama destul de tîrziu şi într-o situaţie destul de ciudată de apartenenţa ei etnică.

“Am fost patru copii. Două fete şi doi băieţi. Şi mama noastră a murit. Şi am rămas patru. Doi la Drag, eu şi un băiat, şi o fată şi un băiat la Mera. Şi după ce a murit mama, pentru că mama, cînd a devenit tare bolnavă, a făcut să fie dus acasă la mama ei în Drag. Ca să moară la mama ei. Şi acolo mi-a murit mama. Acolo e înmormîntată. Şi atunci tata m-a dus acasă. Acolo la Mera. Stela, eu am fost aşa de grasă, că abia am putut să umblu. Frati-mi-o, care a fost deja acasă, a venit la mine, şi mi-a zis. Tata, asta e sora mea? Tata a răspuns. Da, şi asta e soră-ta. Eu n-am ştiut ţigăneşte deloc deloc deloc. Numai româneşte. I-am zis la tata:“Tată, ce-i cu ţiganu’ ăsta? Că tot vorbeşte cu mine, eu nu ştiu ce zice!” Tata mi-a spus: să fie drăguţ cu tine, pentru că tu eşti sora lui. I-am spus, că tu eşti sora lui.”

După ce m-am împrietenit cu Ilonka neni, m-am tot gîndit, cum aş putea să utilizez această relaţie în folosul muncii mele etnografice. M-am tot gîndit, cum să o însoţesc prin diferite medii, cum aş putea să cunosc sistemul ei de relaţii sociale, şi aşa mai departe. La început n-am putut să fac acest lucru din motive obiective, cu doi copii mici nu puteam să-mi asum acest tip de muncă. Apoi mi-am dat seama că situaţia dată – în măsura în care vreau să o folosesc şi în această direcţie – deja îmi dă posibilitatea unei cercetări

45

etnografice. Asta în cazul în care suntem de acord cu definiţia minimală a etnografiei, potrivit căreia această disciplină încearcă să cunoască un mediu de viaţă străin printr-un alt eu.

Acest alt eu, Ilonka neni, era acolo. Numai că nu eu m-am dus la ea, ci ea a venit la mine, asumîndu-şi toate greutăţile intrării într-un spaţiu străin. Şi acest lucru a început să funcţioneze, atîta doar că a trebuit desacralizat principiul cel mai sfînt al etnografiei, cercetarea de teren. Pentru clasicii antropologiei culturale “terenul adevărat” însemna o insulă exotică, îndepărtată, de preferinţă izolată. În etnologia europeană mult timp terenul a fost identic cu satul. Dar de cînd e la modă cercetarea propriei societăţi, acel “at home anthropology”, “terenul” a început să se apropie tot mai mult de căminul faptic al cercetătorului. Dacă facem abstracţie de sofismele teoretice, trebuie să recunoaştem, că este tot atît de natural să se bată în poarta sau fereastra unei persoane care se ocupă de cercetare socială, ca şi cînd cercetătorii etnografi bocănesc în poarta altora.

Odată a venit la noi una dintre fiicele ei. Speriată. Ilonka neni nu mai venise de zile întregi, ceea ce era suspect. Am aflat că e bolnavă, a avut o hemoragie puternică, a trebuit chemată salvarea. M-am speriat, şi am fugit la ea. Atunci am fost prima dată la ea în casă. Deşi nu m-a chemat niciodată la ea acasă, i-a părut bine, evident, că am vizitat-o.

Cînd am început să vorbesc destul de bine limba romani, ne-am înţeles că vom scrie şi vom edita biografia lui Ilonka neni. În trei limbi: în ţigăneşte, ungureşte şi româneşte. (Oare ce sporuri de limbă străină se dau colectorilor de hîrtie?) De atunci ea e cea care întreabă, na, cînd lucrăm, Steluţa. Notarea merge încet. Şi omul face deodată mai multe lucruri. Tocmai discutam cu prietenul meu Radu Afrim despre producţia noastră de teatru-film, cînd Ilonka neni a început să-şi pieptene părul. Avea un păr cărunt, frumos, lung. Niciodată nu l-am văzut despletit. “Ilonka neni, n-ai vrea să joci în teatru?” a întrebat Radu. De ce nu, ne-a răspuns tot atît de natural, ca şi atunci cînd s-a angajat profesoară privată.

46

Am cerut împrumut de la cineva din catedra de limba spaniolă costume de epocă, le-a probat îndelung în faţa oglinzii. Cînd a trecut prima dată cu ocazia filmărilor pe coama colinei foarte înguste s-a grăbit astfel încăt Schneider Tibor, operatorul n-a putut s-o urmărească. Ilonka se aştepta ca totul să treacă repede. Repetiţia, filmarea. Pe la a zecea traversare a colinei a început să se mişte lejer. În faţa camerei video. La ceva vreme după aceasta a povestit cum avea să se viseze căzînd jos de pe colină.

Am tradus împreună textul lui Laurie Anderson în limba romani. Începea cu ,,me muljom”, adică ,,am murit”. O moarte în vis. Nu era foarte convinsă că e bine să folosim limba romani în spectacol. Nu-i era indiferent faptul că nu va fi înţeleasă de spectatori. Fără să întrebe pe nimeni, la primele spectacole îşi începea textul în româneşte. Pentru a fi înţeleasă cu orice preţ. Cu timpul singurul cuvînt rămas în româneşte din spectacol a fost ,,roata dracului”. Caruselul scufundat pe jumătate în ocean cu toţi prietenii şi foştii ei amanţi. ,,Roata dracului” a devenit slang printre studenţii de la actorie care au jucat alături de ea. Ilonka a avut mare succes. A primit cele mai multe aplauze la scenă deschisă. La un festival la Bistriţa, după spectacol cîţiva copii au aşteptat-o la ieşire şi au întrebat-o în ţigăneşte ,,tu eşti artistă?”. De fapt, tot la Bistriţa am stat pentru prima dată împreună într-o cameră de hotel.

47

48

DJ’ANDE MUNŔO TÎRNIPO ZHIN ANDE MUNŔO PHURIPO

DE LA TINEREŢE PÎNĂ LA BĂRÎNEŢE

A FIATALSÁGOMBÓL EGÉSZEN AZ ÖREGSÉGEMRE

LA ILONKAKRI VIACA VIAŢA ILONCĂI LĂCĂTUŞ LAKATOS ILONKA ÉLETE

49

50

DJ’ANDE MUNŔO TÎRNIPO ZHIN ANDE MUNŔO PHURIPO

1998 februari 27, parastjovi… So hin adjes? Che djes hin adjes…? Parastjovi hin. Tejse hin savato. Milyen évben vagyunk?12 Na zhanaw te phenaw tuke. Enjavardesht’enja. Milyen hónapba?13 Februari hin. Hin februari. Kada ćhon, ŕomano ćhon hin, ćhe. Sostar? Păj, kide phenen le februariske, ke hin le ŕomengro ćhon. Ke hin maj cinono. Bisht’oxto hin. Kada ćhon dj’ando bisht’oxto hin. Ŕomano ćhon... Ke kana me homas cinonji, apăj has shil ando februari. Zhanes? Apăj, phenenas, ke “şie iarna cît de rece, numai făuraşi să trece”14. Zhanes? Phenenas, ke koda hin maj shilalo, phurdel e balval, del o jiv, hin shil. Na sar akana. Akana njilaj has. Ande kada ćhon, amaro ŕomano, has njilaj, na jevend. Apăj shaj t’avel ande kokaver ćhon. Nashtik te zhanes. Tu so phenes…?

12 Ungrika: Ande che bărsh ham akana? 13 U.: Ande che ćhon ham akana? 14 Laxîtjika: Orjche shil t’avel ando jevend, numa o februari te naćhol.

51

Kana homas cinonji e mama muljas Kana homas cinonji…, homas zoran cinonji… Mîŕi daj phîrlas ko chüprügepo. Thaj zhalas peske kide and’aver gava. Giljas kathe Mira, giljas ko Nadashi. Haj o shofero katho traktori has mulo mato. Haj opre burdjindjas o traktori. Haj e mama tele peljas. Haj kode decka pe mama peljas. T’apoj e mama se nasvalji has, kise nasvalji. Akkor na has kide sar akana, ke dake dukhal tut vareso, nashes jutjon ko doktori. Na giljas e mama ko doktori. Se dukhalas la o dumo. T’apoj jekhar pendjas le tataske: “Mo, Marci, liger man khere ke mama! Ko Drago. Te zhaw mange khere. Ke me hom zoran nasvalji.” Iljas man e mama. Haj inke kokollavra ćha. Haj ligerdjas amen ko Drago. Haj jekhar phenel kide e mama le tataske: “Mo, Marci, haj, te zhas amenge ande bar! Te ćhaw man kide ande tri angalji.” Giljas o tata la mamaha ande bar thaj te me. Haj beshljom kide tele pash e mama. Ande bar. Kode ko Drago. Haj jekhar phenel e mama: “Mikh, te ćhaw muŕo shero ande tri angalji, Marci!” Ćhunjas e mama pesro shero ande lesri angalji: “Patjar tele mŕo muj! Te sovaw.” Tele patjardjas la mama o tata, thaj numa shundjas: “Khhhhhhh……….. ssh… ph….”

52

Ke na maj phurdel. Thaj pe kana te ushtjavel la, e mama has mulji. No, ćhigardjas o tata pesra sasuja, la mamakra da: “Mamo, mamo, hajda, că o murit Catiţa!” “Hajda mamo, ke muljas e Katica!” Nashljas lakri daj, mindjar xunel la, thaj ligerdja l’andre, haj kode temetinde la. Kode ando Drago.

Aćhiljam shtar băjeti… Na, abe aćhiljas o tata tărno, aćhile shtar băjeti. Ande man khere ke Mira. Pal vro duj kurke ande man khere. Kisi homas de thulji, ke d’abe phiros. Kisi homas de thulji. Has man mîŕînkle. Ande koŕi. Kada ćhavo, muŕo phral, se khelelaspes mînŕe mîŕînklencan, thaj delas duma mancan ŕomanes. Phenos leske kide: “Tată, kon hin kada ŕom, kaj se del mancan duma ŕomanes? Me na zhanaw, so phenel.” “Naj slobodon, mînŕi ćhaj. Ke hin tuke phral. Te voj hin tuke phral.” “Mange nanji phral, ke vo hin ŕom. Me na hom ŕomnji!” “Ćhe! Hin tro phral! Nanji slobodon te phenes kide!” Na, so kerdjas le tatasro sastro? La mamakro dad. Kamljas te ćhol amen ko menjhejo. Le lji shtare băjetonen. Kan’avile pal amende te ligeren amen ko menjhejo, phenel o tata: “Kas losaren?” Phende: “Le Gergicisre ćhajan. Haj lesre ćhaven. Lesre băjetonen.” “Sostar?” “Te ligeras len ko menjhejo. Ke vo hin tărno. Haj vo kampel te lel peske ŕomnja. Thaj so kerla vo shtare băjetonencan? So kerehe tut shtare băjetonencan?”

53

“Me, mînŕe băjetonen na daw len! Zhan ko sastro” – phenel kide –, “te del pesre băjetonen! Te les hin shtar. Te del pesre băjetonen. Pe mîŕe băjeti te na kerel vo papiroshe. Hin man daj, thaj mînri daj üdjelinel pe mînŕe băjeti. Baralel len mange, zhikaj zhivel e mama.” Na, gile penge kolla, thaj phende kolla raja kato sfato. No, phenel, ke na del le băjetonen o Gergic. Na del len, ke hin les daj kon te baralel len. Na, le tatasri daj baralelas amen. O tata iljas peske ŕomnja… Ke has tărno. Iljas peske ŕomnja. Ekha ŕomnja kodethar. Kode ŕomnji… o tata zhalas peske po gava. Has les grast, t’urdon, zhalas peske po gava, vasonencan. Haj kode ŕomnji aćhiljas khere. Voj na delas man te xaw. Voj avri phirelas ekhavere manushehe, haj sasto djes na delas man te xaw. Haj aviljas khere o tata. Pućhlas man o tata: “Ćhe! Sar phiravelpes tumencan kede ŕomnji?” “Sar te phiravelpes tata, ke nich xaben na del amen!” “Ingen, mîŕi ćhaj? Na, letut, ŕomnji, haj zha tuke! Haj mikh man kade, haj zha tro drom! Ke me iljom tut te grîzhines mînŕe băjetonen! Zha tro drom!” – ćhudindjas la o tata. Na pal varesode vreme, iljas kalla. Kalla iljas la ekha cina ćhaha. La has la ekh ćhaj, amen hamas shtar. Na kede nanji duma, ke phiradjaspes dosta mishto amencan. Ke le tatasri daj grîzhinlas amen. Na, has la te la, thaj te amen hamas. Mishto has. Ko deshuduj bărsh aviljom ke butji, Chillag…

Kana andre avile o njemci Kana avile andre o njemci? Apoj… Giljam amenge se ko alomashi. Se nashljam. O ungri has, ćhe, o ungri has,

54

kan’andre avile. Nashljam se ko alomashi. Se o ŕoma. Te dikhas che manusha hin kolla ungri! O njemci le ungronencan. Me, kana kode giljom ko alomashi, dikhaw koda baro, baro, baro kippo kode. Me kide daranjom! Kana dikhljom koda baro kippo! But ŕoma giljam. O băjeti, se nashle kode! Me kide daranjom! Me khere nashljom, se rojindoj. Phenaw le tataske. “So hin, ćhe?” “Jekh manush baro, baro, baro has kode! Kide dikhljas pal mande! Se pal mande dikhljas! Jaj, tata, kiso baro kippo has kode! Kibor has o udar. De koda manush dj’ando kippo, se pal mande dikhljas, tata!” “Ćhe, prostone! Koda has kippo, koda na dikhljas pal tute!” – ke kide hin o kippo. “Na, tata! Ke koda manush pal mande dikhljas!” O Horthy Miklós has. Phenaw: “Me buder shohan na zhaw ko alomashi, tata! Me shohan na zhaw mange ko alomashi, ke me daraw! Koda manush se pal mande dikhel!” Phenel o tata: “Orjche kippo kide dikhel!’” “Jaj, tata, ke me buder shohan na zhaw mange ko alomashi!” Andre avile o ungri. Has nishte nafel manusha! Choŕo manush nashtik zhidjiljas lendar. Has le nafel! Nafel manusha has. Homas cinonji! Zoran cinonji homas. Kana andre avile o ungri. Na. Zhanas avri ando vesh. Phenahas, ke hin o cherkese. Kalla idegenje, na, zhanes, o ungri! Zhanas avri ando vesh! Me zhos mange kode avri lende! Păj, denas man chokoladije, sekkon kolla, so anenas, xaben, kide bare kotora sapona denas man, ke homas lenge zoran dragon. Oxanenas man, thovenas mînŕe bala, kide dragon homas lenge, de numa! Sekkon djes zhos mange lende, sekkon djes! Homas kide shukar kărdji, sekkon djes zhos mange kode lende. Homas sikadji lencan abe. Homas lenge dragon. Dumazinos lencan ungrika. T’apoj

55

sitjiljom kide lencan. Zhos mange kode. Phenelas mange o tata: “Ćhe! Na se zha kode lende, ke ligerena tut kalla varekarig!” Kalla cherkese, kide phenenas lende. “Zha tuke, tata, ke kalla na ligeren man kajtjinde, te dikhes so den man te xaw! Se laćhe xabena, masa, goja, sekkon kolla den man kode, te xaw lencan. Xaw lencan kode tele!” “Na maj zha, ćhe! Ke ligerena tut, ćhe!” “Zha tuke, tata, ke na ligeren man! Ke hom lenge dragon.” Na…

Kide daranji homas Haj zhaw mange mînŕe phralehe ko vajisaw, Chillag. Te ligeras djiv. Te keras anŕo. Haj shunaw kolla droti katho vilanjfavi. Kide bîzîinen. Kolla droti. Me kide daranjom de kolla droti. Phenaw mînŕe phraleske: “Janosh!” “So hin, ćhe?” “Te shunes, so keren kolla droti! Vare na peren pe amende kolla droti, Janosh, te mudaren amen?” “Aćh, ćhe, ke kide zhal e duma pe kolla droti!” Phenaw: “Shun mo, sar keren!” Phenaw: “Tu na shunes, sar bîzîinen kolla droti?” Phenel: “Na dara, ćhe!” Kide daranji homas, kide daranji homas, ke daros vash fie soske. Ke orso shunos, daros. De ratjal te phiraw, na daros, Chillag. Orkaj zhos mange ratjal, orkaj. Na daranjom ratjal, ke jekh ora, ko duj… Dake kampiljas te zhav mange, zhos mange. Ke na daros. Sekkon varig phendjom, me kastar te daraw? Me

56

na daraw kajzhinestar! Dj’o rikone… Dj’o rikone daraw! Dj’aver kolla na daraw, ko manusha na keren tuke kajch. Haj zhos mange. Ratjal k’ekh ora! Ko duj! Na, avile nishte ungri, chendörje has, Chillag. Kolla kise nafel has le! Le tatas has grast thaj urdon. Haj phîrlas o tata po gava. Dake xudenas le tatas, numaj kiccom anŕehe, ekh burnek anŕo…, ćhudenas les! Na mikhenas te ligerel o tata kajch! Haj zhalas o tata po gava. Xudenas les kolla tollusha, ćhudenas se! Te ekh burnek anŕo t’andjas o tata, te koda ćhudenas les! Na mikhenas kajch te anel o tata! Has man ekh baro bachi. Kode beshelas amende. Me avri aćhos. Kana zhalas avri, ke churda, te vo has ke churda. Kode beshelas amende. Pućhelas man: “So xaljan adjes, ćhe?” “Mas!” “Manŕo?” “Nanji!” “Na, le! Andjom tuke manŕo, balevas! Xa!” Ke phenos ke nanji amen manŕo. “Thaj nango mas xaljan?” “Ingen. Manŕo nanji.” Na, akana musaj has te ćholpes o tata ke churda, ko djibolja. Ke na has ke kollenca, na has so te keres, ke kolla marenas tut! Kaj xudenas tut, kode marenas tut kalla ungrika chendörje. Haj musaj has o tata te ćholpes ke churda.

Zhos mange le tataha ke churda

57

Apoj ćhunjaspes o tata ke churda. Na, dake ćhunjaspes o tata ke churda, kampiljas mînŕe phrala, kode has o lji duj le tataha. Ke churda. Na, abe ligărde len ke levente. Le ćhaven. Ko ungri. Ligărde len ko levente. Kampiljas te zhan o lji duj ćhave. Zhos mange le tataha ko djibolja. Grîzhinos o djibolja ke churda. Homas enja bărshengri, homas avri pe mal le tataha. Ko djibolja. Üdjelinos po djibolja. Na, so te kerel? Avelas o tata. Avelas o tata. “Na, mînŕi ćhaj, na gile e djibolja ando vesh?” “Na, tata! Ke me na sutjom! Aćhos kode! Korkoŕi! Na, tata, ke na sutjom!” Phenelas mange o tata: “Ćhe! Ilonka! Ćhu sama, mînŕi ćhaj, te na zhan o djibolja! Te na soves!” “Na dara tata, ke me na sovaw!” Ke daros. Ke kode has ekh xanjik. Ande kode xanjik andre ćhudjindjaspes ekh manush. Ekh muntjano. Katho Sînpalo. Abe me daros. Ke koda unkel avri dj’ande xanjik. Ćhigărdjelas mange le tatasro phral, o bachi munŕo. “Ilonka!” “So hin, bachi?” “Soves?” “Na!” “Te na daras, ke me kade hom!” “Na daraw!” “Na daraw”, da vash kode daros, me phenos ke na daraw. “Me na daraw! Me na daraw, bachi! Me na daraw!” Na butivarig vadjinos te zhaw khere. Ke me homas băjetica, te me homas băjetica, ljindralji, phagărdji, vaj de muŕo shero! “Tata, na mikhes man te zhaw khere?” “Zha! Khere mikhaw tut.” Ratjal, karig o deshujekh ora. Avos mange korkoŕi. Fütjülindoj, ziljabajindoj, na daros! Phenelas o tata:

58

“Na daras, mînŕi ćhaj, te zhas khere?” “Na daraw, tata!” Na daraw po vesh! Avos vegig p’ekh vesh! P’ekh baro rito! De me na zhangljom so hin kode dar. Na zhangljom. Na daros. Numaj de o rikone. Dj’o rikone daros, ke danderen man ratjal. Averchandes na daranjom shohan. Phenelas mîŕo tata: “Zha mînŕi ćhaj, ke tu zhas sar jekh ćhavo!” Na, tosara avos khere, ćhos panji, thovosman, oxanosman, kampelas te zhaw mange pale. Ke churda. Mikhos le tatas te avel khere. Korkoŕi grîzhinos e churda, Chillag. Korkoŕi. Phenelas o tata: “Kade hin o djibolja, mînŕi ćhaj? Se?” “Kade hin, tata!” Avenas o gaźhe te dushen. Fejni. “Ilonka, pes ekh kuch thud?” “Na.” “Ilonka, na xas vareso?” “Na!” Na kampelas mange. Akkor na piljom o thud. Akkor na pos. Na!

O mulo n’avel khere Kana khere homas, ratjal, ko jekh ora, ko duj, zhos mange panjiske. Vízért. Thaj kide kampelas te zhaw amendar, sar kadethar o piaci. Da avri, kide. Avri pe mal. Has jekh cinji xanjik. Kinn a mezőn volt egy kicsi kút. Onnan hoztuk a vizet.15

15 U.: Avri pe mal has jekh cinji xanjik. Kodethar andjam o panji.

59

Zhos mange. Dj’ando kher kana avri ushtjaros, xudos man, thaj fütjölinos, haj zhos mange korkoŕi. De me te daraw! Me na daranjom shohan, shohan, shohan! Phenenas ke phiren o mule. Ke phirel kike o mulo, phirel kokoj o mulo. “Zhan tumenge, ŕomale, o mulo na maj avel khere!”– phenos. “A halál. Jön haza a halál!”16 O mulo n’avel khere!

* Haj kide, k’avri beshljom, e mama kerdjas tokana. Berbechitjikon tokana, juhtokányt. Haj mămăliga. Thaj o tata andre kode, sastezhene ando kher. Haj muljas mange ekh verishoro. Mînŕe bachesro ćhavo muljas. Homas cinonji. Deshujekh’-deshuduj’ bărshengri. Haj kide dikh, beshljom avri. Haj jekhar numaj dikhljom le ćhas. Kolles, mînŕe bachisre ćhas, kepzelindjom les, na! Haj, me kethane peljom, Chillag! Me na zhangljom mandar kajch. Avel e mama: “Haj andre, thaj xa!” Me kajch, me kajch. Phenel e mama: “Mo, tri ćhaj sovel avri!” “Sar te sovel e ćhaj avri, ćhe?! Avel, Nino” – mange phenenas Nino –, “khere! Nino, ćhe, so hin tuha?!” Me kajch, me sar jekh kasht. “Tulaj devla, so hin la ćhaha, so hin la ćhaha?!” Iljas man o tata and’angalji, ligărdjas man andre. “So hin la ćhaha?” Kana trezonaw, phenaw leske: “Tata!” Phendjas o tata: “So kărdjal? Kon limidjas tut?” “Tata, kajzhino. Me dikhljom” – phenaw kide – “mînŕe bachisre ćhas.” Phenaw:

16 U.: O mulo. O mulo avel khere.

60

“And’ekh shukar parno gad haj shiranglo. Da kide shukar has, tata!” O ćhavo has zoran shukar, shargi bala, le bachesre ćhas, vo parno, haj kiki jakha. Kiki gada phiravelas maj butivarig, kék ingeket viselt és fehéret17. Haj phenaw: “Mo tata, ande koda parno gad, soha temetinde les. Kollehe dikhljom les.” “Na maj beshes tu buder kode avri, na dara!” – phenel o tata. – “Na maj mikhaw tut buder te beshes kode avri… Koda na maj avel khere, mîŕi ćhaj. Koda shohan n’avel khere.” “Tata, na phen tu mange, ke n’avel khere, ke me dikhljom les!” “Ćhe, tu na dikhljan les, ke tu kepzelindjan les!” “Tata pe mande dikhlas, thaj asalas!” Kacagott. Rámnézett és kacagott.18 Phenaw: „Tata, pe mande dikhljas, thaj asalas!” „Jaj, me kide maraw tut, kana jekhar maj phenes kise dume!” Kana muljas kada, mîŕe bachisro ćhavo, Chillag, lesri daj sekkon djes ko dilo ligărlas ko shiro xaben. Te ligerel les te xal. De sekkon djes, sekkon djes. Sekkon djes ko dilo. Ćholas and’ekh cino charo orso t’avelas. Haj zhalas ke temetöve. Ke kode, pash amende, pashe muŕo bachi has e temetöve… Sekkon varig zhalas, haj phenelas leske: „Na, muŕo ćhavo, aviljom t’anaw tuke, andjom tuke te xas!” Ćholas leste kode tele, and’ekh aver charo, avelas khere rojindoj. Haj phenos lake: „Andjo, na maj phen kide!” Me numa ekh pikkon homas. Me homas cinonji thaj thulji, zhanes? „ „Na maj phen, andjo, kide, ke o Gyurka bátyám soha19 na ushtjel opre te xal!” – phenaw. „Sekkon djes xal, mîŕi ćhaj! Kana me ligeraw leske, xal.”

17 U.: Kikkon gad haj parno gad phiravelas. 18 U.: Asalas. Pe mande dikhlas thaj asalas. 19 U.: …o Djurka bachi shohan…

61

Te xalas o rikono doare o xaben so ligerlas. Ke doare phirenas o rikone ande temetöve.

Avile andre o rusi Nafel. Zoran nafel phiradepen o njemci, kana sigeder avile, e sigederunji tura le njamconengri. Nafel phiradepen le manushencan. Abe kokollaver utolshovon tura, abe na has les kise nafel. Phirenas amende, avenas amende, Chillag, o njemci. Beshenas amende, anenas amenge xaben, kite duj bare vedre xaben anenas amenge. Kode pash amende has ekh baro-baro pîrîvo. Baro. Haj kode xenjejile o njemci, haj kărde penge bunkero. Thaj kode cîrnepen o njemci. Na, avenas amende, has len szájmuzsika20, bashavenas, mishto xakerdjam amen lencan, zoran mishto. Haj kolla ungrika chendörjehe avenas andre po choŕe manusha le grastencan, marenas le choŕe manushen, le ŕomen, marenas len. Chillag, te n’avilenas andre o rusi, numa duj djes, ligerdenas amen le ŕomen, sar le zhidovon. Kide ligerdenas amen. Opre hamas irimen o saste ŕoma te ligeren amen. Haj o gulo del andre andjas le rusonen. Thaj le laxonen. Ke o laxi has le rusonencan. Haj na ligerd’amen. Skăpondjam. Averchandes, te n’aven andre o rusi, numa done, trine djesencan, amen, le ŕomen, se kiden amen. Thaj se ligeren amen… Na, andre avile o rusi… O tata kărlas ekh kher. Kărlas o tata ekh kher. Haj me so phendjom: “Hajda, te zhos amenge te khelasamen kode!” Koda kher. Akkor rakinlas amenge o tata o perate. Haj phenaw kide le Feriske:

20 U.: muzikuca

62

“Mo, Feri, tu shunes tu mindjar o beng! Sar so kerel o beng ando kada kher!” “Zha tuke, ćhe, Ilonka, tu han dinjilji!” “Ba, me na hom bizonj, shunehe tu, mindjar! Shunehe tu!” Ekhar numa shunaw, Chillag, ke phurdel e duda ko foro. Kade ko foro. Akkor andre aven o rusi. Akkor avile andre o rusi. Shunas ekhar o buto repülövi. Thaj te shunaw ekhar ekh duda: “uuu…”!! Nashaw jutjon khere ko tata: “Tata, tata!” “So hin, ćhe?” “Te dikhes o beng and’amaro kher!” O tata zhangljas ke so hin. Me kathar te zhanaw? “Tulaj, tata, sode benga, kide dudalinde o benga and’amaro kher!” “Na, mishto, zha tuke jutjon andre! Zha andre, thaj na aćh avri!” “Mishto.” Dikhaw jekhar o tata garuvelpes: “Zhan tumenge andre!” Pal ekh dumbo, pe kokaver pushkinenas. “Tata, haj jutjon, jutjon avri!” “Sostar?” “Te dikhes sar khelenpen kokothar manusha kolla ko kokorigal! Pal ekh dumbo pe kokaver!” “Zha tuke ćhe, andre! Ke nanji slobodon t’aćhes avri, ke pushkinen tut!” “Sostar te pushkinen man tata! Ke me na keraw lenge kajch. Me…” Numa zhal o tata. And’ekh baro pîrîvo has o njemci. Zhal o tata: “Mo! Ushtjen opre, ke kade hin o rusi!” N’abe choŕe! Saven shaj gile, saven nashtik. Saven pushkinde len. Saven nashle. Savo karig zhangljas.

63

Na… aven andre o rusi ko deshuduj ore ratjal. Resle ke Mira. Zhal o tata tele, te dikhel o tata: chefelo manusha hin kolla rusi? Kana zhal o tata tele, ko tata has ekh bari ora. Kiso buklo lanco somnakuno ke lesri ora. Kapinde katho tata e ora. Te del la leske kode. Na, e mama nashljas le ćhaha. Le maj cinonehe. Garudjapes e mama. Te na pushkinen la. Ekh grămada ŕomnjan pushkinde. Koda amende le gaźhe. Ande pojata. Merel e tatasro dad. Merel o phuro. Na akana so te kerel? Akana o tata so kerdjas? Giljas tele ko rashajen: “Rashajen, xaw tro vodji, t’aves te temetines le tatas.” “Marci, me na zhaw! Marci, me na zhaw te temetinaw les” – phenel o rashaj –, “te des man sastji Mira! Me daraw ke pushkinen man o rusi!” O tata te giljas tele kode, kaj has xanjarde o saste rusi. Abe na has kode numa kade maj bare manusha. Kolla, kon aviljas anglal, kolla gile penge. Aćhile numaj kolla maj bare manusha. Haj phenel o tata kolleske… Kösönjinel o tata shukar laxîtjika, phenel kide: “So hin o bajo, phure?” Phenel: “Dikh, muljas munŕo dad. Haj, dikh, kada rashaj na kamel te avel te temetinel mînŕe dades. Ke phendjas kide, ke muljas kade o maj barvalo gaźho, thaj nich kolles na temetindjas. Akkor vo n’avel, ke daral ke pushkinen les. “Haj amenca! Haj amenca, te phenas leske kaj te zhal!” Zhan ko rashaj, thaj phenen le rashaske: “Sar has zhin akana o temeteshi? Phenel: “Aviljas o rashaj, o hegedüshe… Kode părconde xaben… Pe kana khere giljam, kerdjom toro…“ “Kide te keren te akana!” Na, phenel le rashaske: “Na, dake phendjas o ruso, ke avel te vo, avela te o rashaj.”

64

Aviljas opre o rashaj, giljas, thaj temetindjas pe tataske dades. Dine le tatas jekh bakri te keren xaben. So phende o rusi: “T’amen zhas opre kode! Te dikhas sar hin!” Na, thade kode, kerde xaben… Opre avile o rusi. Kode ko tata. Phendjas o rashaj: “Tulaj devla, mo Marci! Zhanes sar homas? Kide daranjom, ke pushkinena man o rusi!” Ke akkor pushkinenas le rashajan, na mikhenas le rashajan, na has mishto… Thaj so phende o rusi? Kide sar has. Avile opre se kode. Na, dj’ande kode ora, abe kurkal zhalas ande khangeri. O gazhe rovenas, kide rovenas, kana harangozinenas, haj phenenas: “Na, o phuro Marci bachi kerdjas kaj te zhas amenge ke khangeri.” Kana andre avile o rusi, ande khangeri gile le grastencan. Andre gile. Po gazhe. Lenas lengre shukar kendövi pal o kippi. Ćhinenas len, haj ćhunas len ande pengre chizme. Chufolkodindepen nishte gazhancan kode o rusi. N’apoj homas choŕe, ke kide has e lume, akkor, kana andre avile o rusi. Ke le ungronencan nashtik te giljan kajtjinde...

Mînŕi phen giljas peske de mashkar amende Has kede ćhaj, kede has maj bari. E ćhaj. Voj has maj bari. Amen hamas: shtare bărshengri, o ćhavo has shov, kokaver has oxto, thaj voj has desh. E Rozha has deshe bărshengri. Voj has e maj bari. N’abe pal varesode vreme has deshefta bărshengri e ćhaj. Giljas peske ando vesh. Pal kashta. Haj voj,

65

kan’aviljas khere, jutjon, jutjon, piljas panji. Piljas duj kucha shudro panji. Na has lji voj kide na zhanav so… Tele giljas ando gaw pal vro duj kurke. Tele giljas ando gaw. Kana tele giljas, giljas thudeske ando gaw. Kan’opr’aviljas, phendjas le tataske: “Na, tata! Kon maj zhala ando gaw, mishto avela! Me buder shohan na maj zhaw!” Shohan, shohan na maj zhaw mange buder ando gaw, ke me meraw, tata.” “Sar te meres tu, mînŕi ćhaj?” “Mishto, tata, ke me hom zoran nasvalji.” Akkor tele ćhunjaspes ando pato. Na. Na maj ushtjiljas buder shohan. Na. Andjas o tata le doktoris, vizhgalindjas la, tüdőgyulladása van. Tüdödjuladashi has la. Akkor na ligerenas t’ando korhazo, sar akana te sastjos. Thaj jăkhar kide dikhas, ke kide shukar vreme has, Pünköshi has. Sastji lume has avri. Tato! Ekh gazhi kodethar amendar dj’ando gaw kărdjas lak’ekh shukar roklje, dikhlo, alshovon roklje, vizitka. Kărdjas lake sekkon kola. Zoran dragon has la gazhake e ćhaj. Mîŕi phen. E mama meselindjas shukar. Phenel e mama: “Na, Ruzhe! Na dikh, chaljol tut sar meselindjom?” „Ingen, mamo, de jutjon, mamo! Jutjon, jutjon meselin! Jutjon ćhu rendbe o kher” – phenel –, „ke me meraw!” „Tulaj, devla! Tu zhanes ke tu meres?!” „Ingen. Ćhu jutjon rendbe o kher!” Na, jutjon ćhunjas rendbe o kher e mama. Mama jutjon kerdjas rendbe o kher haj phenel kide akkor voj: „Mamo! Le man dj’ando pato! Ćhu man pe lada!” Ke has amen kid’ekh bari lada. „Ćhu man pe lada!” Ćhunjas la e mama pe lada. „Kodethar ćhu man pale ando pato!” Pale ćhunjam le ando pato! Phenel mange: „Tu! Ilonka! Haj, besh kakaj dikh” – phenel – “pash mande! Haj ćhu munŕo shero ande tiri angalji!”

66

Me homas lake zoran dragon, ke me homas maj cinonji! Phenel: “Ćhu muŕo shero ande tiri angalji!” Me ćhunjom lakro shero ande mînŕi angalji. Phenel mange: “Akhar le tatas, t’avel te xudel muŕo shero!” Phenaw: “Tata! Phendjas e Rozha t’aves te xudes lakro shero! Ke dukhal la o shero!” Na, aviljas o tata. Akhardjas mînŕe phrales. Kokollavres. Akhardjas sastezhenen te xuden lakro shero. Utoljara me. Utoljara me. Phenel mange kide: “Zhanes so, mîŕi phen? Patjar tele la lepedövehe munŕo shero.” Phenaw: “Devla ferin! Me na patjaraw la lepedövehe tro shero!” Phenel: “Akkor tre khosnehe!” Koda gazhi, kaj kărdjas lake e roklje thaj o hajnje, koda, aćhiljas lake jekh kotor dj’ande koda anjago, so kerdjas lake o hajnje, aćhiljas d’ekh khosno. Phenel mange: “Patjar tele kolle khosnehe mînŕe jakha.” Haj me tele patjardjom la. Haj numa shundjom jekhar ke phurdel duvar thaj voj has mulji. Chigardaw le tataske: “Tata! Hajda, k’e Rozha na maj del duma, kajch!” Phenaw kide: “E Rozha na phurdel! Na del duma! Kajch!” O tata zoran daral dj’o mule. Tata zoran daral dj’o mule. Nich pe pesri daj na ćhunjas vast. Na, mindjar avile… Avile, o ćhavo o baro na has khere. Nashljom tele ko baro ćhavo, haj phendjom ke muljas. Amende ćhon kide opre pe njujtoztatova le mulen. Na kide tele. Opr’ekh bari njujtoztatova keren. Haj kode ćhunjam la ćha kode. Me, Chillag, kide sovos ke lakre

67

pînŕe. Ćhunjom man ke lakre pînŕe. Kide, sar has voj mulji. Mange zoran dragon has. Apoj voj barardjas amen. Na… Kide, ke voj gilja peske de mashkar amende…

Kana homas deshudone bărshengri, aviljom ke butji Me phendjom la mamake t’avaw laha ke butji. Ke avaw laha ke butji ke Unirja21. Kerahas butji kode ke Unirja. Homas cinonji, deshudone bărshengri, Chillag. Ke dake has amen moshtovon daj, thaj hamas shtar băjeti, kampiljas te avaw ke butji, te keras butji. Na, phenel mange e mama: “na, zhas amenge”. Laha keras butji. Me na mikhenas man o kömüveshe te zhaw mange opre po alashi. Ke homas cinonji. “Menj le, kínai!” – phenenas mange. – “Zha tele, kinezica pal o alashi!” Ke homas thulji. Kide aćhenas mînŕe jakha sar k’o kineze. Phenenas mange: “Zha tele, ke tele peres! Zha, haj tatjar amaro xaben!” Kerde mange ekh bow, ekh baro pleo. Kerenas mange jag, te tatjarav o xaben. Me tatjaros lengro xaben, de me na koshtolinos les te dikhaw dake hin tato vadj na. Phenenas mange: “Kínai22, koshtolindjan, o xaben?” “Me na.” “Sostar?” “Me na phiraw ko xaben.” “Sostar na phires?” “Na kamaw me.” Na butivarig nich na has tat’o xaben.

21 L: Ekh djaro ando Kuzhvari. 22 U.: kinezica

68

“Tatjardjan o xaben?” Tatjardjom les. Poate ingen, poate na. Ke dake na koshtolinos, te dikhos… Dos les kode: “Tu!” “Ćhe?” “Kada nanji tato! Kada xaben. Tu koshtolindjan les?” “Na.” “Sostar na koshtolines o xaben?” “Sar te koshtolinaw, pale kode te phenen, ke me phiraw ko xaben!” “Tejse, dake na tatjares o xaben, haj koshtolines les, te dikhes dake hin tato vadj na, ande tro shero cirdaw les koda xaben!” Mishto. Tatjaros les, koshtolinos les, te dikhaw dake hin tato o xaben… Jekhar e mama khelelaspes kode jekhe murshehe. Se chipinlas la, haj khelelaspes lehe. Se khelelaspes kolle murshehe. Me so kerdjom? Sar has koda parno meso shimitnivalovon. Me te iljom jekh bari tegla, tj’ando meso ćhudindjom la. Se preckelindjom la mama kolle mesoha. E mama zhangljas, ke me. Zhangljas ke me kărdjom. Zhanelas ke kisi homas me, bengalji. Na, akana… savatone voj so kerdjas? Ande kede ambicija voj kode mikhljas man ke butji. Me na zhanos te zhaw khere. Me na zhangljom. Ke dake shohan na homas ko foro, na zhangljom karig te zhaw. Savatone kode mikhljas man. Jekh kurko. Haj avel jekh manush. Ekh ćhavo kathe Mira. Phenel mange: “So keres kade, ćhe?” Phenaw: “Djurka, na zhanaw te zhaw khere.” “O devla! Na, hajda mancan.” Haj zhaw mange lehe khere. O tata se pućhelas latar:

69

“Ćhe, kaj hin e ćhaj?” “Doare kadije mikhljom la, mashko ŕoma.” Jare maj pućhelas: “Kaj hin e ćhaj?” “Kadije mikhljom la…” “Sar n’avel e ćhaj andre?” – phenel. O tata kerdjas tokana haj mămăliga. Haj phagîrlas e mămăliga, o tata. Kide dikh, ando kher. Kana zhaw, maraw ko udar. Avaw andre. Rojindoj. “So hin ćhe, sostar roves? So kerdjan?” “Tata! Man e mama kode mikhljas man ko foro! Ke butji!” “Ćhe? Păj tu phendjan, ke kade hin e ćhaj!” “Ke kode brîstidjom la.” “Sar brîstidjan tu mra ćha ko foro? Haj voj na zhangljas t’avel khere!” Na, phenel o tata: “Xan!” Ćhunjas amenge te xas, sevorenge: “Na zhan tumenge avri sevoren! Te tu, mamo!” – pesra dake o tata. – “Sastezhene zhan tumenge avri!” Andre phangljas o tata o udar t’apoj iljas la angle. Mardjas la. Phagljas lakro vast, phagljas lakro punŕo... Na apoj lunjine kampiljas t`avaw ke butji. Kana aviljom lunjine, e mama kampiljas te avel te phenel, ke voj na maj shtik avel ke butji. Na maj mikhljas man buder o meshtero te keraw butji. Avri phendjas man e mama: “Zha khere, Ilonka, mînŕi ćhaj, ke han cinonji, nanji te so keres kade…” “Mishto.” Abe me se rovos, Chillag. Ke nashtik keraw butji. Phenel mange ekh ŕomnji phuri: “Sostar se roves ćhe, cine ćhajo?” Phenaw:

70

“Erzhi neni, dikh, e mama ligărdjas man ke butji, haj na maj mikhljas man o meshtero te maj keraw butji! Sostar ćhudindjom ando shimitnivalovon la teglaha.” “Aves mancan! Na törödin! Aves mancan ke butji! Xudes tu mancan dragacha!” Haj kode ŕomnji lunjine tosara aviljas pal mande, thaj andjas man ke butji. Haj kerdjom butji laha. Sovos kide dikh ke lakro dumo! Na zhos khere sasto kurko! Numa savatonal! Sovos ke lakro dumo. Has ekh kadereshica, Chillag. Kisi dragon homas lake, ke ferinel o del! Oxanlas man, has man bare bala, voj oxanlas man, ćholas man, kărlas man… Voj man maj baro premiomo kărlas mange, sar le bare ŕomnjange. Le bare ŕomnjan na delas, so delas man kiso premiomo. O premiomo mikhelas les peste. Numa mînŕi pocin delas la ko tata. Phenelas: “Mînŕi ćhaj na xudel premiomo?” “Voj hin cinonji inken, lake na phirel o premiomo.” So kerlas, Chillag? Zhalas, cinlas mange anjago. Rokljakro, dikhlesro, vizitkakro, sekkon kolla. Chipke pe mînŕe roklja, me na phiravos kolla lungi roklje sar o mirenje. Ekh cine, duj cine zhinorja ćhos pe mînŕi roklje, sar o hoshtatenje. Phenel mange kide: “O premiomo nanji tre dadesro! Ke tro dad ćhol o love ando karte.” Sar zhalas khere o tata le lovencan, se ćholas len ando karte. Kartjazhinlas o love. Amen na delas p’ekh korno. Kana avahas khere. Na, se kerdjom butji, abe homas deshushov-deshefta bărshengri... Ekh kömüveshi se avelas pal mande tele ande pince. Takaritinos o tegle. Phenel mange: “Ilonka!” – se xudelas man. Homas thulji. Se chipinlas man. Phenaw leske: “Jenö bachi, den man bune pache! Ke me hom băjetica. Hom choŕi băjetica, mikh man!”

71

Vo na. Haj me kamaw te nashaw avri. Thaj ushtjaraw and’ekh baro sego le pînŕehe. Na törödindjom me. So zhangljom me akkor? Andre ushtjardjom ande koda sego, haj nashaw avri. Vo te xunjas man de mînŕi roklje, cîrnjas mînŕi roklje, se-se-se dj’ando ranci. Te cirdel man tele ande pince. O kömüveshi. Me so kerdjom? Iljom mînŕe roklje. Vortan ke kadereshica giljom. Haj phenaw lake. Dikh, so păcondjom, thaj dikh… kalle kömüveshihe... Me na zhanaw, so kamljas vo te kerel, phenaw, dikh, kamljas te cîrdel man pale ande pince, thaj avri cîrnjas mînŕi roklje dj’ando ranci. “Djüleshi pe ratji!” – keras ekh djüleshi pe ratji. Les akharen les. Phenel kide: “So kamljan te keres kalla ćhaha? Sostar cîrnjan avri e roklje kalla ćhakri dj’ando ranci? So kamljan te keres kalla ćhaha, kede hin choŕi băjetica bidakro, shaj phenel ke te bidadesro! Thaj tu kamljan te batzhokorines kalla ćha? Les tro chakanji, tre sherpenjöve, haj te zhas te losares tuke butji!” Avri ćhudine les kathe butji, Chillag, le kömüveshis. “Te zhas, te losares tuke butji!” Na. Munŕo phral kerlas butji lehe ko privaton, o Janosh. Haj me, zhaw mange ko dormitoro and’ekh ratji, kaj munŕo phral sovelas. Phenel vo mange: “Tu, so losares kade? Tu sostar aviljan kade, ke vash tuke avri ćhudinde man kathe butji! Ke tu giljan te phenes, ke me so kamljom te keraw.” Phenaw: “Sar gîndindjan tu, ke me hom choŕi băjetica! Te mares tuke batzhokura mandar!” Na. E kadereshica tele ćhudindjas e roklje pal mande, sidjas la shukar pale, vo buder butji kode na maj kerdjas. Na me, mînŕe phralehe, sovos kode ando dormitoro, kerahas, so vazdelas amen o del, Chillag. Has amen ekh nafel kher, delas o brîshint ando kher amende! Ke nadaha has tele patjardo koda kher so

72

kerdjam les. Haj katranjpapiroshaha has tele patjardo. Haj delas o brîshint andre. Abe has amenge lazhavo! Abe te munŕo phral bariljas. Has amenge lazhavo, ke o kher kide has.

Nich o tata, nich e mama Munŕo phral giljas ke butji le tataha. Ke Salva. Ke Salva-Visheu23. Kode kerlas butji ande mina. Tosara phenel o tata: „Mo, na zhas amenge avri ke butji adjes! Ke dinjom man suno cheresnjencan! Na zhas amenge ke butji adjes. Aćhas ando dormitoro!” „Mishto, tata.” Karig o deshujekh ora numa shunen, ke pelas e mina po buto vishtene. Mule ekh grămada vishtene. But mule. Na, o ćhavo t’o tata khere avile. Chillag, ekh kisi candzila pherdji love andjas o tata kodethar kathe Salva! Ekh kurko o tata se ko karte has. E mama ligărlas leske xaben kode ko karte. Se ćhunjas o love ando karte. Na, phenel mange munŕo phral: „Me zhaw mange pale, mîŕi phen, ke butji kode ke Salva. Haj so maj keraw butji, haj so keres tu, haj te keras amaro kher.” „Zha muŕo phral!” Na, maj kerdjas butji duj kurke, t’avilja khere. Te kolla love iljas lestar o tata. Te kolla love ćhunjas ando karte. Phenaw: „Akana, tata, o Janosh avel mancan ke butji. Zhas amenge dujzhene ke butji, haj keras butji po shantiero o lji duj.” Chillag, mîŕe phralehe pitjoki and’ekh koazha dj’ande muŕo dikhlo, kide xahas len. Ćhos len ande muŕo dikhlo, thaj kide xahas, kode ke butji, ke na has amen love. O tata na delas amen. O tata mikhelas amen Isten neviben24. Na delas amen o

23 L.: Duj gava ande Transilvanija. 24 U.: Pe le devlesri voja.

73

tata. N’apoj pocindjam amen o cherepi, o grinde, me mîŕe phralehe, haj opre vazdindjam o kher, haj kerdjom amaro kher. De o tata na. O tata na kerdjas. Nich e mama, dar nich o tata. Me mîŕe phralehe kerdjam o kher. Haj me, kana has man muŕo ćhavo cinono, ćhudindjas man o tata. Na…

Ko deshefta bărsh giljom mange ŕomeste Ko deshefta bărsh giljom mange ŕomeste. Akkor has man o maj baro ćhavo. Ko deshefta bărsh. Has man ekh nafel sasuj. Nafel, nafel, nafel… Kisi nafel sasuj has man, ke jag has! Kisi has de nafel. Zhos mange ke butji, avos ke butji… Voj na üdjelinlas pe munŕo ćhavo. Voj na törödinlas mînŕe ćhaha… T’apoj vo giljas peske ko slugadja. Akkor trin bărsh kărde ko slugadjipo. Trin bărsh. T’apoj giljas peske ko slugadja. Thaj me aćhiljom khere mînŕe ćhaha ke mîŕi sasuj. Has muŕo ćhavo numa shtare ćhonengro. Kana vo giljas ko slugadja. Aćhiljom khere ke mîŕi sasuj. Vo phîrdjas ko cheplügepo. But djiv kidindjas. Vo. Haj baro balo cindjas. Munŕo has. Vo cindjaspes. Haj pale soste vo giljas ko slugadja, phendjas mîŕi sasuj: “Shun kade! Te zhas opre ke tiro dad. Te njikerel tut tro dad. Me na njikeraw tut. Mondom25: “Shun, mamo! Tu man na njikeres! Ke me kiccom djiv, so kerdjas, mange hin dosta trin bărsh! Korkoŕake. Thaj koda balo dosta hin mange jekh bărsh. Mange na kampel te njikeres man tu!” “Na, me na njikeraw tut kade băjetoha. Zha opre ke tiro dad!”

25 U.: Phenaw.

74

Zhos mange, Chillag, jevendal. Ando vesh. Pasha papuchencan. O rat thadelas dj’ande mînŕe pînŕe. Shilestar. Haj voj na grîzhinlas pe muŕo ćhavo. Sar mikhos les, kode kide rakhos les. Shohan. T’apoj kide dikh, k’ekh kolonda aviljas khere o sabadshagro. Haj cindjas jekh khosno. Shukar. Man na has man ekh khosno po muŕo shero, Chillag, shohan! Haj homas nevasta, tărnji. Haj voj so kerdjas, mînŕi sasuj? Mikhljas ande ratji la kolondakri, mikhljas les pe muŕo shero, tosara tele iljas les e sasuj. Thaj dinjas les pesra ćhake. Phendjom les kide: “Mo! Dake tu aviljan khere sabadshagro, haj tu cindjal mange koda khosno, pale tri daj tele ilja les de pal muŕo shero, thaj dinja les tra phenjake? No. Me buder na maj beshaw tuha! Dj’ande kede jekh mange buder na maj kampuves!” – phendjom leske. No, aćhiljas khere efta djes. Aćhiljas. Me ande kolla efta djes beshljom ke lesri daj. Othe giljom. Pal efta djes zhal peske pale. Iljom lesro lil, se-se-se ćhingărdjom les, thaj ćhudindjom les kide, sar giljas o vonato. Kide ćhudindjom les pal leste. Me phendjom: “Mange buder shohan na kampuves! Dake tiri daj kerdjas kede butji, haj tu kode iljan tuke ŕomnja, thaj hin tut jekh băjeto, ke Ucha26, tu iljan tuke ŕomnjan kode, haj me kakaj njekăzhina man tire băjetoha, vaj de muŕo shero! Haj tu kode iljan tuke ŕomnja, inke aves khere, haj sikaves o kippo tiri ćhasro, haj tra ŕomnjakro, haj phenes, dikh, me iljom mange ŕomnja!” – phenaw. – “Treaba tiri! Mange buder na maj kampuves!”

26 Ekh gav ande Muntenija.

75

No. Giljas pale, haj pal vro duj ćhon, aviljas jare khere. Sabadshagro. Aviljas khere, thaj kana aviljas, andjas pesra ŕomnja thaj pesre băjetos. Na. Phendjas mange: “Kede hin mînŕi ŕomnji, thaj muŕo băjeto.” Me phendjom: “Mishto kărdjan. Ke mange nich kide na maj kampuves, me buder na maj beshaw tuha!” – phendjom leske. – “Mange na kampuves!” Na, giljas peske pale, thaj ligărdjas te pesra ŕomnja. Pale kode tele serelindjas, andjas khere pesra ŕomnja kodethar ko băjetoha. Me na törödindjom. Ke pe kana vo aviljas, man has man ŕom. Me giljom mange ŕomeste kade, pal le Mitikasro dad. Giljom mange lesro dad. Homas mishto, homas colaxardji pe kana vo aviljas. Homas mishto. Has man kher kode, sekkon. Aviljas khere. Phendjom: “Shun! T’aves te ćhos le ćhas pe mînŕe ŕomesro naw. Me homas colaxardji. Te bićhol o ćhavo pe munŕo naw.” Ke me homas Adam, abe. Na, apoj aviljas thaj ćhunjas le cine ćhas pe munŕo naw, t’apoj vo – kode ŕomnji, giljas peske pale ke Ucha – na maj kamljas te beshel lehe. Giljas, t’apăj iljas jekhar ŕomnja katho Suchago27. Iljas. Da apoj vaj de lestar. Vaj de lestar has kolla ŕomnjaha. Lesra dake kajzhino na has laćhi, kisi nafel sasuj has, ke nich jekh bori na has lake laćhi. Orsode kărde o borja, lake na has mishto. Kisi has le voj. Ke me kide phendjom, ke me shohan na avos… nafel sasuj. Nich n’avos, dar nich na hom. Nich na hom.

Baro jiv! Butji na!

27 Ekh gav pasho Kushvari.

76

Me homas gilji katho tata. Man has man ekh cino ćhavo! Haj phendjas mange kide o tata: “Ćhe! Dake tu na ćhos tre cine ćhas ko menjhejo, mînŕi ćhaj, zha tuke karig vazdel tut o del!” N’abe, me kaj giljom mange, ko dormitoro. Kaj keros butji. Angle kode keros butji, pale kode has man o cino ćhavo, thaj na maj shtik giljom ke butji. Kaj giljom mange, ko dormitoro. Ratjal, aviljom korkoŕi, nich n’aviljom po drom, ke po shtrekko aviljom. Korkoŕi. Telal kathe Mira. Kana resljom ko dormitoro, pućhlas man o pazniko: “So hin tuha, ćhe?” Phenaw kide: “Ćhudindjas man o tata. Kaj na kamljom te ćhaw mînŕe ćhas ko menjhejo.” “Na, mikh! Besh kade ko dormitoro!” – phendjas mange o portari. Kode avelas e milicija, sekkon varig ando kontrolo. Kas na has mutacija ando dormitoro, kolles ćhudenas les kodethar. O portari sekkon varig zhanelas. Avelas mande: “Ilonka! Zha tuke! Zha tuke, ke avel e milicija, thaj pućhel o buletino!” Zhos mange pash o Somoshi28, Chillag! Kode aćhos mînŕe ćhaha. Jevend has, shil… Abe has toamna. Thaj patjaros mînŕe ćhas, thaj aćhos kode zhikaj zhal e milicija. Kana zhalas, avelas o portari: “Haj pale, Ilonka, ke giljas peske e milicija!” Na. Me zhos mange pal’ando dormitoro. Chillag, bokheljuvos, ke nashtik zhos mange ke butji! Kajtjinde, dj’o ćhavo! Zhos mange le ćhaha po droma, kide dikh! Karig shaj! Rakhos ekh cino manŕo! Dos les le ćhaske.

28 Baro panji ando Kuzhvari.

77

Kade dikh po podo pe Horea29, kode kerenas butji. Phenel mange kide ekh ranji. Dikhel man ekh ranji lehe, mînŕe ćhaha, le maj barehe, le Jozhihe: “So keres kadije?” Phenaw: “Mikh man, ranji, xaw tro vodji!” – phenaw. – “Ke dikh kadije dikh, ke na keraw butji kajtjinde” – phenaw –, “nanji kaj te beshaw, ko dormitoro hom…” Thaj phenel: “Ćhe! De mande kalle cine ćhaha!” “Na daw les!” – phenaw. – “Vash kode aviljom katho tata, ke na kamljom te ćhudaw mînŕe cine ćhas de pash mande, akana nich akana na daw les!” “De les, ke avela boldogon tro cino chavo! Phiravaw les ke shkoala, thaj sekkon kolla! Kadereshica hom kade ke butji!” “Na daw les!” “Na. Sekkon djes te aves tre ćhaha kade! Te xas! Lehe.” Anelas mange xaben. Le ćhaske hajnje. Opre gătondjas le ćhas shukar. Cindjas leske nishte gada. Zhos mange kode sekkon djes. Ke mishto xudinjas mange. Mishto has. Ke delas te les, haj te man. Jekhar kide dikh, kode avri phiros k’e cine ćhaha. Haj resljom man ekha mătushaha mînŕi: “So keres kade, ćhe?” “Mikh man, mătusho!” – phenaw. – “Na pućh man!” – phenaw. – “Phiraw kalle cina ćhaha dikh, kide dikh. Ke ke butji nashtik te zhaw, nanji man kon te grîzhinel pe munŕo cino ćhavo! Haj dikh kide dikh, p’averal, maj phiraw lehe.” “Na, shun kade! Zha pale ko dormitoro, mikh le cine ćhas kode, vare che gazhancan, dake tu keres butji lencan, haj hajda kode ke kazarma! Kode ko slugadja. Thaj vazdel mange te thovas o vasi, haj te takaritinas kode, ke me kode keraw butji!” Phenaw:

29 Ekh ulica kaj zhas ko alomashi ando Kuzhvari.

78

“Mishto! Zhaw mange!” Phenaw le rakhljange – ke has nishte rakhlja laxîce –, phenaw lenge: “Ćhe! Me zhaw mange!” – phenaw. – “Üdjelinen pe munŕo ćhavo, ke anaw te tumenge xaben!” “Perse, Ilonka neni, zha tro drom, ke üdjelinas amen pe leste!” Doare ratjal andre ham ando dormitoro. Zhaw mange Chillag, keraw butji, zhikarig ekh ora ratjal. Kode zhikaj thovahas kiccom vasi pal kiccom slugadja, shaj gîndines! Haj ekh vedre xaben ligărdjom. Sekkon kolla: mas, sekkon kolla so has maj laćho. Ligărdjom kode ko dormitoro le rakljange, se: “Na, xan! Na” – phenaw – “kide! Tumen love na maj den po xaben! Ke me anaw tumenge sekkon ratji! Haj hin tumen te pe tejse te!” “Mishto, Ilonka, sekkon ratji grîzhinas po cino ćhavo!” Na, dikh se kide dikh, Chillag, abe has shil! Has baro jevend! Paxonenas o perate, haj kide dikh, los tele o paxo pal o perate! Ko dormitoro. Nashtik putros o udar. Baro jiv! Butji na! Numa sar zhos mange kode ke mătusha…

Mînŕi sasuj inke na has mange sasuj Na... Natjiljas koda jevend, avel e primăvara. Me se ko dormitoro homas. Avel ekh ŕomnji. Rakhawman ekha ŕomnjaha. Phenel mange: “Ćhe, nevasto, so keres kadije?” Phenaw:

79

“Dikh, kade dikh, kade!” – phenaw kide. – “Ko dormitoro. Kode beshaw ko dormitoro. Nashtik zhaw ke butji, Erzhi, ke nanji man kaj te mikhaw mînŕe cine ćhas!” “Haj amende! Haj, besh mande!” – phenel. – “Mînŕi phuri daj üdjelinla pe tro băjeto! Ke man nanji man, numa ekh ćhavo. Trinzhene ham ando kher. Thaj beshes kode mande!” Abe me, karig te zhaw, orkaj giljomas! Na… Haj giljom mange kode late. Beshljom vro shtar djes kode late. Avel mînŕe ŕomesri daj. Le Mitikasri mami. Phenel mange: “Ćhe, nevasto, kathar hal?” Phenaw: “Me kathe Mira”. “Kasri ćhaj han?” Phenaw me – kide phenen le tataske –, “Kajli”. O tata bićholas Marci. Numa ke kide chufulinenas les, “Kajli”. Phenaw: “Le Kajlisri.” “Kon has tri daj?” Phenaw: “E Katica katho Drago.” “Thaj tu so keres kade?” Phenaw: “Me kade beshaw ke kede ŕomnji.” “Azonnal te les tre ćhas, haj t’aves amende! Tu zhanes, mange so hal, ćhe?” “Me na zhanaw!” “Tu mange han njamo, ćhe! Sar beshes tu kalla ŕoma?” Phenaw: “Me kösönjinaw le devleske, ke mikhle man” – phenaw –, “üdjelinen pe muŕo cino ćhavo, haj me zhaw mange ko losaripo” – phenaw. – “Te keraw jekh lej or duj, t’avel man dj’ande soste te zhivaw mînŕe cine ćhaha.” Phiras pal trasta.

80

Na, zhaw mange kode. N’abe pe kana kode giljom, phenel mange kide le Njikulajisre ŕomnji: “Na, dake aviljan kade, hajda mancan kapálni30! ” Abe has e vreme te zhan kapálni. “Hajda mancan kapálni ko hoshtătene!” Giljom mange, Chillag. Giljom mange le ćhaha, le ćhas ligeros les mancan othe, avri pe mal, ćhos les kode tele and’ogor, haj me źhos mange haj kapalinos. Kana xos me, xalas te munŕo ćhavo. Kode sovos, ko hoshtătene. Ande shura. Kode sovos. Haj jekhar phenel mange kide kode ŕomnji… Sasto kurko kărdjam butji, me na iljom opre mînŕe love katho hoshtatano. Dake kode xaljom, sostar kampiljas te lav opre mînŕe love? Phenel mange kode ŕomnji: “Ćhe, Ilonka!” “So hin?” “De man kolla love!” – phenel. So zhanaw me, so kamlas voj te cinel. Voj so kamlas, voj te kerel le lovencan? “De len mange!” So zhanaw me, so kamlas voj te cinel. Voj so kerdjas le lovencan, me na zhanaw. “De len mange, ke kana ande kokaver kurko xudaw o love, daw len tuke!” Naćhol ekh kurko, na del man o love e ŕomnji. Naćhol duj, na del man. Jekhar phenaw mînŕa sasujake – inke na has mange sasuj – phenaw lake: “Mătushă” – phenaw –, “kede ŕomnji ilja mînŕe love! So homas sasto kurko kapálni. Haj voj na kamel te del len mange!” “Hi! Sar iljas voj tre love!? Sar iljas voj tre love?!” “Voj phendjas te daw len lake kölcsön31.” Phendjas pesre ćhaske: “Mo, Njikulaj!” Phenel:

30 U.: Keras butji la sapaha. 31 U.: unzhule

81

“So hin, mamo?” “Kede tri ŕomnji iljas o love kathe kede ćhaj! Haj, dikh, na maj kamel te del len la choŕake te lel pesre ćhaske vareso!” Phenel: “Ćhe! Tu sostar iljan o love kathe Ilonka?” “Ke kampile mange!” “Sostar na dinjan len lake?” “Ke na dinjom len!” Phenel mange: “Ćhe, Ilonka! Mikh pache, ke dikh, kakaj ke keke ŕomnji keraw ekh udar, haj kolla love so xudaw, daw len tuke me. De la bune pache, ke daw len me!” Phenaw: “Mishto.”

Sar giljom ŕomeste pal le Mitikasro dad, o Njikulaj Giljom mange ko rat, Chillag, te daw rat. Dos rat, akkor sekkon dujto kurko lenas rat. Haj giljom mange ko rat. Dinjom rat. Aviljom khere. Na… cindjom te keraw xaben, meljine kărdjom. Phenel mange kide… Vo dinjaspes pesra ŕomnjaha, thaj ćhudindjas la pesra ŕomnja. Mardjas la, haj ćhudindjas la: “Sar gîndindjantut, tu te les o love kathe kede ŕomnji, thaj tu te na des len la choŕake pale?!” Ćhudindjas la. Abe voj so kărlas, e ŕomnji, daravelas les pe mande. Zhaw mange ke hala ke Clujeana32, thaj voj xutjel te marel man. “Ke me phiraw lakre ŕomehe!” Phenaw: “Ćhe, Veronkuco, na gîndjin! Ke mange na kampel, k’amen ham njami” – phenaw – “tre ŕomehe!”

32 Ekh djaro ando Kuzhvari kaj keren papuchi.

82

“Ba na! Ke vash kode mardjas man, vash kode ćhudindjas man!” Phenaw: “Shun kade! Te na phenes, te shunen tut o manusha, man te ćhos man ando dume kolle manushehe!” Avaw khere, phenaw lesra dake. Phenaw kide: “Dikh, mătushe, e Veronkuca aćhadjas man. Haj phendjas ke marel man, ke me phiraw lakre ŕomehe.” “Shun kade! Na törödin kajzhinehe, mikh te phenel so kamel.” Na, zhaw mange ko rat, avaw khere, keraw xaben. Kerdjom jekh grămada meljine. Palacsintát. Kerdjom jekh grămada meljine. Kerdjom leveshi, rantimen pitjoki. Na, vo, o Njikulaj, phenel mange kide… Avel avri… Avri pe udvara has, has njilaj. Phenel mange: “Kide ćhe, maj keres but butja kode po bow?” Phenav: “Mindjar hom gata.” “Te ćhos mange panji, te thovawman!” Phenav: “Uzhar ke mindjar.” Na, gătondjom, ćhunjom leske panji: “Na, thotut!” Thodjaspes, phendjas lesri phen mange: “Na, aves ko muzivo?” Hin les jekh phen, kakaj beshel kaj pocines akana o gajzo. Phenel mange: “Ćhe, aves ko muzivo?” “Me na zhaw mange. Me na zhaw mange, ke ma na chaljol man, Julishka!” Phenav: “Te zhaw mange ko muzivi? Me na phirav ratjal. Ma na chaljol man!” “Hajda ćhe, ke te me zhaw, haj avel te muŕo ŕom, haj zhos amenge maj butzhene. Hajda te tu!” “Me na zhaw!”

83

“Hajda, ćhe! Hajda, na, hajda, te zhas!” Dav pe muŕo ćhavo shukar, po Jozhi. Kada baro ćhavo munŕo, o Jozhi. Gătonav les, haj phenel voj: “Na an le ćhas! Mikh le ćhas khere la mamaha! Numa tu hajda!” Mishto. Gătonasamen, gătondjom o xaben, dinjom te xan, haj zhas amenge. Kana kampel te zhas amenge ko muzivo, voj delpes pesre romehe, e Julishka. Falbul33. Zhanes? Kaj te na zhal. Te n’avel te voj. Denpen: „Tu, na kada köntöshi les pe tute!” Voj phenel: „Na, ke me kekever lav!” „Na, ke tu kokaver!” Zhanes? Dj’ande kede te denpen. „Aven te von! Na, ke na kamel vo!” Kaj te shunav me, ke von denpen. Xakeres? Hogy veszekednek ők, hogy milyen ruhát vegyen fel.34 „Na” – phenel –, „zha numa angle, ke te me zhaw!” No, aven kodethar nishte ŕoma. Ekh ŕomnji pesre ŕomehe. Haj te vo avel. O Njikulaj. Te vo avel. Phenel mange: „Ćhe, na zhas tuke te les mange ekh pakko cigari?” „Ba ingen.” Kode has trafika. Kode pe Bufnica35. Zhaw mange te lav cigari. Phenel mange kide koda trafikoshi: „Ćhe, tu so keres kade?” Phenav: „Lav le bachi Njikulajiske” – phenav – „cigari”. Xakeres? Phenel mange: „Ćhu sama pe tute! Te na lestut varehe ŕomehe kadethar, ke me mudarav tut!” – phenel mange o ŕom koda. – „Ke me prînzhanav tre dades! Haj tra sasta familija!”

33 U.: Dj’ande pheras. 34 U.: Denaspen, ke che gada te lel pe peste. 35 Ekh kartieri ando Kuzhvari.

84

„Zha tuke” – phenav –, „Berci bachi, ke me na kerav kise butja!” Kaj me te zhaw ŕomeste kade. Ande Bufnica. Zhos amenge ko muzivo. Kaj ligerel man? Ko bufeto! Na ko muzivo! Ligerel man kode ko bufeto. Me uzharos kaj t’avel ko muzivo. Aćhos ando udar. Von, trinzhene, ile penge bere. Me na pos nich akkor, Chillag. Sar akana. Me shohan na homas kisi kaj te pav. Inke akana tute pav. Sitjiljom kit ekh poharo palinka. Me pav la tute. Phenel mange: „Haj, ćhe, nevasto, besh tele!” „Ba, me na beshav, ke te zhas ko muzivo.” „Maj aćh ekh pikkon! Maj aćh ekh pikkon! K’apoj zhas amenge!” Phenav: „Doare panch ore hin, o muzivo kezdindjas de mult36” – phenav. – „Apoj kana zhas amenge ko muzivo? Zhas amenge amen, míg37 te kezdinel, ke apoj zhas amenge andre!” So enja ore, abe. Me s’and’udar. Ko bufeto. Az ajtóba38. Me se aćhos kode, thaj dikhos. Jekhar te lel man, haj ćhol man ke meselji. Phenel: „Aćh kakaj” – phenel –, „besh tele!” „Me na beshav, ke me zhaw mange khere, ke ma na chaljol man kade!” „Na, kajch! Na, pi kode, thaj haj te zhas amenge khere!” Abe deshujekh ora has. Haj telal aviljam shukar. Haj giljam amenge shukar zhik tele ande Bufnica. Na, kana zhaw me te ćhavman pash o cino ćhavo munŕo, phenel vo mange: „Na, tu kada pato soves dj’ande kede ratji!”

36 L.: angle kede 37 U.: zhin 38 U.: ando udar

85

„Me na!” – phenav. – „Me na, dragă, me na. Devla ferin! Avri beshav! Kibore ratji! Da me na ćhavman tele.” „Haj, ćhe, kade, ke tosara tu dezhaba phenes ke na, ke me tosara le saste ŕomenge phenav ke me beshav tuha!” Me kezdinav te rovav: „Na, devla ferin! Me na, me na, me na zhaw ŕomeste, ke hin man kada cino ćhavo. Kamav te bararav les mange kalle cine ćhas. Me na zhaw mange!” „Ćhe, Ilonka, haj ćhutut tele ando pato! Ke dezhaba na ćhostut tele, na kerav tuke kajch. Numa ćhutut tele! Ke te dake na ćhostut tele ando pato, me te kide phenav, ke me beshav tuha!” Jaj, me rovav: „ Naaa! Nici de cît na kamaw! Nichisar na kamaw!” Kode beshelas lesri phen, thaj lesro shogori. Me ćhunjom tele pash o ćhavo. Avel e tosara… Vo zhal ke pesri daj. Phenel pesra dake: „Mamo, me beshav la Ilonkaha.” Phenel lesri daj: „Mo, tu beshes laha?” „Ingen, djesar de aratji.” „Te na mares tuke batzhokura latar, ke amenge hinji njamo.” „Apoj, mamo” – phenel –, „me na lav la kide kaj te marav mange batzhokura latar” – phenel vo. So phenes? Ke aviljas mînŕi sasuj tosara. Phenel mange mînŕi sasuj tosara: „Nevasto”– phenel mange –, „hin tut ŕom?” Me xunjom te rovav. Doare me phenav: „Mătusho, me na ćhunjomman pash leste! Me pash munŕo Jozhi ćhunjomman!” – phenav. – „Me na ćhunjomman pash leste!” „Sar na ćhunjantut pash leste, ke vo adjes tosara, kana giljas ke butji, aviljas andre mande, thaj phendjas mange.” „Xoxavel!” – phenav. – „Nanji chaches!”

86

Na, se ke butji… Phendjas, ke iljas man. „Kolla cina nevastaha beshav!” Me homas thulji, me homas shukar Chillag. Barnavon homas. Has man kolla bare bala. Barnavon, de üdjeshon homas. Üdjeshon. Na, xav tiro vodji, avel khere vo: „Ćhe, man zhanel man o sasto djaro, ke me tuha beshav.” „Me na beshav tuha, mo manusha! Ke me zhaw mange kathar!” Kiccom, kiccom, mîŕi sasuj, mînŕi andjova: „Mikh, ke n’avela tuke nafel, k’avehe pash amende!” Thaj kike, thaj kiccom dinjisarde muŕo shero, zhikaj iljomman lehe. Na. Colaxardjom ko sfato, ko rashaj, thaj has mishto, Chillag. Na. Les has duj băjeti, Chillag. O Pocono, haj e Mîndra. Kana me lehe iljomman. Man has man muŕo ćhavo. Abe kode has amen trin băjeti. De anelas le ŕomnjan phîrdal mande ando kher. Anelas. Kana anelas le ŕomnjan phîrdal mande, marlas man. Na, t’apăj marlas man, zhalas le ŕomnjancan, marelas man, Chillag. Zhalas peske, avelas khere, pelas, marelas man. Vash kode senvedindjom, Chillag, vash mînŕe băjeti. Ke phendjom te na choŕaraw mînŕe băjetonen. Nasvalo peljas... Haj muljas…

Kana me beshos le Njikulajihe Kana me beshos lehe, le Njikulajihe, has man kalla ćhave. Vo phirelas ekhavraha. Haj mange mande beshelas voj. Kana me lehe beshos, voj beshelas mande. Haj me zhanos ke vo zhivel laha. Me zhanos. De me na törödindjom. Haj jekhar vo aviljas

87

khere mato. Întîi mai39 has. Aviljas khere mato. Haj phenel mange: “Ćhe!” Me avri thovos lesri shtrimpfli anglo udar. Voj… so phendjas leske? Kode ŕomnji, kaj phîrlas lehe. “Mo, ćhutut tele, thaj so! Haj pihenjin! Ke duj djes hanas ke butji!” Vo phendjas: “Mikh, ke zhaw mange zhin ke munŕo shogori, haj palode ćhavman tele!” Na, mishto, unklel avri, me avri thovos lesri shtrimpfle anglo udar. Haj unkel avri. Haj phenel mange kide: “Ćhe! Tu te mares avri o matja dj’ando kher?” Phenav: “Tu dikhljan?” Phendjas kide: “Shun kade, ćhe! Tu prea bari ŕomnji hal! De lehe tu tro pakko, thaj zhehe tu kathar!” Phenav: “Dikhehe tu!” Me na törödindjom. Giljas ke pesri phen, vo. Kode piljas. Aviljas khere. Phenel mange kide: “Ćhe! Tu prea bari ŕomnji hal! Te les tro pakko, te zhas tuke kathar! Ke man hin man kade ŕomnji! Thaj me nashtik beshav mînŕa ŕomnjaha dj’ande tri kauza!” Phendjom leske kide: “Mo! Kide hin e duma? Law mînŕe hajnje, thaj zhaw mange!” Th’avri giljom kode po rito. Me, le băjetonencan, se…Le lji shtare băjetonencan. Haj avilja voj kode, kaj beshelas mande, kaj vo phîrlas laha. Haj phenel mange kide:

39 L.: majushi ekhesro

88

“So keres kade?” Phenaw me: “Aviljom kathe kada, katho Njikulaj. Aviljom lestar.” “Mishto kărdjan, k’andjan le saste băjetonen tuha!” Na, me rushljom, kana voj phendjas, me jutjon khere giljom, pale laćhardjom mîŕe pati, thaj na maj giljom mange khere ko tata! Thaj me so kerdjom mirgostar? Giljom mange kana vo xunjas o love, haj me opre vasharolindjom o saste love. Iljom mange papuchi, iljom mange anjago, te keraw mange hajnje. Haj voj dikhljas ke me so cindjom. Phenel mange kide: “Jaj! Jare iljan tuke anjago? Thaj sode hajnje hin tut?” – phenel. – “Ekh shifono hajnje!” Phenaw: “Mishto kerdjom!” Phenel mange akkor voj… Giljas ke mînŕi sasuj. Kana giljas ke mînŕi sasuj, phendjas mînŕa sasujake: “T’aves te dikhes, so cindjas tiri bori! Sode hajnje iljas peske! Jare anjago!” Aviljas mînŕi sasuj. Phenel mînŕi sasuj: “No! So iljan tuke?!” Phenaw: “So kampiljas mange!” Phenel: “Maj shukar anjago na rakhljan?” Phenaw: “Na kamljom me! Kada chaljiljas man!” – phenaw mînŕa sasujake. Na, giljas mînŕi sasuj, aviljas lesri phen, mînŕe ŕomesri phen: “So cindjan tuke?” Phenaw: “Dikh! So hin koda po meselji! “Da nanji tut hajnje dosta?”

89

“Na! Kide kamaw me te cinaw” – phenaw. Phenel: “Maj shukar anjago na rakhljan?” Phenaw: “Na! Kada chaljiljas man te cinav.” Phenaw: “Te cindjomas kalo, akkor la saste lumeke chaljiljahas. Ke cindjom kada anjago kikkon, na chaljol len!” – phenaw. Voj jutjon giljas ke mînŕi sasuj, haj phendjas mînŕa sasujake, ke me phendjom ke batăr te iljomas kalo, te djasolinaw munŕa sasuja. Aviljas mînŕi sasuj mande. Dinjaspes mancan. Xunjas te marel man! Mînŕi sasuj! Xudindjas man! Balendar! Has man bare bala zhin kade dikh! Cîrnjas man balendar. “Sostar phendjan kaj man te djasolines?” “Nanji chaches, mamo! Na phendjom! Me na phendjom! Me phendjom, ke dake cindjomas kalo, akkor la sasta lumeke chaljiljahas. De na phendjom, te djasolinav kajzhines!” Na, kode ŕomnji, kaj phîrlas mînŕe ŕomehe, thovelas. Ke balanji. Se parne lepedöve. Thaj parnahaje. Damasosre has ande balanji. Kana giljom, me na phendjom nich ekh, nich duj, haj cîrnjom la mange phîrdal e balanji. Haj dinjom la se la vedrehe ando shero!

Me phiros ko zhidova Me phiros ko zhidova. Me phiros ke nishte zhidova ke butji. Thaj von xanas numa kolla kaxnja kosherje. Zhanes so xanas o zhidova?

90

… Me ligeros khere kolla kaxnja. Me brivos o pora pal o kaxnja, ligeros len khere, keros parne, zhos mange p’osero, bikinos len. Haj dinjom de nishte zhidova. De ekh has la ekh ćhavo. Haj voj has le ligărdji ando lagero. Kode. Kana aviljas khere, muŕo Niku has cinono. Cinono, cinono, ke chuchi has munŕo Niku. Akana mikh man, ke na xaw, ke daw duma… Munŕo Niku has cinono… Thaj ligeros les kode ke butji, late. Phendjas mange: “Shun kade, Ilonka! Kiccom te xas, kiccom kames tu! De xaben te na ćhudes! Ke me mînŕe ŕomes xaljom les! Ando lagero… Amen kiccom bokheljiljam, ke dake muljas varekon, amen xaljam les.” Thaj o xaben te na ćhudjas les. Xaljas pal muŕo ćhavo. So ćholas o xaben, xaljas les voj. Phenelas mange: “Hajda mande, ćhu tuke thaj xa, de te na mikhes o xaben ando charo! O manŕo te na ćhudes les, ke me kana aviljom dj’ando lagero, colaxardjom, ke me na ćhudaw o manŕo shohan ande viaca.” Na, maj phiros maj inke ke jekh, kide tărnji dikh, sar tu, Chillag, kide tărnji sar tu. Kode na thovelas pesre vasi, shohan. [- Sar me!] Na sar tu! Na sar tu! Tărnji sar tu! Tărnji sar tu! Haj zhos mange late. Phiros late ke butji. Kana zhos mange, kit’ekh koshara vasi. Thovos late. Kit ekh koshara phîrdji. Phenos lake, ke dake me n’avaw sekkon dujto djes, dj’ande soste xas? “Ćhaw pe jekaver o vasi, thaj kide xaw. De me o vasi na thovaw len, shohan, shohan, shohan, Ilonka.” Sekkon dujto djes zhos mange kode te thovaw o vasi. Xenjeljonas o buto vasi. Kode. Kana zhos mange kode ekh djes, numa o vasi thovos len. Phenelas, ke voj na. Nich na thavelas, savatone zhos mange pal o cholento, kerenas

91

cholento, zhos mange pal leste, voj so xalas? Ekh charo? Dujzhene, pesre ŕomehe. Kokaver ligeros les me khere, le băjetonenge. Phenelas mange: “Ilonka, liger les khere! Haj de les kode, ko băjeti!” Kathe trin zhidova ligeros khere o cholento. Ke has ekh bov, thaj ćhunjas ando bov. O pirja ando bov, thaj kide kerenas o cholento. Avri probalinde man. Ke duj zhidova kaste has o abatori, avri probalindjas man. Te dikhen te me lav o love? Perse… Ćhudelas o love tal’o pati, ando kaputi, ćhonas o love ande vitrina. Phenelas mange: “Ilonka! Adjes keras baro takaritashi ande vitrina. O pohara se kampen ile, thaj thode!” Na, keras. Arakhos o love ando pohara. Phenos lake: “Dikh, rakhljom kalla love!” “Tulaj, devla, kon zhanel kana ćhunjam amen kalla love!” Haj me zhanos, ke kolla poharo maj has le thode. Haj tal’o pati has shulado, thaj o halati lakre ŕomesre thovos len, arakhos love. Angrusnja somnakune, ćhudenas tal’o pati, sekkon karig ćhudenas. Te probalinen man, te dikhen, dake me choŕav. Lendar. Akkor has, kolla kenjerjedji has. Denas amenge pengre jedji, se, ke von na xanas koda manŕo. Von xanas manŕo bilondo. O zhidova… Vo na xalas, von kerenas penge manŕo bilondo. O jedji denas len amenge. Te las amenge xaben. Na, mînŕa sasujaha phiros kode, ke kolla zhidova. Na…

Homas mikhlji de le Mitikasro dad Homas mikhlji de le Mitikasro dad. De le ćhavengro dad. De le Mitikasro dad, perse. Homas mikhlji. El voltam válva. Haj

92

keros butji. Ko shulajipo. Keros butji. Thaj abe homas korkoŕi. Homas desvalimen de le Mitikasro dad, ke se marlas man le Mitikasro dad, andjas ŕomnja opral pe mande… Marlas man, nekăzhindjas man, me mikhljom les. Haj pal ekh bărsh arakhljom man la Katijakre dadehe. Dj’ande Kozhokna40 has. Haj munŕo phral se dinjisarlas muŕo shero: “Ćhe! Le tut kalla manushehe, kide laćho hin, kerel butji! Haj dikhena tumen. Dujzhene hin te keren butji.” “Zha tuke, mo, de man bună pache! Te ćhaw munŕo shero, mikhen man bună pache!” Kada-kide se phirlas pala mande. N’apoj le Mitikasro dad has les ŕomnji. Has les ekh ŕomnji, colaxardjas kolla ŕomnjaha, t’akkor me kethane xunjomman la Katijakre dadehe. Le Shandoroha. Na, te koda. Kerlas butji mancan. Pal ekh vreme, pale soste beshljam kethane, has man ekh ćhaj. Ekh ćhaj has man lehe. Vo phirlas avraha kode ke butji amende. Phirlas ekha zhuljaha, haj sar xudelas kolla cine love, kide pelas len kolla cina zhuljaha o love. Me nashtik te phenos kajch, ke marlas man. Marlas man ke butji, karig so xudelas man, kode marlas man la Katijakro dad. Jekhar phenaw leske… Abe kampiljas te kerdjol e Kati. Vo has ke butji, me homas szabadságra41. Kaj te nesveljuvaw. Ande koda djes dine man o sabadshago, ande koda djes kerdjiljas mînŕi ćhaj. Aviljas e mentöve, kana homas ande piaţa Păcii42, has gata mînŕi ćhaj… Kaj beshljom lehe? Ke Mera beshljom lehe. Kode beshljom lehe ke Mera. Ke cindjam amende kher. Kode ke Mera. Has amen kher. Cindjam amenge kher, kana kethane xunjomman lehe. Cindjom mange ke Mera kher. Haj kode beshljam. N’apăj me resljom ando korhazo, haj vo iljas peske ŕomnja. Kadethar

40 Ekh gav pasho Kuzhvari. 41 U.: Kolla djesa s’aćhiljom khere bilovengro kathe butji. 42 Ekh than ando Kuzhvari.

93

ekha ŕomnja kato foro. Haj me kana khere giljom la ćhaha, phendjas mange mînŕe phralesri ŕomnji: “Ćhe! Tre ŕomes hin ŕomnji!” ”Sar hin les ŕomnji, ćhe!” „Iljas peske ekha ŕomnja katho foro.” Na. Phenaw, ”mishto kerdjas”. Mishto kerdjas, dake iljas peske ŕomnja. Doare te me mikhaw les kade. N’apăj, resljom le Katijaha ando korhazo. Ke has nasvalji e Kati. Tüdőgyulladásba has, cinonji has, ekhe ćhonesri has numa. T’apăj me kiccom homas ando korhazo la ćhaha, vo beshelas kolla ŕomnjaha. Kadethar katho foro. Me so phendjom ando marciushi? Phendjom leske: „Shun kade, mo! Me buder na maj beshaw tuha! Dikh de tri trjaba, besh kalla ŕomnjaha, me na törödinaw, man hin man kede cini ćhaj, me zhaw mange laha!” Vo na patjalas, ke me zhaw mange. Haj tele giljom kode ando Someshene43. Kana kode giljom ando Someshene, giljom mange k’ekh ŕomnji, kon man colaxardjas man, kana beshljom le Njikulajihe. Kode lende giljom. Ke me kode homas ande lengro kontratto irimen. Ande kolle done phurengro. Haj kode giljom. Na. Kalle manushesri, kalle Joshkasri ŕomnji muljas. Muljas lesri ŕomnji. Abe man has man kede cini ćhaj. Has man o ćhavo. Has man o ćhave. Na, de na has mande numa o Jozhi, o maj baro, haj e Kati. Kokollaver duj has le ke pengro dad. Ko Njikulaj. Haj, kiccom, kiccom… Na has man kaj te beshaw, Chillag, me phenaw chaches, homas vaj de muŕo shero, nashtik zhos mange ke butji, ke na has man kaha te mikhaw le băjetonen, haj kărdjom mange întrerupere44 kathe butji. T’apoj me xunjomman kalle Joshkucaha. Kallehe beshljom deshupanch

43 Ekh gav pasho Kuzhvari. 44 L.: Kolla djesa s’aćhiljom khere bilovengro kathe butji.

94

bărsh, beshljom lehe. Has man o duj ćhaja. E Ika, thaj e Lena. T’apoj kollehe, koda apoj muljas, homas desvalimen, ke has ekh trjaba… Na has mishto, vo marlas le băjetonen, vo pelas. Ratjal zhos mange khere kathe butji, ratjal ko jekh, ko duj, din Piaţa 14 iulie45, zhos mange telal zhin ando Someshene. Vash o băjeti. Ćhudelas avri le băjetonen kana pelas. Nashenas o băjeti, ke daranjas.

Kana kerdjom le ćhajan Kana kerdjom le ćhajan? Na, mînŕi Kati has maj bari. Mînŕi Kati kerdjiljas sigeder, kalla kărdjom la po koda mentöve, pe Piaţa Păcii. Kode kărdjom la ande motora. Sar me beshos ke Mera, akkor. Aviljas pal mande e salvarja… Kana resljom ande Piaţa Păcii, gata has mînŕi ćhaj. Gata has. O shofero kărdjas mange. Vazdindjas man o shofero. Patjardjas la o shofero. Na, abe kana resljom ando korhazo, abe phenenas mange o gazha, “shoferica”: “Asta-i şoferiţă, fata asta!” “Kede hin shoferica.” Kide ćhune lakro nav lake. Na pal kode… ko duj bărsh has man e Ika. Mindjar ko enja ćhon has man e Lena. Ekh pal aver has man. E Lena… numa and’ekh bărsh hine kărde o lji duj. And’ekh bărsh hin’o lji duj ćhaja. Kana giljom mange ko sfato te den man o love – akkor denas love pal e trin băjeti, kana kărdjiljas ekh băjeto. Kana sigeder kărdjiljas e Ika, dine man. Kana o dujto has e Lena, giljom mange vash e Lena. Phendjas mange kide katho sfato: “Nanji tuke lazhavo? Ke duvar aves? Duvar aves te les opre vash ekh băjeto o love?” Phenaw:

45 Ekh than ande Kuzhvari.

95

“Ranje, sar? Kade hin o kerestlevelo le ćhakro! “Păj sar?” “Keke hin Lena, thaj kekever hin Ana!” “Zha pale ko Stanka46, ke hin greşeala47. Haj phen te maj del tut papirosha!” Zhaw mange pale ko Stanka: “De man ekhaver papirosha, ke phenen ke xoxavaw, ke na kamen te den man o love. Ke maj hin man ekh ćhaj!” Dine man. Ekh kilovo thaj bish deke has mîŕi Lena, Chillag kana voj kărdjiljas. Ekh kilovo thaj bish deki. Tele gile o bish deke, thaj aćhiljas o kilovo. Akana lengro dad has ekh matjardo, Chillag… Zhos mange ke butji… ratjal nashos mange khere, zhin ando Someshene… zhos mange ratjal khere… Te dikhaw, so hin mînŕe băjetonencan, kidos kethane mîŕe băjetonen katho ŕoma… zhal e kaseta üresbe48…! Thaj zhos mange ratjal khere din 14 iunie, Chillag, dj’ando Donato49… Los mînŕi mătura po dumo, haj zhos mange khere, zhik ando Someşeni50… Korkoŕi, rojindoj, butivarig… Ke zhanos, ke vo hin o mato, thaj ćhudel avri le băjetonen…. kana pelas, ćhudelas avri le băjetonen, Chillag, dj’ando kher… Choŕe băjeti daranas lestar, nashenas. Cinone has, e Lena cinonji, e Ika cinonji, te e Kati has cinonji… Avos khere rojindoj, gătonos e butji, los mînŕi mătura, haj zhos mange zhik ando Someşeni… Kode beshos ando Berko51… zhos mange khere. E kana zhos ko ŕoma, na zhanos kathar te kidaw mînŕe băjetonen kethane… Rovenas mînŕe băjeti… rovenas mînŕe

46 Ekh korhazo kaj kerdjon o băjeti ando Kuzhvari. 47 L.: dosh 48 U.: nandji 49 Ekh kartieri ando Kuzhvari. 50 Someshene 51 Ekh kartiero ando Someshene.

96

băjeti choŕe ko ŕoma. Daros, Chillag, ke le ćhajan has bare bala. Daros ke soven ko ŕoma… Te na avel vareso lengro shero le băjetonenge… Zhanes tu sar hin mashko ŕoma, has maj melalji, has maj tistavi… Apoj avos khere, kana trezonlas, phenos leske: “Mo, tu zhanes ke me keraw butji, tu na törödines kalle băjetonencan, o choŕe bokhale, thrushale, soven ko ŕoma… na zhanaw kathar te kidaw kethane mînŕe băjetonen… “ Chillag, kărdjom nishte parne… haj giljom mange p’osero… thaj kide mardjas man, Chillag, ke na bikindjom mînŕi roklje… Giljom mange ekha rokljehe te bikinaw la. Thaj kode roklje nashtik bikindjom la. O parne bikindjom len, se piljas o love… Kide mardjas man… Phendjas mande kide, ke na kamljom me te bikinaw e roklje… Kamljom, da na cindjas la kajzhino… Khere ligerdjas man, kide mardjas man, ke avri cîrnjas mange kide saste chunŕe…, sar homas khudji, has man bare bala… avri cîrnjas la… Akkor giljom mange ko sektoristo, haj phendjom les, Chillag… phenaw: “Dikh raja, so kărdjas mancan, dikh so kerel mancan, dikh se pel pesri pensija, se pel mînŕe cine love le ŕomjancan… haj marel man thaj batzhokorinel man… So te keraw lehe?” “Mikh les pache, Ilonka, ke sar pel ke kochma, azonnal lav les opre, thaj ligerav les ande temnjica” – phendjas mange. Kide has, Chillag. Xunjas e njugdiva, avri giljas kode ando gav ke kochma, haj tele beshljas kode nishte ŕomnjancan. Haj pelas. Avel o sektoristo, haj phenel leske: “Mo Joshka, du-te înăuntru!” “Zha tuke andre” – phenel –, “ke nakhen o străjina, haj keren kippi, thaj dikhen tumen avri, ke pen haj khelen…” Vo koshljas les le rendöris. Le sektorishtas koshljas les. Giljas, Chillag, thaj ćhunjas les ande motora, haj ligărdja les. Haj

97

ligărdjas le ko tribunali. Ke keros ratjakri butji, Chillag, haj rakhamman le sektorishtaha. Phenel mange o sektoristo: “Iljana!” – phenel. – “Iljana, t’aves tosara ke tribunali… ke zhudekinas tre ŕomes!” No mishto. Akana has les judecata închisă52. De te na zhanel kajzhino so kărdjas. Haj dinjas deklaracija o sektoristo, ke na del man e njugdiva, na del man o love, pel mînŕe love, marel man, batzhokorinel mînŕe băjetonen, ćhudel avri le băjetonen ratjal dj’ando kher. Xunjas, shov ćhon xunjas. Andre zarinde les pe shov ćhon. Akkor kade has e temnjica. Ko foro zhos mange, Chillag, leste. Pakkoha. Ligeros le băjetonen leste. Ke aćhiljom le shtare băjetonencan thaj panche shălencan. Panch shăla. Akkor panch shăla has. Has man duj bale. Has man te duj bale. Te duj bale has man. Akana te njikeraw te kolle done balen, te le băjetonen… Mikh, ke mishto hin. Sekkon ćhon zhos mange leste, sekkon ćhon ligeros leske pakko. Na, pal shov ćhon, avel khere, Chillag. Aviljas khere. Sekkon cinaw les, ke avel khere. Aviljas khere, pale soste xunjom o kher dj’ando Berko, xunjom kode po Mărăşeşti53, giljam amenge kode, kode desvalindjom lestar. Kode pe Dózsa54. Ke has musaj te desvalinav, Chillag. Ke zoran but mardjas man, Chillag. Ando korhazo homas, done băjetoncan. Done băjetonen ligărdjom, kide dikh… ande mînŕe vasta… ande duj pati, ando korhazi, ko Lengyel55… haj kide sovos, kode. Le done băjetonencan. Haj vo avelas kode, mulo mato, haj chigărdelas, haj kărlas, te ferinel o del. Kode ko korhazo. Thaj te ko Stanka, kana homas. Avelas kode, haj kărlas cirkushi dj’ande mande, mulo mato, avelas te marel man, phenelas, ke beshav ko Stanka vash o doktora… Na.

52 L.: törvinje phanglji (chordanji kris) 53 Ekh ulica ando Kuzhvari. 54 Ekh ulica ando Kuzhvari. 55 Ekh korhazo vash o băjeti.

98

Xunjom kher, ke keros butji

Kana beshljom ando foro, pe Dózsa? Na. Xunjom kher Chillag, ke keros butji. Haj xunjom ekh kher po Mărăşeşti. Xunjom ekh kher po Mărăşeşti, avr’unkadjom e komisija, ke has o kher cinono. Dikh, ke kibor has, numa sar kede bukătărija, o kher. Avri has mire saste butorja pe udvara. Akhardjom e komisija, dikhljas, ke hin amenge cinono koda kher thaj hin amen shtar băjeti, thaj dinjas man ekh kher. Pe Dózsa. Pe Dózsa kise bare khera has, sar tire. Kalla bare. Dine man duj kamere. Thaj ekh bukătărija, thaj ekh baja. Na, kana giljom mange kode, duj phure manusha has. Kana dine man koda kher. Phenen mange kathe primărija, te zhaw mange te dikhaw, dake chaljol man o kher. Zhaw mange te dikhaw, ćhaljiljas man, ke has shukar bare khera. Kana zhaw kode, phenen mange kolla: “No, hajda, jutjon dikh, chaljon tut kalla khera? Chaljola tut t’aves te beshes kade?” “Chaljola man.” Perse, ke chaljola man. Man kampiljahas te den man pe Horea o kher. Haj kolla khera, so kampiljas te den len mange, opral o bolto, po emeleto, dine kalle done phure manushenge, kode kher. Chaljol man. Na, kana zhaw mange ke den man e keje, na maj den la. Na den man e keje. Te zhaw mange, te költözinav ando kher. Ke xunepen o kömüveshe, te keren butji po kher. Na. Kărde o kömüveshe butji vro duj ćhon kode. Chillag, kise khera has, de daranjan te ushtjares ande lende. Kise shukar khera has. Bare, shukar. Na. Dake me desvalindjom kathe munŕo ŕom, akkor o kher aćhiljas kode. Ke me giljom mange ke Kati. Ke beshelas e Kati ando Mănăştur56 le Imbrehe. Haj me giljom mange kode. Abe kode sitjile o vakabonti, Chillag! Ando kher. Zhanas andre o

56 Ekh kartiero ando Kuzhvari.

99

vakabonti po ablaki. Kada manush pelas, kartjaze but, le ćhajangro dad, kaj desvalindjom lestar. Zhanas o vakabonti kode le zhuljancan. Vo resljas ande temnjica. La Ikakro dad. Na, akana o kher na has kajzhino kode. Daros te zhaw te beshaw lestar. Kide ke vo avr’aviljas dj’ande temnjica, desvalindjom, thaj o kher dine les mange. Na, akana so te keraw? Me nashtik beshljom kode. Les ćhune les ando kher le choŕengro les, haj mange dine o kher. Na, akana me parudjom o kher. Ekhe ŕomehe ando Mănăştur. Ando Mănăştur zoran, zoran mishto homas. De nashtik beshos kode vash o manusha. Ke zhanas andre ko bolto, haj choŕenas mol thaj palinka dj’ando bolto. Phîrdal pe ablaka, ke sar nakhljam e ablaka, kode has alimentara. Kaj beshljom po Hasho57. Kode. Na, akana so te keraw? Phenaw la Ikake, phenaw, ćhe! Phenaw: “Mo! Dake tu…!” N’abe has marciushi. Sasto jevend me njikărdjom len, ke me keros butji. Phenaw: “Mo! Hin marciushi! Tumen dake na zhan ke butji, me paruvaw kada kher!” Phendjom le Mitikaske. Haj le Imbreske. Me zhaw mange ando Bajeron. “Trjaba tiri hin, mamo!” Phenaw la Ikake, e Ika kode has, thaj üdjelinlas po băjeti mînŕe phralesra ćhakre, üdjelinlas po băjeti. Phenaw: “Ćhe, Ika! Hin ŕoma kode kaj hin kada kher?” “Mamo, nanji. Nanji, mamo, nich ekh ŕom.”

57 Ekh kher kaj phenenas H.

100

Paruvaw ekha ranjaha. Ekha gazhaha. Haj, zhaw mange tele po Bajeron. Na, na has bajo, ke na has akkor kiccom ŕoma. Numa duj famelija ŕoma has. Kana me giljom kode. Pal soste o Mitikasro dad muljas, ŕomeste giljom pal o Puzi

N’apoj vo has ando kher le choŕengro, lengro dad, haj kana muljas, me temetindjom les. Me giljom mange, thaj me temetindjom les. Aviljas o ćhavo rojindoj. “Na, mamo, muljas, thaj hajda mamo!” Thaj me giljom leste. Ke vo phendjas, te zhaw leste te ligeraw leske ekh kilovo phaba. Zhav mange leste. Haj, Chillag, kiso has lo, ke daranjom lestar, kiso has de shulo! Haj phenel mange: “Na ligeres man khere?” “Na.” “Ke kade phabarena man.” “Mikh te phabaren tut! Ke kide losardjan tuke tu!” – phenaw. – “Te dikhenas tri trjaba, na phabarenas tut! Ke dake meres, me temetinaw tut. Me na mikhaw te phabaren tut, vash o băjeti. Kaj te phenen o băjeti utoljara, ke me mikhljom kaj tut te phabaren!” Na, khere ligărdjom. Na, ligărdjom les khere mande, kodethar katho kher le choŕengro, direkt ande temetöve ligărdjom les. Haj kade opre o Kintauvo58. Kode temetindjam les.

*

58 Ekh gav pasho Kuzhvari.

101

Pal soste vo muljas, le băjetonengro dad, vo kode muljas, ko kher le choŕengro, Chillag. Homas desvalimen lestar. Na, abe me homas desvalimen, me xunjom o kher. Na, giljom mange ando Mănăshturi. Othe giljom, ando Mănăshturi te beshav. Na, shundjom, ke muljas, me temetindjom les, aćhiljom le băjetonencan, Chillag. Aćhiljom le băjetonencan. Keras butji. Has mange pharo, Chillag, ke phiravas len ke shkoala, le ćhajan! Pe Moţilor59 ke şcoala ajutătoare, le lji done ćhajan. Te Ika, haj te Lena. Has mange pharo korkoŕi. N’apăj, pal ekh bărsh, ŕomeste giljom. Ŕomeste giljom pal kada ŕom, kaj muljas, pal o Puzi. Kide phenenas leske, Puzi. Koda kippo, kaj andjom les tute. Na: kode beshos pe Ciobanului60, ko Hasho beshos. Avelas amende. Muljas lesri ŕomnji, se avelas amende, khelelaspes karte, le Mitikaha, thaj le Imbrehe. Na, phenelas e Kati: “Mamo, letut mamo kalle manushehe, ke hin tistavon, haj harnjikon, hin les kher, letut lehe!” “Zha tuke, mînŕi ćhaj! Ke me buder na maj zhaw mange ŕomeste. T’anav mashtivon dad pe tumende.” “Mamo! Kada nanji kiso manush, kaj te batzhokorinel tut, haj te batzhokerinel amen.” Na. Se avela amende, na. Me zhos mange de kheral, kana vo avelas amende. Zhos mange opre k’ekh ŕomnji. Avelas e ćhaj pale mande. Vo iljas pale mande, Chillag! Puji, xaben, sekkon kolla anelas kode amende, te kerel e Kati xaben, kode amende. Phenos lake: “Kati, na maj le lestar kajch! Ke palode avela erőszakoson61 pe mande, kaj te law man lehe!” “Mikh les, mamo! Ke muljas lesri ŕomnji, haj nanji les kajzhino, mamo. Letut lehe!”

59 Ekh ulica ando Kuzhvari 60 Ekh ulica ando Kuzhvari 61 U.: zoraha

102

Na, mishto. Me iljom man lehe. Iljom man lehe te beshaw lehe. Lehe beshljom, Chillag. Les has kher po Ciobanului, thaj man ko Hasho. Vo sovelas khere, haj me sovos khere le băjetonencan. Phenelas mange mînŕi ćhaj: “Ćhe, mamo, dake tu lehe beshes, apăj tu soves kade, haj vo kode?” “Me na zhaw mange, mînŕi ćhaj, zhikaj na colaxarav lehe. Me na kamav jutjon te ćhudel man avri dj’ando kher.” Kide ke beshljom vro trin ćhon. Me sovos khere, vo sovelas khere. Phîrdal o djes hamas kethane, xahas kethane, ratjake zhalas khere. Vo zhalas, sovelas ando pesro kher, me sovos le băjetonencan. “Na!” – phenel mange. – “Na, ćhe! Zhos amenge te keras o analize? Te colaxaras.” Chillag, zhos amenge te keras o analize62. Kana zhaw me, keros o analize, jekhar nashtik aviljas vo, jekhar nashtik giljom me, sekkon varig kerdjam o analize, sekkon varig tele phîrde, te nashtik colaxaras. Na. Zhos mange: “Nu-s bune analizele, doamnă! Mai faceţi odată!” “Maj keren jekhar, ke nanji laćhe!” Jare maj keras. Zhaw mange lehe po foro. Te zhas amenge pe poliklinika. Kana zhaw mange lehe kode, arakhelpes le shefoha, Chillag. Arakhelpes pesre shefoha, kaj has gilo ande njugdiva. Lesro shefo kathe butji, katho Karbokino63. Vo kărlas butji ko Karbokino. “Servus, mo, Lăcătuş!” “Serus.” “Haj, mo, te pas ekh bere!” Phenaw: “Na zha! Ke hin te zhas te keras o analize! Dake pes, na maj shtik keres o analize.”

62 Ande Romania anglal o colaxaripo kampel te keres analize katho doktori. 63 Ekh djaro ando Kuzhvari.

103

“Hajda, hajda, hajda, hajda, te pas kethane ekh bere! Ke me giljom ande pensija.” Andre giljam, Chillag. Kode, ande koda bufeto po foro. Has ekh bufeto kode po foro. Andre giljam. Kana andre giljam, iljas kode gazho ekh bere. Phenel: “Da tri ŕomnji na pel?” Phenaw: “Me na pav.” – Me na kamljom te pav. Andre avile duj ŕoma. Haj xunepen te marenpen kode ando bufeto. Kolla duj ŕoma. Haj e halba la berekri. Thaj koda kamljas te limel les la halbaha. Thaj ande lesri halba dinjas pesra halbaha. Haj dj’ando trito ablaka xutjiljas e vege la halbakri ande mînŕi jakh. Ande mînŕi jakh xutjiljas. Dj’an’ablaka xutjiljas ande mînŕi jakh. Na, kodethar jutjon xutjiljas pe lende te marel len munŕo ŕom. Vash mange. Phenaw: “Na! Kajch! Hajda mancan ko doktori!” Nashljam ke poliklinika kode, ke betegshegejzöve, kode po foro. Kode na kărde mange kajch. Nashljam kade po foro ke kada korhazo zhidovitjikon pash o foro. Na, kode thode ekh pikkon mînŕi jakh, ćhunen mange kode ekh ragastovo ke mînŕi jakh. Khere zhaw mange. Zhaw mange khere kode. Dukhalas man munŕo shero, zoran! Zoran, zoran dukhalas muŕo shero, mînŕi jakh. O rat se thadelas dj’ande mîŕi jakh. Phenaw la ćhake. Munŕo Mitika mande has. Te o Imbre has, t’e Kati kode has. Thaj munŕo phral, o Andrish mande has. Phenaw: “Zhan, thaj anen e mentöve!” Akharen ekh mentöve te zhaw mange ando korhazo. Phenel mang’e Kati: “Zha tuke, mamo! Akana vash ekh jakh ligărena tut ando korhazo?

104

“Zhan, ke dake na, me dinjiseljuvav! Zoran dukhal man o shero!” Panch perci kode has e mentöve, Chilla. Ile man, ligărde man ando korhazo. Sar ligărde man, mindjar dikhljas ande mîŕi jakh, „kampel t’operalinas la”. Kide de ande mîŕi jakh avri thadindjas dj’ande kade parno. Kede splinchana, se-se-se has pagărdji. Te kade tele, te kade opre. Se-se-se has pagărdji mînŕi jakh.

Kana munŕo ŕom perlas nasvalo Giljam amenge po temeteshi. Aviljam khere pal o temeteshi, munŕe băjetonengro dad. Aviljam khere pal o temeteshi, kărdjam tokana, mămăliga, piljam kit ekh bere. Xaljam. Tele ćhunaspes o Puzi. Se phendjas ke dukhal les o shero. Phenaw: “Mo, haj te zhas amenge ko doktori! Dake se dukhal tut tro shero, haj te dikhas, so hin tuha?” Vo shohan na kamljas te zhal ko doktori. Ćhasamen tele, tosara ushtjel opre, zhal avri, te jertones, ke buda. Vo sekkonvar ko shtar ore ushtjelas opre, te zhal ke butji. Ko Karbokino kerdjas butji. Avel andre, Chillag, kan’avel andre, kerel mange kide le vastehe: “E… e…” Phenaw: “Zha tuke, mo, na dara man!” Phenel: “E…” – ke vo buder na maj del duma. Phenaw le Mitikaske, kode has mande o Mitika, po Bajeron. Phenaw: “Mitika! Ushtj’opre Kati, haj Mitika, dikhen, ke o phuro na maj del duma! Haj te akharas ekh mentöve, te ligeras les ando korhazo!”

105

Vo na mikhljas, Chillag! Te zhal ando korhazo. Vo na kamljas. Na, dake vo na kamljas, pale ćhunjaspes ando pato te sovel zhiko efta ore, tosara. Opre ushtjiljom, shukar gătondjom les, haj ligărdjom les ko Karbokino. Haj ligărdjom les kode ko meshtero. Haj phenaw: “Dikh, so hin o bajo. Muŕo ŕom paralizindjas!” – phenaw. – “Thaj ćhu sama” – phenaw –, “te keras leske concediu medical64.” “Na, zha tuke lehe njugodtan, kakaj ke Clujeana!” Zhaw mange, Chillag, ligeraw les ke Clujeana, ando korhazo. So phenes, k’abe ko deshuduj ore, vo na maj prinzhandjas man. Ke has lo ko reanimale. Na maj prinzhandjas man, kana giljom leste. Kampiljas t’aćhaw pash leste. Chillag, t’achaw te grîzhinaw les. No, aćhos kode. Tradaw duma lesre phenjange. Te aven, k’o phuro paralizindjas. Avel lesri phen, Chillag. Lesre phenja, o lji duj. Aven. Kana aven lesre phenja, kode o lji duj, so phenes, so kărde sigeder? Ile ekh kilovo kaveja boabe65, haj gile kode ko kaderje. Te dikhen, dake hin les love po chekko. T’unkaven lesre love. Kana zhan kode, phenel lenge kode ranji, katho chekko, prinzhanlas man mishto, sar me tut... Kana zhan kode, von roven! “Sostar roven?” “Jaj, ke merel amaro phral! Shun kade, ranji, ker mishto, phen amenge, sode love hin amare phrales ko chekko?” Phenel: “Tumen na erdekelinel tumen, ke so hin les, ke hin les ŕomnji colaxardji! Lesra ŕomnja erdekelinel kede, dake hin les love, vadj nanji les love!” “Na, ke hin amaro phral, thaj poate66 merel, thaj kampel te temetinas les!” “Na, hin les ŕomnji! Hin kon te temetinel les, lesri ŕomnji temetinla les!”

64 L.: nasvalengro sabadshago 65 L.: kaveja 66 L.: shaj

106

Me na zhangljom, Chillag, ke von gile ko djaro! Te phenen, te den len o love. Te ligeren ekh kilo kaveja boabe. Aven kode leste. Kana aven leste, so phenes, so pućhen? “Mo, dake tu meres, kaske mikhes o kher thaj o love?” Vo sikavelas pe mande. Ke mande. “Mo, sar mikhes lake, ke doare na han laha de mult? Ke hin numa dj’akanara hal laha!” Avri ćhudindjas len. Kodethar katho korhazo. Te zhan avri. No, xunjas vo te chigărdel kode, te zhan penge avri kodethar. Na kamenas te zhan avri dj’ando korhazo. Phenaw lenge: “Shunen kade, ćhe ŕomnjalec! Tumen zhanen ke vo hino nasvalo?! Zhan tumenge, den les bune pache, dake merela, tumenge aćhela!” Phenaw, ke me na ligeraw kajch nich kodethar. No, del o del, ke kerdjol mishto. Aćhel kode, kărdjol mishto, avel khere. Dj’ando korhazo. Phenaw leske: “Mo! Dikh tre phenja so kărde! Ligărde ekh kilovo kaveja, kaj te unkaven tre love katho chekko!” – phenaw. – “De” – phenaw – “kode ranji avri ćhudindjas len. Thaj phendjas kide kode ranji, ke tut hin ŕomnji! Haj dake tu meres, me temetinaw tut!” Phenel mange kide: “Mishto kărdjas!” Vo na delas duma, Chillag, numa intinelas… Numa intinlas mange… De me njekăzhinosman, Chillag, rovos, Chillag, ke phenelas mange vareso, haj na zhanos ke so phenel. Mangelas xaben, na zhanos… Mangelas panji, na zhanos… Na xakeros, sar delas duma… Phenos: “Mo, kana kampel tuke panji, ker kide, intin! Kana kampel tuke xaben, phen kide, ke hal bokhalo, intin! Ke na zhanaw, na xakeraw ke so phenes!” Rovos, njekăzhinosman, ke na xakeros ke so phenel. Zhikaj sitjiljom apoj, kide, pale leste, ke so phenel… Ke dake na zhangljom te irinaw… Nich vo na zhangljas te irinel, nich me,

107

nich vo. Duj muti hamas. Dake nich me na zhangljom, haj nich vo... N’apoj pale soste mishto kerdjiljas, giljam amenge andre ko djaro. Giljam andre ko djaro, thaj phende leske: “Dikh, aviljas tri phen, thaj phendjas ke meres, te das len o love!” So phenes, Chillag, sode love has les? Bishthajpanch lej. Akkor has o lej. Bishthajpanch lej has les po chekko!! Te kolla avr’unkadjas len, haj mikhljas panch leji po chekko! Mikhljas po chekko. Na, bish avr’unkadjas. Kaj te n’avel len pretencija, te dikhen ke nanji les, ke numa panch lej hin les po chekko. T’akana hin lesro chekko. Na, mishto…

Jare perel nasvalo, munŕo ŕom Jare perel nasvalo, Chillag… Jare maj kerel ekh infarkto… Pale ligeras les ando korhazo, khere nashel dj’ando korhazo. Has februari, Chillag. Vo – ando papuchi… Kise, kherikune. Vo khere nashljas ando shlapi. T’ande pizhoma. Vo nashel khere dj’ando korhazo. Me gătonosman la Katijaha, te zhaw mange leste ando korhazo. “Mamo!” “So hin, ćhe?” “Dikh, tro ŕom aviljas khere!” “Zha tuke, ćhe! Zha tuke, ćhe!” – phenaw. – “Sar t’avel khere ande kolla papuchi, shlapi, ando baro jiv!” “Zha, dikh, mamo! Avel andre!” Phenos: “So kerdjan, mo? Sostar nashljan khere dj’ando korhazo?” “Hu!!” – ke voj na maj aćhel.

108

Na, mishto. Jekhar kide dikh, kărdjom leveshi. Rantimen pitjoki, thaj pekko mas, haj grămada meljine, Chillag, kărdjom. Na, dikhaw les, ke nanji lo kajtjinde. Kaj hin kada manush? Kaj giljas kada manush? Vo… kajtjinde. Avel ekh gazhi. Phenel mange e gazhi: “Na zhanen, kon hin koda manush, ande keremida? Kode hin tele pelo, haj se kamel te ushtjel opre, haj na zhanel te del duma!” Phenaw le Sorinoske, ke: “Sorin, zha tuke ko phuro, tele hin pelo pe kode phuw!” Na, zhal o Sorin, anel les andre, ćhov les ande fürdöve, ke akkor inke has amen e fürdöve, ćhov les ande fürdöve, thovelpes, thovaw les, gătonaw les, ligerav les ando korhazo, ko recuperarea67. Na, aćhel duj kurke, Chillag, te kodethar khere nashel, Chillag. Lel le kömüveshonengre hajnje kodethar, haj lel pe peste, haj nashel khere. Jaresh khere nashljas. “Tu! Sostar nashes khere dj’ando korhazo, kaj te na kerdjos mishto?!” Phenel mange kide o doktori, lesro, de salon: “Shun kade! Lăcătoşoaie68!” – phenel. – “Kada manush, kampel t’operinas lesro shero! Han d’akord? Te operalinas lesro shero? Telal irinen? Te tu, haj lesri phen?” Phućhav les: “Mo! Kames?” Vo phenel, ke na. Phućhav lesra phenja: “Dikh, so phenel o doktori! Ke han d’akord t’operinel les?” Ke and’ekh shel, jekh dake maradinel, so aćhel dj’ande kede operacija kathe godji. Ke lesri godji kampiljas t’operalinen.

67 O maj lacho korhazo ando Kuzhvari. (O korhazo kaj reabilitacija keren le nasvalengre.) 68 Le Lakatoshesri ŕomnji.

109

“Na!” – phenen lesre phenja. – “Na! Dake hin te zhivel, te zhivel! Dake hin te merel, te merel! Da te na operalinel les!” “Mishto.” Phenaw le doktoriske: “Doktori, xaw tro vodji! Na!” – phenaw. – “Mikh les pache, kiccom djesa hin les, te zhivel.”

O phuro dinjiseljiljas Giljom mange k’ekh boljipo, Chillag. Kode tele, ko ŕoma, ke Ira. Kode ke kolla ŕoma ke Ira. Ekh ŕomnji se intinlas leske vareso. Ke la…, hin la love, ke la hin la sekkon kolla, ke voj hin mishto… Ekh kir has shil… zhal andre, anel leske kaputto, del les pe pesro dumo, le ŕomeske… Dinjiseljol, Chillag! Dinjiseljol o ŕom. Me na ćhunjom les sama, ke vo dinjiseljiljas. Me na ćhunjom les sama, ke vo dinjiseljol. Sastji ratji vo na xal kajch, vo na pel ekh bere. Vo kajch. Vo numa se aćhelas, thaj gîndinlaspes kode. Se aćhel, haj gîndinelpes. Zhos amenge khere tosara la taxivaha, Chillag, kodethar. Kana zhos amenge khere, xaw tro vodji, vo na xal. Ćholpes tele te sovel. Chillag, de kurke tosara zhi lunjine ratji, se sutjas. Zhi lunjine se sutjas. Avaw khere kathe butji. Phenaw: “Ćhe! Kada na xalas kajch?” “Na. Dikh! Kode hin lesro xaben, haj kajch na xalas!” Jekhar dikhaw les ke ushtjel opre, haj dikhelpes ando tüköri, oxanelpes, thaj asal, haj khelel. “Dikh, ćhe! Kada manush!” – phenaw le Sorinoske. – “Mo, Sorin! O phuro dinjiseljas!” “Zha tuke, mamo! Na de kise dume!” Phenaw: “Aven atenti, haj dikhen!” Te dikhen o phuro, so kerel:

110

“Ke dikhelpes ando tüköri, thaj asal!” – phenaw. No. Fidjelinel les o Sorin, haj dikhel. “Chachipo hin tut, mamo!” – phenel. – “K’o phuro dinjiseljas!” Abe me daros la ćha la Klaudija te mikhaw la lehe ando kher. Ke daros te na del drom o gajzo. Haj te mikhel les kide, zhanes, te na phabarel les. Amen te das drom o gajzo, haj te robbanin. Daros te mikhaw. Sekkon tosara, kana zhos ke butji, te me, te Kati, lahas la and’angalji, thaj ligerahas la ke Ika. La ćha. Ke Ika beshos kode kaj has o boljipo akkor, kana hanas tu tele kana filmezindjan. Kode beshos. Ligăros la ćha kode, ke daros te mikhaw la kode. Te na păconel vareso, dake vo has dinjilo.

Zhanes sostar rovaw? Dikh, munŕo ŕom merel Chillag! Kide dinjilo… zhin … kede has p’ando juniushi …, zhin e december elsején69. Zhi december elsején, se kide has… Haj amenge, giljam amenge ke butji. Elsején kampiljas te xudas e avanca, te me, t’e Kati. Kerel mang’e Kati: “Mamo! Tu zha tuke, le opre o love, te mînŕe, te tire, haj me zhaw mange, mamo, khere!” Phenaw: “Zha, mînŕi ćhaj!” Chillag! Abe leske lesro usht abe tele has lo mikhlo! Koda panji so has pe lesri godji, koda thadelas leske tele ando muj! Zhal e Kati khere, thaj dikhel les. Haj se thadelas koda panji pal lesri godji… Phenel mange: “Mamo!!” – e Kati daranjas t’aćhel kode lehe. – “Mamo!” – phenel. – “Te dikhes le phures, so hin lehe!”

69 U.: decemberi jekhesro

111

Na, zhaw mange khere. Dikhaw. Lav ekh kotor parno, haj kosav les. Haj ligerav les… thovaw les, thaj ligeraw les ando korhazo. Ke kettöshon klinika opre. Ligerav les ando korhazo, Chillag. Kode maj has inke ekh manush. Nandjarlaspes tele. Aćhelas tistan nango kode… Vo se intinlas, te ligeraw la Klaudia leste, ke zoran dragon has leske e ćhaj, te dikhel la. Se phenelas mange: “Pp… pp…” Daranjom te ligeraw la cina ćha kode te dikhos koda manush kode. Haj jekhar kode has o pokăjiti. Phenaw leske kode: “Mo!” Phenaw lesre ćhaske le phureske: “Na mikhes man t’anaw le pokăjitonen kade ekh pikkon? Te mangenpen vash kalla duj nasvale.” “Zha tuke kathar!” – phenel mange koda. – “Tre pokăjitonencan! Mange na kampel!” Haj rovos. Thaj rovos koda avri po fojoshovo. Thaj aven nishte manusha. Phenen mange: “Sostar roves?” Phenaw: “Zhanes, sostar rovaw? Dikh, munŕo ŕom merel.” “Shun, kade has mînŕi daj! Dikh, kode hin ekh kippo! Me ćhunjom mînŕa dakro kippo kode, desh djes zhivel tro ŕom! Shaj phenes sekkon kolla, ke pal desh djes merel tro ŕom.” Phenaw: “Devla, vare kada manush kathar zhanel ke vo zhivela desh djes?” Na, ekh djes zhos mange me, ekh djes zhalas peske e Kati leste, kathe butji. Ekhar zhal e Kati kode. Dikhel le phures, phenel mang’ kide: “Mamo!” Phenaw: “Ćhe! Sar hin o phuro?”

112

“Mishto hin!” – kaj te na njekăzhinaw man. Zhanes? – “Kide hin, mamo!” Kurke tosara, Chillag, ando decembero, Chillag, ushtjaw opre. Ushtjaw opre, thaj keraw xaben. Keraw o xaben, thaj keros nishte meljine sane. Phenaw: “Ćhe! Man na maj nanji man răbdarja, te maj aćhaw. Me zhaw mange ko phuro!” “Zha, mamo!” Lav e roklje pe mande, lav o kozhoko, thaj nashaw. Nashaw leste. Kana nashaw leste, Chillag, sar ćhunjas les e doktoricake. “Te daw pe leste?” “Na de pe leste kajch, ke dake maj zhivel vro desh-deshupanch perci!” – phenel mange. Kede has kurke pal o dilo. “Vro desh-deshupanch perci dake zhivel! De pe leste numa kide dikh, kode pizhamava, numaj kide, da na klăton les! Tho les, haj găton les!” Chillag, thadenas o panja pe leste! De nashtik merlas. Phenaw le Sorinoske: “Lunjine, Sorin… tu tosara ko efta t’aves kode ko korhazo!” Phenaw: “Te randes les le phures. Dake maj zhivel o phuro inken!” – phenaw leske. Na, o Sorin ko efta ore te ushtjiljas opre, thaj vortan leste giljas. Ranglja les. Phenel: “Mamo, shaj te klătonelpes o phuro, haj ćhinav les!” Phenaw: “Na dara, muro ćhavo, ke koda buder na maj klătonelpes. Pînă-i lume!70 Sar ćhunjan les, kide hin.” N’abe me so phendjom, Chillag? Phenaw kide le Sorinoske:

70 L.: Zhikaj lume!

113

“Sorin! Me zhaw mange” – phenaw –, “te phenaw lesra phenjake te avel, ke merela. Haj poate nashtik merel zhikaj n’avel lesri phen.” Na, randel les o Sorin, me zhaw mange te akharaw lesra phenja. Na resljom tele ko lepchövi, abe vo muljas, o phuro. Na… Avaw zhin ke Republika71. Kana avaw ke Republika, kode hin e Kati. “Dikh, so hin o bajo!” “Zha tuke, ćhe, mamo. Na zha tu pal lesri phen! Sostar te zhos tu pal lesri phen? Haj te zhas amenge o lji duj ko korhazo!” Mikhel e Kati e mătura kode, haj zhos amenge. Pe kana zhaw mange, abe o pato has inskimbimen. “Tulaj, devla, tulaj devla, abe vo muljas. Sar giljan, abe muljas o phuro.” Na, akana, Chillag, man love, na… Man na has man love. Man has man numa panch lej. Le Sorinoske kamljas leske lesro phral, na zhanaw te phenaw tuke biztoshon, ke sode. O Sorin has colaxardo ke vo na khelelpes karte. Vo iljas o love kathe pesro phral, haj kerdjaspes karte. Haj njerindjas. Njerindjas. Na, akana zhos amenge khere. Phenel la Katijake: “Kati, me greshindjom.” “So greshindjan, mo?” “Jaj, Kati, nich na kamaw te phenaw tuke, so kărdjom.” “So kerdjan, mo?” “Păi, khăldjomman karte. Da me njerindjom!” Na, akana me so te keraw, Chillag? Zhaw mange ke muŕo phral, Chillag, te mangaw mange love, t'avel man soha te temetinav le phures. Zhaw mange ke munŕo phral, sar zhaw mange andre ke munŕo phral, azonnal:

71 Ekh than ando Kuzhvari.

114

“So hin o bajo?” Pe taxiva ilja pe mande kalle hajnje. Othe cîrnjom o shtrimpfli pe taxiva, pondjola, akkor has kolla shukar kale pondjole, zhi tele gombolosha, te me, te Kati. Kalo khosno pe shero, kana andre zhaw: “So hin, ćhe? So kărdjan?” Phenaw: “Muljas o phuro.” “Jărtonel les o del. So hin o bajo?” “Nanji man love.” “Sode kampen tuke?” Na, del man munŕo phral love, Chillag, zhas amenge, cinjas leske koporshovo, cinjas leske sekkon, haj ligăras les khere. Munŕo phral aviljas kode mande. Munŕo phral koda aćhiljas, zhikaj les temetindjom. Lesri phen dinjas man panch shăl lej. Akana so shaj keres? Na, akkor love has panch shel. Nanji duma, ke na has. Ezelőtt72 deshe bărshencan. Ke de desh bărsh hin mulo. Na, akana keraw leske meselji. Chillag, ekh bari motora mas. Bakrichano. Haj kărdjom tokana, pomana pal leste. Sekkon mishto has. Pibo. Bere, palinka, sekkon kola cindjom. Sar ekh bljeav kărdjom ekh temeteshi. Ando decembero deshutrinengro has o mulo. Akkor temetindjam les. Na, ko shov kurke te keraw leske meselji, Chillag. Amende kide hin, pal shov kurke keres ekh meselji! Keraw leske parastashi. So phenel mange lesri phen? “Ćhe! Tu na cin kajch!” – phenel. – “Ke keraw me, pal shov kurke!” Kana zhaw mange opre, phenel: “Tu cin mas!” – phenel. – “Thaj me daw erme!” Na, te kode has mishto, ke na cindjom me erme. Me cindjom mas, me cindjom rishkasha, thaj voj ćhunjas numa erme. Me cindjom mas, me cindjom rishkasha, thaj voj chunjas erme. Na,

72 U.: angle kede

115

keras duj bare pira erme, Chillag. Haj anen len tele la taxivaha, kode po Bajeron. Ke voj beshelas anda Gheorghienije73. Anel la tele. Na, duvar ćhunjom le ŕomen ke meselji. Duvar. Na. “Xan!” Kucharencan dos othe o xaben. Efta kasete bere iljom, thaj efta palinka. Gătonas e meselji. Ekh grămada pankove kărdjom, dj’ande desh kilovi anŕo, kărdjom pankove, pap tro vodji! Kana gătinas te zhan khere, phenel mange lesri phen, e maj bari: “De te amen panch vege bere!” Mangel te kokaver lesro nepoto: “De te man panch!” Te les daw panch. Mangel te kokever phen lesri: “De te man panch.” Abe kolla has deshupanch vege bere. Na, so has shaj vazdinde man von? Phenel: “Nanji amen love motorakre. Le panch shel, sode dinjal man!” “Le len! Haj zha khere!” Phenaw, la taxivaha, soha shaj vazdinde man von akkor? Kajchihe. Chaches? Sar phenja. Thaj phrala. Na, na has bajo, othe dinjom o butorja mînŕe phraleske, kodethar dj’ando Mănăştur, te ligerel len khere, vash o love, Chillag. So dinjas man munŕo phral o love, dinjom len o butorja… Aviljas munŕo phral, la motoraha, ćhunjas len pe motora, haj ligărdjas len. Kollaha pocindjom man avri. Le butorjancan. Aćhiljom ando kher Chillag… Koda ando Mănăştur. Kana rakhljas e administratora, ke muljas o phuro, avri ćhune man dj’ando kher. Dj’ando Mănăştur. Ile les ke na homas ande lesro kontratto. Ke man has man kade tele. Haj kide ke na maj shtik iljom koda kher. Akkor giljom tele ko băjeti. Na…

73 Ekh kartiero ando Kuzhvari.

116

Pale soste o Puzi muljas Me aćhiljom ande kher leste. Haj, no, akana so te keraw, ke nashtik kărdjom kajch, ke has amen duj kontratti. Has man te kode tele po Sobarilor74 thaj has te ando Mănăştur. Ech, me na homas nakhadji ande lesro kontratto. Kana zhangljas e administratora, ke muljas o Puzi, aviljas, kărdjas kontratto pesra nepotake. Pesra ćhakra ćhake. Na, akana me so zhangljom te keraw? Dake me na homas nakhadji. Nashtik kărdjom kajch. Phirdjom te keraw kontratto po naw la Katijakro, vadj la Ikakro, haj me te keraw pe koda kode ando Mănăştur. Da nashtik kărdjom. Nashtik kărdjom. Ke kade tele ko Ikralo75 po Budai76 has le d’akord, akarigal ando Mănăştur na maj kamle te keren kontratto. Kode ranji nich le devleske na kamljas, dj’ando Mănăştur, katho Ikralo, te kerel mange kontratto, k’abe has dinji kode papirosha kathe administratora. Pal o Ciobanului. Ke kode beshljom lehe, po Ciobanului. T’apăj me so kărdjom, ile o kher mandar, apăj tele giljom kode po Bajeron. Kode po Sobarilor. Giljom mange kode tele, thaj kode beshljom. Apăj pale kode varekon kerdjas kontratto pe munŕo kher. Kode. Po Sobarilor. Na akana so te keraw? Giljom kode ko Ikralo, haj phendjom la ranjake. Phenaw: “Ranji, so te keraw, ke dikh, varekas hin kontratto pe munŕo kher. Le munŕo kontratto, haj ker mange nevo kontratto!” Othe dinjom koda kontratto, haj buder na maj dine les pale mange, Chillag. Nich akana na maj dine les pale. Koda kontratto. Se bikontrattosri hom, te zhin akana. Kodethar. Na, akana so te keraw? Hazbiro pocindjom, kontratto na has man.

74 Ekh ulica ando Bajeron. 75 E kherengri azhencija. 76 Ekh ulica ando Kuzhvari.

117

Na. Nich le ćhajange nashtik kărdjom lenge buletine, bikontrattosro. Ke na has man o kontratto. Akana, dake vazdel o del, thaj dikhaha, homas te keraw e papirosha, te keren mange koda kontratto. Kaj te shaj keraw le ćhajange buletine, te keraw muŕo njekazo, ke averchandes nanji so te keraw. Perse, pale soste vo muljas, me kamljom mînŕe phraleske. Me kode kampiljas te daw o saste butorja. Mînŕe phraleske. Ando kamipo. Le lovengro. So dinjas man kaj temetindjom le Puzis. Ande kolla love. Othe dinjom o butorja. So shaj kărdjom? Ke na has man kathar te daw kiccom love. Ke vo dinjas man kölchön kaj te praxonas les. Le Puzis. Muŕo phral.

Kana beshljom ando Mănăştur,

zoran mishto has mange ande garsoniera77… Shun, te phenav tuke, na has nafel lehe. Zhanes? Na has nafel le Ceauşescoha, zhanes? Ke delas frimi mas, de vash kode shaj cindjam kit dje but. Dinjas ekh pash kilo manŕo, da shaj cindjan desh manŕe. Ke has dosta. Thaj has xaben dosta. Laćhe has o love. Frimi love has, da but resle. Akana but love hin, haj kajch na reses lencan. Me akkor giljom mange panchvardesh banivi, los mange ekh sana thaj ekh korno. Ke bishthajpanch banivi has ekh korno, thaj bishthajpanch banivi has ekh sana. Haj xos, thaj chalji homas sasto djes. Na, da akana shaj? Akana ekh korno hin ekh milja lej. Ekh milja duj shela. Akana maj shaj zhives kide sar zidjiljam akkor? Na. Da nanji so te keres. N’apăj kana votinde, kampiljas amen te votinas. Me na giljom. Me na giljom mange kajtjinde. Me na votindjom. Phende, ke kampel te votinas po

77 Ekh kher and’ekh blokko ande soste numa ekh kamera hin.

118

Petre Roman, votines le Petre Romanos, o Petre Roman, thaj o… kada dikh, kon has akana utoljara. Iliescu? Iliescu has trandafiru roşu?”78. Phendjom: “Votinen tumen trandafiru roşu, ke kanŕe xana tumen!” Zhanes. Mondom, szavazzatok csak, trandafiru roşu, majd esztek tük töviset. Nem úgy van? Na kide hin? Kanŕe xas. Ke na resel o manush kajchiste te les. Zhal peske o manush sar ke o djibolo la poarta nouă79. Dikhes ando mesarseke, che kuchipo hin. O masa, sekkon kolla. Salami, goja, sekkon kolla. So phenes: “Devla, sar los mange ekh kilovo mas?” Da reses? Na reses te les. Haj numa aćhes haj dikhes. Numaj aćhes thaj dikhes pe leste. Da nashtik. Ke sekkon kolla hin kuch. Thaj palode apoj phenenas, ke Petre Roman hin shukar. O tărne gazha phenenas pe motora, ke che shukar hin kada Petre Roman, che shukar manush hin. N’apoj palode tele ćhune po Petre Roman, t’aviljas kokaver rikono. Phendjom lenge: “Shunen, numa o rikono ile les tele pal’o lanco! O lanco koda aćhiljas!” Le Ceauşescoha. Ke Iliescu has kirvo. Has leske kirvo, o Ceauşescu. Komája volt, persze. Zhanas ando vesh. Zhanas, pushkinenas le balen. Le balen. Tudod mi az, a disznókat. A vaddisznókat.80 Pushkinenas o Ceauşescu, thaj vo. Thaj mulatinenas avri kethane. Kaj aćhiljam? Kode aćhiljam. Sar has amen akkor, kana has o Ceauşescu? Sekkon has. Akana nanji kajch... So kărdjom zhikaj zidjiljas o Ceauşescu? Dinjas amen butji. Kărdjom butji. Xunjom kher, Chillag. Dake butji kărdjom, kher xunjom. O Ceauşescu, zhanes, so kerdjas? O Ceauşescu kerdjas... Ke dake kerdjam butji, thaj na has tut kher, dinjas tut kher. Xakeres? Dake na kerdjal butji, ćhunjas tut ande temnjica. Duj

78 L.: lolji rozha 79 L.: nevo udar 80 U.: Zhanes, so hin kada. Bale veshesri.

119

ćhon, trin ćhon delas, te kide has numa akkor. Duj, trin ćhon. Delas ekh dekreto, unkavelas len avri, le manushen, jar kenjseritinlas len: “Zhan tumenge ke butji!” Na giljan ke butji, ćhune tut ande temnjica. Dake kărdjan tu butji, has tut drepto. Xunjan ekh kher, shaj iljan tuke ekh cine butorja, részletre81, shaj iljan tuke sekkon kola, akana so shaj keres? Akana te nanji tut, dikh kaj beshen o manusha ando parko. Beshen o choŕe manusha, nanji len kaj te beshen. O manusha keren butji, panch, shov bărsh kărde butji, ćhol len ando shomazi. Le manushe. Ćhuden len avri dj’ando butja. Kaj te źhas? O manusha. Dake keren butji panch, shov bărsh, desh, deshupanch bărsh and’ekh djaro, thaj dake na teccinel len, chon len ando shomazi. Xuden koda cino shomazi, ekh bărsh, buder na maj xuden kajch. Atunch haj te zhan te losaren penge butji. Kathar xuden butji? Ke nanji butji. Nanji butja kajtjinde. Nanji butja. Te kaj hin butja, “numa’ cu treburi mari”82, dake des len tu ke butji. “În ziua de astăzi…”83, sar phenel o laxo. Numa dake hin te des kit de but. Te zhas k’ekh doktori, dikhes tu. Hin te des vareso. Te ligeres. Te ćhos lenge ande zhebe, le doktorjange. Akkor hin mishto, akkor sastjarel tut. Dake nanji tut, te des les, del tut ekh pirula sheresri. “Na, be’ pirula asta!”84 Kollaha mishto kerdjos? Na kerdjos mishto. Ekha pirulaha. Na kerdjos mishto. De akkor has maj grîzhimen o manush. Te maj grîzhimen o manusha has, te maj mishto has le. Sar akana. Kana beshljom ando Mănăştur? Zoran mishto has mange ande garsoniera. Has man ekh kamera, t’ekh bucătăria. Le ćhajanca.

81 U.: kit ekh kotor sekkon ćhon 82 L.: numa bare lovencan 83 L.: akana 84 L.: Na, pi kede pirula!

120

Le ćhajanca, la Katijakre ŕomehe, kollehe, kaj hin les e ćhaj, le Imrehe. Kaj hin colaxardji. Muŕo Mitika, kode beshelas ko ŕomnjaha, me, le ćhajanca, na. La Katija has kada ŕom, na kerelas butji kajtjinde. Nich o Mitika na kerlas butji. Nich kode ŕomnji lesri na kerlas butji. Vo iljas peske ekha ŕomnja ekhe băjetoha. O Mitika. Na kerlas butji nich voj, nich vo. Numa me. Bikinos mogi, bikinos gumă de mestecat85, ekke-ukke bikinos. Kaj te shaj te kerav lenge, te njikerav len. Te njikerav len len. T’avel len so te xan. Kada manush zhalas andre kode ke alimentara. Haj choŕelas pibo. Italt. Choŕelas. Kide dikh, numa pe ablaka. Zhalas avri pe ablaka, andre ke alimentara has. Ko Hasho. Thaj ekhar phendjom leske: “Moj, tu se zhas andre” – phenav –, “thaj tu se choŕes! Xudena tut, haj avela kada rendöri, dikhes tu, ke kada sektoristo amencan hin laćho. Shohan n’avel te pućhen man, ke hin man kade flotanto, hin man kade kontratto. Păj, dake bikinav ekh cine mogi, shohan n’avel te phenav mange, ke sostar bikinav.” Akkor na has slobodon te bikines mogi. Na has slobodon kajch te bikinas. Kerenas tuke amenda. Haj, phendjom lenge: “Nich tu na zhas ke butji, nich o Mitika na zhal ke butji, so te kerav kalle kherehe? Kathar te pocinav hazbero, kathar te pocinav kirija, o blokk-kölchego. Avel o blokk-kölchego, korkoŕi te pocinav les me, ke nanji man kathar!” Thaj muŕo Mitika rushljas. Sostar phendjom leske: “No, zha tuke ke butji, muŕo ćhavo! Ke butji, ke han tărno!” E Kati has bari phari, la Klaudijaha has. “Tu dikhes, k’e Kati hin phari! O Imre na kerel butji kajtjinde. Tu na keres butji, tire ŕomnji na kerel butji. Thaj hin la ekh băjeto. Kalla duj ćhaja phiren ke shkula. Ke shkula kampel te lav lenge, te zhan tistavi, shukar!”

85 L.: chambimasri guma

121

Man na chaljol man te zhan o ćhaja melale. T’avel len vareso andro shero. Bare bala hin la Lena haj la Ika. T’avel lengro shero tistavon. Kana zhan ke shkula, te na phenel e tanitovica, ke mîŕe băjeti hin ŕomane băjeti, thaj melale. Xakeres? Apoj, rushljas muŕo ćhavo. Rushljas muŕo Mitika. Sostar phendjom leske, na, giljas peske mandar. Kiso laćho administratoro has amen, ke homas ando korhazo mînŕa jakhaha. Avelas mande ko korhazo. Vo pocinelas mîŕe keltujela. O administratoro. Phendjas mange: “Ilonka neni, na nekăzhinentut! Ke nanji tut te pocines o blokk-kölchego, ke pocinav les me!”– phenelas mange. – “Kana xudehe o love, dehe len mange rendre86!” Haj zoran mishto xakărdjomman lenca. Vo has ŕom. O administratoro. Haj lesri gazhi has ungrica. Zhos mange opre lende, dishkuralinos le gazhaha, pesra ŕomnjaha, haj le rakhljancan. Has la duj rakhlja. Thaj zoran mishto has.

Kana kărdjom butji ko shulajipo Kede hin abe de tranda bărsh… Kerahas butji ratjal. Haj kana kerahas butji, Balazh87, ratjal, me keros butji ekha ŕomnjaha haj ekhe murshehe. Koda manush has les ekh bari-bari pechetdjürüve pe lesro vast. Haj me phendjom leske: “Mo, manusha, na haj l’angrusnjaha ke butji, ke varekon xudela amen, haj mudarela amen vash kode angrusnji!” Vo na, ke vo kollaha avel. Na. Kerahas butji kode ke Postakert utca88, thaj avile duj mursha, haj kamle te len e angrusnji kathe koda manush. So phende?

86 U.: kit ekh kotor dj’ando love 87 La Chillagakro ćhavo. 88 U.: la Poshtakri ulica

122

“Tu shilaves, thaj tu kisi bari angrusnji phiraves po vast?!” Akkor vo phendjas: “Doare me cindjom la! Na!” “Na, de la kade!” Akkor aviljas ekh aver rakhlo, thaj phendjas: “So hin tumen kalle choŕe manushencan? Ke kalla butji keren! Shulaven! So hin tumen lencan te aćhaven len ratjal?!” Akkor kide marde kolle choŕe rakhles! Akkor me avri nashljom pe Dózsa. Kaj t’anaw le rendörjen. Pe kana avile o rendörje, jekh nashljas. Kokollavres xune les. Na, akkor les d’abe ćhune les opre pe motora, duj rendörje kide marde les, haj ćhune les opre, de koda manush na kampiljahas te nashel, kaj has les e angrusnji. Kampiljahas te aćhel kode te del ande lende. Te na mikhel le choŕe ćhas te maren les. Na, akkor me buder na maj kărdjom butji lehe, Balazh, na maj kărdjom butji lehe. Akkor kărdjom numa amen, duj zhulja. Kana resahas kode ke buda, ko sinhazo ungrikon, sekkon ratji kode has shtar rakhle. Kolla rakhle xudenas le manushen, haj marenas len kana zhanas andre pe buda. Marenas le. Perse amen, duj zhulja, daranjam. Haj aviljas ekh rakhlo. Numaj de duj ćhon has les ŕomnji. Haj lesri ŕomnji giljas ke Varada89. Haj vo avri kishirindjas pesra ŕomnja. Thaj, Balazh, kana aviljas, vo piljas ekh bere. Kana aviljas, andre giljas pe buda, kalla xune les, marde les, thaj ile lesri angrusnji. Ile lesro lanco, ile lesri ora, marde les, se-se-se, tele ile pal leste o hajnje. Numa de gata aćhiljas koda choŕo manush. Na, me kana aviljom, kaj resljam kode ko sinhazo, dikhljam les kode ando parko. Ande koda baro parko. Akkor me se dikhljom ke vo kode hin. Phenaw kollake kaha me kărdjom butji, phenaw: “Ćhe! Me zhaw mange kode! La măturaha! Te phenel vareso, me kide maraw les kode!”

89 Ekh foro ande Transilvanija, l.: Oradea, u.: Nagyvárad.

123

Akkor giljom mange. Giljom mange kode leste. Phenaw, me na törödinaw, me zhaw kode! Akkor me chigerdaw les: “Alo! So keres kade?” – pućhljom les, Balazh. Akkor jaj, vo daranjas! Phenaw: “So hin?” “Jaj! Losaraw mînŕi ora! Kade dikh! Pe phuw. Te tele adjalinde man shtarzhene. Haj ile pal mande sekkon! Zhaw mange t’akastinawman opre!” “Na! Shun kade! Mikh, ke me zhaw haj jelentinaw ke milicija!” Akkor milicija has. “Zha tuke khere! Hin tut keje?” “Hin man.” “Na, zha tuke khere, putre tro udar, ćhutut tele, thaj tosara phenes tra dake ke so păcondjan! Zhos tuke, cines ekh angrusnji, cines ekh lanco, ekh angrusnji, haj na zhanel kajzhino!” “Jaj! Dikh ke me che mardo hom, ke na dikhaw mishto mînŕe jakencan, kiso mardo hom!” Me tosara so kărdjom, Balazh? Giljom ke milicija. Has ekh manush, Balazh. Thulo! Kiso thulo has, kide dikh, thulo, thulo, thulo! Ekh shero baro! Haj phendjom leske: “Domnu’ Goga!”90 – phenaw. – “Dikh, so keren kode ando parko! Dikh sar adjalinen tele le manushen ando parko, dikh, sar len tele o hajnje pal o manusha! Shtar rakhle!” Phenel: “Sar xudahas len?” Phenaw: “Kide aven, aven p’ando parko” – phenaw –, „bisunăt, bimotorakro, haj nich o villanji te na phabol ke motora! Haj “ – phenaw – “t’aven maj but rendörje! Haj tu les ekh bari angrusnji po vast, thaj ekh ora! Haj zhas andre pe buda! Kana andre zhas pe buda, kerestut mulo mato! Mulo mato kerestut! De atenton, te na limen tut! Kana von fütjülinen, akkor o lji

90 L.: Raja Goga!

124

shtar aven! Haj kamen te limen tut! Abe palal te xuden len o rendörje!” Kide has, Balazh. Kana vo andre giljas pe buda, fütjölindjas, tele xune len. Le lji shtaren. Na, intindjas mande o rendöri dj’ando shero. “Ke kalla hin?” Phenaw: “Kalla, kalla!” N’apoj phende, ke gile kode, Balazh, o buto somnakaj, angrusnja, somnakune, chenje somnakune, sekkon kola shukaripo, sar xudenas le manushen! Haj lenas len. Apăj ile len lendar, thaj len, ćhunen len ande temnjica. Andre zarinde len ande temnjica. Na! Sar pushkinenas, th’avenas bare tankurja, th’o buto slugadja Na, me parudjom o kher, giljom mange kode po Mărăşeşti, kodethar giljom mange kade dikh pe Dózsa, kade pash e patika kode, kodethar ando Mănăştur. Dj’ando Mănăştur giljom po Bajeron. No, inke te adjes hom kode. Kerahas butji, te anav mange ande godji, ke pe save ulica kerahas butji… Keras butji kode le bute ŕomnjancan. Haj aviljas ekh phuri. Kisi has de matji! Phenav lake: „Du-te acasă, bătrînă, zha khere!” – Thaj phenav kollake – „zha tuke khere, ćhe phure ŕomnje, ke mindjar avel o haboruvo!” – phenav lake. Phenel ekh ŕomnji kaha kărdjom butji: „Zha tuke, ke tu kise dume phenes! K’avel o haboruvo!?” Phenav: „Dikhehe tu mindjar”– phenav. – „Sar pushkinena, th’avena bare tankurja, th’o buto slugadja!” Me kathar te zhanav, Chillag, ke kide hin! Me kide phendjom, numa dj’ando muŕo shero!

125

Haj arakhljom nishte butorja, p’Avram Iancu91. Arakhljom nishte butorja. Haj phenav kide la Katijake: „Kati, zha khere mînŕi ćhaj, thaj me zhav mange te resav man le Marcihe, dake hin po foro o Marci vadj lesri ŕomnji. Haj dake hinji kode, lav nishte love. Haj te dikhas dake cinas o butorja kethane!” Has duj tărne. Kolla gile penge dj’ando foro. Aćhile kolla butorja shukar, kolla shukar butorja has, haj olchovi, numa ippeg t’avel len kide dikh love. Len, le tărnen. Tărnen manusha has. Haj phenav kide la Katijake: „Zha tuke khere, ke zhav mange te rakhavman le Marcihe, te dikhav dake kampel leske kolla butorja. Haj te cinas len ekh pash vo, th’ekh pash me!” – phenav kide. Ke na has pocin, ke t’aviljahas pocin, cindjomas len me korkoŕi. Th’avav po foro. Le Marcisri, mînŕe phralesri ŕomnji bikinlas torma. O ćhaja gile khere. Haj jekhar ćhudav mînŕe jakha avri p’ablaka ke hala. Phenav mînŕe phralesra ŕomnjake: ”Tulai tu, uită-te afară, tu Ileana, ce-i acolo! Ce de tancuri!92 Kiccom slugadja!” “Tulaj devla”, me dj’ande pheras phendjom, k’avela o haboruvo, thaj te haboruvo hin! Chilla, nashljom jutjon, kode mikhljom la po foro! Voj rovelas, ke lakro ćhavo has ko slugadja: “Jaj, muŕo ćhavo, tulaj devla!” Apăj na maj phirelas o motori! Nich ekh motora na phirelas! Na, akana so te kerav, te iljom man telal, kodethar pal o foro!? Se rojindoj giljom, zhi khere! Na, me gîndindjom, ke hin haboruvo. Zhangljom me, me resljom haboruvo kokaver.

91 L.: Avram Janku ulica 92 L.: Tulaj tu, dikh kade avri, tu Iljana, so hin kade! Sode tankurja!

126

Zhanes? Na, me so gîndindjom, kaj dikhljom kolla buto tankurja, kolla but butja, gîndindjom ke jare hin haboruvo! Xakeres? Se rojindoj zhaw mange khere, phenav munŕe ćhajange: “Jaj” – phenav –, “kiccom slugadja, kiccom tankurja” – phenav – “hin po foro” – phenav –, “te dikhen tumen mindjar, che haboruvo hin. Dikhena tu mindjar, sar pushkinena! Thaj che njekazo avela” – phenav – “ando foro. Thaj na numa ando foro hin” – phenav –, “ke sekkon karig hin!” Numa das drom o televizoro: “Ceauşesecu, jos cu Ceauşescu, jos cu Ceauşescu! Cu tiranu’!”93 Tulaj devla, so hin kade?! So shaj hin kade?! Amen tosara kampiljas te zhas ke butji. Kana giljom, Chilla, ke butji, dikhljom kode po chentro kolla but lobogovi so has, se-se-se phabarde, cinde, se ćhingărde avri! E sharlova, zhanes? Haj koda kiso avri cinde dj’ando lobogovi. Lesre kippi le Ceauşesosre, se-se-se phabarde. Hiii, kana zhas, dikhas koda buto rat e godji le manushengri po perate! Kode ke “Cartea rusă”94. Phenav le shefoske: “Domnu’ şef, eu cad jos. Eu nu mai pot. Da me nashtik” – phenav. – “Me nashtik kerav butji. Ke me pherav tele” – phenav. – “Dikh, so hin kade!” Phenel mange: “Keren butji “ – phenel –, “kade dikh, kade te shulavas angle “Cartea rusă!” Zhas amenge andre, pas kit ekh kaveja, t’apoj mikhav tumen te zhan khere.” Amen tosara kana aviljam ke butji, kolla buto slugadja, and’aver djes, andjam ekh grămada testi. Andjam bokhelja, haj te erme andjom. Le slugadjange. Kode po tankurja beshenas

93 L.: Ceauşescu, tele le Ceauşescoha, tele le Ceauşescoha! Tele le tiranoha! 94 L.: “Rusîtjikon lila”, kaj bikinen lila ando Kuzhvari.

127

angl’o partido. Kode angl’o partido has le. Na, ligerdjom lenge bokhelji, te kakaleske, te kokoleske, sevorenge dos: “Mîncă şi tu, mîncă şi tu, mîncă şi tu!” “Xa te tu, xa te tu, xan sevoren!” Pale kode shundjam, ke pushkinde le Ceauşescos. Sikade les ko televizoro. Tele sar unkade les dj’ando tanko. Kamljas te nashel. Thaj sar unkade les avri, sar ćhune les kode, sar pushkinde les, haj la Iljana, pushkinde la… N’apăj se gîndindjam amen, sar avela akana?

Kana giljom ande njugdiva Akana so te keraw khere, Chillag kolla cina njugdivaha? Phîrdjom magonencan, bikindjom mogi. Bikindjom mogi ko djaro, ko Karbokino. Pale soste aviljas kada dekretto, buder na maj bikindjom, shohan. Kana has kede revolucija, pale revolucija me buder na maj bikindjom shohan. Na maj bikindjom. Ke na ćhaljiljas man, ke pe sekkon sharka has abe mogi. N’apăj ko privatizati bikinenas mogi, te kakaj, te kokoj, apoj buder na maj bikindjom. Palode phîrdjom pal papiroshi, Chillag. Bikindjom papiroshi. Ke na has so te keraw. Frimi has, ke numaj ekh shel lej has ekh kilovo papirosha. Ekh kilovo papirosha. Inke akkor maj has ertelmo te bikines, inke has ara le loven. Na has kide kuchipo. Haj bikinos, zhos mange pal papiroshe, haj kidos, haj bikinos papiroshe...

Aviljom kadije karig e Chillag

128

Aviljom kadije karig e Chillag. Ke Chillag kana resljom, kode has jekh grămada ujshagi. Ke Chillag. Me mardjom e ablaka. Haj pućhljom la. Phendjom lake: “Doamna95, so keres kalle ujshagonencan? Des len mange?” “Daw len. Da hin but. Sar shaj ligerehe len? Ke nich duvar na ligeres len!” “Apăj sar vazdela mang’o del, dar ligeraw len!” “Tri baj. Sar shaj.” “Ligeraw len.” “Mishto.” Ligărdjom jekh tura, ligărdjom duj, kana kampiljas utoljara, phendjas mange kide e Chillag, t’avaw andre. Te avaw andre late. Andre aviljom. Giljom mange andre kode, andre giljom, voj kinalindjas man kavejaha. Te paw kaveja. Me na kamljom. Ćhunjas mange te xaw. Na kamljom. Na kampiljas mange. “Le, thaj xa!” “Na kampel mange!” “Pi kaveja!” “Na kampel mange!” Has mange lazhavo te law! T’akkor pućhljas man: “Sar bićhos?” Phenaw: “Me Ilonka bićhuvaw”. Phendjas: “Shun kade! Zhanes ŕomanes?” “Zhanaw tami, sartena zhanaw?” “Shun kade! Me kamos te sitjuvaw ŕomanes. Shaj te sikaves man?” “Shaj tami!”

95 ranje

129

Phenaw, so hin kade, kede hin könjüvon trjaba, te sikavaw tut. Akkor phenel mange kide: “Sode varig shaj aves mande?” Phenaw: “Kana kames, me akkor shaj avaw, ke me hom ande njugdiva.” Na. Phenel mange: “Duvar p’ekh kurko shaj aves?” “Shaj!” Phenel mange: “Marcinal, thaj parastjovinal. Mishto, Ilonka neni?” “Mishto!” T’akkor aviljom. Voj has phari la cina ćhaha. E Chillag has phari la cina ćhaha. Na, aviljom duvar p’ekh kurko. Akkor has desh milji, delas man desh milji pe kana njikeros laha ore. Kana kuchondjiljas o manŕo, dinjas man deshupanch. Pale kode dinjas man bishthajpanch. Bishthajpanch milji. Zoran but vazdjas man. Sekkone kolencan vazdelas man. Orso has, avos late. Sekkon kola so mangos, delas man. Sekkon kola dinjas man. Thaj mishto xakărdjom man laha, zoran laćhi has mancan, thaj laćhi hin mancan te adjes. Inken. Thaj sasto chalado la Chillagakro. Pućhelas man o Peter96: “Ilonka neni, sitjol e Chillag?” “Ingen. Te na sitjol, dikh e paca, dav la pe lakri bul, la pacaha!”

E Chillag kerdjas ekha cina ćhaha Jekhar aviljom ippeg ko vilagitashi. Haj irinel mange kode avri kode pe meselji late, ke „szülést várunk”. „Uzharel ekh băjeto.”

96 La Chillagakro ŕom.

130

Me na zhanaw te inginaw kajch. Haj iljom kode papirosha, th’avri giljom ando drom. Haj se pućhljom ungrika, laxîtjika pućhljom. So irinel kade? Kaste dinjom la, phende ke na zhanen, ke hin ungrika. Na, phenaw kide, na aćh, te pućhaw ungrika. Thaj pućhljom ungrika. Thaj akkor phenel mange: „Szülést várunk.” „Uzharas ekh băjeto.” Phenaw kide: sar t’avel „szülést”97, ke inke voj na has inken enja ćhonengri. Haj kărdjas ekha cina ćha. Haj kana aviljom kode, na giljom andre, ke has mange lazhavo, sikadjas mange lakri daj la cina ćha. Na dikh, so andjas amenge e barza98, shukar. Ekh shukar cinji ćhaj. Na, akkor n’aviljom ekh kotor vreme, dake voj kărdjas la cina ćha, has mange lazhavo t’avaw. Pale kode jare aviljom thaj maj sitjiljam. Te în ziua de astăzi99, se sitjuvas. Se ŕomanes. T’apăj maj has inken duj. Kas maj sikadjom. Has duj rakhle. Maj sikavaw inken done rakhlen, inke maj sikavaw done rakhlen. Ŕomanes. Na, kade rakhljom man lencan, kade ke Chillag. Phende te kamaw te sikavaw te len. Te len sikavaw len. Sostar te na sikavaw len, ke te kolla cine love xuden mishto, kana hin len. Ekh bićhol Viorel, haj ekh bićhol Lorand. Kon hin? Von hin nishte profesorja, kaj keren butji ke Chillag. Keren butji la Chillagaha. Kolla rakhle. Kode rakhljom man lencan ke Chillag. Thaj kode pućhle man, le kamaw te sikavaw te len. Sikavaw len tami…

Kana giljam ko tjatro

97 U.: neseljipo 98 L.: (lungone pînŕengi chiriklji) 99 L.: zhin akana

131

Na. Aviljom kode ke Chillag. Phenel mange kide jăkhar e Chillag. „Ilonka neni!” “So hin, Chillag?” “Zhas amenge filmezni?” “Te filmezinas? Zhas amenge.” Me na zhangljom, ke so hin… Nich na zhangljom, ke kaj zhas amenge. Dinjas man ekh shukar lungon roklje, thaj inken jekh. Haj giljam amenge, giljam la motoraha. Avri p’ekh baro, baro, baro dumbo… Me so gîndindjom? Ke me nakhav jăkhar thaj hin dosta. Na. Ke vro trivar, shtarvar giljom pe koda, zhikaj filmezinde man. Putridjom mînŕe bala. Haj kide filmezinde man. Na, aviljom khere. Pal varesode vreme, phenel mange kide: “Ilonka neni.” “So hin?” “Keras ekh tjatro!” “Chillag, keras!” So phenel mange o Radu? Phenel mange kide o Radu: “Tu t’avela tut ekh verso ŕomano.” „Mishto.” So te phenaw?! Thaj me gîndindjom man k’ekh verso, haj phendjom pe ŕomanes. Me ŕomanes dinjom duma. So phendjom? Ke me so dinjom man suno:

“Me dinjom man suno, ke giljom mange, thaj me shetalindjom…

Thaj kas dikhljom ando suno? Mînŕe dadesra da. Kaj dikhljom mînŕe dadesra da, kaj muljas? So phenes?

K’ekh cukrasda. Bikinlas testi. Na, inke maj shetalinos p’ekh sanji, sanji, sanji dori.

Haj me daros ke peraw tele. Pal kode dori…

132

Kon has kode tele? Mînŕe saste barati, kana homas tărnji, kolla se mule.

Kolla shetalinenas telal mandar. Me daros ke perav pe lende. Me daros ke pe lende peraw.

Akor me dikhljom ekh bari-bari-bari roata… And’ekh baro-baro-baro tovo.

Se iseljolas kode roata. Ekh pash ando panji, t’ekh pash avri. Avri dj’ando panji.

Haj kon has ande kode roata? Mînŕe saste njami…

So mule has ande kode roata. Mînŕe saste njami so mule… Haj che roata has kode?

Roata drakuluj has!!! Le bengesri roata!”

Kana giljam amenge and’aver foro… Kaj giljam sigeder? Ke Bistrica giljam. Sigeder giljam amenge ke Bistrica. Kode kărdjam tjatro. Zoran shukar has, sekkon kas ćhaljiljas sar kărdjam, amen kîshtigindjam premiul întîi100. Kode ko Bistrica. Palode giljam amenge ke Tîrgu Mureş101. Te kode amen hamas. Te koda amen hamas maj laćhe. Maj has anglal amende kon kerdjaspes, de has numa amen kîshtigindjam. Kana andre giljam kode te keras o sindarabo, avile o ŕomane băjeti. Te dikhen, ke hin ekh ŕomnji, haj phenel ŕomanes. Perse kana avri giljom, kana gătindjam o sindarabo, pućhle man o ŕoma: “Phurije, tu hanas kode kaj phendjan ŕomanes?” “Me homas. Me phendjom!” “Zoran ćhaljiljas amen sar phendjan! Haj sar kărdjan kode, kaj phendjan pe schena! Tulaj devla, che shukar has!”

100 L.: o maj laćhe ko premiomo 101 Ekh foro ande Transilvanija.

133

Thaj giljam amenge ando foro la Chillagaha. Apoj o ŕoma se pal mande! Aćhavenas man o ŕoma, haj pućhenas man: “Tu hanas, phurije, tu hanas?” “Me homas, me homas!” “Tulaj devla, phurije, se shundjam che shukar has! Sevoŕen ćhaljiljas amen, phendjan ŕomanes.” “Kathar hal?” “Katho foro.” “Tu kheles sindarabo?” “Me.” “Tu, phuri zhulji?” “Me!” Kode sovahas ko hotelo. Thaj ando parko giljam, thaj kode filmezindjam. Le saste rakhljancan, savencan kărdjam o sindarabo! Haj o Radu has amencan. Zoran ćhaljiljas man. Akor giljam amenge te ko Tîrgu Mureş. Kana giljam kode, giljom te zhaw mange andre kode andre ande sala. Kaj kerahas o sindarabo. Na kamle te mikhen man andre, ke phende, ke me hom ŕomnji! Me so phendjom akkor? “Zha ko udar! Thaj dikh, nanji munŕo kippo koda, kode avri?” “Na, na!” Akor aviljas e Chillag, haj phendjas: “Sostar na mikhel la andre te avel, ke hin amari artista!” “Voj!?!” “Ingen!!” Akkor giljom andre. Pale soste kărdjam o tjatro, gătindjam. Duvar kărdjam kode, ko Tîrgu Mureş. Kărdjam savatone ratji, thaj kărdjam te kurke ratji. Sigeder kărdjam ande cini sala, o dujto kurke kărdjam and’ekh bari sala. Na, kurke giljam amen ando foro, me, e Chillag, o Peter thaj o Balazh. Ligărdjam les amencan. Phîrdjam ando foro. Giljam amenge le Peteroha k’ekh pizza. Kana andre giljam, na cindjam kajch... Phendjas kide o kelnero ekha rakhljake:

134

“Ćhe! Tu zhanes kon hin kada?” “Na!” “O ministeri hin, ćhe, katho Bukureshti!” Kana dinjam te unkljas avri, aćhadjas man o kelnero, haj pućhlas man: “Han le ministerisri daj?” “Na. Keraw butji lencan.”

Giljam amenge ande Elvecija Kodethar giljam amenge ande Elvecija. Te kode has shukar. Ande Elvecija na has amencan e Chillag, numa o Radu. O Radu has amencan, thaj le rakhljancan. Phîrdjam ando foro. Giljam amenge avri karig o lako. Sekkon karig phîrdjam. Duvar kărdjam kode. Kode uzharos te aven o rakhlja te zhas amenge ko hotelo. Kode tele beshljom p’ekh zöldon char pash ekh pîrîvo. Haj aviljas ekh rikono, baro, baro, baro mande. Me na ćhunjom les sama, sar me beshos le dumehe karig o hotelo, uzharos le rakhljan. Haj numa dikhaw pale. Pal munŕo dumo. Perse, ke me phendjom „kushti”, „kushti”, sar kadije! Ekh baro rikono, Chillag!! Kide daranjom, abe me phendjom le rikoneske ke „kushti”! O rikono na zhangljas kide, so hin kode! Phendjas mange ekh ranji, ke ekh ranji has le rikonehe: „Amaro rikono na bashel! Amare rikone na bashen pe kajzhineste! Nich na danderel! De na zhanen so hin kode „kushti”! Amende na phenen kide le rikoneske ke kushti!” Phenaw: „Me na zhanaw, me kathar te zhanaw, dake na phîrdjom kadije shohan, shohan!” Phenel mange kide e ranji kasro has o rikono te na daraw, ke na danderel. Koda na danderel, ke nanji kiso rikono kaj

135

danderel! Apăj has amen o shofero, kaj vo phîrdjas mancan sekkon karig. Avri ke kode Cetăţuia102 hamas, ande khangeri hamas, po foro, ko bolti, sekkon karig phiradas man koda shofero! Me dj’akkor nich na dikhljom les, nich ekhar kolle shoferos! Kana giljam amenge ande Elvecija, na sevoren, ile len tele, le ćhajan thaj le ćhaven, saste artishti, ile len tele, pal e motora. Kaj te dikhen ke na ligeren vareso? Man pućhlas man: “Tu kaj zhas?” Me felelindjom ungrika ke kaj zhas amenge. Phenav ke me daw duma ungrika. Kana dikhle ke me daw duma ungrika, delas man bune pache.

Kana giljam amenge ande Rusija, iljam o repülövo Palode giljom me la Chillagaha, thaj o saste rakhlja, thaj o Radu, giljam amenge ande Rusija… Kana giljam amenge, giljam amenge la motoraha zhiko Peshto. Kodethar iljam o repülövo. D’apoj me na homas shohan, shohan, shohan le repülövoha zhin addig. Shohan na homas. Kana me giljom mange, beshljas ekh manush pash mande. Phendjom leske: “Ker mishto, ćhu kode chintura! Ke me na zhanaw te ćhav la!” K’e Chillag beshljas pash muŕo dumo. Na, mishto, e Chillag se pućhlas mandar: “Na daras, Ilonka neni? Nanji tuke nafel, Ilonka neni?” Phenav: “Na! Gîndines ke nich na hom ando repülöve, Chillag!” Pućhljas man kode manush: “Tu maj repülindjan?” Phendjom:

102 L.: o dumbo ando Kuzhvari

136

“Me na repülindjom shohan zhin akana. Me shohan na repülindjom.” N’apoj giljam amenge le Chillagaha ko hotelo, kărdjam te kode shukar mishto sindarabo, te kode ćhaljiljas sekkonkas, sar hamas. La Chillagaha phîrdjom o sasto foro, te kode, giljam amenge ando foro, shetalindjam, na, vasharolindjam le rakhljancan, sekkon karig, te kode avri hamas, ke Duna, kode kărde kippi amenge! Sekkon kolla, zoran shukar has! Phiradjas man e Chillag e sastji lume! Akana ke munŕo phuripo! Shohan na homas, numa zhi ke Mera, ke Turda103, thaj kiccom, thaj ke Boncida104… And’aver than kajtjinde na homas. Numa djesar keras o sindarabo, phiradjas man e Chillag sekkon karig, haj zhanel o del, karig maj zhas amenge. Na…

Dj’ande munŕo tîrnipo zhin ande munŕo phuripo

2001 februari… Ando februari kezdindjam, te keras kede könjve, ando februari gătinas la. Ando ćhon, phenas kide, le ŕomengro. Amaro ćhon, ŕomano, orj sar numa mikhelpes, dikhes ke del o jiv? Hányadika van máma105, deshoxto, deshefta? Dj’ande munŕo tărnipo zhin ande munŕo phuripo pal mîŕi sastji viaca phîrdal soste giljom, kode irinaw la. Kode phîrdal,

103 Ekh foro pashe Kuzhvari. 104 Ekh gav pasha Kuzhvari 105 U.: Che djes hin adjes?

137

soste giljom, sode senvedindjom ande mîŕi viaca… Kărdjom butji ande mîŕi sastji viaca vash munŕo chalado, kaj te njikeraw mînŕe chalados... Ke has man shov băjeti, thaj shaj phenaw ke majdnem biŕomesro barardjom kalle shove băjetonen… Akana se kode viaca phari hin man, gîndindjom ke dake barjona mînŕe băjeti, avela man ande lende ekh cino örömo. De nanji man! Numa se me hin te gîndinaw man te adjes pal lende, kaj t’avel len so kampel lenge. Zhikana avela kede zhikaj me zhivaw?! Se nekăzhimen hin t’avaw dj’ande kauza mînŕe chaladosri?! Ande kede ćhon kezdindjam te keras butji, ande kada februari, ando ćhon le ŕomengro, gîndindjam k’avela mishto te gătinas kaj t’avas te amen vareso jogo, le ŕomen, măkar kalla könjvehe!

138

139

DE LA TINEREŢE PÎNĂ LA BĂTRÎNEŢE

140

141

„Hai Marci106 să merem la mama în Drag... să mă duc acolo, că-s tare bolnavă.”

Cînd a murit mama mea Eram copii mici, am fost patru copii la mama. Deci mama umbla cu maşina de îmblătit, la ţară, merea aşa, dintr-un sat într-altu’ sat. Şi şoferiu’ ăla ce mîna tractoriu’ o fo’ beat, şi s-o îmbulgat într-o groapă mare... Ş-o pchicat o scîndură pă mama... No’ atuncea nu era aşe ca şi acuma, dac-un pic te-mbolnăveşti sau te doare-un dejet, fuji la doctor... Atuncea nu era, un medic era o femeie, era, cine era... pă tăt satu’ ăla. N-o dus-o pă mama la doctor... De la o vreme mama, dac-o zăcut, s-o cerut la maică-sa în Drag. Mama me’ era din Drag. Ş-odată ce-o zîs mama:

După v-o două săptămîni o zîs către tata: „Mă Marci, hai să ieşim pînă-n gredină... mergem pînă-n gredină şi să-mi pui capul meu în braţele tale...” No’ s-o dus tata, şi şi io cu mama, că ieram mnicuţă, stam jos lîngă mama, o zîs: „Învăleşte-mă un pic aşe obrazu’... şi ş-o-nvălit...” Dacă ş-o-nvălit obrazu’ la mama, odată numa’ o auzît... că horcăie... hrr... ş-o fo gata... că no’ îi moartă mama... O strigat la socră-sa, la bunica nostră: „Mamă, mamă, hai c-o murit... Katiţa...”

106 Nume masculin unguresc, se pronunţă Marţi.

142

No, cînd o vinit bătrîna, bunica, cînd o vinit bunica, no’ o luat-o, acolo o-mormîntat-o, în Drag...

Noi am fost patru copii No’, noi am rămas acolo două fete... după două săptămîni ne-o pus tata-n căruţă şi ne-o dus pă fete, p-amîndouă fete... şi ni-o dus în Mera... Dacă ni-o dus în Mera, io eram grasă, grasă, grasă ieram... că de-abia umblam. Aveam nişte mărjele în gît... Frate-mio, ăsta care-i înaintea me, cu doi ani îi mai mare, iel tăt îmi prindea mărjelele, tăt îmi prindea mărjelele... Şi io zîcem cîte către tata: „Tată, ce are ţîganu’ ăsta cu mine? Ce are ţîganu’ ăsta cu mine că io nu ştiu, io nu ştiu ce zîce iel, ţîgăneşte... Iel tăt vorbeşte cu mine, da’ dacă nu-nţeleg...” „Tu, nu-i voie să zici aşea că ţî-i frate, şi aiesta ţî-i frate...” „Apăi tot se joacă cu mărgelele mele, da’ io nu ştiu să vorbesc cu el...” „Nu-i bai, că ţî-i frate...” Iel tăt zice: „Tată, asta-i sora nostă?” Frate-mio zice: „E, asta-i sora ta...” Mie-mi zice: „Tu, ăsta-i frate-to, frate-to, să te-nţelegi bine cu iel, sunteţi fraţi, no’...” No’, imediat, după ce-o murit, noi am rămas acolo fetile, amîndouă, şi io şi soru-me, am rămas acolo la bătrîni. Bătrînii ce-o vrut? Să ne baje la azil... pă tuspatru copiii... să ne baje la azil... Şi iel avea patru copii... bunicu’...

143

Şi numa’ c-o vinit după noi, să ne ducă... de la Sfat, să ne ducă la azil, pă tuspatru copii... că tată-so lu’ mama ne-o scris să ne bage la azil... Cînd o vinit, tata o întrebat: „Pă cine căutaţ’?” „’Ce pă copchii lui Ghiorghiţ...” „Di ce?” „Să îi ducem la azil... pentru că Marci, tu eşti tînăr şi... Ce-i face tu cu patru copii în tinereţea ta?” O zîs tata: „Auz’ aicea, îs tînăr da’ am mamă şi am cine să-mi-ngrijească copiii... mama mea îngrijeşte copiii mei, o zîs, io nu-mi dau copii... Mereţi acolo în Drag şi spuneţi la socru să-şi ducă copiii lui... da’ p-a mei copchii nu”, o zîs tata... „No’, ... s-o-nsurat... o luat o femeie, aia nu ne-o grijit, aia nu dădea de mîncare, tata merea pe sate, umbla omu’... cal, căruţă, umbla pă sate cu vasă, aia nu ne dădea tătă zîua de mîncare, tătă zîua stătea afară cu bărbaţî... O vinit acasă, m-o-ntrebat: „Dolinuţă, aşe-mi zice, v-o dat asta de mîncare, vă grijeşte asta?” „Nu tată, nouă tătă zîua nu ne dă de mîncare... dacă nu-i acasă bunica să ne deie, tătă zîua nu mîncăm...” „No’ draga me, strînje-ţi bagaju’ şi du-te... Du-te că io nu mai stau cu tine, io te-am luat să grijeşti copiii mei, nu te-am luat să stai pă străzi..., io te-am luat să-mi grijeşti copiii... Meri d-aicea, du-te-n drumu’ tău...” N-apăi s-o dus tata-n Chintău şi de-acolo ş-o adus o muiere... O avut o fătuţă... ea o avut una, noi am fo’ patru... No’... o fo’ bine, că ne-o grijit... Ne-o grijit mai mult bunica, că bunica o fost acolo... mă-sa lu’ tata, aia ne grije pă noi mai mult, şi ea, că mere încoa’ ş-încolo şi ea cu tata, da’ ea iera, mama bătrînă iera cu noi... Ea ne grije, bunica...

144

Cînd au venit nemţii

Tata nost’ o avut patru copii... Ş-amu’ no’, io ieream mnicuţă... O vinit ungurii... şi nemţii... Io, cu tăţi copiii, o grămadă de copii de ţîgani, de tăţi, de-acolo copiii tăţi au fujit la gară... să vedem ce omeni îs aceia, la gară, nemţii şi ungurii... No’ cînd m-am dus, iera o poză mare, mare, mare, cît iera uşa la gară... „Tulai Doamne”, zic cătră frate-mio, „hai să fug răpide-acasă că ăsta tăt după mine să uită, omu’ ăla”. Sigur că aşe s-o uitat, că aşe-i poza... Da’ n-am ştiut io atunci, dacă ieram mnicuţă... ce-aveam... Tăt plîngînd am fujit acasă la tata... Cînd fug acasă... „Ioi, tată, ioi, tată...” „Ce-i tu?” „Să vezi, tată, un om aşe dă mare acolo, pă hîrtie..., tăt după mine s-o uitat...” „Ce-o fost acolo, tu?” „Zic io ştiu, acolo-o fost pă uşa aia, tăt după mine s-o uitat, tată, io nu mă mai duc la gară, niciodată, tată, că mnie mnie frică de omu’ ăla...” „Tu fată, ala nu s-o uitat după tine, c-aşa-i poza...” „Nu tată, ala pă un’e m-am întors, tăt după mine s-o uitat...” „Sigur că da, n-are ala cu tine nimnica că-i hîrtie...” „Nu, tată...” Da’ cine iera?... Horthy Miklós iera... No’ şi iel o fost acolo pus... no’ ş-apăi, no’...

145

După ce o fost ungurii, acolo în pădure la noi umblau nişte... îi zicea cercheşe107... umblau acolo nişte unguri... Mă duceam acolo... M-am învăţat acolo la ei, mă duceam la ei, mă chieptănam, îmi dădea soponuri108 d-alea mari, de faţă, ... parfumuri, de tăte-mi dădeau, no’ aşe mă iubeau doamnele alea, de în fiecare zi trebuiau să mă duc la iele să-mi deie să mînc... Păi cărnuri, cărnaţuri, ce aveu, de tăte, apăi frijeau nişte pui acolo… „No’ stai jos Ilonka şi mîncă aicea ni cu noi, Ilonka,” că doară ieram micuţă. „Tu Ilonka, şezi aicea”... că dacă m-o întrebat, „Cum te chiamă?” „Zic Ilonka...” Na, păi, mă duceam cu ei, oriunde, păi tare mult m-o iubit, că ziceam că îs chineză, aşe-mi ziceau, că dacă io ieram grasă păi ... zicea că-s chineză... [Şi tata ce zicea?] Tata zice: „Tu, nu mai mere, că te-or fura ăştia tu, te-or duce tu undeva, tu...” „Nu mă duce tată, că mă iubesc...” „Îi vedea tu odată că numa te-or pune pă maşină şi te-or duce cine ştie pă unde, tu, şi nici nu-i ştim nimica, tu...” „Nu mă duce tată, nu mă duce nicărică, mă iubesc ăştia...” „Aşe cum te iubesc ei te-or duce undeva...” Cînd o vinit în’untru nemţii... No’, noi am fost scrişi, să ne ducă ca pă jidani... ungurii..., no’, au fost ungurii cu nemţii... şi ne-o scris să ne ducă ca pă jidani... După v-o două-tri zile... o vinit ruşii. O fost foarte răi nemţii prima dată... cînd o intrat în Ardeal, o fost foarte răi... Apăi ungurii o fost foarte răi... Bătea pă bieţii ţîgani, îi batjocore’, tare răi o fost cu omenii, ungurii, ş-apăi no’...

107 Maghiară: cercetaşi 108 M.: săpunuri

146

Tata săracu’ avea cal, căruţă, umbla pă sate cînd o fost cu ungurii... Apăi dacă te prindea c-un pumn de fărină, ... lua ungurii fărina ş-o arunca ş-o călca-n picioare. Nu lăsa... şi noi am fost patru copii, că mama nostă o fo’ murită, o murit mama ş-a rămas cu patru copii, io-am fost cea mai mică... am avut numa’ patru ani cînd o murit mama... ş-apăi nu lăsa, ungurii n-o lăsat să ducă nimnic... zîcea tata ungureşte, că tata vorbea ungureşte şi romîneşte şi ... zîce: „Lăsaţi-mă că am patru copii, să pot să viu cu un pumn de fărină la copiii mei...” „ Nu să poate, nu să poate, nu-i voie... Aceia cu pana aia mare, tollusak...109 aşa ierau ăia atuncia, ungurii aceia...

Cînd am fost cu tata la păzit bivolii Tata mergea pă sate, cu vasă, cu lubeniţă, cu pepine, cu ce pute’... c-avea cal şi căruţă, ş-apăi nu-l lăsa ungurii, cum îl prindea pă tata, cum arunca tăt ce căpăta pă vasă, că ierau răi, ş-apăi... după ce-o vinit ruşii... înuntru, dup-aceia o putut tata să margă pă tot locu’...ş-apăi s-o dus la ciurdă tata, la ghiboli... c-amu o crescut ficiorii, s-o dus cu ficiorii la ciurdă... s-o băgat la ghiboli... o fo’ mai bine, o fo’ mai bine că de-acolo o mai luat, nişte bucate-o căpătat, grîu, cucuruz una-alta, o fost viaţă mai bună dup-aceia, după ce s-o băgat tata la ciurdă.... o crescut copiii, o crescut copiii, s-o dus cu copiii la ciurdă... tata, cu doi ficiori... Şi io am umblat, doi ani m-am dus cu tata la ciurdă... şi io m-am dus cu tata la ciurdă.. că ficiorii o fo’ ghe levente110... io dus înuntru p-amîndoi ficiori, ghe levente...

109 M.: cu pene 110 M.: străjer

147

Şi n-o fost tata cu cine să margă la ciurdă, şi io m-am dus cu tata... Meream acasă pă la ora doişpe, pă la ora unu de la ciurdă, sîngură... Mie nu mi-o fo’ frică... Io n-am ştiut ce-i aia frică... mă temeam de cîni... Cîn’ mă duceam pîn sat, la noi, mă temeam de cîni, că lătrau cînii, şi numai de ăia m-am temut, da’ io n-am ştiut că ce-i aia că să-mi fie frică, nu ştiam... am fost ca un băiat... Io cînd am ieşit afară din casă am fluierat... ş-am cîntat, io asta-m făcut... Mie nu mi-o fo’ frică niciodată, la unu, la doi am ieşit afară din casă şî m-am dus, oriunde m-am dus, ... nu mi-o fo’ frică... No’ ieram tare săraci, tare... Vinea unchiu’ şi mă-ntreba: „Tu, ce-ai mîncat astăzi?” „Carne...” „Da’ cu ce-ai mîncat carnea, goală? Da’ pită nu-i?” „Nu... n-avem pită unchiule, n-avem pită, n-avem...” „No’ na, uite, ţi-am adus aicea pită şi slănină... du-te-n casă şi mîncă...” „Bine, unchiule...” Ne-aducea cîte o jumătate de pchită, cum căpăta din sat... pîinea, că iera ciurdar... aşe ne-aduce... Tata trebuie sara să margă să caute ghibolii... că merea... Zice tata: „Tu fată, ...” „Ce-i tată?” „Uite io mă duc, să nu dormi... să margă ghibolii-n pădure...” „Nu tată, io nu dorm...” „Să nu-ţi hie frică...” „Nu mi-i frică...” Da’ mi-era frică, nu că nu-mi iera, că mi-era frică... Da’ io, nu puteam să zic la tata că mi-i frică...

148

Omul care s-a aruncat în fîntînă No’ zice frate-mio: „Haida să merem la moră... Hai să merem la moră să ducem grîu să facem fărină...” Zîc: “Bine, merem...” Sîrmele alea de la stîlpuri suna, ştii, ... Mie aşe mi-o fo’ de frică de ăia, zîc cătră frate-mio: „Ioi, Ianuşco, chică pă noi sîrmăle ăstea şi ne-omoară...” „Tu aşe ieşti dă proastă, da’ asta nu pchică jos tu, că-s sîrme, pă astea dau telefon...” „Nu-i adevărat, că ăştia pchică, tu n-auzi ce cum face, cum sună?” „Tu ăstea nu sună, tu...” O fost acolo o fîntînă un’e ieram cu tata la ciurdă... No’ zîce tata cătră mine: „Tu fată, vezi că mă duc să caut ghibolii care s-o dus... tu să nu te culci, dragu’ tatei.... „Nu, nu, io nu mă culc...” „Să nu-ţi hie frică...” „Nu mi-i frică...” Da’ tăt tremuram... cum nu-mi era frică, mi-era frică, că credeam că vine omu’ ăla de-acolo dîn fîntînă... No’, aveam un unchi, da’ unchiul mieu era dincolo de părău... Io ieram dincoace de părău... „Tu Ileană...” „Ce-i, unchiule...” „Nu dormi?” „Nu unchiule, nu dorm...” „Să nu dormi...” „Nu dorm...” „Tu, ţîi frică?...”

149

„Nuuuuu, cum să-mi hie frică”... şi io tot tremuram... „Să nu-ţîi frică că unchi-to aicea-i, nu ti teme... că omu’ ăla nu vine din fîntînă... Acu’, p-ăla l-o dus demult de-acole...” Zîc, “mie d-ăla mi-e frică... Da’ ce să fac, trebe să stau...” Vine tata: „Tu fată, nu s-o dus ghibolii-n pădure?” „Nu tată, tăţi îs aicea... Că io am stat aicea şi n-am lăsat nici pă unul să să mişte... nu tată, aicea-s...” „Tu fată....ţ-o fo’ frică?” „Nu tată, nu mi-o fo’ frică... ştii tată ce-i? Tă’ mă gîndesc c-ar ieşi omu’ ăla de-acolo din fîntînă...” „Ăla nu mai iese, dragu’ tatii, că ăla l-o dus de-acolo cînd s-o ţîpat în fîntînă...” „Da’ tă’ mă gîndesc că poate acolo-i...” „Nu-i acolo... liniştită poţi să stai că ăla nu mai vine...”

Îl văd pă verişoru mieu că să plimbă p-o sîrmă Io stăteam acolo afară... Cînd stăteam acolo afară, odată ce văd? Îl văd pă verişoru’ mieu că să plimbă p-o sîrmă... cu cămaşă albă pă iel, pălărie neagră, pantaloni negri şi pantofii negri, cum l-o îngropat... aşa l-am văzut... şi să uita la mine ş-o rîs... io cînd am văzut am căzut jos, am leşinat, io n-am mai ştiut... io n-am mai ştiut că ce-i... Mă strigă mama: „Tu, hai în casă şi mîncă...”, o făcut tocană cu mămăligă, „hai în casă şi mîncă...” Io nimnic.... Vine mama: „Mă, da’ fata asta doarme...” Vine tata: „Tu...”

150

Io nimnic, io n-am zîs nimnic... Mă ia tata, mă duce în casă. „Tu, tu ce-ai văzut?” „Tata, e-adevărat că l-am văzut pe unchiu’... Că să plimba p-o sîrmă... Şi se uita la mine ş-o rîs...” „Na’, numa’ să mai meri tu-afară, că-ţi dau io ţie, nu ti teme... Ce cauţi tu noaptea să stai acolo afară, cînd mai meri îţi dau io ţie, nu ti teme... Numa’ să mai meri tu afară din casă noaptia...”

Cînd au venit ruşii

Eram copilă mică şi ne jucam acolo, tata făcea o casă. Şi noi, io cu Feri, cu Árus Feri111 şi mai mulţi copiii, no’... ni-om jucat acolo-n casă... Şi zîc: „Mă Feri, s-auzi tu mintenaş că dracu’ ce sună aicea-n casa asta...” „Du-te amu’ tu Ilonka că tu aşa vorbe vorbeşti... cum să ’hie dracu’ tu?...” „O s-auzi tu mintenaş...” Imediat aud odată d-aicea dîn’ Cluj sirena... sună: uuuuuu.... „Mă, ai auzît dracu’... No, aţ’ auzît, no’...şî fug la tata...” „Tată, tată, tată...” „Ce-i tu, fată? Du-te-n casă, tu... du-te-n cas’...” „Tată, s-auzi în casa noastră dracu’ cum sună...” „No’ du-te-n casă...” Mă uit afară, aveam o curte mare, faină, mă uit: “Tată....” „Ce-i?”

111 Se pronunţă: Aruş Feri

151

„Să vezi oamenii aceia cum să joacă de p-un deal pe altu’ deal, tată... Să vezi cum să joacă...” „Du-te-n casă, tu, du-te-n casă tu, că te-npuşcă tu ăştia...” Ei cînd o intrat..., ei o intrat cu caii în biserică, ruşii... Da’ ce, ei nu ştiu că ce-i aia, că ruşii nu i-o interesat, primii care-o vinit, o intrat în biserică... Apăi lua jos ştergurile d-acolo, care iera dupe icoane, le rupea şi le punea în cizme... O mai batjocorit de la noi, femei, cînd o intrat prima tură... Apăi, dup-aceea s-o liniştit. Ierau nişte nemţi acolo la noi ce stăteau acolo p-un părău... aşezaţi... Tata mere la ei, la nemţii aceia... ţigăneşte: „Sculaţi mă, şi fujiţi c-aicea-s ruşii, aicea-s ruşii...” Săracii care-o putut, o prins să fugă... Care nu, l-o-npuşcat... n-o avut ce face.... Care-o putut o scăpat, care nu, nu... Pă părăul ăla în jos... No’, tata ce-o făcut? La ora doişpe s-o dus să vadă că ce fel de oameni îs ăştia... ruşii ăştia... Cînd ajunge tata jos, avea tata un ceas ş-un lanţ... Ş-o luat, ruşii şî ş-o ţîpat mîna pă lanţu’ ăla... o luat ceasul de la tata, n-o vrut să-l deie... A stat cu pistolu’ la tata, să-l împuşte... O fost obligat să-l deie.. o luat de la tata ceasu’... No’, vine tata sus şi moare bătrînu’, moare tată-so lu’ tata... Tu, moare tată-so lu’ tata. Mere jos acolo la popa, să vie popa să-l îngroape pe bunicu’.... „Marci, nu să poate... nu să poate, că io nu vreau să mă omoare ruşii, doar mă-mpuşcă” „No’ dacă te-mpuşcă...” S-o dus tata acolo... S-o dus tat’ acolo la ei, unde-o fost ei aşezaţi, acolo unde-o stăte, nu ştiu... Şi o vorbit tata romîneşte cu ruşii şi le-o spus, zice: „Uite o murit tata... Cum să fac, uite popa nu vrea să vie să-l îngroape pă tata, că-i e frică de voi...”

152

„Hai să mergem acolo, Marci, cum o fo’ pîn-acuma? Cum ti cheamă?” „Gherghiţ Márton...” „No’ hai să merem acolo, Marci, merem la popa să vedem di ce nu vre’...” Meri acolo, aşe i-o fo’ frică la popa că o văzut că intră ruşii, zice, no’ zîce: „Auzi aicea, cum ai făcut pîn-acuma, aşa să faci şi de-acuma... mergi frumos..., mergi acolo... şi-l îngropi aşa ca cum l-ai îngropat pîn-acuma... Marci, aşa să-ngropi şî pă bătrînu’ ăsta... mă duc...,” No’ zice: „Ascultă Marci, şî noi mergem sus, la tine, după ce aţi îngropat pă bătrînu’, aicea suntem şi noi şi mergem tăţi la pomană, ... mergem tăţi acolo...” I-o dat un porc la tata, i-o dat o oaie, ca să facă de mîncare... după mort... Ş-apăi, aşe c-o fost bine... De-atuncea apăi tătă lumea o mers la beserică dumineca, plîngea oamenii că n-o să mai poate să mai margă încă la biserică... O vinit ruşii... nu ne-o mai dus, nu ne-o mai dus, nicări... Tata, sigur că o fost foarte bine cu nemţîi, că vinea nemţîi la noi, şi ne-am înţeles foarte bine, aducea ciocolăţi, aducea treburi de tăte, de mîncare, acolo la noi, şi le făcea mama bătrînă de mîncare... Şi la noi o fo’ foarte bine cu ei...

Cînd a murit Rozi Noi ieram patru copii... Mama noastr-o murit... Cea mai mare fată o fost fata asta, între tăţi copiii, între tăţi fraţîi... No’ s-o

153

dus în pădure... o vinit acasă din pădure, o băut apă, la vreo săptămînă o zîs c-o dor spatile... O dus-o tata la doctor, acolo la noi... Iera o doctoriţă, acolo în Mera... O dus-o acolo... Zîce: „Îi răcită, Marci baci, îi răcită, ... fata...” No’ bine, cu asta o rămas... Odată tăt c-o doare, o doare, slăbe’ fata, zîce-odată tata: „Du-te adă un kilogram de lapte...” O luat un canceu de-ăla mic şi s-o dus după lapte... Vine cu laptele acasă şi pune laptele pă masă şi plînje... „No’ tată, aia o hi femeie cine-a mai mere în sat... Io nu mai calc altu’ pămîntu’ nici odată...” „Du-te tu acuma, ce vorbeşti...” „Io-i muri, tată, nu se există aşe ceva...” „Cum să mori?...” „Oi muri, tată...” No’ odată mama, o vinit Paştile, odată mama o văruit, noi nu zicem c-o zugrăvit... Şi gată mama, liptcheşte pă jos, că iera cu pămînt, aşe liptcheşte mama şi-o scoală-n cur şi-i zîce: „Tu, Rozalie, scoală-te şi uită-te, ... Îţi place cum am făcut?” S-o sculat, şi s-o uitat: „O zîs, da, ’mi place mamă, da’ repide mamă, fă repide...” zîce “că io mor...” „Du-te amu’ tu ce vorbeşti că tu mori..” Zîce: “Io mor, mamă... “ Şi odată zîce cătră mine: “Ştii ce, pune-mă” zice “pă ladă...” Şi am pus-o pe ladă, di pă ladă s-o cerut-napoi în pat... Ş-am pus-o-napoi în pat... Odată zice cătră mine: “Hai şi stai aicea ni lîngă mine, pă perină...”

154

No’ şi cătă mine... O avut un rînd de haine faine, i-o făcut o femeie d-acolo, o unguroaică, i-o făcut un rînd de haine faine... albe... Zîce cătă mine: “Tu... mi-o rămas d-un batic... “ Zîce cătă mine: “Tu, învăleşte-mi capu’”, zîce “cu baticu’ tău...” “Io nu ţi-l vălesc tu, io nu-nvălesc capu’ tău să nu te văz... io nu...” “Ba da...” Zîce: “Ioi”, zîce “cum mă doari capu’, cheamă-l pe tata să vie să mă prindă de cap...” O vinit tata şi o prins-o de cap... aşe... Zice: “Zî şi mama să vie...” Şi mama o venit... “Şi fraţii miei tăţi...” Şi... Marci, János, tăţi... Io am fost ultimu’, io am fost cea mai mică... Zice: “Prinde-mă de cap şi învăleşte-mă,” zice “pă cap, şi lasă-mă să mă hodinescu... “ “Io nu te-nvălesc tu, io nu, că io vreau să te văd...” “Ba da...” I-am pus baticu’ pă cap, numa’ odat-am auzit... hîrc... gata... “Tată, tată, Rozalia nu mai vorbeşte...” Ş-atuncea o fujit, am fujit jos la frate-mio, unde era iel de lucra şi spui: “Mă, o murit Rozalia nostră...” Plîngînd, urlînd... no’.... Şi zîce: “No’ bine...” O vinit sus şi i-o făcut... ştii, aşe... sus... Şi am îngropat-o... S-o dus... la optîşpe ani...

155

La 12 ani am mers la lucru Io ieram numa’ de doişpe ani... şi lucram aicea la Carbochim... la Unirea... Lucram acolo cu mama... m-o dus mama la lucru... No’ io-ncălzeam mîncarea la zîdari... Da’ dacă mă-ntreba zîdarii, c-am încălzit mîncarea sau nu...? Ziceam da... Da’ dacă io nu gustam mîncarea, nu ştiam că-i caldă sau nu... Mnie-mi zîcea kínai112 că ieram grasă, aveam un păr niegru pînă jos... No’ zîceam nu... “Tu, mîne, cînd încălzăşti mîncarea, dacă tu nu guşti mîncarea, noi te batem...” “No’ bine...” Cînd am încălzît, am gustat... “Tu-i caldă mîncarea?...” “Îi caldă...” “No’ acuma-i bine...” Păi mîncam cu ei... cu zîdarii mîncam... No’ zîce cătră mine-odată... Io mă urc sus pă schelă... Cînd mă urc sus, mama, jos, să juca c-un ţîgan... acolo... tăt să hîrţîle cu iel... Io am luat o jumăta’ de cărămidă ş-am ţîpat-o-n var... Tăt am stropchit pă mama... şi pă mama şi pă ţîgan... Aşea ieram io... Şi... ce-am făcut...?... Acolo m-o lăsat mama sîmbătă... acolo m-o lăsat mama, la Clujeana... Amu’ io plînjeam, că io nu ştiam să mă duc acasă, Csillag, nu ştiem... Dacă n-am fost numa’ prima zî... Vine un ţîgan... un ficior... “Ce plîngi, tu?” Păi zîc:

112 M.: chineză

156

“Cum să nu plîng mă, dacă mama m-o lăsat aicea...” zîc “şi nu ştiu să mă duc acasă... “ “Doară merem împreună, doară mă duc acasă şi io...” No’ merem... Cînd mă duc acas’... tata întreabă de mama... “Tu, unde-i fata? Un’e-ai lăsat fata?” “Aicea-ntre ţîgani...” “Tu, unde-i fata?” “Aicea-n sat între ţîgani...” “Bine...” Cînd, tata o făcut tocană şi mămăligă... şi cînd freca tata mămăliga, io bat la uşe... da’ plîngînd... intru-n casă... “De ce plînji tu?” zice tata cătră mine... “Cum să nu plîng, tată, dacă mama-acolo m-o lăsat în Cluj... şi io n-am ştiut, şi Ghiurka de nu m-aducea acasă io nu ştiam să mai viu acasă...” “Tu, ... ai zis că fata aici o rămas... aşe??” “Păi... am uitat...” “O, tu ai uitat?... Di ce te-o lăsat acolo?” “Ştii di ce tată...” zîc... “mama s-o jucat acolo cu Kir Pista ...” zîc “lîngă ladă... şi io-am ţîpat c-o cărămidă acolo-n var... şi d-aceia m-o lăsat mama acolo...” “Ei, d-aceia, no’ mîncaţi şi ieşiţi afară... Şi tu, mamă, ieşi afară... ” Ş-apăi o luat-o la mînă, Csillag, ş-o bătut-o de i-o rupt mîna, i-o rupt chicioru’, o bătut-o rău... No’, luni dimineaţă ne-am dus acolo la lucru... şi io m-am dus... Zîce maistru’ cătră mine: “Ilonka, tu du-te acasă... Tu du-te acasă dragă, că tu nu mai ştii să lucri, tu nu ştii să lucri, tu eşti mnicuţă, n-avem ce face cu tine...“ Viu plîngînd... m-am dus acasă, am plîns... Şi vine-o femeie la noi... “De ce tăt plîngi, tu?”

157

“Da’ cum să nu plîng, Erzsi néni113,” cînd zic “vezi că acolo nu m-o mai luat la lucru... şi ... mie mi-o plăcut să lucru...” “Nu plînje... nu te năcăji, că vii cu mine..., luni demineaţa te duc io... la lucru şi prinzi cu mine…” Aşe face femeia... vine luni demineaţă, mă duce... No’ lucram cu ie... aşe... m-a dus la Cadre... m-o văzut doamna aia de la Cadre.. aşe m-o iubit... Csillag, mă chieptăna, aşe m-o grijit ca pă copchila iei... tare mult... că zice aşe ieşti de faină... zice... Şi lucram... Ş-odată am lucrat jos în beci... Cînd am lucrat acolo-n beci, un zîdar... tăt vinea şi mă prinde’... şi io-am vrut să fug afară... din beci... Că numa’ sîngură am fost acolo... de lucram... Tăt mă prinde’... Da’ io odată-o zîc către...: „Ce vrei, Ioane baci cu mine, lasă-mă-n pace!?” Şi dau să fug afară... Şi calc într-un cui mare cu pchicioru’... Şi cînd m-apucă de rochie şi rupe rochia de pă mine din crăsele, tătă, tătă, tătă rupe rochia... Io n-am făcut nici una, nici alta, numa’ m-am dus la doamna, la Cadre... şi i-am spus... Zîc: „Uite ce-o vrut să facă omu’ ăsta cu mine, io nu ştiu ce-o vrut... Da’ uite, m-o tras şi mi-o tras tătă rochia...” „E, no’ io ştiu ce-o vrut”... zice doamna... „Tu nu ştii, da’ io ştiu...” Şi, Csillag, ţucu’ ţine mata, mă duce, zîce: „Pă seară avem şedinţă... tăţi zîdarii şi muncitorii să vie la şedinţă...” No’ merem la şedinţă... zice: „Tu stai în faţă... tu acolo să stai...” Cînd îl vede pă el: „Şi tu în faţă...” Iel o ştiut deja că pentru mine-i chemat... Zîce:

113 M.: tanti Erzsi

158

„Ce-ai vrut să-i faci la fătuţa asta? Zice, ai rupt hainele di pă ea...” „No’ am glumit cu ea...” „No’ să-ţi iei sculele, şi de mîine la noi nu mai lucri... Laşi în pace pă fătuţă că ea n-are mamă, ea-i o fată orfană, poate să zîcă că nici mamă nici tată n-are, şi-i amărîtă, săracă, vai de capu’ iei... Nu-ţi baţi tu joc de ie...”

Nici tată, nici mamă Ş-apăi frate-meu săracu’ o lucrat la Salva, acolo cu tata... Şi tata o visat într-o noapte... cu cireşe o visat tata... Zîce: „Ianuş, astăzi nu merem la lucru,” zîce..., “că..., uite, io am visat cu cireşe... Nu merem la lucru astăzi...” Zîce coptilu’: „Bine...” Numa’ aude tata pă la ora unşpe c-o murit o grămadă din Viştea... o grămadă de omeni, unguri... No’ tata: „No’ vezi ce bine...” Tata şi-o vinit acasă, i-o adus acasă Nyilas Ilona... i-o adus acasă în Viştea... Trăjeau clopotile... în Mera, în Nădăşel, în Viştea... c-o murit atîţia omeni... Cu avionu’ li-o adus acasă pă morţii ăştia... [Dar cum au murit, că n-ai zis...] O pchicat mina pă iei, iei acolo-n mină o murit... Ş-apoi, după ce le-o adus copchilu’, o vinit tata acasă cu bani... o straiţă de bani o adus, Csillag, o săptămînă nu s-o sculat tata de pă scaun... Tata o băgat banii în cărţi... Frate-mio s-o năcăjit s-o dus înapoi sîngur... O lucrat două săptămîni ş-o vinit acasă... Şi banii aceia i-o băgat în cărţi tata...

159

Cînd m-am măritat Cînd m-am măritat..., aveam optîşpe ani, lucram la zîdari, am avut o socră... forte, forte, forte re... Nu-i plăce’ nici cum puneam lemnele pă foc.. nici aia nu-i convine’... Şi mergeam în pădure cu pantofi şi îmi curjea sînjele din pticioare de frig... Aşe mergem… şi ea tătă ziua stătea de pat. Şi el s-o dus în armată, avea copchilu’ meu trei luni, s-o dus în armată... Şi cînd s-o dus în armată, io am rămas la mă-sa... Mă-sa o zis aşe cătră mine zice avem aveam vro optişpe kilograme de grîu, am avut porc mare, om avut, că mi-o lăsat cînd s-o dus în armată că el lucra, că era zidar... Ş-o zîs mă-sa într-o duminecă dimineaţă o zîs către mine: „Ştii ce, tu?” „Ce?” „Să te duci la tată-tău cu coptilu tău...” Zîc: “Io nu mă duc, io nu mă duc, că aici m-o lăsat bărbatu-mieu... în casa asta... io aicea vreau să rămîn pănă vine iel...” „Ba nu, te duci acasă!” “Nu, nu, nu, ...” “Nu, te duci...” „Eu nu mă duc...” Şi m-am dus la tata şi i-am spus: „Tată, uite ce-o zîs socra... ca să viu sus la tine. Că ea nu mai vre să mă ţie acolo.” No’ vine tata după mine, mi-o luat coptilu şi m-am dus sus la tata. Am vinit la lucru, lucram. Şi la un timp vine el acasă în concediu, de Crăciun... vine acasă. Şi cînd vine mni-o

160

cumpărat un batic... şi în sara de Crăciun o fo’ pă capu’ meu şi dimineaţă l-o luat jos şi l-o dat la soru-sa, socra... l-o luat dă pă capu meu. No’ io am zîs: „Mă, io dacă tu mie mi-ai luat un batic, şi mă-ta l-o luat şi l-o dat la fată-sa, şi io nevastă tînără cu batic rupt pă cap...” am zîs către ie,“ şi ai luat baticu şi l-ai dat la soru-ta...” no zîc, ”auzi, io nu mai stau cu tine... din baticu’ ăsta ne despărţîm...” El n-o crezut treaba asta... Cînd iel s-o dus înapoi, io lucram... cînd iel s-o dus înapoi i-am luat cartea şi cum ierea cu trenu, aşa am aruncat cartea lui şi plicu’... No’ zîc: “Du-te după iel, unde mere iel, pînă-n Ucea, tăt du-te... tu carte...” Şi m-am măritat, m-am măritat cu tată-so lu’ Mitică... Dacă iel, pîn-o vinit iel acasă ieram cununată, că iel cînd s-o liberat o vinit cu coptilu’ şi cu nievasta aia... din Ucea, o dus pă o ţîgancă de-acolo... Io, încă nu eram măritată atunci cînd o vinit de s-o liberat iel, dup-aceea m-am măritat... No’ zîc: “Ai adus-o, să-ţi trăiască, stai cu ea domnule, io nu-s prostă...” Ş-apăi o lăsat femeia, s-o dus, ş-apăi o luat pă una din Suceava, o luat pă una din Suceava…Ficioru-său o dat în cap la unu’, şi iel o vinit la poliţie şi o recunoscut că iel o dat... în cap... la om. Şi iel de năcaz s-a aruncat sub tren, ş-o murit. Dumnezău nu i-o ajutat. Dumnezău nu i-o ajutat.

Pă mine tata m-o ţipat de la casă Io draga me’, am avut un copchil şi... pă mine tata m-o ţipat de la casă… C-o zîs tata: „Tu, îţi bagi coptilu’ la azil, cum l-o băgat soru-ta…?”

161

„ Nu, tată, ...” „Dacă nu, du-te pe unde vrei tu...” „Mă duc tată…” Mi-am învălit coptilu’ într-un cearceaf ş-am vinit în Cluj… Amu era noapte, Csillag, nici n-am vinit pă drum că mi-o fo’ frică să viu pă drum… pă lîngă linie am vinit… mi-era frică, dacă sufla vîntu’ gîndeam că vine cineva să ieie coptilu’ de la mine… Şi-ajung la „Libertatea”... Cînd ajung acolo portaru’ iute zice... mă cunoşte’ c-am lucrat acolo... Portariu’...: „Ce-i cu tine Ileană, amu’ noaptea...?” Zîc: „Uite, m-o ţîpat tata, că nu mi-am pus coptilu’ la azil... şi m-o ţîpat tata...” „No’ dacă te-o ţîpat, du-te acolo la dormitor, du-te-n patu’ tău, doară ai tu patu’ tău acolo... Numa’ ai grijă, că vezi tu că vine miliţia noaptea şi dacă n-ai buletin... m-amendează pă mine di ce las streini... dejeaba ai lucrat tu aicea, că nu te cunoaşte nime’...” Zîc: „Bine...” No’, m-am dus, o fost toamnă, frig, vine iarna... O-ngheţat păreţii, ne luam jos gheaţa di pă păreţi... zăpadă pînă la jerunchi... flămînzeam, Csillag, n-am avut ce să mînc... Mă plimbam cu coptilu’ şi dincoace şi dincolo... unde găseam cîte-o bucată de pîine dădeam la coptil să mînce iel, c-am zis că io pot să stau şi flămîndă, da’ iel nu... No’, mai dădea de milă fetele alea de la dormitor... cîte-o ţîr de pchită... Odată mă-ntîlnesc c-o mătuşă de-a me’:... „Ce faci tu p-aicea?...” „O, mătuşă, lasă-mă, aicea-s la dormitor...” zic, “că m-o ţîpat tata, că nu mi-am băgat coptilu’ la azil... şi d-aceia m-o ţîpat

162

tata... Şi vai de capu’ mieu, flămîndă, amărîtă, vai de capu’ meu îs...” „No’ nu te năcăji, du coptilu’ acasă... du coptilu’ acasă şi hai la mine aicea, io te-aştept în poartă şi vii acolo la Căzarmă... Să te-apuci să m-ajuţi la vasă, la spălat şi la curăţenie acolo la sale de mese...” „ Mă duc, mătuşă, ...” „No’, mă duc”, zîc la fete: “fetelor....” – erau nişte fete de rumîn di pă munte... – “Fetelor, grijiţi pă coptil? Mă duc la lucru, cînd viu v-aduc de mîncare, v-aduc de tăte...” „Du-te Ilonka, du-te...” Şi mă duc şi las coptilu’ acolo şi mă duc la lucru... Mă duc acolo la vasă... spălam vasele, făcem curăţînie c-o mătuşă d-a me’... No’ înainte d-acee, pînă nu m-am dus acolo, aci ni pă Horia, aci pă Horia era o doamnă, Csillag, şi m-opreşte... „Ce faci p-aicea, tu, femeie...?” Zic: “Aicea, ni, mă năcăjesc cu coptilu’ ăsta, doamnă dragă... “ zic, “că...” I-am spus năcazu’ meu, că m-o ţîpat tata, de ce nu mi-am pus coptilu’ la azil, mi-am povestit năcazu’ la doamna... Zice către mine: „Tu, dă-mi mie coptilu’ ăla,” zîce, “că i-a şhi bine, că l-oi purta la şcolă, şi a’ hi domn şi apăi tu eşti liberă şi poţi să meri unde vrei...” „Nu dau, dacă nu l-am dat la azil, amu’ nu-l dau nici dumnitale, doamnă...” „No, nu-l dai? No’ auzi aicea, în fiecare zî să vii aicea cu coptilu’ la mine, că lucru la Cadre, aicea la birou,” zîce, “în fiecare zi să vii cu coptilu’, să-i dau să mînce, şi tu mînci, şi şi iel... şi să-l îmbrăc...” „Bine doamnă, viu...”

163

M-am dus, Csillag, în fiecare zî acolo la ie, ştii tu, cum îmi ie… mie mi-i ruşine, c-aşa-s io, că aşa am fo’ io tătdeauna... No’, da’ m-am dus, că o fo’ musai, pînă ce m-am dus aicea cu mătuşa la lucru... După ce m-am dus, nu m-am mai dus, c-apăi am avut dă mîncare pînă-i lumea, duceam cu găleţile mîncarea la femei, la fetele alea acolo la dormitor... Cîte-o găleată de mîncare, carne, de tăte, ce iera acolo, la căzarmă puneam ce rămîne’ că puneam de-acolo din oală şi duceam la dormitor... Tăt dormitoriu l-am ţînut cu mîncare... No’ amu primăvară o fost... Mă-ntîlnesc c-o femeie... Cînd mă-ntîlnesc c-o femeie, zice cătră mine: „ Ce faci p-aicea, tu, nevastă...” Zîc: “Ia p-aicea, ni,” zîc “cu coptilu’ aiesta...” „Tu, unde stai...” Zîc: “La dormitoriu...” „Hai la mine, hai şi stai la mine că io numa’ cu mama şî c-un coptil îs, laşi coptilu’ tău acolo şi vii cu mine după care... la cîştig, încoace-ncolo...” Hai să mă duc... m-am dus acolo...

Mă-ntîlnesc cu socră-me No’ cînd m-am dus acolo, la femeia aceea, după v-o săptămînă sau cîteva zîle mă-ntîlnesc cu... socră-me... Zîce cătră mine... „Tu nevastă, de unde eşti?...” Zîc: „Din Mera...” „Da’ a cui eşti tu, zîce, din Mera?...” „A lui Kajli...”

164

Zîce cătră mine: „Tu, şi mă-ta de unde-i?” „Din Drag, ...” „Da’ cum o chemat-o pe mă-ta din Drag?...” „Katiţă...” „Tu, tu ştii ce mi-eşti tu mie?...” „Da’ io nu ştiu, de unde să ştiu...?” „Tu, da’ tu mie mi-eşti neam, tu ştii că noi suntem neamuri... Io ţî-s mătuşă...” Zîc: “Io nu ştiu... Io nu te cunosc...” No’ zîce: „Auzi aicea... Du-te, ia-ţi coptilu’ şi ia-ţi ce ai şi hai la mine...” „Io nu mă duc...” „Haida, hai acolo la mine şi nu sta-colo... nu sta-colo, hai cu mine-acasă...” No’, mă duc, mă duc la sînge Csillag, donez, viu acasă, fac de mîncare... cumpăr la coptil ce trebe... Zîce cătră mine: „E, mă duc la sapă... mă duc la sapă, la Oştezeni...” Şi am dus coptilu’ cu mine, duceam coptilu’... îl puneam acolo în capăt la gredină, şi io săpam... Sara, mă culcam acolo în şură, nu meream... Tătă săptămîna ce-am lucrat, femeia o luat banii de la mine, o zîs să-i dau împrumut... No’ am aşteptat o săptămînă... nu mi-l-o dat... a doua săptămînă am zîs la socră-me: Zîc: „Mătuşe...” „Ce?” „Femeia asta o luat de la mine banii ce-am lucrat tătă săptămîna”, zic... “Spune, mătuşă să mi-i deie să iau la coptil’ cîte ceva...” Îi spune: „Tu, Vironcuţă, să dai banii la fata asta, di ce ai luat banii de la ia...”

165

„Apăi că mi-o trebuit, apăi că nu ştiu ce...” No’, o spus-o la Niculaie, la tata lu’ Mitică: „Mă, Niculaie, muierea ta o lua’ banii de la fata asta... Spune-i să-i deie banii...” Mă-ntreabă Niculai...: „Tu, cîţi bani o luat de la tine...” Zîc: “Tătă săptămîna am lucrat ş-o lua’ banii de la mine...” „Tu de ce ai luat banii de la femeie?” „Că mi-o trebuit...” „Ce-ai cumpărat pă ei?” „Că...” No’... o zîs ea ce-o vrut ie... No’ zîce: „Auzi, nu te năcăji, dă-i pace, că fac o uşe... Şi banii ce-i capăt d-acolo, ţî-i dau ţîie...” Bine... dac-aşa o zîs, bine-o fost ş-aşe...

Ne cununăm... facem nuntă cu Niculaie No’... mă duc la sînje, dau sînje, viu acasă, fac de mîncare... fac plăcintă... Zice cătră mine: „Tu, da’ te mai ţine mult mîncarea aia acolo pă cuptoriu’ ăla...?” Zic: „Nu... că mintenaş îi gata...” „No’ după ce gheţi, pune-o ţîr de apă, să mă spăl...” No’ am gătat, pui apă, să spală omu’... Zice soru-sa: „Merem la un film?” „Io nu mă duc, tu, mie nu-mi place filmurile...” „Haida, tu, haida, tu, să merem... Haida...” „Io nu mă duc...”

166

„Ba haida... şi io mă duc, şi bărbatu-mieu, mai vine d-aicea nişte vecini, şi vine şi Niculaie şi hai să merem...” Mă duc cu ei... Ea să ceartă cu bărbatu-so că nu i-o plăcut hainele... Ea o zis: „Nu rochia asta o iau pă mine…” Bărbatu-so: „Nu, că asta, ba nu, că asta o iei... ” Deci ăsta o fost un motiv numa’, ca să nu poată să vie... No’ noi merem... Ajung acolo la o tutungerie... Zîce cătră mine Niculaie: „Tu, Ileană, du-te”, zice “şi cumpără-mi un pachet de ţigări...” Mă duc acolo, zîce, ăla ce vindea la tutungerie: „Tu, ce faci aicea?” Zic: „M-o trimes badea Niculaie să-i cumpăr”, zîc, “nişte ţigări...” „Tu, să nu te măriţi aicea în Bufniţa, că io-ţi rup pchicioarele şi mînurile tale... Auzi tu, tu ştii că cine-z io?” Zîc: „ Io ştiu că dumneata aicea eşti la tutungerie...” „Tu, da’ io ţî-s neam ţîie...” Zic: „Io nu ştiu... Nu ştiu”, zic… No’ merem... Cînd merem, unde merem... la restaorant... Io stăteam la uşe, aşă, ni... stăteam la uşe... Zice cătră mine iel: „Hai, stai jos la masă şi bea şi tu bere...” „ Mie nu-mi trebe...” Omenii aceia cu cine ne-am dus:... „Haida tu şi bea...” „Mie nu-mi trebe că mie nu-mi place... Eu nu beau... ”, zîc... Mie nu mi-o plăcut, Csillag, niciodată să beau... „No’ bine...”

167

Mă ie omu’ de-acolo de la uşă şi mă pune într-un colţ la masă...: No’ zice: „Aicea stai, nu la uşe...” Zic... Io tăt zicem: „Merem la film, merem la film...?... Deja unşpe...” No’ zîc, unde merem la unşpe, la care film merem noi de la unşpe..? Zîc... „Haida să merem acasă... că coptilu’ plînje...” „Nu, nu, mai stăm un pic, mai stăm un pic...” Odată vinim... No’ cînd vinim, împreună tuspatru, io, iel, şi vecinii aceia... Io am stat afară... No’ zice cătră mine: „Aşterne-mi patu’, aşterne patu’...” Zice cătră mine: „Tu, hai şi te culcă...” Io: „Nu mă culc, Doamne feri acolo, io nu mă culc... Du-te unchiule, vezi-ţi de treaba ta” zîc, “da’ cum să mă culc io lîngă dumneata, doar îmi eşti unchi...?” „Tu, unchi, neunchi, tu eşti nevasta me din sara asta...” „Io nu zic, io Doamne feri...” Şi plîng, şi mă năcăjesc şi nu, Doamne, nu mă lăsa... Io nu şi nu şi nu şi nu... „Ba da, io mă duc dimnineaţă şi la tătă lumea zic că eşti nevasta me...” Io nu, io nu şi nu şi nu şi nu... Uite că m-o luat în braţă, m-o ţîpat în pat... Zice cumnată-me: „Tu, culcă-te acolo că ş-aşa ăsta la tătă lumea zice că o stat cu tine şi-i cu tine...” Mere dimineaţă la socra... Zice la socra: „Mamă, io îs cu Ileana...” „Cum eşti tu cu ea?” Zice:

168

„D-aseară io-s cu ea...” „Foarte bine fătu-meu, no’ bine asta-i de tine... No’ cu asta să stai...” No’ amu’ nu mi-o fost ruşine, dacă iel şi-n fabrică, la Porţolanu’, la tăţi ţîganii aceia cu care lucra, la tăţi o zîs că io-s cu iel... Ţîganca o sărit la mine să mă bată... Iera geloasă ţîganca... Să mă bată că io i-am luat bărbatu’... Mnie nu mi-o fo’ frică nici atuncia... Io n-am fost aşe să-mi fie frică de o femeie... No’ bine, îs cu iel... No’ merem, facem analizele, ne cununăm... facem nuntă... şi ies cu iel, pînă o dat de-o ţîgancă... Cînd o dat de ţîganca aia, Csillag, n-am mai avut hodină-n casă... Umbla cu aceie, mă băte’ pentru ie... Îl prindem cu ia, el mă băte’, cînd mă băte’ iel o bătem io pă ie... Şi, din cauza asta n-am putut noi trăi, din cauza la femeia asta... Dintr-asta ne-am despărţît noi...

Stăteam cu bărbatu’ mieu, cu Niculaie Stăteam cu bărbatu’ mieu, aveam patru copii... şi iel umbla cu alta... Şi tăt mă băte pentru ie, tăt mă băte pentru ie... Şi odată... am făcut de mîncare, şi io şi ie... Ie o adus tăiţei cu varză... io am dus ardei umpluţi la fabrică... Iel lucra la fabrica de porţolan... Şi ne-am dus... O zîs cătră mine: „Tu, aşteaptă-mă să mă duc şi io cu tine...” „Dacă vrei, haida şi tu...” M-am dus acolo la iel la fabrică... Iel iera la poartă... No’ iel mîncarea de la ea o luat şi de la mine n-o luat... Ieram gravidă mare cu Nicu... De la ie o luat, de la mine nu... No’ nu-i bine... No’ zic: „Nu-i bai, hai să merem acasă. Nu e, nu e...”

169

M-o lăsat să mă duc... Ş-o zîs omenii cătră iel...: „Mă Niculaie, nu ţî-i ruşine... Laşi pă nevastă-ta să margă acasă cu mîncarea pentru urîta asta...” zîce... “Uite-te, mă, săraca, aşa gravidă, mere-napoi cu mîncarea...” Şi iel mă strigă-napoie, mă strigă-napoi şi ia mîncarea de la mine: „Las-o aicea c-om mînca-o”, zîce, “cu colegii...” Am lăsat-o acolo, am venit acasă... Demineaţă iel o vinit acasă, cînd o vinit acasă, no’, aveam un cearceaf aşe’ în uşe pentru muşte, să nu intre muştele... Şi iel o intrat în casă... O zîs ea cătră iel... femeia stătea la mine, cu cine umbla iel, cu cine trăia iel, stătea la mine-n casă... Zîce ea cătră iel: „Mă Niculaie, culcă-te...” O zîs iel: „Nu că mă duc pînă la soru-mea...” o zîs... “mă duc pînă la soru-mea...” S-o dus... Şi iel cînd o ieşit afară... Io îi spălam ciorapii-n uşe, iel cînd o ieşit afară... o zîs aşe cătră mine: „Tu, să meri în casă să baţi muştele...” Zîc: „Tu ai văzut muscă-n casă?...” Zîc, “io n-am văzut... dacă este una s-o mînc mă... Io n-am văzut... Tu ai văzut?” Zice: „Da, am văzut...” „No’” zîc “bine, dacă tu ai văzut, nu-i bai...” Zice: „Uite-te”, zice “tu… Cumva nu te sîmţi că ieşti muiere mare?” Zîc: „Ba da”, zîc, “io da, îs, că io am copii cu tine şi am dreptu’ să fiu...” O zîs cătră mine: „No’ nu-i bai...”

170

Şi s-o dus la soru-sa... Cînd o vinit o vinit beat... o vinit acasă beat... Iel înainte de aceea, de obicei uite, trebuia să stau să-i cînt, să stau aşa pă pat, iel să să culce şi io să-i cînt... Iel numa’ aşe durmie, dacă io-i cîntam lui, că io cîntam fain... Şi acuma nu, acuma cînd o vinit o zîs cătră mine: „Ştii ce, io nu mai vreau să stau cu tine, că am nevastă aicea-n casă... Tu nu vezi că io am muiere” zice “şi tu stai aicea...” Io: „Atîta-i baiu’, no’ bine...” Io şi mi-am luat hainele şi m-am dus pă rît... Cînd m-am dus acolo cu copiii, cu tăţi copiii lîngă mine... Zice... femeia asta care umbla cu iel... zice cătră mine... „Ce-i tu, ce faci aici?” Zîc: „Am vinit de la Niculaie...” Da’ zice cătră mine: „Cu tăţi copiii?” „Cu tăţi copiii...” „Bine-ai făcut că nu ţi-ai lăsat acolo copiii să-şi bată joc lumea de ei...” „Ai, deci tu-mi zici că bine-am făcut... No’ stai că mă duc înapoi...” M-am dus înapoi, mi-am pus hainele-napoi, am stat... Demineaţă îi spun... „Mă, di ce m-ai ţîpat tu pă mine, di ce?” „Io, nu-i adevărat...” „No’ bun...” Iel o luat în zîua aceea salariul... Io şi m-am dus frumos şi tăt salariul lui, ce-o primit, tăt, tăt, tăt, l-am cheltuit... Tăt l-am cheltuit... Mi-am luat pantofi, mi-am luat material de haine... Mi-am luat tăt, tăt, tăt... Am vinit acasă, le-am pus pă masă... O vini’ iel... „No’, ce ţi-ai luat?”

171

„Material... să-mi fac haine...” „Tulai Doamne, ş-un dulap de haine...” „Ăi... Numai rochii presate...” Zîc: „Lîngă alea mai cumpăr...” Io... Da’ io din ambiţie-am cumpărat... di ce aia s-o dat aşa mare... Io din ambiţie... No’ mere răpide la socră-me... Îi zice la socră-me: „Noru-ta iară ş-o luat material să-şi facă haine...” Vine soacră-me... „No’ ce ţi-ai luat, găzdoie...” „Mi-am luat material să-mi fac haine...” „Păi n-ai un dulap de haine?” „Nu, mai trebe-ncă... să mai cumpăr...” „No’... da’ “ zice... “material mai frumos nu ţi-ai găsit, decît ăsta?” „Nu, că ăsta mi-o plăcut...” Să duce soacra vine cumnată-mea... Cînd vine cumnată-me...: „No’ ce ţi-ai luat, găzdoie...” „Mi-am luat material de haine...” „Păi n-ai destul?” „Nu, că vreu să mai cumpăr...” „Apăi material mai frumos n-ai găsit, decît ăsta?” „Nu că ăsta mi-o plăcut...” După ce-o plecat cumnată-mea zic io: „Vai, Doamne, că de luam material negru, poate la tătă lumea-i plăcea, da’ aşa nu le place, nici la soacra, nici la cumnată-me...” S-o dus la soacra... o zîs aşe cătră soacra: „No’ auzi... ce-o zîs noru-ta, ... că îi pare rău că nu şi-o luat negru, să te jelească...” Da’ nu-i adevărat, că n-o fost aşa ce-o zîs ie... Vine soacră-me...

172

„Tu”, m-o-njurat de tata, m-o-njurat de tăt, „tu”, ... m-o luat de cap... m-o prins de păr, m-o tras de păr soacră-me, „de ce-ai zis, tu, să mă jeleşti pă mine...?” „Nu-i adevărat mamă, nu-i adevărat... că nu am spus... cine ţi-o spus mamă?” „Cine-o fost în casă...” „Ei, cine-o fost în casă... no’ las’ tu c-o rezolv io, dacă io-am fost în casă...” N-am zîs nimic. În alta zi, m-am dus acolo afară, ea spăla haine la o femeie... Nişte lepedeauă albe, faine, nişte feţe de perini albe, io n-am zîs nimnic, nici neagră, nici albă, numa’ am luat-o de cap ş-am tras-o păstă covată... Şi cu găleata, tăt în cap i-am dat, pînă tăt, tăt, tăt aşa am turtit găleata, şi da’ şi capu’ iei... că i-am crăpat capu’... O fujit la bărbatu-mieu şi m-o spus: „No’ vezi ce-o făcut muierea ta cu mine?...” O vinit acasă omu’... M-o luat la mînă... dă-i, dă-i, dă-i, dă-i: „Da’ di ce-ai bătut-o?...” m-o bătut pă mine... „Ei m-ai bătut? mîine-o bat iară... Deci de cîte ori mă baţi păntru ie, de-atîtea ori o bat io... C-asta-i ambiţia me”, am zis... “asta-i ambiţia me de fată zîc... de cîte ori mă baţi pă mine, o bat pă ie...” Bun... În alta zî m-am dus după apă... Cînd m-am dus după apă, servustoc, ş-am plecat... Şi cînd am vinit înapoi, am luat găleata, am tras apa-n capu’ iei, tăt cu găleata-am dat... No’ zîc: „Cîte găleţi strîc în capu’ tău, atîtea zile ai de stat aici...” No’... M-o dat la Tribunal... Deci atuncea iera la sfat... la-mpăciuire... Merem la împăciuire... cu copchilu’, cu Nicu, iera mnicuţ... avea un păr galbăn... încă aicea ni-i făceam aşe părul... gras iera Nicu că deabia-l purtam... Încă patru kile opt sute o fost cînd o născut...

173

No’, mă duc acolo... Mă întreabă... că di ce am vinit... şi-i spui...: „Doamna preşedinte, m-o dat dînsa la dumneavoastră la împăciuire...” „Di ce?” „Păi zic... am bătut-o...” „Di ce-ai bătut-o?” „Dacă nu am hodină de ie, că umblă cu bărbatu-mieu, umblă cu bărbatu-mieu, bărbatu-mieu mă bate pentru ie, mă batjocoreşte pentru ie, uite cu copii cu tot, şi am copii...” „Da’ zice... no’ semnează de pace, tu...” „Nu vreau... Io cu ea nu mă-mpăc, da’ cu iel mă-mpăc, că şi pă mine şi pă iel o dat, pă bărbatu-mieu... cu iel mă-mpăc da’ cu ea nu...” „No’ acuma ni să semnezi răpide şi pentru ea şi şi păntru iel, să te-mpeci şi cu iel... Mai bine nu te-mpăca cu iel şi împacă-te cu ea, că ea-i mamă de copii...” „Nu şi nu şi nu şi nu...” Pînă la urmă o semnat acolo că da, s-o-mpăcat cu mine... După ce ne-am împăcat, pă sară, l-am prins cu ea... Cum o vinit de la lucru, direct la ie s-o dus... Io l-am urmărit... cînd l-am urmărit... Ş-am vrut s-o bat cînd mi-am ţîpat mîna păste iel şi nu am putut prinde... Lua iel tăt, tăt, tăt, hainele de pă iel... Am zîs: „Tu, m-o dat la împăciuire, tu ai zîs că nu o să mai ai nimnica cu iel, tăt te-am prins cu iel? No’ stai să-i dau, iară i-oi da...” Ş-apăi s-o dus femeia, s-o dus în Bucureşti, n-o mai stat... S-o băgat acolo servitoare... Şi după doi ani o vinit înapoi şi tăt la noi o vinit, tăt acolo o vinit să steie la noi... Ş-am primit-o, ş-am uitat tăte că iel ce-o făcut... A venit tăt acolo la mine... Ş-apăi mult m-o bătut... N-am avut mai mult de douăzăci de kile... de greutate... Ş-am vinit. Decît să mă baje-n pămînt, mai bine mă despărţesc de iel...

174

Şi m-am despărţît... şi no’, o vini’ iel m-o rugat, iel o luat-o pă ea de nevastă, s-o cununat cu ie, noi am devorţat şi s-o cununat cu ie... ş-o stat cu ie... Şi pînă la urmă, o stat cu ie şi o ţîpat-o şi pă ie... şi dup-aceea umbla să mă-mpăc io cu iel... Şi după douăzăci de ani, două zîle o fo’ lipsa din douăzăci de ani cînd m-am împăcat cu iel... Amu’ mi-o fost ficiorii mari, tăţi copchii, ş-apăi o vinit copchilu’ mic cu: „Mamă, împacă-te cu tata, c-a murit bunica şi n-avem cine să ne grijească şi nu te mai...” „Mă, copchile, io nu mă-mpăc cu iel că io ştiu că cu omu’ ăsta nu ieşti de-mpăciuire, că tăt mă bate, că asta-i în iel, aşe, că bate muierile, zic, şi nu mă-mpăc...” „Lasă mamă, că noi acuma am crescut, doar îl batem, că-l băgăm în pămînt dacă iel mai sare să te bată, doar acuma suntem mari, mamă...” Mi-o fo’ milă de copchii, o plîns, hai, să mă-mpăc cu iel, m-am împăcat cu iel, da’ tăt viaţă n-am avut, că am avut fetele, Csillag, şi tăt viaţă cu iel n-am avut, că tăt o sărit odată să mă bată. Şi l-o luat Nicu şi aşe l-o trîntit de canapea că din aia o şi fost moartea lui, că s-o-mbolnăvit... Şi n-am mai stat cu iel şi l-am lăsat acolo ş-am plecat... N-am mai stat.

Cînd am lucrat la jidani Io ieram femeie tînără şi umblam la nişte jidani, umblam la nişte jidani la curăţînie... Avea abator jidanii... Noi meream de curăţam găinile... Dacă nu erau cuşere, nu le mîncau... mi le dădea mie, le duceam la copchii... No’, m-am dus la una care o vinit din lagăr... Şi zice cătră mine:

175

„Tu, Ileană, mîncă cît vrei tu, pune, mîncă cu copchilu’... da’ mîncarea nu s-aruncă... Io cînd am vinit din lagăr, m-am jurat că io n-oi ţîpa mîncarea şi pita nici odată cît oi trăi... Că bărbatu-mieu acolo-o murit şi io-am mîncat pă bărbatu’ mieu... Noi ne-am mîncat unu’ pă altu în lagăr, atîta am flămînzit... Mîncă, fă ce vrei tu, da’ mîncare să nu aruncăm...” Mai umblam la una tînără, aia era aşa tînără ca tu, aia nu spăla vasăle tri zile... A treia zi mergeam la ea... Şi aveam un coş de-ăla mare, plin de vasî... Şi-i zicem: „Domnă, dumneata di ce nu speli vasele?...” „Io în viaţa me nu pui mîna pă vase, da’ nici de mîncare nu fac... Io nu fac nimnic...” „Păi după ce-i ave copchii, ce-i face? Că te-a obliga bărbatu’, te-a pune...” „Io nu fac... Io oi avea servitoare şi mi-a face, da’ io vasele nu le spăl...” „Apăi cum puteţi mînca dintr-atîtea vase tri zîle... să nu vie spălate vasele...” „Aşa bine, Ilonka Neni, cînd ai spălat, avem pă tri zîle vase...”, zîce... Aicea unde lucram, aci lîngă piaţă, ăia m-o-ncercat cu bani, ţîpa banii supt pat, punea sub păhar banii, inele de aur, în halat, că ăla iera măcelar la abatori, punea banii ca să mă-ncerce... să vadă că nu le fur? Era cartele de-alea atuncea pă pîine, ne dădea nouă cartelele că ei nu mînca pchită de la prăvălie, ei numa’ pîinea ce-o făcea ei fără sare mîncau... M-o-ncercat... O văzut că nu fac, nu iau nimnic... Mă lăsa sîngură, să ducea unde-o vrut ei, mă lăsa-n casă sîngură... c-o ştiut că nu umblu la nimnica...

Cînd s-a născut Kati

176

În Piaţa Păcii mi-o fost gata fata, mi-o fo’ gata Kati... Cine m-o moşit? Şoferiu’, şoferiu’ o fost, o luat pă Kati, o-nvălit-o în pătură şi m-o băgat în’untru... N-o lăsat pă nime să puie mîna pă mine şoferiu’ pînă nu m-o dus în’untru. O zîs: „Nu, io răspund de femeia asta... Io-am adus-o, io am moşit-o, io răspund de ie...” Ş-amu ce ziceau femeile din saloane, “şoferiţă” la Kati, tăţi...: „Are-o şoferiţă...” Kati era tare frumoasă, aşe era Kati de frumoasă... de numa... No’... Ş-apăi, dup-aceea am avut pă Ica, la doi ani, dup-aceea am avut-o pă Lena, la şasă luni... că una după alta o fost... Lena la nouă luni deja o fo’ gata, am născut-o... Aşe c-am avut doi într-un an, doi copii într-un an... Cînd m-am dus, mi-o dat banii pentru copii, c-atuncea să dăde bani, douăşcinci de mii să dădea pentr-un copil, şi m-am dus să-mi deie şi pentru Lena... Cînd mă duc să-mi deie pentru Lena, zîce cătră mine de acolo de la primărie: „Nu ţîi ruşine, ai vinit să mai iei o dată bani, doar ai luat după copila asta...” „ Nu-i adevărat, că după asta n-am luat, că mai am una, aia-i Anica şi asta-i Elena...” „Nu dragă, du-te şi mai ad-o hîrtie...” M-am dus înapoi la Stanca şi-am cerut o hîrtie, să-mi deie că nu vrea să-mi deie banii... Şi cînd mă duc, îmi dă hîrtia, de la Stanca, da, că o mai născut o fetiţă... aia-i Elena... Şi mă duc înapoi şi zic: „No’, vedeţi doamnă, că uită, asta-i Elena, şi aia-i Anica...” No’, păi mi-o dat banii după ie, şi după ie, că o văzut că-i diferenţă la nouă luni...

177

Apăi Csillag, miream, luam copchii, cu doi copii am fost internată, Csillag, la Lengyel, aci pă Horea, cu doi copii în braţă m-am dus, şi i-am internat, două paturi, un pat aicea ş-un pat acolo... Acasă mă puneam în jerunchi cu două sticle... ş-aşa le dam să mînce, p-amîndouă, puneam laptele subsuară, să nu fie rece, ş-aşa le dădeam cu două sticle... Aşe le-am crescut p-astea două fete, aşe cu năcaz ... Aşe le-am crescut p-astea două fete, aşe cu năcaz i-am crescut pă Ica şi pă Lena, că iele iei au fost mai mică, Lena o fost un kilogram cinci sute, un kilogram douăzeci de deca o avut... No’ o scăzut ăia douăzeci şi o rămas la un kilogram... No’ să-ţi închipui, un kilogram de carne cît îi... No’ păi pînă faci tu o copilă dintr-un kilogram de copilă, poţi să-ţi dai sama... Ica nu, că Ica o avut patru kile, Kati o fo’ bine şi ie, Nicu mieu o avut patru kile opt sute, Nicu, şi tăt mari o fost... Numa’ asta, c-am născut-o la şase luni jumate... Io lucram şi acolo la lucru iera unu’ din Cojocna. No’ atîta m-a zăpăcit şi frate-mio, şi şefu’, şi tăţi, no’, ieram singură, mi-o fo’ greu, Csilla, c-am avut copchilui’ aiesta, sîngură-i greu să creşti şi să ţii... M-am luat cu omu’ ăsta, aveam pă Józsi, şi pă Mitică şi pă Nicu, şi m-am luat cu omu’ ăsta din Cojocna... Aveam casă în Mera, mi-am cumpărat casă, ş-am stat acolo, şi am avut pă fata asta, am rămas gravidă, am avut pă fata asta, am născut-o în “14 Iulie”, acolo, lîngă spital, pă salvare, am făcut-o pă fată... Apăi meream la lucru, Csillag, de noaptea, le lăsam acolo pă săracii, le lăsam acolo amărîte, dejeaba le lăsam de mîncare că nu mîncau copchiii, că fujea de-acasă cînd iel vinea biat... S-ascundeau copchiii pă la ţîgani... Meream din “14 Iulie” că lucram la măturat... Meream acasă noaptea, la unu, la doi, pînă-n Someşeni, acolo-n Bărc, mă ducem, pă cînd mă ducem,

178

plîngînd, nu ştiem de unde să-mi adun copiii, la cine doarme copiii mei... Întrebam de ţigănci: „Tu, nu ştiţi unde mi-s fetele?” „Apăi, acolo-s...” Meream după ei, le-aducem în casă, iel iera mort de beat... Cînd să trezea, zicem: „Mă, măcar cînd îs la lucru, nu be, că copiii nu vin în casă, flămînzi, amărîţi, să ne deie ţiganii de mîncare cînd nu-s acasă.... nu ţîpa copchiii p-afară... Atîta pîn-atîta...” Nici nu-l interesa că io ce zîc... Csillag, atîta bea, că dimineaţa trebuie să aibe ţuica la chiciorul patului... sau la masă... atîta ţuică... Noaptea la unu mă trimetea să-i iau ţuică... Mă trimitea la Bufet. Meream: „Domnu’ Mitru, scoală-te şi dă-mi un kilogram de ţuică...” „Vai, tu Ileană tu, noaptea trebuie să vii...” „Ce să fac, că dacă nu, mă bate...” M-o bătut, mă băte, şi am ajuns de mi-o tras o coadă din păr... o ’pletitură, de-aşe cum am fost împletită... Şi m-am dus la poliţie, şi l-am dat la poliţie... L-am dat la poliţie ş-am zis: „Uite ce face, mă bate, banii mei, ce lucru, îi be, pensia lui o be... şi ce să mă fac, spune-mi, dacă mă duc de la iel nu scăp, că vine după mine, ce să fac?...” „Lasă Ileană, că ce mai mică mişcare cînd o face, îl arestez...” Aşa o fost, Csillag... Afară, o băut la Bufet: „Du-te Ioşco-n casă, că trec străinii şi te filmează, şi du-te-n casă... du-te-n’untru, în Bufet...” „Io nu mă duc...” Şi l-o-njurat pă sectoristu’... Io luat vinu’, l-o ţîpat, şi pă iel l-o pus în maşină... şi l-o dus... No’, io lucram de noaptia... şi l-o dus la poliţie... Io cînd am vinit să mă duc la lucru, mă-ntîlnesc cu sectoristul:

179

„Ileană, mîine demineaţă să vii că-l judec pă bărbatu-tău... Îl duc că-l dau să-l judece...” „Bine...” Mă duc la Trebunal, îi face judecată-nchisă... Da’ tăt, tăt, tăt o declarat sectoristu’ ce-o făcut: nu-mi dădea bani, mă băte, mă fugărea cu copiii, fugărea copiii afară, tăt, tăt, tăt o declarat, o luat şase luni... No’ amu am rămas cu copchiii şi cu cinci sute... C-atuncea aşea iera, cinci sute de lei... cinci sute de lei... No’ trăieşte cu patru copii şi cu cinci sute de lei... Da’ io am fo’ harnică, că mi-am cîştigat... La mine n-o fo’ bai că io am fost harnică şi m-am dus la cîştig încoace-ncolo şi am cîştigat la copiii mei, şi mai bine o trăit copiii mei fără iel, ca cu iel, c-aveam bani... Pă cînd s-o liberat, am avut bani, că nu ştiam io că cîţi bani am... Ş-aveam şi doi şoldani, porci, am ţînut şi pă copiii miei... Şi iel, cît am fost io internată, iel s-o-nsurat cu alta, o adus pă una de la măturat, o stat cu iel, cînd am ajuns cu fata de la spital, atuncea ne ducea salvarea, la ţară, şi-mi spune cumnată-mea: „Tu...” „Ce-i?” „Bărbatu-to s-o-nsurat...” „Şi ce dacă s-o-nsurat, bine-o făcut...” am zîs io... Asta-o fost ş-o trecut... Fata dup-o lună s-o-mbolnăvit... aprindere de plămîni... ş-am adus-o la spital... Ea o născut în decembrie, Kati, am adus-o la spital... Cînd am adus-o la spital, iel iară s-o-nsurat, o adus-o pă bagaboanta aia acasă, tăt p-aceia... Odată ce-am zis cătră iel: „No’ nu-i bai aşe, dacă tu aşe faci, io nu mai stau cu tine... io nu mai stau cu tine... Apăi io de cîte ori m-oi duce, tu de-atîtea ori ţi-oi aduce muieri la mine-n casă ? Rămîi aici...” Şi-n martie acolo l-am lăsat, l-am lăsat acolo ş-am venit în Someşeni, la o nănaşă de-a noastră, ş-am venit acolo ş-am stat

180

la iei. Amu’ Csillag, ş-acolo ieram mai mulţi în casă, ce-am zis, cu fata asta mică, cu Józsi, o vinit omu’ ăsta, i-o murit muiere-sa, şi m-am luat cu omu’ ăsta... cu Ioşcuţa... şi m-am luat cu iel, ieram cu iel... No’ am stat, cinşpe ani am stat cu iel, da’ mă băte... mă bătea că iera bat, că be foarte mult, şi mă băte, da’ fugărea copchiii afară... toată noaptea o vinit, io trebuia să mă duc la lucru că ieram de noapte, şi din “14 Iulie” mă duceam pînă acasă în Someşeni pă jos, pă la unu’, pă la doi noaptea, o femeie sîngură, cam n-o fost uşor... Şi... pă cînd mă duceam nu ştiam de unde să-mi adun copiii... Durmiau p-acolo pă la ţigani, pă unde-apucau săracii, pă afară, pă unde-au apucat... Pă cînd mă duceam acasă nu ştiam de unde să-mi adun copiii... Iel iera mortal dă bat, iel nu ştia că unde-s copiii, ce-s cu copiii, iel nu ştia niciodată nimic... Ş-apăi m-am lăsat de iel, am devorţat de iel şi l-am lăsat în pace şi p-ăla...

Cînd am stat pe Doja Am stat pă Paris... Acolo am primit locuinţă... Am lucrat, am primit locuinţă pă Paris... Nouă, da’ iera mnicuţă, Csillag, locuinţa aia era mnicuţă, aşe ni, ca bucătăria ta, foarte mnicuţă... şi ieram cu patru copii şi io, ieram şase... Ş-amu ce făcem?... Unde să culc copchiii aieştea, ce să fac... Tăt am făcut cerere la primărie, tăt am făcut să-mi deie locuinţă... Iasă comisia... Io cînd o ieşit comisia, am spus...: „Uite mobila me tătă e afară, ce-am adus-o din Bărc, tătă mobila me e acolo, copiii să culcă pă masă, care pă unde apucă, şi vă rog frumos ca să-mi daţi locuinţă...” Tăt m-am dus pă capu’ lor, tăt m-am dus, tăt să-mi deie, să-mi deie...

181

Ş-odată mi-o dat pă Doja... No’ m-o trimes acolo să vadă, că dacă îmi place locuinţa sau nu-mi place... pă Doja... M-am dus acolo, erau doi bătrîni acolo... No’, m-am dus în’untru, zice: „No’, poftiţi în’untru, poftiţi, vă place locuinţa noastră?” „Îmi place, îmi place...” Da’ io nu aia locuinţă am primit-o, că mie o trebuit să-mi deie pă Horea... acolo unde-i prăvălia aia de haine, sus... Da’ o avut un pic de cunoştinţă bătrînii, şi le-o dat lor acolo... Şi asta mi-o dat-o mie, că iei numai doi ierau... No’ mi-o plăcut, mi-o plăcut, c-o fost camere mari, faine, şi zîce cătră mine odată...: „Să vii după cheie, la primărie...” M-am dus după cheie... nu să dă cheia... Nu-mi dă cheia... „Di ce nu-mi daţi cheia?” „Păi, nu, că intră zîdarii şi parchetarii...” Intră zîdarii şi parchetarii să lucre... Tu, o lucrat, o lucrat multă vreme... o lucrat... Da’ io trebuia să duc de mîncare în fiecare zî să le dau, să fac de mîncare la zîdari... Şi, no’ cînd o fost gata, mi-o dat cheia, m-am mutat în’untru, o trebuit să devorţez de tata copiilor, obligat, aşa o fost treaba, şi o trebuit să devorţez de iel... Tăt mă băte, tăt mă băte, tăt mă băte, că bea mult, mult, mult, mult... Şi odată îi zic cătră iel: „No’, măi, dacă tăt mă baţi, io mă duc, şi aici te las...” Aşa o şi fost, Csillag, am plecat la Imre, în Mănăştur... El ce-o făcut?... Duce curvele acolo, bărbaţi, muieri cu bărbaţi, tăţi bagabonţii, ... juca cărţi acolo noaptea, tătă noaptea... O ajuns în puşcărie pentru că i-o prins poliţia acolo... L-o băgat în puşcărie... În puşcărie n-o putut să îl ţîie că iera bolnav... avea asmă la inimă, iel, nu l-o putut ţine în puşcărie... şi unde l-o băgat? La casa de bătrîni... pă iel l-o băgat la casa de bătrîni... No’ nu m-am dus, nu l-am cotat, nu m-o interesat, am

182

devorţat de iel... Am fo’ devorţată, casa mi-o dat-o mie, şi iel o ajuns la casa de bătrîni de-acolo... Odată trimete după mine p-o femeie... „Spuneţi-i la Ileana să vie să-mi aducă numa’ două mere... că io mor şi poftesc de la ea să mînc mere...” M-am dus, am luat, Csillag, i-am luat mere, m-am dus la el... ’ce cătră mine: „Tu, mamă, nu mă duci acasă?” „Nu, nu te duc acasă... Di ce n-ai fo’ bărbat, ca să fii la casa ta... Am devorţat... treba ta...” „Mă tu, io mor...” „Dacă mori, să te ardă, măi omule...” „Tu, da’ nu te-a dure inima să ştie copiii mei că m-ai ars?” „Nu... Mă, lasă, mori liniştit, că te-ngrop io, io te-oi îngropa...” „Blastămă-te pă copii că m-oi îngropa...” „Să moară copiii mei dacă nu te-oi îngropa... Io, io te-ngrop mă...” Aşa o fost Csillag, ... În decembrie lucram pă lîngă “Sora”, acolo lucram, şi vine copchilu’, zice: „Mamă, o murit tata...” „Ierte-l Dumnezău...” No’, m-am dus frumos, mi-o făcut un sicriu de la lucru... Şi de-acolo de la Casa de bătrîni l-o dus direct în cimitir, şi de-acolo l-am îngropat... Am zîs: „Io acasă nu-l duc între copiii mei, ca copiii mei să-l vadă pă iel, ... nu, nu... nu, n-am vrut...”

Cînd a murit tatăl lui Mitică

183

No’... şi moare tata lor, a copiilor, a lu’ Nicu ş-a lu’ Mitică... No’ amu a vinit Mitică după mine: „Hai, mamă, la priveghi... mamă, hai mamă...” C-acolo la noi să ţine priveghiuri, la ţîgani... „Hai, mamă la pri...” „Mă copile, io nu mă duc, io nu mă duc, pînă la urmă să zîcă neamul tău, neamul lui, că io mă duc în priveghi cu bărbat...” „Nu, mamă, să vie şi dumnealui...” „Nu...” Iel ce-o zîs cătră mine: „Haida tu, cum să nu mergi tu, să hii-ntre copiii tăi, că-s copiii tăi, doară ce-o fost o trecut, iel o murit, n-ai fo’ cu iel un an de zîle... vezi de treaba ta...” Şi mă duc, Csillag, cu iel... Mă duc acolo, stau acolo, ieu fac de mîncare, ieu mă duc după colaci, ieu mă duc după tăte... Io am aranjat tăt acolo cu nepoata lu’ bărbatu-mio şi cu cumnată-me... Da’ no’ fo’ bai că io mă duc cu bărbat sau să zîcă oare careva ceva, nu... Că la copii le-o convinit... Apăi copiii mai vineau la mine, că iei s-o înţăles foarte bine cu iel, s-o-nţăles şi nu s-o supărat... No’ ş-apăi l-am îngropat şi io-am rămas tăt cu ăsta... pînă s-o-mbolnăvit, Csillag, aiesta-o făcut infart...

Cum m-am luat cu Puzi Io, dragă, cînd m-am despărţît de bărbatu-mieu, iera un bărbat acolo, stăteam în Mănăştur... stăteam la Haş şi iel avea casa pă Ciobanului... No’, la ăla o murit muierea... Dac-o murit muierea, iel tăt vinea la mine, că juca cărţi cu copiii miei... Cu Mitică şi cu Imre, cu jinere-miu... Tăt vinea acolo... Odată zice cătră fata me: „Tu, io vreau să iau pă mă-ta...” Zice fata me: „Tu, mamă...”

184

Aduce de mîncare găini, aduce de mîncare, aducea, făcea acolo la fata me, făce fata me... Io mă duceam de-acasă, Csillag... Că io n-am vrut să fac, să mă iau cu iel... Şi fata me odată zice: „Tu, mamă, a hi bine să te iei cu omu’ ăsta...” „Tu vezi-ţi de treaba ta, că io nu mă mai mărit...” No’ un an am fost sîngură, fără bărbatu-mieu, ’ce: „Io nu mă mai mărit, tu, amu io, să mai aduc tată vitreg pă voi, nu...” zîc “nu mă mărit...” „Lasă tu mamă, că nu-i om rău, şi lucră, şi nu ni-a hi rău cu iel...” „Nu, nu...” Kati iera gravidă cu fata... cu Claudia... O ducea pă Kati, îi lua de mîncare, îi lua de tăte la Kati, de tăte-i lua, numa’ să zică Kati ca să mă mărit cu iel... Tu, atîta-ncoce, atîta-ncolo, copiii, că zîc: „Bine...” Io nu m-am dus la iel să mă culc... Iel să culca acasă la iel, io mă culcam la mine... Iel zice: „Tu, Ileană, apăi cum stăm noi împreună, dacă tu te culci acasă şi io mă culc acasă...” „Mă, auzi aicea, tu te culci în casa ta, io mă culc în casa me...” „Păi cum te culci tu-n casa ta, dacă noi suntem împreună...” „Mă, pă mine nu mă interesează, da’ io nu mă duc... Mă, pînă nu ne cununăm, io nu stau cu tine împreună... Cînd ne-om cununa atuncea-s nievasta ta... Pînă atuncea io nu vreu ca să vie soru-ta să mă scoată afară din casă...” Merem, Csillag, facem analizele, de vr’o tri ori facem analize, tăt nu-s bune, ori a lui nu-s bune, ori a mele nu, da’ ni-o umblat jos terminu... ştii, nu că n-am..., da’ ni-o umblat terminu’, că ori iel n-o putut, ori io n-am putut, pă cînd meream, nu-s bune analizele, c-o umblat jos terminu’ de analize...

185

No’ ş-odată zîc cătră iel: „Hai să merem să ne facem analizele...” Tu Csillag, nu ştiu ce să zîc, Dumnezeu n-o vrut să mă lase să mă cunun, dracu’ nu ni-o lăsat... nu ştiu io ce să zîc... Da’ ori de cîte ori ne ducem, nu ieream buni... Şi merem împreună... Şi cînd mă duc în piaţă, iel să-ntîlneşte cu şeful lui de echipă de la “Carbochim”: „Servus, mă, Lăcătuş...” „Servus...” „Hai, mă Lăcătuş să merem să bem o bere...” Zîc: „Mă, omule, nu merim, că merem să facem analizele... Dacă tu bei, astăzi iară nu mai facem analize...” „Lasă, doamna Lăcătuş, haida Lăcătuş, hai Lăcătuş...” Mă cunoşte bine omu’, că vindeam sămînţă acolo la “Carbochim”, şi mă cunoşte omu’... „Lasă, doamna Lăcătuş, să vie...” „Apăi treaba voastră...” Merem în’untru în Bufet... aicea-n piaţă iera Bufetu’ ala... Cînd merem acolo, ia o bere, omu’... ia o bere şi iel, şi-i ia şi lui... şi zîce: „Dumneata nu bei?” Zîc: „Io nu beau nimnic...” zîc... “io nu beau...” „Di ce nu...” „Nu-mi trebe...” Vin în’untru doi ţîgani, acolo, şi să bat, Csillag, ţîganii... Cînd să bat acolo, unu vrea să deie cu halba de bere la ala-n cap... Ala o ţînut halba... flendură-o mărs... Di’ a patrălea geam mi-o sărit sticlă la mine-n ochi... Amu cură sînjele din ochi... No’ mă ia ăsta, fuje după ăştia, bărbatu-mieu, să-i bată, ăştia să duc... rămîne... Mă duce la policlinică... Îmi cură sînjele, io cu batista la ochi... Îmi cură sînjele, fuje cu mine la policlinică... La policlinică nu-i nime să mă panseză, nime... Merem aicea la piaţă... no’ merem

186

acolo, la urjenţă... Cînd merem acolo imediat mă pune, ’mi spală ochiu’, mă dure ochiu’... mă spală şi-mi pune de-aia pă ochi... Mă duc acasă... N-am mai făcut analize, că n-am avut ce să facem... Mă duc acasă... iera frate-mio la mine, iera Mitică, iera Imre, Kati, tăţi ierau acasă... „Tulai Doamne, tulai Doamne că mor, tulai Doamne că mor, mă doare rău capu’... mă doare rău capu’, mă doare ochiu’, Kati, cheamă salvarea că dacă nu io-nnebunesc...” „Du-te amu’, tu mamă, pentru-un ochi, să chem salvarea?” „Da, da, cheamă, cheamă, cheamă...” Şi cheamă salvarea, Csillag şi cînd mă duc, cînd mă duc acolo, imediat mă pune pă masă, mă vede, imediat s-apucă la operaţie... Patru ore m-o operat... Csillag, patru ore m-operat... No’, după ce m-o operat, n-aveam voie să rădic nici un kilogram... nici să m-aplec jos n-aveam voie... pentru că oasele ăstea de-aici îmi ierau tăt, tăt, tăt sfărmate de la ochi, ştii, tăt, tăt, tăt şi aici tăt, tăt, tăt le-o prins laolaltă, tăt, mi le-o făcut, că mi-o curs un pic din albuş din ochi... No’, după ce m-am făcut bine, ne-am dus ş-am făcut analizăle... Ne-am dus am făcut analizăle, şi m-am cununat cu iel... Ce crezi, cine ne-o fo’ nănaş? Surorile lui... surorile lui iera nănaşii mniei, amîndouă... Amu noi dacă după ce-a ieşit de la biserică, dară ne-am dus la restaurant... acolo-n centru... Merem acolo la restaurant, ele-o aşteptat să le iau să mînce, să beie, pă banii mniei, aşe ca nănaşi, io le-am plătit, no’, le-a luat... Da’ le-o trebuit, la una, şi bani de cursă, să meargă acasă, c-o vinit de m-o cununat, nu? O trebuit să le dau şi bani de cursă... Mă duc, le dau bani... mereţi acasă... Omu’ ei ierau nănaşii mniei... Eu m-am înţăles dup-aceea foarte bine cu cumnată-mea... Şi io-i zîc cătă iel: „Mă omule, tu ai grijă că io-s mamă de şasă copii, am şasă copii... Dacă cumva tu odată îi zice, io să nu dau la copiii miei

187

bani, dacă or vini ş-or cere bani de la mine, sau de mîncare copiii miei de la mine, nu cumva să te puie dracu’ să zici că nu, că io nu mai stau cu tine... io nu mai stau cu tine nici un ceas, io te las mă, că io copiii miei nu-i părăsăsc de lîngă mine...” Nu pot să zic, Csillag, că n-o fo’ rău cu copiii mei, c-o fo’ foarte bun, nu bun, foarte bun, cu tăţi copiii miei... cu tăţi... fiecare o vinit... dacă o vinit Nicu, bine-i mamă, dacă o vinit celalalţi, bine, la fiecare le-o făcut partea lor că io le dădem să nu ştie iel bani, şi iel le dădea să nu ştiu io. Şi mă-ntreba: „Tu ai dat la copii ceva bani?” „Io, da’ de unde să le dau?” „Păi, du-te tu şi dă-le...” Deja io le-am dat, iera-n buzunaru’ lor, la ficiorii miei... nu pot să zîc, c-o ţînut copiii tăţi la iel...

Cînd s-a îmbolnăvit Puzi Cînd merem acasă, fac tocană şi mămăligă, Csillag, fac o tocană, o mămăligă, duc bere, mîncăm, bem cîte-o bere, ne culcăm... No’ după ce ne culcăm, dimineaţă la patru iel să scoală să margă la lucru... Cînd să scoală şi mere la veceu, să ierţi, mere la veceu, şi vine-n casă... Şi cînd vine-n casă, face cătră mine: „Eee, eee...” Zîc: “Mă, pă mine nu mă spărie... Ce ai?” ’mi arată că iel nu mai vorbeşte... „Du-te mă şi nu mă spărie că tu nu mai vorbeşti...” Iel mi-arată că gata, iel nu mai vorbeşte... No’ ce zîi... Îl scol pă Mitică... Mitică durmea la mine... „Mitică, Mitică, scoală-te şi merem să dăm un telefon, că uită-te, zîc, bătrînu’ nu mai vorbeşte... Să-l ducem la spital...”

188

Iel nu, că iel n-o vrut să margă la spital... N-o vrut nici la Dumnezău... S-o culcat... Pă la şepte, ne trezim, îl îmbrăc fain, merem la “Carbochim”... Merem la “Carbochim”... No’ îi spui la şefu’: „Domnu’ şef, uită-te”, zîc, “Lăcătuş s-o-mbolnăvit... Iel la lucru nu mai poate vini, c-o paralizat...” „No’ zîce bine, da’ să-l treceţi la conced’ medical... ’ce bine, ia-l şi du-te cu iel la “Clujana”...” L-am luat, Csilla, l-am dus la “Clujana”, la spital... Îl internez... Cînd îl internez, pă la ora unu, mă duc la iel, nu mă mai cunoşte, o fost în comă, nu m-o mai cunoscut... No’ mă duc la soru-sa să-i spui: „Uită-te tu, frate-to o paralizat, nu mai vorbeşte...” No’ ce-o făcut, i-o dat telefon la soru-sa, la aialaltă, şi vine soru-sa şi astalaltă... ia un kilogram de cafea boabe... şi o duce la fabrică... Cînd o duce la fabrică, surorile amîndouă, acolo şi zîce: „Doamnă scumpă, zîce am adus un kilogram de cafea... Vai, Doamne, că moare frate-mio, c-o paralizat, o făcut infart... şi moare frate-mio... Am adus un kilogram de cafea boabe, spune-mi dacă are bani la CEC...” „Da’ cine sunteţi?” „Noi suntem surorile lui... noi suntem surorile lui...” „Auzi aicea, vedeţi-vă de treaba voastră, că iel are nevastă... iel are muiere cununată...” Atuncea o zîs aşe iele: „Numai d-acuma îi cu iel...” „Are două zîle că-i cu iel, îi nevasta lui... Şi ieşiţi afară d-aicea, nu vi-i ruşine c-aţi vinit aicea să cereţi bani, nu vi-i ruşine, ieşiţi afară...” Le-o ţîpat afară...

189

Vin la iel... la spital... Cînd vin la iel, iei nu să-ntrebe de iel, că mă, cum te sîmţi sau cum eşti sau ce-i cu tine... Iei o-ntrebat banii... Că are bani la CEC... „Mă cîţi bani ai la CEC... că dacă-i muri, cu ce să te-ngropăm...? Cui laşi banii?” Iel o arătat pă mine, e, iel o arătat că mie... „Da’ casa cui o laşi?...” Iar arată pă mine, ş-arată cu mîna să iasă afară... Zghiară iel, aşe cum nu putea vorbi, să inervează, să iasă afară... Le-o ţîpat afară de la spital... No’, stă o lună de zîle şi vine-acasă... Cînd vine acasă de umblat umbla bine, n-avea bai, numai că nu vorbe... şi cu mîna aia nu biruia să redice... Şi merem la fabrică... Cînd merem la fabrică, are douăşcinci de lei pă CEC... No’ zîc: “Uită-te, pentru banii aiştea o crezut surorile tale că-i muri... le-o scos, şi banii aceia, ş-o lăsat cinci sute dă lei pă CEC...”

Cînd fujea de la spital No’, n-o fo’ bai c-o umblat un an, aproape, şi iară să-mbolnăveşte... Şi îl duc la spital... Ce face? Iel de-acolo fuje acasă, de la “Clujana”... No’ zîc unde să-l mai duc pă omu’ ăsta... Fac acolo de mîncare, fac, asta iera cam pîn iunie, fac de mîncare, fac plăcinte... ş-atunci numa-l văd pă iel că lipseşte din casă... Zîc: „Tu, unde-i bătrînu’...” „Nu-i...” „Unde-i bătrînu’?...” „Nu-i...” Vine cineva... şi ne spune... zîce:

190

„Auziţi aicea nu cunoaşte-ţi p-un om, că nu vorbeşte, şi tăt să tăvăleşte acolo-n fabrica de cărămidă şi nu să poate scula... că nu ştie vorbi...” Da’:... „Sorin, bătrînu-i în cărămidă, chicat jos, meriţi şi aduce-ţî-l...” No’ mere Sorin cu nişte ţîgani di-acolo... şi-l aduce-acasă... plin de praf, murdar... Mă duc ţîp jos hainele di pă iel, îl duc în baie, îl spăl şi îi dau mîncare... No zîc: „Du-te după salvare...” Şi mă duc cu iel la spital... Îl duce sus, la policlinica număru’ doi... Stă două săptămîni... fuje acasă... fuje acasă în şlapi, şi în halat, fuje acasă... Zîc cătră Kati: „Tu-mbracă-te, şi să merem la bătrîn...” Să uită Kati afară... „Mamă...” „Ce-i tu?” „Doară bărbatu-tău vine-acasă...” „Du-te tu, da’ cum să vie-acasă?...” „Da’ du-te vezi tu că-n şlapi şi-n halat vine-acasă...” Vine-n casă rîzînd... „Ce-ai făcut mă, di ce-ai vinit acasă mă şi nu stai să te faci bine, mă?...” „Uh”, ... că iel nu vrea să mai steie... No’ trece asta, trece, iară să-mbolnăveşte... iară-l duc la Recuperări... Îl duc acolo sus la Recuperări... Era iarnă amu’ Csillag, zăpadă mare... No’ zîc ş-acuma, dacă şi de-acolo a fuji, io nu cred... Într-o bună zî, tăt aşe, zîc cătră fete: „Tu, îmbrăcaţi-vă să merem la bătrîn...” Cînd să ies afară, iel vine c-o pălărie-n cap, cu hainele zîdarilor, cu păpucii lor, o luat hainele zîdarilor ş-o vinit acasă...

191

„Mă, di ce-ai fujit?” „’ce doară io nu stau...” O vinit acasă... Nu stătea la spital, Csillag, mai mult de două săptămîni, orice iera... No’, merem la un botez... Cînd merem la un botez, un pic iera frig, ştii, că ploua... Stăm la masă... Iel nu be, iel nu mîncă, nimnic... O femeie tăt îi arăta: că ea are bani, ea-i bine, ea arată bine, are de tăte... îi aduce o haină pă spate... i-o dă pă spate... O ie... Iel nimnic... Iel n-o vrut să mînce, iel n-o vrut să beie-o bere, iel n-o vrut nimnica... „Mîncă, mă...” Făcea că nu-i trebuie... „Bea mă o bere...” Nu i-o trăbuit... Demineaţă merem acasă... Na, cînd merem acasă demineaţă, iel de duminecă demineaţă, pînă luni tăt o durmit... tăt o durmit... Mă duc acasă... „Tu, da’ ăsta n-o mîncat de la lucru?” „N-o mîncat...” Îl întreb: „Mă, di ce nu mînci?” Nu-i trebie... Odată numa-l văd că să scoală din pat, să coată-n oglindă, să chiaptănă, şi rîde şi joacă... – „Tulai Doamne, că omu’ ăsta o-nnebunit...” Îi zic la Sorin: „Sorine...” „Ce-i socră?” „Bătrînu’ o-nnebunit...” „Du-te amu’ soacră, nu vorbi aşe dă iel...” La Sorin îi era tare drag, mult ţîne Sorin la iel, da’ şi iel la Sorin... Şi zîc: „Urmăreşte-l şi să vezi...”

192

Aşe, îl urmăreşte Sorin şi vede... că iel să coate-oglindă, şi rîde, şi joacă... Nu ştia să joace Csillag, nimnic, iel...

Ca un om care o fost niebun No’ amu îmi iera frică să las fata cu iel în casă, pă Claudia, că iera mnicuţă... Îmi iera frică că dă drumu’ la gaz, şi dacă vinim acasă şi-i dăm drumu’... Şi cine ştie ce poa’ să păţască fata, no’, ca un om care o fo’ niebun... Plînjem, mă năcăjem, ştii... că no’, nu ieram liniştită la lucru... Meream la lucru... nu ieram hodinită, că cine ştie ce face iel acasă-’ţălegi? No’, trece, trece, trece, pînă la-ntîi decembrie... N-o vrut să să interneze dacă i s-o stricat capu’... n-o vrut... Pînă la-ntîi decembrie... la-ntîi decembrie noi ieram la lucru, şi io, şi Kati... Zice Kati cătră mine: „Mamă, du-te ia-mi tu banii, că io mă duc acasă, să nu mai stau şi io-n frig, şi tu-n frig... du-te şi ia-mi tu salariul...” Mă duc Csillag, Kati vine-acasă... Cînd vine, buza lui, asta de jos, iera pă barbă... îi curea d-acolo lichidu’ ăla din cap... Kati s-o temut de iel, Kati i-o fo’ frică de iel, Kati o fujit sus la Ica... Viu acasă... „Mamă...” „Ce-i?” „Să vezi bătrînu’ în ce hal îi...” „Ce-i cu iel, tu?” „Să vezi, mamă, cum îi cură lichidu’ ăla din gură”, zîce, “şi buza lui îi jos pă barbă...” „Tulai Doamne...”

193

Viu în casă, no’ mă duc în baie,’l spăl, îl îmbrac, chem salvarea, Csillag... „Ştiţi ce”, zîc...”daţi-mi o cîrpă albă să-l şterg la gură de lichidu’ ăla...” Îi ţineam aşe la gură, ştii... şi chem salvarea şi-l duc la spital, Csillag... No’ din data de-ntîi, pînă-n data de zece o trăit... Deci m-am dus la iel... în fiecare zî meream, o zî io, o zî Kati, o zî io, o zî Kati... Într-o duminecă, ce zîc către Kati: „Tu, Kati, cum îi bătrînu’”, c-o fost ea la iel... ’ce: “Bine-i mamă, n-are nimnica, bătrînu’-i, bine...” Duminecă am făcut nişte plăcinte, am făcut de mîncare, de mîncat n-o mîncat, zece zîle nimnic n-o mîncat, Csilla, nimnic, nimnic, zece zîle... Şi zîc cătră iele: „Tu, io nu mai am răbdare să fac nimnic, io mă duc, io mă duc la bătrînu’...” „Du-te mamă...” Îmi ţîp rochia pă mine, repide, bluza, cojocu’, aviam un cojoc fain, şi mă duc la iel... Cînd mă duc, cum l-o pus Kati în pat, aşa o fost... No’ amu’ io mă năcăjem... Acolo iera un bolund, cu iel în salon... Zic cătră ficioru’ la bolundu’ ăla, zic: „Auzi, aicea-s pocăiţî, nu mă laşi să aduc puţin pocăiţî să să roaje puţin pentru bolnavii ăştia?” „Du-te d-aicea, ’ce cu pocăiţii tăi...” Nu mă lasă... Şi plînjem pă coridor... Şi vine-un om şi zice cătră mine: „Di ce plînji?” Zîc: „Vai, Doamne, uite în ce hal îi bărbatu-mieu şi a muri...” Zice cătră mine: „Auzi aicea, vezi poza aia acolo pă păretele ăla, icoana aia?” Zîc: „O văz...”

194

„Aia io-am pus-o... Mama me-n salonu’ ăsta o fost...”, ’ce, “zece zile trăieşte bărbatu-tău...” „Tulai Doamne, da’ de unde ştie omu’ ăsta că bărbatu-mieu a trăi zece zile?...” zîc io... Şî aşa ş-o fost, Csillag, cînd o-mplinit zece zile, deci m-am dus la iel, s-o dus Kati, m-am dus duminecă la iel... Şi cînd m-am dus duminecă la iel, o-ntreb, îi zic, văd cum îi, îi zic la Sorin dacă mă duc acasă: „Mă Sorine, mîne dimineaţă la şepte, să hii la bătrînu’... să-l barbereşti, că poate, tu, moare bătrînu’ şi moare nebaberit... Să meri la iel...” Zice: “Socră, da’ dacă să mişcă bătrînu’?” Zic: “Ala nu să mai mişcă acu’ pînă-i lumea, ala-n veci... Dacă încă mai trăieşte pînă meri...” No’, mere Sorin, pă şepte-i acolo, îl barbereşte pă bătrînu’, îl spală p-obraz şi ni’ nu s-o mişcat... cum l-am pus io aşa o fost... Zîc la doctoriţa: „Doamna doctor, să-l înschimb, să-i dau pijama...” „Nu...”, zîce “numa’ o bluză de pijama, aicea”, zice, “sus”, zice “că mai are vreo zece-cinşpe minute şi moare...” Zîc: “Doamne, bare omu’ ăsta, curgea apele pă iel..., bare omu’ ăsta nu poate muri pînă nu mă duc după soru-sa?”, am zîs la Sorin… „Du-te socră după ie...” Cînd viu, viu la “Republica”, Kati iera la “Republica”... Şi zîc cătră Kati: „Tu, Kati, uită-te”, zîc, “io mă duc după soru-sa că poate omu’ ăsta nu poate muri pînă nu vine soru-sa lui...” „Du-te..., mamă..., nu meri tu nicări, hai să merem sus la bătrînu’, să văd...” Lasă Kati mătura la “Republica” şi merem sus...

195

Pă cînd m-am dus patu’ iera în schimbat, curat, iel era dus... „Tulai Doamne, tulai Doamne, no’...” ’ce: „Doamnă”, zîce, “iel îi jos la morgă...” „No” zîc, “bine...” Viu acasă... Amu’ Csillag, cinci sute de lei am avut... cînd iel o murit... Amu’ ce să fac, no’... Merim acasă... Cînd merim acasă, Sorin iera acasă... Zîce cătră mine: „Soacră, cum ai ajuns pă scări, bătrînu’ o murit...” Zîce cătră Kati: „Tu, Kati, io-am greşit ceva...” „Ce mă, ce-ai făcut?” „Tu, Kati, io am fost jurat şi io-am jucat cărţi şi am cîştigat...” Zice... “mi-o dat frate-mio banii”, zîce, “şi am cîştigat...” No’ amu’, amu’ ce să fac, Csillag, zîc cătră Kati: „Tu, îmbracă-te şi merem la frate-miu, să cerem bani...” No’ amu’ am luat banii de la Sorin şi în taxiu ne-am îmbrăcat... Acolo ne-am tras ciorapi, acolo am luat capotu’ pă mine... ierea nişte bundele de-ale negre, cu nasturi pînă jos, ieu două, să-mbracă şi Kati, şi io, şi pui batic negru pă cap... Cînd ajung în casă la frate-mio cu taxiu: „Ce-i cu tine, tu?” Zîc: “No’, o murit bătrînu’...” „No’, o murit, Doamne iartă-l”, zîce... Zîc: “Da’ n-am bani...” „Cît îţi trebie?” „Cît poţi să-mi dai, să-mi ajungă de-nmormîntari...” „No’” zice “na, şi du-te, şi fă-ţi năcazu’...” Şi viu-napoi imediat cu taxiul, Csillag, şi mă duc demineaţă şi-l cumpăr sicriu, îi cumpăr tăt ce-mi trebe... Frate-mio vine la mine, frate-mio tri nopţi o stat lîngă noi, pînă l-a-nmormîntat...

196

După ce l-am înmormîntat, am făcut masă... O maşină de carne am luat, carne de miel, am făcut masă după iel... Deci vine frate-mio, îi dau mobila, aia din Mănăştur... o duce-acasă, cu maşina... La şase săptămîni fac masă... Zîce soru-sa cătră mine, ia stătea-n Mănăştur... zîce: „Tu, nu cumpăra nimnic, haida sus... Că fac io după frate-mio tăt...” Cînd mă duc acolo, zîce cătră mine: „Tu, du-te şi ia carne, ia carne şi orez... Că io dau varză...” No’ amu’, am zîs no’, ş-aşe îi bine, că dă ea varză... Şi mă duc, Csillag, şi fac două oale de varză, şi din zece kilograme de fărină am făcut pancove... No’ vin jos, aduce iei cu taxiu’ sarmalele, acolo, la tătă lumea am dat încă cu farfurii cu tăt, no’ mîncat… de două ori am pus la masă... “No’ luaţi şi duceţi acasă cu farfurii cu tăt...” Cînd îi gata, zice cătră mine soru-sa aia mai mare: „Tu, dă-mi şi mie cinci sticle de bere...” Zîc: „Na...” Nepotu-so...: „Dă-mi şi mie cinci...” „Na...” Hailaltă soră... „Dă-mi şi mie cinci...” Amu’ alea-o fost cinşpe... No’ cu ce m-o putut ajuta ei-atuncea?... Zîce cătră mine: „Păi n-avem bani să merem acasă cu maşina...” “Doară ie la cinci sute dă lei... du-te acasă...” Zîc: „Banii care mi-ai dat pentru-nmormîntare la frate-to, ţî-i dau înapoi...” zîc... “Ăştia mi-ai dat, ăsta ţi-i-am dat...” No’ cu ce m-o putut ajuta iei? Cu nimnica, nu?...

197

Cînd a murit Puzi

Atunci cînd o murit bărbatu’ mieu, Puzi, am rămas acolo-n casă, la iei. După ce am rămas acolo la iel, no’, iel o murit... da’ acolo jos o murit, pă Sobarilor iel... o rămas casa acolo... Amu’ io am umblat ca să pui contractu’ mieu, am avut două contracte... am vrut să pui contractu’ ăla di pă Sobarilor pă careva fată, ori pă Kati, ori pă Ica, ca să pot să fac contract pă ăla din Mănăştur, garsonera aia. No’ află aministratora că noi stăm acolo ş-o murit bătrînu’... Mă scoate-afară aministratora... şi dă casa la nepoată-sa... că n-am avut contrat, n-am fost trecută în contratu’ lui, io... Că io aveam contratu’ pă Baieron, acolo pă Sobarilor... Ş-o adus-o pă nepoată-sa acolo... No’, ce-am putut să fac? Nimic, gata... no’... Aicea la ICRAL pă bulivard, o fost di-acord, da’ în Mănăştur doamna ceea nici la Dumnezău n-o vrut. Nici la Dumnezău n-o vrut să-mi facă contract acolo. Pentru că aministratora o făcut deja hîrtiile să facă la nepoată-sa contract pe casa ceia. Numa’ odată o vinit şi m-o scos afară din casă d-acolo... ş-o zîs că s-o-aporobat casa la nepoată-sa la aministratora... No, cînd o murit Puzi, sigur, io n-am avut bani, frate-mio mi-o dat, şi mobila tăt, tăt, tătă ce-o am avut, acolo, tăt o trebuit s-o dau la frate-mio, în datoria ce mi-o dat de mi-am îngropat bărbatu’.

Bagabonţii Noi lucram, trei inşi lucram atunci, un bărbat şi două femei. Pă unde lucram? Pă străduţele alea p-acolo, cum vii de la…, să

198

vii la ăsta, la Tiatru. Pă străduţele alea… şi, în fiecare seară, cînd noi ajungem acolo, la Tiatru, ierau patru băieţi. „Auzi, mă, tu altu’ inelu’ ăla să nu mai iei pă mînă, că nouă ni-i frică să lucrăm cu tine mă, Costică, nouă ni-i frică să lucrăm cu tine, că vin bagabonţii şi ne-atacă bagabonţii şi poate şi să ne bată. Ia inelu’ de la tine... bagabonţii...” „Da’ cum să nu-l port că d-aceea l-am cumpărat...” „Bine, treaba ta, da”...zîc, “nu-i bine...” Aşe că lucram... lucram de noaptea pă cotiţe... Şi cînd am lucrat acolo, lîngă Poştă, stăteam acolo jos şi o vinit doi bagabonţi şi o zîs: „Mă, tu ca măturător porţi aşa inel mare? Adă-l aicea... te batem şi-l luăm de la tine...” „Mă, omeni, mereţi în drumu’ vost şi daţî-mi pace... şi n-aveţi voi nimic cu noi...” Şi atunci o vinit alt om şi ala o spus lor: „Di ce nu le daţi pace la bieţii omenii aştia, c-aiştea-s măturători, şi daţi-le pace să lucre...” Aşea l-o bătut p-ăla, pă săracu’, io-am fujit prin Doja, s-aduc poliţia... Apăi pîn-am adus poliţia unu’ o fujit... unu’ o rămas, pă unu’ l-o prins... Aşea l-o bătut poliţia, ca să-l baje în maşină, şi n-o putut să-l baje... Aşe iera de bătrăgos... Ş-apăi l-o luat şi l-o ţîpat în maşină şi l-o dus... Atunci n-am mai vrut să lucru cu ăla pentru că iel n-o lăsat acasă inelu’ ăla de aur... Ş-am lucrat numai noi, două femei, lucram pă străzile alea... În fiecare seară cînd ajunjeam la Tiatru acolo, vineau ăştia patru băieţi la noi. Şi io-i întrebam: „Mă, aţi făcut ceva?” „Am făcut...” „No, bine...” Într-o seară vine un băiat de la gară, şi-o condus nevasta, nevastă-sa s-o dus în Oradea, avea două luni cu nevastă-sa... Şi amu ce zici, că omu’ s-o băgat la veceu, cînd s-o băgat la

199

veceu, o mărs bagabonţii ăştia şi l-o bătut, şi l-o bătut rău, şi l-o dezbrăcat, o luat tăt, tăt, tăt, inelu’, ceasu’ di pă mîna lui, hainele di pă iel, pantofii din picioarele lui, tăt, tăt, tăt. L-o dezbrăcat... Acolo l-o lăsat în parc... No, noi cînd am vinit, l-am văzut pă om aplecat jos, p-acolo... îşi cota ceasu’, iel, omu’ ăla... Şi zîc io cătră femeia aia cu care lucram: „Tu, tu vezi ceva acolo în parc?” „Unde, tu?” „I-acolo, ni...” „Da’ io mă duc să văd ce face omu’ ăla acolo”, am zîs io... Şi zice: „Tu, nu mere, că cine ştie...” „Mă duc...” Am luat mătura în mînă ş-am plecat acolo la iel. Şi cînd am strigat halo, am strigat io lui, iel aşe s-o spăriet, şi zîce: „Ioi, ioi, ioi...” „Ce faci acolo?” „Îmi caut ceasu’, că aseară m-o bătut nişte omeni, zice tri-patru băieţi m-o bătut şi nu-mi găsesc ceasu’... Da’ mă duc şi mă spînzur acuma io nu pot să mă duc acasă, să mă vadă maică-me, că io ce-am păţit...” „Mă, nu face treburi d-astea, du-te acasă frumos... Ai cheie?” „Am...” „Du-te acasă frumos şi culcă-te şi dimineaţă ai să zici la maică-ta că ce-ai păţit... am zis... Că io mă duc mîine dimineaţă ş-anunţ poliţia...” am zîs io către băiat... „Ioi, doamnă dragă...” „Chiar mă duc...” Am vinit dimineaţă aicea la Poliţie, am vinit la un om c-aşe iera de gras, ş-un cap atîta, no, te-ai speria numai de capu’ lui dacă-l vezi... Şi-i zic: „Uită-te ce să-ntîmplă în fiecare seară-n parc, în capătu’ parcului la veceu...” „Ce să-ntîmplă Ilonka neni ?”

200

„Uite asta, asta, asta...” Zice cătră mine: „Şi cum putem să-i prindem?” „Vă spun io. Viniţi pîn parc fără sunăt de maşină, şi fără lumnină, şi cînd ajungi, îi pui un inel mare pă mînă, am zîs, un ceas şi te faci mortal de beat şi intri în veceu. Da’ cînd fluieră, atent să fii, să nu te lovască, că cînd fluieră, tuspatru s-adună acolo, şi cînd arădică, restu’ dă poliţie să-i prindă. Aşe ş-o fost. Iel o întrat înuntru, ăştia cînd o fluierat, o fluierat să intre în veceu să-l lovască, poliţia din spate i-o prins, i-o pus în maşină. Şi mi-o făcut din cap aşe că iei? Am zîs că da, am făcut şi io din cap că iei. No, după douăzăci de ani, m-am întîlnit cu unu’ dintre iei. Şi io am spus: „Mă, tu ştii cînd umblai în parc şi atăcai omenii?” „Da’ de unde ştii?” „Io lucram, mă, io lucram la măturat, io te-am dat la Goga-n mînă, io te-am dat la poliţie... că mi-o fo’ milă de băiatu’ ăla...” „E... tu ai lucrat acolo?” „Io am lucrat acolo, io te-am dat la poliţie...” „No’ vezi, zice, dumneata ne-ai dat la poliţie...” Da, da, după douăzăci de ani l-am cunoscut că iel o fost acolo cu oamenii ăştia care-i ataca...

Revoluţia Am lucrat zîua, şi lucram la măturat, ş-odată vine o femeie bătrînă, bătrînă. Şi zîc la bătrîna: „Tu, bătrînă, du-te acasă că imediat vine războiu’...” „Da’ tu de unde ştii c-a hi război?” „Bine, bine, vezi tu mintenaş cum te-mpuşcă... no’...” Atuncea zîc cătră alta femeie:

201

„Tu femeie, să vezi tu mintenaş că ce război a hi...” „Du-te amu’ tu Ileană, că tu vorbeşti aşe...” „No’ să vedem...” Ne-o chemat o femeie tînără şi cu bărbatu-so. Stătea acolo, pă Gogălniceanu... ’ce cătă mine: „Auzi tanti, nu cumpăraţi o mobilă?” „Hai s-o vedem...“ Am intrat acolo, am văzut mobila, o fost tare faină mobilă... Şi atuncea io am zîs că mă duc să cumpăr cu frate-mio mobilă de cameră... Şi atuncea no’, am vinit în piaţă... Şi cînd am vinit în piaţă, iera cumnată-mea acolo, nevasta lu’ frate-mio. Şi zîc cătră ea: „Tu, zîc, am găsit o mobilă, hai să merem s-o cumpărăm... haida s-o vedem...” No’ ş-atuncea m-am dus la cumnată-mea şi i-am spus la cumnată-mea... Cumnată-mea ce-o zîs: „Stai că mergem imediat, mai am un pic să vînd” – vindea herean..., “mai am un pic, şi merem acasă...” Odată mă uit afară pă geam, atîtea tancuri, militarii, acolo-n piaţă... „Tulai Doamne, tu femeie, afară-i război, uită-te afară, ce-i afară...” Cînd o văzut: „Ioi, Domne, ioi Domne”, o-nceput să plîngă, că fecioru’ ei e-n armată ş-acuma l-o-npuşcat pă ficioru-so... “Ioi, Doamne, copchilu’ meu e-n armată...” Atuncea io m-am dus acasă, tot plîngînd, pă jos, nici o maşină n-o circulat, muncitorii din fabrici, tăţi o fugit, şi zîc cătră copchii mei: „Ascunde-vi-ţi că-i război, şi ne-mpuşcă...” Da’ dimineaţă o trebuit să merem la lucru... lucru, lucru, o trebuit să vinim la lucru... Unde lucram? În centru, acolo... Cînd am lucrat acolo-n centru, atîtea treburi ce ierau acolo,

202

creieru’ la omeni pă păreţi, sînje, măturam acolo creieru’ ăla, sînjele ăla, io aşe tremuram, zîcem cătră şefu’: „Domnu’ şef, lasă-ne să merem acasă, că io pic aicea jos...” Iel iera membru dă partid, şi n-avea voie atuncea... Atuncea cine-o fost membru de partid l-o-mpuşcat, înţăleji? „Şi haidaţi, merem să bem o cafea şi dup-aceea vă dau drumu’ să mereţi acasă, nu vă hie frică, nu vă hie frică, nu vă hie frică că nu-i nimnica...” Atîtea steaguri ce-o fost, tăte-o fost rupte, tăte-o fost tăiete, aprindea acolo, ardea acolo-n centru, ne ferească Dumnezeu ce iera acolo... No’, în sara aia cînd o fost, în sara aia cînd io am zis că vine războiu’ l-o-mpuşcat pă Ceauşescu, l-o luat afară din avion, că iel o fost plecat c-un avion, l-o tras afară şi pă iel şi pă Ileana, pă nevastă-sa, şi i-o-mpuşcat p-amîndoi... Ş-apăi striga: „Jos cu Ceauşescu, Jos cu tiranu’”, striga omenii... N-apăi ne-am dus acasă, am adus sarmale, prăjituri la militari, de le-am dat acolo lîngă Partid, că mi-o fo’ milă de iei, că iera frig, mai ţuică, care ce-am apucat, le-am dat acolo la militari, că ne-o fo’ milă de iei. No’, ş-apăi dup-aceea o rămas Iliescu, după Iliescu o fost Petre Roman. Păi la Petre Roman cînd o fost, toată lumea zicea: „Iui, ce bărbat frumos îi Petre Roman, iui ce bărbat frumos îi...” Ştii, ţii minte, tătă lumea, femeile, femeile, majoritatea la femei... N-apăi dup-aceea, ni, aieştea, ni care cum o mai apucat... Da’ o mai arestat din iei, mai mulţi, care... Da’ Iliescu o fost cu Ceauşescu cumătru, i-o botezat un copchil... şi cu iel umbla-n pădure, pă tăt locu’, şi cu iel o fost şi iel l-o-mpuşcat, o zîs să-l împuşte mai răpide, să-l termine mai răpide să rămîie iel, Iliescu, să rămîie iel în locu’ lui Ceauşescu...

203

Cînd am cunoscut-o pe Csillag Cînd m-am pensionat, am umblat cu sămînţă un timp, ş-apăi dup-aceea n-am mai vrut să vînd sămînţă, şi m-am dus după hîrtii, am adunat hîrtii. No’, am văzut o grămadă de ziare la doamna Csillag. Şi am bătut în geam, şi am întrebat-o pe doamna Csillag: „Doamnă” – io n-am cunoscut-o... Am întrebat, “doamnă, ce faceţi cu hîrtia aia, nu mi-o daţi mie, ziarele alea?” „Ba da, da’ nu le poţi duce o dată...” Zîc: “Le duc de mai multe ori... “ Am dus o tură, am dus a doua, şi o zîs aşe, că să viu înuntru după ce găt, să viu la doamna Csillag în casă. Am intrat în casă... Cînd am intrat în casă o zîs că-mi face cafea... Am zîs: „Mulţumesc, nu beau...” „Să mănînci ceva...” „Mulţumesc, nu mănînc...” „Auzi, dumneata ştii ţigăneşte?” „Da...” „Da’ ai vrea să mă-nveţi ţigăneşte?” „Sigur că da... cum să nu te-nvăţ... da’ aia nu-i greu...” „Şi cînd poţi să vii?” Zîc: „Cînd vrei dumneata...” Iera gravidă cu fetiţa... doamna Csillag... Zîc: „Cînd vrei...” Zice: „Vii de douao ori pe săptămînă... de două ori pe săpămînă...” Şi zic: „Da’ ce zi?”

204

O zîs aşe: „Vii vinerea şi marţea...” Zîc: „Bine, viu...” Ş-am vinit... Am vinit la doamna Csillag... o dată… ş-am învăţat-o pă doamna Csillag ţigăneşte... O dată mă-ntreabă domnu’ Peter... că: „Învaţă doamna Csillag?” Am zîs: „Da, merge, învaţă... dacă nu” zic, am zîs io, “ieste băţ... că şi dumneaiei o fo’ profesoră ş-o-nvăţat copiii, şi dumneaiei o avut băţ pentru copii...”

Cînd a născut Csillag Şi odată, la luminaţie... e luminaţie... şi mă duc acolo... Şi cînd mă duc acolo, iera nişte flori pă masă şi o scrisoare, o hîrtie... Acolo un bileţel... Amu’ dacă io nu ştiu ceti, io am ieşit afară-n drum, să dau să vadă că ce scrie acolo... Deci pă cine-am întrebat, tăţi o zîs că nu ştie ungureşte, că-i ungureşte scris... Atuncea m-am gîndit altfel... şi, no’ lasă că întreb ungureşte... şi o vinit un băiat ş-am întrebat ungureşte. Zic: „Te rog frumos să-mi spui, ce scrie aicea?” Ş-atuncea zice băiatu’ ăla: „Szülést várunk...”114

„Cum poate să fie szülés115, cînd dumneaei încă n-o avut nouă luni, numa opt luni”, zic…

114 M.: Aşteptăm naşterea. 115 M.: naştere

205

No’ amu am aşteptat să vie acasă, cînd m-am dus acolo n-am intrat în casă... Iera maică-sa acolo, a lui Csillag, şi-mi arăta pă geam că ce fetiţă are... no’, o fo’ faină, numa’ n-am intrat în casă pînă n-o avut cam tri săptămîni doamna Csillag, cînd am intrat în casă la dînsa... şi am învăţat-o, am învăţat-o mai departe... ţigăneşte... dar acuma ştie, că mai mult vorbim ţigăneşte decît ungureşte... şi ştie bine, no’... ş-apăi, aşe, mai departe... Ş-apăi o vinit doi băieţi acolo... şi m-o-ntrebat băieţii că vreau să-i învăţ şi pă iei ţigăneşte? Şi am zîs că da... unu’ îi Viorel, şi unu’ Lóránd îl cheamă... da’ acolo m-am întîlnit cu iei la doamna Csillag... Ş-apăi i-am învăţat şi pă iei ţigăneşte, şi-i învăţ, mai departe... să-nveţe şi iei, da’ acuma de un timp nu prea-nvăţăm, că n-avem timp, că lucră mult...

Facem un tiatru Am venit aicea ş-o zîs odată cătră mine doamna Csillag că să mergem la o filmare... Mergem, mergem la filmare... ce-am ştiut io că unde-i, sau ce-am ştiut io că ce va ieşi de-aici? Mergem la filmare. Cînd mă duc la filmare îmi dă doamna Csillag o rochie lungă, încă una păstă ie, o trăjeam după mine... şi merem p-un deal, da’ departe ne-am dus... merem p-un deal ’nalt, ‘nalt, ‘nalt, că numa aşe, de-abia m-am suit acolo sus pă dealu’ ăla... Că io ce-am gîndit? Că mă duc o dată, şi trec şi viu înapoi... Da’ nu o fost aşe... că ne-am dus de mai multe ori pînă ce m-o filmat, m-am despletit de păr pînă ce m-o filmat... No’, am vinit acasă, după o perioadă..., zîce către mine doamna Csillag:

206

„Facem un tiatru, Ilonka neni?...” „Facem, facem...” Nici atuncia nu ştiam io că ce va ieşi d-acolo... “Facem...” No’ merem, prima dată am făcut aicea-n Cluj, am făcut în sinagoga, am făcut, o dată sau de două ori, nu, nu, am uitat... am făcut aicea... Deci aveam io verşul mieu ce-l zicem, ţigăneşte, io ţigăneşte vorbeam... şi cînd zîc acolo... “Io am visat un vis”…

“Io am visat un vis... Ce am visat io?

Am visat io că io mă plimbam p-un Corzo Ce-am văzut io acolo? În capătu’ acolo?

Eci, bunica me, vindea prăjituri, într-un chioşc... No’, mă plimbam p-o sfoară subţire, subţire,

Da’ mi-era frică deja că io cad... Da’ di ce mi-era frică?

Că tăţi prietinii miei, care i-am avut, ierau acolo, aceia care-o murit, ierau jos...

Şi mi-era frică că cad pă iei... Şi văd într-un colţ, văd un rîu mare, mare, mare, mare,

Deci ce era acolo? O rotă...

Şi jumătate iera-n apă, jumătate iera-n afară... Să-nvrîte rota aia...

Cine iera în roata aia? Tăt niamu’ mieu ce o murit... Tăt neamu’ mieu iera-n rota

ceea... Da’ ce rotă o fost aia? Iera roata dracului!

O fost roata aia, într-aceea iera niamu’ mieu... “ Ni-am dus în Bistriţa... ne-am dus cu Csillag, ne-am dus acolo cu Csillag, cu Radu, cu tiatru... O fost foarte bine, o fost

207

frumos... Ne-am culcat la hotel, ni-o primit atîta lume-o fost, noi am cîştigat, noi am fost primii... echipa noastră, noi... Cînd am ieşit afară... tăţi ţiganii, tăţi după mine... „Bătrînă, tu ai fost acolo, tu ai făcut filmu’ ăsta?” „Io...” Noi ne-am dus în oraş, pîn’ parc, am umblat peste tăt, mă trăjea jos ominii... „Bătrînă, tu ai fost?” „Io...” „Foarte bine-o fost... ioi ce frumos ai răspuns, ţigăneşte ai răspuns...” „Da, ţigăneşte, doară am avut pesa ţigănească, sigur că da...” „Ioi, ce bine, ce fain o fost, ce fain ai răspuns...” No’, am stat acolo două zile... ... cînd m-am dus cu tiatru’ acolo noi ni-am băgat prima dată la hotel ne-am băgat, ni-am pus lucrurile noastre tăte acolo, io aveam camera cu doamna Csillag, am avut camera... cu ia mă culcam într-o cameră... Şi am făcut sîmbătă seara, am făcut în sala mică tiatru’... deci io ţigăneşte, io ţigăneşte am vorbit... No’ ierau nişte copii de ţîgani... aceia au vinit înuntru... acolo, să asculte acolo-n tiatru... ei au auzit că io ţigăneşte vorbiesc... Cînd am ieşit afară, tăţi copiii după mine: „Bătrînă, dumneata ai fost?” „Dumneata ai fost?” „Io...” „Dumneata ai fost?” „Io...” „Tulai, ce fain ai vorbit... şi ce fain ai fost îmbrăcată...” No’, ne-am dus înapoi la hotel, acolo am mîncat la restaorant, am mîncat, ne-am dus demineaţă în oraş... Ne-am dus în oraş, ş-am umblat prin tăt oraşu’ am umblat cu doamna Csillag am umblat pîn’ tăt oraşu’ ne-am dus la pizza... ne-am plimbat în

208

piaţă... în mijlocu’ de piaţă ierau nişte ţîgani... tăt după mine-o vinit ţiganii... „Bătrînă, eşti artistă?” „Da...” „Tu ai vorbit aşa frumos ţigăneşte?” „Zic io, io dară...” „Da’ de unde-ai învăţat?” Zic: „Doamna Csillag.... cu doamna Csillag am învăţat...” „Vai, ce fain, vai ce bine, ce ne-o plăcut la fiecare...” Ieream la hotel, m-am dus şi-am umblat prin oraş... cu doamna Csillag, pizza prin oraş, tăt... ne-am dus în parc... Cînd ne-am dus în parc, ierau tăţi băieţii aieştea ai noştri, cu cine ne-am dus... acolo ne-o filmat... ne-o filmat acolo... iera un băiat... şi io am zis cătră iel – da’ iel n-are păr pă cap... – şi zîc cătră iel: „Mă, fă-ţi păru’ din ochi...”, atîta o rîs doamna Csillag şi toţi băieţii, că io ce am zis cătră iel... c-am zîs... Şi aşa ne-o filmat, aşa am zîs cătră iel, şi aşa am fost filmată, „fă-ţi păru’ din ochi...” şi mi-o plăcut tare mult... De-acolo, am vinit acasă, după aceea ne-am dus în Tîrgu-Mureş... ne-am dus acolo... No’ ş-acolo o fost tare fain, le-o plăcut la tăţi... Am făcut într-o sară am făcut la Sala Mică, a doua sară iară am făcut în Sala Mare. D-apăi atîta lume o fost, şi noi am cîştigat, noi am cîştigat, echipa noastră... o cîştigat, că io am fost rolu’ principal... eci în Tîrgu-Mureş... Ne-am dus cu maşina la Tîrgu-Mureş... no, acolo, cînd am ajuns la Tîrgu-Mureş, doamna Csillag iera înuntru, pă cînd am ajuns io la uşe... n-o vrut să mă lase înuntru, că ce caut io acolo... că m-o văzut ţîgancă... ce caut io acolo... Zic:

209

„Lasă-mă doamnă că-s artistă... aicea”, zic “doară io aicea vin că aicea jucăm...” „Nu-i adevărat...” Zic: „Doamnă, ieşi afară, uită-te la uşe... Cine-i afişat acolo, cine-i acolo, nu io?” „Nu, nu...” Zic: „Auzi, lasă-mă-n pace, nu mă inerva, şi lasă-mă să intru...” „Nu se poate...” O vinit doamna Csillag, m-o luat şi m-o dus înuntru... Cînd m-o dus înuntru... no’ am făcut acolo, le-o plăcut, tare, io am vorbit ţigăneşte, io am vorbit ţigăneşte, no’ la tătă lumea le-o plăcut... Înaintea noastră o mai făcut cineva şi nu le-o plăcut aşa ca cum le-o plăcut de noi... Nu le-o plăcut că iera o femeie care făce şi nu le-o plăcut... da’ de noi, noi am cîştigat, noi am fost primii, noi am cîştigat primu’ ntîi şi acolo... Şi le-o plăcut... Ieram la hotel, acolo o fost domnu’ Péter, bărbatu’ lu’ doamna Csillag, şi acolo ieram, iei iera în două camere, ieu ieram imediat după iei în alta cameră sîngură, sîngură am fost... Io acolo am rămas, pă doamna Csillag o vinit acasă, o vinit acasă, da’ io am rămas acolo cu tineretu’ cu tăţi aieştea a miei. Şi, la hotel, amu’ ăştia s-o culcat acolo unde-am jucat tiatru’ la sala ceie... Numai io sîngură am durmit acolo... în hotel... io am vorbit ungureşte, la masă cînd ne-am dus jos la restaorant de-am mîncat, şi-am vorbit cu femeile ungureşte... dară că le-o plăcut... dară că le-o plăcut că io am vorbit ungureşte, da’ şi am fost servită aşe ca lumea... pă mine m-o servit aşe ca lumea c-am vorbit ungureşte ş-acolo ne-o plăcut... pentru tăţi o fo’ fain ş-o fo’ bine...

210

Mîine dimineaţa merem în Elveţia „Mîne dimineaţă merem în Elveţia...” „Mergem...” , io-s de-acord la orice... Cînd zice merem, merem... unde merem? Acolo merem... acolo merem... io mă duc... No’ zice: „Merem în Elveţia... mîine dimineaţă la cinci Ilonka Neni, să fii aici...” „Bine,” am vinit... Cînd am vinit aicea no, am aşteptat, o vinit tăţi, Csillag atîta mi-o tîrguit, atîta mîncare, atîtea treburi, pînă şi la suc, şi la biscuiţi... tăte cele mi-o tîrguit, tăte cele mi-o tîrguit, o plasă mare, mare, mare... ca să duc cu mine să mînc pă drum şi să am şi io ca ăştialalţi... Mi-o dat bani dă drum şi ne-am dus... Cînd ne-am dus în Elveţia, no tăţi, cînd am ajuns acolo în Ungaria, tăţi, pă tăte fetele şi băieţii le-o coborît din maşină, şi pă şoferiu să vadă că ce au la iei, pă mine nu, pă mine nu m-o coborît. Mie mi-o zis aşe: „Stai acolo mamo, dumneata stai acolo în maşină, dumneata nu coborî. Unde mergi dumneata?” „Zic, mă duc să fac teatru...” „Dumneata să faci teatru?...” „Da, poftiţi aicea hîrtia...” „Foarte frumos, stai acolo în maşină, nu coborî jos”, nu m-o lăsat... Pă restu’ pă tăţi i-o pus de-a rîndu’ şi i-a controlat să vadă dacă nu ducem ceva... În maşină nici nu ne-o controlat dacă o văzut că suntem artişti, mergem cu tiatru’, nu ne-o controlat nimeni... Pîn-o dată ne-am dus aşa p-o marjine de părău, an stat acolo... stăteam şi mă uitam, no’... şi cu şoferiu’ am umblat peste tăt, ne-am dus sus acolo, pă statuia aia, în beserică, peste tăt am umblat cu şoferiu’. Radu s-o dus în treaba lui, el ştie că iel

211

acolo o lucrat, iel cunoaşte tăt... O fo’ bine, m-am dus cu şoferiu’, am umblat peste tăt… …şi odată am stat acolo jos, aşe, pă lîngă o iarbă verdie, lîngă-un părău... Şi mă uitam acolo, aşteptam să vie fetele să mnerjem la hotel... şi vine-un cîine mare la spatele mieu, da’ io cîn’ m-am întors am văzut cîinele ăla... aşe m-am spăriet di iel... amu io ca ş-aicea cuşti, cuşti, cuşti sunt ţîp cîinele... O vinit doamna ş-o rîs... şi mi-o răspuns aşe... Radu ştia să vorbească acolo cu iei. Şi mi-o răspuns că să nu-mi hie frică, că cîinii aceia nu latră, şi nici nu muşcă... cîinii lor... Oricum, mi-o fo’ frică cînd l-am văzut, aşe un cîine mare... sigur că da... Păi cum sa nu-mi fie frică cînd am văzut un cîine aşe mare... mi-o fo’ frică dară... Apăi am zis la fete că ce-am păţit cu cîinele ala... ş-o zis să nu mai mergi nicări sîngură... No’, ş-o fost foarte bine... cu şoferiu’ mi-am tîrguit tăt ce mi-o trebuit de-acolo... din Elveţia... Cînd am ajuns acolo-n Elveţia, dară că io n-am ştiut m-o-ntrebat: „Rumani?” „Romani”, io-am zîs că „Romani dară”, da’ ce-am ştiut io că ce zice acolo... Io am crezut că mă-ntreabă că io-s ţigancă? Da’ el o-ntrebat că din România suntem? Io am zis că da, Rumani, Romani... No’, bine, noi ne-am dus la hotel... Ne-am dus acolo sus la hotel, o fost foarte frumos... sara am făcut tiatru, la tătă lumea i-o plăcut... Cum o fost, noi am cîştigat de-acolo şi ne-o trimăs, că noi am fost primii, şi le-o plăcut... No’, la hotel, d-iacolo ne-am dus în oraş, dimineaţă ne-am dus în oraş, m-am dus cu şoferu’ ... M-am dus, am umblat tot oraşu’ ne-am dus acolo sus p-o statuie mare, la o biserică ne-am băgat... No’, peste tăt am umblat cu şoferiu... cînd să tîrguim...

212

Cînd am vinit înapoi... n-am apucat să tîrguiesc... amu io aveam nişte bani, îmi schimba ei banii, da-aveam nişte bani elveţieni... amu ei ziceau că aicea nu să poate schimba banii, aicea în Cluj... „No’, zic cătră şoferiu, no hai să tîrguim...” Şoferiu mi-o tîrguit macaroane, zahăr, olei, cafea, no’, cît o ajuns banii aceia, tăt mi-o tîrguit şoferiu... no’ amu cînd am vinit acasă, o rîs fetele mele de mine... o zîs: „Tu, mamă...” „Ce-i tu?” „Păi, tu, numai din Elveţia ai ştiut să iei zahăr şi olei şi cafea... De ce, aicea la noi n-o fost?” „Tu, ce făceam cu banii aceia, tu, că aicea nu să poate schimba banii aceia elveţieni...” Zice: „Vai, mamă, mamă, că te-ai dus în Elveţia să cumperi macaroane... „ Apăi tot aşa zic copchii cătră mine: „Mamă, te mai duci în Elveţia să iei macaroane...” No’...

Ne-am dus la ruşi Ne-am dus la ruşi... Cînd ne-am dus la ruşi, ş-acolo... Numa’ o luat paşapoartele, s-o uitat, o văzut poza, o dat hîrtia pă unde merem imediat ne-o dat drumu’ ... Ne-am dus... n-am stat... ne-o dat paşapoartele înapoi ş-am plecat... ... acolo o fost tare rea mîncarea... Io zic aşea cum îi... acolo în Elveţia o fo’ bună mîncarea că ne-o servit bine, d-apăi în Rusia numa’ ni-o dat nişte carne, ziceai că sînjele-o proşcat din ie... amu’ io n-am mîncat... că nu mi-o plăcut... nici un fel de mîncare nu mi-o plăcut di-acolo, dacă n-am avut... ni-am luat şi ni-am cumpărat să mîncăm acolo, tăţi, la hotel, cînd ne-am

213

dus sus la hotel... Acolo am mîncat cu fetele, cu băieţîi, cu tăţi m-am înţăles foarte bine, şi mă-nţăleg şi-n ziua de astăzi cu copiii ăştia... Apăi ne-am dus la lacu’ ăla mare...o grămadă de poză o făcut acolo... la lacu’ ăla mare... şi aşe departe-o fost, atîta ne-am dus, de amu’ am crezut că şi să ne-ntoarcem înapoi că nu-l găsim niciodată, aşe departe-o fost, tu, Csillag. Şi ne-o făcut o grămadă de poze... Cînd m-a dus, m-a dus pînă-n Ungaria, m-am dus cu maşina. Din Ungaria am luat avionu’... Dacă n-am fost niciodată, sigur că io n-am ştiut... era un bărbat lîngă mine... nu l-am cunoscut, nu ştiu că cine-o fost... Şi io l-am rugat că să mă leage cu centura... şi m-o legat... dacă am vorbit ungureşte cu iel, m-o înţăles... şi după ce m-o legat cu centura m-o-ntrebat: „Că io n-am zburat niciodată...?” Am zis: „Io n-am zburat niciodată, unde să zbor...” zic... “dacă n-am umblat...” Ce-am umblat, pînă în Turda, în Mera, în Gherla? În altă parte nu m-am dus nicăriri, asta a fost numa’... mărsu’ mieu... Am umblat aşe în străinătate? Am umblat aşe departe... N-am umblat niciodată... pînă acuma. Acuma la anii mei, la şeptezeci de ani m-am dus în străinătate să văd şi io lumea? Îmi pare bine, nu ştiu unde ne-om mai duce...

De la tinereţe pînă la bătrîneţe Februarie 2001…

214

Peste cît am trecut eu de la tinereţe pînă la bătrîneţe… Am muncit toata viaţa mea ca să am din ce să-mi întreţin famelia. Pot să spun că singură mi-am crescut ăştia şase copii ce-i am. Îs mamă de şase copii. Am crezut că or creşte copiii ăştia, şi o să-mi fie mai uşor, dar nu, că încă mi-e şi mai greu. Că totuşi eu trebuie ca să mă gîndesc încă şi acuma di ce le trebe. Da pînă cînd va fi asta, cît trăiesc eu, tăt necăjită am să fiu, tătă viaţa mea? Am început în februarie, am terminat în luna februarie, în luna ţiganilor. Am crezut, ca să fie bine, ca să fie şi luna noastră ceva, dacă e luna ţiganilor, să aibe şi ţiganii drept la ceva, măcar la luna asta!

215

A FIATALSÁGOMBÓL EGÉSZEN AZ ÖREGSÉGEMRE

Február a cigányok hónapja. Azért, amiért ez a hónap kisebb. Na. Mert csak harmincból van, nem harminckettő… S akkor aztán úgy nevezték, hogy cigányoknak a hónapja a február. „Şie iarna cît de rece, făuraşi să trece.”116 Mindig attól félnek, a februártól. Mert fúj a szél, hideg van. Februártól féltek…

116 Román.: Lehet a tél bármilyen hideg, a február eltelik.

216

217

Csak egyszer hallottam, hogy horkol, s kész volt anyám Édesapám fiatal volt, mikor megnősült. Persze. Elvette édesanyámat, és voltunk négy gyermek. Volt négy gyermek. Na aztán, miután lett a négy gyermek, édesanyám járt a cséplőgépnél s az a traktoros, az részeg volt. A sofőr nagyon részeg volt. Nagyon részeg volt a sofőr, s elmentek Mérából Nádasra. S feldőlt a traktor. Egy nagy gödörbe estek belé. Édesanyám leesett. S akkor az a csúszó deszka anyámra esett. S mind mondta anyám, hogy fáj a háta, fáj mindene. Akkor nem volt úgy mind most, hogy fáj valamilye, azonnal szaladunk az orvoshoz. Nem ment apám anyámmal. Volt a faluba egy orvosnő, az csak így ne…

218

S akkor egyszer anyám mondta apámnak: „Te, Marci, gyere, menjünk Drágba, menjünk anyámhoz! Hogy mert én nagyon beteg vagyok, és menjek oda anyámhoz! ” „Menjünk. ” Betette a szekérbe apám, s minket is, a két leányt, éngem és a másik leányt. S elvitt minket Drágba. Anyám, na, beteg lett ott nagyon, vagy két hétig fekszett anyám, s egyszer azt mondja apámnak: „Te, Marci, gyere, menjünk ki a kertbe. ” „Menjünk. ” Kivitte a kertbe, én voltam mellette, anyám mellett, s akkor azt mondta apámnak, azt mondja: „Na, engedjed, hogy feküdjek így az ölödre, a lábodra, így az ölödbe, hogy feküdjek le!” „Feküdjél. ” „Na, takard be a szememet…” Én ott voltam anyám mellett. Csak egyszer hallottam, hogy horkol, s kész volt anyám. Meg volt halva. S akkor kiáltotta nagyanyámat: „Mamă. mamă, hai repede, că a murit Catiţa!”117

Kijött s szaladt nagyanyám. Mindjárt felvették, bévitték, s ott temették el.

Az öreg menhelybe akart tenni, mind a négy gyermeket Akkor mit akart az öreg, anyámnak az apja, hogy minket a menhelybe tegyen, mind a négy gyermeket. Édesapám, mikor kitudta, jöttek utánunk, hogy vigyenek minket a menhelybe, apám azt mondta:

117 Román: Anyám, anyám, gyere gyorsan, mert meghalt Katica!”

219

„Idehallgass, apám! Te tedd a te gyermekeidet! Neked is négy van, de az enyémeket nem!” „Te Marci, te vagy fiatal, vigyázz! Mit csinálsz te négy gyermekkel?” „Amíg a jóisten megsegít! Van anyám, s anyám ügyel rájuk. Ügyel rájuk, a gyermekeimre!” S akkor feltett minket a szekére édesapám és hazahozott Mérába. És volt ez a testvérem, ez mind játszott velem. Fogta a gyöngyömet. Azt mondtam: „Apám, ez ki?” „Testvéred. Vigyázz, ez is testvéred.” „Hát én nem ismerem.” „Nem ismered, de fogod!”–, na. „Apám, hát ki az a cigány, nekem mind fogja a gyöngyömet ez a cigány! Nem ismerem!” „Nem cigány, mert a testvéred!” „De én nem ismerem, nem tudom, hogy ő mit mond cigányul.” Azt mondja apám: „Hagyd el, megtanulsz te is cigányul! Hogy beszélsz?” Na, aztán hazahoztak, s ott voltunk Mérába. Rá két hét múlva, akkor hoztak minket Mérába. Olyan kövér voltam, hogy alig jártam. Olyan kövér voltam. Így állt a szemem, mind kínainak mondtak engem, olyan kövér voltam. Na osztán, azután jöttek, hogy vigyenek minket a menhelybe. Mind a négy gyermeket. Akkor apám kérdezte őket, a szfáttól. „Mit keresnek?” „Marci, jöttünk, hogy a négy gyermeket vigyük a menhelybe.” „Az enyémet nem! Hát ki csinálta a papírokat?” „Apósod.” „Vigye az övét! Neki is úgy négy gyermeke van, vigye az övét a menhelybe, de az enyémet nem!”

220

„Marci, fiatal vagy, gondold meg, hogy mit csinálsz négy gyermekkel!” „Van anyám, s anyám fog ügyelni a gyermekemre. Mind a négyre. Neveli anyám! Amíg él anyám, addig én boldog vagyok!” Mentek falura, ide-oda. Akkor elment, és megnősült. Elvette azt az asszonyt, egy mérai asszonyt vett el. Na, az nem ügyelt ránk. Nem adott nekünk még enni sem! Jött haza apám faluról s kérdezett éngem: „Gyere ide apámhoz! Ni apám, ad nektek ez az asszony enni?” „Nem ad nekünk. Egész nap nem ad semmit nekünk enni! S nem is beszél, nem is ügyel ránk! Csak nagyanyám!” „Igen? Na, szedd össze a batyudat és menj el magadnak! Menj el és hagyd itt a gyermekemet, mert anyám ügyel rájuk!”

Bejöttek a németek Na, bejöttek a németek s a magyarok. Mentünk ki az állomásra. Azt mondták, bejöttek a magyarok. Na, menjünk ki, hogy lássuk milyen emberek, mi van ott az állomásnál. Az egész cigánysor odaszaladt! A faluból mind odaszaladtak. Én is mentem, mint gyermek. Na, megyek oda, mikor oda megyek, látom azt a nagy képet. Néztem azt a képet. Az a kép reám nézett. Én azt mondtam, hogy reám néz. Amekkora az ajtó volt, olyan nagy kép volt. Horthy Miklós volt. Ahogy így szembe vele mentem, én féltem. Gondoltam, hogy rám néz. Szaladok haza mind sírva apámhoz: „Apám, apám!” „Mi az, te?” „Jaj, apám, volt egy nagy-nagy ember. Amekkora az ajtó az állomásnak, olyan nagy! S mind utánam nézett!” „Te, hát olyan a kép, nézzél másikat, nem olyan a …”

221

„Nem, apám. Amere mentem, mind utánam nézett! Mind utánam! De vajon miért nézett utánam? Mit akart? Én többet az állomásnál nem megyek!” Akkor édesapám…, volt egy fiútestvére. Vele édesapám beállt oda a csordához... Jött a bátyám. Azt kérdezte tőlem a bátyám, én kinn voltam: „Te, Ilonka mit ettél ma?” „Húst.” „Hát kenyér van?” „Nincs.” „S mivel etted meg a húst?” „Üresen. Üresen ettem meg.” „Na nesze, itt van kenyér.” Hozott nekem mindig egy fél kenyeret. „Na, itt van kenyér, szalonna, menj be s egyél. Húst egyél kenyérrel.” Mondom: „Jó, bátyám.” Na, akkor amikor bejöttek, mentünk…, kimentem az erdőre. Ott találtam ezeket a cserkészeket. Na, aztán mentem ki, mindjárt oda letettek köztük. „Na, gyere, ülj le, és egyél!” Aztán szappant, csokoládét, ezt, azt, mindent adtak nekem. Úgy szerettek engem azok a leányok, fésültek engemet, mert nagy hajam volt. Azt mondták nekem, hogy mint a kínaiak, olyan vagyok. Fésültek engem, na, úgy kedveltek, mindent adtak nekem. Aztán mondta apám: „Te leány, ne menjél többet, elvisznek téged!” „Apám, nem visznek el, mert nincs, miért vigyenek el.” „Jó, jó. Egy jó nap elvisznek tégedet. Aztán mind kereshetlek, hogy hol vagy. Elvisznek téged.” „Nem visznek el, mert szeretnek.”

222

„Azért, amiért szeretnek, azért fognak elvinni tégedet.” Na… Na, most már bejöttek a németek, bejöttek a németek s a magyarok. A németek a magyarokkal voltak. Nagyon rosszak voltak. A németek csúfolkodtak az asszonyokkal, mikor először jöttek, tudod? És azután odajöttek hozzánk, nagyon jóba voltunk velük. Jöttek nálunk, apámmal diskuráltak, a családdal, anyámmal, mind az egészekkel. Nagyon jóba voltunk. Hoztak csokoládékat, ezt – azt, nekünk a gyermekeknek. Hát kicsik voltunk. S egyeztünk jól. S akkor felírtak minket, hogy vigyenek el minket, mint a zsidókat. Már fel voltunk írva. A cigányok. Mi, az egész cigányok. Szerencsénkre, hogy bejöttek az oroszok. Három vagy négy nap alatt bejöttek az oroszok. S akkor nem vittek el. Románok és oroszok is voltak. Nem vittek el minket, de nagyon rosszak voltak. Azt mondja nekem a testvérem, menjünk a malomnál. Viszünk valami búzát. Hát azok a drótok, villanydrótok, tudod, ahogy… „bsss”, így csinált. Én azt mondtam: „Leesnek azok a drótok reánk!” –, mondom. „Te, János, mi az te? Látod, hallod azok a drótok leesnek! Ránk esik és meghalunk!” „Ne félj, mert az nem esik, mert villanydrót, te!” „Jaj, én nem megyek át, mert én félek, hogy az a drót reánk esik!” „Ne félj, ne légy olyan buta! Hát én nem tudom mi van veled, mert te úgy félsz mindentől!” Olyan voltam én, nem tudtam én. Na… Na, aztán voltak azok a magyarok. Csendőrök. Csendőrök voltak, azok a tollusok. Volt az a nagy tollu a sapkájukban. Rossz emberek voltak. Nagyon rosszak. Nagyon rossz emberek voltak a magyarok, a magyar csendőrök. Rosszak

223

voltak. Nem lehetett megélni sehogy sem. Édesapámnak volt lova, szekere. Ment szegény a falukra. Járt falun edényekkel, dinnyével, mindennel. Mentek ki falura anyámmal. Ha egy marék lisztet megkapott valakitől, adott árút, vitt dinnyéket, edényeket, megfogták a magyar csendőrök, be, eldobták. De nem tudtak hozni haza semmit, mert amikor megfogták a magyar csendőrök, dobták le, dobtak el tőle mindent. Nem engedték, hogy hozzák. Muszáj volt, hogy beálljon a bivalyoknál apám, mert más kereset nem lehetett, csak ez. Hogy abból keressen nekünk. Hát gyermekek voltunk, volt négy gyermek, s muszáj volt, na. Na, nem tudott apám élni sehogy se, amíg nem jöttek be az oroszok. Amikor bejöttek az oroszok, akkor apám már elment mindenfelé a falura anyámmal.

Édesapámmal voltam a bivalyoknál, mint egy fiú Édesapámmal voltam a bivalyoknál, a csordánál voltam. A fiúk leventék voltak. S én kellett menjek apámmal a csordánál. Nem volt kivel őrizze a csordát apám. De éjjel egy órakor mentem haza. Postárul mentem Mérába. De én nem féltem. Az erdőn mentem végig, fütyölve, énekelve. Én csak a kutyáktól féltem. De mástól semmitől. Nem féltem soha, hogy menjek, amíg hazajöttek a fiúk a leventéről. Leventék voltak. Mind a két fiútestvérem. Ott kelletett legyek apámmal. Mint egy fiú. Mint egy fiú! Ahol a csordánál voltunk, ott egy cigány bedobta magát a kútba. Na. És mindig, mikor apám elment, hogy a bivalyok elmentek, apám ment, hogy keresse a bivalyokat. S akkor én…, az én bátyám…, én voltam ezen a felén, s bátyám a másik felén… Egy árkon túl. S kiáltotta a bátyám nekem: „Ilonka?”

224

„Tessék bátyám!” „Félsz?” „Nem félek!” De féltem: „Nem félek.” De féltem. Mindig, mint hogyha láttam volna, hogy az az ember jön ki a kútból. Máskülönben nem féltem, csak attól, hogy mindig mikor ara mentem a kút felé, mindig benéztem, hogy nem látom ott azt a cigányt? A kútban. De nem volt soha ott. Soha nem volt ott, csak képzeltem. Tudod? Aztán mindig mondta a bátyám: „Félsz, Ilonka?” „Nem félek, bátyám.” De féltem. Na, aztán apám mindig mondta nekem: „Leány, vigyázz, nehogy elaludjál, hogy a bivalyok menjenek fel a réten!” „Nem, nem apám, nem alszok.” A bátyám kiáltotta: „Ilonka, alszol?” „Nem bátyám, nem alszok.” „Vigyázz! Ne félj fiam, mert itt vagyok én. Ne félj.” „Nem is félek.” De én féltem. Még a féltségtől sem aludtam. De máskülönben én nem féltem. Én nem féltem, máskülönben én nem féltem, csak ott mindig attól a kúttól. Mindig gondoltam, hogy avel kode mulo avri?118 Nem jön ki onnan az a cigány, abból a kútból? De nem volt ott. Csak na, mégis az ember valamire, amire rágondol, aztán az mind a fejébe van. Tudod? Na. Jött apám reggel felé vissza: „Na, fiam, nem mentek a marhák az erdőbe?”

118 Roma: Nem jön ki az a halott?

225

„Nem apám. Nézd meg, itt vannak az egészen, én nem aludtam.” „Hát jól tetted.” Aztán egyszer-egyszer kívánkoztam, hogy menjek haza. Aztán: „Apám, nem engeded, hogy menjek haza?” „De igen. Engedlek, menjél.” Tizenegy órakor, miután elment apám a szállásra a bivalyokkal, akkor mentem haza. Fütyölve, énekelve, az erdőn végig. „Te leányka, nem félsz?” „Nem félek én, csak a kutyáktól félek, apám! Senkitől a világon én nem félek!”

Láttam a halott Gyurka bátyámat, egy dróton sétált Én kiültem egy olyan kicsi hegyen. Az én bátyámnak a fia volt lenn, s én fenn. Na, és mindenki mondta, hogy jön haza, jön haza, jön haza. Az unokatestvérem. Én nem hittem el. Én nem tudtam elhinni ezt a dolgot, hogy ők talán jönnek haza. Elment az erdőre a bátyám. Elment az erdőre, és hozott egy tere fát. Amikor hazajött ivott vizet. S tüdőgyulladást csinált, s meghalt. Na, meghalt, az anyja mit csinált? Mindennap ment a temetőbe, vitt neki enni. Ő azt hitte, hogy ő eszi meg azt az ételt, de a kutyák ették meg. És egyszer azt mondják, hogy ők minden este látják, hogy ő az udvaron sétál. Én kiültem, hogy lássam, hogy igaz, hogy jön haza. Mikor kiültem, hát látom, persze. Látom, hogy sétál egy dróton. Képzeltem, persze. Sétál egy dróton. De szép fehér ing volt rajta, fekete kalap a fejébe, félcipő, fekete nadrág, félcipő a lábán. Én, amikor láttam, összeestem. Kész voltam!

226

Na, anyám csinálta a vacsorát. Tokánt és puliszkát. Na, jön ki, hogy menjek be, hogy egyek: „Te leány, gyere bé!” Én semmit. „Te, a leányod alszik!” Jön ki apám. „Te, kelj fel!” Hát én ki voltam ájulva. Nem tudtam, hogy mi az. „Gyere bé, te! Hát a leányod ki van ájulva.” Na, mikor bemegyek, bevisznek…, mikor bevisznek, azt mondja nekem apám: „Te, mit láttál?” „Apám, igazán, hogy láttam Gyurka bátyámat! Na most igaz. Egy dróton sétált. Szép fehér ing volt rajta, fekete kalap, fekete nadrág, s fekete cipő a lábán.” „Adok én neked, csak még menj ki a házból este, aztán adok én neked, fekete kalapot, adok én neked! Csak még kimenjél te este a házból!” Na, mondom: „Jó. Nem megyek többet.” Na…

Bejöttek az oroszok Kis leányka voltam, kimentünk, az apám épített egy házat. S akkor kimentünk oda, hogy játszodjunk ott a gyermekek. Hát, egyszer mondom a Ferinek, Árus Ferinek, mondom: „Te, Feri, mind jár az ördög, úgy kiabál itt ebben a házban!” „Menj el te Ilonka, hát itt vadnak ördögök?” „Majd meglátod te! Mindjárt hallod!”

227

Csak halljuk egyszer, hogy dudálnak Kolozsvárt, a sziréna. Fúj a sziréna. A repülők, láttuk a repülőket… Mik szaladtunk, ahogy dobták le azokat a bombákat, voltak azok a papírok. Mik mentünk, hogy vegyük, mentünk, hogy játszodjunk vele. Szaladok apámhoz: „Apám, hallanád az ördög a házunkban, hogy dudál!” „Menj bé, te, nem szabad künn álljál!” Apám persze, hogy tudta, hogy mi ez. A háború. Mik nem, hát gyermek voltam. „Menj bé, te.” Hát egyszer látom az oroszokat a németekkel. Egyik hegyről ott Mérába. A másik hegyen voltak a németek, a másik hegyen voltak az oroszok. Lőttek egyik a másikára. Mondom: „Apám, gyere ki, nézd meg, hogy játszodnak azok az emberek, mondom, hogy lövik egymást.” „Menj bé, te, azt mondja, meglőnek téged, menj bé!” Hát én mit csináljak? Én játszottam, aztán ha nem tudtam, hogy mi ez. Én játszottam. Na, bejöttek az oroszok tizenkét órakor éjjel a faluba. Ott nálunk. Na, ott voltak már az oroszok a faluba nálunk. Édesapám akarta, hogy tudjam meg, hogy miféle emberek ezek. Miféle emberek. Elszaladt apám a faluba. Édesapámnak volt egy nagy órája, zsebórája, egy olyan arany lánca volt itt a zsebórán. Akkor nem tudták, hogy mi az arany. Az oroszok, amikor látták, nem azért az óráért, nem, az aranyért. Kikapták apámnak a zsebéből az órát. Apám nem akarta adni. Vették a pisztolyt, hogy lőjék meg apámat. Ha nem adja oda, meglövik. Elvették. Na, mindjárt azon az este, amikor bejöttek az oroszok, azon este halt meg édesapámnak az apja. Akkor éjjel. Na most már, meglőttek egy csomó embereket, cigányokat, akkor éjjel, amikor bejöttek azon a nap az oroszok. Meghalt, na hát menjen le édesapám a papnál. Magyar pap volt. Mondja neki:

228

„Tiszteletes úr, drága, meghalt édesapám, legyen szíves, jöjjön és temesse el!” „Menj ki Marci, menj ki, ne is beszélj olyasmit, hát azt akarod, hogy lőjenek meg engem az oroszok, te?! Hát én nem megyek ki a házból, mióta bejöttek!” Na jó. Nem akar jönni, nem akar. „Hát meghalt az a nagy gazdaember, és pap nélkül temették el, s akkor én menjek apádhoz?” Jól van. Elment apám az oroszoknál. Ahol le voltak telepedve már az oroszok. Odament apám. S megmondta. Beszélt azokkal románul. Mondta, hogy ne, meghalt édesapám. „Meglőtték?” „Nem.” Díszharcos volt az apja apámnak. Volt a háborúban. Azt mondja: „Meghalt édesapám, a pap nem akar jönni, hogy temesse el.” „Te Marci, hogy hívják?” „Gergic Márton. Édesapám Gergic Márton.” Na, azt mondja: „Hogy volt…, hogy volt mostanáig?” „Feljött a pap, rendesen, kiment a temetőbe, az emberel, vagy nővel aki meghalt s ott prédikált. Utána csináltunk tort.” „Úgy csináljuk most is. Ahogy volt a szokás, úgy csináljuk most is!” Na. Ment haza az orosz a papnál. És beszélt a pappal. Azt mondja: „Menjen oda, s rendesen, ahogy mostanáig temettek, ezentúl is úgy temessenek. Menjen oda s temesse az öreget!” Na, örvendett a pap, feljött, de félt. Feljött a pap nálunk a hegyen, ahol laktunk mi. Feljött, na, lekísérték úgy rendesen, zenészekkel, mint azelőtt. Nálunk, mikor meghal valaki, a zenészek kimennek a temetőbe. S akkor mondta, hogy tort csináljon. Adtak nekünk egy nagy disznót, adtak egy juhot, hogy csináljanak ennivalót, hogy főzzenek. Pontosan adtak nekünk egy véka búzát, szóval lisztet, hogy csináljanak

229

kenyeret. Minden rendben, mint ahogy volt azelőtt. Még az oroszok is feljöttek nálunk, hogy ettek. Na, bejöttek ők, apámat, nagyapámat eltemették, azután minden vasárnap mentek a templomba az emberek. Harangoztak, sírtak az emberek: „Marci bácsi csinálta, hogy tudjunk menni a templomba, hogy legyen.” …Mikor bejöttek az oroszok, bémentek a lovakkal, be a templomba az oroszok. Nem tudták ők, hogy mi az a templom. Bementek oda. Na, aztán azután úgy volt, hogy rendesen jöttek temetni. Na…

Meghalt a testvérem Mikor a mi anyánk meghalt, mi négyen maradtunk gyermekek. Két leány és két fiú. Na. Volt egy leánytestvérem, s az a leánytestvérem volt a legnagyobbik. Rózsának hívták. Tizenhét éves korába ment az erdőre. Hazajött az erdőről, beteg lett. Ivott vizet, beteg lett. Fájt a háta. Tüdőgyulladást csinált. És hogy melege volt és megitta azt a vizet, azonnal tüdőgyulladást csinált. Ki volt fáradva. És akkor, na, nem vittek az orvoshoz úgy. Mind mondta apámnak: „Apám, nekem úgy fáj a hátam.” Elvitte apám az orvoshoz. Ott a faluban volt egy orvosnő. Levitte apám. „Marci bácsi, nincsen semmi baja a leányának, egy kicsit meg van hűlve.” Na jó fiam. Hazavitte. Egyszer küldi apám a faluba, hogy hozzon egy liter tejet. Jön fel a tejjel, teszi a tejet az asztalra.

230

„Na, apám, az lesz az asszony, aki még megy le a faluba, én soha többet nem fogok menni.” „Óh, te, fiam, hogy beszélsz te olyat, hogy nem fogsz menni?” „Többet soha, apám.” Na, beteg lett, feküdt. Akkor nagyon rosszul volt, kihívtuk ott a doktort, ott a faluban volt egy doktornő, felhívta apám a hegyre, feljött. Azt mondta: „Marci bácsi, nem tudok csinálni semmit.” Nem sokat, nem sokat feküdt, és egyszer azt mondja nekem… Csinált neki egy rend ruhát az az asszony, aki mellettünk lakott, egy magyar asszony, csinált neki egy rend ruhát, fehér ruhát, szépet. Azt mondja nekem egyszer anyám - meszelt, takarított anyám, húsvét előtt volt, takarított anyám –, s azt mondja neki: „Rózsa, kelj fel és nézd meg, szereted ahogy takarítottam?” „Igen, anyám, de siess, siess hamar és végezd el, mert én meghalok.” „Menj el te, hát te mind azt mondod, hogy te meghalsz.” „Igen anyám, én meg fogok halni.” Na, egyszer azt mondja nekem: „Ülj le ide az ágyra.” Leülök oda, azt mondja nekem: „Vedd azt a kendőt, ami maradt a ruhámból és takard le a szememet.” Mondom: „Dehogyis takarom, én nem takarom le a szememet, hogy ne lássalak!” „De igen, takard le a szememet.” Azt mondja egyszer: „Jaj, hogy fáj a fejem. Hívjad apámat, hogy fogja a fejemet.” Na, mondom: „Apám, gyere, fogjad Rózsának a fejét, mert fáj a feje.”

231

Jött apám, akkor hívta anyámat – hiába mostohaanyánk volt, mert ő nevelt fel minket –, azt mondja, fogja a fejét anyám. Akkor hívja Marcit, a testvéremet, Jánost, akkor utoljára én. Azt mondja nekem: „Na, fogjad te a fejemet.” Azt mondja: „Jaj istenem, mi lesz veled, ha én meghalok. Nem lesz, aki megfésüljön, vigyázzon rád.” Szép meleg volt kinn. Pünkösd előtt volt. Szép meleg volt. Először na, letakartam a fejét, egyszer csak hallom, hogy: „Hhhrrkkk…” „Apám, apám, gyere, mert meghalt a testvérem!” Na, jön apám. Bejött apám, nem nyúlt hozzá. Apám nagyon félt a halottaktól. Nagyon félt. Az még az anyja mellett se ült, mikor meghalt az anyja s az apja. Nagyon félt. Na, aztán leszaladtam a testvérem után, a legnagyobbik, amelyik most halt meg. Mentem utána: „Gyere, mert meghalt Rózsa!” Akkor mindjárt mentünk, csináltattunk neki nyújtóztató padot, odatettük. Nem teszik úgy le, tudod. Nyújtóztatót. Akkor hozott ő, megcsináltuk, és eltemettük a drága szép leányt…

Tizenkét éves koromban bejöttem Kolozsvárt dolgozni S akkor elment Kajántóra, és megnősült apám. Rá vagy három hétre, hogy menősült evvel a nővel. Evvel a nővel megnősült, de élt, amíg meghaltak együtt. Annyi ideig. Na, ő is csinált, ő is… Én dolgoztam a Karbokimba. Jöttem be dolgozni, hát tizenkét éves voltam, mit tudtam én. Volt nagy hajam, olyan kövér voltam, hogy alig jártam, a szemem még így… Kínainak

232

neveztek el engem a kőművesek. S dolgoztam a kőműveseknél először. Fiatal voltam, gyermek voltam. Nem engedtek engemet, hogy vigyek téglát vagy meszet. Azt mondták nekem: „Szállj le kínai. Szállj le, ne csinálj nekünk tömlöcöt, hogy essél le az állásról, menj el!” Melegítettem a sofőröknek, azoknak enni, a kőműveseknek. S egyszer aztán anyám beszélt egy férfivel, s az a férfi mind fogta anyámat, mind ment a mészládánál. Mind húzza. Hát, én vettem egy fél téglát és beledobtam a simitnivalóba, a mészládába. Mind lespriccoltam őket. Mind-mind lepriccoltam. Na, anyám tudta, hogy én csináltam, na, olyan voltam én, minden rosszakat én csináltam. Anyám tudta. Ott hagyott engem az Unireanál119. Csilla, ott hagyott engem anyám, szombaton, mert minden szombaton mentek haza, ott hagyott. Én már nem tudtam, hogy menjek haza. Ott hagyott a strekken. Én megálltam a strekk mellett, és sírtam. Na, hogy menjek haza, de nem tudom. Akkor ő hazament és kérdezte apám: „Te, hol van a leányom?” „Talán itt van.” S én Kolozsvárt maradtam. „Itt van.” „Hát hol van itt?” Aztán azt mondja: „Mit tudom én, hol maradt a leányod!” Akkor jött egy cigány, mérai, s akkor azt mondja: „Hát te mit csinálsz, te miért sírsz erre?” Hát mondom: „Itt hagyott anyám, s nem tudok hazamenni.” „Na gyere velem, na gyere, menjünk haza.”

119 Román: „Egyesülés” gyárnál

233

Együtt voltunk, együtt nőttünk fel ott. „Na gyere vigyelek haza.” Haza mentem. Én mikor mentem, apám törte a puliszkát. Csinált tokányt és puliszkát. Akkor kopogtattam az ajtón. Megyek be. Sírva kopogtatok az ajtónál. Néz apám, én sírva megyek be, sírok. Olyan rossz voltam, amikor sírtam, hogy velem nem tudott beszélni senki. Olyan rossz, mint a kis leányodnak, olyan rossz sírásom volt. „Miért sírsz?” „Hát apám. Hát anyám ott hagyott engem Kolozsvárt. S én nem tudtam hazajönni, s Gyurka hozott haza.” „Igen? Hát te azt mondtad, hogy a leányom itt maradt! Na, egyetek!” – adott enni. „Na, menjetek ki.” Kikergetett minket apám, s megverte. De nagyon megverte, mert eltörte a lábát és a kezét. Azt mondja: „Te ott hagytad a leányomat Kolozsvárt? A leány nem tudott járni Kolozsvárt, te ott hagytad?!” Na, akkor hétfőn reggel be kelletett jöjjön, hogy mondja meg a sefnek120, hogy nem tud dolgozni, mert el van törve a lába s a keze. Autóval lement. És mondja anyám, hogy miért, hogy én mondtam, hogy itt hagyott Kolozsvárt. Azt mondja nekem ezért: „Menjél Ilonka fiam haza, mert kicsi vagy, többet nem dolgozol, nincs mit csináljunk veled!” S akkor én mind búsultam, mind sírtam. Hogy menjek vissza dolgozni? S akkor egy öregasszony azt mondta nekem: „Miért sírsz te leány?” „Erzsi néni, mondom, nézze meg, anyám nem engedte, hogy többet dolgozzak. Elcsapott engem a mester azt mondta, hogy ne dolgozzak többet, mert kicsi vagyok!”

120 Román: főnöknek

234

„Hagyd el, Ilonka, ne sírjál, mert elviszlek én magammal dolgozni. Hagyd el, mert én elviszlek! Majd én veled dolgozok! Olyan kicsi amilyen vagy te, velem dolgozol!” Mondom: „Jó.” S akkor vitt magával az az öregasszony. S ott dolgoztam avval a nővel, amíg tizenhét, tizennyolc éves voltam. Tizenkét évemen túl, egészen tizennyolc évig. Mind vele, amíg férjhez mentem, mind vele dolgoztam. De aztán olyan volt, mint anyám. Mint édesanyám lett volna. Vele aludtam a dormitorba, így ni, a hátánál. Úgy szerettek engem az egészen, hogy csak na. Én nem törődtem. Én mindig az öregasszonyokkal voltam jól, én a fiatalokkal nem szerettem. S vele dolgoztam, amíg férjhez mentem. Na… Na jó, egyem a szívedet, jön egy káderesné. De úgy szeretett az a káderesné, mint a két szemét. Minden reggel mentem, hogy fésüljön meg engem. Megfésült. Nagy hajam volt. Megfésült. Ő nekem nagyobb prémiumot tett, mint a nagy asszonyoknak és a nagy embereknek. De nem tudta senki, hogy nekem mennyi a prémiumom. Senki nem tudta, ő mindig eltette. Jött apám, apám vette fel mindig a fizetésemet, szombaton, mert akkor minden szombaton fizettek. Azt mondja nekem apám: „Te, hát te nem kapsz prémiumot?” Azt mondja a káderesnének, „nagyságos asszony, drága, a leányom nem kap?” „Nem, hát ő gyermek. Neki még nem jár, mert gyermek. A prémium csak a nagy embereknek jár. Ő még gyermek.” De a prémium… nagyobb volt az enyém, mint az övék. Mindig vett nekem anyagot. Vett nekem ruhának valót, mindig, anyagot. Köténynek, szoknyának, alsószoknyának, mindennek. Mindig nála voltak. Mindig odaadta nekem:

235

„Vidd haza, de ne tudja senki, hogy te odaadod a varrónénak, hogy csináljon neked ruhát, amíg nem mész férjhez!” „Jó.” Mindig elvittem, olyan varrónőm volt, hogy senkinek nem mondta meg. Soha, akármit vittem neki. Na, és mind dolgoztam, takarítottam a téglát a pincébe. S jön az a férfi, kőműves. És mind tapogat engem, mind tapogat engem. Mondom: „Mit akar Jani bácsi maga velem, mondom. Hagyjon nekem békét, mert én gyermek vagyok. Mit akar maga.” Na, ki akartam szaladni, beleléptem egy nagy szegbe. Nem törődtem, még a vér ha folyt is, nem törődtem. Mind letépte a szoknyát rólam, mind, mind, mind a ráncból, mind levette... Összefogtam itt, és mentem a káderesnéhez. S megmondtam. Mondom: „Nézze meg mit csinált Jani bácsi velem.” „Igen?! Na, gyűlés van máma, kell jelenteni!” Küldte a sefet, azt mondja: „Este gyűlés van. Mindenki gyűlésbe, de mindenki jelentkezzen gyűlésbe! Ilonka, te elöl ülsz. Ott leszel elöl, s akkor megmutatod a szoknyádat, hogy mit csinált a kőműves veled!” Mondom: „Jó.” Megyek, na megyünk a gyűlésbe. Azt mondja: „Maga is elöl”, a kőművesnek, “jöjjön ide elöl” – azt mondja –, „Jani, hogy lássuk. Mit akart ezzel a leánykával?” Azt mondja: „Mondja meg őszintén, mit akart ettől a leánykától, ettől az árva leánykától, akinek mondhatjuk, hogy apja nincs, anyja nincs. Mit akart?” „Hát semmit, hát vicceltem vele.”

236

„Na, vegye a csákányát, vegye a serpenyőjét s menjen és keressen magának munkát! Többet nálunk nem dolgozik, hogy evvel a leánykával csúfolkodjon. Nem. Ilonka, mutasd!” És így csináltam. Én nem tudtam, hogy a testvérem privát neki dolgozik. Odamentem a dormitornál. Ő, mikor bemegyek, lát engem: „Te mit keresel itt?” Mondom: „Jöttem a testvéremhez.” „Ide ne tedd a lábadat többet, mert te csináltad, hogy engem kitegyenek a munkából. Érted kitettek engem a munkából! Többet ide ne gyere!” „Dehogyis nem! Jövök, mert a testvéremhez jövök!” Na…

Apám nem adott nekünk pénzt soha Na, dolgozok, dolgozok, dolgozok… Egyszer apám elment a fiúval dolgozni. Salva Vişeura121. Elmentek oda dolgozni. Egyszer reggel apám felkel, azt mondja a fiúnak: „János, nem megyünk ki máma dolgozni!” „Miért apám?” „Én álmodtam cseresznyével. S nem megyünk ki dolgozni!” Tizenegy óra felé hallják, hogy meghaltak egy csomó vistaiak. Rájuk esett a mina122. Na, apám, sírnak, mik sírtunk, harangoztak az egész faluban, Vistában, Nádason, Mérában, mind... Nyilas Ilona hozta haza őket. Akkor volt Bukarestben egy Nyilas Ilona nevezetű, repülővel hozta haza őket.

121 Román: Szálva Visóra 122 Román: bánya

237

Na, nem mentünk. Többet apám nem akart menni dolgozni. Hazajött, egy tarisznya pénzt hozott, Csilla, egy tarisznya pénzt! Egy hétig nem kelt fel a székről! Anyám vitt neki oda enni a kártyáknál. Kártyázott apám. Mind betette a pénzt a kártyába. A fiú búsult: „Én visszamegyek!” Visszament a fiú oda dolgozni. Na, dolgozott két hétig a fiú, hazajött, azt a pénzt is betette apám a kártyába. Na… Akkor azt mondtam: „Gyere, János, menjünk a kőműveseknél. Csináljuk meg a házunkat. Gyere a kőműveseknél, gyere velem és dolgozzunk ketten! Látod, hogy a házba esik az eső!” Rossz ház volt, azt a kátránypapírt mind eltépte a szél. Náddal volt betakarva, esett az eső. Na, azt mondtam: „Gyere menjünk.” S megbeszéltem azzal a férfivel, aki csinálta a házat, mondom: „A pénzt ahogy kapjuk, nem adjuk oda apámnak. Odaadjuk ennek az embernek, hogy csinálja meg a házat.” Csillag! Krumplival, három napos főtt krumplival a hajában, azt ettem meg a testvéremmel. Mert apám nem adott nekünk pénzt soha, hogy vegyünk egy kiflit, mint más gyermekek. Nekem volt szerencsém ezzel a káderesnővel. Mert engem nagyon szeretett ez, s ez mindig adott nekem, tudod. Hozott nekem mindig hazulról is ennivalót: „Legyen neked, Ilonka.” S aztán dolgoztam, amíg férjhez mentem. Tizenhét éves koromban férjhez mentem. Addig mind dolgoztam. Akkor aztán nem engedtek többet, aztán állapotos lettem, meglett ez a nagyobbik fiam. Többet nem mentem a kőműveseknél.

238

Férjhez mentem, lett egy gyermekem Férjhez mentem, lett egy gyermekem. Nagyon rossz anyósom volt, nagyon-nagyon rossz. Annak nem tetszett még… a fát se, hogy tettem a tűzre. Még az se tetszett neki. Dolgoztam, de sehogy nem volt jó azért. Nem ügyelt a gyermekemre soha. Mentem az erdőre, félcipőben. Folyt a vér a lábamból. Olyan hidegek voltak akkor olyan nagy havak voltak, s mentem és dolgoztam. Mentem az erdőre, s anyósom ott ült az ágyon, de soha nem segített rám egy: ennyit. Na, egyszer jön haza a fia szabadságról. A fiamnak az apja. Hazajött szabadságra. Hozott nekem egy szép kendőt. Onnan Ucsáról. Na, karácsony este a fejemen volt. Reggel elvette anyósom, és odaadta a leányának a kendőt. Ő azt mondta nekem: „Te, vigyázz, mert nekem van egy gyermekem, s én meg vagyok nősülve ott egy nővel.” Mondom: „A te bajod, engem nem érdekel, hogy te meg vagy nősülve, mert ott van. Az ott van, és én itt vagyok.” Azt mondtam nekije. Na, hazajött szabadságra, otthon volt, visszament. Azt mondtam neki: „Van feleséged, gyermeked?” – ahogy vettem a levelet, úgy téptem össze és dobtam utána. A vonat után. Menjen a levél is utána! Mikor rá vagy három hétre megint hazajött, s akkor jött hozzám. Azt mondtam neki: „Menj el, nekem hagyj békém.” De jött, a feleségével, azzal a nővel. Hát három évig lakott avval is ott. Jött a nővel és a gyermekkel. Azt mondta: „Te, ez a feleségem és ez a gyermekem.” „Tartsa meg a jóisten neked. Engem úgysem érdekel. Én nem vagyok sem vak, se sánta, mert a fiam már három éves és négy

239

hónapos. A fiam már nagy. Én is férjhez fogok menni. Mire te leszerelsz, nekem is lesz uram.” S akkor nem akartam többet beszélni vele, egyáltalán. Meg is verték a fiútestvéreim, megverte János, nagyon megverte. S aztán mikor már leszerelt, elhozta azt az asszonyt gyermekestől. Én már férjhez voltam menve itt Kolozsvárt. Mitikának az apjánál. Már vele voltam, meg is voltam esküdve már. Akkor mondtam neki: „Te, ember, hazajöttél, gyere írjad a gyermeket a nevemre.” Akkor úgy volt, tudod, adták azt a pénzt, alokációt123. És hogy tudjam venni a gyermek után az alokációt, mert nem dolgozok sehol? A cigány dolgozik. Hogy adja utána a pénzt. S jött. Jött és mentünk a tribunálnál124, adott egy papírt s aláírta, hogy igen „e de acord”125, hogy írja a nevére. S akkor aztán az asszony elment tőle, otthagyta. A gyermeket is elvitte, mert anyósommal nem tudott kijönni, az anyjával, egyáltalán. S akkor elment, és megnősült egy szucsági nővel. Aztán avval is: vai de capu’ lui126. Olyan nőt vett el. Olyan beteg volt, beteges asszony. S aztán tudod mit csinált? A fia fejbe ütött egy embert. S akkor ő magára vette, hogy ő volt a hibás. Bejött Kolozsvárt a milicián s kérdezték, hogy: „Ki ütötte meg?” Azt mondta, hogy: „Én.” S akkor, amikor ő beismerte itt Kolozsvárt, hogy ő ölte meg, mikor haza ment, a vonat alá dobta magát. S elment. S úgy maradt, hogy ő ölte meg a szegény embert. Maradt hat gyermek, s nem a fia… S a fia élte világát s ő ment a földbe. Na.

123 Román: gyermekpénzt 124 Román: törvényszékre 125 Román: egyetért 126 Román: Isten őrizzen

240

Elzavart engem apám a gyermekkel Én nekem volt ez a fiam. S kicsi volt szegény. S édesapám azt mondta nekem, hogy tegyem be a gyermeket a menhelybe. Azt mondtam: „Apám, én nem teszem a fiamat!” „Hát a testvéred betette!” „Az ő dolga, engem nem érdekel, de én nem teszem a fiamat a menhelyre!” Azt mondja nekem apám: „Ha nem, fiam, akkor menj el, amerre akarsz. Vedd a fiadat, és menj a nagyvilágba.” Elmentem. Felöltöztettem a fiamat, betakartam egy lepedővel, s elindultam Mérából gyalog Kolozsvárig. De én nem jöttem az úton, mert én a strekk mellett jöttem, mert féltem jönni egyedül éjjel az országúton. Féltem, hogy valaki megállít. De már hallottam a nádat, hogy fúj a szél, féltem, hogy valaki jön, hogy vegye el a fiamat tőlem. Sírva jöttem egészen a dormitorig, a Libertateanál127. Amikor odaértem, kérdi tőlem a páza128: „Mi van veled Ilonka?” – ismert engem, mert ott dolgoztam a kőműveseknél. „Mi van veled Ilona?” Mondom: „Elzavart engem apám a gyermekkel.” „Miért?” „Amiért nem tettem menhelyre, azért. Én azt mondtam, hogy inkább elmegyek a világba, mintsem a gyermekemet eltegyem előlem.” Első fiú volt, nem tettem el. Akkor azt mondja nekem:

127 Román: a Szabadság gyárnál 128 Román: őr

241

„Látod, Ilonka, már rossz így, már jönnek a rendőrök, ha nincsen buletin129, nincsen itt mutációd130, csinálnak nekem amendát131.” „Nem baj, amikor majd jönnek, bújok el!” – mondtam neki. Mikor jöttek a rendőrök – tudta mindig a páza, hogy mikor jönnek a rendőrök –, jött mindjárt: „Ilonka, menj ki a gyermekkel!” Kimentem a Szamos széléig. Betakartam a ruhámmal, betakartam, és így jártam a Szamos szélén. Hideg volt. Télen. Nyáron nem volt baj. Mert én mindig el kellett szaladjak, mikor jött a razzia. Mert akkor minden héten volt razia. Mikor elmentek, akkor jött a páza és mondta: „Menj bé, mert elmentek.” Na jó. Na, hogy, azon a télen ott voltam a dormitorban. Egész télen. Olyan hidegek voltak, Csillag, a falakról levettem a jeget, az ajtót nem tudtam kinyitni, olyan nagy hó volt. Mentem azért a fiammal ide is, oda is. Muszáj volt, mert nem volt amit egyek, s a gyermek persze kért. Honnan adjak? Adtak a dormitorba neki egy-egy kicsi falatot, de avval nem lakott jól. S találkozok egy nővel. Itt a Horean dolgozott. Azt mondja nekem: „Mit csinálsz erre, te menyecske?” Mondom: „Nézze meg, itt sétálok ezzel a gyermekkel. Nincsen mit adjak neki enni.” Azt mondja: „Na, ide hallgass, adod nekem ezt a gyermeket?” „Nem adom! Ha nem tettem be a menhelyre, azért zavart el apám, akkor miért adjam most. Nem adom senkinek. Felnevelem, ahogy a jóisten megsegít engem.” Azt mondja:

129 Román: személyazonossági igazolvány 130 Román: lakhelyváltoztatási bizonyítvány 131 Román: büntetést

242

„Te, ha nem adod, gyere minden nap ide hozzám, s egyél vele! Eszel, és öltöztessem fel ezt a gyermeket.” Mondom: „Jó.” Mentem, Csillag, de szégyelltem magam, mert olyan vagyok én, szégyellős, látod te, már amennyi ideje, hogy itt járok és mégis szégyellem magam. Mert olyan vagyok én. Na jó. Egyszer már kitavaszodott. Azt mondja nekem… Találkozom egy cigány nővel. Azt mondja nekem a cigányné, hogy a néném. Azt mondja nekem a néném: „Hát te mit csinálsz erre?” Mondom: „Hát, néném, ni, elzavart engem apám a gyermekkel, nem adtam a menhelybe, és eljöttem, itt vagyok a dormitorban. Na, nincs amit egyek, nem tudok menni sehova, nincs kire hagyjam a gyermeket, hogy tudjak dolgozni.” „Gyere hozzám. Kérjed a leányokat onnan, hogy vigyázzanak a gyermekre, s hagyd ott, s gyere hozzám dolgozni itt a kaszárnyánál. Takarítunk és mosogatunk, s gyere.” Menjek oda. Megyek haza, s na, mondom a leányoknak, mondom: „Te, leányok, ti ügyeltek a fiamra, amíg én megyek dolgozni?” „Ügyelünk, Ilonka néni, hogyne. Hagyja itt.” S megyek oda, Csillag. Na, s dolgozok ott avval a nénémmel, viszek haza nagy veder ételt. Minden jóságot vittem, ami ott volt: túrót, ízt, zsírt, szalonnát, húst, mindent vittem haza. Na, persze volt a leányoknak mit egyenek. A román leányoknak, mert románok voltak. Nem is kellett nekik, hogy vegyenek még másnap sem ennivalót, mert minden este vittem. Ügyeltek a fiúra. Na, már tavasz volt, mit mondjak. Jön egy cigányné, találkozok vele. S azt mondja nekem: „Hát te mit csinálsz itt?”

243

Mondom: „Itt vagyok a dormitorba.” „Gyere hozzánk lakni! Hát mi nem vagyunk csak hárman. S te a kis fiaddal megélsz. Viszlek minden nap magammal vasakért, ide-oda. S viszlek magammal. Gyere oda hozzánk!” Mondom: „Jó.” Veszem a fiút és megyek oda. Na, odamegyek, nem mondhatom már, nem volt rossz a nagyanyja, nem volt rossz az asszony…

Találkoztam a jövendőbeli anyósommal Találkozom anyósommal. Azt mondja nekem anyósom, rá egy hétre: „Te, te mit csinálsz itt?” „Itt lakom Erzsinél.” „Te, hát hogy laksz te itt a cigányoknál, te? Hogy vagy te itt? Hát te kinek a leánya vagy? Hová valósi vagy?” Mondom: „Mérai.” „Hát kinek a leánya vagy? Mondom, a Kajli Marcié.” Azt mondja nekem: „S anyád ki volt?” Mondom: „Drági volt az én anyám, Katicának hívták.” „Te, hát te tudod, hogy nekem rokonom vagy?” „Hát én honnan tudjam?” – mondtam én neki. „Na, ide hallgass, azonnal vedd a fiadat, és gyere nálunk!” Na, megyek, megyek oda. Na, mikor odamegyek a fiúval… Én jártam vért adni… Megyek kapálni az asszonnyal, a feleségével. Nyikulájnak a

244

feleségével megyek kapálni. Egy hétig, amit dolgoztam, elvittem a fiamat is, betettem ott a törökbúza közt, „na, maradj ott”. Ott aludtam a pajtahíjában, nem mentem haza minden este. S azt mondja nekem a cigányné: „Te, nekem…, add nekem azt a pénzt, mert én visszaadom neked!” Mondom: „Jó, oda adom.” Már ha ott laktam, szégyelltem magam, hogy azt mondjam, hogy nem adom. Oda adtam. Várok egy hétig, nem adja meg. Mondom anyósomnak: „Mătuşă!”132

„Ce-i tu?” „Asta a luat banii, Veroncuţa, de la mine şi nu vrea să mi de!” „Cum nu ţi-o dat? Dar cum a luat, de ce a luat?” „Păi eu ştiu?” „Stai să vie acasă să-l întreb!” Jön haza, s kérdi: „Te, miért vetted el ettől a leánytól?” Hát aztán így, úgy, na, mondott ő valamit, amit ő akart. Jön haza a fia, jön haza Nyikulaj. Azt mondja neki: „Te, Nyikulaj, ez az asszony, a feleséged, elvette ettől a leánytól pénzt, és nem akarja megadni neki.” Kérdi tőlem a cigány: „Te, elvette tőled?” Mondom: „Igen.” „Hát mit csinált a pénzzel?”

132 Román: - Néném! - Mi van, te? - Ez a Veronkuca elvette a pénzt tőlem, és nem akarja visszaadni! - Hogy-hogy nem adta vissza? De miért vette el? - Hát én tudom. - Várj, hogy jöjjön haza, hogy megkérdezzem.

245

„Hát én honnan tudjam, hogy ő mit csinált a pénzzel. Kérte, én odaadtam. S nem adja meg nekem, s akarok venni a fiúnak valamit.” „Hadd el, én csinálok egy ajtót, s akkor azt a pénzt neked adom.” Mondom: „Jó.”

Jött Nyikulaj, és azt mondta, vele aludtam Na, megyek a vérnél, megyek a vérnél, adok vért, jövök haza, csinálok ennivalót, csinálok palacsintát, azt mondja nekem: „Te, még várjak sokat utánad, míg megvan az ételed?” „Nem, mindjárt megvan.” „Na, ha meglesz, tegyél egy kicsi vizet, hogy mosdjak meg.” Teszek neki vizet, mosdik, azt mondja nekem a testvére: „Gyere, menjünk, Ilonka, egy moziba.” Mondom: „Én nem megyek, te, nem szeretek moziba menni.” „Gyere, gyere, gyere, gyere.” „Nem megyek.” Azt mondja: „Gyere te, jön ez a szomszédasszony is az urával, Nyikulaj is.” Gondolom, veszem a fiamat és megyek. „Nem, a fiút hagyd el, azt mondja, anyám ügyel a fiúra. Gyere csak te!” Veszekednek. Ő ezt a ruhát akarta, az ura a másikat akarta, de azért, csak úgy, hogy ne tudjon jönni: „Na, menjetek előre, mert mi is megyünk.” Megyek. Mikor megyek, ott volt egy trafik, s azt mondja nekem az a trafikos, azt mondja: „Te, te kinek veszel szivart?”

246

Mondom: „Nyikuláj bácsinak.” „Te, nehogy férjhez menjél itt, a Bufnicába, mert eltöröm a lábadat s a kezedet is, ha te ide mész! Te tudod, ki vagyok én?” Mondom: „Nem.” „Hát te rokonom vagy.” Mondom: „Én nem tudom.” Veszem a szivart és megyek. Megyek velük. Na, mit csinálnak, egy kocsmába mentek. Akkor kocsmák voltak, ami most bufet133. Megyünk a kocsmába le, én az ajtóba állok, azt mondja nekem: „Te, gyere igyál egy sört!” „Nem kell, mert én nem szeretem.” „Gyere, igyál valamit!” „Nem kell semmi.” „Gyere, te!” „Nem megyek.” Veszen engem ölbe, és oda betesz egy sarokba, a kocsmába. Na én mind, „gyertek te, menjünk moziba, gyertek menjünk moziba”. Azt mondja: „Hagyd el, megyünk, mindjárt megyünk. Mindjárt megyünk.” Már tizenegy óra volt. Na, azt mondja: „Menjünk haza.” „Na, elcsaltatok, hogy menjek veletek a moziba.” Megyek haza, mikor hazamegyek, én kinn ülök. Azt mondja nekem: „Gyere, eredj, vesd meg az ágyat.” Mentem és megcsináltam neki az ágyat. „Na, gyere, feküdj le.”

133 Román: büfé

247

„Én aztán nem!” Én sírok, én nem fekszek, isten őrizz, hát hogy csináljak én olyat, én aztán nem. „Te, gyere feküdj le!” Azt mondja nekem a testvére: „Eredj, feküdj le jóasszony, eredj feküdj le.” „Én aztán nem, nem, nem, nem!” „Te, én úgyis megmondom reggel! Megyek, mindenkinek megmondom, hogy én veled lakok!” „Én nem hiszem! Én nem megyek!” Sírok, nem akarok. Hát, veszen ölbe, odatesz engem az ágyba. Már nem engedi, hogy lejöjjek. Ott vagyok mellette. Reggel ő megy az anyjához. Én reggel, mikor ő ment dolgozni, felkeltem hamar és oda kiültem. Reggel jön az anyja: „Na, hát mi van, menyasszony?” „Én semmi menyasszony”, nem igaz, én nem feküdtem a fiával. „Hát hogyne, hát jött a fiam és azt mondta, hogy vele aludtál.” „Én nem.” Sírok, búsulok, nem igaz. Szégyelltem magam a cigányoktól.

Összefogtam Mitikának az apjával, Nyikulájjal Na, aztán összefogtam Mitikának az apjával, Nyikulájjal, és meglett a fiam, Niku. Meglett Niku. Nagyon rosszul éltem. Járt a nőkkel, vert, gyilkolt, azután meglett a másik fiam, Mitika. Nagyon rosszul éltem vele, annyit vert engem, annyit gyilkolt a nőkkel. Hozta a nőket a házba. Ott lakott egy nő velem egy házba. Velem egy házba, és azzal a nővel járt. S mind gondoltam, van gyermekem, ne árvítsam el a gyermekeimet. Rossz, mikor kétféle gyermek van már. A Józsim nem volt tőle. Rossz, mikor már második férfi. S mind

248

szenvedtem neki jobbra-balra. Akármennyit, akármit csináltunk, a nő ott lakott nála. Mind mondták nekem a cigányok, ott az Íriszen: „Te, Ilonka te, te nem látod, hogy az urad él evvel a nővel?” „S mi? Hát én vagyok a gyermekeimmel, s ő menjen amerre akar vele. Hát mit érdekel engemet!” Nem voltam olyan, én nem törődtem soha. Akármit csinált, én nem, én nem vettem számba ezeket. De vert értük. Nagyon vert. Persze. S egyszer én csináltam töltött paprikát, amit ő nagyon szeretett. S a nő csinált túróslaskát. S azt a laskát ő nem szerette. S azt mondja nekem a nő: „Várjál meg, hogy menjek én is veled, az uradnál.” S akkor aztán mentünk hozzá. Azt mondja nekem: „Vigyél te engem is az uradhoz.” S mentem oda hozzá. Nagy állapotos voltam Nikuval. Alig jártam, olyan nagy voltam vele. Négy és fél kiló volt a fiú. És mentem hozzá a porcelánba. A porcelángyárba dolgozott. Az én ételemet nem vette el, s az övét elvette, amit nem szeretett. A túróslaskát nem szerette, azt elvette, és a töltött paprikát nem vette el. Akkor volt ez a garda muncitorească134, emlékszel rá? Hogy kelletett álljanak a gyárakban ezek a gárdák. Na és aztán Întîi mai135 volt. Na. S ott kellett legyen három napig. És, na, nem törődtem. Vettem az ételt, és jöttem el, hogy menjek haza. S mikor, hogy menjek haza, mit mondanak a munkások neki? „Te, Nyikulaj, hát nem szégyelled magad? A feleségedet küldöd vissza, szegény nagy állapotosan jön hozzád, hogy hozzon neked enni, s te küldöd el, s a kurvától veszed el az ételt?!”

134 Román: munkásőrség 135 Román: május elseje

249

Akkor visszakiáltott. Mentem egy darabig, s kiáltott vissza: „Hai ’n-apoi, tu!”136

Mi csak románul beszéltünk. Visszajöttem. Azt mondja: „Hagyd itt ezt az ételt, és menj haza, majd megeszik a fiúk, akikkel dolgozok. Megesszük.” Otthagytam, és hazamentem. Csillag... Ne mondjam én, akármelyik…, olyan volt a házam, mint a porcelán! Olyan házam volt ott. A Bufnicába laktam. Egy légy a házba nem volt. S akkor jön haza reggel ő, és azt mondja nekem: „Te….” Szóval a nő benn a házban. Azt mondja neki a nő: „Te, mosdjál meg és feküdj le, és aludjál.” Azt mondja neki a nő, és én hallom. S akkor kijön, és azt mondja nekem: „Te” – én mostam a harisnyáját az ajtó előtt. „Te”, azt mondja nekem, „te, hajtsd ki a legyet.” Mondom: „Ha van egy, megeszem. Ha van légy a házba, én meg is eszem azonnal!” – mondom. „Én nem láttam egy legyet se.” Azt mondja: „Jó, jó, igen nagyasszony vagy te!” – azt mondja. „Félek rajta, hogy te elmész ettől a háztól!” Mondom: „Csak annyi a baj!” – mondom. „Még egyelőre nem nagy, mert még csak egy van.” – azt mondtam. És megy a testvéréhez, a leánytestvéréhez, s iszik, s hazajön. Neki volt szokás mikor részeg volt, kellett üljek így elibe, hogy énekeljek nekije, tudod az ágyba. Lefeküdt, s akkor kelletett énekeljek neki. S akkor így lefekszik, és mikor így lefeküdt, akkor én ültem így elibe az ágy szélin, és mondom nekije: „Te, mért mondtad te nekem, hogy engem elzavarsz? Te azt hiszed, hogy ha engem elzavarsz, vízbe megyek? Nem

136 Román: Gyere vissza, te!

250

megyek, nem megyek a vízbe, házba megyek. Nekem van még szülőm” – mondom –, „és én oda megyek. Valakiért zavarsz el?” Azt mondja: „Igen.” –, azt mondja. „Te nem látod, hogy nekem van feleségem a házba, és te nem látod?” Mondom: „Nincs semmi baj.” Összeszedtem a ruhámat és kimentem a rétre. Olyan szép fű volt, olyan szép volt ott. Odamentem a fűre. Jön az asszony. Azt mondja nekem: „Hát mit csinálsz itt, te?” Mondom: „Eljöttem Nyikulájtól” – mondom –, „eljöttem tőle.” „Igen, jól tetted, hogy elvetted a gyermekiket, jó tetted.” „Ej” – gondolom –, „aztán te mondod, hogy jól teszem, hogy elmegyek?!” Visszamentem. Visszamentem, s visszavetettem az ágyakat, mindent, leültem. És ő ment anyósomhoz, és mondta anyósomnak, na, a menyed, el akart menni a fiadtól. Akkor én reggel mit csináltam. Tizenharmadikán ő megkapta a fizetést, hogy dolgozott a porcelángyárban. Én mit csináltam, Csillag, mentem hozzá a fizetésre. Mind, mind, mind felvásároltam az egész pénzt, mind ruhaneműt vettem magamnak. Csúfságból. Érted? Vettem magamnak anyagot, háromféle anyagot vettem. Vettem köténynek valót, vettem szoknyának valót, vettem blúznak valót, alsószoknyának, mindent. Félcipőt vettem, még a Herbáktól vettem a cipőt. Mentem. Na, a nő mikor látta, kész volt. Ment anyósomhoz. Azt mondta: „Na, nézd meg, nem kell a fiadnak a menyed, na eredj, nézd meg, egy ennyi ruhát vásárolt, mind anyagot!” Jött anyósom: „Hát mit vettél?”

251

„Hát aztán mit vegyek? Vettem magamnak anyagot.” „Aztán egy sifon ruhád van! Mind teli van egy sifon, mind csak a te ruhád!” Aztán mondom: „Ami nem fér a sifonba, leteszem a földre, de én vettem! “ – mondom. „Mária hamarabb mondja meg magának, hogy én vettem magamnak anyagot?!” „Hát szebbet nem találtál?” „Nem, ezt találtam, mert azt szerettem!“ – mondom. Na jó. Ez ment anyósomnál és mondta, hogy én azt mondtam, hogy fekete gyászba öltözök anyósomért, hogy anyósom haljon meg. Jön anyósom nálam. „Te, aztán te azt mondtad, hogy én haljak meg, mert te feketébe öltözöl?!” „Én, anyám, én nem mondtam, anyám.” „De, nézd meg, mondták nekem!” „Hát ki mondta magának?” Azt mondja: „Aki mondta, de mondta.” Mondom: „Aki benn volt a házba? Azt mondja, persze, aki hallotta.” Na, mondom, nem baj. Ő mosott valakinek ott, mind olyan szép fehér lepedők voltak, párnahajak a tekenőbe. Hát én mikor mentem, szépen megfogtam a fejét, behúztam a tekenőbe. S aztán vertem a fejét egy vederrel, amíg szerteszét hasítottam a fejét: „Ha te egyszer mentél anyósomhoz, mért mondtad, mért hazudtál anyósomnak, mondom, hogy én azt mondtam, hogy gyászoljam anyósomat?!” – mondom. „Várjál, adjak neked akkor!” Hamar, tudod, egyenesen az uramhoz ment a gyárba, teli vérrel.

252

„Na, gyere nézd meg mit csinált a feleséged, mind behasította a fejemet, mind megölt engem a vederrel.” Jött haza. Csillag, elővett engem, egy olyan fával vert meg, mint az asztalnál, egy olyan nagy vastag fával! Avval ütött engemet, hogy miért vertem meg. Mondom: „Igen? Megvertél? Na nem baj, holnap is megverem. Megversz ma, holnap is megverem. Megversz holnap, holnapután is megverem. Ahány nap, annyi verést kap ő is. Ahogy én kapok, úgy kapjon ő is.” Na nem volt baj. Megvert, nem törődtem, hogy megvert. De aztán másnap mentem vízért. Úgy kelletett menjünk, s ő ott lakott. Elment, elszaladt tőlem egy cigánynénál. Mind diskurált. Mentem vízért, de én nem szóltam semmit. „Szerusztok,” – mikor mentem vízért. „Szerusztok, na mit csináltok, diskuráltok?” „Igen.” Mentem, vettem a vizet, s jöttem visszafelé, s amikor visszafelé jöttem, a vedret a vízzel a fejébe húztam. S aztán elővettem megint: „Na nesze, na ne! Ahányszor megver engem érted, annyiszor megverlek én is téged!” Megint megállította az uramat: „Megint megvert a feleséged. Megint megvert.” Mondom: „Holnap megint megverem”, mondom. „Megversz, megint megverem. Ahányszor versz meg, annyiszor megverem.” Mondom anyósomnak: „A fiad él evvel a nővel, anyám!” „Nem igaz, jaj nem szégyelled magad, teszed a fiamat szavakba, hogy hallják a cigányok, hogy a fiam lator!” „Igen, anyám? Na nem baj, én megmutatom nektek, hogy igaz. Az én igazam, s nem a tietek!”

253

Úgy volt egy este, találkozok egy nővel, kománém a nő. Kereszteltem neki két fiút. „Kománé, gyere ide.” „Mi van?” „Akarod megfogni az uradat Máriával?” „Igen.” „Na gyere, vegyél magadra egyebet, hogy ne látszodjál ilyen messzire, és ülj oda le. Nézd meg, mikor jön az urad a gyárból, egyenesen hozzá megy.” Meglestem. Vettem egy kabátot magamra, fekete kendőt a fejemre és leültem a sánc szélin. S látom, mikor jön, nyáron még tíz órakor még nap van, látom, hogy egyenesen hozzá megy. Mondom az asszonynak: „Kománé, menjek most?” „Ne menj még kománé, hadd el, ne menj, ne menj, még maradj egy kicsit, amíg kijön és diskurálnak.” De már így reszkettem ni, Csillag, így reszkettem, amíg odaértem hozzájuk. Ők, amikor mentem, így össze voltak ölelve, de a férfi látott meg. Mitikának az apja látott meg, a nő nem. De mikor a kezemet így nyújtottam, hogy fogjam meg a nőt, hogy verjem meg, ő már beszaladt, s a férfi kinn maradt. Mind letéptem a ruhát róla, mind, mind, mind, tiszta csórén hagytam. S akkor hívtam az anyját és a testvérét. Na mondom: „Igaz anyám?! Most igaz?! Látod, hogy fogtam meg a fiadat vele?!” Ment a cigány, így behasítottam a fejét, egész idáig. Én vittem el kötözésre. Feladott engem a törvényre. Mentünk a szfátnál. Na, mentünk oda, már megvolt a fiam, Niku. Olyan fehér volt Niku, Csillag, mint a hó. Az a sárga haja, így csináltam a haját, így, felcsavartam és így hoztam előre a haját. Mentem a szfátnál, mert akkor a szfátnál kellett menni la împăcuire137. Mentem a szfátnál vele.

137 Román: kibékülni

254

Mikor odaérünk, voltak három nők. Mikor látták a fiút, vették a fiút az ölemből, és fektették az asztalra. Egyik csokoládét, a másik kiflit, a másik ezt, a másik azt. „Jaj, milyen fia van!” Négy kiló nyolcvan deka volt, amikor született. Hát képzeld el. S egy kék ruhába öltöztettem fel, egy olyan mackóba, hogy olyan volt, mint egy baba. Azt mondja ő, kérdi őtet, hogy: „Miért adtad fel ezt a nőt?” Románul azt mondja: „Azért, mert megvert.” „Miért vert meg?” „Hát nem csináltam neki semmit.” De engem is, őtet is feladták. Az uramat is feladta ő. Engem is, őtet is, a férfit is. „De ce ai bătut-o? Miért verted meg?” Mondom: „Legyen szíves, kérdezze meg, hogy miért vertem meg!” „De nem akarja megmondani!” „Megmondom én akkor, hogy miért! Akkor kérdezzen engem!” – mondom. Azt mondja: "Miért?” Mondom: „Kérdezze meg, hogy mennyi ideig lakott nálam, és élt az urammal! Élt az urammal nálam a házba. S hányszor megfogtam az urammal. Hány verést csinált nekem és hányszor megvert engem az uram?!” „Nem sül ki a pofád?!” – azt mondták neki. „Azonnal írd alá a papírt, hogy megbékültél evvel a nővel!” „Dehogyis írom, én nem!” S azt mondja: „S a férfit miért adtad fel?” „Őtet is feladtam érted!” Na, azt mondja:

255

„Melyikkel békülsz meg?” „A férfival megbékülök, de a nővel nem.” „S miért békülsz meg a férfival, és nem a nővel?” „Azért, mert én nem akarok vele megbékülni, mert ő vert meg engem.” Azt mondja: „Na, megbékülsz a nővel és a férfival nem!”– azt mondta az a nő. „A nővel kell megbékülj!” „Nem akarok, nem akarok.” „Na, akkor csinálunk egy papírt és téged beteszünk, mint kurvaságért, hogy te élsz a nőnek az urával. S esküdt nő, s gyermeke van. Akkor téged beteszünk a tömlöcbe.” Na valahogy megbékült, aláírta a papírt, hogy megbékül velem is, vele is. Igen, de hazajött, és azt mondta, hogy megy Bukarestbe. Megy Bukurestbe, mert ő nem akarta, hogy megbéküljön, csak erőszakolták. Ő megy Bukurestbe, és csinálja Bukurestbe, hogy engem ítéljenek meg. Jön ő, s azt mondja: „Mit szólsz, mert a cigányné megy Bukurestbe, hogy adjon fel téged, hogy tegyenek a tömlöcbe?” „Na és mi, megyek a tömlöcbe? Mi, meghalok? Nem halok meg! De mikor megyek, neki már orra nem lesz, szeme se, mert kiveszem mind a két szemét is, az orrát is levágom!” – mondom. Na, de aztán nem ment. Aztán még a cigány még járt vele, ment vele, jött vele, s nem adott fel többet, de aztán el kellett menjen. Elment Bukurestbe a nő. Elment cselédnek ott Bukurestbe, s itt hagyta aztán, itt hagyott mindent és elment. Mert félt, mert állandóan, amerre mentem, mind vertem. Mind vertem. Én nem vertem volna meg, ha engem nem vert volna meg a cigány. De megvert ő – megvertem én is. Elment Bukarestbe s ott maradt két évig. Két év után visszajött, és csak nálam jött. S csak nálam lakott, de én már nem törődtem, meg aztán nem voltam húsz kiló sem. Úgy le

256

voltam fogyva a sok veréstől. S akkor elváltam tőle. Ha visszajött a nő, elvette a nőt és vele lakott, megesküdt vele. Megesküdt a nővel és vele volt. Lakott vele, amennyit lakott, és akkor elhagyta, s akkor jött, hogy béküljek meg. Én nem akartam, Csillag, mert én tudtam, hogy vele nem lehet megélni. Akkor a gyermekek, a fiúk sírtak: „Anyám békülj meg, már biztosan meghal nagyanyám, s akkor nem lesz, aki mosson nekünk így inget, nem lesz, aki vasaljon. Békülj meg.” Azt mondtam a fiamnak: „Nu se poate, Nicule, nu mă înpăc. Nem békülök meg, Nikule, én tudom, hogy mi ez. Apádból soha nem lesz ember. Soha, de soha.” „De igen, anyám, már mi nagyok vagyunk s nem fog téged megverni soha.” „Dehogyisnem.” Annyit, annyit, annyit, míg megbékültem. Hazamentem, de csak azt folytatta, amit azelőtt. S akkor aztán meg akart engem verni, a fiú megfogta, Niku. S odacsapta Niku a díványhoz, hogy abból aztán beteg is lett, s a kórházba ment. Elhagytam, elváltam tőle, mert nem voltunk megesküdve most, másodszor, mikor megbékültünk. Nem törődtem többet senkivel.

Én jártam egy zsidó származatnál Én jártam egy zsidó származatnál. Szóval jártam egy…, két öregasszonynál és jártam két fiatalnál. Volt egy, aki a lágerbe volt elvíve és mentem hozzá dolgozni. Azt mondta nekem: „Ilonka, fiam, annyit egyél, amennyit akarsz te. Ott az étel, tégy magadnak, amennyit gondolsz. Megeszed, még teszel.”

257

A fiúval…, maradt a kisfiútól az étel, megette ő s a fia, mert egy fiúval… „Mert mi el voltunk víve a lágerbe. És mi annyit szenvedtünk a lágerbe, hogy egyik a másiknak a húsát megettük a lágerbe, amikor meghaltak. Az uramnak a húsát én ettem meg a lágerbe, olyan…, úgy voltunk, hogy ettük meg egymás húsát. Annyit éheztünk.” És még jártam egy családhoz, egy fiatal asszonyhoz, úgy mint te, Csillag, olyan fiatal volt. Hát, most már, mikor mentem egy-egy kosár edényt mosogattam. Én mondtam neki. Három nap után mindig mentem. Három napig nem, három nap után mentem oda: egy-egy kosár edény. Mondom neki: „Idehallgass, fiatal vagy, idehallgass!”, mondom. „Aztán a te urad, ha lesz egy gyermeked, mit fog mondani, hogy te nem mosogatsz, te nem főzöl?” „Én nem főzök, Ilonka néni. Lesz cselédem és főz.” „De hát mégis, a gyermeknek kell csinálj.” „Nem csinálok semmit, én nem mosogatok. Én nem mosogatok soha.” Na, aztán jártam ezeknél az öregeknél, dobták el a pénzt az ágy alá, a vitrinbe, minden felé tettek el pénzt, hogy próbáljanak engem ki, hogy lássák, hogy ha én járok a pénzzel, vagy valamit viszek, vagy valamit lopok. Na persze, látták, hogy cigányné vagyok, mindjárt gondolták, hátha valamit lop. Én nem, én mindig mondtam: „Né, nagyságos asszony, mit kaptam itt. Megkaptam ezt a gyűrűt, vagy megkaptam ezt a pénzt.” Vagy a vitrinbe a pohár alá… „Ilonka, csinálunk nagy takarítást!” „Csinálunk.” Pohárba. Én tudtam, hogy azokat a poharakat ő mosta, de mégis ott alatta volt pénz. Odaadtam. Többet nem féltek tőlem. Mehettek egy hétig el hazulról, mert soha nem törődtek, hogy én talán valamit elveszek. Nem is vettem.

258

Akkor jegyre adták a kenyeret. Jegyre adták a kenyeret. S akkor ők adták nekünk azt a kenyérjegyet. Mindig vettem ki a kenyeret a gyermekeknek. Pucoltam a tyúkokat, amelyik nem volt kóser, nekem adták. Vagy marhahúst, ha nem volt kóser, nem ették meg. Mert csak úgy ettek, ha kóser volt. Hazavittem a gyermekeknek. Akkor csináltak csólentet. Azt a csólentet, mit ettek, egy kicsi tányéral. A másikat nekem adták a gyermekeknek. Mindig a gyermekeknek hazavittem. De az a csólent tudod mire volt csinálva? Tyúkhúsra. Vagy liba, vagy ruca, ami kövér-kövér volt s azon volt megcsinálva az a csólent. Azt ettük meg. Hazavittem s a gyermekek megették.

Amikor Kati született Az első leányom, Kati, ő volt a legnagyobb, mikor Mérában laktam. Na, behozott engem a mentő. Mikor a Piaţa Păcii138, ott voltam, meglett a leányom. Ki volt mellettem? A sofőr. Ő volt mellettem. Megfogta a leányomat, betette egy pokrócba, nem engedte, felvitt engem, nem engedte, hogy senki tegyen kezet rám, csak ő a sofőr, amíg felvitt. Na, odatesz, már mit mondtak az asszonyok nekem, mit mondtak nekem az asszonyok ott: „Na, uită-ne şoferiţa.”139

Van egy sofőr nevezetű leányom. Igen, igen, úgy nevezték a leányomat. Mindenki, aki találkozott vele mondta: „Ce face şoferiţa ta, tu?”140

Na.

138 Román: Béke téren 139 Román: Nézzétek a sofőrlányunkat! 140 Román: Mit csinál a sofőrlányod, te?

259

Akkor lett Kati, utána két évre volt Ika. Volt Ika. Azután volt Léna. Miután, rá kilenc hónapra megvolt Léna. Megvolt Léna. Egy évbe kettő volt. Két gyermekem volt egy évbe. Léna is, a másik is. Képzeld el, hogy hogy voltam. Idetettem a tejet a hónom alá, hogy legyen meleg a tej, mikor adok neki. Letérdepeltem, így és úgy, adtam nekik, két üveggel a két leánynak. Na, mentem dolgozni. Dolgoztam, Csilla. Kellett dolgozzak. Szegény gyermekeim ide is hányódva, túl is hányódva. Szegények a cigányoknál, ide-oda, azt sem tudtam, honnan szedjem össze őket. 14 Iulie141 dolgoztam. Mentem egyedül éjjel haza, egy-két órakor. Lenn a berekbe Szamosfalván. Azt se tudtam, honnan szedjem össze a gyermekeimet, mikor mentem. Féltem, Csillag. Nagy hajuk volt a leányoknak. Mind a háromnak. Féltem, na. Mindig fésültem, mostam őket, mert féltem nehogy legyen valami a fejükben. Mindig, mikor hazavittem azt a ruhát, bevetettem, kitettem. Nem hagytam, hogy aludjanak avval a ruhával az ágyban, mert féltem, hogy ne legyen valami benne. Na, és egyszer csináltam magamnak kérvényt, és kaptam lakást. Állandóan ivott, s akkor őtet elzárták. Elzárták, kapott hat hónapot. Mentem hozzá, vittem neki csomagot. Itt volt a tömlöc akkor. Itt volt, ahol most a tribunál van. Ott volt. Megint van ott tömlöc. Ott volt egy tömlöc most. S mentem hozzá minden hónapba csomaggal, a gyermekekkel. S kerestem, hogy vigyek neki. Hazajött a tömlöcből, na, volt pénzem, mert én mentem, és jöttem, és kerestem. Nekem volt pénzem, Csillag, én nem sírtam soha, hogy nekem nem volt. Mert én mentem, és jöttem, árultam kukoricát, ezt-azt. S volt pénzem, amikor ő hazajött a tömlöcből.

141 Román: a Július 14 téren

260

Ha dolgoztam, én kaptam lakást Na, ott laktam a Berekbe Szamosfalván. Dolgoztam, Csillag, éjjel. Dolgoztam éjjel. Éjjel egy órakor, két órakor, mikor elvégeztük a munkát, akkor mentem a Dónáth útra. Mentem haza egyedül Szamosfalvára. Vert engem, gyilkolt, a gyermeket hagyta…, zavarta ki éjjel. Nem volt, ahol aludjanak a gyermekek, a cigányoknál… Minden cigányoknál a gyermekek, akik vették, akik bevitték, a cigányok. Én éjjel mostam, mikor hazamentem. Egy órakor, két órakor én mostam, hogy legyenek tiszták a gyermekek, hogy ne legyenek mocskosok. Nem volt fürdőm, nem volt gázam, fával fűtöttem. De azért vittem mindig fát magamnak, hogy legyen, hogy mossak a gyermekeknek, hogy legyenek tiszták. És, na, kaptam lakást. Ha dolgoztam, én kaptam lakást. Kaptam a marosesti…, ott az izébe, Mărăşeşti. Ott kaptam lakást. Nagyon kicsi volt, Csillag, nagyon kicsi volt az a lakás a gyermekekkel. Én laktam a marosesti utcában. Aicea pe Paris.142 Galamb utcába. És ott adtak nekem egy lakást. Mikor adták nekem azt a lakást, nagyon kicsi volt. Nagyon kicsi volt. Ekkora volt, mint ez a konyha, olyan kicsi volt. Hát mit csináltunk volna, na, négy gyermek, én, ő. Én mind a fejükön voltam a szfátnál, adjanak nekem lakást, adjanak nekem lakást, mert a lakás kicsi, nincs ahol altassam őket, a gyermekeket. Na, kijött a komisszió143, és látta a lakást, adtak nekem lakást a Dózsán. Olyan lakást adtak, hogy ekkora volt, mint a tied. Nagy, szép, két asztalt kellett tegyek, hogy tegyek fel egy villanyt. Olyan nagy lakást adtak. Konyhát, lakást, na.

142 Román: itt a Párizs utcában 143 Román: bizottság

261

Akkor őtet elzárták. Én elváltam tőle. Őt elzárták. Na, most már én nem tudtam oda menni lakni, mert jártak a vagabondok144, megszoktak ott, hogy vitte be az asszonyokat, a férfiakat. Ha én nem laktam ott, meg már nem voltam vele, elmentem tőle, vitte be az asszonyokat, a cigányokat. Mind oda begyűjtötte, játszott kártyát. Nem tudtam ott lakni, nem lehetett. Nagyon szerettem ott azt a lakást, de nem tudtam ott lakni. Nem lehetett. Egy éjjel bejöttek valami férfiak rám ott. Ha nem szaladok ki, hogy hozzam az utcaseprűsöket, biztos, hogy megölnek minket ott a házba. Azt kérdezték: „Hát te mit csinálsz itt, hát te ki vagy?” Hát mondom: „A ház az enyém. S akkor én ki vagyok?” „Nem, az öregé volt a ház.” „Na, ha az öregé, akkor menjetek ki!” S jöttek az utcaseprűsök, és megverték azokat a tekergőket. Na, úgy, hogy én elcseréltem a házat, s kimentem a Monostorra. Nagyon jól voltam ott a Monostoron. Két szobám volt. Két szoba volt ott is, konyha. Nagyon jól volt ott. De mindhiába, mert ez ment be az üzletbe, s lopott pálinkát. Mind jött ki a pálinkával. Mondom neki: „Te, ha tudja a szektorista145, hogy ti loptok innen, engem kiteszen.” Na, költözök el. Már március volt, azt mondtam nekik: „Ha nem mentek dolgozni, én elcserélem a házat, ha nem mentek dolgozni. Egyik se dolgozik, csak én.” Ott lakott Mitika nálam a feleségével, Imre a feleségével, Katival. Mondom: „Ha nem, akkor én elköltözök innen. Ha nem mentek dolgozni.”

144 Román: csavargók 145 Román: körzeti rendőr

262

Na, nem mentek. Én szépen, mert jön Ika, itt volt, ügyelt a testvéremnek a leányának a gyermekére. Mondom Ikának: „Te, vannak ott cigányok ahol, én cserélem ezt a házat?” „Anyám, nincsenek.” „Te, mondjad nekem! Hogy én ne menjek a cigánysorba ott! Mondjad nekem, ha vannak! Vagy nincs?” „Nincsen, anyám.” Cserélem a házat avval a nővel, s megyek le az Íriszre, ott a Sobarilora146. Mikor lemegyek, két család cigány volt ott. Voltak ott a Bájeronba147 cigányok, de ahol én laktam, nem volt. Két család. Na, odamentem. Akkor az apja, az apját bezárták. Ezekért a…, akik mentek oda, a kurvákért. Bezárták az apját. Na most már, őtet vetették a szegények házába mikor hazajött a tömlöcből. Betették a szegények házába. Na, azt kívánta, hogy menjek, vigyek neki almát. Mert nagyon beteg volt. Vigyek neki almát. Mentem hozzá. Azt mondja nekem: „Te, Ilonka nem viszel haza, anyám?” Mondom: „Én nem viszlek haza.” „Te, hát én meghalok.” „Meghalsz, égessenek el.” „Te, hát nem fog sajnálni a gyermekem? Tudják a gyermekek, hogy engem elégettek?” „Te, eltemetlek. Meghalsz, én temetlek el.” Na, azt mondja: „Mondjad, esküdjél rá a gyermekekre, hogy te eltemetsz engem.” „Haljanak meg a gyermekeim is, ha nem temetlek el.” Úgy is volt. Meghalt, jött a fiú. „Anyám, meghalt apám.” „Nyugtassa a jóisten.” Onnan vitték a morgától148 egyenesen a temetőbe. Én nem vittem haza a gyermekeim közé. Azt mondtam, a házamba

146 Román: a Kályhások utcájába 147 a Byron lakónegyedben 148 Román: hullaháztól

263

nem viszem be. Nem viszem be. Eltemettem onnan. Onnan a morgától.

Összefogtam Puzival Én el voltam válva az uramtól, na, és járt ez az ember… A felesége…, az uramnak a felesége meghalt. Hát mind jött hozzánk, Csillag. Mind jött hozzánk, mind jött hozzánk. Hozott csirkéket, húsokat, mindent, hogy a leányom főzzön neki. Kati. Kati főzött. Egyszer azt mondja nekem Kati: „Te anyám, fogjál össze evvel az emberel, gyermeke nincsen.” „Hagyj nekem békét, Kati, mert én nem megyek férjhez, nekem nem kell!” „Anyám, nem lesz rossz dolgod ezzel az emberel, mert jó ember.” „Tőlem legyen jó ember, engem nem érdekel, én nem megyek férjhez többet.” „Hagyd el anyám, mert megbánod.” „Engem nem érdekel, én nem megyek férjhez többet, nem megyek.” Ő mind jött, mind jött. Jött oda, kártyázott a vejemmel és a fiammal. Játszottak így üdőtőtésbe. Egyszer, na… A leányom, mind mondta nekem: „Anyám, gyere, anyám, gyere, anyám fogjál össze vele!” Egyszer gondoltam, én is egyedül, nehéz nekem a gyermekekkel, összefogok vele. Összefogtam vele. De hogy, Csillag? Ő aludt a házába, én aludtam a házamban. Ő mondja nekem: „Te, ha mi együtt vagyunk, akkor hogy alszol te otthon, és én ott?” „Te, ember, amíg nem esküszünk meg, nem vagy az uram. Megesküszünk, s akkor hazamegyek!”

264

Megyünk, csináljunk analízist. Megyünk, Csillag. Mikor odamegyünk, csinálunk. Mikor megyünk a szfátnál, vagy az övé nem volt jó, vagy az enyém nem volt jó. Mert lejártak a vizsgák, amit csináltunk, az analízist. Lejárt. De aztán deja nu-i mai bună, că trebuie să faceţi altele.149 K’abe te keren aver.150 Na jó. Mentünk, csináltunk másikat. De az se volt jó. Vagy ő nem tudott jönni, vagy én nem tudtam menni. Az se volt jó. Vagy háromszor csináltuk, nem volt jó. Hát egyszer azt mondja nekem: „Gyere öltözzél, gyere menjünk, hogy csináljunk analízist.” Mikor megyünk, a piacon találkozik a seffel a Karbokimtól. Vele dolgozott, ő volt az ő sefje. „Te, Lakatos, szervusz te Lakatos, gyere igyunk egy sört!” „Te!”, mondom, „ne menj be, hogy igyál sört, mert megint nem csinálunk analízist! Ne menj!”. „Gyere Lakatos, gyere Lakatos, gyere!” Beviszi. Vesz egy olyan, egy hálba151 sört. Akkor hálbába voltak a sörök. Ő is magának egyet, s az uramnak is egyet. Azt mondja: „S magának nem kell? Maga nem iszik, Lakatosné?” „Nem iszok. Én nem iszok.” Na jó, nem iszik, nem iszik. Jön be két cigány. Azok a két cigányok neki fognak verekedni ott a büfébe. Egyik fejbe akarta ütni a hálbával. Ez felemelte a hálbát, s a hálbába ütött. Abból a hálbából egy olyan darab üveg a negyedik ablaktól visszajött, és a szemembe szökött az üveg. Na, folyik a vér a szememből, hamar menjünk a poliklinikára. Senki nem volt ott. Nem tudtak csinálni semmit, mert senki nem volt ott. Akkor ide jövünk a piacra, annál a kórháznál, a zsidó kórháznál. Akkor ott mindjárt lemossák a szememet, s tesznek

149 Román: Már nem jó. Hogy másokat kell készíteni. 150 Roma: hogy készítsünk mást 151 Román: korsó

265

„Kati, hívjátok ki a mentőt, mert én nem bírom, én megbolondulok!”

olyan ragasztót a szememre. Megyek haza, Csillag. Na, mikor megyek haza, Csillag, fáj nagyon a fejem, fáj a fejem, fáj a szemem, folyik a vér a szememből. Ott volt a testvérem, a fiútestvérem, Imre, a vejem, Mitika volt ott, ott voltak nálam. Mondom Katinak:

„Ó, te, anyám, ezért a szemért hívjuk ki a mentőt?” „Hívjátok ki, mert ha nem, én megbolondulok. Nagyon fáj a fejem.” Na, mindjárt kihívták a mentőt, öt perc alatt ott volt a mentő. Mindjárt el is vittek. Elvittek a kórházba. Oda a fel a szemészetre. Oda vittek azonnal. Na, ahogy bévittek a kórházba, azonnal meg is operáltak. Négy óra hosszát operáltak, Csillag. Na, egy hónapig ott voltam a kórházban. De nem mondhatom, kerestek engem. Volt egy blokk-felelős, az jött hozzám. Minden vasárnap jött hozzám. Ő fizette ki a költséget. Jött a blokköltség, ő kifizette. Olyan rendes emberek voltak, hogy ők mindig kifizették. Azt mondták nekem, mikor jött nálam: „Ne búsulj, Ilonka fiam, mert amíg én ott vagyok, te maradhatsz nyugodtan, hogy gyógyuljál meg, mert én kifizetem, én kifizetek mindent.” Na, én már hazamentem, egy hónap múlva hazamentem, Csillag, de mikor már hazamentem, nem volt szabad, hogy egy kilót felemeljek a kezembe. Nem volt szabad, hogy az a csont, ami itt kereken a szemem mellett, hogy ne bomoljon ki, ne legyen baj a szememmel. És, na, nem tudtam lehajolni egy cseppet sem. Nem tudtam, nem volt nekem szabad. Mindent ők csináltak, nem volt szabad csináljak semmit. S akkor utána, na, amikor jól voltam, mentünk, hogy csináljuk meg az analízist, hogy esküdjünk meg. Na, megesküdtem az emberrel. Mentünk. Ki volt a násznagyunk? A leánytestvérei,

266

mind a két leánytestvére. Jöttek a zsebemre. Na, mikor eljöttünk a templomtól – a Monostoron esküdtünk meg, abban a templomban –, lejöttünk, mentünk a la restaurant152 mentünk, hogy együnk valamit. Hát mit vártak a sógornőim? Hogy én vásároljak nekik, hogy igyanak, hogy egyenek. De már mit, de már kellett nekik kurszára153 is pénz, hogy fizessem ki nekik a kurszát is, amivel menjenek haza. Mert ők jöttek, persze, hogy esküdjek meg. Mondtam az uramnak: „Te, aztán olyan násznagyunk volt, hogy mi kellett vegyünk mindent. Ők semmit, csak éppen jöttek inni, enni és pénzt költeni.” Na, mit csináljak. Na, aztán miután megesküdtünk, akkor összementünk. Akkor aztán mentem oda náluk, szóval nála is, nálam is. Mondtam neki: „Te ember, megesküdtem veled, de te vigyázz, te tudod, hogy nekem van hat gyermekem. Nehogy te véletlenül valamit mondjál, mikor én az én gyermekemnek adok valamit. Jönnek, kérnek pénzt tőlem. S ha én adok nekik pénzt, ne halljam a szádat, hogy te azt mondod, hogy tudják meg a gyermekeim, hogy nekik most apjuk van!” Na, adok nekik mindent. Jöttek, én adtam, hogy ne tudja ő. Ő adott…, kérdezte tőlem: „Te, adtál a fiúknak valami pénzt?” „Én nem adtam semmit!” Mert már a zsebükben volt a pénz. „Én nem adtam.” „Na, adjál nekik, te.” „Adjál te.” Aztán vett ő, adott ő. Szóval előttem. A másik már el volt víve. Mert eltette. Ő soha nem kellett tudja az én zsebemet, hogy mi van itt a zsebemben. Csak most vagyok olyan buta, hogy

152 Román: vendéglőbe 153 Román: autóbuszjáratra

267

mindent megmondok a gyermekeimnek, hogy tudjanak mindent, hogy mi van a zsebemben. Akkor nem mondtam senkinek.

Ez az ember megparalizált Elmentünk egy temetésre. Meghalt Mitikának az apja. Na, s akkor jött Mitika, és azt mondja nekem: „Anyám, gyere te is oda, mert apám azt mondta, hogy ott legyél.” Azt mondtam: „Te, hogy menjek én oda, hát nekem van uram. Hogy menjek én oda nálatok?” „Anyám, most már apám se, anyám se, gyere oda!” Na, azt mondta az uram nekem: „Te, menj el, mert ott vagy a gyerekekkel. Ami volt, elmúlt. Meghalt.” Na, elmentünk. Én rendeztem el mindent. Kalácsot, káposztát, mindent a világon elrendeztem. Ott voltam a virasztóba. Na, hazamentünk, csináltam tokányt és puliszkát, vacsoráztunk s lefeküdt. Nem volt semmi baja. Beszéltünk. Nem volt semmi baj. Reggel négy órakor felkel, hogy menjen dolgozni az uram. Hát mire kiment, ment a vécére, bejött, akkor azt mondta, hogy ő már nem beszél többet. „Hogy, hogy nem beszélsz többet, ne ijesszél meg engem”, azt mondom. „Hogy féljek, hogy nem beszélsz? Kimentél, beszéltél, bejöttél, nem beszélsz?” Intette, hogy többet nem beszél. Mondom Mitikának s Katinak: „Te, keljetek fel, és gyertek menjünk, lássuk, hozzuk ki a mentőt ennek az embernek. Mert ez az ember megparalizált.”

268

Ő nem akarta egyáltalán. Ő nem akarta. Lefeküdt, visszafeküdtünk, aludtunk hétig. Hét órakor felkeltünk és bementünk a gyárba. Mikor bementünk a gyárba, megmondtam ott a sefnek. Mondom: „Nézzék meg, ez az ember megparalizált, s többet dolgozni nem tud jönni, kell csinálni szabadságot neki.” Na, azonnal átmentünk a kórházba, ott a Herbáknál, s beinternáltam a kórházba. Már egy órakor nem ismert meg engemet. Már nem ismert meg, amikor mentem oda. Na, mentem a testvéréhez, megmondtam a testvérének: „Gyere te asszony, mondom, s nézd meg, mi van a testvéreddel!” Ők nem jöttek, mindjárt adott telefont a másik testvérének. Mindjárt jöttek mind a ketten. Bementek a gyárba. Vittek egy kiló kávét, olyan babkávét. Bevitték, hogy adják oda, hogy lássák, hogy neki mennyi pénze van a CEC-ben154. Azt mondják: „Kik maguk?” „Hát a testvérei.” „Nem igaz. Én nem ismerem magukat, csak a feleségét. Jöjjön a felesége, mert a feleségének van joga mindenhez, mert meg van esküdve vele.” Na, én nem tudtam Csilla, hogy ők voltak ott a gyárba. Jöttek oda hozzá a kórházhoz, s akkor kérdezték: „Te, ha te meghalsz, kinek hagyod azt a pénzt, ki vegye ki azt a pénzt s a házat?” Akkor intette, hogy nekem. „Hogy hagyod neki, mikor csak most fogtatok össze, nem rég laktok együtt!?” Akkor intette, hogy menjenek ki a kórházból előle, s kiabált. Ugye nem tudott beszélni, de kiabált, hogy menjenek ki. S akkor azt mondtam nekik: „Hagyjatok neki békét, amíg egy kicsit jobban lesz, s akkor aztán azután csináljatok amit akartok.”

154 Román: takarékpénztárban

269

Na, hát én ügyeltem rá. Ott volt vagy három hétig, hazavittem a kórházból. Ott voltam mellette a kórházba. Már nem tudta, már nem ismert senkit, már nem tudta. Hazavittem a kórházból. Rá vagy egy jó évre megint megparalizálódott. Megint beinternáltam155 a kórházba. A kettes klinikán. Hát nagy tél volt, nagy hó volt, papucsba hazaszaladt. Hát egyszer azt mondom Katinak: „Gyere Kati, hogy öltözzünk fel, és menjünk az öreghez.” Azt mondja Kati: „Igen anyám, menjünk.” Mert nagyon szeretette a kicsit. Klaudiát. S menjünk. Mondom Katinak: „Gyere, menjünk.” Azt mondja Kati: „Gyere, anyám, menjünk.” Kijön Kati: „Anyám, hát jön az urad!” „Menj el, te, s a ruhája itthon van, mert én nem hagytam ott neki ruhát. Hát hogy jön?” Hát ő bizony felvette a kőműveseknek a ruháját s hazaszaladt. Mondom: „Te miért jöttél haza?” Nem marad a kórházban. Na, jó. Hát egyszer főzök, csinálok palacsintát, főzök, csak látom, hogy ő hiányzik. Vajon hol van? Ez júniusban volt. Vajon hol van ez az ember, hová ment ez az ember? Sehol sem találom. Egyszer jön egy asszony s mondja nekünk: „Hallják, valaki ott kiabál a téglagyárban, s kínlódik, hogy felkeljen, és nem tud. De nem tud beszélni az ember.” „Jaj, mondom, Sorin, menjetek, mert az öreg van ott. Le van esve.”

155 Román: beutaltam

270

Na, ment Sorin, mindjárt behozta, teli porral, a téglagyárba. Na, mindjárt bevittem a fürdőbe, megfürösztöttem, bevittem a házba. Na, nem volt baj. Jött velem dolgozni az utcaseprűsöknél. Nem volt baj vele. Na, megint mentünk egy keresztelőbe. Na, ha mentünk a keresztelőbe, Csillag, volt egy cigányasszony, aki mind intett nekije, hogy neki van sok pénze, hogy így van, hogy úgy van, tudod. Hozott neki két kabátot, a vállára tette, mert hideg volt, egy kicsit esett az eső. Hazajövünk, ő ott nem akar enni, s ő ott nem iszik meg, egy tányér ételt nem eszik meg, nem eszik meg semmit, semmit, semmit. Hazajövünk. Taxival megyünk haza reggel öt órakor. Mikor bemegyünk, ő lefekszik. Ő nem kel fel, csak hétfőn délután. Vasárnap egész nap aludt, hétfőn délután felkelt. Mi mentünk dolgozni, én is, Kati is. Hagytuk, hogy aludjon. Hát istenem, látom egy nap, hogy ő nézi magát a tükörbe, s fésüli magát és táncol. Mondom Sorinnak: „Te, Sorin, vigyázz, mert az öregnek elromlott a feje. Bolond.” „Ó, menjen el anyám, hát én nem hiszem el ezt, hogy az öreg megbolondult.” „De igen, mondom, figyeld meg.” Én már féltem, hogy a leánykát otthon hagyjam vele. Féltem, hogy a gázt úgy fogja hagyni, s aztán ki tudja, hogy mi fog történni ott a leánykával a házban. Vittem minden reggel Ikához a leánykát. Nézi Sorin, figyeli. „Igaza volt anyám, hogy ő egyedül nézi magát a tükörben, és fésüli magát és kacag és táncol. Igaza volt.” Na, ez biza eltelt egy jó darabig. Egyszer megyek dolgozni Katival, mikor azt mondja nekem Kati, december elsején: „Anyám, eredj, vedd fel a pénzemet, mert megyek haza.” Mondom: „Jó.”

271

Megyek, felveszem a pénzt, megyek haza. Kati, mikor bemegy, az ajaka neki itt lenn volt, folyt az a …, az agyáról. És Kati félt tőle. Elment Kati. Azt mondja nekem Kati: „Anyám, nézd meg az urad, hogy néz ki.” Mind töröltem a száját, nem kérdeztem, hogy menünk be a kórházba vagy ne menjünk, szépen hamar mentem, felöltöztettem, kihívtam a mentőt, elmentem vele a kórházba. Na, mikor bementem vele a kórházba, voltak valami hívők ott. Volt egy bolond ember ott benn egy szalonba. Az vetkőzött le minden nap tiszta csóréra. S mondom a fiának, annak az embernek, a fiának: „Idehallgasson, vannak itt egy csomó hívők, nem hívjuk mi is ide? „Menjen el innen”, azt mondja „ezekkel a hívőkkel, nekem ne hívja ide!” Mondom: „Jó.” S kinn sírtam. Na, láttam, hogy minden percben hunyja be a szemét, na búsultam, tudtam, hogy na… S jön egy ember a feleségével, s az mondja. „Miért sír?” Mondom: „Hogy ne sírnék”, mondom, „nézze meg az uram, csak várom, hogy hunyja be a szemét.” „Nem igaz. Tíz napig él. Ne féljen, mert ez tíz napig fog élni. Nézze meg ott azt a képet. Az anyám, én tettem oda azt a szentképet az anyámnak. Anyám is itt volt. Tíz napig élt anyám s kész volt, meghalt. Mikor a tíz napot betöltötte, anyám meghalt. Úgy hal meg az ura is.” Mondom: „Istenem, ez honnan tudja, hogy az én uram tíz napig fog élni?” Úgy volt, Csillag, mikor a tíz napot betöltötte, meg is halt. Mondták nekem, hogy operálják meg a fejét. S akkor én kérdeztem a testvérét:

272

„Te, elengedjük, hogy operálják meg, mert ha nem, meghal. Ha nem, meghal. De úgy se felelnek róla, hogy talán megmarad, vagy meghal, mert tíz ember után egy, ha megmarad.” Na, a testvére azt mondta, hogy nem, és én is azt mondtam, hogy nem. Kérdeztem őtet. Mondom: „Te akarod?” Nem akarta. Intette, hogy nem. Nem akarja. S azért nem engedtem, hogy megoperálják. Na, aztán tíz napot élt.

December tizenharmadikán eltemettem Puzit December elsején bevittem, december tizenharmadikán eltemettem. És, na, mentem nekije, egy nagy autó húst vettem. A Monostorról vettem azt a bárányhúst. Csináltam neki nagy tokányt. A testvérem ott volt velem, a felesége főzött, a testvéremnek a felesége főzött, Bözsi, s ott voltak velem a virasztóba. Na mondták, mikor meghalt az uram, mit csináljak, Csillag, nem volt pénzem, Csillag, csak ötszáz lejem volt. Sorin kártyázott. Meg volt esküdve Sorin, hogy nem játszik kártyát többet. S akkor Sorin kártyázott, s nyert valami pénzt. S azt mondja Katinak: „Kati, én csináltam valamit.” „Mit te, mit csináltál megint?” „Te, én játszottam kártyát, s meg voltam esküdve.” Azt mondja Kati: „Jaj, hát mondtam neked, hogy…” Azt mondja: „Nyertem.” Na, abból amit ő nyert, vettünk magunknak egy fekete pongyolát, fekete harisnyát, fekete kendőt, s a taxin öltöztünk

273

fel, ahogy mentünk Mérába. Ott öltöztünk fel a taxiban. És odaértem a testvéremnél, azt mondja nekem a testvérem: „Mi van veled?” Mondom: „Hát meghalt az uram.” „Na és?” Mondom: „Nincsen pénzem.” „Mennyi pénz kell neked?” Mondom: „Te, amennyi kijut, hogy eltemessem”, mondom, „annyi pénz kell.” „Na gyere menjünk be.” Bejött a testvérem. Akkor mondom, mentem be, vettem húst, vettem mindent, hogy csináljak utána pománát.156 Csináltam, Csillag. Csináltam olyat, mint egy lakodalmat, utána. Jöttek a testvérei is. Amit te hoztál, ők is hoztak. Semmit. Na jó, hogy megvolt. Nem törődtem. Vettünk sört, pálinkát. Nem volt baj. Tányérral együtt adtam oda a húst nekik. Na, vigyétek, nekem a tányér sem kell a cigányoktól. Na, aztán hat hét után megint csináltunk asztalt, mert nálunk úgy van. Hat hét után csinálunk pománát. Azt mondja nekem a testvére: „Te, ne vegyél semmit, gyere, mert itt csináljuk, itt főzzük meg a káposztát, s haza visszük taxival.” „Na jó.” Mikor odamegyek, azt mondja: „Vettél húst? Vegyél húst, vegyél rizskását.” Mondom: „Te azt mondtad, hogy nem kell hús.” „De nincs, de nem volt pénzem, hogy vegyek.” Vettem én tíz kiló húst. Vettem húst, vettem rizskását, ő adott káposztát. Elég volt. Ő adott káposztát. Mikor meghalt az

156 Román: tort

274

uram, adott nekem ötszáz lejt. Ötszáz lejt adott. Avval temessem el a testvérét. Na jó. Megyek oda, megcsináljuk a káposztát, én lemegyek, intézzem el otthon a dolgomat. Jön a testvére két nagy fazék káposztával. Egy csomó pánkót csináltak. Na, vettünk sört, pálinkát, mindent vett Sorin. És jönnek ők is le a pománánál, esznek, a testvérei, mind a kettő, az ura, a másiknak az ura is, a testvérének a fia is. Na, mikor megyen haza a testvére, azt mondja: „Adjál nekem öt üveg sört, hogy vigyem haza.” Adok neki öt üveg sört. Akkor a másik testvére: „Adjál nekem is ötöt.” Neki is adtam ötöt. A fiú: „Adjál nekem is ötöt.” „Neked is adok ötöt.” Na nem volt taxi-pénzük, mivel menjenek haza. Mondom: „Itt van ni, ötszáz lej. Menjetek haza.” Na, visszaadtam a pénzt nekije, amit adtak temetésre? Visszaadtam. Na, akkor mi követelnivalójuk volt, hogy mindent eltettem. Akkor a ház nekem maradt, ahol laktam vele a Monostoron. De hát, mikor tudták, hogy nem vagyok a kontraktba157, Csillag, a blokkfelelős hamar megcsinálta a leányának, és elvették tőlem. S abba maradt. Az se maradt, ez se maradt, s a nagy adósságok a fejemre maradtak. Na most már mit csináljak a testvéremmel? Mit csináljak, honnan? Odaadtam neki a bútrot. Jött a testvérem az autóval, és elvitte a bútrot Mérába. S avval kifizettem az adósságomat.

Mik dolgoztunk éjjel az utcaseprősőknél

157 Román: szerződésben

275

Mik dolgoztunk éjjel, az utcaseprősöknél. És egy férfinek, akivel dolgoztunk, hárman dolgoztunk… Egy férfinek volt egy nagy pecsétgyűrűje a kezén. S azt mondtam nekije: „Te, többet ne hozzad azt a gyűrűt, hogy valaki minket megállítson, hogy verjen meg minket, hogy vegyék el tőled a gyűrűt!” Ő elhozta azt a gyűrűt, s a kezén hagyta. S jöttek, két tekergő, két fiú, és le akarták… És ott le voltunk ülve, Postakert utcába. Le voltunk ülve, s akkor jött az a két férfi, hogy vegye el a gyűrűt az embertől, az egyik előrejött, a másik maradt hátul. És azt mondta, jött egy másik, azt mondja: „Miért agyaljátok ezt a férfit? Miért kell elvegyétek a gyűrűt? Tedd le azt a gyűrűt!” Azt mondja neki: „Hát te, mint utcaseprő, hordod azt a gyűrűt a kezeden, azt a nagyot? Tedd le azt a gyűrűt! Add ide!” Hát nem akarta a férfi. S akkor jött egy másik, s mondta: „Te, hát mit akarsz ezekkel az emberekkel, mert ezek dolgoznak! Utcaseprősök, dolgoznak szegények, hagyjál nekik békit!” Akkor megfogták azt a szegény embert, úgy megverték, hogy csak na. Akkor én kiszaladtam a milícia után, hogy jöjjön a milicista, és fogja le azokat a férfiakat, akik minket megállítottak. Hát csak egyiket fogták meg, a másik elszaladt. Alig, alig, két milicista, alig feltette az autóra, hogy vigyék el. Na. Én többet nem akartam dolgozni avval a férfivel, amiért az hozta azt a gyűrűt. Akkor dolgoztunk csak ketten, egy nővel. És merre dolgoztunk? Azokon a kicsi utcákon, éjjel. Ott a magyar színház mellett volt négy férfi, négy fiú. Nem voltak olyan…, olyan tizenhat, tizenhét éves voltak a fiúk. Állították meg az embereket, amikor bementek a vécébe. Ott a színház mellett, a magyar színház mellett ott volt egy véce. Ott volt egy véce, és mentek be az emberek, amikor jöttek a

276

Kioszkból158. Ők meglesték, akkor fütyöltek egyik a másikának, összegyűltek mind a négyen és leagyalták az embereket. Leagyalták. S akkor jött egy másik, nem volt csak két hónapos nős, fiatal volt. Bement a vécébe. S akkor leagyalták. Mindent levettek róla, mindent, gyűrűt, láncot, mindent, a ruháját, mindent. Levetkőztették a szegény fiút. Na, akkor én mit mondjak. Reggel felé, mikor mik jöttünk, ő a parkban volt, az a férfi. Kereste az óráját ott. S akkor én mondtam a nőnek: „Te, te látsz valamit?” Azt mondta: „Mit te?” „Nézzed csak, ott a parkban van valaki. Mind hajol le. De én odamegyek hozzá.” „Ne menjél, mert ki tudja ki!” „Én odamegyek a seprűmmel.” S odamentem, Balázs, s akkor így mondtam: „Halló, mit csinál!” Akkor az megijedt: „Jaj!”, azt mondja. „Jaj, hogy megijedtem, jaj!” Azt mondom: „Mit csinálsz itt?” Azt mondja: „Jaj!”, azt mondja, „az este kísértem a feleségemet, s elment Váradra a feleségem, mert váradi a feleségem, s akkor, amikor visszajöttem bementem a vécébe, s leagyaltak s levetkeztettek engem.” Na persze én akkor azt mondtam: „Na nem baj, ha úgy csináltak, megyek reggel a milíciára.” Akkor mit mondott a szegény fiú, az itt lakott a tipografianál159, a fiú. Na, azt mondja: „Én haza nem megyek, felakasztom magamat.” „Te, ne csinálj olyasmit, öngyilkos legyél!”

158 Egy kolozsvári vendéglő. 159 Román: nyomdánál

277

Mondom nekije: „Menjél szépen, anyád alszik, van kulcsod, nyissd be szépen az ajtót, menj be, s feküdj le. S reggel megmondod anyádnak, hogy mit történt veled”, mondom. „Ne csinálj olyasmit, mert én lefogatom, tudd meg!” Megyek reggel a milíciára, s mondtam a rendőrnek… De olyan rendőr volt, Balázs, hogy mint az ajtó! Olyan keze volt, mint a derekam, olyan feje volt annak a rendőrnek. És mondom nekije, mondom: „Ide hallgasson, holnap este jöjjön a parkba, ott”, mondom, „a vécénél agyalják le az embereket, mikor jönnek a Kioszktól.” De mondom, „ne legyen zúgása az autónak, s ne legyen villany, semmi. Sötétbe, hogy úgy jöjjenek, s akkor maga bemegy a vécére, de tegyen egy nagy gyűrűt a kezére, nagy órát a kezére,” – mondom a rendőrnek –, „s rövid ujjú inget, tegye magát, hogy holt részeg, s menjen be a vécére. S mikor fütyölnek egymásnak, vigyázzon nagyon, amikor fütyölnek, akkor összekapnak mind a négyen, azok a fiúk, s akkor ütik! Hogy nehogy megüssék! De a többi rendőrök legyenek a vécé mellett elbújva a sötétbe!” Úgy volt, Balázs, jött az autó, s akkor ez bement a vécébe, ez a rendőr bement a vécébe. Tette magát holt részegnek, s így a gyűrű a kezén, s az óra, tette magát, hogy nagyon részeg, de ennyit se ivott. S akkor ezek, mikor látták, hogy bemegy, ezek fütyöltek egymásnak. Mindjárt, mindjárt mind a négy ott volt, mert négy sarokba voltak, ahol van a híd. Te tudod, hol van a magyar színház. Ott van egy kicsi híd. S a másik felén is ott voltak gyűlve mind a négyen. S akkor odaszöktek ehhez, akkor a rendőrség hátul megfogta őket, az egészeket, és behozták. S intette nekem a rendőr, hogy az–e? Azt mondtam: „Igen, ez volt. Ezek.” S akkor elvitték. S valami húsz év után találkoztam az egyikkel, és én mondtam:

278

„Te, te tudod, hogy egyszer én lefogattalak, ott a vécénél voltál, s én rád küldtem a rendőrséget?” „Igen, hát maga volt?” „Én voltam, te tudod, hogy én ott sepregettem ott, s minden este jöttél s mondtad, mit csináltál, elvetted a pénzüket, megverted, levetkeztetted. Tudod, hogy mondtad nekem minden este, mikor jöttetek. Én féltem tőletek. Hát mi két asszonyok voltunk, tik voltak négy férfiak, s akkor persze, hogy én szóltam.” Azt mondja: „Igen, biza.” Akkor, azt mondja, hogy egy nagy–nagy kufert..., teli volt aranygyűrűvel, láncokkal, órákkal, aztán ruha, nem is mondom, a padláson az anyjuknál. A fiúnak az anyjuknál. [És megtalálták?] „Meg, meg, persze. Ment a rendőrség, akkor odament s akkor csináltak nagy perkezíciót160 náluk, érted? S akkor megtalálták.” De már a rendőrségre maradt, minden. Minden embernek, akit megfogtak, megvertek, meggyilkoltak. Na.

Revolúció volt Na, Balázs. Mik dolgoztunk az utcaseprősöknél, de akkor nappal dolgoztunk, mert decemberbe volt, érted. És egyszer én dolgoztam a temető felé. Ahol van az a nagy temető, ott dolgoztunk azon az utcán. Már elfelejtettem, hogy mondják annak. Kogălniceanu? Annak az utcának, Kogălniceanu? Na, ahogy jársz te iskolába. Biztosan oda jársz te iskolába. Na, és dolgoztunk, nappal dolgoztunk. S azt mondom egy asszonynak, Balázs, de hidd el, én nem tudtam, hogy lesz

160 Román: házkutatást

279

vagy nem… Jött egy öregasszony, mikor én sepregetek. Mondom neki: „Menj haza, mert jön a háború!” – mondtam annak az asszonynak. „Menj haza, mert jön a háború, mindjárt lőnek!” Azt mondta: „Hát te honnan tudod? Nem igaz, mert háború nem lesz soha!” Mondom: „Eredj haza, mert meglőnek!” Mondtam az öregasszonynak, egy öreg mama volt. Vicceltünk. És akkor mondom egy másik cigánynénak, akivel dolgoztam, mondom neki: „Te, mindjárt nézd meg csak, milyen háború lesz.” „Jaj te Ilonka, hát te olyasmiket beszélsz, hogy nem is, nem is lehet kiejteni! Hogy te mit mondsz, hogy háború lesz!” Mondom: „Meglátod te!” Na, mindegyik mentünk haza, mentek haza az egészen, ott kaptam valami butrot valakinél, hogy vegyem meg, Balázs, azt a butrot. Két fiatal pár volt. És akkor mondom a leányomnak, Katinak, mert ismered Katit, mondom: „Kati te, eredj haza, én megyek”– mondom –, „hogy beszéljem meg a testvéremmel, hogy menjünk oda, hogy vegyük meg azt a butrot” – mert nagyon olcsó volt. Majdnem, hogy csak elprédálták, hogy menjenek el, mert el akartak menni. Idegenbe. Mind a kettő. S akkor én lejöttem a piacra, Balázs. Bémentem a hálába. Akkor ott árultak mindenfélét a hálába. Nem tudom, emlékszel rá vagy nem, mikor még a hála volt. Bementem, ott volt a testvéremnek a felesége, árult. Tormát. S mondom nekije: „Te, mondom, Marci otthon van.” Azt mondja: „Igen.” Mondom:

280

„Kéne menjünk fel, beszéljük meg Marcival, kaptam egy szép butrot, majdnem, majdnem, hogy ingyen adják” – mondom –, „hogy vásároljuk el.” Azt mondja: „Mindjárt, csak adjam el ezt a tormát, s megyünk haza. Hogyha akarja Marci, vegye meg.” Hát egyszer kinézek az ablakon, Balázs, látom, tankok! A katonákat, ott a piacon! Híjj!! Mondom nekijek: „Te, nézd meg, mert háború van.” Balázs, nem tudtam én a háborút, elértem, de kicsi voltam. Én azt hittem, hogy ez is háború lesz. Mondom: „Nézd meg a háborút” – mondom –, háború van! Ni, mondom, mennyi tank van ott, s mi van ott annyi katona, és nem tudom mi!” Hát, ez az asszony…, a fia katona volt, Balázs. S akkor ő sírt: „Jaj, a fiam katona! Jaj és most már mi lesz a fiammal, mert a fiam katona, háború lesz!” És, Balázs, mentem haza, már nem jártak az autók, nem járt semmi, gyalog. Nem jártak, mert revolúció volt. Érted? S akkor így gyalog. Mind sírva. Mondom a gyermekeknek, az enyémeknek: „Bújjatok el, mert háború van! Jaj, lőnek, ni háború van!” Én, s Kati reggel elmentünk dolgozni, muszáj volt, munka, munka. Vittünk töltött káposztát, tésztát, minden jó ételeket a katonáknak. Ott voltak a Párt előtt, ott voltak a sok tankok, a katonák. Hát egyszer csak hallottuk, hogy lelőtték Ceauşescut, érted? Jos cu Ceauşescu! Jos cu Ceauşescu! Jos cu tiranu!161 Ceauşescut mutatták. Hát jöttünk reggel dolgozni, láttuk azokat a sok zászlókat, ami volt, mind tépve, mind le voltak vágva, mind. Azok a sok

161 Román: Le Ceauşescuval! Le a zsarnokkal!

281

minden ott... Na phenav de godji … na phenav…162 Minden úgy. Mi volt a falakon, ahol lelőtték az embereket. Sírtak, ordibáltak, sok embereket lelőttek, meghaltak. S akkor azt mondtam a sefnek, a mi sefünk pártfelelős volt, pártember volt. Ő már úgy járt velünk, tudod, jaj, mint a piros tojással. Hogy nehogy valamit szóljunk, mi a munkások, hogy ő mi volt. Érted, Balázs? És én, amikor láttam, hogy mi van, én rosszul lettem. Azt mondtam: „Jaj, mondom, engedjen haza, mert én összesek az utcán, én nem bírom” – mondom –, „hogy olyan, annyi mindent látok az utcán!” Phenav ke so. Phenav?163 Vér volt az egész utca, az embernek az agyuk így volt a falakon. Mik sepertük le az agyukat a falakról. Na, hamar, hamar, azt mondja: „Gyertek be, igyunk meg egy kávét, Ilonka néni, s akkor még egy kicsit, s akkor megyünk haza.” [S a végén megtudták, hogy mi volt?] Nem tudták meg soha. Még most is sef, most is. Na, akkor hazamentünk, Kati így meg volt…, hogy lőjék itt nálunk a hidat. Így mellette ment a golyó. Az autóról. Valaki az autón voltak, s onnan lőtték. Az autók…, a taxikról. [Miért?] S Katinak… Hát, mert akkor úgy volt. S Katit majdnem, hogy ellőtték. Hazajött Kati sírva: „Anyám, mellettem ment el a golyó. A fejem mellett.” Na, aztán úgy, hogy reggel mikor mentünk, aztán minden reggel mentünk dolgozni, dolgoztunk, amíg megláttuk aztán azután, hogy mi van, hogy na, Ceauşescu-t meglőtték, Ileana-t meglőtték, a feleségét. Aztán azután már mások és mások voltak.

162 Roma: Nem beszélek az agyról, nem beszélek. (Mivel kímélni akarja a kisfiút, akinek mesél.) 163 Roma: Így mondom. Mondjam?

282

Ki jött Ceauşescu után? Jaj, ki jött? Iliescu. Aztán egy csomót elzártak, akkor elzártak egy csomót. Akkor aztán, miután őtet lelőtték, akik vele volt, Ceauşescuval, és Iliescu maradt. S komája volt Iliescu. Ő keresztelt neki egy fiút. Együtt jártak az erdőn, együtt jártak, együtt mindenfelé. Ő maradt. Hamar le akarta lőni, hogy maradjon ő. Na. Nani chaches?164

[S az után?] Aztán azután mások, s azután mások… [De kik?] Na, aztán Petre Roman, Iliescu Petre Roman, azután… tudja az isten, mert… [Constantinescu, szerintem.] Constantinescu. Most megint Iliescu. Na. Mikor meghalt az uram, én…, na, ott voltam a blokkba. Az öreg meg, az uram, meghalt lent az Íriszen. Meghalt az Íriszen. Na, most már mit csináljak. Nekem volt kontraktom ott lent az Íriszen, Sobariloron. Na, már mikor megtudta a blokkfelelősné, hogy meghalt az uram, mindjárt járt is, járta az unokájának a kontraktot. Csak egyszer jöttek, s kitettek engem a házból. Na most mit csináljak? Azt a pénzt, amivel eltemettem az uramat, oda adtam a butrot a testvéremnek. Már nem volt honnan megadjam a pénzit. De az kért, hogy adjam oda neki a butrot, amikor meghalt. Mert nem is volt hová elvigyem, s odaadtam nekije. Na. S avval temettem bé, avval a pénzzel, amit adott nekem a testvérem. S elvették a házát, a házat, s odaadták…, nem akartak csinálni… Akartam csinálni Katinak, vagy Ikának kontraktot, de nem. Ott lenn az Ikralnál aprobálták165, s itt Monostoron nem. Na, azótától aztán beadtam a konraktot, mert csinált valaki egy kontraktot a nevemre, ott az én blokkomra, s akkor beadtam, hogy csináljanak új kontraktot, és azótától nem is adták nekem soha vissza. Mert nem kapták meg.

164 Roma: Nem igaz? 165 Román: IKRAL lakásügyi hivatalnál jóvá hagyták

283

Nyugdíjba mentem Na, ungrika.166 Na. Én jártam maggal, és egyszer… [Mikor, mikor?] Mikor nyugdíjba mentem. Mentem nyugdíjba, jártam maggal, aztán láttam, hogy nem megy a mag, mert mindenfelé, már a privatizált, teli voltak maggal, és nem ment a mag. S akkor jártam papírért. Igaz, hogy kevés volt, csak 100 lej volt a papír, de akkor még volt értelme, hogy menjen az ember. És egyszer mentem végig ott a Csillag felé, és láttam valami újságpapírt. És…, így mentem, kopogtattam az ablakba, hogy mit csinál avval az újsággal? Akkor azt mondta: „Jöjjön vigye le.” „Nem kell?” „Nem. De sok van. Hogy viszi el?” Mondom: „Menyek, lassan elviszem.” Elvittem egy túrát, a másodikat is, s akkor azt mondta nekem, hogy utoljára menjek be. Na, bementem oda Csillához, mikor bementem, azt kérdezte…, avval kínált meg először, kávéval. Azt mondtam, hogy nem kell. Nem kelletett. Nem azért, de szégyelltem magam. Akkor azt mondja nekem, na, akkor, hogy egyek valamit. „Nem kell.” Nem akartam, szégyelltem, akkor azt sem kelletett. Akkor azt mondja nekem: „Maga tud cigányul?” Mondom: „Igen.”

166 Roma: Na, magyarul.

284

„Hogy hívják?” „Ilonka.” „Tud cigányul?” „Igen.” „Akarnék tanulni cigányul.” „Na, hát mi az? Az könnyű dolog!” „Hányszor jön egy héten?” Azt mondom: „Amikor akarod!” „De mégis, mondja mikor?” „Hát, kétszer egy héten. Pénteken és kedden.” S akkor jöttem.

Állapotos volt Csillag a leánykával Állapotos volt Csillag a leánykával. Akkor én jöttem. Na, mikor én jöttem, tanítottuk, na, tanultunk jól. Hát egyszer világításkor azt mondta nekem, hogy ne vegyek gyertyát, s virágot, mert ad nekem ő. S én eljöttem ide. Az asztalon künt volt valami virág, valami gyertya, s akkor volt egy kicsi papír írva. Én, ha nem tudok olvasni, nem tudtam, hogy mit ír ott. Akkor kimentem vele az utcán. S kérdeztem az utcán románul, hogy mondják meg nekem, valaki, hogy mit ír. Mindenki azt mondta, hogy nem tud, mert magyarul van írva. Akkor gondoltam, na nem baj, én megkérdem magyarul. Hogy akkor feleljenek nekem magyarul. S akkor megkérdeztem. S azt mondták nekünk, hogy „szülést várunk”. Hát gondolkoztam, hogy kell szülést várni, mikor még nem kilenc hónapos, csak nyolc. Na, mentem oda…

285

Na nem mentem vagy három-négy napig. Mikor kijött a kórházból, ott volt az anyja Csillának. És mutatta nekem a leánykát, hogy milyen leánykája van. Na, nem mentem be, mert szégyelltem, vagy két–három hétig nem mentem be. Jöttem, de nem mentem be a házba. S egyszer bementem, s akkor tanultuk tovább. Jött két fiú. Egy Lóri nevezetű és egy Viorel nevezetű. És kérdeztek, kérdeztek engem, hogy tanítom őket is cigányul? Azt mondtam, hogy igen. S akkor őket is tanítottam. Na, először mikor tanítottam Csillát, adott nekem tízezer lejt. Azután adott tizenötöt. Azután huszonötöt. Ahogy drágult a kenyér, úgy adta nekem a fizetést. Igaz, sokat segített rám ez a Csillag, sokat adott nekem, pénzt, mindent. Akármikor kértem tőle, mindig azt kérdezte tőlem: „Ilonka néni, mennyi kell?” „Annyi.” S mindig, mindig kiszolgált engemet. Minden, mindennel, ami csak nekem hiányzott, amikor kértem. Nagyon-nagyon jó család.

Ilonka néni, menjünk ki filmezni! [Magyarul nem mondta még, Ilonka néni.] Nem mondtam? Én úgy tudom, hogy mondtam. Na. Egyszer jövök ide, s azt mondja nekem…, mentünk…, azt mondja nekem Csillag: „Ilonka néni, menjünk ki filmezni.” „Menjünk, Csillag.” De én igazán nem tudom, hogy…, nem tudtam, hogy hova megyünk és mit csinálunk. Felöltöztem, de ott, adott nekem Csillag egy hosszú, hosszú ruhát. Egy másik ruhát. S akkor kimentünk, de igaz, hogy messzire mentünk, az autóval. Mikor odaértünk, kibontottam a hajamat, ott mindjárt filmeztünk. Akkor felmásztam egy nagy-nagy-nagy hegyen,

286

alig másztam fel. Én mit gondoltam, hogy egyszer átmenek és visszajövök. De nem. Hát többször kelletett menjek. Előre, vissza, megint előre, megint vissza, ameddig filmeztek. Na, hazajöttünk onnan, rá vagy két hétre azt mondja nekem Csillag: „Ilonka néni, csinálunk egy színházat?” „Csinálunk. Csinálunk, Csillag.” De én nem tudtam, hogy mit. Azt mondja, gondoljunk… Azt mondja nekem Radu, hogy gondoljunk egy verset, de cigányul. Cigány verset. Na, mondja nekem Radu, hogy mit. Hát én mindjárt mondom, hogy: „Én álmodtam. De olyan álmot álmodtam, hogy én sétáltam. Egy korzón sétáltam. És mit láttam ott egy sarokba? Egy sarokba nagyanyám, egy olyan kicsi kioszkba árulta a tésztát. Nagyanyám, aki meghalt, árulta a tésztát. Hát sétáltam egy kicsi-kicsi, vékon-vékon-vékon-vékon kötőn. Féltem, hogy esek le, mind féltem, hogy leesek. Sétáltam előre, hátra, előre hátra, s akkor én féltem, hogy leesek. De miért féltem? Lent volt az egész, az egész barátaim, mind az egész barátaim, aki meghalt. Mind ott voltak lenn. S én azért féltem, hogy oda esek rájuk. Akkor volt egy nagy-nagy-nagy-nagy tó. Abba a tóba mi volt? Egy nagy kerék. Az a kerék mind forgott. Fele benn volt a vízbe, fele künn volt. De mi volt abba a kerékbe? Az egész rokonom, aki meghalt, az egész abba a kerékbe volt.

287

De milyen kerék volt az? Roata dracului167 volt!! S benne volt az egész halott, amelyik, akik meghalt. Az egész rokonom.” Na, amikor először csináltuk ezt a színdarabot, Csillával elmentünk először în Tîrgu Mureş168. Azután elmentünk Besztercén. De minden felé, Mureş…, Marosvásárhelyen nagyon-nagyon tetszett mindenkinek, hogy milyen mozit csináltunk, milyen színdarabot csináltunk ott. Mindenkinek tetszett. Előttünk még csinált valaki, de nem, mint mik, nem volt olyan jó egy se.

Kelletett menjünk Lozárdba Na, akkor onnan elmentünk Besztercén, azután elmentünk, Svájcba mentünk el. Na. Azt mondja nekem Csilla: „Ilonka néni, kell készülni, menjünk Lozárdba.169” „Menjünk, Csilla. Menjünk. Mikor megyünk?” „Holnap reggel.” „Hány órakor?” „Öt órakor.” Na, jó. Én mentem, reggel öt órakor már jöttem ide. Mikor ide jöttem, akkor ide gyűltek Csillánál, mind az egészen. Na, hogy menjünk. Annyit vásárolt nekem, hogy egy nagy-nagy táskával, tele. Mindenfélét vett, hogy legyen nekem útravaló. Még szukot170 is vett, mindent vásárolt.

167 Román: ördögkerék 168 Román: Marosvásárhelyre 169 Lausanne-ba 170 Román: üdítőt

288

Na, megyünk. Felültünk az autóra innen, Radu elibül, s mentünk. Mentünk. Kelletett menjünk Lozárdba. Elmentünk. Na, még megálltunk, úgy útközbe, hogy igyunk egy-egy kávét, ezt azt a sofőrrel. Nagyon jó sofőr volt, és a leányokkal nagyon jól egyezett. Mindegyikkel. De búsultam, mert nem jött Csillag. Nagyon búsultam, hogy nem jött ő. Na jó, vele vagyok megszokva már annyi ideje. Vele vagyok. Ő nem jött. Mert nem tudott eljönni. Na, nem is ettem az autón, nem kelletett semmi, mert búsultam, hogy miért nem jött ő is. Elmentünk, mikor értünk a határszélen, ott a magyaroknál, akkor kérték tőlünk a pasaportokat171. Odaadtuk az egészen. A fiatalokat mind, mind levették az autóról, hogy vizsgálják meg, hogy lássák, hogy nem visznek valamit. Nem volt semmi náluk. Na, kérdezték, hogy az autóba mi van. mondtuk, hogy amivel mi játszunk filmet, az van. Na, nem is vizsgáltak, nem is törődtek. Na, jött egy leány előttünk, felvitt minket a hotelbe, na ott mindjárt adott nekünk bont172, hogy együnk. És mutatta nekünk mindegyiknek, melyik ki szobája. Én egyedül voltam egy szobába. Ott. Akkor este csináltuk a filmet. Szombaton este. Mindenkinek tetszett. Mindenkinek, mindenkinek. Annyit tapsoltak, hogy csak na. Mik nyertük az első díjat. Mik. Nekünk küldtek is onnan, hogy mik nyertük az első díjat ott. Mi. De én cigányul. Én cigányul…, cigány versem volt, nagyon-nagyon szerették, mindenki szerette ezt a cigány verset, az enyémet. Jó, nem értették ők, de oda volt írva, hogy mi. S persze hogy olvasták. És…, onnan értették. De nagyon-nagyon tetszett mindenkinek. Na, ott aludtunk a hotelbe, s egyszer mindenki… Elmentünk a soferrel, a sofőrel mentünk sétálni. Felmentem egy nagy nagy-

171 Román: útleveleket 172 Román: szelvényt

289

nagy-nagy-nagy-nagy izére, statuie... Felmentem oda. Igen, a szoborra, igen. S akkor onnan egy templomba bementünk. Összejártuk az egész várost, de a sofőrrel jártam a városba, mindenfelé. Nagyon jó sofőr volt. Persze a leányok mentek jobbra, balra, mindegyik, mint fiatalok. Aztán én nem mentem velük. Na. Radu, ahogy leszállt, az elment világmeddig, az nem törődött senkivel, hogy kivel maradok, vagy mit csinálok, de szerencsémre, hogy ott volt a sofőr. Ott is nagyon jól volt. Oda nem jött Csillag velünk, nem tudott jönni, csak Raduval voltunk. Na, de nagyon jó volt, mert minden fele a sofőrrel jártam. Radu elment. Elment ő is amerre tudott. Összejárta, mert ő ismerte ott a várost, de én nem ismertem semmit. A sofőrrel mentünk. Elmentünk a Cetăţuian173, elmentünk a templomba, elmentünk mindenfelé, a sofőrrel. Ő jártatott engem mindenfelé. Ő vásárolt nekem ott, ő csinált nekem mindent. Azután elmentünk…, szóval mentem, vártam ott, hogy jöjjenek a leányok, menünk a hotelbe. Jött egy nagy-nagy kutya a hátamnál. Hát én nem vettem észre. Mikor megfordultam, láttam azt a nagy kutyát, hát úgy megijedtem tőle, hogy na! Mint itt Kolozsvárt: „Kustyi! Kustyi!” Há’ a kutya semmit, csak rám nézett. Akkor jött a nő, s mondta a nő, hogy ne féljünk, mert az ő kutyája nem ugat, ott nem ugatnak a kutyák. És nem is harapnak. Ne féljek a kutyától. Há’ én nem tudtam, hogy mondjam nekije, ha… Én gondoltam, hogy mint itt, „kustyi”, de nem volt „kustyi”. Az nem volt idevalósi, kolozsvári az a kutya, hogy tudja meg, hogy mi az a „kustyi”. Ott nem tudja, hogy mi az. Na. Akkor elmentünk, Raduval mentem el. Raduval mentem. Na, odaértünk. mikor odaértünk Lozárdba, jöttek persze valami férfiak és kérdezték tőlem, hogy:

173 Román: Fellegvárra (domb Kolozsvár közepén)

290

„Romanyi, romanyi?” Én azt mondtam, hogy: „Romanyi.” Mert azt hittem, hogy cigány. Kérdi tőlem, hogy cigányné vagyok? Mondom, hogy cigányné vagyok. De nem azt kérdezte, hogy Romániából vagyunk! Én azt hittem, hogy azt kérdi, hogy én egy cigányné vagyok? Azt mondtam, hogy igen. S aztán mikor visszafelé jöttünk, bementünk a sofőrel vásárolni. Persze nekem volt az a pénzem, elveţieni174. Azt mondták, hogy az… innen nem váltják be, itt Kolozsvárt nem váltják be. Na, a sofőr nagyon sokat vásárolt, s akkor én is vásároltam. Szóval a sofőr vásárolt nekem is. Mind kérdezte: „Ilonka néni, mit vegyek magának?” „Aztán, ami jut a pénzből.” Hát ha egyszer nem ismertem azt a pénzt! „Há’ ami jut. Ezt vegyen, azt vegyen…” Makarónit vettem, olajat vettem, cukrot vettem, kávét vettem, szappant, ezt azt, amennyire jutott az a pénz. Há’, amikor hazajöttem, kacagtak a gyermekek tüllem, a leányaim: „Anyám, elmentél în Elveţia175, hogy vegyél cukrot onnan és makarónit? Há’ itt nem volt liszt és makaróni?” „Na jó te, azt a pénzt el kelletett költsem, mert nem volt mit csináljak vele. Mer már…, itt nem váltják be azt a pénzt.” Utána mind kacagnak tőle, adják neki, még most is mondják a fiaim: „Igen anyám, nem mész, hogy vegyél makarónit?” „Hagyjátok nekem békit, ne mind bosszantsatok ti engemet!”

Elmentem Oroszba

174 Román: svájci 175 Román: Svájcba

291

Na. Aztán elmentünk Oroszba, ott elmentem Csillával Oroszba. Mikor elmentünk Csillával, na, nagyon jó volt, mentem Csillával mindenfelé. Úgy ügyeltek rám, mit egy gyermekre, hogy nehogy valami történjen velem. Hát most öregségemre járjam a világot, hát honnan tudtam én, hogy talán, talán mere fogok én járni! A világ végin. Ott is szép volt. Nagyon jól. Szerettem ott Oroszba, csak ott nagyon rossz volt az étel. Oroszba. Adtak nekünk első nap, olyan húst adtak nekünk, hogy még a kutya se ette volna meg. Még a vér folyt ki belőle. Mi visszaadtuk. Há’ ott nem volt csak káposzta a tángyérba s az a hús. Isten tudja, miféle hús volt az. Mikor hazajöttem, valaki azt mondta, lóhús volt. Esküszöm, úgy mondták, hogy lóhús volt. Na, aztán, azótától mind megyünk, jövünk, csinálunk. De nem tudom, most hová fogunk elmenni, nem tudom. Ahogy meggondolja Csilla, s Radu. Oda jártatott engem Csilla, még a Dunánál is voltam vele. Ott csináltunk egy csomó képeket. Hát biza hideg volt és a fiúk fürödtek. Ott beleszöktek a vízbe ezek a fiatalok. Mondom nekijek: „Jaj, ebbe a hidegbe beleszöktök a vízbe?” Aztán, fiatalok, nem mind én. Én félreálltam Csillával ott. Mind néztem ezeket a gyerekeket, a fiatalokat. Na.

Színésznő vagyok Na, elmentünk Besztercén. Kivel mentem? Csillával, mind az egészen, ezek a színészek, mentünk oda Besztercén. mikor mentünk, először mentünk a hotelba. Akkor onnan…, ott aludtunk akkor pénteken, szombaton, pénteken este. Szombaton este volt színdarabunk. Elmentünk, egy csomó

292

cigány volt, jöttek valami kicsi cigánygyermekek. Bejöttek oda. Mikor kijöttem, mind… jöttek hozzám a cigánygyermekek. „Maga volt ott?” „Én.” „Jaj, milyen szépen beszélt cigányul!” Mindenfelé húztak le, egyik, a másik, hogy milyen szépen beszélt. „Maga volt ott?” „Én voltam.” „Jaj, de szépen beszélt!” Na. Reggel elmentünk Csillával. Összejártuk az egész várost. Vele. Akkor én mondtam azoknak a cigányoknak…, akkor megállítottak engem a piacon a cigányok. Kérdezték tőlem, hogy én színésznő vagyok? Mondom: „Igen, persze.” „Igen? Hát honnan tanulta?” Mondom: „Ez a nagysága tanított engem, akivel én sétálok.” „Jaj, de szépen beszélt cigányul!” „Igen?” „Milyen szép verse van és milyen szépen fel volt öltözve. Nagyon szép volt.” S aztán mentünk a parkba. Mentünk a pizzánál, mentünk mindenfelé. Akkor más este megint volt. Először volt a kicsi szálába,176 azután a másik szálába volt. Besztercén. Na. Akkor ott aludtunk Csillával egy szobába. Na. Mentünk. Marosvásárhelyre. Elmentünk Marosvásárhelyre az autóval. Csillával s az egész leányokkal s a fiúkkal. Na, először bementünk a hotelbe. Akkor onnan este mentünk, csináltuk a színdarabot. Mikor odamentem, nem

176 Román: teremben

293

akartak engem beengedni, mert látták, hogy cigányné vagyok, nem akartak beengedni oda. „Menjen el”, azt mondja. „Hát maga mit keres itt?” Mondom: „Engedjenek be, mert én itt vagyok ezekkel, színésznő vagyok.” „Nem létezik, hát honnan legyen maga színésznő?” „Menjen ki, asszony, s nézze meg az ajtón! Nem én vagyok ott?” „Nem. Nem, nem. Nem. Menjen el innen!” S akkor jött Csillag. Mikor kijött Csilla, azt mondja: „Mi a baj, Ilonka néni?” Mondom: „Nem akar beengedni engem.” „Tessék beengedni, hát a mi színésznőnk ez a nő!” – azt mondja. „Engedje be!” Előttünk valaki még csinált, egy nő. De nem, nem tapsolták úgy, s nem is volt olyan jó. De mikor mik csináltunk, annyit tapsoltak, úgy szerették, mert az én versem cigányul volt. S én cigányul beszéltem, és táncoltam. S nagyon tetszett mindenkinek. Mik voltunk első díjas. Mik nyertünk. Nem, nem, nem tapsolták úgy s nem is volt olyan jó. De mikor mik csináltunk, annyit tapsoltak, úgy szerették, mert az én versem cigányul volt. S én cigányul beszéltem, és táncoltam. S nagyon tetszett mindenkinek. Mik voltunk első díjas. Mik nyertünk. Nem…, senki. Azok semmit. Mik. mik voltunk. Én voltam rolul principal177. Azért.

177 Román: a főszerepben

294

A fiatalságomból egészen az öregségemre 2001 február… Február elsején kezdtük ezt a könyvet csinálni, február utolján megvolt. Gondoltam, hogy csináljunk mi is valamit ebbe a cigány hónapba, legyen nekünk is valami, a cigányoknak is, valami jogunk, legalább ehhez a könyvhez. Mert kisebb ez a hónap, a cigányoké. Dolgoztam egész életemen keresztül a családomért hogy legyen mivel feltartsam a családomat, a fiatalságomból egészen az öregségemre… Mondhatom, hogy majdnem egyedül neveltem ezt a hat gyermeket, ami nekem van. Még most is gondoltam, hogy ha megnőnek, egy kicsit könnyebb lesz. De nem. Még nehezebb. Még most is én kell gondolkozzak mindenről, a családomra.

295

Vajon én élni fogok még a világ, hogy én őket kisegitsem mindennel? Nem…

296

ALAVARI – DICŢIONAR - SZÓTÁR

297

298

A szótár célja: A szótár azokat az Ilonka néni által magyar és román jövevényszavakat tartalmazza, amelyek valószínűleg ismeretlenek a kizárólag román illetve magyar nyelvi közegben élőek számára. A szótár így elsősorban gyakorlati célú, a jobb megértést kívánja elősegíteni. A lejegyzési módról: Az álló betűkkel szedett szavak Ilonka néni szókincséből származnak. A zárójeles szavak más, további, általa nem ismert köznyelvi jelentéseket adnak meg. A dőltbetűs szavak több szóból álló kifejezések részei, a kifejezések az első álló betűvel szedett szó kezdőbetűje szerint kerülnek a szótárba. (pl. hom dj’akord) A folyó szövegből kiemelt cigány szavakra egyenként rákérdeztem, először szinonimákat, aztán a román és a magyar megfelelőket keresve. Utoljára az általam ismert köznyelvi kifejezésekre kérdeztem rá, azokat, amelyeket nem ismert, illetve határozottan elhárított, zárójelbe tettem. (pl. Ablaka. [Hogy mondják másképp cigányul?] Vege ablakakri. [Azt nem ismeri Ilonka néni, hogy feljeastra?] Nem. [Hogy mondják románul?] Fereastră. És magyarul? Ablak.)

299

A szótári jelentésekről: Ilonka néni sajátosan tagolja nyelvi rendszerekbe az azonos, vagy hasonló jelentésű szavakat: bizonyos esetekben az azonos köznyelvi eredetű szavak egyikét romaniként, a másikat pedig románként értelmezi, illetve az egyiket romaniként, a másikat magyarként. (pl. alimentara = romani / prăvălie = román, bolto = romani / üzlet = magyar) Nagyon gyakran a szóalak, illetve a toldalék jelzi hogy a kifejezés melyik nyelvi rendszerbe sorolható. (pl. papír = magyar / papiroshi = romani, abator = román / abatori = romani) Bizonyos szavakat nem ragoz egy köznyelven belül, hanem a különböző szófaji formákat azonos jelentésű, de különböző köznyelvi eredetű szavakkal fejezi ki. (pl. ’utcaseprés’ = shulaipo, de: ’seprű’= mătura és nem shulava, vagy ’mese’ = paramisi, de: ’mesél’ = povestinel és nem phenel paramisi) Az is előfordulhat, hogy a különböző cigány nyelvű hasonló jelentéskörben mozgó szavakat elkülönült jelentésekkel használja. (pl. dikhlo = ’kötény’, khosno = ’fejkendő’, kendövi = ’törölköző’) Scopul dicţionarului Dicţionarul conţine acele cuvinte împrumutate din limba română şi maghiară, prezente în vocabularul lui Ilonka neni, pe care persoanele care trăiesc într-un mediu lingvistic omogen maghiar sau român probabil că nu le înţeleg. Aşadar dicţionarul serveşte în primul rînd un scop practic, acela de a facilita o cît mai bună înţelegere a textului.

300

Despre notare Cuvintele culese cu caractere drepte provin din vocabularul lui Ilonka neni. Cuvintele din paranteză adaugă alte sensuri, necunoscute de ea, curente în alte surse scrise. Cuvintele culese cu caractere cursive sînt elemente componente ale unor expresii compuse din mai multe cuvinte. Expresiile apar în dicţionar în funcţie de prima literă a cuvintelor culese cu caractere drepte (de ex. hom dj' akord). Am pus mai multe întrebări în legătură cu fiecare dintre cuvintele ţigăneşti reliefate în text, căutînd sinonime sau cuvinte echivalente din limba maghiară şi română. În final am întrebat de expresiile din surse scrise, cunoscute de mine. Am pus în paranteză cuvintele necunoscute sau respinse univoc de Ilonka neni. (de ex. Ablaka. [Cum se spune altfel în ţigăneşte?] Vege ablakakri. [Ilonka neni cunoaşte cuvîntul feljeastra?] Nu. [Cum se spune în română?] Fereastră. [Şi în maghiară?] Ablak.) Despre sensurile de dicţionar: Este specific modul în care Ilonka neni inserează cuvintele cu sens identic sau asemănător în structuri lingvistice: în unele cazuri, cînd două cuvinte provin din aceeaşi limbă vorbită, unul este considerat ca aparţinînd limbii romani, iar celălalt limbii române, sau unul este inclus în limba romani iar celălalt în maghiară. (de ex. alimentara = romani / prăvălie = română / üzlet = maghiară) Includerea cuvintelor în strucuri lingvistice este frecvent semnalată de forma cuvintelor sau de sufix. (de ex. papír =maghiară / papiroshi = romani, abator = română / abatori = romani). Unele cuvinte nu sînt declinate în cadrul unei limbi, ci diferitele forme morfologice ale lor sînt exprimate prin cuvinte cu acelaşi sens provenite din limbi diferite. (de ex. 'măturarea străzii' = shulaipo, dar 'mătura' = mătura şi nu shulava, sau 'poveste' = paramisi dar ’a povesti’ =

301

povestinel şi nu phenel paramisi). Sînt cazuri în care sensurile date unor cuvinte ţigăneşti aparţinînd unui cîmp semantic asemănător sînt utilizate ca avînd sensuri distincte. (de ex. dikhlo = 'şurţ', khosno = 'batic', kendövi = 'prosop')

302

A abator/i, -ja; vagohid/a, -i = abator = vágóhíd ablak/a, -e; vege / ablakakri, ablakengre (feljeastra) = fereastră = ablak akastinelpes; umblavelpes (kecisarel) = se spînzură = felakasztja magát akkor (atunchi) = atunci = akkor hom dj’akord; me kamaw = sunt de acord = akarom (beleegyezem) alash/i, -a; skel/a, -e = schelă = állás (építőállvány) alimentara; bolt/o, -i = prăvălie (alimentară) = üzlet (alimentára, élelmiszerüzlet, bolt) alomash/i, -a = gară = állomás alshovon zhupon roklje = jupon = alsószoknya amend/a, -e = amendă = ámenda, büntetés andjov/a, -e; andjo, andjove = cumnată = sógornő anjag/o, -i (poxtan) = material = anyag ara = preţ = ár (érték) artist/a, -e = artistă = művésznő aven atenti; aćhen = fi atent = vigyázz, légy figyelmes avri kishirinel = conduce pe cineva = kikísér attenton! = atenţie! = vigyázz! avanc/a, -i; elöleg/, -i = avans = előleg azonnal = imediat = mindjárt (azonnal)

303

B bach/i, -urja = nene = bácsi baj/o, -i (prikezhia) = bai = baj barat/o, -i (amal) = prieten = barát barnavon = brunet = barna batăr = bater = inkább batzhokura (lazharipen) = batjocură = csúfolkodás (megalázás/megcsúfolás) betegshegejzöv/e, -i (nasvalengro kher) = policlinica = betegsegélyző bisunăt (biglasengro) = fără sunet = hogy ne hallja senki bizonj; kide = chiar aşa = bizony bîzîinen; bashen = sună (bâzâie) = szól (zúg) biztoshon; chaches (sigur, sartena) = sigur, e drept = biztosan, igaz blokk-költsheg/o, -i = cheltuieli de bloc = blokk-költség (közös költség) boldogon (baxtalo) = fericit = boldog bolt/o; -i = prăvălie (magazin) = üzlet (bolt) buletin/o, -je = buletin = buletin (személyazonossági igazolvány) den man bune pache (pacha) = lasă mă-n pace = haggyál békémet butorja = mobilă = bútor C col/o, -i = pătură = pokróc cukrasd/a, -e (guglimaskro bolto) = cofetărie = cukrászda chakanj/i, -a = târnăcop = csákány chendör/i, -je (shingalo) = jandarmi = csendőr cherep/o, -i (hirbo) = cirip, ţiglă = cserép cheresnje (kiresh) = cireşe = cseresznye cherkes/o, -e = cercetaş = cserkész

304

chintur/a, -e (brichinari) = cintură = szíjú (öv) chipke = cipcă (dantelă) = csipke chufolkodinelpes (lazharinel) = îşi bate joc = csúfolkodik chufulinel = ciufuleşte = csúfol ćhu rendbe o kher = pune casa la punct = tedd rendbe a házat chüplügep/o, -i; chüprügep/o, -i = maşină de îmblătit grâu (combină de treierat) = csüplügép (cséplőgép) D dake; kana = dacă = hacsak deck/a, -i (phal) = scândură = decka, deszka deklaracij/a, -e = declaraţie, plângere = deklaráció (jelentés) homas desvalimen = am fost divorţată = el voltam válva dezhaba; na has so te kerel (jive) = degeaba = mindhiába dikhl/o, -e = şurţ = kötény dj’abije (dabe) = de abia = alig djar/o, -i = fabrică = gyár djasolinel = jeleşte, poartă doliu = gyászol djülesh/i, -je = adunare, şedinţă = gyűlés doare = dar, doară = talán dormitor/o, -ja = dormitor = dormitor (hálóterem, munkásszáló) dragach/a, -e = o cutie cu ce am dus varul = csinálsz egy ládát, két olyan fogást, és abba teszed a meszet és mész fel az állásra és viszed a kőmüveseknek (talicska) drepto; chachipo = drept = jog drot/o, -i (sirma) = sârme = drót E emelet/o, -i = etaj = emelet erdekelinel man = mă înteresează = érdekel

305

ertelmo = rost = értelem F fakultatj/a, -e = facultate = egyetem februari; o ŕomano chon = februarie = február fejni; te dushen = a mulge = fejni felelinel = răspunde = felel fidjelinel (ashunel) = e atent = figyel flotanto = flotant = flotánt (ideiglenes tartózkodási engedély) fojosho/vo, -rja = colidor (coridor) = folyosó fürdöve = baie = fürdő fütjülindoj = fluierând = fütyölve G gajzo = gaz = gáz greshinel = greşeşte = vét (hibázik) H haboruv/o, -i (marime) = război = háború hal/a, -e = hală = hála, csarnok halat/o, -i = halat = köpeny halba la berekri (dopash) = halbă de bere = hálba sör (korsó sör) harangozinel (klopotisarel) = trage clopotele = harangozik hazbero (kirija) = chirie = házbér hegedüsh/i, -e (lavutari) = muzicant (lăutar) = zenész (hegedűs) hodininelpes = se hodineşte = pihen hoshtateno, hoshtătenje = hoştăzean (din suburbia Clujului) = hóstáti

306

I idegenj/on, -e (străinji) = străini = idegenek inke; thaj = şi, încă = még ingen; ove = da = igen inskimbimen; t’aven lacharde (paruvel avri) = sa fie înschimbaţi paturile, să fie aşternuţi paturile (schimbate) = legyenek változva az ágyak (átcserélve) inskimbinel = se-nschimbă = változkodik intinel; sikavel = salută (face semn) = int ippeg = chiar, acum = ippeg most (éppen) irinel (iskiril) = scrie = ír Î întîmplondelpes; păcîndel = se întâmplă = történik J januari = ianuarie = január jare = iară = megint (ismét) jedj/o, -i = bilet (tichet) = jegy jelentinel = anunţă = jelent jogo; drepto; chachipo = drept = jog juniushi = iunie = június K kadereshic/a, -e = cadrist = káderesné kaxnj/i, -a = găină = tyúk kartjazinel = joacă cărţi = kártyázik kaset/a, -e bere = casetă de bere = kazetta (láda) sör

307

katranjpapirosh/a, -e = hârtie de catran = kátránypapír (kátránypapiros) kazarm/a, -e = cazarmă = kaszárnya dj’ande tri kauza = din cauza ta = a te okodból (miattad) keje (kija) = cheie = kulcs kelner/o, -je = chelner = kelner (pincér) keltujelja = cheltuieală = költség kendöv/e, -i = ştergură, prosop = kendő, törölköző kenjerjedj/o, -i = cartelă de pâine = kenyérjegy kenjseritinel = forţează, obligă = kényszerít kepzelinel = închipuiează (imaginează) = képzel keremid/a, -e = cărămidă = tégla kerestlevel/o, -i (bolimakro lil) = certificatul de naştere (de botez) = keresztlevél kerestelöv/on, -i; boljipo = botez = keresztelő kettöshon; donengro = numaru doi (al doilea) = kettős kezdinel (lelpes) = începe = kezd khosn/o, -e = batic = (fejkendő) kinalinel = închină (oferă) = kínál kipp/o, -i (kepo) = poză (imagine) = kép kit (sar) = cât = mint (egy) klătjol (xalavel) = clăteşte = (öblít, lemos) ko (-sa) = cu = (-val, -vel) koazh/a, -i (kozha) = coajă = (gyümölcs)haj kontinel = contează = számít kontratt/o, -i = contract = (szerződés) koporshov/o, -i = sicriu = koporsó korhaz/o, -i = spital = kórház korn/o, -i = corn = kifli koshar/a, -e (koshnica) = coşarcă = kosár koshtolinel (zumavel) = gustă, am gustat = kóstol kozhok/o, -i = cojoc = kozsok (bunda) költözinel = se mută = költözik kömüvesh/i, -e (baŕari) = zidar = kőműves köntösh/i, -e = rochie = ruha (köntös) könjüvon = uşor = könnyű

308

kösönjinel = mulţumeşte (salută) = köszön kutij/a, -e = cutie = katuja (doboz) L lak/o, -i = lac = tó lepchöv/e, -i = drepte (scară) = lépcső lepedöve = cearceaf = lepedő levente = străjer = levente leveshi; zumin = ciorbă (supă) = leves lobogov/o, -i (flako) = steag (drapel) = lobogó (zászló) M majdnem (mojna) = aproape = majdnem măkar (barem) = măcar = csak (legalább) maradinel; aćhel = rămâne = marad marciushi = martie = március mashtivon (moshtohovo) = mastiha (vitreg) = mostoha mămăliga = mămăligă = puliszka mătur/a, -e (shulavo) = mătură = seprű meljin/a, -e; plachint/a, -e = plăcintă = palacsinta menjhej/o, -i = azil = menhely mentöve = salvare = mentő mesarsek/e, -i = măcelărie = mészárszék meselinel = văruieşte, zugrăveşte = meszel meso shimitnivalovon (varro) = var alb (stins) = simitnivaló mész (oltott mész) min/a, -e = mină = bánya mindjar = imediat = mindjárt mirano, mirenje = din (satul) Mera (masculin) = méraiak mirenjica, mirjenice = din (satul) Mera (feminin) = méraiak mirgostar (ando xoljarimo) = de nervi (de supărare) = idegességtől (mérgében)

309

mog/o, -i (sumburo) = seminţe = mag mulatinel = petrece (chefuieşte) = mulat mutacija = mutaţie = (ideiglenes tartózkodási engedély) muziv/o, -i = film (cinema) = mozi N nad/a, -e (trestija) = trestia (stuf) = náda (nád) neni = tanti = néni nepot/o, -i = nepot = unoka nevast/a, -e; rromnj/i, -a = nevastă = menyecske (feleség) nishte (unji) = ceva (nişte) = valami (néhány) njekazo (bajo, prikazhija) = necaz = bánat (baj) njerinel = câştigă = nyer njugdiva = pensie = nyugdíj njugodtan = liniştit = nyugodtan njujtoztatov/a, -i = catafalc = nyújtóztató (ahova a tetemet teszik) O olchovi; leznji = eftin (ieftin) = olcsó osero = vechituri (oser) = ószer örömo (bukurija) = bucurie = öröm P pac/a, -e = băt = páca pankov/a, -e = pancove = pánkó pakk/o, -i = (pachet) = (pakk, csomag) pap tro vodji (xav tro jilo) = ţucuţi inima ta = csókolom a szívedet papirosh/a, -e = hârtie = papír (papiros)

310

parastash/i, -a = parastaşi, pomană = pomána parnahaj/a, -e = feţe de perini = párnahaj parn/a, -e (sherand) = perină = párna partid/o, -i = partid = párt patik/a, -i = farmacie = patika paznik/o, -i (losharo) = paznic = páznik (őr) pechetdjürüv/e, -i = inel (ghiul) = pecsétgyűrű pensija = pensie = nyugdíj perc/o, -i (percovo) = minut = perc perse (sartena) = sigur = persze piac/i, -a; for/o, -i = piaţă = piac pihenjinel; hodininelpes = se hodineşte = pihen pince = beci (pivniţă) = pince pitjok/a, -i (kolompiri) = cartofi = krumpli (pityóka, burgonya) pleo = tablă = pléh poate, shaj = poate = lehet pojezij/a, -e (poetika) = poezie = vers pokăjit/o, -i = pocăit = hűvő pondjol/a, -e = capot (halat) = pongyola pornjinel (shuvelpes pe drom) = porneşte = elindul portar/i, -ja (losharo) = portar = kapus (őr) povestindel (phenel paramichi) = povesteşte = mond (mesél) paramis/i, -e = poveste = mese prea = (prea) = (túl, túlságosan) preckelinel = a stropi = preckel (spriccel) pretencija (khelelpe) = pretenţie = pretencia privatizat/o, -i = privatizat = privatizált, magánosított profesor/a, -e = profesoară = professzornő (tanárnő) prostin = prosteşte = bolondít (butít) puj/o, -i = pui = csirke pünköshi (rusalja) = rusalii = pünkösd R

311

răbdarja = răbdare = türelem ragastov/o, -i = pansament = ragasztó (ragtapasz) rakinel o perate = face (pune) peretele = rakja a falat ranc/o, -i = cretele (cute) = ránc rantimen pitjoki = cartofi răntăliţi = rántott krumpli (rántott pityóka, burgonya) reanimale = reanimale (reanimare) = reanimále (kórházi újraélesztő) rendbe = la rând = (rendbe) rendör/i, -je (xanralo) = poliţar (poliţist) = rendőr repülöv/o, -i = avion = repülő rishkasha = orez = rizskása rit/o, -i = rît (cîmpie) = rét robbanjin = explodează = felrobban S salon, -ja = salon = szalon salvarj/a, -e; mentöv/e, -i = salvare = mentő sap/a, -e = sapă = kapa (ásó) schen/a, -e = scenă = színpad seg/o, -i (karfin) = cui = szeg sektoristo, sektorishti = sectorist = szektorista senvedinel = suferă = szenved sinhaz/o, -i; tjatr/o, -i = tiatru = színház sfat/o, -i = primărie, sfat = szfát (néptanács) splincheana (princhanja) = splinceană = szemöldök shajnalinel (sunul len) = îi milă (compătimează) = sajnál shantier/o, -je = şantier = sántier (építőtelep) shark/a, -e (kolco) = colţ = sarok shargi = galben (creţ) = sárga (szőke) sharlov/a, -e = seceră = sarló shef/o, -i = şef = főnök sherpenjöve = canceu (tigaie) = serpenyő shifon/o, -ja = dulap (şifon) = sifon (ruhásszekrény)

312

shir/o, -i (gropo) = mormânt = sír shlap/o, -i (papuchi) = şlapi (papuci) = sláp (papucs) shogor/i, -ja (kumnato) = cumnat = sógor shohan = niciodată = soha shomazh = şomaj = somázs (munkanélküliség) shtrekk/o, -i = linie = strekk (sín) shtrimpfl/a, -i = ciorapi = harisnya (strimpfli, zokni) shtudent/o, -i = student = student (egyetemista) shura; pojat/a, -e = şură = pajta T takaritinel o tegle = am curăţat cărămida = megtakarítottam a téglákat takaritinel (vuzho kerel) = curăţeste (curăţă) = takarít takaritashi = curăţenie = takarítás tanitovic/a, -e = profesora (învăţătoare) = tanítőnő tegl/a, -e = cărămidă = tégla tele adjalinel; tele marde les (marel pe shero) = îl atacă (loveşte pe cineva în cap) = leagyal (főbe ver) tele gombolosha = jos bumbat (cu nasturi până jos) = legombolva (gombolós) tele serelindjas = s-a eliberat (din armată) = leszerelt temetindel = înmormântează = eltemetik temetöve (morminca) = cimitir = temető temetinel (praxol) = (înmormântează) = (temet) temetesh/i, -e = mormântare = temetés test/a, -i = prăjitura = tészta (sütemény) tikero; tükör/i, -je (glinda) = oglindă = tükör tistavi (vuzho) = curat = tiszta toamna (tomna) = toamnă = ősz tollush/o, -a = cu pene mari (soldaţi cu pene de cocoş) = tollusok tor/o, -i (pomana) = pomană = (halotti) tor torma = herean = torma

313

tov/o, -i = lac = tó na törödin = nu te-nteresează (să nu-ţi pese) = ne törődj (vele) törödinel = te interesează (are grijă) = törődik trafik/a, -e = tutungerie = trafik trafikosh/i, -a = ce vinde în tutungerie = trafikos trezonel = se trezeşte = megébred tribuna/li, -rja = tribunal = tribunal (törvényszék) trjab/a, -e = treabă = (dolog) tüdödjuladash/i, -a = aprindere de plămâni = tüdőgyulladás U udvar/a, -je (avlin) = ogradă (curte) = udvar ujshag/o, -i (zhurnalo) = (ziar) = (újság) utoljara (palunes) = ultimu (la urmă) = utoljára utolshovon (paluno) tura = ultima tură = utolsó Ü üdjelinel (losharel) = are grijă = ügyel üdjeshon = cuminte (abil) = ügyesen V vadj = ori = vagy vadjinel = doreşte = vágyik vakabont/o, -i = vagabond = vakabont (csavargó) vasharolinel opre (se cinel) = târguieşte = felvásárol vedre (bradji) = găleată = veder vege; glazh/a, -e = sticlă = üveg

314

vegig (pe agor) = înainte (peste, de-a lungul) = végig ver/so, -shi (poetika) = poezie = vers viaca (trajo) = viaţă = élet vilagitash/i, -a (o djes de mulengro) = luminaţie = világítás villanj/i, -a = bec (lumină) = villany vilanjfav/o, -i = lemn de lumină (stâlpuri) = villanyfa (villanyoszlop) vishtano, vishtenje = din (satul) Viştea (masculin); (vişteni) = vistaiak vishtenjic/a, -e = din (satul) Viştea (feminin); (vişteni) = vistaiak vizitk/a, -e = bluză (taior) = bluz (vizitke) vizhgalinel = examinează = vizsgál vonat/o, -i (zibano) = tren = vonat votinel = votează = szavaz Z zarinel, phandel = închide = zár zöldon (zeljeno) = verde = zöld zhal sabadshagro = pleacă în concediu = szabadságra megy zhin addig (zhi atunchi) = până atunci = addig zhinorja (fita) = şnur = zsinór zhebe, posotj/i, -a = buzunar = zseb zhudekinel = judecă = elítél