Kis Ibolya Migracios Folyamatok Gazdasagi Hatasa Europaban

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási Szak

Összehasonlító gazdaságtan házi dolgozat Migrációs folyamatok gazdasági hatása Európába

a XX. Század második felében

Nyíregyháza, 2003. november 25. Készítette: Kis Ibolya 2003/2004 tanév I. félév II. évfolyam Levelező tagozat, A csoport

Forrás: http://www.doksi.hu

2

Tartalomjegyzék

I. Mi az a migráció? 3 II. A fogalom áttekintése a XX. Század második felében 3 III. A migráció és feltételei az 1951-et követő időszakban 4 IV. A magyarországi helyzet 5 V. Európa néhány országa a 70-es évekig 5

1. Ausztria 5 2. NSZK 6 3. NDK 6 4. Lengyelország 7 5. Portugália 7 6. Olaszország 7 7. Jugoszlávia 8

VI. A XX. század küszöbén állva 8 VII. A migráció okai 9 VIII. A migráció gazdasági hatásai 9 IX. Európai Gazdasági Közösséget 10 X. Gazdasági mutatók 11 XI. Észak-Európa gazdasági helyzetének alakulása 12

1. Norvégia 13 2. Svédország 14 3. Finnország 14 4. Dánia 15

XII. Közép-Európa gazdasági helyzetének alakulása 16 1. Magyarország migrációs politikája 16 2. NDK ÉS NSZK 17 3. A közel-kelet migrációs hálózata 19 4. Változások a 80-as és a 90-es évek fordulóján… 19

XIII. Rövid összefoglaló következtetés 21 XIV. A migráció közgazdaságtani hatása 21

1. Mikroelmélet 21 2. A duális munkaerőpiac elmélete 22

XV. Jövőkép, avagy az Európai Unió felfutó gazdasága 23 Irodalomjegyzék 26 Táblázatok jegyzéke 27 Ábrák jegyzéke 28


3

Amióta világ a világ az emberek folyvást vándorolnak: nomád pásztorok legelőket és

vizeket keresnek, vallási csoportok menekülnek az üldöztetés elől, pionírok törnek fel

szűzföldeket. A vándorlás kapcsolatot teremt a kultúrák között és gyorsítja az eszmék

terjedését.

XVI. Mi az a migráció?

A migráció, vagyis vándorlás a népesség földrajzi (térbeli mozgása). A migránsok (azaz

lakóhelyüket tartósan megváltoztató emberek) egy része csak kis távolságra költözik, például

egy nagyváros központjából valamelyik közeli kertvárosba, de sokan egyik országból a

másikba is elvándorolnak. A vándorlás egyéni vagy csoportos akarat eredménye, amelyet az

általános társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok, az egyéni szándék és a mindennapok

történései együtt, egyszerre határozzák meg.

Az elemzések során, a lakosság országon belüli helyváltoztatásának, vagy a lakosság

egyik országból a másik országba történő vándorlásának, áttelepülésének, azaz a népességbeli

mozgásának leírására használják. Éppen ezért annak megfelelően, hogy egy országon belüli,

vagy országok közötti migrációról van szó, belső illetve külső vándorlást különböztetünk meg.

A nemzetközi vándorlás, mint spontán és természetes folyamat szoros összefüggésben

van a befogadó és a kibocsátó ország társadalmi – politikai helyzetével, gazdaságának

állapotával, népességének lelki kondíciójával, a létfenntartásához szükséges javak

szűkösségével, valamint az adott társadalom tagjainak általános elégedettségével vagy

elégedetlenségével. A természetes folyamatként megnyilvánuló migráció mellett a különböző

katasztrófák, agresszív, háborús cselekmények potenciálisan, igen rövid idő alatt jelentős

tömegek menekülését idézik, elő.

XVII. A fogalom áttekintése a XX.század második felében

Az európai vándorlások is több korszakra vállnak szét . A második világháborút követő

időszak vándorlási folyamatai még leírhatóak a hagyományos módon : a fejlettebb nyugat és

észak- európai régió országai az 50-es és 60-as évek gazdasági boom időszakának

munkaerőigényét Európa déli régióiból toborzott munkásokkal elégítették ki . Mégpedig oly


4

módon, hogy a fokozatosan elapadó olasz, majd Spanyol és görög munkaerő utánpótlásául

portugál, török, és jugoszláv munkaerő szolgált.

A vendégmunkásprogramok a migránsokat igen rugalmas munkaerőnek tekintették,

akik bár nem teljes jogú polgárai a befogadó országnak, de a kölcsönös és egyértelmű

gazdasági előnyök a migránsok és a befogadók számára egyaránt vonzóvá tették, ezt a

konstrukciót. A befogadók úgy vélhették, a vendégmunkások rutációval követik majd egymást,

s megfelelő felhalmozást követően egy idő után hazatérnek.

A hetvenes évek közepének időszaka egyben a vándorlásnak is új fejezetét nyitotta

meg. Az olajválságokhoz kötődő gazdasági visszaesés következtében megcsappant a munkaerő

iránti kereslet, de a migránsok nem tértek haza, sőt, családtagjaik is nagy számban jöttek a

nyugat-európai országokba.

A fejlett európai országok jelentős bevándorló népességgel találták szemben magukat.

A migráció trendjében végbement változásokra azonban korántsem volt elegendő magyarázat a

70-es 80-as évek recessziója. Az elvándoroltak és az otthon maradottak között fennmaradtak a

családi, háztartási, baráti és közösségi kötelékek, valamint újjak szövődtek. Ezeken a

kapcsolatokon alapuló társadalmi hálók segítették és ösztönözték a vándorlást. A migrálókat és

az otthonmaradókat összekötő háló közvetíti az információkat, a társadalmi és a pénzügyi

segítséget.

XVIII. A migráció és feltételei az 1951-et követő időszakban

A nemzetközi vándormozgalom, második világháború végéhez közvetlenül tapadó

része, még akkor is, ha bizonyos elemei az ezt követő időszakban is fennmaradtak. 1951-ben a

Genfi Egyezmény elfogadásával lényegében lezárult. Az egyezmény meghatározza a

menekültek fogalmát, jogaikat és kötelezettségeiket, illetve a befogadó országokban

alkalmazható eljárási szabályokat. Ezáltal megteremtette azokat a j ogi feltételeket, amelyek

segítségével rendezni lehetett azoknak a menekülteknek a helyzetét, akik a második

világháborút követően 1951-ig sem tudták állampolgárságukat rendezni.

Nem sokkal ezt követően a nyolcvanas évek közepéig, illetve a végéig a legújabb kori

népvándorlás új típusú jelenségével kellett a különböző országoknak szembenézniük, amelyet

alapvetően – a nemzetközi vándormozgalom addigi, hagyományosnak tekinthető kiváltó okai


5

mellett a fejlett tőkés országok gazdasági szükségletei hívtak életre, motiváltak és határoztak

meg.

XIX. A magyarországi helyzet

A szabad mozgás korlátozása az 1953-ban bekövetkezett politikai változás

következtében Magyarországon , Nagy Imre első miniszterelnöksége alatt némileg oldódott. A

változás hatása már 1954- ben érzékelhető volt, hiszen abban az évben már nyolcszor többen,

azaz 1099-en hagyhatták el az országot, mint egy évvel korábban. A következő évben pedig

már 1319 fő kivándorlását engedélyezték. Közismert, hogy az ország szinte hermetikus

elzártsága, a magyar társadalom lefojtottsága robbanásszerűen szakadt fel 1956 októberében.

Ezt követően 1975. Május 26-ig közel 200 ezer fő hagyta el engedély nélkül az

országot, amelyhez az ezt követő időszakban évenként 8-10ezer fős legális és illegális úton

külföldre távozó csatlakozott. Meg kell jegyeznünk, és ez az egész időszakra jellemző, hogy a

Magyarországon letelepülők döntő többsége a környező országok magyar nemzetiségű

állampolgárai közül kerül ki, és a magyar állampolgárrá válás legfontosabb módja a

családegyesítés volt.

XX. Európa néhány országa a 70-es évekig

Az európai népek sorsát legjobban befolyásoló tényező a második világháború. Az

országok lakosságát, társadalmát és gazdaságát egyaránt meghatározta. Óriási különbségek

voltak azon országok fejlődésében, amelyek a részesei voltak, és akik nem. Az áldozatok, a

menekülő lakosság, a mindennapos megélhetésért küzdve próbált új otthont találni. Néhány

államot áttekintve megláthatjuk, hogyan próbáltak egy új és jobb jövő felé elindulni.

1. Ausztria Az Ausztriában zajló számottevő belső népességvándorlás az 1960-as év környékén,

szoros összefüggésben ált a fokozódó városiasodással. Ennek kapcsán az agrárnépesség aránya

jelentősen csökkent az ipari és egyéb foglalkozási ágakban tevékenykedők javára. Míg a

századfordulót követő első évtizedben az ország népességének közel 1/3-a élt őstermelésből,

1951-re már 1/5-re csökkent az arányuk, 1961-ben pedig mindössze 16,4%-ot tette ki. Ausztria

mezőgazdasági népességaránya, mintegy fele volt a Magyarországinak


6

2. NSZK

A népesség számának növekedésében nem a természetes szaporodásnak hanem a

bevándorlásnak volt nagyobb szerepe . Bár az NSZK –ból el is vándoroltak, a bevándorlók

száma azonban jóval nagyobb volt. A bevándorlásban jelentős szerepet játszott a második

világháború után, a szocialista országok területén lakó németek hazatelepítése. Sokan

települtek, ás az NDK-ból is. A népesség területi eloszlása az ország gazdasági fejlettségéhez

igazodik, és tartományonként nagyon eltérő.

Az iparban a szakképzettséget nem igénylő nehéz munkát mindinkább a külföldi

„vendégmunkások” végzik. 1967 körül már 1 millió a számuk. Elsősorban Olaszországban és

Spanyolországban toborozták őket, de sokan jöttek Törökországból , Görögországból,

Jugoszláviából is. A népesség vándorlása a nagy ellentéteket tovább mélyítette az Északról

Délre, s Keletről Nyugat felé évről évre fokozódó a vándorlás.

A gyors ipari fellendülés a mezőgazdaságban viszonylagos munkaerőhiányt okoz. Az

elvándorolt munkaerőt a gépek csak lassan tudták pótolni.

3. NDK.

A II. világháború után áttelepítettek egy része nem talált megfelelő otthonra s így

tovább vándorolt. Azok az emberek, akik a fasiszta diktatúra alatt az emberiség ellen bűnös

tevékenységet folytattak ugyancsak jobbnak látták, ha az NDK területéről eltűnnek. Ezekhez

csatlakoztak olyanok, akik személyes sérelem, vagy anyagi okok miatt a szocialista társadalmi

rend építésével nem értettek egyet. De azonban a n épességszám csökkenésében szerepet

játszott a nyugatiak csábító propagandája is , amely elsősorban a fiatal szakemberekre irányult.

Ez gyakran családok szétszakadásához vezetett. Itt is erős az a társadalom átrétegződés s ezzel

kapcsolatban a népesség belső vándorlása is. A lakosság nemzetiség tekintetben egységes.

Egyetlen jelentős nemzetisége a nyugati szlávokhoz tartozó szorb.


7

4. Lengyelország

A szocialista Lengyelország népességalakulására a külső vándorlások nincsenek nagy

hatással, de jelentőségük nagyobb, mint a többi hasonló országban. Az 1960-as években a

kivándorlók száma 124 ezer fővel múlta felül bevándorlókét. Az emigránsok főleg régebben

külföldön élő lengyelek családtagjaiból, a bevándorlók a szovjetunióból áttelepültekből

redukálódtak. A külföldön élő lengyelek számát nehéz megállapítani, hiszen sokan teljesen

beolvadtak a befogadó ország lakosságába. Becslések szerint kb. 9 millió lengyel él az

anyaország határain kívül. A legtöbb 5-6 millió az Egyesült Államokban, 1 millió Nyugat-

Európában, másfélmillió a régi Szovjetunióban került. A főváros népesség számszerű

növekedésében a bevándorlás mellett jelentős szerepet játszott a magas természetes szaporodás

is .

5. Portugália

Jellemző a népesség számának gyors növekedése. Az 50-es évek után évente mintegy

35 ezer ember hagyja el véglegesen az országot, az európai viszonylatban magas természetes

szaporodás a kiesést többszörösen pótolja. A kivándorlók leginkább a portugál nyelvű és

kultúrájú Brazíliában, részben pedig portugál gyarmatokra települtek át. A kormányzat által is

támogatott kivándorlást az ország gazdasági helyzete, az ipar fejletlensége, a mezőgazdaság

elmaradottsága indokolja. A Spanyol földhöz hasonlóan, itt is megfigyelhető a népesség

számának Északról Délfelé történő apadása.

6. Olaszország

Olaszországból a második világháború óta évente 150-200 ezer olasz vándorolt ki .

Ennek egyik felét a tengerentúl a másikat Nyugat –Európa szippantotta fel. A délvidéki inkább

a tengerentúlon, az Északon lakó olasz jobbára az európai országokban próbál szerencsét. A

határaikon túl mintegy 4 millió be nem olvadt olasz állampolgár élt.


8

1. ábra

Forrás: Saját szerkesztés Gondolat kiadó Európa című könyvéből

7. Jugoszlávia

A 60-as években még létező Jugoszlávia a soknemzetiségű állam nevet is viselhette

volna. A szlávok, szerbek, horvátok, szlovének, macedónok. A belső vándorlás. igen lelassult a

hetvenes évekre. A felszabadulás után a háború sújtotta területekről mintegy 400ezer lakos

települt át a V ajdaságba, ahol az elmenekült német lakosság parlagon hagyott földjeit vették

birtokukba.

XXI. A XX. század küszöbén állva

A modern közlekedés jóvoltából a helyváltoztatás igencsak könnyűvé vált. Amikor

1992-ben kinyilvánították – Bosznia Hercegovinának – a régi Jugoszlávia tagköztársaságnak-,

függetlenségét a szerbek sok muszlimot elűztek otthonukból, és helyükbe szerbeket telepítettek

be – ezt „etnikai tisztogatásnak nevezték.

Azok az országok, amelyek serkenteni akarják a bevándorlást, különféle ösztönzőkkel

próbálják magukhoz vonzatni az embereket, például lakást adnak és bizonyos szakmákban jól

fizető állást ígérnek az érkezőknek. Ez lett az ausztrálok hivatalos bevándorlási politikája,

amikor felismerték, hogy gazdaságaik továbbfejlődéséhez égető szükség van minél több és

minél jobban képzett munkaerőre. Az emberek egymás közötti kommunikációja révén

rábeszélik a m ásikat a k öltözködésre. Sokan e l áncmigráció eredményeként jutottak el távoli

országokba.

Ma már az államok nagyon is megválogatják, milyen bevándorlókat fogadnak be, de a

szakmunkásokat, tudósokat, mérnököket, orvosokat, ápolókat általában szívesen látják. Ha egy

Kivándorlások nagysága

0

500

1000

1500

2000

Célország

ezer

fő

ArgentinaFranciao.BraziliaNSZKUSABelgiumKanadaSvájc


9

ország tömegével veszíti el magasan képzett szakembereit, mert másutt jobbak a gazdasági és a

szakmai feltételek, „agyelszívásról beszélünk.

Ám a migráció csak a legritkább esetben teljesen egyirányú folyamat. Amikor például

az 1960-as években sok brit orvos hagyta el Nagy-Britanniát és az USA-ba költözött, az

országba százával érkeztek képzett orvosok Indiából és Pakisztánból meg ápolónők a Karib -

tengeri szigetekről.

Az utóbbi 180 évben emberek tízmilliói vándoroltak ki Európából Észak-Amerikába és

Ausztráliába, s ez gyökeresen megváltoztatta a világ etnikai térképét.

XXII. A migráció okai

Bizton állíthatjuk, hogy gyakran vezetnek tömeges népességmozgáshoz a háborúk. Az

első világháború után a becslések szerint 7,7 millió ember költözött egyik európai országból a

másikba. A második világháború alatt és közvetlenül utána pedig már a 25 millió is elérte az

otthonukat kényszerűségből elhagyók száma.

Dél Európa szegényebb vidékeiről sokan kerekedtek föl, hogy Észak Európa iparosodott

körzeteiben keressenek munkát. Ezek a migránsok nagyban hozzájárulnak a befogadó országok

jólétének növekedéséhez. A helybéliek egy része azonban nem nézte jó szemmel őket, mert

jelenlétük társadalmi fezsültségeket keltett, felkészületlenül érte, megterhelte a l akásügy, az

oktatás, az egészségügy ellátás rendszerét. A legújabb európai migrációs hullám a szovjet és a

kelet-európai rendszerváltozásokat követte.

A XX. század utolsó harmadában az országok közötti vándorlásnál sokkal nagyobb

arányú a belső migráció: az a népességmozgás, amely a falvakból a városokba, napjainkban

pedig a lepusztuló belvárosokból az elővárosokba, a nagyváros környéki településekre irányul.

A szegény, fejlődő országokban az előbbi folyamat öltött óriási mértéket.

Nehézséget okozhat, ha egy országba rövid idő alatt nagyszámú külföldi érkezik. A

bevándorlók gyakran egymás szomszédságában telepednek le, főleg ha idegennek érzik a

környező társadalmat.

XXIII. A migráció gazdasági hatásai

A migráció hátterében gazdásági folyamatok húzódnak meg: az embercsoportok

mozgását a kereslet- kínálat törvénye irányítja. Lényegében az életszínvonal növelésének egyik


10

módjáról van szó: az emberek közelebb költöznek a termelés központjaihoz. Sok túlzsúfolt

ország azonban már kvótákhoz köti a bevándorlók számát, azaz felső létszámhatárt állapít meg,

vagyis korlátozza a migráció szabadságát. A bevándorlókat gondosan megválogatják

szakképzettségük, koruk, iskolai végzettségük, nyelvi és más tényezők szerint, és gyakran csak

bizonyos nemzetiségeket fogadnak be.

A gazdasági növekedés és az eltérő demográfiai magatartás között lineáris a kapcsolat,

hiszen a magas gazdasági termelékenységű területeken alacsony a népesség növekedése, míg az

alacsony termelékenységű vidékek nagy létszámnövekedéssel bírtak .

Nagyon komoly jellemzője a XX. századi foglalkoztatási rendszernek , hogy főleg a

közép-európai területek utasításos gazdaságaiban – jelentősen emelkedett a nők ipari

foglalkoztatottsága, arányuk több helyen elérte az összes dolgozó 35-40 százalékát.

A migráció társadalmi vonatkozásai azért lényegesek a gazdaságtörténészeknek, mert

hozzájárulhat a munkaerő hatékonyságának növekedéséhez azzal, hogy oda allokálja az emberi

erőforrást, ahol az a legjobban, adott esetben a legtermékenyebben tud tevékenykedni.

Az 1950-60-as években a k ontinens nyugati fele már évtizedenként 3 százalékos

növekedést tudott felmutatni a bevándorlások jóvoltából. Utalhatunk a második világháborút

követő nagyobb telepítésekre, avagy a hetvenes nyolcvanas években a Jugoszláviából és

Törökországból meginduló emberáradatra főleg az NSZK irányába.

Az európai régiókat vizsgálva szembetűnő, hogy Dél- és Közép –Európa az ötvenes

években továbbra is népesség-kibocsátó hely maradt. E két régióban a távozó lakosság aránya

az össznépesség 2,8-3,1 százalékáig terjed ki. Az Európán belüli migráció egyik okozója az

1950-es évekre éppen a szovjet birodalmi- hatalmi politika lett, aminek hatására nem utolsó

sorban éppen Közép-Európából különböző utakon jelentős néptömegek kerülhettek Európa

nyugati felére .

Ebben a sorban csatlakozott be Magyarország is , a honnan például 1956-ban a

kommunista megtorlás elől az ország népességének legalább 2 százaléka távozott.

XXIV. Európai Gazdasági Közösséget

1957. március 25-én írták alá az un. Római Szerződéseket. Ennek alapján 1958. Január

1-jétől életre hívták az Európai Gazdasági Közösséget, valamint az Európai Atomenegria

Közösséget. Rögzítették, hogy az alapítók erőfeszítéseket tesznek „népeik” élet és

munkakörülményeinek állandó javítására. Biztosítják a gazdasági növekedés stabilitását, a


11

kereskedelem egyensúlyát és a v erseny tisztességét, valamint hogy a gazdaságaik egységét

erősítsék és azok harmonikus fejlődését biztosítsák, az egyes területek között különbségeket és

a kedvezőtlenebb adottságú területek elmaradottságát csökkentsék.

Az EGK a teljes gazdasági integráció elérését tűzte zászlajára, amit a gazdaságpolitikai

rendszer összehangolásával, a munkaerő és a tőkeáramlás szabadságának biztosításával, az

infrastruktúrális kérdések együttes kezelésével és a pénzügyi valutáris rendszer átalakításával

kívánt megoldani. Az gazdasági növekedés ütemében igen jelentős különbségek figyelhetők

meg 1960 táján .

Egyértelműen az NSZK gazdasága növekedett a leggyorsabban , amely 1960-ban 7,6%-

kal nőtt, míg 1961-73 viszonylatában is átlagosan 4,4%-ot produkált. Az 1960-as értékeket

figyelembe véve Belgium éppen a sor végén áll, ám ez koránt sem jellemezte hosszú távon a

belga gazdaságot, 1961-73 között átlagosa 4,9%-os növekedést ért el

1. táblázat

Néhány ország gazdasági mutatója 1960-ban NSZK Franciao. Olaszo. Belgium Hollandia

GNP dollárban/fő 967 961 509 977 804

Ipar részesedése

a GNP%-ban 49,4 47,5 41,5 48,7 40,4

Energiafogyasztás fejenként 3651 2402 1186 3968 2820

Acélfogyasztás 525 306 187 275 278

Export a nemzeti jövedelem %-ban 22 16 15 37 43

Gazdasági növekedés évi átlagos

üteme 1950-60 között 7,6 4,3 5,9 2,9 4,7

Forrás: Simai M.:i.m.1964

XXV. Gazdasági mutatók

Az országok átlagos növekedési mutatója 5% volt , a jelzett időszakban a francia és az

olasz gazdaság mutatta a l egmagasabb növekedési értékeket. A növekedésben talán még

kisebbek is a különbségek, az egyéb mutatók azonban azt is jelzik, hogy hosszú egységesedési

folyamatra lehetett felkészülni. Igen nagyok voltak a jövedelmi kiesések az egyes tagországok

között, s itt főleg az olasz gazdaság gyenge jövedelemtermelési rendszere a negatív példa, alig


12

volt több mint a fele az egy főre jutó jövedelem 1960-ban , mint a gazdagabb tagországok

esetében .

Az olasz alacsony jövedelem elsődlegesen az agrárius beállítottságú dél-olasz területek

következménye volt, ezekkel szemben északon igen fejlett, minőségi termékeket létrehozó ipari

vertikum jött létre. Nagyon jellemző adat erre az is, hogy míg a többi fejlettebb országban

0,8 - 2 % között mozgott a munkanélküliség rátája , addig ugyanezen időszakban Olasz-

országban 5,3% volt ez az arány. Ugyanakkor néhány területen kétségkívül óriási sikereket

tudott felmutatni az EGK.

Először is nagyon dinamikusan nőtt a tagországok egymás közötti kereskedelmi

volumene: 1958-69 között megnégyszereződött, vagyis a tagországok felismerték az egymás

gazdasági potenciáljában rejlő lehetőségeket, megindulhatott a nemzeti piacok egységesedése.

A gyorsan bővülő piac vonzotta az amerikai tőkét, igen jelentős tengerentúli befektetések

mentek végbe a közösség országaiban, s ennek során egyre több amerikai multinacionális cég

jelent meg ezen a piacon.

A Közösség fejlődése szempontjából a kulturális és politikai területet sem hagyhatjuk

figyelmen kívül. E téren ki kell emelnünk, hogy az egységesebb működés egészen biztosan

hozzájárult a nagy kulturális különbségek csökkenéséhez, a korábban megfigyelhető

népességcsoportok közötti kölcsönös gyűlölködés hátterébe szorulásához vagy legalábbis

csökkenéséhez, egymás emberi és kulturális értékeinek elismeréséhez, a szubjektív és csoportos

toleranciaküszöb emelkedéséhez. Mintává is vált az EGK, hiszen számos térség próbálta

lemásolni az együttműködés európai példáját.

XXVI. Észak-Európa gazdasági helyzetének alakulása

Valójában az 1960-as évek végéig az Északi államokban a bevándorlás korlátozásáról

nem is beszélhettünk: bárki automatikusan munkavállalási és tartózkodási engedélyt kaphatott,

ha állást talált. Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején a gazdasági visszaeséssel

együtt járó dél-európai és Európán kívülről érkező immigrációs nyomás azonban új helyzetet

teremtett.

Az EU-hoz nem csatlakozott Északi Államok, Izland és Norvégia speciális helyzete

aggodalomra adott okot, miszerint az Északi és az EU-beli migrációs rendszer között egyoldalú

és ellenőrizhetetlen átjárás jött létre. A megoldást az Északi régió országai a nem európai uniós,

az Északi Útlevél Unióval lényegileg azonos Schengeni Egyezményhez történő csatlakozásban


13

találták meg. Noha kiköti, hogy ahhoz csakis EU tagállam csatlakozhat, társult formában a nem

EU- tagállam Északi országok a Schengeni Egyezmény szabályainak és előírásainak tényleges

alkalmazásával oldották fel a dilemmát.

Az Északi államok vállalták, hogy a társországokból érkező bevándorlókat saját

állampolgáraiéval egyenlő társadalombiztosítási ellátásban részesítik , és ezen egyenlő

bánásmód minden költségét fedezik. Ez nem csak a széles körű egészségügyi és biztosítási

szolgáltatásokhoz való ingyenes hozzájutást, hanem a munkanélküli segélyhez való jogot is

biztosított az Északi immigránsok számára.

Az egyezmény automatikusan jogosultságot nyújt állami nyugdíjra bárhol az Északi

országok területén, s ha bármilyen jogcímen kiegészítő nyugdíjfizetés lehetősége adódik, azt

bármely Északi országban számításba kell venni.

1. Norvégia

A második világháborút követő negyed évszázad folyamán a Norvégiába irányuló bevándorlás

meglehetősen korlátozott mértékű volt. Az ország 1954-ben csatlakozott a genfi Menekültügyi

Egyezményhez, 1956-ban pedig eltörölte az Idegenrendészeti Törvénybe foglalt ú.n.

cigányparagrafusokat. Az 1970-es évek elejéig lényegében „migráció-kibocsátó” ország volt, s

az Északi bevándorlókon kívül csak csekély számú amerikai remigránsokat és német

immigránsokat fogadott.

A bekövetkezett „olajválság” az európai befogadó államok legtöbbjétől eltérő módon és

mértékben érintette az akkorra olajtermelővé vált Norvégiát. Amíg a többi ország igyekezett

bezárni kapuit a bevándorlók előtt , addig a korábban nettó kibocsátó Északi állam hirtelen

nettó befogadóvá vált, ráadásul olyan távoli országokból érkező munkaerő számára mint

Marokkó, Jugoszlávia , Törökország, és különösen Pakisztán . M unkaalkalmat az olajipari

illetve a jól fizetett norvég munkaerő által elhagyott, kevésbé vonzó állások kínáltak. Az

európai országok többségéből érkező hírek, a bevándorlás okozta társadalmi és gazdasági

feszültségekről ugyanakkor súlyos dilemma elé állította a kormányt: miként korlátozhatná az

immigrációt és biztosíthatná a rohamosan növekvő olajipar munkaerő-ellátását egyidejűleg?

Végül 1975-ben „bevándorlási stopot” hi rdetett meg amit többször megújított, majd

1990-ben módosított formában általános szabályként fogadott el. Ennek értelmében nem Északi

bevándorlók csak személyes okokból kapnak beutazási engedélyt és családegyesítés esetén

bizonyítaniuk kell, hogy képesek eltartani családjukat, s a minimális lakóterület valamennyiük

számára biztosítani tudják.


14

2. Svédország

Az első állandó érvényű svéd bevándorlási törvény 1954-ben, az Északi közös

Munkaerő-piaci Egyezmény megkötésével párhuzamosan és azzal összefüggésben született

meg, jelezve, hogy a harmadik országokból származó beutazások ellenőrzésére általában is

szükség van. 1965-ben váratlanul és spontán módon jugoszláv idénymunkások tömege jelent

meg a svéd munkaerőpiacon. A kormány válaszul rendeletet adott ki, amelynek értelmében a

külföldi állampolgároknak munkavállalási engedélyt attól fogva, előzetesen kellett

beszerezniük.. 1972-ig a svéd szakszervezet a fenti szabályozás keretében folytatott munkaerő-

toborzás ellen nem emeltek kifogást, ha az egyébként minden tekintetben egyenlő bánásmódot

biztosított a külföldi munkavállalóknak.

Az európai ipari államok gyakorlatától eltérően Svédország tehát nem klasszikus

értelemben vett vendégmunkások átmenetinek tekintett foglalkoztatása révén elégítette ki az

egyes iparágakba jelentkező munkaerő-igényét, hanem egyfajta állandó, a t ársadalomba

tartósan integrált bevándorló munkaerő befogadása révén. 1972 után azonban , a fokozatosan

kibontakozó világgazdasági válság nyomán a helyzet megváltozott. A munkaerő iránti kereslet

csökkenése, a jóléti rendszer védelme a további bevándorlások korlátozására, a nagyvonalú

bevándorlási politikaszigorításra késztette a svéd államot.

Eddig igen nagyvonalúan bánt a bevándorlókkal: munkahelyi beilleszkedést segítő és

kötelező svéd nyelvtanfolyamokat szerveznek, az elemi iskolákban a bevándorlók nyelvén

folyik oktatás speciális osztályokba. A kormány anyagilag támogatja idegen nyelvű lapok

kiadását a bevándorlók számára. Svédország ennek ellenére nem vált a nemzetközi migrációs

hálózatok klasszikus célországává, feltehetően a hatékony határellenőrzési és idegenrendészeti

intézmények, valamint az ezt propagáló kommunikációs stratégiájának köszönhetően.

3. Finnország

A nem Északi bevándorlókkal szemben mindig is szigorú korlátozások érvényesültek,

ugyanakkor az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején nagyarányú finn kivándorlás

indult meg Svédország felé a munkaközvetítő hivatalok megkerülésével. A váratlan és hiányos

ország 1972-ben bilaterális egyezményt kötött Helsinkiben , amelynek eredményeképpen a

svéd és a finn munkaközvetítők az egész Északi Közös Munkaerőpiacra vonatkozóan széles

körű , számítógépesített tájékoztatást és egyéb szolgáltatásokat nyújtanak. Egyes esetekben

utazási költségeket is terítenek az első interjú vagy munkahely-látogatás alkalmával.


15

A Finn kormány az 1980-as évek során igyekezett előmozdítani a Svédországba

vándorolt munkaerő visszaáramlását, ami azonban csekély mértékben enyhítette a kialakult,

főként a képzett munkaerőben mutatkozó hiányt. A bevándorlás ösztönzése azonban az 1990-es

évek elejének gazdasági krízise miatt abbamaradt, s Finnország jelenleg a keleti szomszédok

felől érkező bevándorlást igyekszik korlátozni. A bevándorlók fele Észt , Orosz vagy más, volt

szovjet köztársaság útlevelével érkezik, s ezek több mint 50%-a „finn etnikumú”, akik

lényegében politikai megfontolásokból kapnak bevándorlási engedélyt . Finnország az Északi

régión kívül pótlólagos munkaerőt a Balti államokból szándékozik toborozni.

4. Dánia

Dánia, mint 1972 óta EK-, illetve EU tagország – korlátozás nélkül fogad bevándorlókat

az unió egész területéről ami azonban mindeddig nem vezetett tömeges be vándorláshoz.

Immigrációs politikája minden más tekintetben az Északi államokéhoz hasonló. Az Északi

államok a menekültek befogadása terén a többi európai országhoz képest kezdetben jóval

nagyvonalúbb politikát folytattak – az 1954-es Genfi Menekültügyi Egyezmény és az 1967-es

New Yorki jegyzőkönyv adta lehetőségek „felső határán”. Később szinte teljes egészében az

Európába bevett menekültpolitikai gyakorlathoz, illetve az 1990-es Dublini Konvencióhoz és

az 1992-es Londoni Határozatokhoz igazodtak. Az 1997-es Amsterdami szerződés

szabályainak betartása ezen a gyakorlaton igen keveset változtathat.


16

2. táblázat

Bevándorlás az északi államokba (ezer/fő) Dánia Finnország Izland Norvégia Svédország összesen

1957-59 69,5 … … 33,1 74,2 …

1960-1964 136,1 5,2 2,5 62,1 146,1 285,8

1965-1969 153,4 14,8 3,5 70,9 228,1 470,7

1970-1974 94,8 45 4,8 72,4 174 98,4

1975-1979 142,2 40,6 7,1 94,1 206,8 490,3

1980-1984 121,7 69,4 10,4 98,8 161,1 461,1

1985-1989 170,6 50,4 15,1 133 232,3 601,5

1990-1994 216,1 73,6 15,6 137,1 300,5 742,9

1995-1998 219,2 53,3 15,2 84,1 180 432,2

Forrás: Nordic Statistical Yearbook különböző számaiból 1965-1999-ig

3. táblázat

Kivándorlás az északi államokból (ezer/fő) Dánia Finnország Izland Norvégia Svédország összesen

1957-59 81,5 … … 35,7 44,9 …

1960-1964 124,7 … … 67,5 76 …

1965-1969 146,2 57,2 5,3 67,5 97,1 373,3

1970-1974 … … … … … …

1975-1979 133 80,7 10,7 73,3 119,5 417

1980-1984 117,4 46,5 10 75,6 135,7 385,5

1985-1989 145,2 40,3 14,2 96,8 110,2 406,9

1990-1994 163,9 33,7 16,4 97,2 138,3 449,4

1995-1998 150,6 40,2 16 … 144,9 …

Forrás: Nordic Statistical Yearbook különböző számaiból 1965-1999-ig

XXVII. Közép-Európa gazdasági helyzetének alakulása

1. Magyarország migrációs politikája

Magyarországot érintő XIX. És XX. századi nemzetközi vándorlás legfontosabb

összefüggéseinek bemutatása után, ha röviden is, néhány migrációpolitikai összefüggésről kell


17

szólni. Természetes, hogy egyetlen államnak így Magyarországnak sem közömbös kik azok ,

akik azzal a szándékkal érkeznek területére , hogy ott menekültként , bevándorlóként hosszabb

rövidebb ideig éljenek, vagy pedig hogy az ország új állampolgáraiként végleg letelepedjenek .

Általában nehezen lehet közvetlen és szoros összefüggést kimutatni a menekültek, a

bevándorlók, valamint azok között, akik adott országban állampolgárságért folyamodnak, és a

lefolytatott eljárás végén az állampolgárságot meg is kapják. Magyarország esetében azonban a

nemzetközi tapasztalattal ellentétben, alapvetően e térség legújabb kori történelmével

összefüggésben, szoros kapcsolat áll fenn a bármilyen formában érkező nem csekély részen és

a véglegesen Magyarországot választók között.

Az elmúlt évek során a menekültként vagy menedékesként ideérkezők közül ugyanis

hosszabb-rövidebb időn belül számos ember bevándorló statusba került, és közöttük igen

jelentős volt azoknak a száma akik kérésükre a Magyar állampolgárságot megkapták. Ez a

folyamat, egyértelmű összefüggésben van azzal, hogy az első és a második világháborút

követően, a bosszú szellemében fogant béke, a Magyarországtól elvett területeket

megfellebbezhetetlenül a volt Csehszlovákia, a volt Jugoszlávia, Románia, illetve a volt

Szovjetunió között szétosztotta. Ezek az országok, amely a megkapott területek

birtokbavételének pillanatától az ott élő kisebbségek, közülük is mindenekelőtt a magyarok és a

németek gazdasági erejének megtörését, erőszakolt beolvasztását, nemzeti identitásuk

felszámolását tűzték ki célul.

A volt Jugoszlávia tagköztársaságai között kirobbant háború is hozzájárult ahhoz, hogy

a környező országokban élő magyar nemzetiségűek nagy számban érkeztek az országba.

Amennyiben pedig a jelenlegi feltételek, a kisebbségekhez való viszony nem változik meg, a

határainkon túl élő magyarság kikényszeríttet elvándorlása az elkövetkező időszakban is

folyamatosnak tekinthető.

2. NDK ÉS NSZK

Az NDK és az NSZK közötti migráció a berlini fal felépítése, a tűzparancs illetve az

NDK által fölállított jogi, gazdasági és szociális akadályok ellenére soha nem szűnt meg. A

migráló polgárok világossá tették , hog y az állam képtelen biztosítani számukra azokat a


18

politikai és gazdasági életkörülményeket amelyeket a határ túloldalán, Nyugat-Németországban

megtalálhattak. Ezt a migrációt a szakirodalom az NDK permanens válságának jeleként

értékelte. Mivel 1949-től 1990-ig két német állam létezett, az NSZK-ba kiutazó keletnémet

polgárokat „áttelepülőknek nevezték”. Ezzel próbálták világossá tenni, hogy bár nemzetközi

jogilag nem országon belüli migrációról van szó , az NSZK-ba áramló emberek azonban az

ottaniakkal közös kulturális történelmi és nyelvi örökségen osztoznak.

4. táblázat

Németországon belüli migráció (az NDK és az NSZK 1950-1988 között)

időszakok NSZK-ba költözések száma

NDK-ba költözések száma

Migrációs egyenleg

1950-1961-ig 3854552 400315 3454237 1962-1969-ig 221538 37209 184329 1970-1979-ig 174876 15344 159532 1980-1988-ig 229337 17384 211953

Forrás : Szövetségi Statisztikai Hivatal

A határ megnyitásával elsősorban fiatalok jöttek nyugatra. 1989-ben az áttelepülőknek

mindössze három százaléka volt 65 éves, vagy annál idősebb. Ennek során 1989/1990-ben a

megkérdezett áttelepülők mindenekelőtt a következő okokat nevezték meg: 93 % politikai

körülményre hivatkozott, 86 % a személyes szabadság hiányára, 88 % az alacsony

életszínvonalra és a környezet silány állapotára, 72 % elengedhetetlen munkakörülményekre és

59 % nyugaton élő barátokra és rokonokra. Ezek a számok bizonyítják, hogy a legtágabb

értelembe vett gazdasági megfontolások egyre jelentősebbé válnak.

Összességében az 1989/1990-es változások időszaka drámai „elnéptelenedési”

folyamata a következő képet mutatja : mivel elsősorban fiatalok települtek át , az NDK 1989-

ben 230.000 m unkavállalót veszített el, ezzel az összes NDK-ban élő munkavállaló 2,6 %-t.

Ilyen exodust egyetlen nemzetgazdaság sem tud elviselni. Az a tendencia amely szerint

elsősorban fiatalok keresnek maguknak máshol megélhetést, és ennek során bizonyos

kockázatokat is hajlandók vállalni, nem meglepő, és megfelel a migráció strukturális

törvényének.


19

Az NDK elsősorban az ipari és értelmiségi centrumokból veszített embereket, és ez

kétszer olyan érzékenyen érintette . A másik oldalon, ahogyan azt még látni fogjuk, az

áttelepülők nyugaton való integrációjának következményei sokkal kevésbé voltak megterhelők,

a migráció részben megoldotta egyes iparágak bizonyos problémáit. A nyugatnémet polgárok is

úgy ítélték meg 1989-ben, hogy a n yugatnémet gazdasági és társadalmi élet számára a

keletnémetek bevándorlása viszonylag problémamentes. A közvélemény-kutatásokban az

NDK-ból áttelepültekkel szemben kimutatott félelmek ellenséges érzések 1989-re a nyolcvanas

évekkel szemben, az áttelepülők növekvő áradatának ellenére, jelentősen csökkentek. Azoknak

az aránya az NSZK-ban, akik az áttelepülőket személyesen kívánták támogatni , 59 százalékról

75 százalékra emelkedett, Ezzel egy időben azoknak az aránya , akik a migráció miatt féltették

munkahelyüket , 52%-ról 24%-ra csökkent . Ez megdöbbentő eredmény.

3. A közel-kelet migrációs hálózata

Az olaj iránt 1973 után megnövekvő kereslet új munkaerőforrások felkutatását

igényelte, főként keleten. Ennek legfontosabb jellemzője a migráció ellenőrzésének erőssége

volt. A bevándorlást szigorúan szabályozták, a családegyesítést megtiltották. A közel-keletre

történő munkaerő-vándorlás egyre inkább a szerződés közvetítők kezébe került, akik többnyire

Dél-Koreában, Japánban, Szingapúrban és a Fülöp-szigeteken működtek. Törökország szintén

besorolt a fontos munkaerőforrások közé, 1983-ban már mintegy 250 t örök cég rendelkezett

szerződéssel az Öböl menti országokban.

A koreai modellt különösen jól kifejlesztették: 1980-ban a K özel-Keleten dolgozó

koreaiak több mint 98 % -a koreai építőipari cégek alkalmazásában állt, általában egyéves

szerződéssel. A koreai munkaerő növekvő költsége azonban már akkor is arra késztette a koreai

cégeket, hogy olcsóbb ázsiai munkaerőt használjanak a Fülöp-szigetekről, Thaiföldről és

Indonéziából.

4. Változások a 80-as és a 90-es évek fordulóján a déli határ mentén

Világossá vált, hogy a migráció nem múlékony jelenségéről van szó. A jelentős fordulat

akkor következett be, amikor a C eaucescu-rezsim brutális üldözése elől nagy számban

áramlottak román állampolgárságú magyarok, Erdélyből Magyarország jelenlegi határai mögé.

1988 és 1989 között 34000 személy érkezett , 67%-uk illegálisan. Átlagéletkoruk 31 év volt.


20

55%-uk szakmával rendelkezett, 7,5%-uk értelmiségi, 14%-uk szakképzetlen volt. 1990-ig

90%-uknak sikerült munkába állnia. 10%-uk települt tovább.

Romániában a forradalmat követő, minden addigit felülmúló etnikai üldözések újabb

magyar menekülési hullámot váltottak ki. A jugoszláv utódállamokban folyó háború, most már

többségében nem magyar menekültáradatot indított útjára . Az etnikai tisztogatások elől

jobbára Bosznia- Hercegovinából – menekülő 48.000 ember, nem tartozik a Genfi konvenció

alá. Antall József miniszterelnök 1991 a ugusztusában Mohácson mondott beszédében

proklamálta, hogy Magyarország humanitárius meggondolások alapján befogadja a

menekülőket, akik így ideiglenes védelem alatt álló személyként – menedékesként,

végeredményben a menekülteket megillető jogokhoz és ellátásokhoz jutottak. A déli határon

20, majd további 12 ideiglenes szállást állítottak fel. Ezek 20.000 főnyi délszláv menekültet

láttak el nemzeti megkülönböztetés nélkül.

Mára lecsillapodtak a nagy menekült hullámok. A balkáni háborút lezárta a törékeny

dayton-i szerződés, a Magyarországhoz közeli szovjet utódállamok nem süllyedtek

polgárháborúba, határvillongásaik befagytak, nem csaptak át totális összecsapásba. Így a

keletről várt háborús menekülők tömege sem jelent meg a határoknál. Keleti szomszédainknál

egyelőre nem történt újabb véres magyarüldözés. Ma a legfőbb problémát a nem európai

menekülők jelentik és helyzetük sok tekintetben még nem kellően rendezett.

A menekülteket leszámítva 1991 é s 1997 köz ött összesen 100.060 i llegális beutazó

került a határőrség látókörébe, 60%-uk román állampolgár volt. A romániai gazdasági és

politikai konszolidáció eredményeképpen ez a szám rohamosan csökken, a tavalyi 4500 fő alig

negyede az 1991 é vinek. Mivel azonban Magyarországot a román állampolgárok – illegális

munkavállalóként- célországnak tekinti, jelenlétükkel még sokáig számolni kell.

Évenként növekszik viszont a délszláv területről érkező illegális beutazók száma. Az

Európán kívüli területek fő kibocsátó országai Törökország –ahonnan főként kurdok érkeznek

– valamint Irak, Baglades, Pakisztán, India, Ruanda, Sri Lanka, és a Fülöp-szigetek. Kisebb

számban érkeznek menekülők Kínából és Vietnámból is.


21

XXVIII. Rövid összefoglaló következtetés

A szovjetunió felbomlásával, a bolsevik típusú hatalmi politikai rendszer

megszűnésével a 90-es évekre a volt szovjet szatellitországokban is a nemzetközi vándorlás

természetes formája vált meghatározóvá. Ezzel megszűnt az a kettéosztottság, amely 1974-től a

migráció területén az úgynevezett nyugati és keleti világot elválasztotta egymástól.

Ezzel a folyamattal párhuzamosan azonban a 80-as évek végétől, a 90-es évek elejétől a

nyugat- európai országok bevándorlási politikáját mind inkább az elzárkózás jellemezte.

Döntéseiket mindenekelőtt a gazdasági regresszió, a mind határozottabb idegenellenesség

hatására hozták meg. A szigorító intézkedések összefüggésben voltak azzal is, hogy féltek attól,

hogy a szovjet érdekszférához tartozó országokban bekövetkezett változások hatására az ott

élők menekülésszerű vándorlása indult meg nyugat felé. Mint az ismeretes ezek a feltételezések

nem váltak valóra, a volt szocialista országok „inváziója” elmaradt. Ennek ellenére a

nemzetközi vándorlás feltételeinek meghatározása mind egyértelműbbé vált.

A nemzetközi vándormozgalom legújabb, jelenlegi szakaszának meghatározottságát,

valódi tartalmát ma még homály fedi. Ennek kezdetére az előző időszak diszfunkciónális

következményei éppen úgy rányomják a bélyegüket, mint az, hogy az Európai Unió

létrejöttével, az unióhoz tartozó országok egymás közötti népességmozgása tekintetében a

nemzetközi vándorlásról már nem is beszélhetünk, hiszen az új egység keretei között a korábbi

külső vándorlás belső vándorlássá transzformálódott. A jelenlegi kereteket a Maastrichti

szerződés és a schengeni előírások együtt, egyszerre határozzák meg. Ezek ismeretében illetve

az elégséges gyakorlati tapasztalatok hiányában azonban jelenleg nem lehet eldönteni, hogy a

nemzetközi vándormozgalom legújabb szakasza hogyan és mennyiben bővíti vagy szűkíti a

vándormozgalom résztvevőinek eddigi lehetőségeit.

XXIX. A migráció közgazdaságtani hatása

1. Mikroelmélet

A mikrogazdasági modell az egyéni választásra épül. Költség- haszon- számítások

alapján úgy véli az ember, hogy a m ozgás számára nettó hasznot hoz. Ez az i rányzat a

nemzetközi migráció az emberi tőke-beruházás egy formájaként határozza meg. Az emberek


22

annak megfelelően választják meg mozgásuk irányát, hogy hol tudják a legnagyobb

jövedelmezőséget elérni.

Mielőtt azonban szert tehetnének az eredményesebb munkáért járó magasabb bérekre,

vállalniuk kell bizonyos befektetéseket, amelyek kiterjednek az utazással kapcsolatos

kiadásaikra, az utazás és a munkakeresés időtartama alatt felmerülő létfenntartási költségekre,

az új nyelv és kultúra elsajátításhoz szükséges erőfeszítésekre, mindazokra a nehézségekre,

amelyekkel szembekerülnek az új munkaerőpiachoz való alkalmazkodás során. Idetartoznak a

régi kötelékek elszakítását és az új kapcsolatok kiépítését kísérő pszichológiai költségek is. A

potenciáli migránsok becsléseket végeznek arra vonatkozóan, hogy az alternatív nemzetközi

helyszínre költözködésükkel mekkora nyereségre tehetnek szert, illetve milyen költségeik

lehetnek, és abba az irányba indulnak el, ahol egy bizonyos időhorizonton belül a legnagyobb a

várható korrigált nettó hozam. Elméletileg a potenciális migráns oda megy, ahol a legnagyobb

nettó hozamot reméli a migrációtól.

Az új megközelítés kulcseleme, hogy a m igrációs döntéseket nem elkülönült egyének

hozzák, hanem általában családok vagy háztartások, tehát közösen cselekvő emberek, akik nem

csupán remélt jövedelmük maximalizálására törekednek, hanem arra is, hogy csökkentsék a

kockázatokat, enyhítsék a kudarcok esetleges következményeit.

2. A duális munkaerőpiac elmélete

A neoklasszikus humántőke – elmélet és a migráció új közgazdaságtana eltérő

következtetésekre jutott a n emzetközi mozgás eredetének és természetének a k érdésében . A

duális munkaerőpiac elmélete azt bizonyítja, hogy a nemzetközi migráció a modern ipari

társadalmak munkaerő- szükségletének a természetéből következik.

A nemzetközi migrációt a bevándorlók munkája iránti állandósult kereslet váltja ki,

amely hozzátartozik a f ejlett országok gazdasági szerkezetéhez. (Piore-1979) Piore szerint a

bevándorlás nem indokolható a küldő országokban működő tolóerőkkel (az alacsony bérekkel

vagy a magas munkanélküliséggel), arra a fogadó országokban kialakult húzóerők adnak

magyarázatot (a külföldi munkavállalók iránti krónikus és csillapíthatatlan kereslet). A

bevándorlók munkája iránti, a belső működésből fakadó kereslet az ipari társadalmak és

gazdaságaik négy alapvető jellegzetességéből fakadó kereslet az ipari társadalmak és

gazdaságaik négy alapvető jellegzetességből következik.


23

Strukturális infláció. A keresetek nem csupán a k ereslet-kínálati viszonyokat

tükrözik, hanem az adott munkakörhöz tartozó társadalmi státust, presztízst és azt a

társadalmi minősítést is meghatározzák, amelyhez a kifizetett keresetek kötődnek.

Motivációs problémák. Az emberek nemcsak a jövedelemért dolgoznak, hanem

azért is , hogy felhalmozzanak és fenntartsák társadalmi státusukat. A munkaerő-

piaci skála alsó fokait nem lehet kitörölni. Bármilyen rangsornak, mindig van alja ,

így ez a probléma kiküszöbölhetetlen. A migránsok nagyon kevéssel is beérik. A

legtöbbjük „cél-pénzkereső”, aki egy olyan, speciális cél elérése érdekében szeretne

bérhez jutni, amely otthon javítja státusát vagy jólétét.

Gazdasági dualizmus. A munka és a tőke dualitásából következően a fejlett ipari

gazdaságokban elkerülhetetlen a munkaerőpiac kettéválása. A tőke a termelés

változatlan tényezője, amelynek működése szüneteltethető, de teljesen meg nem

szüntethető. A „munkanélküliségének” költségeit a tőketulajdonosoknak kell

megfizetniük. A munkaerő a termelés változó tényezője, elbocsátható, ha csökken a

kereslet.

A munkaerő – kínálat demográfiai jellemzői. A modern foglalkozási hierarchiára

jellemző motivációs problémák és a strukturális infláció, amely a piacgazdaságok

belső dualizmusával párosul, folyamatosan fenntartja az igényt az olyan

munkavállalók iránt, akik hajlandóak kedvezőtlen, instabil körülmények között,

alacsony bérekért, csekély előrejutási lehetőségek mellett dolgozni. A múltban ez a

kereslet részben kielégíthető volt két sokaságából, a nők és a tizenévesek

csoportjából, amelynek tagjait társadalmi helyzetük és jellemzőik hajlamossá tették

az ilyen típusú állások elfogadására.

XXX. Jövőkép, avagy az Európai Unió felfutó gazdasága

A külföldi munkavállalást fontolgatók jellemzően itthoni céljaik gyorsabb elérésének

eszközeként kezelik az átmeneti külföldi munkavállalási lehetőséget. A magyar piacgazdasági

átmenet jelentős gazdasági visszaeséssel, a munkanélküliség megjelenésével és tömegessé

válásával együtt járó időszakában sem volt számottevő a munkaerőmozgás Magyarországról.


24

Így a gazdasági fellendülés időszakában ennek a valószínűsége még alacsonyabb. A

munkaerőmozgást befolyásoló hazai gazdasági feltételek kedvező változása, különösen az

uniós 2,5% átlagos gazdasági növekedésnél jóval nagyobb 4-5 %közötti gazdasági prosperitás.

Továbbá a munkaerő-piaci helyzet javulása, az uniós 9 % körüli átlagnál jóval alacsonyabb,

7 % alatti munkanélküliség, a foglalkoztatás bővülése tovább mérsékelhetik a m eghatározott

idejű külföldi munkavállalási hajlandóságot.

A kedvező gazdasági körülmények „megtartóerejét” támasztják alá a déli országok

csatlakozási tapasztalatai is. Az immár történelminek nevezhető tények azt mutatják, hogy

csupán átmeneti jelenség volt a munkaerő kezdeti kiáramlása, amely egyébként

nagyságrendileg nagyobb – például Portugália esetében 1,5-2 milliós külföldi munkavállalás-

bázisról indult - , mint az Magyarország esetében számítható. A jelenlegi tapasztalatok pedig

azt mutatják, hogy például Spanyolország meglehetősen szélsőségesnek számító, az EU-s átlag

kétszeresét kitevő munkanélküliségi mutatói sem jelentenek számottevő migrációs veszélyt a

többi tagország számára.

A déli tagállamok csatlakozást követő gazdasági fellendülése véget vetett a t ömeges

kiáramlásnak annak ellenére, hogy a fejlettebb régiókhoz, országokhoz képest megmaradtak a

foglalkoztatási és a jövedelmi különbségek. Összességében ezek a t apasztalatok azt mutatják,

hogy a munkaerőmozgás szabadsága nem befolyásolja meghatározó módon a kibővült Európai

Közösségek migrációs mozgásait. Úgy tűnik, hogy a migrációs mozgások szorosabban

kapcsolódnak az üzleti ciklusokhoz, mint az intézményes lehetőségekhez. A dél-európai

tagállamok migrációs trendjei nem változtak szignifikánsan a Közösséghez történt

csatlakozásukat követően.

Alacsony mértékű migrációs potenciálra utal az a tény is, hogy gyakran nem használják

ki a magyar munkavállalók az egyes nyugat-európai országokkal megkötött kétoldalú

foglalkoztatási megállapodások által nyújtott lehetőségeket sem. Németországba egyéni

munkavállalás keretében évente: 2000 főt fogadnának, ám az elmúlt 5-6 évben egyszer sem

sikerült kitölteni ezt a kvótát. 1999-ben is csak 933 fő használta ki, míg a luxemburgi húsz fős

kvótából két fő foglalkoztatása valósul meg.

Az Ausztriával határos régiók várhatóan alacsony migrációs nyomást képviselnek,

mivel ezek a területek fejlődnek a leggyorsabban, olyannyira, hogy a szakképzett munkaerő

iránti igény kielégítése már jelenleg is problémákba ütközik. A gazdasági prosperitás

következtében az osztrák bérek közelítése is elsőként ezekben a régiókban várható. Az

Ausztriához való közelség elvileg valóban felvetheti a migrációs potenciál kérdését, azonban


25

ugyanezen körülmény vonzza a külföldi befektetőket, melynek következtében a külföldi

munkavállalási hajlandóságot csökkentő, a fentiekben jellemzett helyi körülmények

kialakulnak.

5. táblázat

A magyar és az uniós keresetek összehasonlítása vásárlóerő-paritáson 1996-os (feldolgozóipari )adatok szerint

Mutató-szám Magyaro. (USD)

EU-átlag (UDS)

EU-min. (USD)

EU-max (USD)

Mo./EU-átlag (%)

Mo./EU-min. (%)

Mo./EUmax (%)

EU-min./ EU-max. (%)

Bruttó átlagkereset 6716 10573

portugál 28993 dán Kb. 30,0 63,5 23,2 36,7

Nettó átlagkereset 4727 8661

portugál 19892 lux. 54,6 23,8 43,5

Egy lakosra jutó GDP 9875 20546 13912

görög 33119 lux 48,1 70,1 29,8 42,0

Forrás: A magyar kereseti viszonyok EU-felzárkózásuk szempontjából, Gazdasági Minisztérium Budapest, 1999

A nemzetközi tapasztalatok és a kutatások is azt bizonyítják, hogy a bérkülönbségek

önmagukban nem jelentenek elegendő migrációs nyomást. Az EU-tagállamok átlagkeresetei

között fennálló legnagyobb, több mint ötszörös különbség Portugália és Dánia esetében a

bérérvek alapján jelentős portugál bevándorlást valószínűsítene Dániába. Ezzel szemben a

Dániában számba vett külföldi munkavállalók között a portugál nemzetiségűek aránya

statisztikailag nem mutatható ki. Általánosságban ugyanezt az összefüggést húzza alá az EU

kevésbé fejlett tagállamaiból a legfejlettebbekbe áramló munkaerő csekély mértéke , illetőleg

legáltalánosabban az EU-ban végbemenő alacsony 1,7%-os migráció ténye is.

Ezért elmondható, hogy az Új európai gazdasági kapcsolatok és határok megváltoztatták

Európa szerkezetét, s ez hatást gyakorolt a munka, a foglalkoztatás és a tőke elosztására.


26

Irodalomjegyzék:

1. A Tudás Fája: Földünk

2. Dr Abella M. - Dr. Balogh B.- Dr. Bencze I.- Dr. Bora Gy.- Dr. Dudás Gy.- Dr.

Enyedi Gy.- Dr. Á. Hanicsek Zs.- Dr. Jakucs P. – Dr Katona S.- Dr. Lettrich E.-

Miklós Gyula.- Dr. Pécsi M.- Dr. Sárfalvi B.- Dr. Székely A. – Dr. Szilárd J.- V.

Tajti E.: Európa. Gondolat Kiadó 1970

3. Kaposi Zoltán: A XX. század gazdaságtörténete II. (1945-1990) Dialógus Campus

Kiadó, Budapest-Pécs 2001

4. Lévai Imre: Az északi együttműködés az Európai Unió migrációs rendszerében.

MTA Politikai Tudományok Intézete Kiadó. Európai Tanulmányok 4. köt et 2000

Budapest

5. Lukács Éva- Király Miklós: Migráció és Európai Unió 2001. Szociális és

Családügyi Minisztérium, Budapest.

6. Póczik Szilveszter: Cigányok és Idegenek 1990. Felsőmagyarországi Kiadó,

Miskolc 1999 (Társadalmi és kriminológiai tanulmányok)

7. Sík Endre(1948)- Nagy László: Migráció Szociológiája 2001. S zociális és

Családügyi Minisztérium, Budapest.


27

Táblázatok jegyzéke:

1. Néhány ország gazdasági mutatója 1960-ban 11. oldal

2. Bevándorlás az északi államokba (ezer/fő) 16. oldal

3. Kivándorlás az északi államokból (ezer/fő) 16. oldal

4. Németországon belüli migráció 18. oldal

5.A Magyar és az Uniós keresetek összehasonlítása vásárlóerő paritáson

1996-os (feldolgozóipari) adatok szerint 25. oldal


28

Ábrák jegyzéke:

1. Kivándorlások nagysága 8. oldal


Documents

Kis Ibolya Migracios Folyamatok Gazdasagi Hatasa Europaban