26
Kecskemét régen és ma 3. forduló

Kecskemét régen és ma

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Kecskemét régen és ma. 3. forduló. - PowerPoint PPT Presentation

Citation preview

Page 1: Kecskemét régen és ma

Kecskemét régen és ma

3. forduló

Page 2: Kecskemét régen és ma

Múlt és jelen

Ebben a fordulóban egy városépítészeti

kalandozásra hívunk benneteket. Egy

képzeletbeli sétát tehettek Kecskemét utcáin és terein a 20. század elején, mikor

városunk a leglátványosabban

fejlődött, és láthatjátok azt, hogy mai arculatát ez

a kor határozta meg.

Page 3: Kecskemét régen és ma

Séta a múltban Az 1900-as évek elején

Kecskemét főterét Piacztérnek nevezték.

1. Miért kapta ezt a nevet?

Page 4: Kecskemét régen és ma

Kecskemét főterének meghatározó épületei a templomok voltak a 19-20. század fordulóján . Öt felekezet hét temploma veszi körül a főteret.

2. Mely épületek álltak már 1900-ban a főtéren? Nevezd meg a képen látható három

templomot és azt az 1897-ben elkészült épületet, mely már

ekkor Kecskemét legfontosabb jelképe volt!

Page 5: Kecskemét régen és ma

Egy szép nyári vasárnap reggelen 12 ágyúlövés ébresztette fel a város lakóit. E napon avatták fel a főtéri

Kossuth-szobrot. Óriási tömeg jelent meg az avatáson.

A város kitett magáért, a szoboravatás valóságos nemzeti

ünneppé vált. Kecskemét polgárai a mai napig is ennél a szobornál teszik tiszteletüket minden évben nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmával.

3. Melyik évben történt? Kinek az alkotása a szobor?

Page 6: Kecskemét régen és ma

A századfordulón nagyon gyors ütemben indultak meg az

építkezések és néhány évtized alatt minden olyan intézmény felépült,

mely ma is meghatározza Kecskemét nagyvárosi arculatát.A városépítő polgármester Lestár

Péter mondta egykor: „Ha magunk viskókban lakunk is, iskoláinkat palotákban helyezzük

el.” 4.Melyik három oktatási

intézmény képét láthatod a képeken?

Page 7: Kecskemét régen és ma

Hatalmas szabad terek nyíltak a lebontott öreg házak

helyén, széles utakat, tágas közparkokat alakítottak ki.

Page 8: Kecskemét régen és ma

Az 1903-ban megnyitott sugárút kiszabásával kapott nagyvárosi arculatot Kecskemét. A vasútállomást a főtérrel

összekötő nyílegyenes sugárút a Rákóczi út nevet kapta. Hatalmas terek várták a folyamatosan épülő szebbnél szebb

épületeket. Ekkor már ott magasodott a Zsinagóga épülete, az út túloldalán pedig három kiemelkedő jelentőségű középület

kapott helyet.5. Nevezd meg őket!

Page 9: Kecskemét régen és ma

Az ipartestületbe tömörült kecskeméti kézművesek székháza 1907-ben

készült el. Ez az intézmény az Iparos Otthon nevet kapta.

6. Kinek a tervei alapján készült?Mi működik ma az épületben?

Page 10: Kecskemét régen és ma

A város legnagyobb banképülete, a Takarékpénztár a század elején még magában állt a Szabadság téren. 1910-re a nagy ütemű

építkezéseknek köszönhetően két másik jelentős épület kapott helyet a

szomszédságában. 7. Melyik két épület található a

Takarékpénztár bal és jobb oldalán?

Page 11: Kecskemét régen és ma

Mi a neve a Takarékpénztár épülete előtt látható, ma is működő szökőkútnak?

Milyen intézmény működik ma az épületben?

Page 12: Kecskemét régen és ma

Emberek millióit ébresztette fel álmából a Duna-Tisza

közén egy természeti katasztrófa, mely a legnagyobb csapást

Kecskemétre mérte. Számos épületben okozott súlyos

károkat!8. Milyen katasztrófa

sújtotta Kecskemétet?Melyik évben történt?

Page 13: Kecskemét régen és ma

Kecskeméti évszázadokOlvassátok el Székelyné Kőrösi Ilona Kecskeméti

évszázadok című könyvét a 40. oldaltól a 62. oldalig és válaszoljátok meg a következő kérdéseket!

1. Melyik évben kezdték meg Kecskeméten a nemzetőrség szervezését? Ki volt ekkor a polgármester?

2. Ki volt a „homok hőse? 3. Ki volt az a két egymást követő városépítő polgármester,

akiknek munkája nyomán a 19. és 20. század fordulóján épült és szépült városunk?

4. Mikor tartották az első ünnepélyes közgyűlést a mai Városháza közgyűlési termében?Ki készítette el a terem falfestményeit?

5. Ki mondta városunkról az 1930-as években: „Sziget az Alföldön” ?

Page 14: Kecskemét régen és ma

A harmadik forduló utolsó megállójaként idegen nyelvi játékra

hívunk benneteket. Ha megoldjátok a következő

játékos feladatokat: rejtvényeket,

szójátékokat stb., segíthetnek bővíteni

meglévő szókincseteket Kecskemét múltja

kapcsán. Jó szórakozást kívánunk!

Válassz nyelvet!

Page 15: Kecskemét régen és ma

English

Page 16: Kecskemét régen és ma

1. Read the words from the list then write them to the correct place.in copf Catholic Brother Roskovitz Liberty fire World by Fischer between in

The Great ChurchThe building of the Roman 1 ………………………. Great Church was started 2 ……….. 1774, and it was completed in 1806. It was built to the plans of Gáspár Oswald, a Piarist 3………………………….., with the local construction process being conducted 4………………. Boldizsár 5 ………………………………… It is the most important ’ 6 …………’- style building in the area.The frescos and ornaments of the interior were prepared 7 ……………………………1900 and 1903 by Ignác 8 ………………………… and Ferenc Lohr. The memorial plaques at the main entrance of the Great Church remind us of the heroes and victims of the 1848-49 War of 9 …………………… as well as those of the Frirst and Second 10 ………………………………Wars. In memory of the 1819 Kecskemét 11 ……………………… , the bells of the Great Church are rung 12 ……………the evening of 2nd April each year.

Page 17: Kecskemét régen és ma

2. Schools play a very important part in the history of Kecskemét. Find the right letters with the help if the English alphabet then you will get the names of the four oldest schools of Kecskemét.A 9,12,15,14,1 26,18,9,14,25,9

16,18,9,13,1,18,25 19,3,8,15,15,12B 10,15,26,19,5,6 11,1,20,15,14,1

19,5,3,15,14,4,1,18,25 7,18,1,13,13,1,1819,3,8,15,15,12

C 20,8,5 16,9,1,18,9,19,207,18,1,13,13,1,18 19,3,8,15,15,12

D 3,1,12,22,9,14,9,19,20 16,18,9,13,1,18,25 1,14,419,5,3,15,14,4,1,18,25 7,18,1,13,13,1,18 19,3,8,15,15,12

Page 18: Kecskemét régen és ma

3.a Here are some old professions what you can find today as well. Read the definitions carefully then write down their names.

a.someone who sells meat and sometimes also kills animals for meat

b.someone who arranges and sells flowersc.someone who makes or repairs shoesd.someone who prepares and sells medicinee.an artist who paints picturesf. someone who makes animal skins into leatherg.someone who cuts hairh. someone who makes bread and cakesi. someone who makes clothes for peoplej. someone who makes and repairs metal objectsk.someone who cuts men’s hair and shaves theml. someone who sells food, spices and other goods for the

home in a small shop

Page 19: Kecskemét régen és ma

3.b. In this part choose the proper jobs to the pictures from part a.) Be

careful, because some jobs are not going to match.a. b.

c.

d.

e. f.

Page 20: Kecskemét régen és ma

4. Where can you hear the following conversations?

eg. I’d like to have my hair cut. - at the hairdresser’sa. Can I have a loaf of bread, please?b. Could you shave my face?c. Can you shoe my horse’s right front hoof?d. I’m going on a wedding. I’d like a new suit.e. Can I have a kilo of meat, please?f. My wife’s birthday is today. I’d like to have a bunch of

red roses.g. I have lost the heel of my favourite shoe. Can you

repair it?h. I feel sick. I’m caughing and sneezing. Can you offer

me some medicine?i. I’ve got a big sheep skin. Can you make it into a

beautiful leather coat?j. Can you make a portrait of me?

Page 21: Kecskemét régen és ma

Deutsch

Page 22: Kecskemét régen és ma

1. Lies die Wörter aus der Liste und ergänz die Sätze.Frater war Weltkrieges wurde Zopf des Großbandes katolischen des FreiheitskampfesFischer Roskovitszwischen Großen

Die Große KircheMit den Bauarbeiten der römisch-1 …………….. Großen Kirche 2 …………. 1774 begonnen und sie wurden 1806 vollständig beendet. Ihr Planer war Gáspár Oswald,3 …………… der Piaristen, hiesiger Leiter der Bauarbeiten 4 ………. Boldizsár 5 …………. . Die Kirche ist das bedeutendste Gebäude der Umgebung im 6 ………….. -Stil. Ihre Fresken und die Verzierungen an den Innenwänden wurden 7 ……………. 1900-1903 von Ignác 8 ………………. und Ferenc Lohr geschaffen. Die Gedenktafeln am Eingang der 9………Kirche erinnern einen an die Helden und Opfer 10 ……. ………………… 1848/49 sowie des I. und II. 11………………. . Jedes Jahr am 2. April abends ertönen die Glocken der Großen Kirche zu Gedenken 12……………………….. in Kecskemét im Jahre 1819.

Page 23: Kecskemét régen és ma

2. Die Schulen haben wichtige Rollen in der Geschichte von

Kecskemét. Such die Buchstaben mit der Hilfe der

deutschen ABC. Die Lösung ist die vier älteste Schulen von

Kecskemét.A 30,20,10,15,29,10 10,13,16,15,1

8,20,24,15,5,21,4,9,24,13,6B 20,6,7,16,20,14,10,6,20,23,6

8,20,24,15,5,21,4,9,24,13,6 24,15,5 8,10,14,15,1,21,10,24,14

C 11,16,21,6,7, 12,1,23,16,15,1, 8,10,14,15,1,21,10,24,14

D 18,10,1,20,10,21,23,6,15 8,10,14,15,1,21,10,24,14

Page 24: Kecskemét régen és ma

3.b Hier sind alte Berufe. Diese Berufe kannst du auch

heutzutage befinden. Lies aufmerksam die Definitionen und schreib die Namen auf!a, Man verkauft Fleisch und schlacht Tiere zum

Verkauf.b, Man sortiert und verkauft die Blumen.c, Man repariert und macht Schuhe.d, Man macht und verkauft Medikament.e, Ein Künstler der Bilder malt.f, Man macht Leder aus Tierhaut.g, Man schneidet Haare.h, Man macht Brot und Kuchen.i, Man macht Kleider für die Leute.j, Man macht und reperiert Metallgegenstände.k, Er schneidet die Haare der Männer auch rasiert

sie.l, Man verkauft Lebensmittel, Gewürze und Dinge

für den Haushalt.

Page 25: Kecskemét régen és ma

3.b. Sucht die passende Berufe zu den Bildern! Pass auf einige Berufe von oben brauchst du nicht!a. b.

c.

d.

e. f.

Page 26: Kecskemét régen és ma

4. Wo kannst du diese Sätze hören?

zB.: Ich möchte meine Haare schneiden lassen.- beim Friseura, Kann ich eine Wecken Brot bekommen?

b, Können Sie mich rasieren?c, Können Sie mein Pferd beschlagen?d, Ich gehe zur Hochzeit. Machen Sie für mich einen

Anzug?e, Kann ich ein Kilo Schweinfleisch bekommen? f, Meine Frau hat heute Geburtstag. Ich möchte einen

Strauß aus roten Rosen.g, Ich habe meinen lieblings Schuheabsatz verloren.

Können Sie die reparieren?h, Ich fühle mich schlecht. Ich huste und niese. Können

Sie mir irgendwelches Medikament empfehlen?i, Ich habe eine große Schafhaut. Können Sie für mich

einen schönen Mantel machen?j, Können Sie von mir ein Porträt machen?