ALBATROSZ KÖNYVEK

Jerzy Edigey

Milliók a bőröndben

I. fejezetA bank zárva

Vigasztalanul esett az eső. Valójában nem is esett, inkább csak szitált, ami ellen nem véd sem esernyő, sem felöltő. Már második napja tartott ez a csúnya idő. Mintha nem is szeptember eleje, hanem november vége lett volna. A munkába vagy a pályaudvarra igyekvő emberek - mivelhogy Lowicz lakosainak többsége a fővárosban dolgozik - minden figyelmüket arra összpontosították, hogy minél óvatosabban kerülgessék a tócsákba állt vizet a járdákon és az úttesten.

Így hát senki sem figyelt fel a sötétkék munkaköpenyes férfira, akinek ellenzős kék sapkáján villámjelvény csillogott, és a vállán szíjra erősített, kopottas szerszámtáska lógott. Biztosan a Távbeszélő Központ vagy az Elektromos Művek valamelyik dolgozója indul a körzetébe, ellenőrző körútra, vagy megy valahová vonalhibát elhárítani.

A kék köpenyes ember rápillantott az órájára. „Rakéta” márkájú órájának; mutatói egymás mellett álltak: a nagymutató a kilencesen, a kicsi valamivel alatta.

Háromnegyed nyolc! A férfi odalépett a közeli transzformátorállomáshoz, a táskájából kiemelt kulccsal kinyitotta, és elkezdett benne matatni.

Nem sokáig tartott az egész. Legfeljebb egy percig. A kék köpenyes férfi gondosan bezárta a transzformátor acélajtaját, és indult a telefon-elosztószekrény felé. Ehhez is volt kulcsa. Gyors, biztos és határozott mozdulatokkal kihúzott néhány dugót a csatlakozódobozból, majd szakszerűen kulcsra zárta a fémdobozt.

A férfi most nyugodt léptekkel befordult a lowiczi piactérről nyíló egyik utcába. Közel az utcatorkolathoz, egy magas falba vágott zárt kapu előtt egy fehér Fiat parkolt. A kapuban a kék köpenyes ember újra belenyúlt a táskájába. Egy harmadik kulcsot vett elő, belehelyezte az ajtó zárjába. Halk kattanás, a rugós retesz engedett, az ajtó, résnyire megnyílott.

Most már nem a táskába nyúlt, hanem a köpenye zsebébe. Karikára fűzött autókulcsokat vett elő. Elővigyázatosan körülnézett. Senki sem figyelte. Kinyitotta a gépkocsit, és gyorsan beült. Lehúzta magáról a nedves köpenyt, levette a sapkáját. Elegáns, sötét öltöny volt rajta. Fehér ing, ízléses, szolid nyakkendő. A zakója felső zsebéből elővillanó hófehér zsebkendő még jobban kiemelte tipp-topp öltözékét.

A motor azonnal felbúgott, de a férfi nem indult el a kocsival. Halkan járatta a motort. Sötétkék köpenyét, bőrtáskáját és a sapkáját begyűrte az ülés alá. Semmi sem látszott ki belőlük. Várt.

Közben, abban a pillanatban, amikor a kék köpenyes ember kikapcsolta a piactér e részén a villanyt, a Szövetkezeti Bank lépcsőjén három ballonkabátos férfi lépkedett felfelé. Mindhármuk a bajusz divatjának hódolt. Sűrű szakálluk is volt, amely nemcsak az állukat fedte be, de az arcukat is eltakarta. Fejükön micisapka, illetve széles karimájú kalap volt.

A lowiczi Szövetkezeti Bank a piactéren, egy nem túlzottan nagy, kétemeletes házban működött. A bérházon oldalt egy kapu volt, ahonnan lépcső vezetett az emeletekre. Itt már magánemberek laktak. Az egész földszintet a viszonylag tágas pénztárterem foglalta el. A hivatalnokok többsége itt dolgozott. Itt volt még az igazgató dolgozószobája, továbbá a könyvelők szobája és egy ablak nélküli helyiség, amelyet hangzatosan „páncélterem”-nek hívtak, mivel három jókora páncélszekrény sorakozott a fal tövében. A páncéltermet acélpántokkal is biztosított, masszív,

tölgyfa ajtó, no meg egy óriási lakattal ellátott, hatalmas rács választotta el a pénztárteremtől.

A Szövetkezeti Bank nagyon fontos hely Lowiczban. Főleg a járás földművesei, de a többi lakos számára is. Itt kapják kézhez a beruházási hiteleket. Itt veszik fel járandóságukat is a beszolgáltatott gabonáért és a szerződéses állattartásért. A szeptember jó hónap a földműveseknek. Ekkor adják be a gabonát. Lowicz vasútállomásán, de a járás más, közeli helységeiben is a vasutasok mindennap néhány, van mikor tíznél is több kocsit csatolnak a szerelvényekhez. Sertést és szarvasmarhát szállít a környék. Az átvételi nyugtával az után az állattartó jelentkezik a bankban, hogy átvegye a neki járó készpénzösszeget.

A bank, hogy üzletfelei ügyeinek intézését előkészítse, már reggel hétkor kezdi a munkát, majd pontban nyolc órakor a hivatalsegéd kulccsal kinyitja a bank főbejáratát. A pénztárak kezdhetik a kifizetést. Már fél órával a nyitás előtt a várakozók tekintélyes csoportja szokott álldogálni a járdán. De ma, ilyen esőben, senki sem törte magát, hogy első legyen a bankban.

Amikor a három szakállas férfi megjelent a bejáratnál, a hivatalsegéd kiszólt nekik a kisablakon:

- A bank még zárva van. Nyolckor nyitunk. Negyedóra múlva.

- Mi Drzewiecki igazgatóhoz jöttünk. Vár bennünket. Varsóból vagyunk, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Központból - mondta egyikük, miközben barna fedelű igazolványt mutatott az üveg mögül.

Ha a jövevények valamilyen jelentéktelen kifogással állítottak volna be a bankba nyitás előtt, a hivatalsegéd biztosan nem engedi be őket. Legalábbis bement volna Stanislaw Drzewiecki igazgatóhoz, utasítást kérni. De hát még Lowiczban is, bár közel van a fővároshoz, hat a szavak vará-zsa: „Varsóból vagyunk” s méghozzá: „A Központból.” A hivatalsegéd egy pillanatig sem tétovázott, elfordította a kulcsot a zárban, és a három férfi máris belül találta magát. Egy kisebbfajta szobában, amely egyszerre volt ügyeleti szoba is, de ruhatár is.

Most már villámgyorsan peregtek az események.Az ügyeleti szobában üldögélő őr éppen az újságot

lapozgatta. Az imént vette, útban ide, a munkahelyére. Hirtelen ő is, meg a hivatalsegéd is döbbenten figyelt fel a jövevények kezéből rájuk meredő pisztolyokra.

- Csak nyugalom! Egyetlen mozdulat, és lövünk.

A beszélő hangjában határozottság csengett: a fenyegetést gondolkodás nélkül beváltják.

Közben a másik támadó elvette az őr székhez támasztott karabélyát, a harmadik pedig a bejárati ajtóra kívülről egy nagybetűs felírást tett ki:

A BANK MA CSAK KILENC ÓRAKOR NYITELNÉZÉST KÉRÜNK

A kulcs benne volt a zárban, így hát a támadóknak semmi gondjuk sem volt az ajtó bezárásával. Lövésre tartott pisztollyal odaszóltak foglyaiknak:

- Indulás a pénztárterembe. Csak semmi butáskodás.A hivatalsegédnek és az őrnek nem volt más választása,

mint hogy engedelmeskedjenek a parancsnak.A kis csoport megjelenése a pénztárteremben először

senkinek sem tűnt fel. A tisztviselők az ablakok mögött vagy az íróasztaloknál ültek. Készültek a „taposómalmi” robotra. A pénztáros, az igazgató és az egyik tisztviselő éppen a páncél-teremben tartózkodott. A nyitott páncélszekrény előtt álltak, pénzt szedtek ki belőle, és egy bőröndbe rakták, amelyet, a napi szertartásnak megfelelően, mindig a pénztáros fülkéjébe vittek.

Az egyik támadó a bejárati ajtóhoz állt. A másik átsietett, helyesebben átfutott a pénztártermen, és a páncélterem ajtajában állt meg. A harmadik szakállas a terem közepét választotta. Felemelte a pisztolyát, és kétszer a mennyezetbe lőtt.

- Felállni! Mindenki! Kezeket fel! - harsogta a parancsot.

Kisebbfajta pánik tört ki. Az egyik tisztviselőnő sikoltozni kezdett. A támadó feléje fordította pisztolya csövét.

- Csend! Vagy én hallgattatom el - rivallt rá erélyesen.Az asszony elhallgatott.A bank egyik dolgozója azonban, aki éppen a

pénztárfülke mellett állt, az, aki a csekkeket szokta beváltani és más fizetéseket intézett, nem vesztette el hidegvérét. Lábával lenyomta az íróasztal alatti riasztógombot. De a sziréna néma maradt. A közeli rendőrkapitányságon sem gyulladt ki a vészjelző vörös fény. Sőt az elektromos zárak sem rezzentek, pedig most az lett volna a feladatuk, hogy minden kijáratot elzárjanak. A városnak ezt a részét áramtalanították.

A bank dolgozói ültükből felálltak, és kezüket a magasba

emelték. A páncélteremben álló két férfi rémületében szinte megkövült, amikor szemük a rájuk meredő pisztoly csövére tapadt.

- Befelé az igazgató szobájába! Mindenki! - mennydörögte a parancsot a terem közepén álló támadó. - Csak semmi móka! Gyerünk szaporán!

- Maguk is - tette hozzá a páncélterem ajtajában álló szakállas. - Mozgás! Mozgás!

Drzewiecki igazgató szobája tágas volt. Az íróasztalon kívül egy zöld posztóval letakart, hosszú asztal és körülötte tíz-egynéhány szék volt látható. Itt szokták tartani a tanácskozásokat, de itt fogadták azokat az ügyfeleket is, akik tanúk nélkül kívántak tárgyalni a vezetőséggel. A kétablakos udvari szobában egyszeriben zsúfoltság támadt. A küszöbön megállt az egyik támadó, és kiadta a parancsot:

- Leülni! A székekre vagy a padlóra.Ezt a parancsot is ellenkezés nélkül teljesítettek.A másik két szakállas bement a páncélterembe. A padlón

heverő bőröndből kidobálták a húsz- és ötvenzlotys kötegeket, meg az érmés zacskókat. Helyüket előbb a kassza felső polcán sorakozó, százas kötegekbe csomagolt ezerzlotysokkal töl-tötték ki. Majd később, amikor az ezresek már elfogytak, jöhettek az ötszázasok s a végén százasokkal tömték ki a hézagokat. Amikor az ósdi bőrönd tele lett, az egyik bandita lecsukta, és átkötötte egy szíjjal, amelyet a felöltője zsebéből húzott elő.

- A bánatba is, de nehéz - sziszegte, amikor megemelte.

- Csodálkozol? - nevetett a második szakállas.- Ebben a pici bőröndben, úgy szemre több, mint

négymillió zloty van.- Akkor hát olaj!- Csigavér. Előbb eredj az ajtóhoz, és nézd meg, hogy

nincs-e ott valaki. Én pártfogásba veszem a bőröndöt.Mindketten kiléptek a páncélteremből. Egyikük az ajtóhoz

igyekezett, a másik pedig, a zsákmánnyal, az igazgatói szobába zsúfolt embereket vigyázó támadó felé irányította lépteit.

- No lám - szólt mosolyogva -, milyen szépen csücsülnek. Készen vagyunk - tájékoztatta a kollégáját.

- A levegő tiszta - jelentette a harmadik az ajtótól. - Fél óráig ülnek így nyugodtan. Ha ez alatt valamelyikük riadóztatni mer, ezt a kézigránátot vágom be az ablakon - és már emelte is az ovális, fekete tárgyat, hogy egyik

bankhivatalnoknak se legyenek kételyei, mi fenyegeti őket. Habár ki tudja, gránát volt-e a kezében? Közelről senki sem vette szemügyre.

Az igazgató dolgozószobáját kulcsra zárták. A benn ülők hallották a pénztártermen átsiető lépteket, majd a nyíló és csukódó utcai kaput. Az ablaknál ülők nyomban felpattantak a padlóról, és rohantak a rácshoz, hogy fellármázzák a környéket. De máris kotródtak a helyükre, mert az udvaron, mindjárt az ablaknál, ott állt a szakállas, aki őrizte őket.

- Mit mondtam? - dörrent rájuk. - Nyughassanak!A gránáttal terrorizált emberek elugrottak az ablaktól, és

máris a padlón kushadtak.Eltelt néhány perc. Egész örökkévalóság. Drzewiecki

igazgató, aki az íróasztalnál ült, lopva az ablakra pillantott. A támadó eltűnt, így hát finom mozdulattal a tartóvilláról leemelte a telefonkagylót. Nem volt vonal. Hiába nyomogatta a villát. A telefon néma maradt.

- Biztosan elvágták a vezetéket - suttogta az egyik fiatal tisztviselő az íróasztal mellől, a padlóról. - Kinézek, hátha elmentek már.

Szemével az udvart pásztázta, de senkit sem látott.- Eltakarodtak a csibészek - mondta, és kitárta az

ablakot.Mindnyájan talpra szöktek. Az egyik, naiv lélek, lenyomta

a kilincset. Egy másik, teljes erőből, a vállával döngette az ajtót, hogy kiszabaduljanak.

De a masszív tölgyfa deszkák, amelyeket ráadásul még műbőr hangszigetelővel is bevontak, egy millimétert sem engedtek.

- Ezzel nem boldogulunk - jegyezte meg a pénztáros. - Az ablakon át kell segítségért kiáltanunk.

Gyors szabadulásra nem volt sok remény. Az emeleti lakók már elmentek hazulról munkába, iskolába, bevásárolni. A kiáltozást, úgy látszik, senki sem hallotta. Végül az udvaron megjelent egy ügyfél, aki miután elolvasta a kiírást, hogy ké-sőbb nyitnak, az udvarra vezető kapu mellett elhaladva, meghallotta a segélykiáltozásokat.

- Mi történik itt? - kérdezte csodálkozva, a sok arc láttán a két ablakban.

- Bankrablás - adta meg a felvilágosítást Drzewiecki igazgató. - Be vagyunk zárva. Kérem, értesítse azonnal a rendőrséget.

- Bankrablás? - hüledezett a földműves. - És hol vannak a bankrablók?

- Megszöktek. Minket bezártak egy szobába. Hívja a rendőrséget. De minél előbb.

- Nem tréfál? - kérdezte a földműves. Attól félt, hogy lóvá teszik.

- Marchlewski úr - a pénztáros ismerte a bank ügyfelét. - Szaladjon a rendőrségre, hívja ki őket. Minden percért kár.

Marchlewski csak ekkor döntött úgy, hogy eleget tesz a kérő szónak.

A támadók, miután minden tisztviselőt bezártak Drzewiecki dolgozószobájába, nyugodtan távoztak a bankból az értékes zsákmánnyal. A bejárati ajtót gondosan bezárták maguk mögött, a piactér járdáján mentek néhány métert, s befordultak az öreg bérház udvarára. Az egyik szakállasnak itt sikerült megakadályoznia a szerinte elsietett fogolykitörést. Egy kissé időzött az ablaknál, várt, amíg társai átsétálnak az udvaron, és a kincset érő bőrönddel a falba vágott ajtón át kijutnak a piactérbe torkolló mellékutcára. Néhány méterre a kaputól ott állt a fehér Fiat. A bőröndöt bedobták a csomag-tartóba. Két szakállas hátraült. A jobb oldali első ajtót nyitva hagyták. Az udvaron lemaradt bandita hamarosan csatlakozott hozzájuk. A vezető mellé ült. A gépkocsi elindult.

- Úgy rájuk ijesztettem, hogy legalább tíz percig még kitekinteni sem merészelnek az ablakon - újságolta nevetve.

A vezető nem szólt. Egy darabig még kanyargott Lowicz utcáin, aztán a legrövidebb úton a vasútállomás felé hajtott. Egy helyen megállt.

- Kiszállni - adta ki az utasítást.A három férfi engedelmesen kiszállt, és gyors léptekkel

igyekezett a pályaudvarra, ahol elvegyültek a peronon várakozók forgatagában. A fehér Fiat továbbhajtott, át a vasúti átjárón. Nem kapott sorompót, és hamarosan gyorsítani kezdett. A varsói országúton ment a főváros felé.

A riasztott rendőrség percek alatt a színhelyen termett. De a rendőrök nem tudtak bejutni. Szakembert kellett hívniuk, hogy a bejárati ajtót kinyissa, és utána tolvajkulccsal kiszabadítsa az udvari szobába zárt bankhivatalnokokat. A sápadt, izgatott dolgozók végre elhagyhatták börtönüket.

Az akciót Mikolaj Stolarczyk főhadnagy irányította. Alig egy óra leforgása alatt már Varsóból is megérkezett a Vajdasági Rendőrkapitányság egy népes nyomozócsoportja, Witold Potapowicz őrnaggyal az élen. A főhadnagy, látva, hogy a nyomozást Varsó veszi át, kihallgatásokat nem folytatott, mindössze arra szorítkozott, hogy minden nyomot biztosítson, és a tényállást rögzítse. Az egyik rendőr ikerlétrát kért, és

csaknem egészen a tetején állva, a bandita által a mennye-zetbe eresztett két lövedéket kiemelte.

Witold Potapowicz őrnagy megérkezte után nyomban megkezdődött a tanúkihallgatás. A hivatalsegéden és az őrön kezdték. Később beszélgetésre kérték az igazgatót, a pénztárost és, azt a tisztviselőt, aki a támadás idején a páncélteremben tartózkodott. Ezt követően a bank többi tisztviselője sorra elmondta a rendőrtisztnek, hogyan folyt le a támadás, és milyen jellegzetességeket tapasztaltak. A daktiloszkópos csoport ujjlenyomatokat vett. A berendelt szerelők hamar megtalálták az okát, miért nem működtek a telefonok, miért nem volt villanyáram.

A helyszínen, a bankban tartott nyomozás a késő esti órákba nyúlott. A piactéren, a Szövetkezeti Bank előtt, egyre nőtt a kíváncsiak tömege. A hír a vakmerő bankrablásról pillanatok alatt bejárta az egész várost. A két egyenruhás rendőr hasztalan kérte a kíváncsiskodókat, hogy haladjanak tovább. Voltak, akik eltávolodtak, de csak azért, hogy rögtön visszajöhessenek, mások a banképülettől egy kissé távolabb ácsorogtak, de ők sem óhajtották elhagyni figyelőállásaikat.

Végre, valamikor este nyolc óra után, a bejárati ajtó kinyílt, és a bank dolgozói kis csoportokban távoztak az épületből, amelyben a mai napon annyi izgalomban volt részük. A helyiségekben csak a rendőrök maradtak, Drzewiecki igazgató és az éjjeliőr.

- Őrnagy úr talán itt hagyhatná éjszakára valamelyik emberét? - javasolta az igazgató.

- Minek? - mosolygott a rendőrtiszt. - Nincs mitől tartani, másodszor már nem jönnek. Hiszen tudják, hogy már nincs pénzük.

- Holnap kinyitunk?- Amit a helyszínen kellett elvégeznünk, elvégeztük -

mondta az őrnagy. - A mi munkánk itt a bankban befejeződött. Ami a nyitást illeti, döntsön ön vagy a felettes hatósága. Nekem az a véleményem, hogy a banknak minél előbb folytatnia kell a meg szokott munkát.

- Ez természetes - tette hozzá egyetértőleg Stolarczyk főhadnagy. - Ügyfeleiknek túl sok a munkája ahhoz, hogy hiába járkáljanak ide a pénzükért.

- Beszélek Varsóval - döntött Drzewiecki.- Mi eltávozunk - jelentette ki az őrnagy.A rendőrtisztek elbúcsúztak az igazgatótól, és elhajtottak

a Járási Rendőrkapitányságra, ahol Potapowicz őrnagy, Stolarczyk főhadnagy és a járás kapitánya, Lesniewski ezredes

megtartotta az első tanácskozást. A rendőrtisztek arca nem valami sok elégedettségről árulkodott. A nyomozás első szakaszának eredménye a kevésnél is kevesebb volt.

Stolarczyk főhadnagy beszámolt főnökének a támadás lefolyásáról:

- A támadók kitűnően ismerték az épületet és a bankban uralkodó szokásokat. Tettüket hibátlanul hajtották végre. Az egész támadás alig tartott valamivel tovább tíz percnél. Az udvaron át távoztak, kimentek a mellékutcára, ahol - amennyire meg tudtuk állapítani - gépkocsi várt rájuk, egy fehér Fiat. Sajnos, egész nap esett az eső, járókelő kevés volt, különben sem ők, sem a szomszédos házak lakói nem figyeltek fel a gépkocsira és annak vezetőjére. A bank riasztóberendezése rendben volt. Azért nem működött, mert a banditák kikapcsolták az áramot Lowicz e negyedében. Ugyanez vonatkozik a távbeszélő-állomásokra is. A banditák itt is szakszerűmunkát végeztek. Az élelmiszer- bolt egyik eladója emlékezett, hogy látott egy sötét köpenyes, sapkát viselő egyént, aki a transzformátorházban igazgatott valamit. Ekkor aludt ki a villany az üzlet raktárhelyiségében.

- Az a hivatalsegéd, aki a banditáknak ajtót nyitott, és az őr, aki hagyta magát lefegyverezni, önökben nem kelt gyanút? - kérdezte az ezredes.

- A biztonság kedvéért én mindkettőjüket lefognám - jelentette ki a főhadnagy.

- Úgy vélem, ez nem volna helyes - ellenkezett Potapowicz őrnagy. - A nyomozás eddigi anyaga a legcsekélyebb alapot sem szolgáltatja ahhoz, hogy őrizetbe vegyük ezeket az embereket. A banditák agyafúrtan készültek fel arra az esetre is, ha a hivatalsegéd nem akarta volna bebocsátani őket. Biztosították magukat erre az eshetőségre. Drzewiecki igazgató vallomása szerint, erre különben más tanúk is vannak, tegnap felhívták őt Varsóból, állítólag a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Központból, és három dolgozójuk érkezését jelezték mára. Ha tehát a hivatalsegéd nem engedi be a jövevényeket az első szóra, hanem megkér-dezi az igazgatót, Drzewiecki minden bizonnyal ajtót nyittatott volna vele. És az események ugyanúgy zajlottak volna tovább, ahogyan lefolytak. Az őr hagyta magát meglepni, ez tény, de állítom, helyében egyikünk sem heveskedett volna. Különben az őr karabélya hosszú, ügyetlen fegyver, teljesen alkalmatlan arra, hogy zárt helyiségben használni lehessen. Ha a karabély nem a széknek támasztva áll, hanem tulajdonosa kezében van, az eredmény ugyanaz.

- Hát, nem tudom - tűnődött az ezredes Potapowicz szavain.

- Teljes meggyőződéssel nem állítom, hogy a hivatalsegéd és az őr korábban nem állt kapcsolatban a támadókkal, de ennek nagyon csekély a valószínűsége - védte a saját álláspontját az őrnagy. - Ha valamelyik bűnös, akkor egyelőre nyugton hagynám őket, egyiküket sem kapcsolnám le. Jobb figyelni őket. Ily módon elvezethetnek bennünket a bankrablás fő tetteseihez.

- Kellett, hogy legyen emberük a banditáknak a bank területén - erősködött a főhadnagy. - Honnan ismerték volna olyan jól a helyiségek elosztását? Honnan tudhatták volna, hogy a tisztviselők a munkát hétkor kezdik, de a pénztárak csak egy órával később nyitnak? És végezetül az udvarra vezető ajtó kulcsa. Arra menekültek a támadók. Hiszen az az ajtó állandóan zárva van.

Az őrnagy elmosolyodott.- Kedves kollégám - kezdte -, lefogadom, hogy egy

megfelelően meggörbített közönséges szög segítségével két perc alatt kinyitom ezt a zárat. És az olyan embereknek, akik ezt az akciót tervezték, biztosan futotta sokkal jobb álkulcsra is. Elég egyszer ide ellátogatni, hogy az ember tökéletesen tájékozódjék. Hiszen a pénztártermen és a ruhatáron kívül mindössze öt másik szoba található itt. A bankban uralkodó szokások pedig senki számára sem titok. A pénztárnyitás időpontja a bejárati ajtón is látható. Az pedig magától értetődő, hogy ha a pénztárak nyolckor nyitnak, akkor a bank dolgozói legalább fél órával előtte már a helyükön vannak. Ami pedig a pénzt illeti, nos, ki kell hozni a páncélteremből, és ki kell osztani a kifizető-pénztárosoknak még az első ügyfelek érkezése előtt. Biztos vagyok benne, hogy a banditák egy ideig alapos megfigyelés alatt tartották a bankot, és összegyűjtötték a számukra fontos információkat. Abból a célból, hogy minden lényeges dolgot megtudjanak, nem kellett szövetségest keresniük, bár nem kizárt, hogy van ilyen segítőtársuk.

- És a világítás, meg a telefonok kikapcsolása? - kötötte az ebet a karóhoz Stolarczyk főhadnagy.

- Igen - adta meg magát Potapowicz. - Ez egy kissé bonyolultabb. Az ember, aki ezt csinálta, vagy megfelelő technikusi végzettséggel rendelkezik, vagy sokéves gyakorlat áll mögötte. Különben eddig ez az egyetlen olyan körülmény, amely a banditák egyikének személyi adataira utal.

- Itt van még ez a fehér Fiat - mormogta az ezredes.

- Biztosan lopott kocsi - válaszolt az őrnagy. - De ha nem lopott, az autó megtalálása sem lesz könnyű feladat. Több ezer ilyen kocsi szaladgál szerte Lengyelországban. Elindulhatunk ezen a nyomon, de a siker legalábbis kétséges.

- És a daktiloszkópia?- A holnapi nap folyamán kapjuk kézhez az eredményt.

A technikusoknak sikerült sok anyagot gyűjteniük, és ezen kívül minden dolgozótól is vettek ujjlenyomatot. De a tanúk, akik közelebb álltak a támadókhoz, azt állítják, hogy kesztyű volt rajtuk. Akkor hát, természetesen - mondta az őrnagy -, itt sem remélhetünk túl sokat.

- És mi van a támadók személyleírásával? - tudakolta az ezredes.

- Eléggé jó személyleírást kaptunk: valamennyien szakállasak, és sötét szemüveget viselnek. Az egyik szakálla vöröses, a másik kettőé sötét. A fejükön sapka, illetve kalap volt. Az egyiknek a termete közepesnél magasabb. Száznyolcvan körüli, de lehet, hogy több. A másik kettő középtermetű. Ennyit sikerült megállapítanunk.

- Ez annyi, mint a semmi. A szakáll jó arcleplező. E pillanatban már biztosan csupasz arccal járkálnak, nyoma sincs a szakállnak. A szemüveget meg eldobták. Egyszóval - összegezte a Járási Rendőrkapitányság főnöke -, semmi konkrétummal nem rendelkezünk, ami segítségünkre lehetne a tettesek leleplezésében.

- Sajnos - hagyta jóvá az őrnagy.- A Vajdasági Kapitányság vállalja a nyomozást?- Gondolom, igen. Természetesen az önök aktív

segítsége mellett.- Mi is úgy gondoltuk. Igyekszünk a legalaposabban

felderíteni a környéket. Hátha találunk valamilyen nyomot. Bár továbbra is fenntartom, hogy a támadók, varsóiak.

- Egyelőre találgatósdit játszunk - válaszolta az őrnagy. - Én magam mindenekelőtt arra számítok, hogy a banditák valahol mégis hibázni fognak.

- Ugyan hol lehet most már hibát elkövetni? - csodálkozott a főhadnagy. - Nyomot nem hagytak, a bank nem jegyezte fel a bankjegyek számát.

- Ez igaz, de több mint négymilliót raboltak. Nem mindenki képes nyugodtan otthon üldögélni, esetleg havi két-három ezerért gyárban vagy irodában dolgozni, amikor a szekrényében ekkora összeg hever. A banditák nem tudják majd leküzdeni magukban a költekezési vágyat. Ez a legnagyobb esélyünk.

II. fejezetA Bielany Parkerdő titka

Másnapra az eső elállt, de továbbra is hideg maradt az idő, és nehéz, ólomszürke felhők lebegtek alig valamivel a föld színe felett. Az időjárás nem csalogatott sétára. Ennek ellenére a Bielany Parkerdőben, a Visztula magas, meredek partján futó ösvényen egy férfi sétált. Kétségtelenül találkozót beszélt meg valakivel, mert gyakran és egyre idegesebben pillantgatott az órájára. Délután négyre járt.

Végre a Dewajtis utca felől feltűnt egy másik férfi. Óvatosan, körül-körül tekintve lépkedett, mintha attól tartana, hogy valaki nyomon követi. Odaért a várakozóhoz. Kezet fogtak.

- Már majdnem félórája várok itt.- Egyedül vagy? - csodálkozott a jövevény.- A gróf uraknak nem erényük a pontosság. Fél négyre

beszéltük meg - jegyezte meg az első férfi.- Késtem, de párszor át kellett szállnom. Villamosról

taxiba, taxiból buszra. Úgy éreztem, valaki követ.A magasabb férfi vállat vont.- Begazoltál! Ki követhetne? Megőrültél?- Lehet, hogy tévedtem, de hát csoda, ha e sok minden

után az idegeim egy kissé ziláltak? Mi lesz, ha ránk akadnak? Még rágondolni is szörnyű.

- Ne majrézz, nem kapnak el.- Olvastad a mai újságokat?- Persze hogy olvastam. Verik a tamtamot. Rá se ránts.

Egy kicsit még firkálgatnak, aztán abbahagyják.- Az egyik lap azt írja, hogy „a rendőrség a vakmerő

banditák nyomában van” - idézte az alacsonyabb.- És te ezt beveszed. Mindig ezt írják. Link duma. Csak

arra megy a játék, hogy a rendőrséget jó színben tüntesse fel. Azt nem mondhatják, hogy „a rendőrség semmi nyomot sem talált, és halvány fogalma sincs arról, hogy mihez kezdjen”. Nem igaz?

- Értem én, igazad lehet. De azért egy kicsit félek.- A hajunk szála sem görbül meg. Most egy darabig

csak lapítanunk kell. Ki kell várnunk, míg elülnek a hullámok.A fák mögül előtűnt egy harmadik sétáló.- Kazik még nincs itt? - csodálkozott, miközben lekezelt

kollégáival. - Gondoltam, hogy már csak rám vártok.

- Te is jó pontosan jöttél! - hallotta válaszként a szemrehányást. - Reumát kap az ember, amíg sikerül benneteket kivárnia. Már több mint félórája itt szobrozok a parton.

- Megéri neked, öregem - virgonckodott a frissen érkező. - Remélem, olvastátok a mai sajtót? Négymillió-egyszázhetvenháromezer zloty. Egy egész milliócska mindegyikünk markocskájába. Futja kocsira, rendes lakásra és egy kis szórakozásra is. Tíz perc majré, és nyugalom egy életre. Meg kell adni, hogy szervezésből Kazik ötösre vizsgá-zott.

- De mi lehet vele? Hogyhogy még nincs itt? - aggodalmaskodott a legjobban beijedt társ.

- Biztosan a dohányt nyálazza és porciózza. Kinek-kinek egy kecses csomag. Elegánsan, zsineggel átkötve, és benne ezer darab rongyocska. Pici, ügyes, ó, és mily kedves. Aranyos kis poggyász. Szinte már látom magamat, amint tépek vele hazafelé.

Valahol nem messze ág reccsent. A zajra az egyik férfi megrezzent. A többiek, látva társuk riadalmát, jót nevettek.

- De ideges vagy, Zygmunt.- Mit csináljak? Nem tudok uralkodni magamon. Egész

éjjel le sem hunytam a szememet.- Na, megjött Kazik!Az oly régóta várt Kazik közelített. Kölcsönösen

üdvözölték egymást a jó barátok.- Hogy vagytok, fiúk? Milyen a közérzetetek? Látom,

takarosan megborotválkoztatok, megnyiratkoztatok. Nyoma sincs a bajuszkáknak, szakállkáknak. Csecse pofik!

- Nem csináltuk valami okosan - ellenkezett Zygmunt. - Az újságok három szakállas férfiról írtak. Majd nagyot néznek az ismerőseim, hogy egyszeriben csupasz képpel szaladgálok. És pont a támadás utáni napon. Gyanút kelthetek.

Kazik legyintett.- Mit gondolsz, miért vetettem ki veletek szabadságot?

Utolsó munkanapjaitokon kezdtetek szakállt ereszteni. Senki sem fog csodálkozni, hogy sima ábrázattal tértek vissza. Észre sem veszik, hogy leborotváltátok a gyapjatokat.

- Ez a Zygmunt félelmében folyton berezel - jegyezte meg hangos nevetéssel a négyek egyike.

- Semmi ok a félelemre. Minden a legnagyobb rendben van. Minden klappol, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Nemhiába, törtem a fejemet az akción két álló esztendeig. Számba vettem minden variánst. Stopperral a kezemben

mértem le minden mozzanatot, halálos pontosan. Amikor a vasútállomás felé hajtottunk, és kiszálltatok, percre tudtam, mikor értek ki a vonathoz, mikor lesztek Varsóban. Azt is kiterveltem, milyen sebességre kapcsoljak az úton visszafelé a fővárosba, hogy még véletlenül se állítson meg egy járőr se. Hogyne, hogy bekukucskáljon a csomagtartómba.

- És a guba?- Annak is készítettem búvóhelyet. Az egész

rendőrség, ha fejre áll is, a világ végéig keresheti a bőröndöt. Még maga az ördög sem találja meg, úgy elrejtettem. Remélem, nem kell magyaráznom, hogy ha valamelyikünket kiszúrnák, és a melóban való részvétellel gyanúsítanák, akkor sem lehet bajunk, amíg a stekszet meg nem találják.

- Én már döntöttem - szólt közbe Tadeusz. - Még ha lefülelnek is, semmit be nem ismerek. Bizonyíték nélkül mi bajunk lehet? És ha valaki beköpne, mi szívósan tagadunk.

- Ki köpne be? Ezt kiverheted a fejedből. Zygmunt teljesen feleslegesen aggályoskodik. A dohány biztonságban van, a terv mesterien sikerült.

- Legjobb lesz - egészítette ki Andrzej -, ha továbbra is normálisan élünk, és ha valaki a jelenlétünkben dumálna a bankrablásról, bele kell folynunk a társalgásba, hangot kell adnunk meggyőződésünknek, hogy szerintünk a rendőrség a legrövidebb időn belül rábukkan a rablókra, és elkapja az egész bandát.

- Lenyelem a fejemet, ha ránk találnak - nevette el magát Kazik. - Zygmunt nyugodtan alhat. Senki sem nyomoz utána. Csak kikészült idegei tréfálnak vele. Össze kell szednünk magunkat, mert még csakugyan valami ostobaságot csinálunk. Nyugalom, és még egyszer csak nyugalom.

- Én is ezt magyarázom ennek a féleszűnek.- Értek én mindent, de ha egyszer nem tudok

magamon uralkodni.- Erre a mai találkozónkra is villamossal jött, meg

taxival, mert azt álmodta, hogy követik.- Az óvatosság sosem árt, de ha túlzásokba esünk, az is

gyanút kelthet. Te pedig, Tadek, ellentétben Zygmunttal, nagyon is magabiztos vagy.

- Mi a kifogásod ellenem?- Megmondtam, hogy szabadulnotok kell nemcsak a

szakálltól, bajusztól és a szemüvegtől, de a sapkától és a ballontól is. Te pedig még most is a lowiczi jelmezedben parádézol.

- Én az enyémet még tegnap elégettem - dicsekedett

Zygmunt.- Ilyen sapkából és ballonból, nem akarok sokat

mondani, de legalább tízezer van csak magában Varsóban.- Lehet akár húszezer is - zsörtölődött Kazimierz -, de a

tiednek az ujján pecsét van. Ha valamelyik banktisztviselő megfigyelte ezt az apróságot, a rendőrség máris utána vetette magát ennek a felöltőnek. Jobban örülnék, ha nem rajtad találná meg.

- Te idióta - korholta őt az eddig szótlanul hallgató kolléga -, van egymilliód, és sajnálod kidobni ezt a százzlotys rongyot?

- Nem sajnálom, de hűvös van, és szüntelenül lóg az eső lába, miben jöttem volna? - magyarázkodott Tadeusz. - Más kabátom nincs.

- Akkor veszel magadnak - fojtotta belé a szót Kazik. - Meg ne lássalak még egyszer ebben a szerelésben.

- Jól van, rendben van, csak most már ne szövegelj. Te pedig, Andrzej, ne ugrálj. Te kicsire nőttél.

- Ne arénázzatok - csillapította társait Zygmunt.- Elhoztad a pénzt? - kérdezte Tadeusz.- Miben? - vigyorgott Kazik. - Cígöltem volna bőröndöt

ide ki az erdőbe? Ne izguljatok. Mindenki megkapja a maga részét, ha nem is azonnal.

- Hogyhogy? - háborgott Andrzej.- Hát úgy. Én, már ismerlek benneteket. Adjam oda

nektek ma ezt a félmilliót fejenként, két nap múlva már a rendőrségen csücsülnétek. Azonnal szétszórnátok az egész pénzt. Autókázás, krimók, csajok. Végre meg kell értenetek, hogy a zsaruk semmi nyomot sem találnak utánunk, amin elindulhatnának. Egyes-egyedül csakis a ti baklövéseitek vezethetik őket nyomra. Most lapuljatok, mint dinnye a fűben. Lefogadom, hogy a rendőrség nyomozói az óta már minden étteremben szaglásznak, ki és milyen pénzen szórakozik. Annak is utánanéznek majd, hogy ki vásárol mostanában kocsit vagy lakást. Emlékeztek a Lengyel Nemzeti Bank wolówi fiókjának a kirámolására? Tizenegymillió zlotyt vittek el. És csak azon buktak le, hogy türelmetlenek voltak. Az egyik tag feleségének kedve támadt szőnyeget vagy falvédőt vásárolni. Ez lett a vesztük.

- Mert a liba a bank által nyilvántartott bankjegyekkel fizetett.

- Már Wolówban szemmel tartották a hölgyikét, mert csupán egyetlen hét alatt tíz-egynéhány ezer zlotyért vásárolt különféle dolgokat, ami természetesen rögtön szemet szúrt.

Biztonságunk önmagunktól függ és attól, hogy vajon meg tud-juk-e őrizni nyugalmunkat.

- Kaziknak igaza van - helyeselt Zygmunt. - Csendben kell ülnünk a fenekünkön.

- Eszembe sem jutott, hogy kocsit vásároljak magamnak - védekezett Andrzej.

- Még negyedórája sincs, hogy kocsi- és lakásvásárlásról, meg egy kis szórakozásról meséltél - emlékezett Zygmunt.

- De azt nem mondtam, hogy minderre azonnal sor kerül, mihelyt megkapom a lóvét. Tisztában vagyok vele, hogy egy kicsit várni kell. Igaz is, mikor adod ide az egy főre eső milliót?

- Milliót? Megőrültél?- Hát mennyit? - visszhangzott egyszerre három

torokból is.- Mi söpörtük bele a bőröndbe, megszámolta - tette

hozzá Zygmunt -, több mint négymillió. Különben a mai újságok írják is, hogy négymillió-százhetvenháromezer zloty.

- Stimmel - helyeselt nyugodtan Kazimierz.- Akkor hát mindegyikünkre egymillió-

negyvenháromezer és még kettőszázötven zloty esik - osztotta el Zygmunt az összeget négyfelé. - Legalábbis így gondolnám.

- Ha így gondoljátok, rosszul gondoljátok.- Miket beszélsz? - fortyant fel Andrzej.- Miért? Ti azt hiszitek, hogy ez nekem az égből

pottyant ajándék? - mondta Kazimierz erőltetett nyugalommal. - Az egész akció hibátlan megszervezése számtalan apró előkészület eredménye volt. És a kiosztott stukkerek csak úgy ingyen jöttek? Meg az, hogy oly könnyen bejutottatok a bankba, mindent tudtatok, mi hol van, azt talán a Mikulás bácsi súgta meg nekem? A transzformátorkulcsot talán az utcán találtam? Ki tanított meg arra, hogyan kell kikapcsolni az áramot a banképületben? És ki tanított meg arra, hogy milyen a riasztórendszerük, és hogyan kell elné-mítani a berendezést? És a telefonok? Az elosztószekrényt sem az ujjammal nyitottam ki. Az egyenköpenyt, a sapkát meg a szerszámtáskát a kerítés tövéből szedtem fel, vagy talán a nagybácsikám adta kölcsön a kellékeket? Az előkészítés pénzbe került. Minden segítőtársnak részesedést ígértem. Mondd meg te, Andrzej, kinek az ötlete volt az egész? Ki volt az egyetlen szervező? Még a Varsó-Lowicz oda-vissza szóló vonatjegyet is a kacsotokba nyomtam. Ti csak

tizenöt percet dolgoztatok. Én pedig több mint fél évig készítettem elő csak magát az akciót. Most meg itt tipródtok, és egyre csak azt fújjátok, hogy „hoci, a milliót”. Egy frászt!

- Mindig azt mondtuk - intette Tadeusz a beszélőt -, hogy egyenlő arányban osztozunk.

- Nem igaz.- Te magad mondtad - védelmezte Zygmunt Tadeuszt.- Én ezt sosem mondtam. Azt mondtam, hogy mindenki

annyit kap, amennyi jár neki.- Ne magyarázz - mordult rá Andrzej.- Én nem magyarázok. Az akciót én szerveztem, és én

kockáztattam a legtöbbet.- Semmit sem kockáztattál. Elcsavartál egy

villanykapcsolót, és kihúztál néhány banándugót. Mi pedig fegyverrel a kézben a bőrünket vittük a vásárra.

- Az egész balhét úgy előkészítettem, hogy abban nem volt kockázat.

- Számodra. Mert bekapcsolt motor mellett benn nyaraltál az autóban. Ha úgy adódik, rátaposol a pedálra, és elsöpörsz. Köd előtted, köd utánad!

- Hagyjátok már abba a hülye dumát. Mindegyikőtök kap tőlem félmillió zlotyt. Mához három hónapra. Egy nappal sem előbb, és egy fillérrel sem többet.

- Ez disznóság - lázongott Zygmunt.- Adsz fejenként kerek egymilliót - folytatta Andrzej. -

Az a maradék bőven fedezi az általad kitaláltak költségeit.- Vagyis hazudok? - vágott vissza Kazimierz.- Persze hogy hazudsz. És nemcsak hazudsz, de a

tetejébe még meg is akarsz lopni bennünket.- Uraim, békesség, nyugalom - Tadeusz próbált

közbeavatkozni. - Mondd, Kazik, milyen kiadásaid voltak, és kinek mennyi jár? Nekem úgy rémlik, hogy túlságosan is magasra értékeled azokat a te segítőtársaidat. Ha koponyánként kapnak pár tucat ezrest, túl lesznek fizetve.

- Nem fogtok itt engem elszámoltatni - jelentette ki Kazik újfent az üzlettársaknak. - Ha akartok félmilliót, jó. Ha nem, úgy is jó.

- Kerek egymilliót adsz. - Andrzej teljesen kijött a sodrából. - Mert különben…

- Csak ne fenyegess, mert még megijedek.- Egymilliót adsz - rikkantotta Andrzej, és hirtelen

Kazikhoz ugrott. Öklét ütésre emelte.Kazik ügyesen elhajolt, és egy lépést hátrált. Lábát a

Visztula falmeredek martjának peremén akarta megvetni.

Előzőleg három napig szüntelenül esett. Az egész átázott földdarab leszakadt, és lezúdult a rajta álló emberrel együtt, aki az utolsó pillanatban még megpróbált elugrani. Kezével hadonászva, ijedt ordítással zuhant a mélybe. Teste a levegőben megperdült, majd elterült a folyó köves partján.

- Jézus Mária! - jajdúlt fel Zygmunt.A férfi ott lenn nem mozdult.- Meghalt! - rémüldözött Tadeusz.- Kutya baja. Bohóckodik, mint mindig - nyugtatta

társait Andrzej. - Hozzá sem nyúltam.De a fekvő test nem moccant.- Meg kell őt mentenünk - idegeskedett Zygmunt.- Itt maradtok - rendelkezett Tadeusz. - Majd én

leszaladok hozzá - és máris futott az ösvényen észak felé, ahol tíz-egynéhány méterrel arrább, a szakadék lankába hajolt. A magas martról most már könnyen leereszkedhetett a partra. Odarohant fekvő társához, föléje hajolt. Megkísérelte magához téríteni. Hiába próbálkozott.

- Alighanem mégsem él - mondta, miközben felegyenesedett. - A tarkóját ebbe a kiálló kőbe vágta.

Fenn, a marton álló többi férfi e szavak hallatán rögtön lerohant hozzájuk. De az ő élesztgetésük sem járt eredménnyel.

- Nem él - állapította meg Zygmunt.- Most mit csináljunk?- Mindenekelőtt ellógunk. Mert ha itt ránk találnak,

akkor lőttek nekünk.Zygmunt idegesen körülkémlelt, de senkit sem látott.- Futás - Tadeusz sem volt bátrabb Zygmuntnál.- Megállj átok - tartotta őket vissza Andrzej. Letérdelt a

halott ember mellé, és gyors mozdulatokkal teljesen kiürítette a hulla zsebeit. Minden hozzá vándorolt: levéltárca, okmányok, pénztárca, kulcscsomó fémkarikán, cigaretta, gyufa, zsebkendő. A kiszedett tárgyakat világos felöltője zsebébe süllyesztette. Amikor végzett, kiadta a parancsot:

- Ti ketten átvágtok az erdőn, és ott villamosra szálltok. Én a Dewajtis utcán megyek majd. Egy óra múlva nálam találkozunk. A lakásomon.

Senki sem tiltakozott. Csak egy ember teste maradt a Visztula-parton. Azé, aki néhány perce még négymillió-százhetvenezer zloty tulajdonosa volt.

Meghalt. Titkát magával vitte a halálba. Hogy dicsekedett; még nemrég is, hogy a kincset milyen jól elrejtette, „még maga az ördög sem találja meg”. A

fenegyerek bandavezér kérkedése volt ez? Vagy igazat mondott?

Másnap reggel két horgász vette észre a folyóparton fekvő férfit. Amikor hozzá mentek, rémülten látták, hogy az illető halott. Elszaladtak a közeli kolostorhoz, onnan riasztották a rendőrséget. Hamarosan megérkezett az URH-s kocsi. Aztán befutott a nyomozócsoport is, jött az orvos és a mentőkocsi. Ügyészt is hívtak.

Megkezdődött a szokványos nyomozómunka: a tetem lefényképezése, öltözékének átkutatása, azoknak a személyeknek a kihallgatása, akik elsőnek vették észre a balesetet. Ugyanis senki sem vonta kétségbe, hogy csakis véletlen balesetről lehet szó. Leginkább a magas Visztula-martról leszakadt és alant heverő jókora földdarab támasz-totta alá ezt a körülményt. Az orvos mindjárt a helyszínen lefolytatta az első vizsgálatot.

- Az eset világos - közölte. - A pasas a part felett állt. Az egyik pillanatban a föld meglazult, leszakadt, és vele együtt lezuhant a mélybe. Az alázúduló földdarab nem nyújthatott támaszt a lábnak, minek következtében a test nagy ívben meghajolt. Háttal zuhant erre a nagy kőre. Gerinctörése és bizonyára gerincvelő-szakadása is van. Valószínű, hogy a nyak magasságában. Azonnali halál. A halál pontos okát majd a boncolás állapítja meg, de nem hiszem, hogy tévednék.

- Mikor következett be a halál? - kérdezte az ügyész.- Legalább tizenkét órával ezelőtt, de az is lehet, hogy

valamivel korábban.- Furcsa, hogy csak most találtak rá.- Tegnap hideg volt. Késő délután újra rákezdte az eső.

Az időjárás nem csábított sétára. Különben is, ha valaki ott fenn sétált, nem kellett okvetlenül észrevennie a meredek szakadék tövében heverő holttestet. Felül világosan látszik, hogy a föld omlékony, ki mert volna kimenni egészen a peremig? - adta meg a magyarázatot az egyik horgász. - Ve-lünk más a helyzet. Mi lent ballagtunk a parton, közvetlenül a víz szegélyén. Képtelenség lett volna észre nem vennünk a hullát.

- De, ügyész úr, valakinek már korábban is rá kellett találnia erre az emberre - jegyezte meg az egyik rendőrségi nyomozó. - Ehhez nem fér kétség.

- Honnan ez a bizonyosság?- A szerencsétlen embernél nem találtam semmit. Még

csak egy zsebkendőt vagy egy használt villamosjegyet sem.- Lehet, hogy itt lakott a Parkerdő környékén.

- És mielőtt sétára indult, gondosan kiürítette a zsebeit?

- Ez nem valószínű - válaszolta egyetértőleg az ügyész.- Éppen ezért állítom, hogy valaki már előttünk

megtalálta a hullát, és kifosztotta.- Nem lehet szó öngyilkosságról? - kérdezte az egyik

horgász. - Olvastam, hogy az öngyilkosok nemegyszer tesznek így, csak azért, hogy megnehezítsék az azonosítást.

- Előfordul - felelte a rendőr főhadnagy, a nyo-mozócsoport parancsnoka. - De ebben az esetben az öngyilkosság kizárt.

- Ez természetes - helyeselt az ügyész.- Ezek szerint hát fel kell tételeznünk, ahogyan Józwiak

is logikusan következtetett, hogy a férfit meglopták. Méghozzá a halál beállta után.

- Gyalázat! - mondta megborzongva az egyik horgász.- Fura tolvaj. Teljesen kibelezte a megboldogult

zsebeit.Az ügyész eltűnődött.- Látom - szólt végül -, hogy az ügy bonyolódik. Először

azt hittem, hogy véletlen balesettel állunk szemben, de most már nem vagyok erről meggyőződve.

- Attól tartok - szólt közbe Józwiak nyomozó -, hogy ezzel a halottlátogatóval még bőven lesz gondunk.

- Mindenekelőtt meg kell állapítanunk az elhunyt személyazonosságát. Azt is vagy azokat is fel kell derítenünk, akik kifosztották a hullát - jelentette ki az ügyész.

- A második feladat nem lesz könnyű. Elég huligán csavarog erre a Parkerdőben - a főhadnagy jól ismerte a környéket, a munkaterületét.

- Nos, ügyész úr? - szólt az orvos. - El lehet szállítani?- Természetesen. Számunkra itt már semmi teendő

sincs.Nem sokkal ezután a mentőautó elgördült, vitte magával

az embert, aki tegnap még úgy gondolta, hogy végre célba ért, hogy élete további folyamán, s ebben egy pillanatig sem kételkedett, csupa szép és kellemes dolog vár rá.

A nyomozócsoport bepréselte magát az URH-s kocsiba, az ügyész szolgálati Warszawával hajtott el. A folyóparton csak egy kis halom sárgásbarna homok maradt, a falmeredek mart leszakadt része.

III. fejezet

Hol van az a bőrönd?

A Bielany Parkerdőben történt tragikus baleset után pontosan egy órával két férfi csöngetett be egy Mokotowa utcai kis lakásba. A házigazda, Andrzej Doberski, azonnal ajtót nyitott, és a vendégeket máris tessékelte befelé a lakásba.

- Érezzétek magatokat otthon - mutatott a szoba közepén álló asztalra. - Az asszonyt a gyerekekkel elküldtem az anyóshoz. Magunk vagyunk. Beszélhetünk nyugodtan.

Az asztalon egy üveg vodka állt és mellette harapnivaló. A ház gazdája megtöltött három kupicát.

- Ez majd jót tesz az ijedtségre - mondta, és magasra emelte pálinkáspoharát.

Senkit sem kellett unszolnia, hogy igyék. Amikor az üveg kiürült, Andrzej Doberski rákezdte:

- Ami történt, megtörtént. Nincs értelme rágódni az ügyön. Kisült, hogy Kazik hitvány csirkefogó volt. Az igazságos Gondviselés meg is büntette érte. Át akarta verni a barátait. Ismétlem, egy ujjal sem nyúltam hozzá.

- És most mi lesz? - kérdezte siránkozva Zygmunt Lipien.

- Pont ezért jöttünk össze. Meg kell találnunk a bőröndöt a milliókkal.

- Azt mondta, hogy még maga az ördög sem találja meg.

- Hantázott, hogy megijesszen és megpuhítson bennünket. Hogy elfogadjuk az ő feltételeit. A lóvé a lakásán van. Ez holtbiztos. Vagy a pincéjében.

- Azt sem tudom, hol lakik. Mindig a műhelybe telefonáltam neki.

- Én tudom, hol lakik. Megtaláltam a címét a személyi igazolványában - adta meg diadalmasan a felvilágosítást Andrzej. - Jó orrom volt, hogy kiforgattam a zsebeit. Garzonlakása van a Solecen. A Poniatowski-híd körüli tömbök egyikében.

- No és mi hasznunk ebből? - Zygmunt nem volt bizakodó típus. - Csak nem megyünk oda, hogy belerohanjunk a rendőrség karjaiba. Mint rákot a hálóból, úgy emelnének ki bennünket.

- Éppen hogy elmegyünk oda - jelentette ki Andrzej.- Köszönöm, de nem velem.- Ez azt jelenti, hogy lemondasz a részedről?- Még hogy lemondjak?- A bőröndben négymillió-százhetvenezer zloty van.

Most fejenként már nem egymillió esik ránk, hanem csaknem négyszázezerrel több, mert egyikünk kiszállt a buliból. Mi vagyunk az örökösei.

- És a társai, akik a bankügyletben voltak a segítségére?

- Csak semmi majrézás - nevette el magát Andrzej. - Nem fognak nálunk jelentkezni, és be sem köpnek. Lapítani fognak. Különben sem tudnak rólunk. Egyedül Kazikot ismerhették. De azt is kétlem. Nagy vagány volt, de azt el kell ismernünk, hogy helyén volt az esze. Biztosan úgy rendezte, hogy nem tudják sem a nevét, sem a címét. Nagyon is óvatos volt.

- Előbb azonban meg kell találnunk a bőröndöt - aggodalmaskodott Tadeusz.

- Ez már az én gondom lesz - Andrzej nem vesztette el áz önbizalmát. - Látom, hogy át kell vennem a csoportparancsnokságot. Ismertek, becsületes ember vagyok, senkit sem húzok csőbe. Keressük a pénzt együtt vagy külön. Függetlenül attól, akármelyikünk lesz is a megtaláló, és akár-milyen körülmények közepette is, a bőrönd tartalmát egyenlően osztjuk el egymás között. Ha csakugyan költségek merülnének fel, azt megbeszéljük. Rendben van?

- Rendben van! - helyeselt Zygmunt és Tadeusz.- Természetesen - folytatta Andrzej Doberski -, kötelez

a kölcsönös segítségnyújtás, és minden lépésünkről, tettünkről tudnia kell mindhármunknak.

- Ez világos - helyeselt Lipien.- Szent meggyőződésem, hogy a pénzt megtaláljuk.

Talán még ma.- Igazán el akarsz menni a lakására? Rohadtul

kockázatos. Ott már várhat ránk a rendőrség.- Nem vár, nem vár. Ne légy már olyan ijedős. Az eset

óta jóformán még két óra sem telt el. Az eső újra zuhog, sötét van. Ilyenkor ki tekereg a Bielany Parkerdőben vagy a Visztula-parton? A legjobb esetben is csak holnap reggel találják meg a holttestet. Mire megjelenik ott a rendőrség, az ügyész, mire hozzáfognak a nyomozáshoz, elmúlik egy kis idő. A nyomozás pedig már mindjárt az elején zátonyra fut, mert semmit sem találnak nála. Tüzetesen átkutattam öt, mindent elszedtem tőle, amit csak találtam a zsebeiben. Még a leg-jelentéktelenebb apróságot sem hagytam nála. Ilyen helyzetben nem lesz könnyű az elhunytat azonosítaniuk.

- Biztosan megállapítják kilétét.- Ebben én sem kételkedem. De ez időbe kerül.

Márpedig sikerünk feltétele az időnyerés. Amíg a rendőrség nem állapítja meg a baleset áldozatának személyi adatait, addig szabadon cselekedhetünk.

- De utána aztán elkaphatják a frakkunkat - jegyezte meg Zygmunt szinte remegve.

- Ne kuvikolj! Mire azonosítják barátunkat, úgysem gyanakszik majd rá senki, hogy részt vett a támadásban. A helyszínelésből és a boncolásból is kitűnik majd, ami egyébként is megfelel az igazságnak, hogy tragikus balesetről van szó. Ilyen pedig Varsóban több is előfordul minden hónap-ban. Ezen a szálon indul majd el a nyomozás.

- Ha házkutatást tartanak Strzelczyk lakásán, találhatnak valamilyen bizonyítékot, ami a bankrablásra utal.

- Semmit sem találnak, mert mi megelőzzük őket.- Igazán el akarsz oda menni?- El kell mennünk. Biztonságunk érdekében is, no meg

a pénz miatt is. Megyünk mind a hárman. Tadek és én bemegyünk a lakásba, Zygmunt kint marad falazni.

- Egyetértek - jelentette ki Tadeusz Majewski.- Őrülten veszélyes - Zygmunt igyekezett visszatartani

barátait.- Számodra a legkevésbé sem az. Nyugodtan

sétálgatsz az utcán, és nézelődöl. És ha jönne a rendőrség, jelt adsz.

- Hogyan?- Azt majd megbeszéljük a helyszínen, a Solecen.

Hiszen azt sem tudom, hogy fest az a ház, hányadik emeleten van Kazik garzonja, és merre nyílnak lakásának ablakai. Majd kitaláljuk a kapcsolattartás módját, hogy a rendőrség meg ne lepjen bennünket, bár nem hiszem, hogy erre sor kerülhet.

- Erre nem kerül sor - osztotta a parancsnok nézetét Tadek.

- Félek.- Szabad az út - mérgelődött Doberski. - Elegünk van

már ebből a te folytonos „félek”-edből. Senki sem tiltja, hogy elállj az üzlettől. Elég, ha a lakásomból kisétálsz, és becsukod magad mögött az ajtót. Nem szaladok utánad, egyikünk sem neheztel meg rád. Kiugrásodon fejenként hétszázezret keresünk. Válassz, széna vagy szalma. Velünk tartasz?

Zygmunt Lipien arcán látszott a tusakodás, a félelem és a kapzsiság harca. Szinte beleizzadt.

- Veletek megyek - döntött.- Már kezdtem remélni - mondta nevetve Doberski -,

hogy mint jó barát, megajándékozol bennünket hétszáz

ronggyal. No, de akinek mennie kell, ne vesztegesse az időt.A Solec utcai ház nyolcemeletes volt. Egy pillantás a

lakók névjegyzékére, és a három látogató máris tudta, hogy Kazimierz Strzelczyk lakása a hatodik emeleten található. Hogy a lakás ablakai merre nyílnak, nehéz lett volna kitalálni. Ellenben a lépcsőház fala csupa átlátszó üvegből készült. Könnyen meg lehetett figyelni a lépcsőkről mind a bejáratot, mind az utcából is jókora darabot. Ideális „magasles ”.

- Te, Zygmunt - parancsolta Doberski -, megállsz az ablaknál, és figyeled az utcát. Ha URH-s kocsit veszel észre, egyszerűén háromszor becsengetsz Kazik lakásába. Te magad pedig olajra lépsz.

- És belerohanok a rendőrök karjaiba - Zygmunt nem állt kétszer sorba, amikor a bátorságot osztogatták.

- Nem rohansz beléjük, mert nem fognak gyalog caplatni a hatodik emeletre, majd feljönnek lifttel, te pedig nyugodtan lesétálsz a lépcsőn. Miattunk meg ne fájjon a fejed.

- És mi mit csinálunk? - nyugtalankodott Tadeusz.- Mindenekelőtt igyekszünk megállapítani, hogy nem

hamis-e a riasztás. Én ismerem Zygmuntot, már akkor is pánikba esik, ha meglát egy szem rendőrt, amint a csajával sétál.

- És ha igazi a riasztás?- Lesz időnk elhagyni a lakást, bezárni és lemenni, vagy

két emelettel följebb battyogni, felhívni a liftet, és szépen leereszkedni. A házat nem veszik blokád alá. Ha egyszer azonosítják a hullát, a címét is megtalálják. Biztosan be akarnak majd jutni Kazik garzonlakásába. Ez majd elfoglalja őket és oly sok idejükbe kerül, hogy nyugodtan visszavonulhatunk. Világos?

- Világos - szólt egyszerre a két szövetséges.- Akkor indulás - Andrzej kulccsal kinyitotta a felvonót.Fölmentek a hatodik emeletre. Strzelczyk garzonja a

lépcsővel szemben volt. Jobbról-balról hosszú folyosók, amelyekből sok más lakás nyílott.

Andrzej egy kulcscsomót vett elő a zsebéből. Megvizsgálta a garzon zárjait, majd a kulcsokat. Igyekezett megállapítani, melyik kulcs illik a „yale”-be, és melyik a reteszzárba. A kilincs alatti zár kulcsát egyből megtalálta. Hengeres, csillagban végződő kulcs volt. Ilyen szerkezettel látják el a közönséges „tolózárakat”, hogy a tolvajok számára megnehezítsék a behatolást.

- Ez a kettő lesz az, ez, meg ez a hosszú - mondta Doberski. - Füled, szemed nyitva legyen, Zygmunt, mi

bemegyünk.A tolózár azonnal engedett, de a „yale” nem mozdult,

nem passzolt bele a kulcs. A zár csak akkor nyílt, amikor Andrzej egy másik, lapos kulccsal próbálkozott, amelyet szintén halott társa zsebében talált a fémkarikán.

Kazimierz Strzelczyk garzonlakása egy eléggé nagy szobából, főzőfülkéből és egy kis fürdőszobából állt. Az előszobában beépített szekrény, a szobában íróasztal, heverő, két fotel, egy alacsony asztal és állványos televízió. A falon két könyvespolc. A lakásban példás rend uralkodott. A konyhácskában kisasztal, egy szék és szekrényke, a tetején kis hűtőszekrénnyel. A mosogató alatt a konyhai felszerelés. A fürdőszobában csak a szokvány berendezési tárgyak voltak.

- Hol kezdjük? - kérdezte Tadeusz.- A konyhán - válaszolta Andrzej. - Ez pár percig tart

csak.A konyhában semmit sem találtak, jóllehet Doberski

nemcsak a szekrénykét húzta el a faltól, de még a hűtőszekrény villamos szerkezetét is ellenőrizte, nem beszélve magáról a hűtőtérről. Még a mosogató alatt sorakozó edényeket is megnézte, hogy csakugyan üresek-e.

- Itt nincs semmi - állapította meg Tadeusz.- A fürdőszoba is üres - válaszolta Andrzej, aki ott

vizslatott.- Gyerünk a szobájába.A szobában azonban nemcsak hogy a hatalmas

pénzösszeget rejtő bőröndöt nem találták, de egyetlen fillérre sem bukkantak. Gondosan átvizsgálták az íróasztalt is. Levelek, nyugták, mindenféle okmányok, amelyek elolvasására a házkutatók nem fecsérelték az időt. A fiókokban az elhunyt fehérneműjét látták csak és az íróasztal legszélesebb, középső fiókjában néhány félérett para-dicsomot.

A heverő fiókját ágynemű tömte ki és egy bőrönd. De nem az, amelyet kerestek. A tartalma is egészen eltért a keresettől. Milliók helyett ódivatú gúnyák. Már nem viselhetők, de kidobni még kár.

Az előszobaszekrényben az elhunyt öltönyei lógtak és a télikabátja. A kicsiny mennyezeti gardróbban turistaszatyor, benne egy pár sportbakancs és buggyos térdnadrág, amilyet általában a kirándulók szoktak hordani a hegyekben. Itt állt még egy szennyesláda, különben majdnem üresen.

Doberski belenézett a televíziókészülékbe, és ellenőrizte a polcon sorakozó könyveket is. Ott sem talált semmit.

- Sehol semmi - jelentette ki Tadeusz.- Az anyja jó mindenit! Hogy hová dughatta?- A lakásban sehol egy rejtekhely. Még a fürdőkádat is

végigkopogtattam.- Talán a pincében?- Gyerünk a pincébe.- Nem nagyon kockázatos? - utánozta Tadeusz

Zygmuntot.- Mi kockázatos van ebben? - legyintett Doberski. - Ott

sem nagyobb a veszély, mint itt.- Valaki mindig belebotolhat az emberbe, és

megláthatja, hogy idegen ajtókat próbálunk kinyitni. Ne felejtsd el, hogy a pinceajtók általában hézagosan zárnak, és a folyosótól a pincéket csak rács választja el. Ha valaki az alagsorban tartózkodik, jól látja, hogy a szomszéd mit csinál a saját kamrájában. Kazik biztosan nem állította a bőröndöt csak úgy be a pincébe, hanem ott jól elrejtette. Gödröt ásott neki, de még be is falazhatta.

- Magadnak mondasz ellent. Ha gödröt ás, vagy falat bont, a szomszédoknak biztosan feltűnik, és kíváncsi figyelemmel kísérik a munkát.

- Kazik lakástulajdonos volt. Az alagsorhoz is volt kulcsa. Éjjel is lemehetett oda, és akkor a szomszédokkal való találkozás veszélye minimális.

- Hát akkor mi is majd éjjel jövünk. Most csak szemrevételezzük, mi a helyzet odalenn.

Kiléptek a lakásból. Doberski gondosan kulcsra zárta az ajtót. Zygmunt nem tudakolta a kutatás eredményét. A garzonból kijövő barátok arca, a puszta kezük bőséges információ volt számára.

Amikor Doberski bezárta a lakást, a lift éppen a hatodik emeleten állt meg. Egy asszony lépett ki belőle két kisfiúval. Ikrek lehettek. Erre utalt egyforma magasságuk, egyforma ruhájuk, nem is szólva arcuk megtévesztő hasonlóságáról. Az asszony nem figyelt a lépcsőházban tartózkodó három férfira. Amikor be akarta csukni a liftajtót, Andrzej megszólalt:

- Ne tessék becsukni. Éppen megyünk lefelé.- Régen rossz - Zygmunt megint megrettent -, hogy

találkoztunk ezzel a nővel. Látta, amikor Strzelczyk lakásának ajtaját zártátok.

- Csacskaság - vetette oda Doberski lekicsinylőén. - Különben is, a zárás pillanatát nem láthatta, legfeljebb azt vette észre, hogy az ajtó előtt állunk. Mi sem természetesebb: látogatóba jöttek a kollégák, de mivel a ház gazdáját nem

találták otthon, elmentek, le a lifttel.A felvonó megállt a földszinten. De a lépcsőház nem itt

végződött. A lépcsők még lejjebb vezettek. Az alagsorba. A szűk, földszinti térségben senkit sem láttak, így Doberski kiadta a parancsot:

- Te itt vársz, Zygmunt, és szükség esetén keress bennünket odalent. Mi megyünk pincenézőbe.

Mielőtt Lipien válaszolhatott volna, Andrzej és Tadeusz már lement a lépcsőn. A föld alatti helyiségekbe nyíló ajtó nyitva volt. A villanykapcsolót egyből megtalálták. Amikor Doberski meggyújtotta a villanyt, a kincskeresők jó hosszú folyosót láttak maguk előtt. A folyosóból nyíló első ajtó mögött valamilyen villamossági berendezés lehetett. Megerősítette ezt a „villám”- jeles zománctábla is, meg a figyelmeztetés, hogy odabent életveszély fenyegeti az embert. A következő ajtók egyike a fűtőberendezéshez, a másik a víztárolóhoz vezetett, ahogyan a feliratok mondták. Tovább - mosókonyha. A folyosóról most jobbra-balra kis kamrák, egymástól léckerítésekkel elválasztott pincék nyíltak. Rácserdő. Minden pincére ráfestették a lakás számát. Ezek a számok azonban nem sorrendben mentek, hanem bizonyára a lakók beköltözési ideje szerint, hiszen ez újonnan épült ház volt. Ki mikor érkezett, elfoglalta a kijárathoz legközelebb eső következő pincerészt, és az ajtóra ráfestette lakásának számát.

Majewski és Doberski végigment a folyosón. De hiába keresték Kazimierz Strzelczyk lakásának számát.

Még egyszer ellenőrizték. Semmi eredmény.- Nem lett volna pincéje?- Könnyen meglehet - magyarázta Majewski. - Abban a

házban, ahol én lakom, a garzonlakásokhoz nem jár pince. Ezekben a magas épületekben rendszerint több a lakás, mint ahány pincét lehet kialakítani az alagsorban. Nálunk emiatt szüntelenül folyik a veszekedés.

- Lelépünk - döntött Andrzej.Feljöttek az alagsorból, és hármasban távoztak a Solec

utcai épületből. Egy szót sem szóltak. De Majewski és Lipien arra gondolt, hogy jobb lett volna elfogadni a félmilliót az élő Kazimierz Strzelczyktől, mint kajtatni a meghalt ember kin-csét, még akkor is, ha a bőrönd megtalálása háromszor többet hozna nekik. Eljutottak a Tamkáig, és szinte önkéntelenül a Visztula-parton látható Varsói Sellő-emlékmű felé irányították lépteiket. Kimentek a Kosciuszko rakpartra, és leültek egy padra.

- Mindennek vége - Zygmunt elsőnek törte meg a csendet. - Sosem találjuk meg azt a pénzt, de a rendőrség minket megtalál, és vendégségbe hív a Mokotówra. Legalább tíz évre.

- Ez is miattad van, Andrzej - mormogta Majewski. - Ha akkor nem hőbörögsz, Kazikot nem érte volna baleset.

- Ti pedig, mint a birkák, hagytátok volna magatokat becsapni - Doberskit megint dühkitörés kerülgette. - Neki már fütyültek. Egyáltalán nem sajnálom azt, ami megtörtént.

- De mi sajnáljuk a pénzt.- A pénz megkerül.- De hol és mikor?- Hová rejthette ez a bitang csibész?- Talán a műhelybe? - vetette fel a lehetőséget

Zygmunt.- Oda nem, hiszen a többi melós megláthatta volna -

ellenkezett Tadeusz. - Akkor már inkább valamelyik rokonánál vagy a nőjénél.

- Nincs az a nő vagy retyerutya, akire Kazik rábízott volna négymillió zlotyt. És ráadásul milyen meló árán szerzett négymilliót - védte Zygmunt saját elképzelését.

- Zygmuntnak alighanem igaza van - szólt Doberski. - Néhány nappal az akció előtt Kazik említette, hogy a műhelytulajdonos szabadságra utazott Bulgáriába, és addig ő a helyettes. Különbben Kaziknak mindig volt kulcsa ehhez a műhelyhez. Érkezhetett jó korán, elsőnek is, és valamelyik zugban elrejthette a bőröndöt. De még a tulajdonos lakásán is eldughatta. Hiszen ez a Jankowski az autójavító műhely melletti házban lakik. Ki tudja, nem bízta-e lakáskulcsát is külföldi útja előtt szolid, derék dolgozójára? Jártam ott egyszer, és emlékszem, hogy a műhelyiroda a szomszédos házban van. Az irodából további helyiségekbe nyíltak ajtók.

Andrzej előhúzta zsebéből a halott embertől elvett kulcsokat, és tanulmányozni kezdte őket.

- Ez a három kulcs a garzonlakásé - magyarázta -, de itt van még egy hasonló, lapos „yale”- kulcs. Ez a kettő valószínűleg lakatkulcs. Ez a három hosszú pedig valamilyen reteszzárakhoz szolgál. De hol vannak ezek a reteszek? Ez a vastag csakis valamilyen óriás lakatot nyithat. Amilyet például üzletek redőnyeihez használnak. Ez a három kis kulcs pedig biztosan apró szekrénykékhez való.

- Amikor egy alkalommal beugrottam Kazikhoz a műhelybe, láttam, hogy egy fém öltözőszekrényt nyitott ki. A melós szerelését tartotta benne. Éppen e három kulcs

egyikével - folytatta Tadeusz. - Most már tisztán emlékszem.- Uraim - Andrzej új erőre kapott nehéz éjszaka vár

ránk ma.- Éjszaka? Ma? - nyugtalankodott Zygmunt.- El kell látogatnunk Jankowski autójavító műhelyébe.

Biztos vagyok benne, hogy ott találjuk meg hőn áhított bőröndkénket. Sejtem is, hol rejtőzködhet.

- Hol?- Lefogadom, hogy valamelyik autó csomagtartójában

lapul.- Autó csomagtartójában?- Igen. Mondjuk, azéban, amelyikkel Kazik az akció

napján Lowiczban járt. Nem is rossz ötlet. Javításra átadott, idegen kocsi. Vagy a sorára vár a műhelyudvaron, vagy már készen is van, de a tulajdonosa még nem vette át. És a csomagtartóban ott hever a lóvé. Kinek jutna eszébe ott keresni?

- A műhely akármelyik dolgozója belenézhet, és megtalálja. Csupa véletlenségből. Mondjuk,

Valamilyen szerelőkulcsra van szüksége, és nem a műhelyben keresi, hanem belenyúl a keze ügyében kínálkozó kocsi csomagtartójába.

- Szó sincs róla, mert Kaziknak, mint a főnök helyettesének, minden kulcs rendelkezésére áll. Ennek a kocsinak a kulcsait senkinek oda nem adná. Meg különben is, ilyen műhelyben nem nehéz rejtekhelyet találni.

- Rejtekhelyet találni nem nehéz, csak a pénzt nehéz megtalálni benne.

- Hagyd már abba a sopánkodást, Zygmunt. A dumádtól már az agyam is fáj.

- Most akarsz elmenni abba a műhelybe? - kérdezte Tadeusz, visszazökkenve a tények világába.

Andrzej rápillantott az órájára. Este kilencre járt.- Még korán van. Tíz után megyünk.- Nem lesz könnyű. - Tadeusz, noha nem volt gyáva,

látta a nehézségeket. - Körös-körül maszek kertészek bódéi, sufnijai. Ezen kívül a műhely a Varsóból kivezető főútvonal mellett fekszik. Nem múlik el olyan óra, hogy ne cirkálna arra valamilyen rendőrségi URH-s kocsi.

- Annál jobb - nyugodott meg teljesen Doberski. - Én már tudom is, hogyan fogjunk hozzá, hogy minden kvadráljon.

Zygmunt mondani akart valamit. Valószínű, hogy a bűvös „félek”-et akarta volna elrebegni. Már nyitotta is az ajkát, de aztán meggondolta magát.

- Éhes vagyok - közölte Majewski.- Én is - kapott a szón Andrzej. - Útközben be kell

ugornunk valahova, hogy belakjunk. Munkával dúsított éjszaka vár ránk. Érdemes lesz néhány szendvicsről is gondoskodnunk. Ha éjszakai munkám van, az étvágyam sosem hagy cserben.

- Én egy falatot sem bírnék lenyelni.- Erre senki sem kér téged. Mi bekapunk egy csülköt,

és lenyelünk hozzá egy pofa sört. Te meg nyeled a nyálad, és reszketsz.

- Ott is falazni fogok? - puhatolódzott Zygmunt.- Majd meglátjuk a helyszínen. De azt hiszem, ma éjjel

inkább autószerelő leszel.- De hiszen ahhoz én nem értek.- Nem baj - fojtotta belé a szót Andrzej. - Megyünk,

mert szalad az idő. Később a kocsmában is nehéz lesz normális kaját kapnunk.

- Főtt csülökre hívtál.- Ábrándos lélek! Csülök Varsóban, este kilenckor?

Gyerünk.

IV. fejezetÉjszaka az autójavító műhelyben

Aki egyszer is gépkocsival kelt útra Varsóból Modlin és Gdansk felé, annak biztosan eszébe jut, hogy a Marymoncka utcán hajtva, közel az Olasz temetőhöz, színes táblát látott az út szélén. A nagybetűs írás azt hirdette, hogy itt található Józef Jankowski gépkocsijavító műhelye. Karosszériamunkák, műszeres vizsgálat. A nem túl nagy telket körülvevő drótkerítés mögött fehérre meszelt családi ház állott. Jókora kapu nyílt a házhoz tartozó udvarra, amelynek végében gyári szerelőcsarnoknak is beillő építményt emeltek. Ez volt a lakatosműhely.

Tíz óra múlt. Az eső ugyan nem esett, de a hideg csontig hatolt. A Marymoncka utcán csak ritkán suhant végig egy-egy autó. Néha villamos döcögött rajta. A műhely ajtajában három férfi álldogált. Kémlelgették az ingatlant, de az utcát is. Sehol senki.

- Klassz - állapította meg Andrzej Doberski. - Sehol egy lélek. Besétálhatunk.

- És ha benn éjjeliőr van? - Zygmunt Lipien, mint rendesen, most is óvatosságra intett. - Biztosan a műhelyben

alszik.- Akkor majd felébresztjük - Andrzej megnyomta a

csengőt. Jól hallatszott, szinte visszhangzott. Háromszor is, mert Doberski háromszor is próbálkozott. A csengetésre senki sem jelentkezett.

- Eddig tartott az ijedtség - jegyezte meg Tadeusz Majewski. - Emlékszem, egy alkalommal Kazik említette is, hogy mostanában a Marymoncka utcában alszik, mert a műhely tulajdonos elutazott családostul szabadságra Bulgáriába. Ha volna éjjeliőr, Strzelczyknek nem kellett volna itt aludnia.

Andrzej figyelmesen végigpásztázta a bejárati kaput. Hatalmas lakat fogta össze a záróláncot.

- Ez az a kulcs - Doberski biztos kézzel választotta ki a karikán a megfelelő kulcsot, és már nyitotta is a kaput. Mindhárman besurrantak. Andrzej nem elégedett meg azzal, hogy a kapu egyik szárnyát megnyissa, az egész kaput kitárta, és hogy a szárnyak be ne csukódjanak, lenyomta a rögzítővasakat.

- Mi a csudát csinálsz? - hüledezett Zygmunt.Doberski határozott léptekkel indult a műhelycsarnok

irányába. Megtalálta a külső falon a villanykapcsolót. Megnyomta. A csarnok minden ajtaja felett fény gyulladt, sőt az udvart bevilágító égő is felragyogott az oszlopon.

- Oltsd el azonnal! Még valaki meglát bennünket! - idegeskedett Lipien.

- Azért csinálom, hogy meglássanak - Andrzej a legnagyobb nyugalommal illesztgette a kulcsokat a műhelyajtó zárjába.

- Megőrült! Szavamra, megőrült. - Zygmunt menekülni készült.

Majewski sem értette barátja viselkedését. Ő is félni kezdett tőle. Közben Andrzej már kinyitotta a műhelyt, és felgyújtotta benne a villanyt. Az öt szerelőállással rendelkező csarnokban nyolc gépkocsi állt. Mindegyiknek más volt a hibája. Az egyik frontálisan ütközött, a másik, a teljesen összetört jobb oldali ajtók tanúsága szerint, biztosan fához „simult”. A nagy Fordba valaki belehajtott, és, ahogy mondani szokás, „garázsnak nézte a csomagtartóját”. A nagy fekete Volga, a „CD” táblával, balról kapott egyet. Ráment a sárhányó meg a reflektor.

Doberski figyelmesen körülhordozta tekintetét. Az egyik fal tövében fémszekrénykék sorakoztak. Egyik-másikon egyszerű kis lakat lógott, de a legtöbb nyitva volt, és belőlük a

műhely dolgozóinak overalljai kandikáltak elő. Andrzej kiakasztott kettőt.

- Srácok! Villámgyorsan ugorjatok bele a két szerkóba, és máris lássatok munkához ezen a Volgán.

- Minek? - ezúttal Majewski is már úgy látta, hogy társuknál nincs minden rendben „az emeleten”.

- Magyarázzak el nektek mindent, mint a paraszt a tehenének? Beöltöztök ezekbe a kezeslábasokba, és itt tesztek-vesztek a dög mellett. Én ez alatt nyugodtan átkutatom a terepet. Beleértve Jankowski magánlakását is.

- De valaki megláthat bennünket.- És akkor mi van? Tudni fogja, hogy a műhelyben éjjel

is folyik a munka, hogy a nagykövetlég kocsiját rendbe hozzuk. Sürgős megbízás külföldiek számára, tehát igyekeznünk kell, és nem a napszakot figyelnünk. Ha sötétben tapogatódznánk itt, elemlámpával világítanánk vagy gyufával, akkor hívnánk fel igazából magunkra a figyelmet, és közben meg semmit sem találnánk. Ez nemzetközi útvonal. A rendőrök állandóan járőröznek erre.

- Nem is olyan hülye - Tadeusz kezdte kapiskálni a „vezér” tervét. - Micsoda észkombájn.

- Én is beöltözöm. Kényelmesebb lesz úgy.- Zygmunt, ugorj bele ebbe a gúnyába - mondta

Majewski, miközben ő is ledobta magáról a ruhát, és olajfoltos kezeslábast öltött.

- De én nem értek az autókhoz.- Kinek fáj ez? Itt csak mímelni kell a munkát. Megálltok

vagy leültök a Volga mellett, és körülrakjátok magatokat szerszámokkal. Ha valaki meglepne bennünket, ne kezdjetek vele társalogni. Majd én beszélek vele, ti meg dolgozzatok. Kalapáljatok vagy csavarokat húzzatok meg, vagy lazítsatok. Meg vagyok értve?

- Minden világos - Tadeusznak nagyon megtetszett Doberski terve.

- És ha épp nem vagy a műhelyben? - kérdezte természetesen az óvatos Zygmunt.

- Akkor mondjátok, hogy a művezető elment az irodába, és majd idehívtok.

- De így nem tudjuk majd a bőröndöt keresni.- Majd én megkeresem. Ne félj, nem loplak meg

benneteket, mint Kazik.- Én nem félek - igyekezett Zygmunt diplomatikusan

visszakozni. - Csak úgy tovább tart. Hármasban gyorsabban menne.

- Erről nem tehetünk. Bár úgy is csinálhatjuk, hogy a műhelycsarnokot ti kutatjátok át. De el ne felejtsetek megvizsgálni minden gépkocsit is. Valamelyik csomagtartójában ott lehet a bőrönd.

- Az a csomagtartó biztosan be van zárva.- Ki tudom nyitni. Kaziknál nem voltak gépkocsi

kulcsok. Az irodán lesznek. Együtt a kocsik okmányaival. De közben ne tekeregjetek Összevissza a műhelyben. Egy mindig bütykölje a Volgát. Ha valami előadódik, a másik felkap egy akármilyen szerszámot, és indul vissza az autóhoz. Na, akkor munkára!

Doberski belebújt az overallba, és átment a szomszédos bokszba, ahol a fényezést végzik. Lipien úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a legcsekélyebb kockázattal az jár, ha egyik kezében kalapáccsal, a másikban valamilyen franciakulccsal a szétnyomott sárhányón ügyködik. Tadeusz hozzálátott a műhely tüzetes átvizsgálásához, méterről méterre.

- Zygmunt, kapcsold be a rádiót - szólt ki Andrzej a fényezőből.

- Milyen rádiót?- Hát a Volgáét.- Nem tudom, hogyan kell.- Micsoda balfácán vagy - Andrzej kisétált a fényezőből,

és bekapcsolta a készüléket.Zene szólt.- Most már nemcsak látnak, de hallanak is - kesergett

Lipien.- Épp arról van szó, hogy egy üzemelő műhely látszatát

keltsük. Az csak természetes, hogy munka közben valamelyik dolgozó bekapcsolja a készüléket. Hadd szóljon az a zene.

- Megtaláltad?- Nem. A fényezőben nincs rejtekhely. Az ott álló kocsi

meg üres.Tadeusz Majewski leült egy hokedlira a Volga mellett.- Átcentiztem az egész műhelyt - kezdte a beszámolót.

- Minden kocsinak nyitva van a csomagtartója. Kutattam a ruhásszekrényekben is, kinyitottam a lakatokat. Megvizsgáltam a lefolyócsatornát, minden lyukba belestem. Sehol sincs ez az átkozott bőrönd. Hova a fészkes fenébe dughatta?

- A fényező fölött van egy kis padlás - szólt közbe Zygmunt. - Láttam a létrát az udvaron. Hátha ott van.

- Én is láttam, ott is meg kell néznünk.Ebben a pillanatban a műhelykapu előtt egy gépkocsi állt

meg. Az utcai lámpa fényében világosan ki lehetett venni a Warszawa hamuszürke karosszériáján a RENDŐRSÉG feliratot.

- Rendőrség! - suttogta ájuldozva Zygmunt.- Melózzatok! - térítette őket észhez Andrzej Doberski,

és maga is fölkapott egy földön heverő svédvasat.Két rendőr szállt ki az autóból, és egyenest a műhely felé

irányították lépteiket.- Éjfél elmúlt, és maguknál még világos van. Miféle

éjszakai munka ez?- Főtörzs úr - nyomakodott Doberski előre -, egy

nagykövetségi Volgánk van. Alaposan ellátták a baját. Az egész sárhányót végigkalapálhatjuk. Holnapra készen kell lennie. Tetszik, nem tetszik, kénytelenek vagyunk éjjel melózni.

- És engedélyük van az éjszakai munkára?- Azt én már nem tudom. Jankowski úrnak biztosan

van. De éjjel csak ritkán dolgozunk. Most is szívesebben hunynék az ágyikómban.

- És a tulajdonos hol tartózkodik?- Nincs Varsóban. Elutazott Bulgáriába szabadságra.- És az a másik?- Kazimierz Strzelczyk úr? Ő helyettesíti. De most

hazaugrott, hogy szundítson egyet. Ötre jön, együtt a fényezővel. Addig mi végzünk a kalapálással.

- Azt hiszem, ez az önök Jankowskija fizetni fog tíz éjszakai munkáért.

Doberski elmosolyodott.- Nem fizet rá a boltra. A nagykövetségnek sürgős a

kocsi, majd átvállalják a plusz költséget. Nekünk is ígértek valamicskét, csak holnap reggelre járóképes legyen a Volga.

Az őrmester mappájából elővett egy noteszt, és feljegyzett valamit.

- Na, jó - vetette oda. - Dolgozzanak tovább. Viszontlátásra.

- Viszontlátásra, főtörzs úr.Az URH-s kocsi elhajtott.- Látjátok? - szólt diadalittasan Doberski. - Ha a

kókuszom nem működött volna, bedobhattuk volna a törülközőt. Így meg ég a villany, szól a rádió, a szerelő urak dolgoznak, minden a legnagyobb rendben. Legfeljebb Jankowski a bulgáriai szabadság után kifizeti a büntetést. Majd néz nagyot! Hol van az a létra, Zygmunt?

- Kinn az udvaron jobbra. A drótkerítésnél, ahol az az ócskavas halom tornyosodik.

- Kösz. Megtalálom. Ellenőrzöm a padlást.- Én meg átvizsgálom az udvart. Lehet, hogy Kazik az

ócskavas alá rejtette? Akad ott tropára ment karosszéria, csomagtartófedél meg mindenféle pléhdarabok. Lehet, hogy alájuk gyömöszölte.

- A kukákat is nézd meg - kiáltotta Andrzej.- Meglesz.Majewski az udvart cserkészte, Doberski, miután

becipelte a létrát, eltűnt a padláson. Egyedül Zygmunt üldögélt a hokedlin a Volga mellett, és éberen figyelte a messziről idelátszó utcaszakaszt, amelyen most éjjel alig volt forgalom. Egy óra elmúltával kászálódott le Andrzej a padlásról. Az overallja egy merő kosz. Az arca, mint a négeré. A levegőt is kapkodta.

- Hogy az ördög vinné el! Jól kidolgoztam magam. Csupa piszok vagyok. Átvizsgáltam mindent. Tömérdek felesleges limlom. Bádogdarabok, vasak, faládákban különféle fémhulladék. És minden csupa por! Évek óta nem járhatott ott egy lélek sem. Még levegőt sem kap az ember.

- És a bőrönd?- Fenn hagytam a padláson, ott jó helye van. Te,

Zygmunt, alighanem bediliztél. Ha megtaláltam volna, nem ültem volna annyi ideig abban a portengerben. Hol lehet itt megmosakodni?

- Tudom is én!- Ott a vaskupac mögött van egy vécé meg mosdó is -

közölte Tadeusz, aki szintén befejezte ellenőrző körútját az udvaron. - Az ócskavas alatt semmi sincs. A kukákban sem. De az udvaron álló gépkocsik be vannak zárva.

- A kulcsaik biztosan az irodában lesznek. Különben - tette hozzá Andrzej - az itteni szerszámtárral akár páncélszekrényeket is ki lehetne nyitni, bár erről szívesen lemondanék, hogy nyomot ne fagyjunk magunk után.

- Szentséges Isten! - rémüldözött Zygmunt - hiszen mi kesztyű nélkül dolgozunk!

- Na és?- A rendőrség megtalálhatja az ujjlenyomatom.- Te nem vagy komplett. Először is ki fogja tudni, hogy

itt jártunk?- Hát, hogy mást ne mondjak, például Jankowski, ha

megkapja a fizetési felszólítást.- Először kézhez kell kapnia. És ha erre sor kerülne is,

meg lesz győződve, hogy Kazik utasítására folyt az éjszakai munka.

- És ha ellenőrzi?- Semmire sem jut. De meg sem fordul majd az

agyában. Addigra a rendőrség megállapítja a Bielanyban, a Visztula-parton talált hulla személyazonosságát. Nem lesz kinél ellenőriznie. Meg különben is, a gépkocsikon, a szerszámokon akad, ha nem ezer, legalább néhány száz különböző ujjlenyomat. Az autótulajdonosoké, meg a melósoké. A gépkocsik innen elmennek, és a szerszámokat más emberek veszik kézbe. A legkisebb esély sincs arra, hogy itt valaki keresné és azonosítani tudná a mi ujjlenyomatainkat.

- Te mindig alábecsülöd a veszélyt. És ha bajt érzel, hülyeséget csinálsz.

- Milyen hülyeséget?- Kazik miattad halt meg. Nem kellett volna annyira

izgulnod a pénzért.- Én őt nem öltem meg.- Ezt én sem állítom. De ha akkor nem támadsz rá, nem

került volna sor a balesetre.- És te meg, mint valami oktondi birka, elfogadtad

volna a morzsákat, amit a nagyságos Strzelczyk úr odavet neked.

- Félmillió mióta morzsa?- Megbeszéltük az akció előtt, hogy a száj rét négy

egyenlő részre osztjuk. Vagy nem így volt? - Doberski egyre ingerültebb lett.

- De, így volt - ismerte el Zygmunt -, de aztán mindent nyugodtan kellett volna megbeszélni Kazikkal. Biztosan sikerült volna meggyőzni őt.

- Az ördögöt! Mindjárt az elejétől úgy tervezte, hogy átvág bennünket. Ezért is jött el a pénz nélkül.

- Ami most sincs meg. Mi értelme, hogy most már egymillió-négyszázezret kapunk fejenként. Te számítottad ki. Hol a pénz?

- Hiszen keressük. Én és Tadeusz. Te meg csak ülsz itt a fenekeden, és az ujjadat sem mozdítod, hogy megtaláld.

- Itt nem ujjra van szükség, hanem fejre.- Akkor mozdítsd a fejedet.- Mozdítom is, ha eljön az ideje.- Mondjátok, egész éjjel marakodni fogtok? - szólt

közbe Tadeusz. - Ahelyett, hogy folytatnátok a keresést. Az idő rohan, és holnap még egyszer már nem tudunk ide eljönni.

- Mert ez itt folyton bosszantja az embert.- Szeretem az olyan alakokat, akik ha valamit eltolnak,

másokra kenik a hibát.

- Mindketten megéritek a pénzeteket - marasztalta el társait Majewski. - Most én ülök egy darabig a Volga mellett, és ti ketten átkutatjátok Jankowski lakását. Ne feledkezzél meg, Andrzej, az udvaron álló kocsikról se.

- Jól van, jól van.A halott ember zsebében talált kulcscsomóban akadt

olyan kulcs is, amely nyitotta a lakóházban levő irodát, mely a bejáratból nyílt balra. A szobában íróasztal állt, rajta a javításra beadott gépkocsik okmányai. A forgalmi engedélyeken a kulcsok. Az íróasztal mögötti falrészt a mennyezetig redőnyös szekrény takarta, a polcokon a legkülönbözőbb gépkocsialkatrészek hevertek. Akadt köztük sok, hiánycikkszámba menő darab is, amelyeket alig lehet megtalálni a boltokban, noha javításhoz, felújításhoz nélkülözhetetlenek. Volt itt ékszíj a Fiatokhoz - fehér holló, amely már legalább három év óta nem látható a „Motozbyt” boltjaiban.

A nem nagy helyiség egyik fala mellett fotelágy állt. Szétnyitva és megágyazva. Itt szokott aludni Strzelczyk, amikor a műhely tulajdonost helyettesíti, meg amikor az éjjeliőr szerepét tölti be.

Az íróasztal nem volt kulcsra zárva. Fiókjaiban a cég kereskedelmi könyvei, üzleti levelek és más papírok hevertek. Alkatrész vásárlási számlából volt a legtöbb. A keresett pénz itt sem volt, de a gondosan átvizsgált fotelágyban sem.

Az irodából más szobákba nyíltak ajtók. Mind zárva volt. A karikára fűzött kulcsok mindegyike csődöt mondott. Ugyanígy a kis előtérről nyíló, és a tulajdonos lakásába vezető többi ajtót sem sikerült kinyitniuk. Hívatlan vendégek elől két „yale” zárral és jókora retesszel is bebiztosították.

- Csak erővel lehetne benyomni ezeket az ajtókat - nyilatkozott Doberski. - Először átvizsgálom a gépkocsikat az udvaron, aztán majd eldöntjük, hogy mit tegyünk.

A gépkocsikban sem volt a bőrönd. Sőt, semmi sem volt bennük. Alighanem csak azért zárták be, hogy illetéktelen személyek ne kotorásszanak bennük. Mert, ha jól megnézzük, ügyesebb tolvaj átugorja a drótkerítést, és a szabad ég alatt álló autókat megpróbálja kinyitni. Éppen ezért, elő-vigyázatosságból, mindent kiszedtek belőlük, és mindazt, ami a csomagtartókban vagy belül a kocsikban volt, bevitték a műhelybe. Jankowskinak e téren már lehetett nem egy szomorú tapasztalata, és a gépkocsi-tulajdonosok számára biztosan már többször is meg kellett vásárolnia az eltűnt dolgokat.

A három szövetséges rövid tanácskozást tartott.- A külső, a lakásba vezető ajtót nem lehet kinyitni -

jelentette be Doberski. - Hacsak be nem lökjük. Az irodából a lakószobákba vezető ajtó zárja azonban közönséges, egyszerű zár. Nem okoz nagy fejtörést.

- A kulcsok nincsenek az irodában? - kérdezte Tadeusz.- Nincsenek. Én is gondoltam erre. A gépkocsikulcsokon

kívül nem találtam ott más kulcsokat. Kazik lakásában sem.- Lehet, hogy Kazik egyáltalán nem volt bejáratos

Jankowski lakásába, mert nem hagyta itt neki a kulcsokat. Valamikor már jártam ebben az irodában, de akkor nem láttam a fotelágyat.

- Biztosan nem ott állt - szólalt meg Zygmunt.- Egy kulcs nem nagy tárgy - latolgatta a helyzetet

Tadeusz Majewski -, napokig is el lehetne keresgélni a műhelyben, és nem megtalálni. Különben, megvallom, nem a kulcsot kerestem, hanem a bőröndöt. Jankowski nemcsak kenyéradó gazdája volt Strzelczyknek, hanem egykori iskolatársa és barátja is. Teljes bizalommal viseltetett iránta. Nem hiszem, hogy ebben az esetben nem bízta volna rá az irodából a lakásba vezető ajtó kulcsát. A karikáról hiányzó kulcs jó érv amellett, hogy a bőröndöt a műhely tulajdonos otthonában rejtette el.

- Tadeknak igaza van - vonta le a végkövetkeztetést Lipien. - Én is, ha hosszabb időre valahova elutazom, és a háziak közül sem marad otthon senki, a szomszédoknál hagyom a kulcsot, még ha alig ismerem is őket. Különben, ők is így tesznek. A mi házunkban ez elfogadott szokás. Egyszer az egyik pacák egy egész hónapra elutazott, nem hagyta hátra a kulcsot, a címét sem adta meg, közben csőrepedés volt a lakásában. Nem elég, hogy az egész lakás elázott, de a fej visszaérkezéséig a gondnokságnak a melegvíz-szolgáltatást is ki kellett kapcsolnia az egész házban.

- Nos, akkor - vélekedett Andrzej - mindjárt csinálok hozzá álkulcsot, és megpróbálunk bejutni Jankowski lakásába.

- Csak óvatosan - figyelmeztette Zygmunt. - Úgy kell csinálnunk mindent, hogy szabadsága végén a tulaj ne vegye észre, hogy távollétében valaki benn járt a lakásában.

- Én taknyos gyerek vagyok, nem tudom, mit kell csinálni - dohogott Doberski. - Te mindenkit kioktatsz, Zygmunt.

- Mert a bőrömet viszem a vásárra miattad.- Nyughassatok! - emelte fel hangját Tadeusz

Majewski. - Zygmunt őrködjék itt, mi ketten pedig bemegyünk

a lakásba.Doberski az asztalon heverő, különböző vastagságú

fémdrótok közül felmarkolt néhányat, egyik végüket kalapáccsal meghajlította, és laposra ütögette. Így egész kis sorozat álkulcsot készített.

E kelléktárral felfegyverkezve, a két betörő bement az irodába, és minden nagyobb nehézség nélkül, a második vagy a harmadik tolvajkulcs segítségével, kinyílt a műhely tulajdonos magánlakásának ajtaja.

- Ne gyújtsunk villanyt.- Miért ne? - hetvenkedett Andrzej. - Éjjel fél három

van. A rendőrség tudja, hogy a műhelyben munka folyik, más meg nem törődik vele. Különben, a redőnyök mögül nem sok fény szűrődik ki. Gondolom, nyugodtan meggyújthatjuk a kis lámpákat. A mennyezeti világítást hagynám nyugodtan. - Amíg ezeket mondta, keze az egyik asztalkán álló lámpára tévedt. Meggyújtotta.

Jankowski lakása három szobából, tágas konyhából és fürdőszobából állott. A legmesszebbmenő kényelmi igényeket is kielégítette. Maga a tulajdonos építtette a saját számára, és nem kellett különösebben garasoskodnia. Minden szobában beépített szekrények álltak. Az egyik ablaktalan, belső helyiség volt az öltöző. A konyha úgy festett, mint valami vegyészeti laboratórium, falait körös-körül szekrénykék borították.

Az első pillanatban tudni lehetett, hogy hetek óta senki sem járt itt. Az asztalokat, a konyhakövet észrevehető porréteg lepte. A bezárt ablakok ellenére, az utca pora csak bejutott a lakásba.

A két betörő óvatosan, de gyorsan és nagy hozzáértéssel kutatott át szobát szoba után. Megvizsgálták a szekrényeket, a fiókokat, a heverőket. Négymillió zloty még ezres vagy ötszázas bankjegyekben sem apróság, amelyet láthatatlanul el lehet valahol rejteni. És mégis! Itt sem találtak rá.

Zygmunt Lipien, aki szüntelenül az összetört Volga mellett üldögélt, sorstársait ezúttal sem faggatta az eredményt illetően. Elég volt rápillantania bánatosan fancsali ábrázatukra, ahogyan jöttek kifelé az irodából.

- A jó búbánatba tudta elsüllyeszteni azt a bőröndöt? - tépelődött Majewski.

- Megtaláljuk - Andrzej próbálta vigasztalni barátait.- A pincéket a ház alatt átvizsgáltátok? - kérdezte

Zygmunt.- Pincéket?

- Láttam egy lefelé vezető lépcsőt. És ezek az ablakocskák is arra utalnak, hogy a házat alápincézték.

- A rossz nyavalya törje ki! - cifrázta Doberski.- Csakugyan, a pincéről megfeledkeztem. Nyomás!Félóra elteltével jöttek vissza. Mérgesen.- Nincs - hangzott Tadeusz tömör beszámolója.- Mindent megnéztetek?- Amit csak lehetett. Van ott központi fűtéshez való

kazán, koksztároló és két pince. Mindkettő tele van értéktelen kacattal. Főleg karosszéria-darabokkal. Azt is megnéztük, nem ásták-e el a bőröndöt, de a cementpadlózaton nyoma sincs friss betonozásnak.

Néma csönd. Zygmunt Lipien szólalt meg:- Húsz perc múlva hat óra - közölte. - Addig üldögéljünk

itt, amíg megjönnek a műhely dolgozói, és lelepleznek?- El kell takarodnunk. Itt már úgy sincs semmi dolgunk

- szólt helyeslően Tadeusz.Doberski eloltogatta a villanyokat, bezárta a műhelyt és

az irodát, a bejárati kaput is becsukta, és helyére tette rajta a lakatot. Távozás előtt még egyszer alaposan szemügyre vette az egész ingatlant.

A három férfi szótlanul baktatott a legközelebbi villamosmegálló felé. Az úton Andrzej elővette a kulcscsomót. A kulcsokat megszámolta, és külön-külön ellenőrizte.

- Mind használtam - mondta -, e kettő kivételével.Két lapos kis kulcsot mutatott társainak.- „Yale”-hez valók.- Nem - javította ki Tadeusz. - Inkább valamilyen

lakatokhoz.- Semmibe sem passzoltak. Megpróbáltam. Erre

határozottan emlékszem.- Biztosan a kincseskamrát nyitják - nevetett fel keserű

haragjában Majewski. - Most már csak meg kell találnunk!- Egyet tudok - nyilatkozott Zygmunt. - Betörtem a

bankba, tizenöt év börtön, mint a sicc! És egy lyukas garasom sincs belőle. Ezt neked köszönhetem, Andrzej.

Mielőtt Doberski bármit is szólhatott volna, Lipien megiramodott, és felugrott az éppen induló villamos utolsó kocsijára. Majewski, szintén búcsú nélkül, elindult a közeli buszmegálló felé. Doberski magában kullogott a villamosmegállóhoz, és várta a következő szerelvényt. Veszettül dühös volt, és meg kellett vallania, hogy sok igazat mondtak kollégái. Bizony, szigorú büntetés fenyegette őket, az elkövetett bűntett gyümölcse pedig kicsúszott a kezükből.

Őmiatta? Ha uralkodik magán, Kazimierz Strzelczyk még most is élne. Élőből rábeszéléssel, kérleléssel, esetleg fenyegetések árán az ember kicsikarhatja a rá eső részt a rablott pénzből. A hulla ott fekszik a Visztula-parton. Nem árulja el a titkot. Magával viszi.

Megjött a villamos. Andrzej felszállt, leült az egyik ablakhoz, és tettetett érdeklődéssel figyelte a tűnő tájat. Gondolatai mindig egyetlen kérdéshez tértek vissza:

Milyen zárakat nyithat a két kis kulcs?Doberski nem is sejtette, hogy ugyanez a kérdés gyötri

két szövetséges társát is. Mindegyikük egész garmadáját alkotta meg a feltételezéseknek, külön-külön, a saját szakállukra akarták folytatni a pénz keresését. Mindegyikük egyformán határozott: ha megtalálja a kincset, az egészet bezsebeli. Senkivel sem osztozkodik.

A bűnözőbanda mindig szolidáris, amikor útjaikon siker a kísérőtársuk. Kudarc esetén azonban ez a szolidaritás, mint a szappanbuborék, szétpattan.

V. fejezetFalecki főhadnagy kételkedik

Másnap, miután a rendőrség a Bielany Parkerdő szélén, a Visztula partján megtalálta a halott személyt, aki a meredek mart csúcsának egy darabjával zuhant a mélybe, Észak-Varsó kerületi kapitányságán megjelent egy férfi, és az ügyeletes rendőrtisztnek szokványos történetet adott elő.

Elmondta, hogy egy bizonyos Józef Jankowski autójavító műhelyében dolgozik. A tulajdonos jelenleg Bulgáriában tölti szabadságát. Az üzemet most Kazimierz Strzelczyk, Jankowski barátja vezeti. Nos, ez a Strzelczyk már második napja nem mutatkozik a munkahelyen, noha a főnök távolléte idején, mint helyettes, a műhely területén lakott 'az irodában, Jankowski lakása mellett. Jártak már Strzelczyk Solec utcai lakásán is, de otthon sem találták.

- Biztosan elcsavargott, vagy valahol felöntött a garatra - jegyezte meg az államrendőrség képviselője, miután végighallgatta Jan Warciak beszámolóját. - Tehát, alig két napja, hogy utoljára látták. Felnőtt ember. Még korai volna kerestetni. A műhely be van zárva?

- Nincs. A kulcs nálam van, s így a munka változatlanul folyik, de a raktár és az iroda kulcsa Strzelczyknél van, ami nem kevés gondot okoz. A megjavított gépkocsik indítókulcsai

és okmányai az irodában vannak. Az ügyfeleknek nem tudjuk kiadni a kész kocsikat. Pedig mindenkinek sietős volna. A főhadnagy úr megérti. Ezért jöttem ide. Kizárt dolog, hogy a főnök sorsára hagyja az üzletet, s ő maga meg lógjon valahol. Ilyesmire még nem volt példa. S ráadásul a tulaj távollétében! Hátha baja esett neki.

A rendőrtisztnek eszébe ötlött valami.- Hogy nézett ki ez a maguk Strzelczykje?- Barna, kék szemű, előreugró orr.- A termete?- Nagyjából az enyém. Egy hetvenöt vagyok.- A ruhája?- Több öltönye volt. Amikor legutóbb távozott a

műhelyből, szürke nadrág és sötétkék zakó volt rajta. Sötét felöltő. Ez három nappal ezelőtt történt. Valamivel három óra után. Azt mondta, hogy két óra múlva visszajön. Éppen túlóráznunk is kellett, mert sürgős munka futott be. Egy nagykövetségi Volga. Ezek a külföldiek nagyon vigyázatlanul hajtanak. Nem múlik el hónap, hogy ne kapnánk valamilyen nagykövetségi kocsit javításra. Állandó ügyfelek. Pontos fizetők, és egypár kiló miatt nem állnak le alkudozni.

- Várjon csak - szakította félbe a tiszt a beszédes szerelő monológját, és kiment.

Egy civil ruhás, felöltőt viselő főhadnaggyal tért vissza.- Elmegy Falecki főhadnaggyal.- Hová? - hüledezett Jan Warciak.- Csak ide nem messzire. Aztán elvisszük magát a

műhelyébe. Mutatunk valakit, lehet, hogy a főnöküket ismeri fel benne.

- Csak nem érte valami szerencsétlenség?- Majd megtudja - a rendőrtiszt nem akart szólni a

Bielany Parkerdőben talált férfihulláról, hogy a tanút még véletlenül se befolyásolja. Gyakorlatból tudta ugyanis, hogy az embereket ilyen esetekben sokszor rossz irányban befolyásolják a különféle vélemények. Hányszor előfordul, hogy a családtagok a nekik megmutatott hullában hozzá-tartozójukat ismerik fel, s aztán az elhunyt rokon egyszer csak megjelenik otthon, épen és egészségesen.

A Bonctani Intézetben a fehér lepedőkkel letakart asztalokon tíz-egynéhány holttest feküdt. A főhadnagy utasítására a boncmester három férfitetem arcát felfedte.

- Ráismer valamelyikre?Jan Warciakot, s ezen nincs mit csodálkozni, szinte

sokkolta a hely és a körülmény. Ennek ellenére habozás nélkül

mutatott az egyik tetemre.- Ő az. Kazimierz Strzelczyk.- Biztos ebben?- Még kérdezi! Hat esztendeig dolgoztam vele. Nap,

nap után. De hát ez rettenetes. Mi történt vele? Megölték?- Nem - a főhadnagy nem látta okát, hogy titkot

csináljon a dologból. - Két horgász talált rá a Bielany Parkerdőben, a Visztula partján. Lezuhant a martról. Valószínűleg leszakadt alatta a földréteg. Kőre esett, és gerinctörést szenvedett. Azonnal meghalt.

- A Bielany Parkerdőben? - álmélkodott Warciak. - Mit kereshetett ott? Hihetetlen.

- Lehet, hogy találkozója volt. Valamilyen lánnyal például.

- Amikor a műhelyből távozott, eléggé hűvös, borús idő volt. Lógott az eső lába. Nem tartozott azok közé, akik a Visztula menti erdőben kénytelenek találkozgatni a lányokkal.

- Akkor mással, nem lánnyal. Lehetett akár elintézendő üzleti ügye is.

- Az erdőben? - hitetlenkedett Warciak.- Nem vette észre, hogy Strzelczyknél akkor esetleg

valamilyen papírok, okmányok lettek volna, vagy pénz? Nem vitt magával csomagot a műhelyből?

- Pénz volt nála. Ez egészen biztos. Mint műhelyvezető, minden járandóságot ő inkasszált az ügyfelektől. Aznap néhányan fizettek is pár ezer zlotyt javításokért. Strzelczyk, szokása szerint, magánál hordta a pénzt, és zárás után annak egy részét be szokta fizetni a bankba, a tulajdonos számlájára. Jó néhány ezret pedig mindig visszatartott magánál tartaléknak. A műhelynek szüksége van anyagra, cserealkatrészekre. A személyi igazolványának és a jogosítványának is vele kellett lennie. Mindennap tett próbautakat a kijavított kocsikkal.

- Nem találtunk nála sem pénzt, sem okmányokat.- Lehetetlen! És kulcsokat? A műhely, az iroda, a

raktár kulcsát? A műhelyben álló szekrényekét? És a saját lakáskulcsát? Minden kulcsot egy csomóban hordott, egy nagy karikán. Még csodálkoztam is nemegyszer, hogyan képes azonnal kiválasztani, megtalálni a megfelelő kulcsot a különböző zárakhoz.

- Semmi sem volt nála. Még egy doboz gyufa vagy zsebkendő sem.

- Valamilyen huligánok csalhatták ki őt a Parkerdőbe, ott megölték, és teljesen kifosztották. Milyen rendes ember

volt! Hogy így kellett elpusztulnia!- A gyilkosság kizárt. Ezt a boncolási jegyzőkönyv is

határozottan leszögezi.- Lelökték arról a martról, hogy a nyakát szegje.- Szinte lehetetlen. Ha nem valamelyik nyakcsigolyáját

üti a kőbe, semmi baja sem történik. Legfeljebb zúzódásokat szenved, vagy kitöri a kezét vagy a lábát. Alighanem valaki már megelőzte a horgászokat, és kifosztotta a halott embert.

- De, főhadnagy ár - makacskodott Warciak -, mi keresnivalója lehetett a Visztula-parton? Nem járt pecázni. Tudta, hogy a műhelyben sok a sürgős munka, és különben is azt mondta, hogy hamarosan visszajön.

- A hely, ahol rátaláltak, nem esik messze a műhelyüktől. Két megálló villamossal és néhány száz méter át az erdőn.

- Nem értem.- Én sem - mondta a főhadnagy. - Bár megígértem,

hogy visszaviszem magát a műhelybe, de az új körülmények ismeretében most visszamegyünk a kapitányságra. Hivatalos jegyzőkönyvet kell felvennünk.

A formaságok elintézése után a rendőrtiszt megkérdezte:- Nem tudja, volt Kazimierz Strzelczyknek felesége,

voltak gyermekei vagy rokonai?- A feleségétől néhány évvel ezelőtt elvált. Gyermekeik

nem voltak. Olykor említette, hogy van egy bátyja, aki igazgató, de hogy hol, azt nem mondta. Különben egyedül lakott.

- Nőismerősök, menyasszonyfélék?- Ilyesmiről sosem beszélt. Szent biztosan nem volt. A

városban láttam olykor különböző nőkkel, de egyet sem ismertem közülük. Ha az ember maszeknál dolgozik, nem keres rosszul, de a henyélésért ott nem fizetnek. A dumálásra nincs idő… és most mit csináljunk a műhellyel? Csukjuk be, amikor annyi a javítani való kocsi? És az irodában őrzött indítókulcsok meg a kocsiokmányok?

A főhadnagy elgondolkodott, aztán megkérdezte:- A főnök címe megvan?- Meg. Ott van egy levélben, az irodában. De az iroda

be van zárva.- Az nem gond. Hívunk egy szakembert, és hatóságilag

kinyittatjuk.- Miért komplikálnánk? Vagy mi nem vagyunk

lakatosok? Nálunk jobbat nem talál. Ha a főhadnagy úr megengedi, kinyitjuk mi magunk is azokat a zárakat.

- Elmegyünk a műhelybe, és helyszíni szemlét tartunk. Feladnak egy táviratot a tulajdonosnak, hogy azonnal utazzék haza. Megérkezéséig maguk felelnek az üzemért. Ha a tulaj magukra bízta a kulcsokat, azt jelenti, hogy megbízott magukban.

- Persze hogy megbízott - méltatlankodott Warciak. - Több mint hat éve dolgozom nála. A kezdet kezdetétől.

Az iroda és a többi helyiség megszemlélése, amelyeknek a kulcsait Jankowski rábízta Strzelczykre, nem hozott semmi különösebb felfedezést. Megtalálták a tulajdonos címét és a javítás alatt álló gépkocsik okmányait. Az elhunyt kulcsai, pénze, személyi okmányai nem kerültek elő. A rendőrség a biztonság kedvéért feljegyezte a javítandó gépkocsik rendszámait.

- A kész kocsikat kiadhatjuk a megbízóknak? - kérdezősködött Jan Warciak.

- Ahhoz nekem semmi közöm - felelte a főhadnagy. - Ami pedig az elszámolást illeti a kocsi tulajdonosokkal, főjön a maguk feje.

Miután Adam Falecki főhadnagy visszahajtott a kapitányságra, jelentést tett főnökének.

- Akkor hát - állapította meg Ochocki őrnagy - azonosítottuk a hullát. Megfejtésre vár a rejtély, ki és miért lopta el az elhunyt pénzét, okmányait, de még a kulcsait is. Azonnal biztosítani kell a Solec utcai lakást, és fel kell venni a kapcsolatot a meghalt családjával. Említette, hogy van egy fivére.

- Igen, de a műhelyben semmi közelebbit sem tudtak róla mondani. Az volt a legtöbb, hogy valahol vezérigazgató. De hogy ez megfelel-e a valóságnak? Az emberek szeretik családtagjaikat fontos személyiségekként bemutatni. Nem egy hivatalsegéd lett már ily módon tanácselnök.

- Próbálja megkeresni a pasast a telefonkönyvben - rendelkezett az őrnagy. - Ha csakugyan igazgató, akkor van otthoni telefonja. Ha a kísérlet nem járna eredménnyel, el kell menni a Központi Nyilvántartóba, és ellenőrizni, hogy a Strzelczyk nevűek közül kik származnak az elhunyt szüleitől. Ha megtaláljuk a fivért, akkor vele is azonosíttatni kell a hullát. De mindenekelőtt a lakást kell biztosítani. A tolvajnak van kulcsa, és lehet, hogy már ki is rámolta az elhalt lakását.

- Értettem, őrnagy elvtárs - mondta a főhadnagy tisztelegve, s távozott.

A rendőrkülönítmény nem talált betörésre, erőszakos behatolásra utaló nyomokat Kazimierz Strzelczyk lakásában.

Az öltönyök a szekrényben lógtak, az íróasztalban különböző okmányok hevertek, valami kevés pénz, nyereménybetétkönyv és egy takarékbetétkönyv, komolyabb összeggel, több mint húszezer zlotyval. Minden jel arra mu-tatott, hogy az elhunyt példás életet élt, és anyagilag nem állt rosszul. A rendőrség nem tartott nagyobb szabású házkutatást. Oka sem volt rá. Feladatuk csak a helyiség futólagos átvizsgálására szorítkozott.

Falecki főhadnagynak szerencséje volt. Noha a varsói telefonkönyvben több tucat Strzelczyket is talált, már a harmadik „igen”-nel válaszolt a rendőrtiszt kérdésére, hogy van-e Kazimierz nevű testvére.

- Régen látta utoljára? - tudakolta Palacki.- Három éve is meg van - adta meg a felvilágosítást

Wojciech Strzelczyk. - Nemigen tartjuk a kapcsolatot. Még azt sem tudom pontosan, hogy most hol lakik. Talán a Powislén. Történt valami?

- Attól tartok, hogy igen - igyekezett óvatosan fogalmazni a rendőrtiszt. - Meg kell kérnünk arra, hogy fáradjon be a kapitányságra.

- Megyek. Legkésőbb félóra múlva ott vagyok - ígérte Wojciech Strzelczyk.

Az elhunyt bátyja ötven körüli férfi volt. Valamivel magasabb volt öccsénél, de nagyon hasonlított rá. A haja deres, arca hosszúkás. Jól szabott, elegáns öltöny volt rajta. Saját Wartburgjával érkezett a rendőrkapitányság épülete elé. Figyelmesen végighallgatta Falecki főhadnagy beszámolóját. Semmiféle megindultságot sem mutatott. Kiderült, hogy valóban egy elektrotechnikai berendezéseket előállító gyár vezérigazgatója.

- Igen - mondta. - Kellemetlen, hogy ilyen véget ért Kazimierz. Úgy pusztult el, mint egy kutya. De hát mit lehet tenni. Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, őszintén megvallom, azon sem csodálkoztam volna, ha sokkal rosszabb híreket mondott volna róla.

- Ugyan mi rosszabb lehet a halálnál? - a főhadnagy megütközött a legközelebbi hozzátartozó magatartásán. Így fogadni a testvér halálhírét…

- Kazik öcsém nehezen nevelhető gyerek volt. Nem akart tanulni. Az elemit végigbukdácsolta, ugyanígy később a szakiskolát. Viselkedése nagyon aggasztotta szüleinket. Tetézte a bajokat, hogy nemegyszer csibészkedett is. Egy autógyárban kezdett dolgozni. Belekeveredett valamilyen alkatrészlopási históriába. A bíróságot sikerült megúsznia, de

a munkahelyéről kidobták. Rendes lányt vett feleségül. A házasság három évig sem tartott. Nos, én ekkor vesztettem el őt szem elől. Azóta találkozásaink inkább véletlenszerűek vol-tak. Leggyakrabban a Powazki temetőben láttuk egymást, valamelyik rokonunk temetésén vagy halottak napján. Reméltem, hogy a végén csak megállapodik. Legutóbbi találkozásunkkor, egy eszpresszóban futottunk össze, azzal dicsekedett, hogy egy autójavító állomás üzemvezetője, és jól keres. Különben, ez látszott is rajta. Ápolt volt és jól öltözött. Ki ölte meg? Már van valami támpontjuk? Gyanakszanak valakire?

- A gyilkosság kizárt. Az orvosok egyöntetűen azt állítják, hogy a halál akkor következett be, amikor a több méter magas martról lezuhant, illetve egy kiálló kőbe ütötte nyakcsigolyáját. A nyomok arra utalnak, hogy a helyszínen az utóbbi esőzések miatt átázott föld fellazult. Kérem, igazgató úr, még egy szomorú formalitásnak kell eleget tennünk: el kell mennünk a Bonctani Intézetbe, hogy azonosítsa az elhunyt személyét, bár a kettőjük közötti hasonlóság arra enged kö-vetkeztetni, hogy tévedésről nem lehet szó. Továbbá elintézésre várnak a temetési ügyek.

- Mint egyetlen testvér, a temetést természetesen magamra vállalom. Más közeli hozzátartozónk nincs. Csak ketten voltunk testvérek. Ez mindenképpen az én kötelességem, függetlenül a kapcsolatunktól.

- Ezek szerint hát - szólt a rendőrtiszt, enyhe mosollyal az ajkán - az elhunytnak ön az egyetlen örököse.

Strzelczyk igazgató elhúzta a száját.- Szóra sem érdemes.- Téved, igazgató úr. Az örökség nem jelentéktelen.

Egy szövetkezeti öröklakás és 60-70 ezer zloty azért már valami. A bútorokat nem is említem, sem a két értékes festményt a falon. Tele ruhásszekrény. Minden együttvéve, csinos kis összeget tesz ki. Természetesen az öröklést hagya-téki eljárás előzi meg.

Wojciech Strzelczyk egyáltalán nem lepődött meg e szavak hallatán. Legalábbis nem mutatta. Mindössze annyit közölt, hogy időhiány miatt a formalitások elintézésével ügyvédet biz meg. Elhajtottak a Bonctani Intézetbe, ahol az igazgató báty megerősítette Jan Warciak megállapítását. Az elhunyt személy Kazimierz Strzelczyk.

Az ügyész a nyomozást lezárta, és engedélyezte a holttest kiadását a családnak. Két nappal később a Bródno temetőben lezajlott a szerény, csendes temetés. Palacki

főhadnagy is jelen volt. Nem kötelességből, hiszen az ügy befejeződött, csak kíváncsiságból és talán egy kicsit együttérzésből is az iránt az ember iránt, aki nem mindennapi baleset áldozata lett, és akiről még a testvérbáty is nem titkolt kelletlenséggel szólt.

A koporsó után Wojciech Strzelczyk igazgató haladt és egy csinos asszony, de ő nem feketében. Alighanem az elhunyt elvált felesége volt. Említést tett róla a főhadnagynak Jan Warciak is, amikor beszélgettek. Ő maga és a műhely két dolgozója zárta a rövidke gyászmenetet. Két koszorút helyeztek a sírra: „A családtól” és „A kollégáktól” felirattal.

Kazimierz Strzelczyk haláláról semmiféle gyászjelentés vagy halálozási rovat sem adott hírt. Még az „elhunytak lapja” - a „Zycie Warszawy” sem nyugtázta az elhalálozást. A rendőrtiszt, ahogyan elnézte a szerény gyászünnepséget, el-tűnődött. Arra gondolt, hogy Wojciech Strzelczyk igazgató takarékos ember, és nem szórja el a pénzt, amely váratlan örökségként hullott az ölébe.

Palacki főhadnagynak most az volt a feladata, hogy megtalálja az ismeretlen tetteseket, akik kifosztották az elhunytat. A rendőrtiszt borúlátó volt. Hogyan is lehetne megtalálni olyan bűnözőket, akik semmiféle nyomot sem hagytak maguk után, és senki sem látta őket? A rablók, akik a környékbeli munkakerülőkből toborzódtak, így vélekedett a rendőrség, naphosszat a Bielany Parkerdőben csavarogva, rábukkantak a halott emberre. Elszedték az elhunyt okmányait, a pénzét és minden egyéb tárgyát. A pénzt elitták, a holmikat pedig beledobták a Visztulába. Ilyen körülmények közepette a nyomozási feladat szinte megoldhatatlannak tetszett. Hacsak valamelyik huligán részegen ki nem kotyogja a dolgot, vagy valamelyik haragos társa be nem köpi.

Adam Falecki azonban egy kissé csodálkozott a gazfickókon. A halott férfi zsebeit teljesen kiforgatták, mindent elszedtek tőle, egy szál gyufát sem hagytak nála. Viszont sem az egészen új felöltő, sem a nagyon is jó ruha nem volt ínyükre. A cipőjét sem húzták le. De a legizgatóbb és egyszersmind a legérthetetlenebb az volt, hogy az értékes karórát sem vitték magukkal.

Ezekkel a kételyekkel szeretett volna ellátogatni rendőrtiszt feletteséhez, Ochocki őrnagyhoz. Az „öreg” azonban a következő két napon elérhetetlen volt: a Főkapitányságon tartott eligazítást, no meg töméntelen elintézendő folyó ügye volt. Falecki kedvező feltételek mellett szeretett volna elbeszélgetni a főnökkel, annál is inkább, mert

ez az apró részlet semmiképp sem siettethette vagy segíthette a Bielany Parkerdő rejtélyének megoldását.

Közben azonban új, más mozzanatok váltak ismertté, amelyek homlokegyenest megváltoztatták a nyomozás irányát, sőt az üggyel foglalkozó eredeti csoport összetételét is. Azok, akik az ügyet átvették a fiatal rendőrtiszttől, már nem piti, hullarabló zsebeseket kerestek. Most már jóval nagyobb és sokkal veszedelmesebb bűnözőkre vadásztak. Nagyon is jól tudták, kik ürítették ki a megboldogult zsebeit, kik nem haraptak rá a ruhára, cipőre és a karórára.

VI. fejezetVáratlan fordulat a nyomozásban

A Fővárosi Kapitányság dolgozói közszeretetnek örvendő, kedves titkárnője, Krysia, azonnal észrevette, hogy Adam Niemiroch ezredes, a „bűnözők” osztályának főnöke, a Rendőr-főkapitányságon tartott értekezletről meglehetősen izgatottan, de azért jókedvűen tért meg. Köpenyét még le sem vetette, máris rendelkezett:

- Kéretem Kaczanowski őrnagyot. De ne várjak rá!- Nem tudom, nincs-e házon kívül. Hiszen maga az

ezredes elvtárs bízta, meg őt tegnap a Pihenőparkban megkéselt ember ügyének kivizsgálásával. Azt mondta az őrnagy elvtárs, hogy elmegy, körülnéz a bűneset színhelyén.

- Mihelyt megjön, hagyjon minden mást, azonnal jelentkezzék nálam.

Krysia kisasszony aggályai ellenére, Janusz Kaczanowski a szobájában tartózkodott, és a telefonüzenet vétele után nyomban megjelent felettese dolgozószobájában.

- Foglalj helyet, Janusz - szólt az ezredes, miközben a két kényelmes fotel egyikére mutatott, ő maga pedig leült szemben a másikba. - Rágyújtást? Kávét kérsz vagy teát?

Az őrnagy nagyon is jól ismerte barátját, hogy ne találta volna ki: az ilyen bevezetés semmi jóval sem kecsegtet. Niemiroch folytatta is mondókáját.

- Olyan unott az ábrázatod, hogy ha csak rád nézek is, ásítanom kell. Gyorsabban hatsz, mint a Noxyron. Még egy-két perc, és elalszom.

- Akkor hát nem is zavarlak - mondta Janusz, és készült is felállni. - Szólok Krysiának, hogy néhány óráig ő se ébresszen.

- Maradj csak, maradj. Hátha mégsem szundítok el.

Talán sikerül legyőznöm az alhatnékomat. Rajtad viszont nem csodálkozom. Ha az embernek nincs semmi dolga, persze hogy megeszi az unalom.

- Adam, a jó ég áldjon meg! - fortyant fel az őrnagy. - Hiszen tegnap osztottad rám a késelés kinyomozását.

- Nyomozás is az! - legyintett lekicsinylőén az ezredes. - Még egy kezdő tizedes számára is semmiség. Nem „nyomozó ász”-nak való feladat, mint amilyen te vagy. Sértően gyatra ügyecske. Néhány bicskás egy-két üveg almabor vagy sör után belemártotta egymásba a halefját. De tudd meg, hogy a barátod vagyok. Nem sablonos ügyet, csecse ajándékot tartogatok számodra. Igazi csemege. Szinte irigyellek.

- Nem szeretem az ilyen csemegéket. Edd meg magad!- Bár megehetném. Sajnos, az egész osztály a feje

tetején áll. De a te helyzeted egészen más. Neked semmi dolgod, semmiféle kötelesség sem nyom.

- Nyögd ki végre, mire ez a főzőcske? Ki vele.- Sírig hű leszel, meglátod. Tudsz a lowiczi

bankrablásról? A Szövetkezeti Bank kirámolásáról?Janusz Kaczanowski meg sem kísérelte meglepetését

titkolni. így felelt:- Annyit tudok róla, amennyit az újságok írtak. Három

bandita terrortámadást hajtott végre a bank dolgozói ellen. Elrabolt négymillió zlotyt, és kereket oldott. De hát mindez Lowiczban történt. Bizonyára az ottani Járási Kapitányság foly-tatja a nyomozást. A vajdaságiak segítségével.

Niemiroch ezredes a kezét dörzsölgette.- Tévedsz, kedvesem - szólt negédesen. - A nyomozást

mi folytatjuk. Vagyis hát nem mi, hanem ettől a pillanattól kezdve Janusz Kaczanowski őrnagy. Örülsz?

- Mint akinek a háza ég.- Tudtam, hogy mivel kedveskedhetem neked.- Hagyd már abba a bohóckodást - Kaczanowski most

már komolyan kezdett dühbe gurulni. - Miért nyomozzunk mi? Azt már nem is említem, hogy a legrohadtabb ügyekkel mindig engem boldogítasz.

Az ezredes az asztalon fekvő, vastag dosszié felé nyúlt.- Emlékezhetsz rá - kezdte -, különben itt van,

rendelkezésedre áll az egész nyomozási anyag. Lowiczban pedig legalább négy bandita követte el a rablótámadást. Három a bankban tevékenykedett, a negyedik, pedig, az Elektromos Művek egyenruhájába bújva, kikapcsolta a villanyáramot és néhány telefont.

- Egy fehér Fiattal hajtottak el a tetthelyről - vágott közbe Kaczanowski. - Kár ezt mesélned. Én is olvasok újságot.

- Erről van szó - helyeselt Niemiroch. - Talán azt a rövid hírt is megtaláltad a lapokban, amely a Bielany Parkerdőben, a Visztula-parton talált férfiholttestről szólt.

- Lezuhant a töltésről, és a nyakát szegte. Olvastam a Kerületi Kapitányság jelentését is.

- Nos, akkor tudod, hogy az azonosítás szerint az elhunyt Kazimierz Strzelczyk, a Marymoncka utcai maszek gépkocsijavító műhely vezetője volt. Tegnap a Főkapitányságon megjelent Czeslaw Paszkowski mérnök, és a következő érdekes történetet adta elő:

„Augusztusban - kezdte a felolvasást az ezredes, az akták közül kiemelt egyik jegyzőkönyvből - fehér Fiat kocsimat, amellyel karamboloztam, beadtam Józef Jankowski műhelyébe. Megbeszéltem Jankowskival, akit régtől ismerek, hogy mivel éppen szabadságra készültem, a kocsit csak szep-temberben veszem át, miután visszajöttem Varsóba. Gondoltam, így lesz a leghelyesebb, mert nincs garázsom, és a kocsi a ház előtt állna. Két nappal ezelőtt vettem át az autót. Akkor hallottam Kazimierz Strzelczyk tragikus haláláról, akit szintén ismertem. A sajtóból pedig értesültem a lowiczi bankrablásról. A kocsim jó állapotban volt, és a javítással is elégedett vagyok. De egy alkalommal, amikor a feleségem ült a volán mögé, hiába akarta előbbre húzni az ülést, nem boldogult. Gondoltam, segítek neki. A szabályozható ülés általában könnyen csúszik. Ezúttal azonban, bár emeltem is rajta, valamiben megakadt. Megnéztem, miért nem csúszik odább. Benyúltam az ülőrész alá, a kezem valamilyen csomagot tapintott. Valahogy sikerült kicibálnom. Egy sötétkék munkásköpeny volt, egy ugyanolyan színű sapka, villám-jelvénnyel, és egy vállszíjas, kopott bőrtáska, amilyet az Elektromos Művek dolgozói használnak. A táskában szerszámokat láttam. Nem nyúltam hozzájuk. A gépkocsimban talált tárgyakat kapcsolatba hoztam azzal a banditával, aki az újsághír szerint Lowiczban kikapcsolta az áramot és a tele-fonokat. Az én kocsim is fehér. Elhatároztam, hogy azonnal értesítem a rendőrséget, de mivel nem tudtam, ki vezeti a nyomozást, a Rendőrfőkapitánysághoz fordultam…” - Niemiroch letette a kezében tartott papírt.

- Jól kapcsolt az ürge - szólt elismerőleg az őrnagy. - Szó se róla, használja az eszét.

- Éppen a Főkapitányságról jövök. A tanácskozáson jelen voltak a lowiczi Vajdasági Kapitányság emberei is. Olyan

döntés született, hogy a nyomozást mi vesszük át, mert most már nem fér hozzá kétség, hogy a tettesek Varsóban bujkálnak. A Főkapitányság már meg is vizsgáltatta a táská-ban talált szerszámokat. Kazimierz Strzelczyk ujjlenyomatait is felfedezték rajtuk. Most már bizonyosak lehetünk benn, hogy részt vett a bankrablásban. A műhely dolgozói azt állították, hogy aznap jókor reggel próbaútra indult Paszkowski mérnök Fiatjával, és csak több mint két óra elmúltával tért vissza.

- És a Főkapitányság nem tudná végigvinni a nyomozást?

- Meggyőztem őket - szólt az ezredes diadalmas mosollyal hogy a rejtély megoldására Lengyelországban a legjobb ember te vagy, Januszkám.

- Attól tartok, hogy nem végelgyengülésben fogsz meghalni, és a világ minden bírósága fel fog menteni.

- Itt van az ügy - Niemiroch átadta barátjának az aktaköteget. - Tanulmányozd át lelkiismeretesen, és láss munkához repeső buzgalommal. A bicskásokat meg add le valakinek. Mind az RFK, mind a vajdaságiak segítségére bízvást lehet számítani.

- Kiket adsz mellém?- Nem hiszem, hogy állandó jelleggel bárkire is

szükséged volna. Magad is kitűnően elboldogulsz. Tudod, hogy kádernehézségeink vannak. Ha valamilyen akcióhoz emberekre lenne szükséged, majd kiügyeskedünk valamit. Szerencse fel!

- Jól elintéztél, mondhatom.- Csak semmi szemforgatás, Januszkám. Ismerlek

téged. A lelked mélyén tapsolsz örömödben. Ha az ügyet, mondjuk, Litwinowicznak adtam volna, hű, de dühös volnál most rám.

Janusz Kaczanowski visszament a szobájába, de egy szóval sem tájékoztatta a mindig kíváncsi Krysia kisasszonyt, miért alarmírozott az „öreg”. Bevette magát az íróasztala mögé, és elmerült olvasmányában. A dosszié minden lapját gondosan áttanulmányozta. A rendőrtiszt magában igazat adott barátjának. Nyafogott, persze hogy nyafogott, de azért ezt a nyomozási feladatot egykönnyen át nem adná senkinek. Néhány óra elmúltával ismét a főnök dolgozószobájában ült.

- Nos? Áttanulmányoztad az ügyet? Van valamilyen elképzelésed? - kérdezte Niemiroch ezredes.

- Én sem kételkedem abban, hogy Kazimierz Strzelczyk a bandához tartozott, ő lehetett a bandavezér. Ezt igazolja az is, hogy a legfontosabb feladatot ő maga vállalta: a

riasztóberendezést hatástalanította, majd megszervezte a gyors menekülést a tetthelyről. Ami a halálát illeti, bár az orvosszakértő kizárja a gyilkosságot, az a feltevésem, hogy a bandatagok között verekedésre került sor, amelynek kapcsán leszakadt a mart, és így következett be a halálos baleset. A banda egyik tagja tehát a markunkban van, de ő már egy szót sem szól. Meghalt. A többi hármat kell felkutatnunk és a pénzt.

- Gondolod?- Igen. Azt hiszem, a banditák a zsákmány elosztásán

összezördültek. Menekülés közben, még az út folyamán, a bűntársak kiszálltak a kocsiból, és a pénzt a Fiat vezetője vitte magával. Nagy, kopott bőrönd, nem is lehetett könnyű, hiszen annyi bankjegynek megvan a maga súlya, meg szemet is szúr az ilyen bőrönd, kézben cipelni kockázatos lett volna. Ne feledd, négymillió zloty volt benne. Nem csekély a kísértés Strzelczyk számára, hogy egymaga kaparintsa meg az egész összeget, vagy legalább annak nagyobbik részét.

- A következtetés tehát?- Mindenekelőtt a pénzt keresem. Strzelczyknek

gondja volt rá, hogy jól elrejtse. Még ha téves is az okfejtésem, és a szövetségesek tisztességesen megosztoztak a zsákmányon, a műhelyvezetőre egymilliónál is több esett. Legalább ezt az összeget elrejtette, és biztosan nem otthon. Ennél agyafúrtabb volt. Hacsak nincs a lakásában valamilyen rejtekhely. Alaposan át kell fésülnünk a műhelyt és környékét, továbbá meg kell látogatnunk Kazik barátunk legénylakását is. Ki kell hallgatnunk a műhely dolgozóit. Köztük is megbújhat valamelyik bandatag, bár nehezen elképzelhető.

- Mikorra tervezed az akció kezdetét?- A légszívesebben tegnapra. De ha a mai napról van

szó, akkor azonnal. Attól tartok, hogy így is sokat késtünk.- Miért?- Nem tudom, vajon az ezredes elvtárs ugyanolyan

tüzetességgel tanulmányozta-e át az aktákat, mint én. Az egyik vallomás szerint azok a kulcsok is eltűntek, amelyeket Strzelczyk állandóan magánál hordott. Az elhunytnál semmi sem volt. A legfényesebb bizonyíték arra, hogy a társak célja is a pénz fellelése volt. Egy-két nappal előttünk járnak. Reméljük, hogy eddig semmit sem találtak. Erősen bízom a bandavezér „éleselméjűségében”.

- A Solec utcai lakás felnyitásáról készült jegyzőkönyv világosan leszögezi, hogy a helyszín érintetlen volt - csillogtatta meg aktaismeretét az ezredes.

- Kik és milyen körülmények közepette állapították ezt meg? Egy főhadnagy és két kerületi nyomozó, akik, nem ismervén Strzelczyk igazi szerepét, megelégedtek azzal, hogy az elhunyt személy öltönyeit rendben megtalálták a szekrény-ben, és néhány takarékbetétkönyvet az íróasztal fiókjában. Aki milliók után kutatott, az tisztában volt vele, hogy óvatosnak kell lennie, és nem kapzsiskodhat, apróságok miatt nem szabad kockáztatnia. Arra is gondja volt, hogy nyomot ne hagyjon maga után.

Ezúttal Kazimierz Strzelczyknél a házkutatásban a Főkapitányság legkiválóbb szaktekintélyei vettek részt. A legapróbb részlet sem kerülte el a figyelmüket. Az ujjlenyomatosok sok nyomot összegyűjtöttek. Ezek azonban a szerencsétlenül járt személytől, illetve, a nagyságból ítélve, női kezektől származtak. Úgy látszik, férfiak nem fordultak meg a lakásban, vagy ha mégis, és éppen azok, akiket az őrnagy keresett, nos, ők biztosan kesztyűben dolgoztak. Gondosan átnéztek minden levelet, okmányt, az elhunyt valamennyi feljegyzését, amit az íróasztalfiókokban és a ruhazsebekben találtak. Kaczanowski leghalványabb utalást sem fedezett fel a papírok között, amelynek köze lehetett volna a lowiczi eseményekhez. Természetesen a pénzes bőrönd sem került elő, sem olyan más összeg, amelyről a rendőrség már az első, itt a garzonlakásban tett, eléggé felületes látogatás során ne szerzett volna tudomást.

Találtak viszont néhány kulcsot. A lakás tartalék kulcsai a csöppnyi előszobában, a beépített szekrénykében lógtak egy szegen. Az íróasztal egyik fiókjának az alján színes teásdobozra akadtak. Strzelczyk ebben a dobozban értéktelen apróságokat tárolt. Régi töltőtollakat, klub-, illetve sportegyesületi jelvényeket, elromlott slusszkulcs-tartókat, szögeket, csavarokat, rajzszegeket, egyszóval, „jó lesz még valamire”- holmikat. Ebből a csomó vicik-vacakból a nyomozó kiemelt egy drótszállal összefogott, lapos kulcspárt.

- Mit nyithatnak ezek a kulcsok? - tűnődött.Egy másik rendőrségi ember szemügyre vette a talált

„kincset”.- Nem ajtózárhoz valók - nyilatkozott. - Lakat-

kulcsoknak nézem.- A lakásban egyetlenegy lakatot sem láttunk.- Biztosan a pince lakatjához valók. Ott még nem

voltunk.- A mi házunkban a garzonokhoz nem jár pince. Nem

jutott minden lakónak. Aki kis lakást választott magának, alá

kellett írnia, hogy pincére nem tart igényt - adta meg a házkutatás folyamán tanúként jelenlevő házfelügyelő a felvilágosítást.

- Magunkhoz vesszük ezt a két kulcsot, mint tárgyi bizonyítékot - döntött Kaczanowski őrnagy. - Lehet, hogy valamelyik rejtekhely lakatjába illenek a gépkocsijavító műhelyben. Akadhat ott lakat bőven.

A Solec utcai lakásban tartott házkutatás során mindössze ez a két lapos kulcsocska maradt a kérdőjelek birodalmában.

Ezután a nyomozócsoport elhajtott a Marymoncka utcába, Józef Jankowski műhelyébe. Itt már jóval nehezebb feladat várta a nyomozókat. A helyiség nagysága, a számtalan zegzug, nem beszélve az épületek mögötti telekről. Itt minden inkább annak kedvezett, aki valamit el akart rejteni, nem pedig a keresőnek.

A házkutatás folyamán Kaczanowski őrnagy az irodában ült, és ide kérte egymás után beszélgetésre a tulajdonost és a műhely dolgozóit.

- Kazimierz Strzelczyket - kezdte a válaszadást Jankowski - még a szakiskolából ismerem. Később együtt dolgoztunk a Személygépkocsi-gyárban. Én magam levelező úton még elvégeztem a technikumot, Kazik az ipariskola után abbahagyta a tanulást. Jól emlékszem, sosem akart tanulni. Viszont kiváló autószerelő vált belőle. Volt „érzéke” a szakmához. Ha megnézett egy motort, meghallgatta, szétszedés nélkül megmondta, mi a hibája.

- A Személygépkocsi-gyárban akkor robbant ki a cserealkatrész-botrány. Hallott róla? - kérdezte a rendőrtiszt. - Strzelczyk benne volt a buliban?

- Nem annyira volt benne, mint inkább tudott a dologról, mert éppen az ő részlegében folytak a lopások. Kazik művezetője körülbelül tíz évet kapott akkor. Strzelczyket is lefogták. A kollégái igyekeztek rákenni a cselekmények egy részét, de végül az ügyész ellene megszüntette az eljárást. Saját ügye azzal végződött, hogy munkahelyén felmondtak neki.

- Később is kapcsolatban maradt vele? Mivel foglalkozott?

- Néhány évig a szivattyúgyárban dolgozott. Utána egy benzinkútnál, majd az Omulewska utcai autójavító műhelyben. Ezt az időszakot ismerem legkevésbé, mert alig találkoztunk, hacsak nem véletlenül. Én maradtam a Személygépkocsi-gyárban, és végeztem a technikumot. Tudom, hogy

megnősült, aztán elvált, de a feleségét nem ismertem. Amikor ezt a műhelyemet beindítottam, amiben anyagilag a családom is segített egy kicsit, felkerestem Kazikot, és javasoltam neki, hogy dolgozzék nálam.

- Műhelyvezetői minőségben?Jankowski elmosolyodott.- Így azért nem mondhatjuk. Mert mi volt itt akkor? Egy

fabódé és körülötte deszkakerítés. Kettesben dolgoztunk. Kazik kezdetben csak másodállásban, ugyanis nem akart kockáztatni, egyből nem akarta otthagyni a jó állást az Omulewska utcában. Az első dolgozó, akit alkalmaztam, Jan Warciak volt. Mind a mai napig nálam dolgozik. Strzelczyk mintegy két évre rá jött hozzám hivatalosan, amikor a műhely már kinézett valahogy; a jelenlegi állapotában csak egy év óta létezik. Minden garast a fejlesztésére fordítottam. Ma több az adósságom, mint amikor kezdtem. De a nehezén már túlvagyok.

- Az ön gondjai inkább a pénzügyi osztályra tartoznak, nem rám - szakította félbe a rendőrtiszt. - Bankrablás ügyében folytatok nyomozást. Strzelczyk, mint tudja, egyike volt a támadóknak.

- Érthetetlen. Nem fér a fejembe. Még a legapróbb dolgokban is becsületes volt, szinte túlzottan is. Hiszen rá mertem bízni mindenemet, amim van. Az utolsó fillérig elszámolt mindig, és olyan összegekkel, amelyeket semmiképpen sem ellenőrizhettem. Megállapodott az ügyfelekkel, inkasszálta tőlük a munkadíjat. Azt sosem néztem, hogy mennyit. Maga vásárolt alkatrészeket is. Különböző maszek szerelőműhelyekkel kötött üzleteket, mert az államiaktól nem lehet mindent beszerezni. Az sem ritka, különösen, ha külföldi márkákról van szó, hogy egyes alkatrészeket mi magunk bütykölünk össze. Határtalan bizalommal viseltettem iránta, és sosem csalódtam.

- Talán azért, mert nem voltak milliói. Lowiczban viszont volt. Négynél is több.

- Ha nem olvasom az újságokban, álmomban sem gondoltam volna, hogy Kazikról van szó.

- Mennyit keresett önnél?- Havonta ötezret kapott kézhez tőlem. Ezen kívül, s

erről tudtam, gyakran kapott borravalót is megbízóktól, akiknek sietős volt a munka, és a megállapított határidő előtt akartak jó kocsiba ülni. Olyankor aztán rávertek, dolgoztak késő estig, de nemegyszer még éjszaka is.

- Maga jobban ismeri őt. Milyen ember volt? - kérdezte

az őrnagy.- Egy rossz szót sem mondhatok róla. Nagyon jó

szakember volt. Nagyszerű szervező. El kell mondanom, hogy a műhelyben ő maga szervezte meg a javításokat oly módon, hogy gyorsaságban magasan verjük a konkurenciát. Jobbára zárkózott volt. Önmagáról sosem beszélt. Nem tudom, elhiszi-e, őrnagy úr, hogy egyetlenegyszer sem voltam nála a lakásán, noha annyi éve ismerjük egymást, Kazik pedig úgyszólván mindennapos vendég volt nálam.

- Mert maga itt lakik a műhely mellett.- Csak egy év óta, őrnagy úr, azelőtt a Grochowska

úton laktam, de akkor sem múlt el hét, hogy Kazik el ne látogatott volna hozzánk. Meg kell még jegyeznem, hogy igencsak nagyravágyó volt. Olykor azzal gyanúsítgattam, hogy irigyel. Úgy tartotta, hogy a világon csak egyetlen hatalom létezik.

- A pénz?- Eltalálta, őrnagy úr. Ha Strzelczyk csakugyan elkövette

ezt a bűncselekményt, nem azért tette, hogy a rablott pénzt később elköltse, hanem éppen hogy megtartsa.

- Kocsija volt?- Amikor még az Omulewska utcában dolgozott,

néhány zlotyért vett egy karambolos kocsit, amelyet aztán rendbe hozott. Később aztán rájött, hogy nem elegendő autóra szert tenni, anyagiakra is szükség van ahhoz, hogy az ember kocsikázhasson, márpedig nem akart „vasárnapi vezető” lenni, aki egy héten egyszer megy húsz kilométert. Éppen ezért hamarosan túladott ezen a kocsin. Amikor nálam dolgozott, nem volt szüksége saját autóra. Az ügyfelek tudomásával bármikor használhatta a javításra átadott gépkocsikat. A tulajdonosok jól tudták, hogy ez csak hasznára van a kocsinak, mert az ilyen utakon Kazik még a legkisebb hibát is észreveszi.

- És a fehér Fiat?- Egy hónapnál is tovább állt a műhely udvarán.

Paszkowski mérnök előre megmondta, hogy használhatjuk. Én magam nem éltem ezzel a lehetőséggel, mert van saját autóm, különben is abban az időben, Bulgáriában voltam.

- Tudjuk. Önnek tökéletes alibije van - mosolygott a rendőrtiszt. - Köszönjük az információt, és most, legyen szíves, küldje be Jan Warciakot.

- Mit tud az ügyről? - kérdezte a tiszt az öreg mestert.- Csak annyit, amennyit az újságok is megírtak, hogy

Strzelczyk részt vett a támadásban.

- Beszélt erről Paszkowski mérnökkel?- Nem. A mérnök átvette a kocsiját, és az óta nem

láttam őt. Aztán csak az „Express”-ben olvastam, hogy a mérnök mit talált az ülés alatt.

- Ellenőrzés nélkül adták ki neki a kocsit?- A mérnök összetörte az autót. Kicseréltük rajta a

jobb hátsó ajtót és a sárhányót. De az üléshez nem nyúltunk. Mert minek is? A kocsi különben már augusztus közepére elkészült. Ott állt az udvaron, és csak a helyet foglalta.

- Maga használta ezt a kocsit?- Nem. Én nem használok idegen kocsikat. Van

sajátom.- A próbaútra gondolok.- Kellett is oda próbaút! Beállítottuk az ajtót, kikalapáltuk

a sárhányót, befestettük, ellenőriztük, hogy jól záródik-e az ajtó, meg hogy jó színt keverünk-e ki, és kész. A motornak nem volt baja. A hűtőrács mögé még csak be sem néztünk.

- Strzelczyk használta a kocsit?- Hát lehet, hogy használta. Én a munkámmal vagyok

elfoglalva… - a mester óvatosan válogatta össze a szavakat.- Warciak úr - figyelmeztette a rendőrtiszt -, ha nem akar

belekeveredni a bankrablásba, akkor azt tanácsolom, hogy őszintén beszéljen. Kinek akar maga falazni, az elhunytnak?

A műszerész egy kissé megzavarodott, enyhén el is pirult.

- Bocsánat, őrnagy úr. Tetszik tudni, kínos olyan emberről szólni, akivel ennyi évet lehúztam munkában egy fedél alatt. Még akkor is, ha már nincs az élők sorában.

- Azt kérdeztem, hogy Strzelczyk használta-e azt a kocsit?

- Mintha a sajátja lett volna. Munka után gyakran elvitte, és csak másnap reggel jött meg vele. De vigyázott rá nagyon, egy rossz szót sem mondhatok rá, láttam, mit melózott a motorral. És ez már ingyenbe ment, mert az ügyfél azt nem rendelte.

- Ellenszolgáltatás a kocsihasználatért?- Úgy is lehet mondani - helyeselt sietve a mester.- Volt, hogy reggelente is elment?Warciak elgondolkodott.- Igen - vallotta. - Különösen az utóbbi időben csaknem

mindennap a városba szaladgált a kocsival. Azt mondta, hogy különféle elintézni való ügyei vannak. Rendszerint három óra múlva tért vissza.

- És ezt maga nem furcsállta?

- Miért furcsálltam volna? Hiszen Jankowski nem volt itthon. Az egész műhely gondja Kazimierz vállán nyugodott. Biztosan sok dolga volt a városban is, nemcsak itt.

- És a bankrablás napján?- Strzelczyk aznap is elhajtott. Még hét óra előtt.

Csodálkozott is, hogy akkor olyan korán értem a műhelybe, mert csak hétkor kezdünk. Elmagyaráztam neki, hogy miről van szó. Az egyik ügyfélnek megígértem, hogy egy nappal előbb készítem el a járgányát, mint ahogyan megbeszéltük. Csak néhány szót váltottunk, mert Kazimierz már benn ült a kocsiban. Mondta, hogy két óra múlva megjön.

- Milyen ruha volt rajta?- Nem is tudom. De biztosan nem overallban ment.- Mikor jött vissza?- Több mint két óra elmúltával. Ezt könnyű volt

megjegyeznem, mert az egyik ügyfél nagyon idegeskedett, hogy olyan sokáig kell rá várnia.

- És amikor Strzelczyk visszajött, nem vett észre rajta semmit?

- Mit kellett volna észrevennem rajta? - csodálkozott Warciak.

- Talán izgatott volt, ideges?- Nem. Olyan volt, mint máskor. Panaszkodott, hogy

képtelen tömítőgyűrűt kapni a Volvóhoz, amelyiken éppen dolgoztunk.

- A támadásról nem beszéltek?- Hiszen akkor még nem tudtam róla semmit. Ha

Kazimierznek köze volt a dologhoz, tudhatott róla, de nekem nem dicsekedett.

- Helyes. De másnap már minden lap írt a bankrablásról. Bemondta a rádió is, meg a televízió is. Akkor sem esett szó róla?

- Másnap, az egészen más. Persze hogy akkor mindnyájan csak arról dumáltunk. Nem mindennapi balhé. Több mint négymillió. Én akkor azt mondtam, ne vegye rossz néven, őrnagy úr, hogy a rendőrség nem csípi el őket. Ahogy azokat sem találják, akik a Nemzeti Bank Jasna utcai fiókját kirámolták. Emlékszik?

Az őrnagy olyan arcot vágott, mintha citromba harapott volna. A Jasna utcai bankrablás mind a mai napig éktelenkedő folt a rendőrség presztízsén.

- Kazimierznek az volt a véleménye, hogy ezek a banditatámadások csak azért fordulhatnak elő, mert a bíróság nem eléggé szigorú. Ha a banditizmusért egyből, minden

teketória nélkül kötelet adnának, és nem szórakoznának annyi ideig azokkal a csibészekkel, akkor ilyesmi nem fordulna elő. Még fogadni is akart, hogy egy hétbe sem telik, a gengszterek lakat alatt lesznek. Úgy gondolta, hogy a bűncselekményt helybeli huligánok hajtották végre, vagy maguk a banktisztviselők.

- Érdekes!- Én még most sem tudom elhinni, hogy Strzelczyk

benne lehetett az ügyben.- Benne volt, sajnos. A laboratóriumi vizsgálatok

kimutatták, hogy - Janusz Kaczanowski gyakorlata szerint, ha az ember őszinteséget követel a kihallgatott személytől, a vitathatatlan tényekből nem szabad titkot csinálni - a Paszkowski mérnök kocsijában talált szerszámokkal kapcsolták ki Lowiczban az áramot. A szerszámokon ott sora-koznak Strzelczyk ujjlenyomatai. Ezen kívül a fehér Fiat is egyezik a tanúk által látottal.

- Ha ő csinálta, nem a pénzért tette. Mire kellett volna neki a pénz? Nem keresett rosszul, és alig költött. Nagyon takarékosan élt, azt is mondhatnám, hogy fösvény volt. Rendelkezni szeretett, azt meg kell adni. Talán azt gondolta, hogy minél több az ember pénze, annál nagyobb a hatalma. Elérte célját. A Visztula-parti homokon.

Az őrnagy tisztában volt vele, hogy a már nem fiatal iparosemberből többet nem tud kiszedni. Feltette hát neki az utolsó kérdést:

- A rablótámadás után a műhelyben nem fordultak meg hívatlan vendégek? Éjjel?

Warciak úgy meredt a rendőrtisztre, mint valami látnokra.

- Ezt honnan tudja az őrnagy úr?- Előfordul, hogy a rendőrség is tud valamit. Mondja

csak el, hogy is történt?- Egy szót sem szóltam róla senkinek, mert még

kinevettek volna, engem, az öregembert. Később, amikor értesültem Kazimierz haláláról, megértettem, hogy holtában visszajött a műhelybe, hogy jelt adjon nekem.

- Ezt miből gondolta?- Akkor éppen az egyik nagykövetség Volgáját

javítottam. Késő estig dolgoztam. Amikor készültem hazafelé, lehúztam magamról a kezeslábast, és rádobtam a kocsi hűtőjére. Erre meg merek esküdni. Másnap reggel pedig, amikor be akartam öltözködni, az overall szépen beakasztva a szekrénybe, a helyén lógott. A szekrényt este nem zártam be,

és az ajtaja reggel mégis be volt csapva.- Nem veszett el semmi?- Nem! Még egy csavar sem. Ő járt ott. Amikor

megtudtam a hírt, el is határoztam, hogy misét mondatok a lelki üdvéért. Biztosan ezt akarta a megboldogult.

Janusz Kaczanowski, bár nem hitt abban, hogy e földi siralomvölgyben meghalt ember lelke vándorolgatna, a jóravaló mestert meghagyta tévelygésében. Mindamellett Warciak vallomása nagyon fontos volt a nyomozás szempontjából. Meggyőzte a rendőrtisztet, hogy nemcsak ő egyedül keresi a milliókat. Vannak vetélytársai. Az őrnagy feltételezése igaznak bizonyult.

Vajon amazok megtalálták a pénzt? A négymilliós bőröndöt keresik, vagy csak azt az egymilliócskát sajnálják, amely az osztozkodásban Strzelczyknek maradt? Hova rejthette a bandavezér a zsákmányát?

Kaczanowski e kérdések egyikére sem tudott válaszolni. De nem kételkedett, hogy a közeljövő fellebbenti a titokról a fátylat. Abban is majdnem biztos volt, hogy Strzelczyk olyan ügyesen rejtette el a pénzt, hogy eddig senki sem találta meg. A nyomozás, amelynek elsődleges feladata az volt, hogy leleplezze a bűnbandát, most játékká változott: ki lesz az első, a rendőrség vagy a bűnözők, ki fejti meg elsőnek az elrejtett milliók rejtélyét.

Az őrnagynak eszébe jutott a Solec utcai lakásban talált két kis kulcs. Magához kérte azt a nyomozót, akinek átadta a dróttal összefogott kulcsocskákat.

- Nos, mi a helyzet? - kérdezte. - Megtalálta már a megfelelő lakatokat a kulcsaimhoz?

- Nem… Annyi itt a lakat, mint égen a csillag, de egyikbe sem jók. Pedig alapos munkát végeztem.

A kutatás több órát vett igénybe. Nemcsak a műhelyt ellenőrizték. Józef Jankowski kérésére a nyomozók a lakását is átvizsgálták, bár az ügyészi parancs csak a javítóműhelyre terjedt ki. A tulajdonos, Jankowski elmondta a rendőrtisztnek, hogy helyettesének bejárása volt a lakásába, s éppen ezért máris mentesülni akar mindenféle későbbi gyanúsítgatásoktól és esetleges újabb hatósági látogatásoktól.

Itt sem találtak semmit. Sem a pénzt, de még a legcsekélyebb nyomot sem, amelyen a rendőrség folytathatta volna az akciót.

Janusz Kaczanowskinak mindössze a két kis kulcs maradt, amelyekben reménykedhetett. Lehet, hogy valamelyik azt a lakatot nyitja, amely mögött a hatalmas

pénzösszeg rejtőzik? De hol van az a lakat, és hol van az az ajtó, amelyiken lóg?

Miután visszatért a Mostowski-palotába, bár jó késő volt már, a hivatalos idő rég elmúlt, a rendőrtiszttel közölték, hogy egy bizonyos férfi vár rá vagy három órája. Meghallgatást kér, az időpont számára nem fontos.

- Hogy hívják, és milyen ügyben keres?- A bankrablás ügyében, amelyben az őrnagy elvtárs

nyomoz. Az üggyel foglalkozó tiszt nevét tudakolta. Úgy hívják, hogy Wojciech Strzelczyk.

- Jól van - döntött Kaczanowski. - Vezessék fel.- Bocsánatot kérek, őrnagy úr - kezdte a vezér-

igazgató -, hogy bátorkodom ilyen későn zavarni, és drága idejét igénybe venni, de Kazimierznek vagyok a bátyja.

- Tudom. A Kerületi Kapitányságon már kihallgatták.- A tegnapi sajtóban közölt hírek teljesen

megrendítettek. Micsoda szégyen és gyalázat! Egész életemben becsületes ember voltam, az öcsémmel jóformán még kapcsolatot sem tartottam, ma meg ujjal mutogatnak rám, mint valami gonosztevőre. Azonnal benyújtottam a lemondásomat, megválok a hivatalomtól. Ámbár felettes hatóságaim nem fogadták el leköszönésemet, ennek ellenére szörnyű helyzetben leszek. Amikor csak megjelenek a gyár területén, rögtön összesúgnak a hátam mögött, hallom a gúnyos nevetést.

- Megértem a helyzetét, de a rendőrség itt semmit sem tehet, sajnos. Bízzunk benne, hogy az emberek egy ideig fecsegnek majd, aztán abbahagyják. Ahogyan ez már lenni szokott…

- Tudom, hogy elesettségemben és szégyenemben senki sem nyújthat segítő kezet. Amikor értesültem öcsém haláláról és arról, hogy utána bizonyos szerény örökség maradt rám, erről különben maga a rendőrség tájékoztatott, a hagyatéki eljárást rábíztam ügyvédemre. Most kijelentem, hogy egy garast sem kérek abból az örökségből. Legyen minden az államé, legyen a hagyaték, ha jelentéktelen mértékben is, kártérítés a Lowiczban végrehajtott bankrablásért. Döntésemről már értesítettem az ügyvédemet.

- Ez valóban szép gesztus öntől - szólt Kaczanowski, és közben arra gondolt, hogy az egész napos fárasztó gürcölés után minél előbb magára hagyhatná a vendég, és távozhatna a rendőrkapitányság épületéből. - De én úgy gondolom, hogy erről majd az ügyész dönt és a bíróság.

- Nekem mindegy, akkor sem nyúlok egy garashoz

sem. Legfeljebb átutalom valamilyen jótékonysági célra. A Királyi Palota újjáépítésére.

- Iszik egy kávét? - az őrnagy, miután elvesztette a gyors szabadulás reményét, már csak egy jó erős feketében bízott.

- Köszönöm. Nem engedi a szívem. Különben sosem voltam nagy híve a kávénak. De, kérem, őrnagy úr, ne zavartassa magát. Megértem, hogy kimerült. Mennyi munka ezek miatt a gazemberek miatt.

- Hát, ha nem őmiattuk, akkor mások miatt. Ahogyan az már lenni szokott a rendőrségnél.

- Amikor megtudtam, hogy Kazik is részt vett a támadásban, mindjárt arra gondoltam, hogy ez a lator, Isten ne vegye vétkemül, hogy így kell szólnom testvéröcsémről, biztosan jól eldugta a zsákmányt. Önök ugyan azt állítják, hogy baleset áldozata lett, de a nyakamat teszem rá, hogy a dolognál a haverjai is jelen voltak. Nincs igazam?

- Még csak most kezdünk nyomozni. Egyelőre még semmit sem tudok. A pénzt is keressük.

- Értem. Szolgálati titoktartás. De én azt hiszem, tudom, hogy hol van a pénz.

- Hol? - Kaczanowski halálos fáradtságának egyszeriben nyoma sem látszott.

- Az én pincémben - közölte nyugodt hangon Wojciech Strzelczyk.

- Hol? - ismételte meg a kérdést idegesen az őrnagy.- Családi házban lakom az Ochotán. Az egész Családom

sokéves munkájának és takarékoskodásának gyümölcse. A terasz alatt van a garázs, az épület alatt pedig a kazán a központi fűtéshez, tüzelő, meg egy tágas pincehelyiség, öt évvel ezelőtt bekapcsoltak minket is a távfűtésbe. Kazimierz öcsémmel akkor még jobban ápoltam a rokoni kapcsolatot, bár különösebb szívélyeskedés sosem volt köztünk. Vevőt javasolt az időközben feleslegessé vált kazánra. Varsó környékéről jött az illető. Megállapodtunk az árban, de a kazánt szét kellett szerelni, és elszállítani egészen Otwockba. Kazik felajánlotta a segítségét, ő majd elintézi, mondta, de ennek fejében adjam oda neki a megürült kazánházat, mert éppen válik, és valahol el kellene helyeznie a holmiját. Így is történt.

- Az utóbbi időben, a támadás után, Kazimierz Strzelczyk meglátogatta önt?

- Évek óta nem volt nálam. Ahogyan már vallottam is, legutóbb két vagy három éve találkoztunk, akkor is merő

véletlen folytán. De volt kulcsa a régi kazánházhoz, meg az egész alagsorhoz. A pincébe be lehet jutni a lakás érintése nélkül is. A bejárat a garázs mellett van. Tudom, hogy Kazik nemegyszer járt a pincében. Amikor a bűncselekményről értesültem, azonnal lementem a pincébe, hogy alaposan körülnézzek benne. A lakat nem volt poros. Valaki nemrég kinyithatta.

- Milyen az a lakat?- Közönséges, normál lakat, az alján a kulcslyukkal.- Ilyen a kulcsa? - Kaczanowski megmutatta a Solec

utcai lakásban talált kulcsokat.- Igen. Annak idején még én vásároltam a lakatot, és

később mindkét kulcsot odaadtam Kazimierznek. Lehet, hogy éppen ezek azok a kulcsok.

- Elmegyünk magához - mondta az őrnagy.- Éppen kérni akartam önt erre. Nagyon boldog lennék,

ha bandita testvérem miatt legalább részben sikerülne magamat ily módon rehabilitálnom.

A rendőrségi különítmény elindult a második akcióra. A kulcsok nem illettek Wojciech Strzelczyk alagsorának lezárt lakatjába. A rendőrségi szakember azonban minden nehézség nélkül azonnal kinyitotta. Belül porlepte csomagok tornyosodtak. A rendőrség mindegyiket átvizsgálta. Csak könyveket találtak. Jó sokat, összevissza, rendetlenül csomagolva. Régi ipariskolai könyvek, ponyvaregények, szakirodalom, néhány képeslap egy-két évfolyama. Legalább hat év előtti számok. Egy benzinkanna és három kopott autógumi hevert még itt. A rendőrség azt is ellenőrizte, vajon nem ástak-e el valamit a pincében. Semmit sem találtak.

Janusz Kaczanowski új fent kudarcot vallott.

VII . fejezetA második is kiszáll a játékból

Zygmunt Lipien napjai egyetlen, vég nélküli, lidérces álommá álltak össze. Attól a pillanattól kezdve, amikor a sajtó közzétette, hogy Kazimierz Strzelczyk, a csendes, szolid műhelyfőnök, milyen szerepet játszott a lowiczi bankrablásban, azóta ijedős cinkostársa egyetlen éjszakát sem tudott átaludni. Elég volt, ha lakása emeletén megállt a lift, máris megfagyott a vér ereiben.

Ha az utcán véletlenül rendőr jött vele szemben, térdei azonnal rogyadozni kezdtek. Erős akarattal tudta csak fékezni

magát, hogy be ne suhanjon a legközelebbi kapu alá, vagy féltében fejvesztett menekülésben ne keressen menedéket. Még gonoszabbul érezte magát, ha valamelyik rendőrségi URH-s kocsi a járdaszegély mentén lassan elgördült mellette.

A legszörnyűbb órákat mégis munkaidőben élte át Lipien. Munkahelyén állandó beszédtéma volt a vakmerő rablótámadás és az egyik bandita tragikus halála. A támadás boldogtalan részvevője semmiképpen sem tudta kikerülni ezeket a beszélgetéseket. Szüntelenül az akció valós vagy képzelt részleteit hallotta maga körül, meg a találgatásokat, hol rejtőzködhet a többi három bandatag. Zygmuntnak az volt a meggyőződése, hogy munkatársai szántszándékkal rendezik e beszélgetéseket az ő jelenlétében, s közben vizsla szemekkel fürkészik arcát, hogyan reagál az elejtett szavakra. Odáig fajult a helyzet, hogy ennek a viszonylag még fiatalembernek reszketni kezdett a keze. Egyetlen hét alatt több kilót fogyott, arca beesett.

- Mi van veled, Zygmunt? - aggodalmaskodott a szomszéd íróasztalnál ülő kolléganője. - Hogy nézel ki? Beteg vagy?

- Nem. Kidöglöttem.- Na, hallod! Alig két hete jöttél vissza szabadágról.- Éppen az üdülés ártott meg. A klímaváltozás… ámbár,

nem is tudom. Állandóan fájt a fejem - hazudott Lipien, mintha fizetnék érte. - Szünet nélkül szédültem. Egyszer majdnem el-ájultam.

- Menj orvoshoz. Okvetlenül. Az egészséggel nem lehet játszani - tanácsolta neki jó szívvel a kolléganő, és hogy témát változtasson, így folyatta: - Láttad a mai újságokat? Írnak a lowiczi banditákról? Elcsípték már őket?

Ezt már nem lehetett kibírni. Lipien felmarkolt néhány aktát az íróasztalról, és ment kifelé a folyosóra, mintha valamit el kellene intéznie a szomszéd szobában. De ennek sem volt nagy haszna. Ott is akadt valaki, aki azonnal nekiszegezte a kérdést:

- Zygmunt kolléga, maga általában jól értesült, van valami újság?

A válasz nem segített:- Éppen tegnap találkoztam az egyik

külügyminisztériumi kollégámmal. Azt mondja, fogadni merne, hogy az Európai Biztonsági Értekezlet legkésőbb jövő év őszén összeül. Nixon elnök nem ok nélkül társalgott oly sokáig és oly szívélyesen Washingtonban Gromikóval. Anglia tulajdon-képpen már beleegyezett az értekezlet összehívásába.

Hallgatói nevetésben törtek ki. Valaki ezt mondta:- Nagy kópé maga. Úgy tesz, mintha nem értené, mire

vagyunk kíváncsiak. Lefülelték már a lowiczi rablóbandát?Micsoda erőfeszítésébe került, hogy nyugodtan

válaszoljon:- Még nem. De mondják, hogy már a nyomukban

vannak. Pár nap, és nyakon csípik őket.Ezt is nyugodtan végig kell hallgatnia:- Én példát statuálnék. Én nyilvánosan, Lowicz

piacterén húznám fel az ilyeneket.A napok azonban múltak, és az emberek egyre

kevesebbet beszéltek a vakmerő bankrablásról. A sajtó is abbahagyta már az esettel kapcsolatos hírek közlését. Már az utolsó oldalon sem említették meg az újságok az ügyet. Új események szállták meg az emberek agyát. Zygmunt, ha ne-hezen is, de kezdte visszaszerezni egyensúlyát. Rettegése lassan, nagyon lassan, lépésről lépésre kezdett alábbhagyni. Végre nyugodtabban aludt.

De visszatért a kérdés is: hol van a négymillió zloty? Lipien egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy a támadás másik két tagja ugyanezen a kérdésen rágódik. Lehet, hogy tovább kutatják a pénzt? És ha megtalálják, vajon neki is kiadják-e az őt megillető részt?

Igaz, Strzelczyk halála után mindhárman kötelezték magukat arra, hogy a megtalált zsákmányt három egyenlő részre osztják, de ez akkor volt, amikor még mindhárman bíztak az értékes bőrönd rejtekének gyors fellelésében. Utána aztán haraggal váltak el, és Andrzej Doberskit hibáztatták. Ha a másik kettő rábukkan az elrejtett milliókra, Lipien megmert volna esküdni, hogy arról az életben nem szólnak neki. Hiszen be nem perelheti őket, a rendőrségen sem tehet ellenük feljelentést.

Különben, a lelke mélyén, Zygmunt sem volt meggyőződve arról, hogy ha neki sikerülne megfejtenie a halott ember titkát, volna-e olyan nagyvonalú, hogy a másik kettőt meginvitálja a terített asztalhoz, és egy-egy elegáns csomagocskával, benne egymillió és majdnem négyszázezer zlotyval kedveskedjék nekik.

Mert ha az ember komolyabban belegondol - játszott a gondolattal Lipien mi az a négymillió? Nem is olyan nagy összeg. Egy villa Zakopanéban legalább másfél millió. Kényelmes, de azért nem kacsalábon forgó kastély. Hozzá szép autó. Persze, nem fontos mindjárt Mercedes. Megteszi egy Volvo vagy Tanus is. Bútorok. Ez összesen már több mint

kétmillió. A fennmaradt összeget kétfelé kell osztani. Az egyik részt be a takarékba, vagy esetleg egy kis aranyat, dollárt venni rajta, a többit meg beruházni valamilyen vállalkozásba. A legjobb volna egy vegytisztító üzem. Az nem szúr szemet, és meghozza az állandó, biztos jövedelmet, sőt még ha a szomszédok kandi szemmel figyelnék is az ember fazekát, még akkor is többet költhetne, mint amennyit hivatalosan megkeres. Igen, a legjobb a mosoda, szakterület: fehér irhabundák tisztítása. Még sokáig divat marad a fehér irhabunda.

Az álmok megvalósításához természetesen előbb meg kell szerezni a bőröndöt a lowiczi zsákmánnyal. Óvatosan, de gyorsan kell cselekedni! Nem kétséges, hogy Doberski és Majewski is a bőröndöt keresi, de még a rendőrség is. Lipien korántsem becsülte alá az államrendőrség képviselőit. A versenyfutásban neki kell nyernie, de úgy, hogy közben horogra ne akadjon.

Én hova rejtettem volna a bőröndöt? - Zygmunt Lipien igyekezett beleképzelni magát Kazimierz helyzetébe és gondolataiba. - Útban vagyok gépkocsival visszafelé Varsóba. A bőrönd a csomagtartóban. Sok időm nincs, mert igyekeznem kell vissza a műhelybe. Éppen ezért egyenest a munkahelyemre hajtok. A kincsemhez nem nyúlok. Csak pihenjen nyugodtan a Fiat mélyén.

Zygmunt biztos volt benne, hogy a bandavezér csakis így tehetett.

Igen ám, de azután? A műhelyben késő estig folyik a munka. Ki kell várni, amíg mindenki hazamegy. Végre egyedül marad. A rendőrség már tud a fehér Fiatról. Igaz, tucatjával szaladgálhatnak ilyen kocsik Varsó utcáin, de az itt is, ott is fel-felbukkanó járőröző rendőrök megállíthatják a fehér Fiatot, a vezetőt igazoltathatják, és a csomagtartóba is belenézhetnek. Ilyen körülmények közepette a fehér Fiattal kivinni a bőröndöt a műhely területéről veszélyes. Más gépkocsira van ehhez szükség. Zygmuntnak eszébe jutott, hogy amikor éjszakai ellenőrzést tartottak a javítóműhelyben, az udvaron vagy hét-nyolc kocsit látott. Az egyiken karambol látható nyomai árulkodtak a bajokról, de a többi viszonylag ép volt. Lehetett köztük „járóképes” is nem egy. Akár az a CD-s Volga? Egy kissé ellátták a baját, de, azért gurulhat. És a rendőrség különösebb ok nélkül nem állít meg ilyen kocsit. Annál is inkább, mert 'számára elsősorban a fehér Fiatok gyanúsak. Igen, biztosan a fekete Volga mellett döntenék.

Hova venném az utamat, hogy elrejtsem a kincsemet?

Csakis előre kigondolt helyre - Zygmunt továbbra is igyekezett Kazimierz Strzelczyk fejével gondolkodni. - Az akció előkészítésekor a későbbi lépéseket is aprólékosan kidolgoztam volna. Világos, hogy a pénz rejtekhelye már az akció előtt készen állott. Természetese nem saját lakásban. Ez az Andrzej is jókora balfék, ha csakugyan arra gondolt, hogy a Solec utcában megtalálja a milliókat. Mamlasz! Sosem fejti meg a titkot. Néptelen helyen sem rejtettem volna el, mert, a látszat ellenére, ott fiamar magára vonja az ember mások figyelmét. Főleg, ha a pasas tropára nyomott Volgából száll ki, és nehéz bőröndöt cipel. Súlyáról, ha valakinek, akkor Zygmuntnak igazán van fogalma, hiszen Lowiczban ő cígölte a Fiathoz… Lipient tehát az egyetlen helyes következtetés bűvöli: a dohány valahol a belvárosban rejtőzik. Méghozzá nem is kicsiny házban, ahol a lakók mindent tudnak egymásról, és később, a bankrablásról szóló hírek olvastán, könnyen kapcsolhatnának.

Az ilyen bőröndöt barátoknál, ismerősöknél sem lehet hagyni. Rögtön megsejtenék, hogy mi lehet benne. És ritka az olyan barátság, amely nem roppan össze négymillió zloty súlya alatt, amikor bűnrészesség miatt még komoly büntetés is fenyeget. A legjobb volna olyan valakinél elhelyezni a bőröndöt, akinek még álmában sem fordul meg az agyában, mekkora kincs hever a keze ügyében, és még véletlenül sem bukkan rá.

Ideális rejtekhely volna például Jankowski lakása. Józef külföldön tartózkodik, a lakáskulcsokat a barátjára bízta. Erről, rajta kívül, senki sem tud. Nyugodtan ellehet ott a bőrönd, és az egész világ rendőrsége sem találja meg. De Jankowski lakását Kazimierz mégsem választhatta rejtekhelyül. Nagyon is közel volt a bandavezér munkahelyéhez. Világos dolog, hogy beköpés esetén a rendőrség mindenekelőtt a következő három helyen fogja keresni az értékes pakkot: a Solec utcai lakáson, a műhelyben és a külföldön tartózkodó műhelytulajdonos lakásán, aki olyannyira megbízott helyettesében. Különben Jankowski távollétében Strzelczyk ott aludt az egyik helyiségben. Hiszen az iroda szerves része a lakásnak. Így hát ez az elképzelés ugrott.

Lipien, ahogyan így filozofálgatott, lassan arra a következtetésre jutott, hogy a támadás három megmaradt tagjának éjszakai akciója téves volt, s mindenekelőtt teljesen szükségtelen. Így nem lehetett megtalálni a pénz rejtekhelyét. Lipien természetesen nem tudott a rendőrség felderítő munkájáról, de feltételezte, hogy ők is rossz nyomon indultak

el, más szóval, ők sem találhatták meg az elrejtett összeget. Fejjel kell dolgozni! Komoly megfontolás nélkül mindenféle kezdeményezés eleve halálra van ítélve.

Ismét elmúlt néhány nap. A bankrablásról immár senki sem beszélt. Zygmunt azonban szüntelenül a megoldáson törte a fejét. Számtalan feltételezést dolgozott ki csak azért, hogy a végén elvesse. Elképzeléseit még csak nem is ellenőrizte a helyszínen. Azon a véleményen volt, hogy az íróasztal mellett görnyedve képes megfejteni az elhunyt titkát, s aztán elegendő egy rövid, legfeljebb egyórás kirándulás, és mint hatalmas vagyon boldog birtokosa tér vissza ugyanabba a szobába. A tény, hogy ezt a vagyont a büntető törvény-könyvvel való összeütközés árán szerezte, lelkiismeretét a legkevésbé sem zavarta. Egyetlen dologtól félt csak, a lebukástól.

Ahogyan Zygmunt így spekulálgatott, eszébe jutott egy néhány évvel korábban történt eset. Egyszeriben világossá vált előtte minden. Minden egybevágott az indítékokkal, amelyekhez az akció vezérének tartania kellett magát. Kitűnő rejtekhely, könnyen hozzáférhető. Még csak gyanút sem kelt. A bankjegyekkel kitömött bőrönd csakis ott lapulhat. Sehol máshol. Csak érte kell menni, és el kell hozni. Persze, annak érdekében, hogy a legkisebb kockázatot is elkerülje, még egy személet be kell avatni a dologba, és megfelelően honorálni. Végtére is, van miből. De nem fifti-fifiti! Az túlzás lenne.

Lipien megvárta az estét, egy kissé kimaszkírozta magát, és szemét fekete szemüveg mögé rejtette. Amikor a bank elleni támadás még csak terv volt, Kazimierz Strzelczyk úgy gondolta, hogy a részvevőket megfelelően maszkírozza. A szövetségesek e célból különböző gyakorlatokat végeztek, és még sminket is szereztek. Később azonban letettek e tervükről, mert úgy döntöttek, hogy az akciót esőben kell végrehajtani. Ezért is növesztettek bajuszt és szakállt. A szőrzet, ellentétben a festékkel, nem fél a víztől. A lecke most jól jött Zygmuntnak. Még egyszer ellenőrizte magát a tükörben. Elégedetten mosolygott. Még ha nem sikerül is egyezségre jutnia, nem kell attól tartania, hogy később felismerik.

Pontosan szemrevételezte a Wilcza utcai házat. Ellenőrizte a lakók névjegyzékét, és megállapította, hogy a kérdéses lakásban ég a villany.

Becsöngetett. Fiatal, eléggé csinos nő nyitott ajtót. A váratlan látogatás meglepte. Zygmunt belesett az ajtónyíláson a kivilágított szobába. Senkit sem látott. Az

asszony feltehetően egyedül tartózkodott a lakásban. Erre mutatott a kétszobás lakás sötét másik helyisége is.

- Engem keres? - kérdezte a ház asszonya.- Igen. A kollégája és barátja vagyok Strzelczyknek, az

ön volt férjének. De talán megengedi, hogy beljebb menjek?- Tessék.Lipien levetette a felöltőjét, és felakasztotta a fogasra.

Bementek a szobába. Az asszony rámutatott az egyik fotelra, a másikat ő maga foglalta el.

- A rendőrségtől jött?- Nem. Ahogyan mondtam, Kazik barátja voltam.- Mi elváltunk. Volt férjemmel nem tartottam a

kapcsolatot.- De a temetésén azért ott volt.- Ez inkább jólneveltség kérdése, semmint a régi

érzelmeké - mondta a fiatal nő, enyhe mosollyal az ajkán.- Bizonyára olvasta az újságokban, hogy Kazik…- Igen. Részt vett a lowiczi bankrablásban. Megvallom,

nem is nagyon csodálkoztam. Hatalomvágya és pénzimádata erre is rávihette. De még továbbra sem értem az ön látogatásának célját.

- Halála előtt Kazik elrejtette a Lowiczban szerzett teljes összeget.

- Mi közöm nekem ehhez?- Több mint négymillió zlotyról van szó. Aki megtalálja

ezt a summát, élete végéig gazdag lesz. El tudja ezt képzelni? Teljes gondtalanság, érdekes utazások, gyönyörű ruhák. Bundák, amelyekre áz ember ma csak a boltok kirakatüvegein át áhítozik…

Az asszony elnevette magát.- Minek mondja ezt nekem?- Szeretném, ha együtt keresnénk meg ezt az összeget.- Én, magával? Miért?- Mert csak mi ketten juthatunk a pénz birtokába. Én

tudom, hol van elrejtve, ön pedig, asszonyom, tudja a hozzá vezető utat.

Az asszony egy kissé elgondolkodott.- Maga is részt vett a támadásban - mondta.- Az most mellékes. Egyáltalán nem fontos. Csak a

négymillió zloty a fontos.- És ha feljelentem a rendőrségen?Ezen viszont Zygmunt Lipien derült, de olyan jóízűen,

mintha valaki mulatságos anekdotát mesélt volna neki.- Nem csinál csacsiságot? Egyetlen mozdulattal

félrelökni egy egész vagyont? Különben is, tudnia kell, mielőtt felkerestem önt, gondoskodtam személyem megfelelő biztosításáról. Olvashatta a sajtóban, hogy a támadásban négyen vettek részt. Egy, sajnos, meghalt, de három megmaradt… Noha egymagam jöttem, de…

- Fenyeget?- Ugyan, kedves hölgyem! Csak beszélgetünk, hogy

valamivel agyonüssük az időt. Egy pillanatra sem vesztettem el a reményt, hogy megértjük egymást.

- Nos, hát?- Nos, hát, a bankból elhoztunk négymillió zlotyt.

Fejenként egymilliót az akció részvevőinek. Kazik meghalt. Merő véletlenség! Az nem igaz, amire az egyik firkász tippelt, miszerint a zsákmány elosztásán kapuink hajba, és barátunk a verekedésben lelte halálát. Esküszöm, hogy egy ujjal sem nyúlt hozzá senki. Halálát véletlen, tragikus baleset okozta. Kazik után önt részesedés illeti meg. Egymillió zloty. Ezer darab ezres. Szerény kis csomagocska, amely azonban óriási lehetőségeket tartogat tulajdonosa számára.

- Ekkor már nem voltam a felesége Kaziknak. És a rablásból eredő pénz különben sem képezheti örökség tárgyát.

- De, kérem, Jadwiga, mi nem vagyunk kicsinyesek, és nem a polgári perrendtartás ostoba paragrafusaihoz tartjuk magunkat. Mi azon a véleményen vagyunk, hogy önt százszázalékosan megilleti a millió. Akár kárpótlás címén is. Jól ismertem Kazikot, és tudom, hogy nem volt könnyű a feleségének lennie. Így is sokáig kibírta vele.

- Ez igaz - ismerte el Jadwiga asszony.- Vagyis hát? - Lipien újra feltétté a kérdést.- Csakugyan nekem akarja adni azt a milliót, semmiért?

Csak, mint Kazik részét?A beszélő hangja alig észrevehetően megváltozott. Eltűnt

belőle az ellenséges kicsengés, amely pedig igazán nem hiányzott az előbbi mondatokból. Zygmunt tudta, hogy nyert ügye van nála.

- Tulajdonképpen semmiért. Meggyőződésünk, hogy önt megilleti ez a pénz, amelynek fejében a segítségét kérjük. Ha nem teljesíti kérésünket, elleszünk az ön segítsége nélkül is. De akkor a kollégáim aligha járulnak hozzá, hogy részesedjék. Biztosíthatom, hogy abban, amit javaslok, egy szemernyi kockázat sincs. Én magam szinte túlzottan is óvatos vagyok, és sosem tenném ki magam veszélynek.

- Iszik egy kávét? - a ház asszonya szemmel láthatóan

időt akart nyerni.- A legnagyobb örömmel - válaszolta Lipien. - Szívesen

segítek is.- Ó, köszönöm, magam is elboldogulok.Jadwiga felállt, és kiment a konyhába. Zygmunt ebben a

pillanatban nagyra értékelte az építészek „zsenialitását”-, akik nemrég még ablaktalan konyhákat terveztek a házakba. Megnyugtató volt most ez az „erény”. Nem kellett attól tartania, hogy vendéglátója fellármázza a környéket. Kényelmesen elterpeszkedett a fotelban, és nagy lelki nyugalommal rágyújtott egy cigarettára.

Jadwiga asszony hamarosan megjelent. A kezében tálca, azon két csésze kávé és két kupica.

- Van itthon egy kis konyakom. Iszik egy kortyot?- Önnel bármit, bármikor.A nő egy kis bárszekrényhez lépett, kivett belőle egy

félig telt konyakosüveget. Töltött.- A szerencsés millióra - emelte Zygmunt magasra a

poharat.Koccintottak. Ittak.- Valójában magam sem tudom… - Jadwiga kezdett

visszatérni az abbamaradt beszélgetéshez.- No de, kérem szépen, asszonyom - Lipien

megcsókolta a ház úrnőjének a kezét. Az asszony nem tiltakozott. - Nincs értelme habozni. Ez senki pénze. A bank semmit sem vesztett az ügyön, biztosítva van. Különben - folytatta mosolyogva -, ha új milliókat keresünk, akkor ezt az elsőt visszaküldjük nekik.

- Állítólag az elsőre a legnehezebb szert tenni Ezt vallják az amerikai milliomosok.

- És magának legkésőbb fél óra múlva a kezében lesz.- Fél óra múlva?- Talán még előbb is. Tíz perc múlva.- Az az érzésem, hogy maga csak tréfál velem. Az

egész beszélgetés csak valami ostoba tréfa lehet, vagy buta fogadásról van szó. Valamilyen csoda folytán tudomására jutott, hogy Strzelczyk felesége voltam, és eljött, hogy jót szórakozzék rajtam.

- Szó sincs róla. Esküszöm, hogy igazat beszélek. Igazolásként elmondom, hogy a támadás napján este Kazik itt járt. Egy CD-s rendszámú, fekete Volgával érkezett. Csak néhány percre jött magához, valamilyen ürüggyel. Nem így volt?

- Találkoztam vele, amikor éppen mentem el hazulról.

Valóban fekete autóval érkezett. Hívtam, hogy jöjjön fel, de azt mondta, hogy már nincs ideje. Csak azért jött, hogy elkérje a válásunkról szóló bírósági végzést, mert a saját példányát elvesztette. Kérdeztem, hogy újra nősül-e. Cáfolta. Úgy volt, hogy néhány nap múlva újra jelentkezik. Előkerestem neki az okmányt. Kikészítettem.

- Látja, hogy nem hazudok.- Magam sem tudom, mit tegyek…- Akkor hát áll az egyezség? - Lipien kézfogásra

nyújtotta kezét, az asszony elfogadta.Most a férfi töltötte meg a kupicákat.- Igyunk a szerencsés együttműködésünkre.Jadwiga nem ellenkezett.- Ha már egyszer megegyezésre jutottunk, egészen

őszinte leszek magához. Régtől ismertem Kazikot. Sokat tudtam a házasságukról és szakításukról. Amikor Kazik elköltözött innen, én segítettem neki. Maga akkor nem volt itthon.

- Jobbnak találtam távol maradni. El akartam kerülni az esetleges vitákat. Végtére is, számomra nem volt olyan fontos az a néhány ócskaság. Ő is csak a bosszantásomra vitte el.

- Régi dolgok ezek. Kár szót vesztegetni rájuk. Osztozkodáskor, amikor is a lakást átengedte magának, Kazik kikötötte, hogy a pince felett ő rendelkezik. Oda hordtuk a bútorokat, amelyeket csakugyan rosszindulatból vitt el, de hiányuk csak előnyére vált a lakásnak.

- A lakással a volt férjem semmiféle kegyet sem gyakorolt velem. Az enyém volt. A szüleimtől örököltem. A tetejébe még fizetnem is kellett neki egy bizonyos összeget, amiért hajlandó volt eltávozni a saját lakásomból.

- Ez most már lényegtelen - legyintett Zygmunt.- Mi ez a millióhoz képest, amely mindjárt itt terem az

asztalon.- Mindjárt? - Jadwiga hitetlenkedve vette tudomásul a

furcsa vendég szavait.- Igen, mindjárt. Kazimierz a pincét is valószínűleg csak

az ön bosszantására foglalta le magának. Később azonban különféle dolgok tárolására kezdte használni, amelyekről nem akarta, hogy a Solec utcai házban tudjanak a szomszédok. Ez a körülmény javította meg akkoriban valamelyest önök között a kapcsolatot. Kazik meg-meglátogatta magát, mert fontos volt számára, hogy az emberek gyakran lássák őt, hozzászokjanak, azt higgyék, hogy a ház lakója. Így vált lehetővé számára, hogy nyugodtan lejárjon a pincébe, s ne

kelljen ezért magyarázkodnia a ház lakói előtt.- Gondolja? - az asszony kezdte megérteni a szavak

lényegét.- Hát ez csak természetes - helyeselt Lipien. - Az ön

pincéje remek, titkos zugoly a milliók részére. Itt senki sem fogja keresni. Kettőnkön kívül senki sem tudja, hogy Kaziknak pincéje volt ebben a házban.

- Ez igaz.- És miért jelent meg itt Strzelczyk a támadás napján?

Pont azon a napon volt szüksége a válási végzésre? Hat évig eszébe sem jutott. Ez csak ürügy volt arra az esetre, ha véletlenül magába botlik. Gépkocsival érkezett, a csomagtartóból kiemelte a bőröndöt, lement a pincébe, kinyitotta a saját rekeszét, a bőröndöt benyomta a még min-dig ott heverő limlom alá, fellélegzett, hogy megszabadult terhétől, majd visszament a műhelybe. Okosan kigondolta.

- Egy alkalommal, egészen véletlenül, lementem a pincébe, és az ajtón át, melynek deszkái között nagy rések vannak, megütközve láttam, hogy a bútorok, amelyekért annak idején úgy odavolt, továbbra is ott hevernek. Persze, siralmas állapotban. Igen, ahogyan, maga is mondta, egy csomó ócska limlom. Maga meg tudja győzni az embert. Kezdem elhinni, hogy a bőrönd a pénzzel odalenn van.

- Majd mindjárt lemegyünk, és ez a „kezdem elhinni” valósággá válik.

- És én mit csináljak a pincében?- Semmit. Elegendő a jelenléte. Ha valakivel

találkoznánk ott, annak nem szúrhat szemet, hogy a lakástulajdonos valakivel lemegy a saját pincéjébe. Én viszont idegen vagyok. Ön nélkül az alagsorban gyanút kelthetnék. Ki az? Mit akarhat? Elővigyázatosságból valaki még a ház kapuját is bezárhatja, és kihívhatja a rendőrséget. A velük való találkozást, érthető okokból, szívesen elengedem.

- Meghiszem azt - mosolygott Jadwiga. - De nincs pincekulcsom.

- Nem is fontos. Felkészültem erre is. A két kulcs Kaziknál volt. Nem tudom, mit csinált velük. Biztosan a lakásán vannak, a Solec utcában. Oda azonban nem megyünk el. Erővel lecsavarom a lakatot, vagy lereszelem. Maga el is veszthette a kulcsot, és lakatost hívhatott, hogy nyissa ki az ajtót. Van nálam egy másik lakat, majd azt kattintjuk rá a fülkére, miután kivettük a kincset érő bőröndkét.

- Ha magát hallgatom, minden olyan egyszerű.- Mert az is. Teljes biztonság, semmi kockázat, ez az én

alapelvem.- De a bankban kockáztattak.- Szó sincs róla. Mindent végiggondoltam, a legapróbb

részletekig. Minden lépésünket előre kiszámítottam. Stopperral a kezemben.

- De azért féltek. Vallja csak meg nyugodtan.- Dehogy féltünk. Mitől? Nyugodtak és hidegek voltunk,

mint a jégcsap. Egyedül csak Kazik idegeskedett, amíg a gépkocsiban várt ránk. Neki különben csak kisegítő szerep jutott. Ha ott nem vagyok, el sem tudunk indulni. Képzelje, elfelejtette kiengedni a kéziféket. Szerencsére, ott ültem mellette, és még idejében észbe kaptam. A továbbiakban aztán minden a tervek szerint pergett.

- És a volt férjem halála?- Találkozót beszéltünk meg a Bielany Parkerdőben,

hogy háborítatlanul megtárgyaljuk a további teendőket. Ekkora készpénzösszegből egy darabig nem szabad kiadni egyetlen garast sem. A hirtelen meggazdagodás felesleges érdeklődést kelthet, felébresztheti a szomszédok gyanúját. Megállapodtunk tehát abban, hogy egyelőre, néhány hónapig, a pénz Kaziknál marad. Határtalan bizalommal voltunk és vagyunk egymás iránt. Az akcióhoz olyan embereket gyűjtöttem magam köré, akikben bízhatom, mint saját magamban. Amikor már elválni készültünk, Kazik a mart széléről le akart tekinteni a Visztulára, hogy megnézze, mennyit áradt. Két lépést tett, a földréteg leszakadt alatta, és ez lett a vége. Azonnal lerohantam, hogy segítsek neki, de olyan balszerencsésen esett, hogy a víz partján egy kőbe beleütötte a fejét. Azonnal meghalt. Mi csak megrendülten néztük. A legrosszabb az volt számunkra, hogy halott ba-rátunkat magára kellett hagynunk a Visztula partján. Nem hívhattuk a rendőrséget, a mentőket meg kiváltképp nem, mert rájuk, sajnos, már nem volt szükség. Sajgó szívvel adtam ki a fiúknak az utasítást, hogy oszoljanak szét. Mindig engedelmeskedtek, hallgattak rám, de akkor sokáig kellett magyaráznom, hogy a nehéz helyzetben nincs más választásunk.

- Rettenetes.Zygmunt újra az üveg után nyúlt, és kitöltötte a maradék

konyakot.- Drága Jadwiga asszony, igyuk meg a János-áldást, és

munkára fel.- Félek.- Ne gyerekeskedjék! Nincs mitől félnie. Hogyan is

tehetném ki bármilyen veszélynek? - Zygmunt ismét megcsókolta a csinos hölgy kezét.

- Maga olyan nagyszerű férfi, olyan bátor, én meg gyönge nő vagyok…

- Megyünk! - Lipien felállt a fotelból. - Öt perc múlva újra itt vagyunk. Ha velem van, nincs mitől tartania. Dobjon magára valami meleg holmit, a pincében hűvös lehet - mondta, s közben ő maga is nyúlt sötét felöltője után.

- Megteszi egy könnyű kis szvetter is - vélte Jadwiga.Lifttel lementek a földszintre, majd tovább, lépcsőkön, az

alagsorba. A pincebejárat nyitva volt. Felkattintották a villanykapcsolót. A folyosón egyetlen halvány kis égő gyulladt ki.

- Sötét lesz - jegyezte meg Jadwiga.- Nem baj, van elemlámpám. Minden eshetőségre

felkészültem. Melyik rekesz a magáé? Már elfelejtettem.- Ott beljebb. A végétől a harmadik, baloldalt -

magyarázta az asszony.Megálltak a lelakatolt ajtó előtt. Zygmunt gondosan

megvizsgálta. Lapos kulcs nyitotta. Biztosan egyike a karikára fűzött, nem azonosított kulcsoknak, amelyeket a többivel együtt Doberski vett ki a megboldogult zsebéből.

- Mindjárt segítünk a bajon - nyugtatta meg Lipien Jadwigát, aki most már nem tudta palástolni izgalmát.

Elővette zsebéből az elemlámpát, és bevilágított a bokszba. A fénycsóva egy lapjára fektetett asztal négy lábán táncolt, amelyek közt egy férfi feküdt. Háttal az ajtónak. Két keze szélesen szétvetve. A feje lelógott az asztalról. Homloka a földet érte. Az arcot nem lehetett látni, de Zygmunt Lipiennek erre nem is volt szüksége. Jól tudta, ki az az ember. Alvadt, fekete vércsík kúszott végig a felöltő hátán, és beleveszett az asztalfiókba.

- Jaj, Istenem - kiáltott fel Lipien kísérője.- Csend! - sziszegte a férfi, s közben tenyerét

rátapasztotta Jadwiga szájára. - Csend legyen! Futás!Nem várta meg Jadwigát. Eloltotta a lámpáját, és rohant

a kijárat felé. Amikor a halálra rémült asszony a földszintre ért, vendégének már nyoma veszett.

Kifutott utána az utcára, de csak a sarkon beforduló, sötét felöltős alak kontúrjait látta. Utána futni értelmetlen lett volna. Beszállt a liftbe, és felment a lakásba. Egész éjszaka a virradatot várta, mint valami megváltást. Szüntelenül forgolódott, a szemét le sem hunyta.

Hat óra előtt felkelt, és pongyolát vett magára.

Rápillantott az órájára. Még nagyon korán volt. Megpróbált valamit enni. Egy falat sem ment le a torkán. Hogy az időt valamivel elüsse, kezdte leszedni az asztalt, ahol még ott árválkodott a két kávéscsésze, a két kupica és az üres konyakos palack. Az edényeket elmosta, az üveget belehají-totta a szemétledobóba.

A percek ólomlábakon jártak. A mutatók, teljes örökkévalóság után, végre beálltak fél nyolcra. Felöltözött, elindult hazulról. A Nowotko utcába ment. A Mostowski-palota előtt újra ránézett az órájára. Tíz perc múlva nyolc. Ezt a tíz percet végigsétálta az utcán, most ismét idegei vették át az uralmat, bár a nappal messze űzte az éjszaka nyomasztó rémeit.

Pontban nyolc órakor belépett az épületbe.- Azzal a tiszttel szeretnék beszélni, aki a lowiczi

bankrablás ügyében vezeti a vizsgálatot. Nagyon fontos vallomást akarok tenni.

Az ügyeletes altiszt nem kérdezősködött feleslegesen. A minden tagjában reszkető asszony sápadt arca megadta a szükséges információt. Felemelte a kagylót, és egy benti számot tárcsázott.

VIII. fejezetA „majdnem” milliomosnő vallomása

- Őrnagy elvtárs - jelentette az altiszt itt van egy nő, és azt mondja, hogy fontos közölnivalója van a bankrablással kapcsolatban.

- Hogy hívják az asszonyt? - Janusz Kaczanowskinak még arra sem volt ideje, hogy levesse köpenyét, amikor érkezése pillanatában megszólalt a házi telefon.

- Jadwiga Rodzinska - jelentette az ügyeletes, és még gyorsan hozzátette: - Nagyon ideges, azt hittem, még elájul itt nekem.

- Jól van. De hogy útközben el ne ájuljon, valaki kísérje fel hozzám - rendelkezett az őrnagy.

Néhány perc elmúltával egy rendőr tizedes vettette be Kaczanowski szobájába a holtsápadt asszonyt. Valóban, alig volt jártányi ereje. Az őrnagy rámutatott egy székre, szemben a magáéval. Kérte a rendőrt, hogy hozzon be két kávét.

- Ön Jadwiga Rodzinska, igaz? - kezdte a rendőrtiszt. - Milyen ügyben jött?

- Egy hulla. Egy megölt férfi fekszik a pincémben.

Szörnyű. Egész éjjel le sem hunytam a szemem. Nem tudtam, mit tegyek. Végül is idejöttem.

- Nagyon jól tette - mondta az őrnagy, bár egyelőre semmit sem értett -, én vezetem a nyomozást a bankrablás ügyében. Lenn azt mondta, hogy ebben az ügyben jött. Köze van a hullának a bankrabláshoz?

- Igen. Ő volt az egyik támadó.Meghozták a kávét. Az őrnagy az egyik poharat a vendég

elé helyezte. A cukrot is odatolta.- Tessék, igyék. Ez majd megnyugtatja. Aztán majd

elmondja az egész történetet. Az elejétől.Az asszony megfogadta a jó tanácsot. Bár a kávé tűzforró

volt, mohón kortyolta. Letette a poharat. A retiküljéből zsebkendőt húzott elő, és megtörölte a száját. Még lopva a tükrébe is belepillantott. A legbiztosabb jele annak, hogy kezdte visszanyerni egyensúlyát.

- Akkor hát tessék, mondjon el mindent nyugodtan.- A nevem Jadwiga Rodzinska. Ez a leánykori nevem. A

válásom után vettem fel újra. Három évig voltam a felesége Kazimierz Strzelczyknek. Hat éve váltunk el.

- Értem - bólintott Kaczanowski. - Ezért nem tudtam először, hogy milyen kapcsolatban állhat jövetele a bankrablással. Tessék folytatni.

- Ahogyan az már lenni szokott, haraggal váltunk el, tele keserűséggel egymás iránt. A lakást, amelyben laktunk, a szüleimtől kaptam, ők maguk falura költöztek, ahol saját kertes házuk van, és nekem átengedték a teljesen bebútorozott, kétszobás lakást. Ennek ellenére a volt férjem, kiköltözésekor, követelte a bútorok felét és egy jelentős összeget, ötvenezer zlotyt kért. Ennyit tett ki ugyanis a belépő a szövetkezeti lakásba. Kazik garzonlakást kapott. A szüleim siettek segítségemre, a többit kölcsönkértem, s így valahogy megszabadultam Strzelczyktől. De azért nem teljesen. Azt követelte, hogy adjam át neki a pincét, mert egyelőre nem tudja hol elhelyezni a bútorokat, amelyeket meg kellett vele osztanom. Mindmáig nem kaptam vissza a pincémet, de a bútorokat sem szállította el onnan. Amikor lehordták a pincébe, csak rendetlenül ledobálták, erővel bepréselték. Most már minden értéktelen ócskasággá, összetöredezett limlommá vált. Számára egyáltalán nem volt fontos ez a bútor, csak bosszantani akart.

A rendőrtiszt figyelmesen hallgatott. Az egész beszélgetést felvette az íróasztal fiókjában elhelyezett magnetofonra, amiről természetesen Rodzinskának fogalma

sem volt. Nem tudta, hogy a magnetofontekercs nyomban elindult, amikor bemutatkozott, mint Strzelczyk felesége.

- Idővel aztán enyhült a harag, és találkozgattunk az ismerősöknél, mint régi barátok. Tudom, hogy Kazik használta a pincét. Hol hozott, hol vitt valamit. Az elején eléggé gyakran jövögetett, de az utóbbi időben alig. Ha ott járt, hozzám is mindig felugrott.

- Talán vissza akarta állítani a házasságot?- Nem. Jól tudta, hogy ez lehetetlenség. Különben,

meggyőződhetett róla, hogy hosszabb ideig egyetlen nő sem bírná ki vele.

- Ugyan miért?- Ismeri a mondást: „halálra simogatni a macskát”? Nos,

ilyen simogatós fajta volt a férjem. Látszatra nagyon törődött velem, de mégis azt kellett tennem, ami neki tetszett, és nem azt, amihez nekem lett volna kedvem. Még teát is csak akkor ihattam, ha készített nekem, vagy megengedte, hogy csináljak magamnak. Hosszú távon az ilyen életstílus kibírhatatlan, természetes, hogy válással végződik, vagy azzal, hogy bevonulok valamelyik ideggyógyintézetbe. Én a válás mellett döntöttem.

- Amikor egybekeltek, Strzelczyk a Személygépkocsi gyárban dolgozott?

- Nem, akkor már a benzinkútnál. Később pedig az Omulewska utcai műhelyben.

- Azt nem tudja, milyen dolgokat tárolt a pincében?- Egyszer véletlenül láttam, hogy autómotort vagy

annak egy részét cipeltek oda. Nem értek hozzá, és nem tudom, mi volt az, de ketten segítettek neki, tehát jó nehéz lehetett. Egy alkalommal meg valamilyen csomagokat szállítottak oda teherautón…

- És később már nem látott ilyesmit?- Inkább azt mondanám, hogy ritkábban.- Mikor látta utoljára Strzelczyket?- A támadás napján. Moziban voltam. Mellettünk a

„Poloniá”-ban. Az előadásnak körülbelül negyed tízkor lett vége. Mentem hazafelé, a házunk előtt nagy, fekete autó állt. Most már tudom, hogy Volga volt. A kapualjból Kazik jött éppen kifelé.

- Beszélgettek?- Igen. Azt mondta, hogy azért ugrott el hozzám, mert

szüksége van a válásunkról szóló bírósági végzésre. A saját példányát valahol elvesztette, és az enyémet akarta kölcsönkérni, hogy közjegyzői másolatot készíttessen róla.

Megkérdeztem, hogy nősülni akar-e. Cáfolta. Javasoltam, hogy jöjjön föl velem, és megkeresem neki az okmányt. Időhiányra hivatkozott, és ajánlatomat visszautasította, mondván, a keresgélés is eltarthat jó ideig. Abban állapodtunk meg, hogy néhány nap múlva felkeres.

- Honnan tudja, hogy Volgával érkezett?- A banditák vezére mondta ezt nekem.- Kicsoda?- A banditák vezére. Hiszen - Rodzinskát elfogta az

indulat - az elejétől mesélem, ahogyan kérte, de az őrnagy úr folyton félbeszakít.

- Bocsánat, hallgatok.- Kazik haláláról az újságokból értesültem. Felhívtam a

bátyját. Megmondta, mikor lesz a temetés. Ott voltam. Később az esti újság egyik számában olvastam, hogy Strzelczyk részt vett a bankrablásban. Mondhatom, nem is lepődtem meg különösebben. Ez megfelelt az életfelfogásának. Mindig arról álmodozott, hogy hatalom legyen a kezében. Azt vallotta, hogy manapság csak sok pénz adhat az embernek hatalmat… Rágyújthatok? - szakította meg monológját az asszony.

- Ez csak természetes. Parancsoljon - Kaczanowski az asszony elé tolta a cigarettásdobozt, és tüzet adott.

Rodzinska mélyen leszívta a füstöt, és folytatta ott, ahol abbahagyta.

- Tegnap este, amikor magamban üldögéltem otthon, megszólalt a csengő. Kinyitottam az ajtót. Egy férfi állt a küszöbön. Elegáns, középtermetű, sötét szemüvegben. Az arca napbarnított, mintha, éppen akkor tért volna vissza Bulgáriából vagy Jugoszláviából. Beszélni akart velem. Bementünk a szobába. Elmondta, hogy ő a bandavezér, ők hajtották végre a bankrablást. Kaziknak ebben a támadásban másodrendű szerepe volt, a pénzt szállította el Lowiczból. Ez a férfi azt is elmondta, hogy tudja, hol van elrejtve a pénz. Az én segítségemmel meg lehet szerezni. Szolgálatomért egymillió zlotyt ajánlott. Vagyis a Kaziknak járó részt. Megfenyegettem, hogy feljelentem őt a rendőrségen. Jót nevetett, és közölte, hogy két kollégája az ajtóm előtt várakozik a lépcsőházban. Szükség esetén elintéznek, és a pénzt így is, úgy is megkaparintják.

- Érdekes… - mormogta a rendőrtiszt.- Hogy időt nyerjek, látogatómat kávéval és konyakkal

kínáltam. Arra az elhatározásra jutottam, hogy ha életben akarok maradni, el kell fogadnom javaslatát. Színleg el is fogadtam, és elhatároztam, hogy másnap, amikor már

szabadon mozoghatok, értesítem a rendőrséget, és átadom a rablott ezreseket.

Janusz Kaczanowski elmosolyodott. A nő elbeszélése valóban érdekes volt, és sok új, lényeges részlettel egészítette ki az üggyel kapcsolatos eddigi ismeretéit. Az az állítása azonban, hogy csak kényszer hatása alatt hajlott a millió elfogadására, és hogy másnap leadta volna a rendőrségen, természetesen a mesék világába tartozott. Az asszony bizonykodásainak egy pillanatig sem hitt az őrnagy.

- Esküszöm, őrnagy úr, hogy így cselekedtem volna - az asszony észrevette a rendőrtiszt ironikus mosolyát, amin megütközött.

- Elhiszem minden szavát, asszonyom! Tessék csak folytatni.

- Ez a férfi hol halállal fenyegetve, hol meg pénzt ígérgetve utasított, hogy öltözzem fel, és menjek le vele a pincébe, ahol Kazik, úgymond, elrejtette a bőröndöt a négymillió zlotyval. A lépcsőházban és a földszinten senkivel sem találkoztunk. Már este kilenc után lehetett. Jobb kezét a zsebében tartotta, s azt állította, hogy revolver van nála.

- A másik két férfit nem látta?- Nem is néztem körül. Félelmemben szinte

megbénultam. Próbálja beleképzelni magát az én helyzetembe. Csak mentem, és szót fogadtam a terrorista gengszternek. Ilyen helyzetben hogyan láthattam volna bármit is? A fegyver akár véletlenségből is elsülhetett volna.

- Csak tessék tovább mesélni.- A bandita felhívta a liftet, kinyitotta és betessékelt.

Lementünk. Elsőnek szállt ki, talán azért, hogy körülnézzen, nem fenyegeti-e valamilyen veszély, mert csak néhány másodperc elmúltával adott jelt, hogy én is kiszállhatok. Előtte kellett mennem. Leértünk az alagsorba. Ott meg kellett mutatnom a lakásomhoz tartozó pincét.

- Azt nem említette, honnan tudta, hogy ezzel a pincével Strzelczyk rendelkezett? Amikor a bőrönd megtalálásáért, illetve az ön által nyújtandó segítségért egymillió zlotyt ígért, akkor nem fenyegetődzött revolverrel, sőt érdekes dolgokat mesélt, igaz?

- Három konyak után megoldódott a nyelve. Elmesélte, hogy segített Kaziknak a bútort lehordani a pincébe. Azzal is eldicsekedett, hogy milyen kitűnőén megszervezte a támadást, és hogy az akció idején mennyire megőrizte hidegvérét. Ha ő nincs, még el sem tudtak volna menekülni, mert Kazik idegességében nem tudta elindítani az autót.

- Strzelczyk haláláról is beszélt?- Igen. Mondta, hogy tragikus baleset következménye

volt. Kazik a mart szélére lépett, hogy megnézze, mennyit áradt a Visztula. A föld a lába alatt leszakadt. A bandita azonnal lerohant hozzá, hogy segítsen, de Kazik a helyszínen meghalt.

- És mit csináltak a Bielany Parkerdőben?- Tanakodtak. Elhatározták, hogy az egész összeget

Kaziknál hagyják megőrzésre, mert egyelőre féltek hozzányúlni. Bíztak Kazikban, hogy nem csapja be őket.

- Mi történt az alagsorban?- Amikor odaértünk a pincém ajtaja elé, a bandita egy

vasdarabot húzott elő a zsebéből. Rémületemben arra sem figyeltem, hogy mi volt az. Biztosan valamilyen szerszám, hogy kinyissa a lakatot, mert azzal hencegett, hogy egy perc sem telik bele, az ajtó kitárul. Elemlámpa is volt nála. Be-világított a pincébe. A lécajtó résein jól lehetett látni… - az asszony abbahagyta elbeszélését, és ismét falfehér lett.

- Kérem, ne idegeskedjék - nyugtatgatta a rendőrtiszt -, most már nincs oka.

- De hát ez szörnyű volt! A halálom órájáig sem felejtem el a látványt. Az asztal lapján egy férfi feküdt, borzasztó sebbel a hátán.

- Hogyhogy az asztalon? Van ott valamilyen asztal?- A volt férjemnek kényszerből átadott bútorok vannak

ott. Bedobták az asztalt, lapjával a földre. Nagyon szép, mahagóni asztal. Égnek meredező négy lábbal, néhány fiókkal. Igazi antik darab. Most már semmi értéke sem lehet, annyi éven át ott penészedett a pincében…

- És az a férfi? - az őrnagyot jobban érdekelte az áldozat, mint Rodzinska siránkozása a bútor miatt.

- Ott fekszik, szélesen szétvetett karokkal. A feje lelóg az asztalról. Rettenetes látvány. Magam is csodálom, hogy nem haltam szörnyet ijedtemben.

- És mi történt ezután?- Reszkettem, mint a nyárfalevél. Kiáltozni akartam, de

a bandita hozzám ugrott, és kezét a számra tapasztotta. Elővette a revolverét, és kiadta a parancsot: „Ha kedves az életed, mars, fel az emeletre, egy szót se merj szólni senkinek arról, amit itt láttál és hallottál. Megértetted?” Álltam bénán. Csak szavaira: „Menj már!”, tértem magamhoz. Menekültem. Annyira megrémültem, hogy nem a lifthez, hanem egyenest a hatodik emeletre rohantam. Fel a lépcsőn. Szüntelenül azt éreztem, hogy üldöz.

- És mit csinált a bandita?- Nem tudom, ott hagytam őt a pincében. Bezárkóztam

a lakásba. Magam sem tudom, hogyan értem meg a reggelt. Alig vártam, hogy nyolc óra legyen. Eljöttem ide a kapitányságra, és kértem, hogy vezessenek ahhoz, aki a bankrablás ügyében a vizsgálatot folytatja.

- Rendőrségi nyomozást - igazította helyre az őrnagy. - A vizsgálat az ügyész feladata. Köszönöm a vallomását. Máris indulunk a Wilcza utcába. Lesz szíves megmutatni nekünk a pincéjét.

- A világ minden kincséért sem megyek le. Hiszen ott fekszik az az ember.

- Megnyugtatom önt, hogy a halottak nem veszélyesek. Az élők sokkal rosszabbak - a tiszt a telefonkagyló után nyúlt. Kiadta az utasítást, hogy a nyomozócsoport álljon készenlétben, azonnal indul a Wilcza utcába, és a másik Warszawa is legyen útra kész. - Indulunk - fordult Jadwiga Rodzinskához az őrnagy.

Ellenkezés és a rendőrtiszt hosszas rábeszélése után a pincetulajdonos beleegyezett, hogy lemegy az alagsorba. Egy darabon elment a folyosón, majd megállt.

- Tovább nem megyek - jelentette ki. - A legközelebbi ajtó balra az én pincém ajtaja.

Az egyik rendőr a lámpája csóváját befelé irányította.- Itt fekszik a pasas - közölte.- Semmihez hozzá nem nyúlni. Sem az ajtó hoz, sem a

lakathoz. Hátha találunk rajtuk ujjlenyomatokat.A daktiloszkópus technikus ellenőrizte.- Sehol semmi - jelentette. - A lakat tükörfényesre van

törölve. Dörzsölt vagány járt előttünk.Az őrnagy drótszálra fűzött két kulcsot vett elő a

zsebéből. Átadta a nyomozónak.- Próbálja csak. Hátha passzolnak.Az első nyitotta a lakatot. A pincében csakugyan

Kazimierz Strzelczyk holmija volt. Rodzinska elbeszélésének ez a része megfelelt az igazságnak.

A nyomozócsoport hozzálátott a rutinmunkához. Fényképfelvételeket készítettek, az orvos megtekintette az áldozatot. A hátába kapott egy golyót, a bal lapockája alá. A lövedék alighanem a szívet is érte. A halál azonnal beállt. Az eset legalább harminchat órával ezelőtt történt.

- Itt valami nehezet húztak a földön. Ezek alól a deszkák alól cibálták ki - mutatta az egyik rendőr az őrnagynak a vonszolás nyomát.

Megvizsgálták a halott férfi zsebeit. Az egyikben tárcát találtak, s benne három darab százzlotys bankjegyet, két húszzlotyst, néhány villamos- és autóbuszjegyet és egy személyi igazolványt Andrzej Doberski névre. Ezen kívül az elhunyt zsebeiben különböző apróságokat: zsebkendőt, gyufát, két csomag cigarettát stb. A tárgyakat belehelyezték egy nagy, barna borítékba.

Az orvos a hátára fordította a holttestet. Az őrnagy odament a falnak támaszkodó asszonyhoz.

- Sajnos - fordult Rodzinskához -, meg kell tekintenie a megölt személyt. Ismeri? Egyetlen pillantás…

- Nem, nem! - tiltakozott.A rendőrtiszt gyengéden, de azért határozottan megfogta

a nő karját. Néhány lépést tettek. Az egyik rendőr belevilágított az elhunyt arcába. Rodzinska egy pillantást vetett a meggyilkoltra.

- Nem - szólt teljes határozottsággal. - Nem ismerem őt. Sosem láttam.

- Kalisiak - fordult az őrnagy az egyik beosztottjához -, kísérje fel a hölgyet a lakásba, és ott várjon rám. Én is megyek mindjárt.

Kivitték a hullát. A rendőrség hozzálátott a pince tüzetes átkutatásához. A régi bútorokon kívül mindössze két darab Warszawa gépkocsiba való gyújtógyertyát és valamilyen rozsdásodó elektrotechnikai berendezést találtak. Mire szolgálhatott ez? Sem az őrnagy, sem a rendőrök nem tudták. Mindenesetre nem autó motorrész volt. Már régtől a pincében feküdhetett. Valami nehezet dobtak rá, és drótgubanccá, összevissza horpadt pléh- darabokká változott. Üggyel-bajjal még fel lehetett ismerni egy számlapot és az eltört mutatót.

- Villanyóra lehetett? - találgatta az egyik nyomozó.- Magunkkal visszük - döntött Kaczanowski. - Törjék a

fejüket egy kicsit a Kriminalisztikai Intézet szakemberei is. A többi holmi maradhat. Megnézték, az asztal fiókjaiban nincs semmi?

- Megnéztem. Üresek.A pinceajtóra visszatették az eredeti lakatot, és

lepecsételték.- Érdekes - tűnődött az őrnagy. - Sem Strzelczyknél,

sem Doberskinál nem találtunk semmiféle kulcsot. Még azt sem, amelynek segítségével be kellett jutnia a pincébe. A gyilkos kiürítette áldozata zsebeit. Számára a pénz és a személyi igazolvány nem volt fontos, de a kulcsok nagy értéket képviselhettek szemében. Különben azokat nem vette

volna magához. Nyugodtan bezárhatta volna a pincét a megölt férfinál talált kulccsal, s kívülről bedobhatta volna a fülkébe. Vagy akár be sem kellett volna zárnia. A körülmény, hogy a gyilkos nem nyúlt áldozata személyijéhez, arra mutat, hogy nem akart titkot csinálni e bűncselekményből, és a személyazonosság megállapításával terhelni a rendőrséget.

Míg a rendőrök csoportja visszatért a Mostowski-palotába, Janusz Kaczanowski lifttel felment a hatodik emeletre, becsöngetett a lakás ajtaján, amelyen a „Jadwiga Rodzinska” névtáblát olvasta. Amikor az asszony ajtót nyitott, két kávéscsészét pillantott meg az asztalon. Kalisiak rendőr ült az asztalnál. Azonnal felpattant, s jelentette, hogy a „felügyelete alatt álló helyiségben minden rendben van”.

- Nagyszerű - mosolygott a rendőrtiszt. - Igya ki a kávéját, és távozhat. Én még elbeszélgetek Rodzinska asszonnyal. Ne várjon rám a gépkocsi. Villamossal megyek vissza.

A saját lakásában a ház asszonya már sokkal biztonságosabban érezte magát. Még kacérkodni is megpróbált a rendőrtiszttel. Megmutatta neki az egész lakást, s közben részletesen elmondta, melyik fotelban ült a bandita, melyikben ő, melyik fogasra akasztotta felöltőjét a vendég. Látogatója külleméről viszont csak annyit tudott, hogy arca erősen napbarnított, a haja sötét volt, és kis bajuszt viselt.

- És a szeme?- Sárgásbarna. Sötét szemüveg volt rajta, de egy

pillanatra levette, s akkor láttam.A középtermet említésén kívül ez volt az egyetlen

értékes információ. A szemet nem lehet befesteni, de ragasztani sem lehet, mint például a bajuszt. Ami pedig a napbarnított arcot illeti, az őrnagy egy percig sem kételkedett abban, hogy közönséges színházi smink volt a varázsszer.

- Kéznél vannak azok a poharak vagy csészék, amelyekből tegnap itták a kávét?

- Ezek azok - Rodzinska rámutatott az asztalra.- De előbb elmosogatta?- Természetesen - méltatlankodott Rodzinska. -

Használt edényben másnak nem ad kávét az ember. Ez nem szokásom.

- A pálinkáspoharat is elmosta?- Persze. A piszkos edényt azonnal elmosom.- A konyakosüveg megvan?- Már üres volt, és ledobtam az aknába.Ezzel szerte is foszlott Kaczanowski minden reménye,

hogy a bűnöző után ujjlenyomatot talál.- Miket mesélt még a vendége? Próbáljon pontosan

visszaemlékezni.- Elmondta, hogy jól meg vannak szervezve. A csoport

minden tagja szót fogad neki, és határtalan bizalommal viseltetik iránta. Az egész akciót ő szervezte. Általában nagyon dicsérte magát.

- Talán azt is említette, hogy együtt dolgozott Strzelczykkel?

- Nem. Erről nem beszélt. Csak azt mondta, hogy annak idején segített neki költözködni. A hurcolkodásnál én nem voltam jelen. Teljes biztonsággal állíthatom, hogy ezt a férfit azelőtt sosem láttam.

Az őrnagy, miután megértette, hogy a további beszélgetés semmi újjal sem kecsegtet, felkelt a fotelból, és távozni készült. Az asszony, sírással küszködött.

- Ne hagyjanak magamra! Félek! A bandita azzal fenyegetett, hogy megöl, ha valakinek szólni merészelek. Képes visszajönni. Belehalok a rémületbe. Különösen éjszaka. Nagyon szépen kérem - a fiatal nő könyörögve kulcsolta össze két kezét.

- Nem kell félnie - csillapította őt Kaczanowski, színlelve, hogy nem érti a célzást. Tisztában volt vele, hogy Jadwiga nem annyira a fenyegetéstől félt, amelyben egyébként sem nagyon hitt, hanem inkább a letartóztatástól. Ez magyarázza az elérzékenyült hangot, az állítólagos félelmet és az éjszakai oltalom kérését.

Rodzinska nem volt csúnya, és a rendőrtiszt sem volt fából. Talán Janusz Kaczanowski élt is volna a kedvező alkalommal, amely váratlanul az ölébe hullott, ha nem gyanakodott volna, hogy az asszony együttműködik a banditákkal. Nem lehetett tudni, szavai mennyire igazak, és mennyire hamisak. Előadásában volt hazugság bőven, az biztos. Talán több mint igazság. De most már hogyan ellenőrizhetné feltevését?

- Úgy félek - indult új támadásba az asszony, hogy szánalmat ébresszen maga iránt a rendőrtisztben.

- Megértem, hogy ilyen szörnyű élmények után az idegei felmondták a szolgálatot. Talán helyes volna, ha néhány napra lelátogatna a szüleihez, vagy a barátainál húzná meg magát.

- Itt nincs senkim. Szüleim falun laknak, s méghozzá más vajdaságban.

- Hívja el magához éjszakára valamelyik barátnőjét.

- Nem hiszem, hogy a házban történtek után bárki is teljesítené kérésemet. Ők is félnének, éppen úgy, mint én.

- Biztosan akad köztük egy bátor is.- Kétlem.- Szeretnék segíteni. Ha igazán nem találna senkit, aki

szívességből eljönne, kérem, este hívja fel ezt a számot - az őrnagy egy kitépett noteszlapra írta a telefonszámot, és letette az asztalra. - Ott már tudni fognak az ügyről, és azonnal eljön tőlünk az egyik munkatársnőm, akire rábízhatja magát, és nyugodtan alhat. Különben lesz nála fegyver.

- Szívből köszönöm önnek - mondta Rodzinska, de olyan hangszínnel, amely teljesen ellenkezett az elhangzott szavak tartalmával. - Egészen biztos, hogy igénybe veszem a szívességét.

Az őrnagy úgy tervezte, hogy még elmegy Andrzej Doberski lakására, és házkutatást tart. Adam Niemiroch ezredes azonban másként döntött: Madej főhadnagy tart házkutatást, Kaczanowski őrnagy pedig beszámol felettesének a nap folyamán történtekről.

- Az a házkutatás nem olyan lényeges - állapította meg Niemiroch, amikor Kaczanowski jelentkezett a dolgozószobájában. - A pénz úgy sincs ott. Ha Doberski birtokában lett volna az összeg, akkor nem leli vesztét más pincéjében. Különben Madej nem rossz szakember. Nélküled is elboldogul, Januszek.

Az őrnagy részletes jelentést tett a Wilcza utcai látogatásról. Nem hagyta ki Strzelczyk volt feleségének egyértelmű javaslatát sem.

- Mindig sikereid voltak a nőknél - nevette el magát az ezredes. - És mit mesélt magáról, a volt férjéről és a látogatójáról?

Válasz helyett Kaczanowski bekapcsolta a magával hozott magnetofont. Niemiroch figyelmesen végighallgatta a fiatalasszony elbeszélését.

- A legszívesebben lefognám őt - jegyezte meg az őrnagy. - Az a gyanúm, hogy hazudik, mintha könyvből olvasná.

- Valami igazság lehet e szavakban. Különben közvetve igazolja ezt a meggyilkolt férfi is a pincében.

- Valószínűleg nem töprengett túl sokat azon, hogy meglátogassa-e a pincét, és máris milliomosnak képzelte magát. Ha nincs ez a hulla, sosem találkozunk vele a Mostowski-palotában. Bármiben lefogadom. Éppen ezért nem tudom, nem kellene-e letartóztatnunk őt.

- Jó, hogy nem szántad rá magad erre a lépésre. Az ügyész aligha hagyta volna jóvá. Tulajdonképpen nincs is bizonyítékunk arra, hogy a nő hazudnék. Mert az még nem bizonyíték, hogy veled akarta tölteni az éjszakát.

- Ez a személyes varázsomnak tulajdonítható.- Ne áltasd magad, Januszek. Ő is jól tudta, hogy

kedved lett volna lekapcsolni őt.- Kíváncsi vagyok, telefonál-e, hogy küldjük ki hozzá

valamelyik női beosztottunkat.- Fogadhatunk. - Az ezredes szeretett fogadni. Egy

csomag Carmenbe?- Szívesen veszek neked fogadás nélkül. Úgyis te

nyernél.- Egy biztos - folytatta Niemiroch a komoly

tanácskozást. - A banda nem tudja, hol lapul a pénz, most harcol érte, és az eszközökben nem válogat. Az elején négyen voltak. Kettő már a mienk.

- Iiigen, a sírásóké - igazította helyre Kaczanowski.- Kettő még megvan. Doberskit ezek egyike tette el láb

alól. Itt most már szó sem lehet balesetről, amilyennek állítólag Strzelczyk is áldozatául esett. Nem hiszek a mesében, hogy a Visztula szépségében gyönyörködve zuhant a mélybe.

- Én sem. Nehéz hitelt adni a szavaknak, hogy a három életben maradt cinkos megkérte őt a pénz elrejtésére.

- Kettő még megvan - ismételte az ezredes. - Most majd ők ugornak össze. Annál is inkább, mert a pénz egyikük birtokában van, és a másik ezt tudja. A pénzes helyzete nem irigylendő. A bankrablást gyilkossággal is tetézte. Legalább huszonöt év vagy golyó.

- A másik viszont zsarolhatja őt, és arra kényszerítheti, hogy ossza meg vele a zsákmányt. Feltételezem, hogy a másik az a pasas, aki tegnap Rodzinskánál járt.

- A zsarolás nem könnyű mesterség. A másiknak is kinéz legkevesebb tíz esztendőcske.

- Voltaképpen, ezredes elvtárs - ha szolgálati ügyekre tért vissza Kaczanowski, még barátjával szemben is mindig megtartotta a tisztes távolságot, amely az alárendeltet a főnöktől elválasztja -, arra semmiféle bizonyítékunk sincs, hogy a pincében talált férfi bandatag volt. Olyasvalaki is lehe-tett, aki megszimatolt valamit, és a saját szakállára kezdett el kutatni. Rodzinska azt vallotta, hogy Strzelczyk gyakran tárolt gépkocsialkatrészeket a pincében. Mondjuk, az Omulewska utcai munkahelyéről származó holmikat. Vagy egyszerűen üzletelt a piacról eltűnt alkatrészekkel. Mindenesetre, nem

egymagában járogatott a Wilcza utcai pincébe. Talán valaki, aki ismerte a helyet, Strzelczyk halálát követően szaglászott a kincset érő hiánycikkek után a fülkében, s közben fogalma sem volt a milliókról a bőröndben.

- Aki Doberskival végzett, nem autóalkatrészekért ment a pincébe.

- Ettől függetlenül - Kaczanowski tisztában volt a rábízott feladat súlyával -, a nyomozásban még mindig nem találtunk egyetlen olyan pontot sem, amelybe belekapaszkodhatnánk, amelynek segítségével eljuthatnánk a banda többi tagjához, és megtalálhatnánk a pénzt.

- Az az érzésem - jegyezte meg az ezredes -, hogy a legközelebbi bandatagot ugyanolyan állapotban kapjuk meg, mint az első kettőt.

- Élve szeretném őket megkapni.- Elhiszem, Januszek. Mit tervezel?- Holnap kora reggeltől embereim körülszimatolnak

Doberski munkahelyén és a házban, amelyben lakott. Elbeszélgetnek a Wilcza utcai bérház lakóival is. Abban bízom, hogy valaki valahol csak észrevett valamit.

- Hol dolgozott Doberski?- Varsó Grochów negyedében, egy orvosi műszereket

készítő kisipari szövetkezetben. Okleveles közgazdász volt. Főkönyvelőként alkalmazták.

- Tehát ketten, Strzelczyk és Doberski, különböző társadalmi környezetből származtak, és látszatra semmi sem kötötte őket egymáshoz. Attól tartok, hogy a másik két bűntárs is hasonló elvek szerint került a bandába. A környezet felderítése tehát nem sokkal viszi előbbre a dolgunkat.

- Lehet, hogy így van, de én semmit sem hanya-golhatok el.

- Tökéletesen megértelek, Januszek. Én magam is így tennék. El kell ismernem, hogy igazán ügybuzgó vagy. Doberski adatait gyorsan begyűjtötted.

- Mi hasznom van belőle? Jobban örülnék, ha a másik kettőről volnának adataim.

- Megszerzed.- Remélem.Madej főhadnagy jelentkezett. A házkutatás eredménnyel

járt. A megölt ember lakásában, egy ravaszul kiképzett rejtekhelyen, pisztolyt találtak. Egy régi, háború előtti, „FN” márkájút. A tárból két lövedék hiányzott.

- A fegyvert, kérem, azonnal küldjék át a Kriminalisztikai Intézetbe - rendelkezett az őrnagy.

- Hasonlítsák össze a lowiczi bankban talált löve-dékekkel és hüvelyekkel.

- Ez csak formalitás - mosolygott Niemiroch. - Lefogadom, hogy megegyeznek. Doberski a lowiczi lövész. Fogadok egy csomag kávéba.

- Te, Adas, hamar szeretnél meggazdagodni. Mint a lowicziak. Jó lesz vigyáznod.

- Mára elég - vetett véget a beszélgetésnek az ezredes. - Meglátjuk, mit hoz a holnap.

Kaczanowski őrnagy a munkából egyenesen hazament. El akart szakadni a nyomasztó szolgálati ügyektől, s ezért a könyvespolcról leemelt egy nemrég megjelent krimit. Nagyon szerette ezt a műfajt. Szórakoztatta, hogy a krimi szerzők olyan elképzelhetetlenül bonyolult históriákat képesek kitalálni. Teljesen átadta magát az olvasás örömének. Amikor a legizgalmasabb résznél tartott, megszólalt a telefon.

- Őrnagy elvtárs - jelentkezett a Rendőr-főkapitányság ügyeletes tisztje -, ebben a pillanatában kaptam a jelentést, hogy este kilenckor, lakásának ajtaja előtt, a lépcsőházban, Jadwiga Rodzinskát megölték.

IX. fejezetÖtödik bandatag?

Amikor Janusz Kaczanowski a megszokott időben jelentkezett felettese, Niemiroch ezredes dolgozószobájában, a főnök e szavakkal fogadta:

- Rossz színben vagy, Januszek. Valami bajod van?- Nem. Csak sokáig dolgoztam az éjjel. Aztán meg nem

tudtam elaludni. Egy kissé fáj a fejem. Felidegesített ez az eset.

- Mi történt Jadwiga Rodzinskával?- A gyilkosságról szóló hír vétele után azonnal

utánajártam a dolognak. Nem hívta fel a kapitányságot, és nem kért védelmet. Este a szomszédok hallottak valamilyen neszezést a lépcsőházban. Amikor ajtót nyitottak, a lépcsőházban sötét volt, és a felvonó előtt egy alak feküdt. Jadwiga Rodzinska. Hátulról ütötték le, valamilyen kemény tárggyal. A szomszédok azt állítják, hogy a lift éppen lefelé ment. Feltételezem, hogy a tettes a lépcsőházban kicsavarta a villanyégőt, és a liftajtó mellett várakozott áldozatára. Amikor az asszony kilépett a liftből, a lesben álló gonosztevő hátulról leütötte, majd beszállt az üres felvonóba. Nyugodtan

leereszkedett, senki nem tartóztatta fel, kisétált az utcára. Késő éjszakáig hallgattuk ki a ház lakóit. Sorban, mind egymás után. Senki sem vett észre semmit. Csupán egyetlen fiú emlékezett, hogy amikor két nappal korábban az egyik iskolatársától jött haza, már jócskán este nyolc után lehetett, találkozott a kapuban egy férfival, aki nehéz bőröndöt cipelt. A fiúnak úgy tűnt fel, hogy a férfi az alagsor felől jött. A fiatal tanú nem figyelte meg különösebben a bőröndöt cipelő férfit, s így semmiféle személyleírást nem tudott adni róla. Rodzinska mellett, a földön heverő retikülben, használt mozijegyet találtunk. A moziból jöhetett.

- Furcsa módon mindkét halál időpontja megegyezik. Rodzinskáé is és Andrzej Doberskié is. A bőröndös férfit, amint mondod, abban az időpontban látták, amikor, az orvos véleménye szerint, Doberskit is meggyilkolták.

- Igen, de ez egyáltalán nem magyarázza meg Rodzinska halálának okát. Restellem - állapította meg az őrnagy -, de ha komolyan vettem volna az asszony rettegését, talán nem ölik meg. Mégis el kellett volna mennem hozzá. Vagy beleegyezése nélkül is hozzá kellett volna irányítanom Janeczkát. Halála miatt egy kissé bűnösnek érzem magam.

- Tévedsz. Ha Rodzinska a lakásában halt volna meg, lelkiismeret-furdalásodnak talán lenne valami alapja. De a lépcsőházban gyilkolták meg. És ha a lakásában vagy, akkor sem tudod megelőzni a bűncselekményt, és elfogni a menekülő tettest. A gyilkosság megerősít abban a meggyőződésemben, hogy az asszony hamis vallomást tett. A férfi, aki annak idején meglátogatta őt, és állítólag halállal fenyegette, ha szólni merészel a rendőrségnek, máshogyan viselkedett, mint azt Strzelczyk volt felesége elmondta. A nő vele együtt kereste a kincset. Valaki azonban megelőzte őket.

- Doberski gyilkosa?- Véleményem szerint, igen. Ezen kívül még azt is

hozzátehetem, hogy Rodzinska egyáltalán nem félt Doberski gyilkosától. A támadó a pénzt elvitte, s így Rodzinska keresztet vethetett a kincsre. Ezért is szaladt hozzánk. Inkább értesített bennünket a pincében talált holttestről, mintsem várjon, hogy valamelyik szomszéd megelőzze őt. Akkor nagyobb kellemetlenségeknek tette volna ki magát.

- Lehet, hogy az ezredesnek igaza van? - eszmélt hangosan Kaczanowski.

- Biztosan nem tévedek. Azt nem vonom kétségbe, hogy Rodzinska nagyon megrémült a pincében talált hullától: Ez érthető. De később, amikor a saját lakásában beszélgetett

veled, akkor már színészkedett. Mindenekelőtt a letartóztatástól rettegett. Szabadságáért kész lett volna az éjszakát is eltölteni egy bizonyos rendőrtiszttel.

- No de, kérlek szépen, Adas…- Jól van, jól van! De nézzük, hogy viselkedett a

továbbiakban a halálra rémült nő? Más az ő helyében kiszaladt volna a világból. Végtére is a szülei nem a holdon laknak. Két óra alatt el lehet jutni hozzájuk vonaton. Azt sem hiszem el, hogy ilyen helyzetben ne talált volna menedéket ismerőseinél vagy barátainál. És ha minden kötél szakad, elbarikádozza magát otthon, a házból ki nem lép, és ajtót sem nyit senkinek. Őnagysága viszont nyugodt lélekkel elment moziba, onnan pedig, mindenféle rettegés és elővigyázatosság nélkül, szépen hazasétált. Teljes biztonságban érezte magát. Azt a telefonszámot sem hívta, amelyet nála hagytál.

- Mindaz, ezredesem, amit elmondasz, valóban logikus. Csak egyetlen tény szól ellene, s ez felborítja az egész elméletet.

- Miféle tény?- Az, hogy Rodzinskát meggyilkolták. Most már sosem

tudjuk meg, vajon csakugyan félt-e, vagy csak színlelte a rémüldözést. Az is tény, hogy beszélt félelméről, védelmet kért, de nem kapott, és rá néhány órára meghalt. Ezt már nem lehet visszacsinálni.

- Rodzinska nem azért halt meg, mert rettegett.- Hanem miért?- Azért, mert Doberski gyilkosa tartott Rodzinskától.- És az ok?- Nem tudom. Az az érzésem, hogy amikor a

[szobádban vallomást tett ez az asszony, vagy tudatosan, vagy akaratlanul elhallgatott bizonyos tényeket, amelyeket ő nagyon is jól ismert. Doberski gyilkosa nem félt attól, hogy bűncselekménye kiderül. Ellenkezőleg, a körülmény, hogy nem vette magához a megölt ember személyijét, még nekünk szánt üdvözletnek is tekinthető. Később azonban a gyilkos arra a következtetésre jutott, hogy Strzelczyk volt felesége veszélyes lehet számára. Éppen ezért sürgősen eltette őt láb alól. A tény, hogy ekkora kockázatot vállalt, jobb alkalomra nem várt, sőt még csak meg sem kísérelt más lehetőséget teremteni, hanem azonnal megölte az asszonyt a lépcsőházban, arra utal, hogy a gyilkos rettenetesen félhetett tőle. Feltételezem, hogy Rodzinska jól ismerte a tettest, és sejthette, ki markolta fel a pénzt, és ki hagyott a pincéjében is

olyannyira kínos ajándékot.- A gyilkos a banda negyedik tagja. Ez világos. Kettő

meghalt. A harmadik Rodzinska segítségével akarta megkaparintani a pénzt, tehát nem ő lőtte le Doberskit. Azt is kétlem, hogy ő ölte volna meg Rodzinskát, hiszen az asszony nem ismerte őt, s így nem kellett félnie, hogy leleplezi. Marad hát a negyedik.

- Vagy az ötödik - jegyezte meg nyugodt hangon az ezredes.

- Miféle ötödik? Hiszen négyen voltak!- Annyit tudunk, hogy a lowiczi akcióban négyen vettek

részt. De ötödik is lehetett. Aki az egész vállalkozásnak-az irányítója volt. Rodzinska minden bizonnyal sokkal többet tudott volt férjéről, mint amennyit neked elmondott. Ki is talál-hatta, esetleg ismerhette is az „irányító agyat”, aki szintén tisztában volt az eshetőséggel, hogy Rodzinska bármely pillanatban leleplezheti őt. Úgy döntött, hogy nem törődik a veszéllyel, azonnal végez az asszonnyal.

Janusz Kaczanowskit meglepte felettesének okoskodása. Egy kissé elgondolkodott, majd válaszolt:

- Az ezredes elvtárs elmélete az „irányító agyról rendkívül érdekes. Teljesen ki nem zárható, de sajnos, ellene mond a nyomozás során már eddig is bizonyossá vált számos tény.

- Miféle számos tény? - Niemiroch nem nagyon szerette, ha valaki nem osztja nézetét.

- Mindenekelőtt a banda tagjai semmit sem tudtak az „agy” létezésérő.

- Ismerhették őt, de ez nem szükségszerű. Ez különben a konspiráció alfája.

- Helyes. Személyesen nem ismerték őt. Létezéséről azonban tudniuk kellett. A Rodzinskát meglátogató titokzatos vendég nemcsak úgy mondta magát a banda fejének. Jó, el lehet képzelni, hogy hazudott, de azt világosan megmondta, hogy a megszerzett zsákmányt négyfelé dobják. Kinek-kinek egy-egy millió. Ha csakugyan volna „agy”, a szerzett kincset öt felé osztanák, arról nem is szólva, hogy az „agy” esetleg nagyobb részt követelt volna magának.

- Túlzottan is készpénznek veszed Rodzinska vallomását.

- Hogy az asszonynak felajánlották Strzelczyk részét, valószínűleg megfelel az igazságnak - kötötte az ebet a karóhoz Kaczanowski. - Rodzinska ezt nem szophatta ki az ujjából. El is hallgathatta volna, vagy akár azt is mondhatta

volna, hogy semmit sem ígértek neki, és csak terror hatása alatt kényszerült lemenni a pincébe. Ha léteznék az „agy”, a banda tagjai félnének tőle. S közben mi van? Strzelczyk halála után ki-ki a saját szakállára kezd cselekedni. Pedig a vezérnek, függetlenül a Visztula-parti esettől, továbbra is a kormánykerék mellett kellene állnia.

- Talán Strzelczyk volt az egyetlen összekötő közte és az akció résztvevői között?

- Az „agy” akkor is tudna a bandatagok kilétéről, és megtalálná a módját, hogy feltétlen engedelmességet követeljen tőlük.

- Hogyan?- Egyszerűen. Feljelentéssel fenyegeti meg a

gonosztevőket. Akik viszont őt magát be nem köphetik, mert semmit sem tudnak róla.

- Hát, igen - az ezredes megértette, hogy gyönyörű elmélete, mint a kártyavár, összeomlik, de azért nem szívesen mondott le róla. - Egy kis igazság van abban, amit mondasz. Pokolian bonyolult ügy.

- Még többet is mondok. Ha csakugyan léteznék a feltételezett „agy”, akkor úgy szervezte volna meg a rablótámadást, hogy a pénz az ő birtokába kerüljön, és ne Strzelczyk legyen annak elrejtője.

- Lehet, hogy Strzelczyk va banque-ot játszott, és elhatározta, hogy átejti a másik hármat, de még az „agy”-at is, és az egész összeget magának kaparintja meg.

- Ez nem nagyon valószínű. Akkor az élete egy lyukas garast sem ért volna.

- Nem is él.- De az orvosszakértők azt állítják, hogy nem

gyilkosság áldozata. Baleset!- Nagyon fura baleset.- Nem tagadom. Nézeteltérés biztosan lehetett közöttük,

de tettlegességig nem fajulhatott a dolog.- Én pedig - kezdte az ezredes - minél tovább töröm a

fejem az ügyön; annál kevésbé hiszem, hogy Doberskit a két életben maradt bankrabló valamelyike ölte volna meg. A bankrablástól, még ha fegyver van is a kézben, eléggé hosszú az út a gyilkosságig. Főleg, ha jó barát likvidálásáról van szó. Hiszen ezeket a banditákat minden bizonnyal közelebbi szálak fűzték egymáshoz. Nem találomra, az utcáról begyűjtött emberek voltak ezek. Még arra is hajlandó vagyok, hogy így képzeljem el a dolgokat: mindegyik bandita, külön-külön, a saját szakállára kutat a pénz után. Ha megtalálja,

cinkostársaival nem osztozik. Nos, az egyik, Rodzinska pincéjében, a milliókat érő bőröndöt kihúzza egy halom deszka alól. Épp ekkor, ugyanebből a célból látogat el a pincébe a másik is. Miért húzta volna meg azonnal a ravaszt? Ott helyben, az alagsorban követelhette volna a zsákmány felét. Kétmillió sem kevés.

- A négy kétszer több.- Ez is igaz, de a büntető törvénykönyvben a gyilkosság

jóval ijesztőbb fejezetben köszönti az elkövetőt. A pénzt így is, úgy is meg kell osztania. Persze, nem a pincében talált hullával, hanem a rablótámadás harmadik résztvevőjével, akinek a gyilkos most már a kezében van, és azt is tudja róla, hogy a pénzt megtalálta.

- Miért? Talán elmegy a rendőrségre, és feljelenti magát?

- Ha nem kapja meg a részét, képes megtenni. Elismerem, hogy ilyesmire csakis végső kétségbeesésében kerülhet sor, de így csak néhány év börtön a kockázat. A bíróság figyelembe veszi az önként jelentkezést, a gyilkos leleplezését és a segítségnyújtást a pénz visszaszerzésében. Az ügy ilyetén alakulása az ügyészt is meglágyítaná, nem követelne súlyos ítéletet. Ily módon hősünk akasztófára juttatná a becstelen bűntársat, vagy legalábbis huszonöt év börtönhöz segítené. Világos, hogy a banditák szempontjából a legelőnyösebb az osztozkodás. Nem kell félteni őket, tudnak kalkulálni, tisztában vannak az esélyekkel és a kockázat fokával.

- Ezek után is ragaszkodsz, ezredes elvtárs, az „agy” létezéséhez?

- Egyre kevésbé. Megvallom, Januszek, akkora csorbát ütöttél okfejtésemen, hogy csaknem darabokra hullt. De azért lehet egy ötödik tag… Olyan, aki részt sem vett a támadásban, viszont, számunkra ismeretlen módon, sok értesülést szerzett a bandáról és arról, hogy Strzelczyk csakis egymaga tud a pénz rejtekhelyéről, amiről a balhé többi tagjának fogalma sincs. Ez az „ötödik”, egyelőre így nevezem, elhatározta, hogy bekapcsolódik a kincskeresésbe. Függetlenül mindentől és mindenkitől. Semmi sem köti őt a banda tagjaihoz. Még az is meglehet, hogy nem is ismeri őket. De az egészre tör. Azt tudta, hogy Strzelczyknek a Wilcza utcában pincéje volt, s ezért ott keresi a nagy értékű bőröndöt. Megérkezik, és látja, hogy a deszkahalmaz alól valaki éppen cibálja kifelé a négymillió zlotyt. Mi sem természetesebb ilyenkor, mint elővenni a zsebből a pisztolyt,

és beleereszteni egy golyót az ajtónak háttal álló emberbe.- Ahhoz pisztolyra is szükség van - szólt Kaczanowski,

aki kétkedően fogadta Niemiroch ezredes újabb okfejtését.- Az én „ötödik”-em, mielőtt akcióba kezdett, számolt a

ténnyel, hogy három mindenre elszánt, felfegyverzett emberrel kell szembeszállnia. Lowiczban már bebizonyosodott, hogy semmitől sem riadnak vissza, és fegyverük is van.

- De honnan volna az „ötödik”-nek?- Ha a lowiczi bankban ügyködő három látogatónak

volt pisztolya, akkor az én „ötödik”-emnek is lehetett valamilyen csúzlija. Magad is jól tudod, hogy a front átvonulása és a felkelés után nem volt probléma fegyvert szerezni. A karabélyok az erdőben hevertek, meg az út menti árkokban. Pisztolyhoz jutni sem volt nehéz. A hatóságok felhívására csak a tisztességesebbek szolgáltatták be a fegyvereket. Ám sok bitang zsivány, akasztófára való gazember, a társadalom söpredéke, „minden eshetőségre számítva”, elrejtette.

- Azóta huszonhét esztendő telt el. Az ezredes gonosztevői megöregedtek, és nyugdíjba vonultak.

- A fegyver pedig gazdát cserélt. A föld alatt jár kézről kézre. Kevésszer találkozunk vele? Különben, a legjobb bizonyíték rá, hogy Andrzej Doberski lakásában is találtunk ilyen régi, háború előtti mordályt. Ennek ellenére, kiválóan működött. Emellett tanúskodik a Szövetkezeti Bank mennyezetén ütött lyuk is.

- Az ezredes elvtársnak lehet valami igaza…- Gondold végig az elképzelésemet. Sok mindenre

választ ad, még Rodzinska halálával kapcsolatban is.- Azért nem egészen…- Rodzinska jól tudta, hogy volt férje a pincét nemcsak

bútorlerakatnak használja, hanem hébe-hóba nem egészen tiszta célokra is igénybe veszi a helyiséget. A különböző autóalkatrészek ki-be hordása arra utal, hogy a hely orgazdatanya volt. Ugyan mi más okból tárolt volna itt alkatrészeket egy állami gépkocsijavító műhely dolgozója? Hivatalosan nem kereskedett velük. Ha pedig a műhelymunkához volt szüksége valamire, akkor azt a raktárból kiigényelte. Láthattad, hogy a maszek Jankowski is sokféle kelléket tart raktáron. Strzelczyk viszont üzletelt. Nehéz volna bizonyítani, hogy lopott alkatrészekről volt szó, de az biztos, hogy illegális kereskedelemmel foglalkozott.

- Ezzel egyetértek.

- A kereskedelemhez legalább két ember szükséges: eladó és vevő. Nemegyszer előfordul, hogy szállítók és közvetítők egész sora csatlakozik hozzájuk. Lehet, hogy az én „ötödik”-em éppen ilyen vásárló vagy közvetítő volt. Össze-összejött Strzelczykkel, tudomása volt a rejtekhelyről a Wilcza utcai házban, és ismerte Strzelczyk feleségét is. Kitalálhatta, megsejthette, hogy az asszony tud al pinceügyletekről. Hivatalosan a helyiség a lakásul tulajdonosnő bérleménye volt, de gyakorlatilag s volt férj rendelkezett vele. Attól tarthatott, hogy a nyomozók faggatni kezdik majd Jadwigát, s ezért meg kellett ölnie, mielőtt vallomásával a gyilkos nyomára vezetné a rendőrséget.

- Lehet, hogy így volt. Talán igazad van, ezredes elvtárs. De nehezen tudok megbékélni a gondolattal, hogy létezhet olyan elvetemült, kegyetlen ember, aki holttesteken át tör célja felé.

- Vannak emberek, akik mindent pénzre számítanak át. Az én „ötödik”-em ebbe a kategóriába tartozik. Úgy ítéli meg a jelenségeket, hogy négymillió felett már nincs erkölcsiség, lelkiismeret, sem emberi érzés. Egyes-egyedül a pénz van csak, amit meg kell szerezni, nem törődve semmivel és senkivel.

- Rettenetes.- Hiszen te, Januszek, te is találkoztál már ilyen

emberekkel nemegyszer.- Találkoztam, de sosem tudtam megérteni

mentalitásukat, cselekvéseik indítékait.- Közismert az 1929-es amerikai tőzsdekrach, amikor

néhány nap leforgása alatt milliókat érő részvények váltak értéktelen papírdarabokká. E néhány nap alatt több mint kétszáz pénzügyi szakember és tőzsdejátékos követett el öngyilkosságot, bár semmiféle bűncselekmény sem nyomta lelkiismeretüket. Nem rendült meg az egészségük, nem rokkantak meg. Csupán az életüknél is jobban szerették a pénzt. Az én „ötödik”-em ugyanebbe a kategóriába tartozik. Azzal a csekélyke különbséggel, hogy jobban szereti a pénzt, mint mások életét.

- Az ezredesi eszmefuttatás egyre inkább lebilincsel. Bár sietve hozzá kell tennem, hogy a nyomozó szemével nézve, nem vagyok tőle elragadtatva, mert hiszen két banditát kerestem, és számuk most egyszeriben háromra szökött.

- Nem tudni, nem tűnnek-e el éppoly gyorsan, ahogyan Doberski is elköltözött…

- Ezredes elvtárs, úgy gondolod, hogy…- Itt nagyban megy a játék. Százhatvanszor nagyobb a

tét, mint a tévében, ahol huszonötezer zlotyt lehet nyerni. Ez a három ember négymillióért játszik. Ha az én „ötödik”-em a két életben maradt bandita orra elől elszipkázta az összeget, akkor keresni fogják őt.

- Nem hiszem, hogy megtalálják.- De több esélyük van rá nekik, mint nekünk.- Ebben nem vagyok olyan biztos.- Strzelczyket ismerték, és a kapcsolatairól is tudtak.

Strzelczyk ismeretségi körében fogják keresni az „ötödik”-et.- De vajon megtalálják-e?- Remélem, megelőzi őket Janusz Kaczanowski őrnagy -

szólt mosolyogva az ezredes. - Szívből kívánom ezt neki, és magamnak is. Hogy vélekedel erről?

- Megkísérlem megtalálni őt Jadwiga Rodzinska ismerősei és barátai körében. Lelki szemeimmel már látom is a potenciális „ötödik”-et.

- Ki az?- Fiatal nőcske, nem is csúnya, saját kéglivel. Hat éve

elvált. Aligha élt ennyi ideig önmegtartóztatásban.- Ha volt is valamiféle „vőlegénye”, annak azért még

nem kellett volna őt megölnie. Lesétált volna a nővel a pincébe, „felvételezni” Strzelczyk kincsét. Ha ő lőtte agyon Doberskit, ketten valahogy megszabadultak volna a hullától. Akár el is temethették volna ugyanabban a pincében. Rodzinska az életben nem jelentkezett volna a rendőrségen.

- Ez biztos, de én nem a jelenlegi szeretőjére gondoltam, hanem inkább arra a férfira, aki már nem játszik szerepet az életében, ám a múltban őnagyságától megtudta Strzelczyk titkát. Ilyen pasas joggal tarthat attól, hogy Rodzinska kitalálja, ki ölte meg Doberskit, és ki emelte el a pénzt.

- Jó nyomnak látszik, bár az is meglehet, hogy Rodzinska volt férjének ügyfelei között kell keresni az illetőt. Mindenütt kutatnunk kell, és mindent tüzetesen meg kell vizsgálnunk!

- A nyomozás holtpontra jutott, de a munka egyre szaporodik - jegyezte meg komoran az őrnagy. - Csak a hullák száma emelkedik. Strzelczyk, Doberski, Rodzinska. Már hárman vannak. És attól félek, hogy ezzel még nincs vége a sornak.

- Én is attól tartok, hogy ez még csak a kezdet. Bárcsak rossz jövendőmondónak bizonyulnék!

X. fejezet„Azt a pasast kell megtalálnunk”

Zygmunt Lipien a rémülettől majdhogynem megtébolyodott. Amikor aztán rá két napra a lapokban Jadwiga Rodzinska meggyilkolásáról olvasott, ágynak esett, és három napig nem is mutatkozott munkahelyén, az irodában. A negyedik napon, amikor kimerészkedett az utcára, és visszament dolgozni, a kollégái egybehangzóan megállapítot-ták, hogy rossz bőrben van, és ki kellene íratnia magát.

Lipien azonban az orvoshoz is félt elmenni.Amikor jött kifelé az irodából, a bejáratnál Tadeusz

Majewskiba ütközött. Ott álldogált. A hideg is végigszaladt rajta, mintha kísértetet látott volna. De már késő volt, nem tudott visszafordulni. Tadeusz szólalt meg elsőnek:

- Három nap óta várok rád - mondta, kezet sem nyújtva a jó barátnak.

- Beteg voltam. Úgy megrémített Doberski és Strzelczykné meggyilkolása, hogy a félelembe belebetegedtem. Azt hittem, szívrohamot kapok

- De a félelmed azért nem volt akkora, hogy meg ne öld őket. Nem mondom, csinos munka volt. Főleg Rodzinska kinyiffantása. Bár, megvallom, nem értem, miért kellett őt eltakarítanod Andrzejjal szemben helyesen jártál el. Kitűnt, hogy ugyanolyan disznó volt, mint Strzelczyk Vagy még nagyobb, mert még azt sem tartotta szükségesnek, hogy a Bielany Parkerdőben Kaziktól bezsebelt pár ezer zlotyt tisztességesen szétossza a kollégái között. Hogy sikerült rajtaütnöd a Wilcza utcai pincében? Bízom benne, hogy az én részemet összekészítetted. Most már csak ketten vagyunk, és kétmillió-hetvenezer zloty jár nekem. Remélem, időközben a bőröndből semmi sem tűnt el?

Lipien falfehér lett, aztán elkezdett hangosan nevetni, ami az épületből kiáramló embertömeg figyelmét rájuk irányította.

- Ne bohóckodj - sziszegte Majewski.Zygmunt erőt vett magán. Elindultak az Aleje

Jerozolimskie irányába.- Itt valami félreértés van. Éppen hogy te ölted meg

őket.- Mindig képmutató voltál, de az fel sem ötlött bennem,

hogy ekkora csirkefogó vagy. Nem elég, hogy két embert

eltettél láb alól, és a pénzt felmarkoltad, még a gyilkosságokat is rám akarod kenni.

- Nem én voltam. Esküszöm!- Ne ordíts. Az emberek figyelnek.- Hadd figyeljenek. Elegem van mindenből. Én végzek

magammal.- Fogd be a szád! - morzsolta a foga közt Majewski. -

Gyere a Hadseregmúzeum mögé. Ott nyugodtan tudunk beszélgetni.

- Hogy úgy járjak, mint Strzelczyk? Vagy Doberski?- Hülye! Ott nincs szakadék. Se pince, ahol olyan

mestermunkát végeztél.Szótlanul vonultak egy darabon tovább, majd lementek

egy lépcsősoron. Az egyik kis fasorban leültek a padra. Senki sem volt a közelben.

- Beszélj! - parancsolta Majewski.- Mit mondjak? Te ölted meg őket, és most rám akarod

kenni az egészet.- Ha én ölöm meg őket, nem jövök ide az irodád elé.

Három napja lesek itt rád.- Nem én öltem meg őket.- Ide figyelj - kezdte Majewski ne játssz velem

szembekötősdit, és ne hozzál ki a sodromból. Doberskit csak te lőhetted agyon vagy én. Mivel én egy ujjal sem nyúltam hozzá, maradsz te egyedül. Ez logikus.

- Mivel én nem öltem meg sem Andrzejt, sem Rodzinskát, a gyilkos Majewski.

- Te! - Tadeusz felszökött ültéből.Zygmunt is talpra ugrott. Hosszasan méregették

egymást. Végül Majewski összeszedte magát.- Üljünk le - javasolta -, és beszéljük meg a dolgot

nyugodtan. Mondj el mindent, amit tudsz. Aztán majd én is elmondom a magamét.

- Jól van - hajlott a szóra Zygmunt. - De teljes őszinteség!

- Próbálj meg hazudni!- Vagy te!- Látod, megint veszekszünk. Hogy a ménkű csapna

bele! Akkor elkezdem én - döntött Majewski. - Különben semmire sem megyünk. Amikor annak idején a Jankowski műhelyben töltött éjszaka után, Bielanyban elváltunk, először azt hittem, minden elveszett. Később aztán úgy határoztam, hogy nem hagyom annyiban. Elkezdtem törni a fejem, hova rejthette ez az ördögfajzat a bőröndöt? Eszembe jutott

Strzelczyk bátyja. Hátha nála dugta el? Felhívtam akkor Andrzejt, találkoztunk, és elmondtam neki elképzelésemet. Megígérte, hogy megvizsgálja föltevésemet, és velem kapcsolatban marad. Említettem neki, hogy neked is szólok. Doberski az újabb kutatások elején ezt teljesen feleslegesnek tartotta. Kijelentette, hogy egyelőre ő maga kívánja felderíteni a helyzetet. Véleménye szerint te túlzottan ideges vagy az ilyen akciókhoz, én meg túl magas vagyok, és azonnal szemet szúrok. Természetesen határozottan kikötöttem, hogy függetlenül az események további alakulásától, a pénzt, a megállapodás értelmében, három egyforma részre osztjuk.

- Igen - mormogta Zygmunt, akit Majewski biztosításnak szánt kijelentése teljesen azért nem nyugtatott meg.

- Andrzejjal aztán újra találkoztam. Elmondta, hogy a villát, amelyben Strzelczyk bátyja lakik, alaposan szemügyre vette, és magáról Wojciech Strzelczykről is begyűjtött néhány adatot. Véleménye szerint kizárt dolog, hogy Kazik a bátyjánál rejtette el a pénzt! Először is, a rendőrség azonnal átkutatta az egész lakást. Andrzej a szomszédos házban lakó fiútól megtudott egyet-mást. Egyebek között azt, hogy ez a Strzelczyk testvérbátyja a „banditának”, mert így hívnak bennünket. Egy napon két rendőrségi Warszawa állt meg a Strzelczyk-ház előtt. Civil ruhás, táskás pacákok szálltak ki a kocsikból. Velük érkezett a villatulajdonos is. A két kocsit egyenruhás rendőrök vezették.

- Házkutató csoport - állapította meg Zygmunt Lipien.- Mi más? A látogatást jócskán kommentálták a

szomszédok. Doberski még hozzátette, hogy az utcasarkon álló újságosbódé eladónőjével is beszélt, aki szintén tudott a Wojciech Strzelczyknél tartott házkutatásról.

- Találtak valamit?- Kötve hiszem, mert Strzelczyk szabadlábon van.

Andrzej ellenőrizte. Wojciech egy nagy gyár igazgatója a Praga városrészben. Jó névnek örvend mind a vállalatnál, mind pedig felettesei körében. El kell ismerni, hogy Andrzej nem akárki milyen munkát végzett. Néhány nap leforgása alatt: elkészült a felderítéssel, és úgy „kicsontozta” az, ürgét, hogy a munkát még a rendőrség is megirigyelhetné.

- Más elképzelése nem volt Andrzejnek arról, hol lehet a pénzünk?

- Nem. Azt mondta, hogy teljesen összeomlott, és nézete szerint nyugodtan keresztet vethetünk az egész dologra, mert ha vaktában elkezdünk keresgélni, még hibát

követünk el, lebukunk, és az lesz a nóta vége, hogy a rendőrség horgára akadunk.

- Akkor már szövögetett valamit - csúszott ki Zygmunt száján,

- Ehhez nem fér kétség. Azt is közöltem vele, hogy a Kaziktól önhatalmúlag elszedett pénzből is jár nekünk. Amit a Visztula-parton vett el tőle, amikor a zsebeit kiforgatta. Andrzej azt állította, hogy összesen kétszáz zlotyt és pár garast talált nála, és nem fogunk marakodni hetven zlotyn. Legfeljebb, ha úgy adódik, beugrunk valamelyik kricsmibe, és iszunk egyet ezért a pénzért a vendéglátó egészségére.

- Ma már… két hullára is ihatunk! Andrzej hazudott. Strzelczyk mindig hordott magánál legalább háromezer zlotyt, és aznap biztosan sokkal több is volt nála. Emlékszem a pillanatra, amikor Andrzej kiemelte a zsebéből a levéltárcát. A bankjegyeknek egész skálája sorakozott a tárca közepén. Százasok, ötszázasok. Szemre is több mint ötezer. Persze, ezen nincs is mit csodálni, hiszen akkor délután volt. Azokban a napokban Kazik volt a műhelyfőnök. Ő inkasszálta az ügyfelektől a javítási díjakat. Még mondta is egy alkalommal, hogy napjában tíz-egynéhány ezer zlotyt fizet be a bankba a tulajdonos számlájára.

- Akkor is átvágott bennünket, meg most is - jelentette ki Majewski. - Mit keresett a Wilcza utcában? Ha megfeszülök, sem találom ki, hogy került oda, és mit akart?

- Pedig egyszerű. A bőröndöt kereste.- Rodzinska lakásában?- A pincéjében.- Hiszen már régen elváltak, és Kazik aligha ápolta a

barátságot a volt nejjel. Párszor, jól emlékszem, nem valami hízelgően nyilatkozott róla.

- Akkor hát ez a történet vége. Most én mesélem el, mi történt az óta velem.

- Csak, Zygmunt, nem mellébeszélni. Ne akard, hogy beguruljak.

- Ugyan! Elmondom az igazat úgy, mint te. Őszinteségért őszinteséget. Ennyi az egész.

- Na, beszélj!- Én magam is sokat törtem a fejem, vajon hova

rejthette Kazik a bőröndöt. Eszembe jutott egy apróság. Strzelczyket régebbtől ismertem, mint te.

- Ezt nem hiszem. Már, mint taknyos kölykök ismertük egymást.

- Mindenesetre régebbtől ismertem őt, mint téged vagy

Andrzejt. Hozzájuk ugyan nem jártam, de Jadwigáról, az elviselhetetlen feleségről sokat hallottam. Az otthona nem érdekelte. Akár mennyi pénzt kapott, mindjárt a fenekére vert, rissz-rossz cuccokat vásárolt, de a kalandokat sem vetette meg idegen férfiakkal. Egy alkalom mai Strzelczyk közölte velem, hogy türelme elfogyott, és beadta a válókeresetet. Engem kért tanúnak. Meggyőztem őt, hogy csak az ő panaszai tudom elismételni a bíróságon, s az pedig bizonyítéknak nem elég. A per hamar befejeződött, mert Jadwigát éppen más férfi érdekelte, de nagyon, és gyors második házasságra számított. Kazik akkor elmondta nekem, hogy volt feleségével ilyen megállapodást kötött: leguberálni ötvenezer zlotyt, és átadni a bútor felét, akkor elmegy, kiköltözik a lakásból.

- Mindig értett a pénzszerzéshez. Még a válóperén is képes volt keresni.

- A dolog így is végződött, de Strzelczyknek nem volt lakása, és nem tudta hol elhelyezni a bútorokat. A volt feleségtől ráadásként még kialkudta, hogy a Wilcza utcai lakás pincéjét a rendelkezésére bocsássa. Még engem kért, hogy segítse neki berámolni. Meg is tettem.

- Ketten cipeltétek le a holmit a pincébe?- Nem ketten. Négyen voltunk. Kazik elhívta még két

kollégáját a munkahelyéről. Teherautót is szerzett. Emlékszem, a bútorokat lehordtuk a pincébe, a könyveket pedig ládákba raktuk, hogy elszállíthassa a bátyjához. Kazik ugyanis egy darabig nála lakott, majd később Bielanyn vett ki magának szobát. Munkahelyet is akkor változtatott, és kezdett el dolgozni Jankowskinál. Később garzonlakást kapott a Solec utcában.

- Mi köze az egyiknek a másikhoz?- Sok. Néhány évvel később egyszer, Kazikkal

beszélgetve, szó esett a feleségéről. Kérdeztem, hogy férjhez ment-e újra? Azt válaszolta, hogy nem. Kinek is kellene olyan hárpia. Megemlítettem, hogy a pincébe annak idején levittünk egy ügyes kis asztalt. Nagyon megtetszett nekem. Mondtam is, hogy fáj rá a fogam. Kazik elmosolyodott, és közölte, hogy a holmik még mindig a pincében porosodnak. Meg hogy ő bizony be nem visz olyan szedett-vedett ócskaságot az új lakásába. Ami pedig az asztalkát illeti, mondta, hogy összetört, se lába, se fiókja. Már megjavítani sem lehet. Több szó aztán már nem is esett róla.

- Még most sem értem.- Kazik halála után eszembe jutott ez a beszélgetés.

Felötlött bennem: hátha éppen ebbe a pincébe rejtette

Strzelczyk a bőröndöt. Ideális hely. A boksz hivatalosan a volt feleségé, aki hat éve elvált tőle, és ma már újra a leánykori nevét használja. Úgy hívják, hogy Rodzinska. Azt senki sem tudja, hogy Kaziknak kulcsa van a pincéhez. Gond nélkül ki-be járhat, mert a ház nagy, és az alagsor ajtaja éjjel-nappal tárva-nyitva. Fejembe vettem, hogy ellenőrzőm.

- Egyedül? - kérdezte gúnyosan Majewski.- Világos, hogy nem egyedül. Amikor már el-

kerülhetetlen a kockázat, hisz magad is jól tudod, nem kukoricázok. De ott, ahol nincs szükség különösebb bátorságra, nem látom értelmét, miért vinném vásárra a bőrömet.

Majewski szánakozással mosolygott. Jól ismerte barátját, és tudta, micsoda hőstettekre képes.

- De ettől függetlenül - Zygmuntot nem zavarta barátja gúnyos mosolya -, a tisztesség is úgy kívánta, hogy ne egyedül cselekedjem. Ellátogattam hát Rodzinska asszonyhoz, és őszintén mindent elmondtam neki.

- S a nő biztosan azonnal elrohant a rendőrségre. Micsoda hülye ötleteid vannak! Hogy a fene vinne el… Csodálom, hogy eddig még nem csíptek nyakon. De lehet, hogy követnek, hogy eljussanak hozzám is?

Lipien idegesen körülnézett, de a közelben senkit sem látott a parkban. Csupán távolabbi padokon ültek anyukák, akik játszadozó csemetéikre i vigyáztak.

- Később valóban elment a rendőrkapitányságra - vallotta meg Zygmunt. - De ezt én magam tanácsoltam neki, és kitanítottam, mit mondjon. Erre természetesen csak jóval később került sor. Addig is megegyeztem Rodzinskával: segít bejutnom a pincébe, mert már nem is emlékeztem melyik fülkébe is hurcoltuk a bútorokat, s a segítség fejében megkapja Kazik részét. Mint feleségnek ehhez jussa is volt.

- Gavallér vagy. Szeretsz ajándékozni. Főleg más zsebéből. Milyen jogon parcellázgatod a mi pénzünket? Kazik halála után abban állapodtunk meg, hogy a részét hármunk közt osztjuk szét.

- Jobb „valamit” elosztani négyfelé, mint a „nagy semmit” háromfelé. Gondolom, ez világos.

- Jól van. Mondd tovább.- Egymilliót ígértem neki. A többin hárman osztoztunk

volna. Egy darabig még vártunk, amíg a lépcsőházban megszűnik a jövés-menés, és lementünk az alagsorba. A fülke ajtaján lakat lógott. Biztos vagyok benne, hogy az Andrzej által említett két lapos kulcs egyike illenék a lyukba. De fel-

készültem a lakat kinyitására. Volt nálam reszelő, meg egy jókora amerikáner is. Gondoltam, hogy átfúrom vagy lereszelem a lakatot.

- Igazán ilyen körültekintően gondoltál mindenre? - Majewski hangjában most először csendült némi elismerésféle.

- Ismerhetsz. Jó pár napig törtem a fejem a rejtvényen, hogy biztos legyek a dolgomban. Sajnos, nem sokra mentem.

- Beszélj! Mi történt azután?- Mielőtt hozzáláttam volna a lakathoz, gondoltam,

megnézem a pince belsejét. Az ajtó, mint minden más hasonló helyiség ajtaja, lécből készült. Van rajta rés bőven. Az egyiken bevilágítok az elemlámpámmal. Szörnyű, mit láttam. Azon a kis mahagóni asztalon, amelyik úgy megtetszett nekem, és ott hevert felfelé meredező lábakkal, kit látok feküdni? Andrzej Doberskit. A feje a földön, a hátában lőtt seb. Rodzinska kis híján elájult, ha időben nem kapcsolok, az egész házat fellármázza. Tiszta szerencse, hogy ott álltam mellette, és nem vesztettem el hidegvéremet. Zsebkendővel gondosan letörölgettem a lakatot, mert előtte már babráltam, aztán a nőt kivezettem a pincéből, és liften felvittem az emeletre. Beleöntöttem egy csésze kávét és két konyakot. Jót tett neki, valamennyire magához tért. Megvallom, magam is leeresztettem a torkomon egy-két kortyot. Engem is alaposan mellbe vágott a látvány, bár Doberski arcát nem láttam, de egy percig sem kételkedtem, hogy ő volt az. Megismertem a felöltőjét. Mindjárt Kazik halála után vette.

- Azon a pénzen, amit kiemelt Kazik zsebéből, illetve amivel meglopott bennünket - mormogta Tadeusz.

- Amikor már sikerült valamelyest megnyugtatnom Rodzinskát, döntenem kellett, mi legyen a hullával. Úgy mégsem maradhat ott! Rábeszéltem hát Jadwigát, hogy másnap jókor reggel menjen el a Főkapitányságra, és vágjon le olyan hantát, hogy egy férfi terrorizálta őt, megparancsolta, hogy menjen le vele az alagsorba, és mutassa meg a Kazik által elfoglalt fülkét. Kitanítottam az asszonyt, hogyan valljon: a férfi a halott ember láttán elfutott, otthagyva őt magára a folyosón. Azt is elmondattam vele, hogy ijedtségében azt sem tudja, hogyan nézett ki az idegen férfi. Így engem semmi sem fenyegethet, őt magát meg komoly bajoktól szabadítottam meg. Megbeszéltük, hogy pár nap múlva találkozunk. Úgy volt, hogy az utcáról hív majd fel, ha már meggyőződött, hogy nem figyelik. Azt akartam tudni, hogy miket mondott, és miket kérdeztek tőle.

- A fene tudja, hogy igazat mondasz-e vagy sem - szakította félbe Majewski. - Ha téged hallgatlak, mintha minden kvadrálna. De ha Andrzej halálára gondolok, az az érzésem, hogy az egész ügy másképpen zajlott le.

- Hogyan?- Hát úgy. Fejedbe vetted, hogy megtalálod a dohányt.

Ugyanezt tette Doberski is. Az meg sem fordult az agyatokban, hogy majd osztozkodtok a többiekkel. Mindketten rögtön a pincére gondoltatok, és véletlenül találkoztatok is ott. Andrzej megelőzött, megtalálta a bőröndöt. Ekkor érkeztél te, és beleeresztettél egy golyót a hátába. Elmartad a stekszet, és most linkelsz. Szemtelenül hazudsz a szemembe.

- Nahát! Hogyan tételezhetsz fel rólam ilyesmit? Én ráznám át a barátaimat, akik mellett évek óta jóban-rosszban kitartok. Nem együtt vállaltuk a kockázatot Lowiczban? Még hogy én öltem meg Andrzejt? Belelőttem a hátába!

- Hát, őszintén szólva, ez a lövés egy kissé zavar. Sokkal gyávább vagy annál, hogy ilyet merészelj tenni. Hol vennél ehhez bátorságot? Ami viszont a pénzt illeti, egy pillanatig sem kétkedem. Ha te találod meg, arról mélyen hallgatsz.

- No, hát, Tadeusz! Hogy mivel nem gyanúsítasz?- Csak annyit mondok, Zygmunt, és el ne felejtsd: ha

becsaptál, és nálad a pénz, életed végéig egy garast sem adsz ki belőle. A rendőrségre természetesen nem megyek, sem a bíróságra, de ha azt tapasztalom, hogy a szerény minisztériumi tisztviselőcskéből egyszeriben milliomos lett, nem fogom elhinni, hogy a lottón nyerted. Sem azt, hogy amerikai örökség. Ugyanolyan lyukat kapsz a hátadba, mint Doberski. Esküszöm, hogy megteszem. Még akkor is, ha utána szél hintáztat kötélen.

- Én ugyanezt mondhatom neked. Doberski meghalt, mert találkoztatok a pincében. Igen. Te és ő. A pénzt elmartad tőle, hogy ne kelljen osztozkodni, és most meg itt nyomod a sódert. Gyávának nevezel. Lehet, hogy a te szemedben gyáva vagyok, de nem akkora, hogy elnézzem neked, amit csináltál: elhappoltad a közösen megszerzett pénzt. Ezt az életben meg nem bocsátom neked. Ne feledd, hogy nekem is van fegyverem, és használni fogom, ha gyanúm beigazolódik.

- Rendben van - szólt Majewski egyetértőleg. - Megállapodtunk. Amelyikünk átvágta a másikat, meghal.

- De meg ám! Ha nem tudlak agyonlőni, megfojtalak, mint a kutyát.

- Én téged. Na, de tegyük fel, hogy mindketten igazat

mondunk, akkor ki az, aki megölte Doberskit?- Ha én azt tudnám! Azt hittem, hogy te, és nem is

gondoltam más lehetőségre.- Akkor gondolj most.- Valaki a rendőrségtől?- Nem valószínű.- Miért ne? Egy pofa például Doberski után nyomozott.

Gyanúsította őt a rablótámadásban való részvétellel. Éppen a pincében csapott le rá, amikor húzta kifelé a bőröndöt. Négymillió zloty! Ekkora összeg még egy rendőrnek is elködösítheti az agyát.

- Hülye vagy.- Miért? Te azt hiszed, hogy a rendőrségen csak

szentek dolgoznak?- Ott is emberek dolgoznak. De amiről te beszélsz, az

kizárt dolog. Először is, ilyen üggyel nem egyszerű közrendőr foglalkozik. De nem is egy szem tiszt végzi a nyomozást. Csoportban dolgoznak. Ha gyanakodtak Doberskira, és szemmel tartották, mindenki tudta, ki nyomoz utána, és már rég lekapcsolták. Ezen kívül a rendőrség csak belőtt fegyvert használ. A Doberski hátából kivett lövedéket már megvizsgálták a Kriminalisztikai Intézetben. Ha valamelyik lengyelországi rendőr pisztolyának csövéből repült volna ki, tudnának róla a hatóságok. Valamit értek a dolgokhoz, mert katonakoromban fegyvermester mellett dolgoztam. Sok érdekes dologra megtanított bennünket.

- Akkor ki?- Talán olyan valaki, aki tudta, hogy Kazik elrejtette a

bőröndöt, és elhatározta, hogy a keresésben megelőz bennünket.

- Honnan tudott volna erről bárki is? Amikor még a rendőrség sem tud róla.

- Feltételezem, hogy a rendőrség tud egy s másról. Biztos vagyok benne, hogy keres bennünket is, meg a stekszet is. Az is lehet, hogy az a valaki nem is sejti, hogy négymillióról van szó, s csak az egymilliót keresi, Kazik részét. Hisz Strzelczyk meghalt, pénzt nem találtak sem nála, sem a lakásán. Ezt jól tudjuk, hiszen mi is kerestük, mielőtt még a rendőrség megérkezett volna hozzá. Ez a milliócska pedig jól elrejtve lapul valahol. Eddig bárki eljuthat következtetéseiben. S valaki elhatározta, hogy megtalálja ezt a milliót.

- És keresgélés közben összeakadt Doberskival?- Ez nem kétséges. Mint ahogy az sem, hogy megölte

Andrzejt, és a bőröndöt magához vette.

- De miért halt meg Rodzinska?- Lehet, hogy a bűntársa volt?- Kizárt dolog. Hiszen semmit sem tudott a pincében

fekvő hulláról. Borzasztóan megrémült, amikor meglátta. Akkora ijedtséget megjátszani képtelenség.

Majewski elgondolkodott.- Mondd, ki volt az a két alak?- Melyik?- Akik veled együtt segítettek Kaziknak a köl-

tözködésben.- Strzelczyk munkatársai. Az egyikük teherautóval jött.- Az Omulewska utcáról?- Nem. A zerani autógyárból. Emlékszem a teherautón

a feliratra: „Személygépkocsi gyár.”- Ismerted a pacákokat?- Nem nagyon. Kazik körül sündörögtek. Üzletelhettek

vele. Hallottam nemegyszer, hogy autóalkatrészekről sustorogtak. Iddogáltak is olykor.

- A nevükre nem emlékszel?- Az egyiket úgy hívták, hogy Dobrawodka. Muris név.

Ezért is maradt meg a fejemben. A másik meg alighanem Edmund Kowalski volt. Kazik csak Edának szólította.

- Később még összejöttél velük?- Soha. Kapcsolatom Kazikkal is meglazult. Akkor

mentem át a minisztériumba dolgozni, ő otthagyta az Omulewska utcai munkahelyét, s a Bielanyn kezdett melózni. Csak jóval később, néhány év elteltével újítottuk fel barátságunkat. Említette egy alkalommal Strzelczyk, hogy Kowalskit lecsukták. Ha jól emlékszem, négy évet kapott. De az is lehet, hogy többet.

- Körülbelül mostanában szabadulhatott.- Igen, azt hiszem.- Akkor világos a helyzet. Kowalski tudott a pincéről.

Lehet, hogy használta is. Ki tudja, nem seftelt-e Kazikkal együtt? Most eszébe jutottak a szép napok, és elment terepszemlére, szaglászni a dohány után.

- És mindjárt stukkerral?- A börtönben összebarátkozhatott különféle hapsikkal.

Az ilyen paliknak nem gond stukkert szerezni. Azzal tisztában volt, hogy nem érettségi találkozóra megy, de azzal is, hogy más is keresheti a lóvét. Doberskinak pechje volt, hogy ő érkezett elsőnek a pincébe. Ha fordítva történik, akkor a másik dől el, ugyanolyan lyukkal a hátában.

- Ez mind szép, de Rodzinska sehogyan sem passzol a

képbe.- Ha belegondolunk, nem kizárt, hogy Rodzinska

valamiképpen kapcsolatban állhatott az ipsével. Ők is lehettek üzlettársak, a pasas javaslatára tárgyalhattak is a pénzről.

- Az asszony nem tárgyalt, és nem állapodott meg senkivel. Említette volna. Az elején még csodálkozott is elképzelésemen, hogy Kazik az ő pincéjében rejtette volna el a bőröndöt. Nem kevés időmbe került, amíg sikerült rávennem őt, hogy szálljon be a buliba.

- Biztos vagyok benne, hogy a nő jól ismerte ezt a Kowalskit vagy Dobrawodkát. Ok nélkül nem tették volna el láb alól. Bár Rodzinska már. nem érdekes. Azt a pasast kell megtalálnunk, es vissza kell vennünk tőle a pénzünket.

- Magától oda nem adja. És már eddig is be-bizonyította, hogy nem alkudozó típus. Az egészre pályázik.

- Mi is az egészre pályázunk. Eszemben sincs kétmilliós ajándékkal kedveskedni bárkinek is.

- De nekem sincs - jelentette ki hetykén Zygmunt Lipien.

- Ismerek egypár pofát a Zeran negyedben - tette hozzá Tadeusz. - Igyekszem megtudni valamit a két szivarról. A Dobrawodka névre emlékezniük kell. A másikra is, főleg ha lehúzott néhány évecskét. Eljutok a pasasokhoz. Aztán majd meglátjuk, mit lehet csinálni.

- Csak óvatosan. Ne feledd, hogyan végezte Doberski.- Ő vakon ment, senkitől sem tartott, ezért is lephették

meg. A mi helyzetünk jobb. Minket nem lep meg senki. Most pedig ki-ki a dolgára. Ha valamelyikünk megtud valamit, értesíti a másikat. Egyedül nem kezdünk akciót. Andrzej is erre fizetett rá.

Felálltak, Egyikük a Ksiazeca utca felé ment, a másik pedig visszafordult a híd felé. Ahogyan távolodtak egymástól, mindketten ezen tépelődtek:

Most átvágott ez a csibész, vagy igazat mondott?Ezt egyikük sem tudta.

XI. fejezetSötétkék vagy barna?

Janusz Kaczanowski őrnagyot, bár falrengető eredményekkel nem dicsekedhetett a lowiczi Szövetkezeti Bankban lezajlott rablótámadás felderítésében, ügybuzgalomhiánnyal még az ellenséges érzületű emberek

(hol nincsenek ilyenek?), sem vádolhatták. Mostanában, amikor a nyomozás a Wilcza utcai tragikus események köré összpontosult, a rendőrség százszámra hallgatta ki az em-bereket. A ház lakóit, a szomszédos épületekben lakókat, valamint Andrzej Doberski és Jadwiga Rodzinska közeli és távoli ismerőseit is.

Ami a pincében talált, agyonlőtt férfit illeti, látszatra semmiféle jel sem utalt arra, hogy bármi köze is lett volna a bankrabláshoz. Munkatársai a szövetkezetben, ahol főkönyvelő volt, szerették, felettesei megbecsülték. Munkája példás volt, minden könyvelési adat, tétel egyezett. Társaságkedvelő, nem verte a fogához a garast, de azért nem is költekezett. Nős, két gyermeke van. A felesége orvos. A férfi ismerősi és baráti körének felderítése során egyetlenegy olyan mozzanatra sem találtak, amelyből akár gyanítani is lehetne u Strzelczykkel való kapcsolatot. Sem a felesége, sem a barátai nem ismerték a gépkocsijavító műhely dolgozóját. Nem is hallottak róla. Nevével a sajtóban találkoztak először.

Csak a pisztoly volt az egyetlen cáfolhatatlan láncszem a halott ember és a rablóbanda között. Adam Niemiroch ezredesnek igaza volt. A szakértők megállapították, hogy ugyanebből a fegyverből röpítettek két lövedéket a lowiczi bank mennyezetébe is. A negatív nyomozati eredmények amellett szóltak, hogy a banda remekül konspirált. Még ha tagjai közül valaki lebukik vagy meghal is, a többiek kilétére fény nem derül.

Ami Rodzinska személyét illeti, a felderítés még szerényebb eredményeket hozott. Az asszony a Spolem központjában dolgozott, gépírónői minőségben. Élete abból állt, hogy pontosan megjelent az irodában, és ledolgozta a napi nyolc órát. Utána otthon ülés, gyakran moziba, néha szín-házba menés, Spolem-kollégák vagy kolléganők meglátogatása otthonukban. Évente egyszer kétheti üdülés. A szabadsága fennmaradó másik két hetét a szüleinél töltötte. Néha az üdülés alatti kaland folytatódott Varsóban, vagy éppen megszakadt. Előfordult alkalmi ismerkedés moziban, irodában, utcán. Ezek a kapcsolatok azonban legfeljebb pár hétig, ha tartottak, nagy ritkán néhány hónapig. Rodzinska sosem próbálta tartóssá tenni a futó ismeretségeket. Egy újabb házasság gondolata fel sem merült benne. Ha a kolléganők lelkizését hallgatta családi bajaikról, mindig hang-súlyozta, hogy az első házasság tapasztalatai megtanították, megjött az esze, le nem mondana a szabad életről.

A futó, ahogyan ma mondják, „vőlegények” a

legkülönbözőbb rétegekből toborzódtak. E férfiak életrajzának diszkrét, ám nagyon is beható tanulmányozása folyamán sosem szerepelt Jadwiga férjének a neve. Nem ismerték, és kereskedelmi kapcsolatban sem álltak vele, pedig ebből kiderülhetett volna, ki látogatta a Wilcza utcai pincét külön-böző áruk ott-tárolása vagy ki-be hordása céljából.

Janusz Kaczanowskinak még az örökké türelmetlen Niemiroch ezredes sem tett szemrehányást soha, bár felettesei sokszor sürgették. Nem hajtotta az embereket, nem siettette a nyomozást. Jól tudta, hogy a rendőrtiszt két-három ember munkáját végzi, de a bizonyítékanyag továbbra is kevés volt ahhoz, hogy a nyomozás elmozdulhatott volna a holtpontról. Az az ember, aki a Bielany Parkerdőben maradt holtan, de előbb megtervezte, majd végrehajtotta a lowiczi támadást, a maga módján zseni volt. Mindent tudott és látott előre, annak kivételével, hogy a háromnapos eső alámossa a Visztula meredek, szakadékos partját. Milyen sokszor van ez így az életben, ostoba apróság húzza át a tökéletesen megalkotott tervet.

Janusz Kaczanowski már nem tudni hányadszor nézte át a nyomozási iratokat. Most egy rövidke jelentésen akadt meg a szeme. Valamelyik beosztottjának a jelentése. A rendőr a Wilcza utcai házban lakó Jan Paprocki nevű tanulóval beszélgetett, aki a közeli középiskola tizedik osztályába járt. Szeptember tizenkilencedikén este kilenc óra körül igyekezett hazafelé a fiú, és összetalálkozott egy férfival, aki nagy bőrönddel a kezében jött kifelé a házból. Az idegenről semmit sem tudott mondani. Arra sem emlékezett, milyen ruha volt rajta. Jóllehet, a nyomozó „nyaggatta” a fiatal tanút, semmit sem tudott meg tőle. Mivel a találkozás időpontja körülbelül egybeesett Andrzej Doberski meggyilkolásának az orvosszakértő által megállapított időpontjával, Paprocki vallo-mása lendíthetett volna a nyomozáson, ha nem lett volna híjával éppen a leglényegesebb adatoknak. A fiút újra kihallgatták, de megint csak komolyabb eredmény nélkül. Azt sem tudta megmondani, hogy a bőröndős ismeretlen az udvar felől jött-e vagy a főlépcsőházból, ahonnan lejárat vezet az alagsorba.

Az őrnagy most elhatározta, hogy ő maga beszél a fiúval.Az események óta már több mint egy hét telt el. A fiatal

emlékezetnek megvan az az erénye, hogy néha a már korábban elmosódott részleteket is képes rekonstruálni. A szenzáció elkerülése végett a kiküldött nyomozó nem az iskolában vagy otthon kereste a fiút, hanem az utcán

szólította meg. Elmondta, miről van szó, és kérte, hogy a sarkon várakozó „magán rendszámú” gépkocsin menjen be a Főkapitányságra, és ott keresse Kaczanowski szobáját.

- Én igazán nem sokat tudok - kezdte Janek. - Álltam a ház előtt, és búcsúzkodtam Jolától, amikor a kapun egy férfi lépett ki, bőrönddel. Kikerült bennünket, és azzal mentem is be.

- Ez a Jola iskolatársnő? - kérdezte Kaczanowski.- Igen, egy osztályba járunk.- Moziban voltak vagy sétáltak? - érdeklődött az

őrnagy, aki magázta, felnőtt számba vette a fiút.- Nem, Ewa Wideckánál tanultunk. Közösen készültünk

a trigonometriai dolgozatra. Ewa is osztálytársnőnk.- És jól ment a tanulás?- Számomra a matek smafu. A legjobbak egyike vagyok

az osztályban. Én magyarázok nekik, aminek fejében ők segítenek nekem a lengyel nyelvben és a történelemben.

- Nagyon hasznos az ilyen kölcsönös segítségnyújtás - dicsérte meg a fiút Kaczanowski. - Amikor a varsói egyetemen szociológiát tanultam, mi is szerveztünk tanulóköröket. Az előadásokat felváltva jegyzeteltük. És miért nem kísérte haza az osztálytársnőjét? Hiszen akkor már eléggé későre járt. Este kilenc is elmúlt.

- Nem. Akkor még nem volt kilenc óra - igazította helyre Paprocki az őrnagyot. - Ezt biztosan tudom, mert amikor beléptem a lakásba, hallottam a rádió pontos időjelzését. Meg azért sem kísértem haza Jolát, mert a szomszéd házban lakik. Ewa is itt lakik a közelben, a Wilczán, néhány házzal odébb.

- Abban a háromemeletesben?- Nem, az utána következőben. De az sincs messzebb

negyven méternél. A mi házunk van közelebb, s azért álltunk meg egy pillanatra a kapunkban, hogy elbúcsúzzunk egymástól. Pont akkor jött kifelé az a bőröndös férfi.

- És merre ment? Arrafelé, ahonnan maguk jöttek?- Az ellenkező irányba ment.- Vagyis hát Jola útban hazafelé vagy a férfi előtt ment,

vagy mögötte.- Inkább mögötte - tűnődött a fiú hangosan. Igen,

biztos, hogy mögötte, most már emlékszem, mert félre is álltunk, amikor jött kifelé a házból.

- Jolával később beszélt a bőröndös emberről?- Nem.- Vissza sem tértek a témára az után sem, hogy önt

kihallgatta a detektív? - csodálkozott Kaczanowski.- Nem szóltam nekik. Nem tartottam szükségesnek. A

lányok mindjárt telecsicseregték volna az egész iskolát. Úgy is sok a duma a házunkban esett két gyilkosságról. Már a tanárok ki is faggattak, mi hogy történt.

- Szeretnék beszélni Jolával. Mi a vezetékneve?- Chramiec. Jolanta Chramiec.- Szeretném holnapra idehívni őt.- Majd én szólok neki, hogy jöjjön be az őrnagy úrhoz.- Vagy… Talán jobbat mondok - a rendőrtiszt

megváltoztatta tervét. - Abba az új iskolába járnak a Sadowa utcában?

- Igen.- Hánykor van vége a tanításnak?- Holnap egykor.- Helyes. Holnap egykor várom magukat a Sadom és a

Marszalkowska sarkán. Beugrunk egy Coca-Colára a kávéházba, és elbeszélgetünk. Csak arra kérem, hogy Jolával együtt jöjjön ki az iskolából. De, kérem, ne szóljon neki a találkozónkról, se a mai beszélgetésünkről. Nem szeretném, ha bármi is befolyásolná.

- Értettem: Hallgatni fogok. Ez természetes - nyugtatta meg az őrnagyot Janek Paprocki.

Ugyanaz az autó hazavitte a fiút.Másnap a megbeszélt idő előtt már tíz perccel ott

sétálgatott Janusz Kaczanowski a Sadowa utcán fel s alá. Jó is, hogy valamivel előbb érkezett, mert az ifjúság már éppen rajzott kifelé. Hamarosan észrevette Paprockit egy magas, csinos lány társaságában.

- Jó napot kívánok - üdvözölte Kaczanowski a fiatalokat.Megálltak. Paprocki kezet fogott a rendőrtiszttel.- Megengedi, hogy bemutatkozzam - hajtotta meg

magát a tiszt a lány előtt. - Kaczanowski őrnagy vagyok a Főkapitányságról.

A lány egy kissé meglepődött. Kezet nyújtott.- Szeretnék néhány szót váltani magával és Jannal.

Volna egy szabad félórácskájuk? Beugorhatnánk ide a kávéházba.

Paprocki, meg sem várva iskolatársnőjének a válaszát, már nyilatkozott is:

- Nagyszerű. Itt a Marszalkowska sarkán.Látszott, hogy a lányt érdekli a találkozás. Kíváncsiságát

nem tudta leplezni. Mihelyt leültek, azonnal megkérdezte:- Velem akar beszélni? Miről?

- Előre is kijelentem - mondta mosolyogva a tiszt -, szó sincs holmi hivatalos kihallgatásról. Mindössze az a kívánságom, hogy próbáljon meg visszaidézni néhány eseményt. Szeptember tizenkilencedikén, egy keddi napon, egész estig matematikát tanultak az egyik iskolatársnőjüknél.

- Ewa Wideckánál - szólalt meg Paprocki.- Utána - folytatta az őrnagy - Jannal kijött az utcára.

Ballagtak hazafelé. Paprockiék háza előtt a kapuban megálltak egy pillanatra. Kilenc óra előtt néhány perccel. Emlékszik erre?

- Igen. Emlékszem. Másnap dolgozatírás volt.- Úgy van, dolgozatra készültek. De engem nem a

matematika érdekel, hanem az a pár pillanat, amikor Jan háza előtt álldogáltak. Mi történt akkor? Vissza tud emlékezni?

A lány egy percig gondolkodott.- Igen. Elbúcsúztunk egymástól. Janek bement a kapun.

Én meg mentem haza.- Ha megengedi, segítek - az őrnagy fel akarta frissíteni

a lány emlékeit. - Nem látott akkor valakit kijönni a házból?Jola elmosolyodott.- Tudom már! Egy férfi jött kifelé, egy nagyon nehéz

bőrönddel. Alig bírta. Félre is álltam az útjából.- Hogy nézett ki az az ember?- Idősebb úr volt. Édesapám korabeli, ő most ötvenéves

- tette hozzá a lány. - Ez az úr sötét szemüveget viselt. Biztosan fájt a szeme. Elegáns, sötétkék felöltő volt rajta. Felhajtott gallérral. A fején fekete kalap, lehajtott karimával. Azt is észrevettem, hogy a barkója már deresedett.

- Nagyon jó megfigyelő - Kaczanowski megdicsérte a lányt. - Mit látott még?

- A bőrönd eléggé régi volt és kopott. Nem illett az elegáns úrhoz. A bőröndöt zsineg tartotta össze. Nagyon nehéz lehetett. Mentem hazafelé ez után az úr után, és láttam, hogy kétszer is átveszi a másik kezébe. A bőrönd sötétkék volt. A sarkai világosabbak. Talán sárgásbarnák?

- Kiváló. Jola, maga kincset ér. Ilyen megfi-gyelőképességgel, ha érettségi után kedve lenne á rendőrségnél dolgozni, biztosan karriert csinálna.

- Őrnagy lennék? - a lány belepirult a dicséretbe, de örült is neki.

- Legalább ezredes, méghozzá nagyon gyorsan. Vigyázzba kellene kapnom magam, ha hozzám szól - nevetett Kaczanowski. - Volt még valami, amit észrevett?

- Volt! A másik oldalon egy szabad taxi hajtott. Az úr

letette a bőröndöt a járdára, kilépett az úttestre, hogy megállítsa az autót. Vette a bőröndjét, beszállt és elhajtatott.

- Milyen volt a taxi?- Közönséges, szürke, nagy Warszawa. Az ajtajára nem

volt ráfestve a „Sellő”. A vezetőjét idősebb embernek néztem.- Az biztos, hogy a bőrönd sötétkék volt?- Biztos. Jól emlékszem, hogy a színe megegyezett a

férfi felöltőjének színével, esetleg egy árnyalattal világosabb lehetett. Ilyen sötétkék felöltőket lehet kapni a Galluxban, de itt az MDM téren is.

- Maga, Jan, mint a ház régi lakója, bizonyára ismer mindenkit, aki itt lakik, legalább látásból. A bőröndös ember nem a lakók valamelyike volt?

- Nem emlékszem, hogy nézett ki, én nem vagyok olyan jó megfigyelő, mint Jola, de az biztos, hogy nem a mi házunkban lakik. Különben felismertem volna. De erre a férfira csak úgy emlékszem, hogy nehéz bőröndöt cipelt, és számomra idegen volt.

- Előtte vagy utána nem látták őt?Mindketten a fejüket rázták.- A bőröndös a gyilkos? - kérdezte a lány. - Az őrnagy

úr vezeti a nyomozást?- Igen. Nem nagyon tudok mit mondani erről az

emberről. Lehet alkalmi járókelő éppen úgy, mint gonosztevő. Tekintettel arra, hogy maguk látták ezt az embert, viszont az egész házban senki sem vállalja, hogy aznap este nehéz pakkot cipelt volna, azért akartam a maguk segítségével megvizsgálni az ügyet.

- Ha még egyszer meglátom, majd igyekszem kinyomozni, hol lakik, és majd jelentem az őrnagy úrnak.

- Ha csakugyan két ember gyilkosa, többé itt nem mutatkozik - nyilatkozott az őrnagy. - Köszönöm a segítőkészséget, de inkább azonnali értesítést kérek majd ahelyett, hogy árnyékául szegődnének ennek az embernek. Az veszélyes lehetne. De kérem, jól nézzék őt meg.

- A gonosztevő mindig visszatér a tetthelyre - jelentette ki Jola nagy komolyan.

A rendőrtiszt elmosolyodott.- Ez nagyon megkönnyítené a feladatunkat, sajnos

azonban e szólásnak nem sok köze van a valósághoz. Nagy kár!

Kaczanowski magához intette a felszolgálónőt, rendezte a számlát, és elbúcsúzott fiatal barátaitól. Miután visszatért a Mostowski-palotába, beszámolt Niemiroch ezredesnek a

legutóbbi „sikerekről”.- Meg kell találni a világos Warszawa taxit -

rendelkezett a felettese. - Végig kell járnunk ezt a nyomot.- Vagy eljutunk addig, amíg meg nem szakad. - A

lowiczi bankrablás nyomozásának kezdete óta az őrnagy csínján bánt az optimizmussal.

- Fogalmazz meg egy felhívást. Világos Warszawa taxi szaladgál a fővárosban vagy másfél ezer. A gépkocsivezetők kihallgatása, sorban egymás után, rettenetesen sok időbe kerülne, és töméntelen emberünket kötné le. A hirdetés talán eredményt hoz.

Másnap minden varsói lapban olvasni lehetett, de a rádióban és a televízióban is hallható volt a következő közlemény:

„Kérjük, jelentkezzék a Rendőr-főkapitányság 117-es szobájában vagy a legközelebbi rendőrőrszemnél annak a világos színű Warszawa taxinak vezetője, aki f. év szeptember 19-én este kilenc óra körül a Wilcza utca Marszalkowska és a Krucza utca közötti szakaszán férfi utast vett fel egy nagy, nehéz, sötétkék bőrönddel.”

A felhívás két egymás utáni napon jelent meg, illetve hangzott el. De már másnap reggel jelentkezett Kaczanowski őrnagynál Slawomir Lesniewski taxisofőr.

- Én fuvaroztam ezt az utast - közölte a rendőrtiszttel. - Minden stimmel. A bőrönd olyan nehéz volt, hogy alig tudta beemelni a kocsiba. Címet nem adott meg, csupán annyit mondott, hogy hajtsak a Marszalkowskán. Aztán bekanyarod-tunk az Aleje Jerozolimskiére, a Visztula felé. Áthajtottunk a Poniatowski-hídon. Amikor a körforgalomhoz értem, megállított. Mondtam, hogy ott tilos megállni, majd a Francuska utcánál kiszállhat. Ott is szállt ki, adott tizenöt zlotyt, a visszajárót nem kérte. Rögtön kaptam egy másik fuvart, vissza a Főpályaudvarra. Amikor elhajtottam, a férfi a járdán állt, mintegy azon tűnődve, mit tegyen. Aztán, amikor megkerültem a körforgalmat, észrevettem, hogy a villamosmegálló felé igyekszik.

- Melyik irányba?- Vissza a belváros felé.- Hogy nézett ki az utasa?- Eléggé magas. Sötét felöltő. A szemüvege is sötét

színű volt. A hátsó ülésen ült, a bőröndje mellett. Nem nagyon láttam őt, de a nehéz, sötétkék bőrönd miatt jól

megjegyeztem magamnak. Nekem is ugyanilyen bőröndöm van otthon.

A taxisofőr vallomása meggyőzte a rendőrséget a felől, hogy a bőröndöt cipelő férfi, még ha nem ő volt is Andrzej Doberski gyilkosa, furcsán, gyanúsan viselkedett. Ki viteti el magát a Saska Kepára, hogy aztán villamoson döcögjön vissza a belváros felé. A férfi csak annyit akarhatott, hogy össze-kuszálja a nyomokat. Ez sikerült is neki. Hol lehetne most megtalálni őt?

Amikor Janusz Kaczanowski az újabb kudarc keserű ízét próbálgatta, az ügyeletes altiszt lépett be a szobába, és sürgős távmondatot helyezett az őrnagy asztalára. Lowicz telefonált:

A Járási Kapitányság jelenti, hogy a Szövetkezeti Bankban a pénzzel együtt elrabolt bőrönd barna színű volt. Ellenőriztük. Stop. Küldjük a bank tisztviselőinek vallomását a ténymegállapítással kapcsolatban. Stop. Aláírás: Mikolaj Stolarczyk főhadnagy.

A kudarc, ahogyan a gyakorlat ezt már oly sokszor igazolta, nem jár egyedül.

XII . fejezetÚj nyomok?

A rendőrkutya, a tapasztalt farkas, amely már nem egy gonosztevőt küldött rács mögé, hangos csaholással, vidám farkcsóválással fut a nyomon. Ha megszakad a nyom, a kutya megáll, a farka nem mozdul, fejét magasra emeli, felülről próbál szimatot kapni. Ha ez sem jár eredménnyel, az okos nyomkereső újra leszegi a fejét, orrával csaknem beletúr a földbe, s egyre nagyobb köröket ír le, hogy valahol távolabb találjon rá az elveszett nyomra. Ha nem találja, visszatér a kiindulási pontra, és újra szántja a köröket, de most ellenkező irányban. Megvan! Örömteli vakkantás, és máris vidáman kaffogva ront előre, végig a nyomon. Farka megint fürge ingamozgást végez.

Előfordul, sajnos, hogy a kutya nem találja az elveszett nyomot. Szomorú legyőzetés. Hátsó lábaira ül, fejét lógatja, bánatosan pislog a gazdira, s mintha magyarázná:

Nem az én hibám. Én mindent megtettem, amit csak tudtam.

A nyomozó tisztnek nem szabad feladnia a harcot. Folytatnia kell az elveszett nyom keresését. Ha a fonal

megszakad, újat kell találnia. Valamelyik szál a végén csak helyesnek bizonyul, és elvezet a gonosztevőhöz.

Janusz Kaczanowski is ezt a gyakorlatot követte. A bűnözőnek a Saska Kepán, a körforgalomban nyoma veszett. Újból keresésére kell indulni. Ha nem ő, akkor a lowiczi akció más részvevője kerül hurokra.

A rendőrtiszt még egyszer figyelmesen végighallgatta a magnószalagot. Ügyelt Jadwiga Rodzinska hangjának minden rezdülésére. Annál a résznél megállt, amikor Kazimierz Strzelczyk volt felesége a bandavezérről beszélt, aki néhány konyak után elhencegte, hogy tud a pincéről, hiszen annak idején segített a férjnek lehurcolni a bútorokat.

Kazimierz bátyja, Wojciech Strzelczyk igazgató is említette, hogy költözés ürügyén hozzá, az ő családi háza pincéjébe is vittek teherkocsival különböző csomagokat a Wilcza utcai házból.

Nos, a költözködésben nemcsak két ember vett részt: maga Strzelczyk és barátja, aki hetvenkedve a banda vezérének adta ki magát. Ki segített még? Lehet, hogy köztük keresendő a lowiczi bankrablás többi részvevője? Érdekelt lehet az ügyben a „bőröndös ember”, Doberski és Rodzinska gyilkosa is. Meg kell találni ezeket az embereket.

Akkoriban, amidőn a bíróságon Kazimierz Strzelczyk válópere folyt, a férfi a Grochów negyedben, az Omulewska utcai szervizben dolgozott. Kaczanowski őrnagy odaküldte embereit, hogy szerezzenek értesülést, és találjanak olyan dolgozókat, akik még emlékeznek a volt kollégára, a csúf halált halt Strzelczykre.

Maga az őrnagy is elment az Omulewska utcába. Emberei a szerelőkkel beszélgettek, ő pedig meglátogatta a személyzeti osztály vezetőjét.

- Kedves őrnagy úr - kezdte a vezető a felvilágosítást - nálunk, sajnos, nagyon nagy a fluktuáció. Az idősebb művezetők, mesterek természetesen ragaszkodnak az üzemhez. A fiatalja azonban inkább csak tanulni jön hozzánk. Megül két-három évig, beletanul a szakmába, és a nagyobb kereset reményében elmegy maszekhoz dolgozni, jóllehet, a mi üzemünkben nem hiányzik a szociális gondoskodás, jobbak a munka- és egészségvédelmi körülmények. Ott meg reggeltől estig gürcöl, nap, nap után, ha esik, ha fúj. Én nem em-lékezem erre a Strzelczykre. Csak az újságokból tudom, hogy miféle alak volt.

- Én emlékszem rá - szólt közbe a szomszédos íróasztalnál dolgozó, idősebb tisztviselő. - Én írtam a

minősítését, amikor kilépett tőlünk.- Mit tud nekem mondani róla, kérem?- Wladyslaw Barecki - mutatkozott be a kérdezett. -

Jelenleg anyagbeszerző vagyok. Akkoriban a személyi ügyekkel foglalkoztam, káderes voltam. Strzelczyk a Személygépkocsi gyárból jött hozzánk. Nem különösebben jó véleményt hozott magával. Már nálunk dolgozott, amikor párszor beidézték az ügyészségre. Valahogy mindig sikerült kibújnia. Mint szakemberről, nem mondhatok róla rosszat. Munkájával kapcsolatban panasz sosem merült fel. De a pénz nagyon vonzotta. Hallottam, hogy különböző autóalkatrészekkel üzletelt. Főleg külföldi márkájú kocsikhoz valókkal.

- Lopott alkatrészekkel seftelt?- Azt nem tudom. Itt dolgozik nálunk egy öreg őr,

Edmund Cielecki. Neki különösen a begyében volt Strzelczyk. Cielecki mindent elkövetett, hogy valamin rajtakapja a legényt. Mit nem adott volna érte! Ez a két ember az első pillanattól kezdve gyűlölte egymást, bár, őszintén szólva, erre semmi okuk sem volt.

- Előfordul ilyen indokolatlan ellenszenv.- Cielecki különböző kelepcéket állított Strzelczyknek.

Megmotozta csaknem minden távozáskor, de sosem érte tetten. Az egész üzem szórakozott a játékon. Nagy összegekben fogadtak.

- Strzelczyket szerették az üzemben? Voltak itt barátai?- Hát erre már nemigen tudok válaszolni. De barátai

aligha voltak. A pénzt szerette, a fizetése nem volt elég, s ez nem tetszett a többieknek, rossz néven vették tőle. Amennyire tudom, a régi, személygépkocsi gyári haverjaival tartotta a kapcsolatot.

- Bevett szokás - mondta az őrnagy -, hogy amikor valamely intézmény dolgozója költözködik, a kollégái segítenek neki, és a munkahely is tehergépkocsit bocsát rendelkezésére. Tudomásunk van arról, hogy Strzelczyk éppen akkor vált el a feleségétől, amikor az Omulewska utcán dolgo-zott. Lakást változtatott. Adtak neki tehergépkocsit?

- Igyekszünk segítségére lenni dolgozóinknak - helyeselt a személyzetis. - A dolgozó kérvénnyel fordul az igazgatósághoz, és a kérés jóváhagyása után megkapja a teherautót, vezetővel együtt. Ha kocsit kért, akkor ennek nyoma van Strzelczyk a jutáiban.

Az aktákat előkeresték, de kérvényt nem találtak benne. Úgy látszik, hogy Kazimierz más lehetőséggel élt.

- Az őr, akivel Strzelczyk hadilábon állt, még önöknél dolgozik?

- Még igen. A maszekok csak a szerelőket igyekeznek elszipkázni. Edmund Cielecki minden bizonnyal tőlünk megy nyugdíjba. Az őrnagy úr, gondolom, szeretne vele beszélni. Mindjárt ellenőrzőm, hogy ma ügyeletes-e.

Benn volt, és hamarosan megjelent a személyzetis szobájában, aki azonnal közölte is vele, hogy miért hívatta. A rendőrtiszt kíván szót váltani vele.

- Az őrnagy elvtárs biztosan arról a bandita Strzelczykről kíván tájékozódni. Tudtam én mindjárt, hogy valami nincs rendben vele. Mindenki kinevetett. Még maga az igazgató is egyszer ezt kérdezte: „Cielecki, miért üldözi maga ezt a rendes embert?” Az ördögbe is, hogy volna rendes! A gazembert megismerem én a szeme állásáról.

- Mégsem sikerült rajtakapnia egyszer sem - szólt közbe Wladyslaw Barecki.

- Jó, nem csíptem nyakon - ismerte el az őr. - De az életét úgy megkeserítettem, hogy itthagyott bennünket. Jól is tette. Most e miatt a bandita miatt lesülne a bőr a képünkről. Szégyent hozott volna az egész üzemre. De azt meg kell vallanom, nagy vagány volt őkelme. Amikor ment el tőlünk, kinevetett. Sose felejtem el, mit mondott: „Ha akarnám, Cielecki, ezt a puskát is elzabrálnám magától, elvinném magával meg a gyárával együtt. De mire nekem ilyen sok régi ócskaság. Kivittem innen drágább dolgokat a szeme láttára. Vén bolond maga, Cielecki.” így mondta. De ez nem igaz. Engem be nem csapott, nem lophatott meg. És az a másik két ördögfióka, a segítőtársai sem tudtak engem falhoz állítani.

- Milyen segítőtársakról beszél, Cielecki úr?- Arról a két sötét csirkefogóról, akik állítólag a zerani

Személygépkocsi gyárban dolgoztak, mellesleg szólva, nála sokkal butábbak, de alig múlt el nap, hogy valamelyikük itt ne tekergett volna már reggel óta a mi üzemünk előtt. Állandóan kombináltak Strzelczykkel, az „agytröszttel”.

- Mit tudtak volna kombinálni? - nevetett a személyzetis -, hiszen az üzembe be sem léphettek.

- Kérem, igazgató úr, akkoriban nem úgy volt, mint ma, a mi üzemünk is másképpen festett. Hírük sem volt a mai autóknak. Alkatrészeket is nehezebben lehetett szerezni. Még a Warszawákba való tekercs vagy gyertya is ritkaságszámba ment. A pult alól árusították. Strzelczyk, ha javítást végzett a behozott kocsin, és megszimatolta, hogy balek az ügyfél, mindig odasúgta neki: „Hajtson ki az utcára, és álljon meg egy

percre. Majd kiugrasztok maga után egy jó szakembert, aki mindent rendbe hoz, amit itt anyaghiány miatt nem lehet. Új alkatrészeket ad. Most érkeztek Moszkvából.” Nem múlt el hét, hogy néhány pasast palira ne vett volna, és ne gombolt volna le róluk nehéz százasokat.

- Alkatrésszel tehát mégiscsak kellett rendelkezniük.- Volt is nekik. Ez igaz. De milyen áron? Kétszer-

háromszor drágábban, mint az árjegyzékben. Később aztán, amikor javult az anyagellátás, ezek az üzletek is abbamaradtak. Lopni nem engedtem, s ezért is szedte a sátorfáját, és elment. Egy pillanatig sem csodálkoztam, amikor a nevét az újságban olvastam. Az ilyen kutyafajzat - tette hozzá Cielecki ingerülten - így szokta végezni. Úgy kell neki.

- És a két segítőtársra emlékszik? Hogy hívták őket?- Az egyiknek Kozlowski vagy Kowalski volt a neve. Ő is

pórul járt. Az ügyész gondjaiba vette. Vagy hat évre bevarrták. Örömmel olvastam a hírt az esti lapban. A másik is megérte a pénzét, de eddig még nem kapták el. Nevetséges neve volt: Cieplawodka. Vagy ehhez hasonló. De a végén „wodka” állt. Mindenki másként mondta a nevét.

- A későbbiek folyamán találkozott ezekkel az emberekkel vagy Strzelczykkel?

- Nem - az idős ember megborzongott e kérdés hallatán, mint az ördög a szenteltvíz láttán.

Az őrnagy elégedetten tért vissza a Mostowski-palotába. Örült saját sikerének, de emberei eredményeinek is. A nyomozók ellenőrizték Edmund Cielecki állításait. Ezek igaznak bizonyultak, bár illik sietve hozzátenni, hogy a beszélgetőpartnerek korántsem gyűlölködve emlegették a volt kollégát, ahogyan ezt az idős őr tette. Ahhoz nem fért kétség, hogy Strzelczyk, kihasználva az annak idején uralkodó hiányos ellátást, az Omulewska utcai állami vállalat árnyékában, alkatrészekkel bőven ellátott maszek vállalatot létesített. Amikor az üzemben a szerelők tanácstalanul széttárták kezü-ket, vagy kéthetes határidőt jelöltek meg, Strzelczyk sokszor azonnal, a műhely előtt, az utcán átadta már a hiányzó alkatrészt, egy óra elmúltával, de legkésőbb másnap, méghozzá az autótulajdonos lakására szállítva. Ezért is drágábban, de mennyivel drágábban! De akit kocsijának hosszabb ideig tartó használhatatlansága fenyegetett, nem alkudott, fizetett. Mások is hasonló módon ügyeskedhettek, de nem voltak olyan agyafúrtak, mint Strzelczyk, aki értett a „bolt” megszervezéséhez és felvirágoztatásához.

Így ment ez néhány évig. Honnan származtak az alkatrészek, amelyekkel Strzelczyk üzletelt? Az Omulewska utcában a témával kapcsolatban megoszlottak a vélemények, de általában mindenki egyetértett abban, hogy nem az ő műhelyükből. A jó tolvaj saját magától nem lopkod, tartja a szólás, és ebben van is valami igazság. Strzelczyk elővigyázatos volt.

Az viszont megfelelt a valóságnak, hogy a későbbi bandavezér az Omulewska utcai állása idején munkatársaival nem barátkozott. Nem is szerették őt. Ebben azonban több volt az irigység, mint más egyéb. Az emberek nem kedvelik a náluk élelmesebbeket. Ezért is szívfájdalom nélkül váltak meg tőle, és gyorsan el is felejtették. Csak aztán a sajtó szenzációs hírei bányászták elő személyét a feledés mélységeiből. Társairól senki sem tudott mondani semmit, kivéve az egy Cieleckit.

Mindenesetre a nyomozás elmozdult a holtpontról. Vajon ezúttal helyes irányban-e, biztosan nem tudhatta sem az őrnagy, sem a főnöke, Niemiroch ezredes. De elhatározták, hogy ezen a nyomon mennek tovább.

- Okvetlenül meg kell találniok, őrnagy elvtárs, ezt a Kozlowskit és Zimnawodkát - adta meg az eligazítást az ezredes és minél előbb. Legalább az egyikük segített Strzelczyknek a költözködésben. Talán eljutunk ahhoz a bandataghoz, aki Rodzinskánál járt.

- Cieplawodka, és nem Zimnawodka - javította ki Kaczanowski.

- Mindegy, Januszek, legyen Ciepla, fontos, hogy előkerüljön.

- Holnap elmegyek a Személygépkocsi gyárba. Ilyen ritka névre emlékezniük kell.

Ezúttal, mint valami hű kutya, a szerencse, kísérő társául szegődött a rendőrtisztnek. Noha több mint tizenötezer ember dolgozik a zerani autógyárban, de amikor Kaczanowski a személyzeti osztályon közölte, hogy „Cieplawodka” nevű dolgozó iránt érdeklődik, a tisztviselőnő mosolyogva helyesbített:

- Az őrnagy úr bizonyára Antoni Dobrawodkára gondol, mert Cieplánk egyelőre nincs. Különben ez a Dobrawodka is már csak volt. Vagy három éve nem dolgozik a gyárunkban. De az ilyen neveket az ember nem felejti el. Heccből össze-gyűjtöttünk a gyárban egy csomó fura vezeték- és keresztnevet. Dobrawodka a listavezető. Ennek tulajdonítható, hogy az egész gyár ismerte őt. Mindig kiforgatták a nevét. A

legtöbbször egyszerűen csak „Vodkának” nevezték. Különben nem haragudott érte. Az egyik szaktársa névváltoztatásra akarta rávenni. Hallani sem akart róla.

- Antoni Dobrawodka nem véletlenül a Fiat-alkatrészek körüli visszaélések miatt távozott önöktől?

- Amennyire tudom, nem. Meg kellene néznem az irataiban. Ha jól emlékszem, más volt az ok. A messzi Sluzewiecen épített magának egy házikót. Túl a lóverseny pályán. Másfél órát kellett bumliznia, amíg beért ide a gyárba. Sokkal több időt vesztett, mintha mondjuk Otwockban vagy Wolominban lakott volna. Ezért is keresett magának munkát közelebb a lakásához. Megkereshetjük Antoni Dobrawodka személyi lapjait az irattárban, és elküldjük az őrnagy úrnak. Természetesen kérjük majd vissza. Ma már erre nincs idő, de a legközelebbi napokban előkeressük a dossziéját.

- Köszönöm szépen, ha szükségem lesz az iratokra, majd jelentkezem. De úgy vélem, hogy mindaz, amit most megtudtam, számomra egyelőre elegendő.

Janusz Kaczanowskinak igaza volt. Mindössze egy telefonjába került a Lakcímnyilvántartóba, és a keresett személy címe máris a rendőrtiszt íróasztalán feküdt. Csakugyan Sluzewiecen lakott. A helyszínre kiküldött nyomozó megállapította, hogy a megjelölt helyen nem nagy házas telek áll. Gyümölcsös, néhány ablakos melegágy, valamint egy kis ház, amely, minden valószínűség szerint, házilagos kivitelezésben készült. Először felhúzták a szoba s a konyha falait. Később hozzáépítettek még két helyiséget és egy gazdasági épületkét. Antoni Dobrawodka lakott ott, feleségével és három gyermekével. A legidősebb leánygyermek nemrég ment férjhez, s választottját is a szülői házba hozta. A két fiatalabb gyermek iskolába járt. Antoni autószerelőként dolgozott az egyik sluzewieci ipari üzemben. A felesége a háztartást vezette, kertészkedett, ami a család-nak egy kis jövedelmet is jelentett. A vő gépkocsivezető volt, ugyanabban a gyárban, ahol az após is dolgozott. A leány, kereskedelmi technikumot végzett, és nemrég lett az egyik közeli élelmiszerbolt helyettes vezetője.

A helyi rendőrőrs vezetője az egyik legnyugodtabb családnak ismerte Dobrawodkáékat. A férjek nem verték a feleségüket, a fiatalabb gyerekek nem hajigálták kővel a lámpákat, és egyéb más csibészséget sem követtek el. Ha az ember a körmükre nézett, télen még a havat is elsöpörték a járdáról. Az idősebb olykor-olykor megivott egy pohárral, a fiatal meg néhány kupica után hangoskodott, de hát az

ilyesmi megtörténik. A körzeti rendőr szívesen kiegyezett volna abban, ha mindig csak ilyen emberekkel akadna dolga.

Az őrnagy elhatározta, hogy ezúttal a meglépés fegyveréhez nyúl. A terep átfésülése nem látszott könnyűnek, viszont a négymillió zlotyt tartalmazó bőrönd számára kényelmes és megbízható rejtekhely lehetett. A nagy létszámú rendőrcsoport, ellátva sokféle készülékkel, már jókor reggel megjelent a kis házban, amikor még mindenki otthon tartózkodott. Az ügyész ugyan egy kissé aggályoskodott, de a végén mégis engedélyezte a házkutatást.

Teljes hat óra hosszat tartott a kutatás. Nagyon érzékeny műszereket is használtak, amelyek még a több méter mélyen, a földben rejtőzködő legkisebb fémtárgyak búvóhelyét is elárulják. Az egész házat tűvé tették. Az asszonyok, látva a feldúlt otthont, nem tudták megállni, hogy átkaikat ne záporozzák a felfordulást csináló rendőrök fejére. Nem is lehet csodálni! Az öreg Dobrawodka egyre csak ezt hajtogatta:

- Miért, százados úr, miért?- Csak ne tettesse magát, hogy nem tudja - adta meg

minden esetben a választ Wiecek százados, a házkutatás vezetője.

Végül a rendőrök, az ilyen fajtájú munka legkiválóbb specialistái, akik valamennyien a Főkapitányság emberei voltak, törölgetve homlokukról a verítéket, kénytelenek voltak feladni a harcot. Abszolút semmit sem találtak.

- Öltözzék, Antoni Dobrawodka - rendelkezett Wiecek százados. - Velünk jön.

A feleség a parancs hallatán hangos zokogásban tört ki. A gyerekek meg kontráztak hozzá.

- Miért tartóztatnak le? - kérdezte Dobrawodka.- De, ember, maga megbolondult! Senki sem

tartóztatja le magát. Csak elvisszük kihallgatásra a Mostowski-palotába. Utána visszahozzuk ide.

- Szívesebben jövök haza egyedül - mondta az autószerelő, miközben a felöltőjét kezdte magára húzni.

A felesége lázas kapkodással készíteti neki ennivalót, a lánya törülközőt, egy váltás meleg fehérneműt szedett össze.

- Mit csinálnak maguk, asszonyok? Nyughassanak már! - igyekezett csillapítani a rendőrtiszt a két aggódó nőt. - Antoni bácsi két óra múlva itthon lesz.

- Ühüm - mormogta Maria asszony. - Én már ismerem magukat.

A rendőrség embereinek szánt szavakat olyan villámló tekintetek kíséretében mondta el, amelyekben bizony egy

szikrája sem volt annak a csodálatnak és szeretetnek, mellyel a Lengyel Népköztársaság minden állampolgárának illenék el-halmoznia a közrend őreit.

- Csak vigyél magaddal, apjuk, mindent, amit kikészítettünk.

Antoni Dobrawodka, hatalmas csomaggal a hóna alatt, üggyel-bajjal vette be magát a rendőrségi Warszawába. A kocsi elindult a Mostowski-palota felé, ahol Kaczanowski őrnagy várta a szerelőt.

Egyetlen pillantás is elegendő volt ahhoz, hogy a rendőrtiszt megállapítsa: Antoni Dobrawodka nem az az ember, akiről a csinos diáklány, Jola Chramiec beszélt. Ez nem a „bőröndös ember”. A leány leírása szerint amaz eléggé magas, elegáns férfi volt, őszülő oldalszakállal, sötétkék felöltőben. Ezzel szemben a sluzewieci házikó tulajdonosa alacsony, kövér, pocakos ember volt. Kopasz volt, mint a biliárdgolyó, az arca simára borotvált. Alapvető eltérések. A gyors észjárású, jó megfigyelői képességgel megáldott Jolanta kisasszony ekkorát nem tévedhetett. Az őrnagy le is mondott a tervbe vett esetleges szembesítésről.

- Kérem, Antoni úr, tessék leülni - Kaczanowski rámutatott a székre, és cigarettát tolt eléje. - Szeretnék magával elbeszélgetni. Kér kávét?

- Miért, őrnagy úr?- Nem értem.- Miért tartóztatnak le? - Dobrawodka maga mellé

helyezte a kezében tartott csomagot, és leült a felkínált székre. De cigarettáért nem nyúlt.

- De, Antoni úr, ki beszél itt letartóztatásról? Meghívtam magát ide egy kis beszélgetésre. Szeretném, ha segítségünkre lenne.

- Szép kis meghívás - háborgott a szerelő. - Hajnalban ránk törtek, tízen is lehettek, mindent felforgattak. Akárha tatár horda dúlta volna fel a házat.

- Ezért őszintén bocsánatot kérek. Ha megtudja, hogy mi okból került sor a találkozásunkra, remélem, elnézi nekünk a házkutatást. Kínos, ám egyszersmind nélkülözhetetlen szükségszerűség eredménye.

- Semmit sem találtak - dörmögte Antoni.- Higgye el, hogy ennek én örülök a legjobban.- Eh, az őrnagy úr ezt csak úgy mondja.- Nem játszom magával szembekötősdit, nyíltan fogok

beszélni. A házkutatás az ön ismerősével, Kazimierz Strzelczykkel kapcsolatos, aki részt vett a lowiczi

bankrablásban, s társaival több, mint négymillió zlotyt vitt el.- De hát ő nem él.- Ez igaz, de a Lowiczban rablott pénznek valahol

lennie kell.- És nálam keresték?- Minden okunk megvan arra, hogy kijelentsük,

miszerint Strzelczyk a Wilcza utcai ház pincéjében rejtette el kincsét.

- Ahol a felesége lakott?- Ott, ahol a felesége lakott, akit valaki megölt, és

előtte ugyanabban a pincében agyonlőtte Andrzej Doberskit, egy másik lowiczi bandatagot.

Antoni Dobrawodka falfehér lett.- Azt gondolta őrnagy úr, hogy én?- A gyilkos jól tudta, hogy Kazimierz Strzelczyknek

rendelkezésére állt a pince a Wilcza utcai házban. Maga is tudott erről. Hiszen barátjával együtt hordta le a bútorokat a hatodik emeletről. Később különböző gépkocsialkatrészeket is tároltak ott. Amikor még az Omulewska utcában ügyködtek.

- Tudtam - csuklott össze Antoni.- Tehát, gondolom, most már nem csodálkozik, hogy a

gyanúsítottak egyikének tekintettük?- Hát, a látszat erre vall.- Ezért kellett házkutatást is tartanunk. Az embereim

felfordították a házát, tudom. Ezért még egyszer bocsánatot kérek.

- Kár a szóért, őrnagy úr. Megértem én.- Feltételezzük, sőt bizonyítékaink vannak arra, hogy a

költözködésben és a bútorok lehordásában a pincébe olyan valaki is részt vett, aki később a rablóbandának is tagja volt. Nos, ezért hívtam meg beszélgetésre, és számítok rá, hogy őszintén elmondja, hogyan is ment végbe a bútorok lecipelése az alagsorba. Meggyőződésem, hogy banditáknak és gyilkosoknak nem szándékozik falazni. Ezen kívül biztosan azt is tudja, hogy a rendőrség által keresett személyeknek falazni büntetendő cselekmény.

- Értem, kérem. Elmondok én mindent, akárha gyónnék - bizonygatta Dobrawodka. - Mindent, amit tudok, és amire emlékszem.

- Hallgatom.- Kazikkal együtt dolgoztam a Személygépkocsi

gyárban. Akkor még úgyszólván taknyos kölyök volt, éppen hogy kikerült az iskolából. A gyárban sajátította el az első szakmai fogásokat. Buta volt, és becsapták. Körülötte

mindenki lopott, aztán mindent rá akartak kenni. De akkor már Strzelczyk igazán ígéretes, nagyszerű szakember volt. Valahogyan tisztázta magát, meg hát nem is volt bűnös. Később, talán három évig, benzinkútnál dolgozott, utána pedig az Omulewska utcában. Az üzleteléshez mindig megvolt az esze, és néhány garasért a lelkét is eladta volna az ördögnek. Összebeszélt velem és még két gyári haverral. Mi kettőkor fejeztük be a munkát, ő később. Elindította az üzletet. Meghagyta, hogy mi járjunk az Omulewska utcai üzem elé, csellengjünk a műhely környékén, ő majd küldi az ügyfeleket. Olyanokat, akiknek a szerviz már nem tudott segíteni, mert nem volt alkatrész.

- És maguknak volt? Honnan?- Szervezés kérdése az egész, őrnagy úr.- Az autógyárból?- Ments meg Isten! - tiltakozott az öreg szerelő. -

Engem soha semmin sem kaptak rajta. Még egy srófocskán sem. Köztudott volt, hogy a legszükségesebb dolgokat vidéken kellett keresni, maszekoknál megrendelni, és ha valaki külföldre ment, hozta a rendelt árut. Sosem fogytunk ki a kelendő cikkekből. Strzelczyk kihasználta azokat az ügyfeleket, akik nem alkudoztak, mert hát sürgős volt nekik a munka. Járgányukat mindig klasszul megcsináltuk.

- De hiszen voltak privát műhelyek is.- Azok is úgy csinálták. Kombináltak, ahogy tudtak.

Azért is gurultak akkor a kocsik. De mi ott álltunk a vártán, az Omulewska utcai műhely kapujában.

- Belül pedig ott volt az emberük.- Úgy van - helyeselt Antoni. - Később aztán már nem

annyira, de az elején jó pénzeket lehetett leszakítani. Mert a fizetés gyatra volt. Nem úgy, mint ma, amikor jó munkáért az ember meg is keresi a magáét. Ismeri a régi jelszót: „állsz vagy heversz, fizetésed kettőezer”.

- Ismerem. Hogy volt azzal a hurcolkodással?- Kazik nemegyszer panaszkodott nekünk a feleségére.

Mondta, tovább már nem bírja vele. Meg hogy beadta a válókeresetet. Végül aztán bejelentette, hogy elköltözik otthonról, és kér, segítsünk neki. Világos, hogy az ember teljesíti a jó barát kérését. Megléptünk a munkából. Az egyik haver kiügyeskedett egy alibi fuvart, és átköltöztettük Kazikot Ochotára. A holmik egy részét meg ledobtuk a pincébe.

- Ki vett részt a munkában?- Rajtam és Kazikon kívül még két gyári haver.

Kowalski és Nawrot. Ez a Nawrot vezette a gépkocsit.

- Ők hol dolgoznak?- Nawrot meghalt. Két évvel ezelőtt csatlakozott a

többséghez. A szívére ment az influenza. Később Kowalski próbált mesterkedni egyedül, de buta volt. Az autógyárból egy egész kocsit akartak meglovasítani. Persze hogy rajtavesztettek. Öt évet kapott. Azóta már kiengedhették, de hogy mi van vele, nem tudom.

- Külsőre milyen volt?- Alacsony, száraz, mint a kóró. A jobb kezéről

hiányzott két ujja. Lecsapta a gép.- Magánál fiatalabb?- Még Strzelczyknél is fiatalabb. Talán négy évvel.- Akkor többen nem voltak?Antoni elgondolkodott.- Egy még volt. De nem a mi gárdánkból, az biztos.

Láttam őt párszor Kazikkal. Nem tudom, hol dolgozott.- Személyleírást tudna adni róla?- Most már meg sem ismerném. A termete Kaziké.

Alighanem szőke volt. Velem egykorú lehetett. Biztosan még az elemiből ismerték egymást, vagy egy utcában laktak.

- A nevére emlékszik?- Kazik Zygmuntnak szólította. A vezetéknevét is

tudtam, de már kipárolgott a fejemből. Annak már hat éve, őrnagy úr, sőt még annál is több. A hurcolkodás óta nem láttam ezt az embert. Strzelczykkel is abbamaradt az ismeretségem, amikor felhagytunk az üzleteléssel, ő munkahelyet változtatott. Én megmaradtam a Személygépkocsi gyárban. Vettem azt a kis telket, és lassan kezdtem építkezni rajta. Mindent magam csináltam. Az asszonnyal. Nem jutott idő hiábavaló találkozgatásokra, se pénz egy korty italra.

- De talán észébe jut a neve.- Annyit tudok, hogy valamilyen fát vagy gyümölcsöt

jelentő neve volt.- Drzewiecki, Lipski, Lipinski - igyekezett segíteni az

őrnagy. - Rózanski, Jaworek, Jaworowski, Sosnowski, Choinski, Modrzewski, Gruszecki, Sliwinski…

- Nem, nem - ingatta a fejét Dobrawodka.- Talán Debski, Dabek, Debal - sorolta elő az őrnagy

egy szuszra az egész növényvilágot. - Grabowski, Grabiec, Wisniewski, Jesionek, Jesionowski, Leszczynski, Klonowski, Maliniak, Orzechowski, Orzeszko, Swierczynski?

Antoni úr tagadólag rázta a fejét.- Talán Okon?

- Ez már mintha közelebb volna. De nem hal, hanem fa. Ha eszembe jut, azonnal jelentem az őrnagy úrnak.

- Szavára?- Az öreg lakatos szavára!Amikor Antoni Dobrawodka mögött becsukódott az ajtó,

az őrnagy nem érezte magát valami vidámnak. Hogyan találhatná meg ezt a negyedik hurcolkodót? A rendőrtiszt nem nagyon bízott abban, hogy az autószerelőnek eszébe jut a név. És ha eszébe jut is, megmondja-e a rendőrségnek? Keresse meg ezt a Kowalskit? Hátha ő tudja! A leírásból nehezen képzelhető el, hogy Kowalski lett volna a „bőröndös ember”. Különben is, a bőrönd sötétkék volt, tehát nem pénzzel tömték ki. Vajon valóban a „bőröndös ember” a gyilkos?

Egyre nő a kérdőjelek száma.

XIII. fejezetÉs a rádió egyre hangosabban szólt

A nyomozó, aki Janusz Kaczanowski őrnagy megbízásából irányította a házkutatást Sluzewiecen, Antoni Dobrawodka portáján, jóllehet minden hájjal megkent és a szakmájában elismert szakember volt, mégsem vette észre a „konkurens”-t. Elkerülte a figyelmét, hogy az autószerelő háza körül egy férfi ólálkodik. Magas, arca hosszúkás, sötét színű felöltője kissé kopottas, fején micisapka. Sötét szemüveget viselt. Ez az ember már napok óta éberen figyelt mindent, mi történik a kis házban és a hozzá tartozó kertben.

Az ismeretlen megfigyelőt nem riasztotta el a két rendőrségi autó sem, amely azon a bizonyos hajnalon Dobrawodka háza előtt állt meg. Elhaladt az álló gépkocsik mellett, megkerülte a kis kertészetet, s annak másik oldalán jó leshelyet talált magának. Innen mindent szemmel tarthatott, de őt magát senki sem vehette észre. Amikor a rendőrség emberei araszról araszra vallatták a földet az elrejtett kincseket kereső műszereikkel, a magányos megfigyelő jól tudta, mit keresnek a kertben. Látta, hogy semmit sem találtak. Azt is látta, hogy a rendőrök a lakást a házigazdával együtt hagyták el, aki egy jókora csomagot cipelt. De az aligha lehetett az a csomag, amelyet a rendőrök kerestek. Ez megnyugtatta a magas férfit, aki szinte reszketett a gondolattól, hogy ők találják meg.

Amikor a gépkocsik elhajtottak, a kertajtó előtt két

hangosan átkozódó asszony állt. A szomszédok rögtön köréjük gyűltek. Az ismeretlen férfi is odament.

- Mit kerestek? - kérdezte.- A jó fene tudja! Az egész házat felforgatták - válaszolt

a fiatalabb asszony. - Amikor apa megkérdezte, mit keresnek, ezt felelték: „tudja azt maga jól”.

- Találtak valamit? - érdeklődött az egyik szomszédasszony.

- Mit találtak volna? - fortyant fel a háztulajdonos felesége.

- Akkor miért vitték el Antoni bácsit?Válasz helyett újabb szitkokban emlegették a

rendőrséget.- Az én bátyámat is - jegyezte meg az ismeretlen -

egyszer elvitték. Azt mondták, hogy beszélgetésre. Két hét után jött haza. Olyan sokáig beszélgettek vele. Jó, hogy még a felesége adott neki meleg fehérneműt, mert jéghideg pincében csücsült - blöffölt a férfi. - A munkahelyén ezt az időt, persze, nem fizették ki, a rendőrség meg csak nevetett. „Adj hálát az Istennek, hogy kijöttél” - mondták a munkahelyén, amikor a fizetését kérte a kényszerű távollét idejére. A mai napig sem tudja, miért ült. Valakit bezárni nekik annyit jelent, mint nekem elszívni egy cigarettát. Adhatott volna a férjének az útra ennivalót és meleg ruhát.

- Adtam is. Nem akarta, de ráerőszakoltam.- A bátyám sem akarta, de aztán azt sem tudta,

hogyan köszönje a feleségének.Az ismeretlen diszkréten távolodott az egyre növekvő

csoporttól. Megtudta, amit akart. A bőröndöt nem találták meg. Megvolt-e még valahol egyáltalán? Tadeusz Majewski már ebben is kezdett kételkedni. Visszament a városba, és fel-hívta Zygmunt Lipient.

- Találkoznunk kell - mondta.- Most mindjárt?- Nem. Inkább holnap. Munka után.- Csak nagyon kérlek, ne úgy, mint legutóbb.- Hát akkor hol? Nálam?- Nem - válaszolt Zygmunt. - Jobb, ha te jössz el

hozzám. Olyan fontos a dolog?- Majd eldöntöd, ha mindent elmondok. Ötkor nálad

vagyok.A beszélgetés abbamaradt.Még ugyanezen a napon Tadeusz Majewski órákon át

figyelte a házat, amelyben Zygmunt Lipien lakott. De semmi

rendkívüli nem történt benne. Sem a ház előtt, sem a közelben nem állt még egyetlen URH-s kocsi sem. Este a jó barát lakásában égtek a villanyok. Tadeusz többször is látta barátját az ablakhoz közeledni és attól távolodni.

Másnap Majewski újra telefonált a minisztériumba, Lipien munkahelyére. A kagylóban hallotta a hangját. Barátja az irodában volt. Egyelőre tehát minden rendben van. De meddig?

Ezúttal a rendőrség helyes nyomra bukkant. Követni fogja a nyomot, és eljut Zygmunt Lipienhez, aztán meg őhozzá, Tadeusz Majewskihez. Abban biztos volt, hogy ha Lipient letartóztatják, mindent beismer, és habozás nélkül kiadja a támadó csoport utolsó tagját. Mentenie kell a bőrét!

Mindenáron!Délután négy óra előtt Tadeusz körüljárta a házat,

amelyben Lipien lakott. Tudta, hogy Zygmunt jelenleg egyedül él a lakásban. Valójában a fivérével lakott, aki egy külkereskedelmi cégnél dolgozott, de a feleségével és gyermekeivel, másfél évvel ezelőtt elutazott Kubába két évre.

A ház előtt minden rendben volt. Majewski bement a lépcsőházba, és lifttel felment a legfelső emeletre. Gyalog ballagott lefelé a lépcsőn. Megállt Zygmunt Lipien lakásának ajtaja előtt, és feszülten figyelt. A lakásban halálos csend uralkodott. Remélhetőleg, a rendőrség nem tanyázik odabenn. Tadeusz megnyugodva lesétált, és ismét messziről figyelte a bérházat.

Valamivel fél öt előtt megérkezett Lipien. Majewski behúzódott egy kapu alá. Így a barátja nem vette őt észre. Zygmunt nyugodtan lépkedett, Tadeuszon kívül senki sem figyelte őt. Később a lakás egyik ablaka kinyílt. A lakástulajdonos megérkezett.

Tadeusz még negyven percig figyelte az utcát. Végre öt után tíz perccel becsöngetett a barátjához. Zygmunt azonnal ajtót nyitott.

- Senki sem látott? - kérdezte.- Minek tartasz engem? Gyereknek? Kivártam a

pillanatot, amikor a lépcsőház teljesen elnéptelenedik.Bementek a szobába.- Milyen hideg van nálad. - Majewski még meg is

rázkódott. - Kérlek, Zygmunt, csukd be az ablakot.A ház gazdája teljesítette a kérést. Az ebédlőszekrényből

elővett két kupicát és egy üveget.- Iszol?- Örömmel.

Lipien töltött, ittak, sós mandulát ettek hozzá.- Tudod - Zygmunt nagy hévvel kezdett beszélni -, az a

csibész, aki agyonlőtte Andrzej Doberskit, és végzett azzal a szegény asszonnyal is, nem találta meg a pénzünket. A rendőrség megállapította, hogy a pincéből nehéz, sötétkék bőröndöt vitt ki. A közleményt hírül adta a sajtó is, meg a rádió is. A mi bőröndünk barna volt, és nem volt olyan rettenetesen nehéz. A súlya megvolt, nem mondom, de amikor cipeltem, nem kellett görnyedeznem. A kívülállók még azt is gondolhatták, hogy üres. Ebből az következik, hogy a pincében csakugyan volt valamilyen bőrönd, de nem dohán-nyal megtöltve, hanem mással. Biztosan tele volt autóalkatrészekkel.

- Lehetséges - bólogatott Tadeusz.- Ez rendkívül fontos. Nem veszett el minden. Egy kicsit

törnünk kell a fejünket, és elgondolkodni, vajon hová rejthette el a pénzt Kazimierz Strzelczyk. Eddig még senki sem találta meg. A rendőrség még nem akadt nyomára, mert már eldicsekedett volna vele. Doberski gyilkosa is csalódottan vehette tudomásul, hogy hiába ölt meg két embert. Vannak esélyeink. A kulcs!

- Miféle kulcs? - Majewski csak minden második, harmadik szóra figyelt.

- Hát a kulcs, Kazik karikájáról. Emlékszel, Doberski azt mondta, hogy két kulcs semmibe se passzol. Az egyik biztosan a Wilcza utcai pince kulcsa, a másik meg a rejtekhelyé, ahol a bőrönd' lapul. Az igazi. Benne a négymillió. A mi pénzünk.

- Attól tartok, hogy ez most már nem fontos.- Hogyhogy nem fontos? Tadek, mi lelt? Olyan ideges

vagy! Történt valami?- Tölts.A házigazda töltött. Ittak.- Rossz híreim vannak. Azt sem tudom, megmondjam-e

neked.- Mi történt? - rémüldözött.- Attól félek, hogy a rendőrség meglátogat, ha nem ma,

akkor a napokban.- Kit? Hol?- Téged. Itt. Helyesebben, érted jönnek.- Miket beszélsz? - Lipien komolyan megrémült. -

Hiszen magad mondtad, hogy teljes biztonságban vagyunk. A legutóbbi találkozásunkkor nyugtattál meg.

- Azóta sok minden megváltozott.- Micsoda?

- Tölts még egyet. Valahogy olyan furán érzem magam. Egypár kupica vodka majd helyrehoz.

Újra ittak.- Mi történt? - Zygmunt megismételte a kérdést. .- Elmondok mindent elölről. Emlékszel, legutóbb azon

tanakodtunk, hogy jó volna megtalálnunk Kazik két haverját, akik veled együtt segítettek neki a hurcolkodásban, és hordták le a bútorát a pincébe.

- Igen. Kowalskit és Dobrawodkát. Ez a te feladatod volt.

- Meg is oldottam. De nemcsak én.- Nem értem!- Konkurensem akadt. Szerencsére óvatos voltam, és

csoda folytán elkerültem a lebukást. Megtudtam, hol lakik Dobrawodka, és elhatároztam, hogy figyelni fogom a házát. Kinn Sluzewiecen. Egy kalákában épült házikót. Amikor a terepet vizsgáltam, és azon töprengtem, hová is rejthették ott a bőröndöt, persze, akkor még nem tudtam, hogy nem a mi bőröndünkről van szó, hirtelen két rendőrségi Warszawa állt meg a házikó előtt. Tíz közeg ugrott ki a két kocsiból. Öten körülállták a telket, öten meg nyomakodtak befelé. Nem tudom, hogy a házban hogyan csinálták a kutatást, de a kertben olyan műszerekkel kutattak, amilyeneket az utászok használnak aknakereséshez. Biztosan nem aknát kerestek, hanem a bőröndöt.

- És megtalálták?- Azt nem tudom. Kitől kérdeztem volna meg? De azt

láttam, hogy Dobrawodkát magukkal vitték. Két rendőr között lépett ki a házból, beültették az autóba, és rögtön elhajtottak. Még el sem búcsúzhatott sírdogáló feleségétől és gyer-mekeitől.

- Na és miért érdekes ez? Tudjuk, hogy a pénzt nem találták meg, mert sötétkék bőröndöt kerestek.

- A pénzt nem találták meg, ez igaz, de a kezükben van Dobrawodka.

- Hát legyen - Zygmunt teljesen megnyugodott, nem értette barátja riadalmát.

- Dobrawodka úrnak jó oka van arra, hogy hallgasson, egy szót se szóljon a rendőrségen arról, hogy kivel segített Kaziknak hurcolkodni…

- Miket beszélsz? - most meg Lipien sápadt el.- A pasast addig fogják szorongatni, amíg mindent

kitálal Kazikról, amit csak tud, azt sem hallgatja el, kivel barátkozott Strzelczyk. Rodzinska is mondott nekik egyet, s

mást. Te magad küldted őt a Mostowski-palotába, és tanítottad ki, hogy mit mondjon.

- Szörnyűség! Nem titkoltam előtte, hogy segítettem Kaziknak költözködni, és azért jutott eszembe, hogy a volt férje biztosan a pincében rejtette el a pénzt.

- Akkor hát kettő meg kettő, négy. A rendőrség is tud erről, mert összeadni ők is tudnak. És ha Dobrawodka meg Rodzinska vallomását hozzáadjuk ahhoz, amit tudnak, fekete fehéren kijön nekik, hogy Zygmunt Lipien úr, az egyik minisz-térium szolid, csendes tisztviselője az a veszélyes bandita, akit a lowiczi Szövetkezeti Bank kirablása miatt köröznek. Szinte csodálkozom, hogy még nem jöttek érted.

- Most mit csináljak? - Zygmunt hol falfehér, hol rákvörös színben játszott. Végre felfogta a veszélyt.

- Mindenekelőtt tölts.Ittak.- Elvesztem - nyögte Lipien.- Alighanem - hagyta jóvá Majewski.- Hogy meneküljek?- Azért jöttem, hogy közösen megtaláljuk a kiutat.- Milyet?- Azonnal el kell tűnnöd. Egy pillanatnyi vesztegetni

való időd sincs.- Hogy tűnjek el?- Egész egyszerűen. Elmész itthonról, és nem térsz

vissza.- Keresni fognak.- Hát persze. De úgy kell elbújnod, hogy ne akadjanak

rád.- Hol találok ilyen rejtekhelyet? Nem menekülhetek

külföldre.- Az se sokat segítene. Bankrablásért még a nyugatiak

is kiadnának. Ott se nagyon kedvelik az ilyen kópéságokat. És nem szívesen látják vendégül az ilyen szakembereket.

- Itthon még annál inkább megtalálnak.- Meg lehetne játszani az öngyilkosságot. Például

megtalálják a ruhádat és rajta egy levélkét a folyóparton. Nem is rossz megoldás. A levélben megírnád, hogy eldobod magadtól az életet, mert gyötör a lelkiismeret, hogy bandita lettél. Nem is hangzik rosszul. Még példaként is emlegetné-nek. Ülj le, és írd a levelet. Én majd diktálom. Este pedig a vízparton leterítjük a felöltődet, rá a levélkét. Lehetne ugyanazon a helyen, ahol Kazik is kinyúlt. Így még drámaibb is lenne. Azon meg különösebben senki sem csodálkoznék,

hogy a víz nem dobta fel a hulládat. No, hoci, a golyóstollat, meg egy darab papírt. Írunk.

- De mit csinálok személyi okmányok és pénz nélkül? Hová mehetek, hol találok lakást és munkát?

- Ezen majd később törjük a fejünket. Pár napig elleszel nálam. Nyugodtan átgondoljuk a helyzetet, és majd kitalálunk valamit. Ami pedig a pénzt illeti, az csak természetes, hogy amivel tudlak, segítelek. A bankból is, ha ott tartod, felveheted a megtakarított pénzedet az öngyilkosság előtt. Fontos, hogy azonnal mentsd a bőrödet. Később aztán együtt megkeressük a bőröndöt a steksszel. Kétmillióval a zsebedben csak nem halsz éhen. Ekkora összeggel nemcsak a nevedet változtathatod meg, de útlevelet is szerezhetsz magadnak. Különben nem hiszem, hogy erre szükség lenne. Majd én gondjaimba veszlek.

- Nem, nem! - Zygmunt majdnem ordította e szavakat.- Akkor mit csinálsz? Itt vársz, amíg érted jönnek, és

elvisznek a vágóhídra, mint a birkát?- Nem tudom megtenni, képtelen lennék kóborolni,

mint valami gazdátlan kutya. Mindent itt hagyni? Évekig, talán életem végéig ne tudjak végigmenni a Marszalkowskán, vagy beugorni egy presszóba? Sose találkozzam ismerősökkel és barátokkal? Ez lehetetlen.

- De életfontosságú. Megköveteli a biztonságod! Ha nyakon csípnek, akkor úgyis hosszúhosszú évekig nem találkozol a barátaiddal. Különben letartóztatásod pillanatában úgyis elhagynak a barátaid, de még az ismerőseid is.

- Nem, ezt nem tudom megtenni - Zygmunt lerogyott a fal mellett álló fotelra, és fejét szomorúan lehajtotta.

- Mindannyian kockáztattunk abban a pillanatban, amikor beléptünk a bankba.

- Akkor már jobb, ha csakugyan megölöm magam.- Ne beszélj bolondságokat. Nem is volna hozzá

bátorságod.- Igazad van. Most mit csináljak?- Zygmunt, ne veszítsd el a fejed, meg kell rendeznünk

az öngyilkosságot. Nincs más megoldás.- Félek! Ezt nem lehet kibírni.Ebben a pillanatban az emeleten megállt a felvonó.

Valaki kiszállt. Lipien, egész testében remegve, figyelt. De a lépések távolodtak.

- Most még nem ők - mondta Majewski. - De nyugodt lehetsz, nemsokára itt lesznek. Feljönnek lifttel, becsöngetnek, és ha nem nyitsz ajtót, betörik. Nekik szabad. A

gépkocsi lenn várakozik. Közrevesznek és lekísérnek, mint tegnap Antoni Dobrawodkát. Várj csak rájuk nyugodtan.

- Nem várok. Magam megyek hozzájuk.- Megőrültél?- Ide figyelj, Tadek, a helyzetünkből ez a legjobb

kivezető út.- Ezt jól kitaláltad!- Légy észnél - Lipien hirtelen lecsillapodott. - A pénz

nincs meg. Megtalálására alig van remény. És a kilátások? Évekig rettegésben élni, hogy bármely pillanatban a nyomodra bukkannak, és bíróság elé állítanak! Hogy élhetsz halálodig Damoklész kardjával a fejed fölött? Ez elképzelhetetlen. Szörnyű. Hát nem jobb azonnal befejezni az ügyet?

- Hogyan?- Elmenni a rendőrségre. Mindent őszintén beismerni.

Persze, megmondjuk, hogy Kazimierz Strzelczyk volt a vezér, és ő beszélt rá bennünket az akcióra. A pénz megkeresésében is segíteni fogunk a rendőrségnek. Nekik nagyobbak a lehe-tőségeik, de azért a mi tanácsaink is érhetnek valamit.

Tadeusz Majewski odalépett a kis asztalon álló rádióhoz, és bekapcsolta.

- Miért kapcsoltad be?- Hat órakor hírek lesznek. Hátha mondanak valamit. A

rendőrök szeretik dicsérni magukat. Antoni Dobrawodka letartóztatását felfújják, mintha mindnyájan a markukban volnánk, meg a bőrönd is, sőt a két ember gyilkosa is. De csak mondd tovább…

- Éppen arról az ügyről van szó. A nyomozás vezetője biztosan azt hiszi, hogy mi öltük meg Andrzej Doberskit és Jadwiga Rodzinskát. Ha lefognak, belénk beszélik ezt a két gyilkosságot, ránk kenik. Ellenbizonyítékaink nincsenek. Sem alibink. De ha magunktól jelentkezünk, hinni fognak nekünk. Segítő szándékunk csak a mi helyzetünkön könnyít majd.

- Nem tudom, miért hinnének nekünk akkor, ha magunktól vallunk, és miért ne hinnének, ha elkapnak?

- Ez világos. A gyilkos magától nem jelentkezik a rendőrségen. Más az olyan ember, akit fortéllyal vontak be a bank elleni akcióba, és akinek még fegyver sem volt a kezében.

- Hogyhogy nem volt?- Majd azt valljuk, hogy csak Doberskinak volt pisztolya.

Kazik bennünk nem bízott meg, és csak riasztókat adott. Átadjuk nekik ezeket a riasztókat. És mivel az ilyen tényeket a

vádlott javára kell írni, ez számunkra is enyhítő körülmény lesz. A rendőrség és az ügyész örülni fog, hogy az ügy sikeresen befejeződött, hálásak lesznek, hogy segítettünk elfogni a gyilkost, és megtalálni a pénzt, nem fognak ragaszkodni a szigorú ítélethez. Lehet, hogy az ügyész beleegyezik abba is, hogy különösen enyhe büntetést szabjanak ki. Így megúsznánk néhány évecskével. Nem is hi-szem, hogy ötnél többet adnának, amiből aztán a jó magaviseletért az egynegyedét elengednék.

- Csak azt nem tudom, melyik szavadnak fognak hinni.- Ugyan miért? - kérdezte Zygmunt.- Megvan nekik Rodzinska vallomása. Te okítottad ki

arra, hogy mit mondjon. Nem azt mondta, hogy a támadás szervezője és a banda vezére pisztollyal terrorizálta őt? Kétszer nem lehet elsütni a riasztó trükköt.

- Majd azt mondjuk, hogy Rodzinska fantáziáit, a valóságban pedig ő maga kereste velem a kapcsolatot, mert úgy gondolta, hogy Kazik után neki jár a millió.

- Hülyeséget beszélsz.- Elszántam magam, hogy úgy teszek, ahogy

mondtam. Számomra ez a legjobb megoldás. Gyerünk még ma.

- Csak úgy, felkészülés nélkül?- Igazad van. Legalább a riasztókat be kell szerezni. Az

igazi fegyvert meg valahol elsüllyeszteni. A bátyámnak is írnom kell, hogy mindent elmagyarázzak neki. Elmegyünk holnap, rendben van?

- Nincs rendben!- Miért?- Neked, minisztériumi kistisztviselőnek, az ötlet

megfelel. De nekem, az én társadalmi pozíciómban? S ezen kívül te egyedül vagy. Senkire sincs gondod. De az én családomnak ki ad enni ez alatt az öt év alatt, amennyit te derűlátóan elképzelsz? És hogy fog élni ez a család egy bandita férj és apa árnyékában?

- Kár - mosolygott Zygmunt gúnyosan -, hogy nem korábban gondoltál erre. Most már egy kicsit késő.

- Talán még nem késő! - mondta Tadeusz még mindig a rádió előtt állva, és fordított a gombon. A hangszóróból hangos zene áradt.

- Nagyon hangos - jegyezte meg Lipien. - Halkítsd le egy kissé!

- Mindketten ordítunk, még valamit meghallanak a szomszédok. Jobb, ha zenét hallanak.

- Ha úgy gondolod, hogy nem tudsz velem jönni, elmegyek magam. Lehet, hogy igazad is van. Csak én kerültem közvetlen veszélybe. Téged egyelőre semmi sem fenyeget. Rólad egy szót sem szólok. Majd azt vallom, hogy Kazik úgy szervezte meg a csoportot, hogy nem ismertük egymást, és csak Lowiczban találkoztunk életünkben először és utoljára.

- És ezt elhiszik neked.- Miért ne? Boldogok lesznek, hogy jelentkeztem.

Állításaimat nem vonják kétségbe. Efelől meg vagyok győződve.

Majewski újra csavart egyet a hangerősítőn. A zene egyre hangosabban szólt.

- Halkítsd le, mert kiszakad a dobhártyánk - kérte Zygmunt.

- Nézz ki az ablakon.Lipien az ablak felé fordult.- Semmit sem látok. Mit nézzek?- Már semmit - felelte Tadeusz furcsa hangon. Zygmunt

ekkor hátat fordított az ablaknak, és barátja kezében észrevette a pisztolyt.

- Tadek… - dadogta. - Tadek… könyörülj rajtam… ne… ne!

Lövés dördült. Aztán a második és a harmadik. Zygmunt lágyan összecsuklott, és elterült a padlón.

A rádió hangosan szólt.

XIV. fejezetEz nem az a pisztoly

Tadeusz Majewski zsebébe süllyesztette a fegyvert. A fekvő ember fölé hajolt, de meg nem érintette. Semmi kétség, Zygmunt Lipien már nem élt. A gyilkos az asztalhoz lépett, gyors egymásutánban lehajtott két kupica vodkát. Aztán ki-ment az előszobába, felvette a felöltőjét, és kesztyűt húzott. Zsebéből tiszta zsebkendőt vett elő. Odasétált a rádiókészülékhez, és gondosan letörölgetett minden gombot, minden billentyűt. Még azokat is, amelyekhez hozzá sem ért. Azzal már nem szórakozott, hogy a kupicákat és az üveget is letörölgesse. Inkább zsebre vágta.

Ezt követően végigdörzsölte az előszobából a szobába vezető ajtó kilincsét, ahol a hulla feküdt. Miután alaposan letörölte a bejárati ajtó zárját is, Tadeusz Majewski útra

készen állt. Figyelmesen hallgatódzott. A lépcsőházban halotti csend uralkodott. Fürge, de halk mozdulatok, ajtónyitás, és a jó barát gyilkosa máris a lépcsőházban termett.

A kilincset még egyszer végigtörölte, és csaknem lábujjhegyen surrant fel a legfelső emeletre. Nyugodtan megnyomta a hívógombot. Szépen lement lifttel, és kiballagott az utcára.

Teljesen biztos volt abban, hogy senki sem látta, sem amikor Zygmunt Lipien lakásába ment, sem amikor azt elhagyta.

A bűnöző kissé kínosan érezte magát. Először ölt embert, s méghozzá régi, jó barátot, de azért különösebb szemrehányást nem tett magának. Ez volt az egyetlen józan kiút a nehéz helyzetből. A következő néhány órában Lipient letartóztathatták volna, és akkor mindent elzeng. Pedig a búcsúlevél-ötlet jó volt és biztonságosabb, de hát Zygmunt nem hajlott a szóra. Mintha valamit megsejtett volna. Késedelem nélkül, ott helyben kellett cselekednie. Kellemetlen, de túl van már rajta. Még a büntető törvénykönyv is említi a „kényszerhelyzetet” és a „jogos önvédelmet”…

Ez valóban önvédelem volt - nyugtatgatta a gyilkos lelkiismeretét, amely különben olyan nagyon azért nem háborgott.

Hazament, átöltözött, és ruháját gondosan átvizsgálta. Egyetlen mákszemnyi vércseppet sem talált, sem lőpornyomokat. A lőfegyvert használó gonosztevőkkel szemben folytatott harcában a rendőrség mindent ütő aduval rendelkezik. Ez pedig nem más, mint az úgynevezett paraffin próba. A pisztolyt használó ember kezén és arcán szabad szemmel nem látható lőporrészecskék tapadnak meg. Csak paraffinban tűnnek elő. A biztonság kedvéért tehát Tadeusz Majewski azonnal megfürdött, alaposan végigsúrolta egész testét. Elhatározta, hogy napjában kétszer is megfürdik. Pár nap, és még a paraffin is csődöt mond.

Abba is beletelik néhány nap, amíg valakinek az irodában feltűnik Zygmunt Lipien távolmaradása. Mire eljut jelentésük a rendőrségre, mire a rendőrség kinyitja a lakás ajtaját, megint időt nyert. Még az is meglehet, hogy e pár nap alatt megszerzi a bőröndöt! Majewskinak megvolt a saját elképzelése, hogy hol keresse.

Tadeusz azonban nem volt tisztában azzal, hogy óriási hibát követett el. Idegességében észre sem vette, hogy a rádió teljes hangerővel bömböl. Noha letörölgetett minden

billentyűt és gombot, de magát a készüléket nem kapcsolta ki. Az új házak falai vékonyak, minden áthallatszik. A szomszédok hasztalan kopogtak a padlón, a mennyezeten, hiába verték kalapáccsal a központi fűtés csöveit. Kár volt a fáradságért. Minél, későbbre járt az idő, a rádió annál jobban bántotta a lakók fülét.

Az álmatlanul töltött éjszaka után az egyik szomszéd értesítette a rendőrséget. Megbizonyosodtak a felől, hogy csengetésre, dörömbölésre senki sem nyit ajtót, Zygmunt Lipien minisztériumi tisztviselő pedig nincs bent az irodában. A járőrparancsnok olyan eligazítást kapott a kapitányságon, hogy fel kell törni az ajtót.

A továbbiakban aztán minden a normális mederben zajlott, ahogyan ilyen esetekben az már megszokott. A Kerületi Kapitányság értesítette a Főkapitányságot. Megérkezett a nyomozócsoport. A Mostowski-palotában elsők között kapta meg a hírt az újabb gyilkosságról Niemiroch ezredes, ami magától értetődő volt. Világos tehát, hogy Janusz Kaczanowski őrnagy csaknem egy időben érkezett a nyomozótechnikusokkal az áldozat lakására. Jó pár órát dolgoztak, de a három töltényhüvelyen kívül semmit sem találtak. Egyetlen idegen ujjlenyomatot sem fedeztek fel az elhunyt számtalan ujjlenyomatán kívül. Semmi sem ma-gyarázta az okot, miért kellett három pisztolylövéssel a saját lakásában agyonlőni a csendes, senkinek sem ártó minisztériumi dolgozót.

- Hanyatlik a szakmánk - panaszolta az egyik daktiloszkópus. - Szívesebben mennék követ törni. Annak legalább volna valami haszna. Most már mindenki, mielőtt felebarátját a másvilágra küldi, kesztyűt húz, majd alapos takarítást végez maga után.

A hatósági orvosszakértő megállapította a halál beálltának időpontját, és ígérte, hogy hamarosan elvégzik a boncolást. Habár a halál oka nem volt kétséges: három revolvergolyó, közülük az egyik alighanem átfúrta a bal szívkamrát, és a másik kettő is halálos sebet ejtett, Kaczanowskinak szüksége volt a lövedékekre, hogy megvizsgáltassa. Lényegbevágó kérdés és sürgősen megoldandó feladat volt annak megállapítása, hogy vajon ezek a töltények ugyanabból a pisztolycsőből származnak-e, mint az Andrzej Doberski hátában talált gyilkos golyó. Egyezés esetén a nyomozás egyetlen ember felkutatására korlátozódnék.

Látszatra a gyilkosság oka rejtély maradt. A lakásból egy

tűt sem vittek el. A munkahelyén jó véleménynek örvendő, kiegyensúlyozott, nyugodt embernek ismerték Lipient. Janusz Kaczanowski azonban egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy a meggyilkolt férfi a lowiczi bandita-négyes harmadik tagja.

Jól mondta Antoni Dobrawodka autószerelő, hogy a férfi, aki Kazimierz Strzelczyknek segített a költözködésben, majd később a banda vezéreként mutatkozott be az elvált feleségnek, vezetéknevében valamilyen „fa” elnevezését hordozta, és a keresztneve Zygmunt. Eszményien egyezik. De hogy semmit se hagyjanak figyelmen kívül, az őrnagy URH-s kocsit küldött az idős szerelőért, hogy hozza el a tetthelyre. Ezúttal a rendőrtiszt külön felhívta a Warszawa gépkocsi parancsnokát, hogy közölje Dobrawodkával: csak tanúként van rá szükség.

A sluzewieci lakos rápillantott a padlón heverő férfira.- Ismerem őt - mondta. - Most, hogy látom, a neve is

eszembe jutott. Ez Zygmunt Lipien. Kazimierz Strzelczyk barátja. Ugyanaz a személy, aki felől az őrnagy úr néhány nappal ezelőtt kérdezősködött.

A rendőrségi autó visszavitte munkahelyére a tanút, az őrnagy pedig a Mostowski-palotába hajtatott. Úgy vélte, hogy a gyilkosság színhelyén már nincs tennivalója. Ott maradtak a szakemberek, Kaczanowski egészen biztos volt abban, hogy semmit sem találnak.

- Jó dolguk van egyeseknek - e szavakkal fogadta Adam Niemiroch ezredes a barátját. - Mások törik magukat, nyomoznak, éjt nappallá tesznek, és te, Januszek, még az ujjadat sem mozdítod, mégis egyre-másra kapod az újabb és újabb banditákat.

- Már csak egy várat magára az élők világában - jelentette ki Kaczanowski. - Attól tartok, hogy őt is kilyukasztott bőrrel kapom meg.

- Négymillió óriási pénz. Az olyan emberek számára, akik átlépik a becsület és a gazság határát, ekkora összeg már cél, amely felé a szó szoros értelmében holttesteken át vezet az út. A lowiczi siker után a bűnbanda tagjai élethalálharcot kezdtek, hogy megkaparintsák ezeket a milliókat.

- Ezúttal alighanem tévedsz, ezredes elvtárs!- Ugyan miért? Éppen az imént mondtad, hogy a

meggyilkolt ember a bandához tartozott.- Igen. Meggyőződésem, hogy a negyedik bűntárs

kezétől esett el, de itt nem a pénz játszott közre. Ezek a milliók, ahogyan Jadwiga Rodzinska elbeszéléséből is tudjuk,

nem voltak Zygmunt Lipien birtokában. És ha a negyedik kezében van a pénz, neki sem kellett volna megölnie barátját. Akkor inkább éppen megfordítva, most a magas férfi hullájával volnánk elfoglalva.

- Magas férfi?- Úgy látszik, ezredesemnek ki-kihagy az emlékezete -

így vágott vissza Kaczanowski Niemirochnak a sok apró csípésért. - A lowiczi rablótámadás szemtanúi egybehangzóan vallották, hogy a banképületben „ügyködő” három bandita egyike termetre jóval magasabb volt a közepesnél. Doberski és Lipien csak néhány centiméterrel lehetett százhetven centiméter fölött. Maradt hát a magas.

- Annyi ügyünk van, hogy nehéz észben tartanom az összes nyomozások minden részletét - Védekezett Niemiroch. - Erre valók a segítőtársaim, köztük a bűnözők réme, a nélkülözhetetlen Janusz Kaczanowski.

- Alighanem szakmát változtatok. Elmegyek sírásónak - felelte az őrnagy.

- De térjünk vissza a juhocskáinkhoz, ahogyan a szólás tartja. Mi az elméleted?

- Lipient a bűntársa gyilkolta meg, mert attól félt, hogy beköpi. A „magas” neszét vehette, hogy a minisztériumi tisztviselő nyomában vagyunk.

- Akkor többet tudott nálunk is.- Tévedsz, ezredes elvtárs. Legkésőbb egy hét

leforgása alatt lakat alá került volna Lipien. Antoni Dobrawodka emlékezett, hogy a keresztneve Zygmunt, vezetéknevét pedig valamilyen „fának” a neve alkotja. Jelentéktelen, de konkrét útbaigazítás. Strzelczyk másik haverja, Roman Kowalski, szintén nem emlékezett Strzelczyk barátjának a nevére, de megajándékozott egy lényeges adattal. Ez az ember az egyik minisztériumban dolgozott, a Krucza utcában. Ebben az utcában több minisztérium székháza is megtalálható, de a dolgozóik között minden nehézség nélkül ráakadtunk volna a viszonylag pontosan körülírt személyre. Felderítőim éppen a gyanúsítottak jegy-zékét állították össze. Akadt volna néhány, talán még egy tucatnál is több. Felsorakoztak volna a Zygmunt Jaworskik, Konarskik, Klonowskik, Grabowskik. Fában nálunk nincs hiány, s a lengyel vezetékneveknek legalább a tíz százalékát valamilyen „fa” nevéből képezték. Rákerült volna a listára Zygmunt Lipien is. Úgy terveztem, hogy megszerzem a „fácskák” fényképeit, és bemutatom Dobrawodkának, meg Kowalskinak. Ha mindez azonnal nem oldotta is volna meg a

kérdést, a kör mindenképpen szorosabbra zárult volna. A kiküszöbölés módszerével eljutottam volna a gonosztevőhöz. Ezt a munkát öt napra terveztem.

- Bravó, Januszek. Ezúttal igazán derekas munkát végeztél.

- Szó sincs róla - tiltakozott az őrnagy. - Jó nyomon voltam, de elkéstem. A „magas” legalább három nappal megelőzött. Tisztában volt a fenyegető veszéllyel. Tudta, ha csak egyetlen bandatagot kerítek is kézre, kiszedem belőle a többiek nevét.

- Ez érthető - helyeselt Niemiroch.- Ez a három revolvergolyó az én elméletemet is telibe

találta. Most újra építhetem az egészet.- A másik kettőt, Doberskit és Rodzinskát szintén a te

„magas” embered ölte meg?- Nem tudom, de a kérdésre majd választ adnak a

Lipien testéből kiszedett golyók. Az az érzésem, hogy a négy lövedéket két különböző pisztolyból lőtték ki.

- Úgy gondolod?- Igen. Eltérő a gyilkos technikája is. A Wilcza utcában

Doberskit hátba lőtték. Itt a gyilkos áldozatával szembefordult, noha biztosan akadt volna olyan pillanat, amikor Lipien háttal áll neki. A pincében nem találtunk töltényhüvelyt. A go-nosztevő gondoskodott e nyom eltüntetéséről. Bizonyára arra számított, hogy a golyó megsérül, és nem lehet majd végrehajtani a vizsgálatot. Lipien lakásában a hüvelyek a padlón hevertek, s a gyilkos, aki oly nagy gonddal tüntette el az ujjlenyomatokat, nem vette a fáradságot, hogy e bizonyítékokat eltüntesse. Aztán a lövések száma. A Wilcza utcai gyilkos megelégedett eggyel. Takarékoskodott a lőszerrel. Lipienbe hármat is beleeresztettek, bár olyan rövid távolságról szó sem lehetett céltévesztésről. És minden lövés halálos volt.

- Azt hiszem, igazad van. Két bűnözővel állunk szemben. Az én „agy”-teóriám megint csak beigazolódik.

Kaczanowski nem ellenkezett, bár ezt az elméletet nemrég teljesen elvetette. De nem akart visszatérni a korábbi beszélgetésre. A felettesnek, még ha jó barát is az illető, engedni kell. Legalábbis apróbb ügyekben.

- De hol van a pénz?- Számomra ez nem probléma - mosolygott az őrnagy. -

Még a kulcsom is megvan hozzá. Csak azt nem tudom, hogy hol függ a lakatja. Azzal vigasztalom magam, hogy a két bűnöző, az én „magas”-om és a te „agy”-ad sem tudja, bár az

egyiknél ott van az én kulcsom másik példánya. Láttam A vihar kapujában című japán filmet. Abban egyszerű megoldást választottak: tanúnak hívták a halottat. Sajnos, Strzelczyket nem lehet szóra bírni. Tovább kell kutatnunk.

- Látom, hogy új koncepciód van, Januszek. Beszélj róla!

- Tévedsz. Még nincs koncepcióm, de érzem, hogy közeledünk a végleges megoldáshoz. A nyomozás során óriási anyag halmozódott fel. Ebben az adattömegben biztosan akad valami, amire nem figyeltünk föl, s ami elvezethet bennünket a gyilkoshoz és a milliók rejtekéhez.

- Úgy gondolod?- Ebben teljesen biztos vagyok. Már most is látok

néhány hézagot eddigi okfejtésünkben, főleg ami a Wilcza utcai eseményeket illeti. Azt hiszem, alapvető hibát követtünk el a helyzet felmérésében.

- Nevezetesen…- A bőrönd.- Ezt a tévedésünket korrigálta a lowiczi Járási

Rendőrkapitányság. Különben, ez nem is a mi hibánk volt, hanem az övék. Egyetlenegy nyomozási jegyzőkönyvben vagy okmányban, amely a banki eseményekre vonatkozik, még utalás sincs arra, hogy a bőrönd, amelyben a banditák a pénzt elvitték, barna színű volt.

- Ez igaz. De marad a kérdés: Doberski gyilkosa miért vette magához a sötétkék bőröndöt? Megértem, kereshette a pénzt, lement a pincébe, ott talált egy riválist, és lepuffantotta.

- Ő sem tudta, hogy milyen színű az igazi bőrönd.- Elfogadom. Lehet, hogy nem tudta. De később,

amikor kézbe vette, észbe kellett kapnia, hogy valami nem stimmel. A papír nehéz, de nem annyira, hogy egy normális alkatú ember, aki nem is öreg, görnyedezzék a súlya alatt. És különben már a pincében is lett volna alkalma ellenőrizni, hogy mit is rejt a sötétkék bőrönd.

- Nem akart kockáztatni. Bármely pillanatban meglephették volna.

- De arra azért volt ideje, hogy a töltényhüvelyt megtalálja és eltüntesse, a pincét gondosan bezárja, és fényesre törölgesse a lakatot. Mindebből kitűnik, hogy a bőröndöt cipelő ember kezdettől fogva tisztában volt vele, hogy nem a négymilliót vonszolja. Számára nem kevésbé volt fontos ez a pakk a pénznél.

- Tehát arra gondolsz, hogy a pasas két bőröndért jött?

- Ha nem kettőért, akkor ezért a sötétkékért. Számára ez legalább akkora értéket képviselt, mint a másik a milliókkal.

- És ezért a két bőröndért ölt meg két embert?- Nem. Csak Doberskit. Rodzinskát azért ölte meg, mert

az tudta vagy kitalálhatta, hogy ki a gyilkosa a pincéjében fekvő hullának. Lipien és az asszony halálának az indítéka azonos, jóllehet a bűntettet két különböző férfi hajtotta végre. Mindketten a gyilkosságtól reméltek biztonságot. El kell ismernem, hogy ez időlegesen sikerült is nekik.

- Jó, hogy az „időlegesen”-t hozzátetted.- Nem volnék méltó nagyhírű főnökömhöz, ha nem

bíznék a végső győzelemben.- Akkor hát mit szándékozol tenni?- Akár várhatnék is nyugodtan, amíg a sors

megajándékoz egy újabb megboldogulttal. A két gonosztevő útja mindenképpen keresztezi egymást, mégpedig a pénz rejtekhelyén. Én azonban nem várok. Megpróbálom magam kiválasztani a megfelelő kulcsot, de nem a milliók rejtekéhez, mert az a zsebemben van, hanem az egész titok nyitjához.

- És hol találsz ilyen kulcsot?- Mindenekelőtt a bűnügy aktáiban. Ezen kívül a

fejemben. A normál nyomozásról természetesen azért nem mondok le. Embereim most is a minisztériumban követik a nyomot, igyekeznek megállapítani Zygmunt Lipien baráti és ismeretségi körét. Főleg az utóbbi napok érdekelnek, különös tekintettel a magas termetű férfiakra. Kihallgatják a bérház lakóit, ahol a gyilkosság történt és a környékbeli házakét is.

- Ezt már jó párszor megcsináltad magad.- Szeretem a pontosságot, még egyszer végigjárom ezt

az utat.- Eredmény nélkül.- Ezt nem mondanám - védekezett az őrnagy

rátaláltunk Lipien nyomára is. Igaz, hogy egy kicsit leköröztek, de ezúttal talán szerencsénk lesz.

- És mi van Strzelczyk lakásával?- Lepecsételtük. Az ügyész még nem döntött. Az

elhunyt egyetlen örököse, bátyja, szintén nem tett semmiféle jogi lépést.

- Senki sem igyekezett bejutni a lakásba?- Senki. Azok, akik a négymilliós kincset keresik,

nagyon jól tudják, hogy ott semmit sem találnak. Strzelczyk használt ruhái pedig nem érdeklik őket.

- A tény azonban tény marad - jegyezte meg az

ezredes hogy Strzelczyk a bankrablás napján járt a Wilcza utcában. Biztosan nem csak azért ment oda, hogy találkozzék volt feleségével, hanem hogy lemenjen a pincébe. Mi vitte őt oda?

- Lehet, hogy ott akarta felrejteni a pénzt, de aztán később meggondolta magát. Eszébe jutott, hogy Lipien ismeri ezt a rejtekhelyet. Hiszen a pénzt nemcsak előlünk dugta el, hanem a bűntársai elől is.

- Nem hiszem, hogy az az ember, aki oly tökéllyel tervezte meg a lowiczi akciót, nem számolt jó előre minden eshetőséggel, és később hirtelen megváltoztatta elhatározását. Más lehetett itt az ok.

- Talán olyasmit tárolt a pincében, amit a támadás után el akart onnan tüntetni? Elismerem, ezredes elvtárs, hogy kételyeiddel jókora szöget ütöttél a fejembe. Ezt alaposan át kell gondolnom. A bűnözőket akkor találjuk meg, amikor teljesen tisztán látjuk az előidéző okot, felderítjük indítékaikat. Vonatkozik ez a még életben maradt banditára éppen úgy, mint a „bőröndös ember”-re, de a meggyilkoltakra is. Legkésőbb egy hét múlva megoldok minden titkot.

A sors szeszélyei ellenére Janusz Kaczanowski őrnagy bízott a rejtély gyors megoldásában.

XV. fejezetCsupán egyetlen pillanatnyi összpontosítás

Keresztrejtvényfejtéskor nemegyszer érzi magát az ember tanácstalannak. Nem találja meg a nélkülözhetetlenül fontos szót, melynek ismeretében a többi is megoldódnék. Számtalanszor elolvassuk a meghatározást, számtalanszor kísérletezünk, még a lexikonokba is belelapozunk. Kedvetlenül toljuk félre a félig megoldott rejtvényt. Amikor pedig másnap vagy néhány óra elmúltával újra kézbe vesszük, egyszeriben minden megvilágosodik, pofon egyszerűvé válik.

A keresztrejtvény kellemes, agypihentető szórakozás, de négymillió rablott zloty és négy gyilkosság (bár az egyiket az orvos „baleset”-nek mondja) ügyében nyomozást vezetni nehéz munka, noha mindkét esetben rejtvényt kell megfej-teni.

Míg a rendőrség felderítői a legutóbbi áldozatra, Zygmunt Lipienre vonatkozó adatokat gyűjtötték, addig Janusz Kaczanowski őrnagy, nem tudni hányadszor, olvasta az ügy aktáit, bennük keresve a választ gyötrő bizonytalanságaira.

Úgy érezte magát, mintha bekötötték volna a szemét, és most vaktában keresné az áhított célhoz vezető utat. Azt tudja, hogy a cél már nincs messze, csaknem karnyújtásnyira van, de nem találja, mert köröskörül vastag a sötétség.

Az őrnagy sorban egymás után átnézett mindent: az első a Szövetkezeti Bankban végrehajtott rablásról szóló jelentés volt, a banktisztviselők és más tanúk vallomása. Aztán a fényképek következtek. Nem eléggé élesek, mert a felvételek borús időben készültek. A folyóparton egy férfihulla fekszik. Kazimierz Strzelczyk. Házkutatási jegyzőkönyvek: Jankowski műhelyében és lakásában, Wojciech Strzelczyknek, az elhunyt testvérbátyjának a lakásában és pincéjében. Helyszíni szemle Kazimierz Strzelczyk garzonjában. A ház lakóinak kihallgatási jegyzőkönyvei. Egy dobozka, benne magnószalag a volt feleség, Jadwiga Rodzinska vallomásával. A pincéről készült fényképfelvételek. A felfordított asztalon a rablótámadás egyik részvevőjének, a siralomvölgyből örökre eltávozott kettesszámú áldozatnak, Andrzej Doberskinak a holtteste. Újabb fénykép: lépcsőházi részlet, a felvonó nyitott ajtaja, előtte a földön Jadwiga Rodzinska, holtan. Alig negyvennyolc órával élte túl Doberskit. A remélt kincs neki sem hozott sze-rencsét. Miért kellett meghalnia? Újabb megoldatlan rejtély. A megölt asszony lakásán és pincéjében tartott helyszínelésről készített jegyzőkönyv, amelynek a pincére vonatkozó részében egy bizonyos sérült villamossági berendezésről értesül az olvasó, mely gépet tüzetes átvizsgálásra átküldték a Kriminalisztikai Intézetbe.

Ismét kihallgatási jegyzőkönyvek tömege került sorra: senki semmit sem látott, semmit sem hallott, semmit sem tud. A kötegben azonban figyelmét érdemel a Sadowa utcai középiskola két tanulójának a vallomása, akik a „bőröndös ember”-ről beszéltek. A Járási Kapitányság jelentése, amely szerint a bankban rabolt bőrönd barna volt. A Kriminalisztikai Intézet szakvéleménye a vizsgálatra küldött villamossági berendezésről. Feljegyzések a Személygépkocsi gyárban és az Omulewska utcai szervizben tett látogatásról.

Antoni Dobrawodka: házkutatási jegyzőkönyv és vallomás. Kowalski gépkocsivezető vallomása. Ismét fénykép: elegánsan bebútorozott szoba. A padlón férfihulla: Zygmunt Lipien. A halálnak ez már a negyedik suhintása. Még egy bandatag, aki a rablott pénz helyett csak három golyót kapott a mellkasába. A fegyverszakértői vélemény szerint a Lipien testéből kiszedett lövedékek nem a második áldozat, Doberski halálát okozó fegyverből valók.

Hat vastag dosszié. Tele irattal. Nagyon sok ember gigantikus munkája. Munka, és semmi eredmény! Ez az óriási erőfeszítés csakugyan hasztalan volt!

Kaczanowski őrnagy képtelen belenyugodni ebbe. Már majdnem betéve tudja az előtte fekvő papírhalmaz anyagát, feszült figyelemmel olvassa újra. Az egyik szakértői jelentést tanulmányozza:

„A címünkre, vizsgálatra küldött tárgy, megállapításunk szerint, rádió- és televíziólámpák feszültségének a méréséhez szolgáló készülék. Legalább öt évvel ezelőtti modell. Egyes részek arra utalnak, hogy nem gyári szerelés, jóllehet akkoriban az állami ipar már gyártott ilyen fajtájú készülékeket. E berendezések nélkülözhetetlenek minden rádió- és televíziójavító szervizben. Azokban az esztendőkben szabadkereskedelem tárgyát nem képezhették. Áruk a szabadpiacon húszezer zlotynál is többre rúgott annak idején, szemben az 5600,- zlotys hivatalos árral. A jelenlegi hasonló berendezések, jóval modernebb, tökéletesebb kivitelben, könnyen hozzáférhetőek a kereskedelmi forgalomban. Áruk háromezer zloty körül mozog. A megvizsgálásra küldött példány valószínűleg azért sérült meg, mert valamilyen nehéz, fémből készült gépet dobtak vagy helyeztek rá. Erre mutatnak a fellelt rozsdafoltok és kenőanyag-maradványok. A feltételezett gép hosszabb ideig fekhetett a készüléken. Nem megállapítható, hogy a bemutatott készülék melyik állami gyár terméke, mivel mindenféle jelzést és jelölést eltávolítottak róla. Ehhez hasonló szerkezeteket abban az időben több gyár is előállított. - Az elemző munkát végezte és a véleményezést készítette: Jan Grzymalski okl. mérnök.”

Janusz Kaczanowski kedveszegetten tette vissza az okmányokat. Mi köze lehet ennek a régi, s most már csak egy nyaláb drótgubanchoz hasonlító ócskaságnak a rablótámadáshoz?

Semmi!De mintha valami azt súgná a rendőrtisztnek: vedd kézbe

újra a géppel írt papírlapot. Elolvasta. Letette. Töprengett, hogy ismét áttanulmányozza az ismert szöveget.

Egyszeriben mintha fény gyúlt volna agyában, mintha a szobában maga a nap izzott volna. Ültéből felszökött, felmarkolta az íróasztalon heverő jelentést, és mint akit űznek, rohant Niemiroch ezredes szobájába. Krysia kisasszony, a titkárnő, hasztalan próbálta őt feltartóztatni.

- Őrnagy elvtárs, Musial százados és Laszkiewicz főhadnagy van az ezredes elvtársnál.

Kaczanowski csak legyintett, és kopogás nélkül berobbant felettese szobájába. Niemiroch meglepetten tekintett barátjára, de látva annak fura ábrázatát, azonnal befejezte a beszélgetést:

- Igaza van, százados elvtárs. Lásson hozzá, együtt a főhadnagy elvtárssal. Az eredményről majd jelentést kérek.

A tisztek vigyázzba vágták magukat, búcsúztak, majd távoztak. Kaczanowski átadta az ezredesnek a kezében tartott ívpapírt.

- Olvasd el figyelmesen - mondta.Adam Niemiroch átfutotta a gépelt szöveget. Aztán még

egyszer, de figyelmesebben. Minthogy semmi meghökkentőt sem látott benne, megkérdezte az őrnagyot:

- Mit akarsz ezzel?- Benne van a megoldás!- Ebben a szakvéleményben? Semmi különöset nem

látok.- Világosan megmondja, miért nem barna, hanem

sötétkék a bőrönd. Doberski és Rodzinska halálát is megmagyarázza. Ez az okmány félreérthetetlenül rámutat a gyilkosukra is.

- Lehet, de szívesebben venném, ha te mutatnál rá nekem.

- Egyszerű - válaszolta Kaczanowski, hitetlenkedve, hogy a főnök magyarázatot kíván. - Kazimierz Strzelczyk nemcsak illegális vagy félig legális autóalkatrész-kereskedelemmel foglalkozott. Különböző villamossági készülékekkel is kereskedett. Ritkaságszámba mentek akkor, mint a tekercs a Warszawa kocsikba. A ritkaságokat a Wilcza utcai pincében tárolta. Antoni Dobrawodka és Kowalski nem egyedüli partnerei voltak a későbbi bandavezérnek. Ők az autóipart képviselték. A harmadik a villamosságot. Az is tudott a Wilcza utcai rejtekhelyről, és feltételezem, saját kulcsa is volt hozzá. A „régi jó időkből”, a jó üzletek korából a társnak maradt egy kis „áru”-ja, amelyet a pincében tartott, egy sötétkék bőröndben. Az is lehetséges, hogy nem maradékról volt szó. A kereskedés folyhatott egészen mostanáig. Egyszer egy kis baleset történt a pincében. Az autó-alkatrészesek véletlenül valamilyen nehéz árut helyeztek a villamossági berendezésre. A készülék teljesen tönkrement.

- Fogadjuk el, hogy így történt - egyezett bele az ezredes.

- Strzelczyk különös halála után cimborái elkezdik keresni az eldugott kincset. Az akcióba, természetesen amazok tudta nélkül, bekapcsolódik a villamossági részleg embere is.

- Honnan tudhatta, hogy a pénznek nyoma veszett?- Én magam, a leghülyébb ember a földkerekén, én

magam mondtam el neki. Lépre mentem, mint valami kezdő. Tudtomon kívül beleestem a felállított csapdába.

- Jó, mondd tovább.- Tovább aztán ment minden a maga útján. A pasas

úgy hitte, mint a Strzelczyk-banda többi tagja is, hogy a kincs a Wilcza utcában rejtezik. Megjelent a pincében, és ott találta Andrzej Doberskit, aki éppen a halomnyi limlom alól cibálta kifelé a bőröndöt. Emberünk, gondolkodás nélkül, golyót eresztett a banditába. Megölte őt a helyszínen.

- De azt látnia kellett, hogy a bőrönd nem barna.- Ebben nem vagyok annyira biztos. A folyosó gyenge

fényében a porlepte bőrönd sötét színűnek látszott. Különben a fegyvert használó számára az általa keresett bőrönd is legalább olyan fontos volt, mint a pénz. A sötétkék bőrönd, súlyos tartalmával, szintén nem kerülhetett a rendőrség kezébe.

- Miért ne?- Mert emberünk számára ez a pályafutása végét hozta

volna. Bűnper, nem gyilkosságért, hanem súlyos visszaélések miatt. Több évi börtön, vagyonának elkobzása.

- Doberski biztosan nem vitte volna magával ezt a bőröndöt.

- De megnézte volna, mi van benne, és élete végéig szorongathatta volna a „partner” nyakát. Kifacsarhatta volna őt, mint valami citromot. A gyilkos, akár ismerte áldozatát, akár nem, azt jól tudta, kivel találta szembe magát, mit keresett ott a másik, akinek a nagylelkűségére, önzetlen hallgatására számítani hiú ábránd lett volna. Éppen ezért, a gyilkosság végrehajtása után, elcipelte ezt a nehéz, sötétkék bőröndöt a taxiig.

- Valami kezd derengeni. - Niemiroch feszült figyelemmel hallgatta az őrnagyot. - De hogyan magyarázod meg Rodzinska halálát?

- Doberski gyilkosa előre nem tudhatta, milyen irányban folytatódnak az események. Azzal azonban tisztában volt, hogy előbb-utóbb valaki ráakad a holttestre a pincében. A rendőrség elkezdi faggatni Strzelczyk volt feleségét, aki meggondolatlanul kikotyogja, hogy a pincét mások is használ-

ták. Ha nagyjából is, de tudnia kellett férje és annak társai ügyleteiről. Itt, megvallom, újabb hibát követtem el. Le kellett volna fognom ezt az asszonyt legalább negyvennyolc órára, és tüzetesebben ki kellett volna kérdeznem.

- Vagy eltölteni vele egy éjszakát, és úgy megtudni, amire kíváncsi voltál.

- Látom, az ezredes elvtárs új nyomozási módszereket óhajt bevezetni. Kár, hogy erről korábban nem tudtam.

- Jól van, no. Azt mondd el, mivel magyarázod meg Strzelczyk Wilcza utcai látogatását, és éppen a rablótámadás estéjén? Hiszen, elméleted szerint, a pénzt nem ott hagyta.

- Strzelczyk is jól tudta, hogy a rászedett, a kárvallott bűntársak mindent el fognak követni, hogy a pénzt megkaparintsak. „Kutatómunkájukban” a Wilcza utcai pincét sem hagyják figyelmen kívül. A bandavezér biztosan tartott benne olyan holmit, amit még a haverok elől is rejtegetett. Attól nem félt, hogy besúgják, vagy arra kényszerítik, hogy váljék meg az élettől, de arra számított, hogy mielőtt megegyezésre jutnak a cimborák, maguk próbálják megszerezni a milliókat érő bőröndöt. Ezért sem tartotta megfelelő, biztonságos rejtekhelynek felesége pincéjét, amelyről különben Lipien is tudott.

- Apropó, és Lipien halála?- Semmi kétség. Négyük közül az egyetlen életben

maradt bandatag lőtte őt agyon.- Akkor hát?- Ismerem az egyik gyilkost. Akár azonnal le is

tartóztathatnám, de semmiféle gaztettet nem tudok rábizonyítani. Legfeljebb csak, hosszú vizsgálat után, komoly visszaélésben tudnám elmarasztalni. Ez kevés. Várat még magára a „magas” barátunk és a bankjegyekkel degeszre tömött bőrönd, amelyet, ha megmakacsolom magam, akár még ma megtalálok. Tudom, hol van, de nem nyúlok hozzá. Ez most az én csapdám.

- Mit szándékozol tenni?- Atyai gondjaimba veszem ezt az embert. Vigyázni

fogok minden lépésére. Neki több esélye van a pénz megtalálására, mint a „magas”-nak. Kitűnően ismerte a bandavezért, annak szokásait, és könnyebben kitalálja, hol rejtőzik a pénz. Tetten kell érnem őt. Kezében a bőrönddel, és pisztollyal a zsebében. Ez a fegyver az egyetlen bizonyíték arra, hogy ő lőtte agyon Doberskit. Sem az ügyész, sem a bíróság nem fogadhatja el kizárólagos érvénnyel a fiatalkorú tanúk vallomását még akkor sem, ha ujjal mutatnának rá.

- És a „magas”?- E két embernek találkoznia kell egymással, mert egy

nyomon járnak. Ha a „magas” előbb szerzi meg a kincset, akkor Doberski gyilkosa vezet majd el bennünket hozzá. Ha fordítva történnék, lesz szerencsénk megismerkedni a negye-dik bandataggal, amint éppen el akarja marni a pénzt a másiktól.

- Az az érzésem, Januszek, hogy most a tízes körbe találtál - szólt dicsérőleg az ezredes. - De megint elviszed erre a munkára a legjobb embereimet.

- Csak nagyon rövid időre. Amazoknak is sürgős. Tudják, hogy mi is keressük a milliókat. Sietniük kell, hogy meg ne előzzük őket. Úgy gondolom, hogy néhány nap múltán, legkésőbb egy hét múlva, az ügy tisztázódik.

- Mi mást tehetnék, bele kell nyugodnom. Láss munkához. Csak vigyázz. Mindkettőnél fegyver van, és nincs sok vesztenivalójuk. Nem rólad van szó, persze, mert rossz pénz nem vész el, de az embereimet féltem. Kerülni kell minden felesleges kockázatot.

- Nem kell aggódnod, ezredes elvtárs! Vigyázok én mindenre, és a meglepetés fegyverével csapok le majd.

Kaczanowski őrnagy úgy tervezte, hogy a nyomozás során a felderítők ne legyenek folyton a bűnöző „nyomában”. Jól tudta, hogy ellenfelének nem kevés sütnivalója van, és agyafúrt is, s ehhez még az is hozzájárul, hogy egyáltalán semmi vesztenivalója sincs. Ha ez a férfi gyanút fog, még a leghalványabbat is, hogy figyelő szemek kísérik, sosem csapnak le rá. És akkor nem lehet majd rábizonyítani a két gyilkosságot. De még a gazdasági vonatkozású túlkapások bizonyítása is nehézségekbe ütközhet. A rendőrtiszt ugyanis ezzel is gyanúsította.

Tekintettel arra, hogy Kaczanowski előre látta, hol játszódik majd le a színjáték utolsó felvonása, ennek megfelelően azt tervelte ki, hogy az egyik embere a gonosztevő lakását figyeli majd, a másik a munkahelyét, a harmadik pedig a milliós bőrönd rejtekhelyéhez közel vesz fel figyelőállást. Három ember gépkocsiban teljesít majd szolgálatot, hogy szükség esetén nyomába szegődhessenek a gyilkosnak. Az autót mindennap, sőt napjában kétszer is lecserélik. Szükség van ezen kívül egy URH-s kocsira is. A nyomozók egymás és az őrnagy között a kapcsolatot adó-vevő készülékkel biztosítják majd.

Amikor a rendőrtiszt előadta tervét, főnöke felnyögött.- A legjobb tíz emberemet viszed el, s ráadásul két

gépkocsit is. Megáldott a sors veled is, mondhatom!Niemiroch ezredes természetesen tisztában volt vele,

hogy az óvatosság, különösen most, életbe vágó. Ellenvetés nélkül elfogadta az őrnagy tervét.

Kezdetét vette a nagy vadászat.

XVI. fejezetBőrönd - tele kinccsel

Zygmunt Lipien halála óta két nap telt el. Ennek ellenére sem a sajtóban, sem a rádióban vagy a televízióban egy szóval sem említették a Karmelicka utcában történt tragédiát. Tadeusz Majewski azonban jól tudta, hogy a rendőrség már felfedezte a gyilkosságot. Azt a tényt, hogy erről semmiféle közlemény sem jelent meg, a gyilkos a saját javára könyvelhette el. Semmiféle nyomot sem találtak, a rendőrség nem is sejti, hol keresse a tettest. És minthogy az utóbbi időben a közbiztonsági hatóságok számlájára több ki nem nyomozott gyilkosság és egy nagy bankrablás is rákerült, a Főkapitányság nem siet világgá kürtölni, hogy a számlája újabb tétellel, újabb gyilkossággal nőtt, amely szintén nem gyarapítja majd, Tadeusz ebben egy pillanatig sem kételkedett, a rendőrség sikerlistájának tételszámait.

Nyugodtan hozzá lehet látni tehát a Strzelczyk által elrejtett négymillió megkereséséhez. Gyorsan kell cselekedni, mert mások is törik a fejüket a rejtély megoldásán. A „mások” szón Majewski nem annyira a rendőrségre gondolt, mint inkább az ismeretlen riválisra, Doberski és Rodzinska gyilkosára.

A lowiczi kirándulás és „bankügylet” utolsó életben maradt résztvevője sejteni kezdte, ki ez az ember. Feltételezte, hogy személyesen is ismeri. Jól tudta, hogy négymillió zloty megszerzésétől semmi sem tántoríthatja el. Nemcsak mások életét fogja kockáztatni, de a sajátját sem félti. Számára, éppen úgy, mint Kazik számára, a pénz életcél volt. Különben ez jellemezte Tadeusz Majewskit is éppen úgy, mint a bűnbanda többi tagját, a milliókért folyó harcban likvidált bűntársakat is. Egyikük sem, még Zygmunt Lipien sem habozott volna pisztolyt rántani „külső” milliókedvelőre.

Gyorsnak és óvatosnak kell lenni!Hol lehet az a bőrönd? Hova rejthette Kazimierz

Strzelczyk?A Wilczán sosem volt. Erről a rejtekhelyről többen is

tudtak. A bandavezér ekkora ostobaságot sosem követhetett volna el. A rejtekhelyet már jó előre előkészítette, és kitűnően álcázta. De hol? Közel Strzelczyk munkahelyéhez vagy lakásához, így nyílt csak lehetősége éberen őrizni a kincset, csak így tarthatta keze ügyében.

A bőrönd nem került elő a Marymoncka utca környékéről, sem Jankowski autójavító műhelyéből, sem annak közeléből. Hárman is keresték, és később, jóval tüzetesebben, maga a rendőrség is. A műhelyt és a tulajdonos házát üres telkek övezték, a rejtekhely pedig zárható. A legfényesebb bizonyíték erre a halott ember zsebében talált, karikára fűzött kulcs. Marad a Solec utcai ház. Valahol lenniük kell ezeknek a bankjegyeknek. Igen ám, de hol?

A lakásban sehol sem volt rejtekhely. A garzonlakosok tulajdonosainak nem jár pince. Különben, Strzelczyk annál megfontoltabb volt, semhogy négymillió zlotyt tartson saját pincéjében. Szóba jöhet még a padlás és a pince… de másé. Miért ne játszhatta volna ki Kazimierz a Solec utcában is a Wilcza utcai kártyát? Kibéreli valamelyik lakónak a pincéjét, vagy még jobb, ha nem is béreli ki, hanem a tulajdonos tudta nélkül kulcsot reszel hozzá, és ott rendezi be a tökéletesen álcázott rejtekhelyei.

Tadeusz Majewski elhatározta, hogy a helyszínen keres majd választ kérdéseire. Ő, aki a Fővárosi Vízművek magasabb beosztású tisztviselője volt, könnyűszerrel szerkesztett magának munkalapot, igazolást, hogy a Powisle területén hivatalból ellenőrizhesse a vízvezeték-hálózatot. Maga kopogtatta le cégjelzéses papírra a megfelelő szöveget, ellátta pecséttel és aláírással. Kész az okmány. Sötétkék overallt szerezni nem volt probléma. A felső zsebből csavarhúzó kandikál ki, a kezében franciakulcs, nyugodtan hozzá lehet látni a munkához.

A bűnöző nem becsülte alá a rendőrséget. Számolt azzal, hogy Strzelczyk lakását állandóan figyelik. Ezért is járkált, körözött mielőtt bement volna a Solec utcai házba, ahol a bandavezér lakott. Előbb egy darabig az utcán csellengett. Bár semmi gyanúsat nem észlelt, mégis először az őt érdeklő tömbbel szemközti házba ment be. A házfelügyelő előtt igazolta magát, tudakolta, hogy a vízvezeték jól működik-e, levezettette magát a pincébe, ellenőrizte a vízórát. Ismerte a szakmát, és úgy viselkedett, ahogyan az igazi vízvezeték-szerelők. A legcsekélyebb gyanút sem keltette.

Ezt követően Tadeusz a „bandavezér” háza melletti épületben tartott szemlét. Itt egy kissé tovább időzött. Ebben

a házban is lapulhatott a kincs. Alaposan szemügyre vette a pincebokszokat. Megvizsgálta az ajtókon függő lakatokat. Saj-nálta, hogy nincs nála a karikára fűzött kulcs. Persze, a formájára emlékezett, és sejtette, hogy milyen lakatokat nyitnak az ilyen kulcsok, de egy egész sor zár láttán hogyan válassza ki a számára szükségeset? Ebben a házban különben túl sok kételyt nem kellett megoldania. A ház még az első világháború előtt épült. Többségükben beépített zárral ellátott, normál ajtók vezettek a pincerekeszekbe. Az ajtókon csak itt-ott terpeszkedtek vaspántok s rajtuk lakatok.

Tadeusz Majewski terve az volt, hogy Strzelczyk házában és néhány szomszédos épületben megjegyez néhány olyan pincét, amely Kazimierz kulcsával nyitható lakatfajtára jár. Felfegyverezve magát a megfelelő igazolással, felkéri a pincetulajdonost, hogy nyissa ki a helyiséget, mert ellen-őriznie kell, vajon arra visznek-e a vízvezeték vagy a szennyvíz csatornái. Így módjában áll majd alaposabban megvizsgálni a fülkéket, akár a lakók jelenlétében is. Mindent, persze, a legdiszkrétebben, hogy senkiben se keltsen gyanút, és senki észre ne vegye az elrejtett bőröndöt a milliókkal. Csak találja meg! Arra már gondja lesz, hogy a pince-tulajdonos tudta nélkül vigye el onnan.

Majewski a legnagyobb lelki nyugalommal lépett be a házba, amelynek lakója volt Kazimierz Strzelczyk. Megkereste a házfelügyelőt, bemutatta neki az igazolványát, és elbeszélgetett vele a vízvezeték-hálózat működéséről. Végighallgatta a panaszokat, megígérte, hogy majd utánanéz a dolognak, felvitette magát a padlásra, állítólag abból a célból, hogy ellenőrizze a kiegyenlítő tartályt.

A padlás, mint általában a modern házakban, alacsony volt, mert a tetők mostanában laposak. A legmagasabb részen is méter húsz, ha lehetett. Függőlegesen a falra erősített fémlétrán kellett felkapaszkodni. Csak egy négyszögletes kis csapóablakon át lehetett bejutni.

- Mi a csodának másznánk fel mind a ketten - jegyezte meg az álvízvezeték-szerelő. - Nekem muszáj. Maga várjon meg itt.

- Én inkább lemegyek, és ha maga is végzett, visszaadja a kulcsot - javasolta a házfelügyelő, akinek távolról sem volt ínyére a padlás végigkajtatása, sem a hosszas várakozás a legfelső lépcsőfokon.

- Rendben van - adta beleegyezését Majewski, és fölmászott a padlásra.

Amikor hallotta, hogy a férfi megy lefelé a lifttel, elővette

elemlámpáját, és méterről méterre tüzetesen átkutatta az egész padlásteret. Még ott is keresett, ahol a tető mindössze harminc centiméternyire lehetett a födémtől. Különben, ahogy gondolta is, semmit sem talált. Felmenni a legfelső emeletre, aztán létrán még feljebb kapaszkodni, feltűnhetett volna a ház lakóinak, s Kazimierz Strzelczyk aligha vállalta a kockázatot, hogy a padláson helyezze el a kincset érő bőröndöt. Le kell porolni hát az overallt, lemenni, és a pincében próbálni szerencsét.

Ha a padláson kutató Tadeusz Majewskinak lett volna rádiótelefonja, egy bizonyos hullámhosszra beállítva, a következő beszélgetést hallhatta volna:

- Itt Egyes hívja Hármast és Atyát. Egyes hívja Hármast és Atyát. „X” elhagyta az épületet, és közeledik a gépkocsijához. Vétel.

- Itt Hármas. Értettem, vége.- Itt Atya. Értettem. Hármas kövesse „X”-et, tartsa a

kapcsolatot az URH-s kocsival. Vétel.- Itt Hármas. Értettem. Követem „X”-et. Vétel.- Atya hívja Hármast. Megadni „X” útvonalát. Vétel.- Értettem. Befordulunk a Zwirki i Wiguryn, hajtunk a

város felé. Vétel.- Itt Atya. Jól hallok.- Itt Hármas. Megyünk a Zwirki i Wigury utcán. A

Raszynskán közeledünk a körforgalomhoz. Áthajtunk rajta, újra a Raszynskán megyünk. Befordulunk az Aleje Jerozolimskiéra. Vétel.

- Értettem. Az Aleje Jerozolimskién hajtotok.- Itt Hármas. Befordulunk a Marszalkowskára.- Jól hallak benneteket.- Megyünk a Marszalkowskán. Bekanyarodunk a

Swietokrzyskára a Nowy Swiat felé. Keresztezzük a Nowy Swiatot. Ráfordulás a Kopernikra, most a Tamkára. A Tamkán hajtunk. Vétel.

- Itt Atya. Jól hallak benneteket. A Tamkán mentek.- Itt Hármas. „X” befordult a Kruczkowski utcára.

Elfordítja a volánt, és leparkol. Hajtunk tovább. Látjuk „X”-et. Kiszáll, és a Tamka felé megy. Itt Ötös. Hármas és Négyes kiszállt. Elindultak „X” után. A további feladat? Vétel.

- Atya hívja Ötöst. Parkolni a Kruczkowskin, és várni. Vonalban maradni.

- Itt Hármas hívja Atyát. „X” bement egy Solec utcai házba. Régi épület. Nehéz megállapítani, hová tart. Nem követjük. Vétel.

- Értettem. Szemmel tartani a bejáratot. Ha „X” bőrönddel jönne ki, feltartóztatni. Gyors cselekvés, rajtaütés. „X”-nél fegyver lehet. Vétel.

- Értettem. Figyeljük a házat. Majd feltartóztatjuk. Vétel.

- Jól hallak benneteket.- Itt Kettes hívja Atyát. Én is észrevettem „X”-et.

Bement a szomszéd házba. Abba, amely mellett Strzelczyk lakott. Vétel.

- Itt Atya. Értettem. Tovább figyelni mindent. Szükség esetén segíteni Hármasnak és Négyesnek. Vétel.

- Itt Kettes. Értettem.- Itt Halászcsér. A Dobra-Tamka-Solec utcai körzetben

vagyok. Utasítást kérek.- Itt Atya hívja Halászcsért. Cirkálni a területen.

Szükség esetén segíteni a többieknek.- Jól hallottam. A vonalban maradok. Körözök a

megjelölt területen.Tadeusz Majewski nem hallotta ezeket a beszél-

getéseket. De amikor leérkezett, és kereste a házfelügyelőt, hogy átadja neki a padláskulcsot, és közölje vele, hogy a vízvezeték ellenőrzését az alagsorban folytatja, észrevett egy embert, aki éppen ment át az udvaron. Most már biztos volt benne, hogy feltevése helyesnek bizonyult.

Régebben a Solec utcai házak udvarait mellék-épületsorok vagy magas falak választották el egymástól. Ezen az utcán csak néhány háború előtti bérház maradt meg. A többi modern, szövetkezeti épület volt. A kiégett házakat vagy a roskadozó melléképületeket lerombolták, és helyüket most rózsával teleültetett pázsit foglalta el. Ezen a hatalmas udvarkerten körbe lehet járni minden házat egészen a Jaracz utcáig, a Kruczkowski utcára is ki lehet jutni. Erről azonban Kaczanowski őrnagy felderítői nem tudtak.

A bűnöző banda utolsó tagja jól ismerte az udvaron át ballagó embert. Tudta, mi járatban van. Hogy fel ne ismerje, hátat fordított neki, és franciakulcsával elkezdett matatni a tűzcsapon. Az ember figyelemre sem méltatta a szerelőt. Bement a lépcsőházba, s miután megbizonyosodott, hogy senki sem figyeli, lement a pincébe.

Most mit tegyek? - tűnődött Tadeusz. - Lemenjek utána a pincébe, és intézzem el, ahogyan ő elintézte Andrzej Doberskit? Jó vicc lenne.

Majewski villámgyorsan döntött: letett tervéről. Nem erkölcsi normák gátolták. Amaz rászolgált a halálra. Ha másért

nem, hát azért, mert agyonlőtte Doberskit, és később megölt egy ártatlan asszonyt, Jadwiga Rodzinskát. De a gyilkos késő este cselekedett, amikor az utcán és az épületben is alig volt mozgás. Most pedig délután két óra felé járunk. A Solec utca népes. Az udvaron is sok ember jött-ment. Ezen kívül a házfelügyelő tudott a „vízvezeték-szerelőről”. Nyomozás esetén biztosan megemlítené. A rendőrség azonnal meg-állapítaná, hogy aznap a körzetben semmiféle vízvezeték-ellenőrzés nem volt. Az ilyen nyomot a rendőrök el nem veszítenék. Előbb vagy utóbb Tadeusz hallaná a szózatot: „Velünk jön.”

Várni kell, és egy jobb alkalommal kell elvenni a csibésztől a lopott pénzt.

Majewski kiment a Solec utcára. Feltételezte, hogy a bőröndkedvelő saját kocsival érkezett. Tadeusz ismerte az autót. Eleget szaladgált vele Kazimierz Strzelczyk. A gépkocsi azonban nem volt a Solec utcában. A „szerelő” ellenőrizte a Dobra utcát, és végigpásztázta a Tamkát is. Ott sem látta a kocsit. Csak a Kruczkowski utcában, közel az új iskolához, ott vette észre a keresett járművet.

Szerencsés véletlen. Tadeusz a maga Syrenáját tíz méterrel arrább. állította le. Méghozzá ugyanabban az irányban, a Tamka felé. Beszállt. Elhatározta, hogy itt várja meg a férfit, amíg kijön a pincéből. Ha megtalálja a bőröndöt, csak követni kell, és megkísérelni, elvenni tőle a pénzt. Tulajdonképpen nem is baj, hogy már nincsenek társai. Négymillió zlotyból kellemesen el lehet rendezni az életet. Lengyelországban, vagy akár másutt is. A nyugalom kedvéért inkább másutt. Mennyi sok szép hely van a világon. Ott van például Dél-Amerika. Egy vízügyi mérnök mindenütt talál munkát, de saját vállalkozásba is kezdhet. Hiszen lesz egy kis alaptőkéje.

Közben különböző beszélgetések szántották az étert.- Itt Halászcsér. Itt Halászcsér. Atyát hívja. Körözök a

kijelölt helyen. „X” gépkocsija továbbra is a Kruczkowskin parkol. Vétel.

- Jól hallak, jól hallak. Halászcsér, tovább járőrözni a körzetben.

- Itt Kettes hívja Atyát. Szemmel tartom Strzelczyk házát. Minden rendben. „X” nem jött ki a szomszéd házból.

- Itt Ötös hívja Atyát. A Kruczkowskin vagyok a kocsiban. „X” kocsija mellettem parkol. Az URH-s kocsi szabályos időközökben végighalad.

- Itt Hármas és Négyes. Figyeljük a kaput, amelyen „X”

bement.- Atya mindenkihez. Tovább figyelni, és az előbbi

eligazítás szerint cselekedni.Közben az a személy, akire olyannyira vártak a Solec

utcában, kijött a pincéből, bőrönddel a kezében, felment az első emeletre, és egy darabig a tágas udvart vizslatta. A megszokott élet. A közelben az iskolai sporttelep. Az iskolához vezető Solec utcai ajtó tárva-nyitva. A Solecen, a Dobra utcán és a Kosciuszko rakparton lakó gyerekek kényelmére. A férfi emlékezett rá, hogy az iskola főkapuja a Kruczkowski utcára nyílik. Annak közvetlen közelében állította le kocsiját. Az iskolatelket kétfelől: a Solec utca és a Kruczkowski utca felől drótkerítés határolja. A négyzet többi határát fal alkotja. A bőröndöt tartó férfi számára így még az az előny is megvolt, hogy ha lemegy az iskola területére, az udvaron jövő-menő emberek számára láthatatlanná válik.

Egy tekintet jobbra, egy tekintet balra, és gyors döntés: most! A férfi kilépett a lépcsőházból az udvarra, szapora léptekkel, de nem futva, igyekezett az iskolatelek ajtaja felé. El is érte. Itt már takarta a fal. Teljes biztonságban érezte magát. Senki sem követi, de négymillióval a bőröndben az ember sohasem lehet eléggé óvatos.

Átment az iskola területén. Kijutott a Kruczkowski utcára. A kocsiig csak néhány lépés, az ajtaját szándékosan nem zárta kulcsra. Bedobta a bőröndöt a volán melletti ülésre, és elhajtott. A gépkocsi bekanyarodott a Tamka utcára, a Visztula felé.

Csaknem egy időben ezzel a Wartburggal indult el a Syrena is.

- Itt Ötös, itt Ötös - hasított át az éteren. - „X” bőrönddel a kezében beszállt egy Wartburgba, és elhajtott. Követem.

- Hogy az a mennydörgős ménkű vágna belétek - könnyű volt kitalálni, hogy Atya becézgette ily dicsérő szavakkal gyermekeit, akik hagyták magukat rútul rászedni, és engedték, hogy a bűnöző kereket oldjon.

Néhány pillanat múltán ugyanaz a hang, de már nyugodt, új utasításokat oszt.

- Itt Atya. Ötös hajtson „X” mögött, és jelezze az útvonalat. Halászcsér maradjon Ötös vonalában, és kövesse. A szirénát ne kapcsolja be. Értve? Vétel.

- Itt Ötös. Itt Ötös. Követem „X”-et. A Tamkáról rákanyarodott a Kosciuszko rakpartra a Poniátowski-híd felé.

- Itt Halászcsér. Indulok az Ötös után.

A nyugalom nem sokáig tartott az éterben.- Itt Ötös. Itt Ötös. - jelentkezett a rendőrautó

gépkocsivezetője. - ,,X” nyomában vagyok. Aligha vehetett észre, mert két-három kocsi választ el tőle. Nem veszítem szem elől. Ráhajtunk a viaduktra. Megyünk fel a Poniatowski-hídra. Hajtunk át a Visztulán.

- Itt Halászcsér. Az Ötös által megadott irányban hajtok. Fel a viadukton. Bekapcsolhatom a szirénát, hogy elsőbbséget kapjak a hídra vezető feljárón? Sokáig kellene várnom.

- Bekapcsolni! De csak néhány másodpercre.- Itt Ötös. Közeledünk a Saska Kepán a körforgalom

felé. Hajtunk tovább a Washington utcán. „X” jócskán elszakadt tőlem, mert a lámpáknál meg kellett állnom. De látótávolságban van.

- Hajtok Ötös mögött a Washington utcán. Ötöst jól látom. „X”-et nem látom - jelentette Halászcsér.

A bőröndöt szállító férfi Wartburgja és a rendőrségi autók között Majewski hajtott Syrenájával. Nem is nagyon figyelt arra, akit nyomon követett. Amikor a Wartburg rákanyarodott a Poniatowski-hídra, Tadeusz már tudta, hová visz az út. Olyan biztos volt benne, hogy amikor elérte a Miedzynarodowa utcát, kitette az indexét jobbra, és elkanyarodott. Néhány száz méter után újabb kanyar, de most balra. Elérkezett a kiskertekhez, leparkolt egy nyitott kapu előtt, kiszállt a kocsiból, és bement. Az utat ismerte. Nemegyszer járt itt Kazimierz Strzelczykkel. Bár a férfi a milliókkal továbbhajtott, Majewski nem nyugtalankodott, mert tudta, hogy a csatorna előtt kényelmesebb behajtási lehetőség van a kertek birodalmába. Az utcácska ott csaknem egész hosszában aszfaltozott. Itt még közönséges útburkolat sem volt, de erre közelebb a cél. Jó lesz szemmel tartani a Wartburg tulajdonosát, mielőtt eléri saját parcelláját. Az is megeshet ugyanis, hogy kincsét valahol a szomszédságban akarja elrejteni. De most már vége a viccelődésnek. Nemsokára elbúcsúzhat a lopott millióktól. A pénz azé, aki megdolgozott érte.

- Itt Ötös - jelentkezett a rendőrségi felderítő. - Látom „X”-et. Befordul a kertek felé. Behajtott a főkapun. Én továbbmentem és megálltam. Felemeltem a motorháztetőt, mintha a motorommal volna baj. Látom, hogy „X” becsukta maga mögött a kaput, és beljebb hajtott. Elveszítettem szem elől.

- Itt Halászcsér. Ötös mellett állok. Utasítást kérünk.

- Itt Atya. Ötösnek és Halászcsérnek. Figyelni a kaput. Ha „X” kihajtana, könnyű koccanást provokálni, és a gépkocsiból kiszálló férfit ártalmatlanná tenni. Vigyázni, fegyver van nála. Magam is rögtön ott leszek. Értve? Vétel.

- Halászcsér Atyának. Jól hallottunk, megrendezzük a koccanást.

Janusz Kaczanowski őrnagy, ugyanis ő volt Atya, csaknem rohanva távozott az irányító szobából, ahova a jelentések is befutottak. Rendelkezett.

- A Washington utcához legközelebb cirkáló két URH-s kocsi hajtson a kiskertek főbejáratához. Én kérek négy embert kocsival.

Néhány perc múltán a rendőrtiszt már a Saska Kepa felé száguldott. Ezúttal a sziréna vijjogott, a kék fény is villogott. A Marszalkowskán mint a vihar söpörtek végig. A körforgalmat balról vették, a Nowy Swiat és az Aleje Jarozolimskie kereszte-ződésében a villamossíneken hajtottak át.

Majewski nagyszerű figyelőállást talált a szomszéd telek verandája mögött. Nem tévedett. Ide hajtott a Wartburg. Vezetője kiszállt, és kezében a bőrönddel, megindult nyaralója felé. A ház körül gyönyörű rózsák pompáztak. A többi házhoz viszonyítva, ez az épület luxusvillának is beillett volna, bár csak két helyiségből állt.

Régi időket idézett fel Tadeusz. A cserkésztáborokban töltött vakációkat. Számháborúk, nyomolvasás. Óvatosan, hol csaknem kúszva lopódzkodott, hol pár lépést iramodott. Így közelített a kis házhoz. Benézett az ablakon. A rózsakertész az asztalra helyezte a bőröndöt, és kinyitotta. Majd felfalta szemével a bankjegykötegeket, ahogyan a bőröndben sorakoztak. Végre elérte célját, amelyért mindent feláldozott, még két ember életét is.

Ahogyan a siketfajd sem hall semmit, a bankjegyekkel kitömött bőrönd fölé hajoló férfi sem hallotta a csendben kinyíló ajtót. Csak a hang térítette magához:

- Jó napot, uram. Örülök, hogy újra találkozunk. Nagyon kedves öntől, hogy elhozta ezt a bőröndöt a Solec utcai pincéből. De feleslegesen fáradozott. Megszabadítom gondjaitól.

A férfi az asztal másik oldalán felemelte a fejét. Sötétkék overallos munkást látott, reá szegezett pisztollyal. Már mozdult volna, de csendben, ám határozottan kiejtett szavakat hallott:

- Kacsókat tarkóra. A falhoz.A terrorizált ember teljesítette a parancsot. A ki nem

támasztott bőröndfedél lecsapódott.- Ön az? - szólt amaz, erőltetve a nyugalmat. -

Gondolhattam volna. Sajnos, meglepett, vesztettem.- Én viszont nem kételkedtem abban, hogy ki jön el a

bőröndért a Solec utcába. Vártam a találkozóra.- Megvallom, félrevezetett engem, uram. Nem

ismertem meg, bár láttam az overallját az udvaron. Nem lett volna szabad elsiklanom felette. Javaslom, osztozkodjunk. Van itt elég kettőnknek is.

- Volt idő, amikor elfogadtam volna ezt a javaslatot. Most már késő. Ez az én pénzem. Én szereztem.

- Sajnos, érvei előtt meg kell hajolnom. De az én pénzem is benne van. Dollárok egy szürke borítékban. Közösen kerestem Kazikkal. Remélem, azt ideadja.

- Lopott mérőműszerekkel kereskedtek.- A bőröndben heverő bankjegyeket sem az amerikai

nagybácsi küldte maguknak.- Mennyi az a dollár?- Háromezernek kell lennie. Hacsak Kazik nem vett el

belőle. Ezt nem tudhatom. Van ott egy kis nyugatnémet márka és svájci frank is. Minden külön borítékban, legfelül a bőröndben.

Majewski, továbbra is pisztollyal a kezében, odalépett az asztalhoz, és felemelte a bőrönd tetejét. Csakugyan ott feküdt felül egy nagy, szürke boríték, meglehetősen vastag. Tadeusz bal kezébe vette, de hogy kinyithassa, a jobbal is segítenie kellett. Noha a pisztolyt egy pillanatra sem engedte el, tekintetét most a kezében tartott borítékra szegezte.

Ez hiba volt. Majewski már csak akkor kapott észbe, amikor a boríték nyílásán elővillantak a halványzöld dollárbankjegyek. Ledobta a borítékot, és a pisztoly csövét a ház gazdája felé igyekezett irányítani. Csak egy pillanatot késett. Eldördült a lövés. Tadeusz erős ütést érzett a mellén, aztán elsötétült előtte a világ.

A férfi a fal tövében hang nélkül nevetett.A pisztolyt zsebre vágta, és nem törődve a padlón fekvő,

overallos emberrel, a bőröndhöz ugrott. Villámgyors mozdulattal becsukta, mindkét zárját elfordította.

- Úgy kell neked, te csatornapatkány - mormogta, miközben a vonagló testet nézegette. - Agyon akartál lőni. Most majd jó leszel trágyának a kertemben.

Ösztönszerűen az ablak felé nézett. Az üvegen át, eléggé messze, embereket látott közeledni. Egy fehér köpenyes férfi haladt az élen. Figyelmesen körül-körültekintett, mintha

valamit keresne. Valamivel mögötte egy rendőregyenruhás férfi jött.

A rózsakertész ismerte a fehérköpenyest. Tudta, hogy rendőrtiszt. Azt is tudta, mit keres, és kit keres itt. Szerencsére, a Wartburg a ház másik oldalán állt, és egyelőre a két közeledő férfi nem láthatta.

Egy pillanatnyi vesztegetni való ideje sem volt. A férfi megragadta az értékes bőröndöt, és kirohant a házból. Beugrott az autóba. A motor azonnal beindult. Rálépett a gázra, és a kocsi megugrott előre. Éles kanyar jobbra, és az autó suhant a bejárati kapu felé. De nem a csatorna irányába. Hiszen onnan jöttek a rendőrök. A másik irányba, a Miedzynarodowa utca felé.

- Bízom benne, hogy nyitva lesz - biztatta magát a Wartburg vezetője. - Ott talán nincs kelepce. Szükség esetén átvágom magam.

Ezúttal is kedvezett neki a szerencse. A kaput nyitva találta. Simán eljutott a Miedzynarodowa utcáig, mint az ágyúgolyó, végigsüvített rajta. A Washington utca felé viharzott.

Vissza, Varsó irányába.

XVII. fejezetAz utolsó lövés

Az autó még meg sem állt, amikor Janusz Kaczanowski őrnagy kiugrott belőle. Ötös kocsija a Washington utcán parkolt. Halászcsér közvetlenül a kapu mellett helyezkedett el, az élősövény mögött.

- Semmi változás, őrnagy elvtárs - jelentette a rádiós kocsi parancsnoka, a törzsőrmester. - Ez a gazember lakatra zárta a kaput. Nem követhettük tovább.

A kapun valóban hatalmas lakat függött. Alighanem minden telektulajdonosnak volt hozzá saját kulcsa. Viszont a kapu melletti gyalogosbejáró nyitva volt. A rendőrtiszt benézett rajta. Egyenes, eléggé hosszú, kiaszfaltozott utca futott itt. Keskenyebb utacskák ágaztak le róla. A telkeken a parcellatulajdonosok által saját kezűleg összeeszkábált hétvégi házak sorakoztak. A mai, hétfői napon, ebben az órában az emberek még a gyárakban és irodákban dolgoztak. A kertecskéket ilyenkor alig látogatták.

- Megtaláljuk őt, őrnagy elvtárs - szólt a törzsőrmester. - Itt az egész környék csupa kerítés, és egy gépkocsi nem

gombostű, el nem tűnhet.Megérkezett egy másik URH-s kocsi is, majd a harmadik.- A két kocsi emberei - irányította Kaczanowski az akciót

- vegyék körül az egész kertes területet. Halászcsér és Ötös a helyükön maradnak. A rendelkezésemre állnak, és figyelik ezt a kaput. Én pedig az embereimmel behatolok a terepre. Széles láncban közelítünk, és a látókapcsolatot tartva, átfésüljük a kerteket. Figyelni a WW-9978 rendszámú, szürke Wartburgot. A fegyver kibiztosítva. Kérdések?

- Ha szökést kísérel meg?- Figyelmeztetés után lőni. A szabályzat szerint. Először

a levegőbe, aztán a lábba.- Akkor mi, őrnagy elvtárs - javasolta az első rádiós

kocsi parancsnoka -, fedezzük a kertek túlsó sorát. A Miedzynarodowa utca felől.

- Helyes, felállni.Az őrnagy belépett a kiskapun. Eléggé szaporán lépdelt,

de óvatosan. Folyton körbe-körbetekingetett. A négy egyenruhás rendőr közül kettő azonnal balra fordult, a másik kettő jobbra. Kaczanowski tudta, hogy embereire mindenben számíthat, akárcsak magára. Nem ez az első alkalom, hogy izgalmas pillanatokat élnek át. Jókat is, rosszakat is. Előfordult, hogy valamelyikük bátorsága és határozottsága a többiek életét mentette meg.

A rendőrtiszt vagy hatvan métert haladt előre. Hirtelen, tőle jobbra, nem is messze, halk pukkanást hallott. Mintha valaki felfújt papírzacskót durrantott volna el. Kaczanowski füle jól ismerte a zajt: zárt helyiségben pisztolyt sütöttek el. Az őrnagy befordult az egyik keresztutcácskán. Futva közelített az aszfaltos utcával párhuzamosan futó ösvényhez. A lövés valahol itt dördült el. Az egyik őrmester is hallhatta az ismerős, tompa csattanást, mert egyszeriben itt termett. Az őrnagy mögött állt, vagy tizenöt méterre.

Kaczanowski most lelassította lépteit, és fürkészve haladt tovább, alaposan szemügyre véve a környező telkeket. Messzebb, mélyen benn, már látta a házat. Külsejében is eltért a többitől. Ha valaki nagyon akarná, évszámra is ellakhatnék benne. A tulajdonos gyönyörű rózsákat ültetett köréje. Bár késő ősz volt, a rózsafákat, bokrokat virág borította.

- Csakis ott történhetett - mutatta az őrnagy a házat az őrmesternek a rózsaözönben.

Újabb tíz-egynéhány méterrel előbbre lopakodtak. Szívük egyre hangosabban vert.

A szép kis ház mögül hirtelen kirobbant a szürke Wartburg. Bravúrral vette a kanyart, letarolta az alacsonyabb bokrokat, egy darabon azon az utcácskán rohant, ahol az őrnagy állt, majd befordult jobbra, és eltűnt üldözői szeme elől. Az egyre távolodó motorbúgás hallatszott csak.

Az őrmester kirántotta pisztolytáskájából fegyverét, és futott előre, amerre a Wartburg hajtott. Janusz Kaczanowski viszont hátat fordított, és százas tempóban sprintelt a kapuhoz, s közben ontotta parancsait:

- Halászcsér itt marad. Újabb parancsig! Bevonni az URH-s kocsit is! - Rádiós kocsinak a Miedzynarodowa utcába: - Ha feltűnik a szürke Wartburg, üldözőbe venni. Ha nem, induljanak a Miedzeszynski-gát felé, és útközben tudakolják, nem látták-e arra a menekülő gépkocsit. A belvárosban cirkáló rádiós kocsiknak továbbítani: - azonnal zárják le a Nowy Swiatra vezető utat és a viaduktot a rakparton. Mindenáron feltartóztatni a szürke Wartburgot! Én Ötössel megyek. Embe-reim itt várnak utasításra a gépkocsimban. Értve?

- Értettem - igazolt vissza a járőrparancsnok, és rádiótelefonon elkezdte továbbítani a parancsot.

Janusz Kaczanowski, egy pillanatot sem vesztegetve, a Washington utcában várakozó Fiathoz iramodott, amelyet Ötös vezetett, és zihálta:

- Megfordulni! Megyünk vissza a körtér felé. A bitang megint felszívódott. De most nyakon csípjük.

- Itt Sólyom, itt Sólyom - szólalt meg egy hang a rádiótelefonban. - Láttam a szürke Wartburgot, amikor a kiskertek felöl kihajtott a Miedzynarodowa utcára. Járőröztem éppen, de ellenkező irányban hajtottam. Megfordulok, és üldözőbe veszem. Most bekanyarodott a Washington utcába.

Stefan Bartosik törzsőrmesternek, vagyis Ötösnek, nem volt könnyű megfordulni a népes Washington utcán. Felhangzottak a dudák. Csaknem beleszaladt egy teherautóba. Az ártatlan pilóta fejére csak úgy záporozott a sok díszítő jelző: hogy hajtasz, te hatökör?

- Adnék én neki hatökröt! - mormogta a törzsőrmester, amikor végre kikeveredett ebből a fortyogó katlanból.

Újabb jelentés:- Halászcsér hívja Atyát. Pajecki őrmester egy

férfihullát talált a rózsakertes házban. Kezeslábas van rajta, a zsebében talált igazolvány szerint a Vízművek dolgozója, Tadeusz Majewski. Mellette pisztoly. Utasítást kérünk. Vétel.

- Hallottalak - Kaczanowski a nagy rohanásban már nem is tette hozzá, hogy „Atya”. - Legyen ez az ottani

embereim dolga. Kihívni a Főkapitányságról a műszaki csoportot. Vétel.

- Itt Halászcsér. Értettük. Hívjuk a műszaki csoportot.- A körtérnél rádiós kocsit látok - jelentette Bartosik. -

Biztosan Sólyom.Közeledtek a körtér felé. Látták, hogy az URH-s kocsiból

valaki most a kereszteződésben szolgálatot teljesítő rendőrrel beszélget. A gépkocsi ezután a Skaryszewska utcába kanyarodott.

- Itt Sólyom hívja Atyát - hangzott a rádió- telefonban. - A szürke Wartburg a Skaryszewska utcán száguld. A nyomában vagyok. Rosszak a látási viszonyok.

- Onnan - súgta a Fiat vezetője - kiszalad a Grochowska útra, és egérutat nyer, de ráhajthat a Zamojski vagy a Targowa utcára is. A Targowa utcát éppen átépítik, a járműforgalom elől lezárták. Terelő útvonal: Kijowska és Brzeska utca. Nem lehet gyorsan hajtani. Alighanem a Grochowska útra vág. Talán megkísérel körbehajtani, és újra visszatér a Washington utcára, vagy beszökik valamelyik mellékutcába.

- Gyorsabban, őrmester - sürgetett Kaczanowski.Sólyom URH-s kocsija szirénázva száguldott. Ennek

ellenére a Fiat szorosan a nyomában maradt.- Atya hívja Halászcsért - indította útjára a parancsot a

rendőrtiszt. - Azonnal a Wiatraczna utcához hajtani. Elállni a Wartburg útját. Vétel.

- Halászcsér hívja Atyát. Értjük. Hajtunk a Wiatraczna utcához.

Teljes sebességgel érkeztek a Skaryszewska és a Zamojski utca kereszteződéséhez. Látták, hogy előttük a rádiós kocsi néhány másodpercre megállt, és most újra szirénázva tép a Grochowska úton.

- Megmondtam - jegyezte meg elégedetten a törzs -, hogy a Grochowska úton akar majd elszelelni. Helyén van az esze.

- Halászcsér emberei elállják az útját.- Nem érnek oda.- Muszáj!Bartosik nem felelt. Élt a lehetőséggel, beletaposott a

gázba, és több mint százhússzal robogott a Grochowska úton, amelyen, szerencsére két, sőt helyenként három sáv szolgálja a járműveket. Éppen most hagyta le az URH-s kocsit, amely így mögéjük szorult, de továbbra is rájuk tapadva viharzott, hangos szirénaszóval.

- A közlekedési rendőrök - mosolygott a törzsőrmester - még képesek lesznek azt gondolni, hogy Sólyom bennünket kerget. Nehogy aztán véletlenül keresztbe állítsanak valamilyen kocsit, hogy fel tudjanak tartóztatni.

- Itt Halászcsér - hangzott a következő bejelentkezés. - Közeledünk a Wiatraczna utcán a körforgalomhoz. Messziről láttuk a szürke Wartburgot. A Grochowska úton üldözzük.

- Rendes srácok - kommentálta a jelentést Bartosik. - A pasas most nem tud letérni. Ha egy kicsit is lassítani kényszerülne, Halászcsér befogja.

Ám a gonosztevőnek esze ágában sem volt bárhol is letérni. Jól tudta, hogy több rádiós kocsi is kergeti. Bízott azonban Wartburgja gyorsaságában az üldöző Warszawákkal szemben. Ezt az aduját maximálisan érvényesíteni akarta az egyenes, széles úton. Tudott egy helyet, ahol be sem hajtva Garwolinba, még jóval Kolbiela előtt, egy kanyar után az erdőben észrevétlenül mellékútra lehet térni, és azon továbbhajtani. Benn az erdőben volt egy biztonságos búvóhely, ahol több napig is elidőzhet, és szövögetheti a menekülés további terveit. Ott senki meg nem találná.

A szürke Wartburg vezetője nem adta fel a harcot. Gondolta, még győzhet. Teljes gázt adott, és kocsija a legnagyobb sebességgel száguldott.

Kaczanowski őrnagy is tisztában volt a helyzettel. Tudta, hogy az URH-s kocsiknak semmi esélye sincs a Wartburg utolérésében. Egyes- egyedül csak az ő Fiatja jöhet számításba, de nagyon messze van a menekülőtől. A Wartburgosnak biztosan konkrét terve van, hogyan rázza le üldözőit. Magatartása tökéletesen igazolta, hogy veszélyhelyzetben nem veszti el a fejét. Nem vaktában menekül, amerre a kocsi viszi.

- Itt Kaczanowski őrnagy hívja a központot - nem volt idő fedőnevekkel játszadozni. Azonnal értesíteni a minski és az otwocki Járási Kapitányságot, hogy torlaszolják el a Siedlcére és Garwolinba vezető varsói országutat. De még a Minsk-Góra Kalwaria útkereszteződés előtt. Vétel.

- Vettük - Janusz felismerte a kagylóban Adam Niemiroch ezredes hangját. - Azonnal kapcsolatot teremtünk velük. Ti pedig csak arra ügyeljetek, hogy meg ne lógjon. A műszaki csoport már elindult a kiskertekbe.

- Ha Minsk felé veszi az útját, akkor régen befellegzett neki - kezdte a törzsőrmester magyarázni felettese parancsát. - A minskiek még sose maradtak le semmiről. A Góra Kalwariánál levő útkereszteződés csak két kilométerre van

tőlük. A torlaszt leghelyesebb a Stojadly késgyár közelében felállítani. Rosszabb helyzetben vannak az otwockiak. A lublini országúttól körülbelül tizenkét kilométer választja el őket. Lemaradhatnak, mint a mi Halászcsérünk is.

A két rendőr a Fiatban már messziről észrevette a rádiós kocsit. Közelebb hajtottak hozzá.

- Figyelem, Halászcsér - szólt az őrnagy -, látjátok a Wartburgot?

- Szem elől vesztettük.- Halászcsér, a Minskbe vezető országúton hajtani -

adta ki a parancsot Kaczanowski. - Minsk közelében, majdnem biztosan Stojadlyban, útelzárás fogad. Mi Garwolinnak hajtunk. Vétel.

- Jól hallunk, de még jobban látunk benneteket - tréfálkoztak az URH-sok, akiktől legfeljebb kétszáz méterre lehetett a Fiat. - Hajtunk Minsk irányában.

- Sólyom, itt Atya. Hallotok engem?- Sólyom hívja Atyát. Nagyon jól halljuk az őrnagy

elvtársat.- Sólyom is hajtson gyorsan Garwolin felé.- Értettük. Repülünk Garwolin felé.Bartosik utolérte a rádiós kocsit. Előzésbe kezdett.

Szerencsére, az országút majdnem üres volt. A Fiat nagyobb sebességre tudott kapcsolni.

- Hogy állunk benzinnel? - nyugtalankodott az őrnagy.- Akár Lublinig is hajszolhatjuk - jelentette a vezető.- Janusz, hallasz engem? - Niemiroch ezredes nem

szerette a rádiótelefonos rejtszavakra fecsérelni az időt.- Hallak, ezredes elvtárs.- Beszéltem Otwockkal és Minskkel. Eltorlaszolják az

utakat. Szerencse, hogy az otwockiak egyik kocsija a lublini országúton járőröz. Nálatok mi újság?

- Úgy gondolom, hogy Lublin felé próbálkozik - adta meg a tájékoztatást Kaczanowski. - Én is arra hajtok. Halászcsért Minsk irányába küldtem.

- Csak arra vigyázzatok, hogy le ne lőjön benneteket - figyelmeztetett az ezredes.

- Ezt a lehetőséget nem adjuk meg neki.Elértek a Stara Milosna melletti útelágazáshoz.Bartosik, csaknem fékezés nélkül, úgy vette jobbra a

kanyart, hogy a csikorgó gumin majdnem táncra perdült a kocsi, de nem vesztette el az egyensúlyát. Szeme sarkából Kaczanowski látta, hogy a mögöttük száguldó URH-s kocsi, szintén sebességcsökkentés nélkül, a minski országúton vihar-

zott tovább.- Két vállon fekszik a pasas - jelentette ki Bartosik. -

Egy lyukas garast sem adnék a bőréért. Legkésőbb fél óra múlva a markunkban lesz.

Egy darabig csendben hajtottak. A jó úton a Fiat vezetője a legnagyobb sebességet is ki tudta hozni a kocsiból.

- Figyelem, figyelem. Itt Pawel hívja Atyát. Hall engem? - az otwocki rendőrség rádiós kocsija igyekezett felvenni a kapcsolatot Kaczanowski őrnaggyal.

- Hallak, Pawel, jól hallak. Hol vagytok?- Túl Wiazownián. Nem messze Wólka Mladzkától. A

magas töltésen vezető úton, rögtön a kanyar után állítottuk fel a torlaszokat. Két teherautó vár a menekülőre. Atyáék messze vannak?

- Közeledünk a Wiazownia melletti kitérőhöz - súgta az őrnagynak Bartosik, aki mint gépkocsivezető, jobban ismerte az útvonalat.

Kisebb emelkedőre értek. Most viszonylag jó nagy útszakaszt beláttak.

- Fogjuk a nyakát, őrnagy elvtárs - örvendezett a törzsőrmester. - Most hajt be a kanyarba.

Csakugyan, mintegy két kilométerre előttük, feltűnt az ívben száguldó, szürke Wartburg. Itt az útkanyarban hagyja maga mögött Wiazowniát. A gépkocsi hirtelen eltűnt az üldözők szeme elől.

Közelgett a döntő pillanat. Janusz Kaczanowski kioldotta az üléshez béklyózó biztonsági övét, és ellenőrizte, hogy a revolvere csőre van-e töltve.

A hosszú, enyhe ívet leíró úton Bartosik semmit sem lassított a Fiat sebességén.

- Mindjárt feltűnik újra - mormogta.Kiértek az egyenes útra. Az előttük száguldó autó

körvonalai egyre élesebbé váltak. Egy patak hidacskájához ért, és hirtelen fékezni kezdett. Levágott a töltésről, és megállt. Sötét ruhás férfi ugrott ki a kocsiból, bőrönddel a kezében. A fiatal erdő fái közt rejtőzve futott.

- Észrevette a torlaszt, és most viszi az irháját - magyarázta a helyzetet a törzsőrmester. - Azt hiszi, senki sem vette őt észre.

A szemközti oldal felől felrikoltott a sziréna, és látszott is az URH-s kocsi. A két autó csaknem egyszerre állt meg a Wartburg mellett. A Warszawából négy egyenruhás rendőr ugrott ki.

- Ott szalad - mutatta egyikük az őrnagynak az irányt,

amerre a gonosztevő menekült. - Nem csúszik ki a kezünk közül. Ez nem nagy erdő. Ismerünk itt minden fát. Nem messze szántóföldek húzódnak, és parasztház is akad bőven.

- Szczepanskival körbeszaladok az erdőszélen - ajánlkozott az egyik tizedes. - Kétfelől is szembetalálja magát velünk, ha a mezőkön át akarna menekülni.

- Jól van. Bartosik, figyeljen. Ha megérkezik Sólyom, emberei szintén kezdjék átfésülni az erdőt. Maga itt marad, és figyeli az utat, hogy észrevegye, ha átugrik a másik oldalra.

Kaczanowski berohant az erdőbe. Mögötte két rendőr. Fiatal erdőcske volt, mivel azonban nyaralóhelyhez volt közel, amilyen Wiazownia is, sűrű növényzetről szó sem lehetett. Minden irányban ösvények keresztezték egymást. A látási viszonyok meglehetősen jók voltak.

Az őrnagy vagy kétszáz métert futott egyenest előre, közben mérlegelte a helyzetet: a bűnöző is csak így tehetett, hogy minél messzebbre kerüljön az úttól, és az üldözők se lássák. A rendőrtiszt megállt, hallgatódzott és körültekintett. Egyszeriben mintha árny suhant volna végig az egyik ösvé-nyen. Janusz futásnak eredt az ösvény felé. Az egyik otwocki rendőr kiáltása hasított bele a levegőbe:

- Állj, vagy lövök!Az őrnagy most világosan hallotta a csörtetés zaját a

bokrokból. Ropogtak az ágak. A tiszt futva indult, hogy elvágja a menekülő útját.

Hirtelen, egészen közelről, lövés dördült. Fél perccel később Janusz Kaczanowski egy kis tisztásra ért. A szélén, egy magas borókafenyő tövében, egy férfi feküdt, furcsa pózba merevedve. Ijesztő kép. Az öngyilkos a szájába lőtt. Jobb keze mellett feküdt a pisztoly. Utolsó, még a halálnál is erősebb mozdulattal szorította magához a barna bőröndöt. Ujjai görcsben feszültek fogójára.

A milliókat érő bőrönd históriája véget ért. Pénz! Milyen sok jó származhat belőle. S mennyi gyilkos erő rejlik benne.

Janusz Kaczanowski őrnagy lassú léptekkel közeledett az öngyilkos felé. Zsebéből tiszta zsebkendőt vett elő, és letakarta vele Wojciech Strzelczyk igazgató arcát.