a szövetségi kormány tagjai is - eljártak az óriási, vízfejűszövetségi közigazgatás üléseire és a hetenkénti párt-gyűlésekre. Utaztunk dolgozni, utaztunk a szerelmünkhöz,utaztunk menekülve a helyi hatóságok elől, utaztunk titkokat,nyilvános petíciót, disszidensek iratait csempészve, utaztunkegy-egy disszidens bírósági tárgyalására, színházi előadásravagy egy jó dzsesszkoncertre. A családok nyaralni utaztakvagy a barátaikat meglátogatni. A fiatalok természetesnekvették, hogy nyaranta .Ieugorjanak" a tengerhez, az idő-sebbek pedig hogy a szlovén hegyekbe kiránduljanak, vagy aszerb gyógyfürdőkben kúrálják magukat. Fiatal korban szo-kás volt fölkeresni valamennyi szerb, Crna Cora-i és make-dón kolostort, bejárni az egész dalmát tengerpartot és a szi-geteket, telente Boszniában, Szlovéniában vagy Makedóniá-ban síelni. A nemzeti állam "normális" állampolgáraitól maelvárja, hogy gyűlöljék a többi vidéket, és a hozzá látogatókatazzal gyanúsí~a, hogy meg akarják lopni. Mind esküdöznek,hogy azok a "másikak" soha többé nem léphetnek a földjükre.A jugozombi ebben az esetben olyasvalaki, aki kénytelen le-mondani hivatásának gyakorlásáról vagy az alkotásról, és elkell hallgatnia, hogy valaha olyan tájakban is gyönyörködött,amelyek nem kizárólag az "övéi".

A kulrúrának szüksége van arra, hogy az utazás és akommunikáció révén új információkra tegyen szert. A Bal-kánra ez még fokozottabban érvényes, mint Európa többi ré-szére. A volt Jugoszláviában ma a legsúlyosabb harcok a kor-ridorok és a főútvonalak birtoklásáért, illetve a központi he-lyen lévő Szarajevóért folynak. AJugoszlávián keresztül Gö-rögországba vezető fő közlekedési útvonal 1991-ben, közvet-lenül a háború kitörése előtt készült el. Több mint harmincévig épült. Az a régi, zötyögős út - az autósok rémálma - és aszutykos, mindig pontatlan vonatok ma a jugozombi vágyál-maiban élnek.

Az igazság kedvéért azt azért el kell mondani, hogy anomád jugozombik rúlnyomórészt városiak - ezért is emig-ráltak olyan sokan közülük. A volt Jugoszlávia lakosságátazonban nemcsak a kíváncsi, mozgékony városi emberek al-kották. Ljubljana és Skopje kivételével a nagyvárosok lakossá-ga mára teljesen kicserélődött: az emigrált fiatalok helyét aháborús térségekből menekültek és a hegyvidékiek foglaltákel. A közhiedelern szerint a hegyvidékiek korábban is anómenklarúra leghívebb és legerőszakosabb tagjai voltak:azért jöttek a városba, hogy gatyába rázzák a városiakat, és anyakukra üljenek. Egy mai vicc szerint - ami talán nincs is

---,.

120

messze az igazságtól- fölkerekedtek a köves és hegyes-völgyesHercegovina egyik kis falvának a lakói, és két csoportra sza-kadván elfoglalták Zágrábot és Belgrádot - hogy most azutánélet-halál harcot vívjanak egymással. Slobodan Milosevic legel-ső hívei azok a hegyvidékiek voltak, akik a II. világháború utántelepedtek le a Vajdaságban, ezen a Belgrád és a magyar határközötti termékeny síkságon. Ebben a térségben, ahol a soknemzetiség együttélése miatt természetes volt, hogy még azanalfabéták is több nyelven beszéljenek, és ahol az elmúlt kétévszázad alatt a szerb és horvát szellemi elit nem egy tagjaszületett - nem beszélve a magyar, szlovák, ruszin és románművészekről, értelmiségiekről -, bármiféle nemzeti kritériumbevezetése katasztrofális következményekkel járna. Ezért mentel, aki tehette. És emiatt vesztette talán a nomád jugozombi alegtöbbet a jugozombik közül, A három éve megműveletlenülálló földek, az ipar teljes lepusztulása, a bűnözés félelmetesnövekedése az újonnan betelepült lakosokat a leromboltvárosokhoz fogja láncolni, és évtizedekre visszavetimajd a nor-mális szellemi életet. Lehet, hogy a sors azt a szerepet szánta anomád jugozombiknak, hogy kint, a "szabad világban" őrizzékmeg a régi könyveket, képeket, emlékeket, adatokat, és otthozzanak létre új kultúrát, ahová kerültek. Egy hontalan, ván-dorló világkisebbség: elképzelhető-e ennél kedvezőbb helyzetaz alkotás szempontjából?

A JUGOZOMBI NŐK

Csöppet sem véletlen, hogy az "igazhitű" horvát média-klikkfő csapása éppen az írónők és az újságírónők ellen irányult.Boszorkánynak aposztrofálva őket a patriotista bulvársajtógyakorlatilag arra szólította föl olvasóit, hogy lincseljék mege némbereket. Mit árthatott vajon a "fiatal demokráciának"kedvenc írónőm, Dubravka Ugresic? Először is: gyanítják,hogy nem tisztafajú horvát, hanem szerb. Ebben a tekintet-ben nem tudom megvédeni, származására nézve ugyanis bol-gár. Mégis, azt gondolom, hogy elsősorban műveinek új olva-sata irritálja őket - az, amit az új társadalmi helyzet hozottbennük felszínre. Dubravka Ugresic írt két regényt és egyelbeszéléskötetet, melyek az orosz és a hazai irodalom per-sziflázsaként a jugoszláv városi élet paródiái. Prózája karne-váli-szeeialista folklór: szellemesség, érzékenység, bensősé-gesség jellemzi, vonzódik a kicsihez és jelentéktelenhez -mindez tökéletes irodalmi szerkezetbe ágyazva. Egy női Bul-gakov? Lehet. Mindenesetre egyetlen másik jugoszláv írónak

sem sikerült az, ami neki: a világ elé tárni saját egyéni nyel-vezetét, városának miliőjét, a hétköznapok beszédmódját ésőrültségét. A többi írót vagy a történelmi freskók érdekelték,vagy rafinált, túlcizellált műfajokkal bíbelődtek, vagy az iro-dalmi élet berkeiben sertepertéltek, illetve műveiket ideoló-giai szempontok alapján Írták. Dubravka prózája ezért egye-dülálló dokumentum arról, milyen is volt az élet Jugoszlá-viában. Stefica Cvek rongyos élete című regényében a szeren-csétlen főhősnő életében fölvonuinak a különböző nemze-tiségű jugoszláv férfiak: egyik ügyetlenebb szeretőnek bi-zonyul, mint a másik - ami már önmagában is elég ok lennea nők elleni mitikus hadviselésre vagy az Írónő nyilvános el-égetésére. Ez a második lehetőség komolyan föl is vetődöttegyesekben, amikor Dubravka a háború idején is ugyanolyanszellemesen és lázÍtóan merészelt Írni, mint korábban.

Ha a jugozombi modelljét föl akarnám vázolni, akkor azegy öntudatos, független nő lenne, akinek nincsenek elő-ítéletei, aki vegyes házasságban él, és sokat megélt, akinektöbb különböző helyen van tulajdona, ezenkívül a munkájamiatt sokat utazik, és mindenféle emberrel találkozik. Sokszerencsét kívánok neki, ha túléli, és képes boldogulni a voltJugoszlávián kívül!

Ha az ember külföldiek számára ír, akkor három lehe-tősége van: vagy leegyszerűsíti a mondanivalóját, vagy olva-sóit manipulálva hazudik (e kettő nem zárja ki egymást),avagy fölvállalja a néptanító gyötrelmes (és általában hiába-való) szerepét, és mondandóját olvasói számára is érthetőargumentációval adja elő. Ez azonban antropológiai tévedés:senki sem ismerheti leendő olvasóit.

A velünk szemben lévő lakásban svéd kolléganőm lakik,aki ugyanazon az amerikai egyetemen tanít, ahol én. Együttszoktunk kávézni, és gyakran hívjuk egymást vacsorára, ami-kor is négyesben pletykálunk az amerikaiakról. Főleg azt vet-jük a szemükre, hogy szinte egyáltalán nem élnek társadalmiéletet. Bezzeg mi, svédek és balkániak, egészen mások va-gyunk: spontának, melegszívűek, társaságkedvelők stb. Köl-töztessenek csak bennünket egymás mellé egy még nagyobbkontinensre - ha létezik ilyen -, ahol együtt őröljük majd abúzát a kunyhónk előtt munka dalokat énekelve ... Tessék,ilyen romboló hatásúak a sztereotípiák! A svédek elidege-nedett New jersey-í rokonaikra panaszkodnak, mi meg arra,hogy .Jionfirérsainkkal" nem beszélhetünk nyíltan mindad-dig, amíg ki nem puhatoltuk politikai meggyőződésüket.

S végül a katarzis: Katarina utálja Bergmannak a stock,holmi Király Színházban megrendezett Téli regéjét, amit ő

otthon Svédországban látott, én pedig New Yorkban. MiutánÍzekre szedtük Bergman rendezését, a fűben világító (elide-genedett) szentjánosbogarakat bámuljuk a sötétben. Katarinaelmeséli, hogyan renoválták azt a XVIII. századi színházat,ahol Bergman a szívemnek egyetlen kedves filmjét, MozartVarázsfuvoláját rendezte. A filmet nálunk 1980 szilveszter éj-szakáján mutatták be, amikor Titót az újévi ünnepségről kór-házba vitték - ahonnan soha többé nem jött ki élve -, ésamikor a szerb televízió hangvétele még szellemes, laza ésironikus volt. Aznap éjjel hatalmas hó esett, és mi reggelBelgrádban a Revolucija sugárút közepén ballagtunk a térdigérő hóban. Katarina megért. Holnap ő, Katarina, a jugozorn-bi fogja nekem kávézás közben elmesélni, hogyan ölték megOlof Palmét.

Fordította Potoczki Kldra

JEGYZETEK

1 A]ugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Biwttságának 1987.

október 5-6-án tartott ülésszaka, melyet a televízió élőben közvetített.

Slobodan Milosevic, aki ekkor a Szerb Kommunisták Szövetsége KB

Elnökségének elnöke volt, puecsal kiswrította a hatalomból Ivan

Stambolicot, a Szerb Köztársasági Elnökség elnökét, akit nacionaliz-

mussai és a koszovói helyzet megítélésében tanúsított revizionizmus-

sai vádolt. Bővebben lásd Laura Silber-Allan Little: Jugoszlávia halála.

Zrinyi Kiadó, 1996.

2 Utalás a hercegovinai és Crna Gora-i nyelvjárásra.

Dr. Mirjana Markovic (Slobodan Milosevic feleségének) párt ja.

4 Szó szerint .fivérség", amit ő "nővérség" -re változtatott, tehát az

"egyenlőség, testvériség" helyett "különbözőség, nővérség" -et java-

solt.

A Crna Gora-iakra gondol,