I. A ókori Egyiptom

1. A szó szoros értelmében vett Egyiptom a Nílus első kataraktájától (zuhatagától) a Földközi-tengerig

terjedő területet jelentette, mely Afrika északkeleti részén helyezkedett el (és helyezkedik el most is) a

tengerek és a Szahara sivatagjai által körbezártan, más civilizációktól elszigetelten. Mezopotámia

mellett Egyiptomban alakult ki a Föld első civilizációja, mivel már az őskor végétől lakott terület volt,

ahol Kr.e. 3000 -től jelentős kultúra jött létre. Egyiptom pontos határait tekintve: Északról a Földközi-

tenger, délről a Nílus zuhatagai (kataraktái), keletről a Sínai-félsziget és a Vörös-tenger, nyugatról pedig

a Szahara határolta.

2. Egyiptom éghajlata és földrajzi adottságai miatt az élet legfőbb meghatározója a térségben a Nílus

volt, így a vallás, az első közigazgatás, a kultúra, és az első nagyszabású munkálatok és az ennek

nyomán létrejövő első társadalmi modellek is a hatalmas folyóhoz kötődtek. Az egyiptomiak ugyanis –

hasonlóan a mezopotámiaiakhoz - már az ősidőkben jelentős öntözőrendszereket és gátakat építettek,

mely munkálatok megkívánták az irányítást, a szervezést, és ellenőrzést. A szerteágazó és bonyolult

munka vezetése, megszervezése nyomán alakult ki az irányító, hivatalnoki és papi réteg.

3. Mezopotámiával ellentétben, Egyiptomban nem a folyó szabályozása és az áradás távol tartása volt

a cél, hanem épp ellenkezőleg, az áradás által hozott rendkívül termékeny iszap minél teljesebb

leülepedése érdekében a kiáradt vizet tartották vissza a földeken. A gátakat és öntözőcsatornákat a

települések közösségei hozták létre, majd az egységes Nílus-völgyi állam kialakulása után a

közmunkások. A Nílus mellett a legnagyobb értéket a kő jelentette: ez volt a legfőbb építőanyag, és a

szerszámok alapanyaga is. A kőeszközök e területen sokáig használatban maradtak.

II. A Korai Birodalom (Kr.e. 2955-2635)

1. A Kr.e. 4. évezredben elterjedt öntözéses földművelés nyomán két állam szerveződött: Felső-

Egyiptom a Nílus felső, és Alsó-Egyiptom a Nílus alsó folyása mentén. A Hérodotosz által Ménésznek

nevezett felső-egyiptomi király 2900 körül, északi riválisait legyőzve egyesítette a két területet és

létrehozta az Egyiptomi Birodalmat, és annak első dinasztiáját.

2. Ebben a korszakban formálódtak ki az egyiptomi művészet, a vallás és az írás jellemző vonásai.

Később mindhárom változott, de alapvető jellegzetességeik Egyiptom egész ókori története során

megmaradtak. A legrégibb egyiptomi írás, a hieroglif írás (a görög elnevezés jelentése: szent véset).

Írásjelei, a hieroglifák – amiket elsősorban kőbe véstek – élethűen ábrázolják az állatokat, növényeket.

Mégsem tisztán képírással van dolgunk, hanem bonyolult mássalhangzóírással. Hieroglif írással

örökítették meg a későbbiekben is a fontosabb ünnepélyesebb szövegeket.

3. Egyiptom legnagyobb, minden időkben legnépszerűbb, és leginkább tisztelt istene a napisten,

azaz Ré volt, akit többnyire sólyomfejű emberként, vagy ritkábban szárnyas napkorongként ábrázoltak.

Ré elsősorban a felső régiók, az ég ura volt, de jelentős befolyást gyakorolt a halottak sorsára is.

Éjszakai utazása a fényt hozta el a halottak birodalmába, akik ezekben a boldog órákban kikeltek

koporsóikból és hozzá fohászkodtak.

A vallási fejlődés régebbi időszakában a Nap volt a holtak bírája is - s bár később az ítélet kimondása

Ozirisz hatáskörébe ment át-, Ré ilyen szerepének emléke is megmaradt. Ré és Ozirisz két ellentétes

oldala az egyiptomi vallásnak, de ennek ellenére egyes papok megpróbáltak azonosítási lehetőségeket

keresni kettejük között. Ozirisz is Egyiptom legősibb istenei közé tartozott.

4. Az ősidőkben Ozirisz uralkodott Egyiptom felett, nővérével, Ízisszel együtt, aki felesége is volt. Ő

terjesztette el a kultúrát és a civilizációt, nemcsak Egyiptomban, hanem más népek között is.

Egyiptomi ábrázolásokból és szövegekből tudjuk, hogy a mítosz szerint Ozirisz halála után sem

vesztette el nemzőerejét, és felesége ekkor foganta tőle fiát, Hóruszt, akit sok veszély közepette nevelt

fel. Hórusz megbosszulta atyja halálát és elnyerte a királyi méltóságot is. Ozirisz pedig újjáéledt, de

tevékenységét nem a földön folytatta, hanem a túlvilág birodalmának királya és bírája lett.

III. Az óbirodalom kora (Kr.e. 2635-2155))

1. Ebben a korszakban a fáraónak despotikus, kizárólagos hatalma volt: istenként tisztelték, az

egész ország felett rendelkezett, s mindenki az ő kegyétől függött. Az uralkodó a papságra és a

hivatalnokokra (írnokok) támaszkodott, a termelőmunkát a közrendű szabadok végezték. Az

Óbirodalom korában a szerszámok többsége már kő helyett rézből készült. Az uralkodók ekkor

kezdtek el piramisokat építeni. A III-IV. dinasztia nagy piramisépítő fáraói: Dzsószer (főépítésze:

Imhotep), Sznofru (vagy Sznofrev), Hufu (vagy Khufev, Kheopsz), Hafre (vagy Rakhef, Kephrén). Ezek

a hatalmas gúla alakú kőépítmények a fáraók síremlékeként szolgáltak, és a fáraó korlátlan hatalmát

jelképezték. Az egyiptomiak hite szerint a halál után a lélek továbbéléséhez a test fennmaradása is

szükséges. Ezért igyekeztek megóvni az enyészettől a holttestet, s kialakították a mumifikálás eljárását.

A múmiák készítése révén számos tudományos ismeret birtokába jutottak (pl.: a vérkeringés

felismerése.)

2. Gízai piramisok néven három piramist értünk: az egyiptomi óbirodalmi Hufu, Hafré és Menkauré

fáraók piramisait. (A három fáraó görögösített nevén – Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz – is

ismert.) Maga a teljes piramismező a három nagy piramison kívül magába foglalja a hozzájuk tartozó

halotti templomokat, kisebb piramisokat, a Nagy Szfinxet, Hafré és Menkauré völgytemplomait,

Hentkauesz királyné sírját, a nemesek masztabáit és más, a halottkultusszal, illetve az építkezéssel

kapcsolatos épületeket. Gíza a mai egyiptomi főváros, Kairó közvetlen közelében helyezkedik el.

3. A legnagyobb piramis Hufu (Kheopsz) piramisa az ókori világ Hét Csodájának az egyike.

Körülbelül Kr.e. 2530 –ban épült. Oldalai 230 méter hosszúak, magassága pedig 137 méter (45

emeletes felhőkarcolóval azonos) A piramis felépítményét átlagban 1 köbméteres, 2 tonnás

kváderekből építették, összesen körülbelül 2,5 millió köbméter mennyiségben, azaz ötmillió

tonnás tömegben. A piramis örzője a Szfinx, az oroszlán testű emberfejű kőszörny, mely 20

méter magas, és 72 méter hosszú.

A Kr. e. 22. században véget ért az Óbirodalom, az egyiptomi állam első fénykora, kezdetét vette az ún.

első átmeneti kor (VII-X. dinasztia), melynek során Egyiptom két részbirodalomra és számos független

fejedelemségre esett szét.

IV. A Középbirodalom kora (Kr.e. 2040-1785)

1. Egyiptom ezen korszakban lépett a bronzkorba. Felső- és Alsó-Egyiptomot a XI. dinasztia

uralkodója, II. Mentuhotep (vagy Moncevhetep) egyesítette újra az i. e. 21. század végén, Théba

városából kiindulva, az Amon-papságra támaszkodva. A középbirodalom évszázadaiban a fáraó

hatalmát már jelentősen korlátozta a hivatalnok réteg, de még inkább a papság. A főpapok befolyása

és hatalma kezdte megközelíteni a fáraóét. Egyiptom kormányzóságokra (nomoszok) oszlott,

melyek vezetői szintén jelentős hatalomra és önállóságra tettek szert. A vezető réteg már

nemcsak szolgálati. de saját birtokkal is rendelkezett.

2. A társadalom fontos változása volt, hogy megjelentek a kézművesek és kereskedők, akik a

tevékenységükkel hatottak a gazdasági életre. Az iparosok számának emelkedésével a városok

szerepe is megnőtt. Gazdasági fejlődés indult meg, amelyet a központi hatalom a dél felé (Nílus

mentén) irányuló területszerzésekre használt fel.

V. A második átmeneti kor (Kr.e. 1785-1552)

1. A válságot a hükszoszok támadása okozta, akik az i. e. 17. században Kánaán irányából

elfoglalták Egyiptom északi részeit, és magukhoz ragadták a hatalmat. Az elkövetkező

évszázadban uralkodó XV – XVI. dinasztia 20 fáraója a hükszoszok közül került ki. A hükszoszokkal

együtt érkeztek Egyiptomba az 500 évig itt maradó zsidók is, akik később rabszolga sorba

süllyedtek. A hükszosz uralomnak Théba felemelkedése vetett véget, mely város Kr.e. 1600 körül

felszabadító háborút indított a hükszoszok ellen, és visszaszorította őket.

VI. Az újbirodalom kora (Kr.e. 1552-1070 )

1. Egyiptom az Újbirodalom idején érte el legnagyobb kiterjedését, és fénykorát. A fejlődés és

terjeszkedés gazdasági alapjait az újítások teremtették meg: kialakult az ekés földművelés, és egy

gémeskútszerű vízemelő szerkezet elterjedése lehetővé tette az öntözés fejlesztését. Új állatfajták

honosodtak meg, mint a gyapjat adó juh, és a később szinte az ország jelképévé váló teve. A ló

tenyésztését is megtanulták, de ebben a korban a lovat harci szekerek elé fogták. Megjelentek a

vaseszközök, Egyiptom a vaskorba lépett. Az égetett tégla alkalmazásával az építőanyagok köre is

bővült.

2. Hatsepszut (Kr.e. 1479-1458 ) I. Thotmesz lányaként az első jelentős női uralkodó volt Egyitom élén.

Építkezések terén túlszárnyalta a dinasztia korábbi fáraóit; ebben segítségére volt az is, hogy

uralkodása nagy részében béke honolt a birodalomban. Hatsepszut uralkodása alatt jelentősebb

hadjáratok nem zajlottak, csak néhány núbiai felkelést kellett leverni. Virágzott a kereskedelem, melynek

legékesebb példája a Dejr el-Bahari-i templomban is megörökített expedíció Puntba, ami valahol a mai

Szomália környékén helyezkedhetett el. Puntból többek közt arany, fák és tömjén érkeztek. Megnőtt az

egzotikus áruk iránti igény, a magánsírokban elefántcsontot, párducbőröket és élő elefántokat

ábrázoltak.

3. A fáraónőt mostohafia, III. Thotmesz követte a trónon, aki az egyik legnagyobb hódító fáraó volt;

uralkodása alatt Egyiptom minden addiginál tovább terjeszkedett. Tizenhét hadjárata során Észak-

Szíriától a núbiai negyedik kataraktáig terjesztette ki birodalma határait. Legjelentősebb hódítása Szíria

volt, ahol 330 kis városállam Egyiptom ellenes szövetséget hozott létre, melyet az egyre fenyegetőbb

ellenség, Mitanni is támogatott. III. Thotmesz Kr.e. 1457 –ben a megiddói csatában győzte le a szíriai

koalíciót, így a térség fejedelmek hűséget esküdtek neki és átadták fegyvereiket és harci kocaijaikat. A

hadizsákmány hatalmas volt – a pontos feljegyzések alapján 894 harci kocsi, 200 páncélzat (köztük

Megiddó és Kádes fejedelméé), több mint 2000 ló és 25 000 más állat.

4. Az újbirodalom korának következő nagy uralkodója IV. Amenhotep, kerek 70 évvel III. Thotmesz

után lépett trónra. Leginkább átfogó vallási-kulturális reformjáról, az ún. Amarna-reformról ismert,

mely során igyekezett bevezetni Egyiptomban az egyistenhitet, a napkoronggal fémjelzett Aton

kultuszát állítva a központba. Neki szentelte új fővárosát, Ahet-Atont is. („Aton fényhegye”) illetve

névváltoztatását, melynek során az Ehnaton nevet vette fel. Az Amon papság hatalmát visszaszorítani

akaró fáraó vallási reformja azonban hamar elbukott, mivel a lakosság nem volt hajlandó áttérni az új

vallásra. Legendás szépségű főfelesége, Nofertiti, aki főként gyönyörű mellszobráról híres, mely az

egyiptomi portrészobrászat talán legismertebb alkotása.

Tutanhamon már uralma kezdetén elhagyta az apja által építtetett fővárost Ahet-Atont, és apja

emlékének megtagadására kényszerült. Történelmi szempontból mérsékelten fontos uralkodó volt.

Hírneve nagyrészt annak köszönhető, hogy sírja, a Királyok völgye 62, amit 1922-ben tártak fel Howard

Carter vezetésével, az egyetlen, épségben megmaradt fáraósír.

5. II. Ramszesz alatt (Kr.e. 1279-1213 ) érte el a birodalom legnagyobb kiterjedését. (Uralma után,

az i. e. 11. századtól kezdve, megkezdődött a hanyatlás kora.)

Ramszesz leghíresebb csatája a hettitákkal vívott kádesi csata, melyre uralkodása ötödik évében

került sor (Kr.e. 1296) A két napig tartó csatában mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett, mégis

mindkét oldal nagy győzelemnek állítja be; Ramszesz szinte minden templomában nagy gonddal

megörökíti az eseményt, ahol állítása szerint hősiességével egymaga döntötte el a csata sorsát, míg a

hettita feljegyzések szerint az egyiptomiaknak kellett meghátrálniuk. Ramszesz nagyszabású

építkezéseivel is igyekezett elérni, hogy neve örökké fennmaradjon. Ramszesz volt Egyiptom utolsó

nagy fáraója; alakja még hosszú időn át például szolgált az utána következő fáraóknak, akik több

dologban is példaképüknek tekintették.

A késői kor (Kr.e. 1070-525)

1. A hanyatlást megelőző fontos esemény a Kr.e. 1200 körül következett, ekkor a tengeri népek

támadása fenyegette Egyiptomot is. Azonban III. Ramszesz (Kr.e. 1198-1166 ) az újbirodalom utolsó

nagy hatalmú uralkodója meg tudta tőlük védeni országát.

A tengeri népek hadjáratait líbiai és etióp támadások követték, majd az ország a Kr. e. 7. századra az

asszírok, majd Kr. e. 525-től a II. Kambüszész vezette perzsák, i. e. 332-ben pedig a Nagy Sándor

vezette makedónok uralma alá került. Ekkor Egyiptom csak e birodalmak egyik tartománya volt.

állam: meghatározott területen élő emberi közösség történetileg kialakult, tartós képződménye, amely

a közösség fölötti főhatalmat gyakorolja. Olyan szervezet, amelyet a közösség hoz létre, ám bizonyos

fokig el is különül a közösségtől (a társadalomtól). Az államnak belső és külső feladatai vannak (pl.

gazdasági szervezőmunka, a belső rend fenntartása, védelem a külső támadások ellen stb.). Ezek

ellátásához különféle eszközökkel (törvények, közigazgatási szervezetek, fegyveres testületek stb.) és

anyagi forrásokkal (pl. adók) rendelkezik. Az első államok a magántulajdon megjelenésekor, a

differenciált társadalom létrejöttével alakultak ki az újkőkor végén és a rézkor elején a Közel-Kelet

térségében (Sumer, Egyiptom). Az állam keretei között a vezető réteg megszervezte a közmunkákat

(csatorna, erődítések), a külső védelmet, a hódító hadjáratokat, s fenntartotta a belső rendet.

hieroglif írás (a görög szent véset kifejezésből): a legősibb egyiptomi írásfajta. Az archaikus korban

fejlődött ki a képírásból, megőrizte annak képi jellegét, de valójában bonyolult szótagírás. A fontosabb

szövegeket a későbbi korokban is ezzel a díszes írással örökítették meg. Megfejtője François

Champollion volt, a Rosette-i kő feliratai segítségével.

hieratikus írás (a görög papi írás kifejezésből): az archaikus korban kialakult, bonyolult szótagírás

Egyiptomban. Tulajdonképpen a hieroglif írás folyóírása. A gyorsabb démotikus írás szorította ki, s

ezután papi szövegek lejegyzésére használták, innen ered görög elnevezése is.

démotikus írás (a görög népi írás elnevezésből): a Kr. e. I. évezred elején létrejött egyiptomi írás, amely

a hieratikus írásból ered. A sok rövidítés gyorsabbá, de nehezebben olvashatóvá tette. A kereszténység

megjelenéséig maradt fenn.

piramis: az egyiptomi fáraók hatalmas síremlékei az Óbirodalom idején. (A kifejezés görög eredetű.)

Célja a fáraó mumifikált holttestének védelme (a holttest megsemmisülése a végleges halált jelentette)

és hatalmának kifejezése. Kezdetben lépcsős piramisokat emeltek (Dzsószer), majd kialakult a

szabályos gúla forma (Kheopsz, Khefrén, Mükerinosz). A piramisokat évtizedek alatt, a közrendű

szabadok munkájával építették.

sokistenhit (politeizmus): vallási felfogás, amely szerint a világot és az emberek sorsát több isten

irányítja.

egyistenhit (monoteizmus): olyan vallási felfogás, mely szerint a világot egyetlen isten teremtette és

irányítja. Először a zsidóság körében alakult ki babiloni fogság). Korunk nagy világvallásai közül a

kereszténység és az iszlám is monoteista.