F

\

J

I

l

HÍRE8 BÜNPEREKÍAPYURMLBÓL

TÉKA

u .

I

A SOROZATOT SZERKESZTIcsEHı GYULA Es M1110 IMRE

HÍRES BÜNPEREKA PITAVALBOL

VÁLOGATTA, FORDÍTOTTA,BEVEZETÉSSEL És JEGYZETEKKEL ELLÁTTA

SZILÁGYI ANDRÁS

KRITERION KÖNYVKIADÓ BUKAREST 1972

A PITAVALRÓL

Amikor François Pitaval 1734-ben Causescélëbres et intéressaníes címmel kiadta nagymunkájának első kötetét, kelendőséget várt,és azt remélte, hogy a kritikusok nem verikel rajta a port, hanem most már komolyírónak tartják. Aztán a következő évekbenminden gyorsan zajlott le, szinte meseszerűen,az író számára is váratlanul. A Causes céle-bı`es et intéressantes első kötete érdeklődéstkeltett, a ınásodikat már várták, a harmadikatelkapkodták. A közönség elég hamar rájöttezeknek az olvasmányoknak újszerű ízére ésarra, hogy bár a szerző megtörtént eseteketír le, a történetek többsége mégis izgalmas,akár egy regény.

A gyors siker szárnyakat adott a szerzőnek,s még lázasabb, még szo1`galmasabb munkárasarkallta. Abbahagyta az ügyvédkedést, egy-más után megjelenő köteteinek jövedelmébőlélt. A gigászi anyaggyűjtési munkában mássegítsége nem volt, csak a felesége, Clélia.

Pitaval életének utolsó éveiben betegeske-dett, többször érte agyvérzés, és nagyon kel-lett igyekeznie, hogy művét tető alá hozza.Ez sikerült is.

Halála után harminc évvel Franciaország-ban élelmes, könnyűkezű írók rájöttek arra,hogy Pitaval, azáltal, hogy híres régi pereketdolgozott fel irodalmi formában, az irodalom-nak ČS 1.12 életnek új forrásvidékeit fedezte

5

fel. Izgalmas, különös, érdekes peres eset akadtmég ezer és ezer, s ezeket mind ki lehetettaknázni, meg lehetett írni. Utánozni kezdtékPitavalt. A bűnügyi gyűjteményeknek kon-junktúrája támadt. A tanítványok közöttakadt-olyan, aki arra törekedett, hogy művelegalább olyan terjedelmű legyen, mint a mes-teré volt, tehát tizennyolc-húsz kötetes, devolt olyan is, aki nem adta alább ötvenkötetnél, és ezzel is szép pénzt keresett. Ekkoraz igényesebb olvasók már azt is tudták, hogya Pitaval nem csupán könnyű, izgalmas olvas-mány, hanem sokkal több ennél. Pitaval nagy-szerű korrajzokat adott, felejthetetlen és eddigmég senki által meg nem látott figurákatábrázolt. Pitavalnak lassan-lassan újfajta olva-sói támadtak a bírák, az ügyvédek személyé-ben, akik mostmár világosan látták azt, hogyez az író, ez a kolléga azáltal, hogy a pereketirodalommá szublimálta, újfajta, népszerű kri-ıninológiai munkát írt. A jogászokat ítéletük-ben az se i tántorította meg, hogy Pitavalgyűjteményében oly sokszor veri el rajtuk aport, hogy e gyűjteményben annyi sok jogitévedés, sőt justizmoı`d fordul elő, és ártatlanemberek szenvednek perek súlya alatt, kínzó-kamrákban és börtönökben. Hiszen végered-ményben a legkörmönfontabb prókátor isbelátta, hogy a jog végső célja az igazságfelderítése, s Pitaval minden történetével ezta célt szolgálta.

A Pitaval-lázn-ak fordulatot adott az a tény,hogy 1792-ben Jénában Merhwürdige Rechts-fălle nach Pitaval címen Schiller is kiadottegy négykötetes gyűjteményt. Előtte, ugyan-

6

ennél a kiadónál már megjelent a Pitavalfordítása. A Schilleré azonban más volt, kü-lönb, ő a legérdekesebb eseteket választottaki, amelyek az eredeti megjelenése után ötvenévvel is még mindig időszerűek voltak, ésemberi sorsokat jelképeztek. Schiller a gyűj-temény egyes darabjaiban rövidítéseket is esz-közölt, kihagyta a száraz, fölösleges és elavultjogi kommentárokat, s ,,vágásaival“ a szöve--get lendületesebbé és gördülékenyebbé tette.Igen érdekes és mai szempontból is megszívle-lendő Schiller előszava Pitaval művéhez. Ebbenmegindokolja azt, hogy miért kezdett a for-dítás fáradságos munkájába, kiemeli a pita-vali' mű leleplező jellegét és azt, hogy soktörténetben „egyházi és világi csalásokra“ de-rül fény.

Schiller óta és Schiller után előbb a németnyelvterületeken, aztán az egész világon abűnügyi gyűjteményeket Pitavaloknak kezd-ték nevezni. A XIX. században megjelent aSzász Pitaval, aztán a Bécsi Pitaval, és 1850-ben az idősebbik Dumas is írt egy nyolc-kötetes művet., melynek ugyan nem Pitavalvolt a neve, ám ebben is megtalálhatjukPitaval áruló nyomait és termékeny hatását.Nemcsak a munka címében és alapgondolatá-ban, hanem abban is, hogy a feldolgozotttizennyolc eset közül kettő - a Brinvilliermárkiné pere és a Martin Guerre - már bennevolt az eredeti Pitavalban is. És a XX. század-ban is egymás után jelennek meg Pitavalok,jelezve ezzel azt, hogy ez a műfaj él és virág-zik. E. E. Kisch szellemes, izgalmas PrágaiPitavalja a húszas években jelent űmeg elő-

7

ször. Friedrich Karl Kaul neves, haladó szel-lemű német jogász-író két kitűnő könyvet isírt, az egyiknek ez a címe: A Weimari köz-társaság Pitavalja, a másiknak: A CsászárságPitavalja.

A XX. század a bűnök és kegyetlenségekáradatát zúdította az emberiségre. E kegyet-lenségeket az írók Pitavalokban leplezik le, éstárják a világ elé. Még akkor is, ha már ezek-nek nem mindig Pitaval a neve. És ilyetén-képpen mi kissé Pitaval utódainak tartjukFilip Wiesenthalt, Lévai Jenőt, Vercorst, anürnbergi-frankfurti perek feltáróit és százmeg száz antifasiszta, antiimperialista szerzőt.

A moziban vagy a televízió előtt ülve gyak-ran előfordul, hogy egy film törvényszékitárgyalásban csúcsosodik ki, az izgalmak ittérnek véget, és itt nyernek valamilyen meg-oldást és befejezést. A drámák megoldásánakez a módja az irodalomból sziiremlett át amoziba, az irodalomban pedig Pitaval voltennek a színnek, motívumnak a felfedezője,ő jött rá előszöı` arra, hogy a perekben Sha-kespeare-tragédiák, görög drámák vagy re-gények játszódnak le. Am Pitaval utóéletérőlezzel még nem mondtunk el mindent. Pitaval-tól utak vezetnek, ajtók nyílnak a dokumen-táris irodalom, sőt a nagy realista irodalomfelé. Pitaval lángelméket ihletett meg. Sokatköszönhetnek neki nagy romantikus és re-alista írók.

Mi itt csak néhány példára szorítkozunk.Stendhal a Vörös és feketét úgy írta, hogya Törvényszéki Hírekben beszámolót olva-sott egy perről, amely megragadta figyelmét,

6

Stendhal azután ehhez a vázhoz adott hozzáezernyi más elemet, és így építette föl művét.

A XIX. század első évtizedeiben, EdgarAllan Poe idejében, a bűnügyi gyűjteményekAmerikában is kelendők voltak, és Poe gyer-mek- és ifjúkorában nyilván sok ilyen művetolvasott, ezek ihlették meg, és így írta későbbhíres úttörő, különös fantáziájú bűnügyi elbe-széléseit. Altaluk lett Poe, az újító, a detek-tívregény úttörője. Nála már megtalálhatjuka logikával dolgozó detektívet, aki egy-egybűnügy felderítését úgy végzi, mintha az ma-tematikai feladat volna.

Pitavalról Schiller megiı`ta azt, hogy ,,tör-ténetei erősen foglalkoztatják az olvasó meg-sejtési és logikai képességét“, s a bűnügyitörténeteknek ezt a vonását Poe zseniálismódon aknázta ki.

Pitaval csillaga az igényes és gyors üteműXX. században sem halványult el. A két-százharminc éves eredeti Pitavalnak világ-szerte sok mai olvasója van. De Brinvilliermárkiné esetét hiába dolgozták fel többszöris filmen, hiába írták meg a pert pszichiáterek,törvényszéki orvosok és új írók - az olvasóklegtöbbször Pitaval szövegéhez nyúlnak visz-sza. Meglepi őket az alakok árnyalt, maiértelemben is modern lélekrajza, a szerző mese-szövése és a sorok között rejlő iróniája.

Pitaval fő műve (hiszen a szorgalmas kompi-látor más munkáit még a terjedelmes bibliog-ráfiák is alig említik) nemcsak a fent jelzettszempontokból előfutára és úttörője számosmodern irodalmi formának. Ãbrázoló techni-kája elSŐS9IlJal1 abban áll, hogy a pöranyagot

9

tárgyilagosan, látszólag szenvtelenül, a lehetőlegalaposabb, szinte jogászi szakszerűséggel, anyomozás, a kihallgatások, a ı`öpiratok fel-idézésével, nemritkán terjedelmes kivonato-lásával tárja az olvasó elé. Ily módon azérdekesség, a tanulság, a történeti és kultúr-történeti érték mellett arra is figyelmeztetia mai olvasót, aki ezt a saját huszadik szá-zadi tapasztalatából is tudja, hogy mindignehéz az igazságot megismerni, feltárni ésérvényre juttatni. A Pitaval tehát az igazságke-reső, igazságfeltáró és az igazságért harcolóirodalom egyik korai művelője, s láthatat-lanul, de felismerhetően része volt a társada-lombíráló regény, a detektívregény, a moderndokumentáris irodalom születésében. Előkészí-tette és segítette kialakulásukat, kibontakozá-sukat.

Magyarra Pitaval peres eseteit Schiller át-dolgozásában fordították le. Mi is követtük ezta szép és nemes, immár százötven éves hagyo-mányt, és ez kettős feladatot rótt ránk: igye-keznünk kellett visszaadni Schiller nemes, köl-tői nyelvét és az eredeti Pitaval sok-sokerényét.

szrLÁGYı ANDRÁS

MARTIN GUERRE

Martin Guerre egy vizcayai családnak volta sarja, amely valamicskével kiemelkedett zaparaszti sorból.

1539 januárjában, tizenegy éves korában,feleségül vette a Rieux egyházközségéhez tar-tozó, Artigues-ból szıármazó, vele nagyjábanegykorú Bertrande de Rols-t, kinél a ritkaszépség bájai oly kifogástalan viselkedéssel pá-rosultak, hogy semmilyen rágalom nem érhe-tett fel hozzá.

Nyolc vagy kilenc évig a még jóformángyermekkorukat élő fiatalok fehér nászbanéltek. Az összes rokonok azt hitték má1`_~akor szokásainak megfelelően --, hogy varázs-lat van ai dologban. A nő családja fel akartabontatni a házasságot, a férjét gyengéden sze-rető asszonyt azonban sehogy sem lehetettrávenni a válásra. S ha már a rokonok nemtudták keresztülvinni a tervüket, legalább min-den elképzelhető eszközt Iatba vetettek arra,hogy a varázslatot feloldják: szentelt kalácsot*és ostyát etettek a fiatal párral, s négy külön-böző misét mondattak négy különböző pappal.

Mikor beállt az érettebb kor, maga a ter-mészet vállalta magára a varázslat feloldását.Körülbelül huszadik évükben lehettek, amikor

*` Fouaces - forró hamu-ban sült kalácsféle, me-lyet az átváltozás pillanatában az oltárra helyeznek.Az volt a hit, hogy e szertartással elnyerik a va-rázslatok kiűzéséhez szükséges erőt.

ll

a házastársak valahova együtt utaztak kétismerősükkel: egy fiú- meg egy leánytest-vérrel. Útközben mind a négyüknek egy szo-bában kellett hálniuk, ahol összesen csak kétágy volt. Az egyikben a nők helyezkedtek el,a másikban a férfiak aludtak. Az éjszakafolyamán Martin Guerre barátja mellől oda-lopózott a feleségéhez, s e pillanatban egy fiú-nak lett az apja, akinek születésekor a Sanxinevet adatta.

Nem sokkal a fiú születése után MartinGuerre arra vetemedett, hogy apjától gabonátlopott, ám rajtakapták. Martin tartott apjaharagjától, és elmenekült, hogy mentesüljöna következményektől. Nyolc álló esztendeignem hallottak róla semmit sem.

Apja közben meghalt, s a nagybátyja, PierreGuerre vette át a távollévő helyett apaiörökségének igazgatását.

Nyolc év múlva váratlanul fölbukkant egyférfi, aki nemcsak az eltűntnek a nevét vi-selte, hanem annak külsejével is teljes mér-tékben rendelkezett. Bertrande de Rols, akihosszú özvegysége idején feddhetetlen hír-névnek örvendett, azonnal fölismerte bennea férjét, s minden fenntartás nélkül újrabefogadta lakásába, asztalához és agyába.

Martin Guerre-nek mind a négy leánytest-vére a jövevényt bátyjaként fogadta el. PierreGuerre pedig unokaöccsének tekintette. Szóvalaz egész család rokonként fogadta őt, éssenkinek sem jutott eszébe kételkedni abban,hogy ő csakugyan az, akinek tartják.

Régi barátai és egykori játszótársai is föl-ismertek. Életük sok ferdulatára emlékeztette

12

őket, beszélgetéseikben ismert esetekre cél-zott, egyszóval olyan fesztelénül és bizalmasanviselkedett velük, ahogy csak közeli bará-tokkal szokás.

Így élt néhány évig, a legnagyobb bizton-ságban és a boldogság birtokában. E kapcso-latnak két gyermek volt a gyümölcse, közülükaz egyik mindjárt születése után meghalt.

Nyugalmukat egy rochefort-i katona za-varta meg rövid időre, aki Artigues-on át-utaztában történetesen a következőket mesél-te el: Martin Guerre most Flandriában él,és falába van, mert a sajátját St. Laurent-nálelvitte egy ágyúgolyó. Bertrande de Rols-bannémi gyanút ébresztett ez a hír, és a katonavallomásáról a nótáriusnál jegyzőkönyvet véte-tett fel. Azonban, akár azért, mert szégyellte té-vedésének következményeit, akár mert valóbanmegtévesztette őt a vonások hasonlósága, vagypedig más oka volt rá, elég az hozzá, hogya további kivizsgálástól elállott, és a férfivel,akivel élt, továbbra is úgy viselkedett nyil-vánosan, mint a férjével. Immár három esz-tendő múlott el ilyen körülmények közt. Köz-ben Pierre Guerre az összes kezelésében lévőjavakat átadta már az unokaöccsének. Ez azon-bana belőlük származó jövedelmekről is számotkért, s mivel a nagybácsi mindenféle csip-csupkifogással halasztotta a számadást, az öcsvégül is panaszt tett ellene af hatóságnál.

Már maga az eljárás is nagy elkeseredéstszült benne, s ehhez még a panaszos kérlelhe-tetlensége is járult, mellyel behajtani igyeke-zett a hátralékot. Pierre Guerre tehát bosszúrakészült. Valóban azzal vádolták, hogy több-

13

ször is az unokaöccse életére tört. Végül isúgy lát.ta, hogy itt a biztos sikerrel kecsegtetőalkalom.

Az állítólagos Martin Guerre perpatvarbakeveredett egy bizonyos Jean d”Escarboeuf-fel. Az ügy ,szigorú kivizsgálásra a toulouse-imegyei ítélőmester elé került, és Martint bör-tönbe vetették. Amíg a tömlöcben ült, PierreGuerre négy vejével együtt eget-földet meg-mozgatott, hogy bebeszéljék Bertrande deRols-nak, miszerint az az ember, akit ő fér-jének hisz, közönséges csaló. Azt kívántáktőle, hogy nyilvánosan tagadja meg, s végülazzal fenyegették, hogy~ha nem egyezikbele-kiűzik a saját lıázából. Bertrande deRols azonban összes gyanúsitásaikat vissza-utasította, és végül teljes felháborodással aztmondotta nekik, hogy ő a férjét mégiscsakjobban ismeri mindenki másnál, és képes meg-ölni azt, aki az ellenkezőjét állítja.

A foglyot végül is az ügy eldöntéséig bíróiítélettel ideiglenesen szabadon bocsátották.Mihelyt kiszabadult, újra a feleségéhez sietett,aki azzal az örömmel fogadta, amit egy eré-nyes asszony érez, amikor viszontlátja férjét,aki a becsületét, sőt talán az életét fenyegetőveszélyek után szerencsésen visszatért. Elhal-mozta őt gyöngédsége jeleivel, tiszta fehér-neműt adott 1`ája, a tisztálkodásnál is segített.s ı`észesítette mindabban, ami egy férjnck kijáı`.

Másnap azonban korán reggel megérkezettPierre Guerre és mind a négy veje állig fel-fegyverkezve, és azon a címen, hogy Ber-trande de Rols hatalmazta föl erre őket, aférjet a rieux-i fogházba hurcolták.

14

Utólag Pierre maga vallotta be, hogy akkormég szó sem volt ilyen felhatalmazásról, ha-nem csak aznap késő este írta alá Bertrandeezt az okmányt. Közben ugyanis Bertranderuhát, fehérneműt és pénzt küldött férjéneka fogházba. Az ilyen ellentmondó viselkedéstnem lehet mással magyarázni, csak úgy, haföltesszük, hogy bár Bertrande-ban néhánykörülmény bizalmatlanságot keltett, mégis haj-lott arra, hogy a foglyot inkább igazi férjének,semmint csalónak tartsa, és csupán PierreGuerre zsarnoki fenyegetéseitől megfélemlítveírta alá a felhatalmazást.

A per további menete igazolja ezt a feltevést.A vádlott védekezését eleinte csupán arra

alapozta, hogy megérkezése alkalmával a hely-ség lakosai és mindenki, aki annak előttemeghittebb érintkezésben állott vele, rokonais végül felesége is mind közönségesen MartinGuerre-nek ismerték el őt.

E mindenki részéről történt elismerést annális inkább felhozhatta a maga védelmére, mi-velhogy bárminemű előzetes puhatolózás nél-kül történt. Alighogy Martin Guerre névenmegmutatkozott, az asszony, a rokonok és abarátok siettek megölelni őt, rögtön ráismer-tek, annak ellenére, hogy a legénytoll, amelyszökésekor még az állán ékeskedett, közbenférfiszakállá változott. Olyan körülmény voltez, amelynek annál inkább fel kellett tűnnie.mivel akkoriban a hosszú szakáll viselése voltdivatban.

Kihallgatása alkalmával minden megkérde-zett körülményre pontosan felelt, sőt elébe isvágott a kérdéseknek. Pontos és találó vá-

15

laszokat adott a születéséről, a szüleiről, nő-süléséről, a papról, aki Bertrande-dal meg-eskette, a lakodalmi vendégekről, sőt ezekruháiról is. Megnevezte a személyeket, akika nászéjszakáján tréfából őt is, a feleségétis a menyegzői ágyasházban meglátogatták.Elmesélte a fia, Sanxi születésének a tör-ténetét, és a gyermek születése napját ispontosan megjelölte. Felfedte szökésének okát,szólt a személyekről, akikkel az úton talál-kozott, azt is meg tudta mondani, hogy mirőlbeszélt velük, és megnevezte Franciaországminden városát, amelyben megfordult. El-mondotta, hogy hét vagy nyolc esztendeigszolgálta a királyt, aztán Spanyolországbament, és néhány hónapig ott katonáskodott.Felsorolta mindazokat a személyeket, akiketmind a két királyságban megismert, és magaadott útbaigazítást arról, hogyan lehet vallo-másának igaz voltáról meggyőződést szerezni.A bíróság utánajárt a megadott nyomoknak,és összes kijelentéseit igazoltnak találta.

Kihallgatták Bertrande de Rols-t és másszemélyeket is, akikre a vádlott kihallgatásasorán hivatkozott. Valamennyi, általuk is is-mert körülményre vonatkozólag vallomásaikmegegyeztek a fogoly vallomásaival. Egyetlenkörülményről nem tett említést a vádlott.Az állítólagos varázslat történetét az asszonymondotta el. Amikor később a férfit errőlfaggatták, elbeszélése pontosan megegyezetta Bertrande-éval.

A bíróságnál azzal az ellenvetéssel élt, hogyaz asszonyt ellene irányuló bűnvádi eljárásraminden bizonnyal csak fondorlattal vették rá,

16

s ezért a hatóságot arra kérte, vigyék a felesé-gét biztositott házba. és bízzák jóravaló em-berek felügyeletére, ahol többé nincs kitévePierre de Guerre befolyásának és tolakodásá-nak. Kérését teljesítették. Egyben engedélytkapott arra, hogy tanúzásra szóló felhívásokatbocsásson ki, és ilyenformán tudhassa megesetleg, milyen úton késztették ellene Ber-trande de Rols-t erre a lépésre, s hogy jogoskifogással élhessen azok ellen a tanúk ellen,akiket őellene ki akarnak hallgatni. Egybenengedélyt kapott arra is, hogy Pinben, Sa-gias-ban és Artigues-ben bírósági vizsgálatinduljon Martin Guerre-re, a vádlottra, Ber-trande de Rols-ra, valamint a tanúk becsüle-tességére és jó hírére vonatkozó minden kö-rülmény tekintetében.

A felsorolt intézkedések alapján tett meg-állapítások egybehangzóan igazolták Bertrandeerényességét, s maga ez az erény is újabbbizonyítékul szolgált a vádlott igazolására,ugyanis azt következtették belőle, hogy Ber-trande bizonyára igaz meggyőződésből ismertefel benne az urát, nem pedig kéjvágyból,hogy vele férjét pótolja, akinek visszatéréséremár nem is számíthatott.

Százötven tanút hallgatták ki, közülük har-mincan-negyvenen egybehangzóan állították,hogy a vádlott csakugyan Martin Guerre,gyermekkoruk óta sokat érintkeztek vele, fel-ismerik őt teste bizonyos jegyeiről és for-radásairól is, melyek még mindig tisztán lát-hatók. Körülbelül ötvenen viszont azt állítot-ták, hogy ez nem Martin Guerre, hanem egy,,Bendőcske“ csúfnevű, sagias-i születésű, Ar-

17

naud Tilh nevű régi ismerősük, akivel koragyermekségük óta sokat voltak együtt. Atöbbiek, körülbelül hatvanan, kereken meg-mondották: a két ember között oly feltűnő ahasonlatosság, hogy nem merik eldönteni, hogyaz illető Martin Guerre-e, vagy Antoine Tilh.*

Végül még elrendeltetett, hogy az alperesthasonlítsák össze Sanxival és Martin Guerreleánytestvéreivel. Az összehasonlítás során meg-állapították, hogy Sanxi csöppet sem hasonlíta vádlottra, ellenben a négy leánytestvérannyira hasonlít reá, mint egyik tojás a má-síkra.

így álltak zl dolgok, midõn A 1-leux-i birõúgy vélte, hogy megengedheti magának azítélet kihirdetését: „A vádlott bűnös csalásarábizonyult, ezért le kell őt fejezni, és testétfel kell négyelni.“

Ez ellen a meggondolatlan és könnyelműítélet ellen a vádlott a toulouse-i parlamenthezfellebbezett. Ez az ítélőszék az alapfokú bíróságtárgyalásait távolról sem tartotta elégségesnekahhoz, hogy ily fogas ügyben máris végsőítéletet lehessen hozni. Ezért mindenekelőttarra adott parancsot, hogy a vádlottat az egészparlament jelenlétében mind Pierre Guerre-rel,mind Bertrande de Rols-lal külön-külön szem-besitsék.

A két szembesítés alkalmával a vádlott olynyugodtnak és elfogulatlannak mutatkozott,Pierre Guerre és Bertrande de Rols viszontannyira kijött a sodrából, hogy a bírák a

* A szövegben hol az Arnaud, hol az Antoine ke-resztnév szerepel.

18

felek arcáról leolvashatni vélték, hogy azegyiket ártatlanul üldözik, a másik kettőpedig rágalmazó. A vádlott Bertrande-ot arraszólította föl, jelentse ki eskü alatt, hogy fér-jének tartja őt, vagy nem. Ó más bírót nemkíván, mint az asszonyt: ha az képes meges-küdni arra, hogy ő nem Martin Guerre, akkora halálos ítéletnek is aláveti magát. Az asszonyerre csak annyit válaszolt: ő erre nem haj-landó megesküdni, sem el nem hiszi. Vajon efeleletben nem sejlett-e valamilyen vallomásfé-le arról, hogy csak éppen nem merészel vissza-kozni, ha már egyszer megtette ezt a lépést?

A bírák azonban nem akarták ítéletüketpuszta gyanúra, feltevésekre alapozni, ezértelrendelték a vizsgálat megismétlését. Még har-minc tanút hallgattak ki, ám az újabb kihallga-tások éppoly kevéssé jártak kielégítő ered-ménnyel. Kilenc vagy tíz új tanú azt erő-sítette, hogy a vádlott Martin Guerl`e, hétvagy nyolc azt mondotta, hogy Arnaud Tilhaz illető, a többiek pedig nem mertek dön-teni. Az új tárgyalások tehát éppenséggelnem derítettek fényt az ügyre, ellenkezőleg,növelték a bírók zavarát. Ha az összes tanú-vallomásokat s az iratokban fellelhető körül-ményeket egybevetették, akkor az egyik olda-lon elég érvet találtak arra, hogy a vádlottatcsalónak tartsák, a másik oldalon azonbannem kevésbé súlyos érvek voltak amellett,hogy ő mégis az igazi Martin Guerre. Miezeket az okokat kissé részletesebben fogjukmérlegelni, hogy meggyőződjünk róla: milyennehéznek találhatták a bírák a döntést ebbenaz ügyben.

A vádlottat terhelő tanúk kijelentették,hogy jól ismerték Martin Guerre-t és ArnaudTilh-t is, és kora ifjúságuktól kezdve gyakranés sok helyen voltak együtt. Akadt közöttüknéhány különösen fontos tanú. A legjelen-tősebb egy Carbon Barreau nevű ember volt,Arnaud Tilh anyai nagybátyja, aki a vád-lottal történt szembesítésekor első pillanattólkezdve fölismerte az unokaöccsét, és köny-nyekig elérzékenyült, amikor a hozzá közelállószemélyt bilinesbe verve pillantotta meg. Haa természetes érzések nem szoritottak volnaitt háttérbe minden meggondolást, és nemárulták volna el önkéntelenül is az igazat,tett volna-e a nagybácsi olyan vallomást,mely öecsét elkerülhetetlenül a bitófára jut-tatta volna? A terhelő tanúk között voltakolyanok is, akik részben szerződéseket kö-töttek Antoine Tilh-lel, részben tanúként előt-temeztek különböző, tőle származó, jelenlé-tükben készített kézírásokat, amelyeket doku-mentumként a bíróságnak is bemutatták. Al-talában mindazok, akik Martin Guerre-t ésAntoine Tilh-t is ismerték, lényeges különbsé-geket állapítottak meg kettejük között, ma-gasságuk és testalkatuk tekintetében. MartinGuerre, úgymond, nagyobb volt, feketébb,sovány és vékony lábú, tartása hajlott, fejétcsapottan húzta válla közé, cakkos álla előre-ugrott, alsó ajka lebiggyedt, széles, tömpeorra volt, fogai igen aprók voltak, arcánfekélytől származó sebhely, jobb szemöldökefölött pedig heg látszott. Antoine Tilh viszontkicsi volt, tömzsi és vastag lábú. Orra nemvolt tömpe, és nem járt görnyedten, de arcán

20

ugyanolyan hegek látszottak. Az utóbbi képpontosan ráillett a bírák előtt álló vádlottra.A sarukészítő varga, aki egykor cipőt készítettMartin Guerre-nek, kijelentette, hogy az min-dig tizenkét öltés hosszúságú volt, a fogoly-nak viszont kilenc öltés hosszúságú a cipője.Egy másik tanú azt vallotta, hogy MartinGuerre jó vívó és birkózó volt. A vádlotte mesterségekhez semmit sem értett. JeanEspanol touges-i fogadós elmondotta: a vád-lott egyszer bizalmasan .elmesélte, hogy MartinGuerre meghalt, és őt tette meg egész vagyo-nának örökösévé. Egy másik a következőketadta elő: amikor egyszer véletlenül össze-találkozott a vádlottal, és éppen készült őtTilh-ként megszólítani, ez hirtelen ujjávalnémaságra intette. Egy harmadik azt állította,őt is leintette az ujjával, és aztán, hogy hallga-tásában biztos legyen, két keszkenőt adott,azzal, hogy az egyiket vigye el Tilh öccsének.Végül több tanú azt vallotta, Antoine Tilhmár fiatalkorában ocsmány szenvedélyeknekhódolt, kártyás volt és istentagadó, állandóankáromkodott és lopott, s e tények azt bizo-nyítják, hogy képes egy ilyen csaló szerepétvállalni, és elég szemtelenség is van benne,hogy azt be is töltse.

Õ persze nem tehette azt az ellenvetést,hogy mind e tanúk, kik ellene vallanak, nemérdemelnek figyelmet, mert a vallomások taga-dók, s csak azt jelentik ki, hogy ő nem MartinGuerre. Persze igaz, hogy általában két igenlőtanúnak több hitelt adnak száz tagadó tanú-nál. Ez a szabály azonban nem érvényes,mikor a tagadó tanú a másik oldalon valamit

21

állít. Márpedig itt erről volt szó. E tanúknemcsak azt mondották, hogy ő nem MartinGuerre, hanem azt is állították, hogy ő ArnaudTilh.

Ami a vádlott arcán fellelhető jegyeket éssebhelyeket illeti, melyek állítólag MartinGuerre-nél ugyanúgy megvoltak, egyikük ha-sonló voltát és azonos helyét sem igazoltatöbb tanú egybehangzón, minden egyest másés más tanú bizonyított.

Kettejük arcvonásainak hasonlóságára a tör-ténelemben ezernyi hasonló vagy még feltű-nőbb példát találunk. Mi csak egyet említünkfel, amit Pliniusl és Valerius Maximus mondel. Amikor Sura Szicíliában prokonzul volt,egyszer egy szegény halásszal találkozott, akitökéletesen hasonlított hozzá. Egyformák vol-tak az arcvonásaik, magasságuk és testalkatukis, ugyanolyan volt a mozgásuk, az állásuk,a járásuk. Ha beszéltek, ha nevettek, a szá-jukat ugyanolyan sajátos módon nyitották ki,még a hangjuk színárnyalata is hasonlított,és mind a ketten dadogtak. A feltűnő hason-latosság Surát annál is inkább meglepte, miveltudta, hogy apja sohasem járt Szicíliában,viszont a halász elmondotta neki, hogy azövé sokszor volt Rómában. Még számos régiés új példát lehetne felhozni két ember fel-tűnő hasonlóságáról.

Az a tény, hogy a vádlott körülményesenmesélt dolgokról, amelyeket teljes valószínű-séggel senki más nem ismerhetett MartinGuerre-en kívül, hogy semmiféle új és várat-lan körülmény nem hozta ki a sodrából, hogyegyszer sem árulta el magát, mindez olyas-

22

formán mágyarázha tó, hogy az egészet finomankigoudolt csalásılak tekintjük, melynek el-követője elég okos és ravasz, hogy kellő mó-don tájékozódjék, és minden olyan titkotkikémleljen, amely a céljait szolgálja, ugyan-akkor elég körmönfont ahhoz, hogy kézen-közön előforduló melléfogásait úgy forgassa,hogy ne mutassa a zavar semmilyen jelét. Azegész ügy megmagyarázására tehát nem kellvarázslatra hivatkozni, amelyet á vádlók meg-említettek érveik között, és amely az akkoriidők szellemének megfelelően még a bíráknális hitelre talált. Még á per előadója, Corasúr, akinek írásaiból e történet anyagát merí-tettük, sem tartja teljesen valószínűtlennek,hogy a vádlott ilyen módon jutott az adatokbirtokába, amelyek annyira az előnyét szol-gálták.

A tévedés, amelyben Bertrande de Rolshárom évig élt, éppoly kevéssé bizonyító,mint ahogy nem bizonyító e per megindításaés továbbvitele elleni látszólagos ellenállásasem, amit egyesek nála felfedezni véltek, sőtviselkedése és általában á beszédei sem bizo-nyítóak, amikben valamiképpen a vád visz-szavonásának a szándékát is felfedezni gon-dolták. Viselkedése a félénk ember viselke-dése, aki nem tud szilárdan elhátározni valamités még kevésbé tud valaki romlásárá törni,főleg azt az embert nem tudja szerencsétlenség-be dönteni, akivel a legbensőségesebb bizal-másságban együtt élt. Ezenfelül: vajon abecsülete megengedte-e, hogy meghátráljon, ésnyilvánosan egy ember ágyastársának jelentseki magát, akivel úgy viselkedett mint férjével?

Fentiekhez járul még az á körülmény, hogyMartin Guerre vizkáyai születésű volt, a vád-lott viszont az ottani nyelvjárást2 egyáltalánnem értette, kivéve néhány szót, amit beszéd-jébe időnként szándékosan belekevert.

Íme, ezek voltak az okok, amelyekből arralehet következtetni, hogy a fogoly csaló. Fenti-ekkel szemben fennállottak egyéb okok, ame-lyek amázok erejével és válószínűségével egyen-lőek voltak.

Harminc vagy negyven tanú egyhangúanazt vallotta, hogy a vádlott azonos MartinGuerre-rel, s vallomásuknak annál inkább sú-lya volt, mivelhogy gyermekkoruk óta érint-keztek vele. Közöttük akadt nyolc olyan is,akiknek vallomása elég fontos volt ahhoz, hogyezer ellentanú vallomását megcáfoljá.

Elsősorban: Martin Gueı`re négy leánytest-vére például a vádlottban megérkezése pil-lanatától kezdve a fivérét ismerte föl, és ké-sőbb is megmaradtak amellett, hogy csák-ugyan az. Elfogadható-e, hogy mind a négyeıltévedtek volna fivérük al`cvonásai tekinteté-ben, akivel együtt nevelkedtek? És még haeleinte az arcvonások hásonlóságá miatt té-vedtek volna is, nem ismerték volna-e feltévedésüket legalább akkor, amikor a perrákényszerítette őket arra, hogy ezt á hason-lóságot figyelmesebben vizsgálják meg? Önzőszándék nem vezethette őket arra, hogy csa-lárd játékot űzzenek, hiszen érdekük ennekinkább az ellenkezőjét kívánta meg. Ha fitest-vérük visszajött, és gyermekeinek számát nö-velte, ezzel ugyanilyen mértékben kisebbedettaz a reményük, hogy egyszer örökösei lehes-

24

senek. Ezenfelül mindenki becsületes gondol-kodású embereknek ismerte őket.

A négy közül két lánytestvér férjnél volt.Férjeik a vádlottban szintén sógorukra is-mertek, és kitartottak véleményük mellett.Az ő vallomásaiknak alapjában véve még atestvérek vallomásánál is nagyobb súlya volt,akiknél persze ez esetben a talán megtévesz-tett testvéri szív hangja elfojtháttá az örök-lés előnyeire való gondolatot, míg a férfiaknál,akiknél hiányzott a szív ilyen elkötelezettsége,annál könnyebben felülkerekedhetett az igaz-ság hangja.

A vádlott mellett szólt magának PierreGuerre-nek a magatartása is, aki nemcsakeleinte, hanem hosszú ideig úgy bánt velemint unokáöccsével. Az aktákban nyoma voltannak, hogy később többször merényletet kí-sérelt meg a vádlott ellen, ám e merényletekcsak azt bizonyították, hogy a Bertrande deRols nevében indított mostani vádakat csupánvad bosszúvágyában kezdte el unokaöccsénekelveszejtésére.

E bizonyítékokat betetőzi Bertrande de Rolsvallomása és viselkedése. Legalább tíz évigélt a férjével, mielőtt az elhagyta vollla.Ennek ellenére, midőn a vádlott férje nevévelmegjelent, egy pillanatig sem habozott őtférjeként elismerni. Az asszony erénye közis-mert, és a bíróság előtt is bizonyítást nyert,márpedig ő a férj összes jogait megadta neki.A visszajövetel óta három teljes évig éltekegyütt, s véges-végig ugyanazt a jellemet éskedélyhangulatot lelte fel nála, ami MartinGuerre-nek volt á sajátja. Szóval annyi belső

2 - Híres bűnperek 25

és külső hasonlatosságot talált nála, hogy ah-hoz, hogy ne tartsa férjének, merőben aztkellett volna feltételeznie, hogy a természetkét teljesen hasonló testber ugyanazt a lelketés szellemet lehelte bele. Es vajon a vádlottiránti magatartása, mindjárt a fogságba vetéseután, és később, a szembesítés alkalmával,nem annak volt-e beszédes bizonyítéka, hogyő csak fenyegetésektől kényszerítve vagy rá-beszélésektől elbolondítva adta beleegyezéséta feljelentéshez egy ember ellen, akit szívébenmég mindig á férjének tartott?

E bizonyítékokhoz, amelyek önmagukban iselegendőek voltak a jogi bizonyossághoz, méga többi tanú vallomását is hozzá kell adni.Egyesek á vádlottban ráismertek arra az em-berre, ákinek a lakodalmáıı részt vettek, másoka játszótársukat ismerték föl benne. Egye-seknek, akik már nemigen emlékeztek reá,róla szóló emlékezetüket azzal frissítette fel,hogy olyan különös eseményekre hívta fel afigyelmüket, amelyeket csak az illető és MartinGuerl`e ismeı`hetett. Már megérkezése első ııap-ján mindenkit a nevén szólított, s azokkal,akik Martin Guerre-hez közelebb állottak,előzékenyebb és barátságosabb volt, mint má-sokkaL

Hogy őt csalónak tartsák, ahhoz tehátszükségképpen azt is fel kellett tételezni, hogyaz, akinek a szerepét játszotta, teljesen egyet-értett vele és maga oktátta őt ki. E fel-tételezés azonban nemcsak képtelenség volt,hanem még csak meg sem magyarázta azegészet. Hogyan szerezhette meg egy csalóazt a készséget, hogy soha, még a legvárat-

26

lanabb esetben se essen ki szerepéből, s azemlékezőtehetsége a legkisebb mértékben sehagyja cserben, annyi embernek a nap mindenórájában ráirányuló fürkésző tekintete előttsem? Hogy tudott annyi megszámlálhatatlandolgot emlékezetébe vésni? Miképpen magya-l`ázhatott volna meg neki Martin Guerre ennyimindent? Miképpen fejthette volna ki előtteannyira pontosan, hogy képes legyen a leg-aprólékosabb dologban is a valósághoz hűmaradni? Tegyük fel, hogy mindez lehetségesvolt, de hát átadhatta-e neki Martin Guerreízlését, hajlamait, szokásait? E sok dolognakpedig mind meg kellett volna történnie ahhoz,hogy rokonait, szomszédáit, barátait, akikelőtt megmutatkozott, s különösen az asz-szonyt, akinek a szeme előtt egész életétkellett eltöltenie, úgy becsáphassá, hogy ezutóbbi, aki állandóan kényeztette, az ízlésétés szeszélyeit tánulmányozgatta, mégsem fe-dezhette föl a legkisebb olyan áı`nyálatot sem,melyben a vádlott különbözött volna MartinGuerı`e-től.

E beszédes tények, e határozott és félre-érthetetlen bizonyságok vajolı nem ellen-súlyozták a vádlottat terhelő tanúkat és té-nyeket? Es mindezekhez még hozzá kell adni,hogy Carbon Barreau és más tanúk feltűnéstkeltő vallomásait a vádlott eı`élyesen meg-cáfolta. Azt is el kellett ismerni, hogy a vád-lott testén megvoltak a Martin Guerl`e-nektulajdonított különös ismertetőjelek. Az egyet-len észrevehető különbség testhosszukban éstestalkatuk erőteljességében mutatkozott. Eb-ben azonban semmi rendkívüli nincsen, hiszen

2* 27

Martin Guerre a szökés idejében még nagyonfiatal volt, távollétének nyolc esztendeje alattjobban kifejlődött, és erősebb lett, miáltal ki-sebbnek látszott, mint annak idején, amikormég karcsú és sovány volt.

Ha Sanxi nem hasonlított á fogolyhoz, azonnem kell csodálkozní, hiszen egy gyermek,akinek vonásai még nincsenek kifejlődve, nemhasonlít egy teljesen felnőtt férfire. Aztán megmilyen bonyodalmak származnának abból, haa férfi apáságát azzal kellene bizonyítani, hogygyermeke hasonlít hozzá? Annál feltűnőbb ésfigyelemreméltóbb volt a hasonlóság Guer1`enővérei és a fogoly, tehát körülbelül egyidősszemélyek között, akiknél á vonások már ki-fejlődtek, és tartósak voltak. Ráadásul az átény, hogy Sanxival nem mutatott hasonlósá-got, még előnyére is szolgált á vádlottnak, mertez csak egyetlen családtag volt, míg így né-gyen hasonlítottak hozzá.

Különben Martin Guerı`e és a vádlott arc-vonásainak hasonlóságát a tanúságok legtekin-télyesebb része megerősítette. Martin Guerrefelső állkapcsán két foga összenőtt, a homlokánheg volt, jobb kezének hüvelykujján a körmebenyomódott, ugyanazon a kézen három sze-mölcs is mutatkozott, szintúgy a kisujján is,s a bal szemén egy csepp álvadt vér nyomalátszott. Mind e különös ismeı`tetőjeleket a fo-golynál is megtalálták.

Való igaz, hogy a vádlott ányányelvét, avizkáyai nyelvjárást nem beszélte, ám ezensem csodálkozhatott senki. Az iratok bizonyí-tották, hogy Martin Guerre már kétéves ko-rában elkerült szülőföldjéről, és egyetlen tanú

28

sem akadt arra nézve, hogy szökése előtt vala-ha is szólott volna vizkáyai nyelven.

Arnaud Tillı-nek kicsapongó, léha jellemettlılajdonitottak, azonban a vádlottra ez nemállott, hiszen bebizonyította, hogy ő MartinGuerre, aki Bertrande de Rols-lal három évigélvén házasságban, sosem bizonyult bűnösnekkicsapongásban, avagy léhaságban.

Pierre Guerre az övéivel kitervezte, hogya vádlottat elteszik láb alól, ezt bizonyítottákaz akták annak rendje-módja szerint, sőt soktanú valósággal azt vallotta: Al`tigues-ban hírejárt, hogy Bertrande de Rols-t akarata ellené-re kényszerítik a perre, és hallották, amintaz asszony - amikor a dolog már folyamat-ban volt -- Pierre Guerre-nek megmondotta,hogy a vádlott mégis az unokaöccse.

Végül, mivelhogy a bizonyítékok, érvekmindkét oldalon egyformán súlyosak voltak,és minden döntés után kétely maradhatottvolna fenn, vajon a házasságra és a Bertrandeáltal a vádlottal együtt nemzett gyermekekrevaló tekintettel nem kellett volna-e ez utóbbijavára dönteni, már csak azért is, mert az em-beriesség és a törvény is azt kívánja, hogy ké-tes esetben inkább hágyjanak büntetlenül egybűnöst, mint hogy egy ártatlant ítéljenek el?

Ilyen megfontolások következtében a bí-rók megoldhatatlan nehézségekbe bonyolódtak,és nagy zavarban voltak, amikor egyszerreegy újabb Martin Guerre bukkant fel. Falábavolt, ahogy azt már az említett katona leírta.

Az új jövevény azonnal folyamodványtadott be, visszakövetelvén nevét s jogi hely-zetét, és meghallgatást kért. Börtönbe csuk-

29

ták, s megkezdték a kihallgátását. Ugyan-azokról a pontokról kérdezték ki, mint avetélytársát. Családi állapotáról olyan dolgokatmondott el. amelyek minden más esetbenbőségesen elegendők lettek volna az ő teljesigazolásához. Ãm összehasonlítva ezeket a má-siknak feleleteivel, emezeket is ugyanolyantalálóknak, részleteseknek és teljeseknek ta-lálták. Szembesítették őket. Az első kijelen-tette, hogy a jövevényt Pierre Guerre bérelteföl és csaló. Annyira bizakodó volt a hangja,amilyent csak az igazság kölcsönöz az ember-nek, s így jelentette ki: akár á halálos ítélet-nek is aláveti magát, ha nem sikerül fölfednieezt az ellene szőtt ármányt. Erre a vetély-társát néhány olyan körülményről kérdezteki, melyeket Bertrande férjén kivül más nemtudhatott. A jövevény a kérdésekre helyesenfelelt, de közben nem őrizte meg hidegvérét,ugyanakkor a másik nyugodt maradt. Mind-egyiknek külön-külön föltettek tíz-tizenegykülönleges kérdést, amelyekről mindeddig semaz egyikkel, sem a másikkal nem beszéltek. Azegyik éppolyan helyesen felelt, mint a másik.

Ezek után az igazság felderítésének márcsak egyetlen módja maradt: a foglyokatszembesíteni kellett a családtagokkal. Előszöl`Arnaud Tilh testvéı`eivel tettek ilyen kísér-letet. Meg akarták nekik mutatni mindkétférfit, és nekik kellett megmondaniuk, me-lyiket tartják testvérüknek. Ők azonban semparancsra, sem kényszerítésre nem voltak haj-landók a bíróság elött megjelenni. Erre ab-bahagyták az egészet, mivel úgy gondolták,hogy az emberiesség ellen való arra kényszerí-

30

teni őket, hogy testvéríik ellen valljanak, amineki esetleg a fejébe kerülhet.

Megkezdték tehát a foglyoknak Guerre csa-ládjával való szembesítését. Először Guerrelegidősebb lánytestvérét kérték fel. Egy ideigszemét mozdulatlánul a jövevényre függesz-tette, aztán hirtelen karjaibá vetette magát,s könnyezve kért bocsánatot á tévedésért ésazért, hogy a csaló őt és egész Artigues-t olysokáig az orránál fogva vezette. Martin Guerrekönnyekig meghatódott, megölelte testvérét,és biztosította őt, hogy teljesen megbocsát-hátónak tartja a tévedést, melyet Oly nehézlet.t volna elkerülni.

A másik három lánytestvér a jövevénybenszintén felismerte testvérét. Ugyanez történt atöbbi tanúval is, akik előzőleg szentül erősítet-ték, hogy Antoine Tilh az igazi Martin Guerre.

Végül Bertrande de Rols következett. Csákı`ápillantott á jövevényre, szeıneiből má1`ískönnyek hullottak, a lábai elé vetette magát.Azért,- hogy kimentse magát a tévedéséért,azt állította, hogy csak férjének testvérei ve-zették őt félre. A vak bizalom, mellyel ezeká csalóban kitartóan a testvérüket látták, nálaazzal a vággyal párosult, hogy megtaláljaszeretett férjét, ez elvakította őt, s így zuhantbele a feneketlen szégyenbe. Az istentelengonosztevő fondorlatos álnoksága s beszédjeis félrevezette őt, továbbá az a körülmény,hogy ismert bizonyos dolgokat, melyekről csu-pán a férje tudhatott. Tévedéséhez még azis hozzájárult, hogy a külső hasonlatosságigen nagy volt. Mindezek okából ő egy ideigkitartott tévedése mellett. Mihelyt azonban

31

fölszákadt szeme előtt a köd, mindent meg-tett, hogy megbosszulja magát. Már az albíró-nál kieszközölte, hogy a csalót fővesztésreítéljék, s az ítélet elleni fellebbezéstől semhagyta magát visszatartani, sem attól, hogyaz ügyet kitartóan tovább is szorgalmazza.

A hang, ahogyan beszélt, szépsége, könnyei,a bensőséges bánat kifejezése az arcán éstaglejtésein, még á bírákat is meghatotta.Csak Martin Guerre maradt érzéketlen feleségekönnyei iránt, pedig ő a testvérek gyengéd-ségének és bűnbánatának megnyilvánulásáraerősen elérzékenyült. Végighallgatta, nem sza-kította félbe, de pillantása komor maradt ésarckifejezése megvető. „Sem hinni nem tudokneked, sem megbocsátáni ~ szólott végül. - Anágybátyám és a testvéreim példái nem men-tesítenek téged a felelősség alól. Oly sokcsálhatatlan jel ván, amiből az asszony fel-ismerheti a férjét úgy, hogy lehetetlen egyidegent befogadnia, ha maga is örömöt nemtalál e tévedésében... Egyedül te vagy okaházunk szerencsétlenségének.“ Az asszony ottállott megdöbbenve. Máguk á bírák is igyekez-tek a férjet meggyőzni az asszony ártatlan-ságáról. Ez hajthatatlan maradt.

Pasquier, aki e pert jogi kutatásai soránleírja, nagyon csodálkozik Martin Guerre-nekfelesége iránti zord magatartásán. Véleményeszerint Martin Guerre éppoly szigorú bün-tetést érdemel, mint Arnaud Tilh, mert hosszútávollétével alkalmat adott az asszonynaka tévedésre. De vajon Pasquier úr honnanvette azt az elvet, hogy a férfinek nem szabadvalamennyi ideig távol lennie, az asszonynak

32

viszont szabad őt távollétéért azzal büntetni,hogy a helyét idegennek adja át, mert azkissé hasonlít hozzá? Bármennyire feddhetet-len is volt Bertrande de Rols híre, mégisalig híhető, hogy tévedésében nem találtélvezetet. Hogy a csaló első pillanatban ötis megtévesztette, akárcsak a többieket, ezteljesen érthető. Am ha két ember feltűnőenhasonlít is egymáshoz, mindenkinél vannakolyan sajátosságok, amelyek a tömeg elöttrejtve maradnak, de a feleség csak észrevesziazokat. Nem Valószínű, hogy Bertrande, mi-után a csalóval három évig együtt élt, mégakkor sem vette volna észre a csalást, mikorő maga jegyzőkönyvbe vétette a katona val-loınását a nótáriusnál, és Pierre Guerre s avejei felszólították, hogy velük együtt vizs-gálja ki, mi történt. Egy velünk közeli köte-lékben álló személlyel szeınben nincs helyeaz elövigyázatosságnak, és még kevésbé va-gyunk hajlandók csatlakozni egy ellene in-dítandó törvényes eljáráshoz, hacsak már elő-zőleg titkos gyanú nem támadt ellene. Azasszony mentségére legfeljebb azt hozhatjukfel, hogy ha rá is jött a turpisságra, mégistanácsosabbnak látta kitartani tévedése mel-lett, semhogy szégyenének híre keljen.

Akárhogy is történt a dolog, a csalót mostmár leleplezték, és az igazság teljes megvilágí-tásban állott. Mielőtt azonban a bírák a végsőítéletet kimondhatták volna, szükségesnek lát-ták elöbb megvizsgálni azt is, vajon nem érde-mel-e Martin Guerre s a felesége is büntetést.

A férfi bűne nemcsak az volt, hogy ott-honát elhagyta, hanem az is, hogy a St. Lau-

33

rent-i csatában, ahol ellőtték a lábát, fegy-verét a hazája ellen fordította. Az első körül-ményre vonatkozólag fontolóra vették, hogy-bár távolléte volt az asszony házasság-törésének oka-mégis igen távoli ok volt.Egy asszony kicsapongását nem lehet a férjterhére róni, különösen az olyan esetben, hanem a szeme előtt történt, s viselkedésévelnem ébreszt gyanút, hogy a kicsapongás hallga-tólagos beleegyezéssel történt. Ha meg éppenmessze volt, és távollétét használta föl azasszony kicsapongásra, akkor ezért a férfitnem lehet megbüntetni. A második bűnrevonatkozólag a bírák úgy döntöttek, hogyMartinnek tulajdonképpen nem állt szán-dékában hazája ellen harcolni. Először a bur-gosi érseknél, aztán annak öccsénél szolgáltSpanyolhonban, majd ennek kíséretében küld-ték Flandriába. Ott arra kényszerítették, hogya csatába kövesse urát, és akarata ellenére isharcoljon. Ezenkívül -- tették hozzá a bírák --Maı`tin a lába, valamint vagyona egy részé-nek elvesztésével, amelyet Tilh tékozolt el, scsaládi életének szerencsétlen, őt annyira leala-csonyító feldúlásával túlságosan is meglakoltbűnéért.

Az asszonyt illetően különben is csak fel-tevésekre voltak utalva. Miképpen bizonyít-sák rá törvényes úton, hogy a tévedést --mint ahogy gondolható csakugyan oly ha-mar fölfedezte? És miképpen bizonyítsák betörvényes úton, hogy a csaló mindenkit téve-désbe ejtő hasonlósága nem terjedt ki mindenigazán apró részletre? Így tehát a régi mél-tányos szabályt kellett betartani: kétes ese-

34

tekben mindig az áı`tatlanságot kell felté-telezni, és ezért a toulouse-i parlament azasszonyt minden büntetés alól feloldotta.

Ezután végre ítélet következett. 1560. szep-tember 12-én mindenekelőtt semmisnek mon-dották ki a rieux-i bíró ítéletét, amellyelfővesztésre ítélte a vádlottat. Az ilyesfajtabüntetés a nemesek kiváltsága volt, és ilyalacsony rangú bűnösre nem pazarolhatták.Így hát „Antoine Tilh, akiről bebizonyosodott,hogy Martin Guerre nevét, társadalmi állá-sát, személyét bitorolta, ennek feleségét há-zasságtörésre csábította, vagyonát eltékozol-ta, a házasság szentségét bemocskolta, s amás feleségét magának tartotta meg, arraítéltetik, hogy Artigues temploma előtt térdenállva, ingben, hajadonfőtt és meztélláb, nya-kában kötéllel, kezében égő gyertyával Is-tentől, a királytól, a felsőbbségtől, MartinGuerre-től és Bertrande de Rols-tól bocsánatotkérjen. Azután Artigues váı`Os útján és utcáinvezessék át, végül Martin Guerre háza előttakasszák föl, testét égessék el.“ A franciaszokások és törvények értelmében a halálraítélt bűnöző vagyona a királyé lesz, vagy aföítélöbírókra száll, kiknek területi illeté-kessége alá tartozik. Ebben az esetben azonbana toulouse-í parlament följogosítva érezte ma-gát arra, hogy kivételt tegyen annak a gyer-meknek a javára, akit a Vádlott Bertrandede Rols-lal közösen nemzett. Tilh vagyonáttehát leányának ítélték oda.

Az ítélet végrehajtásával a rieux-i bírótbízták meg. Martin Guerre-t és feleségét sza-badlábra helyezték.

Mielőtt az ítéletet végrehajtották volna, abíró 1560. szeptember 16-án az elítéltet mégegyszer kihallgatta azért, hogy a szélhámosságmenetét is megtudják. Katona korában-úgymond _- ismerkedett meg első ízben MartinGuerre-rel, és közel került hozzá. Guerre néhanagyon sokat beszélt származásáról, vagyo-náról, rokonairól, feleségéről és ilyen módonaztán lassanként mindenbe beavatta őt. Ittas-ságában aztán még olyan titkokat is elárultneki, amelyeket különben csupán Himen be-avatottjai ismernek. Tilh azután abbahagytaa katonai életet. Visszatérésekor azt tapasz-talta, hogy még Martin bizalmas barátai közülis sokan azt hiszik róla, hogy ő Martin Guerre.

E tévedés ültette el benne először e vállal-kozás gondolatát, Ő aztán igyekezett ezektőlaz emberektől sok minden mást is megtudni,amiről Guerre vagy nem beszélt, vagy őfelejtette el azóta, ugyanakkor az elbeszéléstelengedte a füle mellett. Végül elég merészvolt ahhoz, hogy eljátssza szerepét, és mostmár magától Bertrande-tól tudta meg a leg-bizalmasabb titkokat, aki abban a hitbenvolt, hogy a férfit mindössze emlékezteti bi-zonyos dolgokra, melyeket az úgyis rég tud,és így egész sor titok lebbent föl előtte. Ugyan-is közben úgy viselkedett, hogy az asszonynakvalóban azt kellett hinnie, hogy mindenrepontosan emlékezett. Kihallgatása azzal fe-jeződött be, hogy még néhány más bűnténytis bevallott.

Az ítélet értelmében a Martin Guerre házaelőtt felállított bitófára akasztották, testétazután levették és elégették.

EGYMÁSHOZ NEM ILLŐ HÁZASTÁRSAK

Alig voltam tizenhat éves, amikor KinglinRoman úr elvett feleségül. A férjem viszontmár hatvanöt esztendőt cipelt hajlott hátán,és teljesen vak is volt. Ezzel szemben elnökevolt az elzászi Conseil-souverain-nekl, és nagyvagyont nevezhetett a magáénak. S vajon miteszi az embert elsősorban boldoggá, ha nema vagyon és a tekintély? Kinglin úr mind-kettőt nyújtani tudta nekem. Családom elvolt szánva arra, hogy boldoggá tesz engem.Engedelmeskedneın kellett. Persze, némely do-logban nekem más elgondolásaim voltak, őkazonban bebizonyították, hogy még gyermekvagyok, s a földi élet kellemes javait nemtudom valódi értékük szerint megbecsülni.

Kinglin úr még arra sem méltatott, hogylegalább annyi figyelmet tanúsítson irántam,amennyit a legfaragatlanabb ember is mutategy nőnek, ha másért nem, az újdonságamiatt. Már házasságunk első napjaiban ki-mutatta gyanakvó gondolkozásmódját. Rög-tön egy öı`eg inasának a gondjaira bízott, s aduenna* kényes hivatalát ruházta reá.

Picard~ez volt a férfiguvernantom neve-feladatát határtalan pontossággal látta el.Nem elégedett meg azzal, hogy elkísért a házonkívül, a házban is szobáról szobára nyomonkövetett, mintha az árnyékom let`t volna, még

* kísérőnő

31

olyan pillanatokban sem hagyott magamra, a-mikor az illem megtiltja, hogy tanúk legyenekjelen.

E túlhajtott bizalmatlanságtól, amelynekilyen váratlanul kiszolgáltattak engem, mélybúskomorságba estem. Hogy fölvidítson, fér-jemuram irántam érzett szenvedélyének nagy-ságáról beszélt nekem, s igen érzelmesen aztis felpanaszolta, hogy szerelmének eleven bi-zonyítékaiban oly kevés örömöt lelek. Szá-momra persze rejtély maradt, hogyan szeret-het valaki ekkora szenvedéllyel egy fehér-népet, akiről azt sem tudja, hogy milyen.Am éppen ezért e természetellenes állapottalszemben részvétre hajlottam, sőt türelemmelviseltem el e szenvedély gyengéd megnyil-vánulásait, amikor is oly gyerekesen és nevet-ségesen viselkedett. Különben előre láttam,hogy a személyemről alkotott és mások hí-zelgő leírásától feltüzelt képzeletben kiala-kult légies portré azonnal szertefoszlik, mi-helyt az érzékek nem találnak többé örömötabban, hogy ettől a képtől megtévesztessékmagukat. E feltevésemben nem csalódtam.Nagyon is hamar kisiklott a szerelem azokbóla laza kötelékekből, amelyek egy ideig visz-szataı`tották. Férjem érzékei kielégültek, ésezzel egyszerre kilobbant mindaz a türelmet-len tűz, mellyel addig bizonyítani igyekezettelőttem a gyöngédségét. Am a féltékenységszárnyai korántsem voltak oly gyorsak, minta szereleméi. Ez az ellenséges indulat a magateljes hatalmában visszamaradt, sőt egyre el-viselhetetlenebb lett. Kinglin úr állandóan aztképzelte, hogy minden kéjsóvár fiatalember

38

arra esküdött össze, hogy rohamot indítsanakellenem. Attól tartott, hogy nem bírom kiily veszélyes csábítók folytonos ostromát, ésa fiatal koromtól elválaszthatatlannak vélt tü-zes vérmérsékletem heves hullámzásai végülis megadásra késztetnek. Már-már úgy érezte,hogy a veszély ott lebeg a feje fölött. Meg-kettőzte éberségét. Egyetlen lépést sem te-hettem a házban, sőt a szobámban sem anél-kül, hogy számot ne kellett volna adnomı`óla. A legártatlanabb szavam mögött is hát-só értelmet keresett. Egyszóval minden, méga hallgatásom is gyanús volt neki.

Házasságunk óta rokonai visszahúzódtak.Mihelyt egyenetlenséget észleltek közöttünk,újra közeledtek. Igyekeztek magukat nálabehízelegni, hogy ellenem érzett gyűlöletükannál nyomatékosabban és eredményesebbenrobbanjon ki. Mivel pedig egyéb eszközüknem volt, aljas rágalmakhoz folyamodtak.

Ám végső céljuk nemcsak az volt, hogyKinglin urat ellenem hangolják. Tudták, hogya házastársak a legmélyebbről fakadó gyű-lölség esetében sem mindig élnek teljes ön-megtartóztatásban (erre az erényre Kinglinurat szívesen rábeszélték volna), tehát mégınindig attól kellett tartaniuk, hogy egy gyen-ge pillanatban minden ellenszenv fölött győza véı`mé1`séklet. Túl bölcsek voltak ahhoz,hogy a véletlenre bízzaııak egy olyaıı fontosdolgot, mint egy egész nemzetség keletkezése,és túl okosak voltak ahhoz, hogy egy gazdagörökség reményét a véletlennek szolgáltassákki. Minden aggályuknak azzal sikerült elejétvenniük, hogy férjemuramnak újra egy cse-

39

lédet vezettek a karjaibá, akinek már háromgyermeke volt tőle, s aki arra volt kiképezve,hogy Himen templomából lopja el az áldoza-tot a knidoszi Venus oltára számára.

Pedig a lánynak már a külsején is feltűnőnyomai mutatkoztak annak, hogy régen szol-gál Amor zászlaja alatt. Ez azonban mit semárthatott neki Kinglin úrnál. Egykor sajátszemével látta a nő szépségét, s képzeleteújra oly élénken tudta eléje vetíteni hajdanibenyomásait bájairól, hogy boldogabbnak érez-te magát, mint valaha, hisz az a kedves tárgymost újra az övé.

Szívesen átsiklanék néhány jeleneten, ésboldogan borítanék leplet bizonyos események-re, melyeket a legszemérmesebb előadás semképes teljesen mentesíteni visszataszító jel-legüktől. Csak hogy az én igazságos ügyemvédelme nem engedi meg, hogy meggondolá-saimnak ilyen áldozatot hozzak.

Pár nappal azután, hogy Kinglin úr újrakezdte magát megérteni Marianne-nal, észre-vettem, hogy reggel és este borbélyt rendelmagához. Nagyon mulatságosnak találtam,hogy férjemuram a külsejének ily szokatlangondját viseli egy olyan személy kedvéért,akit az évek s a kicsapongás szinte eltorzí-tottak. Ăm nem sokáig maradtam e téve-désemnél. A jelek hamarosan meggyőztekarról, hogy Marianne-nak egészen más ter-mészetű része van Kinglin úr gondosságában,Férjemet nyugtalannak láttam, s nyugtalan-sága rövidesen a legszélsőségesebb türelmet-lenséggé fajult. Annak az istenségnek a szo-kott büntetése, kinek oltáı`án áldozott, nyo-

40

mon követte őt, és papnoje még saját ke-gyének jelét is hozzátette. Csúnya kis állatoktömege, amelyek csak a piszkos csőcseléknéltartózkodnak, s amelyek nevét jó társaságbanki sem mondják, valóságos népvándorlásbakezdtek, és olyan vad erővel támadtak azelnök úrra, hogy egy pillanatig sem hagy-hatta abba a védekezést. Egy ilyen kellemet-len eset kétségbe ejtette Kinglin urat, s közteés Marianne között kimagyarázkodásra ke-rült sor. Az elnök úr szigorúan megrótta,a szemrehányásokból szidalmak lettek, a szi-dalmakból ütlegek. Szegény leány sehogy semértette, miért olyan nagy bűn az, ha az ud-va1`ló hálóköntösét kissé benépesíti. Így nemvolt hajlandó a fenyítést illő alázatossággalfogadni, hanem bűnös kézzel ellenállt a bünte-tés végrehajtásának. Valóságos párviadal ke-letkezett, az ütközet egyre hevesebb lett,s mindkét fél pokoli lármát csapott. Én is acsatatérre siettem, sőt összefutott az egész ház.A harcosokat nagy nehezen széjjelválasztották.

Kinglin úr előhívatta az őrséget, és Ma-rianne-t le akarta fogatni. Én azonban köte-lességemnek éreztem, hogy ne hagyjam férje-met az egész város közröhejének tárgyáválenni. Kérésemre egy jóindulatú szomszéd-asszony létrát állított a ház hátsó falához, énmeg az elagyabugyált szépséget kimászattamaz ablakon. E jótétemény után visszasiettema harcmezőre, hogy konstatáljam, megsebe-sült e férjemuram. Az arcán lassan csordo-gált a vér. Megnyugodva láttam azonban,hogy egyik sebe sem veszélyes. Néhány ta-pasz volt a kötés.

41

Kinglin úr arra számított, hogy ezúttalmegjátszom 3 haragos asszonyt, kiabálni fo-gok, elhalmozom szemrehányásokkal, s fel-használom az alkalmat a bosszúállásra. Mind-ennek az ellenkezőjét tettem. Szelíd visel-kedésem bámulatba ejtette, és úgy látszott, elis érzékenyült tőle. Hogy háláját minél fel-tűnőbben kinyilvánítsa, a következőket mon-dotta nekem --persze, magától értetődően,most is az úr és parancsoló ünnepélyes hang-súlyával: ,,Öleljen meg, kedves feleségem, má-tól kezdve újra elfoglalhatja helyét az ágyam-ban.“

En csepp vágyat sem éreztem arra, hogyéljek az újra felkínált keggyel. Féltem a bor-bélytól. A lehető legnagyobb udvariassággalértésére adtam uramnak, hogy türelmesen vá-rok addig, amíg a bősz vendégektől meg-szabadul. Elutasító válaszomtól megsértődött,s megint meghasonlottunk egymással.

Marianne elbocsátása miatt férjem rokonaiismét nyugtalankodni kezdtek. Megint csakabban mesterkedtek, hogy újrakibékülésünketmeggátolják. Újra szították a féltékenységét,és különféle koholmányokkal ellenem hangol-ták őt. Rosszindulatú következtetésekkel alegártatlanabb cselekedeteimet is gyanússá tet-ték, visszavonult életemet titkos tervek kö-vetkezményeként állították be, s azt a törek-vésemet, hogy józanul viselkedjem, mint tit-kos szerelmi ügyem kendőzésére szolgáló fon-doı`latot magyarázták. Fiatalságom és szép-ségem következtében (én itt csupán ellen-ségeim szavaival élek) folytonos kísértésnekvagyok kitéve, és lehetetlen, hogy én, a majd-

42

nem gyermek, ártatlanként kerüljek ki olysok ingerlő csábítást. Az áldozatot tehátszépen földíszítették, hogy a vágóhídra vigyék.

Napról napra kegyetlenebbül üldöztek, svégül is oly tökéletesen boldogtalanná tettek,hogy úgy véltem, dühük már teljesen ki-merült. Ăm ők még mindig nem nyugodtak,mert végső céljukat még nem érték el. Egyvéletlen közelebb hozta őket céljukhoz.

Kinglin urat nyolc napon belül kétszer szél-ütés érte. E körülmény igen természetes okotszolgáltatott a rokonoknak arra, hogy házá-ban megvessék a lábukat. Madame Poireau,a lánytestvére, faluról jött be, és házunkbanegy szobát foglalt el. Gyengédsége nem en-gedte meg, hogy a beteg testvér ápolásátmásnak engedje át. Futkosást, rohanást, vir-rasztást, aggódó kérdéseket, könnyeket, szó-val mindazon komédiákat Iatba vetettek, ame-lyekkel a képmutatás fájdalmas aggodalmatjátszik meg, s nem is tévesztették el a cél-jukat. Kinglin urat a rokonok könnyes szemeitökéletesen meggyőzték (elfelejtette, hogy ezekneki örökösei is), s minden rágalomban, melyetbecsületem rovására megengedtek maguknak,csupán ügybuzgalmuk bizonyítékát látta.

Most aztán vésztanácsot tartottak felettem,és elhatározták, hogy bukásba sodornak. Szc-ı`elmi kalanddal vádolták meg, amelyet ma-guk találtak ki, és kedvük szeri ntki is cifráz-tak. E regény hőse egyik evolt azoknak abeképzelt, mézesmázos uracoaknak, akik szél-malomként mindig csak önsmguk körül forog-nak, s üres fejükkel, mely véget nem érőnyakravaló fölött virít, mindig olyan képet

43

vágnak, mintha nagy tisztelettel tartoznánknekik, mi azonban pillantásra sem méltatjukőket, hacsak olykor nem azért, hogy mulas-sunk határtalan nevetségességükön. El kellismerni, hogy rosszabbul nem is választhattakvolna. Magát a kalandot is szerencsétlenüleszelték ki. Egyetlen körülmény sem akadtbenne, mely a súlyos vádat akár csak való-színűvé tette volna. Az állítólagos házas-ságtörés ellenem szóló főbizonyítéka az afontos esemény volt, hogy a nevezett lovagegyszer fényes nappal, reggel kilenc órakora kabátját az én előszobámban kerestette.Ebből azt a következtetést vonták le, hogyelőző éjszaka együtt voltunk. Tessék elkép-zelni: ha az ilyen természetű gyanú valamitjelentene a közönség szemében, akkor a nőkbecsülete az esőtől s a naptól függne! A tény-állás azonban nyilvánvalóan annyira nem kel-tett gyanút, hogy a legféktelenebb gyalázko-dási vágynak is vissza kellett riadnia attól,hogy ilyen gyűlölködő értelmezést adjon neki.Ennek ellenére Kinglin úr az igazán rosszulelkészített mérget nagy kortyokban szívta ma-gába. Feltételezhetően a következő eset, melykevéssel azután történt, már újra felszított fél-tékenységének volt előre kiszámított következ-ménye.

Kinglin úr azzal állt elő (vagy talán a rosszlelkiismeret kényszerítette rá a valóságos féle-lemre?), hogy megfertőzték azzal a| betegség-gel, amely rendszerint a kicsapongás kísérője.Kihivták az orvost, aki annak rendje és módjaszerint megvizsgálta. Õ ugyan ilyen beteg-ségnek nyomát sem fedezte föl, mégis hasznos-

44

nak talalta, nOg'y az elnök urat mint kepzelı.beteget kezelje. Izzasztószer néven ártalmat-lan kanalas főzetet rendelt neki, amely leg-alább rendbe hozta a betegnek a borok éslikőrök túlzott élvezete folytán elrontott gyom-rát. Férjemuram persze meg volt győződveróla, hogy a bevallott betegség ellen kezelik.Am, hogy dolgában biztos legyen, a doktorreceptjeivel össze akarta kötni a seborvoskézügyességét is. A kihívott seborvos kerekenkijelentette, hogy vagy látomásai vannak apáciensnek, vagy pedig be akarják csapni.A gyógyszer is gyanús volt neki, mert nemtudta, hogy mi ellen kellene hatnia. Ezérterősen támadta az orvos? eljárását, s magais elment hozzá, hogy komolyan felelősségrevonja. Az orvos ismertette a tényállást aseborvossal, megmagyarázta neki indítóokait,mire már annak sem volt kifogása a fözetellen. Másfelől Kinglin úr is igyekezett meg-győzni a hitetlen seborvost, s éppen ezzelárulta el a szándékát. Újra magához hívattaa seborvost, valótlan leírást adott a betegsé-géről, s végül arról biztosította őt, hogy magamis kezeltetem magam, a mérget én oltottambelé. A seborvost megbízta, hogy azonnalvizsgáljon meg engem. Az ily ocsmány gyanúgyalázata csaknem kétségbe ejtett engem, sszégyenérzetem fellázadt a gyalázatos feltevésellen. Am a meggondolás, hogy ártatlan-ságomat be kell bizonyítanom, minden egyebetlegyűrt--betegként viselkedtem. A seborvostanúsította, hogy semmi egyebet nem találtnálam, mint az olyan gyengélkedés könnyűnyomait, melyek a másik nemnél egészen

megszokottak, s amiből mindenre inkább le-het következtetni, mint a kicsapongó élet-módra.

Magából ebből az egyetlen történetből islátni való, hogy milyen messzire ment férjemgyűlölködése, és mennyire tartani kellett fél-tékenységétől. Nemsokára még valami tör-tént, ami bevezette az utolsó jelenetet, ésellenségeimet diadalra juttatta.

Férjem mindig is hitt a kísértetekben, sgyakran szőtte a legkalandosabb képzelődése-ket. Amióta szélütés érte, észrevehető módonfokozódott elmegyengesége és páni kísértet-félelme. A legsületlenebb kísértethistória, ame-lyet valaha dajka felhasznált a pálca helyet-tesítésére, most fantáziájának rettenetes rém-képe lett. Egy nap felmentem házunk pad-lására, és hogy teljen az idő, az ott kiterítettgyümölcsöt nézegettem. Találtam néhány rot-hadt almát, s ezeket kidobáltam az ablakon.Az eg`yikkel véletlenül eltaláltam a Kinglinúr szobájában függő csengő zsinórját. Meg-szólalt a csengő. Férjem épp egy Agoston-rendiszerzetest látott vendégül, és egy inas isvolt nála a szobában. Megkérdezte tőlük, hogymelyikük húzta meg a ,zsinórt. Mindkettenazt felelték, hogy hozzá se nyúltak. Ennyielég volt ahhoz, hogy félelembe és rémületbeessék, és azon nyomban ellıatározta, hogyelhagyja a házat, ahol kísértet jár. Mindjárte jelenet után, amelynek véletlen okozójavoltam, a szobájába léptem, s hosszú meséthallottam a megtörtént csodáról, amit King-lin úr azzal a kijelentéssel fejezett be, hogykiüríti a házat. Szerencsét kívántam ma-

46

gamnak ahhoz, hogy véletlenségből olyaneszközt találtam, mely Kinglin urat rákény-szeriti a kényelmetlen és szomorú ház el-hagyására.

Örömöm hiábavaló volt. Miután a kísértettöbbé nem jelentkezett, rendre elmúlt a köl-tözködés vágya. A kedvemet azonban mostmár felkeltették, és már csak azért sem hagytaelutasítani magát, mivelhogy kezemben volt azeszköz, amelynek révén vágyam teljesülhet.Szobalányom emlékeztetett engem, hogy gpad-láson még sok rothadt gyümölcs hever. Oszin-tén szólva, most már megcéloztam a csengőt.A kísértet győzött, és mi elhagytuk a házat.

Sze1`encsétlenségemre madame Poireau nemvolt ennyire hiszékeny. Néhány hónappal ké-sőbb meglátogatta bátyját, és igyekezett őtis jobb belátásra bírni. Az egész esetet csalárdkópéságnak minősítette, és saját vizsgálatarévén akarta bebizonyítani, hogy semmi semigaz belőle. Hősiessége tehát éppoly határ-talan volt, akárcsak a gyűlölete. Vállalkozottrá, hogy a házban tölt egy éjszakát. Összeül-tünk bizalmasommal tanácskozni e váratlanfordulatról. Mindkettőnk előtt világosan ál-lott, hogy sógoı`nőm felderítési buzgalmánakszékhelye a fekete epében van, s hogy sajátfélelmét a veszélytől csak annak a reményé-nek erejénél fogva tudta legyűrni, hogy azén művemnek tartotta, s azt remélte, hogya jelenség felderítése révén engem sikerülmenthetetlenül bukásba döntenie. Elhatároz-tuk, hogy újabb jelenséget idézünk elő, ésezzel nemcsak a tervét hiúsítjuk meg, hanemmég egy rémületet keltő színjátékkal érzé-

47

kenyen megleckéztetjük szívének keménysé-gét.

Szobalányom vállalkozott rá, hogy kiosszaa szerepeket. Kiválasztotta két inasunkat, sezeknek odaadtuk a szükséges kellékeket: le-pedőket, kivájt tököt, a kerekes kút láncáts a szünetekre néhány üveg jó bort.

Miközben ilyenképpen felkészültünk, a ve-szély közeledtével madame Poireau-ba is kissébeleállott a félsz. Csökkenő bátorságát észokok-kal próbálta élesztgetni, s arra készült, hogya legszörnyűbb próbákat is kiállja, és nemhagyja magát. Végre kijelölte az éjszakát,amikor félelmetes kalandokban lesz része. Fiabátorságára bízta magát. Mindketten a hely-színre siettek, csak a kocsisunk és egy nagyláncos kutya kísérte őket.

Hagytunk nekik időt arra, hogy keresz-tül-kasul átkutassák a házat, és a fölöslegeskörbejárással kifárasszák magukat. Mikor vé-gül már úgy hittük, hogy elaludhattak, em-bereink egy kis hátsó ajtón át, melynek kul-csát férjem tudtával magamnál tartottam,bementek a házba. A kísértetek azonban olyszerencsétlenül játszották szerepüket, hogycsak néhány percig maradhattak a színen. Akutya ugatni kezdett, a kocsis felébredt, talpraugrott, és elkiáltotta magát: ,,Tolvajok!“ Mind-két kísértet egyből elvesztette a fejét, ésigyekezett kereket oldani. A kocsis és a kutyaa nyomukban. Még annyiban szerencséjükvolt, hogy megmenekültek az egyiknek avasvillájától, a másiknak a fogától. Am sze-rencsétlenségünkre néhány lépésre a háztólszembe jött velük az éjjeli őrség, feltartóztatta

43

és az őrszobára kísérte őket. A sietségben akulcsot az ajtóban hagyták, s miután csaknekem volt kulcsom, az egész játék leleple-Ződött.

Madame Poireau e ,kalandhoz szörnyű ma-gyarázatokat fűzött. Elesen kikelt szemtelen-ségem miatt, hogy ilyesmit mertem tenniellene, s értésére adta férjemnek: ez az éjjelijelenet csupán kísérlet volt részemről, mellyelmeg akartam győződni, meddig terjed em-bereim szolgálatkészsége, hogy őket a továb-biakban sokkal fontosabb vállalkozásokra hasz-náljam fel férjem rovására, s esetleg az életéreis törjenek.

Kinglin urat félelem és düh fogta el, fe-nyegető szavak hagyták el ajkát, melyeketnekem mind visszamondtak. Erre egyik roko-nomhoz menekültem, hogy ott várjam bebiztonságban a vihar elmúlását.

Másnap a férjem magához hívatta ezt arokonomat, és arról beszélt neki, hogy nemcselekedteın valami okosan, amikor oly koránlármát csaptam. A töı`téntekı`e már nem isgondol, s amikor csak akarok, visszajöhetekhozzá, sőt igaz szívből kér reá.

Megörültem a dolgok ilyen szerencsés fol`-dulatának, s már-már azon voltam, hogy visz-szamegyek a házamba, amikor egyszerre csakkifulladva, sápadtan és reszketve a szakács-nőnk lépett be a szobába. ,,Asszonyom, hováindul? -kiáltotta. -Ha csak belép a házba,ön máris a halál fia. Tegnap este titokbanhallottam meg. hogy Kinglin úr irtózatosmerényletre készül az ön élete ellen. »A sokmaga ellen elkövetett stikli után--mondta

3 - Híres bűnperek 49

neki a nővére-mégis vissza akarja venni,olyan asszonyt akar a házban, aki gyűlölimagát, és arra is képes, hogy megmérgezze?

szerével elválunk. Ám a sors úgy akarta,hogy minden nyugalomhoz vezető út zárvamaradjon előttem. A colmari apácák nemfogadhattak be, mert rendszabályuk meg-tiltja idegenek befogadását.

Kinglin úr értesült elhatározásomról, s magais kényelmesnek találta ezt az eszközt arra,hogy szépszerével megszabaduljon gyűlölt je-lenlétemtől s ugyanakkor a maga féltékeny-ségétől is. Ezért saját elhatározásából kéı`-vényt adott be a Conseil-hez, rendelje el azapácáknak, hogy engem vegyenek föl. MadamePoireau ezt az ötletet kiválóan felhasználtaarra, hogy fivérét rávegye az utolsó, döntőlépésre. Kifejtette előtte, hogy nem lesz képeskeresztülvinni felesége eltávolitására irányuló,bölcsen kigondolt tervét, ha az asszony ellenbűncselekményei miatt a bíróság előtt bűn-vádat nem emel, mert csak bűnvád indít-hatja a bírákat arra, hogy ítéletiikben avádlott kolostorba való elhelyezését mondjákki.

Kinglin úrnak épp csak volt annyi elnökibölcsessége, hogy az ötletet kitűnőnek találja.A 1`eınénybeli örökösök közül néhányan mégisfelajánlották segítségüket a terv kiviteléhez.Ki lett volna boldogabb férjemuramnál, aki ilykedvező köı`ülmények szerencsés összejátszásafolytán ı`emélte, hogy nyugalma nemsokárahelyreáll, és részben bosszúját is kielégítheti?Tüstént elkészíttette feljelentését, amelyben ahozzá méltó rokonok elmés rágalmai nyújtot-ták a species factit3. A feljelentésben úgy be-széltettek engem, ahogy ez szándékaiknakleginkább megfelelt. Ám épp a számba adott

3* 51

szavak bizonyították szemmel láthatóan, hogyminden egyéb is hamis volt.

A fő vádpontok a következők voltak: hogygonosz módon kísértetfélelmet idéztem elő nála,s bűnös szándékkal két szolgám segítségévelházában szellemjárást rendeztem; másodszor:olyan betegséggel fertőztem meg, amivel ren-desen az örömlányok szokták kedveseiket meg-mérgezni. Kinglin úr az utóbbi vádat olyanszavakkal ecsetelte, hogy visszaadni nem iskívánom. Am mégiscsak meg kell emlitenemazt a körülményt, amelyre bizonyítékait épí-tette. Rossz magaviseletemről szólva, többekközt egyszer szememre hányta ~ úgymond avádirat -, hogy joggal neheztelek arra, akinekem azt a kárhozatos ajándékot adta, sezzel bűnösségemre magam szolgáltattam bi-zonyítékot. Erre én állítólag ezt válaszoltam:,,A helyőrség egyik kapitánya a hibás.“

Valójában a vádat nem is lehetett volnaszeı`encsétlenebbül ınegalapozni. Mindenkit bát-ran megkérdezek: valószínű-e, hogy egy asz-szony, akár bűnös, akár áı`tatlan, ilyen iı`tó-zatos aljasságot vállaljon magára, ha legalábbiskést nem szorítanak a torkához? Es aztán azelső vádponttal kapcsolatosan szeretném meg-kérdezni: milyen büntetést érdemel egy tizen-nyolc éves nő, akire ilyen sötét bűntényt ı`ábi-zonyítanak?

Mindezek ellenére Kinglin úr ilyen és ha-sonló, még jelentéktelenebb vádpontokra épí-tette fel a kérelmét; végezetül beadványábanarra kérte a Conseil-t, hogy vádjaival kapcso-latban hallgattasson ki, másodszor rendelje ela kísérteteket játszó szolgák letartóztatását,

52

harmadszor seboı`vosokkal vizsgáltassa megegészségi állapotomat és negyedszer: zárjanakengem kolostorba mindaddig, amíg ügyembendöntést nem hoznak, hogy-amint írta-megakadályozzanak abban, hogy testemmelvisszaéljek, s a panaszos legnagyobb bosszú-ságára és törvényes öı`ökösei kárára hamisutódot hozzak a világra.

Nagyon rövidlátónak kell lennie annak, akinem veszi észre, hogy itt voltaképpen azö1`ökösök viszik a szót. Az én férjemuramnakdühében túlságosan magánkívül kellett lennieahhoz, hogy becses énjén kivül valami egyébreis gondolt, és a maga előnyein kívül mégmásra is tekintettel lett volna. De hiszenminden kényszerítő körülmény nélkül a ro-konok előnyét akarja előre biztosítani. Hátnem félreérthetetlen bizonyítéka ez annak,hogy az egész vádirat ezeknek az örökösöknekzi műve? És milyen müvüıa Minden szzvflbanbenne van ellenségességük, önzésük és titkosszándékuk nyoma.

A vádiratot olyan bíróságnak nyújtottákbe, ahol férjemnek nagy volt a befolyása. Aző szelleme életet vitt bele az igazságszolgál-tatásba, melynek máskor lassan vánszorgópapjai mintha szárnyakat kaptak volna. Mégaznap a következő ítéletet hozták: ,,A pa-naszosnak megengedjük, hogy benyújtott pa-naszának kivizsgálása érdekében tanúkatállítson, s azok meghallgatására kijelöltünknéhány tanácsnokot. Anna Christine de Gomesvádlottat lıároın seborvos: Marguis, Michelés Vergues vizsgálja meg, majd ad interim4 azügyében hozandó döntéséig az unterlindeni

53

kolostorban helyezzék el. A panaszos viszontköteles érte az ellátási díjat fizetni. Az apácá-kat azzal bízzuk meg, hogy vonakodás nélkül,világi javaik elkobzásának terhe mellett, fo-gadják be és tartsák biztonságos őrizetben.La Roix-t és Imhofot, a két szolgát, börtönbekell zárni, hogy a törvény szigorával pert in-díthassanak ellenük stb.“

Nagyon boldog voltam, hogy Kinglin úrnaknem jutott eszébe engem életre-l1alálı`a pe-relni, mert biztosra vettem: azt is elérte volna,hogy ad interim s további utasításig a fe-jemet is levágják.

E bölcs döntés rendelkezéseinek megfele-lően tanúkihallgatásokat tartottak, hogy meg-vizsgálják a vád igazát. A tanúkat azonbanvagy megvesztegették, vagy fenyegetésekkelfélemlítették meg, s vallomásaikban legtöbb-ször a legjelentéktelenebb semmiségekre szo-rítkoztak. Csupán két olyan tanú akadt, akikállítólag olyan eseményeket láttak, amelyek-ből egy általam elkövetett házasságtörésrelehetett következtetni. Az a két szolga tanús-kodott ellenem, akik ellen Kinglin úr kisér-tetszeı`epük miatt bűnvádat emelt.

A mód, ahogy ezt a két koronatanút zsold-jukba fogadták, bőségesen megmutatja, milyenügyesen szervezték meg az igazság felderítésétszolgáló kihallgatásokat. Miután ellenségeimnagylelkűségéről bírósági bizonyítékok vannaka kezemben, nem mulaszthatom el itt emlék-művet állítani érte.

Az olvasó még bizonyára emlékszik arra,hogy a két inas a kísértetjárás éjszakáján, akocsis elől menekülve, az Őrség kezébe s onnan

54

az őrszobára került. Mindketten alkalmasakvoltak katonának. Zavarukat kihasználva, aztmondották nekik, hogy az eset kellemetlenkövetkezményeitől csak úgy szabadulhatnakmeg, ha felcsapnak katonának. Elvették afoglalót, és Breisachba vitték őket. Mihelytférjem vádat emelt ellenem, arra is elhatá-rozta magát, hogy bármi áron újra hatalmábakeríti a két embert, ugyanis azt gondolta:könnyen ráveheti őket arra, hogy ellenemvalljanak, ha megígéri, hogy visszaszerzi sza-bedsägukei. Ám nem ven; eıyzm kõımyü deıegőket Breisachban hatalmába keríteni. Ezértazután a kormányzóhoz folyamodott, és ígyelérte, amit akart. Erről a kormányzó akövetkező levelet írta, amelynek értékes ere-detije birtokomban van:

,,Breisach, 1711. február 2.Itt küldöm, uram, a két szolgát, akikre

önnek a felesége elleni perében szüksége van.E levelet vivő tisztnek parancsa van az em-bereket Colmarba vinni és ott átadni, ahovaaz ön feljelentése szerint elő kell állítaniőket. Ebben olyan szerepet játszottam, amithasznosnak véltem, hogy a két fiatalemberı`eráijesszek, és rávehessem őket arra, hogymindent mondjanak el, amit csak tudnak.Ertésükre adtam, hogy ha semmit sem tit-kolnak el, azon leszek, hogy kihúzzam őketa csávából, ha azonban kihallgatásukkoı` fon-dorkodni fognak, akkor szerencsétlen so1`sukrahagyom őket. Különben, uram, meg kell önnekmondanom, hogy ha a forgalomban lévő ked-vezőtlen híreknek és mindazoknak a mende-

55

mondáknak, amelyekről Colınaı`ból írtak ne-kem, hitelt adnék, akkor ez üggyel sosemfoglalkoztam volna, amit így is csak az önkedvéért vállaltam el. Még a leghiszékenyebbtiszteknek sem volt kedvük az ön becsület-szavára bízni magukat, sőt nekem sem hittek,mert szilárdan meg voltak győződve arról,hogy be akarják őket csapni. Végül mégislegyőztem mind e nehézségeket, s a két em-bert átengedték nekem. Ez alkalommal olyas-mit cselekszem önért, amit senki másért nemtennék szívesen. Ám a becsületükre kényesembereknek minden tőlük telhetőt meg kelltenniük azért, hogy az ön helyzetében lévőférfiúnak elégtételt szolgáltassanak. Szolgála-tára mindenkor készen vagyok... stb.“

Minden megjegyzéstől tartózkodom, melyete levéllel kapcsolatban oly könnyen tehet-nék. Csak el kell olvasni, hogy meggyőződ-jünk róla: milyen eszközöket lıasználtak efontos személyek megnyerésére. I-la kijelen-téseimhez más bizonyítékok is kellenének,maguk a jutalmak azok, melyekkel féı`jem-uram ~ ki a leghatározottabb haszon kilátásanélkül sosem szokta kegyét ily módon gya-korolni-tisztelte most meg két eınberét,kiket előbb kénytelen volt csínyükért a bíró-ságnál bepanaszolni. Nemcsak a vádat vontavissza, hanem mindkettőjüket a szolgálatbólis kiváltotta.

Az ilyesfajta eszközökhöz az elnök úr be-folyása is hozzájárult, s mindezekkel együttő és barátai az ellenem indított bűnvádiüldözés eredményeit biztosra vehették.

56

Mindazonáltal nem voltak nyugodtak. Attólféltek, hogy előı`e nem látott segédeszközökakadhatnak az én igazolásomra, s akkor őktúlságosan is nyomatékos elégtételre kénysze-rülnének. Ezért tanácsosabbnak tartották, hogya kevésbé nyaktörő utat válasszák, mertszándékukat így is elérni remélték. Apámnakegyezséget ajánlottak föl, s megígérték, hogyha az asztaltól és ágytól való válásba bele-egyezik, az ellenem indított eljárást nem foly-tatják tovább.

Apám nyilván belátta, milyen veszélyes ésunalmas dolog olyan bíróság előtt pereskedniés harcolni a zaklatások ellen, ahol az ellen-pártnak nagy a súlya. A kiegyezési javaslatottehát szerencsés körülménynek tekintette, ame-lyet nem szabad elutasítani.

Miután az előzetes pontokra, tehát az ágy-tól és asztaltól való elválásra és a vizsgálatieljárás megszüntetésére nézve mindent tisz-táztak, a többi pontban is megegyeztek. Mivelén még kiskorú voltam, nevemben apámegyezett bele abba, hogy lemond a házasságiszerződés által számomra biztosított összeselőnyökről, beleértve a nekem juttatott nász-a_jándékokat is, és azt is vállalta, hogy sajátköltségén a kolostorban tart engem, ameddiga férjem él, ha pedig korábban meghal, ígére-tének betartási kötelezettségét az örökösökreruházza át. Azt is magára vállalta, hogylegfeljebb három héten belül az én beleegyezé-semet is megszerzi az egyezség végrehajtá-sára. Olyan feltétel volt ez, amelynek telje-sítése nélkül az egyezség érvénytelen lettvolna.

57

Miután apám, mint már fentebb is említet-tem, tartott a feltűnéstől s a per által elő-idézhető zavaroktól, valamint Kinglin úr be-folyásától, azt gondolta. nem tehet értemhasznosabbat, mint ha a boldogságomat, ame-lyért egykor engem áldozott föl, most ismétföláldozza a nyugalmaméı`t. Kényszerített te-hát, hogy menjek bele az egyezségbe.

Akkor csak tizennyolc éves voltam, éssemmi esetre sem tehettem valamit jogér-vényesen a magam érdeke ellen. Minthogypedig az erőszakkal rám kényszerített egyez-ség önmagában nem érvényes, egy kikény-szerített akarat nem akarat, úgy vélem, hogymost, ıniután már nagykorú vagyok, elegendőokom van rá, hogy ezt a rám kényszerítettegyezményt elvessem. A józan ész is azt diktál-ja nekem, hogy az ilyen természetellenes ok-mány egyetlen pártatlan ítélőszéknek sem nyer-heti el a tetszését. Egy kiskorú asszonyt ágytólés asztaltól elválasztani a férjétől, teljesen le-mondatni őt házassági szerződése feltételeiről,kierőszakolni beleegyezését ahhoz, hogy sajátköltségére kolostorba zárják - milyen ennél iskeményebb és gyalázatosabb sorsot várhattamvolna, ha csakugyan rám bizonyították volnaa bűnömet, mellyel hamisan vádolták?

Mindez bizonyítja az említett kiegyezés sem-lnisségét, amely különben is férjem rokonainakocsmány elmeszüleménye volt. Am hol talál-hatom meg az igazságot? Elzász legfelsőbbtörvényszékének bírái előtt számíthatok-e azengem megillető igazságra?

Itt, ahol mind Kinglin úrnak, mind a legyü-résemben olyannyira érdekelt Kinglin-roko-

58

noknak a legerősebb befolyásuk van? Mitőlnem kellene félnem részükről ilyen viszonyokınellett, holott puszta feljelentésre máris kár-hozatos ítéletet eszközöltek ki ellenem, smegengedhették maguknak, hogy egy egy-szerű jegyzővel kimondattassák az ágytólés asztaltól való elválást, anélkül, hogy ilykáros következményekkel járó jogbitorlásukértfelelősségre vonják őket.

Elzászban jelenleg nem mutathatom ma-gamat. Kolostorba hurcolnának, s megfoszta-nának bármilyen értelmes férfivel való kap-csolat lehetőségétől vagy annak segítségétől.Tetejében minden jövedelmemet elvonták tő-lem, melyhez házassági sze1`ződésem értelmé-ben jogom volna, így hát nem tudnám fenn-tartani magam. Miután mindezen körülmé-nyek és a jogaim is mellettem szólanak, smiután az egész perszabálytalansága és magaa bírói ítélet jogtalansága szembeszökő, akirályi kegyelemtől várhatom, hogy Őfelségea párizsi parlamentet jelöli ki bírámul5, márcsak azért is, mert én most ebben a városbanegy ı`okonomnál tartózkodom, kinek háza azegyetlen menedékhely, melyet találnom sike-rült.

*

Kinglinné beadta ezt a védekezést, és azon-nal meghallgatásra talált. A királyi állam-tanácsnál bizonyára megtalálta volna igazát,ha a pert tovább folytatja. Ám nemsokáraezután férje meghalt. Szépségével és értel-mességével rövid idő múlva sok hozzá méltóférfit vont maga felé, akik mindannyian há-

59

zassági ajánlatot tettek neki. Szerencsésenválasztott, és második házasságában csak-hamar elfelejtette az elsőnek minden bajátés elvesztett előnyeit. Második férje azt semvolt hajlandó megengedni, hogy tovább foly-tasson egy pert, amelyet nem nyerlıetett volnameg anélkül, hogy egy csomó botrányos dol-got ne tárjon a világ elé, amellyel gyalázattalborította volna első férje emlékét.

DE BRINVILLIERS MÁRKINÉ PERÉNEKTÖRTÉNETE

Marie Marguerite d'Aubray Drogo d'Au-bray-nek, a párizsi Chãtelet államtanácsosá-nak volt a leánya. 1651-ben egy gazdag szám-széki elnök fiának, de Brinvilliers márkinaklett a felesége. Férj és feleség rangban ésvagyonban is egyenlő volt. A márki harminc-ezer livre hozományt kapott, és tekintélyesvagyonnak volt a reménybeli örököse, melyenapja halála után egy leány- és két fiútestvé-ı`ével kellett megosztoznia. A márkinét avagyonon kívül a természet is gazdag ajándé-kokkal halmozta el. Középmagas termetű volt,és gömbölyű, barátságos arca, melyen a kellemszabályos vonásokkal és egy tiszta, szenve-délymentes lélek kifejezésével párosult, rend-kívüli vonzóerőt kölcsönzött neki. Ez