Helen MilletHelen MilletHelen MilletHelen Millet

SUSAN

KALANDJAI

Gold Book Kft.

SZERELEM ÉS ROMANTIKA 95

Copyright © by Helen Millet Fedélkép: Corel Corporation

All rights reserved!

Hungarian edition and translation Copyright © by Gold Book Kft.

Szedés, tördelés, tipográfia: Gold Book Kft. Terjeszti a Magyar Posta, a Hírker Rt.,

a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. Terjesztés gondozása: Zsíros Zoltán Fax: 266-0384

ISSN 0866-367X ISBN 963 9248 21 5

Kiadja a Gold Book Kft. Felelős kiadó a kft. ügyvezetője

Nyomta és kötötte a Megapress 2000 Kft. Felelős vezető: Kerekes Ferenc igazgató

Készült Budapesten

Első

Susan Berry magas, csinos hölgy. Hosszú haja hullámokban omlik a vállára. Most nem tűzte fel, csak a munkahelyén. Szakmai körökben is elismert újságíró. A férfi kollégák hiába próbálták meggátolni karrierjét, a cikei közkedveltek voltak. Ha valahol botrány volt, őt küldték riportra. Már éjfél is elmúlt, de még mindig dolgozott. Nem szokott ilyen sokáig fennmaradni, de sajnálatos módon elmaradt a munkájával. Ő, a pontosság mintaképe, nem akarta késve leadni a cikket. A munkájára összpontosította a figyelmét, nem észlelte az idő múlását. Pamutból készült szabadidőruha volt rajta, mely kiemelte testének domborulatait. Kényelmes viselet, otthon ebben szokott lenni.

Susan kissé magasra sikerült, 190 centiméter. Szülei manökennek szánták, de érett nőként egyre nyilvánvalóbbá vált számára, hogy nem neki való a pódium. Sohasem vágyott nyilvános szereplésre, viszont élénken érdeklődött az irodalom iránt. Egész nap a könyveket bújta. Gimnazista korában már verseket, novellákat írt, melyek magazinokban is megjelentek.

Az édesanyja legnagyobb bánatára az öltözködés a gyengéje lett. Farmert viselt, lezseren öltözve szeretett járni. Az érettségi után az egyetemet célozta meg. A kitűnően érettségiző Susant felvették, az újságírói pályát választotta.

Terveiben csak a különleges hírek, izgalmas események kaptak helyet. Néha elgondolkodik, nem túl sokat kockáztat-e. Az élete is veszélybe kerülhet ugyanis. Némelyik alvilági figura a bosszútól sem riadna vissza.

Órák óta a munkája fölé görnyedve ült, a feje is megfájdult. Végtagjai ólomnehézzé váltak. Felállt az íróasztaltól, s az ablakhoz lépett kicsit megmozgatni elzsibbadt végtagjait. Az utcát bámulta. A fák ágai félelmetes árnyjátékot varázsoltak az úttestre, a házak falaira. A távolból egy szerelmespár közeledett összebújva Nem siettek. Miért is tették volna? Susan elmosolyodott. Bár ő is úgy sétálgatna! De a szerelem eddig nagy ívben elkerülte. Éjszaka ritkán néz ki az ablakon. Nem is hitte

volna, hogy ennyire gyér a forgalom. Az emberek már biztosan éjszakai álmukat alusszák.

Visszaült az íróasztalához. Alig gépelt le azonban pár mondatot, sűrű ásítgatásba kezdett. Jobbnak látta nyugovóra térni.

Susan másnap sokáig aludt, pedig egyébként korán kelő típus – hat óránál. tovább képtelen volt az ágyában pihenni. Lezuhanyozott, felöltözött, majd kisminkelte magát. Kapkodva tett rendet maga körül. Mire elkészült, már rohannia is kellett a parkolóba. Bár neki kötetlen munkaideje volt, tudta, hogy a szerkesztőt csak a reggeli órákban találja az irodában. Utána mindig tárgyal valakivel, vagy értekezletre hívjak. Az elkövetkező hetek tervét feltétlenül meg kell beszélniük.

Most mintha kifogyott volna a témából, alig tudott egy-két cikket összehozni sztrájkok és bombarobbanások kivételével, New Yorkban nyugalom, van. Ha mélyponton van, mindig eszébe jutott valami izgalmas ötlet. Így történt ez most is. Erről már a főnökével is beszélt. Éppen most várna valamiféle választ tőle, ezért nem akarja elszalasztani a találkozást.

A kellemeset összekötheti a hasznossal. A nagynénjének az óceán partján van a villája. Gyermekkora óta ott nyaral, most is minden bizonnyal szívesen látja. A parti üdülőkben, panziókban különös dolgok történnek. Ez iránt fog puhatolózni. Susan Berry az, aki képes kideríteni az igazságot, amit izgalmakban bővelkedő cikkben közöl majd. A szerkesztőség már igazi témára vágyik.

Mr. Hamilton hamar beleegyezett, hogy Susan három hét szabadságra menjen. Kivételesen nem kapott dührohamot. Legalább fellendíti a lapot – vélte a szerkesztő –, úgyis uborkaszezon van. A lány öröme nem ismert határt. Most végre testhezálló munkát kapott. Bár rögtön hátsó gondolatai is támadtak. Remélte, távollétében nem fúrják meg. Van olyan bájos kolléganője, aki előszeretettel riszálja magát, főleg, ha a főnök közelébe kerül. Susan szent meggyőződése volt, hogy szívesen látná már őt a szerkesztőségen kívül a hölgy. Arra ugyan várhat, nem hagyja magát kitúrni.

Susan már régóta vágyott egy magányos víkendezésre, távol a világváros nyüzsgő forgatagától. Örült annak, hogy erre most lehetősége lesz. Három hetet tölt majd az óceán partján, ahonnan

az olvasók hetek óta nem kaptak tudósítás. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a felkapott strand botrányait ügyesen titkolják a közvélemény elől. Ártana ugyanis a turistaforgalomnak.

A parttól tíz mérföldre él a nagynénje, a férjétől örökölt villában, ahol az inas, James Ling jóvoltából katonás rend uralkodik. Sokat nyaralt már itt, nem hasonlítható össze a New York-i lakásukkal. A parton egészen más a hangulat, és Susan érezte, hogy izgalmakban bővelkedő kalandokban lesz része. Talán még udvarlót is fog! Kérdés, akad-e olyan férfi, aki az ő igényeinek megfelel. Keserű szájízzel gondolt arra, hogy állandó ugratások céltáblája. Mindenkit érdekel, hogy mikor fog férjhez menni. Van-e szeretője? A lány ingerült lett e gondolatokra. Sokat meditált a jövőjén. Be kellett látnia, hogy az újságírói pálya, ahol már karriert csinált, nehezen egyeztethető össze a családi élettel, amelyről általában konzervatív elképzelései voltak. Véleménye szerint egy nő csak akkor válik anyává, ha gyermekének minden lépését figyelemmel kíséri. Az újságírói pálya szintén: egész embert kíván. Még két-három évet kívánt eltölteni a csúcson. Utána királynőként távozik a szerkesztőségből, férjhez megy, és gyerekeket szül. Egész életét nekik szenteli. Csak szerelmi házasságot fog kötni, a vagyon őt nem érdekli.

Susan azzal is tisztában volt, hogy könnyebb végiggondolni, mint megvalósítani mindezt. Elégedett volt az elképzeléseivel. Idejében rájött, hogy előbb a karrier, aztán az anyaság. Sok nő élete fut vakvágányra, mert mindent egyszerre akar. Most az a legfontosabb, hogy elutazzon az óceán partjára, s körülnézzen, ami nem fog problémát jelenteni számára. Tudja, hogyan kell barátságot kötni, óvatosan puhatolózni. Fel sem fog tűnni, hogy valójában információkat gyűjt. A Howard-villában feltűnő lesz a tartózkodása, s ennek érdekében mindent elkövet majd. Ha a környező villák lakóinak elnyeri bizalmát, könnyebb lesz a dolga. Sokát megtudhat a szomszéd hölgyek pletykáiból. A strandon mindenesetre el kell játszania az unatkozó gazdag hölgy szerepét. A lány megborzongott a gondolattól. Ő, aki sportosan öltözködő, rugalmas nő, unatkozó milliomost fog alakítani. Harsány

nevetésben tört ki, mert ezt nehéz volt elképzelnie. A terv valóban vakmerő, de hát az újságírói pálya már csak ilyen. .

A lány hangulata hamar megváltozott, mert eszébe jutott, hogy édesanyja sírógörcsöt kapott amikor megtudta, hogy egyetlen lánya a zűrös Távol-Keletre utazik riportsorozat készítésére. Édesapja kijelentette, hogy ez kifejezetten férfiaknak váló munka, könnyelműség nőre bízni az ilyen feladatot. Susan tiltakozott édesapja álláspontja ellen. Susan Berry politikusokat, botrányhősöket vett célba, ami nem könnyű feladat. Most a szülei csak annyit tudnak, hogy a nénikéje villájában fog nyaralni, a munkájáról ugyanis egy szót sem árult el. A nagynéni is úgy tudja, hogy pihenés céljából veszi igénybe a villát. Az óceán igazi felfrissülést fog jelenteni.

A lány elborzadt, mire összepakolta a nélkülözhetetlen holmikat. A kocsi csomagtartója zsúfolásig tömve volt, de ismeri már régi rossz szokását, tudta nagyon jól már előre, hogy majd arra lesz szüksége, amit éppen nem vitt magával. Nem_ csupán ruhaneműre gondolt. Kedvenc magnókazettáit, könyveit is bepakolta. Magányos nyaralása alatt félbeszakadt munkáira is időt fordít majd. Természetesen a pihenésre, kikapcsolódásra is gondolnia kell. Az elmúlt hónapokban sokat dolgozott, remélte, a strandok nem lesznek túl zsúfoltak!

Az indulásig két nap volt hátra, az idő nehezen akart telni. A lakásban nem találta a helyét. Komolyabb munkához nem fogott hozzá, figyelmét az utazási előkészületeknek szentelte. Éjszakánként riadtan ébredt fel álmából, szellemek elől futkosott egy ódon kastélyban. Reggel jókat derült az álmokon, de egészen az indulásig nem múlt el a feszültsége. Nem késlekedett tovább, beült a kocsijába, s elindult az óceán felé. Vegyes, érzelmek töltötték el, de. igyekezett a vezetésre koncentrálni, mert felélénkült a forgalom. Egy gyors ritmusú kazettát tett be a magnóba, ez kicsit felvidította.

Megállt egy falatozó előtt, a parkoló üres volt, amit meglepőnek talált az élénk forgalomra való tekintettel. Az autók mind továbbrobogtak az óceán felé. Ő viszont jobbnak tartotta, ha pihenőt tart, s itt megebédel. Az ízlésesen berendezett fogadóban kiadós ebédet rendelt: báránysültet burgonyával,

utána kiadós desszertet. Az üdítő kissé hidegre sikerült, de szomjúság kínozta, így felhajtotta.

Rövid cigarettaszünetet tartott, majd fizetett. Ez jó ötletnek bizonyult, mert az autóáradat nem akart csendesülni. Hétvége van, ilyenkor sokkal többen fürdenek az óceánban. Susan elhatározta, hogy a hétvégét fürdéssel, napozással fogja tölteni. Évek óta csupán egy-egy hétvégét szánt kikapcsolódásra. Már, messziről hallani lehetett az óceán ritmikus mormolását. Még tompán hallatszott, de ahogyan közeledett a part felé, úgy erősödött a hullámverés zaja.

A lány megborzongott, a villa felé közeledett. Csak most tudatosult benne, mire is vállalkozott. Elhatározta, hogy most nem hátrál meg, a cikk megjelenik, akár veszély árán is. Rádöbbent, hegy az újságíráson kívül más már nem is érdekli. Kaland és izgalom. Más pályát elképzelni sem tudott.

Ha nem jut eredményre, egy kellemes nyaralás sem megvetendő. Lekanyarodott a parkolóhoz, s elővette a térképét. Nem kell a parthoz vezető útra térnie, a nénikéje az első útelágazást említette. Az viszont közel lehet, mert a sztráda elkanyarodott a pihenőhely után. Az a tudat vigasztalta, hogy holnap ő is strandol. Már magán érezte a hűsítő hullámok simogatását? Imádott úszni, de az igazat megvallva nem tartozott a kiváló úszók közé. Ha versenyezni kellene, nem nyerne. Az úszás csupán, kikapcsolódást jelentett számára. Jelzett, hogy lekanyarodik a sztrádáról, még éppen idejében, nem hiányzik egy karambol. Néha pillanatokon múlik az élet. Alig haladt pár mérföldet, már fel is tűnt a távolból a Howard-villa. Az impozáns épület most nem tűnt oly ridegnek.

Hamar bekanyarodott a villa bekötőútjára, amit a nénikéje igyekezett barátságossá tenni, a parkban pompázó virágok illatoztak. Alig lépett ki a kocsiból, egy barátságtalan figura sietett elé; Susannak az volt a benyomása, hogy már mérföldes távolságból észrevették az érkezését. Kaján vigyorral a száján kapta kezébe a csomagokat. Kurta szavaiból alig lehetett valamit érteni. Susan „James Ling”-féle nevet vélt hallani, de a rideg tekintetű, ötvenesnek látszó férfit nem merte megkérni ara, hogy ismételje meg a szavait;

A villa belsejében is katonás rend uralkodott. Minden a háziasszony ízlését dicsérte. Az emeleti hálószobában Susant újabb meglepetés érte. A pazar berendezés máris elámította, amint a szoba közepén ácsorgott. A bútorok tökéletes harmóniát alkottak. A falakat virágos mintájú tapéta borította. A kis asztalkán váza, benne virágcsokor. Egy ilyen szobát New Yorkban is szívesen elfogadna. Az inas megköszörülte a torkát.

— Miss Berry, óhajt még valamit? – Semmit, köszönöm, távozhat! — Az uzsonnát a szobájába kéreti? — Lehet máshová is? — Nem, az ebédlőben étkezünk. — Akkor miért kérdezi? – Miss Berry, kénytelen vagyok felhívni a figyelmét arra, hogy

előkelő villában nyaral. – És? – Ön e villának az örököse. A parton a Howard névhez

méltóan kell viselkednie! – És ezt ön mondja meg? – A nagynénje kívánsága parancs számomra. – Ám legyen! Ígérem, hogy nem hozok a Howard névre,

szégyent. Még csak pucéran sem napozok. Riportot is... – itt elharapva a szót, mert rájött, hogy máris elszólta magát. Szerencsére az inasnak nevezett figura ebből semmit sem értett.

– Ha a szomszédlátogatásra gondol, Miss Berry, előbb az én véleményemet kérje ki.

– Meglesz. – Szíveskedjen tegezni, én az inasa vagyok. A személyzethez

egy szakácsnő és egy bejárónő tartozik még., – Magát hogy hívják? Én inkább, magáznám. – James, szolgálatára. Az inas. távozott, Susan döbbenten meredt utána. Furcsállotta,

hogy Amerikában egy inas ilyen régimódian viselkedjék. De tudta, hogy a nagynénje is igen konzervatív gondolkodású. Ilyen királyi szertartásosságról azonban álmodni sem mert volna. Tessék, egy főúri kastélyban találja magát! Azon sem lepődne meg, ha szellemek zavarnák éjszakai nyugalmát. Kár volt erre gondolnia, mert a maradék jókedve is elpárolgott. .

Felriadt, James kétszer is kopogtatott, hogy tálalva az uzsonna.

– Jaj, James, délután most elég lenne egy szendvics. – Miss Berry, önnek jobban kell táplálkoznia! – De én nem érek rá!... – Megint dühös lett, ezt sem kellett

volna mondania. Unatkozó kisasszonynak kell látszania. – Még kipakolok, s rendbe szedem magam, – Megbízható a személyzet, máris gondoskodom egy

szobalányról. – James, nem kell engem körülugrálniuk! – De igen, Miss Howard is így él a villában. Az ön édesanyja is

bizonyára elvárja a méltó bánásmódot. – James, nekünk csak egy bejárónőnk van, aki a takarításban

segít. Mi nem vágyunk olyan gazdagok, mint Catherine nénikém, csupán egy polgári család vagyunk New Yorkban. A Broadwaytól nem messze, a 45. utcában lakunk.

– Bizonyára szokatlan lesz önnek a csendes, óceánparti villa. – Igen! De vágyódom a nyugalomra, imádom a vizet s a

napfényt. – Tud úszni? – Igen! De nem árt gyakorolni. Ritkán járok uszodába. – Pedig egészséges sport. James távozása után a lány megkönnyebbült. Kissé

fárasztónak találta az inast. Nem is csoda, hiszen ő elfoglalt újságíró,nem pedig várkisasszony. De most annak kell lennie. A cél szentesíti az eszközt. Csak így tud az emberek bizalmába férkőzni.

A szekrényhez lépett, s kinyitotta. Elállt a lélegzete, a szekrényben katonás rendben ruhák sorakoztak. Egyértelművé vált, hogy aznap már nem lesz úszás. Gyönyörűek és drágák voltak. A nagyestélyitől kezdve a délutáni ruháig, sportszerelés, fürdőruha. Mást egy nő nem is kívánhatott volna! Ezeket fel kell próbálnia! Azt hitte a nagynénje, hogy nincs ruhája? Inkább arról lehet szó, hogy a Howard-villa örökösnője csak elegánsan jelenhet – meg. Más sem hiányzott! – gondolta elkeseredetten, de első ránézésre is ízléses ruháknak látszottak; Sorban felpróbálgatta őket, a tükörben minden alkalommal egy. elegáns nőt látott. Alig akart hinni a szemének, többször elnevette magát.

Ha így látnák a szerkesztőségben, bizonyára csodálkoznának. Susan nem sokat adott az öltözködésére, és csak szerényen sminkelte magát. Hosszú haját feltűzte, a sportos ruhákat kedvelte. Estélyit csak akkor vett fel, ha feltétlenül szükséges volt. Ilyen alkalmi ruhában nehezen tudna interjúkra sietni, gépelni, megbeszélésekre járni, s még lehetne sorolni, mi mindent kell neki nap mint nap csinálnia.

Nagyon eltelt az idő, fáradtnak érezte magát. Kopogtatás hallatszott az ajtón, James lépett be. Szertartásos udvariaskodással közölte, hogy, Susan szíveskedjék lefáradni a szalonba. A szomszéd hölgy, Mrs. Wilkinson érkezett látogatóba.

– James, szükséges fogadnom őt? – Attól tartok, igen, kisasszony. A hölgy a nagynénje legjobb

barátnője. Nagyon várta már az ön érkezését. – Na, essünk túl rajta! Mindjárt megyek, csak köntöst veszek. – Miss Berry, vendéget kizárólag alkalmi ruhában fogadunk,

— Susan arca piros lett a dühtől, de uralkodott magán. Felkapta a már meg' csodált ruhatárából az egyik ruhát, s lesietett.

A hallban egy idős hölgy várakozott, hatvan felé lehetett. Szűk, feltűnő színű ruhát viselt, haja szőkére festve. Susan erőltetett kedvességgel üdvözölte. Mrs. Wilkinson. alaposan szemügyre vette.

– Ön valóban olyan bájos, amilyennek a barátnőm leírta. Kár, hogy olyan ritkán jön a villába.

– Örülök a szerencsének. ígérem, ezentúl sűrűbben látnak. Elragadó a táj, az óceán hullámai.

Mrs. Wilkinson mindent tudni akart Susanról és családjáról. Susan, azonban keveset árult el, ami kissé csalódottá tette vendégét – Legalább hamarabb megszabadul tőle gondolta Susan.

James bevallotta, hogy még legalább két hölgy látogatására számíthat. A tartózkodó viselkedés valóban ajánlatos. Itt más az élet, mint New Yorkban. Nincs világvárosi nyüzsgés. A hölgyek szürke hétköznapjait zaftos és ártatlan pletykák színesítik.

– Az itt lakók nem szeretnek az óceánban fürödni? — kérdezte Susan Jamest.

– A parton hemzsegnek a fürdőzők, mi azonban keveset strandolunk.

– Én alig várom, hogy kijussak a partra, egész nap ott leszek. – Csak óvatosan, aki nincs még hozzászokva, annak megárthat

a fürdés. A holmijaira is vigyázzon, a viharjelzést komolyan kell venni.

– James, tudok én magamra vigyázni. Ismerem a partot. Bizonyára mesélte a nénikém, hogy gyermekkoromban nyaraltam itt.

– Mrs. Howard sokat mesélt önről. Szerette volna, ha felnőtt korában is itt él.

– Valóban? Erről nem tudtam. Az inas rádöbbent, hogy nem volt eléggé óvatos. Felelőtlen

módon elárulta Mrs. Howard érzelmeit Susannak. Mrs. Howardnak nem lehetett gyermeke, érthető, hogy imádta Susant. Szinte betegesen ragaszkodott hozzá. A szülők eleinte örültek ennek, legalább, megoldódott a nyaralás gondja. De amikor tapasztalták, hogy Mrs. Howard a saját elképzelése szerint alakítja Susant, már kevesebb vakációt engedélyeztek. Ahogyan nagylánnyá cseperedett, már ő is terhesnek érezte nénikéje fontoskodását. Szavai mögött önkéntelenül is ott lapult a gazdag hölgyekre jellemző gőg.

Susan az örököse, de ha nem így lenne, azt sem bánná. A nénikéje talán meg sem értené. A gazdagságát aduként tartja kezében. Ő az újságírói karrierjét kielégítőnek találta. Elképzelni sem tudta az életét milliomos lányként.

Második

Napfény árasztotta el a partot, a strandolok lustálkodva süttették a testüket. Susan a gyékényét a parttól távolabb helyezte el, s alaposan bekente magát napfénytől védő testápolóval. Egy közelben üldögélő hölgy gúnyosan nézett rajta végig. Erre minden oka megvolt, ő már csokibarnára sült. Susan elkeseredett. Ő hetek múlva sem lesz olyan.

Leheveredett, s élvezte a semmittevés gyönyörűségét. Elbóbiskolt, de hamarosan felébredt, s az óceán felé indult. Belevetette magát az egymás fölé tornyosuló hullámokba, melyek

fel-le dobálták, Susan jól úszott, könnyen meglovagolta a hullámokat. Élvezte a fürdést, de azzal is tisztában volt, hogy óvatosnak kell lennie. Már két éve, hogy nem úszott az óceánban. Fokozatosan szoktatta magát a vízhez. Maga körül is boldogan lubickoló fürdőzőket látott, gyerekek labdáztak. Egy jacht távolodott el a parttól, az utasok hangosan nevetgéltek. Ez hiányzott már. El is határozta, hogy ezeket a heteket maximálisan kihasználja. Sokat fog fürdeni és napozni. Nem valószínű, hogy jövőre lejut a partra. Igazi feladatát is szem előtt tartotta. Hiába nevette ki Mrs. Wilkinsont, az idős hölgyek még segítségére lehetnek, hiszen mindent tudnak, a múlt rejtelmeitől kezdve a naprakész pletykákig. Hallhattak az eltűnt lányokról, s a megelőző gyanús eseményekről. Kiket gyanúsítottak? Elmúlt-e a veszély? És még számtalan kérdésre adhattak választ.

Susan nem teheti fel nyíltan a kérdéseket, mert egy újságíró szaglászásától az emberek óvakodnak, és bizalmatlanná válhatnak. Mrs. Howard unokahúga előtt minden ajtó kinyílik. Az idős hölgyeknek kedveskedni kell, s óvatosan kell őket szóra bírni. Elvégre ennek Susan nagymestere, ettől-lett oly jó újságíró.

Csak délután pakolt össze. Többet időzött a parton, mint tervezte, de annyira élvezte a strandolást, hogy tovább maradt. A legtöbb vendég a panziók felé tartott. Susan elhatározta, hogy alaposan körülnéz a szállóknál. Bemegy, s valamilyen kifogást keres a látogatás célját illetően. Itt is Mrs. Howard unokahúgaként jelenik meg, s csak mintegy unalmában kíváncsiskodik. A panziók fele három éve még sehol nem volt. Nagyon kiépült az utóbbi években a part. Ha begyűjti az információkat, már egyszerű lesz megírni a cikket.

Susan jókedvre derült, mert James közölte vele, hogy a másik szomszéd hölgy meghívta őt a születésnapi zsúrjára. A part lakói ilyenkor jelen szoktak lenni, ő sem hiányozhat. Ez jó alkalomnak bizonyul. Feltűnés nélkül a közelébe férkőzhet mindenkinek, aki befolyásos embernek számít. Másnap este hat órára hivatalos, bőven lesz ideje elkészülni. Jamestől tudta, hogy kitűnő a fodrász, be is jelentkezett. A m délelőtt fogadni tudja. Mit tesz a hírnév!

Kitárta szekrénye ajtaját, s hosszan szemlélődött. Volt miből válogatnia! Csak estélyiből vagy három pompázott a ruhák között. A fekete mellett döntött, ez a legegyszerűbb. Csupán egy brosstű a dísze, mely a jobb oldali pántot fogta össze. Hasította ruha, dekoltált is, de nem túl mélyen. A ruhához hajtű tartozott ugyanolyan mintázattal, mint a bross. Susan gyanította, hogy a kövek értékesek, vigyáznia kell rájuk. Felöltözködött, elegáns lakkcipőt húzott.

A fodrász mesterművet alkotott: hosszú haját csigákba sütötte, majd feltűzte. Susan csak hosszú kínlódás után tudta a hajtűt beszúrni a konty közepébe. Elégedetten nézett végig tükörképén. A legigényesebb férfi szeme is megakad majd rajta.

A Moore-villa bejárata előtt már több autó is parkolt. Az övét James vezette, szertartásos udvariassággal segített Susannak a kiszállásban. A lányt bosszantotta ez, de be kellett látnia, hogy a hosszú estélyiben egyedül nehezen sikerülne. A villa belülről kísértetiesen hasonlított a Howard-villához. Mindkettő hasonló stílusban épült. A bútorok már nem nyerték el a tetszését, vegyes stílusúak voltak. A nagynénjénél csak antik darabok vannak.

A vendégek lassan szállingóztak: pedig ők sem érkeztek korán. A meghívás este hat órára szólt. A szalonban parfüm és szívarfüst illata keveredett. A lány enyhe hányingert érzett, de rutinból bírta már ezeket az aprócska megpróbáltatásokat. Idősebb embereket látott maga körül. Fiatalok nem is jönnek? Szerencsére ők is megérkeztek, két hölgy s négy fiatalember. A társaság végül asztalhoz ült, a vendégek ismerősként üdvözölték egymást. Susan egyedül üldögélt az asztalnál, a háziasszony sűrűn letelepedett melléje. A lány unatkozott, de kénytelen volt maradni. Ha tájékozódni akar, az ilyen estélyre szóló meghívás a legjobb alkalom. Könnyen megtudhatja, hogy ezeknek az embereknek van-e kiterjedt üzleti kapcsolata. Milyen kósza hírek terjengnek a parton? Tulajdonképpen ezért van itt. A zenekar, mely egy zongoristából és egy gitárosból állt, elfoglalta a helyét. Színvonalasan játszottak, de a vendégekre hatástalanok maradtak. Senki nem táncolt, beszélgettek. Ha ez így folytatódik, nem sokáig bírja türelemmel, s hazamegy, gondolta.

A lány az italát kortyolgatta, s a zenét hallgatta, de hirtelen összerezzent, mert valaki megérintette a vállát. Egy fiatalember

állt mögötte, s táncra kérte. Végre megtört a jég. De mégsem tudott ennek igazán örülni, mert senki más nem táncolt. Hirtelen a figyelem középpontjába kerültek. A hangfoszlányokból ítélve a vendégek Susan felől érdeklődtek. Köztük a táncpartnere is.

– Nem láttam még önt a parton. Itt nyaral? – Igen, a nagynénémnél, Mrs. Howardnál. – Örülök a szerencsémnek, legalább lesz partnernőm a

nyáron. A szüleim itt élnek, fogadójuk van a parton. Egyetemista vagyok, már csak az államvizsgák vannak hátra. Bölcsészkar. Jobb nem jutott az eszembe.

Susan felnevetett, mert a férfi oly természetesen adta elő mondandóját.

– Elnézést, még be sem mutatkoztam, Robert Steller. – Susan Berry. New York nyüzsgése után felfrissülés az óceán

partján pihenni. – Milyen igaza van. A lány arról bölcsen hallgatott, hogy ő már elvégezte az

egyetemet, újságíró. Nem árt az óvatosság. Egész este táncolt, másokkal is. Robert többször felkérte. Susannak is tetszett a fiú. Robert arca ismerősnek tűnt számára, valószínűleg évekkel ezelőtt már futólag találkozhattak, hisz majdnem minden nyáron leruccant ide pihenni egy kicsit.

Az est kitűnően sikerült, a vendégek jól érezték magukat.. Pedig nehezen oldódott a feszültség. Jamesszel hajnal felé értek haza. Addig az inas a kocsiban aludt, hangosan horkolt.

– Hogy tud a kocsiülésen aludni, James? – Már megszoktam, kisasszony. A meghívások egyre ismétlődtek, Susan jól érezte magát,

Napközben a parton napozott, s utána sokat úszott. Az emberek gondtalannak látszottak, az óceánnak varázslatos hatása van, ez most is bebizonyosodott.

Susan ezen a napon is a parton volt. Annyira megkedvelte a strandolást, hogy e nélkül üresnek érzett mindent maga körül. Pedig ha visszatér New Yorkba, vége a semmittevésnek!

Jönnek a dolgos, szürke hétköznapok. De tudta, kár erre gondolnia, mert ezzel csak elrontja a nyaralást. Kissé elbóbiskolt, hirtelen azonban női sikolyra riadt fel. A mellette napozó hölgy riadt meg, mert egy kétes alak ki akarta rántani a retiküljét a

pokróc alól. Azt hihette, hogy a hölgy szunyókál. Susan nem látott még ilyet itt a parton. Ez azonban nap mint nap előfordul New Yorkban. A srác elfutott, Susan pedig azt javasolta a lánynak, hogy a kocsijába zárja el az értékeit. Csak az ételt és italt tartalmazó szatyor legyen mellette. Bizonyára a pénze, iratai is a táskában vannak, mondta Susan a lánynak.

– Igen, most akartam százdollárost váltani, sőt, az útlevelem is a táskában van.

– Úgyis megyek én is, szívesen elviszem a kocsimmal. – Köszönöm, az jó lenne, már úgyis elment a kedvem a

nyaralástól. – A lány Isabella néven mutatkozott be. Eléggé sápadtnak tűnt, napozásnak a nyoma sem látszott rajta.

– Máskor is itt nyaral? – Sajnos nem, csak szerencsét próbálok. Egy producerrel lett

volna találkozóm. – Még várhatunk.., – Nem késlekedhetem, majd egy fülkéből felhívom. Susan, érdeklődését felkeltette a hölgy. Ösztönösen érezte,

hogy jó helyen tapogatózik. Ajánlatos minél többet megtudnia, gondolta. A producer a parton randevúzik? Ez kezd érdekes lenni...

Az autó hamar kigördült a parkolóból, nem úgy, mint máskor. Isabella magába roskadt, látszott, hogy gondjai lehetnek.

– Amerikai? – Nem, Európából jöttem. A rokonaim csaltak az ígéret

földjére. Pénzt azonban nem adtak az induláshoz. Mosogatólánynak otthon is beállhatok.

– Ön vonzó hölgy, nem szabad elkeserednie. De legyen,óvatos! Vannak gazemberek, akik kihasználják a védtelen lányokat. Bocsásson meg, be sem mutatkoztam! Susan Berry vagyok, a nagynéném villájában nyaralok. A családom New Yorkban él.

– Jó önnek. – Ha bármiben segíthetek, szívesen a rendelkezésére állok. – Nem szeretném ismeretlenül terhelni. – Nem érzem tehernek. – Ennek sikerülnie kell!

– Sajnos az életünket nem mindig irányíthatjuk. – Hiába szeretnénk a sorsunkon változtatni, ha erre nincs mód. Óvatosságra inteném.

Susan elővette a csekkfüzetét, s kétszáz dollárt firkantott rá. Először ötszázra gondolt, de ezt végül is soknak találta. Átnyújtotta Isabellának, aki nem akarta elfogadni, sírva szabadkozott.

– Ha a rokonaim nem akarnak segíteni, idegentől fogadjam el?

– Próbálja meg, hisz én ezt a saját elhatározásomból teszem. Nem ön provokálta ki. Ne szalassza el a szerencséjét!

Isabella a nyakába borult, s őszintén zokogni kezdett. Ez nem színlelés, Susan. azt megérezte volna. Most már végleg, elhatározta, hogy pártfogásába veszi.

Isabella telefonálni ment, Susan megvárta a fülke előtt. Aztán, meghívta ebédelni. A hangulatos étterem tele volt turistákkal, alig akadt szabad asztal. A két hölgy azonnal az érdeklődés középpontjába került. A szomszédos asztalnál négy fiatalember ült, akik minden igyekezetükkel meg akarták a hölgyeket hódítani. Italt küldtek az asztalukhoz, de ők ezt nem fogadták el, saját problémáikkal voltak elfoglalva. Az étel ízletes volt, hamar elfogyasztották. Susan süteményt is rendelt, Isabella mohón evett. Utána édes bor következett, ami azonnal feloldotta a feszültségeket. Isabella elmondta, hogy sokat vár a producertől.

– Mit ígért? – Táncosnő lehetnék vagy manöken. Most szervez egy

csoportot, reméli, még én is beleférek. – Hol képeznék ki a csoport tagjait? – New Yorkban egy szállodában. Az is az övé. A férfi ugyanis

milliomos. – Jó neki. – Találkozzam vele? – Természetesen. De nálam fog lakni, majd James, az inas

elszállásolja. – Hálásan köszönöm. Ha keresni fogok majd, megfizetem.. – Biztosra veszem, de most ez nem fontos. Isabella óvatosan meglökte Susan lábát, félreérthetetlenül

figyelmeztette. Egy negyven év körüli férfi jött be az étterembe,

egyenesen feléjük tartott. Elegánsan volt öltözve, magabiztosnak látszott.

— Üdvözlöm a hölgyeket! Örülök, hogy a barátnőjét is elhozta. Remélem, nem gondolta meg magát!

– Nem, de a barátnőm itt lakik a parton, ő. nem jön velünk. – Sajnálom. Ha nincs szállása, még ma elindulhatunk. – Van – vágta rá Susan gondolkodás nélkül. – A nagynéném

villájában nyaralunk. – Nem is említette – mondta a férfi kissé ingerülten. – A barátnőmnek mit tud ajánlani? – Táncosnőket, manökeneket képezünk. Isabella csinos nő,

érdemes elindulnia a pályán. – Bizonyára. Tud valami igazolványt vagy meghatalmazást

felmutatni? A férfi arca elborult a dühtől. Nem számított kérdésekre.

Szemrehányó tekintettel nézett Isabellára, a lány azonban nem ijedt meg, hanem helyeselt. A férfi igazolványt mutatott; Susan alaposan a fejébe véste az adatokat. Arcizma sem rándult, nem akarta magát elárulni. A férfi iratai szerint Stephan Anderson. Negyvenéves. Nőtlen. New Yorkban él. Hivatalosan is producer. Mindez eddig stimmelne is, de Susant az a bizonyos hatódik érzéke nem hagyta nyugodni.

A férfi távozása után óvatosságra intette Isabellát. Mr. Andersont pedig le fogja nyomoztatni.

James nem volt elragadtatva Isabellától, de amikor Susan elmesélte a szomorú helyzetet, megsajnálta a lányt. Elfoglalhatja a személyzeti szobák egyikét, s részére a konyhában terítenek. Ennyit tudnak segíteni. Isabella ezt is hálásan köszönte meg. így pár napot még várhat az indulással. James határozottan emlékezett, hogy tavaly nyáron is manökeneket kerestek.

– Ez sikeres vállalkozás volt? – Nem hiszem, Miss... – Miss Stevenson. – Pár ifjú hölgy azzal dicsekedett a parton, hogy manökenek

lesznek, de nem lehetett komoly az ajánlat, mert az egyik hölgyike visszatért. Elmondása alapján prostitúcióra, kétes csomagok továbbítására használták fel őket. A rendőrség is

szaglászott. Utána eltűntek innen, de úgy látszik, ismét felbukkantak. Mrs. Berrynek van a rendőrséggel összeköttetése. ' Mielőtt elindulna velük, nem ártana az információ.

Isabella beleegyezően bólintott. Belátta, hogy nem árt az óvatosság. Különösen a baljóslatú hírek után. Elszomorodott, mert naivan túlságosan hitt a csábító ajánlatnak. Szerencse, hogy találkozott Susannal.

A két lány a parton lustálkodott. Felváltva mentek fürdeni, okultak az előző napi támadásból. Isabella el-eltűnt a habok között, Susan a strandot figyelte, némelyik arc ismerős lett. Egy férfi állt meg előtte, napszemüveget viselt. – Miss Berry, üdvözlöm!

– Én is, kihez van szerencsém? – Nem ismer meg? – A férfi levette a napszemüveget, Susan

azonnal rájött, ki a hívatlan látogatója. – Mr. Steller? – Igen, de kérem, szólítson csak Robertnek! – Megtisztelő. Ön pedig Susannak. – Egyedül napozik? – Nem, egy bájos hölgy társaságában. Ő többet lubickol a

hullámok között. – Remélem, óvatos? – Én is figyelmeztettem, de nem tud betelni a fürdőzés

gyönyörűségeivel. Életében először nyaral az óceán partján. – Nem amerikai? – Európából vándorolt ki, szerencsét próbálni jött ide. – Talált is? – Sajnos, nem úgy tűnik.. – Óvatosságra inteném. Robert leült Susan mellé, s udvariasan kezet csókolt. Elpirult

zavarában, mert túlságosan kimutatta az érzelmeit. Susan fürdőruhában még csinosabb volt.

– Személyesen önt kerestem, az inas mondta, hogy itt találom. – Járt a Howard-villában? – Igen, a találkozásunk óta mindig önre gondolok. Szeretném,

ha találkoznánk. Remélem, nem utasít vissza. Ön ellenállhatatlan egy férfi számára.

– Köszönöm a bókot. Bizonyára minden nyáron talált hölgyet, akinek udvaroljon. Elhiteti vele, ő a legszebb nő a parton.

– Ön okos nő, csak feltételesen fogadja el a bókokat. Igaza van, évek óta itt nyaralok. Valóban találok bájos hölgyeket, s udvarolok. De szeretném, ha esélyt adna annak bizonyítására, hogy nem csupán futó kalandra gondolok önnel kapcsolatban. A vakáció után is folytatnánk a kapcsolatunkat.

Susan elmosolyodott, s elfogadta Robert ajánlatát. Mindketten kellemesebbé tehetik a nyaralásukat, utána majd elválik, mennyire komoly a dolog.

– Sokat jár estélyekre? – Ritkán. Nem szeretném magam elkötelezni. De ha ön

meghívást kap, nekem is ott a helyem. Egy ilyen csinos partnernőt nem hagyhatok elcsábítani.

Közben Isabella is visszatért, alig akart visszaülni a helyére. Susan bemutatta őket egymásnak. Kissé feszélyezve érezték magukat. Isabella tetszését nem nyerte el Robert, de azt ő is megállapította, hogy igen jóképű.

– Ön bizonyára nem amerikai. – Nem, Németországból vándoroltam ki. De apai részről

amerikaiak vagyunk. Bizonytalanságban élek. A rokonaim azt szeretnék, ha náluk élnék családtagként, felügyeletük alatt. De úgy Berlinben is élhetek.

– És nem úgy gondolta? – Amerikában önálló életet szeretnék. – Legyen hozzá szerencséje! De nem árt az óvatosság. – Susan is erre figyelmeztetett. – Miről van szó? – Táncosnőnek vagy manökennek képeznének ki. – Máris gyanús. Hol szerzett tudomást erről a lehetőségről? – Itt, a közeli fogadóban ebédeltem, miután idejöttem "New

Yorkból. Két-három napot terveztem itt. Egy negyven év körüli férfi szólított le a strandon. Kamera volt nála és éppen filmezett. Elmondása alapján tehetségkutatással bízták meg. Stephan Anderson néven mutatkozott be, mint filmstúdiós producer. -

– Biztos abban, hogy manöken akar lenni? Azt javaslom, előbb ismerje meg Amerikát.

– Utasítsam el Mr. Andersont?

– Inkább fogalmazzunk úgy, hogy kérjen gondolkodási időt. A producer adja meg a címét és a telefonszámát. A bizalomhoz ez feltétlenül szükséges.

– Olyan bátortalan vagyok. – Az bizony baj, mert a gyenge embert csapják be

leghamarabb. – Ilyen jó tanácsokkal és segítőkész emberekkel már

biztonságban érzem magam. – Isabella szeme könnyes lett, talán mégsem érdemli meg Susanék gondoskodását. Most is több szerencséje volt, mint esze. Ő is hallott olyan esetekről, amikor prostitúcióra kényszerítették a lányokat, akik elszökni nem mertek, mert féltek a bosszútól. Ilyen Németországban is előfordult már, miért ne történne meg Amerikában is? Isabella egyszerre rádöbbent, hogy mennyire könnyelmű volt. Bizony, habozás nélkül elment volna Mr. Andersonnal, csak az tartotta vissza, hogy Susan segített neki. Ellátást s pénzt kapott tőle. Meghálálni sem tudja a jóságát. Neki is az lett volna a véleménye, hogy nyomoztassanak az állítólagos producer után. Legalább a hozzá hasonló hiszékeny lányok biztonságban lesznek tőle. Ha pedig kiderül, hogy ártatlan, jó szándékú, az ellen sem lehet senkinek semmilyen kifogása.

Susan szíve nagyot dobbant, amikor James közölte, hogy vendége érkezett.

– Kicsoda? – Mr. Steller óhajt önnel beszélni. – James szertartásos

udvariassággal tessékelte be. – Teát vagy valamilyen italt óhajt fogyasztani? – Talán egy pohár italt, köszönöm. – James whiskyt szolgált

fel gyönyörű kristálypoharakban. Robert megállapította, hogy a Howard-villa a legízlésesebb berendezésű azok közül a villák közül, melyekben eddig megfordult. Neki is tetszettek az antik bútorok.

Robert egyszerű polgári család sarja, gazdag rokonok nélkül. Szülei számára a taníttatása is komoly megpróbáltatást jelentett. A szüleinek egy szerény fogadójuk volt, szerencsére az óceán partján. Megélhetésüket a mai napig ez a kis fogadó biztosítja. Elszomorodott, ha az édesanyjára gondolt, aki takarítást, mosást

vállalt, hogy minél kevesebb dollárt kelljen kiadniuk. Gondolataiból Susan érkezése zökkentette ki.

– Mr. Anderson? Örvendek, hogy nem felejtett el, s meglátogatott.

– Önt nem lehet elfelejteni. – Köszönöm a bókot. Hogyan telnek nélkülem a napjai? – Siváran. De szorgalmasan kell tanulnom, ha sikeresen

akarok vizsgázni. – Most tényleg az a legfontosabb. – A kedves barátnője meggondolta magát? Remélem, nem

kerül ki az utcára! – Bízom benne, hogy hisz nekem. Van a szüleimnek egy

magánnyomozó ismerőse, aki szívesen utánanéz ennek a producernek. Nem árt az óvatosság.

– Így igaz. Jobb előre félni, mint megijedni. Remélem, ön nem akar manöken lenni.

– Nem, már középiskolás koromban lemondtam róla. – Szeretném, ha tiszteletét tenné a fogadónkban rendezendő

baráti találkozón. Minden nyáron meglátogatnak az egyetemi évfolyamtársaim, s a fogadóban szállásoljuk el őket, este pedig vacsorát rendezünk a tiszteletükre.

– Ó, ez pompás! – Susannak tetszett a baráti összejövetel ötlete.

– Persze nem olyan előkelő, mint egy villa, hiszen nekünk csupán fogadónk van – szabadkozott Robert.

– Nekünk még az sincs – vágott közbe Susan. – Én csupán abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a nénikém engem választott ki örököséül. Semmit nem tettem ennek érdekében. Talán meg sem érdemlem.

– A nagynénje igazán szeretheti önt, – Igen, talán túlzottan is. Én is szeretem; de a véleményemet

már ritkán fogadja el, ő konzervatív állásfoglalású, én viszont modern nő vagyok.

– Fiatalon ez így helyes. – Úgy érzem, ha idősebb leszek, én is megváltozom. – Nem feltétlenül. Mi sok mindenben hasonlóak vagyunk.

Ezért is örülök annak, hogy vendégül láthatom. – Megtisztelő.

— Szombaton, hat órára várom. Susan öröme nem ismert határt. Titokban már régóta erre

vágyott, hiszen Robert tetszett neki. A családi rendezvényen szinte csak fiatalok vesznek részt, így sokkal felszabadultabb lesz majd a hangulat, legalábbis ebben reménykedett.

Harmadik

A fekete nagyestélyi tökéletesen megfelel, gondolta Susan, hiszen az eddigi estélyeken is sikert aratott. Ha visszatér New Yorkba ezt a fekete ruhát magával viszi. Reméli, hogy a nénikéje neki fogja ajándékozni. Keddi nap volt, szombatig még bőven volt ideje. Strandolt, délutánonként pedig á szobájában tanult és dolgozott. Volt mit bepótolnia, pár napja nem vette kézbe sem az idegen nyelvű tankönyvét, sem a kéziratát, pedig ezzel is foglalkoznia kell.

Végre elérkezett a várva várt nap. Susan most is gyönyörű volt, a fodrász ismét remekelt. A fogadóban megnyitották a különtermet, mely hamarosan fiataloktól volt hangos. Susan félénken lépett be. Egy előzékeny pincér sietett elé, s a közeli asztalhoz kísérte. Könnyű bort rendelt. A pincér közölte, hogy vacsorát is szolgálnak fel, ez a meghívóval jár. Sietve nyújtotta át. Susannak közel félórát kellett várnia, míg a vacsorát végre felszolgálták. A húsételt rákkörettel és salátákkal szolgálták fel. Édességet saját magának kellett választania. Jóízűen kanalazgatta a fagylaltot. Közben szemrevételezte a társaságot. Az asztaloknál mindenfelé vidáman nevetgélő diákok ültek. Felszabadult volt a hangulat, nem úgy, mint a villabeli rendezvényeken. Susan diákéveire gondolt. Összeszorult a szíve. De szívesen ülne még mindig a padban!

Végre észrevette Robert, s felé sietett. – Csak most értem ide, ugye megbocsát? – Természetesen. Első a vendéglátói kötelesség. Kitűnő a

hangulat, gratulálok. – Köszönöm, remélem jól fogja érezni magát.

A diákok vacsora után táncolni indultak. Jobbára diszkózenét játszottak. Susan is táncolt egész este. Egy fiatalember hevesen udvarolni kezdett neki, merészen randevút is kért, de Susan udvariasan tudomására hozta, hogy már foglalt. A fiú egy ideig csalódottnak látszott, de utána nem sokkal már másik lányt táncoltatott. Susan úgy gondolta, egy ilyen diák-összejövetelen a szórakozás a lényeg.

Elfáradt, s az emelet felé indult. A fogadóban ezen az éjszakán az összes szoba a diákoknak volt kiadva, ő egy parányi szobát kapott, azonban ennek is örült, legalább nem kell senkivel sem osztozkodnia. A szobákból hangos nevetgélés hallatszott, a magnók bömböltek. Pihenni szándékozó vendégeknek ez igen kellemetlen lenne.

Még a szobájához sem ért, amikor egy összebújt párt vett észre. Hevesen csókolóztak, a fiú az volt, aki őneki is udvarolt. Hamar talált partnernőt, be is surrantak a szomszédos szobába. Ott meghitten turbékolhattak.

Susan levetkőzött, kezdte ugyanis kényelmetlenül érezni magát az estélyiben. Pongyolát vett fel, s bár ritkán dohányzott, most cigarettára gyújtott. A szoba barátságosnak tűnt, de nem lehet első osztályú fogadó, bár az ő igényeinek is megfelelt. Nem volt még álmos, pedig hajnal felé járt az idő. Máskor már tíz órakor lefekszik. Bekapcsolta a televíziót, de semmi érdekeset nem talált. Videóhoz most nem volt kedve. Az éjjeliszekrényére talán figyelmességből egy magazint tettek, ennek most megörült. Belelapozott, s a színes képek rögtön felkeltették érdeklődését. Reklámként hirdettek sok-sok anyagot, de minden volt abban az újságban: szex és pletyka is. Susan elmélyülten olvasott, észre sem vette, hogy az ajtón óvatosan kopogtattak. Háromszor is megismétlődött a kopogás, mire kinyitotta az ajtót. Robert lépett be, érdeklődött, hogyan érezte magát.

– Kitűnően – mondta Susan, aki zavarba jött, mert pongyolában ácsorgott a férfi előtt.

– Foglaljon helyet – rebegte elhaló hangon. A férfi átölelte, s hevesen csókolgatni kezdte. Mohón

csókolóztak. Susan erezte, hogy elgyengül a férfi ölelésében, egyszerre megszűnt számára a világ, csak Robertet látta. Már tudta, hogy az övé lesz, nem tud ellenállni a férfi csábításának.

Egyszer el kell jönnie az első alkalomnak! De nem mert szólni, félt, hogy ezzel elriasztaná á férfit.

Robert felkapta, s óvatosan az ágyra fektette. Susan remegett. A férfi csak most értette meg, hogy a nő fél a szeretkezéstől, de már nem volt ura vágyának, s gyöngéden magához vonta Susant.

– Szeretlek, egyetlenem! – Én is, te vagy az első férfi az életemben. A szavak erőtlenre sikerültek, mint az egy szűz lánynál lenni

szokott. Ő is félt, de tudta, hogy ezen az éjszakán meg fogja ismerni a szerelem ízét. Roberté lesz, neki adja a szüzességét. Az első perctől kezdve érezte, ő lesz az igazi. Életében először igazán szerelmes lett. Eddig csak fellángolásokat érzett, kapcsolatai nem tartottak sokáig. Csodálta Robert férfias testét, mellyel meghódította őt. Meztelenül feküdt mellette, készen az első szerelmi aktusra.

Robert a dereka alá nyúlt, s megemelte. Óvatosan ráfordult, s próbálta magáévá tenni. Ez első próbálkozásra nem sikerült, Susan tehetetlennek bizonyult. Végül széttárta a lábát, hogy Roberté lehessen. Éles fájdalmat érzett, de a szerelem erősebb volt. Pillanatok alatt megtörtént, amit már kíváncsian várt. Ezen az éjszakán asszonnyá lett. Boldogan simult a férfihez, aki lihegve élvezte a szeretkezés gyönyörűségeit.

Verejtékben úszott. Ismét forró csók következett, a férfi hálás volt a legszebb női ajándékért, a szüzességéért. Még sosem volt érintetlen lánnyal.

– Nem hagylak el sohasem – súgta Susan fülébe, aki minden szavát elhitte, hiszen a boldogságtól meghatottan feküdtek egymásba fonódva. Még most is alig hitték el, hogy két test ily gyönyörűséget tud szerezni egymásnak. Megszűnt körülöttük a világ, csak egymás testét simogatták. Azt sem vették észre, hogy valaki kinyitotta az ajtót, az ablakon beszűrődő fénynél észrevette az ágyon fekvő meztelen testeket, elmosolyodott, majd óvatosan távozott. Nem a kíváncsiság vezérelte, csupán eltévesztette a szobát. Ő a szemközti szobában volt elszállásolva egy évfolyamtársnőjével. A sors iróniája, hogy Robert régi barátnője volt. Szerencsére nem ismerte fel a meztelen férfit. Már hónapokkal ezelőtt szakítottak. Robertnek kellemetlen volt a lány

féktelen ragaszkodása. Akkor még nem ismerte Susant, de most úgy érezte, élete végéig tudná szeretni.

Ismét magáévá tette, de már hevesebb volt. Az aktus hosszabb ideig tartott, Susan már felszabadultabban szeretkezett. Nem érzett fájdalmat, de rutinos szeretőnek még nem volt mondható. Robert azonban nem is ezt várta tőle. Boldog volt, hogy első lehetett a lány életében. Szentül hitte, hogy New Yorkban is fognak találkozni. A vizsgák után állást vállal, akkor önálló életet kezdhet. Családot alapít majd, gyermekei születnek. Saját maga is csodálkozott, hogy mennyire megváltozott. Eddig nem tervezgette a jövőjét. Csupán az volta cél, hogy megkapja a kiszemelt nőt. Eljött az igazi. Csak ez lehet a változás magyarázata. Susan még jobban a férfihoz simult, sírt a boldogságtól. Lassan álomba szenderült a szeretett férfi karjában.

Reggel későn ébredt. Hirtelen azt sem tudta, hol van. New Yorkban? A Howard-villában? Szétnézett, egy idegen szobát látott maga körül. Lassan kitisztult az agya, s vidáman felnevetett. Vendégségben van. Este táncolt, utána itt Roberté lett. Ettől a gondolattól ismét meg-remegett. Nem bánt meg semmit sem, most is ugyanazt tenné. De vajon Robert szereti-e? Ezt majd bizonyítania kell.

Kopogtattak, a szobalány lépett be tálcával a kezében. A kis kerekes kocsit az ajtó előtt hagyta. Letette a reggelit az asztalra, majd udvariasan megkérdezte, hogy van-e valami kívánsága.

– Nincs, köszönöm szépen a reggelit. Susan éhes volt. A friss-péksütemény s a forró tea ízletes volt.

Mióta itt, az óceánparton nyaral, jó étvágya lett. Nem árt, mert eléggé sovány, felszedhet pár kilót. Miután felöltözött, lesietett a presszóba. Felüdítette a frissen gőzölgő kávé.

Robert sietett hozzá, s már kísérte is a kocsijához. – Nem bántad még az elmúlt éjszakát? – Nem, s remélem nem is változik meg a véleményem. – Mikor láthatlak? – Délelőttönként a parton napozom, ott megtalálsz. – Jó ötlet. Én mindenesetre komolyan gondolom a kettőnk

kapcsolatát.

– Én szintén. Egyébként is, már egyikőnk sem tinédzser, bízhatunk egymásban.

– Robert válasz helyett átölelte, s forrón megcsókolta Susant. – Nem engedem, hogy a másé legyél! – vonta még

szorosabban magához a lányt. Megható volt a férfi ragaszkodása, aki szerelmes lett, s

boldognak érezte magát. – Alig várom, hogy letegyem a vizsgáimat. New Yorkban

helyezkedem el. – Csak helyeselni tudom. – Ugye ott is találkozunk? – Ha még addigra nem felejtesz el – de ezt csak tréfának

szánta Susan. – A szüleid bizonyára gazdagabb férfit szeretnének számodra. – Tévedsz: egy diplomás, rendes férfi is megfelel. A szüleid

szorgalmasan dolgozó fogadósok, nem lehet semmi kifogásuk. Mi sem vagyunk gazdagok. Édesapám középszerű cég társtulajdonosa, egyre nehezebben boldogul. Luxuslakásunkat béreljük, s ha nem romlik a cég anyagi helyzete, nyaralót vásárolunk. Édesanyám szerencsére ért a számítógéphez, nyelveket beszél, így aktívan besegít a cég munkájába.

– Te pedig otthon unatkozol. – Szó sincs róla. Én is tanulok, éppen nyelvvizsgára készülök.

Érettségiztem, s egyetemre jártam. Újságírói szakra. – Erről eddig miért nem szóltál? – A nénikém szerint egy gazdag hölgy ne járjon egyetemre.

Elég az érettségi, s a nyelvtudás. AZ újságírásról pedig rossz a véleménye.

– Én is újságíró akartam lenni, de valahogy féltem tőle. – Sokat kell az emberek közé járni, s faggatni őket, kérdéseket

feltenni. Másokon múlik a munkánk sikeressége. – Látszott a férfin, hogy meglepi Susan titokzatossága. Ő valóban unatkozó gazdag hölgynek hitte. Egyetemet, újságírói pályát nem feltételezett róla. Susan sosem célzott rá. Először csalódott rövid ismeretségük alatt.

A Howard-villához közeledve ismét hosszú csók következett. Abban állapodtak meg, hogy másnap a parton találkoznak.

– Robert, ha bármit hallasz a manöken üggyel kapcsolatban, azonnal szólj!

– Természetesen nyitva tartom a szememet. A szüleimmel is beszélek, ők közelebbi kapcsolatban állnak a vendégekkel. A személyzetről már nem is beszélve.

– Nekik ne szóljatok, nehogy feltűnő legyen. Mr. Anderson úgyis gyanút fogott már. Isabella nem könnyű préda.

Vegyes érzelmekkel köszöntek el egymástól, oly friss volt még a kapcsolat, hogy egyelőre csak a saját érzelmeikben lehettek biztosak. Robert enyhe csalódást érzett, mert Susan nem mondta el, hogy már el is végezte az egyetemet. Esetleg valami mást is elhallgat? Pedig komoly lánynak ismerte meg. A nagynénjét is hosszú évek óta ismerik a szülei.

Robert eddig az egyetemi tanulmányai miatt nem gondolt a családalapításra. De most egyszerre minden megváltozott. Gondolatait kizárólag Susan uralta. Hová lettek a híres kijelentései, melyek szerint ő „sohasem lesz a szerelem rabja” – bizony, most az lett, nem is tiltakozik többé.

Mióta szerelmes lett, tartalmasabbnak érezte az életét. Célt tűzött ki maga elé, komoly férfihoz méltóan. Édesapja elégedett lesz, mert elégszer hangoztatta már, hogy végre komolyan kellene udvarolnia. A . kicsapongó életmód nem méltó hozzá.

Susan is tetszeni fog neki, hiszen nem idegen számára, emlékszik rá még kislány korából a partról. Robert azt hitte, ez a szerelem csak egy álom. Ennyi jó talán igaz sem lehet. Felébred majd a józan valóságra – gondolta. De nem így történt, másnap reggel is szerelemre ébredt.

Susan bosszúsan indult a fürdőszobába. Kilenc óra felé járt az idő. Elég soká ér. ki a partra. Szólt Jamesnek, hogy ne készítsen számára reggelit, a parton majd vesz valami harapnivalót. Az inas rosszallóan csóválgatta a fejét, nem tetszett neki ez a döntés.

– Itthon nyugodtan reggelizhetne, túl sokat napozik s fürdik. – James, maga mindig fontoskodik. Aki itt lakik, annak az

egész nyár rendelkezésére áll. Az inas nem vitatkozott. tovább, hanem megkérte Susant,

várjon egy pár percet. Uzsonnacsomaggal. tért vissza. Ez egész napra elég lesz. Susan megenyhült, s hálásan megköszönte.

– Ó, ez pompás! – Máskor nem engedem el, Miss Berry. Ön elhanyagolja az

étkezést. – Susan ezt már csak a távolból hallotta, mert kiviharzott a villából. A kocsijával meg sem állt az óceán partjáig. Körülötte már sokan napoztak, a törzshelyét is elfoglalták. Most kivételesen mintás fürdőruhát vett fel, amit otthonról hozott. El kellett ismernie, hogy a nénikéjéé jobban állt neki. Egyszínű fekete volt, csavartmintás vállpánttal. Bekente magát napolajjal, s leheveredett. A késői kelés ellenére pár perc múlva elbóbiskolt. Hirtelen arra riadt, hogy valaki figyeli. Kinyitotta a szemét, s felült. Régi ismerőse, Mr. Anderson állt előtte, kamerával a kezében. Susan kíváncsi lett, s levette a szemüvegét. A férfi valószínűleg nem ismerte meg, kedvesen köszönt.

– Ön gyönyörű, szeretném lefilmezni! – Ön az, Mr. Anderson? A férfi elsápadt, s zavarba jött, de nem veszítette el az

önuralmát. Csak most döbbent rá, hogy a közelben kacérkodó lányokat kellett volna megkörnyékeznie.

– Ó, bocsánat, Miss... – Miss Berry – világosította fel Susan a férfit. — Mint

említettem, nem szándékozom manöken lenni, de azért köszönöm az érdeklődését.

Mr. Anderson elnézést kért, majd sietve távozott. Már lemondott a lányokról, akik irigy pillantásokkal figyelték Susant. Észrevehetően szerettek volna filmre kerülni. De csalódniuk kellett, mert a kamerás férfi eltűnt a hölgyek szeme elől. Susan előtt most már világossá vált, hogy ennek a férfinak nem tisztességesek a szándékai. Az első percekben nem ismerte fel őt, azért filmezte. Hagynia kellett volna! De az azért túlságosan kockázatos. Töprengett. Mitévő legyen? Isabellát még inkább óvatosságra kell inteni. A reggeli bosszúság után még ez is, nem lesz derűs napja.

A mellette napozó lányok hangosan nevetgéltek, sikerült felkelteniük a férfiak figyelmét. Susan feltűnés nélkül végigsétált a parton. Bekukkantott a büfékbe s a presszókba. Mr. Anderson sietve távozott. Az egyik pincér, aki már ismerte Susant, elmondta neki, hogy a férfi egy piros Mercedesszel száguldott el.

Máskor is filmezett a parton a pincér elmondása szerint, sőt, őt is megkérte, hogy ajánljon csinos lányokat.

– Ha Mr. Anderson még megjelenne, kérem, szóljon át a Howard-villába!

– Szívesen, Miss Berry! – A pincér segítsége megnyugtató volt, mert ő az, aki az egész nyarat a parton tölti. Mint azt Robert találóan megjegyezte, a személyzet mindent lát és mindent hall.

A délelőtt eseménytelenül zajlott le, s a kamerás férfi nem tért vissza. A lányok is lecsendesedtek. Susan délben betért a büfébe, s hamburgert rendelt. Ismét jókedve lett, s elhatározta, hogy fürdeni fog. Teljesen megszáradt, s a napozást is megunta már. Az egymásra tornyosuló hullámok le s fel dobálták. Rájuk feküdt, majd ütemes tempóban úszni kezdett. New Yorkban is járhatna uszodába, de a szabadnapjai rövidnek bizonyulnak. Most a v nyár mindenért kárpótol.

Arra gondolt, bárcsak itt lenne Robert. Most döbbent rá, hogy a férfi milyen sokat jelent már számára. Ha csalódna, azt nehezen viselné el. Rövid ideig tartó kapcsolatai inkább barátságok, flörtök voltak. Talán ezért fél a csalódástól? Valószínűleg. Egy kollégája hevesen udvarolt, s már-már komolyra fordult a kapcsolatuk, de Susan hallgatott az intő szóra: a férfi csapodár természetű volt, sok nőt hagyott már el. Szerencsére a véletlen döntötte el kettőjük kapcsolatát. Riportra indulva vissza kellett fordulnia, mert valamit a szobájában hagyott. Alig lépett ki a liftből, Thomast vette észre egy szőkeség társaságában. Az egyik üres szoba felé indultak. Susan utánuk lopakodott. Már alig volt munkatárs a szerkesztőségben. Fél órát is turbékoltak, majd boldogan összesimulva hagyták el az irodát. Még az ajtóban is forró csók következett. Ekkor Susan eléjük lépett.

– Szervusz, Thomas. Látom, meggondoltad magad, s még nem mentél haza.

– Hát te? – Nekem vissza kellett jönnöm, mert a kocsim kulcsát az

asztalfiókban felejtettem. Láttam, hogy édes kettesben sétáltok a folyosón, majd bementek az irodába, gondolom, egy meghitt pásztoróráért.

– Ugyan már, Susan. Mi nem jártunk komolyan.

– Mert nem feküdtem le veled. Szerencsére időben kiismertelek. További jó szórakozást!

Ezután a liftig szaladt, sírással küszködve. A kollégájával hetekig szóba sem állt. Kicsit enyhült a haragja, azóta közös riporton is dolgoztak már, de Thomas nem udvarolt már, csak próbálta menteni magát.

De ez már a múlté, Robert komolyabb férfi. Egy életre szóló kapcsolatot vár tőle. Bár úgy lenne! Csomagolt, s elhagyta a partot. Vihar közeledett, az óceán hullámai egyre magasabbra csaptak.

Susan már kezdte megismerni az óceánt. Pontosan tudta, hogy hamarosan az ember ellensége lesz, a gyanútlan fürdőző könnyen a mélyére kerülhet. A hajók is a part felé indultak.

Alig maradtak a parton, a lányok is pakoltak. Kacarászni kezdtek, mert egyikük fenekét megsimította egy kamasz. Susan a parkoló felé indult gondolataiba mélyedve, észre sem vette a férfit, aki mögötte lépkedett A kocsijával egészen a villáig követte. Lassított, hogy följegyezhesse a rendszámát, s fényképeket készített a villáról. A főnök utasította, mert ha nyomoztat utánuk, a nő, veszélyes is lehet, meg kell akadályozniuk. Ezzel a sötét öltönyös férfi is egyet értett. Elégedett volt, mert igazán nem kellett sokáig várakoznia. Annyit tudnak egyelőre a nőről, hogy New Yorkban lakik, most pedig a Howard-villában. Az ilyen elkényeztetett hölgyike nem sok vizet zavarhat, gondolta a sötét öltönyös. Ezek könnyen vesznek pártfogásukba az embereket, de könnyen el is engedik azokat. Nem kockáztatják a jó hírnevüket.

Most az a fontos, hogy Isabellát eltávolítsák mellőle. A követett hölgy, Susan Berry hamarosan üzenetet küld Isabellának, akit sofőr vár. A szokásos elkábítás után egy kietlen villában ébred majd. Az a megtiszteltetés fogja érni, hogy dönthet a sorsa felől: vagy velük dolgozik, vagy pedig drogtúladagolásban elhalálozik. Hiába, ilyen a sorsuk!

A férfi gonoszan felröhögött, majd gázt adva elrobogott. Már így is tovább állt a villa előtt, mint szabad lett volna. Szerencséjére senki sem vette észre. Susan sem, gyanútlanul állt be a garázsba. Isabella már várta, unatkozott. Megbánta, hogy nem ment ki ő is a strandra. De éppen levelet írt Németországba, és az amerikai rokonainak is, mely levelekben boldogan

újságolta, hogy egy gazdag hölgy a pártfogásába vette. Gyönyörű az óceán, most éppen ott nyaral. Reméli, hogy hamarosan munkát talál. Suhannál üdvözölték egymást, majd megbeszélték, hogy videokazettákat fognak nézni. Van egy romantikus szerelmes film, ami jó kikapcsolódásnak ígérkezett.

Isabella kezdte magát otthonosan érezni. Susan biztosra vette, hogy találnak majd számára állást. Örült, hogy már nem akar manöken lenni. Egész este nevetgéltek, jól érezték magukat. Isabella tíz óra felé ért vissza a szobájába. Susan hosszasan forgolódott, mire álomba szenderült. Isabellát kereste a villában, de mindig eltűnt a szeme elől. Reggel kábultan ébredt, s örült, hogy zavaros álma nem valóság.

A nap viszont mozgalmasan, indult. Robert hívta, s New Yorkból is telefont kapott. A szerelme randevút kért, a főnöke pedig információt. Az utóbbival Susan nem szolgálhatott, de megígérte, hogy elküld egy már régóta elhúzódó anyagot. Este elmegy Roberték fogadójába. A legjobb haverjának s a fiú barátnőjének szeretné bemutatni. Ennek nem örült, mért nem kedvelte az ilyen bemutatkozásokat. Véleménye szerint erre még ráérne. De azért elfogadta a meghívást. Isabellának már nélküle kellett strandra mennie, mert Susan nem ért rá. A riport anyaga vázlatokban hever a fiókjában. Szerencsére elhozta magával. A nénikéje nappalijában talált egy írógépet. Legépeli, s másnap postázza az anyagot. Isabella megígérte, hogy vigyáz magára. Idegenekkel nem áll szóba. James vásárolni, indult, elviszi a taxiállomásig, ott kocsit rendel számára.

— Jó strandolást! – kiáltott utána Susan. De Isabella már alig hallotta. James a kocsiban ült, s türelmetlenül várta. A szakácsnő nem sokára itt lesz, s fogytán az élelmiszer. Húst is vásárolnia kell. Egész héten halogatta, s mostanra minden tartalék elfogyott.

Negyedik

Susan nehezen haladt a munkával. Pár nap pihenő elegendő volt ahhoz, hogy nehezebben koncentráljon. Csak estére készült el a cikkel, máskor két-három óra is elegendő szokott lenni.

Félretette a postázandó levelek közé. Ez is James feladata. Vacsorázik, s már indulhat is. Egy kevés hideg sültet fogyasztott.

Elsétált a fogadóig. A jó levegő kitisztította fáradt agyát. Egy közelben parkoló autó azonnal indított, ahogy ő kilépett a villából. Susan erre sem figyelt fel, hiszen esténként mindig megélénkül a forgalom. A fogadóban már várták, Robert egy üres asztalhoz vezette. A barátjáék lesiettek az emeletről, s egyenesen feléjük tartottak. A lány hozzá hasonló korú, de molettebb, ám ennek ellenére szűk ruhát viselt. Túlzottan is feltűnőek voltak testének domborulatai. Hosszú, szőke haja hullámokban omlott a vállára. Erősen ki volt festve. A férfi magas, vékony testalkatú volt, szemüvegét viselt. Pontosan ellentéte barátnőjének: Barátságos, közvetlen modorú. Robert bemutatta őket egymásnak. Joseph Parker s Helen Bork néven mutatkoztak be. Susan nem találta Miss Borkot barátságosnak. Túlságosan öntelt lehet, gondolta. Azt figyelte, hogy most is igyekezett az érdeklődés középpontjába kerülni.

Pezsgőt bontottak. A jegyespár nem titkolta, hogy Susan tetszik nekik.

– Jól választottál, .öregem – mondta Joseph barátságosan Robertnek.

Helen is helyeselt, de kimértebb volt. Susan gyanította, hogy ő nehezebben barátkozik. Idő kell, míg valakit el tud fogadni. Még hosszan beszélgettek. Sok mindent megtudtak egymásról. Könnyű bort fogyasztottak, kellemes volt az este. A fogadó megtelt vendégekkel. Fürdőzők és helyi lakosok is felkeresték. A szülők is leültek pár percre az asztalhoz. Robert édesanyját Susan rögtön a szívébe zárta. A törékeny s barátságos asszonynak is tetszett a fia választottja. Nem merte elhinni, hogy a fia megkomolyodott, Mrs. Howard unokahúgának udvarol, s a család ellen sem lehet kifogásuk. Bárcsak kitartana Miss Berry mellett! – sóhajtozott a mama aggodalmasan. Susanra mély hatást gyakoroltak Robert szülei és barátai. Biztos volt benne, ha valaha egy család lesznek, szeretni fogják egymást. Az ő szülei még nem ismerik Robertet, csak remélheti, hogy elégedettek lesznek.

Késő éjjel ért haza, igyekezett zajtalanul közlekedni. Tudta, hogy James, a szobalány, és Isabella is alszik már, nem akarta

őket felébreszteni. Soká aludt el, rossz előérzete támadt. Későn tért nyugovóra – ő legalábbis ezzel magyarázta. Reggel kilenc óra is elmúlt, mire lesietett az ebédlőbe. Senkit sem talált már ott, amin nem is csodálkozott. James lépett be, s üdvözölte.

– Isabella? Már bizonyára reggelizett. – Miss Stevensont ma még nem láttam. – Különös, sohasem késik az étkezésekről – mondta Susan, s

felállt az asztaltól, és Izabella szobájához sietett. A kopogtatásra senki nem reagált, így belépett. Izabellának hűlt helyét találta, a kis asztalkán egy levél hevert. Susan előtt nem volt kétséges, hogy Susan elment. Felkapta a levelet, melyet meglepően kiforrott írással írtak, sehol egy helyesírási hiba.

„Ne haragudjanak, de el kellett mennem. Köszönöm a szívélyes vendéglátást, de a karrierem, most mindennél fontosabb. Ne keressenek, majd jelentkezem!

Üdvözlettel, Isabella”

Susan nem akart hinni a szemének. Többször átolvasta a

levelet. Emlékezett még Isabella szavaira, melyekkel ígérte, hogy még marad. És tessék, csak elment a biztonságot jelentő villából. Pedig biztos volt benne, hogy New Yorkban is találtak volna számára megfelelő állást. Akár náluk is ellakhatott volna: Kétségek kezdték gyötörni, hogy mitévő legyen. Nem tudta, hogy értesítse-e a rendőrséget, vagy sem. James is megérkezett, a levél elolvasása után azt javasolta, hogy ne tegyenek lépéseket egyelőre, mondván, hogy Isabella biztosan szabad akaratából döntött úgy, hogy elhagyja a villát, ahol oly jó helye volt. Most viselje döntésének következményeit, vélte az inas.

– Nem tudom, miért, de én érzem, hogy Isabella megbánta azt, hogy elhagyott bennünket. Nem tett említést vagy célzást?

– Nem tudok róla, de ki fogom kérdezni a személyzetet A szakácsnővel például tudom, hogy összebarátkozott, sütni-főzni tanította.

Miss Stevenson tegnap is finom ételt készített, boldog volt, hogy sikerült. Mindenki szerette őt, csodálkozom a döntésén.

– James, ha bármit megtud, azonnal szóljon. Ha visszatérek New Yorkba, írjon levelet,

– Óhaja számomra parancs. Mrs. Howardnak megemlítsem Miss Stevensont?

– Azt hiszem, így lesz a legjobb. Mások is látták, hogy Isabella itt lakott. A személyzet is elszólhatja magát. Sokkal kellemetlenebb lenne, ha utólag derülne ki.

– Nekem is az á véleményem, hogy nem élhetünk vissza Mrs. Howard bizalmával. Amilyen aggódó az asszonyom, sokkal rosszabbra gondolna. Sajnos az utóbbi években már jobban fél. Tavaly lecseréltette a zárakat, hamis kutyákat tartatott. Mint mindenütt a világon, az óceán, partján is romlott a közbiztonság. Több lett a betörés, rablótámadás. A megváltozott helyzetek az embereket is befolyásolják.

Susan szomorú lett, s a személyzetet is megviselte Isabella távozása. Susan megfogadta, hogy többé senkit sem vesz pártfogásba. Hálátlannak tartotta Isabellát, amiért személyesen nem köszönt el. Igaz, ő vendégségben volt aznap este, de azért igazán várhatott volna reggelig. De ez már megtörtént, ő is tudta, hogy hiábavaló ezen keseregni. Ha nehezen is ment, próbálta magát túltenni a történteken. Sokat strandolt, továbbra is randevúzgatott Roberttel. Figyelte a fürdőzőket, de sem Isabellát, sem Mr. Andersont nem látta, s a pincér sem találkozott velük. A nevetgélő lányok nap mint nap megjelentek; de filmezés szemmel láthatóan nem volt. Nekik talán több szerencséjük volt, mint Isabellának. Egyikük haja vörös, másiké barna, harmadiké szőke. Riszálták magukat járás közben. A szőke hajú lány, az egyik napon egy középkorú. úrral jelent még. Susannak ismerős volt a férfi. Másnap jutott csak eszébe, hogy Roberték fogadójában találkoztak. Övé volt az egyik nyaraló a párton. Dúsgazdag, de kora ellenére igen nagy nőcsábász, kapcsolatai rövid ideig tartanak. Első találkozásukkor a lányok hatalmas szatyrokkal megpakolva tértek vissza a büféből. Felváltva mentek vásárolni, majd mindegyikük új fürdőruhában és napszemüvegben pompázott. A negyvenes éveit taposó férfi nem csupán önzetlenül gavallér, az már bizonyos. De a lányok nem töltötték haszontalanul az idejüket, mert elégedettnek látszották. A férfi

neve is beugrott, Mr. Hartnak szólították. Susant is szemrevételezte, de aztán szóra sem méltatta.

Susan már két hetet töltött el a parton, a bőre szépen lebarnult, jól kipihente magát. Talált komoly udvarlót is, akivel igazán elégedett lehetett. Ám az igazi célja megvalósítása, amiért valójában nyaralni jött, reménytelennek látszott. A parton filmező Mr. Andersonnak nyoma veszett. Ügyesen tervezett tevékenységről lehetett szó, ez látszott a legvalószínűbbnek. Nem biztos, hogy valaha is fény derül az igazságra.. Nem maradt más hátra, mint egy tájékoztató jellegű cikket írni. Természetesen álnéven. A címe is eszébe ötlött: „Óceáni kalandok” címmel jelenne meg. Leírná, hogy milyen kellemesen nyaralt. Sokan fürödtek nap mint nap az óceánban, s egy kamerával filmező férfi lefilmezte a parton napozó szépségeket. A csinos, fiatal nőket kapta lencsevégre. Ismeretlenül is sok sikert fog kívánni a férfinak, aki producer, és lányokat keres manökennek, illetve táncosnőnek. Utána még írhat a part ellátási problémáiról és a hétvégi zsúfoltságról. Félig már megfogalmazódott benne a cikk,, azonban mégis félt, hogy csalódottan tér majd vissza New Yorkba.

Robert a reggeli teendőkben segédkezett a szüleinek, utána irány az óceán. Már két napja nem látta Susant. Felszaladt hát a szobájába, bepakolt, s közben eszébe jutott valami:

Mr. Anderson az ő fogadójukban is ebédelt, de egyedül érkezett, s távozott. A szülei is emlékeznek talán rá. Telefonálási lehetőség után érdeklődött. Hosszan telefonált, majd sietve távozott. De ez csekély információ, valószínű, hogy semmire sem jutnak majd vele. Hogyan is történt? Egy középkorú hölggyel beszélgetett, aki az egész nyarat a parton szokta tölteni, Mrs. Wilsonnak hívták. Lehet, hogy neki is köze van az ügyhöz? Természetesen idegenek is válthatnak egymással pár szót, ő is szólított már meg nyaralókat. Lehetséges, hogy ennek a megfigyelésnek valójában nincs is jelentősége. Nagyon eltelt az idő, Robertnek sietnie kellett. Susan várt rá, nem késlekedhet. Beült a kocsijába, s gázt adva elrobogott az óceán felé. Bosszús lett, mért rájött, hogy tankolnia kell még, erről megfeledkezett. A strandhoz közeledve megállt tankolni. Alig fizetett, döbbenten

nézett egy fekete Mercedesre. A vezetőnője ismerős volt, integetni kezdett. Egy évfolyamtársnője volt az, Elisabeth, akinek nem túlzottan örült. Könnyelmű viselkedéséről ismert a hölgy, Robert sajnálta, hogy ebben a helyzetben nem válhat kámforrá.

– Robert, de jó, hogy látlak! – Itt nyaralsz? – Szeretnék, de a srácom még nem érkezett meg. – Hogyhogy? Egyedül indultál el New Yorkból? – Persze. Beszéltem a szüléiddel, megengedték, hogy nálatok

lakjak. – És a fiúd? – Előbb érjen ide. Ne aggódj, csak én lakom majd nálatok. A

szüleid rendesek, nem kértek pénzt tőlem. – Ugye tudod, hogy ez a vendégeskedés csak terád vonatkozik? – Erre szükségtelen figyelmeztetned. Jó fej vagy. Jársz

valakivel? – Igen. Susan Berry a hölgy neve. – Kár! Velem is járhatnál.. – És mi lenne a srácoddal? – Ő nem komoly, csak pénze van. Tudod, hogy van ez! – Nem tudom, de ne is fárassz vele. Örülök, hogy találkoztunk,

viszlát a fogadóban. Robert ismét ingerült lett. Egyáltalán nem örült annak, hogy

Elisabeth napokig a nyakukon fog élősködni. Kár ezért a lányért, mert igen jó képességű. Ha szorgalmasabb lenne, többre is vihetné még. Félő, hogy ez a léhaság az egész életére kihat majd. Az elmúlt tanévben például az egyik professzort célozta meg. Hónapokig a szeretője volt, a professzor nehezen szabadult tőle. Nem akarta az állását kockáztatni.

Robert beült a kocsijába, és a partra sietett. Susan szerencsére tudta, hogy kedvesének még dolga volt otthon, úgyhogy nem volt pontos időhöz kötve a randevú, különben jócskán elkésne. Robert kínosan ügyelt arra, hogy ne késsen el sehonnan. Leparkolt, és a strand felé indult. A partot már ellepték a fürdőzők, nem győzte kerülgetni őket. Csodálkozott azon, hogy Susan kedve és lelkesedése nem lankadt, továbbra is mindennap kijár fürödni és napozni. Igaz, nem a parton lakik, mint ő, csak nyaralni jött ide.

Robertét ismét meglepetés érte. Hirtelen azt a hölgyet pillantotta meg, akivel Mr. Anderson beszélgetett. Komótosan, sétálgatott a fürdőzők között, mintha keresne valakit. Ha valaki céltudatosan figyelte a hölgy arcát, könnyen rájött, hogy az az embereket mustrálgatta. Ez lehetne az egyik legrafináltabb módszer, egy idősödő asszonyra ugye senki sem gyanakszik. Nyugodtan szemrevételezhet bárkit, a kínálatot, anélkül hogy feltűnést keltené. Ő az, aki igazán érti, melyik lány való manökennek, és melyik táncosnőnek. Robert szinte magánnyomozó lett, ő is csodálkozott saját magán. Eddig az ilyen ügyek távol álltak tőle. Most is csak Susan miatt érdeklődött. Végre megtalálta a szíve választottját.

Susan már várhatta, mert türelmetlenül integetett, ahogy meglátta a fiút.

– Jaj, már nagyon hiányoztál – mondta. – Örülök, hogy vártál. Kicsit elhúzódott a dolgom. Tankolás

közben összeakadtam egy új vendégünkkel. – Ismerős? – Igen, de nem foglalkozom vele. A szüleim szállásolták el.

Majd később mutatok valakit, de nem akarom, hogy feltűnő legyen.

Susan hirtelen kíváncsi lett, alig tudott türelmesen várni. Amikor Robert mesélt neki a parton sétálgató hölgyről és Mr. Andersonról, Susan érdeklődése hirtelen felcsillant. Mindketten a nőt nézték, aki még mindig a fürdőzőket mustrálgatta. Közben úgy tűnt, mintha várt volna valakit. Ők már mást is gyanítottak. Rajta lesz a szemük.

Ötödik

Robert és Susan szótlanul feküdtek egymás mellett. Túl mozgalmas volt eddig Robert számára a nyár. Susan már megszokta az izgalmakat, de most ő is gondterheltnek látszott. Kétségei támadtak Robertet illetően. Helyes-e, hogy ő is belekeveredett ebbe az ügybe. Ők itt élnek, nem közömbös

számára a biztonságuk. Arra gondolt, lehet, hogy jobb lenne, ha ejtenék az ügyet, nem foglalkoznának vele többé.

– Szeretnék fürdeni egyet – fordult Robert felé. – Kérlek, vigyázz a holmikra!

– Hát persze. De mi van. akkor, ha egyedül vagy? – A pénzem és az iratok a kocsiban vannak. A kocsikulcs

pedig... – és itt a fürdőruhájára mutatott, amelyben egy rejtett zsebben, mely tépőzárral záródott, ott lapult a slusszkulcs.

Robertnek tetszett az ötlet, elhatározta, hogy ő is így csinálja. Emlékezett rá, hogy a titokzatos Isabellának is a táskáját akarták ellopni, míg aludt. Hiába takarja el valaki az értékeket, egy óvatlan pillanatban bárki kiemelheti azokat a pléd alól. Susan fél óráig is lubickolt az óceánban. Még mindig nem tudott betelni a hullámok játékával. Imádta a vizet s a napfényt. Amikor visszatért a fürdőzésből, Robert észre sem vette. Ígérete ellenére elbóbiskolt. Most ő ment fürdeni egyet, legalább felfrissül, egy kicsit.

Susan magára maradt. A hölgy, akit Robert mutatott neki, még mindig sétálgatott, majd egyszer csak tőle nem messze letelepedett a homokon. Őt is szemrevételezte. Susannak úgy tűnt, hogy mindeközben a hölgy kiemelt valamit a táskájából. Apró fény villant, de az is elképzelhető, hogy csak egy öngyújtó volt, mert a hölgy rágyújtott. A hölgy nem ismerheti őt, de Mr. Anderson annál inkább. Óvatosnak kell lennie. Robert visszatért. Susan javasolta, hogy induljanak.

– Nálunk vacsorázunk – mondta Robert. Egész nap alig ettél, pedig a rendszeres étkezés nagyon fontos.

– Olyan vagy, akárcsak James, vagy a szüleim. – Nagyon helyes. Örülök, hogy hozzájuk hasonlítasz. Irány a

fogadó és a bőséges vacsora! – De a vacsorát én fizetem. Ne terheljük a szüléidet. – Megsértesz bennünket. Vacsorával várnak. Susan megadóan legyintett, s elfogadta a meghívást. A bőséges

vacsora igen ízletes volt, Robert édesanyja hozta ki, megható volt Susan számára a vendégszeretetük. Kedves, szorgalmas emberek, meg volt afelől győződve, hogy a szüleinek is tetszeni fognak. A nénikéjében már nem volt ennyire biztos. Az ő elvárásai nem egészen reálisak. Szerinte meg kell várni a herceget a fehér lovon.

Az életét azonban saját maga irányítja, s ebbe senkinek sem enged beleszólást. A nagynénikéje bármire képes lesz, hogy érvényesítse az akaratát. Aggodalmat érzett, jó lesz előre felkészülni a harcra. Robertet előre figyelmeztetni fogja, hogy ne higgyen a nagynénikéjének, csak neki.

Egyre több vendég érkezett az étterembe, alig akadt már szabad asztal Az ételek sikert arathattak, mert a pincérek sorban üres tányérokat vittek vissza. Susan figyelmét egy szőke hölgy keltette fel, aki integetni kezdett, majd egyenesen az ő asztaluk felé vette az irányt.

– Szervusztok. Elisabeth Ross vagyok, Robert évfolyamtársa. Örülök, hogy megismerhettelek.

– Részemről a szerencse. Megint valami találkozó? – Nem, csupán én jöttem le egy kicsit pihenni. – A barátod? Még nem találkoztam vele – szólt közbe Robert. – Estére itt lesz. Telefonált. Ő mindig elfoglalt, képtelen

pontos lenni. Miss Berry, ön elragadó, szeretném, ha megengedné, hogy önökkel tartsak!

– Kérem. – Elisabeth, te egyedül is boldogulsz. – Ugyan, Robert, ha Miss Ross velünk tart, megtisztelő

számomra. – Szólíts csak Elisabethnek! – Rendben, te pedig Susannak. – Robert arca vörös lett a

dühtől. Nem elég, hogy ez a nő ideszemtelenkedik, még az estéjét is elrontja. Susan még nem tudja, hogy ez a nő mindenre képes. Ha egyszer rászáll valakire, az nehezen szabadul. Még a végén a Howard-villába is meghívatja magát. Miért nem maradt New Yorkban?

Susan hangosan nevetgélt, Elisabeth minden gátlástól mentesen szórakoztatta. Félórája sem ismeri, de már a kalandjait mesélgette. Természetesen hangosan, a szomszédos asztalnál is mindent hallottak. Robert csak azért imádkozott magában, hogy a barátja minél hamarabb megérkezzen. Nem tudta, hogyan távolítsa el ezt a nőt az asztaltól. Ekkor egyszerre megoldódott a probléma, mert megérkezett a várva várt lovag egy szemüveges, aktakukac benyomását keltő férfi személyében. Amikor az asztalukhoz ért, a hölgyeknek udvariasan kezet csókolt, Roberttel

kezet fogott, és Stephan Long néven mutatkozott be. Igazi úriembernek tűnt. Elisabeth könnyelmű stílusa után Susan és Robert is mást várt. Mint kiderült, Long doktornak tárgyalása volt, ügyvéd. De mihelyt tehette, száguldott az óceán felé.

Másnap James szolgálta fel a vacsorát. Most még szótlanabb volt, mint máskor.

– Történt valami? – kérdezte tőle Susan aggodalmasan. – Semmi említésre méltó, Miss Berry. Hacsak az nem, hogy az

áruházban az egyik kiszolgálónő elmondta, hogy pár napja egy ifjú hölgy érdeklődött nála afelől, hogy nem kereste-e a Howard villa sofőrje. Üzenetet kapott ugyanis, hogy várakozzék az áruház előtt. Én persze felvilágosítottam, hogy nekünk nincs is sofőrünk. Nagyon ritkán rendelünk sofőrt, de akkor természetesen kocsival együtt.

– Bizonyára Isabella volt, s taxit rendelt. – Én is erre gondolok. – James, azt hiszem, ennek nincs jelentősége. A kocsi biztosan

hamarosan odaért, a part tele van taxikkal, pár perc és ott vannak.

Ezzel James is egyetértett, de azért láthatólag nehezen tette túl magát Isabella. távozásán. Remélte, tájékoztatja majd őket arról, hogy hogyan alakul a sorsa.

– Nem valószínű – mondta erre a gondolatra Susan. – Vannak olyan emberek, akik hálátlanok, hiába segítenek rajtuk, valószínűleg azért, mert ők maguk sohasem segítenek másokon.

– Vajon miért? – Mert tehetetlenek, s képtelenek azonnal reagálni. Mindig

mások mondják meg nekik, hogy mit csináljanak. Nem tudnak a saját elképzeléseik szerint élni, mert nem tudnak logikusan gondolkodni.

James és Susan még hosszan beszélgettek. Először, a villába érkezése óta. Meglepte, hogy James mennyire intelligens. Nagynénje mesélte, hogy James tanult ember. Közgazdasági egyetemre járt két évig, majd egy váratlan haláleset következtében kellett félbeszakítania tanulmányait. Az édesapját veszítette el, aki a szomszédos birtok intézője volt. James már nem léphetett apja nyomdokaiba, mert a birtokot eladták. A

Howard villában pedig az idő tájt kerestek inast, s ő azonnal elfogadta az állást. Nem bánta, hogy az iskolái által jobb munkát is kaphatna. Itt nőtt fel, s képtelen volt ettől a vidéktől elszakadni. A nagynénjének időközben a jobb keze lett, nélküle semmiben sem döntött. Ez Jamest tökéletesen kielégítette. Susan csak most döbbent rá, hogy ez a férfi több, mint inas ebben a villában, Catherine nénikéje az egész villa életét rá alapozta. Lehetséges, hogy e nélkül a férfi nélkül ő is csak egy gyenge asszony? Elégedettnek érezte magát Susan, mert a nagynénje biztonságban van. James jó tanácsokkal segíti, s támaszt nyújt.

Robert fáradtan indult a szobája felé. Elköszönt szüleitől. Édesanyja sugárzott a boldogságtól Susan miatt.

– Long doktor is bérelt szobát? — kérdezte Robert. – Még nem, de nincs is szabad szobánk. A közeli fogadóban

szállt meg. – Remélem, Elisabeth is vele ment? – Ő még fenntartotta a szobát, holnap ad választ. – Amikor így is helyhiánnyal küzdünk? – Azt hittem, kedveled őt. – Fogalmazzunk úgy, hogy elviselem. Én nem hívtam ide. – Jó, jó, nyugodj meg! Mégiscsak az évfolyamtársnőd. Eddig is

szívesen láttuk őket. – Ezt köszönöm nektek utólag is. – Nekünk az a fontos, hogy diplomád legyen. Szeressenek a

társaid, s boldog légy... – édesanyja szemes könnyes lett. Az önfeláldozó asszony éjt nappallá téve dolgozott, hogy sikerüljön a fiút kitaníttatni. Nehéz volt, de megérte, mert ő mindenkinél fontosabb számára.

Robert a szobájába sietett, s bekapcsolta a tévét. Fáradtnak érezte magát, ideje lepihennie – gondolta. Még mindig ingerült volt. Az volt a véleménye, hogy szülei kissé engedékenyek. Levetkőzött, s szokásához híven, az ágyából nézte a műsort. Nem tetszett neki a film, betett egy kazettát a videóba. Akciófilm volt. „Bárcsak itt lenne Susan!” – sóhajtott fel Robert. Szerette a lányt, s vágyódott utána. Észre sem vette, hogy az ajtó óvatosan kinyílt, s egy női fej jelent meg, majd be is lépett. A televízió fényének jóvoltából lehetett .tájékozódni a szobában. Robert kezdte élvezni

a filmet, de hirtelen felfigyelt a surranó neszre. Felült az ágyában, s egy női alakot látott közeledni. Azt hitte, képzelődik.

– Ki az? – kérdezte. – Ne ijedj meg, Elisabeth vagyok. – Mi a fenét keresel a szobámban? – Nem tudok elaludni, szeretném, ha beszélgetnénk. – Miért nem veszel be altatót? – Ne hülyéskedj, barátok vagyunk. Ez az éjszaka a miénk

lehet. – Gondolod? Tudod, hogy én komolyan udvarolok.. Long

doktor bizonyára utánad epekedik, meglátogathattad volna! – Robert, ne légy olyan utálatos! – Elisabeth levette a

köntösét, csupán egy piciny bugyi volt rajta. A formás női test láttán Robert akarata ellenére is izgalomba jött. Dühösen tiltakozott magában ez ellen, de már késő volt, Elisabeth észrevette ezt, s tudta, hogy cselekednie kell. Lehúzta a bugyiját, majd bebújt a férfi mellé. Forrón csókolni kezdte, szinte égett a vágytól. Robert a széttáruló combok közé hatolt, s magáévá tette Elisabethet. Hevesen szeretkeztek, Robert mindent beleadott, recsegett alattuk az ágy, hamarosan a csúcsra jutottak. Lihegve fordította le magáról a nőt. Szótlanul feküdtek egymás mellett. Robert pontosan tisztában volt azzal, hogy most megcsalta Susant. De hát a lány jött az ő szobájába, és csábította el őt! Végül is Susan még, nem a felesége. Ösztönösen érezte, hogy most erősnek kell lennie, különben Elisabethtől nehezen fog megszabadulni, Susan szakíthat vele, ő pedig boldogtalan lesz,.

– Elisabeth! Ugye tudod, hogy én Susant szeretem? Jó volt veled, de ezzel vége. Reggel elköltözöl innen. Nem szeretnélek itt találni.

– Elzavarsz? – Így is lehet fogalmazni. Itt van az udvarlód, mellette a

helyed. Elisabeth duzzogva öltözködött, s egy puszit nyomott Robert

arcára. – Ne félj, nem fogok kellemetlenséget okozni, délelőtt

átköltözök a másik fogadóba. Köszönök, mindent, találkozunk a vizsgákon. Remélem, azért jó barátok maradunk.

Robert hosszan meredt a becsukódó ajtóra, pedig Elisabeth már távozott. Úgy érezte, vele együtt az egyetemi évei is. Már csak néhány vizsga van hátra, s irány az élet!

Susan el sem merte hinni, hogy ez valóra válhat. Eddig csak álmodozott róla, s irigykedve figyelte mások boldogságát. Most viszont úgy érezte, hogy Robertet mindig is ismerte. Ott élt benne, csak arra várt, hogy rátaláljon. Mióta megismerte, ő tölti be az életét. Nincs olyan perc, melyben ne gondolna rá. Remélte, hogy nem csalják meg az érzései. Tudta azonban, hogy bíznia kell, másképp semmit nem ér az egész. Szerette volna, ha Robertnek sikerülnek a vizsgái, mert tudta, hogy utána ő is megkönnyebbülné, ezt tudta saját korábbi tapasztalataiból.

James lépett be, s jelentette, hogy egy ifjú hölgy keresi. Susan meglepődött, mert egyik kolléganője látogatta meg. Szabadnapja van, s vágyódott már az óceánpartra.

– Jól tetted, hogy eljöttél. Itt nyugodtan tudsz majd napozni és pihenni – mondta Susan.

– Este indulok is vissza – mondta Helen sietve. – Csak gondoltam, beugrok hozzád.

– Szó sem lehet arról, hogy elmenjél. Legalább holnap reggelig maradj. Fél nap kevés az óceánhoz. Este meg majd elnézünk az egyik zenés szórakozóhelyre.

– Fiúk nélkül? – Szó sincs róla! Vallomással tartozom, Helen.

Megismerkedtem egy férfival, aki úgy tűnik, komolyan udvarol. Kölcsönös a vonzalom, nekem is nagyon tetszik. Bemutatlak neki még ma, a barátai is itt vannak. Nem fogunk unatkozni.

A kolléganő el volt ragadtatva az ötlettől. A komoly udvarlóról már nem is beszélve.

– Gyanítom, hogy itt hamarosan esküvő lesz akkor. A lányokat az irigység emészti majd – mondta vidáman.

– Ugyan már, Helen, te mindig túlzol. – Mióta nyaralsz, a kolléganőid hiányolnak, üdvözletüket

küldik. – Köszönöm. Susan valóban örült Helennek, a munkahelyét juttatta eszébe.

Helen viszont az óceánnak örült, sokáig lubickolt benne.

Megbeszélték, hogy télen pedig síelni mennek majd Svájcba. Ott élnek a rokonai.

Este Robert meghívta őket vacsorázni, egy barátjával együtt. Utána táncolni mentek, jól érezték magukat. Susan letargiás hangulata hamar elpárolgott, ismét a régi volt, sziporkázott. A zene magával ragadta, sikerült kikapcsolódnia. Viszont úgy érezte, mintha valaki, egyfolytában figyelné. Senki nem tűnt gyanúsnak^ de mégis rossz előérzete támadt. Amíg Helen táncolt, kisietett a mosdóba. Megigazította a sminkjét. Mikor ment kifelé, észrevette, hogy a mosdón felejtette a retiküljét. Bosszús lett, mert tudta, benne vannak az irata is, kár volt azonban aggódnia, mert senki sem volt ott. Az asztalánál zsebkendőt vett elő, s valami mégis feltűnt neki. Az iratai eddig a neszesszer mögött voltak, most viszont a kulcscsomó alatt. Valaki láthatóan széthajtottam papírokat, s beléjük lapozott, mert ő mindig precízen, egymásra helyezve teszi őket a helyükre, az irattartóba. A hitelkártyája is elcsúszott, s félig kilógott a bőrtokból. Látszott az iratokon, hogy sietve dugták vissza őket eredeti helyükre. Susan ismét a mosdót figyelte, de senki nem jött ki. Pár perc elteltével egy idős hölgy, ment be, aki eddig végig az asztalánál üldögélt. Ha Susan logikája nem csalt, valaki minden bizonnyal utána osonhatott, pár perc elegendő egy profinak az iratok áttekintésére.

Susan senkinek nem szólt a társaságban a történtekről. A gyanú azonban befészkelte magát az agyába, azonban semmi konkrétum nem állt rendelkezésére. Lehet, hogy csupán a véletlenek Összjátékáról van szó, gondolta. Lehet, hogy csak leesett a táska, amit ő nem vett észre. Ha pedig érdeklődnek utána, ám legyen. Nincs semmi takargatnivalója. Az érdeklődés oka is kikövetkeztethető. Minden bizonnyal Isabellával van valamiképpen összefüggésben. Lenyomozzák, hogy kell-e tartaniuk tőle. Ebből az esetből igazán okulhat, gondolta, leinformálás nélkül soha senkit nem szabad pártfogásba venni. Isabella elindult az idegenbe, veszélyes helyzeteknek, akár támadásoknak is kitéve magát. Családi háttér nélkül egy nő magában szabad és könnyű préda a bűnözőknek is, minden időben. Lassan nyugodott meg, úgy érezte, hogy lüktet a halántéka.

Ivott pár korty likőrt, ami most kivételesen nagyon jólesett neki. Ritkán szokott alkoholt fogyasztani, ezért csak óvatosan kortyolgatta. Munkája során hozzászokott az izgalmakhoz, most viszont valami okból kicsit nehezen viselte. Kolléganőjének azonban rövidesen feltűnt gondterhelt arca, ismeri már jól ezt az arckifejezését Susannak. Gyanította, hogy Susan nem tud gondtalanul nyaralni, megszimatolja a part legkisebb botrányát is. Mikor kettesben maradtak, Helen rákérdezett:

– Susan, csak nincs valami baj? – Miből gondolod, hogy van? – Ugyan már! Nagyon is jól ismerlek. Elképzelni sem tudod az

életet szimatolás nélkül Susan zavarba jött, mert felkészületlenül érték Helen szavai.

Nem tudta, mennyire avassa be. Pillanatok alatt döntött. A bajt nem tagadhatja le, hiszen kolléganője a veséjébe lát. így hát töviről hegyire elmesélte neki Isabella történetét.

– Az említett kishölgy módfelett szereti az izgalmakat, nemde? – Ezek szerint igen, én azonban nem ezt kifogásolom, hanem

könnyelmű döntését. – Igen, ez így van. De ne aggódj, te mindent megtettél, annak

ellenére, hogy teljesen idegen vagy neki. Most másról is beszélnünk kell. Tudod jól, hogy a főnökünkkel nem lehet zökkenőmentesen dolgozni. Én veled szeretnék tartani, természetesen, csak akkor, ha szólsz az érdekemben. Ne érts félre, nem ezért kerestelek fel. Tudom, hogy nyaralsz, a világért sem zavartalak volna személyes gondjaimmal. De ha már problémákról van szó, én is elmondom a magamét. Csak arra kérlek, gondolkodj el ezen.

– Oké, semmi akadálya. Azt máris elárulom, hogy a csoportunkban lesz helyed. A főnök siránkozik, hogy nincs, akinek anyagot adjon. Ha visszatérek New Yorkba, ezt is megbeszéljük, én igazán szívesen dolgoznék veled:

Helen Susan nyakába borult, összevissza puszilgatta. Susan nem igazán akarta elhinni, hogy Helen csupán kikapcsolódási szándékkal kereste fel őt. Ismerte azért ő is a barátnőjét jól. Robert egyik barátja, John táncra kérte Helent. Robert mosolyogva figyelte őket, elégedettnek látszott.

– Szép pár – jegyezte meg Susan.

– Igen. Johnnak eddig a nőkkel nem volt sok szerencséje. Helen szemmel láthatóan tetszik neki, remélem, komoly a barátnőd.

– Én legalábbis annak ismerem. De a férfiakkal váló kapcsolatairól semmit sem tudok. Egy komoly udvarlója tudom, hogy volt, de sajnálatos módon autóbaleset áldozata lett. Neki sem volt eddig soha szerencséje, azt hiszem.

Susan és Robert is táncolni indultak. A tánc feloldotta Susant, merengve figyelte az asztalnál ülőket. Némelyik vendég arca már ismerősnek rémlett fel a strandról. Az egyik hölgy arcát szemlélve az jutott eszébe, hogy Robert felhívta a figyelmét arra, hogy a hölgy Mr. Andersonnal beszélgetett hosszasan előzőleg. Ő volt az a hölgy, aki a strandon sétálgatva a fürdőzőket figyelte, diszkréten ugyan, de Susan észrevette, hogy miben mesterkedett, Már nem biztos, hogy alaptalan a gyanúja, ez a középkorú hölgy nyugodtan belepiszkálhatott az irataiba. Jó lesz óvatosnak lennie. A felismerés annyira kizökkentette előző állapotából, hogy Robertnek kétszer is nevén kellett szólítania, mire odafigyelt.

A zenére hivatkozott, és hamarosan visszaültek az asztalhoz. Helenék sem táncoltak már, inkább beszélgettek. Kiderült, hogy John is New Yorkban lakik, jogásznak készül. Édesapja cégénél próbálja majd elindítani a karrierjét. Nem biztos, hogy sok sikerrel. A jelenlegi cégjogászuk kiváló ember, nehéz lesz a nyomába lépni.

Éjfél is elmúlt már, mikor hazafelé indultak. Susan vezetett, bár nem szívesen. Éjszaka sosem érzi magát biztonságban az utakon. Egy fekete kocsi mindvégig követte őket, Susan kezdettől fogva észlelte a gyanús kocsit.

– Még ez is – motyogta a fogai között. A kocsi végül lassan húzott el mellettük, Robertnek is feltűnt a dolog.

– Ennek a fekete autónak a gazdája is erre lakik? Inkább egy másik fogadóban szállt meg. A mi parkolónkban

nem láttam. Az egész parton nagy a forgalom. Végül elköszöntek, Susan és. Helen behajtottak a villa

garázsába. Susan szobájában hosszasan beszélgettek. Helen elmondta Susannnak, hogy nagyon szerelmes volt előző udvarlójába, csak a tragikus autóbaleset tudott véget vetni szerelmüknek.

– Őszintén sajnálom – mondta Susan könnyes szemmel; sohasem tudta elfogadni az értelmetlen halált. Belegondolni is szörnyű lett volna Helen helyzetébe. – Ugye tudod, hogy mélységesen együtt érzek veled, de az élet nem állhat meg, tovább kell lépnünk. A múlt fájdalma ott él bennünk, sokszor könnyekre fakaszt.

– Te ezt nem tudhatod. Kívánom, hogy ne is tudd meg sohasem!

– Köszönöm. De ha John tetszik neked, ne szalaszd el! Kettesben ugyebár mindig szebb az élet.

A két lány megölelte egymást, majd elbúcsúztak. Hajnal felé közeledett már, ideje volt nyugovóra térniük. Susan hosszasan forgolódott az ágyában, mikorra álomba szenderült. Rossz álom kínozta, melyben az említett középkorú hölgy zavarta kamerával a kezében. Itt, a szobájában érte utol, de szerencsére ekkor felébredt.

Robertet édesanyja ébresztette.

– Egy hölgy keresett, sokáig várt rád. – De miért nem mondtad, hogy szórakozni mentem a

barátaimmal? – Erről nem szóltál, nem is tudtam róla. – Ne haragudj, tényleg személyesen kellett volna szólnom, s

nem pedig üzennem. Fontos dologról van szó? – Nem hiszem. Elisabeth akart elköszönni tőled. – Elutazott innen! Végre! Ez nem lehet igaz! – Levelet hagyott nálam, majd elolvasod. – Akkor igazán kár volt várakoznia, ezt előbb is megtehette

volna. – Ne légy ennyire nyers, kisfiam! Az évfolyamtársnőd csupán

udvarias akart lenni. – Szeretnék hinni neki, de sajnos már nem tudok, öt év óta

ismerem. A szobájába sietett a levéllel, s az ágyra keveredve elkezdte

olvasni. A boríték nem volt leragasztva, csak kiemelte belőle a levelet. Elisabeth röviden, pár szóval elköszönt tőle. Jól érezte magát, szép emlékekkel távozik. Azt a bizonyos hajnali szeretkezést soha nem felejti el. Már két éve tudja, hogy igazából

Robertét szereti. Hiába tiltakozott az érzései ellen, nem sikerült azokat leküzdenie. De nem akar Susan útjába állni, sok boldogságot kíván. Stephen rendes férfi, s igen gazdag, anyagi biztonságot nyújthat majd neki. New Yorkban majd találkoznak, jó pihenést.

Robert kissé megdöbbenve kétszer is elolvasta a levelet. Elisabeth érzéseit sosem vette észre, mert nem mutatta ki. Neki is van tehát női büszkesége, hiába gúnyolta eddig. Azonban számára sosem jelentett többet egy szeleburdi évfolyamtársnál. Nem is hitte volna, hogy ennyire meghatódik, tanácstalan is lett, fogalma sem volt, hogy hogyan viselkedjen, ha visszatér az egyetemre. A szerelmi vallomásról persze említést sem tesz majd, csak örömét fejezi ki, hogy Elisabeth kellemesen nyaralt. Sok sikert kíván majd a vizsgákhoz és az élethez. Robert elégedetten tette le a levelet, s pár órát pihent.

Helen reggel felöltözött, összecsomagolt, s megreggelizett. Susan nyolc óra felé sietett be a hálószobájából.

– Nem maradnál még egy napot? Újra olyan egyedül leszek itt. –Szeretnék, de reggel kezdenem kell. Én nem vagyok szabadúszó, még csak olyan főnököm sincs, mint neked.

– Ez már igaz, ami késik, nem múlik. Üdvözlök bent mindenkit, hétvégére én is hazamegyek.

– Pont hétvégére? – Igen, mert vendégeket várunk. Szeretnének velem, is

találkozni. Én ugyan nem kedvelem az unokabátyámat, de a rokonom, s régen láttam már. Édesanyám pedig ragaszkodik hozzájuk.

A két lány elköszönt egymástól, Helen kiró-. bogott a villa udvarából. Susan aggódva figyelte. Ő is bátran vezet, de a kolléganője talán mindenkin túltesz. Merészen előzget, s kétes kimenetelű manőverezésekbe fog. Félő, hogy nem ússza meg karambol nélkül, de lehet, hogy akkor már késő lesz.'

James közölte vele, hogy Catherine nénikéje írt Bécsből. Lehet, hogy csütörtök este megérkezik, vágyódik már az otthona és az unokahúga után. Aggódik is egy kicsit, hogy nélküle rendben mennek-e a dolgok.

– Ez jellemző rá. Ha ő itt van, könnyebben történik baj, mért ő mindent túlkomplikál.

– Valóban – ismerte el James. – Mrs. Howard aggodalmaskodása nem ismer határt, mindig a

legjobbat akarja. Senki sem lehet tökéletes. – Milyen, igaza van. Susan napjai nehezen teltek. A strandolást még nem unta, de a

semmittevést már igen. Ha megérkezik a nénikéje, másnap már elutazik. A bőre szépen lebarnult, gyönyörködve figyelte képmását a tükörben. Roberttel nap mint nap találkoztak. A férfi egyre hevesebben udvarolt. Esténként táncolni mentek. Egyik alkalommal, amikor hazafelé tartottak, Robert már nem tudott parancsolni az érzelmeinek, magához vonta a lányt, szinte lüktetett a testük. Robert még sosem érezte magát ennyire boldognak. Óvatosan fektette le Susant, s a magáévá tette. Hevesen szeretkeztek, a szerelem még fokozta a vágyat. Az aktus után még sokáig időztek a kocsiban, Susan nem merte megmondani, hogy a hétvégén hazautazik. Nem akarta elrontani ezt a boldog estét. Sok szép emlékkel tér majd vissza New Yorkba. Remélte a folytatást, hisz Robert nélkül már elképzelni sem tudta az életét.

Másnap estére találkozót beszéltek meg, egy közkedvelt zenés bárba mennek. Előadóest lesz neves művészekkel, bár Susan biztosra vette, hogy a színvonal messze elmarad majd a New York-itól. Robert foglaltatott asztalt, mert az előadásra már minden jegy elkelt. Susan egész évben nem szokott ennyit szórakozni, mint ebben a pár hétben tette. Ha visszatér majd a dolgos hétköznapokhoz, nem is fog. Nem tehet szemrehányást magának, hisz ez a dolgok rendje. Szabadság alatt kell kikapcsolódni.

A mulatóban vágni lehetett a füstöt, fergeteges hangulat volt, a műsor végül is a vártnál színvonalasabbra sikeredett. Kevesebb idő maradt a táncra, de ezt nem bánta. Lelkiekben már otthon érezte magát, de a Roberttől való elbúcsúzás gondolata gyötörte. Éjfél utánra összeszedte bátorságát, s megszólalt:

– Robert, nagyon jól éreztem ma magam. Sajnálom, hogy hétvégén vissza kell utaznom New Yorkba. Valószínűleg szombaton. Megadom a címem és a telefonszámom, nem a világvégén lakom. Megoldható a találkozásunk, ha te is akarod.

Robertét meglepte a hír, bár igazság szerint számított már rá. Susan az elején megmondta, hogy csak három hétre jött. Bízott benne, hogy New Yorkban hamarosan találkoznak majd. Már csak pár vizsgája van hátra. Addig viszont sokat kell még tanulnia. Így arra is több ideje lesz. Az a tudat vigasztalta, hogy nem veszítheti el. a lányt, mert viszontszereti őt. Pár hétről van csak szó, amit Susan nélkül kell kibírnia.

– Csak akkor engedlek el, ha megígéred, hogy ezentúl is találkozol velem New Yorkban.

– Megígérem, s az ígéretemet be is tartom, de feltételem is van.

– Feltételed? – Igen, a sikeres vizsgák. Ha legalább közepes átlagot nem érsz

el, tőlem elbúcsúzhatsz. – Hű, de szigorú vagy! – Bizony, sohasem bocsátanám meg magamnak, ha

megbuknál valamelyik vizsgán. – Ígérem, ez nem fog bekövetkezni. Ha mégis, vállalom a

következményeit, s nem kereslek többé. Susan számára fájdalmasak voltak ezek a szavak, de őszinték.

A sors sem lesz velünk engedékeny, a legkisebb könnyelműséget is kegyetlenül megtorolja, s a következményeket egy életen át viseljük.

Susan többé már nem érezte magát olyan erősnek. Most nem volt más, csupán csak szerelmes.

Hatodik

Catherine néni kocsija hangos dudálás kíséretében érkezett: Nem is ő lett volna, ha nem így érkezik.

– Kedveskéim! – sietett feléjük kitárt karokkal. – Susan, te még szebb vagy, mint voltál, kedvesem! Örülök, hogy ilyen szépen lebarnultál, és kipihented magad. Remélem, szándékodban áll férjhez menni.

– Foglalkoztat a gondolat. – Az még kevés. Én már találtam számodra egy kitűnő partit.

– Jaj, csak azt ne, nénikém! Az előbb már mondtam, hogy szándékomban áll.

– Az én választottammal te is elégedett leszel Na, mesélj! – Itt élnek, a parton, Robert Steller a neve. Egyetemista. Most

fog államvizsgázni. – Arra gondolsz, akinek a szüleinek fogadójuk van a parton?

Ismerem őket. Te előkelőbb család sarja vagy. A fiatalember, akit kiszemeltem neked, hatalmas vagyon egyetlen örököse.

– Én is egyszerű családból származom. – Tévedsz, a Howard vagyonra mindig büszke lehetsz.

Remélem, még pár napot maradhatsz. – Sajnos, holnap elutazom. Nagyon elmaradtam a

munkámmal, nem engedhetek meg magamnak több pihenőt. – Ma este ünnepi vacsorát készít a szakácsnőm, az én

süteményspecialitásomat. Vendégek is lesznek, beszélgetünk egy kicsit.

Susan megörült a hírnek. A nénikéje finom süteményének az ízét már a szájában érezte.

A vacsorán James és, a szomszédnő, Mrs. Wilkinson is jelen volt. A hideg sültek után a sütemény következett. Susan csodálkozott, hogy mennyit evett. Az édesanyja el sem hinné. Susan nem kedvelte Mrs. Wilkinsont, mint ahogy más idős hölgyeket sem. Nem a koruk miatt, senki sem szeret megöregedni. Inkább a mindenben fontoskodó s mindent tudni akaró viselkedést kifogásolta.

A Moore-villa tulajdonosnője is megjelent, miután a szakácsnő befejezte az asztal elpakolását a vacsora után. Kezdhették újból a terítést. Aztán ennek a látogatásnak is vége lett, s Susan hangos beszélgetéstől és nevetéstől zsongó fejjel tért nyugovóra.

Másnap reggel elbúcsúzott nénikéjétől, s elindult New York felé. Kicsit nyomott hangulatban, mint egyébként is, ha nyaralásból kell hazaindulnia. Azt is tudta, hogy Catherine nénikéjének szólni kellett volna Isabelláról. Felelőtlensége tudatosult benne. Isabellát nem is ismerte, bármi megtörténhetett volna, ki is rabolhatta volna a villát, hisz minden szoba tele van értékekkel. A cikket sem írta még meg, ez is elgondolkodtató. Nem halogathatja tovább, pár nap múlva le kell adnia. „Az óceán partján manöken kerestetik” – ez lesz a címe.

Biztos a siker, az olvasókat ez érdekelni fogja. Ha illegális dolgokról ír, az veszélyes is lehet rá nézve, negatív visszajelzéseket is kaphat. De ó már megszokta a veszélyt. A főszerkesztője tudta, hogy téma nélkül nem fog visszatérni. Eddig még sosem okozott csalódást, a cikkek időre készen voltak. A vezetés magányában visszaemlékezett az elmúlt öt év munkájára: Neves újságíró lett belőle, az életvitele is megváltozott. A szerkesztőségbe sok levél érkezett, méltatták vagy kritizálták írásait. Olyan férfiak is akadtak, akik szerelmi vallomásaikkal ostromolták, házasságot, vagyont ígértek, ha őket választja. Susan pontosan tudta, hogy mindezt a hírnév váltja ki. A szürke hétköznapok hatására ezeknek az embereknek a lelkesedése is lecsitulna. Nem szabad ezeket komolyan venni.

Ő azért sok levélre válaszolt, melyek figyelemre méltóak voltak. Kapott jó témajavaslatokat is. Mr. Andersont is szívesen felkeresné-. Az étteremben ugyan leadta a telefonszámát, de az akár hamis is lehet. New Yorkban majd felhívja, reméli, hogy nem lesz túl veszélyes.

Otthon levelek garmadája várta, melyeket dühösen dobott félre. Édesanyja boldog volt, hiányolta már egyetlen lányát. Susan kipihentnek tűnt, nénikéjével mint elmondta, csak egy napot töltött, Catherine-ből ennyi elég is.

Most viszont Mrs. Berry kicsit elgondolkodott. Miért ne mennének le a férjével az óceán partjára? Évek óta sehol sem voltak. Csak pár színházi előadást néznek meg az év során, aztán megint az unalmas hétköznapok következnek. Öröm számára a családja, de néha neki is ki kellene kapcsolódnia. Catherine bezzeg teljesen másképpen él. Ő még a férje életében is folyton estélyeket adott, utazgatott, mert mindezt megengedték az anyagi körülményei. De neki? Mrs. Berry elszomorodott. Valamelyik hétvégén le kellene utazniuk az óceán partjára. Amikor Susannak elmesélte a tervét, ő ujjongott örömében. Az édesanyja biztosra vehette a sikert. Ha valaki hatni tudott Thomas Howardra, akkor a lánya igen. Bármit el tudott nála érni. A férje talán túlságosan is kötődött a lányához. Ő volt a szülők, a nagyszülő és Catherine néni szeme fénye. Határozott, szilárd jellemét apjától örökölte, aki fiú unokát szeretett volna. Joggal volt elkeseredve amiatt,

hogy Susannak ilyen férfias természete van, de hiába, lánynak született.

Mrs. Berry hamar rájött, hogy lánya szerelmes. Összevissza futkosott a lakásban, látszólag minden ok nélkül körbepuszilgatta a szüleit. Eddig soha nem észlelte rajta a szerelem tüneteit. Eddigi szerelmei rövid ideig tartottak, s nem voltak igazán mélyek. Kíváncsiság gyötörte, de mégis úgy döntött, hogy nem tesz fel kérdéseket. Meg kell várnia, míg a lánya elmeséli, 'mi történt. Az őszinte kitárulkozást sosem lehet erőltetni.

A néma csendben bántóan csörrent még a telefon. Susan rögvest a készüléknél termett, Mrs. Berry mosolyogva figyelte, majd kisietett a konyhába, mint aki mit sem sejt,

– Halló! Robert, te vagy az? Szia! Igen, már New Yorkban vagyok. Sok munka vár rám. Persze, én is sokat gondolok rád. Jövő hétvégén ráérek, de addig még úgyis beszélünk.

Még hosszan beszélgettek, csak édesanyja szigorú tekintetére fejezte be a telefonálást. Mr. Berry is várt egy hívást, s pechére a mobilját bent felejtette az irodában. Susan a békesség kedvéért letette a kagylót.

– Most már telefonálhatsz! – kiáltott fel, s emeleti szobájába sietett.

Mr. Berry rosszallóan csóválgatta a fejét, Susan önzése néha elkeserítette. Kénytelen lesz itthon is egy mobil készüléket tartani. Az ügyvéddel megbeszélték a hívás időpontját, nem szalaszthatja el. Jó üzlet van kilátásban.

Robert gondterhelt arccal vezette édesapja teherautóját. Elvállalta a heti szállítmány fuvarozását, mert édesapjának más elfoglaltsága van. Fárasztónak találta a vezetést. Teherautóra is volt jogosítványa, de ritkán használta. Éppen egy esküvőre készültek, melyet a fogadóban rendeznek majd, mert. a boldog pár itt ismerkedett meg, s gondolták, ez méltó hely lenne a szertartás lebonyolítására.

A strand felé közeledett, amikor felfigyelt valamire. Egy piros sportkocsi állt az autópálya leállósávjában. Mellette egy hölgy feltűnően rövid ruhában, kifestve.

Robert ritkán járt ezen az úton, de hallott róla, hogy elég sok prostituált árulja itt magát, Ez még nem lepte volna meg, de a

hölgy feltűnően ismerősnek tűnt. Úgy döntött, kiszáll a kocsiból, s közelebb menve alaposan szemügyre" veszi.

– Hölgyem, válthatnék önnel pár szót? – Éppen ráérek – nevetett fel a kocsi mellett ácsorgó prosti. —

Akar valamit? – Attól függ, drága vagy-e. A hölgy most már szemtől szemben állt vele. Semmi kétség,

alaposan mellé fogott. Nem Isabella árulta magát, de nagyon hasonlított rá. Robert zavarba, jött, mikor észrevette tévedését. Gyorsan visszaült a kocsiba, s visszahajtott az autópályára. Csodálkozott saját magán, eddig rossz volt az arcmemóriája, most pedig rögtön feltűnt neki a kocsiból a hasonlóság. Isabellát annak idején még alaposan megfigyelte. A nem mindennapi történet pedig felkeltette az érdeklődését. Gyorsított. Édesapja már várta.

Robert nem örült, hogy már vissza kellett térnie New Yorkba. Nyáron mindig nagyon jól érezte magát a parton és a fogadóban, a szüleivel. De most szólítja a kötelesség. Az utolsó záróvizsgáit kell letennie. Aztán pedig az államvizsga következik. Nagy feladat lesz ez, de utána megkönnyebbül majd. Állást keres, diplomával több esélye lesz. Attól sem riad majd vissza, ha esetleg még tanulnia kell valamit.

Susant főnöke megbeszélésre hívta, ami már várható volt. Susannak kész anyagot kellett vinnie a főszerkesztőhöz, aki csalódott egy kicsit, mert szenzációsabb cikkre számított, a szokásos „Susan Berry-anyagot” várta, de egyelőre a szerényebb cikkel is beérte. Az olvasók is tudomást szereztek róla, hogy a kamerás férfi lányokra vadászik az óceán partján.

Susan már újabb megbízatáson dolgozott, ám nem feledkezett meg a hétvégi randijáról sem. Megbeszélték Roberttel telefonon, hogy a 45. utcában lévő hangulatos kis bárban találkoznak szombaton. Akkorra már túl lesz egy fontos vizsgán, remélhetőleg sikerrel.

Susan beült a kocsijába, s a szerkesztőségbe hajtott. Bent felejtette a jegyzetfüzetét, amelyben számtalan feljegyzése lapul. E nélkül nem tud hozzáfogni a munkájához, Ebben vannak ugyanis a szerkesztői utasítások és a pontos adatok, melyek nélkül profi újságíró nem fog munkához. Susan a szerkesztőség

előtt parkolt le. Még mindig zsúfolt volt a parkoló, alig talált üres helyet. Késő délután lévén munkatársai már mind elhagyták a szerkesztőséget. A távozó kocsik helyére azonban újak érkeztek.

A lift hosszan emelkedett, mire felért a 20. emeletre. Az iroda néni volt kulcsra zárva, gondolta, a főnöke megfeledkezett róla. Kincset érő füzete az asztalon hevert. Sietett, mert késő éjszakáig szándékozott ma dolgozni, holnap ráér csak tíz órára bejönni. A cikke még ma este kész lesz, holnap megbeszélheti az anyag leadását. Rutinos újságíró lévén gondosan beosztotta az idejét. Éppen indulni akart, amikor kivágódott az ajtó, Thomas jelent meg, széle vigyorral a száján.

– Te vagy az, Susan? – Én. Mást vártál? – Csak a cikkemet fejeztem be, amikor a folyosóra lépve zajt

hallottam az irodád felől. Tudomásom szerint már a főnököd is elment, úgy hogy személyesen akartam meggyőződni arról, hogy van-e itt valaki.

– Csak én. Visszajöttem a jegyzetfüzetemért. – Örülök neki, hogy nem idegen járkál itt. – Te mindig ilyen későig dolgozol? – Előfordul, de nem kell mindjárt rosszra gondolni.

Leadhatom ma az anyagot, így egy napot nyerek vele. – Gépelést hallottam az előbb az irodád felől. – Igen, tudni illik a gépírónő is én vagyok. Kicsit lassan megy

még, de elfogadható a munkám. – Hétvégére van valami programod? – Szokott lenni, de ha találkozni akarsz velem, szabaddá

teszem magam. – Kösz, de már nekem is van programom. Nem zavarlak

tovább, mennem kell. – Pár percet azért ráérsz? – Pár percet még igen, de már így is késő lesz, mire hazaérek.

Miről van szó? – Nem tisztázott, hogy miért nem kaptam meg az egész

anyagot, mikor, a múltkori megbeszélésen az egészet nekem ígérték.

– Tudnom kellene róla? – Gyanítom, a menő Susan Berry kapta meg az anyagot.

– Óriási tévedés. Három hétig az óceán partján nyaraltam, onnan hoztam az anyagot, de majd megkérdezem a főnököt.

– Azt én is megtehetem. Szeretném, ha átfutnád a cikkemet, mert attól félek, hogy ti dolgoztok a javán.

– Thomas, tényleg későre jár már. Susan olvasni kezdte. – Idegen az anyag, máris látom, de mint említettem, én három

hétig nem voltam itt. – Az óceánban lubickoltál? Irigyellek. Szállodában laktál? – A nagynénémnek a parton van villája. – Talán udvarlód is akadt? – Eltaláltad. Robert Stellernek hívják. Komolynak tűnik a

dolog. —Talán már le is feküdtél vele? – Túlságosan kíváncsi vagy, nem gondolod? – Valóban. Tényleg semmi közöm hozzá. De velem nem

feküdtél le, pedig négy hónapig jártunk együtt, és kívántalak. – Thomas, tudod jól, hogy köztünk mindennek vége. Azóta

más nővel is jártál már. – Nem válaszoltál a kérdésemre. – Az igazat akarod hallani? – Azt hiszem. – Igen, Roberttel lefeküdtem Sikerült meghódítania. Thomas szeme dühösen villant. Magához rántotta Susant, s

forrón csókolgatta és a combját simogatta. Susan megdöbbent, későn kezdett el védekezni, már a fotelben találta magát. A férfi kigombolkozott, s magáévá akarta tenni.

Erőszakoskodott. Közeledő léptek zaja hallatszott. Susan felsikoltott. A közeledő léptek felgyorsultak, majd az ajtó előtt elhalkultak. Thomas meggondolta magát, s felállt. Begombolkozott, s az ajtó felé indult. Nem akarta, hogy valaki benyisson, az irodába, túl kockázatos lett volna. Már rádöbbent, hogy nem kellett volna erőszakoskodnia. Nem kollégához méltóan viselkedett. Idejében lehiggadt. A biztonsági őr járhatott a folyosón.

– Mintha női sikítást hallottam volna – szólalt meg. – Semmi baj, ott én dolgozom, s szólt a rádió. De azért örülök,

hogy ilyen aggódó. Az egész épületben egyedül van?

– Igen, soká lesz még reggel. – Thomas kezet fogott a nagy, izmos férfival. Gondolni sem mert rá, hogy mi lett volna akkor, ha benyit az irodába, amint. Susánnal erőszakoskodik.

Az irodájába sietett, összecsomagolt, s irány a parkoló. Susan is így tett. A sors iróniája, hogy a liftben megint összetalálkoztak. Thomas törte meg a kínos csendet. -

– Kérlek, ne haragudj, hogy így viselkedtem veled. – Igyekszem elfelejteni a történteket. – Uralkodnom kellett volna magamon. Köztünk már

mindennek vége. Mással még boldogok lehetünk.

Hetedik

Másnap reggel Susan kábán ébredt, kicsit késett is a szerkesztőségből. Thomasszal üdvözölték egymást, látszólag mintha mi sem történt volna. Egyik kolléganője érdekes hírrel várta. Azt mondta, egy fél órával ezelőtt egy 40 körüli férfi kereste Susant. Susan nem tudta elképzelni sem, ki lehetett az. Üzenetet nem hagyott, semmi konkrétumot nem mondott.

Meglepetés is érte. Egy megbeszélésen – férfi kollégái nagy bosszúságára – közölték, hogy Susant nevezték ki a „Különleges csapat” élére, amely a szerkesztőség legjobb újságíróit tartalmazza. A csoport feladata különleges riportok írása, kényes ügyek kibogozása lesz. A nagyfőnök szerint Susan már bizonyított, tehetséges, igyekvő, megbízható, és bár fiatal, már most ismertségnek és elismerésnek örvend. Hirtelen sok irigye támadt. Nem is akarta elhinni,, hogy őt választották, tudta, hogy ez sok felelősséggel is jár majd. Bizonyítania kell a kétkedők előtt rátermettségét, képességeit. Remélte, mind többen keresik majd fél közölnivaló szenzációs ügyekkel.

Robert már két vizsgán is túl volt, mégpedig a vártnál jobb eredménnyel. Elisabeth sietett felé mélyen dekoltált ruhája félig láttatni engedte kebleit. Elegánsan volt felöltözve, el kellett ismerni, jól nézett ki.

– Csinos vagy. Hódítsd meg a bizottság férfi tagjait.

– Kösz, azon leszek. Nem hívsz meg egy italra? – Nem bánom. Vizsga után a szemközti bárban találkozunk.

De tudnod kell, hogy nincs folytatás. – Erre nem is gondolok, komolyak a szándékaim az

udvarlómmal. Nem akarom elszalasztani, szeretem a gazdagságot.

– Igényeid, azok vannak. Elisabeth bájosan elmosolyodott, de ez nem Robertnek szólt.

Egy fiatalember lépett ki a tanári irodából. Diszkréten intett neki, Elisabeth utána sietett. Robert kíváncsi lett, gyanúja beigazolódott. Mr. Hart kocsijába ült, s elhajtottak. Elisabeth a jóképű tanársegédet vette célba, aki. egyengette barátnője rögös útjait. Mrs. Hart bizonyára nem örülne, ha tudná, hogy férje csinos tanítványainak pásztorórát is tart. Mint az lenni szokott, az ilyen jóképű férfira ragadtak a nők. A tanítványai felnézték rá, rajongtak érte.

Robert kocsiba ült, úgy döntött, leutazik a tengerpartra, bár a szülei még nem várják, holnap pedig visszajön a Susannal való találkájára. Már régóta tervezték egy barátjával, hogy kimennek a tengerre vitorlázni. Beindította a motort, s kihajtott a parkolóból, mely most szokatlanul üres volt. Lehúzódott egy park felé, ahol keresztülvágva le tudja rövidíteni a városón átvezető utat. Az egyik bokros rész mögött ismerős autó állt. Robert kénytelen volt megközelíteni az út miatt. Beljebb is állhatták volna, ott a nagyobb bokor jobban takarna. Kíváncsiság vett erőt rajta, odapillantott, majd kitört belőle a nevetés. A tanársegéd úr szeretkezett Elisabethtel. A lány most is erős iramot diktált. A kocsi ablakából a műsor élvezhető volt. Úgy látszik, nem mernek Mr. Hart lakására menni. Továbbhajtott. Elisabeth már sosem fog megváltozni, gondolta. A neves ügyvéd vőlegénynek csak a pénze kell. Félő, hogy erre egyszer a naiv pénzeszsák is rájön majd.

Robert hosszan autózott, most élvezte. Túl volt a vizsga izgalmán, most, egy hétre fellélegezhet. A tanulás neheze azonban sajnos még hátra van. Bízott a szorgalmában, ami eddig még nem hagyta cserben, s általában a szerencse- is mellé szegődött. Később ért haza, mint szokott. A szülei boldogok

voltak, hogy sikerültek a vizsgái. Édesapja megígérte, hogy vesz neki egy új kocsit, ha sikeresen lediplomázik.

– Jaj, apa, nem kell fölösleges kiadásokba verned magad. Majd veszek én, ha keresek. Addig megfelel a te autód is, mint eddig.

Az édesanyja szeme könnyes lett. Mindig meghatódott, ha fiát ilyen önérzetesnek látta. Néha makacs, de őket nagyon szereti. Nem követelőző, mint sok más fiú. Belátja a reális helyzetüket.

Vacsoránál a szomszédos asztalnál ülő úr meghívta egy italra. Már egy hete náluk lakott, s igen elégedett volt az ellátással.

– Mr. Steller, szeretném önt közelebbről is megismerni. – mondta.

– Állok a rendelkezésére. Egyetemista vagyok, most államvizsgázom. Bölcsészkar, de jogi diplomát is szerzek, azt már munka mellett. A szüleimnek így is nagy megterhelést jelentett a taníttatásom.

– Ez nagyszerű, gratulálok. Pont ilyen rátermett fiatalemberre lenne szükségem.

– Önnek cége van, Mr.... – Mr. Gross, Égy most induló vállalkozás. Külföldi

megbízatások, ingatlanok adásvétele. – Félek, hogy erre én alkalmatlan lennék. Nem kifejezetten

külkereskedelemre szakosodtam ugyanis. – Gyakorlat teszi a mestert, fiatalember, ugye tudja? Azt

javaslom, fontolja meg az ajánlatom. A kezdő fizetés kétezer dollár. Tudom, nem sok, de ez csak az első pár hónapra szól. Négy hónap után 3000 dollárra emelem a fizetést.

– Csábító ajánlat. Megbeszélem a szüleimmel. – Rendben. Szeretnék majd az édesapjával is beszélni. Az édesapja nem lelkesedett az ötletért. A családi

megbeszélésen azonban úgy döntöttek, hogy kezdetnek nem lenne rossz, meg kellene próbálni. Ha jobb állás akad, bármikor otthagyhatja. Hosszú távú szerződést nem ír alá, és legalább szerez egy kis gyakorlatot. Az édesapja is beszél majd Mr. Gross-szal, ő jobb emberismerő.

Másnap megegyeztek abban, hogy ősszel Robert Dr. Grossnál kezd majd. Részletre kap autót is, amely nélkül egy elfoglalt üzletember élete elképzelhetetlen. Ennek Susan is örülni fog,

ebben biztos volt. Susanban volt minden reménye. Most már össze tudta mérni a két nőt, Susant és Elisabethet. A rosszat a jótól, csak akkor tudjuk megkülönböztetni, ha mindkettőt ismerjük. Erre csak most jött rá, szerencsére nem későn. Egy rossz házasság árán keservesebb. lenne a felismerés. Susant szerette és bízott benne. Megnyugtató érzés biztonságban lenni. Amikor telefonon beszéltek, olyan titokzatos volt, annyit elárult, hogy meglepetést tartogat számára. Vajon mi lehet az? De most legalább ő is kirukkolhat egy meglepetéssel. Túl szép volt minden. Félt, hogy esetleg csalódás érheti. Úgy érezte, azt nem tudná elviselni.

Másnap időben elindult New Yorkba, Susanhoz. Az autópályán a szokásosnál is nagyobb volt a forgalom. A pihenőhelyeken prostik kellették magukat. Az egyik ilyen helyen most tényleg Isabellát vélte felfedezni. Előtte érkezett egy nagy csodaautóban, fiatal férfi lépett elé. Robert jelzett, s lehúzott a pihenőhelyre. Merően figyelte a lányt, aki észre is vette. Kényelmes léptekkel sétált felé, azt hitte, prostit akar. Látszott a mozdulatain, hogy még nem profi. Amikor közelebb ért, Robert lehúzta az ablakot, ezúttal biztonsággal ismerte fel Isabellát. Ő még nem.

– Áll az alku? – kérdezte. – Az attól függ, Isabella. A lány még mindig nem ismerte fel, de a neve hallatán

döbbenten meredt rá, s fürkészni kezdte az arcát, majd nyilvánvalóvá vált, hogy felismerte őt. A döbbenettől mozdulni sem tudott, csak ennyit tudott kinyögni:

– Mr. Steller? – Igen. A fiatal férfinak, aki a stricije lehetett, feltűnt Isabella

tanácstalansága. Azt hitte, a tarifán vitatkoznak. A stricik nem kedvelik az ilyen incidenseket. Vészjósló tekintettel1 indult a kocsi felé.

– Isabella, miért tűnt el szó nélkül? – Azt hittem, önök üzentek. – Nem, ezek szerint félreértés történt. Mi segíteni szerettünk

volna. – Nem élhetek Susan nyakán. Csak addig csinálom, amíg

anyagilag összeszedem magam.

– Isabella, az alvilágtól nehéz szabadulni. Karriert, rendes állást nem tölthet be, ha sáros a múltja. Bármi problémája akadna, hívja fel Susant. – Azzal átnyújtotta a névjegykártyáját. Isabella villámgyors: mozdulattal csúsztatta a csizmájába. A strici ezt szerencsére nem vette észre, mert a lány oldalt fordult.

– Valami gond van? – kérdezte mikor odaért. – Nincs, az úr meggondolta magát. – Akkor távozzon, ne rontsa az üzletet. – Természetesen, majd legközelebb megegyezünk. – Ha előbb beszélt velem. Isabella még kezdő a pályán,

könnyen átverik. De én nem engedem! Robert gázt adva elhajtott. Nem tetszett neki ez a dolog.

Szervezett alvilági tevékenységre gyanakodott. Csodálta Susant, amiért nem fél az ilyen kétes ügyektől. Ellenségeket szerez magának, az élete sem lehet nyugodt. Ő férfi létére sem vállalna ilyen megbízatásokat. Más típusú ember. Békés típus, kerüli a veszélyt és a vitahelyzeteket. Tudta, Susan el lesz keseredve, ha megtudja, mi történt Isabellával.

Annyira eltelt közben az idő, hogy majdnem elkésett. Susan már várta. Új ruha volt rajta, Robert még sosem látta, nagyon jól állt. Gyönyörű volt. A körülötte ülő férfiaknak is megakadt rajta a szemük. Robert enyhe féltékenységet érzett, de talán még több büszkeséget. Egymás szavába vágva mesélték el, mi is történt utolsó találkozásuk óta. Susan előléptetésének Robert is örült, és ő is eldicsekedett az állásajánlattal. Majd Robert előadta az Isabellával történteket. Számított arra, hogy ez Susant elszomorítja.

– Isabellát miért nem hívtad magaddal? – Ez nem olyan egyszerű, már nem szabadulhat olyan

könnyen, az alvilág bárhol utolérheti. Kár, hogy valaki ilyen fiatalon elvész az útvesztőben.

– Valóban. Pedig kapott volna segítséget. – Isabella olyan megjegyzést tett, hogy a mi nevünkben csalták

el. – Ez hihetetlen. Gondolhatta volna, hogy ilyet sosem tennénk,

hisz minden igyekezetünkkel próbáltunk segíteni, New Yorkban állást keresni. Még idejében elkerülhettük volna a prostitúciót.

– És hogyan telnek nélkülem a napjaid? – Sivárabban, de a munka eltereli a figyelmemet. Robert és Susan szerelmesen bújtak egymáshoz. A szívük

hevesebben dobogott. – Vágyódom utánad – súgta Robert Susan fülébe. – Én is szeretlek. Még hosszan időztek, nem tudtak betelni egymással. A két

fiatal úgy érezte, hogy a másik nélkül az élet semmit sem ér. Ez a tiszta szerelem marcangoló érzése. Édes fájdalom, melyet szívesen viselünk. Már későre járt, ideje volt hazaindulni. Robert hazavitte Susant. Elbúcsúztak. Fájdalmas volt az elválás, de tudták, hogy nemsokára megint találkoznak. Robertnek nehéz vizsgái lesznek, Susan csodálta őt küzdeni tudásáért. Ez egy olyan tulajdonság, mely végigkíséri az embert egy életen át. Az igazi társ hűsége felől ne legyen kétség. Olyan férfié lesz, aki szívből szereti, és megküzd érte.

Reggel későn ébredt, sietnie kellett. Lezuhanyozott, de még mindig kábultnak érezte magát. Magára kapta a ruháit, s már indulásra készen volt. Ekkor megszólalt a telefon.

Susan dühösen fordult vissza, már más se hiányzott, mindig így jár, ha elalszik, s ki vannak számolva a percei. Biztosan a szerkesztőségből keresik, pedig jelezte,'hogy mindenképp bemegy ina. A főnöke az utóbbi időben mindent elfelejt. Hiába, az öregkor nem okosít.

— Hello, főnök, mondtam, hogy megyek, csak későn ébredtem. – Nem a főnöke vagyok. – Akkor kivel beszélek? . – A bemutatkozásra még ráérünk. Ha bármit meg akar tudni

Isabelláról vagy az üggyel kapcsolatban, a szép kis pofikája bánja. – Csak ne olyan hevesen! Talán bemutatkozna! – Miss Berry, ez igazán fölösleges. Ha szükségét látom, majd

jelentkezem. – A hevemet is tudja? – Ebből is levonhatja a következtetést, hogy tájékozódtam,

mielőtt felhívtam. Mi már találkoztunk, de csak én ismerem. Susan önkéntelenül is megremegett. Ez a manökenügy

kiterjedt bűnhálózatnak tűnik. Minden okuk megvan arra, hogy

óvakodjanak a sajtótól. A nyilvánosság kész lebukást jelentene. Ő évek óta írogat, ismeri az ilyen alakokat. Egyelőre nem ír cikket, a többi majd elválik. Lecsapta a kagylót, s futva tette meg az utat a liftig. Ha időben felébred, a férfi már nem találja otthon. Ez az ő formája.

A szerkesztőségben a főnöke már türelmetlenül várta: mint új csoportvezetőnek, most kezdődik az első fontos megbeszélése. A kollégák is várták már az iroda előtt.

A megbeszélés után kapták a hírt, hogy a csapat egyik tehetséges ifjú fotósa éppen hogy megúszott egy utcai lövöldözést. Egy kávézóban üldögélt, amikor megjelentek a bankrablók, kirohant, és filmezni kezdte őket, hirtelen lövöldözés támadt, nagy szerencséje volt, hogy nem vesztette el az életét. Mary Bering, a fiatal fotóslány később elmondta Susannak, mikor meglátogatta a kórházban, hogy csak a sztorira gondolt. Hallotta, hogy a rablók figyelmeztetik egymást arra, hogy nehogy levegye valaki az álarcot, mert fotóznak. Feléje is lőttek, de komolyabban nem találták el. Susan kicsit hibásnak is érezte magát, amiért nem figyelmeztette Maryt arra, hogy a saját élete minden sztorinál többet ér. Nem veszélyeztetheti ilyen mértékben. A lapnak persze nagy szenzációt jelentettek a fotók, így azon a héten rekordpéldány-számban tudták eladni, és ezt megint csak részben Susan sikereként könyvelték el.

A csoport hatékonyan dolgozott Susan vezetése alatt. Néha az volt az érzése, hogy még a pokolban is voltak a kollégái. Volt ott mindenféle sztori, áruházi lopás, sikkasztás, bankrablás, tüntetések, gyilkosságsorozatok és még számos izgalmas, szenzációs téma. Nehéz volt eldönteni, melyik jelenjen meg. Ez immár Susan feladata volt. Munkája mozgalmas és kihívásokkal teli lett, egész embert kívánt. A Mary Beringgel történtek után megfogadta magában, hogy bármennyire szereti is a szakmáját és bármennyire sikeres is ebben, ha férjhez megy, felhagy az újságírással. Ez egy veszélyes, túlhajszolt és stresszes életmódot jelent, s nehezen egyeztethető össze az anyasággal.

Mióta előléptették és főnök lett, később ért haza, mint addig. Ahhoz is alig volt ereje, hogy a postáját átnézze. A levelek egy ideje már tornyosultak az asztalán. A sok reklámanyag közül kiválogatta az érdemlegeseket, s olvasni kezdte őket. A banki

kivonatot a végére hagyta. Ellenőrizni akarta, hogy a szokásos havi kocsirészlet befizetése után mennyi pénz maradt a számláján. Döbbenten vette észre, hogy a jóváírásokat tartalmazó részben 10 000 dollár szerepelt. Fogalma sem volt, ez honnan érkezett. Azt hitte, káprázik a szeme. Ő sosem tudna ennyi pénzt befizetni egyben, a hitelkeretét is fegyelmezetten, körültekintéssel kell kezelnie, nem volt kimagasló a fizetése, bár a kis keresetűek közé sem tartozott. Elhatározta, hogy másnap bemegy a bankba tisztázni a dolgot. Annyira ideges lett, hogy csak nyugtatóval tudott elaludni. A szüleinek sem merte említeni a titokzatos banki átutalást. Bizonyára csak egy tévedésről van szó. Nem akarta őket idegesíteni. Másnap reggel első útja a bankba vezet majd.

Korán ott is volt. Azt hitte, hamar elintézi a dolgot. A tisztviselőnő lassan pötyögtette be az adatokat a számítógépbe.

– Miss Berry, itt nem történt tévedés. Egy hete fizették be az ön számlájára az összegét.

– Kizárt dolog, nekem senki nem tartozik. – Pedig a 10 000 dollár a számláján van. – Ki fizette be? – Azt mi nem tudhatjuk, az ügyfél nem köteles megnevezni

magát. – A számla nem titkosan kezelt? – De igen. Ki nem vehet senki, de bárki befizethet. Ha

rátesznek a számlára, azért senki nem reklamál. Ön a kártyáját az automatában szokta felejteni, baj is történhetne. A munkahelyéről utalják a fizetését?

– Igazság szerint csak onnan utalnak a számlámra pénzt. – Nem történt kinevezés? – De igen, csoportvezető lettem. – Lehetséges, hogy ebből az alkalomból kapta az összeget. Susan nem lett okosabb. A főnöke nem szokott ilyen bőkezű

lenni, ha jutalomosztogatásra kerül a sor. De azért majd óvatosan rákérdez.

A főnöke sem tudott a pénzről, mint az később a nap folyamán kiderült. Biztosította, hogy ilyen magas jutalmat még ő sem kaphat.

A titkárnőt ette a sárga irigység.

– Bár nekem tett volna valaki a számlámra tízezer dollárt! De engem soha nem ér ilyen szerencse.

A főnökének is az volt a véleménye, hogy egyelőre ne nyúljon a pénzhez.

– Nem történt zsarolás? – Őszintén szólva ez nekem is eszembe jutott – mondta Susan,

majd részletesen elmesélte a rejtélyes telefonhívást és annak vélhető hátterét.

– Isabelláról már hallottam, de a fenyegetésről nem. Máskor szóljanak, ha ilyen eset történik, a szerkesztőségnek is tudnia kell erről. Ha így áll a dolog, egyelőre senki ne írjon erről a témáról. Igazság szerint a rendőrségnek kellene szólnunk. De mert megfenyegették, ettől is óvakodunk. Ha meg ezután is zaklatják, akkor azonban nem kerülhetjük el a feljelentést.

A titkárnő lépett ismét a szobába, s közölte, hogy Miss Berry csoportvezetővel kíván valaki beszélni, kérdezte, hogy ide kapcsolja-e a hívást. Hangja merő gúny és irigység volt. Susan szeme villámokat szórt. Linda egyre szemtelenebb lesz, most már neki is ez volt a véleménye.

– Tessék, Miss Berry. – Szia! Itt Catherine nénikéd. Hogy vagy? – Jól. És te? – Én is. Megkaptad a pénzt? – Nénikém, te fizetted be a tízezer dollárt a bankszámlámra?

A frászt hozod rám! – Anyukád telefonált, hogy vezető lettél. Akkor legyen

tisztességes a bankszámlád is. Amilyen önérzetes vagy, úgysem fogadnád el. Ideje lenne rendesen öltözködnöd! – Miért idegeskedsz, ha pénzt kapsz?

– Nénikém, te ezt nem érted. Mint újságíró, kompromittálásnak, zsarolásnak vagyok kitéve szüntelenül. Nekem makulátlannak kell lennem.

– Ugyan szívem, ha ilyen gáláns lovagod akadna, akkor az az állás lenne a legjobb a világon.

– Köszönöm szépen, nénikém, de ilyen sok pénzt nem fogadhatok el.

– De igen, elfogadhatsz. Eladtam a telkem felét, nekem sok már ilyen nagy területről gondoskodni. Te vagy az örökösöm. Kell a pénz, hisz férjhez menés előtt állsz.

A főnöknek tetszett a beszélgetés. Akinek ilyen nagynénje van, szerencsésnek mondhatja magát.

– Catherine nénikém túlzásba viszi a gondoskodást. Ő is elkölthette volna ezt a pénzt,

– Ő utalta át? – Inkább Jamest, az inasát kérte meg. – Soha jobbkor nem jöhetett volna a pénz, úgy tudom, férjhez

menés előtt áll. Susan fülig pirult zavarában. Ő még nem közölte, de a főnök

már minden titkos tervéről tud. Ezek szerint arról is, hogy Roberttel legutóbbi szenvedélyes találkájukon elhatározták, hogy összeházasodnak, majd szerelemmel aludtak el egymás karjában. Ezt az éjszakát soha nem fogja elfelejteni, merengett el most is. önkéntelenül Susan. Nem akarta ő ezt a nemes döntést titokban tartani, de csak akkor akarta közölni, ha már megvolt az eljegyzés. Úgy látszik, a pletyka itt a szerkesztőségben is tűzvészgyorsasággal terjed.

Susan örült a pénznek, de az örömbe üröm is vegyült. Alig kapta még meg a lehetőséget, hogy csoportvezetőként is bizonyítson, máris kiderült, hogy megfenyegették. És ugye ezt ő elhallgatta. Ezzel veszélybe sodorhatta volna kollégáit, sőt, az egész szerkesztőséget is.

Még fel sem tudta fogni az egészet. Robert majd bizonyára örülni fog a jó hírnek. Az jutott eszébe, hogy ezzel a pénzzel befizethetnének egy lakásba. Mindketten keresők lesznek, tudnák törleszteni a részleteket. Az ő kocsijának már alig van részlete. Egészen jó kedve lett ettől a gondolattól. Meglepetten tapasztalta, hogy a pénz ilyen nagy hatással van rá. Catherine nénikéje biztosan tudta, hogy ez mekkora segítséget jelent a fiataloknak az életben való elindulásban. Susan érdeklődött ingatlanirodáknál. Kiderült, hogy a tízezer dollár nem is olyan nagy pénz, de egy kisebb lakásra be tudnak fizetni belőle. Havi 5-600 dolláros részleteket kell majd törleszteni, s cserébe egyből a saját lakásukba költözhetnek az esküvő után.

Amikor ezzel kapcsolatban felkereste a főnökét, szinte remegett az izgalomtól. Fel is tűnt neki.

– Valami jó hír, Susan? – Igen. Ha ezt a 10 000 dollárt befizetem, a saját lakásunkba

költözhetünk a jövendőbelimmel. A bankomtól kölcsönt kérek, amit majd havonta törlesztek.

– Ez igazán jó ötlet, én is javasolni akartam. Ha a kölcsönnel probléma akadna, csak szóljon. Én a rendelkezésére állok.

– Hogyan fogadhatnám el? – A sógoromnak banki érdekeltsége van. Ha én kezességet

vállalok, könnyebben hitelhez juthat. Egy jó munkatársért ennyit igazán megtehet az ember.

Susan fülig pirult zavarában. Ennyi jó történik egy napon vele? Rögtön meg akarta osztani a történteket Roberttel. Estére találkozót beszéltek meg.

Robert mélyen hallgatott, amikor Susan elújságolta a történteket.

– Jobban szerettem volna, ha mindketten üres zsebbel indulunk – mondta végül.

– Most tekintsünk el ettől, hiszen a részleteket úgyis közösen fizetjük majd ki. – Susant kicsit bosszantotta Robert önérzete, de végül sikerült meggyőznie. Az édesapja meggyőzése is hasonlóan nehézkes lesz, mert soha ki nem állhatta a sógornőjét.

– Szerintem máris körbenézhetnénk – fűzte hozzá bizakodva Susan.

Robert ismét hallgatásba burkolózott. Nem örült a talált pénznek felhőtlenül. Mégis abban állapodtak meg, hogy másnap felkeresik az ügynökségét. A vásárlás akár heteket is igénybe vehet.

– Felhívom a mamádat, biztosan örülni fog a hímek. – Ó igen, de apa már nem biztos. – Akárcsak az enyém. – Nem kedveli Catherine nénikédet? – Sajnos, kölcsönösen utálják egymást. Gyanítom, hogy most

sem fog lelkesedni a pénz miatt. Te is ilyen leszel? – Valószínű – ismerte el Robert. Minden úgy történt, ahogyan azt Susan várta. Édesapja

tényleg neheztelt a nénikéjére a pénz miatt. Végül megbékélt.

Nyolcadik

Susan és Robert másnap az ügynökségre mentek. Prospektusokat kaptak. Kiderült, hogy itt a közelben is van eladó lakás. Nem túl nagy, három szoba és ebédlő, egyelőre ez is megfelelne. Ha bővül a család, amit szívből remélnek, nagyobbra cserélhetnék majd. Robert sokai fog utazni majd. Nekik mindegy végül is, hogy hol laknak. Ezután a bankba mentek, itt megint sok időt töltöttek. A bank kezest kért, mivel még nem voltak házasok. Robert édesapját kérték fel erre a szerepre, aki készséggel elvállalta.

Elhatalmasodott rajtuk az az érzés, hogy az esküvő után a sajátjukba költözhetnek. Mindketten úgy érezték, hogy már elválaszthatatlanul összetartoznak. Megtették az első közös lépéseket. A lakás a 45. utca másik végén van, eléggé közel a szerkesztőséghez. Elmentek megnézni. Barátságos kis fészek volt, s bár nem volt nagy, eléggé tágasnak tűnt kiváló elrendezése miatt. Nagyon tetszett mindkettőjüknek a hely, rögtön beleszerettek. Telefonáltak, hogy megfelel a lakás. Az ügynök már le is vette az eladási listáról.

Susan megint munkájába mélyedt, így jobban, telt az idő. Az eljegyzést megtartják a vizsgák után, az esküvő pedig három hónap múlva lesz. Gyorsan elszalad ez a pár hét. Mr. Berrynek Robert módfelett szimpatikus lett, pedig neki eddig egy fiatalember sem tetszett. Mindegyik ellen volt valami kifogása. Ha társaságban vagy színházban voltak, s valakinek megakadt a tekintete Susanon – ami gyakran megesett –, máris negatív véleménye volt. „Nem is olyan jóképű”, „Kár, hogy a családnak nincs semmi tekintélye”, „Csak kompromittálnánk magunkat egy ilyen alakkal”, és ehhez hasonló megjegyzéseket hallatott ilyen alkalmakkor. Susan tehát joggal aggódott, hogy vajon milyen véleménnyel lesz majd Robertről. Sejtette azonban, hogy Robert megtalálja majd a szívéhez vezető utat, s ez így is lett. Ennek igazán örült.

Egész este beszélgettek. Az a fontos, hogy a papa elfogadja Robertet, s akkor nyert ügyük van. Másnap Mrs. Berry óvatosan puhatolózott.

– Robert rendes fiatalembernek látszik. Egyetértesz? – Igen, máris komoly férfi benyomását kelti. Egyszerű, de

szorgos családból származik, mint mi. Komolyan viselkedett, szeretném megismerni a szüleit is.

– Módod lesz rá. Úgyis megyünk az óceánhoz, tudod, megígérted.

– Voltam olyan könnyelmű. De legyen meg az örömöd, így legalább Robert szüleinél is tiszteletünket tehetjük. Az óceánban is fürödhetsz, bár tudomásom szerint gyenge úszó vagy. Neked is kell azért a kikapcsolódás. Napfény és fürdő.

Mrs. Berry nem akart hinni a fülének, jóval nagyobb ellenállásra számított. Csak meg ne változzon a véleménye! Túl simán ment minden, most emiatt aggódott.

Mr. Berry végre egy napon rászánta magát, s elment megnézni a lányáék lakását. Nem tudta palástolni az ötömét. Susan ezt azonnal észrevette.

– Tetszik, apa? – Igen, barátságos lakás. Te ízlésesen be tudod majd rendezni,

kislányom. Nem nagy, de egyelőre jó lesz. Bár nekem lett volna egy ilyen annak idején! – Hirtelen elhallgatott, mert rájött, hogy elszólta magát. Szerencsésnek tartja, hogy gyermeke könnyebben kezdheti meg önálló életét. Az idősödő férfi elérzékenyült, s megölelte Susant. Mr. Berry néha kőszívűnek mutatja magát, de valójában aggódó, szerető apa.

Thomas lépett be Susan irodájába, száján a szokásos gúnyos mosollyal.

– Hallom, menő csaj lettél. – Ezt hogyan értsem? – Ahogyan akarod, kedvesem. Megbízható forrásból tudom,

hogy a nagyfőnök lakáshoz juttatott. Be lehetsz nála vágódva. – Valóban befizettem egy lakásra, sőt, már be is rendeztem,

de nem Mr. Hamilton jóvoltából jutottam hozzá. Ha éppen annyira kíváncsi vagy, elmondom, hogy a nagynénémtől kaptam 10 000 dollárt, a bankomtól pedig a hiányzó összeget kölcsönként. A főnöknek egy lépést sem kellett tennie, bár abban igazad van, hogy felajánlotta a segítségét. Jutalomként pedig éppen ma kaptam 2000 dollárt, aminek a kollégákkal együtt hangosan örültünk, sőt azt is hallhattad, hogy pezsgőt is

bontottunk épp az imént, hiszen te mindent tudsz. Ez az összeg azonban legfeljebb a költözésre lesz elég. Máskor hozzám fordulj információért, mielőtt következtetéseket vonnál le. Rosszabb vagy egy pletykás öregasszonynál.

– Te pedig annál is rosszabb. Nem unod még, hogy csak játszod itt a szende kislányt, közben meg a főnök előtt enyelegsz?

– Te éppen olyan felfuvalkodott hólyag vagy, mint voltál, semmit sem változtál. Örülök a szerencsémnek, hogy még időben kiismertelek. Most pedig bocsáss meg, dolgom van.

Thomas szó nélkül elhagyta az irodát. Belülről pattanásig feszült volt. Persze ő is hallotta az üdvrivalgást, mellyel a kollégák köszöntötték Susant. Mr. Hamilton mesélte korábban el náluk, hogy szeretne Susannak segíteni, ha nem kap esetleg hitelt, akkor ő be tudja, vetni személyes ismeretségét is. Az utóbbi évben mindenkinek feltűnt azonban, hogy Susan Berry lett a kis kedvence. Mintha más nem is dolgozna a cégnél. Thomas maga sem értette, hogy miért foglalkozik ő még mindig Susannal, rövid ideig tartó kapcsolatuknak már rég vége, ezt közösen nyugtázták is. Jobb lesz, ha leszáll erről a pártfogolt, felfuvalkodott tyúkról, gondolta, csak hadd érvényesüljön! Közben kárörvendően felnevetett.

Susan is érezte, hogy Thomas minden bizonnyal irigyli őt sikereiért. Nem értette azonban, miért vájkál oly előszeretettel a magánéletében, miért sértegeti lépten-nyomon. Ilyen a sértett férfi büszkesége, gondolta.

Nehezebb vezetőnek lenni, mint gondolta. A segítség is másképpen alakul. A beosztottak vagy nem mernek^kritizálni, vagy irigységből nem teszik azt. A főnök meg, ki tudja? Talán próbára teszi csak a képességeit. Hiúságának és szakmai öntudatának hízeleg a kinevezése, de sokkal nyugisabb volt addig, amíg csak a saját munkájával kellett foglalkoznia. Most mindent rajta kérnek számon. Körülbelül egy hete alig tudja kipréselni az anyagokat a beosztottjaiból, akik váltig állítják, hogy egy ideje már New York csendes, békés világvárossá vedlett vissza, sehol egy igazán érdekes, szenzációs sztori. Olyan volt ez, mint a vihar előtti csend. Nehéz volt kivárni, őt pedig közben mindenféle határidőkkel, csoportmegbeszélésekkel zaklatták,

ahol kamatoztatnia kellett szókincsét és találékonyságát. Rájött egyébként, hogy túlnyomó részt mindenki ezt csinálja.

Miközben töprengett, várta Robert hívását, ígérte, hogy hívja, bár tudta, megint nagyon kell tanulnia. Ezen áll vagy bukik a jövője, pontosabban a jövőjük. Hirtelen megszólalt a telefon. Susan felkapta a kagylót. Egy női hang szólt bele, ismerősnek tűnt. Meg mert volna esküdni, hogy ezzel a hölggyel már beszélt valamikor.

– Tessék. – Susan Berryt keresem. – Én vagyok az. Ha híranyaggal szolgál, csak délelőtt tudják

fogadni. A titkárságot hívja, ők szelektálják az anyagot. – Én veled szeretnék beszélni, személyes ügyben. – Ismerjük egymást? – Ó, igen. Elisabeth vagyok. Roberték fogadójában

találkoztunk. – Már emlékszem. Roberttel két napja nem találkoztam. Túl

vagytok már a vizsgákon? – Sajnos még nem. Nekem már csak egy van hátra, Robertnek

kettő. – És hogy sikerültek? – Az egyik eredménye kétes, ezért is vagyok most ilyen

izgatott. Lehet, hogy megbuktam. – Szívből kívánom, hogy mindegyik sikerüljön. – Igazán kedves vagy, irigylem Robertet. Susan még tovább udvariaskodott volna, de képtelen volt egy

értelmes szót kinyögni. Érezte, hogy Elisabethnek nem közömbös Robert. Ezt már a fogadóban is gyanította, hiába volt hozzá oly mézesmázos, nem tudta az érzéseit palástolni. El kellett ismernie, hogy tehetséges színésznő válna az ifjú hölgyből. Elisabeth törte meg végül a hirtelen támadt csendet.

– Ugye, még mindig tegezhetlek? – Igen, szólíts nyugodtan Susannak! – Köszönöm. Ne haragudj, hogy zavarlak, de úgy érzem,

mielőtt elhagyom New Yorkot, van valami, amit tudnod kell. Én is szerettem Robertét.

– Ő nem viszonozta? – Nem, úgy tett, mintha észre sem venné.

– Talán így is volt. Egy férfi nem annyira kifinomult az érzelmekre.

– Mint mire? Ez elképzelhető. Nem hiába hiszlek megfontolt, intelligens nőnek. Az életemnek ezt a szakaszát lezártnak tekintem. Nem akarok már semmit sem Roberttől. Csupán azt szerettem volna, ha erről te is tudsz.

– Nem tartom fontosnak a dolgot. A múlt nem rám tartozik. Viszont arra kérlek, soha többé ne közeledj Roberthez. Én olyan férjet akarok, aki csak az enyém.

– Igazad van! A hűséget én is elvárom a vőlegényemtől. Arra kérlek, erről a beszélgetésről ne szólj senkinek.

– Csak kettőnkre tartozik. Megengedsz egy diszkrét kérdést? – Hát persze! – Lefeküdtetek? – Egy alkalommal, de biztosíthatlak, hogy én kezdeményeztem – Ezért viszont én irigyellek. – Robert nem akarta, de én elcsábítottam. Ha egy férfit

megkívánok, meg is szerzem. – Lassan azt hiszem, el kell búcsúznunk, másnak is szüksége

van a vonalunkra. Minden jót, Elisabeth, és sok boldogságot! – Neked is, Susan. Csodálkozom magamon, de nem tudok rád

haragudni. – Köszönöm. A harag rossz tanácsadó. Az élet már csak ilyen. Susan még este is a beszélgetés hatása alatt állt. Most értette

csak meg igazán, miért viselkedett Robert Elisabethtel olyan utálatosan. Ismerte jól a rámenős természetét, ami egy nőben ritkán vonzó. Robert érezte, hogy Elisabeth képes lenne őt elcsábítani, de ő igyekezett hű maradni választottjához, Susanhoz. Lehet, hogy évek múltán majd elmeséli Robertnek ezt a beszélgetést.

Az édesanyja is kereste. Kiderült, hogy Robert mamájával már mindent megbeszéltek a lakással, a bútorok beszerzésével kapcsolatban. Megbeszélték azt is, hogy egy hónap múlva megtartják az eljegyzést. Susan ismét bosszús lett. Nem akar semmi felhajtást. Csupán egy szolid vacsora szűk családi körben. A szülőknek az esküvő úgyis komoly kiadást fog jelenteni. Susan nem akart családi viszályt, bár erősen a nénikéje keze nyomát vélte felfedezni ebben a nagy látványtervezésben, minden

bizonnyal ő volt hatással a mamákra. Elhatározta, lesz ami lesz, megpróbál a szülők kedvében járni majd mindvégig. Az esküvő után pedig senkinek nem enged majd beleszólást semmibe. Az már az ő külön és közös életük lesz. Ezt még időben a tudomásukra fogja hozni.

Robert is előkerült. Susan azonnal látta, hogy le van törve. Rosszat sejtett.

– Túl vagy a vizsgákon? – Igen, de egyből éppen hogy csak átcsúsztam. Sajnos, az élet

ilyen. A szerencse forgandó. Áz utolsó vizsgán cserbenhagyott. Ezzel csak közepes átlagot értem el. Az egész egy tételen múlott. – Robert arca kipirult dühében, érződött a hangján, hogy valóban el van keseredve.

– Robert, én ehhez is gratulálok. Tudom, ha több szerencséd van, akár jeles is lehetett volna az eredmény. Ne bánkódj ezen, ha a diploma a kezedben lesz, tiéd az élet.

– Majd csak lesz! – rebegte Robert. Érződött a hangján, hogy kimerült idegileg. Hetek telnek majd el, míg megnyugszik. Most az lesz a legjobb, ha kikapcsolódik egy kicsit, gondolta Susan. Baráti körben már régóta terveznek egykét fergeteges görbe estét. Az óceán partján még kihasználhatná a nyár hátralévő részét. A hétvégéket még együtt tölthetik. Természetesen Robert sem tudott még a két mama döntéséről, Susan mondta meg neki, de ő nem idegesítette fel magát rajta, csak annyit mondott:

– Legalább ezen is túl leszünk. Susan nem szólt Elisabethről egy árva szót sem. Tartotta

magát a fogadalmához. Megnyugodva tette le a kagylót. A titkárnő lépett be az irodájába. Nevetve közölte, hogy

Thomas szemmel láthatóan megfogadta Susan tanácsát a külföldi munkavállalást illetően, és a titkárnő látta, hogy első útja Mr. Hamiltonhoz vezetett. Független, egyedülálló, fiatal újságíró, ez ragyogó karrierlehetőség lenne számára.

– Vajon mit intézett? – kérdezte kíváncsian Susan. – Kifaggattam a főnököt egy kicsit, persze csak tapintatosan.

Azt mondta, őt is meglepte Thomasnak ez a törekvése. Az ősszel Európába küldi. Valószínűleg Párizsba.

– Most bizonyára madarat lehet vele fogatni.

– Igen. Az ajtón kilépve elsőként velem találkozott, örömében adott egy nagy puszit.

– Nono! – Őszinte reakció volt, látszott, hogy szívből boldog. Igazán

megváltozhatna, s komoly férfiként térhetne vissza majd New Yorkba.

– Nekem is pontosan ez a véleményem. Legszívesebben már gratulálnék neki, de megvárom, míg ő maga mondja el.

– Igen, nehogy azt higgye, pletykáltam. – Te olyat nem csinálsz, igaz? – Csak néha, Susan.tudta, hogy nem éppen egyenes dolog pletykázásba

keveredni, de főnökként néha hasznos lehet. A titkárnők értesülnek elsőként sok dologról. Tudta, ajánlatos a kedvükben járni. Susan maga is csodálkozott azon, hogy mennyire megváltozott. Korábban nagy ívben elkerülte a pletykás személyeket, viszolygott, tőlük. Most azonban másképp van ezzel. Ha időben hírt szerez a szerkesztőségben zajló eseményekről, sosem érheti meglepetés. Azonnal reagálhat, s kedvezőbben. Ez mindenesetre elgondolkodtató.

Közben alig vette észre, hogy eljárt az idő, ideje hazamenni. Gyorsan összepakolt az íróasztalán, örömmel rakta félre a dolgokat másnapra, s rohant a lifthez. Kollégái ezt megszokták már. Néha meg is mosolyogták a mindig siető Susan Berryt.

Idegen arcú férfi lépett be mellé a liftbe. Feltűnés nélkül, de őt figyelte. Jó megjelenésű negyvenesnek látszott. A tekintete veséig hatoló, gonosz pillantás volt leginkább. Susan megkönnyebbült, mikor végre a földszintre értek. A férfi az ő kocsija mellett parkoló Mercédesbe pattant be. Susan hosszan várakozott, de a férfi addig nem indult el, míg ő el nem indult. Susan kénytelen volt gázt adni, mert idejében haza akart érni. Egész úton a különös idegenre gondolt. Már a szobájába ért, amikor eszébe jutott, hogy nemrég jöttek új munkatársak a szerkesztőségbe. Lehet, hogy ő is csak az egyik kolléga volt. Még élénken emlékezett arra, amikor új volt a cégnél. Ő is bizalmatlan volt mindenkivel szemben.

Mikor lefeküdt, gondolatban Robertet képzelte maga mellé. Mennyivel boldogabban térne nyugovóra, ha lenne kihez

hozzásimulni. De majd eljön az az idő is. Az a pár hónap villámgyorsan elszalad majd. Kívánta a férfit, hiányzott, ha nem, volt mellette. Azzal is tisztában volt azonban, hogy az élet nem csak szerelemről szól. Sokkal több probléma merül föl mindig, mint azt előzőleg képzelnénk. Azt már észrevette, hogy Robertet elég nagy mértékben az édesanyja irányítja. Nem nagyon van hozzászokva az önálló döntésekhez, tőle fogja majd várni jórészt azokat. Erre is föl kell készülnie. Eddig ezen nem is gondolkodott. Ahogyan komolyodott a kapcsolatuk, úgy tudatosult benne ez a dolog. Itt például minden bizonnyal várhatók majd nehézségek. A lakással is járnak majd gondok, és sok felelősség. Gondolatai annyira leterhelték az agyát, hogy éjfél is elmúlt, mikorra álomba szenderült.

Nem is csoda, hogy reggel kábán ébredt. Még álmosan botorkált ki a fürdőszobába. Hiába mosta meg az arcát hideg vízzel, csak nem akarózott felébredni. Kénytelen volt egy hidegzuhanyt venni. Ez most is megtette jótékony hatását. Gyorsan magára kapkodta ruháit, feltűzte a haját, s már rohant is a lifthez.

Szerencsére a délelőttje eléggé csendes volt. A telefonja sem csengett szünet nélkül, ahogy általában szokott. Végre volt ideje tüzetesen átnézni a kollégák által leadott anyagokat. Mindenki azt szerette volna persze, ha az ő anyagát közlik először. Ő is így volt ezzel valaha. Most azonban azt is tapasztalja, hogy a döntés sokszor nem a vezetőn múlik. Mary Bering írása elgondolkodtatta. Mary külterületen fotózott prostikat, illetve riportot is készített velük, amit nem egészen értett Susan, hiszen nagyon nehéz őket szóra bírni. Mary egyik riportalanya elárulta, hogy egy New Yorktól távoli kis farmról került a nagyvárosba. A pénz csábította az utcára. Eredetileg táncosnő szeretett volna lenni, csak nem jött össze. Kapott is ajánlatokat, de azok nem bizonyultak valódiaknak. Susan önkéntelenül is elmosolyodott. „Milyen hiszékenyek a nők!”, gondolta. Ha Isabellát nem ismerte volna meg, el sem hinné, hogy ilyen megtörténhet. Őrajta keresztül került az események közelébe. Mary prostituáltjának az esete kísértetiesen hasonlított Isabelláéhoz. Közölni fogja; Mary ragaszkodott hozzá, hogy a cikk még Susan nevén jelenjen meg, de ez lesz az utolsó cikk, ebben egyeztek meg. A többi Mary

Bering néven fut majd, hisz a kezdő Mary hamar beletanult új munkakörébe, leszámítva a kezdeti felelőtlen lövöldözéses kalandot. Tehetséges lány volt, jól tudott írni, jó érzéke volt a témaválasztáshoz is.

A holnapi napjára gondolt. Szerencsére nem jön be ide a szerkesztőségbe, mert egész napos értekezleten lesz, aztán irány az óceán. Ismét maga előtt látta a tornyosuló habokat, melyek vonzották a testét. Szeretne megfürödni bennük. Vágyott Robert ölelő karjaiba is.

Kilencedik

Susan vidáman robogott az óceán felé. Gyorsabban hajtott az. autópályán, mint általában, most élvezte a sebességet, minél hamarabb ott akart lenni. Hétvége lévén most is megélénkült a forgalom, talán az eddigieknél is több turista. lepi most el a partot, hiszen lassan közeledik a nyár vége, mindenki szeretné kihasználni az utolsó pár szép hetet.

Végre ott állt a parton. Robert már türelmetlenül várta. Kiderült, hogy a megbeszéltnél korábban kell a fogadóba érniük. Rokonok érkeztek Európából, akikkel találkozni szeretnének. Susan nem is titkolta csalódottságát, úgy tervezte, hogy ezt a két napot kettesben töltik Roberttel.

A strandon nyoma sem volt a pár hónappal ezelőtti fürdőzőknek. Kivételt képezett a három feltűnést kedvelő leány. Ők is, megismerték Susant, s kíváncsiskodva méregették. Susan belevetette magát az óceánba, s hosszan beúszott, mélyen maga mögött hagyva a többi fürdőzőt. Kissé megijedt, mikor felnézett, nem szokott ennyire vakmerő lenni. Késedelem nélkül visszafordult. Tempósan úszott, de alaposan elfáradt, mire a partra ért. Robert szerencsére a gyékényen hevert. Bizonyára nem örülne, ha látná, mit művel Susan felelőtlenül a habokban.

A fogadóban újabb bosszúság érte őket. Kiderült, hogy az európai rokonok csak pár nappal később jönnek majd. Részben örültek is ennek, mert így megúszták az ismerkedés szertartásos.

merevségét. Bőségesen megvacsoráztak. Este a már elmaradhatatlan zenés szórakozóhely következett. Úgy érezték, ki kell használniuk és élvezniük a közös pihenés, kikapcsolódás minden percét.

Miután hazaértek, Susan elköszönt, s a szobájába sietett, de tudta, hogy szerelme fel fogja keresni, s egy lázas éjszaka következik. Robert alig tudott megszabadulni a fogadóban tartózkodó barátaitól, miközben Susan epekedve várta. Sejtette jól, hogy nehezen szabadul. Itt mindenki szereti s tiszteli őt, ezért is oly büszke rá. Még Catherine nénikéje sem tudott a családról rosszat mondani, pedig szívesen megtette volna. Gazdagabb vőlegényt szánt Susannak.

Tíz óra is elmúlt, mire Robert besurrant a szobába. Övéké volt az egész éjszaka. Boldogságuk nem ismert határt. Egymáséi lettek. Robert nem győzte csodálni Susan testét, mely legelőször is elbűvölte. Csodálatos volt a karjaiban. Odaadó volt és gyöngéd.

Hajnal felé aludtak el, addig nem győztek betelni a szerelem gyönyöreivel. Fiatalos hévvel szeretkeztek, a kéjes gyönyör újra meg újra hatalmába kerítette őket.

– Imádlak – súgta Susan fülébe Robert. – Csak a tiéd vagyok, nem hagylak el sohasem – viszonozta a

szerelmes szavakat Susan. Igaz szerelemre találtak mindketten ebben a kapcsolatban, és biztonságra leltek. Remélték, tudták, hogy nem fognák egymásban csalódni. A hűséget mindketten komolyan veszik. Robert örült, hogy immár végleg megszabadult Elisabethtől.

Másnap Robert édesanyja megbeszélésre hívta őket. Az eljegyzést szűk családi körben gondolta.

– Mi a véleményetek? – Az édesanyámmal már bizonyára minden apró részletet

megbeszéltek. – A kedves nagynénéd,... – Igen, természetesen, Catherine néni nagy vendégsereget

óhajt. De ezt felejtse el. Az eljegyzés szűk családi körben is megfelel. A közeli esküvőről is jó lenne beszélni. Az már népesebb lesz, de azért nem hetedhét országra szóló. Nem szeretnénk a szülőket terhelni.

– Az anyagiakat majd megoldjuk.

Tudom, anya, de Susannak igaza van. Ahol lehet, takarékoskodjunk.

– Susan, minden rendben van a bankoddal? – Igen, a kölcsönt átutalják az ingatlanügynökségnek. – Nekünk sincs sok tartalék, de Robert keresztszülei

megígérték, hogy hosszú távú kölcsönnel kisegítenek bennünket. – Anya, nem kellene annyi mindent vállalnotok. – Ne aggódj, a fogadó az idén elég jól hoz a konyhára. Kicsivel

többet is megengedhetünk magunknak. Jókedvben telt el a fennmaradó idő a parton, Susan

megkedvelte leendő új családját. Susan nem akart hinni a fülének. Kiderült, hogy 8000 dollárja

van a számláján. Egy hete még biztos volt benne, hogy 2000 dollárja maradt. Hogy került a pénz a számlára? Reggel New Yorkba utaznak Roberttel, mindent tisztázni fog.

– Körülötted minden olyan titokzatos – jegyezte meg félig tréfálkozva Robert. – Azt mondod, szegény vagy, közben egyre gyarapszik a bankszámlád. Nekem nem állt szándékomban pénzes lányt elvenni.

– És miért nem? – Mert mi valóban szegények vagyunk. Se lakás, se vaskos

takarékbetét. – Ez már valóban tévedés lesz. Ez a pénz elég lenne a

lakodalomra. – Ez módfelett furcsa. A szülők itt próbálják egyengetni a

dolgainkat, s közben csak úgy, az égből pottyan a pénz.

Másnap reggel bementek New Yorkban a bankjukba, ahol kiderült, hogy Susan munkahelyéről utaltak át 6000 dollárt. Csodálkozva méregették az ifjú hölgyet, hiszen ritkán látnak ilyesmit, hogy valaki azt kifogásolja, hogy több pénz van a számláján, illetve nem tud arról, hogy a munkahelyéről pénzt utaltak át neki.

Susan rosszat sejtett és dühös volt. Első útja Mr. Hamilton irodájába vezetett, aki szokásos, negédes vigyorával fogadta őt.

– Azt hittem, hogy ma még szabadnapos, de örülök, hogy máris dolgozni akar. – Mr. Hamilton, nem értem, hogy hogyan került 6000 dollár a számlámra.

– Csak ennyi a baj? Valóban én utaltam át. Ennyivel szeretnék hozzájárulni a kiadásaikhoz. Miss Berry, nyilván észrevette, hogy mennyire szeretnék önnek segíteni.

– Ön igazán figyelmes, de úgy érzem, túl sokat tesz értem. Nem vagyok rá méltó.

– De igen. Ön az egyik legjobb munkatársam, és... – És? – Miss Berry, kár tagadnom, hogy ön számomra nem

közömbös. Idősödő ember vagyok, én annak is örülök, ha a közelében lehetek. Csak annyit engedjen meg, hogy anyagilag segítsem!

– Mr. Hamilton, egészen megijeszt a szavaival. Nem tudom, hogyan maradhatnék a szerkesztőségben a történtek után.

– Kérem, ne menjen el! Ígérem, egy szóval, egy mozdulattal sem háborgatom. Ha terhesnek érzi az anyagi támogatásomat, többé nem teszem, csak kérem, ne hagyjon itt! – mondta Mr. Hamilton szinte könyörögve. Susan csak ennyit tudott kinyögni:

– Ha ez a beszélgetésünk titokban marad, megpróbálok továbbra is önnel dolgozni. Többet nem ígérhetek.

Ezután szó nélkül távozott. Feje egy méhkashoz volt hasonló, kavarogtak benne a gondolatok. Most igazán nem teheti meg, hogy állás nélkül maradjon. De azt is tudta, hogy ha Mr. Hamilton továbbra is ostromolni fogja a szerelmével, nem maradhat tovább a szerkesztőségben. Bízott abban, hogy erre nem fog sor kerülni.

Kocsiba ült, s gázt adva kihajtott a parkolóból. Alig tudott a vezetésre koncentrálni, annyira feszült idegállapotban volt. Sok minden az eszébe jutott. Mr. Hamilton tekintete mindig is zavarta. Robert erről az egészről nem szerezhet tudomást. Susan csak most döbbent rá, hogy újabb titokkal indul a házasságba. Remélhetőleg ez nem rontja meg kettejük szerelmét. A házuk előtti parkolóban újabb bosszúság érte. Az ő parkolóhelye foglalt volt, egy nagy, fekete Mercedes foglalta el. Mintha már látta volna ezt a kocsit, de az is lehetséges, hogy téved. Kénytelen volt egy háztömbbel arrébb leállni.

A liftig senkivel sem találkozott. Máskor azért szokott ismerős arcokat látni. Dél van, az emberek biztosan ebédelnek. A liftbe egy negyvenesnek látszó férfi lépett be. Eddig észre sem vette. A

liftből kiszállva is végig mögötte lépkedett. Ez zavarta Susant Óvatosan a kulcsot kereste, alig találta meg, remegő kézzel a zárat kereste, mert az idegen lassított.

Végre sikerült kinyitnia a zárat, de az ijedelemtől elállt a lélegzete, az idegen azonnal az ajtónál termett, s belökte a lakásba Susant. Susan sikított, de senki nem járt az üres folyosón. A mellette lévő lakások lakóiban is hiába reménykedett, ők is dolgoznak. Susan lábai reszkettek, az ájulás környékezte. Eddig fogalma sem volt arról, hogyan reagál támadás esetén. Pedig a rossz közbiztonság miatt sokat gondolt erre. Ösztönösen cselekedett. Kikapta táskájából a sprayt, s támadója szemébe fújta. Az felkiáltott, s megtántorodott. Ez elég volt ahhoz, hogy Susan az ajtóhoz fusson, az még szerencsére nem csapódott be, de utána már igen. Rohanni kezdett a lift felé, ami természetesen lent volt. Az idegen sem késlekedett, már kint volt a lakásból, kezével a szemét fogta.

Két férfi állt a kinyíló liftajtóban, azonnal észrevették, hogy baj van. Susan remegve mutatott a lépcső felé igyekvő férfira, most már záporoztak a könnyei. Annyit hallott a támadótól, hogy „A cikkért megfizetsz!”.

A szavak alig jutottak el a tudatáig, szédülés környékezte. A két férfi leültette a lépcsőre s hideg vizet, adott neki. Egy fiatal hölgy jelent meg a folyosón, az egyik közeli lakásban lakik.

Ő kísérte vissza Susant a lakáshoz, és pár percig még vele maradt. A két férfi udvariasan elköszönt. Susan kérte, hogy ne értesítsék a rendőrséget. Támadója már lefutott az emeletről, vagy a másik liftet használta, s kint az utcán elvegyült a tömegben.

Amint magához tért, az idegen szavai, csengtek a fülében. Semmi kétség, cikket emlegetett. Ez nem lehetett más, mint' a prostituáltakról készített riport. Neki is feltűnt a hasonlóság, de álmában sem hitte volna, hogy ebből baj lesz. Bár óvatosabb lett volna, gondolta. Most állt össze hirtelen a kép. A telefonhívás is csak most ugrott be neki a negyvenes férfi, aki állítólag kereste a szerkesztőségben, és a férfi, aki követte nemrég. Pedig a riportot Mary írta, csak Susan nevén jelent meg. Hiába volt Mary cikke az utolsó Susan Berry aláírású. Most viszont elgondolkodott,

valóban az utolsó cikk volt-e az?

A templom orgonájának hangja betöltötte a hatalmas termet. A násznép kíváncsian várta a menyasszony és a vőlegény érkezését. Susan Berry gyönyörű volt uszályos menyasszonyi ruhájában. Sudár termete szinte kivirult. Mirtusz volt a fején, ami fennkölt szépséget font alakja köré. Lassan lépkedett, könnyeivel küszködött, ő is meghatódott. Egész életében erre a napra várt, erre a napra fog emlékezni. Bármi történjék, ez a nap a meghatódott násznépé, s a jegyespáré.

Aznap Susan Berry és Robert Steller örök hűséget esküdtek egymásnak.

Jóban, rosszban, amíg a halál el nem választ” – visszhangoztak a pap szavai a templomban, melyben meghatott és mosolygó emberek feledték pillantásukat a mély szerelemmel egymás tekintetében elmerülő ifjú páron.

Vége