8 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

GYURGYÁK JÁNOS

A nagy háború DILEMMÁK, ELLENTMONDÁSOK, PARADOXONOK

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 9

P. Taylor angol történész szerintaz első világháború története ésutóélete tele van furcsa parado-

xonokkal. Ilyen paradoxon, hogy ebbena hatalmi rivalizálás, a Machtpolitik, aküzdelem a hegemóniáért meghatáro-zó szerepet játszott, ugyanakkor a há -ború végére az erőpolitika mellett egyreerőteljesebben megjelent a törvényiszabályozáson alapuló nemzetközi ren-dezés igénye, valamint az ezek megala-pozására irányuló erkölcsi alapelvek,mindenekelőtt a nemzeti önrendelke-zés elvének figyelembevétele. Ez mégakkor is igaz, ha ezeket az elveket –különösen a béketárgyalások alatt –folyamatosan megsértették, elferdítet-ték, illetve propagandisztikus célokrahasználták.

Másik ilyen látszólagos ellentmon-dás, hogy a politikusok, a hadvezérek,a sajtó, de kezdetben még a közvéle-mény is éppenséggel a fennálló konflik-tusok gyors megoldását várta a hábo-rútól, miközben maga a háború kirob-banása és különösen annak elhúzódásateremtett csak igazi káoszt, így ezen újsütetű konfliktusok mellett a „boldogbékeidők” nézeteltérései és feszültségeicsupán ártatlan gyerekjátéknak tűntek.A háború a megbillent hatalmi erő -egyensúlyt akarta helyreállítani Európá-ban és a világban, miközben ez a súly -egyen éppen a háború következménye-képpen borult fel csak igazán, amit aPárizs környéki békék sem tudtak orvo-solni, s alig két évtized múltán ez azegyensúlyát vesztett rendszer ismétkatasztrófába sodorta Európát, és újabbvilágégést okozott.

A hadakozó felek háborús céljai (El -zász–Lotaringia visszaszerzése, Belgi-um integritásának helyreállítása, Szer-bia megbüntetése, további orosz ter-jeszkedés, illetve annak megakadályo-zása stb.) meglehetősen visszafogottak,korlátozottak és aránytalanok voltakahhoz a pusztításhoz képest, amelyetvalamennyi hadviselő fél megtapasztalta háború során. A németek megnöve-kedett gazdasági erejükre alapozva aháborútól várták nemzetközi hatalmisúlyuk megerősödését, miközben abéke ezt sokkal jobban szolgálta volna,elszigeteltségükre, bekerítettségükrepanaszkodtak, miközben éppen a hábo-rúval izolálták magukat végletesen.Oroszországról is hasonló mondható el:a békés gazdasági fejlődés lehetőségeitáldozta fel a háború oltárán. A Monar-chia Szerbia megleckéztetésével nem-zetiségi konfliktusai méregfogát akar-ta kihúzni, de ezzel éppen ellentétes

eredményt el, a háború végére a nemze-tiségi probléma valósággal szétrobban-totta a birodalmat, s ez még akkor isígy van, ha a nemzetiségi ellentétek fel-szításában az antant propagandája és aháború során tett területi ígéretei isjelentősen közrejátszottak.

További paradoxon, hogy 1914-bena politikai elit csak a háború katonaiveszélyeit volt képes érzékelni, társadal-mi vagy civilizációs megrázkódtatástólegyáltalán nem tartott, miközben aháború végére éppen ezek váltak meg-határozókká, s nemcsak Oroszország-ban, hanem egész Európában. AhogyTaylor fogalmazott: „Az események sú -lya maga alá temette az államférfiakat.A tábornokokat is. Úgy vélték, hogy agyőzelem titka a tömeg. Azt a tömegetazonban, amelyet megmozdítottak, nemtudták kézben tartani. Mindannyiantöbbé-kevésbé tehetetlenül vergődtek.Térkép nélküli hajóskapitányok voltak,akiket elsodort a vihar, és nem tudták,hol keressenek kikötőt.”

Valóban, az első világháború alattaddig soha nem látott méretűtömegmobilizáció zajlott le, de a háborúvégén a többmilliós tömeg demobilizálá-sa és demilitarizálása, azaz visszavezény-lése a békés és apolitikus hétköznapokbatöbb országban, különösen a vesztes éskeleti országokban csődöt mondott vagycsak korlátozottan sikerült.

Ugyancsak tovább zajlottak a háborúután a felfordulás okozta népmozgásokés migrációs folyamatok. A nagy háborúkikényszerítette tömegmobilizáció ésennek következményei alapvetően vál-toztatták meg az európai és a világtör-ténetet. Az a tömeg ugyanis, amelyet1918 végén demobilizálni és demilitari-zálni akartak, vagy a hátországban szen-vedte végig a négy hosszú esztendőt,már korántsem volt azonos azzal atömeggel, amely 1914 augusztusábanháborúba lépett. A háború és annakrémisztő következményei ellen az utcá-ra vonuló volt frontharcosok és civiltömegek olyan radikális jelszavakatskandáltak, ami elképzelhetetlen lettvolna akár csak négy évvel korábban, serre a tömegindulatra csak ráerősítetteka következmények iránt meglepő érzé-ketlenséget mutató politikusok, hadve-zérek és a fellegekben járó idealista vagyéppen lelketlen és cinikus ideológusok.

Paradoxon, hogy a hadvezérek és apolitikusok a haditechnika 19. századvégi, 20. század eleji elképesztő fejlődé-sétől logikusan a harcok rapid befejezé-sét várták, ezzel szemben a frontvona-lak mindenütt meglepő gyorsasággal és

egyöntetűséggel megmerevedtek. Kistúlzással talán azt is mondhatjuk, hogya háború alatt az igazán hatékony hadi-technikai újítások az eredetileg ameri-kai marhapásztorok által alkalmazottszögesdrót és a lövészárkok voltak, demindenekelőtt egy több évezrede hasz-nált munkaeszköz: az ásó, s nem a harcigáz, a tengeralattjáró, a tank, a repülő-gép vagy a léghajó. A több mint négy -éves csatározásokat és harci cselekmé-nyeket ugyanis az előbbiek sokkal job-ban meghatározták, mint az utóbbiak.

Ha az elesettek oldaláról nézzükugyanezt, akkor azt mondhatjuk, hogya megsemmisítés igazán hatékony esz-közei – a géppuska és a tüzérségi löveg– sem voltak igazán újak. Igaz, ezekhatékonyságát és főleg mennyiségét aháború előtt és alatt addig soha nemlátott mértékben megnövelték. BrunoSchrep tanulmánya szerint az első világ-háború összes lőtt sebének mintegy 85százalékát tüzérségi gránátok okozták.Georg Bruchmüller találta ki a „tűzhen-gernek” nevezett összpontosított tüzér-ségi tüzet. A katonákra gyakorolt hatá-sát Ernst Jünger érzékletesen írja leAcélzivatar című regényében. Bár ezeka fegyverek okozták a legtöbb halált,mégsem döntötték el a háború mene-tét, még a fontosabb csatákat sem, amitjól mutat az a tény, hogy a somme-icsata kezdetén a szövetségesek a németállások minden négyzetméterére egytonna gránátot lőttek ki, igazi áttörésta háború menetében azonban ez azelképesztő mennyiségű lövedék semeredményezett. Az előbbiekben felso-rolt modern harci eszközök – azaz azigazán új haditechnika – csak a máso-dik világháborúban törtek át igazán,amit jól mutatnak Rommel és Guderiankezdeti harcászati sikerei vagy ké sőbba kurszki csata lefolyása.

Szinte megválaszolhatatlan az a di -lemma is, amelyet Niall Ferguson skóttörténész fejteget, hogy míg a 20. szá-zadban az egy főre jutó jövedelem meg-többszöröződött, a jobb és változatostápláléknak, valamint az orvoslás fejlő-désének köszönhetően az emberek élet-kora és életkilátásai soha nem látottmértékben megnövekedtek, addigugyan ez a század minden eddiginél vére-sebbre sikeredett abszolút és relatív érte-lemben egyaránt. Az első világháborúsorán az emberiség elpusztította sajátnépességének több mint fél, míg a máso-dikban több mint egy százalékát. „Egyet-len olyan év sem akadt a világháborúkelőtt, között vagy után – írja Ferguson –,amelyben ne történt volna valamilyen

J.

nagyarányú, szervezett erőszak a világvalamelyik részén.” S aligha vitatkozha-tunk Fergusonnal, amikor az erőszak esz-kalációjának okairól meglehetős óvatos-sággal nyilatkozik, s többek között ahanyatló birodalmi státuszt, az etnikaikonfliktusokat, a gazdaság labilitásátemlíti, de nagyon helyesen meghagyjaérvényes magyarázatnak azt a végső so -ron irracionális jelenséget is, hogy azemberi történelemben időről időre szin-te megmagyarázhatatlan okok következ-tében elszabadulnak az emberi ösztönök.

A paradoxonok közé tartozik az is,hogy miközben ez a világméretű össze-ütközés egész hullahegyeket hagyottmaga után, a történelem iránt érdeklő-dő olvasók mind a mai napig imádjákezt a korszakot. S az egyetemes és nem-zeti történelem seregnyi kutatója igyek-szik is megfelelni ennek az olvasóifalánkságnak. Könyvkiadók, folyóirat-ok, napilapok és internetes honlapok azegész világon ontják az erről szólótudományos, ismeretterjesztő vagyéppenséggel szenzációhajhászó műve-ket, tanulmányokat és cikkeket.

S minthogy egyre nehezebb ebben aszinte áttekinthetetlen betűtengerbenérdeklődést vagy éppenséggel feltűnést

kelteni, még a legkiválóbb történészeksem tehetik meg, hogy ne keressenekvalami hangzatos jelzőt a nagy háború-ra. Csak néhány a legnépszerűbb címsza-vak közül, amelyekkel a háborút, a hábo-rús korszakot vagy az akkori politikuso-kat illetik: Európa szétrombolása (And-reas Hillgruber), az első totális háború(Hans-Ulrich Wehler), a második har -minc éves háború (ugyanő), a szélsőségekkorának kezdete (Eric Hobsbawm), a pol-gári korszak végének kezdete (WolfgangJ. Mommsen), katasztrófa (Max Has-tings), Armageddon (Geoffrey Bar rac -lough), felperzselt föld (Gerd Krumeich),a nagyhatalmak bukása (Paul Kennedy),pusztító konfliktus (Peter I. Bosco), Euró-pa tragédiája (John Keegan), a moderntörténelem fordulópontja (Gordon A.Craig), menetelés a barbárságba (KlausWiegrefe), a nagy vonatszerencsétlenség(Niall Ferguson), barbárok fiai (Ruth Har-ris), alvajárók (Christopher Clark), s talána legnagyobb hatású: századunk nagyőskatasztrófája (George F. Kennan).

Ezek a helyenként túlzó jelzők is mu -tatják az első világháború óriási jelentő-ségét és hatását Európa és a világ későb-bi történetére. Az igazi kérdés azonbanaz, hogy milyen szerepet játszott való-

jában Európa történetében az első világ-háború, mik voltak a legfontosabb gaz-dasági és társadalmi következményei,azaz mennyire befolyásolták, határoz-ták meg ezek a fejlemények a későbbi-ekben Európa sorsát és helyét a világ-ban. A hadba lépő nagyhatalmak ugyan-is valamennyien világhatalmi státuszu-kat, uralmi lehetőségeiket szerettékvolna megőrizni vagy éppenséggelnövelni, miközben Európa addigi vezetőpozíciója veszett el, minden bizonnyalmindörökre.

„Miért döntött úgy egy jómódú kon-tinens – fogalmazta meg a problémátpontosan John Keegan –, hogy kockáratesz mindent, amit addig magánaknyert és a világnak kínált, az ártalmasés helyi jellegű testvérharc konfliktusá-nak hazárdjátékában? Amikor a konf-liktus gyors és döntő végkifejlethez jutta-tásának reményét néhány hónaponbelül mindenütt földbe tiporták, miérthatároztak mégis úgy a hadviselő hatal-mak, hogy makacsul kitartanak katonaierőfeszítéseik mellett, totális háborúramozgósítanak, és végül fiatal férfilakos-ságukat teljes egészében kiteszik a köl-csönös fennmaradásuk szempontjábólértelmetlen mészárlásnak?”

10 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

A világháborút kiváltó okok vonatkozásában alapvetŒen két irányzatküzdött és küzd ma is egymással. Az egyiket nevezhetjük a háborúkirobbanásának lényegi okait kutató, szubsztantív iskolának. Az ehhezaz irányzathoz tartozó kutatók meg voltak gyŒzŒdve arról, hogy egyilyen kataklizma mögött mélyebb és meghatározó, ha úgy tetszik,objektív okoknak kell meghúzódniuk, mert lehetetlen, hogy ennyihalált és szenvedést csak a véletlenek összejátszása vagy pedig embe-ri mulasztások okoztak. Ezen mélyebb okok feltárásával viszont azon-nal összeállhat a kép, s egyszerre érthetŒvé válik a háború mögöttes,lényegi mivolta. A kutatók azonban abban már nem tudtak megálla-podni, hogy melyek is ezek a lényegi okok, így ez az iskola rövidesentöbb irányzatra szakadt. Voltak, akik a háttérben a militarizmust, azáltalános fegyverkezést, azaz a kapitalista fegyvergyárosok piszkosanyagi érdekeit sejtették, míg mások a kapitalizmus új fázisának, azimperializmusnak és az ezzel együtt járó gyarmatosításnak a törvény-szerıségeibŒl vontak le messzemenŒ következtetéseket.

A gazdaság primátusát képviselŒk mellett megjelentek azok anézetek is, melyek a politikai-hatalmi-világuralmi tényezŒket tet-ték felelŒssé a történtekért, s itt is több iskola alakult ki a brit világ-birodalom fenntartásának kényszerét vallóktól a felemelkedŒ német(vagy orosz) birodalom világhatalomra törekvéséig, az angol–németellentétet kiemelŒ nézetektŒl a szövetségi rendszerek létrejöttét,sŒt az államok szuverenitásának elvét megalapozó 1648-as vesztfá-liai békét kárhoztatókig. A gazdasági és hatalmi okok elsŒdlegessé-gét vallók mellett voltak olyan álláspontok is, amelyek az emberipsziché gyilkos ösztönében vagy az örök emberi természetben vél-ték megtalálni a végsŒ indokot. S végül nem feledkezhetünk meg avilágnézet-ideológia-filozófia, tehát az eszmék elsŒdlegességét val-lókról sem. De mint az elŒzŒek esetében, itt sem alakult ki nézet -azonosság, hogy vajon inkább a soviniszta-ultranacionalista felfo-gások hibáztathatók-e a nagy háború kirobbanásáért, vagy azok a

filozófiai gondolatok, amelyek Darwinhoz, Marxhoz, Nietzschéhezvagy éppenséggel Georges Sorelhez kapcsolhatók.

A mögöttes, lényegi okok kutatói mellett megjelent egy másikirányzat is, amely szerint sokkal prózaibb okok játszottak szerepeta háború kirobbanásában: a diplomácia csŒdje, az emberi gyenge-ség és ostobaság, a tehetetlenség, a tragikus következmények figyel-men kívül hagyása, valamint az emberi intézmények gyarlósága éstökéletlensége. Tehát nem valamiféle determinisztikus gazdaságiháttérokok, nem a politikai elit háborús hajlandósága és kiterveltcéljai vezettek az öldökléshez, hanem a diplomáciai lépések logikuskényszere, valamint a véletlenek szerencsétlen kombinációja. Ezt azálláspontot már az egyik kulcsszereplŒ, Lloyd George, a brit minisz-terelnök is megfogalmazta, amikor arról beszélt, hogy egyszerıen„belegabalyodtunk a háborúba”. A történész Hew Strachan ugyaneztúgy fejezte ki, hogy „a kölcsönös gyanakvás kölcsönös paranoiátébresztett”, John Horne pedig úgy, hogy ritkán történik meg a világ-történelemben, hogy a szándékok és a végeredmény között ekkoraszakadék keletkezzék.

Ezt az álláspontot talán legszemléletesebben A. J. P. Taylor fogal-mazta meg: „Az emberek nem szívesen hiszik el, hogy nagy esemé-nyeknek apró okaik vannak. Ennélfogva, miután kitört a nagy hábo-rú, meg voltak gyŒzŒdve róla, hogy azt nagy és mélyreható erŒknekkellett okozniuk. Ha azonban megvizsgáljuk a részleteket, nemigentalálunk ilyesmit. Sehol sem fedezhetünk föl tudatos eltökéltséget aháború kirobbantására. Az államférfiak elszámították magukat. Blöf-föltek és fenyegetŒztek, mert ezek az eszközök hatásosnak bizonyul-tak a korábbi esetekben. Ezúttal azonban félresiklott a dolog. Az elret-tentés, amire építettek, nem volt elrettentŒ; az államférfiak tulajdonfegyvereik rabjai lettek. A hatalmas hadseregek, amelyeket azért állí-tottak föl, hogy biztonságot nyújtsanak és megŒrizzék a békét, mostsaját súlyukkal sodorták a háborúba az országokat.”

A V I L Á G H Á B O R Ú T K I V Á LT Ó O K O K