262
2011. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK ELNÖKÖL: ALEJO VIDAL–QUADRAS alelnök 1. Az ülés megnyitása (Az ülést 8.30-kor megnyitják) 2. Dokumentumok benyújtása: lásd a jegyzőkönyvet 3. Végrehajtási intézkedések (az eljárási szabályzat 88. cikke): lásd a jegyzőkönyvet 4. A 2012. évi költségvetés tervezetéről szóló háromoldalú egyeztetés (vita) Elnök. – Az első napirendi pont a Balzani asszony által a Költségvetési Bizottság megbízásából készített, a 2012. évi költségvetés tervezetéről szóló háromoldalú egyeztetésre vonatkozó felhatalmazásról szóló jelentés (A7–0230/2011) (2011/2019 (BUD)). Francesca Balzani, előadó. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! A költségvetési eljárás a háromoldalú egyeztetésre vonatkozó felhatalmazással a legkonkrétabb szakaszba érkezett, abban a szakaszba, amikor a költségvetési hatóságok ténylegesen megbeszélésekbe kezdenek, amelyek hasznos és jelentős eredményeket hozhatnak. Mindenekelőtt emiatt reménykedem abban, hogy a háromoldalú egyeztetésben rejlő lehetőséget sikerül megragadni, és nem fogjuk elszalasztani azokat. A józan ész szellemében látunk neki a költségvetési eljárásnak. A tagállamok jelenleg kemény költségvetési konszolidációs politikákat hajtanak végre, és e politikáknak jelentőségteljes egyensúlyt kell találniuk a válság kezelésének szükségessége, valamint a gazdaság és a befektetések újraindításának szükségessége között. Éppen ez az oka annak, hogy most az európai uniós költségvetés – amely hatalmas és kivételes lehetőséget rejt magában, hogy hozzáadott értéket biztosítson a kiadások, befektetések és források tekintetében –, alapvető szerepet játszhat, és ezt feltétlenül meg is kell tennie. Olyan alapvető szerepet, amelyben döntő fontosságú, hogy az Európa 2020 stratégiát kell kiindulópontnak tekinteni. Ez a Parlament rögtön a kezdetektől a költségvetési tárgyalások központi részévé tette az Európa 2020 stratégiát. A 2012. évi költségvetés az e stratégia megvalósítására irányuló konkrét intézkedések megtételének első lépése lehet, és annak is kell lennie, amely stratégiát pontosan abból a célból választottunk ki, hogy új lendületet adjon az Uniónak. Ebben az értelemben az, hogy pénzügyi dimenziót rendelünk az Európa 2020 stratégiához, megteremti egységességünket és hitelességünket, valamint központi szerepet biztosít a stratégia számára. Egy ilyen ambiciózus stratégiát csak akkor hozhatunk létre, ha haladéktalanul végrehajtjuk, pontosan akkor, amikor kulcsfontosságú, hogy ez a gazdaság újraindítására szolgáló eszköz teljes mértékben kifejthesse hatásait. Így az egységesség, hitelesség és az ambiciózus Európa 2020 stratégia döntő fontosságú és alapvető azon stabilitás garantálásában is, amelyre az Európai Unión belül, valamint a közös valutánk tekintetében napjainkban szükségünk van. 1 Az Euròpai Parlament vitài HU 23-06-2011

European Parliament...2011. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK ELNÖKÖL: ALEJO VIDAL–QUADRAS alelnök 1. Az ülés megnyitása (Az ülést 8.30-kor megnyitják) 2. Dokumentumok benyújtása:

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

  • 2011. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK

    ELNÖKÖL: ALEJO VIDAL–QUADRASalelnök

    1. Az ülés megnyitása

    (Az ülést 8.30-kor megnyitják)

    2. Dokumentumok benyújtása: lásd a jegyzőkönyvet

    3. Végrehajtási intézkedések (az eljárási szabályzat 88. cikke): lásd a jegyzőkönyvet

    4. A 2012. évi költségvetés tervezetéről szóló háromoldalú egyeztetés (vita)

    Elnök. – Az első napirendi pont a Balzani asszony által a Költségvetési Bizottságmegbízásából készített, a 2012. évi költségvetés tervezetéről szóló háromoldalú egyeztetésrevonatkozó felhatalmazásról szóló jelentés (A7–0230/2011) (2011/2019 (BUD)).

    Francesca Balzani, előadó. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! A költségvetési eljárás aháromoldalú egyeztetésre vonatkozó felhatalmazással a legkonkrétabb szakaszba érkezett,abban a szakaszba, amikor a költségvetési hatóságok ténylegesen megbeszélésekbekezdenek, amelyek hasznos és jelentős eredményeket hozhatnak. Mindenekelőtt emiattreménykedem abban, hogy a háromoldalú egyeztetésben rejlő lehetőséget sikerülmegragadni, és nem fogjuk elszalasztani azokat.

    A józan ész szellemében látunk neki a költségvetési eljárásnak. A tagállamok jelenlegkemény költségvetési konszolidációs politikákat hajtanak végre, és e politikáknakjelentőségteljes egyensúlyt kell találniuk a válság kezelésének szükségessége, valamint agazdaság és a befektetések újraindításának szükségessége között. Éppen ez az oka annak,hogy most az európai uniós költségvetés – amely hatalmas és kivételes lehetőséget rejtmagában, hogy hozzáadott értéket biztosítson a kiadások, befektetések és forrásoktekintetében –, alapvető szerepet játszhat, és ezt feltétlenül meg is kell tennie. Olyan alapvetőszerepet, amelyben döntő fontosságú, hogy az Európa 2020 stratégiát kell kiindulópontnaktekinteni.

    Ez a Parlament rögtön a kezdetektől a költségvetési tárgyalások központi részévé tette azEurópa 2020 stratégiát. A 2012. évi költségvetés az e stratégia megvalósítására irányulókonkrét intézkedések megtételének első lépése lehet, és annak is kell lennie, amely stratégiátpontosan abból a célból választottunk ki, hogy új lendületet adjon az Uniónak.

    Ebben az értelemben az, hogy pénzügyi dimenziót rendelünk az Európa 2020 stratégiához,megteremti egységességünket és hitelességünket, valamint központi szerepet biztosít astratégia számára. Egy ilyen ambiciózus stratégiát csak akkor hozhatunk létre, hahaladéktalanul végrehajtjuk, pontosan akkor, amikor kulcsfontosságú, hogy ez a gazdaságújraindítására szolgáló eszköz teljes mértékben kifejthesse hatásait.

    Így az egységesség, hitelesség és az ambiciózus Európa 2020 stratégia döntő fontosságúés alapvető azon stabilitás garantálásában is, amelyre az Európai Unión belül, valamint aközös valutánk tekintetében napjainkban szükségünk van.

    1Az Euròpai Parlament vitàiHU23-06-2011

  • Ezenkívül más körülmények és politikák is előtérbe kerülnek. A mediterrán térségbenvégbemenő demokratikus folyamatokra gondolok, és arra, hogy garantálnunk kell azEurópai Unió külső dimenzióját, amely ezúttal valóban szerepet játszhat és visszaszerezhetifontos vezető pozícióját.

    Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a költségvetés nem csupán egy olyan eszköz, amelyetjóvá kell hagyni, amikor előre kell terveznünk a következő évre. Egyben olyan eszköz is,amelynek egész évben működnie kell. Tehát egy kényes kérdésről van szó egyrészt akövetkező évre vonatkozó kifizetések, másrészt a 2011. évi költségvetésnek a folyó évtekintetében történő végrehajtása szempontjából is.

    Egységesség, hitelesség és a költségvetés – amely a válság leküzdésére és a tagállamikonszolidációs politikák ellensúlyozására szolgáló alapvető eszköz – erőteljes, határozott,céltudatos felhasználása – ezek mind olyan kérdések, amelyek komoly elkötelezettségetkívánnak részünkről, amelyeknek biztosítaniuk kell, hogy ismét meghatározó szerepetjátsszunk az Európai Unió biztonságának tekintetében, és mindenekelőtt – és leginkábbez érdekel engem – arra ösztönöz bennünket, hogy ne vesztegessük el a háromoldalúegyeztetés lehetőségét. A háromoldalú egyeztetés valóban értékes lehetőséget kínálhat akonkrét és hasznos eszmecserére, és ennek így is kell lennie, ami ebben az évben megteremtia meghozandó költségvetési döntésekkel kapcsolatos közös elképzelést.

    Úgy vélem, hogy egy fontos dokumentummal, a költségvetéssel kapcsolatos munka sorána közös döntések meghozatala kiválóan jelzi, hogy képesek vagyunk együttműködni azUnión belül, ami különösen lényeges a mostani időkben.

    Janusz Lewandowski, a Bizottság tagja. – Elnök úr! Azért vagyok itt, hogy meghallgassama Bizottság által előterjesztett költségvetési tervezettel és a háromoldalú egyeztetésrevonatkozó felhatalmazással kapcsolatos nézeteiket.

    Fontos dokumentum van előttünk, és a közelgő háromoldalú egyeztetésen hamarosanalkalmunk lesz megvitatni a Parlamentet érdeklő kérdéseket. Az azonban nyilvánvaló, ésez az előadó felszólalásában is szerepelt, hogy a jelenlegi rendkívüli körülmények közötta 2012. évi költségvetéssel kapcsolatos tervezés és a kompromisszumos megoldásokmegtalálása nem tekinthető szokásos eljárásnak. Ennélfogva elengedhetetlen azállamháztartási konszolidáció, valamint a növekedést és a munkahelyteremtést előmozdítóbefektetések közötti egyensúly, és úgy gondolom, hogy ez jelen is van a tervezetünkben.Még válság idején is szükségünk van befektetésekre az európai gazdaság igen törékenyhelyreállításának megerősítéséhez.

    Nos, válaszunk egy része benne van a 2012. évi költségvetésben. Ezenkívül egyértelműennöveltük az Európa 2020 stratégiával kapcsolatos prioritásainkat. Előirányzatainkban62,6 milliárd eurót tesznek ki, ami a teljes költségvetési tervezet 43,5%-ának felel meg. ALisszaboni Szerződéssel kapcsolatos kiadásokat is növeltük, ami 4%-os növekedést jelent.Ez a válasz első része.

    A válasz második részét természetesen a következők alkotják: az adminisztrációhoz valókemény hozzáállás, a Bizottság létszámának zéró növekedése, valamint a programoknagyon szigorú értékelésével – működésük ellenőrzésével – kapcsolatos, úgynevezettnegatív prioritások, továbbá bizonyos területeken, a teljesítmény alapján, a 2012-revonatkozó, már meglévő pénzügyi programozásban előirányzottaknál alacsonyabbköltségvetés. Következésképpen a 2012. évi költségvetési tervezet közel 9 milliárd euróvalalatta marad a 2012-es pénzügyi terv felső határértékének.

    23-06-2011Az Euròpai Parlament vitàiHU2

  • Nem elegendő költségvetési tervezetet készíteni. Közös kötelezettségünk, hogy globálisválaszt adjunk a fejleményekre. Különösen igaz ez a Földközi-tenger déli részére. Ezért egyhéttel ezelőtt elfogadtuk a 2012. évi költségvetés 1. módosító indítványát, hogy több mint1,3 milliárd euróval növeljük a szomszédságunkra és különösen a Földközi-tenger délirészére, 2011-re, 2012-re és 2013-ra vonatkozó költségvetési előirányzatot.

    A következő év tekintetében ez további közel 500 millió euró mozgósítását jelenti adél-mediterrán térség, és általánosságban e szomszédság számára, ezáltal felhasználva a4. alfejezet alatti kerettartalékot, ugyanakkor 150–153 millió euró összegig a rugalmasságieszközök költségére is.

    Az eredményt ismertettük. A kifizetéseket 4,9%-kal növelni kell, de nem csupánkedvtelésből, hanem a fennálló jogi kötelezettségek kifizetése érdekében, amelyek apénzügyi terv végén növekednek. Meg kell ismételnem még egyszer, hogy ez pontosan 8milliárd euróval kevesebb a 2012-re vonatkozó felső határértéknél.

    A kutatás és fejlesztés fejlődik; a kohézió növekszik, ami most indult el, mert a támogathatóprogramok most már befejeződtek, és ki kell fizetnünk a tagállamok számláit.Általánosságban azonban még a kohézió tekintetében is nagyon alatta maradunk atagállamok 2012-re vonatkozó, aktualizált előrejelzéseinek.

    Összefoglalásul szeretném elmondani, hogy nem számítok arra, hogy a jövőben könnyűtárgyalásaink lesznek a Tanáccsal. A 2011. évi eljárás tapasztalatai igen tanulságosak.Támogatnunk kell a Parlamentet abban, hogy a következő évre tisztességes költségvetéstalakítson ki: egyrészt konszolidációt, másrészt a növekedéshez és munkahelyteremtéshezvaló hozzájárulást. Remélem, hogy idén zavartalanabb és kevésbé nehézkes lesz az eljárás,mint a 2011. évi költségvetés esetében.

    María Muñiz De Urquiza, a Külügyi Bizottság véleményének előadója. – (ES) Elnök úr! ABizottság arra irányuló javaslata, hogy a 2012. évi költségvetés növelését az EU jogikötelezettségvállalásainak teljesítéséhez szükséges abszolút minimumra kell korlátozni,az Európai Unió befagyasztását jelentené, és Szocialisták és Demokraták ProgresszívSzövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja nem érthet egyet ezzel.

    Hiszünk Európában, hiszünk annak politikáiban és abban, hogy ezekhez finanszírozásszükséges, mert, biztos úr, az EU is nem költséget, hanem inkább hozzáadott értéket jelenta nemzeti politikák számára.

    Amint azt az előadó megjegyezte, teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy aköltségvetésnek az Európa 2020 stratégia, a versenyképesség és foglalkoztatásmegvalósítására kell törekednie, de ez a fő szempont a továbbiakban nem terelheti el afigyelmünket az Unió külső fellépésének állandó alulfinanszírozásáról. Ez nem egyeztethetőössze az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács azon céljával, hogy az Unió kiemelkedőglobális szereplővé váljon, ahol az infláció növekedése pusztán 2,9%.

    Az előterjesztett javaslat megnehezíti, hogy teljesítsük a nyilvánosság igényeit és saját, azegész világon a béke, a fejlődés, a nemzetközi stabilitás és az emberi jogok előmozdításáravonatkozó kötelezettségünket

    A Külügyi Bizottság számára fontos kérdésekre helyezem a hangsúlyt.

    Mindenekelőtt a költségvetésben világosan meg kell jelennie az európaiszomszédságpolitika, különösen a mediterrán dimenzió felülvizsgálatának. Először is,biztos úr, ami Palesztinát, a közel-keleti békefolyamatot és az Egyesült Nemzetek

    3Az Euròpai Parlament vitàiHU23-06-2011

  • Szervezetének a közel-keleti palesztin menekülteket segélyező hivatalát illeti, a Bizottságjavaslata 100 millió eurós költségvetési csökkentést ajánl.

    Úgy gondolom, hogy a közel-keleti béke elég kényes kérdés, az UNRWA munkája pedigelég fontos ahhoz, hogy ne legyen kitéve évről évre annak a játszadozásnak, hogy a Bizottságalacsonyabb számadatokat javasol, mint amelyek aztán a költségvetési eljárással kapcsolatostárgyalás során felvetődnek.

    Biztos úr! A földközi-tengeri térség nagyon fontos, de ez nem mehet az Európai Unió külsőfellépésének más területei rovására.

    Csak hogy egy példát említsek, itt van Latin-Amerika és annak közismert alulfinanszírozása.E gyalázatos alulfinanszírozás mellett azon országok, amelyek részesülhetnének aziparosodott és egyéb, magas jövedelmű országokkal és területekkel folytatott együttműködésfinanszírozási eszközének (ICI+) forrásaiból – rögtön befejezem, elnök úr –, nem tudjákkihasználni ezt a lehetőséget, mert még nem született megoldás az eszköz jogalapjávalkapcsolatos problémára.

    A bővítés és a Stabilitási Eszköz számára szintén biztosítani kell a szükséges finanszírozást,továbbá a többoldalú kérdésekhez, például a UN Women (az ENSZ női jogegyenlőséggelés esélyegyenlőséggel foglalkozó hivatala) tevékenységéhez való európai unióshozzájáruláshoz. Még egyetlen másodperc, elnök úr, hogy elmondhassam, hogy azt islehetővé kell tenni számunkra, hogy rugalmasak lehessünk a költségvetés felhasználásatekintetében.

    Jorgo Chatzimarkakis, a Költségvetési Ellenőrző Bizottság véleményének előadója. – (DE)Elnök úr! A költségvetési ellenőrzés szempontjából az Európai Uniót gyakran vádoljákazzal, hogy hanyagul kezeli a kiadásokat. Ki a felelős ezért? Mintegy 80%-bantulajdonképpen maguk a tagállamok közösen felelnek a kiadásokért. Gyakran maguk atagállamok. Mindnyájan emlékszünk arra, hogy a brit miniszterelnök, Cameron úr mennyiremondogatta az Európai Parlament elnökének, hogy ahelyett, hogy még több pénzt kérünk,először biztosítanunk kell a pénzeszközök hatékonyabb felhasználását. Vajon 2010-benmelyik ország volt a legnagyobb jogsértő? Az Egyesült Királyság. 2010-ben az összes britprogramot leállították.

    Mi ennek az oka? Az, hogy a szabályok túl bonyolultak. Ezért arra szeretném kérniképviselőtársaimat, és különösen a Bizottságot, hogy a tagállamokkal együtt küzdjön azegyszerűbb szabályokért, a hatékonyabb és könnyebben érthető ellenőrzési rendszerekért,valamint az új alkotóelemek bevezetéséért. Ha például a kutatáspolitika magában foglalnáa különösen sikeres, innovatív projektre vonatkozó jutalmazást vagy díjat, sokkal könnyebblenne az ellenőrzés. Ugyanez vonatkozik a kohéziós politikára, ahol ösztönző hatásokatérhetnénk el a projektekhez kapcsolódó hitelek biztosítása révén.

    Rengeteg lehetőségünk van az innovációra. Bátran előre kell lépnünk.

    Pervenche Berès, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményének előadója. – (FR) Elnökúr, biztos úr! A Foglalkoztatási és Szociális Bizottság az aggasztó tények figyelembevételévelhatározta meg prioritásait: a gazdasági, pénzügyi és társadalmi válság továbbra is hatalmaspusztítást végez, jelenleg a munkanélküliek száma 23 millió, beleértve 5,2 millió fiatalt.

    A tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatások végrehajtásáról szólóállásfoglalásában az Európai Parlament arra kérte az Európai Tanácsot, hogy „ne tekintsemásodlagos szempontnak a foglalkoztatási kérdéseket a Bizottságnak az éves növekedési

    23-06-2011Az Euròpai Parlament vitàiHU4

  • jelentésben szereplő, arra vonatkozó ajánlása vizsgálatakor, hogy a szigorú költségvetésikonszolidáció váljon a 2011–2012-es időszak elsődleges prioritásává”. A költségvetésszempontjából ezt a követelményt a gyakorlatban az Európa 2020 stratégia öt alapvetőcélja erőteljes támogatásának formájában kell teljesíteni, elsősorban a foglalkoztatási rátanövelésével és a szegénység, illetve a társadalmi kirekesztés által érintett vagy veszélyeztetettemberek számának csökkentésével.

    A Foglalkoztatási és Szociális Bizottság hangsúlyozza, hogy e célok szükségessé teszik,hogy az EU költségvetése összehasonlítható, összeegyeztethető és kiegészítő legyen atagállami költségvetések vonatkozásában.

    Őszinte köszönetet mondunk az előadónknak, Francesca Balzaninak, mivel tudjuk, milyenhatározottan támogatja a bizottság által elfogadott álláspontot.

    László Surján, a Regionális Fejlesztési Bizottság véleményének előadója. – (HU) A RegionálisFejlesztési Bizottság megtárgyalta és örömmel támogatja az előterjesztést. Úgy látja, hogyelég körültekintő, és jó felkészülést biztosít nemcsak magára a trialógusra, hanem akésőbbiekben az egész költségvetési folyamatra. A Regionális Fejlesztési Bizottság számáratermészetesen a legfontosabb a kohéziós politikának a finanszírozása, és figyelmeztetünkarra, hogy a hétéves ciklus természetes folyamán most eljutottunk abba a fázisba, amikora tagállamok egyre nagyobb és nagyobb összegeket hívnak le, vagy próbálnak lehívni éstudnak elkölteni az elképzelt programok alapján. Saját hazámban az a helyzet, hogy azelmúlt egy évben kétszerannyi összeg jött be, mint amennyit korábban két év alatt megszoktunk kapni. Tehát ez is mutatja a felgyorsulást, aminek persze belső okai is vannak,de a többi tagállamban is megfigyelhető ez a jelenség. Ezért reméljük azt, hogy ez a politikahatározott támogatásban részesül.

    Luis Manuel Capoulas Santos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság véleményénekelőadója. – (PT) Elnök úr! Három kulcsfontosságú kérdést emelnék ki a közös agrárpolitika(KAP) 2. alfejezete kapcsán. Ami az első pillért illeti, nincsenek jelentős problémák, mivela kiadásoknak körülbelül a 90%-át teszi ki, a végrehajtási arány pedig hozzávetőleg 100%,így hát örülünk a 2012-re vonatkozó kiadások 3%-os növelésének, mivel ez pontosanmegfelel a KAP – mint tudjuk – fokozatos, 2013-ig tartó bővítésével kapcsolatosköltségeknek.

    A második pillér sem jelent különösebb problémát, mert az előirányzatok növekedtek. Ezkedvező lépés, mivel a programozási időszak közepén tartunk. Tekintettel a válságra ésazon nehézségekre, amelyekkel bizonyos tagállamok a társfinanszírozás terén szembetalálják magukat, fontos, hogy felgyorsítsuk a körülbelül 70%-ot kitevő második pillérvégrehajtását.

    A harmadik kérdés, amit szeretnék felvetni – és véleményem szerint ez a legfontosabb –,bizonyos egyedi programokkal kapcsolatos. A Törvényszék ítéletével összhangban aziskolagyümölcs és iskolatej program, és különösen a leginkább rászorulók támogatásárairányuló program a végén lényegesen kevesebb finanszírozásban részesült, mert elrendelték,hogy a többletforrások csak intervenciós mechanizmusokon keresztül vehetők igénybeés használhatók fel. Egy ilyen intenzív válság idején, mint a mostani, a szolidaritás nemlehet pusztán politikai prioritás, mindenekelőtt lelkiismereti kötelességnek kell lennie.Ezért felhívom a Bizottságot és a Tanácsot, hogy ennek az igazságtalan helyzetnek amegszüntetése érdekében terjesszen elő jogalkotási javaslatokat.

    5Az Euròpai Parlament vitàiHU23-06-2011

  • Olle Ludvigsson, a Gazdasági és Monetáris Bizottság véleményének előadója. – (SV) Elnökúr! A Gazdasági és Monetáris Bizottság nevében három prioritási területet szeretnékkiemelni. Először is az új európai felügyeleti hatóságoknak megfelelő finanszírozásbankell részesülniük. A pénzügyi piacok stabilitása szempontjából döntő fontosságú, hogyerőteljesebb szerepet legyenek képesek betölteni. Amikor a hatóságok új feladatokat kapnak,azonnal növelni kell a forrásaikat. Hosszabb távon közelebbről meg kell vizsgálnunk, hogya jelenlegi tervek szerinti munkaerő-létszám valóban elegendő lesz-e. Másodszor aBizottságnak fel kell készülnie a gazdasági ügyekkel kapcsolatos humán erőforrás növelésérea gazdaságirányítási csomag elfogadását követően. Az aktualizált rendelkezéseket rögtöna kezdetektől hatékonyan kell kezelni. Harmadszor a költségvetésben teret kell biztosítaniaz uniós statisztika minőségének javításához. A silány gazdasági statisztika a gazdaságiválság egyik okának tekinthető.

    Reinhard Bütikofer, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság véleményének előadója. – (DE)Elnök úr, Lewandowski úr, Balzani asszony! Először is, bizottságom nevében szeretnékhálás köszönetet mondani Balzani asszonynak az általa végzett kemény munkáért és szorosegyüttműködésért. Nagyon jó példával jár elől.

    Lewandowski úr, Ön kijelentette, hogy a szokásos megközelítés nem elfogadható.Természetesen teljesen igaza van. Ha azonban az Európa 2020 stratégiában megvizsgáljukaz energiával kapcsolatos kiemelt területet, nyilvánvaló, hogy a Bizottság vajmi kevésséhajlandó folytatni az eddigiek szerint, mert a kiemelt terület nem kapta meg a teljes mértékűfinanszírozást. Még az energiapolitika egyik fontos területén is csökkentésekre kerül sor,és ennek aztán tényleg nincs semmi értelme. Ahogy az amerikaiak mondják, ne csakbeszéljünk, cselekedjünk is, és ne vállaljunk olyan kötelezettségeket, amelyeket aztán nemtudunk teljesíteni.

    Másodszor, mi, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság tagjai biztosítani szeretnénk,hogy a jelentősebb projektekkel – mint például a nukleáris fúziós reaktor létrehozásárairányuló ITER és a GALILEO PAS globális navigációs rendszer – kapcsolatos költségekdrasztikus növekedése többé ne csorbítsa a kutatási költségvetést. Ezzel a témávalkapcsolatban javaslatokat terjesztettünk elő, és örülnénk, ha kedvező fogadtatásratalálnának. Végül is tulajdonképpen a kis- és középvállalkozásokról van szó. Szeretnénkmegállapítani a kutatással és innovációval kapcsolatos finanszírozáshoz, valamint azinnovatív pénzügyi eszközökhöz való hozzáférésükre vonatkozó prioritásokat.

    Franziska Keller, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményének előadója.– Elnök úr! Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság nagyon örül a szabadságon,a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség vonatkozásában végrehajtottforrásnövelésnek, ugyanakkor úgy gondolja, hogy az új intézkedések és programokelfogadása előtt a meglévőket megfelelően értékelni kell, és az értékeléseket kell alapulvenni az új programok összeállításához.

    Látunk lehetőséget a szinergiák kihasználására és az átfedések elkerülésére, a dolgokegyszerűsítésére, valamint annak biztosítására, hogy minden uniós szintű intézkedésünkegyértelmű hozzáadott értéket képviseljen.

    Az Állampolgári Jogi Bizottságnak határozott meggyőződése, hogy meg kell vizsgálnunk,éppen most mi is történik körülöttünk, valamint növelnünk kell kiadási kapacitásainkata menekültek védelme, továbbá a romák integrációja terén. Az összes intézménynekképesnek kell lennie arra, hogy ellássa a feladatait.

    23-06-2011Az Euròpai Parlament vitàiHU6

  • Végezetül – és ez a Bizottság számára is érdekes lehet – az Állampolgári Jogi Bizottsághatározottan úgy gondolja, hogy a SIS II költségvetésének jelentős része kerüljön tartalékba,mivel még nincsenek egyértelmű eredmények. Ezenkívül úgy véljük, hogy a személyzetérefordítandó kiadások bizonyos részeit is tartalékba kell helyezni, amennyiben az EU-nak aterrorizmus finanszírozásának felderítését célzó programja (TFTP) – amelynek megvitatásáraeddig csak a Bizottságban került sor, az Állampolgári Jogi Bizottságban még nem – nemvalósul meg.

    Barbara Matera, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményének előadója. – (IT) Elnökúr, hölgyeim és uraim! Az Európában tapasztalható nehéz gazdasági és pénzügyi helyzetelőtérbe helyezte az egyes tagállamok gyengeségeit, amelyek keményen küzdenek azért,hogy elkerüljék az államadósság-válságot. A válság következtében drasztikusan csökkenteka munkahelyteremtés és a növekedés szempontjából kulcsfontosságú területekkelkapcsolatos állami beruházások. Az Európa 2020 stratégia – amely központi jelentőségűa 2012. évi költségvetés szempontjából – javaslatot tesz az ördögi körből való kitörésmódjára.

    Bár elismerem, hogy a Bizottság felelősségteljesen járt el a 2012-re tervezett, előirányzottösszegek tekintetében, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság költségvetéssel megbízottelőadójaként sajnálatosnak tartom, hogy az olyan programok forrásainak minimálisnövelésére került sor, mint például a PROGRESS, amelynek a fiatalokra, a szegénység elleniküzdelemre és a nemek közötti egyenlőség előmozdítására irányuló fontoskezdeményezések megvalósítása feladata, és a Daphne program, amely a nőkkel szembenierőszak elleni küzdelemre vonatkozó politikákkal kapcsolatos.

    Ezért végeredményben úgy gondolom, hogy elengedhetetlen, hogy a 2012. évi költségvetéskonkrétabban tudjon reagálni az Európa előtt álló kihívásokra.

    Giovanni La Via, a PPE képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim ésuraim! A költségvetési eljárásban résztvevő három intézménynek nem egyszerű a feladata,és magában foglalja a források mértékének meghatározását az előző évekkötelezettségvállalások, valamint az Unió előtt álló kihívások figyelembevételével. Az acél, hogy egyensúlyt próbáljanak teremteni a növekedés és a fejlődés iránti követelmények,valamint a felelős megszorítások szükségességének felismerése között.

    A Parlament ma szavazni készül erről a fontos dokumentumról, amely felhatalmazástjelent, azaz meghatározza a Tanáccsal való tárgyalások során követendő konkrét irányt.Az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták Képviselőcsoportjaszerette volna kiegészíteni az előadó, Balzani asszony által előterjesztett dokumentumot– akinek természetesen megköszönjük a munkáját –, hogy ilyen módon elősegítse annakhangsúlyozását, hogy elegendő forrásra van szükség a 2012. évi költségvetés szempontjábólközponti jelentőségű Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek finanszírozásához, valaminthogy a közösségi költségvetés kulcsfontosságú szerepet tölt be a tagállami politikákkiigazítására szolgáló módszerként.

    Prioritásaink közé tartozik az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés, a kutatás,fejlesztés, növekedés, innováció és a munkahelyek támogatása, valamint a kis- ésközépvállalkozások fejlődésének ösztönzése. Úgy gondolom, hogy Európa csak az ezenágazatokban megvalósuló befektetések révén lábalhat ki a válságból. Támogatom az európaihozzáadott értékkel kapcsolatos elképzelést, és ezt a hozzáadott értéket a költségvetési éspénzügyi tervezéssel kell elérni.

    7Az Euròpai Parlament vitàiHU23-06-2011

  • Úgy vélem, egy külön megjegyzést kell fűznöm a többlet kérdéséhez. Én személy szerinttámogatom azt a kérést, hogy az el nem költött pénzeszközöknek az Európai Unióköltségvetésében kell maradniuk, de ezt a következő többéves pénzügyi keretből kellbiztosítani, mert pillanatnyilag nincs olyan jogalap, amely lehetővé tenné az Unió számára,hogy visszatartsa ezeket a pénzösszegeket. Ugyanez vonatkozik a késedelmes fizetésértfelszámított bírságokra és kamatra.

    Végezetül szeretném megjegyezni, hogy idén el kell kerülnünk, hogy megismétlődjön, amitavaly decemberben történt, ehelyett a jövő júliusi háromoldalú egyeztetéstől kezdődőenmeg kell próbálnunk megtalálni az egyensúlyt a tagállamokkal. Ugyanakkor nem fordulhatelő az, hogy ne tudjunk elegendő finanszírozást biztosítani Európa stratégiai politikái ésintézkedési prioritásai számára, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az Unió ismétténylegesen mozgásba lendüljön és 500 millió európai polgár számára.

    Edit Herczog, az S&D képviselőcsoport nevében. – (HU) Üdvözlöm a biztos urat és aképviselőtársaimat! A 2012-es költségvetés lényegében nevezhető a gazdaságikormányzásról szóló jogszabálycsomag kistestvérének is, hiszen ugyanúgy a költségvetésiegyensúly, a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése, a foglalkoztatottság, aversenyképesség növelése a cél megfelelő gazdaságpolitikai, költségvetésipolitikai eszközökalkalmazásával. Eredményekre van szükségünk, munkahelyekre van szükségünk,növekedésre van szükségünk, iparpolitikára van szükségünk, azaz erős európai gazdaságravan szükségünk. Nem lehet egy instabil euró mellett a GDP növekedésében reménykedvea tagállamoktól azt várni, hogy GDP-arányos uniós befizetésüket márpedig a válság ésrecesszió ellenére is kezdjék növelni. Ugyanakkor szilárd gazdasági alapokat kell teremteniahhoz, hogy az unió, amelyet elképzelünk magunknak, valóban polgárai szolgálatábantudjon állni. Ehhez megfogalmaztuk a céljainkat. Meg kell valósítanunk az EU 2020-asstratégiát. Európa számára a hanyatlás helyett a növekedés, a vezető innovációs térség,azaz ipari, technológiai forradalom útját kell kiköveznünk. A 2012-es költségvetés részekell legyen a 2020-as stratégiánk elérésének. Most ennek a 10 éves programnak a másodikévéről beszélünk. Nem mondhatjuk azt, hogy kérem szépen ez majd csak később fogmegállni. Emiatt nem elég megszorításokat vagy az Európai Unió kurtítását ajánlanunk azeurópaiaknak. A 2012-es költségvetési tervezet és a 2013-as megvalósításhoz szükséges7-es számú kutatási keretprogram mindenképpen ezt a célt kell szolgálja.

    Carl Haglund, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (SV) Elnök úr! Először is szeretnékköszönetet mondani kitűnő előadónknak a kiváló munkáért. Én is örülök annak, hogy azEurópa 2020 stratégia alkotja e munka alapját. Azon döntések, amelyeket a jövővelkapcsolatban meg kell hoznunk, nem várhatnak az új többéves pénzügyi kerethatálybalépéséig; valóban már most el kell kezdenünk ezt a jövővel kapcsolatos munkát,e tekintetben pedig 2012 és 2013 vitathatatlanul döntős fontosságú lesz. Ugyanakkoralkalmasint emlékezetünkbe kell idéznünk, hogy a 2011. évi költségvetés összeállításaelég nehéz folyamat volt. Nem tudtunk megállapodni az Európai Tanáccsal egy közösmegközelítésben. Erre való tekintettel sajnos az a helyzet, hogy a Bizottság által a 2012.évi költségvetés tekintetében javasolt jelentős forrásnövelést kell kifogásolnunk. Mi, aLiberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport tagjai úgy gondoljuk,hogy túl nagy mértékű ez a növelés. Ezért előterjesztettünk egy olyan módosítást is, amelyarra irányul, hogy a költségvetés erősebben a valóságban gyökerezzen, ami valami olyasmi,amit remélhetőleg a többi képviselőcsoport is támogatni tud, amikor a mai napon későbbszavazásra kerül majd sor.

    23-06-2011Az Euròpai Parlament vitàiHU8

  • Valami mást is szeretnék kiemelni, mégpedig azt, hogy elég furcsa beidegződés alakult ki,ami által bizonyos területekre túl sok forrást irányzunk elő annak ellenére, hogy tudjuk,hogy e pénzeszközöket felhasználatlanul fogják visszaküldeni az év végén, illetve valójábana következő évben. Semmit sem tehetünk az ellen, hogy Unión belüli számos tevékenységvonatkozásában túlzott mértékű forrásokat irányzunk elő?

    Elengedhetetlennek tartjuk, hogy tudomásul vegyük az európai gazdasági tényeket. Ezsajnos azt jelenti, hogy a jövő évi költségvetés nem lehet olyan nagy, mint amilyennek aBizottság szerint lennie kellene. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a Tanácsnak viszont felkell ismernie, hogy az úgynevezett zéró növekedés sem megoldás, hanem bizonyos újforrásokra van szükségünk az általunk elfogadott prioritásokhoz. Meg kell találnunk azarany középutat, és a képviselőcsoportunkban legalábbis úgy gondoljuk, hogy ez csakakkor sikerülhet, ha mindenki vállalja a felelősséget.

    Lajos Bokros, az ECR képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! A görög állam tulajdonképpenfizetésképtelen. Már nem az a kérdés, hogy szüksége van-e adósságelengedésre, hanemhogy mikor kerüljön erre sor. Minél előbb, annál jobb.

    Elképesztő, hogy az európai intézmények mennyire nincsenek tisztában a problémajellegével. Nem likviditási válságról van szó, hanem súlyos fizetőképességi válságról, amiazt fejezi ki, hogy a görög gazdaság nemzetközi viszonylatban nem versenyképes. Nemcsakhogy felesleges, hanem kifejezetten nemkívánatos eredményre vezet, ha a görög adófizetőkremég több adósságot halmoznak. Ahhoz, hogy Görögország elkezdjen kilábalni a pénzügyiválságból, az állami és a magánhitelezőknek is el kell engedniük és el kell nyelniük azadósságteher egy részét.

    A francia, német és különösen a görög bankokat újra kell tőkésíteni. Miután hatalmasmennyiségű görög államkötvényt vásárolt, és sokat fogadott el biztosítékként, az EKBcsapdába került. Húsz évvel ezelőtt, amikor elkezdődött az átalakulás a volt kommunistaországokban, az egyik legfontosabb strukturális reform az volt, hogy létrejött egy függetlenközponti bank az államadósság pénzesítésének szigorú jogi tilalmával. Az EKB alapvetőena kommunista országok gyakorlatát követte. Megbízatása tekintetében egyértelműenösszeférhetetlenség tapasztalható, és ennek következményeit most az euróövezet szenvedimeg.

    A 2012. évi költségvetést pontosan ebben az összefüggésben kell megvizsgálnunk. A jövőév vonatkozásában illúzió lenne a tagállami hozzájárulások növekedésére számítani arravaló tekintettel, hogy az adófizetőkre egyébként is nagy valószínűséggel hatalmas teherhárul. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, és nem tolhatjuk félre az öt megbízható ésfizetőképes ország elnökének és miniszterelnökének levelét. Figyelmeztetésként a tavalyév végi nehéz tárgyalások tapasztalatait és a Parlament frusztráló kudarcát is fel kellidéznünk. Az EP-küldöttség háromoldalú egyeztetésre vonatkozó felhatalmazásának sokkalmértékletesebbnek, ugyanakkor realistábbnak kell lennie, ha a Parlament továbbra ismeghatározó szereplő szeretne maradni, figyelembe véve az EU hatalmas jövőbenikihívásait.

    Helga Trüpel, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, Lewandowski úr,hölgyeim és uraim! Először is szeretném kifejezésre juttatni, hogy általánosságbantámogatom a Lewandowski úr által azzal kapcsolatban elmondottakat, hogy válság idejénaz a fontos, hogy biztosítsuk a megfelelő egyensúlyt a megtakarítások szükségessége, afinanszírozás hatékony felhasználása, a megszorító intézkedések, ugyanakkor a beruházásikészség és képesség között, hogy ne állítsuk le teljesen a gazdaságunkat. Támogatom ezeket

    9Az Euròpai Parlament vitàiHU23-06-2011

  • az általános iránymutatásokat, és úgy gondolom, hogy költségvetésünk tekintetében isviszonyítási pontul kell szolgálniuk.

    Most az a kérdés, hogy a Lewandowski úr által nagyon helyesen említett követelményvalójában teljesíthető-e. A Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportjaszemszögéből számos terület kifogásolható. Ha kiemelünk egy konkrét projektet, a nukleárisfúziós reaktor létrehozására irányuló ITER-t, nyilvánvaló, hogy egy olyan projektről vanszó, amelynek forrásai a jövő évi költségvetésben a legnagyobb mértékben növekszenek,azaz 740 millió euróval. Ez lenne a megfelelő üzenet akkor, amikor más kutatási projektek,különösen a megújuló energiával kapcsolatos projektek finanszírozása csökken? Szeretnénkkomolyan venni a Bizottság és az Európai Unió állításait, miszerint valóban szándékukbanáll felvenni a küzdelmet az éghajlatváltozás ellen, és elmozdulni a megújuló energiafelhasználásának irányába, de aztán azt tapasztaljuk, hogy e projekt finanszírozását kiemeltprioritásként kezelik, és úgy gondoljuk, hogy ez rossz döntés. Ezért nem támogathatjukezt a tárgyalási felhatalmazást annak ellenére, hogy szerintünk nagy része megfelelő.

    Miguel Portas, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (PT) Elnök úr! Képviselőcsoportomegyetért a kormányokkal való tárgyalásra vonatkozó felhatalmazással, amelyet makészülünk elfogadni, mindazonáltal szeretnék felvetni egy olyan politikai kérdést, amelynem szerepel a szóban forgó dokumentumban, és amely a mostanában Görögországbanés hazámban, Portugáliában történtekkel, valamint Jean-Claude Juncker legutóbbinyilatkozataival kapcsolatos. E két ország, és a jövőben talán még mások is, annak leszkitéve, hogy a megmentési politikák ördögi körébe kerülnek, ami által megmentésük másmegmentését szolgálja. Ennek a megszorításokkal kapcsolatos pokolnak nyilvánvalókövetkezményei vannak az állami beruházások és a munkahelyteremtés csökkenő mértéketekintetében.

    Mindenképpen elengedhetetlennek tartom, hogy az EU rendelkezhessen ezen országoknak2012-ben és 2013-ban a strukturális alapokból történő finanszírozására vonatkozópolitikával. Ez nem csupán azzal jár együtt, hogy a források rendelkezésre állnak majdezen alapokból, hanem különleges feltételekkel is, amelyek a társfinanszírozás csökkenésétvonják maguk után: azaz kevesebb nemzeti hozzájárulás szükséges olyanfinanszírozásokhoz, amelyek munkahelyeket teremtenek, és amelyek jövedelmezőberuházást jelentenek. Ez feltétlenül döntő fontosságú kérdés a következő két évtekintetében.

    Marta Andreasen, az EFD képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! Miközben arról vitázunk,hogyan lehet megmenteni Görögországot egy olyan fizetésképtelenségből, amely világszertegazdasági és pénzügyi vihart okozhat, a tisztelt Ház a 2012. évi saját költségvetésénekközel 5%-kal történő növelését kéri.

    Ez egyszerűen elfogadhatatlan az európai adófizetők szempontjából, és nem járul hozzáaz uniós intézmények hitelességének növeléséhez. Az EU költségvetése nem eddig semhúzott ki bennünket a válságból és ezután sem fog.

    Van számos olyan területe a költségvetésnek, ahol csökkenthetnénk a kiadásokat, eztmindnyájan tudjuk. A sikertelen projekteket meg kell szüntetni. Egyszerűen le kell állítaniaz olyan projektek finanszírozását, ahol szabálytalanságok fordultak elő, illetve az olyanrégiók számára nyújtandó finanszírozást, ahol a polgárok jogait figyelmen kívül hagyják.Ha a józan ész kerekedik felül, ez a Parlament az EU 2012. évi költségvetésének csökkentésétfogja megszavazni. Ha nem ez következik be, a már amúgy is harcra kész uniós polgároknakvédelmük érdekében saját államfőikre kell támaszkodniuk.

    23-06-2011Az Euròpai Parlament vitàiHU10

  • Lucas Hartong (NI). – (NL) Elnök úr! Ma az EU 2012. évi költségvetését vitatjuk meg. AHolland Szabadságpárt (PVV) természetesen hevesen ellenzi a tervezett, közel 5%-osforrásnövelést. Mindenféle kiemelt kezdeményezések mennek át felülvizsgálaton, és azeredmény az, hogy még több pénzt pumpálnak bele értelmetlen európai ügynökségekbeaz adófizetők pénzén.

    A költségvetés legfontosabb részlete azonban az a többlet 1,3 milliárd euró, amely anemzetközi termonukleáris kísérleti reaktorral (ITER) kapcsolatos projekthez szükséges.A projekthez szükséges forrásokat a jelenlegi többéves költségvetés más alfejezeteiből kellelvenni, ez pedig azt jelenti, hogy most itt annak a költségvetésnek a felülvizsgálatávalfoglalkozunk. Következésképpen minden tagállamnak a 2012. évi költségvetésről kellszavaznia. Ez fantasztikus hír, mivel eszerint a holland kormány élhet azon jogával, hogycsak akkor hagyja jóvá a költségvetést, ha teljesen megfelel annak a szabálynak, hogysemmilyen forrásnövelésre nem kerülhet sor, és ez az, amit a holland kormány támogat.Felhívom Hollandiát és a hasonlóan gondolkodó európai tagállamokat, hogy csaknyugodtan éljenek e jogukkal.

    Salvador Garriga Polledo (PPE). – (ES) Elnök úr! Lewandowski úr többnyire ésszerűdolgokat mond, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai DemokratákKépviselőcsoportja éppen ezért támogatja.

    Idén a költségvetésre vonatkozó felhatalmazás még fontosabb, mint az előző években volt,mivel 2012-ben fogjuk megtárgyalni a következő pénzügyi tervet.

    Tulajdonképpen a 2010. júniusi háromoldalú egyeztetésre vonatkozó felhatalmazásmeghiúsulása igen komoly problémákat okozott a novemberi megállapodássalkapcsolatban. Ezért reméljük, hogy most az intézményekben a tavalyihoz képest nagyobbmértékű a konszenzusra való készség.

    Ezen túlmenően Balzani asszony nagyon ésszerű felhatalmazást dolgozott ki, mivelmagában foglalja az összes feltételt, amelyeket meg kell vitatni a következő pénzügyi tervkapcsán. Hangsúlyozza az Európa 2020 stratégia és a költségvetés számszerűsítésének,valamint annak fontosságát, hogy figyeljünk oda a még szabad előirányzatokra, aköltségvetés biztonságára és hitelességére. A 2012. évi költségvetés és a következő pénzügyiterv mindezt magában fogja foglalni. Ennélfogva elengedhetetlen, hogy ez a felhatalmazásés a háromoldalú egyeztetés sikeres legyen, mert a 2012-re vonatkozó költségvetésimegállapodás kimenetele nagymértékben meghatározza a következő pénzügyi tervvelkapcsolatos intézményközi tárgyalások sikerét.

    Fölöttébb támogatjuk az Európai Bizottságnak a kifizetési előirányzatok 4,9%-os növelésérevonatkozó kérését. Annak, aki nem hajlandó ilyen szemszögből szemlélni a dolgokat, csakmeg kell néznie a költségvetés idei végrehajtását és azon jelentős problémákat, amelyekaz elegendő kifizetések előteremtése során tapasztalhatók, például a szolidaritási eszközelindítása kapcsán, amely bizonyos rászoruló európai régió javára szolgál.

    Estelle Grelier (S&D). – (FR) Elnök úr! Szeretnék köszönetet mondani az előadónknak,és szeretném dicséretemet kifejezni a háromoldalú egyeztetésre vonatkozó felhatalmazásrólszóló szövegtervezet minősége miatt, amely hangsúlyozza, hogy végre sürgősenrendelkezésre kell bocsátani az éves költségvetési kereteket az Európa 2020 stratégia javára,mégpedig olyan módon, amely összhangban áll az európai szemeszterrel kapcsolatosfelfogással.

    11Az Euròpai Parlament vitàiHU23-06-2011

  • Mindazonáltal a tárgyalások nehéznek ígérkeznek, mivel a Bizottságnak az a vezérelve,hogy egy szoros költségvetés előterjesztésével megfeleljen a tagállamok által előírtmegszorítási követelményeknek, miközben figyelmen kívül hagyja a polgárok szükségleteit.Ebben a vonatkozásban jellemző, milyen sors vár a leginkább elszegényedett népességreirányuló élelmiszer-segélyezési programokra.

    Biztos úr! Több képviselőtársaimhoz hasonlóan a sajtóból értesültem arról, hogy az EurópaiBizottság a leginkább rászoruló személyeknek szóló program drasztikus csökkentéséttervezi. Ilyen módon negyedére, az idei 500 millióról a következő évben 113 millióracsökkenne a program kerete.

    Az Unió az európai szolidaritás szellemében jelenleg évente fejenként 1 eurót költ e polgárokélelemhez való alapvető jogának védelmére. Ennek a szimbolikus 1 eurónak az önösnemzeti érdekek és a költségvetési megszorítások oltárán való feláldozása jól szemléltetiEurópa erkölcsi és politikai kudarcát.

    Gyakran elhangzik, hogy az emberi társadalom fejlettségi szintje azon mérhető le, hogybánik a legkiszolgáltatottabbakkal és a leginkább rászorulókkal. Az, hogy ezenélelmiszer-segélyezési program felszámolására technikai és jogi nehézségeket hoznak felürügyként, nem csupán az érintettek, hanem Európa hitelessége és az Európáról kialakultkép szempontjából is katasztrofális. A Bizottság bolondot csinál az európai parlamentiképviselőkből és az általuk képviselt polgárokból azzal, hogy áprilisban pénzösszegekretesz javaslatot, majd két hónappal később negyedére csökkenti azokat.

    Biztos úr! Remélem, meggondolja magát e konkrét döntéssel kapcsolatban, ésmeghallgatásra találnak a politikai célkitűzések és a költségvetési elképzelések, amelyekkifejezésre jutnak a háromoldalú egyeztetésre vonatkozó felhatalmazásban.

    James Elles (ECR). – Elnök úr! Szeretnék gratulálni az előadónak. Nehéz feladat hárultrá a jelenlegi körülmények között, amikor is a célokat a 2020 stratégia határozza meg, éskevesen vannak azok, akik nem értenének egyet azzal, hogy számtalan különböző projektetkell finanszírozni. A valódi problémát az okozza, hogyan finanszírozzuk ezeket a célokatnapjaink még borzalmasabb körülményei között – ahogy azt az Európai Tanácsban és azeuróval kapcsolatos tárgyalásokon is tapasztaljuk, valamint ahogy azt kollégám, Bokrosúr is említette.

    Képviselőcsoportunk úgy gondolja, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy mia legelőnyösebb, valamint a költségvetés azon területeire, ahol ténylegesen csökkentéstlehetne végrehajtani. A Bizottság elkezdte jelezni ezt azzal, hogy csökkentsük nullára azadminisztrációval kapcsolatos költségeket, de talán vannak még más területek is, amelyekrea költségvetési eljárás során nem helyeztünk hangsúlyt.

    Az ősz közeledtével komoly vizsgálatra lesz szükség, és ezzel a témával kapcsolatbanmintegy 60 kérdést tettünk fel a Bizottságnak azzal a céllal, hogy állapítsuk meg, hol nemmegfelelő a végrehajtás. Máskülönben Oscar Wilde találó meghatározásában szereplőcinikus emberhez hasonlóan olyan helyzetbe kerülünk, ahol „az emberek mindennekismerik az árát, de az értékét semminek sem”.

    Angelika Werthmann (NI). – (DE) Elnök úr! A 2012. évi költségvetési tervezetben elsőalkalommal fordul elő, hogy az Európa 2020 stratégia célkitűzéseit körültekintőenösszekapcsolják a költségvetési eljárással. Ennélfogva örömmel fogadtuk a Balzani asszonyáltal végzett munkát.

    23-06-2011Az Euròpai Parlament vitàiHU12

  • Európában a fiatalok körében átlagosan 20%-os a munkanélküliség, Spanyolországbanpedig még a 40%-os szintet is eléri. Ezek aggasztó számadatok. Ismeretükben könnyenérthető, hogy miért vannak az utcákon a fiatalok például a Puerta del Solon, és miért isbeszélünk egyre gyakrabban egy elveszett generációról. Sokkal többet kell tennünk afiatalokért.

    Ami az Európa 2020 stratégiát illeti, a Bizottság szerint a kötelezettségvállalásokkalkapcsolatos finanszírozás körülbelül 43,5%-a segítené elő a 2020-as célkitűzések elérését.Ezért felkérem a Bizottságot, hogy az idei költségvetési eljárás során több lehetőségetbiztosítson a források átcsoportosítására a hosszú távú célok megvalósítása érdekében.

    Derek Vaughan (S&D). – Elnök úr! Úgy gondolom, mindnyájan tisztában vagyunkazzal, hogy az idei költségvetés és a háromoldalú egyeztetés nehéznek ígérkezik. Ezértnekünk, a Parlamentnek, világosan meg kell határoznunk prioritásainkat és készen kellállnunk arra, hogy megküzdjünk ezekért. Azaz, készen kell állnunk arra, hogy megvizsgáljuka forrásoknak a saját prioritásainkhoz történő átcsoportosítását.

    Véleményem szerint prioritásaink közé kell sorolni azon politikákat, amelyek EU-szerteelőmozdítják a munkahelyteremtést és növekedést, különösen akkor, amikor a tagállamokcsökkentik kiadásaikat.

    A kohéziós politika és a strukturális alapok például kulcsfontosságúak abból a szempontból,hogy régióinkban ösztönzik a növekedést. Ennélfogva megfelelő finanszírozást igényelnek,és jómagam támogatom a strukturális alapok forrásainak növelését. Az egyetemeinken éstudományos intézményeinken belüli kutatás és fejlesztés szintén fontos. Az innovációelengedhetetlen, a kutatás és fejlesztés eredményei pedig projektek, üzleti vállalkozásokés munkahelyek formájában jelenhetnek meg a gyakorlatban. Ezenkívül döntő fontosságúakaz infrastrukturális beruházások is. A közlekedéssel, energiahálózatainkkal és a szélessávúszolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos beruházások, különösen a mi régióinkban,ösztönzik a munkahelyteremtést és a növekedést.

    Végezetül, a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével az EU-ra új kötelezettségek hárulnak,nekünk pedig készen kell állnunk arra, hogy ezekhez pénzeszközöket rendeljünk. Arraszeretném kérni a Bizottságot, hogy a jövőben ezt is vizsgálja meg.

    Anne E. Jensen (ALDE). – (DA) Elnök úr! Már jól látható, hogy ez alkalommal abefizetések jelentik a problémát, és hogy a Tanácson belül sok olyan ország van, amelyiknem hajlandó fizetni. Erre nyilvánvalóan megoldást kell találni. Ez azonban nagymértékbenfügg attól, hogy a tagállamok hogyan tudják felhasználni a strukturális alapok előirányzatait.Rendkívül fontosnak tartom annak biztosítását, hogy ne valljanak kudarcot azontörekvéseink, hogy az energia területe nagyobb prioritást kapjon a 2012. éviköltségvetésben. Biztosítanunk kell, hogy pénzeszközöket irányozzunk elő a megújulóenergiára vonatkozó európai stratégiai energiatechnológiai terv (SET-terv) számára. Aprojektek készen állnak, és nekünk biztosítanunk kell, hogy ezt a tervet elindítsuk. Atámogatásunkra van szükség. Másodszor, problémák tapasztalhatók a nukleáris fúziósreaktor létrehozására irányuló ITER projekt terén, amellyel kapcsolatban a Bizottsághatalmas nyomást gyakorol ránk. Valójában azonban a Tanácsra kell nyomást gyakorolni,mert jelenleg ott van a probléma. A Parlament támogatja a projektet, ugyanakkor a Bizottságteljesen tisztában van azzal, hogy azt nem támogatjuk, hogy más kutatási előirányzatokcsökkentése révén biztosítsunk forrásokat.

    13Az Euròpai Parlament vitàiHU23-06-2011

  • Seán Kelly (PPE). – Elnök úr! Általánosságban azt lehet mondani, hogy az európai szintenelköltött pénzeknek hozzáadott értéket kell képviselniük, és ennek nyilvánvalónak kelllennie a polgárok számára. Sajnálatos módon a hozzáadott érték és annak szemléltetésekét külön dolog. Ez olyasmi, amit alaposabban meg kell vizsgálnunk, esetleg a költségvetéskiigazítása révén, hogy bebizonyítsuk a polgároknak és a tagállamoknak, hogy amit teszünk,annak hozzáadott értéke van.

    Másodszor, a 2020 stratégia döntő fontosságú az Európai Unió jövője szempontjából.2020-ban nem csupán a költségvetésünk nagysága, hanem annak alapján fognak megítélnibennünket, hogy teljesítettük-e a 2020 stratégiát. Ha ez sikerül, Európa helyzete jobb lesz:nagyobb lesz a növekedés, több lesz a munkahely, nagyobb mértékű lesz a megújulóenergia felhasználása, több pénzt fordítunk majd innovációra, és több vállalkozó lesz. Úgygondolom, hogy ezt kell célunknak tekinteni.

    Végül, saját forrásainkra is szükségünk van, és minél előbb rendelkezünk ezekkel, annálkevesebb időt kell szánnunk évente a költségvetés megvitatására.

    Eider Gardiazábal Rubial (S&D). – (ES) Elnök úr! Először is szeretnék gratulálni azelőadónak, Balzani asszonynak az általa elénk terjesztett jelentéshez.

    A költségvetés valóban az alapvető eszköz, amely az összes uniós politikát támogatja – aközös agrárpolitikát, a kohéziós politikát, a kutatáspolitikát és a külpolitikát. Mindezekértelmetlenek lennének a támogatást biztosító költségvetés nélkül.

    Biztos úr! Éppen ezért most, a válság idején minden eddigihez képest nagyobb szükségünkvan egy szilárd költségvetésre, amely megfelel a jelenlegi szükségleteknek. Ezért arra kéremÖnt, hogy az alapvető programok – például a foglalkoztatási program és a fiatalok képzéséreszolgáló programok –, illetve a Bíróság által darabokra szedett, a leginkább rászorulószemélyeknek szóló program számára irányozzon elő forrásokat.

    Ezenkívül arra kérnénk a Tanácsot, hogy a továbbiakban ne úgy gondolkozzon, mint egykönyvvizsgáló, hanem ez egyszer vállalja a politikus szerepet, és ne úgy végezze aszámításait, hogy megpróbálja elérni, hogyan lehet csökkenteni a kifizetéseket, mert végüla Bíróságon találhatjuk magunkat tekintettel arra, hogy – amint arra Ön is emlékeztetettbennünket, Lewandowski biztos úr – a kifizetések korábbi vállalásokból származó jogikötelezettségek. Máskülönben egyszerűen nem fogjuk tudni teljesíteni ezeket.

    João Ferreira (GUE/NGL). – (PT) Elnök úr! Számos igen fontos döntést kell meghozniaz Unió költségvetésének rendkívül szűk keretei között, amelyeknek megváltoztatásaszemmel láthatólag nem áll szándékában az EU legfőbb vezetőinek, ilyen módonakadályozzák a valódi konvergenciára és kohézióra vonatkozó bármilyen kilátáskialakulását.

    Elfogadhatatlan, hogy az EU leginkább kiszolgáltatott gazdaságait érintő rendkívül súlyosválság idején továbbra is tarthatatlan társfinanszírozási követelményeket támasztanak azuniós alapok, különösen a strukturális alapok felhasználására vonatkozóan. Maga aBizottság is elismeri, hogy ezek az országok kismértékben használják ki az uniós alapokat,mégis ragaszkodnak a társfinanszírozási követelményhez, így a rájuk kiszabott megszorítóintézkedések nem teszik lehetővé az állami beruházások garantálását mindenekelőtt azért,mert azokat nyomorúságos szintre csökkentették. Ezért támogatjuk a nemzetihozzájárulások megszüntetését vagy lényeges csökkentését, hogy maximum 10%-os legyen,hogy a komoly nehézségekkel küszködő országok teljesen kihasználhassák az uniós

    23-06-2011Az Euròpai Parlament vitàiHU14

  • alapokat, és hogy a pénzösszegeket ténylegesen a leginkább rászorulók használhassák felahelyett, hogy azokhoz kerülnek vissza, akiknek a legkevésbé van szükségük rájuk.

    Véget kell vetnünk az irgalmatlan és megállíthatatlan, divergenciát előidéző erőnek,amelyben az EU elmerül. A költségvetési politika döntő szerepet játszik ebben.

    Andreas Mölzer (NI). – (DE) Elnök úr! Mindnyájan tudjuk, hogy az Európai Uniónakösszébb kell húznia a nadrágszíjat. Nem csupán azért, mert a költségvetés növelése –figyelembe véve a nemzeti takarékossági programokat – arculcsapást jelentene polgárainkszámára, hanem azért is, mert végre kell hajtani a jövő évi befizetéseket az állandó európaipénzügyi stabilizációs mechanizmusba. Ezeket a forrásokat a már így is pénzszűkébenlévő nemzeti költségvetésből kell biztosítani.

    Amikor az egyik képviselőcsoport úgy akarja megkerülni a költségvetési korlátokat, hogya következő évre átviszi az éves költségvetési többletet, amelyet egyébként rendszerintvisszafizetnek a tagállamoknak, nyilvánvaló, hogy megpróbálják félrevezetni a polgárokat.Ennek következtében még nagyobb mértékben növekedne a költségvetés, mint ahogy azta Bizottság javasolta.

    Valószínűleg igaz, hogy a sok többéves program vonatkozásában tervezett kiadásokat ésa kapcsolódó támogatást jelenleg nem lehet csökkenteni, mert máskülönben az EU-t aszerződésszegéssel lehetne vádolni. Véleményem szerint azonban rengeteg lehetőség vana megtakarításra. Az uniós szervek számának csökkentése mellett az a legfontosabb, hogyjavítsuk a csalás elleni küzdelemre vonatkozó eljárásokat. Pusztán azáltal, hogy behajtjuka tévesen kifizetett pénzösszegeket, jelentősen csökkenthetnénk a költségvetésre hárulóterheket.

    Edit Herczog (S&D). – (HU) Így módom nyílik a két konkrét javaslatommegfogalmazására is. A szocialista frakció támogatja az ITER megépítését, ugyanakkornem fogadja el, hogy százmillió euró költségvetési átcsoportosítás történjen a 7-es számúkutatási keretprogram terhére, hiszen a 7-es számú keretprogramra szükség van az európaicélok eléréséhez. Azt szeretnénk, hogy a versenyképességi, innovációs keretprogram, atranszeurópai közlekedési hálózat és a transzeurópai energetikai hálózat finanszírozásáhozaz intézményközi megállapodás 37. pontban engedélyezett 5%-os rugalmasságotkihasználjuk. Ez szükséges és elengedhetetlen feltétele, hogy az európai uniós költségvetésvalóban el tudja látni gazdaságélénkítő szerepét. Köszönöm szépen, és gratulálok ajelentéstévőnek.

    Janusz Lewandowski, a Bizottság tagja. – Elnök úr! Egy rövid észrevételt szeretnék tennia háromoldalú egyeztetésünk reményében és két konkrét kérdésre válaszolva, amelyetCapoulas Santos úr, illetve Grelier úr tett fel „a leginkább rászoruló személyeknek” szólóélelmiszer-segélyezési program védelmében.

    Ismeretes, mi történt: a Bíróság azon ítélete következtében, amely előírja, hogy a programkizárólag a „készletekből” származó élelmiszerekkel rendelkezhet, az 500 millió eurósösszeg 113 millió euróra csökkent. Ezért megoldást kell találnunk, és valószínűleg újjogalapot a program számára.

    Másik rövid észrevételemet Bütikofer úrhoz intézem, aki azt állítja, hogy nem tettünk elegetahhoz, hogy az energiával kapcsolatos prioritások szerepeljenek a következőköltségvetésben.

    15Az Euròpai Parlament vitàiHU23-06-2011

  • El kell fogadnunk, hogy ebben az évben – a beruházási projektekkel, különösen aNabuccóval és az Azerbajdzsánnal való más projektekkel kapcsolatos késedelmekkövetkeztében, valamint amiatt, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál megnyerését követőenAzerbajdzsán kiengedett – hatalmas késedelmeink vannak. Sajnálatos módon ez kihat akövetkező időszakra vonatkozó, a fontosabb energia-összeköttetésekkel kapcsolatosprogramozásra is.

    Mindazok számára, akik csökkenteni szeretnék a költségvetést, azt üzenem, hogy a 2012.évi kifizetésekre vonatkozó jogi kötelezettségvállalásaink közé tartozik, hogy Görögországés néhány más, bajban lévő ország felé teljesítsük kifizetéseinket. Megszorító intézkedésekrevan szükségük, de beruházásokra is, és jogi kötelezettségvállalásaink a beruházásokravonatkoznak – arra, hogy a következő évre strukturális támogatást biztosítsunk ezenországok számára.

    Francesca Balzani, előadó. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Úgy gondolom, hogy eza rendkívül érdekes vita, amely az egyes bizottságokban folytatott megbeszéléséket követi,bizonyítja, hogy az alapvető stratégiák tekintetében számottevő konszenzus alakult ki aParlamentben.

    Sok más dolog közül a költségvetés a legfontosabb, amely kétségtelenül az államháztartásikonszolidáció és a növekedés támogatásának szükségessége közötti kényes egyensúlymegteremtésének egyetlen és legfontosabb eszköze. Az egyetlen védőbástyánk azzal aveszéllyel szemben, hogy a konszolidáció súlyos, bár visszafordítható pangást idézhet előaz európai gazdaság tekintetében. Ennélfogva a költségvetés központi jelentőségű eszköz.

    Az Európai Parlament nem egy általánosságban véve ambiciózus költségvetést szeretne,hanem a jelenleg világos és könnyen belátható valamennyi prioritás vonatkozásában szilárdeszközt. Az Európa 2020 stratégiában a legfontosabb prioritás mindenekelőtt amunkahelyekkel kapcsolatos beruházás. Ma, itt az ülésteremben ismét említést tettünk akutatásról, fejlesztésről, társadalmi kohézióról és az energiáról, az összes olyan prioritásról,amelyek tekintetében szándékaink komolyságának legjelentékenyebb mutatója aköltségvetés. Szándékaink komolysága jelenti szilárd intézményi hitelességünket.

    Ma tehát ez a központi jelentőségű költségvetés sok más tényező között rendkívül fontosnakszámít, mert ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy a későbbiekbenkötelezettségvállalásaink teljesítésének hajtóerejévé válik, ami nem kis dolog. Ennélfogvaa költségvetés fontos tényező az Európai Unió és a közös valutánk stabilitásánakhelyreállítása szempontjából.

    Ezért remélem, hogy a mindnyájunkban meglévő erőteljes felelősségérzet – és ez nem isalakulhatott volna másképp – már a háromoldalú egyeztetés során higgadt, felelős éseredményes tárgyalásokra ad lehetőséget az Unió jövője érdekében.

    Elnök. – A vitát lezárom.

    A szavazásra ma, 12.00-kor kerül sor.

    Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

    Cătălin Sorin Ivan (S&D), írásban. – (RO) A költségvetésről folytatott háromoldalúpárbeszéd nagyon fontos lépés a költségvetési eljárásban, és olyan lehetőség, amit nemszabad elszalasztanunk. A jelentésnek, amelyről ma szavazni fogunk, segítenie kell abban,hogy a Parlament tárgyalócsoportja erős, egyértelmű felhatalmazást kapjon. A tagállamokjelenleg kemény megszorító politikát folytatnak, amely kedvezőtlenül hat a gazdasági

    23-06-2011Az Euròpai Parlament vitàiHU16

  • fellendülésre. Ebben a nehéz helyzetben az uniós költségvetésnek kulcsfontosságú szerepetkell játszania az európai gazdaság megsegítésében. Fontos, hogy az EU költségvetésekapcsolódjon az EU 2020 stratégia célkitűzéseihez. Egy ilyen stratégia csak akkor lehetéletképes, ha biztosítjuk hozzá a szükséges pénzeszközöket. Másrészről a 2012-esköltségvetés – bizonyos értelemben – az európai gazdaságirányítási csomag „kistestvére”,ugyanakkor gazdasági támogatást kell nyújtania a politikai csomag számára.

    Kinga Göncz (S&D), írásban. – (HU) Üdvözlöm, hogy az Európai Bizottság a jövő éviköltségvetés tervezetében több forrást szán a szabadság, a biztonság és a jog térségének amegerősítésére. Ugyanakkor keveslem a váratlan események következményeinek akezelésére fordítható kötelezettségvállalásokat, így az észak-afrikai felkelések nyománmegnőtt bevándorlás kezelésére, illetve a partnerségi kezdeményezésekre jutó keretet. AzEurópai Uniónak hatékony választ kell adnia az észak-afrikai változásokra, jobban fel kellkészülnie a váratlan események kezelésére. A válság a tervezettnél nagyobb terhet rakhata közös költségvetésre. Helyes, hogy a Bizottság több forrást szán a külső határok védelmére,ezzel párhuzamosan azonban bővíteni kell az Európai Menekültügyi Alap keretét, és azintegrációt szolgáló pénzeszközöket. Minden uniós polgár érdeke az Alapjogi Charta teljeskörű végrehajtása, az EU emberi jogi dimenziójának az erősítése. Közös aggodalmunk adiszkrimináció erősödése, az intolerancia folyamatos terjedése Európa-szerte. Ezértfontosnak tartom az alapvető jogok tiszteletben tartását és az uniós polgárság erősítésétszolgáló programok bővítését is.

    5. A kohéziós politikáról és a 2013 utáni időszak kohéziós politikai stratégiájárólszóló 5. jelentés - A 2007–2013 közötti időszak kohéziós politikai programjainakvégrehajtása - Európai városfejlesztési menetrend és jövője a kohéziós politikában- 3. célkitűzés: A határokon átnyúló, transznacionális és régiók közöttiegyüttműködés jövőbeli menetrendje - Az ERFA és egyéb strukturális alapok közöttihatékonyság növelése (vita)

    Elnök. – A következő napirendi pont a közös vita a következő jelentésekről:

    – a Markus Pieper által a Regionális Fejlesztési Bizottság nevében kidolgozott jelentés aBizottság ötödik kohéziós jelentéséről és a 2013 utáni kohéziós politikai stratégiáról(A7-0222/2011) (2011/2035(INI));

    – a Miroslav Mikolášik által a Regionális Fejlesztési Bizottság nevében kidolgozott jelentésa 2007–2013 közötti időszak kohéziós politikai programjainak végrehajtásáról szóló2010-es jelentésről (A7-0111/2011) (2010/2139(INI));

    – az Oldřich Vlasák által a Regionális Fejlesztési Bizottság nevében kidolgozott, „Az európaivárosfejlesztési menetrend és jövője a kohéziós politikában” című jelentés (A7-0218/2011)(2010/2158(INI));

    – a Marie-Thérèse Sanchez-Schmid által a Regionális Fejlesztési Bizottság nevébenkidolgozott jelentés a 3. célkitűzésről: a területi együttműködés előtt álló kihívás: ahatárokon átnyúló, transznacionális és régiók közötti együttműködés jövőbeli menetrendje(A7-0110/2011) (2010/2155(INI));

    – a Georgios Stavrakakis által a Regionális Fejlesztési Bizottság nevében kidolgozott jelentésaz ERFA és a többi strukturális alap jelenlegi helyzetéről és a hatékonyságuk növelésétszolgáló jövőbeli szinergiákról (A7-0141/2011) (2010/2160(INI)).

    17Az Euròpai Parlament vitàiHU23-06-2011

  • Markus Pieper, előadó. – (DE) Elnök úr! Először is, nagyon szeretném, ha lenne két percfelszólalási időm a záró észrevételeimhez. Hölgyeim és uraim! Az Európai Unió a szolidaritásEurópája, és az európai régiók támogatója is. A mai napon az Európai Parlament határozottjelzést küld régióink felé. Segíteni akarjuk a leggyengébb régiókat abban, hogy jobbkapcsolatokat alakíthassanak ki. Támogatást nyújtunk a határokon átnyúló régiók számára,hogy Európa egységesebb legyen, és fel akarjuk használni az összes régióban rejlő potenciáltEurópa versenyképességének növelése érdekében.

    Bár a gazdasági és pénzügyi válság e tevékenységek közül sokat háttérbe szorított, azeurópai strukturális politika továbbra is erős ösztönzőt biztosít a növekedés és afoglalkoztatás tekintetében. 2013 után nagy szükség lesz a cselekvésre a demográfiaiváltozások, a változó gazdasági szerkezet, a közlekedési rendszerek hiányosságai, a megújulóenergiák korának kezdete, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódása által jelentettkihívások miatt.

    A strukturális politika szépsége abban rejlik majd, hogy képessé tesszük a régiókat azinnovációra annak érdekében, hogy megfelelhessenek e kihívásoknak, és segítünk nekik,hogy segíthessenek magukon. Európának ugyanakkor szüksége van a regionális potenciálra,hogy képes legyen végrehajtani az Európa 2020 stratégiát és biztosítani tudja annak sikerét.Gondoskodnunk kell arról, hogy e feladatokra megfelelő pénzeszközök álljanakrendelkezésre. Ezért ellenezni fogunk minden olyan próbálkozást, amely a sikeresstrukturális politikánk felszámolására irányul – legyen szó újraállamosításról, újéghajlat-változási és foglalkoztatási alapokról vagy bármilyen más központosítóintézkedésről, amit Brüsszel tervez. Meg akarjuk erősíteni a többszintű kormányzás elvét.A régióknak az európai célkitűzések végrehajtására vonatkozó felelőssége már magábanhozzáadott értéket hordoz.

    A jelentésben komoly javaslatokat tettünk arra vonatkozóan, hogy Európa hogyan növelhetimég tovább ezt a hozzáadott értéket. Szerintünk több erőforrásra van szükség ahhoz, hogyjavítani tudjuk az infrastruktúrát a határokon átnyúló régióinkban és megerősíthessük atranszeurópai hálózatokat. Többet akarunk befektetni városaink és vidéki területeinkjövőjébe, és a programok hatékonyabb koordinálására szólítunk fel. Valószínűleg aparlamenti többség támogatni fog egy magas támogatási arányban részesülő közteskategóriát a kevésbé hátrányos helyzetű régiók számára. Én azonban ezt nem javaslom,mert ez a fokozatos megszüntetés elmaradását fogja jelenteni, amit a Tanács nem engedhetmeg magának.

    Mindezek mellett továbbdolgozott javaslatokat terjesztünk elő a nagyobb fokú hatékonyságés átláthatóság érdekében. Nagyon fontosnak tartjuk biztosítani, hogy szigorúbb feltételekkapcsolódjanak a finanszírozás elosztásához. Mielőtt az uniós pénzeket rendelkezésrebocsátják, először végre kell hajtani az uniós jogszabályokat. Ez a közbeszerzésekre és azárszabályozásra vonatkozik. Ezenkívül sokkal szigorúbb ellenőrzéseket szeretnénk látnia támogatási alapok elosztása esetében. Ha végre valahára – és ettől fogva rendszeresen –nem nevezzük meg és nem szégyenítjük meg azokat a tagállamokat, ahol a visszaélésektöbbsége történik, elveszítjük a hitelességünket.

    Nagyobb fokú elkötelezettségre szólítjuk fel a Bizottságot a támogatások felhasználásánakellenőrzésében. Lewandowski úr, kérem, ne bízzon túlzottan a tagállamokban. VállaljaÖn a felelősséget a nemzeti ellenőrzési hatóságok akkreditációjáért, és a Parlamenttámogatni fogja Önt ebben!

    23-06-2011Az Euròpai Parlament vitàiHU18

  • Végül szeretném felhívni a Bizottság figyelmét néhány olyan dologra, amelyekről a jelentésnem tesz említést. A jelentéstervezettel ellentétben már nem kérjük a társfinanszírozáscsökkentését, de – és ezt szeretném hangsúlyozni – a növelését sem! A jelentés ezenkívülmár nem tartalmazza az Európai Globális Alkalmazkodási Alap és az Európai SzociálisAlap egyesítésére vonatkozó javaslatunkat. De kérem, jegyezzék meg, hogy nem akarunkegy független Európai Globális Alkalmazkodási Alapot sem! Ezt a két példát tekintsékbizonyítéknak arra, hogy a Parlament sokkal inkább támogatja a reformot, mint amint azta jelentés sugallja. Reformálnunk kell a strukturális politikánkat, hogy az EU továbbra iserős maradjon.

    Végül el szeretném mondani, hogy – bár végig örömmel dolgoztam a jelentésen – zavarónaktaláltam, hogy sokszor kellett szembesülnöm önző nacionalizmussal, amely sajnálatosmódon a jelentésben is tükröződik. Érdeklődve várom, hogy milyen eredményt hoz aszavazás. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket!

    Miroslav Mikolášik, előadó. – Elnök úr! Először is szeretnék köszönetet mondani a tiszteltképviselőknek érdekes hozzászólásaikért, és különösen az árnyékelőadóknak a kiválóegyüttműködésért. A módosítások és a vélemények számos izgalmas és releváns elképzelésttartalmaztak, ezért különösen odafigyeltem arra, hogy egy olyan kiegyensúlyozottmegközelítést alakítsak ki, amely a lehető legjobban megragadja ezek lényegét éssokféleségét.

    A stratégiai jelentéstétel a kohéziós politika új eszköze, amelyet a jelenlegi, 2007–2013közötti programozási időszakban vezettek be. A 2010. évi stratégiai jelentéssel a Parlamentelvégezheti a kohéziós politika végrehajtásával kapcsolatos eredmények első elemzését ésértékelését. A Parlamentnek arra is lehetősége nyílik, hogy kifejezze véleményét a tagállamokköltési prioritásairól, és rámutasson azokra a területekre, ahol a legtöbb erőfeszítést kelltenni – ideértve a Bizottságnak a kohéziós politika végrehajtásával, és magával a stratégiaijelentéstétellel kapcsolatos küzdelmét.

    A 2010. évi stratégiai jelentés elsősorban a programoknak a jelenlegi programozási időszaksorán történő végrehajtására és a stratégiai jelentéstételre összpontosít. Mindemellettszámos értékes meglátással is szolgál a kohéziós politika jövője tekintetében.

    Először is, ami a programok végrehajtását illeti, a kiválasztott projektek pénzügyi volumenea jelentések szerint 93,4 milliárd euró, ami az adott időszakban elérhető uniós forrásoktöbb mint 27%-át képviseli. Ez elfogadhatónak tekinthető, figyelembe véve a kontextust,azaz a társadalmi-gazdasági helyzet súlyos romlását 2008 és 2009 között a globálisválságból kifolyólag, és a 2007-2013-as időszakra vonatkozó politika reformját.

    Mindazonáltal az egyes országok és témák előrehaladásban is jelentős különbségekmutatkoznak, hiszen kilenc tagállam esetében a 40%-ot meghaladja, 4 tagállam esetébenpedig 20% alatt van az összesített kiválasztási arány. Még mindig feltűnő egyenlőtlenségekfigyelhetők meg az európai régiók között gazdasági és társadalmi értelemben, illetve akörnyezetvédelem terén. Másrészről, három célkitűzés – a konvergencia, a regionálisversenyképesség és foglalkoztatás, és az európai területi együttműködés – tekintetébenkiegyensúlyozottabb volt a projektkiválasztás átlagos üteme, és ugyanez vonatkozik alisszaboni stratégia célkitűzéseihez igazított kategóriákra. Az európai területiegyüttműködési programok környezeti projektjei tekintetében megvalósult magasabbabszorpciós mértékek a határokon átnyúló és a régiók közötti együttműködés hozzáadottértékét mutatják, ezért ezt a jövőben ösztönözni kell. Másrészről, bizonyos területekentöbb erőfeszítésre van szükség, különösen a végrehajtás javítása, a túlzott késedelmek

    19Az Euròpai Parlament vitàiHU23-06-2011

  • elkerülése, a szigorúbb pénzügyi fegyelem biztosítása, valamint a más uniós politikákkalvaló szinergiák növelése érdekében.

    Másodszor, ami magát a stratégiai jelentéstételt illeti: ez az eszköz lehetőséget nyújt arra,hogy stratégiai szempontból értékeljük és megvitassuk a kohéziós politika tematikusdimenzióját, a tagállamok által biztosított konkrét bizonyítékok alapján. A stratégiaijelentéstétel a még le nem zárult eljárások értékelésére is kiterjed. Ezt a programozásiidőszak során végzik azzal a céllal, hogy áttekintést nyújtsanak arról, hogyan haladnak atagállamok az uniós célok megvalósításával, és hasznos alapot szolgáltassanak a teljesítményjavításához. A jelentés ily módon felhívja a figyelmet számos bevált gyakorlatra, amelyeksegíthetik a jelentéstétel színvonalának növelését, növelhetik a tagállami érdekeltekfelelősségét, és végső soron javíthatják a végrehajtás hatékonyságát.

    Végül még meg szeretném említeni a sok bevált gyakorlat egyikét, azaz az alapmutatóknakaz összes tagállam általi alkalmazását.

    Oldřich Vlasák, előadó. – (CS) Elnök úr! Sok mindenről szeretnék beszélni a jelentésselkapcsolatban, amelynek én vagyok az előadója, és amelynek címe: „Az európaivárosfejlesztési menetrend és jövője a kohéziós politikában”.

    A jelentés a városokra, illetve a városok által kohéziós politikában betöltött szerepreösszpontosít. Mindazonáltal először is azt szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem jelentiazt, hogy az európai alapok elosztásakor elfeledkezhetünk a vidéki területekről. Sőt,ellenkezőleg! A nagyvárosok és a kis, vidéki közösségek összehangolt, egymás mellettifejlődését kell megvalósítani. Mellékesen felhívtam a figyelmet ezekre a témákra a közösagrárpolitika jövőjéről szóló Siekierski-jelentéshez benyújtott módosítástervezeteimben.

    Bevezetésemben számos dolgot szeretnék kiemelni. Először is, nem szabadmegfeledkeznünk arról, hogy a városok fontos platformjai az Európa 2020 stratégiavégrehajtásának, többek között azért, mert tagadhatatlanul fontos szerepet játszanak azeurópai régiók gazdasági fejlődésében. Ezért alapvető fontosságú, hogy a városok erőteljesmandátumot kapjanak e közös európai stratégia céljainak végrehajtásában.

    Másodszor, hangsúlyozni szeretném, hogy számos nagyvárosban az alapvető infrastruktúrafejlesztésre szorul. Véleményem szerint nem csak egyszerű felújításra van szükség, hanemaz infrastruktúra korszerűsítésére, illetve az információs technológiák segítségével történőtechnológiai beruházásokra is. Akkor biztosak lehetnénk abban, hogy a városainkbanmegugrik a növekedés és javul az életminőség. Csak az ilyen növekedési célú beruházásokatkellene kiemelten kezelni, például a koncentráció elve miatt.

    Harmadszor, meg szeretném említeni a partnerség kérdését. A partnerség sokszor csaküres fogalom. Ezért azt szeretném, ha a városok számára valódi támogatást tudnánknyújtani, és ezért felszólítom a Bizottságot, hogy kötelezze a tagállamokat arra, hogy vonjákbe a nagyobb városok, valamint a helyi és regionális hatósági szervek szövetségeinekpolitikai képviselőit a kohéziós politika keretében történő döntéshozás minden szakaszába.A helyi képviselők számára biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy részt vegyenek a stratégiaifejlesztéssel kapcsolatos nemzeti tervezési megállapodások megtárgyalásában.

    Végül a pénzügyi tervezési eszközökről szeretnék beszélni – a jelentéstervezet ezt tartoma legfontosabbnak. Már sok minden elhangzott a JESSICA kapcsán, a valóságban azonbannem sok minden történik. Ezért szeretném, ha felszólítanánk a Bizottságot arra, hogyértékelje az ezen eszközök tekintetében szerzett tapasztalatokat és módosítsa szabályaitannak érdekében, hogy versenyképessé tegye azokat a pénzügyi piac más eszközeivel.

    23-06-2011Az Euròpai Parlament vitàiHU20

  • Ugyanakkor fel kell szólítanunk a tagállamokat, hogy a JESSICA-kezdeményezést a városokszintjén hajtsák végre, és nem a régiók vagy államok szintjén. A JESSICA csak ebben azesetben lesz a városoké, és csak ekkor tud majd tartós hatást kifejteni.

    Marie-Thérèse Sanchez-Schmid, előadó. – (FR) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim!Nem sűrűn kerül sor vitára a kohéziós politikáról, és a mai vita rendkívül fontos.

    Hosszú története során a regionális politika számos sikert könyvelhetett el, és a régióinkbanbefektetett 350 milliárd euróval 2009-ben ez lett az Európai Unió legfőbb kiadási tétele a2007 és 2013 közötti időszakban. A mai napon a Parlament szavazni fog e politikajövőjéről, és meghatározza annak prioritásait a következő pénzügyi keret soron következőköltségvetési és szabályozási tárgyalásaira való felkészülés keretében.

    Az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem az európai területi együttműködés – a kohézióspolitika 3. célkitűzése – jövőjét meghatározó munkában, és szeretnék köszönetet mondaniaz árnyékelőadónak és az Európai Bizottságnak az eredményes együttműködésért.

    Mi a területi együttműködés? Milyen célt szolgál? Milyen kérdéseket érint? Mennyire legyenmeghatározó a regionális politikában? Ezekre a kérdésekre kell választ adnunk.

    Ma 196 millió európai polgár él határ menti régiókban. Ezek a régiók – az esetükbenmegnyilvánuló egyenlőtlenségeken keresztül – jól megmutatják, hogy országaink milyennehézségekkel szembesülnek a nyitott határok, az európai belső piac megvalósítása és aglobalizáció jelentette kihívásokhoz való alkalmazkodás tekintetében.

    Európa 27 tagállamból és 271 régióból áll. Ebből fakadóan Európa területét számtalanközigazgatási határ osztja fel, amelyek eltérő politikai és jogi rendszereket jelölnek ki. Egyfrancia szociológus szerint a határ olyan politikai eszköz, amely távolságot hoz létre ott,ahol közelség van. Ezzel szemben az Európai Unió közelséget akar létrehozni ott, ahol atörténelem távolságot, meg nem értést és esetenként gyűlöletet teremtett.

    Ami azt illeti, az 1957-ben aláírt Római Szerződés preambuluma jelenti a közös szálatabban a szerepben, amit megválasztott európai képviselőkként betöltünk. Az EurópaiUnió célja „az Európa népei közötti egyre szorosabb egység” létrehozása. A határok eltörlésevagy legitimitásuk megkérdőjelezése nélkül a 3. célkitűzés – 8,5 milliárd euró költségvetéssel– a határok által polgáraink mindennapi életére kifejtett negatív hatás csökkentéséretörekszik, hogy ezeket a másoktól elválasztó határokat másokkal összekapcsoló határokkáváltoztassa.

    Ez teszi az európai területi együttműködést az európai integráció megtestesítőjévé, ésegyben a versenyképesség rendkívüli forrásává.

    Milyen jövőt szánunk neki?

    Ez a jelentés konkrét és gyakorlati javaslatokkal szolgál, amelyek a meglévő igényekből, aszámos érdekelt féltől, akikkel találkoztunk, illetve a polgárok elvárásaiból erednek.

    Először is, világos emlékeztetője az európai területi együttműködés által képviselthozzáadott értéknek és a versenyképesség fokozására meglévő képességnek. Egy arrairányuló javaslat, hogy a finanszírozását a költségvetési politika következő költségvetésének7%-ára növeljék. Az általános struktúra és a határokon átnyúló jelleg kulcsfontosságúszerepének fenntartása a határ menti közösségek helyi igényeinek kielégítésére. Támogatásnyújtása minden egyes együttműködési program számára, harmonizált kritériumokalkalmazása mellett, annak megakadályozására, hogy egyes tagállamok a pénzügyi

    21Az Euròpai Parlament vitàiHU23-06-2011

  • megtérülést számolgassák. A pénzeszközök erőteljesebben stratégiai jellegű programozásaa területi jelleggel bővített Európa 2020 stratégiával kapcsolatban.

    Arra irányuló ösztönzők, hogy a regionális operatív programok szerepet kapjanak a nagy,határokon átnyúló vagy transznacionális projektekben, például a transzeurópai közlekedésihálózatokban. A transznacionális dimenzió és a makroregionális stratégiák közötti fokozottkoordináció, egyszerűsített végrehajtás külön szabályozás elfogadásával. Az európai területiegyüttműködési csoportosulások jobb kihasználása, amelyek a többszintű kormányzásegyetlen eszközét jelentik a Közösségben. Végül a területi együttműködés nagyobbláthatósága és egyszerűbbé tétele a helyi önkormányzatok és a polgárok között.

    Végül még el szeretném mondani, hogy a területi együttműködés egyike a nagy hozzáadottértékkel bíró, tisztán európai politikáknak. Ez a legegyszerűbb, leggyorsabb és legolcsóbbmódja egy lendületes és gyakorlati európai integráció megvalósításának.

    Biztos úr, hölgyeim és uraim! A mai napon az a feladatunk, hogy megerősítsük a kohézióspolitikát, a „leginkább európai” célkitűzést.

    Georgios Stavrakakis, előadó. – (EL) Elnök úr, biztos úr! A jelentésben részletesen kifejtettlegfontosabb feltételezés az, hogy az Európai Regionális Fejlesztési alap és a többistrukturális alap közötti szinergiák megerősítése nagymértékben segíteni fogja a kohézióspolitika hatékonyságát és hozzáadott értékét. Emellett a jelentés nagyobb mértékű szinergiákkialakítására szólít fel az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az EurópaiHalászati alap fejlesztési tevékenységei tekintetében. A nagyobb mértékű szinergiák agyakorlatban azt jelentik, hogy a különböző kohéziós alapokból finanszírozotttevékenységeket egy integrált, közös terv keretében készítik elő, dolgozzák ki és hajtjákvégre, így minden egyes intézkedés felhasználja és kiegészíti a többi intézkedés pozitíveredményeit.

    A kohéziós politikai programok végrehajtásából nyert tapasztalatokból ma már világosanlátszik, hogy a legtöbb regionális fejlesztési tevékenység esetében a sikeres végkifejletalapvetően a kiegészítő kezdeményezések végrehajtásától függ. Az infrastrukturálisfejlesztések például nem vezetnek automatikusan magasabb szintű növekedéshez, ha nemkombinálják azokat beruházásokkal az oktatás, a vállalkozás és az innováció terén. Ezértúgy gondoljuk, hogy a hathatós együttműködés valós előnyöket hoz majd a hatékonyságszempontjából és segít a költségvetési gazdálkodás eredményességének javításában.

    A jelentés szerint e cél megvalósítása érdekében a legfontosabb dolog az, hogy közösszabályokat fogadjanak a kohéziós politika általános keretén belül, valamint az EurópaiMezőgazdasági Vidékfejlesztési Alappal és az Európai Halászati Alappal a projektekkezelésére és alkalmazására vonatkozóan. A források takarékos felhasználásából és akülönböző finanszírozási eszközök egymást kiegészítő jellegének kihasználásából nyertelőnyök mellett ez az alapok kedvezményezettek általi felhasználását, illetve a nemzetihatóságok általi kezelését egyaránt egyszerűsítené. Végül a szabályoknak az összesprogramozási szinten történő harmonizálásával elérhető egyszerűsítés elősegíti majd akisebb ügynökségek részvételét a kohéziós politikai programokban és javítja az alapokfelhasználását.

    A jelentésben üdvözöljük az Európai Bizottságnak egy több alapot felölelő, egységesstratégiai keret elfogadására irányuló kezdeményezését. Mindazonáltal, mi itt a RegionálisFejlesztési Bizottságban azt kérjük, hogy ez az egységes keret ne korlátozódjon a politika

    23-06-2011Az Euròpai Parlament vitàiHU22

  • tervezési szakaszára, hanem a politikaformálás minden szakaszára terjedjen ki: a tervezésre,a végrehajtásra és a kifizetésre, az ellenőrzésre és az értékelésre.

    Elégedettségemet szeretném kifejezni azzal kapcsolatban, hogy a jelentésem legfontosabbüzeneteit elfogadták – egyrészt az Európai Unió jövőbeni pénzügyi tervéről szóló európaiparlamenti állásfoglalásra irányuló rendkívül fontos indítványban, másrészt a kohézióspolitika jövőjéről szóló jelentésben.

    Végül még fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy – amint azt felszólalásom kezdeténis említettem – a jelentés legfontosabb tétele az, hogy az alapok közötti nagyobb mértékűszinergia még tovább javítja majd a kohéziós politika eredményességét. Ezért különösenaggasztónak találom azt a mostanában megfigyelhető tendenciát, hogy a kohéziós politikátfelszabdalják különböző költségvetési tételek között. Egyértelműen ellenünk minden ilyenjavaslatot, mert közvetlenül aláássák magának a kohéziós politikának az alapjait, különösena partnerséget és a regionális fejlődés integrált megközelítését.

    Johannes Hahn, a Bizottság tagja. – (DE) Elnök úr, tisztelt képviselők! Tisztelt látogatók!A kohéziós politika az európai integrációs projekt központi pillére, és összességében azelmúlt évtizedek egyik legsikeresebb politikája. Ebben az időszakban valóban sikerültcsökkentenünk a jólétbeli különbségeket Európa régiói között. A következő időszakbana besorolás változásai is ezt a tényt fogják tükrözni.

    Ismételten hangsúlyoznom kell, hogy ezzel egy időben a regionális politika vált a központiés fenntartható beruházási politikává valamennyi európai régió számára. Ha biztosítaniakarjuk az Európa 2020 stratégia sikerét, és ha a stratégiát – amely jelenleg csak papíronlétezik – konkrét intézkedésekké, kezdeményezésekké és projektekké akarjuk változatni,akkor a regionális politikának pontosan ezt a legfrissebb, legfejlettebb formáját kellvégrehajtani valamennyi régiónkban, hogy városainkban, közösségeinkben,vállalkozásainkban, kutatóközpontjainkban és iskoláinkban elérjük a szükségeseredményeket.

    Szeretnék köszönetet mondani az Európai Parlamentnek, és különösen az előadóknak –Markus Piepernek, Miroslav Mikolášiknak, Oldřich Vlasá