21
Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016-HU01-KA101-022660 „Tanárok motivációjának és szakmai kompetenciájának fejlesztése” Helyszín és időpont: Olaszország, Firenze 2017. július 31- augusztus 5. Kaló Zita Téma: Inkluzív nevelés és oktatás ű Az Egri SZC Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma az jelenlegi ERASMUS+ projekt keretein belül olyan tevékenységeket, kurzusokat jelelölt meg pályázatában, amely a mai oktatási világunkban elengedhetetlen az intézményi szintű célkitűzések minőségfejlesztéséhez. Egyik kritikus pont a tanulási-tanítási folyamatban a megfelelő módszerek kiválasztása és az inkluzív nevelés megvalósításának elősegítése. A képzés elősegíti a pedagógusok motiváltságának növekedését, a módszertanok eszköztárak fejlődését, a kulturális, kommunikációs valamint a szociális kompetenciák fejlesztését. A képzés kiválasztásánál fontos szerepet játszott, hogy milyen célokat kívánunk megvalósítani. Ez a kurzus azon tanárok számára készült, akik szeretnék megérteni a csoportdinamikát és hogyan befolyásolják az iskolai környezetet, valamint többet megtudni egy hatékony és naprakész tanterem kezeléséről, amely ösztönözi a részvételt, a motivációt és az elkötelezett tanulást a legújabb technikákkal és tantervvel eszközöket. Interaktív és gyakorlati tevékenységek révén mi résztvevők megismerhettük a különböző típusú konfliktusokat, és azokat hogyan használjuk őket növekedési lehetőségként. Saját képességünket hogyan használhatjuk arra, hogy ösztönözzük a hallgatók aktív hallgatását, empátia és érzelmi műveltségét. Új tanítási módszereket ismerhettünk meg. Megismertük hogyan növelhetjük a tanulók aktív hallgatását, hogyan építsük ki a kapcsolatokat és értékeljük a tanulókat. A képzésen 10 fő vett részt különböző országokból érkeztünk. Két hallgató Finnországból, 5 hallgató Lengyelországból, egy fő Németországból, egy fő Olaszországból és Jómagam Magyarországról. A csoport összetételét tekintve nagyon érdekesen alakult, hiszen mindenki más típusú iskolából érkezett és érdekes volt hallgatni, hogy hasonló problémák vannak jelen tanulói motiváció tekintetében Lengyelországban és Németországban, mint ami Magyarországon tapasztalható. A csoportban voltak általános iskolában tanítók és középiskolákban tanító tanárok, többségben angol nyelvtanárok.

Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról

2016-HU01-KA101-022660 „Tanárok motivációjának és szakmai

kompetenciájának fejlesztése”

Helyszín és időpont: Olaszország, Firenze 2017. július 31- augusztus 5.

Kaló Zita

Téma: Inkluzív nevelés és oktatás ű

Az Egri SZC Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája

és Kollégiuma az jelenlegi ERASMUS+ projekt keretein belül olyan tevékenységeket,

kurzusokat jelelölt meg pályázatában, amely a mai oktatási világunkban elengedhetetlen az

intézményi szintű célkitűzések minőségfejlesztéséhez. Egyik kritikus pont a tanulási-tanítási

folyamatban a megfelelő módszerek kiválasztása és az inkluzív nevelés megvalósításának

elősegítése. A képzés elősegíti a pedagógusok motiváltságának növekedését, a módszertanok

eszköztárak fejlődését, a kulturális, kommunikációs valamint a szociális kompetenciák

fejlesztését.

A képzés kiválasztásánál fontos szerepet játszott, hogy milyen célokat kívánunk megvalósítani.

Ez a kurzus azon tanárok számára készült, akik szeretnék megérteni a csoportdinamikát és

hogyan befolyásolják az iskolai környezetet, valamint többet megtudni egy hatékony és

naprakész tanterem kezeléséről, amely ösztönözi a részvételt, a motivációt és az elkötelezett

tanulást a legújabb technikákkal és tantervvel eszközöket.

Interaktív és gyakorlati tevékenységek révén mi résztvevők megismerhettük a különböző típusú

konfliktusokat, és azokat hogyan használjuk őket növekedési lehetőségként. Saját

képességünket hogyan használhatjuk arra, hogy ösztönözzük a hallgatók aktív hallgatását,

empátia és érzelmi műveltségét. Új tanítási módszereket ismerhettünk meg. Megismertük

hogyan növelhetjük a tanulók aktív hallgatását, hogyan építsük ki a kapcsolatokat és értékeljük

a tanulókat.

A képzésen 10 fő vett részt különböző országokból érkeztünk. Két hallgató Finnországból, 5

hallgató Lengyelországból, egy fő Németországból, egy fő Olaszországból és Jómagam

Magyarországról. A csoport összetételét tekintve nagyon érdekesen alakult, hiszen mindenki

más típusú iskolából érkezett és érdekes volt hallgatni, hogy hasonló problémák vannak jelen

tanulói motiváció tekintetében Lengyelországban és Németországban, mint ami

Magyarországon tapasztalható. A csoportban voltak általános iskolában tanítók és

középiskolákban tanító tanárok, többségben angol nyelvtanárok.

Page 2: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

A csoportunk

A képzés első napján mindenki a bevezetés után mindenki elmondhatta miért szereti, vagy nem

szereti a szakmáját, milyen problémákkal találkozik a mindennapi munkája során. Itt

felmerültek nem csak a tanulókkal való kapcsolatok, hanem a kollégákkal való együttműködés

milyensége, jelentősége, hiszen ez nagyban befolyásolja egy oktatási intézmény működését.

Felmerült az oktatás finanszírozásának fontossága, továbbá a családok anyagi helyzete, a szülői

háttér mennyire nagy jelentőséggel bír a tanulók tanuláshoz való hozzáállása tekintetében,

valamint a tanulók lakókörnyezete. Lengyelországban és Németországban hasonló problémák

jelentkeztek a tanulói motiváltságban, mint Magyarországon, viszont érdekes volt, hogy

Finnországban a két kolléga, akik egy Nemzetközi általános iskolából érkeztek mennyire

befogadóak és milyen játékos módszerekkel tanítják diákjaikat. Komoly felvételi elbeszélgetést

folytatnak mind a szülőkkel, mind a diákokkal annak érdekében, hogy gyermekük az

intézményük tanulója lehessen. A felvételi elbeszélgetés alapján alakítják ki tanulói

csoportjaikat.

A képzésünk mottója: „Semmiféle nagyszerű dolgot nem lehet elérni lelkesedés nélkül.” Ralph

Waldo Emerson.

A képzés második napján mindenki bemutatta saját oktatási intézményét, iskoláját, tanulói

környezetét, majd különböző tanítási módszerekkel ismerkedhettünk meg.

Page 3: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´
Page 4: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´
Page 5: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

Kipróbáltuk az úgynevezett „popcorn popper” módszert, amely azt takarta, hogy mindenki

felírhatott egy papírra 2 kérdést a témával kapcsolatosan és összegyűrtük, majd dobáltuk

egymásnak a teremben és minden kérdés összekeveredett és annak kellett válaszolni, akihez

került a papírgolyó és kibontotta azt. Lényege, hogy felébreszti a tinédzsereket. A tréner

rávilágított az aktív tanítás lényegére, hogy hogyan tudjuk fenntartani a figyelmet az órán. pl,

nyelvoktatásnál prepozíciók tudom mutogatni, játszani vele (előtte, mögötte, benne, alatta stb.).

Mozgatni kell a tanulókat és érdekessé tenni a tanítási órákat, a lényeg, hogy a tanuló a tanulói

környezetben jól érezze magát.

A harmadik napon új tanítási módszerekkel ismerkedhettünk meg és elemeztük a pozitív iskola

jellemzőit. Erre különböző forrásokat vettünk igénybe:

Ted Talk (TED beszédek, inspirációk, előadások)

Brain Gym (Sportolás) https://www.youtube.com/watch?v=VL4an7UC3wA

Just Dance (Csak táncolj) pörögj fel, mozgasd meg magad és a tanulókat csak 2- 3 perc

GoNoOdle Játékos tanítási módszerek (https://www.gonoodle.com/)

Aktív tanítás pl, nyelv oktatásnál prepozíciók tudom mutogatni, játszani vele (előtte,

mögötte, benne, alatta stb.)

Érdekessé kell tenni, praktikus dolgok, érezze jól magát a tanuló

Reggeli ébresztő (Felállva dobálnak egy labdát egymásnak és közben közbe kell

adogatni egy kendőt, ha mindkettő egy emberhez ér, akkor az kiesik leül)

Energiát kell nyerni

A gondolkodásmódot kell megváltoztatni

Boldogságot kell stimulálni

Az emberek többsége negatív, ebből ki kell hozni

Energiát vesz el a tanuló ezért nekünk is kell energia

Beszélgetni kell velük, odamenni hozzájuk

Kapcsolatokat építeni

Az attitűdön kell változtatni

Meditálni is kell

Page 6: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

A pozitív iskola főbb jellemzői: Professzionális, megfelelő szakemberekkel, szakértelemmel

Bizalom fontos

Elfogadó

Empatikus

Tiszteletet adó

Méltányosság, becsületesség

Befogadó

Kompetens

Rugalmas

Közös küldetése van

Humánus

Segítőkész

Page 7: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

A másik fő témája a harmadik napnak a kiégés problémája a tanári pályán, vagyis a „Burn-out”

jelei:

Nem akar dolgozni

Torkig van

Azt érzi csapdába esett, fáradt, szétzúzott

Elvesztette a motivációt a lelkesedést

Érzelmek hiánya

Nem törődik magával vagy másokkal

Csalódott

Nem hisz a munkájában az emberekben, a rendszerben

Már reggel elveszítette türelmét

Agresszív

Haragos

A beszámolómhoz mellékelem a képzés során kapott írásos anyagokat.

A kurzus negyedik napján készítettünk egy hála fát amely egy új perspektíva mind a tanárok,

mind a tanulók részére. Kiválaszt mindenki egy személyt a csoportból akár egy jelképes távcsövön

keresztül és szól hozzá pár kedve jó szót, csak jót, kiemeled pozitív tulajdonságait

o Azt szeretném mondani….

o Hálás vagyok neked, mert…

Egy új perspektíva! Lényege a pozitív gondolkodás, a motiválás módszere.

A későbbiekben tudás bázist szedtünk össze az eredményes tanításban alkalmazott módszerek

alkalmazásában. Hogyan tudjuk kihasználni a teret és a tanulókat hogyan késztessük önálló

gondolkodásra.

Fizikai tér használata, használjuk ki a teret akár csoportmunkában, együttműködésben

Használjuk a tudásbázisunkat

o Tapasztalati

o Élő könyvtár

o Interjú

Page 8: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

o Skype

Dráma pedagógia

o Improvizáció

o Szerepjátékok

o Pantomim

o Film készítés

o Projekt hetek

o Ünnepségek alkalmával

o Poszter készítés

Page 9: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´
Page 10: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

Csoportmunkák alkalmazására tanult módszer:

Kártya játék:

o Adott egy pakli kártya, amin különböző jelek, figurák vannak

Kihúz egy kártyát mindenki és elmondja, mi jut eszébe róla (kreativitást,

gondolkodást fejleszti)

3-4 fős csoportokat alkotnak és a kihúzott kártyákból egy történetet kell

kitalálniuk, majd azt a többieknek elő is kell adni

Page 11: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

Az ötödik napon a kreatív iskola volt a fő téma és a tanár-szülő kapcsolatok fenntartása,

fontossága. A szülőkkel való együttműködés nélkül nem biztos, hogy az oktatás megfelelően

tud működni. Szükséges a szülői háttér támogatási is.

A nap mottója:

Ken Robinson: Ted Talks

„Az iskola megöli a kreativitást”

„Hogyan kezeljük a problémát az iskolában?” - Kérdésre kaptunk különböző ötleteket.

A tanár autonómiáját és a személyiségét nem mindig tartják tiszteletben

A szülőkel és a tanulókkal való folyamatos beszélgetés, kommunikáció, a problémák

feltárása átbeszélése

Szükséges a folyamatos kontroll

Közös találkozókat szervezni a szülőkkel (szülő értekezletek)

Folyamatos kapcsolattartás (Facebook, skype, telefon, e-mail)

A tanulóknak tudniuk kell az iskola követelményeiről

Megfélemlítés megelőzése

Be kell vonni a szülőket annak érdekében, hogy a háttérben ott legyenek támogatóként

a tanárok mögött

Több projektet kell együtt készíteni, amely összehozza a fiatal tanulókat, több csoport munka,

amely gondolkodásra és együttműködésre készteti őket.

Aktív módszer:

Egy bizonyos témában kérdést feltenni és mozgatni a tanulókat face to face, meg kell

beszélniük az adott témát 3-4 percben. Ennek előnye, hogy gondolkodásra készteti

őket és megbeszélik, hogy a másik mit gondol.

Két-két széket egymással szembe helyezek körben a teremben, párokat alkotok, majd

ha megbeszélték, akkor az egyik tanulót tovább ültetem, tehát minden második feláll

és tovább megy, amíg körbe nem érnek és mindenhol meg nem beszélik a témát.

Ez a módszer pörgős, nem hagyja lustálkodni, egyik tanulót sem és egymás tudásából

tudnak ötleteket meríteni, táplálkozni. A tanuló nem ülhet csak úgy ott az órán.

Page 12: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

Kulturális programok:

Városnézésen vettünk részt keddi és csütörtöki napokon délután idegenvezetéssel. Bemutatták

nekünk Firenze látványosságait és Firenze titkait, történetét. A program nagyon élmény dús

volt, a nagy meleg ellenére kitartottunk és a csoportból többen részt vettünk ezeken a délutáni

sétákon. A fotón középen fekete ruhában található Yasmin, aki lelkesen végigvezetett a város

szívében.

Page 13: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´
Page 14: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´
Page 15: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´
Page 16: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´
Page 17: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

Szombatra és vasárnapra is szerveztek nekünk kulturális programokat. Szombaton három várost

látogathattunk meg többek között Siena, San Gimignano és Chianti településeket.

Az utazásunkat közös buszozás könnyítette meg. Amely jó levezetése volt a sok információnak,

amelynek birtokába juthattunk.

Page 18: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

Borkóstolón is részt vehettünk, hasonló bortermesztő vidékük van, mint Magyarországon a

Tokaji borvidék. Számomra nagy volt a hasonlóság. Ezen a helyen ebédeltünk.

Casafrassi, Castellina In Chianti

Page 19: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

Siena Centro

Vasárnap Chinque Terre trip: Riomaggiore, Manarola, Corniglia, Vernazza körutáson vettünk

részt és Monterosso tengerpartján tölthettünk el egy szép napot szintén az iskola

szervezésében.

Page 20: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

Monterosso

Tanúsítvány átvétele:

Page 21: Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - … · 2019-03-17 · Beszámoló ERASMUS+ tanulmányútról 2016 -HU01 -KA101 - Ä7DQiURNPRWLYiFLyMiQDNpVV]DNPDL NRPSHWHQFLiMiQDNIHMOHV]WpVH´

Összességében egy rendkívül hasznos és élmény dús kurzuson vehettem részt. Számomra

nagyon érdekes módszereket tanultam meg, amelyeket még nem ismertem és munkám során

tudom hasznosítani, felhasználni, kollégáimnak tovább adni. Sok új élménnyel gazdagodhattam

a tanítási szemléletem a motivációm felfrissült. Nagy hatással volt rám ez a képzés. Őszintén

remélem, hogy ezeket a tapasztalatokat minél több kollégához el tudom juttatni és sikerül

átadnom a jövőben mind a tanárok, mind a diákjaim körében. Bízom abban, hogy oktatási

munkám során eredményesen tudom alkalmazni a tanult módszereket. Tanítási óráimon

alkalmazni fogom az újonnan megismert módszereket. Szükség van a megújulásra véleményem

szerint minden pedagógus számára. A tanítási szemlélet az új perspektívák nagy hatást

gyakoroltak rám. A képzés nagyon szervezett volt és megfelelt a célkitűzéseinknek a különböző

kompetenciák fejlesztési területein.

Hazatérve minden dokumentumot, módszert a kollégáim számára bocsátottam és előadást

tartottam élményeimről és tapasztalataimról. Képes beszámolót tartottam a tantestület és a

vezetőség számára.

Beszámolóm mellékletei tartalmazzák a kurzuson kapott szakmai anyagokat.