AZ ÁLDOZATHIBÁZTATÁS PSZICHOLÓGIAI MAGYARÁZATAIap.elte.hu/wp-content/uploads/2017/10/AP_2017_1_Z_Papp.pdfnek ellenálló személyek jellemzője a nagyfo-kú szociabilitás, a

AZ ÁLDOZATHIBÁZTATÁS PSZICHOLÓGIAI MAGYARÁZATAI

A KONTROLL SZEREPE AZ ÁLDOZATSEGÍTÉSBEN

Z. PAPP ZsuzsannaELTE PPK Pszichológiai Doktori Iskola

Budapesti Gazdasági EgyetemE-mail: [email protected]

ALKALMAZOTT PSZICHOLÓGIA 2017, 17(1):77–97. 77

ÖSSZEFOGLALÓ

Háttér és célkitűzések: A közelmúltban elhíresült hazai esetek és médiadiskurzusok újra na-pirendre tűzték az áldozathibáztatás témakörét. A tanulmány célja, hogy a vonatkozó szemé-lyiség- és szociálpszichológiai szakirodalom áttekintésével összefoglalja az áldozathibáztatómagatartás lehetséges magyarázatait és mechanizmusát, valamint ezek kommunikációs és in-tézményi hatásait annak érdekében, hogy az áldozatokkal foglalkozó gyakorlati szakemberekszámára hasznos tudást nyújtson. Módszer: Az elméleti alapozás a kontrollirodalom áttekin-tésével kezdődik, amely bemutatja az egészséges pszichés működés sajátosságait (Taylor,1989; Alloy és Abramson, 1979; Rotter, 1966) és a kontroll iránti szükséglet szerepét a stresz-szel való megküzdésben, különös tekintettel azokra az esetekre, amikor saját sérülékenysé-günkkel szembesülünk (Thompson, 1981; Rothbaum et al., 1982). A második részben az ál-dozathibáztatás jelenségköre és veszélyei mellett tárgyaljuk annak tételezett mechanizmusát,kiemelt figyelmet fordítva a kontrollszükségletek és az igazságos világba vetett hit (Lerner ésSimmons, 1966) szerepére. A befejező részben azt vizsgáljuk meg, hogy a kontroll iránti igényhogyan jelenik meg az áldozatok esetében, és bemutatjuk, hogy milyen szerepük lehet az ál-dozatokkal folyó munka során. Ebből a célból konstruktív és destruktív kommunikációs és in-tézményi példákat, jó gyakorlatokat ismertetünk. Eredmények, következtetések: Az áttekintésrámutat arra, hogy az áldozathibáztató magatartás könnyen lehet az empatikus és részvétteliszemélyek sajátja is, ezért kiemelten fontos a felismerés és a folyamat tudatosítása az áldo-zatokkal foglalkozó munkatársak körében, és szemléletváltást sürget a hatósági folyamatokszempontjából is. Kulcsszavak: áldozathibáztatás, kontroll, igazságos világba vetett hit, áldozatsegítés, másod-lagos viktimizáció

DOI: 10.17627/ALKPSZICH.2017.1.77

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 77

78 Z. PAPP Zsuzsanna

A REÁLIS ÉNKÉP PARADOXONA

Köztudott tény, hogy a reális énkép az egész-séges személyiség egyik fő ismérve, ahogyJahoda (1953) megfogalmazza: önmagunkés a világ pontos észlelése a mentális egész-ség fontos jellemzője. Az énképünket akkortekintjük reálisnak, ha az átélt élményeinkösszhangban állnak az önreprezentációnkkal(Rogers, 1979), mások megítélésével, vala-mint objektív tényezőkkel (mint például azintelligenciateszten kapott pontszám). Az ir-reális énkép egy sor patológiás működésselhozható összefüggésbe, többek között a dep-resszióval, a narcisztikus személyiségzavar-ral, önértékelési zavarokkal vagy olyan be-tegségekkel, mint az anorexia nervosa vagya bulimia nervosa. Annak ellenére, hogy a re-ális énkép fontos feltétele az egészségesenműködő személyiségnek, számos kutatás bi-zonyítja, hogy az egészséges személyekmégsem igazán jellemezhetőek azzal, hogyteljesen reálisak lennének önmagukkal kap-csolatban. Van Yperen és Buunk 1991-benhasználták először az illuzórikus felsőbb-rendűség (illusory superiority), más szóvalaz „átlag feletti hatás” fogalmát az egészsé-ges emberek azon általános jellemzőjénekleírására, hogy hajlamosak önmagukat túl-becsülni, az átlagnál jobbnak tekinteni (idéziHoorens, 1993). Az, hogy az emberek több-sége az átlagosnál jobbnak tekinti magát, ter-mészetesen statisztikailag lehetetlen. Úgytűnik továbbá, hogy az emberek hajlamosaktúlbecsülni a pozitív és alulbecsülni a nega-tív tulajdonságaikat. Ezt számos területen ki-mutatták már, többek között az intelligencia-szint és a teljesítmény (Ehlinger és Dunning,2003), a kívánatos tulajdonságok és szemé-lyiségvonások (Dunning et al., 1989; Schmidtet al., 1999; Kruger et al., 1999) tekinteté-ben. Shelley Taylor (1989) pszichológus az

elsők között hívta fel a figyelmet erre a pa-radoxonra, miszerint annak ellenére, hogya pontos énkép az egészséges pszichés műkö-dés feltétele, úgy tűnik, az egészséges embe -rek mégsem ítélik meg magukat valósághűen.Taylor ezeket az önmagunkkal kapcsolatospozitív illúziókat „kreatív öncsalásoknak”nevezte el (i. m.). Rákbetegekkel és kataszt-rófatúlélőkkel folytatott kutatásai eredmé-nyeként azt találta, hogy ezeknek a „kreatívöncsaló” stratégiáknak a nem túlzott mérté-kű használata valójában segíti a személyiségintegritását, egészséges működését és azadaptív megküzdést (i. m.). Ez az eredményösszhangban áll a „depresszív realizmus” fo-galmával, amely szerint a kismértékben dep-ressziós személyek sokkal realisztikusabbkövetkeztetéseket tesznek saját jövőbeli tel-jesítményükre vonatkozóan, valósághűbbenbecsülik meg azt, hogy mekkora befolyásukvan adott helyzetekben, és reálisabbak sajátmagukkal és jövőbeli lehetőségeikkel kap-csolatban (Alloy és Abramson, 1979; Alloyet al., 1981; Alloy et al., 1985).

Taylor (1989) három területen figyeltemeg azt, hogy az emberek pozitív illúziókatalkalmaznak. Az illuzórikusan pozitív énképazt jelenti, hogy az emberek irreálisan pozi-tívan és általában másoknál jobbnak látjákönmagukat. Az illuzórikusan optimista jö-vőkép és a haladás illúziója szerint az em-berek túlságosan optimistán ítélik meg sajátjövőjüket másokhoz képest, és sokkal ke-vésbé hiszik azt, hogy negatív események,például betegségek, természeti katasztrófákvagy balesetek történhetnek meg velük.A kontroll illúziója szerint pedig az embereka valóságosnál sokkal nagyobb képességettulajdonítanak önmaguknak arra vonatkozó-an, hogy meg tudják változtatni a környe-zetüket, illetve hogy befolyásolni tudjáka rajtuk kívül álló eseményeket. Ennek egy

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 78

Az áldozathibáztatás pszichológiai magyarázatai. A kontroll szerepe az áldozatsegítésben 79

szélsőséges példája, amikor valaki a vélet-len által determinált helyzetekben is, példá-ul szerencsejáték során, kompetensnek érzimagát vagy mágikus erőt tulajdonít magá-nak (Rothbaum et al., 1982). Ebben a tanul-mányban ez utób bi területet vizsgáljuk an -nak érdekében, hogy megértsük a kontrolliránti szükséglet mibenlétét és azt, hogy ezmilyen szerepet játszhat a viktimizációraadott reakció inkban.

KONTROLL ÉS ADAPTIVITÁS

A motivációkutatók szerint a kontrollra tö-rekvés alapvető emberi szükséglet, amelya környezet feletti kontroll gyakorlására ésannak megélésére vonatkozik (White, 1959),ezáltal összefüggésbe hozható az énhaté-konyság érzésével (Oláh, 2004). A szociálistanuláselmélet képviselői szerint kora gye-rekkortól kezdve összefüggéseket alakítunkki magunkban a tapasztalataink által arra vo-natkozóan, hogy bizonyos események sajátcselekedeteink következményei, vagy más,rajtunk kívül álló hatásnak tulajdoníthatóak,és ennek alapján egy viszonylag stabil atti-tűdöt vagy elvárássort alakítunk ki a jövőrenézve (Peck és Whitlow, 1983). Rotter (1966)ennek nyomán írta le a kontrollhely fogal-mát, ami azon az észrevételen alapul, hogyaz emberek különböznek abban a hitükben,hogy mennyire van befolyásuk a környeze-tükre és a velük történő eseményekre, és ez-által egy kontinuumon helyezhetők el. A kétvégpont egyikén a belső kontrollos attitűd-del jellemezhető személyek állnak, akika velük történő eseményeket úgy képzelik el,mint ami saját közvetlen, személyes ellenőr-zésük alatt áll, míg a másik végponton lévőkülső kontrollos személyek úgy érzik, hogyrajtuk kívül álló tényezők, mint például

a szerencse, a sors, a véletlen, Isten vagy más,hatalommal bíró tekintélyfigurák mozgatjáka történéseket. A kutatási adatok szerinta belső kontrollos egyének függetlenebbek,hatékonyabbak, teljesítőképesebbek, domi-nánsabbak, kitartóbbak és ellenállóbbak a be-folyással szemben, míg a külső kontrollosszemélyek gyakrabban szenvednek szoron-gástól, hajlamosabbak a rossz hangulatra,gyanakvóbbak és dogmatikusabbak, valamintkevésbé hajlandóak felvállalni személyes fe-lelősségüket (Peck és Whitlow, 1983).

Az egyik ok, amiért a kontrollal kapcso-latos attitűdök népszerű kutatási területtéváltak, az volt, hogy összefüggésbe hozha-tók a stresszel való megküzdés és alkalmaz-kodás hatékonyságával, valamint a testi éslelki egészséggel. A stresszel való megküz-dés tekintetében mind a laboratóriumi, minda valós helyzetekben végzett kutatások aztmutatják, hogy a kontroll puszta illúziójajobb alkalmazkodást eredményez a stressz-teli körülményekhez (Taylor és Brown,1994) és csökkenti a stressz szubjektív él-ményét és káros hatásait (Geer és Maisel,1973; Glass és Singer, 1972) akkor is, haa valóságban nem is volt lehetőségük gyako-rolni azt. A különféle áldozati csoportokkalvégzett kutatások tanúságai szerint a stressz-nek ellenálló személyek jellemzője a nagyfo-kú szociabilitás, a problémafókuszú aktívmegküzdési stílus, valamint az a mély meg-győződés, hogy képesek a saját sorsuk irányí-tására (Herman, 2003). A belső kont rollos at-titűd a krónikus betegségekhez való jobbalkalmazkodással is együtt jár (Spacapan ésThompson, 1991; Thompson és Spacapan,1991). Az általános egészségmutatók tekinte-tében a belső kontrollos irányultság jobb pszi-chés egészségmutatókkal (Rodin et al., 1985;Haidt és Rodin, 1995; Rueda és Perez-Garcia,2006), jobb egészségi állapotmutatókkal és

ALKALMAZOTT PSZICHOLÓGIA 2017, 17(1):77–97.

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 79


szubjektív jólléttel (Seeman és Seeman, 1983;Seeman és Lewis, 1995; Rodin és Langer,1977; Schulz et al., 1994), valamint jobb szel-lemi teljesítőképességgel (Seeman et al., 1993)és alacsonyabb halálozási kockázattal (See-man és Lewis, 1995; Rodin és Langer, 1977)hozható összefüggésbe.

A külső kontrollos irányultság kapcsántöbb ellentmondó eredmény is született (Peckés Whitlow, 1983). Egyfelől úgy tűnik, hogya külső kontrollos attitűd pozitívan korrelála depresszióval (i. m.) és összekapcsolható atanult tehetetlenség (Seligman és Maier,1967) és a tehetetlenség (Seeman, 1991) fo-galmával. A tanult tehetetlenség az a passzi-vitással, amotivációval és depresszióval együttjáró generalizált kontrollvesztett vagy kont-rollhiányos állapot, amelynek során a sze-mély úgy érzi, nincs hatása az őt érő stressz-teli eseményekre. A tehetetlenség (Seeman,1991) szintén kontrollhiányos állapotot jelöl,amely magában foglalja az autonómiaérzet hi-ányát, a fatalizmust és a hatástalanság érzését.Ezek az eredmények mind azt mutatják, hogya külső kontrollos irányultság kevésbé adaptívmegküzdéssel és rosszabb pszichés állapot-mutatókkal függ össze. Collins (1974) azon-ban azzal érvel, hogy a külső kontrollos sze-mélyek nem feltétlenül alkotnak homogéncsoportot. Szerinte nemcsak az lehet szélső-ségesen külső kontrollos irányultságú, akiszerint az erőfeszítés és a tehetség nem nyeriel jutalmát, hanem például az is, aki úgy véli,hogy az életet a sors irányítja, vagy az, akiúgy érzi, hogy egy nehéz és összetett világ-ban él, vagy ha úgy gondolja, hogy az államgépezete számára befolyásolhatatlan. Ezt tá-masztják alá azok az empirikus bizonyítékokis, amelyek szerint Rotter külső-belső kont-rollhely skálája nem egyetlen faktort mér,hanem legalább két faktor különíthető el:a személyes kontroll és a rendszer-módosít-

hatóság felett érzett kontroll (Peck és Whit-low, 1983). V. Komlósi (2001) hívja fel a fi-gyelmet arra, hogy a kontrollhit jelenségesokkal összetettebb, mint a külső-belső kont-roll kettőssége. Az újabb kutatásokban sike-rült kimutatni, hogy az adaptív kontrollhitnagyon is sokszínű lehet.

A SÉRÜLÉKENYSÉGGEL VALÓSZEMBENÉZÉS

Kontrollérzetünk számára az egyik legna-gyobb fenyegetést a saját sérülékenységünk-kel való szembesülés jelenti. Sérülékenysé-günkkel szembesülhetünk saját viktimizációsorán, ha valamilyen váratlan negatív ese-mény történik velünk (például baleset, bűn-cselekmény, természeti katasztrófa, betegségstb.), de közvetve úgy is, hogy mások szen-vedésével vagy szerencsétlenségével talál-kozunk, vagy ezekről értesülünk. Ilyenkormegmozdul bennünk egyfajta énvédő műkö-dés, amely segíti helyreállítani a sérülékeny-séggel való szembenézés miatt keletkezettfeszültség érzését. A kontrollal foglalkozóirodalomban több ilyen típusú megküzdést ismegfogalmaztak. A retrospektív kontroll(Thompson, 1981) fogalma írja le például azta jelenséget, amikor az események bekövet-kezte után elméleteket fabrikálunk az okok-kal kapcsolatban, például hogy mi miért tör-tént (Oláh, 2004). Ennek az a pszichológiaihaszna, hogy azt az érzést kelti, hogy legkö-zelebb képesek leszünk a kontrollra, ez pedigmegvéd minket a fenyegetettség érzésétől.Rothbaum és munkatársai (1982) szerint az,hogy valaki hogyan küzd meg egy kontroll-vesztett helyzettel, nagyban függ attól, hogykezelhetőnek vagy kezelhetetlennek értéke-li-e azt. Ennek alapján megkülönböztetik azelsődleges és a másodlagos kontrollt. Elsőd-

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 80


leges kontrollról akkor beszélhetünk, haa személy azt hiszi, hogy a történtek meg-változtathatók, ezért konkrét beavatkozások-kal vagy tervekkel befolyásolni akarja azo-kat. Másodlagos kontroll esetén a helyzetelviselhetővé tételére tesz kísérletet a sze-mély, mert érzi, hogy direkt módon képtelenkontrollt gyakorolni (Oláh, 2004). A szerzőkszerint a másodlagos kontrollra való törek-vésünk az adaptációs igényünkből fakad. Haa negatív esemény már bekövetkezett, az el-sődleges interpretációs kontrollt a helyzetmegértésére és a befolyásoló tényezők fel-térképezésére tett erőfeszítés jelenti. Másod-lagos interpretációs kontrollról akkor be-szélhetünk, ha az egyén magyarázatot készítarra vonatkozóan, hogy miért fogadható ela helyzet úgy, ahogy van (i. m.). Láthatótehát, hogy a kontroll iránti szükséglet ha-tással lehet a saját és mások balszerencséjé-nek magyarázatakor, mint személyes énvé-dő motívum. Munkásságukból számunkra azáltaluk leírt interpretációs kontroll kiemel-kedően fontos, és a fentiek alapján kapcso-latba hozható az áldozathibáztatás jelenség-körével is.

AZ ÁLDOZATHIBÁZTATÁSÉS VESZÉLYEI

Áldozathibáztatás alatt azt értjük, amikor egynegatív esemény bekövetkezéséért az áldoza-tot (vagy áldozatokat) tesszük részben vagyteljes egészében felelőssé.1 Az 1970-es évekóta számos területen bizonyították az áldozat-

hibáztató attitűdök működését különféle áldo-zati csoportok esetében (Lerner és Montada,1998), például közlekedési balesetek, nemierőszak és családon belüli erőszak (Summersés Feldman, 1984), valamint a szegénység(Harper et al., 1990; Harper és Manasse,1992) és különféle betegségek (Gruman ésSloan, 1983; Furnham és Procter, 1992) ál-dozataira vonatkoztatva. Az empirikus kuta-tásokon túl az áldozathibáztatás jelenségeidőről időre megjelenik a médiában és a nyil-vános diskurzusokban is, különösen a brutáliskegyetlenséggel elkövetett bűncselekmé-nyekkel kapcsolatos és a marginalizált társa-dalmi csoportokat érintő magyarázatok nar-ratíváiban. Az egyik ilyen hazai eset példáula Baranya Megyei Rendőrkapitányság nagynegatív visszhangot kiváltó, oktatási céllalkészült videófilm-sorozata, amely a nemierőszak prevencióját volt hivatott segíteni azelhíresült „Tehetsz róla, tehetsz ellene” kam-pányszlogennel.2 A kampány ellen számoscivil szervezet tiltakozott, és az ombudsmanis elmarasztalta a rendőrséget a videók áldo-zathibáztató jellege miatt.3 A nemi erőszakkiemelten vizsgált terület, ahol a kortárs ku-tatások és elméletek már nem az elkövető ésaz áldozat egyéni jellemzőivel (például pszi-chés problémáival) foglalkoznak, hanemmikro- és makroszociális tényezőkre és a tár-sadalmi kontextusra fókuszálnak (Parti et al.,2016). A társadalomban a szexuális erőszak-ról élő sztereotip kép több szempont menténis eltér a nemi erőszak valóságos jellemzői-től, és ezeket a hiedelmeket nemierőszak-mí-toszoknak nevezi a szakirodalom (Burt,


1 The Canadian Resource Centre for Victims of Crim (2009): Victim blaming. www.crcvc.ca/docs/victim_blaming.pdf2 A Baranya Megyei Rendőrkapitányság elhíresült oktatási szándékkal készült videója: www.indavideo.hu/video/

Selfie_Spot_13 Az ombudsman reakciója: www.index.hu/belfold/2014/12/12/az_ombudsman_is_elmarasztalta_ a_rendorseget

_a_nemi_eroszakrol_szolo_videok_miatt/

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 81


1980; idézi Parti et al., 2016). A nemierő-szak-mítoszok „általában téves, mégis széleskörben elfogadott és tartósan fennálló attitű-dök és hiedelmek, amelyek a férfiak általnők ellen elkövetett szexuális erőszak taga-dását és igazolását szolgálják” (Lonsway ésFitzgerald, 1994; idézi Parti et al., 2016: 9.).A mítoszok mély kulturális beágyazottságáttársadalmi funkcióik biztosítják, mivel nö-velik a társadalom tagjainak biztonságérzetétazáltal, hogy tagadják a nemi erőszak meg-történtének tényét vagy gyakoriságát, leki-csinylik az ilyen cselekmények által okozotttrauma mértékét, illetve a felelősséget az el-követőről az áldozatra hárítják át (i. m.).

Varró Szilvia (2012) újságíró és kommu-nikációs szakember egy provokatív cikkbenhívja fel a figyelmet a médiában és a közös-ségi portálokon megjelenő áldozathibáztatónarratívák pszichológiai dinamikájára. Egykegyetlen nemi erőszak és gyilkosság eseténkeresztül mutatja be, hogy az áldozathibáz-tató attitűdök akkor kerültek előtérbe, ami-kor kiderült, hogy az elkövető nem romaszármazású, ahogy addig hitték. A mindad-dig a roma közösség tagjai ellen irányulórasszista indulatok ekkor hirtelen a fiatal ál-dozatra tevődtek át. „Minek sétált egyedül.Miért volt rajta szoknya. Biztos kihívóan vi-selkedett. Biztos ő provokált.”4 Ez a példa isszemlélteti, hogy az észlelő saját csoporttag-sága is szerepet játszhat a bűncselekményrőlalkotott ítéletek alakulásában, valamint a tet-tes és az áldozat felelősségének percepciójakapcsán. Ha az áldozathibáztató magatartása konfliktusban álló felek vagy csoportok kö-zött jelenik meg, mélyíti a konfliktust és meg-akadályozza a megbékélést (Shnabel és

Nadler, 2008), ezért is egyre népszerűbb ku-tatási téma a csoportközi konfliktusok meg-értéséhez (Wohl és Branscombe, 2008).A vizsgálatok legújabb iránya a cyberbully -ing kapcsán foglalkozik a témával. Weber ésmunkatársai (2013) rámutatnak, hogy az ál-dozat bizonyos jellemzői – például az, hogymennyire sok privát információt oszt megmagáról az interneten – növelik az áldozatészlelt felelősségét a cyberbullying bekövet-kezésében és csökkentik a felé irányuló tár-sas támogatást.

Fontos kérdés, hogy miért rendkívül ve-szélyes és káros az áldozathibáztató maga-tartás. A Center for Relationship Abuse andAwareness (Központ a Családon Belüli Erő-szak Áldozataiért és a Figyelemfelhívásért)5

állásfoglalása szerint az áldozathibáztató at-titűdök egyik rendkívül káros hatása az,hogy megnehezíti az áldozatok számára,hogy esetüket másokkal megosszák, illetvejelentést tegyenek róla. Ha a túlélő tudja,hogy társadalmunk őt fogja hibáztatni a bán-talmazásért, még kevésbé lesz motivált arra,hogy beszéljen róla. Az áldozatok hozzátar-tozói, a szakértők, a civil szervezetek, a ha-tóság munkatársai és a média normát adnaka közösség tagjai és a nyilvánosság számára(beleértve a leendő és jövőbeli áldozatokatis) arra vonatkozóan, hogy mire számíthatnak.Ez megalapozhatja a bizalmat vagy a bizal-matlanságot az áldozat és a társas környezete,valamint a segítő és a hatósági szervezetekközött. Egy másik fontos indok az, hogy azáldozathibáztatás lelassíthatja vagy akár megis állíthatja az áldozat gyógyulását egyrésztazáltal, hogy növeli az áldozat szégyenérze-tét, önvádját és bűntudatát, másrészt azáltal,

4 Varró Szilvia (2012): Bándy Kata és a férfibűnözés. www.hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120718_ferfibun_varro5 A Center for Relationship Abuse and Awareness állásfoglalása: http://www.stoprelationshipabuse.org/

educated/avoiding-victim-blaming/

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 82


hogy megakadályozza az áldozat társas kör-nyezetével való kapcsolat újraépítését és a kö-zösségbe történő reintegrációját (Herman,2003). A trauma-szakirodalom jeles képvi-selője, Judit Herman (i. m.) szerint az áldo-zat mindaddig nem tudja a bűncselekménysorán mutatott saját viselkedését reálisanmegítélni, ameddig nem ismeri fel, hogy aző tettei semmilyen módon nem igazolhatjáka bűntettet és semmilyen módon nem ment-hetik fel az elkövetőt a felelősség vállalásaalól. Hangsúlyozza, hogy az áldozat társasközegének támogatása nagyon fontos sze-repet játszik ebben a folyamatban (i. m.).Többek között hasonlóan fontos indok a ve-szélyek tárgyalása kapcsán az is, hogy az ál-dozathibáztató attitűd magában rejti azta kockázatot, hogy megerősíti az elkövetőnarratíváját, miszerint a történtek az áldozathibájából következhettek be. Ezért is nagyonfontos nyíltan és egyértelműen kommunikál-ni, hogy az áldozat nem hibás a történtekértés nem az ő felelőssége helyrehozni a dolgo-kat. Nario-Redmond és Branscombe (1996)kutatásai bizonyítják, hogy ha a figyelem fó-kuszát az elkövető tetteiről az áldozat visel-kedésére tereljük, az csökkenti az elkövetőészlelt felelősségét és növeli az áldozathibáz-tatás mértékét. Ez az eredmény is mutatja,hogy mekkora felelőssége van a hatóságok-nak, a szakértőknek és a média munkatársai-nak a nyilvános diskurzusok alakításában. Na-gyon fontos leszögezni azonban, hogy bára szakirodalomban léteznek az áldozat bű-nösségére vonatkozó tipológiák (példáulMendelsohné; idézi Wilson, 2009), a fentiekalapján látható, hogy a megérdemeltség nar-ratíváját – miszerint az áldozat megérdemelteazt, ami vele történt – alkalmazni semmilyenkörülmények között nem konstruktív, nemelőremutató és szakmailag nem indokolhatóaz áldozatokkal folytatott kommunikációban.

AZ IGAZSÁGOS VILÁGBA VETETTHIT SZEREPE AZ

ÁLDOZATHIBÁZTATÁSBAN

Míg a személyiségpszichológusok a kontrollfogalmának segítségével igyekeztek megra-gadni a sebezhetőséggel való megküzdés me-chanizmusait, a szociálpszichológus MelvinLerner (1980) az attribúciók (a viselkedése-ket magyarázó oktulajdonítások) oldalárólközelítette azt meg. Lerner kutatásait (i. m.)saját meglepő tapasztalatai inspirálták, ami-kor a pszichológusi klinikai gyakorlata alattmegfigyelte az egészségügyi személyzetmentális betegekkel végzett munkáját. Bára szakembereket jószívű és tanult kollégák-ként ismerte meg, gyakran tapasztalta, hogyhibáztatják a pácienseket az állapotukért ésa szenvedéseikért. Munkatársával egy kísér-letet terveztek, hogy pontosabban megértséka jelenség lényegét. Hetvenkét női kísérletiszemélyt kértek fel arra, hogy végignézzék,amint a kísérletvezető beavatottja áramüté-seket kap különféle feltételvariációkban.Kezdetben a kísérleti személyek nagyon zak-latottak voltak a nyilvánvaló szenvedés lát-tán, de ahogy a kísérlet folytatódott és ők to-vábbra sem tudtak közbeavatkozni, elkezdtékderogálni az áldozatot. Ez a tendencia annálerősebb volt, minél nagyobb volt a megfi-gyelhető szenvedés mértéke (Lerner és Sim-mons, 1966). Lerner úgy gondolta, hogy haigazságtalan szenvedés szemtanúi vagyunk,motiváltak vagyunk arra, hogy közbeavat-kozzunk az igazságtalanság megszüntetéseérdekében úgy, hogy segítünk az áldozatnakvalamilyen módon. Ha ez azonban nem le-hetséges, az emberek átváltanak arra, hogyaz áldozatot hibáztassák az ő rossz jellemé-ért vagy helytelen viselkedéséért ahelyett,hogy együttéreznének vele (i. m.). Napjaink-ban az előítéletek kapcsán zajlanak hasonló


APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 83


vizsgálatok, például Szekeres és munkatár-sai (2016) azt találták, hogy rasszista előíté-letekkel nem jellemezhetők emberek, miutánnem avatkoztak közbe, amikor rasszizmusszemtanúi voltak, gyakran éltek az áldozato-kat hibáztató magyarázatokkal annak érde-kében, hogy kognitív disszonanciájukatcsökkentsék.

Lerner (1980) feltételezése szerint az em-bereknek szükségük van arra a hitre, hogya környezetük egy igazságos és kiszámítha-tó hely, ahol mindenki azt kapja, amit meg-érdemel. Ezt a hiedelmet nevezte el az igaz-ságos világba vetett hitnek, amelyet egyfajtaattribúciós hibaként képzelt el. Ennek ered-ményeként bizonyos történéseket egyfajtauniverzális erőnek tulajdonítunk, ami hely-reállítja a morális egyensúlyt annak érdeké-ben, hogy „a jó elnyerje jutalmát, a gonoszpedig méltó büntetését”. Ezen meggyőződésalapján a világot egy biztonságos és élhetőhelyként képzelhetjük el, ahol a jó emberek-kel jó dolgok, a rossz emberekkel rossz dol-gok történnek. Az áldozathibáztatás pedigösszekapcsolható az igazságos világba vetetthittel, mivel ez a torzítás szolgálhat alapjáulannak, hogy az emberek szeretnek úgy gon-dolni mások szerencsétlenségére, hogy bi-zonyára megérdemelték azt. „Az áldozatokhibáztatása az egyik módja annak, hogyfenntartsuk a világ érthetőségéről és kont-rollálhatóságáról, illetve a saját jóságunkrólés erkölcsi kiválóságunkról kialakított szem-léletünket.” (Smith és Mackie, 2002: 287.)A megfigyelők tehát fenn tudják tartani azigazságos világba vetett hitüket azáltal, hogymegváltoztatják a vélekedésüket az áldozatjellemzőivel kapcsolatban (Reichle et al.,1998). Lerner úgy gondolta, hogy az igazsá-gos világba vetett hitnek fontos funkciójavan intrapszichikus szinten: egyrészt segítértelmezni a világban történő igazságos és

igazságtalan eseményeket, másrészt segítmegőrizni a pozitív önértékelésünket, vala-mint azt a hitünket, hogy a világot kiszámít-ható módon befolyásolni tudjuk. Az igazsá-gos világba vetett hit ezért konceptuálisanösszekapcsolható a kontroll iránti szükség-lettel, amit kutatások is igazoltak; az igazsá-gos világba vetett hit például korrelál a belsőkontrollos attitűddel (Rubin és Peplau,1975). Lerner koncepciója nagy hatást gya-korolt a szociálpszichológiára, mivel hatásosmagyarázatnak bizonyult a társadalmi egyen -lőtlenségeket fenntartó rendszerigazoló szte-reotípiák megértésében is (Jost és Banaji,1999).

AZ ÁLDOZATHIBÁZTATÁSINTRAPSZICHÉS DINAMIKÁJA

Rendkívül fontos és hasznos megérteni és tu-datosítani azokat a mechanizmusokat, ame-lyek közrejátszhatnak az áldozathibáztató at-titűdök aktiválódásában. Ennek kapcsánolyan kérdésekre keressük a választ, mintpéldául, hogy miért hibáztatják az emberekaz áldozatokat ahelyett, hogy inkább együtt -éreznének velük; milyen pszichés fenyege-tettséggel kell az egyénnek szembenéznie,amikor negatív eseményekkel szembesül;illetve hogy hogyan segít az ártatlan áldoza-tok hibáztatása megvédeni énünk stabili -tását.

A Védekező Attribúciós Hipotézis (Wals-ter, 1966; Shaver, 1970) fogalmazta meg elő-ször azt a feltételezést, miszerint a felelős-ségtulajdonításkor fellépő torzítások olyanénvédő motivációs stratégiákként is értel-mezhetők, amelynek alapját az adja, hogya megfigyelő szeretné úgy érezni, hogy a szó-ban forgó tragédia vele nem történhet meg.A motivációs torzítás lényege, hogy amikor

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 84


mások viktimizációjával szembesülünk, azbelső feszültséget, arousalnövekedést és ne-gatív érzelmi állapotot hoz létre (Thornton,1984), mivel aktiválódik az a fenyegető gon-dolat, hogy ehhez hasonló balszerencse akárvelünk is történhet, bár ez gyakorta nem ériel a tudatosság szintjét. A saját sebezhetősé-günkre való emlékeztetés fokozott szoron-gással járó instabil állapot, ezért motiváltakvagyunk arra, hogy a feszültséget valamilyenmódon csökkentsük és megnyugvást talál-junk. A feszültség csökkentése érdekébenkülönféle stratégiákat alkalmazhatunk, ame-lyek lehetnek tudatosak vagy tudattalanok,racionálisak vagy irracionálisak. A problé-mafókuszú megküzdések közé sorolható pél-dául az igazságtalanság, illetve a szenvedésmegakadályozása vagy megszüntetése, jóvá-tétel és támogatás nyújtása az áldozatok szá-mára, a valóság elfogadása, illetve az egyénsaját korlátainak elfogadása. Az érzelemfó-kuszú stratégiák olyan tudattalan megküzdé-si mechanizmusokat is aktiválhatnak, mintpéldául a tagadás, a visszahúzódás vagy azesemény újraértelmezése, azaz racionalizá-lása. A korábbi fejezetben tárgyaltak össze-foglalásaként elmondható, hogy a kontroll -érzet visszaállítására tett erőfeszítés érhetőtetten akkor, amikor a személy kísérletet tesza helyzet megértésére és az okok feltérképe-zésére (elsődleges interpretációs kontroll,Rothbaum et al., 1982), vagy amikor az ese-mény bekövetkezte után elméleteket fabrikálaz okokkal kapcsolatban (retrospektív kont-roll, Thompson, 1981), hogy mi miért történt,ami gyakran együtt járhat az áldozat hibázta-tásával is. Ha pedig az egyén arra vonatko-zóan készít magyarázatokat, hogy miért fo-gadható el az adott helyzet úgy, ahogy van,a másodlagos interpretációs kontroll műkö-déséről beszélhetünk (Rothbaum et al.,1982). Maes (1994) kutatásából kiderül,

hogy az igazságos világba vetett hit a leg-fontosabb előrejelzője a felelősségtulajdoní-tás jellegének, míg a belső kontrollos attitűdennek a felelősségtulajdonításnak az érzelmikövetkezményeit, vagyis a sebezhetetlen-ségben való hit helyreállítását és a sikeresmegküzdésben való bizalmat jósolja be.

Az, hogy mely helyzeti, illetve személyi-ségtényezők játszanak szerepet abban, hogya személy végül milyen stratégiákat fog al-kalmazni, nem tisztázott. A teljesség igényenélkül két fontos faktorra hívjuk fel a figyel-met: a helyzet értékelésére és a személyeshasonlóságra. Az áldozathibáztató attitűdökaktiválásában fontos szerepet játszhat a hely-zet megváltoztathatatlanságának objektívvagy szubjektív észlelete, mivel fenntartjaa disszonanciát és növeli a tehetetlenség ér-zését. Ahogy korábban említettük, Lernera kísérleti tapasztalatai alapján úgy gondolta,hogy az emberi szenvedésre adott elsődlegesreakció az empátia és a segítségnyújtás, amiazonban megváltozhat, ha ezek az erőfeszí-tések nem járnak sikerrel, és a helyzet to-vábbra is fennáll. Ilyenkor más módot kellkeresni a disszonancia feloldására, ami gyak-ran az áldozat derogálásával és hibáztatásá-val történik meg (Lerner és Simmons, 1966).Ez összhangban áll a kontrollirodalom ko-rábban már tárgyalt szerzőinek megállapítá-sával (Rothbaum et al., 1982), miszerinta stresszel való megküzdés során alkalmazottstratégia függ attól, hogy a személy kezelhe-tőnek vagy kontrollálhatatlannak értékeli-e azeseményt. A másik fontos befolyásoló ténye-ző a hasonlóság kérdése. Több kutatás is ki-mutatta, hogy ha a személy hasonló az áldo-zathoz vagy az elkövetőhöz (például nem,életkor, élethelyzet, jellemző szokás stb. te-kintetében), akkor a felelősségtulajdonításiránya úgy alakul, hogy azt hibáztatja a sze-mély, akire nem hasonlít, és azzal érez


APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 85


együtt, akivel azonosul (Shaver, 1970; Gru-man és Sloan, 1983; Thornton, 1984).

A következőkben megvizsgáljuk az ál-dozathibáztató narratívák jellegét és azt,hogy hogyan szolgálják a fenyegetettségér-zés csökkenését és az én védelmét. Két útjais van az áldozathibáztató magyarázatoknak;az egyik az áldozat viselkedését, a másik azáldozat jellemét kárhoztatja. Amikor valakiaz áldozat „gyenge jellemét” hibáztatja, azigazságos világba vetett hite és a megérde-meltség narratívája aktiválódik. Ilyenkor ál-talában derogáljuk az áldozatot annak érde-kében, hogy meggyőzzük magunkat arról,hogy az áldozat olyasfajta személy, aki meg-érdemelte a szenvedést (Gruman és Sloan,1983). Ez a narratíva érhető tetten, amikora nemi erőszak áldozatait prostituáltnak, azAIDS-betegeket promiszkuusnak és felelőt-lennek, a munkanélkülieket pedig lustánakbélyegezzük. Azáltal, hogy önmagunkra,mint felelősségteljes, szorgalmas és erköl-csös személyre gondolunk, „biztosnak” érez-hetjük magunkat afelől, hogy velünk ez nemtörténhet meg. A másik lehetőség, amikor va-laki az áldozat helytelen viselkedését hibáz-tatja, szintén a kontrollérzet helyreállításátsegítheti elő (Anderson, 1999). Ezek a nar-ratívák az áldozatot általában kockázatvál -laló vagy felelőtlen viselkedéssel jellemzik,mint például hogy rablás vagy nemi erőszakesetén miért sétált az áldozat este egyedül,betegség esetén pedig okolhatjuk az egész-séges életmód, munkanélküliség esetén azerőfeszítés hiányát. Az énvédő mechanizmusképlete ebben az esetben is egyszerű: mivelén nem így viselkedem, velem ez nem fordul-hat elő. A korábban tárgyalt nemierőszak-mí-toszok szívósságát szintén énvédő funkciójukadja, mivel „a sztereotípiákat elfogadónak nemkell szembesülnie az erőszak nagyságrendjé-vel és súlyával, illetve azzal a ténnyel, hogy

az bárkivel, bármikor, bárhol megtörténhet.(Parti et al., 2016: 9.)

Az áldozathibáztató attitűd ára, hogypszichológiai távolságot teremt az áldozat ésa megfigyelő között, ezáltal csökkentia szenvedők iránt érzett empátiát (Breines,2013). A pszichológiai távolság megterem-tése és fenntartása gyakran dehumanizáló ésinfrahumanizáló mechanizmusokon keresz-tül történik (Fiske, 2011). A dehumanizációebben az esetben azt jelenti, hogy az áldoza-tot kevésbé látjuk emberinek, megfosztjukhumán jellemzőitől. Az infrahumanizációpedig azzal jár, hogy kevésbé tartjuk képes-nek az áldozatokat komplex, árnyalt és sajá-tosan emberi érzésekre (mint például szere-tet, remény, gyász), és inkább az állatokrajellemző, egyszerűbb érzelemvilággal (úgy-mint félelem, harag, szomorúság) jellemez-zük őket. Az infrahumanizációs tendencia ki-mutatható volt például a Katrina hurrikánáldozatai kapcsán (i. m.). A dehumanizációsés infrahumanizációs stratégiák az áldozaticsoportok mellett szerepet játszanak még azalacsony státuszú társadalmi csoportok meg-ítélése esetében is, fenntartva ezzel az elő-ítéletet és a status quót (i. m.).

A fentiek tükrében elmondható, az áldo-zathibáztatás az egyik lehetséges stratégiaannak érdekében, hogy megvédjük magun-kat, amikor saját sebezhetőségünkre emlé-keztető eseményekkel szembesülünk. A ko-rábbiak fényében fontos konklúzió, hogy azáldozathibáztató magatartás könnyen leheta jó szándékú, empatikus és részvétteli em-berek jellemzője is. Ezért is lényeges, hogyfelismerjük azokat a mechanizmusokat, ame-lyek végbemehetnek bennünk, amikor rosszhírekkel szembesülünk a társas környeze-tünkben vagy a médiában.

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 86


A KONTROLL SZEREPE AZÁLDOZATOKKAL FOLYÓ MUNKÁBAN

A fent taglalt mechanizmusok tudatosításakülönösen fontos azon szakmák gyakorlóiszámára, akik munkájuk során áldozatokkal(is) foglalkoznak. A szociális munkások,rendőrök, bírók, jog- és áldozatvédő szakem-berek, tanárok, az egészségügyben dolgozószakemberek, pszichológusok és különfélesegítő szervezetek munkatársai kiemeltenérintettek ebben a témakörben. Egyrészt azonokból, hogy napi szinten szembesülnek azemberi szenvedés különféle formáival, ezál-tal saját sérülékenységükkel is. Munkájuktermészetéből adódóan egyszerre kell képes-nek lenniük a saját kontroll iránti szükségle-tüket és az áldozat igényeit szakszerű éskonstruktív módon kezelni, ami nagyfokú ön-ismeretet és témaspecifikus képzettséget igé-nyel. Másfelől ezek a szakemberek fokozottpszichés és érzelmi megterhelésnek vannakkitéve, és nem ritka a túlzott munkaterhelés,a sikerélmény hiánya, valamint a burnout (ki-égés) szindróma (Edelwich és Brodsky, 1980).Ezek a tényezők szintén növelik a munka-társak sebezhetőségét. Ezért is lényegestudatosítani, hogy az áldozatok szakszerűtámogatása nem képzelhető el a velük dol-gozó személyzet támogatása nélkül, példáula megfelelő képzés és klinikai szupervízióbiztosításának formájában (Negrea, 2012).

A viktimizáció természeténél fogvaegyütt jár a kontroll elvesztésének vagycsökkenésének alapélményével, mivel az ál-dozat olyasmit él át, ami akarata ellenéretörtént vele. Más szóval, az elkövető vagya negatív esemény szétrombolja az áldozatönrendelkezési képességét (Bolivar, 2010).Ennek okán az áldozatok általános jellemző-iként tekinthetünk a kontroll- és a hatalom -érzet hiányára a viktimizáció jellegétől füg-

getlenül. Az áldozatok ezért fokozott erőfe-szítéseket tesznek a kontroll visszaszerzéseérdekében (Foster és Rusbult, 1999), ennekfigyelembevétele és tiszteletben tartásarendkívül fontos a gyógyulási folyamatban(Herman, 2003). A hivatalos hatósági eljárá-sok potenciálisan mind újraviktimizáló,mind segítő hatással is bírhatnak ebbőla szempontból. Ennek megértéséhez Averill(1973) kontrollfogalmait érdemes alkalmaz-ni, aki egyebek mellett megkülönböztet kog-nitív vagy információs kontrollt, valamintdöntési kontrollt. Információs kontroll ese-tén a személy a hatások alakulásának folya-matát ismeri, a döntési kontroll pedig azegyén tényleges lehetősége, hogy választhata beavatkozások között (Oláh, 2004). Mind-két típusú kontroll stresszcsökkentő hatássalbírhat, ezért érdemes a hatósági és az áldo-zatsegítő eljárásokat annak mentén vizsgálni,hogy van-e az áldozatnak lehetősége a kont-roll gyakorlására a folyamat során, illetvemagára a folyamatra és annak eredményére.Ebben a kontextusban az információs kont-roll szempontjából például azt érdemes vizs-gálni, hogy az eljárásrendbe be van-e építvekellő idő, eszköz, kommunikációs csatornaés munkaerő, amely az adott eljárás folya-matával, kimeneti lehetőségeivel, potenciá-lis kockázataival és előnyeivel tudja megis-mertetni az áldozatot. A döntési kontrollpedig úgy értelmezhető, hogy van-e az áldo-zatnak lehetősége arra, hogy válasszon, illet-ve döntéseket hozzon önmagával és a lehető-ségeivel kapcsolatban az adott folyamat során.Ezzel szoros összhangban áll Strang és Sher-man (2003) összefoglalása arról, hogy mitvárnak az áldozatok a büntető igazságszol-gáltatástól, amely öt nagy témakörbe cso-portosítható: információt (a bűnügyről és azeljárásról), részvételi lehetőséget és a folya-mat végkimenetelére való hatást, érzelmi


APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 87


jóvátételt és bocsánatkérést, materiális kárté-rítést, valamint fair és tiszteletteljes bánás-módot és eljárást.

DESTRUKTÍV GYAKORLATOKSZEMLÉLETBELI, INTÉZMÉNYI

ÉS KAPCSOLATI SZINTEN: A MÁSODLAGOS VIKTIMIZÁCIÓ

A másodlagos viktimizáció az eredeti vikti-mizációt követő további közvetett viktimi-záció gyűjtőneve, amelyet az áldozat általá-ban az eseményt követő hatósági folyamatsorán él át (Hagemann, 2012). Ide tartozika hatósági vagy orvosi személyzet által tanú-sított áldozathibáztató magatartás, a helytelenhelyzetkezelés vagy nyelvhasználat, amelyhozzájárul az áldozat további szenvedéséhez(Campbell és Raja, 1999). Hagemann (2012)megfogalmazásában „olyan, a negatív ese-ményt követő viktimizáció, amely nem szán-dékosan, legtöbb esetben hanyagság miatttörténik a rendőrségi kihallgatás, a jogi eljá-rás vagy az orvosi vizsgálat során, illetve azáldozat társas környezetében”. (2012: 53.)Herman (2003) szerint az áldozat gyakranegy olyan hatósági folyamatba kényszerül,amely vagy közömbös, vagy nyíltan ellensé-ges vele szemben. A fogalom is eredetilega bírósági tárgyalások kontextusából szár-mazik, amelynek során a védőügyvéd vagymás szereplők megtámadják az áldozat ta-núvallomását, ami néha még fenyegetőbblehet, mint az eredeti bűncselekmény maga(Hagemann, 2012). A személyzet által elkö-vetett másodlagos viktimizációt kutatások isigazolják, például nemi erőszak áldozataikapcsán (Campbell és Raja, 1999; Campbellet al., 2001). Szintén számos nemzetközi ku-tatási adat számol be arról, hogy az áldozatokelégedetlenek a bírósági folyamatokkal (Fel-

legi, 2009). A legtöbb hivatalos jogi proce-dúrában az áldozat teljesen passzív szerep-ben, egyfajta „kiegészítőként” vesz részt,akinek a funkciója az információnyújtás, desemmilyen befolyása nincs az eseményekre.Egyes szerzők a szivacs metaforáját hasz-nálják annak leírására, ahogyan az áldozato-kat „eldobják”, miután az összes információt„kifacsarták” belőlük (i. m.).

A másodlagos viktimizáció egy része azáldozat autonómiájának és kontrollszükség-leteinek figyelmen kívül hagyása miatt kö-vetkezhet be. Az áldozatok döntési kontroll-ját illetően alapvetően elmondható, hogya bírósági folyamat során az áldozat lénye-gében egyetlenegyszer van döntési helyzet-ben, amikor mérlegeli, hogy jelentse-e a veletörténteket vagy sem (Herman, 2003). Sok-szor még ez a döntés sincs a kezében, hiszenszámos szakembernek, egészségügyi sze-mélyzetnek, tanárnak, szociális munkásnakjelentési kötelezettsége van, sőt sok esetbenaz áldozat követlen társas környezete is nyo-mást gyakorol rá ez ügyben.

Ideális esetben a feljelentés melletti auto-nóm döntés a társadalmi jóvátétel megszer-zésének első lépése lehet (i. m.). Az áldozata továbbiakban azonban nincs semmilyen be-folyással a történtekre, nem döntheti el pél-dául, hogy akar-e találkozni az elkövetővelvagy sem, ha igen, mikor áll rá készen és mi-lyen feltételek nyújtanának biztonságot szá-mára. További nehezítő körülménynek szá-mítanak a bíróságok fizikai környezeténekadottságai, például a közös várótermek, aholaz elkövetővel együtt kell várakozni, valamintaz úgy kialakított tárgyalótermek, ahol a ta-núvallomást az elkövetők közvetlen fizikaiközelségében kell megtenni (Wolhuter et al.,2009). Ezek a rosszul strukturált helyzetek to-vább növelhetik az áldozat kiszolgáltatottsá-gát és aláássák biztonság- és kontrollérzetét.

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 88


A destruktív gyakorlatokhoz sorolhatóa személyzet áldozathibáztató attitűdje és ma-gatartása, sőt azok az eredendően jó szándékútanácsok is, amelyek arra vonatkoznak, hogymit tehetett volna vagy mit kellett volna más-képp tennie az áldozatnak a negatív eseménybekövetkezésének idején. A sérülékenységgelvaló szembesülés kapcsán tárgyaltak ismere-tében már érthető, hogy ezek a magatartásfor-mák nagy valószínűséggel magyarázhatóaka munkatársak azon szükségletével, amelybensaját kontrollérzetüket igyekeznek visszaállí-tani és megnyugodni afelől, hogy a jövőbenmind ők, mind az áldozat el tudja kerülni eze-ket a helyzeteket. Sajnos azonban ez inkábbdestruktív hatással jár, mivel fokozza az áldo-zat önvádját, önhibáztatását, bűntudatát ésszégyenérzetét, ezáltal lassítva a gyógyulásifolyamatot (Herman, 2003).

KONSTRUKTÍV GYAKORLATOK:KONTROLLTUDATOS SZEMLÉLET

A KOMMUNIKÁCIÓBAN ÉS AZINTÉZMÉNYI GYAKORLATBAN

Az áldozatokkal folytatott munka kontrollszempontjából akkor tekinthető konstruktív-nak, ha szemléletében, kommunikációs gya-korlatában és folyamatprotokollját illetőentudatosan kezeli és tiszteli az áldozatok kont-rollal kapcsolatos szükségleteit. A Herman(2003) által alább idézett orvosi gyakorlatmind a folyamat, mind a kommunikáció ésa kapcsolat szintjén is egy kontrolltudatos at-titűdöt tükröz. „A megerőszakolt ember or-vosi vizsgálata során a legfontosabb az, hogyne tegyünk rajta újabb erőszakot. Az orvos-tudomány alapszabálya, hogy nem ártha-

tunk. (…) a nemi erőszak áldozatai sokszorrettenetesen tehetetlennek és kontrollvesz-tettnek érzik magukat. Gondoljuk csak végig,mit csinál vele az orvos nem sokkal azután,hogy megerőszakolták, és ő csak a minimá-lis passzív beleegyezését adja a vizsgálathoz:egy vadidegen ember azonnal intim kapcso-latba kerül vele, és bedug valamilyen eszközta hüvelyébe, mialatt neki szinte semmi kont-rollja vagy döntési joga sincs az események-kel kapcsolatban – ilyen a nőgyógyász általokozott lélektani nemi erőszak háttere. Ezérta vizsgálat során hosszú időt szánok rá, hogyfelkészítsem az áldozatot, és minden egyeslépésnél próbálom átadni neki az irányítást.Például ezt mondom: »Most ezt és ezt fogjukcsinálni, és hogy hogyan, azt maga dönti el«.Rengeteg információval látom el, amineknagy részét valószínűleg nem is fogja fel; deaz egésznek mégis az az üzenete, hogy törő-dünk vele. Megpróbálom az áldozatot a le-hető legnagyobb mértékben aktív résztvevő-vé tenni.” (Herman, 2003: 194.)

A kanadai Nemzeti ÁldozatsegítőSzolgálat

A kontrolltudatos szemlélet intézményi ésrendszerszintű megvalósulásának kiváló pél-dája a kanadai Nemzeti Áldozatsegítő Szol-gálat alaposan megtervezett és szakszerűenfelépített gyakorlata. Az áldozatok informá-ciós kontrollját már 1992-ben fel- és elismer-te a kanadai jogi szabályozás, amikor lehető-vé tette, hogy az áldozatok információhozjussanak a büntetés-végrehajtási intézmé-nyektől. 2007-ben a kanadai kormány létre-hozta a Szövetségi Áldozati Stratégiát,amely szabályozza a Nemzeti ÁldozatsegítőSzolgálat munkáját.6 A kialakított gyakorlat


6 A kanadai Nemzeti Áldozatsegítő Szolgálat hivatalos honlapja: www.csc-scc.gc.ca/victims-victimes/rvcp-rvpc-eng.shtml

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 89


minden ponton elismeri az áldozatok infor-mációs és döntésikontroll-igényét az áldo-zatsegítő és a hatósági folyamatok során. Azáldozat információs kontrollját segítendő,a jogi, az áldozatsegítő és az egyéb (tanács -adás, pszichológiai segítségnyújtás, reszto-ratív eljáráson való részvétel stb.) szolgálta-tásokról többféle kommunikációs csatornán(személyes konzultáción, honlapon, kiadvá-nyokon, szórólapokon) keresztül kaphatnakszéleskörű tájékoztatást az érintettek. Az ál-dozat döntést hozhat arról, hogy szeretne-eregisztrált tagja lenni a nemzeti áldozatiadatbázisnak. A döntés előtt, annak előnyei-ről és lehetséges korlátairól az áldozat szé-leskörű tájékoztatást kap. Regisztráció ese-tén a Büntetésről és Feltételes SzabadlábraHelyezésről szóló törvény értelmében az ál-dozat, amennyiben úgy dönt, egy sor kü-lönféle információhoz juthat hozzá az elkö-vetővel, a bűnüggyel, az ítélettel és máskapcsolódó ügyekkel kapcsolatban.7 A re-gisztrált áldozatoknak szintén joga van érte-sítést kapni, ha bármilyen előrelépés vagyváltozás történik az ügyükben vagy az elkö-vetővel kapcsolatban. Ebben a rendszerbenaz áldozatnak joga van eldönteni, hogy sze-retne-e értesítést kérni és szintén döntést hoz-hat arról, hogy azt ő kapja vagy egy általamegjelölt személy. Ezáltal lényegesen na-gyobb kontrollt tud gyakorolni, hiszen szabá-lyozhatja, hogy akkor szerezzen új informáci-ókat, amikor készen áll arra, hogy a bűnüggyelkapcsolatos dolgokkal foglalkozzon. Az in-formáció megosztása pedig kétirányú: a ha-tóságok szívesen veszik, ha az áldozatokmegosztják a rendelkezésre álló információ-ikat az elkövetőről vagy az esettel kapcso-

latban. Az áldozatoknak szintén lehetőségükvan arra, hogy megfogalmazzanak egy ún.nyilatkozatot (victim’s statement), amelybenkifejezhetik, hogy milyen hatással volt a bűn-tett az életükre és milyen következmények-kel kellett emiatt szembesülniük. Ezekbena nyilatkozatokban helyet kaphatnak az el-követővel kapcsolatos releváns információkés az is, ha az áldozat például továbbra is ve-szélyben érzi magát. A nyilatkozat megírásaönmagában is bírhat terápiás hatással az ál-dozat számára, ám ennek további jelentősé-ge is van. A büntetés-végrehajtási intézmé-nyek ugyanis figyelembe veszik a nyilatkozattartalmát, például amikor döntést hoznak azelkövető elhelyezésének biztonsági szintjé-ről, ideiglenes szabadlábra bocsátásáról,a visszaesés általános kockázatának megíté-lésekor, valamint az elkövető rehabilitációsprogramjának kialakításakor.8 Az áldozat-nak, vagy egy általa felkért képviselőjéneklehetősége van bemutatni a nyilatkozatota meghallgatáson. Az áldozatoknak ezáltalindirekt módon hatásuk van az elkövető sor-sára és fontos a szavuk. A fentiekből kitűnikennek a rendszernek az áldozatszemlélete,amely szerint az áldozat kompetens és aktívcselekvő, akinek a folyamatra és közvetettmódon az elkövetőre is hatása van. A folya-mat során pedig az áldozat döntési jogát, au-tonómiáját, méltóságát és információigényétmaximális tisztelet övezi.

Resztoratív igazságszolgáltatás

Míg a bírósági eljárásokkal szemben számoskifogás merül fel, egyre több adat támasztjaalá, hogy a büntetőjogi eljárás kiegészítője-ként vagy alternatívájaként ismert resztoratív

7 Az áldozatértesítő intézményről további információ: www.csc-scc.gc.ca/victims/003006–0002-eng.shtml8 A nyilatkozatról és annak hatásáról: www.csc-scc.gc.ca/victims/003006–0003-eng.shtml

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 90


(helyreállító) igazságszolgáltatás gyakorlata,9amelynek során az áldozat és az elkövető biz-tonságos körülmények között, resztoratívvagy mediátor szakemberek közreműködésé-vel találkozhat egymással, kevésbé viktimi-záló és nagyobb elégedettséggel jár az áldo-zatok számára (Daly, 2005). A resztoratíveljáráson való részvétel továbbá jó iránybabefolyásolhatja a gyógyulási folyamatot, pél-dául úgy, hogy az ülés után szignifikánsancsökkennek a poszttraumás stressz tünetek(Angel, 2005). Ez az eredmény különösenfontos, mivel arra utal, hogy az áldozat ered-ményes erőfeszítéseket tehet kontrollérzeté-nek visszaszerzésére ebben a folyamatban.A resztoratív eljárások alapelveiben és gya-korlatában számos olyan szabály szerepel,amely az áldozat kontroll- és biztonságérze-tét szolgálja és megakadályozza az áldozatokújraviktimizációját (Fellegi, 2009). Hage-mann (2012) ezen felül felsorol néhány olyantényezőt, amelyek feltehetően az áldozatkontrollérzetének helyreállításával segítika lezárást és a továbblépést. Ezek között sze-repel például, hogy az elkövetővel való sze-mélyes találkozás lehetőséget biztosít arra,hogy az áldozat alapvető kérdéseket tegyenfel a bűnténnyel kapcsolatban (például„miért pont én?”), valamint arra, hogy „kor-rigálja az elkövetőről kialakított képet annakérdekében, hogy a benne élő szörny konst-rukcióját egy reálisabb benyomásra cserél-hesse” (61–62.) Abban az esetben, ha az ülé-sen megtörténik az őszinte bocsánatkérés azelkövető részéről, az szimbolikus szinten he-lyezi vissza az áldozat kezébe a kontrolltazáltal, hogy döntést hoz arról, hogy elfo-

gadja vagy elutasítja azt (Shnabel és Nadler,2008; Bolivar, 2010). Szintén fontos kiemel-ni, hogy a resztoratív ülések egyik fókuszaaz elkövető visszaesésének és a bűncselek-mény megismétlődésének megakadályozása,amely az áldozat jövőre irányuló kontroll- ésbiztonságérzetét erősítheti meg. Fontos fel-adat lenne a kontrollérzet, a gyógyulás ésa különféle eljárások kölcsönhatásainak to-vábbi vizsgálata, valamint a gyakorlati al-kalmazások kontrolltudatos fejlesztése a jö-vőben.

KONKLÚZIÓ ÉS A TOVÁBBLÉPÉSLEHETŐSÉGEI

Jelen tanulmány a kontroll és az attribúciósirodalom áttekintésével arra kereste a vá-laszt, hogy milyen okok vezethetnek áldo-zathibáztató viselkedéshez és ezek milyenpszichés mechanizmusokon keresztül juthat-nak érvényre. Az áldozathibáztatás lényegé-ben a saját sérülékenységünkkel való szem-besüléskor keletkezett fenyegetettségérzéscsökkentésének egyik lehetséges módja, amikönnyen lehet az empatikus és részvétteliegyének sajátja is. Az áldozat jellemét vagyviselkedését kárhoztatni azzal a pszichéselőnnyel jár, hogy megvédi a személyt attóla vészterhes gondolattól, hogy ez vele ismegtörténhet és segít visszaállítani a kont-rollérzetet, valamint megerősíteni az igaz-ságos világba vetett hitet. Ez a gyakran tu-dattalan működésmód azonban rendkívülkáros hatással bír az áldozatok gyógyulásá-nak szempontjából, illetve adott esetekben


9 Magyarországon 2007 januárja óta van lehetőség büntetőügyekben közvetítői eljárásra (Fellegi, 2009). A tettes-áldozat mediáció vagy más resztoratív eljárások hazai intézményesüléséről és feltételrendszeréről bővebben példáulFellegi (2009) Út a megbékéléshez c. könyvéből tájékozódhatunk.

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 91


hozzájárulhat destruktív társadalmi diskur-zusokhoz is. Ezen okokból rendkívül fontoslenne az áldozatokkal is érintkező szakem-berek képzése ebben a témakörben, valaminta hatósági eljárások szemléletbeli átalakításaolyan formán, hogy az figyelembe vegye éstiszteletben tartsa az áldozatok autonómiájátés kontroll iránti szükségletüket. Ez nemcsakaz áldozatok gyógyulási folyamatát segíthe-ti elő, csökkentve a munkából kieső időt, dea hatósági folyamatok hatékonyságát és a ve -lük való elégedettséget is növelheti.

A fenti konklúziókat azonban három to-vábbi szemponttal fontos kiegészíteni. Azegyik, ahogy arra korábban is felhívtuk a fi-gyelmet, hogy számos helyzeti és személyi-ségtényező játszhat szerepet az áldozathi-báztató attitűdök aktiválásában, amelyekhatása nem teljesen tisztázott. Ezen tényezőkés összefüggéseik feltárása további kutató-munka eredménye lehet. A második szem-

pont, hogy a gyakorlati szakemberek sokszorbeszámolnak arról, hogy gyakran rendkívülnehéz kérdés egy adott ügy kapcsán eldön-teni, hogy ki az elkövető és ki az áldozat.Egy személy sok esetben kettős szerepben ismegjelenhet, például egy bántalmazottból lettelkövető esetében. Ez az aspektus sokszormég árnyaltabbá és komplexebbé tehetia gyakorlati és a terápiás munkát. A harma-dik szemponttal arra hívjuk fel a figyelmet,hogy az áldozatok megküzdési és gyógyulá-si folyamata egyénenként eltérő, ezért lé-nyeges, hogy az áldozatsegítő munka soránmindig figyelembe vegyük a szóban forgószemély egyéni szükségleteit és tempóját.A médiadiskurzusok és a nagy visszhangotkiváltó események is alátámasztják annakfontosságát, hogy ezen a területen továbbikutatások szülessenek és megoldott legyena szakemberek, beleértve a médiatartalmakatalakító munkatársak képzése.

SUMMARY

PSYCHOLOGICAL EXPLANATIONS OF VICTIM BLAMING. THE ROLE OF CONTROL IN VICTIM SUPPORT

Background and aims: Recent events in Hungary have put the theme of victim blaming backon the agenda. By reviewing the relevant personality and social psychology literature, thisstudy gives a summary of the potential explanations and mechanisms of victim blame andtheir implications on communicational and institutional practices with the aim to helppractitioners in their work with victims. Methods: The theoretical foundation describes theparadoxical characteristics of healthy psychic functioning (Taylor, 1989; Alloy and Abramson,1979; Rotter, 1966) and the need for control with special emphasis on situations where theindividual is confronted with his or her vulnerability (Thompson, 1981; Rothbaum et al.,1982). In the second part, the phenomenon of victim blaming, its dangers and its postulatedintrapsychic mechanisms are discussed with span emphasis on control needs and just worldbeliefs (Lerner and Simmons, 1966). The closing section focuses on victims and their impairedsense of control and its implications in relation to victim support, providing constructive anddestructive communication and institutional examples and good practices to illustrate thepoints made. Results and discussion: The review explains that victim blaming behaviors can

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 92


easily be a characteristic of empathic and good-hearted people, this is why raising awarenessamong practitioners, as well as changing perspective in legal practice would be cruciallyimportant. Keywords: victim blaming, control, just world beliefs, victim support, secondary victimization

IRODALOM

ANDERSON, I. (1999): Characterological and behavioural blame in conversations about femaleand male rape. Journal of Language and Social Psychology, 18(4). 377–394.

ALLOY, L. B., ABRAMSON, L. Y. (1979): Judgment of contingency in depressed andnondepressed students: Sadder but wiser? Journal of Experimental Psychology: General108, 441–485.

ALLOY, L. B., ABRAMSON, L. Y., VISCUSI, D. (1981): Induced mood and the illusion of control.Journal of Personality and Social Psychology, 41(6), 1129–1140.

ALLOY, L. B., ABRAMSON, L. Y., KOSSMAN, D. A. (1985): The judgment of predictability indepressed and nondepressed college students. In: BRUSH, F. R., OVERMEIR, J. B. (eds):Affect, conditioning, and cognition: Essays on the determinants of behavior. Erlbaum,Hillsdale, NJ. 229–246.

ANGEL, C. (2005): Crime victims meet their offenders: Testing the impact of restorative justiceconferences on victims’ post-traumatic stress symptoms. Doctoral dissertation. ElectronicDissertation, University of Pennsylvania. Paper AAI3165634. Available: www.repository.upenn.edu/dissertations/AAI3165634

AVERILL, J. R. (1973): Personal control over aversive stimuli and its relationship to stress.Psychological Bulletin, 80, 286–303.

BOLIVAR, D. (2010): Conceptualizing victims’ ‘restoration’ in restorative justice. InternationalReview of Victimology, 17, 237–265.

BREINES, J. (2013): Why do we blame victims? When others’ misfortune feels like a threat.Psychology Today (Published in November 24. 2013). www.psychologytoday.com/blog/in-love-and-war/201311/why-do-we-blame-victims Accessed: September 30. 2014.

CAMPBELL, R., RAJA, S. (1999): Secondary victimization of rape victims: insights from mentalhealth professionals who treat survivors of violence. Violence and Victims, 14(3),261–275.

CAMPBELL, R., WASCO, S. M., AHRENS, C. E., SEFL, T., BARNES, H. E. (2001): Preventing the„second rape”. Rape survivors’ experiences with community service providers. Journalof Interpersonal Violence, 16, 1239–1259.

COLLINS, B. E. (1974): Four components of the Rotter Internal-External scale: Belief ina difficult world, a just world, a predictable world, and a politically responsive world.Journal of Personality and Social Psychology, 29(3), 381–391.

DALY, K. (2005): A tale of two studies: restorative justice from a victim perspective. In: ELLIOTT, E., GORDON, R. (eds): New directions in restorative justice: issues, practice,evaluation. Willan Publishing, Cullompton. 153–174.


APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 93


DUNNING, D., MEYEROWITZ, J. A., HOLZBERG, A. D. (1989): Ambiguity and self-evaluation:The role of idiosyncratic trait definitions in self-serving assessments of ability. Journalof Personality and Social Psychology, 57(6), 1082–1090.

EDELWICH, J., BRODSKY, A. (1980): Burn-out stages of disillusionment in the helpingprofessions. Human Sciences Press, New York.

EHRLINGER, J., DUNNING, D. (2003): How Chronic Self-Views Influence (and PotentiallyMislead) Estimates of Performance. Journal of Personality and Social Psychology, 84(1),5–17.

FELLEGI B. (2009): Út a megbékéléshez. A helyreállító igazságszolgáltatás intézményesüléseMagyarországon. Napvilág Kiadó, Budapest.

FISKE, S. T. (2011): Envy up, scorn down. How status divides us. Russell Sage Foundation,New York.

FOSTER, C. A., RUSBULT, C. E. (1999): Injustice and power seeking. Personality and SocialPsychology Bulletin, 25, 834–849.

FURNHAM, A., PROCTER, E. (1992): Sphere-specific just world beliefs and attitudes to AIDS.Human Relations, 45, 265–280.

GEER, J., MAISEL, E. (1973): Evaluationg the effects of the prediction-control counfound.Journal of Personality and Social Psychology, 23, 314–319.

GLASS, D. C., SINGER, J. E. (1972): Urban stress: Experiments on noise and social stressors.Academic Press, New York.

GRUMAN, J. C., SLOAN, R. P. (1983): Disease as justice: Perceptions of the victims of physicalillness. Basic and Applied Social Psychology, 4(1), 39–46.

HAGEMANN, O. (2012): Restorative justice in the context of victim needs and coping strategiesof victims. In: LUMMER, R., NAHRWOLD, M., SÜΒ, B. (eds): Restorative Justice – A victimperspective and issues of cooperation. 2nd Issue. Kiel University of Applied Sciences.

HAIDT, J., RODIN, J. (1995): Control and Efficacy: An Integrative Review. Report to John D.and Catherine T. MacArthur Foundation Program on Mental Health and HumanDevelopment.

HARPER, D. J., MANASSE, P. R. (1992): The just world and the third world: British explanationsfor poverty abroad. The Journal of social psychology, 132, 783–785.

HARPER, D. J., WAGSTAFF, G. F., NEWTON, J. T., HARRISON, K. R. (1990): Lay causalperceptions of third world poverty and the just world theory. Social Behavior andPersonality: an international journal, 18(2), 235–238.

HERMAN, J. L. (2003): Trauma és gyógyulás. Háttér Kiadó, Kávé Kiadó, NANE Egyesület,Budapest.

HOORENS, V. (1993): Self-enhancement and Superiority Biases in Social Comparison. EuropeanReview of Social Psychology, 4(1), 113–139.

JAHODA, M. (1953): The meaning of psychological health. Social Casework, 34, 349–354.JOST, J. T., BANAJI, M. R. (1999): A sztereotipizálás szerepe a rendszer igazolásában: a hamis

tudat képződése. In: HUNYADY et al. (szerk.): A csoport percepciója. Akadémiai Kiadó,Budapest. 489–518.

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 94


KRUGER, J., DUNNING, D. (1999): Unskilled and unaware of it: How difficulties in recognizingone’s own incompetence lead to inflated self-assessments. Journal of Personality andSocial Psychology, 77(6), 1121–34.

LERNER (1980): The Belief in a Just World: A Fundamental Delusion. Plenum, New York.LERNER, M. J., SIMMONS, C. H. (1966): Observer’s reaction to the “innocent victim”:

Compassion or rejection? Journal of Personality and Social Psychology, 4(2), 203–210.LERNER, M. J., MONTADA, L. (1998): An Overview: Advances in belief in a just world theory

and methods. In: MONTADA, L., LERNER, M. J. (eds): Responses to Victimizations andBelief in a Just World. Plenum Press, New York. 1–7.

MAES, J. (1994): Blaming the victim: Belief in control or belief in justice? Social JusticeResearch, 7, 69–90.

NARIO-REDMOND, M. R., BRANSCOMBE, N. R. (1996): It could have been better or it mighthave been worse: Implications for blame assignment in rape cases. Basic and AppliedSocial Psychology, 18, 347–366.

NEGREA, V. (2012): Az áldozatsegítő pszichológus szerepe a kliensek és a kollégák körében.Előadás „A TETT program az áldozatokért és a tettesekért”. A társadalmi kohéziót erősítőbűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása című TÁMOP5.6.2-10/2010-001 kiemelt projekt szakmai záró konferenciáján. 2012. május 31. – június 1.,Budapest.

OLÁH A. (2004): Megküzdés és pszichológiai immunitás. In: BOROSS O., PLÉH CS. (szerk.):Bevezetés a pszichológiába. Osiris, Budapest. 451–501.

PARTI K., SZABÓ J., VIRÁG GY. (2016): A média azt üzente… Szexuális erőszakkal kapcsolatosismeretek, vélemények és attitűdök vizsgálata egy médiakampány kapcsán. Médiakutató,16(2), 7–24.

PECK, D., WHITLOW, D. (1983): Személyiségelméletek. Gondolat, Budapest.REICHLE, B., SCHNEIDER, A., MONTADA, L. (1998): How do observers of victimization preserve

their belief in a just world cognitively or actionally? In: MONTADA, L., LERNER, M. J.(eds): Responses to Victimizations and Belief in a Just World. Plenum Press, New York.55–86.

RODIN, J., LANGER, E. J. (1977): Long-term effects of a control-relevant intervention with theinstitutionalized aged. Journal of Personal and Social Psychology, 35, 897–902.

RODIN, J., TIMKO, C., HARRIS, S. (1985): The construct of control: biological and psychosocialcorrelates. Annual Review of Gerontology and Geriatrics, 5, 3–55.

ROGERS, C. R. (1979): On becoming a person. Constable, London.ROTHBAUM, F., WEISZ, J. R., SNYDER, S. S. (1982): Changing world and changing the self:

A two-process model of perceived control. Journal of Personality and Social Psychology,42, 5–37.

ROTTER, J. (1966): Generalized expectancies for internal versus external control of reinforce -ments. Psychological Monographs, 80(1), 1–28.

RUBIN, Z., PEPLAU, L. A. (1975): Who believes in a just world? Journal of Social Issues, 31,65–89.


APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 95


RUEDA, B., PEREZ-GARCIA A. M. (2006): A prospective study of the effects of psychologicalresources and depression on essential hypertension. Journal of Health Psychology, 11,129–140.

SCHMIDT, I. W., BERG, I. J., DEELMAN, B. G. (1999): Illusory superiority in self-reportedmemory of older adults. Aging, Neuropsychology, and Cognition, 6(4), 288–301.

SCHULTZ, R., HECKHAUSEN, J., O’BRIAN, A. T. (1994): Control and the disablement process inthe elderly. Journal of Social Behavior and Personality, 9, 139–152.

SEEMAN, M. (1991): Alienation and anomie. In: ROBINSON, J. P., SHAVER, P. R., WRIGHTSMAN,L. S. (eds): Measures of personality and social psychological attitudes. Academic Press,New York. 291–371.

SEEMAN, M., LEWIS, S. (1995): Powerlessness, health and mortality: a longitudinal study ofolder men and mature women. Social Science and Medicine, 41, 517–525.

SEEMAN, M., SEEMAN, T. E. (1983): Health behavior and personal autonomy. Journal of Healthand Social Behavior, 24, 144–160.

SELIGMAN, M. E. P., MAIER, S. F. (1967): Failure to escape traumatic shock. Journal ofExperimental Psychology, 74, 1–9.

SHAVER, K. G. (1970): Defensive attribution: Effects of severity and relevance on theresponsibility assigned for an accident. Journal of Personality and Social Psychology,14(2), 101–113.

SHNABEL, N., NADLER, A. (2008): A needs-based model of reconciliation: Satisfying thedifferential emotional needs of victim and perpetrator as a key to promoting reconcilia -tion. Journal of Personality and Social Psychology, 94, 116–132.

SMITH, E. R., MACKIE, D. M. (2002): Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest. SPACAPAN, S., THOMPSON, S. C. (1991): Perceived control in vulnerable populations. Journal

of Social Issues, 47(4), 1–21.STRANG, H., SHERMAN, L. (2003): Repairing the harm: Victims and restorative justice. Utah

Law Review, 1, 15–42.SUMMERS, G., FELDMAN, N. S. (1984): Blaming the victim versus blaming the perpetrator: An

attributional analysis of spouse abuse. Journal in Modern Foreign Literatures, 2(4),339–347.

SZEKERES, H., SAGUY, T., HALPERIN, E. (2016): It must be true then: The unforeseenconsequences of witnessing racism. Paper presented at the annual convention of Societyfor Personality and Social Psychology, San Diego, CA, United States.

TAYLOR, S. E. (1989): Positive illusions: Creative self-deception and the healthy mind. BasicBooks, New York.

TAYLOR, S. E., BROWN, J. D. (1994): Positivie illusions and well-being revisited. Separatingfact from fiction. Psychological Bulletin, 116(1), 21–27.

THOMPSON, S. C., SPACAPAN, S. (1991): Perceptions of control in vulnerable populations.Journal of Social Issues, 47, 1–21.

THOMPSON, S. C. (1981): Will it hurt less if I can control it? A complex answer to a simplequestion. Psychological Bulletin, 90, 89–101.

APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 96


THORNTON, B. (1984): Defensive attribution of responsibility: Evidence for an arousal-basedmotivational bias. Journal of Personality and Social Psychology, 46(4), 721–734.

V. KOMLÓSI A. (2001): A személyiség értelmezései. In: OLÁH A., BUGÁN A. (szerk.): Fejezeteka pszichológia alapterületeiből. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 327–427.

VARRÓ SZ. (2012): Bándy Kata és a férfibűnözés. HVG-vélemény. 2012. július 18. www.hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120718_ferfibun_varro/ Accessed: September 30. 2014.

WALSTER, E. (1966): Assignment of responsibility for an accident. Journal of Personality andSocial Psychology, 3(1), 73–79.

WEBER, M., ZIEGELE, M., SCHNAUBER, A. (2013): Blaming the victim: The effects of extra -version and information disclosure on guilt attribution in cyberbullying. Cyberpsychology,Behaviour and Social Networking, 16(4), 254–259.

WHITE, R. W. (1959): Motivation reconsidered: The concept of competence. PsychologicalReview, 66, 297–333.

WILSON, J. K. (ed.) (2009): The Praeger Handbook of Victimology. Greenwood PublishingGroup, Santa Barbara.

WOHL, M. J. A., BRANSCOMBE, N. R. (2008): Remembering historical victimization: Collectiveguilt for current ingroup transgressions. Journal of Personality and Social Psychology, 94,988–1006.

WOLHUTER, L., OLLEY, N., DENHAM, D. (2009): Victimolgy. Victimisation and victims’ rights.Routledge-Covendish, New York.


APA_2017-1__press 2017.09.11. 21:20 Page 97

Documents

AZ ÁLDOZATHIBÁZTATÁS PSZICHOLÓGIAI MAGYARÁZATAIap.elte.hu/wp-content/uploads/2017/10/AP_2017_1_Z_Papp.pdfnek ellenálló személyek jellemzője a nagyfo-kú szociabilitás, a