Az Asszony Ingatag

7/30/2019 Az Asszony Ingatag

http://slidepdf.com/reader/full/az-asszony-ingatag 1/21

Az asszony ingatagEgy szép tavaszi, nyári vagy kora őszinapon keresve sem lehet vidámabbhelyet találni, mint a Golfklubunkterasza. Az elmélkedő hajlamú emberszámára kiváló magaslati pont,ahonnan szemügyre veheti a golfnaknevezet színpompás kavalkádmegannyi színfoltját. Jobbra, az elsőelütőhelyen áll a vidám optimista, akikezdő ütésére készül abban aboldogító tudatban, hogy még egyfejbecsapott labdától is egész messzegurul majd a labda. Messze, avölgyben, szemben található a tavasszakasz, ahol ugyanezek azoptimisták egy vadonatúj labda vízbe

csobbanásának hangjától átváltoznakpesszimistákká. Oldalt a kilencedikgreen található, mely hepehupáivaloly sok játékost fordított már vissza asiker kapujából. Valahol alátótávolságon belül található még aharmadik és hatodik tee meg anyolcadik green körüli gonoszbunkerek – mindegyik bőven ad témáta szemlélődő természetű embernek.Ezen a teraszon ül most a Korelnök, ésnézi, ahogy az ifjúság divotokat üt az

ütővel. Amint tekintetével követi Jimmy Fothergill kétszáz méteresütését lefelé a dombon, pillantásáteltéríti a napba felcsapó ezüstcsobbanás, amint Freddie Woosleymashie ütésétől a labda erőtlenülbucskázik a tó vizébe. Majd visszafeléhaladva látóterébe kerül a nagydarab,magas Peter Willard és az alacsony,karcsú James Todd, amint a kilencedikszakasz játékterén caplatnak.

A szerelem (mondta a Korelnök) olyanérzelem, melyre az igazi golfozónakmindig is gyanakodva kell tekintenie.Ne értsenek félre! Nem azt mondom,hogy a szerelem rossz, csupán azt,hogy kiszámíthatatlan tényező.

Találkoztam esetekkel, amikor aházasság jót tett egy férfi játékának,máskor azonban pancserré változotttőle. Úgy tűnik, nincs örökérvényűszabály. Csak azt szeretném mondani,hogy a golfozó legyen óvatos. Ne

dőljön be az első csinos pofinak, aki azútjába kerül. Mesélek erről egy

A Woman is only a WomanOn a fine day in the spring, summer, orearly autumn, there are few spots moredelightful than the terrace in front of our Golf Club. It is a vantage-pointpeculiarly fitted to the man of philosophic mind: for from it may beseen that varied, never-endingpageant, which men call Golf, in anumber of its aspects. To your right, onthe first tee, stand the cheery optimistswho are about to make their openingdrive, happily conscious that even atopped shot will trickle a measurabledistance down the steep hill. Away inthe valley, directly in front of you, isthe lake hole, where these same

optimists will be converted topessimism by the wet splash of a newball. At your side is the ninth green,with its sinuous undulations whichhave so often wrecked the returningtraveller in sight of home. And atvarious points within your line of visionare the third tee, the sixth tee, and thesinister bunkers about the eighth green—none of them lacking in food for thereflective mind.It is on this terrace that the Oldest

Member sits, watching the youngergeneration knocking at the divot. Hisgaze wanders from Jimmy Fothergill’stwo-hundred-and-twenty-yard drivedown the hill to the silver drops thatflash up in the sun, as young FreddieWoosley’s mashie-shot drops weaklyinto the waters of the lake. Returning,it rests upon Peter Willard, large andtall, and James Todd, small and slender,as they struggle up the fair-way of the

ninth.* * * * *Love (says the Oldest Member) is anemotion which your true golfer shouldalways treat with suspicion. Do notmisunderstand me. I am not sayingthat love is a bad thing, only that it isan unknown quantity. I have knowncases where marriage improved aman’s game, and other cases where itseemed to put him right off his stroke.

There seems to be no fixed rule. But

what I do say is that a golfer should becautious. He should not be led away by



történetet. Arról a két emberről szól,akik most értek ki a kilencedikgreenre, Peter Willardról és James

Toddról.Ez a történet a férfiak közti nagybarátságokról szól, barátokról, akikolyan elválaszthatatlanok, mint sonkaés tojás. Senki sem tudja, hogy ez akét ennivaló pofa hogyan találtegymásra, sem azt, miből fakadkiolthatatlan barátságuk. Az emberhajlamos úgy érezni, ez is olyasmi,aminek egyszerűen így kellett lennie,és slussz. Ez már csak így van. Kiérhetné tetten, miként alakult ki aszeretet Damon és Pythias, Dávid és

Jonatán vagy Swan és Edgar között? Ki

tudja, mitől lett elsőként szimpatikusCrosse-nak Blackwell? Beérjükannyival, hogy kijelentjük: „őkbarátok”.Peter Willard és James Todd esetébenazért talán megkockáztathatom, azadta meg számukra az első lökést,hogy egymástól csupán néhány napkülönbséggel kezdtek el golfozni. Azidő előrehaladásával pedig olyannyiraegyforma tudású golfozókká fejlődtek,hogy a leghozzáértőbb kritikusok sem

képesek megállapítani, melyikük arosszabb játékos. Vagy százszorhallottam másokat erről vitatkozni, desosem tudtak megegyezni. Petertámogatói úgy vélik, ahogy elüti alabdát, azzal kétségtelenül kiérdemli akoronát a legreménytelenebbpancserek táborában. Ám ők iselbizonytalanodnak, amikor a James-pártiak diagrammokkal alátámasztvarávilágítanak, hogy még soha senki

nem tanúsított ekkorakétbalkezességet a spoon ütőhasználata közben. Ez is azon esetekegyike, ahol a vita meddő ésértelmetlen.Kevés dolog hozhat össze két embertannyira biztosan, mint a golfbanelszenvedett kudarcok, amelyeket a

játék iránt érzett mind nagyobbszeretet kísér. Mikor az első hónapokfájdalmas kísérletezgetései Petert és

Jamest is meggyőzték, hogy nincs a

környéken egyetlen aggastyán vagygyermek sem, aki náluk rosszabbul

the first pretty face. I will tell you astory that illustrates the point. It is thestory of those two men who have justgot on to the ninth green—Peter Willardand James Todd.

There is about great friendshipsbetween man and man (said the OldestMember) a certain inevitability that canonly be compared with the age-oldassociation of ham and eggs. No onecan say when it was that these twowholesome and palatable food-stuffsfirst came together, nor what was themutual magnetism that brought theirdeathless partnership about. Onesimply feels that it is one of the thingsthat must be so. Similarly with men.

Who can trace to its first beginningsthe love of Damon for Pythias, of Davidfor Jonathan, of Swan for Edgar? Whocan explain what it was about Crossethat first attracted Blackwell? Wesimply say, “These men are friends,”and leave it at that.In the case of Peter Willard and James

Todd, one may hazard the guess thatthe first link in the chain that boundthem together was the fact that theytook up golf within a few days of each

other, and contrived, as time went on,to develop such equal form at thegame that the most expert critics arestill baffled in their efforts to decidewhich is the worse player. I have heardthe point argued a hundred timeswithout any conclusion being reached.Supporters of Peter claim that hisdriving off the tee entitles him to anunchallenged pre-eminence among theworld’s most hopeless foozlers—only to

be discomfited later when theadvocates of James show, by means of diagrams, that no one has eversurpassed their man in absoluteincompetence with the spoon. It is oneof those problems where debate isfutile.Few things draw two men togethermore surely than a mutual inability tomaster golf, coupled with an intenseand ever-increasing love for the game.At the end of the first few months,

when a series of costly experimentshad convinced both Peter and James



játszana, elválaszthatatlan barátokkáváltak. Rájöttek, kellemesebb együtt

játszaniuk és vállvetve végigküzdeni atizennyolc lyukat. Inkább, mintsemvalami hajlékony suhanctársaságában, aki egyetlen régilabdával és az apjától ellopott,rövidített vasütővel megszégyenítiőket. Vagy pláne valami roskatagidősebbel, aki nemcsak kicsúfolná azifjakat, de két ütés között unalmasemlékekkel traktálná őket a krímiháborúról, így hát együtt kezdtek

játszani kora reggel és esténként.Reggeli előtt, korábban, mint hogyfészkében első bágyadt rikkantásáthallatta az ébredező labdaszedő, már

a nyitó körük felénél jártak. A napvége felé pedig, midőn denevérekcikáztak az égen, és a hivatásos

játékosok már rég hazaszöktekpihenni, látni lehetett őket az egyresötétedő szürkületben, amint utolsógörcsös próbálkozásaikat végzik.Sötétedés után pedig felkerestékegymást, és golfkönyveket olvastak.Ha mindabból, amit elmondtam, aztolvassák ki, hogy Peter Willard és

James Todd imádták a golfot, akkor

örülök. Pontosan ezt a benyomástpróbáltam kelteni. Vérbeli golfozókvoltak, mert az igazi golf a lélekbőlfakad, nem pusztán kifinomultütéstechnika kérdése.Ám mégse higgyék, hogy a kelleténélis több időt és gondolatot szenteltek agolfnak – na nem mintha ezlehetséges volna. Mindkettőnekkomoly állása volt a fővárosban. Peter,mielőtt elindult a pályára, gyakorta

vette a fáradságot, hogy felhívja azirodáját és beszóljon, hogy aznap nemtud bemenni. Jamest pedig többször issaját fülemmel hallottam, amint aklubházban ebédelve kijelentette,hogy semmi kedve felhívni aGracechurch Streetet és megkérdezni,mi újság odabent. Abba azembertípusba tartoznak, akikre alegbüszkébb Anglia. Egy nagy országsava-borsa, a nagy gépezetelőremozdítói, fáradhatatlan

üzletemberek, tetterős vállalkozók. Kihibáztathatja őket, ha közben

that there was not a tottering grey-beard nor a toddling infant in theneighbourhood whose downfall theycould encompass, the two becameinseparable. It was pleasanter, theyfound, to play together, and go neckand neck round the eighteen holes,than to take on some lissomeyoungster who could spatter them allover the course with one old ball and acut-down cleek stolen from his father;or some spavined elder who not onlyrubbed it into them, but was apt,between strokes, to bore them withpersonal reminiscences of the CrimeanWar. So they began to play togetherearly and late. In the small hours

before breakfast, long ere the first faintpiping of the waking caddie made itself heard from the caddie-shed, they werehalf-way through their opening round.And at close of day, when bats wheeledagainst the steely sky and the “pro’s”had stolen home to rest, you might seethem in the deepening dusk, goingthrough the concluding exercises of their final spasm. After dark, theyvisited each other’s houses and readgolf books.

If you have gathered from what I havesaid that Peter Willard and James Toddwere fond of golf, I am satisfied. That isthe impression I intended to convey.

They were real golfers, for real golf is athing of the spirit, not of meremechanical excellence of stroke.It must not be thought, however, thatthey devoted too much of their timeand their thoughts to golf—assuming,indeed, that such a thing is possible.

Each was connected with a business inthe metropolis; and often, before heleft for the links, Peter would go to thetrouble and expense of ringing up theoffice to say he would not be coming inthat day; while I myself have heard

James—and this not once, butfrequently—say, while lunching in theclub-house, that he had half a mind toget Gracechurch Street on the ’phoneand ask how things were going. Theywere, in fact, the type of men of whom

England is proudest—the back-bone of a great country, toilers in the mart,



golfoznak is egy kicsit?Így játszogattak hát nap mint napboldogan, elégedetten. Ám ekkormegjelent életükben a nő, mint akígyó az édenkert golfpályáin. Talánelőször ébredtek tudatára, hogy őknem egyek. Nem egyetlen,szétválaszthatatlan valami részei,amelyek rontott ütésekre teremtettek,hanem két különálló személy, akikneka szívében más vágyak is rejtőznek,mint hogy egy nap a másodikszakaszon a kanyarodó pályát kétszámjegy alatti ütésből teljesítsék. Abarátaim szerint amikor mesélek, aszóhasználatom és a fogalmazásomhajlamos némileg elleplezni azt, amire

gondolok. De remélem, megértettemindabból, amit mondtam, hogy James Todd és Peter Willard egyazonhölgybe lett szerelmes… Rendben,akkor folytatom. Pontosan erreakartam kilyukadni.Nincs szerencsém közeli ismeretségetápolni Grace Forresterrel. Csakmessziről láttam olykor, amint avirágokat öntözte a kertjében. Ezenalkalmakkor az a benyomásomtámadt, hogy kecses alakja van. Egy

piknik során pedig megfigyelhettem,amint darazsakat öl a kiskanalával.Nagy benyomást tett rám, milyenkönnyedén mozog a csuklója, amikorhátralendíti a kanalat. Sajnos, ennéltöbbet nemigen mondhatok. Debiztosan vonzó hölgy volt, mertteljesen nyilvánvaló, hogy Peter és

James egyaránt fülig beleszeretett.Nem hinném, hogy bármelyikük akáregy szemhunyásnyit is aludt a bál

utáni éjen, amikor abban aszerencsében részesültek, hogymegismerhették.Másnap délután, amikor Jamesösszetalálkozott Peterrel atizenegyedik green közelében lévőhomokcsapdában, azt monda:– Helyes lány volt az a MissHogyishívják.Peter egy pillanatra félbehagyta az„árokásást” a golfütőjével, és aztfelelte:

– Igen. Jamesbe pedig hirtelen belenyilallt a

untired businessmen, keen red-bloodedmen of affairs. If they played a littlegolf besides, who shall blame them?So they went on, day by day, happyand contented. And then the Womancame into their lives, like the Serpentin the Links of Eden, and perhaps forthe first time they realized that theywere not one entity—not one single,indivisible Something that made fortopped drives and short putts—but twoindividuals, in whose breasts Naturehad implanted other desires than thesimple ambition some day to do thedog-leg hole on the second nine inunder double figures. My friends tellme that, when I am relating a story, my

language is inclined at times a little toobscure my meaning; but, if youunderstand from what I have beensaying that James Todd and PeterWillard both fell in love with the samewoman—all right, let us carry on. Thatis precisely what I was driving at.I have not the pleasure of an intimateacquaintance with Grace Forrester. Ihave seen her in the distance, wateringthe flowers in her garden, and on theseoccasions her stance struck me as

graceful. And once, at a picnic, Iobserved her killing wasps with ateaspoon, and was impressed by thefreedom of the wrist-action of her back-swing. Beyond this, I can say little. Butshe must have been attractive, forthere can be no doubt of theearnestness with which both Peter and

James fell in love with her. I doubt if either slept a wink the night of thedance at which it was their privilege

first to meet her. The next afternoon, happening toencounter Peter in the bunker near theeleventh green, James said:“That was a nice girl, that Miss What’s-her-name.”And Peter, pausing for a moment fromhis trench-digging, replied:“Yes.”And then James, with a pang, knewthat he had a rival, for he had notmentioned Miss Forrester’s name, and

yet Peter had divined that it was to herthat he had referred.



felismerés, hogy vetélytársra lelt.Ugyanis ki sem ejtette Miss Forresternevét, Peter mégis tudta, hogy rólavan szó.A szerelem olyan taxisofőr, aki, hogyúgy mondjam, beletapos a gázba,mielőtt megmondanák neki a címet.Másnap reggel James Todd felhívtaPeter Willardöt, és csuklóhúzódásrahivatkozva lemondta az aznapiprogramjukat. Peter ezt tudomásulvette, és azt felelte, már épp hívniakarta Jamest, hogy megmondja,fejfájás miatt nem képes aznap

játszani. Teaidőben aztánösszetalálkoztak Miss Forresterházában. James érdeklődött, hogy van

Peter fejfájása, Peter pedig azt felelte,némileg javult. Peter aggodalmátfejezte ki James meghúzódott csuklójamiatt, de megnyugodva hallhatta,hogy már gyógyulófélben van. MissForrester mindkettejüket ugyanúgy,részrehajlástól mentesen elláttaszóval és teával.Az urak együtt sétáltak haza.Húszpercnyi kínos hallgatás után

James azt mondta:– Van valami a nőkből kisugárzó, hogy

is mondjam, atmoszférában (vagyinkább aurának kéne nevezni?), amiarra készteti az embert, hogy másszínben lássa az élet értelmét.– Igen – felelte Peter.– Ma nem hívlak be, öreg cimbora –szólt James, amikor az otthonáhozértek. – Nyilván alig várod, hogyhazamehess pihenni és a fejfájásodatgyógyítgasd.– Igen – felelte Peter.

Újabb csönd következett. Peter arragondolt, James mindössze néhánynapja újságolta neki, hogy postánmegkapta a Hogyan legyen klasszisgolfozó mindjárt az első szezonjában,fényképek segítségével című könyvetSandy MacBean tollából. Úgy volt,hogy együtt fogják olvasni. Peterbiztosra vette, hogy a könyv most otthever barátja asztalán. Elszomorítottaa gondolat. James, aki kitalálta, mi

járhat barátja fejében, szintén

elszomorodott. Mégsem visszakozott.Aznap este semmi kedve nem volt

Love is a fever which, so to speak,drives off without wasting time on theaddress. On the very next morningafter the conversation which I haverelated, James Todd rang Peter Willardup on the ’phone and cancelled theirgolf engagements for the day, on theplea of a sprained wrist. Peter,acknowledging the cancellation, statedthat he himself had been on the pointof ringing James up to say that hewould be unable to play owing to aslight headache. They met at tea-timeat Miss Forrester’s house. James askedhow Peter’s headache was, and Petersaid it was a little better. Peter inquiredafter James’s sprained wrist, and was

told it seemed on the mend. MissForrester dispensed tea andconversation to both impartially.

They walked home together. After anawkward silence of twenty minutes,

James said:“There is something about theatmosphere—the aura, shall I say?—that emanates from a good womanthat makes a man feel that life has anew, a different meaning.”Peter replied:

“Yes.”When they reached James’s door,

James said:“I won’t ask you in tonight, old man.

You want to go home and rest and curethat headache.”“Yes,” said Peter.

There was another silence. Peter wasthinking that, only a couple of daysbefore, James had told him that he hada copy of Sandy MacBean’s “How to

Become a Scratch Man Your FirstSeason by Studying Photographs”coming by parcel-post from town, andthey had arranged to read it aloudtogether. By now, thought Peter, itmust be lying on his friend’s table. Thethought saddened him. And James,guessing what was in Peter’s mind, wassaddened too. But he did not waver. Hewas in no mood to read MacBean’smasterpiece that night. In the twentyminutes of silence after leaving Miss

Forrester he had realized that “Grace”rhymes with “face”, and he wanted to



McBean mesterművéhez. Abban ahúszperces csendben, miután eljöttekMiss Forrestertől, rájött, hogy a Gracerímel a „vész”-re, és másra semvágyott, mint hogy dolgozószobájamagányában verseket faraghasson. Akét férfi kimért biccentéssel búcsúzottegymástól. Mit mond? Igen, igaza van.Két kimért biccentéssel. A számolássosem volt az erősségem.Nem akarom azzal untatni, hogytöviről hegyire elsorolok napról napraminden eseményt. Látszatra a kétbarát élete mit sem változott.

Továbbra is együtt golfoztak, ésegymás iránt mutatott viselkedésük

játék közben a régi vidámságot és

ragaszkodást idézte. Ha, vagy méginkább, valahányszor James elrontottegy ütést, Peter mindig megjegyezte:– Balszerencse.Valahányszor, vagy pontosabb úgy,„ha” Peternek sikerült jól elütnie,

James kivétel nélkül mindig felkiáltott:– Csodás!De valami megváltozott, és eztmindketten tudták.Úgy esett – ahogy az gyakranelőfordul ilyenkor, hiszen a végzet

nagyszerű drámaíró, és kis társulattala leghatásosabb –, hogy egyedül PeterWillard és James Todd sóvárgott MissForrester keze után. Eleinte ugyan úgytűnt, hogy az ifjú Freddie Woosley isvonzódik a lányhoz, és néhányszorhallatott is magáról virágok éscsokoládék formájában, de Freddieérzelmei sose horgonyoznak le egykikötőben néhány napnál tovább, ígyaz első hét után elmaradt. Attól

kezdve pedig nyilvánvalóvá vált, hogyha Grace Forrester helyben akar férjettalálni, az csak James vagy Peterlehet, és a helyi sportemberek nagyérdeklődéssel kísérték azeseményeket. Minthogy egyikük semvolt még szerelmi ügy szereplője,semmit nem lehetett tudni azesélyekről, így az egy az egyhez volt alegjobb leköthető fogadási arány, éseléggé pangott a piac. Azt hiszem, azén tizenkét golflabdám volt a

legnagyobb tét, amit bárki is ajánlott,s ezt is egyedül Percival Brown állta.

sit alone in his study and write poetry. The two men parted with a distant nod.I beg your pardon? Yes, you are right.

Two distant nods. It was always afailing of mine to count the scoreerroneously.It is not my purpose to weary you by aminute recital of the happenings of each day that went by. On the surface,the lives of these two men seemedunchanged. They still played golf together, and during the roundachieved towards each other a mannerthat, superficially, retained all itsancient cheeriness and affection. If—Ishould say—when, James topped hisdrive, Peter never failed to say “Hard

luck!” And when—or, rather, if Petermanaged not to top his, Jamesinvariably said “Great!” But thingswere not the same, and they knew it.It so happened, as it sometimes will onthese occasions, for Fate is a dramatistwho gets his best effects with a smallcast, that Peter Willard and James Toddwere the only visible aspirants for thehand of Miss Forrester. Right at thebeginning young Freddie Woosley hadseemed attracted by the girl, and had

called once or twice with flowers andchocolates, but Freddie’s affectionsnever centred themselves on oneobject for more than a few days, andhe had dropped out after the firstweek. From that time on it becameclear to all of us that, if Grace Forresterintended to marry anyone in the place,it would be either James or Peter; and agood deal of interest was taken in thematter by the local sportsmen. So little

was known of the form of the two men,neither having figured as principal in alove-affair before, that even moneywas the best you could get, and themarket was sluggish. I think my ownflutter of twelve golf-balls, taken up byPercival Brown, was the mostsubstantial of any of the wagers. Iselected James as the winner. Why, Ican hardly say, unless that he had anaunt who contributed occasionalstories to the “Woman’s Sphere”.

These things sometimes weigh with agirl. On the other hand, George Lucas,



Én Jamest vártam befutónak. Megnem tudnám mondani, miért, hacsakazért nem, mert volt egy nénikéje, akiidőnként cikkeket írt a Női Dolgokba.Van úgy, hogy az ilyesmi számít egylány szemében. Ugyanakkor GeorgeLucas, aki féltucat gyömbérsört tettPeterre, arra alapozta a számítását,hogy látta Jamest golfnadrágban apályán, és szerinte egyetlen lány semszerethet meg valakit, akinek ilyenlábikrája van. Egyszóval, ahogyláthatja, nem nagyon volt mibekapaszkodnunk.Akárcsak Jamesnek és Peternek. Úgytűnt, a lány egyformán kedveli őket.Sosem lehettek vele kettesben, csakis

hármasban. Csak akkor csillant fel aremény sugara, hogy fény derülrejtett érzéseire, amikor híre ment,hogy Grace Forrester pulóvert köt.Nagy felbolydulás támadt. Úgy tűnt,ez felér egy vallomással.Legalábbis James Todd és PeterWillard így értelmezte. Gyakranlátogatták meg Grace-t, nézték, ahogyköt, és fejükben bonyolultszámítgatásokkal távoztak. Mindentegy lapra tettek fel – tudniillik, hogy

milyen méretű lesz a pulóver. Hanagy, akkor Peteré kell, hogy legyen.Ha kicsi, akkor James a szerencsés.Egyikük sem mert nyíltankíváncsiskodni, pedig úgy tűnt,anélkül lehetetlen kitalálni azigazságot. Nincs férfiszem, amelyképes lenne a simák és fordítottaktengerében felismerni, hogy azokmekkora mellkast hívatottak elfedni.Ráadásul amatőr kötögetők esetén

mindig számolni kell a tévedéslehetőségével. A háború alattszámtalanszor előfordult, hogylányaink olyan kötött pulóvereketküldtek szerelmüknek a frontra,amelyben a kisöccsük is megfulladtvolna. Az otthon kötött pulóverakkoriban tulajdonképpen felért anémet propagandával.Így hát Peter és James teljesentanácstalan volt. Az egyik este apulóver kicsinek tűnt, és James

diadalmasanjött el. Másnapra azonbanúgy tűnt, megnőtt, és Peter

who had half-a-dozen of ginger-ale onPeter, based his calculations on thefact that James wore knickerbockers onthe links, and that no girl couldpossibly love a man with calves likethat. In short, you see, we really hadnothing to go on.Nor had James and Peter. The girlseemed to like them both equally. Theynever saw her except in each other’scompany. And it was not until one daywhen Grace Forrester was knitting asweater that there seemed a chance of getting a clue to her hidden feelings.When the news began to spreadthrough the place that Grace wasknitting this sweater there was a big

sensation. The thing seemed to uspractically to amount to a declaration. That was the view that James Todd andPeter Willard took of it, and they usedto call on Grace, watch her knitting,and come away with their heads full of complicated calculations. The wholething hung on one point—to wit, whatsize the sweater was going to be. If itwas large, then it must be for Peter; if small, then James was the lucky man.Neither dared to make open inquiries,

but it began to seem almost impossibleto find out the truth without them. Nomasculine eye can reckon up purls andplains and estimate the size of chestwhich the garment is destined to cover.Moreover, with amateur knitters theremust always be allowed a margin forinvoluntary error. There were manycases during the war where our girlssent sweaters to their sweetheartswhich would have induced

strangulation in their young brothers. The amateur sweater of those dayswas, in fact, practically tantamount toGerman propaganda.Peter and James were accordinglybaffled. One evening the sweaterwould look small, and James wouldcome away jubilant; the next it wouldhave swollen over a vast area, andPeter would walk home singing. Thesuspense of the two men can readilybe imagined. On the one hand, they

wanted to know their fate; on theother, they fully realized that whoever



danolászva tért haza. Képzelnilehetett, mekkora feszültségben élt eza két ember. Egyfelől szerették volnamegismerni a végzetüket. Ugyanakkorazt is megértették, hogy bármelyikükis kapja a pulóvert, annak viselnie kellmajd. Márpedig a szóban forgóruhadarab élénk rózsaszín volt, ésalighanem mindkettejükre durvánmérethelytelen. Ezért egyikük semrepesett a kilátástól.Ám mindig van egy pont, amin túl afeszültséget nem lehet kibírni. Ez apont egy este érkezett el, amikor a kétférfi együtt sétált hazafelé.– Peter! – torpant meg James.Megtörölte a homlokát. Egész este

igen lázas hangulatban volt.– Tessék? – kérdezte Peter.– Én nem bírom ezt tovább. Hetek ótanem aludtam egy jót. Meg kelltudnunk, melyikünk kapja azt apulóvert.– Menjünk vissza, és kérdezzük meg –ajánlotta Peter.Így hát visszafordultak, csöngettek,bementek a házba, és megjelentekMiss Forrester előtt.– Szép esténk van – mondta James,

hogy megtörje a jeget.– Csodás – helyeselt Peter.– Ragyogó – tette hozzá Miss Forresternémileg csodálkozva, amiért udvarlóielőzetes bejelentés nélkülvisszatértek.– Döntsön el, kérem, egy fogadást –szólt James. –Megmondaná, kit…pontosabban kinek köti azt apulóvert?– Ez nem pulóver – felelte Miss

Forrester a rá jellemző asszonyinyíltsággal. – Ez zokni, és Julietkuzinom legkisebb fiának, Willie-neklesz.– Jó éjt – mondta James.– Jó éjt – mondta Peter.– Jó éjt – mondta Grace Forrester.Az álmatlan embernek gyakran azéjszaka közepén támadnak jó ötletei.

James is ekkor találta ki, mikéntlehetne kielégítően megoldani az ő ésPeter nehézségeit. Úgy vélte, ha

egyikük elhagyná Woodhavent, aki ittmarad, végre annak rendje és módja

the sweater was for would have towear it. And, as it was a vivid pink andwould probably not fit by a mile, theirhearts quailed at the prospect.In all affairs of human tension theremust come a breaking point. It cameone night as the two men were walkinghome.“Peter,” said James, stopping in mid-stride. He mopped his forehead. Hismanner had been feverish all theevening.“Yes?” said Peter.“I can’t stand this any longer. I haven’thad a good night’s rest for weeks. Wemust find out definitely which of us isto have that sweater.”

“Let’s go back and ask her,” said Peter.So they turned back and rang the belland went into the house and presentedthemselves before Miss Forrester.“Lovely evening,” said James, to breakthe ice.“Superb,” said Peter.“Delightful,” said Miss Forrester,looking a little surprised at finding thetroupe playing a return date withouthaving booked it in advance.“To settle a bet,” said James, “will you

please tell us who—I should say, whom—you are knitting that sweater for?”“It is not a sweater,” replied MissForrester, with a womanly candour thatwell became her. “It is a sock. And it isfor my cousin Juliet’s youngest son,Willie.”“Good night,” said James.“Good night,” said Peter.“Good night,” said Grace Forrester.It was during the long hours of the

night, when ideas so often come towakeful men, that James was struck byan admirable solution of his and Peter’sdifficulty. It seemed to him that, wereone or the other to leave Woodhaven,the survivor would find himself in aposition to conduct his wooing aswooing should be conducted. Hitherto,as I have indicated, neither hadallowed the other to be more than afew minutes alone with the girl. Theywatched each other like hawks. When

James called, Peter called. When Peterdropped in, James invariably popped



szerint udvarolhatna. Éppen ezértnem hagyta egyikük se a másikatGrace-szel kettesben néhány percnélhosszabb időre. Karvalyként lestekegymást. Ha James telefonált, Peter istelefonált. Ha Peter benézett, James ismindig felbukkant. Patthelyzet alakultki.

James arra jutott, hogy a golfpályánkellene rendeznie a dolgot Peterrel,egy tizennyolc lyukas meccsen.Nagyon tetszett neki az ötlet, mielőttelaludt, és reggel is éppoly jónak tűnt,mint előző este.Másnap reggel James éppenreggelizett, és készült kimenni agolfpályára, hogy elmondja a tervét

Peternek. Ám ekkor Peter jelent megnála. Napok óta nem tűnt ilyenboldognak.– Jó reggelt – üdvözölte James.– Jó reggelt – köszönt vissza Peter.Peter leült, és szórakozottaneljátszadozott egy szelet szalonnával.– Támadt egy ötletem – mondta.– Egy az nem valami sok – felelte

James, miközben késével hirtelenlesújtott egy tükörtojásra. – Mi az azötlet?

– Tegnap este találtam ki, miközbenébren feküdtem az ágyamban.Rájöttem, hogy ha egyikünk elmenne,a másiknak sokkal jobb esélye lenne.

Tudod, hogy értem: Grace-nél. Jelenleg csak akadályozzuk egymást.Mi lenne akkor – folytatta Peter, ésközben szórakozottan narancslekvártkent a szalonnára –, ha lejátszanánkegy tizennyolc lyukú mérkőzést? Avesztes eltűnik a környékről annyi

időre, hogy a nyertesnek elég idejelegyen kideríteni, hányadán is áll. James úgy összerezzent, hogymegszúrta a bal szemét a villájával.– Nekem is pontosan ugyanez jutotteszembe tegnap este!– Akkor benne vagy?– Nincs más megoldás.Elhallgattak. Mindkettengondolkoztak. Ne feledje, hogybarátok voltak. Éveken át osztoztakegymás bánatában, örömében,

golflabdájában, és ugyanazokba azakadályokba lőtték be a labdáikat.

round. The thing had resolved itself into a stalemate.

The idea which now came to James wasthat he and Peter should settle theirrivalry by an eighteen-hole match onthe links. He thought very highly of theidea before he finally went to sleep,and in the morning the scheme looked

just as good to him as it had doneovernight.

James was breakfasting next morning,preparatory to going round to disclosehis plan to Peter, when Peter walked in,looking happier than he had done fordays.“’Morning,” said James.“’Morning,” said Peter.

Peter sat down and toyed absently witha slice of bacon.“I’ve got an idea,” he said.“One isn’t many,” said James, bringinghis knife down with a jerk-shot on afried egg. “What is your idea?”“Got it last night as I was lying awake.It struck me that, if either of us was toclear out of this place, the other wouldhave a fair chance. You know what Imean—with Her. At present we’ve goteach other stymied. Now, how would it

be,” said Peter, abstractedly spreadingmarmalade on his bacon, “if we wereto play an eighteen-hole match, theloser to leg out of the neighbourhoodand stay away long enough to give thewinner the chance to find out exactlyhow things stood?”

James started so violently that hestruck himself in the left eye with hisfork.“That’s exactly the idea I got last night,

too.”“Then it’s a go?”“It’s the only thing to do.”

There was silence for a moment. Bothmen were thinking. Remember, theywere friends. For years they had sharedeach other’s sorrows, joys, and golf-balls, and sliced into the same bunkers.Presently Peter said:“I shall miss you.”“What do you mean, miss me?”“When you’re gone. Woodhaven won’t

seem the same place. But of courseyou’ll soon be able to come back. I



Aztán Peter azt mondta:– Hiányozni fogsz.– Hogyhogy hiányozni fogok?– Ha elmész. Woodheaven nem leszugyanaz. Na persze hamarvisszajöhetsz. Nem fogom halogatni alánykérést.– Add meg a címed – felelte James –,és majd táviratozok, ha visszajöhetsz.Ugye nem sértődsz meg, ha nemtéged kérlek fel tanúnak? Jelenkörülmények között túlságosanfájdalmas lenne számodra.Peter ábrándosan sóhajtott.– Kék lesz a nappalink. Grace szeme iskék.– Ne feledd – szólt James –, hogy

mindig szívesen látunk a házunkban.Grace biztos nem kívánja, hogymegváljak a régi barátaimtól.– Ami a mérkőzést illeti – vetetteközbe Peter –, szigorúan a hivatalos,ősi szabályok szerint játsszuk.– Magától értetődik.– Úgy értem… már meg ne sértődj…de a homokcsapdákban nem lehet ahomokot érinteni a niblickkel.– Pontosan. Te se veddszemélyeskedésnek, de akkor ér egy

lyuk, ha a labda beleesik, és nemakkor, ha megáll a szélénél.– Vitathatatlanul. Ugyanakkor –remélem, nem bántalak meg –, hanem találod el a labdát, az akkor isütésnek számít, és nemlendítésgyakorlásnak.– Így van. Remélem, nem rovod felnekem, ha megemlítem, hogy ha egy

játékosnak a labdája a sűrűbe esik,nem húzhatja ki az összes bokrot

egyméteres körben.– Szigorúan a szabályok szerint.– Szigorúan.Szó nélkül kezet ráztak. Petertávozott, James pedig a válla fölöttbűntudatosan utánapillantott, majdlevette a polcról Sandy MacBeannagyszerű munkáját. A rövidmegközelítő ütés fényképét kezdtetanulmányozni, amelyen Mr. MacBeanaz A pontról a B-n és C-n átvezetőszaggatott vonalat követve D-re üti a

labdát. Eközben feje teljesenmozdulatlan marad az x-szel jelölt

sha’n’t waste any time proposing.”“Leave me your address,” said James,“and I’ll send you a wire when you canreturn. You won’t be offended if I don’task you to be best man at thewedding? In the circumstances it mightbe painful to you.”Peter sighed dreamily.“We’ll have the sitting-room done inblue. Her eyes are blue.”“Remember,” said James, “there willalways be a knife and fork for you atour little nest. Grace is not the womanto want me to drop my bachelorfriends.”“Touching this match,” said Peter.“Strict Royal and Ancient rules, of

course?”“Certainly.”“I mean to say—no offence, old man—but no grounding niblicks in bunkers.”“Precisely. And, without hinting atanything personal, the ball shall beconsidered holed-out only when it is inthe hole, not when it stops on theedge.”“Undoubtedly. And—you know I don’twant to hurt your feelings—missing theball counts as a stroke, not as a

practice-swing.”“Exactly. And—you’ll forgive me if Imention it—a player whose ball hasfallen in the rough, may not pull up allthe bushes within a radius of threefeet.”“In fact, strict rules.”“Strict rules.”

They shook hands without more words.And presently Peter walked out, and

James, with a guilty look over his

shoulder, took down Sandy MacBean’sgreat work from the bookshelf andbegan to study the photograph of theshort approach-shot showing Mr.MacBean swinging from Point A,through dotted line B-C, to Point D, hishead the while remaining rigid at thespot marked with a cross. He felt alittle guiltily that he had stolen a marchon his friend, and that the contest wasas good as over.* * * * *

I cannot recall a lovelier summer daythan that on which the great Todd-



ponton. Jamesnek lelkiismeret-furdalása volt, amiért ilyen előnytszerzett barátjával szemben, és ameccset voltaképp lejátszottnak lehettekinteni.Nem emlékszem, hogy valaha isláttam szebb nyári napot, mintamelyen a Todd-Willard tizennyolclyukas mérkőzés kezdetét vette.Éjszaka esett, a mérkőzés idejénviszont már szikrázó kék égről sütöttle a nap a pázsitra, mely zöldebbencsillogott, mint a kora tavaszi friss fű.Pillangók repkedtek ide s oda, amadarak vidáman daloltak. Röviden,mosolygott a Természet. Kétlem, hogyvalaha is volt jobb oka a Természetnek

mosolyogni, sőt, akár hangosankacagni, mert ritkán láthat olyanmérkőzéseket, mint James Todd ésPeter Willard összecsapása.Hogy a szerelem acélosította meg ígyőket vagy Braid Haladó golfja és aBadminton könyvsorozat golfköteteérett be megkésve, nem tudom. Detény, hogy mindketten meglepően jólkezdtek. Tudja, az első pályánk egynégyütéses bogey, amit Jamespontosan hét ütéssel teljesített. Ezzel

lehagyta Petert, aki kétszer azEgyesült Királyság anyaföldjét találtael a labda helyett, ami azt jelentette,hogy a végén egy igen nehéz gurításkellett volna ahhoz, hogy felezzék aszakaszt. Márpedig csak egy dologtörténhet, ha Peter nehéz ütésseltalálja szemben magát. Így hát Jamesegy lyuk előnnyel érkezett a tavasszakaszra. Peter azzal vigasztaltamagát, miközben követte, hogy sokan

a legjobb golfozók közül is szívesenelvesztik az első lyukat, hogy az erőshajrára tartogassák az erejüket.Peter és James olyan sokszor játszottmár a tavas szakaszon, hogy egészenmegszokta. Szokásukká váltkezdésként elsüllyeszteni néhánylabdát a tóban. Éppoly szenvtelenültették ezt, mint azok az ősi uralkodók,akik hajóút előtt ékszereket szórtak atengerbe, hogy lekenyerezzék. Ezen anapon azonban, azon csodák

egyikének köszönhetően, amelyeknélkül a golf nem is lenne golf,

Willard eighteen-hole match tookplace. It had rained during the night,and now the sun shone down from aclear blue sky on to turf that glistenedmore greenly than the young grass of early spring. Butterflies flitted to andfro; birds sang merrily. In short, allNature smiled. And it is to be doubtedif Nature ever had a better excuse forsmiling—or even laughing outright; formatches like that between James Toddand Peter Willard do not occur everyday.Whether it was that love had keyedthem up, or whether hours of study of Braid’s “Advanced Golf” and theBadminton Book had produced a

belated effect, I cannot say; but bothstarted off quite reasonably well. Ourfirst hole, as you can see, is a bogeyfour, and James was dead on the pin inseven, leaving Peter, who had twice hitthe United Kingdom with his mashie inmistake for the ball, a difficult putt forthe half. Only one thing could happenwhen you left Peter a difficult putt; and

James advanced to the lake hole oneup, Peter, as he followed, trying toconsole himself with the thought that

many of the best golfers prefer to losethe first hole and save themselves for astrong finish.Peter and James had played over thelake hole so often that they hadbecome accustomed to it, and hadgrown into the habit of sinking a ball ortwo as a preliminary formality withmuch the same stoicism displayed bythose kings in ancient andsuperstitious times who used to fling

jewellery into the sea to propitiate itbefore they took a voyage. But today,by one of those miracles without whichgolf would not be golf, each of themgot over with his first shot—and notonly over, but dead on the pin. Our“pro.” himself could not have donebetter.I think it was at this point that the twomen began to go to pieces. They werein an excited frame of mind, and thisthing unmanned them. You will no

doubt recall Keats’s poem about stoutCortez staring with eagle eyes at the



mindketten egyetlen ütésselátjutottak a tavon. Egy profi secsinálhatta volna jobban.Azt hiszem, ezen a ponton történt,hogy a két férfi kezdett szétesni.Rendkívül izgatottak voltak, és ez azeset megrázta őket. Bizonyáraemlékeznek Keats versére, melyszerint „mint sas Cortez, mikor acsodás új óceánt bámulta, míg hadaösszenézett – iszonyú ámulás –szótlanul egy szirtedről, Dária”[2].Peter Willard és James Todd isugyanígy bámult, mint a sas, amásodik, tavas szakaszon. Iszonyúszótlanság uralkodott el a woodhavenielütőhelyen. Annyiszor álmodtak erről,

de mindannyiszor keserű ébredéskövetkezett. Ezért el se tudták hinni,mikor valóban bekövetkezett.– Átütöttem? – suttogta Jameselképedve.– Én is! – motyogta Peter.– Egyből!– A legelső ütéssel!Szótlanul kerülték meg a tó körülipályát. Egy ütés és mindkettejüknekegy gurítás elég volt, hogymegfelezzék a lyukat. Peter korábbi

rekordja nyolc ütés volt, Jamesnekpedig egyszer sikerült a hét. Vannakalkalmak, amikor erős emberek iselvesztik az önuralmukat. Ez is ilyennap volt. Kábultan érték el a harmadikszakasz elütőhelyét, és ekkorkezdődtek a gyötrelmeik.A harmadik szakasz is négyes bogey.Felfelé megy a dombra, és elhalad egyirányjelzőként szolgáló fa mellett.Maga a lyuk nem is látszik. Jobb

napokon James gyakran végigért tízütéssel, Peter pedig kilenccel, de mamindketten megijedtek. Jameskezdhetett. Láthatóan megremegett,miközben célba vette a labdát.Háromszor csak a levegőt találta el,negyedikre pedig fejbe csapta alabdát. Jamest az a kétes dicsőségérte, hogy pályarekordot állított bemint az első, aki az ötödik ütését is ateeről végzi el. Alacsony, rézsútosbrassy-ütés volt, amely jobboldalt

ledöntött egy körülbelül hat méterretornyosuló kőkupacot, és egy

Pacific while all his men gazed at eachother with a wild surmise, silent upon apeak in Darien. Precisely so did PeterWillard and James Todd stare witheagle eyes at the second lake hole, andgaze at each other with a wild surmise,silent upon a tee in Woodhaven. Theyhad dreamed of such a happening sooften and woke to find the vision false,that at first they could not believe thatthe thing had actually occurred.“I got over!” whispered James, in anawed voice.“So did I!” muttered Peter.“In one!”“With my very first!”

They walked in silence round the edge

of the lake, and holed out. One puttwas enough for each, and they halvedthe hole with a two. Peter’s previousrecord was eight, and James had oncedone a seven. There are times whenstrong men lose their self-control, andthis was one of them. They reached thethird tee in a daze, and it was here thatmortification began to set in.

The third hole is another bogey four, upthe hill and past the tree that serves asa direction-post, the hole itself being

out of sight. On his day, James hadoften done it in ten and Peter in nine;but now they were unnerved. James,who had the honour, shook visibly ashe addressed his ball. Three times heswung and only connected with theozone; the fourth time he topped badly.

The discs had been set back a littleway, and James had the mournfuldistinction of breaking a record for thecourse by playing his fifth shot from

the tee. It was a low, raking brassey-shot, which carried a heap of stonestwenty feet to the right and finished ina furrow. Peter, meanwhile, hadpopped up a lofty ball which came torest behind a stone.It was now that the rigid rulesgoverning this contest began to taketheir toll. Had they been playing anordinary friendly round, each wouldhave teed up on some convenienthillock and probably been past the tree

with their second, for James would, inordinary circumstances, have taken his



barázdában landolt. Peter ugyanakkormagasra ütötte a labdát, amely egykő mögött állt meg.Ekkor bosszulták meg magukat aszigorú szabályok, amelyekbenmegegyeztek. Ha szokásos,barátságos meccset játszanak, a tee-tleszúrták volna egy közeliföldhalomra, és alighanem már amásodik ütéssel átjutnak a fán. Jamesugyanis normál körülmények között aluftütésekre azt mondaná, csupángyakorolt, hogy formába lendüljön.Csakhogy ma a niblickek csatájazajlott. Egyik fél sem kért vagy vártkegyelmet. Peter hetedik ütésekimozdította a követ, szabaddá téve a

pályát, James pedig a tizenegyedikütéssel kiszabadult azaljnövényzetből. A fától öt méterre

James már tizennyolc ütésnél járt,Peter tizenkettőnél, de ahogy azgyakran megesik a golfozóknál, ekkorteljesen elromlott a játéka. Négyszertalálta el a fát, majd a labdabeágyazódott a lyuktól balra lévőhomokcsapdába. James, akiegyenletesen, bár brillírozás nélkül

játszott, huszonhat ütéssel jutott a

lyuk körüli gyepre. Peter huszonhéttel. James a rossz gurítás miattelvesztette a lyukat. Peterharminchárom ütésnél járt, de Jamesnem bírta elviselni a tétet. Kihagytaazt az egyméteres gurítást, ami adöntetlenhez kellett, így egálban érteka negyedik szakaszhoz.A negyedik szakasz az út kanyarulatátköveti, melynek másik oldalán széperdő húzódik. A gyakorlott játékosnak

nem okozhat meglepetést, az újoncokszámára azonban megvannak a magabuktatói. A hevesebb játékos nyesettütésre készül. Az óvatosabb golfozóviszont megelégszik azzal, ha sikerülelkerülni a túloldalon lévőhomokcsapdákat, és kihelyezi a labdáta baloldalra, ahonnan egy vasütővel alyuk közelébe kerülhet. Peter és Jamesötvözte a két megközelítést. Peterbalra akart ütni, de nyesettre sikerült,a szintén balra célzó James labdája

pedig a homokcsapdába került. Petertapasztalatból tudta, hogy hiába is

drive back and regarded the strokes hehad made as a little preliminarypractice to get him into midseasonform. But today it was war to theniblick, and neither man asked norexpected quarter. Peter’s seventh shotdislodged the stone, leaving him aclear field, and James, with hiseleventh, extricated himself from thefurrow. Fifty feet from the tree Jameswas eighteen, Peter twelve; but thenthe latter, as every golfer does attimes, suddenly went right off hisgame. He hit the tree four times, thenhooked into the sand-bunkers to theleft of the hole. James, who had beenplaying a game that was steady

without being brilliant, was on thegreen in twenty-six, Peter takingtwenty-seven. Poor putting lost Jamesthe hole. Peter was down in thirty-three, but the pace was too hot for

James. He missed a two-foot putt forthe half, and they went to the fourthtee all square.

The fourth hole follows the curve of theroad, on the other side of which arepicturesque woods. It presents nodifficulties to the expert, but it has

pitfalls for the novice. The dashingplayer stands for a slice, while themore cautious are satisfied if they canclear the bunker that spans the fairwayand lay their ball well out to the left,whence an iron shot will take them tothe green. Peter and James combinedthe two policies. Peter aimed to the leftand got a slice, and James, also aimingto the left, topped into the bunker.Peter, realizing from experience the

futility of searching for his ball in thewoods, drove a second, which alsodisappeared into the jungle, as did histhird. By the time he had joined Jamesin the bunker he had played his sixth.It is the glorious uncertainty of golf thatmakes it the game it is. The fact that

James and Peter, lying side by side inthe same bunker, had playedrespectively one and six shots, mighthave induced an unthinking observerto fancy the chances of the former. And

no doubt, had he not taken sevenstrokes to extricate himself from the



kutatna az erdőben a labdája után,ezért újat ütött, ami szintén adzsungelben kötött ki, akárcsak aharmadik. Mire csatlakozott Jamesheza homokcsapdában, már hatnál járt.A kiszámíthatatlanság teszi a golfotazzá, ami. A tény, hogy midőn Jamesés Peter labdája fej fej mellett heverta homokcsapdában, a játékosok egy,illetve hat ütésnél jártak, ameggondolatlan szemlélőt arra akövetkeztetésre ragadtathatja, hogyaz előbbi áll közelebb a nyeréshez.

James esélyei kétségtelenül fölöttébbrózsásak lettek volna, ha nem kerülhét ütésébe kijutnia egy árokból,miközben Peter Isten

kifürkészhetetlen szándékától vezetvekettőből megoldotta. Így, mirevisszatértek a helyes csapásra, ismétegyenlő, nyolc-nyolc volt az állás. Haaz ember túljut a csapdán ésmegkerüli az út kanyarulatát, a lyukmár egyszerű. A clee-k okosalkalmazásával Peter tizennégyütéssel ért a lyuk mellé, míg ugyanez

Jamesnek egy vassal tizenkettőbekerült. Peter tizenhét ütéssel végzett,

Jamesnek pedig sikerült döntetlenre

menteni a játékot. Csak távozásközben vette észre, hogy a niblickkelgurított lyukra, ami kétségtelenülrányomta bélyegét a játékára. Ilyenbalesetek előfordulnak, ha valakiideges és feszült.Az ötödik és hatodik szakasz semmiújat nem hozott. Az ötödiket Peternyerte tizeneggyel, a hatodikat Jamestízzel. A rövid hetedik szakaszt kilenc-kilenc ütéssel felezték. A mindig

trükkös nyolcadik szakaszon sembírtak egymással, mivel James, aki ahuszonharmadik ütésével messzirőllyukba küldte a labdát, döntetlenrehozta. A kilencediken a váltakozószerencsével zajló játékban James értfel elsőként a csúcsra, így az elsőkilencen ő vezetett eggyel.Amint elhagyták a kilencedik greent,

James lopva társára pillantott.– Menj előre a tízesre – mondta. – Énveszek néhány labdát a boltban, és a

mashie-m is javításra szorul. Nem tartsoká.

pit, while his opponent, by some act of God, contrived to get out in two,

James’s chances might have beenextremely rosy. As it was, the two menstaggered out on to the fairway againwith a score of eight apiece. Once pastthe bunker and round the bend of theroad, the hole becomes simple. A

judicious use of the cleek put Peter onthe green in fourteen, while James,with a Braid iron, reached it in twelve.Peter was down in seventeen, and

James contrived to halve. It was only ashe was leaving the hole that the latterdiscovered that he had been puttingwith his niblick, which cannot havefailed to exercise a prejudicial effect on

his game. These little incidents arebound to happen when one is in anervous and highly-strung condition.

The fifth and sixth holes produced nounusual features. Peter won the fifth ineleven, and James the sixth in ten. Theshort seventh they halved in nine. Theeighth, always a tricky hole, they tookno liberties with, James, sinking a longputt with his twenty-third, justmanaging to halve. A ding-dong raceup the hill for the ninth found James

first at the pin, and they finished thefirst nine with James one up.As they left the green James looked alittle furtively at his companion.“You might be strolling on to thetenth,” he said. “I want to get a fewballs at the shop. And my mashiewants fixing up. I sha’n’t be long.”“I’ll come with you,” said Peter.“Don’t bother,” said James. “You go onand hold our place at the tee.”

I regret to say that James was lying. Hismashie was in excellent repair, and hestill had a dozen balls in his bag, itbeing his prudent practice always tostart out with eighteen. No! What hehad said was mere subterfuge. Hewanted to go to his locker and snatch afew minutes with Sandy MacBean’s“How to Become a Scratch Man”. Hefelt sure that one more glance at thephotograph of Mr. MacBean drivingwould give him the mastery of the

stroke and so enable him to win thematch. In this I think he was a little



– Elkísérlek – ajánlkozott Peter.– Ne fáradj! – ellenkezett James. –Menj, és foglald nekünk a tízeselütőhelyet.Sajnos, azt kell mondjam, Jameshazudott. A mashie-je kitűnőállapotban volt, és még mindig voltegy tucat labdája a golftáskában.Nem! Amit mondott, nem volt többpuszta ürügynél. A szekrényéhezakart menni, hogy pár pillanatotSandy MacBean Hogyan legyenklasszis golfozó mindjárt az elsőszezonjában, fényképek segítségévelcímű alapművével tölthessen. Biztosvolt benne, hogy ha még egypillantást vethet Mr. MacBean ütésére,

tökéletesen elsajátítja a technikát ésmegnyeri a mérkőzést. Félek,túlságosan bizakodó volt. SandyMacBean tanítási módszerének vanegy nagy nehézsége. A szerző ugyanisnagy hangsúlyt fektet rá, hogy alabdának egy vonalban kell állni agolfozó tarkójának közepén lévőponttal. Ám mivel Jamesnek eddigminden igyekezete ellenére semsikerült egyszerre szem előtt tartaniaa labdát és a tarkója közepét, nem ért

el számottevő sikert.Amikor James csatlakozott Peterhez atizedik ütőhelyen, fölöttébb furcsánaktalálta társa viselkedését. Sápadtnaktűnt, különös volt a tekintete.– James, öreg cimbora – mondta.– Tessék? – kérdezte James.– Amíg odavoltál, gondolkodtam.

James, öregem, te tényleg szeretedezt a lányt?

James megdöbbent. Peter arca

fájdalmas görcsbe rándult.– Tegyük fel – mondta halkan –, hakiderülne, hogy Grace nem egészenaz, akinek te… akinek mi… hittük…– Miről beszélsz?– Semmi, semmi.– Miss Forrester egy angyal.– Persze, persze. Hogyne.– Tudom már! – mondta Jameshevülten. – Meg akarsz zavarni!

Tudod, hogy a legkisebb dolog iskizökkent a formámból.

– Nem, nem!– Abban reménykedsz, hogy el tudod

sanguine. The difficulty about SandyMacBean’s method of tuition was thathe laid great stress on the fact that theball should be directly in a line with apoint exactly in the centre of the backof the player’s neck; and so far James’sefforts to keep his eye on the ball andon the back of his neck simultaneouslyhad produced no satisfactory results.* * * * *It seemed to James, when he joinedPeter on the tenth tee, that the latter’smanner was strange. He was pale.

There was a curious look in his eye.“James, old man,” he said.“Yes?” said James.“While you were away I have been

thinking. James, old man, do you reallylove this girl?” James stared. A spasm of pain twistedPeter’s face.“Suppose,” he said in a low voice, “shewere not all you—we—think she is!”“What do you mean?”“Nothing, nothing.”“Miss Forrester is an angel.”“Yes, yes. Quite so.”“I know what it is,” said James,passionately. “You’re trying to put me

off my stroke. You know that the leastthing makes me lose my form.”“No, no!”“You hope that you can take my mindoff the game and make me go topieces, and then you’ll win the match.”“On the contrary,” said Peter. “I intendto forfeit the match.”

James reeled.“What!”“I give up.”

“But—but——” James shook withemotion. His voice quavered. “Ah!” hecried. “I see now: I understand! You aredoing this for me because I am yourpal. Peter, this is noble! This is the sortof thing you read about in books. I’veseen it in the movies. But I can’t acceptthe sacrifice.”“You must!”“No, no!”“I insist!”“Do you mean this?”

“I give her up, James, old man. I—Ihope you will be happy.”



terelni a gondolataimat a meccsről,szétesik a játékom, és nyerhetsz.– Épp ellenkezőleg! – biztosítottaPeter. – Fel akarom adni a meccset.

James megtántorodott.– Hogyan!– Te nyertél.– De… de… – James reszketett azérzelmektől. A hangja remegett. – Ah!– kiáltotta. – Értem már! Barátságbólteszed ezt. Peter, ez roppant nemes!Könyvekben olvas az emberilyesmiről. Filmen is láttam már. Denem fogadhatom el azönfeláldozásodat.– Fogadd csak el!– Nem, nem!

– Ragaszkodom hozzá!– Komolyan beszélsz?– Lemondok Grace-ről, Jamesbarátom. Re… remélem, boldog leszel.– Fogalmam sincs, mit mondhatnék.Hogy köszönhetném meg?– Ne köszönd.– Peter, felfogtad, mit teszel? Igaz,hogy eggyel vezetek, de hátra vanmég kilenc szakasz, és ma nemvagyok igazán formában. Nememlékszel, hogy egyszer negyvenhét

ütést csináltam a dogleg pályán?Lehet, hogy ez nem az én napom.Felfogtad, hogy ha mindenképpfeladod a mérkőzést, akkor még maeste elmehetek Miss Forresterhez,hogy megkérjem a kezét?– Felfogtam.– Mégis, tartod magad a feladáshoz?– Igen. Egyébként nem kell estigvárnod. Épp most találkoztam MissForresterrel a teniszpályánál. Egyedül

van. James elpirult.– Akkor azt hiszem…– Jobb, ha rögtön odamész.– Megyek! – James kezet nyújtott. –Peter, öregem, sose felejtem el neked.– Semmiség.– Mit fogsz tenni?– Úgy érted, most? Ó, ütögetek kicsita hátralévő kilenc szakaszon. Hakellek, valahol odakint megtalálsz.– Eljössz az esküvőre? – kérdezte

James reménykedve.– Hogyne! – felelte Peter. – Sok

“But I don’t know what to say. How canI thank you?”“Don’t thank me.”“But, Peter, do you fully realize whatyou are doing? True, I am one up, butthere are nine holes to go, and I am notright on my game today. You mighteasily beat me. Have you forgottenthat I once took forty-seven at the dog-leg hole? This may be one of my baddays. Do you understand that if youinsist on giving up I shall go to MissForrester tonight and propose to her?”“I understand.”“And yet you stick to it that you arethrough?”“I do. And, but the way, there’s no

need for you to wait till tonight. I sawMiss Forrester just now outside thetennis court. She’s alone.”

James turned crimson.“Then I think perhaps——”“You’d better go to her at once.”“I will.” James extended his hand.“Peter, old man, I shall never forgetthis.”“That’s all right.”“What are you going to do?”“Now, do you mean? Oh, I shall potter

round the second nine. If you want me,you’ll find me somewhere about.”“You’ll come to the wedding, Peter?”said James, wistfully.“Of course,” said Peter. “Good luck.”He spoke cheerily, but, when the otherhad turned to go, he stood lookingafter him thoughtfully. Then he sigheda heavy sigh.* * * * *

James approached Miss Forrester with a

beating heart. She made a charmingpicture as she stood there in thesunlight, one hand on her hip, theother swaying a tennis racket.“How do you do?” said James.“How are you, Mr. Todd? Have you beenplaying golf?”“Yes.”“With Mr. Willard?”“Yes. We were having a match.”“Golf,” said Grace Forrester, “seems tomake men very rude. Mr. Willard left

me without a word in the middle of ourconversation.”



szerencsét.Vidáman beszélt, de amikor Jameshátat fordított, aggódva nézett utána.Azután gondterhelten felsóhajtott.

James dobogó szívvel közeledett MissForresterhez. Elragadó látványtnyújtott, egyik keze a csípőjén, amásikban a teniszütőjét lóbálta.– Üdvözlöm – köszönt James.– Örvendek, Mr. Todd. Golfozott?– Igen.– Mr. Willarddal?– Igen.– Úgy látszik – mondta Grace Forrester–, a golf modortalanná teszi aférfiakat. Mr. Willard szó nélkülfaképnél hagyott a beszélgetésünk

közepén. James megdöbbent.– Ön beszélt Peterrel?– Igen. Az előbb. Fogalmam sincs, miütött belé. Csak nagy svunggal sarkonfordult.– Ha nagy svungot akar, nem a sarkánfordul az ember – javította ki James –,hanem lábujjhegyen.– Hogy mondja?– Semmi, semmi, elkalandoztam.

Tudja, kitaláltam valamit. Akárcsak

Peter. Ne haragudjon rá annyira.Fontos mérkőzést játszottunk, nyilvánmegviselte az idegeit. Nem nézettminket véletlenül?– Nem.– Á! Bárcsak látott volna a vizesszakaszon! Egy ütéssel par alattteljesítettem!– A part alatt játszott?– Félreértett. Úgy értem, eggyelkevesebb ütéssel betaláltam a lyukba,

mint ahogy azt a legjobb játékostólvárnák. Tudja, mashie-vel ütöttem.Nem szabad túl lazán ütni, mert atóba esik, sem túl keményen, mertakkor túlszáll a lyukon, be az erdőbe.Olyan óvatosságot és ítélőképességetigényel, mint amilyet én tanúsítottam.Egy évbe is beletelhet, mire valakinekismét sikerül kettő ütésből. Szerintemmég a klub hivatásos játékosának sesikerül gyakran kettőből. Amikor maehhez a lyukhoz értünk, úgy

döntöttem, nem hibázhatok. A golfbanminden ütés titka a könnyedség, az

James was astonished.“Were you talking to Peter?”“Yes. Just now. I can’t understand whatwas the matter with him. He justturned on his heel and swung off.”“You oughtn’t to turn on your heelwhen you swing,” said James; “only onthe ball of the foot.”“I beg your pardon?”“Nothing, nothing. I wasn’t thinking.

The fact is, I’ve something on my mind.So has Peter. You mustn’t think toohardly of him. We have been playing animportant match, and it must have goton his nerves. You didn’t happen byany chance to be watching us?”“No.”

“Ah! I wish you had seen me at thelake-hole. I did it one under par.”“Was your father playing?”“You don’t understand. I mean I did itin one better than even the finestplayer is supposed to do it. It’s amashie-shot, you know. You mustn’tplay too light, or you fall in the lake;and you mustn’t play it too hard, oryou go past the hole into the woods. Itrequires the nicest delicacy and

judgment, such as I gave it. You might

have to wait a year before seeinganyone do it in two again. I doubt if the‘pro.’ often does it in two. Now, directlywe came to this hole today, I made upmy mind that there was going to be nomistake. The great secret of any shotat golf is ease, elegance, and theability to relax. The majority of men,you will find, think it important thattheir address should be good.”“How snobbish! What does it matter

where a man lives?”“You don’t absolutely follow me. I referto the waggle and the stance beforeyou make the stroke. Most playersseem to fix in their minds theappearance of the angles which arepresented by the position of the arms,legs, and club shaft, and it is largelythe desire to retain these angles whichresults in their moving their heads andstiffening their muscles so that there isno freedom in the swing. There is only

one point which vitally affects thestroke, and the only reason why that



elegancia és a lazaság. Maga is rá fog jönni, hogy a legtöbb ember milyenfontosnak tartja a golfban a jó állást.– Mekkora sznobok! Nem teljesenmindegy játék közben, hogy ki mivelfoglalkozik?– Azt hiszem, félreértett. Az ütés előttibeállásról és testtartásról beszélek. Alegtöbb játékos próbálja megjegyeznia karja, lába és a golfütő nyele általbezárt szöget. A megfelelő szögmegtalálása kedvéért ide-odatekergetik a fejüket, megfeszítik azizmaikat. Általában ezért olyan mereva lendítésük. Ám valójában csupánegyetlen pont befolyásolja az elütést,mert ez a pont teszi lehetővé, hogy

tisztán lássuk a labdát. Ez a pont anyakunk tövének a közepe. A pont ésa labda között húzott vonalnakderékszöget kell bezárnia a labdaútjával.

James megállt levegőt venni, és ekkorMiss Forrester kinyitotta a száját.– Ez nekem halandzsa – mondta.– Halandzsa?! – hüledezett James. –Szó szerint idéztem az egyiklegjelentősebb golf szakírót!Miss Forrester dühösen meglóbálta a

teniszütőjét.– A golf halálra untat! – közölte. –Szerintem a legostobább játék, amitvalaha kitaláltak.Az a baj a történetmeséléssel, hogy aszavak olykor nem képesekkielégítően visszaadni az életlegfontosabb eseményeit. Ilyenkor

jóval könnyebb dolga van egyfestőnek, mint a históriásnak. Ha festővolnék, úgy ábrázolnám Jamest ebben

a pillanatban, hogy összezártlábakkal, becsukott szemmelhátrazuhan. Félkörívű szaggatottvonal jelezné az esése útját, a fejefölött pedig táncoló csillagok fejeznékki lelke összeomlását. Nincs rá szó,mely leírhatná azt a rettenetes, sötétrémületet, amely megfagyasztottaereiben a vért, midőn a nő szavai afülébe hatoltak.Még sosem firtatta Miss Forrestervallással kapcsolatos nézeteit, de

mindig biztosra vette, hogymegingathatatlan hívő. Erre tessék, a

should be kept constant is that you areenabled to see your ball clearly. That isthe pivotal point marked at the base of the neck, and a line drawn from thispoint to the ball should be at rightangles to the line of flight.”

James paused for a moment for air,and as he paused Miss Forrester spoke.“This is all gibberish to me,” she said.“Gibberish!” gasped James. “I amquoting verbatim from one of the bestauthorities on golf.”Miss Forrester swung her tennis racketirritably.“Golf,” she said, “bores me pallid. Ithink it is the silliest game everinvented!”

The trouble about telling a story is thatwords are so feeble a means of depicting the supreme moments of life.

That is where the artist has theadvantage over the historian. Were I anartist, I should show James at this pointfalling backwards with his feet togetherand his eyes shut, with a semi-circulardotted line marking the progress of hisflight and a few stars above his head toindicate moral collapse. There are nowords that can adequately describe the

sheer, black horror that froze the bloodin his veins as this frightful speechsmote his ears.He had never inquired into MissForrester’s religious views before, buthe had always assumed that they weresound. And now here she was pollutingthe golden summer air with the mosthideous blasphemy. It would beincorrect to say that James’s love wasturned to hate. He did not hate Grace.

The repulsion he felt was deeper thanmere hate. What he felt was notaltogether loathing and not wholly pity.It was a blend of the two.

There was a tense silence. Thelistening world stood still. Then,without a word, James Todd turned andtottered away.* * * * *Peter was working moodily in thetwelfth bunker when his friend arrived.He looked up with a start. Then, seeing

that the other was alone, he cameforward hesitatingly.



leggaládabb istenkáromlássalszennyezi a finom, nyári levegőt.Valótlan lenne azt állítani, hogy Jamesszerelme gyűlöletté változott. Nemgyűlölte Grace-t. Az ellenszenv, amielöntötte, mélyebb volt pusztagyűlöletnél. Amit érzett, nem csupánutálat volt vagy megvetés. Inkább akettő keveréke.Feszült csönd következett. Megálltkörülöttük az idő. Azután James Toddszó nélkül sarkon fordult, és elsietett.Peter kedvtelenül munkálkodott atizenkettedik akadályban, amikorbarátja utolérte.– Gratulálhatok?

James nagy levegőt vett.

– Mi az hogy! – mondta. – Amegmenekülésemhez!– Kikosarazott?– Nem volt rá módja. Öregem,megesett már veled, hogy a hetedikszakaszon a homokakadály széléreütötted a labdát, de az pont nem esettbele?– Még soha.– Velem egyszer megtörtént. Amásodik ütésem volt, jó helyről, akönnyű vassal. Követtem a labda

röptét, és azt hittem, túl messzeütöttem. De mikor utánamentem,látom, hogy a labda a homokakadályszélénél áll. Szépen fennakadt egyfűcsomón. Úgyhogy a többitelintézhettem a mashie niblickemmel,és hat ütésből teljesítettem a lyukat.Csak azt akarom ezzel mondani, hogymost is úgy érzem magamat, mintakkor: mintha valami láthatatlan erőaz utolsó pillanatban megmentett

volna egy hatalmas katasztrófától.– Tudom, mit érzel – biztosította Peterkomoran.– Peter, öregem, az a lány azt mondta,hogy halálra untatja a golf. Azt ismondta, hogy szerinte ez alegostobább játék, amit valahakitaláltak! – Szünetet tartott, hogylássa szavai hatását. Peter csupánhalványan elmosolyodott. – Te nem isvagy felháborodva? – kérdezte James.– Dehogynem, csak nem lep meg.

Mivel ugyanezt mondta nekem isnéhány perccel korábban.

“Am I to congratulate you?” James breathed a deep breath.“You are!” he said. “On an escape!”“She refused you?”“She didn’t get the chance. Old man,have you ever sent one right up theedge of that bunker in front of theseventh and just not gone in?”“Very rarely.”“I did once. It was my second shot,from a good lie, with the light iron, andI followed well through and thought Ihad gone just too far, and, when Iwalked up, there was my ball on theedge of the bunker, nicely teed up on achunk of grass, so that I was able to layit dead with my mashie-niblick, holing

out in six. Well, what I mean to say is, Ifeel now as I felt then—as if someunseen power had withheld me in timefrom some frightful disaster.”“I know just how you feel,” said Peter,gravely.“Peter, old man, that girl said golf bored her pallid. She said she thoughtit was the silliest game ever invented.”He paused to mark the effect of hiswords. Peter merely smiled a faint, wansmile. “You don’t seem revolted,” said

James.“I am revolted, but not surprised. Yousee, she said the same thing to meonly a few minutes before.”“She did!”“It amounted to the same thing. I had

just been telling her how I did the lake-hole today in two, and she said that inher opinion golf was a game forchildren with water on the brain whoweren’t athletic enough to play Animal

Grab.” The two men shivered in sympathy.“There must be insanity in the family,”said James at last.“That,” said Peter, “is the charitableexplanation.”“We were fortunate to find it out intime.”“We were!”“We mustn’t run a risk like that again.”“Never again!”“I think we had better take up golf

really seriously. It will keep us out of mischief.”



– Nem mondod!– A lényege ugyanez volt. Épp aztecseteltem neki, miként hoztam összea tavas szakaszt két ütésből, mireközölte, hogy szerinte a golf üresfejűgyerekeknek való, akik túl ügyetlenekahhoz, hogy Fekete Pétert játsszanak.A két férfi megborzongott.– Nyilván örökletes elmebaj van acsaládban – vélte James.– Igen, ez a jóhiszemű magyarázat –helyeselt Peter.– Szerencse, hogy még időbenrájöttünk.– Szerencse!– Még egyszer nem vállalhatunk ilyenkockázatot!

– Soha többé!– Azt hiszem, legjobb lesz, hamostantól komolyan vesszük a golfot.Elvon minket a tévelygéstől.– Igazad van. Mostantól betartjuk anapi négy játszmát.– Tavasztól őszig, ha esik, ha fúj! Télenpedig dőreség lenne tőlünk, ha nemtöltenénk időnk nagyobbik részétvalamelyik fedett golfiskolában.– Így biztonságban leszünk!– Peter, drága barátom! – mondta

James. – Már korábban is mondaniakartam. Megvan Sandy MacBean újkönyve. Szerintem el kéne olvasnod.

Tele van hasznos tanáccsal.– James!– Peter!A két férfi némán kezet fogott. James

Todd és Peter Willard újra a régi volt.Így hát (mondta a Korelnök)visszakanyarodtunk kiindulópontunkhoz. Bár konkrétan semmit

nem lehet felhozni a szerelem ellen,egy golfozónak rendkívül óvatosnakkell lennie, hogy miként adja be aderekát neki. Talán javítja a játékát,talán nem. De ha felmerül a veszélye,hogy nem – ha kiderül, hogyrajongása tárgya nem olyan lány, akiboldogan hallgatja majd hosszúesténken, amint a golfozó apiszkavassal a beállást és az ütéstszemlélteti és töviről-hegyire elmeséli,mi volt aznap a pályán –, akkor

habozás nélkül azt kell mondjam, jobban teszi, ha elfelejti. A

“You’re quite right. We ought to do ourfour rounds a day regularly.”“In spring, summer, and autumn. Andin winter it would be rash not topractise most of the day at one of those indoor schools.”“We ought to be safe that way.”“Peter, old man,” said James, “I’vebeen meaning to speak to you about itfor some time. I’ve got SandyMacBean’s new book, and I think youought to read it. It is full of helpfulhints.”“James!”“Peter!”Silently the two men clasped hands.

James Todd and Peter Willard were

themselves again.* * * * *And so (said the Oldest Member) wecome back to our original starting-point—to wit, that, while there is nothing tobe said definitely against love, yourgolfer should be extremely careful howhe indulges in it. It may improve hisgame or it may not. But, if he finds thatthere is any danger that it may not—if the object of his affections is not thekind of girl who will listen to him with

cheerful sympathy through the longevenings, while he tells her, illustratingstance and grip and swing with thekitchen poker, each detail of the day’sround—then, I say unhesitatingly, hehad better leave it alone. Love has hada lot of press-agenting from the oldesttimes; but there are higher, noblerthings than love. A woman is only awoman, but a hefty drive is a slosh.



szerelemnek a kezdetek óta remek asajtója, de vannak magasztosabb,nemesebb dolgok is, mint a szerelem.Az asszony ingatag, de egy jó ütőremindig számíthatsz!

Documents

Az Asszony Ingatag