14
ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében Az asztrológia a lélek útja, a belsőé. Megmutatja, hogy a létezőnek milyen a mintája, a rezgése, mi az amivel élete során foglalkoznia kell(ene). Szimbólumok nyelvén meséli el alapvető mivoltunkat, teendőinket. Minden ami kívül megjelenik csupán ennek, vagyis a belső útnak a kivetülése, minden mi szembejön tükör, amiben megláthatjuk önmagunkat. (Ha valaki az asztrológia segítségével külső eseményeket, avagy az eljövendőt kívánja „látni”, tévúton jár.) I A horoszkóp a létünk rezdülésének, energiáink rezgésének mutatója Minden ember egyedi, s megismételhetetlen az adott megtestesülésben. A teljesség egy olyan külön aspektusa, rezdülése, amely különbözik a többi testet öltöttől. Amikor megjelenik, megnyilvánul a létben, megjelenik önnön mintázata, rezgése is. Méghozzá úgy, hogy egyfajta lenyomatként láthatóvá is válik egy pillanatra, mert az idő konkrét szeletében (születési időpont), s a tér adott pontján (születési hely) koncentrálódva kiad egy, működési minőségeket jelző, képviselő, szimbólumokkal tarkított, „óra-képet”. A horoszkóp a megtestesülés, a születés pillanatát rögzíti, azét a pillanatét, amikor az újszülött levegőt vesz, vagyis elszakad az addigi (anyai) köldök-kötelék, s az újonnan született teljes mértékben világra jön. Elindul az önálló élet, és az egyén saját, egyedi léte, rezgése, ritmusa beleszövődik az egészbe, az őt körülvevő környezetbe. Az önálló életritmus, rezgés sajátságosan hozzáhangolódik az univerzumhoz, létrejön egy kapcsolat az egyén s a teljesség energetikája, energiaforrásai között. A teremtésből kimetsződik egy mintázat, maga a horoszkóp lenyomat, s ez az egyedi motívum-képlet elkísér egész életünk folyamán. A horoszkóp megmutatja, hogy egyes energiák, rezgések hogyan kapcsolódnak hozzánk, hogyan működnek együtt velünk, bennünk, milyen módon hatnak ezek az energiák, és hogyan lehetséges együtt rezdülni, talán irányítani őket. Felvillantja milyenek saját energiáink, erőforrásaink, s ha jól olvassuk jelképrendszerét, hozzásegít ahhoz, hogy miként hangolódjunk hozzá, miképpen simuljunk bele a teremtés folyamába. Mindez azonban csupán lehetőség, rajtunk múlik hogyan, s miképpen élünk (együtt) vele. Olvassuk, értsük s használjuk úgy, hogy segítsen utunkon. II Általános ismérvek (horoszkóp – csillagképek, csillagjegyek, sarokpontok, nappálya stb.) II.a. Csillagászat-asztrológia A csillagos égbolt a Földről gömbnek látszik, ahol a Föld áll a középpontban. Ha valamit meg akarunk keresni az égbolton, nincs más dolgunk, mint a földi koordinátarendszert tulajdonképpen kiterjeszteni az égre is. A földi egyenlítő síkját kivetíthetjük az égre, s az lesz az égi egyenlítő köre. A Föld északi s déli sarokpontjain átvezetett egyenes meghosszabbításával kapjuk a világtengelyt, illetve az ég északi s déli sarkát, pólusát. A velük párhuzamos körök pedig a koordinátarendszer

ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ

Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

Az asztrológia a lélek útja, a belsőé. Megmutatja, hogy a létezőnek milyen a mintája, a rezgése, mi az

amivel élete során foglalkoznia kell(ene). Szimbólumok nyelvén meséli el alapvető mivoltunkat,

teendőinket. Minden ami kívül megjelenik csupán ennek, vagyis a belső útnak a kivetülése, minden

mi szembejön tükör, amiben megláthatjuk önmagunkat. (Ha valaki az asztrológia segítségével külső

eseményeket, avagy az eljövendőt kívánja „látni”, tévúton jár.)

I A horoszkóp a létünk rezdülésének, energiáink rezgésének mutatója

Minden ember egyedi, s megismételhetetlen az adott megtestesülésben. A teljesség egy olyan külön

aspektusa, rezdülése, amely különbözik a többi testet öltöttől. Amikor megjelenik, megnyilvánul a

létben, megjelenik önnön mintázata, rezgése is. Méghozzá úgy, hogy egyfajta lenyomatként

láthatóvá is válik egy pillanatra, mert az idő konkrét szeletében (születési időpont), s a tér adott

pontján (születési hely) koncentrálódva kiad egy, működési minőségeket jelző, képviselő,

szimbólumokkal tarkított, „óra-képet”.

A horoszkóp a megtestesülés, a születés pillanatát rögzíti, azét a pillanatét, amikor az újszülött

levegőt vesz, vagyis elszakad az addigi (anyai) köldök-kötelék, s az újonnan született teljes mértékben

világra jön. Elindul az önálló élet, és az egyén saját, egyedi léte, rezgése, ritmusa beleszövődik az

egészbe, az őt körülvevő környezetbe. Az önálló életritmus, rezgés sajátságosan hozzáhangolódik az

univerzumhoz, létrejön egy kapcsolat az egyén s a teljesség energetikája, energiaforrásai között. A

teremtésből kimetsződik egy mintázat, maga a horoszkóp lenyomat, s ez az egyedi motívum-képlet

elkísér egész életünk folyamán.

A horoszkóp megmutatja, hogy egyes energiák, rezgések hogyan kapcsolódnak hozzánk, hogyan

működnek együtt velünk, bennünk, milyen módon hatnak ezek az energiák, és hogyan lehetséges

együtt rezdülni, talán irányítani őket. Felvillantja milyenek saját energiáink, erőforrásaink, s ha jól

olvassuk jelképrendszerét, hozzásegít ahhoz, hogy miként hangolódjunk hozzá, miképpen simuljunk

bele a teremtés folyamába. Mindez azonban csupán lehetőség, rajtunk múlik hogyan, s miképpen

élünk (együtt) vele. Olvassuk, értsük s használjuk úgy, hogy segítsen utunkon.

II Általános ismérvek (horoszkóp – csillagképek, csillagjegyek, sarokpontok, nappálya stb.)

II.a. Csillagászat-asztrológia

A csillagos égbolt a Földről gömbnek látszik, ahol a Föld áll a középpontban. Ha valamit meg akarunk

keresni az égbolton, nincs más dolgunk, mint a földi koordinátarendszert tulajdonképpen

kiterjeszteni az égre is. A földi egyenlítő síkját kivetíthetjük az égre, s az lesz az égi egyenlítő köre. A

Föld északi s déli sarokpontjain átvezetett egyenes meghosszabbításával kapjuk a világtengelyt,

illetve az ég északi s déli sarkát, pólusát. A velük párhuzamos körök pedig a koordinátarendszer

Page 2: ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

2

részei. Valaminek a helyzetét így megmérhetjük az egyenlítőtől és a tengelytől való távolsága

megadásával. A szélesség a deklináció, a hosszúság a rektaszcenzió. A földi greenwhich az égi

tavaszpont az égi egyenlítőn.

A Nap (látszólagos) körpályája (Ekliptika) azonban nem esik egybe az égi egyenlítővel, mert a Föld

tengelye nem egyenes, hanem 23,27’ fokot zár be a keringési pályája síkjával. A szög nem állandó,

lassan változik – ennek a változásnak tudható be, hogy a Föld forgástengelye elmozdul s egy körívet

metsz ki az égen, ahol ugyanoda (sarkcsillag) 25920 évente tér csak vissza (Precesszió).

Négy sarkalatos pont van a Nappályán. Az ekliptika két ponton metszi az égi egyenlítőt. Amikor fellép

az északi félívre, az a tavaszpont, mikor alászáll a délire, az az őszpont. Ha a Nap eléri az északi íven a

legmagasabb pontot, akkor van a nyári napforduló, míg a déli íven elért legalacsonyabb pont a téli

napforduló. A Föld forgástengelyének ferdesége, lassú mozgása, valamint az ekliptika ferdeségének

szöge miatt a sarkalatos pontok eltolódnak. A Földtengely lassú elmozdulásának köre ellenkező a Nap

látszólagos körútjának irányával, ezért a sarkalatos pontok „hátrálnak” az íven. Egy fokot mozdulnak

el 72 év alatt, 30 fokot 2160 év alatt, egy kört 25920 év alatt tesznek meg.

Az égen csillagok, állócsillagok láthatók. Ezek csoportokat, vagyis csillagképeket alkotnak. Az

ekliptikán a Nap 12 ilyen csillagkép „előtt” halad el, ez az állatöv, vagy Zodiákus. Sorrendjük a Nap

éves mozgásának irányában következik. A Föld kering a Nap körül, s a Föld nyugat-keleti irányban

forog, ezért ha a Földről nézvést szemléljük a Nap látszólagos mozgását az Ekliptikán, akkor azt látjuk,

hogy a jegyek az óramutató járásával ellentétes irányban követik egymást. Az asztrológia a

csillagjegyekkel számol, ahol a tavaszpont állandó, s mindig a Kos 0 fokán (március 21.) kezdődik az

évkör. Azért a csillagjegyek sorát használjuk, mert ezen jegyek hatásai nem a csillagképekkel függnek

össze, hanem a Nap éves körútjának fázisát, szakaszait jelenítik meg, illetve egyfajta állapotot,

jellemvonást tükröznek.

Az égitestek (például bolygók) helyzetét a fent említett, égi egyenlítőhöz és égi világtengelyhez kötött

égi koordinátarendszerrel is meg lehet határozni, s ezt teszi a csillagászat. Azonban az asztrológiában

az égitestek helyzetét nem az égi egyenlítőhöz, hanem a Nappálya köréhez, az Ekliptikához

viszonyítjuk. Itt a csillagjegyek hatása a döntő, tehát az a fontos, hogy az egyes bolygók mely

csillagjegyekben (s házakban) állnak/látszanak. A bolygók helyét így az efemerida táblázatban nem

deklináció-rektaszcenzió mentén kapjuk meg mint a csillagászati évkönyvekben, hanem állatövi

jegyek, s fokok alapján. A táblázatban a hosszúsági fokok, vagyis a tavaszponttól való távolság

alapján, a jegyben elfoglalt helyzet szerepel.

II.b. Asztrológia

Az asztrológia nem csillagképekkel, hanem csillagjegyekkel dolgozik (ezek összekeverése igen messze

viheti az embert eredeti céljától). A csillagképek egyébként is „csupán” az emberi elme konstrukciói

avagy az emberi találékonyság bizonyítékai, s semmi esetre sem azonosíthatók valamiféle valóban ott

lévő formával, legfeljebb belelátott, odaképzelt alakkal. Leginkább azt mondhatjuk, hogy irányokat,

illetve bizonyos kiterjedési tartományokat jelölhetnek, de ezek formája, nagysága igen változó. Ha

mégis leragadnánk a csillag-képeknél, azt is be kell kalkulálnunk, hogy egyik-másik akár kétszer,

háromszor akkora mint társaik, van ahol rálógnak egymásra, fedésbe kerülnek, és olyan is található,

Page 3: ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

3

nem is egyszer, ahol a két „kép” nem ér össze. A fedésnél lehet esetleg arról értekezni, hogy a két

csillagkép-tulajdonság együtt nyilvánul meg, de akkor viszont ahol hiátus van, ott esetleg a létezés is

megszakad egy időre.(?)

Nem érdemes azért sem összekeverni a csillagképeket és a csillagjegyeket, miként fentebb már volt

róla szó, mert a modern csillagászat és az asztrológia picit más koordináta rendszert, viszonyítási

alapot használ, illetve eltérő a kiindulási, az alappont. A csillagászat alapvetően az égi egyenlítőhöz és

az ott berajzolt tavaszponthoz igazodik. (A tavaszpont sem egy pont az égen, legfeljebb ez is egy

irány.) Az asztrológia az Ekliptikát, vagyis a Nap (látszólagos) útját veszi alapul, ahol, eltérően a

csillagászattól, a tavaszpont a Napút Kos részének eleje, vagyis az asztrológia nullpontja mindig a Kos

nulla foka. (Egyébiránt a csillagászat adatainak átszámításával, az asztrológia koordináta rendszerébe

való behelyezésével ugyan oda jutunk el, mintha rögtön az efemeridákat néznénk.)

Kiemelt fontossággal bír, hogy az asztrológia csillagjegyei, illetve a Napúthoz való viszonyuk,

elsősorban a földi év, a földi év tizenkét hónapjának, vagyis a természet éves körforgásának, ciklikus

mozgásának az analógiái (oda-vissza). A rendszer persze többszörösen összetett, s a Világmindenség,

a Tejút Galaxis, a Naprendszer, a Föld mozgásai, viszonyhálója olyasvalami mint egy sokszinten

összefonódó fogaskerék hálózat, ahol az elemek összekapcsolódva egészítik ki egymást. Mégis a

csillagjegyek alapvetően a földi ciklus részei, s egy-egy jegy jellemvonásai tulajdonképpen

megegyeznek annak az adott hónapnak az ismérveivel, amelyet lefednek. Legegyszerűbben úgy

érthetjük meg, ha megértjük, hogy ami a természetben lejátszódik az adott hónapban, abban

ráismerhetünk a csillagjegy tulajdonsághalmazára is. Az állatöv így itt egyfajta állapot-övnek is

értelmezhető, vagy leginkább annak értelmezendő, s ebből adódóan a jegy jellemzői

megfeleltethetők a névadó állat (alak, eszköz) viselkedés típusával is. (Más kérdés az „égi” energia-

hatás, amely létezik, de figyelemmel kell olvasni azt is.)

III Energia-kapcsok

Ha a Naprendszert rendszerszinten vizsgáljuk azt láthatjuk, hogy valami olyasmi mint egy energia

termelő egység. A benne lévő részek (Nap, bolygók, holdak) ezen energia termelő egész energia

termelő részei, elemei. Közöttük egyfajta láthatatlan kapocs van, energia szál köti össze őket,

mindegyiket mindegyikkel. Az így kialakult szövedék finom egyensúlyt alkot, bárminemű elmozdulás

változtat rajta. Itt nem kell mindjárt valami extrára gondolni, csupán arról van szó, hogy az elemek

nem rögzítettek, hanem mozognak, az összes mozog, például forognak, meg keringenek, s így

elmozdulnak tengelyükön, meg pályájukon. Ráadásul ugye többszörösen összetett a rendszer, hiszen

mondjuk a holdak nemcsak a bolygójuk, hanem a bolygójukkal együtt a Nap körül is keringenek. Sőt

a Nap sem áll egyhelyben, hanem ő is halad a saját pályáján (meg a része a Tejútnak, az meg az egész

Világmindenségnek ebben a dimenzióban, s túl). Minden elmozdulás alakít a belső kapcsolaton, ezért

az, mármint az összefüggés rendszer, minden pillanatban változik, az energia háló átalakul. Minden

egyes rész-egység elhelyezkedése, mozgása, mérete hatással van a többire, az egészre, hiszen

mindegyiknek megvan a maga szerepe, helye, feladata, melyet neki kell elvégeznie, hozzáadnia az

egészhez.

Most nem kifelé lépünk az univerzális szint felé (bár ott is nyilván valami igencsak hasonlót találnánk),

hanem befelé jövünk, s azt lát(hat)juk, hogy a Földnek, mint az élő Naprendszeren belüli élő

Page 4: ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

4

egységnek is megvan a maga energetikai rendszere, elemei, részei, melyek szintén szoros

összefüggésben vannak egymással. S ha még egyet lépünk befelé azt (is) lát(hat)juk, hogy az élő

emberi test, szervezet is így épül fel. Továbbá az ember (meg közösségei), mint azt esetleg

működtetni hivatott részegységek, kötődhetnek egy-egy (köz)ponthoz a Földön; illetve az ember is

egy teljes élő szervezeti egység milliónyi élő egységgel belül s kívül.

Mivel a rendszer(ek) részei, elemei analógiás módon is értelmezhetők, így már csupán azt kell

felismerni, hogy a nevezett három élő, működési egység részegységei, energia termelő (al)központjai,

energia-csokrai hogyan is feleltethetőek meg egymással, egymásnak. S ha megfeleltethetőek és az

egyik rendszerben szükség van minden egyes részegységre, akkor nyilván a másik kettőben is

szükség(ünk) van mindegyikre. Nem zárható ki egyetlen elem, részegység sem a működésből, hiszen

azzal az egész egysége, egységes működése sérül. Minden egyes elemre figyelmet kell fordítani, mert

a finom egyensúly, vagyis az egész-ség csak így tartható fent.

IIII A működési rend elemeinek bevezető vizsgálata

Sokszor előfordult, hogy bolygókat személyesítettek meg, s nevezték őket istennek, istenségnek.

Vegyünk egy bolygót, bármelyiket lehet, s bár az adott példa kiragadott ugyan, de a működési elvet

tekintve bemutatja magát az egészet. Ha nézzük mondjuk a Merkúr bolygót, akkor azt láthatjuk, hogy

az általa megjelenített istenség alapvetően a hírközlés, a kommunikáció, a gondolkodás területéért

felelős. Ha továbbszőjük a szálakat azt is láthatjuk, hogy a Merkúr az asztrológia szimbolikájában

szintén a kommunikáció, gondolkodás, világnézet aspektusa. Ezen aspektus azonban már nem

csupán valahol rajtunk kívül létezik a messzeségben, hanem önnön energiarendszerünk egy szelete is,

méghozzá az a részünk, működésünk azon darabja, amely a kapcsolatépítésünk (kommunikáció,

gondolkodás) felelőse.

Továbblépve elgondolkodhatunk azon, hogy a mindenségben működő egyetemes törvények, elvek

jelennek meg itt szimbólumokként nemcsak általánosságban, hanem a konkrét mindennapokban, s

nemcsak fent, s kint, hanem lent és bent is. A törvényt, az alapelvet nevezhetjük istenségnek is, s ha

az istenséget meg is személyesítjük, akkor már vissza is tértünk kiindulási pontunkhoz, vagyis a

rendszer kerek egész. Kerek egész hiszen így az isten, vagy istenség(ek) esetleg nem más(ok), mint az

egyetemes törvények, elvek megjelenési formái. Ha az egész részekre bontott, akkor egyes

aspektusainak, területeinek külön felelősei vannak – így lesz pl. a Merkúr nemcsak bolygó, hanem

istenség is a maga feladatkörével. Ezért is érdemes az asztrológiában használt bolygók jellemzőinek

megismeréséhez tanulmányozni a mitológiát, a mitológia isteneinek jellemvonásait, cselekedeteit.

A világmindenség szerkezete, annak működési elve ebből adódóan könnyen megismerhető,

átlátható, s megérthetjük azt is, miért vagyunk mi magunk is „istenek”. Azok vagyunk, hiszen az egész

nemcsak rajtunk kívül létezik, működik, hanem mi is részesei vagyunk, illetve mi bennünk is megvan.

Megvan, mert a mikrokozmosz maga a makrokozmosz, illetve fordítva. Tehát, ha önnön

energiarendszerünk, mintázatunk egy-egy szelete (lásd a példánkban hozott Merkúrt mondjuk)

összeegyeztethető, megfeleltethető az egyetemesség egy szeletével, akkor a rajtunk kívül megjelenő

bennünk is megvan. Vagy ha megfordítjuk, akkor a bennünk meglévőt látjuk magunk körül, a saját

működési elvünk ugyanaz (kellene legyen), mint a mindenség működési elve.

Page 5: ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

5

V Rezgések, elemek, minőségek a működési rendben

Az előző részben írottakat kibontva tehát, ahogyan egy adott rezgés megtalálható az egész

Univerzumban, ugyanúgy megtalálható annak részeiben, így a Naprendszerben, a Földön vagy akár

bennünk emberekben is. Ezek a rezgések megfeleltethetőek, így a rezgés lehet maga a test

energiaközpontja, csokra (csakrája), lehet egy bolygó vagy lehet egy istenség is. Ezek a rezgések,

energiamintázatok tehát nemcsak, illetve nem elsősorban kívül találhatók, hanem bennünk (is),

vagyis az ember működési rendjének, egészének egy-egy szeletei, vagy szerepkörei. Így lesz mondjuk,

a példánknál maradva, a Merkúr egyben bolygó, istenség, meg az a részünk, szerepkörünk, amelyik a

gondolkodásért, a kommunikációért, a tanulásért „felel”.

Ezek alapján van tehát olyan energiacsokor a testben, amelyik, az előbbi példánál maradva, a

kommunikációs központ, van a Naprendszernek is olyan része, bolygója amelynél ez a rezgés

dominál, valamint a nevezett istenség is ebben a szerepkörben mozgott. S ezért van az, hogy az

asztrológia is fel tudja használni mint az egész egy-egy működési egységét, vagyis a horoszkópunkban

is erről a szerepkörünkről szól ez a „merkúri” szelet.

Ha egy picit más szemszögből közelítjük meg a fenti kérdéskört, avagy a működési rend egy másik

aspektusát, rétegét próbáljuk meg kibontani, azt látjuk, hogy az isteni (emberi) szerepkör mellett,

minőségekről is beszélhetünk. Ha azt mondjuk, hogy Atya-Anya-Fiú isten, akkor azt is mondjuk

egyben, hogy Kiáradó-Befogadó-Átalakító, vagy Teremtő-Továbbszövő-Változtató. Ezek pedig

minőségek, tehát az isteni (emberi) erőnek, energiának egy-egy minőségét látjuk megnyilvánulni. A

horoszkóp ábrában ez a házak, jegyek minőségi besorolásában jelentkeznek, ahol van a

kardinális/indító/kiáradó, a szilárd/megtartó/továbbszövő/befogadó, és a változó/átalakító minőség.

Egy újabb nézőpontból vizsgálva megint egy másik réteget, működési részletet ismerhetünk meg. Ha

az isteni mellett a földi, fizikai közeget is szemügyre vesszük, azt állapíthatjuk meg, hogy a világban

alapvetően négy úgynevezett „elem” található meg. A szilárd, a légnemű és a cseppfolyós, illetve egy

átmeneti jellegű, a lobogó. S mily érdekes, ugyanezeket megtaláljuk az asztrológia eszköztárában is,

hiszen a négyelem rendszer tűz, föld, levegő, víz elemei térnek itt vissza.

Ha a mindezeket egyberakjuk, vagyis a szerepkörökre, minőségekre, elemekre tekintünk, akkor

szépen fel tudjuk fűzni a működési rend aspektusait, részeit, s megérthetjük saját magunkat is. A

horoszkóp, mint egyfajta útmutató, vagy mankó pedig láthatóan rajzolja elénk mindezeket. S

láthatjuk, hogy ezek a csokrok, bolygók, istenségek tehát olyasmik, amelyek szimbolizálják, képi

formában, kézzelfoghatóan teszik megérthetővé a Világmindenséget, a Tejutat, a Naprendszert, a

Földet, minket embereket működtető, vagy bennünk működő alapvető rezgéseket, erőket.

A régi korokban az egyik legnagyobb bűn volt, ha ez emberek nem foglalkoztak az istenekkel,

gőgjükben legyintettek rájuk. Itt nem arról van szó elsősorban, hogy valami rajtunk kívül létezőt kell

félni, hanem azt kell felismerni, hogy a szimbólumok nyelvén, az analógiás gondolkodás mentén, ezek

az erők bennünk, velünk, általunk is működnek. Ez nem jelent se többet, se kevesebbet, minthogy az

ember nem hagyhatja figyelmen kívül a létet befolyásoló, a lét működésében elengedhetetlen

szerepet játszó erőket, energiákat, mintázatokat. Ha megteszi, annyit ér el csupán, hogy megtagadja

saját működési rendjének egyik-másik szeletét, vagyis nem működteti azt a szerepkört, minőséget,

elemet, amelyik, a többivel együtt, elengedhetetlen a lét teljes, hiánytalan megéléséhez. Ha viszont

Page 6: ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

6

időt szán rá, felismeri, elismeri, működteti, akkor nem lesz kiszolgáltatva a külső hatásoknak, mert

kerek egész lesz a működési rendje, s tudatosan, teljes, hiánytalan életet élve beteljesítheti létét.

VI A horoszkóp ritmusa, dinamikája ( bolygók, jegyek, házak)

A horoszkóp ábrát, az alaphoroszkóp körét szemlélve tapasztalhatjuk, hogy a működési rendben

ritmus van. Nemcsak egyfajta, hanem akár több összetevős is lehet ez, és a kettes, a hármas és a

négyes szám ritmusa mozgatja a szálakat. A számokat összekötve a mozgással, az elemekkel, a

minőségekkel megkapjuk az ábra dinamikáját.

A horoszkópban a bolygók egyfajta jelmezként, szerepkörként értelmezhetők. Olyan eszközök,

amelyek segítenek megoldani egy feladatot, illetve azt is mondhatjuk, hogy a saját működési rendünk

olyan egységei, cselekvői, amelyek egy-egy téma (harmónia, kommunikáció, erő stb.) szakavatott

értői. A jegyek azt mutatják meg, hogy a bolygó milyen módon, hogyan nyilvánul meg (tüzesen,

cselekvően, visszahúzódóan stb.). A házak pedig azok az életterületek, ahol helyt kell állnunk, azok a

feladatkörök, amit meg kell oldanunk. A bolygók tehát azt az eszközt mutatják, ami ahhoz szükséges,

hogy jól megéljük a terület, a ház adta feladatokat, illetve a bolygó adta eszköz ezeken a területeken,

házakban tud leginkább kibontakozni, s ott is kell elsősorban kibontakoznia olyan módon, ahogy azt a

jegy jelzi.

VII.a. Alap összefüggések

A horoszkópban alapvető összefüggés van a bolygók, a jegyek és a házak között. Az I. ház analóg a

Kos jeggyel és a Mars bolygóval, a 2. ház a Bikával és a Vénusszal, a 3. ház az Ikrekkel és a Merkúrral,

a IV. ház a Rákkal és a Holddal, az 5. ház az Oroszlánnal és a Nappal, a 6. ház a Szűzzel és a Merkúrral,

a VII.ház a Mérleggel és a Vénusszal, a 8. ház a Skorpióval és a Marssal, Plútóval, a 9. ház a Nyilassal

és a Jupiterrel, a X. ház a Bakkal és a Szaturnusszal, a 11. ház a Vízöntővel és a Szaturnusszal,

Uránusszal, a 12. ház a Halakkal és a Jupiterrel, Neptunusszal. Az összefüggés rendszer miatt a

dinamika, a ritmus vizsgálata során ami igaz a házakra, az igaz a jegyekre is, és fordítva (illetve a

kapcsolódó bolygókra is).

Az I. ház és a Kos jegy fizikai szintű, kardinális, indító, kiáradó, törekvő, kezdeményező, Mars jelleggel,

tűz elemmel. Lényege a létezés, az önazonosság megtalálása a cselekvésben (kardinális-tűz). A 2. ház

és a Bika jegy fizikai szintű, fix, szilárd, megtartó, befelé forduló, birtokló, Vénusz jelleggel, föld

elemmel. Lényege az anyagi biztonság, birtoklás (követő-föld). A 3. ház és az Ikrek jegy fizikai szintű,

változó, átalakító, kiáradó, kapcsolatkereső, Merkúr jelleggel, levegő elemmel. Lényege a tanulás az

intellektuális, társadalmi síkon (változó-levegő). A IV. ház és a Rák jegy fizikai szintű, kardinális, indító,

befelé forduló, érző, Hold jelleggel, víz elemmel. Lényege a cselekvés lelki érzelmi síkon (kardinális-

víz). Az 5. ház és az Oroszlán jegy lelki szintű, fix, szilárd, megtartó, kiáradó, törekvő, Nap jelleggel,

tűz elemmel. Lényege az önazonosság biztonságának keresése (követő-tűz). A 6. ház és a Szűz jegy

lelki szintű, változó, átalakító, befelé forduló, birtokló, Merkúr jelleggel, föld elemmel. Lényege az

anyagi természetű tanulás (változó-föld). A VII. ház és a Mérleg jegy lelki szintű, kardinális, indító,

Page 7: ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

7

kiáradó, kapcsolatkereső, Vénusz jelleggel, levegő elemmel. Lényege az intellektuális, társadalmi

cselekvés (kardinális-levegő). A 8. ház és a Skorpió jegy lelki szintű, fix, szilárd, megtartó, befelé

forduló, érző, Mars/Plútó jelleggel, víz elemmel. Lényege a lelki, érzelmi biztonság, birtoklás (követő-

víz). A 9. ház és a Nyilas jegy szellemi szintű, változó, átalakító, kiáradó, törekvő, Jupiter jelleggel, tűz

elemmel. Lényege a tanulás az önismeret, a lét értelmének megértése síkján (változó-tűz). A X. ház és

a Bak jegy szellemi szintű, kardinális, indító, befelé forduló, birtokló, Szaturnusz jelleggel, föld

elemmel. Lényege a cselekvés anyagi síkon (kardinális-föld). A 11. ház és a Vízöntő jegy szellemi

szintű, fix, szilárd, megtartó, kiáradó, kapcsolatkereső, Szaturnusz/Uránusz jelleggel, levegő

elemmel. Lényege az intellektuális, társadalmi biztonság (követő-levegő). A 12. ház és a Halak jegy

szellemi szintű, változó, átalakító, befelé forduló, érző, Jupiter/Neptunusz jelleggel, víz elemmel.

Lényege a tanulás a lelki, érzelmi síkon (változó-víz).

VII.b. Poláris kiegészítő párok

A dinamikában a jegyek és a házak poláris kiegészítő-párokat alkotnak, ahol a szemben elhelyezkedő

házak, illetve jegyek adnak ki egy-egy párt. Tehát az I. ház a VII. házzal, a 2. ház a 8. házzal, a 3. ház a

9. házzal, a IV. háza X. házzal, az 5. ház a 11. házzal, a 6. ház pedig a 12. házal. A Kos jegye a

Mérleggel, a Bika a Skorpióval, az Ikrek a Nyilassal, a Rák a Bakkal, az Oroszlán a Vízöntővel, míg a

Szűz a Halakkal. A poláris kiegészítő pár elsősorban azt jelenti, hogy a szembenlévő jegy, illetve ház

valóban kiegészítő, tehát olyasmit hoz elénk, amely segít megismerni, megoldani az adott jegyet,

házat. A szemben lévő egyben persze tükör is, ahol megláthatjuk mindazt ami bennünk van, ami

kivetül belőlünk.

A poláris kiegészítő pároknál az I-VII házak és a Kos-Mérleg jegyek a kapcsolatiság, avagy az

ön/kapcsolati tudatosság, mozgás, kifejezés párja. A 2-8. házak és a Bika-Skorpió jegyek a

birtoklás/biztonság anyagi és lelki, érzelmi vetületével, illetve rendelkezésünkre álló „vagyon”

kérdéskörével foglalkoznak. A 3-9. házak és az Ikrek-Nyilas jegyek a

kommunikáció/gondolkodás/tanulás témaköre, valamint a határok tágítása, átlépése, a gyűjtés

maga. A IV-X. házak és a Rák-Bak jegyek az erőforrás/elhívás, vagyis a gyökereink, a hátországunk és a

világban elfoglalt pozíciónk, foglalkozásunk mutatója. Az 5-11. házak és az Oroszlán-Vízöntő jegyek az

önkifejezés/kreativitás, önmagam és rokon lelkekkel együtt a közösség jövőjének építését hozza. A 6-

12. házak és a Szűz-Halak jegyek pedig helyzetmegoldó kulcsunk témakörét, illetve a külső és a belső

rendezés, számvetés feladatköre.

VII.c. Számok ritmusa

Ha a kettes szám által mutatott dinamikát nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a 12 jegy, 12 ház egy

kiáramló és egy visszahúzódó mozgásra épül. A sorozatban a páratlan jegyek és házak kiáramló, aktív,

előremozdító, míg a páros jegyek és házak visszahúzódó, passzív, megtartó cselekvést végeznek.

A hármas rendszerben a fentebb már tárgyalt „isteni” minőségek köszönnek vissza, s a sorozatban a

három minőség (Kardinális-Fix-Változó vagy Kiáradó-Befogadó-Átalakító, vagy Teremtő-Továbbszövő-

Változtató) négyszer ismétli magát, négy kisebb kört alkotva a 12 ház és jegy sorában. Kardinális az

első, a negyedik, a hetedik, és a tízedik ház és jegy, vagyis a fő tengelypontokat követő első

Page 8: ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

8

megnyilvánulás. Fix az ezek után sorakozó második, ötödik, nyolcadik, és tizenegyedik, Változó pedig

az utolsó az adott kiskörben, vagyis a harmadik, a hatodik, a kilencedik, és a tizenkettedik. A

Kardinális maga a cselekvés, az energia céltudatos, kezdeményező mozgatása, mozgása. A Fix az

energiák begyűjtése, koncentrálása, keretbe foglalása, megtartása. A Változó pedig a rugalmasság, a

változó képesség, a számvetés, az átalakítás.

Ki kell még egészítenünk a ritmust egy másik hármas tagozódással is, amely szerint a házak és a

jegyek vagy testi, vagy lelki, vagy szellemi „szinten” nyilvánulnak meg, vagyis nem mindegy, hogy

fizikai, lelki, vagy szellemi indíttatású cselekvésről beszélünk-e. Az elsőtől a negyedik házig és jegyig a

test, az ötödiktől a nyolcadikig a lélek, a kilencediktől a tizenkettedikig a szellem terepe.

A négyes rendszer az elemekkel van párban. A négy elem (tűz, föld, levegő, víz) háromszor adja ki a

tizenkettes kört, tehát három kisebb kör van ebben a részben. Tűz elemet bír az első, az ötödik, a

kilencedik, földet a második, a hatodik, és a tízedik, levegőt a harmadik, a hetedik, és a tizenegyedik,

míg vizet a negyedik, a nyolcadik, és a tizenkettedik ház és jegy.

A tűz aktív, önkifejező, merész, akár fékezhetetlen. Intenzív, sugárzó, kibocsájtó energia. Lelkesedés,

lendületesség, erős önkifejezési vágy, kezdeményező készség, szárnyaló akarat, önérvényesítés

jellemzi. Feszült, izgatott, türelmetlen. A föld passzív, befogadó, megfontolt, óvatos, akár elfojtó.

Anyagelvűség, gyakorlatiasság, a kézzelfogható valóságra való koncentrálás, illetve annak használata,

türelem, fegyelmezettség, megbízhatóság, önfegyelem, ragaszkodás a kialakulthoz figyelhető meg. A

levegő aktív, önkifejező, merész, akár fékezhetetlen is. Könnyedség, mozgékonyság, intellektuális

érzékelés, önkifejezés, vágy az információcserére, racionalitás, függetlenség, a dolgok kívülről

szemlélése, kíváncsiság van benne. A víz passzív, befogadó, megfontolt, óvatos, akár elfojtó.

Érzékenység, érzelmek, együttérzés, felelősségvállalás, gyógyítás, határtalan szeretet, szenvedély,

odaadó szolgálat, intuíció, fogékonyság, tudatalatti/feletti valóság érzékelése, illetve zárkózottság,

félelem lehetnek a hívószavai.

A fentiek alapján a körforgás, a rétegek száma négy lesz a Kiáramló-Visszahúzódó, a Kardinális-Fix-

Változó, a Testi-Lelki-Szellemi, és a Tűz-Föld-Levegő-Víz réteg rakódik egymásra icipici eltolódással.

Mivel a kettes rendszer hatszor, hármas négyszer, a négyes pedig háromszor fut körbe ezért a

működésben egy-egy fordulónál már van egy icipici csavar, hiszen a Kardinális minőség például már

nem tűz elemmel kapcsolódik össze, s így a soron következőkben a körök elmozdulnak, átfedésbe

kerülnek egymással. Vagyis a Kos kardinalitása kiáramló, tüzes, de a Ráké már visszahúzódó, vizes. Az

Oroszlán ugyan kiáramló és tüzes, de nem Kardinális, hanem Fix jegy. S míg a Kos a fizikai

irányultságú megnyilvánulás, addig az Oroszlán már a lelki (lásd a VII.a Alap összefüggésekben

kifejtetteket).

VII.d. Jegyek, házak egymásra épülése

Nemcsak az elemek, „szintek”, minőségek következnek egymásból, egymás után, hanem van egy

ritmus, egymásra következés a jegyek, házak sorában is, s mutatnak bizonyos, a sorban az előzőre

épülő, és az azt követőt megelőlegező megnyilvánulást. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy

bármelyik ház avagy jegy alacsonyabb avagy magasabb szintű lenne, sőt, mindegyikre nagy szükség

Page 9: ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

9

van, hiszen a kör csak akkor teljes, ha minden alkotóeleme jól működik, a saját, adott helyén és

szerepkörében működik jól.

Két különböző, egy kettes és egy hármas formába, azon belül körökbe rendezhetjük a

megnyilvánulást. A kettesnél a belső, illetve a külső megnyilvánuláson van elsősorban a hangsúly. Itt

az első kör a Kostól a Szűz jegyig és az I-től a 6. házig, a belső hajtóerő, a személyes szükségletek, a

személyiség kialakulása a döntő, ösztöneinket, érzéseinket cselekedeteinkkel fejezzük ki. A második

körben, a Mérlegtől a Halak jegyig és a VII-től a 12. házig a közösségi lét jön, a személyes létünk

lehatárolódik az együttműködési képességünk és a társadalmi rend által. A hármasnál a négy elem

rendeződik három körbe. Az első körben, a Kostól a Rák jegyig és az I-től IV. házig a négy elem a

fizikai (test) szinten alkot. A másodikon, vagyis az Oroszlántól a Skorpió jegyig és az 5-től a 8. házig a

lelki szintről van szó. Míg a harmadikon, a Nyilastól a Halak jegyekig és a 9-től a 12. házakig a szellemi

szint következik. A kettes és a hármas rendszer a Mérleg-VII. ház párosnál csúszik el egymáson egy

ici-picit.

A kettes forma első felében, illetve a hármas első körében kiépül a személyiség. Indít a cselekvő

tüzes rész (Kos-I. ház), arra jön a föld, vagyis a test (Bika-2. ház), majd a levegős, könnyed,

gondolatiság, végül a víz, amelyik az érzelmeket rakja hozzá (Rák-IV. ház). A kettes ciklus ezt követő

részében és a hármas második körében a tűz már mozdul, megmutatja magát a külvilágnak

(Oroszlán-5. ház), a föld kénytelen kiértékelni mi következett az előbbi mozdulatból (Szűz-6.ház), a

levegő tudatosan keresi a társakat, s itt lépünk fel a felső félre, a kettes rendszer második körébe a

horoszkópban (Mérleg-VII. ház), a víz pedig a társkapcsolatok nyomán fellépő helyzetet rakja rendbe

(Skorpió-8. ház). A kettes ezen részében és a hármas harmadik körében az előző Skorpiós, 8-as házas

rendrakás, megújulás nyomán, a tűzzel lehetőség nyílik határaink kitágítására (Nyilas-9. ház), a föld a

kitágított horizont mentén egyfajta lehatároltságot, a közösségen belüli pozíció elfoglalását teszi meg

(Bak-X. ház), a levegő ennek nyomán jövőt épít, rokon lelkekkel, s elveti az eddigiek nyomán beérett

gyümölcs magjait (Vízöntő-11. ház), majd a víz a teljes kör végén megteszi a belső átalakítást, a mag

csíráztatását, hogy új élet indulhasson (Halak-12. ház).

A Kos és az I. ház kifejleszt, kidolgoz egy meghatározott, erős egót, amely egyedi, és tud

érvényesülni. Megkülönböztetéssel, egyénivé válással, önérvényesítéssel indít, jön az „én”, az

egyéniség, a személyiség, a találkozás önmagammal. Ez az én kialakulása, kik vagyunk, hogyan

definiáljuk magunkat, mit gondolunk magunkról, ez az az önmagunkra vonatkozó tudatosság, annak

kérdése, hogy milyen mintázat az amivel leginkább kezelni tudjuk önmagunkat. Belső késztetésünk

van a cselekvésre, összpontosított, célirányos, aktív, energetizáló cselekvés általi önkifejezéssel

(kardinális-tűz).

A Bika és a 2. ház erejét, személyiségét felhasználva felépít egy stabil anyagi alapot, amelyen minden

más nyugszik. Cél a megtelepedés, megőrzés, konszolidálás, stabilitás. Anyagi célokra, hasznosságra

koncentráló, meggondolt, kimért, határozott, kitartó tevékenység ez, közvetlen, fizikai érzékelésre

támaszkodással (megtartó-föld). Rendelkezésre álló javak, eszközök, anyagi dolgok birtoklása a

kérdés. Mivel rendelkezünk, mit hoztunk magunkkal, mi van a tarsolyunkban, fizikai, lelki, szellemi

képességek, talentumok, birtok, tulajdon, vagyon. Mit használhatunk fel önmagunk kifejezésére, mi

kell a fizikai biztonság érzetünkhöz. Minden amit elsajátíthatunk.

Az Ikrek és a 3. ház kapcsolatot teremt és kialakít egy kommunikációs hálózatot. Légies

mozgékonyság, könnyedség, értelem, érdeklődés, kapcsolatok keresése, információszerzés,

Page 10: ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

10

ügyesség, gyorsaság emelődik ki. Nyitottság, megismerés, az élményterület tágítása információs és

emberi kapcsolatok által. Hozzáállásunk közvetlen környezetünkhöz, a kommunikáció, a

gondolkodásmód, alapmeggyőződések, szokások. Milyen a kommunikációs stratégiánk, a

világképünk, hogyan tanulunk, gyűjtjük az információkat. Szinte szüntelen információ keresés,

gyűjtés, intellektuális kíváncsiság, észlelés (változó-levegő).

A Rák és a IV. ház megadja a belső, az otthon biztonságát. Az első három ház itt érik össze, kialakul a

teljes személy. A kísérletezés, gyűjtés után megállapodás, az életenergiák összpontosulnak, cél az

otthon teremtés. Befogadó, mindenhová eljutó, érzésekkel, érzelemmel teli hatás párosul az

akaraterővel, kezdeményezéssel, vezető szerepre törekvéssel. A víz elem miatt a kardinális erő nem

kifelé áradó, hanem főképen befelé, illetve kisebb körre koncentrálhat. Ezt egészíti ki, erősíti fel a

befogadó, átölelő, gondoskodó, anyai jelleg. Megőrzés, kezdet, eredet, múlt, gyökerek, hátország, az

élet szűkebb köre, hovatartozás, táptalaj. Az egyéni teljessé válásához szükséges erő, önnön magunk,

önvalónk, illetve az éltető erőforrásunk, hátországunk. Honnan jöttünk, kik vagyunk, mik vagyunk

önnön-valónkban, mik a gyökereink, milyen erőforrásunk van, milyen az energiaforrásunk, miképpen

használhatjuk azt, hogyan támaszkodhatunk rá. Védelmező, gondoskodó célt kitűző mozgás

(kardinális-víz).

Az Oroszlán és az 5. ház kreatívan kifejezi egyediségét és eredetiségét. A lobogó tűz a megtartó,

szilárdító erőhöz, mindenhová betűző napsugárhoz kapcsolódik. Meggondoltabb, kimértebb,

kényelmesebb, türelmesebb, egyensúlyt hozó lesz. A cselekvés már nem kicsapó öncél, hanem

örömökre, önmagára s gondol. Láthatóvá teszi amit az előző (Rák-5. ház) feldolgozott, lehetővé tett.

Lényeg az egyén, az egyén megmutatása, a cselekvés a személyiség önkifejező eszköze. Kifejezés,

önkifejezés, kreativitás, a vágyak, késztetések, elképzelések megvalósítása, önösebb célokra

törekvés. Ahogyan kifejezzük önmagunkat, megmutatjuk a bennünk lévőt, ahogyan, amit

cselekszünk. A tervek megvalósításának módja, menete. A fontosság, az egyediség és az értékesség

kérdése. Minden olyan élmény, amely azért van, hogy önmagunkat kifejezzük. Kitartás, hűség,

életerő, összefogó, megbízható, kifogyhatatlan cselekvés általi önkifejezés (megtartó-tűz).

A Szűz és a 6. ház megtesz mindent, hogy megfelelő legyen a működés az anyagi világban. A föld

nehézsége, anyagiassága találkozik a változó könnyedséggel. Az értelemre törekvés anyagi,

gyakorlatias, az anyagi világ pontos, aprólékos megismerésére, kutatására, rendezésére törekszik, az

anyagot átszellemíti. Korlátozó is egyben, s a földiesség miatt veszít mozgékonyságából. Átalakítás,

rendezés, az eredmény megélése. Körülmények, válságok, problémamegoldások, a helyzet, a

probléma megoldó kulcsunk. A személyes/közös térben tetteink hozadékának tisztázása, kezelése,

rendezése, alakítása. Az életmód rendbe hozása, életjavítás, a mindennapokban való helytállás,

válságkezelés módja. Az Oroszlán-5. ház páros után itt bizonyítunk, itt viseljük a következményeket,

javítjuk a hibákat. Megértjük, felismerjük az önkifejezésére használt erő, energia következményeit,

hatását. Meg is birkózunk vele, s ha kell átalakítjuk. Önmagunk és mások gyógyító szolgálata.

Segítőkésség, törekvés az analízis általi jobbításra (változó-föld).

A Mérleg és a VII. ház egyensúlyra törekszik az egyén és más egyének között. A kardinális erő párosul

a könnyedséggel, mozgékonysággal és a szellemi, művészi jelleggel. A mozgás, alkotni vágyás légies, s

értelmi célokra irányul. Harmóniát, kiegyenlítést, összehangolást keres. Tapintatos, belátó,

diplomatikus, alkotóművészi, hogy a lét szép, zavartalan, kellemes legyen. De lehet túlontúl hezitáló,

döntésképtelen is. Létezés, az „én” kiegészítése, külső, általános kapcsolatokkal. Hogyan

Page 11: ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

11

viszonyulunk, közelítünk a kapcsolathoz. Milyenek a kapcsolat körülményei, „kinézete”. Hogyan

kellene elfogadni, megélni a kapcsolatot. „Te”-hez való viszony, a vele való kapcsolat létrehozása,

kölcsönös kötelezettségek. Mit gondolunk a társról, társainkról, ismerőseinkről, környezetünkről.

Milyen környezetben kell megállni helyünket. Milyen mintázat az amivel leginkább kezelni tudjuk

környezetünket, az onnan érkező hatásokat. Összhang kialakítására, egyensúlyba hozásra törekvés

(kardinális-levegő).

A Skorpió és a 8. ház egy-egy dologra koncentrálva leás a dolgok mélyére. Érzések, érzelmek, lelki

élmények kitartással, ragaszkodással, szilárd meggyőződéssel erővel, erős ösztönzéssel,

elszántsággal, nagyszabásúsággal, a végső kiegyenlítéssel egészülnek ki. Az érzelmek, a lelkiség nem

folyik szét, hanem koncentrálódik, s befelé, lefelé, a mélységek, élet-halál kérdése felé fordul.

Otthonosan mozog a megfoghatatlanban, erős a misztikus hajlam, a képzelet, fontosak a lét

nagyobb, mélyebb törvényszerűségei. Nagy, végtelen mélységek, átalakulások, halál, a régi

lebontása, szükségtelen elhagyása. Válság, megkérdőjeleződik az ideális világ, összeütközés az élet

sötét oldalával. Erőit, motivációit egy dolognak szenteli, ragaszkodás egy megdönthetetlen

alaptételhez. Az eredményesség érdekében le akar hatolni a végső gyökerekig, átalakulás. Mi kell az

érzelmi, lelki biztonság érzetünkhöz. Mihez kötődünk, mire van szükségünk lelki, érzelmi vonalon. A

kapcsolatból született energia („vagyon”) felhasználása. Nagy mélységekig hatoló, bebiztosító

megértés (megtartó-víz).

A Nyilas és a 9. ház folyamatosan keresi az élet értelmét, szélesíti a látóhatárt. A tűz erejét a változás

színezi. Előtérben a szellemi törekvések, a magasabb célok, bölcsesség, igazság, rend nagy

lendülettel, kiáradással, lelkesedéssel, körültekintően, értelmesen, kiegyensúlyozottan. Kapcsolatok,

élet örömei, széles körű érdeklődés jellemzi. Megismerés, a határok átlépése, tágítása, kiterjesztése,

kiegyenlítés, magasabb rendű célokra törekvés. Hozzáállásunk a tágabb világhoz, összekötés az

eszmék és a világ között. A mélyebb megértést, tudatunk kitágítását segítő élmények, amelyek

alapján értékeljük, ítéljük a folyamatokat. Folyamatosan keresi az élet értelmét. Mozgás a szellemi

síkon az alapvető értékek, bölcsesség, megértés felé irányul. Elvontabb, érettebb, mélyebb tudás,

belső összefüggések, illetve a „nagy miértre” adandó válasz keresése. Színtézis, egymástól távol lévő

dolgok átlátása, összegzése. Nagy álmok, széles horizont, kalandok az ismeretlenbe. Seb

begyógyítása, új célok, a lét értelmének keresése. Szüntelen, fáradhatatlan törekvés egy jobb felé

(változó-tűz).

A Bak és a X. ház közösséget építve a magasabb alapelveket teszi működőképessé a gyakorlatban. Az

anyagi, sűrű, kemény párosul az akaraterővel, célratöréssel, koncentráltsággal, önuralommal. Az erő

ugyan nem kirobbanó, de szívós, kitartó, egyenletes, célja a földi, anyagi rendezése, vezetése,

uralása. Kézzelfogható, magasabb értékre hozó célok határozottan, megingathatatlanul, de egyben

akár konokul, mereven, nem engedve is. A kitágítás után keretbe foglalás jön, tények, megtehető

dolgok, realizmus, tárgyi valóság. A társadalmon belül az egyénnek egy helye, pozíciója van. Hová

tartunk. A világi szerep, „foglalkozás”, elérhető földi cél. Az elhívásunk a világban, kiteljesedésünk a

világban. A közösségi/társadalmi teljessé válásához szükséges erő. Az alap mentén milyen a világban

elfoglalt helyünk, mire kaptunk elhívást, mit, hogyan cselekszünk a hivatásunkkal, hivatásunkban.

Ahogy kiteljesíthetjük egyéniségünket a közösségért. Ahogy a közös ügyeket dűlőre tudjuk vinni.

Saját lényünknek megfelelően teszünk a közösségért. Kifejezésre juttatjuk magunkat társadalmi

szinten. Rendíthetetlen eltökéltség a feladatok elvégzésében (kardinális föld).

Page 12: ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

12

A Vízöntő és a 11. ház törekszik a nagyobb jóra, jóhoz, az idealizált állapotra. A könnyedség,

mozgékonyság, sokoldalúság, az értelem határozott, szilárd, céltudatos jelleget öltenek. Felszínesség

helyett komoly, öntudatos, elmélyülő, kitartó, elszánt, merész, de egyben rendkívüliség, eredetiség,

szokatlan vonások is jellemzik. Törekszik a nagyobb jóra, jóhoz, az idealizált állapotra. Egyéni, egyedi

megmutatása, olyan ami felkelti a közösség figyelmét. Az ember individuum, de a közösséget

szolgálja. Fellép a konformitással szemben, lép kifelé a normából (mindig a meglévő ellen lép fel).

Amit teremt az túllépi a meglévő kereteket, ideális célok, jövőkép kipróbálása. Az életben

megmutatkozó távolabbi célok, segítség, elérni kívánt kapcsolatok, rokon lelkek. Ideális emberkép,

tökéletes társadalom képe, világ megjavítása. Új, s jobb formák keresése, elképzelése. Önkifejezés,

kreativitás, a fontosság, az egyediség és az értékesség kérdése közösségi szinten. Önmagunkat a

közösség tagjaiként fejezzük ki. A tervek, a jövőépítés megvalósításának módja, menete. Tárgyilagos

észlelés, rálátás (megtartó-levegő).

A Halak és a 12. ház átjárót nyit a transzcendentális állapotba, az önátadáshoz. Az érzelmek, érzések,

a bensőség kötetlenséggel, szétáradással, határokon való átlépéssel kapcsolódik össze.

Egyetemesség, mindent átérzés, feloldódás, önzetlenség, szolgálatkészség, gyógyítás kerül előtérbe.

Teljes belső felmérés, vizsgálat, átalakulás. Teljes feloldódás, minden létező egységének felismerése.

Megszabadulás a meghaladott dolgoktól, minden amihez ragaszkodunk, csupán kicsiny, időhöz kötött

szelete a valóságnak. Belső átalakítás, átalakulás, rendezés, az eredmény megélése. Tetteink

hozadékának tisztázása, kezelése, rendezése, alakítása belül. Mi, hogyan alakul velünk, általunk,

cselekedeteink eredményeképpen. Önmagunk és mások gyógyító szolgálata. Belső lelki gyógyulás

módja, energiái, a lezárás/befejezés. Belső lényünk felismerése, belső létünk, lényünk megértése,

beteljesítése, mélyítése. Befelé fordulás, vissza saját magunkhoz, énünkön való gondolkodás nagyobb

szellemi összefüggésben. A spiritualitás és a rendezett, működő „felsőbb kapcsolat” kialakítása.

Érzelemdús feloldódás, segítségnyújtás, gyógyítás (változó-víz).

VII.e. Sarokpontok, főtengelyek

A működési rendben a négy sarokpont tovább szeleteli az ábrát. A négy sarokpont (Ascendens, Imum

Coeli/IC, Descendens, Medium Coeli/MC) által kiadott tengelyek két-, illetve négyfelé vágják a

horoszkópot, vagyis az két félből, avagy négy negyedből áll.

Ha az Ascendens-Descendens közötti tengelyt, a horizontot nézzük, akkor az alsó és felső részre

osztja a kört, ahol az alsó szelet a belső, a tudatalatti, az ösztönös világunk, mozgásunk, míg a felső

részlet a külső, a tudatos, a tervezett cselekvés terepe, kerete. Az IC-MC tengelye, a meridián, az

„én”és a „te” felére bontja a kört. Itt az MC-Ascendens-IC félkör az énre összpontosít, az „én” a

mérce, míg a szemközti félkör a „te”, ahol a másik, a „te” a mérce. Ha mind a két tengelyt figyelembe

vesszük akkor már nem két fél, hanem négy negyed lesz. Az első negyed az Ascendenstől az IC-ig a

tudatalatti/ösztönös „én”; a második, az IC-től a Descendensig a tudatalatti/ösztönös „te”; a

harmadik, a Descendenstől az MC-ig a tudatos, tervezett „te”, s a negyedik, az MC-től az Ascendensig

a tudatos,/tervezett „én”. Az első és a negyedik negyedben önmagunkra koncentrálunk, önmagunkat

építjük fel, illetve pozícionáljuk belül, s kívül a közösségben, illetve önmagunkat állítva a középpontba

alakítjuk önmagunkat, s önmagunk világát. A második és harmadik negyedben a kapcsolódásokra

kerül a hangsúly, s a másik, mindenki más felé fordulunk. A másodikban még csak ösztönösen

mutatjuk meg magunkat, s elsősorban a saját megmutatása a lényeg, míg a harmadikban már a

Page 13: ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

13

tudatos kapcsolatteremtés a cél, ahol a másokkal való együtt létezés kap hangsúlyt egy közösségi

térben.

VII Újabb számok működésben

Az Egy, lényegét tekintve, 12 részre bomlik szét, bár eredetileg ez a szám 7 volt. Ezek a számok

mindig egy lét-állapotot jeleznek, tehát a szám az adott pillanatban mindig 12 vagy 7. Kiemelve

néhány példát, visszaköszön ez Jézus és a 12 tanítvány esetében, azután Arthur király mellett is

tizenketten voltak a Kerekasztal lovagjai, s a magyar-hun hagyományban is megjelenik a 12-es, illetve

a 7-es szám mint rendező elv.

Életünkben a hetes (7), s a tizenkettes (12) szám jelentős szerepet játszik, a földi létciklusunkban is

megtalálhatók súlyozottan. Például az év 12 hónapból áll, vagyis a Föld 12 hónap alatt kerüli meg a

Napot, egy napunk kétszer 12 óra, a hónap négy hétből áll, vagyis négyszer 7 nap, testünkben 7 fő

energiaközpont található. A hetes szám a Hold, illetve a Szaturnusz száma, míg a tizenkettő a Napé és

a Jupiteré. A Hold négyszer hét nap alatt fogy-hízik, a Szaturnusz négyszer hét (rész) év alatt kerüli

meg a Napot. A Nap-Föld tizenkettes kapcsolatát már fentebb írtuk, a Jupiterről meg azt lehet tudni,

hogy tizenkét év alatt kerüli meg a Napot, s egyébként a Nap magasabb oktávjának is tekinthető. A

Hold-Szaturnusz kapcsolatot azzal is mutathatjuk, hogy mindkettő egyfajta kapuőr, a Hold a belső

kapu őre, a Szaturnusz pedig a külsőé, a küszöbé. A két szám (7-12) szintézisét az Uránusz hozza,

hiszen 7X12 év alatt kerüli meg a Napot. S ha átlépjük egy-egy létkorszak határát, s az idő korlátait,

azt láthatjuk, hogy mind Jupiter (Zeusz), mind Szaturnusz (Kronosz), mind Uránusz az adott létkorszak

vezető energiája („főnöke”).

A hetes, a Hold és a Szaturnusz valamint a tizenkettes, a Nap és a Jupiter száma tehát egyaránt fontos

szerepet játszik a belső világ, illetve a külsőség megélésében. Akár befelé vezető utat, a belsőt, a

lelket kell megjárni vele, akár annak kivetülésén, a külvilágban való szereplésen van a hangsúly,

mindegyikre figyelni kell.

A Hold és a Szaturnusz, illetve az általuk szimbolizált energia, feladat elsősorban a rendbetételről

szól, míg a Nap és a Jupiter a tündöklés, a határok kitágítása, a kibontakozás mérője. A Nap világít,

éltet, mondhatnánk, hogy önnön magunk egésze; a Jupiter magasba repít, tudatosságunkat fejleszti,

bővíti a végtelen felé. A Szaturnusz a küszöb őre. S valóban, utána már a sötét mélyűr jön. A mai világ

látszatvalósága által nyújtott ügyeskedések itt már végkép nem életképesek, s a Szaturnusz tényleg

csak azt engedi át, aki megfelelt a sors állította próbáknak. A Hold megnyitja a belső kaput,

beléphetünk a belső útra, a Szaturnusz pedig vigyázza a küszöböt, hogy csak az mehessen tovább, aki

valóban megjárta a belső, sötét kerek erdőt. Az Uránusz a külső, felső kapcsolódások sorát nyitja, s

hozzásegít ahhoz, hogy rájöjjünk, a létben a közösség aktív részeként önmagunkat kell adnunk, de azt

nem a megszokott, vagyis a Szaturnuszon belüli tér-idő keretbe foglalt elképzelések szerint.

A fentieket egészítik ki a rendszer gyorsabb járású belső bolygói (Merkúr, Vénusz, Mars) és a lassabb

külsők (Neptunusz, Plútó). A Merkúrnak és a Vénusznak nem kell egy év (kb 3, illetve 7 hónap) a

körhöz, a Mars nagyjából két év (2x12) alatt futja meg az útját. A külsők annál hosszabban járnak, a

Neptunusznak jó 165 (2x7x12), illetve a Plútónak majd 252 (3x7x12) évre van szüksége pályáján. A

belsők inkább önmagunkhoz kapcsolhatók, míg a külsők a magasabb szintű léthez való kapcsolódás

Page 14: ALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József - ewk.hu³gia-alapvetés.pdfALAPVETÉS AZ ASZTROLÓGIÁHOZ Munkácsi József – Bevezető gondolatok az asztrológia témakörében

14

fokmérői (is) lehetnek. A Merkúr a gondolkodásmódunk, „észbeli modellünk”, kommunikációs

eszközünk, a világnézetünk jellemzője. A Vénusz a szeretet, szeretet adás-kapás módja, a harmónia

és a vonzerő részünk, a bőséghez való hozzáállásunk, s női „alaperő”. A Mars akaratunk, az ösztönös,

kezdeményező erőnk, cselekvőképességünk, s a férfi „alaperő”. A Neptunusz az álmaink, az odaadás,

feloldódás, a felsőbb szellemi tudáshoz és az intuícióhoz való kapcsolódásunk. A Plútó a határok

átlépése, a teljes átalakulás, az én, az öntudat legmélyebb változása és óriási belső túlélő energia

forrás, a legmélyebb akarat.

A tizenkét részre osztott horoszkópkörben (12 jegy, 12 ház) a bolygók, a keringési idejükből

következően, bizonyos, meghatározott időt töltenek egy-egy jegyben, iiletve házban. A bolygóknak

elviekben minden jegyben ugyanannyi időt kellene tölteniük, de érdemes figyelni arra, hogy a Földtől

kifelé eső bolygók a Nap közelében gyorsabban haladnak pályájukon, mint mikor a Naprendszer

másik vége felé járnak. Ebből adódóan mikoron a Nap közelében utaznak, az itt található jegyekben

kevesebb időt töltenek, míg más jegyekben hosszabban időznek.

VIII Zárszóként

Mintákkal dolgozunk tehát, úgynevezett archetipikus mintákkal, így az asztrológiát, az asztrológia

eszközrendszerét használva leginkább szimbólumokról, analógiákról, összefüggés-rendszerről

beszélhetünk. A bolygók, a jegyek, a házak, a sarokpontok, a tengelyek ismérvei azonban

önmagukban csupán lógnak a levegőben, ha nem látjuk mellette, mögötte az embert. A minták

bírnak általános érvénnyel, de mivel minden ember egyedi, ezért a mintákat mindenki a maga

módján éli meg, a rá és csakis a rá jellemző, egyéni módon jeleníti meg. Az emberről, az embertől

kapott ismeretek segítenek hozzá ahhoz, hogy az általános mintákat konkrétan tudjuk alkalmazni az

egyénre. Így ér össze a makrokozmosz és a mikrokozmosz. Végezetül, de nem utolsó sorban pediglen

azt kell észben tartanunk, hogy az óra-képlet rólunk, önnön-magunkról, saját mintánkról,

rezdülésünkről szól. Minden egyéb csupán kivetülés, kivetítés.