45
1 Tóth-Simon Károly A SZENTHÁROMSÁG TITKA „Es minden versengés nélkül a’mi hitünknek nagy titka ez; Az Isten megjelentt a’ testben, megigazíttatott Lélekben.” (1Tim 3:16; Károli, 1685-ös kiadás)

A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

1

Toacuteth-Simon Kaacuteroly

A SZENTHAacuteROMSAacuteG TITKA

bdquoEs minden versengeacutes neacutelkuumll arsquomi hituumlnknek nagy titka ez Az Isten megjelentt arsquo testben megigaziacutettatott Leacutelekbenrdquo

(1Tim 316 Kaacuteroli 1685-oumls kiadaacutes)

2

TARTALOM

Bevezeteacutes 3 1 Mi valoacutejaacuteban a haacuteromsaacuteg-tan 7 2 A haacuteromsaacuteg-tan bibliai alapja 8

21 Az Oacuteszoumlvetseacuteg bizonysaacutegteacutetele Istenről 8 22 Az oacuteszoumlvetseacutegi JHVH eacutes az uacutejszoumlvetseacutegi Jeacutezus 11 23 Az Uacutejszoumlvetseacuteg bizonysaacutegteacutetele Istenről 13

231 A haacutermas megnyilvaacutenulaacutes versei 14 232 A Szentleacutelek szemeacutely 14 233 Isten termeacuteszete 18

24 Jeacutezus kettős termeacuteszete 26 25 Termeacuteszet eacutes szemeacutelyiseacuteg 27

3 A haacuteromsaacuteg-tan fontossaacutega 30 31 A szeretet szempontjaacuteboacutel 30 32 A megvaacuteltaacutes szempontjaacuteboacutel 31

4 A haacuteromsaacuteg-tan toumlrteacutenete 32 5 A Szenthaacuteromsaacuteg tagadaacutesa 36

51 Jehova Tanuacutei 36 52 Unitaacuterius Egyhaacutez 38 53 Krisztadelfiaacutenusok 40 54 Isten Egyhaacutezaacutenak Gyuumllekezetei 42 55 Muszlimok 42

6 Oumlsszegzeacutes 44 Irodalom 45

Ez a tanulmaacuteny szabadon felhasznaacutelhatoacute amennyiben az ingyenesen toumlrteacutenik vaacuteltoztataacutesok neacutelkuumll A bibliai ideacutezetek ndash ha maacuteskeacutent nem jeloumlltuumlk ndash a Magyar Bibliataacutersulat aacuteltal kiadott eacutes 1990-ben

revideaacutelt Uacutej fordiacutetaacutesboacutel szaacutermaznak

A Szenthaacuteromsaacuteg titka

copy 2007 2013

3

BEVEZETEacuteS

Az egyetemes kereszteacuteny hitnek eacutevszaacutezadok (sőt mondhatjuk eacutevezredek) oacuteta alappilleacutere a haacuteromsaacuteg-tan Az ezredforduloacuten mintegy keacutetmilliaacuterd ember vallotta magaacutet kereszteacutenynek Ebbe a szaacutemba termeacuteszetesen beletartoznak azok is akik csak neacutevlegesen valljaacutek magukeacutenak a kereszteacuteny hitet de valoacutejaacuteban nem Jeacutezus Krisztus koumlvetői Ha leszűkiacutetjuumlk ezt a szaacutemot csak azokra akik valoacuteban hitvalloacute a misszioacuteparancsot is komolyan vevő toumlrteacutenelmi-evangeacuteliumi kereszteacutenyek akkor is toumlbb szaacutezmillioacutes szaacutemot kapunk Ez a toumlbb szaacutezmillioacutenyi kereszteacuteny pedig mintegy huacuteszezer felekezetbe tartozik Vannak koumlzoumlttuumlk tradicionaacutelisok eacutes karizmatikusok katolikusok eacutes protestaacutensok pre-tribulacionistaacutek eacutes poszt-tribulacionistaacutek a predesztinaacutecioacutet valloacutek eacutes tagadoacutek amillenaristaacutek eacutes premillenaristaacutek csecsemőkeresztseacuteg eacutes felnőttkeresztseacuteg paacutertiak eacutes a veacutegtelenseacutegig sorolhatnaacutenk a kuumlloumlnbseacutegeket Egy dolog azonban mindenkeacutepp koumlzoumls a kereszteacuteny felekezetekben elfogadjaacutek a Szenthaacuteromsaacutegroacutel szoacuteloacute tant eacutes hituumlk fundamentumaacutenak tekintik Az Egyhaacutez toumlrteacutenelme soraacuten mindig is koumlzponti taniacutetaacutes volt az Isten haacuterom-egy termeacuteszeteacutebe vetett hit Minden kor kereszteacutenye vetette a hiteacutet Istenbe eacutes vallotta hogy Isten az Atya Isten a Fiuacute Isten a Szentleacutelek meacuteg sincs haacuterom Isten csak egy Az emberi elmeacutet mindenkeacuteppen megproacutebaacutelja eacutes zavarba ejti ez az Istenről vallott elkeacutepzeleacutes Sokan proacutebaacutelkoztak azzal hogy megeacutertseacutek igyekeztek a matematikai logika segiacutetseacutegeacutevel megmagyaraacutezni beleszoriacutetani a racionaacutelisan műkoumldő emberi elmeacutebe de minden esetben kudarcot vallottak Isten leacutenyeacutet ugyanis nem eacuterthetjuumlk meg teljesen Urunk e vilaacuteg termeacuteszeti toumlrveacutenyei foumlloumltt leacutetezik eacutes leacutenye nincs a fizikai toumlrveacutenyek aacuteltal korlaacutetozva a mi leacutetuumlnk eacutes elmeacutenk azonban igen Hogyan is eacuterthetneacute meg a veacutegtelen Istent a veacuteges ember Hogyan foghatnaacutenk fel az Oumlroumlkkeacutevaloacutet mi akik az idő korlaacutetai koumlzeacute vagyunk szoriacutetva Hogyan eacuterthetneacutenk meg a mindenuumltt jelenleacutevő Istent mikor a fizikai toumlrveacutenyek korlaacutetoznak bennuumlnket Talaacuteloacutean foglalta oumlssze a preacutedikaacutetor hogyan vall kudarcot az emberi elme eacutes keacutepzelőerő amikor megproacutebaacutelja megeacuterteni a Veacutegtelent bdquoSzeacutepen megalkotott mindent a maga idejeacuteben az oumlroumlkkeacutevaloacutesaacutegot is az emberi eacutertelem eleacute taacuterta de az ember meacutegsem tudja felfogni Isten alkotaacutesait elejeacutetől veacutegig amelyeket megalkotottrdquo (Preacuted 311) Nem csak Isten alkotaacutesaira igaz ez hanem magaacutera Istenre is Gondoskodott szaacutemunkra a Szentiacuteraacutesroacutel ami az oumlnkijelenteacutese minden kor embere feleacute meacutegsem eacuterthetjuumlk meg teljesen Isten szemeacutelyeacutet ndash hisz a proacutefeacutetaacuten keresztuumll is korlaacutetoltsaacutegunkra hiacutevja fel a figyelmet bdquoBizony a ti gondolataitok nem az eacuten gondolataim eacutes a ti utaitok nem az eacuten utaim ndash iacutegy szoacutel az UacuteR Mert amennyivel magasabb az eacuteg a foumlldneacutel annyival magasabbak az eacuten utaim a ti utaitoknaacutel eacutes az eacuten gondolataim a ti gondolataitoknaacutelrdquo (Eacutezs 558-9) Neacutehaacutenyan akik tagadjaacutek a Szenthaacuteromsaacutegot ezzel eacutervelnek mivel a haacuteromsaacuteg-tan eacutertelmetlen ellenkezik a logikai szabaacutelyszerűseacutegekkel ezeacutert el kell vetnuumlnk Eacutervuumlket azonban rossz kiinduloacutepontra helyezik az ember eacutes Isten kapcsolata nem vizsgaacutelhatoacute a logika eacutes racionalitaacutes szabaacutelyai szerint Amennyiben logikai uacuteton kiacutevaacutenjuk megkoumlzeliacuteteni Isten leacutenyeacutet keacutet eshetőseacuteg aacutell előttuumlnk

4

Egyreacuteszt vizsgaacutelhatjuk Isten egeacutesz valoacutejaacutet az emberi eacutesz szabaacutelyai szerint Nem csak a haacuteromsaacuteg-tant kiemelve hanem Isten minden tulajdonsaacutegaacutet eacutes minden informaacutecioacutet amit a Bibliaacuteban talaacutelunk roacutela Ha nem logikus a haacuteromsaacuteg-tan akkor azt kell mondanunk hogy emberi eacutesszel meacuterve ugyanennyire logikaacutetlan eacutes felfoghatatlan az hogy Isten oumlroumlktől fogva van eacutes sosem volt kezdete Logikaacutetlan eacutes eacutesszerűtlen az a tette hogy miutaacuten halaacutelos bűnt koumlvettuumlnk el ellene ő meacutegis megbocsaacutet eacutes elengedi a buumlnteteacutesuumlnket magaacutera vaacutellalva a bűnuumlnk koumlvetkezmeacutenyeacutet amieacutert mi tartozunk felelősseacuteggel Meglaacutethatjuk hogy a fizikai vilaacutegunk toumlrveacutenyei alapjaacuten mennyire lehetetlen hogy Isten egyszerre mindenuumltt jelen tud lenni Csakuacutegy elkeacutepzelhetetlen hogy ő a teremtett vilaacutegon kiacutevuumll leacutetezik meacutegis bdquoőbenne eacuteluumlnk mozgunk eacutes vagyunkrdquo (ApCsel 1728) valamint mi őbenne vagyunk ő pedig mibennuumlnk (Jn 154) Arra a koumlvetkezteteacutesre juthatunk hogy Isten egeacutesz valoacuteja az emberi racionaacutelis elme szaacutemaacutera felfoghatatlan eacutes logikaacutetlan Maacutesreacuteszt raacutedoumlbbenhetuumlnk arra hogy Isten leacutenyeacutet nem kell e vilaacuteg toumlrveacutenyszerűseacutegei alapjaacuten szemleacutelnuumlnk Isten nem ebben a vilaacutegban eacutel ezeacutert nem koumltik a teremteacutes szabaacutelyai Nincs beszoriacutetva a kiterjedeacutes haacuterom dimenzioacuteja koumlzeacute eacutes az idő sem korlaacutetozza őt Mindezek foumlloumltt aacutell (tulajdonkeacuteppen ő maga teremtette őket) eacutes ezeacutert olyan tulajdonsaacutegokkal eacutes keacutepesseacutegekkel rendelkezik amelyek ebben a vilaacutegban elkeacutepzelhetetlenek szaacutemunkra De mieacutert is akarjuk felfogni a Felfoghatatlant Elsősorban nem a megeacuterteacutes a kulcsa az Istennel valoacute kapcsolatunknak Nem a teoloacutegiai tudaacutesunk lexikaacutelis ismereteink alapjaacuten iacuteteacutel meg minket Isten hanem a hituumlnk alapjaacuten A Biblia vilaacutegosan kijelenti bdquoA hit pedighellip a nem laacutethatoacute dolgok leacuteteacuteről valoacute meggyőződeacutes Hit neacutelkuumll pedig senki sem lehet kedves Isten előtt mert aki az Istent keresi annak hinnie kell hogy ő van eacutes megjutalmazza azokat akik őt keresikrdquo (Zsid 111 6) Az Istentől szaacutermazoacute oumlnkijelenteacuteseket nem racionaacutelis meacuterlegeleacutes hanem hit aacuteltal tehetjuumlk magunkeacutevaacute Ha keacutepesek lenneacutenk teljesen megeacuterteni Istent akkor nem lenne szuumlkseacuteguumlnk arra hogy elhiggyuumlk amit oumlnmagaacuteroacutel mond az igaz De mivel nem tudjuk megeacuterteni korlaacutetolt eacutertelmuumlnk eacutes keacutepesseacutegeink miatt ezeacutert hitre van szuumlkseacuteguumlnk elhisszuumlk hogy ami a Bibliaacuteban aacutell az az igazsaacuteg Eacutes a Zsidoacutekhoz iacutert leveacutel szerzőjeacutenek definiacutecioacuteja szerint a hituumlnk nem maacutes mint szilaacuterd meggyőződeacutes olyasmiről amit nem laacutetunk Nem tudjuk megvizsgaacutelni meacuterlegelni ellenőrizni megmeacuterni leiacuterni tudomaacutenyos moacutedszerekkel de elfogadjuk azt mert hiszuumlnk Istennek eacutes Istenben De talaacuten felmeruumll a keacuterdeacutes ha Isten leacutenyeacutet teljes meacuterteacutekben lehetetlen megeacuterteni akkor mieacutert olyan leacutenyeges hogy foglalkozzunk a Szenthaacuteromsaacuteggal Attoacutel meacuteg valaki lehet igazaacuten odaszaacutent hiacutevő ha nem fogadja el a haacuteromsaacuteg-tant Attoacutel meacuteg hisz az Atyaacuteban hisz Jeacutezusban a Fiuacuteban aki megvaacuteltotta őt eacutes hisz a Szentleacutelekben akiami munkaacutelkodik benne A tanulmaacutenyban szeretneacutenk vaacutelaszt keresni arra hogy mieacutert leacutenyeges az evangeacutelium szempontjaacuteboacutel a haacuteromsaacuteg-tan Vajon leacutenyegtelen az evangeacutelium tisztasaacutegaacutenak szempontjaacuteboacutel hogy ki az a Jeacutezus Krisztus aki meghalt eacutertuumlnk Szaacutemiacutet az hogy kimi az a Szentleacutelek akiami lakozaacutest vesz a hiacutevőkben eacutes a mi lelkuumlnkkel egyuumltt bizonysaacutegot tesz arroacutel hogy Isten gyermekei vagyunk (Roacutem 816) A Biblia ezt mondja bdquoAz pedig az oumlroumlk eacutelet hogy ismernek teacuteged az egyeduumll igaz Istent eacutes akit elkuumlldteacutel a Jeacutezus Krisztustrdquo (Jn 173) Ismerni Istent nem akaacutermilyen csekeacutelyseacuteg hanem

5

oumlroumlk eacutelet Felelősek vagyunk azeacutert hogy igyekezzuumlnk megismerni az igazsaacutegot amit Isten leiacuteratott oumlnmagaacuteroacutel Ez nincs ellenteacutetben azzal hogy Isten leacutenyeacutet teljes meacuterteacutekben nem tudjuk megeacuterteni Ő ugyanis olyan ismereteket taacuter eleacutenk magaacuteroacutel amit a magunkeacutevaacute tehetuumlnk eacutes ez hataacutessal lesz az eacuteletuumlnkre Jeacutezus iacutegy vigasztalta taniacutetvaacutenyait mikor koumlzeledett megfesziacuteteacuteseacutenek ideje bdquoMeacuteg sok mindent kellene mondanom nektek de most nem tudjaacutetok elviselni amikor azonban eljoumln ő az igazsaacuteg Lelke elvezet titeket a teljes igazsaacutegra mert nem oumlnmagaacutetoacutel szoacutel hanem azokat mondja amiket hall eacutes az eljoumlvendő dolgokat is kijelenti nektekrdquo (Jn 1612-13) Jeacutezus nem a reacuteszleges igazsaacutegot a teacuteves ismereteket iacutegeacuterte a taniacutetvaacutenyoknak hanem a teljes igazsaacutegot amire a Szentleacutelek vezeti el őket (Jn 832) Ma nekuumlnk is szuumlkseacuteguumlnk van arra hogy alaacutevessuumlk magunkat az igazsaacuteg Lelkeacutenek aki minket is elvezet a teljes igazsaacutegra El kell engednuumlnk a sajaacutet elkeacutepzeleacuteseinket eacutes engedni kell a Szentleacuteleknek hogy kiigaziacutetsa a laacutetaacutesunkat Neacutehaacuteny eacutevtizeddel keacutesőbb Jaacutenos aki feljegyezte Jeacutezus iacutegeacutereteacutet az igazsaacuteg Lelkeacuteről iacutegy tett bizonysaacutegot bdquode bennetek megvan az a kenet is amelyet tőle kaptatok ezeacutert nincs szuumlkseacutegetek arra hogy valaki taniacutetson titeket sőt amire az ő kenete taniacutet meg titeket az igaz eacutes nem hazugsaacuteg eacutes ahogyan megtaniacutetott titeket uacutegy maradjatok meg őbennerdquo (1Jn 227) Tudnunk kell hogy ma meacuteg bdquotoumlredeacutekes az ismeretuumlnkrdquo (1Kor 139) Ezeacutert nem laacutetjuk a teljes keacutepet Nem vagyunk minden reacuteszlet birtokaacuteban Ahogyan ezt Remeacutenyik Saacutendor megfogalmazta A szőnyeg visszaacuteja ciacutemű verseacuteben

A vilaacuteg Isten-szőtte szőnyeg Mi csak a visszaacutejaacutet laacutetjuk itt Eacutes neacuteha ndash a legszebb perceinkben ndash A sziacuteneacuteből is ndash valamit

Fontos toumlrekedni az igazsaacutegra amire Isten el akar vezetni de ebben a vilaacutegban mindig is lesznek olyan dolgok amik eltakarva maradnak előluumlnk Ahogyan Jaacutenos evangeacuteliumaacuteban laacutettuk ismerni Istent nem maacutes mint az oumlroumlk eacutelet Ez az ismeret pedig hataacutessal van az eacuteletuumlnkre eacutes koumlzelebb visz bennuumlnket hozzaacute bdquoAzutaacuten ismereacute Aacutedaacutem az ő feleseacutegeacutet Eacutevaacutetrdquo (1Moacutez 41 Kaacuteroli) Ez pedig az alapja lett a kapcsolatuknak hiszen bdquoa feacuterfi elhagyja apjaacutet eacutes anyjaacutet ragaszkodik feleseacutegeacutehez eacutes lesznek egy testteacuterdquo (1Moacutez 224) Az ő kapcsolatuk gyuumlmoumllcse lett Kaacutein Aacutebel eacutes a toumlbbi gyermekuumlk Amikor mi ismerjuumlk Istent elhagyunk mindent eacuterte Eacutes a vele valoacute kapcsolatunknak lesz gyuumlmoumllcse Maacutesok laacutetni fogjaacutek rajtunk ahogy laacutettaacutek Moacutezesen hogy ragyogott az arca (2Moacutez 3429-35) Aacutetformaacuteloacutedik a jellemuumlnk nem leszuumlnk toumlbbeacute olyanok amilyenek voltunk (Tit 31-7) De ilyen aacutetformaacuteloacute eacutes laacutethatoacute hataacutesa csak az igaz istenismeretnek lesz az eacuteletuumlnkben Felelősek vagyunk azeacutert hogy keressuumlk az igazsaacutegot (Peacuteld 21-5 Mt 77-8 1Thessz 519-22) Ne eleacutegedjuumlnk meg annaacutel kevesebbel mint amit Isten koumlzoumllni akar veluumlnk a Bibliaacuteban Ezeacutert leacutenyeges megismerni az igazsaacutegot Isten vajon uacutegy jelenti ki magaacutet a Szentiacuteraacutesban mint a Haacuterom-egy Isten Ha nem ragaszkodunk a sajaacutet koraacutebbi ismereteinkhez előfelteveacuteseinkhez hanem letesszuumlk azokat eacutes befogadoacute sziacutevvel koumlzeliacutetuumlnk a Bibliaacutehoz akkor meglaacutethatjuk Isten szentseacutegeacutet Vesziacuteteni semmit nem vesziacutethetuumlnk csak az igazsaacuteggal lehetuumlnk gazdagabbak baacutermi is

6

legyen az Ebben a tanulmaacutenyban szeretneacutenk oumlsszefoglalni azt az igazsaacutegot amit Isten kijelent magaacuteroacutel az Igeacutejeacuteben

7

1 MI VALOacuteJAacuteBAN A HAacuteROMSAacuteG-TAN

Mielőtt raacuteteacuterneacutenk a teacutema tanulmaacutenyozaacutesaacutera roumlviden eacuterdemes tisztaacutezni mit is eacutertenek a kereszteacutenyek a haacuteromsaacuteg-tan alatt Semmikeacuteppen nem azt hogy haacuterom Isten leacutetezik az Atya a Fiuacute eacutes a Szentleacutelek (triteizmus) Azt sem hogy egyetlen Isten van aki haacuterom megjeleneacutesi formaacuteban vonult be a toumlrteacutenelembe előszoumlr uacutegy mint Atya majd uacutegy mint Fiuacute veacuteguumll pedig mint Szentleacutelek de valoacutejaacuteban ugyanarroacutel a szemeacutelyről van szoacute csak a kuumlloumlnboumlző korszakokban maacutes neacutevvel illetteacutek (modalizmus) Az egyhaacutez aacuteltal elfogadott haacuteromsaacuteg-tan kimondja hogy egyetlen Isten van azonban a Biblia bizonysaacutegteacutetele alapjaacuten az Atya a Fiuacute eacutes a Szentleacutelek olyan tulajdonsaacutegokkal rendelkezik amelyekkel csak az egy igaz Isten rendelkezhet eacutes olyan dolgokat tesz amit csak az egy igaz Isten tehet Egyszerűbben fogalmazva Isten az Atya Isten a Fiuacute eacutes Isten a Szentleacutelek meacuteg sincs haacuterom Isten hanem csak egy Ezt foglalja oumlssze az alaacutebbi aacutebra

A haacuteromsaacuteg-tan sematikus rajza

8

2 A HAacuteROMSAacuteG-TAN BIBLIAI ALAPJA Napjainkban a haacuteromsaacuteg-tan legismertebb tagadoacutei Jehova Tanuacutei A koumlvetkező eacutervet hozzaacutek fel ellene

bdquoSem a szenthaacuteromsaacuteg [trinitas] szoacute sem maga a taniacutetaacutes mint olyan nem talaacutelhatoacute meg az Uacutejszoumlvetseacutegben sem Jeacutezus eacutes a koumlvetői nem proacutebaacuteltak szembehelyezkedni Izrael oacuteszoumlvetseacutegi mintaacutejaacuteval rsquoHalld oacute Izrael az Uacuter a mi Istenuumlnk egy Uacuterrsquo (5Moacutez 64)hellip A taniacutetaacutes folyamatosan alakult ki toumlbb eacutevszaacutezad soraacuten eacutes heves vitaacutek koumlzepettehellip A IV szaacutezad veacutege feleacute oumlltoumltt formaacutejaacutet őrizte meg leacutenyegeacuteben veacuteve napjainkig a Szenthaacuteromsaacuteg dogmaacutejardquo

1

Maga a gondolat nem Jehova Tanuacuteitoacutel szaacutermazik hanem ideacutezet a The New Encyclopaedia Britannica-boacutel2 Az ideacutezet termeacuteszetesen nem tuumlkroumlzi az evangeacuteliumi kereszteacutenyek aacutellaacutespontjaacutet legfeljebb a liberaacutelis teoloacutegusokeacutet A megfogalmazott hipoteacutezis valoacutejaacuteban keacutet oumlsszetevőből aacutell

(1) a haacuteromsaacuteg-tan alapjai nem jelennek meg a Bibliaacuteban valamint (2) a tan csak a keacutesőbbi eacutevszaacutezadok soraacuten alakult ki

Az első ellenveteacutest ebben a reacuteszben fogjuk szemuumlgyre venni megvizsgaacutelva hogy a Szenthaacuteromsaacutegroacutel szoacuteloacute elkeacutepzeleacutes megjelenik-e az Oacute- eacutes Uacutejszoumlvetseacutegben Ha erre a keacuterdeacutesre vaacutelaszul azt talaacuteljuk majd hogy a haacuteromsaacuteg-tant vilaacutegosan taniacutetja az Oacuteszoumlvetseacuteg Jeacutezus Krisztus eacutes az apostolok akkor a maacutesodik elleneacuterv automatikusan megdől A keacutesőbbiekben meacuteg foglalkozunk azzal hogy maga a Szenthaacuteromsaacuteg mint kifejezeacutes hogyan honosodott meg a kereszteacutenyseacutegben eacutes terjedt el olyannyira hogy ma is vallja az evangeacuteliumi kereszteacutenyseacuteg egeacutesze

21 Az Oacuteszoumlvetseacuteg bizonysaacutegteacutetele Istenről Izrael vallaacutesaacutera a szigoruacute monoteizmus volt a jellemző A zsidoacutek elkeacutepzelni sem tudtaacutek hogy az egyetlen igaz Isten Jahve melleacute emeljenek baacutermilyen maacutes istent Baacuter időnkeacutent lelki paraacuteznasaacutegba keveredtek eacutes a koumlrnyező neacutepek isteneit is imaacutedtaacutek Jahve imaacutedata meacutegis nemzeti identitaacutesuk kulcsa maradt Ez az egyistenhit lett nemzeti hitvallaacutesukkaacute amelyet semaacutenak neveznek bdquoHalld meg Izraacuteel Az UacuteR a mi Istenuumlnk egyeduumll az UacuteRrdquo (5Moacutez 64) A babiloni fogsaacuteg utaacuten a proacutefeacutetaacutek maacuter nem a baacutelvaacutenyimaacutedaacutesra figyelmeztetteacutek a neacutepet Uacutegy laacutetszik Izrael megtanulta hogy egyeduumll Jahve az Istenuumlk eacutes soha toumlbbeacute nem fordultak maacutes istenek feleacute Megszilaacuterdult hituumlkben a monoteizmus olyannyira hogy a roacutemai korban ateistaacuteknak nevezteacutek őket mert nem hittek a pogaacuteny istenek panteonjaacuteban csak egyetlen Istenuumlkben

1 Eacuterveljuumlnk az Iacuteraacutesokboacutel p 141 WTBTS Brooklyn New York 1989

2 10 koumltet p 126 Micropaedia 1976

9

Első laacutetaacutesra Izrael szigoruacute monoteista gondolkodaacutesa kizaacuterja meacuteg a lehetőseacutegeacutet is annak hogy a Szenthaacuteromsaacuteg gyoumlkereit megtalaacuteljuk az Oacuteszoumlvetseacutegben Valoacutejaacuteban azonban nem ez a helyzet Talaacutelhatunk a heacuteber iacuteraacutesok olvasaacutesa koumlzben olyan verseket amik valamifeacutele toumlbbesseacuteget jeleznek az Istenseacutegen beluumll 211 A teremteacutesben A Biblia első szavai ezt mondjaacutek bdquoKezdetben teremtette Isten a mennyet eacutes a foumlldetrdquo (1Moacutez 11) Isten az aki megteremtette a vilaacutegmindenseacuteget Maacutes helyeken pedig arroacutel olvasunk hogy Ő egymaga alkotott meg mindent eacutes nem volt segiacutetőtaacutersa bdquoEacuten az UacuteR alkottam mindent egyeduumll fesziacutetettem ki az eget magam tettem szilaacuterddaacute a foumlldetrdquo (Eacutezs 4424 laacutesd meacuteg Neh 96 Zsolt 10226 Eacutezs 4512 18 ApCsel 749-50 1724 Zsid 113) Fontos eacuteszrevenni hogy Isten azt mondja egyeduumll teremtett meg mindent nem volt segiacutetőtaacutersa eacutes senki aki vele lett volna amikor megalkotta a vilaacutegmindenseacuteget A teremteacutesi beszaacutemoloacuteban meacutegis eacuterdekes reacuteszleteket vehetuumlnk eacuteszre Előszoumlr is a Szentleacutelek megjelenik a teremteacutesben mint aki aktiacutevan reacuteszt vesz benne bdquoIsten Lelke lebegett a vizek foumlloumlttrdquo (1Moacutez 12) Ezen tuacutelmenően laacutethatjuk Isten hogyan alkotta meg az embert bdquoAkkor ezt mondta Isten Alkossunk [toumlbbes szaacutem] embert a keacutepmaacutesunkra [toumlbbes szaacutem] hozzaacutenk [toumlbbes szaacutem] hasonloacutevaacute uralkodjeacutek a tenger halain az eacuteg madarain az aacutellatokon az egeacutesz foumlldoumln eacutes mindenen ami a foumlldoumln csuacuteszik-maacuteszik Megteremtette Isten az embert a maga [egyes szaacutem] keacutepmaacutesaacutera Isten keacutepmaacutesaacutera [egyes szaacutem] teremtette feacuterfivaacute eacutes nőveacute teremtette őketrdquo (1Moacutez 126-27) A szoumlvegben toumlbbes szaacutemuacute kifejezeacuteseket talaacutelunk alkossunk (a mi) keacutepmaacutesunkra hozzaacutenk hasonloacutevaacute Ez a teacuteny felvet egy keacuterdeacutest kihez beszeacutel itt Isten A koraacutebban felsorolt igeacutekből eacutes főkeacutent az Eacutezs 4424-ből azt laacutethatjuk hogy Isten egymaga alkotott meg mindent Beszeacutelhet itt Isten az angyalokhoz Nem hiszen az angyalok nem teremtettek semmit itt pedig Isten a teremteacutesre iraacutenyuloacute felszoacuteliacutetaacutest tesz Hogyan tudjuk az egymaacutessal ellenkezőnek tűnő verseket oumlsszhangba hozni Isten egymaga teremtett mindent meacutegis toumlbbes szaacutemot hasznaacutel itt jelezve hogy valaki(k) meacuteg reacuteszt vett(ek) a teremteacutes folyamataacuteban Ezt csak akkor fogadhatjuk el ha az(ok) a valaki(k) akikhez Isten itt szoacutel nem teremtmeacutenyek hiszen Isten alkotott mindent egyeduumll Tehaacutet Isten oumlnmagaacutehoz szoacutel ez vagy skizofreacutenia vagy egyeacutertelmű utalaacutes arra hogy toumlbbesseacuteget felteacutetelezhetuumlnk az Istenseacutegen beluumll (Itt biztosan sokaknak eszeacutebe jut hogy Jaacutenos evangeacuteliumaacutenak bevezető szavai szerint minden Jeacutezus aacuteltal lett Ennek a versnek a jelentőseacutegeacutet a keacutesőbbiekben meacuteg szemuumlgyre vesszuumlk majd most azonban koncentraacuteljunk arra hogyan nyilatkozik Istenről az Oacuteszoumlvetseacuteg) Az ideacutezet maacutesodik reacuteszeacuteben azt laacutetjuk hogy Isten (egyes szaacutemban) keacutepmaacutesaacutera teremtette meg az embert Ez azt a felteacutetelezeacutest engedi meg szaacutemunkra hogy Isten olyasvalakihez beszeacutelt aki termeacuteszeteacuteneacutel fogva azonos vele iacutegy lehet oumlsszhangban a toumlbbes szaacutem (szemeacutelyiseacuteg) eacutes az egyes szaacutem (termeacuteszet) 212 A bűnbeeseacuteskor A bűnbeeseacutes utaacuten Isten ezt mondja bdquoAzutaacuten ezt mondta az UacuteRisten Iacuteme az ember olyannaacute lett mint mikoumlzuumlluumlnk [toumlbbes szaacutem] egy tudja mi a joacute eacutes mi a rossz (1Moacutez 322) Ki ez a mi

10

Isten soha nem hasznaacutelt toumlbbes szaacutem első szemeacutelyt amikor oumlnmagaacuteroacutel eacutes a teremtmeacutenyeiről egyuumlttesen beszeacutelt ezeacutert kizaacuterhatjuk azt az aacutelliacutetaacutest hogy itt az angyalokat kellene beleeacutertenuumlnk a toumlbbes szaacutemba Maga a toumlrteacutenet mondja el kire utal a mi A Saacutetaacuten kiacutegyoacute keacutepeacuteben arra biztatta Eacutevaacutet hogy egyen a tiltott fa gyuumlmoumllcseacuteből eacutes azzal eacutervelt hogy bdquojoacutel tudja Isten hogy ha esztek belőle megnyiacutelik a szemetek eacutes olyanok lesztek mint az Isten tudni fogjaacutetok mi a joacute eacutes mi a rosszrdquo (1Moacutez 35) Ha az ember eszik olyan lesz mint Isten tudni fogja mi a joacute eacutes mi a rossz Miutaacuten evett Jahve ezt mondta olyan lett az ember mint mikoumlzuumlluumlnk egy Vegyuumlk eacuteszre a logikai oumlsszefuumlggeacutest a keacutet vers koumlzoumltt ha eszik olyan lesz mint Isten (egyes szaacutemban) Miutaacuten evett olyan lett mint Isten (toumlbbes szaacutemban) A szoumlvegkoumlrnyezet nem teszi lehetőveacute hogy a mibe az angyalokat vagy baacutermely egyeacuteb teremtmeacutenyt eacutertsuumlk bele Csak akkor eacutertelmezzuumlk helyesen a szoumlveget ha elfogadjuk Isten toumlbbes szaacutemot alkalmaz pedig oumlnmagaacuteroacutel beszeacutel 213 Sodoma eacutes Gomora pusztulaacutesakor Sodoma eacutes Gomora pusztulaacutesa előtt olvashatjuk hogyan hajtotta veacutegre Isten az iacuteteacuteletet a keacutet bűnoumls vaacuteros foumlloumltt bdquoAz UacuteR pedig keacutenkoumlves tuumlzes esőt bocsaacutetott Sodomaacutera eacutes Gomoraacutera az UacuteRtoacutel az eacutegből (1Moacutez 1924) Mit mond ez a vers Jahve keacutenkoumlves tuumlzes esőt bocsaacutetott a keacutet vaacuterosra Jahveacutetoacutel Ki Isten Honnan Istentől Ennek a versnek az egyetlen lehetseacuteges eacutertelmezeacutese az hogy toumlbbesseacuteget felteacutetelezuumlnk az Istenseacutegben 214 A kivonulaacutes utaacuten Isten megiacutegeacuterte Izraelnek hogy vele lesz eacutes bevezeti őket arra a foumlldre amit vaacutelasztott nekik Iacutegeacuterete iacutegy hangzott bdquoIacuteme eacuten angyalt kuumlldoumlk előtted hogy megőrizzen az uacuteton eacutes bevigyen arra a helyre amelyet kijeloumlltem Vigyaacutezz magadra előtte eacutes hallgass a szavaacutera Ne szeguumllj ellene mert nem bocsaacutetja meg hitszegeacuteseteket hiszen az eacuten nevem van jelen benne De ha engedelmesen hallgatsz a szavaacutera eacutes teljesiacuteted mindazt amit parancsolok akkor ellenseacutege leszek ellenseacutegeidnek eacutes szorongatoacuteja szorongatoacuteidnak Mert az eacuten angyalom előtted megy eacutes bevisz az emoacuteriak hettitaacutek perizziek kaacutenaaacuteniak hivviek eacutes jebuacutesziak koumlzeacute eacutes kiirtom őketrdquo (2Moacutez 2320-23) Az angyal kifejezeacutes jelenteacutese hiacutervivő Nem hordozza magaacuteban azt hogy teremtett leacutenynek kell lennie pusztaacuten arra utal hogy egy adott helyzetben valakinek a hiacutervivőjekeacutent teveacutekenykedik A szoumlvegből toumlbb dolog is kideruumll (1) Isten neve van jelen abban a hiacutervivőben akit Isten kuumlld a neacutepe előtt Hogyan lehet benne Jahve neve valakiben aki maga nem Jahve Hogyan lehetne bennem a Kovaacutecs csalaacuted neve ha eacuten magam nem tartozneacutek abba a csalaacutedba (2) Izraelnek engedelmeskednie kell az hiacutervivőnek aki előtte megy kuumlloumlnben nem bocsaacutetja meg a hitszegeacutest Hogyan van joga egy teremtmeacutenynek hogy bűnoumlket megbocsaacutesson vagy ne bocsaacutesson meg mikor a bűnoumlk megbocsaacutetaacutesa vagy felrovaacutesa Isten hatalmaacuteba tartozik (ld Mt 25-10 Lk 521 Ef 432) (3) Azaacuteltal hogy Izrael hallgat az hiacutervivő szavaacutera azt teljesiacuteti amit Isten parancsol Ez oumlsszekapcsolja a hiacutervivő szavaacutet Isten parancsaacuteval mintegy egyenlőveacute teacuteve a kettőt Hogyan lehetseacuteges ez ha csak nem maga Isten volt az aki abban a hiacutervivőben parancsolt Az Uacutejszoumlvetseacuteg egyeacutertelműveacute teszi hogy az aki Izrael előtt ment Jeacutezus Krisztus volt (1Kor 104)

11

215 A proacutefeacutetaacuteknaacutel bdquoEacutes mondaacute az Uacuter a Saacutetaacutennak Dorgaacuteljon meg teacuteged az Uacuter te Saacutetaacuten dorgaacuteljon meg az Uacuter a ki magaacuteeacutevaacute fogadja Jeruzsaacutelemet (Zak 32 Kaacuteroli) Mindkeacutet helyen ahol Kaacuteroli az Uacuter szoacutet hasznaacutelja a heacuteberben a Jahve neacutev aacutell A vers tehaacutet ezt mondja Isten ezt mondja nem eacuten dorgaacutellak meg teacuteged Saacutetaacuten hanem dorgaacuteljon meg teacuteged Isten Ez szinteacuten csak akkor eacutertelmezhető ha toumlbbesseacuteget felteacutetelezuumlnk az Istenseacutegben Hasonloacute igeacuteket talaacutelunk meacuteg a Zak 27-12 (28-11 Kaacuteroli) valamint az Eacutezs 4812 16 637-14-ben Eacuterdemes meacuteg megemliacuteteni a Zak 1210-et is (bdquoraacutem tekintenek akit aacutetszegeztekrdquo heacuteber eacutes Kaacuteroli) de erről a keacutesőbbiekben meacuteg lesz szoacute Oumlsszesseacutegeacuteben megneacutezve ezeket a verseket laacutethatjuk hogy az Oacuteszoumlvetseacuteg neacutehaacuteny ponton jelzi hogy toumlbbesseacuteg van az Istenseacutegben Ha eacutertelmezni proacutebaacuteljuk a fenti verseket csak akkor eacuterthetjuumlk meg a helyes eacutertelmuumlket ha elfogadjuk ezt a teacutenyt maacuteskuumlloumlnben olyan koumlvetkezteteacuteseket fogunk belemagyaraacutezni a szoumlvegbe amit az valoacutejaacuteban nem tartalmaz

22 Az oacuteszoumlvetseacutegi Jahve eacutes az uacutejszoumlvetseacutegi Jeacutezus Az Oacuteszoumlvetseacutegben talaacutelhatunk szaacutemos kijelenteacutest amely Jahveacutera vonatkozik Ezek a szakaszok bepillantaacutest engednek nekuumlnk Isten leacutenyeacutebe Azonban az Uacutejszoumlvetseacuteg tovaacutebbi tartalommal toumllti meg ezeket a verseket Neacutezzuumlk meg koumlzuumlluumlk a legjelentősebbeket

Jahve Jeacutezus bdquoAkkor ezt mondtam nekik Ha joacutenak laacutetjaacutetok adjaacutetok meg beacuteremet De ha nem akkor tartsaacutetok meg Ekkor kifizetteacutek a beacuteremet harminc ezuumlstoumlt Az UacuteR pedig ezt mondta nekem Dobd oda a kincsek koumlzeacute ezt a becses eacuterteacuteket amire engem becsuumlltek Fogtam tehaacutet a harminc ezuumlstoumlt eacutes odadobtam az UacuteR haacutezaacutenak a kincsei koumlzeacuterdquo (Zak 1112-13)

bdquoAkkor a tizenkettő koumlzuumll egy akit Iskaacuterioacutetes Juacutedaacutesnak hiacutevtak elment a főpapokhoz eacutes iacutegy szoacutelt rsquoMit adnaacutetok nekem ha kezetekbe adnaacutem őtrsquo Azok harminc ezuumlstoumlt aacutellapiacutetottak meg nekirdquo (Mt 2614-15)

bdquoIacutegy szoacutel az Uacuter A Daacutevid haacutezaacutera eacutes Jeruzsaacutelem lakosaira pedig kioumlntoumlm a kegyelemnek eacutes koumlnyoumlruumlletesseacutegnek lelkeacutet eacutes reaacutem tekintenek a kit aacutetszegeztek eacutes siratjaacutek őt a mint siratjaacutek az egyetlen fiuacutet eacutes keseregnek utaacutena a mint keseregnek az elsőszuumlloumltt utaacutenrdquo (Zak 121 10 Kaacuteroli)

bdquoIacuteme eljoumln a felhőkoumln eacutes meglaacutetja minden szem azok is akik aacutetszegezteacutek eacutes siratja őt a foumlld minden nemzetseacutege Uacutegy van Aacutemenrdquo (Jel 17)

bdquoMert eljoumln az UacuteR az eacuten Istenem szentjeivel egyuumlttrdquo (Zak 143-5)

bdquoa mi Urunk Jeacutezus Krisztus eljoumln minden szentjeacutevel egyuumlttrdquo (1Thessz 313)

bdquoEgy hang kiaacutelt Eacutepiacutetsetek utat a pusztaacuteban az UacuteRnak Keacutesziacutetsetek egyenes utat a kietlenben Istenuumlnknekrdquo (Eacutezs 403)

bdquoMert ő volt az akiről Eacutezsaiaacutes iacutegy proacutefeacutetaacutelt rsquoKiaacuteltoacute hangja szoacutel a pusztaacuteban Keacutesziacutetseacutetek az Uacuter [Jeacutezus] uacutetjaacutet tegyeacutetek egyenesseacute oumlsveacutenyeitrsquordquo (Mt 33)

bdquoDe az UacuteR harcba szaacutell majd azokkal a neacutepekkel ahogyan harcolt egykor a csata napjaacuten Megveti majd laacutebaacutet azon a napon az Olajfaacutek hegyeacuten amely Jeruzsaacutelemtől keletre van Az Olajfaacutek hegye pedig

koumlzeacutepen ketteacutehasad kelet-nyugati iraacutenyban egy igen nagy voumllgy lesz mert a hegy egyik fele eacuteszakra a maacutesik fele deacutelre mozdul el Akkor menekuumlljetek a hegyek szakadeacutekaiba mert a

12

hegyek koumlzoumltt a szakadeacutek Aacutecalig eacuter Uacutegy fussatok ahogyan Uzzijjaacutenak Juacuteda kiraacutelyaacutenak az idejeacuteben futottatok a foumlldrengeacutes elől Mert eljoumln az UacuteR az eacuten Istenem szentjeivel egyuumlttrdquo (Zak 143-5) bdquoAmikor pedig az Emberfia eljoumln az ő dicsőseacutegeacuteben eacutes vele az angyalok mind akkor odauumll dicsőseacutege troacutenjaacuterardquo (Mt 2531) bdquoAmint taacutevozaacutesa koumlzben feszuumllten neacuteztek az eacuteg feleacute iacuteme keacutet feacuterfi aacutellt meg

mellettuumlk feheacuter ruhaacuteban eacutes ezt mondta rsquoGalileai feacuterfiak mieacutert aacutelltok itt az eacuteg feleacute neacutezve Ez a Jeacutezus aki felvitetett tőletek a mennybe uacutegy joumln el ahogyan laacutettaacutetok őt felmenni a mennybersquo Ezutaacuten visszateacutertek Jeruzsaacutelembe az Olajfaacutek hegyeacuteről amely Jeruzsaacutelem koumlzeleacuteben van egy szombatnapi jaacuteroacutefoumlldrerdquo (ApCsel 110-11)

bdquoDe megmenekuumll mindenki aki segiacutetseacuteguumll hiacutevja az UacuteR neveacutet mert a Sion hegyeacuten eacutes Jeruzsaacutelemben lesz a menedeacutek az UacuteR iacutegeacuterete szerint eacutes azok menekuumllnek meg akiket elhiacutev az UacuteRrdquo (Joacuteel 35)

bdquoHa tehaacutet szaacuteddal Uacuternak vallod Jeacutezust eacutes sziacuteveddel hiszed hogy Isten feltaacutemasztotta őt a halaacutelboacutel akkor uumldvoumlzuumllsz Amint meg van iacuterva rsquoAki segiacutetseacuteguumll hiacutevja az Uacuter [Jeacutezus] neveacutet uumldvoumlzuumllrsquordquo (Roacutem 109 13)

bdquoTe vetetteacutel hajdan alapot a foumlldnek az eacuteg a te kezed alkotaacutesa Azok elpusztulnak de te megmaradsz Mind megavulnak mint a ruha vaacuteltod őket mint az oumlltoumlzetet Ők vaacuteltoznak de te ugyanaz maradsz eacuteveidnek soha sincs veacutegerdquo (Zsolt 10226-28)

bdquoTe vetetteacutel Uram alapot a foumlldnek kezdetben eacutes a te kezed alkotaacutesa az eacuteg Azok elpusztulnak de te megmaradsz eacutes azok mind elavulnak mint a ruha eacutes oumlsszegoumlngyoumlliacuteted őket mint egy palaacutestot eacutes mint a ruha elvaacuteltoznak te pedig ugyanaz maradsz eacutes esztendeid nem fogynak elrdquo (Zsid 110-12)

bdquoMagamra eskuumldtem igazsaacuteg joumltt ki szaacutemon szavam megmaacutesiacutethatatlan Előttem hajol meg minden teacuterd raacutem eskuumlszik minden nyelvrdquo (Eacutezs 4523)

bdquohelliphogy Jeacutezus neveacutere minden teacuterd meghajoljon mennyeiekeacute foumlldiekeacute eacutes foumlldalattiakeacuterdquo (Fil 210)

bdquoEzt mondja az UacuteR Izraacuteel kiraacutelya eacutes megvaacuteltoacuteja a Seregek URa Eacuten vagyok az első eacutes az utolsoacute rajtam kiacutevuumll nincs istenrdquo (Eacutezs 446 laacutesd meacuteg 4310-13 4812)

bdquoA szmirnai gyuumllekezet angyalaacutenak iacuterd meg ezt mondja az első eacutes az utolsoacute [Jeacutezus] aki halott volt eacutes eacuteletre keltrdquo (Jel 28 laacutesd meacuteg 18 2213)

Ebből az oumlsszehasonliacutetaacutesboacutel laacutethatjuk hogy azokat a jellemzőket amelyeket az Oacuteszoumlvetseacuteg Jahveacuteroacutel aacutelliacutet az Uacutejszoumlvetseacuteg egyeacutertelműen Jeacutezusra alkalmazza Gondolkozzunk el a koumlvetkező keacuterdeacuteseken eacutes proacutebaacuteljunk raacutejuk biblikus vaacutelaszt adni

Hogyan eacuterteacutekelhetteacutek Istent harminc ezuumlstre mikor Jeacutezust aacuterulta el Juacutedaacutes ennyi peacutenzeacutert

Hogyan mondhatja magaacuteroacutel Isten egyes szaacutem első szemeacutelyben hogy bdquoraacutem tekintenek akit aacutetszegeztekrdquo mikor Jeacutezus volt az akit keresztre fesziacutetettek

Hogyan aacutelliacutethatja az Oacuteszoumlvetseacuteg Istenről azt hogy egy napon megveti majd a laacutebaacutet az Olajfaacutek hegyeacuten mikor az Uacutejszoumlvetseacuteg azt mondja hogy Jeacutezus lesz az aki visszajoumlvetelekor az Olajfaacutek hegyeacutere leacutep majd

Hogyan lehetseacuteges hogy az Oacuteszoumlvetseacuteg szerint Isten az Uacutejszoumlvetseacuteg szerint pedig Jeacutezus joumln el szentjeivel egyuumltt

Hogyan magyaraacutezzuk azt hogy Eacutezsaiaacutes szerint a kiaacuteltoacute szoacute Isten előtt keacutesziacuteti az utat Maacuteteacute viszont a proacutefeacutetaacutet ideacutezve azt aacutelliacutetja hogy Jeacutezus előtt

Ha csak az menekuumll meg aki segiacutetseacuteguumll hiacutevja Isten neveacutet akkor hogyan lehetseacuteges hogy az Uacutejszoumlvetseacuteg nem erre biztat minket hanem arra hogy hiacutevjuk segiacutetseacuteguumll Jeacutezus neveacutet

Mieacutert van az hogy az Oacuteszoumlvetseacuteg koumlltőien szeacutep leiacuteraacutesa Isten teremtői munkaacutejaacuteroacutel megjelenik szoacute szerint az Uacutejszoumlvetseacutegben is de ott nem Jahve az alany hanem Jeacutezus

13

Ha minden teacuterd Isten előtt hajol meg hogyan lehetseacuteges hogy Paacutel apostol azt iacuterja hogy Jeacutezus az aki előtt minden teacuterdnek meg kell hajolnia

Ha Isten az első eacutes az utolsoacute akkor mieacutert beszeacutel uacutegy magaacuteroacutel Jeacutezus toumlbb helyen is mint aki az első eacutes az utolsoacute a kezdet eacutes a veacuteg az alfa eacutes az oacutemega

Csak abban az esetben eacuterthetjuumlk meg ezeket a verseket ha felteacutetelezzuumlk hogy az oacuteszoumlvetseacutegi Jahve azonos az uacutejszoumlvetseacutegi Jeacutezussal Ha ezt nem fogadjuk el akkor feacutelreeacutertjuumlk a Szentiacuteraacutes kijelenteacuteseit Mert mikor szegezteacutek meg Istent ha nem Jeacutezus keresztrefesziacuteteacutesekor Mikor eacuterteacutekelteacutek Istent harminc ezuumlstre ha nem Jeacutezus elaacuterulaacutesakor Mikor veti majd meg laacutebaacutet Isten a szentjeivel egyuumltt az Olajfaacutek hegyeacuten ha nem Jeacutezus visszajoumlvetelekor ami ugyanolyan lesz mint a mennybemenetele volt Vajon mikor biztatott a kiaacuteltoacute hang hogy utat keacutesziacutetsenek Istennek ha nem akkor mikor Jeacutezus előtt jaacutert Hogyan eacuterthetneacutenk meg hogy az uumldvoumlsseacuteguumlnkhoumlz segiacutetseacuteguumll kell hiacutevnunk Jeacutezus neveacutet ha nem fogadjuk el hogy segiacutetseacuteguumll hiacutevni Istent eacutes Jeacutezust egy eacutes ugyanaz Ugyaniacutegy nincs kuumlloumlnbseacuteg akoumlzoumltt hogy minden teacuterd meghajol Isten előtt eacutes Jeacutezus előtt mert ugyanarroacutel a szemeacutelyről van szoacute Ő az első eacutes az utolsoacute vagyis az egyetlen Talaacuten furcsaacuten hangzanak ezek a koumlvetkezteteacutesek eacutes keacuterdeacutesek Idegen lehet a haacuteromsaacuteg-tant elutasiacutetoacute fuumllek szaacutemaacutera De segiacutethet ha nem aacutellunk meg ezen a ponton eacutes nem proacutebaacuteljuk meg ezeket a reacuteszinformaacutecioacutekat eacutertelmezni hanem igyekszuumlnk meglaacutetni a teljes keacutepet Oumlsszesseacutegeacuteben szemleacutelve a Bibliaacutet vizsgaacuteljuk meg mit tudhatunk meg az egyetlen Istenről eacutes neacutezzuumlk meg ezzel paacuterhuzamosan hogy milyen informaacutecioacutekat koumlzoumll az Ige az Atyaacuteroacutel a Fiuacuteroacutel eacutes a Szentleacutelekről

23 Az Uacutejszoumlvetseacuteg bizonysaacutegteacutetele Istenről bdquoA teljes Iacuteraacutes Istentől ihletett eacutes hasznos a taniacutetaacutesra a feddeacutesre a megjobbiacutetaacutesra az igazsaacutegban valoacute neveleacutesre hogy toumlkeacuteletes legyen az Isten embere minden joacute cselekedetre felkeacutesziacutetettrdquo (2Tim 316-17) Ahogyan Paacutel megaacutellapiacutetotta a teljes Szentiacuteraacutes Isten ihletett kinyilatkoztataacutesa eacutes elegendő szaacutemunkra Meacutegis elmondhatjuk hogy a kinyilatkoztataacutes folyamatos volt eacutes ahogy gyarapodott a bibliai koumlnyvek listaacuteja uacutegy taacuterult eleacutenk a teljesebb keacutep A Toumlrveacuteny koumlnyvei (1-5Moacutez) nem voltak elegendők ahhoz hogy a maga teljesseacutegeacuteben bemutassaacutek a Messiaacutes eljoumlveteleacutenek eacutes szolgaacutelataacutenak aacuteldaacutesait Idővel azonban a proacutefeacutetaacutek koumlnyvei is tartalmaztak maacuter reacuteszleteket az eljoumlvendő Messiaacutessal kapcsolatban A teljes keacutep meacutegis csak akkor bontakozott ki előttuumlnk amikor Jeacutezus Krisztus megjelent emberkeacutent eacutes az eacuteleteacuteről szoacuteloacute evangeacuteliumok csakuacutegy mint a taniacutetaacutesain alapuloacute levelek bekeruumlltek a Bibliaacuteba Hasonloacutean ehhez az Istenről szoacuteloacute informaacutecioacuteink is bővuumlltek az Uacutejszoumlvetseacuteg koumlnyveinek iacuteraacutesba foglalaacutesaacuteval Azonban elvaacuterhatoacute hogy az Uacutejszoumlvetseacuteg kiegeacutesziacutetse betoumlltse reacuteszletezze azt ami az Oacuteszoumlvetseacutegben foglaltatik ne pedig ellent mondjon annak A koraacutebban ideacutezett versekből laacutethattuk hogy az Oacuteszoumlvetseacuteg bizonyos toumlbbesseacuteget jelez az Istenseacutegen beluumll (trintaacuterius monoteizmus) reacuteszletesen azonban nem teacuter ki arra hogy megmagyaraacutezza szaacutemunkra ezt a teacutenyt Az Uacutejszoumlvetseacuteg viszont vilaacutegossaacute teszi hogyan is eacutertendők ezek a

14

szakaszok Toumlbb igeacutet is talaacutelunk amit az Oacuteszoumlvetseacutegből ideacuteznek az apostoli iacuteroacutek eacutes az Uacutejszoumlvetseacutegben megvilaacutegiacutetjaacutek azok eacutertelmeacutet Emellett szaacutemos uacutej utalaacutest is talaacutelunk amelyek szinteacuten hozzaacutejaacuterulnak hogy a keacutep letisztuljon 231 A haacutermas megnyilvaacutenulaacutes versei Előszoumlr is meg kell emliacuteteni azokat a verseket amelyben az Atya a Fiuacute eacutes a Szentleacutelek egyuumlttesen van megemliacutetve Jeacutezus megkeresztelkedeacutesekor megnyilvaacutenult mindhaacuterom szemeacutely Jeacutezus megkeresztelkedett az Atya hangja szoacutelt a mennyből a Szentleacutelek pedig galamb keacutepeacuteben leszaacutellt Krisztusra (Mt 316-17 Mk 19-11 Lk 321-22) Ugyanezt laacutetjuk amikor Jeacutezus a feltaacutemadaacutesa utaacuten kikuumlldi a taniacutetvaacutenyait az evangeacuteliummal a frissen megteacuterteket az Atya a Fiuacute eacutes a Szentleacutelek neveacuteben [egyes szaacutem] kellett megkeresztelni (Mt 2818-20) Jeacutezus szuumlleteacutese előtt Gaacutebriel uumlzeneteacuteben felfedezhetjuumlk ezt a haacutermas megnyilvaacutenulaacutest bdquoA Szentleacutelek szaacutell reaacuted eacutes a Magassaacutegos ereje aacuternyeacutekoz be teacuteged ezeacutert a szuumlletendőt is Szentnek nevezik majd Isten Fiaacutenakrdquo (Lk 135) Aneacutelkuumll hogy veacutegigneacutezneacutenk az oumlsszes ilyen esetet csak felsorolaacuteskeacuteppen neacutehaacuteny Jn 334-35 1426 1613-15 ApCsel 232-33 38-39 Roacutem 1516 30 1Kor 124-6 2Kor 34-6 1313 Gal 44-6 Ef 44-6 Zsid 1012 15 1Pt 12 Ezekben a versekben egyuumlttesen laacutethatjuk megjelenni az Atyaacutet a Fiuacutet eacutes a Szentlelket Ez az egyuumlttes megjeleneacutes oumlnmagaacuteban meacuteg nem sokat jelent Azon meacutegis eacuterdemes elgondolkodni hogy mieacutert nem emliacuteti a Biblia ennyire gyakran Istennek az angyalokkal egyuumltt toumlrteacutenő megnyilvaacutenulaacutesaacutet Vajon mire enged koumlvetkeztetni hogy az Atya Jeacutezus Krisztus eacutes a Szentleacutelek koumlzoumltt ilyen szoros kapcsolat eacutes aacutellandoacute egyuumlttműkoumldeacutes van Ezt az egyuumlttműkoumldeacutest elismerik olyanok is akik magaacutet a haacuteromsaacuteg-tant tagadjaacutek Eacuterveleacutesuumlk szerint Jeacutezus nem Isten csak egy teremtmeacuteny a Szentleacutelek pedig nem egy kuumlloumlnaacutelloacute szemeacutely csak egy erő Isten megnyilvaacutenulaacutesa Eacuterdemes figyelmet szentelni ezekre az eacutervekre 232 A Szentleacutelek szemeacutely Toumlbbek koumlzoumltt Jehova Tanuacutei az unitaacuteriusok Isten Egyhaacutezaacutenak Gyuumllekezetei (Church of God) eacutes a krisztadelfiaacutenusok tagadjaacutek hogy a Szentleacutelek egy kuumlloumlnaacutelloacute szemeacutely lenne Elkeacutepzeleacutesuumlk szerint Isten erejeacutere vagy megnyilvaacutenulaacutesaacutera utal a Biblia Szentleacutelekkeacutent Jehova Tanuacutei taniacutetaacutesukat alaacutetaacutemasztandoacute sajaacutet bibliafordiacutetaacutest is kiadtak amelynek az első oldalaacuten a Szentleacutelek iacutegy jelenik meg bdquoA foumlld ekkor meacuteg kietlen eacutes puszta volt eacutes soumlteacutetseacuteg volt a meacutely vizek sziacuteneacuten Eacutes Isten teveacutekeny ereje lebegett a vizek felettrdquo (1Moacutez 12 UacuteVF kiemeleacutes tőlem)3 Meg kell tehaacutet neacuteznuumlnk hogy a Szentiacuteraacutesban hogyan nyilvaacutenul meg a Szentleacutelek mint isteni erő vagy mint egy szemeacutely Aacuteltalaacuteban (neacutehaacuteny rendkiacutevuumlli szeacutelsőseacutegtől eltekintve) mindenki elfogadja hogy a Saacutetaacuten egy tudatos szemeacutely nem csupaacuten egy oumlroumlk gonosz erő ami hataacutessal van az emberekre Ezt

3 A Szentiacuteraacutes uacutej vilaacuteg fordiacutetaacutesa Kiadta Watchtower Biblie and Tract Society Brooklyn New York 2003 Az oumlsszehasonliacutetaacutes

kedveacuteeacutert a vers fordiacutetaacutesa a MBT szerint bdquoA foumlld meacuteg kietlen eacutes puszta volt a meacutelyseacuteg foumlloumltt soumlteacutetseacuteg volt de Isten Lelke lebegett a vizek foumlloumltt (1Moacutez 12)

15

teacutenykeacutent elfogadjaacutek mind Jehova Tanuacutei mind az unitaacuteriusok mind az Isten Egyhaacuteza Hasonliacutetsuk oumlssze a Szentiacuteraacutes kijelenteacuteseit ezeacutert a Szentleacutelekkel eacutes a Saacutetaacutennal kapcsolatban

Szentleacutelek Jellemvonaacutes Saacutetaacuten bdquoBe kellett teljesednie az Iacuteraacutesboacutel annak amit előre megmondott a Szentleacutelek Daacutevid szaacuteja aacuteltal Juacutedaacutesroacutel aki vezetője lett azoknak akik elfogtaacutek Jeacutezustrdquo (ApCsel 116 Mt 1020 ApCsel 1019-20 2023 Zsid 37 1015 Jel 2217)

beszeacutel bdquoAz UacuteR megkeacuterdezte a Saacutetaacutent Honnan joumlssz A Saacutetaacuten ezt felelte az UacuteRnak A foumlldoumln barangoltam ott jaacutertam-keltemrdquo (Joacuteb 16-8 1Moacutez 34)

bdquoLeoumlbliacuteti Jeruzsaacutelem veacutereacutet iacuteteacutelő lelkeacutevel megtisztiacutetoacute lelkeacutevelrdquo (Eacutezs 44 Jn 168)

megiacuteteacutel megiacuteteacuteltetik

bdquoNe uacutejonnan megteacutert ember legyen nehogy felfuvalkodva az oumlrdoumlggel azonos iacuteteacutelet alaacute esseacutekrdquo (1Tim 36 Jel 129)

bdquoDe mindezt egy eacutes ugyanaz a Leacutelek munkaacutelja aki uacutegy osztja szeacutet kinek-kinek ajaacutendeacutekaacutet amint akarjardquo (1Kor 1211 ApCsel 1528 166-10 Mt 41)

akarata van bdquoA Saacutetaacuten Izraacuteel ellen taacutemadt eacutes raacutevette Daacutevidot hogy megszaacutemlaacutelja Izraacuteeltrdquo (1Kroacuten 211)

bdquoTi kemeacuteny nyakuacute koumlruumllmeteacuteletlen sziacutevű eacutes fuumllű emberek mindig ellene szeguumlltoumlk a Szentleacuteleknek atyaacuteitokhoz hasonloacutean ti isrdquo (ApCsel 751 53 Mt 1232 Ef 430)

ellene lehet aacutellni

bdquoEngedelmeskedjetek azeacutert az Istennek de aacutelljatok ellen az oumlrdoumlgnek eacutes elfut tőletekrdquo (Jak 47 Ef 611)

bdquoMindnyaacutejan megteltek Szentleacutelekkel eacutes kuumlloumlnfeacutele nyelveken kezdtek beszeacutelni uacutegy ahogyan a Leacutelek adta nekik hogy szoacuteljanakrdquo (ApCsel 24 48 31)

betoumllti megszaacutellja az embereket

bdquoPeacuteter azonban iacutegy szoacutelt rsquoAnaacuteniaacutes mieacutert szaacutellta meg a Saacutetaacuten a sziacutevedet hogy hazudj a Szentleacuteleknek eacutes feacutelretegyeacutel magadnak a foumlld aacuteraacuteboacutelrdquo (ApCsel 35 Lk 938-40 1316)

bdquoNekuumlnk pedig kinyilatkoztatta Isten a Leacutelek aacuteltal mert a Leacutelek mindent megvizsgaacutel meacuteg Isten meacutelyseacutegeit isrdquo (1Kor 210)

megvizsgaacutel megkiacuteseacutert

bdquoNe fosszaacutetok meg egymaacutest magatoktoacutel legfeljebb koumlzoumls megegyezeacutessel egy időre hogy szabaddaacute legyetek az imaacutedkozaacutesra de azutaacuten legyetek ismeacutet egyuumltt nehogy megkiacuteseacutertsen a Saacutetaacuten titeket azaacuteltal hogy keacuteptelenek vagytok magatokon uralkodnirdquo (1Kor 75 Mt 41)

bdquoAkkor elvitte Jeacutezust a Leacutelek a pusztaacuteba hogy megkiacuteseacutertse az oumlrdoumlgrdquo (Mt 41)

visz bdquoMajd magaacuteval vitte az oumlrdoumlg egy igen magas hegyre megmutatta neki a vilaacuteg minden orszaacutegaacutet eacutes azok dicsőseacutegeacutetrdquo (Mt 48)

Ez a roumlvid oumlsszehasonliacutetaacutes csak illusztraacutelni kiacutevaacutenja hogy a Saacutetaacutenra jellemző szemeacutelyes vonaacutesok megjelennek a Szentleacutelekkel kapcsolatban Elfogadjuk hogy Saacutetaacuten egy oumlntudattal rendelkező szemeacutely mert beszeacutel De a Szentleacutelekről is azt olvassuk a Bibliaacuteban hogy beszeacutel sőt taniacutet is (Lk 1212 Jn 1426 1613-15) A Saacutetaacutenroacutel tudjuk hogy az iacuteteacutelet vaacuter raacute eacutes elfogadjuk hogy ez a szemeacutelyiseacutegeacutenek a bizonyiacuteteacuteka hiszen csak eacutelő szemeacutelyeket lehet megiacuteteacutelni A Szentleacutelek azonban maga iacuteteacutel Jeacutezus azt mondta hogy elkuumlldi a Szentlelket a vilaacutegba eacutes ő majd leleplezi a vilaacuteg előtt hogy mi a bűn az igazsaacuteg eacutes az iacuteteacutelet (Jn 168) Nem keacutetseacuteges hogy a Saacutetaacuten szemeacutely mivel akarattal rendelkezik Ugyanez elmondhatoacute a Szentleacutelekről is akarata szerint osztja a kegyelmi ajaacutendeacutekokat az egyhaacutezban (1Kor 1211)

16

akarata szerint meghataacuterozta milyen felteacuteteleknek kell eleget tenni a pogaacuteny kereszteacutenyeknek (ApCsel 1528) az ő akarata eacuterveacutenyesuumllt amint vezette Paacutelt a misszioacuteja soraacuten (ApCsel 166-10) eacutes akkor is amikor kivitte Jeacutezust a pusztaacuteba hogy ott az oumlrdoumlg megkiacuteseacutertse (Mt 41) Ahogyan a Saacutetaacutennak ellene lehet aacutellni ugyanuacutegy a Szentleacuteleknek is amikor nem fogadjuk el a Jeacutezusroacutel szoacuteloacute bizonysaacutegteacuteteleacutet (ApCsel 751) vagy amikor visszautasiacutetjuk az eacuteletuumlnkben a munkaacutejaacutet (1Thessz 519) Maacuter az eddigiek alapjaacuten is azt laacutetjuk hogy amilyen szemeacutelyre jellemző tulajdonsaacutegokkal rendelkezik a Saacutetaacuten ugyanolyan szemeacutelyes tulajdonsaacutegokat fedezhetuumlnk fel a Szentleacutelek eseteacuteben is Sokan meacutegis azt mondjaacutek hogy ahogyan a Biblia időnkeacutent megszemeacutelyesiacutet eacutelettelen fogalmakat (pl a boumllcsesseacuteget) uacutegy szemeacutelyesiacuteti meg a valoacutejaacuteban eacutelettelen Szentlelket is ami Isten bdquoteveacutekeny erejerdquo vagy bdquomegnyilvaacutenulaacutesardquo A Szentiacuteraacutes teljesseacutegeacutet tekintve azonban meacutegis azt laacutetjuk hogy a Szentleacutelekről toumlbbnyire uacutegy beszeacutel Isten Igeacuteje mint egy szemeacutelyről Jeacutezus taniacutetaacutesa soraacuten uacutegy utalt raacute mint egy szemeacutelyre szemeacutelyes neacutevmaacutesokat alkalmazott raacute A Jn 14-16 fejezetekben a goumlroumlg szoumlvegben olyan neacutevmaacutesokat talaacutelunk raacute vonatkozoacutean mint ő őt aki Jeacutezus vajon mieacutert utalt iacutegy raacute ha valoacutejaacuteban nem szemeacutelyről van szoacute

A Jn 1612-15 versei a KIT

4 goumlroumlg-angol Uacutejszoumlvetseacutegben Az alaacutehuacutezott reacuteszekneacutel

Jeacutezus szemeacutelyes neacutevmaacutesokkal utal a Szentleacutelekre

Ugyanezekben a fejezetekben Jeacutezus azt iacutegeacuteri hogy bdquomaacutesik Paacutertfogoacutetrdquo kuumlld a halaacutela utaacuten (Jn 1416) Az itt hasznaacutelt goumlroumlg kifejezeacutes a παράκλητος (parakleacutetosz) ami maacuter eleve csak

4 The Kingdom Interlinear Translation of the Greek Scriptures WTBTS Brooklyn 1969 1985

17

szemeacutelyre utalhat A versben Jeacutezus bdquomaacutesikrdquo (gr ἄλλον allon) Segiacutetőkeacutent utal raacute A kifejezeacutes szoacutetaacuteri alakja az ἄλλος (allosz) aminek az alapjelenteacutese maacutesik maacutes de ugyanabboacutel a fajtaacuteboacutel Jeacutezus tehaacutet egy olyan Paacutertfogoacutet iacutegeacutert aki ugyanolyan lesz majd mint ő Ennek nem felel meg egy szemeacutelytelen erő Jeacutezust nem helyettesiacutetheti egy erő mert az nem lenne ugyanolyan mint ő Egy szemeacutely (eacutes isteni szemeacutely laacutesd keacutesőbb) szuumlkseacuteges ahhoz hogy az itt megiacutegeacutert bdquomaacutesik Paacutertfogoacuterdquo lehessen5 Ezen tuacutelmenően a Szentleacutelek olyan dolgokat tesz amik megteacuteteleacutere egy erő nem keacutepes Noha a Bibliaacuteban gyakori az eacutelettelen dolgok megszemeacutelyesiacuteteacutese ezek a megszemeacutelyesiacuteteacutesek meacutegsem kiacuteseacuterik veacutegig az adott eacutelettelen dolgot az egeacutesz Bibliaacuteban Baacuter a Peacuteldabeszeacutedek koumlnyveacuteben az iacuteroacute megszemeacutelyesiacuteti a boumllcsesseacuteget eacutes uacutegy beszeacutel roacutela mint aki bdquoaz utcaacuten kiaacutelt a tereken hallatja szavaacutetrdquo (120) meacutegis ez egyedi eset Nem talaacutelkozunk a boumllcsesseacuteg minden egyes előfordulaacutesaacutenaacutel ezzel a megszemeacutelyesiacuteteacutessel a Peacuteldabeszeacutedekben csak egyszeri esetről van szoacute (laacutesd pl Jak 15) Isten Igeacutejeacutere nem jellemző hogy egy megszemeacutelyesiacuteteacutest koumlvetkezetesen veacutegigvezetne a teljes Iacuteraacuteson eacutes az adott szemeacutelytelen fogalmat minden egyes előfordulaacutesi helyeacuten szemeacutelyes tulajdonsaacutegokkal ruhaacutezna fel Ha megneacutezzuumlk a Szentlelket meacutegis azt laacutetjuk hogy baacuter be lehet vele toumlltekezni (ApCsel 24) eacutes meg lehet vele kereszteltetni (ApCsel 15) meacutegis felfedezhetjuumlk a szemeacutelyiseacutegeacutenek bizonyiacuteteacutekait A Szentleacutelek ugyanis beszeacutel (Mt 1020 ApCsel 116 1019-20 2023 Zsid 37 1015 Jel 2217) taniacutet (Lk 1212 Jn 1426 1613-15) bizonysaacutegot tesz Jeacutezusroacutel (Jn 1526) eacutes arroacutel hogy Isten gyermekei vagyunk (Roacutem 816) hazudhatunk neki (ApCsel 53) proacutebaacutera tehetjuumlk (ApCsel 59) kaacuteromolhatjuk eacutes ez egyenlő az istenkaacuteromlaacutessal (Mt 1231-37) akarattal eacutes belaacutetaacutessal rendelkezik (1Kor 1211 ApCsel 1528 2022) meg lehet szomoriacutetani (Ef 430) ő oumlroumlkkeacute veluumlnk marad sőt bennuumlnk lakik (Jn 1416-17 1Kor 619 2Tim 114) aacuteltala eacuteluumlnk (Roacutem 89) mi pedig koumlzoumlsseacutegben lehetuumlnk vele (1Kor 1313) esedezik eacutertuumlnk (Roacutema 826) sőt szeret minket (Roacutem 1530) Amikor egy szemeacutelytelen fogalmat megszemeacutelyesiacutetuumlnk tisztaacuteban vagyunk vele hogy megszemeacutelyesiacuteteacutesről van szoacute Amikor azonban a Szentleacutelekről azt olvassuk hogy beszeacutel akkor a hangjaacutet valoacutesaacuteggal halljaacutek emberek (ApCsel 1019-23) eacutes engedelmeskednek neki (ApCsel 166-10) Hogyan lehetseacuteges hogy egy szemeacutelytelen erő megtaniacutetson baacutermire is Hogyan szoacutelhatok aacuteltala Hogyan tehet tanuacutesaacutegot Eacutes hogyan lehet egy erőnek ereje Hogyan rendelkezhet egy erő akarattal Hogyan szomoriacutethatom meg eacutes okozhatok egy erőnek baacutenatot (pl a gravitaacutecioacutenak) Egy erő hogyan keacutepes eacutertuumlnk esedezni Hogyan szerethet bennuumlnket egy erő hogyan lehetnek eacuterzelmei Hogyan lehetek koumlzoumlsseacutegben egy erővel Koumlzoumlsseacutegben lehetuumlnk az Atyaacuteval eacutes Jeacutezussal (1Jn 13) eacutes elfogadjuk hogy ez egy szoros megismereacutesen alapuloacute bensőseacuteges kapcsolatra utal (Jn 173) Mieacutert ne fogadnaacutenk el ugyanezt a Szentleacutelek eseteacuteben is mikor maga a Biblia buzdiacutet minket a vele valoacute koumlzoumlsseacutegre (1Kor 1313) Elfogadjuk hogy bennuumlnk lakik az Atya (2Jn 9) eacutes bennuumlnk lakik a Fiuacute is (2Kor 135 Ef 317 1Jn 512) eacutes nem gondoljuk azt hogy amieacutert lakozaacutest vehet bennuumlnk betoumllthet minket bennuumlnk lakhat ezeacutert nem szemeacutely egyikuumlk sem Mieacutert nem tekintjuumlk eacuterveacutenyesnek ezt a logikaacutet a Szentleacutelekkel kapcsolatban is Amikor megkeresztelkeduumlnk az Atya a Fiuacute eacutes a Szentleacutelek neveacuteben akkor elfogadjuk hogy az Atya eacutes a Fiuacute szemeacutelyek mieacutert eacutepp a Szentleacutelekkel teszuumlnk kiveacutetelt Mieacutert kell a hiacutevőket 5 Ezzel kapcsolatban laacutesd Chuck Smith Eacutelő viacutez ciacutemű koumlnyveacutenek 17-18 oldalaacutet (Golgota Bp 2005)

18

egy szemeacutelytelen erő neveacuteben is megkeresztelni Eacutes egyaacuteltalaacuten hogyan lehet neve egy erőnek (Mt 2829-20) Ha ezek alapjaacuten meacutegis keacutetseacutegbe vonjuk hogy a Szentleacutelek szemeacutely lenne nem csak Isten laacutethatoacute eacuterezhető megnyilvaacutenulaacutesa szemeacutelytelen teveacutekeny ereje akkor azt is keacutetseacutegbe kell vonnunk hogy a Saacutetaacuten szemeacutely Valoacuteban sokszor esik szoacute uacutegy a Szentleacutelekről mint erőről eacutes a vele valoacute betoumlltekezeacutesről uacutegy mint bdquomennyei erővelrdquo toumlrteacutenő felruhaacutezaacutesroacutel (Lk 2449) meacutegis a teljes keacutepet szemleacutelve szilaacuterdabban alaacutetaacutemasztott teacuteny a Bibliaacuteban az hogy a Szentleacutelek szemeacutely mint az hogy egy szemeacutelytelen erő lenne Ha elfogadjuk azt hogy a Szentleacutelek az Atyaacuteval eacutes Jeacutezus Krisztussal egyuumltt oumlntudattal eacuterzelmekkel akarattal rendelkező szemeacutely meacuteg mindig nyitva van a keacuterdeacutes hogy milyen kapcsolat van koumlzoumlttuumlk eacutes mieacutert mutat a Szentiacuteraacutes olyan szoros eacutes aacutellandoacute egyuumlttműkoumldeacutest e haacuterom szemeacutely koumlzoumltt A vaacutelaszhoz meg kell vizsgaacutelni hogy mit taniacutet az Ige Isten termeacuteszeteacuteről eacutes ezek a jellemzők hogyan nyilvaacutenulnak meg az Atyaacuteban a Fiuacuteban eacutes a Szentleacutelekben 233 Isten termeacuteszete A Biblia egyeacutertelműen taniacutetja hogy egyetlen Isten van eacutes azok a baacutelvaacutenyok amelyeket emberi keacutez alkotott valoacutejaacuteban nem istenek (Eacutezs 4415 ApCsel 1926 1Kor 85) Az egyetlen Isten sajaacutet maga jelenti ki hogy rajta kiacutevuumll nincs maacutes bdquoEzt mondja az UacuteR Izraacuteel kiraacutelya eacutes megvaacuteltoacuteja a Seregek URa Eacuten vagyok az első eacutes az utolsoacute rajtam kiacutevuumll nincs istenrdquo(Eacutezs 446) Vagy ahogyan koraacutebban kijelentette bdquoTi vagytok a tanuacuteim ndash iacutegy szoacutel az UacuteR ndash eacutes szolgaacuteim akiket kivaacutelasztottam hogy megismerjetek higgyetek bennem eacutes megeacutertseacutetek hogy csak eacuten vagyok Előttem nem lett isten eacutes utaacutenam sem leszrdquo (Eacutezs 4310) Isten aacutelliacutetaacutesa vilaacutegos eacutes egyeacutertelmű ő az első eacutes az utolsoacute vagyis az egyetlen Isten Előtte nem volt isten eacutes utaacutena sem lesz ő az egyetlen Meacutegis azt laacutettuk hogy az Oacuteszoumlvetseacuteg valamifeacutele toumlbbesseacuteget jelez az Istenseacutegben Azt is mondtuk hogy az isteni kinyilatkoztataacutes folyamatos eacutes a Szentiacuteraacutes fokozatosan jelenti ki az egyre teljesebb igazsaacutegot Istenről eacutes a terveacuteről Meacutegsem aacutelliacutethatjuk azt hogy teljesen megeacuterthetneacutenk Istent eacutes a kinyilatkoztataacutesaacutet mert meacuteg toumlredeacutekes az ismeretuumlnk (1Kor 139) Amit tehetuumlnk hogy oumlsszeszedjuumlk azokat az informaacutecioacutekat melyek segiacutetenek jobban megismerni Istent 1 Egyetlen Isten van A zsidoacute monoteizmus egyeacutertelműen laacutethatoacute a Szentiacuteraacutesban az iacuteroacutek egyetlen Isten leacutetezeacuteseacutet fogadtaacutek el aki folyamatosan kijelentette magaacutet a toumlrteacutenelem folyamaacuten (5Moacutez 439 Zsolt 8610 Eacutezs 4310 446 4812 1Kor 84 1Tim 25 Jak 219) A monoteizmus kiegeacuteszuumll tovaacutebbi informaacutecioacutekkal Istenről Az 5Moacutez 64 azt iacuterja bdquoHalld meg Izraacuteel Az UacuteR a mi Istenuumlnk egyeduumll az UacuteRrdquo Az itt talaacutelhatoacute kifejezeacutes amit egyeduumllnek fordiacutetanak valamifeacutele oumlsszetett egyseacuteget fejez ki Ez a kifejezeacutes szerepel az 1Moacutez 221-ben is ahol Isten kivesz egyet Aacutedaacutem bordaacutei koumlzuumll eacutes az 1Moacutez 224-ben ahol pedig Aacutedaacutem eacutes Eacuteva egyuumltt lesznek egy testteacute 2 Az egyetlen Isten haacuterom szemeacutelyben egy Isten Az Oacuteszoumlvetseacutegben laacutettunk olyan verseket mint az 1Moacutez 126 322 stb ami mutatta hogy noha egyetlen Isten leacutetezik ő időnkeacutent toumlbb

19

szemeacutelykeacutent nyilvaacutenul meg (alkossunk menjuumlnk le stb) A koumlvetkező versek segiacuteteni szeretneacutenek meglaacutetni azt hogy a Bibliaacuteban az Atya Jeacutezus Krisztus a Fiuacute valamint a Szentleacutelek olyan tulajdonsaacutegokkal rendelkezik amivel egyeduumll Isten rendelkezhet eacutes olyan dolgokat tesz amit senki maacutes nem tehet csak az egyetlen Isten Ekoumlzben nem szabad elfelejteni hogy egyetlen Isten van azonban az maacutes keacuterdeacutes hogy haacuteny szemeacutelyben leacutetezik (vagyis milyen oumlsszefuumlggeacutes van Isten termeacuteszete eacutes a haacuterom szemeacutely szemeacutelyiseacutege koumlzoumltt) Noha egyetlen Isten van a Szentiacuteraacutesban meacutegis uacutegy talaacutelkozunk az Atyaacuteval a Fiuacuteval eacutes a Szentleacutelekkel mint Istennel

Atya Fiuacute Szentleacutelek bdquoMeg van iacuterva a proacutefeacutetaacuteknaacutel Eacutes mindnyaacutejan Istentől taniacutetottak lesznek Aki az Atyaacutetoacutel hallott eacutes tanult az mind eacutenhozzaacutem joumlnrdquo (Jn 645 Roacutem 17 1Kor 86 Ef 46)

bdquoKezdetben volt az Ige eacutes az Ige Istenneacutel volt eacutes Isten volt az Ige Istent soha senki sem laacutetta az egyszuumlloumltt Isten aki az Atya kebeleacuten van az jelentette ki őtrdquo (Jn 11 18 2028 Fil 26 Kol 29 Tit 213 Eacutezs 95)

bdquoPeacuteter azonban iacutegy szoacutelt rsquoAnaacuteniaacutes mieacutert szaacutellta meg a Saacutetaacuten a sziacutevedet hogy hazudj a Szentleacute-leknek eacutes feacutelretegyeacutel magadnak a foumlld aacuteraacuteboacutel Ha megmaradt volna nem neked maradt volna-e meg eacutes miutaacuten eladtad nem te rendel-kezteacutel-e az aacuteraacuteval Mi indiacutetotta sziacutevedet ilyen cselekedetre Nem embereknek hazudtaacutel hanem az Istennekrdquo (ApCsel 53-4 16 6-10)

Előfordul hogy a Bibliaacuteban az egy Istenen kiacutevuumll maacutest is istennek neveznek pl Izrael hamis biacuteraacuteit (Zsolt 826 Jn 1034) vagy a pogaacuteny neacutepek isteneit Ez azonban vagy pejoratiacutev eacutertelemben toumlrteacutenik vagy mindenki tudja hogy valoacutejaacuteban a bdquosok isten eacutes sok uacuterrdquo nem leacutetezik csak az emberek fejeacuteben Ezeken az eseteken kiacutevuumll csak az Atyaacutera a Fiuacutera eacutes a Szentleacutelekre alkalmazza a Szentiacuteraacutes az Isten ciacutemet Vajon mieacutert teszi ezt a Biblia Az egy Istenseacutegen beluumll van haacuterom szemeacutely akit Istennek lehet nevezni Segiacutet a keacuterdeacutest megvaacutelaszolni ha megneacutezzuumlk milyen tulajdonsaacutegokkal eacutes jogokkal rendelkezik az egy igaz Isten eacutes ezeket hogyan alkalmazza az Iacuteraacutes mindhaacuterom szemeacutelyre (Az istentelen biacuteraacutekra eacutes a pogaacuteny istenekre soha nem utal az Ige ezekkel a tulajdonsaacutegokkal) Isten legelső teveacutekenyseacutege amivel a Bibliaacuteban talaacutelkozunk a teremteacutes Isten egymaga alkotott meg mindent senki nem volt ekoumlzben segiacutetőtaacutersa bdquoEzt mondja megvaacuteltoacuted az UacuteR aki az anyameacutehben formaacutelt Eacuten az UacuteR alkottam mindent egyeduumll fesziacutetettem ki az eget magam tettem szilaacuterddaacute a foumlldetrdquo (Eacutezs 4424 1Moacutez 11 Zsolt 10226)

Atya Fiuacute Szentleacutelek Nincs ige ami egyeacutertelműen az Atyaacutet nevezi a Teremtőnek de laacutesd Ef 314-15

bdquoTe vetetteacutel Uram [Jeacutezus] alapot a foumlldnek kezdetben eacutes a te kezed alkotaacutesa az eacutegrdquo (Zsid 12 11 Jn 13 Kol 116)

bdquoEngem Isten Lelke alkotott a Mindenhatoacute lehelete eacuteltetrdquo (Joacuteb 334 1Moacutez 12 Zsolt 10430)

Baacuter Isten azt mondja hogy mindent egyeduumll alkotott eacutes senki nem volt segiacutetőtaacutersa ekoumlzben a Biblia meacutegis beszeacutel mindhaacuterom szemeacutely aktiacutev reacuteszveacuteteleacuteről a teremteacutesben Isten Lelke a teremteacutes aktiacutev reacuteszese jelen van az eacuteppen formaacuteloacutedoacute vilaacutegban (1Moacutez 12) A Jn 13 pedig azt mondja Jeacutezusroacutel bdquoMinden aacuteltala lett eacutes neacutelkuumlle semmi sem lett ami leacutetrejoumlttrdquo Itt laacutethatjuk a Fiuacute szerepeacutet a teremteacutesben semmi nincs ami ne aacuteltala joumltt volna leacutetre (Kol 116) Ez kizaacuterja azt hogy Jeacutezus egy teremtmeacuteny lenne Ugyanis ha valoacuteban teremtmeacuteny akkor sajaacutet magaacutet

20

kellett megteremtenie mert semmi nem leacutetezik ami ne aacuteltala joumltt volna leacutetre Ezeket az uacutejszoumlvetseacutegi verseket figyelembe veacuteve maacuter jobban megeacuterthetjuumlk mire utalt Isten amikor azt mondta bdquoteremtsuumlnk embertrdquo (1Moacutez 126) szaacutendeacutekosan toumlbbes szaacutemot alkalmazva Egyeduumll Isten tulajdonsaacutega az oumlroumlkkeacutevaloacutesaacuteg A 2Moacutez 314-ben mint VAGYOK szoacutelal meg Isten de ő nem egyszerűen az aki VAN hanem aki VOLT eacutes LESZ is A Jahve nevet eacutepp ezeacutert a zsidoacute szaacutermazaacutesuacute Dr J H Hertz fordiacutetaacutesa6 eacutes az Egyszerű fordiacutetaacutes7 Oumlroumlkkeacutevaloacutenak fordiacutetja Ez oumlsszhangban van azzal amit a Szentiacuteraacutes koumlzoumll Isten oumlroumlkkeacutevaloacute voltaacuteroacutel bdquoAacutebrahaacutem pedig tamariszkuszfaacutekat uumlltetett Beeacutersebaacuteban eacutes segiacutetseacuteguumll hiacutevta ott az UacuteRnak az oumlroumlkkeacutevaloacute Istennek a neveacutetrdquo (1Moacutez 2133 5Moacutez 3327 Zsolt 2910 13513 Eacutezs 4028 Jer 1010 Roacutem 123 1616 1Tim 117 616) Az oumlroumlkkeacutevaloacute leacutet egyeduumll Isten tulajdonsaacutega Ő az akinek nem volt kezdete eacutes veacutege sem lesz soha Neki eacutelete van oumlnmagaacuteban (Jn 526) Nem teremtetett hanem mindig is leacutetezett ő az idő foumlloumltt aacutell Minden egyeacuteb eacutelőt ő teremtett ezeacutert nem lehet raacutejuk vonatkoztatni az oumlroumlkkeacutevaloacute jelzőt Csak olyan szemeacutelyt nevezhetuumlnk oumlroumlkkeacutevaloacutenak akinek sosem volt kezdete vagyis mindig is leacutetezett eacutes sosem lesz veacutege vagyis mindig is leacutetezni fog mert eacutelete van oumlnmagaacuteban nem fuumlgg maacutestoacutel a leacutete Kikről tudja az Iacuteraacutes elmondani hogy oumlroumlkkeacutevaloacute

Atya Fiuacute Szentleacutelek bdquoMert ahogyan az Atyaacutenak van oumlnmagaacuteban eacutelete uacutegy a Fiuacutenak is megadta hogy eacutelete legyen oumlnma-gaacutebanrdquo (Jn 526)

bdquoMert egy gyermek szuumlletik nekuumlnk fiuacute adatik nekuumlnk Az uralom az ő vaacutellaacuten lesz eacutes iacutegy fogjaacutek nevezni Csodaacutelatos Tanaacute-csos Erős Isten Oumlroumlkkeacutevaloacute Atya Beacutekesseacuteg Fejedelmerdquo (Eacutezs 95 Mik 52 [Kaacuteroli] Kol 117 Zsid 73 138 Jn 858)

bdquoAkkor a Krisztus veacutere aki oumlroumlkkeacute-valoacute Leacutelek aacuteltal oumlnmagaacutet aacuteldozta fel aacutertatlanul az Istennek mennyivel inkaacutebb megtisztiacutetja lelkiismeretuumlnket a holt cseleke-detektől hogy szolgaacuteljunk az eacutelő Istennekrdquo (Zsid 914)

Az oumlroumlkkeacutevaloacute ciacutemet a Biblia soha nem tulajdoniacutetja ok neacutelkuumll senkinek eacutes semminek amiaki valoacutejaacuteban nem oumlroumlkkeacutevaloacute A Zsid 915 szerint bdquooumlroumlkkeacutevaloacute oumlroumlkseacutegetrdquo nyerhetnek el a vaacutelasztottak eacutes ez valoacuteban oumlroumlkkeacutevaloacute mivel maacuter a vilaacuteg alapiacutetaacutesa előtt elkeacutesziacutetette azt Isten eacutes kivaacutelasztott bennuumlnket (Ef 14) Ugyaniacutegy valoacuteban oumlroumlkkeacutevaloacute az Atya eacutes eacutelete van oumlnmagaacuteban De oumlroumlkkeacutevaloacute a Fiuacute is mivel bdquoszaacutermazaacutesa oumlroumlktől fogva vanrdquo (Mik 52 Kaacuteroli) minden teremtmeacuteny előtt leacutetezett (Kol 117) sőt mielőtt Aacutebrahaacutem lett volna ő VAN [gr ἐγώ

εἰμί egoacute eimi eacuten vagyok] A Szentlelket pedig egyeacutertelműen bdquooumlroumlkkeacutevaloacute Leacuteleknekrdquo [πνεύματος αἰωνίου pneumatosz aioacuteniu] nevezi a Biblia Egyeduumll Isten keacutepes egyszerre jelen lenni mindenhol (Peacuteld 153) Maacutes teremtmeacutenyek nem rendelkeznek ezzel az isteni keacutepesseacuteggel (mindenuumltt jelenvaloacute) Meacuteg az angyalok is korlaacutetozva vannak ebben pedig ők szellemi testtel rendelkeznek Ezt a teacutenyt bizonyiacutetja a koumlvetkező ideacutezet bdquoNe feacutelj Daacuteniel mert az első naptoacutel fogva hogy raacuteszaacutentad magad a dolgok megeacuterteacuteseacutere megalaacutezkodva Istened előtt meghallotta szavadat Isten eacutes eacuten a te szavaid miatt joumlttem A perzsa birodalom vezeacutere ugyan utamat aacutellta huszonegy napig de Miacutekaacuteeacutel az egyik legfőbb vezeacuter segiacutetseacutegemre joumltt Ezeacutert kellett ott maradnom a perzsa birodalomban de most megjoumlttem eacutes elmondom neked hogy mi fog toumlrteacutenni neacutepeddel az utolsoacute időben

6 Dr J H Hertz Zsidoacute Biblia ndash Moacutezes oumlt koumlnyve magyaraacutezatokkal Chaacutebaacuted L Zsidoacute Nev Egyesuumllet Bp 1996

7 Kiadta BibleLeague International eacutes World Bible Translation Center 2012

21

mert ez a laacutetomaacutes is arroacutel az időről szoacutelrdquo (Daacuten 1012-14) A Daacuteniellel beszeacutelő angyal nem volt keacutepes egyszerre toumlbb helyen is jelen lenni Erre csak Isten keacutepes Az Atyaacutet a Fiuacutet eacutes a Szentlelket egyaraacutent jellemzi a mindenuumltt jelenvaloacutesaacuteg mint tulajdonsaacuteg

Atya Fiuacute Szentleacutelek bdquoTe pedig amikor imaacutedkozol menj be a belső szobaacutedba eacutes ajtoacutedat bezaacuterva imaacutedkozzaacutel Atyaacutedhoz titokban Atyaacuted pedig aki laacutetja amit titokban teszel megfizet nekedrdquo (Mt 66)

bdquoMert ahol ketten vagy haacuterman oumlsszegyűlnek az eacuten nevemben ott vagyok koumlzoumlttuumlkrdquo (Mt 1820 2820)

bdquoHova menjek lelked elől Orcaacuted elől hova fussak Ha a mennybe szaacutellneacutek ott vagy ha a holtak hazaacutejaacuteban fekuumldneacutek le te ott is ott vagyrdquo (Zsolt 1397-12 Jn 1417)

Az Atya mellett Jeacutezus eacutes a Szentleacutelek is keacutepes egyszerre mindenuumltt jelen lenni Az angyalok eseteacuteben azt laacutetjuk hogy nem keacutepesek egyszerre toumlbb kuumlloumlnboumlző helyen zajloacute esemeacutenyre koncentraacutelni eacutes nem keacutepesek azokban aktiacutevan reacuteszt venni Erre csak Isten keacutepes Az Atya azonban egyszerre laacutetja a belső szobaacutejaacuteban imaacutedkozoacute oumlsszes gyermekeacutet Ugyaniacutegy Jeacutezus is keacutepes az iacutegeacutereteacutehez hűen egyszerre ott lenni minden csoportban ahol az ő neveacuteben oumlsszejoumlnnek valamint egyszerre van mindannyiunkkal a vilaacuteg veacutegezeteacuteig A Szentleacutelekről ugyanezt tudjuk meg nincs olyan hely ahovaacute el lehetne előle menekuumllni mert mindenhol ott van eacutes egyszerre keacutepes lakozaacutest venni olyan hiacutevőkben akik helyileg egymaacutestoacutel taacutevol vannak eacutes keacutepes betoumllteni őket Ilyen tulajdonsaacuteggal egyetlen teremtmeacuteny sem rendelkezik csak Isten Istenre jellemző tulajdonsaacuteg a mindentudaacutes Az olyan igeacutek mint a Zsolt 4421-22 1392 Roacutem 1133-34 mutatjaacutek hogy Isten rendelkezik minden tudaacutessal a boumllcsesseacutege emberi eacutesszel fel nem foghatoacute Ennek az oka az hogy bdquoBizony a ti gondolataitok nem az eacuten gondolataim eacutes a ti utaitok nem az eacuten utaim ndash iacutegy szoacutel az UacuteR Mert amennyivel magasabb az eacuteg a foumlldneacutel annyival magasabbak az eacuten utaim a ti utaitoknaacutel eacutes az eacuten gondolataim a ti gondolataitoknaacutelrdquo (Eacutezs 558-9) Az ember tudaacutesa veacuteges eacutes be kell laacutetnunk hogy az ismeretuumlnk is toumlredeacutekes (1Kor 139-13) Ezeacutert kikutathatatlanok szaacutemunkra az uacutetjai (Roacutem 1133) Azok az informaacutecioacutek aacutellnak csak rendelkezeacutesuumlnkre amiket Isten kinyilatkoztatott szaacutemunkra azonban a bdquotitkok azonban az Uacutereacuteirdquo (5Moacutez 2928) Istenneacutel azonban ez nem eacuterveacutenyes naacutela van minden ismeretnek eacutes boumllcsesseacutegnek a taacuterhaacuteza eacutes ő minden ismeret veacutegső forraacutesa Emellett mindent tud minden rejtett dologroacutel tudomaacutesa van meacuteg az olyan dolgokroacutel is amik maacutes emberek előtt rejtve maradnak Isten bdquolaacutetja ami titokban toumlrteacutenikrdquo (Mt 64-6) Istenen kiacutevuumll maacutes nem rendelkezik ezzel a keacutepesseacuteggel

Atya Fiuacute Szentleacutelek bdquohellipa te Atyaacuted pedig aki laacutetja ami titokban toumlrteacutenikrdquo (Mt 64 1029- 30)

bdquoBenne van a boumllcsesseacuteg eacutes ismeret minden kincse elrejtverdquo (Kol 23 Jn 225 429 2117 Zsid 412-13)

bdquoAz UacuteR lelke nyugszik rajta a boumllcsesseacuteg eacutes eacutertelem lelke a tanaacutecs eacutes erő lelke az UacuteR ismereteacutenek eacutes feacutelelmeacutenek lelkerdquo (Eacutezs 112 4013 Jn 1426 1613)

A mindentudaacutes egyaraacutent jellemző az Atyaacutera a Fiuacutera eacutes a Szentleacutelekre eacutes ezzel paacuterhuzamosan azt is tudjuk hogy csak Isten rendelkezhet minden tudaacutessal semelyik teremtmeacutenye nem Jeacutezus Krisztus mindentudaacutesaacuteval kapcsolatban gyakran emliacutetik kritikakeacutent hogy nem tudta visszajoumlveteleacutenek idejeacutet bdquoAzt a napot viszont vagy azt az oacuteraacutet senki sem tudja sem az angyalok az eacutegben sem a Fiuacute hanem csak az Atyardquo (Mk 1332) A keacutesőbbiekben erre a

22

kritikaacutera meacuteg visszateacuteruumlnk Most csak annyit kell leszoumlgezni hogy a Biblia nem mond ellent oumlnmagaacutenak Ha az egyik helyen azt mondja hogy a Fiuacute mindentudoacute egy maacutesik helyen pedig azt mondja hogy van olyan informaacutecioacute aminek nincs birtokaacuteban a sajaacutet megeacuterteacutesuumlnket kell az Igeacutehez igaziacutetani Meg kell vizsgaacutelnunk minden reacuteszletet amely segiacutet tisztaacutezni a laacutetszoacutelagos ellentmondaacutest A Jeacutezus kettős termeacuteszete c reacuteszneacutel erre sort fogunk keriacuteteni A mindentudaacutes eacutes mindenuumltt jelenvaloacutesaacuteg mellett a mindenhatoacutesaacuteg is eleve kizaacuterja hogy Istenen kiacutevuumll maacutes is rendelkezzen vele A mindenhatoacutesaacuteg jellemzője az hogy nincsenek korlaacutetai baacutermit megtehet nincs senki aki keacutepes lenne visszatartani korlaacutetozni A Mindenhatoacute minden keacutepesseacuteggel rendelkezik ahhoz hogy baacutermit veacuteghezvigyen ami szaacutendeacutekaacuteban aacutell nem ismer lehetetlent bdquoEmberekneacutel ez lehetetlen de Istenneacutel minden lehetseacutegesrdquo (Mt 1926) Mi emberek korlaacutetozva vagyunk Az angyalok sokkal hatalmasabbak de nekik is vannak korlaacutetaik Isten rendelkezik foumlloumlttuumlk (Zsolt 9111) Meacuteg a Saacutetaacuten is alul marad Istennel szemben amikor a Mindenhatoacute iacuteteacuteletet tart foumlloumltte (Mt 2541 Jel 129) Jogosan senki maacutes nem mondhatja el azt amit az Uacuter bdquoeacuten vagyok a mindenhatoacute Istenrdquo [heacuteb El Shaddaacutej] (1Moacutez 171 2Moacutez 63 Jel 1117 196)

Atya Fiuacute Szentleacutelek bdquoAbbaacute Atyaacutem Minden lehetseacuteges neked vedd el tőlem ezt a poha-rat mindazaacuteltal ne uacutegy legyen ahogy eacuten akarom hanem amint terdquo (Mk 1436 2Kor 618)

bdquoJeacutezus hozzaacutejuk leacutepett eacutes iacutegy szoacutelt rsquoNekem adatott minden hatalom mennyen eacutes foumlldoumlnrsquordquo (Mt 2818 Jn 335 Zsid 18 Jel 18)

bdquoEngem Isten Lelke alkotott a Mindenhatoacute lehelete eacuteltetrdquo (Joacuteb 334 Zak 46)

A Jeleneacutesek koumlnyve Jeacutezust egyeacutertelműen a Mindenhatoacutenak nevezi bdquoEacuten vagyok az Alfa eacutes az Oacutemega iacutegy szoacutel az Uacuter Isten aki van eacutes aki volt eacutes aki eljoumlvendő a Mindenhatoacuterdquo (18) A szoumlvegkoumlrnyezet egyeacutertelműveacute teszi hogy kiről is van szoacute Egyreacuteszt az bdquoaki eljoumlvendőrdquo kifejezeacutes egyeacutertelműen Jeacutezusra utal hiszen nem az Atyaacutet eacutes nem is a Szentlelket vaacuterjuk vissza Nem az Atyaacutet eacutes nem is a Szentlelket fogja meglaacutetni minden szem hanem Jeacutezust (17) Maacutesreacuteszt Jaacutenos apostol Jeacutezust laacutetja amint beszeacutel hozzaacute eacutes ő az aki az Első eacutes Utolsoacutenak nevezi magaacutet a Jeleneacutesek koumlnyve keretelbeszeacuteleacuteseacuteben (laacutesd az 1 22 fejezeteket) Ezeken kiacutevuumll laacutethatjuk meacuteg hogy egyeacuteb csak Istenre jellemző ciacutemeket is az Atyaacutenak a Fuacutenak eacutes a Szentleacuteleknek egyaraacutent tulajdoniacutet a Szentiacuteraacutes Ebből ad egy kis iacutezeliacutetőt az alaacutebbi taacuteblaacutezat Ciacutem Atya Fiuacute Szentleacutelek

Uacuter (5Moacutez 1017) Mt 1125 Jak 39 Lk 143 Jn 2028 ApCsel 236

2Kor 317

Szent (3Moacutez 192) Mt 69 Jn 1711 Lk 135 Jel 37 2Pt 121 (Szentleacutelek)

Uumldvoumlziacutető (Eacutezs 4311) Jn 316 1Jn 414 Jn 129 442 Tit 36 Tit 35 Zsid 914

Megigaziacutetoacute (Roacutem 330) Roacutem 104 Gal 217 1Kor 611 Gal 55

Megszentelő (2Moacutez 3113)

Jn 1717 1Kor 130 Zsid 1014 Roacutem 1516 2Thessz 213

A taacuteblaacutezatban szereplő ciacutemek csak Istenre lehetnek igazak Baacuter emberekről is olvashatjuk hogy szentek (1Pt 116) a szentseacuteggel meacutegsem egyeduumllaacutelloacutean sajaacutet szemeacutelyiseacuteguumlknek koumlszoumlnhetően rendelkeznek Azok szentek akiket Isten megszentel Isten azonban

23

oumlnmagaacuteban szent ő maga az abszoluacutet Szentseacuteg A toumlbbi ciacutem termeacuteszetesen csak Istenre vonatkozhat hiszen ő az urak Ura eacutes kiraacutelyok Kiraacutelya eacutes a megmenteacutesuumlnk megigazulaacutesunk eacutes megszentelődeacutesuumlnk is egyeduumll tőle fuumlgg eacutes csak neki koumlszoumlnhetjuumlk azokat A hiacutevők megvaacuteltaacutesaacutera megszenteleacuteseacutere eacutes megigaziacutetaacutesaacutera senki maacutes nem keacutepes csak Isten Uumldvoumlsseacuteguumlnk szempontjaacuteboacutel van meacuteg neacutehaacuteny foglom amit meg kell vizsgaacutelni Ilyen az uacutejjaacuteszuumlleteacutesuumlnk bűnbocsaacutenatunk a feltaacutemadaacutes valamint Jeacutezus feltaacutemadaacutesa ami biztosiacuteteacuteka annak hogy Isten minket is feltaacutemaszt majd (2Kor 414) Jeacutezusnak a Nikodeacutemussal folytatott beszeacutelgeteacuteseacuteből kideruumll hogy bdquoha valaki nem szuumlletik uacutejonnan nem laacutethatja meg az Isten orszaacutegaacutetrdquo (Jn 33) Leacutenyeges ezeacutert hogy hogyan is toumlrteacutenik meg az uacutejjaacuteszuumlleteacutesuumlnk Nem kevesebb mint az oumlroumlk eacuteletuumlnk muacutelik rajta Magunktoacutel keacuteptelenek vagyunk uacutejjaacuteszuumlletni ez az emberek szaacutemaacutera lehetetlen A bdquovaacuteltsd meg magadrdquo mozgalmakon kiacutevuumll senki nem is gondolja hogy nekuumlnk kellene ezen erőlkoumldnuumlnk Egyeacutertelműen laacutetszik a Bibliaacuteboacutel hogy a hiacutevők uacutejjaacuteszuumlleteacutese Isten eacutes csakis Isten munkaacuteja bdquoAkik pedig befogadtaacutek azokat felhatalmazta arra hogy Isten gyermekeiveacute legyenek mindazokat akik hisznek az ő neveacuteben akik nem veacuterből sem a test sem a feacuterfi akarataacuteboacutel hanem Istentől szuumllettekrdquo (Jn 112-13) Be kell fogadnunk Jeacutezust hinnuumlnk kell benne hogy Isten uacutejjaacuteszuumlljoumln bennuumlnket eacutes iacutegy lelki csalaacutedjaacutehoz tartozzunk vagyis Isten gyermekei legyuumlnk

Atya Fiuacute Szentleacutelek bdquoAacuteldott a mi Urunk Jeacutezus Krisztus Istene eacutes Atyja aki nagy irgalmaacuteboacutel uacutejjaacute szuumllt minket Jeacutezus Krisztusnak a halottak koumlzuumll valoacute feltaacutemadaacutesa aacuteltal eacutelő remeacutenyseacutegrerdquo (1Pt 13)

bdquoEzeacutert ha valaki Krisztusban van uacutej teremteacutes az a reacutegi elmuacutelt eacutes iacuteme uacutej joumltt leacutetrerdquo (2Kor 517 Gal 615)

bdquoAz ő irgalmaacuteboacutel uumldvoumlziacutetett minket uacutejjaacuteszuumllő eacutes meguacutejiacutetoacute fuumlrdője a Szentleacutelek aacuteltalrdquo (Tit 35 Ez 3625- 27 Jn 33-8)

A hiacutevők uacutejjaacuteszuumlleteacutese tehaacutet az Atya a Fiuacute eacutes a Szentleacutelek egyszoacuteval Isten munkaacuteja Mivel Isten ellen laacutezadt fel az első emberpaacuter ezeacutert a bűneink bocsaacutenataacutet is csak Istentől vaacuterhatjuk Ha Isten ellen veacutetkeztuumlnk egy harmadik kiacutevuumllaacutelloacute szemeacutely nem jogosult arra hogy megbocsaacutesson nekuumlnk vagy megtartsa a bűneinket Azt laacutetjuk meacutegis hogy Jeacutezusnak hatalmaacuteban aacutellt a bűnoumlk megbocsaacutetaacutesa (Mk 25-10 Lk 521-24 1Kor 812 Ef 432) Szaacutemos feltaacutemadaacutesroacutel olvashatunk emberek keze aacuteltal meacutegis mindig Isten volt a haacutetteacuterben Ember nem tudja egy maacutesik embernek visszaadni az eacuteleteacutet Egyeduumll Isten az aki bdquoeacuteletet vagy halaacutelt adrdquo (5Moacutez 3239 2Kor 19) Jeacutezus amikor a foumlldoumln jaacutert visszaadta a halottak eacuteleteacutet is A halottak feltaacutemasztaacutesaacuteval kapcsolatban a koumlvetkezőket taacuterja eleacutenk a Szentiacuteraacutes

Atya Fiuacute Szentleacutelek bdquoMert ahogy az Atya feltaacutemasztja a halottakat eacutes eacuteletre kelti őket uacutegy a Fiuacute is eacuteletre kelti azokat akiket akarrdquo (Jn 521)

bdquoMert ahogy az Atya feltaacutemasztja a halottakat eacutes eacuteletre kelti őket uacutegy a Fiuacute is eacuteletre kelti azokat akiket akarrdquo (Jn 521 639-40 1125 Kol 33)

bdquoHa pedig annak Lelke lakik benne-tek aki feltaacutemasztotta Jeacutezust a ha-lottak koumlzuumll akkor az aki feltaacute-masztotta a Krisztus Jeacutezust a halottak koumlzuumll eacuteletre kelti halandoacute testeteket is a bennetek lakoacute Lelke aacuteltalrdquo (Roacutem 811)

24

Mivel Jeacutezusnak kulcsfontossaacuteguacute szerepe van a feltaacutemadaacutesban joggal mondta magaacuteroacutel bdquoEacuten vagyok a feltaacutemadaacutes eacutes az eacutelet aki hisz eacutenbennem ha meghal is eacutel eacutes aki eacutel eacutes hisz eacutenbennem az nem hal meg soha Hiszed-e eztrdquo (Jn 1125-26) Mivel Jeacutezus maga a feltaacutemadaacutes eacutes az eacutelet meacuteg a halaacutel sem aacutellhat az emberek eacutes Isten koumlzeacute (Roacutem 838-29) eacutes eljoumln majd az a nap is amikor bdquohalaacutel nem lesz toumlbbeacuterdquo (Jel 214) De ezt csak Istennek koumlszoumlnhetjuumlk Egyetlen teremtmeacuteny sem keacutepes legyőzni a halaacutelt eacutes minket is kiszabadiacutetani a halaacutelboacutel Isten a halaacutel feletti hatalmaacutet maacuter bizonyiacutetotta hiszen feltaacutemasztotta Jeacutezust Emiatt hittel remeacutelhetjuumlk eacutes tudhatjuk hogy minket is feltaacutemaszt majd De ha koumlzelebbről szemuumlgyre vesszuumlk Jeacutezus feltaacutemadaacutesaacutet eacuterdekes dolgot laacutethatunk

Atya Fiuacute Szenteacutelek bdquoDe őt az Isten miutaacuten feloldotta a halaacutel faacutejdalmait feltaacutemasztotta mivel lehetetlen volt hogy a halaacutel fogva tartsa őt (ApCsel 224)

bdquoRomboljaacutetok le ezt a templomot eacutes haacuterom nap alatt feleacutepiacutetem Ezt mondtaacutek raacute a zsidoacutek rsquoNegyvenhat esztendeig eacutepuumllt ez a templom eacutes te haacuterom nap alatt feleacutepiacutetedrsquo Ő azonban testeacutenek templomaacuteroacutel beszeacutelt Amikor azutaacuten feltaacutemadt a halaacutelboacutel visszaemleacutekeztek taniacutetvaacute-nyai arra hogy ezt mondta eacutes hittek az Iacuteraacutesnak eacutes a beszeacutednek amelyet Jeacutezus mondottrdquo (Jn 219-22 1Pt 318)

bdquoHa pedig annak Lelke lakik bennetek aki feltaacutemasztotta Jeacute-zust a halottak koumlzuumll akkor az aki feltaacutemasztotta a Krisztus Jeacutezust a halottak koumlzuumll eacuteletre kelti halandoacute testeteket is a bennetek lakoacute Lelke aacuteltalrdquo (Roacutem 811 1Pt 318)

Jeacutezust Isten taacutemasztotta fel Olvashatunk arroacutel hogy ezt az Atya tette meg valamint arroacutel is hogy a Szentleacutelek Az 1Pt 318 vilaacutegosan koumlzli bdquoMert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnoumlkeacutert az Igaz a nem igazakeacutert hogy Istenhez vezessen minket miutaacuten halaacutelra adatott test szerint de megeleveniacutettetett Leacutelek szerintrdquo Ami pedig a legeacuterdekesebb olyan igeacuteket is talaacutelunk ami arroacutel beszeacutel hogy Jeacutezus sajaacutet magaacutet taacutemasztotta fel A templomban arroacutel beszeacutelt hogy hatalma van feleacutepiacuteteni haacuterom nap alatt testeacutenek a templomaacutet bdquoAzeacutert szeret engem az Atya mert eacuten odaadom az eacuteletemet hogy aztaacuten uacutejra visszavegyem Senki sem veheti el tőlem eacuten magamtoacutel adom oda Hatalmam van arra hogy odaadjam hatalmam van arra is hogy ismeacutet visszavegyem ezt a kuumlldeteacutest kaptam az eacuten Atyaacutemtoacutelrdquo (Jn 1017-18) Jeacutezusnak hatalma volt arra hogy sajaacutet maga visszavegye az eacuteleteacutet Amikor tehaacutet azt olvassuk hogy Jeacutezust feltaacutemasztotta az Atya a Fiuacute eacutes a Szentleacutelek ez alatt azt kell eacutertenuumlnk hogy Isten taacutemasztotta őt fel Amikor raacutecsodaacutelkozunk Isten leacutenyeacutere eacutes szereteteacutere feltoumlr a sziacutevuumlnkből az imaacutedat Ez termeacuteszetes hiszen a Vele valoacute kapcsolat arra indiacutet minket hogy imaacutedjuk őt Mineacutel jobban megismerjuumlk annaacutel inkaacutebb keacuteszteteacutest eacuterzuumlnk arra hogy leboruljunk előtte eacutes imaacutedjuk hoacutedoljunk neki Az imaacutedatunk senki maacutest nem illet meg csak Istent egyeduumll Jeacutezus megkiacuteseacuterteacutesekor ezt az igazsaacutegot fogalmazta meg bdquoMajd magaacuteval vitte az oumlrdoumlg egy igen magas hegyre megmutatta neki a vilaacuteg minden orszaacutegaacutet eacutes azok dicsőseacutegeacutet eacutes ezt mondta neki rsquoMindezt neked adom ha leborulva imaacutedsz engemrsquo Ekkor iacutegy szoacutelt hozzaacute Jeacutezus rsquoTaacutevozz tőlem Saacutetaacuten mert meg van iacuterva Az Urat a te Istenedet imaacutedd eacutes csak neki szolgaacuteljrsquordquo (Mt 48-10) Senki maacutes nem meacuteltoacute az imaacutedatra eacutes aki meacutegis felajaacutenlja az imaacutedataacutet maacutesnak az egy igaz Istenen kiacutevuumll baacutelvaacutenyimaacutedaacutest koumlvet el bdquoNe csinaacutelj magadnak semmifeacutele istenszobrot azoknak a keacutepmaacutesaacutera amik fenn az eacutegben lenn a foumlldoumln vagy a foumlld alatt a viacutezben vannak

25

Ne imaacutedd eacutes ne tiszteld azokat mert eacuten az UacuteR a te Istened feacuteltőn szerető Isten vagyokrdquo (2Moacutez 204-5) Jeacutezus vaacutelasza egyeacutertelműveacute teszi az imaacutedat nem illet meg egyetlen teremtmeacutenyt (iacutegy a Saacutetaacutent) sem csak Istent Azt laacutetjuk azonban a Bibliaacuteban hogy az Atya a Fiuacute eacutes a Szentleacutelek egyuumlttes imaacutedataacutet gyakoroltaacutek a hiacutevők Az Atya imaacutedataacutet soha nem is tagadta senki (Jn 423-24) A Fiuacutenak kijaacuteroacute imaacutedatot azonban maacuter toumlbben megkeacuterdőjelezteacutek Az eddigiekből laacutettuk hogy olyan dolgokat tesz amiket csak Isten tehet eacutes olyan ciacutemeket tulajdoniacutetanak neki ami csak Istent illeti meg Ezen tuacutelmenően feljegyezteacutek hogy emberek eacutes angyalok imaacutedtaacutek eacutes erre maga Isten buzdiacutetja a teremtmeacutenyeket Neacutehaacuteny vers ami a Jeacutezusnak bemutatott imaacutedatot emliacuteti Mt 21-11 1433 289 16-17 Jn 938 Zsid 16 Jel 58 147 Eacuterdemes kiemelni a Zsidoacutekhoz iacutert leveacutel első reacuteszeacutet ahol ezt talaacuteljuk

bdquoMiutaacuten reacutegen sokszor eacutes sokfeacutelekeacuteppen szoacutelt Isten az atyaacutekhoz a proacutefeacutetaacutek aacuteltal ezekben a veacutegső időkben a Fiuacute aacuteltal szoacutelt hozzaacutenk akit oumlroumlkoumlseacuteveacute tett mindennek aki aacuteltal a vilaacutegot teremtette Ő Isten dicsőseacutegeacutenek a kisugaacuterzaacutesa eacutes leacutenyeacutenek keacutepmaacutesa aki hatalmas szavaacuteval hordozza a mindenseacuteget aki miutaacuten minket bűneinktől megtisztiacutetott a mennyei Felseacuteg jobbjaacutera uumllt Annyival feljebbvaloacute az angyaloknaacutel amennyivel kuumlloumlnb nevet oumlroumlkoumllt naacuteluk Mert az angyalok koumlzuumll kinek mondta valaha Fiam vagy te ma nemzettelek teacuteged majd Atyjaacutevaacute leszek eacutes ő Fiammaacute lesz Amikor pedig bevezeti az elsőszuumlloumlttet a vilaacutegba ismeacutet iacutegy szoacutel Imaacutedja őt az Isten minden angyala Eacutes az angyalokroacutel ugyan ezt mondja Angyalait szelekkeacute teszi eacutes szolgaacuteit tűz laacutengjaacutevaacute de a Fiuacuteroacutel iacutegy szoacutel A te troacutenusod oumlroumlkkeacute megaacutell oacute Isten eacutes kiraacutelyi paacutelcaacuted az igazsaacuteg paacutelcaacuteja Szeretted az igazsaacutegot eacutes gyűloumllted a gonoszsaacutegot ezeacutert kent fel teacuteged az Isten a te Istened oumlroumlm olajaacuteval taacutersaid foumlleacute Te vetetteacutel Uram alapot a foumlldnek kezdetben eacutes a te kezed alkotaacutesa az eacuteg Azok elpusztulnak de te megmaradsz eacutes azok mind elavulnak mint a ruha eacutes oumlsszegoumlngyoumlliacuteted őket mint egy palaacutestot eacutes mint a ruha elvaacuteltoznak te pedig ugyanaz maradsz eacutes esztendeid nem fogynak el Az angyalok koumlzuumll kinek mondta valaha Uumllj az eacuten jobbomra amiacuteg ellenseacutegeidet laacutebad zsaacutemolyaacutevaacute teszem Vajon ezek nem szolgaacuteloacute lelkek-e mind akik azokeacutert kuumlldettek szolgaacutelatra akik oumlroumlkoumllni fogjaacutek az uumldvoumlsseacutegetrdquo (Zsid 11-14)

Isten minden teremtmeacutenyt arra buzdiacutet hogy imaacutedjaacutek a Fiuacutet Ha nem lenne Isten akkor itt Isten baacutelvaacutenyimaacutedaacutesra szoacuteliacutetanaacute fel a teremtmeacutenyeket Egy teremtmeacuteny imaacutedata bűn Azonban Jeacutezust imaacutedni nem lehet bűn hiszen maga Isten mondja ezt Eacutes meg is indokolja a szoumlveg hogy mieacutert imaacutedhatjuk őt A Fiuacutera vonatkozoacutean megjegyzi bdquoA te troacutenusod oumlroumlkkeacute megaacutell oacute Istenrdquo Vegyuumlk figyelembe a szoumlvegkoumlrnyezetet eacutes laacutessuk meg hogy itt Jeacutezus Krisztusroacutel van szoacute Ő nem egy teremtmeacuteny hiszen kuumlloumlnb nevet kapott az angyaloktoacutel Jeacutezust maga az Atya Istennek nevezi eacutes ezeacutert buzdiacutetja a teremtmeacutenyeket hogy imaacutedjaacutek Őt Az első kereszteacutenyek ndash a toumlrteacutenelmi beszaacutemoloacutek tanuacutesaacutega szerint ndash imaacutedtaacutek Jeacutezus Krisztust

bdquoA jelenteacutesek szerint azonban az a legnagyobb veacutetjuumlk vagy elteacutevelyedeacutesuumlk hogy bizonyos meghataacuterozott napon hajnalhasadta előtt oumlsszegyuumllekeznek eacutes vaacuteltakozva karban eacutenekelnek az istennek hitt Krisztus tiszteleteacutere eacutes eskuumlvel koumltelezik magukat nem aacutem valami gaztettre hanem arra hogy nem lopnak nem rabolnak nem koumlvetnek el haacutezassaacutegtoumlreacutest nem szegik meg eskuumljuumlket a raacutejuk biacutezott leteacutet kiadaacutesaacutet felszoacuteliacutetaacutes eseteacuten nem tagadjaacutek meg Ennek veacutegezteacutevel rendszerint szeacutetszeacutelednek majd ismeacutet oumlsszejoumlnnek hogy koumlzoumlsen fogyasszaacutek el koumlzoumlnseacuteges eacutes aacutertalmatlan lakomaacutejukat ezt azonban abbahagytaacutek miutaacuten parancsodra betiltottam a titkos taacutersasaacutegokatrdquo (Ifj Plinius roacutemai toumlrteacutenetiacuteroacute 96 levele Kru 112) bdquoA kereszteacutenyek mint tudod a mai napig egy embert imaacutednak ndash egy kuumlloumlnleges szemeacutelyiseacuteget aki bevezette szokatlan szertartaacutesaikat eacutes ezeacutert keresztre fesziacutetetteacutekhellip Laacutetod e feacutelrevezetett teremtmeacutenyek azzal az aacuteltalaacutenos meggyőződeacutessel kezdik hogy oumlroumlkre halhatatlanok ami megmagyaraacutezza a halaacutel iraacutenti megveteacutesuumlket eacutes oumlnkeacutentes odaadaacutesukat amely annyira gyakori koumlzoumlttuumlk Aztaacuten eredeti toumlrveacutenyadoacutejuk meacuteg azt is beleveacuteste az elmeacutejuumlkbe hogy aacutetteacutereacutesuumlk pillanataacutetoacutel kezdve egymaacutes testveacuterei Eacutes megtagadjaacutek Goumlroumlgorszaacuteg isteneit eacutes a keresztre fesziacutetett boumllcset imaacutedjaacutekrdquo (Szamoszatai Lukianosz goumlroumlg szatirista Kru 2 szaacutezad)

26

Csak az az imaacutedat nem bűn amit Istennek mutatnak be Minden maacutes baacutelvaacutenyimaacutedaacutes Amikor a taniacutetvaacutenyok a keleti boumllcsek vagy az angyalok imaacutedtaacutek Jeacutezust azeacutert tetteacutek mert tudtaacutek ő nem teremtmeacuteny hanem a Teremtő (Jn 13) Valahaacutenyszor leborultak Jeacutezus előtt hogy imaacutedjaacutek őt soha nem dorgaacutelta meg őket eacutes soha nem utasiacutetotta vissza az imaacutedatot mindig elfogadta Amikor Jaacutenos leborult az angyal előtt hogy imaacutedja őt az mindig visszautasiacutetotta ezt eacutes felhiacutevta az apostol figyelmeacutet hogy ő is csak egy szolgaacuteloacute taacutersa az imaacutedat pedig Istent illeti meg (Jel 1910 228-9) Ugyanez toumlrteacutent amikor Korneacuteliusz leborult Peacuteter eleacute hogy imaacutedja őt Peacuteter figyelmeztette eacutes egyeacutertelműen visszautasiacutetotta az imaacutedatot (ApCsel 1025-26) Jeacutezus sosem tett ilyet Elfogadta a meggyoacutegyiacutetott ember imaacutedataacutet (Jn 938) a taniacutetvaacutenyokeacutet (Mt 289 16-17) az angyalokeacutet (Zsid 16) a neacutegy eacutelőleacutenyeacutet eacutes a 24 veacuteneacutet (Jel 58) Ő vaacuter a mi imaacutedatunkra is a tieacutedre eacutes az enyeacutemre Mit teszel

24 Jeacutezus kettős termeacuteszete A haacuteromsaacuteg-tannal kapcsolatos gyakran emlegetett kritika az hogy Jeacutezus ha Isten volt mieacutert nem tudta visszateacutereacuteseacutenek idejeacutet (Mt 2435-36) Ez egy olyan keacuterdeacuteskoumlrhoumlz vezet el minket aminek az alapja Jeacutezus kettős termeacuteszete Jaacutenos iacutegy foglalja oumlssze ezt bdquoKezdetben volt az Ige eacutes az Ige Istenneacutel volt eacutes Isten volt az Ige Ő kezdetben az Istenneacutel volthellip Az Ige testteacute lett koumlzoumlttuumlnk lakott eacutes laacutettuk az ő dicsőseacutegeacutet mint az Atya egyszuumlloumlttjeacutenek dicsőseacutegeacutet telve kegyelemmel eacutes igazsaacuteggalhellip Istent soha senki sem laacutetta az egyszuumlloumltt Isten aki az Atya kebeleacuten van az jelentette ki őtrdquo (Jn 11-2 14 18) Az ideacutezett igehely keacutet dolgot aacutelliacutet (1) az Ige Istenneacutel volt eacutes maga is Isten volt valamint (2) az Ige testteacute lett eacutes koumlzoumlttuumlnk lakott a foumlldoumln ahol kijelentette Istent A Veacutegtelen magaacutera vaacutellalta a veacuteges formaacutet az Oumlroumlkkeacutevaloacute a romlandoacutet a Mindenhatoacute vaacutellalta a korlaacutetokat eacutes beleacutepett a teacuterbe eacutes időbe Azzal hogy testet oumlltoumltt le kellett mondania bizonyos keacutepesseacutegeiről amelyek a termeacuteszeteacuteből fakadoacutean megilletteacutek nem tudott egyszerre mindenuumltt jelen lenni ki volt teacuteve az idő muacutelaacutesaacutenak A Szentiacuteraacutes bizonysaacutegteacutetele szerint

bdquoAz az indulat legyen bennetek ami Krisztus Jeacutezusban is megvolt mert ő Isten formaacutejaacuteban leacuteveacuten nem tekintette zsaacutekmaacutenynak hogy egyenlő Istennel hanem meguumlresiacutetette oumlnmagaacutet szolgai formaacutet vett fel emberekhez hasonloacutevaacute lett eacutes magatartaacutesaacuteban is embernek bizonyult megalaacutezta magaacutet eacutes engedelmeskedett mindhalaacutelig meacutegpedig a kereszthalaacuteligrdquo (Fil 25-8)

Paacutel olyan kifejezeacuteseket hasznaacutel mint meguumlresiacutetette magaacutet szolgai formaacutet vett fel emberekhez lett hasonloacutevaacute eacutes megalaacutezta magaacutet Ezt azonban szembeaacutelliacutetja azzal hogy koraacutebban Isten formaacutejaacuteban leacutetezett eacutes benne lakott az istenseacuteg teljesseacutege testileg (Kol 29) bdquoŐ Isten dicsőseacutegeacutenek a kisugaacuterzaacutesa eacutes leacutenyeacutenek keacutepmaacutesardquo (Zsid 13) Azzal hogy testet oumlltoumltt eacutes valoacuteban az emberekhez lett hasonloacutevaacute vaacutellalta azt is hogy bdquomeguumlresiacutetse magaacutetrdquo sőt bdquomegalaacutezza magaacutetrdquo Lemondott bizonyos keacutepesseacutegeiről eacutes ezeacutert laacutetjuk azt hogy nem tudott mindent Ez a bdquomeguumlresiacuteteacutesrdquo azonban csak megerősiacuteti a Fiuacute istenseacutegeacutet Ugyanis a gondolat bevezeteacutesekeacutent megtudjuk hogy Ő maacuter Isten formaacutejaacuteban leacutetezett Eacutes a testteacute lett Igekeacutent is rendelkezett olyan keacutepesseacutegekkel eacutes tulajdonsaacutegokkal

27

amik bizonyiacutetjaacutek hogy ő Isten imaacutedatot fogadott el halottakat taacutemasztott fel bűnoumlket bocsaacutetott meg gyoacutegyiacutetott parancsolt a termeacuteszeti toumlrveacutenyeknek feluumlliacuterta az Isten aacuteltal adott toumlrveacutenyeket (Mt 522 28 32 34 39 44) Jeacutezus bekorlaacutetozta magaacutet az emberi testbe eacutes alaacutevetette magaacutet e vilaacuteg toumlrveacutenyeinek bdquoMegalaacutezta magaacutetrdquo alaacuterendelte magaacutet e vilaacuteg toumlrveacutenyeinek amelyeket ő maga alkotott meg Ezeacutert laacutetjuk azt hogy vannak dolgok amiket nem tud Azonban az isteni termeacuteszeteacutenek nem mondott le bizonyos haacutenyadaacuteroacutel Testet oumlltoumltt eacutes magaacutera (isteni termeacuteszeteacutere) vette az emberi leacutetet (emberi termeacuteszetet) Teljesen Isten volt eacutes teljesen ember Mindkeacutet termeacuteszete teljesen eacuterveacutenyes volt e vilaacuteg toumlrveacutenyeihez meacuterten Nem csak egy laacutetszat teste volt mivel megtapintottaacutek fizikai kapcsolatba keruumlltek vele (Lk 2441-43 1Jn 11-2) teljesen ember volt aki megszomjazott elfaacuteradt (Jn 1928 Jn 46) De teljesen Isten is volt aki a viacutezen jaacutert gyoacutegyiacutetott parancsolt a deacutemonoknak (Mk 648 Lk 435 Jn 58) Aacuteltalaacutenos eacuterveacutenyű szabaacutely a Biblia eacutertelmezeacuteseacuteben hogy a nehezen eacuterthető helyeket mindig a vilaacutegosan eacuterthetők feacutenyeacuteben kell eacutertelmezni Ha az Iacuteraacutes azt mondja hogy bdquoaz Ige Isten voltrdquo akkor ez alapjaacuten kell a helyes eacutertelmeacutet keresni annak hogy mieacutert nem tudta Jeacutezus a visszajoumlvetele idejeacutet

25 Termeacuteszet eacutes szemeacutelyiseacuteg A Szenthaacuteromsaacuteg tagadaacutesaacutenak gyakori oka az hogy a kritikusok nem veszik eacuteszre hogy kuumlloumlnbseacuteg van a termeacuteszet (leacutenyeg) eacutes a szemeacutelyiseacuteg koumlzoumltt Ebből fakadoacutean az Istenseacutegen beluumlli alaacute-foumlleacuterendeltseacutegi viszonyokat feacutelreeacutertelmezik A haacuteromsaacuteg-tan tanulmaacutenyozaacutesakor egyszerre kell vizsgaacutelni az isteni leacutenyeget vagy termeacuteszetet valamint az egyes szemeacutelyek szemeacutelyiseacutegeacutet (Atya Fiuacute Szentleacutelek) Az isteni termeacuteszet vagy leacutenyeg alatt azt eacutertjuumlk ami Istent Istenneacute teszi A Bibliaacuteban Isten termeacuteszeteacutenek olyan oumlsszetevői vannak melyek megkuumlloumlnboumlztetik őt minden maacutes leacutetezőtől Ilyenek pl teremtő volta mindenhatoacutesaacutega mindentudaacutesa mindenuumltt jelenleacutevő volta a teremtett vilaacuteg foumlloumltti leacutete a vilaacuteg feletti Uacuter eacutes Kiraacutely volta stb Ezek a tulajdonsaacutegok csak Istenre jellemzők egyetlen teremtmeacuteny sem rendelkezik veluumlk Ahogyan koraacutebban maacuter laacutettuk ezek a csak Istenre jellemző vonaacutesok a Bibliaacuteban koumlvetkezetesen megnyilvaacutenulnak az Atya Jeacutezus Krisztus a Fiuacute eacutes a Szentleacutelek eseteacuteben is Ezeacutert elmondhatjuk hogy mindhaacuterman rendelkeznek az isteni termeacuteszettel Maacutes szavakkal leacutenyeguumlket tekintve mindhaacuterom szemeacutely Isten Ennek a keacuterdeacutesnek a maacutesik oldala pedig a szemeacutelyuumlkkel foglalkozik Itt arroacutel van szoacute hogy az Istenseacutegen beluumll haacuterom szemeacutely van aki az isteni leacutenyeg reacuteszese Ez a haacuterom szemeacutely egymaacutessal oumlssze nem moshatoacute egymaacutestoacutel megkuumlloumlnboumlztethető de el nem vaacutelaszthatoacute szemeacutelyiseacuteggel rendelkezik Ebből az koumlvetkezik hogy megnyilvaacutenulaacutesaikban eacutes az uumldvtervben betoumlltoumltt szerepuumlkben egyreacuteszt hasonloacutesaacutegokat tapasztalhatunk (amik a koumlzoumls isteni leacutenyegből erednek) maacutesreacuteszt kuumlloumlnbseacutegeket (amik pedig az egymaacutestoacutel megkuumlloumlnboumlztethető szemeacutelyiseacutegből fakadnak)

28

Vajon a haacuterom szemeacutely koumlzoumltt leacutevő kuumlloumlnbseacutegek azt bizonyiacutetjaacutek hogy valamelyikuumlk is alacsonyabb rendű a toumlbbineacutel Erre a keacuterdeacutesre nyugodtan vaacutelaszolhatunk nemmel Ugyanis az Atya Jeacutezus Krisztus eacutes a Szentleacutelek egyuumltt reacuteszesei az isteni termeacuteszetnek rendelkeznek minden olyan tulajdonsaacuteggal ami az isteni leacutenyegből fakad A haacuterom szemeacutely egyuumltt oumlroumlkkeacutevaloacute mindenhatoacute mindentudoacute mindenuumltt jelenvaloacute stb A kuumlloumlnaacutelloacute szemeacutelyiseacuteg miatt azonban laacutethatunk koumlzoumlttuumlk kuumlloumlnbseacutegeket Ezek a kuumlloumlnbseacutegek nem az isteni leacutenyeguumlket befolyaacutesoljaacutek csupaacuten a Szenthaacuteromsaacutegon beluumlli kapcsolatukat eacutes az uumldvtervben elfoglalt helyuumlket Ezt az egyszerre megnyilvaacutenuloacute azonossaacutegot eacutes kuumlloumlnboumlzőseacuteget a feacuterfi eacutes a nő peacuteldaacutejaacuteval illusztraacutelhatjuk bdquoSzeretneacutem ha tudnaacutetok hogy minden feacuterfinak feje a Krisztus az asszony feje a feacuterfi a Krisztus feje pedig az Istenrdquo (1Kor 113) A feacuterfi eacutes a nő egyszerre azonosak egymaacutessal eacutes kuumlloumlnboumlzők egymaacutestoacutel Ennek alapja a koumlzoumls leacutenyeg eacutes az elteacuterő szemeacutelyiseacuteg Mindketten ugyanannak a koumlzoumls emberi termeacuteszetnek a reacuteszesei Isten a sajaacutet keacutepeacutere formaacutelta meg az embert feacuterfivaacute eacutes asszonnyaacute (1Moacutez 126-27 51-2) De Isten uacutegy rendelte hogy a feacuterfi legyen az asszony feje A feleseacuteg tehaacutet egy bizonyos szempontboacutel alaacute van rendelve a feacuterfinak Ez azonban nem vaacuteltoztat azon a teacutenyen hogy a feacuterfi eacutes a nő egyaraacutent emberek ugyanaz a leacutenyeguumlk termeacuteszetuumlket tekintve teljesen egyenlők ugyanolyan meacuterteacutekben rendelkeznek az emberi leacutetet meghataacuterozoacute tulajdonsaacutegokkal Az asszony nem alacsonyabb rendű mint a feacuterfi Paacutel peacuteldaacutejaacutet tovaacutebb vizsgaacutelva laacutethatjuk hogy ehhez a feacuterj-feleseacuteg kapcsolathoz hasonliacutetja az Atya eacutes Jeacutezus kapcsolataacutet Leacutenyeguumlket tekintve mindkeacutet szemeacutely Isten de szemeacutelyiseacuteguumlket tekintve kuumlloumlnboumlznek eacutes a Fiuacute alaacuterendeli magaacutet az Atyaacutenak a Szentleacutelek pedig az Atyaacutenak eacutes a Fiuacutenak (Jn 1416 167) Ettől meacuteg mindhaacuterom szemeacutely rendelkezik az isteni leacutenyeggel A haacuterom szemeacutely kapcsolataacutet mutatja a 7 oldalon talaacutelhatoacute aacutebra Az alaacutebbiakban foglalhatjuk oumlssze az Istenseacutegen beluumlli azonossaacuteg eacutes kuumlloumlnboumlzőseacuteg rendszereacutet

Az Atya kuumlloumlnboumlzik a Fiuacutetoacutel szemeacutelyeacutet tekintve de azonos vele istenseacutegeacuteben Az Atya kuumlloumlnboumlzik a Leacutelektől szemeacutelyeacutet tekintve de azonos vele istenseacutegeacuteben A Fiuacute kuumlloumlnboumlzik az Atyaacutetoacutel szemeacutelyeacutet tekintve de azonos vele istenseacutegeacuteben A Fiuacute kuumlloumlnboumlzik a Leacutelektől szemeacutelyeacutet tekintve de azonos vele istenseacutegeacuteben A Leacutelek kuumlloumlnboumlzik az Atyaacutetoacutel szemeacutelyeacutet tekintve de azonos vele istenseacutegeacuteben A Leacutelek kuumlloumlnboumlzik a Fiuacutetoacutel szemeacutelyeacutet tekintve de azonos vele istenseacutegeacuteben

Ha figyelembe vesszuumlk ezt az egyszerre megnyilvaacutenuloacute hasonloacutesaacutegot eacutes kuumlloumlnboumlzőseacuteget akkor eacuterthető lesz hogy a Szentiacuteraacutes kijelenteacutesei nem mondanak ellent a haacuteromsaacuteg-tannak Azt laacutetjuk ugyanis hogy az Atya kuumlldte a Fiuacutet a vilaacutegba (Jn 316) eacutes nem a Szentleacutelek A vilaacutegban a Fiuacute engedelmeskedett az Atyaacutenak (Jn 174) eacutes a Szentleacuteleknek (Mt 41) Az Atya (Jn 1416) eacutes a Fiuacute (Jn 167) kuumlldi el a Szentlelket a vilaacutegba eacutes nem a Szentleacutelek az Atyaacutet eacutes a Fiuacutet De a Fiuacute halt vaacuteltsaacuteghalaacutelt az emberekeacutert (Jn 1918) nem pedig az Atya vagy a Szentleacutelek A Szentleacutelek a Fiuacutet dicsőiacuteti (Jn 1614) nem pedig oumlnmagaacutet vagy az Atyaacutet A kuumlloumlnbseacuteg a szemeacutelyek koumlzoumltt van nem a leacutenyeguumlkben Mindhaacuterom szemeacutely az egy Isten De az uumldvoumlsseacuteguumlnk kimunkaacutelaacutesaacuteban elteacuterő a feladatuk eacutes ennek alapjaacuten laacutethatjuk hogy Jeacutezus alaacuterendeli magaacutet az Atyaacutenak a Szentleacutelek pedig az Atyaacutenak eacutes a Fiuacutenak De ahogy az asszony nem lesz alacsonyabb ranguacute mint a feacuterfi pusztaacuten azeacutert mert Isten a feacuterfit rendelte a

29

fejeacuteveacute uacutegy a Szenthaacuteromsaacuteg tagjai koumlzuumll egyik sem lesz alacsonyabb ranguacute amieacutert alaacuterendeli magaacutet egy maacutesik szemeacutelynek az Istenseacutegen beluumll Az eddigiekből laacutethatjuk hogy a Biblia egyeacutertelműen taniacutetja a Haacuterom-egy Isten gondolataacutet Iacutegy nem eacuterveacutenyes az a vaacuted hogy csak hosszuacute eacutevszaacutezadok alatt alakult ki a taniacutetaacutes a Szentiacuteraacutestoacutel fuumlggetlenuumll pogaacuteny filozoacutefiaacutek eacutes (egyhaacutez)politikai eacuterdekek hataacutesaacutera A koumlvetkezőkben neacutezzuumlk meg nagyon roumlviden milyen szerepe volt az első eacutevszaacutezadok egyhaacutezaacutenak a tan megfogalmazaacutesaacuteban Előtte azonban tekintsuumlk aacutet mieacutert ilyen nagy jelentőseacutegű a Szenthaacuteromsaacuteg

30

3 A HAacuteROMSAacuteG-TAN FONTOSSAacuteGA Talaacuten maacuter az eddigiekből is laacutetszik hogy a haacuteromsaacuteg-tan alapvető fontossaacuteguacute doktriacutena a kereszteacuteny teoloacutegiaacuteban A kritikusoktoacutel eltekintve azok a kereszteacutenyek akik hiszik el sem tudjaacutek keacutepzelni a szemeacutelyes hituumlket a megvaacuteltaacutes terveacutet e tan neacutelkuumll Keacutet teruumlleten laacutethatjuk hogy valoacuteban sok muacutelik azon hogy elfogadjuk-e vagy elutasiacutetjuk

31 A szeretet szempontjaacuteboacutel Sokszor olvasunk arroacutel hogy bdquouacutegy szerette Isten a vilaacutegotrdquo (Jn 316) De enneacutel toumlbbet is megtudhatunk Istenről Ő nem egyszerűen csak szereti a vilaacutegot eacutes az embereket hanem ő maga a szeretet

bdquoSzeretteim szeressuumlk egymaacutest mert a szeretet Istentől van eacutes aki szeret az Istentől szuumlletett eacutes ismeri Istent aki pedig nem szeret az nem ismerte meg az Istent mert Isten szeretet Abban nyilvaacutenul meg Isten hozzaacutenk valoacute szeretete hogy egyszuumlloumltt Fiaacutet kuumlldte el Isten a vilaacutegba hogy eacuteljuumlnk őaacuteltala Ez a szeretet eacutes nem az ahogy mi szeretjuumlk Istent hanem az hogy ő szeretett minket eacutes elkuumlldte a Fiaacutet engesztelő aacuteldozatul bűneinkeacutert Szeretteim ha iacutegy szeretett minket Isten akkor mi is tartozunk azzal hogy szeressuumlk egymaacutest Istent soha senki sem laacutetta ha szeretjuumlk egymaacutest Isten lakik bennuumlnk eacutes az ő szeretete lett teljesseacute bennuumlnk Abboacutel tudjuk hogy benne maradunk eacutes ő mibennuumlnk hogy a maga Lelkeacuteből adott nekuumlnk Eacutes mi laacutettuk eacutes mi teszuumlnk bizonysaacutegot arroacutel hogy az Atya elkuumlldte a Fiaacutet a vilaacuteg uumldvoumlziacutetőjeacuteuumll Ha valaki vallja hogy Jeacutezus Isten Fia abban Isten marad ő pedig Istenben eacutes mi ismerjuumlk eacutes hisszuumlk azt a szeretetet amellyel Isten szeret minket Isten szeretet eacutes aki a szeretetben marad az Istenben marad eacutes Isten is őbennerdquo (1Jn 47-16)

A szeretet azonban viszonyfogalom Mindig kell egy taacutergy amire iraacutenyulhat Ha nincs taacutergya eacutertelmetlen roacutela beszeacutelni Ha elhangzik az a kifejezeacutes hogy bdquoszeretemrdquo automatikusan visszakeacuterdezuumlnk bdquomitrdquo Elkeacutepzelhetetlen a szeretet aneacutelkuumll hogy ne lenne taacutergya Ha nincs mit szeretni akkor szeretet sincs Isten azonban maga a szeretet eacutes az ő szeretete is iraacutenyul valamirevalakire De amikor meacuteg nem leacuteteztek az emberek amikor meacuteg nem alkotta meg ezt a vilaacutegot eacutes amikor meacuteg a szellemi leacutenyeket sem teremtette meg akkor kit szeretett Ha ő maga a szeretet akkor ez a leacutenyeacuteből fakad eacutes amioacuteta leacutetezik azoacuteta jellemző raacute vagyis oumlroumlktől fogva ő a szeretet Amikor meacuteg nem leacutetezett semmi ő akkor is maga volt a szeretet Ebből koumlvetkezik hogy kellett leacuteteznie valakinek akit szeretett meacuteg a vilaacuteg teremteacutese előtt is Ha nem fogadjuk el a haacuteromsaacuteg-tant akkor el kell utasiacutetanunk Jaacutenos bizonysaacutegteacuteteleacutet Istenről mert alany neacutelkuumll nem lehet a szeretet De ha elfogadjuk hogy az egyetlen Isten haacuterom szemeacutely akkor vilaacutegossaacute vaacutelik hogyan jellemezhette őt a szeretet mielőtt baacutermi is leacutetrejoumltt volna A Szenthaacuteromsaacutegon beluumll maga a szeretet fűzte oumlssze az Atyaacutet a Fiuacutet eacutes a Szentlelket Az Istenseacuteg teljesseacutegeacuteben lakott eacutes valoacutesult meg a szeretet Ezeacutert elfogadhatjuk hogy bdquoaz Isten szeretetrdquo

31

32 A megvaacuteltaacutes szempontjaacuteboacutel Mivel Aacutedaacutem eacutes Eacuteva bűnt koumlvetett el az emberiseacuteg Istentől taacutevol eacutel eacutes nem veszi figyelembe Isten terveacutet az eacuteleteacutere vonatkozoacutelag A bűn8

koumlvetkezmeacutenye a halaacutel (Roacutem 623) eacutes mindenkinek felelnie kell az eacuteleteacuteeacutert el kell szenvednuumlnk a bűnuumlnk koumlvetkezmeacutenyeacutet

Amikor Aacutedaacutem eacutes Eacuteva fellaacutezadt nem emberek ellen hanem Isten ellen koumlvetett el bűnt Mivel Isten a seacutertett feacutel ezeacutert ő rendelkezik vagy veacutegrehajtja rajtunk az iacuteteacuteletet vagy megkegyelmez nekuumlnk Ha megkegyelmez akkor ő maga viseli el a bűnuumlnk koumlvetkezmeacutenyeacutet bdquoA bűn szolgaacutelataacuteeacutert jaacuteroacute beacuter a halaacutel Isten kegyelmeacutenek ingyen ajaacutendeacuteka ellenben az oumlroumlk eacutelet ndash Urunkban Krisztus Jeacutezusbanrdquo (Roacutem 623 EFO) Az igazsaacutegossaacutega miatt lehetetlen hogy a bűn buumlntetlenuumll maradjon bdquoA toumlrveacuteny szerint majdnem mindent veacuterrel tisztiacutetanak meg eacutes veacuter kiontaacutesa neacutelkuumll nincs bűnbocsaacutenatrdquo (Zsid 922 vouml ApCsel 2028) Ahhoz hogy a bűnuumlnk bűnbocsaacutenatot nyerjen veacutert kellett ontani Azzal hogy Isten kegyelmet ad nekuumlnk magaacutera vaacutellalta a buumlnteteacutes elszenvedeacuteseacutet Neki magaacutenak kellett elszenvednie azt a buumlnteteacutest amit nekuumlnk kellett volna Ha csak egy angyal egy teremtmeacuteny halt meg a kereszten (ahogy a haacuteromsaacuteg-tan szaacutemos kritikusa aacutelliacutetja) akkor Isten igazsaacutegtalan mert egy aacutertatlant buumlntetett a mi bűnuumlnkeacutert eacutes az ő halaacutela aacuteraacuten gyakorol kegyelmet eacutes olyan sziacutenben tetszeleg ami valoacutejaacuteban nem igaz Szemleacuteltesse ezt egy peacutelda Tegyuumlk fel hogy bűnt koumlvettem el ellened neked pedig meg van minden jogod hogy veacuterbosszuacutet aacutellj Te doumlnthetsz uacutegy hogy veacutegrehajtod azt eacutes akkor meglakolok a bűnoumlmeacutert De uacutegy is doumlnthetsz hogy megbocsaacutetasz Ekkor azonban neked kell elviselned a bűn koumlvetkezmeacutenyeacutet amit eacuten koumlvettem el Maacutes lehetőseacuteged nincs Azt nem teheted meg hogy megbocsaacutetod az eacuten bűnoumlmet eacutes maacutesvalakin egy aacutertatlan emberen veacutegrehajtod a veacuterbosszuacutet Ez esetben igazsaacutegtalan lenneacutel mert olyasvalakit buumlntetneacutel meg az eacuten bűnoumlm miatt aki aacutertatlan a bűnoumlsnek pedig megbocsaacutetanaacutel Ha ezt tenneacuted eacuten nem neked lenneacutek haacutelaacutes hanem annak az aacutertatlannak aki meghalt az eacuten bűnoumlm miatt roacutelad pedig az lenne a veacutelemeacutenyem hogy igazsaacutegtalan vagy (vouml Ez 181-4 20) Pontosan ezt laacutetjuk a megvaacuteltaacutes terveacutenek kimunkaacutelaacutesaacuteban is Ha egy angyal halt meg a bűneinkeacutert aki raacuteadaacutesul aacutertatlan volt eacutes semmi koumlze nem volt a mi uumlgyuumlnkhoumlz Istennel szemben akkor Isten igazsaacutegtalan mi pedig haacutelaacuteval tartozunk annak az angyalnak De Istentől taacutevol aacutell az igazsaacutegtalansaacuteg (Roacutem 35 914 Zsid 610) Soha nem gyakorol kegyelmet egy aacutertatlan teremtmeacutenye kaacuteraacutera Amikor Jeacutezus meghalt eacutertuumlnk akkor magaacutenak Istennek kellett a kereszten meghalnia ellenkező esetben eacuterveacutenytelen lenne a megvaacuteltaacutesunk eacutes nem lenne rendezve a bűn keacuterdeacutese De Jeacutezusban akkor maga Isten halt meg eacutertuumlnk Isten a sajaacutet veacutereacuten vaacutesaacuterolt meg minket (ApCsel 2028 Zsid 912) iacutegy valoacuteban egyszer eacutes mindenkorra rendezte a bűn keacuterdeacuteseacutet mikoumlzben egyszerre eacuterveacutenyesuumllt a szeretete eacutes az igazsaacutegossaacutega Nem egy teremtmeacutenynek tartozunk haacutelaacuteval mivel nem aacutellat ember vagy egy angyal halaacutela mentett meg minket hanem a Fiuacute Isteneacute Ezeacutert amikor előtte leborulunk Istennek vagyunk haacutelaacutesak eacutes neki koumlszoumlnjuumlk meg a bűnbocsaacutenatot

8 A bűn alatt nem az olyan veacutetseacutegeket eacutertjuumlk mint a lopaacutes paraacuteznaacutelkodaacutes hazugsaacuteg A Biblia szerint a bűn az hogy nem

hisznek Jeacutezusban az emberek (Jn 169) vagyis nem fogadjaacutek el az egyetlen lehetseacuteges megoldaacutest Istentől

32

bdquoMiutaacuten ezeket iacutegy rendezteacutek el a saacutetor első reacuteszeacutebe mindenkor bejaacuternak az istentiszteleti szolgaacutelatot veacutegző papok a maacutesodikba azonban csak eacutevenkeacutent egyszer eacutes egyeduumll a főpap mehet be azzal a veacuterrel amelyet bemutat oumlnmagaacuteeacutert eacutes a neacutep tudatlansaacutegboacutel eredő veacutetkeieacutert A Szentleacutelek ezzel azt jelenti ki hogy amiacuteg az első saacutetor fennaacutell addig nem nyiacutelik meg a szenteacutelybe vezető uacutet Peacuteldaacutezat ez nekuumlnk a mostani időre hogy ott olyan ajaacutendeacutekokat eacutes aacuteldozatokat mutatnak be amelyek nem tudjaacutek lelkiismereteacuteben toumlkeacuteletesseacute tenni a szolgaacutelattevőt Ezek a kuumllső rendelkezeacutesek amelyek eacutetelekre italokra eacutes kuumlloumlnboumlző mosakodaacutesokra vonatkoznak csak az uacutej rendelkezeacutes idejeacuteig koumltelezők Krisztus pedig mint a joumlvendő javak főpapja a nagyobb eacutes toumlkeacuteletesebb saacutetoron aacutet jelent meg amely nem emberkeacutez alkotaacutesa azaz nem e vilaacutegboacutel valoacute Nem is bakok eacutes bikaacutek veacutereacutevel hanem a tulajdon veacutereacutevel ment be egyszer s mindenkorra a szenteacutelybe eacutes oumlroumlk vaacuteltsaacutegot szerzett Mert ha bakok eacutes bikaacutek veacutere eacutes teheacuten hamva a tisztaacutetalanokra hintve megszentel vagyis kuumllsőleg tisztaacutevaacute tesz akkor a Krisztus veacutere aki oumlroumlkkeacutevaloacute Leacutelek aacuteltal oumlnmagaacutet aacuteldozta fel aacutertatlanul az Istennek mennyivel inkaacutebb megtisztiacutetja lelkiismeretuumlnket a holt cselekedetektől hogy szolgaacuteljunk az eacutelő Istennek Iacutegy tehaacutet uacutej szoumlvetseacuteg koumlzbenjaacuteroacuteja lett Krisztus mert meghalt az első szoumlvetseacuteg alatt elkoumlvetett bűnoumlk vaacuteltsaacutegaacuteeacutert hogy az elhiacutevottak elnyerjeacutek az oumlroumlkkeacutevaloacute oumlroumlkseacuteg iacutegeacutereteacutet Mert ahol veacutegrendelet van ott a veacutegrendelkező halaacutelaacutenak is be kell koumlvetkeznie mert a veacutegrendelet csak halaacutel eseteacuten eacuterveacutenyes amiacuteg a veacutegrendelkező eacutel addig eacuterveacutenytelen Innen van az hogy az első szoumlvetseacuteget sem leacuteptetteacutek eacuteletbe veacuter neacutelkuumll Mert amikor Moacutezes a toumlrveacuteny szerint az egeacutesz neacutepnek minden parancsolatot elmondott vette a bikaacutek eacutes bakok veacutereacutet viacutezzel voumlroumls gyapjuacuteval eacutes izsoacuteppal egyuumltt eacutes meghintette a koumlnyvet eacutes utaacutena az egeacutesz neacutepet e szavakkal rsquoEz annak a szoumlvetseacutegnek a veacutere amelyet az Isten rendelt szaacutemotokrarsquo Aztaacuten hasonloacutekeacuteppen meghintette veacuterrel a saacutetort eacutes az istentisztelet minden eszkoumlzeacutet is A toumlrveacuteny szerint majdnem mindent veacuterrel tisztiacutetanak meg eacutes veacuter kiontaacutesa neacutelkuumll nincs bűnbocsaacutenat Szuumlkseacuteges volt hogy a mennyei dolgok keacutepmaacutesait ezekkel tisztiacutetsaacutek meg magukat a mennyei dolgokat azonban ezekneacutel kuumlloumlnb aacuteldozatokkal Mert nem emberkeacutez alkotta szenteacutelybe az igazi keacutepmaacutesaacuteba ment be Krisztus hanem magaacuteba a mennybe hogy most megjelenjen az Isten sziacutene előtt eacutertuumlnk Nem is azeacutert ment be hogy sokszor aacuteldozza fel oumlnmagaacutet ahogyan a főpap megy be eacutevenkeacutent a szenteacutelybe maacutes veacutereacutevel mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a vilaacuteg kezdete oacuteta Most azonban egyszer jelent meg az idők veacutegeacuten hogy aacuteldozataacuteval eltoumlroumllje a bűnt Eacutes amint elrendeltetett hogy az emberek egyszer meghaljanak azutaacuten pedig iacuteteacutelet koumlvetkezik uacutegy Krisztus is egyszer aacuteldoztatott fel hogy sokak bűneacutet elvegye maacutesodszor majd a bűn hordozaacutesa neacutelkuumll fog megjelenni azoknak akik vaacuterjaacutek őt uumldvoumlsseacuteguumlkrerdquo (Zsid 96-28)

33

4 A HAacuteROMSAacuteG-TAN TOumlRTEacuteNETE Azok akik nem fogadjaacutek el a Szenthaacuteromsaacutegot gyakran eacutervelnek azzal hogy a kereszteacutenyseacutegbe a goumlroumlg filozoacutefia eacutes a pogaacuteny istenkeacutepek hataacutesaacutera hosszuacute teoloacutegiai vitaacutek soraacuten keruumllt be Ez az eacuterv megdőlni laacutetszik mivel a haacuteromsaacuteg-tan alapjai kimutathatoacutek egyeduumll a Szentiacuteraacutesboacutel Az Oacuteszoumlvetseacuteg jelzi hogy bizonyos toumlbbesseacuteg figyelhető meg az Istenseacutegben az Uacutejszoumlvetseacuteg pedig reacuteszletesen bemutatja ezt a toumlbbesseacuteget megalapozva a trinitaacuterius monoteizmus (haacuteromsaacutegi egyistenhit) doktriacutenaacutejaacutet Nincs szuumlkseacuteg arra hogy figyelembe vegyuumlk a korai szaacutezadok zsinatait eacutes hitvitaacuteit ha a Szenthaacuteromsaacutegot akarjuk bizonyiacutetani mivel elegendő hozzaacute egyeduumll a Biblia (Sola Scriptura) Nem befolyaacutesolnak minket a goumlroumlg filozoacutefusok sem a korai egyhaacutezatyaacutek akik a haacuteromsaacuteg-tant megvitattaacutek ha egyeduumll a Bibliaacutehoz fordulunk eacutes koumlzben imaacutedkozunk azeacutert hogy Isten Lelke elvezessen minket a teljes igazsaacutegra eacutes megtaniacutetsa nekuumlnk az igazsaacutegot (Jn 1613 1Jn 227) A tan szempontjaacuteboacutel meacutegis fontos esemeacutenyek toumlrteacutentek az első eacutevszaacutezadokban A kereszteacutenyeknek mindig aktuaacutelis volt a figyelmezteteacutes bdquokuumlzdjetek a hiteacutert amely egyszer s mindenkorra a szentekre biacutezatottrdquo (Juacuted 3) Maacuter az első szaacutezadban is megjelentek olyan iraacutenyzatok melyek keacutetseacutegbe vontaacutek a Biblia vilaacutegos kijelenteacuteseit9 Voltak akik tagadtaacutek hogy Jeacutezus valoacutesaacutegos testben eacutelt koumlzoumlttuumlnk keacutetseacutegbe vontaacutek hogy valoacuteban testet oumlltoumltt Veluumlk szemben fogalmazta meg Jaacutenos bdquoMert sok hitető joumltt el a vilaacutegba akik nem valljaacutek hogy Jeacutezus Krisztus testben joumltt el ez a hitető eacutes az antikrisztusrdquo (2Jn 7) Maacuter koraacuten meg kellett a hiacutevőknek hituumlket veacutedeni a hamis elkeacutepzeleacutesek ellen eacutes kuumlzdeniuumlk kellett az igazsaacutegeacutert A keacutesőbbi eacutevszaacutezadokban ez csak fokozoacutedott A kereszteacutenyek az apostoli időkben is hitteacutek hogy egy Isten van eacutes az egy Istenen beluumll imaacutedtaacutek az Atyaacutet a Fiuacutet eacutes a Szentlelket A haacuteromsaacuteg-tan konkreacutet megfogalmazaacutesaacutera nem volt addig szuumlkseacuteg miacuteg senki nem vonta azt keacutetseacutegbe Mindenkinek termeacuteszetes volt hogy Isten az Atya Isten a Fiuacute eacutes Isten a Szentleacutelek Aneacutelkuumll hogy direkt megfogalmaztaacutek volna kimondatlanul vallottaacutek a kereszteacutenyek Eljoumltt azonban az idő amikor megjelentek a kritikaacutek a tannal szemben eacutes ekkor vaacutelt szuumlkseacutegesseacute hogy az egyhaacutez hivatalosan is megfogalmazza mit eacutert a Szenthaacuteromsaacuteg alatt A tan kimondaacutesaacuteval nem az volt a ceacutelja hogy megmagyaraacutezza Isten leacuteteacutet eacutes emberi kategoacuteriaacutek koumlzeacute szoriacutetsa Egyszerűen hitveacutedelmi szempontok vezetteacutek a korai hiacutevőket el akartak zaacuterkoacutezni attoacutel amit a Biblia nem taniacutet A haacuteromsaacuteg-tan olyan elmeacuteletekkel szemben lett megfogalmazva mint a modalizmus arianizmus triteizmus Ezek vagy a Szentleacutelek szemeacutely voltaacutet tagadtaacutek vagyeacutes Jeacutezus teljesen ember teljesen Isten voltaacutet A modalizmus ezen kiacutevuumll nem volt tekintettel arra hogy az egyetlen isteni leacutenyegen beluumll haacuterom kuumlloumlnaacutelloacute szemeacutely leacutetezik eacutes azt mondta hogy az Atya

9 A teoloacutegiai eretnekseacutegek felsorolaacutesaacutet laacutesd httpapologiahuindexphpkeresztenysegdokumentacio52-

eretneksegek-a-z

34

a Fiuacute eacutes a Szentleacutelek valoacutejaacuteban ugyanannak az egyetlen szemeacutelynek a haacuterom megjeleneacutesi formaacutei Ezt a neacutezetet hamar elvetetteacutek mert egyeacutertelmű volt hogy egyazon időben leacutetezik eacutes megnyilvaacutenul egymaacutestoacutel elkuumlloumlniacutethetően mindhaacuterom szemeacutely az Istenseacutegen beluumll Az elmeacutelet tehaacutet az Isten egyetlenseacutegeacutet hangsuacutelyozta Ezzel szemben a triteizmus a haacuterom szemeacutely kuumlloumlnaacutelloacutesaacutegaacutet emelte ki tuacutelzottan eacutes a maacutesik veacutegletbe esett haacuterom kuumlloumlnaacutelloacute egymaacutestoacutel fuumlggetlen Istenről beszeacutelt Ezek az elkeacutepzeleacutesek nem voltak tarthatoacute neacutezetek az egyhaacutezban mert ellenkeztek a Biblia bizonysaacutegteacuteteleacutevel Szuumlkseacuteges volt elhataacuteroloacutedni ezektől eacutes megfogalmazni pontosan hogy az ortodox Szentiacuteraacuteshoz hű kereszteacutenyek mit tudnak elfogadni Isten leacutenyeacutere vonatkozoacutelag eacutes mit nem Ebben a leacutegkoumlrben eacutelt eacutes munkaacutelkodott Athanaacutesziosz aki kemeacutenyen harcolt az arianizmus terjedeacutese ellen Sokszor szaacuteműzteacutek puumlspoumlki hivatalaacuteboacutel de szilaacuterdan ragaszkodott a hiteacutehez eacutes nem volt hajlandoacute megalkudni Baacuter koraacuteban szaacutemos puumlspoumlk eacutes egyhaacutezi meacuteltoacutesaacuteg hajlott az arianizmus elfogadaacutesaacutera (mely szerint egyeduumll az Atya Isten a Fiuacute Isten teremtmeacutenye) szaacutemos kereszteacuteny ragaszkodott ahhoz amit a Bibliaacuteban laacutetott A hosszas harc koumlzepette Nagy Konstantin egyseacutegesseacute akarta kovaacutecsolni a kereszteacutenyseacuteget Roacutemai csaacuteszaacuterkeacutent a birodalom egyseacutegeacutet a kereszteacutenyseacuteg egyseacutegeacuteben laacutetta Ezeacutert rendezni akarta a keacuterdeacutest eacutes egyetemes zsinatot hiacutevott oumlssze Niceaacuteba (325-ben) hogy a puumlspoumlkoumlk megaacutellapodjanak az igazsaacuteg tekinteteacuteben Elfogadtak ott egy trinitaacuterius hitvallaacutest A keacutesőbbiekben azonban a vita tovaacutebb folytatoacutedott eacutes időlegesen az ariaacutenusok kerekedtek feluumll mivel olyan csaacuteszaacuter keruumllt troacutenra Kontstantin szemeacutelyeacuteben aki Aacuteriusz tanait fogadta el Őt I Theodosius koumlvette a troacutenon aki uacutejabb zsinatot hiacutevott oumlssze Konstantinaacutepolyba ahol megerősiacutetetteacutek a niceai hitvallaacutest

Hiszek az egy Istenben mindenhatoacute Atyaacuteban mennynek eacutes foumlldnek minden laacutethatoacutenak eacutes laacutethatatlannak teremtőjeacuteben Hiszek az egy Uacuterban Jeacutezus Krisztusban Isten egyszuumlloumltt Fiaacuteban aki az Atyaacutetoacutel szuumlletett minden idő előtt vilaacutegossaacuteg a vilaacutegossaacutegtoacutel valoacutesaacutegos Isten a valoacutesaacutegos Istentől Szuumlletett de nem teremtetett az Atyaacuteval egy leacutenyegű eacutes aacuteltala lett minden Eacuterettuumlnk emberekeacutert eacutes uumldvoumlsseacuteguumlnkeacutert leszaacutellt a mennyből Megtestesuumllt Szentleacutelektől eacutes Szűz Maacuteriaacutetoacutel emberreacute lett Keresztre fesziacutetetteacutek eacutertuumlnk Poncius Pilaacutetus alatt kiacutenhalaacutelt szenvedett eacutes eltemetteacutek harmadnapon feltaacutemadt az iacuteraacutesok szerint foumllment a mennybe ott uumll az Atya jobbjaacuten uacutejra eljoumln dicsőseacutegben iacuteteacutelni eacutelőket eacutes holtakat eacutes uralmaacutenak nem lesz veacutege Hiszek a Szentleacutelekben Urunkban eacutes eacuteltetőnkben aki az Atyaacutetoacutel eacutes a Fiuacutetoacutel szaacutermazik akit az Atyaacuteval eacutes a Fiuacuteval egyuumltt imaacutedunk eacutes dicsőiacutetuumlnk eacutes aki szoacutelt a proacutefeacutetaacutek aacuteltal Hiszem az egy szent egyetemes eacutes apostoli egyhaacutezat Vallom az egy keresztseacuteget a bűnoumlk bocsaacutenataacutera Vaacuterom a holtak feltaacutemadaacutesaacutet eacutes az eljoumlvendő oumlroumlk eacuteletet Aacutemen

Termeacuteszetesen a tan toumlrteacutenete sokkal oumlsszetettebb A legfontosabb azt meglaacutetni hogy nem a 325-oumls eacutes 381-es niceai- eacutes konstantinaacutepolyi zsinaton talaacuteltaacutek ki csupaacuten egyetemesen megfogalmaztaacutek azt az igazsaacutegot amit felismertek a Bibliaacuteboacutel eacutes hittek a megelőző eacutevszaacutezadokban is Nem a pogaacuteny istenkeacutepek eacutes istentriaacutedok eacutes nem is a goumlroumlg filozoacutefiai gondolkodaacutes hataacutesaacutera alakult ki A Szenthaacuteromsaacuteg alapja a Szentiacuteraacutes A Bibliaacuteban talaacutelhatoacute informaacutecioacutek veacutedelmeacutere

35

fogalmaztaacutek meg hogy elejeacutet vegyeacutek az eretnek taniacutetaacutesoknak (A Szenthaacuteromsaacuteggal kapcsolatos teoloacutegiai vitaacutek eacutes zsinatok reacuteszletes toumlrteacutenete megtalaacutelhatoacute az irodalom-jegyzeacutekben felsorolt egyhaacuteztoumlrteacuteneti koumlnyvekben)

36

5 A SZENTHAacuteROMSAacuteG TAGADAacuteSA Az első szaacutezadok oacuteta a kereszteacuteny egyhaacutez tuacutelnyomoacute toumlbbseacutege elfogadta eacutes hiteacutenek alapjaacutevaacute tette a haacuteromsaacuteg-tant Olyan meacuteretekben maacuter nem tagadja senki mint akkoriban toumlrteacutent De napjainkban is vannak olyan koumlzoumlsseacutegek akik kritikaacuteval illetik Ennek alapja esetenkeacutent a haacuteromsaacuteg-tan megismereacuteseacutenek hiaacutenya a tan bibliai alapjaacutenak nem ismereacutese maacuteskor a racionalizmus amely megproacutebaacutelja Isten szemeacutelyeacutet beleszoriacutetani a veacuteges emberi elmeacutebe Ebben a reacuteszben olyan kritikusokkal foglalkozunk roumlviden mint Jehova Tanuacutei az untaacuteriusok Isten Egyhaacutezaacutenak Gyuumllekezetei a krisztadelfiaacutenusok eacutes a muszlimok

51 Jehova Tanuacutei Az arianizmus modern keacutepviselői Veacutelemeacutenyuumlk szerint a Szentleacutelek bdquoIsten teveacutekeny erejerdquo a bdquoszent szellemrdquo Jeacutezus pedig Isten első teremtmeacutenye akinek a mennyben Mihaacutely arkangyal a neve Valoacutejaacuteban Jehova Tanuacutei bdquoteoloacutegusairdquo nem is eacutertik tisztaacuten a haacuteromsaacuteg-tan leacutenyegeacutet eacutes olyan gondolatokat adnak a Szenthaacuteromsaacuteg hiacuteveinek a szaacutejaacuteba amit azok soha nem vallottak ill nem ők vallanak10 Elkeacutepzeleacutesuumlk a tanroacutel

bdquo[A haacuteromsaacuteg-tan] a kereszteacutenyseacuteg egyhaacutezainak koumlzponti taniacutetaacutesa Az Athanaacutesius-feacutele hitvallaacutes szerint haacuterom isteni szemeacutely van (az Atya a Fiuacute eacutes a Szentleacutelek) akikről azt aacutelliacutetjaacutek hogy mindegyik oumlroumlk eacutes mindenhatoacute egyik sem kisebb vagy nagyobb a maacutesiknaacutel mindegyik Isten meacuteg sincs haacuterom Isten csak egy Isten A dogma maacutesfajta magyaraacutezata szerint a haacuterom rsquoszemeacutelyrsquo nem kuumlloumlnaacutelloacute oumlnaacutelloacute egyeacuten hanem az isteni leacutenyeg haacuterom megjeleneacutesi formaacuteja Ezeacutert aacutelliacutetjaacutek a haacuteromsaacuteg egyes szoacuteszoacuteloacutei azt hogy Jeacutezus Krisztus az Isten vagy hogy Jeacutezus eacutes a Szentleacutelek Jehovaacuteval azonosakrdquo (Eacuterveljuumlnk az Iacuteraacutesokboacutel p 141)

Az ideacutezetben kiemelt keacutet reacuteszletből azt laacutetjuk hogy (1) Jehova Tanuacutei is beismerik hogy a haacuteromsaacuteg-tan a bdquokereszteacuteny egyhaacutezak koumlzponti taniacutetaacutesardquo valamint (2) azt hogy nem tudnak kuumlloumlnbseacuteget tenni a trinitarizmus (Szenthaacuteromsaacuteg) eacutes a modalizmus koumlzoumltt ugyanis a modalizmus taniacutetja hogy a haacuterom bdquoszemeacutelyrdquo valoacutejaacuteban ugyanannak az egy Istennek a kuumlloumlnboumlző megjeleneacutesi formaacuteja akik moumlgoumltt egyetlen Isten van egyetlen szemeacutelyben Le kell szoumlgeznuumlnk hogy a rossz keacuterdeacutesfelteveacutes rossz vaacutelaszokat eacutes veacutegkoumlvetkezteteacuteseket fog maga utaacuten vonni Jehova Tanuacutei nem eacutertik a Szenthaacuteromsaacuteg leacutenyegeacutet eacutes elmeacuteletuumlkben oumlsszemossaacutek azt olyan eretnek elmeacuteletekkel amelyeket az egyhaacutez eacutevszaacutezadokkal ezelőtt elutasiacutetott

bdquoOumlsszhangban van-e a Biblia azokkal akik azt taniacutetjaacutek hogy az Atya eacutes a Fiuacute nem egymaacutestoacutel kuumlloumlnaacutelloacute eacutes megkuumlloumlnboumlztethető szemeacutelyek (uo p 143)

A vaacutelasz a feltett keacuterdeacutesre termeacuteszetesen nem De itt uacutejra a modalizmus ellen eacutervel A Bibliaacuteban azt laacutetjuk hogy az Atya a Fiuacute eacutes a Szentleacutelek egymaacutestoacutel valoacutesaacutegosan megkuumlloumlnboumlztethető szemeacutelyek eacutes egyszerre ugyanabban az időben mindhaacuterman megnyilvaacutenulnak (pl Jeacutezus megkeresztelkedeacutesekor)

10

Feacutelreeacuterteacutesuumlkkel kapcsolatban laacutesd Szalai Andraacutes Jehova eacutes a szervezet Egy feacutelreeacutertett taniacutetaacutes c fejezet (Harmat Bp 2001)

37

Elvaacuterhatoacute lenne hogy Jehova Tanuacutei előszoumlr is eacutertseacutek meg amit kritizaacutelnak vizsgaacuteljaacutek meg pontosan hogy mit taniacutet a haacuteromsaacuteg-tan eacutes ne keverjeacutek oumlssze azt egy teljesen maacutes eretnek taniacutetaacutessal Sajnos uacutegy tűnik hogy soha nem vetteacutek a faacuteradsaacutegot hogy utaacutenajaacuterjanak ennek eacutes a haacuteromsaacuteg-tannal kapcsolatos eacutervrendszeruumlk teacutevedeacuteseken alapul Valoacutejaacuteban nem is tudjaacutek hogy mi ellen tiltakoznak (vouml Juacuted 10) Ezaacuteltal pedig nem teljesiacutetik azt az elvaacuteraacutest amit ők maguk taacutemasztanak maacutesokkal szemben

bdquoMeghiacutevunk mindenkit aki nyitott hogy szenteljen figyelmet ennek a teacutemakoumlrnek [ti a teremteacutes kontra evoluacutecioacute vitaacutenak] A Belief in God and Intellectual Honesty ciacutemű koumlnyv megjegyzi hogy az rsquointellektuaacutelisan becsuumlletesrsquo szemeacutelyre az a jellemző hogy rsquoamit igaznak hisz azt keacutesz tuumlzetesen megvizsgaacutelnirsquo rsquoaz egyeacuteb rendelkezeacutesre aacutelloacute bizonyiacuteteacutekoknak pedig keacutesz kellő figyelmet szentelnirsquordquo (Van-e Teremtő aki toumlrődik veled WTBTS Brooklyn 1998 p 9)

Az elvaacuteraacutesnak nem tettek eleget eacutes ennek eredmeacutenyekeacutent tagadnak olyasvalamit amit nem is ismernek eacutes harcolnak egy olyan taniacutetaacutes ellen amit nem eacutertenek A harcban pedig olyan tisztesseacutegtelen eszkoumlzoumlket is bevetnek mint a bibliahamisiacutetaacutes11 Illusztraacutecioacuteul aacutelljon itt neacutehaacuteny ideacutezet Jehova Tanuacutei sajaacutet fordiacutetaacutesaacuteboacutel amelyben elferdiacutetik Isten igeacutejeacutet hogy az oumlsszhangban legyen sajaacutet teoloacutegiaacutejukkal Oumlsszehasonliacutetaacutesul az ideacutezetek mellett szerepel ugyanaz a vers az Uacutej fordiacutetaacutes alapjaacuten

Uacutej vilaacuteg fordiacutetaacutes (UacuteVF)

Uacutej fordiacutetaacutes (MBT)

bdquoA foumlld ekkor meacuteg kietlen eacutes puszta volt eacutes soumlteacutetseacuteg volt a meacutely vizek sziacuteneacuten Eacutes Isten teveacutekeny ereje lebegett a vizek felettrdquo (1Moacutez 12)

bdquoA foumlld meacuteg kietlen eacutes puszta volt a meacutelyseacuteg foumlloumltt soumlteacutetseacuteg volt de Isten Lelke lebegett a vizek foumlloumlttrdquo (1Moacutez 12)

bdquoMert aacuteltala teremtetett minden maacutes az egekben eacutes a foumlldoumln a laacutethatoacutek eacutes a laacutethatatlanok legyenek azok troacutenok vagy felsőbbseacutegek vagy kormaacutenyzatok vagy hatalmak Minden maacutes őaacuteltala eacutes őeacuterte teremtetett Ezenkiacutevuumll ő minden maacutes előtt van eacutes aacuteltala hozatott leacutetre minden maacutesrdquo (Kol 116-17)

bdquoMert benne teremtetett minden a mennyen eacutes a foumlldoumln a laacutethatoacutek eacutes a laacutethatatlanok akaacuter troacutenusok akaacuter uralmak akaacuter fejedelemseacutegek akaacuter hatalmas-saacutegok minden aacuteltala eacutes reaacute neacutezve teremtetett Ő előbb volt mindenneacutel eacutes minden őbenne aacutell fennrdquo (Kol 116-17)

bdquoKezdetben volt a Szoacute eacutes a Szoacute az Istenneacutel volt eacutes a Szoacute isten volt Istent egy ember sem laacutetta soha az egyszuumlloumltt isten aki az Atya kebeleacuteneacutel van az szolgaacutelt felőle magyaraacutezattalrdquo (Jn 11 18)

bdquoKezdetben volt az Ige eacutes az Ige Istenneacutel volt eacutes Isten volt az Ige Istent soha senki sem laacutetta az egyszuumlloumltt Isten aki az Atya kebeleacuten van az jelentette ki őtrdquo (Jn 11 18)

bdquoMikor pedig ismeacutet elhozza Elsőszuumlloumlttjeacutet a lakott foumlldre ezt mondja rsquoEacutes hoacutedoljon neki [gr proszkuneoacute imaacutedni valakit] Isten minden angyalarsquordquo (Zsid 16)

bdquoAmikor pedig bevezeti az elsőszuumlloumlttet a vilaacutegba ismeacutet iacutegy szoacutel rsquoImaacutedja őt az Isten minden angyalarsquordquo (Zsid 18)

bdquoAki noha Isten formaacutejaacuteban leacutetezett nem foglalkozott az elbitorlaacutes gondolataacuteval tudniillik azzal hogy Istennel egyenlő legyenrdquo (Fil 26)

bdquoMert ő Isten formaacutejaacuteban leacuteveacuten nem tekintette zsaacutekmaacutenynak hogy egyenlő Istennelrdquo (Fil 26)

A Szentiacuteraacutes uacutej vilaacuteg fordiacutetaacutesaacutenak nyelvtani elemzeacuteseacutet Szalai Andraacutes az Apoloacutegia Kutatoacutekoumlzpont vezetője veacutegezte el eacutes reacuteszletesen be is mutatta a Jehova eacutes a szervezet ciacutemű koumlnyveacuteben (Harmat Bp 2001)

11

Az Uacutej vilaacuteg fordiacutetaacutes keacutesziacutetőiről itt olvashatsz httportoronywordpresscom20120216kik-a-forditok

38

52 Unitaacuterius Egyhaacutez

Az unitaacuteriusok is tagadjaacutek a Szenthaacuteromsaacutegot Veacutelemeacutenyuumlk szerint Jeacutezus csak egy ember volt a Szentleacutelek pedig egy erő Az Unitaacuterius Egyhaacutezat Daacutevid Ferenc alapiacutetotta a 16 szaacutezadban12 A Szenthaacuteromsaacuteggal kapcsolatban iacutegy nyilatkoznak

bdquoHaacuteny Isten van Egy aki szaacutemtalan szinten eacutes formaacuteban nyilvaacutenul meg Egyseacutegeacutet taniacutetja a Biblia is de az eacutertelem eacutes a vallaacutesos tapasztalaacutes is ezt igazoljardquo (Az oumlsszes ideacutezet forraacutesa Czire Szabolcs Hitelvek eacutes eszmerendszer httpwwwunitariuscomhitelvek2html)

13

A legnagyobb probleacutema az unitaacuteriusok nem a Bibliaacutet tekintik a hit veacutegső meacuterceacutejeacutenek hanem azt a sajaacutet eacuterzelmeik eacutertelmuumlk eacutes tapasztalataik alapjaacuten feluumllbiacuteraacuteljaacutek

bdquoEgyeduumll Krisztusban jelentette ki magaacutet Isten Akik azt aacutelliacutetjaacutek hogy Jeacutezusban Isten a maga teljesseacutegeacuteben megjelent a foumlldoumln s hogy Jeacutezus Istennek egyetlen fia magaacutet Istent szoriacutetjaacutek korlaacutetok koumlzeacute Ez nem aacutelliacutetaacutesa hanem tagadaacutesa Isten gondviselő atyasaacutegaacutenak E szerint a Mi Atyaacutenk megszoacuteliacutetaacutes csupaacuten teacutenyleges tartalom neacutelkuumlli uumlres szoacute Csak egyetlen pont (Jeacutezus) volna ahol Isten talaacutelkozik eacutes eacuterintkezik az emberrelrdquo

Nem fogadjaacutek el hogy Jeacutezus Isten egyetlen Fia eacutes ezzel a Biblia kijelenteacuteseacutet tagadjaacutek ami pedig vilaacutegosan bdquoIsten egyszuumlloumltt Fiaacutenakrdquo nevezi őt (Jn 316) Az itt szereplő goumlroumlg kifejezeacutes a μονογενής (monogeneacutesz) melynek pontos jelenteacutese Isten egyetlen Fia Jeacutezus termeacuteszeteacutet tekintve is ellentmondanak a Szentiacuteraacutesnak hiszen tagadjaacutek hogy benne lakott volna az Istenseacuteg teljesseacutege ahogyan azt egyeacutertelműen kijelenti az Ige bdquoMert benne lakik az istenseacuteg egeacutesz teljesseacutege testilegrdquo (Kol 29 gr ὅτι ἐν αὐτῷ κατοικεῖ πᾶν τὸ πλήρωμα τῆς θεότητος

σωματικῶς) Ezen tuacutelmenően tagadjaacutek azt is hogy Jeacutezus Krisztus vaacuteltana meg minket a halaacuteltoacutel

bdquoKrisztus vaacutelt meg bennuumlnket Mindenki csak oumlnmagaacutet vaacutelthatja meg Istennel valoacute szemeacutelyes kapcsolata aacuteltal Jeacutezus nem veacutereacutevel mosott tisztaacutera minket hanem taniacutetaacutesa eacutes peacuteldaacuteja az az uacutet amely segiacutet minket Istennel ily megvaacuteltoacutei kapcsolatba keruumllni Az az uumldvoumlsseacuteg hogy mentesek vagyunk itt a bűntől eacutes nem a buumlnteteacutestől halaacutelunk utaacutenrdquo

Lehetetlen hogy oumlnmagunkat megvaacuteltsuk Toumlrekedhetuumlnk a joacute cselekedetekre eacutes kell is ezt tennuumlnk De amikor a joacute cselekedeteink aacuteltal akarjuk magukat megvaacuteltani olyan helyzetbe keruumlluumlnk amiről a proacutefeacuteta beszeacutelt bdquoMindnyaacutejan olyanok lettuumlnk mint a tisztaacutetalanok minden igazsaacutegunk olyan mint a szennyes ruha Elhervadunk mindnyaacutejan mint a faleveacutel bűneink elsodornak bennuumlnket mint a szeacutelrdquo (Eacutezs 645 vouml Ef 28-9 Gal 31-5) Ha a joacute cselekedeteinkre eacutes az igazsaacutegunkra akarunk hivatkozni az olyan mintha odadobnaacutenk Isten eleacute egy koszos ruhadarabot az oumlnigazsaacutegunk ettől nem eacuter toumlbbet Teljesen raacuteszorulunk Istenre hogy ő vaacuteltson meg Neacutelkuumlle elveszettek vagyunk A maacutesodik Jeacutezussal kapcsolatos kiemelt reacuteszlet is teacutevedeacutes ugyanis maga Jeacutezus mondta hogy a veacutere aacuteraacuten vaacuteltott meg minket bdquomert ez az eacuten veacuterem a szoumlvetseacuteg veacutere amely sokakeacutert kiontatik a bűnoumlk bocsaacutenataacuterardquo (Mt 2628) bdquoViseljetek gondot tehaacutet magatokra eacutes az egeacutesz nyaacutejra amelynek őrizőiveacute tett titeket a Szentleacutelek hogy legeltesseacutetek az Isten egyhaacutezaacutet

12

Toumlrteacutenetuumlk itt olvashatoacute httphuwikipediaorgwikiErdC3A9lyi_UnitC3A1rius_EgyhC3A1z 13

A link 2013-ban maacuter nem eacutel A dokumentum innen eleacuterhető httpunitariusuwhuegyegyhtmHITELVEK

39

amelyet tulajdon veacutereacutevel szerzettrdquo (ApCsel 2028) El kell doumlntenuumlnk hogy Jeacutezusnak hiszuumlnk vagy Daacutevid Ferencnek

bdquoMi a szentleacutelek Istennek azon teveacutekenyseacutegeacutet jeloumlljuumlk e fogalommal amikor teremtmeacutenyeivel koumlzvetlen kapcsolatot teremt rsquoA szentleacutelek Istennek reaacutenk hatoacute bennuumlnk műkoumldő minket felemelő eacutes hataacutesaiban megszentelő erejersquordquo (Varga Beacutela) bdquoKi lehet reacuteszese Mindenki hisz Isten teveacutekenyseacutege (= szentleacutelek) aacutellandoacute egyetemes Tehaacutet baacuterhol baacutermikor baacuterki reacuteszese lehet ajaacutendeacutekaacutenak olyan meacuterteacutekben amilyen meacuterteacutekben azt megvaloacutesiacutetja rsquoIsten bennuumlnk lakozoacute erejeacutet valoacuteban akkor tapasztaljuk eacutes eacuterezzuumlk ha Istennek fiai vagyunkrsquordquo (Daacutevid Ferenc)

A Bibliaacuteban azt laacutetjuk hogy a Szentleacutelek szemeacutely eacutes maga is Isten nem csupaacuten egy erő Maacutesreacuteszt Jeacutezus mondta hogy nem mindenki ismeri a Szentlelket bdquoEacuten pedig keacuterni fogom az Atyaacutet eacutes maacutesik Paacutertfogoacutet ad nektek hogy veletek legyen mindoumlroumlkkeacute az igazsaacuteg Lelkeacutet akit a vilaacuteg nem kaphat meg mert nem laacutetja őt nem is ismeri ti azonban ismeritek őt mert naacutelatok lakik sőt bennetek leszrdquo (Jn 1416-17) Az Ige szembe aacutelliacutetja itt a vilaacutegot ami nem laacutetja eacutes nem ismeri a Lelket a taniacutetvaacutenyokkal akik ismerik őt eacutes ezeacutert lakozaacutest vesz bennuumlk

bdquoBűnben fogantatott-e az ember Ellenkezőleg minden gyermek tisztaacutenak joacutera valoacute keacutepesseacuteggel szuumlletik Mi a helyzet akkor az eredendő bűnnel Aacutedaacutem eacutes Eacuteva bűnbeeseacuteseacutenek bibliai toumlrteacuteneteacutet uacutegy tekintjuumlk mint az akkori ember proacutebaacutelkozaacutesaacutet amellyel a bűn eacutes maacutes emberi keacuterdeacutesek (mieacutert kell dolgozni mieacutert faacutejdalmas a szuumlleacutes mieacutert gyűloumlli a kiacutegyoacute az embert eacutes fordiacutetva stb) eredeteacutet kiacutevaacutenta megmagyaraacutezni A bűn mindenkinek szemeacutelyes rossz cselekedeterdquo

Uacutejabb teacutevedeacuteseket laacutethatunk (1) Minden ember szuumlleteacuteseacutetől bűnoumls A gyermekek is oumlroumlklik az Istentől valoacute elvaacutelasztottsaacutegot azt hogy szűkoumllkoumlduumlnk az Isten dicsőseacutege neacutelkuumll (Roacutem 323) (2) Az Iacuteraacutes helyes megeacuterteacuteseacutet neheziacuteti az unitaacuteriusok szaacutemaacutera az hogy kedvuumlk szerint aacuteteacutertelmezik eacutes uacutegy formaacuteljaacutek a Biblia kijelenteacuteseit hogy oumlsszhangban legyen a sajaacutet teoloacutegiaacutejukkal A Biblia pedig nem azokat a cselekveacuteseket nevezi bűnnek amit az unitaacuteriusok A bűn az hogy nem hisznek az emberek Jeacutezusban (Jn 169) A fenti peacuteldaacutek szemleacuteltetik milyen szeacutelsőseacutegesen eacutertelmezik az unitaacuteriusok a Bibliaacutet Minden alapvető pontban ellent mondanak a toumlrteacutenelmi evangeacuteliumi kereszteacutenyseacutegnek iacutegy nem meglepő hogy Isten termeacuteszeteacutet tekintve is elrugaszkodnak a Szentiacuteraacutestoacutel Azaacuteltal hogy Jeacutezus isteni termeacuteszeteacutet tagadjaacutek lealacsonyiacutetjaacutek az őt jogosan megillető helyről baacuter ők uacutegy veacutelik bdquoAz emberseacuteg hangsuacutelyozaacutesa nem jelent lefokozaacutest a toumlbbi nagy vallaacutesalapiacutetoacute vallaacutestaniacutetoacute Zoroaszter Konfuciusz Lao-ce Buddha Mohamed vagy Raacutemakrisna eseteacuteben semrdquo (uo) Jeacutezust tehaacutet nem tartjaacutek kuumlloumlnbnek Buddhaacutenaacutel vagy Mohamedneacutel Azaacuteltal pedig hogy a sajaacutet igazsaacuteguk aacuteltal akarnak uumldvoumlzuumllni visszautasiacutetjaacutek Isten kegyelmeacutet aminek veacutegzetes koumlvetkezmeacutenyei lesznek Paacutel figyelmeztet mindenkit erre a veszeacutelyre bdquoAkik toumlrveacuteny aacuteltal akartok megigazulni elszakadtatok a Krisztustoacutel a kegyelemből pedig kiestekrdquo (Gal 54)

40

53 Krisztadelfiaacutenusok A krisztadelfiaacutenus koumlzoumlsseacuteget Dr John Thomas alapiacutetotta a 19 szaacutezadban (krisztadelfiaacutenus = Krisztus testveacuterei)14 Az unitaacuteriusokhoz hasonloacutean nem csak a Haacuteromsaacutegot tagadjaacutek hanem maacutes radikaacutelis taniacutetaacutesaik is vannak melyek tuacutelmennek a Szentiacuteraacutes aacuteltal kinyilatkoztatott igazsaacutegokon Alapvető taniacutetaacutesaik koumlzuumll fontos megemliacuteteni hogy Jeacutezusnak bűnoumls termeacuteszetet tulajdoniacutetanak15 eacutes ezeacutert ő is megvaacuteltaacutesra szorult16 Az Istenseacutegről vallott felfogaacutesuk

Szaacutemos vers azonosiacutetja vilaacutegos moacutedon Isten Lelkeacutet az Ő erejeacutevelhellip Isten Lelke volt az az erő amely aacuteltal minden dolog peacuteldaacuteul a vilaacutegossaacuteg is előaacutellthellip Isten Lelke uacutegy van megnevezve tehaacutet mint az Ő lehelete igeacuteje keze Tehaacutet Isten ereje az amely aacuteltal megvaloacutesiacutet minden dolgot Nyilvaacutenvaloacutenak tűnik ez a Szentleacutelek szemeacutely voltaacutet illető hibaacutes neacutezet melyben a bdquokereszteacutenyseacutegrdquo nagy toumlbbseacutege hisz mivel hisznek a bdquoszenthaacuteromsaacutegrdquo tanaacuteban is Nevezett tan teacutenylegesen azt aacutelliacutetja hogy leacutetezik haacuterom isten akik valahogyan egyek is ndash az Atyaisten a Szentleacutelek eacutes Jeacutezus Alapos okunk van elhinni hogy a bdquoszenthaacuteromsaacutegrdquo fogalma alapvetően egy pogaacuteny elkeacutepzeleacutes volt amelyet a kereszteacutenyseacuteg kb 300 eacutevvel Jeacutezus halaacutela utaacuten vett aacutet ndash enneacutelfogva ez a szoacute nem is fordul elő a Bibliaacuteban Ha elfogadjuk azt az elkeacutepzeleacutest hogy Isten egy bdquoszenthaacuteromsaacutegrdquo akkor arra a koumlvetkezteteacutesre kell eleacuterkeznuumlnk hogy valamikeacuteppen Isten Lelkeereje egy szemeacutely aki szinteacuten Isten aacutembaacuter nem Atyaisten Amikor szembesuumlltek aacutellaacutespontjuk logikaacutetlansaacutegaacuteval akkor a legneacutepszerűbb menekuumlleacutesi uacutet volt ezeknek az embereknek a szaacutemaacutera hogy azt aacutelliacutetottaacutek Isten egy hittitok eacutes az ilyen dolgokat hitben kell elfogadnunk aneacutelkuumll hogy igeacutenyt tartanaacutenk logikus magyaraacutezatokra (Duncan Heaster Biblia Alapvető

17)

Vilaacutegos hogy Isten Lelke szaacutemukra pusztaacuten egy erő a Szenthaacuteromsaacuteg pedig egy pogaacuteny neacutezet Az is kideruumll hogy nem eacutertik a haacuteromsaacuteg-tan leacutenyegeacutet hiszen amikor azt mondjaacutek hogy bdquoleacutetezik haacuterom istenrdquo akkor a triteizmusroacutel beszeacutelnek amit az egyhaacutez elutasiacutet (vouml Juacuted 10) Vaacutedjuk miszerint a Szenthaacuteromsaacuteg logikaacutetlan szinteacuten nem helytaacutelloacute Isten leacutenyeacutet nem a logikai uacuteton kell megeacuterteni hanem hittel elfogadni Az az isten (szaacutendeacutekosan kis i-vel) aki belefeacuter az emberi logika korlaacutetai koumlzeacute valoacutejaacuteban nem lehet a Biblia Istene (Roacutem 1133-36) Eacutezs 558-9) Figyelembe kell vennuumlnk a krisztadelfiaacutenusokkal kapcsolatban hogy nem csak a Szenthaacuteromsaacutegot tagadjaacutek de egyeacuteb taniacutetaacutesokban is szeacutelsőseacuteges aacutellaacutespontot keacutepviselnek Ezek koumlzuumll neacutehaacuteny szemelveacuteny

Ez a teacuteny lehetetlenneacute teszi azt az aacutelliacutetaacutest hogy az oumlrdoumlg eacutes saacutetaacuten szavak amint a Bibliaacuteban vannak hasznaacutelva meacutegis oumlnmagukban is egy rajtunk kiacutevuumllaacutelloacute meacutelyseacutegesen bűnoumls szemeacutelyre vagy leacutenyre utalnak hellipa deacutemonok akiket az oumlrdoumlg szolgaacuteinak hisznek szinteacuten nem leacuteteznek Abboacutel amit eddig a szellemről eacutes leacutelekről tanultunk magaacutetoacutel eacutertetődik hogy amiacuteg egy szemeacutely halott teljes oumlntudatlansaacutegban van Amiacuteg Isten meg nem emleacutekezik a neki felelősseacuteggel tartozoacutek

14

Toumlrteacutenetuumlk httphuwikipediaorgwikiKrisztadelfiC3A1nusok 15

Harry Tennant The Christadelphians What They Believe The Christadelphian England p 74 16

Frank G Jannaway (ed) Christadelphian Answers The Herald Press p 25 17

Magyarul elEgraverhető httpwwwbiblebasicsonlinecomhungarianindexhtml

41

cselekedeteiről (Mal316 Jel2012 Zsid610) semmi olyant nem talaacutelunk a Bibliaacuteban amely alapjaacuten felteacutetelezhetneacutenk hogy baacutermifeacutele oumlntudatossaacuteg leacutetezik a halaacutel aacutellapotaacuteban Ezek eacutes ehhez hasonloacute szavak teacuteves magyaraacutezataacuteval taacutemasztjaacutek alaacute a teacuteves elkeacutepzeleacutest miszerint Jeacutezus fizikailag leacutetezett a mennyben szuumlleteacutese előtt ishellip Jeacutezus nem leacutetezett szuumlleteacutese előtt Nagyon fontos megeacutertenuumlnk hogy hogyan volt Jeacutezus Krisztusnak reacutesze sajaacutet aacuteldozataacuteban Keacutetseacutegtelen hogy aacuteldozata a mi eacuterdekuumlnkben sajaacutet magaacutenak is a javaacutera szolgaacutelt Ezt a teacutemaacutet neacutezve emleacutekeznuumlnk kell arra hogy Jeacutezus nem veacutetkezett annak elleneacutere hogy a mi emberi termeacuteszetuumlnket viselte Megosztotta az emberi leacutenyek halandoacutesaacutegaacutet eacutes bűnre valoacute hajlamossaacutegaacutet azokkal akikeacutert eljoumltt megmenteni Amint maacuter ebben a tanulmaacutenyban kihangsuacutelyoztuk hozzaacutenk hasonloacutean kiacuteseacuterteacutest szenvedett mindenben Laacutethattuk hogy Atyjaacutehoz valoacute toumlkeacuteletes engedelmesseacuteg aacuteltal bűnre valoacute hajlamossaacutegaacutet legyőzte annak elleneacutere hogy ez a kereszthalaacutelhoz vezetett Ennek elleneacutere neki is szuumlkseacutege volt bdquouumldvoumlsseacutegrerdquo vagy bdquomegvaacuteltaacutesrardquo a halaacuteltoacutel Jeacutezus vilaacutegosan megparancsolta koumlvetőinek bdquoMenjetek el szerte az egeacutesz vilaacutegba hirdesseacutetek az evangeacuteliumot (amelyet az Aacutebrahaacutemnak tett iacutegeacuteretek tartalmaznak ndash Gal38) minden teremtmeacutenynek Aki hisz eacutes megkeresztelkedik uumldvoumlzuumllrdquo (Mk1616) Ha elgondolkozunk azon a szoacuten hogy bdquoeacutesrdquo akkor nyilvaacutenvaloacutevaacute vaacutelik hogy az evangeacuteliumban valoacute hit oumlnmagaacuteban nem tud megmenteni minket a viacutez alaacutemeruumlleacutes nem csupaacuten egy szabadon vaacutelaszthatoacute extra dolog a kereszteacuteny eacuteletben ez az uumldvoumlsseacuteg alapvető előfelteacutetele (Duncan Heaster Biblia Alapvető)

Talaacuten ez a neacutehaacuteny reacuteszlet is elegendő megvilaacutegiacutetani milyen teoloacutegiaacutet vallanak a krisztadelfiaacutenusok Szerintuumlk a Saacutetaacuten nem egy szemeacutely ahogyan a deacutemonok sem baacuter Jeacutezus eacutes Isten is beszeacutelt veluumlk eacutes kiűzte őket emberekből (Joacuteb 17 Mt 41-11 933) Baacuter az az aacutellaacutespontjuk hogy semmi olyat nem talaacutelunk a Bibliaacuteban ami a halaacutel utaacuteni tudatos leacutetre utalna Jeacutezus pontosan erről az oumlntudatos leacutetről beszeacutelt a gazdag emberről eacutes Laacutezaacuterroacutel elmondott peacuteldaacutezataacuteban eacutes ő soha nem peacuteldaacuteloacutezott valoacutetlansaacutegokkal (Lk 1619-31 5Moacutez 1810-11 1Saacutem 2811-15 Preacuted 127 Eacutezs 149-10 Mt 1028 173 2749 Lk 2343 Jn 851 1125-26 ApCsel 759 Roacutem 838-39 2Kor 58 Fil 123-24 210 Zsid 1223 2Pt 113-15 Jel 69-11 204) Egyeacutertelmű hogy az aacutellaacutespontjuk Jeacutezus megtestesuumlleacutes előtti leacuteteacuteről is teacuteves hiszen ő iacutegy imaacutedkozott bdquoEacutes most te dicsőiacutets meg Atyaacutem oumlnmagadnaacutel azzal a dicsőseacuteggel amely maacuter akkor az enyeacutem volt tenaacutelad mielőtt meacuteg a vilaacuteg lettrdquo (Jn 175) Mivel Jeacutezus bűntelen volt nem volt szuumlkseacutege megvaacuteltaacutesra Ő nem az volt aki megvaacuteltaacutesra szorul hanem a Megvaacuteltoacute (Roacutem 1126 Tit 213) Az is teacutevedeacutes hogy a sajaacutet munkaacutenkkal ki kellene egeacutesziacutetenuumlnk Isten teljes befejezett uumldvoumlziacutető munkaacutejaacutet Az uumldvoumlsseacuteghez elegendő egyeduumll a hit nem kell hozzaacute semmilyen cselekedet meacuteg a keresztseacuteg sem (Jn 112-13 ApCsel 1611 Ef 28-9 Gal 31-5) Ennek a tanulmaacutenynak nem ceacutelja hogy sorra vegye eacutes megcaacutefolja a krisztadelfiaacutenusok oumlsszes teacuteves taniacutetaacutesaacutet Az ideacutezetek csak azt kiacutevaacutenjaacutek bemutatni hogy mennyire elrugaszkodtak az evangeacuteliumi kereszteacutenyseacuteg bibliai tanaitoacutel eacutes milyen eretnek dolgokat magyaraacuteznak bele a Szentiacuteraacutesba Azt kell mondanunk hogy az unitaacuteriusokkal eacutes Jehova Tanuacuteival egyuumltt tuacutelmennek a kereszteacuteny teoloacutegiaacuten ezeacutert nem lehet őket kereszteacuteny felekezeteknek nevezni sokkal inkaacutebb olyan koumlzoumlsseacutegnek amely laacutetszoacutelag kereszteacuteny alapokon nyugszik de taniacutetaacutesaik elteacuternek a bibliai kinyilatkoztataacutestoacutel Nem meacutervadoacute ezeacutert a veacutelemeacutenyuumlk a Szenthaacuteromsaacuteggal kapcsolatban hiszen nem csak azt tagadjaacutek hanem olyan bibliai taniacutetaacutesokat is mint Krisztus befejezett teljes megvaacuteltoacute munkaacuteja

42

54 Isten Egyhaacutezaacutenak Gyuumllekezetei (Church of God) Oumlndefiniacutecioacutejuk szerint bdquoAz Isten Egyhaacutezaacutenak Gyuumllekezetei a Krisztus aacuteltal leacutetrehozott tisztaacuten bibliai a Krisztus eacutes az apostolok aacuteltal hirdetett kereszteacutenyseacuteget gyakorloacute felekezetrdquo18 A Biblia 66 kanonikus koumlnyve mellett hasznaacutelnak bizonyos apokrif koumlnyveket is amelyeket a Roacutemai Katolikus Egyhaacutez is elfogad (Boumllcsesseacuteg Toacutebit Judit Siraacutek fia) valamint egyeacuteb apokaliptikus eacutes nem isteni ihleteacutesű iratokat (Illeacutes apokalipszise Benjaacutemin testamentuma Joacutezsef eacutes Asenaacuteth Eacutenok koumlnyve A szmirnai egyhaacutez koumlrlevele szent Polikaacuterp halaacutelaacuteroacutel) Hitvallaacutesukboacutel kideruumll a Szenthaacuteromsaacuteg tagadaacutesa a Fiuacute Isten első teremtmeacutenye a Szentleacutelek pedig egy szemeacutelytelen erő Jeacutezus istenseacutegeacutenek tagadaacutesa utaacuten tovaacutebb is mennek bdquoA Biblia hataacuterozott kijelenteacutesei szerint Krisztus nem az egyes-egyeduumlli fia Istennek a szellemi leacutetvaloacutesaacutegban eacutelők koumlzuumll szaacutemtalan leacutenyt nevez a Biblia Isten fiainakrdquo19 Ez ellenteacutetben aacutell az Igeacutevel ami szerint Jeacutezus volt Isten egyetlen Fia (Jn 316 gr μονογενής monogeneacutesz egyetlen egyszuumlloumltt egyeduumlli) iacutegy leacutenyeacuteneacutel fogva kiemelkedő helyzetben van minden maacutes eacutelő koumlzoumltt Ez az oka annak hogy noha Jeacutezus azt taniacutetotta hogy iacutegy imaacutedkozzunk bdquoMi Atyaacutenkhelliprdquo (Mt 69) ő soha nem nevezte Istent a bdquomirdquo Atyaacutenknak Kuumlloumlnbseacuteget tett az ő fiuacutei kapcsolata eacutes a mienk koumlzoumltt bdquoFelmegyek az eacuten Atyaacutemhoz eacutes a ti Atyaacutetokhoz az eacuten Istenemhez eacutes a ti Istenetekhezrdquo (Jn 2017) Teoloacutegiaacutejuk nagyjaacuteboacutel ugyanazokat az eacuterveket tartalmazza amit maacuter laacutettunk Jehova Tanuacutei az unitaacuteriusok eacutes a krisztadelfiaacutenusok eseteacuteben

55 Muszlimok Mohamed sziacutenreleacutepeacuteseacutevel eacutes a Koraacuten megiacuteraacutesaacuteval uacutejabb vallaacutes szuumlletett az Iszlaacutem Mivel alapvetően ellenteacutetes szaacutemos taniacutetaacutesa a kereszteacutenyseacuteggel nem jelent valoacutedi kritikaacutet a Szenthaacuteromsaacuteggal kapcsolatban Csak eacuterdekesseacutegkeacutent eacuterdemes megemliacuteteni a muszlimok aacutellaacutespontjaacutet

Oacute Iacuteraacutes Birtokosai Ne haacutegjaacutetok aacutet a hataacuterokat a vallaacutesotokban eacutes ne szoacuteljatok Allahroacutel csakis igazsaacutegot A Messiaacutes Jeacutezus Maacuteria fia bizony Allah kuumlldoumltte Maacuteriaacutera bocsaacutejtott szava eacutes Tőle szaacutermazoacute leacutelek Higgyetek haacutet Allahban eacutes a kuumlldoumltteiben eacutes ne mondjaacutetok hogy rsquohaacuteromrsquo jobb neacutektek ha abbahagyjaacutetok Allah bizony Egyetlen Isten Magasztalt Ő attoacutel hogy gyermeke legyen (Koraacuten 4171) Mondd Ő Allah Egyetlen Ő Oumlroumlkkeacutevaloacute Nem nemzett eacutes nem szuumlletett Eacutes nincs semmi Hozzaacute foghatoacute (112) Eacutes emleacutekezz mikor mondta Jeacutezus Maacuteria fia Oacute Izrael leszaacutermazottai Eacuten bizony hozzaacutetok menesztett kuumlldoumltt vagyok hogy megerősiacutetsem ami lejoumltt eacutenelőttem a Toacuteraacuteboacutel eacutes hogy oumlroumlmhiacuterrel szolgaacuteljak egy kuumlldoumlttről aki joumln eacutenutaacutenam (615) Tanuacutesiacutetom hogy nincs [maacutes] isten csak Allah (3735) Eacutes (mivel) azt mondtaacutek Megoumlltuumlk Jeacutezust a Messiaacutest Maacuteria fiaacutet Allah kuumlldoumltteacutet ndash holott (valoacutejaacuteban) nem oumllteacutek meg őt nem fesziacutetetteacutek keresztre (hanem valaki maacutes) teacutetetett nekik (Jeacutezushoz) hasonloacutevaacute (eacutes azt

18

Forraacutes httpwwwchurchofgodhu ndash hivatalos magyar honlapjuk 19

Jeacutezus Krisztus Istenseacutege Christian Churches of God 1999

43

oumllteacutek meg) Akik (Jeacutezust) illetően oumlsszekuumlloumlnboumlztek azok keacutetseacutegben vannak felőle Nincs tudomaacutesuk roacutela csupaacuten veacutelekedeacutesuumlket koumlvetik Bizonyosan nem oumllteacutek meg őt ellenkezőleg Allah magaacutehoz emelte (4157)

A Koraacuten nem csak a Szenthaacuteromsaacutegot tagadja de Jeacutezus keresztrefesziacuteteacuteseacutet is ami pedig az ember megvaacuteltaacutesa szempontjaacuteboacutel alapvető fontossaacuteguacute Az elkeacutepzeleacutesuumlk szerint Jeacutezus Moacutezeshez hasonloacutean Allah egyik proacutefeacutetaacuteja Elismert szemeacutely de mindenkeacutepp alacsonyabb ranguacute mint Mohamed Mivel ilyen taacutevol aacutell a kereszteacuteny hittől az előző neacutegy koumlzoumlsseacuteghez hasonloacutean nincs abban a helyzetben hogy jogos igei kritikaacuteval illesse a Szenthaacuteromsaacutegot

44

6 OumlSSZEGZEacuteS Amint laacutettuk a haacuteromsaacuteg-tan elvaacutelaszthatatlan a kereszteacuteny hittől Nem eacutevszaacutezadok soraacuten kialakult pogaacuteny eredetű elkeacutepzeleacutes hanem Isten oumlnkijelenteacuteseacuten szilaacuterdan a Szentiacuteraacuteson alapuloacute taniacutetaacutes ami nem megmagyaraacutezni igyekszik a Mindenhatoacute leacutenyeacutet csupaacuten elejeacutet kiacutevaacutenja venni a hamis neacutezeteknek Isten szaacutemunkra a maga teljesseacutegeacuteben felfoghatatlan eacutes kiismerhetetlen Minden egyes uacutejabb megszerzett informaacutecioacute roacutela gazdagiacutetja az eacuteletuumlnket eacutes tisztaacutebbaacute teszi a megeacuterteacutesuumlnket istenkeacutepuumlnket Erre pedig nem uacutegy kell reagaacutelnunk hogy a logikaacutenkkal meacuterlegeljuumlk a Veacutegtelent eacutes sajaacutet eacutertelmuumlnkhoumlz meacuterjuumlk őt hanem leborulunk előtte eacutes imaacutedjuk őt Imaacutedjuk Leacutelekben eacutes igazsaacutegban mert ilyen imaacutedoacutekat keres magaacutenak (Jn 424) Boruljunk le a taniacutetvaacutenyok melleacute eacutes aacutetkarolva a laacutebaacutet imaacutedjuk Jeacutezust (Mt 289) Adjunk haacutelaacutet annak aki megmentett minket eacutes veacutereacutevel megvaacuteltott Teacuterdeljuumlnk le eacutes csodaacutelkozzunk raacute a fenseacutegeacutere Engedjuumlk hogy kinyilatkoztassa magaacutet Lelke aacuteltal eacutes bdquoessen le az aacutellunkrdquo a csodaacutelattoacutel Imaacutedjuk az egy Istent aki Atya Fiuacute eacutes Leacutelek meacuteg sem haacuterom Isten hanem csak egy Az Egyetlen A Minden Az Eacutelet

45

IRODALOM Egyhaacuteztoumlrteacutenet (a haacuteromsaacuteg-tan toumlrteacuteneteacutehez) Vanyoacute Laacuteszloacute Az oacutekereszteacuteny egyhaacutez eacutes irodalma (Szent Istvaacuten Taacutersulat Bp 1988) Vanyoacute Laacuteszloacute ed Oacutekereszteacuteny iacuteroacutek sorozat (Szent Istvaacuten Bp 1980-2009) James North Az egyhaacutez toumlrteacutenete puumlnkoumlsdtől napjainkig (TCM Bp 2001) Tony Lane A keresztyeacuten gondolkodaacutes roumlvid toumlrteacutenete (Harmat Bp 2001) Tonhaizer Tibor Egyetemes egyhaacuteztoumlrteacutenelem (Sola Scriptura Bp 2003)

Teoloacutegia hitveacutedelem Szalai Andraacutes Maacutes Jeacutezus maacutes leacutelek maacutes evangeacutelium (Harmat Bp 1998) Szalai Andraacutes Maacutes Jeacutezus maacutes leacutelek maacutes evangeacutelium (Harmat Bp 2011) Szalai Andraacutes Jehova eacutes a Szervezet (Apoloacutegia Kutatoacutekoumlzpont Bp 2001) Szabados Aacutedaacutem Kuumlzdelem a Szenthaacuteromsaacutegeacutert (keacutezirat) Kevin R Quick Eacuterveljuumlnk Jehova Tanuacuteinak (keacutezirat) John Stott Egy az Uacuter egy a hit (Harmat Bp 2002) Lee Strobel A Jeacutezus-dosszieacute (Harmat Bp 2006) Josh McDowell Toumlbb mint aacutecs (Timoacuteteus Taacutersasaacuteg Bp 1998) Charles C Ryrie Teoloacutegiai alapismeretek (KIA Bp 1996) Sebestyeacuten Jenő Reformaacutetus dogmatika (Ref Theol Akadeacutemia Kurzustaacutera Bp 1940) R C Sproul A keresztyeacuten hit alapigazsaacutegai (KIA Bp 2002)

Honlapok Apoloacutegia Kutatoacutekoumlzpont wwwapologiahu Christian Apologetics and Research Ministry wwwcarmorg A szerző szemeacutelyes blogja wwwinfaustuswordpresscom Gyuumllekezete Miskolci Kereszteacuteny Gyuumllekezet wwwhaladohu

Page 2: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 3: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 4: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 5: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 6: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 7: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 8: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 9: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 10: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 11: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 12: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 13: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 14: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 15: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 16: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 17: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 18: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 19: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 20: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 21: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 22: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 23: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 24: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 25: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 26: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 27: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 28: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 29: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 30: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 31: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 32: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 33: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 34: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 35: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 36: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 37: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 38: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 39: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 40: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 41: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 42: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 43: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 44: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón

Page 45: A SZENTHÁROMSÁG TITKA - · PDF file3 BEVEZETÉS Az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromság-tan. Az ezredfordulón