12
KECSKEMÉT 2018. szeptember 24., XXIX/39. www.keszin.hu Szolgáltatók rovattal ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAI Új helyszínen és még szerteágazóbb tema- tikával kezdi újabb félévét a Hírös Szabad- egyetem. A Neumann János Egyetem által szervezett hatrészes előadássorozat őszi és téli előadásai ismét igyekeznek majd minden tudományágat felölelni. A Neumann János Egyetem 2018 őszén folytatja "Hírös Szabadegyetem” címmel elindított előadás- sorozatát. Bár a mindenki számára nyitott programok helyszíne változott, a célja nem. ,,Nagy felelősség, hogy olyan témákat állítsunk össze, olyan témaköröket válasszunk ki, amelyek egyrészt lefedik az egyetem által gondozott tudományterületeket, másrészt közérthető, isme- retterjesztő módon szólnak a lakossághoz" - mondta a szabadegyetem újabb félévéről szóló sajtótájékoztatón dr. Fülöp Tamás dékán. A mesterséges intelligenciáról, a nyelvrokonságról, a városmarketingről vagy akár a gyógy- növények sokoldalú felhasználhatóságáról is hallhatunk majd előadásokat a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karának épületében. Már a Hírös Szabadegyetem első féléve is komoly sikert aratott. ,,Megközelítőleg ezer hallgató vett részt személyesen ezeken az előadásokon. Ennél azonban jóval többen hallgathatták meg őket, hiszen a Kecskeméti Tv jóvoltából felvétel készült, és ezeket minden érdeklődő megtekintheti a honlapon is" - emelte ki Finta Zita, a Neumann János Egyetem kancellárja. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, nagyon örül annak, hogy Kecskemét és a Neumann János Egyetem kapcsolatának egy újabb dimenziója is megnyílt a sikeres ismeretterjesztő előadásokkal. Aki pedig szívesen töltene egy pár órát azzal, hogy a legfrissebb tudományos tényekről szóra- kozva tanuljon, szeptember 26-án fél ötkor látogasson el az első előadásra. Forrás: hiros.hu

2018. szeptember 24., XXIX/39. ÚJ ...2018/09/24  · KECSKEMÉT 2018. szeptember 24., XXIX/39. k ttal ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAI Új helyszínen

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: 2018. szeptember 24., XXIX/39. ÚJ ...2018/09/24  · KECSKEMÉT 2018. szeptember 24., XXIX/39. k ttal ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAI Új helyszínen

KECSKEMÉT 2018. szeptember 24. , XXIX/39.

w w w . k e s z i n . h u

Szolgáltatókrovattal

ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAIÚj helyszínen és még szerteágazóbb tema-tikával kezdi újabb félévét a Hírös Szabad-egyetem. A Neumann János Egyetem által szervezett hatrészes előadássorozat őszi és téli előadásai ismét igyekeznek majd minden tudományágat felölelni.

A Neumann János Egyetem 2018 őszén folytatja "Hírös Szabadegyetem” címmel elindított előadás-sorozatát. Bár a mindenki számára nyitott programok helyszíne változott, a célja nem.

,,Nagy felelősség, hogy olyan témákat állítsunk össze, olyan témaköröket válasszunk ki, amelyek egyrészt lefedik az egyetem által gondozott tudományterületeket, másrészt közérthető, isme-retterjesztő módon szólnak a lakossághoz" - mondta a szabadegyetem újabb félévéről szóló sajtótájékoztatón dr. Fülöp Tamás dékán.

A mesterséges intelligenciáról, a nyelvrokonságról, a városmarketingről vagy akár a gyógy-növények sokoldalú felhasználhatóságáról is hallhatunk majd előadásokat a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karának épületében.

Már a Hírös Szabadegyetem első féléve is komoly sikert aratott.

,,Megközelítőleg ezer hallgató vett részt személyesen ezeken az előadásokon. Ennél azonban jóval többen hallgathatták meg őket, hiszen a Kecskeméti Tv jóvoltából felvétel készült, és ezeket minden érdeklődő megtekintheti a honlapon is" - emelte ki Finta Zita, a Neumann János Egyetem kancellárja.

Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, nagyon örül annak, hogy Kecskemét és a Neumann János Egyetem kapcsolatának egy újabb dimenziója is megnyílt a sikeres ismeretterjesztő előadásokkal.

Aki pedig szívesen töltene egy pár órát azzal, hogy a legfrissebb tudományos tényekről szóra-kozva tanuljon, szeptember 26-án fél ötkor látogasson el az első előadásra.

Forrás: hiros.hu

Page 2: 2018. szeptember 24., XXIX/39. ÚJ ...2018/09/24  · KECSKEMÉT 2018. szeptember 24., XXIX/39. k ttal ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAI Új helyszínen

K e c s k e m é t e n folyamatos fej-

törést okoz a különböző szer-

veknek és szolgálta-tóknak az illegális szemét-

halmok eltüntetése. Az utóbbi időben többször is sikeresen buktattak

le szemetelőket a városrendészet vadkamerái, mégis sokan nem tudják mi a teendő a csúf hulladékhalmokkal. Csíkos Imre a Kecskeméti Városrendészet intézményvezetője elmondta, mindig ellenőrzik a gócpontokat és a bejelentéseket. De kérik a lakosságot is, ha valaki szeme-telést észlel, mindenképpen rögzítse vagy fényképezze le az elkövetőt és úgy tegyen bejelentést. Ráadásul az illegálisan lerakott szemét egy része lomtala-nításkor kihelyezhető lenne.

Boros Gábor, a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint sajnos vannak olyanok, akik ezt nem veszik igénybe, hanem bizonyos helyeken a városban, megszokott helyeken elhelyezik a hulladékot, illegális hulladék lesz belőle. -Ez nemcsak technikaira - tehát ágy, matrac és egyebekre vonatkozik vagy bármilyen más háztartási hulladékra - nagyon sok esetben a

lakosság a zöld hulladékot illegálisan helyezi ki, nem megfelelő formában, nem megadott időpontban, ebből adódóan elég sok feladatunk van.

A városrendészet, a Városüzemeltetés és a Duna-Tisza-közi Hulladékkezelő szoros összefogással próbálja tisztán tartani városunkat. A DTKh közszolgál-tató az edényekben elhelyezett háztartási szemetet, a szabályosan kihelye-zett szelektív hulladékot és zöld hulladékot szállítja el. A városrendészet figyeli a szabálytalanságokat, azokat megvizsgálja és jelenti. A Városüzemeltetés pedig eltünteti a szemetet. Bárkinek is jelentjük a szeméthalmot, az illetékes megszünteti, a számlát vagy a tettes, vagy rosszabb esetben a város állja.

- Több száz munkaórát fordítunk erre, hogy csak az illegális hulladékot elszál-lítsuk és egy van még, amiről eddig nem beszéltem. Nagyon sok esetben kihe-lyeznek veszélyes hulladékot is, alakosság. Azt pedig ugye mi sem szállíthatjuk, arra egy alvállalkozót veszünk igénybe, akivel elszállíttatjuk - mondta Boros Gábor.

A Városüzemeltetési Kft. tavaly 20 ezer köbméter zöld hulladékot szállított el, amiből több, mint 8600 köbmétert illegálisan raktak le. További 1500 köbméter technikai hulladékot helyeztek ki Kecskeméten, ezeknek az elszállítása is több tízmillió forinttal terhelte Kecskemét költségvetését.

Forrás: hiros.hu

Szolgáltatók SZEMETET LÁT A VÁROSBAN?Mit kell tennünk, ha illegális szemétlerakót találunk, vagy ha esetleg látjuk is, hogy valaki az erdőben vagy az út szélén szabadul meg hulladékától?

2 2018. szeptember 24.

Page 3: 2018. szeptember 24., XXIX/39. ÚJ ...2018/09/24  · KECSKEMÉT 2018. szeptember 24., XXIX/39. k ttal ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAI Új helyszínen

www.keszin.hu 3

Page 4: 2018. szeptember 24., XXIX/39. ÚJ ...2018/09/24  · KECSKEMÉT 2018. szeptember 24., XXIX/39. k ttal ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAI Új helyszínen

4 2018. szeptember 24.Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport RendezvényEgészség

KATONA JÓZSEF

SZÍNHÁZNAGYSZÍNHÁZ

A beszélő köntösoktóber 2. 19:00 Díszbemutatóoktóber 5. 19:00 Katona József b. - Bemutatóoktóber 6. 19:00 Radó Vilmos b.október 7. 19:00 Jászai Mari b.október 9. 19:00 Dajka Margit b.október 10. 19:00 Kiss Manyi b.október 12. 19:00 Blaha Lujza b.október 13. 19:00 Arany János b.október 18. 19:00 Apáczai Csere János b.október 19. 19:00 Bessenyei Gy. b.október 20. 19:00 Berky Lili b.október 25. 19:00 Nagy László b.október 26. 19:00 Németh László b.október 27. 15:00 Honthy Hanna b.október 31. 19:00 Latabár K. b.

Jancsi és Julisoktóber 10. 15:00 Grimm bérlet - Bemutatóoktóber 11. 15:00 Mikszáth Kálmán b.október 17. 15:00 Illyés Gyula b.október 18. 15:00 Móra Ferenc b.október 24. 15:00 Janikovszky Éva b.október 25. 15:00 Szabó Lőrinc b.

Kőműves Kelemenoktóber 14. 15:00 Bérletszünetoktóber 16. 17:00 Bérletszünet

Csárdáskirálynőoktóber 21. 17:00 Bérletszünetoktóber 28. 15:00 Bérletszünet

KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ

A király beszédeoktóber 6. 19:00 Bemutatóoktóber 7. 19:00október 9. 19:00október 13. 19:00október 19. 19:00

A képzelt betegoktóber 11. 19:00október 30. 19:00

Rómeó és Júliaoktóber 24. 19:00október 27. 20:00

RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ

A játék végeoktóber 14. 19:00október 17. 19:00

Ványa bácsioktóber 23. 19:00október 24. 19:00

Kecskemét, Katona J. tér 5. Tel.: 76/501-170

www.kecskemetikatona.hu

EGÉSZSÉGSÜRGŐSSÉGI BETEG-

ELL ÁTÁS (SBO)Bács-Kiskun Megyei KórházKecskemét, Nyíri út 38.Telefon: 06 76 516 700 Non-stop felvételes rend-szerben történik a betegek fogadása és ellátása.További információ: https://www.kmk.hu/

GYERMEK HÁZIORVOSI ÜGYELET

Hétfő-Péntek: 18 órától reggel 8 óráig, szombat, vasárnap, ünnepnap: egész napBács-Kiskun Megyei Kórház „A” (új) épület földszinti ambu-lancia, a gyermek pulmonológiai rendelő helyiség (0327 szoba)Kecskemét, Nyíri út 38., Telefon: 06 76 516 904

FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET

Hétfő-Péntek: 17 órától reggel 8 óráigSzombat, vasárnap, ünnepnap: egész napBács-Kiskun Megyei KórházKecskemét, Nyíri út 38.Telefon: 06 76 516 984

FOGORVOSI ÜGYELETszombat, vasárnap, ünnepnap: 08.00-14.00Egészségügyi KözpontKecskemét, Piaristák tere 7.Telefon: 06 76 514 0394

PATIKAI ÜGYELETSzent Benedek EuroPatikaKecskemét, Kápolna u. 15.Telefon: 06 76 507 992

VÉRADÁSTERÜLETI VÉRELLÁTÓKecskemét, Koháry István körút szept. 24. hétfő 08:00 – 18:00szept. 25. kedd 08:00 – 16:00szept.26. szerda 08:00 – 14:00szept. 27. csüt.08:00 – 18:00szept.28. péntek 08:00 – 13:00szept. 29. szomb. 10:00 – 15:00

Freudenberg Simmeringe Kft.Kecskemét-Kadafalva Heliport szept. 24. hétfő 13:00 – 15:00

OTP BankKecskemét, Dobó István körút 7.szept. 27. csüt. 08:00 – 11:00

Műkertvárosi Általános Iskola Kecskemét, Műkerti sétány 1.szept. 29. szomb. 09:00 – 12:00

www.veradas.hu

NÉPI IPARMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY• Az én Afrikám – válogatás dr. Jakkel Anna Afrikában készített fotóibólA kecskeméti háziorvos hat alkalommal kelt missziós útra a fekete kontinensre önkéntes-ként. A gyógyítás mellett a környezet, az emberek megismerésére is lehetősége volt, az így szerzett tapasztalatit fotóival tárja az érdeklődők elé. A kiállítás szeptember 30-ig látogatható.

• TÁRGYAK ÉS MOTÍVUMOK KECSKEMÉT MÚLTJÁBÓLA kiállítás segítségével szeretnék ismertté tenni a város pedagógusának, Leviczky Józsefnek a Népi Iparművészeti Gyűjteménynek ajándékozott több mint 200 db tárgyból álló, Kecskemét múltját idéző néprajzi gyűjteményét. A reprezentatív gyűjtemény mellett a jellegzetes kecskeméti suba motívumát is be kívánják mutatni az eredeti viselet kiállításával és a tovább élés, a megőrzés mai lehető-ségeinek feltárásával.

KÉZMŰVES MŰHELYÓvodás és iskolás csoportok részére ajánlottak:• SZÜRETELÉSA foglalkozáson a gyerekek megismerkednek a szüreti munkákkal és eszközökkel, a kaláka munka szere-pével a paraszti társadalomban, továbbá a szürethez kapcsolódó szokásokkal.A gyerekek maguk is részt vesznek a folyamatokban: szőlő szemezése, csumiszolása, majd préselés egy kisméretű szőlőpréssel. A kicsorgó must megkóstolása, a lopótök kipróbálása.• DÍSZÍTŐMŰVÉSZ SZAKKÖRHazánk népi hímzéskultúrájával ismerkednek meg minden kedden 14-16 között, és minden hónap első szombatján 13.30-15.30-ig Mucsi Jenőné népi iparművész vezetésével.Nyitva tartás: keddtől szombatig 10–16 óráig.

Kecskemét, Serfőző u. 19. 76/327-203, www.nepiiparmuveszet.hu

KATONA JÓZSEF

KÖNYVTÁR2018. szeptember 1-31. „Emlékezzünk régiekről” – Kecskemét egykori jelesei - dokumentumkiállítás

Szeptember 25. kedd 17.00„Nem középiskolás fokon…”Nagy László-Kocsár Miklós: A csodafiú-szarvasEa.: Dr. Ordasi Péter DLA Liszt-díjas karnagy, ny. főiskolai tanár,Km.: Cantus Nobilis Énekkar (Laczkó János)Felelős: PM, VB

Szeptember 26. szerda 17.00„KUTATÓK-ALKOTÓK A KÖNYVTÁRBAN”Kecskemét vallási élete a török korbanElőadó: dr. Békés József történész

Szeptember 29. szombat 16.00Montázs Est

GYERMEKVILÁG(Információ: 76/500-567)

Szeptember 27. csütörtök 10.15 és 11.00 BABAHANCURKAMondókázó délelőtt Regisztráció: 76/500-567 vagy www.bacstudastar.hu

Szeptember 29. szombat 16.00TÚL AZ ÓPERENCIÁN...Mesedélután

TINIVILÁG

Szeptember 27. csütörtök 17.00Könyvtári Jedi Akadémia

ZENEI SZOLGÁLTATÁS180 éve született Georges Bizet zeneszerző

Kecskemét, Piaristák tere 8.www.bacstudastar.hu

A Szívünk Napján – a Szív Világnapján 2018. szeptember 30-án 15.00 órától Kecskemét Főterére várják az érdeklődőket!• a Szívbetegekért, a Szívinfarktus Megelőzésére Alapítvány,• a Bács-Kiskun Megyei Kórházáért Alapítvány• a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei szervezete,• a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szak-igazgatási Szerve

A szív és érrendszeri betegségek több áldozatot szednek Magyaror-szágon, mint valamennyi más betegség, baleset és más halálok együttesen. A szív és érrendszeri betegségek jelentős része megelőzhető, elsősorban egészségesebb életmóddal. A Szívünk Napján az életmódváltást szeret-nénk népszerűsíteni – több mozgást, a dohányzás elhagyását, egészsége-sebb táplálkozást – hitelesen, megalapozottan, közérthetően. A megelőzés mellett a betegségek korai felismerését lehetővé tevő szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel szerepére hívjuk fel a figyelmet.A Szívünk Napja rendezvényén ingyenesen vehetők igénybe azok a szűrővizsgálatok, amelyek révén az emberek megtudhatják, hogy az adott pillanatban milyen állapotban is van szívük valójában. Az érdeklődők koleszterinszint, vércukorszint, vérnyomás, BMI, test-zsír-százalék, haskörfogat mérésen, valamint obezitás vizsgálaton vehetnek részt. Az érdeklődők megtudhatják, hogy mit lehet, mit érdemes tenni az említett rizikófaktorok csökkentése érdekében.

PROGRAMOK 15 órától SÉTA AZ EGÉSZSÉGÉRTVégig a megújult Rákóczi úton a Főtérig – Gyülekezés és szűrési köny-vecskék kiosztása a Rákóczi út Vasútkert felőli végénél 14:40-től. A sétán résztvevők elsőként, soron kívül vehetnek részt a szűrővizsgálaton.

Kecskemét Főtere MEGNYITÓ – Dr. Nagy András• Szűrővizsgálatok: vérnyomás- , vércukor- , koleszterin- , testzsír- mérés, ARITMIA- és obezitás- vizsgálat,• Egyéni szív és érrendszeri kockázat meghatározás,• Orvosi tanácsadás• Újraélesztés oktatás – Dr. Szabó István, Bács-Kiskun Megyei Kórház Sürgősségi Osztály és munkatársai• Gyógyító Bocsok foglalkozás• Véradás és “Gyermekkuckó” a Vöröskereszt támogatásával• Aero Fit Dance – fitness bemutató• Közös torna• Salsa táncbemutató és közös tánc a Dolce-Dance tánciskolával

http://www.szivbetegekert.hu/new/szivunk-napja-2018/További információkért keresse fel az esemény facebook oldalát!

Page 5: 2018. szeptember 24., XXIX/39. ÚJ ...2018/09/24  · KECSKEMÉT 2018. szeptember 24., XXIX/39. k ttal ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAI Új helyszínen

www.keszin.hu 5Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport RendezvényEgészség

HÍRÖS AGÓRAKULTURÁLIS

KÖZPONToktóber 7., vasárnap 16 óraA KIS HERCEG – zenés mesejáték Szereplők:Pilóta (Rózsa, Király, Kereskedő, lámpás, Iszákos, Geográfus) - UJLAKI DÉNESKis herceg: LUKÁCS OLIVÉRBelépődíj: 1.700 Ft

október 10., szerda 19 óraHOOLIGANS SymphonicBelépődíj: 5.990 Ft

Kecskemét, Deák F. tér 1.www.hirosagora.hu

IFJÚSÁGI OTTHONSzeptember 28., péntek 16 órátólNAGY RAJZOLÁS

Készítsük el a 650 éves Kecs-kemét történelmi panorámaképét!Közösségi festés és rajzolás 6-99 éves korig a Big Drawing nemzet-közi fesztivál részeként.Információ: Németh Ábel [email protected]

Szeptember 29., szombat 9.30-18-igDramatikus Játszóház és Szakmai Műhely a Magyar Népmese Napja alkalmából"A mese a mindenség kulcsa. A lélek ajtaján kopogtat." (A. Jung)Az én lovam kese kezdődjék a mese! címmelA program a népmesék drama-tikus feldolgozásába avatja be az érdeklődőket. A programot a Dramatikus Játszókör drámape-dagógus animátorai vezetik.Támogatja: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (VTP)Információ: Józsa Katalin

Kecskemét, Kossuth tér 4.www.hirosagora.hu

NYÍLT NAPOK AZ AGÓRÁBAN

Szeptember 22-től október 6-ig tanfolyamaik, klubjaik és köreik tárt ajtókkal, díjtalanul megte-kinthető foglalkozásokra várják az érdeklődőket.A csoportok vezetői részletes tájékoztatással segítik az eliga-zodást, és segítenek abban is, hogy minél többen megtalálják a kedvükre való, rendszeres elfog-laltságot.Térjen be hozzájuk és maradjon is velük az év során!Menjen el családjával, barátaival, vagy akár egyedül! Garantáltan közösségre lel. További információk a www.hirosagora.hu honlapon.

szeptember 27. csütörtök19:00 „Ünnepi Előhangok” – Koncert a Nagytemplomban – Lakó Sándor Kamarazenekar és a Benedictus Kórus hang-versenyeMegnyitó: Mák Kornél alpol-gármester

szeptember 28. péntek15:30 Térségi települések hintós szüreti felvonulása a Rudolf laktanya – Városháza útvonalon16:00 Fogatmustra a Kossuth téren16:30 Térségi termékek kóstolója a kecskeméti korhű piacon17:00 Megnyitó – Lánchíd Mazsorettek felvonulása, Kecs-keméti Városi Fúvószenekar és az Aurin leánykar közreműkö-désévelMegnyitó: Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármesterKöszöntőt mond: Dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselőBasky András Aranyhomok Egyesület elnökhelyettese köszönti a 650 éves várost a térségi polgármesterek nevében18:00 Kecskeméti Értéktár Kiállítás zenés köszöntője – Közreműködik: Lakó Sándor Kamarazenekar19:00 Kortársak zenekar koncertje21:00 Jugglers Of The Village – tűzzsonglőr bemutató21:30 Moldvai Táncház

További programok:15:00 „Kutatók éjszakája 2018” -Tudomány és Művészetek Háza – BKM-i TIT16:00-23:00 „Nagy rajzolás – Kecskemét 650” – Hírös Agóra Ifjúsági Otthon Tükörterme

szeptember 29. szombat9:30 Molnár Pál – tárogató műsora, toborzó9:45 „Az év kecskeméti helyi termék piac gazdája díj átadása” a díjat átadja Gáspár Ferenc NAK BKM-i szerveze-tének elnöke10:00 Civil Korzó kiállítás és kulturális bemutatkozásMegnyitó: Mák Kornél alpol-gármesterKerényi György Városi Civil Kerekasztal soros elnöke10:20 Székelyudvarhelyi Szent Anna Nőszövetség műsora10:40 Szecsődi Udvarház gyerekdalok, versek11:10 Kecskeméti Kodály Zoltán Vegyeskar kórusművek11:35 Kéknefelejcs Dalkör

műsora12:05 Palicsi Nyugdíjas Egyesület műsora12:35 Hírös Barackvirág Tánc-csoport13:05 Hunyadiváros Nyugdíjas Klub műsora13:30 Kecskeméti Judo Club zenés sportbemutató13:55 Hunyadiváros Nyugdíjas Klub műsora14:25 Pacsirta Népdalkör műsoraAlföldi Betyárok műsora14:50 Gördülő Tánccsoport – kerekes székes táncbemutató15:20 Székelyudvarhelyi Szent Anna Nőszövetség műsora16:00 Tengeri Attila interaktív gyermekműsora18:00 Hírös Város tortakóstoló19:00 „Kecskemét is kiállítja” kecskeméti zenészek gálaműsora

Fellépők:• Hegedűs Együttes műsora a Kecskeméti Táncegyüttes táncosaival – Közreműködik: Csík János• Bohém Trió• Dokk Együttes• Milagro Santa Tibute Band21:30 Komonyi Zsuzsi tánc-dalénekesnő és az Old Face Band Retro Party-ja

További programok:10:00-18:00 Civil korzó kiállítás – Helyszín: Kossuth tér10:00-15:00 „Egy vérből vagyunk” Véradás az összetar-tozásért, a 650 éves városért Helyszín: Kecskeméti Területi VérellátóKoháry krt. 4.10:00 és16:00 CédrusNet Kecskemét – Mesélő házak, mesélő konyhák – civil kutatás – várostörténeti séta10:00 – 16:00 Kecskemét amatőr festőinek bemutatko-zása – Örömfestés a Montázs Magazin szervezésében14:00-16:00 „Kutyával egy mosolyért” Alapítvány terápiás kutyabemutatója

15:00-17:00 Gyógyító Bocsok játékos felvilágosítása az emberi szervezetről gyere-keknek

szeptember 30. vasárnap10:00 KESI évnyitó – X. születésnap10:45 650 Élőlánc Kecske-métért11:00 Sportolj velünk! – sport-ágbemutató11:35 Kecskeméti Zenész-egylet műsora (nem jelzett vissza)12:30 Vadhajtás citerazenekar műsora12:55 Műkertvárosi Nyugdíjas Klub Gyöngyvirág Énekkara13:30 Mátyás Király Citera-zenekar14:00 Zönge Zenekar és a Kodály Iskola népzenész és népi énekes növendékei14:40 Gáspár Dávid műsora15:10 Tűzön- Vízen Át Egyesület Kamara néptánc csoportja15:30 „A legszebb konyhakert program 2018 – Kecskemét” eredményhirdetése16:00 Babakocsis- és kismo-toros gyermek felvonulás; gyermekáldás17:00 Furfangos Paraván bábműsora17:30 Magyar szablyavívó Iskola bemutatója-vívásoktatás gyerekeknek19:00 – 21:30 Dokk Blues Funky Service & Gájer Bálint10:00 – 21:00 Radics Sándor cimbalomművész 650 perces rekordkísérlete híres szólis-tákkal a rákos betegekért – Városháza díszudvara10:00 – 18:00 Gyógynövények a török kor idejéből – töröktea és egyéb gyógynövényes teák kóstolója Helyszín: Kossuth tér13:00 – 18:00 Szívünk Napja – egészségügyi szűrések a Kossuth téren Bács-Kiskun Megyei Kórház szervezésébenHelyszín: Kossuth tér

15:00 és 16:00 Kecskemétről Kecskemétieknek városnéző séta 40 percben a szecesszió jegyébenIndulás: Városháza elől, a várost bemutatja: Kovács Antal nyugdíjas gazdasági igazgató, Kecskemét volt képviselője

október 1. hétfő13:30-14:30 „Méltóság Mezeje” program14:00-17:00 Esély Nap – Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház17:00-18:00 Bitter Monday koncert19:00 Ismerős Arcok koncert

október 2. kedd Város napja – Kecskeméti Értékek Napja9:30 Mindent a közösségről – Kecskeméti Értékek Napja KonferenciaHelyszín: Cifrapalota pávás terme19:00 TOTO Tribute Band koncert

További programok:• Kecskemét Települési Értéktár KiállításKorhű piac• „Kecskemét az otthonom” aláírásgyűjtő fal• Népi mesterségek utcája, hagyományőrző játszóház• „Kecskeméti ízek udvara” házigazda a Tanyacsárda Kft.• Kecskeméti szőlőfajták bemutatása• Város bora cím nyertes borá-szatainak kiállítása• Kádár Ferkó Fotószínház• Hagyományőrző programok, huszárbemutató• Őszhöz kapcsolódó és gyer-mekeknek szóló programok• Nyereményjátékok• Aranyhomok Portéka és Kovászna megyei kézműves vásár• Bedő Istvánné csipkekészítő életmű kiállítása – Helyszín: Katona József Színház• „Évszázadok öröksége – Fejezetek Kecskemét gazda-ságtörténetéből” c. kiállításHelyszín: Rákóczi út 4. Főszervező: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Ipar-kamara

A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!

További információ:www.kecskemetfeszt.

aranyhomok.huwww.keszin.hu

HELYI TERMÉK ÜNNEPÜnnepeljük közösen Kecskemét Város fennállásának 650. éves évfordulóját!

Kecskemét Város fennállásának 650. éves évfordulójához kapcsolódóan kerül megrendezésre a “Kecskemét 650 – Helyi Termék Ünnep” elnevezésű 5 napos rendezvény 2018. szeptember 28. és október 2. között Kecskemét főterén az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület szervezésében Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködésben.

PROGRAMTERV

Page 6: 2018. szeptember 24., XXIX/39. ÚJ ...2018/09/24  · KECSKEMÉT 2018. szeptember 24., XXIX/39. k ttal ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAI Új helyszínen

6 2018. szeptember 24.Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport RendezvényEgészség

Szeptember 29. szombatSzent Mihály napi túra Bugacon A gyalogos túra során a résztvevők a homoki élőhelyek ősszel előforduló gombafajait és gyakoribb gyógyhatású növényeit ismerhetik meg, a Szent Mihály naphoz kötődő népszokásokkal együtt.A túrát vezeti: Horváth Lászlóné, gombaszakértő és szakellenőrTalálkozó: 10:00, Bugacon a Karikás CsárdánálInf., jelentkezés: Tóth Endre +36 30/488-4547A programon a részvétel ingyenes.

Október 6-7. szombat-vasárnapNemzetközi Madármegfigyelő NapokAz országosan és egész Európában megrende-zésre kerülő madármegfigyelő napokra október első hétvégéjén kerül sor, számos helyszínen. Ezen a napon nem bújhat el egyetlen madár sem előlünk, felmérjük a területen előforduló összes madárfajt. A távcsövét senki ne hagyja otthon!Helyszínek: Péteri-tó: Molnár László 30/4884-549; Alpári-rét: Bártol István 30/4884-539; Kelemen-szék: Sápi Tamás30/4884-574; szegedi Fehér-tó: Ábrahám Krisztián 30/638-0297; Császártöltési Vörös-mocsár: Agócs Péter 30/4884-587; Kolon-tó: Biró Csaba 30/4884-4540; Bácsalmási víztározó: Tamás Ádám, +36 30/450-9227További információ: www.mme.huA részvétel ingyenes.

Október 6. szombatGeotóp Nap – Mesélő kövek CsólyospálosonAzokat a diákokat, felnőtteket, családokat, osztá-lyokat, akik kíváncsiak arra, mit rejt a föld mélye, miről árulkodnak a kőzetek, miként jöttek létre a felszínformák, várjuk Csólyospáloson!

A Csólyospálosi földtani feltáráshoz szervezett geotúra során lehetőség nyílik az Alföld egyetlen szilárd építőkövét bemutató „Varangykő tanösvény” bejárására, valamint bepillantást kaphatunk a kőfejtés és a hagyományos paraszti életmód eszközeit őrző Helytörténeti Gyűjteménybe is.Találkozó: 10:00, Csólyospáloson, a Helytörté-neti Gyűjtemény előtt (Korona u. 1. )Információ, jelentkezés: Balázs Réka, +36 30/4884-588, [email protected],Somogyi István, +36 30/4884-534, [email protected].) A részvétel ingyenes.

Október 20. szombatŐszerdő- túra a tőserdei Kontyvirág tanösvényenAz őszi erdő szépségeiben, a nyugovóra készülődő természetben gyönyörködhetünk. Megismerkedünk az őszi termésekkel, gombákkal.Találkozó: 9:30, Lakitelek, a Holt-Tisza hídjánálInformáció, jelentkezés: Bártol István, 30/4884-539Részvételi díj: felnőtt 900 Ft, diák és nyugdíjas 600 Ft, családi 2000 Ft

További programok: http://knp.nemzetipark.gov.hu

KISKUNSÁGI NEMZETI PARK TÚRANAPTÁR

PÓDIUMBESZÉLGETÉSAz új évadban is folytatódik a Hírös Város Turisztikai Központ által szervezett „Hírös kecskemétiek” című pódiumbeszélgetés.

A nagy érdeklődésnek örvendő beszélgetéssorozat 3. évének első előadására 2018. szeptember 25-én kedden, 18 órakor kerül sor a Hírös Város Turisztikai Központban. Ezúttal három ismert kecske-méti személyiség mesél pályájáról, sikereiről, terveiről és Kecskemét városhoz kötődéséről, különös tekintettel a város fennállásának 650. évfordulójára. A műsor végén egy mini koncertet is ad a vendég zenekar.

MEGHÍVOTT VENDÉGEK:DUNSZT ISTVÁN, Nívó díjas festő-grafikus (2010), a Kecskeméti Református Gimnázium nyugalmazott tanára

DR. DÖMÖTÖR ENDRE, Kecskemét város díszpolgára, címzetes egyetemi tanár, professzor

PAPP MÁTÉ ÉS A RESTI KORNÉL 'Eredetimegjelöléssel ellátott' Zenekar

A beszélgetést vezeti: KRISKÓ JÁNOS

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Részvételi szándékát jelezze az alábbi lehetőségek egyikén: [email protected], 76/501-176, vagy személyesen a Hírös Város Turisztikai Központban (Kecskemét, Rákóczi u. 15.) 13:00 – 17:00-ig.

Regisztrálni az előadás előtt a helyszínen is lehet.

További információ: www.hiroskozpont.hu

GYERMEKPROGRAMOK

CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ

szeptember 29. szombat 16:00 Macskablöff - Nagyterem

szeptember 29. szombat 17:00 A zöld madár - Nagyterem

október 9. kedd 10:00 Macskablöff - Kisterem

október 9. kedd 14:00 A lepkeoroszlán - Nagyterem

október 10. szerda 10:00 Macskablöff - Kisterem

október 10. szerda 15:00 A lepkeoroszlán - Nagyterem

október 11. csütörtök 10:00 Macskablöff - Kisterem

október 11. csütörtök 14:00 A lepkeoroszlán - Nagyterem

Kecskemét, Budai u. 15.www.ciroka.hu, 76/482-217

SZÓRAKATÉNUSZszeptember 29. szombat 10:00-12:00 és 14:30-16:30 Készíts velünk papírbábot!

szeptember 29. szombat 10:00 16:30 Társasjáték Nap

Kecskemét, Gáspár A. u. 11.www.facebook.com/szoraka

Tel.: 76/481-469

NÉPMESE NAPJASzeptember 30-át, Benedek Elek születésnapját, a Magyar Olva-sástársaság kezdeményezésére 2005-től a Népmese Napjaként ünnepeljük. A programokhoz ebben az évben is csatlakozik a Ráday Múzeum, megemlékezve a református Benedek Elekről.

A gyermekek és felnőttek számára egyaránt emlékezetessé kívánják tenni a napot, ezért október 1-én 10-16 óráig a Ráday Múzeum (Kecskemét, Kálvin tér 1.) Irányi-termében ismert kecskeméti felnőttek mesélnek a gyerekeknek.

MESÉLŐK:· Laczkóné Pálfi Alojzia nyugalmazott főiskolai docens · Dr. Kriston Vízi József néprajzkutató· Varga Nándor elnök-lelkész· Haui József grafikus, rajzfilm rendező· Szoboszlay Eszter rajzfilm rendező · Vass-Eyssen Ábel tanító, drámape-dagógus· Faragó Miklós műsorvezető - Gong Rádió · Danyi Judit színésznő - kecskeméti Katona József Színház · Dr. Csatári Bálint geográfus, tanár, az MTA emeritus kutatója

A mesélő felnőttek 30 percenként váltják egymást, ilyenkor mindig be lehet kapcsolódni a programba.

A részvétel ingyenes, de örömmel veszik, ha a látogató csoportok egy-egy használt, de jó állapotú mesekönyvet visznek a múzeum meseládájába. Az összegyűjtött mesekönyvekkel a Megyei Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályát ajándékozzák meg, hogy a

beteg gyerekek örvendezhessenek a gyógyító meséknek.

Szeretettel várják az érdeklődő gyerekeket szüleikkel, nagyszüleikkel is.Előzetes bejelentkezés szükséges: [email protected]/486 226, 0630/515 45 87

www.radaymuzeum.hu, www.facebook.com/radaymuzeum

Page 7: 2018. szeptember 24., XXIX/39. ÚJ ...2018/09/24  · KECSKEMÉT 2018. szeptember 24., XXIX/39. k ttal ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAI Új helyszínen

INGATLAN

BELVÁROSBAN 61 nm-es 2 szobás fö ldsz in t i ház k iadó. Ár : 100.000 F t /hó Te l : +36 70 6865148

K E C S K E M É T b e l v á r o s á b a n k i a d ó 2 1 n m - e s g a r á z s 20.000Ft/hó áron. Érd: +36 30 951 3443

KECSKEMÉTEN a Botond u t-cában 54 m2-es üz le the ly iség va lamint 2 szobás lakás k i -adó. +36 30 915 5123

ALBÉRLETI szoba bútorozot-tan k iadó, kü lön be jára tú . Kecskemét , Juhar u . 4 /a . É r-dek lődn i : +36 20 9457 322

K I A D Ó Ü Z L E T / R A K T Á R

IGÉNYES és fe lú j í to t t be lváro-s i 81 nm-es üz le t k iadó. Ár : 170.000 F t . /hó Te l : +36 70 683 7015

BELVÁROSI 48 nm-es üz le t k i -adó. Ár : 100.000 F t /hó Te l : +36 70 683 7015

NAGYKŐRÖSÖN főút mel le t t k iadó 500 m2-es központ i fű-téses , műhe lynek, rak tárnak a lka lmas nagy be lmagasságú, ta rgoncáva l já rható épü le t , kamionrakodás i , parko lás i le-hetőségge l , i rodáva l . Ugyan i t t emele t i he ly iségek ipar i , rak-tározás i cé l ra o lcsón k iadók. +36 30 945 5510

INGATLAN ér tékes í tőket kere-sünk Kecskemétrő l és vonzás-körzetébő l !

ELADÓ, k iadó lakásokat , csa-lád i házakat keresünk, kész-pénzze l rende lkező ügyfe le-ink részére ! Érd . : +36 20 344 1566

KIEMELT h i te la ján la tok az OTP bank k íná la tábó l , ex t ra kamat kedvezménnye l ! CSOK és LTP tanácsadás , d í jmentes ügy in-tézés! Érd . : +36 20 774-9389

KECSKEMÉTEN, 55 nm, 2 szo-bás fe lú j í to t t lakás e ladó. I .á r : 17 ,45 MFt Érd . : +36 20 774 9389

KECSKEMÉTEN, v i l lanegyed-ben, 456 nm, 6 szobás , jó á l lapotú ház , 1120 nm te lken e ladó. I .á r : 110 MFt Érd . : +36 20 774 9389

KECSKEMÉTEN, 1100 nm te l -ken, 190 nm, 5 szobás ház e l -adó. Iá r : 32 ,9 MFt Érd . : +36 70 600 3243

KECSKEMÉT, Szécheny ivá-rosban 4 . emele t i 48 nm, 1+1 szobás lakás e ladó. I .á r : 16 MFt Érd : +36 30 307 5007

KECSKEMÉTEN takaros 49 nm, 1 szobás házrész , 280 nm te lken e ladó. I .á r : 15 ,8 MFt Érd : +36 30 985 1302

LAKITELEK-Sz ikrán csendes környezetben 100 nm ház , 2877 nm te lken e ladó. I .á r : 18 MFt Érd . : +36 20 344 1566

HETÉNYEGYHÁZÁN 2007-ben épü l t , 78 nm, 2 szoba +nap-pa l i ház , 1249 nm te lken e l -adó. I .á r 26.65 MFt Érd . : +36 70 393 4193

INGATLAN ér tékes í tőket kere-sünk Kecskemétrő l és vonzás-körzetébő l !

ELADÓ, k iadó lakásokat , csa-lád i házakat keresünk, kész-pénzze l rende lkező ügyfe le-ink részére ! Érd . : +36 20 344 1566

KIEMELT h i te la ján la tok az OTP bank k íná la tábó l , ex t ra kamat kedvezménnye l ! CSOK és LTP tanácsadás , d í jmentes ügy in-tézés! Érd . : +36 20 774-9389

NAGYKŐRÖSÖN, 4 lakásos tá r-sasházban 146 nm exk luz ív lakás , garázzsa l , nagy te rasz-sza l e ladó. I .á r : 22 ,5 MFt +36 30 197 6543

KECSKEMÉT, Már iavárosban 309 nm te lken, 150 nm 3 kü-lön be jára tú lakás k ia lak í -tására a lka lmas ingat lan e l -adó. I .á r : 25 ,5 MFt +36 30 197 6543

NAGYKŐRÖS központ jában 3 rendbe l i fe lú j í to t t csa lád i ház , 2 db u tca i üz le the ly iségge l e ladó. I .á r : 29 ,9 MFt +36 30 616 2143

NYÁRLŐRINC be l te rü le tén 711 nm te lken 60 nm, 2 szoba, bőv í thető , fe lú j í tandó csa lád i ház e ladó. I .á r : 4 ,8 MFt +36 30 616 2143

KECSKEMÉT be lvárosában, 58 nm 2,5 szobás , e rké lyes lakás e ladó l i f tes házban. 21,9 MFt +36 30 616 0663

KECSKEMÉTEN a V i l lanegyed mel le t t , 55 nm 2 szobás , fe l -ú j í to t t fö ldsz in t i lakás e ladó. I .á r : 19 ,9 MFt +36 30 616 0663

LAJOSMIZSÉN 2905 nm te lek-ke l , 80 nm jó á l lapotú csa lád i ház , mel léképü le tekke l e ladó. I .á r : 8 ,5 MFt +36 30 576 4203

KECSKEMÉT Ba la ton u tcában, 2 . emele t i 60 nm, 1+2 fé lszo-bás tég la lakás e ladó. I .á r : 19 ,9 MFt +36 30 576 4203

KECSKEMÉT Pető f i S . u tcá-ban 8 . em- i 67 nm, 1+2 szo-bás , fe lú j í to t t , e rké lyes lakás e ladó. I .á r : 26 ,9 MFt +36 30 576 9476

KECSKEMÉT, Hunyad ivá-rosban fö ldsz in t i 63 nm fe l -ú j í to t t lakás , tá ro lóva l , ga-rázzsa l e ladó. I .á r : 23 ,5 MFt +36 30 576 9476

S Z Á N T Ó F Ö L D

10HA, 30 aranykoronás/HA szántó fö ld Nyár lő r incen bér-beadó. +36 20 259 62 66

I N G A T L A N

H U N Y A D I V Á R O S B A N e l s ő emelet i 27nm garzon lakás e ladó . I rányár : 7 ,5Mf t ,Te l : +36 20 312 4129

FELSŐCSALÁNOSBAN 7300 nm-es ép í tés i te lek e ladó, ra j ta 7 éves akácos erdő . Város iv íz , gáz , v i l l any u tcá-ban. I rányár : 4 ,5Mf t 0630/ 630 2236

NAGYKŐRÖS kü l te rü le tén , Nagyerdő mel le t t 24 ha beke-r í te t t te rü le t e ladó:4 ha te r-mészetes tó , 4 ha lege lő , 7 ,5 ha erdő , 7 ha lucerna, 2 éve épü l t tanya és gazdaság i épü-le tek , 380V, 4db fúro t t , 1db ásot t kút .Vá l la lkozásra is k i -vá lóan a lka lmas! Érdek lődn i : 36-30-9438-672 te l . számon.

HUNYADIVÁROSBAN 61 nm-es, nappa l i + 2 szobás , e r-ké lyes , sz igete l t lakás , tá ro-lóva l . I rányár 19,5 MFt Te l . : +36 70 683 7015

ŐZ utcában 75 nm-es, nappa l i+étkezős , 2 szobás , v i lágos lakás , te tő tér beép í t -hető e ladó I rányár 36,5 MFt Te l . : +36 70 683 7015

IZSÁKON, a központhoz kö-ze l 71 nm-es, 3 szobás , ház , garázzsa l e ladó. I rányár : 5 ,2 MFt Te l : +36 70 683 7015

HUNYADIVÁROSBAN 100 nm-es 3 szobás ház e ladó 780 nm te lken. I rányár : 29,9 MFt Te l . : +36 70 686 5149

ELADÓ Nagykőrösön, I I I I . emele t i , 2 ,5 szobás , 62 m2-es lakás és garázs . 10,5 ; 2 ,9 mFt . +36 30 715 9932

MÁRIAHEGYBEN Tescohoz kö-ze l 4300nm-es te lek 24nm-es a láp incézet t fű thető gaz-daság i épü le t te l e ladó vagy kecskemét i lakásra cseré lhe-tő . Csa lád iház ép í tésére a l -ka lmas, fú r t kutak , város iv íz , gáz , 220-380 é jszaka i á ram van. 0620/ 565 4914

BELVÁROSI 37 nm-es, fö ld-sz in t i i roda , sa já t közműve l , c i rkó kazánna l e ladó. I rány-ár 14,5 MFt Te l . : +36 70 683 7015

DÓZSA GYÖRGY úton egye-temhez köze l 65 nm fe lú j í -to t t IV . em. tég la lakás I rány-ár : 27,5 MFt Te l . : +36 70 686 5149

TISZAKÉCSKÉN, te rmál für-dő mel le t t , ké tsz in tes , e rké-lyes , négyszobás ingat lan te l -jes berendezésse l igényesnek e ladó. +36 20 238 2755

FELSŐSZÉKTÓBAN 800 m2-es te lek , összközműves, 200 m2-es beép í thetőségge l . 4 .490.000 F t +36 70 227 5637

KECSKEMÉTEN a Rendőr-fa luban e ladó 266m2 te l -ken lévő 50m2-es kü l-ső házrész összközműve l . +36 30 272 9686

ÁRPÁDVÁROSBAN 53 nm-es 2 szobás fe lú j í to t t e rké lyes la-kás e ladó. I rányár 16,85 MFt Te l . : +36 70 683 7015

KECSKEMÉTEN a Széche-ny i város , Arad i Vér tanúk tere 3 .a la t t e ladóvá vá l t egy 1 ,5 szobás lakás . I rányár : 16000000 F t . Te l : +36 70 60 08072 , +36 70 62 18 480

SZARKÁSBAN, 1 .870 nm te l -ken, beton a lapra épü l t 18 nm-es, té l ies í te t t faház , köz-művek bekötve I rányár : 4 MFt Te l . : +36 70 337 9742

KECSKEMÉT körzetében, 10.400 nm terü le ten , 70 nm-es, igényes tanya, 3 ré te-gű ab lakok, grán i t mosogató . I rányár : 19,9 MFt Te l . : +36 20 914 3929

KECSKEMÉTEN, a Ladánybene i ú t köze lében 56 nm-es, 2 szo-bás , csa lád i ház , garázzsa l e ladó. I rányár : 19,45 MFt Te l : +36 70 683 7015

KADAFALVÁN 148 nm-es, 5 szobás , ké tsz in tes ház , 3 ga-rázzsa l e ladó. I rányár : 43,5 MFt Te l : +36 70 683 7015

KÖZPONTBAN 2x30 nm-es i ro-da együt t , e ladó 16,5MFt , k i -adó 120EFt /hó . 20/925-3248

KECSKEMÉT be lváro-sában 930nm te lek e l -adó. +36 20 292 5955

CSERKESZŐLŐN gyógyfür-dő mel le t t nagyon jó á l lapotú összkomfor tos ker tes csa lád i ház e ladó. +36 30 182 5195

RÁKÓCZI u tca köze lében 100 nm-es nappa l i+étkezős , 3 szobás , e rké lyes , lakás . I rányár 55 MFt Te l : +36 70 683 7015

BATTHYÁNY utcán 41 nm-es 1 szobás fe lú j í to t t e rké lyes lakás . I rányár 14,9 MFt Te l : +36 70 683 7015

I N G A T L A N T K E R E S

K E R E S E K s a j á t c é l r a fe lú j í tás ra szoru ló háza t , h á z r é s z t a z o n n a l i k é s z p é n z r e K e c s k e m é t e n , lehet romos is 5MFt- ig! +36 30 394 9857

KECSKEMÉTI lakást keresek 25 MFt- ig . Te l : +36 70 686 5148

IRODÁNK budapest i ingat lan k íná la ta fo lyamatosan bővü l . Ha keresne a fővárosban in-gat lant , h ív jon! Te l . : +36 70 686 5149

KECSKEMÉT be lvárosában ke-resek e ladó egy vagy másfé l szobás lakást tu la jdonostó l . +36 30 967 9080

LAJOSMIZSE kü l te rü le tén fás környezetben, beker í te t t és mel léképü le tekke l rende lke-ző tanyát bére lnék több évre , jövőre vásár lás i lehetőségge l . V íz , v i l l any szükséges! +36 20 476 9693

K I A D Ó

BELVÁROSI egy szo-ba összkomfor tos lakás k i -adó. 65.000Ft /hó+rezs i . Egy hónap kauc ió szük-séges +36 20 934 4789

PETŐFI Sándor u tca i 53 nm-es 2 szobás l i f tes lakás beren-dezve k iadó. Ár : 110.000 F t /hó Te l : +36 70 683 7015

I M P R E S S Z U M

Kecskeméti Szuperinfó

Megjelenik minden hétfőn 38.000 példányban.

Lapzárta: csütörtök 12 óra

Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft.Felelõs szerkesztõ: Zakar László

Szerkesztõség:

6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17.Tel./fax.: 76/498-479

[email protected]

Nyomda: Lapcom Zrt.6729 Szeged, Szabadkai út 20.

Terjeszti: MEDA-PRESS KFT.Terjesztési területek:

Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva,

Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld.

A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk!Eng. szám: 75.480/1997

www.keszin.hu 7

Page 8: 2018. szeptember 24., XXIX/39. ÚJ ...2018/09/24  · KECSKEMÉT 2018. szeptember 24., XXIX/39. k ttal ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAI Új helyszínen

8 2018. szeptember 24.

I N G Y E N E L V I H E T Ő

BETONOSZLOPOK ingyen e l -v ihetők Kecskeméten. +36 30 416 0471

A D Á S - V É T E L

KÖNYVEKET, hang lemezt , fo-lyó i ra tokat , képes lapot , já té-kot , ó rákat , hagyatékot gyű j-tő vásáro l . +36 20 316 3220

K ISBÚTOROKAT, v i t r in tárgya-kat , tányérokat , kész le teket , CD-ket , kazet tákat , re t ro de-korác iós , é rdekes tá rgyakat vennék készpénzér t . F ia ta l gyű j tő . +36 30 213 2989

ÉREM- és bé lyeg üz le t vásá-ro l fém, pap í rpénz , bé lyeg-gyű j teményt , ka tona i je lvé-nyeket , k i tünte téseket , pa-p í r rég iségeket , képes lapo-kat ! Kecskemét , Ceg léd i ú t 74. www.krozus .gpor ta l .hu +36 20 573 2599

TOLLFELVÁSÁRLÁS! Megve-szek mindenfé le to l la t , pap-lant , párnát ! H ív jon b iza lom-mal ! Házhoz megyünk! Te l . : +36 30 333 2906

OLASZ ebéd lőbútor-asz ta l és 6 szék, 2 b iomatrac , 2 sze-mélyes f ranc iaágy , ko lon iá l í róasz ta l , -dohányzóasz ta l és -2 fo te l megegyezés szer in t e ladó. +36 30 371 5034

MÁRIA-HEGYBEN (5 ,5 m x 2 ,8 m) szál l í tható házgyár i b e t o n g a r á z s e l a d ó . Á r m e g e g y e z é s s z e r i n t ! 20/530-6488

AKÁCÁGAK ingyen e lv ihe tők , KAMINO ká lyha és k is fa-gyasz tószekrény peed ig e l -adó. +36 70 291 2224

J Á R M Ű

F IGYELEM! Azonna l i kész-pénzze l fe lvásáro l juk meg-unt , haszná l t , nem műkö-dő autó já t , akár hétvégén is ! H ív jon b iza lommal ! Jakab Jó-zsef +36 20 435 0383

V E G Y E S

TŰZIFA vastag akác 3550 F t /100 kg, vékony akác 3 .040 F t /100 kg, gyümölcs fa 2 .800 F t /q . Has í tás t , házhoz szá l -l í tás t vá l la lunk. (AA542130) +36 30 576 7261

IGÉNYESEN e lkész í te t t , ú j hordozható cserépká lyha e l -adó. S imson Star- t vagy Schwalb-et beszámí tok . Te l . : +36 20 242 0229

KÉREM ne dob ja k i , ne tö r-je össze . Rég i bútor t , komp-le t t hagyatékot vásáro lok . 06/20/368-8602, 06/53/656-960 jakab0303@freemai l .hu

VÁSÁROLNÉK lakatos , bádo-gos gépeket , é lha j l í tó t , fú-rógépet , gépsatu t , ü l lő t , CO hegesz tő t , műszerészesz ter-gát , marógépet , kompresz-szor t , inver ter t , k is gépeket . +36 70 624 5475

NORMAND fenyő 1 ,2 m-tő l - 3 ,5 m- ig (B minőség) Nagy-kan izsán e ladó. Nagy meny-ny iségben 2 .200 F t /db áron. Érd . : +36 30 226 7834

RÉGISÉGET, hagyatékot vá-sáro lok . D í jmentes lakásk i-ür í tés t vá l la lok . Te le fon : +36 20 326 0290

KATONATELEPI Tűz i fa te le-pen, minőség i , száraz tűz i fa kapható . Has í to t t tö lgy , bükk, gyer tyán:3600 F t /100 kg. Ha-s í to t t akác : 4200 F t /100 kg. AA5998179 +36 30 817 7220

EXTRA vastag , minőség i ve-gyes , kemény tűz i fa e ladó. Has í tva , szá l l í tássa l 12000 F t /m3. (AA5999451) +36 70 947 4080

DUNNÁT, párnát , rég i hasz-ná l t to l la t veszek, h í -vásra házhoz megyek! Érd . : +36 30 467 4542

S Z O L G Á L T A T Á S

SZOBAFESTÉST vá l la lok . Kor-rekt munka, kor rekt á r ! Te le-fon :76/328500, +36 30 968 6066,

REDŐNYMESTER! Redőnyök, re luxák készí tése, jav í tása, cseré je röv id határ időve l ! Gurtn icserék! +36 30 676 1989

RÉGI és ú j lakások te l jes fe l -ú j í tása , te tők , homlokzatok , a lapok sz igete lése . Lomta-lan í tás . Nyugd í jasoknak ked-vezmény. K iszá l lás d í j ta lan . +36 70 347 2000

K Ő M Ű V E S m u n k á k a t vá l la lok A-Z- ig . Burkolás , g i p s z k a r t o n o z á s , v i z e s f a l a k s z i g e t e l é s e , h e l y r e á l l í t á s a . F a l a k v a s a l á s a , d r y v i t o z á s , t é r k ö v e z é s , k e r í t é s , a u t ó b e j á r ó , k é m é n y , n y í l á s z á r ó k c s e r é j e . Kecskemét és té rségében i n g y e n e s k i s z á l l á s s a l , f e lmérésse l . +36 20 412 9837

ÁCS, te tő fedő, kőműves, bá-dogos és mal terba kúpozás . Te l . : +36 20 512 9068

T É R K Ö V E Z É S T v á l l a l u n k r ö v i d h a t á r i d ő v e l . 0620/412-98-37

KÁDFELÚJ ÍTÁS hőkeze lés-se l ! He lysz ínen, garanc iáva l , minden sz ínben! V i l lanysze-re lés ! Te le fon : +36 70 510 8127

ALAPTÓL a te tő ig ! Ács , kő-műves munkák, hősz igete lés , g ipszkar tonozás , fes tés , má-zo lás , burko lás . +36 30 609 1916

SZOBAFESTÉST, mázo lás t , tapétázást , te l jes ház , lakás-fe lú j í tás t vá l la lok re ferenc i-ákka l , garanc iáva l . +36 30 230 6148

REDŐNYSZERVÍZ ! Ú j fa és műanyag redőnyök ké-sz í tése , jav í tása . Gur t -n ik cseré je . 0630/780-94-90, 0670/248-29-87

PALATETŐ, laposte tő sz ige-te lése korszerű anyagok-ka l , garanc iáva l , re ferenc i-ákka l . Csatornázás! +36 20 949 1867

VESZÉLYES fák k ivágását ,korona igaz í tás t és e rdő gyér í tését vá l -la lom. +36 20 622 2492

KÖLTÖZTETÉS, bútorszá l l í -tás 3 ,5 tonnás , zár t , ponyvás teherautóva l kedvező áron. +36 20 320 1397

S Z O B A F E S T É S - M Á Z O -LÁS, tapétázás , hősz ige-te lés , melegburko lás , pre-c íz munka kedvező ár . 20/953-8979, 20/387-7068

REDŐNY szerv iz! Leszakadt , n e m m ű k ö d ő r e d ő n y ö k te l jes körű jav í tása, gurtn ik cseré je . +36 20 543 6161, +36 30 919 0446

REDŐNYKÉSZÍTÉS, te l jes körű jav í tás , gur tn icsere . Prec íz munka, kedvező ár . +36 20 624 1272, +36 70 265 6065

LED v i lág í tó á lmennyezet ra-gasz tássa l 15 perc a la t t ! Szakember , fú rás , poro lás né lkü l , ex t ra könnyű e lemek-ke l . www. ledv i ldecor .hu +36 70 623 2560

REDŐNYÖK, re luxák, szú-nyoghá lók kész í tése , jav í -tása , gur tn i csere hétvé-gén is . +36 20 354 4495

KONYHÁK, gardróbok méret-re kész í tése kedvező áron. a s z t a l o s k e l l @ g m a i l . c o m asz ta loske l l / facebook +36 70 677 2577

BURKOLÁS! Csa lád i há-zak, lakások, i rodák, te ra-szok burko lása szakszerűen, prec ízen. +36 30 436 4908

SORSELEMZÉS, kár tya jós-lás , csa lád i , párkapcso la-t i p rob lémák, szere lemkötés , á tok-rontás levéte le . H ívásra házhoz megyek. +36 30 924 3867

KŐMŰVES vá l la l csa lád i há-zak fe lú j í tását , v i zes fa-lak , lapos te tők sz igete lé-sét , be lső á ta lak í tását . Fes-tés , burko lás , v i l l anyszere l -vényezés , v í zszere lvénye-zés , té rkő! D í jmentes k i -szá l lássa l ! Tava ly i á ra-kon! Te l . : +36 30 364 2356

R E D Ő N Y , r e l u x a , s z ú n y o g h á l ó j a v í t á s a , cseré je , gur tn icsere akár azonnal ! Te l . :30/215-2083

VESZÉLYES, nem dönthe-tő fák ga l l yazása, k ivágása, v isszabontása . Te l . : +36 30 699 5133

LAKÁSFELÚJ ÍTÁSOK! Te l -jes körű fe lú j í tás , á ta lak í tás . +36 30 6311 611

FERENCROLÓ! Gurtn icserék! R é g i r o s s z f a é s m ű a n y a g r e d ő n y ö k f e l -ú j í tása, készí tése. +36 30 676 1989

DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás né lkü l . Non-s top gyors szo l -gá la t , 1 év garanc ia . +36 76 411 517, +36 30 968 6150

KERTÉPÍTÉST, ker t rendezést , sövény és fűny í rás t , gyep-sze l lőz te tés t vá l la lok . Szak-ember +36 20 926 2032

KÁRPITOS! Ant ik , s t í l - , mo-dern és re t ró bútorok á thúzá-sa , jav í tása , fe lú j í tása . +36 20 961 9874

TETŐJAVÍTÁST, kőműves, e reszcsatorna és fes tő mun-kát vá l la lunk. Te l . : +36 20 299 2233, +36 70 287 7851

FAKIVÁGÁST vá l la lunk, akár e lszá l l í tássa l ! +36 20 9960 917

GURTNI csere , redőny jav í tás hétvégén is . +36 70 455 4655

AKCIÓS áron ács és te tő fe-dő bádogos munkát , pa la te tő bontás t , fe lú j í tás t vá l la lok . Sa já t anyagbó l do lgozunk. /réz , a lu , l indab és bramac/ . +36 30 376 1989

REDŐNY jav í tás és gur t -n i csere hétvégén is . +36 70 374 3864

KAPUNYITÓ motorok jav í tá-sa és táv i rány í tók pót lása . R iasz tó és kamera rendszer szere lése . +36 30 525 7611

ERESZCSATORNA kész í -tés t , kőműves munkát , fes-tés t és te tő jav í tás t vá l la-lunk röv id határ időve l hé t-végén is . +36 70 227 6273; +36 30 900 8159

R E D Ő N Y E X P R E S S ! R é g i e k j av í t ása , ú jak kész í t ése g a r a n c i á v a l , g u r t n i k cseré je . +36 30 780 94 90

V ÍZ- , FŰTÉS és GÁZKÉSZÜLÉ-KEK szere lése ÁFA mentesen. H ív jon most ! +36702148921

KÁRPITOS! Ant ik , s t í l - , mo-dern és re t ró bútorok á thúzá-sa , jav í tása , fe lú j í tása . +36 20 961 9874

Á L L A T

AKCIÓ! É lő pecsenye kacsa 3 ,5kg 1500Ft /db, 10db ese-tén +1 a jándék! É lő mulard gácsér kacsa 5-6kg-os 2500f t /db 5dbtő l ingyenes házhoz szá l l í tás . +36 30 972 9681

TYÚK- KACSAVÁSÁR! Bar-na to jó 490 F t /db . Kacsa 3-4 kg-os 1790 F t /db . Fö ldön ne-ve l t , nemket reces , 14 hó-napos tyúk 690 F t /db , á t -á l l í táshoz takarmány a ján-dékba. Ingyenes szá l l í tás . 06-70/776-3007

M E Z Ő G A Z D A S Á G

T R I T I K Á L É v e t ő m a g n a k e ladó: 6 .000 Ft/100kg. +36 20 941 5540

FOKHAGYMA, dughagyma, pet rezse lyemmag rende lhe-tő . Csomagküldés , kedvez-ményes szá l l í tás lehetséges . +36 70 218 9764

KUKORICA zsákolva e ladó! +36 20 941 5540

I D Ő S G O N D O Z Á S

TARTÁSI i l l e tve gondozás i szerződésse l gondozó ház-ban lakrészek e l fog la lhatók . +36 70 362 4291

ÉLETJÁRADÉKI szerződést kö tnék egyedü lá l ló idős hö lggye l , ú r ra l kecskemét i ingat lanra . +36 70 238 2571

T Á R S K E R E S É S

T Á R S K Ö Z V E T Í T É S m i n d e n korosztá lynak! Érdeklődni : +36 30 355 2039

BAKU (Azerba jdzsan) 6 nap, ok tóber 17-22. Részvéte l i d í j : 89 .900 F t / fő .

C IPRUS az ősz i szünetben 8 nap : ok tóber 23, 27. Részv . d í j : 109.990 F t- tó l .

ORGONAKONCERT: Túr i - Nagy János koncer t je a Kodá ly I sko lában október 19. 18 óra , jegyek e lővéte lben: 2 .000 F t .

SPANYOLORSZÁG, Ben idorm az ősz i szünetben okt .28- nov .4 . te l jes panz ióva l , repü lőve l 149.990 F t / fő + i l l e tékek, s tb .

SZ ILVESZTER Marokkóban, 7 é jszaka, dec .30- jan . 6 . Fé lpan-z ióva l 189.990 F t / fő + i l l e tékek, s tb .

EROS RAMAZOTTI : 2019. ok tóber 24. Budapest , Papp Lász ló aréna

Page 9: 2018. szeptember 24., XXIX/39. ÚJ ...2018/09/24  · KECSKEMÉT 2018. szeptember 24., XXIX/39. k ttal ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAI Új helyszínen

KARRIER GYŐRI fémipar i par tnerünkhöz keresünk betan í to t t munkás, gép lakatos , CNC-gépkeze lő , au-tószere lő , v i l l anyszere lő mun-kakörbe do lgozókat . Ami t b iz-tos í tunk: versenyképes f i ze tés , ca fe ter ia , szá l lás , munkába já-rás , hazautazás i támogatás , bér-e lő leg . Érd . : +36 70 415 9021

PARTNERCÉGÜNK 2 műsza-kos munkarendbe fe lvé te l t h i r -det ! -Operá tor , -Betan í to t t gép-keze lő , -Csomagoló munka-kör . 160.000 F t net tó+15.000 cafe ter ia . Ingyenes busz jára tok /akár szá l lássa l i s / . É rd . : +36 70 882 2105

KECSKEMÉTI nyomdai a lka l -mi munka hét fő tő l vasárnap ig . Bér : NETTÓ 808 F t /óra , 18 órá-tó l NETTÓ 1050 F t /óra . E lé rhető-ség: Humánia , +36 70 315 5239

TÉRBURKOLAT ép í tő cég keres kőművest , be tan í to t t munkást és segédmunkást Kecskemétrő l B .Kat . jogos í tvány e lőny . +36 30 257 5080

KECSKEMÉT környék i fémipa-r i nagyvá l la la thoz keresünk be-tan í to t t do lgozót , va lamint : vég-zet tség né lkü l i , gyakor la t ta l ren-de lkező hegesz tő t , lakatos t , CNC gépkeze lő t , lézergépkeze lő t , p résgépkeze lő t és epox i kab inost k iemel t bérezésse l . Szá l lás t , u ta-zást b iz tos í tunk. Érdek lődn i 8-16 óra közöt t : +36 70 940 2562

CSATLAKOZZ a csapatunkhoz! Nyugat-magyarország i (Győr , Mosonmagyaróvár és Sopron környék i ) au tó ipar i és fémipar i nagyvá l la la tok á l lása ján la ta ibó l vá logathatsz (be tan í to t t , laka-tos , ta rgoncás , CNC-s , hegesz-tő , s tb . ) , aho l k iemel t bérezést , ingyenes szá l lás t , u tazást , va la-mint bére lő leget és hosszú távú munkát b iz tos í tunk. Érdek lődn i 8-20 órá ig a 06-70/639-9920-as te le fonszámon.

HA 2 műszakos munkarendre vá-gy ik , aho l nem ke l l é jszakázn i és szabadok a hétvégék, akkor je-lentkezzen hozzánk összeszere lő poz íc ióba. Támogato t t be járás , t i sz ta , nyugodt munkakörnyezet . Je lentkezés : +36 30 981 3301

BŐVÜLŐ csapatunkba Bács-K is-kun és Pest megyében, va lamint Budapest re ingat lanér tékes í tő t keresünk. Je lentkezés : in fo@simoningat lan .hu

SZAKKÉPZETT ELADÓT keresünk a P iaccsarnok i é le lmiszerbo l tba , nyugd í jas t i s ! +36 30 228 5045

ELADÓI munkakörbe keresek do l -gozn i akaró és tudó munkatár-sat Kecsekemét , Bat thyány u t-ca i Goods Marketbe . +36 30 972 5397

KECSKEMÉTI munkahe ly re kere-sünk ipar i fes tő t , fes tőe lőkész í tő t és szemcseszóró t . E lsősorban kecskemét i lakosok je lentkezé-sét vár juk . +36 70 673 1966

NÉMETORSZÁGBA és Dán iába keresünk munkavá l la lókat me-zőgazdaság i te rü le t re : á l la t te-nyész tés – á l la tgondozás (szar-vasmarha, ser tés ) , t rak toros , me-zőgazdaság i gépszere lő , növény-termesztés i te rü le t re i l l . be tan í -to t t munkákra . Tapasz ta la t e lőny , de egy ik he lyen sem fe l té te l . Lega lább a lap német vagy ango l nye lv tudás minden he lyen szük-séges . Je lentkezés : 06-70/607-0067, szeged@andreasagro .com; www.andreasagro .com

ÉLELMISZERBOLTI e ladót , á ru-keze lő t , és benz inkutas t , kor tó l függet lenü l , nő t- fér f i t keresek kecskemét i benz inkút ra . Kor rekt bér , sok szabad idő , 14 nap/ hav i e l fog la l tság, 2 műszak, fő vagy másodá l lásba is . É rd : +36 30 3707 825

BÉRES Gumi Kf t . kecskemé-t i te lephe lyére fé r f i munka-társat keres betan í to t t gumi-abroncs szere lő i munkakör-be. Magas kereset i lehetőség (300.000.- f t /hó ) , ca fe tér ia . Je-lentkezés e-mai len fényké-pes öné le t ra jzza l a beresgumi@beresgumi .hu c ímen, vagy sze-mélyesen 6000 Kecskemét Fe l -sőcsa lános 60/a szám a la t t .

GYERE és do lgozz Ve lünk! Autó-ipar i mul t i keres betan í to t t mun-kakörbe, b iz tonság i öv összesze-re lő ko l légákat sopronkövesd i gyárába, 3 műszakos munka-rendbe. A szá l lás és a be járás mego ldot t . K iemelkedő bér mel-le t t , 13 . hav i f i ze tés t , p rémiumot , ca fe ter ia- t , bére lő leget i s b iz to-s í tunk. Érd . : +36 70 600 9021

KEREKEGYHÁZÁRA keresünk gya-kor lo t t CO hegesz tőket . K iemel t bér . Te l : +36 20 440 8355

N INCS munkád vagy vá l tan i sze-re tné l? Betan í to t t do lgozókat ke-res nemzetköz i autó ipar i cég győr i és mosonmagyaróvár i mun-kahe lyére . Versenyképes f i ze-tés mel lé , ca fe ter ia- t , szá l lás t , munkába já rás t , bére lő leget b iz-tos í tunk. Érd . : +36 70 415 9020

LEENDŐ vagyonőr ko l légá inkat keressük kecskemét i in tézmé-nye inkbe, va lamint te lephe lye-inkre azonna l i munkakezdésse l . É rdek lődn i lehet időpont egyez-te tés cé l jábó l : +36 20 9322 713

BETANÍTOTT munkakörbe kere-sünk e lsőd legesen fér f i mun-kaerő t német i rodaszék gyár tó üzembe, a jka i és nosz lop i mun-kavégzésse l . Versenyképes f i ze-tés mel lé , ca fe ter ia- t , szá l lás t , munkába já rás t , bére lő leget b iz-tos í tunk. Érd . : +36 70 600 9025

O K T A T Á S

OKJ-S Da jkatanfo lyam és Pedagóg ia I és csa ládseg í-tő munkatárs , Gyógypedagóg i-a i assz isz tens képzés indu l ok-tóber e le jén Kecskeméten, ó rák szombatonként , k ido lgo-zot t tananyagga l . rész le t f i ze té-s i lehetőségge l . +36 30 287 4808

GRAFOLÓGUS képzés Kecskemé-ten és Szegeden október 6- tó l . 2 év a la t t g ra fo lógus ok levé l . Szombat i ok ta tás i napok. Je lent-kezés i lap : www.gra foda.hu Érd : +36 30 912 6622

Á L L Á S T K Í N Á L

KECSKEMÉTI lakatos ipar i cég keres gyakor la t ta l rende lke-ző hegesz tőket és lakatosokat . Bér megegyezés szer in t . +36-70/2330590 +36 70 4179013

CSEMŐI pá l inkafőző üzem H-P-ig tö r ténő munkavégzésre kez-dő vagy gyakor la t ta l rende lke-ző ko l légát keres ! U tazás 100 %-ban tér í te t t ! E lőny , de nem követe lmény: é le lmiszer ipar i végzet tség vagy hason ló tapasz-ta la t . Je lentkezés fényképes ön-é le t ra jzza l : a l lashe ly01@gmai l .com; +36 20 239 9441

EGY műszakos munkarendbe könnyű f i z ika i munkára ko l lé-ganőket és var rónőket keresünk Kecskeméten. Érdek lődn i : +36 20 263 85 98

GUMISZERELŐT, autószere lő t ke-resünk! Fe l té te l : öná l ló mun-kavégzés , jogos í tvány . Je lent-kezn i : sandor .mobi lszerv iz@gmai l .com +36 30 659 4639

KECSKEMÉTRŐL és La josmizsérő l keresünk nő i do lgozókat nappa-l i 8 ,5 órában, könnyűf iz ika i mun-kára 45 éveskor ig . Be járás Pest a lá b iz tos í to t t . 0670/944-27-31

GÉPKEZELŐ, csomagoló munka-társakat keresünk Gyá l ra . Szá-mí tógépes ismeret szükséges . Het i 4 munkanap, 12 órás mun-karend. Bru t tó 975 F t /óra + 40 % műszakpót lék + Cafe tér ia . Ingyenes do lgozó i busz jára t : Kecskemét , La josmizse , Nagy-kőrös . Je lentkezés : 06-30/338-2005; a l las5@jobconcept .hu

V ÍZ- , Gáz- , Fűtés szere lő t kere-sünk hosszú távra Kecskemét és környékérő l . Je lentkezn i : +36 30 968-6316

HÚSIPARI segédmunkásokat ke-resünk Kecskemét környék i munkahe ly re , nap i haza járás-sa l , 150000 F t /hó net tó f i ze tés-se l , egyéb ju t ta tásokka l +36 20 513 3725

ZSALUZÓÁCSOKAT keresünk azonna l i kezdésse l . Versenyké-pes f i ze tésse l ! +36 30 436 8074

SEGÉDMUNKÁSOKAT, épü le tgé-pészet i sz igete lőket , keresünk hosszútávú munkára , k iemel t bé-rezésse l . +36 70 774 5609, +36 70 774 5651

DOBOSSY-BAU KFT keres kőmű-veseket , ácsokat és segédmun-kásokat azonna l i kezdésse l . +36 20 244 1350

CSEMŐI pá l inkafőző üzem-be ko l légát keresünk. Fe ladatok :számlák, szá l l í tó le-ve lek kész í tése , á ru összeké-sz í tése . Esetenként : pa lacko-zás , c ímkézés , egyéb fe lada-tok . E lvárás : számí tógép ma-gab iz tos haszná la ta , Word , Ex-ce l Je lentkezés fényképes ön-é le t ra jzza l : a l lashe ly01@gmai l .com; +36 20 239 9441

V Á L L A L K O Z Á S

KÖNYVELÉS, mér legkész í -tés , bérszámfe j tés , TB ügy-in tézés 100 fő ig , részmunka-időben is . +36 30 729 1875

KECSKEMÉT be lvárosában 30 éve működő jó l bevezete t t 18nmes vegyes é le lmiszerbo l t nyugd í j -ba vonu lás mia t t e ladó. +36 30 374 8405

www.keszin.hu 9

Page 10: 2018. szeptember 24., XXIX/39. ÚJ ...2018/09/24  · KECSKEMÉT 2018. szeptember 24., XXIX/39. k ttal ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAI Új helyszínen

Betegség, beteg-ápolás, balesetből

felépülés például. De lehet ez örömteli esemény

is, pl. gyermekek érkezése, vagy csak hosszas külföldi tartóz-

kodás. Így fordulhat elő, hogy néhányan bőven a harmincas éveikben járnak, mire elkezdik szakmai életüket. Gyakor-noki lehetőséget nem tudnak így kihasználni, egyből az „éles” munkaerőpiacra kerülnek.

Az álláskeresői problémák közül az életkori diszkrimináció, a szakmai tapasz-talat hiánya kerül elő, már az álláspályázatban is ezeket kell kezelni.

Az önéletrajzban a kompetenciákra, tanult tárgyakra kell helyezni a hangsúlyt, és a tudásod akár csak szakmai anyagok olvasgatásával, akár szakmai közös-ségek keresésével fel is kell frissíteni. Ezt már az önéletrajzban is jelezni kell. A szakmai olvasottság, a szakmai kapcsolatrendszer az álláskeresés teljes folya-matában fontos lesz. Az önéletrajz vázlata tehát ilyen legyen ebben az esetben: név, elérhetőségek, tanulmányok, kiemelve azokat a tanult tárgyakat, amik az épp megpályázott álláshoz fontosak.

Nyelvtudásod a következő fejezet, ezt tedd aktívvá, mert időnként a szakmai tapasztalat elé helyezik a magabiztos nyelvtudást a munkáltatók. Ha a szakmai alapjaid is erősek, a tapasztalat hiánya máris nem akkora probléma.Most következik tehát a „Szakmai kompetenciák” fejezetcím alatt a szakmai közösségekben való tagság, részvétel, az olvasottság, vagy akár a Linkedin szakmai csoportjaiban való munka is szerepelhet. Ha volt akár egy pár hónapos munkád is valahol, vagy besegítettél családi vállalkozásba, legyen egy „Munka-tapasztalatok” fejezet, írd le, hol, mit csináltál, miből állt a napi munkád. Ha ezzel csak azt tudod megmutatni, hogy tudod milyen reggel felkelni, időre beérni a munkahelyre, naponta helytállni, az is nagyon fontos. Ezután a szokásos számí-

tógépes ismeretek, esetleges egyéb tudás (pl. gépírás, jelnyelv ismerete stb.), jogosítvány, hobbik.

A motivációs levél jó eszköz lehet a helyzeted bemutatására, ám erre nagyon rövid szakaszt szabad csak szánni, hogy ne váljon mentegetőzéssé, magyaráz-kodássá. A motivációs levél arról szóljon, mit tettél a szakmai tudásod felfris-sítéséért, milyen jó a nyelvtudásod, és hogy az épp megpályázott állásra miért vagy alkalmas.

Állásinterjúk során pont ugyanígy kell eljárni: röviden ismertetni, mi okozta a szakmai életed későbbi kezdését, és utána hosszan arról beszélj, mi tesz alkal-massá az állásra.

Hogyan szerezz gyorsan tapasztalatot?

A folyamatos álláskeresés mellett érdemes mégis munkatapasztalatokat gyűjteni. Segíts be ismerős vagy családtag vállalkozásába, akár ingyenesen, önkéntesként. Ezt az önéletrajzban munkatapasztalatként fel kell tüntetni. A szakmai területeden keress asszisztensi pozíciót, mert ezekre a munkákra a már tapasztalt szakemberek nem jelentkeznek, ők inkább önálló pozíciókat keresnek.

Kezdd el tanítani a tanult szakterületedet! Óraadóként oktatási központokban, magánúton korrepetáló tanárként, ha önkéntesként nonprofit szervezeteknek tudsz segíteni, azzal is a szakmai tudásod mélyíted el.

Mindezek mellett folyamatosan arra koncentrálj, hogy a helyzeted ugyan nem átlagos, de semmiképpen sem reménytelen, vagy problémás. A problémád akkor probléma, ha megoldást nem találsz rá. Ilyenkor érdemes segítséget kérni, álláskeresési tanácsadóktól (nonprofit szervezeteknél ingyenes), munkaügyi központokban, álláskereső közösségekben, ismerősöktől.

www.cvonline.hu

KARRIER HA KÉSŐN INDUL A KARRIEREDVan olyan élethelyzet, amikor karrierépítés helyett más tölti ki a napjainkat. Az iskolák elvégzése után, vagy még közben, történik valami, ami miatt más irányt vehet az életed.

10 2018. szeptember 24.

Page 11: 2018. szeptember 24., XXIX/39. ÚJ ...2018/09/24  · KECSKEMÉT 2018. szeptember 24., XXIX/39. k ttal ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAI Új helyszínen

www.keszin.hu 11

Page 12: 2018. szeptember 24., XXIX/39. ÚJ ...2018/09/24  · KECSKEMÉT 2018. szeptember 24., XXIX/39. k ttal ÚJ HELYSZÍNEN FOLYTATÓDNAK A HÍRÖS SZABADEGYETEM ELŐADÁSAI Új helyszínen

12 2018. szeptember 24.

A Bem utca – Kuruc körút kereszteződésében építendő körforgalomról tartott szeptember 20-án közös sajtótájékoztatót a város és a kivitelező Colas Út Zrt. A munka hétfő óta folyik, a sajtótájé-koztatón elhangzott, hogy a kapcsolódó műtárgyak és közművek rendkívül bonyolult kiegészítő munkálatai miatt akár másfél évig is elhúzódhat az építkezés.

Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester felhívta a figyelmet, hogy a korlátozások hatásait enyhítené, ha az építkezés alatt jobban előtérbe kerülne a közösségi és kerékpáros közlekedés, valamint a terelőutak jelenthetnek majd valamelyest megoldást.

A korlátozásokkal járó beruházás azonban várhatóan többszörösen pozitív eredményt hoz majd. Hiszen a fejlesztés nem csak a forgalom gyorsabbá és biztonságosabbá tételét oldja meg – a gépjármű- mellett a kerékpáros és gyalogos forgalomban is –, hanem a közművek átépítésével pontot tesznek az aluljáró jól ismert vízelvezetési problémáira is.

Az öt ütemre tervezett építkezés különböző szintű forgalomkorlátozásokkal számol, melyeket az alábbi táblázat tartalmaz:

I. ütem, 2018.09.17.–2018.11.15.Bem utca: egy sávon forgalomkorlátozás, Kuruc körút: két forgalmi sáv szűkítése/lezárása

II. ütem, 2018.11.15.–2018.12.23.Az aluljáró teljes lezárása, a KTE pálya melletti szervizút lezárása. A Kuruc körúton a forgalom

zavartalan, terelő út a város több pontján előjelezve

III. ütem, 2019.01.07.– 2019.03.15.Az aluljáróban a tömegközlekedés és a gyalogos forgalom egy oldalon biztosított, terelő út a város több pontján előjelezve

IV. ütem, 2019.03.15.–2019.06.30.Az aluljáróban a közlekedés biztosított, Kuruc körút szakaszos lezárása

V. ütem, 2019.06.30.–2019.11.15.Szakaszos forgalomkorlátozás, a körforgalom megépítése

Az első ütem már hétfőn elkezdődött, először a csapadék-, szennyvízcsatornákat, az elektromos távközlési és ivóvízvezetékeket teszik rendbe, valamint kicserélik az aluljáró támfalait, rehabili-tálják a kerékpár- és szervizutakat, végül a még tervezés alatt álló ötödik ütemben épül meg tény-elegesen a körforgalom.

A beruházás keretében 499 méter új csapadék-csatorna, 446 méter új vízvezeték és 182 méter új szennyvízcsatorna létesül, és összesen 150 méter hosszú kerékpárút kerül kialakításra, továbbá csaknem 8000 m2 új szilárd burkolat épül épül.

A létesítményről Bartók Szabolcs, a Colas Út Zrt. termelési főmérnöke számolt be a sajtótájékoz-tatón. A sokat emlegetett turbó körforgalommal kapcsolatban elmondta, ez egy jelentős forgalmi terhelés is kezelni képes, minimum kétsávos körfor-galomtípus, úgynevezett kötött pályás körfor-galom, amelynél már a behajtásnál is tudnunk kell,

hogy a kereszteződés után merre akarunk tovább-hajtani. Bent a körforgalomban közlekedésbizton-sági és forgalomdinamikai okokból ugyanis már nem lehet sávot váltani, ezt fizikai akadályokkal is kivédik.

A projekt bruttó 1.205.373.788 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült. A támogatás intenzitása 100%, a beruházás az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, valamint hazai társfinanszírozással valósul meg.

Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester kitért arra is, hogy számos helyen folynak még közle-kedési beruházások Kecskeméten, a körforgalom építéssel párhuzamos zajlik a Szolnoki út, valamint a déli iparterületen négy gazdasági és lakossági szempontból egyaránt fontos útszakasz – a Búza-kalász utca, Mindszenti körút, Kiskőrösi út és Szent László körút – felújítása is. Megkezdődött továbbá a Ceglédi úti óvoda melletti parkoló kivi-telezése, folyik a kerékpárútépítés az 5-ös és az 54-es számú főutak mellett, a kerékpárút felújítása pedig a Vízmű utcán, egészen a Hetényegyháza felé vezető úton az S-kanyarig.

Szóba került a másik fontos körforgalom témája is, az alpolgármester elmondta, az arborétumhoz tervezett körforgalom – és mellette a buszforduló – várhatón jövőre kerül napirendre. Ez a forgalmas Nyíri út és III. Béla körút találkozásánál a Máriahegy felől érkezőknek segít majd könnyebben áthajtani a város felé.

Forrás: hiros.hu

FORGALOMKORLÁTOZÁSOK, ÚTLEZÁRÁSOK A KÖVETKEZŐ 1,5 ÉVBEN AZ ALULJÁRÓ KÖRNYÉKÉNSzeptember 17-én elkezdődtek a munkálatok, és a tervek szerint jövő november 15-e után a vadonatúj körforgalom segíti majd a közle-kedést az aluljáró város felőli oldalán. Addig persze sok-sok türelemre van szükség, de megéri várni, hiszen másfél évtizedes problémára kerül pont – hangsúlyozta Szeberényi Gyula Tamás a csütörtöki városházi projektindító sajtótájékoztatón.