2010. február XX. évfolyam 1. szám

A Rákosligeti Cser-készújság 2009.

májusi számában nagy lelkesedéssel számol-tunk be arról, hogy meg-oldódni látszik Cser-készotthonunk ügye. Mint ismeretes, Rákosmente Önkor-mányzata 2008. őszén, a Gózon Gyula Színház parkolójának kialakítá-sa kapcsán határozatot hozott a Cserkészotthon áthelyezéséről. A hatá-rozat rendelkezett arról is, hogy az Önkormány-zat csapatunk rendelke-zésére bocsátja a Diadal utca 40. szám alatt talál-

Nem adjuk fel a reményt!

ható ingatlanának egy részét, valamint egy-millió forintot biztosít az új épület alapzatának kialakításához. Annak ellenére, hogy a csapatot vá-ratlanul érte a döntés, melyről senki nem tájé-koztatott bennünket, ké-szek voltunk elfogadni a költözés tényét és az új területet. Több hónapig tartó egyeztetést köve-tően azt is elértük, hogy a megszavazott össze-gen felül Riz Levente polgármester, Dombó-vári Csaba korábbi al-polgármester valamint

három önkormányzati képviselő további, ösz-szesen kettő millió fo-rintot ajánlott fel kép-viselői keretéből az új otthon kialakításához. A beruházáshoz szük-séges, milliós nagyság-rendű egyéb forrást saját erőből és támogatóink felajánlásából szerettük volna előteremteni.

Az elképzelésekből azonban sajnos sem-mi nem valósulhatott meg!

NagytáborBogácson

Szabad Locsolni!

Új növénysziget Rákosligeten

H Í R E K A C S A PAT R Ó L

2009-ben a Borsod-A b a ú j - Z e m p l é n

megyei Bogácson tar-tottuk a szokásos nagy-táborunkat. A tíz napos tábornak összesen 21 cserkész volt lakója, és számos rokon, barát érkezett látogatóba. A falu szélén lévő erdőben elhelyezkedő táborhely nem volt ismeretlen szá-munkra, hiszen öt évvel ezelőtt már jártunk itt. A programok közül kieme-lendők a gyalogtúrák, az éjszakai portyák, a bogácsi strandolások, de természetesen az aka-dályverseny és az őrsi főzőverseny sem ma-radhatott el. A szemé-lyes hangvételű tábori beszámolókat újságunk 10. oldalán olvashatják. A tábor megvalósulását anyagilag is támogató szervezeteknek, vala-mint a csapat támoga-tói körének ezúton is szeretnénk köszönetet mondani. Folytatás a 2. oldalon »

Pista bá és az Otthon

Folytatás a 4. oldalon »

A Rákosligeti Hu-nyadi János Cser-

készcsapat tagjai 2009. november 7-én egy új zöld-szigettel gazdagí-tották Rákosligetet. A Ferihegyi út és az Ana-nász utca találkozásá-nál (Fackh Károly tér) elhelyezkedő, három-szög alakú területre a cserkészek borókából, kúszófenyőből, cserszö-mörcéből és levendulá-ból álló növénycsopor-tot ültettek, pótolva és továbbfejlesztve ezzel a korábban, szintén ma-gánkezdeményezésből létrejött, de az útépíté-sek áldozatává esett kis levendula ültetvényt. A cserkészek idén tavasszal, a Föld Napja alkalmából megtartott takarítási akció során kezdték meg a terület rendbetételét.

2 2010. február 3

Az Önkormányzat képviselői ugyanis

saját határozatukra rá-cáfolva megváltoztatták döntésüket, és 2009. augusztusában arról tá-jékoztattak bennünket, hogy mégsem biztosít-ják a csapat számára a Diadal út 40. szám alatt található ingatlan hasz-nálatát. Ehhez képest elhanyagolható körül-mény, hogy a megsza-vazott, illetve felajánlott összegeket sem bocsá-tották a csapat rendelke-zésére. Mindössze megalázó és elfogadhatatlan ötle-teket kaptunk. Az Ön-kormányzat képviselői részéről felmerült, hogy a csapat költözzön be kettő darab, egyenként 15 m2-es alapterületű konténerbe, vagy a ko-rábbi Maros Mozi ro-mos épületébe. Természetesen ezen lehetőségek nem elfo-

gadhatók számunkra. Nem engedhetjük, hogy a több száz jószándékú támogató felajánlásából 1992-ben felépült ottho-nunkat két konténerre, vagy egy düledező épü-letben való elhelyezésre cseréljék fel. Nem szabad megfe-ledkeznünk arról, hogy az Otthon költözését az Önkormányzat kezde-ményezte. Mi kizárólag azt kértük, hogy ezért cserébe olyan megol-dást kapjunk, amely által biztosítható a Csa-patotthon és ezáltal a rákosligeti cserkészcsa-pat fennmaradása. Mivel az elmúlt egy évben semmi nem va-lósult meg az ígéretek-ből, nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy az Önkormányzat koráb-bi döntésével szemben sem anyagilag, sem egy megfelelő helyszín biz-tosításával nem kívánja az általa kezdeménye-zett költözést támogatni.

Ezért kézenfekvő meg-oldásnak mutatkozott, hogy a Csapatotthon maradjon a jelenlegi helyén. Ehhez nem len-ne másra szükség, mint a színház parkolójának tervezett kihajtóját pár méterrel odébb helyez-ni és 10 parkolóhelynek helyett találni a szom-szédos – jelenleg gondo-zatlan – sportpályához kapcsolódó területen. Számunkra érthetetlen okból azonban az Ön-kormányzat egyelőre ezen elképzeléshez sem viszonyult támogatóan, sőt még válaszra sem méltat bennünket. A csapat vezetősége végső elkeseredésében decemberben azzal a ké-réssel fordult a támoga-tói körhöz, hogy aláírá-sukkal nyomatékosítsák Riz Levente polgármes-ter és Horváth Tamás alpolgármester részére küldendő, a Csapatott-hon megalázó kálvári-áját összefoglaló nyílt

levélben foglaltakat. A nyílt levelet, me-lyet jelen kiadványban is közreadunk 519 támo-gatónk látta el aláírásá-val! A nagyszámú alá-írás valamint a számta-lan pozitív visszajelzés megerősített bennünket abban, hogy csalódá-saink ellenére is bizo-nyosan van remény, és érdemes a Csapat és Csapatotthon fennmara-dásáért küzdenünk. Végezetül kérjük Rákosmente Önkor-mányzatának választott vezetőit és képviselőit, hogy álljanak oda a Csa-patotthon megmentése mellé, amely több száz embernek és a ligeti fi-atalok jórészének szív-ügye. Egyúttal megkö-szönjük mindenkinek a támogatást és a bíz-tatást, valamint kérjük valamennyi rákosmenti polgár támogatását!

Folytatás az 1. oldalról »

Nem adjuk fel a reményt!

Tájékoztatás támogatóinknak

264. SZ. HUNYADI JÁNOS CSERKÉSZCSAPAT (RÁKOSLIGET)TÁMOGATÓI KÖRE

Riz Levente polgármester úr és

Horváth Tamásalpolgármester úr részére

Budapest Főváros XVII. kerület ÖnkormányzataPolgármesteri Hivatal 1173 Budapest, Pesti út 165.

Budapest, 2009. december 22.

Tisztelt Polgármester úr, tisztelt Alpolgármester úr!

Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapat otthonának sorsa és ez által a csapat léte továbbra is bizonytalan.

2008. őszén – Kovács István csapatvezető halálát követően – nehéz szívvel hallottuk a hírt, hogy az Önkormányzat a csapattal tör-tént egyeztetés nélkül úgy határozott, a Gózon Gyula Színház parkolójának kialakítása miatt a Cserkészotthonnak el kell költöznie. Az önkormányzat képviselői 2008. ősze óta több fórumon is kinyilvánították, hogy a Cserkészotthon az Önkormányzat segítségé-vel újjáépülhet a Diadal utca 40. szám alatt található ingatlanon.

Az újjáépítés azonban még a tervezés fázisáig sem juthatott el.

Az Önkormányzat képviselői ugyanis többszöri egyezetést követően 2009. augusztusában arról tájékoztatták a csapatot, hogy a korábbi javaslattal ellentétben az új otthon épülete nem kerülhet a csapat tulajdonába, mert ez ellehetetlenítheti az Önkormányzat jövőbeni terveit az ingatlannal kapcsolatosan. Miután a csapat képviselői jelezték, hogy egy önkormányzati tulajdonba kerülő épület költségeit a csapat nem tudja finanszírozni, Horváth Tamás alpolgármester úr azt ajánlotta a csapat számára, hogy az Önkor-mányzat fogja felépíteni az új cserkészotthont, amely természetesen az Önkormányzat tulajdona lesz, de amelyet a csapat jogosult lesz hosszú távon használni. A beruházás költségeinek megismerését követően az Önkormányzat ezen javaslatát is visszavonta.

Ezt követően azt ajánlották, hogy a csapat fontolja meg kettő darab, egyenként 15 m2-es alapterületű konténerbe, vagy a korábbi Maros Mozi romos épületébe való beköltözést.

A megalázó, képtelen ötletek csapat általi elutasítását követően, 2009. októberében merült fel az a javaslat, hogy az Otthon akár a jelenlegi helyén is maradhat a Gózon Gyula Színház parkolójához vezető út áthelyezése által. Ezt a kézenfekvő, műszakilag is kivitelezhető megoldást a Cserkészcsapat megnyugvással fogadta és támogatta.

Most mégis döbbenten halljuk, hogy az Otthon kálváriája nem ért véget: A nehezen megszülető, de maximálisan támogatott meg-oldást most éppen az látszik meghiúsítani, hogy az Otthon fennmaradása által a színház 10 darab parkolóhelytől elesne. Ezért a Csapatotthonnak mégis menni kellene?!

Tisztelt Polgármester úr, tisztelt Alpolgármester úr!

Rákosligeti kötődésű polgárokként és a cserkészcsapat támogatóiként úgy gondoljuk, hogy 10 – a szomszédos sportpálya területén elhelyezhető – parkolóhely létesítése miatt nem lehet felszámolni egy nyolcvanöt éves múltra visszatekintő cserkészcsapatot. A csapat mögött álló egy év megalázó kálváriája már eddig is megnehezítette azoknak a fiatalembereknek a munkáját, akik - Kovács István barátunk örökébe lépve – elkötelezetten munkálkodnak azon, hogy a kerület fiataljai számára értékes, tartalmas, szórakoz-tató szabadidős tevékenységet szervezzenek.

Megmagyarázhatatlannak és elfogadhatatlannak tartjuk a kialakult helyzetet.

Ezért amennyiben az Önkormányzat nem tudja biztosítani – de még támogatni sem – az Otthon Önkormányzat érdekkörében felmerült okból szükségessé váló áthelyezését, határozottan kérjük Önöket, tegyék lehetővé annak jelenlegi helyén történő fenn-maradását.

Tisztelettel:A Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapat támogatói

Ezúton is szeretnénk megköszönni mind-

azok nagylelkű támo-gatását, akik a 2009-es évben hozzájárultak a csapat működéséhez és a Csapatotthon megúju-lásához. Amint az a jelen lap-számból kiolvasható, az új Csapatotthon létreho-zása nem rajtunk és nem a támogatóinkon múlott. A kialakult helyzet-ben arra törekszünk, hogy az otthon a jelenle-gi helyén maradhasson. Amennyiben ez az el-képzelés megvalósul, és az Önkormányzat bizto-sítja számunkra a XV.

utcai ingatlan jövőbeni használatát, a befolyt támogatásokat a jelenle-gi épület rendbetételére használjuk fel. Annak ellenére, hogy az épület szerkezete jó állapotban van, szükséges bizonyos részek korszerűsíté-se. El kell végeznünk a nyílászárók javítását, a vizesblokk és a burko-latok teljes felújítását, valamint az elektromos rendszer átfogó karban-tartását. Mindezekhez to-vábbra is kérjük mind-azok anyagi segítségét, akik képesek és készek csapatunk munkáját tá-

mogatni. Befizetéseiket a Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapatért Alapítvány OTP Bank-nál vezetett 11717009-20043465-00000000 számú bankszámlájára várjuk. A befizetés-hez kérés esetén postai csekket biztosítunk. Várjuk személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlását is. Kérjük, adóbevallásuk kitöltésekor ne felejt-sék el Csapatunk adó-számát feltüntetni. (Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapatért Alapítvány, adószáma: 18239706-1-43.)

Az anyagi támoga-tás mellett természe-tesen idén is várjuk azok jelentkezését, akik munkájukkal tudnak hozzájárulni otthonunk felújításához. A társa-dalmi munkában vé-gezhető feladatokról és azok időpontjáról külön tájékoztatást fogunk adni. Eddigi és jövőbeni felajánlásaikat és támo-gatásukat tisztelettel megköszönve: A Rákosligeti Hu-nyadi János Cserkész-csapatért Alapítvány és a Csapat vezetősége

MIÉRT?Bevallom, eddig sem

értettem, hogy miért kell a rákosligeti cser-készek csapatotthonát a jelenlegi helyéről Rá-koscsabára költöztetni. Most, hogy a fiúk elmon-dása alapján a költözés reménytelennek látszik, végképp nem értem, hogy miért nem maradhatnak a cserkészek a jelenlegi épületben? Miért van út-ban az épület két, parlag-fűtől felvert önkormány-zati telek mezsgyéjén, és miért kell két jó ügyet – a színházat és cserkész-mozgalmat – a körülmé-nyek szerencsétlen alaku-lása miatt egymás ellen hangolni? Nyilvánvaló, hogy a cserkészek nem tudnak önerőből új otthont építe-ni. Az is látszik, hogy el-sősorban a szűkös anyagi körülmények miatt a szín-ház sem tud gondoskodni a számára megépített par-kolónak és környékének rendben tartásáról. Gon-dozás híján a közpénzen elkészült gyepráccsal és díszburkolattal borított területet hétről-hétre ve-szi vissza a természet, és rongálják a hívatlan lá-togatók. Miért nem lehet a cserkészek által annak idején megépített kerítést tovább építeni és az ott-honnal együtt bekeríteni a színház épületét is? Miért nem lehet a cserkészekre bízni a terület karbantar-tását, a növényzet gondo-zását? Ahogy a Fackh tér egy részét gondozzák, bizo-nyosan rendben tartanák a csapatotthonuk és a színház körüli zöld terü-leteket is. Talán csak én gondolom azt, hogy for-dítva is lehetne, és a két intézmény kiegészítve és segítve egymást egy tel-ken is működhetne???

Novák-Storcz Péter

4 2010. február 5

HÍREK A CSAPATRÓL

A csapat I. féléves programja• Február 6.: Parlamenti látogatás

• Február 27. (15 óra): Toborzás, amelyre sze-retettel várunk minden érdeklődő fiatalt. Csekovszky Árpád Művelődési Ház (további információk megtalálhatók az újsághoz csa-tolt toborzó plakáton).Csapatösszejövetel.

• Március 15.: Ünnepi megemlékezés Nemzeti Ünnepünkön.

• Március 20.: Nyílt nap + kirándulás.

• Április eleje: Pilótafülke testközelből - látoga-tás a Ferihegyi repülőtérre

• Április 17.: Neked is legyen egy fád a kerü-letben – hagyományos „Föld napi” rendezvé-nyünk.

• Május 1.: Kirándulás .

• Május 15.: Csapatösszejövetel.

• Május 29.: Majális.

• Június 12.: Csapatösszejövetel.

• Július 1-15.: Csapattábor.

20 0 9 tavasz-nyár fordulója volt, egy

meleg szombati nap a Heltai a téren, igazi majális. Mikor én oda-értem, a Cserkészsátor már állt. A segédkező lányok és fiúk már ap-rították a hagymát, a krumplit, szelték a húst egy jó pörkölthöz, mely-nek megfőzése Ján-bá és az én feladatom volt. Természetesen mivel Ján-bá a csapat fősza-kácsa, ő foglalkozott a bogrács tartalmával, én pedig a tűzzel és a ke-vergetéssel foglalatos-kodtam. Eztán következett a főzés következő, és el nem hanyagolható ré-sze, az étkezés. Számos

vendéget elláttunk étel-lel, papot, családanyát, érdeklődőt, ahogy azt ilyenkor illik. A toborzást személy szerint ezen a napon kezdtem el. Őszintén be kell vallanom, hogy akikhez én mentem oda, később nem mutattak aktivitást… Volt egy apuka aki hozta a fiát, mesélte, hogy ő úttörő volt, de cserkész akart volna lenni, és mondta, hogy nagyon örülne, ha most a fiából cser-kész lehetne. A fia pont olyan farkaskölyök-ko-rú srác volt, ezért külön örültem, hogy ennyire lelkesek. Lelkesedésük azonban úgy látszik, ha-marosan alábbhagyott,

sem a fiút, sem az apu-kát nem láttam azóta. Számomra mégis az egy emlékezetes nap, mert két jelenleg is aktív tagunk, Peti, és „Balu” (Bálint) fivérek, azon a napon csatlakoztak hoz-zánk. Külön megemlí-tendő, hogy édesapjuk, Romoda László is aktív a cserkészet ügyében, sőt a tábort követően a csapatvezetőség tagjává is vált, és ő is segíti a csapat munkáját. Bízom abban, hogy újra olyan élénkké, és megbecsülendővé tud-juk tenni a csapatot, mint amilyen Pista-bá, idejében volt.

Kovács Dániel

A majális, és a cserkészet

Szabad Locsolni! Új növénysziget Rákosligeten

Ekkor eltávolították az útépítők által

korábban oda deponált agyagos földet, hulla-dékot valamint kiszaba-dították az ott sínylődő növényeket és facseme-téket a gazból. A lelkesedésük ősz-re sem hagyott alább, ezért elhatározták, hogy

a környékbeli útépítések és útfelújítások befeje-zését követően növé-nyek ültetésével teszik tökéletessé a tavasszal megkezdett munkát. Az elültetett növé-nyeket a cserkészcsapat vezetői saját költségük-re vásárolták, az elül-tetésükben pedig részt vett a cserkészek apraja

Csapatunk december 22-én tartotta évzá-

ró csapatkarácsonyát a rákosligeti Csekovszky Árpád Művelődési Ház-ban. A csapat tagjai be-mutatták a „Szalontai Betlehemest” valamint a meghívottakkal együtt

karácsonyi énekeket énekeltek. A hangulatos ünnepség fontos ese-ménye volt két ifjú csa-pattagunk kiscserkész-szé avatása. A helyszín biztosítását ezúton is köszönjük a művelődési ház munkatársainak.

Karácsonyi ünnep a Csekóban

és nagyja. Fürjes Péter csapatparancsnok el-mondta, a munkát azzal a céllal végezték, hogy a növények látványában mindenkinek öröme tel-jen és ezáltal másokat is lakókörnyezetük szépí-tésére buzdítsanak. A cserkészek kérik a környéken élőket, hogy vigyázzanak a növé-nyekre és a nyári meleg-ben alkalmasint öntöz-zék meg őket!

E m l é k e z z ü n k P i s t a b á ’- r aMottó

Nem törekszem teljes képet rajzolni Édesapámról és életéről, de azt remélem, hogy a kis történetek, naplótöredékek, emlékek, ame-lyeket közreadok, majd összeállnak egy színes, gazdag mozaikká, olyanná, amilyen az Ő élete volt.

Háború és béke

„Az iszonyat háborúja dúl körülöttem, olyan, amely csak rombol és éget, hiszen a történe-lem legvéresebb harca dúl. Én mégis ráérek foglalkozni magammal is és tudom, hogy ben-nem is háború dúl, de ez furcsa háború. Elsősor-ban furcsa katonái (is) vannak: a romantikus régi szépségnek hódo-ló szellem küzd a nyers modern élet formáival…… én azt hiszem, hogy teljesen új szellem (tel-jes ellentétben a régivel) van kialakulóban, akik a régihez kötődnek, azok rosszul járnak, mert előbb-utóbb kiszorítja az új őket. De tehet-e róla az ember, hogy ő még a régihez tartozik.”

Ezt 1944. július 24-én írta apu a napló-

jába. A második világ-háború szörnyű vihara valóban nagy változá-sokat hozott az egész világon, s nem csak a nemzetek szintjén, de elért minden otthonba. Édesapám életében ez az időszak időben egy-beesett a felnőtté válás-sal is. Számára a hábo-rú előtti időszak örökre a gyermek- és ifjúkor világa maradt, amely nem volt ugyan köny-

nyű, de szép emlékekkel volt teli: Rákosligeten a „mindennapi elemi iskolában”, és a refor-mátus gyülekezetben (amelynek édesapja 1923. óta volt tagja, ké-sőbb presbitere), majd polgári iskoláinak első négy osztályában a Rákosligeti Községi Horthy Miklós polgári fiúiskola növendékeként mindenki szerette. Jól tanult, s így egyenes út vezetett a VII. kerületi II. Rákóczi Ferenc ke-reskedelmi középisko-lába, ahol szerencsére még a front megérkezé-se előtt, 1944. tavaszán kitűnően érettségizett és így felvették a Közgaz-dasági Egyetem Tanár-képző szakára. Emellett 1938-tól cserkészkedett az 1923. április 9-én alakult „264. számú Rákosliget Községi Hunyadi János Cserkészcsapat”-ban (a mai csapat elődjénél). Boldog éveket töltött el együtt a fiúkkal. Vé-

gigjárta a ranglétrát, és a háború idejére már a csapatvezetés tagja lett. Emellett művészkedett a cserkészcsapat javá-ra tartott estéken és a rákosligeti reformátu-sok rendezvényein. Már 16 évesen „főszerepet” játszott a „Tiszteld szü-lőid…” című három fel-vonásos énekes népszín-műben a Polgári Kör (ma Csekovszky Művelődési Ház) nagytermében. A kicsit „megtépázott” Meghívón a szereplők között találjuk Dosztály Editet, apu diákkori nagy szerelmét és Dévai Gyuszit (Fülest), az élet-re szóló igaz barátot. De a háború mind-ezeknek véget vetett. Az Egyetemet már nem tudta elkezdeni, a SAS behívó miatt bujkáló katonaszökevény lett. Füles meghalt a hábo-rúban – s a barátságnak csak az emléke kísérhet-te aput egy életen át. A szerelem is viszonzat-lan maradt – Dosztály

Edit később Ambrus Edit néven ismert szí-nész lett, majd elhagyta Magyarországot. Még a cserkészcsapaton belül is felütötte a fejét egy belső megosztottsághoz, egyesek kilépéséhez ve-zető vita a bizonytalan-ság hatására a „Hogyan tovább?”-ról. „Annyi minden, ami szépen eltervezett dolog volt bennem, omlott a semmibe, hogy megdöb-benve álltam meg ebben a vad hajszában, amit ránk erőszakolt az élet, de csak egy pillanatig, aztán új ’csak azért is’-ek, új tervek épültek bennem… Ha porig va-gyunk is alázva, ha száz sebből is vérzünk, de va-gyunk. Elvehetnek és el-vehettek tőlünk mindent,

de megmarad forró ifjú szívünk, izmos karunk, lobogó hitünk.”

/részlet a Naplójából/ Apu valóban ilyen volt: hitét nem hagyó, küzdő alkat - a végtelen-ségig. Volt egy kedvenc mondása, ezt minden cserkész ismerte, aki vele táborozott: Ha egy fiú feladni készült va-lamit, mondván, hogy azt nem lehet megcsi-nálni, apu mellé lépett és azt mondta: „Olyan nincs, édesapa! Az nem létezik, nekem ne ma-gyarázd!” És elkezdte a dolgában segíteni… 1945-ben is így tett. Bár az élelemért még vonattal kellett bejárnia a Keleti pályaudvarba, ahol romok és orosz ka-tonák fogadták, de már

Előző lapszámunkban útjára indítottuk Kovács Istvánról, a Hunyadi János Cserkészcsapat legendás vezetőjéről szóló hat-részes cikksorozatunkat, az alábbiakban a sorozat második részét adjuk közre. A cikksorozatot Pista bá’ fia,

Kovács Kálmán készítette.

»

Folytatás az 1. oldalról »

A fogadalomtétel

A lelkes csapat

Tábori idill

Apu által szerkesztett “Ligeti Cserkész” 1947-ből

6 2010. február 7

»

megkezdte a csapat épí-tését a fiatalokért.

”Tavasszal, amint kidugta fejét a fű, meg-indultunk. Először ke-vesen, titokban talál-koztunk, aztán Bélával, Miskával, Arival meg-beszélgettük a dolgokat, és a mindig jobban és jobban belelendültünk. Pánczél Gyuszi bá’ a nagy toborzás után át-adta a parancsnokságot Végvári Dénes bá’-nak, és a Horváth fivérek is bekapcsolódtak. Egy nagyszerűen sikerült cserkésznap bevéte-le megadta a reményt, hogy táborba mehes-sünk.” /Naplóbejegyzés, 1945/

Közben a rettenetes infláció és a megélhetési gondok miatt az egye-temről le kellett monda-nia, s a Ganzban dolgo-zott segédmunkásként, hogy legyen a családnak jövedelme. Édesapja, aki a MÁV Keleti Pálya-udvarban térfelvigyázó altiszt volt – még az első világháborúban a fron-ton szerzett - betegsége (belefagyott a lövész-árokba) miatt 1946-ban nyugdíjba ment, édes-anyja háztartásbeli volt, öccse Gyuszi tanuló. Később, a forint beveze-tése és a gazdasági kon-szolidáció után 1947-ben jelentkezett a Budapesti Állami Pedagógiai Fő-iskolára. Így nagy álma, hogy taníthasson, valóra válhatott: ösztöndíjjal 1950-re meg is szerez-te a magyar-törénelem szakos tanári diplomát. A cserkészetben is ak-tív maradt, mint főisko-lás 1946-ban átvette a csapat vezetését. Sajnos csak rövid időre. Már 1947-ben érezhető volt, hogy ezt a kis éden-szi-

getet csak ideig-óráig tudják megőrizni. Így ír erről a naplójában:

„ C s e r k é s z e t ? ! Lesz-e, nem lesz-e?! Csak fiúéletet akarunk élni, még azt sem lehet? Csak egyről megfeled-keznek a mindent el-döntő urak: Levehetik a jelvényünket, látszólag eltörölhetnek, de töröl-jék el, ha tudják azt a cserkész-szellemet, ami-vel a szívünk, lelkünk át van itatva.”

Számítottak tehát a változásra. Ezért aztán nem érte felkészület-lenül 1948. nyarán a Tiszafüred-Cibakháza táborból hazatérő csapa-tot az a kis „sajtcédula” (egy harmadoldalnyi papírra gépelt szöveg), amelyben a hatóság hi-vatalosan közölte, hogy augusztus 31-ével meg-szűnt a 264. sz. Hunyadi János Cserkészcsapat és szeptember 1-étől meg-alakult a 175. sz. Hunya-di János Úttörőcsapat, amelynek vezetésével megbízták aput, mint a megszűnő cserkészcsa-pat vezetőjét. Az eljárás tökéletesen tükrözte az akkori politikai viszo-nyokat.

„A cserkészet formá-lisan ugyan megszűnt, de számunkra szinte semmi nem változott”- meséli Szalay Miklós, akkori cserkész, ma az Operaház nyugdí-jas karigazgatója. „A khaki ing helyett fehér ing lett, a zöld nyak-kendő helyett kék, a búrkalap helyett sötét-kék sapka és a liliomos cserkészöv-csat helyett tábortüzest hordtunk. De megmaradhatott csapatvezetőnek Pista és helyettesének Béla

(Illyés Béla, később a Díjbeszedő Vállalat vezérigazgatója). Nem változtak az őrsi nevek (Sólyom, Cinege) és az őrsvezetők Abi és Gyu-szi (Csekovszky Árpád - később az Iparművészeti Főiskola tanára, Kovács Gyula - apu öccse, ké-sőbb iskolaigazgató a kerületben) és persze a csapattagok sem.”

A csapatzászló ugyan eltűnt (ugyan-olyan rejtélyesen, aho-gyan majd 1956-os forradalom napjaiban előkerül), de a táborozás és a vidám fiúélet már a következő évben, a Bódvaszilason és a Hő-sök terei fiúiskola kere-tei között változatlanul folytatódott. Apu életpályája is kezdett szépen formá-lódni. 1950-ben, a tanári diploma megszerzése után a XVII. kerületi Szabadság sugárúti is-kolában lett szaktanár és úttörővezető. Kollé-gái ismerték és kedvel-ték, a diákok körében is népszerű volt. Évekig „Fatyok tanárúr”-nak hívták, mert első taní-tási napjainak egyikén a szokásos tanár-diák foci meccsen a tanári ka-put védte a Pedagógus Főiskola „PF” feliratú melegítőjében, s ami-kor megkérdezték, hogy „Tanár úr, mit jelkent a PF felirat?”, ő azt vála-szolta: „Pista fatyok.” Alig három éve tanított, amikor 1954 év elején kinevezték az iskola igazgatójának. 1954-nek mégsem ez volt apu számára a legfontosabb eseménye, hanem az, hogy meg-nősült. Ez sem akármi-lyen történet – sokszor hallottam életemben. Rákosligeten a tanítók

és tanárok gyerek korá-tól ismerték és szerették aput. És nagyon szeret-ték volna már, ha vég-re megházasodik. Volt egy grafológus Kispes-ten, akinek igen nagy respektje volt a kerület tanárai körében, különö-sen azt követően, hogy egyik kolléganőjük kö-zelgő tragikus halálát „megjövendölte”. Ezért aztán „befizették” aput is a grafológushoz, hát-ha megmondja a kézírá-sából, hogy mikor nősül meg végre. A „jöven-dölés” aztán csakugyan úgy szólt, hogy hama-rosan meg fog nősülni, és „szinte filmszerűen fognak peregni majd az események”.

1953. júliusától édes-anyámnak, mint fris-sen végzett cinkotai tanítóképzősnek éppen a Szabadság sugárúti iskolában kellett meg-kezdenie a szakmai gya-korlati évét. (Hogy egy Vas megyei kis faluból származó diáklány ho-gyan kerül éppen a cinkotai képzőbe, az egy másik, hosszú tör-ténet…) Apu azonban nem volt ott, mert éppen néhány hónapos kato-nai szolgálatát töltötte. (Mivel a főiskola miatt sorkatonai szolgálatot nem tett, rendszeresen behívogatták 2-3 hónap-ra.) Szeptember elején térhetett vissza az isko-lába, de addigra anyu már egy másik iskolába, a Kossuth 66-ba került. Ez úgy történt, hogy a Szabadság sugárúton alacsony volt a párt-tagok aránya, s mivel anyu nem volt az, ezért elcserélték a Kossuth-os Salacz Magdával. Így tehát nem találkoztak. De később, 1954. janu-árjában apu, mint a Sza-

badság sugárúti iskola új igazgatója átment láto-gatóba a Kossuth 66-ba a félévnyitó tantestületi értekezletre. S akkor – nem minden szándékos-ság nélkül – Lukácsné Manci néni, anyu egyik kolléganője bemutatta anyut apunak: „Engedje meg Pista, hogy bemu-tassam Magának az új kolléganőnket!” „Maga már egyszer a miénk volt.”- hangzott aputól a válasz, amely arról árulkodott, hogy tudott anyuról. Aztán márciusig nem történt semmi. De akkor anyu kapott két jegyet a Tell Vilmosra, és egy régi vasvári ba-rátjával, Kovács Lacival ment el. Apu szintén ott volt egy barátjával, Matyival (Illyés Sándor, később a Gyógypeda-gógiai Főiskola főigaz-gatója, keresztapám) és tévedésből(?) anyuék helyén ültek. Innen az-tán gyorsan peregtek az események, valóban „filmszerűen”. Még a ballagás előtt apu meg-kérte anyu kezét, és júli-us 16-án már megvolt az esküvő is. Úgy nézett ki, las-san sikerült apunak az új világ feltételei közt is úgy alakítania az életét, hogy boldog legyen. De azután 1955 és 56 várat-lan fordulatokat és pró-batételeket hozott.

Próbatétel és állhatatosság

Egy későbbi élet-rajzában az alábbi

furcsa gondolatsor talál-ható: „Jó munkáért 1954-ben igazgató lettem ugyanott (a Szabadság sugárúti iskolában) és még ez év szeptemberé-ben Rákosligetre kerül-tem a fiúiskolához (Hő-sök tere) mint igazgató. Saját kérésemre azon-ban 1955. augusztusától mint nevelő dolgozom.” Nem kell ahhoz a so-rok között olvasni, hogy érezzük, itt valaminek történnie kellett, ha va-laki így visszalép. S va-lóban, 1955-ben behív-ták aput, mint sikeres, fiatal igazgatót a XVII. kerületi pártbizottság-ra, hogy lépjen be a pártba. Apu erre nemet mondott, mire közölték, hogy akkor elveszíti az igazgatói kinevezését, sőt szaktanár sem ma-

radhat, hanem nevelő-tanárként kell dolgoznia ugyanabban az iskolá-ban, a napközi otthon-ban. Apu azonban kitar-tott álláspontja mellett, azt „választotta”, így saját döntése alapján lett az ifjú házas igaz-gatóból egyik napról a másikra nevelő tanár. A 157. sz. Hunyadi János úttörőcsapat vezetését azonban megtarthatta. (Néhány év múlva aztán újra szaktanár lett, sőt pályája vége felé igaz-gatóhelyettes is, viszont igazgató soha többé… De sem mi a családban, sem barátai ezen kese-regni sohasem hallották. Ezt a történetet is csak a hetvenes években me-sélte el nekem, az 56-os dolgokkal együtt.) Mert az 1956-os for-radalom és az azt követő megtorlás, ahogy máso-kat, aput is komoly pró-batétel elé állította. A forradalom híré-re Ligeten és a kerület többi iskolájában is szü-

netelt a tanítás. Apu két barátjával, a már emlí-tett Matyival és Simon Pistával október 25-én bement Pestre. Az As-toriánál a máskor oly rettegett orosz tankok felvirágozva, nemzeti színnel fellobogózva, nyitott fedéllel álltak. A szovjet kiskatonák ott ültek rajtuk és nézték az felszabadult, boldog emberek áradatát. Az egész olyan volt, mint-ha nem is a valóságban történne. (Apu este ez-zel a képpel szívében tért haza, s ezt meg is őrizte örökre.) Időköz-ben az Astoria környé-kén a nagy tömegben elsodródtak egymástól: apu és Matyi különbö-ző utakon hazatért, de Simon Pista a Kossuth térre ment a tömeggel. Később aztán elmesél-te apunak, hogy egy-szer csak látta, amint a Parlament körüli őrség visszahúzódik a térről az épületbe. Rosszat sej-tett, ahogy sokan mások is. Kisebb fajta pánik lett úrrá az ott állók kö-zött és bekéredzkedtek a Földművelési Minisz-térium épületébe. Az ablakokon át látták meg a pár perc múlva kitörő lövöldözést. Az épület hátsó kapuján át tudtak elmenekülni. Csak késő este ért haza. A tragikus esemé-nyek ellenére, ha 56-ról

volt szó, apu először mindig a felszabadult nép felemelő látványát említette és persze a cserkészcsapat „megala-kítását”. Egyik nap az iskola tanári szobájába belépve a régi cserkész csapatzászló fogadta. Valaki visszahozta a többi elrejtett cserkész „ereklyével” együtt. (A forradalom leverése után a zászló ismét el-tűnt, most már örökre.) Nagy örömükben apu és barátai úgy döntöt-tek, hogy újraindítják a Hunyadi János cser-készcsapatot. Még a rá-dióban is bemondatták, hogy Rákosligeten újjá-alakult a cserkészcsapat. Kőhalmi Ferencné be-mondónő, aki apu egyik kedves tanítványának édesanyja volt, olvasta be a hírt. A felhívásra aztán igen sokan érkez-tek. Közben Rákoske-resztúron összegyűltek a kerület tanárai és mun-kástanácsot alakítottak. Elnöknek az idős, nagy tiszteletben álló vitéz Keresztury István ligeti tanárt választották meg, aki csak úgy fogadta el a megbízatást, ha egy-kori tanítványa Kovács István (azaz édesapám) a helyettese. Apu el-vállalta a felkérést. A forradalom alatt és az azt követő napokban a legfontosabb feladatuk

Az első rész megjelenése után több kedves visszajelzést is kaptam a cikkel kapcsolatban. Különösen nagy örömmel fogadtam Párdányi Rudi bá’ levelét, amelyben kiegészítve az általam leírtakat, apu gyerekkori barátja, Füles halálának körülményeiről

írt. Köszönöm gondolatait, s az alábbiakban a levél vonatkozó részét szó szerint közreadom. (Egyúttal szeretném elmondani, hogy a cikksorozatot visszaemlékezések és dokumentumok alapján készítem. Ezért arra kérek mindenkit, ha valamire másképpen em-lékszik, vagy valamivel szeretné kiegészíteni a leírtakat, írja meg anyukám címére: Kovács Istvánné, 1184 Budapest, Dolgozó út. 6/A. II.em. 6. Levelét örömmel vesszük és lehetőség szerint közreadjuk.)

„Gyuszi és Bajor Bandi sorsáról annyit tudok, hogy Gyuszi (Füles) Székesfehérváron megsebesült, mert a szovjetek már lőtték a várost. A levente csapatnak azt a parancsot adták, hogy induljanak el gyalog Győrbe. A sebesültet egy darabig vitték, majd a parancsnok úgy határozott, hogy a mozgásképtelen Dévai Gyuszit hátrahagyja. Önkéntes jelentkezőt kért, aki a sebesülttel marad. Bajor Endre rákosligeti barátom, aki jogi egyetemi hallgató volt és osztálytársam az első elemitől az érettségig, önként jelentkezett, hogy Gyuszit ápolni fogja. A fehérvári Győri úton egy pincében helyezték el őket, takarók, kötszerek és némi élelmiszer hátraha-gyásával. Mikor a szovjetek elfoglalták a várost, minden pincébe kézigránátot dobtak, az ő pincéjükbe is. Így haltak mindketten hősi halált.”

»

Édesanyám érettségi tablóképe

Szüleim esküvői képe (1954)

Pozsonyi (Ároktő) utca 2., a szülői ház

8 2010. február 9

az volt, hogy az ország leállása miatt hirtelen jelentkező közellátá-si gondokat a tanárok és családjaik körében csökkentsék, élelmezé-süket megszervezzék. De más dolgok is történtek azokban a sorsfordító napokban. Egy alkalommal áthív-ták aput Kovács Nor-berthez, régi cserkészé-hez, aki koholt vádak alapján nagyon fiatalon megjárta Rákosiék ke-gyetlen börtöneit. Ott a szülők azzal fogadták, hogy nemrég megállt a házuknál egy motor két fiatalemberrel, akik elmondták, hogy a sza-badságharcosok elfog-lalták az ÁVH hírhedt Fő utcai épületét, és el-határozták, hogy az ott talált iratokat kikézbe-sítik az érintetteknek. S azzal átadtak egy nagy köteg iratot, és elmen-tek. A család átnézte az iratokat, amely egy tervezett koncepciós per vádanyaga volt, s a 30-dik oldaltól kezd-ve apura (is) vonatkozó terhelő írásokat találtak. Azért hívták át, hogy megmutassák. Apu nem akart hinni a szemének: képtelen vádak és elké-pesztő „bizonyítékok”, nyilvánvaló tévedések és hazugságok tömkele-géből állt az egész. Hadd álljon itt példaképpen egy 1953. december 15-i jelentés harmadik olda-lának néhány sora:

„…Legutóbb jelen-tettük, hogy Kovács honv. (azaz Kovács Nor-bert) kapcsolatot tart Kovács István rákoscsa-bai tanítóval, aki az il-legális cserkészcsoport összekötője volt az ame-rikai követséggel. Sze-mélyével kapcsolatban megállapítottuk, hogy

1949-ben a pedagógi-ai főiskolán tagja volt egy klerikális, jobbol-dali csoportnak, amiért 1949-ben internálták. A főiskolára „Heil Hit-ler” köszöntéssel járt be. Megállapítottuk, hogy Kovács kapcso-latban állt Gyenis Évá-val, aki Tildy volt elnök unokahuga, és szoros kapcsolatba volt Csor-nai Viktorral. A felsza-badulás után többször járt külföldön.”

A leírt szöveg min-den állítása képtelenség volt, de mit számított az. Például az amerikai kapcsolat igazolására egy fénykép(!) is volt mellékelve apuról, amint éppen bemegy az USA budapesti nagykövetsé-gére - bár 1956-ig soha nem járt ott, de még a környékén sem! Mint ahogy 1944 és 1963 kö-zött nem járt külföldön sem. Sohasem volt tag-ja klerikális csoportnak és sohasem internálták, s nagyon távol állt a bujkáló katonaszöke-vény édesapámtól, hogy „Heil Hitler” köszönge-téssel járjon be a főisko-lára… Apu addig is tudott róla, hogy embereket elvittek (az ismeretsé-gi köréből is többeket, például a már említett Kovács Norbit), akik azután összetörve, megromlott egészség-gel évek múlva tértek vissza, de személyesen csak ekkor szembe-sült azzal a gépezettel, amely az ötvenes évek elején a párt szolgálatá-ban állt. A papírokból úgy tűnt 1949-től 1953. végéig folyt a bizonyí-tékgyártás, de akkor leálltak: későbbi dátum-mal semmilyen jelentés, vagy más anyag nem

született. (Talán Sztá-lin halálának és Rákosi bukásának köszönhet-ték, hogy ebből nem lett koncepciós per.) Apu elkérte a reá vonatkozó lapokat, de a szülők nem adták, mert attól tartot-tak, hogy az iratok ide-gen kézbe kerülhetnek, s akkor a fiukat újra el-viszik. Úgy tudom, hogy évtizedek múlva (szülei halála után) Norbi áthív-ta aput, mert át akarta adni neki a kertben el-ásott régi csapatzászlót (ezek szerint ő vihette el). Bár végigszurkálták a földet – különösen az oldalkerítések mentén, a zászlót rejtő hengert vé-gül nem találták meg, vi-szont azokat a bizonyos AVH-s iratokat igen, csak sajnos széttöredez-ve, szétmállva. Az apu-ra vonatkozó lapokból csak néhányat lehetett megmenteni. Norbi oda-adta azokat apunak, aki

elhozta emlékeztetőül, ha egyszer kételkedne benne, hogy az valóság volt… Édesapám sze-rint az volt az egészben a legszörnyűbb, hogy ilyen formán bármikor, bárkivel szemben össze-állíthattak szörnyű, ko-holt vádakat, ha valaki az útjukba került, vagy ha egyszerűen csak úgy gondolták. Időközben a forrada-lom sajnos nem maradt harci cselekmények nél-kül. Rákosliget kitün-tetett helyzetben volt, hiszen itt működött a Budapesti Vegyiművek, amely a Molotov-koktél

gyártás egyik bázisa volt. Természetesen sok ligeti dolgozott ott. Sza-badságharcos és nem-zetőr csapatok alakultak a kerületben, főként fia-talokból. Még november 4-e előtt egy este eljöttek apuhoz, akit tanárként és cserkészparancsnok-ként ismertek, s kérték, legyen a vezetőjük. Na-gyon nehéz döntést kel-lett hoznia, hiszen fele-lősséget érzett a fiúkért és az ország jövőjéért is. De nem hitt sohasem a fegyverekben, s végül nemet mondott. Pár nap múlva aztán minden megváltozott.

Bejöttek az oroszok, és kétségbeesett, ke-serves szabadságharc kezdődött. A csapatba szerveződött fiatalok egy része a kerületbe érkező orosz tankokat megtámadta. A Szabad-ság sugárút és a Pesti út kereszteződésében, ahol egy gyógyszertár és egy szikvízüzem volt, Molotov-kok t élok a t dobtak egy tankra. Az válaszul, a tetejét körbe-forgatva folyamatosan tüzelt és szörnyű pusztí-

tást okozott. Ezt követő-en tankok tucatjai járták Újtelep és Liget utcáit. Ilyenkor apuék, az alig 3 hónapos nővéremmel a szoba és a kamra kö-zötti széles, öreg vert fal mögé húzódtak be, hogyha összecsapások lennének, a tankok lövé-seitől az talán megvédi őket. Azután elültek a csa-ták, és a megtorlások elkezdődtek. A határok még nyitva voltak. Apu szomszéd utcában lakó

volt tanítványa teherau-tóval hordta Ausztriába a menekülőket, s fel-ajánlotta, hogy kiviszi a családot. De apu nem akarta elhagyni az or-szágot, pedig nagyon féltek, mi lesz, ha újrain-dítják a koncepciós pe-reket, mi lesz, ha éppen apuval akarnak példát statuálni. A környékben lakó több fiatal (köztük apu barátai, diákjai és az egyik sógora) is börtön-be került, vagy mene-külni kényszerült. Volt,

akit később távollétében halálra ítéltek. Aztán december első napja-iban, amikor az öreg állomásfőnököt is elvit-ték, mondván, hagyta, hogy Öregcsaba és Pécel között egy darabon fel-szedjék a síneket, hogy a szovjet tankokat ne tudják vonaton behozni, mégis úgy döntöttek, el-mennek. Éppen másnap lett volna indulása a te-herautónak. Összeké-szültek, de reggel nem jött a kocsi. Mint ké-

sőbb kiderült, lerobbant a teherautó, s pár napig eltartott, míg alkatrészt lehetett szerezni. De ad-digra már ismét lezárták nyugat felé a határt, s túl nagy kockázat lett volna egy csecsemővel bele-vágni. (A néhány utcára lakó baráti házaspár így vesztette el a kisbabáját.) Szüleim tehát maradtak, s szorongva várták, mit hoz jövendő.

/Vége a II. résznek/

»

Igen, olyan Isten adta vérbeli pedagógus

vagy, (nem múlt idő-ben) hogy most is itt munkálkodsz bennünk, mindannyiunkban. Pél-dázva mindezt a mai napig érvényes intésed, hogy:- „Édes fiam, lásd be, hogy helytelenül csele-kedtél. Veszélyeztetted saját testi épséged és vele együtt társaidét is. Én mindezt elfelejtem neked. Holnap nyugod-tan nézz a szemembe, bátran üdvözöljük egy-mást, csak gondold át

és lásd be cselekedeted helytelenségét.”Felejthetetlen pedagó-gusi fogás volt ez ré-szedről. Alig vártuk az élet-kort, hogy eleinte pár-ban, majd a kitüntetett 14. életévtől egyedül indulhassunk egész napos hosszú portyá-ra, amiben különösen az éjszaka csendjének, sajátosságainak meg-figyelésére hívtad fel a figyelmünket. Éjszaka, távol minden lakott te-rülettől, magunkra ha-gyatva embert próbáló

A csapat-tagság nevében megszólít, cserkésztársad: * Sz.J. (élelmezésvezető és főszakács)

JÓ MUNKÁT PISTA-BÁ!

* innen a megszólítás meghittsége és tegező viszonya

félelmetes tett volt, de mi éppen ezért szeret-tük. Akkor még talán nem értettük, de meg-tanultuk és ma már tud-juk, hogy ott vagy a fák minden rezdülésében, a levelek susogásában és nappal a szikrázó kék ég felhői között. Más-nap délutánra mindig épségben, egészségesen visszatértünk az egyna-pos egyedüli távollétből. Bíztál bennünk. Most Te is hosszú por-tyára indultál. Onnan nincs visszatérés, de ne félj! Vedd elő a sípodat, fújj bele és mi mind megállunk ott ahol va-gyunk. Arccal feléd fordulunk és kíváncsian várjuk a következő pa-rancsodat. Este amikor nagy

kört alakítottunk a tá-bortűz hamvadó pa-razsánál, megfogtuk egymás kezét, – mily boldog volt aki akkor a kezedet foghatta – felte-kintettünk az égre és el-mondtuk tábortűz-záró közös imánk, hogy:

- „Öreg este van már, csak a hold az égenCsillagokkal ékes, virá-gos kertjében.Vessünk véget mi is, dalnak, kacagásnakNyugodalmas jó éjsza-kát mindenik pajtás-nak!”

Bizony ott vagy már a csillagokkal ékes virá-gos kertben és ékesíted azt a virágos kertet. - Takarodó volt! - A lefúvás megtörtént!

- „Hangot hallani nem akarok” – mondtad.Mégis az első voltál, aki kiszóltál a parancsnoki sátorból:- „Fiúk, kik lesznek először őrök, és utánuk kik következnek?”- „Mi leszünk Pista-bá!”- „Mi következünk Pista-bá!”Aki teljes életet él, szü-letik és meghal. Mi még félúton vagyunk. Sokat kell még megélnünk. Ha hosszú portyára in-dultál is, azért valahol még találkozhatunk. - A lefúvás megtör-tént.- JÓ ÉJSZAKÁT PISTA-BÁ!

Jóformán évét sem tu-dom, hogy mikor vol-

tam utoljára táborozni. Talán a kilencvenes évek első felében lehetett. Az azóta eltelt hosszú idő miatt nagy várakozással tekintettem a 2009-es bogácsi tábor elé.

Nem a korábbi tá-borok hangulatát akar-tam újra átélni. Sajnos a felnőtté válás ezt nem engedi. Inkább az újon-cok és ifi srácok reakci-óit figyeltem, vajon ők is megélik-e azon élmé-nyeket, melyeknek húsz

évvel ezelőtt én is része-se lehettem? Munkám és a fel-nőtt lét egyéb elkerül-hetetlen tilalomfái nem engedték, hogy végig a táborban legyek. Pusz-tán a kezdő és befejező hétvége eseményeiből kaphattam ízelítőt. De ez is elegendő volt ah-hoz, hogy választ kapjak

a fenti kérdésre. Az utolsó tábortűz, a közös éneklés és beszél-getés számomra egyér-telmű bizonyítékát adta annak, hogy a tábor szá-mos élménnyel gazdagí-totta a fiúkat és megérte mindaz az erőfeszítés, amit a csapat fennma-radása érdekében mind-annyian tettünk. A mai

T á b o r i b e s z á m o l ó kfiataloknak talán na-gyobb szükségük van a tábortűz fényére, mint bármelyik eddigi gene-rációnak. Külön köszönet Zsu-zsikának, Ján-bának és Fürjes Petinek, hogy volt tábor és volt tűz.

Tompa Gábor

Csonka tábori beszámoló

Az ÁVH-s dosszié 73.oldala

Apu iskolaigazgató

10 2010. február 11

Vezetői ülésünkön megszületett a

döntés, hogy táborun-kat Bogácson tartjuk meg, ahol már jártunk öt évvel ezelőtt. Akkor nagyon megszerettük, mert barátságos és köny-nyen elérhető, szép hely. Remek strand van a fa-luban, és sok a látnivaló a környéken. Tavasszal felkere-kedtünk tábornézőbe, hogy felfrissítsük kap-

csolatainkat a helybéli-ekkel, és kieszközöljük az engedélyeket. Előző alkalommal jó benyo-mással lehettünk a fa-lusiakra, mert mindenki segítőkész volt, és külön örültek, hogy megint náluk fogunk táborozni. Az erdész név szerint emlékezett ránk, és csak annyit kért, szóljunk mi-kor jövünk, szeretettel vár minket. Miután eze-ket a dolgokat elintéztük

a helyszínen, a hátralevő feladat a tábort segí-tő pályázatok beadása, és a toborzás volt. Az egész csapat kivette ré-szét a feladatokból. Az önkormányzatnál elfo-gadták a pályázatunkat, amit a tábori progra-mok finanszírozására fordítottunk. A kerületi rendezvényeken képvi-seltük csapatunkat és sok érdeklődőnek be-mutattuk a cserkészetet. A jelentkezők közül öt új cserkész jött velünk a táborba, amit bíztatónak találtunk.

A táborhely az Er-zsébet utca végében el-terülő tisztásról nyílt. Innen az erdőbe vezető ösvény két oldalán ala-kítottuk ki tíz napra szó-ló otthonunkat. Az utca végében álló ház kedves lakója, Ottó bácsi hűtöt-te számunkra az étele-ket, az utcán álló artézi kútból kaptuk a vizet. A táborban a má-sodik hétvégét „nyílt napoknak” hirdettük, és vendégül láttuk régi cserkészeinket, vala-mint újoncokat és szüle-iket.

Rover vezetőink nagy segítségünkre voltak a tábor építés és bontás során is, ők szállították a felszereléseket is. Végeredményben si-került mindent megszer-vezni a táborhoz, amit első alkalommal tettünk meg Pista bá közremű-ködése nélkül, de biztos vagyok benne, hogy épp ezért mindegyikünkre nagyon büszke.

Fürjes Péter

Tábori előkészületek

Egy éjszakai riadó emlékére…

B e s z á m o l ó a S z e r v e z ő t e s t ü l e t ü l é s é r ő l

T á b o r i b e s z á m o l ó k

Sajnos a szavak so-sem adják át teljesen

a velünk történtek at-moszféráját, de én még-is megpróbálom leírni életem első portyáját. A cserkésztábor kezde-tén még igen távolinak ígérkezett a portya. De a szorgos munka és sza-badidő aktív eltöltése mellett, úgy követték egymást a reggeli trom-bitás ébresztések, hogy arra eszméltem, már csak egy óránk van, hogy elinduljunk a por-tyára. Még utoljára kö-zösen ebédelhettünk az ismerős arcokkal, mie-lőtt négyfős csapatunk elhagyta volna a népes tábort. Mindenki felvett egy-egy pokrócot, a konyháról kaptunk né-hány almát. A tábort az “Öregcserkész búcsúzik a tábortól...” cserkész-dal éneklésével hagytuk el. A faluba elmentünk még egy kis munícióért,

“Öregcserkész búcsúzik a tábortól...”

és ezután neki indultunk a vadonnak. Ahogy a falu határát egyre hagy-tuk el, halkult a boro-zókból szóló mulatós ze-nék hangja is. Éreztem, hogy mostmár teljesen magunkra vagyunk hagyva. Hosszú utunk elején már viták alakul-tak arról, hogy merre is lehet Eger. Ugyanis az volt a célunk, hogy valamit hozzunk el Eger nevezetességei-ből. Szerencsére hamar megegyeztünk merre is kell mennünk. Igy már a mindenki által jónak vélt irányba, beszélget-ve, időnként fel-felne-vetve, haladtunk tovább. Hogy jó írányba-e? Nem tudom, sajnos a csilla-gokra nem tudtunk ha-gyatkozni, ugyanis fel-hős volt az ég, de azért a környezet segített a tá-jékozódásban. Időnként megáltunk néhány per-ces technikai szünetre, ilyenkor ettünk-ittunk,

és aztán újult erővel ha-ladtunk tovább. Mi volt a probléma, nem tudom, de sajnos késő éjszaka volt, az eső csepergett, de Egert még messziről sem láttuk. Így új célunk a táborhely kialakítása lett. Az erdő határában egy nagyon büdös vizű patak folyt, így attól próbáltunk minnél job-ban eltávolodni, és vé-gül két mezőt elválaszó akácosnál álltunk meg. Mivel fel voltak szánt-va a mezők, így a föld alkalmas volt tűzrakás-ra, és az eső csepergés is abbamaradt. Fur-

csa módon pillanatok alatt, egy nagy kupac elszáradt ágat sikerült gyüjtenünk, pedig még sötét is volt. A tábortűz mellett még hosszasan beszélgettünk. Aztán ahogy elálmosodtunk, a pokrocba bugyoláltan fekve el is aludtunk. Az örsvezetőnk bezzeg, egész éjjel éber volt, és táplálta a tüzet, ahogy ezt késöbb megtudtam. Reggel arra ébredtünk, hogy egy őz szaladgált mellettünk. Ilyen kö-zelről a természetben még nem is láttam őzet, úgyhogy ez nekem nagy

élmény volt. Ebédre vissza kellett érnünk, ezért sajnos már nem volt indőnk Egerig elmenni. Összeszedtünk a pokrócainkat eltemet-tük, ami maradt a tűz-ből és hazaindultunk. A táborban már lelkesen vártak minket, és kér-dezgettek élményeink-ről arról, hogy milyen is volt. Erre a kérdésre tömören csak annyit vá-laszolnék, hogy a portya volt számomra az egész cserkésztábor fénypontja.

Koronka Gábor

Az elmúlt nyáron ellátogattunk Bog-

ácsra a Rákosligeti Hu-nyadi János Cserkész-csapat táborába, ahol két napot töltöttünk el kisiskolás fiainkkal. Egyelőre csak mint ér-deklődők lestünk bele a tábor életébe, ahol már az első pillanattól fog-va otthon érezhettük magunkat a kedves fo-gadtatás végett. Péter a csapatparancsnok és a többi ifjú cserkész azon-nal szárnyaik alá vették fiainkat és hozzáláttak az erdő közepén elhe-lyezkedő táborhelyen a legkisebbek lakhely-ének felállításához. Mi felnőttek a tábor alsó ré-szén, egy domb tetején éjszakáztunk a többi ,

hétvégére érkezett „öreg cserkésszel”. Az erdei tölgyfák alatt készült már az ebéd. Az ember nem is gondolná, hogy az erdő közepén szilvás gombóc fő egy nagy fa-zékban. A főszakács Ján bá volt, aki néhány órá-ra félretéve trombitáját nagy erőkkel gyártotta az óriási mennyiségű gombóchalmot. Köz-ben megérkezett Pista bácsi felesége és lánya is, akik néhány órára szintén bekapcsolód-tak a tábor életébe és sokat meséltek azokról az időkről, amikor még Kovács Pista bácsi ve-zette a cserkészcsapatot. Hirtelen vége szakadt a csevegésnek, mert Ján bá előkapta a trombitáját

és ebédre hívta az éhes társaságot. Még hosszasan tud-nék mesélni a nap ese-ményeiről, hogy hogyan fogadták be a nagyok fiainkat a cserkész-focizásba, vagy hogy milyen csodálatos volt kamaszkoromat vissza-idézve ülni a tábortűz mellet és közösen sza-lonnát sütni, beszélgetni énekelni sok kedves em-ber társaságában. Ismét megállt az idő, ami oly jól esik olykor… Hanem most már csak egy eseményről szeretnék még említést tenni, ami nem máskor történt, mint hajnali egy órakor. Férjemmel békésen szundikáltunk panorámás sátrunkban, amikor is égtelen trom-bitálásra ébredtünk. Gondoltuk magunkban semmi vész, ez csak a

cserkészeknek szól, biz-tos valami előre kitervelt mókáról lehet szó, mi aludhatunk tovább nyu-godtan, amúgy sem va-gyunk a szoros értelem-ben vett tábor területén. De a trombitaszó egyre élesebben nyitogatta a szemünket és egyszer csak emberi alakot is öltött Ján bá személyé-ben, aki azt mondta, hogy a fiaink már fent vannak és keresik a tá-bori zászlót, úgyhogy mi is bújjunk csak elő mielőbb az odúnkból. Férjem egészen hamar kikelt a hálózsák mele-géből én viszont valami mentő egységre vártam, amely védelmébe vesz és azt mondja, hogy ma-radjak csak, nekem nem kell kibújnom a nyirkos hidegbe bemelegített vackomból. Mindannak ellenére, hogy tizenéve-

sen én is indultam éjsza-kai túrára hajnal kettő-kor, most úgy éreztem ezt nem tehetik meg ve-lem, ki van velem szúr-va és már-már csalódot-tan elkezdtem lehúzni a hálózsák cippzárját, amikor bebotorkált a sátrunkba egy kis an-gyal, aki az erdő szelle-me keresése helyett úgy döntött, hogy inkább az édesanyja mellé bújik, az újbóli megnyugvás és szundikálás remé-nyében. Hát utólag most már elárulhatom, hogy ismét nagyon örültem, hogy anya lehetek… Az elmúlt nyár egyik legemlékezetesebb él-ménye marad számunk-ra a rákosligeti cserkész-csapattal töltött néhány nap.

a Romoda család

2009. június 11-én tatotta évi rendes

ülését a 264. sz. Hunya-di János Cserkészcsapat Szervezőtestülete. Az ülés során a csapat kol-lektív vezetősége tájé-koztatást adott a csapat 2008. évi és 2009. I. fél-

évi tevékenységéről és terveiről, valamint vá-laszolt a szervezőtestü-leti tagok kérdéseire. Az ülés résztvevői kiemelt figyelmet fordítottak a csapatotthon ügyének, sőt egy közös levelet is megfogalmaztak, illet-

ve aláírtak, melyben az Önkormányzat vezetése részére megköszönték a támogatást, amelyet az Önkormányzat a rákosligeti cserkész-otthon újjáépítésével kapcsolatosan kifejtett. (Sajnos azóta beigazo-

lódott, korán illettük köszönettel az Önkor-mányzat munkáját, ígé-reteikből semmi sem va-lósult meg. Szerk.) Az ülés során tiszt-újításra is sor került. A Szervezőtestület tag-jai sorába választotta Rákosliget jelenlegi evangélikus és reformá-tus lelkészét, Nagyné Szeker Évát és Szabó

Lajost, Bella Tibort a Gregor Jószef Általános Iskola igazgatóját, vala-mint két öregcserkészt, akik az elmúlt időszak-ban lelkesen támogatták a csapat munkáját. A Szervezőtestület az ad-minisztratív feladatok vitelére titkárt is válasz-tott Tompa Gábor sze-mélyében.

A Szervezőtestület tagjai a tisztújítást követően:

Tampu A. József rom. kat. plébános – a testület elnökeNagyné Szeker Éva evangélikus lelkészSzombathy Gyula nyugalmazott ref. lelkészSzabó Lajos református lelkészCsekovszky Árpádné a Csekovszky Kiállítóház vezetőjeBella Tibor iskolaigazgatóDr. Csányi György nyugalmazott főorvosSzalay Miklós az Operaház címzetes karvezetőjeMerényi Armand mérnökSzabados Ádám mérnökSchád Béla nyugalmazott agrármérnökSzabó János nyugalmazott mérnökNovák-Storcz Péter mérnök, vállalkozóDr. Tompa Gábor ügyvéd – a testület titkára

A szervezőtestületi ülésTábori életkép

Rákosligeti Cserkész Újság Kiadja: Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapatért AlapítványFelelős szerkesztő: Fürjes Péter a kuratórium elnöke. Szerkesztették: Kovács Kálmán, Schád Péter, Tompa GáborDesign, tördelés: Szetlik Péter (www.szetlik.hu)Székhely: 1184 Budapest, Dolgozó út 6/a. II. 6.Levelezési cím: 1173 Budapest, Vízhordó utca 36.e-mail: hunyadi.janos.264@gmail.com

Kuratórium: Fürjes Péter elnökDr. Cserey GyörgyDr. László JenőSchád PéterSzabados ÁdámAdószám: 18239706-1-43Számlaszám: OTP Bank 11717009-20043465

264. sz. Hunyadi János CserkészcsapatHALLOTTÁL MÁR A CSERKÉSZETRŐL?

Csatlakozz a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági mozgalmához!

Várunk minden 7-18 éves fiatalt (fiúkat és lányokat egyaránt) 2010. február 27-án 15 órakor!

(Csekovszky Árpád Művelődési Ház, Rákosliget, Hősök tere 9.)Ha nem tudsz február 27-én jönni a toborzásra, jelentkezhetsz a

hunyadi.janos.264@gmail.com címen vagy a 06 30 558 0370 telefonszámon is! Gyere és ismerj meg minket!www.cserkesz.hu/264

Nálunk a helyed, ha szeretnél...• Jó társaságban lenni, szabadidődet hasznosan tölteni • Barátokat szerezni• Életformát tanulni és követni• Harcolni hibáid ellen• Sokat játszani és versenyezni• Egészséges életet élni• Megismerni a természetet• Hagyományokat tanulni• Önfegyelmet, kitartást fejleszteni• Becsületet és tiszteletet tanulni• Megismerni a keresztény értékrendet• Táborozni nyáron, igazi nomád életet élni

FELHÍVÁSCsapatunk elhatározta, hogy Pista bá’ filmarchívumának segítségével feldol-gozza a rákosligeti ifjúság életéről az elmúlt 50 évben készült film- és fénykép-felvételeket. A pontos és hiteles múltidézést elősegítendő várjuk mindazok jelentkezését, akik bármilyen filmfelvétellel (8 mm-es, VHS vagy digitális film) vagy fényképekkel rendelkeznek a cserkészcsapat életéről a kezdetektől egészen napjainkig.

Szívesen vesszük olyan felvételeket is, melyek Rákosliget egykori épületeiről vagy tereiről készültek.

Jelentkezni a hunyadi.janos.264@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 30 426 8883-as telefonszámon lehet.

Várjuk támogatóink személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlását. Kérjük, adóbevallásuk kitöltésekor ne felejtsék el Alapítványunk nevét és adószámát feltüntetni! Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapatért Alapítvány, adószám: 18239706-1-43.1 %