P szichológia , 2002, ( 2 2 ) , 4 , 4 0 7 -4 3 6

BORGOS ANNA*, KENDE ANNA**, CSABAI MÁRTA*, ERŐS FERENC*, SZILI KATALIN** MTA Pszichológiai Kutatóintézete, ** РТЕ ВТК Pszichológiai Intézet

TESTBE ÁGYAZOTT IDEÁLOK. DISKURZUSOK AZ IDEÁLIS, A TERMÉSZETES, A MESTERSÉGES ÉS AZ ELUTASÍTOTT TESTRŐL

Bevezetés

Az identitás problémájával kapcsolatos szociálpszichológiai és pszichoanalitikus el­méletek a fogalom születése óta megsokszorozódtak. Az eriksoni - folytonosságot, önazonosságot és egységességet hangsúlyozó - klasszikus identitásdefiníciót felváltó számos megfogalmazás eredményeképp, az identitás jelentése bizonytalanná vált. Valójában maga Erikson vetítette előre az identitás körüli újabb kérdéseket, amikor az önazonosság szociális aspektusát helyezte előtérbe. A szociálpszichológia az iden­titást a csoport-hovatartozás, csoportmegkülönböztetés, a kategorizáció elsőrendű tényezőjévé tette (Tajfel, 1998; Turner, 1998). A posztmodern társadalom új cso­portmeghatározásai, a „nagy” klasszikus csoportok háttérbe szorulása és az egy­mást átfedő kategóriák előtérbe helyezése, illetve a globalizáció által életre keltett új dimenziók mind hozzájárultak az identitás fogalmának széttöredezéséhez. „Az identitással kapcsolatos későmodern és posztmodern diskurzus az identitás frag- nrentáltságát, konstruált, illetve dekonstruált mivoltát hangsúlyozza” (Csabai, Erős, 2000: 42). Részben erre a bizonytalanságra adott reakcióként, részben a szociál­pszichológiában bekövetkezett új módszertani irányoknak és lehetőségeknek1 kö­szönhetően az utóbbi évtizedben egyre inkább előtérbe kerültek az identitás szociá­lis reprezentációjával kapcsolatos megközelítések (Breakwell, 1993; László, 1998). Ezekben a személyes identitásnak azokról az összetevőiről is szó esik, amelyek ko­rábban kevésbé voltak jelen a szociálpszichológiai és általában a társadalomtudo­mányi diskurzusban: a nemiség, a test, a testtel kapcsolatos különféle folyamatok és jelenségek.

Ebben a megközelítésben egy sor olyan kérdés merül fel - többek között a kritikai társadalomelmélet által felvetett és nálunk is egyre többet vitatott kérdések -, hogy hol kezdődnek és hol végződnek a test határai, melyek azok a testek, amelyek „mél­tók” és amelyek „méltatlanok” az életre (Glass, 1997), meddig terjed az egyének ön-

1 Elsősorban a diskurzus- és narratív elemzés módszertani előretörésére és az ezzel kapcsolatos technológiai fejlődésre gondolunk.

4 0 7

rendelkezési joga saját testük felett, milyen imágók és fantáziák alakítják a saját test­ről és a másik testéről alkotott reprezentációkat. Ezek a kérdések abból a szempont­ból is lényegesek, hogy a társadalom hogyan viszonyul a testileg stigmatizált vagy az úgynevezett „fogyatékos” emberekhez (vő. Rattansi és Westwood, 1994; Larrain, 1994; Csabai és Erős, 2000).

A jelenkori társadalmi és politikai diskurzus morális pánikja nem véletlenül vá­lasztja a testet, a társadalmi kohézió, a differenciáció és a konfliktusok szimbólumát a veszély és az aggódás metaforájaként. A társadalmi válságok idején, amikor a domi­náns identitásformák és „testek” (a hatalmat birtokló és a szimbólumot manipuláló csoportok) fenyegetetté válnak, nagy valószínűséggel megjelenik a test határainak fenntartásával és tisztaságával kapcsolatos aggodalom (Douglas, 1980). Ennek meg­jelenési formái igen változatosak, attól a szándéktól kezdve, hogy különböző orszá­gok megvédjék magukat a bevándorlók, menekültek stb. képében jelentkező „idegen testektől”, egészen az intellektuális diskurzus megtisztítására tett törekvésekig. A ki­rekesztés és konfliktus ezen formái nem csupán a „külső” ellenséggel szembeni véde­kezésben nyilvánulnak meg, hanem kellemetlen érzéseket, szorongást ébresztenek a domináns „testen” belül is (Csabai és Erős, 2000).

A k u ta tás célkitűzései és módszere

Felmérésünk célja az identitás,, testi keretbe” helyezett megnyilvánulási formáinak, rep­rezentációinak feltárása volt. Empirikus vizsgálatunk a test és az identitás problémáit hozta összefüggésbe a jelenkori magyar társadalom működésének bizonyos mozza­nataival és a kultúra, a fogyasztói társadalom és a tömegkommunikáció, illetve az in­formációs társadalom hatásaival. Kérdésfelvetésünk szorosan kapcsolódik a hazai szociálpszichológia azon törekvéseihez, hogy a rendszerváltás utáni magyar társada­lomban kibontakozó identitáskonfliktusokat és azok szociális reprezentációit a nem­zetközi trendekkel összhangban vizsgálja; ezenkívül szoros szálak fűzik a Nyugat-Eu- rópában jelentős fejlődésnek indult és Magyarországon is lassan meghonosodó „cultural studies” irányzatához, amely a pszichoanalízis és a szociálpszichológia eredményeit is integrálva a tág értelemben vett kultúra legújabb jelenségeit tanulmá­nyozza.

A többlépcsős kutatás keretében azt kívántuk megvizsgálni, hogy a testtel kap­csolatos szociális és kulturális reprezentációk hogyan fogalmazódnak meg az ez­redvég magyar társadalmában és a kultúrában, s mindez hogyan tükröződik a jelen­kori „testpolitika” néhány kiemelt területén: az egészség, a divat, az életmód és a nemi identitás vonatkozásában. Fel kívántuk tárni továbbá, hogy a testtel kapcso­latos reprezentációk szerveződését miként befolyásolja a fogyasztói kultúra, s ezek a reprezentációk miképp szolgálják az identitás kereteinek, határainak létreho­zását, megszilárdítását, átjárhatóvá vagy átjárhatatlanná tételét. Ez utóbbi gon­dolat szorosan kapcsolódik azon vizsgálati kérdésünkhöz, mely a testet a kire­

4 0 8

kesztés, a másoktól való elhatárolódás, a kulturális Másik fantáziájának szereplő­jeként kezeli.

A kutatás három szakasza2 közül e tanulmány a fókuszcsoportmódszerrel gyűj­tött adatokat elemzi. A fókuszcsoport-technika kiválasztásában többféle szempont játszott szerepet. Egyfelől, ez a-szubjektivebb belátásoknak is teret engedő-m ód­szer megfelelő kiegészítésnek tűnt a kutatás kérdőíves szakasza számára. Másfelől lehetőség nyílt a témák mentén kialakuló csoportdinamika vizsgálatára is, amely azután újabb témák asszociációját hívta elő. A számos lehetséges elemzési forma közül a finomabb tartalomelemzés mellett döntöttünk, amely Krippendorf definí­ciója szerint „az adatokból újraelőállítható és érvényes következtetések levonását teszi lehetővé a kontextusra vonatkozóan” (idézi Stewart, 1990). Az általunk folyta­tott eljárás a tartalomelemzés lehetséges módszerei közül leginkább a szemantikus tartalomelemzéshez sorolható, melynek során az elhangzottakat a jelentés alapján csoportosítjuk.

A fókuszcsoportmódszer hátterében az a csoportlélektani megfigyelés áll, hogy csoporthelyzetben akkor polarizálódnak a vélemények, ha jelentőségük van, és ha elkötelezik az egyéneket. A vita strukturálja a kognitív mezőt, így bizonyos alapvető dimenziók jobban észlelhetővé válnak, a csoportos választási kényszer kiugróbbá teszi az adott dimenziót (Doise - Moscovici, 1980). A konszenzusra törekvő cso­portvita jól közvetíti az egyéni attitűdök, vélemények alakulásának dinamikus ter­mészetét.

1 . táblázat. A r é s z t v e v ő k é le t k o r i , n e m i és f o g la lk o z á s b e l i m e g o s z lá s a

Életkor 17-19 20-29 30-39 40-49 50-59 60-69Ffi/nő 2 ffi 3 nő 18 Ifi 24 nő 7 ffi 5 nő 3 ffi 7 nő 0 ffi 5 nő 0 ffi 1 nő

FoglalkozásGimn./egyet./főisk. halig. 2 3 13 13 1PhD-hallg. 1 1Nyugdíjas 1 1Tanár 1 2 3 1 1Vállalkozó 1 1 2Adminisztrátor 2 1 1 _________Szakmunkás 3Érettségizett szakmunkás 4 1 2Humán ért. 1 _______?_ 1Reál ért. 3 2 1 1 1

2 Elsőként egy kérdőíves elővizsgálatot végeztünk, amely több nyitott kérdést tartalmazott, az így kapott eredmények kvantitatív és kvalitatív elemzésének segítségével alakítottuk ki a további két szakaszt, mégpedig egy kérdőíves vizsgálati eljárást és a fókuszcsoport beszélgetések témáit.

4 0 9

A vizsgálat során 18 fókuszcsoport-beszélgetést folytattunk Budapesten és Debre­cenben, alkalmanként 3-7 (csoportonként különböző), összesen 75 résztvevővel (lásd 1. táblázat). A beszélgetésekre újsághirdetéseken keresztül jelentkezhettek a részt­vevők - ez nem reprezentatív, de vegyes iskolai végzettségű, életkorú, társadalmi helyzetű és nemű mintát eredményezett. A kutatásnak nem volt célja, hogy a külön­böző csoportokat egymással összehasonlítsa, az eltérő háttérrel csupán azt kívántuk biztosítani, hogy ne egy homogén összetételű, speciális csoportról adjunk leírást.3 A beszélgetések témánként huszonöt percesek voltak, tehát egy (moderátor által veze­tett) ülés összesen 50 percig tartott. Minden résztvevő névtelenül fejthette ki vélemé­nyét. Instrukcióink nyomán a csoportok a beszélgetések során konszenzus kialakítá­sára törekedtek.

A témákat a vizsgálatot megelőző előkutatás eredményeinek segítségével alakítot­tuk ki; olyan markáns témákat próbáltunk megjelölni, amelyekről feltételezhető volt, hogy a tagok között egyrészt véleménykülönbségeket, másrészt különféle egyéni, dif­ferenciált és sztereotip vélekedéseket hívhatnak elő a testre vonatkozóan. Az első téma az ideális test témakörét érintette: a résztvevőktől azt kértük, mondják el állás­pontjukat arról, hogyan vélekednek a szépség érdekében végrehajtott mesterséges beavatkozásokról, valamint arról, hogy noha a közvélemény a természetes megjele­nést részesíti előnyben, sokan hajlandók költséges és fájdalmas beavatkozásokkal élni, hogy külsejüket előnyösebbé tegyék.4 A második kérdésünk az elutasított testtel foglalkozott: arra irányult, hogy a résztvevők megkülönböztetnek-e, elutasítanak-e külső megjelenésük alapján egyes társadalmi csoportokat. Ezzel kapcsolatban arra is kíváncsiak voltunk, mi húzódhat a mögött az ellentmondás mögött, hogy bár a közvé­lemény elutasít bizonyos csoportokat, az emberek magánvéleményükben többnyire mégsem vallják be ellenérzéseiket.5

Az adatelem zés folyamata

A beszélgetéseket magnószalagra rögzítettük, majd szó szerint átírtuk, az így kapott szövegeket pedig kvalitatív és kvantitatív tartalomelemzésnek vetettük alá. A szöve­gekkel való megismerkedés során olyan változórendszert alakítottunk ki, melynek alapján minden megszólalást (ezt tekintettük tartalmi egységnek, vö. Krueger, 1994) kategorizálni tudtunk az adott változók szerint. Egy pozitivisztikus kritériumrend­szer követése helyett ezzel a módszerrel nagyobb hangsúlyt helyezhettünk a követ­keztetésekre, intuíciókra a beszélgetések elemzésekor (Wainwright, 1997).

3 A felmérés ezen szakaszában alkalmazott kvalitatív módszer nem követeli meg a minta repre­zentativitását. A hangsúly itt a diskurzusok tartalmi és dinamikai elemein van.

4 Ezt az állítást az elővizsgálat eredményei sugallták, és mi is mint saját kutatási eredményeinkre hivatkoztunk az instrukció során.

5 Ezzel szintén az elővizsgálatra utaltunk, bár ezt az állítást az előítélettel foglalkozó számos szo­ciálpszichológiai kutatás is alátámasztja (pl. Brown, 1998; Fábián és Sík, 1996).

4 1 0

Az elemzéshez három dimenziót alakítottunk ki: egy tartalmi, egy érzelmi és egy involváltsági dimenziót (lásd 2. táblázat). A tartalom dimenziójában a beszélgetések témáit csoportosítottuk. Az érzelmi dimenzió a témákat kísérő érzelem irányát, in­tenzitását és minőségét igyekezett megragadni. Az involváltság arra vonatkozott, hogy a résztvevők milyen mértékig, a személyesség mely szintjén szólnak hozzá a té­mákhoz. E dimenziók és a hozzájuk rendelt változók együttjárásai, összefüggései is a kérdésfeltevés részét képezték.

2 . t á b l á z a t . A f ó k u s z c s o p o r t b e s z é lg e t é s e k t a r t a l o m e l e m z é s i k a t e g ó r i á i

TARTALOM ÉRZELEM INVOLVÁLTSÁG DINAMIKANormalitás

IdeálHatárok

SzolidaritásSzimpátia

Személyes élmény Egyetértés

VitaPejoratív verbalizáció Személy vagy csoport

elutasításaElutasításElfogadás

Konkrét eset, történet (nem 1/1. személy)

Konfliktus

Absztraktracionalizáció

Felelősség Átélt negatív érzelem (félelem, undor)

ÖnelfogadásÖnértékelésÖnazonosság

Fantáziakarakter

Naiv-elmélet

/к tartalomra vonatkozó változók a következők voltak: (1) normalitás, ideál, határok, (2) elutasítás, elfogadás, (3) felelősség, (4) önelfogadás, önértékelés, önazonosság, (5) fantáziakarakter. Emellett kialakítottunk egy tartalomtól független kategóriát is, a „naiv elmélet” változót, amely naiv magyarázó elméletekre, ok-okozati összefüggé­sek felállítására utal. A megszólalások hátterében húzódó érzelmeket három változó alá soroltuk: (1) szolidaritás, szimpátia, (2) pejoratív megszólalás, elutasítás, (3) átélt primer negatív érzelem (félelem, undor). Az involváltság dimenziójában ugyancsak három szintet állapítottunk meg: (1) személyes élmény, (2) konkrét eset, sztori, (3) absztrakt, általános szint.

A szövegeket e változók alapján megszólalásonként kódoltuk, majd az egyes tar­talmi változók alá tartozó szövegekben kerestünk mintázatokat. Megvizsgáltuk a ka­tegóriák gyakoriságát és más tartalmi, érzelmi vagy involváltsági változókkal való együttjárásait. Bár a beszélgetések időtartama azonos volt, a megszólalások száma beszélgetésenként erősen eltért - 44 és 325 közé esett - , többnyire azonban száz kö­

411

rül mozgott. Megszólalásnak minősült minden, egy személytől származó, egybefüggő verbális megnyilatkozás. A nagy eltérések a beszélgetések eltérő dinamikájából adódtak: egyes csoportoknál hosszabb, egybefüggő megszólalásokat kaptunk, míg másoknál egymás szavába vágva, dinamikusan pergő, rövid megnyilatkozások válto­gatták egymást.

Az elemzés két szinten történt: egy részletesebb és egy tágabb, globálisabb szinten. A szövegek egyfelől lebonthatók voltak a kialakított változók szintjére; a változók alaposabb megismerésével hozzáférhettünk a beszélgetés résztvevőinek a témával kapcsolatos attitűdjeihez, a témák által előhívott vélekedésekhez, sztereotípiákhoz, megközelítési szempontokhoz. Másfelől lehetőség adódott a beszélgetések rekonst­ruálására, a témák kapcsán kialakuló mintázatok felismerésére is. Az előbbihez a változókhoz sorolt szövegrészek alaposabb elemzését végeztük el, az utóbbi feltá­rásához a beszélgetések egészéről kialakított benyomások ismertetése és a változók közötti együttjárások bemutatása vezetett el. Az ismertetést az eredmények és a változók kontextusaként is értelmezhető általános benyomásokkal kezdjük, majd a változók alá csoportosított szövegek részletes elemzése következik, s ezt követően mutatjuk be az együttjárásokat.

A fókuszcsoport beszélgetések általános jellem zői

A fókuszcsoport beszélgetéseken (függetlenül attól, hogy a résztvevők milyen konk­lúzióra jutottak) az instrukciónak megfelelően jellemző volt a konszenzus kialakítá­sa; ritkán találkoztunk az egész beszélgetést felölelő vitával, a vélemények leginkább egy-egy részlet kapcsán ütköztek. Az első kérdésnél a beszélgetés többnyire a termé­szetesség és az ideális külső fogalma (illetve ezek kapcsolata) körül folyt; a résztve­vők gyakran kifejtették, mi az, amit már nem tekintenek természetes megjelenésnek, milyen mértékben függ a természetesség a tényleges testi beavatkozásoktól, illetve ez a kérdés mennyiben hozható összefüggésbe más, komplexebb tényezőkkel (pl. önel­fogadás, társadalmi elvárások). A beszélgetések többnyire absztrakt szinten folytak, anekdotikus példákkal kiegészítve, aránylag kismértékű és ritkán előforduló szemé­lyes érintettséggel.

A második kérdésnél az egyes csoportok hozzáállása polarizálódott, azaz a részt­vevők vagy egyöntetűen az elutasításra helyezték a hangsúlyt, vagy az elfogadás do­minált. Több esetben is előfordult, hogy egy résztvevő nem értett egyet a csoport töb­bi tagjával, de ekkor sem konfrontálódott velük élesen, legfeljebb egy-egy konkrét je­lenség magyarázata kapcsán képviselt eltérő álláspontot. Jellemző volt, hogy az eltérő véleményt mindkét fél egyetértésbe burkolta, azaz fenntartották az egyetértés látszatát, miközben egymással ellentétes álláspontot fejtettek ki. Az elutasítás téma­köre az első témához hasonló elvontsági szinten zajlott, néhány konkrét példával ki­egészítve. A személyes involváltság itt is viszonylag alacsony maradt.

412

Tartalmi változók

Normalitás, határok

A „normalitás, határok” kategóriába azok a megszólalások kerültek, amelyekben a résztvevők azzal kapcsolatban tettek megjegyzéseket, mi tekinthető normálisnak vagy épp abnormálisnak a test megjelenését, a külső tulajdonságokat illetően; esetleg ennek meghatározhatósága felett vitatkoztak. Ez talán a legösszetettebb tartalmi vál­tozó; szinte az összes többi kóddal összefonódik.

A résztvevők egy része „normalitás-definíciókat” fogalmazott meg, amelyek az el­gondolások széles skáláját mutatják. A hozzászólásokat aszerint csoportosítottuk, hogy a meghatározások milyen fogalmakhoz kapcsolják, azaz milyen feltételekhez kötik a „normalitást”. A normalitás és a természetesség gyakran szinonimaként sze­repelt.

Egyes megszólalók a normalitás negatív isméiveit hangsúlyozzák, vagyis azt, hogy mi nem fér bele a normalitás kereteibe: számukra a túlzásoktól mentes megjelenés mi­nősül normának, elfogadottnak. Ami norma-definiálóvá teszi ezeket a megjegyzése­ket (és ez az alább következőkre is jellemző), az az a vonásuk, hogy nem reflektálnak a definíciók szubjektív, relatív jellegére.

• De valahová beleszületünk, valamilyen környezetbe. Es amikor attól extrém módon megpróbálunk eltérni, az már természetellenes, és ez mondjuk külsőségekben is megje­lenik.(nő, 26 éves, agrármérnök)

Többen ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a természetesség, szabályosság, szépség, he­lyes út normáját a szélsőségek közötti „arany középút” jelenti.

• Szerintem hogyha egymás mellé teszünk egy ősasszonyt vagy egy ősembert, aki a le­geslegtermészetesebb forma, amúgy meztelenül vagy egy tigrisbőrbe bújtatva, és mellé­teszünk eg> Barbie babát, egy ilyen punkos, nem tudom, valamilyen hajú emberkét, ak­kor középen kell megtalálni a helyes utat.(nő, 27 éves, számítástechnikus)

Mások számára az egészség, illetve a higiénia jelent normát. A normalitás fogalma itt is szorosan összekapcsolódik a természetességgel, a két terminus szinte felcserélhe- tővé válik.

• Tehát azt hiszem, hogy a hajam ősz vagy vörös, az egészségem szempontjából teljesen mindegy, de hogy a nagy rágófogaimmal tudok-e rendesen rágni, az már nem mindég,’. Tehát énszerintem a természetesség és az egészség az valahol összetartozik.(nő, 42 éves, otthon dolgozik)

4 1 3

Egyesek a természetességet a kulturális beavatkozások hiányához kötik. A természe­tesség itt nem a normalitás szinonimája, hanem konkrétan a „természetből való szár­mazást” jelenti. Az ettől való elszakadást, a technika „határtalan” fejlődését, a dichotómiák elmosódását sokan szorongással élik meg.

• Nekem azt jelenti, hogy természetes, végül is ahonnan jöttünk. Szóval semmi kultú­ra. .. szóval az ősember.(férfi, 21 éves, egyetemi hallgató)• Szerintem az lesz a poén, majd a következő század, amikor a szépségtechnikai be­avatkozások már nem a plasztikai műtéteknél fognak kezdődni, hanem majd a génse­bészetnél, amikor majd izé megmondja az anyuka, hogy neki ilyen hajú gyereke meg ilyen hajú, színű, szemű fia legyen. Szerintem az már nagyon durva lesz, de attól tartok, hogy efelé haladunk.(nő, 23 éves, főiskolai hallgató)• A saját határain akar az ember túllépni. Azt kell megtanulni, hogy vannak határai. (...) Isten ments, hogy egypólusúvá váljon ez a világ. De afelé tart. A férfi-nő. A bal, a jobb. A fény, az árnyék. A pozitív, a negatív.(nő, 48 éves, ügykezelő bíróságon)

A megszólalások egy másik típusa ezzel szemben nem normákat, előírásokat fogal­maz meg, hanem éppen arra a nehézségre reflektál, ami bonyolítja annak eldöntését, mit tekintünk „normálisnak”. Míg az előbbi hozzászólók magának a normalitásnak a határait, ez utóbbiak a normalitás-kategória határait írják le - vagyis azt, mitől képlé­keny ez a kategória, mi minden teszi viszonylagossá, szubjektívvé, mi mindentől függ.

Mintegy alapproblémaként fogalmazódott meg több beszélgetés során is, hogy a természetes/normális/ideális fogalmai homályosak, nem is léteznek, vagy társadalmi konstrukciók.

• Hogy végül is tisztázzuk, hogy m i az, hogy természetes? Mert lehet, hogy valakinek az a természetes, hogy nyakig sminkelve, de lehet, hogy másnak nem az.(nő, 17 éves, gimnáziumi tanuló)

A normálisnak tekintett külső, viselkedés stb. egyik függvénye lehet a személyiség, az önelfogadás, a pszichés egyensúly, vagyis normális lehet mindaz, ami adott helyzet­ben egy személy számára ehhez az egyensúlyhoz szükséges.

• Tehát van egy csomó furcsa dolog az életben, amit én soha az életben nem tennék, de az az ember szerencsétlen és boldogtalan, ha ez neki nem olyan. Na most ez nemcsak a szilikon mellre, hanem más egyébre is igaz. Igen, támogatnám, ha ő ettől egy boldog emberré válik, akkor támogatom. Ez nem azt jelenti, hogy egyetértek. Nem? En ugyan­ezt mondom a másságra, szexuálisan is.(nő, 54 éves, üzletkötő)

414

A normalités problémájában fontos szerep jut a társadalmi elvárások különböző for­máinak (szociális helyzet, kultúra, történeti kor, életkor, szubkultúra, szituáció). Itt reflektálnak leginkább arra, mennyii'e nehéz eldönteni, kijelenteni, hogy mi termé­szetes, mi normális, mi a jó egy-egy embernek, mennyire az ő személyéről szólnak a választásai.

• De hogy vajon ez az ő belső kívánsága-e? Tehát most ő jobban érzi magát a testében azáltal, hogy neki nagy melle van ? Kizárt dolog. Hiszen a teste nem ahhoz... tehát egy­szerűen nem olyan a hátizma, nem olyan a testi felépítése, egyebe... És mi miatt? Egy­szerűen a társadalom elvárása, a társadalom kívánsága, a szépségideál követelése ez. (nő, 23 éves, főiskolai hallgató)

A különbözőség, a személyes szabadság nevében több résztvevő is megfogalmazza az egységes normák külső, erőszakos vagy legalábbis rámenős kijelölésével kapcsolatos ellenérzéseit.

• Nem biztos, hogy akár mindünknek ugyanaz, és akkor kezdődik talán a baj, hogyha más akarja megmondani, hogy mi a természetes. Ahogy te mondtad. A média mondja meg, hogy így legyél természetes, hogy ezt a krémet és ezt az alapozót és ezt a farmernad­rágot használd. Hogyha egyformákká kezdenek válni az emberek, vagy valamilyen ér­dekcsoportok egyfonnákká akarják tenni az embereket vagy hasonlókká.(nő, 26 éves, egyetemista)

A normalités kategóriája segítségével tehát elkülönültek a valóban normatív, a „ter­mészeteset”, „normálisát”, „egészségeset” leíró kijelentések, valamint azok a meg­szólalások, melyek a normálisról való gondolkodást, a viszonylagosságokra való ref­lektálást tükrözik, és a normalitással kapcsolatos definíciós problémákra helyezik a hangsúlyt.

Elutasítás/elfogadás

Az elutasítás/elfogadás változójához azokat a megnyilvánulásokat társítottuk, ahol a személy egy másik személlyel, egy másik csoporttal, illetve annak tagjával/tagjaival kapcsolatban saját személyes, illetve általánosan megfogalmazott attitűdjeire utal. A látszólag dichotóm fogalmakat azért tekintettük egy változó alá sorolhatónak, mivel az elutasítás és a tolerancia témája valójában azonos jelenség ellentétes meg­közelítéseire utal. Meg ez a látszólagos dichotómia sem jelenik meg egyértelműen a beszélgetésekben, amit a második témát bevezető kérdésünk is tükröz, hiszen az emberek egy része saját intoleranciáját nem szívesen vallja be nyilvánosan, azonban burkolt formában hajlamosak az elutasító attitűdre (Brown, 1998). Az elutasítás szempontjai egyrészt általános - társadalmi, biológiai, a felelősség kérdését vitató -

4 1 5

magyarázatok, másrészt az egyes csoportokra speciálisan jellemző magyarázóelveket tartalmaznak.

Az ideális test témakörében a szélsőséges, a nem természetes, nem egyedi, illetve uniszex megjelenéssel kapcsolatban merül fel leggyakrabban az elutasítás.

• Akinek műmelle van, visszataszító.(nő, 26 éves, munkaerő menedzser)• A z ilyen műanyagba bújt lányok meg fiúk... nem tudom egyszerűen megkülönböztet­ni őket... Ezeknek az embereknek nincs egyéniségük?(férfi, 27 éves, orvos)

Általános vélemény, hogy az egyén esztétikus, szép megjelenésének célja önmaga el­fogadhatóvá tétele, illetve a társadalmi elvárásoknak való megfelelés. Ugyanakkor a testi beavatkozások elfogadhatóságában nemcsak azok nagysága döntő, hanem az is, hogy az egészség, illetve az esztétikum érdekében történnek-e. Míg az előbbit min­denki elfogadja, addig az utóbbi a természetellenes megjelenés miatti elutasításhoz vezethet.

• Tehát hogyha valakinek beteg a teste, és azt el akarja tüntetni, akkor ez egy teljesen elfogadott dolog.(nő, 27 éves, számítástechnikus)

Az esztétikus megjelenéshez sztereotipizált életmód is tartozik. Ha az ideális megje­lenés érdekében végzett cselekedetek ebben az életmódban túl nagy hangsúlyt kap­nak, akkor az adott életmódot élő emberek is az elutasítottak kategóriájába esnek.

A legtöbbször elutasított társadalmi csoportok a hajléktalanok és a romák. A haj­léktalanok elutasításában az ápolatlansággal kapcsolatos vélekedések, az ezzel kap­csolatos felelősségtulajdonítás játssza a legmeghatározóbb szerepet (vö. „Felelős­ség” alfejezet). Bár a más bőrszínűeket általában biológiai, evolúciós okokra hivat­kozva utasítják el, a romákkal kapcsolatban nagyon gyakori a társadalmi szerepre, kulturális másságra történő hivatkozás is. Emellett gyakran a testi másság ténye min­den különösebb magyarázóelv nélkül elégséges az elutasításhoz.

• Szerintem az a baj, hogy nem ugyanolyanok. Fölösleges azt erőltetni, hogy ugyan­olyanok, mert a néger sem ugyanolyan, mert sötét a bőre. Nem mondom, hog> alacso­nyabb rendű, de nem ugyanolyan.(nő, 26 éves, egyetemi hallgató)

A romákkal kapcsolatos elutasítás okaként a megszólalók olyan, nem testre utaló vá­dakat is említenek, mint a bűnözés, az élősködés a társadalmon, az asszimilációs ku­darc, az önhiba, a pozitív diszkrimináció. Ezekhez a véleményekhez a kontrollálha- tatlantól való félelem is kapcsolódik.

4 1 6

• Nem lehet őket irányítani.(nő, 23 éves, főiskolai hallgató)• De mitől lenne motiváció, amikor így is túlél? Tehát mikor élőscli módon, passzív módon túlél?(nő, 23 éves, főiskolai hallgató)

Bár a romákkal kapcsolatos tolerancia ritkább, úgy tűnik, elfogadóbbak azok, akik átérzik a kirekesztettséggel járó nehézségeket, a romák rossz társadalmi helyzetét, és megértik a kulturális különbözőséget. Emellett a személyes tapasztalatok is gyakran vezetnek elfogadóbb attitűd kialakításához.

• És hogyha más a kultúrája, akkor azt nehezen fogadja be a köz. Ha az ember megérti azt, hogy ők miért olyanok, amilyenek, akkor tud nekik segíteni.(férfi, 34 éves, építész)

A naiv biologizáló magyarázatok egyrészt az elutasított csoport vélt biológiai jellem­zőjére utalnak mint az elutasítás okára, másrészt a csoport tagjainak testi megnyilvá­nulásaira.

• Nekem a kínai... kellemetlen illatú.(férfi, 45 éves, biztosítási ügynök)• Ez már ilyen ösztönszerűi, mert az állatoknál is így van, hogy aki eltér az átlagtól, nem olyan, mint a többiek, akkor azt kiközösítik vagy elüldözik a csoportból.(férfi, 23 éves, egyetemi hallgató)

A testi fogyatékosokkal kapcsolatban előkerülő érzések leginkább a sajnálat, a tehe­tetlenség, az emiatt érzett düh, illetve a félelem, amely az ismeretlentől való félelem érzésével párosul, kiegészülve azzal a gondolattal, hogy bárki, adott esetben maga a beszélő is kerülhet hasonló helyzetbe.

• Rémületet érzek, hogy úristen, hiányzik mindkét keze.(nő, 27 éves, számítástechnikus)• Az egészséges emberek kissé viszolygása vagy félelme, hogy ő is ugyanebbe a helyzetbe kerülhet, az van bennem.(nő, 27 éves, egyetemi hallgató)

Ennek hatására megjelenik a projekció, a negatív érzések feltételezése a fogyatéko­sokban az egészséges emberek iránt.

• Inkább a fogyatékos az, aki elutasítja a közeledést, mert azt gondolja, hogy lenézzük. (nő, 34 éves, pénzügyi asszisztens)

4 1 7

• Szóval nem én irtózom tőle, talán ő lesz az, aki így néz rám, mert nekem nincs semmi bajom.(nő, 25 éves, egyetemi hallgató)

A társadalmi integráció hiánya mint az elutasítás magyarázóelve a mozgássérültek esetében a legerősebb. Számos megnyilatkozás szerint főleg közlekedési problémáik miatt nem tudnak részt venni a hétköznapokban. Mivel nem integráns részei a társa­dalomnak, ezért nem tudnak viszonyulni hozzájuk az emberek. Ugyanakkor a társa­dalom nemcsak őket utasítja el, hanem azokat is, akik foglalkoznak velük.

• Furcsa vele közlekedni a városban, mindenhol minket néznek (nő, 25 éves, adminisztrátor)

A fogyatékost néhányan mint „nem természetes” embert utasítják el.

• A paraolimpia is zavar. El kell dugni. (...) Mert nem tennészetes.(férfi, 45 éves, biztosítási ügynök)

A testtel kapcsolatos magyarázatok más része az elutasító személy alapvető önvédelmi reakcióira épít. A testi fogyatékosság ebben az esetben mint fertőző betegség kerül elő.

• Olyan, mint hogyha nemcsak külsejükben, hanem lelkűkben is torzultak lennének ezek az emberek, és úgy álltak hozzájuk. Undorodtak tőlük, tényleg nem merték őket megérinteni, minthogyha megérintené, akkor az ragályos lenne, és elkapná tőle.(nő, 25 éves, orvos)

Az elfogadás/elutasítás köré csoportosuló narralívákat nemcsak az elutasított cso­portok, hanem az elfogadás/elutasítás szintjei alapján is csoportosíthatjuk. Ezek a szintek a testi érintkezés különböző fokozatai szerint változnak az elutasítás erőssé­gének megfelelően, valamiféle testi Bogardus-skálát hozva létre. A legalapvetőbb el­utasítási szint a szag, ezt követi a látvány, az érintés mint a közvetlen testi kontaktus első lépése, és innen következnek a személyes kapcsolat különböző szintjei. A házas­ság a barátsághoz képest erős határvonalat jelent:

• A szag az egyetlen olyan inger, amit nem tudsz kikapcsolni.(nő, 25 éves, orvos)• De azért feleségül nem megyünk hozzájuk Szóval annyira közeli viszonyt, azt nem. (nő, 46 éves, építész)

Az elutasítás/elfogadás témakörében az elutasító attitűd kialakulásának kérdése ki­emelt helyen került elő. A beszélgetés résztvevői szerint a társadalom, a környezet, a média, a szülői nevelés erős befolyást gyakorol az egyén által elfogadott/elutasított csoportokra, testi tulajdonságokra.

4 1 8

• Mondjuk annak is ez az oka, a mostani média, amit diktál, hogy mi az ideális test. Szerintem régen nem utasítottuk el a kövér embereket.(férfi, 21 éves, egyetemi hallgató)

Az elfogadó magatartás hátterében általában kétféle hozzáállást feltételeznek, illet­ve mutatnak a résztvevők. Az első az elvi okokból elfogadó, ugyanakkor érzelmileg is befolyásolt hozzáállás. A második szerint sokan feltételezik, hogy az elfogadó attitűd összefügg az önismerettel és az önelfogadással. A mássággal kapcsolatos vélemény mint önmagunkról alkotott tükör működik, a fejlett önismerettel rendelkező embe­rek elfogadóbbak, tehát az elfogadó magatartás személyes tanulás, út eredménye.

• Nagyon-nagyon utálom, hogyha valakit a színe szerint ítélnek meg. Egyszerííen nem aszerint kell, hogy ki hova született. Egy cigány ember és cigány lány is lehet ugyan­annyira becsületes, ugyanannyira rendes, ugyanannyira szép. Az, hogy ugye itt Magyar- országon elég nagy a cigány bűnözés - az eg}' másik dolog. De annak az embernek ugyanolyan sansza van, mint egy fehér bőrű embernek nálam. Én nem szeretem az ilyen megkülönböztetéseket, nem érdekel, hogy él a tízmillió ember, én így élek, és én ilyen értékrendben gondolkozom.(nő, 25 éves, hostess)

Az elutasítás és elfogadás témájában a külső és belső okok, a felelősök keresése jellemző. A jelenséget sok beszélő leginkább külső tényezőkre hárítja, vagyis rajta kí­vül álló - főként társadalmi, biológiai, illetve az elutasítottak személyiségéből adódó - okok miatt utasítja el a másmilyennek vélt csoportok tagjait. Kisebb számban ugyan, de megjelenik a főként személyes élményekből, személyes érintettségből fa­kadó elfogadás, illetve az elutasítás elítélése is.

Az elutasított test az elfogadottnál sokkal artikuláltabban van jelen a beszélgeté­sekben, az elutasítás háttereként megjelenő nézetrendszerek bonyolultabbak, gazda­gabbak. Az ideális test kérdéskörénél leggyakrabban a szélsőséges megjelenés eluta­sítása, vagy épp ellenkezőleg, a nem egyedi, uniszex megjelenés elutasítása fordul elő. Az elutasított test kérdéskörénél a testi másság, illetve a hátrányos szociális hely­zet azok a kritériumok, amelyek elutasításhoz vezetnek. Az elfogadás elsősorban az első témakörénél jelenik meg, az ideális test kritériumait kielégítő testtel, illetve sze­mélyekkel kapcsolatban. A második témakörben az általában elutasított csoportok egy részének elfogadása kapcsán találkozhattunk e változóval.

Felelősség

A „felelősség, hasznosság” kategóriába azokat a megszólalásokat soroltuk, amelyek egyfelől azt a témát tárgyalták, tehet-e valaki (vagy valamely csoport) valamely álla­potról, tulajdonságról, másfelől arra vonatkoztak, van-e értelme, haszna valamely te­

4 1 9

vékenységnek vagy akár embercsoportnak. A felelősség tartalmi kategóriája viszony­lag egységes mintázatot mutat; a megszólalások gondolatmenete és szerkezete ha­sonló. A téma jellemzően egy társadalmi csoporthoz való viszony kapcsán kerül elő, ezt a viszonyt, ítéletet, véleményt igyekeznek indokolni, árnyalni a hozzászólók a fe­lelősség kérdésének bevonásával.

A felelősségváltozó leggyakrabban az elutasítás/elfogadás témával együtt kerül szóba. Mintegy magyarázatul, háttérül szolgál az elfogadásra vagy az elutasításra, az „igazságos világba vetett hit” gondolatmenetének megfelelően.

Ezt az összefüggést egy-egy résztvevő általános következtetésként - azaz konkrét csoport említése nélkül - is megfogalmazza.

• A z embert leginkább a tettei alapján kell megítélni. Tehát azért kell megítélni, amiért ő volt a felelős.(férfi, 23 éves, egyetemi hallgató)

Az elutasítás kapcsán a hajléktalanok esetében a legerősebb a felelősség tulajdonítá- sa, illetve a felelősség megjelölése mint a legfontosabb ok az elutasításban. Az attitű­döt részben a konkrét és primer élmény határozza meg - ez sokszor „elnyomja” az adott személy hátterének, történetének mérlegelését.

• Ha nem csinálnak semmit, akkor is mindenki elhúzódik tőlük, mert mindenki azt gondolja, hogy alkoholista, és hát valószínű, hogy a saját hibájából került ide.(nő, 25 éves, orvos)

Mások kissé elvonatkoztatnak a hajléktalan megjelenésétől, a szociális helyzet, a tár­sadalmi környezet és a lehetőségek kontextusát figyelembe véve, nem egyszerűen egy-egy hajléktalanról, hanem a hajléktalanhelyzetről is gondolkodva - ebben az eset­ben sokkal gyakoribb az elfogadó hangnem és hozzáállás, személyes élmények is megfogalmazódnak.

• És az a baj, hogy az ember így, ha odajön hozzá az utcán eg’ hajléktalan, nyilván nem tudja differenciálni, hogy ez most tehet vagy nem tehet róla, hogy ő ilyen, és ha te­het róla, akkor mennyiben.(férfi, 28 éves, orvos)

Sokan nem a hajléktalanná válás felelősségét, inkább azt kérik számon, hogy a (sze­rintük) ebben a helyzetben is rendelkezésre álló lehetőségekkel sem él az illető. Feltűnő, hogy a számonkérések kivétel nélkül a hajléktalanok ápolatlanságára vo­natkoznak, tehát a résztvevők mérlegelés nélkül elsőrendűnek tekintik a test tisz­tán tartásának normáját, feltételezik, hogy mind a hajléktalannak, mind a külvilág­nak az az alapvető problémája a jelenséggel, hogy az illető nem tud mosakodni. Ezeknél a megnyilvánulásoknál jellemző az összefonódás a normalitás, az önelfo­

4 2 0

gadás, az elvárás témáival, az elutasító érzelmekkel és a személytelen, absztrakt involváltsági dimenzióval.

• Azért mert valaki hajléktalan, megfürödhetne a Dunában is.(férfi, 21 éves, egyetemi hallgató)• Az ilyenek tudnak felháborítani, amikor az öreg mamika ott szaladgál, és tényleg lát­ni a hajában, hogy ott a kosz... de a szája, az ki van rítzsozva.(nő, 21 éves, főiskolai hallgató)

A bőrszín esetében még összetettebb a kép. Többnyire különféle típusú előítéletek fogalmazódnak meg a felelősség összefüggésében. (A változóhoz tartozó megszóla­lásokra általában is jellemző a feltűnően sok személytelen hozzászólás és elutasító vélemény.)

• Nem a bőrszínnel van itt a baj, hanem hogy hozzákapcsolódnak olyan sztereotípiák, amik nagyrészt igazak. Tehát nagyobb részére a cigány kisebbségnek igaz, hogy nem dolgoznak, hogy isznak stb. stb.(férfi, 28 éves, oivos)

Többen ezzel szemben reflektálnak az előítéletekre, a bűnbakképzésre, a kitörés ne­hézségére, és szolidáris véleményeket fejeznek ki. Itt már előfordul személyes él­mény is.

• De egy rájuk nyomott bélyeg is, mert ha bármi van, például az iskolában, akkor rög­tön az van, hogy mert a cigányok.(nő, 21 éves, egyetemi hallgató)

A felelősség témájának bemutatásából egyértelműen körvonalazódik, hogy a részt­vevők a test és a felelősség kérdését az elutasítás/elfogadás dimenziójába helyezték, vagyis a felelősség kérdésének megtárgyalása leginkább addig érdekelte a beszélő­ket, hogy ez alapján „jogos-e” egy személy elutasítása, vagy igyekeznünk kellene, egy clfogadóbb attitűd kialakítása.

Önértékelés, önelfogadás, önazonosság

Az önértékelés, önelfogadás és önazonosság elnevezésű változó alá főként azokat a megnyilatkozásokat gyűjtöttük, amelyekben a beszélő saját magára, egy másik sze­mélyre vonatkoztatva vagy általánosságban fogalmaz meg kijelentéseket a megjele­nés és a belső tulajdonságok, személyiségjegyek értékelésére, vagyis az identitás érté­kelő, leíró, elemző aspektusait tekintettük a kategória részének.

4 2 1

Összegyűjtve aviszonylag nagyszámú megnyilatkozást, azokat néhány jól körülírha­tó alkategóriába sorolhatjuk. A kategóriák mögött két alapgondolat áll: egyfelől az ön­értékelés, önelfogadás belülről fakad, tehát az érzi jól magát a bőrében, az elégedett a megjelenésével, aki boldog, kiegyensúlyozott, másrészt az önbecsülést nagymértékben meghatározza, hogy milyen külső, társadalmi elvárások nehezednek a személyre. E két tényező határozza meg a legtöbb önértékeléssel kapcsolatos véleményt.

Nagyszámú megnyilatkozást talál tunkű belső és a pozitív önértékelés kapcsolatára:

• Reggel kilépsz az ajtón, akkor érezd jól magad, és akármilyen ruha lehet rajtad, ha az látszik, hogy te önmagaddal elégedett vagy, akkor ilyen tuti a siker.(nő, 48 éves, nyugdíjas)

Negatív önértékeléssel foglalkoznak azok a megszólalások, amelyek a belső problé­mák külső megjelenésre gyakorolt hatására hívják fel a figyelmet:

• Némelyik oda fog jutni, hogy még negyven-ötven évesen is miniszoknya. Látunk egy-két ilyen nőt azért, akik mindig tizennyolc évesnek érzik magukat.(férfi, 30 éves, eladó)

Az önértékelés mögött álló társadalmi hatásokat szinte mindig úgy tekintették, hogy az negatív irányban befolyásolja az önértékelés amúgy belülről jövő folyamatát, illet­ve valamiféle kényszerként írták le ezeket a külső hatásokat.

• Elsősorban egyszerűen a gazdasági kényszer, hogy egy csomó dolgot eladjanak, akik ebből élnek. Ez lehet a plasztikai sebész, a kozmetikumgyártó, a különböző fitness anya­goknak a gyártói, és ők természetesen azt mondják, hogy akkor vagy a legjobb és akkor vagy a csúcson, ha ezt mind használod, és így ezzel is kihozod magadból a maximumot. (...) arm kényszerítik az embereket, hogy magukkal törődjenek és magukra költsenek. (nő, 46 éves, irodai tanácsadó)

Az önértékelés mögött álló két alapgondolat össze is kapcsolódott a megszólalások egy jó részében, mégpedig a kettő közötti dilemmaként.

• Ki kell alakítanom magamban azt, hogy tényleg magamnak feleljek meg azt hiszem legelőször, és ennek ellenére öntudatlanul is észreveszem magamon azt, hogy hú hát ez jó l néz ki, lehet, hogy nekem is így kéne.(nő, 17 éves, gimnáziumi tanuló)

A két hatás kapcsolatával összefüggésben állnak a természetes/mesterséges megjelenés határát problematizáló megszólalások. Szinte minden beszélgetésben felmerült, hogy mit jelent a természetes megjelenés, illetve meg lehet-e határozni a beavatkozások­nak azt a szintjét, amelyet már nem tekintünk természetesnek.

4 2 2

• Tehát attól, hogy igen, kifestem a szemein, attól szerintem még tök természetes va­gyok. Most az viszont belülről jön.(nő, 54 éves, üzletkötő)

Az önértékelésváltozóhoz kapcsolódó szövegrészietek jól tükrözik a témával kapcso­latos dichotóm gondolkodásmódot, amely negatív és pozitív pólusok köré szervezi az önértékeléssel, illetve az önértékelésre ható tényezőkkel kapcsolatos elgondoláso­kat. A többi témához hasonlóan itt is megjelenik a természetes/mesterséges megjele­nés kérdése, a beszélők szembeállítják a külső hatásokat és a belső szükségleteket, a társadalmat és az egyént, a testet és az elmét/értelmet, mindezt negatív és pozitív ér­tékítéletekkel párosítva. Ez alól az egyetlen kivételt a férfi-nő dichotómia képezi, amelynek pólusai ezúttal nincsenek előjellel felruházva, és a nemekkel kapcsolatos dichotóm gondolkodásról éppen az árulkodik, hogy a beszélők egy része elutasítja a nemek uniformizálódását és az ellentétek, ellenpólusok közeledését egymáshoz (lásd bővebben a „Nemek kérdése” alfejezelet).

Az önértékeléssel kapcsolatos megszólalások között kevés a beszélőre magára vo­natkoztatott kijelentés, és inkább „recepteket” találunk azzal kapcsolatban, hogyan növeljük önbecsülésünket, javítsuk önértékelésünket. Hasonló arányban fordulnak elő azok a kijelentések, amelyek ennek akadályait fogalmazzák meg. A pszichológiai gondolkodás mindennapokba történő beáramlása jól érezhető az önértékclésváltozó alá sorolt megnyilatkozásoknál, hiszen a kijelentések nagy részét tekinthetjük naiv pszichológiai állításoknak.

Fantáziakarakterek

A fantáziakarakter fogalma a fantáziatémák közé sorolható, amelyeket Morgan (1993) a múltra, elképzelt jövőre vonatkoztatott képzetekként, ideálokként definiál. A fantáziakarakterek a kollektív tudatban létező hősök, ellenségek, figurák képében jelennek meg, és a kulturálisan közös szimbolikus realitások megosztása révén előse­gítik a csoporttagok egymáshoz való kapcsolódását.

Kutatásunkban a fantáziakarakter elnevezésű változó definiálásakor olyan meg­nyilatkozásokat igyekeztünk összegyűjteni, amelyekben a beszélők egy személytípus­ra utalnak. Minden olyan megnyilatkozást idesoroltunk, amelyben nem konkrét sze­mélyekről esett szó, hanem ismert, híres emberekre vagy karakterekre utaltak a be­szélgetők, illetve egy rövid utalásszerű leírással jellemeztek egy típust.

Bár a fantáziakarakter definíciójából nem adódik, a válaszok között túlnyomó rész­ben mégis fiatalokra utaló, a beszélő megítélése szerint túl sok mesterséges kiegészítő­vel élő típus negatív hangvételű leírása található. A fantáziakaraktert az első témánál az esetek nagy részében annak szemléltetésére alkalmazták, hogy mi az a szint a testbe történő beavatkozások terén, amelyet már nem tekintenek elfogadhatónak a beszélők, illetve hol húzódik meg a határ a természetes és mesterséges megjelenések között.

423

• A szórakozóhelyeken is már tényleg ilyen ufók mászkálnak föl-alá gyakorlatilag. (férfi, 28 éves, egyetemi hallgató)• Például a plaza, ott lehet látni ilyen szériagyártmányokat, például cicababák, van­nak ilyen csodafiúk ugye...(nő, 20 éves, főiskolai hallgató)

Ritkábban, de szintén előfordult, hogy a fantáziakarakter bizonyos kulturális ikonra, médiából ismert személyre utalva igyekezett egy típust leírni.

• De m i van, ha valakinek Columbo az ideálja?(nő, 20 éves, főiskolai hallgató)• Jön egy vízfejű veled szemben, meg egy Alain Delon.(férfi, 33 éves, előadó)

Többször találkoztunk azokkal a fantáziakarakterekkel, amelyeket a megszólaló részletesebben leír, kevesebb utalással. Ezek az előzőeknél sokkal kevésbé konkrét leírások, gyakran nem köthetők nemhez és személyhez sem.

• Hosszéi szőke haj, nagy mell meg jó alak...(férfi, 23 éves, egyetemi hallgató)• Vastag talpéi cipőben járt mindenki, lányok fekete hajjal, fehérített arccal, feketített szemöldök, barna rítzs és tényleg nem tudtad megkülönböztetni.(nő, 25 éves, oivos)

A fantáziakarakterek között találhatók olyan, az előbbiektől eltérő és egymáshoz is kevésbé hasonlítható megnyilatkozások, amelyek nem az aktuális divatra, divatköve­tőkre és nem is feltétlenül fiatalokra vonatkoznak, hanem inkább egyéni véleményeket fejeznek ki anélkül, hogy ezzel a természetes/mesterséges megjelenés határvonalát akarnák szemléltetni:

• Kis tejfölös képű, kis nagyon helyes kis szőke fiúcskák...(nő, 42 éves, tanár)• Van ez az alternatív társulat...(nő, 46 éves, irodai tanácsadó)• Ott csakugyan olyan faros-melles nők vannak.(nő, 56 éves, nyugdíjas)

A fantáziakarakterek említésére a fókuszcsoport beszélgetések során aránylag ha­sonló témakörökben és hasonló típusokat idézve került sor. A fantáziakarakterek utalásszerű említése mögött feltételezésünk szerint az áll, hogy mindenki által is­mert, „élő” típusokról van szó. Olyan személytípusok ezek, amelyek segítségével a mesterséges és természetes megjelenés határának tudjuk hétköznapi definícióját

4 2 4

adni. A negatív hangvétel mögött, amely a fantáziakarakterek többségét jellemezte, a beszélők a fogyasztói társadalom, a kultúra, a média stb. kedvezőtlen hatására utal­nak, s önmagukat ezzel szemben állva tüntetik fel. Ez egyúttal magyarázata lehet an­nak is, hogy miért nem utalnak többször a beszélgetések során a médiából ismert kul­turális ikonokra.

Naiv elm életek

Naiv elméleten olyan összefüggő, magyarázó gondolatmenetet értettünk, amely nemcsak egy konkrét helyzetre vonatkozóan és nemcsak egy szubjektív nézőpontból értelmez egy jelenséget, hanem általános érvényű szabályszerűségek, „szakszerű” ok-okozati összefüggések segítségével kísérel meg magyarázatot adni rá. Ez a változó nem tekinthető különálló tartalmi kategóriának; inkább a gondolatok közlésének egy sajátos (absztrakt involváltsági szintű) módját jelenti, hiszen mindegyik tartalmi kategóriában találunk véleményeket, amelyek naiv elmélet formájában fogalmazód­tak meg. A naiv elméletek feloszthatok és könnyebben kezelhetők egy tágabb dimen­zió mentén, amely erősen kirajzolódik a szövegből: a magyarázatok felbonthatók, gazdasági-kulturális-társadalmi-politikai, pszichológiai vagy biológiai jellegük szerint (bár ezek itt-ott össze is fonódnak).

T ársadalm i m ag y aráza to k

Az ilyen típusú hozzászólások egy része általánosságban hangsúlyozza a kultúra, a di­vat, a gazdaság, az iskolázottság vagy a szociális helyzet szerepét:

• Nem az a természetes, ahogy nem tudom, mikor kialakult az ember mint Jaj, hanem ezt a természetest igenis hogy bejolyásolja a társadalom kritérium.(nő, 26 éves, egyetemista)

Több résztvevő a másságra ad különféle, többnyire áltudományos társadalmi-kultu­rális vagy kulturális antropológiai magyarázatokat. Ezek gyakran érintik az elvárás, a normalitás, a felelősség kérdéseit. Az elfogadás-elutasítás témájával szinte mindig, elfogadó és elutasító attitűddel, érzelmekkel csak időnként társulnak:

• Meg eleve, hogy miért büdösek?! Ezt ők ma már nem tudják, akik itt élnek köztünk, hogy annak idején Indiában a cigányok hiedelemvilágában benne volt az, hogy az em­bereket egy külső burok, egy láthatatlan aura védi, és azt a mosakodással, azt megsér­tik. Tehát inkább nem mosakszik azért hogy az aura megmaradjon.(férfi, 42 éves, tanár)

425

A pszichológiai szempontok egy része az azonosulás-különbözés külső-belső motivá­cióira utal, ezen keresztül érinti az önelfogadás és elvárások témakörét.

Nagyon sok hozzászólás a külső és a pszichés problémák összefüggésére mutat rá. Ezek a vélemények legtöbbször az önelfogadáshoz vagy az önelfogadás és az elvárá­sok ütközéséhez kapcsolódnak. Egyfelől azt fogalmazzák meg, hogy a divatkövetés hátterében félelem, kisebbségi érzés, önbizalomhiány áll, másfelől azt érzékeltetik, hogy voltaképpen bármiféle külső megjelenés a pszichés állapotról árulkodik:

• Az a cipő, ezek a tizenöt centis cipők, ezt általában azok az emberek szokták fel­venni, teljesen mindegy milyen magasak, akiknek kisebbségi érzésük van. Evvel emelkednek föl bizonyos dolgokhoz.(nő, 25 éves, hostess)

Vannak olyan megszólalások, amelyek bizonyos holdudvarhatásokat írnak le, az illu­zórikus korrelációkig egyszerűsítik a külső (adottság vagy megjelenés) és a „belső” vonások összefüggését:

• Szóval a testi fogyatékosok általában jóval gazdagabbak a belső lelki életükben. (férfi, 21 éves, egyetemi hallgató)• Hát igen, tehát aki szőrös, akkor az primitívebb.(férfi, 21 éves, egyetemi hallgató)

A pszichologizálás egy jól körülhatárolható típusa, amikor egy másik csoport elfoga- dásának-elutasításának kérdése kerül elő. Szóba kerülnek az előítéletek, a bűnbak- képzés okai, következményei, a személyes kontaktus hatása, a félelem, a tehetetlen­ség; a saját, illetve a másik csoportnak tulajdonított félelmek, projekciók is előkerül­nek a mássággal kapcsolatban.

• Ez szerintem mindenféle társadalmi kisebbségre igaz, most a cigányoktól, araboktól, kövérektől, soványaktól, testi fogyatékosoktól függetlenül ez mindenkire igaz. Tehát az átlagemberekkel szemben azért lehet, hogy agresszívebbek az ilyen emberek vagy nem toleránsak, mert tényleg odavelítik a saját félelmeiket, hogy órájuk másképp néznek az úgymond normális, átlagos emberek.(férfi, 28 éves, orvos)

P sz ic h o ló g ia i m a g y a r á z a t o k

Biológiai m agyarázatok

A biológiai magyarázatok az evolúcióval, a génekkel, az „ősi ösztönökkel” magyaráz­nak egy-egy jelenséget. Ezek leggyakrabban a nemi szerepekre és az etnikai másság­ra vonatkoznak. Az etnikai másság esetében általában az elutasítás (időnként a fele-

426

lősség) témájával vagy emócióival együtt bukkannak fel a naiv elméletek. Itt is „a ter­mészet normáiról” van szó. A másság az ismerősség szintje mentén helyeződik el, és az idegenség mértéke a mássághoz való viszonyulás irányát és árnyaltságát is megha­tározza. Konkrétan a cigányok, a zsidók és a feketék kerülnek szóba.

• Bocsánat a kifejezésért, de amikor azt mondjákvagy azt a kifejezést hallom, hogy bü­dös nigger fehér emberek között, akkor az nem véletlenül alakulhatott ki, ugyanis lehet­séges egy olyan, hogy a négerek olyan illatanyagokat bocsátanak ki a környezetükbe, hogy ami az európai ember számára kellemetlennek hat.(férfi, 21 éves, egyetemi hallgató)

Előfordul, hogy egy megszólalás nem bőrszínfüggőként, inkább pszichológiai benyo­mások alapján minősíti a cigányság „különállását”, a megszólalás egésze mégis faji alapon történő durva kategorizálást sugall:

• Hát szerintem valahogy ők azért úgy elkülönülnek. A cigány, az mint egy külön faj, mint eg’ külön kinézetű ember, az ott egybeáll. És azért azok a négerek, arabok, mongolok, kí­naiak, ezek úgy valahogy úgy megint egy másik csoport, de ők úgy egybe kerülnek egy má­sik csoportba. És szerintem ez nem bőrszínfüggő az egész. Hanem eleve az, hogy kinek milyen benyomása van például egy négerrel vág’ eg’ arabbal vagy e g kínaival.(nő, 21 éves, főiskolai hallgató)

A zsidóság esetében is sajátos módon kapcsolódnak össze a fiziognómiai és politikai dimenziók, s a megszólalók e dimenziók mentén azonosítják, jellemzik a „zsidó kül­sőt”.

• Hát kicsit nagobb az orruk. Jó, másnak is, de nekik máshog nagobb. Görbébb. (nő, 54 éves, üzletkötő)• Igen, igen. Nagon soknak szakálla van, de nem mindég, hog milyen, mert most ha e g kicsit a pártra térünk, más az MDF-esnek a szakálla, és más az SZDSZ-esnek a szakálla. Hát a Kónyának is tök más szakálla van, meg mondjuk a Tamás Gáspár Miklósnak, vág mit tudom én melyiknek is más.(nő, 54 éves, üzletkötő)

Szóba kerülnek egyéb „evolúciós fejlemények” is:

• A másik az, h o g lehet, h o g ez e g evolúciós fejlemény, hiszen e g fajnak nemigen jó az, ha előnyben részesíti akár a fogatékos embereket, hiszen mi lesz akkor az egedéi­vel meg a genetikájával.(férfi, 23 éves, egyetemi hallgató)• Valahol tényleg az evolúció arra halad, h o g egre szőrtelenebb emberek születnek... (férfi, 22 éves, egyetemi hallgató)

4 2 7

A naiv elméletekben tehát tetten érhetők a gondolkodásban meghatározó, a jelenségek megértését vagy vélt megértését megkönnyítő magyarázatok, melyek leggyakrabban sztereotípiák, tipizálások, pszichologizáló összefüggések formáját öltik. A magyarázatok hármas tagozódása, a biológiai, a pszichológiai és a társadalmi összefüggések, okok kere­sése arra is rávilágít, hogy a résztvevők milyen mértékben csatlakoztak a test, a testi más­ság kérdésének esszencialista, illetve annak szociális konstrukciós megközelítéséhez.

A nem ek kérdése

A kialakított változók mellett szinte különálló kategóriaként merült fel a nemek kér­dése. Minden változón belül találunk utalást a nemi/nemiszerep-aspektusra, s ezek külön tárgyalásával jobban rekonstruálhatók az e témakörben elhangzott kijelenté­sek. Különösen az első téma kapcsán fogalmazták meg a résztvevők a nemi szerepek­kel, a nőiességgel és férfiassággal kapcsolatos nézeteiket.

A „normalités” változó alatt számos olyan kijelentés körvonalazódott, amelyeket ne- miszerep-normáknak nevezhetnénk. Ellenérzések fogalmazódtak meg a szerepek éles különválása, de azok elmosódása miatt is. Valamilyen formában szinte mindenhol fel­bukkan a természetesség fogalma, még ott is, ahol utalnak a történeti-kulturális elvárá­sokra. Rendkívül érdekes, ahogyan több hozzászóló is kifejti, hogy a „nőiességhez”, a nő „természetességéhez” ma már hozzátartozik „bizonyos fokú mesterségesség”. Itt megle­hetősen világosan tetten érhető, hogy a nőre kulturálisan ráaggatott kellékek, jellemzők sokasága mennyire hozzátartozik a nőről alkotott „természetes” képhez.

• De szerintem ennek bizonyos része már beleintegrálódott a nőről alkotott természetes képbe - legalábbis a sajátomról beszélek. Például énnálam egy vörös körömlakk egy nőnél egyáltalán nem számít mesterségesnek.(férfi, 24 éves, egyetemi hallgató)• Némelyik már ugyanúgy sminkeli magát, mint egy nő, és ez szerintem már undorító lassan. Tehát azokat az értékeket, amiket egy férfinak képviselni kell, elvesznek.(nő, 20 éves, főiskolai hallgató)

A nemi szerepek normáinak társadalmi-történeti alakulására is többen reflektálnak, ebben az esetben érzelmi színezet nélkül, inkább elemezve a helyzetet (szemben a fenti, nemiszerep-normákat kijelölő, a változásokkal kapcsolatban elutasító hozzá­szólásokkal).

• A z is érdekes például, hogy ez kialakult a történelem során, hogy a nőnek kell a testé­re koncentrálni, a nőnek kell kapóssá válnia, eladóvá válnia. Mert a nő csak egy porté- kaszerííség volt, amit díszíteni kellett, satöbbi, satöbbi. Ez kezd eltünedezni.(nő, 23 éves, főiskolai hallgató)

4 2 8

Az önértékelés és elvárás kapcsán szintén nagy számban jelenik meg a nemek kérdése, mégpedig leggyakrabban olyan összehasonlítás formájában, amelyben a nemek kö­zötti különbségek hiányát, a nemek egymáshoz való hasonlóságát tárgyalják a külső megjelenésben.

Naiv elméletek formájában a fentiekre kapunk átfogó magyarázatokat; megfogal­mazódnak a férfi-nő szerepek társadalmi, pszichológiai és biológiai aspektusai. Ezen belül szóba kerülnek a történeti-kulturális elvárások, a média szerepe, a normalitás kérdése, a felelősség illetve az elfogadás-elutasítás témája.

• Meg a homoszexualitás felé egyre nagyobb fokozódó tolerancia is szerintem kihoz­za a feminin férfiak típusát. És az, hogy már tényleg a média is tele van vele, filmek. Egyszerűen van egy bizonyos karakter, egy figura, a homoszexuális férfi vagy a femi­nin férfi.(nő, 23 éves, főiskolai hallgató)

Bár viszonylag kevesen fogalmazzák meg, hogy igényük lenne a hagyományos nemi szerepek visszaállítására, igen gyakran találkozunk olyan hangvételű kijelentésekkel, amelyek a tradicionális felosztást hiányolják, a nemek közötti különbségek csökke­nését, eltűnését fájlalják. Mivel a felvetett témák nem a szerepekre, hanem a testre vonatkoztak, a nemekkel kapcsolatos kijelentések is közvetettebben, a megjelenés mentén kommentálják a nemi szerepek kérdését.

Együttjárások a változók között

A tartalmi változók ismertetése és példákon keresztül történő bemutatása után a vál to­zók közötti együttjárásokat térképeztük fel, s ez egy más megvilágításba helyezheti a tartalmi dimenziókról eddig leírtakat. Az együttjárások kvantitatív regisztrálása alap­ján rekonstruálhatók a témákkal kapcsolatos jellegzetes megközelítések, álláspontok, beszédmódok, hiszen a magas együttjárási gyakoriságok6 azt jelzik, hogy az egyes válto­zókhoz rendelt tartalmak a beszélgetések során együttesen fordulnak elő, azaz egy adott változóhoz tartozó témát rendszeresen együtt említenek egy másik témával, vagy az rendszeresen együtt jár bizonyos érzelmi töltettel vagy involváltsági szinttel. A fel­tett kérdésekből adódó eltérő beszédtémák miatt ésszerű a két beszélgetést különvá­lasztani, és az azokban található együttjárásokat külön-külön interpretálni.

6 Magas együttjárási gyakoriságon azt értjük Ira r > 0,3 bármely két változó között, illetve ha az érték p > 0,10. Azért engedtük meg ezeknek az alacsony szignifikanciaszinteknek a figyelembevé­telét, mert bár adódott számos adat (az egyes beszélgetések során nyert igen eltérő számú adatból is kifolyólag), amely p > 0,01 szintű szignifikanciát mutatott, mégis a tendenciák ismertetése végett ez a nagyobb szám több összefüggés feltárására volt alkalmas. És mivel az adatok statisztikailag amúgy sem terjeszthetők ki szélesebb rétegekre, a statisztikai szabályok mégoly szigorú figyelembevétele sem vezethetett volna az eredmények nagyobb az érvényességéhez.

4 2 9

A vizsgálat eredményei 18 fókuszcsoport-beszélgetésre épülnek: a statisztikai szá­mítások eredményei a nagyszámú adat ellenére sem tekinthetők reprezentatívnak, hiszen a résztvevők száma korlátozott volt. A statisztikai számítások mögött az az igény áll, hogy a kvalitatív elemzéssel ismertetett adatok mögött sejtett összefüggése­ket egy objektívebb eljárással igazolhassuk. Az együttjárások eseteit a kvalitatív elemzés kiegészítéseként és alátámasztásaként ismertetjük.

Az első beszélgetés, amelynek témája az ideális test, az ezzel kapcsolatos elvárások és nézetek voltak, nagyszámú utalást tartalmazott az elvárás témakörében, amely a naiv elméletekkel mutatta a legnagyobb együttjárást (18 beszélgetésből 8 esetben 0,3-nál magasabb és szignifikáns korrelációt találunk e két változó között). Ennek példája az alábbi megszólalás:

• E z valahogy összefügg azzal, hogy az emberek mennyire fogadják el a gyerekeket, mennyire szívesen látnak egy újszülöttet. Tehát azok a társadalmak, ahol természetes, hogy sok gyerek van, és örülnek egy gyereknek, ott csakugyan olyan faros-melles nők vannak. Itt meg nem. Itt azért az a kérdés, hogy lesz-e egy-két gyerek vagy egy se. És úgy is néznek ki a lányok, hogy nem hívják fel magikra szexuálisan a figyelmet. Tehát nem ott van a hangsúly, hogy nagy a melle, nagy a feneke, hanem ott van a hangsúly, hogy piros a haja és lilák a körmei.(nő, 56 éves, nyugdíjas)

Szintén nagyszámú korrelációs gyakoriságot (6 csoport esetében) találunk az önelfo­gadás, önértékelés témájával. Ezt az alábbi idézet illusztrálja:

• Tizenhat éves koromig eszembe nem jutott volna, hogy ilyesmit csináljak, de végül is mivel másnak is így tetszik, nekem is most már így az esztétikai érzékem úgy fejlődött ki, hogy én már nem bírnám magamon, hogyha - mit tudom én - szőrös lenne a lábam, na. Szóval nem azért kezdtem el csinálni, mert nekem úgy tetszett vagy engem érdekelt, hanem azért kezdtem el csinálni, mert az elvárás az volt, viszont most már nekem is úgy alakult az ízlésvilágom, hogy én is elvárom magamtól.(nő, 27 éves, egyetemi hallgató)

Az elvárás ugyanilyen gyakorisággal (6) mutatott együttjárást az elutasítás-elfogadás témájával, s ez az elvárás értékelő dimenziójára utal.

• M i az a türelem ? Hogy te megszoktad az ő büdösségét? Vagy szép lassan ránevelted, hogy többet mosakodjon?(nő, 27 éves, levéltári kezelő)

Az elutasítás /elfogadás az elváráshoz hasonló gyakorisággal fordult elő, ez esetben azonban (az elvárás témájától eltekintve) nem tematikus együttjórásokról kell be­szélnünk, hanem témán felüli, érzelmekkel vagy involváltsággal kapcsolatos együttjá-

4 3 0

rásokról. Az elutasítás/elfogadás témakörében a legfontosabb az érzelmi dimenziót elkülöníteni, hiszen ebből tudhatjuk meg, hogy a pozitív hangvételű elfogadásról, to­leranciáról (4 csoportnál volt magas az együttjárás), vagy éppen ellenkezőleg negatív töltetű elutasításról, előítéletekről, diszkriminációról (8 csoportnál) van szó, amely kiegészül az átélt negatív érzelemmel, amely főként undort vagy félelmet takar (5 csoport esetén).

• Ingyenélők és ráhelyezkednek parazita módon a társadalomra.(férfi, 21 éves, egyetemi hallgató)• Ahogy a kakitól undorodik az ember, ugyancsak a bűztől is undorodik meg az impli­kációitól annak, hogy hajléktalan.(nő, 27 éves, egyetemi hallgató)

Kiemelhető továbbá, hogy az elutasítás témája 8 fókuszcsoport-beszélgetésben ma­gas korrelációt mutatott a személyes élményekkel, tehát az olyan megfogalmazások­kal, ahol a beszélő egyes szám első személyben, a saját tapasztalatairól, érzéseiről be­szélt. Az elutasítás témája sokkal gyakoribb, mint az elfogadásé, és az elutasítás gyak­ran az elutasítandónak ítélt testtől való személyes irtózást takar.

Érdekes megnézni, hogy a naiv elmélet változó milyen témákhoz kapcsolódott, va­gyis melyek azok a témák, amelyekről a kutatás résztvevői összefüggő elméleteket, magyarázatokat, naiv ideológiákat alkottak. Említettük már, hogy az elvárás 8 eset­ben mutatott magas korrelációt a naiv elméletekkel. Emellett fontos kiemelni, hogy az elvárásokkal gyakran magasan korreláló önértékelés dimenzióval is sokszor (6 esetben) találtunk magas korrelációt.

• Elsősorban egyszeríien a gazdasági kényszer, hogy egy csomó dolgot eladjanak, akik ebből étnek. Ez lehet a plasztikai sebész, a kozmetikum gyártó, a különböző Jilness anyagoknak a gyártói, és ők természetesen azt mondják, hogy akkor vagy a legjobb és akkor vagy a csúcson, ha ezt mind használod, és így ezzel is kihozod magadból a maxi­mumot. (...) aira kényszerítik az embereket, hogy magukkal törődjenek és magukra költsenek.(nő, 46 éves, irodai szaktanácsadó)

Ezt követi a normalitás kategóriája. Ezzel a változóval négy alkalommal fordult elő magas korreláció. Ebben a témában tehát a megjelenéssel kapcsolatos külső és belső késztetések, a normák és az elvárások azok, amelyekről a legtöbb „elmélet” született a beszélgetések során.

Az érzelmi dimenzió tekintetében az elutasítás és a normalitás témája inkább nega­tív hangvételű volt, a többi témánál azonban nagyobb számban fordult elő cgyüttjárás a szolidáris, pozitív hozzáállással. Ez alól kivétel az önértékelés, ahol egyedül az átélt negatív érzelemmel látunk együttjárást (2 esetben).

Az involváltság szempontjából a tartalmi változóknál leggyakrabban absztrakt ki­jelentésekkel találkozunk, kivétel ez alól a már említett „elutasítás” változó. Az ér­

4 3 1

zelmi dimenzióknál a személyes élmények túlsúlyát (szolidaritás: 6; pejoratív, nega­tív megközelítés: 7; átélt negatív érzelem: 2) láthatjuk. Arra következtethetünk te­hát (szinte magától értetődően), hogy a témák tárgyilagos megvitatásához képest az érzelmileg telítettebb kijelentések mögött többször húzódott meg személyes él­mény.

A két beszélgetés között, függetlenül az eltérő témától, sok hasonlóságot látunk az együttjárások terén. Hasonlóság, hogy a második beszélgetésnél is a naiv elméletek és az elutasítás között csoportosulnak a legmagasabb együttj árások. Szintén hasonló, hogy az összes együttjárást tekintve az absztrakt megnyilatkozások gyakoriságai ma­gasabbak, de az elutasítás témánál a személyes élmény dominál (13). Az érzelmeket is tartalmazó kijelentéseknél itt is gyakoribbak a személyes élmények, mint az egyes szám harmadik személyű „sztorik” és az elvont állítások. A feltett kérdésből is kö­vetkezik, hogy az elutasítás/elfogadás dimenzió legnagyobb gyakorisága mellett az elutasítás rendelkezik a legtöbb más változóhoz köthető korrelációval is. Először is fontos megállapítani, hogy a nagyszámú elfogadó és elutasító attitűd közül mégis a negatív hozzáállásból volt több, hiszen 16 beszélgetés esetén mutatkozott magas (néha 0,7 feletti) korreláció, míg a szolidaritással 13 esetben találtunk magas korre­lációt, 3 esetben pedig az átélt negatív érzelemmel is szoros együttjárást kaptunk. Úgy tűnik tehát, hogy valamivel több szó esett az előítéletekről, az elutasításról, a kirekesztésről, mint a toleranciáról, az elfogadásról. Nagyon fontos együttjárást ta­lálunk 8 csoportnál a felelősség és az elutasítás témája között: a beszélgetők az el­utasítás okait kutatva sok szót ejtettek arról, kit is terhel a felelősség a megvitatott jelenségekért. A negatív hozzáállás túlsúlyából következtethetünk arra (a nem túlsá­gosan meglepő) összefüggésre is, hogy a résztvevők többször tették felelőssé az eluta­sított csoport tagjait. Emellett viszonylag magas az együttjárás az elvárás témájával (6), és naiv elméletek, magyarázatok is többször születtek az elutasítás/elfogadás té­májában (5).

A naiv elméletekhez fűződő együttj árások száma valamivel alacsonyabb itt, mint az előző témánál. Az imént említett elutasítás mellett azonos gyakoriságú együttjárást (5) találunk a felelősséggel is, amely szintén hozzájárul ahhoz az értelmezéshez, hogy az elutasítás maga után vonja a felelősök kiderítésének igényét.

• A hajléktalanoknak eg}> jelentős százaléka pszichiátriai beteg. Tehát tulajdonképpennem beszámítható.(férfi, 23 éves, egyetemi hallgató)

További, bár alacsonyabb együttjárási gyakoriságot (3) találtunk a felelősség és az el­várás, illetve a felelősség és a normalités között is. A pejoratív megnyilvánulások bár­mely témával való együttjárása magasabb volt, mint a szolidaritásé, kivétel ez esetben is az önértékelés témája, ahol csupán egy csoportnál volt együttjárás a pozitív érzelmi dimenzióval, és egyszer sem a negatívval (de egy esetben ennél a témánál is találunk magas korrelációt az átélt negatív érzelmekkel).

432

A beszélgetések tehát mindkét témánál többször próbálták úgy definiálni az ideális és elutasított test kérdését, hogy a kirekesztett, el nem fogadott csoportok­ról, személyekről beszéltek, az ezekhez tartozó normákat, elvárásokatvitatták meg, és utaltak az őket illető felelősség kérdésére. A beszélgető csoportok természete­sen mindezt eltérő módon fogalmazták meg, főként absztrakt vélekedések formájá­ban, és ennél kevesebbszer ugyan, de megtalálható a személyes élmények bemuta­tása is.

K övetkeztetések

A két téma kapcsán számos jellegzetes tartalmi jegy, érzelmi és dinamikai aspektus, gondolatmenet, asszociációs és utalási mintázat rajzolódott ki.

A beszélgetéseken végigvonul az a tendencia, hogy a résztvevők a külső megjele­néshez különféle személyiségvonásokat, illetve társadalmi jelenségeket rendelnek. A külső tehát nem értelmezhető önmagában, mindig valamilyen szociális vagy pszichés (esetleg biológiai) állapot vagy folyamat emblémájaként szerepel. Ezek a társítások legpregnánsabban a naiv elméletekben érhetők tetten - olyan megállapításokban, amelyek explicit összefüggéseket próbálnak teremteni a megjelenésbeli jegyek és az ezt alakító egyéb tényezők között, s ez gyakran vezet sztereotípiákhoz.

A testről, a külsőről alkotott kép meghatározó része az énről alkotott képnek, az identitásnak, az önmagunkkal való azonosság tudatának. Ugyanakkor, ezzel összefüg­gésben eszköz is, mellyel az egyén a külvilág számára szándékai és lehetőségei szerint reprezentálja önmagát, goffmani terminussal valamiféle homlokzatot mutat környeze­te felé. Ezzel (tudatosan vagy önkéntelenül) megjeleníti valamely társadalmi, kulturá­lis, „szubkulturális” csoporthoz való tartozását vagy más csoportoktól való elkülönülé­sét; bizonyos testi jegyeket hangsúlyoz, megmutat vagy épp szégyell, elrejt, s ezzel bizo­nyos személyes és kulturális vonásokat kinyilvánít, másoktól pedig elhatárolódni törekszik. Ezek a vonások, vonzó vagy elutasított kulturális emblémák az ún. fantázia­karakterek formájában jelennek meg legérzékletesebben. Mindez azt is jelenti, illetve abból is következik, hogy a másikról alkotott kép jelentős részben (és nem egészen alaptalanul) táplálkozik a külsőről alkotott benyomásokból. Idetartoznak az önértéke­lés és az elvárás változók alá sorolt megszólalások, valamint a pszichologizáló, „a test a lélek tükre” típusú naiv elméletek. E folyamat önmagát erősítő természetére többen is reflektálnak, amikor arról beszélnek, hogy a reklámok, a média hatására az emberek intemalizálják a sikeres önmegvalósítás, önérvényesítés és a test sajátos kapcsolatát.

A szövegekben tükröződik tehát, hogy a külső megjelenésen keresztül bizonyos szerepeket jelenítünk meg, képviselünk. Ezzel kapcsolatban mintákat, ideálokat, implicit vagy explicit normákat követünk, melyek „természetes”, „normális”, illetve konstruált, kontextusfüggő, dinamikus jellegével kapcsolatban egyaránt számos hoz­zászólás elhangzott. A normalitásváltozó alá sorolt megszólalások nagyrészt az első témánál kerültek felszínre. Ezzel összefüggésben tárgyalják a résztvevők azt a kér­

433

dést, hogy meddig csonkítható, tágítható, alakítható a test, meddig terjednek a test­határok cs énhatárok, mit jelentenek a testbe való „önkéntes” mesterséges beavatko­zások - mesterségesek-e, szükségesek-e, milyen fenntartásokkal stb. Az ebben rejlő ellentmondás legmarkánsabb példájának talán az a hozzászólás tekinthető, mely sze­rint a nők természetes megjelenéséhez hozzátartozik „bizonyos fokú mesterségesség”. A férfiak „mesterséges” megjelenésével kapcsolatban gyakoribbak az ellenérzések, s ez egyúttal a nemek közötti határok elmosódásának kritikájára is utal.

A határok problémája vissza-visszatér; az első témánál sok szó esik a normalitás, a természetes/mesterséges megjelenés határainak kérdéséről, ezen belül adnak hangot a résztvevők a dichotómiák - köztük a már említett férfias/nőies megjelenés - elmo­sódásával kapcsolatos globalizációs szorongásoknak. A második téma határ-aspek­tusa leginkább a „más” csoportokhoz való közeledés mértékére vonatkozik, a másság elfogadásának és elutasításának határát tárgyalja. Mi határozza meg attitűdjeinket a másmilyennek vélt csoportokkal szemben? A beszélgetések során különösen nagy szerepet kapott a mássággal kapcsolatos vélt vagy valós felelősség témája, a beszélge­tők (a többségi társadalom) által képviselt normák megsértésének kérdése, a másság általi fenyegetettség aspektusa. A „más” csoportokkal kapcsolatos álláspontok kife­jezése, az ehhez fűzött kommentárok, magyarázatok igen tanulságosak az előítéletek keletkezése, a bűnbakképzés vagy éppen az elfogadó attitűdök kialakítása szempont­jából is. Az átlagtól eltérő megjelenésű csoportok (különösen a hajléktalanok) gyak­ran idegenkedést, akár undort keltő, „abjektnek”7 minősülő testi jegyekkel, állapo­tokkal szembesítenek.

A nemi szerepek kérdésköre végigvonul a témákon, ezért a tanulmányban külön alfejezetet szenteltünk neki. Ezzel kapcsolatban kevésbé az elutasítás, a nyílt szexiz­mus, mint inkább a hagyományos szerepek felbomlásával kapcsolatos negatív vagy semleges, leíró jellegű megjegyzések jellemzők.

Az érzelem dimenziót illetően, több negatív, elutasító érzelemmel találkoztunk, mint szolidáris vagy pozitív hozzáállással. Meglepő az az eredmény, hogy a negatív vélemények gyakrabban fogalmazódtak meg személyes élményeken keresztül, mint a pozitívak. Ez persze nem jelent kauzális összefüggést, csak annyit, hogy az elutasító attitűdhöz fűzött kommentárokban, magyarázatokban gyakrabban jelenik meg sze­mélyes élmény. Az adatokból azonban az is kiderül, hogy ez a személyesség nem annyira saját történetekre, reális és kiterjedt tapasztalatokra, mint reflexszerű, pri­mer, negatív érzelmekre (félelem, undor) vonatkozik. Összességében pedig mindkét témában az absztrakt megszólalások vannak túlsúlyban.

Eredményeink, a témák sokfélesége ellenére is megerősíteni látszanak a test sze­repét az identitás „kereteinek” definiálásában. A beszélők számára semmiféle ne-

7 Julia Kristeva a következőképpen definiálta az abjekt fogalmát egy interjúban: „Az abjekt ( l ’a b j e c t i o n ) valami, amitől undorodsz (...) egy nagyon erős érzés, amely egyszerre szomatikus és szim­bolikus, amely mindenekelőtt valamilyen külső, magunktól eltávolítandó rossz elleni reakció, de amellyel kapcsolatban az az érzésünk, hogy belülről fog minket megmételyezni” (Baruch, 1996: 118).

4 3 4

hézséget nem okozott, hogy az ideális és elutasított test kapcsán kész elméletekkel és személyes példákkal álljanak elő a külsővel, a testi megjelenéssel kapcsolatos nor­mák, elvárások, önértékelés, felelősség, elfogadó és elutasító attitűdök terén. A sok­szor erős érzelmi involváltságot is kiváltó beszélgetések alapján az is kiderült, hogy a kutatás résztvevői számára - párhuzamosan a tudományos diskurzusban az identitás szociális reprezentációja kapcsán előtérbe került témákkal - a test a mindennapi élet számos színterén szignifikáns „felületként” jelenik meg. A beszélők nagy jelentősé­get tulajdonítottak annak, hogyan változnak a testtel kapcsolatos elvárások, mit kom­munikál a külső - adott esetben már a belső - megjelenéssel kapcsolatban a média, s ez milyen hatást fejt ki a tágabb társadalomban. A résztvevők naiv etnometodológus- ként kiemelik a test, a testtel kapcsolatos attitűdök elsőrendű szerepét a társadalom­ban megfigyelhető csoportok/kategóriák kialakulásában, reprodukciójában és meg­változásában is.

A kézirat elfogadva: 2001. július

Irodalom

BREAKWELL, G. M. (1993): Social representations and social identity. Papers on Social Representations, Vol. 2 (3). 198-217.

BROWN, R. ( 1998): Régi és új előítéletek. In: ERŐS Ferenc (szerk.), Megismerés, előíté­let, identitás. Budapest, Új Mandátum Kiadó, 211-236.

CSABAI Márta, ERŐS Ferenc (2000): Testhatárok és énhatárok-Az identitás változó ke­retei. Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó.

DOISE, W., MOSCOVICI, S. (1980): A csoportdöntés. In: PATAKI Ferenc (szerk.), Cso­portlélektan. Budapest, Gondolat, 539-569.

DOUGLAS, M. (1980): Purity and Danger. An Analysis of the Concepts of Pollution and Taboo. London, Routledge.

FÁBIÁN Zoltán, SÍK Endre (1996): Előítélet és tekintélyelvűség. In: ANDORRA, KO­LOSI, VUKOVICH (szerk.), Társadalmi Riport ‘96. Budapest, TÁRKI - Század­vég, 381-413.

GLASS, J. A. (1997): Life Unworthy of Life. Racial Phobia and Mass Murder in Nazi Germany. New York, Basic Books.

BARUCH. E. H. (1996): Feminism and Psychoanalysis, In: MITCHELL GUBERMAN, R. (szerk.), Julia Kristeva Interviews. New York, Columbia University Press, 112 - 1 21 .

KRUEGER (1994): Focus Groups. A Practical Guide for Applied Research. London, Sage.

LARRAIN, J. (1994): Ideology and cultural identity. Cambridge, Polity Press.LÁSZLÓ János (1998): Szerep, forgatókönvy, narratívum. Budapest, Scientia Humana.MORGAN (1993): Successful Focus Groups. Advancing the State of the Art. London,

Sage, 1993.RATTANSI, A., WESTWOOD, S. (1994): Racism, modernity, identity. Cambridge,

Polity Press.STEWART (1990): Focus Groups. Theory and Practice. London, Sage.

4 3 5

TAJFEL, H. (1998): Csoportközi viselkedés, társadalmi összehasonlítás, társadalmi vál­tozás. In: ERŐS Ferenc (szerk.), Megismerés, előítélet, identitás. Budapest, Új Mandátum Kiadó, 132-141.

TURNER, B. S. (1997): A test elméletének újabb fejlődése. In: FEATHERSTONE, HEPWORTH, TURNER (szerk.), A test: Társadalmi fejlődés, kulturális teória. Bu­dapest, Jószöveg Műhely Kiadó, 7-51.

TURNER, J. C. (1998): A társadalmi összehasonlítás és a társadalmi azonosságtudat. In: ERŐS Ferenc (szerk.), Megismerés, előítélet, identitás. Budapest, Új Mandátum Ki­adó, 330-359.

WAINWRIGHT, D. (1997): „Can Sociological Research Be Qualitative, Critical, and Va­lid?” IN The Qualitative Report, Vol. 3. No 2. July.

A N N A BORGOS, AN N A KENDE, MÁRTA CSABAI, FERENC ERŐS, KATALIN SZILI

Ideals embedded in the body. Discourses on the ideal, the n a tu ra l, the artificial, and the refused body

The aim of our research was to explore the „bodily-framed” manifestations and representations of identity. Our empiric study tried to connect the problems of body and identity with some motives of present-day Hungarian society and the influences of culture, consuming society and public communication.

Out of the three phases of the research, this study analyses the data collected through focus group method. The (18) groups discussed two topics: one touched the „ideal”, and the other the „refused” bodily appearance. We have defined three dimensions (with sub-categories), for the purpose of content analysis: thematics, emotion and involvement.

The study has supported the hypothesis that bodily appearance serves as an emblem of social and pscychic states or processes. The participants manifested their naive theories, personal stories and emotions in the issues of norms, ideals, borders and attitudes. The role of the body is proved to be prominent in the definition of the framework of identity.

4 36