Szabó József László: Vizet fakasztó Mózesek

Preview:

DESCRIPTION

Szabó József László: Vizet fakasztó Mózesek. Az elmúlt százötven év pápái. Kairosz Kiadó, 2010. IX. Boldog Piusz. - PowerPoint PPT Presentation

Citation preview

Szabó József László:

Vizet fakasztó Mózesek

Az elmúlt százötven év pápái

Kairosz Kiadó, 2010.

Giovanni Maria Mastai Ferretti (1792-1878) pappá szentelése után sokáig gyermekkórházak lelkésze volt. Majd VII. Piusz pápa felfigyelt képességeire és Chilében, valamint Peruban egyházi diplomáciai feladatokat bízott rá. XVI. Gergely pápa halála után a konklávé közfelkiáltással választotta meg. Névválasztásával jelezte, hogy az egyházért sokat szenvedő, rendíthetetlen Piusz pápák sorába lép.

IX. Boldog Piusz

Peruggia 68 éves bíboros-érsekét, Pecci Joákim grófot 1878-ban már a harmadik szavazási menetben megválasztotta a konklávé. Ez érsek, aki 32 évig ült Peruggia püspöki székében, közelről ismerhette meg a pápaellenes mozgalmak indítékait és érveit, hiszen városa volt a pápaellenes mozgalmak egyik központja. Ott alakult ki nagyszerű vita- és párbeszédkészsége az új ideológiával, megértette a munkások helyzetét és az egyház ellenségeinek lelki indítékait.

XIII. Leó

Giuseppe Melchiore Sarto (1835-1914) 1893-ban lett bíboros és velencei pátriárka. Befolyására az egyházellenes Velencében hamarosan hithű katolikusok kerültek a város politikai vezetésébe. Pápai jelszava, és egyben első enciklikájának alapgondolata: Mindent megújítani Krisztusban. Ő vezette be a Szent Péter téren máig is fennálló általános kihallgatásokat, a Rómába sereglő zarándokoknak.

X. Szent Piusz

Giacomo della Chiesa (1854-1922) pápaságának legfőbb tehertétele az I. világháború volt. Annak ellenére, hogy mindkét fél részrehajlással vádolta a pápát, XV. Benedek megtalálta a segítés módját: folyamatosan tiltakozott a háború embertelensége ellen, és a hadifoglyok ügyében irodát nyitott, amelynek segítségével százezer sebesült és beteg foglyot sikerült visszajuttatni otthonába. Fokozta az egyház karitatív tevékenységét is a háború sújtotta népek megsegítésére.

XV. Benedek

Achille Ratti (1857-1939) pápai programja: Krisztus békéje Krisztus országában. Ez a program jelzi, hogy még azokhoz a pápákhoz tartozik, akik az egész világ iránti felelősségük tudatában Krisztus országának szociológiai megfelelőségét keresik a társadalomban, és a katolikus vallás államvallási előjogai mellett érvelnek az ún. katolikus államokban. Ő az első pápa, aki a rádiót tudatosan használta evangelizációs eszközül.

XI. Piusz

XII. Piusz

Eugenio Maria Giuseppe Giovanni Pacelli (1876-1958) a II. Világháborúban azt tette, ami az adott helyzetben a leghatékonyabb segítségnek tűnt, s ezt a csendes, kitartó diplomáciai munkában látta. A pápa kész volt a vértanúságra.

1950-ben kihirdette Mária mennybevételének dogmáját.

XXIII. JánosAngelo Giuseppe Roncalli (1881-1963) az aggiornamento, vagyis a világ felé nyitás pápája. Megválasztása után három hónappal bejelentette, hogy összehívja az egyetemes zsinatot. Új munkamódszert vezettek be: a teológusok szabadon alkottak, a zsinati atyák pedig az apostoli hitletétemény szűrőjén átválogatták az elméleteket.

A világ megszerette őt. Fájdalmas és hosszú rákbetegségében milliók éreztek együtt vele.

Hans Urs von Balthazar így látta Giovanni Battista Montinit (1897-1978): „Ha ma az értelmetlenül olyan túlterhelt pápa elkerülhetetlenül hibákat követ el, és VI. Pál pápa mélységesen megalázva áll a világ előtt, akkor én fellélegzem és megkönnyebbülök, mert ez a pápa hitelesebb előttem, mint a főpapi méltóságukban tetszelgő kardinálisok.” A pápa elleni támadás legalább négy esemény kapcsán izzott fel: a zsinati „fekete hét”, a XII. Piusz melletti kiállása, a sátánról szóló tanítása és a Humanae vitae enciklikája miatt.

VI. Pál

I. János Pál

Albino Luciani rövid, 33 napos pápasága alatt is megnyerte az emberek szívét. Elhagyta a koronázási szertartást, és kijelentette: „Én nem a diplomáciai tribün első sora számára beszélek, hanem a tér túlsó végében álló szegényeknek.”

II. János Pál

Karol Jozef Wojtyla (1920-2005) a Szűz Mária iránti tiszteletének kifejezéseképpen pápai jelmondata az Egészen a tiéd lett. Tőle származik az a szép gesztus a zsidóság felé, hogy ők a mi idősebb testvéreink. Többen túlzásnak tartották az általa szentté és boldoggá avatottak számát, de őt azonban nem pedagógiai szándékok vezették, hanem az ember általános hivatásáról akart tanítást adni.

XVI. Benedek

Az utóbbi 300 év legrövidebb konklávéján, egy nap alatt megválasztották Joseph Alois Ratzingert (1927-) pápának. Amikor bíboros társai megtapsolták, csak ennyit mondott: Remélem, hogy a rám váró rövid pontifikátus alatt a béke pápája lehetek. A névválasztással hitet tett amellett, hogy a kereszténység élethordozó magként vár arra, hogy Európában újra növekedésnek indulhasson – ahogy nursiai szent Benedek karizmája jelentősen hozzájárult a népvándorlás utáni keresztény Európa kialakulásához.

Szabó József László: Vizet fakasztó Mózesek

Az elmúlt százötven év pápái

Kairosz Kiadó, 2010.

A Mózes által vezetett nép visszavágyott a szolgaságba, a húsos fazekak mellé. Korunk prófétáinak milyen népet kell vezetniük?

Hallgatunk-e szavukra?

A próféta feladata, hogy Isten szócsöve legyen. Egyszerűen bízzon Benne és üssön rá a sziklára. Ezek a pápák mindenféle

életkörülmények közt tették ezt meg, s vezették a népet Kánaán felé.

Ha megtetszett ez a könyv, sok egyéb mellett ezt is megtalálod Könyvtárunkban!

A szerzőtől megvan a Egyházat vajúdó történelem, Létezéstan vagy kedvteléstan; Ábel

hite, Káin öröme és a Bárka a pusztában: töprengés korunk etikájáról

Várunk szeretettel!

Készítette: Nagy Péterné Korándi Márta

Recommended