Mögöt- domb - u-szeged.hudigit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01973/00235/dm_1973... · 2016. 10....

VASÁRNAP, 1913. OKTÓBER 1.

a

Mögöt-tem a domb

Andrpssy Lajos

Még játszani egyet...

Temetőkertben két gyermek játszott — hol társra várva merengőn néztem őket én: konok magányos nyár fa . . .

kezdtem egy szép világot rakni körénk körébük voltam-e én is gyermek? — a szorongás belém üt

játszani kéne egyet még egyet tán uto lsót ! . . . gumikeréken tolják társam: a halk koporsót

örökös harc az élet s íme fegyverek nélkül szorítják deszka-présbe szelíd gerincünk végül

botozva azt a vádat amivel kibotoztak cifrázva érdemünket mi élni volt okos csak

kezdek valamit újra — gondoltam míg a hantok dobbannak — még egy férfit magamból kiszakajtok:

kudarc kudarcot ér most fuldokiik már a lelkem ugyan mi bűnömért kell folyvást így vezekelnem?

kezdtem egy szép világot rakni körénk körében olyan volt mint az álom és mégsem a mesékben

csodák csodákat értek, s ahogy pirult az arcom úgy sokasodtunk vígan — hittem: mint Atlasz tartom

ezt a szent terhet váltig füttyösen ernyedetlen aztán a társak fogytak s egyszerre gyenge lettem

abogy nevüket sorban rideg sírkőbe véstük: a bánat forró ólmot öntött szívembe ér tük! . . .

törtem tovább az utat dúdolva — bárha félek: kudarc kudarcra jön most s fuldokiik benn a lélek:

amibe kezdek széthull mielőtt összeállna — mint megvert lázas gyermek lopott lidérces álma

szemem megpattan: mégse látok betűnyi tárgyat kezem ügyetlen mint a bódultan vaksi bánat

érzékeim mint húrok hegedűn ám de mintha süket őrültek ráznák vonóját nyögve-riva

dicsérni tréfás szóval kilép a hang a számon: kötéltáncos ha indul — s már csak zuhanva szánom . . .

szerelmem csókom véres sebet tép mint az a k n a . . . kiáltom tolvajomnak ki önmagából a d n a ! . . .

fordítom arcom fénynek: hát mégis csókoljátok megváltó vad viharral mosolygósabbá lányok!

— Atlasz ha mégse voltam se Herkules se Dávid: dalolva-sírva érjek egy méltó halk h a l á l i g . . .

(Játszani kéne egyet — még egyet tán utolsót: kitépni koszorú-ráf-gyűrűkből egy koporsót!)

Igaza lett a f iúnak. Nem fogott egy fia hala t sem aznap. S egy hangfoszlánnyi nevetést sem öt éven át.

Egy asszonnyal sétált a dombon a hatodik évben. Vit te átölelve, a f ű b e teríteni, hogy ölelje, pmíg kicsal ja belőle a gyűlöletet vagy a nevetést . Akkor az asszony fel-sikoltott : nézd csak egy gyík!

— Hol van — fu t t a t t a tekinte-tét a fűben, de csak zöldet, bé-kéltető zöldet látott , mozdulat lan zöldet. Nyugalmat .

— Ot t ! — sikoltott az asszony —. aztán felnevetett . — Nem is gyík, hanem egy kisfiú.

Most m á r látta. A csillogó, csú-fondáros nevetést ki tündöklő sze. meket látta, a fűben hasaló is-merőst .

— Szervusz Gábor — csúszott ki a száján a köszöntés. Mj van a harcsakirál lyal?

— Hahaha-harcsaki rá ly i ránt tetszik érdeklődni, megvan pa-rancsára, tekintetes u r a m — ug-rott föl a fűből a fiú. — Csak éppen n e m harcsakirály, hanem kukackirály, ezer személyben.

Csat tant a pofon. A fiú megrázta fe jé t . — Kár-

magáér t — mondta . — Nem tud-ja lemosni többet a kezéről.

— V á r j Gábor! — kiáltott a fu tó gyerek után a férf i .

— Nem Gábor a nevem, ha-n e m János — nevetet t vissza el-tűnőben egy hang. Már csak a hang.

Tíz évig egy hangot sem ha l -lott a férf i . Csak a motor zúgott. Tíz év múlva a dombnál megállí-totta az autót.

— Maga, János, va lamikor na -gyon tudott nevetni? Ugye?

— Tessék? — hangzott a vá-lasz.

— Nem emlékszik a gyíkra, a harcsaklrályra. a pofonra?

— Engem Péternek hívnak, nem Jánosnak. És a ml csalá-dunkban sohasem nevettek. Én se neve t tem sohasem. Valakivel összetéveszt. ;

Igen, biztosan összetéveszt va-lakivel — mondtam a férf inak, és lementem a folyóhoz, hogy megnézzem az arcom. Vártam, hogy mögöttem csattan az autó a j t a j a , beindul a motor. De n e m hallatszott semmi.

Csak az arc, az arc a folyóban. A nevetésért könyörgő arc, amely visszanézett rám, amikor a vízbe néztem. És mögöttem a domb.

Zúgtak a füvek a szélben. A szél zúgott a füvekben.

VERESS MIKLÓS

Á gyík volt i smét az ügyesebb Csak nézett u tána, de m á r a fű sem mozgott, m á r a föld sem, csak az a göröngy i ramodot t a dombon lefelé, amelyet cipőjével félrerúgott .

— Mi a neved? — kérdezte a U r t i -— Fühögöbögő — nevetet t

vissza ka j ánu l a fiú. — De a bácsinak csak Péter . Mer t a bá -csi nem tud tündérül . Azért fu t el a gyík is. Én is elfutok.

Csak a nevetés marad t nyo-mában .

Az ötödik nyáron a férf i hor-gászni ment . A domb tövébe men t horgászni, maga se tud ta mit, hala t vagy nevetést. Mind-ke t tőre szüksége lett volna. De csak napfény akadt horogra. A bokor mögül vad kiál tás ha r san t : megvan. Odament , és meglát ta a

f iút . aki maga csinálta horgászbot-jával fé lkarnyi harcsát vonszolt ki a fövényre. Megvagy harcsa-király — ordította.

Nem áll ta meg, hogy n e szói-Ion.

— Péter! A harcsakirály sok-kal nagyobb, az van egy mázsa is.

— Ered j harcsakirály — kiál-tot ta a kisfiú, és visszagörgette a horogtól megszabadított halat a folyóba. Aztán végignézett a fé r -f in, és fölnevetett .

— Honnan ismerné maga a harcsakirályt , még a koronát sem vet te észre a fe jén! És különben sem Péternek hívnak, hanem Gá-bornak. Akusz-nékusz-varabé-kusz, n e m fog hala t sohasem!

Sokan azt' hiszik, menyasszonyt öltöztetni a legnehezebb. Mert ott minden ráncnak, fátyolon és ruhán, alul és fölül helyén kell lennie. Elég egyszer végignézni, hogyan öltözik a búvár . Királyokat koronázásra nem öltöztettek annyian, ahányan Körősi Is tván körül szorgoskodtak a napokban Algyőn, az épülő ú j híd pillére tövében. Gumi ruhá j á t legalább öten húzták fölfelé, kesztyűjénél ket -ten erőlködtek, mire sikerült fölhúzni, „koronáját" , a nagy rézgömböt h á r m a n csa-varozták össze.»Fémből talpalt nagy cipője külön ember t kívánt fűzésnél, és leg-alább két segítőtárs kellett, hogy az avata t lanok előtt ki tüntetésnek látszó szép nagy ólomszívet a nyakába akasszák. Huszonöt éve keresi a kenyerét víz a la t t Körösi István. Szabadalmaztatott szerszámát is maga tervezte, maga készítet te: olyan lángvágóval dolgozik, amellyel víz a la t t többsoros szerkezeteket ls vágni le-het. A régi Erzsébet-híd roncsait is ezzel aprí totta, a baja i hídét is, most Algyő íölött a pilléreket építéskor védő hata lmas szádfallemezeket vág ja el. Somogyi Károlyné a „látványos" öltöztetés egy-egy mozzanatát örökítette meg képsorában.

1