Keddi beszélgetések életről és halálról

Keddi beszélgetések

életről és halálrólMitch Albom

A tantárgy

Öreg professzorom élete utolsó kurzusát otthonában

tartotta, dolgozószobája ablakánál, ahonnan

megfigyelhette egy kis hibiszkusz piros virágának nyílását-hervadását. Heti egy alkalommal tanított, mindig kedden. Az órák

reggel után kezdődtek. A tantárgy neve az élet

értelme volt.

Tankönyvre nem volt szükség, bár a tantárgy

számos témakört ölelt fel, ilyen volt többek között a

szeretet, a hivatás, a közösség, a család, az

öregség és –végezetül – a halál.

Az utolsó óra rövid volt, alig hangzott el néhány szó. A diplomaosztó ünnepély

szerepét a temetés töltötte be.

A beiratkozás „leckéje”

„Rengeteg ember ténfereg a világban, akiknek céltalan és

értelmetlen az élete. Szakasztott, mintha

alvajárók lennének, még akkor is, amikor olyasmin

buzgólkodnak, amit fontosnak vélnek. Azért van ez így, mert hibás,

téves dolgokat hajkurásznak.

Az életünket csak úgy tölthetjük meg

tartalommal, ha odaadóan szeretjük

embertársainkat, ha a körülöttünk élő

közösségnek szenteljük magunkat, meg annak,

hogy létrehozzunk valamit, aminek célja és

értelme van.”

Lecke arról, mi a legfontosabb a

világon…

Érdekel téged, hogy mi az legfőbb dolog, amire

megtanított ez a betegség?

Hogy nincs az életben fontosabb dolog, mint megtanulni szeretetet

adni és szeretetet elfogadni.

Elfogadni a szeretetet. Mi folyton azt hisszük, hogy

nem szolgálunk rá a szeretetre, azt hisszük, ha

elfogadjuk, túlságosan ellágyulunk.

Pedig… a szeretet az egyetlen racionális

cselekvés.

Lecke a megbánásról

A mi kultúránk nem ösztönöz bennünket

arra, hogy elgondolkozzunk, mi volna, ha a mai nap

lenne az utolsó?

Tetőtől talpig betakarózunk mindenféle öncélú dologgal, teljesen

lefoglal a karrierünk, a

családunk, hogy van-e elég pénzünk a jelzálogkölcsön

visszafizetésére, hogy beszerezzünk-e egy

új kocsit, megjavítsuk-e a bedöglött radiátort…

…milliónyi piszlicsáré tevékenységbe

bonyolódunk csak azért, hogy pörögjön a motor.

Így aztán soha nem szokjuk meg, hogy olykor

magunkba szálljunk, és szemügyre vegyük életünket, mondván: Hát ennyi az egész?

Ez minden, amit akarok? Nem hiányzik belőle

valami?

Szükségünk van valakire, aki ilyen irányba noszogat

minket. Mert ez nem megy csak

úgy magától, automatikusan.

Lecke a halálról

Mindenki tudja, hogy egyszer meg fog halni, de senki sem hiszi el.

Pedig ha elhinnénk, sok mindent másként

csinálnánk… mihelyt megtanulunk

meghalni, megtanulunk élni.

Voltaképpen mért esik olyan nehezünkre

elgondolkozni a halálon?Azért, mert

a legtöbb ember úgy jár-kel a világban,

mint a holdkóros.

Nem tapasztaljuk meg a világot a maga

teljességében, amúgy istenigazából, mert szinte félálomban élünk, csupa

olyasmit művelünk, amiről gépiesen úgy véljük, hogy

az a dolgunk. …Amikor ráeszmélünk, hogy meg fogunk halni, egészen másként látunk

mindent.

Lecke a családról

A család egyre fontosabb…

Tény, hogy manapság egyedül a család jelenti azt a szilárd alapot, a

biztos talajt, amelyen az ember megállhat.

… A szeretet mérhetetlenül fontos.

Szeretet nélkül szárnyaszegett madarak

vagyunk.

Amikor azt kérdi tőlem valaki,

vállaljon-e gyereket vagy ne, soha nem adok

tanácsot. … Egyszerűen azt

mondom: „A gyerekhez fogható

élmény nincs a világon.” Ennyi.

Ezt az élményt nem pótolja, nem helyettesíti

semmi. Nincs az a barát, akitől

megkaphatod. Nincs az a szerető, akitől

megkaphatod.

Ha át akarod élni, mit jelent maradéktalanul

felelősnek lenn egy emberi lényért,

ha meg akarod tanulni, milyen mélységesen

mély tud lenni a kötődés és a szeretet,

akkor legyenek gyerekeid.

Leckeaz érzelmekről

Az elvonatkoztatás nem azt jelenti, hogy az

élményt nem fogadhatjuk be magunkba. Épp

ellenkezőleg, be kell fogadnunk teljes

egészében, mert csak így leszünk képesek

függetlenedni tőle.

Itt vannak például az érzések, vegyük

bármelyiket – legyen az a szerelem, a gyász, vagy… a félelem és

szenvedés. Ha elfojtod az

érzelmeidet, ha megtiltod magadnak, hogy teljesen kiéljed azokat, soha nem sikerül elvonatkoztatni tőlük, mert túlságosan

félsz tőlük.

Félsz a szenvedéstől, félsz a gyásztól.

Rettegsz a szerelemmel együtt járó

sebezhetőségtől. De ha szabadjára engeded

az érzelmedet, beléjük veted magadat, ha elmerülsz bennük, akár a fejed búbjáig is,

teljesen és maradéktalanul megtapasztalod őket.

Akkor tudni fogod, mi a szerelem.

Tudod, mi a szenvedés. Tudod, mi a gyász. Akkor és csak akkor

mondhatod: „Rendben van.

Ezt az érzést megtapasztaltam.

Ezt az érzést már jól ismerem.

Most egy időre el kell szakadnom tőle.”

Fürdőzz meg az érzéseidben. Akkor tudni

fogod, mi a szerelem. Nem fog megártani. Csak

segít rajtad. Ha beengeded magadba a

félelmet, ha úgy öltöd fel, mint egy megszokott

inget, nyugodtan elmondhatod: „Jól van, ez

a félelem. Nem muszáj hagynom, hogy uralkodjon rajtam. Annak látom, ami

valójában.”

Ugyanez érvényes a magányosságra: engedd

szabadjára, engedd kicsurranni a könnyeidet, érezd át teljes egészében

– de végezetül tudd kimondani azt is:

„Rendben van, eddig tartott a

magányosságom.

Nem félek magányosnak érezni magam, de most

félreteszem ezt az érzést, mert tudom, hogy más érzések is léteznek a világon, és azokat is

ugyanígy meg akarom tapasztalni.”

Lecke az öregségtől való

félelemtől

Mitch, én öleléssel fogadom az öregséget.

Nagyon egyszerű dolog. Ahogy cseperedsz, egyre

többet tanulsz. Ha megmaradnál huszonkét évesnek, egész életedre megrekednél ugyanazon

tudatlan szinten.

Ha nem tudnád, az öregség nem csupán

leépülés. Növekedést is jelent. Jóval több annál a negatívumnál, hogy meg

fogsz halni. Elfogadod, hogy meg fogsz halni, és ennek eredményeképpen bölcsebben éled az

életed.

…ha megtalálod az életed értelmét, célját, eszedbe sem jut hátrafelé menni. Akkor csak előre

igyekszel. Még többet akarsz látni,

még többet akarsz tenni. Alig várod már, hogy hatvanöt éves legyél.

Egyetlen fiatalnak sem ártana, ha tisztába lenne azzal, hogy ha folyton-

folyvást az öregedés ellen küzdesz, világéletedben

boldogtalan leszel, mert az öregedés

mindenképpen utolér.

Az a fontos, hogy mindig találd meg az

életkorodban azt, ami jó, ami igaz és

ami gyönyörű. Ha folyton hátratekintesz,

versenyben fogod érezni magad.

Holott az élet nem versengés tárgya.

Az az igazság, hogy bennem minden

életkorból maradt valami. A háromévesből, az

ötévesből, a harminchét évesből az ötvenesből.

Hiszen mindegyiket megéltem, és pontosan tudom, milyen érzést

jelent.

Gyönyörűséget lelek a gyereklétben, amikor az helyénvaló, hogy gyerek legyek. Gyönyörűséget

lelek a bölcs aggastyánlétben, amikor

az a helyénvaló, hogy bölcs aggastyán legyek.

Gondold csak el, hány életkor között válogathatok?

Hiszen mindegyikből van bennem valami, a saját

jelenlegi koromat s beleértve.

- Hogy is lehetnék hát irigy a te életkorodra – amikor én is voltam már ennyi

idős?

Lecke a pénzről

Tárgyak még véletlenül sem helyettesíthetik a

szeretetet vagy gyengédséget, az

együttérzést vagy a bajtársiasságot.

A pénz nem pótolja a törődő gondoskodást, a hatalom sem pótolhatja

soha.

Attól, hogy adni tudok másoknak, élőnek érzem

magam. Ebben nincs szerepe se a kocsimnak, sem a házamnak. Sem annak, hogy milyennek

látszom a tükörben.

Amikor megajándékozok valakit az időmmel,

amikor mosolygásra bírok valakit, aki bánatos volt,

csaknem olyan egészségesnek érzem magam, mint valaha.

Mindig azt tedd, ami a szívedből fakad.

Ha így élsz, nem leszel elégedetlen, nem fogsz irigykedni,

nem áhítozol arra, ami a másoké.

Sőt, talán még sokallod is majd, amit cserében

kapsz.

Lecke a házasságról

Ebben a ma világban annál

is fontosabb volna szoros, szerető kapcsolatot

létesítenünk valakivel, mivel a mi kultúránk

többnyire éppen ezt nem nyújtja nekünk.

A mai szerencsétlen kölykök azonban vagy túl

önzők egy valódi kapcsolat kialakításához,

vagy vaktában fejest ugranak a házasságba, hogy aztán fél év múlva

elváljanak. A baj az, hogy hogy nem tudják,

voltaképpen mit akarnak a társuktól.

Hiszen még arról sincs fogalmuk, kicsodák ők maguk… akkor meg

honnan sejthetnék, ki az, akivel összeházasodtak?

Mindazonáltal felsorolhatok néhány szabályt, amely

kétségtelenül érvényes a szerelemre,

meg a házasságra. Ha nem tiszteled-becsülöd

a társad, biztos, hogy csomó bajotok lesz.

Ha nem tudsz kompromisszumot kötni,

biztos, hogy csomó bajotok lesz.

Ha nem vagy képes nyíltan beszélni arról, ami

közöttetek van, biztos, hogy csomó bajotok lesz.

És ha nincsenek közös értékeitek az életben,

biztos, hogy csomó bajotok lesz. Nagyon

fontos, hogy az értékrendetek hasonló legyen.

Lecke a kultúráról

Valójában mindannyian egyformák vagyunk, de szentül hisszük, hogy

különbözünk egymástól. Fehérek és feketék,

katolikusok és protestánsok, férfiak és

nők.

Ha felfedeznénk egymásban az

azonosságot, alighanem sokkal derekasabban

igyekeznénk összefogni, létrehozni az emberiség

közös nagy családját, amelynek ugyanúgy

viselnénk gondját, mint a saját családunknak.

Mindnyájan egyformán kezdjük - a születéssel,

és mindnyájan egyformán végezzük – a

halállal. Akkor hát miféle

különbség létezhet közöttünk?

Fektesd be mindenedet az emberiség családjába. Fektesd be mindenedet

az emberekbe. Építs egy kis közösséget azokból, akiket szeretsz, és akik téged szeretnek.

Az élet kezdetén, csecsemőkorunkban

mások segítségére van szükségünk, hogy életbe

maradjunk, igaz? És az élet végén… ismét mások segítségére van

szükségünk, hogy életben maradjunk, igaz?

De elárulom neked a nagy titkot: a kettő között is mindvégig szükségünk

van egymásra.

„A pedagógus

– és Morrie az öreg szociológia-

professzor az volt –

az örökkévalóságnak dolgozik;

soha nem tudhatja, hol ér véget a hatása.”

Henry Adams