A Duna vallomásaEz a közönyös Európa. Megloptam a vén Iszter titkait, Titkait az árnyas...

Preview:

Citation preview

2009. MÁJUS 4. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM

A Duna vallomása „Mindig ilyen bal volt itt a világ? Eredendı bőn, lanyha vétek, Hideglelés, vergıdés, könny, aszály? A Duna-parton sohse éltek Boldog, erıs, kacagó népek?”

NOVÁK LAJOS

S záz éve, valahol Párizs utcá-in, talán épp a Szajna parton,

Ady Endre gondolatai a Duna-tájon jártak a magyar nemzet, a Duna menti nemzetek sorsán.

Papírra vetett sorai keserő világot mutatnak, nemzetsorsot, múltat, jelent és jövıt. A költı-zseni ijesztı pontossággal látta a jövıt, netán csak a Duna bölcses-ségét értette meg. Hihetjük mind-kettıt, hiszen kivételes képessé-gek birtokában lévı ember láto-mását vetette papírra. A ma élı utódoknak talán mindegy is, hi-szen sorsunkban érezzük az igaz-ságát.

A száz év nagy idı, négy emberöltı.

Tudjuk, hogy dédapáink, nagyapáink és apáink is megpró-bálták megfordítani a sors kere-két. Nekik nem sikerült.

Ma ott tartunk, hogy a balla-gási ünnepségeken senki sem énekli nemzetünk Himnuszát. Az igazgató beszél, a maturáló fiata-lok „legyünk túl már rajta” arcki-fejezéssel merednek maguk elé, a szülık, ismerısök és családtagok (tisztelet a kivételnek) pedig, példát mutatva a gyermekeiknek az ünnepi pillanatra fittyet hány-va, az ünnepséget elnyomva be-szélgetnek, zsibvásárt csinálnak az egészbıl.

Nincs húsz perc tisztelet sem egymás iránt.

Tisztelet nélkül pedig nincs ünnep.

Tisztelet nélkül nincs bol-dog, életképes társadalom.

Nekünk mégsem szabad feladnunk, meg kell próbálnunk elérni azt, hogy boldog, erıs és kacagó népként élhessünk itt a

Duna-tájon. Van rá példa a Duna felsı folyásán, ezért nem szabad azt hinnünk, hogy úgysem lehet.

Lehet, de tenni kell érte. Változtatni kell. Elsısorban

magunkon, hiszen mi magunk teremtjük az ünnepi pillanatain-kat. Nagyszüleink tisztelték az ünnepet, a gyászt, a születést, a család ünnepeit, a közösség ünne-peit, a nemzet ünnepeit.

Ha mással nem is, de fehér inggel, tiszta ruhával, a másikra figyeléssel, csendben maradással, belegondolással.

Ha ennyi fáradtságot sem vállalunk, akkor üres, unalmas, életünk sosem lesz boldog és kacagó.

Változtatni kell a megalázó kiszolgáltatottságon is, ne tehesse meg egy hivatal azt, hogy egy pályázat esetében öt nap (nem munkanap) hiánypótlási határidıt határoz meg, amibıl három mun-kaszüneti nap. Ne tehesse meg egy hivatal azt, hogy egy 10 mil-lió forintos nagyságrendő nyertes pályázat során két hetet ad a vál-lalkozási szerzıdés megkötésére (pályázat kiírás, árajánlatok be-szerzése, döntés, stb.), majd a munka befejezése és a pályázat elszámolása után ugyanı 5 hóna-pig nem utalja át a megnyert ösz-szeget, így az önkormányzat adósságba kerül.

Változtatni kell, mert ma megteheti egy ingatlantulajdonos, hogy a Duna-menti kerékpárút építési engedélyét megtorpedózza a saját sóderbányászati tervei miatt és ezzel több tízezer kerék-pározó embertıl veszi el a bizton-ságos sportolás lehetıségét.

Bizonyára mindenki tudna sorolni példákat az élet szinte minden területérıl, az egészség-ügytıl kezdve, az oktatáson át a közbiztonságig.

Mindannyiunk fájó pontja a focipálya sorsa. Azt az elızetes költségbecslések alapján már régóta tudjuk, hogy csak elıre

szabad „menekülni”, hiszen az oda hordott sziklás agyag elhor-dása sokkal többe kerülne, mint a pálya rendbehozatala. Persze a kialakítás is mintegy 7 millió forintba kerül, amit pillanatnyilag egyéb fontosabb beruházás (óvodafejlesztés) miatt nem tu-dunk biztosítani.

Most jelent meg egy sport-pálya rekonstrukciós pályázat, amin természetesen részt ve-szünk. Reménykedünk, de itt is nagyobb a „mézesmadzag” mint a valós lehetıség, hiszen a pályáz-ható keretösszeg 400 millió fo-rint, ami az ország összes önkor-mányzata számára bizony igen kevés.

Persze már ez is „természe-tes”, hiszen a kommunikáció a ma vezetıinek fontosabb, mint a problémák valóságos megoldása.

Alapvetı változásra van szükség, hiszen a megmaradá-sunkhoz kellenek az iskolák, kellenek az óvodák, ahol megta-nítják énekelni a nemzet himnu-szát.

Amerikában az iskolai taní-tás a nemzeti zászló felvonásával és a nemzeti himnusz eléneklésé-vel kezdıdik minden nap. Szinte minden filmben feltőnik az ame-rikai zászló egy-egy pillanatra, irodában, magánházak kertjében.

Egy kétszáz éves múlttal rendelkezı soknemzetiségő or-szág elérte, hogy erıs, büszke és öntudatos legyen.

Tanuljuk el ezt is tılük. Mindezekkel együtt ajánlom

mindenki figyelmébe Ady Endre versét. Tanuljunk belıle és vál-toztassunk a sorsunkon.

A Duna vallomása

Megtudtam, hogy titkokat rejteget A mi Dunánk, ez a vén róka, Mikrıl talán sohase álmodott Az ısi barlang-tüzek óta Ez a közönyös Európa.

Megloptam a vén Iszter titkait, Titkait az árnyas Dunának. Magyar földön ravasz a vén kujon, Hisz látott ı búsabb csodákat. De akkor pletyka-kedve támadt. Vallott nekem, nem is tudom, mikor: Tavasz volt és ı csacska-részeg. Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt, Budapestre fitymálva nézett S gúnyos nótákat fütyörészett. Talán Szent Margit híres szigetén Állott velem részegen szóba. (Ma is félve kalimpál a szívem S hajh, már régen késik e nóta. Ugy-e, Iszter, vén folyam-róka?) Nagy-komoly lett akkor a vén Duna. Torkán hült vad, tavaszi kedve. Olyan volt, mint egy iszákos zseni. Alig mert nézni a szemembe S én vallattam keményen, egyre. „No, vén korhely, láttál egy-két csodát, Mióta ezt a tájat mossa Sápadt vized, árnyas, szörnyő vized, Mely az öreg árnyakat hozza. Gyónjál nekem, vén falurossza.” „Mindig ilyen bal volt itt a világ? Eredendı bőn, lanyha vétek, Hideglelés, vergıdés, könny, aszály? A Duna-parton sohse éltek Boldog, erıs, kacagó népek?” S halk mormolással kezdte a mesét A vén Duna. Igaz az átok, Mit már sokan sejtünk, óh mind igaz: Mióta ı zúgva kivágott, Boldog népet itt sohse látott. A Duna-táj bús villámháritó, Fél-emberek, fél-nemzetecskék Számára készült szégyen-kaloda. Ahol a szárnyakat lenyesték S ahol halottasak az esték. „Sohse lesz másként, így rendeltetett”, Mormolta a vén Duna habja. S boldogtalan kis országok között Kinyújtózott a vén mihaszna. És elrohant tılem kacagva.

(Ady Endre)

2 Dömösi Élet 2009. május

2009. május Dömösi Élet 3

Pályázati felhívás

Dömös Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a 15/2009. (III.18.) Ökt. és a 48/2008. (VI.25.) Ökt. határozata-iban döntött arról, hogy alábbi önkormányzati ingatlanait nyilvános pályázat keretében eladásra hirdeti meg: 1. Dömös, Táncsics Mihály utca 37. alatti, 797 hrsz-ú 246 m2 alapterülető, „lakóház, udvar” mővelési ágú ingatlan 2. 833/15 hrsz-ú 1.000 m2 alapterülető „beépítetlen te-rület” mővelési ágú ingatlan 3. 833/16 hrsz-ú 1227 m2 alapterülető „beépítetlen terü-let” mővelési ágú ingatlan

Pályázati feltételek: – Az ingatlanok nyílt licit (árverés) útján kerülnek érté-

kesítésre. Kikiáltási árak: 1) Táncsics Mihály utca 37. számú, 797 hrsz-ú in-gatlan esetén: 2.000.000 Ft. 2) 833/15 hrsz-ú ingatlan esetén: 7.000.000 Ft. 3) 833/16 hrsz-ú ingatlan esetén: 8.600.000 Ft. A kikiáltási ár az árverés során 20.000 Ft-onként kerül emelésre.

– Az ingatlanárverésen való részvétel feltétele, hogy a jelentkezı a kikiáltási ár 10 %-ának megfelelı összegő részvételi díjat (bánatpénzt) a licit idıpontjáig az Önkormányzat számlájára (Raiffeisen Bank Zrt 12025000-00119232-00100007, a megjegyzés rovatba az ingatlan helyrajzi számát, valamint a bánatpénz szót szükséges beír-ni) befizesse. A befizetés tényét az ellenırzı csekkszelvény vagy teljesített átutalási megbízás bemutatásával kell igazolni.

– Az ingatlan vételi jogát az a jelentkezı nyeri el, aki az árverésen a legmagasabb vételi ajánlatot teszi, részére a bá-natpénz a vételárba beszámításra kerül. A nyertessel az adásvételi szerzıdés a licitálást követı 30 napon belül a tel-jes vételár egyidejő megfizetését követıen kerül megkötésre. Részletfizetésre lehetıség nincs.

– Ha az árverés nyertese bejelenti, hogy visszalép, vagy a szerzıdést az árverést követıen megjelölt idıpontig nem köti meg, illetve a teljes vételárat nem fizeti meg, úgy a bánatpénzként befizetett összeg az Önkormányzatot illeti meg.

– A nem nyertes licitálók részére az Önkormányzat a bánatpénzt az árverést követı 8 napon belül visszafizeti. Az árverés megtartására: 1) Táncsics Mihály utca 37. számú ingatlan esetében 2009. május 21.-én (csütörtökön) 10.00 órától 2) 833/15 és a 833/16 hrsz-ú ingatlanok esetében 2009. június 18.-án (csütörtökön) 10.00 órától kerül sor a Polgár-mesteri Hivatal (2027 Dömös Táncsics Mihály u. 2.) dísztermében. Az árveréssel kapcsolatban felvilágosítás Dömös Község Polgármesteri Hivatal Jegyzıjétıl kérhetı (tel.: 0633-507-060, e-mail: jegyzo@domos.hu). A bánatpénz befizetésére szolgáló csekkszelvény a Polgármesteri Hivatalban szerez-hetı be. Dömös, 2009. április 30. Dr. Szabó Attila sk. jegyzı

4 Dömösi Élet 2009. május

Képviselı-testületi ülés dióhéjban

Á prilis hónapban ismét két alkalommal ülésezett a képvi-

selı-testület. 15-én rendkívüli ülésre került sor, amire a házior-vos felmondása és a pályázatokon való indulási lehetıségek miatt volt szükség. 28-án havi rendes, munkaterv szerinti ülését tartotta a képviselı-testület.

SZILÁGYI GÁBOR Az április 15-i képviselı-

testületi ülésnek nyolc napirendi pontja volt:

1. Dr. Baumann Marcell háziorvos felmondása miatt kiala-kult helyzet – Dr. Baumann Mar-cell – elmondása szerint – azért mondta fel az önkormányzattal kötött szerzıdést, mert egyrészt rájött, hogy túlvállalta magát, másrészt egy képviselı fellépése miatt, amit sérelmesnek érez. A képviselı-testület megvitatta a kialakult helyzetet, végül felhatal-mazta a polgármestert, hogy tes-tület nevében is igyekezzék mara-dásra bírni Baumann doktort. (Ez az igyekezet végül a késıbbi na-pokban sikerrel járt, Baumann doktor marad a megállapodott idıpontig, azaz június végéig).

2. A helyi önkormányzatok fenntartásában levı sportlétesít-mények felújítására kiírt pályáza-ton való részvétel – A képviselı-testület úgy döntött, hogy okvetle-nül indul ezen a pályázaton, mert ha nyerünk, ebbıl a pénzbıl rend-be lehet majd tenni a focipályát.

3. Dömös Község Önkor-mányzat sportkoncepciójának megalkotása

4. Dömös Község Önkor-mányzat sportrendeletének meg-alkotása – Erre a két napirendi pontra a második napirendi pont-ban szereplı pályázaton való elinduláshoz volt szükség, annak ugyanis elıfeltétele a sportkon-cepció és sportrendelet megléte.

5. „Mőködésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatá-sának igénylésérıl” (ÖNHIKI) szóló pályázaton való részvétel – A képviselı-testület a pályázaton való részvétel mellett döntött.

6. A virágosítási pályázat elbírálása – A pályázati felhívás-ra ketten jelentkeztek. A két pá-lyázat közül az egyik nem felelt meg a kiírásnak, emiatt érvényte-len lett. A másik – érvényes – pályázatot Dani-Szabó Eszter adta be, aki azt a képviselı-

testület határozata alapján el is nyerte, így ı végezheti el a virá-gosítást községünkben.

A virágosítási munkák meg-valósítása némi magyarázatot kíván, a félreértések elkerülése érdekében: Az egymillió forintos keretösszeg nem azt jeleni, hogy Dani-Szabó Eszter kap az önkor-mányzattól egy ekkora összeget, és aztán majd ültetget, hanem azt, hogy az önkormányzat beszerzi a szükséges anyagokat, virágokat, stb., a vállalkozó pedig a munka-díjat kapja csak meg, amit az önkormányzat októberig havi egyenlı részletekben számla elle-nében fizet ki.

Ezt a cikket több mint két héttel a testületi ülés után írom, és elmondhatom, hogy a virágosítá-sa nagyon szépen halad, Eszterék nagy és nehéz munkát végeztek, és a falu valóban megszépült a kezük nyomán.

7. Javaslat teljes munkaidı-ben (heti 40 órában) foglalkozta-tott közterület-felügyelı alkalma-zására – Az eddigi tapasztalatok alapján nem csak hétvégéken, hanem máskor is szükség lenne közterület-felügyelı jelenlétére a faluban. Az elmúlt év tapasztala-tai azt is mutatják, hogy a közte-rület-felügyelı a bírságokból és a megnövekedett parkolási díjbevé-telbıl bıségesen megtermeli al-kalmazásának költségeit. Ezek miatt a jegyzı javasolta a testület-nek teljes munkaidıben foglal-koztatott közterület-felügyelı alkalmazását. A képviselı-testület úgy határozott, hogy elfogadja a javaslatot.

8. Egyebek – A polgármester javasol-

ta, hogy a díszteremben levı helytörténeti kiállítás és galéria legyen megtekinthetı az érdeklı-dık számára hétvégeken is belé-pıdíj ellenében.

– Szalay Balázs kérte, hogy az önkormányzattal közösen indulhasson a révek mőködtetésé-nek támogatására kiírt pályáza-ton.

– Aláírásra került a volt iskola tanári szobájának bérleti szerzıdése.

– Nyertünk vis maior pályázaton, amin a Királykúti utcában levı sziklafal helyreállí-tása érdekében vettünk részt.

Mivel a testületi ülésnek több napirendi pontja nem volt a polgármester bezárta az ülést.

Az április 29-i képviselı-testületi ülésnek szintén nyolc napirendi pontja volt:

1. Dömös Község Önkor-mányzat 2008. évi költségvetésé-rıl szóló rendelet módosítása – A képviselı-testület módosította a 2008. évi költségvetést, amire a szakfeladatonkénti részadatok teljesítéshez való igazítása, vala-mint a bevételi oldalon a norma-tív állami támogatások tényadata-ihoz való igazodás miatt volt szükség.

2. Dömös Község Önkor-mányzat 2008. évi zárszámadása – A képviselı-testület elfogadta az önkormányzat 2008. évi zár-számadását.

3. Pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló rendelet meg-alkotása – A szociális törvény változása miatt szükségessé vált a régi rendelet hatályon kívül he-lyezése, és új rendelet megalkotá-sa.

4. Önkormányzati intézmé-nyek alapító okiratainak elfoga-dása – Módosult a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálko-dásáról szóló törvény, valamint az államháztartás mőködési rendjé-rıl szóló kormányrendelet. Emiatt szükségessé vált az önkormány-zati intézmények alapító okiratá-nak módosítása. Errıl hozott határozatot a képviselı-testület.

5. Buszmegálló tervének megvitatása – Bedı Péter a Pol-gármesteri Hivatal építésügyi ügyintézıje munkakörén túl elké-szítette a felsı buszmegálló enge-délyezési tervét, amit a képviselı-testület elfogadott.

6. Petıfi tér – Prépostsági romok közötti turista útvonal kije-lölése – A képviselı-testület a polgármester javaslatára határozott a Petıfi tér – Prépost hegy – Csaja forrás – Prépostsági romok útvo-nalon új turistaút kijelölésérıl.

7. Utcanév változtatás – A református egyházközség azzal a kéréssel fordult a képviselı-testülethez, hogy változtassák meg a Kırössy utcának a fıútra merıleges szakaszának nevét Kálvin János utcára. Mivel az érintett utcarésznek csak egy lakója van, Fabi László, aki elıre hozzájárult a névváltoztatáshoz, ez az utca többi lakóját nem érin-tené. A képviselı-testület támo-gatta a javaslatot, és határozatot hozott az utcanév megváltoztatá-

sáról. A jegyzı felvetette, hogy nem gondoltak arra, miszerint az utca páros oldalán megszőnik a kettes szám, ezért a Kırössy utca teljes páros oldalát át kellene számozni. Ifj. Paulusz József képviselı javaslatára áthidaló megoldás született. A jelenlegi négyes házszám 2-4-re változik, és mivel ott még csak épülıfélben van egy lakóház, a majdani ott lakóknak nem kell emiatt irataikat kicseréltetni.

8. Egyebek – Ebben a napi-rendi pontban elsısorban a rende-zési tervhez beadott egyedi kérel-mek megtárgyalására került sor.

– Szalay Balázs kérelmé-nek csak részben adott helyt a testület a tervezıi állásfoglalás-nak megfelelıen. A 11-es út áthe-lyezése miatt a leendı úttengely-tıl 50 m-es védısávot kell hagy-ni, ezért a birtokában levı terület-nek csak az ennél távolabb levı részét lehet beépítésre kijelölni.

– Kuminka István a Szuha-dőlı tetején levı területe-ket kérte beépíthetınek kijelölni. A képviselı-testület helyt adott Kuminka úr érvelésének, és hoz-zájárult a kérelem teljesítéséhez.

– Zöld László nyugdíjas lakóparkot kíván építeni Pilisma-rót és Dömös között körülbelül félúton a 11-es út mellett. A testü-let többsége üdvözölte a nyugdí-jas lakópark gondolatát, de a helyszínt teljes mértékben alkal-matlannak tartotta erre a célra, összhangban a tervezıi állásfog-lalással. A képviselıtestület végül egy mellette, hat ellene szavazat-tal elutasította Zöld László kérel-mét.

– Dani-Szabó Eszter le-vélben fordult a képviselı-testülethez, amelyben leírta a virágosítási munkák során felme-rült nehézségeit, problémáit, me-lyeket nem látott elıre, és kérte a testület támogatását, segítségét. A képviselı-testület természetesen minden segítséget kész megadni, de az volt az általános vélemény, hogy levélírás helyett szerencsé-sebb lett volna a személyes meg-keresés és megbeszélés. A képvi-selı-testület elismerte, hogy Da-ni-Szabó Eszter igen szép munkát végzett. A polgármester ígéretet tett rá, hogy tisztázza Eszterrel a nehézségeket.

Mivel a testületi ülésnek több napirendi pontja nem volt a polgármester bezárta az ülést.

2009. május Dömösi Élet 5

Mire ügyeljünk? Élelmiszere-ink sótartalma három csoportba sorolható.

Kevés sót tartalmaznak az édességek, fıtt tésztafélék, cukor, házi készítéső édességek, friss gyümölcs és gyümölcslevei, sótlan kekszek, sótlan kenyér. Ezek fo-gyasztásával átlagosan napi 300 mg nátriumot viszünk a szervezet-be.

Közepes mennyiségő sót tartalmaznak a vörös- és fehérhú-sok, tejtermékek, tojás, articsóka, spenót. Ilyen jelegő ételekkel na-ponta átlagosan 500 mg nátrium jut a szervezetbe.

Magas nátriumtartalmú ételek a konzervált ételek, füstölt,- fagyasztott húsok, sós kekszek, kenyér, pizza, kemény sajtok, levesporok, chipsek, ropik, vegeta és a leveskockák. Az ilyen jellegő ételek fogyasztására alapozott étrenddel naponta átlagosan 1000 mg nátrium jut a szervezetbe.

Mivel sózzuk ételeinket? Használjunk jódozott tengeri sót! A tengeri só összetevıi a nátriu-mon kívül más ásványokat is tar-talmaznak, így a sós íz kialakulása egyéb összetevıknek is köszönhe-tı, illetve segít a jódhiány kialaku-lásának megelızésében.

Ajánlom még, hogy szerez-zünk be himalájai sót, mely a nát-riumon kívül 84 egyéb ásványi összetevıt tartalmaz, így sós íze nem kizárólag nátrum és kálium tartalmának köszönhetı, szerveze-tünkre jótékony hatással van, és nem okoz felhalmozódást.

A csökkentett nátriumtartal-mú sóval érdemes vigyázni, mert kálium található benne nátrium helyett, így éppoly ártalmas lehet szervezetünkre, mint a sima kony-hasó.

Mit tehetünk? Ne sózzunk az étel megkóstolása elıtt. Fızéskor a lehetı legkevesebb mennyiségő sót használjuk. Csak forrás után sózzuk meg a vizet. Ne sózzuk meg a húst megpuhulás elıtt. Ne vegyünk igénybe a család táplál-kozásához jelentıs mértékben palackozott és konzervált ételeket, gondoljunk rá, hogy a füstölt hús, szalonna nagy mennyiségő sót tartalmaz.

Együnk sok gyümölcsöt és zöldséget, mert ezek jelentıs beltartalmi értékeikkel hozzájárul-nak szervezetünk vízháztartásának rendbetételéhez!

IFJ. PAULUSZ JÓZSEF

A múlt havi „Gazdaszemmel” címő cikkben azt a vádat

kaptam, hogy nem a községet képviselem, hanem a visegrádi iskolát. Szeretném a cikk írójának a figyelmét felhívni a következı néhány tényre – amiket valószí-nőleg azért nem fog elfogadni, mert állítása szerint közöttünk ideológiai ellentét van (mindössze ezzel magyarázta azt is, amikor megcáfoltam az ıáltala írottakat, miszerint nálunk semmilyen kul-turális élet nincs).

A visegrádi iskola éves mun-katervében már szeptemberben szerepelt a februári fellépés Dömösön. Ezért nem hiszem, hogy az iskolát szapulni kellene, vagy egy képviselıt a földbe döngölni, hogy nem a falu érde-

KOVÁCS-NAGY ESZTER ANNA

E lérkeztünk a táplálkozási ajánlások 12 követendı pont-

jából a 3. ponthoz, ami így szól: „Kevés sóval készítsük az ételeket, utólag ne sózzunk: a mérsékelten sós ízt nagyon gyorsan meg lehet szokni. Különösen kerüljük a só-zást gyermekeknél, mert az ekkor kialakult ízlés az egész életre ki-hat. A fogyasztásra kész élelmisze-rek közül válasszuk a kevésbé sózottakat. Az ételek változatos ízesítésére sokféle főszert használ-hatunk.”

A nátrium-klorid, azaz a konyhasó, mindennapi étkezésünk kiemelkedı szereplıje. Kétféle-képp kerülhet szervezetünkbe, mindennapi sóhasználatunk során, vagy rejtetten, az elfogyasztott élelmiszerekben található sómennyiség útján. Többféle úton távozik testünkbıl, izzadással, vizelettel, széklettel, lehelettel…

Testünk egyik építıeleme a nátrium, de túlzott mennyisége káros folyamatokhoz vezethet.

Miért is veszélyes testünkre a túlzott sóbevitel? A túl sok só szomjúságot okoz, ami pedig fo-lyadékbevitelre sarkall minket. De a nátrium visszatartja a vizet szer-vezetünkben a koncentráció ki-egyensúlyozása végett.

A konyhasó kémiailag nátri-um és klór elegye. Szervezetünk-nek a nátrium okoz több gondot, mert felhalmozódva a sejtek kö-zötti térben és sejtjeinken belül növeli a visszatartja a vizet – az ozmotikus koncentrációnak meg-felelıen. Ezért növekszik szerve-zetünk összfolyadék mennyisége, a kompenzáló folyamatok pedig nagyobb terhet rónak szívünkre, ami hosszútávon szívelégtelenség-hez, magas vérnyomáshoz, érbán-talmakhoz, emésztıszervi betegsé-gekhez és a vese különféle megbe-tegedéseihez vezetnek.

Ezzel szemben a túl kevés nátrium bevitel szédülést, izom-görcsöket, gyengeséget okoz.

Az egész világon, néhány kivételtıl eltekintve, az átlagos sófogyasztás napi 12-20 g, ami 4,8-8 g nátriumnak felel meg. Hazánkban a sófogyasztás 7,5 g nátriumbevitelre tehetı, ami közel négyszerese az OÉTI által ajánlott 2000 mg/nap értéknek. A termé-szetes és házi készítéső ételek nátriumtartalma különbözı.

keit nézi. Úgy gondolom a vádas-kodások elıtt illene néhány do-lognak utánajárni.

Mivel mindkét községben tanulnak dömösi fiatalok, éppen az én javaslatomra történt, hogy egyik évben a pilismaróti, másik évben a visegrádi iskola diákjai adják a március 15-i ünnepélyt.

Ezen kívül voltak Dömösön még más kulturális programok is, amirıl lelkesen be lehetne szá-molni a megyei közgyőlésnek – ugyanolyan „nagy örömmel”, mint ahogy azt ısszel tette a szomszéd községben megrende-zett egyetlen program esetében. Akkor most ki is az, aki nem a saját községét képviseli?

Úgy gondolom, hogy cikk-sorozatához a „Gazdaszemmel” helyett a „Ferdeszemmel” cím sokkal jobban illene.

Táplálkozzunk egészségesen A dietetikus tanácsai

Ferdeszemmel?

Gyermeknap

május 31-én 10-tıl 13 óráig a Duna-parton

az Összefogás Dömösért Egyesület szervezésében

Bemutatót tart az Esztergomi Városi Tőzoltóság

Programok: kézmőveskedés, sportvetélkedık,

mesemondás, palacsintázás

Mindenkit szeretettel várunk!

6 Dömösi Élet 2009. május

Gazdaszemmel PÁLMAI JÓZSEF

J obb gazdát érdemelne a helyi önkormányzat promenádi

pincéje! Tessék csak megnézni, hogyan áll hetek óta az ajtaja! Jó két éve annak, hogy szóltam a baloldali lépcsı veszélyessége miatt, még egy figyelemfelkeltı papírt sem voltak képesek kitenni az illetékesek. két hete Cseh Já-nos képviselı is felhozta a kínai bolt helyének eligazítását, nem történt meg.

A Duna-part gondozatlan, az új járda aszfaltját helyenként fölnyomja a fő. A lakosok és a turisták is jelezték, hogy nagy kár volt eladni a kemping közeli nyil-vános WC-t is. Az is kár, hogy a környékbeli feltöltés miatt nem lehet megközelíteni a Malom-patak jobb partját. A patakok partjait jobb helyeken meg lehet közelíteni nagyobb gépjármővek-kel is.

Úgy gondolom, nem javult a közbiztonság. Valamikor, amikor elfogták a betörıt, végigvezették abban a faluban, ahol tettét elkö-vette. Egyre többen akarják, hogy a többszörösen visszaesık súlyo-sabb büntetést kapjanak, akár ténylegesen életfogytiglanit.

A közelmúltban, ahogy el-bontották a Róka Lajos bácsi féle házat, az illetékesek a belsı kerí-tésen átmászva, az alsót pedig átvágva bementek a szomszéd ház emeleti ablakán, és az alsó szinten egy gázpalackkal távoz-tak, tönkretéve két ablakot ezál-tal.

Tisztelt elöljáróság, mutassa-nak jó példát, szervezzék meg a helyi polgárırséget! Sokat tudna segíteni a helyi közbiztonságon!

Segíteni akart a község hely-zetén Zöld László építészmérnök, Kanadába szakadt hazánkfia az-zal, hogy a saját földjén felépít egy idıs-otthon lakóparkot, ami késıbb – a demográfia javulása után – üdülıvé is válhatott volna. Ezt a tervet tájképvédelmi szem-pontra hivatkozva utasította el – Cseh János képviselı urat kivéve – a jelenlévı többi hat képviselı. Mondhatom úgy is, hogy csak egy lokálpatrióta volt a hét képvi-selıbıl. Ha Fehér Norbert is ott lett volna, akkor kettı. Tessenek csak megnézni Davost vagy Arezzot, hogy a természeti és a középkori értékek megırzése mellett hogy fejlıdik az új kor

építészete! Végre valami elindult volna.

Azt hiszem, a kiskunhalasi egykori fıépítész, Kuminka úr esetében felkészületlen volt a képviselı-testület, a korábbi in-tézkedésekkel kapcsolatban is tájékozatlan volt. Végül is ele-gáns volt, hogy kompromisszu-mot kíván kötni a szuha-dőlıiek érintett csoportjával. Hogy mond-ta Kuminka úr? A döntés jogos körülmények között mindig az önkormányzat hatásköre a rende-zési terv megalkotása során. Azt hiszem, itt a szentendrei pismány-hegyi hasonlat erıs volt, még a 029-es táblára vonatkoztatva is.

Örülök annak, hogy Dani-Szabó Eszterék keze nyomán megszépül a falu, párbeszédre van szükség az önkormányzattal.

S ha már a múltkor fölmerült az, hogy kedvezı összegért egy cég helyiséget kapna a majdani

dömösi faluházban, miért ne mő-ködhetne ott már programokkal faluház is? Bizony szép számmal él Dömösön közösségért lobogó ember, hivatkozva Takácsné Gyenes Ildikó cikkíróra, aki sze-rint „Nem megoldás, ha otthon ülök, és siratom magam, és szi-dom azt, akit minden rossz okozó-jának vélek!” Vagy: „Mikor men-tek el együtt utoljára egy a falu-ban szervezett kulturális esemény-re?” A következı mondat is szép gondolatot takar: „Nem az anya-gias világ oldja meg a felmerülı gondokat, hanem az erıs, határo-zott, higgadt lélek.” A következı idézetet viszont már kétszer kel-lett elolvasnom ahhoz, hogy ko-molyan vegyem: „Az életben minden tettünknek következmé-nyei vannak, tehát felelısséggel kell gondolkodnunk! Nekünk nem az afrikai éhezıkön kell segíte-nünk, minden embernek a szők

Rövid válasz a gazdának SZILÁGYI GÁBOR

I gazából nem szeretek senki cikkére se válaszolni, vagy

esetleg megjegyzést főzni hozzá még ugyanabban a számban. Idırıl-idıre mégis rákényszerü-lök, mert nem hagyhatom egy egész hónapig megválaszolatla-nul, a levegıben lógva az adott kérdést. Most is ezt kell tennem, mert Pálmai József olyan dolgo-kat ír cikkében, amik nem marad-hatnak azonnali válasz nélkül. Hosszan vitatkozhatnék az általa leírtakkal, de terjedelmi okból csak az általam legfontosabbnak tartottakra reflektálok. Íme:

Tavaly tavasszal szemétsze-dı akciót szervezett az Összefo-gás Dömösért Egyesület a Duna-partra. Kár, hogy egy tısgyökeres dömösi se jött el akkor, a „Gazda-szemmel” cikksorozat írója se, aki most is szóvá teszi a Duna-part gondozatlanságát – gondo-lom egyéb bokros teendıi miatt nem ért rá, amint ezt korábban más vonatkozásban írta. Idén a Duna magas vízállása miatt csak májusban lesz szemétszedés. Kíváncsi vagyok, hányan és kik jönnek el?

Ha az új járdát felnyomja a fő, akkor remélem, hogy az ott lakók is „gazdaszemmel” nézik a

dolgot, kapát ragadnak, és rendet tesznek a saját portájuk elıtt. Azonban nem hiszem, hogy lenne olyan dömösi, akinek ez ne lenne természetes, tehát teljesen fölös-leges a figyelmeztetés.

A kemping közelében levı nyilvános WC-t nem a jelenlegi faluvezetés kótyavetyélte el, ha-nem jóval korábban, az adósság-rendezési eljárás során került elıször Pilismarót tulajdonába, majd az ottani önkormányzat adta el a jelenlegi tulajdonosnak a területtel együtt. A tisztesség úgy kívánta volna, hogy ezt a cikkíró – aki tökéletesen tisztában van a helyzettel – legalábbis megjegy-zésként leírja.

Polgárırséget szervezni a helyi polgárok dolga, ez ugyanis mindenhol alulról jövı, spontán szervezıdés, a polgárok önvédel-mi reakciója. Nem felülrıl kell várni a megoldást. Azonban az önkormányzat is egész biztosan támogatna egy ilyen kezdeménye-zést.

Azt pedig magam és képvi-selıtársaim nevében is visszauta-sítom, hogy ne lennénk lokálpat-rióták, csak azért mert más a véle-ményünk egy fejlesztési elképze-lésrıl, mint a cikkírónak. Egyéb-ként mindenki támogatta magá-nak a nyugdíjas otthonnak a léte-

sítését, csak a kiválasztott hely-színnel nem értünk egyet.

Az egyesülettel kapcsolatban pedig csak annyit, hogy szeretet-tel várjuk vissza közénk Pálmai Józsefet, egyik alapító tagunkat, hogy az egyesület keretein belül megszervezhesse az általa oly nagyon hiányolt programokat, ahogy várunk mindenki mást is, aki tenni akar a faluért. Sajnos az egyesület vezetésének és aktív tagjainak idejébıl, energiájából munka és család mellett a jelenle-ginél többre már nem telik.

környezetében kell rendet terem-tenie.” Súlyos szavak ezek, ked-ves cikkíró, nem a legszerencsé-sebb fogalmazás. A cikk csaknem egészével egyetértek, de a hiány-zó részt Radnóti sem így fogal-mazná, a keresztény, keresztyén magyarázat is különbözik ettıl.

Azt kívánom, hogy egyesü-letük elsısorban ne csak az entel-lektüel igényeit elégítse ki, hanem mőködtessen faluházat korcso-portonkénti, falusi, klubszerő programokkal is, bekopogtatva a nehéz sorsú, hátrányos helyzető gyerekekhez, s a munkanélküli, más igényő szülıkhöz is. Mi lett volna, ha rendez egy majálist az egyesület?

S még egy kulturális prog-ram. Folyó hó 7-én, 14 órakor kerül sor a felújított Babits Mi-hály Emlékház és az új állandó kiállítás megnyitására Esztergom-ban, az Elıhegyen.

Szemétszedés a Duna-parton

május 16-án 9.30 órától.

Munkavédelmi kesztyőt mindenki hozzon magával! Miután végeztünk a sze-

méttel, fát ültetünk a dömösi közterületek

szebbé tételének szándékával.

Minél több kicsit és na-gyot szeretettel várunk.

Harapnivalóról és inniva-lóról gondoskodik

az Összefogás Dömösért Egyesület.

2009. május Dömösi Élet 7

Már csak egy hónap… PAULUSZNÉ TÓTH ANNA

M ire ezek a sorok megjelen-nek, már csak egy hónap

van hátra az iskolából. Az idei tanév utolsó hónapja is elérkezett. Mint mindig, most is nagyon hamar eljött az év vége, bár szep-

tember elején úgy tőnik, sosem érkezik el ez a nap.

Az elmúlt idıszakot színes forgatagként éltük meg, hiszen annyi esemény, verseny és egyéb rendezvény, program volt a kíná-latban, hogy nem gyıztünk válo-gatni belıle. Aki pedig mindegyi-ken részt akart venni, jól be kel-lett, hogy ossza az idejét.

Március második felében ismét ellátogattak iskolásaink az óvodákba, ahol bemutatták az ovisoknak, mennyi mindent lehet megtanulni az iskolában. Vittük a hangszereket is, hogy aki még nem hallotta a hangjukat, hallhas-sa és akár kézbe is vegye ıket. Az ovisok nagyon örültek a mesének, amit a másodikosok Scheili Éva tanító nénivel vittek nekik aján-dékba. Az óvodás szülıknek szü-lıi értekezletet tartottunk, ahol bemutattuk iskolánkat és az ér-deklıdı szülık feltehették kérdé-seiket. Nyílt napon kaptak lehetı-séget jövendı iskolásaink szülei, hogy megnézhessék az iskolában folyó munkát, ahol többek közt a leendı elsıs tanító nénivel is megismerkedhettek, valamit bete-kinthettek a jelenlegi elsısök munkájába, hogy mennyit is tud-nak már.

Pályázatot írtunk, amibıl – reményeink szerint- sok új hang-szert tudunk venni majd a zeneis-kolának. Többek közt új pianínó-ra, kürtre, kottákra pályáztunk.

Március végén Nagymaro-son szavaltak tanulóink, ahol mindannyian emléklappal, Mé-

száros Péter 7. osztályos tanulónk pedig elsı díjjal tért haza.

Országos kémia versenyen mérhették össze tudásukat nyol-cadikosaink Százhalombattán, ahol Horváth Sára 36. helyezést ért el, Petz Dániel pedig 32. he-lyet.

A körzeti kispályás focin elsık lettünk az adott korcsoport-ban.

Április 1-jén a 3-4. osztály ismét a Kolibri Színházba látoga-tott, ahol a Szöktetés a szerájból címő bábjátékot tekintették meg. Nem mindennapi elıadás volt, az biztos! Úgy énekeltek a bábmő-vészek, mint az operaénekesek, és láttatni engedték a bábmozgatás trükkjeit is.

Április 2-3-án beíratták szü-leik a leendı elsı osztályosokat. 23 tanulónk lesz a következı tanévben, négy településrıl fog-nak bejárni jövendı elsıseink. Már nagyon várjuk ıket!

A tavaszi szünetet három nappal meghosszabbítottuk, hogy minden tanulónk alaposan kipi-henhesse magát. Ez idı alatt pe-dagógusaink továbbképzésen vettek részt helyben, ahol nyolcan tanultuk meg a digitális tábla rejtelmeit. Jövı évtıl már élesben is használhatjuk tudásunkat, hi-szen már megrendeltük ezt a kor-szerő tanítási eszközt, hogy okta-tásunk színesebb, korszerőbb legyen.

Április 18-án immár har-madszor rendeztük meg Furulya-találkozónkat, ahol hat iskola legjobbjai mutatták be, mit tud-nak, mennyit fejlıdtek az elmúlt egy évben. Jöttek hozzánk Szob-ról, Zebegénybıl, Vácról, Szent-endrérıl, Dorogról.

A találkozónak ismét a Kirá-lyi Palota lovagterme adott ott-hont, így méltó környezetben

hallhattuk a gyönyörő muzsika-szót.

Április 21-én a szentendrei körzeti katasztrófavédelmi verse-nyen csapatunk a harmadik helye-zést érte el. Felkészítıjük Deme-ter Bálint tanár úr volt.

23-án nyílt napot tartottunk az érdeklıdı szülıknek. Nagyon sokan voltak kíváncsiak gyerme-kükre, fıleg az alsó tagozatban. Örültünk a látogatásnak!

A 4. osztályosok Dunabog-dányban nézték meg a Rovarkiál-lítást a Mővelıdési Házban. Eny-nyire szép kiállítással nagyon ritkán találkozni. A kiállítás kala-uza az a bácsi volt, aki az egész győjtemény tulajdonosa. Nagyon sok érdekes dolgot tudhattunk meg a lepkékrıl és egyéb boga-rakról. A Föld állatainak csak 4%-a gerinces. Megdöbbentı adat.

Április 24-25-én az esztergo-mi Féja Géza Közösségi Ház szervezésében rendezett Ister-Granum Eurorégiós vers-és mese-mondó versenyen iskolánk is képviseltette magát, ahol két kü-löndíjat is kaptak tanulóink.

Április 27-én fogadó órát tartottunk a szülıknek. Nagyon sokan jöttek érdeklıdni gyerme-kük tanulmányi munkájáról.

Április 7-én körzeti bemuta-tó órát tartottunk a környékbeli iskolák meghívottjainak is. Meg-hívottunk Flór Ferencné volt, aki a másodikos Apáczai Kiadó által kiadott matematika tankönyvcsa-lád és a dılt betős munkafüzetek írója. A bemutató tanítás után a részt vevık megbeszélhették a tanórán látottakat, hallottakat.

A hátralévı egy hónap na-gyon fontos, hisz lehetıség van nem csak javítani, de sajnos ron-tani is. Tény, hogy mivel már felvették a nyolcadikosokat jö-vendı iskolájukba, ilyenkor leáll-nak a tanulással. Minden végzı-sünk tovább tanul, többségük gimnáziumban és szakközépisko-lában.

Május 6-án volt szokásos Anyák napi koncertünk, ahol majdnem 30 növendék köszönte meg a zene nyelvén az édes-anyáknak azt a sok szeretet, amit kapunk Tılük.

Elıttünk álló feladat még a május 27-i kompetenciamérés, mely minden 4., 6. és 8. osztályos számára kötelezı. A mérés ered-

ményei publikusak, honlapunkon megtalálhatók (www.aprily-visegrad.sulinet.hu). A tavalyi mérés eredményeit nemrég kap-ták meg a fenntartók és az isko-lák. Büszkén mondhatjuk, hogy a környék legjobban teljesítı isko-lája vagyunk mind matematiká-ból, mind pedig magyarból. Ter-mészetesen az osztályok összeté-tele változó, van, hogy egyik évben jobb, másikban kicsit gyen-gébben teljesítenek. Összességé-ben azonban a több évi értékelés-bıl kiolvasható, hogy az adott intézmény teljesítménye az orszá-gos átlaghoz képest, illetve a településtípusok átlagához képest jobb vagy gyengébb. Az utóbbi három év adatai azt mutatják, hogy iskolánk ezeken a mérése-ken sokkal jobb az országos át-laghoz képest, a vidéki nagyvá-rosok szintjén áll. Ezek az ered-mények a pedagógusok, szülık, és fıleg persze a gyerekek mun-káját tükrözik, akik igyekeznek ilyenkor a tılük telhetı legjobb tudást nyújtani.

Egész évben vannak progra-mok, melyek arra hivatottak, hogy méltó képen megünnepeljük Visegrád 1000 éves évfordulóját. E programsorozat része az au-gusztus 20-i hétvégére tervezett többnapos rendezvény. E hétvége

köré terveztük a szokásos Vi-Pa táborunkat. Idén 20 tanulót vá-runk Parajdról, a testvériskolánk-ból. Szokásos többnapos táborun-kat most a Balaton környékére tervezzük, amely idén a megszo-kottól eltérıen csak három napos lesz. A tábor többi napjait a ven-déglátó családoknál töltik a gye-rekek, illetve a városi rendezvé-nyeken vesznek részt.

8 Dömösi Élet 2009. május

Tavaszi hírek a pilismaróti iskolából ZOLTAINÉ REXA NIKOLET

T avaszi programjaink március 15. megünneplésével kez-

dıdtek. Hetedik osztályos diákja-ink adtak szívhez szóló mősort 1848-49-re emlékeztetve a hallga-tóságot. Az ünnepi megemléke-zést fáklyás felvonulás és koszo-rúzás követte.

Március másik nagyobb eseménye iskolánk tanulói számá-ra a március 19-én délután meg-rendezett egészségügyi vetélkedı volt. A 4-8. osztályosok 5 fıs csapatai a Polgármesteri Hivatal tanácstermében mérhették össze tudásukat, ügyességüket, Ibolya néni segítségével.

Az idei vetélkedı a dohány-zás ártalmairól szólt „Ciki a cigi!” – címmel. Tanulóink igen sokat tudtak a dohányzás ártalmairól, tudásukat az alábbi feladatokban mutathatták be: volt plakátkészí-tés, versírás, keresztrejtvény, szituációs játék és egyéb játékos és komoly feladatok.

A négytagú zsőrinek, amely-ben helyet foglalt Volenszky István, Nagy Adél, Barics Lászlóné és Fábiánné Gyimesi Lívia, nehéz dolga volt, de a ver-seny végére kialakult a sorrend:

elsı helyezett a 8. osztály, máso-dik a 4. osztály, a harmadik he-lyezést pedig a 7. osztály tanulói érték el.

A gyerekek részvételét gyü-mölcsökkel jutalmazták.

Íme egy-két versike a vetél-kedırıl:

Egyszer volt egy cigaretta Bemászott a számba, Aztán kapott jó kis tüzet Tönkretette a tüdımet S itt lett vége a mesének… (4. osztály) Szádban a cigi, A leheletet a ciki, Így párt magadnak nem fogsz, Ha a cigire rászoksz. Gyermeket nem nemzel, Ha a cigit szívod ezerrel. Azt hiszed ezzel vagány vagy, Amíg be nem köpnek apádnak. Szóval ne szívd a cigit, mert ez elég ciki. (8. osztály)

Reméljük, tanulóink megér-tették a verseny üzenetét és ké-sıbb is eszükbe jut a sok elretten-tı példa, amit a feladatok megol-dása során megismerhettek, is-mertettek.

Áprilisi vers, tánc, maraton - Maróton.

A Bozóky-s diákok, nevelık és szülık áprilisban is sok prog-ramban vehettek részt:

Az iskolák közötti focibaj-nokságon csapataink II., III., IV. helyezést értek el.

Az esztergomi repülıtéren mezei futásban indultak tanuló-ink. A 4. korcsoportban Bálint Róbert 17., Máté Pál Csaba 19. lett. A lányok közül Pónya Zsófia és Ujlaki Katalin a középmezıny-ben végzett.

Április 19-én csatlakoztunk a „Drogmentes Magyarországért Maraton”-hoz, és az ehhez csat-lakozó rendezvényhez. A szerve-zık a társadalom figyelmét sze-retnék felhívni a drogproblémák-ra.

Április 23-án délután 42 diák indult az iskolai szavalóver-senyen. Sok szép verset hallhattak az érdeklıdık és a zsőri tagjai, akiknek nehéz dolga volt az érté-kelésnél. A zsőri tagjai: Fuzikné Dakos Éva igazgatóhelyettes, Kálmán Antal plébániai kormány-zó, Szilágyi Gábor képviselı, Szőcsi Mariann a Szülıi Munka-közösség tagja és Benkovics László polgármester úr. A szava-

lóverseny ajándékkönyveit Pilis-marót Község Önkormányzatának és magánszemélyként Benkovics Lászlónak köszönjük.

A szavalóverseny végén Szilágyi Gábor elıadásában hall-gathatták meg a jelenlévık Arany János: A walesi bárdok címő balladáját. Ezúton is köszönjük Szilágyi Gábor úrnak ezt a felejt-hetetlen élményt, s azt, hogy leg-elevenebb gyermekeinket is sike-rült elvarázsolnia. Antal Atyának köszönjük a helyszínt, hiszen idén a nagyfokú érdeklıdés miatt a Szent Család Katolikus Közössé-gi Ház adott otthont rendezvé-nyünknek. Végül a következı eredmények születtek:

1-2. osztály I. Kabai Ákos 1. osztály II. Gír Virág Panna 1. osztály III. Markó Éva 2. osztály

3-4. osztály I. Kollár Laura 4. osztály II. Bálint Alpár Attila 3. osztály III. Szigeti Benedek Marcell 3. osztály Különdíj: Legény-Tóth Zsanett 3. osztály és Nagy Viktória Ö/A. osztály

5-6. osztály I. Kabai Tünde 5. osztály II. Dubányi Dóra 6. osztály III. Fekete Andrea 6. osztály Különdíj: Virág Valter 5. osztály és Szklenár Bernadett 5. osztály

7-8. osztály I. Kabai Noémi 7. osztály II: Bata Mónika 7. osztály III. Ujlaki Katalin 8. osztály Különdíj: Virág Boglárka 7. osz-tály. Antal atya különdíja: Gyızı Daniella 8. osztály

Április 25-én került megren-dezésre a VI. Dunakanyar Mazsorett- és Táncfesztivál. 10 csoport vett részt a programon: Dorog, Esztergom, Lábatlan, Nagysáp, Nyergesújfalu, Pilisma-rót, Pilis-vörösvár, Szob és Tarján táncosai kápráztatták el az érdek-lıdıket. 10 órakor indult a felvo-nulás a Sportcsarnoktól, majd ide visszaérkezve színpadi táncbemu-tatók kezdıdtek. A tánccsoportok színvonalas produkciókat mutat-tak be és biztosították a nagyszá-mú érdeklıdı jó hangulatát.

Este a Dunakanyar Mazso-rett Csoport jótékonysági bált rendezett.

Köszönet mindenkinek, aki részt vett, és segítette ezen esemé-nyek létrejöttét és lebonyolítását!

A Szivárvány Óvoda hírei DORKA CSILLA

H úsvét után néhány nappal nyuszis napra került sor az

óvodában. Sok izgalommal ké-szültek a kicsi fiúk és lányok! A fiúk locsolóverssel tarisznyázták fel magukat , a lányok szépséges ruhácskákban, kis ajándékot tar-togattak a kosárkáikban. Tiszta vízzel locsoltak a kisfiúk, hogy a lányok frissek, szépek legyenek.

A nap további részét az óvo-da udvarán töltöttük, ahol „nyuszifüleket” öltöttünk ma-gunkra, és tojáskeresésre indul-tunk.

Nagy öröm volt megtalálni az elrejtett csokitojásokat, hát még utána milyen jó volt azokat megenni!

A szülık jóvoltából rágcsál-nivalók is akadtak: nyers sárgaré-pa, és zsenge karalábé fogyott el több tálcával, fennakadást okozva ezzel a helyi zöldséges bolt kíná-latában.

Nyuszis körjátékokat játszot-tunk és vidámságunk polgármes-ter urat is megörvendeztette, aki épp aznap látogatott óvodánkba, hogy megbeszélje a tervezett óvoda-felújítást. Köszönjük neki, hogy törıdik velünk!

Mindannyian jól éreztük magunkat, ahogyan az a képen is látható!

Mert Dömösön jó óvodásnak lenni!

Hogy miért? Mert csodálatos gyermekeink vannak, akik boldo-gok és kiegyensúlyozottak, és belılük reméljük ilyen felnıttek is lesznek.

Ez valóban jó hír, ilyen vál-ságos idıben, amikor mindenfelıl csak rosszat hallani, nemde?

2009. május Dömösi Élet 9

Dömös története 1945 után – 2. rész KLÁDEK LÁSZLÓ

A tanácsrendszer 1950 és

1956 között

1950 október 26-án megala-kult a Községi Tanács. A Végre-hajtó Bizottság tagjai a követke-zık voltak: Kecskés Albert elnök, Kládek Béla elnökhelyettes (ı ezt a tisztséget haláláig, 1976 máju-sáig töltötte be), dr. Szentirmay Dezsı titkár, valamint Szabó Andrásné, Szabó Edit, Pintér István, Vitéz István.

Az 1950-es évek vb-jegyzıkönyveit átlapozva feltőnı-en csökkent azok színvonala a korábbiakhoz képest. Gyakoriak a helyesírási hibák, az elírások, valamint a hivataloskodó fogal-mazásból eredı, olykor szinte érthetetlen mondatszerkesztések.

A tárgyalt ügyek nagy részét az adóztatás és a beszolgáltatás adta. Sok volt a központi, megyei és járási utasítás is. A község lakóinak életét jó irányban befo-lyásoló kérdések többnyire az „egyéb” napirendi pont alatt sze-repeltek.

1950-ben a Komárom Me-gyei Tanács V. B. utasítására „állandó bizottságokat” kellett alakítani. Átnézve tagjaiknak névsorát, látható, hogy az új taná-csi vezetıség nem kívánt senkit sem kizárni a falu érdekében végzett munkából.

Az elızı évtizedekbıl is jól ismert nevek bukkannak fel, de a fiatalok is részt kaptak a felada-tokból. Négy bizottság jött létre.

A pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke Pintér András, elnökhelyettese Zöld Mária, tag-jai többek között Fekete László, Herédi József és Makkos Ferenc voltak.

A „protokollban” ideológiai okokból is kiemelkedıen fontos mezıgazdasági, kereskedelmi és közellátási bizottság következett Schaub János elnöklete alatt.

Régi ismerısünk, Kovács Dániel a közegészségügyi bizott-ságban elnökölt, amelynek tagja volt Pollák Miklós esperes-plébános is.

Oktatási és népmővelési bizottság is alakult. Ennek Kishonti Pál volt az elnöke, Schnider László a helyettese.

A tanácsnak meg kellett oldania a lakosság tájékoztatását

is. Erre legalkalmasabbnak a „hangoshíradó” bizonyult. Ez nem volt más, mint egy erısítı, amihez mikrofont és lemezjátszót kapcsoltak. A falu több pontján tölcséres hangsugárzókat szerel-tek fel (a Tanácsház tetején, a Szabadság tér fölött és a felvég-ben).

Ezzel a szerkezettel – tudósít a jegyzıkönyv – a „közérdekő hírszolgálatot szerveztük meg úgy, hogy minden reggel 7 órakor és este 8 órakor 2 hangszórón keresztül ismertetjük meg az aktu-ális híreket.” A rendszer még az 1970-es évek elején is mőködött. A kifejezetten hivatalos közlemé-nyeken kívül idınként népszerő dalokat is „sugároztak”.

A korszak másik jellegzetes, „korlátozott” hírközlı eszköze a vezetékes rádió volt. Ennek köz-ponti vevıkészülékét valamilyen közintézményben helyezték el, megbízható kezelı felügyelete mellett. A házakban pedig hang-szórókat szereltek fel, melyeket légvezeték kötött össze a „központtal”. Egyszerre csak egy mősort lehetett a hallgatóknak választani, azt, amit a központi rádión beállítottak.

Elınye volt, hogy viszony-lag olcsón sok ember számára tette lehetıvé a rádiózást, ugyan-akkor hatásosan küszöbölte ki bizonyos „ellenséges rádióadók” hallgatását. Dömösön a postahi-vatal épületében helyezték el a rádiót.

A légvezetékek még évtize-dek múlva is láthatók voltak a házak tetején. 1962-ben a Posta javasolta a vezetékes rádió meg-szüntetését, üzemeltetésének ráfizetéses és indokolatlan volta miatt, hiszen akkoriban már majdnem minden családnak volt rádiókészüléke. Azt is felajánlotta a hatóság, hogy a tanács vegye kezelésébe, és üzemeltesse falurá-dióként. De a vb nem kívánta megváltoztatni a berendezés „státuszát”, és a megszüntetésé-hez sem járult hozzá.

Beszolgáltatás, kollektivizálás

Az „ötvenes éveknek” neve-zett tünetegyüttes, azaz a magyar-országi sztálinizmus különösen sújtotta a mezıgazdaságot, a fal-vakat.

Ugyan 1945-ben az MKP a földosztás élharcosaként tüntette fel magát, de 1948-ban egy titkos MDP-határozat három évben jelölte meg a kisparaszti gazdasá-gok szovjet típusú termelıszövet-kezetekbe való belekényszeríté-sét.

A beszolgáltatási rendszer – amely még a II. világháború alatt alakult ki – jelentısen részben járult hozzá a parasztság elszegé-nyedéséhez, általában a mezıgaz-daságban keletkezett jövedelmek iparba való pumpálásához. Mivel a begyőjtés során a szabadpiaci-nál alacsonyabb áron vették át a terményeket, sok család ment tönkre. Ezt még csak tetézték a begyőjtés erıszakos, „padlássöp-réses” módszerei. A rendszer csak azokra vonatkozott, akik 5 ka-tasztrális holdnál nagyobb terüle-ten gazdálkodtak. De éppen ık, a „középparasztság” voltak, illetve lehettek volna a mezıgazdaság fejlıdésének „motorjai”.

A népszerőtlen feladatot Dömösön is el kellett végezni, ezért megalakult az öt tagú Be-győjtési Bizottság.

1951 februárjában Dömösön is „életre kelt” egy I. típusú ter-melıszövetkezeti csoport (tszcs), Újmezı néven. Ez azt jelentette, hogy az abba belépık gazdaságai megtartották üzemi önállóságu-kat, tehát az egyes területeket mindenki önállóan mővelte to-vábbra is a közös vetésterv alap-ján.

A szövetkezetet 15 család alakította meg, de elvárták, hogy „minden egyes vb-tag önkéntes belépésével mutasson példát a község dolgozói elıtt”. A fejlıdés gyors volt, mert az év közepére III. típusúvá alakult át.

Igaz, hogy csak hét család vállalta teljes ingatlanvagyoná-nak, állatainak és felszereléseinek közösbe adását. Kovács Dániel emlékezései szerint a tsz-nek 15 tagja volt, akik 70 holdon gazdál-kodtak. Állatállománya 3 lóból, 10 szarvasmarhából, 14 sertésbıl és 25 baromfiból állt. Dömös egyéni gazdáinak kezén 40 ló, 204 szarvasmarha, 307 sertés, 7 juh valamint 28 kecske volt, és összesen 345 holdon gazdálkod-tak.

A Béke Útja nevet viselı szövetkezet a nehéz indulás után sem tudott lábra kapni. Megala-

kulása után két évvel még nincs megfelelı épületük az állatok számára. 1954-ben egy Duna utcai államosított „romházban” szerettek volna a Béke tagjai sertésfiaztatót kialakítani, de az épületet jogtalanul vették el an-nak idején tulajdonosától, ezért elıbb tıle kellett érdeklıdni, mik a szándékai azzal.

A szövetkezetbıl többen kiléptek, indokaik között a kevés kereset, az alacsony munkaegy-ség, a munka szervezetlensége szerepelt.

Az egyik kilépı szerint a halaszthatatlan ügy miatti hiány-záskor a kiesı napokat „összefogással behozzák”, ennek ellenére tıle mégis levonták azok értékét.

1956 elején a vb. a termelı-szövetkezet szervezésével kap-csolatban megállapította, hogy ugyan a dömösiek meg vannak gyızıdve a nagyüzemi gazdálko-dás elınyeirıl, „mégis idegenked-nek belépés aláírásától”. Felhív-ták az MDP-tagokat, mutassanak példát az „idegenkedıknek”. A nehézségek ellenére és az 1956-os forradalom hírére sem oszlott fel a Béke Útja.

A végrehajtó bizottság idın-ként a mezıgazdasági termelés jobbítására is és a kártevık elleni védekezésre is adott ki utasításo-kat.

1951-ben súlyos fertızés lépett fel egy földterületen, amit az Agritox nevő szerrel lehetett megszüntetni. Körül kellett árkol-ni a fertızött táblát és abba négy-zetméterenként 5 dkg szert kellett elszórni.

1953-ban igen ravasz mód-szerrel igyekeztek a burgonyát károsító bogarakat „lépre csalni”:

Minden dolgozó paraszt ültessen egy olyan darabka bur-gonyát, melybe csírázott burgo-nya van vetve, hogy az elıbb kikeljen, mint a többi. Erre azért van szükség, amelyik darab föl-dön esetleg valami kártékony féreg vagy burgonyabogár volna, azok megtelepednek az elıbb kikelt (csalogató) burgonya ülte-tésen.

Ugyanebben az évben a Járási Tanács kiküldöttje szerint Dömösön elhanyagolták a „koroládó” (így!) burgonyabogár szedését.

(folytatjuk)

10 Dömösi Élet 2009. május

„Amíg a munka becsület dolga Én tisztességgel megszomjazom, De amíg élek, bár rövid az élet, Vizet már nem iszom!”

(Fonográf együttes)

DOBOS KÁROLY

N ap mint nap tanúi vagyunk a természet újulásának, ezek-

ben a szép tavaszi napokban, s szinte szívjuk magunkba napsuga-rait a hosszú téli idıszak után. Elmúlt a „bolond április”, s bekö-szönt a szép május! Virágba borul-tak a fák, s kis falunkban is tarka virágágyások díszlenek nagy örö-münkre, szorgos munkáskezek nyomán.

„Itt van május elseje! Ének-szó és tánc köszöntse!” – énekel-tük valamikor nagy lelkesen, ami-kor a munka ünnepét úgy ünnepel-tük, hogy „nálunk a munka becsü-let és dicsıség dolga.”

Mostanság is lesznek szép majálisok, szórakoztató progra-mokkal, s az emberek igyekeznek kikapcsolódni a lehetıségekhez mérten, s kipihenni a heti munka fáradalmait. Lesznek viszont so-kan olyanok is, akik csak szeret-nék kipihenni a fáradalmakat, de nem tehetik, mert nincs munkájuk, amiben elfáradhattak volna. Nem azért, mert nem becsületes dolgoz-ni vágyó emberek, hanem mert hipp-hopp, tönkrement a gyár, becsukott a bolt, mert visszaesett a termelés, mert begyőrőzött a gaz-dasági válság, s megszőnt a mun-kahely! „A kapitalizmusban a munkanélküliség damokleszi kard-ja ott lóg minden ember feje felett” tanultam anno ifjú fejemmel vagy ötven évvel ezelıtt!

Hát most megkaptuk! Ami-kor becsület és dicsıség dolgának neveztük, valljuk be ıszintén nem egészen így gondoltuk. Manapság sem a dicsıséget látjuk benne, mint inkább mindennapi megélhe-tésünk, anyagi gyarapodásunk biztosítékát. Életszükségletünket!

„Termelj többet, jobban élsz, s boldog lesz a nép!” Ez is a május elsejei jelmondatok közé tartozott. Ma a médiákon keresztül azt már az óvodások is tudják, hogy a GDP, azaz a nemzeti össztermék, ha növekszik, az mindenkinek jó! Az viszont nem jó, ha az állam-adósság a GDP-t gyengíti, és %-os aránya növekedik. Márpedig mos-tanság növekedik! Azt rebesgetik, hogy 75% lesz év végére! A mun-

kahelyek megszőnése viszont nem azt mutatja, hogy a GDP növeked-ni fog, hiszen munka nélkül ho-gyan lesz több megtermelt érték?

Igaz, hogy a magyar társada-lomban van egy kiváltságos réteg, akiknek a maszek GDP-je több százmilliárd forint, no de ez csak az övék, mert ennyit tudtak elérni a rendszerváltozás óta! Míg Moldova György szerint „a becsü-letes dolgozó ember több évtizedes verejtékes munkájával egyetlen dolgot képes elérni: a villamoson a kapaszkodót!”

A fentiekben idéztem egypár elhangzott és leírt mondatot, meg-állapítást a munkával kapcsolat-ban. Most engedtessék meg, hogy felidézzek a munkával kapcsolatos gondolatokat a Szentírásból:

„Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap az Úrnak a te Istened-nek napja, semmi dolgot ne tégy azon.” (2 Mózes 20:9, 10). „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (2 Thess. 3:10). „Méltó a munkás az ı jutalmára” (Luk. 10:7). „Kezünknek munkáját tedd állandóvá.” (Zsolt. 90:17). „A ti munkátok nem hiábavaló az Úr-ban!” (1 Kor. 15:58)

Ebbıl a pár felsorolt idézet-bıl is látható, hogy a munkát Isten rendelte el az ember számára, melynek jutalma van, mind anya-gilag, mind erkölcsileg. Dolgoz-zunk, hogy legyen eledelünk, dol-gozzunk, hogy legyen jutalmunk (elırehaladásunk). Dogozzunk az Úrban (Isten segítségét kérve), hogy ne legyen hiábavaló a mun-kánk. Munkálkodjunk İreá nézve az İ dicsıségére hat napon keresz-tül, s a hetediken pihenjünk meg, és szenteljük azt a napot Neki, keressük İt és az İ országát lélek-kel és imádsággal.

Jézus Krisztus tanítása sze-rint: „Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok – Mit együnk? – vagy – Mit igyunk? – vagy – Mivel ruházkodjunk? – mert mindezeket a pogányok kér-dezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szüksé-getek van. Hanem keressétek elı-ször Istennek országát és az İ igazságát, és ezek mind megadat-nak nektek.”

Kívánom, hogy ebben az ígéretben bízva tudjon minden kedves olvasó erıvel és jó kedvvel munkálkodni a maga hasznára, a Haza javára, Isten dicsıségére!

KÁLMÁN ANTAL ATYA

E gy nagyon különleges dolog-ról szeretnék ebben a hónap-

ban írni. Az anyai szívrıl. Sok dolog van, aminek az ember meg-csodálhatja a szépségét, de közöt-tük a legcsodálatosabb az anyai szív. Az a szív, amely képes nem-csak egy embernek a vérellátását biztosítani, hanem a gyermekének is erıt tud adni. Azt mondták régen, hogy az édesanya a szíve alatt hordozza csecsemıjét. Az anyai szív ilyenkor két ember helyett dolgozik, ilyenkor két személy élete függ tıle. És ami-kor egy kisgyerek megszületik, akkor a szív tovább dolgozik, tovább dobog, már nem csak az anya életéért, hanem a gyermeké-ért is.

Régen, ha valakit meg akar-tak sérteni, azt mondták, hogy anyaszív-szomorító, és ezzel a legrosszabb dolgot elmondták róla. Az anya szívéhez mindig a legközelebb állnak a saját gyer-mekei. Ha látja gyermekét örülni, akkor együtt örül vele. Ha látja, hogy a gyermekének valami fáj, akkor együtt szenved vele. Ha látja, hogy szomorú, akkor az anyának is nehéz lesz a szíve.

Az anyai szív a teremtés egyik legnagyobb csodája, csoda, amelyért mindig hálát kell adni.

Az egyház mindig nagy szeretettel gondol Jézus anyjára, Szőz Máriára, akit hét tır járt át. Máriára, akinek menekülnie kel-lett Egyiptomba kisgyermekével, Máriára, aki látta a fiát szenvedni a kereszten, aki a saját kezében tartotta halott Fiát.

Sok fájdalom van a világban, de mind közül a legnagyobb az, amikor egy anya a saját gyerme-két veszíti el. Mindig fáj a halál, de ha egy idıs ember hal meg, abba beletörıdünk, amikor vi-szont egy fiatal, akkor azzal nem

tudunk mit tenni. A legnagyobb fájdalom, amikor egy anya látja szenvedni, meghalni gyermekét. Mária így látta Jézust. Ugyanígy fáj egy anyának az is, amikor a gyermeke már nem keresi fel, amikor már nincs ideje rá. Az ember mindig adósa marad a saját anyjának, soha sem tudjuk eléggé megköszönni azt a szeretetet, amelyet tıle kapunk. Május hó-nap elején az anyákat köszöntjük. Ebben a hónapban az egyház Szőz Máriát, égi édesanyánkat köszönti. Engedjék meg, hogy leírjak egy Bruno Ferrero történe-tet az anyákat köszöntve:

Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:

– Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?

– Igen. De olvastad-e a meg-rendelılapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkat-részbıl álljon, és mindegyik cse-rélhetı legyen, kávéból és az elızı napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy min-dent meggyógyítson, és legalább hat pár keze legyen.

Az angyal hallgatta, és hitet-lenkedve rázta a fejét:

– Hat pár? – Nem a kezek megteremté-

se a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkez-nie kell.

– Olyan sok? A jó Isten bólintott. – Az egyik pár azért kell

neki, hogy csukott ajtón keresztül is megláthassa, hogy mi történik, amikor beszól: „Mit csináltok?” és azt a választ hallja, hogy „semmit”. Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észre-vegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor gyermeke valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: „Mindent tudok és éppen ezért melletted vagyok.”

– Uram - szólt az angyal, enyhén megérintve a karját – ma már eleget dolgoztál, térj nyugo-vóra, holnap is lesz nap.

– Sajnos nem tehetem – szólt az Úr – már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki ma-gától meggyógyul, ha beteg, aki tud hat ember számára ebédet készíteni egy fél kiló darált hús-ból.

GDP Anyai szív

2009. május Dömösi Élet 11

Gumiszerelés, centrírozás, javítás Visegrádon 06 20 661 7803

osszefogas@domos.hu

Dömösi Élet Kiadja az Összefogás Dömösért Egyesület

Felelıs kiadó: Takácsné Gyenes Ildikó Felelıs szerkesztı: Szilágyi Gábor

Szerkesztıség: Pauluszné Tóth Anna, Vanekné Vakán Anikó A szerkesztıség címe: 2027 Dömös, Táncsics M. u. 10. Telefon: 20-579-7829; E-mail: domosi.elet@domos.hu Készült a GLOBEPRINT Nyomdában 500 példányban

Ingyenes kiadvány. Eng.sz.: 2.9/595-1/2006 Az újság összes eddig megjelent száma a

www.domos.hu internetes oldalon olvasható.

Várjuk olvasóink írásait!

Aki úgy érzi, hogy közérdeklıdésre számot tartó mondanivaló-ja, javaslata, kérdése van, írja le, és küldje el nekünk.

Bárkitıl elfogadunk cikket, ha az közlésre alkalmas, még akkor is, ha mondandójával nem mindenben értünk egyet. Ilyen módon kívánunk fórumot biztosítani a különbözı véleményeknek.

A beküldött írásokat nem változtatjuk meg, csak az esetleges nyelvi, illetve helyesírási hibákat javítjuk ki. Nem közlünk rasszista, kirekesztı, győlöletkeltésre alkalmas, a jó ízlést és az alapvetı embe-ri jogokat sértı vagy trágár, stb. írásokat.

Kéziratot nem ırzünk meg, és nem küldünk vissza.

Az angyal kíváncsian körbe-repdesi a mintaanyát és sóhajtva megjegyzi – Túl gyöngéd.

– De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs, mit tud egy édesanya elvi-selni – szólt az Úr.

– Tud gondolkodni? – Nemcsak hogy gondolkod-

ni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még a kompromisszumra is képes – állította az Úr.

Akkor az angyal közelebb hajolt a modell-anyához és az egyik ujját végig húzta az arcán.

– Itt van valami, ami fölösle-ges – szólt az angyal.

– Nem fölösleges ott semmi – szólt az Úr – az egy könny-csepp.

– Hát az meg mire jó? – Azzal lehet kifejezni az

örömöt, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt és a büszke-séget.

Nyári táborozás gyerekeknek

Az idén is lehetıséget biztosítunk néhány 10-14 éves dömösi gyermek 1 hetes táborozásához.

Bajóton focitábor, Lábatlanban evezıs tábor lesz, melynek költ-ségét a Kistérség és az Összefogás Dömösért Egyesület fedezi.

A tavalyi résztvevıktıl (Zöld Szabolcs, Kımőves Márk, Finna Csongor, ifj. Péntek Lajos, Lakatos Tamás) lehet érdeklıdi az

élményekrıl!

Kérjük a szülıket, hogy jelezzék Egyesületünk felé gyermekük résztvételi szándékát a 30-488-0922 telefonszámon.

Amennyiben több jelentkezı lesz, jegyzınk jelenlétében, nyilvá-nos sorsolással döntjük el, ki utazhat táborozni.

Az Összefogás Dömösért Egyesület elnökségi tagjainak gyerme-kei nem vesznek részt a sorsoláson!

Koncert

A pilismaróti Bozóky Mihály Általános Iskola

zenét tanuló diákjai adnak koncertet június 5-én 17 órakor

a Községháza Dísztermében.

Mindenkit nagy szeretettel várnak a gyermekek és zenetanáraik!

KOVÁCS-NAGY ESZTER ANNA

C sodálatos és mélyen meg-nyugtató látványt nyújt a

csillagokkal teli égbolt. Ám a megannyi csillag mö-

gött titkok és misztikus történetek bújnak meg. Minden nép rendel-kezik valamilyen csillagmítosz-szal, melyekhez hıseiket vagy ellenségeiket, nagy mondáikat, meséiket kötik.

Nem könnyő eligazodni a csillagok között. Az égbolt tele van kisebb-nagyobb csillagképek-kel, melyek az évszakoknak meg-felelıen forognak. A téli égbolton például az egyik legnagyobb csillagkép az Orion, más néven Nimród csillagképe látható, ám İt nyári estéken nem találjuk fenn.

Felpillantva az égboltra elsı-ként a Tejút sávját pillantjuk meg, amely az ıt alkotó 200-400 milli-árd csillagtól és csillagközi portól – ami porból és gázból áll – fény-lik. A Földrıl szabad szemmel látható összes csillag a mi Galaxi-sunkhoz tartozik, ami korong alakú. A Galaxis síkjának irányá-ba nézve sokkal több csillag lát-szik, mint az ég más területein. Ez a rengeteg csillag, mintegy összeolvadva, egy halvány tejsze-rő sávnak látszik, ez a Tejút.

Hívják sokféleképp: Hadak útja, Csaba útja, Szépasszony vász-na, Tündérfátyol vagy Harmatos út, Szalmásút, Lelkek útja, Csillagös-vény, Életfa.

Amikor meg-látjuk a Tejút sáv-ját szembetőnik egy távcsı nélkül nézve öt csillagból álló W alakú csil-lagkép, ez a Cas-

siopeia. Csillagait a Nagy Gön-cölhöz hasonlóan iránykitőzınek is használják, mert cirkumpoláris csillagkép, minden évszakban fenn ragyog az égbolton.

Mellette található a Cepheus és az Andromeda csillagkép. A görög mitológiában Cassiopeia Cepheus király felesége és Andromeda anyja volt.

A királyné azzal dicsekedett, hogy ı a nimfáknál is szebb. Ezért az istenek megharagudtak rá és Poszeidon, a tengerek istene egy tengeri szörnyet küldött – az Égbolton a Cetus csillagkép – ami rengeteg ember pusztulását okoz-tat. A királyi pár leányát akarta feláldozni, hogy megmentsék az országot és Andromédát kitették egy tengeri sziklára, hogy ott a szörny zsákmányául essék. A hıs Perszeusz – aki szintén megtalál-ható az égbolton – Androméda segítségére sietett, legyızte a szörnyet, kiszabadította a leányt, majd feleségül vette.

A hun-magyar mondakörben a Cassiopeia a Csodaszarvas le-gendájában a szarvas agancsát alkotja. A Csodaszarvas, aki új hazába vezette Hunort és Magort – az Ikrek csillagkép –, ahol leá-nyokat – ez a Pleiádok csillaghal-maz – találtak a folyó túlpartján – amelyik folyó maga a Csillagös-vény.

A csillagos ég titkai

12 Dömösi Élet 2009. május

Recommended