8
28. évfolyam, 16. szám A város lapja 2015. április 24., péntek A HÉT EMBERE FALUSI LILIÁNA A Bródy Imre Gimnázium 17 éves tanulója a Teke Magyar Diákolimpia leány serdülő „A” nem igazolt kategóriában első helyezést ért el 468 fával. Három éve tekézik rendszeresen Tósok- berénden a Kristály tekepályán. A sok gyakorlásnak a gyümöl- cse az idén érett be. Ez mellett a tanulásban is kiválóan teljesít. Tavaly 4,8 átlagot ért el a gimná- ziumban, így átvehette a „Jó ta- nuló - Jó sportoló” elismerést. A teke mellett az Ajka-Padragkút Néptáncegyüttesben táncol is. Hálás a csapattársaknak, edző- jének és a szüleinek azért, hogy ilyen kitűnő eredményeket tud- hat magáénak. (Fotó: Györkös) Nemzetközi verseny volt Nomádiában Mi ismét emeltük a béreket! Nincs munkája? Vagy többet szeretne keresni? Netán biztos állásra vágyik, ahol mindent kifizetnek? Ha IGEN a válasza, legyen nálunk GÉPKEZELŐ, hiszen itt kapja a környék legjobb fizetését! Ha mindez nem lenne elég, álljon itt két példa: Nálunk a tisztatérben egy 1 gyermekes, 3 műszakban dolgozó munkatárs nettó 110.000 – 118.000 Ft-ot keres. A hegesztési területen egy 1 gyermekes, folyamatos műszakban dolgozó kolléga nettó 135.000 – 145.000 Ft-ot keres. Dolgozzon velünk és nálunk megtalálja a számítását! • Kiemelt alapbér: Bruttó 117.900-134.300 Ft • Munkaidőben meleg étkezés 12.500 Ft értékben • Törvényen felüli pótlék (éjszakai pótlék 40%, folyamatos pótlék 25%) • Teljesítmény bónusz (maximum 20%) • Cafeteria (Erzsébet utalvány, SZÉP kártya…) • Karácsonyi jutalom • Saját állományban alkalmazás (nem kölcsönzés) • Európai szintű munkakörülmények • Azonnali kezdés • Céges buszjárat A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal, bizonyítvány másolatokkal a következő címre kérjük küldeni: Poppe + Potthoff Hungária Kft. 8400 Ajka, Új Atlantisz Ipari Park [email protected] Csatlakozzon most! / Érdemes váltani! / Legyen a munkatársunk! / Ragadja meg a lehetőséget és várjuk csapatunkba! Százhúsz résztvevővel zajlott a nemzetközi motocross verseny idei első futama a Baumidex pályán április közepén. Mint Pék Gyulától, a szervezők egyikétől megtudtuk, az idei volt az első ilyen nagyszabású verseny a pályán. A motorosok az ország minden részéből érkeztek, és neveztek Ausztriából is. Minden korosztály képviseltette magát, férfiak és nők egyaránt. Pék Gyula elmondta, hogy a pályára vonatkozóan szigorúak az előírások. Az ajkai pálya csaknem 2000 méteres, számos bukkanóval. A szombati verseny előtt géppel elvégezték a szükséges földmunkákat, kiszalagozták a pályát. A délelőtti edzéseket követően kora délután indultak a pontszerző versenyek, amelyekre több, mint ezren látogattak ki. Ajkán is sokan motoroznak, a szervezők számunkra külön futam keretében biztosították a lehetőséget a bemutatkozásra. Az amatőr motocrossosok és endurósok közül huszonhárman álltak rajthoz. (Fotó: Györkös) Szabadtéri kulturális és szóra- koztató rendezvények, vidám- park, légvárak, vásár, lovaglási lehetőség a Sportcentrum par- kolójában, vendéglátás a ren- dezvény területén Program: 9.30 Májusfaállítás és május- faköszöntő műsor az Agórán. Közreműködik a Magyar- polányi Alapfokú Művé- szetoktatási. Intézmény, az APETKA Néptánccsoport és az Ajka Városi Bányász Fú- vószenekar és majorett cso- portja. 10.00 Felvonulás a művelődési központtól a Sportcentrumig Színpadi programok a Sport- centrum udvarán kb. 10.40 a Magyarpolányi Alapfokú Művészetoktatási In- tézmény és az APETKA Nép- tánccsoport műsora 13.30-14.00 Forma Fitt Sport- egyesület versenyzői 14.00-14.30 Ilcsi Dance Klub táncosai 14.35-14.55 Ajka Kristály SE Aerobic szakosztályának ver- senyzői 15.00-15.30 Németh Csaba énekel - musical és egyéb vi- dám dalok 15.30-15.50 Bahar Orientális Táncegyesület előadása 16.05-16.50 Bodza Együttes gyermekműsora 17.10-17.55 Hangadók koncert 18.40 Ünnepi köszöntők 18.50-19.40 Rekviem zenekar koncertje 20.10 Kovács Gyopár és Pal- mer Izsák a Rising Starból Rendezők: Ajkai Alumíni- umipari Szakszervezet, Nagy László Városi Könyvtár és Sza- badidő Központ Tavaszköszöntő majális május elsején Hivatalból indul az örökösödési eljárás Életek múlhatnak egy szabálytalan parkoláson A temetkezési szolgáltatások árairól, a jogszabályi háttérről írott cikkünket követően szá- mos olvasói kérdés érkezett szerkesztőségünkbe az örökö- södési eljárás lefolytatásáról. Többen azt kérdezték, mi a te- endő akkor, ha valamelyik örö- kös tartózkodási helye ismeret- len. Írásunkban ennek jártunk utána. Az anyakönyvvezető a ha- lottvizsgálati bizonyítvány másolatát átadja a hagyatéki ügyintézőnek, aki értesíti azt a személyt, aki a halottvizsgálati bizonyítványon temetést inté- ző hozzátartozóként szerepel, tudtuk meg Csuka Mihályné ügyintézőtől. A hagyatéki el- járás indítását tehát nem kell kérvényezni. A hozzátartozó- nak a hivatali ügyintéző által megadott időpontban az eljárás megindításához csatolni kell a halotti anyakönyvi kivonatot, a banki folyószámlát, takarékbe- tétkönyvet, gépjármű forgalmi engedélyét, törzskönyvét, vala- mint rendelkezésre kell bocsá- tani az örökösök személyi ada- tait, lakcímét. Az örökhagyó tulajdonában lévő ingatlanok tulajdoni lapját az ügyintéző hivatalból lekéri a földhivatali nyilvántartásból. Az ingatla- nokról adó- és értékbizonyít- ványt a helyileg illetékes hivatal állít ki. Az örökösnek nem kell értékbecslőhöz fordulnia. Ha volt végrendelet, azt is be kell mutatni, annak érvényességét a közjegyző vizsgálja. Ajka vá- rosban két közjegyző dolgozik, az ügyek a haláleset időpontja szerint kerülnek hozzájuk, et- től eltérni nem lehet. Egyszerű az eljárás lefolytatása, ha min- den örökös lakcíme ismert és együttműködnek a hivatallal. Néha előfordul, hogy valame- lyik érintett tartózkodási helye ismeretlen, esetleg külföldön él és a többi örökös sem tud vele kapcsolatot létesíteni. Ilyen esetben a járási gyámhivatal eseti gondnokot rendel ki, aki az örököst képviseli. T.A. Nagy port kavart pár hó- napja az a hír, hogy egyes lakótömböknél jelentősen csökkenhet a parkolók szá- ma. Budapesten például van olyan lakótelep, ahol 255 mé- ter hosszú parkolónak mond- hattak búcsút az ott lakók, ami nem kis felháborodást váltott ki, adta hírül a Blikk március végén. Majd pár nap múlva egy tűzoltó publikált egy fényképet egy közösségi oldalon, amihez csak annyit írt, hogy hiába a felvonulási terület, ha azt elállják és nem fér be a magasból mentővel, amikor valakinek a negye- dik emeleten nagy szüksége lenne a gyors segítségre. Más- nap egy másik esetről is lehe- tett hallani, ott is a negyedik emeleten szorult valaki segít- ségre, végül rátörték az ajtót. Megkérdeztük a helyi tűz- oltóságot, hogy Ajkán van- nak-e hasonló problémák. Ők örömmel fogadták meg- keresésünket, de sajnos a bü- rokratikus szolgálati útnak köszönhetően csak írásbeli választ ígérhettek néhány napon belülre... Ami, ha megérkezik, természetesen közzéteszünk. Annyit azon- ban sikerült megtudnunk, hogy ez az úgynevezett tűz- oltási felvonulási területet nem újkeletű találmány. Fogalmát az Országos Tűz- védelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet határozza meg. Azért volt rá szükség mert gondot okoz- hat a tűzoltóknak, ha túl közel parkolnak az autósok a tízemeletesekhez, ugyanis emiatt alig tudják megköze- líteni a lakásokat, ha esetleg tűz üt ki. A tűzoltási felvonulási te- rületet megközelítő tűzoltási felvonulási útnak olyannak kell lennie, hogy a tűzol- tó gépjárművek, a kosaras magasból mentő a helyszínt biztonságosan, tolatás nélkül tudja megközelíteni illetve elhagyni. Az országos tűz- védelmi szabályzat értelmé- ben a középmagas, magas épületek környezetében kö- telező megjelölni a tűzoltási felvonulási területet. Fontos tudni, hogy áthaladni lehet itt gépjárművel, de ezen a sávon belül nem szabad sem várakozni, sem parkolni. Ez a tűzoltóság beavatkozására fenntartott terület. Ajkán már évek óta fel van- nak festve ezek a területek, sőt rendszeresen hajtanak végre sikeres magasból men- tő gyakorlatokat is a tűzoltók a városban. Köszönhető ez annak is, hogy információnk szerint Ajkán nem jellemző, hogy elállnák az autók ezeket a területeket. F.P.T. Ajkán már évek óta fel vannak festve ezek a területek (Fotó: Futó)

Ajkai Szó 2015.04.24

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Ajkai Szó 2015.04.24

Ajkai Szó

28. évfolyam, 16. szám A város lapja 2015. április 24., péntek

A HÉT EMBERE FALUSI LILIÁNA

A Bródy Imre Gimnázium 17 éves tanulója a Teke Magyar Diákolimpia leány serdülő „A” nem igazolt kategóriában első helyezést ért el 468 fával. Három éve tekézik rendszeresen Tósok-berénden a Kristály tekepályán. A sok gyakorlásnak a gyümöl-cse az idén érett be. Ez mellett a tanulásban is kiválóan teljesít.

Tavaly 4,8 átlagot ért el a gimná-ziumban, így átvehette a „Jó ta-nuló - Jó sportoló” elismerést. A teke mellett az Ajka-Padragkút Néptáncegyüttesben táncol is. Hálás a csapattársaknak, edző-jének és a szüleinek azért, hogy ilyen kitűnő eredményeket tud-hat magáénak.

(Fotó: Györkös)

Nemzetközi verseny voltNomádiában

Mi ismét emeltük a béreket!Nincs munkája? Vagy többet szeretne keresni?

Netán biztos állásra vágyik, ahol mindent kifizetnek?Ha IGEN a válasza, legyen nálunk GÉPKEZELŐ, hiszen itt kapja a környék legjobb fizetését!

Ha mindez nem lenne elég, álljon itt két példa:

→ Nálunk a tisztatérben egy 1 gyermekes, 3 műszakban dolgozó munkatárs nettó 110.000 – 118.000 Ft-ot keres.

→ A hegesztési területen egy 1 gyermekes, folyamatos műszakban dolgozó kolléga nettó 135.000 – 145.000 Ft-ot keres.

Dolgozzon velünk és nálunk megtalálja a számítását!• Kiemelt alapbér: Bruttó 117.900-134.300 Ft• Munkaidőben meleg étkezés 12.500 Ft értékben• Törvényen felüli pótlék (éjszakai pótlék 40%,

folyamatos pótlék 25%)• Teljesítmény bónusz (maximum 20%)• Cafeteria (Erzsébet utalvány, SZÉP kártya…)• Karácsonyi jutalom• Saját állományban alkalmazás (nem kölcsönzés)• Európai szintű munkakörülmények• Azonnali kezdés• Céges buszjárat

A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal, bizonyítvány másolatokkal a következő címre kérjük küldeni:Poppe + Potthoff Hungária Kft.

8400 Ajka, Új Atlantisz Ipari [email protected]

Csatlakozzon most! / Érdemes váltani! / Legyen a munkatársunk! / Ragadja meg a lehetőséget és várjuk csapatunkba!

Százhúsz résztvevővel zajlott a nemzetközi motocross verseny idei első futama a Baumidex pályán április közepén. Mint Pék Gyulától, a szervezők egyikétől megtudtuk, az idei volt az első ilyen nagyszabású verseny a pályán. A motorosok az ország minden részéből érkeztek, és neveztek Ausztriából is. Minden korosztály képviseltette magát, férfiak és nők egyaránt.  Pék Gyula elmondta, hogy a pályára vonatkozóan szigorúak az előírások. Az ajkai pálya csaknem 2000 méteres, számos bukkanóval. A szombati verseny előtt géppel elvégezték a szükséges földmunkákat, kiszalagozták a pályát. A délelőtti edzéseket követően kora délután indultak a pontszerző versenyek, amelyekre több, mint ezren látogattak ki. Ajkán is sokan motoroznak, a szervezők számunkra külön futam keretében biztosították a lehetőséget a bemutatkozásra. Az amatőr motocrossosok és endurósok közül huszonhárman álltak rajthoz.

(Fotó: Györkös)

Szabadtéri kulturális és szóra-koztató rendezvények, vidám-park, légvárak, vásár, lovaglási lehetőség a Sportcentrum par-kolójában, vendéglátás a ren-dezvény területén

Program:9.30 Májusfaállítás és május-faköszöntő műsor az Agórán. Közreműködik a Magyar-polányi Alapfokú Művé-szetoktatási. Intézmény, az APETKA Néptánccsoport és az Ajka Városi Bányász Fú-vószenekar és majorett cso-portja.

10.00 Felvonulás a művelődési központtól a Sportcentrumig

Színpadi programok a Sport-centrum udvaránkb. 10.40 a Magyarpolányi Alapfokú Művészetoktatási In-tézmény és az APETKA Nép-tánccsoport műsora13.30-14.00 Forma Fitt Sport-egyesület versenyzői14.00-14.30 Ilcsi Dance Klub táncosai14.35-14.55 Ajka Kristály SE Aerobic szakosztályának ver-senyzői15.00-15.30 Németh Csaba

énekel - musical és egyéb vi-dám dalok 15.30-15.50 Bahar Orientális Táncegyesület előadása 16.05-16.50 Bodza Együttes gyermekműsora 17.10-17.55 Hangadók koncert18.40 Ünnepi köszöntők18.50-19.40 Rekviem zenekar koncertje20.10 Kovács Gyopár és Pal-mer Izsák a Rising Starból

Rendezők: Ajkai Alumíni-umipari Szakszervezet, Nagy László Városi Könyvtár és Sza-badidő Központ

Tavaszköszöntő majális május elsején

Hivatalból indulaz örökösödési eljárás

Életek múlhatnak egy szabálytalan parkoláson

A temetkezési szolgáltatások árairól, a jogszabályi háttérről írott cikkünket követően szá-mos olvasói kérdés érkezett szerkesztőségünkbe az örökö-södési eljárás lefolytatásáról. Többen azt kérdezték, mi a te-endő akkor, ha valamelyik örö-kös tartózkodási helye ismeret-len. Írásunkban ennek jártunk utána.

Az anyakönyvvezető a ha-lottvizsgálati bizonyítvány másolatát átadja a hagyatéki ügyintézőnek, aki értesíti azt a személyt, aki a halottvizsgálati bizonyítványon temetést inté-ző hozzátartozóként szerepel, tudtuk meg Csuka Mihályné ügyintézőtől. A hagyatéki el-járás indítását tehát nem kell kérvényezni. A hozzátartozó-nak a hivatali ügyintéző által megadott időpontban az eljárás megindításához csatolni kell a halotti anyakönyvi kivonatot, a banki folyószámlát, takarékbe-tétkönyvet, gépjármű forgalmi engedélyét, törzskönyvét, vala-

mint rendelkezésre kell bocsá-tani az örökösök személyi ada-tait, lakcímét. Az örökhagyó tulajdonában lévő ingatlanok tulajdoni lapját az ügyintéző hivatalból lekéri a földhivatali nyilvántartásból. Az ingatla-nokról adó- és értékbizonyít-ványt a helyileg illetékes hivatal állít ki. Az örökösnek nem kell értékbecslőhöz fordulnia. Ha volt végrendelet, azt is be kell mutatni, annak érvényességét a közjegyző vizsgálja. Ajka vá-rosban két közjegyző dolgozik, az ügyek a haláleset időpontja szerint kerülnek hozzájuk, et-től eltérni nem lehet. Egyszerű az eljárás lefolytatása, ha min-den örökös lakcíme ismert és együttműködnek a hivatallal. Néha előfordul, hogy valame-lyik érintett tartózkodási helye ismeretlen, esetleg külföldön él és a többi örökös sem tud vele kapcsolatot létesíteni. Ilyen esetben a járási gyámhivatal eseti gondnokot rendel ki, aki az örököst képviseli. T.A.

Nagy port kavart pár hó-napja az a hír, hogy egyes lakótömböknél jelentősen csökkenhet a parkolók szá-ma. Budapesten például van olyan lakótelep, ahol 255 mé-ter hosszú parkolónak mond-hattak búcsút az ott lakók, ami nem kis felháborodást váltott ki, adta hírül a Blikk március végén. Majd pár nap múlva egy tűzoltó publikált egy fényképet egy közösségi oldalon, amihez csak annyit írt, hogy hiába a felvonulási terület, ha azt elállják és nem fér be a magasból mentővel, amikor valakinek a negye-dik emeleten nagy szüksége lenne a gyors segítségre. Más-nap egy másik esetről is lehe-tett hallani, ott is a negyedik emeleten szorult valaki segít-ségre, végül rátörték az ajtót.

Megkérdeztük a helyi tűz-oltóságot, hogy Ajkán van-nak-e hasonló problémák.

Ők örömmel fogadták meg-keresésünket, de sajnos a bü-rokratikus szolgálati útnak köszönhetően csak írásbeli választ ígérhettek néhány napon belülre... Ami, ha megérkezik, természetesen közzéteszünk. Annyit azon-ban sikerült megtudnunk, hogy ez az úgynevezett tűz-oltási felvonulási területet nem újkeletű találmány. Fogalmát az Országos Tűz-védelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet határozza meg. Azért volt rá szükség mert gondot okoz-hat a tűzoltóknak, ha túl közel parkolnak az autósok a tízemeletesekhez, ugyanis emiatt alig tudják megköze-líteni a lakásokat, ha esetleg tűz üt ki.

A tűzoltási felvonulási te-rületet megközelítő tűzoltási felvonulási útnak olyannak kell lennie, hogy a tűzol-

tó gépjárművek, a kosaras magasból mentő a helyszínt biztonságosan, tolatás nélkül tudja megközelíteni illetve elhagyni. Az országos tűz-védelmi szabályzat értelmé-ben a középmagas, magas épületek környezetében kö-telező megjelölni a tűzoltási felvonulási területet. Fontos tudni, hogy áthaladni lehet itt gépjárművel, de ezen a sávon belül nem szabad sem várakozni, sem parkolni. Ez a tűzoltóság beavatkozására fenntartott terület.

Ajkán már évek óta fel van-nak festve ezek a területek, sőt rendszeresen hajtanak végre sikeres magasból men-tő gyakorlatokat is a tűzoltók a városban. Köszönhető ez annak is, hogy információnk szerint Ajkán nem jellemző, hogy elállnák az autók ezeket a területeket.

F.P.T.

Ajkán már évek óta fel vannak festve ezek a területek (Fotó: Futó)

Page 2: Ajkai Szó 2015.04.24

Ajkai Szó 2015. április 24., péntek2

Szeretném megőrizni a bizalmatAutisták is tanulhatnaka Bródyban

Emlékérmet kapottTilhof Endre

Rig Lajos (jobbra) a TV Ajka stúdiójában adott interjút Horváth Tibornak (Fotó: Györkös)

INTERJÚ Beszélgetés Rig Lajossal, frissen megválasztott parlamenti képviselőnkkel

Tilhof Endre (Fotó: Györkös)

– Bizonyára elemezték már a győzelem okait párton belül. Vajon minek tulajdonítják a sikert? Az ön személyének, hisz tapolcai lévén lakhelye minden körzetét megnyerte (Ajkát vi-szont nem,) vagy a pártja prog-ramjának?

– Az előzményekkel kezde-ném: minden párt elvégezte a maga közvélemény-kutatá-sát, azokban is lehetett látni egy fej-fej mellett várható eredményt. Ez – most már tudjuk – be is igazolódott. Én úgy gondolom, hogy egy-részt a személyemre szavaz-tak Tapolcán illetve a kistér-ségben, mivel ott nőttem fel, ott tanultam, ott dolgozom jelenleg is. Másrészt a Job-bik az országos programjára ráépített egy helyi specia-litást, amelyet személyem jelenített meg: ez a tapolcai kórház ügye. A másik lénye-ges pont a programunkban a munkahelyteremtés: tizenkét éve nem létesült Tapolcán és környékén olyan beruházás, amely jelentősebb mennyi-ségű álláshelyet teremtett volna. Természetesen nem azt jelenti az eredmény, hogy Tapolcán vagy a térségben mindenki jobbikos. A válasz-tók valami mást szeretnének, mint ami eddig volt, és arra a jövőre adták le a voksukat, mely szerint lehet másképp is politizálni. Én szeretném megőrizni és meghálálni ezt a bizalmat.

– Sikerült-e megválasztá-sa óta a térségbeli vezetőkkel, polgármesterekkel egyeztetni,

akár személyesen, akár telefo-non keresztül?

– Én rendpárti ember va-gyok, megvárom a hivatalos végeredmény kihirdetését. Utána viszont minden egyes városi és térségbeli polgár-mesterrel találkozni szeret-nék. Ajka polgármesterével már felvettem a kapcsolatot, fogad is. Ugyanígy el fogok menni Sümegre, és kb. egy hónapon belül találkozni sze-retnék a kistérség vezetőivel is, hisz ők látják leginkább a helybeli problémákat. Sze-retném ezeket a találkozókat havi szinten megismételni, sőt sürgős esetben akár heti gya-korisággal is.

– Ezekre a találkozókra ön mit visz a kezében? Mit ajánlj a településeknek?

– Szerintem ennek pont for-dítva kell lennie: a polgármes-tereknek kell a kezembe adni-uk „csomagokat”, ajánlatokat, hisz ők tudják ennek a régi-ónak a kiugrási lehetőségeit, ők ismerik a kiaknázatlan te-rületeket, amiket a kormány elé lehet vinni, és amelyekre kormányzati forrásokat lehet igényelni. Lehet, hogy az el-múlt négy vagy nyolc évben az ilyen jellegű kapcsolatok felszíni síkon maradtak, én viszont szeretném újraépíteni őket. Ennek érdekében, és a térség újraéledése, felemelé-se érdekében el kell felejteni mindenféle pártpolitikai né-zetkülönbséget.

– Ön az egészségügyet tűzte zászlajára, érthetően, hisz hu-szonkét évig ezen a területen

dolgozott. Eltekintve a tapol-cai kórház helyzetétől, milyen egyéb változásokra lenne szük-ség ezen a téren?

– Szándékomban áll az ajkai kórház igazgatónőjével felven-ni a kapcsolatot, hisz tudjuk, 500 milliós adóssága van az intézménynek, amit a kam-pány időszakában nem töröl-tek el. Az ország bármely kór-házáról gondoskodnia kell a kormányzatnak, de tudni kell, hogy az a 60 milliárd, amit a kórházak megsegítésére szán-nak, nem elég, hiszen országos szinten 100 milliárd a hiány. De óriási bajban van az orszá-gos mentőszolgálat is. A gép-kocsiállomány elavult, és míg a rendőrség gépjárműparkja csaknem évente cserélődik, addig a mentős esetkocsik akár 300 ezer km-rel is fut-nak. Az országos mentőszol-gálat anyagi forrásai erősen hiányosak, azokat mintegy 10-15 milliárddal ki kell egé-szíteni minden évben.

– Van erre megfelelő forrás? Ön lát esélyt ezeknek az össze-geknek az előteremtésére?

– Véleményem szerint a költségvetést át lehetne alakí-tani, pl. nem kell annyi stadi-on, úgysem tudunk futballoz-ni… az egészségügy viszont romokban hever. Szerintem először az egészségügyet és az oktatást kell rendbe hozni. Legyen elegendő munkahely, legyen olyan iskolaépület, amelybe az ember szívesen engedi a gyermekét tanulni, utána majd lehet stadionokat építeni, ahol majd megtanul-nak focizni is a fiatalok.

– Egészségügyről beszélve az egyik legfájóbb pont a hosszú, sokhónapos-féléves várólisták megléte. Az ön által említett

kórházkonszolidáció kiküszö-bölné ezt?

– Nem. A várólistákat szű-kíteni csak kapacitásbővítéssel lehet. Egy egyszerű példával: ha egy sebészeti osztályon van 30 ágy, és hatvanan várnak beavatkozásra, akkor meg kell növelni az ágyszámot, akkor csökken a várólista. Nem igaz az, amit az egészségügy-szak-politikusok mondanak, hogy ha az ágyszámokat áthelyez-zük más, nagyobb kórházba, ott a magasabb szintű ellátás miatt csökken a várólista. Az elmúlt négy évben ez volt a kormányzati kommunikáció, de ez így nem igaz. És ezt a be-tegek érzik a legjobban, akik azt tapasztalják, hogy nem rövidültek a várólisták. Pedig azért fizetjük az egészségügyi hozzájárulást, hogy normá-lis időben normális ellátást kapjunk. Ma Magyarország egészségügyét majdnem az al-bániaihoz lehetne hasonlítani. Kb. tíz évvel ezelőtt Kárpátal-ján a betegeknek maguknak kellett beszerezniük a fekete-piacon a műtéti varróanyagot, fertőtlenítőt, sebkötözőt. Nem szeretném, ha a magyar egész-ségügy ide jutna.

– A kórházak adósságállo-mányának jelentős része a be-szállítóknak való tartozásból adódik. Kórházanként több százmilliós a tartozás. Ezt pedig nyilvánvalóan ki kell fizetni.

– A Jobbik egyre inkább nép-pártként határozza meg ön-magát. Ezt hogy kell érteni?

– Ránk sütötték a radikális és szélsőjobboldali címkéket, bár tudomásom szerint a ma-gyar parlamentben ilyen nincs is. A néppárt egy tág fogalom, annak idején a Fidesz próbált ilyenné válni. Egy néppárt az erős középosztály és az alsóbb osztályok rétegeiből várja a szavazókat. Azokat, akik kiáb-rándultak abból az úgymond „urizáló” politikai rétegből, amely jelen pillanatban a kor-mánypártok nagyobb részét teszi ki. Egy egyszerű, hétköz-napi embernek, amilyen én is vagyok, nagyon szemet szúr az, ha egy politikus többmil-liós órákkal, táskákkal tűnik fel. Ezt a rendszert meg kell szüntetni.

– A miniszter szóban ben-ne van, hogy ő szolga. Minket szolgál és mi választottuk erre a pozícióra. A közéletet rég-óta körbefonja a korrupció, a Jobbik pedig zászlajára tűzte ennek a felszámolását, illetve az elmúlt 25 évről való elszá-moltatást, hisz ennek az idő-szaknak az eredménye, hogy az ország romokban hever.

Horváth Tibor

Az időközi országgyűlési választás győztesével, választókörzetünk új parlamenti képviselőjével, Rig Lajossal, megválasztásának okairól, a térség és az egészségügy problémáiról beszélgettünk.

Rendkívüli ülést tartott áp-rilis 15-én délután városunk képviselő-testülete. A testület összehívásának indoka az Új-élet utcai Idősek Otthona fel-újítására irányuló pályázat be-nyújtási határideje volt. Ajka Város Önkormányzata adó-erő-képessége alapján a beru-házáshoz 75%-os támogatást igényelhet. A felújítás kereté-ben megvalósulhat a tető és a pinceszellőző felújítása, vala-mint eszközök beszerzése. A projekt tervezett költségvetése mintegy 26 millió Ft, a meg-pályázott támogatás összege 19 767 342 Ft.

Zárt ülésen döntött a tes-tület „Az Év Ajkai Rendőre” és „Az Év Ajkai Tűzoltója” díszoklevél kitüntetések ado-mányozásáról, valamint nyil-vánosan véleményezték az Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola intézmény-átszervezését. Az iskola közalkalmazotti kö-zössége kezdeményezte a Kle-belsberg Intézményfenntartó Központ Ajkai Tankerületé-nél az intézmény köznevelési alapfeladataiból a sajátos ne-velési igényű tanulók integrált ellátási feladatának bővítését. A tervezett módosítás az in-tézmény alapító okiratának módosítását teszi szükséges-sé, ami intézmény-átszerve-

zésnek minősül. Az átszerve-zés keretében az intézmény székhelyén a sajátos nevelési igényű tanulók integrált neve-lése-oktatása tekintetében az autizmus spektrumzavar fo-gyatékossági típus is bekerül a köznevelési alapfeladatok közé. A 2014/2015-ös tanév-ben az ajkai járásban található állami fenntartású gimnázi-umokban összesen 11 sajátos nevelési igényű gyermek áll tanulói jogviszonyban, kö-zülük az Ajkai Bródy Imre Gimnázium székhelyén hatan tanulnak. A jelenleg hatályos intézményi alapdokumentu-mok szerint Veszprém megyé-ben nincs olyan gimnázium, amely az autizmus spektrum-zavarral küzdő, gimnáziumi tanulmányokat folytató tanu-lókat el tudná látni. Az esély-egyenlőség megteremtése cél-jából, továbbá a magas értelmi képességekkel rendelkező de autizmus spektrumzavarral küzdő, és a Veszprém Megyei Pedagógiai Szolgálat bizott-sági szakvéleménye szerint integráltan oktatható, gimná-ziumi tanulmányokat folytat-ni kívánó tanulók érdekében indokolt az átszervezés, amely az intézmény személyi és tár-gyi feltételeiben nem okoz vál-tozást.

zsge

A Városi Könyvtár nyugal-mazott igazgatóját, Ajka vá-ros díszpolgárát, Tilhof End-rét április 10-én a Veszprém Megyei Honismereti Egyesü-let Emlékéremével tüntették ki.

Az elismerés kapcsán be-szélgettünk városunk köz-tiszteletnek örvendő polgá-rával. Elmondta, hogy ezt az elismerést több cikluson keresztül a megyei egyesület elnökségében végzett mun-kájának a megbecsüléseként kapta. Emellett még számta-lan elismerést kapott a tavaly nyolcvanadik életévét betöl-tött helytörténész. A legje-lentősebb négy kitüntetése a Szabó Ervin Emlékérem, a Népművelésért-díj, az Ajka Város Díszpolgára cím és a Bél Mátyás Emlékérem.

Az első kötete 2000-ben jelent meg, de még napjaink-ban is tevékeny. A városunk alapításának 55. évfordulójá-ra elkészítette Ajka és a hozzá csatolt településrészek nagy általános lexikonját. 650 ol-dalon keresztül lehet keres-gélni a klasszikus lexikoni felépítésben – A-tól Z-ig – be-tűrendbe szedett a szócikkek között, a kezdetektől napja-inkig. Sajnos eddig nem volt pénz a kiadására, de Endre bácsi elmondta, hogy minden rosszban van valami jó, mivel az elkészítése óta szinte nincs olyan nap, hogy elő ne venné, és valamit ne javítana rajta. Az elmúlt néhány hónapban is sikerült új ismeretekkel bővíteni, de sajnos többen ebben az időszakban távoz-tak közülünk, így azoknak az életrajzi adatait is módosí-totta. Nagyon felelősségteljes egy ekkora munkát elvégezni, mivel hibát nem lehet ejte-ni bent, hiszen a továbbiak-

ban mások forrásmunkaként használják fel az ilyen kiad-ványokat. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan kiadják a lexikont.

Tilhof Endre sokakat „meg-fertőzött” a helytörténeti ku-tatásai révén. Ajkán és kör-nyékén nincs olyan település-rész, ahol ne dolgozták volna még fel szűkebb pátriájuk eseményeit, történetét. Szin-te minden kutató köszönhet neki valamit a munkája so-rán. Tanácsokat ad a könyvek szerkezeti felépítésében, a ku-tatások módszerében. Segíti mindenkinek a munkáját, aki felkeresi, és nem sajnálja má-sokra áldozni az idejét, hogy a kezdők ne essenek bele azokba a hibákba, amelyeket ő már megtapasztalt.

Az Ajka település 800 éves illetve Ajka város 55 éves év-fordulója kapcsán kiírt ver-senyben Tósokberénd város-rész is sikerrel használta fel az ő helytörténeti gyűjtéseinek az eredményét. A falujában évente megrendezésre kerülő helytörténeti vetélkedő ösz-szeállítói is mindig használ-nak fel információkat az álta-la gyűjtött ismeretekből.

Cs.B.É.

A tavaszi napsütés ellenére vonzotta a hölgyeket a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban megtartott felnőtt kézműves foglalkozás április 14-én, kedden.Takács Endréné Erzsike útmutatásai alapján iratrendező dossziét készítettek. Otthonról vonalzót, ceruzát és ollót hoztak magukkal a kreatív felnőttek. Mintás scrapbook papír és egyszínű dekor karton felhasználásával a műszaki rajztudást is igénylő szerkesztéssel készítették el a többfunkciós irattartót, amelyet felhasználhatnak levelek, névjegykártyák, csekkek, igazolványok és jegyzetek biztonságos tárolására. A nyári szünet előtt még egy foglalkozásuk lesz április 28-án, szintén kedden. Virágcserepet fognak díszíteni dekupázs technikával. Ezt követően már csak szeptember végén találkoznak újra a felnőttek. A gyerekeknek viszont a nyári szünetben kétféle foglalkozást is terveznek, amelyek egy-egy hétig tartanak. Horváth Rita elmondta, hogy június 22-26-ig és június 29-július 3-ig kézműves tábor lesz a kultúrházban, maximum 35 fő részére. Akkor felhasználnak a munkájukhoz vesszőt, bőrt, textilt, agyagot, természetes anyagokat és szárított növényeket. Július 20-24-ig bőrműves tábort terveznek maximum 20 gyerek számára, ahol használati és dísztárgyakat készítenek. 7 és 14 év közötti gyermekeket várnak a napközis táborokba. Naponta fél 9-től 15 óráig lehetnek a gyerekek a foglalkozásokon. Tízórait, ebédet biztosítanak a számukra és természetesen a munkájukhoz kapnak előkészített anyagokat is. Egy napon pedig egy komolyabb kiránduláson vehetnek részt. A két foglalkoztató, Horváth Rita és Viaszné Meinczinger Katalin, várja a jelentkezéseket. Cs.B.É.

Kézműves foglalkozások

Page 3: Ajkai Szó 2015.04.24

Ajkai Szó2015. április 24., péntek 3

Azt hinné az ember, hogy a kórház előtti nagy parkoló feladata elsősorban a kórház látogatóinak a kiszolgálása. Elméletileg bizonyára így van, de a valóság némileg más képet mutat.

Mióta a fizető parkolást kiterjesztették a Tűzoltó ut-cára és a Kórház utcára is, néha tumultuózus jelenetek játszódnak le a parkolóban, amely immár a központhoz legközelebb eső ingyenes autós várakozóhely. Nyil-vánvalóan elsősorban azok veszik igénybe, akiket mun-kájuk vagy más elintézni valójuk a környékre szólít, hiszen elsősorban hétköz-napokon van „telt ház”. Nél-külük a kórház látogatói és járóbetegei elférnének, mint ahogy korábban is elfértek.

Szombat-vasárnap keve-sebb a személyautó, ilyenkor más okozza a problémát. Né-hány kamionos és autóbusz-vezető ugyanis előszeretettel

parkoltatja ott behemót jár-műveit szabadnapjain, aka-dályozva a többi jármű köz-lekedését és parkolóhaszná-latát.

Megosztott első helyen végzett a Bánki Donát Ter-mészetbarát Egyesület nyug-díjas klubja és az Őszirózsa nyugdíjas klub Veszprémben, a bűnmegelőzési kortárssegí-tők rendőrség által szervezett vetélkedőjén, április 15-én. A Diabétesz klub a második he-lyezést szerezte meg.

A Bánki egyesületet Huff Lajosné, Bálint Katalin, Csuba Erzsébet, Káldi Géza, Lukonics Gábor képviselte, az Őszirózsa klub tagjaként vett részt Vértes Miklósné, Geier Károlyné, Mer-se Magdolna, Gazsóné Gráczer Ágota, Temesi Istvánné. A Di-abétesz klub tagjaként Mező Jánosné, Zábrák Béla, Vizi Já-nosné, Sallai Jánosné és Bolla Lászlóné versenyzett.

A Veszprém Megyei Rendőr-

főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az „Útmutató a biz-tonsághoz” című pályázat ke-retén belül április 15-én játékos vetélkedőt szervezett a megye nyugdíjas klubjai részére. A program célja, hogy szórakoz-tató formában erősítse meg a szépkorú résztvevőkben azokat a szakmai ismereteket, ame-lyekre egy idős kortárssegítő-nek szüksége van ahhoz, hogy az áldozattá válás megelőzése érdekében hatékonyan tudjon tanácsot adni idős társainak.

A rendezők a játékosokat külső helyszínekre is kivitték (pl. lakótelep, hipermarket parkoló), hogy ott bizonyít-hassák rátermettségüket az élet szülte – gyakorlati – hely-zetekben. A résztvevőknek azt kellett gyakorlatban bemutat-

niuk, hogyan közlekedhetnek biztonságosan a liftben, mit kell tenniük ahhoz, hogy vá-sárláskor, majd az autóba pa-koláskor ne lophassák el táská-jukat, pénztárcájukat, hogyan akadályozhatják meg, hogy besurranók jussanak be kert-jükbe, otthonukba, valamint hogyan védhetik meg magukat és környezetüket a házalóktól. A kortárssegítők feladata az, hogy figyeljenek a környeze-tükre, figyelmeztessék kortár-saikat a veszélyekre, például arra, hogy ne hagyják a kulcsot kívülről a zárban, csukják be az ablakokat ha elmennek ott-honról, ha elutaznak, akkor kérjenek meg valakit, akiben megbíznak, hogy ürítse a pos-taládájukat, figyelje a házat.

T.A.

Van is mit tenniük, hiszen tél végére például a Szilvágyi utca strand felőli végében a kátyú szinte már elzárta a közleke-dőktől az utat. Így hát állam-polgári jogommal élve besétál-tam a polgármesteri hivatalba, bejelenteni a kátyút. A hivatal munkatársai örömmel vették a bejelentést, kiderült, hogy ezt az egyébként tényleg nem kicsi lyukat még senki nem jelezte nekik, annak ellenére, hogy helyi járat is közlekedik ezen a a szakaszon. Részben ennek is köszönheti a kátyú a világra jöttét...

Ottjártamkor azt is meg-tudtam, úgy tervezték, hogy március vége, április eleje felé nekilátnak a munkálatoknak. Ezt az időpontot majdnem si-

került is tartani, hiszen április 12-én megkezdték a városban az útjavításokat. A munkála-tokról megkérdeztük Pávlic Péter közlekedési ügyintézőt.

– Melyik cég nyerte meg a pályázatot az úthibák javítá-sára?

– A helyreállítási munkála-tokat a Strabag munkatársai végzik, akik a mai nappal a város több pontján megkezd-ték a munkálatokat. Elsőként a főbb közlekedési utakon, a buszközlekedésnél és nagyfor-galmat lebonyolító útszaka-szon, főutakon dolgoznak. A legfontosabb, hogy ne legyen a városban balesetveszélyes kátyú. Különben ma javítják meg a Szilvágyi utcai vízelve-zetőt is – tette hozzá.

– Miért csak most állnak neki az úthibák javításának?

– Tudni kell, hogy többféle aszfalt létezik, van az úgyne-vezett hideg és van a meleg aszfalt. A hideg aszfalt előnye, hogy elvileg bármikor hasz-nálható, nem kell igyekezni a bedolgozással, ellenben közel sem olyan tartós, mint a meleg aszfalt. Utóbbit viszont sajnos hidegben nem lehet alkalmaz-ni, ezért meg kell várni az erre alkalmas időt. Ráadásul most a 8-as út építése is nehezíti az aszfalt beszerzését, hiszen az összes keverőüzem oda dol-gozik. Ma szerencsénk volt, hogy felszabadult némi keve-rőkapacitás.

– Mennyi lyukat kell befol-tozni a városban?

– Nem mernék jóslásokba bocsájtkozni, maradjunk any-nyiban, hogy sokat. Van hova tenni az aszfaltot.

– Azt lehet tudni, hogy mennyibe fog kerülni, lesz-e rá elég pénz?

– Szűkös anyagi kerettel rendelkezünk, de úgy vélem, hogy elég lesz és sikerül fel-vennünk a harcot. Vannak bizonyos technikai, gazdasági korlátok valamint az időjárás is nehezíti a munkálatokat, de igyekszünk mindenhol azért befoltozni az utakat. Sajnos akadnak olyan területek, ahol nagyon öreg a burkolat és ott két hét alatt is előjöhetnek újabb kátyúk, ilyen például a csingeri Feketegyémánt utca vagy a Táncsics utca környé-ke. A kátyúzással nem az út-burkolatot újítják fel, az csu-pán egy felületi kezelés, ami szinten tartja az utak állapotát .Célja kizárólag a balesetek és a gépjárműkárok megelőzése és elkerülése.

– Mit tehet a lakosság, ha kátyút észlel?

– Jelezheti azt a terület ön-kormányzati képviselője felé, de irodánknak is bejelenthetik a problémás útszakaszokat. Ellenben azt tudni kell, hogy a foltozásra meleg aszfaltot használunk, amit teherautón a helyszínre szállítanak, lete-rítik és lehengerlik.Gyorsan lehet dolgozni vele, így csak rövid ideig van némi forgalom korlátozás vagy fennakadás. És ez az előnye, de egyben a hátránya is, hiszen 1-2 m2 aszfaltot nem érdemes elhozni a keverőüzemből. Ezért terve-zetten kell a munkákat végez-ni, ami azt jelenti, hogy nem tudunk minden bejelentésre azonnal ráugrani, de azon leszünk, hogy minél előbb el-hárítsuk a problémát. A mun-kálatok alatt pedig kérjük a la-kosság türelmét és megértését!

F.P.T.

Van hová tenni az aszfaltot

Kortárs segítők a bűnmegelőzésben Tarthatatlan állapotok a kórházi parkolóban

Három évfordulóra készülneka hagyományőrzők

A téli hónapok csapadékos időjárása és a fagyási-olvadási ciklusok gyakori váltakozása miatt a burkolati hibák száma igen csak megnőtt várunkban. Ezért a tavaszias időjárás beköszöntével újra a kátyúzási, javítási munkákra helyezik a hangsúlyt az utak kezelői.

A meleg aszfalttal gyorsan lehet dolgozni (Fotó: Futó)

KÁTYÚZÁS A legfontosabb szempont a baleset-megelőzés

Előadássorozatot és kultu-rális műsort szervez az ajkai bányászat kezdetének 150. év-fordulója tiszteletére a Padragi Bányász Hagyományőrző Kör.

A programtervezetet Blas-kó Sándor elnök ismertette az évindító összejövetelen április 17-én a padragkúti művelődé-si házban. Az elnök elmondta, hogy az október elejére terve-zett megemlékezésen az ajkai bányászat úttörő szerepéről

Gazdag György beszél. Az it-teni bányában alkalmaztak ugyanis először frontfejtést. Az 1950-es évek bányászéle-tét Kerekes Árpád mutatja be. A bányászat településfejlesztő szerepéről, a bányásztelepek kialakulásáról Gerencsér Hil-da tart elődást. A szakmá-hoz kapcsolódó ünnepeket Horváth Károly ismerteti. A bányászatnak a többi iparág fejlődésére gyakorolt hatását Tilhof Endre foglalja össze. Vesztróczi László fotókon mu-tatja be az ágazat emlékeit. A bányához kötődően dalkör, fúvószenekar, tánccsoport is jött létre. A művészeti csopor-tok is bemutatkoznak a ren-dezvényen, amelyre a tervek

szerint 250 vendéget hívnak meg a szervezők.

Az évindítón elhangzott, hogy a Bányászati Múzeum az idén ünnepli fennállása 50. év-fordulóját. A hagyományőrzők szeretnék elérni, hogy minden, a városban tanuló általános is-kolás keresse fel szervezetten, oktatási időben a múzeumot. Tervezik, hogy összegyűjtik a bányászatban jelentős szerepet betöltött személyek arcképét

és életrajzát, amelyeket emlék-könyvben állítanak ki. Kozma Károly hagyatékát is látogatha-tóvá szeretnék tenni. Vállalják, hogy a múzeum azon termének ablakára, ahol a vetítések zajla-nak, sötétítő függönyt varrnak.

A hagyományőrző kör az idén ünnepli alakulása tize-dik évfordulóját, amiről a bá-nyásznapon emlékeznek meg. Júniusban kirándulni mennek, Nemeshanyt, Sümegprágát és Balatoncsicsót keresik fel. Folytatják a kapcsolatépítést más civil szervezetekkel, a ta-gok aktívan részt vesznek a Bányász Kulturális Egyesület valamint a Bányász Nyugdíjas Szakszervezet munkájában.

T.A.

Blaskó Sándor ismertette az éves programot (Fotó: Tisler)

Ottjártunkkor folyamatosan jöttek mentek az autók, ezért mindig volt szabad hely, bár érdekes, hogy néhány autó a zöld füves területet választotta a parkoláshoz (Fotó: Futó)

A hangsúly a gyakorlaton volt, de írásos feladatokat is meg kellett oldaniuk a vetélkedő résztvevőinek

Rátámadt a biztonsági őrreEgy korábban már többször büntetett négygyerekes családapa 2012. április 13-án este az ajkai buszpályaudvaron dohányzott.A biztonsági őr figyelmeztette, hogy ez ott tilos, ami a férfinak igencsak nem tetszett. Kettőjük között vita alakult ki, ami másnap reggel folytatódott, ugyanis H. Sándor ismét rágyújtott. A 44 éves vádlottat hiába szólította fel az őr, nem hagyta el a várót. Mindez nem volt elég, jobb kezével megütötte a biztonsági embert a vállán. Az újabb ütésnél az őr elkapta támadója kezét, majd ki akarta vezetni a váróteremből. Ez sem ment simán, mert a férfi kitépte a kezét a szorításból, s megütötte a felkarján a rendfenntartót.Az Ajkai Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt, H. Sándort egy év börtönre ítélte, aminek a végrehajtását három évre felfüggesztették.Az ügy fellebbezés után a Veszprémi Törvényszékre került, ahol garázdaság vétségének minősítették a cselekményét. A másodfok enyhített a büntetésen: a nyolc hónapi börtönt két évre függesztették fel. A döntés jogerős.

M.A.

Page 4: Ajkai Szó 2015.04.24

Ajkai Szó 2015. április 24., péntek4

A kiegyezés után nagy len-dülettel indult meg Magyar-ország iparának a fejlődése, amelynek szerves része volt a vasúthálózat kiépítése. Így 1870-ben megkezdődött a Székesfehérvár-Celldömölk közötti 122 km hosszú sínpá-lya lerakása.

Nagyon hamar megépítet-ték ezt a távot, amely Tósok-berénd déli részét szelte át. A Torna patakon szükség volt egy híd építésére, amelyet a környéken lakók vashídnak neveztek. Mellette pedig a Heffler malomtól nem mesz-sze egy utat, hogy megköze-líthetőek legyenek a Nagybe-rek gazdag földjei. Nem volt sorompó a híd mellett lévő átjárónál, ahol több baleset is történt, amelyek közül kettő emlékezetes. Az egyik 1929-ben, amikor a Jáger házaspár tehenekkel a sínekre hajtott és a vonat halálra gázolta őket.

A másik nevezetes esemény 1945. március 24-én történt. Itt ütközött össze egy nyu-gat felé menekülteket szállító személyvonat és egy Devecser felől lőszereket szállító teher-vonat. A gyerekek még a hat-vanas évek végén, a hetvenes

évek elején is gyűjtötték az ott talált hadizsákmányt: lősze-reket, aknavető lövedékeket, hüvelyeket, repeszgránátokat.

Sajnos Tósokberénden e ne-vezetes hely a környezetszeny-nyezés egyik elrettentő példá-ja lett. Egy részről a vörösiszap kazetták és a tetejére rakott háztartási hulladékok, esz-közök, szemetek, amelyeket a 2010. október 4-i katasztrófa után odahordtak Kolontárról és Devecserből. Más részről illegálisan odaszállítják folya-matosan a házak átépítésekor keletkezett törmeléket, járóla-

pokat, csempéket. A környé-ken található egyéb szemét összetétele változatos. A mű-anyag hulladékoktól kezdve a gyerekjátékokig, az elhaszná-lódott eszközökön keresztül a megunt, elavult hanghordo-zóig mindent lehet ott látni.

Akiknek még él az emléke-zetében a Nagyberek gazdag növényvilága, az szomorúan látja, tapasztalja az emberi kapzsiság, a mohóság, a nem-törődömség mivé tud alakíta-ni egy valaha szemet gyönyör-ködtető tájat.

Cs.B.É.

Szemét a vashíd közelében

Sikerült a megkésett kocsonya

Sztárgyár a Pannon Várszínházban

Építési hulladék is mázsaszám található a környéken (Fotó: Györkös)

MAZDA autókulcsom elveszett 04.13-án a Városháza környékén. A becsületes megtalálót jutalom-ban részesítem. Értesítés: 06-30-771-8094; 06-70-256-7423

A Pannon Várszínház április 18-án mutatta be Gém Zoltán Starfactory című musicaljét, amely az országos tv csatornák közismert tehetségkutatóinak belső világáról, örömeiről, konfliktusairól szól.

Az elképzelt vetélkedő köz-ponti alakja Ramóna, a ver-seny várt győztese, aki a döntő pillanatban összeomlik a té-vékamerák kereszttüzében. A rövidéletű sztárság után visz-sza lehet-e találni az otthoni környezetbe? Marad-e érzelmi, művészi tartalék eddigi, a kar-rier vezérelte kapcsolatában? Ünnepelt párja fel tudja-e dol-gozni az új helyzetet? Van-e felelősségérzet a döntéshozók-ban? Milyen erők működnek a kulisszák mögött?

Miközben választ keresünk kérdéseinkre, lassan összes hő-sünk betér a Kopasz Buddhá-

ba, egy klubba, egy nyitott kö-zösségbe, ahol igazi barátságok épülnek, újfajta zenék szület-nek, ahol mindenki otthonra lel a siker kalandos útjain.

A sok humorral, slágerdal-lamokkal, látványos koreográ-fiákkal fűszerezett produkció minden korosztálynak szól, mindennapi életünkről, az „élet show”-ját kínálva.

A Pannon Várszínház pro-dukcióját Krámer György ko-reográfiájával Vándorfi László rendezte. Bár a társulat szinte valamennyi tagja részt vesz benne, szereposztása meg-lepetéseket is tartogat. Nem csoda, hiszen a darabbéli el-képzelt vetélkedő életre kel a színház szervezésében, indul a Starfactory országos tehetség-kutató vetélkedő, amelynek 11 résztvevője a musicalben is feltűnik.

Kísérjék figyelemmel a Star-factory eseményeit, kövessék a vetélkedő és a produkció fris-sülő híreit, hozzák létre saját sztárjaikat! A tehetségkutató nyilvános középdöntői április 29-30-án 19.00 órakor lesznek Veszprémben, a Hangvilla színháztermében (Brusznyai u. 2.) A döntők május 16-17-én lesznek.

A középdöntőbe bejutottak az Ajka – Padragkút Tánc-együttes táncosai is. Ők április 30-án mérkőznek meg a dön-tőbe jutásért. A döntő mező-nyét a zsűri és tőle függetlenül a közönség szavazatai határoz-zák meg. A helyszíni, jegyet vásárló nézők szavazata ötven-szer többet ér egy elektronikus voksnál, így az ajkai verseny-zők esélyeit növelné, ha szim-patizánsai közül minél többen ott lennének Veszprémben.

EMESEEsély-Munka-ÉletmiNŐség

A Norvég Civil Támogatási Alap támogatást ítélt meg a Kristály-völgy Egyesület EMESE – Esély-Munka-ÉletmiNŐség című pályázati programjának.

Az EMESE program a nehéz helyzetben lévő nők esélyeit, élethely-zetét szeretné javítani. A programban részt vevők megtanulhatják a biokertészkedés alapjait, a vegyszermentes zöldségtermesztést és befőzést, amelyhez Ajka Város Önkormányzata segítségével kis-kertet biztosítunk a résztvevőknek. Ezek mellett számos (jogi, pénz-ügyi, egészségügyi) szolgáltatást is igénybe vehetnek a résztvevők.

Jelentkezés és bővebb információ: Kristály-völgy Egyesület Önkén-tes Pont Iroda (Ajka, Móra F. u. 22.) munkanapokon 9.00 és 13.00 óra között.

FELHÍVÁSA Kristály-völgy Terület- és Vidékfejlesztési Egyesület EMESE – Esély-Munka-Élet-miNŐség programja kereté-ben elhagyott kertek, gyü-mölcsösök gondozását vál-lalja elsősorban Padragkút, Bódé városrészekben.Érdeklődni a Kristály-völgy Egyesület 06/70/940-4368 telefonszámon, vagy személyesen az Egyesület Ajka, Móra F. u. 22 szám alatt található Önkéntes Pont irodájában lehet 9.00-13.00 között.

Az online újságCikkeink nagy része már az újságban való megjelenés előtt, esetenként bővebb terje-

delemben, több képpel látható, olvasható az ajkaiszo.hu honlapon!

A sok program miatt az utolsó pillanatban, még a meleg idő beállta előtt készítettek a hagyományőrzés jegyében kocsonyát a Tósokberéndért Egyesület tagjai. A Dezső IV. disznó vágásakor elrakott húsból készült kocsonyát 18-án este fogyasztották el. A jó minőségű kocsonyahús és a szakértelem garantálta, hogy 100 adag finom, ízletes, kellőképpen megkötött finomság készüljön el. Elfogyasztásuk után egy kellemes beszélgetésben volt részük a megjelenteknek, majd Bábics Gabi bácsi a harmonikájáért is hazament, hogy később néhány kellemes nótát eljátsszon, ami dalra fakasztotta a megjelenteket. (Fotó: Györkös)

Page 5: Ajkai Szó 2015.04.24

Ajkai Szó2015. április 24., péntek 5

Szabadon szálltak a rockerek a kaszinóhoz, ahol a szombathelyi Lord együttes adott nagysikerű koncertet a hétvégén. Sokat gon-dolkoztam azon, hogy mi lehet a zenekar sikerének a titka, mitől olyan szerethető a Lord. Több ismerősömet megkérdeztem, hogy ő miért szereti. Igazából senki nem tudta megmondani, hogy miért, de minden beszél-getés végén olyan érzésem volt, hogy mindenki valami hasonló okból szereti, mint én.

Még igen-igen kissrác vol-tam, amikor a nővérem elkerült Szombathelyre középiskolába és onnantól kezdve hazahozta Aj-kára a Lord érzést. Akkoriban még másolt kazettán hallgattuk, de az 1985-ben Ausztriában Big City Lights címen megjelent le-mezük gyorsan terjedt a rajon-gók körében. Innentől kezdve egyenes útja vezetett a zenekar-nak az országos ismertség felé. Egy évvel az osztrák lemez meg-jelenése után már bemutatkoz-tak a Magyar Televizió Pulzus című műsorában, majd megje-lent a zenekar első magyarorszá-gi kislemeze is. A Lord 1988-tól 1990-ig három lemezt adott ki. A zenekar szárnyalása itt egy kicsit megtorpant, ami 10 évig tartott 2000-ben visszatért a ze-nekarba az alapító Vida Ferenc, a gitárhoz Erős Attila, billen-tyűk mögé Gidófalvi Attila, és a dobok mögé Gyurik Lajos. Vida Ferenc 2005-ben elhagyta a csa-patot, így 2006-ban Ajkára már nélküle érkezett a banda. Amely

azóta is minden évben ellátogat a Kaszinóba.

Idén ez április 17-én, szomba-ton történt meg, és a szombathe-lyi zenekarnak megint sikerült megtöltenie termet, amit közel kétórás koncerttel hálált meg a rajongóknak.

Az ajkai koncerten a zenekar új billentyűse is debütált. Horvá-th István, a zenekar menedzsere megnyugtatott minket, nem ar-ról van szó, hogy Gidófalvy Atti-la távozna a zenekarból, pusztán

csak arról, hogy Attila a Karthá-góval és a Fáraóval is koncertezik és így ő is szabadabban “mozog-hat”. Az új tag egyébként nagy reménység, és másfél hónapja játszik a zenekarral.

Pohl Mihály énekes elmondta, hogy igyekeztek olyan nótákat is bevenni a repertoárba, amiket már régen játszottam, ilyen volt például a Ragadozók a szélben. Persze vannak nóták, amelyek egyetlen Lord koncertről sem hiányozhatnak, ezeket most is megkapta a közönség. Aki pedig a koncert vége felé azt gondolta, hogy a hangulatot már nem le-het tovább fokozni, az tévedett, ugyanis amikor megszólalt a Szállj szabadon, akkor a Kaszi-nó színházterme egy hullámzó kéztengerré vált. Pohl Mihály pe-dig azt is bejelentette, hogy aki a közeljövöben szeretne találkozni velük, az Devecserben megteheti.

Arra is kaptunk ígéretet, hogy jövőre is ellátogat hozzánk a Lord csapata.

F.P.T.

A győri művész (világutazó, rádiós szerkesztő-műsorveze-tő, a Templomos Lovagrend tagja, szülővárosa kulturális nagykövete stb.) másfél évtize-de kezdett el különféle koncep-ciókkal programokat összeál-lítani, s ezekkel országot járni. Valami okból Ajka is e turné részévé vált már a kezdetektől, azóta rendre eljön hozzánk, évente (sajnos csak) egyszer az aktuális műsorával. Az ajkai, mint köztudott, igen-igen jó közönség: hamar megkedvelte a csinos, jó kiállású, karakán, néha már-már vagány fiatal-embert, s ahogy tűnik, ő sem bánta meg, hogy városunkat az állandó programjai sorába iktatta. (Magyarán: szeret ide is jönni!)

Most tehát Händelt, Vivaldit és Bachot hozott. Előbbitől a Vízizene három tételét, orgo-nára átírva. A végén hallható tapsból is megállapítható, hogy az átirat jól sikerült, a mű „sze-reti” az orgonát. A kék vászon-zakóban, csíkos matróztrikó-ban, világos vászonnadrágban a hangszerénél munkálkodó Rákász Gergely a kivetítőn élő adásban is megjelent, igaz, némi spéttel (csúszással), ahogy a manuálokon magától értetődő természetességgel ját-szik könnyedén, ráadásul a kép a képben funkció a mellékkép-ernyőn a pedálsoron „futkosó” lábait is mutatta. Az általa kita-lált látványkoncert-műfaj most így jelentkezett ezen az estén. A hangszórók tökéletes akusz-

tikát teremtettek, a templomtér minden irányából gyönyörűen áradt a zene.

A megszokottan nagy, már-már Mendelssohn-Gyertyafé-nyes létszámú közönség őszin-te lelkesedéssel nyugtázta a másodikként bemutatott bachi D-dúr fúgát, amit 78 hangszín-re tagolt a művész.

Természetesen minden mű-vet elő- és utóhangok illettek, hiszen Rákászról köztudott, hogy ízig-vérig ismeretterjesz-tő is, mindig mindent elkövet annak érdekében, hogy a szer-zők és/vagy a művek a lehető legkönnyebben utat találjanak a hallgatók lelkéhez. Ha kell, sztorizik, ha kell, esztétizál, vagy filozofál, ha meg éppen úgy hozza a sors, hát vetélke-dőt, vagy játékot rögtönöz a nézőkkel. S ma már ezt is na-gyon-nagyon jól, elegánsan, kedvesen és célratörően teszi, nemcsak remekül muzsikál.

Vannak azonban gyarlóságai is. Ilyennek bizonyult Vivaldi Négy évszak című hegedűver-seny sorozata Tavasz tételének orgonára történt átírása. Egy-felől az első tételből hiányzott

a tavasz frissessége, üdesége, pattogóssága, sokkal inkább nyúlósra, vontatottra sike-redett, másfelől a harmadik tétel indításánál és zárásánál a szubbasszus (a legeslegmé-lyebb hangszín) akkorát mor-gott, hogy az fizikai fájdalmat okozott. Egyedül a második tétel illett a hangszerre, igaz, az viszont nagyon – szerintem. Említettük: az ajkai nagyon jó közönség. Pontosan kifejezte tapsa intenzitásával, és „hosz-szával”, hogy ez a közismert mű nem igazán találkozott az ízlésével.

Hanem a többi! Igaz, vala-mennyi Bach volt. Előbb az a-moll Preludium és fúga vará-zsolta el a publikumot, majd a fantasztikus c-moll Passacaglia és (kettős)Fúga! Ha nem lenne túlságosan elcsépelt, leírnánk: az angyalok versenyt repültek a templomtérben, de mivel ez frázis, nem tesszük. A hosszú (és vas)taps önmagáért beszélt.

A kikerülhetetlen ráadás ezúttal a d-moll Toccata és fúga, a barokk mester ma leg-ismertebb darabja lett. Rákász Gergely egy hónapot dolgozott a mű átregisztrálásával, cso-dahangszerére történő igazí-tásával – de megérte, mert új megszólalások sorát csalta ki a műből, mind hangszínekben, mind tempókban. Nyilvánvaló vastaps volt a jutalma ennek a megújításnak, amit viszont egy plusz ráadással, egy korállal köszönt meg a művész.

S hogy ezt mennyire is gon-dolom komolyan? Íme a más-nap reggeli Rákász-bejegyzés a népszerű közösségi portálról kopizva: „De jó volt! Rég vol-tam itt Ajkán, és olyan nagy szeretettel fogadtatok. Köszö-nöm! Annak is örülök, hogy nem engedtetek haza, és kitap-soltatok még egy ráadást.”

Nekem a végén mindösz-sze egyetlen kérdésem maradt hozzá: Gergely, mikor jössz legközelebb…?

(üs.)

Hit és költészet

Szállj csak szabadon!

Ápolják a művész és kiváló tanár emlékét

Barokk mesterek űrhajóvalORGONA Nagy koncert nagyszerű közönségnek

Rákász Gergely az orgonánál (Fotó: Györkös)

A szerző meg is mozgatta közönségét (Fotó: Futó)

A Lord idén is megtöltötte rajongóival a Kaszinó nagytermét (Fotó: Futó)

Űrtechnikának látszó tárgyak öveztek egy orgonapadot a minap a Jézus Szíve Plébániatemplom oltára előtt: kivetítő, kamerák, quadrofon-hangdobozok, no meg a három manuálos hangszer, ami leginkább egy Boeing műszerfalára emlékeztetett. Kották helyett képernyő mutatta rajta a hangjegyeket, szóval az egész űrkikötőnek nézett ki. Pedig csak a megszokottra vártunk: Rákász Gergely koncertorgonista idei első, barokk mestereket idéző ajkai koncertjére.

A hit átsegít a nehézségeken, az irodalom, a kultúra szebbé teszi az életünket, vallja dr. Szathmáry László, Szentki-rályszabadján élő nyugal-mazott állatorvos, diakónus. Ladikos című verseskötetével ünnepelte Ajkarendek lakos-sága a Költészet napját a mű-velődési házban április 18-án. Dr. Szathmáry László a prog-ram előtt közreműködött a templomban a szentmisén is. A rendezvényen elhangzott, a kötet bevételét az alsóőrsi egy-házközség számára ajánlja fel.

Az író-olvasó találkozón a szerző olvasott fel verseiből, valamint a hallgatóság sorai-ból négyen – Csáki István, Ra-iniss Andrea, Jusztin Jánosné és György Zoltán – vállalták,

hogy felolvasnak egy-egy köl-teményt. Gitáron és énekkel közreműködött Györgyné Kol-lár Gabriella és citerán a Ka-polcson élő, de Ajkarendekhez is kötődő holland származású alkotó, Jan Ten Hove.

Dr. Szathmáry László kér-désünkre elmondta, a hit és a költészet szebbé teszi az életét. Első versét hatodik osztályos-ként írta. Ma már felesége, három felnőtt gyermeke, vala-mint öt unokája is olvassa ver-seit. A kötet címe, a Ladikos, azt fejezi ki, hogy mindannyi-an átutazók vagyunk az élet tengerén. A viharokat, nehé-zségeket könnyebb úgy átélni, ha van hitünk, célt pedig csak akkor érhetünk, ha ismerjük a helyes irányt. T.A.

Őrzi festő férje emlékét, iro-dalmi előadásokat tart nyug-díjas kortársainak, zsűritag a Nagy László szavalóverse-nyen. Gál Zsigmondné, a Bró-dy gimnázium nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanára 83 évesen is tevékeny. Húgával sokat kirándul, mú-zeumokat látogat. Egyik fia és két egyetemista unokája Aj-kán él, a másik öt gyermekével Székesfehérvárott lakik.

– A hetedik osztályos Zsófia tanul festeni – mondja öröm-mel a büszke nagymama.

Néhai férje, Gaál Zsig-mond, a mai Bercsényi kö-zépiskola, az egykori vájáris-kola tanára már 22 éve nincs köztünk, tanítványai azon-ban máig szeretettel emlékez-nek rá, a kiállításaira is sokan elmennek.

- Férjemnek az élete volt a festés, bárhova utaztunk, mindig vitte a vázlatfüzetét, nézte a tájat és rajzolt – emlé-kezett Margit néni. – Vonattal jártuk be az országot, eljutot-tunk Erdélybe is. Mindig ta-nult, szakirodalmat olvasott, szoros kapcsolatot ápolt szá-mos kortárs festővel. Tanult

Korniss Dezsőtől, Holló Lász-lótól és Bényi Árpádtól is.

Ajkára 1963-ban költözött. Az évtized közepén merített képeket készített. Sárkányos sorozata 1970 körül készült. Mozgalmas, színes képein a vi-lágot mutatja be annak sokszi-nűségében.

A belvárosi lakás egyik szobá-ja a festő emlékét őrzi. A sarok-ban a szék, amelyen ülve rajzolt, olvasott, a polcon a gyakran la-pozott könyvei. Gaál Zsigmond portréja mellett az unokák és a gyermekek fotói. A falakon festmények; vidámak, színesek, mozgalmasak, a sarokban egy szürke, szomorúságot árasztó.

Gaál Zsigmond festményei csoportos kiállításon Párizsba is eljutottak. Magyarországon csaknem harminc városban, többek között Budapesten, Debrecenben, Veszprémben, Szolnokon, Kecskeméten lát-hatták munkáit a művészet-kedvelők. Önálló kiállításon Veszprémben, Balatonfüreden és négyszer Ajkán mutatták be képeit. A következő önálló ki-állítása Sümegen a Püspöki Pa-lotában nyílik április 25-én 16 órakor. T.A.

A Pedagógus Nyugdíjas Klub klubtársuk, Gál Zsigmondné férjének kiállítására autóbuszos kirándulást szervez Sümegre a Püspöki Palotába. Az ajkai buszpályaudvarról a busz ápri-lis 25-én két óra öt perckor indul. A klub e havi foglalkozása április 29-én szerdán fél háromkor lesz a Városi Múzeumban, ahol Gál Zsigmondné tart irodalmi előadást. Minden érdek-lődőt szeretettel várnak. Gál Zsigmondné a családi fotók előtt (Fotó: Tisler)

Page 6: Ajkai Szó 2015.04.24

Ajkai Szó 2015. április 24., péntek6PROGRAMAJÁNLÓ

MoziműsorCsocsó-sztori 3D - színes, magyarul beszélő, spanyol-argentin családi animációs film, 106 perc - április 25. szombat 14.30 és április 26. vasárnap 14.30Végre otthon! 3D - színes, magyarul beszélő, amerikai családi animációs film - ápri-lis 25. szombat 13.00 és ápri-lis 26. vasárnap 13.00Sam – kismadár nagy ka-landja 3D - színes, francia családi animációs film, 90 perc - április 30. csütörtök és május 3. vasárnap között na-ponta 14.30Keleti nyugalom - A máso-dik Marigold Hotel - színes, feliratos, amerikai-angol víg-játék, 122 perc - április 23. csütörtök és április 29. szerda között csütörtökön, szomba-ton, hétfőn és szerdán 18.15Ajkai Mozi Filmklub: Elemi szerelem - színes, magyarul beszélő, francia romantikus dráma, 81 perc - április 23. csütörtök és április 29. szerda között pénteken, vasárnap és kedden 18.15A pláza ásza Vegasban - szí-nes, magyarul beszélő, ame-rikai vígjáték - április 16. csütörtök és április 22. szer-da között mindennap 16.15, 20.30 illetve április 23. csü-törtök és április 29. szerda között csütörtök, szombat, hétfő, szerda 16.30, péntek, vasárnap, kedd 20.30A cipőbűvölő - színes, ma-gyarul beszélő, amerikai vígjáték, 99 perc - április 23. csütörtök és április 29. szerda között csütörtök, szombat, hétfő, szerda 20.30, péntek, vasárnap, kedd 16.30Adaline varázslatos élete - színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma - április 30. csütörtök és má-jus 6. szerda között csütörtök, szombat, hétfő, szerda 18.30A 44. gyermek - színes, ma-gyarul beszélő, cseh-angol-román-amerikai filmdráma - április 30. csütörtök és má-jus 6. szerda között péntek, vasárnap, kedd 18.00Argo 2. - színes, magyar akció-vígjáték - április 30. csütörtök és május 5. kedd között naponta 16.15, 20.30, illetve május 6. szerda 16.15Premier előtti vetítés: Bosz-szúállók: Ultron kora 3D - színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 150 perc - május 6. szerda 20.30 (Jegy-foglalás május 2-ig nem le-hetséges!)

TV Ajka,a város televíziójaÁprilis 24. (péntek)19:00 HíradóMagazinműsor: Újraélesz-

tés a fodrászüzletben. Dr. Szathmáry László könyv-bemutatója Ajkarendeken. Bujáky Éva frezettói. Fesz-tiválhimnusz a fúvósokkal. Rákász Gergely-koncertÁprilis 25. (szombat)9:00 A pénteki adás ismétléseÁprilis 27. (hétfő)19:00 HíradóMagazinműsor: Bemutatko-zik a Városi Bölcsőde. Fiata-lok NapjaÁprilis 28. (kedd)9:00 A hétfői adás ismétléseÁprilis 29. (szerda)19:00 HíradóMagazinműsor: TovaFutók. Le Belier-KK Ajka – Szent-gotthárdÁprilis 30. (csütörtök)9:00 A szerdai adás ismétléseMájus 1. (péntek)19:00 HíradóMagazinműsor: Tankcsapda koncert. Építészeti öröksé-günkMájus 2. (szombat)9:00 A pénteki adás ismétléseA műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!A TV Ajka műsorai élőben és utólag is bármikor megte-kinthetők a http://tvajka.hu honlapon!

Művelődési házakÁprilis 24-én 18.30-kor az ajkai református gyülekeze-ti házban házassággondozó előadást tart Jellemünk fej-lődése a házasság során cím-mel dr. Jámbor Imre és Dd. Barancsi Márta.Április 24-én 19.00 órakor a Pannon Várszínház előadá-sában a Balfácánt vacsorá-ra című vígjáték tekinthető meg.Április 24-én19.00 órakor Tankcsapda koncert a Sport-centrumban.Április 25-én 15.00 órától Fiatalok Napja a Civil Ház-ban.Április 25-én 18.00 órakor Németh Csaba dalestje a mű-velődési központ kiállítóter-mében.Április 27-én 9.00 és 10.45 órakor a Pegazus Színház gyermekelőadása a Kaszinó-ban.Április 28-án 14.30 órakor és 29-én 10.00 és 14.30 óra-kor bérletes gyermekszínház. A Magyar Népmese Színház a Rózsavitéz és Tulipánvirág című mesejátékot mutatja be a Bogáncs, Hófehérke, Vuk bérletben a művelődési köz-pontban.Április 28-án 16.00 órakor Légy Kreatív! címmel alko-tó foglalkozás felnőtteknek a művelődési központban .Május 1-jén 10.00 órától

Tavaszköszöntő majális az Agórán és a Sportcentrum udvarán.Május 7-8-9-én 19.00 óra-kor bérletes színházi előadás a művelődési központ szín-háztermében. A Turay Ida Színház előadásában a Csa-kazértis szerelem című zenés játék tekinthető meg a Bródy, Tamási és a Nagy László bér-letben.

Civil HázÁprilis 27. hétfő9.30- Foltvarró Klub16.30-18.00 Flowers Aerobik 1.-2. oszt. versenycsoport Csonkáné Krützner Márta17.30- FIT-BALL Halászné Bognár Adrien18.00- Meridián torna Vajda Zsuzsanna18.00- BODYPUMP19.00- FIT-BOX20.00- CROSS FIT Halászné Bognár Adrien Április 28. kedd8.15- Nyugdíjas Egészség-megőrző Torna9.30- Kézimunka Klub Ga-rainé Kisbej Ágnes16.00- Modellező Szakosz-tály Illési Oszkár16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold16.30-18.00 Flowers Aero-bik kezdők, 1.-2. oszt. ver-senycsoport18.00-19.30 Flowers Aero-bik Basic csoport Csonkáné Krützner Márta18.00- PRO-FIT19.15- TRX Halászné Bog-nár Adrien Április 29. szerda9.00- Ingyenes vércukor-és vérnyomásmérés Mező Já-nosné15.00- Ingyenes jogi tanács-adás dr. Darvas János ügy-véd. Előzetes bejelentkezés: 88/212-73816.30-18.00 Flowers Aerobik 1.-2. oszt. versenycsoport18.00-19.30 Flowers Aero-bik Basic csoport Csonkáné Krützner Márta17.00- PRO-FIT19.00- FIT-BOKSZ20.00- CROSS FIT Halászné Bognár Adrien Április 30. csütörtök9.00- Hatha Jóga Dr. Szabó Ildikó16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold16.30-18.00 Flowers Aerobik kezdők, 1.-2. oszt. verseny-csoport Csonkáné Krützner Márta18.00- BODYPUMP19.30- TRX Halászné Bog-nár AdrienMájus 2. szombat14.00- „Sárkánytűz” szerep-játszók

Április 25-e a fiatalok napja lesz

A TV Ajka az interneten

Nemcsak szép, ellenálló isa frezettó

GYERMEKSZÍNHÁZ

Magyar Népmese Színház:

Rózsavitéz és Tulipánvirág– kalotaszegi népmeseáprilis 28-án 14.30 Bogáncs bérlet április 29-én 10.00 és 14.30 Hófehérke, Vuk bérletRózsavitézt a Tündérkirály a lánya, Tulipánvirág számára kiszemeli. A lány mostohája azonban saját lányának, Mákvirágocskának akarja a fiút. Furfangos próbákat eszel ki a banya, hogy ne vehesse el Tulipánvirágot, ám Muki, az obsitos katona, segítségére van a fiataloknak. Mégis menekülniük kell, de mi a megpróbáltatások vége? A meséből megtudjuk.

Bujáky Éva frezettó kiállí-tása nyílt meg április 14-én a városi múzeumban.

A frezettó egy különleges művészeti módszer, amelynek az anyagát és a technikáját is szabadalmi oltalom védi. Bujáky Éva ügyvédi munká-ja mellett akkor ismerkedett meg ezzel a speciális módszer-rel, amikor egy jobbagyfélte-kés rajztanfolyam után festeni szeretett volna megtanulni. A

Győri Beőthy Művészeti Tár-saság műhelyében azonban elcsábította Beőthy Élő Haj-nalka találmánya. A frezettó fagy- és vízálló, az alkotások bel- és kültéri dekorációra egyaránt alkalmasak. Más anyagokkal is összeépíthetők, akár üveggel, mozaikkal, fé-mekkel, textillel, ásványokkal, különböző műgyantákkal és műanyagokkal.

– Sosem késő elkezdeni a

művészeti tevékenységet – számolt be Bujáky Éva, aki mindössze másfél év alatt nagy eredményeket ért el. Pápán, Győrben, Budapesten állította ki a munkáit és az európai uniós bizottság elis-merését is megkapta,. Az ajkai tárlat megnyitóján fellépett a Forrás Nőikar és az Ajka-Pad-ragkút Táncegyüttes. A kiállí-tás május 4-éig látható.

P.T.

Bujáky Éva művei előtt (Fotó: Györkös)

Bemutatkozik a Városi BölcsődeAz iskolaválasztó és az óvodákat bemutató műsorok után jövő hétfőn, április 27-én, az ajkai Városi Bölcsődével ismerkedhetnek meg a TV Ajka nézői. Az összeállításból többek között ki-derül, mikor kell beíratni a kisgyermeket a bölcsődébe, milyen az intézmény napirendje, és ho-gyan zajlik a kicsik beszoktatása. Hétfői adásunkat kedden 9 órakor megismételjük. Műsoraink az interneten is megtekinthetők, és bármikor visszanézhetők a tvajka.hu weboldalon

A sport és zeneszerető ifjúsá-got április 25-én szombaton 15 órától 20 óráig várják a szabad levegőre a Fiatalok Napja nevű, hagyományteremtő szándékú városi rendezvény alkalmából. Helyszíne az ajkai extrémsport-pálya és a Civil Ház udvara, a Sport utcában. A rendezvény mindenki számára díjtalan.

Lesznek rolleres, gördesz-kás, bmx-es, görkorcsolyás, és mountainboard-os találkozók és bemutatók. A sportpályán és elemein saját felelőségére mindenki kipróbálhatja tudá-sát. A pálya feletti földből ké-szült indító és ugrató feljavítva és megnövelt mérettel várja a merészebbeket. Szabó János, az

„Ajka nagy óriása” cím birtoko-sa a „Felnőtt játszótér” elemein tart street workout és freerun-parkour bemutatókat. Szomjol-tásról az energiaitalokat kostol-tató promóciós hostess lányok gondoskodnak.

Fiatal ajkai zenei előadók szórakoztatják majd 19 órá-ig a közönséget, fellép: Leo (Drum&bass), Rooftop Muz-zik (hip-hop és rap - live MPD set), a Lyrical Carcity Nation (rap), és az MVP (rap), a mű-sorvezető az MR2 Petőfi rádió munkatársa, az ajkai Juhász Bálint lesz.

A programok zárásaként 19 órai kezdettel a fiatalok egyik új nagyon kedvenc zenekara, a

budapesti Mangorise koncert-je lesz hallható, akik igazi ka-ribi hangulatot varázsolnak a tánctérre a reggae ritmusok és a popzene ötvözésével, ízléses átjárót képezve az underground és a mainstream zenei vonal között. A zenekar frontembe-re, Bartha Ákos „Dannona”, már több hazai híresebb zenei előadóművésszel megcsillog-tatta szerteágazó tehetségét, kreativitását. Katók István „Ktk Steve” szaxofonnal ejti ámulat-ba a nagyérdeműt. A zenehajót pedig Szilágyi László billentyűs terelgeti.

(Részletesebb információk az [email protected] címen kérhetők).

Tudta ön, hogy ha lemaradt a TV Ajka műsoráról, vagy lakókörzetében nincs lehető-sége kábelen fogni az adást, netán vidéken, külföldön él, vagy ismerőseinek szeretné megmutatni a műsort, akkor lehetősége van akár online is nézni? Sőt, a műsorok adás után is visszanézhetőek a TV Ajka honlapján, a tvajka.hu weboldalon. Manapság az is előfordulhat, hogy egy-egy eseményt élőben sugároz a te-levízió, ilyenkor tehet jó szol-gálatot az okostelefonra le-töltött alkalmazás, amelynek segítségével a telefon kiírja, ha online adás van.

A weboldal felépítésének kialakításánál arra töreked-tünk, hogy átlátható, könnyen használható legyen az oldal. A címlapra belépve a videofalon az összes adásban szerepelt vi-

deó megnézhető. Kicsit lejjebb az online adás látható, illetve adás után a következő adásig visszanézhető. Amikor vissza-számlálás látható, akkor az azt mutatja, hogy mennyi idő van hátra a következő adásig.

Az oldalon kicsit lejjebb la-pozva, az utolsó híradó talál-ható, alatta a magazin, az alatt a sportmagazin. Ezeket a vi-deókat a további információra kattintva lehet megnézni.

Az oldal tetején lehetőség van menüpontok között vá-logatni. A címlap gomb érte-lemszerűen a címlapra visz, mellette az Ajkai Szó az ajka-iszo.hu oldalra navigál át, ahol a város hírei olvashatók.

Az online felületen 30 nap-ra visszamenőleg találhatóak meg adásaink. A műsoraink menüpontban, igyekeztünk úgy szelektálni a magazino-

kat, hogy a sorozatjellegűek egy-egy csokorba rendezve le-gyenek megtalálhatóak. Ilyen a Rendőrségi hírek, a Panasz-láda, az Iskolakóstoló, és ami most a legaktuálisabb, a Me-lyik óvodát válasszam.

A műsorújság, jobboldalt kapott helyet. Felül mindig az aktuális műsor, míg alul a kö-zösségi modul alatt a tervezett műsorokról lehet információ-hoz jutni.

A Tv Ajka megtalálható a Facebookon is.

Németh CsabadalestjeSzeretettel várunk minden kedves vendéget április 25-én szombaton 18.00 órakor a Nagy László Városi Könyv-tár és Szabadidő Központ kiállítótermébe Németh Csa-ba és vendégei dalestjére. Műsoron: Népszerű olasz és francia dalok és áriák. Ven-dég: Almásyné Bartl Katalin magánénekes. Zongorán közreműködik: Győrfi Judit.A belépés díjtalan!

Page 7: Ajkai Szó 2015.04.24

Ajkai Szó2015. április 24., péntek 7

Nagyon rosszul indult a Szolnok elleni mérkőzés az FC Ajka számára a labdarúgó NB II. legutóbbi fordulójá-ban, hiszen a vendégek már a nyolcadik percben vezetéshez jutottak. A bekapott gól nem törte meg azonban a házigaz-dákat, az első negyedóra vé-gén Asztalos Zámbó beadása után nyolc méterről fejelt a hálóba. Az első játékrészben nem esett több gól, a felek döntetlennel vonultak a szü-netre. A második félidő ele-jén vezetést szerzett az Ajka, Csordás S. labdájára Major indult, és a kifutó kapust megelőzve a bal alsó sarokba lőtt. Tíz perccel később újabb hazai gólnak tapsolhattak a nézők, Zámbó szabadrúgá-sába Csordás Sz. fejelt bele, a játékszer a jobb alsó sarok-ban kötött ki. A folytatásban mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de több talá-lat nem született, így fontos győzelmet arattak Jákli Péter tanítványai. A vezetőedző elmondta, fegyelmezett véde-lemből induló gyors ellentá-madásokkal és pontrúgások-kal készültek a jó erőkből álló

Szolnok ellen, és ez remekül működött a mérkőzésen. A szakember hangsúlyozta, még korai lenne a bennmaradásról beszélni, annyi történt, hogy a gárda „kidugta a fejét a víz alól”, de még sok munka vár a csapatra.

Az Ajka Kristály vendége a jó formában lévő Balatonal-mádi volt a megyei labdarúgó bajnokság első osztályában. Egy védelmi hibát követően az első félidő közepén a ven-dégek szereztek vezetést, egy szögletnél ugyanis a hosz-szú oldalon egyedül maradt a vendégek játékosa, és az elé kerülő labdát a kapuba vágta. Két perccel a vezető gól után tovább sokasodtak Sipos Ta-más gondjai, Benkő ugyanis a szövegelésért kapott sárgalap után műesésért is begyűjtött egyet, így megfogyatkoztak a hazaiak. Ennek ellenére még a szünet előtt sikerült egyen-líteni. Egy jobboldali beíve-lésnél Magyar emelkedett a legmagasabbra, és a földre fejelt labdája a hálóban kötött ki. A második félidőben egyik csapat sem tudott újabb talá-

latot szerezni, így a felek meg-osztoztak a pontokon. Sipos Tamás szerint nem látszott a létszámkülönbség, ez pedig a Kristályt dicséri, ugyanakkor a tréner csalódottan idézte fel a mérkőzés utolsó perceit, ahol az ajkaiak megnyerhet-ték volna a találkozót, de nem tudták belőni a nagy helyze-tet.

Kissé álmosan kezdett a több játékosát nélkülöző Le Belier a Hort vendégeként a férfi kézilabda NB II. leg-utóbbi fordulójában, de így is folyamatosan vezetett ellen-felével szemben (7-8). Ebben az időszakban pontatlanul játszottak a vendégek, ezért csak kétgólos előnnyel vonul-hattak a szünetre. A második játékrész is hasonlóan alakult, mint az első, az ajkaiak veze-tése állandósult, de a lelkes hazaiak nem adták fel a küz-delmet (21-23). Ezután már négy gól is volt a különbség, de a nagy akarattal küzdő pestiek az utolsó percre két gólra megközelítették a ven-dégeket, akik Huszti góljával döntötték el végleg a találko-zót. Ismét bebizonyosodott, hogy a „kötelező” győzelmek a legnehezebbek, de Poór Ta-

más tanítványai sikerrel vet-ték az akadályt.

17 versenyzővel szerepelt a Rája ’94 Úszóklub a Veszp-rémben rendezett Úszósuli körverseny harmadik fordu-lójában, ahol 16 másik egye-sület legjobbjaival mérkőz-tek meg. Az ajkai fiatalok 25 éremmel (7 arany, 6 ezüst, 12 bronz), 4 különdíjjal és 20 oklevéllel gazdagodtak. Első helyen végzett Újvári Do-rina, Szücs Bernadett, Cser Dávid, Burján Barnabás, és a lányváltó, vagyis Újvári Do-rina, Antal Csenge, Balassa Melinda és Nyőgér Rebeka. Ezüstéremből Hujber Ákos, Cser Dávid, Szücs Bernadett, Balassa Melinda és Nyőgér Rebeka vihetett haza. Bronz-érmet Antal Csenge, Balassa Melinda, Nyőgér Rebeka, Ki-rály Dávid, Ferenczi Marcell, Palkovics Adél és Tóth-Vig Barnabás szerzett, de harma-dikként ért célba a fiú váltó (Cser Dávid, Burján Barna-bás, Tóth-Vig Barnabás, Fe-renczi Marcell) és a mix vál-tó (Palkovics Adél, Palkovics Máté, Szücs Enikő, Hujber Ákos) is.

Csicsics Richárd

LabdarúgásNB IIFC Ajka – Szolnoki MÁV FC 3-1 (1-1)Ajka: Jánosa, Besztercei, Aszta-los, Köles, Zámbó, Varga (Merk 78.), Csordás Sz., Németh (Csor-dás S. 46.), Szabó (Pál 72.), Major, Sowunmi, vezetőedző: Jákli Pétergól: Asztalos (16.), Major (53.), Csordás Sz. (65.)

U 21Szombathelyi Haladás VSE – FC Ajka 1-3edző: Domján László, gól: Csor-dás, Vass, Merk U 17Szombathelyi Haladás VSE – FC Ajka 3-0edző: Polonkai Csaba

U 15FC Ajka – Veszprém FC USE 3-1edző: Svecz Edvárd, gól: Král, Sza-bados, Kökényesy

U 14FC Ajka – Veszprém FC USE 1-9edző: Cserna Róbert, gól: Szaba-dos

Megye I.Ajka Kristály SE – Balatonalmádi SE 1-1 (1-1)Ajka: Kovács, Móger, Szabó, Ba-kos, Magyar, Benkő, Üveges (Réfi 65.), Schönberger (Ménes 81.), Mong (Berkes 64.), Burcsik, Trais-ta (Székely 91.), edző: Sipos Tamásgól: Magyar (43.)kiállítva: Benkő (25.)

U 21Ajka Kristály SE – Balatonalmádi SE 0-5edző: Németh Zoltán

U 17Úrkút SK – Ajka Kristály SE 1-16edző: Németh Zoltán, gól: Vastag 7, Sás 3, Kozma B. 3, Molnár, Geri, Erdősi

U 14Úrkút SK – Ajka Kristály SE 0-8edző: Kocsis Attila, gól: Váradi M. 3, Újvári 2, Pápai 2, Váradi K.

Megyei bajnokság, nőkNLC Ajka – Balatonfűzfő 9-0Ajka: Hidi, Somogyi, Gyenese, Tölgyesi, Hannig, Szabó, Korcs-máros, Tóth, Laczkó, Belovics, Mics, Mészáros, edző: Gyenese Csabagól: Tölgyesi 5, Szabó 2, Belovics, Tóth

Városi Kispályás Bajnokság1. forduló: Sport Büfé Ajkaren-dek – Hungária KFC 3-5, Viva Tours Ajkarendek – Gépállat SC 5-3, Joker – Teka-Szuperinfo 4-3, Unimontex – Bakony FC 3-4, Bercsényi Retro Caffé – Delta-Cat 4-3, MGI – Seidel Hungária 3-5, Brazil Gépsor – Euronics-Pulzus 2-6, Vávisz – Poppe-Potthoff 4-3, Bolero-A.E. Kft. – Ajka SE Kovács Autóház 3-2, FC Bakonygyepes – Hőerőmű 3-4, ASE Tandem – Roma SC 7-4

KézilabdaNB II.Hort SE – Le Belier-KK Ajka 28-30 (12-14)Ajka: Heizer, Zeitler 3, Fülöp 6, Bajnóczi 7, Klespitz, Pavelka 3, Huszti 7, csere: Körli, Horváth, Tömör 1, Bukovics 2, Szalay 1, Pék M., Pék B., Heizer, edző: Poór Tamáskiállítások: 4 ill. 12 perchetesek: 1/- ill. -/-jók: Bajnóczi, Tömör, Huszti, Pa-velka, Fülöp

JuniorokHort SE – Le Belier-KK Ajka 29-41 (13-17)edző: Poór Tamás, gól: Heizer 7, Pék B. 5, Horváth 3, Bukovics 4, Klespitz 3, Kiss 7, Rosta 3, Pék M. 8, Ring 1

TekeNB I.Lauf-B TK – Ajka Kristály SE 6-2 (3287-3279)Ajka: Nagy 535, Rózsavölgyi 582, Városi 533, Lipp 550, Tóth L. 529, dr. Tóth Z. 550, pontszerzők: Ró-zsavölgyi, Lipp

IfjúságiakLauf-B TK – Ajka Kristály SE 1-3 (1007-1029)Nagy 498, Tóth 531

SPORTÖSSZEFOGLALÓ Több, mint egy órát játszott emberhátrányban az Ajka Kristály

Huszonöt érem az ÚszósulirólSPORTAJÁNLÓ

SPORTEREDMÉNYEK

LabdarúgásNB II.Az FC Ajka a Szigetszentmiklós ven-dége lesz szombaton 17 órakor. Az U21-es csapat szombaton 10 órakor, az U17-es 12 órakor fogadja a Zala-egerszeg csapatát.

Megye I.Az Ajka Kristály Csetényben lép pá-lyára vasárnap 16 órakor. Az ifjúsági-ak 14 órakor kezdenek. A felnőtt csa-pat szerdán 17 órakor Magyar Kupa mérkőzésen szerepel Devecserben.

Városi Kispályás Bajnokság3. fordulóI. osztály, április 27. (hétfő): Viva Tours Ajkarendek – Joker (Rendeki Ált. Isk.17.00), Sport Büfé Ajkaren-dek – Bakony FC (Rendeki Ált. Isk. 18.15), Unimontex – Delta-Cat (műfű 17.15), Tarantula FC – Gépállat SC (műfű 18.15), Teka-Szuperinfo – Hungária KFC (Sportcentrum 18.15)II. osztály, április 28. (kedd): Poppe-Potthoff – Roma SC (műfű 17.15), Brazil Gépsor – Hőerőmű (műfű 18.30), FC Bakonygyepes – MGI (Sportcentrum 17.15), Vávisz – Eu-ronics-Pulzus (Sportcentrum 18.30), AVÉP SC – Bolero A.E. Kft. (Bánki 17.15), ASE Tandem – Ajka SE Ko-vács Autóház (Bánki 18.30)4. fordulóII. osztály: április 30. (csütörtök): Bo-lero-A.E. Kft. – MGI (műfű 17.15), Hőerőmű – ASE Tandem (műfű 18.30), Roma SC – Brazil Gépsor (Sportcentrum 17.15), Euronics-Pul-zus – Poppe-Potthoff (Sportcentrum 18.30), Seidel Hungária – AVÉP SC

(Vörösmarty 17.15), Ajka SE Kovács Autóház – FC Bakonygyepes (Vörös-marty 18.30)

KézilabdaNB II.A Le Belier a Szentgotthárd együtte-sét látja vendégül vasárnap 16 óra-kor. A juniorok 18 órakor játszanak.

Vízi túrákÁprilis 25-én Torna-patak tavaszi nyitó vízi túra: Somlóvásárhely – Karakó. Túravezető: Ozorai Sándor: 06-30-2703262Május 1-2-án Körmend – Rum Rába tavaszi vízi túra. Jelentkezé-si határidő: április 28. Túravezető: Ozorai Sándor 30/2703262

Kerékpár-és futóversenyNagyszabású családi sportrendez-vényt tartanak a Tó vendéglőnél va-sárnap. Délelőtt (9.30) kerékpárver-senyt, délben gyermek futóversenyt, kora délután (13.00) félmaratoni futóversenyt bonyolítanak le. A ren-dezvényre előzetesen 340 felnőtt és 101 gyermek versenyző regisztrált.

KutyásteljesítménytúraA Föld napja alkalmából Kutyával a Bakonyba teljesítménytúra indul április 25-én, szombaton Kislőd – Úr-kút – Kislőd útvonalon. Indítás 9-11 óra között a kislődi általános iskola sportpályájáról.

Főszerkesztő: Láng György Géza.Szerkesztőségi e-mailcím: [email protected]: Ajkai Média Nonprofit Kft.Felelős kiadó: Kerekes Bálint ügyvezető.Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100.Hirdetésfelvétel a kiadó címén.Hirdetési e-mail cím: [email protected] hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget.Nyomtatás: Oláh Nyomdaipari Kft.Megjelenik 12 600 példányszámban.Terjeszti a Magyar Posta. A lap ingyenes.Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk közölni! ISSN: 0238-6267

Városi hetilap.A lapot alapítottaAjka város önkormányzata.

Az FC Ajka fontos győzelmet aratott a hétvégén, ezzel két helyet is előrébb lépett a tabellán, vagyis elmozdult a ki-eső helyről.

Az Orchidea nyugdíjas klub nyerte a nyugdíjas klubok szá-mára meghirdetett második dunántúli snapszer versenyt. A programot a Nagy László szabadidőközpontban tartot-ták április 16-án öt klub rész-vételével.

Czingler Sándor szervező-től megtudtuk, hogy a ko-rábbi években már sikeres

römi- és ultiverseny részt-vevői kérésére szervezték meg a snapszerbajnokságot, amelyre Ajkáról az Orchi-dea, az Őszirózsa, a Regős és a Jószerencsét klub nevezett be.  Az egyéni bajnokságot Sándor Ferenc (Orchidea nyugdíjas klub) nyerte, má-sodik lett Lipp Vencel (Őszi-rózsa).

Csapatban a legjobban sze-repeltek az Orchidea klub tag-jai, Körmendi Sándor, Mátyás Jenő, Sándor Ferenc és Szlotta Józsefné. Második lett a Jósze-rencsét klub, Szigeti Józsefné, Beutschmith Zoltánné, Pásztor Istvánné és Orbán Károlyné. Harmadik helyezést ért el a Regős klub tagjaként Móricz Ferencné, Bajai Károlyné, Ne-

ményi Jánosné és Licsár János-né.

Czingler Sándortól meg-tudtuk, az idős korúak a kár-tyán kívül rejtvényfejtésben és sakkban is eredményesek. Sportolni is szeretnek, az éven-ként megrendezett teke baj-nokságra sokan jelentkeznek, és természetjáróik valamint úszóik is vannak. T.A.

Dunántúli snapszer verseny

Országos versenyre készülnek

A Go Girlz tagjai is részt vesznek az országos versenyen

Kiválóan szerepeltek a Dinamik rock and roll klub táncosai a balatonfüredi versenyen. Dr. Horváthné Baráth Piroska edzőtől megtudtuk, hogy első helyezést ért el a felnőtt nemzeti kisformáció kate-góriában a The Core, második helyezést szerzett serdülő kisformációs kategó-

riában a Candy, harmadik lett serdülő kisformációban a Go Girlz. A children nagyformáció, a Tip Top a dobogó har-madik fokára állhatott fel.

Döntőben táncolt a Paradise serdülő nagyformáció, az Ups junior kisformáció, a children páros Szabó Alexander – Tava-

szi Katrin, valamint a serdülő páros, Poór Dániel és Lozsi Vivien.

A területi ranglista alapján országos versenyekre kvalifikálták magukat a THE CORE, a CANDY, a Go Girlz, a Tip Top, a Paradise formációk, valamint a  Poór Dá-niel-Lozsi Vivien páros. T.A.

Page 8: Ajkai Szó 2015.04.24

2015. április 24., péntek

Nem telt meg a Városi Könyvtár és Szabadidő Köz-pont színházterme április 16-án este 7 órakor, pedig egy nagy sikerű vígjátékot láthatott remek előadásban a közönség, a XIX. századi francia dráma-író, Georges Feydeau, talán legsikeresebb komédiáját.

A Bolha a fülbe című vígjá-ték mozgatta meg az ajkai kö-zönség nevetőizmait. Véletlen-nek volt köszönhető, hogy két nappal az előadás előtti éjszaka a tévében a pécsi színház elő-adásában láthatták az érdeklő-dők más szereposztásban ezt a darabot, így nem volt ismeret-len a történet a közönség előtt.

A mű francia eredetű, ahol bolhát raknak a fülbe, nálunk bizonyára bogarat ültettek volna oda a magyar szerzők, hogy valami motoszkáljon, ne hagyja nyugodni az embert, kellemetlenséget okozzon és ez a helyzet a józan észt mel-lőzve átgondolás nélküli dön-tések meghozatalára serkentse a szereplőket, amelyek abban a pillanatban jónak tűnnek, de aztán lavinát indítanak el. Ezért a történet tele volt fordu-latokkal. A három felvonásban volt kellő fondorlattal megírt

levél, amely célt tévesztett, egy nadrágtartó, egy férfiasságát elvesztő férj, egy beszédhibás unokaöcs, a borkősavba fertőt-lenített szájpadláspótlójával, egy őrült spanyol a pisztolya-ival, egy alkoholista hason-más, egy amazon természetű fogadósasszony, egy visszajáró családorvos. Szerelem, barát-ság, hűtlenség, látszat, csapda és félreértés. A Bagzó Macska kétes hírű fogadóban lévő for-

góágy volt az egyetlen díszlet, bútordarab, amely gombnyo-másra a kellő hatást elérve át-fordult. Tehát minden adott volt egy klasszikus vígjáték létrehozásához. Komédia volt ez a javából.

A Fogarassy András által létrehozott Budapesti Bul-várszínház a darabot parádés szereposztásban hozta el Aj-kára. Harsányi Gábor kétsze-res Jászai Mari-díjas érdemes

művész volt az előadás kulcs-figurája, akiből kettő is volt. Ő a darabba becsempészte Ajkát is. Beleznay Endre napjaink si-keres nevettetője ezen az estén is nagy sikert aratott a száj-padlás problémája miatt csak magánhangzós, érthetetlen mondataival. Várkonyi And-rás, a Barátok közt legkiegyen-súlyozottabb karaktere, a tőle megszokott nyugodtsággal, huncutsággal játszotta a dok-tor szerepét. Cseke Katinkának a madame alakítása szenzációs volt. Jászai László és Benkóczi Zoltán harsány előadásmódja nem hagyta lankadni a közön-ség figyelmét.

Harsányi Gábor elmondta, hogy az országban a vígjáté-koknak napjainkban nagy si-kere van. Legtöbb helyen telt ház előtt játsszák ezt a darabot, amelyet huszadik alkalommal mutattak be városunkban. Az előadás szereplői nagy kedvvel, szeretetet sugározva játszot-tak. Minden ajkai színházbarát egy kellemes, bánatot feledtető produkciónak volt részese, az előadás végi vastaps ezt hűen tükrözte.

Cs.B.É.

Ajkai Szó8LAPSZÉL

VéradásÁprilis 29-én (szerdán) 10-től 17 óráig intézeti véradásra várják a véradókat az ajkai kórház fertőző osztálya mel-letti vérvételi helyiségben.

GólyahírKöszöntjük városunk legif-jabb polgárait: Soltész Róbert és Rojnik Krisztina április 8-án született kisfiát, Milánt, Mentes Zoltán és Fekete Marcella április 9-én szüle-tett kislányát, Borit, Pilcz Mi-hály és Fábián Éva április 14-én született kisfiát, Ádámot.

CukorbetegekklubfoglalkozásaA Diabetes Klub április 28-án 14 órakor a vmk 7-es termé-ben tartja a soron következő foglalkozását. Minden érdek-lődőt szívesen fogadnak, nemcsak a klubtagokat.

CsaládsegítőruhabörzeA Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat ru-habörzét tart április 30-án (csütörtökön) 14-17 óráig a Móra Ferenc u. 7. földszint-jén, ahová mindenkit szertet-tel várnak.

Április 26-án vasárnap a Hárs-Kőris gyógyszertár tart ügyele-tet 8.00 és 21.00 óra között. Hétköznap és szombati napokon gyógyszertári ügyelet nincs, de reggel 7 órától este 9 óráig nyit-va tart a Szivárvány gyógyszertár, amely a Fő utca 66. szám alatt (a Tesco üzletsoron) működik.

› Tör? Nyom? Billeg? Leesik? Fogtechnikus Ajka, Kossuth u. 35/4.(Marci bolttal szembeni zsákutca) Bejelentkezés:

06/20/440-5490, 88/778-620

APRÓHIRDETÉSEK

GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET

Ajka, Szabadság tér 15. • Telefon: 88-212-479 Nyitva: H-P: 8.30-12, 13-17, Cs: 8.30-12, 13-17.30, Szo: 8-12 • E-mail: [email protected]

Dr. Schvöller Mónikas z e m é s z s z a k o r v o s ,g y e r m e k s z e m é s z , k o n t a k t o l ó g u s

Opticnetpartner

Arany Timi és a Collins zenekar szórakoztatta a buli-zene kedvelőit a Nagy László szabadidőközpont aulájában április 17-én este.

A Veszprémben élő 16 esz-tendős Timinek ajkai kötődé-se is van, édesanyja a város-ból származik, nagyszülei pe-dig itt élnek. A fellépés előtt

kissé izgatott Timitől meg-tudtuk, ez volt az első ajkai fellépése, ezért a szokásosnál is alaposabban készült fel. A nézők soraiban természete-sen a nagyszülők is ott ültek és lelkesen tapsoltak unoká-juknak.

- Nagyon jól ismerem Aj-kát, gyermekkoromban sokat voltam itt – mesélte. – Ma már kevesebb időm van, az iskola, a próbák, a hétvégi fel-lépések nagyon elfoglalnak, de amikor tudok, jövök. Két-tannyelvű gimnáziumba jár-tam, de miután megszerez-tem a középfokú nyelvvizs-gát, édesanyám beleegyezett, hogy művészeti szakközépis-kolába iratkozzak át. Szept-embertől a székesfehérvári

művészetoktatási intézmény ének szakos növendéke va-gyok. Vonattal járok iskolába, útközben tanulok. Korán kell kelnem, de megéri, mert jó a suli, mindenben segítenek a tanáraim.

Timi számára a hétvégék sem a pihenésről szólnak. Ak-kor járja az országot a két éve

alakult Collins zenekarral. Az Arany Timi név isme-

rősen cseng a televíziós te-hetségkutató versenyek nézői fülében. Timi két évvel ezelőtt szerepelt az Ének iskolája di-ákjaként. A zsűri tagjai is szí-vükbe zárták a mindig mo-solygó, tehetséges lányt.

„A te hangod annyira érze-lemgazdag, és annyira beszé-des...” fogalmazta meg akkor Szulák Andrea. Az akkori énekes osztály legidősebb di-ákja tanárától, Király Viktor-tól csillagos ötöst, a többiektől pedig ötöst kapott.

Kérdésünkre, hogy mivel szeretne foglalkozni felnőtt-ként, magától értetődő volt a válasz: természetesen ének-léssel. T.A.

(Hamarosan) ballag már a vén diák

Bolhát vagy bogarat tettek a fülbe?

Timi elsőajkai fellépése

A Fekete-Vörösmarty iskola ballagóinak többsége 12 évet töltött az intézményben (Fotó: Tisler)

A helyzetkomikum is nagy szerepet kapott az előadásban (Fotó: Györkös)

Arany Timi a színpadon (Fotó: Györkös)

Ki hónapok óta várja, más fél a vizsgától, sokakat már a búcsúzás gondolata is elszomo-rít. A középiskolák végzőseinek már alig tucatnyiszor csenget-nek be. Városunk középiskolá-iban április harmincadikán és május elsején tartják a ballagási ünnepségeket.

A Molnár Gábor iskola szak-iskolásai április 30-án 15.30 órakor vesznek búcsút az intéz-ménytől. Mireiter Lívia igazga-tótól megtudtuk, hogy egy osz-tály tíz tanulója készül a vizs-gákra. Egy diák már a második szakmáját szerzi, számára véget értek a diákévek. A többiek első szakképzésüket fejezték be, ők, ha akarnak, szeptembertől újabb szakma szerzésére be-iratkozhatnak.

A Szent-Györgyi iskolában

hét osztály tanulói készülnek az érettségi illetve a szakmai vizsgákra. A ballagást má-jus elsején 10 órakor tartják. Holczinger András igazgatótól megtudtuk, hogy három szak-középiskolai és négy szakisko-lai osztály ballag, a végzősök közül sokan szeptembertől visszatérnek. Érettségi után két éves OKJ-s képzésben szociá-lis, egészségügyi, vendéglátó és idegenforgalmi tanulmányo-kat folytathatnak, a szakmával rendelkezők két éves nappali képzésben érettségi vizsgára készülhetnek. Aki betöltötte a 21. életévét, iskolarendszerű esti képzésben tanulhat tandíj-mentesen.

A Bercsényi középiskola di-ákjai április 30-án 16 órakor tartják ballagási ünnepségü-

ket. A hat végzős osztály kö-zül egynek a tanulói érettségi vizsgát tesznek, ők szakmájuk megszerzését követően két évig készültek a megmérettetésre, a többi diák szakmai vizsgát tesz.

A Bródy gimnázium 88 ta-nulója vesz ünnepélyesen bú-csút a középiskolás évektől május elsején, pénteken 9 óra-kor. Mihályfi László igazgatótó kérdésünkre elmondta, hogy a hat évfolyamos osztályban huszonöten, a két négy évfolya-mosban összesen 63 gimnazis-ta kezdi meg érettségi vizsgáit. Többségük felsőoktatási intéz-ményben szeretné folytatni ta-nulmányait.

A Bánki iskolában 98 diák készül diákévei legjelentősebb fordulópontjára. A május else-jén 11 órakor kezdődő ünnep-

ségen három érettségiző és két szakvizsgát tevő osztálytól kö-szönnek el tanáraik és társaik. Érettségi vizsgát 54 diák tesz.

A Fekete-Vörösmarty isko-lában május elsején 10 órakor tartják az ünnepséget. Egy osz-tályban 22 diák vesz búcsút is-kolájától, a diákévektől viszont egyikük sem, ugyanis mint Riederné Fenyvesi Bernadett igazgatóhelyettestől megtud-tuk, mindannyian továbbta-nulnak. Az osztályból 21 diák a hetedik évfolyamot már a gim-náziumi osztályban kezdte, így nekik ez lesz az első ballagásuk. Egy tanuló vidéki általános is-kolában járta ki a nyolc évet, ő már tudja, milyen érzés ünnep-lőben, énekelve végigmenni az osztálytermeken.

T.A.