8
ZALAEGERSZEG 2012. november 22., XIX/47. A tartalomból: -Menüajánló: 2. oldal -Apróhirdetések: 2-3. oldal -Megyei oldalak: 5-6. oldal Zala megyében mintegy 1,87 milliárd forintot fordítottak közfoglalkoztatásra az idén az első tíz hónapban, a támoga- tott foglalkoztatásban 6446 személy vett részt - közölte a Zala Megyei Kormány- hivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel. A foglalkoztatottak közül 2680-an a hagyományos, hosszabb idejű közfogla- lkoztatásban vesznek részt. Öten a Szo- ciális Földprogramba, 2195-en az orszá- gos közfoglalkoztatásba, 1566-an pedig a kistérségi startmunka mintaprogramba kapcsolódtak be. A közfoglalkoztatásra kifizetett 1,87 milliárd forintból a legnagyobb tételt, mintegy 1 milliárd forintot a kistérsé- gi startmunka mintaprogramok finan- szírozása jelentette. A hosszabb idejű, önkormányzati közfoglalkoztatásra 389 millió forintot, az országos közfoglalkoz- tatásra pedig 366 millió forintot fordí- tottak. Közel 55 millió forintból a tavalyi évről áthúzódó közfoglalkoztatási támo- gatásokat, a Szociális Földprogramot és a foglalkoztatás egészségügyi vizsgálatait finanszírozták. A Nemzetgazdasági Minisztéri- um által mikro-, kis- és középvál- lalkozások számára meghirdetett munkahelyteremtő beruházásokra 17 zalai nyertes pályázó összesen kö- zel 150 millió forint támogatási össze- get nyert el. A sikeres pályázatoknak köszönhetően 89 új munkahely jön létre a megyében. A pályázók két évre vállal- ták a 205 már meglévő és 89 új munka- hely megőrzését. A vissza nem térítendő támogatás elsősorban új gépek, beren- dezések, műszaki eszközök beszerzését, továbbá új létesítmények építését segíti. Munkahelymegőrző támogatásra az év első 10 hónapjában 33 millió forintot fordítottak, így a munkaügyi központ 25 munkáltató támogatásával összesen 339 munkahely megtartásához járult hozzá. A hátrányos helyzetűek foglalkoz- tathatóságának javítása című TÁMOP projektbe az év során összesen 768 em- bert vontak be. A legnagyobb arányban, 31,1 százalékban a tartós munkanélkül- iek kerültek a programba, a pályakezdők, illetve a 25. életévüket be nem töltött álláskeresők részaránya 23,2 százalék, az ötvenedik életévüket betöltött álláskeresők aránya pedig 19,3 százalék. Októberben megkezdődött Zala megyében az országos közfoglalkozta- táshoz kapcsolódó 63, valamint a kistér- ségi startmunka mintaprogramokhoz ka- pcsolódó 208 résztvevő képzése. A téli átmeneti közfoglalkoztatás időtartamára hét zalai város összes- en 105 fős (87 segédmunkás, 18 szak- munkás) igényt jelzett vissza a munkaü- gyi központnak. A foglalkoztatottak a téli időszakban ápolási, síkosságmentesíté- si, valamint épület- karbantartási felada- tokat és a közterület takarítását látják el. mti.hu Közfoglalkoztatásra 1,87 milliárd forintot fordítottak Zala megyében az idén LAKÓTÉR MELLÉKLET 7. OLDAL

Zalaegerszeg Szuperinfo

Embed Size (px)

DESCRIPTION

2012. november 22.

Citation preview

Page 1: Zalaegerszeg Szuperinfo

Z A L A E G E R S Z E G 2012. novemb er 22. , XIX/47.

Gyereknap Egyerben

A tartalomból: -Menüajánló:

2. oldal-Apróhirdetések:

2-3. oldal-Megyei oldalak:

5-6. oldal

Zala megyében mintegy 1,87 milliárd forintot fordítottak közfoglalkoztatásra az idén az első tíz hónapban, a támoga-tott foglalkoztatásban 6446 személy vett részt - közölte a Zala Megyei Kormány-hivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel.

A foglalkoztatottak közül 2680-an a hagyományos, hosszabb idejű közfogla-lkoztatásban vesznek részt. Öten a Szo-ciális Földprogramba, 2195-en az orszá-gos közfoglalkoztatásba, 1566-an pedig a kistérségi startmunka mintaprogramba kapcsolódtak be.

A közfoglalkoztatásra kifizetett 1,87 milliárd forintból a legnagyobb tételt, mintegy 1 milliárd forintot a kistérsé-gi startmunka mintaprogramok finan-szírozása jelentette. A hosszabb idejű,

önkormányzati közfoglalkoztatásra 389 millió forintot, az országos közfoglalkoz-tatásra pedig 366 millió forintot fordí-tottak. Közel 55 millió forintból a tavalyi évről áthúzódó közfoglalkoztatási támo-gatásokat, a Szociális Földprogramot és a foglalkoztatás egészségügyi vizsgálatait finanszírozták.

A Nemzetgazdasági Minisztéri-um által mikro-, kis- és középvál-lalkozások számára meghirdetett munkahelyteremtő beruházásokra 17 zalai nyertes pályázó összesen kö-zel 150 millió forint támogatási össze-get nyert el. A sikeres pályázatoknak köszönhetően 89 új munkahely jön létre a megyében. A pályázók két évre vállal-ták a 205 már meglévő és 89 új munka-

hely megőrzését. A vissza nem térítendő támogatás elsősorban új gépek, beren-dezések, műszaki eszközök beszerzését, továbbá új létesítmények építését segíti.

Munkahelymegőrző támogatásra az év első 10 hónapjában 33 millió forintot fordítottak, így a munkaügyi központ 25 munkáltató támogatásával összesen 339 munkahely megtartásához járult hozzá.

A hátrányos helyzetűek foglalkoz-tathatóságának javítása című TÁMOP projektbe az év során összesen 768 em-bert vontak be. A legnagyobb arányban, 31,1 százalékban a tartós munkanélkül-iek kerültek a programba, a pályakezdők, illetve a 25. életévüket be nem töltött álláskeresők részaránya 23,2 százalék, az ötvenedik életévüket betöltött álláskeresők aránya pedig 19,3 százalék.

Októberben megkezdődött Zala megyében az országos közfoglalkozta-táshoz kapcsolódó 63, valamint a kistér-ségi startmunka mintaprogramokhoz ka-pcsolódó 208 résztvevő képzése.

A téli átmeneti közfoglalkoztatás időtartamára hét zalai város összes-en 105 fős (87 segédmunkás, 18 szak-munkás) igényt jelzett vissza a munkaü-gyi központnak. A foglalkoztatottak a téli időszakban ápolási, síkosságmentesíté-si, valamint épület- karbantartási felada-tokat és a közterület takarítását látják el.

mti.hu

Közfoglalkoztatásra 1,87 milliárd forintot fordítottak Zala megyében az idén

LAKÓTÉRMELLÉKLET

7. OLDAL

Page 2: Zalaegerszeg Szuperinfo

2 2012. november 22.

Nagykanizsán a belvárosban a buszpályaudvarral szemben 40 m2-es helység üzlet, iroda céljára eladó vagy elcserélném nagykanizsai lakásra. Tel.: 06-30/650-0622

Nagykanizsán a belvárosban 70 m2-es üzlet kiadó. Tel.: 06-30/9563-591

Nagykanizsán a belváros szívében lévő lakásomat eladom, értékegyezte-téssel keszthelyi lakásra cserélném. Tel.: 06-30/302-8691

Vállalkozók figyelem! Nagykani-zsán a belvárosban iskola közeli piz-zéria felette lévő lakással együtt eladó ill. kisebb ingatlanokra cserélhető. Az ingatlan megvásárlásához pályázatot lehet igénybe venni (micro vállalkozá-sok fejlesztése). Tel: 06-20/322-9923

Keszthelyen fsz. 2 vagy 3 szo-bás lakást bérelnék. Ajánlatokat a 06-20/910-5333 telefonszámra várom.

Akár 30 napon belül készpénzért vásároljuk meg eladó ingatlanát. www.auctionmarkets.hu +36-30/969-4435

Nemzetközi gépjárművezetőket keresünk „C+E” kat. jogosítvánnyal. Tapasztalat és nyelvtudás nem szük-séges. Jelentkezni: +36-30/722-2900

Farönköt, fűrészárut, faterméket exportáló cégekkel keresünk együtt-működést. Tel.: +36-30/626-3767

Bábolnai vörös tojójércék, pecse-nyekacsák kaphatók. Szállítás ingye-nes. +36-30/274-2160, +36-30/285-6743

Ingatlanközvetítő munkatársat keres fő-, illetve mellékállásban (alap-bér + jutalék). +36-30/5354-328

Munkatársat keresek magas kere-settel 95.000 Ft fix +jutalék. +36-20/213-0953

Gyaluforgács eladó. Telefon: 06-92/325-801

Zalaegerszegen építési telek, 823 nm, az Egerszeghegyi út 10. szám alatt eladó. Irányár: 2,85 millió Ft, elvi enge-dély van. Érdeklődni: [email protected] e-mail címen vagy a +36-20/9266-216 telefonszámon.

Csácsi hegy legszebb részén szőlő-gyümölcsös pincével, teljes felszerelés-sel eladó. Tel.: +36-92/323-332

Zalaegerszegen, Gógánvölgyi úton kis ház, 1700 négyzetméter területtel, összközművel olcsón eladó. Tel.: +36-30/946-0420

26-260 négyzetméterig üzlethelyisé-gek eladók Zalaegerszeg Tüttőssy utcá-ban. Állami támogatás igényelhető! Tele-fon: +36-70/451-4900

Termőföldek kiadók vagy kaszálásra mulcsozót (aprítós) most keresek, hív-jon! Tel.: +36-70/337-80-09

Zalaegerszegen, panorámás, új családi ház, tulajdonostól, kedvező áron eladó. Lakáscserét beszámítok! Tel.: +36-20/9765-828

Bocföldén, 2003-ban épült 100 négyzetméteres, háromszobás, nap-palis, családi ház sürgősen eladó. Tel.: +36-30/531-9770

Zalaegerszegen-Páterdombon, háromszobás családiház, tulajdonos-tól, garázzsal eladó. Tel.: +36-30/527-6606

Eladó beköltözhető, régi családi ház, (nagy területtel és gyümölcsössel) sok melléképülettel! Horgásztó 200 m-re. Tel.: +36-20/253-8354., +36-20/387-3310

Zalaegerszegen, 4 éves, tégla épí-tésű családi ház eladó 19,9 M Ft. Tel.: +36-30/311-0982., +36-30/512-3939

Zalaegerszeg belvárosában, köz-ponti helyen irodának, vállalkozási tevé-kenységre is alkalmas, magasföldszinti lakás 8,9 M Ft-os kedvező áron eladó. Tel.: +36-30/9292-622

Zalaegerszeg belvárosi 2,5 szo-bás, frissen felújított lakás, tulajdonos-tól eladó. Tel.: +36-30/873-1633

Zalaegerszeg belvárosi , 85 négy-zetméteres, háromszobás, egyedi cirkó-fűtéses, modern lakás eladó. Tel.: +36-30/427-2107

Zalaegerszeg-kertvárosban, Cinke utcában, 69 négyzetméteres, második emeleti, igényes lakás, garázzsal, tulaj-donostól eladó. Ingatlanosok ne hívja-nak. Tel.: +36-30/2377-027

Zalaegerszeg-Kinizsi utcában, háromszobás, cirkófűtéses lakás, tulaj-

donostól eladó. Tel.: +36-30/2041-444

Hegyalja úton 55 négyzetméteres lakás, tulajdonostól eladó. Irányár: 5 millió Ft. Érdeklődni l6 óra után Tel.: +36-30/2041-444

Zalaegerszeg-belvárosában, 2004-ben épült, 59 négyzetméteres, kettőszobás, erkélyes, csendes, belső udvarra néző lakás tulajdonostól eladó. Ár: 13.300.000.-Ft. Tel.: +36-30/499-6867

Egyedi fűtéses, egyszobás, 2.emele-ti, tégla lakás 3,9 millió forintért eladó. Tel.: +36-30/311-0982., +36-30/512-3959

Göcseji úton 2+1 félszobás erkélyes, lakás eladó. 6.890.000.-Ft. Tel.: +36-30/919-7049

Göcseji úton, felújított egyszobás, erkélyes lakás eladó 5.300.000.-Ft. Tel.: +36-30/919-7049

1+3 félszobás, 70 négyzetméteres, kéterkélyes, Ola úti lakás, tulajdonostól 10.990.000.-Ft irányárért eladó. Tel.: +36-30/388-9177

Zalaegerszegen a Landorhegyi úton, földszinti, kettőszobás, gázas lakás fel-újítva, modern konyhával, magánsze-mélytől eladó. Irányár: 6.450.000.-Ft. Ingatlanosok kíméljenek! Tel.: +36-20/298-1142

Zalaergerszegen belvárosban egy-szobás lakás 5 M Ft-tól eladó. Tel.: +36-30/416-7337

Landorhegyen, újszerű állapotban lévő, I. emeleti, műanyag nyílászárós, 1,5 szobás, hőszigetelt lakás tulajdo-

nostól eladó. Tel.: +36-30/364-8776

Balatonfüreden második emele-ti, 1+2 félszobás lakás (+20 nm pad-lástér), egyedi mérőkkel, igényesnek eladó. Irányár: 16,9 millió Ft. További info: www.lakasfured.eoldal.hu Tel.: +36-20/57-313-67

Zalaegerszeg Göcsej-Pataki u. 1- ben, III. emeleti, felújított 63 m2-es 2 + 1 félszobás  lakás, most leszállí-tott áron, 8,99 millió Ft-os irányáron eladó! Érdeklődni: [email protected]   Tel.: +36-20/9266-216

Ausztriában, Karinthiában 30-90 nm-ig lakások eladók, visszabérlési lehetőséggel! Tel.: +43/6763608053

Zalaegerszeg, Hegyalja úton, igé-nyesen felújított lakás eladó. Tel.. +36-30/402-0002 ., vagy +36-30/228-1799

Rákóczi u. 1-3. szám alatt, IV. eme-leti, 21 négyzetméteres lakás 3.89 M Ft., , valamint a Landorhegyi út 30. szám alatt, X. emeleti, kétszobás lakás 5.99 M Ft akciós áron eladó. E-mail: [email protected] Tel.: +36-20/9266-216

Zalaegerszegen, a Toldi utcában, igényesen felújított I.emeleti, illetve egy felújításra szoruló 2. emeleti cirkó-fűtéses lakás eladó. Tel.: +36-30/311-0982

Első emeleti felújított lakás a kertvá-rosban áron aul sürgősen eladó. Tel.: +36-30/311-0982., +36-30/512-3939

Zalaegerszeg belvárosában három-szobás lakás eladó. Tel.: +36-30/916-

TRAPÉZLEMEZEgyenesen a gyártótól

ARON PROFIL

Házhoz szállítás!5530 Vésztõ,Batthyány u. 18

Tel.: +36 30/381 7345E-mail: [email protected]

www.aronprofil.hu

TELEK

LAKÁS

CSALÁDI HÁZ

INGATLAN

ZALA MEGYEI APRÓHIRDETÉSEK

Page 3: Zalaegerszeg Szuperinfo

2012. november 22. 3

8687

Zalaegerszegen, Kossuth utca 39 szám alatt 52 négyzetméteres üzlethe-lyiség kiadó. Tel.: +36-30/737-3831

Zalaegerszeg Tüttőssy utcában 49 négyzetméteres üzlethelyiség bérbeadó. Tel.: +36-70/451-4900

Zalaegerszeg-Ságod ipartelepen 180 négyzetméteres műhely kiadó. Tel.: +36-30/200-7805

Zalaegerszegen, bútorozott gázas, I.emeleti, (egyszobás) lakás hosszútávra kiadó. Tel.: +36-30/348-1256

Zalaegerszeg, Európa téri, 40 négy-zetméteres, bútorozatlan, összkomfor-tos lakás kiadó max. 2 fő részére. Tel.: +36-20/368-0212

Zalaegerszeg peremkerületében háromszobás családi ház kiadó, nagy parkos udvar, központi fűtés, vegyes kazán! 80.000.-Ft +rezsi! Tel.: +36-30/400-2-400

Bérelnék 2 szoba+nappalis vagy 3 szobás cirkó fűtéses lakást hosszú táv-ra a kertvárosban +36-20/240-2632

54 négyzetméteres 1+2 félszobás lakás kiadó a Göcseji Pataki utcában. Tel.: +36-30/210-1253

Egyedülálló fiatal lánynak albér-let Héviz mellett kiadó. Munkát biztosí-tunk. Tel.: +36-30/5055-616

Széchenyi Szakközépiskola melletti garázssoron, garázs kiadó esetleg eladó. Tel.: +36-30/7373-831

Garázs eladó, 22 négyzetméteres, az Ebergényi úton. Tel.: +36-30/9971-681

Garázs eladó a belvárosban, zárt udvari kapubejárattal! (padlásteres) Tel.: +36-30/6464-605

Számítógépben és internetben jár-tas személyt keresek, akitól tanulhat-nék. Ár megegyezés szerint. Tel.: +36-20/9986-424

Angol nyelvtanítás, korrepetálás, nyelvvizsgára felkészítés középiskolai tanárnál. Tel.: +36-30/480-6391

Darabáras használt ruhák 690.-Ft-tól valamint kézimunka fonalak kap-hatók Zalaegerszegen, Tüttőssy u.7. Kavalkád Használtruha üzlet /Szuper-infó mellett/

Szeretné tudni, miért nem hallgat a gyermeke önre? Miért vannak súr-lódások a párkapcsolatában? Milyen karmikus feladattal jött a Földre? Kérdéseire segít válaszolni a szám-misztika és a kronobiológia! Kép-zett parapszichológus várja jelent-kezését: +36-20/573-1367, e-mail: [email protected]

Gerincproblémák, mozgásszervi megbetegedések kezelése, csont-ízü-letek helyreigazítása, YUMEIHO terápiá-val! Gyógymasszázs! Időpont egyeztetés

telefonon: +36-20/354-6387

Redőnyjavítás! Új redőnyök és egyéb árnyékolástechnikai eszközök szerelése, javítása. +36-70/553-9384., 92/814-206

A Külügyminisztérium felhívja a kül-földi munkára jelentkezők figyelmét, hogy saját érdekeik védelmében min-den esetben előzetesen ellenőrizzék a hirdetések valós tartalmát, a mun-kaügyi központoknál tájékozódjanak, hogy bejegyzett magán-munkaközve-títőről van-e szó, a munkaközvetítőnek ne adjanak pénzt, és a munkaszerződést csak akkor írják alá, ha a tartalmát meg-értették és elfogadják!

Pénzügyi értékesítő munkatársat keresünk lakás takarékpénztári és banki hiteltermékek értékesítésére, csoportve-zetőt betanítási-üzemeltetési feladatra. Felsőfokú pénzügyi szakirányú végzett-ség előny! Zalaegerszegi-keszthelyi iro-dával. Tel.: +36-30/737-3831

Megbízható hölgy takarítást vállal referenciával. Tel.: +36-30/430-4632

Nemzetközi gépjárművezető-ket keresünk C+E kat. jogosítvánnyal. Tapasztalat és nyelvtudás nem szüksé-ges. Tel: +36-30/722-2900

Vásárolok, dunnákat, párnákat, nagymama-féle tollat 0-3000.-Ft/kg-ig, valamint fateknőket. Sztakóné Tel.: +36-30/8698-039

3-2-1-es ülőgarnitúra, barna mintás plüss kárpittal egyben vagy ülön eladó.

Ár: 15.000.-Ft. Tel.: +36-30/430-4632

Fokhagyma, petrezselyemgyökér mag, dughagyma termelőtől eladó. 250.-Ft/kg-tól. Tel.: +36-70/218-9764

Kerekes szobai WC, maradék műbőr, bútorszövet, megegyezés szerint, 150 db. hanglemez egyben, helyben rakott nagyméretű kapumintás cserépkályha eladó. Tel.: +36-20/514-5241

Eladó Csepel lábbalhajtós varrógép, üzemképes állapotban olcsón. Tel.: +36-20/243-5955

Tűzifa kályhakészen eladó. Kalodá-san vagy ömlesztve házhoz szállítással. Tel.: +36-30/539-0737

Ganoderma (pecsétviasz gomba) jótékony hatása a kor emberére. Tud-jon meg többet erről a termékről. www.emokekave.dxn.hu +36-20/240-2632

Motoros ruha eladó, Berik 54-es méretben, piros-fehér-fekete színben. Tel.: +36-70/451-4900

Raypath vegyszer nélkül használha-tó tisztítóeszközök, áron alul, sürgősen eladók. Tel.: +36-20/240-2632

Amennyiben feleslegessé, vagy hely hiányában teherré vált pálmája, vagy hasonló nagy növésű növénye van, fel-ajánlását elfogadjuk! Tel.: +36-70/451-4900, 92/331-053.

Autóját, kisteherautóját, akár vete-ránt is 500.000.-Ft-ig, azonnal kész-pénzért megvásárolnám. Kérésre ház-

hoz megyek! +36-30/576-8418

Készpénzért autóját, teherautóját megvásároljuk, állapottól függetlenül. Házhoz megyünk! Tel.: +36-30/729-6112

Bomag BW 161 AC típusú, használt, 1996-os évjáratú munkagép, nagyon jó állapotban eladó .Eladási ár: 2,5 M +ÁFA . Telefon: +36-30/519-6568

Škoda Favorit személygépkocsi lejárt műszakival, kevés kilométerrel eladó. Tel.: +36-20/514-5241

Készpénzért autóját, teherautóját megvásároljuk, állapottól függetlenül. Házhoz megyünk! Tel.: +36-30/729-6112

A Profi - Tours Utazási Iroda ajánla-ta! Keszthelyen, a Balaton-parttól 600 méterre teljesen felszerelt apartman-ban kétágyas, tv-vel felszerelt szo-bák fürdőszobával, közös használa-tú konyhával kiadók. Kétágyas szoba már 4.500 Ft-tól/2 fő + IFA 380 Ft/fő/éjszaka, legalább 3 éjszaka esetén. ÜDÜLÉSI CSEKKET elfogadunk! www.keszthelyiapartman.freewb.hu vagy +36-70/451-4907

Önre is vár valaki! Társközvetítés szakértői segítséggel! +36-20/405-7597

WWW.SZUPERINFO.HU

GARÁZS

ALBÉRLET

KIAD, BÉREL

ÁLLÁS

JÁRMŰ

UTAZÁS, ÜDÜLÉS

OKTATÁS

SZOLGÁLTATÁS

NÖVÉNY

EGYÉB

TÁRSKERESÉS

Page 4: Zalaegerszeg Szuperinfo

4 2012. november 22.

Marha nyak 1.499 Ft/kg

Sertéscomb csont nélkül 1.299 Ft/kg

Csontos első csülök 599 Ft/kg

Füstölt hátsó csülök 949 Ft/kg

Bakonyi virsli 969 Ft/kg

Olasz felvágott 1.099 Ft/kg

Nyári turista 1.849 Ft/kg

Pápai Extra sonka 2.190 Ft/kg

Csemege májas 500g 369 Ft/kg (738 Ft/kg)

AKCIÓS AJÁNLATAKCIÓS AJÁNLAT

Tájékoztatjuk a kedves Vásárlóinkat, hogy a Pápai Hús 1913 Kft. üzleteiben az Erzsébet utalvány levásárolható.

Az akció időtartama: 2012. 11. 23-tól - 2012. 12. 06-igHúsáruházunk:

Zalaegerszeg,Kossuth u. 29-31.

Beváltható 2012. december 31-iga Pápai Hús 1913 Kft. saját húsáruházaiban.

3.000 forintonként 1 db 500 Ft értékű utalvány váltható be,

készpénzre nem váltható.

Életmentő kabátEgy norvég egyetem hallgatói fejlesztettek ki olyan kabátot, melybe egy bluetooth-al ellá-tott mobiltelefont építettek, az internetre csatlakoztatva így nagy csoportok is könnyen koordinál-hatóvá válnak.

Elektro-HondaElkészült elektromos miniautója, a Micro Commuter szériaváltoza-tával a Honda. Érdekessége, hogy műszerfal helyett táblagép szol-gáltatja a menetadatokat.

A lakásfelújítók több mint fele a fűtésszámláját csökkentené, de csak kevesen kérik ki szakember véleményét a szigetelésről.

A megkérdezett magyar családiház-tulajdonosok 54 százaléka energia-megtakarí-tás, azaz a fűtésszámla csök-kentése miatt fogott a felújí-tásba, és csak ezt követően volt szempont a kényelem, valamint az ingatlan esztéti-kai állapotának javítása. A fel-

újítás során a családiház-tu-lajdonosok közül ablakcserét 35 százaléka hajtott végre, fű-tés-korszerűsítést 29 százalé-kuk, homlokzati, tető-, illetve padlásszigetelést 28 százalé-kuk, tetőfelújítást, illetve ezek kombinációját 25 százalékuk végezte el a ház energiahaté-konyságának javítása érdeké-ben. A felújítás megtervezé-séhez a tulajdonosok egyhar-mada vesz igénybe szakem-bert – derül ki egy felmérés-ből. A megfelelő építőanyagok és termékek kiválasztásában

pedig már csak 10-ből 2 meg-rendelő kéri szakember segít-ségét. A felhasznált szigetelő-anyagok kiválasztásánál nem a minőség, hanem az ár a dön-tő, és a felújítók nem a tervező és kivitelező szakemberek, ha-nem a kereskedők véleményét kérik ki. A Knauf Insulation kutatása szerint 100-ból mint-egy 60 családi ház homlokzat-szigetelését végzi szakkivite-lező vagy generálkivitelező, a fennmaradó 40 ingatlanon ezt a munkafázist is a tulajdonos saját maga végzi el.

A szakembereken spórolunk

Gondolat irányítja a lakást JapánbanAz agy-számítógép interfésszel vezérelhető otthon működését 2020-ra tökéletesítik, jelenleg még több másodperc késés van a gondolat és a megvalósulás között. A lakásban elhelyezett készülékeket egy fejen hordható szerkezettel lehet irányítani, amely a viselő agyműködését, többek között a vérkeringést és az elektromos impulzusokat figyeli.

Pazarlás jégkaparás közben Több mint félmilliárd kilométernyi távolságot lehetne végigautózni abból a benzinből, amelyet a téli ablaktisztogatáskor puffogtatnak el a brit autósok. A Direct Line Car brit biztosító felmérése szerint egy átlag autós három perc alatt szabadul meg a kocsija ablakaira fagyott csapadéktól.

Page 5: Zalaegerszeg Szuperinfo

Z A L A M E G Y E 2012. novemb er 22. , XIX/47.

Egerben a Városi Sport csar­nokban minden gyer mek meg­találja a szá mára megfelelő prog­ramot.

Gyereknap Egyerben

Page 6: Zalaegerszeg Szuperinfo

6 2012. november 22.ZALA MEGYE8 2012. november 22.

Dr. Nowinszky Tiborbőrgyógyász szakorvosKESZTHELYEN hétfő, kedd,

csütörtök, péntek 8-18-igés TAPOLCÁN minden szerdán 15-18-ig rendel.

Keszthely, Bercsényi u. 65.Bejelentkezés: 06 83/510-724,

+36 30/902-9169www.euromedica.hu

g

na!

Nagykanizsa 06/20-382-0326

1 000 000 Ft havi FIX* 3333 Ft-tól*4 000 000 Ft havi FIX* 13 333 Ft-tól*8 000 000 Ft havi FIX* 26 667 Ft-tól*

15 000 000 Ft havi FIX* 50 000 Ft-tól*Hívjon minket MOST! megbízási díj: *2,36%/év

Hirdetésünk nem teljeskörű, részletekért érdeklődjön elérhetőségeinken! Cégünk tevékenysége kizárólag fogyasztói csoportok működtetésére irányul!

Nem hisz a szemének? Járjon utána! Kezdő vállalkozásoknak is!

DOHMEIER ORTOPÉD TECHNIKA KFT.Cím: 8380 HÉVÍZ, FLAVIUS-ÜZLETHÁZ

I. EMELET, NAGYPARKOLÓ TÉR 21.Tel.: +36 20 426-8520

E-MAIL: [email protected]

• Vényes kiszolgálás• Gyógyászati segédeszközök

gyártása és forgalmazása• Ortopéd lúdtalpbetét és

ortopéd cipő (egyedi méretezés)• Protézis• Ortézis• Gyermek ortopédia• Protézis és ortézis járóiskola• Művégtagok gyártása és javítása• Kompressziós harisnyák

egyedi méretben is• Fűzők• Német specialistától• Sanitätshaus• Ortopädie/ Rehatechnik

VARÁZSLATOS PILLANATOK

Reggelire a for ró kakaó mellé

Romantika kettesben,

amikor csak szeretnénk Mintha a

stadionban ülve szurkolnánk

Otthon is teljes lehet a téli kikapcsolódás

hónapban ráadásul ajándék csatornákkal és filmekkel is meglepünk. Válassz egyet minicsomagjaink közül, legyen szó

gombnyomással díjmentesen két filmet is választhatsz.

1990 Ft

Ajándékcsatornákkal és

Szolgáltatásaink Zala megyében már régóta közismertek és elismertek.

Önnek miben segíthetünk?Riasztó- és tűzjelző rendszerek kiépítése, javításaTávfelügyelet és kivonuló-szolgálat ellátásaKamera rendszerek, videó távfelügyeletSzemély- és vagyonvédelem, élőerős őrzésVillamos kivitelezés, szerelésBeléptető-, sorompó- és kapurendszerekKaputelefon rendszerekKlímaberendezések telepítése, szervizelése, karbantartásaÉpületablak és gépjármű fény, hő-védő és biztonsági fóliázásaZöldterület tisztítás (fűnyírás, tereprendezés)Teljes körű takarításKútfúrásÉrtékmegőrzés

Mit kínálunk?Ingyenes felmérés és árajánlatKivitelezések, távfelügyelet elérhető áronMinden ingatlanhoz testreszabott konstrukcióGyors, precíz munkavégzésIpari és lakossági villanyszerelési anyagok forgalmazása, kis- és

nagykereskedelme

Kollégáink várják hívását, forduljon hozzánk bizalommal!Regionális Kirendeltség és Bemutatóterem:

8646 Balatonfenyves, Fenyvesi u. 2.Tel.: 85/363-491, 06 70/6066-656, Fax: 85/363-491

E-mail: [email protected]

www.m

enyegzo

.info

Page 7: Zalaegerszeg Szuperinfo

2012. november 22. 7

Cikkek 2007_otthon 9/20/07 10:07 Page 2

LAKÓTÉR

Page 8: Zalaegerszeg Szuperinfo

8 2012. november 22.