156
Capitol Wrestling Corporation Roderick James "Jess" McMahon az 1900-as évek elején bokszpromóterként tevékenykedett, majd összeállt Raymond Mondt-tal, aki a pankráció világában szeretett volna érvényesülni. Megalapították a Capitol Wrestling Corporation-t, amihez 1953-ban a National Wrestling Alliance (NWA) szervezete is csatlakozott. A mérkőzések New York államban zajlottak. Ebben az évben került a vezetőségbe Vincent J. McMahon SR., aki apját váltotta a poszton. Az Egyesült Államok északi részét az American Wrestling Association uralta. Ennek a szervezetnek a vezetője Nick Bockwinkel volt, aki együttműködést kötött McMahonékkal. Ez a triumvirátus így egész észak-kelet Amerikát lefedte World Wide Wrestling Federation Az NWA létrehozott egy bajnoki övet, ami a szervezetek között vándorolt. Többször is összetűzésbe keveredett a vezetőség, hogy mikor kinél legyen az öv, így 1963-ban McMahon és Mondt saját szervezetet alapítanak World Wide Wrestling Federation néven. Első bajnoknak “Nature Boy” Buddy Rogers-t nevezték ki, aki korábban az NWA bajnoka is volt. Címszerzése után egy hónappal szívinfarktust kapott, úgyhogy Bruno Sammartino lett az új bajnok. A ’60-as évek végén Mondt kiszáll a bizniszből. 1979. márciusában Vince McMahon SR. lerövidíti a szervezet nevét World Wrestling Federation-re. World Wrestling Federation 1980-ban McMahon fia, Vincent Kennedy McMahon is beszáll az üzletbe, és megalapítja a Titan Sports nevű vállalatát. 1982-ben véglegesen átveszi apja helyét, és ő lesz a szervezet új tulajdonosa. Apjával ellentétben Vince úgy gondolta, hogy a pankrációban inkább a szórakoztatásra kell fektetni a hangsúlyt, nem pedig magára a sportra. A vetélytársak nem nézték jó szemmel, amikor a WWF a műsorait az egész USA-ban sugározni kezdte, mivel már évtizedek óta fel voltak osztva a területek. McMahon videókazettákat kezdett árusítani, amiken a különféle nagyobb események 1

WWE

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Egy kis leírás a pankrációról

Citation preview

Page 1: WWE

Capitol Wrestling Corporation

Roderick James "Jess" McMahon az 1900-as évek elején bokszpromóterként tevékenykedett, majd összeállt Raymond Mondt-tal, aki a pankráció világában szeretett volna érvényesülni. Megalapították a Capitol Wrestling Corporation-t, amihez 1953-ban a National Wrestling Alliance (NWA) szervezete is csatlakozott. A mérkőzések New York államban zajlottak. Ebben az évben került a vezetőségbe Vincent J. McMahon SR., aki apját váltotta a poszton. Az Egyesült Államok északi részét az American Wrestling Association uralta. Ennek a szervezetnek a vezetője Nick Bockwinkel volt, aki együttműködést kötött McMahonékkal. Ez a triumvirátus így egész észak-kelet Amerikát lefedte

World Wide Wrestling Federation

Az NWA létrehozott egy bajnoki övet, ami a szervezetek között vándorolt. Többször is összetűzésbe keveredett a vezetőség, hogy mikor kinél legyen az öv, így 1963-ban McMahon és Mondt saját szervezetet alapítanak World Wide Wrestling Federation néven. Első bajnoknak “Nature Boy” Buddy Rogers-t nevezték ki, aki korábban az NWA bajnoka is volt. Címszerzése után egy hónappal szívinfarktust kapott, úgyhogy Bruno Sammartino lett az új bajnok. A ’60-as évek végén Mondt kiszáll a bizniszből. 1979. márciusában Vince McMahon SR. lerövidíti a szervezet nevét World Wrestling Federation-re.

World Wrestling Federation

1980-ban McMahon fia, Vincent Kennedy McMahon is beszáll az üzletbe, és megalapítja a Titan Sports nevű vállalatát. 1982-ben véglegesen átveszi apja helyét, és ő lesz a szervezet új tulajdonosa. Apjával ellentétben Vince úgy gondolta, hogy a pankrációban inkább a szórakoztatásra kell fektetni a hangsúlyt, nem pedig magára a sportra. A vetélytársak nem nézték jó szemmel, amikor a WWF a műsorait az egész USA-ban sugározni kezdte, mivel már évtizedek óta fel voltak osztva a területek. McMahon videókazettákat kezdett árusítani, amiken a különféle nagyobb események voltak rögzítve. Fittyet hányva az íratlan szabályokra, elkezdte más szervezetek pankrátorait magához csábítani. Így került a szervezethez pl. Hulk Hogan, Roddy Piper, vagy Jesse Ventura is. Vince eldöntötte, hogy turnékat szervez, amik az egész országot behálózzák. Az igazi nagy dobása McMahon úrnak azonban a WrestleMania megteremtése volt. Ez az esemény lett a pankrációzás SuperBowl-ja, amit csak fizetős csatornákon lehetett látni. Vince arra törekedett, hogy olyan célközönséget is elérjen, akik alapvetően nem érdeklődnek a pankráció világa iránt. Híres színészeket és énekeseket hozott a műsorokba, akik vonzották a nézőket

1

Page 2: WWE

Az “Arany Kor”

Az 1985-ben megrendezett első WrestleMania elsöprő sikert aratott. A ’80-as évek nagy sztárja Hulk Hogan volt, és ennek köszönhetően hatalmas rajongótábora lett a WWF-nek, ami dollármilliókat hozott a konyhára.

Az “Új Generáció”

A ’90-es évek elején nagy szteroid botrányba keveredik a szervezet, ami majdnem hazavágja az egész WWF-et. Sok pankrátor és munkatárs volt kénytelen otthagyni McMahont. Nagy részük a konkurens WCW-hoz került. 1996. környékén a WWF új pankrátorokkal próbált megújulni, ami az “Új Generáció” elnevezés alatt futott. Az ekkori sztárok Shawn Michaels, Bret Hart, Triple H, Diesel és Undertaker lettek. Azért, hogy még jobban kidomborítsák a változást, a műsorokban elkezdték lejáratni a múlt nagy pankrátorait, akiknek a többsége ekkor már a WCW-nál volt (mint pl. Hogan, vagy Macho Man)

Hétfő Esti Háborúk

1993-ban a WWF útjára indította legendás műsorát, a Hétfő Esti RAW-t (Monday Night RAW). 1995-re a WCW már akkora rajongói tábort tudhatott maga mögött, hogy ők is hétfőnként kezdtek műsort sugározni Monday Nitro néven, ráadásul ugyanabban az időpontban. 1996-1998 között a WCW legyőzte a WWF-et nézettségi rekordban, köszönhetően Hulk Hogan formációjának, az nWo-nak.

A WWF hatalmas pénzeket kezdett veszteni, ráadásul egy csomó pankrátora átpártolt a konkurenciához. A vezetőség erre úgy döntött, hogy korábbi WCW pankrátorokat igazoltat le. Így került a képbe Big Van Vader, vagy Steve Austin is, aki a ’90-es évek végének legnagyobb kedvence lett. Erősítésként megalakul a DX csapata, ráadásul The Rock is feltűnik a szinen.

Attitude Korszak

1997-ben a SummerSlam-en Bret Hart-nak kellett volna megnyernie a világbajnoki övet, de McMahon úgy intézte, hogy Shawn Michaels nyerjen. Bret teljesen kivetkőzött magából, és Vince-nek támadt. Ekkor vált világossá a közönségnek is, hogy az évtizedek óta bemondóként dolgozó McMahon igazából a WWF tulajdonosa. Ez a fordulat teremtette meg a gonosz cégtulajdonos Mr. McMahon karakterét, és ez indította el a későbbi McMahon-Stone Cold viszályokat is, melyeknek köszönhetően újra az egekbe szökött a nézettségi szám. Olyan új pankrátorok érkeztek a szervezethez, mint Chris Jericho, vagy a ’96-os olimpiai bajnok Kurt Angle. A meccsek minden korábbinál brutálisabbak voltak. Hell in a Cell meccsek dömpingje jelent meg a hardcore legenda Mick Foley-val (Mankind) együtt

2

Page 3: WWE

A WCW és az ECW felvásárlása

Az Attitude korszaknak köszönhetően a WWF teljes győzelmet aratott a WCW felett. 2001. márciusában a WCW tulajdonosa Ted Turner eladja a vállalkozását Vince McMahonnak. Ezzel a WWF lett a világ vezető pankrációs szervezete. 2002-ben egy új szervezet tűnik fel TNA néven, de veszélyt nem jelent az egyeduralkodóra nézve. Egy másik kedvelt szervezet, az ECW 2001-ben csődbe ment, 2003-ban pedig őket is felvásárolta McMaho

Névváltoztatás

2000-ben a World Wide Fund of Nature (WWF) nevű alapítvány beperelte Vince McMahon cégét a jogtalan névrövidítés használata miatt. 2002. márciusában a WWF két részre válik (RAW és SmackDown), elosztva a pankrátorokat is a két műsor között. A jogi csatározások eredményeként 2002. május 5-én Vince McMahon kénytelen nevet változtatni, és bejelenti, hogy a szervezet mostantól kezdve a World Wrestling Entertainment (WWE) nevet viseli. 2006. május 26-tól kezdődően harmadik félként az ECW is saját műsoridőt és pankrátorokat kap.

Újabb Hétfő Esti Háborúk?

2009. végén Hulk Hogan bejelentette, hogy a TNA élére áll, és a régi WWF-WCW csatározásokat megismételve 2010. március 8-tól a TNA is hétfőnként kezdi sugározni adásait ugyanabban az időpontban, mint a RAW. Néhány hét után a nézettségi adatok azonban azt igazolták, hogy a WWE-nek továbbra sincs ellenfele, így május 13-tól a TNA ismét csütörtökönként jelentkezik.

Next Generation

2010. február végén az ECW adását a WWE NXT című valóságshow váltja fel. Sokak szerint ez egy újabb mérföldkő a pankrációzás történetében.

3

Page 4: WWE

WWE Övek

Története: A WWE Bajnoki Öv a szervezet legértékesebb öve. 1963-ban koronázták meg az első bajnokot Buddy Rogers személyében, aki Antonino Rocca-t győzte le egy torna döntőjében. Azóta számos nagy sztár viselte már a díszes övet, úgy mint Bruno Sammartino, Andre The Giant, Bret Hart, The Rock, Steve Austin, stb.

Története: A Nehézsúlyú Világ-bajnoki Övet 2002-ben az akkori RAW igazgató Eric Bischoff iktatta be. Első bajnoknak Triple H-et nevezte ki, akinek címvédésként meg kellett küzdenie legjobb barátjával, Ric Flair-rel. Triple H eddig ötször tudta ezt az övet begyűjteni. Olyan nagyszerű pankrátorok voltak már nehézsúlyú világ-bajnokok, mint Undertaker, Shawn Michaels, vagy Rey Mysterio.

Története: Az Interkontinentális Bajnoki Öv a pankráció világának egyik legmegbecsültebb címe. 1979. szeptemberétől létezik az öv, első tulajdonosa Pat Patterson volt. Az évek során olyan legendás pankrátorok birtokolták, mint Don Muraco, Tito Santana, vagy Greg Valentine. A mai nagy sztárok közül megemlíthetnénk pl. Shawn Michaels, The Rock, Chris Jericho, vagy Triple H nevét is.

4

Page 5: WWE

Története: Az Egyesült Államok Bajnoki Öve eredetileg a WCW szervezet tulajdona volt. Sok wrestling legenda birtokolta az övet, mint pl. Sgt. Slaughter és Greg Valentine. A nagy nevekkel az évek során az öv is egyre értékesebb lett. A ’90-es évek vége felé többször is felfüggesztették az öv használatát, emiatt egy kicsit vesztett a jelentőségéből. Pár évvel később ismét nagy megbecsülésnek örvendett, hála az olyan bajnokoknak, mint Eddie Guerrero, Booker T és John Cena.

Története: A Csapat Világbajnoki Öv 1971 óta a pankráció legértékesebb tag team címe. 2002-ben született meg a WWE Csapat Bajnoki Öv, a két címet pedig 2010. augusztusában egyesítették. Rengeteg híres csata fűződik a címekhez, pl. Hart Foundation vs. Demolition (SummerSlam 1990), Owen Hart és Yokozuna vs. The Smokin’ Guns (WrestleMania XI), vagy Edge és Christian vs. The Dudleys vs. The Hardys (TLC Match)

Története: Fél évszázadon át a Női Bajnoki Öv volt a pankráció világának legfontosabb női címe. Az első bajnok Fabulous Moolah volt, aki 1956-tól 1984-ig (!) őrizte a címet. A Díva Bajnoki Öv a

SmackDown női divíziójának készült. 2008. augusztus 20-án a Great American Bash alkalmával Michelle McCool lett az első bajnok, miután legyőzte Natalya-t. 2010. szeptemberében a Bajnokok

Éjszakáján a két öv egyesült, miután Michelle McCool legyőzte Melinát.

5

Page 6: WWE

Nyerési fajták 

Pin fall: ez a leggyakoribb befejezése a meccseknek; a lényege, hogy az ellenfél mindkét válla a földet érje, amíg a bíró hármat üt a földre.

 

Submission: magyarul feladás, ezt az ellenfél önszántából tudja csinálni. Kétféle módon lehet elérni, vagy hármat kopog a földön a kezével, vagy a bíró által feltett kérdésre igennel felel. 

(A bírónak joga van leállítania a meccset akkor, ha úgy látja, hogy a pankrátor nem tudja feladni azt, mert például egy rosszul sikerült ugrás miatt elájult.) 

Diszkvalifikáció: ez akkor következik be, amikor az egyik pankrátor szabálytalanságot követ el. Ilyenkor a bíró leinti a meccset, és kizárja a szabálytalankodót, így a másik pankrátor megnyeri a mérkőzést.

 

Kiszámolás: ez akkor történik, ha a pankrátor nem kel fel a földről, vagy nem tér vissza a ringbe addig, amíg a bíró 10-ig számol. (Előfordulhat döntetlen is, ha egyik pankrátor sem kel fel a földről.)

 

Diszkvalifikációval vagy kiszámolással nem lehet elnyerni a bajnoki övet.

6

Page 7: WWE

Meccstípusok

Normál meccs: Két pankrátor harcol a ringben, nem használható semmilyen "eszköz" (szék, asztal, kamera)az ilyen tárgyak használatáért kizárás jár. A pankrátorokat akkor is diszkvalifikálják, ha egy másik pankrátor besegít nekik. Pin fall-al lehet nyerni.

Tag Team Meccs: két csapat harcol egymással, minden csapatban két pankrátor szerepel. Egyszerre csak egy-egy pankrátor harcolhat, ez alatt a másik kettő a ring két-két ellentétes sarkában vár. Váltani (taggelni) úgy lehet, hogy a két azonos csapatbeli játékos megérinti egymást. Váltás után tíz másodpercig még lehet bent két pankrátor egy ellen, de ha tovább marad a csapatot kizárják. A normál meccshez hasonlóan itt sem lehet eszközöket használni.

Handicap meccs: A feltételek azonosak a Tag Team meccs-el, csak itt kettő, vagy több pankrátor harcol egy ellen. Az ellenfelet pin fall-al lehet legyőzni

No Disqualification Meccs: Hasonló a normál meccshez, viszont itt bárki bármit használhat, semmiért nem jár kizárás, az ellenfelet pin fall-al lehet legyőzni.

Inferno Meccs: Ebben a meccstípusban a ring széle meg van gyújtva és a ringben egyre melegebb, van.  Aki meggyullad, veszít.

7

Page 8: WWE

First Blood Meccs: Olyasmi, mind a Hardcore meccs, csak itt az veszít, aki előbb elkezd vérezni.

Hell in Cell: Kettő vagy több pankrátor harcol egy ketreccel körbezárt ringben. Itt is használhatóak külső eszközök. Pin fall a cél.

Ladder Meccs: A ring fölé fel van akasztva vagy a bajnoki öv, vagy egy aktatáska (pénzzel). Ezeket csak a létrákkal lehet elérni. Általában több pankrátor küzd a címért, ezért igen látványos meccstípus. Az nyer, aki leveszi a ring fölé akasztott tárgyat.

Table Meccs: Ebben a fajta meccsben a pankrátoroknak asztalokat kell használni. Az veszít aki úgy esik rá az asztalra, hogy az széttörik, ez úgy is megtörténhet, hogy a pankrátort az asztalra teszik és ráugranak, Ebben az esetben az alul fekvő pankrátor esik ki.

TLC Meccs: Tables, Ladders, Chairs (asztalok, létrák, székek). Ezekkel, az eszközökkel küzdenek a pankrátorok. Pin fall-al lehet nyerni.

8

Page 9: WWE

No Submission: Minden pankrátornak van egy fogása, amit gyakran használ. A pankrátorok addig kínozzák egymást, amíg a másik fel nem adja a meccset.

Ultimate Submission: Ez annyiban különbözik az előzőtől, hogy időre megy. Ha egyik pankrátor sem adja fel, akkor a meccs döntetlen.

Steel Cage: Hasonlít a Hell in Cell-hez, csak itt a ketrec teteje nem zárt. Ebből a ketrecből ki lehet mászni. Az nyer, aki legelőször megérinti a ketrecen kívüli talajt.

Extreme Rules Meccs: Olyasmi, mint a hardcore meccs csak annál is durvább. Itt a kalapácstól a gitáron keresztül a létráig mindent lehet használni az ellenfél legyőzése érdekében. Pin fall-al lehet nyerni.

Last Man Standing: Két pankrátor harcol. Használhatóak külső eszközök, nincs feladás, se pin fall. Az veszít, aki a földön marad és a bíró tizet, tud rászámolni.

Tornado Tag: Annyiban különbözik a sima Team Tag Meccstől, hogy minden pankrátor a ringben van, és nem kell taggelni.

9

Page 10: WWE

Tripple Threat: Három pankrátor harcol egymás ellen a ringben, az nyer, aki először pin fall-t alkalmaz bármely másik pankrátoron.

Fatal 4 Way: Ezeken a meccseken négy pankrátor küzd egymás ellen.

6 Men: Hat pankrátor harcol a végsőkig. Pin fall-al lehet legyőzni az ellenfeleket.

"I Qiut!" Meccs: Két pankrátor harcol, bármilyen eszköz használható, az veszít, aki kimondja, hogy "I Quit" (Feladom).

Elimination Meccs: Egy ketrecben játszódik a meccs. A ring négy sarkában van egy-egy  cella. A meccset két pankrátor kezdi el a ringben, akikhez aztán általában véletlenszerűen, bizonyos időközönként csatlakozik egy pankrátor a cellákból. A harcból úgy lehet kiesni, hogy lekopogtatnak. Az nyer, aki a végén egyedül marad.

10

Page 11: WWE

Battle Royal: Sok pankrátor küzd egyszerre a ringben, és egymást próbálják "kidobni a ringből. Aki utoljára bent marad, az nyer. (pl. Royal Rumble)

Strap Meccs: "Öv" vagy "szíj" meccs. Két pankrátor van a ringben egy övvel összekötözve, és aki egymás után megérintit a ring mind a négy sarkát, anélkül, hogy a másik egyetlen egy sarkot megérintene, az nyer. (Nyilván először a két pankrátor egymást kezdi el verni, és csak azután, hogy kicsinálták egymást próbálják megérinteni a sarkokat.)

IRONMAN MATCH: Szimpla 1 on 1 meccs, azzal a különbséggel, hogy itt az győz aki a meghatározott idő alatt több decision-t (bírói döntést, azaz pinfall vagy submission) gyűjt össze, ami a hosszú évek alatt kialakult gyakorlat szerint általában 30 vagy 60 perc. Ha az idő lejártakor döntetlen az állás, akkor bármelyik fél felajánlhatja a hirtelen halált, viszont a másik nem köteles azt elfogadni.

LUMBERJACK MATCH: Szimpla meccs, de a ringet pankrátorok veszik körül, ők a  lumberjack-ek (vagy lumberjill-ek), azzal a feladattal, hogy a küzdő feleket a ringben tartsák.

CASKET MATCH: Koporsó meccs. A ring mellé van állítva egy koporsó és az győz, aki a másikat belehelyezi és lecsukja a fedelet. Általában Undertaker ellen vívják ezt a meccstípust.Ennek van egy "durvább" változata BURIED ALIVE MATCH néven. Itt szintén ugyanaz a cél, annyi különbséggel, hogy itt el is kell temetni az ellenfelet, élve. A koporsó egy gödörben van elhelyezve (közel ahoz a területhez ahol a pankrátorok bevonulnak), körülötte földdel és egy markológéppel vagy lapáttal.

11

Page 13: WWE

Név: Alberto Del RioMagasság: 196 cmSúlya: 110 kgSzármazási hely: San Luis Potosí, MexikóSpeciális mozdulata: Rolling cross armbarFőbb eredményei: CMLL World Heavyweight Champion

Alberto Rodriguez néven született 1977. május 25-én. Családját Mexikóban az egyik leghíresebb wrestling famíliájaként tartják számon. Apja a legendás Dos Caras (jelentése: Két Arc). Alberto egészen kis kora óta birkózott, és sok versenyt meg is nyert. Úgy volt, hogy a 2000-es Olimpiára is kimehet, de végül Mexikó mégsem indított birkózó csapatot.Apja szárnyai alatt kezdte el kitanulni a pankrációzás fortélyait.2000. május 9-én debütált a mexikói AAA szervezetben, mint Dos Caras JR. A mexikói hagyományoknak megfelelően maszkban küzdött, amin egy kétfejű sas volt látható (ez a Két Arc megnevezésre utalt). Mexikón kívül Japánban is rendszeresen felléppett.2005-től a CMLL nevű szervezethez kerül, ahol igazi sztár lesz, és természetesen a bajnoki övet is megszerzi, amit 533 napig birtokolt.

2008. őszén a WWE egyik gáláján vívott egy dark meccset, ami után szerződést kapott. Egész eddigi karrierje során folyton közönség kedvenc volt, a WWE fellépés után azonban heel karakter lett belőle.2009. júniusában bejelenti, hogy 3 éves szerződést kötött a WWE-vel. A Raw dark meccsein láthatja a közönség, de maszkot ekkor már nem hord, csak amikor Mexikóban voltak fellépések.2010. június végétől több héten át jelennek meg különféle videók a SmackDown-ban a hamarosan debütáló Alberto Del Rioról, akiben egy beképzelt milliomost ismerhetünk meg.Augusztus 20-án debütál a műsorban, és első meccsén egyből legyőzi Rey Mysteriot.

Alberto Del Rio régész szakon diplomázott.2000-ben az MMA-t is kipróbálta, ahol rekordja: 9-5

13

Page 14: WWE

14

Page 15: WWE

Név: Alex RileyMagasság: 188 cmSúlya: 114 kgSzármazási hely: Fairfax, VirginiaSpeciális mozdulata: Final score

Született 1981. április 28-án, Kevin Robert Kiley, Jr. Néven.Alex Riley egy hatalmas fejlődésen átmenő, rendkívüli tehetség. Az NXT-ben kezdte meg a karrierjét, ahonnét egyenesen a WWE PPV adásáig felverekedte magát, mindössze 1-2 év alatt.

Karrerje kezdeteAlex 2007-ben aláírt egy szerződést a WWE-vel, aminek értelmében egy fejlesztési területre a Florida Championship Wrestling-hez kerül. Itt Október 30-án debütált, de nem sikerült megszereznie a győzelmet, mert ellenfele Shawn Osbourne diadalmaskodott. Itt még Carson Oakley néven szerepelt és Scotty Goldman-nel alkotott csapatot, de ez a párosítás nem volt eléggé erős ahhoz, hogy 2008-ban megszerezzék az FCW Tag Team bajnoki címet, ellenfeleik Tyson Kidd és David Hart Smith voltak. Riley 2010. március 18-án megnyerte a Florida Championship Wrestling (FCW) nehézsúlyú bajnoki övét, amikor is egy Triple Threat meccsen legyőzte az akkor még kevésbé ismert Wade Barrett-et és Justin Gabrielt. Az övet azonban Mason Ryan 2010. július 22-én elvette tőle egy Triple Threat mérkőzésen, ahol a harmadik pankrátor Johnny Curtis volt.

Bekerülése a WWE-beJúnius 1-jén az NXT 2. szezonjában Miz kapott egy újoncot, akit Alex Riley-nak hívtak. Egy speciális személyi szerződés értelmében, a szupersztár úgy kezelte a fiatalt, mintha a testvére lenne, de egy szolga munkájával jutalmazta tehetségét. Miz megnyerte a 2010-es RAW Money In The Bank-et, ami után Riley csak hordozhatta a táskát.November 22-én Randy Orton Wade Barrett ellen lépett be a ringbe, a Vipera nyert és megvédte a Bajnoki övet, de megjelent Miz és Riley a táskával. A kimerült Randy-nek a talpra állás is nehézséget okozott, de ez nem hatotta meg a lelkes kihívót. Egy RKO-val próbálkozott Orton, de Miz elkapta és a befejező mozdulata után sikerült lekopogtatnia. Miz lett az első Tough Enough tag, aki megnyerte később a WWE Bajnoki övet. Sikeresen megvédte olyan nevek ellen, mint Jerry Lawler, Randy Orton, CM Punk és még a WrestleMania XXVII. főeseményén is győzelmet aratott John Cena ellen. Majd az Over The Limit 2011-en John Cena volt az ellenfele ismét a Bajnoknak, egy I Quit meccsen, aminek a lényege, hogy az ellenfelet, bármilyen módon rákényszerítsük arra, hogy kimondta: I Quit (Kilépek). Cena győzni tudott, majd brutális mérkőzés után a RAW-n Riley-t leordította a mentora és a sok szidalmazás végén kirúgta, a fiatal pankrátor azonban nekiesett a tanárának és földbe döngölte, ezzel Alex elindult egy szóló karrier felé. A hosszas harcuk után azonban a Capitol Punishment-en Miz vereséget szenvedett egykori tanítványa ellen, Riley mindenkit lenyűgözött és bebizonyította, hogy nincs szüksége Miz-re, hisz egyedül is tud sikeres pankrátor lenni.

15

Page 16: WWE

16

Page 17: WWE

Név: Batista „The Animal”Magasság: 195 cmSúlya: 140 kgSzármazási hely: Washington D.C.Speciális mozdulata: Batista BombFőbb eredményei: World Heavyweight Champion, WWE Tag Team Champion, World Tag Team Champion, 2005-ös Royal Rumble győztes

1969. január 18-án született, David Michael Bautista néven, Washington dél-keleti részén. Gyermekkorában, saját bevallása szerint gyenge, asztmá, bajos gyerek volt. Miután szülei elváltal anyjávan élt San Francisco-ban, ezután apjánál lakott virginiában. Fiatal korában sokat éjszakézott, emellett edzőterembe járt. Ennek az életformának akkor vetett véget, amikor egy éjszaki verekedésbe keveredett, és két embert brutálisan megvert. „Mikor láttam fennakadt szemeiket és vérben ázó arcukat, nagyon megijedtem, hogy megöltem őket. Ekkor határoztam úgy, hogy ebből elég.” Mivel 1 év felfüggesztett volt az ítélet, úgy döntött megváltoztattja életét. 

 

Pankrátor karrierjét egy egyszrű pankrátor-iskolában kezdte, aminek a neve: Wild Samoan Afa volt. Eleinte ez még csak egy egyszerű, napi elfoglaltságnak tűnt, addig a pillanatig amíg nem közölték vele egy WCW tehettségkutatón, hogy tehettségtelen. „Ez hatalmas seggbe rúgás volt számomra. Innentől kezdve a pankráció lett a szerelmem. Ennek rendeltem alá egész életfilozófiámat, valamint testi és szellemi képességeim fejlődését. Jó sportoló és előadó akartam lenni.

 

Az Evolution csapat tagja ként került be a WWE-be. A csapatban rajata kívül még Triple H és Ric Flair tartozott. Ebben a csapatban ő volt a "forrófejű izomagy". Ezután Nehézsúlyú bajnok lett belőle. A címet a WrestleMania XXI-en szerezte egy Triple H elleni meccsen. Rey Misterio- val csapatbajnokok is lettek, miután legyőztés a Big Show-Kane duót. Mivel súlyos tricepsz sérülést szenved egy időre pihenőre kényszerül, de 2006-ban újra visszatér egy SummerSlam meccsen, ahol levery King Booker-t és ezzel újra megszerzi a világbajnoki övet. Az övet Great Khali hódítja el tőle, de egy  2007-es SummerSlam meccsen visszatudja azt szerezni, így harmadszorra is bajnok lett.

 2008. június 26-án bekerül a RAW-ba, ahol John Cena-val megnyerik a csapatbajnoki övet. Cyber Sunday főmeccsén legyőzte Chris Jericho-t, így negyedszerre is világbajnok lett. Ez nem tartott tovább nyolc napnál, amikor egy ketrec-meccsen Chris Jericho visszaszerzi az övet. Decemberben lesérül, és csak a WrestleMania XXV után tud visszajönni, újra a RAW-ba.

Az Extreme Rules-on Randy Orton legyőzésével WWE Champion lesz, ám egy vállsérülés miatt le kell adnia az övet.

17

Page 18: WWE

18

Page 19: WWE

Név: Big BossmanMagasság: 201 cmSúlya: 142 kgSzármazási hely: Cobb County, GeorgiaSpeciális mozdulata: Boss Man SlamFőbb eredményei: WWF Tag Team Champion, Hardcore Champion

Raymond W. Traylor Jr. néven született 1963. május 2-án.Mielőtt pankrátornak állt, Cobb County-ban dolgozott fegyőrként.1985-ben debütált a WCW-nél, mint Jim Cornette testőre. Ring neve „Big Bubba Rogers” volt.

1988-ban szerződik le a WWF-hez, mint a gonosz Big Bossman. A név utalás előző munkahelyére.1989-ben megküzdhetett a világbajnoki övért Hulk Hogan ellen, de a ketrec meccsből vesztesként távozott.1990-től közönség kedvenccé válik, amikor Ted DiBiase-val, később pedig Jack „The Snake” Roberts-el kerül viszályba. Ezután nagy csatákat vív a korábbi fegyenccel, Nailz-el.1993-ban hagyja ott a WWF-et.

A WCW-ban folytatta tovább „Guardian Angel” (Védő Angyal) néven, és Big Van Vaderrel került összetűzésbe. Később felveszi „Big Bubba” nevű karakterét újra negatív szereplőt játszva.1995-ben megint közönség kedvenc lesz, és eredeti nevén, Ray Traylor-ként lép fel, menedzsere pedig a régi ellenség, Ted DiBiase lesz. A nagy viszályokat ekkoriban az nWo formációval vívta, akiket általában legyőzött.

1998. október 12-én visszatér a WWF-hez, mint Big Bossman, de most már rohamosztagos ruhát visel a régi rendőri jelmez helyett. Karaktere zsaruból biztonsági őrré alakult át, aki mindenre képes, ha jól megfizetik. Vince McMahon csapatának, a Corporation-nek lesz a tagja.Ken Shamrock-al megszerzi a csapat bajnoki öveket, Al Snow legyőzésével pedig hardcore bajnok lesz.WrestleMania XV alkalmával elveszt egy meccset Undertaker-rel szemben. A mérkőzés egy ketrec meccs volt, és amikor vége lett, Bossman fel lett akasztva.Big Show-val történik a következő nagy viszály, aki ekkoriban a világbajnok. A címet azonban nem sikerül megszereznie.2000-ben összeállt Bull Buchanan-nel, aki olyan rendőri ruhát viselt, mint korábban Bossman. A csapatnak nem sikerül címet szerezni. Miután szétmennek, hősünk kisebb nevű pankrátorok ellen vitézkedik a „Heat” műsoraiban.2001-ben Boss Man néven csapatot alkot Booker T-vel, de egy év elteltével elválnak útjaik.2003-ban hagyja ott véglegesen a – most már – WWE-t, miután lejár a szerződése.

2004. szeptember 22-én szívinfarktus következtében hal meg.

19

Page 20: WWE

20

Page 21: WWE

Név: Big ShowMagasság: 218 cmSúlya: 200 kgSzármazási hely: Aiken, South Carolina, Speciális mozdulata: Chokeslam, Cobra Clutch, BackbreakerFőbb eredményei: ECW World Champion, WWE Champion, WCW Champion, Unified Tag Team Champion, World Tag Team Champion, WWE Hardcore Champion, United States Champion, Az év csapattagja (2009-ben Chris Jericho-val)

Big Show születési neve: Paul Wight, JR. 1972. február 8-án született Aikenben. 12 évesen már 188 cm és 100 kiló volt. 19 évesen 215 centi magas volt, mellbősége pedig 163(!) centit tett ki. Fiatal korában végig kosarazott. A profi pankrációval akkor került közelebbi kapcsolatba, amikor 1994-ben részt vett egy karitatív eseményen, amit Hulk Hogan szervezett. Az ő segítségével került be a WCW-hez 1995-ben. The Giant néven debütált és egyből viszályba is került Hogan-nel. Kettejük nézeteltérésének az lett az eredménye, hogy „Az Óriás” megszerezte a Hulkster világbajnoki övét. A címet Randy Savage ellenében elvesztette, de pár hónappal később az akkori bajnokot (Ric Flair-t) legyőzve újra Nehézsúlyú Bajnok lett. Hogan megalakította az NWO formációt, és megszerezte a bajnoki övet. Pár nappal később The Giant csatlakozott az NWO-hoz. Mivel nem küzdhetett a címért, hátat fordított az NWO-nak, és Stinggel, majd Lex Lugerrel szövetkezve kétszer is Tag Team Bajnok lett. 1997-ben harmadszorra is csapat bajnok lett, partnere Scott Hall volt.

1999-ben tíz éves szerződést kötött a WWE-vel. Vince McMahon testőreként a Corporation szerveződés tagjaként indított. Kezdetben „Big Nasty” Paul Wight-ként szerepelt, majd később már Big Show néven küzdött. Szövetkezett Undertakerrel, és közutálatnak örvendve kétszer is Tag Team Bajnokok lettek. Miután Undertaker lesérült, Big Show célba vette a WWE Bajnoki Övet. A Survivor Series főeseményén egy triple threat meccsen Triple H-t leverve lett bajnok. 2000 januárjában a RAW egyik műsorában Triple H visszaszerezte az övet. A későbbiekben The Rock-kal vívott egy meccset az első számú kihívói pozícióért. Show csalással nyert, melynek következménye egy fatal four way elemination meccs volt WrestleMania 2000-en. Sajnos ő esett ki először, így távol került egy újabb bajnoki címtől.Az Ohio Valley Wrestling-hez lett áthelyezve (ez a WWE „gyakorló tábora”), hogy jobb kondiba kerüljön.

A 2001-es Royal Rumble-on tért vissza. A WrestleMania 17 alkalmával megküzdhetett a Hardcore Címért, de Kane ellenében alulmaradt.2002 végén a SmackDown pankrátoraként kihívta az aktuális bajnokot, Brock Lesnar-t. A Survivor Series-en másodszorra is WWE Bajnok lett. Egy hónappal később Kurt Angle elhódította tőle az övet. A későbbiekben újra kezdődött az akkori bajnok Brock Lesnar-al való csatározása, melynek eredménye négy sikertelen címszerzési kísérlet lett.2003-ban a No Mercy-n Eddie Guerrero legyőzésével United States Champion lett. Az övet John Cena vette el tőle a WrestleMania XX-on.Egy évvel késöbb a WrestleMania 21-en kiállt a korábbi szumó bajnok Akebono-val.

21

Page 22: WWE

A gigászok meccsét Akebono nyerte.A következő címszerzésre októberig kellett várni, amikor Kane-nel csapatot alkotva legyőzték a Tag Team Bajnokokat Trevor Murdoch-ot és Lance Cade-et.2006 januárjában egy Elemination Chamber meccsen esélyt kapott a bajnok kihívására, de elbukott. Hosszas csatározás kezdődött közte és Triple H között. WrestleMania 22-n újra Tag Team Bajnok lett Kane-el, legyőzve Carlito-t és Chris Masters-t. Hat vesztes WrestleMania mérkőzés után végre nyertesként hagyta el a ringet. A címet másnap elvesztették a Spirit Squad ellenében.

Big Show átment az ECW-hoz és Rob Van Dam legyőzésével világbajnok lett. Ezzel a győzelemmel Wight az egyetlen olyan pankrátor, aki WWE, WCW és ECW Bajnok is volt. Bobby Lashley volt a trónkövetelő, aki végül is letaszította az óriást egy véres küzdelemben. A csata következményeként Big Show kényszerpihenőre ment. A kihagyás alatt leadott 27 kilót, leszokott a dohányzásról, és profi bokszolónak akart állni, amiből végül is semmi nem lett.Visszatérésekor megküzdött Floyd Mayweather JR-al a WrestleMania XXIV-en, amit Floyd nyert csalással.A Night of Champions-ön megküzdhetett az ECW övért, amit Mark Henry nyert meg.Vickie Guerrero testőreként összetűzésbe keveredik Undertaker-rel, és gonosz karakterré válik.2009-ben Vickie szeretője lesz, aki az aktuális bajnok Edge felesége. Ennek köszönhetően WrestleMania 25-ön egy triple threat meccsen megküzdhetett a nehézsúlyú bajnoki övért. A másik résztvevő John Cena volt, aki meg is nyerte a címet.A Bajnokok Éjszakáján Chris Jericho társa lesz, és a Cody Rhodes/Ted DiBiase párost legyőzve megszerzi az egyesített csapat bajnoki öveket. Megalakul a "Jeri-Show" nevű formáció. Négy hónapig tartó uralom után a DX ellen bukják a címeket a TLC elnevezésű ppv eseményen.Egy nappal később a RAW-ban a Jeri-Showt választják az év csapatának. Nemsokkal ezután Jericho átkerül a SmackDown-ba, a Jeri-Show pedig feloszlik.

2010. elején Big Show csapatot alkot az aktuális US bajnok Mizzel. Egy februári Raw adásban legyőzik a DX-et, és ismét Csapat Bajnok lesz.Az öveket április végén a RAW Draft műsorában vesztik el a Hart Dynasty ellenében. A címvesztés után pár perccel Big Showt átsorsolják a SmackDown-hoz, és ezzel a Show-Miz csapata is feloszlik. Itt a Feszes Életvitelű Mozgalommal gyűlik meg a baja.

Wight kétszer nősült. Van egy lánya, Cierra.

22

Page 24: WWE

Név: Brodus ClayMagasság: 201 cmSúlya: 170 kgSzületési hely: Pasadena, California, USASpeciális Mozdulat: G-Grip

Született 1980. február 21.Egy amerikai professzionális pankrátor, . Szerződése van WWE-vel, ahol a RAW tulajdona. Ő volt a második helyezett NXT negyedik évadán.

World Wrestling Entertainment (2006-2008)Miután a szerződés írt alá a World Wrestling Entertainment (WWE) szervezettel, Murdoch-ot beosztották a Deep South Wrestling (DSW), a WWE fejlesztési területére. Ő 2006 szeptemberében debütált, és kezdte használni a G-Rilla nevet. Az első mérkőzésen legyőzte Big Bully Douglas szeptember 7-én. Márközött még Scotty 2 Hotty a SmackDown-ban amiben megnyerte. 2007 Január elején G Rilla feud-ban az Urban Assault. Létrehozott egy tag team csapatot amiben a társa Deacon volt, a páros legyőzte Urban Assault már az első mérkőzésen. Ezek után ment, hogy legyőzze a csapatokat, köztük Frankie Coverdale és Bob Hoskins, a szamoai Fight Club Siaki és az AFA Jr., Shawn Osborne és Jon Bolen, és Robert Anthony Curtis és Johnny. Márciusban szembesültek, és legyőzte az akkori DSW Tag Team Bajnokokat a Team Elite (Mike Knox és Derrick Neikirk) csapatot két egymást követő nem-címet .mérkőzésen

Florida Championship Wrestling (2007-2008)Debütált FCW nyitó mérkőzésében június 26-án, ringbeli neve akkor is G-Rilla volt és legyőzte Shawn Osborne-t. Három hónappal később, G-Rilla megnyert egy első számú kihívó címet a FCW Dél-nehézsúlyú bajnoki címért. Megtámadta Harry Smith-t a bajnokot szeptember 25-én, de elvesztette és eltiltást kapot, ami azt jelentette, hogy Smith megtartotta a bajnoki címet. A következő hónapban, G-Rilla további viszályt tartott Smith-el és Hart-al, aki megalakította a Hart dinasztia nevű csapatot TJ Wilson (Tyson Kidd) és Ted DiBiase Jr., Osborne, Jake Hager és az AFA voltak a tagjai. G-Rilla röviden létrehozott egy tag team-et Robert Anthony társoságában 2007 decemberében, de 2008. február 4-én Murdoch megszüntették a szerződése a WWE-vel.

WWE (2012)2012. január 9-én új karakterrel jelent, meg mint egy vidám, táncoló óriás a beceneve "A Funkasaurus" lett. Most kíséri Funkadactyls Naomi és Cameron és bejelentettik a "Planet Funk"-t, Clay tánchoz mindig beköltözve jelenik meg és táncol. Clay távol maradt WWE közel két hónapra és március 12-én a RAW-on ismt megjelent. A Wrestlemania 28 Clay megjelent és tánccolt. A következő Clay kezdett egy viszályt Dolph Ziggler-el és Jack Swagger-el, amikor megmentette Santino Marella-t tőlük. Április 20-án a SmackDownban, Clay eékezdett egy rövid időre barátságot kötni Hornswoggle-el. Clay No Way Out ellenfele, David Otunga volt,ahol Otunga megtámadta a lábát de mégis Clay amikor Otunga önként hagyta el a ringet és kiszámolták. Később Clay beavatkozzik a főmeccsbe ahol egy acél ketrecben volt a mérkőzés Big Show és John Cena meccs. Itt sikerült visszaszorítania Big Show-t, hogy ne nyerjen.

24

Page 25: WWE

25

Page 26: WWE

Név: Chris JerichoSzületési név: Christopher Keith IrvineSzületési idő: 1970. november 9.Születési hely: Manhasset, New YorkMagasság: 183 cmTestsúly: 103 kgFőbb eredményei: Nehézsúlyú Világbajnok, WWE Bajnok, Tag Team BajnokBefejező mozdulatai: Codebreaker, Walls Of Jericho

Korai Karrierje

19 éves korában beiratkozott a Hart School of Brothers nevű pankrátoriskolába, ahol az első napon találkozott a későbbi WWE Szupersztárral, Lance Storm-mal. 1990. október 2-án már készen állt, hogy ringbe léphessen, az első ellenfele Lance lett. A mérkőzésük után párban kezdtek dolgozni és egy sikeres tag team-et alkottak, amit kezdetben Sudden Impact néven hívtak. Chris felvette a Jericho nevet a Helloween nevű együttes Walls Of Jericho című albumának hatására. A csapatuk itt olyan tehetségeket hagyott maga mögött, mint: Edge és Rhino. Majd 1991-ben elkerültek egy Japán turnéra, a Frontier Martial-Arts Wrestling-hez.Ezek után 1992. telén elutazott Mexikóba és Leon D'Oro néven szerepelt a Consejo Mundial de Lucha Libre-nél. Ő volt az "ezüst király", mert 11 hónapig birtokolta az NWA Középnehézsúlyú övet.

1996. augusztus 26-án debütált a World Championship Wrestling (WCW)-hez. Legelőször egy PPV-n mutatkozhatott be, ahol Chris Benoit lett az ellenfele. Chris egy kis versenyen vett részt, aminek a végén megnyerte a Cirkálósúlyú Bajnoki címet 1997. augusztus 12-én. Majd sikeresen megvédte többször is Rey Mysterio ellen. A hat hónapos párharcuk után Chris egy kisebb viszályba keveredett Juventud Guerrera-val, amelyben többször megcélozták Jericho címét, de sikertelenül szerepeltek ellene.Egy hatalmas konfliktus alakult ki közte és Malenko között, mert Chris elmondta, hogy: Ő sokkal jobb mint Malenko, de nem hajlandó kiállni ellene.

WWE Karrierje

A sok Japán túra után a WWF (az akkori WWE)-vel kötött egy szerződést a tehetséges fiatal június 30-án. Sok bemtato videó készült róla és már mindenki repesve várta az érkezését. A szervezet főnöke, Vince McMahon azonban zöld utat adott neki. 1999. augusztus 9-én egy The Rock mérkőzés után megszólalt Chris bevonulózenéje, és a várva-várt sztár megjelen. Egy kisebb konfliktust alkottak az első megjelenésénél. Jericho első címszerzése Chyna ellen volt a Survivor Series-en, ekkor megnyerte az Interkontinentális Bajnoki övet. Április 2-án részt vett egy Triple Threat mérkőzésen a WrestleMania 2000-en, ahol megnyerte a WWF Európai Bajnokságot. Egyből ez után elvesztette a címét a RAW-n Eddie Guerrero ellen.Az idő tovább teltével, több bajnoki öv megszerzésével a Royal Rumble 2001-en legyőzte egy létrás meccsen Chris Benoit-ot, és megnyerte 4. alkalommal az Interkontinentális Bajnoki övet. A WrestleMania XVII-en sikeresen megvédte

26

Page 27: WWE

William Regal ellen, de 4 nap eltelével elveszítette Triple H-el szemben. A Judgment Day-en Benoit-tal egy csapatot alkottak és egy zűrzavaros összecsapáson megnyerték a WWF Tag Team Bajnoki öveket. A Fatal 4 Way-en egy TLC meccsen sikeresen megvédték a címüket, de Benoit egy tartós sérülést szenvedett, de ezzel tovább szerepelt. Majd 2001. június 19-én a Dudley Boyz ellen el bukták az öveiket.A No Mercy-n Rob Van Dam ellen győzni tudott és megnyerte a WCW Bajnoki övet, amit a RAW november 5.-i adásában The Rock elnyert tőle. Majd a következő címe a WWF Bajnoki öv lett, amit sikeresen megvédett Rock, Stone Cold és Triple H ellen.

Chris egy kisebb kieséssel nem szerepelt a WWF-nél, és mire 2007. szeptember 24-én visszatért, már átnevezték a szerveztet WWE-re. SOk promo-t mutattak róla, mintha most debütált volna először, vagy már Hall Of Fame tag lenne. November 26-án legyőzte Santino Marellát és versenybe szállt a WWE Bajnoki övért Randy Orton ellen. Több mérkőzésen is győzhetett volna, de a mostani heel karaktere miatt folyamatosan diszkvalifikálták.Március 10-én megnyerte az Interkontinentális Bajnoki övet 8. alkalommal, amikor felül kerekedett Jeff Hardy ellen. Júniusban tovább fejlesztette a gopnosz profilját és megtámadta folyamatosan a közönség kedvencét, Shawn Michaels-t. A Uniforgiven-en ringbe szállhatott egy Championship Scramble meccsen, ahol elvette az akkori címvédőtől, CM Punk-tól a Nehézsúlyú Bajnoki övet. A No Mercy-n sikeresen megvédte Shawn Michael ellen, de elvesztette utánna Batistával szemben.2009. április 13-án Chris a Draft-on átkerült a SmackDown-ra. Ahol megnyeri Edge-en a Unifield Tag Team Bajnoki övet, majd ennek elvesztése után megalkotta Big Show-val a Jeri-Show nevű csapatot. A 2010-es Royal Rumble-on úgy tűnt nincsen párja, de akkor megjelent Edge, akit a Tag Team öv elvesztése után kórházba küldött. Edge tele haraggal és bosszúval megnyerte a Royal Rumble-t. Az Elimination Chamber-en legyőzte Undertaker-t és megnyerte a Nehézsúlyú Bajnoki övet. A WrestleMania XXVI-on szembe került Edge-el, akit legyőzött, de a meccs után több Spear-t kapott. Ekkor megjelent Jack Swagger, aki beváltotta a Money In The Bank táskáját és megnyerte a Nehézsúlyú övet.A következő Draft-on a RAW tagjai közé került, ahol a Nexus nevű csapat megalkotói között volt, de a csapat mindenkit elpusztított, még Jericho-t is.

27

Page 28: WWE

28

Page 29: WWE

Név: ChristianMagasság: 185 cmSúlya: 102 kgSzármazási hely: Toronto, KanadaSpeciális mozdulata: Frog SplashFőbb eredményei: TNA World Heavyweight Champion , Intercontinental Champion, World Tag Team Champion, ECW Champion WWE European Champion

Eredeti neve Willian Jason „Jay” Reso, és 1973. november 30-án született Kanadában.1994-től a torontoi „Sully’s Gym” wrestling iskolába járt. Itt találta ki magának a Christian Cage nevet, ami a két színész, Christian Slater és Nicolas Cage nevéből áll össze.Karrierje az iskolán belül 1995-ben kezdődik el, majd különféle kisebb szervezeteknél tűnik fel. Egy ilyen szervezetnél „Hard Impact” néven SSW Tag Bajnok is volt Sexton Hardcastle-vel (későbbi neve Edge).

1998-ban kerül a WWF-hez, nevét pedig Christian-re rövidíti. „The Brood” néven összebandázódott a vámpír Gangrel-lel, és testvérével Edge-el (csak a sztoriban testvérek). A hármas később csatlakozott Undertaker „Ministry of Darkness” elnevezésű csoportjához. Később nézeteltérésbe keveredett a két csoport, és pár összetűzés után kiváltak a bandából. Új ellenfeleik a Hardy Fiúk lettek. Gangrel átpártolt Hardy-ékhoz és megalkották a „New Brood” formációt. Edge-ék és a Hardy Fiúk a Dudley Fiúkkal megspékelve WrestleMania 2000-en összecsaptak a WWE Tag Team címért. Itt lettek először bajnokok Christian-ék.Edge-ék a gótikus stílusukat „laza csávós” stílusra cserélték. 7 alkalommal sikerült Tag Team bajnokságot nyerniük.

A 2001-es Royal Rumble-on elvesztették World Tag Team címüket a Dudley Fiúkkal szemben. WresteMania 17-ig kellett az újabb címre várni, ahol másodjára is győzni tudtak Dudley-ék és Hardy-ék ellen egy TLC (asztalok, létrák, székek) meccsen.Edge szóló karrierbe kezd, miután megnyeri a 2001-es King of the Ring-et.Christian irigy lesz, és szembefordul Edge-el, összetűzésüket pedig jó pár Interkontinentális Bajnokságon rendezik le, egymástól megszerezve a címet.

Ő is szóló karrierbe kezd, és Bradshaw legyőzésével WWE European Champion lesz. Az övet később Diamond Dallas Page szerzi meg.2002. októberében Chris Jericho-val is megszerzi a csapat bajnoki címet.Amikor a duó szétmegy, nagy rajongója lesz Rock-nak. Mozdulataiban és kinézetben is őt próbálja majmolni. Megnyer egy kilenc fős battle royal-t, és újra Interkontinentális Bajnok lesz. Addigi hosszú haját levágatja, és azt hangoztatja, hogy ő az emberek igazi bajnoka (ez Rock szövege volt). Jericho-val az oldalán viszályba is kerül Rock-kal és Booker T-vel, aki még az interkonti övet is elnyeri.

2003 végén Jericho-val is meggyűlik a baja, és egy hosszú csatározás veszi kezdetét.2004-ben igazi gonosz karakterré válik. „Captain Charisma” néven szuperhős jelmezbe bújik, és csalásokkal, valamint akkori partnere – Tyson Tomko – segítségével nyeri meccseit.

29

Page 30: WWE

2005-ben ejti a szuperhősös jelmezt, és John Cena-val kezdi meg viszályát. Egy triple threat meccsen a világbajnoki övért is ringbe szállhat, de Cena nyeri a címet.A SmackDown-ban kap egy saját műsorrészt, ami „The Peep Show” néven fut.Október 31-én lejár a szerződése a WWE-vel, amit nem akar meghosszabbítani. A „Captain Charisma” nevet nem vihette magával, mert a WWE ezt saját védjegyének tekintette.

Kisebb szervezeteknél tűnik fel, majd beáll a TNA-hoz Christian Cage néven. Eddie Guerrero ekkoriban hal meg. Az ő tiszteletére a „Frog Splash” mozdulattal fejezi be meccseit. Itt kétszer is TNA Nehézsúlyú Világbajnok tud lenni. A szervezet egyik legmeghatározóbb alakjává növi ki magát. 23 héten keresztül veretlen tudott maradni, amivel ő tartja a rekordot.2008. novemberében otthagyja a TNA-t.

2009. február 10-én debütál az ECW műsorában. A Backlash-en legyőzi Jack Swagger-t, és ECW Bajnok lesz.Az Extreme Rules nevű eseményen bukja az övet. Az új bajnok Tommy Dreamer lett.A Bajnokok Éjszakáján aztán visszaszerzi a címet.6 hónapnyi bajnoki uralkodás után 2010. február 16-án veszti el az övet Ezekiel Jackson ellen az utolsó ECW műsorban.Ezután a Raw tagja lesz.

2010. elején az ECW műsora megszűnik, és helyette a WWE NXT adása veszi kezdetét, ahol feltörekvő pankrátorokat karolnak fel a már befutott profik. Christian lesz az egyik ilyen profi, aki Heath Slater útját egyengeti.Április végén átkerül a SmackDown-hoz. Szeptember közepén mellizom szakadást szenved, és emiatt hosszú hónapokra kimarad.

2001. május 25-én vett el egy német nőt (Denise Hartmann), akivel Tampa-ban éltek (Florida) 2009 márciusáig, amikor is elváltak. Ebben a városban lakik Edge is, akivel egy középiskolába jártak, és a mai napig nagyon jó barátok.

30

Page 31: WWE

31

Page 32: WWE

Név: CM PunkMagasság: 185 cmSúlya: 100 kgSzármazási hely: Chicago, IllinoisSpeciális mozdulata: G.T.S. (go to Sleep), Anaconda ViseFőbb eredményei: ECW Champion, World Heavyweight Champion, Intercontinental Champion, World Tag Team Champion

Phil Brooks néven született 1978. október 26-án Chicago-ban. Van két lány- és egy fiútestvére. Már gyerekkorában lenyűgözte a pankráció világa. A ’90-es évek végén Backyard Wrestling-eken vett részt. „Chick Magnets” néven csapatot alkotott CM Venom nevű barátjával. Pankrátori nevében a CM innen származik. Először az IWA szervezetnél bunyózott, majd átkerült a Ring Of Honor-hoz.

2005-ben szerződést kötött a WWE-vel. Kezdetben az Ohio Valley Wrestling-hez került, ami a WWE kiképzőközpontja. Itt Seth Skyfire oldalán Southern Tag Team Bajnok lett. Ennél a szervezetnél OVW Nehézsúlyú Bajnoki címet is szerzett.

2006. június 24-én debütált az ECW-nél Stevie Richards legyőzésével. Később lehetőséget kapott az ECW cím megszerzésére Chris Benoit ellenében, de családi gondok miatt lemondta az ütközetet. Johnny Nitro ugrott be helyette, aki élt is a lehetőséggel, és a Vengeance gáláján bajnok lett. Nitro megváltoztatta a nevét John Morrison-ra. Első számú kihívója Punk volt és végül a címet is megszerezte. A valóságban Morrison-nak le kellett adnia az övet dopping vétség miatt.

Jó pár címvédés után 2008. januárjában Chavo Guerrero szedi el tőle az övet.WrestleMania 24-en részt vett egy Money in the Bank Ladder meccsen, amit megnyert. Ennek értelmében egy éven belül bármikor, bármelyik világbajnokot kihívhatta egy címmérkőzésre.

2008. júniusában átkerült a RAW-hoz. Még ebben a hónapban úgy alakult, hogy beváltotta világbajnoki lehetőségét, és az aktuális királyt Edge-et legyőzve Nehézsúlyú Bajnok lett. Jó pár címvédés után Unforgiven-en a címmeccse előtt Randy Orton megtámadja és nem tud részt venni a mérkőzésen. Az övért öten küzdöttek aznap este. Punk-ot Chris Jericho helyettesítette, aki nyert!

Egy októberi RAW műsorban Kofi Kingston-nal megnyeri a World Tag Team címet. Egy hónappal később John Morisson és Miz szerzik meg az öveket.Punk részt vesz egy tornán, ami az interkontinentális címért zajlik. A döntőben az aktuális bajnok William Regal várja.2009. január 19-én a RAW Chicago-ban kerül megrendezésre (Punk szülővárosa), ahol sikerül legyőznie Regal-t, és Interkontinentális Bajnok lesz.Majdnem két hónapig őrzi a címet, de jön JBL, és elszedi tőle.A 25. WrestleMania-n zsinórban másodjára is megnyeri a Money in the Bank létra meccset, így újból lehetősége nyílik arra, hogy egy éven belül kihívja valamelyik világbajnokot.A lehetőséget június elején az Extreme Rules-on használja ki. Jeff Hardy legyőzte

32

Page 33: WWE

Edge-et egy létra meccsen, de a mérkőzés végén megjelent Punk, és megszerezte a Nehézsúlyú Bajnoki Övet. Idő közben Punk gonosz karakter lesz, két hónappal később a Bajnokok Éjszakáján pedig Jeff visszaszerzi a címet.A SummerSlam-en ismét Punk kaparintja meg az övet egy "TLC" meccsen. Egy héttel később a SmackDown-ban újra összecsapnak. A vesztesnek el kell hagynia a WWE-t. Jeff vesztett.Októberben egy Hell in a Cell mérkőzésen Undertaker legyőzi, és ezzel az öv is ugrik.Az év vége felé pártfogásába veszi Festus-t, aki most már Luke Gallows néven fut. Megalakítják a "Feszes Életvitelű Mozgalmat", és próbálják az embereket egészséges életmódra szoktatni. A csapatnak lesz egy női tagja is, Serena személyében. Később egy maszkos idegen is társul hozzájuk, akiről később kiderül, hogy Joey Mercury-ról van szó. A mozgalom nagy ellensége Rey Mysterio lesz. A viszály odáig fajul, hogy az egyik meccsük tétjeként Punk-nak Rey még a haját is leborotválja. Innentől kezdve Punk kizárólag maszkban hajlandó fellépni. Pár hét múlva azonban Big Show letépi a maszkot a fejéről, és ezzel egy új viszály vette kezdetét.

33

Page 34: WWE

34

Page 35: WWE

Név: Cody RhodesMagasság: 185 cmSúlya: 99 kgSzármazási hely: Charlotte – North CarolinaSpeciális mozdulata: CoDDTFőbb eredményei: World Tag Team Champion, Unified Tag Team Champion, WWE Tag Team Champion

Cody Garrett Runnels néven született 1985. június 30-án Marietta-ban (Georgia állam). Apja a Hírességek Csarnokába is beválasztott Dusty Rhodes. Féltestvére a szintén pankrátor Dustin Rhodes. A középiskolában versenyszerűen birkózott, és egyszer sem vesztett.

Profi karrierje az Ohio Valley Wrestling-nél kezdődött. 2006-ban Shawn Spears oldalán csapat bajnok volt, amit kétszer is meg tudott csinálni. 2007. februárjában szólóban is sikeresen szerepel, mivel megszerzi a OVW Nehézsúlyú övet Paul Burchill legyőzésével. A címet már másnap elveszti. Régebbi partnerét legyőzve Television Champion is volt egy hétig.

2007-től tagja a WWE-nek, azon is belül a RAW műsorának. Első felbukkanása a színfalak mögött történt, amikor apjával együtt balhéba keveredett Randy Orton-nal. Nézeteltérésüket július 9-én rendezték le a ringben, ahol Cody alulmaradt.Később viszályba kerül Hardcore Holly-val, aki jó párszor legyőzi. Bár folyamatosan veszt, Holly-ban mégis tiszteletet kelt, és csapatot alkotnak. A RAW 15. születésnapi adásában legyőzik a Lance Cade – Trevor Murdoch párost, és World Tag Team Bajnokok lesznek. Néhány sikeres címvédés után a Night of Champions-ön Cody rátámad Holly-ra, és Ted DiBiase-val összeállva ismét csapat bajnok lesz. Egy hétre elvesztik a címeket John Cena és Batista ellenében, de a visszavágón újra bajnokok lesznek.Az öveket CM Punk és Kofi Kingston szerzi meg egy októberi RAW műsorban.Randy Orton nézeteltérésbe keveredik DiBiase-val, és kivonja a forgalomból. Nemsokkal ezután megalakítja a "The Legacy" (Az Örökség) nevű csapatot, melynek Rhodes is tagja lesz Manu-val és Sim Snuka-val együtt.Később Snuka-nak és Manu-nak is el kell hagyniuk a Legacy-t, viszont a visszatérő Ted DiBiase behódol Orton-nak, és hárman alkotják tovább a csoportosulást.Ted és Cody 2009. közepétől nagy viszályba keveredik az újra alakult DX-el, majd az egész Legacy célpontjába Kofi Kingston kerül.

2010. márciusára feloszlik a Legacy, Cody pedig átkerül a SmackDown-hoz.Az NXT második évadában Husky Harris mentoraként láthatjuk.Egy internetes szavazáson a WWE dívái őt választják meg a legjóképűbb pankrátornak, és emiatt Cody úgy határoz, hogy innentől kezdve felveszi a "Dashing" (Ragyogó) becenevet.Szeptemberben csapatot alkot Drew McIntyre-rel, és a Night of Champions gáláján WWE Tag Team Bajnokok lesznek.

35

Page 36: WWE

36

Page 37: WWE

Név: Daniel BryanMagasság: 178 cmSúlya: 86 kgSzármazási hely: Aberdeen, Washington Speciális mozdulata: LeBell LockFőbb eredményei: US Champion, ROH World Champion

Bryan Danielson néven született 1981. május 22-én. 1999-ben először Dean Malenko, később pedig Shawn Michaels iskolájában tanulta ki a szakma fortélyait.2000-ben debütált a Texas Wrestling Alliance szervezeténél, ahol csapat-bajnok lett.Innen a Memphis Championship Wrestling-hez került, ahol William Regal tanítványa lett. Ekkor vette fel az „Amerikai Sárkány” becenevet.2001-ben egy alkalommal a WWE Velocity műsorában is szerepelt, ahol kikapott a WWE Bajnok John Cena-tól.Innen Japánba ment a New Japan Pro Wrestling-hez. Itt szólóban és csapatban is nagy sikereket ért el, meccseit pedig maszkban vívta.2002-ben a Ring of Honor-hoz került. Sokan úgy gondolják, hogy hatalmas szerepe volt a szervezet fejlődésében. Bár imádja a közönség, a világbajnoki övet csak 2005-ben tudja megszerezni. A hónapok múlásával minden lehetséges kihívót levert. A ROH-nak volt egy másik bajnoki öve is, ami a Pure Championship névre hallgatott, és Nigel McGuinnes volt a gazdája. A két bajnok feltette egymás ellen az övét, és Bryan került ki győztesen. Ezzel ő lett a szervezet első Egyesített Bajnoka. 15 hónapig maradt bajnok, amíg ki nem kapott Homicide-tól.2007-től kezdve többször is megszerzi a csapatbajnoki öveket. A ROH mellett számos másik szervezetnél is fellépett, és mindenhol begyűjtött valamilyen bajnoki címet.

2010. januárjától egy hónapra a Florida Championship Wrestling tagja lesz. Itt kapja meg a Daniel Bryan ringnevet.A februárban elkezdődő WWE NXT műsorának ő lesz az egyik zöldfülűje. Mentorának A Mizt kapja, akivel egyáltalán nem jön ki. Sajnos hamar kiesik a műsorból, aminek a kommentátor Michael Cole kifejezetten örült. Ennek köszönhetően egy mini viszály alakul ki közöttük.Június elején az NXT 1. szériájának zöldfülűi rátámadnak a RAW pankrátoraira, és munkatársaira (ők lesznek később a Nexus). Bryan ekkor egy nyakkendővel fojtogatni kezdte a ring bemondó Justin Roberts-et, ami miatt a szervezet elbocsátotta a pankrátort.Ismét a független szervezetek világába csöppent, de csak néhány hónapra. A SummerSlam-en ismét visszatér a WWE-hez, méghozzá a WWE Csapatának hetedik embereként. Az ellenfél a Nexus volt, akiket sikeresen le is győztek. A visszatérésnek Miz egyáltalán nem örült, ami egy nagy viszályhoz vezetett. Ennek köszönhetően Daniel a szeptemberi Bajnokok Éjszakáján az Egyesült Államok Bajnoki Címét is elszedi korábbi mentorától.

37

Page 38: WWE

38

Page 39: WWE

Név:David OtungaSzületési név: David Daniel OtungaSzületési idő: 1980. április 7. Születési hely: Chicago, IllinoisMagasság: 183 cmTestsúly: 110 kgBefejező mozdulatai: Ura-Nage, The Verdic

Egy amerikai profi pankrátor és egykori valóságshow szereplő, jelenleg szerződése van a WWE-vel, ahol a RAW-ot és a Nexus csapatot erősíti.

David bekerült 2007-ben az I Love New York 2 nevű valóságshow-ba, itt a 10. epizódig szerepelt, mert kiesett.

WWE karrierje

David 2008. novemberében aláírt egy szerződést a WWE-vel, ami után a Florida Championship Wrestling-hez került, hogy fejlődjön. 2009. május 29-én debütált, egy 6-os Tag Team meccsen.

2010. február 16-án bejelentették, hogy Otunga részt fog venni az NXT első szezonjában, ahol a tehetséges, fiatal pankrátorokat keresik, és R-Truth lesz a mentora. Február 23-án debütált az NXT-ben egy gyors győzelemmel a későbbi csapattársa, Darren Young ellen.

A fiatalok első szezonjának a győztese Wade Barrett lett, aki a volt NXT tagokkal létrehozott egy Nexus nevű csapatot és együtt lerombolták a RAW-ot és hordágyra küldték a pankráció egyik legkiemelkedőbb alakját, John Cenát. Majd megfogyatkozott a Nexus, és a Hell In A Cell gálán Wade Barrett és John Cena fogadásuk értelmében mérkőztek meg, ha John nyer akkor megszűnik a Nexus, de ha Wade nyer akkor Cena személyével bővül ki a csapat. A meccset Wade nyerte. A következő konfliktus a Survivor Series-en adódott, mikor Wade Barrett, Randy Orton ellen lépett be a szorítóba, hogy Cena volt a bíró. Itt a tét az volt, hogy, ha Wade nyer akkor John nem lesz többé tagja a Nexus-nak, ha Randy nyer akkor viszont Cena ki lesz rúgva a WWE-ből.Randy a meccs előtt megkérte Cenát, hogy igazságosan vezesse a mérkőzést, végül John inkább a becsületet választotta, és segített Randy Orton-nak. Cena elbúcsúzott, de újra visszatért.Majd Wade Barrett-et magára hagyta a Nexus és a következő pusztító vezére a csapatnak, CM Punk lett. Wade átkerült a Smackdown-ra és létrehozta a Corre nevű csapatot.David fontos tagja a Nexusnak.

39

Page 40: WWE

40

Page 41: WWE

Név: Dolph ZigglerMagasság: 183 cmSúlya: 97 kgSzármazási hely: Hollywood, California Speciális mozdulata: Jumping Russian legsweepFőbb eredményei: Intercontinental Champion, World Tag Team Champion

Nicholas Theodore Nemeth néven született 1980. július 27-én. A középiskolában birkózott, és ő tartja a mai napig az iskolán belül a legtöbb győzelmet, 82-t. A főiskolán szintén birkózott.

2004-ben leszerződik a WWE kisebb szervezetéhez, az Ohio Valley Wrestlinghez, mint “Nick Nemeth”.2005. szeptemberében bekerül a Sunday Night Heat műsorába. Itt Chavo Guerrero hordára lesz, mivel Chavo ekkoriban a fajgyűlölő “Kerwin White” karakterét alakította, aki mindenhova golffelszereléssel mászkált. Eddie Guerrero halálával Chavo abba hagyja ezt a fajta karaktert, így Nickre sincs szükség, és visszakerül az OVW-hez.

2006. január 23-án a “Spirit Squad” formáció tagjaként debütál a RAW-ban, ring neve pedig “Nicky” lesz. A csapat öt tagból állt, és a tag team öveket is begyűjtötték. Vince McMahon ekkoriban Shawn Michaels ellen viaskodott, aki sokszor összetűzésbe keveredett a Spirit Squaddal. A viszályba később Triple H is bekapcsolódott.A bajnoki öveket egyébként Ric Flair és Roddy Piper szedi el tőlük a Syber Sunday alkalmával. Az év végére feloszlik a Spirit Squad, Nick pedig újra visszakerül az OVW-hez.Innen tovább megy a Florida Championship Wrestlinghez, ahol kétszer is csapat bajnok tudott lenni.

2008. szeptemberében tűnik fel újra a RAW-ban, ezúttal már mint Dolph Ziggler, aki minden embernek bemutatkozik. Egy hónappal később doppingvétség miatt 30 napra felfüggesztik.

2009. áprilisában átkerül a SmackDownhoz, ahol először MVP-vel, majd The Great Khalival kerül összetűzésbe.Július végén összejön Maria-val. Elkezd teperni az interkontinentális öv után, de nem jár sikerrel, és a pár hétig tartó Maria-val folytatott viszony is végetér.

2010. közepén a SmackDown szakmai tanácsadója, Vickie Guerrero próbálja az újjai köré csavarni. Az ő segítségével aztán Dolph végre az interkontinentális övet is megszerzi az egyik SmackDown-ban, ahol legyőzi Kofi Kingstont.

41

Page 42: WWE

42

Page 43: WWE

Név: EdgeMagasság: 196 cmSúlya: 110 kgSzármazási hely: Orangeville, Ontario, KanadaZenéje: Alter Bridge - Metalingus (WWE Version)Speciális mozdulata: Spear, SharpshooterFőbb eredményei: WWE Champion, World Heavyweight Champion, Intercontinental Champion, World Tag Team Champion, WWE Tag Team Champion, WCW U.S. Champion, King of the Ring (2001), az első Money in the Bank Ladder Match győztese

Adam Joseph Copeland néven 1973. október 30-án született Kanadában. 

Kanadai testvérével Christian-al (csak a sztoriban testvérek) csapatot alapítottak, fő ellenfeleik a Hardy Fiúk lettek. Edge-ék és a Hardy Fiúk a Dudley Fiúkkal megspékelve WrestleMania XVI-on összecsaptak a WWE Tag Team címért. Itt lettek először bajnokok Christian-ék.7 alkalommal sikerült Tag Team bajnokságot nyerniük.

A 2001-es Royal Rumble-on elvesztették World Tag Team címüket a Dudley Fiúkkal szemben. WresteMania XVII-ig kellett az újabb címre várni, ahol másodjára is győzni tudtak Dudley-ék és Hardy-ék ellen egy TLC (asztalok, létrák, székek) meccsen.

 Edge akkor kezdett szóló karrierbe, amikor megnyerte a 2001-es King of the Ring-et. Christian szembefordult Edge-el, és összetűzésüket egy Interkontinentális Bajnokságon rendezték le. A győztes Edge lett. Átkerült a SmackDown-hoz, ahol Rey Mysterio-val összeállva WWE Tag Team Bajnokok lettek. Kétszer is megküzdhetett a WWE Bajnoki címért, de mindkétszer sikertelenül járt. 2003. februárjában súlyos térdsérülést szenvedett, és csak 2004. áprilisában tért vissza a RAW műsorába. Itt Chris Benoit-val megnyerték a World Tag Team Bajnoki címet. Miután elvesztették az öveket, Edge az Interkontinentális címmel vigasztalódott, amit Randy Orton legyőzésével szerzett meg, amit később megvontak tőle. Edge innentől kezdve igazi gonosz karakterré vált. 

WrestleMania XXI-en rendezték meg az első „Money in the Bank” meccset, amit megnyert. Ennek értelmében egy éven belül bármikor kihívhatta az aktuális World Heavyweight Bajnokot.Az igazi életben összejött Lita-val, aki Matt Hardy barátnője volt. Ezt a történetet a pankrációs sztoriba is beépítették, Lita-nak köszönhetően tehát Edge és Matt ellenségekké váltak. Sérülése után kapott egy külön műsorblokkot a RAW-ban. Itt adta magának a „Rated-R Superstar” becenevet. A műsort arra használta, hogy sértegesse, megszégyenítse Ric Flairt. Kettejük nagy összecsapására 2006-ban került sor a New Year’s Revolution-ban, ahol az Interkontinentális öv volt a tét. Edge-et a mérkőzésen diszkvalifikálták. Aznap este a főesemény egy Elemination Chamber meccs volt John Cena világbajnoki övéért. A meccset a pépesre vert Cena nyerte.

43

Page 44: WWE

Edge ekkor lépett színre a kofferjával, ami a világbajnoki mérkőzést biztosította neki. Két perc alatt megszerezte első WWE Bajnoki Címét.A 2006-os Royal Rumble-on Cena visszaszerezte az övet. WrestleMania XXII-n egy nagyon látványos hardcore meccset vívott Mick Foley-val, melyet Edge nyert meg.

 

Másodjára akkor lett WWE Bajnok, amikor egy Triple Threat meccsen győzni tudott Rob Van Dam és John Cena ellen. Ezután Cena-val egy hosszas csatározás kezdődött. Kanadában, egy TLC meccsen elvesztette az övet. Ez volt karrierjében az eddigi egyetlen olyan meccs, ahol pár pillanatra még az eszméletét is elvesztette.

 Később Randy Orton-nal megalapították a Rated-RKO duót, és megszerezték a World Tag Team Bajnoki Címet. Edge ekkorra 11-szeres Tag Team bajnok lett, ami rekordnak számít. A címet később elvesztették.

2007. májusában legyőzte a legutóbbi „Money in the Bank” meccs győztes Mr. Kennedy-t, és a mérkőzés tétjeként újra megkapta az esélyt, hogy egy éven belül bármikor kihívhassa az aktuális világbajnokot. A lehetőséggel akkor élt, amikor Batista és Undertaker egy Steel Cage meccsen verték szét egymást. Undertaker-t legyőzte, így először World Heavyweight Bajnok lett. Egy újabb sérülés következtében le kellett adnia az övet és négy hónap kényszerpihenő következett. Visszatérte után összejött a SmackDown vezetőjével, Vickie Guerrero-val. Az Armageddon főeseményén megint világbajnok lett.

WrestleMania XXIV-en Undertaker visszaszerezte az övet. Vickie megfosztotta az övtől Undertaker-t, akinek újra meg kellett küzdenie Edge-el a címért a One Night Stand-en. Edge újra világbajnok lett, ráadásul Undertaker-nek el kellett hagynia a WWE-t, amiért veszített.SummerSlam-en azonban visszatért Undertaker, és egy Hell in a Cell meccsen pokolra küldte Edge-et. Edge a Survivor Series-en tér vissza, és egyből meg is szerzezte a világbajnoki címet Triple H és Vladimir Kozlov orra elől. Egy hónappal később, az Armageddon fő meccsén, elbukta az övet .

A 2009-es Royal Rumble-ig kellett várnia, mire újra bajnok tudott lenni, legyőzte a WWE-bajnok Jeff Hardyt.Az övnek csak pár hetet örülhetett, mert a No Way Out-on az Elimination Chamber-ben elsőnek esett ki. Az új WWE-bajnok Triple H lesz. Bánkódnia azonban nem kellett, mert még aznap részt vett a Nehézsúlyú Bajnoki Címért kiírt Elimination Chamber meccsen, amit meg is nyert.A WrestleMania XXV-ön Big Show és Cena volt az ellenfele. A mérkőzést - és vele együtt a címet is - Cena nyerte meg.

 A Backlashen. egy Last Man Standing meccsen, Big Show segítségével megszerzi az övet Cenától, így már 9-szeres World Heavyweight Champion.

44

Page 45: WWE

Név: Ezekiel JacksonMagasság: 188 cmSúlya: 129 kgSzármazási hely: Harlem, New YorkSpeciális mozdulata: ChokeslamEredményei: ECW Champion

Rycklon Stephens néven született 1978. április 22-én.2007. márciusában szerződött le a WWE-hez, és a szervezet kisebb részlegénél, a Florida Championship Wrestling-nél debütált. Itt szólóban és csapatban is fellépett.2008. július 18-án láthatjuk először a SmackDown-ban, mint Ezekiel-t, aki „The” Brian Kendrick testőre. Egy hónappal később már Ezekiel Jackson-ként jelentik be, és most már mint Kendrick tanácsadója tűnik fel. Később csapatot alkotnak, de a csapat bajnoki címeket nem sikerül megszerezniük.2009. áprilisában átkerül az ECW-ba, és így a Kendrick-el való kapcsolata is megszakad. Kis időre visszamegy az FCW-hoz, majd amikor

45

Page 46: WWE

visszatér, Vladimir Kozlovval találja magát szemben. A két rivális hamarosan csapatot alkot, menedzserük pedig William Regal lesz.Kozlov és Jackson egy idő után egymás ellen fordulnak, és a csapat feloszlik. Regal Ezekiel mellett marad, aki 2010. január közepén megnyer egy 8 fős battle royal-t, és ezzel lehetőséget kap, hogy megküzdjön Christian-nel a Royal Rumble-on az ECW övért, ám a címszerzés nem jár sikerrel.Február 16-án az utolsó ECW műsorban, kap egy utolsó lehetőséget a bajnoki címért. A próbálkozást siker koronázza, de csak 3 percig lehetett az új - és egyben utolsó - ECW Bajnok, mert a műsor befejeztével a szervezet is örökre megszűnt.Korábbi mentora, William Regal a Raw tagja lesz, Ezekiel pedig átkerül a SmackDown-ba.2010. áprilisában súlyos térdsérülést szenved, ami miatt hónapokra kimarad. Távolléte alatt átteszik a RAW csapatába.

46

Page 47: WWE

47

Page 48: WWE

Név: GoldustMagasság: 198 cmSúlya: 129 kgSzármazási hely: Hollywood, CaliforniaSpeciális mozdulata: Curtain Call, Final CutFőbb eredményei: Intercontinental Champion, World Tag Team Champion, WCW United States Heavyweight Champion, Hardcore Champion

Virgil Riley Runnels III néven született 1969. április 11-én. Apja a legendás Dusty Rhodes, féltestvére pedig Cody Rhodes.1988. decemberében debütált az NWA szervezetnél mint Dustin Rhodes. Itt Jasion Royers-al csapat bajnok tudott lenni.

1990-ben kerül a WWF-hez, mint közönségkedvenc. Pár hónap múlva átmegy a WCW-hoz.

1991-től „The Natural” Dustin Rhodes a neve. Barry Windham-mel megnyeri a csapat bajnoki övet. Miután összekapnak egymással, szétválnak.1993-ban megszerzi az US övet, amit az év végén Steve Austin elvesz tőle. A következő évet apjával vállvetve küzdi végig.

1995-ben tér vissza a WWF-hez, mint a gonosz Goldust. Fekete-arany overallt viselt, ugyanilyen színre volt az arca is kifestve, platinaszőke hosszú parókája volt, a saját haja pedig szintén platinaszőkére volt festve. Meccsei közben zavarba ejtő, és félreérthetetlen mozdulatokat tesz, amikkel rendre megzavarja ellenfeleit.1996. januárjában legyőzi Razor Ramon-t, és interkontinentális bajnok lesz. Ekkor tűnik fel a színen Marlena, aki Goldust női megfelelője. A karaktert akkori felesége, Terri alakította. Egy rendezői székből osztotta az észt a ring mellett, miközben dohányzott.A címet a King of the Ring-en veszti el Ahmed Johnson ellen.1997. májusában felfedte kilétét, miszerint ő Dustin Runnels, Dusty Rhodes fia. Az év vége felé ott hagyja Marlena-t, új menedzsere pedig Luna Vachon lesz. Goldust hírességeket és volt pankátorokat kezd parodizálni.1998-ban elégeti a jelmezét, Luna-val szakít, és újra összejön Terri Runnels-el. Októberben újra magára ölti Goldust karakterét. Legyőzi Road Dogg-ot, és újra interkonti bajnok lesz, két héttel később azonban The Godfather szerzi meg az övet.

1999-ben ismét a WCW-nál köt ki. „The American Nightmare” Dustin Rhodes néven tűnik fel („Az Amerikai Rémálom” becenevet használva apja „Amerikai Álom” becenevének a kicsúfolása a célja).2001-ben ismét apja oldalán küzd.

48

Page 49: WWE

2002. januárjában visszatér a WWE-hez mint Goldust. Rob Van Dam-mal kerül összetűzésbe. Miután legyőzi, megszerzi a hardcore bajnoki övet, amit összesen kilencszer tud begyűjteni.Csapatot alkot Booker-T-vel, és World Tag Team Bajnok lesz. 2003. elején szétmennek.

2004-ben a TNA-hez szerződik le „Lonestar” Dustin Rhodes néven, övet azonban nem sikerül szereznie.

2005. októberében újra a WWE-hez igazol mint Goldust.

2007-ben kis időre átmegy Japánba, és Gold Dustin néven bunyózik.Júliusban újra megjelenik a TNA-nál mint Dustin Rhodes. Egy interjúban kifejti, hogy tudathasadása van. Ennek következménye lesz az új karakter, aki a Black Reign nevet kapja, és elég bizarr megjelenése van. Innentől kezdve felváltva játszotta a pozitív és negatív figurát.

2008. októberében Goldust-ként újra WWE tag lett.2009. májusától kis időre csapatot alkot Hornswoogle-lel, majd átkerül az ECW műsorába.2010. elején megszűnik az ECW, és Goldust előbb a SmackDown, majd a RAW pankrátora lesz.Szeptemberben az NXT műsorának egyik mentoraként láthatjuk. Pártfogoltját Aksana-nak hívják.

Dustin 1993. július 25-én vette el Terri Runnels-t. 1994-ben lányuk született (Dakota). 1999-ben váltak el.2002. december 18-án nősül meg másodjára.2007-ben jelenti be az apját a Hírességek Csarnokába, ahol elmondta, hogy mindig olyan akart lenni, mint az apja.

49

Page 50: WWE

50

Page 51: WWE

Név: Jack SwaggerMagasság: 193 cmSúlya: 119 kgSzármazási hely: Perry (Oklahoma)Speciális mozdulata: Gutwrench falling powerbombFőbb eredményei: World Heavyweight Champion, ECW Champion

Jacob „Jake” Hager 1982. december 3-án született Perry-ben. Az Oklahoma Egyetemen football-ozott, és birkózott. A juniorok között megnyert egy nagy birkózó tornát, és "All American" címet szerzett, mely titulust később a pankrációban is felhasznált.

2006-ban kezdte meg pályafutását a Deep South Wrestling-nél. Innen 2007. januárjában átkerül az Ohio Valley Wrestling-hez. Augusztusban átmegy a Florida Championship Wrestling-hez. Itt FCW Florida Heavyweight Champion tudott lenni Ted DiBiase Jr. legyőzésével. 2008. márciusában legyőzi az FCW Southern Heavyweight Champion Heath Miller-t, és vitathatatlan nehézsúlyú bajnokká koronázzák. Augusztusban 62 – 0 nyerési sorozattal rendelkezett, de egy „dark meccsen” (ezeket nem közvetíti a tévé) kikap William Regal-tól.

2008. szeptember 9-én mutatkozik be az ECW-nál, mint az unszimpatikus Jack Swagger. Viszályba keveredik Tommy Dreamer-rel, akit jó párszor legyőz. Miután hónapokon keresztül veretlen tud maradni, esélyt kap az ECW cím megszerzésére.2009. január 13-án egy ECW műsorban legyőzi az aktuális bajnokot Matt Hardy-t, és feljut a csúcsra.A február 3-ai ECW adásban veszít először Finlay ellen, ami nem címmeccs volt.Az övet Backlash alkalmával veszti el Christian ellen.Átkerül a Raw-hoz, és kiszemeli magának az Egyesült Államok bajnoki övét, de nem sikerül megszereznie. Október elején bejelenti, hogy az év hátralévő részében veretlen fog maradni, de a kísérlet nem jár sikerrel.

A WrestleMania XXVI-on megnyeri a Money in the Bank létrás meccset, és ennek köszönhetően lehetőséget kap arra, hogy egy éven belül bármelyik bajnokot kihívhassa. Öt nappal később a SmackDown-ban legyőzi az aktuális Nehézsúlyú Világbajnok Chris Jerichot (akit korábban már Edge összevert), és így ő lesz az új bajnok. A RAW-ból emiatt átkerül a SmackDown-ba.Júniusban a Fatal 4-Way gálán bukja el a címet egy 4 Esélyes Meccsen Rey Mysterio ellenében.

2010. március 31-én egy 24 éves modelt vesz feleségül.

51

Page 52: WWE

Név: Jeff Hardy                                                  Magasság: 185 cmSúlya: 102 kgSzármazási hely: Cameron, N.C.Speciális mozdulata: Swanton Bomb, Twist of FateZenéje: Endeverafter - No More WordsFőbb eredményei: WWE Champion, Intercontinental Champion, World Tag Team Champion, Hardcore Champion, European Champion, Light Heavyweight Champion, WCW Tag Team Champion

52

Page 53: WWE

Eredeti: Jeffrey Nero Hardy. 1977. augusztus 31-én született Észak Karolinában. Bátyja Matthew Moore Hardy is WWE pankrátor. Gyerekkorukban kaptak egy trambulint, és akkor kezdtek el érdeklődni a pankráció iránt. Anyjuk fiatal korukban meghalt. Gyerekkorában baseballozott és amerikai focizott. 16 évesen kezdett bele az amatőr iskolai pankrációba. Matt-el közös csapatot alkotva kezdek el harcolni a WWE-ben. Csapatuk legtöbbször Edge-el és Christian-al harcolt. Jeff híres a magasból végzett veszélyes ugrásairól, ami miatt a közönség által kedvelt lett. Ezek után WCW (World Champion Wrestling) tagok lettek, megnyerték a Team Tag-ot. De a testvérpár összeveszett és Jeff átment a TNA-hoz (egy másik pankrátorszövetség). 2004-ben visszajött a WWE-hez, mert a TNA-ben keveset foglalkoztatták. A RAW-ban Johnny Nitro-val harcolt és meg is nyerte az interkontinentális övet. 2007 február 13-án viszont Umaga megverte őt egy meccsen, és megszerezte az övet. Újra összeált Jeff és Matt, és megnyertek egy 10 Man Tag Tem Royal Rumbe meccset. Eddigi karrierjük során 6-szor nyerték meg ezt a címet. 2007 augusztusában 30 napra eltiltották a WWE-től tiltott szerek használatáért. Miután visszatért, egy Umaga elleni meccsen ismét elnyerte az interkontinentális övet. A valóságban, azonban Umaga-nak le kellett adnia az övet, mert szteroidokat használt. Mivel Hardy ismét tiltott szereket használt, el kellett veszítenie az övet Chris Jericho ellen, és még 60 napos eltiltást is kapott. Emiatt nem vehetett részt a tavalyi WrestleMania-n. A WWE kijelentette, hogy a legközelebbi hasonló eset után kirúgják Jeff-t. 2008. május 12-én a Smackdown-ban harcolt és egy év végi Armageddon meccsen világbajnok lett.  A 2009-es Royal Rumble-n Matt ellene fordult, ezért Edge legyőzte, és elveszítette az övet. Megkezdődött a testvérharc, aminek a végén Matt nyert a 25. WrestleMania-n egy Exterme Rules meccsen.

 Az Extreme Rules-on, Edge-t legyőzve megszerzi a Nehézsúlyú bajnoki övet. Győzelmének durván 5 percig örülhetett, ugyanis megjelent CM Punk, és Money In The Bank táskáját beváltva, megszerezte Hardytól az címet.

 A Night of Championson visszaveszi az övet Punktól, és Háromszoros Nehézsúlyú Világbajnokká válik.

 Az övnek azonban csak egy hónapig lehetett a gazdája, ugyanis CM Punk a SummerSlaen újra elveszi tőle. Ráadásul az utána következő SmackDownon ismét veszít Punk ellen, így ismeretlen időre el kell hagynia a WWE-t.

53

Page 54: WWE

54

Page 55: WWE

Név: John CenaMagasság: 182 cmSúlya: 108 kgSzármazási hely: West Newbury, Mass.Speciális mozdulata: Attitude AdjustmentFőbb eredményei: WWE Champion, World Heavyweight Champion, U.S. Champion, World Tag Team Champion, European Champion, 2008-as Royal Rumble győztes, Az év pankrátora (2009)

Cena 1977. április 23-án született West Newbury-ben. Egy bátyja és három öccse van (Dan, Matt, Steve és Sean). Az érettségi után a Springfield Főiskolára jelentkezett, ahol tanulmányai mellett football-ozott. Az 54-es számot viselte, amit manapság is fel lehet fedezni ruházatán. 1998-ban lediplomázott, majd testépítéssel foglalkozott és egy limuzinos cég sofőrje is volt.

2000-ben kezdett pankrációzni az Ultimate Pro Wrestling-nél. Itt egy félig robot-félig ember szerepet játszott The Prototyp néven. Megszerezte a nehézsúlyú bajnoki övet, ezután pedig a WWE leszerződtette az Ohio Valley Wrestling-hez, ami egyfajta edzőtábornak is felfogható. Itt nehézsúlyú bajnok és tag team bajnok is volt (partnere Rico Constantino).

Cena első televíziós WWE szereplése 2002. június 27-én következett be. Ekkor Kurt Angle volt az ász, és a szervezet tulajdonosa Vince McMahon egy új csillagot keresett, aki megtestesíti a „könyörtelen agressziót”. Cena ennek az elvárásnak megfelelően pár alkalommal szét is ütötte Kurt Angle-t. Októberben Billy Kidman-nel egy tag team csapatot alkotva ringbe szálltak az első WWE Tag Team bajnoki címért meghirdetett tornán, de már az első fordulóban kiestek. A következő héten Cena nekitámadt Kidman-nek, amiért vesztettek. Ezután nemsokkal a SmackDown! Halloween-os műsorában Vanilla Ice-nak öltözött és nyomott egy freestyle rappet. Innentől kezdve felvette a rapper imidzset, és mindig rímekben szövegelt (2005-ben saját albumot dobott piacra „You Can’t See Me” címmel).

2003 első felében Cena folyamatosan könyörgött egy Brock Lasner elleni bajnoki meccsért, amit végül is kiharcolt magának, ám az áprilisban megrendezett Backlash-en alulmaradt. Az év végén igazi közönség kedvenc lett, amikor Kurt Angle csapatában tünt fel a Survivor Series-en.A 2004-es Royal Rumble alkalmával az utolsó hat között maradt a ringben, de Big Show kihajította. Kettejük viszályából Cena profitált jobban, ugyanis a WrestleMania XX-on megszerezte Big Show U.S. bajnoki övét. A címet Carlito szedte el tőle, testőre Jesús segítségével. Cena ezután pár hónapot kimaradt, ugyanis filmet forgatott „The Marine” címmel. Visszatérésekor leverte Carlito-t és a bajnoki övet átalakította a mára már jól ismert spinner-stílusú övvé (a közepe forog).

2005-ben ismét részt vett a Royal Rumble-on, ahol utolsónak esett ki (a győztes Batista volt). A következő hónapban legyőzte Kurt Angle-t. A meccs tétjeként kapott egy szerepet a közeledő WrestleMania beharangozó filmjében. Ez volt a kiváltó oka a közte és a WWE Bajnok JBL között kialakuló ellentétnek. Az összetűzés tetőfoka WrestleMania 21 lett, ahol Cena megszerezte élete első WWE világbajnoki címét. Az

55

Page 56: WWE

övet természetesen átalakította spinner-stílusúvá.2005. június 6-án a SmackDown-ból átkerült a RAW programjába, ahol nagy ellenségévé Chris Jericho vált. Eredetileg Cena volt a jófiú és Jericho a rossz, ám a közönség mégis mindig kifújolta Cena-t. Jericho után Kurt Angle próbált a rosszfiú lenni. Cena folyamatosan győzött, de ez csak olaj volt a tűzre, a közönség pedig egyre jobban utálta.

2006-ban a New Year’s Revolution műsorában veszítette el a címet Edge jóvoltából (280! napig volt bajnok). Három héttel később visszanyerte a címet a Royal Rumble-on. Következő riválisa az akkori rosszfiú Triple H volt. A történetírók azonban ismét koppantak, ugyanis a közönség tovább utálta Cena-t, míg a negatív Triple H-t elkezdték imádni. A Cena utálat tetőfoka akkor következett be, amikor a címét Rob Van Dam ellen tette fel. A meccs az ECW szentélyében a Hammerstein Bálteremben került megrendezésre, ahol a tömeg majdnem meglincselte a bajnokot. Az övet természetesen elvesztette (ehhez kellett Edge közbeavatkozása is). Van Dam-től Edge-hez vándorolt az öv, majd újra Cena-é lett az Unforgiven főeseményén.A Royal Rumble után egy nappal Shawn Michaels-el megszerezték a World Tag Team Bajnoki övet Randy Orton és Edge legyőzésével. Cena így már két címet is birtokolt egyszerre. A későbbiekben összetűzésbe került Shawn-nal, így a tag team öv is ugrott. Kettejük ellentétének Great Khali vetett véget. Cena volt az első, aki le tudta győzni Khali-t.

2007. októberében egy Mr. Kennedy elleni meccsen Randy Orton megtámadta, melynek következményeként annyira megsérült, hogy a címet fel kellett adnia és jó pár hónapra a pankrációt is nélkülöznie kellett. A címtől megfosztották, pedig 19 éve senki nem volt ennyi ideig világbajnok.

2008-ban a Royal Rumble-on tért vissza, amit meg is nyert.Augusztusban Batista-val egy hét erejéig megszerzi a csapat bajnoki címet Cody Rhodes és Ted DiBiase ellenében.Később egy Batista elleni összecsapáson lesérül, és pihenőre kényszerül.A Survivor Series-en tér vissza, és Chris Jericho legyőzésével első alkalommal World Heavyweight Champion lesz.

2009. februárjában a No Way Out-on bukja az övet egy Elimination Chamber meccsen.WrestleMania 25-ön lesz újra bajnok, miután legyőzi Edge-et és Big Show-t egy triple threat mérkőzésen. 3 héttel később azonban Big Show segítségével Edge visszaszerzi az övet a Backlash-en.Egészen a szeptemberi Breaking Pointig kellett várnia, mire újra WWE Bajnok lehetett. Itt Randy Ortont győzte le egy "I Quit" meccsen. Csak egy hónapig örülhetett, mert a visszavágón - ami egy Hell in a Cell meccs volt - Orton visszaszerzi az övet. Három héttel később a "Kérkedési Jogok" nevű gálán ismét ő a bajnok, miután nyerni tudott egy 60 perces iron man meccsen.

Két hónappal később, a decemberi TLC ppv-ban nagy meglepetésre veszít az újonc Sheamus ellen egy asztal meccsen. Ezután bejelenti, hogy nem fog több meccset

56

Page 57: WWE

veszteni, amíg újra bajnok nem lesz. Ennek fényében megnyer egy tornát, melynek eredményeként őt választják az év pankrátorának.

2010. januárjában felkarolja a visszatérő Bret Hartot, aki Vince McMahon ellen viaskodik.Februárban John győz az Elimination Chamber nevű gálán, és nyolcadszorra is világbajnok lesz. A sikernek azonban csak pár percig örülhet, mert Mr. McMahon egyből elrendel egy címvédéses meccset Batista ellen, aki simán leveri az elgyötört Cena-t, és ezzel az övet is megszerzi.A WrestleMania XXVI-on nyílik alkalma a visszavágásra, és miután győz, kilencedszerre is világbajnok lesz.Júniusban a Fatal 4-Way gálán bukja az övet Sheamus ellenében egy 4 Esélyes Meccsen. Ekkoriban alakul egy új csoportosulás a Nexus, akik át akarják venni a hatalmat a WWE felett, és Cena lesz az első számú célpontjuk.

2009. július 11-én összeházasodik középiskolai szerelmével Lizzel.A WWE kedvelt arcaként jópár filmes produkcióban is részt vett.

57

Page 58: WWE

58

Page 59: WWE

Név: John MorrisonMagasság: 185 cmSúlya: 99 kgSzármazási hely: Los Angeles, CaliforniaSpeciális mozdulata: Hangman’s neckbreaker, Moonlight DriveFőbb eredményei: Intercontinental Champion, ECW Champion, WWE Tag Team Champion, World Tag Team Champion, Az év legjobb Tag Team tagja (2008)

John Randall Hennigan 1979. október 3-án született Los Angeles-ben. A Kaliforniai Egyetemen film és geológia szakon végzett, de mivel egyik pálya sem érdekelte, elment a Supreme Pro Wrestling nevű iskolába, hogy kitanulja a szakmát.2002-ben megnyert egy valóságshow-t (WWE Tough Enough), melynek értelmében szerződést kapott a WWE-hez. Elkerült az Ohio Valley Wrestling-hez (OVW), amely a WWE kiképző szervezete.

2004. március 1-én debütált a RAW műsorában, mint Johnny Blaze. Szerepe szerint ő volt az akkori general manager Eric Bischoff asszisztense. Egy héttel később már Johnny Spade néven futott, és három héttel később pedig Johnny Nitro volt. A „Nitro” név a néhai WCW szervezet Monday Nitro műsorának emlékéül szolgált.Júniusban visszakerül az OVW-hez. Itt Joey Mercury-val megalkotta az MNM formációt, és csapatbajnokok lettek.

2005. áprilisában az MNM bekerül a SmackDown műsorába, és rövid időn belül háromszor is WWE Tag Team Bajnokok tudtak lenni.

2006. májusában a csapat feloszlik, Johnny pedig átkerül a RAW-hoz, Melina-val az oldalán. Vengeance alkalmával legyőzi Shelton Benjamin-t, és négy hónapig Interkontinentális Bajnok lesz. Az övet Jeff Hardy szerzi meg. Az év nagy részében John Cena-val viaskodott.Novemberben újra interkonti bajnok tudott lenni, de egy hét múlva Hardy újra leverte.Ismét megalakult az MNM, de 2007. márciusában Mercury elhagyta a szervezetet, Johnny pedig átkerült az ECW-hoz.

Vengeance alkalmával legyőzi CM Punk-ot, és ECW Bajnok lesz. Ekkor változtatja meg a nevét John Morrison-ra, karaktere pedig igazi negatív hőssé válik.A Survivor Series-en egy triple threat meccsen bukja az övet CM Punk-kal szemben. A harmadik fél The Miz volt.A meccs után Miz és Morrison csapatot alkotnak, és Tag Team Bajnokok lesznek. Great American Bash alkalmával vesztik el az öveket Curt Hawkins és Zack Ryder ellenében.

2008. februárjában a WWE honlapján elindul „The Dirt Sheet” című műsoruk, amely olyan népszerűvé válik, hogy az év végén Slammy Award-ot kapnak elismerésül, sőt őket választják az év csapatának is. Ezt megerősítve december 13-án újra bajnokok lesznek CM Punk és Kofi Kingston legyőzésével.

59

Page 60: WWE

A 25. WrestleMania-n bukják az öveket a WWE tag team bajnokok Primo és Carlito ellen, akik így egyesített csapat bajnokok lettek.Ha ez még nem lenne elég csapás, MIZ átkerül a RAW-hoz, a csapat pedig feloszlik. Morrison ezután a SmackDown tagjaként pozitív karakter lesz. Első nagy lehetőségét július végén a SmackDown-ban kapja, de alulmarad a nehézsúlyú bajnok Jeff Hardy-val szemben.Egy szeptemberi SmackDown-ban legyőzi Rey Mysterio-t, és Interkontinentális Bajnok lesz.Az övet egészen a decemberi TLC gáláig meg is őrzi, de meglepetésre kikap az újonc Drew McIntyre-től.

2010. elején összeáll R-Truth-al, és célba veszik az Egyesített Csapatbajnoki Öveket, de nem járnak sikerrel.Áprilisban mindketten átkerülnek a RAW-hoz.Az NXT második évadában Eli Cottonwood mentoraként láthatjuk.

Hannigan hosszú ideig a valós életben is együtt járt Melina-val, aki a képernyőn menedzsereként szerepelt.2007-ben doppingbotrányba keveredett, melynek eredménye 30 nap eltiltás volt.

60

Page 61: WWE

61

Page 62: WWE

Név: KaneMagasság: 204 cmSúlya: 146 kgSpeciális mozdulata: ChokeslamFőbb eredményei: WWE Champion, World Heavyweight Champion, ECW Champion, Intercontinental Champion, World Tag Team Champion, WCW Tag Team Champion, Hardcore Champion

Glen Thomas Jacobs néven született 1967. április 26-án Spanyolországban, Madridban. Tanulmányait azonban már az Egyesült Államokban végezte. Angol szakon tanult és tanárként dolgozott.

Debütálása 1992-ben történt az USWA szervezetnél. Unabomb néven nehézsúlyú bajnok és csapat bajnok is volt.

1995 nyarától van jelen a WWE-ben. Akkoriban Dr. Isaac Yankem-ként szerepelt, aki Jerry Lawler fogorvosa volt.1997 óta testesíti meg Kane karakterét, aki Undertaker halottnak hitt féltestvére. A sztori szerint kiskorában Taker megégette, ezért mindig csak maszkban lehetett látni. Kettejük közt hosszas viszály zajlott, ezeket az összecsapásokat általában el is vesztette.A ’98-as King Of The Ring-en legyőzte Steve Austin-t és WWE Bajnok lett. Másnap Austin visszaszerezte az övet.Mankind-dal összeállva csapat bajnok lett, miután leverték a New Age Outlaws formációt. Másodjára 2001-ben lett tag team bajnok, miután Taker-rel megalkották a Brothers of Destruction-t.WrestleMania XVII alkalmával megnyer egy triple threat meccset Big Show-val és Raven-nel szemben, és Hardcore Bajnok lesz.A Judgement Day alkalmával Interkontnentális Bajnok lesz, miután legyőzi Triple H-t. Ezután nem sokkal a Brothers Of Destruction először WWE Tag Team Bajnok, majd WCW Tag Team Bajnok lett. Az év végére Kane lesérül.

2002. nyarán tér vissza a RAW műsorába, és Hurrican-nal összeállva csapat bajnok lesz Lance Storm és Christian Cage legyőzésével. Később leveri Chris Jerichot, és újból Interkontinentális Bajnok lesz.Viszályba kerül Triple H-el, melynek végén elveszti az övet a No Mercy-n.WrestleMania XIX után egy nappal ismét csapatbajnok lesz, ezúttal Rob Van Dam-mel.

2003-ban Triple H ellen vesztett egy meccset, aminek következményeként le kellett vennie a maszkját. Ekkor látni lehetett, hogy nincs szó égési sérülésekről, úgyhogy később a haját is levágatta és emberibb külsőt kapott. Ismét Undertaker került a célpontba. Csatáik között „élve eltemetős” meccs is volt.

2005-ben a Taboo Tuesday alkalmával Big Show-val újra tag team bajnok lett. Miután elvesztik az övet a Spirit Squad ellen, Kane megkattan, és Big Show ellen fordul. Ekkoriban jelent meg egy mozifilmje, melyben Jackob-ot alakítja, aki egy pszichopata. Ezt a történetet a WWE sztori vonalába is bevették.

62

Page 63: WWE

Volt egy időszak, amikor egy kamu Kane is feltűnt, terrorizálva az igazit. A 2006-os Vengeance alkalmával számolt le végleg a csalóval. A karaktert egyébként a mostani Festus-t is megformáló Andrew William Hankinson alakította.

Kane elbukott egy mérkőzést Umaga-val szemben és el kellett hagynia a RAW-t.Átkerült a SmackDown-ba, ahol MVP-vel akasztotta össze képzeletbeli bajszát. Pár hónap után átnyargalt az ECW-hez, mert a szervezetnek gyenge volt a pankrátori felhozatala. Hálából megkapta az ECW bajnoki övet, miután WrestleMania 24-en megnyert egy 24 fős battle royalt, és még aznap 8 másodperc alatt hazavágta az akkori bajnokot, Chavo Guerrero-t.

2008. június 23-án visszakerült a RAW-ba, címét pedig a Night Of Champions-ön elvesztette Mark Henry-vel szemben.2009-ben viszályba kerül Rey Mysterio-val, és igazi gonosz karakterré válik. Következő riválisa a másik óriás, The Great Khali lesz.Az év vége felé egy alkalomra összeáll Undertakerrel, hogy megküzdjenek a csapat bajnok JeriShow ellen, de nem sikerül győzniük.2010. elején az Interkontinentális Bajnok Drew McIntyre ellen csatázik.Az év közepén Undertaker kómába esik, mert valaki rátámadt. Kane hetei azzal telnek, hogy próbálja megtalálni a tettest. Eközben a Money in the Bank gáláján egy létrás meccsen megszerzi azt a koffert, amivel 1 éven belül kihívhatja az aktuális világbajnokot. A Nagy Vörös Szörny még aznap beváltja a koffert, és az éppen címvédésén túleső elgyötört Rey Mysteriot legyőzve ő lesz az új Nehézsúlyú Világbajnok. Később kiderül, hogy Kane támadt Undertakerre, és ezzel egy újabb viszály veszi kezdetét.

Ma Knoxville-ben lakik (Tennessee állam) feleségével és előző házasságából származó fiával. Van egy konditerme. Hogy hatalmasabbnak tűnjön, bevonulásakor 7 láb magasnak jelentik be (kb. 213 cm), de igaziból 204 cm.

63

Page 64: WWE

64

Page 65: WWE

Név: Kofi KingstonMagasság: 183 cmSúlya: 99 kgSzármazási hely: Ghana, dél-AfrikaSpeciális mozdulata: Trouble in ParadiseFőbb eredményei: Intercontinental Champion, World Tag Team Champion, United States Champion

Kofi Sarkodie-Mensah 1981. augusztus 14-én született Ghana-ban, Afrikában. A család 1982-ben telepedett le Amerikában. Az volt betervezve, hogy nagyapjához hasonlóan ő is tanár lesz. A pankrációs szerepével ellentétben semmi köze sincs Jamaicahoz.Az érettségi után kis ideig irodistaként dolgozott, de túl unalmasnak találta, így beiratkozott egy pankrátori iskolába.

2007-től kezdve dark meccseken lép fel a WWE-ben (nem mutatja a tévé) Kofi Jamaica néven. 2008. januárjában kerül képernyőre az ECW műsorában, most már mint Kofi Kingston. Jó pár hónapig veretlen tudott maradni, de amikor Shelton Benjamin-nal kerül összetűzésbe, akkor a veretlenségi sorozatnak is lőttek.Átkerül a RAW-ba, a Night of Champions egyik mérkőzéseként pedig legyőzi Chris Jericho-t, és Interkontinentális Bajnok lesz. SummerSlam-en a női bajnok Mickie James-el csapatot alkotva vesztenek Santino Marella és Beth Phoenix ellen, akik jutalmul az öveket is megkapják.Októberben CM Punk-al csapatot alkotva legyőzik Cody Rhodes-ot és Ted DiBiase-t, és csapat bajnokok lesznek. Két hónappal később John Morrison és Miz kaparintják meg az öveket.

2009. elején esélyt kap, hogy egy Elimination Chamber meccsen részt vegyen a világbajnoki címért, de Edge közvetlenül a meccs előtt kiiktatja, és a helyébe lépve az övet is megszerzi.Sikeresen kvalifikálja magát a Money in the Bank meccsre, és kijut a 25. WrestleMania-ra.Június 1-én a RAW adásában legyőzi MVP-t, és bezsebeli az Egyesült Államok Bajnoki Övét.4 hónapi uralkodás után az egyik Raw műsorában The Miz szerzi meg a címet.Idő közben felhagy a jamaikai akcentusával, és a ringbemondók is ghanaiként jelentik be.A vezetőség nagy tehetségnek tartja az afrikai harcost, ezért összeeresztik Randy Ortonnal, hogy a top pankrátorok közé kerülhessen.

2010. áprilisában átkerül a SmackDown-hoz. Az egyik májusi adásban az éppen aktuális Interkontinentális Bajnok Drew McIntyre-t kirúgja Teddy Long, a címéért pedig egy mini tornát rendeznek meg. Ezt a viadalt Kofi nyeri meg, de pár perccel a bajnokká koronázása után kiderül, hogy Vince McMahon ismét McIntyre-t nevezte ki hivatalos bajnoknak. Pár nappal később az Over The Limit elnevezésű ppv gálán legyőzi McIntyre-t, és most már hivatalosan is ő az új Interkontinentális Bajnok.

65

Page 66: WWE

66

Page 67: WWE

Név: Mark HenryMagasság: 188 cmSúlya: 178 kgSzármazási hely: Silsbee, TexasSpeciális mozdulata: World’s Strongest SlamFőbb eredményei: ECW Champion, European Champion

Mark Jerrold Henry 1971. június 12-én született Silsbee-ben. 1992-ben kvalifikálja magát az amerikai súlyemelő csapatba, és a barcelonai olimpián részt is vesz (10. helyet ér el szupernehézsúlyban). A WWE támogatta Mark részvételét a ’96-os atlantai olimpián, cserébe egy tíz éves szerződést kötött a szervezettel. Tanítói Stu és Bret Hart voltak.

1996. nyarán debütált a WWE-nél. Tagja volt a Nation of Domination formációnak, melynek fő ellensége Rock volt. 1999-ben a SummerSlam-en segített az Európa bajnok Jeff Jarrett-nek, hogy Interkontinentális Bajnok lehessen, ezért másnap Jarrett nekiajándékozta az Európa bajnoki övet. Egy hónappal később ezt el is bukja D’Lo Brown ellenében.

2000-ben átkerült az Ohio Valley Wrestling-hez egy kis továbbképzésre. Egy évvel később abbahagyja a pankrációt, és erősember versenyeken vesz részt. Ezekből sikerül is megnyernie egy Arnold Strongman Classic-ot, fődíjként pedig kapott egy Hummer-t..2002-ben tér vissza a WWE-hez. 2004. márciusában lesérül, és amikor felépül, az Ohio Valley Wrestling-nél folytatja.2005. decemberétől a SmackDown embere. WrestleMania 22-n vív egy „koporsó meccset” Undertaker-rel, ahol veszít.2006. júliusában súlyos térdsérülést szenved, és jó pár hónapra kimarad. 2007. májusában tér vissza a SmackDown-hoz. Karaktere a dzsungel királyát személyesíti meg, és beceneve „ezüsthátú gorilla” lesz.

2008. június 25-én átkerül az ECW-hez. A Night of Champions műsorában megnyer egy Triple Threat meccset Big Show és Kane ellenében, és ECW Bajnok lesz. Nem sokkal ezután Tony Atlas lett a menedzsere.Az Unforgiven-en bukja el címét Matt Hardy-val szemben.

2009. közepén átkerül a RAW-hoz, ahol közönségkedvenc lesz. Összeáll MVP-vel, és célba veszik a csapat bajnoki öveket, de a címszerzés nem sikerül.

2010. közepén az NXT második évadában Lucky Cannon mentoraként láthatjuk.

Henry feleségével és fiával él Austin-ban (Texas állam).

67

Page 68: WWE

68

Page 69: WWE

69

Page 70: WWE

Mason Ryan

Születési név: Barri GriffithsSzületési idő: 1982. január 13.Születési hely: Tremadog, WalesMagasság: 198 cmTestsúly: 123 kgBefejező mozdulatai: Orig Williams, Byron Saxton, Sitout Side Slam.

Egy walesi profi pankrátor és korábbi televíziós személyiség, jelenleg a WWE-vel van szereződése, ahol a RAW-ot és a Nexus csapatot erősíti.

A pankráció előtti életeRészt vett a Gladiators nevű valóságshow-ban, ami arról szólt, hogy akik pankrátorok szeretnének lenni, azok ide jönnek és kiképzik őket, majd megmérkőznek, itt Mason-re ráragadt a Góliát név.

A pankrátor életeMason Ryan 2009- ben szerződést kötött a WWE-vel, ahonnan egy fejlesztési területre kerül,t a Florida Championship Wrestling-hez, itt 2010 januárjában debütált. Július 22-én megnyert egy Triple Threat Match-et, Alex Riley és Johnny Curtis ellen. Ezzel megszerezte az FCW Nehézsúlyú Bajnoka címet. 

A Hell In A Cell gálán Wade Barrett és John Cena fogadásuk értelmében mérkőztek meg, ha John nyer, akkor megszűnik a Nexus, de ha Wade nyer, akkor Cena személyével bővül ki a csapat. A meccset Wade nyerte.A következő konfliktus a Survivor Series-en adódott, mikor Wade Barrett, Randy Orton ellen lépett be a szorítóba, hogy Cena volt a bíró. Itt a tét az volt, hogy, ha Wade nyer, akkor John nem lesz többé tagja a Nexus-nak, ha Randy nyer, akkor viszont Cena ki lesz rúgva a WWE-ből.Randy a meccs előtt megkérte Cenát, hogy igazságosan vezesse a mérkőzést, végül John inkább a becsületet választotta, és segített Randy Orton-nak.Cena elbúcsúzott, de újra visszatért.Majd Wade Barrett-et magára hagyta a Nexus és a következő pusztító vezére a csapatnak, CM Punk lett. Wade átkerült a Smackdown-ra és létrehozta a Corre nevű csapatot.2011. január 11-én debütált a WWE-ben a Raw-on, azzal, hogy beleavatkozott egy John Cena vs Cm Punk meccsbe, ahol elterelte Cena figyelmét és így Punk nyert. Majd a meccs után egy Big Both-al lerúgta a Nexus vezért. Amikor jött a többi tagja a scapatnak, akkor Mason letérdelt Punk elé, és felhúztak a kezére egy Nuexus karszalagot. 

MagánéleteMason játszott a középiskolában és az egyetemen a football csapatban, középhátvédet. A focit abba kellett hagynia egy térdsérülés miatt. 18 hónapot dolgozott asztalosgyakornokként, és ezen kívül még egy lelkes súlyemelő is.

70

Page 71: WWE

Név: Matt HardyMagasság: 188 cmSúlya: 102 kgSzármazási hely: Cameron, North CarolinaSpeciális mozdulata: Twist of FateFőbb eredményei: ECW Champion, United States Champion, World Tag Team

71

Page 72: WWE

Champion, European Champion, Hardcore Champion, Cruiserweight Champion, WCW Tag Team Champion

Matthew Moore Hardy 1974. szeptember 23-án született Cameron városában. Van egy öccse Jeff, aki szintén WWE sztár. 1987-ben kezdtek mindketten érdeklődni a wrestling iránt, amikor egy trambulint kaptak ajándékba. Később már profi szinten űzték a sportot, és különféle független ligákban gyűjtötték a tapasztalatokat.

Az akkori WWF-nél töltelékbunyósokként kezdték. Az igazi áttörés 1999-ben történt, amikor viszályba kerültek Edge és Christian csapatával. A King of the Ring alkalmával debütált a Hardy Boys. Négyszer sikerült begyűjteniük a WWE Tag Team címet, egyszer pedig a WCW Tag Team és a WWE World Tag Team címeket.

2001. decemberében egy sztorivonal kedvéért szét akarták ugrasztani őket, de a próbálkozás csak pár hétig tartott. Az ok Lita lett volna, aki a valós életben Matt barátnője volt. Pár hétre sikerült Matt-nek megszerezni az Európa Bajnoki övet.

2002-ben a WWE két részre szakadt (RAW és SmackDown), a Hardy-k pedig más-más műsorba kerültek. Matt a SmackDown-hoz került, ahol 2003-ban Középsúlyú Bajnok lett.Barátnője Lita nyaksérülést szenvedett és egy évet ki kellett hagynia. Visszatértekor a RAW-hoz került. A történetírók szerették volna a kettejük közt lévő románcot a pankráció életébe is átvinni, ezért Matt átkerült a RAW-hoz. Itt Kane-nel viaskodott egy ideig, ám egy térdsérülés miatt pihenőre kényszerült.

Felépülése közben Lita (Emy Dumas) az életben összejött Adam Copeland-del, aki Edge-et alakítja. Ezt a szerelmi háromszöget az írók beleszőtték a wrestling világába is, úgyhogy amikor a 2005-ös SummerSlam-en visszatér, nem kétséges ki a legnagyobb ellenfele. A csatát Edge nyerte, Matt pedig átkerült a SmackDown-hoz.

2006. végén újra összeállt a Hardy Boys, és 2007. elején ismét csapat bajnokok lesznek. A címet júniusban vesztik el Trevor Murdoch és Lance Cade ellenében.Matt szólóban próbálkozott tovább. Csatározásba keveredett MVP-vel az United States Bajnoki címért. A sors iróniája, hogy augusztusban együtt nyerik meg a WWE Tag Team övet. Bár bajnokok voltak, a nézeteltérés nem szűnt meg. A címeket végül Miz és John Morrison szerzik meg.A viszály egészen a 2008-as Backlash-ig tart, ahol Hardy elnyeri az US övet MVP-től.

2008. június 23-án átkerül az ECW-hoz, a Great American Bash-en pedig elbukja a címet Shelton Benjamin-nal szemben.Az Unforgiven műsorában megnyeri az ECW Championship Scramble meccset, és ECW Bajnokká koronázzák.2009. január 13-án a veretlen Jack Swagger győzi le, és szerzi meg az övet egy ECW adásban.A Royal Rumble-on nem sikerül visszaszerezni az övet, ráadásul nekitámad Jeff-nek,

72

Page 73: WWE

aki emiatt bukja a világbajnoki övet.Egy héttel később átkerül a SmackDown-hoz. Célpontja öccse lesz, akit le is ver a 25. WrestleMania-n.A tesók a SummerSlam előtt pár nappal újra kibékülnek. Jeff nemsokkal ezután otthagyja a WWE-t, és a valós életben drogbotrányba keveredik. Ennek köszönhetően Matt egyre kevesebb fellépési lehetőséget kap a szervezetnél, címkölelbe pedig egyáltalán nem kerül.

2010. elején az ECW műsora megszűnik, és helyette a WWE NXT adása veszi kezdetét, ahol feltörekvő pankrátorokat karolnak fel a már befutott profik. Hardy lesz az egyik ilyen profi, aki Justin Gabriel útját egyengeti.Hardy következő nagy viszálya Drew McIntyre-rel történik meg. A sztori odáig fajul, hogy Drew Mr. McMahon közbenjárásával felfüggeszteti Matt-et egy időre.

73

Page 74: WWE

74

Page 75: WWE

Név: Randy OrtonMagasság: 193 cmSúlya: 111 kgSzármazási hely: Knoxville, TennesseeSpeciális mozdulata: RKOFőbb eredményei: WWE Champion, World Heavyweight Champion, Intercontinental Champion, World Tag Team Champion, 2009-es Royal Rumble győztes

Randall Keith Orton 1980. április 1-én született Knoxville-ben. Randy harmadik generációs birkózó, édesapja és nagyapja is pankrátor volt. Szülei eleinte nem akarták hogy apja nyomdokaiba lépjen, és ő maga sem szándékozott pankrátorrá válni. A középiskolában mégis el kezdte űzni a műfajt. Érettségi után a tengerészgyalogsághoz ment, és ott annyira példamutatóan viselkedett, hogy 38 nap erejéig még a katonai börtönt is megjárta.

2000-ben debütált a Mid-Missouri Wrestling-nél. Ron Powers és apja Cowboy Bob Orton edzette.2001-ben aláírt a WWE-hez, de ők elküldték tanulni az Ohio Valley Wrestling-hez, ahol Hardcore Bajnok lett.Első WWE-beli meccse 2002. április 25-én volt, ahol Hardcore Holly ellen lépett szorítóba. Akkor még a jófiú karakterét játszotta. A RAW-ban volt egy saját kis műsora „Randy NewsNetwork” címmel. Ennek témája Orton fizikai kondícióját taglalta. Idővel a műsor kihozta Randy önimádó, nárcisztikus oldalát, így megítélése lassan áttért a „sötét oldalra”.2003-ban Evolution néven csapatban szerepelt Ric Flair-rel, Triple H-el, és Dave Batista-val. Kezdetben az volt a szerepe, hogy a Nehézsúlyú Bajnokot Triple H-t óvja az esetleges vereségektől. A későbbiekben annyira tehetségesnek érezte magát, hogy felvette a „Legenda Gyilkos” becenevet. Ennek tükrében el is kezdte a különféle legendás pankrátorok megszégyenítését, vagy éppen legyőzését (ilyen áldozat volt pl. Shawn Michaels, Mick Foley, vagy Harley Race). Decemberre Interkontinentális Bajnok lett Rob Van Dam legyőzésével. Hét hónap elteltével elvesztette az övet Edge ellenében.

Kárpótlásul legyőzte az aktuális bajnokot Chris Benoit-t, így 24 évesen ő lett minden idők legfiatalabb Nehézsúlyú Bajnoka. Az Evolution nem örült az eredménynek, Triple H magának követelte az övet. Randy természetesen nem adta oda, így magára haragította az egész brigádot, a közönség pedig neki kezdett drukkolni. A címet egy hónappal később Triple H mégis megkaparintotta. Sorozatos csatározások következtek az övért, de Orton mindig alulmaradt.2005-ben új célt tűzött ki: legyőzni a legendás Undertaker-t. Ez azt is jelentette, hogy Randy ismét „gonosz” lett. A hadjárat balul sült el, Taker-t nem sikerült megszégyeníteni. Randy mindent elkövetett, hogy legyőzze a „Sötétség Urát”, ezért átment a SmackDown-hoz és apja közreműködésével a SummerSlam alkalmával le is számolt riválisával. A kilenc hónapig tartó ellentétnek egy Hell in the Cell meccs vetett véget, ahol Undertaker mind a két Ortont lezúzta.2006-ban a WrestleMania 22 főeseményeként megküzdhetett a bajnoki címért egy

75

Page 76: WWE

Triple Threat meccsen. Az ellenfelek Rey Mysterio és a bajnok Kurt Angle voltak. Az összecsapást Rey Mysterio nyerte.Ezután pár hónapra felfüggesztették, mert kábítószerezett. Visszatérésekor egy újabb legendát szemelt ki magának: Hulk Hogan-t. A SummerSlam-en megrendezett összecsapást Hogan nyerte.

Szövetkezett Edge-el és megalakították a Rated-RKO formációt, mellyel Tag Team Bajnokok lettek. Első számú közellenségük a D-Generation X volt. Miután elváltak utjaik Edge-el, Orton ismét legendairtásba kezdett Ric Flair, Dusty Rhodes és Sgt. Slaughter legyőzésével.

Címmérkőzések következtek a bajnok John Cena-val, de ezek sikertelenül zárultak. Miután Cena egy mérkőzésen megsérült és fel kellett adnia az övet, a No Mercy műsorában Vince McMahon Orton-t nevezte meg bajnoknak. Ezen az eseményen Triple H legyőzte az övért, ám a későbbiekben Randy egy Last Man Standing meccsen felülkerekedett a bajnokon és aznap este másodjára is WWE Bajnok lett. Ekkor kezdődött el az „Orton Korszak”, melynek Triple H vetett véget a 2008-as Backlash alkalmával. Meccsükön Orton komolyan megsérül, és hónapokat kénytelen kihagyni.

A november 3-ai RAW adásában tér vissza a ringbe. Nézeteltérésbe keveredik Ted DiBiase-val, akit ki is von a forgalomból. Nemsokkal ezután megalakítja a "The Legacy" (Az Örökség) nevű csapatot, melynek Cody Rhodes, Manu és Sim Snuka a tagjai (ők mind több generációs pankrátori családokból származnak). Később Snuka és Manu kikerül a képből, és Ted Dibiase-val egészül ki a csapat.

Egy héttel a Royal Rumble előtt összetűzésbe keveredik a McMahon családdal, és közel kerül a kirúgáshoz. Ennek ellenére megnyeri a 2009-es Rumble-t, hála a Legacy együttműködésének.A 25. WrestleMania-n megküzdhetett Triple H-el a WWE övért, de alulmaradt. 3 héttel később a Backlash-en aztán sikerrel jár, és megszerzi a címet.Az Extreme Rules-on Batista szerzi meg az övet egy acél ketrec meccsen. Szomorkodnia azonban nem kell, mert egy hét múlva ismét ő lesz a bajnok.A szeptemberi Breaking Pointon veszti el a címet John Cena ellen egy brutális "I Quit" meccsen. Csak egy hónap telik el, és ismét övé az öv, miután megnyer egy Hell in a Cell meccset. Három héttel később kikap egy 60 perces iron man meccsen Cena-tól, és ismét cím nélkül marad.Új vetélytársként Kofi Kingston tűnik fel a színen.

A 2010-es Royal Rumble-on megküzdhetett a WWE Bajnok Sheamus ellen, de Cody Rhodes közbeavatkozása miatt nem sikerült a címszerzés.A Legacy március végére teljesen szétesik, Orton pedig face karakter lesz.Szeptemberben a Night of Champions gáláján megnyer egy 6 fős Kieséses Meccset, és hatodszorra is bezsebeli a WWE Bajnoki Övet.

Orton 2005. novemberében eljegyezte Samantha Speno-t, 2007. szeptember 21-én pedig össze is házasodtak. 2008 augusztusában megszületett első babájuk, aki kislány lett.

76

Page 77: WWE

77

Page 78: WWE

Név: Rey MysterioMagasság: 160 cmSúlya: 75 kgSzármazási hely: San DiegoSpeciális mozdulata: 619; West Coast PopFőbb eredményei: World Heavyweight Champion, Intercontinental Champion, Cruiserweight Champion, WWE Tag Team Champion, WCW Tag Team Champion, WCW Cruiserweight Tag Team Champion, 2006-os Royal Rumble győztes

Oscar Gonsales Gutierrez Rubio néven született 1974. december 11-én San Diego-ban. A „Rey Mysterio” (Misztériumok Királya) nevet nagybátyától vette át, aki szintén pankrátor volt. Mérkőzésein mindig maszkot visel a mexikói tradícióknak megfelelően.

Debütálása 14 évesen kezdődött Tijuana-ban, Mexikóban. Az Államokban kora miatt nem kapott licencet. Mexikói fellépésein sokszor bunyózott Psicosis-szal, aki később szintén WWE-s pankrátor lett. Karrierjük során már több mint 500-szor meccseltek egymással.

1995-ben az ECW-nál szerepelt először az Egyesült Államokban. Rövid idő elteltével Psicosis-t követve a WCW tagja lett. 2001-ben visszatért Mexikóba és itt maszk nélküli küzdelmeket vívott.

2002 óta részese a WWE-nek. Látványos mozdulatainak köszönhetően hamar közönség kedvenc lett. Háromszor volt cirkálósúlyú bajnok és négyszer csapat bajnok (Edge-el, Rob Van Dam-mal, Eddie Guerrero-val és Batista-val). 2006-ban megnyerte a Royal Rumble-t. Rekordot állított fel azzal, hogy ő volt a legtovább a ringben a Rumble történetében: 1 óra 2 perc 15 másodpercig.Legnagyobb sikere mégis a Nehézsúlyú Világbajnoki Cím volt, melyet egy triple threat mérkőzésen nyert meg Kurt Angle és Randy Orton ellen a WrestleMania 22-n. Ő a legalacsonyabb és a legkönnyebb pankrátor, akinek sikerült ezt a címet megszereznie.

2006. október 20-án vesztette el az övet King Booker ellenében, bár ehhez kellett Chavo Guerrero segítsége is (egy székkel lecsapta Mysterio-t). Egy hosszas rivalizálás kezdődött kettejük között, melynek vége egy „I Quit” meccs volt. Amennyiben Rey veszít, el kell hagynia a WWE-t. Veszített…Erre azért volt szükség, mert a valóságban bokatörést szenvedett és meg kellett műteni. 2007. februárjában visszatért, ám még nem gyógyult meg teljesen. Umaga rárontott és úgy alakították a történetet, mintha Rey újra lesérült volna.

A teljes értékű visszatérés SummerSlam-en történt. Kapott egy lehetőséget, hogy megküzdjön a nehézsúlyú címért Edge-el, de újra lesérült, amit Big Show támadásával magyaráztak a sztori írók. A valóságban bicepsz szakadást szenvedett.2008 júniusában tért vissza.2009-ben a WrestleMania-n 21 másodperc alatt legyőzi JBL-t, és interkontinentális

78

Page 79: WWE

bajnok lesz.Az övet Chris Jericho ellen bukja az Extreme Rules-on. A meccs végén Jericho még Rey maszkját is letépi. A bosszúra és az öv visszaszerzésére egy hónapot kellett várnia.Szeptember 4-én a SmackDown műsorában John Morrison győzi le az övért. Ez azért történt meg, mert a valóságban Rey 30 napos eltiltást kapott pozitív drogtesztje miatt.Október elején tér vissza. Összeáll Batista-val, hogy megmérkőzzenek a Jericho/Big Show párossal a csapat bajnoki övekért, de nem sikerül a bravúr.Később viszályba is keverednek egymással. Mivel térdműtétre szorul, Batista (a történet szerint) kórházig veri korábbi barátját.

2010. első felében CM Punkkal, és a "Feszes Életvitelű Mozgalom" ellen viaskodik.Júniusban a Fatal 4-Way gálán megnyer egy 4 Esélyes Meccset, és másodszorra is Nehézsúlyú Világbajnok lesz. Egy hónappal később sikeresen megvédi a címet Jack Swagger ellen, de az aznap MITB meccset nyerő Kane beváltotta a kofferját, és legyőzte az elcsigázott bajnokot. Nem sokkal ezután az egyik SmackDown-ban kikap a debütáló Alberto Del Riotól, aki miatt beszed egy karsérülést, és pihenőre kényszerül.

Testmagassága és súlya miatt látványos és rizikós mozdulatokkal kell a közönség érdeklődését fenntartania, ezért a sérülés is valószínűbb, hogy gyakrabban bekövetkezik.

Egy interjúban elmondta, hogy több mint 100 különféle maszkja és hozzájuk tartozó jelmeze van.

Gutierrez nős, és van három gyermeke.

79

Page 80: WWE

80

Page 81: WWE

Név: R-TruthMagasság: 188 cmSúlya: 103 kgSzármazási hely: Charlotte, North CarolinaSpeciális mozdulata: Corkscrew scissors kickFőbb eredményei: WWE U.S. Champion, NWA World Heavyweight Champion, NWA World Tag Team Champion, Hardcore Champion

Ron Killings néven született 1972. január 19-én Atlanta-ban. A családja nagyon szegényes körülmények között élt, senkinek nem volt munkája. Ron apja elhatározta, hogy marihuánával fognak kereskedni. Azon kívül, hogy Killings segített apjának az „üzletben”, nagyon érdekelte a zene világa, imádta a hip-hop zenét és a breaket. A középiskolában footballozott, és ösztöndíjat is kapott egy egyetemre, de ő a zenét választotta. 16 évesen rapper lett az Ice Production égisze alatt. Ahhoz, hogy meglóduljon a szekér, drogkereskedelembe kezdett. 3 év alatt megkereste azt a pénzt, ami első albumának a kiadásához kellett. Az egyik haverja azonban beköpte a rendőrségen, és 13 hónap börtönbüntetést kapott. Amikor kiszabadult, a sors összehozta Jackie Crockett-el, aki a National Wrestling Alliance nevű szervezet tulajdonosa volt. Felajánlotta Ron-nak, hogy legyen profi pankrátor, de ő inkább a zenét választotta. 2 éven át próbálkozott a zenei karrierrel. Miután nem járt sikerrel, felkereste Crockett-et, és pankrátornak állt.

1997-ben tűnt fel először a Pro Wrestling Federation-nél mint menedzser. Később az NWA-hez került, ahol K-Krush néven lépett fel.

1999-ben két évre leszerződik a Memphis Championship Wrestling-hez, ami az akkori WWF egyik kisebb szervezete volt.

2000. november 13-án debütál a RAW műsorában, mint Road Dogg partnere. A sérült Billy Gunn-t helyettesítette K-Kwik néven. Kis időre az újjá alakult D-Generation X formációhoz is bekerül.2001. januárjában legyőzi a hardcore bajnok Raven-t, de még aznap este bukja az övet Crash Holly ellen. Egy hónappal később ugyanez a forgatókönyv még egyszer megtörténik.

2002-ben kis kitérőt tesz az Xtreme Pro Wrestling-nél, majd leszerződik a TNA-hez K-Krush néven. Később azt hangoztatta az interjúiban, hogy a szervezetnél elítélik őt a bőrszíne miatt, és ő ezzel csak az igazat mondja. Innentől kezdve a Ron „R-Truth” Killings nevet használja.Legyőzi Ken Shamrock-ot, és NWA Nehézsúlyú Világbajnok lesz. Ő az első színesbőrű, akinek ez sikerül. Az övet Jeff Jarrett szedi el.Konnan és B.G. James társaként megalakul a „3 Live Kru” formáció, és mindhárman csapat bajnokok lesznek.Egy four-way meccsen másodjára is sikeresen megszerzi a nehézsúlyú bajnoki övet, amit később ismét Jeff Jarrett kaparint meg.2006-ban kiválik a „3 Live Kru” csapatból, és Adam „Pacman” Jones partnereként újra World Tag Team Bajnok lesz.

81

Page 82: WWE

2008. júliusától újra a WWE-hez kerül, most már mint „R-Truth”. Bejövetelekor mindig a közönségen keresztül érkezik, a „What’s Up” című számra. A szervezet úgy kezeli Killings-et, mintha meg sem történt volna a hardcore bajnokos időszaka.2009. őszén viszályba kerül az újonc Drew McIntyre-rel, majd CM Punkkal.2010. elején John Morrison-nal próbálják elhódítani az Egyesített Csapatbajnoki Öveket, de nem járnak sikerrel.Az ECW megszünésével egy új műsor veszi kezdetét WWE NXT néven, ahol feltörekvő pankrátorokat segítenek az öreg rókák. R-Truth pártfogoltja David Otunga lesz.Április végén átkerül a RAW-hoz, ahol egy hónappal később legyőzi The Mizt, és U.S. Bajnok lesz. Pár héttel később Miz visszaszerzi az övet az egyik RAW-ban.

82

Page 83: WWE

83

Page 84: WWE

84

Page 85: WWE

Név: Santino MarellaMagasság: 178 cmSúlya: 103 kgSzármazási hely: Calabria, OlaszországSpeciális mozdulata: Snap Swinging NeckbreakerFőbb eredményei: Intercontinental Champion

Eredeti neve Anthony Carelli, aki 1979. március 14-én született Kanadában. Jó pár évig MMA harcos volt, 2005-ben pedig elkezdte tanulni a wrestling fortélyait, és az USA-ba költözött.

Az Ohio Valley Wrestling-nél kezdte meg pályafutását. Egy orosz pankrátort alakított „Alexiev” néven. 2007. januárjában OVW Television Bajnok lesz, amit két hónap leforgása alatt elveszít, majd visszaszerez, és újra elveszít.

2007. április 16-án debütál a RAW olaszországi turnéján, mint beépített néző, Santino Marella néven. A közönségből kiválasztották Umaga ellenfelének, aki az aktuális Interkontinentális Bajnok volt. Bobby Lashley közbeavatkozásával Marella legyőzi Umaga-t, és bajnok lesz. Három hónap elteltével Umaga visszaszerzi a címet.Negatív karakterré változik, és a gyönyörű Maria barátját személyesíti meg. Maria bekerül a Playboy újságba, aminek a megjelenését Santino mindenáron meg akarta hiusítani. Ez nem jött össze, ráadásul Maria is elpártolt tőle.Csapatot alkot Carlito-val, ám bajnokok nem tudtak lenni.Az egyik RAW műsorban kikap Beth Phoenix-től. Bár nagy égés volt kikapni egy nőtől, mégis belezúgott a „Glamazon”-ba. Ők ketten lettek a „Glamarella”.SummerSlam-en csapatot alkotva megütköztek az interkontinentális bajnok Kofi Kingstonnal és a női bajnok Mickie James-el. A mérkőzés érdekessége az volt, hogy amennyiben Santino-ék nyernek, az övek átvándorolnak hozzájuk. Ez így is történt…Meg akarja dönteni Honky Tonk Man 64 hétig tartó rekordját, ám a november 10-ei RAW műsorában veszít William Regal ellenében.Elhatározza, hogy a 25. WrestleMania-n ő lesz az első "Miss WrestleMania". Ehhez meg kell nyerni egy 25 fős diva battle royal-t, ráadásul Santino nem is lány. Ennek ellenére álruhában részt vesz az eseményen, és megnyeri!Az év hátralévő részében ő a RAW "bohóca", és komolytalan meccseken a közönség szórakoztatása a feladata.2010. közepétől csapatot alkot Vladimir Kozlovval.

2008. májusában ittas vezetésért őrizetbe vették, és 500 dollárt kellett fizetnie. A valós életben van egy lánya.

85

Page 86: WWE

Név: SheamusMagasság: 191 cmSúlya: 123 kgSzármazási hely: Dublin, ÍrországSpeciális mozdulata: Celtic SlamFőbb eredményei: WWE Champion, FCW Florida Heavyweight Champion, Az év felfedezettje (2009)

Stephen Farrelly néven született 1978. január 28-án Cabra-ban (Írország), ezért talán nem meglepő, hogy folyékonyan beszél írül. 13 évesen tagja volt az iskola énekkórusának. A pankráció előtt rugbyzett.

86

Page 87: WWE

2002-ben 6 nappal azután, hogy elvégzett egy pankrátori iskolát, meg is történt első profi fellépése, ahol a Sheamus O’ Shaunessy nevet használta. Egy komoly nyaksérülés miatt kénytelen 2 évet kihagyni.2004-ben az Irish Whip Wrestling-hez kerül. Itt kétszer is begyűjti a szervezet interkontinentális övét.2007-ig bezáróan különféle kisebb szervezeteknél bukkan fel Írországban és Angliában.Biztonsági őrként feltűnik egy RAW műsorban. A többi őrrel együtt a DX vs. Rated-RKO összecsapást kellett biztosítania. A meccs végén a DX rátámadt a biztonságiakra, és Farelly kapott egy pedigree-t Triple H-től.Több dark meccset is produkált a WWE-nél, mielőtt szerződést ajánlottak neki. A Florida Championship Wrestling-hez kerül, ahol Csapat Bajnok és Nehézsúlyú Bajnok is volt Jack Swagger legyőzésével.

2009. június 30-án debütál az ECW-nál, mint Sheamus.Októberben átkerül a RAW-hoz. Megnyer egy battle royal-t, és megmérkőzhetett az aktuális WWE Bajnokkal, John Cena-val. Az összecsapásra a decemberi TLC gálán került sor, ahol egy "asztal meccsen" Sheamus nagy meglepetésre legyőzi Cena-t, és bajnok lesz. Másnap megkapja az év felfedezettjének járó Slammy díjat a RAW-ban.

2010. februárjában az Elimination Chamber nevű gálán veszti el az övet Triple H-nek köszönhetően, akivel nagy viszályba keveredik. Mivel Triple H lesérül, a sztori írók úgy tálalják nekünk a történetet, hogy Sheamus iktatta ki a közönség kedvencet.Júniusban a Fatal 4-Way gálán megnyer egy 4 Esélyes Meccset, és másodszorra is WWE Bajnok lesz.Szeptemberben a Night of Champions gáláján bukja a címet, miután egy 6 fős Kieséses Meccsen alulmarad Randy Ortonnal szemben.

Korábban IT területen, majd személyi testőrként dolgozott, így például a U2 együttes énekesére, Bono-ra is vigyázott.

87

Page 88: WWE

88

Page 89: WWE

Név: Sin CaraSzületési név: Ignacio AlmanzaSzületési idő: 1982. december 22.Születési hely: Mexikóváros, MexikóMagasság: 170 cmTestsúly: 79 kgBefejező mozdulatai: La Mistica, Moonsault Side Slam.

Egy mexikói luchador, aki jelenleg a WWE—nél szerepel szerződése értelmében, ahol a SmackDown-t erősíti. A neve Sin Cara neve, azt jelenti, hogy: arctalan.

Pankrátor karrierje.

Sin Carát az ő profi pankrátor apja és nagybátyja képezték ki és tanították meg neki a lucha libre mozdulatait. A legelső pankrátor szövetség, ahol részt vett a Consejo Mundial de Lucha Libre, itt 15 éves korában, 1998. április 30-án debütált, Dr. Karontes, Jr néven. 200-ben megváltoztatta a nevét Astro Boy-ra, nagybátyja tiszteletére, aki ez előtt egy hónappal halt meg, ő volt az eredeti Astro Boy.Csatlakozott az egyik testvére egy kis idővel később a szövetséghez, mint Astro Boy II, és alkotott egy Tag Team csapatot vele. 2003-ban japánba utazott a Michinoku Pro Wrestling-hez, ahol Komachi néven szerepelt. 2004-ben felvette a Mistico nevet és debütált a Consejo Mundial de Lucha Libre (CMLL) nevű szervezetnél. 

2011. január 30-án a SuperLuchas nevű magazin közölte a közönséggel, hogy Mistico aláírt egy szerződést a WWE-vel. Debütálása előtt megtámadta a United States Bajnokot, Sheamus-t és megmentette Daniel Bryan-t, akrobatikus mozdulat sorára nem tudott az ír választ adni. Majd megtámadta Jack Swaggert a SmackDown-on. Debütálásakor Primót győzte le, hogy bevitte a Moonsault Side Slam nevű befejező mozdulatát. Majd a második mérkőzésén egy csapatot alkotott John Cenával és legyőzték a WWE Bajnokot, The Miz-t és tanítványát Alex Riley-t.

89

Page 90: WWE

90

Page 91: WWE

Név: The MizMagasság: 185 cmSúlya: 105 kgSzármazási hely: Parma, OhioSpeciális mozdulata: Mizard of Oz, Reality CheckFőbb eredményei: WWE Tag Team Champion, World Tag Team Champion, Unified Tag Team Champion, United States Champion, Az év legjobb Tag Team tagja (2008)

Michael Mizanin 1980. október 8-án született Ohio-ban. Miután elvégzett egy kereskedelmi főiskolát, 2001-ben részt vett egy MTV által szervezett valóságshow-ban (The Real World). Itt öltött először testet Miz karaktere, amely egy önfejű, gonosz karaktert testesített meg. Ezt a valóságshow-t még számos másik követte. Megnyert például egy amerikai „Rettegés Foka” műsort.

2003-ban Miz néven kezdett pankrátorkodni. Kezdetben kisebb szervezeteknél próbálkozott, majd bekerült az Ohio Valley Wrestling-hez, ahol csapat bajnok tudott lenni.Amikor a WWE tagja lett, riporterként tevékenykedett, és a 2006-os Diva Search műsort is ő bonyolította le.SmackDown pankrátorként első mérkőzésén legyőzte Tatanka-t, és legyőzhetetlennek titulálta magát. Ennek ellenére decemberben kikap Boogeyman ellenében.

2007. júniusában átkerül az ECW-hoz. Negatív karaktere megkapta a „chick magnet” (pipi mágnes) becenevet.Cyber Sunday-on megküzdhetett az ECW övért, de CM Punk legyőzte. Összeáll John Morrison-nal, és csapat bajnokok lesznek Matt Hardy és MVP legyőzésével. Great American Bash alkalmával vesztik el az öveket Curt Hawkins és Zack Ryder ellenében.

2008. februárjában a WWE honlapján elindul „The Dirt Sheet” című műsoruk, amely olyan népszerűvé válik, hogy az év végén Slammy Award-ot kapnak elismerésül, sőt őket választják az év csapatának is. Ezt megerősítve december 13-án újra bajnokok lesznek CM Punk és Kofi Kingston legyőzésével.A 25. WrestleMania-n bukják az öveket a WWE tag team bajnokok Primo és Carlito ellen, akik így egyesített csapat bajnokok lettek.Ha ez még nem lenne elég csapás, MIZ átkerül a RAW-hoz, a csapat pedig feloszlik.Viszályba kerül John Cena-val. Egyik mérkőzésüknek az volt a tétje, hogy Miznek el kell hagynia a RAW-t, ha veszít. Veszített, de egy hét múlva visszaügyeskedte magát a hétfői műsorba. Elhatározza, hogy megszerzi az Egyesült Államok bajnoki övét. Tervét október 5-én siker koronázza, miután az egyik Raw-ban legyőzi Kofi Kingston-t.

91

Page 92: WWE

2010. elején csapatot alkot Big Show-val, és egy februári Raw-ban a DX-et legyőzve Egyesített Csapatbajnok is lesz.Az ECW megszünésével egy új műsor veszi kezdetét WWE NXT néven, ahol feltörekvő pankrátorokat segítenek az öreg rókák. Miz pártfogoltja Daniel Bryan lesz.A csapatbajnoki öveket április végén az egyik RAW műsorában vesztik el Big Show-val a Hart Dynasty ellenében. Pár héttel később az Egyesült Államok Bajnoki Övét is elbukja az egyik RAW adásában a legendás Bret Hart-tal szemben.Az NXZ második évadában Alex Riley-t kapja tanítványául.Június közepén az egyik RAW-ban megnyer egy Fatal 4-Way meccset, és újra ő lesz az Egyesült Államok Bajnoka.A júliusi Money in the Bank gálán megszerzi azt a koffert, ami biztosít számára egy WWE bajnoki mérkőzést bárhol és bármikor az elkövetkezendő egy évben.Szeptemberben a Night of Champions gáláján bukja el az Egyesült Államok Bajnoki Övét a korábbi tanítványával, Daniel Bryan-nel szemben.

92

Page 93: WWE

93

Page 94: WWE

Név: The RockMagasság: 193 cmSúlya: 118 kgSzármazási hely: Hayward, CaliforniaSpeciális mozdulata: Rock Bottom, People’s ElbowFőbb eredményei: WWE Champion, WCW Champion, Intercontinental Champion, WWE Tag Team Champion, European Champion, Royal Rumble győztes 2000-ben

Dwayne Douglas Johnson 1972. május 2-án született. Félig samoai, félig fekete-kanadai. Apja (Rocky Johnson) és nagyapja („High Chief” Peter Maivia) is híres pankrátorok voltak. Dwayne a középiskolában kezdett birkózni, mellette pedig football-ozott is. A Miami Egyetemen kriminológia szakon diplomázott. Rövid ideig az NFL-ben is játszott, de lesérült.Családjában többen kapcsolódnak a pankrációhoz, pl. unokatestvérei Umaga és Rikishi.Miután Dwayne is érdeklődni kezdett a wrestling iránt, apja kezdte tanítani.

1996-ban debütált a WWF-nél Rocky Maivia néven. Ő volt a szervezet első harmadik generációs pankrátora. 1997. februárjában legyőzi Hunter Hearst Helmsley-t (Triple H), és Interkontinentális Bajnok lesz. Bár jó fiú karaktert alakított, a közönség nem volt vevő rá, és folyamatosan ócsárolták. Elveszti a címét Owen Hart ellen, és sérülés miatt pihenőre kényszerül. Gonosz karakterként tér vissza. A „Nation of Domination” formáció tagja lesz, és ekkor kezdi el használni a „Rock” (Szikla) becenevet. Hatalmas egyéniségének köszönhetően hamar ő lesz a főnök, és egyes szám harmadik személyben kezd beszélni.Az IC övet többször is megszerzi, amikor Stone Cold, vagy éppen Triple H van a célkeresztben.A közönség imádja Rock interjúit és beszólásait, ezért pozitív karakterré változik. Ő lesz „a nép bajnoka”. A ’98-as Survivor Series-en legyőzi Mankind-ot, és WWF Bajnok lesz. Ezzel ő lett minden idők legfiatalabb világbajnoka (később Randy Orton-é a dicsőség).

Újra gonosszá válik, és a „Corporation” formáció oszlopos tagja lesz. Mankind-dal folytatódik a csatározás, ami jó pár világbajnoki cím cserével jár.Bár gonosz, a közönség továbbra is rajong érte, ezért újból jó fejjé válik. Korábbi ellenségével Mankind-dal csapatot alkot, és létre jön a „Rock ’n’ Sock Connection”. Háromszor szerzik meg a Tag Team címet.

2000-ben megnyeri a Royal Rumble-t, ám WrestleMania-n nem sikerül a címszerzés Triple H ellenében. Egy hónappal később a Backlash-en azonban sikerrel jár, és negyedszerre is világbajnok lesz. A címet később elbukja, és a viszály tovább folytatódik közte és a McMahon klán közt. A csatározás eredménye egy ötödik világbajnoki öv, melyet Undertaker és Kane segítségével nyer meg a King of the Ring-en. Októberben Kurt Angle veszi el a címet, Rock pedig a csapat bajnoki övvel vigasztalódik, amit Undertaker-rel szerez meg.

2001-ben Kurt Angle legyőzésével újra világbajnok lesz. Az övet WrestleMania X-Seven alkalmával újra elbukja, ezúttal Steve Austin ellenében. Nem sokkal később

94

Page 95: WWE

szünet következik, ugyanis ekkor forgatja a „Múmia Visszatér” című filmet.Amikor ismét visszajön, legyőzi Booker-T-t a SummerSlam-en, és WCW Bajnok lesz. Az övet párszor elveszti, majd visszaszerzi Chris Jericho-tól.

2002-ben meccsel Undertaker-rel, és WrestleMania X8-on Hulk Hogan-nel. Vengeance alkalmával hetedszerre is WWE Bajnok lesz, miután nyer Undertaker-rel és Kurt Angle-lel szemben. SummerSlam-en bukja el az övet Brock Lesnar ellenében.

2003. januárjától újra rosszfiúvá válik, és viszályt folytat Hulk Hogannal, Steve Austin-nal és Goldberg-gel is.Újra közönség kedvenccé válik, és 2004-től csak szórványosan tűnik fel a ringben. WrestleMania XX-on Foley-val újra összeáll a Rock ’n’ Sock Connection, de vesztenek az Evolution ellenében.

A ringen kívül sikeres színész. Olyan filmek főszereplője volt, mint a Skorpió Király, vagy a Doom.Johnson 1997. május 3-án vette el egyetemi szerelmét, Dany Garcia-t. Simone Alexandra nevű lányuk pedig 2001-ben született. 2007-ben elvált.

95

Page 96: WWE

96

Page 97: WWE

Név: Triple H „The Game”Magasság: 189 cmSúlya: 130 kgSzármazási hely: Nashua, New HampshireSpeciális mozdulata: PedigreeFőbb eredményei: WWE Champion, World Heavyweight Champion, Intercontinental Champion, Unified Tag Team Champion, World Tag Team Champion, European Champion, King of the Ring (1997), 2002-es Royal Rumble győztes

Paul Michael Levesque néven született 1969. július 27-én New Hampshire-ben. Fiatalon Paul a birkózás nagy rajongója volt, kedvenc birkózója Ric Flair volt. 14 évesen kezdett el komolyabban edzeni. Miután 1987-ben diplomázott, egy testépítőversenybe nevezett be, 19 évesen Teenage Mr. New Hampshire volt. Ekkor találkozott Ted Arcidi-val, aki elindította karrierjét.

1992-ben csatlakozott az Independent Wrestling Federationhöz (IWF), Terra Ryzing néven. Itt Perry Saturn-nal lett IWF Nehézsúlyú Bajnok és IWF Tag Team Bajnok. Bunyózott a WCW-nél is, de TV-ben nagyon nem szerepelt és csak egy PPV műsorban lehetett látni.1995. áprilisában indult el pályafutása a WWE-nél Hunter Hearst Helmsley-ként. Nemsokára megalakult a Kliq nevű formáció, melynek oszlopos tagja lett.

1996. végén már Interkontinentális Bajnok volt. 1997-ben Shawn Michaels-el és akkori barátnőjével Chyna-val megalakították a D-Generation X-et. Miután Shawn Michaels kivált a csoportból, Triple H lett a főnök, az új tagok pedig Billy Gunn, Road Dogg és X-Pac voltak.1998-ban térdsérülést szenvedett, és amikor visszatért, ott hagyta a bandát és a Corporation tagja lett.

1999 őszén WWE Bajnokká koronázták. Elsőszámú ellensége ekkoriban Vince McMahon volt, kinek lányát a főnök bosszantására feleségül is vette. 2003. október 25-én Stephanie McMahon-el a valóságban is összeházasodtak, Triple H tehát Vince McMahon sógora.

2001-ben összeállt Steve Austinnal néhány tag team meccs erejéig, ám az egyik mérkőzésen lesérült és kilenc hónap kényszerpihenőre szorult.A Royal Rumble-on tért vissza és a WrestleMania 18-on Chris Jericho legyőzésével ismét világbajnok lett. Pár hónappal késöbb a WWE két részre szakadt (RAW és SMACKDOWN), és ő lett az első World Heavyweight Champion.

2003. januárjában egy új szövetséget alapított Evolution néven. Rajta kívül még Ric Flair, Batista és Randy Orton alkották a csapatot. Két évig a RAW meghatározó szereplői voltak, ám Triple H lassanként minden taggal összeveszett.2004-ben írt egy önéletrajzi ihletésű könyvet „Making the Game” címmel.2006-tól 2007-ig Shawn Michaels-al újra kezdték a D-Generation X-et, ám újabb sérülése miatt ismételten kényszerpihenő következett, hogy aztán újult erővel térjen vissza mindenki nagy örömére.

97

Page 98: WWE

Randy Orton-t legyőzve 12. alkalommal is világbajnok lett.

2008. júniusában átkerül a RAW műsorába.Survival Series-en bukja el az övet Edge ellenében.

2009. februárjában megnyeri az Elimination Chamber meccset a No Way Out-on, és újra bajnok lesz.A címet Backlash-en Randy Orton szerzi meg.A SummerSlam-en újra éled a D-Generation X. A formáció decemberben legyőzi a Jeri-Show csapatát, és Egyesített Csapat Bajnokok lesznek.

2010. februárjában az egyik Raw adásában bukják el az öveket, ami a DX végét is jelentette.Következő nagy viszálya Sheamus-al történik meg. Beszed egy komoly sérülést, és emiatt hónapokra kimarad.

Triple H-nek 3 lánya van.

98

Page 99: WWE

Tyson Kidd

99

Page 100: WWE

Magassága: 175 cmVersenysúlya: 88 kgSzármazási hely: Calgary, Alberta, Kanada

Tyson Kidd először a Hart-család legendás „Tömlöcként” is ismert edzőtermében tűnt fel. Robbanékonyságának és megfontolt, technikás stílusának kombinációja azonnal komoly ellenféllé tette őt az Extrém küzdelmek világában.A Tömlöc utolsó végzős hallgatójaként (mielőtt a nagynevű létesítménye bezárta volna kapuit) Kidd még el tudta sajátítani a legendás Stu Hart tanításait, aki folyton azt sulykolta belé, hogy “mutassa ki a foga fehérjét”. Ő pedig pontosan ezt teszi a ringben, sőt, már egyedi hajstílusával is. A koronára hasonlító frizura emlékeztetője annak, hogy ő az ECW királya.A 2009-es júniusi gigacsere nyomán Kidd (Natalya-val és David Hart Smith-el együtt) átigazolt a Smackdown-ba – vajon a Hart-dinasztia uralni tudja majd a péntek estéket is?

100

Page 101: WWE

101

Page 102: WWE

Név: The UndertakerMagasság: 210 cmSúlya: 134 kgSzármazási hely: Houston, TexasSpeciális mozdulata: Chokeslam; Tombstone; Last RideFőbb eredményei: WWE Champion, World Heavyweight Champion, World Tag Team Champion, WCW Tag Team Champion, Hardcore Champion, 2007-es Royal Rumble győztes; WrestleMania meccseit mind megnyerte (17-0)

Polgári neve Mark William Calaway, és 1965. március 24-én született. Négy testvére van (mind fiú). A középiskolában kosarazott és 1983-ban érettségizett. Első házassága 1989-ben volt, amiből Gunner nevű fia született 1993-ban. ’99-ben elváltak, ám 2000-ben újra megnősült. Két lánya született Chasey (2002-ben) és Gracie (2005-ben).

1984-ben kezdődött a karrierje a World Class Championship Wrestling-nél. Neve ekkor „Texas Red” volt. 1989-ben egy évet a WCW-nél töltött „Mean” Mark Callous néven, majd véglegesen leigazolt a WWE-hez.

1990-ben a Survivor Series-en jelent meg először a gonosz „Temetkezési vállalkozó”-ként. Menedzsere Paul Bearer lett. Első világbajnoki övét Hulk Hogan legyőzésével szerezte meg a ’91-es Survivor Series-en.Jack „The Snake” Roberts elvesztett egy mérkőzést Macho Man ellen és a meccs után rá akart támadni, ám Taker ezt megakadályozta. Ekkor pozitív karakterré változott. A ’93-as Royal Rumble-on Yokozunával bunyózott egy „koporsó” meccsen. A meccs végére legalább 15 rosszarcú pankrátor verte hősünket, aki végül is alul maradt. Miután bezárták a koporsóba, látványeffektek közepette elszállt a lelke. Ez volt az első „távozása” karrierje során. A valóságban hátsérülés miatt kellett pihenőre mennie.

WrestleMania X után egy kamu Undertaker tért vissza Ted DiBiase vezetésével. A csalót SummerSlam alkalmával intézte el az igazi Undertaker. Pár hónappal később ismét lesérül és eltünik.

Visszatérte után Mankind volt a célkeresztben. Kettejük csatározása olyan legendás meccseket eredményezett, mint a „kazánház meccs”, vagy az „élve eltemetve meccs”. Ebben az időszakban történt meg, hogy Paul Bearer a temetkezési vállalkozó ellen fordult, ami jó pár vesztes meccshez vezetett.WrestleMania 13-on legyőzte Sycho Sid-et és másodszorra is világbajnok lett.Paul Bearer elhozta a WWE-be Taker testvérét Kane-t. A történet szerint Undertaker kiskorában rágyújtotta a házat szüleire és testvérére. Öccse életben maradt, de megégett. Ez a sztori egy hosszas Taker-Kane csatározáshoz vezetett.A következő nagy összezördülés Shawn Michaels-el volt. Csatáikat többek között az első alkalommal megrendezett Hell in a Cell meccs fémjelzi.A következő ilyen típusú mérkőzése Mankind ellen volt. Ez az összecsapás minden idők egyik legjobb hardcore meccse lett.Steve Austin-nal csapatot alkotva Tag Team bajnokok lettek, Kane-t és Mankind-ot legyőzve.

102

Page 103: WWE

Taker hat év után ismét gonosz karakterré változott. Újra szövetkezett Paul Baerer-el és megalakította a Ministry of Darkness nevű formációt. Sátáni korszakának legfőbb ellensége Stone Cold volt, akinek legyőzésével harmadszorra is világbajnok lett. Miután Austin visszanyerte az övet, Taker összeállt Big Show-val és vele is Tag Team bajnok lett. Sajnálatos módon újra lesérült és ismét felszívódott egy időre.

2000 májusában tért vissza Judgement Day alkalmával, mint pozitív szereplő. Karaktere drasztikusan megváltozott: vagány motorost formált meg „American Bad Ass” becenévvel. A McMahon-Helmsley klánnal hosszú időre viaskodásba keveredett.

2001-ben összeállt Kane-nel és „Brothers of Destruction” néven harcoltak. Ez idő alatt WCW és WWE Tag Team bajnokok is voltak.Egy idő után újra gonosz karakter lett belőle. Hosszú haját levágatta és „Big Evil” becenéven kezdett bele a terrorizálásba. Rob Van Dam legyőzésével Hardcore Bajnok lett. Miután nagy csatákat vívott Ric Flair-rel, legyőzte Hulk Hogan-t a Judgement Day-en és negyedszerre is világbajnok lett.Hamarosan újra jó fiú lett. Egy mérkőzésen Big Show ellen lesérült és kimaradt egy időre (a valóságban akkor született meg a lánya). A 2003-as Royal Rumble-on tért vissza és folytatta csatározásait Big Show-val.Ezután először JBL-el, majd Randy Orton-nal vívott hosszú csatákat.

A 2006-os év nagy részében az újonc Great Khali volt a célkeresztben. Kettejük ellentétének köszönhetően Taker jó pár címmeccstől elesett. A címszerzésen az sem segített, hogy öt év után ismét duót alkotott Kane-nel és újra éledt a „Brothers of Destruction”.

Az újabb nagy áttörés a 2007-es Royal Rumble-on történt, amit megnyert! Ennek köszönhetően a WrestleMania 23-on Batistát legyőzve World Heavyweight Champion lett. Több címmeccset is vívtak egymással, melynek Edge vetett véget, amikor megszerezte az övet. Innentől kezdve az Edge vs. Undertaker korszak vette kezdetét. A 2008-as One Night Stand-en egy TLC meccset vívtak. A mérkőzés kitétele az volt, hogy amennyiben Taker veszt, ott kell hagynia a WWE-t. Ez sajnos meg is történt.A SmackDown menedzsere Vickie Guerrero szerelmi sztoriban volt Edge-el. Miután Edge félrelépett, Vickie visszahívta a temetkezési vállalkozót. Ennek eredménye egy Hell in a Cell mérkőzés lett SummerSlam-en, melynek végén Taker pokolra küldte ellenfelét.A következő nagyobb viszály Big Show-val történik meg.

WrestleMania 25-ön legyőzi Shawn Michaels-t, és 17-0-ra hízlalja veretlenségi rekordját. Ezt a mérkőzést egyébként az év meccsének választották.Ezután pár hónap pihenő következett. Amikor visszatér, az aktuális Nehézsúlyú Bajnok CM Punk-kal kerül viszályba. Az övet október elején egy Hell in a Cell meccsen szerzi meg.

2010. februárjában az Elimination Chamber gáláján bukja az övet Shawn Michaels jóvoltából. A WrestleMania XXVI-on ismét összecsap a két ikon, és miután Taker

103

Page 104: WWE

megint nyert, Michaels-nek vissza kellett vonulnia.Május végén beszed egy komoly sérülést Rey Mysterio ellen az egyik SmackDown-ban, és hónapokra pihenőre kényszerül.A SummerSlam-en tér vissza, és ismét viszályba kerül Kane-nel.

A polgári életben Calaway motorokat gyűjt. Kedvenc zenekarai: ZZ Top, AC/DC, Metallica, Iron Maiden. Szereti azonban a countrit és a bluest is.Van egy állatmentő szervezete is, melyet kutyája (Zeus) elpusztulása után alapított.Első házassága 1989-ben köttetett. 1993-ban megszületett Gunnar nevű fia. 1999-ben elvált, majd 2000-ben újra megnősült. Van két lánya: Chasey(2002) és Gracie (2005).Miután 2006-ban elvált feleségétől, Michelle McCool-lal járt évekig, majd 2010. júniusában össze is házasodtak.

104

Page 105: WWE

105

Page 106: WWE

Név: Wade BarrettMagasság: 196 cmSúlya: 120 kgSzármazási hely: Manchester, AngliaSpeciális mozdulata: The WastelandFőbb eredményei: A WWE NXT 1. szériájának a győztese

Stuart Alexander Bennett néven született 1980. augusztus 10-én Angliában. 21 évesen határozta el, hogy pankrátor lesz. Tanára Al Snow volt.2004. júniusában debütált Stu Sanders néven, és különféle kisebb szervezeteknél bunyózott.2007. októberében szerződést kap a WWE-től, és az Ohio Valley Wrestling-hez kerül, ahol Paul Burchill-el a csapat bajnoki öveket is megszerzi.Innen a Florida Championship Wrestlinghez teszik át, ahol Drew McIntyre-rel lesz csapat bajnok.2009. augusztusában kapja a Wade Barrett nevet. Kis ideig az FCW kommentátoraként is dolgozott Dusty Rhodes oldalán.

2010. februárjában útjára indult a WWE legújabb tehetségkutató műsora, az NXT. Wade itt Chris Jerichot kapta mentorának. 7 másik pankrátort maga mögé utasítva végül megnyeri az NXT 1. évadát, és ezzel szerződést kap a WWE-től, valamint a jövőben egy ppv meccsen megküzdhet valamelyik bajnokkal. Egy héttel a győzelme után az NXT 1. szériájának résztvevői megalkotják a Nexus elnevezésű csapatot, aminek Wade lesz a vezetője. Elkezdik terrorizálni a Raw munkatársait, és a végén elérik, hogy Barretten kívül a többi Nexus tag is szerződést kapjon a WWE-től.Szeptember 19-én a Bajnokok Éjszakája elnevezésű gálán él a kihívói jogával, és egy 6 fős Kieséses Meccsen ringbe száll a WWE Bajnoki Övért. A címet azonban nem sikerül megszereznie.

Gyerekkorában nagy rajongója volt a British Bulldogs csapatának. Mielőtt pankrátornak állt, pusztakezes harcokban is részt vett, aminek köszönhetően többször is eltört az orra.

106

Page 107: WWE

107

Page 108: WWE

Név: Zack RyderMagasság: 185 cmSúlya: 97 kgSzármazási hely: Long Island, New YorkSpeciális mozdulata: Zack attackFőbb eredményei: WWE Tag Team Champion

Matthew Cardona néven született 1985. május 14-én Merrick-ben (New York állam).2006. februárjában köt szerződést a WWE-vel. Csapat meccseket vív Bret Majors néven. Társa Brian Majors (polgári neve Brian Myers), ketten pedig a Majers Brothers csapatát alkották. Az Ohio Valley Wrestling-hez kerülnek, ahol tag team bajnokok lesznek.

2007. május 1-én debütálnak az ECW műsorában. Innen hamarosan átkerülnek a SmackDown-hoz. Esélyt kapnak a csapat bajnoki cím megszerzésére, de alulmaradnak MVP és Matt Hardy ellenében.Az Armageddonon Edge-nek öltöznek, és bekavarnak a nehézsúlyú világbajnoki mérkőzésbe, amit így Edge meg is nyer. A mérkőzés után Edge oldalán jelennek meg, nevük pedig Kurt Hawkins és Zack Ryder lesz. Megalakul a “La Familia” formáció, aminek Vickie és Chavo Guerrero is a tagjai voltak.

2008-ban a Great American Bash-en Ryder és Hawkins elhódítják WWE Tag Team öveket John Morrison/Miz párostól. Ezzel ők lettek minden idők legfiatalabb csapat bajnokai a szervezetnél. Szeptemberre feloszlik a La Familia, az egyik SmackDown adásában pedig elvesztik a címeket Carlito és Primo ellen.

2009. áprilisában Ryder átkerül az ECW-hoz, a csapat pedig feloszlik. Zack itt új külsőt kap. Rövid hajjal, napszemüvegben, lila hajpántot viselve jelenik meg. Jelmondata a “Wooo Woo Woo – You know it” lesz. Szeptemberben esélyt kap az ECW bajnoki öv megszerzésére, de alulmarad Christian-nel szemben. Öröm az ürömben, hogy pár hónapra összejön Roza Mendes-el. Az év utolsó ECW adásában legyőzi Tommy Dreamert, akinek büntetésből el kell hagynia a WWE-t.

2010. februárjában megszűnik az ECW, Ryder pedig a RAW pankrátora lesz.Az NXT második évadában Titus O'Neill mentoraként láthatjuk.Az egyik augusztusi RAW-ban esélyt kap a WWE Bajnoki Övre, de pár másodperc alatt kikap Sheamus-től.

108

Page 109: WWE

A pankráció legfájdalmasabb mozdulatai:

15. Powerbomb

Nem számít, milyen jó vagy a landolásban, egyenesen hátra esni mindig fájdalmas. A powerbomb az, amikor az egyik pankrátor a saját vállairól, háttal lefelé csapja le ellenfelét (jobb esetben) a ring talajára.Több különboző variáció is van (Last Ride, Batista Bomb, stb.), de az összes az elszenvedő pankrátor tehetetlen zuhanása miatt látszik nagyon fájdalmasnak. Ráadásul, ha azt szeretnéd, hogy jól nézzen ki az a powerbomb, nem lehet csak leejteni, oda kell csapni, dobni az ellenfelet. A legdurvábbnak azok a  powerbombok látszanak, melyek nem a ringben, hanem pl. a ring körülötti területen, a bevonuló rámpán, esetleg egy asztalon keresztül hajtanak végre.

14. Back Body Drop / Flapjack

Az egyik dolog ami a powerbomb-ot különösen ilyesztővé teszi az az elszenvedő levegőben zuhanással eltöltött ideje. Mivel lehetne még fájdalmasabbá tenni? Természetesen a távolság is idő növelésével.A back body drop-nál, az elszenvedő pankrátort felemeli a levegőbe, ahol aztán ő megfordul. A flapjack hasonló, de akkor az elszenvedő nem fordul meg és arcal lefelé landol. Szerinted nem veszélyes? 2001-ben az All Pro Wrestling egy rendezvényén Great Khali véletlenül az ellenfele halálát okozta ezen mozdulat végrehajtásával.

13. Samoan Drop

Sok mindent meg lehet tanulni a pankrációból, de legfontosabb; ne játszadozz a szamoaiakkal. Peter Maivia-tól The Rock-ig, a pankrátorok akiknek szamoai vér folyik az ereikben komoly rombolást tudnak véghezvinni. Többek között a Samoan Drop-al.A pankrátor a vállai fölé dobja a keresztbe fekvő pankrátort, majd vele együtt hátra esik. Ez azt az érzést kelti a nézőkben, hogy nem csak az esés miatt, hanem a ráérkező pankrátor miatt is fájdalmas a mozdulat.

12. Chokeslam

Bár nem mozognak annyit mint ellenfeleik, a nagy emberek igenis tudják, hogy kell fájdalmat okozni, általában erőt és nagy méretet igénylő mozdulatokkal. Számukkra az egyik leggyakoribb mozdulat már évek óta a chokeslam.Sosem kellemes, ha fojtogatnak, de ennél rosszabb, ha utána belevágnak a talajba. A chokeslamek, az Undertaker-hez, Kane-hez, Big Show-hoz, vagy Matt Morgan-hez hasonlnó emberektől még rosszabb, ha belegondolsz, hogy az elszenvedőt több mint 2 méterről csapják a földre.

11. Suplex

A suplex mozdulatok során a pankrátor megragadja ellenfelét, majd hátra vagy oldalra rántva belevágja őt a ring talapzatába. Számos suplex variáció létezik, többek között belly-to-belly és függőleges suplexek, melyekben legalább egy pankrátor a hátán landol, ami bárhogy is csinálod elég fájdalmas.Az egyik legfájdalmasabb, a German Suplex, melyet Lou Thesz tett népszerűvé a pankráció világában. Ennél a mozdulatnál a pankrátor megragadja ellenfelét hátulról és utána hátrafelé dobja. Az ellenfél kisebb testfelszínen landol mint más mozdulatoknál, így ez különösen fájdalmas.

109

Page 110: WWE

10. Doomsday Device

Sokszor a kétszerannyi pankrátor kétszerannyi fájdalmat jelent, mivel az olajozottan működő csapatok igen fájdalmas manővereket képesek végrehajtani. Ezen erőteljes csapatmozdulatok egyike a Doomsday Device.A Legion of Doom vagy Road Warriors által feltalált és elnevezett mozdulat abból áll, hogy az egyik csapattag a nyakába veszi az ellenfelet, majd csapattársa a legfelső kötélről egy clothesline nevű mozdulattal hatalmasat üt a magasan ülő ellenfél mellkasára, aki ettől szaltózva leesik. Az teszi különösen fájdalmassá ezt a mozdulatot, hogy az ellenfél még az ütés miatti fájdalamtól szenved, de már landol is hátára.

9. Splash

Sok pankrátor egyszerűen csak saját testét használja fegyverként. Ennek az egyik legegyszerűbb és leggyakoribb módja a splash.Még akkor is lehetetlen, hogy ez a mozdulat nem fáj, ha az ugró pankrátor érkezésnél próbálja elérni, hogy a térdével landoljon először illetve az elszenvedő próbálja a kezével felfogni ellenfelét. Ráadásul ez a mozdulat elég veszélyes; emlékezünk vissza a 2002-es Survivor Series-re, ahol Rob Van Dam egy Five Star Frog Splash-t hajtott végre, de a landolás nem pont úgy sikerült, mint ahogy akarta: Triple H nyakára landolt a térdével, mely elég súlyos sérülés okozott.

8. Piledriver

A pankráció nyilván nem jár annyi fájdalommal, mint ahogy azt a TV-n keresztül láthajuk, de vannak olyan mozdulatok, melyek egyáltalán nem kímélőek. Vannak olyan mozdulatok, melyet sokan túl veszélyesnek tartanak. Az egyik ilyen a piledriver.Annak ellenére, hogy ez egy klasszikus mozdulat, a WWE-ben be van tiltva, csak és kizárólag Kane és Undertaker csinálhatják. Ők az úgynevezett reverse, vagy Tombstone Piledriver. Itt az egyik pankrátor tartja a felé fordult ellenfelét és letérdel, látszólag úgy, hogy ellenfele feje előbb ér le, mint az ő térde. Ez biztonságosabb, mint a betiltott piledriver, mert itt jobban lehet irányítai az elszenvedő testét és jobban lehet védeni a fejét.Az eredeti piledrivernél az ellenfelek egymásnak háttal vannak, és a  végrehajtó pankrátor egyszerüen csak hátraül, ellenfelével az ölében, aki fejjel lefelé érkezik. Ez a mozdulat különösen veszélyes, nagy az esélye, hogy az elszenvedő pankrátor fej-, nyak- illetve gerincsérülést szenved. Ennek kitűnő pédája volt Stone Cold Steve Austin, akinek Owen Hart ezzel a mozdulattal törte el a nyakát, sőt, maga Stone Cold is törte már el ellenfele nyakát ezzel a mozdulattal (Mashahiro Chono-ét).

7. DDTMindegy, hogy "Drop Dead Twice"-nak, vagy "Damien's Dinner Time"-nak a hívjuk, a DDT mindnképpen fájdalmas mozdulat.A Jake "The Snake" Roberts által feltalált mozdulat abból áll, hogy az egyik pankrátor a hóna alá befogja ellenfele fejét (front facelock), majd gyorsan a saját hátára esik, és ellenfele fejét a ring talajába üti. Mint a piledriver, az összes mozdulat, ami az ellenfél fejének a földbecsapását alkalmazza, nagyon veszélyes, és súlyos sérülést is okozhat. Számos DDT variáció létezik, de különösen fájdalmas a Randy Orton féle "Hangman DDT".

6. LeglockA submission fogások a pankráció nagy részét alkotják, melyekben a pankrátorok szinte kábelszerűen összegabajodott végtagjaikkal szorítják ellenfeleiket különböző mozdulatokban, fogásokban, erős fájdalmat okozva. Ezek közül a legfájdalmasabbnak a lábat szorító, azaz a 'leg lock' fogások.A leghíresebb közülük a Ric Flair által használt Figure Four Leg Lock, de ide tartozik a Sharpshooter, vagy a Texas Coverleaf, valamint többek között az Ankle Lock is. Ezek a mozdulatok különböző irányba csavarják az ellenfél lábát, testét, és valós fájdalmat okoznak, ha megfelelően csinálják.

110

Page 111: WWE

5. Crossface

Submission mozdulatokat nem csak a lábon lehet akalmazni. Sok fogás a test egyik legfontosabb, leggyengébb pontjára irányul; a nyakra. Ezek közü az egyik legkegyetlenebb, a cross face és ennek variációi.A ellenfelet leszorítva, fejét hátrahúzva nagy fájdalmat lehet okozni, ráadásul fájdalmasnak is látszik. A lehíresebb crossface variációk között ottvan Bob Backlund Chikenwing Crossface-e, Chris Benoit Crippler's Crossface-e illetve Daniel Bryan LeBell Lock-ja. Ezek a mozdulatok valódi sportok (judo, birkózás, jiu jitsu) fogásaiból lettek átalakítva illetve áthozva a pankráció világába, így tudjuk, hogy tényleges fájdalmat is okozhatnak.

4. Spear

Emlékeztek még amikor arról volt szó, hogy milyen nagyok is a pankrátorok. Képzeld csak el amint ezek a behemótok feléd futnak, vállukkal a bordáidba, gyomrodba ütközve leütköznek, majd rajtad landolnak.A szkeptikusok azt modják, hogy a spear csak egy látványossá tett amerikai focis ütközés, de emlékeztessük őket, hogy a futbalisták mindenféle védőfelszerelést viselnek. Igaz, ez a mozdulat nem tartozik a legveszélyesebbek közé, de nincs semmi kellemes abban, hogy egy hatalmas, izmos ember rohanva a gyomrodnak ütküzik. Talán a leghíresebb spear használók Goldberd illetve Edge bár az, ahogyan csinálják a mozdulatot, eléggé eltérő.

3. Big Boot

Egy átlagos méretű embernek elég nehéz arcon rugni valaki álló helyzetből. De, ha közel 215 cm magas vagy és ellenfeled jóval alattad van, csak a csípődig kell felemelned a lábad és máris megvan a big boot.Elméletileg könnyen végre lehetne hajtani ezt a mozdulatot anélkül, hogy bárki is megsérüljön, mivel az elszenvedő blokkolhat a kezével, de a pillanat hevében ez egyáltalán nem olyan könnyű, főleg ha tombolnak a nézők, ezért sokan inkább belerohannak abba a sokszor 50-es méretű lábba. Később biztos megbánják.

2. Enzuigiri

Ez a japán nevű mozdulat abból áll, hogy az a pankrátor gyakorlatilag fellép ellenfelére, majd onnan fejberúgja. Sokszor counter mozdulatként is alkalmazzák, ha az ellenfél megfogta a pankrátor egyik lábát egy rúgás után.A japán pankrációs legenda Antonio Inoki által feltalált mozdulat sokat használt a japán, inkább sportra hasonlító pankrációban,  sok valódi harcművészeti háttérrel rendelkező pankrátor által. Ennek megfelelően, az enzuigiri sokszor (főleg japánban)  az ellenfél tényleges fejberugájásával, tompa csattanás hangjával jár. Valóban fájdalmas is lehet.

1. Chop

A pankráció művészetében megpróbálják a mozdulatokat sokkal fájdalmasabbnak látszóvá tenni, mint amennyire azok igazából fájnak. De vannak olyan mozdulatok, melyek pont annyira fájdalmasak ahogy kinéznek.Ric Flair klasszikus knife edge chop-ja (WOO), vagy Big Show open hand chop-ja, hatalmas, csípő fájdalommal jár.Bret "The Hitman" Hart a következőket írta könyvében, a "Hitman: Életem a Pankráció Mesevilágában"-ban:

111