84
AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” KBT. 83. § (1) BEKEZDÉS SZERINTI HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELÉVEL INDULÓ NYÍLT KÖZÖSSÉGI KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS A dokumentációnak nincs ellenértéke. Az ajánlati dokumentációt az ajánlatkérő a Kbt. 52. § (2) bekezdésére tekintettel teljes terjedelemben térítésmentesen honlapján (www.kozut.hu) elektronikus úton elérhetővé teszi bármely érdekelt gazdasági szereplő számára az eljárást megindító hirdetmény módosításának megjelenésének napjától. Figyelem! A dokumentáció elektronikus úton elérhető és letölthető az ajánlattételi határidő lejártáig. Gazdasági szereplő a dokumentáció letöltését követően haladéktalanul köteles a dokumentáció elérését igazolni a cégszerűen aláírt, faxon vagy e-mailen küldött nyilatkozatával (regisztrációs lap). A kitöltendő és ajánlatkérő részére kitöltve, aláírva visszaküldendő regisztrációs lap iratmintáját érdekelt gazdasági szereplő a fentiekben hivatkozott honlapon elérheti (letöltheti). Tartalom: I. Tájékoztató II. Iratminták III. Műszaki előírás IV. Szerződés tervezet 1

internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.”

KBT. 83. § (1) BEKEZDÉS SZERINTI HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELÉVEL INDULÓ NYÍLT KÖZÖSSÉGI KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS

A dokumentációnak nincs ellenértéke.

Az ajánlati dokumentációt az ajánlatkérő a Kbt. 52. § (2) bekezdésére tekintettel teljes terjedelemben térítésmentesen honlapján (www.kozut.hu) elektronikus úton elérhetővé

teszi bármely érdekelt gazdasági szereplő számára az eljárást megindító hirdetmény módosításának megjelenésének napjától.

Figyelem!

A dokumentáció elektronikus úton elérhető és letölthető az ajánlattételi határidő lejártáig. Gazdasági szereplő a dokumentáció letöltését követően haladéktalanul köteles a dokumentáció elérését igazolni a cégszerűen aláírt, faxon vagy e-mailen küldött

nyilatkozatával (regisztrációs lap).

A kitöltendő és ajánlatkérő részére kitöltve, aláírva visszaküldendő regisztrációs lap iratmintáját érdekelt gazdasági szereplő a fentiekben hivatkozott honlapon elérheti

(letöltheti).

Tartalom:

I. Tájékoztató

II. Iratminták

III. Műszaki előírás

IV. Szerződés tervezet

1

Page 2: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

I. TÁJÉKOZTATÓ

1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

1.1. A beszerzés tárgya

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlatkérő, mint az országos közutak kezelője nyílt

közbeszerzési eljárást indított az ajánlati felhívásban és jelen dokumentációban megadott

feltételekkel „Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyban

1.2. Az ajánlattétel költségei

Az ajánlattevőnek kell viselnie minden, az ajánlata elkészítésével és benyújtásával

kapcsolatban felmerülő költséget.

2. AZ AJÁNLATTEVŐK KÖRE

2.1. Közös ajánlattevők

Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot.

A közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös

ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni.

A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak

egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését.

Az ajánlatkérő a közös ajánlattevőknek szóló értesítését, tájékoztatását, illetve

felhívását a képviselőnek küldi meg.

A közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő(k) személyében az ajánlattételi határidő

lejárta után változás nem következhet be.

Ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó

mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor közös

ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen.

2.2. Alvállalkozók

Kbt. 4.§ 2. értelmező rendelkezése alapján alvállalkozó:

„az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött

szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve

a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,

b) a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész- vagy

alapanyag szállítót,

c) építési beruházás esetén az építőanyag-szállítót;”

2

Page 3: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

Az ajánlattevő alvállalkozó bevonására jogosult. Az alvállalkozó az a szervezet vagy

személy, amely, vagy aki a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés

teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül részt vesz.

Az ajánlattevőnek meg kell neveznie mind a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó

mértékben, mind a közbeszerzés értékének 10%-át meg nem haladó mértékben

foglalkoztatni kívánt alvállalkozókat, és meg kell jelölnie a közbeszerzés azon részét, vagy

részeit, melyek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közreműködnek, valamint a

közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozó

közre fognak működni.

2.3. Kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet

Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet (személy)

kapacitására támaszkodva is megfelelhet a következő esetekben:

ha ajánlattevő az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által

rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a teljesítés során ténylegesen igénybe is

fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak minősül az is, ha

a szervezet alvállalkozóként megjelölésre kerül,

korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére

(referencia) vonatkozik az alkalmassági követelmény, ajánlattevő nyilatkozik

arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek

adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja,

gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során, ha az ajánlattevő ajánlatában

benyújtja az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát,

amelyben e más szervezet az ajánlattevő fizetésképtelensége esetére kezességet

vállal az ajánlatkérő mindazon kárának megtérítésére, amely az ajánlatkérőt az

ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben

érte, és amely más biztosítékok érvényesítésével nem térült meg.

2.4. Verseny biztosítása a Kbt. 28. § (1) bekezdés alapján

Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 28. § (1) bekezdésében

foglaltakra, mely szerint:

az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban – rész-ajánlattételi lehetőség

biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében:

– nem tehet közös ajánlatot más ajánlattevővel,

– más ajánlattevő alvállalkozójaként nem vehet részt,

3

Page 4: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

– más ajánlattevő szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja.

3. KAPCSOLATTARTÁS AZ AJÁNLATTÉTELI IDŐSZAK ALATT

3.1. Ajánlatkérő kapcsolattartásra kijelölt képviselői

Dr. Nagy Szilvia

Közbeszerzési Osztály

Tel: 1/819-9178

Fax: 1/819-9540

email: [email protected]

3.2. Kiegészítő tájékoztatás

Ajánlattevők az ajánlati felhívással és a műszaki leírással kapcsolatban felmerült

kérdéseiket kizárólag írásban nyújthatják be.

Az Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy kérdéseiket a (+36-1)

819-9540 fax számra és a [email protected] email címre word formátumban

küldjék meg!

Az Ajánlatkérő nem vállal felelősséget azon kérdések megválaszolásáért, melyeket az

ajánlattevők nem a fenti email és fax címre küldtek meg.

Ajánlatkérő a Kbt. 45 § szerinti kötelezettségét olyan módon teljesíti, hogy az Ajánlattevők

által esetlegesen feltett kérdésekre adott kiegészítő tájékoztatást a kérés beérkezését követő

ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb 6 nappal e-

mailen küldi meg.

4. AZ AJÁNLAT ÖSSZEÁLLÍTÁSA

4.1. Az ajánlat tartalma

Az ajánlatot az ajánlati felhívásban és jelen dokumentációban foglaltak szerint kell tenni.

Az eljárás nyelve a magyar nyelv, az ajánlatokat is magyar nyelven kell elkészíteni és

beadni.

Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős

magyar fordítását is csatolni kell, amely esetben az ajánlat értelmezése szempontjából a

magyar fordítás lesz az irányadó. A lefordított anyagot a cég nevében aláírásra jogosult

személynek alá kell írnia és a következő megjegyzéssel kell ellátnia: „ A magyar nyelvű

4

Page 5: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

fordítások tartalmukban és értelmükben teljes egészében megegyeznek az idegen nyelvű

eredeti iratok tartalmával.”

Amely nyilatkozatokhoz a dokumentáció mintát tartalmaz, az csak tájékoztató

jellegű. Az Ajánlattevőnek/alvállalkozónak/kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek

bármilyen formátumú, de ezekkel egyező tartalmú nyilatkozatokat kell benyújtania, és az

általa készített, rá vonatkozó nyilatkozatokat, dokumentumokat magának kell aláírnia.

Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy minden – az ajánlati felhívásban, és jelen

segédletben, valamint a Kbt.-ben előírt – igazolást, nyilatkozatot csatolni kell akkor is, ha

erre vonatkozó külön mintát vagy útmutatást a jelen segédlet nem tartalmaz.

4.2. Az ajánlat részét képező dokumentumok

Az ajánlatnak a következő dokumentumokat kell tartalmaznia:

Fedőlap

Tartalomjegyzék

Adatlap

Felolvasólap a Kbt. 60.§ (6) bekezdése szerint

Ajánlattételi nyilatkozat [Kbt. 60.§ (3) és (5) bekezdése szerint]

Teljességi nyilatkozat

Aláírási címpéldány/ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta/ meghatalmazás/ a

letelepedés országa szerinti okirat

Közös ajánlattevők megállapodása (adott esetben)

nyilatkozat kizáró okokról

pénzügyi-gazdasági alkalmasságra előírt igazolások és nyilatkozatok

o cégszerűen aláírt nyilatkozat - az előző 3 üzleti év teljes nettó árbevételéről

műszaki-szakmai alkalmasságra előírt igazolások és nyilatkozatok

o nyilatkozat referenciáról (adott esetben a 310/2011. (XII.23.) Korm.rendelet

16.§ 19 bekezdés szerinti referencia igazolás)

o nyilatkozat szállítójárműről

Nyilatkozat a Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjaira. Nemleges tartalommal is

csatolni kell!

Nyilatkozat a Kbt. 55.§ (5) és (6) bekezdésekre

5

Page 6: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

kapacitást biztosító szervezet kötelezettségvállaló nyilatkozata műszaki, illetve

szakmai alkalmasság esetén (adott esetben)

Kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet kötelezettségvállaló nyilatkozata

pénzügyi-gazdasági alkalmasság esetén (adott esetben)

változásbejegyzési kérelem (adott esetben)

nyilatkozat változásbejegyzési eljárásról (nemleges tartalommal is csatolandó)

4.3. Benyújtandó dokumentumok részletezése

4.3.1. Tartalomjegyzék

Amely teljes részletességgel mutatja, hogy az ajánlatban lévő dokumentumok az ajánlat

mely oldalán találhatók. (Minden irat oldalszámát külön jelölni kell.)

4.3.2. Adatlap

ajánlattevő(k) adatait (név, székhely, telefon, telefax szám, e-mail cím)

Kapcsolattartó nevét, címét, telefon, telefax számát, e-mail címét)

4.3.3. Felolvasólapnak tartalmazni kell:

ajánlattevő(k) nevét, székhelyét

egyösszegű nettó ajánlati ár HUF (a MOL mindenkori, a teljesítés napján

érvényes magyarországi nettó nagykereskedelmi gázolaj listaárához képest

adott kedvezmény mértéke. Ajánlattevők az ajánlati ár feltűntetése során

minimum két tizedes jegyre kerekített értéket kötelesek feltüntetni.)

Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy az ajánlatok

bírálata során annak az Ajánlattevőnek az ajánlata kerül nyertes

ajánlatként megnevezésre, aki a MOL mindenkori, a teljesítés napján

érvényes magyarországi nettó nagykereskedelmi gázolaj listaárához képest

a legnagyobb összegű kedvezményt adja Ajánlatkérő részére.

cégszerű aláírás (közös ajánlattevők esetén valamennyi ajánlattevőnek alá kell

írnia cégszerűen)

4.3.4. Ajánlattételi nyilatkozat (Kbt. 60.§ (3) és (5) bekezdés)

Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 60. § (3) és (5) bekezdésében foglaltakra

vonatkozóan, nevezetesen a felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére, teljesítésére és a

kért ellenszolgáltatásra, továbbá hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük

támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.

Cégszerűen aláírva, kitöltve, jelen segédlet mintája szerinti tartalommal kell benyújtani.

6

Page 7: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

4.3.5. Aláírási címpéldány

Benyújtandó annak a cégjegyzésre jogosult személynek, személyeknek egyszerű

másolatban csatolt aláírási címpéldánya (ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintája),

aki/akik az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláírja/aláírják, külföldi ajánlattevő esetén a

letelepedés országa előírásai szerinti igazolás a cégjegyzési jogosultságról.

Amennyiben olyan személy írja alá az ajánlatban szereplő valamely nyilatkozatot, aki a

cégkivonatban képviseletre jogosultként nem szerepel, úgy aláírási jogának igazolására

meghatalmazás csatolandó eredetiben vagy egyszerű másolatban.

4.3.6. Közös ajánlattevők megállapodása (adott esetben)

Közös ajánlattétel esetén a jelen segédlet 2.1 pontjában meghatározott tartalmú,

valamennyi ajánlattevő által cégszerűen aláírt megállapodás másolatát kell csatolni.

4.3.7. Nyilatkozat kizáró okokról

Ajánlattevő Kbt. 56. § (1)-(2) foglalt kizáró okokra vonatkozó nyilatkozata.

Az Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell közjegyző által hitelesített nyilatkozatban, hogy

nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdés f.) és i.) pontban felsorolt kizáró okok hatálya

alá.

Az ajánlattevőnek cégszerűen aláírt nyilatkozattal kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt.

56. § (2) bekezdésében foglalt kizáró ok hatálya alá.

Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz

igénybe a Kbt. 56. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót,

valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a

Kbt. 56. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá.

A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó, az ajánlattevő, az alvállalkozó és az

alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő által tett nyilatkozatoknak a

jelen felhívás közzététele napjánál nem régebbi keltezésűnek kell lenniük.

4.3.8. Pénzügyi-gazdasági alkalmasságra előírt igazolások és nyilatkozatok

Ajánlatkérő jelen eljárás ajánlattételi felhívásában előírt pénzügyi-gazdasági alkalmassági

követelmény igazolására szolgáló dokumentumokat az alábbiak szerint ellenőrzi:

cégszerűen aláírt nyilatkozat - az előző 3 üzleti év teljes nettó árbevételéről

4.3.9. Műszaki-szakmai alkalmasságra előírt igazolások és nyilatkozatok

4.3.9.1. Referencia

Az ajánlattevőnek be kell nyújtania:

7

Page 8: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

- az ajánlati felhívás megjelenésétől visszafelé számított 3 év legjelentősebb, a

közbeszerzés tárgyával azonos (tankautós üzemanyag szállítás) szállításainak

ismertetése az azt alátámasztó referenciaigazolásokkal és/vagy nyilatkozatokkal, a

310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdése szerint:

„16. § (1) A 15. § (1) bekezdés a) pontjának és (3) bekezdés a) pontjának esetét a Kbt.

Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a következő módon kell

igazolni:

a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti

szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a

2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az

általa kiadott vagy aláírt igazolással;

b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az

általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, részvételre jelentkező, illetve az

alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.”

A nyilatkozatnak tartalmaznia kell legalább az alábbi adatokat:

o a teljesítés ideje (év, hónap)

o a szerződést kötő másik fél megnevezése,

o a szolgáltatás tárgya,

o az ellenszolgáltatás összege,

o nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelt-e)

Amennyiben az ajánlattevő (vagy az alkalmasság igazolásába részt vevő más gazdasági

szereplő) jogutódlás folytán jogosult a jogelőd referenciáinak felhasználására, úgy a

jogszerű felhasználást bizonyító okirat (pl. szétválási okirat és referencia munkák listája)

becsatolása mellett, köteles külön nyilatkozatban ismertetni a referencia munkát – az

előírtak szerint – egyben megjelölve, hogy a felhasználni kívánt referencia munkát az

ajánlati dokumentáció (pl. szétválási okirat, referencia munkák listája) mely oldala

tartalmazza.

Ajánlattevő, illetve alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet a 310/2011.

(XII.23.) Korm. rendelet 16.§ (1) bekezdés alapján köteles igazolni ezen alkalmassági

követelményt.

Amennyiben a bemutatni kívánt szerződés határozatlan időtartamú, vagy annak időbeli

hatálya az eljárást megindító felhívás közvetlen megküldéséig még nem járt le, vagy az

adott szerződés kezdő és/vagy lejárati időpontja a vizsgált időszakon kívül esik, úgy

8

Page 9: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

Ajánlatkérő a vizsgált időintervallumon belül szállított termékcsoportokra vonatkozó

szerződéses értéket veszi figyelembe az ajánlattevő alkalmasságának megállapítása során.

Amennyiben a bemutatni kívánt szerződés a közbeszerzés tárgyán kívül egyéb

termékcsoportokat is magában foglal, Ajánlatkérő kizárólag a közbeszerzés tárgya szerinti,

szállított termékcsoportok szerződéses értékét veszi figyelembe az ajánlattevő

alkalmasságának megállapítása során.

A jelen pont szerinti alkalmassági követelménynek való megfelelés egy vagy több, a

közbeszerzés tárgya szerinti szerződés bemutatásával is igazolható.

4.3.10. Nyilatkozat a Kbt. 40.§ (1) bekezdés a) és b) pontjaira

Az Ajánlattevőnek az ajánlatban meg kell jelölni

a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő

alvállalkozót kíván igénybe venni,

b) az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó

mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat (név, cím), valamint a közbeszerzésnek

azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak

működni.

A fenti nyilatkozatokat negatív tartalommal is meg kell tenni, azaz akkor is nyilatkozni

kell, ha az ajánlattevő nem kíván alvállalkozót igénybe venni.

4.3.11. Változásbejegyzési kérelem (adott esetben)

Amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó, alkalmasságot igazoló kapacitást nyújtó

szervezet esetében változásbejegyzési eljárás van folyamatban, az ajánlathoz csatolni kell

az elektronikus úton benyújtott változásbejegyzési kérelem (xml fájl) és a benyújtást

igazoló digitális tértivevény kinyomtatott példányát (310/2011.(XII.23.) Korm. rend. 7.§).

Amennyiben nincs változásbejegyzési eljárás folyamatban, az erről szóló nemleges

tartalmú nyilatkozatot kell csatolni az ajánlathoz.

4.4. Irreálisan alacsony ár mérlegelésének szempontjai

Az Ajánlatkérő a megajánlott árak vizsgálata során az irreálisan alacsony ár mérlegelése

tekintetében alkalmazza a Kbt. 69. §-át.

5. FORMAI ELŐÍRÁSOK

5.1. Ajánlatok példányszáma és aláírása

Az ajánlatot 1 db eredeti, összefűzött papír alapú példányban, valamint a papír alapú

példánnyal mindenben megegyező 1 db elektronikus (CD/DVD) másolati példányban kell

benyújtani, zárt, sértetlen csomagolásban, magyar nyelven, a külső csomagoláson az alábbi

9

Page 10: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

szöveggel ellátva: „Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” –

közbeszerzési ajánlat – az ajánlattételi határidő, azaz 2015. december hó 07. nap 10.00

óra előtt nem bontható fel!”. Postai feladás esetén postázási késedelem miatti kockázatot az

ajánlattevő viseli. A másolati példányt a kész, eredeti példányokról kell elkészíteni. Amennyiben bármilyen eltérés lenne közöttük, az eredeti példány az irányadó.

5.2. Hibák kijavítása

Az ajánlat nem tartalmazhat betoldásokat, törléseket vagy felülírásokat, azt az esetet

kivéve, ha ajánlattevő javítja ki saját hibáját. Ilyenkor az ajánlat aláírójának, illetve

aláíróinak aláírásukkal és bélyegzőjükkel, dátummal ellátva kell hitelesíteni a javításokat.

5.3. Az ajánlatok csomagolása, megjelölése

5.3.1. Az összeállított ajánlat eredeti és másolati példányt csomagolva, vagy borítékban

kell benyújtani. A csomagolást úgy kell elkészíteni, hogy a bontás során annak

sértetlensége egyértelműen megállapítható legyen.

A benyújtott ajánlatok csomagolását az alábbi felirattal kell ellátni:

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” nem bontható fel 2015.

december hó 07. napján 10.00 óráig

Az ajánlatok benyújtásának helye: 1024 Budapest, Fényes Elek u. 7-13. IV. em. 402-es

számú iroda.

Az ajánlat külső csomagolásán az ajánlattételi határidő időpontját kell feltüntetni,

amennyiben az ajánlattételi határidő módosul (pl. az ajánlattételi határidő

meghosszabbítása miatt), úgy a felirat aktualizálható, azaz a módosított ajánlattételi

határidő napját kell feltüntetni.

5.3.2. Ha a csomagolást nem jelölik meg a fenti előírásnak megfelelően, az Ajánlatkérő

nem vállal felelősséget a benyújtott ajánlat elkeveredéséért és idő előtti felbontásáért. Az

ajánlattételi határidő lejártát követően érkezett ajánlatot Ajánlatkérő a jelentkező

személyének megállapítása céljából felbontja, amelyről külön jegyzőkönyvet készít.

6. AZ AJÁNLATOK BEADÁSA

10

Page 11: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

Az ajánlatot személyesen, futárral vagy postai úton (tértivevénnyel) kell benyújtani az

ajánlattételi felhívásban megadott ajánlattételi határidő lejártáig a 1024 Budapest, Fényes

Elek u. 7-13. IV. em. 402-es számú iroda címen.

A személyesen, vagy futár útján benyújtott ajánlatok átvételét az Ajánlatkérő által

felhatalmazott személy által aláírt elismervény igazolja.

Amennyiben az ajánlat az ajánlattételi határidő lejártát követően érkezik meg

Ajánlatkérőhöz, az érvénytelennek minősül, és azt Ajánlatkérő felbontatlanul megőrzi.

Az ajánlatok személyes benyújtása munkaidőben hétfőtől-csütörtökig 8-16 óráig, illetve

pénteken 8-13 óráig lehetséges a fenti címen.

Az ajánlat személyes benyújtása esetén előzetes bejelentkezés nem szükséges.

Az ajánlat átvételéről Ajánlatkérő átvételi igazolást ad Ajánlattevők részére.

7. AZ AJÁNLATOK FELBONTÁSA

Az ajánlatok felbontásán a Kbt. 62. § (2) bekezdésében megjelölt személyek vehetnek

részt.

Az Ajánlatkérő a bontás alkalmával a Kbt. 62.§ (3) bekezdése szerint jár el, ismerteti a

felolvasólapon feltüntetett következő adatokat:

Az ajánlattevők nevét, székhelyét, és bírálati szempontra tett megajánlást.

Az ajánlatkérő az ajánlatok bontásának megkezdésekor, az ajánlatok felbontása előtt

közvetlenül ismerteti a közbeszerzés - a 18. § (2) bekezdésének alkalmazása nélkül

számított - becsült értékét és a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló anyagi fedezet

összegét.

Ajánlatkérő az ajánlatok bontásáról jegyzőkönyvet készít, melyet 5 napon belül

egyidejűleg minden ajánlattevő részére megküld.

8. AZ AJÁNLATOK VISSZAVONÁSA

Az Ajánlattevő az ajánlattételi határidő lejártáig az Ajánlatkérőhöz intézett írásbeli

nyilatkozattal visszavonhatja az ajánlatát.

Az Ajánlatkérőhöz e-mailen, vagy telefax útján intézet nyilatkozattal közölt visszavonás

érvényességi feltétele, hogy azt az Ajánlattevő az ajánlattételi határidő lejárta előtt

tértivevényes levélként postára adott, vagy az Ajánlatkérő által igazoltan átvett levélben is

eljuttassa az Ajánlatkérőhöz.

11

Page 12: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

9. AZ AJÁNLATOK TISZTÁZÁSA

Az Ajánlatkérő írásban, a többi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett felvilágosítást kérhet

az ajánlattevőtől a kizáró okokkal, az alkalmassággal, illetőleg az ajánlattételi felhívásban

vagy a dokumentációban előírt egyéb iratokkal kapcsolatos nem egyértelmű kijelentések,

nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében.

10. AZ AJÁNLATOK VIZSGÁLATA, ÉRTÉKELÉSE

10.1. Kizáró okok vizsgálata

Az ajánlatok részletes értékelése előtt az Ajánlatkérő megvizsgálja, hogy ajánlattevővel, az

alvállalkozóival, vagy az erőforrást biztosító szervezettel szemben fennállnak-e a Kbt.-ben

illetve az ajánlati felhívásban meghatározott kizáró okok. Ha az ajánlattevőt ki kell zárni az

eljárásból, Ajánlatkérő az ajánlatát tovább már nem vizsgálja.

10.2. Az ajánlatok formai érvényességének vizsgálata

Ajánlatkérő megvizsgálja, hogy az ajánlat megfelel-e az ajánlati felhívásban és a

dokumentációban megadott formai feltételeknek és előírásoknak, továbbá hiánytalanul

tartalmazza-e az előírt dokumentumokat.

Ha az ajánlat nem felel meg az ajánlati felhívás és a dokumentáció formai

követelményeinek, Ajánlatkérő az Ajánlattevőt a Kbt. 67. §-ában foglaltaknak megfelelően

hiánypótlásra szólítja fel, a megfelelő határidő tűzésével.

Ha az ajánlattevő a megadott határidőre a hiányt nem pótolja, Ajánlatkérő az ajánlat

érvénytelenségét az eredetileg benyújtott ajánlat tartalma alapján fogja vizsgálni.

11. AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSA

Az ajánlatok elbírálási szempontja a Kbt. 71. § (2) a.) pontja alapján a legalacsonyabb

összegű ellenszolgáltatás.

12. TÁJÉKOZTATÁS AZ EREDMÉNYRŐL

Az eljárás eredményéről az ajánlatkérő a Kbt. 65.§ (1) bekezdése alapján legkésőbb az

ajánlati kötöttségi határidő lejártát megelőző napon az eljárás eredményéről szóló

összegezés megküldésével írásban tájékoztatja az ajánlattevőket.

13. SZERZŐDÉSKÖTÉS

12

Page 13: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

A Kbt. 124.§ (5) bekezdése szerint a nyertes ajánlattevő és – amennyiben második

legkedvezőbb ajánlattevőként megjelölésre kerül, úgy – a második legkedvezőbb

ajánlattevő ajánlati kötöttsége további 30 nappal meghosszabbodik. A szerződés

megkötésére ezen időszakon belül, de az írásbeli összegezés megküldését követő 10. napot

követően kerül sor.

13

Page 14: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

II. IratmintákA benyújtott igazolásoknak és nyilatkozatoknak alkalmasnak kell lennie az alkalmasság, illetve az adott érvényességi követelményeknek való megfelelőség megállapítására.Ahol ajánlatkérő valamely irat meghatározott formában történő benyújtását írta elő, ott az itt rendelkezésre bocsátott iratminta kitöltése és benyújtása javasolt, de ajánlatkérő által előírt valamennyi információt, adatot tartalmazó ajánlattevői nyilatkozatot is elfogadja, amennyiben az alkalmas alkalmasság, feltétel etc. megállapítására.

14

Page 15: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

FEDŐLAP

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Ajánlatkérő által megindított

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.”

elnevezésű eljárásban

AJÁNLAT

AJÁNLATTEVŐ:

……………………………………. (NÉV)

………………………….. (SZÉKHELY)

Eredeti / Másolat

15

Page 16: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

TARTALOMJEGYZÉK

16

Page 17: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

Regisztrációs lap(a dokumentáció letöltését követően haladéktalanul ajánlatkérő részére

megküldendő!)

a

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.”

tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

A közbeszerzési eljárásban részt vevő cég adatai:

Neve:

Kapcsolattartó személy neve

Címe:

Telefonszáma:

Telefaxszáma:

E-mail címe:

Kitöltve az [email protected] címre kell megküldeni legkésőbb az ajánlattételi

határidő lejártáig!

Kelt………………………., 2015 . …………………. hó ….. napján.

………………………………

cégszerű aláírás

A regisztrációs lap visszaküldésével kell jeleznie az ajánlatkérő számára, ha a

meghirdetett közbeszerzési eljárásban, mint lehetséges ajánlattevő kíván szerepelni.

Ajánlatkérő biztosítja, hogy a fent megadott adatokat csak és kizárólag az adott

közbeszerzési eljárással kapcsolatosan használja fel, harmadik személy számára azokat ki

nem adja.

17

Page 18: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

Adatlap

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

1. Ajánlattevő megnevezése:székhelye:cégjegyzék száma:adószáma:pénzintézet neve:bankszámla száma:

telefon:telefax:e-mail:

2. Kapcsolattartó neve: címe:telefon:telefax:email:

Kelt: …………………… 2015. …………….. hó ……

………………………………………….. ajánlattevő cégszerű aláírása

Kapcsolattartóként azon személyt nevezze meg az ajánlattevő, akinek az Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás dokumentumait küldheti, és azon elérhetőségeket adja meg az ajánlattevő, ahova az Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárással kapcsolatos dokumentumokat, értesítéseket küldheti.

Figyelem!Közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevő adatait fel kell tüntetni!

18

Page 19: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

FELOLVASÓLAPés nyilatkozat az ajánlat értékelésre kerülő tartalmi elemeiről

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Ajánlattevő neve:

Ajánlattevő székhelye (pontos cím):

Közös Ajánlattevők esetén a tagok neve:

Közös Ajánlattevők esetén a tagok székhelye:

Közös Ajánlattevők esetén, a képviselő tag neve:

Ajánlattevő - jelen eljárásban – kapcsolattartója, elérhetőségei:

Név:

Ajánlattevő telefonszáma:

Ajánlattevő elektronikus levélcíme (e-mail):

Kijelentjük, hogy miután átvizsgáltuk, megismertük és megértettük a „Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt eljárás ajánlati felhívását és az ajánlatkérési dokumentáció minden dokumentumát, beleértve az esetleges módosításokat, valamint a kiegészítő tájékoztatást, az alábbi ajánlatot tesszük: ÉRTÉKELÉSRE KERÜLŐ TARTALMI ELEMEK:

Az ajánlati ár a MOL mindenkori, a teljesítés napján érvényes magyarországi nettó nagykereskedelmi gázolaj listaárához képest adott kedvezmény mértéke.

Ajánlati ár: nettó ………………Ft/liter

Ajánlattevők az ajánlati ár feltűntetése során minimum két tizedes jegyre kerekített értéket kötelesek feltüntetni. Ajánlatkérő az előzőek szerint kerekített értékeket veszi figyelembe az ajánlatok értékelése során!Fentiektől eltérően feltüntetett fogyasztási adatok megadása az ajánlat érvénytelenségét eredményezheti!

Kelt: …………………….2015. év ……………….. hónap …. napján

                                                             ……………………………………………..                                                                               cégszerű aláírás

Figyelem! Közös ajánlattétel esetén, valamennyi közös Ajánlattevőnek a Felolvasólapot cégszerűen alá kell írnia!

Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy az ajánlatok bírálata során annak az Ajánlattevőnek az ajánlata kerül nyertes ajánlatként megnevezésre, aki a MOL mindenkori, a teljesítés napján érvényes

19

Page 20: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

magyarországi nettó nagykereskedelmi gázolaj listaárához képest a legnagyobb összegű kedvezményt adja Ajánlatkérő részére.

20

Page 21: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

Ajánlattételi Nyilatkozat

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Alulírott …………………….. társaság (Ajánlattevő), melyet képvisel:

……………………………

a z a l á b b i n y i l a t k o z a t o t t e s s z ü k :

1. Eltekintünk saját szerződéses feltételeink alkalmazásától, és elfogadjuk az ajánlattételi dokumentációban lévő szerződés-tervezetet és szerződéses feltételeket.

2. Az ajánlat benyújtásával kijelentjük, hogy amennyiben nyertes Ajánlattevőnek nyilvánítanak bennünket akkor a szerződést megkötjük, és a szerződést teljesítjük az eljárást megindító Ajánlati Felhívásban, a kapcsolódó dokumentációban és az ajánlatunkban lefektetettek szerint.

3. Tudatában vagyunk annak, hogy közös ajánlat esetén a közösen ajánlatot tevők személye nem változhat sem a közbeszerzési eljárás, sem az annak alapján megkötött szerződés teljesítése során. Annak is tudatában vagyunk, hogy a közös Ajánlattevők egyetemlegesen felelősek mind a közbeszerzési eljárás, mind az annak eredményeként megkötött szerződés teljesítése során.

4. Nyilatkozunk, hogy mint Ajánlattevők illetve a feladat teljesítésébe bevont valamennyi szakember az adat- és titokvédelemre vonatkozó jogszabályokat betartja.

5. Vállaljuk, hogy a szerződés teljesítésében részt vevő személyekért sajátunkként felelünk.

Kelt: …………………… 2015. …………….. hó …… ………………………………………….. ajánlattevő cégszerű aláírása

21

Page 22: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

Teljességi nyilatkozata Kbt. 60. § (3) bekezdés értelmében

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Tisztelt Ajánlatkérő!

Alulírott, _____________, mint a(z) _______________ cégjegyzésre jogosult képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (H-1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.) által „Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljárás Ajánlattevőjeként az ajánlati felhívás és dokumentáció kereskedelmi, pénzügyi és műszaki, szakmai feltételeit a mellékletekkel együtt megvizsgáltuk, azok elfogadását ezennel visszaigazoljuk, az ajánlati felhívás és a dokumentáció feltételei, továbbá az eljárás során keletkezett egyéb dokumentumok szerint ajánlatot teszünk az ajánlatunkban rögzített nettó ajánlati áron.

Ajánlatunk elfogadása esetén készek és képesek vagyunk az ajánlatunkban, valamint az ajánlati felhívásban, a dokumentációban és a közbeszerzési eljárás során keletkezett egyéb dokumentumokban előírt feltételeknek megfelelően a szerződés megkötésére és teljesítésére.

Kijelentjük, hogy az ajánlati kötöttség beálltától (ajánlattételi határidő lejártától) kezdődően 60 napig tartjuk az ajánlatunkat, továbbá tudomásul vesszük, hogy az abban foglaltak eddig az időpontig ránk nézve kötelező érvényűek és ezen időszak lejárta előtt az Ajánlatkérő által az ajánlati dokumentációban és a hatályos jogszabályokban foglaltak szerint bármikor elfogadhatóak.

Kijelentjük és teljes körű felelősséget vállalunk arra, hogy az ajánlati Dokumentációt, és az abban foglaltakat a jelen közbeszerzési eljáráson kívül egyéb célra sem közvetlenül, sem közvetetten nem használjuk fel Ajánlatkérő erre vonatkozó előzetes írásos hozzájárulása nélkül.

Kelt: …………………… 2015. …………….. hó …… ………………………………………….. ajánlattevő cégszerű aláírása

22

Page 23: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

A Kkvt. szerinti besorolásra vonatkozó ajánlattevői nyilatkozata Kbt. 60. § (5) bekezdése értelmében

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Alulírott, ………………………………. mint a(z) ………………………………….. cégjegyzésre jogosult képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy Ajánlattevő a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (Kkvt.) 3. § szerint vállalkozásunk besorolása a következő:

mikro vállalkozás* kisvállalkozás* középvállalkozás* nem tartozik a Kkvt. hatálya alá*.

* a megfelelő szövegrész „x”-szel jelölendő!

Kelt: …………………… 2015. …………….. hó …… ………………………………………….. ajánlattevő cégszerű aláírása

23

Page 24: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

Nyilatkozata kizáró okok tekintetében

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Alulírott,…………………….......…… (név), minta(z) ………………………………. (cégnév) cégjegyzésre jogosult képviselője ezennel kijelentem, hogy a(z)………………………………………… ajánlattevő

1) nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdésben meghatározott kizáró okok hatálya alá, azaz az alábbi kizáró okok az esetében nem állnak fenn:a) végelszámolás alatt áll, vagy vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, vagy az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van; b) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; c) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban jogerős bírósági ítéletben megállapított bűncselekményt követett el, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült; vagy akinek tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. §-a (2) bekezdés b), vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta; d) közbeszerzési eljárásokban való részvételtől jogerősen eltiltásra került, az eltiltás ideje alatt; e) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének - a letelepedése szerinti ország vagy az ajánlatkérő székhelye szerinti ország jogszabályai alapján - nem tett eleget, kivéve, ha megfizetésére halasztást kapott; f) korábbi - három évnél nem régebben lezárult - közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott és ezért az eljárásból kizárták, vagy a hamis adat szolgáltatását jogerősen megállapították, a jogerősen megállapított időtartam végéig; g) harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a munkaügyi hatóság által a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 7/A. §-a alapján két évnél nem régebben jogerőre emelkedett közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozatban megállapított és a központi költségvetésbe történő befizetésre kötelezéssel, vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; h) a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény szerinti bűnszervezetben részvétel - ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben

24

Page 25: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

történő elkövetését is -, vesztegetés, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, költségvetési csalás, az európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése vagy pénzmosás bűncselekményt, illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XXVII. Fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, bűnszervezetben részvétel - ideértve bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is -, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, költségvetési csalás vagy pénzmosás bűncselekményt, illetve személyes joga szerinti hasonló bűncselekményt követett el, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetése jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült; i) korábbi közbeszerzési eljárás eredményeként 2010. szeptember 15-ét követően kötött szerződésével kapcsolatban az alvállalkozója felé fennálló (vég- vagy részszámlából fakadó) két éven belül született jogerős és végrehajtható közigazgatási, vagy bírósági határozatban megállapított fizetési kötelezettsége 10%-ot meghaladó részét, az ilyen határozatban megállapított fizetési határidőn belül nem teljesítette, annak ellenére, hogy az ajánlatkérőként szerződést kötő fél a részére határidőben fizetett; j) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során olyan hamis adatot szolgáltat, vagy hamis nyilatkozatot tesz, amely a verseny tisztaságát veszélyezteti; k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem EU-, EGT- vagy OECD-tagállamban vagy olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, mellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy kb) a közbeszerzési szerződéssel kapcsolatban megszerzett jövedelme az adóilletősége szerinti országban kedvezményesebben adózna (a jövedelemre kifizetett végleges, adó-visszatérítések után kifizetett adót figyelembe véve), mint ahogy a gazdasági szereplő az adott országból származó belföldi forrású jövedelme után adózna. Ennek a feltételnek nem kell eleget tennie a gazdasági szereplőnek, ha Magyarországon bejegyzett fióktelepe útján fogja teljesíteni a közbeszerzési szerződést és a fióktelepnek betudható jövedelemnek minősülne a szerződés alapján kapott jövedelem, kc) olyan szabályozott tőzsdén nem jegyzett társaság, amelynek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pontja szerinti tényleges tulajdonosa nem megismerhető.

2) nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró ok hatálya alá, azaz az alábbi kizáró ok az esetében nem áll fenn:

d) a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában nincs bejegyezve

Kelt: ……………, 2015. év ………. hó….nap

………………………………………….. ajánlattevő cégszerű aláírása

25

Page 26: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

Közjegyző által hitelesített formában kérjük benyújtani!

26

Page 27: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

NYILATKOZATa kizáró okokról

a Kbt. 56. § (1) bekezdés kc) pontja tekintetében

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Alulírott ……………………... (név), mint a(z) ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselője a Kbt. 56. § (1) bekezdés kc) pontjában foglaltaknak megfelelően ezennel kijelentem, hogy

a) cégünk szabályozott tőzsdén nem jegyzett társaságnak minősül*

A pénzmosásról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pontja szerint a tényleges tulajdonosok neve és állandó lakóhelye az alábbi:

Név:Állandó lakóhely:

Név:Állandó lakóhely:

VAGY

b) cégünk olyan a társaságnak minősül, melyet szabályozott tőzsdén jegyeznek*

Kelt: …………………… 2015. …………….. hó …… VAGY

c) természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselőjének neve és állandó lakóhelye az alábbi:

Név:Állandó lakóhely:

Név:Állandó lakóhely:

………………………………………….. ajánlattevő cégszerű aláírása

* Kérjük a megfelelőt aláhúzással, vagy a nem megfelelőt áthúzással megjelölni, vagy csupán a megfelelőt tartalmazó nyilatkozatot csatolni.Közös ajánlattétel esetén minden közös ajánlatot tevőnek nyilatkoznia kell.

27

Page 28: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

3.§ r) tényleges tulajdonos:

ra) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. § (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak,

rb) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben - a Ptk. 8:2. § (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik,

rc) az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást végrehajtanak,

rd) alapítványok esetében az a természetes személy,

1. aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták,

2. akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy

3. aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár, továbbá

re) az ra)-rb) alpontokban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselője;

28

Page 29: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

NYILATKOZAT

a Kbt. 56.§ (2) bekezdésében foglalt kizáró okokról

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Alulírott ……………………... (név), mint a(z) ……..………………………... (cégnév) ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselője a Kbt. 56. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel kijelentem, hogy

a) nincs olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amelyik az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik*.

VAGY

b) a következő jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság/ok, az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik/rendelkeznek*:

név: székhely:

név: székhely:

VAGY

Ezen társaság/ok vonatkozásában a Kbt. 56. § (2) bekezdésében hivatkozott kizáró feltételek nem állnak fenn. *

Kelt: …………………… 2015. …………….. hó …… ………………………………………….. ajánlattevő cégszerű aláírása

Kérjük a megfelelőt aláhúzással, vagy a nem megfelelőt áthúzással megjelölni, vagy csupán a megfelelőt tartalmazó nyilatkozatot csatolni.

Közös ajánlattétel esetén minden közös ajánlatot tevőnek nyilatkoznia kell.

29

Page 30: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

NYILATKOZATa kizáró okokról

a Kbt. 58. § (3) bekezdés tekintetében

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Alulírott ……………………... (név), mint a(z) ajánlattevő cégjegyzésre jogosult

képviselője a Kbt. 58. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel kijelentem,

hogy a(z)

…………………………………………………………….............. ajánlattevő

nem vesz igénybe a Kbt. 56. § (1) bekezdése szerint meghatározott kizáró okok hatálya alá

tartozó alvállalkozót, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetet

(kapacitást nyújtó szervezet).

Kelt: …………………… 2015. …………….. hó …… ………………………………………….. ajánlattevő cégszerű aláírása

Közös ajánlattétel esetén minden közös ajánlatot tevőnek nyilatkoznia kell!

30

Page 31: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

NYILATKOZAT/Ajánlattevő által kitöltendő/

310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 10.§ a) pontja alapján

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Alulírott,…………………….......…… (név), mint a(z) ………………………………. (cégnév) cégjegyzésre jogosult képviselője ezennel kijelentem, hogy a(z)…………………………………………………………….............. ajánlattevő nem vesz igénybe olyan alvállalkozót, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezetet, aki a Kbt. 57. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró ok hatálya alá tartozik.

Kelt: …………………… 2015. …………….. hó …… ………………………………………….. ajánlattevő cégszerű aláírása

VAGY

NYILATKOZAT/Alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet által

kitöltendő/

310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 10.§ b) pontja alapján

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Alulírott,…………………….......…… (név), minta(z) ………………………………. (cégnév) cégjegyzésre jogosult képviselője ezennel kijelentem, hogy a(z)…………………………………………………………….............. alvállalkozó*/ az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet, nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró ok hatálya alá.

Kelt: ………………… 2015. év …………….. hó …..

........................................................... cégszerű aláírás

31

Page 32: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

NYILATKOZAT a Kbt. 55. § (5)-(6) bekezdésére vonatkozóan

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Alulírott ………………………………… a(z) …………................................................. ajánlattevő

képviselőjeként n y i l a t k o z o m , hogy az ajánlattevő az alkalmassági feltételeknek való

megfeleléshez más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodik az alábbiak szerint:

Az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet neve, címe:

Azon alkalmassági követelmény, melynek igazolása érdekében ezen szervezet erőforrásaira támaszkodunk:

Az ajánlati felhívás …… pontja szerinti követelmény

A Kbt. 55. § (6) bekezdése szerinti további feltételek megnevezése:

A Kbt. 55. § (6) bekezdés a) pont szerinti esetben:

Az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogjuk venni az alábbi módon

a) …………………………………………………………………………………………………………VAGY:b) a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, lásd az ajánlat …. oldalán található nyilatkozatot.A Kbt. 55. § (6) bekezdés b) pont szerinti esetben:

Tekintettel arra, hogy az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, ezt a szervezetet az alábbi módon vonjuk be a teljesítés során, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során:

…………………………………………………………………………………………………………A Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pont szerinti esetben:

Tekintettel arra, hogy gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásában vesz részt a fenti szervezet, e szervezet Kbt. 55. § (6) bekezdése szerinti kezességvállalási nyilatkozatát az ajánlat …. oldalán csatoljuk.

Kelt: …………………… 2015. …………….. hó …… ………………………………………….. ajánlattevő cégszerű aláírása

32

Page 33: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÓ NYILATKOZAT

a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezettől (adott esetben)

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Alulírott…………………………...………(név), mint a ....…………....................…

(cégnév) kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet cégjegyzésre jogosult képviselője

kijelentem, hogy a ........................................................................... ajánlattevő részére az

ajánlattételi felhívás ....... pontja szerinti alkalmasság igazolásához kapacitásainkat

rendelkezésre bocsátjuk, kijelentjük, hogy a tárgyi eljárás alapján az ajánlattevővel kötött

szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés

teljesítésének teljes időtartama alatt.

Kelt: …………………… 2015. …………….. hó ……

…………………………………………………….. (kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet cégszerű aláírása)

33

Page 34: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

NYILATKOZAT

a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) - b) pontja szerint

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” tárgyú nyílt közbeszerzési eljáráshoz

Alulírott……………………(név), mint a(z) .…....…………......... (cégnév) cégjegyzésre

jogosult képviselője nyilatkozom, hogy:

a) A közbeszerzésnek az a része, amelynek teljesítésében alvállalkozót kívánok igénybe venni:

………………………………………………………………………………………………

VAGY

A közbeszerzés teljesítése során nem kívánok alvállalkozót igénybe venni*

b) A közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben az alábbi alvállalkozók vesznek részt: *

Név, címKözbeszerzésnek az a része, amelynek

teljesítésében a megnevezett alvállalkozók közreműködnek

a közreműködés %-os aránya

VAGY

A közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben nem kívánok alvállalkozót igénybe venni.*

Kelt: …………………… 2015. …………….. hó …… ………………………………………….. ajánlattevő cégszerű aláírása

* Kérjük a megfelelőt aláhúzással, vagy a nem megfelelőt áthúzással megjelölni (a) és b) pont esetében is), vagy csupán a megfelelőt tartalmazó nyilatkozatot csatolni. Nemleges tartalommal is kérjük benyújtani!!!

34

Page 35: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

P/1. Pénzügyi-gazdasági alkalmasságigazolása

NYILATKOZAT TELJES NETTÓ ÁRBEVÉTELRŐL

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.”

tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában

Alulírott……………………….(név), mint a(z) ……………………………….(cégnév)

Ajánlattevő

kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet*

cégjegyzésre jogosult képviselője akként nyilatkozom, hogy a Társaság utolsó 3 (három) üzleti

évében a teljes nettó árbevétel az alábbi volt:

Üzleti év Teljes nettó árbevétel összege (HUF)

201….

201….

201….

Kelt:....................................., 2015. ............................ hó …..

……………………………………………….

cégszerű aláírás

35

Page 36: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

M/1. Műszaki-szakmai alkalmasság

Nyilatkozat referenciáróla

„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.”

Alulírott _____________________ mint a(z) _________________________________ cégjegyzésre jogosult képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (H-1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.) által a „Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” megnevezés alatt indított közbeszerzési eljárásban az általam képviselt …………………………. (cégnév)

Ajánlattevő

kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet*

az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben a közbeszerzés tárgya szerinti szállításai az alábbiak voltak:

A szállítás tárgya

(tankautós üzemanyag szállítás)

A megrendelő(szerződést kötő másik fél) név,

cím, kapcsolattartó

A teljesítés

ideje(-tól-ig

év/hó/nap)

Az ellenszolgáltatá

s összege(nettó HUF)

A teljesítés az előírásoknak és a

szerződéses feltételeknek

megfelelően történt-e?

(Igen/Nem)

Kelt: …………………….2015. év ……………….. hónap …. napján

……………………………………………..

cégszerű aláírás

A táblázat szükség esetén további sorokkal bővíthető!A referenciát a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1)-(2) bekezdés alapján kell igazolni.

16. § (1) A 15. § (1) bekezdés a) pontjának és (3) bekezdés a) pontjának esetét a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a következő módon kell igazolni:

36

Page 37: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;

b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.

(2) Az (1) bekezdés a)-b) pontja szerinti igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél, a szállítás vagy szolgáltatás tárgya, az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő a referencia igazolás, illetve nyilatkozat tartalmi elemei között jogosult előírni az alkalmasság megállapításához szükséges további adat megadását is.

37

Page 38: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

M/2.

Nyilatkozat a műszaki-szakmai alkalmasságról„Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással-2015.”

tárgyú közbeszerzési eljárásban

Alulírott ………………..………. (név), mint a …………………………………….

(cégnév) ajánlattevő/alkalmasság igazolásában igénybe vett más szervezet kijelentem,

hogy Ajánlattevő a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog legalább 3 db a

közbeszerzés tárgya szerinti üzemanyag közúti szállítására alkalmas, hitelesített

mennyiségmérővel ellátott szállító eszközzel.

Kelt: ……………………………….., 2015. ………………… hó ………

……………………………………

cégszerű aláírás

38

Page 39: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

III. MŰSZAKI LEÍRÁS

39

Page 40: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

Műszaki leírás (specifikáció)

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mint Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárás

eredményeként megkötött szerződés által kívánja biztosítani a kezelésében lévő úthálózat

üzemeltetését ellátó mérnökségi telepein rendszeresített földalatti üzemanyagtartályainak

időszakos, igény szerinti feltöltését motorikus gázolajjal, tankautós kiszállítással, 400

millió Ft keretösszegig.

Ajánlattevő feladata a mindenkori szállítási időpontban érvényes MOL nagykereskedelmi

árnál kedvezőbb áron biztosítani az üzemanyagot Ajánlatkérő – 1. számú mellékletben

részletezett – mérnökségi telepeire, az eseti megrendeléseknek megfelelően.

Ajánlattevőnek kell végeznie az üzemanyag mérnökségi telepekre történő kiszállítását,

valamint lefejtését.

A 400 millió Ft keretösszeg becsült mennyisége 1.300 ezer liter, amely mennyiségből a

szállítási igény.

normál gázolaj 850 ezer liter (65,4%)

mély dermedéspontú gázolaj 450 ezer liter (34,6) arányban várható

A mennyiségek 15 C° hőmérsékletre átszámított literben értendők.

Ajánlatkérőnek az alábbi termékeket kell tudnia szállítania, a szerződés teljesítése alatt:

Gázolaj, MSZ EN 590:2009+A1:2010, VTSZ: 2710 19 41; BTO 2320152100;

Gázolaj, „F” min. MSZ EN 590:2009+A1:2010 (extra téli), VTSZ: 2710 19 41;

BTO 2320152100

A nyertes Ajánlattevő feladata a fenti üzemanyag tankautós kiszállítása az Ajánlatkérő

mérnökségi telepeire, az Ajánlatkérő eseti megrendeléseiben foglaltaknak megfelelően.

Ajánlatkérő eseti megrendeléseit Eladó rendelés-felvételi egysége részére e-mailen vagy

telefaxon küldi meg. Az eseti megrendelés tartalmazza a megrendelni kívánt termék nevét,

mennyiségét; a kiszolgálás igényelt időpontját; a teljesítés helyét. Az eseti megrendelés

tartalmazza az évszak függvényében a rendelendő üzemanyagra vonatkozóan a

megnevezést, mely megrendelési mennyiségek 15 C° hőmérsékletre átszámított literben

értendők.

Ajánlattevő köteles az eseti megrendelés kibocsátásának napján 15:00 óráig előzetes

visszaigazolást vagy értesítést, majd a fuvarba szervezést követően, végleges

visszaigazolást küldeni a szállítás várható időpontjáról és annak pontos mennyiségéről, a

40

Page 41: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

megrendelést leadó mérnökségnél, legkésőbb 6 órával a szállítás időpontját megelőzően.

(A visszaigazolás faxon is történhet.)

Ajánlatkérő munkanapokon maximum a 11:00 óráig kibocsátott eseti megrendeléseire

kérheti a következő napi szállítást. A 11:00 óra után kibocsátott eseti megrendelés a

következő napon kibocsátott eseti megrendelésnek számít.

Ajánlattevő a szállítást a kért szállítási napon, vagy az azt követő munkanapon teljesíti.

Ajánlattevő az eseti megrendelést munkanapokon, hétfőtől csütörtökig 8-15 óra között,

pénteken 8-12 óra között köteles teljesíteni.

Ajánlatkérő törekszik, hogy az egyszeri megrendelés mennyisége minden esetben elérje a

minimum 5.000 liter, de az nem haladhatja meg a maximum 15.000 litert.

A szállítás az Ajánlattevő által biztosított, hiteles mennyiségek lefejtésére alkalmas

szállítójárművel, a megrendelt árumennyiség Vevő által kijelölt tartályba töltésével

történik.

Ajánlatkérő igénye esetén lehetőség van a tulajdonában lévő, mérésügyi hatóság által

hitelesített átfolyás mérő műszeren történő átvételre. Ez esetben a mért értékek között

legfeljebb 1 % eltérés elfogadható.

A mennyiségi elszámolás alapja az Ajánlattevő telephelyén a mérésügyi hatóság által

hitelesített átfolyás mérő műszer által mért, 15°C hőmérsékletre átszámított literben

kifejezett térfogatmennyiség, amely a szállítólevélen kerül rögzítésre. Az átszámítás az

MSZ EN ISO 3675:2000 szabványban hivatkozott, ASTM 53 B, 54 B táblázatokban

megadott értékek szerint történik.

Ajánlatkérő a szállításhoz ingyenes úthasználatot nem biztosít.

A minőségi megfelelőség alapja az MSZ EN ISO 3170 „Folyékony Ásványolaj Termékek

Kézi Mintavételéről” szerint történő mintavétel.

Általános követelmények:

1) Az Ajánlattevő által megajánlott terméknek meg kell felelnie az MSZ EN 590–ben

– illetve a mindenkori szállítási időpontban érvényes Magyar Szabványban – előírt

paramétereknek és minőségi követelményeknek.

2) Ajánlattevőnek vállalnia kell, hogy a szerződés időtartama alatt, amennyiben az

Ajánlatkérő igényli november 15. és március 31. között extra téli minőségben (cfpp

legfeljebb -26 C°) szállítja a gázolajat.

41

Page 42: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

3) Ajánlattevőnek vállalnia kell, hogy a szerződés időtartama alatt az Ajánlatkérő által

megrendelt üzemanyag lefejtése, esetenként az Ajánlatkérő tulajdonában lévő

átfolyás mérőjének közbeiktatásával történik.

4) Ajánlattevőnek ajánlati árát a mindenkori szállítási időpontban érvényes MOL

nagykereskedelmi árhoz viszonyított Forintban (HUF) kifejezett kedvezmény

megjelölésével kell megadnia, mely árnak tartalmaznia kell a szállítás költségét is.

5) Ajánlattevő rendelkezzen az üzemanyag kereskedelméhez, szállításához szükséges

(jogszabályokban rögzített) engedélyekkel és feltételekkel.

42

Page 43: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

III. SZERZŐDÉSTERVEZET

43

Page 44: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

ADÁS-VÉTELI KERETSZERZŐDÉS(tervezet)

ESZ ………………………

amely létrejött egyrészről

Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen működő Részvénytársaságszékhely: 1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13.cégjegyzékszám: 01-10-046265bankszámlaszáma: 10300002-10460102-49020027adószám: 14605749-2-44

mint vevő (a továbbiakban: Vevő),

másrészről

Eladó megnevezéseszékhely:cégjegyzékszám:bankszámlaadószám:

mint eladó (a továbbiakban: Eladó), együttesen felek (továbbiakban: Felek/Szerződő Felek) között az alulírott helyen és időben az alábbi feltételekkel:

1. A szerződés előzménye

1.1. Szerződő Felek egyezően megállapítják, hogy Vevő, mint ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. tv. (a továbbiakban Kbt.) vonatkozó rendelkezései alapján közbeszerzési eljárást folytatott le „Üzemanyag beszerzése tankautós kiszolgálással MK - 2015.” elnevezéssel.

1.2. Felek megállapítják továbbá, hogy az ajánlati felhívásban és az ajánlati dokumentációban rögzített feltételeket Eladó ajánlatában elfogadta, illetve a közbeszerzési eljárás nyertese Eladó.

1.3. A fenti előzmények rögzítését követően Szerződő Felek az ajánlati felhívásban és dokumentációban, illetve a nyertes ajánlatban rögzített feltételek mellett az alábbi szerződést kötik.

2. Fogalmak

2.1. „Szerződés”-en magát a jelen szerződést, a Vevő által a közbeszerzési eljárásban kiadott Ajánlati Felhívást (továbbiakban: felhívás) és az Ajánlattételi Dokumentációt (továbbiakban: Dokumentáció), az esetleges kérdésekre adott ajánlatkérői válaszokat (kiegészítő tájékoztatás), valamint Eladó ajánlatát kell érteni, melyek a Felek akaratának értelmezéséhez szükségesek.

2.2. Listaár: A MOL Nyrt. mindenkor érvényes hivatalos, árjegyzéki nagykereskedelmi gázolaj listaára, (továbbiakban: Listaár), amelyet a MOL nagykereskedelmi

44

Page 45: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

eladóhelyein (telepein) nagy tételben (tankautóban) vásárló megrendelőinek a teljesítés (kiszolgálás) napján számít fel. A Listaár a jogszabályokban meghatározott mindenkori adótételeket tartalmazza, kivéve a vonatkozó jogszabály szerinti általános forgalmi adó (ÁFA) összegét, amely a Listaáron felül kerül felszámításra.

A Listaárat az Eladó telepén, a közúti tartályos gépjárműbe töltött, az értékesített termék 15 °C hőmérséklethez tartozó, egységnyi térfogatú mennyisége (liter) után kell megfizetni. Mértékegysége: Ft/l.

2.3. Eladási ár: A teljesítés (kiszolgálás) napján érvényes árjegyzék szerinti ÁFA nélküli Listaár az érvényes (szerződés szerinti) kedvezménnyel módosítva.

3. A szerződés tárgya, mennyisége

3.1. Eladó a közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlata szerint kötelezettséget vállal Vevőnek az 1. számú mellékletben feltűntetett mérnökségein rendszeresített földalatti gázolaj-üzemanyagtartályainak időszakos feltöltésére MSZ EN 590:2009+A1:2010, illetve a mindenkori szállítási időpontban érvényes magyar szabvány szerinti gázolajjal Vevő eseti megrendelései alapján.

3.2. Eladó vállalja, hogy a szerződés időtartama alatt, adott év november 15. és március 31. között, Vevői igény esetén a megrendelést, extra téli (zavarosodási pont minimum -16 C° vagy annál alacsonyabb; cfpp: minimum -26 C° vagy annál alacsonyabb) gázolajjal teljesíti.

3.3. REACH klauzula

3.3.1. REACH klauzula (anyag dosszié esetében)

3.3.1.1. Felek megállapítják, hogy a Szerződés tárgyát képező Termék (anyag, árucikk, keverék) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1907/2006/EK rendelete (a továbbiakban: REACH Rendelet) hatálya alá tartozik. A Megrendelő kijelenti, hogy ismeri a REACH Rendeletben foglalt előírásokat, és vállalja, hogy a rá vonatkozó rendelkezéseket maradéktalanul betartja. Felek megállapodnak, hogy a REACH Rendeletben foglalt szabályoknak való megfelelés érdekében teljes körűen együttműködnek.

3.3.1.2. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szerződés tárgyát képező Termékre vonatkozóan a Szállító a REACH Rendelet szerinti regisztrálási kérelmet az Azonosított Felhasználások Listáján felsorolt felhasználásokra nyújtotta be, illetve az anyagot ezekre a felhasználásokra regisztrálták. Szállító a Terméket a fent hivatkozott felhasználásokra értékesíti, Megrendelő a Terméket ezekre a felhasználásokra veszi át.

3.3.1.3. Biztonsági adatlap

3.3.1.3.1. Biztonsági adatlap átadása esetén

Vevő kijelenti, hogy a Termékre vonatkozó biztonsági adatlapot papír alapon vagy elektronikus formában átvette, az abban foglaltakat megismerte, és a Termék felhasználása, során a biztonsági adatlapon szereplő információk és a REACH Rendelet rendelkezései szerint jár el.

45

Page 46: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

Felek megállapodnak, hogy a biztonsági adatlap aktualizálása esetén Eladó a biztonsági adatlap új, dátummal ellátott változatát elektronikus formában (e-mailben vagy adathordozón) küldi meg Vevő részére.

A biztonsági adatlapot érintő szállítói nyilatkozatok közlése tekintetében a Felek Vevőnek és az Eladónak a jelen keretszerződésben rögzített e-mail címeit használják. Az e-mail címek változásáról a felek kötelesek haladéktalanul értesíteni egymást. Az elektronikus formában, a fenti e-mail címek használatával e-mailben küldött biztonsági adatlapok és ehhez kapcsolódó értesítések cégszerű aláírás és ezt helyettesítő azonosítás nélkül jutnak el Vevőhöz, amelyet a Felek tudomásul vesznek, és ellenkező bizonyításig elfogadottnak tekintenek. Szerződő Felek egyezően kijelentik, hogy a szerződéses kapcsolatukban, az Eladó biztonsági adatlappal összefüggésben küldött e-mailjeit úgy tekintik, mintha azok cégszerűen vagy meghatalmazáson alapuló aláírási joggal rendelkező munkavállalók által aláírt papírformájú írásos dokumentumok lennének, így ellenkező bizonyításig mind a feladó személyét, mind pedig a levél tartalmát hitelesnek fogadják el, és a megadott e-mail címre történő elküldéssel a nyilatkozatot közöltnek tekintik. A Szerződésben rögzített szabályoknak megfelelően létrehozott e-mailek tekintetében a Felek sem bíróságok, sem más hatóságok előtt nem hivatkozhatnak arra, hogy azok nem felelnek meg a cég nevében tett írásos dokumentumok követelményeinek, kivéve, ha alkalmazására bizonyíthatóan, csalárd vagy egyéb jogellenes szándékkal került sor. A Felek kijelentik, hogy a fent leírt tájékoztatási rendszert a Szerződés aláírásának időpontjában biztonságosnak és alkalmasnak tekintik, és egyben vállalják, ha a működés során a rendszer biztonságát tudomásuk szerint veszély fenyegeti, e tényről, ismeretről haladéktalanul tájékoztatják a másik felet. A Felek a késedelmes tájékoztatásból eredő károkért felelősséggel tartoznak.

3.3.1.3.2. Amennyiben biztonsági adatlap átadása nem kötelező és a Vevő kérésére kell csak a biztonsági adatlapot átadni

Vevő kijelenti, hogy Eladó elegendő információt biztosított ahhoz, hogy a felhasználók megtegyék a szükséges intézkedéseket az emberi egészség, a biztonság és a környezet védelme érdekében, és tudomásul veszi, hogy a Termék lakossági felhasználására vonatkozó tájékoztató az értékesítés helyén megismerhető, és a lakossági felhasználásra kereskedelmi forgalomba kerülő Termékre vonatkozó biztonsági adatlapot az Eladó a továbbfelhasználó vagy forgalmazó erre vonatkozó kérése esetén papíron vagy elektronikus formában is átadja.

3.3.1.4. Vevő tudomásul veszi, hogy felel a REACH Rendelet előírásainak vagy együttműködési kötelezettségének megszegéséből eredő mindennemű kár megtérítéséért.

4. Eladási ár

4.1. Eladó vállalja, hogy a gázolaj szállítása esetén a MOL mindenkori, a teljesítés napján érvényes magyarországi nettó nagykereskedelmi gázolaj listaárához képest nettó …………......Ft/liter kedvezményt biztosít Vevő részére.

46

Page 47: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

Az „Eladási árat” a mindenkor hatályos jogszabályok által meghatározott mértékű általános forgalmi adó (ÁFA) terheli.

Szerződő felek rögzítik, hogy a 4.1 pont szerinti kedvezmény mértéke kötött, azon a Felek a szerződés hatálya alatt nem változtathatnak.

4.2. A vételár minden költséget (valamennyi adót, vámot, egyéb terhet, belföldi forgalomba hozatalának költségeit) valamint minden egyéb járulékos költséget, szállítási díjat magában foglal, azon kívül egyéb költségek a későbbiekben nem érvényesíthetők.

4.3. Eladó kijelenti, hogy rendelkezik a MOL Nyrt. nagykereskedelmi árlistával a szerződött partnerei részére. Eladó vállalja, hogy Vevő részére (a MOL magyarországi nagykereskedelmi listaárának változásakor és Vevői árajánlatkérés esetén) az Eladási árat és annak változásait minden esetben e-mailen vagy telefaxon megküldi.

4.4. Az eseti megrendelés ellenértéke az üzemanyag egy literre vetített eladási ára szorozva a megrendelt mennyiséggel.

4.5. Jelen keretszerződés alapján a Vevő által leadott eseti megrendelések összértéke nem haladhatja meg a nettó 400.000.000,- Ft-ot, azaz négyszázmillió forintot.

4.6. Eladó a jelen keretszerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy jelen keretszerződés Vevő részéről nem jelent megrendelési kötelezettséget és kötelezettségvállalást a keretösszeg maradéktalan felhasználására. Vevő saját döntése – s a szerződéses időszakban felmerült igényei – alapján jogosult eseti megrendeléseket adni a keretösszeg határig. Teljesítésre kizárólag a jelen keretszerződésnek megfelelő módon leadott eseti megrendelések kerülhetnek.

4.7. Vevő kizárólag a ténylegesen megrendelt és az Eladó által leszállított termékek ellenértékét fizeti meg Eladó részére a 4.1. pont szerinti díj alapján. A ténylegesen leszállított termékek mennyiségét a felek mennyiségi elszámolás útján határozzák meg, és azt a Vevő igazolja.

4.8. Vevő kijelenti, hogy az Eladótól beszerzett jövedéki kőolajterméket kizárólag saját felhasználás céljára (végfelhasználóként) vásárolja, azokat tovább nem értékesíti. Vevő nyilatkozik, hogy jelen szerződés tárgyára vonatkozóan nem rendelkezik a továbbértékesítés feltételeként a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (Jöt.) 103-104. §-aiban előírt engedéllyel. Vevő előzőekre tekintettel tudomásul veszi, hogy részére Eladó jövedéki adóval növelt áron számláz.

5. A teljesítés módja és helye

5.1. Vevő a jelen keretszerződés alapján eseti megrendeléseket bocsáthat ki Eladó felé. Vevő eseti megrendeléseit Eladó rendelés-felvételi egysége részére e-mailen vagy telefaxon küldi meg. Az eseti megrendelés tartalmazza a megrendelni kívánt termék nevét, mennyiségét; a kiszolgálás igényelt időpontját; a teljesítés helyét. Felek rögzítik, hogy a kiszállított mennyiség a Vevővel történő egyeztetés nélkül nem lehet több, mint a rendelt áru mennyisége, valamint nem lehet kevesebb, mint a rendelt áru mennyisége -10%.

47

Page 48: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

5.2. Eladó köteles az eseti megrendelés kibocsátásának napján 15:00 óráig előzetes visszaigazolást vagy értesítést, majd a fuvarba szervezést követően, végleges visszaigazolást küldeni a szállítás várható időpontjáról és annak pontos mennyiségéről, a megrendelést leadó mérnökségnél, legkésőbb 6 órával a szállítás időpontját megelőzően. (A visszaigazolás faxon is történhet.)

5.3. Vevő munkanapokon maximum a 11:00 óráig kibocsátott eseti megrendeléseire kérheti a következő napi szállítást. A 11:00 óra után kibocsátott eseti megrendelés a következő napon kibocsátott eseti megrendelésnek számít.

5.4. Eladó a szállítást a kért szállítási napon, vagy az azt követő munkanapon teljesíti.

5.5. Eladó eseti az megrendelést munkanapokon, hétfőtől csütörtökig 8-15 óra között, pénteken 8-12 óra között köteles teljesíteni (árufogadási idő)

5.6. Vevőnek köteles a megrendeléseket úgy összeállítani, hogy a megrendelés mennyisége elérje a szállításonkénti 5 000 litert.

5.7. Felek megállapítják, hogy a teljesítés helye Vevő mindenkori mérnökségei (rendelésfelvevő egységek). Felek tájékoztató jelleggel rögzítik, hogy a szerződés aláírásakor a jelen szerződés 1. számú melléklete szerinti mérnökségeken üzemel töltőállomás.

5.8. A szállítás az Eladó által biztosított, hiteles mennyiségek lefejtésére alkalmas szállítójárművel, a megrendelt árumennyiség Vevő által kijelölt tartályba töltésével történik.

5.9. Felek rögzítik, hogy Vevő igénye esetén lehetőség van a Vevő tulajdonában lévő, mérésügyi hatóság által hitelesített átfolyás mérő műszeren történő átvételre. Ez esetben az Eladó és a Vevő által mért értékek között legfeljebb 1 % eltérés elfogadható.

5.10. Felek rögzítik, hogy a mennyiségi elszámolás alapja az Eladó telephelyén a mérésügyi hatóság által hitelesített átfolyás mérő műszer által mért, 15°C hőmérsékletre átszámított literben kifejezett térfogatmennyiség, amely a szállítólevélen kerül rögzítésre. Az átszámítás az MSZ EN ISO 3675:2000 szabványban hivatkozott, ASTM 53 B, 54 B táblázatokban megadott értékek szerint történik.

5.11. Felek rögzítik, hogy a fuvarozás közúton történik.

5.12. Eladó tudomásul veszi, hogy Vevő ingyenes úthasználatot nem biztosít.

5.13. A minőségi megfelelőség alapja az MSZ EN ISO 3170 „Folyékony Ásványolaj Termékek Kézi Mintavételéről” szerint történő mintavétel.

6. A szerződés hatálya

6.1. Felek rögzítik, hogy jelen szerződés az aláírás napján lép hatályba és hatálya – az alábbi 6.2. pontban foglalt kivételekkel – 2016. december 31. napjáig tart.

6.2. Felek rögzítik, hogy amennyiben a jelen keretszerződésben vállalt feladat teljesítésének összesített ellenértéke eléri a 4.5. pont szerinti keretösszeget, úgy a szerződés ezen

48

Page 49: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

összeg elérésének időpontjában, a 6.1. pontban foglalt időtartam lejárta előtt – Felek erre irányuló külön jognyilatkozata nélkül is – megszűnik (hatályát veszti).

7. Fizetési feltételek

7.1. Eladót előleg nem illeti meg. Eladó az ellenszolgáltatás összegéről szóló számla benyújtására a szerződésszerű (hiba- és hiánymentes) teljesítésének (eseti megrendelésenként) a Vevő általi igazolását követően jogosult jelen 7. pontban rögzített feltételek szerint.

7.2. Vevő a szerződés teljesítésének elismeréséről, vagy az elismerés megtagadásáról legkésőbb az Eladó teljesítésétől számított 15 napon belül írásban nyilatkozik.

7.3. Vevő a szerződésszerű teljesítés elismerése esetén a 7.2. pont szerinti határidőn belül teljesítési igazolást állít ki (a továbbiakban: teljesítési igazolás), amelyet haladéktalanul megküld Eladó részére.

7.4. Eladó a 7.3. pont szerinti teljesítési igazolás kiállítását követően jogosult (és egyben köteles) haladéktalanul (de legkésőbb öt munkanapon belül) az ellenszolgáltatás összegére vonatkozó számláját kiállítani a teljesítési igazolásban meghatározott tartalommal.

7.5. Eladó tudomásul veszi és elfogadja, hogy – a 7.4. pont szerinti számla és az ellenszolgáltatás beazonosíthatósága érdekében – a számlához köteles csatolni a teljesítési igazolást. Eladó tudomásul veszi és elfogadja továbbá, hogy a számla és annak elválaszthatatlan mellékletét képező dokumentumok befogadási helye a Vevő mindenkori székhelyén található Pénzügyi- és Számviteli Osztálya (H-1024 Budapest, Fényes Elek u. 7-13.). A számlát a Vevő MKB Bank 10300002-10460102-49020027 számú számlaszámra kell kiállítani.

7.6. Az Eladó által kiállított számlát Vevő – a beérkezést követően – ellenőrzi. Amennyiben Vevő a számlát, vagy annak valamely tételét, illetve részét kifogásolja, Eladó az erről szóló írásbeli értesítést követően a nem vitatott tételek tekintetében haladéktalanul köteles új számlát kiállítani. A vitatott tételek, vagy részek, illetve azok összege vonatkozásában Vevő és Eladó egyeztetni köteles. Amennyiben a kifogás jogszerű, a jelen pont szerinti esetben Vevő fizetési késedelme kizárt.

7.7. Eladó tudomásul veszi továbbá, hogy Vevő a 7.4. pont szerinti számla kifizetését nem tudja teljesíteni, és a számlát Eladónak visszaküldi abban az esetben is, ha a számla nem tartalmazza bármely szükségszerű és elválaszthatatlan mellékletet, vagy a számla nem Vevő Pénzügyi- és Számviteli Osztályának került megküldésre. Vevő fizetési késedelme ez esetben is kizárt.

7.8. Az igazolt teljesítés ellenszolgáltatásának kifizetése Vevő részéről a Kbt. 130. § (1); (5); (6); valamint a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése szerint történik átutalással 30 napos fizetési határidővel. Az Eladó teljesítésről kiállított számlájának Vevő általi kifizetése az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A §. hatálya alá esik, így a számlák kifizetése során ezen jogszabályt is figyelembe veszi.

49

Page 50: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

7.9. A Felek ezennel kijelentik, hogy a szerződés fenti rendelkezése az Art. 36/A § (2) bekezdés szerinti tájékoztatásnak minősül.

7.10. Felek rögzítik, hogy az ellenszolgáltatás akkor minősül teljesítettnek, ha a Vevő által átutalt összeget az Eladó számláján jóváírták.

7.11. Eladó kötelessége a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részére kibocsátott számlán a jelen szerződés ESZ-2015/xxxxxx/001 azonosító számát, és a „közbeszerzés alá tartozó teljesítés” megjegyzést feltüntetni. Ennek hiányában a Vevő megtagadja a számlán szereplő ellenérték megfizetését.

Amennyiben az Eladó által használt vállalatirányítási rendszer a számla kötelező elemeinek megjelenítésén túl nem, vagy korlátozottan alkalmas egyéb adatok számlán történő megjelenítésére Vevő elfogadja, ha Eladó a benyújtott számláján a szerződésszámon túlmenően egy „K” karakter feltűntetésével nyújtja be Vevő részére.

7.12. A számla Vevő általi késedelmes kiegyenlítése esetén Eladót a Ptk. 6:155. §-ában meghatározott mértékű késedelmi kamat illeti meg.

7.13. Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy nem fizet, illetve nem számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek az Eladó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.

8. Teljesítési segéd igénybevétele

8.1. Eladó a szerződés teljesítéséhez kizárólag az ajánlatában megjelölt alvállalkozó közreműködését veheti igénybe, egyúttal köteles közreműködni a szerződés teljesítésében az olyan alvállalkozó és szakember (továbbiakban: alvállalkozó), amely a közbeszerzési eljárásban részt vett az Eladó alkalmasságának igazolásában.

8.2. Eladó köteles a Vevőnek a teljesítés során minden olyan – akár a korábban megjelölt alvállalkozó helyett igénybe venni kívánt – alvállalkozó bevonását bejelenteni, amelyet az ajánlatában nem nevezett meg, továbbá a bejelentéssel együtt Eladó köteles nyilatkozni arról, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a Kbt. 56. § szerinti kizáró okok hatálya alatt.

8.3. Ha a szerződéskötést követően – a szerződéskötéskor előre nem látható ok következtében – beállott lényeges körülmény, vagy az alvállalkozó illetőleg szakember bizonyítható hibás teljesítése miatt a szerződés, vagy annak egy része nem lenne teljesíthető a közbeszerzési eljárás során alkalmasság igazolására igénybe vett alvállalkozóval, úgy kizárólag a Vevő hozzájárulásával az Eladó más alvállalkozót is igénybe vehet a teljesítéshez, amennyiben az Eladó az új alvállalkozóval együtt is megfelel azoknak az alkalmassági követelményeknek, melyeknek Eladó a közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozóval együtt felelt meg.

8.4. Az alvállalkozó személye a 8.3. pontban foglalt módon sem módosítható olyan esetben, amelyben egy meghatározott alvállalkozó igénybe vétele az érintett szolgáltatás sajátos tulajdonságait figyelembe véve a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésekor meghatározó körülménynek minősült.

50

Page 51: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

8.5. A szerződés teljesítésében Eladó vagy a nem természetes személy alvállalkozó jogutódja is részt vehet, amennyiben ezek valamelyikre, mint gazdasági társaság átalakul vagy a szervezet jogutódlással megszűnik.

8.6. Eladó a jogosan igénybe vett alvállalkozókért úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna el, míg alvállalkozó jogosulatlan igénybevétele esetén felelős minden olyan kárért is, amely anélkül nem következett volna be.

9. A Termék minőségi ellenőrzése

9.1. Vevő köteles biztosítani, hogy az eseti megrendelésben meghatározott szállítási határidő napján – az 5.6 pontban szereplő árufogadási időben - a termék a teljesítési helyszínen átvehető legyen.

9.2. Vevő az átvételkor a terméket mennyiség szerint, valamint szemrevételezéssel minőség szempontjából ellenőrzi. Felek rögzítik, hogy minden egyes lefejtésnél, a lefejtést megelőzően 2x1 liter minta (kontrollminta) vételezésére kerül sor, amelyek a Felek által hitelt érdemlően lezárásra kerülnek. (A kontrollminta üvegét ragasztószalaggal kell lezárni úgy, hogy azon a Vevő képviselőjének és az Eladó gépkocsivezetőjének aláírásának kell szerepelnie.) A kontrollminta üvegét címkével kell ellátni, amely tartalmazza az áru megnevezését, a szállítás helyét és időpontját, a tankautó rendszámát és a rekesz azonosítószámát. A kontrollmintából egy példány Vevőt illeti meg. A kontrollmintát 8 napig, vita esetén az ügy lezárásáig meg kell őrizni.

9.3. Amennyiben átvételkor, a 9.2 pont szerinti ellenőrzés során a termék hibájának gyanúja merül fel (pl. szennyeződést és/vagy vizet tartalmaz, és/vagy színe nem egyezik meg az áruátvételi elismervényen feltüntetett áruféleség szerződés szerinti színével) Vevő megtagadhatja az áru átvételét.

9.4. Hiba gyanújának esetén Felek jegyzőkönyvet vesznek fel, melyben kétoldalúan rögzítik a hibákat. Abban az esetben, ha Eladó vitatja a Vevő által észrevételezett teljesítési hibákat, úgy Felek az MSZ EN ISO 3170 „Folyékony Ásványolaj Termékek Kézi Mintavételéről” szerinti, az adott szállítmány lefejtése előtt közösen vett mintát teszik vizsgálat tárgyává. Amennyiben Eladó és Vevő a minőségi reklamáció okát közös megegyezéssel nem tudják meghatározni, úgy Felek az ÁMEI Zrt. kizárólagos illetékességét fogadják el a reklamáció jogosságának eldöntésére. AZ ÁMEI Zrt. vizsgálathoz szükséges áruminta a Felek által a 9.2 pont szerint közösen vett minta. A reklamációval kapcsolatban felmerülő összes költséget (bevizsgálás, szállítás, stb.) jogos reklamáció esetén Eladó, nem jogos reklamáció esetén Vevő viseli. Amennyiben a reklamáció jogos, Eladó köteles azt újra szállítással rendezni. Amennyiben az ellenőrzés a szállított termékek megfelelősségét állapítja meg, illetve az ellenőrzés során megállapított hibákat Eladó a kifogásoló jegyzőkönyvnek megfelelően, határidőben orvosolja, Vevő vagy képviselője a teljesítés megfelelősségét a teljesítési igazolás kiállításával igazolja a 9. pont szerint. Az áru lefejtését Vevő részéről átvételre jogosult személy az EKO-n, vagy nem adóraktárból történő kiszállítás esetén a szállítólevélen aláírásával igazolja.

9.5. Az eseti megrendelésnek meg nem felelő teljesítés esetleges elfogadása a Vevő részéről nem jelent lemondást a szerződésszegésből eredő további igények érvényesítéséről.

10. Szerződésszegés

51

Page 52: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

10.1. Eladó – olyan okból, amelyért felelős - késedelmes teljesítése esetén Vevő késedelmi kötbérre jogosult. A késedelmi kötbér összege a késedelembe esés napjától számítva a késedelemmel érintett eseti megrendelés nettó ellenértékének (vetítési alap) 1%-a a késedelem minden naptári napján, amely eltelik az elmulasztott teljesítési határidő és a vonatkozó teljesítés igazolás kiállítása között. A késedelmi kötbér maximális összege a vetítési alap 15 %-a. A késedelmi kötbér megfizetése nem mentesíti Eladót a teljesítési kötelezettség alól. Vevő a 30 napot meghaladó késedelem esetén jogosult a szerződés teljesítését meghiúsultnak tekinteni és élni az elállás jogával.

10.2. A jelen szerződésben foglaltaknak, illetve a mindenkori jogszabályi és hatósági előírásoknak nem megfelelő teljesítés esetén Vevő hibás teljesítési kötbér fizetésére kötelezheti Eladót. A hibás teljesítési kötbér összege a hibás teljesítéssel érintett eseti megrendelés nettó ellenértékének (vetítési alap) 15 %-a. Vevő a hibás teljesítési kötbér esetén jogosult a szerződés teljesítését meghiúsultnak tekinteni és élni az elállás jogával.

10.3. Az eseti megrendelés teljesítésének meghiúsulása esetén, feltéve, hogy Vevő az adásvételi keretszerződést nem mondja fel, a késedelmes vagy hibás teljesítés nem vis maior, vagy nem olyan okból ered, amelyért Eladó felelős, Eladó a meghiúsulással érintett eseti megrendelés nettó ellenértékének (vetítési alap) 15% mértékű meghiúsulási kötbért köteles fizetni Vevőnek.

A meghiúsulási kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja. (Ptk. 6:187. (1) bekezdés)

10.4. Ha Eladó a jelen szerződést megszegi, kötbér és kártérítési felelősséggel is tartozik, amennyiben - olyan okból amelyért felelős - nem szerződésszerűen teljesít.

10.5. Eladó kártérítési felelősséggel tartozik minden olyan kárért, amelyet a Szerződés teljesítésével összefüggésben akár alkalmazottja, illetve a teljesítésbe bevont alvállalkozó magatartása, mulasztása, illetve egyéb szerződésszegő tevékenysége következményeként Vevőnek okozott.

10.6. Felek rögzítik, hogy a szállítás végzése során, valamint a szállítással összefüggésben a Vevő vagy harmadik személy ingatlanában, ingóságaiban, testi épségében, egészségében bekövetkezett kárért Eladó tartozik felelősséggel a polgári jog szabályai szerint.

10.7. Eladó tudomásul veszi, hogy a szállítást az érvényben lévő munkavédelmi előírások betartása mellett végezhet, illetve a biztonságtechnikai feladatok betartásáról is köteles gondoskodni. Felek rögzítik, hogy ezen kötelezettség megszegéséből vagy elmulasztásából eredő, illetve Eladó felróható magatartásából eredő valamennyi kár vagy hátrányos jogkövetkezményért Eladó tartozik felelősséggel és helytállási kötelezettséggel.

10.8. Vevő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó mértékű kárigényét – amennyiben azt Eladó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Eladó még ki nem fizetett számlájával szemben. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben.

52

Page 53: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

10.9. Eladó fuvarozója tankautójával történő fuvarozáskor a tulajdonjog és a kárveszély a szállítási címen az árunak Vevő tartályának töltőcsonkján való áthaladásakor száll át az Eladóról a Vevőre.

10.10. Eladó súlyos szerződésszegése okán Vevő azonnali hatállyal felmondja a szerződést ha

10.10.1.- az Eladó tulajdonosi körében közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg az 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek,

- az Eladó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg az 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek.

10.10.2. az eseti megrendelést annak kézhezvételét követő legkésőbb 1 munkanapon belül legalább 3 alkalommal nem igazolja vissza

10.10.3. a Szerződés teljesítése során három alkalommal késedelmesen teljesít, vagy Vevő jelen szerződéssel összhangban lévő utasításainak nem tesz eleget illetve bármilyen más módon megszegi a szerződésben foglalt kötelezettségeit.

10.10.4. A 10.10.2 valamint 10.10.3. szerinti esetben Vevő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani (a még nem vagy részben teljesített eseti megrendelés egyidejű visszavonásával) és kötelezheti Eladót meghiúsulási kötbér fizetésére, melynek mértéke a keretösszegből még nem teljesített rész 15 %-a.

10.11. Eladó tudomásul veszi, hogy a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Vevő számára megismerhetővé kell tennie, továbbá a 10.10.1. pont szerinti ügyletekről haladéktalanul értesíti Vevőt.

10.12. Vis maior bekövetkezésekor az érintett Félnek írásban haladéktalanul közölnie kell a másik féllel az esemény körülményeit, okát, várható időtartamát, továbbá a megtett és a tervezett szükséges intézkedéseket. A haladéktalan írásbeli közlési kötelezettség a vis maior esemény hatásainak felszámolása, elmúlása után is terheli az érintett felet. Eladó köteles írásban csatolni Vevőnek az érintett hatóságok, kamarák stb. hivatalos igazolását is. Bármely vis maior esemény bekövetkezte nem szünteti meg a Felek azon kötelezettségét, hogy az Eladó által teljesített és Vevő által igazolt teljesítés jelen szerződés szerinti ellenértékére vonatkozó számla a Felek között elszámolásra vagy kiegyenlítésre kerüljön. Az érintett fél köteles minden ésszerű erőfeszítést megtenni annak érdekében, hogy szerződéses kötelezettségeinek teljesítését ésszerű időn belül folytathassa, vagy olyan lehetséges teljesítési módot találjon, amelyet a vis maior nem gátol.

10.13. Felek tudomásul veszik, hogy a teljesítési határidők a vis maior időtartamával meghosszabbodhatnak.

11. Értesítések és képviselők

53

Page 54: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

11.1. Felek a jelen szerződésben foglalt valamennyi hivatalos értesítést - vagy más közlést - írásban kötelesek megküldeni a másik fél részére személyes kézbesítéssel; vagy postán ajánlott küldeményként; illetve telefaxon vagy e-mail-en. A kézbesítés időpontjának személyes kézbesítés esetén a címzett fél általi személyes átvétel időpontját, telefax esetében a sikeres küldést igazoló adási jelentésben szereplő időpontot, ajánlott postai küldeménynél legkésőbb a postára adást követő 5. (ötödik) munkanapot, míg e-mailes értesítés esetén a címzett fél szerverére történő megérkezés időpontját kell figyelembe venni..

Vevő kapcsolattartó(i)nak neve, címe, telefonszáma:

név:cím:tel.: +36 fax: +36

Eladó kapcsolattartó(i)nak neve, címe, telefonszáma:

név:cím:tel.: +36 fax: +36

11.2. Felek az előzőekben megnevezett kapcsolattartók személyében vagy a megadott elérhetőségekben bekövetkezett bármely változást kötelesek 24 órán belül jelezni a másik félnek, mely tájékoztatást a változástól számított 3 napon belül írásban is kötelesek megismételni.

12. Titoktartás 12.1. Szerződő Felek az egymás érdekkörébe tartozó és tudomásukra jutott üzleti titkot

kötelesek megtartani, és a titoktartási kötelezettséget kötelesek megbízottaikkal, alkalmazottaikkal és foglalkoztatottaikkal is betartatni. Felek tudomásul veszik, hogy az üzleti titok védelmében hatályban lévő jogszabályok előírásai jelen titoktartási rendelkezés mellett is kötelezőek számukra.

12.2. Eladó, valamint az alkalmazásában álló munkatársai/teljesítési segédei jelen szerződés hatálya alá tartozó feladatainak teljesítése során tudomásukra jutott, a Vevőt érintő minden adatot, tényt és bizalmas információt kötelesek megőrizni, függetlenül attól, hogy az szóban vagy írásos formában került a birtokukba.

12.3. Vevő, valamint az alkalmazásában álló munkatársai jelen szerződés hatálya alá tartozó feladatainak teljesítése kapcsán tudomására jutott, az Eladót illető minden adatot, üzleti titkot és bizalmas információt köteles megőrizni, függetlenül attól, hogy az szóban, vagy írásos formában került birtokába.

A titoktartási kötelezettség megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül.

12.4. Szerződő Felek rögzítik, hogy nem terheli őket a titoktartási kötelezettség, amennyiben jogszabály, bíróság vagy egyéb hatóság kötelezi feleket az információ harmadik személy részére történő átadására.

54

Page 55: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

12.5. A jelen pont szerinti titoktartási kötelezettség a szerződés megszűnését követő korlátlan ideig fennmarad.

12.6. Felek megállapodnak abban, hogy a jelen pont szerinti titoktartási kötelezettség – amennyiben van(nak) - az alvállalkozók)ra (Kbt. 4. § (2) bekezdés) és az Eladóval munkaviszonyban vagy egyéb foglalkoztatási jogviszonyban nem álló szakemberekre is kiterjed.

13. Vegyes és záró rendelkezések

13.1. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy amennyiben a jelen nyilatkozatukhoz képest adataikban változás következik be, azt írásban haladéktalanul közlik a másik féllel.

13.2. Eladó jelen szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy a szerződés a Kbt. 31. § (2) bekezdés alapján közérdekből nyilvános és azt a Vevő a szerződés megkötését követően közzéteszi a honlapján.

13.3. Amennyiben a Szerződés bármely rendelkezése érvénytelen, ez a Szerződés egyéb rendelkezéseinek érvényességét nem érinti - kivéve, ha a felek ezen rendelkezés nélkül a szerződést nem kötötték volna meg. Amennyiben ellentmondás van jelen szerződés és a közbeszerzés során kiadott Felhívás, illetve Dokumentáció között, úgy műszaki kérdésekben a Felhívás illetve a Dokumentáció, jogi kérdésekben jelen szerződés rendelkezései az irányadóak.

13.4. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy az esetlegesen felmerülő vitás kérdéseket egymással tárgyalásos úton rendezik, közös szándékuk esetén mediátor közreműködésével rendezik. Amennyiben a tárgyalás nem vezet eredményre, érdekeiket a magyar jog és a magyar polgári peres eljárás szabályai szerint bírósági úton érvényesítik, egyben – értékhatártól függően - kikötik a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességét, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 41. § (6) bekezdés szerinti ügyek kivételével. Felek rögzítik, hogy mind az eseti, mind az állandó választott bírósági eljárás igénybevételének a lehetőségét kizárják.

13.5. Eladó tudomásul veszi továbbá, hogy Vevő előzetes engedélye nélkül Eladó nem jogosult átruházni vagy alvállalkozásba adni a jelen jogviszonyból eredő jogait vagy kötelezettségeit.

13.6. Felek rögzítik, hogy jelen szerződés módosítására csak a Kbt. 132.§-ban foglalt feltételek fennállása esetén jogosultak.

13.7. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a vonatkozó egyéb jogszabályok, valamint a Felhívás, a Dokumentáció és az Eladó ajánlatának rendelkezései az irányadóak.

Felek a Szerződést - mint akaratukkal mindenben megegyezőt - elolvasás és értelmezés után helybenhagyólag aláírják.

Budapest, 2015. ……………..

55

Page 56: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

___________________________ _____________________________Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Vevő……………………….

Eladó

1. számú melléklet:Sorszá

mMérnökség Szállítási cím

1 Pécs-felső 7628 Pécs, Eperfás út 7-9.2 Szentlőrinc 7940 Szentlőrinc, Munkácsy M. u. 41.

56

Page 57: internet.kozut.huinternet.kozut.hu/kozbeszerzes/...tankautos_2015_ad_2_…  · Web viewAJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ „ Ü. zemanyag beszerzés. e. tankautós kiszolgálással

3 Mohács 7700 Mohács, Szőlőhegyi u. 56/a4 Harkány 7815 Harkány, Ságvári Endre u. 14.5 Békéscsaba 5600 Békéscsaba, Berényi út 144.6 Gyomaendrőd 5500 Gyomaendrőd, Bánomkert u. 1.7 Orosháza 5900 Orosháza, Csorvási út 66/a.8 Sarkad 5720 Sarkad, Anti út 40.9 Emőd 3432 Emőd, Karolai u. 50. 037/6. hrsz.10 Gödöllő 2100 Gödöllő, Haraszti u. 2

11 Hajdúböszörmény4220 Hajdúböszörmény, Külső-Újvárosi út 0327/45 hrsz.

12 Hajdúnánás 4080 Hajdúnánás, Tiszavasvári útfél 0248/32 hrsz.13 Káli Mérnökség 3350 Kál, Erdőtelki út 1/a14 Ófehértó 4558 Ófehértó Bátori u. 65-67.15 Szeged 6728 Szeged, Dorozsmai út 5416 Szentesi 6600 Szentes, Téglagyári út 4.17 Makó 6900 Makó, Vásártér 1.

18Hódmezővásárhely 6800 Hódmezővásárhely Erzsébeti út 6.

19 MAKÓI APM 6900 Makó, Földeáki út Hrsz. 0179/145.

20 Balatonvilágos8171 Balatonvilágos 09/2 hrsz M-7 90km csomópont

21 Eszteregnye 8882 Eszteregnye, Celinkai u.122 Fonyód 8640 Fonyód 0123/70 hrsz., M7 150 kmsz.23 Martonvásár 2462 Martonvásár, Zrínyi u.30.24 Csorna 9300 Csorna, Bartók Béla utca 56.25 Győr 9027 Győr, Dohány utca 1.26 Mosonmagyaróvár 9200 Mosonmagyaróvár, Levéli út 1.27 Fertőszentmiklós 9444 Fertőszentmiklós, Petőfi Sándor utca 33.28 Bicske 2062 Bicske M1 39 km. bal pálya29 Komárom 2901 Komárom M1 85 km. bal pálya30 Lébény 9155 Lébény M1 142 km. bal pálya31 Kisbéri 2870 Kisbér Komáromi út 27.32 Esztergomi 2500 Esztergom Dobogókői utca 84.33 Dunakeszi 2120 Dunakeszi 0109/61 hrsz.34 Szigetszentmiklós 2311 Szigetszentmiklós Csepeli u.16.35 Szekszárd 7100 Szekszárd Sárvíz u. 12.36 Tamási 7090 Tamási Dózsa György utca 92.37 Paks 7030 Paks Nyárfa utca 1.38 Keszthely 8360 Keszthely, Rezi u. hrsz.:4405/1739 Nagykanizsa 8800 Nagykanizsa, Magyar utca 158.40 Lenti 8960 Lenti Gyár u.1.41 Zalaegerszegi 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós út. 97.

57