Velence 1848 után IV.: Birtokok és tulajdonosaik 1884-ben-Felső Nyék-ki a határra-dűlőn

A jobbágyfelszabadítás szép és fontos jogi gesztusa nem járt a volt jobbágyok, zsellérek megélhetési feltételeinek biztosításával. A föld és termelőeszköz döntő hányada továbbra is “nagy”birtokosok kezén maradt, csak az élőmunka nem feltétlenül.

Az 1853-as, első dűlőleírás összefoglaló térképe, amin 5-ös számmal szerepel a „Felső Nyék” –dűlő

 

A falu közigazgatási határának észak-keleti részén található „Felső Nyék –ki a határra” hivatalos elnevezésű dűlő. 1884-ben ez az összes földterület 3,6%-a, a szántóterület kb 5%-a. A dűlő azok közé tartozik, amelyek területe az első, 1853-as dűlőleírás és 1884 között megváltozott.

A Google Map részlete rajta az idő közben bekövetkezett változások jelzése. Az északi terület mezőgazdasági művelés alatt maradt, a belterületté vált déli rész többnyire kert és háztelek 1884-ben (Nagyításért kattints a képre!)

 

A változás során a régi Országút/ Fejérvári út (majd részben Felszabadulás, illetve Fő út) metszette ketté a valamikor egységes Felső Nyék-ki a határra-dűlőt. A felső rész megmaradt szántónak, az alsóból belterület lett. Valamikori szántó mivoltából 1884-re a belterületek kapcsán megírt Schmidtné-féle 13 holdas belterületi szántó maradt. A déli részt addigra jórészt felparcellázták, a földek beépítési területté váltak.

Az immár velencei belterület Vásártér (ma a Fő utca-Halász utca elválási pontja) környéke. Dél-nyugati irányban a klasszikus belterület található, a régi falumag. Észak-keleti irányban az „új” belterület, északon a Schmidtné-féle földekkel, a mai Halász-utca-Felszabadulás út sarkán néhány házzal. Délebbre új parcellák új házhelyek bejelölésével. A térképrészlet e

pontjára a rajzoló mind a Singer testvérek, mind Blum Bernátné nevét odaírta, ám a birtokrészletívben ennek (még?) nyoma sincs. (Nagyításért kattints a képre!)

 

Feltevésem szerint a „Felső nyék” dűlő volt déli része az 1880-90-es években részben beépült és sűrűn tulajdont váltott. Bár vitathatatlan, hogy ez a dűlőtérkép része a Magyar Levéltári Portál digitális térképének és a kutatási program elvben 1884-et írja le, de a magas sorszámú helyrajzi számok (2938-tól 3009-ig) mutatják, hogy utólagos sorszámozású területek ezek. Az 1884-es birtokrészletív sorszámozása ugyanis 2650 körül állt meg. A szóbanforgó területet délről határoló későbbi Mandorff-kúria (ma: városi önkormányzat épülete) és a Gurjalt kezdő Meszleny –kastély között a helyrajzi számozás ismét visszaállt a 169-211 közötti tartományba.

***A tulajdonviszonyok leírását a világos helyzetű szántókkal, a falu fölött, Észak-keleten kezdem. Bár a dűlőtérkép hiányos, a legészakibb terület Halász Gedeoné és kisebb részben Szapáry Iván tulajdona volt. Ez a terület Kápolnásnyék felől az ő Nadapi dűlőjükkel volt határos. Alatta Zlinszki Istvánné és Vértesi József földje(i) volt.

A dűlő a korabeli kataszteri térképen (Nagyításért kattints a képre!)

 

A dűlő nyugati része északon Koch Károly, délre, a valamikor Meszleny-Burchardt-Hauszmann-Gschwindt kastélyt akkoriban birtokló Burchard Gusztáv földjeiben végződött. Veiner Antal földjeit jelenleg nem találom a térképen.

Ha a tulajdonviszonyokat mennyiségi szempontból vizsgáljuk, a következő területméreteket kapjuk:név hold négyszögöl birtokrészletek összes száma

Halász Gedeon-Nyék 56 5 936 7

Burchard Gusztáv Buda-Velence 33 3 521 1

Vértessy József-Nyék 31 1 135 11

Zlinski Istvánné – Székesfehérvár 30 538 8

Veiner Antal-Nyék? 27 1 326 4

Koch Károly- Velence 27 5 332 3

Szapáry Iván-Velence-Budapest 7 3 483 3

Burchardt Gusztáv és birtokostársai, Halász, Koch, Szapáry, Vértes Zlinski (közös utak)

623

 

A tábla alapján a földterület felét három nyéki illetőségű birtokos,Halász Gedeon Vértesi József és Veiner Antal birtokolta. A kataszteri térképek alapján nem állapítható meg, hogy a nyéki oldalról csatlakozó földjeik szomszédosak voltak-e a velenceivel, de élek a gyanúval.

A tulajdonosi körből Burchardt és Koch és Szapáry volt némi tulzással velencei.

Zlinski Istvánné székesfehérvári illetőségű, talán nagyon távoli farádi Vörös/Salamon/ Meszleny –rokon volt.

***Megkíséreltem a fontosabb birtokosokat leírni.

Halász GedeonA fenti listából Halász Gedeon volt a legvagyonosabb. Érdemes Kupi László Kápolnásnyék-könyvévelkezdeni a róla szóló keresgélést. Digitális változatú könyvének 40-41. oldalán a következő szöveg olvasható:„…Gróf Nádasdy mellett Kenessey Lajos középbirtokos (a földek 15%-ának tulajdonosa) az állatszám 23, a gépi felszerelések 15%–ának volt birtokosa. A másik jelentős középbirtokos, Halász Gedeon (a földek 17%-os részesedése mellett) az állatok 27, a gépek 10°/°-ának tulajdonosa. E három birtokos a helyi nagybirtok több mint felét mondhatta magáénak. Birtokukban volt az állatállomány 70, a géppark 40%-a. Ha azonban a gépparkon belül az összetételét is figyelembe vesszük (lokomobil, járgány, cséplőszekrény, vetőgép birtoklása szempontjából), akkor a mérleg Halász Gedeon javára billen, az övé

volt a legjobban gépesített gazdaság. Az állatállományában pedig azt kell elkönyvelnünk, hogy az előbbi nagy arány mögött a juhok nagy tömege (állatainak 80%-a) húzódott meg.(…)…A már említett birtokosok mellett – több-kevesebb sikerrel -, csak Dániel Lászlóné (180 kat. hold), Kacskovics Sándor örököse (75 kat. hold), Kenessey Lajosné (412 kat. hold), Kiss Karolin (248 kat. hold), Mérei Miklósné (2.2o kat. hold), Sárközy Kázmér (167 kat. hold), Szigesheimi, Siegl Szerafin (236 kat. hold), Tóth Péter (198 kat. hold), Vörösmarty Bertalan (143 kat. hold), Singer Albert (129 kat. hold) saját kezelésben tartott tulajdonukkal mertek vállalkozni. Az 1893-as adatok szerint 4126 kat. hold kiterjedésű középbirtoknak 38%-a bérletben hasznosult. Huszár Ágostonné, Kenessey Kálmán, Sárközy Aurél, Véghelyi Zsigmond, a Balassa Antal féle, a budapesti Református Gimnázium, és a Balassa Lajos féle alapítvány, továbbá Halász Gedeon jól felszerelt gazdasága is bérlők kezén volt. Az egyetlen helyi arisztokrata, gróf Nádasdy Ferenc 1614 kat. holdjával (a helység legnagyobb birtokosaként) gazdaságát saját kezében tartotta. A század legvégén (1895) Kápolnásnyék-Pettenden 12 nagybirtokost tartottak nyilván. A legszembetűnőbb az ezer holdon felüli birtokok számának megháromszorozódása. Nádasdy Ferenc gróf megőrizte birtokállományát. Fölzárkózott nyomába Halász Gedeon, aki birtokát több mint kétszeresre, 1235 katasztrális holdra növelte. Kenessey Lajos pedig ezer hold fölé Dániel Lászlóné földjének bérlése által jutott. (1092 kat. holdon gazdálkodott). A korábbiak közül megőrizte birtokát Kenessey Lajos (változatlan terjedelemben); a megözvegyült Mérey Miklósné (Kiss Karolinnal közösen, eredeti nagyságban); Sárközy Aurél (birtokát kétszeresre növelve), főispánként; a Vörösmarty Bertalan örökébe lépő Vértessy örökösök (a korábbinál négyszerte nagyobb birtokkal), a Református Gimnázium és a Balassa alapítvány. Új tulajdonosként tűnt föl Hubay György (Kakcskovics Sándor örököseként); Luczhenbacher Miklós, mint Sárközy Kázmér és Huszár Ágostonné birtokának bérlője; Ott Károly, mint tulajdonos, és mint a Véghely örökösök, Balassa Zsófia és Jolán tulajdonának bérlője; Spitzer Simon, aki a Véghely örökösök földje egy részének és a budapesti Református Gimnáziuménak haszonbérlője; Szénássy Mihály tulajdonosként és a Szűcs örökösök tulajdonának bérlőjeként. A század utolsó évtizedének jellegzetessége a bérleti rendszer további kiszélesedése. A 3171 kat. hold kiterjedésű középbirtok állománynak ekkor már több mint a fele bérletbe volt adva. Ugyanekkor 3940 kat. hold három, ezer hold fölötti, birtokos kezében összpontosult. A község földjeinek több mint a fele.”

 

A Halászokról megjelent sajtóanyag jó része a Halász-kastélyra koncentrál, ami korának szép épülete lehetett. A kevés és nehezen ellenőrizhető életrajzi adat törmelékekből jön össze.

A Magyar Családtörténeti kutató Egyesület (MACSE) adatai szerint dabasi Halász Gedeon 1824-ben született, feltehetően Halász Lázár ( 1798-1865) fiaként . Halász Gedeon halálának dátuma nem jelzett. Felesége Hasentab Cecilia volt és nem születtek gyermekeik. Halász örökbe fogadta unokaöccsét, Fáy-Halász Gedeont (1855-1924.) így feltehető, hogy a két Gedeon valamelyikének neve alatt futott a velencei birtokrész.

Figyelmet  igényel Halász Gedeon felesége, Schweidel Anna. Róla Csordás Lajos 2012-ben az alábbiakat írta a Halász-kastély téma kapcsán:

„Dabasi Halász kastély(…)Schweidel tábornok legkisebb lánya 1847-ben született, abban az évben, amikor apja több évtizedes hadiszolgálat után megkapta az osztrák nemességet. Bizony az új osztrák nemesnek, Schweidelnek — akinek korábban katonatársa, sõt barátja volt Haynau is – sok vívódást okozott, hogy 1848-ban a szabadságukért harcoló, rebellis magyarok oldalán találta magát századával. De ha sodródva is, végig kitartott a magyar zászló mellett. Ezért a fegyverletétel után halálra ítélték, bár õ még az aradi börtönben is mindvégig reménykedett a kegyelemben. Meg is kapta: kötél helyett golyó általi halálra ítélték.

Schweidel Anna korabeli fotója-forrás: Csordás Lajos

 

Anna mindössze két éves volt, amikor apját kivégezték. Személyes emlékképei így már nem lehettek a vértanúról. A kislányt az özvegyen maradt anya, Bilinszky Domicella nevelte fel. Annán kívül még három árva maradt Schweidel József után, Mária, Sarolta, s a legnagyobb, Albert, aki már felnőtt ember volt a szabadságharc idején, s apjával együtt kivette a részét a küzdelmekben, őt várfogságra ítélték. A felcseperedett Anna először egy porosz gárdatiszthez, Koch Károlyhoz ment feleségül, akitől fia is született. A porosztól azonban 1881-ben törvényesen elvált, s még ebben az évben hozzáment a kápolnásnyéki földesúrhoz, a szintén elvált dabasi Halász Gedeonhoz. Így került ide, a Velencei-tó partjára Schweidel József lánya, akit tehát nem befogadtak, hanem feleségül vettek. Itt élt haláláig a Halász-kastélyban.”

A dabasi Halász családról többet, messzebbre vivőt részben Kupi László könyvében, részben Dabas (Alsódabas) és Gyón XVIII-XX. századi története kapcsán olvashatsz.

 

Burchard Gusztáv

Elődök: A család eredetileg „Bot” néven a XIX. századra visszavezetett nemes Bars vármegye Zsikva és Bihar vármegye Bélavár településeiről. Nemesi címeiket az évszázadok folyamán többször megújították. A család minket illető ágának János őse először Salzburgba vándorolt, majd Tallinba, onnan tért vissza az 1820-as években. Szesz és ecetgyártással foglalkozott, valamint üveghutát működtetett Eperjes térségében.

Burchard élete fordulatos volt, amit a következő pár bekezdés csak részben mutathat be. Nagyjából:

A család: Gusztáv feltehetően 1825. körül születhetett. Édesapja Burchard János ekkor telepedett vissza Magyarországra és vette feleségül a lengyel Wienuth Karolinát. Gusztáv a másodszülött volt Gyula után. Felesége Bukovszky Lujza. Két gyermekük született, István és Aladár.) Öccse, Konrád, 1837-ben született Eperjesen, felesége Fuchs Auguszta. Szintén két gyermeke született, Rezső és Pál.

Édesapjuk, János Vilmos és a két elsőszülött, Burchard, Gyula és Gusztáv aktívan részt vett a magyar forradalom és szabadságharc küzdelmeiben, ezért a fiúknak 1849 őszén emigrálniuk kellett. Csak az 1857-es amnesztia után jöhettek magyar földre. Törökországon és Máltán keresztül Franciaországba utaztak, ahol a lengyel Wienuth –rokonság segítségével próbáltak boldogulni.

 

Apjuk maradt, és Konráddal 1849 végén visszatért Eperjesre. Mivel az apa aktívan részt vett a lengyel önkéntes alakulatok magyar szabadságharcban való részvételének szervezésében, üzemét az oroszok lerombolták, őt rövid időre bebörtönözték.

A két emigrált fiú közül Gyula tartósan Franciaországban telepedett le és a rheimsi pezsgőüzletben épített karriert és családot. Később többször járt Magyarországon.

Gusztáv 1857-es hazatérte után kereskedelmet és közgazdaságtant tanult. 1872-ben a Pesti Kereskedelmi Akadémia tanára. Később meghívták a Bécsi Kereskedelmi Akadémiára oktatni.1886-ban már pár éve ismét Magyarországon élt, ezekben az években telepedett le Velencén, megvásárolva az ős-Meszleny kastélyt és körülötte a birtokot. Tehetségtelen gazdálkodónak bizonyult, ezért a velencei gazdaságot átadta Konrád öccsének, ő maga pedig az 1890-es években Budapestre, a Terézvárosba, majd az I. kerületbe költözött. 1903-ban balesetben hunyt el, villamosbaleset következtében.

A Pesti Hírlap 1891. november 30-i száma, benne a Burchardok magyar nemesi címadományozása és névváltoztatása

 

Konrád öccse kora egyik jelentős vállalatvezetője lett. A család az elődök ’48-as elkötelezettsége mellett elsősorban neki köszönheti az 1891-es nemesi megerősítést. Erről Kempelen Béla ezt írta:

„A nemességet 1891. november 23-. Burchard Konrád főrendiházi tag és testv. Burchard Gusztáv kapták a Bélaváry-név felvételének egyidejűleges engedélyezésével.

A Burchard-Bélaváryak „ittfelejtett” címeres- griffes padja a Meszleny-Gschwindt-kastély parkjában

 

Czímer: Vágott paizs a felső mezőben arany griff, az alsó kék mezőben három liliom, sisakdísz: arany vörössel, illetőleg arany kékkel, vágott szarvak között növekvő griff: takarók: vörös-arany, kék-arany, jelmondat: Impadivus.” (Impadivus: nagyjából „rettenthetetlen”-FÁ)

 

Vértessy József (1811-1881.)

Kupi László már hivatkozott Kápolnásnyék-könyvében pár szóval megemlékezett a Vértessyekről, mint a falu középbirtokosairól.

Akár a Halászok esetében, nagy valószínűséggel itt is élt az 1881-ben elhunyt Vértessy József után másik, vele azonos nevű rokona, jó eséllyel leszármazottja, mert a kataszterben három évvel a halála után is Vértessy Józsefet tüntették fel tulajdonosként. Másrészt 1895-ben, Vörösmarty születésnapjának megünneplőjeként, a megyei Vörösmarty kör igazgatójaként tűnt fel Vértessy József neve.

Több adatra jó eséllyel a kápolnásnyéki református egyház könyveiben lehet lelni.

Zlinski Istvánné

… nevével önállóan elvétve lehet találkozni. A telekkönyv szerint Székesfehérváron élt. Az egyértelmű azonosítás hiánya miatt az alábbi pár nyom nem tekinthető komoly forrásnak, kritikusan kezeld!

Az első nyom a fehérvári Zlinszkyek és az alapi Salamonok kusza öröklési viszonyairól szól. Ez utóbbiak a farádi vörös lányok férjei voltak az 1700-as évek második felében. A farádi vörösök meg Meszleny Pál lányaiból vettek feleségül-mindjárt kettőt. Ha innen keveredett volna Velencére Zlinsky Istvánné, a föld ezen az úton keveredhetett volna hozzá.

A Zlinsky –név másik szálon is felbukkan Kápolnásnyék története kapcsán. E szerint a gyóni Zlinsky István(1834-1911.) a kiterjedt Halász család anyai ági leszármazottja. Nem lehet kizárni a Halász familia nem kevésbé zavaros öröklési viszonyait sem Zlinsky Istvánné idekeveredési magyarázatai közül. Személye egyébként más nyomot nem hagyott. (Ennek a variációnak kicsi az esélye, mert Zlinskyné leszármazottai szarvasiak. )

 

Veiner Antal

Veiner Antal Zlinskynéhoz hasonlóan majdnem nyomtalan szereplője kisded birtokosvadászatomnak.

A Központi Értesítő 1884. március 2-i száma Veiner Antal nevével

 

Jó eséllyel Nyéken birtokot szerzett földbirtokos vagy vállalkozó lehetett, aki 1884. körül elég befolyásos lehetett ahhoz, hogy a Kápolnásnyéki segélyegylet igazgatósági tagja legyen.

Nevét 1893. augusztusában ercsi vagyonának árverésén olvashattam megint. Nem volt nagy az a vagyon. 109. forint és 10 krajcár volt a becsült ára. 1894. februárjában adonyi ingatlanát árverezték 14 646 forintért. Olyan emberről van tehát szó, aki vett és eladott, ahol tudott, és ekkoriban éppen rossz szériája volt.

Koch Károly

Róla Schweidel Anna miatt lehet tudni egy utalást (lásd: fentebb). E szerint porosz gárdatiszt volt, Schweidel Anna gyermekeinek apja. 1881-ben elváltak. Schweidel ekkor ment férjhez a szintén elvált Halász Gedeonhoz.

Feltevésem szerint a föld a válást követő osztozkodás révén került Kochhoz.

Szapáry Iván gróf (1835-1926.)

A kis körkép legtöbbször megírt figurája, kora „celebje”, „mintanemese”.

Velencén a mai polgármesteri hivatal elődépületét birtokolta talán 1905-ig, valószínűleg tőle vette meg Manndorff Géza.

1835. január 19-én Pesten született.

1836. március 23-án házasodott össze Török Gabriellával.

1926.június 6-án, nyírábrányi birtokán hunyt el. Közben azért történt egy és más!

 

Neve először 1858-ban tűnt fel egy lóversenyen, ahol édesapjával, Gyulával együtt versenyzett Törökszentmiklóson. Innentől évtizedekig a hazai lovassport kiemelkedő szereplője, majd tenyésztője, végül legendája lett. Lóárverések szervezője és döntnöke, bírája haláláig.

1911-es mélázgatás Szapáryról a Pesti Hírlapban

 

Másik hobbija a vadászat. Velence mellett Tasson és számos másik birtokán vadászott és szorgalmasan vadásztatott, viszontvadászott a kor hagyományainak megfelelően. (Érdekes, hogy Meszleny Benedek kortársaként, szomszédjaként és vadászként nem olvasható a neve a Glatz Oszkár féle kép arcvonás-listáján. Igaz, pár figurát nem azonosítottak a megfestettek közül.)

A magyar főrendiház (és a Nemzeti Casino) tagja.

Neve adományozóként gyakran felbukkant-jellemzően a református egyház ügyei kapcsán. Így került velencére szószéki és úrasztali „teríték 300 frt értékben”. Az 1890-es püspöki vizitáció egyik fontos vendége volt Nyéken.

***Kedves Olvasó, aki eddig végigrágtad magad e betűtengeren engedd meg, hogy egy megjegyzéssel zárjam ezt a bejegyzést! A falu emlékezetében a XIX. század végének, XX. század elejének kapitalizációs folyamata legfeljebb homályosan, néha zsidóellenes benyomásokkal él. Nagyon durva leegyszerűsítésen alapul mindez.

Ez a bejegyzés meg a korábbiak azt mutatják, hogy a falu gazdálkodását már a XIX. században is „gyüttmentek” uralták, újkeletű vagy messziről jött, „ideiglenesen nálunk állomásozó” nemesek, ide nem kötődő „örökösök” és bérlőik, kiskapitalisták és sokan mások. Ebben a bejegyzésben, az előzőekben és még számos továbbiban látszani fog: ők elsősorban (és megkérdőjelezhetetlenül) hazafiak voltak és legfeljebb másod-harmadsorban velenceiek. Ez a körülmény meghatározta aztán a falu gazdasági útját a XX. században is.

Vitathatatlan velencei identitása a komolyabb tulajdonosok közül legfeljebb a Meszlenyeknek lehetett, akik viszont a XIX. század közepétől a gazdaság kis hányadát uralták.

Voltak persze a falunak „tősgyökeres velencei” családjai is. Parasztok, zsellérek, kisnemesek, akiknek elvétve jutott történet vagy hírlapírói tinta és papír. Nevük ott van az egyházak anyakönyveiben, helyi történetírásában, néhány épületben, utcanévben. A későbbiekben az ő családneveiknek is igyekszem emléket állítani az általuk megművelt dűlők nadrágszíj-parcellái megírásával. Jelenleg és még hetekig tart ez az adatrögzítés.

Mégis, ezek ellenére figyelmeztetlek: Velence gazdasága (gazdasági és részben politikai hatalma) nem volt a velenceieké sem a feudalizmus, sem a kapitalizmus, sem a 45-utáni, szocializmussal próbálkozó időkben. 1931, a fürdőkurzus kezdete után már elméletben sem lehetett az. A falu kulturális befelé fordulása történetileg és gazdaságilag alaptalan. Szerencsés esetben „nemzetköziségre”, nemzetközi kapcsolatokban élő magyarságra voltunk és vagyunk ítélve .

 

Források:Kupi László: Kápolnásnyék története-digitális változatMagyar Levéltári Portál kataszteri térképek

Arcanum Tudásbázis

www.kapolnasnyek.info

Fejér Megyei Levéltár megyei földhivatali anyagai

Klement Judit: Apák és fiúk gazdasági stratégiái: egy magyar család a 19. és 20. században Aetas 2005/1-2

Kempelen Béla: Magyar nemesi almanach (Budapest, 1910.)

Kempelen Béla: Magyar nemesi családok 2. kötet (Budapest, 1911.)

Csordás Lajos cikke a Színes Velencei-tó 2012-es évfolyamában