VADÁSZATI POLITIKA ÉS ÖKONÓMIA

tantárgyi segédlet

Összeállította: Schiberna Endre

Sopron

2010.

TARTALOMJEGYZÉK

1. Az ágazati politikák, a vadvédelmi – vadgazdálkodási – vadászati politika helye és kapcsolódása. ................................................................. Hiba! A könyvjelző nem létezik.

2. A vadgazdálkodás ágazat helye a területhasznosítás rendszerében és kapcsolata a társágazatokkal. ............................................................................................... 3

2.1. A vadászat és a vadgazdálkodás funkciói ............................................................... 3

2.2. A vadgazdálkodás kapcsolata más tevékenységekkel .......................................... 3

2.3. Kapcsolat az elsődleges földhasznosítási formákkal ............................................. 4

2.4. Kapcsolat a természeti erőforrások használati politikáival .................................... 5

2.5. Kapcsolat a vidékfejlesztéssel ................................................................................... 6

3. A vadgazdálkodási politika alapelvei, céljai és sajátosságai. A vadgazdálkodási ágazat fejlődését befolyásoló tényezők. .......................... Hiba! A könyvjelző nem létezik.

4. A vadgazdálkodási politika eszközrendszere. ........ Hiba! A könyvjelző nem létezik.

5. A vadvédelem – a vadgazdálkodás – a vadászat jogi szabályozása. .................... 7

6. A vadvédelem – a vadgazdálkodás – a vadászat hagyományai. Vadgazdálkodás a Nemzeti Erdőprogramban ................................................................................................... 9

6.1. A vadgazdálkodási ágazat közelmúltja .................................................................... 9

6.2. A vadgazdálkodás jövője: Vadászat és vadgazdálkodás a Nemzeti Erdőprogramban .................................................................................................................. 9

7. A vad védelmével kapcsolatos nemzetközi egyezmények. A vadgazdálkodás-vadászat EU szintű szabályozása. ..................................................................................... 16

7.1. Vadgazdálkodást és vadászatot érintő nemzetközi egyezmények ................... 16

7.2. A vadászat-vadgazdálkodás EU szintű szabályozása......................................... 17

8. A vadgazdálkodási ágazat szervezeti viszonyai. A vadgazdálkodás és vadászat érdekeltjei, érdekeik és konfliktusaik. ................................................................................. 19

9. A vadgazdálkodási ágazat gazdasági helyzete ........................................................ 22

9.1. A vadgazdálkodási ágazat pénzügyi mutatói ........................................................ 22

9.2. A vadgazdálkodási egységek gazdálkodási adottságai ...................................... 24

1. A vadgazdálkodás ágazat helye a területhasznosítás rendszerében és kapcsolata a társágazatokkal.

Az alábbiak együtt alkalmazandók Faragó Sándor: Vadgazdálkodás (2010) 9.-50. oldal alatt leírtakkal.

1.1. A vadászat és a vadgazdálkodás funkciói

A vadászat és a vadgazdálkodás a társadalom szemszögéből hármas feladatot lát el. Ezek közül a vadászati szenvedély megélésének lehetősége elsősorban társadalmi kérdés, hiszen az emberek egy részének határozott igénye ezen ősi ösztön megtapasztalása és gyakorlása. Ennek kulturált és szabályozott formába terelése számos társadalmi devianciát előz meg.

A vadászatra való igény gazdasági szempontból fogyasztói szükségletként jelentkezik, ami az adott piaci körülményeknek megfelelően a vadászati szolgáltatások iránti keresletet jelent. A vad elejtési lehetőségéből, és egyéb kapcsolódó szolgáltatásokból tevődnek össze a vadászati szolgáltatások, amelyek kiegészülve a vadhús iránti kereslettel, gazdasági érték teremtésére adnak lehetőséget. A vadgazdálkodás ilyen módon a vadhoz és a vadászathoz kapcsolódó kereslet kielégítését szolgálja, és e közvetítő szerepén keresztül hasznosítja a vadállományt mint természeti erőforrást.

A vadgazdálkodás hosszú távú keresleti oldalát a vadászat társadalmi megítélése határozza meg. E kereslet kielégítésének korlátait az szabja meg, hogy a vadállomány növekedésével megnövekszik a mesterséges takarmányozási igény, és a más földhasznosítási formákban a vad által okozott kár. A vadállomány szabályozásának ezért nem csak az a feladata, hogy selejtezéssel növelje az értékesíthető trófeák minőségét, hanem az is, hogy mennyiségi és térbeli szabályozással csökkentse a vadkár mértékét.

1. ábra: A vadászat és vadgazdálkodás funkciói

1.2. A vadgazdálkodás kapcsolata más tevékenységekkel

A vadászható vadfajok élőhelye olyan természeti környezet, amelyet más ágazatok hasznosítanak. Ez a területi átfedés kapcsolatot teremt az érintett ágazatok között, amely kapcsolat kölcsönös ugyan, de nem szimmetrikus. A föld termőerejét hasznosító elsődleges területhasznosítási ágazatokkal szemben, a vadgazdálkodás másodlagos hasznosítás, amely a más ágazatok által termesztett növényekkel táplálkozó vadfajokkal gazdálkodik.

Ez a másodlagosság egyrészt kifejezi, hogy a vadgazdálkodást az élőhelyek jellemzőinek alakításával az elsődleges területhasznosítási formák ökológiai szempontból alapvetően befolyásolják. Másrészt azt is jelenti, hogy a gazdasági jelentősége is másodlagos, és ezért általában véve a szabadtéri vadgazdálkodás nem élvez prioritást, határait az elsődleges ágazatok érdekei szabják meg.

A hasznosítási formák fontossági sorrendjének – a jogszabályi keretek közötti – maghatározására a tulajdonosnak elvileg lehetősége nyílik, hiszen mind a termőföld mind a

Természeti erőforrás

hasznosítása

Vadkár kontrolálása

Vadász-szenvedély megélése

vadászati jog hasznosításának alapvető kérdései a föld tulajdonjogához vannak kötve. Fontos azonban, hogy amíg az elsődleges földhasznosítási formákkal kapcsolatos döntések az egyes földrészletek tulajdonosa(i) kezében van, a vadgazdálkodás befolyásolása csak nagyobb területi egységen lehetséges, és az is csak közvetett formában, a vadgazdálkodó személyének megválasztásán keresztül történhet. Részben ez is oka annak, hogy a vadgazdálkodás csak olyan területeken kaphat prioritást (pl. vadaskertek), ahol a vadgazdálkodó a terület tulajdonosa is egyben, vagy kifejezett hozzájárulását adja.

2. ábra: A vadgazdálkodás a földhasznosítás és a vidékfejlesztés rendszerében

A főként piaci folyamatokhoz igazodó gazdálkodási ágazatok mellett meg kell említeni az állam által meghatározott természeti erőforrások használatára vonatkozó politikai folyamatokat. Ezek közvetlenül (jogi szabályozással), vagy közvetetten (anyagi és egyéb ösztönzőkkel) befolyásolják egy-egy terület használatának prioritásait, amihez a többi tevékenység igazodni kénytelen.

A vadgazdálkodás amellett, hogy közvetlenül a vadászati lehetőséget és magát a vadat értékesíti, a kapcsolódó szolgáltatásokon keresztül más szolgáltatási ágazatokhoz is kapcsolódik. Ezek a tevékenységek részben a vidéki gazdaságot erősítik, és ezzel hozzájárulnak a vidék jövedelemtermelő képességének növeléséhez és összességében a vidékfejlesztéshez.

1.3. Kapcsolat az elsődleges földhasznosítási formákkal

A vadgazdálkodás természeténél fogva erősen kapcsolódik a két legnagyobb kiterjedéssel rendelkező földhasznosítási ágazathoz: a mezőgazdasághoz és az erdőgazdálkodáshoz.

A fentiek alapján a kapcsolat legfontosabb területe a vad élőhelyének biztosítása és a vadkárok rendezése. Emiatt a kapcsolat intenzitását az határozza meg, hogy az adott terület növénykultúrája mennyire érzékeny a vadkárra, és hogy mekkora a vadkárt okozó nagyvad állománya.

A mezőgazdasági ágazatokon belül a legnagyobb területet a szántóföldi növénytermesztés foglalja el, ezért ez jelenti a legfontosabb kapcsolódási pontot is. A szántóföldi növénykultúrák nagyon fontos táplálékforrást jelentenek a nagyvad számára, időlegesen pedig az életterük is áttevődik ezekre a területekre. Emellett a mezőgazdasági technológia, beleértve a vegyszerek alkalmazását, és a mezővédő erdősávok létrehozását az apróvad állományát is jelentősen befolyásolja.

A szőlő és a gyümölcsültetvények jelentősége területi értelemben nem nagy, de mivel területegységre vetítve nagy fajlagos értéket képviselnek a vaddal való gazdálkodás – ha a terület nincs bekerítve – ezeken a területeken szintén lényeges kérdés. Számos vadászható vadfaj köthető vizes élőhelyekhez, ezért például a halastavak és a nádasok hasznosítási kérdései szintén nem függetlenek a vadgazdálkodástól.

Vidékfejlesztés

Vadgazdálkodás

Természeti erőforrás használati politika

Elsődleges földhasznosítási ágazatok

Talán az erdőgazdálkodás kapcsolata a legszorosabb a vadgazdálkodással, hiszen a nagyvad fajok az őz kivételével az erdei élettérhez köthetők. Az erdők különösen télen jelentenek máshol nem található búvóhelyet és táplálékot. Az erdőgazdálkodás és a vadállomány kölcsönösen hatnak egymásra, hiszen egyes erdőgazdálkodási módszerek, például a természetes erdőfelújítások nem végezhetők el, ha a nagy vadállomány feléli a természetes szaporítóanyagot. Ugyanakkor a területileg koncentrált erdőfelújítások kedveznek a nagyobb mértékű vadkár kialakulásának, ami ellen az erdőgazdálkodó kénytelen bekerítéssel védekezni, elzárva a vadat a természetes táplálékforrástól, és egyben növelve a bekerítetlen területek terhelését.

1.4. Kapcsolat a természeti erőforrások használati politikáival

A természeti erőforrások használatát befolyásoló politikák közül az egyik legfontosabb a természetvédelem. A vadászat egyik legalapvetőbb feltételét, a vadászható fajok körét is például erősen befolyásolják a természetvédelmi szempontok, elég csak a muflon betelepítésével, vagy a ragadozó madarak teljes védelmével kapcsolatos vitákra, illetve az erdei szalonka vadászatának közelmúltbeli szabályozására gondolni.

A természetvédelem szerepe méginkább kiemelkedő a természetvédelmi területeken, ahol a vadgazdálkodással együtt minden egyéb tevékenység ennek a szempontnak kell megfeleljen. Ilyen esetekben a vadlétszám, a vadászati módok és a vadászatok ideje mind korlátozás alá esnek, ezért többnyire az érintett területeken a vadgazdálkodók állami intézmények. A természetvédelmi célú földhasználat ugyanakkor fontos szerepet játszhat egyes vadfajok, különösen a vízimadár fajok élőhelyének fenntartásában.

Jelentős hatást gyakorolhatnak a vadállomány életfeltételire az olyan nagy volumenű földhasználati szerkezetváltást célzó programok, mint például az erdőtelepítési programok, amelyek nagy területű erdősítést, ezzel együtt pedig táplálékot és búvóhelyet hoznak létre, igaz, ezek hatását jelentősen lecsökkentik az ezen programokkal együtt járó kerítés építések. Hasonlóképpen fontos hatással vannak azok a programok, amelyek bár nem változtatják meg a termőföld hasznosítási formáját, a használat körülményeire jelentős hatást gyakorolnak. Ilyenek például a szántók ugaroltatását, a gyepterületek kíméletes használatát, vagy a kemikáliák visszaszorítását szolgáló támogatások, amelyek kedvező hatással vannak a vadállományra.

A vízgazdálkodás az élőhelyi feltételeket alapjaiban határozza meg. A belvízvédelmi és az árvízvédelmi rendszerekkel, valamint a halastó-hálózatokkal kapcsolatos döntések mind az apró mind pedig a nagyvad állományaira jelentős hatást gyakorolnak, és a vadgazdálkodóknak ezekre a változásokra reagálniuk kell (itató kutak fúrása, vadmenedékek kialakítása az árterületeken stb.).

Bár nem minősül a természeti erőforrások használatát befolyásoló politikának, nagy területi kiterjedése és közvetett hatása miatt itt kell megemlíteni a közlekedésfejlesztést. Általában a vonalas létesítmények, de különösen a szárazföldi közlekedési hálózat jelentősen befolyásolja a vad természetes vonulását és viselkedését. A közúti fejlesztések során lehetővé kell tenni, hogy a nagyvad továbbra is szabadon vándorolhasson, a vadgazdálkodóra pedig az a feladat hárul, hogy a vadat legalábbis ne vonzza ezen útvonalak közelébe, és ezzel ne növelje a vaddal történő ütközések esélyét.

A vadgazdálkodás működési környezetének jellemzői közé tartozik az a nemzetközi háttér, amely az agrárium más ágazataihoz viszonyítva eltérő feltételeket teremt e tevékenység hazai folytatásához. Itt mindenekelőtt ki kell emelni az Európai Unió egyik legfontosabb gazdasági alappillérét, a közös agrárpolitikát (Common Agricultural Policy, rövidítve CAP). Ezen belül a vadgazdálkodás szabályzását a nemzeti keretek között tartja (nincs eu-s szabályrendszere) és nincs közösségi korlátozás vagy kvótarendszer sem, mint a mezőgazdaság számos más területén. Ugyanakkor a vadgazdálkodást érinti az EU-s támogatások széles köre – elsősorban a mezőgazdasági alap- és környezetgazdálkodás, a

térség- és vidékfejlesztés, az ágazati kapcsolatok kiszélesítése valamint a munkalehetőségek fejlesztése terén nyílókat – mint kihasználható lehetőségeket.

1.5. Kapcsolat a vidékfejlesztéssel

A vadgazdálkodás vidékfejlesztési szerepe leginkább a vadászathoz kapcsolódó idegenforgalomban fogható meg. Évente mintegy 20 ezer külföldi vendégvadász érkezik az országba, és 3-5 napot tölt el. Ez összességében megközelíti a 90 ezer vendégéjszakát. (Fábián–Merselek, 2005) Ennek az idegenforgalmi szerepnek a mértékét emeli, hogy vidéki területekhez kötődik, és ezáltal a kevésbé frekventált területeken generál keresletet. Emellett szintén fontos, hogy csúcspontját az idegenforgalomban éppen holtszezonnak számító ősztől tavaszig tartó időszakban éri le.

A vadhús feldolgozása a turizmushoz képest területileg koncentráltabban történik, egy-egy üzem akár megyényi területek kiszolgálására képes. Azonban ezek az üzemek is többnyire nagyközségekben és kisvárosokban létesültek, amellyel a régióban növelik a termékek tovább-feldolgozási arányát.

A korábbiaknál is kisebb mértékű hatással van a kistelepülések jövedelemforrásaira, de regionálisan és a nemzetgazdaságban fontos, hogy a – többi szabadidős tevékenységhez hasonlóan – a vadászat jelentős piacot teremt a vadászati kellékek számára, amelyek közül a legfontosabbak a ruházat, a fegyverek és lőszerek, preparátumok, könyvek és dísztárgyak. Ezek egy része tömeggyártásban készül, másik része viszont a kézművesipart gazdagítja.

Magyarország vadgazdálkodási adottságai, beleértve a természeti adottságokat, a szakértelmet, és egyéb tényezőket a környező országokhoz képest jók. A vidékfejlesztésnek erre a potenciálra az eddigieknél nagyobb mértékben kellene építenie, hiszen a vadgazdálkodás alacsony környezeti terheléssel jár, és a nagy hozzáadott értéket képviselő ágazatokban, a vendéglátásban és a turizmusban generál forgalmat.

2. A vadvédelem – a vadgazdálkodás – a vadászat jogi szabályozása (Jáger László)

A vadgazdálkodási ágazat szabályozásának központi kérdése a vadászati jog. Ennek szabályozása során Magyarországon az elmúlt évezredben három alaptípus alakult ki

- személyhez kötődő jogként nemesi előjog (1848-ig)

- földtulajdontól elkülönült módon, mint államot illető jog (1950-1996)

- földtulajdonhoz kötődően. (1872-től, illetve 1997-től)

A földtulajdonhoz kötött vadászati jog esetén az alapvető kérdés a vadászterületek legkisebb mértéke. A jogalkotási folyamat során ez olyan vita volt, melyben szakmai és politikai kérdések keverednek. A hatályos szabályozás alapján a minimális terület 3000 ha (ettől a vadászati hatóság lefelé saját hatáskörben 500 hektárral eltérhet), illetve különleges rendeltetés esetén nincs minimális korlát.

Az élő vad állami tulajdon (kivéve az élve befogott vadat) ennek a rendelkezésnek azonban csak szimbolikus üzenete van, mivel nincs olyan jogviszony, melyben az állam, mint tulajdonos jelenne meg a vadgazdálkodás során.

A szabályozás központi eleme a vadászatra jogosult, aki nem a vadász, hanem a vadászati joggal rendelkező általában vadásztársaság, vagy egyéb jogi illetve természetes személy, ha a vadászterület min. 25%-án gazdálkodói (tulajdonosi, bérlői) jogokkal bír.

A vadászat jog szabályzása az alábbi kérdésekre tér ki:

1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelettel

I. Fejezet: BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A törvény tárgya * A vadászati jog* A vadászatra jogosult * A vadászterület * A vad tulajdonjoga * A vadászati jog gyakorlása, hasznosítása

A vadászati jog haszonbérlete * A vadászterület határának megállapítása * A vadászterület rendeltetésének megállapítása * Vadaskert létesítése * Vadaspark létesítése * A vadászterületek nyilvántartása * A vadászati jog kényszerhasznosítása

II. Fejezet: A VAD ÉS ÉLŐHELYÉNEK VÉDELME

Általános szabályok * Tiltott vadászati módok * A jogosult vad- és élőhelyvédelmi feladatai * Vadászati tilalmak * Vadászati idény és vadászati tilalmi idő * Vadászati kíméleti terület

III. Fejezet: VADGAZDÁLKODÁS

A vadgazdálkodási tevékenység tervszerűsége * Körzeti vadgazdálkodási terv * Vadgazdálkodási üzemterv * Az éves vadgazdálkodási terv * Országos Vadgazdálkodási Adattár * Hivatásos vadász alkalmazása

IV. Fejezet: A VADÁSZAT

Általános szabályok * A vadász * A vadászjegy és a vadászati engedély * Vadászvizsga * Vadászati eszközök * Tiltott vadászati eszközök * A vadászat rendje * Trófeabírálat

V. Fejezet: FELELŐSSÉG A VADKÁRÉRT, A VADÁSZATI KÁRÉRT, VALAMINT A VAD ELPUSZTÍTÁSÁVAL OKOZOTT KÁRÉRT

A vadkár * A vadászati kár * A vad elpusztításával okozott kár *A kár megelőzése

A kár megállapítása

VI. Fejezet: A VADVÉDELMI HOZZÁJÁRULÁS, A VADGAZDÁLKODÁSI, VALAMINT A VADVÉDELMI BÍRSÁG

A vadvédelmi hozzájárulás * A vadgazdálkodási bírság * A vadvédelmi bírság

VII. Fejezet: A VADÁSZATI IGAZGATÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ ÁLLAMI FELADATOK ÉS HATÁSKÖRÖK

Vadászati igazgatás * Eljárási szabályok * A vidékfejlesztési miniszter feladatai és hatásköre

Az állami feladatok pénzügyi fedezete

VIII. Fejezet :ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés * Átmeneti rendelkezések * Felhatalmazás

A vadászható vadfajok körének meghatározása nem a vadászati törvényben történik, hanem a földművelésügyi és természetvédelemért felelős miniszter együttes rendeletében.

A szabályozás lényeges részét képezi a vadkár jogi szabályozása, amely az új ptk. hatálybalépése esetén átkerült volna a polgári törvénykönyvbe. A szabályozás lényege a vadászatra jogosult kvázi objektív felelőssége, amely vadkár esetén szinte kizárja a kimentés lehetőségét.

A vaddal való gazdálkodás közérdek, ezért a vadgazdálkodás szigorú hatósági kontroll és tíz éves, éves tervezés és ellenőrzés mellett zajlik. Szintén a közérdekre való hivatkozással a hatóságnak lehetősége van a vadászati jogosult kényszerkijelölésére, ami a polgári autonómia jelentős korlátozása, és csak a közérdek fokozott figyelembevételével érvényesíthető.

A vadászati jog formálásában számos alkotmánybírósági határozat is jelentős szerepet játszott, mint kamarai kényszertagság, vagy a kóbor kutya kilövése kapcsán elhíresült AB határozat.

A jogi szabályozás részletes, EU konform, jelentős módosítására nincs szükség, ezért az új erdőtörvény elfogadásakor nem merült fel új vadászati törvény elfogadásának igénye.

3. A vadvédelem – a vadgazdálkodás – a vadászat hagyományai. Vadgazdálkodás a Nemzeti Erdőprogramban

3.1. A vadgazdálkodási ágazat közelmúltja

1979-80-ban szakemberek és kutatók tíz éven belül másodszor is felmérték az ország vadállományát és vadeltartó képességét. Ennek értelmében született meg és lépett 1981-ben hatályba a második vadgazdálkodási üzemterv, amely szabályozni volt hívatott a magyar vadállomány mennyiségét és minőségét. Az üzemterv 10 évre szólt, de ahogy az elsőben, úgy az ebben előírtakat sem sikerült teljesíteni. Megállapítható, hogy az őz kivételével minden nagyvadfaj esetében túlléptük a megengedettnek tartott határt.

A sok vad hamarosan konfliktusokhoz vezetett, ugyanis az erdőkben és a mezőgazdasági táblákban hatalmas vadkárok keletkeztek. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vadászati szakvezetői emelték az éves kilövési terveket, folyamatosan az állományok apasztására adtak ki utasításokat. A vadgazdák ezeknek eleget tettek, de a nagyvad tovább szaporodott. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején elrendelt erőteljes vadlétszám apasztás következtében az évtized közepéig viszonylag elfogadható szinten maradt a vadállomány az országban. Az új vadászati törvény hatálybalépése (1997) óta azonban ugrásszerű növekedésnek indult a vadállomány valamennyi vadfaj tekintetében, s ezzel együtt a mezőgazdasági kár is óriási mértékben (10 év alatt közel háromszorosára) növekedett.

1990-ig a vadászat Magyarországon a sikerágazatok közé tartozott, viszont a kelet-európai rendszerváltozások ezt az ágazatot is nehéz helyzetbe hozták. 1990-ig vadászati keresleti piac volt Európában, Magyarország pedig ennek minden előnyét ki tudta használni. A szocialista rendszer felbomlása után a keresleti piacot felváltotta a kínálati piac, konkurencia jelent meg a Kelet-Közép-Európában. A vadásztatás területén elsősorban Románia, Bulgária és Lengyelország terjeszkedett igen agresszívan. A lőtt vad értékesítésben Románia, Csehország és Szlovákia, míg az élő vad kereskedelem piacán Oroszország, Lengyelország és Ukrajna voltak a legnagyobb versenytársak. A pontos kiszállítás, a változatlanul magas egészségügyi színvonal és a jó minőség ezen a téren is egyre több nyugati vásárlót hozott vissza.

A hazai gazdasági törvények megváltozása lehetővé tette új vadászat szervező irodák megalakulását. Az új szabályozások megjelenésével a korábbi egyeduralkodó Magyar Vadkereskedelmi Vállalat (MAVAD) monopolhelyzete megszűnt, de egyes területeken (például lőtt vad export) még sokáig meghatározó maradt. A magyar piacon frissen alapított magyar egyéni- és társas vállalkozások és hagyományokkal rendelkező külföldi vadászatszervező irodák leány- vagy vegyes vállalatai jelentek meg.

Hosszas politikai vita és az érdekek gyakori ütköztetése után született meg 1996. júniusában az új vadászati törvény, ami a vad tulajdonjogát megtartotta az államnak. A vadászat joga a földbirtokosoké lett, akik a vadgazdálkodás jogát gyakorló vadásztársaságoknak adhatják bérbe területeiket. A bérleti díjat formálisan az állam maximálta. A földtulajdonosok saját vadgazdálkodást is folytathatnak, amennyiben az előírt minimális vadászterülettel rendelkeznek; ennek alsó határát 3000 ha-ban szabta meg a törvény. Magyarországon ”A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról” szóló 1996. évi LV. törvény következtében gyökeresen megváltozott a vadászatra jogosultak struktúrája. A vadgazdálkodók száma megnövekedett, a vadászat piaci funkciói felértékelődtek. (CMS-EVGI-ERTI, 2003)

3.2. A vadgazdálkodás jövője: Vadászat és vadgazdálkodás a Nemzeti Erdőprogramban

Az 1992-es Rio de Janeiro-i Föld-Csúcs (Earth Summit) deklarálta az erdőre vonatkozó alapelveket (Statement of Forest Principles). Ezek az alapelvek rögzítik a gazdálkodási alapkövetelményeket minden, a fejlődő és fejlett államokban található erdőtípusra.

Az 1990-es strassbourgi, majd az 1993. júniusában Helsinkiben megtartott második Miniszteri Konferencián az Európai Erdők Védelméről (Ministerial Conference on the Protection of European Forests - MCPFE) az aláíró országok irányelveket fogadtak el az európai erdőkben érvényesítendő fenntartható gazdálkodásra és az erdők biodiverzitásának fenntartására vonatkozóan.

A Miniszteri Konferencia szervezésében munkaülések (1999: Tulln, Ausztria, 2001: Lillehammer, 2002: Riga) és a konferenciák állásfoglalásai nevesítették a nemzeti erdőprogramokat, mint sajátos nemzeti tartalommal bíró, de általános alapelvek érvényesülésével kidolgozott speciális keretprogramokat a fenntartható erdőgazdálkodás biztosításának modern eszközeként.

A nemzeti erdőprogramok alapvető feladata a „…fenntartható erdőgazdálkodásra irányuló politikák és az egyéb politikák, programok és stratégiák közötti egyeztetés és együttműködések megerősítéséhez…” való hozzájárulás és a nemzeti szükségletek meghatározása mellett, „…az erdővel kapcsolatos globális kötelezettségek és nemzetközileg elfogadott tevékenységek végrehajtásában való közreműködés…” biztosítása.

A jövő vadgazdálkodását mindenek előtt a természetes populációkra kell alapozni. A vadgazdálkodás védelmi és hasznosítási szerepe között az élőhelyek kezelése az összekötő elem, amely az erdőgazdálkodással és a természetvédelemmel való együttműködés alapját adja és a biodiverzitás megőrzését is segíti. Az erdőben való vadgazdálkodást az erdőgazdálkodás szerves részének kell tekinteni. Bármilyen szintű elkülönítése, önálló érdekkörbe utalása súlyos gazdasági, ökológiai károkat okozhat. A zárttéri vadgazdálkodás csak kiegészítő szerepet tölthet be az eredményes vadásztatásban.

Így a „…nemzeti erdőprogram partnerségen alapuló, átfogó, ágazatok közötti és ismétlődő politikai tervezési folyamatot, nemzeti és/vagy nemzeten belüli szinten történő végrehajtást, megfigyelést és értékelést jelent annak érdekében, hogy a H1 Helsinki Határozatban megfogalmazott fenntartható erdőgazdálkodás további javítása irányába haladjunk, és hozzájáruljunk a fenntartható fejlődéshez”. (MCPFE Bécsi Határozat)

„…a nemzeti erdőprogram folyamatok az egyeztetés és az együttműködések megerősítésének fontos eszközét jelentik az erdészeti ágazatban, valamint az erdészeti ágazat és az egyéb ágazatok között annak érdekében, hogy az ágazatok közötti koordinálással lehetővé váljon az erdészeti kérdésekre vonatkozó ágazaton kívüli munka.” (MCPFE Bécsi Határozat)

Az MCPFE Bécsi Határozatát aláíró országok és az Európai Közösség kötelezték magukat, hogy:

› „…pán-európai szinten tovább munkálkodnak az ágazaton túlmutató kérdések jobb megértésén, meghatározzák a kulcsfontosságú kérdéseket, szerepélőket és a regionális összefüggésben figyelembe veendő közös cselekvést, és megerősítik az együttműködést és párbeszédet a megoldások felkutatásában

› fokozzák az ágazatok közötti politika összehangolást az olyan mechanizmusok létrehozásával vagy javításával, amelyek az erdészeti ágazat és más fontos ágazatok közötti rendszeres kommunikációra vonatkoznak, hogy bővítsék az információcserét és a tanácskozások körét.”

Magyarországon a Nemzeti Erdőprogramot széles társadalmi egyeztetési folyamatban dolgozták ki az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó ágazatok szakemberei, a civil szervezetek és a hatóságok képviselői. Enne eredményeként 2003-ban megszületett a „Előterjesztés Magyarország Nemzeti Erdőprogramjáról” című dokumentum, amely a korábbi tervekkel ellentétben nem Országgyűlési Határozat, hanem a 1110/2004. (X. 27.) Kormányhatározat fogadott el.

A Nemzeti Erdőprogram célprogramokat határoz meg, és ezeket részletezi:

1. Állami erdőgazdálkodás fejlesztése

2. Magán-erdőgazdálkodás fejlesztése

3. Vidék- és területfejlesztés, erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás

4. Természetvédelem az erdőkben

5. Modern erdővédelem

6. A fenntartható vadgazdálkodás

7. Racionális fahasznosítás

8. Az erdészeti igazgatás

9. Kutatás, oktatás és termelésfejlesztés

10. Az ember és az erdő viszonyának javítása érdekében hatékony kommunikáció az erdőről.

A fenntartható vadgazdálkodás célprogram

A jövő vadgazdálkodását mindenek előtt a természetes populációkra kell alapozni, a zárttéri vadtartás csak kiegészítő szerepet tölthet be az eredményesebb vadásztatás érdekében. A gazdálkodás vadvédelmi és hasznosítási szerepe között az élőhely kezelése az összekötő elem, amely a mező- és erdőgazdálkodással, és a természetvédelemmel való együttműködés alapját adja, és a biodiverzitás megőrzését is segíti.

Alcélok:

a) fenntartható vadlétszám biztosítása,

b) a vad természetes élőhelyének biztosítása.

Várható eredmények:

› az erdőben élő nagyvadállomány létszámának fenntartható szintre hozása;

› a vadgazdálkodási és a kapcsolódó ágazatok közti együttműködés javítása;

› a vad élőhelyének minőségi javításával a biodiverzitás fenntartása, növelése.

Alcél Jogi intézkedések

Pénzügyi finanszírozás –

támogatási intézkedés

Szervezeti intézkedések

Kommunikáció/PR intézkedések

Innováció, kutatási intézkedések

7.1. Alcél:

A fenntartható vadlétszám biztosítása

7.1.A

Intézkedési kényszer az illetékes hatóságok számára – hatósági jogosítványok alkalmazása a vadászatra jogosulttal szemben túltartott vadlétszám esetén

7.1.AA

A vadlétszám csökkentését akadályozó vadászati korlátozások és túlszabályozás megszüntetése

7.1.AAA

Vadtelepítés csak őshonos fajokkal, különösen indokolt esetben történhet.

7.1.AAAA

Meghonosodott, de nem őshonos vadfajok védett

7.2.B

A 7.2.A és 7.2.AA pontoknak a támogatási rendszerben való megjelenése külön jogcímként

7.1.C

Földtulajdonosi érdekképviseletek bevonása a vadászati joggal kapcsolatos rendelkezések előkészítésébe és alkalmazásának ellenőrzésébe

7.1.CC

A földtulajdon részét képező vagyoni értékű vadászati jog alapján, erdő esetében a tulajdonos v. gazdálkodó és a vadgazdálkodó együttműködésének fokozása

7.1.D

Tényszerű kommunikáció az erdő-vad összefüggések ismertetésével, kiadványok, médiaanyagok készítése

7.1.E

Komplex vadélőhely-védelmi monitoring rendszer felállítása. Feladata: folyamatosan vizsgálni a vad élőhelyére, környezetére gyakorolt hatását.

7.1.EE

A nagyvadfajok élőhely-használatának, mozgáskörzetének és táplálkozás ökológiájának vizsgálata

7.1.EEE

A vadkár megelőzése, elhárítása és becslésének módszertani javítása, valamint gazdasági és ökológiai következményeinek

területeken kívüli, fenntartható létszámú állományai fenntartásának jogi megfogalmazása (beleértve a fácános vadászerdők létesítésének lehetőségét)

feltárása

7.2. Alcél:

A vad élőhelyének javítása természetközeli erdészeti módszerekkel

7.2.A

Az erdészeti adminisztráció minden szintjén a természeti folyamatokra alapozott, folyamatos erdőborítást biztosító erdőkezelési eljárások jogcímeinek megteremtése

7.2.AA

A vadászatra jogosult részére jogszabályi lehetőség biztosítása a Nemzeti Földalapból történő földvásárlásra, vagy földbérletre a vad élőhelyének javítása céljából (mezővédő erdősáv, csenderes létesítése)

7.2.AAA

Földtulajdonosi közösségek jogállásának szabályozása az érintett

7.2.C

Természeti folyamatokra alapozott erdőkezelési eljárások bevezetése a gazdálkodásba és támogatása a hatósági munkában

7.2.CC

A földtulajdon részét képező vagyoni értékű vadászati jog alapján, erdő esetében a tulajdonos v. gazdálkodó és a vadgazdálkodó együttműködésének fokozása

7.2.D

Tényszerű kommunikáció az erdő-vad összefüggések ismertetésével, kiadványok, médiaanyagok készítése

7.2.DD

A vadászati jog

értelmezésének,

tartalmának és a

gyakorlásával járó jogok

és kötelességek

ismertetése különböző

célközönségeknek

7.2.E

Az élőhelyek, erdők vadeltartó képességének vizsgálata, élőhelyfejlesztési eljárások kidolgozása és tesztelése

jogszabályokban

4. A vad védelmével kapcsolatos nemzetközi egyezmények. A vadgazdálkodás-vadászat EU szintű szabályozása.

4.1. Vadgazdálkodást és vadászatot érintő nemzetközi egyezmények

Nemzetközi egyezmények a vadon élő állatok védelme céljából: (Megjegyzendő, hogy a felsorolt egyezmények nem a vadászati értelemben vett vad védelmét célozzák.)

RAMSARI EGYEZMÉNY

A nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különösen mint a vízimadarak tartózkodási helyéről szóló, Ramsarban (Irán), 1971. február 2-án elfogadott egyezmény 18 ország hozta létre, hazánk 1979-ben csatlakozott hozzá. Napjainkra az egyezmény részes államainak száma meghaladja a 120-at.

Az egyezmény célja a vizes élőhelyek megőrzésének előmozdítása, valamint ésszerű, bölcs hasznosításuk elősegítése, továbbá az ehhez szükséges jogi, intézményi keretek kialakítása.

WASHINGTONI EGYEZMÉNY (CITES)

Az 1973. március 3-án, Washingtonban megkötött, "A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről" szóló egyezményhez hazánk 1985-ben csatlakozott és az 1986. évi 15. törvényerejű rendelettel kihirdette. Azóta az egyezmény függeléke ismételten változott, a függelék hatályos szövegének kihirdetése a 2006. évi XVI. törvénnyel történt meg. Az egyezmény közismert rövidítése (CITES) a hivatalos angol elnevezéséből származó mozaikszó (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora).

Az egyezmény tipikus példája a vadon élő állat- és növényfajok védelmét az egyes emberi magatartások (jelen esetben a nemzetközi kereskedelem) korlátozásával, illetve szabályozásával biztosítani kívánó nemzetközi intézkedéseknek.

BONNI EGYEZMÉNY

Az 1986. évi 6. törvényerejű rendelettel kihirdetett, "A vándorló vadon élő állatfajok védelméről" szóló egyezményt 1999. június 23-án, Bonnban kötötték meg, Magyarország 1983-ban csatlakozott hozzá.

Az egyezmény célja, hogy megteremtse a nemzetközi jog kereteket a vándorló szárazföldi és tengeri állatfajok védelmére, azok teljes vonulási útvonalán, mivel azok a Föld természetes rendszereinek nélkülözhetetlen részét képezik.

Az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarakról szóló megállapodás

A Bonni Egyezményhez kapcsolódó megállapodást "az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről" hazánk a 2003. évi XXXIII. törvénnyel hirdette ki („az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló, Hágában, 1995. június 16-án aláírt nemzetközi megállapodás kihirdetéséről”).

BERNI EGYEZMÉNY

A következő természetvédelmi nemzetközi egyezmény, amelyhez hazánk csatlakozott, már nem globális, hanem regionális, európai egyezmény volt. Ennek kidolgozására az Európa Tanács keretében, aláírására pedig 1979. szeptember 19-én Bernben került sor. Magyarországon "Az európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyeik

védelméről" szóló egyezmény közzététele 1990-ben történt meg (Magyar Közlöny 1990. 64. szám).

Az egyezmény célja az állat- és növényfajok és különösen természetes élőhelyeik számára a védelmi minimum garantálása, a veszélyeztetett fajok esetében a kiemelt védelem kialakítása, valamint a természetvédelmi érdekek becsatornázása az ágazati tervezési rendszerekbe és politikákba. Az egyezmény kiemelt figyelmet szentel a veszélyeztetett és sebezhető fajok, különösen a vándorló fajok védelmére.

4.2. A vadászat-vadgazdálkodás EU szintű szabályozása

A tagállamok felhatalmazásaiból, az alapszerződésekből és szubszidiaritás elvéből következően az EU nem szabályozhatja a jogrendszer bármilyen részterületét. A vadgazdálkodással kapcsolatosan az EU szabályozás az alábbii területeket érinti:

- Fegyvertartás

1991/477 irányelv a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről

A-B-C-D kategóriákba sorolja a fegyvereket és szabályozza az egyes kategóriákban a megszerzés és tartás szabályait. A jogszabály elfogadásakor nem kötötte engedélyhez az egylövetű, nem huzagolt csövű fegyverek megszerzését. A tagállamok ugyanakkor alkalmazhatnak az EU jognál szigorúbb szabályokat, mint az Magyarország esetén is látható.

A fegyvertartással kapcsolatos számos más EU jogszabály a tiltott fegyverkereskedelemre, szervezett bűnözés elleni fellépésre koncentrál, azok vadászati relevanciája csekély.

- Egyes vadászati módokkal kapcsolatban az állatvédelmi szabályok érvényesítése került az EU szabályozás központjába. Ezek kiterjednek pl. a csapdázás, hurok és egyéb vadászati módok szabályozására, például a Tanács határozata (1998. július 13.) az Európai Közösség és az Amerikai Egyesült Államok között a kíméletes csapdázás előírásairól kölcsönösen elfogadott jegyzőkönyvek formájában történő nemzetközi megállapodás megkötéséről.

- Állatkereskedelem tekintetében

Az alapvető jogszabály a CITES egyezmény szabályait EU rendeleti szintre emelő A TANÁCS 1996. december 9-i 338/97/EK RENDELETE a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről. A rendeleti szabályozás lehetővé teszi, hogy a tagállamok számára a CITES szabályok alkalmazása kötelező legyen.

Ezen túlmenően további kereskedelmi szabályokat tartalmaz a Bizottság 1771/94/EK Rendelete (1994. július 19.) egyes vadon élő állatfajok prémjének és belőlük előállított áruknak a Közösségbe történő behozatalára vonatkozó rendelkezések megállapításáról.

- Állategészségügy terén az Európai Unió számos jogszabályt fogadott el, amelyek az intézményrendszer kialakítását, (Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság, Élelmiszerlánc- és Állat-egészségügyi Állandó Bizottság), kapcsolódó közösségi támogatási szabályokat, és az állatok védelmére vonatkozó szabályokat tartalmazzák, mint pl. a Tanács 1099/2009/EK rendelete ( 2009. szeptember 24.) az állatok leölésük során való védelméről.

- Élelmiszerbiztonság terén AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2002. január 28-i 178/2002/EK RENDELETE az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó

eljárások megállapításáról. A rendelet az elejtett vad forgalomba hozására is vonatkozik, így a vadhús tekintetében is alkalmazni kell a élelmiszerbiztonság szabályait.

- vadászható vadfajok tekintetében

A vadászat jogi szabályozása tekintetében figyelemmel kell lenni az EU természetvédelmi szabályozására, a Natura 2000 előírásokra.

Az Európai Parlament és a Tanács 2009/147/EK irányelve ( 2009. november 30. ) a vadon élő madarak védelméről a madarak esetén három szintű szabályozást állít fel: Általában minden természetben előforduló madár védelmének kimondása mellett az I. melléklet nevesíti azon fajokat, melyek védelmét fokozott intézkedések biztosítják, míg a II. melléklet tartalmazza a vadászható fajok listáját.

- Állati hulladék kezelése tekintetében

A hatályos szabályozás alapja az Európai Parlament és a Tanács 1774/2002/EK rendelete (2002. október 3.) a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre vonatkozó egészségügyi előírások megállapításáról. Fontos ugyanakkor, hogy a fent nevesített rendelet szabályozza a vadásztrófeák kezelésével kapcsolatban előírt követelményeket.

5. A vadgazdálkodási ágazat szervezeti viszonyai. A vadgazdálkodás és vadászat érdekeltjei, érdekeik és konfliktusaik.

Az alábbiak együtt alkalmazandók Faragó Sándor: Vadgazdálkodás (2010) 288.-293. oldal alatt leírtakkal.

A hatályos szabályozás alapján a vadgazdálkodási ágazat állami irányítását az FVM minisztérium, azon belül a Természeti Erőforrások Főosztály látja el.

2005-től a korábbi agárigazgatás átalakulásával a korábbi Vadászati Felügyelőség megszűnt, és a vadászati igazgatás területi feladatait a létrehozott Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal látja el.

A hivatal, a 274/2006. (XII. 23.) számú, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről szóló Kormányrendelet alapján tevékenykedik, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter irányítása alatt. A rendelet 3. § (1) bekezdése szerint az MgSzH központi szerve a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: Központ). A 10. § f) pontja szerint a Kormány az MgSzH-t - ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik - vadászati hatóságként jelöli ki. A Központ Vadászati és Halászati Osztálya által ellátott tevékenységi kör az alábbiak szerint tagozódik.

Vadgazdálkodással, vadászattal összefüggő hatósági jogkörök:

b) MgSzH területi szerve jár el első fokon:

- vadászterület határának megállapítása, vadászterület határának megváltoztatása

- vadászterületek nyilvántartása

- vadászatra jogosultak nyilvántartása

- földtulajdonosi képviselők nyilvántartása

- vadászati jog haszonbérletére kötött szerződések jóváhagyása

- idényen kívüli vadászat engedélyezése

- vadászati tilalom elrendelése

- vadászati kíméleti terület megállapítása

- mesterséges vadtenyésztési tevékenység folytatásának engedélyezése

- vadgazdálkodási tervezés

- hivatásos vadász nyilvántartása

- trófeás vad elejtés szakszerűségének vizsgálata

- vadvédelmi bírság kiszabása

- vadgazdálkodási bírság kiszabása

- állami vadászjegy illetve vadászati engedély visszavonása.

a) MgSzH központ jár el első fokon az alábbi hatósági ügyekben

- vadaskert, vadaspark létesítésének engedélyezése, létesítési engedélyek visszavonása

- vadászterület különleges rendeltetésének megállapítása

- trófea nemzeti értéké nyilvánítása

A fegyvertartással kapcsolatos hatósági ügyek a rendőrkapitányságok hatáskörébe tartoznak.

A vadászkamara törvénnyel létrehozott olyan szerv, amely a vadászok testületi önkormányzata, s mint ilyen számos hatósági feladatot lát el, mint pl. a vadászjegyek kiadása.

A jegyző vadászati hatóságként nem jár el, de szabálysértési feladatköre lehet. Ugyanakkor képviseli a vadászterületek tulajdonosi közösségében azokat a kistulajdonosokat, akik képviseletükről nem gondoskodtak, de ez alapvetően polgári jogi, képviseleti funkció. A jegyző, mint a helyi államigazgatás szerve a vadkár területén is feladattal rendelkezik, amennyiben megkísérli az egyezség létrehozását a felek között, illetve kárszakértőt jelöl ki.

A vadásztársaságok az egyesületi törvény alapján jönnek létre, bejegyzésük, törlésük a megyei bíróság feladata, működésük törvényességi ellenőrzését az ügyészség biztosítja.

Az MgSzH nem csak vadászati hatóságként jár el, hanem az alábbi hatósági jogkörökkel is rendelkezik:

a) növénytermesztési hatóság,

b) talajvédelmi hatóság,

c) élelmiszerlánc-felügyeleti szerv,

d) tenyésztési hatóság,

e) erdészeti hatóság,

f) vadászati hatóság,

g) halászati hatóság,

h) borászati hatóság,

i) mezőgazdasági igazgatási szerv,

j) pálinkaellenőrző hatóság,

k) agrárkár-megállapító szerv.

Mezőgazdasági támogatások kifizetése és ellenőrzése az MVH hatásköre. Ilynek lehetnek a vadgazdálkodás témakörében meghirdedett de minimis pályázatok.

Az állami tulajdonú termőfölddel kapcsolatos tulajdonosi jogosítványokkal a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. rendelkezik. A vadászterületek kijelölése során is ez a szerv gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Az állami erdőgazdaságok noha vadászatra jogosultak, de nem tulajdonosai az erdőterületnek, hanem vagyonkezelői szerződéssel jutnak a gazdálkodói jogokhoz.

Védett területeken is lehet vadászni, ezekben az esetekben az MgSzH mellett szakhatósági feladatokat első fokon a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségek látnak el, másodfokon a Főfelügyelőség jár el

6. A vadgazdálkodási ágazat gazdasági helyzete

6.1. A vadgazdálkodási ágazat pénzügyi mutatói

A vadgazdálkodási ágazat éves bevétele 16 milliárd Ft volt 2007-ben. Ennek legjelentősebb forrása a külföldiek számára nyújtott bérvadászat és a kapcsolódó szolgáltatások (33%). Jelentős tételt tesznek ki az ún. egyéb bevételi források, amely tartalmazza a vadásztársasági tagok tagdíját és egyéb befizetéseit. A belföldi bérvadásztatás jelentősége a külföldihez képest kisebb, a bevételekhez csak a fele akkora mértékben járul hozzá (18%). Ugyanekkora súllyal szerepel a lőtt vad húsának értékesítése is.

Külfödi bérlelővés

30%

Külföldi szolgáltatás

3%

Belföldi bérlelővés

15%

Lőtt vad értékesítés

18%

Egyéb bevételek

23%

Pályázat és

támogatás

5%

Belföldi szolgáltatás

3%

Élő vad értékesítés

4%

Munkabér

23%Vadgazdálkodás

44%

Mezőgazdasági

vadkárok

11%

Egyéb kiadások

21%

Erdei vadkárok

1%

3. ábra: A vadgazdálkodási ágazat 2007. évi bevételeinek (bal) és kiadásainak (jobb) eloszlása (Forrás: OVA)

1990-es adatokat felhasználva Kőhalmy és Márkus (1996) megbecsülte az éves teríték értékét. Ennél aktuálisabb elemzés nem áll rendelkezésre, de még ezek a régi adatok is hitelesen bemutatják, hogy a vadászatból származó bevételeket legnagyobb mértékben a nagyvad határozza meg. Ezen belül is kiemelkedő szerepe van a gímszarvasnak, amelynek előfordulása szoros kapcsolatot mutat a vaddisznóéval. Bár az őz bevétel termelő képessége kisebb az előbbi vadfajokhoz képest, a síkvidéki apróvadas területeken a legfontosabb bevételi forrást jelenti. A 4. ábrából az is jól látható, hogy a nagyvadon belül is különösen a trófeás vad van nagy hatással az árbevétel alakulására.

4. ábra: Az éves nagyvad teríték értékének arányai vadfajonként (Adatok forrása: Kőhalmy-Márkus, 1996)

A nagyvad területi eloszlása tehát alapjaiban határozza meg az egyes térségek vadgazdálkodásának gazdasági kereteit. Az 5. ábra bemutatja, hogy az alföldi megyék gímbika terítéke a domb és hegyvidéki megyékhez képest csak töredéknyi. A legjelentősebb vadászati lehetőséget csak a (jó minőségű) őzállomány nyújtja, és ennek megfelelően a

Na

gyva

d

Sza

rva

s

Őz

Disznó

Bika

Bak

Kan

Bika

Bak

Kan

területegységre jutó bérvadászati bevétel alacsony. Az északi hegyvidék megyéiben, ahol bár a szarvasbika elejtés számottevő, és minimális szinten őzbak is terítékre kerül, a fajlagos árbevétel alacsony. A vadgazdálkodásra legalkalmasabb területek a Dunántúl hegy és dombvidéki tájai, ahol a gímszarvas és az őz is nagy mennyiségben terítékre hozható. Ezek a megyék értelemszerűen a legnagyobb fajlagos árbevételt produkáló megyék.

Buborékok: 2007 évi bérlelövésekből és kapcsolódó szolgáltatásokból származó bevétel

Somogy

Pest

Borsod-Abaúj-Zemplén

Fejér

Hajdú-Bihar

Zala

Jász-Nagykun-Szolnok

Nógrád

TolnaVeszprémBács-KiskunBékés

CsongrádGyőr-Moson-Sopron

Heves

Komárom-EsztergomBaranyaSzabolcs-Szatmár-Bereg

Vas

0,0

1,0

2,0

3,0

4,0

5,0

6,0

7,0

8,0

-0,5 0,0 0,5 1,0 1,5 2,0 2,5 3,0 3,5 4,0 4,5

gím bika elejtések db/ 1 000 ha

őzbak e

lejté

sek d

b/ 1 0

00 h

a

Buborékok: 2005-2006-2007 évek átlagos gazdálkodási egyenlege

(fehér-negatív egyenleg, többi-pozitív egyenleg)

Pest

Borsod-Abaúj-Zemplén

Fejér

Hajdú-Bihar

Zala

Jász-Nagykun-Szolnok

Nógrád

TolnaVeszprémBács-KiskunBékés

Győr-Moson-Sopron

Heves

Komárom-EsztergomBaranyaSzabolcs-Szatmár-Bereg

Vas

Somogy

0,0

1,0

2,0

3,0

4,0

5,0

6,0

7,0

8,0

-0,5 0,0 0,5 1,0 1,5 2,0 2,5 3,0 3,5 4,0 4,5

gím bika elejtések db/ 1 000 ha

őzbak e

lejté

sek d

b/ 1 0

00 h

a

5. ábra: Megyék csoportosítása területegységre eső gímbika és az őzbak lelövések alapján (Forrás: OVA és KSH)

A vadgazdálkodási ágazat kiadásai 2007-ben 15,2 milliárd Ft-ot értek el, amelynek legjelentősebb tétele a vadgazdálkodásra fordított kiadások (44%). Ide soroljuk a vadföld-gazdálkodás, a takarmányozás és a vadgazdálkodás egyéb költségeit. A munkabér a kiadások 23%-át tette ki, amely a 3172 hivatásos vadász és más alkalmazottak bérét fedezte. Számottevő tétel a vadkár, amely országos összesítésben 12%-kal részesedik az összes kiadásokból, de ez az arány egyes térségekben lényegesen magasabb. Bár az erdei vadkár a mezőgazdasági vadkárhoz képest jelentéktelennek tűnik (1/10-ede), érdemes figyelembe venni, hogy ezek az abszolút értékek eltérő nagyságú területen keletkeznek. A mezőgazdasági vadkár 363 Ft/ha a szántó művelési ágú termőföld területére, az erdei vadkár pedig 1 202 Ft/ha a folyamatban levő erdősítések területére vetítve. Mindezek mellett jelentős nagyságú a fentiekbe be nem sorolható kiadások köre (21%).

A bevételek és a kiadások egyenlege 2007-ben 800 millió Ft volt. A területi különbségek a gazdálkodási egyenleg tekintetében nem határolhatók le olyan élesen, mint az árbevételek esetében. Az 5. ábra alapján elmondható, hogy mind a síkvidéki, mind a dombvidéki térségben vannak negatív eredményt produkáló megyék. Az apróvadas területek legnagyobb gazdálkodási nehézségét a kis bevételek okozzák, nagy pozitív egyenlegre emiatt nem lehet ott számítani. A nagyvadas térségekben pedig a nagyvadhoz kapcsolódó magas költségek viszik el a bevételeket, különösen a vadföldművelés és a takarmányozás, valamint a vadkárok emelkednek ki. A nagyobb gazdálkodási kockázatot a nagyvadas területek jelentik, hiszen a vadgazdálkodás árbevételének éves változásai mellett a nagyvad állomány nagyságát nem lehet évente változtatni, és így a hozzá kapcsolódó költségeket sem.

Az árbevételek nominális értéken számolva 2001-ig emelkedtek, évente átlagosan mintegy 10-15%-kal, és így reálértéken többé-kevésbé állandó szinten maradtak. 2001 óta azonban a bevételek 14 milliárd Ft nominális értéken stagnáltak, ami nyilvánvalóan csökkenő reálértéket jelent. A költségek a bevételek reálértékének csökkenését csak 3-4 éves reakció idővel tudták követni, ezért az ágazat egyenlege csökkent, majd 2003-ban országos szinten is negatív lett. Azóta folyamatos kiigazítás tapasztalható, és az egyenleg kezd visszaállni az árbevétel arányos 5% köré, ami azonban elmarad az 1990-es években jellemző 10%-os értéktől. (6. ábra)

-2000

0

2000

4000

6000

8000

10000

12000

14000

16000

18000

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007

Millió

Ft

Összes bevétel Összes kiadás Egyenleg

6. ábra: A vadgazdálkodási ágazat bevételei, kiadásai és a gazdálkodás egyenlege

6.2. A vadgazdálkodási egységek gazdálkodási adottságai1

Ha egy vadászterület értékelését, az adottságaikban rejlő különbséget a területen élő vadállomány létszámára és annak hasznosítási arányára vezetjük vissza, akkor mód nyílik arra, hogy összegzést adjunk az ország egyes tájainak vadgazdálkodási különbségeiről.

Ehhez azonban olyan alapot kell találni, mely egyaránt reprezentálja a területegységek állományát és a hasznosíthatóságát is. Az Országos Vadgazdálkodási Adattárban nemcsak az éves becsült állomány nagyságát, hanem az elejtett és élve befogott vad mennyiségét is számon tartják az ország összes vadászterületéről, így azokról térképet lehet készíteni.

Hogy a feladat elvégzése után objektív képet kapjunk az egyes vadfajok hazai állományáról, legjobb, ha azonos vetítési alapra, azaz 100 ha redukált vadászterületre számoljuk ki az állományűrűséget és a hasznosítás mértékét. Ez alapján már fajonként elkülöníthetünk olyan területeket, ahol kiváló, közepes és gyenge állomány él, vagy ahol nem is fordul elő az adott faj. E térképek összesítése után megkapjuk azt a térképet, mely reprezentálja, hogy az ország területén átlagos esetben milyen eredménnyel vadászhat valaki.

7. ábra: Magyarország vadászterületeinek minőségi különbségei (szerk.: Godó N., 1997)

1 (GODÓ, 1997) alapján

A gyenge adottságú területek kialakulása egyenesen arányos az adott területen lévő társadalmi-gazdasági aktivitás mértékével. Jól kimutathatók, hogy hol futnak hazánk forgalmas közútjai (M7, M3, 3-as és 4-es, 81-es főutak,), vagy hol helyezkednek el a nagyobb városok vagy településcsoportok (Budapest és agglomerációja, Szeged, Békési település együttes).

A gyenge adottságú területek többségén kevés faj van jelen és ezek állománynagysága is legfeljebb az országos átlag körül mozog. Az átlagos adottság jellemzi az alföldi és a dombsági területek jelentős részét. A térkép viszont eltakarja azt a különbséget, hogy a dombságokon inkább a nagyvad, míg az alföldi területeken inkább az apróvad fajok dominálnak. A kiváló vadászterületek elhelyezkedése érdekes képet tár elénk. A legnagyobb összefüggő rész Somogy és Baranya megyék déli részén található, de jó vadászterületet jelentenek a középhegységi területeink is. Ez utóbbiak azonban nem egységesen jók, a közöttük futó közlekedési folyosók felszabdalják a jó vadászterületek egységességét is.

Feltűnő továbbá, hogy az elsőrangú vadászati lehetőséget biztosító területek jelentős része az országhatár közelében található. Ezek kialakulásának oka szintén a társadalmi-gazdasági aktivitás csökkenésében keresendő.

1997. márciusára kialakították az új törvényben előírt szabályok szerint az új vadászterületeket, mely munkában már részt vettek a földtulajdonosok képviselői is.

Ennek köszönhetően az átlagos vadászterület-nagyság 9 560 hektárról 7 900 hektárra csökkent. Ez a csökkenés viszont többségében annak köszönhető, hogy megszűntek a nagy állami rezervátumok és helyükön vadásztársaságok gazdálkodnak. A területi különbségek igen markánsan jelennek meg az új vadászterületek méreteit tekintve.

Az átlagos területnagyság leginkább a Dunántúl dombsági területére jellemző, míg a középhegységi területeken ettől kisebb (4-5 ezer hektár) kiterjedésű vadászterületek a jellemzők. Az alföldeken és különösen a Nagyalföldön jóval nagyobb (10-14 ezer ha) méretű vadászterületeket alakítottak ki.

A vadászattal foglalkozó szakemberek – pusztán a vadgazdálkodás érdekeit szem előtt tartva – jóval nagyobb vadászterületeket tartanak optimálisnak (kb. 30-40 ezer hektár), amelyek már kimerítenék a tájgazdálkodás rendszerének és célkitűzésének követelményeit. Ekkora területeken képzett szakemberekkel már profitorientált vadgazdálkodást lehetne folytatni, mely nyereségességét tekintve az alacsony termelési színvonalon működő mezőgazdasági körzetekben versenyképesebb lenne, mint a növénytermesztés és az állattenyésztés.

Intenzív vadgazdálkodás folytatása esetén (ahol a vadgazdálkodás élvezne prioritást a növénytermesztéssel szemben) még a gyenge közepes termelési színvonalú területeken is jobb eredményeket produkálna ez az ágazat, mint a mezőgazdaság többi ága. (Mészáros, 2003.)

7. Erdőgazdálkodási alapismeretek

7.1. Fakitermelési módok

Az erdőgazdálkodás legfontosabb hozama a kitermelt fa. Fakitermelésre az erdő növekedése, illetve a fatermesztési ciklus során időszakonként van lehetőség. Ezeknek a beavatkozásoknak a feladata az, hogy a faegyedek egymással történő versengése miatt kialakuló természetes önritkulást megelőzzük, az elhalásra ítélt egyedeket még használható faanyagként termeljük ki, és ezzel együtt segítsük a visszamaradó állomány növekedését.

A fakitermeléseknek tehát kettős feladata van: az erdőállomány nevelése, és a faanyag kinyerése. A fiatalabb korú erdők esetében a fakitermeléseket elsősorban az állomány nevelése, az idősebb állományok esetében pedig elsősorban a faanyag kinyerése érdekében hajtjuk végre. Általánosságban igaz, hogy állományneveléssel az erdőállományok összes fatermése nem befolyásolható, a túlritkulás esetétől eltekintve egy faállomány a gyérítésektől függetlenül a teljes termelési ciklus fahozamait összeadva ugyanakkora összfatermést fog produkálni. Ha az összes fatermést nem is, az állomány faegyedeinek méretét és minőségét – és ezzel gazdasági értékét – nagymértékben növelhetjük, valamint sok esetben csak megfelelő gyérítéssel előzhetjük meg a faegyedek felnyurgulását, aminek következménye a faállomány állékonyságának elvesztése lenne, és így tarthatjuk meg az erdővel való gazdálkodás biztonságát.

Az erdőállományok növekedése során különböző beavatkozásokra van szükség, sorrendben: tisztításra, törzskiválasztó gyérítésre, növedékfokozó gyérítésre. A vágásérettség elérésekor véghasználatra van lehetőség, ami lehet tarvágás vagy fokozatos felújító-vágás. A gyors növekedésű, jellemzően faültetvényként termesztett fafajok esetében a termesztés-technológia és a rövid vágáskor miatt nem minden erdőnevelési beavatkozást kell elvégezni, a természetközeli erdőket alkotó, lassú növekedésű fafajok esetén pedig ugyanazon erdőnevelési beavatkozásra akár többször is szükség lehet.

A fentiektől eltérő erdőnevelést igényelnek az ún. szálaló erdők, amelyekben az erdőállományban egyszerre megtalálható minden korosztályú fa, és ezért lényegében a fenti tevékenységeket a különböző korú facsoportokban kell elvégezni. Az egyes erdőnevelési munkák leírásakor nem a szálaló, hanem az ún. vágásos erdők esetét vesszük alapul.

7.1.1. Tisztítás

A faállományok fiatal korában, magas egyedszám (több ezer db/ha) és gyors növekedés mellett végezzük el a tisztításokat (TI), amely során azokat az egyedeket távolítjuk el, amelyek az egyedek közötti versenyben alulmaradnak. Ezt a szemléletet negatív szelekciónak hívjuk, ami a kiválasztás során a „biztosan nem kell” szemléletet követi, erélyét tekintve pedig azt kell elérni, hogy a tisztítás végrehajtása után a visszamaradt állományban az egyes fák elegendő növőtérrel rendelkezzenek. Mivel ebben a korban a kivágott fák egyenként is kicsik, és az összes fahozam is kevés, a tisztításokat nem is soroljuk az igazi fakitermelések közé, hanem állománynevelési eljárásnak tekintjük. Akác fafajnál fordul csak elő, hogy tisztítás esetén karámfa, vagy rúdfa keletkezik kis mennyiségben, ami már hasznosítható erdei választék.

7.1.2. Törzskiválasztó gyérítés

A törzskiválasztó gyérítést (TKGY) olyan korban végzik el, amikor a faállomány differenciálódni kezd, ezért elkülöníthetők a jó növekedésű és jó törzsminőségű faegyedek. A gyérítést pozitív szelekcióval végezzük, ami a biztosan pusztulásra ítélt, vagy biztosan nemkívánatos egyedeket kiválasztó negatív szelekcióval szemben azokat a faegyedeket választja ki, amelyek növekedési erélyük, törzsminőségük és az állományszerkezetben elfoglalt helyük alapján a jövőben megtartásra érdemesek. Ezeknek a faegyedeknek a növőterét kell kialakítani akár annak árán is, hogy hasonlóan jó növekedésű és jó minőségű fákat vágunk ki.

A törzskiválasztó gyérítésekben a kitermelt fa mennyisége már nem elhanyagolható, de a törzsek kisméretűek, ami miatt csak alacsonyabb értékű választékok keletkeznek, jellemzően rostfa és tűzifa (aminek nagy előnye, hogy vékonysága miatt nem kell hasogatni), valamint akácosokban a rúdfa és karámfa, kisebb mennyiségben az oszlop a jellemzők.

7.1.3. Növedékfokozó gyérítés

A növedékfokozó gyérítések (NFGY) arra szolgálnak, hogy egyrészt kitermeljék és hasznosítsák a beteg, elhalóban lévő egyedeket is, másrészt a visszamaradó egyedek számára megnöveljék a növőteret, és ezzel segítsék elő, hogy vastagabb és magasabb értékű fatörzsek nőhessenek, amelyeket majd a vágásérettségi kor elérése után az ún. véghasználat során lehet kitermelni. Emiatt természetesen a növedékfokozó gyérítéseket úgy kell időzíteni, hogy még maradjon megfelelő idő a visszamaradó állomány növekedésére. Ehhez lassan növő fafajok esetében 20 év, gyorsan növő fajok esetében akár 5-10 év is elegendő lehet. További feladat még, hogy eltávolítsuk, illetve korlátozzuk azokat az elegyfajokat, amelyek különösen a természetszerű erdők esetén a főfafajhoz képest erőteljesebben újulnak fel magról vagy sarjakról, és ezzel veszélyeztetnék a főfafaj megfelelő felújulását.

A növedékfokozó gyérítések alkalmával már jelentős fatérfogat termelhető ki, és az egyes faegyedek is nagyméretűek, ezért bár a választékok eloszlása természetesen nem teljesen azonos a véghasználatéval, már az értékesebb fűrészipari választékok is előfordulnak.

7.1.4. Véghasználat

A faültetvények véghasználata (VH) kizárólag tarvágással történik (TRV), mert ezen faállományok fokozatos felújítóvágásos természetes felújítása nem lehetséges. A kitermelt fatérfogat a fafajtól és a termőhely minőségétől függ elsősorban, de nagyon lényeges hatása van az erdőnevelési eljárásoknak is. Ha a gyérítéseket kellő eréllyel végezték el, akkor a véghasználati fatérfogat a gyérítetlen állományokhoz képest lehet, hogy kisebb lesz, de mivel a faegyedek a nagyobb növőtérnek köszönhetően vastagabbak és egészségesebbek lesznek, ezért magasabb pénzügyi értéket képviselnek.

A fokozatos felújítóvágásokat (FFV) természetközeli erdőkben alkalmazzák, és lényege, hogy a vágásérett állományt nem egyszerre, hanem kettő, ritkábban három vagy több lépésben termelik le. Az első bontóvágással megritkított koronaszinten át fény jut az újulat növekedéséhez – amely vagy természetes módon, vagy mesterséges aláültetéssel jött létre – miközben a visszamaradó állomány megfelelő védelmet nyújt a nap és a szél szárító hatásával szemben. Végül nagy óvatossággal, a felújítási szint kíméletével a végvágást is elvégzik, és ezzel az utolsó idős állományrészt is hasznosítják. Egy ilyen fakitermelési-erdőfelújítási folyamat a fafajtól és a lépések számától függően 5-20 évig is eltarthat.

A fent leírtak vázlatosan mutatják be az erdőnevelés legfontosabb eseményeit (1. táblázat), amelyek konkrét esetre vonatkozó alkalmazásáról az erdészeti szakemberrel való konzultálást tanácsoljuk.

Fafaj TI TKGY NFGY VH

Megjegyzés kor m

3 kor m

3 kor m

3 kor m

3

Tölgy 15 5 30-50 20 60-80 60 100 400 normális esetben több gyérítés is kell, a véghasználat FFV-sal is

történhet

Akác 8 5 15 20 22 30 30 140 véghasználat többnyire TRV-sal, felújítás gyökérsarjasztatással

1. táblázat: Az akác és a tölgy fafaj-csoportok erdőnevelési jellemzői

7.1.5. Egészségügyi fakitermelés

Egészségügyi fakitermelésről akkor beszélünk, amikor az erdőállomány normál növekedése miatti erdőszerkezet változások még nem igényelnének ugyan beavatkozást, de valamilyen

egészségügyi probléma miatt megnő az elhalt faegyedek száma. Erre tipikus esetek a széltörések, hónyomások, erősebb avartüzek, vagy aszály miatt foltonként, esetleg nagyobb területen jelentkező erdőkárok. Ilyenkor a kitermelendő faanyag nagy mennyiségben található és általában különböző mechanikai károsodásokat szenvedett, sokszor éppen a legértékesebb, közvetlenül a tő felett található részeken.

A biológiai károk közül a vírus és gombabetegségek, valamit a rovarkártevők képesek nagyobb mértékben pusztítani a faállományt. Ezeknek a károsításoknak a lefolyása nem hirtelen, hanem rendszerint évek során eredményeznek folyamatos faelhalásokat, aminek az a következménye, hogy a kitermelendő faanyag egy része már évek óta ún. „lábonszáradva” áll, szerkezetét repedések és lebontó gombák rontják. Mivel ezeket a típusú károsításokat a faállományok nagy egyedsűrűsége miatt fellépő életerő és ellenálló képesség csökkenés váltja ki, célszerű, ha nem csak az elhalt egyedeket termeljük ki, hanem összekötjük egy gyérítéssel is, amellyel a megfelelő erdőszerkezet kialakítható.

7.2. Erdősítési módok

Az erdőfelújítás feladata, hogy a véghasználatok során keletkező vágásterületeken („megüresedett területeken”) újra erdőket hozzon létre. Az erdőfelújításhoz sokban hasonló feladat az erdőtelepítés, amelynek célja azonban az előbbitől eltérően nem korábbi erdő helyén, hanem többnyire szántókon, vagy réteken új erdők létrehozása. Az erdőtelepítéseket és az erdőfelújításokat együttesen erdősítéseknek hívjuk.

Az erdőfelújítások mesterséges vagy természetes módon történhetnek. A természetes felújítás lényege, hogy a faállományt bontó vágással megbontják, azaz belőle fákat vágnak ki. A megmaradt fákon megtermő magból facsemeték kelnek ki, amelyeket egyrészt az anyaállomány véd a tűző naptól, másrészt viszont a bontásnak köszönhetően elegendő napfényt is kapnak. Idővel az újulat megerősödik, és az idős állományt teljesen letermelik. Fafajtól és termőhelytől függ, hogy ez az eljárás pontosan hogyan zajlik.

A természetes felújítás egy speciális módja a sarjasztatás. A sarjasztatás, amennyiben tősarjakkal történik, kezdetben nagyon erős növekedésű egyedeket hoz létre, mivel a tövek egy kifejlett fa kiterjedt gyökérrendszerét használják. Ez a gyökérrendszer, és vele együtt a korábbi idős fa tuskója azonban pusztulásnak indul, hiszen kezdetben a sarjak nem rendelkeznek elegendő lomb felülettel a gyökérzet táplálásához. A tősarjak törzsének alsó része – annak köszönhetően, hogy a tuskó oldalából kezdenek nőni – görbe, valamint jellemző, hogy az egy tuskóból eredő sarjak sarjcsokrokat alkotnak. A tuskó rothadásával a sarjakon fertőzési kapu keletkezhet, amely rontja a faanyag minőségét.

A fentiek miatt a tősarjak nemkívánatosak, és ezért alkalmazzák azt az eljárást, hogy a földben levő gyökereket egy gyökérszaggatóval elvágják, kisebb gyökérdarabokat hozva ezzel létre. Az ezekből kikelő gyökérsarjak már jó növekedésű és egészséges újulatot hoznak létre.

A mesterséges erdőfelújítás lényege, hogy csemetekertekben nevelt facsemetéket, suhángokat, vagy gyökeres dugványokat ültetünk ki. Ennek oka főként az, hogy a természetes felújítási módok az adott erdőállományban nem alkalmazhatók. Vagy az állomány jellege miatt, például nyár ültetvényekben, vagy mert a természetes felújításhoz szükséges mennyiségű magtermés csak szakaszosan jelentkezik.

8. ábra: Vágásos erdők fatermesztési ciklusának tevékenységei

7.3. Fahibák

Fahibának nevezzük a fa kedvezőtlen növekedéséből származó alaki tulajdonságait, amelyek gyakran nem csak geometriai, hanem szerkezeti hibákkal is együtt járnak, illetve azokat az elváltozásokat, amelyek a faanyag felhasználhatóságát rontják.

A legfontosabb alaki hiba a görbeség, amelyen belül megkülönböztetünk síkgörbeséget, illetve térgörbeséget. Az előbbi esetében a faanyag meghajlik, de mivel ez egy síkban történik, a belőle készült faválaszték felfűrészelhető a hajlás síkjával párhuzamosan. Az utóbbi esetében a hajlás közben csavarodik is, így folytonosan nem fűrészelhető. Természetesen a lombos fajok között tökéletesen egyenes törzs alig akad, ezért a görbeség mértékére tűréshatárok léteznek, amelyekben a görbeség mértékét a faválaszték hosszával arányosan adják meg (9. ábra). Az első osztályú lemezipari rönk esetében például folyóméterenként 1 cm, első osztályú lombos fűrészipari rönknek pedig folyóméterenként 4 cm síkgörbeség megengedett.

9. ábra: A síkgörbeség értelmezése (h: hossz, m: magasság)

Az egyik leggyakoribb fahiba az ággöcs, ami az oldalágak elhalásával keletkezik, amelyeket idővel a fa benő. Az ággöcsök önmagukban hozzátartoznak a faanyag mintázatához, és széppé teszik azt, gondot akkor jelentenek, ha kifejezetten nagyméretűekről (5 cm feletti) van szó, és akkor, ha az ág elhalása után a benőtt göcs már korhadni kezdett, és így a faanyagon belül korhadás található.

Igen gyakori növekedési hiba a csavarodott növekedés, amely a fapaláston külsőleg is jól látható, és amennyiben ez nagymértékű, a faanyag lemez- vagy fűrészipari célra nem használható. Előfordul a rostok hullámos vagy fodros lefutása, ami hiba, de például az alvórügyek benövésével keletkező csomorosság, ami a megmunkálhatóság szempontjából szintén kedvezőtlen, a feldolgozott fa felületén nagyon szép és keresett mintázatot ad, ezért hibának aligha nevezhető.

Jól észrevehető a fa palástjának bordásodása, amelyre a gyakoribb fafajok közül az akác és a bükk hajlamos, és ez a faanyag bár vastagnak tűnik, a feldolgozható része nyilvánvalóan csak a bordák tövétől kezdődik.

Az erősen megdőlt fák tipikus hibája a külpontosság, ami azt jelenti, hogy a törzs keresztmetszetében az évgyűrűk középpontja a fa kerületének középpontjához képest eltolódik. Ez a fahiba nem a feldolgozást nehezíti meg, hanem azzal okoz problémát, hogy a faanyag száradásakor egyenetlenül deformálódik (vetemedik), és könnyen reped.

A fák törzse villámcsapás vagy fagyhatás miatt felrepedhet, ez utóbbira különösen a cser fafaj érzékeny. A repedés önmagában is fahibának számít, de még enyhébb esetben is járulékos problémákat okozhat például azzal, hogy mint bármilyen sebzés után, a repedést elfedni próbáló kérget a fásodott rész benövi, aminek következtében a faanyagban kéregzárványok maradnak.

Különösen a lágy lombos fafajokra jellemző, hogy a faanyaguk kevésbé ellenálló különböző károsítókkal szemben. Gyakori, hogy idős korban a rovarok járatokat fúrnak a fába, illetve a gombák is megtámadják. Az így károsodott faanyag minőségi fatermékek gyártásához nem használható fel, amiből komoly értékveszteség származik.

A faállomány túltartása eljuthat egy olyan pontig, hogy a fatörzsek közepe korhadni kezd. A bélrothadás hámozási rönk esetében egy bizonyos korlátig elfogadható, mivel annak

felhasználása során a rönk közepe egyébként is megmarad, hiszen a technológia sajátosságai miatt nem hámozható egy határátmérő alatt, de más minőségi választékok esetén kizáró ok.

A fatörzs belsejében egyes fajok esetében úgynevezett álgesztesedés alakul ki, amelynek megkülönböztetjük a szürke és a barna változatát. Az előbbi a fának egy védekező reakciója a már létrejött gombafertőzéssel szemben, azaz a faanyagot a gomba már bontani kezdte, ezért az ilyen farész hibás. A barna álgeszt ezzel szemben a fa természetes védekező mechanizmusa a gombafertőzések megelőzésére, ezért ennek műszaki tulajdonságaival probléma nincs, sőt, szilárdsága a nem álgesztes fáénál jobb, igaz, védőszerrel telíteni az ilyen faanyagot már nem lehet. Az egészséges barna álgeszt ennek ellenére a faanyag értékét, illetve eladhatóságát rendszerint csökkenti.

7.4. Erdei faválasztékok

Az alább bemutatott választékok leírása általános tájékoztató jellegű, a részletes minőségi és méretjellemzők fafajonként különbözhetnek, és konkrét esetekben a vevő igényei a meghatározók. A szokványos méret és minőségi jellemzőket a mellékletben (Hiba! A könyvjelző nem létezik.. oldal) táblázatos formában foglaltuk össze.

7.4.1. Lemezipari rönk választékok

A lemezipari rönk kifejezés a késelési és a hámozási rönk összefoglaló neve, amelyek lombos fafajokból termelhetők. A hámozási rönköt két végén befogják, és hossztengelye körül megforgatva egész palástfelülete mentén meghámozzák, és ennek eredményeként jön létre a furnér. A késelési rönköt ezzel szemben szeletelik, aminek eredményeként olyan alakú furnérlapok keletkeznek mint fűrészelésnél a deszka, csak a keletkező szeletek milliméter vastagságúak.

A lemezipari felhasználás során nagyon fontos, hogy a rönk ne legyen görbe, lényeges fahibák ne forduljanak elő, és minél nagyobb átmérővel rendelkezzen, hiszen annál gazdaságosabban termelhető belőle a furnér. A leggyakoribb kemény lombos fák a bükk kivételével csak késelésre alkalmasak, a puhafákat pedig jellemzően hámozással hasznosítják.

7.4.2. Fűrészipari rönk

A fűrészipari rönkökből fűrészüzemekben állítanak elő elsődleges fatermékeket, amelyek közül a legjellemzőbbek a prizma, gerenda, deszka, léc stb. A fűrészrönkkel szemben támasztott minőségi feltételek nem olyan szigorúak, mint a lemezipari rönkök esetében, azonban itt is feltétel az egyenes alak, a repedés és hosszirányú fahiba mentes rönkpalást, és ággöcsökből is legfeljebb egészségesek lehetnek.

7.4.3. Fagyártmány fa, kivágás

Fagyártmány fának nevezzük azokat a választékokat, amelyeket egy konkrét termék előállítása céljából termelnek, és ilyen módon mindig az adott esetben határozzák meg a méret és minőségi jellemzőket. Ilyen termékek lehetnek a bányadeszka, kerítésléc, szőlőkaró, raklapelemek és nagyon sokféle egyedi termék.

A fagyármány fák egyik tipikus fajtája az ún. kivágás, amely olyan fűrészáru előállítására alkalmas választék, amely minőségében a fűrészrönkkel megegyezik, de méreteiben (tipikusan hosszában) a minimális szintet nem éri el. A méretbeli korlátok miatt jellemzően rövidválasztékok készíthetők belőle, mint például bútorléc, parkettaléc stb.

7.5. Oszlop

Az oszlopfélék között kerítésoszlop, állványfa, cölöpfa, vezetékoszlop, és szőlőoszlop találhatók. Ezek közül a hosszabbakat az egyenes törzsű fenyőkből lehet termelni – ezek

azonban nem jellemzőek – a rövidebbeket pedig az ellenálló faanyagú keménylombos fafajokból, például tölgyből vagy még inkább akácból.

Az oszlopok méret és minőségi paraméterei a felhasználási céltól függenek: rövid idejű felhasználás esetén – mint amilyen a vadvédelmi kerítés – a kritériumok alacsonyabbak, hosszútávra történő beépítéskor pl. szőlő tám rendszer estén viszont magasak. Így feltétel például az egyenes, csavarodástól mentes lefutás, a repedés és korhadás nélküli fapalást, és az egészséges bél. Mivel a beépített faanyagtól a kéreg elválik, és alatta korhadás indul meg, az oszlopot általában kérgezve építik be.

7.5.1. Rúd- és karámfa

A rúd- és karámfa a gyérítésekben előforduló választék, amiből a karámok oldalát készítik, vagy drótkerítések merevítésére használatos. Mivel kérgezése nagyon aprólékos és munkaigényes, hasonlóan az oszlophoz, csak akkor történik, ha a beépítés hosszú távú. A minőségi kritériumok csak az egyenes alakra és az egészséges, korhadás mentes bélre vonatkoznak, az ággöcsök egyrészt a felhasználás során nem jelentenek problémát, másrészt ilyen korban még erős oldalágak és azokból göcsök még egyébként sem alakulnak ki.

7.5.2. Sarangolt választékok

A sarangolt választékok nevüket onnan kapták, hogy mivel kisméretűek, felkészítésük és számbavételezésük sarangba rakva történik (lásd:10. ábra, 36. oldal) Ide soroljuk a rost- és forgácsfát, a papírfát és a tűzifát. Nem törvényszerű, de általában elmondható, hogy a kemény lombos fafajok tűzifának, a lágy lombosok és a fenyők pedig papír és rostfának alkalmasak leginkább. Más választékoktól eltérően a tűzifa átvétele fűtőművek esetén nem térfogat, hanem tömeg alapján történik.

A sarangolt választékok körében alaki és minőségi kikötések nincsenek, de egészében átkorhadt fadarabok ide sem kerülhetnek. Az ebben a választékcsoportban jellemző hosszméret az 1 méter, vagy ennek egészszámú többszöröse.

A papírfa átmérője 10-35 cm, a rost- és forgácsfa 4 cm csúcsátmérőtől termelhető, amelyre a fenyők és a lágy lombok mellett a bükk, tölgy, cser, gyertyán és akác is alkalmas.

A (vastag) tűzifa 5 cm feletti átmérőjű választék, amelyet 35 cm feletti átmérő esetén hasítani kell. Bár tüzelési célra minden fafaj használható, a keményfák – különösen a cser és az akác – keresettebbek.

7.6. Az erdőállományok választékszerkezete

7.6.1. A választék-összetételre ható tényezők

Az egyes erdőállományokból kitermelhető választékokat alapjaiban az határozza meg, hogy az adott fafaj egyedei milyen méretet és törzsminőséget érnek el. A fafajok jellemző választékait a 7.6.2. fejezet mutatja be.

Egy faállomány lehetséges fatermésének mennyiségét és minőségét nagyban meghatározzák annak belső tulajdonságai. Ezek alatt érthetjük a genetikai állományt, azaz hogy a jelenlegi állomány egyedei milyen jó vagy rossz tulajdonságú egyedek utódai, illetve azt, hogy a faállomány magról kelt csemetékből, vagy gyökérről, esetleg tuskóról fakadt sarjakból jött-e létre. Mageredetű állományokról akkor beszélünk, ha az erdő természetesen hullott, vagy mesterségesen vetett magról, mesterségesen ültetett csemetéről, vagy dugványról jött létre. Ezzel szemben sarj eredetűnek nevezzük azokat az állományokat, amelyek szándékolt gyökérszaggatás által létrejövő gyökérsarjak, vagy természetesen keletkező tuskósarjak útján jöttek létre. A mag eredetű állományok képesek kihasználni a fafaj és a termőhely fatermésének mennyiségi és minőségi lehetőségeit, és ugyanez mondható el az egészséges, életerős állományok letermelése után végzett gyökérsarjasztatással felújított (jellemzően akác) faállományokról is. A tősarjak – az

előbbiekkel ellentétben – mivel nagy gyökérfelület táplálja őket, kezdetben gyors növekedést produkálnak, de később ez az előnyük elolvad. Emellett egyrészt a tuskók korhadása miatt számos egészségügyi problémával küzdenek, másrészt jellemzően tőben-hajlott törzsalakot vesznek fel, amely alaki hibának számít, és ezért korlátozza a termelhető választékok körét.

A faállományon kívüli legfontosabb tényező, hogy az adott fafaj a neki megfelelő termőhelyen található-e. Amennyiben a termőhelyi tényezők túl rosszak (például sekély talaj, rossz vízgazdálkodás, száraz és meleg klíma), a faállomány fahozama alacsony és a törzsalak jellemzően görbe, csavarodott. Emellett igen gyakori, hogy a lassú növekedés és az ezzel együtt járó lassú törzsfeltisztulás erős oldalágakat, és ezek elhalásával nehezen benőhető ágcsonkokat eredményez, ami a faválasztékokon korhadt ággöcsök képében jelentkezik.

Amikor a fafaj a termőhelyi igényénél kedvezőbb feltételek közé kerül, például mély és termékeny talaj és bő vízellátás, a faállomány fahozama az átlagosnál jobb, azonban minőségi választékok mégsem mindig termelhetők, mivel a fa szerkezete ilyenkor sok esetben fellazul, az évgyűrűk távol kerülnek egymástól, eloszlásuk egyenetlenné válik, és ez a legigényesebb felhasználási területeken nem megengedhető.

A faállomány kora értelemszerűen meghatározza, hogy a faállomány m ilyen méretekkel rendelkezik, és ennél fogva azt is, hogy mely választékok termelésére nyílik lehetőség. Természetesen a még nem vágásérett állományokban végrehajtott beavatkozások elsősorban a kisebb méretű, rossz alakú, beteg és fahibákkal rendelkező faegyedeket érinti, és emiatt a választékszerkezet nagy részét többnyire az alacsony értékű rostfa, papírfa és tűzifa teszi ki. Ugyanígy egészségi problémákkal kell számolni a túltartott erdőállományok (különösen a gyorsan növő akác és nemesnyár faültetvények) esetében, amelyek gyorsan elveszítik életerejüket, az ennek következtében fellépő betegségek pedig utat nyitnak a fatestet rontó gombák számára, és a faanyag minősége rohamosan csökkenni kezd.

7.6.2. Fafajok jellemző választékai

Bükk

A bükk legfontosabb választéka a lemezipari rönk és a fűrészrönk. Ezeknek a választékoknak a piaca igencsak változékony, de mivel a fő felhasználási területe a bútoripar, általánosságban elmondhatjuk, hogy értékes választékokról van szó. A jó termőhelyen álló bükkösök nagy fatérfogatot produká lnak, és jó piac esetén nagyon nagy árbevételre lehet szert tenni.

A bükk faanyagának jellemző hibája az álgesztesedés (lásd 30. oldal), amely a rönkök közepén látható elszíneződés formájában jelenik meg. Kialakulásának okát még nem sikerült pontosan kideríteni, de tény, hogy minél idősebb az állomány, annál valószínűbb a megjelenése, és a fa keresztmetszetének annál nagyobb hányadát érinti. Az egészséges álgeszt a faanyag szilárdságát nem befolyásolja, azonban mind a fűrésziparban, mind a lemeziparban esztétikai hibának számít, és emiatt értékcsökkentő tényező. A bútoripar megpróbál ugyan divatot teremteni az egyébként szép és változatos mintázatú álgesztes faanyagból készülő termékeknek, de ezek még nem befolyásolják jelentősen a minőségi bükk választékok piacát.

Tölgy

A tölgyek közül a legfontosabbak a kocsányos és a kocsánytalan tölgy, ezekről lesz szó az alábbiakban, de rajtuk kívül előfordul a vörös tölgy és a molyhos tölgy is. Mindkét itt kiemelt tölgy fafaj fatermő képességét és minőségét a termőhely erősen befolyásolja.

A tölgy az egyik legtartósabb hazai faanyagféleség, amely nagyon szép és kedvelt mintázattal rendelkezik. Mindezek együtt azt eredményezik, hogy a bútorok és burkolatok (parketta, padló, lambéria) kedvenc alapanyaga nem csak beltéren, hanem kültéren is. Ezen kívül olyan minőségi alapanyagot kívánó felhasználási területen, mint például a

hordógyártás, igen keresett, igaz, ehhez a csaknem hibátlan alak mellett egyenletes és sűrű rost szerkezet is szükséges.

Cser

A cser – teljes nevén a csertölgy – a többi tölggyel ellentétben, faanyagában nem tartalmaz csersavat, emiatt a kártevőkkel szemben kevésbé ellenálló, és így kültéri felhasználásra nem alkalmas. Emellett nagy problémát jelent, hogy a rossz termőhelyen álló cser állományok kis fatérfogatot adnak, és emellett nem ellenállók a törzset támadó csertaplóval szemben, ugyanakkor a jó termőhelyeken könnyen alakul ki fagyléc, amely a lemez- és fűrészipari felhasználást lehetetlenné teszi.

A cser kedvezőtlen tulajdonságai mellett az egyik legkedveltebb tűzifa, ezért a cser állományok értékét alapvetően a tűzifa aktuális ára határozza meg a legnagyobb mértékben.

Akác

Az akác az egyik leggyakoribb fafaj hazánkban, amit a termőhellyel szembeni széles tűrőképességnek, a nagyon ellenálló faanyagnak és a jó mézelő képességének köszönhet. Fája olajokat tartalmaz, ami egyrészt rendkívüli ellenállóságot eredményez, másrészt javítja az tüzelési tulajdonságokat, és enyhén nedvesen is jól ég.

A furnériparban és a beltéri bútorok területén nem annyira népszerű, mint a tölgyek, bár újabban a gőzölési eljárásokkal nagyon szép, trópusi hatású fatermékeket is készítenek belőle. Kültéren viszont szinte minden felhasználási célra alkalmas a kerti bútoroktól, a növénytermesztési támrendszereken és a kerítéselemeken át a kézi szerszámnyelekig, így rengeteg termék készül belőle.

Mind a túl fiatal, mind az idősebb állományokban a tűzifa a meghatározó erdei választék. Fiatal korban rúdfa és karámfa termelhető, amelyeknek különösen a nagy erdőtelepítések idején van piaca, amikor a vadvédelmi kerítések vízszintes merevítéséhez nagy mennyiségben keresik. Túl idős korban kitermelve – bár a faanyagának jelentős károsítója nincs még jelen – közepe korhad, a törzs palástja erősen bordásodik, és a túl nagy átmérő miatt a legjellemzőbb felhasználási célokra (oszlop, fűrészáru) alkalmatlanná válik.

Nemesnyárak

A nemesnyár a nemesített nyárfajták összefoglaló neve, a leggyakrabban előforduló klónjai az olasznyár, az óriásnyár, a pannónia nyár stb. A nemesítés során az alaki tulajdonságok mellett a minél nagyobb fatermés elérése volt a cél, amellett igyekeztek a nem kisszámú károsítóval szemben ellenálló fajták kiválasztására.

A nemesnyárakra általánosan jellemző, hogy puha faanyagukat sok kártevő támadja, és sokféle betegségre érzékenyek. Ezért csak jó termőhelyen, és intenzív talajápolással segítve elég ellenállóak, és csak ott képesek jó minőségű faanyagot produkálni. Az intenzív művelésbe bele kell érteni az elegendő növő tér gyérítések általi biztosítását és az ágnyeséseket is, amelyekkel egyrészt vastag, másrészt megfelelő hosszúságban ágtiszta törzset lehet nevelni.

Felhasználásuk egyik fő területe a lemezipar, amely hámozási rönköt igényel. A nyárak szolgáltatnak alapanyagot a gyufaiparnak és a különböző csomagolási termékekhez. Fűrészipari felhasználásuk során elsősorban a raklapgyártáshoz használják fel. A kisméretű és/vagy alacsony minőségű fa részeket papírgyártáshoz, vagy a (forgács és farost) lemeziparban hasznosítják.

A nemesnyár faanyagot korábban a fenyő helyettesítésére próbálták használni, így például tetőszerkezetekben építették be, és más területen is felhasználták. Ezek a próbálkozások azonban nem voltak sikeresek, mert sem a környezeti hatásokkal, sem a károsító élőlényekkel szemben nem elég ellenálló.

Fenyők

A fenyőket azért vesszük egy csoportba, mert bár több, nagyban különböző fafaj is ide tartozik, területi elterjedésük és gazdasági jelentőségük nem indokolja, hogy részletesebben foglalkozzunk velük.

A szóba jövő leggyakoribb fenyőfajok az üde hegyvidékeken a lucfenyő és a vörösfenyő, a száraz homokvidékeken és kopárokon a feketefenyő, és mindkettőn előfordul az erdeifenyő. Hegyvidéki fenyvesek hazánkban alig találhatók, jellemzően mesterséges erdősítések eredményei, amelyek a nem kedvező termőhely miatt egészségügyi problémákkal küzdenek. Az ilyen helyeken termő luc- és erdei fenyők, amennyiben még egészségesen sikerül kitermelni, nagyon jó minőségű faanyagot szolgáltatnak, amelyek épületszerkezetekhez, padló- és falburkolatokhoz, egyéb fűrészáruk gyártásához és bányászati célra is felhasználhatók. A legjobb minőségű fenyőanyagot igénylő épületasztalos ipar számára, az ablak és ajtógyártáshoz azonban csak ritkán felelnek meg.

A száraz termőhelyen álló erdei- és feketefenyő állományok minőségi faanyagot nem szolgáltatnak, mert erősen göcsösek, sok bennük a gyantatáska és szerkezetük gyenge. A legjobb minőségű választékaikból nem beépített deszka (zsaluzás) vagy raklap készíthető. A minőségénél és méreténél fogva másra nem használható fa részek rost- vagy papírfát adnak.

7.7. A fakitermelés általános ismertetése

7.7.1. Jelölés és fatérfogat becslés

Az erdőállomány-becslésre azért van szükség, hogy a fakitermelés megkezdése előtt tisztában legyünk a várható famennyiséggel. Minél értékesebb faállományról van szó, annál fontosabb erre figyelmet fordítanunk, hiszen annál nagyobb értékről kell döntéseket hoznunk.

Minden fakitermelés előtt ki kell jelölnünk a kivágandó fákat. Tarvágás esetében a legegyszerűbb ez a feladat, mert csak a letermelendő terület határait kell egyértelműen kijelölni. Más esetekben, például gyérítésekben nagyon fontos, hogy a kivágandó fák távolról látható módon legyenek megjelölve, például színes festékkel, vagy szalaggal. A jelölések egy irányba nézzenek, máskülönben a fakitermelőknek úgy kell felkutatni őket, ami nagyon megnehezíti a munkájukat. Amikor csak a megjelölt egyedek kivágása történik, ajánlatos jelet tenni nem csak a törzsre, hanem a fa tövére is, mivel az majd a kivágás után is ott fog maradni, és így visszaellenőrizhető, hogy a fakitermelő valóban a tervezett munkát végezte-e el.

A becslést ajánlott minden esetben gyakorlott szakemberre bízni, ugyanis apró hibákkal nagyot lehet tévedni a végeredményt illetően. A faállomány tő feletti fatérfogatának becsléséhez szükség van a fák mellmagasságban mért átmérőjére és a magasságukra. Amikor a törzsek jelölésére szükség van, akkor ezen méretek mérése a jelöléssel egy menetben történik. Tarvágásokban is meg lehet mérni minden fát, de nagy terület esetén ez nagyon sok munkát jelent, ezért rendszerint mintavételezés történik, és a kijelölt fél vagy egy hektáros méretű, az érintett terület eltérő pontjain felvett mintaparcellákon végzik el a méréseket. Ennél kifinomultabb mintavételi eljárások is léteznek, ezeket azonban itt nem célunk ismertetni.

A faegyedeket fafajonként 2 cm ugrásokkal átmérő kategóriákba soroljuk, és ezekhez a kategóriákhoz meghatározzuk az átlagmagasságokat. Ezután minden fafaj minden kategóriájára táblázatokból kikeressük az egy egyedre vonatkozó fatérfogatot, és ezeket beszorozva a kategóriába eső törzsszámmal, majd a fafajonként kapott eredményeket összegezve kapjuk az erdőállomány fatérfogatát.

Az így kapott érték, az a faállományban található tő feletti fatérfogat (ún. bruttó fatérfogat). Erről tudnunk kell egyrészt, hogy ez nem a teljes eladható fatérfogat, mivel a nem használható farészeket (mint például az ágak) is magában foglalja.

Másrészt még a választékszerkezetet is becsülnünk kell annak érdekében, hogy pénzügyi kalkulációt végezhessünk.

A választékszerkezet becslése legegyszerűbben úgy történhet, hogy a lábon álló fákon – gyakorlott szakember közreműködésével – szembecsléssel végezzük a választékolást, és kiszámoljuk, hogy a fatérfogat milyen arányban oszlik meg a választékok között. A választékeloszlás teljes fatérfogatra vetítésekor először a teljes fatérfogatot csökkenteni kell a fakitermelési veszteséggel és a vékonyfa térfogatával, majd a nem sarangolt választékok esetében le kell vonni a kéregtérfogatot is. Ezeknek a levonásoknak a mértékére léteznek méréseken alapuló táblázatok.

7.7.1. A fakitermelés lépései

A fakitermelés a legveszélyesebb munkák közé tartozik nem csak az erdőgazdálkodásban, hanem általában is, ezért nagyon fontos, hogy csak megfelelő szakképzettséggel, megfelelő eszközökkel és megfelelő védőöltözetben végezzünk fakitermelést saját érdekünkben!

A fakitermelés első lépése a döntés, amely során az ott tartózkodók biztonsága után arra a legfontosabb figyelni, hogy se az esetlegesen visszamaradó erdőállomány, se az esetlegesen meglévő újulat ne sérüljön az elkerülhetetlen mértéken túl. Ritkán ugyan, de magas fák esetében és szabdalt terepen előfordulhat, hogy a ledőlő faanyag a becsapódáskor károsodik, eltörik, vagy repedések keletkeznek benne. Gyakoribb az az eset, amikor a döntővágás során túl vastag döntőlécet alakítunk ki, és az emiatt keletkező feszültség hatására a fatörzs a döntés közben felhasad, vagy egy ún. szakáll a fatörzs közepéből kiszakad. Amellett, hogy az ilyen döntés nagyon balesetveszélyes, a törzs károsodása miatt nagyon nagy kárt is okoz.

A ledöntött fát legallyazzák, azaz az 5 cm-nél vékonyabb ágakat eltávolítják, és így egy ágazott fatörzset kapunk. Fontos, hogy a vágások szorosan a törzs mellett történjenek, hogy az ággöcsök a fatörzs palástjába belesimuljanak. Fenyők esetében a fatörzs egyenes, elágazásmentes, lombos fajok esetén fafajtól függően elágazó ágas-bogas törzset kapunk.

Általában elmondható, hogy a fatörzs mozgatása egyszerűbb és olcsóbb egy darabban erős gépekkel, mint darabokban kis gépekkel, esetleg kézzel. Sőt, a legegyszerűbb, ha minél kevesebbet kell mozgatni. Ezért olyan helyeken, ahol a domborzat és a talaj állapota megengedi, hogy a szállító járművek bejárjanak a vágástérre, ott a fatörzseket helyben (tő mellett) hossztolják, azaz kijelölik a leendő választékokat, darabolják, és választékonként sarangba vagy máglyákba gyűjtik, és itt történik a számbavétel, illetve innen indul a szállítás.

Amennyiben nem lehet a vágástérről szállítani, a fát ki kell mozgatni (közelíteni) rakodóra. A kiközelítés történhet egészben (ún. hosszúfában), amikor a fatörzset a rakodóra vontatják, és ott történik a hossztolás, darabolás és felkészítés folyamata. A hosszúfás közelítésre sem nyílik mód mindenhol, hiszen ha van visszamaradó állomány (pl. gyérítésben, vagy védeni kell az újulatot), akkor ez csak a már feldarabolt választékok kihordásával lehetséges. Erre kisebb-nagyobb kihordó szerelvények állnak rendelkezésre, amelyek fordulékonyak, és kímélik a talajt, így az erdőben csak minimális kárt tesznek.

A fakitermelés záró mozzanata a vágástér takarítás és a szállítási utak rendbetétele. A vágástér letisztítása véghasználatokban azért szükséges, mert e nélkül az erdő felújításakor az ültetést és az ápolásokat nem lehet elvégezni. Gyérítésekben lehet, hogy a következő erdészeti munkáig a visszamaradó ágak elbomlanának, de fenyő állományokban például tűzveszélyesek, és ezért feltétlenül el kell távolítani.

A vágástakarítás abból áll, hogy a vágástéren található ágakat és hulladékot felaprítják és szétterítik, vagy rosszabb esetben aprítás helyett elégetik. Olyan esetekben, amikor az erdőfelújítás előtt a területet kituskózzák, akkor majd a tuskózással együtt gyökérfésűvel vagy tolólappal halmokba (tuskósorokba) rendezik. A jó tűzifát adó erdőkben a vágástéren még az ágfa is értékes, ezért azt érdemes összegyűjtenünk, és egyúttal a területet is megtisztítjuk.

A szállítási útvonalakon a gépek különösen agyagos talajon esős időben nagy károkat okozhatnak, ezeket legvégül helyre kell állítani a további használhatóság érdekében.

7.7.2. Fakészlet-felvételezés

A kitermelt fa felvételezése választékonként történik. A tűzifát, a rostfát és a papírfát sarangokba készítik fel. A sarang támfák közé rakásolt farakat, amely jellemzően 1 m hosszúságú választékból készül, magassága 1 vagy 1,35 vagy 1,7 méter, hosszúsága pedig általában 10 méter.

Az 1x1x1 méter befoglaló méretű sarang az 1 űrméter. Mivel a sarangban a fadarabok nem illeszkednek tömören egymáshoz, ahhoz, hogy tömör köbmétert kapjunk, váltószámot kell használnunk. Bár az, hogy hány űrméter ad ki egy tömör köbmétert, függ az adott sarangban levő fák átlagos átmérőjétől, göcsösségétől, sőt, hosszától is, azt mondhatjuk, hogy általában 1,7x1x1 méter egyezik meg 1 köbméterrel. Kisebb átmérő és kevesebb göcs esetén 1,6, ellenkező esetben, illetve 2 méter hosszúságú választékok esetén 1,8 a váltószám.

10. ábra: Máglya és sarang sematikus rajzai

Az egyszerűség kedvéért a sarangokat sokszor nem 1 méter, hanem 1,7 méter magasra (vagy az aktuális választékra vonatkozó váltószám szerinti magasságra pl.: 1,6 vagy 1,8 méter magasra) rakják, így ezekből az 1 méter széles, és 1,7 méter magas sarangokból 1 méter hossznyi felel meg 1 köbméternek.

Mivel a kézi rakásolás ilyen magasan nehéz és veszélyes, gyakran használatos az erdei űrméter, amely 1,35x1x1 méteres sarangot jelent.

Mindegy azonban, hogy a sarang milyen névleges magassággal rendelkezik, ha az értékesítés nem űrméter vagy erdei űrméter alapján történik, mivel ilyen esetekben mindig ki kell számítani a tömör köbmétert. Ilyenkor lemérjük a sarang magasságát és hosszát, valamint ellenőrizzük, hogy a sarangolt választékok hossza, azaz a sarang szélessége megfelelő-e? A sarang magasságának méréséhez meg kell állapítani annak tetejét, ami nem a legfelső fadarabok teteje, hanem annál valamivel lejjebb van. Úgy állapítjuk meg, hogy a felső fadarabok tetejét gondolatban levágjuk és ezekkel a levágott részekkel a fadarabok közötti réseket kitöltjük. Az így létrehozható elméleti magasság a sarang magassága.

A sarangokat mérés után megjelölik, mégpedig úgy, hogy a sarangban levő legfelső fadarabokat oldalról, a vágáslapjukon egy folyamatos vonallal megfestik. Ezzel ellenőrizni lehet, hogy a sarangot a megmérés után nem bontották-e meg.

A nagyobb és értékesebb választékokat máglyákba rakják, amelyek lényegében szabálytalan halmok. Ez azért nem okoz problémát, mert ezeket a választékokat egyedileg veszik számba. Ha a felmérendő választékok azonos hosszúságúak, akkor csak a rönkök kéreg nélküli csúcsátmérőjét (a vékonyabbik vége) kell megmérni. A hossz és az átmérő függvényében ún. rönkköböző táblázatból kereshetjük ki a rönkök térfogatát. Ilyen táblázatra adunk mintát a Hiba! A könyvjelző nem létezik.. oldaltól. Ha a rönkök nem azonos

hosszúságúak, akkor a hosszt is egyedileg le kell mérni, de annak figyelembevételével, hogy a rönkök hosszúsága csak meghatározott ugrásokkal növekedhet (például 1 m, vagy 1,2 m), és ezen felül is rá kell hagyni a két végén néhány centiméter vastagságú ún. védőkorongot.

A rönkök vágásfelületére fel kell írni a megállapított térfogatot annak érdekében, hogy a későbbi vitás esetekben kiderüljön, ha szisztematikusan tévedett a felvételező. Emellett a nagyon értékes rönköket egyedi azonosítóval is el szokás látni, aminek segítségével a feldolgozásig terjedő értékesítési láncban nyomon követhetők.

7.7.3. Tárolás és szállítás

Az erdei választékokat a felkészítés helyén kialakított sarangokban vagy máglyákban tárolják. A tároláskor részint arra kell figyelni, hogy egyes fafajok, például a fenyők és a bükk fülledékenyek, azaz gombatámadásokra érzékenyek. Mivel a gombafertőzés a faanyagot elszínezi, ezért rontja annak felhasználhatóságát és ezzel az eladhatóságát is. Fontos ezért, hogy a vegetációs időszakban termelt, és emiatt nedves faanyagot sokáig ne tároljuk, hanem mielőbb szállítsuk el.

A tárolás másik nagy problémája, hogy a fakészletünket a fa tolvajok ellen védeni kell, mert még a lábon álló erdőket is képesek kifosztani, a már kivágott fát pedig még inkább egyszerű elvinni, hiszen nem kell hozzá motorfűrésszel zajongani. Emiatt vagy éjjeliőrt kell alkalmazni, vagy meg kell szervezni a folyamatos szállítást, hogy csak minimális mennyiség maradjon az erdőn felügyelet nélkül. Gyakran alkalmaznak olyan megoldást is, hogy a vágás alkalmas szervezésével, és a rakodó megfelelő elhelyezésével, a munka végén néhány fa ledöntésével el tudják zárni a rakatokhoz vezető utakat, ezzel megakadályozzák, hogy este szállítójárművel oda lehessen állni, reggel pedig ezeket a fákat készítik fel először.

A fa közúti szállításakor, amennyiben az bérfuvarozás formájában történik, a szállítmányt fuvarlevéllel kell kísérni. Ez az okmány tartalmazza:

› a fuvaroztató és a fuvarozó megnevezését,

› a jármű rendszámát és a gépjárművezető nevét,

› a szállított faválaszték megnevezését és természetes mértékegységben megadott

mennyiségét (m3 vagy db),

› az áru átvételének és kiszolgáltatásának helyét és idejét,

› az indulás, a megállások, és a célállomás megnevezését és a vonatkozó időpontokat a fel-

és lerakodás jelölésével,

› az útvonalat, a kilométeróra állást,

› a terhelt és terheletlen kilométer-teljesítményt.

Emellett az erdészeti termékekre külön rendelkezések is vonatkoznak, amelyek szerint a szállított fa eredetét is igazolni kell az alábbi adatok feltüntetésével:

› erdőgazdálkodó megnevezése, székhelye,

› az erdészeti termékek fajtája és mennyisége, valamint a külkereskedelmi forgalomba

kerülő termék esetén a nemzetközi kötelezettségvállalásnak megfelelő tanúsítvány,

› a szállítmány származási helye,

› a szállítás időpontja.

A szállításra vonatkozó jogszabályi előírások megváltozhatnak; az itt leírtak a kiadvány írásakor hatályos rendelkezéseken alapulnak.

7.7.4. A fakitermelések felügyelete

A fakitermelés – még a gyérítések esetében is – az erdő évtizedes növekedésének végeredménye. Nagy értékről van szó, és nagyon jelentős beavatkozás a faállomány életében, ezért a munkákat felügyelni kell. A felügyelet egyrészt a tulajdonos és a gazdálkodó részéről történik a fakitermelést kivitelező irányában. Tekintettel arra, hogy nekik általában nincs sem szakismeretük sem gyakorlatuk, helyettük egy szakirányító látja el ezt a

feladatot. A szakirányító ellenőrzi, hogy a kitermelés szakszerűen történik-e, nem károsodik-e az erdő talaja, az újulat vagy a visszamaradó faállomány, kihozzák-e a legértékesebb választékokat, nem pazarolnak-e, megfelelő-e a tuskómagasság, a kijelölt fákat vágják-e stb. Igen gyakran a szakirányító nem csak ellenőrzi a fakitermelést, hanem a lebonyolításában is részt vesz. Ekkor a fentiek mellett ő végzi a hossztolást, a készletek felmérését, szervezi a szállításokat és közvetít az értékesítésben is.

A tulajdonos és a gazdálkodó érdekei mellett a fakitermeléshez közérdekek is kötődnek. Ezek a közérdekek bár nincsenek nevesítve jogszabályokban, vagy csak nagyon általánosan, azt jelentik, hogy a termőföldek jó karbantartása, és termőképességük megőrzése nemzeti érdek. Ez természetesen összhangban áll a tulajdonos érdekeivel is, ezért a kivitelezés hatósági ellenőrzése részben őt/őket is szolgálja.

A hatóság a fakitermelések során azt ellenőrzi, hogy az engedélyezett területen és gyérítések esetén az engedélyezett eréllyel (mértékben) történt-e a fakitermelés. Ellenőrzik, hogy az üzemtervi előírásoknak eleget tettek-e, az esetlegesen előírt technológiai korlátozásokat betartották-e, az újulat és a visszamaradó faállomány a szükségesnél nagyobb kárt nem szenvedett-e.

8. Kamat- és járadékszámítás

8.1. A pénz időértéke2

A pénzügyi számítások alapvetése, hogy a pénznek nem csak értéke van, hanem esedékessége is. Az esedékesség azt az időpontot jelenti, amikor a pénzösszeg a rendelkezésre áll. Mivel a rendelkezésünkre álló pénzt kamatoztatni tudjuk, ezért a más időpontokban vett értéket annak figyelembe vételével számítjuk ki, hogy addig mekkora összegre növekedhet.

Amikor gazdasági kalkulációkat végzünk, mindig olyan pénzáramlásokat kell összevetnünk, amelyek eltérő időpontokban keletkeznek. Például egy beruházás bevételei nem egyetlen időpontban, hanem a működtetésnek megfelelően fokozatosan, és mindig a költségeket követően keletkeznek. Ha a beruházást értékelni akarjuk, akkor találni kell egy módszert, amivel a különböző időben felmerült bevételek és költségek értékét azonos közös időpontra számolhatjuk át, ami által összevethetőkké válnak.

A pénz időértéke tehát egy olyan elvonatkoztatott fogalom, amely nagyon is valós alapokon nyugszik. Kifejezi, hogy az eltérő nagyságú és esedékességű pénzösszegek között egyenlőséget tehetünk. Az egyenlőség alapja, illetve a közvetítő láncszem a gyarapíthatóság. Két pénzösszeg akkor egyenlő egymással, ha az esedékességek között eltelt időtartam alatt a korábban esedékes, a később esedékes nagyságára gyarapítható. Ezzel egyben azt is állítjuk, hogy egy adott pénzösszegnek minden időpontra vonatkoztatva megadhatunk egy értékét. Ez nem más, mint annak a pénzösszegnek a nagysága, amely a szóban forgó időpontban esedékes, és az adott pénzösszeggel egyenlővé tehető.

Pozitív reálkamatláb mellett a pénz időértéke az esedékesség előtt kisebb, az esedékesség után nagyobb, mint az esedékesség időpontjában. Mivel az időérték a gyarapíthatóságtól függ, az időn kívül meghatározó a kamatláb is.

Annak érdekében, hogy végleg egyértelművé tegyük a fentieket, lássunk egy példát.

A kezemben tartott 1000 Ft-om 1 év múlva 1100 Ft-ot érhet, de 1 évvel korábban, csak 909,09 Ft-ot adtak volna érte, p=10% kamatláb mellett. Fordított nézőpontból: ahhoz, hogy egy 1000 Ft-os legyen a kezemben ma, 909,09 Ft-ra volt szükségem 1 évvel ezelőtt3.

A pénzügyi számítások során a számítások kezdő időpontjában számított értéket jelenértéknek (PV) vagy más szóval kezdőértéknek, a vég időpontban számított értéket pedig jövő értéknek (FV) vagy végértéknek nevezzük.

8.2. Kamatszámítás

8.2.1. Prolongálás, tőkésítés

Arra a kérdésre keressük a választ, hogy mennyit ér egy pénzösszeg (PV) n év múlva p kamatláb mellett. Természetesen annyit, amennyire növelni tudjuk. Ezt a műveletet nevezik prolongálásnak is.

FV = PV * (1 + p)n

2 A téma tárgyalása az alábbiak figyelembevételével történik:

Számolásunk mindig az elérhető legjobb lehetőségünkből indul ki.

Ha azt mondjuk, hogy a kamatláb éves szinten p%, akkor ezzel mindig azt feltételezzük, hogy kamatos kamatról, és évente egyszeri jóváírásról, vagy más konstrukciójú, de ezzel egyenértékű lehetőségről van szó.

Az inflációt nem vesszük figyelembe, illetve mindig reálkamatokat feltételezünk.

3 A pénz időértéke azért elvonatkoztatás, mert ha az előbbi 1000 Ft-ost 1 év múlva is szorongatom, akkor (infláció

nélkül) 1 év múlva is csak 1000 Ft-ot fog érni. Ezért a pénz időértéke csupán elméleti érték.

8.2.1. Diszkontálás, leszámítolás

A kérdést megfordítva is feltehetjük: mennyit ér, egy pénzösszeg (P) n évvel az esedékesség előtt, p kamatláb mellett? Annyit, amennyiből ezt a pénzösszeget az adott idő alatt "elő tudjuk állítani". Inverz műveletet kell végrehajtanunk:

1

PV = FV ---------------

(1 + p)n

Ezt a műveletet diszkontálásnak hívjuk, az 1/ (1 + p)n tag pedig a diszkontfaktor, jele: Df.

Az időérték megfogalmazásakor csak azért jártunk el ilyen körülményesen, mert a prolongálás és diszkontálás nem csak a mai pénz jövőbeli és a jövőbeli pénz mai értékét jelenti. A prolongálás és diszkontálás bármilyen időpontok között történhet. Ebbe beletartozik az is, hogy a pénzösszeg kitüntetett időpontokra (a mai nap) vonatkozó időértékét határozzuk meg.

8.3. Járadékok

Járadék alatt olyan pénzáramlás sorozatot értünk, amely periódikusan (egyenlő időközökben), meghatározott időszakok végén esedékes, azonos nagyságú pénzáramlásokból áll, amiket járadéktagoknak nevezünk

Több fajtája van:

örökös járadék, ami a végtelenségig, időleges, ami csak meghatározott időn keresztül folyósított

éves járadék, ami minden év végén, és korszaki járadék, ami több évből álló periódus végén esedékes tagokból áll

Ha külön nem jelöljük, akkor állandó nagyságú éves járadékról beszélünk. A leggyakoribb járadékfajtát annuitásnak nevezzük.

8.3.1. Annuitás

A járadékok legfontosabb kérdése, hogy az R nagyságú, n alkalommal kapott járadékok p kamatláb mellett mekkora egyösszegű pénzmennyiséggel tehetők egyenlővé a futamidő elején és a futamidő végén.

Most is úgy kell eljárni, mint általános pénzáramlások esetén: minden egyes pénzáramlás kitüntetett időpontra vonatkozó időértékét kell kiszámolni. Szerencsére a szabályos áramlás némi egyszerűsítést is lehetővé tesz.

Az alábbi ábra egy R nagyságú, t éven keresztül minden év végén kapott járadék időértékének kiszámítását szemlélteti a t. év végére p kamatláb mellett.

(1+p)n - 1

FV = R * ---------------

p

Ezzel megkaptuk az éves időleges járadék végértékét. Ebből egy futamidő elejére történő diszkontálással kapjuk meg a kezdőértéket. (De a fentihez hasonló módon le is vezethettük volna.)

(1+p)n - 1

PV = R * -----------------

(1+p)n * p

Az alábbi ábra a jelenérték, a végérték, és a járadék összefüggéseit mutatja meg. A nyilak irányában szorozni kell, velük ellentétesen pedig osztani.

8.3.2. Éves örökjáradék

Mint tudjuk, az n növekedésével a járadék jelenértéke egyre kisebb mértékben növekszik, hiszen az időben egyre távolabbi járadéktagok egyre kevesebbet érnek a jelenben. Az örökös járadék attól lehet örökös, hogy a kezdő töke értékből (PV) mindig csak az azévi kamatot fizetjük ki járadék (R) formájában. Az ezt leíró egyenletet átrendezve kapjuk az alábbi képletet:

1

PV = ------ R

p

8.3.3. Korszaki járadék

Ha a járadéktagok nem minden évben esedékesek, akkor a levezetésben helyettesítsük ezeket az eredetivel egyenértékű, de éves járadékokkal.

(1 + p)n - 1

FV = ------------------

(1 + p)m – 1

Ebből szintén egyszerű diszkontálással:

(1 + p)n - 1

PV = ----------------------------------

((1 + p)m – 1) * (1 + p)n

8.3.4. Korszaki örökjáradék

A korszaki örökjáradék kezdőértékét is az éves örökös járadék esetében felvázolt logika alapján vezethetjük le. Itt is csak az m év alatt összegyűlt kamat kifizetése lehetséges a korszakok végén.

PV FV

R

1

Df = --------

(1+p)n

p * (1+p)n

Af = -----------------

(1+p)n - 1

(1+p)n- 1 1

----------------- = ---------

p Af * Df

1

PV = ------------------

(1 + p)m - 1

9. Erdő- ás kárérték számítás alapjai

Az erdő értékét lényegesen öt elem határozza meg:

az erdőtalaj értéke,

a faállomány értéke

a nem-fa termékek és szolgáltatások értéke

nem piacosítható szolgáltatások

ingatlanhoz kötődő értékelemek (elhelyezkedés, jogok, kötelezettségek stb.)

A fentiek közül a faállomány és az erdőtalaj értékével foglalkozunk az alábbiakban.

A faállomány értékét háromféleképpen vezethetjük le:

a faállomány létrehozatalához szükséges múltbeli ráfordítások jelenlegi értéke

a várható jövőbeli hozamok jelenbeli értéke

összehasonlítás más, ismert piaci értékű állományokkal

Az erdőértékelésnek a vadgazdálkodás szempontjából a vadkár értékének meghatározása miatt van jelentősége. A káresemények értékelése általánosságban a károsítatlan és a károsodott érték különbözeteként fogható meg. Ezért a vad által károsított állományok esetén meg kell állapítani mind a károsítás előtti, mind pedig utáni értékét.

A vadkárok legjelentősebb része a folyamatos erdősítésekben található, ahol a földbe vetett makk felszedésével, a facsemeték rügyeinek és hajtásainak lerágásával, illetve a törzsek és a lombkorona agancsfenés és agancsverés miatti csonkolásával keletkeznek a károk. Később, rudas korban is előfordulhat, hogy a szarvas a kéreg lehántásával a fák törzseit olyan mértékben károsítja, hogy a későbbiekben a faanyag minősége jelentősen csökkenni fog.

Ez utóbbi esettől eltekintve 0-10 éves állományok értékét kell meghatározni, amely elsősorban a korábbi ráfordítások összegzésével lehetséges.