Vadbetegsegek

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Vadbetegségek

Bicsérdy, Gyula

Egri, Borisz

Sugár, László

Sztojkov, Vladov

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Vadbetegségek Bicsérdy, Gyula Egri, Borisz Sugár, László Sztojkov, Vladov

Publication date 2007 Szerzői jog © 2007 dr. Bicsérdy Gyula, dr. Egri Borisz, dr. Sugár László, dr. Sztojkov Vladov, Mezőgazda

kiadó - Budapest

Szerkesztette:

Sugár László

iii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Tartalom

Előszó ................................................................................................................................................ xi 1. A betegségről általában ................................................................................................................... 1

1. 1.1. Mi a betegség? ................................................................................................................ 1 2. 1.2. Fertőzöttség és patogenitás, elhullás .............................................................................. 1 3. 1.3. Kondíció és általános ellenálló képesség ....................................................................... 1 4. 1.4. A hajlamosság és a rezisztencia ..................................................................................... 5 5. 1.5. A szervezet általános védekezési reakciói ...................................................................... 6 6. 1.6. A szervezet specifikus védekezési reakciói .................................................................... 6 7. 1.7. A betegség kialakulásának külső tényezői ..................................................................... 6 8. 1.8. A vad és a háziállat ........................................................................................................ 7 9. 1.9. Gazdafajlagosság, köztigazda ........................................................................................ 7 10. 1.10. Zoonózisok ................................................................................................................. 8

2. Vadmadarak betegségei .................................................................................................................. 9 1. 2.1. Vadmadarak vírusok okozta betegségei ......................................................................... 9

1.1. 2.1.1. Baromfipestis .................................................................................................. 9 1.2. 2.1.2. Baromfihimlő ................................................................................................ 10 1.3. 2.1.3. Kacsapestis (kacsák vírusos bélgyulladása) .................................................. 11 1.4. 2.1.4. A fácánok márványlépbetegsége .................................................................. 12 1.5. 2.1.5. Fácánok retikuloendoteliózisa ...................................................................... 13 1.6. 2.1.6. Kacsák vírusos májgyulladása ...................................................................... 15

2. 2.2. Klamidiák és mikoplazmák okozta betegségek ............................................................ 15 2.1. 2.2.1. Klamidiózis (chlamydiosis, ornithosis) ........................................................ 15 2.2. 2.2.2. Mikoplazmózis ............................................................................................. 16

3. 2.3. Baktériumok okozta betegségek ................................................................................... 18 3.1. 2.3.1. Baromfikolera ............................................................................................... 18 3.2. 2.3.2. Szalmonellózis .............................................................................................. 19

3.2.1. 2.3.2.1. Baromfitífusz ................................................................................. 19 3.2.2. 2.3.2.2. Paratífusz ....................................................................................... 20

3.3. 2.3.3. Fekélyes bélgyulladás (fürjbetegség) ............................................................ 20 3.4. 2.3.4. Elhalásos bélgyulladás .................................................................................. 21 3.5. 2.3.5. Vadmadarak kólibacillózisa .......................................................................... 21 3.6. 2.3.6. Vadmadarak gümőkórja ................................................................................ 22 3.7. 2.3.7. Sertésorbánc-baktérium okozta megbetegedés ............................................. 23 3.8. 2.3.8. Vadmadarak jerziniózisa .............................................................................. 23 3.9. 2.3.9. Vadmadarak botulizmusa ............................................................................. 24

4. 2.4. Gombák okozta betegségek .......................................................................................... 27 4.1. 2.4.1. Tüdőmikózis (aszpergillózis) ........................................................................ 27 4.2. 2.4.2. Begykandidiózis ........................................................................................... 28

5. 2.5. A tenyésztett vadmadarak leggyakoribb parazitái ........................................................ 29 5.1. 2.5.1. Ostoros véglények ........................................................................................ 29

5.1.1. 2.5.1.1. Fácánok bél-trihomonadózisa ........................................................ 29 5.1.2. 2.5.1.2. Begy-trihomonadózis .................................................................... 29 5.1.3. 2.5.1.3. Fertőző vakbél- és májgyulladás (hisztomonadózis) ..................... 30

5.2. 2.5.2. Spórás véglények .......................................................................................... 30 5.2.1. 2.5.2.1. Fácánok vékonybél kokcidiózisa ................................................... 30

5.3. 2.5.3. Férgek ........................................................................................................... 31 5.3.1. 2.5.3.1. Fácán és fogoly galandféreg-fertőzöttsége .................................... 31 5.3.2. 2.5.3.2. Fonálférgek ................................................................................... 32

5.4. 2.5.4. Buzogányfejű-férgesség ............................................................................... 35 6. 2.6. Vadmadarak kelésgyengesége ...................................................................................... 36

3. A mezei és az üregi nyúl betegségei ............................................................................................. 38 1. 3.1. Vírusok okozta betegségek ........................................................................................... 38

1.1. 3.1.1. Mixomatózis ................................................................................................. 38 1.2. 3.1.2. Nyúlfélék calicivírus okozta betegségei ....................................................... 38

1.2.1. 3.1.2.1. Nyulak vírus okozta vérzéses betegsége (RHD = Rabbit Haemorrhagic

Disease) ................................................................................................................ 38

Vadbetegségek

iv Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1.2.2. 3.1.2.2. A mezei nyulak vérzéses májdisztrófiája (EBHS = European Brown Hare

Syndrome) ............................................................................................................ 39 1.3. 3.1.3. Papillomatózis .............................................................................................. 39

2. 3.2. Baktériumok okozta betegségek ................................................................................... 39 2.1. 3.2.1. Tularémia ...................................................................................................... 39 2.2. 3.2.2. Pasztörellózis (pasteurellosis – nyúlvész) ..................................................... 42 2.3. 3.2.3. Brucellózis .................................................................................................... 42 2.4. 3.2.4. Rodenciózis (álgümőkór) .............................................................................. 44 2.5. 3.2.5. Nyúlszifilisz .................................................................................................. 44 2.6. 3.2.6. Nekrobacillózis ............................................................................................. 44 2.7. 3.2.7. Sztafilokokkózis ........................................................................................... 44 2.8. 3.2.8. Tyzzer-féle betegség ..................................................................................... 45 2.9. 3.2.9. Nyálkás bélgyulladás .................................................................................... 45

3. 3.3. Paraziták ....................................................................................................................... 45 3.1. 3.3.1. Egysejtűek .................................................................................................... 45

3.1.1. 3.3.1.1. Bélkokcidiózis ............................................................................... 45 3.1.2. 3.3.1.2. Epeér-kokcidiózis (májkokcidiózis) .............................................. 48 3.1.3. 3.3.1.3. Szarkocisztisz-fertőzöttség ............................................................ 48 3.1.4. 3.3.1.4. Mételyfertőzöttség ......................................................................... 49 3.1.5. 3.3.1.5. Galandférgesség ............................................................................ 49 3.1.6. 3.3.1.6. Borsókakór (hólyagférgesség) ....................................................... 50 3.1.7. 3.3.1.7. Tüdőférgesség ............................................................................... 52 3.1.8. 3.3.1.8. A gyomor-bélcsatornában élősködő fonálférgek ........................... 52

3.2. 3.3.2. Ízeltlábú paraziták ......................................................................................... 52 3.2.1. 3.3.2.1. Bolhák ........................................................................................... 52 3.2.2. 3.3.2.2. Tetvek ............................................................................................ 52 3.2.3. 3.3.2.3. Rühatkák ....................................................................................... 52 3.2.4. 3.3.2.4. Bársonyatkák ................................................................................. 52 3.2.5. 3.3.2.5. Kullancsok .................................................................................... 52

4. Vadon élő kérődzők betegségei .................................................................................................... 53 1. 4.1. Vírusok okozta betegségek ........................................................................................... 53

1.1. 4.1.1. Veszettség ..................................................................................................... 53 1.2. 4.1.2. Ragadós száj- és körömfájás (szkf) ............................................................... 53 1.3. 4.1.3. Roncsoló orrhurut ......................................................................................... 54 1.4. 4.1.4. Egyéb vírusok okozta betegségek ................................................................. 54

2. 4.2. Baktériumok okozta betegségek ................................................................................... 54 2.1. 4.2.1. Lépfene ......................................................................................................... 54 2.2. 4.2.2. Tetanusz ........................................................................................................ 54 2.3. 4.2.3. Sugárgomba-betegség ................................................................................... 55 2.4. 4.2.4. Gümőkór (tuberkulózis) ................................................................................ 55 2.5. 4.2.5. Álgümőkór (jerziniózis és korinebacillózis) ................................................. 56 2.6. 4.2.6. Álgümőkórós bélgyulladás (Johne-féle betegség) ........................................ 56 2.7. 4.2.7. Brucellózis .................................................................................................... 57 2.8. 4.2.8. Nekrobacillózis ............................................................................................. 57 2.9. 4.2.9. Pasztörellózis ................................................................................................ 57 2.10. 4.2.10. Egyéb baktériumok okozta betegségek ..................................................... 57

3. 4.3. Gombák okozta betegségek .......................................................................................... 58 3.1. 4.3.1. Aszpergillózis ............................................................................................... 58

3.1.1. 4.3.1.1. Tüdőmikózis .................................................................................. 58 3.1.2. 4.3.1.2. Daganatszerű csomók .................................................................... 58 3.1.3. 4.3.1.3. Akropahia ...................................................................................... 58

3.2. 4.3.2. Tarlósömör .................................................................................................... 58 4. 4.4. A vadon élő kérődzők fontosabb parazitái ................................................................... 59

4.1. 4.4.1. Egysejtű paraziták ......................................................................................... 59 4.1.1. 4.4.1.1. Kokcidium-fertőzöttség ................................................................. 59 4.1.2. 4.4.1.2. Szarkocisztisz-fertőzöttség ............................................................ 59 4.1.3. 4.4.1.3. Babeziózis ..................................................................................... 60

4.2. 4.4.2. Mételyek ....................................................................................................... 60 4.2.1. 4.4.2.1. Lándzsásmétely-fertőzöttség (dikrocöliózis) ................................. 60 4.2.2. 4.4.2.2. Májmételykór (faszciolózis) .......................................................... 61

Vadbetegségek

v Created by XMLmind XSL-FO Converter.

4.2.3. 4.4.2.3. Amerikai májmételykór ................................................................. 61 4.2.4. 4.4.2.4. Bendőmétely-fertőzöttség ............................................................. 65

4.3. 4.4.3. Galandférgek ................................................................................................ 65 4.3.1. 4.4.3.1. Galandférgesség ............................................................................ 65 4.3.2. 4.4.3.2. Borsókakór, hólyagférgesség ........................................................ 66 4.3.3. 4.4.3.3. Kergekór ........................................................................................ 69

4.4. 4.4.4. Fonálférgek ................................................................................................... 71 4.4.1. 4.4.4.1. Gyomor-bélférgesség .................................................................... 71 4.4.2. 4.4.4.2. Vastagbélférgesség (kaberciózis, ostorférgesség) ......................... 71 4.4.3. 4.4.4.3. Tüdőszőrférgesség (diktiokaulózis) ............................................... 73 4.4.4. 4.4.4.4. Gócos tüdőférgesség ..................................................................... 75 4.4.5. 4.4.4.5. Elafosztrongilusz-fertőzöttség ....................................................... 76

4.5. 4.4.5. Ízeltlábúak .................................................................................................... 77 4.5.1. 4.4.5.1. Bagócslárva-fertőzöttség ............................................................... 77 4.5.2. 4.4.5.2. Tetvek ............................................................................................ 81 4.5.3. 4.4.5.3. Kullancsok .................................................................................... 81 4.5.4. 4.4.5.4. Egyéb külső élősködők .................................................................. 82

5. 4.5. Anyagforgalmi betegségek ........................................................................................... 83 5.1. 4.5.1. Télihalál-szindróma ...................................................................................... 83 5.2. 4.5.2. Kerítés-stressz ............................................................................................... 83 5.3. 4.5.3. Befogási stressz és izomelfajulás .................................................................. 84 5.4. 4.5.4. Tejsavtúlterhelés (laktacidózis vagy bendőacidózis) .................................... 84 5.5. 4.5.5. Fűtetánia és tavaszi hasmenés ....................................................................... 85 5.6. 4.5.6. Rézhiány ....................................................................................................... 86

5. A vaddisznó betegségei ................................................................................................................ 87 1. 5.1. A vaddisznó fontosabb vírusok okozta betegségei ....................................................... 87

1.1. 5.1.1. Ragadós száj- és körömfájás ......................................................................... 87 1.2. 5.1.2. Aujeszky-féle betegség ................................................................................. 87 1.3. 5.1.3. Sertéspestis ................................................................................................... 88 1.4. 5.1.4. Afrikai sertéspestis ........................................................................................ 89

2. 5.2. A vaddisznó gyakoribb baktériumok okozta betegségei .............................................. 90 2.1. 5.2.1. Gümőkór ....................................................................................................... 90 2.2. 5.2.2. Malacok fertőző elhalásos bélgyulladása ...................................................... 92 2.3. 5.2.3. Sertésorbánc .................................................................................................. 93 2.4. 5.2.4. Heveny paratífusz ......................................................................................... 93 2.5. 5.2.5. Brucellózis .................................................................................................... 94

3. 5.3. Paraziták ....................................................................................................................... 94 3.1. 5.3.1. Spórás egysejtűek ......................................................................................... 94

3.1.1. 5.3.1.1. Bélkokcidiumok ............................................................................ 94 3.1.2. 5.3.1.2. Szarkocisztisz-fertőzöttség ............................................................ 94

3.2. 5.3.2. Galandféreglárvák ......................................................................................... 95 3.2.1. 5.3.2.1. Borsókakór .................................................................................... 95 3.2.2. 5.3.2.2. Hólyagférgesség (hidatidózis) ....................................................... 96

3.3. 5.3.3. Fonálférgek ................................................................................................... 97 3.3.1. 5.3.3.1. Tüdőférgesség (metasztrongilózis) ................................................ 97 3.3.2. 5.3.3.2. Gyomor- és bélférgesség ............................................................... 99 3.3.3. 5.3.3.3. Trihinellózis (izomférgesség) ...................................................... 100

3.4. 5.3.4. Buzogányfejű-férgesség ............................................................................. 102 3.5. 5.3.5. Izeltlábúak .................................................................................................. 104

3.5.1. 5.3.5.1. Tetvesség ..................................................................................... 104 3.5.2. 5.3.5.2. A kétszárnyúak (Diptera) rendjébe tartozó ízeltlábúak ............... 104 3.5.3. 5.3.5.3. Bolhásság .................................................................................... 104 3.5.4. 5.3.5.4. Rühösség ..................................................................................... 104 3.5.5. 5.3.5.5. Kullancsok .................................................................................. 105

6. A róka betegségei ....................................................................................................................... 106 1. 6.1. Vírusok okozta betegségek ......................................................................................... 106

1.1. 6.1.1. Veszettség ................................................................................................... 106 1.2. 6.1.2. Aujeszky-féle betegség (álveszettség) ........................................................ 109 1.3. 6.1.3. Vírusos agyvelőgyulladás (Rubarth-kór) .................................................... 109 1.4. 6.1.4. Szopornyica ................................................................................................ 109

Vadbetegségek

vi Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. 6.2. Baktériumok által kiváltott betegségek ...................................................................... 110 2.1. 6.2.1. Brucellózis .................................................................................................. 110 2.2. 6.2.2. Gümőkór (tuberkulózis) .............................................................................. 110 2.3. 6.2.3. Pasztörellózis .............................................................................................. 110 2.4. 6.2.4. Szalmonellózis ............................................................................................ 111 2.5. 6.2.5. Botulizmus .................................................................................................. 111 2.6. 6.2.6. Lyme-borreliózis ........................................................................................ 111

3. 6.3. Paraziták ..................................................................................................................... 112 3.1. 6.3.1. Endoparaziták ............................................................................................. 112

3.1.1. 6.3.1.1. Mételyek ...................................................................................... 112 3.1.2. 6.3.1.2. Galandféregek (alveoláris ehinokokkózis) .................................. 112 3.1.3. 6.3.1.3. Fonálféreg-fertőzöttség ............................................................... 112

3.2. 6.3.2. Bolhásság .................................................................................................... 112 3.3. 6.3.3. Szőrtetvesség .............................................................................................. 112 3.4. 6.3.4. Atkák .......................................................................................................... 112

3.4.1. 6.3.4.1. Rühösség ..................................................................................... 113 3.4.2. 6.3.4.2. Szőrtüszőatkakór ......................................................................... 113

7. Egyéb tudnivalók ........................................................................................................................ 114 1. 7.1. Mérgezések, toxikózisok ............................................................................................ 114

1.1. 7.1.1. A mérgezésekről általában .......................................................................... 114 1.2. 7.1.2. A mérgezések megelőzésének lehetőségei ................................................. 115 1.3. 7.1.3. Fontosabb mérgezések ................................................................................ 115

1.3.1. 7.1.3.1. Ammóniamérgezés ...................................................................... 115 1.3.2. 7.1.3.2. Nitrit-nitrát mérgezés (methemoglobinémia) .............................. 115 1.3.3. 7.1.3.3. A somkórómérgezés és a kumarin típusú rágcsálóirtó szerek okozta

mérgezés ............................................................................................................ 116 1.3.4. 7.1.3.4. Keresztesvirágúak (Brassicaceae, Cruciferae) által okozott mérgezések

118 1.3.5. 7.1.3.5. Szervetlen anyagok (ionok) okozta mérgezések .......................... 118 1.3.6. 7.1.3.6. Irtószerek okozta mérgezések ..................................................... 119 1.3.7. 7.1.3.7. Mikotoxikózisok ......................................................................... 120

2. 7.2. Daganatok, fejlődési rendellenességek, sérülések ...................................................... 121 2.1. 7.2.1. Daganatok ................................................................................................... 121 2.2. 7.2.2. Fejlődési rendellenességek ......................................................................... 122 2.3. 7.2.3. Sérülések ..................................................................................................... 124 2.4. 7.2.4. Idegen test eredetű megbetegedések ........................................................... 130

3. 7.3. Vadbefogás, immobilizáció és szállítás ...................................................................... 130 3.1. 7.3.1. Az immobilizációs szerek hatástani csoportosítása .................................... 131

3.1.1. 7.3.1.1. A központi idegrendszer bénítói (neuroleptikumok, hypnotikumok) 131 3.1.2. 7.3.1.2. Jól bevált és gyári kiszerelésű kombinációk ............................... 132 3.1.3. 7.3.1.3. Additív anyagok .......................................................................... 133 3.1.4. 7.3.1.4. Ellenszerek (antidotumok) ........................................................... 133 3.1.5. 7.3.1.5. A környéki idegekre ható szerek ................................................. 134

3.2. 7.3.2. A gyógyszeres immobilizáció módszerei ................................................... 134 3.2.1. 7.3.2.1. A parenterális immobilizáció ...................................................... 135 3.2.2. 7.3.2.2. A perorális immobilizáció ........................................................... 136

3.3. 7.3.3. Az élő vad szállítása és kezelése ................................................................. 136 3.3.1. 7.3.3.1. Az élő vad szállítása .................................................................... 137 3.3.2. 7.3.3.2. Az állatok fogadása, karanténozása ............................................. 137 3.3.3. 7.3.3.3. Állat-egészségügyi vizsgálatok ................................................... 138 3.3.4. 7.3.3.4. Szarvasborjak, őzgidák mesterséges felnevelése ......................... 138

8. A vadászkutya betegségei és betegségterjesztő szerepe ............................................................. 139 1. 8.1. A betegségek megelőzése ........................................................................................... 139 2. 8.2. A fontosabb betegségek ismertetése ........................................................................... 140

2.1. 8.2.1. Vírusok okozta betegségek ......................................................................... 140 2.1.1. 8.2.1.1. Aujeszky-féle betegség ............................................................... 140 2.1.2. 8.2.1.2. Fertőző májgyulladás (Rubarth-kór) ........................................... 140 2.1.3. 8.2.1.3. Parvovírus okozta bélgyulladás ................................................... 140 2.1.4. 8.2.1.4. Szopornyica ................................................................................. 141 2.1.5. 8.2.1.5. Veszettség ................................................................................... 141

Vadbetegségek

vii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2.2. 8.2.2. Baktériumok okozta betegségek ................................................................. 142 2.2.1. 8.2.2.1. Gümőkór ..................................................................................... 142 2.2.2. 8.2.2.2. Brucellózis .................................................................................. 142 2.2.3. 8.2.2.3. Leptospirózis ............................................................................... 143 2.2.4. 8.2.2.4. A kutya Lyme-borreliózisa .......................................................... 143

2.3. 8.2.3. Állati élősködők (paraziták) ....................................................................... 143 2.3.1. 8.2.3.1. Babeziózis (vérfestékvizelés) ....................................................... 143 2.3.2. 8.2.3.2. Galandférgesség .......................................................................... 144 2.3.3. 8.2.3.3. Eb-orsóférgesség ......................................................................... 144 2.3.4. 8.2.3.4. Szőrtetvesség ............................................................................... 144 2.3.5. 8.2.3.5. Vérszívótetvesség ........................................................................ 144 2.3.6. 8.2.3.6. Bolhásság .................................................................................... 144 2.3.7. 8.2.3.7. Rühösség ..................................................................................... 145 2.3.8. 8.2.3.8. Demodikózis ............................................................................... 145 2.3.9. 8.2.3.9. Kullancsok .................................................................................. 145

2.4. 8.2.4. Angolkór ..................................................................................................... 145 2.5. 8.2.5. Egyéb betegségek, sérülések ....................................................................... 145

2.5.1. 8.2.5.1. „Toklász” okozta elváltozások .................................................... 145 2.5.2. 8.2.5.2. Bélelzáródás ................................................................................ 146 2.5.3. 8.2.5.3. Gyomorcsavarodás ...................................................................... 146 2.5.4. 8.2.5.4. Sérülések ..................................................................................... 146 2.5.5. 8.2.5.5. Izomgyulladások ......................................................................... 146 2.5.6. 8.2.5.6. Csontbetegségek .......................................................................... 147 2.5.7. 8.2.5.7. Bőrbetegségek ............................................................................. 147

2.6. 8.2.6. A veszettség megelőzésére szolgáló, a vadászkutyák marásával és oltásával

kapcsolatos hatósági intézkedések ............................................................................... 147 9. A vadhús vizsgálata .................................................................................................................... 148 10. A beteg vad bejelentése, a vadtetemek begyűjtése, vizsgálatra küldése ................................... 154 11. Irodalom ................................................................................................................................... 157

viii Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Az ábrák listája

1. Bőr alatti faggyúréteg – gímszarvas szegycsonti tájék (Sugár L.) .................................................. 2 2. Vese körüli zsírminták különböző kondíciójú őzekből (Sugár L.) ................................................. 2 3. Senyves őzsuta gidájával (Sugár L.) ............................................................................................... 4 4. Magzatmirigy (thymus) őzgidából (Sugár L.) ................................................................................. 4 5. Baromfipestis – vérzések a mirigyes gyomorban, difteroid felrakódás az epésbélben (Sztojkov V.) 9 6. Kacsapestis – elhalás a nyelőcső falán (Sztojkov V.) .................................................................. 11 1. színes kép. A fácán MSD – márványlépbetegsége (SZTOJKOV V.) ........................................... 12 7. Retikuloendoteliózis – göbök a szem körül és az orrnyílásnál (fácán) (Sztojkov V.) .................. 13 8. Retikuloendoteliózis – „daganatos” gócok a májban és a hasnyálmirigyben (fácán) (Sztojkov V.) 14 9. Vírusos májgyulladás – vérzések a májon (fiatal vadkacsa) (Sztojkov V.) .................................. 15 10. Mikoplazmózis – fogolyszinuszitisz (Sztojkov V.) ...................................................................... 16 11. Mikoplazmózis fácánban – fibrines felrakódás a mellkasi és a hasi légzsákok falán (Sztojkov V.) 17 12. Clostridium okozta elhalásos bélgyulladás madárban (Sztojkov V.) .......................................... 21 13. Idült gümőkóros gócok a májban és a lépben – fácán (Sztojkov V.) .......................................... 22 14. Jerziniózis – elhalásos gócok fácán máján (Sztojkov V.) ........................................................... 24 15. Botulizmus – bénultan fekvő vadréce (Sztojkov V.) .................................................................. 25 16. Botulizmus – petyhüdt bénulás elhullás előtt (Sztojkov V.) ....................................................... 26 17. Tüdőmikózis vadkacsában (Sztojkov V.) ................................................................................... 27 18. Begykandidiózis – túrószerű felrakódás a begy falán (Sztojkov V.) .......................................... 28 19. Parazitás vakbél- és májgyulladás (hisztomonadózis) – fácán (Sztojkov V.) ............................. 30 20. Kokcidiózis – fácáncsibe (Sztojkov V.) ...................................................................................... 31 21. Galandférgek fácán vékonybelében (Sztojkov V.) ..................................................................... 32 22. Légcsőférgektől fulladozó fácán (Sugár L.) ............................................................................... 33 2. színes kép. Fácán-légcsőférgesség (SZTOJKOV V.) ................................................................... 33 23. Buzogányfejű férgek keltette „bullák”tőkésréce vékonybelén (Sugár L.) .................................. 35 24. Buzogányfejű férgek a „bullák” vékonybél üregében (tőkésréce) (Sugár L.) ............................ 35 3. színes kép. Kelésgyengeség – fácáncsibe (SZTOJKOV V.) ......................................................... 37 25. A tularémia terjedésének lehetőségei (Sztojkov V.) ................................................................... 39 26. Tularémiás mezei nyúl tüdeje – a sok elhalásos góc kiemelkedik a tüdő felszíne fölé (Sztojkov V.)

40 27. Tularémiás – elhalásos gócok mezei nyúl veséjében (Sztojkov V.) ........................................... 41 28. Pasztörellózis mezei nyúlban – hurutos-gennyes tüdőgyulladás (Sztojkov V.) .......................... 42 29. Brucellózis mezei nyúlban – elhalásos gócoktól deformált lép (Sztojkov V.) ........................... 43 30. Brucellózis mezei nyúlban –elhalásos góc a bal méhszarvban (Sztojkov V.) ............................ 43 31. A bélkokcidiumok fejlődési ciklusa – mezei nyúl (Sugár L. 1978) ............................................ 45 32. Különböző bélkokcidium-fajok sporulált oocisztái mezei nyúl ürülékéből (kb. 200×-os nagyítás)

(Sugár L.) .......................................................................................................................................... 46 33. Eimeria macrosculpta éretlen (a) és sporulált (b) oocisztái (kb. 400×-os nagyítás (Sugár L., 1979)

47 34. A lándzsás métely fejlődési ciklusa (Gräfner,1986 nyomán módosítva) .................................... 49 4. színes kép. Galandféreg – üregi nyúl (SUGÁR L.) ...................................................................... 49 35. Borsókák mezei nyúl hasüregében (Sugár L.) ............................................................................ 50 36. A Taenia pisiformis fejlődési folyamata (Gräfner 1986) ........................................................... 51 37. Gímszarvas gümőkór – elgennyesedett bélfodri nyirokcsomó (Sugár L.) .................................. 55 38. Gombás daganat gímszarvas lábvégén (Sugár L.) ...................................................................... 58 39. Eimeria schönbuchi oociszta gímszarvasból (kb. 400×-os nagyítás) (Sugár L.) ...................... 59 5. színes kép. Sarcocystis-tömlők őz bordaközi izmaiban (SUGÁR L.) .......................................... 59 40. A májmétely fejlődési ciklusa (Sugár L. 1978) .......................................................................... 61 41. Amerikai májmételyek (Sztojkov V.) ......................................................................................... 62 42. Amerikai májmétely átvilágítva (Sztojkov V.) ........................................................................... 62 43. Amerikai mételykóros gímszarvas mája (Sztojkov V.) .............................................................. 63 6. színes kép. Amerikai mételykór – gímszarvas mája (EGRI B.) ................................................... 64 44. Galandférgek szarvasborjú vékonybelében (Sugár L.) ............................................................... 65 45. A Taeniidae fajok közti- és végleges gazdái (Sugár L. 1976) .................................................... 66 46. Tucatnyi nagyborsóka őz hasüregében (Sztojkov V.) ................................................................ 67 47. A Taeniahydatigena egyedfejlődése (Sugár L. 1978) ................................................................ 68

Vadbetegségek

ix Created by XMLmind XSL-FO Converter.

48. Kergeféreg-lárvahólyag muflon koponyaüregéből kivéve 1. lárvahólyag 2. a hólyag helye a

koponyaüregben (Sugár L.) .............................................................................................................. 69 7. színes kép. Kerge muflonkos (SUGÁR L.) .................................................................................. 70 49. A Trichostrongylidae fajok fejlődése (Sugár L., 1978) .............................................................. 71 50. Kaberciózis – férgek és duzzadt nyálkahártya (őzremesebél) (Sugár L.) ................................... 71 51. Kaberciózis – férgek és sűrű nyálka őz remesebelében (Sugár L.) ............................................. 72 52. Ostorférgek gímszarvas vakbelében (Sugár L.) .......................................................................... 73 53. Tüdőszőrférgek szarvasborjú hörgőiben (Sugár L.) ................................................................... 73 54. Tüdőszőrférgek őz hörgőiben (Sztojkov V.) .............................................................................. 74 8. színes kép. Tüdőszőrférgek gímszarvas főhörgőjében (SUGÁR L.) ............................................ 74 55. Féreggócok őz tüdejében (Sztojkov V.) ...................................................................................... 75 56. Fonálférgek gímszarvas nagyagyféltekéjén (Sugár L.) ............................................................... 76 57. Bőrbagócsok (vargalégylárvák)gímszarvas bőr alatti kötőszövetében (Sugár L.) ...................... 77 58. Az őzvargalégy (A) és a gímszarvas-vargalégy (B) 3. stádiumú lárváinak légzőnyílásai (Sugár L.,

1978) ................................................................................................................................................. 78 9. színes kép. Bőrbagócsok őz bőre alatt (SUGÁR L.) ..................................................................... 78 59. A szarvasbagócs (A) és a gímszarvasbagócs (B) 3. stádiumú lárváinak farki vége (Sugár L. 1974) 79 10. színes kép. Bagócsok gímszarvas orr-és garatüregében (SUGÁR L.) ........................................ 80 11. színes kép. Szőrtetvek őz orrtájékán (SUGÁR L.) ..................................................................... 81 60. Kullancsok dámbika mellkasoldali szőrzetében (Sugár L.) ........................................................ 81 61. Szarvaslegyek gímszarvason (Sugár L.) ..................................................................................... 82 62. Tavaszi hasmenés – őz elszennyeződött tükre (jobb oldali) (Sugár L.) ...................................... 85 63. Sertéspestis – vérzések a vesén és a végbél nyálkahártyáján (Sztojkov V.) ............................... 88 64. Vaddisznó gümőkór – gümőkóros gócok a bélfodri nyirokcsomókban (Sztojkov V.) ............... 91 65. Vaddisznó gümőkór – elmeszesedett gócok a gátorközi nyirokcsomókban (Sztojkov V.) ........ 91 12. színes kép. Gümőkór (tbc) vaddisznó májkapui nyirokcsomójában (SZTOJKOV V.) .............. 92 13. színes kép. Fertőző elhalásos bélgyulladás (FEB) – vaddisznó (SZTOJKOV V.) ..................... 93 66. Nagyborsókák vaddisznó máján – érintetlen borsóka (1), a borsókából kiszabadított lárva (2), a lárva

feje (skolex) (3) (Sugár L.) ................................................................................................................ 95 67. Nagyborsóka a fehér skolex-szel vaddisznó hasüregében (Sugár L.) ......................................... 96 68. Ehinokokkusz-hólyag tartalma, ún. költőhólyagok (1) és a belőlük kiszabadult lárvák (2) (kb. 50×-es

nagyítás) (Sugár L.) .......................................................................................................................... 96 69. A vaddisznó tüdőférgeinek fejlődési ciklusa (Sugár L.) ............................................................. 97 70. Tüdőférgek vaddisznó hörgőiben (Sztojkov V.) ......................................................................... 98 71. Orsóférgek kiszabadítva a vékonybélből (vadmalac) (Sugár L.) ................................................ 99 72. Orsóféreg (1) és buzogányfejű féreg (2) vaddisznóból (Sugár L.) ............................................. 99 73. A Trichinella spiralis fejlődése, terjedése (Sugár L. 1978) ...................................................... 100 74. Izomtrihinellák róka izomszövetében (kb. 20×-os nagyítás) (Sztojkov V.) ............................. 101 75. Buzogányfejű férgek feji vége (Sugár L.) ................................................................................. 102 76. Buzogányfejű féregpeték (1) és a zsírtest(2) (Sugár L.) ........................................................... 103 77. Vaddisznó buzogányfejű-férgessége – bullák (1) a bélfal külső felületén és egy kiemelt 32 cm-es

nőstény (2) (Sugár L.) ..................................................................................................................... 103 78. A repülőgépről kiszórt vakcinás csalétkek hatása a veszettségi esetek alakulására: (A) 1996-ban még

csak a Dunántúl ÉNy-i részét „vakcinázták”, (Kerekes 1996); (B) 1997 tavaszával kezdődően, már az

egész Dunántúl „vakcinázott” (Kerekes 1998) ............................................................................... 107 79. Redentinmérgezés mezei nyúlban – a hasüregben nagy mennyiségű vér (Sztojkov V.) .......... 116 14. színes kép. Redentinmérgezés (vérömleny) – vaddisznó (SZTOJKOV V.) ............................. 117 15. színes kép. Parókás őzbak (SUGÁR L.) ................................................................................... 121 80. Ollós fogkopás az állkapocs jobb szárán – gímszarvas (Sugár L.) ........................................... 122 81. Fehér szőrzetű őzbak – csaknem teljes albinizmus (Sugár L.) ................................................. 123 82. Hurokban elpusztult róka (Sugár L.) ........................................................................................ 124 83. Lábsérülésből eredő áttételes tályog őz tüdejében (Sugár L.) ................................................... 125 84. Abnormális őzagancsok – oki hátterük még nem tisztázott (anyagforgalmi, genetikai?) (Sugár L.)

126 85. Gyökérig lekopott előzápfogak és első nagyőrlő (M1) – gímszarvas (Sugár L.) ....................... 126 86. Az első nagyőrlő (M1) gyökerei körül kialakult fogmedergyulladás (őzbak) (Sugár L.) .......... 127 87. Sarlós csülöktúlnövés gímszarvas elülső lábain (Sugár L.) ...................................................... 128 88. Bal oldali vakság miatt deformálódott (meghajlott) koponya – őzbak (Sugár L.) .................... 128 16. színes kép. Immobilizált dámok szállítása (SUGÁR L.) .......................................................... 130

x Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A táblázatok listája

1. Vesezsírindex-értékek (november–decemberi vizsgálatok; Sugár 1983) ....................................... 3 2. Csontvelőzsírtartalom-értékek (%) (november–decemberi vizsgálatok; Sugár 1983)* .................. 3 3. A házi- (üregi) és a mezei nyúl érzékenysége egyes betegségekkel szemben (Szép 1987 nyomán,

módosítva) .......................................................................................................................................... 5 4. A különböző vadfajoknál a diagnosztizált veszettségi esetek gyakorisága .................................. 53 5. A veszett, veszettségre és fertőzöttségre gyanús, továbbá a veszettség szempontjából aggályos állattal

való eljárás (39. sz. függelék az Állat-egészségügyi Szabályzathoz) ............................................. 108 6. A parenterális immobilizáció során alkalmazható gyógyszer-kombinációk és ellenszerek dózisai 134

xi Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Előszó

„Ha nem értettük meg a normális funkciót és a kóros változás természetét, nagyon kicsi a

valószínűsége annak, hogy bármilyen terápiás beavatkozás sikeres lehesen.” —Konrád Lorenz

A Kárpát-medence egyedülálló természeti adottságainak és a gondos, szakavatott gazdálkodásnak köszönhetően

vadállományunk még mindig igen jelentős és kiváló európai viszonylatban. E „Nemzeti Kincs” természeti

örökségünk, pontosabban unokáink természeti környezetének pótolhatatlan része. Megőrzése érdekében

mindannyiunknak össze kell fogni és nap mint nap tenni amihez ért, amire képes. Mi négyen a hozzánk

legközelebb állót, az egészségügyet választottuk. Ma már senki nem vonhatja kétségbe, hogy az egészségi

állapot a létszámnak (mennyiségnek) és a minőségnek egyaránt alapvető meghatározója.

Témakörünkben hazai szakkönyv először és utoljára 1978-ban jelent meg. Ezen összeállítás számos tekintetben

más. Szerkezetén kívül az egyes hasonló fejezetek terjedelmét – részletességét illetően is. El kellett tekintenünk

a színskála egyes részeinek, számos lexikális részletnek az ismertetésétől. Igyekeztünk a gyakorlat számára

fontosabb betegségeket, kórformákat, illetve parazitákhoz kapcsolódó ismereteket kiemelni a többi közül.

Bízunk abban, hogy ez a válogatás hasznos segítséget nyújt a hallgatóknak, az állatorvosoknak, a vadászoknak.

Közvetlen munkatársainkon kívül is sokan nyújtottak segítséget munkánkhoz. Közülük elsőként Dr. Koltai

László és Dr. Ákoshegyi Imre körültekintő lektori munkáját, tanulságos észrevételeit kell kiemelnünk. A kézirat

végleges formába öntését Duduk Juditnak köszönhetjük. A fekete-fehér képek többségének laborálását

Battancsné Szabó Gabriella végezte.

A könyv megjelenése a Mezőgazda Kiadónak köszönhető. Ezúton is szeretnénk megköszönni Récsey Antónia

türelmét, segítőkészségét és hasznos tanácsait.

Keszthely, 1999. november 17-én

Sugár László

1 Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. fejezet - A betegségről általában

Az élővilág még ma is igen gazdag, változatos. Törpék és óriások gyakran élnek egymás közelségében, sőt

egymásra utalva is. Sokszor nehéz megítélni melyik az erősebb, életrevalóbb vagy egészségesebb. Manapság

gyakran esünk abba a hibába, hogy „nem látjuk a fától az erdőt”. Ha túlzottan elmerülünk a részletekben, nem

érthetjük meg a lényeget, az összefüggéseket, a rendszer működését. Ez különösen érvényes a természetes

rendszerekre, így a szabadon élő vadpopulációkra és a hozzájuk kapcsolódó alacsonyabbrendűekre, pl. a

betegségeket előidéző kórokozókra is.

1. 1.1. Mi a betegség?

Egyáltalán mi az, hogy egészség? Hol van a határ az egészség és a betegség között? Mesterkélt lenne határt

húzni közöttük akár állapotban, akár időben. A vadon élő állat folytonos kölcsönhatásban van környezetével,

a környezethez való alkalmazkodás (adaptáció) az élet egyik alapfeltétele. Csak a sikeresen alkalmazkodó

egyedek, populációk, fajok maradhatnak életben, és szaporodhatnak a természetes szelekció eredményeként.

Közben számos környezeti tényezőhöz kénytelenek alkalmazkodni, így az adott élőhelyen előforduló más

élőlényekhez is. Köztük számtalan olyan apró élőlény van, amelynek az életéhez átmenetileg vagy

életfogytiglan szüksége van a szóban forgó állat, a gazda szervezetére.

A természetes szelekció nemcsak a gazdára, hanem a vele együtt élő apró lényekre is hat. A mai kapcsolat a

gazda és a mikrobái, parazitái között évmilliós szelekció, kölcsönös fejlődés (koevolúció) eredményeként

kialakult kölcsönös alkalmazkodás (koadaptáció). Az alkalmazkodási reakciók – így az immunreakciók is –

tehát örökletes alapokon nyugszanak. Az egyedi állatban való tökéletes működésüknek azonban számos feltétele

van, amelyekre később térünk ki.

Tömören fogalmazva, a betegség a szervezet rendellenes állapotát, működését jelenti. Lehet ez egy seb csakúgy,

mint egy nehezen felismerhető belső változás, pl. étvágytalansággal, lázzal járó fertőző betegség.

Önmagában a fertőzöttség – legyen az valamely mikroba (vírus, baktérium stb.) vagy parazita jelenléte – még

nem feltétlenül nyilvánul meg a szervezet egészét, illetve általános működését jelentősen befolyásoló

megbetegedésben.

2. 1.2. Fertőzöttség és patogenitás, elhullás

Nincs olyan vadon élő állat, amely legalább időlegesen ne lenne fertőzött valamilyen „ágens”-sel. Az ilyen

ágensek jelentős hányada ártalmatlan vagy éppenséggel hasznos. Hasznuk abban is megnyilvánulhat, hogy

korlátozzák, közömbösítik az ún. feltételesen kórokozó (patogén) ágensek elszaporodását, illetve károsítását, sőt

még a feltétlen kórokozók hatását is gyengíthetik. Nemcsak a mikrobák, hanem a paraziták között is vannak

olyanok, amelyek még helyi elváltozást sem okoznak, mintegy hozzá tartoznak a természetes

életkörülményekhez.

Más a helyzet akkor, ha más, távoli életközösségből hurcolnak be a vadjaink számára ismeretlen, „idegen”

mikrobákat, parazitákat. Ezeket „nem ismerik”, nem örökölték az ilyen fajta ellenanyagképzés módját, így ezek

tevékenységét, szaporodását képtelenek megakadályozni, illetve korlátozni. Ezért veszélyes minden új állatfaj

betelepítése (lásd az amerikai májmétely példáját), sőt bizonyos fokig a vérfrissítés is.

Vadon élő állatok esetében egy egyed elhullásának (mortalitásának) oka rendszerint nehezen deríthető ki. Nincs

is jelentősége addig, amíg az elhullások száma egy bizonyos szintet nem halad meg. Csupán része a „kötelező”

mértékű, ún. helyettesítő mortalitásnak. Ha találunk is valami elváltozást, fertőzöttséget, egyáltalán nem

biztos, hogy az volt a valódi ok.

Ha az elhullások mértéke meghalad egy bizonyos szintet, akkor már fontossá válik az elhullások kiváltó oka.

Ilyenkor is nagy körültekintést igényel azonban a valódi ok helyes megítélése, illetve kiderítése.

A betegség kialakulásához tehát sok esetben nem elegendő maga a fertőződés, hanem ehhez valami rendellenes

belső és/vagy külső tényező, körülmény is szükséges.

3. 1.3. Kondíció és általános ellenálló képesség

A betegségről általában


A természetes rendszerek normális működésének, így az egyedi szervezet egészségének is alapfeltétele a

folytonos anyag- és energiaforgalom. Az anyag- és energiaforgalmi mérlegnek egyensúlyban kell lennie

ahhoz, hogy az állat növekedjen, szaporodjon és egészséges maradjon. Mérsékelt égövi vadon élő állatoknál ez

csak úgy lehetséges, ha a kedvező táplálkozási időszakra esik a nagyobb igénybevétel és a tartalékképzés.

Az ínséges időszak, vagy a túlzott igénybevétel (pl. szarvasbőgés) eredményes átélését teszik lehetővé az

elraktározott anyag- és energiaforrások. A szervezet anyag- és energiaforgalmi állapotát, a tartalékok

mennyiségét az állat tápláltsági állapota, kondíciója jelzi (1. ábra).

1. ábra - Bőr alatti faggyúréteg – gímszarvas szegycsonti tájék (Sugár L.)

A kondíciót ma már tárgyilagos módszerekkel tudjuk vizsgálni, ezt korábban szubjektív jelzők szolgálták, pl.

kitűnő, jó, közepes, gyenge, igen gyenge. Az új módszerek az alábbiak:

a)

Ez a 14 közepes vagy annál jobb kondíció objektív mérésére alkalmas (2. ábra, 1. táblázat).

2. ábra - Vese körüli zsírminták különböző kondíciójú őzekből (Sugár L.)



1. táblázat - Vesezsírindex-értékek (november–decemberi vizsgálatok; Sugár 1983)

A vese és a vese körüli zsírminták

eredete n Átlag Min. –

Max.

Erdei őzsuták (Babat, Pest megye) 26 2,0 1,0–2,8

Mezei őzsuták (Pitvaros, Csongrád

megye) 34 3,1 1,2–5,5

Szarvastehenek (Zselicség, Somogy

megye) 12 5,9 4,4–7,2

A táblázatból kitűnik, hogy a szarvastehenek kondíciója volt a legjobb, az erdei őzsutáké pedig a leggyengébb.

Igen gyenge kondíciójú egyed azonban a mezei őzsuták között is akadt (1,2-es érték).

b) A végtagok csövescsontjaiban lévő csontvelő szárazanyag- vagy zsírtartalma: normális esetben a csontvelő

szárazanyag-tartalma 90–95%, zsírtartalma 85–90%. A kondíció romlásával a csontvelőből is elhasználja a zsírt

a szervezet, csökken a zsír- és nő a víztartalom (Brooks et al. 1977).

A zsírkiürülés a végtagok hosszában felülről (a törzstől) lefelé fokozatosan történik. Először a kar- és a

combcsontokból fogy ki a zsír, majd később a többi csövescsontból is egymás után lefelé. E módszer főként a

közepesnél gyengébb kondíciótartomány objektív vizsgálatára alkalmas, mivel rendszerint csak a lábvégek

(lábközépcsontok) vizsgálatára van lehetőségünk (2. táblázat).

2. táblázat - Csontvelőzsírtartalom-értékek (%) (november–decemberi vizsgálatok;

Sugár 1983)*

A vizsgált lábközépcsontok eredete n Átlag Min.–

Max.



Erdei őzek (Babat, Pest megye) 12 70,8 54,6–

87,1

Mezei őzek (Pitvaros, Csongrád

megye) 20 77,2 69,7–

81,0

Szibériai őzek (Irkutszk környéke,

Oroszo.) 3 76,7 74,1–

80,6

Szarvasok (Zselicség) 6 81,9 70,5–

87,1

Elhullott állatok (őz, muflon) 8 22,0 0,4–45,2

* optimális élettani érték: 75–90%, senyvesség: 0–50%

Az erősen leromlott kondícióra utaló elnevezés a senyvesség(3. ábra).

3. ábra - Senyves őzsuta gidájával (Sugár L.)

Fiatal állatoknál a magzatmirigy (thymus) mérete is jó indikátora a tápláltsági állapotnak (4. ábra).

4. ábra - Magzatmirigy (thymus) őzgidából (Sugár L.)



4. 1.4. A hajlamosság és a rezisztencia

Régi megfigyelés, hogy egyes rokon állatfajok, sőt az egyedek fogékonysága is változó a különböző kórokozók,

toxinok és kórokok iránt. Vannak olyan kórokok (abszolút kórokok), amelyek minden szervezetet

egyformánmegbetegítenek (lövés, ütés, szúrás, roncsolás, égés stb.), de a legtöbb betegség csak abban az esetben

alakul ki, ha a szervezet bizonyos hajlamossággal (diszpozícióval) rendelkezik.

Ez a hajlamosság azt fejezi ki, hogy bizonyos károsító tényezők (baktériumok, vírusok, paraziták stb.) iránt a

szervezet fogékonysággal, a betegségre való készséggel rendelkezik, de ez még nem jelent betegséget. Minél

nagyobb a szervezet hajlamossága bizonyos kórokozókkal vagy kórokokkal szemben, annál kisebb az ellenálló

képessége (rezisztencia) és fordítva. Tehát a diszpozíció teszi lehetővé a betegség fellépését.

A hajlamosság öröklött és szerzett, alkati és kondicionális tulajdonságokon alapszik, ennek következtében több

összetevője van. Így pl. beszélhetünk faji, nemhez kötött, egyedi, és életkorral összefüggő, valamint szervi stb.

hajlamosságról. A hasított körmű állatok pl. öröklött faji tulajdonságaik miatt fogékonyak a száj- és körömfájás,

a gümőkór, a brucellózis kórokozója iránt. Ugyanakkor pl. a róka faji rezisztenciája következtében nem

betegíthető meg a száj- és körömfájás vírusával és a botulotoxinnal. Hasonlóképpen lényeges eltérés mutatható

ki a házi és a mezei nyúl fogékonysága vonatkozásában egyes fertőző betegségekkel szemben (3. táblázat).

3. táblázat - A házi- (üregi) és a mezei nyúl érzékenysége egyes betegségekkel szemben

(Szép 1987 nyomán, módosítva)

A betegség megnevezése Házinyúl (üregi) Mezei nyúl

Mixomatózis nagyon fogékony ellenálló

Tularémia ellenálló fogékony

Liszteriózis fogékony ellenálló

Nyúlszifilisz nagyon fogékony fogékony



Májkokcidiózis fogékony ellenálló

5. 1.5. A szervezet általános védekezési reakciói

A különböző külső környezeti hatásokhoz – más szóval ingerekhez – az élőlények szervezete a feltétlen és a

feltételes reflexeksegítségévelalkalmazkodik. A reflexfolyamatok nemcsak az idegrendszer tevékenységéhez

kötődnek, hanem kiterjednek a belső elválasztású (hormontermelő) mirigyek működésére, illetve e két

egymással szorosan együttműködő alrendszer együttes működésére is. A két alrendszer együtt képezi az ún.

neurohormonálisrendszert.

A szervezetet a reá ható állandó és szokásos ingerek mellett a megszokottól eltérő és váratlan behatások is

érhetik, amelyekkel szemben ugyancsak védekeznie kell. Egyetlen nap alatt az állat a hőmérséklet nagyfokú

ingadozásainak lehet kitéve, nélkülözheti pl. a táplálékot és az ivóvizet.

A szervezetet érő és annak normális működését veszélyeztető külső környezeti hatásra a neurohormonális

rendszer két úton is reagálhat: egy rövidebb és egy hosszabb áttételes úton. Olykor mindkét reakciósor

végbemegy egymás után.

A Cannon-féle vészreakció pillanatok alatt kialakul (ijedtség, fájdalom, düh stb.) és hatása általában csak

percekig tart. Az agykérgi reakció hatására a mellékvese velőállományából nagy mennyiségű adrenalin kerül a

vérbe (szimpatikus izgalom). Emiatt szaporábbá és intenzívebbé válik a szívműködés, emelkedik a

vércukorszint. Mindez megnöveli az ideg- és az izomműködés hatékonyságát. Így nagyobb az esély a

vészhelyzetből való „kimenekülésre”.

A stresszállapot egy soklépcsős neurohormonális folyamat eredménye, amelyet Selye általános adaptációs

szindrómának nevezett el. Ilyenkor átmenetileg megnő a szervezet általános védekezőképessége (a „sikeres

ellenállás szakasza”), de az immunrendszer működése már napokon belül gyengülni kezd. Tartós stresszállapot

idején a szervezet feléli tartalékait, ezért az ún. „kimerülési szakasz”-ból már gyakran nincs visszaút.

6. 1.6. A szervezet specifikus védekezési reakciói

A különböző környezeti hatásokra adott specifikus (fajlagos) élettani válaszokat nevezzük specifikus

válaszreakcióknak. Skálájuk változatos, így például a pupilla reakciói a fényerősség változására, a bőr (szőrzet)

és a bőr hajszálereinek reakciói a hőmérséklet változásai esetén stb. A betegségek lefolyásával, illetve

megelőzésével kapcsolatos legfontosabb specifikus reakciók azonban kétségtelenül az immun-válaszreakciók.

Immunitásnak nevezzük az élő szervezet azon képességét, hogy képes felismerni és hatástalanítani a

fajidegen fehérjetermészetű élő és élettelen anyagokat. Két alapformája van: a passzív és az aktívimmunitás.

A passzív immunitás során a szervezet nem saját előállítású, hanem kívülről kapott ellenanyagokat használ fel.

Ez teszi lehetővé az eredményes védekezést a saját immunrendszer működésének kialakulásáig az igen fiatal

szervezet számára, illetve egyes fertőző betegségek ellen idősebb korban is. A madarak a kikelés előtt a

tojássárgájából jutnak az anyai ellenanyagokhoz, ezt szikimmunitásnak nevezzük. Az emlősök újszülötteit

tekintve egyes fajoknál (pl. nyulak) az anyai, maternális ellenanyagok a magzatburkon át jutnak az anyai vérből

a magzat vérébe, míg más fajoknál (pl. patások) az első 24–36 órán belül a föcstejjel jutnak az ún. kolosztrális

ellenanyagokhoz.

Az aktív immunitás az élet első heteiben fokozatosan fejlődik, alakul ki a passzív ellenanyagok védőpajzsa

alatt. Az aktív ellenanyag-termelés (immunitás) kialakulásának azonban több alapfeltétele is van:

• a szervezet immunrendszerének a megfelelő érettsége;

• a pozitív anyag- és energiaforgalmi mérleg (megfelelő kondíció);

• a kiváltó antigénnel normális módon és mennyiségben kerüljön kapcsolatba az immunrendszer.

7. 1.7. A betegség kialakulásának külső tényezői



Az előző részben a betegség kialakulásának belső, a szervezet működési zavaraiból eredő feltételeit, tényezőit

ismertettük. A belső tényezők azonban rendszerint önmagukban nem elegendőek a betegség, a kóros működés

kialakulásához, hanem külső tényezőkre, más szóval kórokokra is szükség van, sőt gyakran a belső és a külső

tényezők együttes jelenlétére is. Esetenként erősebb lehet a belső tényező(k) szerepe, a hajlamosság, máskor

pedig fordítva. A már említett stresszorok is e körbe tartoznak.

A külső tényezők igen sokfélék lehetnek és a következőképpen csoportosíthatók:

• meteorológiai tényezők (éghajlat, időjárás, mikroklíma);

• mechanikai kórokok;

• elektromosság (pl. villámcsapás);

• kémiai kórokok (pl. mérgezés, toxikózis);

• táplálkozási-takarmányozási eredetű hatások;

• biológiai tényezők (mikrobák, paraziták, etológiai hatások).

A fontosabbakra, illetve az általuk okozott elváltozásra, megbetegedésre a részletes részben térünk ki.

8. 1.8. A vad és a háziállat

Állatorvosok, agrárszakemberek körében meglehetősen elterjedt az a nézet, hogy a vadon élő állatok fertőzési

veszélyt jelentenek a háziállatok számára. Nem ellenőrizhető az egészségi állapotuk, nemigen oldható meg a

gyógyszeres kezelésük, féregtelenítésük stb. E szemlélet régi keletű. Livingstone, a híres Afrika-utazó 1857-ben

úgy vélte, hogy „…az afrikai vadon élő állatok kipusztításával a marhára, lóra, kutyára halálos veszélyt jelentő

tsetse legyet is ki lehetne irtani”. Mire ennek az „egyszerű megoldásnak” a hatástalanságát felismerték,

ezerszámra öldösték egyes afrikai vadfajok egyedeit, hiába. Közel 130 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy

felismerjék: ésszerűbb, gazdaságosabb és ráadásul esztétikusabb is, ha az afrikai szavannákon marhák, juhok,

kecskék helyett az őshonos, az ottani betegségekkel szemben rezisztens antilopok és egyéb ősi vadfajok

legelnének újból.

Mára már számos vizsgálat bizonyította, hogy a háziállatok még rendszeres parazitaellenes kezelés mellett is

sokkal nagyobb mértékben fertőzik legelőjüket, mint az ott élő kezeletlen, vadon élő rokonaik.

Keresztfertőzési kísérletek arra is fényt derítettek, hogy még ugyanazon parazitafajok esetén is vannak a

háziállatokhoz és a vadon élőkhöz alkalmazkodott törzsek, esetleg alfajok. A keresztfertőződés ezáltal gyenge

hatásfokú.

9. 1.9. Gazdafajlagosság, köztigazda

A mikrobák, paraziták azon sajátságát, hogy csak bizonyos gazdafaj(ok) alkalmas(ak) számukra,

gazdafajlagosságnak nevezzük.

A gazdafajlagosság mértéke a parazita (mikroba)rendszertani helyétől és méretétől függetlenül is igen

különböző lehet.

Vannak nagyon szűkgazdafajlagosságúak, csak egy gazdafajhoz kötődőek pl.: vírusok, baktériumok,

bélkokcídium, a gímszarvas bőrbagócsa stb. Tág gazdafajlagosságú pl. a veszettség vírusa, a lándzsás métely,

az echinococcus, a trichinella, a kutya orsóférge vagy néhány kullancs.

A viszonylag tág gazdafajlagosságú paraziták esetén gyakran előfordul, hogy van egy valódi gazdafaj és

emellett lehetnek még más, ún. járulékos gazdafajok. A valódi gazda és a parazita között fennáll egy igen jól

fejlett kölcsönös adaptáció, a fertőzöttség mindig tünetmentes, veszélytelen. A járulékos gazdafaj(ok)hoz tartozó

egyedek fertőződése viszont gyakran súlyos megbetegedést, esetleg elhullást eredményez. Az utóbbi gazdákban

még nincs meg a megfelelő alkalmazkodási szint, nem képesek a megfelelő immunanyagok szintézisére. Ha ez a

szabad természetben játszódik le, akkor vagy a valódi gazda és a parazitája az őshonos és a járulékos gazda a

bevándorló, betelepített, vagy fordítva. A háttérben csaknem mindig kideríthető az emberi (antropogén)

beavatkozás valamilyen formája.



Ismerünk ezenkívül két- és többgazdás parazitákat is. Ezeknek az egyedfejlődés során szükségük van ún.

köztigazdára is. A kifejlett, ivaros szaporodásra képes alak (adult, imágó) az ún. végleges gazdában élősködik.

A többgazdás parazitának szüksége van első és második köztigazdára is.

Különleges forma a bagócslegyek életmódja: csak a lárváik élősködnek kb. 10 hónapon át a gazdában, a bábok

és az imágók a szabadban (tartalékaikból) élnek.

A lándzsás métely első köztigazdái szárazföldi csigák, második köztigazdái hangyák, végleges gazdái főként

juhfélék, ritkábban szarvasfélék, nyúlfélék. A rendszer bonyolultnak látszik, de jól működik, minden résztvevő

„tudja a szerepét”.

Vivőgazdának nevezzük az olyan állatkákat, amelyek elfogyasztása révén nagyobb számú parazitalárvával

fertőződhet a gazdaállat (pl. a földigiliszta a madarak légcsőférgessége esetén).

A vektor rendszerint vérszívás útján olt be, illetve terjeszt valamilyen fertőző vagy parazitás bántalmat (pl.

kullancs, szúnyog).

10. 1.10. Zoonózisok

Azokat a betegségeket, fertőzöttségeket, amelyeknél valamilyen állattól az ember is fertőződhet, zoonózisoknak

nevezzük. Emberben olykor csak tünetmentes fertőzöttség, máskor viszont súlyos betegség is kialakulhat. A

lefolyás enyhe vagy súlyos volta sok tényezőn múlik, közrejátszik az ágens (mikroba, parazita) faja,

virulenciája, a fertőződés mértéke, az egészségi állapot, az életkor, a fertőződött egyén bennszülött-e vagy

jövevény stb.

Vírusos zoonózisok közé tartozik: a veszettség, a kullancsközvetítetteagyhártyagyulladás, valamint eredetét

tekintve az influenza is.

Bakteriális zoonózis a lépfene, a szalmonellózis, a gümőkór, a brucellózis, a tularémia stb.

Parazito-zoonózis a toxoplazmózis, az ehinokokkózis, a májmételykór, a trichinellózis, az ebek orsóféreg

(Toxocara) fertőzöttsége stb.


2. fejezet - Vadmadarak betegségei

1. 2.1. Vadmadarak vírusok okozta betegségei

1.1. 2.1.1. Baromfipestis

Bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző betegség, amelyet vírus okoz. Ragályozó képessége és intenzív

terjedési módja miatt már a betegség gyanúja esetén is különleges rendszabályokat léptetnek érvénybe

valamennyi országban.

A vírus iránt fogékonyak a tyúkfélék, a fácán és a fogoly, nemritkán a galamb is. A vadon élő vízimadarak

(kacsák) ellenálló képessége nagy, ezért ha fertőződnek, nem betegednek meg, de a kórokozó terjesztésében

jelentős szerepük lehet. A szervezetbe jutó vírus a véráram útján terjed el, és sajátos tulajdonságától függően

egyik vagy másik szervben jellegzetes, elhulláshoz vezető elváltozást idéz elő.

Kórokozó. A kórokozó a Paramyxoviridae családba tartozik.

Tünetek. A fogékony (nem immunizált) tenyészetben a vírus behurcolása után 3–5 nap a lappangási idő. A

fertőződött fácán vagy fogoly lázas, étvágytalan, bágyadt. Nem vagy csak alig mozog, gubbaszt. Híg, zöldes,

esetenként véres hasmenés észlelhető. A madarak a fejüket rázzák, nehezen, szörtyögve lélegeznek. A

fácánkakasok dürgőfoltja kékesfekete színű. A betegség előrehaladtával idegrendszeri tünetek is jelentkeznek, a

madarak feje oldal irányban remeg, nyakukat előre, illetve oldalra csavargatják. A fogolyban véres hasmenés

figyelhető meg, amelyet nagyon gyors elhullás követ. A tojástermelés időszakában történő fertőződésnél

feltűnően megemelkedik a lágy héjú tojások száma és a tojáshozam is hirtelen lecsökken. A gyengén

immunizálódott madarak klinikai tünetei nem jellegzetesek.

Elváltozások. A fácánnál tipikus esetekben légcsőgyulladás, a mirigyes gyomor nyálkahártyáján, a nyelőcső felé

eső részen gyűrű alakú, illetve összefolyó vérzések (5. ábra), a bélben a csoportos nyiroktüszőkön (epésbélben,

a Meckel-féle divertikulum mellett, illetve a vakbelek beszájadzásánál) szilvamag alakú, sárgásbarna pörkkel

fedett fekélyek láthatók. Esetenként a petefészken lévő tüszőkben ugyancsak vérzések vannak. Fogolynál a

mirigyes gyomorban apró vérzések és súlyos vérömléses bélgyulladás az egyedüli jel.

5. ábra - Baromfipestis – vérzések a mirigyes gyomorban, difteroid felrakódás az

epésbélben (Sztojkov V.)

Vadmadarak betegségei


A madarak baromfipestis elleni immunizálását rendelet írja elő. A rosszul immunizálódott madarakban

fertőződés esetén a kórbonctani kép olykor teljesen negatív is lehet. Ezért indokolatlan vagy emelkedő

elhullások esetén az állatorvost kell értesíteni, és azonnal laboratóriumi vizsgálatot kell kérni. Amennyiben az

ország járványügyi helyzete ezt indokolja, minden elhullást a baromfipestis kizárásáig gyanúsnak kell tekinteni.

Védekezés. A betegség nem gyógyítható. A tennivalókat az Állategészségügyi Szabályzat rögzíti. A

tenyészetben lévő madarakat 2 és 8 hetes korban vakcinázni kell. Fontos a tenyésztelepek zártsága, illetve az

idegen helyről származó madarak elkülönített helyen (karanténban) történő megfigyelése.

1.2. 2.1.2. Baromfihimlő

A fácánok általában beteg baromfiállományoktól fertőződnek. A vérszívók közvetítésével a szervezetbe került

vírus a vérárammal terjed, és – a baromfitól eltérően – csak a nyálkahártyákon okoz elváltozást. Fácánokon a

himlős bőrelváltozás nem fordul elő.

Kórokozó. A vírus (Poxviridae család, az Avipox vírusnemzetség tagja) a vadmadarak közül ritkán a fácánban

és a fogolyban okoz megbetegedést.

A vírusnak tyúk-, pulyka- és galambhimlő típusa van. Az egyes típusok a madárfajoktól függően vagy a

szervezet egészét betegítik meg, vagy csak a fertőzés helyén okoznak elváltozásokat. A himlővírus

terjesztésében a vérszívó rovaroknak (pl. szúnyog) van jelentős szerepe. A beteg madártól felvett vírust

hosszabb-rövidebb ideig hordozhatják és vérszívás közben az egészséges madarakat is fertőzik. A vírus

évszakhoz nem kötődően okoz megbetegedést, amelyet az érintett madárfaj ellenálló képessége is befolyásol.

Beszáradt állapotában hónapokon át is fertőzőképes marad.

Tünetek. A behurcolás utáni lappangási idő 4–10 nap. A beteg fácánoknál a nátha tünetei (bágyadtság, orrfolyás)

figyelhetők meg. A madár a fejét rázza, tüsszög, néha nehézlégzés és könnyezés (kötőhártya-gyulladás)

tapasztalható. A száj-garatüregben a nyelv tövén, a szájpadi hasíték szélén sárgás, összefolyó, az alaphoz erősen

tapadó felrakódások láthatók. A tyúkféléknél ismert, himlő okozta bőrkiütéses formával (göbök, pörkös

felrakódások a bőrfüggelékeken, csőrzugban stb.) fácánok esetében nem találkozunk. Túzoknál a galambhimlő

okozta megbetegedésnél általános tünetek nem figyelhetők meg, de a láb bőrén göböket, pörkös felrakódásokat

észlelhetünk.



Elváltozások. A klinikai tüneteknél leírtakkal találkozunk. Az idült esetekben másodlagos bakteriális

szövődmények következményei is megfigyelhetők. A lesoványodott hullában a légcsőgyulladás a légcső felső

harmadára korlátozódik. A száj-garatüregi felrakódások okát laboratóriumi vizsgálattal kell tisztázni, mert az

alapjához jól tapadó, leemeléskor vérzékeny alapú elváltozások a himlőre jellemzőek, a könnyen leemelhetők

viszont más betegség esetén fordulnak elő. A fácánok fején jelentkező göbös elváltozások más vírusos

betegségre hívják fel a figyelmet. Ezért mind a himlő gyanúja, mind a göbös elváltozások jelentkezésénél a

laboratóriumi vizsgálat elkerülhetetlen. A betegséget azonnal jelenteni kell az állatorvosnak, aki a szükséges

vizsgálatokat elvégezteti.

Gyógykezelés. Az általános egészségi állapotra – a vitaminellátásra – figyelemmel kell lenni, hogy a

szövődmények kialakulását mérsékelni tudjuk. Az alapbetegség nem gyógykezelhető. Megelőző vakcináció a

fácántenyészetekben (a viszonylag ritka előfordulás miatt) gazdasági szempontból nem indokolt.

1.3. 2.1.3. Kacsapestis (kacsák vírusos bélgyulladása)

Bejelentési kötelezettség alá tartozó, vírus okozta fertőző betegség. Hollandiában 1923-ban figyelték meg

először, hazánkban az 1970-es évek közepe óta fordul elő. A betegséget előidéző vírus nincs rokonságban a

baromfipestis vírusával és mesterségesen sem betegíthetők meg vele a tyúkfélék és a galambok. A vírus iránt

fogékonyak a házikacsán kívül a különféle récék és a libák is. Terjesztésében jelentős szerepet tulajdonítanak a

vírushordozó madaraknak. A tavon élő vadkacsa populáció egyedei között a fertőző anyag közvetítésében

jelentős szerepe van a víznek.

Kórokozó. A Herpesviridae család Alphaherpesvirinae alcsaládjába tartozó vírus.

Tünetek. A lappangási idő 2–14 nap (leggyakrabban 2–7 nap). A vadkacsák bágyadtakká válnak, nehezen

mozognak, szárnyukat lógatják, sántítanak. A vízen csoportosan „megülnek”, nem úsznak. Könnyfolyás miatt a

szem körül nedves gyűrű látszik, néha a szemhéjak összetapadnak. A betegség előrehaladtával orrfolyás is

megfigyelhető. A táplálékfelvétel jelentősen csökken, vizes jellegű, kékeszöld színű hasmenés figyelhető meg.

A madarak nehezen lélegzenek, „rekedt” hangot adnak, illetve feltűnően hangtalanok.

Elváltozások. Az elváltozások jellegzetesek. A nyelőcső alsó harmadában a nyálkahártyán sárgásbarna álhártya

található, amely kezdetben csak a hosszanti ráncok élén figyelhető meg (6. ábra). Hasonló elváltozás található a

kloáka nyálkahártyáján is. A vékonybél nyálkahártyája haragosvörös, esetenként tűszúrásnyi-mákszemnyi

vérzések láthatók. A májon lencsényi, szabálytalan alakú, nemritkán összefolyó, sárgás foltok (elhalások)

észlelhetők. A petefészken lévő, különböző nagyságú tüszők egy részéből vér lép ki, amitől az sötétvörös lesz.

Esetenként tűszúrásnyi vérzéseket találunk még a szív koszorúere mentén is.

6. ábra - Kacsapestis – elhalás a nyelőcső falán (Sztojkov V.)



Gyógykezelés. A betegség gyógyszerrel nem kezelhető. A betegségen átesett madarak tartósan vírushordozók és

-ürítők maradnak. A fertőzés veszélyének kitett, tenyésztett vadkacsákat vakcinázni kell. A betegség gyanúja

esetén az állatorvost haladéktalanul értesíteni kell. Vakcinázott állományba a környezetből berepülő, szabadon

élő vadkacsák a jelen lévő vírustól megbetegedhetnek, ezért az azonosítás érdekében jó, ha a vakcinázott

tenyészetünk jelölt madarakból áll.

1.4. 2.1.4. A fácánok márványlépbetegsége

A betegség nevét az elváltozott lép jellegzetes rajzolatáról nyerte. Az angolszász irodalomban is ez (Marble

Spleen Disease – MSD) honosodott meg. Az első megfigyelések 1966-ban Olaszországban történtek, 1976-ban

hazánkban is megjelent.

A betegség főleg növendék korú (6–18 hetes) tenyésztett fácánok között jelentkezik, de igen ritkán idősebb

életkorban is előfordul. Az érintett állományokban hazai körülmények között 3–12%-os elhullással jár. A

betegség kialakulásában és a lefolyás méretében a hajlamosító tényezőknek is szerepük van.

Kórokozó. Vírusos betegség, amelyet az Adenoviridae család, Aviadenovírus nemzetség egyik (II. csoport)

tagja idéz elő.

Tünetek. A betegség hirtelen jelentkezik. Légszomj következtében a madarak tátognak és percek alatt

elhullanak, ezért ritkán, véletlenszerűen figyelhetjük meg. Az első hullák az állomány legfejlettebb egyedei

közül kerülnek ki általában. A szórványos elhullások 2-3 hétig is eltartanak.

Elváltozások. Az elváltozások jellegzetesek. A lép többszörösére nagyobbodik és felülete a sötétebb-világosabb

területek váltakozása következtében márványozott rajzolatot mutat. A máj duzzadt, merev és törékeny, a tüdő

mindig feketevörös és bőnedvű (tüdővizenyő) (1. színes kép).

1. színes kép. ábra - A fácán MSD – márványlépbetegsége (SZTOJKOV V.)



Gyógykezelés. Specifikus gyógykezelése nem ismert. A betegség lefolyását a hajlamosító tényezők

megszüntetésével lehet mérsékelni. A beteg állományt 2-3 hétig teljes nyugalomban célszerű tartani. A betegség

3 hét alatt lezajlik. A fertőzöttség mértékéről laboratóriumi vérvizsgálattal tájékozódhatunk.

1.5. 2.1.5. Fácánok retikuloendoteliózisa

Vírus okozta daganatos megbetegedés. A vírus terjedése néhány madárfaj esetében bizonyítottan tojás útján,

vertikálisan történik. A hazai tenyészetekben 1979-ben jelent meg. A betegség csak tenyésztett fácánok között

fordul elő, általában a fél évnél idősebb madarak betegednek meg.

Kórokozó. Okozója a Retroviridae család (emlős C típusú retrovírus-csoport) vírusai közé sorolható.

Tünetek. A beteg madarak társaiktól félrehúzódnak, néha sántítanak. A szemhéjukon, a csőrzugban és a

bőrfüggelékeken kölesnyi-borsónyi, kezdetben sima felületű göbök találhatók (7. és 8. ábra).

7. ábra - Retikuloendoteliózis – göbök a szem körül és az orrnyílásnál (fácán) (Sztojkov

V.)



8. ábra - Retikuloendoteliózis – „daganatos” gócok a májban és a hasnyálmirigyben

(fácán) (Sztojkov V.)

Elváltozások. A bőrön található elváltozáson kívül a száj-garatüregben, a begy falán lencsényi, babnyi, felület

fölé emelkedő, egynemű, szürkésfehér metszéslapú (lymphoid típusú sejtekből álló daganatszövet) növedékek

láthatók. Nemritkán daganatszövet sarjadzás figyelhető meg a lépben, a májban, a mirigyes gyomorban és a

hasnyálmirigyben is.



Gyógykezelés. Gyógykezelni nem lehet. Minthogy a kórokozó germinatív úton is terjed, ezért a tüneteket mutató

madarakat a tenyészetből el kell távolítani.

1.6. 2.1.6. Kacsák vírusos májgyulladása

Az egész világon elterjedt vírusos betegség, amely iránt a vadkacsa 4 hetes korig fogékony. A betegség

leggyakrabban a második, harmadik héten jelentkezik.

Kórokozó. A Picornaviridae család Enterovirus genusába tartozó vírus idézi elő a betegséget.

A kifejlett vadkacsáknak vírusterjesztő szerepük lehet. Hazánkban csak a tenyésztett tőkés récékben (a

házikacsához hasonlóan) jelentkezik esetenként. A vírus nagyon ellenálló, terjesztésében a vírustartalmú

bélsárnak van jelentősége.

Tünetek. A fertőződés után 2–4 napos lappangási időt követően lép fel a betegség. Kezdetben az elhullás olyan

gyorsan következik be, hogy a tünetek meg sem figyelhetők. Később, az elhullás előtt a kiskacsák a fejüket

hátrafeszítik, oldalra dőlnek, és hátranyújtott lábbal pusztulnak el. A vírus alapbántalomhoz szalmonella

társfertőzés is csatlakozhat, amikor az elhullás előtti tünetekhez a hasmenés is társul, amire a kloáka körüli

pihék ürülékkel való szennyezettsége hívja fel a figyelmet.

Elváltozások. Túl heveny esetekben nem jellegzetes, ezért a májkárosodás (disztrófia) csak kórszövettani

vizsgálatokkal ismerhető fel. Lassúbb lefolyásnál a sárgás májon mákszemnyi-lencsényi, szabálytalan alakú,

sötétpiros vérzések találhatók (9. ábra).

9. ábra - Vírusos májgyulladás – vérzések a májon (fiatal vadkacsa) (Sztojkov V.)

Gyógykezelés. A klinikai tüneteket mutató egyedek nem gyógykezelhetők. Az érintett állomány még egészséges

egyedeinek szérumot lehet adni, amellyel az újabb megbetegedéseket gátolhatjuk. A fertőzött telepen megelőző

vakcinázást kell végrehajtani.

2. 2.2. Klamidiák és mikoplazmák okozta betegségek

2.1. 2.2.1. Klamidiózis (chlamydiosis, ornithosis)



A betegségre igen sok madárfaj fogékony. A kórokozó virulenciája változó és a vadon élő madarakban a

fertőzöttség leggyakrabban rejtett formában zajlik. A tömegesen együtt élő vagy tenyésztett

vadkacsaállományokban a fertőzöttség fiatal korban ered meg, amelyhez igen gyakran szalmonellák is

társulnak. Fácánokban igen ritkán fordul elő, ugyanakkor a galambok gyakori betegsége. A kórokozó iránt

fogékony az ember is.

Kórokozó. A madarak megbetegedését a Chlamydiapsittaci nevű, kisméretű mikroorganizmus idézi elő.

A kórokozónak önálló energiatermelő rendszere nincs, csak a gazdaszervezet sejtjeiben képes elszaporodni,

ezért szigorúan sejtparazitának tekinthető. A kórokozót a rothadás gyorsan elpusztítja, de beszáradva hosszú

ideig fertőzőképes marad. A fertőződés legtöbbször a légutakon keresztül következik be. A szervezetbe került

klamidia a légutakban szaporodik el, majd a bélcsatornán át az ürülékkel a külvilágra kerül. A fertőzési forrás a

beszáradt és elporladt ürülék.

Tünetek. A heveny formában megbetegedett növendék récén erős könnyezés figyelhető meg. A szem körüli

pihék gyűrű alakban csapzottak. A kötőhártyazsákban savós-fibrines izzadmány található, az orrnyílásokból

savós, később besűrűsödő váladék ürül. A szemhéjak megduzzadnak, gyakran összetapadnak. Híg, sárgászöld

hasmenés figyelhető meg. Egyes törzsek idegrendszeri tüneteket is okozhatnak. Idült esetekben a hasmenés

állandósul és nagyfokú lesoványodás lesz a jellemző. Az alapbetegséghez társuló fertőzések a tüneteket

módosíthatják. A lappangási idő állatfajonként változó. A fertőzési kísérletekben 5–10 nap.

Elváltozások. A tüneteknél leírt elváltozások a hullákban is megfigyelhetők, ezenkívül a légzsákok falán, a

szívburkon lazán tapadó, fibrines izzadmány található. A lép és a máj mérsékelten duzzadt, néha rajtuk elszórtan

apró sárga (elhalásos) gócok figyelhetők meg.

Gyógykezelés. A klamidia az oxytetraciklin és az eritromicin iránt érzékeny, amelyet viszonylag magas

adagokban, 5 napon át kell adni. A diagnózishoz laboratóriumi vizsgálat szükséges.

2.2. 2.2.2. Mikoplazmózis

A betegséget előidéző baktérium a legkisebb szabadon élő mikroorganizmus, amely a külvilágon hamar

elpusztul. A fácán- és a fogolyállományok fertőzöttsége általában alacsony. Jelentősebb megbetegedést akkor

okoz, ha a fácán (fogoly) tenyésztésére használatos épületeket időszakosan baromfi (brojler) nevelésre is

használják. A már fertőzött tenyészetekben a kórokozó germinatív úton is továbbterjedhet. A fertőzött

tojásokból kikelő fácán- (fogoly-)csibékben a vírusvakcinák (pl. baromfipestis elleni immunizálás) a rejtetten

jelen lévő kórokozót aktiválhatják, amely azután az előnevelés időszakában a szoros kontaktusban lévő fácán- és

fogolycsibék között igen gyorsan tovaterjed. A mikoplazma a légutak nyálkahártyájára kerülve szorosan

odatapad, és kismértékű helyi elváltozást okoz. A kezdeti megbetegedéshez egyéb bakteriális (leggyakrabban az

E. coli baktérium) társfertőzés is szövődhet.

Kórokozó. A mikoplazmák általában fajspecifikusak. A vadon élő madarak között a

Mycoplasmagallisepticumnak van jelentősége.

Tünetek. A fiatal madarakon savós orrfolyás, könnyezés figyelhető meg. Összebújnak, fejüket rázzák. Az

előnevelő épületekben a sötétben szörtyögés, sípoló légzés is hallható. A szemgödör alatti szinuszok (sinus

infraorbitalis) megduzzadnak (10. ábra), tapintásuk kezdetben hullámzó. Az étvágy jelentősen csökken.

10. ábra - Mikoplazmózis – fogolyszinuszitisz (Sztojkov V.)



Elváltozások. Jellegzetes a légzsákok állapota, amely szövődménymentes esetekben füstszerűen

elhomályosodott, nem átlátszó. Amennyiben a mikoplazmózishoz (és ez igen gyakori) szövődményként E. coli

baktérium társul, a légzsákok falán vaskos, sárgásszürke, fibrines bevonat található (11. ábra). A szívburok

megvastagodik, és a szívizomhoz tapad. A légcső nyálkahártyája duzzadt és kipirult, a szinuszok üregében

szürkésfehér, nyálkás, nyúlós, majd később erősen besűrűsödő fibrines, gennyes izzadmány található.

11. ábra - Mikoplazmózis fácánban – fibrines felrakódás a mellkasi és a hasi légzsákok

falán (Sztojkov V.)



Gyógykezelés. A kezelés előtt a madarakat át kell válogatni és az előrehaladottan beteg, lesoványodott

egyedeket ki kell emelni. A gyógyszer kiválasztásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy a betegség önálló és

heveny stádiumú e, avagy szövődményes kórképről van szó. Ezt laboratóriumi vizsgálat dönti el. A

mikoplazmózist jól gyógyítják a Tylan, a Dynamutilin és a spectinomicin-tartalmú készítmények.

Szövődményes esetekben a kezelést egyéb antibiotikumokkal (a rezisztenciavizsgálat alapján) kell kiegészíteni

(Sumetrolim, Cosumix, norfloxacin-, enrofloxacin-tartalmú készítmények stb.).

Védekezés. A fácántelepek izoláltságára kell törekedni. A fertőzöttség a törzsállományok többségében alacsony,

ezért fontos a baromfiállományokkal történő kontaktus megelőzése. Ha a telepen a mikoplazmózis állandósult

vagy bizonytalan származás esetén a fellépésére számíthatunk, a betelepítésre kerülő napos fácán- és

fogolycsibéket – az optimális tartási körülmények mellett – preventíven gyógyszerrel is kezelni kell, amelyet

ivóvízbe adhatunk (pl. Tylan 0,5 g/l). Ezzel a mikoplazma feldúsulását mérsékelhetjük. A baromfipestis elleni

vakcináció idején a kezelést megismételhetjük (a vírusra nem hat), hogy a mikoplazma aktiválódását

megakadályozzuk. Az ismételt kezelés előnye, hogy az előnevelőből a szabadba kerülő 4 hetes madarak között

csökken a fertőző anyag terjedése.

3. 2.3. Baktériumok okozta betegségek

3.1. 2.3.1. Baromfikolera

Esetenként súlyos, tömeges elhullással járó fertőző betegség. A zárt fácán- és vadkacsaállományokban a

betegség a virulens kórokozó behurcolása után jelentkezik. Amennyiben a gyógykezeléssel késünk, vagy az

elmarad, 50–70%-os elhullással is számolhatunk. A vadon élő populációkban ritkán fordul elő tömeges

megbetegedés. Az ismertté vált esetekben a környezet erősen fertőzött volt, mert a baromfiak között lezajlott

járvány hulláit kihordták a területre. Hasonló következménnyel jár, ha a heveny baromfikolerán átesett fácán-

vagy vadkacsatenyészeteket későbbi vadászatra kieresztik. Ilyenkor a kórokozókat hordozó és ürítő madarak

(bacilusgazda) sokasága kerülhet egy-egy biotópba.

A zárttéri tenyészetekbe az esetek többségében baromfikolerán átesett állományokból származó madarakkal

hurcolják be a kórokozót. Gyakran előfordul a betegség akkor is, amikor a telep közvetlen közelében tartott

(háztáji) baromfi az elsődleges fertőződés oka. Számítani lehet arra is, hogy ha a korábbi években a

tenyésztelepről kihurcolt járvány a környezetben állandósul (a biotóp fertőződött), egy-egy berepülő

bacilusgazda madár közvetítésével a kórokozó visszakerül a következő évben a telepre.

Kórokozó. A betegséget a virulens Pasteurellamultocida nevű baktérium okozza.

A kórokozónak fogékony állományba történő behurcolása után legtöbbször heveny megbetegedésekkel

találkozunk. A fertőzésen korábban átesett állományokban – azok immunbiológiai állapotától függően –

félheveny vagy idült formában jelentkezik a betegség, amelynek mértékét a hajlamosító tényezők is

befolyásolják. A baktérium ellenálló képessége csekély. Hideg időben azonban a hullában és a trágyában sokáig

fertőzőképes maradhat. A külvilágra került baktérium a nyári melegben hamar elpusztul. A tojások belsejébe

nem jut be, ezért germinatív úton nem terjed. A gyakorlatban használatos fertőtlenítők gyorsan megölik. A

feltételezhető behurcolás és a betegség jelentkezése közötti idő többek között attól is függ, hogy a kórokozó és a

fogékony szervezet mikor találkozik.

A baktériumot a madarak többnyire szájon át veszik fel, ritkábban belégzés útján jut a szervezetbe

(vadmadaraknál az érintkezés kevésbé szoros), ahol órák alatt elszaporodik. A betegség lappangási ideje 1-2

nap. A fertőzött tenyészetben a betegség a gyógykezelések ellenére hajlamos a kiújulásra (recidivál), ezért az

állomány továbbtartásáról (pl. tojóciklusban lévő törzsállomány) gazdasági megfontolások alapján kell dönteni.

A betegség gyanúja esetén haladéktalanul állatorvosi segítséget kell kérni.

Tünetek. Klinikai tünetek heveny esetekben nem figyelhetők meg. A 18–24 óra alatt bekövetkező hirtelen

elhullások miatt gyakran mérgezésre gondolnak. Az elhúzódó esetekben bágyadtság, gubbasztás, barnás, híg

bélsárürítés, esetenként tüsszögés figyelhető meg. Az elhullások erősen emelkedő tendenciájúak, ezért fontos,

hogy a kezdetben elhullott néhány egyedet ne hagyjuk figyelmen kívül, mert ennek súlyos következményei

lehetnek.

Elváltozások. A kórbonctani kép az érintett fajok szerint eltérő. A lép általában normális (fácánok esetében néha

duzzadt, rajta tűszúrásnyi, sárga gócokkal), a máj merev, megnagyobbodott, rajta tűszúrásnyi-gombostűfejnyi,

sárga (elhalásos) gócok láthatók. A szíven, a koszorúér mentén tűszúrásnyi (vadkacsában fröcskölésszerűen



összefolyó) vérzések láthatók. Bélgyulladás, fácánoknál néha gombostűfejnyi vérzések, illetve azokat takaró

difteroid elhalások elszórtan a bélcsatorna nyálkahártyáján, a bélcsatorna lumenében pedig véres-törmelékes

tartalom található. A víziszárnyasoknál a légzsákok falán durva, összefolyó vérzések is megfigyelhetők.

Tojóállományoknál a petevezetőben kemény héjú tojás jelzi, hogy a fertőződést hirtelen elhullás követte.

Idültebb vagy kiújuló esetekben a tüdőben tömött tapintatú területek (kruppos tüdőgyulladás) találhatók,

melyhez esetenként a mellkasi légzsák idült gyulladása is társul.

Gyógykezelés. A virulens kórokozó behurcolását kell megelőzni. A fertőzött környezetben lévő vagy nagy

értékű tenyészeteket immunizálni kell. Hazánkban számtalan inaktivált vakcinát forgalmaznak. A vakcinákat

csak a fertőzéstől mentes állományokban alkalmazzuk, amelyeket a védettség kialakulásáig izolálni kell. A

vakcinával védett állományokban, fertőződés esetén, szórványos elhullások előfordulhatnak (rosszul oltott vagy

immunizálódott, illetve berepülő madarak). Vakcinázott tenyészetből csak vakcinázott tenyészetbe szabad

madarat bevinni. A betegek kezelésére a laboratóriumban végzett rezisztenciavizsgálat eredménye alapján kell a

gyógyszert kiválasztani. A laboratóriumi eredményig széles hatású, gyorsan felszívódó antibiotikumot

(Cosumix, szulfaquinoxalin-, norfloxacin-, enrofloxacin-tartalmú készítmények) adhatunk, amelyet a vizsgálat

eredményének megfelelően kell módosítani. A szabadon élő populáció gyógykezelése nem lehetséges. A

betegségen átesett állományokat vadászat céljára kitelepíteni nem szabad.

3.2. 2.3.2. Szalmonellózis

A betegséget a Salmonella csoport baktériumai idézik elő. A szalmonellózison belül elkülönítjük a

baromfitífuszt, amelyet a Salmonella gallinarum(Salmonella pullorum) okoz, és a más szalmonellafajok által

előidézett paratífuszt.

3.2.1. 2.3.2.1. Baromfitífusz

A tyúkfélék jelentős baktériumos eredetű, fertőző betegsége, amely a fácán- és a fogolyállományok esetében

viszonylag ritkán kerül megállapításra. A fácánok fertőződése, a baktérium behurcolása (baromfitífusszal

fertőzött kotlós vagy a fácán és a baromfitojások közös keltetése stb.) révén következik be. A fertőzött és

életben maradt, vagy az idősebb korban fertőződött, látszólag egészséges madarak tojásai a kórokozót

tartalmazhatják. Egy-egy tenyészetbe ragályfogó tárgyakkal (ürülékkel szennyezett szállítókosár stb.) is

behurcolható a Salmonella gallinarum.

A fertőzött tojásból kelt fácáncsibék néhány (2-3) napos korukban megbetegednek és kórokozót ürítenek. Az

ürülékkel a még egészséges csibéket fertőzik, amelyek a kórokozót szájon át veszik fel. A baktérium a bélfalon

keresztül a vérkeringésbe jut, és különféle szervekbe eljutva elváltozást okoz. A napos állatok fertőződésekor

nagyszámú (30–40%-os) elhullásra számíthatunk. Az életben maradottak egy részénél különféle szervek idült

elváltozása következtében senyvesség alakul ki, a kisebbik rész egészségesnek látszik, de bacilusgazda lehet. Ez

utóbbiaknak nagy járványtani jelentősége van.

A madarak növekedésével ellenálló képességük is növekszik. Idősebb vagy kifejlett madarakban elhullás ritkán

fordul elő, de a fertőződött madarakban a kórokozó megtelepedik. Az ilyen madarakban hajlamosító tényezők

hatására (nem megfelelő takarmányozás a tojástermelési ciklusban, vagy amikor a tojástermelési ciklus végén a

szervezet kimerül) a kórokozó újból a véráramba kerülhet, s a petefészekbe is eljut.

Kórokozó. A Salmonellagallinarum a szervezeten belül megtelepszik a petevezetőben, ezért tojás útján

(germinatív) terjedő megbetegedést okoz.

Tünetek. A napos fácán- és fogolycsibék összebújnak, fázékonyak, hasmenés figyelhető meg, amely a kloáka

környéki pihéket erősen szennyezi és összetapasztja. Az elhullások a keltetőből hozott fertőződés esetén 3–5

napos korban kezdődnek, az első esetekből származó fertőző anyag felvétele után a második hét végén újabb

elhullási csúcs jelentkezik. A csibék lázas állapota miatt fokozott a húgysavkiválasztás, amely a kloáka környéki

pihéken fehérre szárad össze (fehér hasmenés).

Elváltozások. Heveny esetekben a lép és a máj duzzadt, a máj felületén tűszúrásnyi vérzések, illetve elhalások

láthatók. Félheveny vagy elhúzódó esetben a szíven, a zúzógyomor izomzatában kölesnyi-kisborsónyi és a

felület fölé emelkedő, szürkésfehér gócokat látni. A gócok következtében a szív deformált. Bélgyulladást, a

vakbelekben tűszúrásnyi vérzéseket, illetve később fibrines felrakódást (fibrindugó) látni.

Gyógykezelés. A betegség megállapításakor a takarmányba vagy az itatóvízbe széles hatásspektrumú

antibiotikumot (Cosumix, oxitetraciklin-, enrofloxa-cin-, norfloxacin-tartalmú készítmények stb.) lehet adni, de



a laboratóriumi vizsgálatot minden esetben el kell végeztetni, egyrészt a kórokozó antibiotikum-

érzékenységének megállapítására, másrészt a betegség bizonyítására.

Védekezés/megelőzés. A tenyészetből a szerológiailag pozitív, nemritkán baktériumürítő madarakat ki kell

emelni. A vérvizsgálat módját és értékelését rendeletek szabályozzák. A vérvizsgálat elvégeztetése a

tenyésztőtelep feladata. A keltetőbe tenyésztojás csak vizsgált állományból kerülhet. A megállapított és

visszavezethető baromfitífusz szavatossági hiba. A peres eseteknél a laboratóriumi (állat-egészségügyi intézeti)

vizsgálati lelet szükséges a megállapított betegség igazolására.

3.2.2. 2.3.2.2. Paratífusz

A paratífusz kórokozói (szalmonellák) igen elterjedt baktériumok, amelyek a környezetben is elszaporodhatnak.

A betegség a vadon élő madarak között gyakran jelentkezik, ezért jelentős kárt okozhat. A betegség előfordul

önálló formában, főleg napos madarakban (fácán, fogoly, vadkacsa), 3-4 hetes korig nagyszámú elhullást

okozva. Más esetekben egyéb betegségekhez (vírus, klamidia) másodlagos szövődményként társul.

A szalmonellák a madarak egy részénél (főleg a víziszárnyasoknál) a bélcsatornában mindig megtalálhatók és a

tojáshéjra kenődnek. Ha a tojásfertőtlenítés nem szakszerű – mosáskor a héjról a kutikulát ledörzsölik – a

pórusokon keresztül bejutnak a tojásba. Az ilyen tojásokból kikelő madarak között a paratífusz járványként

jelentkezik. Fertőződhetnek a napos madarak a kórokozóval akkor is, ha az etetett táp a tárolás során rágcsálók

ürülékével szennyeződött. A rossz tartási körülmények feldúsíthatják a környezet szalmonella fertőzöttségét,

különösen az itatók környékén, vagy a szennyezett úsztatókban.

Kórokozó. Leggyakoribb előidézője a Salmonellatyphimurium, a Salmonellaanatum és a

Salmonellaenteritidis vagy egyéb szalmonellafajok.

Ezek a szervezeten belül nem jutnak el a petefészekbe, ezért a tojás fertőződése a tojáshéjon keresztül –

szemben a Salmonellagallinarummal – a külvilágon következik be, vagyis ezek a kórokozók germinatív

fertőzést nem okoznak.

Tünetek. Napos madarak esetében hasmenés, egyensúlyzavar, sántaság figyelhető meg. Csoportosan

összebújnak, gubbasztanak, fázékonyak. Az idősebbeknél gyakran csak a hasmenés az egyedüli tünet.

Elváltozások. A lép és a máj erősen duzzadt, a máj felületén ázott papírszerű bevonat, alatta néha tűszúrásnyi-

mákszemnyi elhalásos gócok észlelhetők. A légzsákok falán, a szívburkon vaskos fibrines felrakódás.

Bélgyulladás, fibrines vakbélgyulladás, ritkán ízületgyulladás is megfigyelhető. Mivel – a napos kori

megbetegedéstől eltekintve – a paratífusz hátterében vírusos bántalom is feltételezhető, laboratóriumi vizsgálat

szükséges.

Gyógykezelés. Érzékenységi vizsgálatok eredményének ismeretében kell az alkalmazott gyógyszert kiválasztani.

Szükség esetén, vagy a rezisztenciavizsgálat eredményéig széles hatásspektrumú antibiotikum (Sumetrolim,

Cosumix, oxi-tetraciclin-, enrofloxacin-, norfloxacin-tartalmú készítmények stb.) adásával kell az elhullást

mérsékelni.

3.3. 2.3.3. Fekélyes bélgyulladás (fürjbetegség)

Főleg a fürjek és a foglyok között gyakori megbetegedés, fácánok között ritkán fordul elő. A betegséget

előidéző kórokozó széles körben elterjedt. Takarmányozási hibák (hirtelen takarmányváltás stb.), zsúfolt tartás,

erősen elszennyeződött alom elősegíti a betegség jelentkezését. A spórás alakban, szájon át felvett kórokozó

bizonyos körülmények megléte esetén az egyes madarak bélcsatornájában elszaporodik, és a bélsárral ürül, a

környezetben feldúsul és a fertőzöttség általánossá válik.

Kórokozó. A Clostridiumcolinum nevű, spórát képező baktérium, amely a környezeti hatásoknak erősen

ellenáll.

Tünetek. Heveny formában jelentkező betegség esetén 1–3 nap alatt pusztul el a madár. A tünetek nem

jellegzetesek (gubbasztás, borzolt tollazat). Az elhullott egyedek rendszerint jó tápláltsági állapotúak. Elhúzódó

esetekben (5–14 nap) súlycsökkenés, hasmenés figyelhető meg. Az elhullás fajonként változó (pl. a fiatal

fürjeknél 90%) mértékű.



Elváltozások. A vékonybél falában, illetve a vakbélben kívülről is jól látható kölesnyi vérzések, fekélyek

találhatók, amelyek gyakran összefolynak és sárgásbarna álhártyával fedettek. A lép és a máj duzzadt, a májon

kölesnyi vagy annál nagyobb, sárgásszürke gócok (elhalások) figyelhetők meg.

Gyógykezelés. A megelőzésre kell törekedni a jó tartási körülmények (tiszta alom, kiegyenlített takarmányozás

stb.) biztosításával. Szükség esetén bacitracin-tartalmú szerek takarmányba keverésével (0,005–0,01%)

előzhetjük meg a betegség tenyészetbeni elterjedését.

3.4. 2.3.4. Elhalásos bélgyulladás

Fácán- és fogolytenyészetekben szórványosan előforduló fertőző betegség. Kórokozója általánosan elterjedt,

behurcolására nincs szükség. Takarmányozási hibák (átmenet nélküli takarmányváltozás, sok durva rost

felvétele, fehérje-túladagolás) hajlamosítanak a betegségre. Szerepe lehet még a zsúfolt tartásnak, mikotoxinnal

szennyezett takarmánynak is.

Kórokozó. A betegséget a Clostridiumperfringens baktérium A, illetve C típusa által termelt toxin idézi elő.

Tünetek. Az elhullás hirtelen következik be, ezért a tünetek általában nem figyelhetők meg. Gondolni kell a

betegségre, ha takarmányváltás után – különösen fiatal növendékek között – hirtelen elhullások fordulnak elő.

Elváltozások. A bélcsatorna fala egész hosszában ellazult, erei, illetve a bélfodor erei kitágultak, vérrel teltek,

faágszerűek. A nyálkahártyán sárgásszürke, korpaszerű felrakódás vagy lazán tapadó álhártya található (12.

ábra).

12. ábra - Clostridium okozta elhalásos bélgyulladás madárban (Sztojkov V.)

Gyógykezelés/megelőzés. Mint a fekélyes bélgyulladásnál.

3.5. 2.3.5. Vadmadarak kólibacillózisa



A vadmadarak intenzív tenyésztése során jelentősége megnőtt, mivel ez a betegség az általános higiéniai

körülmények és az esetleges tartási hibák fokmérője is.

A fiatal madarakban általában önálló betegségként jelentkezik, az idősebb madarakban pedig más betegséghez

társulva szövődményként figyelhető meg.

Kórokozó. A betegséget előidézőE. coli szerotípusa és kórokozó képessége rendkívül változatos.

A fertőződés szájon át a keltetőben vagy a nevelőben következik be, de lehetséges a germinatív (tojás útján

történő) fertőződés is. Amennyiben a madár mikoplazmával vagy egyes más vírusokkal (pl. himlő) is fertőzött,

akkor az E. colival szembeni fogékonysága növekszik. A tojásba kerülő baktériumok a legtöbbször elpusztítják

az embriót.

A fertőzötten kikelt csibék a kelésgyengeség egyes tüneteit (köldökgyulladást) mutatják. Nem esznek,

fázékonyak, borzolt pihéjűek és 3–5 napos korban elpusztulnak. A 3-4 hetes korban, szepszisben (baktériumos

vérfertőzésben) elpusztuló madarak nemritkán más kórokozóval (mikoplazma) is fertőzöttek. A betegségen

átesett és életben maradt növendékekben helyi elváltozások (hashártya-, petevezető-, légzsákgyulladás)

maradhatnak vissza.

Elváltozások. A napos korban elhullott madarakban a sziktömlő visszamaradásán kívül lép- és májduzzanatot,

vérzéseket figyelhetünk meg. A néhány hetes korban jelentkező elhullásoknál – a duzzadt lép mellett – a

megnagyobbodott májon sárga elhalásos gócok, idült lefolyású, szövődményes esetekben légzsák- és

hashártyagyulladás figyelhető meg. Az elváltozások más bakteriális betegségekre is jellemzőek, ezért

laboratóriumi vizsgálattal kell megerősíteni a diagnózist.

Gyógykezelés. Az E. coli-törzsek között gyakori a különféle antibiotikumokkal szembeni rezisztencia, ezért csak

a laboratóriumban végzett érzékenységi vizsgálatok ismeretében gyógykezeljünk.

Védekezés. A tartási és keltetési higiéniai technológia betartása.

3.6. 2.3.6. Vadmadarak gümőkórja

Elsősorban az egyévesnél idősebb, röpdében tartott fácánok (más állatkerti madarak) között fordul elő, de

erősen fertőzött környezetben nyolchetes növendék fácánokban is megállapították. A kórokozó terjesztésében a

fertőzött madarak bélsarának kiemelt szerepe van. A talajba jutott kórokozó évekig fertőzőképes marad. A

vadmadártenyészetekbe behurcolható a kórokozó a keltetésre/nevelésre használt kotlósokkal vagy az ürülékkel

szennyezett szállítókosarakkal is.

Egyes madárfajok érzékenysége a kórokozóval szemben eltérő lehet. Különösen fogékony a fácán. A

víziszárnyasok csak erősen fertőzött környezetben betegednek meg. A túzok a szájon át történő fertőzéssel

szemben viszonylag ellenálló, fogolyban pedig még nem állapították meg a betegséget.

A fácánban a szájon át felvett kórokozó a helyi elváltozáson (bélcsatornán) kívül a vérárammal a szervezet

minden részébe eljut és az általános tüneteken kívül szervi elváltozásokat is okoz.

Kórokozó. Mycobacterium avium, amely a külső hatásokkal szemben igen ellenálló baktérium. A külvilágon

hónapokig élet- és fertőzőképes.

Tünetek. A folyamat általában idült jellegű, ezért az egyévesnél idősebb madarak lesoványodása, esetenkénti

hasmenése hívja fel a betegségre a figyelmet. Ritkán (a csontokban keletkezett elváltozások miatt) sántaságot is

észlelhetünk.

Elváltozások. Az erősen lesoványodott madarakban a lép és a máj többszörösére nagyobbodott. Mindkettőben

különböző nagyságú, sárga, szabálytalan alakú gócok figyelhetők meg (13. ábra). A bél külső felületén (savós

hártyáján) kölesnyi-borsónyi sárgás gócok találhatók.

13. ábra - Idült gümőkóros gócok a májban és a lépben – fácán (Sztojkov V.)



Védekezés. A betegség nem gyógyítható. Az immunizálási kísérletek nem vezettek eredményre. A beteg

madarakat ki kell irtani. A röpdék helyét évente változtatni kell. A törzsállományt a termelési ciklus után húsra

kell értékesíteni. A másodévre meghagyott törzsállományban a megbetegedés 10–20%-os lehet. A nagy értékű,

vagy különleges célra tovább tartott madarakat kezdettől fogva rácson neveljük.

3.7. 2.3.7. Sertésorbánc-baktérium okozta megbetegedés

A betegség vadmadarak közötti előfordulásának első leírása Észak-Amerikában 1936-ban történt. Hazánkban

1939-ben a Veszprémi Püspökség erdészetében a fácánok között Szabó Béla dr. figyelte meg és írta le a

betegséget. A kórokozó a víziszárnyason és a fácánon kívül megbetegíti a vadpulykát és a szirti foglyot is.

Kórokozó. A baktérium (Erysipelothrix rhusiopathiae) viszonylag ellenálló, az egész világon elterjedt.

Talajban, vízben, korhadó szerves anyagban, híg trágyában (sertés) hónapokig fertőzőképes marad. A

kiszáradást jól tűri. A vaddisznó is hordozhatja. Fácánok között szórványos megbetegedést okoz. Hazánkban az

őszi esős időszakban fordul elő a téli tárolókban tartott madarak között.

Tünetek. Nem jellegzetesek. A madarak általában hirtelen pusztulnak el. Ritkán sántaság figyelhető meg.

Elváltozások. A madarak lépe erősen megnagyobbodik (szilva nagyságú). A máj merev és duzzadt, ritkán a

szíven tűszúrásnyi vérzések találhatók.

Gyógykezelés/megelőzés. A betegség mindig hajlamosító tényezők hatására jelentkezik, ezért a téli tárolóban

lévő madarak kondíciójára és kültakarójának állapotára fokozottan figyelni kell. A szükséges

takarmányváltásokat átmenettel hajtsuk végre. A betegség tömeges jelleget nem ölt. Megállapításához és a

kórokozó gyógyszerérzékenységének meghatározásához laboratóriumi vizsgálatot kell végezni. A fácántelep

közvetlen közelében sertéstartás ne legyen.

3.8. 2.3.8. Vadmadarak jerziniózisa

A fertőzöttség rágcsálók és madarak között széles körben előfordul. A megbetegedés viszonylag ritkán,

hajlamosító okok megléte esetén lép fel.



Kórokozó. A Yersiniapseudotuberculosis nevű baktérium, amely igen ellenálló.

Vizes közegben hónapokig fertőzőképes és alacsonyabb hőmérsékleten (5 °C) is szaporodik. A fertőzött

rágcsálók és madarak bélsarukkal üríthetik. A kórokozók iránt a madarak eltérő módon fogékonyak. Érzékeny

iránta a fácán, a pulyka, egyes vadon élő (pl. a túzok) és állatkertben tartott madarak is. A betegség jelentkezését

a kedvezőtlen környezeti hatások (esős, hideg idő, táplálékhiány, zsúfoltság stb.) elősegítik.

Tünetek. A betegség általában heveny vagy félheveny formában jelentkezik, ezért ritkán figyelhető meg.

Ilyenkor általános gyengeséget, gubbasztást, hasmenést lehet látni. A tollazat borzolt, esetleg bizonytalan

mozgás, sántaság is megfigyelhető, amelyet gyors elhullás követ.

Elváltozások. A lép és a máj megnagyobbodott, idültebb lefolyású esetekben mind a lépben, mind a májban

kölesnyi-kisborsónyi sárga, kissé száraz gócokat lehet megfigyelni (14. ábra). A betegséget biztosan csak

laboratóriumi vizsgálattal lehet megállapítani, illetve más betegségtől elkülöníteni.

14. ábra - Jerziniózis – elhalásos gócok fácán máján (Sztojkov V.)

Gyógykezelés. A betegség a hirtelen lefolyás miatt ritkán gyógykezelhető, ezért elsősorban a megelőzésre kell

törekedni. A fácánkertek környezetének és felszerelési tárgyainak tisztaságával, a takarmánytároló

rágcsálómentesítésével a betegség megelőzhető.

3.9. 2.3.9. Vadmadarak botulizmusa

A betegségre már a XIX. század második felében felfigyeltek, de az elhullást előidéző toxint csak 1930-ban

sikerült kimutatni. A vadon élő madarak megbetegedése szoros kapcsolatban áll az időjárási körülményekkel.

Különösen nagy elhullást okoz az átlagosnál csapadékosabb telet követő aszályos nyáron jelentkező botulizmus

a vízimadarak között (pl. 1952-ben az USA-ban 5 millió madár hullott el, amely 21 rend 69 faja volt; cit:

Kalmbach–Gunderson). A hazai esetek az elmúlt 20 évben leggyakrabban július– augusztus hónapokban

jelentkeztek. A legkorábbi megállapítás májusban (1979-ben), a legkésőbbi októberben (1987) történt.

Kórokozó. A betegség a Clostridiumbotulinum baktérium által termelt toxin felvétele után jelentkezik.



A toxin iránt érzékeny valamennyi melegvérű gerinces. A vízimadarakban tömeges elhullás okoz, de az elmúlt

15 évben a fácánok között is gyakran előfordult. A betegség miatti elhullás elérheti az 50–70%-ot is. A

C.botulinum spórás baktérium, amely a természetben általánosan elterjedt. Csak anaerob (oxigénmentes)

körülmények között szaporodik és termel toxint. A toxin szerológiai csoportosítása alapján a C.botulinum hét

eltérő tulajdonságú, de azonos farmakológiai hatású neurotoxint termel. Az embert az A, B, E, ritkán az F típusú

toxin betegíti meg. Az állatok botulizmusát a C(alfa és béta), valamint a D típus okozza. A meleg égövi

országokban (Afrikában, Dél-Ázsiában, Ausztráliában, Közép- és Dél-Amerikában) a D típus okoz

szarvasmarhák között súlyos megbetegedést. Ezekben az országokban a hullák „eltakarítását” végző szárnyas és

emlős (keselyű, varjú, róka, prérifarkas stb.) ragadozók vérében a botulotoxinnal szemben igen magas titerben

szerzett ellenanyagot mutattak ki (Ohishi és mtsai. 1979). A toxin különleges neurotoxin, amely az ismert

mérgek közül a legerősebb. (Tízszer hatékonyabb a kobra mérgénél, 1 milligrammja 200–300 millió LD50

egérdózist tartalmaz, az ember halálos adagja 1 mikrogramm körül van.) Az exotoxinok között az egyetlen,

amely az ép nyálkahártyán át a keringésbe tud jutni. Hő hatására (80 °C-on 20 perc) tönkremegy.

A botulotoxin vízi környezetben úgy jön létre, hogy a bomló szerves anyagot tartalmazó sekély felszíni

vizekben a tartós meleg és az oxigénhiány megteremti a feltételt az anaerob Clostridiumbotulinum

elszaporodásához és az exotoxin létrejöttéhez. A toxin az iszapban és a vízben részben eloszlik, részben pedig a

mikroszervezetek adszorbeálják. Kezdetben azok a vízimadarak (récefélék) betegednek meg elsősorban,

amelyeknek táplálkozási szokásai (átszűrik a vizet) kedveznek a toxin szervezetbe jutásához. A botulizmusnak e

megjelenési formáját „tavi bénulás”-naknevezték.

A fácánok között elindulhat a „járvány” úgy is, hogy a televényes területen élő madarak bélcsatornájában a

természetes körülmények között spórás alakban jelen lévő C.botulinumabármely ok miatt elhullott madár

testében kicsírázik és elszaporodik. (Rosen 1971, Smith 1975). Kedvez ennek a magas hőmérséklet és a toll

szigetelő hatása is. Az elpusztult állat bélcsatornájában tovább tartó bakteriális folyamatok a bélben

oxigénmentes környezetet alakítanak ki. A jelen lévő C.botulinum spórák kicsíráznak és a vegetatív alakok

toxint termelnek. Egy-egy ilyen tetemben több millió egér-(LD50) toxin is található. A vízbe került hulla emeli a

környezet toxintartalmát. A szárazföldön elpusztult madarak (ezt látjuk a fácánok esetében is) természetes

testnyílásain behatoló légyálcák a bélcsatornában képződött toxint összegyűjtik, és a szervezetükben

akkumulálják. Ha a területen sűrű a fácánállomány, a légyálcával ellepett madárhullát hamar megtalálják, és az

álcák elfogyasztásával toxinhoz jutnak. A folyamat először lassú, mert csak a bélcsatornát megemésztő álcák

tartalmaznak botulotoxint. Amikor a betegségben (botulizmusban) elpusztul a madár – a vázizomzat is

toxintartalmú –, a folyamat felgyorsul azáltal, hogy a beteg, mozgásképtelen madarak csoportosan találhatók, és

fajtársaik nemcsak a légyálca felvétele révén, hanem a kannibalizmus következtében is toxinhoz jutnak.

Ismert olyan eset is, amikor a hulláról lekerülő és több méterre elmászó légyálca közvetíti a járványt két volier

között (Forey és Abinanti 1980).

Tünetek. A felszívódó toxin a mozgatóideg-végződések bénításával az izom petyhüdt bénulását idézi elő, amely

a hátulsó végtagtól a fej irányába halad. A fertőzött madarak kezdetben bizonytalanul, imbolyogva mozognak,

majd mozgásképtelenné válnak, szárnyukra támaszkodnak, végül fejüket a bénult nyak miatt előreejtik (15. és

16. ábra). A vízimadarak ilyenkor a vízbe fulladnak. Erős nyálfolyás, könnyezés tapasztalható, a pislogóhártya

bénult. A kloákanyílásból sok vízszerű folyadék távozik. A beteg madarak kloákáját a legyek gyakran beköpik,

és a még élő állatokon légyálcák találhatók.

15. ábra - Botulizmus – bénultan fekvő vadréce (Sztojkov V.)



16. ábra - Botulizmus – petyhüdt bénulás elhullás előtt (Sztojkov V.)

Elváltozások. Az elhullott állatoknál heveny szívgyengeségre utaló szívburokvizenyőt, a nagyvérköri pangás

miatt a bélcsatorna nyálkahártyájának „kipirulását”, a bélfodor és a bélfal ereinek kitágulását figyelhetjük meg.



Amennyiben a moribund állatokat kiirtják, az elváltozások nem láthatók. Gyakori, hogy a begyben, zúzóban

tollmaradványokat (kannibalizmus), illetve légyálcát találtunk.

Gyógykezelés/megelőzés. A tömeges megbetegedések, illetve elhullások miatt a gyógykezelés gyakorlatilag nem

lehetséges. A tavon lévő madarakat a vízről le kell hajtani, mivel a bénult kacsák nagy része vízbe fullad. A

nagyfokú folyadékvesztés miatt a beteg madarakat (a bénulás miatt nem tudnak nyelni) mesterségesen, szondán

keresztül itatni kell. Ezzel elkerülhető a keringési elégtelenség miatti heveny szívgyengeség, amely

tulajdonképpen az elhullás közvetlen oka. A hullák rendszeres összegyűjtésével a folyamatot mérsékelni és az

elhullások számát csökkenteni lehet. Azokon a területeken, ahol a botulizmus már előfordult, a C. botulinum

spórájának feldúsulására lehet számítani. Ezért ilyen területre vagy vakcinázott madarakat vigyünk, vagy az

állomány „széthúzását”, az igen gondos hullagyűjtést kell megszervezni, hogy a járványt elkerüljük. Az elhullott

madarak más állatokkal való megetetése azok botulizmusához vezet. A beteg és beteggyanús állatok húsa

emberi fogyasztásra nem alkalmas. Ezeket meg kell semmisíteni.

4. 2.4. Gombák okozta betegségek

4.1. 2.4.1. Tüdőmikózis (aszpergillózis)

A betegség általában a szalma vagy a rossz minőségű (ázott) szénát is tartalmazó almon nevelt napos

vadmadarak között fordul elő. A takarmány esetleges penésztartalmának a betegség kialakulásában ritkán van

szerepe.

Kórokozó. A betegséget az aszpergillusz(Aspergillus fumigatus), ritkán a Mucorspp. gombafajok spórái idézik

elő.

Tünetek. A néhány napos madarak tátott csőrrel, előre lendülve lélegzenek, fejüket rázzák, majd viszonylag

hirtelen elpusztulnak. Az idültté váló esetekben nincsenek tünetek, a madarak fokozatos lesoványodás után

hullanak el.

Elváltozások. A légutakba kerülő spóra a felvétele után 2–3 nappal szemmel látható elváltozásokat okoz. A

spórából képződő gombatelep szürkésfehér góc alakjában, a légcső elágazásánál (bifurkáció) elzárja a légutat és

fulladást okoz, vagy gyakrabban a tüdő szöveteiben számtalan sárga gócocskát (granulomát) képez (17. ábra).

Amennyiben a spóra a légzsák falán tapad meg, lencsényi, lapos, körkörös rajzolatú szürkésfehér gócok vagy

szürkés penészbevonat keletkezik. (Mucormikózisnál hurutos tüdőgyulladás a jellemző elváltozás.) Amennyiben

a gombatelepek a hullákban már a 2-3. napon láthatók, a fertőződés még a keltetőben keletkezett. Ha az

elváltozásokat az 5. nap után figyeljük meg (ez az általános), a fertőződés a madarak fogadóhelyén történt. A

betegséget laboratóriumi vizsgálattal is meg kell erősíteni, ha szavatossági igényt kívánunk érvényesíteni.

17. ábra - Tüdőmikózis vadkacsában (Sztojkov V.)



Védekezés. A megelőzésre kell törekedni. A betegség jelentkezésekor az almot nem szabad kitakarítani, mert

sok spóra kerül a levegőbe. E helyett hullámpapírral, nejlon fóliával vagy lehetőség esetén penészmentes

alomanyaggal fedjük le a korábbi almot.

4.2. 2.4.2. Begykandidiózis

Főleg fogolycsibékben jelentkező megbetegedés. A fácánok között ritkán, rossz higiéniai körülmények esetén

jelentkezik.

Kórokozó. A betegséget a Candidaalbicans nevű sarjadzó gomba okozza.

Fertőzött táplálék (fű vagy takarmány) felvétele után jelentkezik. A fertőzött madarak ezután a környezetüket a

gombával tovább szennyezik.

Tünetek. A néhány napos fogolycsibe feltűnően aluszékony, szárnyát lógatja, gubbaszt. A betegség miatti

elhullások a 8–10. napon tetőznek és a 3-4. hét végére szűnnek meg.

Elváltozások. A fogolycsibe begyének fala megvastagodik, a nyálkahártyát fehér, túrószerű tartalom fedi (18.

ábra). A begyfal vastagsága a bőrön keresztül is kitapintható, súlyos esetben az elváltozás a nyelőcsőben és a

száj garatüregében is megfigyelhető.

18. ábra - Begykandidiózis – túrószerű felrakódás a begy falán (Sztojkov V.)



Védekezés/megelőzés. A begykandidiózis eredményesen nem vagy csak nehezen gyógykezelhető. A

megelőzésre – a higiéniai körülmények biztosítása – kell törekedni.

5. 2.5. A tenyésztett vadmadarak leggyakoribb parazitái

5.1. 2.5.1. Ostoros véglények

Az ostoros véglények a madarak emésztőcsövének gyakori lakói. Kóros elváltozásokat igen ritkán, általában

fácán- és fogolytenyészetekben okozhatnak. Elsősorban akkor, ha a madarak szoros közelségén túl egyéb, a

higiéniai viszonyokat kedvezőtlenül érintő okok is jelen vannak.

5.1.1. 2.5.1.1. Fácánok bél-trihomonadózisa

Fiatal, növendék (2–4 hetes) fácánok között olykor elhulláshoz is vezető hasmenést okoz. A betegség gyakran

társul takarmányozási hibákhoz, amikor a bélcsatornában az egysejtű parazita elszaporodásához a kedvező

körülmények (nyálkahártyahurut, a pH lúgos irányú eltolódása) kialakulnak.

Kórokozó. Trichomonas phasiani nevű ostoros véglény, amelyet az idősebb madarak tünetmentesen

hordoznak.

Tünetek. Nem jellemzőek. A tartós, vízszerű hasmenés következtében a madarak gyorsan lesoványodnak és

legyengülnek. Ilyenkor gyakran látni bizonytalanul mozgó, imbolygó egyedeket, amelyek hamarosan

elpusztulnak.

Elváltozások. Az erősen lesoványodott madarak bélcsatornája feltűnően halvány, a nyálkahártya elvékonyodott,

áttetsző, a vakbélben vízszerű folyadék található.

Gyógykezelés. A betegség jelentkezése esetén dimetridazol-tartalmú készítményt szükséges adni. Az ivóvízben

adhatókat (pl. Dimetrivall) részesítsük előnyben, továbbá folyamatosan vizet kell biztosítani a hasmenés miatt

kiszáradó madaraknak. A betegség megállapítására laboratóriumi vizsgálatot kell kérni, amelyet a klinikai

tüneteket mutató, még élő madárból, laboratóriumban vett minták vizsgálatával lehet eredményesen elvégezni.

5.1.2. 2.5.1.2. Begy-trihomonadózis



Kórokozó. A Trichomonasgallinae.

Házigalambok és különféle gerlék között okoz főleg fiókakorban, klinikai tünetekben is megnyilvánuló

megbetegedést. Fácán- és fogolycsibék között megbetegedést nem okoz. Ritkán más fajú, vadon élő madarak

között is előfordul. Az egysejtű parazita a kifejlett galambok (gerlék) bélcsatornájának természetes lakója.

5.1.3. 2.5.1.3. Fertőző vakbél- és májgyulladás (hisztomonadózis)

A fácánokban viszonylag ritkán, szórványos jelleggel előforduló megbetegedés. A betegség iránt különösen

érzékeny a növendék pulyka, a páva, de kedvezőtlen körülmények között a fácán és a fogoly is megbetegszik.

Víziszárnyasokban nem idéz elő elváltozást.

Kórokozó. A betegséget a Histomonasmeleagridis nevű ostoros véglény okozza, amely az apró nyálkahártya

sérüléseken (durva rostú takarmány) át jut a vakbél falába, illetve a keringéssel a májba.

A kórokozó behatolását esetenként a vakbélférgek (Heterakis sp.) jelenléte is elősegíti.

Tünetek. Leggyakrabban a nyolc-tíz hetes fácánokban fordul elő. A madarak a szárnyukat lógatják, hasmenés

figyelhető meg, elesettek. A betegség több napig is elhúzódhat.

Elváltozások. A vakbelek nyálkahártyáján ujjbegynyi, ovális, esetenként összefolyó elhalás, illetve bélfal-

megvastagodás, a májon kerek, besüppedő, koncentrikus rajzolatú, ujjbegynyi nagyságú gócok figyelhetők meg

(19. ábra). A vakbeleken és a májon lévő elváltozások ritkán külön-külön is előfordulhatnak.

19. ábra - Parazitás vakbél- és májgyulladás (hisztomonadózis) – fácán (Sztojkov V.)

Gyógykezelés/védekezés. Szükség esetén dimetridazol tartalmú takarmányok (pl. gyógyszeres pulykanevelő táp)

etetésével lehet eredményesen védekezni. A szórványos esetek kezelésének költségei meghaladhatják a parazita

által okozott kár mértékét. A különböző korosztályú madarak lehetőleg ne keveredjenek a nevelés során.

5.2. 2.5.2. Spórás véglények

5.2.1. 2.5.2.1. Fácánok vékonybél kokcidiózisa



A kokcidiumok sejten belüli élősködők, amelyek a növekedésük során a sejteket károsítják. Legtöbbször

fajspecifikusak, vagyis más madárfajt nem fertőznek meg. Természetes körülmények között a kokcidiummal

fertőzött madarakban nem alakul ki a betegség (a kokcidiózis tulajdonképpen a folyamatos újrafertőződések

sorozata), mert a madarak közötti szoros kontaktus hiányzik, ezért a fertőzéses immunitás kialakulhat.

Jelentősége a fácánnevelés során akkor van, amikor a fácáncsibéket nagy számban (zsúfoltan) tartják

mélyalmon, és az alom az ürülékkel elszennyeződött.

Kórokozó. Az Eimeriaphasiani nevű spórás véglény.

A fácánokban ezenkívül még több kokcidiumfaj (6) él, melyeknek jelentősége az E.phasianival szemben

elhanyagolható. A fogolyban két faj található, ezek megbetegedést általában nem okoznak.

Tünetek. Az enyhébb fertőzöttség tünetmentes. Ismétlődő, enyhébb fertőződés után immunitás alakul ki.

Betegség általában 3-4 hetes életkortól fordul elő. Erős fertőzöttségnél, és ha a tartási körülmények a sorozatos

újrafertőződésnek kedveznek, bélhurutot figyelhetünk meg. A madarak étvágya csökken, vízfogyasztásuk

növekedik és elhullások is előfordulnak. Ez azonban sohasem ölt olyan méretet, mint amilyen a

baromfitenyésztésben ismert.

Elváltozások. A kitágult falú vékonybélben (20. ábra) szürkésfehér, híg, zavaros béltartalom található, amely

lassúbb lefolyásnál lazán tapadó, túrószerű és néha a vakbélben fibrindugó formájában összeáll. Vérzés

általában nincs, szemben a baromfival. A betegség megállapításához laboratóriumi vizsgálat szükséges.

20. ábra - Kokcidiózis – fácáncsibe (Sztojkov V.)

Védekezés/gyógykezelés. Gondos takarmányozás és vitamin- (A-vitamin-)ellátás mellett ritkán jelentkezik.

Amennyiben az elhullások okaként megállapítható, a baromfitenyésztésben használatos szerekkel

(Neophykokcin, ESB3 stb.) eredményesen kezelhető. Ionofor szereket ne használjunk a fácánok egyedi

érzékenysége miatt. Amelyik tenyészetben a betegség előfordul, szükség lehet olyan takarmányok folyamatos

etetésére is, amelyek preventív gyógyszert tartalmaznak.

5.3. 2.5.3. Férgek

5.3.1. 2.5.3.1. Fácán és fogoly galandféreg-fertőzöttsége



A galandférgek fehéres színű, lapos, szalagszerű élősködők. Testük három részből áll. A kicsi fej (scolex), a

rövid nyak és az ebből fejlődő és egymáshoz kapcsolódó, lapos ízek (proglottis) láncolata. Emésztőcsövük

nincs. Fejükkel a bél falához tapadnak, a testük végéből leváló ízekben található peték az ürülékkel kerülnek a

külvilágra. Nagyságuk igen változatos, néhány millimétertől több centiméteres (emlős fajokban több méteres) is

lehet. Fejlődésükhöz egy vagy két köztigazda szükséges. A vadmadarakban számos fajjal találkozhatunk.

Kórtani jelentősége a zárttéri tenyésztésben csak néhány fajnak van, amely a tenyészetekben tömeges

fertőződést, ezáltal klinikai tünetekben is megnyilvánuló megbetegedést és elhullást okozhat.

Kórokozó. A fácán- és fogolytenyészetekben egy-két galandféregfajnak van jelentősége. Leggyakrabban a

maximum 20 cm hosszú és 2-3 mm széles Railletinafriedbergerivel találkozhatunk. A galandféreggel a madarak

az utónevelőben fertőződnek, amikor a galandféreg köztigazdáit (hangyákat, bogarakat) elfogyasztják. A

fertőződés leggyakrabban csak szórványos, és a vékonybélben található galandférgek száma is kevés.

Tünetek. Amennyiben erős fertőződés következett be – főleg fiatal madarak esetében – bágyadtságot,

étvágytalanságot figyelhetünk meg. A madarak tollazata borzolt, fokozatosan lesoványodnak, vérfogyottá

válnak és folyamatosan el is pusztulnak.

Elváltozások. Az erősen lesoványodott madarak bélcsatornája kitágult, és a savós hártya felől is jól láthatóak a

halvány rózsaszínű, gyakran a bél üregét teljesen kitöltő galandférgek (21. ábra). A bélcsatorna nyálkahártyája

kipirult, gyulladásos.

21. ábra - Galandférgek fácán vékonybelében (Sztojkov V.)

Védekezés/gyógykezelés. A megelőzés szempontjából fontos az általános higiéniai szabályokat betartani. A

súlyos fertőzöttség kialakulásakor takarmányba kevert antiparazitikumok (albendazol-, mebendazol-tartalmú

készítmények stb.) adásával lehet a férgeket kiirtani. Gyógykezelésnél állatorvos tanácsát kérjük ki.

5.3.2. 2.5.3.2. Fonálférgek

A fonálférgek nagy többsége vált ivarú, alakjuk és hosszuk változatos. Fejlődésük embrionális (általában a

nőstények testében) és posztembrionális szakaszra osztható. A posztembrionális szakasz fajonként eltérően a

külvilágon vagy a köztigazdában, majd a végleges gazdában fejeződik be. Léteznek olyan fonálférgek is,

amelyeknek csak embrionális fejlődési szakasza van. A parazita életmódot folytató fonálférgek madarak



esetében az emésztőcsatornában és a légcsőben találhatók. Jelentőségük eltérő. Közülük néhány fontosabbat

ismertetünk.

5.3.2.1. 2.5.3.2.1. Légcsőférgesség

A volier-ben nevelt fácánok és foglyok között, különösen fiatalabb korban, megbetegedést és számottevő

elhullást okoz. Szezonális jellegű, mert jelentkezése a csapadékos időjárás utáni giliszta-aktivitással függ össze.

Kórokozó. A Syngamustrachea vérszívó féreg.

A légcső nyálkahártyájához erősen tapadó, Y alakban párban lévő, vörös színű férgek. A nőstény 15–30 mm, a

hím 2–6 mm hosszú. A madarakból a bélsárral – ritkán a köhögéssel – külvilágra jutó petékből a fejlődési ciklus

után kialakuló fertőzőképes lárva (harmadik stádiumú lárva) a másik madárba jutva további ciklus után ivarérett

lesz, és újból petét termel. Amennyiben a fertőzőképes lárvát köztigazda (csiga vagy giliszta) veszi fel, a

fertőzőképességét megtartva betokozódik és akár 4 évig is a köztigazdában tartózkodik. Az esős időszakban

nagy tömegben felszínre jutó giliszták felvétele után alakul ki a madarakban az ivarérett féregpár. A madarak a

fertőzőképes lárva felvétele után 14–16 napon belül már petéket ürítenek.

Tünetek. A megbetegedés leggyakrabban a röpdékben tartott fácán- és fogolycsibék között jelentkezik 3–4 hetes

korban. A fertőződött madarakban 2-3 féregpár is súlyos légzési nehézséget okoz. A madarak tátott csőrrel

lélegeznek, sípoló, szörtyögő hang kíséretében (22. ábra). Étvágytalanság, gubbasztás, esetenként lesoványodás

figyelhető meg, amelyet nemritkán elhullás követ. A légcsőférgek kifejlett fácánokban is megtalálhatók és erős

fertőződésnél (nemritkán 60–80 féregpár) fulladást is okozhatnak (2. színes kép).

22. ábra - Légcsőférgektől fulladozó fácán (Sugár L.)

2. színes kép. ábra - Fácán-légcsőférgesség (SZTOJKOV V.)



Gyógykezelés/védekezés. A betegség homokos területeken ritkán fordul elő. A volier-k helyének gyakori

változtatásával, a talaj cseréjével, feltöltésével, a növényvédelemben használatos talajfertőtlenítők

alkalmazásával a paraziták feldúsulását megakadályozhatjuk. A légcsőférgesség jelentkezésekor mebendazol-,

fenbendazol-tartalmú készítmények takarmányba keverésével eredményesen lehet a betegeket gyógykezelni.

Kifejlett madarakat, ha fertőződtek, a tojatási ciklus előtt kell gyógykezelni, mert egyes készítmények a tojásban

korai embrióelhalást okozhatnak. Fontos a fiatalabb madarakat az idősebb, valamint a más fajú madaraktól távol

tartani.

5.3.2.2. 2.5.3.2.2. Orsóférgesség

Vadon élő madarak vékonybelében viszonylag ritkán találhatók az 5–9,5 cm hosszú, hengeres, a két végükön

elhegyesedő, kissé merev férgek (Ascaridia galli), amelyek háziszárnyasokban gyakran előfordulnak.

Tenyésztett fácánok között okozhat megbetegedést és esetenként elhullást. A tenyészetek nagyon gyakran a

háziszárnyasoktól fertőződnek. A bélcsatornában kifejlődő férgek, ha nagy számban vannak jelen, a bél üregét

eltömik, és lesoványodást, senyvességet idéznek elő. Jellegzetes tüneteket ritkán lehet megfigyelni. A fertőződés

a fertőzött madár ürülékével a külvilágra került és fertőzőképes lárvát tartalmazó pete felvételével történik.

A fertőződést követően mintegy 6–8 hét múlva üríti a madár a petéket. Kezelést igénylő esetekben (még zártan

lévő fácánok) a tápba kevert antiparazitikummal (mebendazol-, fenbendazol-tartalmú készítményekkel stb.) a

férgek eredményesen eltávolíthatók.

5.3.2.3. 2.5.3.2.3. Vakbélférgesség

Főként tenyészetben lévő fácánok és foglyok, valamint fogságban tartott egyéb madarak vakbelében gyakran

megtalálhatók az apró vakbélférgek (Heterakis spp.). Hosszuk 6–15 mm. Egyes fajok lárvái a vakbél falában

megtelepedve gócos vakbélgyulladást okoznak, amely komoly egészségkárosodást ritkán okoz. Jelentősége a

hisztomonadózis kórokozójának terjesztésében lehet. Három faja fordul elő: a H. gallinarum, a H. dispar és a

H. isolonche. A férgek eltávolítására a mebendazol-tartalmú készítmények alkalmasak. A fertőződés a higiéniai

előírások betartásával megelőzhető.

5.3.2.4. 2.5.3.2.4. Hajszálférgesség (kapillariózis)

A vadon élő madarak emésztőcsövében számos fajuk (Capillaria spp.) fordul elő. Jelentősége – különösen a

fogolytenyészetekben – a fiatal madarak begyében az esetenként megtalálható C. contortának és a C.

perfomansnak lehet.



A fogolycsibék erős fertőzöttség esetén lesoványodnak, hasmenést, vérfogyottságot lehet észlelni, és elhullások

is előfordulnak. A bélben élőknek általában nincs gyakorlati jelentőségük.

Elváltozások. A begy falában a nyálkahártya megvastagodottnak tűnik, sárgásfehér felrakódás figyelhető meg,

amely alól a hajszálféreg tűvel kiemelhető.

Gyógykezelés. Mebendazol-tartalmú készítmények adásával a betegek jól kezelhetők.

Megelőzés. Mint a légcsőférgességnél.

5.4. 2.5.4. Buzogányfejű-férgesség

Kórokozó. Polymorphus minutus.

Hímje 3 mm, nősténye 10 mm hosszú, narancssárga színű. Vadrécék és vadludak vékonybelének

nyálkahártyájához tapadva élősködik. Köztigazdái az apró, felemás lábú rákok (Gammarus fajok).

Filicollis anatis. A szürkésfehér hím 6–8 mm, a szürkéssárga nőstény 10–25 mm hosszú. Vadrécék

vékonybelében élősködik. Köztigazdája a víziászka (Asellus aquaticus).

A F. anatis példányai ormányukkal a bél izomrétegét is átfúrhatják, miáltal kívülről (a savóshártya felől) is jól

látható kis kidudorodás, ún. „bulla” keletkezik (23. és 24. ábra).

23. ábra - Buzogányfejű férgek keltette „bullák”tőkésréce vékonybelén (Sugár L.)

24. ábra - Buzogányfejű férgek a „bullák” vékonybél üregében (tőkésréce) (Sugár L.)



A felsoroltakon kívül a madarakban számtalan fajú és rendszertani besorolású parazita található. Ezeknek

elsősorban faunisztikai (ökológiai) szerepük van. A madarak egészségi állapotát általában nem, vagy csak

szélsőséges körülmények között károsítják.

6. 2.6. Vadmadarak kelésgyengesége

A fogalom tünetcsoportot jelent. A mesterséges keltetés során kikelt napos madarak mínuszvariánsai, amelyek

az első 10 nap alatt életképtelennek bizonyulnak, és ezért elpusztulnak. Az elhullás jellegzetes tendenciát mutat,

mivel a naponkénti elhullások nagysága a negyedik, ötödik napig folyamatosan emelkedik, majd a tizedik napig

folyamatosan csökken. A 10. nap után kelésgyengeség már nem fordulhat elő. Az elhullási görbe kiugró

csúcsokat nem mutat.

A kelésgyengeség egyik oka, hogy a keltetőgép technikai paraméterei (hőmérséklet, pára, forgatás stb.) egy

átlagtojás méretére vannak beállítva. A keltetőbe rakott tojások azonban az átlagmérettől kis mértékben eltérnek.

A keltetés során az ilyen tojások kisfokú felületkülönbsége miatt a tojás páravesztése eltérő lesz, amely miatt a

tojásban az embrió fejlődése is eltérő lehet. Ez a köldök hiányos záródását, a csontvégek ízületi felületének nem

teljes kifejlődését eredményezi.

A másik ok, hogy a tojástermelés végére a tojások biológiai értéke csökkenhet, ami ugyancsak kismértékű

fejlődési eltéréssel jár. Ezért a nagy tömegben, közel azonos időben kikelt napos madarak között mindig

lehetnek olyanok is, amelyek fejlődése nem volt tökéletes. Az ilyen, továbbélésre képtelen egyedeket

kelésgyengéknek, a tünetegyüttest kelésgyengeségnek nevezzük.

A keltetőben a szemmel látható elváltozást mutató naposmadarakat ki kell válogatni és meg kell semmisíteni. A

magától kikelni nem tudókat a tojásból kisegíteni nem szabad. Csak az egészségesnek látszó madarak

forgalmazhatók.

Előfordul, hogy a tojásba kerülő kórokozó mikroorganizmusok a keltetési idő végére az embrióban

elszaporodnak, és a kelésgyengeség tünetcsoportját idézik elő. Az elhullás a laboratóriumi vizsgálat alapján

mégsem kelésgyengeségnek minősül, hanem a kórokozó neve alapján (pl. baromfitífusz, szalmonellózis) jelöljük

meg az elhullás okát.

Hasonlóan nem minősíthető kelésgyengeségnek az a jelenség, amikor a fogadóhely túlzottan magas

hőmérséklete miatt (sajnos gyakori jelenség) a naposállatok „szétterülnek” és nem táplálkoznak. Életük a



sziktömlő tartalmától függően 5–8 nap, majd ezt követően eléhezve elpusztulnak. Az elhullási görbe hasonló a

kelésgyengeségnél leírtakhoz. Csúcsa a 10–12. nap körül jelentkezik, és az elhullások a 10–20%-ot is elérik.

Ebben az esetben a kelésgyengeség miatt kárigény nem érvényesíthető.

Az elhullási görbén kívül a kelésgyengeség miatti elhullások tünetei a következők: a naposmadár hasának

teriméje megnagyobbodott, a köldök hiányosan záródott és környéke ödémásan duzzadt. A tarzo-metatarzális

ízület („csánk”) duzzadt, bőre kipirult, esetenként az ízületi felület fejlődésének elmaradása miatt az Achilles-ín

lecsúszik és a láb kifordul. A naposállatok sziktömlője erősen duzzadt, és valamennyi egyidőben elpusztult

madárban közel azonos, gesztenyenagyságú (3. színes kép). Normális esetekben a sziktömlő különböző

nagyságú, ráncolt felületű. Az eléhezésnél a sziktömlő az elhullás időpontjára valamennyi naposmadárban

felszívódik. Nemritkán előfordul, hogy a környezetben lévő baktériumok a rosszul záródó köldöknyíláson át a

sziktömlőbe jutnak és ott elszaporodva szövődményt okoznak. Ezért a kelésgyengeség megállapítása

laboratóriumi vizsgálatot igényel, ahol a bakteriológiai vizsgálattal megállapítható, hogy a kelésgyengeséghez

társult e szövődmény.

3. színes kép. ábra - Kelésgyengeség – fácáncsibe (SZTOJKOV V.)

Átlagos esetekben a tenyésztelepen a kelésgyengeség miatti elhullás a vadmadaraknál 3–5%-ra tehető. Ez az

állattartással járó természetes kockázatvállalás, amely a tenyésztőt terheli. Amennyiben ez a százalék ennél

magasabb, az a keltető hibás tevékenységére utal. A kelésgyengeség bizonyítása a tenyésztő feladata, és nem

elégséges bizonyítékként az az állítás, hogy a madarak kicsik voltak. Vadmadarak mesterséges nevelésénél az

első napokban elhullott madarak laboratóriumi vizsgálata fontos, mert a vizsgálat eredménye alapján a kár

kezeléssel csökkenthető, vagy a hibás teljesítés időben kideríthető.


3. fejezet - A mezei és az üregi nyúl betegségei

1. 3.1. Vírusok okozta betegségek

1.1. 3.1.1. Mixomatózis

Kórokozó. A kémiai fertőtlenítőszereknek jól ellenálló Leporipoxvírus.

A világszerte előforduló megbetegedés az üregi és a házinyúlnál fordul elő, míg iránta a mezei nyúl nem

fogékony. Lappangási ideje 7–10 nap, amelyet követően a természetes testnyílások tájékán izzadmány (vizenyős

duzzanat) vagy szövetszaporodás (göb) formájában jelentkező kórkép alakul ki, mely igen gyakran elhulláshoz

vezet.

A betegség terjesztésében elsősorban a szúnyogok játszanak szerepet, amelyek szervezetében a vírus 2-3 hétig is

fertőzőképes maradhat. Szerepük lehet azonban a Spilopsylluscuniculi fajhoz tartozó bolháknak is, amelyek

elsősorban az üregi nyúlról a házinyúlra terjeszthetik a kórt, valamint a különféle kullancsoknak (Ixodes,

Dermacentor stb.). Héják és varjak csőréről és karmairól is sikerült a vírust kimutatni.

Tünetek/elváltozások. A fertőződött állat kezdetben még élénk, az étvágytalanság és bágyadtság csak később

alakul ki, a fülkagylók hajszálerei mentén vérzések jelennek meg. Erős könnyezéssel kísért szemhéjduzzanat,

majd hurutos-gennyes kötőhártya-gyulladás és orrhurut is észlelhető. Hamarosan a fejen és a lábakon ún.

mixödémás duzzanatok alakulnak ki. A hurutos tüdőgyulladás is gyakori, ez az ún. klasszikus vizenyősforma,

mely 4–7 (11–18) napon belül elhulláshoz vezet. Olyan üreginyúl- állományokban, ahol a mixomatózis

hosszabb ideje fennáll, előfordulhat, hogy csak éles határú, tömött tapintású, 0,5–1,5 cm átmérőjű csomók

alakulnak ki a fejen és a lábakon. Ez utóbbi a noduláris (göbös) forma. Egyes csomók szőrrel fedettek, mások

szőrtelenek, esetleg véresre kapartak. Számuk rendszerint csak néhány, de 15–20 is lehet. A túlélő állatok szeme

környékén kihullik a szőr, „pápaszemesek” lesznek, s a kórokozóval szemben a későbbiekben ellenállóvá

válnak.

A járvány általában 3-4 éves ciklusokban ismétlődik az üregi nyúlpopulációkban. Célszerű az – egyébként is

tetemes erdészeti károkat okozó – üreginyúl-állományt nyáron-ősszel intenzíven vadászni, alacsonyabb sűrűségi

szinten tartani. A mixomatózissal kapcsolatos állat-egészségügyi előírásokat az Állat-egészségügyi Szabályzat

tartalmazza.

1.2. 3.1.2. Nyúlfélék calicivírus okozta betegségei

1.2.1. 3.1.2.1. Nyulak vírus okozta vérzéses betegsége (RHD = Rabbit Haemorrhagic Disease)

Az Oryctolagus fajokat (házi és üregi nyúl) megbetegítő, heveny lefolyású vírusos betegség. Megbetegítő és

elhullást okozó képessége nagy. Bejelentési kötelezettség alá tartozik. 1984-ben Kínában írták le, és azóta az

egész világon elterjedt. 1988-ban Magyarországon is megállapították. A házinyulak közötti járvány az üregi

nyulakra is átterjedt. A mezei nyúl az Oryctolagusból származó calicivírussal mesterségesen sem betegíthető

meg. A magyarországi behurcolást követő fél éven belül már hazai előállítású oltóanyagot is termeltek a

betegség ellen.

Kórokozó. Calicivírus, ami döntően a szájon át, a légutakon, valamint a sérüléseken keresztül jut a fogékony

állatba.

Az érfal endothel sejtjeiben szaporodik, és annak károsodása következtében testszerte vérzéseket okoz. A vírus

a szopós állatokat nem betegíti meg. Négyhetes életkor alatt elhullást nem okoz. A járványban főleg a kifejlett,

valamint a nyolc hetesnél idősebb növendékek pusztulnak el. A szopósok fogékonysága a kor előrehaladtával

fokozódik.

Tünetek. A betegség 24–72 órás lappangási idő után hirtelen jelentkezik. Elhullás előtt az állatok gyakran

felvisítanak, orrukból vörhenyes váladék ürül, amelyet gyors elhullás követ.

A mezei és az üregi nyúl betegségei


Elváltozások. A hirtelen elhullás miatt az állatok gyomra mindig erősen telt, a lép rendes vagy csak

kismértékben duzzadt, a máj megnagyobbodott, fakóbarna, a tüdő ödémás vagy emfizémás, felületén

mákszemnyi, néha összefolyó vérzéseket látni. A légcső nyálkahártyája haragosvörös, amelyet esetenként

szürkésfehér, kissé kemény hab fed. A veséken tűszúrásnyi vérzések is megfigyelhetők.

Védekezés. A betegség nem gyógyítható. Tenyészetekben a rendszeres vakcináció védelmet nyújt a betegség

ellen. Házinyulakra vonatkozóan az Állat-egészségügyi Szabályzat intézkedik, ezért a betegség gyanúja esetén

az állatorvost haladéktalanul értesíteni kell.

1.2.2. 3.1.2.2. A mezei nyulak vérzéses májdisztrófiája (EBHS = European Brown Hare Syndrome)

1985–1986-ban Nyugat-Európában mezei nyulak között jelentkező heveny lefolyású, fertőző betegség melyet az

1990-es évekre Európa legtöbb országában megállapították.

Kórokozó. A calicivírus, amely rokon az RHD kórokozójával, de több tulajdonságában attól eltér.

A Lepus europeusból származó calicivírussal a házinyúl nem vagy csak nehezen betegíthető meg. A vírus a

szájon, a légutakon keresztül jut a fogékony mezei nyúlba.

Tünetek. Nem figyelhetők meg. Az állat hirtelen pusztul el. A megbetegedés és az elhullás zömmel az őszi–téli

időszakban (szeptember–december) a fiatal felnőtt állatok között fordul elő.

Elváltozások. A lép duzzadt, a máj megnagyobbodott, törékeny, sárgás árnyalatú. A vese fakó vagy sárgás

árnyalatú, a tüdőben vizenyő található. A gyomor nyálkahártyáján esetenként vérzések figyelhetők meg.

Gyakori az erek falának, valamint a bőr alatti zsírszövetnek sárgás elszíneződése.

Gyógykezelés. Nem lehetséges. A betegség megállapítása (beteg állatból vagy hullából) az élő mezeinyúl-

exportból kizáró ok. A szerológiai áthangolódás csak abban az esetben exportkizáró ok, ha a magas titer alapján

nem régi fertőződés gyanúja merül fel, és nem zárható ki megbízhatóan a vírusürítés.

1.3. 3.1.3. Papillomatózis

Kórokozó. Papillomavírus.

Mezei nyulakban a döntően az ajkakon, nyelven és a szájnyálkahártyán kialakuló szemölcsös, göbös

képződmények elsősorban a bőr- és nyálkahártya-sérüléseken át bejutott kórokozók tevékenységének

következményei, különösen kevés (és ezért a fertőzést terjesztő) sózó esetén.

Védekezés. Elsősorban tavasszal szükséges a környezeti körülmények javítása, egyébként a gyakorlatban nem

lehetséges.


2.1. 3.2.1. Tularémia

Kórokozó. Francisella tularensis. A kór a vadon élő rágcsálók és a mezei nyúl fertőző betegsége, amely iránt

az ember is fogékony.

Azokban az években, amikor a pockok, pézsmapockok, hörcsögök, egerek nagymértékben elszaporodnak, a

mezei nyulak is gyakrabban fertőződhetnek. Az igen fogékony apró rágcsálók közel 100%-ban elpusztulnak, s

így nem szolgálnak e kórokozó fenntartójául. A fertőzés folyamatáról tájékoztat a 25. ábra.

25. ábra - A tularémia terjedésének lehetőségei (Sztojkov V.)



A betegség lappangási ideje 2-3 nap és több hónap között változik a szervezet fogékonyságától, illetve ellenálló

képességétől függően.

A vérszívók, amelyek valódi biológiai átvevők (kullancsok, bolhák, szúnyogok), egyaránt szerepet játszanak a

kór terjesztésében és fenntartásában. Egyes egyedek jobb, mások gyengébb ellenálló képességűek.

Tünetek. A mezei nyúl kevésbé fogékony, mint a rágcsálók, ezért a betegség lefolyása rendszerint félheveny

vagy idült. Bágyadtság, láz, nehezített légzés, a „hónalji” nyirokcsomók megnagyobbodása, bizonytalan járás és

hasmenés alakul ki. A megbetegedett állatok egy része lesoványodik és elhullik.

Elváltozások. A kórbonctani képet félheveny esetekben a 3-4-szeresen megnagyobbodott lép és nyirokcsomók

jellemzik. Idült esetekben a lesoványodás mellett a duzzadt nyirokcsomókban, a lépben, a májban, a vesében, de

legtöbbször a tüdő csúcslebenyében apró, egyenetlen szélű, a felület fölé kiemelkedő, kölesnyi, sárgásszürke

gócokból álló halmazokat láthatunk (26. és 27. ábra). Elhalhat a méh nyálkahártyája és a hereszövet is.

Jellegzetes elváltozás az egyoldali gennyes vesemedence-gyulladás. A mezei nyulak a kórokozót a vizelettel is

üríthetik.

26. ábra - Tularémiás mezei nyúl tüdeje – a sok elhalásos góc kiemelkedik a tüdő

felszíne fölé (Sztojkov V.)



27. ábra - Tularémiás – elhalásos gócok mezei nyúl veséjében (Sztojkov V.)

A fertőződött állatokban nemritkán szívburokgyulladást, mellhártyagyulladást, a tüdőben gócokat találhatunk,

legtöbbször normális léplelet mellett.

Az emberi fertőződés rendszerint nyúzás alkalmával, sebfertőzés révén, beteg állatok befogása során történik

leggyakrabban. E lehetőségeken kívül azonban előfordulhat a szájon keresztül történő fertőződés is, a nem

kellően megsütött, megfőzött nyúlhús fogyasztását követően.

Lehetséges az ivásra használt, fertőzött víz által történő, sőt akár a kötőhártyáról kiinduló megbetegedés is.



Védekezés/megelőzés. Elsődleges a fertőzöttség terjedésének meggátlása. Ezért a fertőzött területek

nyúlállományát vadászattal gyéríteni kell, valamint a rágcsálóirtást is szorgalmazni szükséges.

Az újból betelepítésre kiválasztott állatokat célszerű vérvizsgálat alapján szelektálni. A vizsgálatok során

szeropozitív egyedeket le kell bunkózni!

A kézzel fogott és látható ok nélkül elpusztult nyulat még megnyúzni sem ajánlatos. A beteg vagy

feltételezhetően fertőzött állatok húsát elfogyasztani tilos!

2.2. 3.2.2. Pasztörellózis (pasteurellosis – nyúlvész)

Kórokozó. Pasteurella multocida . Az állatok fertőződése a kórokozókkal elsősorban tavasszal és ősszel

következik be. Az őszi–téli kedvezőtlen klimatikus viszonyok, a parazitás fertőzöttség a szervezet ellenálló

képességének gyengítésével hozzájárulhatnak a betegség kirobbanásához.

Tünetek. A gyors kórlefolyás tünet nélküli elhulláshoz vezethet. Jellegzetes formája az ún. ragadós

orrgyulladás, amely bágyadtsággal, lázzal, tüsszögéssel kezdődik. Ezt gennyes orrfolyás, nehezített légzés

követi.

Elváltozások. Lassú kórlefolyás esetén hurutos-gennyes tüdőgyulladást(28. ábra), összenövéses

mellhártyagyulladást,szívburokgyulladást észlelhetünk. A máj duzzadt. Az idült esetek gyógyulással is

végződhetnek.

28. ábra - Pasztörellózis mezei nyúlban – hurutos-gennyes tüdőgyulladás (Sztojkov V.)

A lesoványodott vagy szervek megbetegedését mutató állatok húsa nem fogyasztható!

2.3. 3.2.3. Brucellózis



Kórokozó. Brucella suis . A mezei nyulak fertőzési forrásának legtöbben a sertést tartják, mások viszont a

szarvasmarhától és juhtól való fertőződést is feltételezik. Esetenként a háziállatok is visszafertőződhetnek.

Hazánkban a betegség csak szórványosan fordul elő.

A mezei nyulak megbetegedése majdnem mindig idült formában, jóindulatúan zajlik le. A fertőzött nyulak

párzáskor egymást fertőzik.

Tünetek. A betegség legismertebb formája a nemi szervekre összpontosul. Nőstényeknél gyakori a vetélés, majd

a következményes meddőség, míg a bakoknál heregyulladás tünetei észlelhetők.

Elváltozások. Bakoknál a megnagyobbodott herék egész állományában gyulladásos, elhalásos gócok vehetők

észre. A nőivarú állatok méhében gennyes gyulladást (29., 30. ábra), gyakrabban azonban csak a méh

nyálkahártyáján vagy a méh szalagjain – ugyanúgy, mint a parenchimás szervekben – találunk málnaszerű

elhalásos gócokat.

29. ábra - Brucellózis mezei nyúlban – elhalásos gócoktól deformált lép (Sztojkov V.)

30. ábra - Brucellózis mezei nyúlban –elhalásos góc a bal méhszarvban (Sztojkov V.)



Védekezés/megelőzés. A befogások alkalmával a nemi szervi elváltozásokat mutató egyedeket le kell bunkózni.

Az ilyen állatok kórboncolását csak gumikesztyűben végezzük, mert a brucellák parányi bőrsebeken keresztül is

fertőződést okozhatnak. A beteg állat húsa fogyasztásra alkalmatlan.

2.4. 3.2.4. Rodenciózis (álgümőkór)

Kórokozó: Yersinia pseudotuberculosis .

A rágcsálók álgümőkórját előidéző mikroorganizmus a szabad természetben szinte mindenütt megtalálható.

A mezei és üregi nyulak megbetegedését legtöbbször az ellenálló képesség csökkenése váltja ki.

A megbetegedés elsősorban télen, a táplálékhiányos időszakban fordul elő, amikor az állatok „csapatostul”

keresik fel a táplálkozási helyeket, etetőket.

Tünetek. A lassú lefolyás miatt a beteg egyedek erősen lesoványodva hullanak el.

Elváltozások. Kórboncolás során a parenchimás szervek állományában apró, gombostűfejnyi, néha mogyorónyi

vagy térképszerű, sárgásszürke gócokat találhatunk.

Védekezés. A betegség nem gyógyítható, csak az állatok jobb takarmányellátottságával védhető ki. Húsvizsgálat

során a jerziniózisra gyanús vagy betegállatok húsát felhasználni tilos!

Az ember a rágcsálókkal való érintkezés folyamán fertőződik. Gyermekeknél és fiatal férfiaknál

vakbélgyulladás tüneteit utánzó, a bélfodri nyirokcsomók elváltozását előidéző kórkép jelezheti a jerziniás

fertőzöttséget. Pontos diagnózis esetén neomicin- és sztreptomicin-tartalmú készítmények adása indokolt.

2.5. 3.2.5. Nyúlszifilisz

Kórokozó. Treponema cuniculi . Idült ivarszervi megbetegedés. Lappangási ideje 3 hét – 2 hónap. A

treponemák a külvilágban órákon belül elpusztulnak. A fertőződés fedezéskor következik be.

Az ivarszervek megbetegedései hímeken sokkal kifejezettebbek: a makk, a vaszora nyálkahártyáján, a hereborék

bőrén a nagyfokú duzzanat mellett kölesnyi-lencsényi csomók keletkeznek, amelyek kifekélyesedhetnek. A

tasak beszűrődése a hímvessző kizáródását vonhatja maga után, majd a vizelésképtelenség hólyagrepedést

idézhet elő. Nőstényeken a hüvelynyílás szélén és – akárcsak a hímeken – a végbél körüli kifekélyesedések

keletkezhetnek. Vérfertőzéses esetekben az ajkakon, a pofán és a szemhéjakon is fekélyek alakulnak ki.

Bénulások is előfordulhatnak. Befogásnál a beteg állatokat le kell bunkózni, húsuk fogyasztásra alkalmatlan.

2.6. 3.2.6. Nekrobacillózis

Kórokozó. Fusobacterium necrophorum . A természetben elterjedt, többnyire a nyirkos helyeken hetekig

életképes kórokozó, amely az állatok nyálkahártyájának és bélflórájának ártatlan lakója és a bélsárral kerül a

külvilágba. Oxigénben szegény környezetben szaporodik, sebekbe kerülve ún. száraz elhalásokat idéz elő,

melyek kora tavasszal gyakran vehetők észre a mezei nyulak ajkain, pofatájékán, fülein és lábvégein. A beteg

állatok húsát elfogyasztani tilos!

2.7. 3.2.7. Sztafilokokkózis

Kórokozó. Staphylococcus aureus. A meglehetősen elterjedt baktérium különösen olyan állatokban szaporodik

el nagymértékben, melyek ellenálló képessége különböző okok (pl. parazitózisok, sérülések) miatt csökkentté

vált. Weidenmüller (1957), valamint Kötsche és Gottschalk (1983) adatai szerint a vizsgált mezei és üregi

nyulak hulláiban 9–13%-ban volt fellelhető sztafilokokkózis. Gräfner (1986), valamint Boch és Schneidawind

(1988) a fertőzés tovaterjedésében egyaránt nagy jelentőséget tulajdonítanak a rovarcsípéseknek (pl. bolha),

valamint a karmolt és harapott sebeknek.

Tünetek/elváltozások. Kórlefolyása szerint döntően idült betegség, melyet a legkülönbözőbb helyeken kialakuló

tályogok jellemeznek. Ezekkel találkozhatunk a bőrben, az izmokban, de akár a belső szervekben is.



Előfordulhat heveny lefolyás is, melynek során néhány nap alatt súlyos „vérfertőzést” (szeptikémiát) és általános

gyengeséget követően hullik el az állat. Sajátságos kórforma a mezei nyulaknál előforduló ún. „rosszindulatú

ekcéma” („bösartige Ekzem”), mely során a szőrtüszők elgennyesedése miatt mély elhalások keletkeznek.

2.8. 3.2.8. Tyzzer-féle betegség

Kórokozó. Clostridium piliforme.

Tünetek. Kifejlett, befogott mezei nyulakon ritkán észlelhető. Bágyadtság, nyálzás, híg, vörhenyes, nyálkás

bélsárürítés, majd általános gyengeség jelentkezik, amit 48 órán belül elhullás követ. A betegség heveny formája

a fogságban tartott 3–12 hetes süldő nyulakban gyakoribb.

Elváltozások. Az elhullott állatokban normális léplelet mellett a bélcsatorna kipirult, duzzadt, elhalásokkal

tarkított nyálkahártyáját hurutos váladék borítja. A vak-, a csípő- és remesebél fala ödémásan beszűrődött, rajta

pontszerű vérzések láthatók (Licois 1986). A szívizom tarkázott, szakadékony.

Gyógykezelése fogságban tartott állatokon neomicin- és tetraciklin-tartalmú készítmények segítségével oldható

meg.

2.9. 3.2.9. Nyálkás bélgyulladás

Kórokozó. Escherichia coli és egyéb kóliform baktériumok. A mezei nyulak között kóli-enterotoxémia

formájában leginkább az őszi és a kora tavaszi hónapokban fordul elő.

Tünetek. Bágyadtság, bizonytalan járás figyelhető meg, majd kúszómozgások közben elpusztul az állat.

Hasmenést ritkán tapasztalhatunk. Előfordul az is, hogy a vackából kiugró és menekülő nyúl pár száz méteres

futás után hirtelen felbukik és elhullik.

Elváltozások. Kórboncolás során a máj cseresznyepiros, duzzadt. A remesebél üregét szürkésfehér, kocsonyás

vagy barna, tapadós-nyálkás, áttetsző tartalom tölti ki. A nyálkahártya az elváltozott részeken szemcsézett. A

remesebélben található váladékhoz hasonló nyálka lehet a vékonybélben is. A tüdőben bővérűséget, a gyakran

tágult szívkamrák falán főtt húshoz hasonló szívizom-elfajulást láthatunk.

3. 3.3. Paraziták

3.1. 3.3.1. Egysejtűek

3.1.1. 3.3.1.1. Bélkokcidiózis

A bélkokcidium-fertőzöttség igen gyakori mind a mezei, mind az üregi nyulakban (31. ábra). Mindkét

nyúlféléből számos Eimeriafajt írtak le:

31. ábra - A bélkokcidiumok fejlődési ciklusa – mezei nyúl (Sugár L. 1978)



• mezei nyúl: E. babatica, E. europaea, E. hungarica, E. macrosulpta E. leporis, E. robertsoni, E. sculpta,

E. semisculpta, E. septentrionalis, E. stefanskii, E. townsendi (32. ábra);

32. ábra - Különböző bélkokcidium-fajok sporulált oocisztái mezei nyúl ürülékéből (kb.

200×-os nagyítás) (Sugár L.)



• üregi nyúl: E. neoleporis, E. exigua, E. magna, E. media, E. irresidua.

A klinikai tünetekkel járó bélkokcidiózis azonban igen ritka, nem jellegzetes, mivel a kokcidiumok okozta

elváltozásokhoz baktériumos fertőzés is társulni szokott. A bélkokcidiózist kiváltó Eimeriák fejlődését mutatja

be a 33. ábra. Legtöbbször étvágytalanságot, bélhurutot és fokozott vízfogyasztást lehet megfigyelni. Az állatok

fokozatosan lesoványodnak, legyengülnek és a legtöbb esetben elhullanak, vagy olyannyira gyengévé válnak,

hogy természetes ellenségeik könnyű prédáivá lesznek.

33. ábra - Eimeria macrosculpta éretlen (a) és sporulált (b) oocisztái (kb. 400×-os

nagyítás (Sugár L., 1979)



Vadaskertek állományszintű kezelésére kivájt almákba rejtett kokcidiosztatikumok alkalmazása javasolható.

3.1.2. 3.3.1.2. Epeér-kokcidiózis (májkokcidiózis)

Kórokozó. Eimeria stiedai (spórás véglényfaj). A fertőzöttség (megbetegedés) nyulakban rendszerint

bélkokcidiózissal együtt jelentkezik. A megbetegedés természetes körülmények között csak az üregi nyúlban

alakul ki, a mezei nyúlban nem. Esetenként fiatal üregi nyulak elhullását is okozhatja.

A megbetegedett állatokon a fertőződést követő 12. naptól hasmenést, felfúvódást, ritkábban sárgaságot,

valamint fokozatos lesoványodást észlelhetünk. Egyidejűleg fennálló bélkokcidiózis esetén a hasmenés olyan

erőssé válhat, ami az „egyszerű” epeér-kokcidiózisnál nem fordul elő.

A kórboncolás során feltűnő a hatalmas, a testtömeg akár 20%-át is kitevő máj, a felületén és metszéslapján 2-3

mm átmérőjű sárgásszürke gócokkal, csíkokkal. Ennek hátterében az epeerek hámsejtjeiben szaporodó

kokcidiumok hámsejtszétesést és/vagy hámburjánzást előidéző hatása áll. Az epeerekben gennyszerű, sajtos-

törmelékes, sok oocisztát és gamontát tartalmazó anyag van.

3.1.3. 3.3.1.3. Szarkocisztisz-fertőzöttség

Kórokozó. A mezei nyúl a Sarcocystis leporum, az üregi nyúl a Sarcocystis cuniculi köztigazdája.

A szarkosporidiumok az izomrostok között elhelyezkedő, szabad szemmel alig látható, orsó vagy pálcika alakú,

esetleg tojásdad, fehér színű tömlőket alkotó spórás véglények. A S. leporum a szív- és vázizomzatban

élősködik. Az igen ritka heveny esetekben klinikai tünetként izgatottságot, majd depressziót,

szívizomgyulladást, esetleg bénulást észlelhetünk.

A parazita végleges gazdája a macska.



3.1.4. 3.3.1.4. Mételyfertőzöttség

Kórokozó. ADicrocoelium dendriticumés a Fasciola hepatica. A lándzsás métely (D. dendriticum) gyakori

végleges gazdái a nyúlfélék.

Az üreginyúl-állományok fertőzöttsége vidékenként változik, akár 25%-os is lehet. A lándzsás métely fejlődési

ciklusát a 34. ábra mutatja be. Klinikai tüneteket csak juhfélékben, így pl. a muflonban okoz. Boncoláskor az

enyhén duzzadt epeerekben csak néhány mételyt találhatunk.

34. ábra - A lándzsás métely fejlődési ciklusa (Gräfner,1986 nyomán módosítva)

A közönséges májmétely (F. hepatica) is megtelepedhet a vadon élő nyúlfélékben.

3.1.5. 3.3.1.5. Galandférgesség

A mezei nyúl vékonybelében viszonylag gyakran a 60–80 cm hosszúságú Andrya rhopalocephala, ritkábban a

10–12 cm-es Mosgovoyia pectinata fordulhat elő.

Az üregi nyúl vékonybelében gyakori a Neoctenotaenia ctenoides (30–40 cm) (4. színes kép), a M. pectinata

viszont még nem került elő hazai üregi nyúlból.

4. színes kép. ábra - Galandféreg – üregi nyúl (SUGÁR L.)



3.1.6. 3.3.1.6. Borsókakór (hólyagférgesség)

Kórokozó. ATaenia pisiformis és a Taenia serialisgalandférgek lárvái.

A közönséges nyúlborsóka, a T. pisiformis lárvája gyakori mind a mezei, mind az üregi nyúl hasüregében (35.

ábra).

35. ábra - Borsókák mezei nyúl hasüregében (Sugár L.)



A bántalom élő állaton általában nem vehető észre, csupán súlyos fertőzöttség esetén. Elhullás a kezdeti

lárvavándorlási szakaszban fordul elő. A parazita fejlődési ciklusát a 36. ábra mutatja be.

36. ábra - A Taenia pisiformis fejlődési folyamata (Gräfner 1986)

A nyulak hasüregének megnyitásakor borsónyi-babnyi, szőlőfürtszerűen elhelyezkedő hólyagokat láthatunk a

savós hártyákon, a csepleszen, ritkábban a húgyhólyagon. Vadászkutyáink rendszeres féregtelenítésével a

nyúlborsóka kártételeit is csökkenthetjük.

A kötőszöveti nyúlborsóka (T. serialis, Multiceps serialis) a bőr alatti és az izomnyalábok közötti kötőszövetben,

esetleg a gerincvelőben okoz elváltozást. Ezt a borsókát mindössze 5 mezei nyúlban észlelték az ország

különböző részeiből. Valószínűleg nem ilyen ritka a fertőzöttség, de a mogyorónyi, kis szilványi hólyag

rendszerint rejtve marad.



3.1.7. 3.3.1.7. Tüdőférgesség

Kórkozó. Amezei nyúlbana Protostrongylus pulmonalis, a P. tauricus, üregi nyúlbanaP. commutatusés a P.

oryctolagi található meg.

A 20–60 mm hosszú fonálférgek, a hörgőkben és a tüdőszövetekben élősködnek. Az ivarérett egyedek az

alveolusokban rakják le petéiket, kivételt csak a P. pulmonalis képez, mely a tüdő szövetébe rakja le petéit.

Ennek következtében hörghurut, esetleg tüdőgyulladás fejlődhet ki. Enyhébb esetekben csak köhögés, de olykor

a másodlagos baktériumos fertőzés hatására kialakuló tüdőgyulladás miatt nehézlégzés és elhullás is

előfordulhat.

Elsősorban a nedves rétek és legelők környezetében gyakori, ugyanis a kerti csiga – mint köztigazda –

szükséges a Protostrongylus-lárvák fejlődéséhez.

3.1.8. 3.3.1.8. A gyomor-bélcsatornában élősködő fonálférgek

A gyomor- és bélcsatornában, annak szakaszai szerint különböző fonálféregfajok élősködnek. A fonálférgek

közül a gyomorban a Graphidum strigosum, míg a vékonybélben a Trichostrongylus retortaeformisés

aStrongyloides papillosusélősködik. A májban élősködő hajszálféreg a Capillaria hepatica. A vakbélben

leggyakrabban a Passalurus ambiguus és a Trichuris leporis fonálférgeket találhatjuk meg.

A felsorolt férgek hatására táplálékhiányos időszakban lesoványodás, emésztési zavar, kevésvérűség alakulhat

ki, esetleg gyomor- és bélhurut is jelentkezhet.

3.2. 3.3.2. Ízeltlábú paraziták

3.2.1. 3.3.2.1. Bolhák

A nyúlbolha (Spilopsyllus cuniculi) a kotorékban lakó üregi nyulakongyakoribb, mint a földön vackoló mezei

nyulakon. Kártétele a vérszíváson, az állatok nyugtalanításán kívül mezei nyulaknál a tularémia, üregi

nyulaknál a mixomatózis terjesztésében is megnyilvánulhat.

3.2.2. 3.3.2.2. Tetvek

Mezei nyulakon a nyúltetű (Haemodipsus lyriocephalus), míg az üregi nyulakon a házinyúltetű(H.

ventricosus) élősködhet.

3.2.3. 3.3.2.3. Rühatkák

A mezei nyúlon előforduló nyúlszőrmeatka (Listrophorus gibbus) és nyúlszőratka(Cheyletiella

parasitovorax) közül csak az előbbi okoz nagyobb felületre kiterjedő, észrevehető rühösséget. A „fülrühösség”

kiváltója a Psoroptes cuniculi, míg az ún. „fejrühösség”-et a Notoedres cuniculi faj okozza.

3.2.4. 3.3.2.4. Bársonyatkák

Az általuk okozott bársonyatkakór kiváltója a Neotrombicula autumnalis. A főként ősszel gyakori

bársonyatkalárvák a bőrre jutva felsebzik azt, erős viszketést, sőt fájdalmat is okozó mirigyváladékot juttatnak a

sebbe. Az állatok a sebeket dörzsölik, harapdálják. A nimfák és a kifejlett atkák nem élősködnek. E parazitafaj is

terjesztője lehet a mixomatózisnak és a tularémiának.

3.2.5. 3.3.2.5. Kullancsok

Mezei és üregi nyúlon a Haemaphysalis concinna, a H. inermis, a H. punctata,

azIxodesricinus,aDermacentor pictusés aD. marginatuslárvái szívnak vért. Fontos szerepük van – hasonlóan

a bolhákhoz és a bársonyatkákhoz – a mixomatózis, illetve a tularémia terjesztésében.


4. fejezet - Vadon élő kérődzők betegségei


1.1. 4.1.1. Veszettség

A betegséggel kapcsolatos részletesebb leírás a rókaveszettségnél olvasható.

Kórokozó. A Lyssavirus genus (Rhabdoviridae) tagja. A rókaveszettségi esetek számához viszonyítva csülkös

vadjainkban e betegség jóval ritkábban fordul elő. Az emberi fertőződés veszélye azonban még így is jelentős.

Tünetek. A fertőzött őzön vagy szarvason csak kivételes esetekben jelentkeznek klinikai tünetek. Ezek is jobbára

mérsékeltek, nem tipikusak, vagy csak időközönként észlelhetők, így pl. nyugtalan viselkedés, rendellenes

hangadás, a homlok dörzsölése, vakarása, erős nyálzás (ez utóbbi tünet más eredetű megbetegedésnél, így pl.

tejsavmérgezéskor is gyakori). Az ember a betegség korai szakaszában lévő állattól – a klinikai tünetek

megjelenése előtt – is fertőződhet, pl. a fej levágásakor kiszabaduló koponyaűri folyadéktól, az ún. likvortól.

A betegség csak laboratóriumi vizsgálattal diagnosztizálható. Ezért gyanús esetekben a kérdéses vad fejét a

körzeti állatorvoshoz, vagy az Állat-egészségügyi Intézetbe kell szállítani. Az egyes vadfajokban diagnosztizált

veszettségi esetek gyakoriságát a 4. táblázat szemlélteti. Nagyvadjaink közül egyértelműen az őzben a

leggyakoribb a fertőzöttség, legalábbis a vizsgált állatok számához viszonyítva.

4. táblázat - A különböző vadfajoknál a diagnosztizált veszettségi esetek gyakorisága

Róka Borz Nyest Őz

Szarva

s Vaddis

znó Mezei

nyúl

a b a b a b a b a b a b a b

Pozitív % 70,

8 25,

7 16

,7 0

22,

72 12

,3 13

,0 7,8

11

,8 4,

2 7,

7 2,

56 –

2,

46

Összes

vizsgált 28

05 28

12 12 10 22

35

0 12

3 11

88 17 24 13 39 1

12

2

a: Mocsáry és Sághy (1993): 1989–1991 között

Magyarországon

b: Brömel és Zettl (1976): 1968–1975 között Észak-

Hessenben

1.2. 4.1.2. Ragadós száj- és körömfájás (szkf)

Bejelentési kötelezettségű betegség. A kórokozó megbetegíti a kérődzőkön kívül a sertést (vaddisznót) és a sünt

is. Vadon élő állatok közötti előfordulására a haszonállatok járványa esetén számíthatunk. Heveny lefolyású

betegség, általános lázas tünetekkel.

Kórokozó. A betegséget a Picornaviridae család Aphtovirus nemzetségébe tartozó vírus okozza.

A vírusnak 7 szerotípusa van, amelyeket kódokkal jelölnek. (Európában és az amerikai földrészen az O, A és C

típusok, Afrikában ezenkívül a SAT 1, 2 és 3, Ázsiában az Asia 1 típusok fordulnak még elő.) A szerotípusokon

belül a folytonos antigénsodródás következtében több szubtípust lehet elkülöníteni. Járványveszély esetén a

szubtípus meghatározása fontos az eredményes vakcináció elvégzéséhez.

Vadon élő kérődzők betegségei


A vírus igen ellenálló. Árnyékos helyen, nedves és hűvös időben a legelőn 4 hétig, beszáradt állapotban nyáron

4, télen 8 hétig is élet- és fertőzőképes marad. Érzékeny a savas és az erős lúgos behatásokra. Mélyhűtött

hústermékekben több évig is életben marad.

A fertőződött állat már a 9. órától vírust üríthet. Különösen sok vírus ürül a nyálkahártyákon és a bőrön

képződött hólyagok váladékából. A fertőződés szájon át következik be. Járványok alkalmával a betegség

közvetlenül állatról állatra terjed. A vírus nagy ellenálló képessége miatt ragályfogó tárgyakkal, állati

termékekkel, takarmányzsákokkal nagyobb távolságra is elhurcolható. A növényi részekhez tapadt vírust a szél

is terjesztheti. Közvetett elhurcolásában a személyi forgalomnak van jelentős szerepe. A betegséget átvészelt

állatokban aktív immunitás alakul ki a betegséget okozó vírustípussal (szubtípus) szemben.

Védekezés. A betegség felszámolását az Állat-egészségügyi Szabályzat alapján a hatóság írja elő.

Magyarországon 1973 óta nem fordult elő.

1.3. 4.1.3. Roncsoló orrhurut

Kórokozó. Herpesvírus. A vírusnak két rezervoár állatfaja van: az afrikai gnú és a házijuh. Ezek az állatok

rezisztensek, sohasem betegszenek meg. Különösen elléskor, a magzatburokkal és a magzatvízzel fertőzik

környezetüket.

A betegség iránt főként egyes szarvasfélék fogékonyak, köztük a gímszarvas is. Elsősorban a juhokkal azonos

legelőt használó, vagy azok közvetlen közelében élő szarvasok, így az állatkerti vagy farmszarvasok

betegszenek meg. A nagyszámú megbetegedés azonban ritka. A betegség nem terjed szarvasról szarvasra.

Tünetek. Magas láz, étvágytalanság, hurutos-gennyes szaru- és kötőhártya-, illetve orrnyálkahártya-gyulladás,

híg hasmenés.

1.4. 4.1.4. Egyéb vírusok okozta betegségek

A fent említetteken kívül még számos más vírusos betegség is előfordulhat vadon élő kérődzőkben, jelentőségük

azonban általában elhanyagolható. A vírusos betegségekre, főként az ún. pándémiákra érvényes az, hogy a

vadfajok eléggé rezisztensek háziasított rokonaikhoz viszonyítva. Ez azonban nem zárja ki – mint már

említettük – az esetleges járványterjesztő szerepüket. A járvány sújtotta körzetekben esetenként alkalmazott

gyérítő- vagy irtóvadászat a járvány gyors terjedését segítheti elő.

Exportra történő vadhús-, esetleg szaporítóanyag- (embrió-, sperma-)szállítás esetén a vásárló megkövetelhet

egyéb vírusos betegségektől való mentességet is. Ilyenek pl. a szarvasmarha vírusos hasmenése (BVD), fertőző

orr-légcsőhurutja (IBR), az ún. bluetongue stb.


2.1. 4.2.1. Lépfene

Kórokozó. A talajlakó Bacillus anthracis. Aerob és anaerob viszonyok között szaporodik és oxigéndús

környezetben (levegőn) spórásodik. A spórák azután a talajban, állati csontokban, bőrökben évekig-évtizedekig

fertőzőképesek maradnak. Régente főleg a mocsaras, vízdús területeken volt gyakori.

A fertőződés szájon át történik iváskor, táplálkozáskor, esetleg belégzéssel. Állatról állatra nem terjed. Minden

melegvérű állat és az ember is fogékony, a legérzékenyebbek azonban a kérődzők. A valamikor tömeges

elhullásokat okozó betegség megjelenése napjainkban viszonylag ritka.

2.2. 4.2.2. Tetanusz

Kórokozó. A talajlakó Clostridium tetani baktérium által termelt toxin. Ritkán előforduló betegség.

A kórokozó a szabadban csak spórás alakban fordul elő. Levegőtől elzárt helyre (pl. a szúrt vagy lőtt sérülés

mélyére) kerülve a spóra aktiválódik, elszaporodik és toxint termel, jellegzetes tüneteket okozva. Különösen a

kérődzők érzékenyek.



Tünetek. A fertőződéssel járó sérülés után 1-2 héttel jelentkeznek a tünetek: előbb a fejen, majd a nyakon, háton

és végül a végtagokon alakulnak ki a jellegzetes merevgörcsök.

Az Alföldön helyenként őzbakokon ismételten megfigyeltek tetániás tüneteket a májusi bakvadászatok idején.

Laboratóriumi vizsgálatról nincs tudomásunk. Feltételezésünk szerint valójában ezek nem tetanuszos esetek,

hanem a fűtetánia kialakulásáról van szó (anyagforgalmi eredetű megbetegedés).

2.3. 4.2.3. Sugárgomba-betegség

A csontok, illetve a bőr és a lágy részek daganatszerű elváltozása. A csontelváltozások okozója a

Corynebacterium israeli, a lágy szöveteké a C. lignieresi. Főként őzek és dámszarvasok fogékonyak.

Leggyakrabban állkapcsi daganat alakul ki valamelyik fogmeder fertőződése következtében.

2.4. 4.2.4. Gümőkór (tuberkulózis)

Kórokozó. Néhány évtizedes viszonylagos „csend” után napjainkban ismét az orvosi-állatorvosi érdeklődés

előterébe került a gümőkór. Okozója a talajlakó, igen ellenálló, ún. saválló Mycobacterium(M).

A valódi gümőkórt három közeli rokon baktériumfaj okozza: a M. tuberculosis főként az emberben, a M. bovis

a kérődzőkben, a M. avium pedig a madarakban jelentkező megbetegedésekért felelős. A gazdafajlagosság

azonban nem szigorú, így pl. mindhárom faj okozhat emberi megbetegedéseket, illetve a M. tuberculosis is

lehet a kérődzők vagy a sertésfélék gümőkórjának okozója.

Angliában derült fény arra, hogy a borz is terjesztheti a gümőkórt (M. bovis).

A vadon élő kérődzők közül elsősorban a gímszarvas gümőkórja jelentős. A zárttéri tartás terjedésével egyre

gyakrabban jelentkezik e betegség, és olykor az egész állományra kiterjed. Vadon élő populációk

fertőzöttségéről kevés megbízható információnk van, a jelek szerint azonban a fertőzöttségi arány 1% alatt van.

A zárt területen, szarvasfarmokon tartott állományokban a betegség gyors terjedéséért valószínűleg a stresszdús

körülmények (pl. állatmozgatás, borjak elkülönítése, más betegség, kemény tél, előrehaladott vemhesség; Haigh

és Hudson 1993) felelősek. A fertőzött állat szervezetében addig jól körülzárt gócból a stresszhatás miatt erősen

lecsökkenő specifikus ellenanyag-termelés (immunválasz-képtelenség, anergia) eredményeként a baktériumok

kiszabadulnak, a folyamat generalizálódik. Pár hét leforgása alatt az ilyen állat fertőzi társait, s ha a

stresszhatások ismétlődnek, a gümőkór elhatalmasodik az állományban. Az immunválasz-képtelenség veszélyes

következménye az ún. fals-negatívtuberkulinreakció. Ennek elkerüléséhez célszerű a „vad” szarvasokat

közvetlenül a befogás után tuberkulinozni.

Elváltozások. Szarvasnál a gümőkóros elváltozások rendszerint az emésztőcsatornához kapcsolódó

nyirokcsomókban találhatók. Leggyakrabban a feji (állalatti, garatkörüli) és a bélfodri nyirokcsomókban – ezek

diónyi-almányi méretre is megnagyobbodhatnak (37. ábra) –, s csak jóval ritkábban a tüdőben. A betegség

megbízható diagnosztizálása csak laboratóriumi vizsgálattal, a baktérium kitenyésztésével lehetséges.

37. ábra - Gímszarvas gümőkór – elgennyesedett bélfodri nyirokcsomó (Sugár L.)



Védekezés. A fertőzöttség előzetes felderítésére az ún. intradermális tuberkulinpróbát használják. Ennek az

érzékenysége azonban csak kb. 80%-os, hátránya még, hogy megismétléséhez legalább 3 hónapot kell várni.

Újabb módszer az ún. vérpróba (BTB), amelynek segítségével közel 100%-osra növelhető az élő állatok

fertőzöttségének megállapítása. A zárttéri szarvastenyészetek gümőkórmentesítése csak speciálisan felkészült

állatorvosok és laboratóriumok közreműködésével lehetséges. Igen fontos a befogott vagy vásárolt állatok

legalább 3 hónapig tartó karanténozása.

2.5. 4.2.5. Álgümőkór (jerziniózis és korinebacillózis)

a) Jerziniózis

Kórokozó. A Yersinia pseudotuberculosis, ami a normál bélflórában is előfordul.

Csak zárt tartási viszonyok között van jelentősége, mivel e betegség csak hajlamosító tényezők – stressz,

átmeneti táplálékhiány – következtében alakul ki. Főként borjak között, téli időszakban léphet fel.

Tünetek. Jellegzetes tünete a vérömléses bélgyulladás, amely gyakran túl heveny formában zajlik le. A

megbetegedés lehet egyedi és tömeges egyaránt.

Megelőzés. Legfontosabb a stresszhatások kiiktatása, illetve csökkentése.

b) Korinebacillózis

Kórokozó. A gímszarvasban a gümőkórhoz hasonló tünetekkel és elváltozásokkal járó, így azzal esetenként

összetéveszthető betegség okozója a Corynebacterium pseudotuberculosis ovis.

Elváltozások. Rendszerint a tüdőben és a hörgő körüli, gátorközi nyirokcsomókban okoz elhalásos, gyakran

gennyesedéssel járó elváltozásokat. Hasonló elváltozások lehetnek azonban a májban, a vesében és az

ivarszervekben is. A betegség diagnosztizálása mikroszkópos vizsgálattal, a Gram-pozitív baktérium

kimutatásával oldható meg.

2.6. 4.2.6. Álgümőkórós bélgyulladás (Johne-féle betegség)



Kórokozó. A Mycobacterium paratuberculosis (bovis), hasonló a gümőkór okozójához sav- és alkoholálló

szaprofita baktérium.

Nem minden fertőződött szarvas vagy őz betegszik meg, többségük tünetmentesen hordozza a kórokozót. Egyes

megfigyelések szerint a foszforhiány elősegíti a betegség kialakulását.

Tünetek. Hónapokig, esetleg évekig tartó lappangás után lép fel a hirtelen lesoványodással (súlycsökkenéssel)

együtt járó makacs, híg, véres-nyálkás hasmenés. Az elhullás olykor 2–3 hét után, más esetekben csak hónapok

múlva teljes senyvesség formájában következik be.

Boncoláskor szembetűnő a bélfodri nyirokcsomók megnagyobbodása és az ezekhez vezető nyirokerek

megvastagodása. A vékonybél és a remesebél fala nem vagy csak enyhén megvastagodott, szemben a

szarvasmarhánál tipikus formával (a nyálkahártyán idült, agytekervényekre emlékeztető elváltozások láthatók).

A betegség elleni védekezés szabad területen, a hosszú lappangási idő miatt nem oldható meg.

Védekezés. Vadon élő populációkban igen ritka megbetegedés. Fogságban élő állományokban nehézkes és

körülményes a mentesítés.


Kórokozó. A Brucella abortus nevű baktérium.

Hazai viszonylatban csak vaddisznóban való előfordulásáról tudunk.

Észak-Amerikában helyenként – pl. a Yellowstone parkban – évtizedek óta kimutatható a brucellózis a

vapitiszarvas- és a bölénypopulációban. Csak szórványos megbetegedéseket, vetéléseket okoz.

Tünetek/elváltozások. A betegség rendszerint az ivarszervekben, így hímeknél a herékben, nőivarúaknál a

méhben alakul ki. Utóbbiaknál vetélés a következmény, de rendszerint csak a fertőződés utáni első vemhesség

idején. A fertőződés leggyakrabban párosodáskor következik be. Táplálkozás, legelés során is fertőződhet egy-

egy állat az elvetélt magzatburkoktól, magzati folyadéktól. A betegség felszámolása vadon élő populációkban

kivitelezhetetlen. A fertőzöttség a vérsavó szerológiai vizsgálatával is kimutatható.

2.8. 4.2.8. Nekrobacillózis

Kórokozó. A Fusobacterium necrophorum, a normális gyomor-bélflóra tagja.

Rendszerint csak szórványos egyedi megbetegedéseket, elhullásokat okoz. Ilyenkor mechanikai sérülés, seb

nyújt lehetőséget a baktériumoknak a szövetek mélyébe való hatolásához, gyors elszaporodásához. Az egyúttal

fennálló stresszállapot, szomjazás, vagy gyenge kondíció hajlamosító tényezőként játszik közre.

Elváltozások. Főként a kérődzők fogékonyak. Fiatal állatoknál rendszerint diftériás elváltozás alakul ki a száj-

vagy garatüregben, felnőtt egyedekben pedig elhalásos oltógyomor-gyulladás. Muflonnál esetenként

csülökrothadás, ún. büdössántaság is kialakulhat.

2.9. 4.2.9. Pasztörellózis

Kórokozója. A Pasteurella multocida, a légutak lakója, fakultatív kórokozó.

A vadon élő kérődzők pasztörellózisa világszerte előfordul, de nem gyakori, hanem szezonális betegség.

Hajlamosító tényezőként szerepelhet a tél végi változó időjárás, a gyenge ellenálló képesség, valamely

vírusfertőzés vagy ezek együttes jelenléte.

Elváltozások. Vérömléses tüdőgyulladás, majd szeptikémia előzi meg az állat elpusztulását. Olykor tömeges,

járványszerű formát is ölthet.

2.10. 4.2.10. Egyéb baktériumok okozta betegségek

Vadon élő kérődzőkben még számos egyéb baktériumos betegség is előfordulhat, így pl. liszteriózis,

kólibacillózis, sztafilokokkózis stb.



3. 4.3. Gombák okozta betegségek

3.1. 4.3.1. Aszpergillózis

A penészgombák közé tartozó Aspergillus fumigatus esetenként előidézheti őzek, szarvasok megbetegedését,

mikózisát. A gombáknak az érrendszerbe való bejutása és a szövetekben történő nagymérvű elszaporodása

(inváziója) mindig másodlagos. A hajlamosító tényezők közül a tejsavtúlterhelés a legfontosabb. Fogságban

tartott állatoknál a már említett stresszhatásoknak van jelentősége. Ennek formái különbözőek lehetnek.

3.1.1. 4.3.1.1. Tüdőmikózis

A tüdőmikózis szorítkozhat kis lebenyrészre, de néha egyik vagy mindkét tüdőfelet teljes terjedelmében

tönkreteszi, és a hörgő körüli nyirokcsomókra is átterjedhet.

Az elváltozás számtalan kölesnyi-borsónyi gócból áll, amelyek lehetnek gennyes-sajtos vagy sajtos-meszes

tartalmúak. Elváltozások lehetnek még a vesében, a májban, a központi idegrendszerben és az orrüregben.

3.1.2. 4.3.1.2. Daganatszerű csomók

Daganatszerű csomók is kialakulhatnak a gombás elváltozásokból. Így pl. egy szarvasbika egyik lábvégén (38.

ábra) és horpasztájékán egy-egy gyermekfejnyi, fartájékán és mellüregében dinnyeméretű gombás granulómát

találtak.

38. ábra - Gombás daganat gímszarvas lábvégén (Sugár L.)

3.1.3. 4.3.1.3. Akropahia

Akropahiának nevezzük a gombás (aszpergillózisos) vagy esetenként egyéb eredetű csonthártyagyulladás,

túlburjánzás következtében kialakult lábcsont-deformációkat. Ilyenkor a végtag szemmel láthatóan

megvastagodott, az állat járása nehézkes, merev.

3.2. 4.3.2. Tarlósömör

A Trichophyton tonsurans fonalasgomba okozta bőrbetegség főként fogságban tartott őzeknél, szarvasoknál

alakulhat ki. Az érintett, gyakran szabályos kör alakú foltokon a szőr töredezése következtében tarfoltok

jelennek meg, innen ered a tarlósömör elnevezés. Kialakulásában hajlamosító tényezők is szerepelnek, így pl. a

zárt helyen tartott állatoknál gyakori rézhiány.



4. 4.4. A vadon élő kérődzők fontosabb parazitái

4.1. 4.4.1. Egysejtű paraziták

4.1.1. 4.4.1.1. Kokcidium-fertőzöttség

Kórokozó. Kérődző vadjainkból is számtalan kokcidium- (szinte kizárólag Eimeria-)fajt írtak le, általában a

bélcsatornában élnek, élősködnek.

Mivel kivételes esetektől eltekintve csak kisszámú oociszta (peteciszta) (39. ábra) mutatható ki a hullatékból

(bélsárból), így inkább csak fertőzöttségről, mint betegségről beszélhetünk.

39. ábra - Eimeria schönbuchi oociszta gímszarvasból (kb. 400×-os nagyítás) (Sugár L.)

Tünetek. A kokcidiumos fertőzöttség rendszerint tünetmentesen zajlik le. Masszív oocisztaürüléssel járó klinikai

tünetekben is megnyilvánuló bélkokcidiózis igen ritkán, csak intenzív tartási körülmények között fordul elő.

Néhány ilyen esetet tapasztaltunk zárt területen nevelt növendék szarvasokban, őzekben. A kokcidiumok

inváziója ilyenkor minden bizonnyal másodlagos, a háttérben anyagforgalmi, illetve stressz

eredetűellenállóképesség-csökkenés vagy immunzavar áll.


Kórokozó. Aminden hazai kérődző vadfajban előforduló szarkosporidiumok.

Az apró cisztákban milliószámra összezsúfolódott szarkosporidiumok a ragadozók (eb, róka, farkas)

egyesbélkokcidiumainak, a Sarcocystis-fajoknak a vegetatív alakjai. A fertőzött csülkös vad tehát

köztigazdaként szerepel.

Tünetek/elváltozások. A fertőzöttség általában tünetmentes. A szarkociszták többsége csak nagyítóval, vagy

mikroszkóppal (festett szövettani metszetben) fedezhető fel. Egy részük azonban szabad szemmel is jól látható,

pl. az őzek nyelőcsövén a bendőbe való csatlakozásnál, ritkábban a vázizomzatban is (5. színes kép).

5. színes kép. ábra - Sarcocystis-tömlők őz bordaközi izmaiban (SUGÁR L.)



Nagy egyedszámú vizsgálatok alapján, vadfajonként a következő fertőzöttségi arányt tapasztaltuk: őz 88,9%,

gímszarvas 78%, dámvad 92,9%, muflon 63,2%. Őzek nyelőcsövében a fertőzöttség 6 hónapos kortól teljesen

általános (99,7%).

4.1.3. 4.4.1.3. Babeziózis

Kórokozó. A Babesia capreoli nevű spórás egysejtű, amely a szarvasfélékvörösvértesteiben élősködik.

Kullancsok terjesztik. Muflonban más, a juhfélékben élősködő Babesia-fajok fordulhatnak elő.

Tünetek. Klinikai tünetekben megnyilvánuló fertőzöttség (betegség) csak igen ritkán fordul elő. E tekintetben

csupán egy vadon élő őzről és egy tenyésztett szarvasborjúról van tudomásunk. Utóbbinál a gondozó

étvágytalanságot, bágyadtságot figyelt meg. Az állatorvosi vizsgálat során lázat és rozsdabarna vizeletet

(vérfestékvizelést) lehetett észlelni. A késedelem nélkül beadott Berenil injekció hatására az állat pár óra

elteltével tünetmentes lett. A vérkenet mikroszkópos vizsgálata során a vörösvértestekben sikerült a babéziákat

megtalálni.

4.2. 4.4.2. Mételyek

4.2.1. 4.4.2.1. Lándzsásmétely-fertőzöttség (dikrocöliózis)

Kórokozó. A lándzsásmétely(Dicrocoelium dendriticum), amely mindenféle csülkös vadban előfordul

helyenként.

Leggyakoribb a muflonban, és kórbonctani elváltozások is csak e vadfaj egyedeiben alakulnak ki. A több száz,

esetenként néhány ezer métely hatására az epeerek idült tágulata állandósul.

Elváltozások. Sárgásfehér kanyargós rajzolat hálózza be a májfelszín kisebb-nagyobb részét. A metszéslapon is

egymást érik a 2-3 mm-nyire megvastagodott epeerek. Az epeereket az apró mételyekkel teli, sűrű sárga,

krémszerű váladék tölti ki.

A szarvasfélék májában a muflonos területeken is legfeljebb csak néhány tucat lándzsás métely található.

Fejlődését a 31. ábra szemlélteti.



4.2.2. 4.4.2.2. Májmételykór (faszciolózis)

Kórokozó. A közönséges májmétely(Fasciola hepatica) főként a házijuhok és a szarvasmarhák megbetegedését

okozza.

A szarvasfélék is fogékonyak ugyan, de bennük súlyos fertőzöttség, mételykór igen ritkán alakul ki. Kisebb

mérvű fogékonyságukat az is bizonyítja, hogy az egykori, ún. endémiás májmételyes területeken a háziállat-

állományok rendszeres gyógykezelése után a vadpopulációkból is eltűnt a fertőzöttség.

Elváltozások. A máj többé-kevésbé zsugorodott és szívós. Esetenként kis csomók észlelhetők a máj burka alatt,

amelyekben egy-két fiatal vagy kifejlett métely tartózkodik.

A májmétely köztigazdái apró vízicsigák, az ún. iszapcsigák(40. ábra).

40. ábra - A májmétely fejlődési ciklusa (Sugár L. 1978)

Védekezés. Megelőzésként az értékes nagyvadállománnyal rendelkező területeken, ha csak lehet, meg kell

akadályozni a mételyfertőzött juhnyájak legeltetését, rendszerint ezek hurcolják be a májmételyt, illetve tartják

fenn a fertőzöttséget.

4.2.3. 4.4.2.3. Amerikai májmételykór



Kórokozó. A nagy vagy amerikai májmétely(Fascioloides magna).

Jóval nagyobb (6–10×2–3 cm) (41. és 42. ábra), mint a közönséges májmétely.

Fejlődése azonban hasonló, és ugyanazok a csigafajok a köztigazdái is. Végleges gazdái a különböző

szarvasfélék. Ezek epeútjaiban, ritkábban tüdejében, esetleg vékonybelében élősködik.

41. ábra - Amerikai májmételyek (Sztojkov V.)

42. ábra - Amerikai májmétely átvilágítva (Sztojkov V.)



Eredetileg csak Észak-Amerikában fordult elő, a XIX. század második felében azonban Európába is behurcolták

az áttelepített fehérfarkú szarvasokkal (Odocoileus virginianus) és vapitikkel (Cervus elaphus canadensis).

Olaszország, Csehország és Szlovákia egyes területein már évtizedekkel ezelőtt meghonosodott. Sajnálatos

módon néhány évvel ezelőtt hazai területre is átterjedt ez az élősködő (Sztojkov és mtsai. 1995). A Szigetközben

1998–2005-ben vizsgált 459 gímszarvas közül 205-nek a májában találtak kifejlett (adult) amerikai májmételyt

(Egri és Sztojkov 1999, Giczi, Egri 2006).

Kórtani jelentősége a közönséges májmételyénél nagyobb, szlovák kutatók megfigyelései szerint nagy

veszteséget okoz a fertőzött területek gímszarvas-, őz- és dámállományában. A gímszarvast 40–120, az őzet

azonban már 6 métely is el tudja pusztítani. Rendes gazdái az amerikai szarvasfélék, elsősorban a fehérfarkú

szarvas, amelyben a fertőzöttség mindig tünetmentes.

Elváltozások. A fertőzött állatokban gyakran a máj felszínére is kidomborodó, diónyi, vöröses színű, vékony

falú, puha tapintatú cisztákat lehet találni (43. ábra). Belsejükben sűrűn folyó, vagy szemcsés zöldesbarna-

feketésbarna masszába ágyazva helyezkedik el 1–2 métely (6. színes kép).

43. ábra - Amerikai mételykóros gímszarvas mája (Sztojkov V.)



6. színes kép. ábra - Amerikai mételykór – gímszarvas mája (EGRI B.)



4.2.4. 4.4.2.4. Bendőmétely-fertőzöttség

Kórokozói. Az ún. bendőmételyek (Paramphistomum cervi, P. daubneyi stb.). E vaskos, kúp alakú, hússzínű

férgek hossza 6–12 mm, szélessége 2–3 mm.

Köztigazdáik a vízben élő tányércsigák (Planorbis fajok). A házi és vadon élő kérődzők emésztőcsatornájában

élősködnek olyan vidékeken, ahol az említett vízicsigák gyakoriak. Szarvasokban és őzekben az ártéri vagy

mocsaras területeken fordulnak elő rendszeresen. A bendőpapillák között csak alig-alig észrevehető kicsiny

mételyek száma ritkán haladja meg a 10–15 példányt.

4.3. 4.4.3. Galandférgek


A hazai vadon élő kérődzők vékonybelében előforduló galandférgek a Moniezia fajok. Lárváik talajlakó

atkákban fejlődnek, ezek véletlenszerű felvételével fertőződnek az állatok. A kifejlett férgek 1–5 méter

hosszúak, 10–16 mm szélesek (44. ábra).

44. ábra - Galandférgek szarvasborjú vékonybelében (Sugár L.)



Általában csak a szopós korú állatok, így a 2–6 hónapos őzgidák, szarvasborjak, illetve muflonbárányok

vékonybelében találhatunk 1–3 férget. A fertőzöttség rendszerint tünetmentes. Az immunitás kialakulása miatt a

féreg pár hét után kiürül, később már a fertőződés nem ered meg.

4.3.2. 4.4.3.2. Borsókakór, hólyagférgesség

A ragadozó emlősök (róka, farkas, eb)galandférgeinek lárvái igen gyakoriak a vadon élő kérődzőkben is (45.

ábra). A köztigazdákban kialakuló lárvát borsókának vagy hólyagféregnek nevezzük.

45. ábra - A Taeniidae fajok közti- és végleges gazdái (Sugár L. 1976)



A borsóka tojásdad vagy orsó alakú, mérete főként a fajtól függően változó (borsónyi, diónyi, kisalmányi),

belsejében egyetlen lárva van. Fala és az üregben lévő folyadék rendszerint teljesen áttetsző. A lárva feji része

viszont porcelánfehér, gombostű-, üveggombostű fejnyi nagyságú.

A nagyborsóka(Cysticercus taeniae hydatigenae) a Taenia hydatigena lárvája. A diónyi-kisalmányi borsóka

igen elterjedt és egyes területeken nagyon gyakori őzben (46. ábra) és gímszarvasban, de dámvadban és

muflonban is előfordul. Fejlődési ciklusát a 47. ábra szemlélteti. A borsókák gyakran csoportosan helyezkednek

el a csepleszen, a májon vagy más testüregbeli savóshártya részeken. Klinikai tüneteket, megbetegedést nem

okoznak.

46. ábra - Tucatnyi nagyborsóka őz hasüregében (Sztojkov V.)



47. ábra - A Taeniahydatigena egyedfejlődése (Sugár L. 1978)



Az őzborsóka a Taenia cervi lárvája. A borsónyi, rendszerint tojásdad alakú, átlag 7×4 mm-es borsóka a hazai

vizsgálatok szerint igen gyakori az őzben és a gímszarvasban, de a dámvadban is előfordulhat. Az alapos

vizsgálatok során 28 őz közül 26; 8 gímszarvas közül 6 volt fertőzött. Csak minden ötödik állatnál találtunk a

szívben is borsókát. A borsókák száma egy-egy állatban 1–46 között változott.

A hólyagféreg alakja és mérete is változó. Rendszerint tojásdad, de olykor kidudorodás (bimbó) is lehet rajta. A

kisebbek mogyorónyiak, a nagyok akár kisalmányiak is lehetnek. A féreg fala szívós, vastag külső és

vékonyabb, szakadékony belső rétegből áll. A fertőző hólyagok belsejében lévő vízszerű folyadékban fehéres,

homokszerű szemcsék százai láthatók. Ezek az ún. költőhólyagocskák, belső falukon 8–10 lárvával.

A közönséges hólyagféreg vagy ehinokokkusz-hólyag (a kutyafélék 3 tagú galandférge, az Echinococcus

granulosus lárvája) helyenként gyakori a vaddisznóban, a vadon élő kérődzőkben azonban igen ritka.

A fertőződési lánc, körfolyamat megszakítható, ha megakadályozzuk, hogy az ebek hozzájussanak a nyers

zsigerekhez, vadhúshoz.

4.3.3. 4.4.3.3. Kergekór

A kergeféreg a Multiceps (Taenia) multiceps lárvája (48. ábra). Főként a juhfélék, így pl. a muflonok

fogékonyak iránta. A 70-es években 4 muflon megbetegedését tapasztaltuk.

48. ábra - Kergeféreg-lárvahólyag muflon koponyaüregéből kivéve 1. lárvahólyag 2. a

hólyag helye a koponyaüregben (Sugár L.)



A vérárammal az agyvelőbe jutott lárva kezdetben vándorol. A sérült területek szomszédságában

agyvelőgyulladás alakul ki, ami izgatottsági tünetekben nyilvánul meg. A letelepedett lárva diónyi hólyaggá

fejlődik. Az agyvelő környező részei elsorvadnak, ami jellegzetes agyi tüneteket okoz. Ilyenek a tompultság, az

egyensúlyzavarok, a körbenjárás, esetleg a vakság (7. színes kép).

7. színes kép. ábra - Kerge muflonkos (SUGÁR L.)



4.4. 4.4.4. Fonálférgek

4.4.1. 4.4.4.1. Gyomor-bélférgesség

A vadon élő kérődzők oltógyomrában és vékonybelében élnek a Trichostrongylidae családba tartozó

fonálférgek. Többségük csak 0,5–1,5 cm hosszú, de némelyik a 3 cm-es hosszt is eléri. Egyes fajok vérszívók.

Több tucat fajuk ismeretes. A lárvák fejlődéséhez nincs szükség köztigazdákra (49. ábra), ezért melegebb

időszakban az újrafertőződéshez 5–7 nap is elegendő. A gazdaszervezet egészségi és immunállapota erősen

befolyásolja a megtelepedő férgek számát. Egyéb ok miatt csökkent ellenálló képességű egyedekben több ezer

féreg is otthonra talál. Kéthónapos kortól a fertőzöttség általános, csaknem 100%-os. Zárt tartásnál

stressztényezők hatására súlyos fertőzöttség is kialakulhat, különösen fiatal állatokban. Eredményesen

kezelhető, illetve megelőzhető a kellő időben nyújtott albendazol- vagy ivermectin-tartalmú készítménnyel.

49. ábra - A Trichostrongylidae fajok fejlődése (Sugár L., 1978)

4.4.2. 4.4.4.2. Vastagbélférgesség (kaberciózis, ostorférgesség)

a) Kaberciózis

Kórokozó. A Chabertia ovina, egy 1,4–2,0 cm hosszú fonalféreg. Főként erdei őzekben fordul elő nagyobb

számban.

Tünetek. Erős fertőzöttség esetén a hullatékbogyókon kocsonyás, esetleg véres nyálka látható. Olykor hasmenés

is előfordul, ami a végbélnyílás körül elszennyezi a tükör szőrzetét.

Elváltozások. A viszonylag vastag, fehér férgek jelenléte könnyen észrevehető a remesebél felnyitásakor (50.

ábra). Elváltozások azonban nem minden fertőzött őzben fordulnak elő. Enyhébb esetekben kocsonyás

nyálkacsomók vannak a béltartalomban. Súlyosabb formájánál a béltartalmat jórészt kocsonyás, vízüvegszerű,

habos nyálka alkotja, amely helyenként véres is lehet (51. ábra). Esetenként a remesebél fala (nyálkahártyája)

megvastagodott és a nyálkahártyán szemölcsszerű vagy megnyúlt kiemelkedések láthatók. Ezeken véres

beszűrődés is előfordulhat.

50. ábra - Kaberciózis – férgek és duzzadt nyálkahártya (őzremesebél) (Sugár L.)



51. ábra - Kaberciózis – férgek és sűrű nyálka őz remesebelében (Sugár L.)

b) Ostorférgesség

Kórokozó. A Trichocephalidae családba tartozó, 3,0–4,5 cm hosszú fonálférgek.

Testük elülső 2/3-a hajszálvékony, a vége viszont meglehetősen vastag, ívelt, a hímeken bekunkorodott. Petéik

citrom alakúak.



Elváltozások. A vakbélben élő férgek elváltozásokat – nyálkahártya-megvastagodást, esetenként kruppos

gyulladást – viszonylag ritkán okoznak (52. ábra).

52. ábra - Ostorférgek gímszarvas vakbelében (Sugár L.)

4.4.3. 4.4.4.3. Tüdőszőrférgesség (diktiokaulózis)

Kórokozó. Szarvasokban és őzekben rendszerint a Dictyocaulus eckarti (3,5–7,0 cm hosszú), ritkábban a D.

filaria (5–10 cm hosszú).

Közvetlen fejlődésűek. A hörgőkben megtelepedett férgek általában nem okoznak sem klinikai tünetet, sem

helyi elváltozást, és rövidesen hatékony védettség alakul ki velük szemben. Tapasztalataink szerint a szopós

őzgidákban és szarvasborjakban a leggyakoribb a fertőzöttség, akár 70–75%-os is lehet (53., 54. ábra és 8.

színes kép).

53. ábra - Tüdőszőrférgek szarvasborjú hörgőiben (Sugár L.)



54. ábra - Tüdőszőrférgek őz hörgőiben (Sztojkov V.)

8. színes kép. ábra - Tüdőszőrférgek gímszarvas főhörgőjében (SUGÁR L.)



Súlyos esetekben a vérömléses hörghurut és a több ezer féreg hatására lázas állapot, elesettség, étvágytalanság,

sőt fulladásos halál is kialakulhat. Ez a rosszindulatú forma azonban csak bekerített területen, az ún. kerítés-

stresszkövetkeztében, vagy szarvasfarmokon, az elválasztott borjakközött fordul elő. Csak az utóbbi esetekben

van szükség a gyógy-, illetve megelőző kezelésre.

4.4.4. 4.4.4.4. Gócos tüdőférgesség

Gímszarvasban a Varestrongylus sagittatus, őzben a V. capreoli, muflonban pedig a Müllerius, Cystocaulus,

Neostrongylus és Protostrongylus fajok fordulhatnak elő. A viszonylag kicsiny (0,5–3,0 cm hosszúságú)

hajszálvékony fonálférgek általában a tüdőszövetben, a többnyire légtelen gócokban élősködnek, ott rakják le

petéiket is (55. ábra). Köztigazdáik különböző szárazföldi csigák (Helix,Helicella,Abida fajok).

55. ábra - Féreggócok őz tüdejében (Sztojkov V.)



Klinikai tünetekkel járó megbetegedés nagyon ritkán fordul elő. E tekintetben kivétel a muflon Müllerius

capillaris-fertőzöttsége a Zempléni hegységben (Takács 1993). Ott ugyanis – a fertőzöttség 100%-os

gyakorisága mellett – több esetben tapasztaltak súlyos kórbonctani elváltozásokkal járó megbetegedést,

rendszerint a téli, kora tavaszi időszakban. Valószínűleg a téli időszakban egyéb okok miatt legyengült,

immunhiányos egyedeknél kialakuló betegségről van szó. Másik lehetséges magyarázat az lehet, hogy a muflon

(lévén betelepített, nem őshonos állatfaj Közép-Európában) nem adaptálódott kellőképpen a házijuhban

betegséget ritkán okozó gócos tüdőférgességhez (M. capillaris).

4.4.5. 4.4.4.5. Elafosztrongilusz-fertőzöttség

Kórokozó. Elaphostrongylus cervi . A nőstények 4,5–6,5 cm; a hímek 3,2–4,7 cm hosszú, cérnavékony,

barnássárga színű fonálférgek.

Rendes gyakori gazdája a gímszarvas, ritkábban őzben és dámban is előfordul.

Köztigazdái szárazföldi csigák, amelyeknek a növényi részekkel együtt való elfogyasztásával fertőződik az állat.

A lárvák vándorlása a gazdában eltér a tüdőférgek normális vándorlási útvonalától: az E. cervi-lárvák ugyanis

eljutnak a központi idegrendszerbe (koponyaüregbe). Egy részük ottmarad, többségük azonban tovább

vándorolva a vázizomzatban, a kötőszöveti hártyákon (pólyákon) telepszik meg.

Tünetek. Klinikai tüneteket még a koponyaüregben lévő lárvák, férgek sem okoznak a gímszarvasban (56.

ábra).

56. ábra - Fonálférgek gímszarvas nagyagyféltekéjén (Sugár L.)



Elváltozások. A szabad szemmel is észrevehető férgek szomszédságában csak viszonylag ritkán találunk

elváltozást, rendszerint sárga, kocsonyás beszűrődés formájában, a laza kötőszövetben (főként a lapocka és a

mellkas közti résben). A vizsgált gímszarvasok 65%-ának a vázizmok közti kötőszövetében, 36%-ának a

koponyaüregében is jelen voltak a férgek.

4.5. 4.4.5. Ízeltlábúak

4.5.1. 4.4.5.1. Bagócslárva-fertőzöttség

Kórokozó. A különféle bagócslegyeklárvái.A kifejlett legyek (imágók) nem élősködnek és csak néhány napig

élnek. Testük általában dúsan szőrözött, egyes fajok imágói a poszméhekre hasonlítanak. Színezetük fajonként

igen különböző.

A bőrbagócsok, más néven vargalegyek(Hypodermatidae) nőstényei petéiket az állatok szőrzetére rakják le. Az

orr- vagy torokbagócsok(Oestridae), elevenszülők lévén, lárváikat a gazdaállat orrnyílásaiba „fröcskölik”. A

lárvák teste henger alakú, mint általában a nyüveké.

4.5.1.1. 4.4.5.1.1 Bőrbagócs-fertőzöttség

A szarvasfélék igen gyakori fertőzöttsége. Hazai vizsgálataink szerint – az egyévesnél idősebb állatokat véve

figyelembe – az őzek 98%-a, a gímszarvasok 93%-a volt fertőzött. Dámvadban nem gyakori.

Kórokozó. Őzben és dámvadban csak az őzvargalégy(Hypoderma diana) lárvái, gímszarvasban viszont a

gímszarvas-vargalégy(Hypoderma actaeon) lárvái mellett az őzvargalégy lárvái is gyakran előfordulnak (57. és

58. ábra, 9. színes kép).

57. ábra - Bőrbagócsok (vargalégylárvák)gímszarvas bőr alatti kötőszövetében (Sugár

L.)



58. ábra - Az őzvargalégy (A) és a gímszarvas-vargalégy (B) 3. stádiumú lárváinak

légzőnyílásai (Sugár L., 1978)

9. színes kép. ábra - Bőrbagócsok őz bőre alatt (SUGÁR L.)



Tünetek. Általános tüneteket nem okoz a fertőzöttség, a helyi elváltozások azonban szembetűnőek a téli, kora

tavaszi időszakban. A hát- és ágyéktájékon rendszerint több tucat, esetenként néhány száz, mandulányi

kidudorodás látható, végükön a légzőnyílás is észrevehető. Tulajdonképpen ez a fő kártétel, az állat bőrén

keletkező lyukak, amelyek hegesen gyógyulnak. Emiatt az értékes bőrrészek lyukacsossá, szakadékonnyá, de

legalábbis foltossá válnak, így bőripari felhasználásra alkalmatlanok.

Szabad területen a gyógyszeres védekezés – főként a környezeti toxikózis veszélye miatt – megoldhatatlan.

A bőripari kár mérsékelhető, ha a szarvas- és őzlelövések zömét december közepéig elvégezzük, illetve, ha az

állományapasztás nagyobb hányadát a borjak és a másodfüvesek teszik ki. Ezek bőre ugyanis még általában

érintetlen.

4.5.1.2. 4.4.5.1.2. Orr-garatbagócs-fertőzöttség

Szarvasfélékben, főként őzben és gímszarvasban gyakori. Nem olyan általános, mint a bőrbagócs, egyes

területeken viszonylag alacsony a fertőzöttségi arány. Bár ezek a lárvák is megnőnek 3 cm hosszúra, kártételük

mégsem jelentős. Egyes szakemberek ugyan komoly testi és agancsfejlődési lemaradást tulajdonítanak az

orrbagócsoknak, ez azonban az erdei őzeknél gyakori, s valójában a bagócsoktól független.

Kórokozó. Őzben helyenként gyakoriak az őzbagócs(Cephenemyia stimulator) lárvái. A

gímszarvasbagócs(Cephenemyia auribarbis) és a szarvasbagócs(Pharyngomyia picta) lárvái gímszarvasban

gyakran, dámban ritkábban fejlődnek (59. ábra és 10. színes kép).

59. ábra - A szarvasbagócs (A) és a gímszarvasbagócs (B) 3. stádiumú lárváinak farki

vége (Sugár L. 1974)



10. színes kép. ábra - Bagócsok gímszarvas orr-és garatüregében (SUGÁR L.)

Tünetek. Klinikai tünetek az említettek ellenére előfordulnak. Feltűnő az állatok viselkedése, amikor a légy az

állat orrára spriccel egy-egy lárvarajt. Az orr nyálkahártyájára került lárvák kellemetlen, viszkető érzést váltanak

ki. Ez abból látható, hogy orrukat fához vagy a földhöz dörzsölik, csülkükkel vakargatják, esetleg vízbe

mártogatják, fejüket rázzák, csavargatják, olykor nagyokat prüszkölnek. Ilyenkor fehér, erősen habos váladék

repül ki, akár 5-6 méterre is orrukból.

Ezután a fertőzöttség hónapokig tünetmentes. Később, a megnőtt lárvák garatban tartózkodásának idején

(szarvas: január–július; őz: május–július), gyakran lehet hallani határozott, energikus, száraz köhögést.

Feltűnő a lárvák jelenléte, tetemes nagysága a zsigereléskor, különösen a május–júniusban lőtt őzbakokban.



4.5.2. 4.4.5.2. Tetvek

Őzeken és szarvasokon is előfordulnak szőrtetvek és vérszívó tetvek. Az utódok rendszerint már újszülött

korban, az első szopások idején fertőződnek az anyjuktól. A fertőzöttség általában enyhe, tünetmentes, csak

egy-két tucat kifejlett tetvet találunk az állaton, főként a „hónalj”- és a lágyéktájékon. Tetűinvázió csak

másodlagosan, testi leromlás hatására szokott kialakulni. Ilyenkor feltűnő a nagyszámú serke (pete) és lárva

(11. színes kép).

11. színes kép. ábra - Szőrtetvek őz orrtájékán (SUGÁR L.)

4.5.3. 4.4.5.3. Kullancsok

Nagyvadjainkon mindenütt gyakoriak a kullancsok, különösen a tavaszi, nyár eleji időszakban (60. ábra).

Jelentős egészségkárosító hatásuk csak nagymérvű fertőzöttség esetén fordul elő a tartós vérveszteség

következtében (pl. újszülötteknél).

60. ábra - Kullancsok dámbika mellkasoldali szőrzetében (Sugár L.)



Közvetett kártételük az, hogy különböző vírusos, baktériumos és parazitás betegségeket egyaránt terjeszthetnek.

Egyes fertőzéseket állatról emberre is közvetítenek (zoonózisok).

4.5.4. 4.4.5.4. Egyéb külső élősködők

Vérszívással károsítják és nyugtalanítják nagyvadjainkat a következő ízeltlábúak:

• szúnyogok,

• kolumbácsi legyek,

• böglyök,

• vérszívó legyek,

• bábtojó legyek (pl. szarvaslégy) (61. ábra).

61. ábra - Szarvaslegyek gímszarvason (Sugár L.)



5. 4.5. Anyagforgalmi betegségek

5.1. 4.5.1. Télihalál-szindróma

A betegség neve új-zélandi eredetű. Lényegében azt jelenti, hogy az állat szervezetének energiatartalékai

teljesen kimerülnek, s így az kihűlve kómába esik, majd elpusztul. A pusztulás rendszerint a tél végén vagy kora

tavasszal következik be.

Mivel bizonyított, hogy a szarvasfélék szervezete a több hétig tartó éhezést is kibírja, a nagyobb baj nem a téli

ínség, hanem az eleve gyenge tél eleji kondíció. Megfelelő viszonyok esetén ősszel a szervezet bőséges

energiatartalékot (zsírdepókat) képez a téli ínség kivédésére. Ha erre a gyenge minőségű táplálék vagy a túlzott

egyedsűrűség miatt nincs lehetőség, a téli elhullás biztosra vehető, főként a borjak, gidák, a másodfüvesek (ünő,

csapos) és az öreg szarvasok, őzek között.

A diagnózis főbb összetevői: a vesezsír hiánya és a csontvelő kis zsírtartalma (senyvesség), a telt bendő és

gyakran az életkor is. Ne vezesse félre a vizsgálót a szinte mindig jelenlévő és változatos parazitás fertőzöttség,

hiszen ez csak másodlagos szövődmény. Furcsán hangzik, de az állat valójában telt bendővel éhen hal. A

bendőtartalom zöme ugyanis nehezen feltárható, magas rosttartalmú, pl. tűlevelek, tujaágak, fák, cserjék vékony

ágai.

5.2. 4.5.2. Kerítés-stressz

A név meglepő, és valóban furcsa betegségre utal. Több tényező szükséges a kialakulásához. Legfontosabb a

frissen felállított kerítés.

Másik fontos tényező a gímszarvas és a dámvad sajátos bőgési, illetve barcogási magatartása. Az ivarérett bikák

többsége egész életét egy körülhatárolható területen éli le, de közben minden évben, nyár végén elhagyja azt pár

hétre, felkeresi a bőgőhelyét (barcogóhelyét), helyesebben a kiválasztott tehéncsapatot. A bőgés elmúltával

visszatér az „otthon” területére. Ebben azonban megakadályozhatja egy időközben felállított kerítés. Márpedig

sajnos, szándékosan a bőgés tartama alatt szokták végleg bezárni a nagy kiterjedésű szarvasos vadászterületeket,

nem sejtvén előre a súlyos következményeket. A kijutni akaró középkorú és idős bikák képtelenek beletörődni a



fogságukba. Nincs visszaút hazafelé. Hetekig, sőt akár hónapokig is órákon át mindennap fel s alá járnak a

kerítés mellett kitaposott csapán. A legjobb minőségű vetés, lucerna vagy a kiszórt takarmány sem érdekli őket.

A stresszállapot felőrli a szervezetnek a bőgés után amúgy is csökkent tartalékait. Egyiknél előbb, a másiknál

később következik be a teljes kimerülés. Addigra azonban gyakran félig lekoptatja agancsukat a kerítésdrót, és a

másodlagos fertőzések (pl. álgümőkór, tetvesség, tüdőszőrférgesség) is elhatalmasodnak rajtuk az erős

legyengülés miatt.

A baj kétféleképpen előzhető meg: ne éppen a bőgés idején zárjuk be a kerítést, vagy a bent rekedt

„kerítésőrült” bikákat ejtsük el teljes leromlásuk előtt.

5.3. 4.5.3. Befogási stressz és izomelfajulás

A szarvasfélék stresszérzékeny állatok. Befogásuk, fogságban való kezelésük hatására gyakran kerülnek

stresszállapotba. A stresszállapot mértéke a stresszhatás időtartamától és milyenségétől függően nagyon változó

lehet.

Az első tünet az izgatottságon kívül a túl szapora légzés. Az állat kitágult orrcimpákkal, szaporán lélegzik,

fújtat. Ezt hamarosan enyhébb-súlyosabb hőemelkedés, láz követi. Ha a stresszhatás időben elmúlik, az állat pár

óra alatt regenerálódik. Ellenkező esetben kialakul az ún. befogási izomelfajulás valamelyik formája (Lance

1987).

Túl heveny esetekben súlyos metabolikusacidózis alakulhat ki, ami keringési elégtelenséghez (kollapszushoz),

majd elhulláshoz vezet.

A vérszérum káliumszintje igen magas, ennek következménye az erős vázizomkárosodás.

A heveny lefolyásnál is dominál a metabolikusacidózis. Klinikai tünetei változóak. Izommerevség, depresszió,

szapora pulzus és nehézlégzés. Gyakran halálos kimenetelű.

A félheveny formát a hátulsó végtagok izombénulása jellemzi. Ezek a klinikai tünetek nem gyógyíthatók. Az

elhullás oka általában a veseelégtelenség, ami a myoglobin-veseelfajulás következménye.

Az idült forma abból ismerhető fel, hogy az állat néhány héttel a stresszállapot (befogás, kezelés) után hirtelen

elpusztul. Ilyenkor az egyetlen bizonyítékot a szívizomban található fibrózisos mezők szolgáltatják, amelyek a

stresszállapot idején kialakult infarktusokból keletkeztek.

A megelőzés leghatékonyabb módszere a stresszhatás minimálisra csökkentése a befogás, illetve kezelés idején.

5.4. 4.5.4. Tejsavtúlterhelés (laktacidózis vagy bendőacidózis)

A laktacidózis vagy laktacidémia (helytelenül tejsavmérgezés) a kérődzők sajátos megbetegedése.

Tulajdonképpen olyan táplálék kiadós fogyasztása váltja ki, amely a kérődző állat számára nem a megszokott

összetételű.

A szarvas és az őz természetes tápláléka legalább 15–20% növényi rostot tartalmaz. Tiszta szemestakarmány

(abrak) fogyasztásakor (bezabálás) túlzott mennyiségű szerves sav képződik. Az erősen savas közegben a bendő

normál mikroflórája elpusztul és tevékenységét a sztreptokokkusz-, illetve laktobacilusfajok veszik át, nagy

mennyiségű tejsavat termelve.

Tünetek. A magas tejsavszint hevenykórforma esetében súlyos, híg hasmenést és erős nyálzást idéz elő, majd

rövidesen keringési és légzési nehézség is kialakul. Ilyen esetekben vagy néhány órán belül beáll a halál, vagy

1–2 nap múlva pusztul el a teljesen kimerült állat.

A laktacidózis idült formában folytatódik, ha az állat életben marad, és lehetősége van az abrak huzamos

fogyasztására.

Szabad területen a kupacokban kiszóródott kombájnbúza vagy az etetési célból kiszórt szemestakarmány

okozhat ilyen bajt. Például egy alkalommal több mint húsz szarvasbika friss tetemére bukkantak egy

„disznószóró” szomszédságában. (A leendő disznóhajtás sikere érdekében kiszórt több száz kilogramm

kukoricát felelőtlenül kupacokban hagyták.) Ilyenkor a még élő – kómás bódulatban botorkáló vagy fekve

nyálzó – szarvast, őzet gyakorta veszettnek is vélik.



A diagnózist a bendőtartalomból vett minta laboratóriumi vizsgálata teszi biztossá, bár savanyú szaga is

jellegzetes (a bendőtartalom kémhatása a normális 6,5–7 pH-értékről akár 3,5–4 pH-ra is leeshet).

Legveszélyesebb a szemes kukorica, búza vagy árpa. A megbetegedés kockázatát csökkenthetjük csöves

kukorica, még inkább a rostban gazdag és több rágást igénylő zab vagy cirok kiszórásával. A gyenge kondíciójú

állatok fokozottan hajlamosak a „bezabálásra”. Ezért is gyakoribb a betegség a bikák között a téli időszakban.

Közülük főként a domináns vagy agresszívebb egyedek a gyakori áldozatok.

5.5. 4.5.5. Fűtetánia és tavaszi hasmenés

A mezei őzek között április–májusban, gyakran találtak tetániás görcsökben szenvedő példányokat. Az esetek

oka nagy valószínűséggel az ún. fűtetánia.

A fűtetánia vagy legeltetési tetánia tavasszal alakul ki a kérődző állatokban. A tavaszi időszakban gyors

növekedésnek indult zsenge, nitrogéndús füvet vagy gabonát szívesen fogyasztják az állatok. A fű vagy gabona

amúgy is magas nitrogéntartalmát növelheti a korábbi nitrogénműtrágyázás (direkt hatás) vagy indirekt módon a

hideg időjárás, kevés napfény miatti buja növekedés. A magas nitrogéntartalmú táplálék hatására abnormálisan

megnő a bendőfolyadék ammóniatartalma.

A túl magas ammóniatartalom sok magnéziumiont köt le, ezáltal jelentősen – a normális szint 1/3-ára is –

leeshet a bendőtartalom magnézium-koncentrációja, s ennek következtében a vér magnéziumtartalma is

lecsökken. Ez tetániás görcsök kialakulására hajlamosít. A görcsök közvetlen kiváltó oka rendszerint valamilyen

erős hanghatás. A stresszállapot súlyosbíthatja a helyzetet.

A tavaszi hasmenés őzek között lehet gyakori. Hátterében a hirtelen növekedésnek indult, alacsony rosttartalmú

növényzet (pl. gabonavetés) egyoldalú fogyasztása áll. Általában április végén, május elején lép fel. Feltűnő az

érintett őzek sötét, ürüléktől szennyezett tükre (62. ábra). Elhullás is előfordulhat.

62. ábra - Tavaszi hasmenés – őz elszennyeződött tükre (jobb oldali) (Sugár L.)



5.6. 4.5.6. Rézhiány

A rézhiány következtében vérképzési, növekedési, termékenységi és keratinképződési (szőr, csülök) zavarok

alakulhatnak ki.

Sajátos ellentmondás, hogy míg a juhféléknél a magasabb réztartalmú táplálék rézmérgezést okozhat, addig a

szarvasféléknél a rézhiánynak van jelentősége. A rézhiány feltűnő módon bizonyos mozgás-rendellenességek

formájában jelentkezik. Ezt a jelenséget rézhiányos ataxiának nevezik, ami juhféléknél az újszülöttekre

jellemző, gímszarvasnál azonban egyéves korban alakul ki, rendszerint hasmenéssel párosulva. Ezenkívül

növekedésben való visszamaradást, csont- és ínnövekedési (csonttörés, lábdeformáció), fogamzási és vérképzési

(anémia) zavarokat is okozhat.

Az újszülöttek rézhiánya általában az anyaállat rézszegény táplálkozásából ered. A magzat a méhen belüli

fejlődés alatt nem tud elegendő rezet elraktározni. Számos vizsgálat tanúsága szerint a szarvasfélék

magzatainak, illetve újszülötteinek májában a rézkoncentráció 30–50-szer nagyobb, mint a 3 hónaposnál

idősebb állatok májában. Másodlagos rézhiány alakulhat ki a táplálék megemelkedett kén-, molibdén- vagy

kadmiumtartalma következtében is.


5. fejezet - A vaddisznó betegségei

1. 5.1. A vaddisznó fontosabb vírusok okozta betegségei

A vaddisznó a sertés őse, ezért a sertésben előforduló valamennyi vírusos, baktériumos és parazitás betegség

iránt fogékony. Azonban bizonyos betegségeket nem, vagy csak ritkán állapítanak meg benne. Ez elsősorban

azzal hozható összefüggésbe, hogy a vaddisznó ellenálló képessége, edzettsége a természetes szelekció révén

jóval erősebb, mint háziasított rokonáé.

A vaddisznó populációkban a fertőző betegségek terjedését nagyban akadályozza az egyedek szoros

érintkezésének hiánya, valamint a ragadozók jelenléte a biotópban, amelyek az elpusztult egyedek tetemeinek

felfalásával a ragályanyagot megsemmisítik. A különféle járványok jelentkezésére mindig azután számíthatunk,

amikor a környéken a sertéstenyészetekben a betegséget megállapították. A környezetbe kihurcolt kórokozók a

szabadon élő vaddisznókban hosszabb-rövidebb ideig fennmaradnak, lehetőségét adva a visszafertőzésnek,

valamint a megfontolatlan vadászatokkal a járvány tovaterjedésének. Az oda-visszafertőződést a sertések

erdőben vagy erdőszélen történő legeltetésének tilalmával lehet megakadályozni.

A járványvédelem érdekében meg kell tiltani a vadászatot akkor, amikor a térségben nagy ragályozóképességű

betegséget (pl. sertéspestist, száj- és körömfájást) állapítanak meg a vadak között.

A vaddisznó természetes ellenálló képessége nagymértékben csökken, ha az adott területen túlnépesedett a

populáció. A vaddisznóskertekben tartott állatok esetében még optimális takarmányozás mellett sem

számolhatunk a természetes populációk edzettségével. Így a disznóskertekben bármelyik betegség

megjelenésére és elterjedésére számítani lehet. Ezért a kertek kialakításánál a járványvédelmi (bevitel előtti

szűrővizsgálat, karantén, a kertek látogatásának tilalma stb.) szabályok betartása elengedhetetlen, mert csak

ezzel előzhető meg a különféle betegségek behurcolása.

1.1. 5.1.1. Ragadós száj- és körömfájás

A kórokozó és a betegség részletes leírását a vadon élő kérődzőknél olvashatjuk.

Tünetek. A 2–7 napos lappangási idő után az állatok belázasodnak. Az étvágytalanság mellett fokozott

szomjúságérzetük van. Szájukból nyál szivárog, csámcsognak. A fertőződést követő 2–3. napon a szájüregben, a

túrókarimán hólyagok jelennek meg, amelyek hamar felrepednek, és a tiszta nyiroktartalmuk a nyálhoz

keveredik. Hólyagok keletkeznek a lábvégeken az ujjak között, a szarutok felső szélén. A szarutok esetenként le

is válhat. Az állatok sántítanak.

Védekezés. A betegség felszámolását az Állat-egészségügyi Szabályzat alapján a hatóság írja elő.

1.2. 5.1.2. Aujeszky-féle betegség

Bejelentési kötelezettség alá eső betegség. Az egész világon elterjedt, főleg idegrendszeri tünetekben

megnyilvánuló heveny betegség. A sertésen (vaddisznón) kívül számtalan más állatfajt is megbetegít. A

kórokozó fenntartásában az átvészelt sertéseknek (rezervoár) jelentős szerepet tulajdonítanak. A vaddisznók

fertőzöttsége ritka, ennek ellenére a betegség a disznóskertekben tartottak között emelkedő tendenciát mutat.

Kórokozó. A Herpesviridae családba tartozó SHV–1 herpesvírus.

A vírust a fertőzött sertés orrváladékával és nyálával üríti. A fertőződés belégzéssel vagy szájon át következik

be.

Tünetek. Lappangási idő 3–6 nap. A felnőtt állatok ritkán betegednek meg, ezért a klinikai tünetek alig

észrevehetők. Sok esetben a gyakori ásítás az egyetlen gyanút keltő jel. Szopós malacok között – idegrendszeri

tüneteket követően – elhullások fordulhatnak elő. A fertőzött malacok fejüket a kutrica falához támasztva

állnak, vagy kényszermozgásokat végeznek. Ezek a tünetek csak a disznóskertekben figyelhetők meg.

A vaddisznó betegségei


Elváltozások. A garatban, a mandulák tájékán difteroid felrakódás, a tüdőben körülírt területeken tüdőgyulladás

található, amelyet csak nagy gyakorlattal lehet felismerni. Amennyiben az elhullások során a betegség gyanúját

vélelmezik, laboratóriumi vizsgálatot kell kérni a kezelő állatorvos bevonásával. Szabad területen a betegség

csak véletlenszerűen fordul elő.

1.3. 5.1.3. Sertéspestis

Bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző betegség, amelyet a múlt században hurcoltak be Észak-Amerikából.

Magyarországon 1895-ben került először megállapításra. Az 1960-as években a sertések vakcinációját

megszüntették és a járványvédelmet megszigorították. 1972 óta országos járvány nem fordult elő. A kórokozó

csak a sertést és a vaddisznót betegíti meg.

A vaddisznók legtöbbször a házisertésjárványokat követően betegednek meg, általában úgy, hogy a kórokozót a

betegség lappangó stádiumában lévő sertés üríti az erdőszéli legelőn, vagy a fertőzött házisertés nyers

termékeivel kerülnek kapcsolatba. A fertőződés ezután rövidebb-hosszabb ideig fennmarad a populációban, és a

vaddisznónak a pándémia kialakításában is szerepe lehet. A virulens kórokozóval fertőződött állományokban az

elhullás mértéke elérheti a 30–60%-ot is. A vaddisznók edzettségük folytán nagyobb arányban élik túl a

betegséget, mint a sertés. A fertőződött állatok a lappangási időn belül (a fertőzést követő 24. órától kezdve)

vírusürítők.

Kórokozó. A Flaviviridae család Pestivirus nemzetségébe tartozó vírus (korábban a Togaviridae családba

sorolták).

A vírus beszáradt állapotban hónapokig megtartja fertőző képességét, rothadás hatására viszonylag gyorsan

elpusztul. Bélsárban, vizeletben 7 nap alatt, rothadó hullákban és szervekben 2–3 nap alatt inaktiválódik. Pácolt

és füstölt húsban hónapokig, fagyasztott húsban évekig életben marad. Főzés, sütés hatására elpusztul, ipari

feldolgozásnál a készítmény belsejében 5 percig 80 °C hőmérsékletet kell tartani.

Nyugat-Európában a vírusnak csökkent virulenciájú törzse is ismert. Az ezekkel történő fertőződés esetén

(atípusos megbetegedés) a felnőtt állatok tünetmentesek maradnak, de a vemhes állatokban a magzatok

károsodhatnak, és ha élve megszületnek, gyakori közöttük a fejlődési rendellenesség. Az életben maradt

malacok egy része vírusürítő lesz. A fertőződés szájon át következik be. A vírus a szervezetben a lépben, a

nyirokcsomókban, az erek falában szaporodik el, miközben az utóbbit károsítja.

Tünetek. A betegség lappangási ideje 3–6 nap. A kórokozó felvétele utáni második napon az állatok

belázasodnak, majd 1-2 nap múlva a betegek bágyadtak, nehezen, imbolyogva járnak, étvágytalanok, esetenként

hánynak. A tünetek a szabadon élő vaddisznókon csak elvétve figyelhetők meg.

Hasmenés nyomait lehet látni az etetők környékén, amely néha véres jellegű. A vaddisznóállományokban a

betegség lefolyása lassú, kezdetben a szórványos, „ok nélküli” elhullások hívják fel a betegségre a figyelmet.

Ezért az ilyenek észlelésénél az állatorvost haladéktalanul értesíteni kell (bejelentési kötelezettség).

Elváltozások. A szórványos, majd egyre gyakoribb elhullások esetén sertéspestisre kell gondolni. A járvány

idején lőtt vaddisznó veséjén, a húgyhólyag falán, tűszúrásnyi-mákszemnyi sötét foltokat (vérzéseket) lehet látni

(63. ábra). A tüdőben tömött tapintatú területek (kruppos tüdőgyulladás) figyelhetők meg. A testtájéki

nyirokcsomók metszéslapjának széli részén a feketevörös elszíneződés (vérzések és véres infiltráció) minden

esetben gyanút keltő.

63. ábra - Sertéspestis – vérzések a vesén és a végbél nyálkahártyáján (Sztojkov V.)



Védekezés. Amikor a területen a vadászat során beteg állatokat vagy elhullott állatok tetemeit találják, az

állatorvos bevonásával kell az elhullások okát – szükség esetén a beteg állatok kilövésével és laboratóriumi

vizsgálatra küldésével – tisztázni. A fertőzött, gyanús területen tilos a vadászat. A beteg állatok kilövése csak

diagnosztikai okból indokolt. Etetéssel kell a területen tartózkodó vaddisznókat helyhez kötni, és a járvány

terjedését megakadályozni, mert a vadászat során a szétszóródó állomány a kórokozót terjeszti.

A heveny sertéspestis-betegségen átesett és életben maradt állatok (átvészelt állatok) egy életre szóló

immunitást szereznek, jóllehet rövidebb-hosszabb ideig (sertésnél 30 nap) még vírusürítők. Ezért helyes, ha az

elhullások megszűnte után sem vadásznak, illetve, ha csak a betegséget követő néhány hónapban született

malacokat lövik ki. A járványt követően született malacok ugyanis fogékonyak lehetnek, illetve eltérő ideig

tartó ellenanyaggal rendelkeznek, miközben környezetükben még fellelhetők vírusürítő idősebb egyedek.

Azért is helyesebb a járványt követő hónapokban született malacokra vadászni, mert ezzel nemcsak az

„átvészelt” törzsállományt kíméljük, hanem a lehetséges fogékony egyedek számát is csökkentjük.

A betegség járványvédelmi előírásait és a szükséges teendőket hatóság írja elő.

1.4. 5.1.4. Afrikai sertéspestis

A sertések igen ragályos, egzotikus vírus okozta betegsége, amely nincs rokonságban a klasszikus sertéspestis

kórokozójával. Ahova behurcolták, igen nagy megbetegítő és elhullást okozó képessége révén súlyos gazdasági

kárt okozott. A betegség iránt csak a sertés és a vaddisznó fogékony.



A betegség átvészelése után nincs védettség, a vírust a fertőzött állatok életük végéig ürítik. Az afrikai varacskos

disznó (Phacochoerus aetiopicus), a folyami disznó (Potamochoerus porcus) és az óriás disznó (Hylochoerus

meinertzhogeni) a vírus tünetmentes rezervoárjai.

Kórokozó. Rendszertanilag önálló vírus, amelyet korábban az Iridoviridae családba soroltak.

Ellenálló képessége igen nagy. Beszáradt állapotban, talajban 3-4 hónapig, fagyasztott húsban korlátlan ideig,

füstölt húsokban 5-6 hónapig fertőzőképes. Afrikában a vírust a varacskos disznóról a házi sertésre kullancsok

(Ornithodorus – valódi biológiai átvivők) viszik át. Európában a fertőzött házisertések, illetve azok nyers

termékei közvetítik. A vaddisznó a házisertéshez hasonlóan betegszik meg. A betegséget már Európa egyes

országaiban is (Portugália, Spanyolország, Olaszország, Málta, Szardínia) megállapították.

Tünetek. A lappangási idő 4–9 nap. Magas láz jellemzi. A vemhes állatok elvetélnek. Levertség, étvágytalanság

figyelhető meg. A kezdeti szórványos elhullást a második héten tömeges megbetegedés és elhullás követi,

amely elérheti a 100%-ot is.

Elváltozások. Hasonlóak a klasszikus sertéspestisnél tapasztaltakhoz.

Védekezés. Európa valamennyi országában az azonnali kiirtást rendelik el. A klasszikus sertéspestis gyanúja

esetén kötelező az afrikai sertéspestist is laboratóriumi vizsgálattal kizárni. Hazánkban – az Állat-egészségügyi

Szabályzat alapján – a védekezés stratégiáját a hatóság írja elő.

2. 5.2. A vaddisznó gyakoribb baktériumok okozta betegségei

2.1. 5.2.1. Gümőkór

A gümőkór idült lefolyású, specifikus, gyulladásos folyamatokban megnyilvánuló betegség. A

gümőbaktériumok valamelyike okozza, amely szinte valamennyi emlősállatot és a madarakat is megbetegíti. A

kórokozó iránt fogékony az ember is.

Kórokozó. A betegséget Mycobacteriumok idézik elő. A M. tuberculosis főleg az ember, a M.bovisnak az

emlősök és a M. avium a madarak gümőkórját okozza. A vadon élő állatok esetében a M. bovis és a M.

aviumnak van jelentősége.

A baktériumok táptalajon nehezen tenyészthetők. Sejtfaluk sajátossága miatt (lipid és viaszanyag) a külső

behatásokkal szemben igen ellenállóak. A legelőn lévő bélsárban 14 napig, sötét istállóban, híg trágyában 5

hónapig is élet- és fertőzőképesek. Fertőtlenítésre 3-4%-os formalin, 2%-os nátrium-hidroxid, 5%-os karbolsav

használható.

A szabadon élő állatok fertőződési forrásai a beteg állatok testváladékai. Jelentősége van még a különféle

helyekről (településekről, kórházakból) származó szennyvizeknek. A mindenevő vaddisznó fertőződhet a

vadászterületen talált gümőkóros állati hullák, zsigerek elfogyasztása révén is. Közvetítheti a kórokozót

gümőkóros ragadozó (kutya, borz) ürüléke is. A vaddisznó legtöbbször szájon keresztül fertőződik.

A betegségre jellemző a szervezet szöveteinek az a reakciója, amely a baktérium hatására a

granulomaképződéssel járó, körülírt gyulladást előidézi. A folyamat fejlődése szakaszos, amelyben a baktérium

inváziója és a szervezetben kialakult immunválasz-reakció döntő szerepet játszik. Ezért a szervezetben

különböző kiterjedésben és helyeken találjuk a gümőkóros elváltozásokat.

Tünetek. Csak kivételesen figyelhetők meg. A nyaki nyirokcsomók duzzadtak, a bőrrel összenőttek. A hosszabb

ideje fennálló fertőzöttség következtében az állatok erősen lesoványodnak. Esetenként nehezített légzés,

köhögés észlelhető.

Elváltozások. A szájon át bekövetkezett fertőződés esetén a nyaki- és a bélfodri nyirokcsomókban mákszemnyi-

borsónyi, sárgásfehér gócok találhatók (64. ábra). A ritkán előforduló generalizáció esetén számtalan sárgás góc

található a lépben, májban, vesében, nemritkán a tüdőben és a hozzájuk tartozó nyirokcsomóban (65. ábra és 12.

színes kép). A betegség kiderítésére – annak gyanúja esetén – állatorvosi segítséget és laboratóriumi vizsgálatot

kell kérni.



64. ábra - Vaddisznó gümőkór – gümőkóros gócok a bélfodri nyirokcsomókban

(Sztojkov V.)

65. ábra - Vaddisznó gümőkór – elmeszesedett gócok a gátorközi nyirokcsomókban

(Sztojkov V.)



12. színes kép. ábra - Gümőkór (tbc) vaddisznó májkapui nyirokcsomójában

(SZTOJKOV V.)

Gyógykezelés/védekezés. A betegeket gyógykezelni nem lehet. A vadaskertek kialakításakor, a betelepítésre

szánt állatok megelőző vizsgálatával (tuberkulinozással) kell a kórokozó behurcolását megakadályozni, illetve a

feldúsulást megakadályozni.

2.2. 5.2.2. Malacok fertőző elhalásos bélgyulladása

Endémiás (tájkóros) betegség, amely a néhány napos vadmalacokat betegíti meg, és esetenként számottevő

elhullást okoz. A vaddisznóskertekben tartott kocák malacai között szórványosan fordul elő. Felismerésére a

vadon élő populációban alig van esély.

Kórokozó. A Clostridiumperfringens baktérium C típusú toxinja idézi elő.

A baktérium spórát képez, amely a környezetben hosszú ideig életképes állapotban marad. A 100 °C-nak

ellenáll, és a szokásos fertőtlenítők töményebb oldatai (5%-os formalin, 5%-os fenol) is csak 6–12 óráig tartó

behatás után pusztítják el. A baktérium az egészséges felnőtt vaddisznó bélcsatornájában is megtalálható, amely

a bélsárral szennyezett csecsbimbóról a szopós malacok belébe kerülve szaporodik el és exotoxint termel. Az

exotoxin károsítja a bélbolyhokat, és a véráramba felszívódva elpusztítja az állatot.

Tünetek. Általában a 3-4 napos malacok betegednek meg. Egy hét után már nem okoz elhullást. A malacok vagy

hirtelen pusztulnak el, vagy étvágytalanok lesznek, ilyenkor híg, szürkésfehér hasmenés jelentkezik. A

lesoványodó malacok elhullanak, de ha a kéthetes életkort megérik, gyorsan felgyógyulnak. A betegség nem

ragadós, ezért a kutricák között nem terjed, csak egy-egy almot érint.

Elváltozások. A vékonybél középső szakaszán, heveny esetben a béltartalom híg, habos, a nyálkahártya

élénkvörös, vagy lassúbb lefolyású esetekben a nyálkahártya egy része elhal, szürkéssárga vagy citromsárga

színű, és a bélcsatorna egészséges részétől éles határ választja el (13. színes kép). A betegség gyakorlatilag nem

gyógyítható. A sertések részére vakcinát gyártanak, amellyel a várható ellés előtt a kocákat beoltják.

Vaddisznótenyészetekben az oltás technikailag csak kivételes esetben valósítható meg. A betegség

megállapítása laboratóriumi vizsgálatot igényel.



13. színes kép. ábra - Fertőző elhalásos bélgyulladás (FEB) – vaddisznó (SZTOJKOV

V.)

2.3. 5.2.3. Sertésorbánc

A betegség az egész világon elterjedt. A kórokozó az egészséges sertésekben és a vaddisznóban is gyakran

megtalálható. Megbetegedést az állat ellenálló képességének csökkenése esetén (diszpozíciós tényezők) okoz. A

vaddisznóskertekben lehet jelentősége. Főleg a 3-4 hónaposnál idősebb állatok betegednek meg. A járványok a

melegebb évszakokban fordulnak elő.

Kórokozó. Az Erysipelothrixrhusiopathiae nevű baktérium, amely a viszonylag ellenálló mikroorganizmusok

közé tartozik.

Talajban, vízben, korhadó szerves anyagokban hónapokig fertőzőképes marad, 70 °C-on hamar elpusztul.

Tünetek. A lappangási idő heveny esetekben egy nap, általában azonban 3–5 nap. A betegségre a hirtelen fellépő

lázas állapot, majd a gyors elhullás jellemző. A megbetegedett állat elesett és étvágytalan.

Elváltozások. Hirtelen jelentkező, nagyobb számú elhullás esetén kell a betegségre gondolni, különösen akkor,

ha az életben maradottak között sok a feltűnően bágyadt, elesett állat. Célszerű ilyenkor az állatorvos tanácsát

kikérni. A zsigerelésnél a hasüregben, a bélkacsok között látható, pókhálószerű fibrinszálak e betegségre hívják

fel a figyelmet. A máj megnagyobbodott, felülete szemecskézett. A lép duzzadt, széle lekerekedett. A kórokozó

az embert is megbetegíti, ezért ha a zsigerelésnél a kéz megsérült, az előzmények ismertetésével forduljunk

orvoshoz.

Gyógykezelés. A lázas, elesett állatok antibiotikummal (pl. penicillintartalmú készítménnyel) jól gyógyíthatók.

2.4. 5.2.4. Heveny paratífusz

Süldőkorban gyakran előforduló, heveny lefolyású fertőző betegség. Vaddisznók között gyakran előfordul. A

szopós malacok általában nem betegednek meg, és a kifejlett állatban is ritkán fordul elő. Szabadon élő

populációban és a vaddisznóskertekben egyaránt előfordul. A betegség kialakulásában a hajlamosító

tényezőknek döntő szerepük van. Ősszel, nedves időben, túlszaporodott populációban élelemhiány esetén,



súlyos parazitás bántalomhoz társulva jelentkezik. Nem ritka, amikor vírusos bántalom (pl. sertéspestis)

szövődményeként állapítják meg.

Kórokozó. A leggyakoribb kórokozója a Salmonellacholerae-suis, de ritkán más szalmonellák is előidézhetik.

A baktériumot nem szükséges behurcolni, mert azt – mint fakultatív kórokozót – nagyon gyakran megtalálni

egyes vaddisznók epehólyagjában és bélcsatornájában, epifita élősködőként. Innen a bélsárral kerül a

környezetbe.

Tünetek. A fiatal süldők heveny formában betegednek meg. A lappangási idő 3-4 nap. Az állatok belázasodnak,

étvágytalanok és hamar elhullanak. A fülek kékesvörösen elszíneződnek, majd az elszíneződés a has aljára és a

túrókarimára terjed, amelyet a pigmentezett bőrön nehezen látni. Hasmenés és ritkán köhögés is tapasztalható.

Elváltozások. A lép megnagyobbodott, sötétvörös, duzzadt. A máj sötét barnavörös, merev. A veséken néha

mákszemnyi sötét foltokat (vérzéseket) lehet látni. A gyomor és a bélcsatorna nyálkahártyája duzzadt, erősen

kipirult. A savóshártyákon vérzések figyelhetők meg. Elhúzódó esetekben a vékonybél nyálkahártyája

felületesen elhalt, érdes, korpaszerű. A tüdőben tömött, néha nagy kiterjedésű területeket, gyulladást, elhalást

találni.

Gyógykezelés. A vaddisznóskertekben a gyógyszeres takarmányok adásával jó eredmények érhetők el. A

betegség megállapításához laboratóriumi vizsgálatot kell végezni. A vizsgálatkor a szalmonella antibiotikum

érzékenységét is megfigyelik, amelynek alapján a hatékony gyógyszer kiválasztható. A betegség gyanúja miatt

kilőtt állatokat a vizsgálat után meg kell semmisíteni.


A betegséget előidéző baktériumok (Brucella spp.) széles körben előfordulnak, és a különféle állatfajokban

többnyire idült jellegű elváltozásokat okoznak. A betegség iránt az ember is fogékony, ezért egyike a

jelentősebb zoonózisoknak. A vaddisznóban idülten lezajló betegség, amely a kocákban vetéléssel, a kanokban

heregyulladással jár. Az idősebb állatokban csontgyulladást, ízületi megbetegedést okoz. Bejelentési

kötelezettség alá eső betegség.

Kórokozó. A betegséget Brucellasuis nevű baktérium okozza, amelynek több biotípusa is van.

A vaddisznókban hazánkban a leggyakoribb a 2. biotípus, amely az északi országrészben a mezei nyulak között

is szórványosan előfordul. A vaddisznóban a fertőződés párosodás révén, vagy a fertőzött legelőn (házi sertés,

mezei nyúl) szájon át is bekövetkezhet. A fertőződött állatban a kórokozó a véráramban testszerte szóródik.

Tünetek. Legfeltűnőbb a vemhes kocák vetélése, amelyet csak a vaddisznóskertekben figyelhetünk meg.

Kanokban a gerinccsigolya megbetegedése miatt csigolyatörések, a hátsó végtag bénulása is előfordul.

3. 5.3. Paraziták

3.1. 5.3.1. Spórás egysejtűek

3.1.1. 5.3.1.1. Bélkokcidiumok

Kórokozó. Eimeria debliecki, E. neodebliecki, E. scabra, Isospora suis.

Bélkokcidiumok gyakrabban, illetve nagyobb számban rendszerint a disznóskerti malacokban, süldőkben

fordulnak elő.

A fertőzöttség általában tünetmentes.


Kórokozó. Sarcocystis suicanis, S. suihominis (porcihominis).

A vaddisznó izomzatában is gyakran lehet találni szarkocisztákat mikroszkópos (szövettani) vizsgálat során. A

cisztákban az egysejtű vegetatív formájának sokezres halmaza él, ezért a vaddisznó lényegében köztigazda. Az



ivaros szaporodási fázis mindenevő vagy ragadozó emlősök (végleges gazdák) vékonybelének hámrétegében

zajlik le.

A Sarcocystis suicanis a vaddisznó gégefő-, nyelv-, nyelőcső-, szív-, bordaközi, ágyéki és törzsizomzatában

telepszik meg, és erős fertőzöttség esetén idült izomgyulladást idéz elő. Végleges gazdája az eb. Fontos, hogy

vadászkutyáinkat ne etessük fertőzött vaddisznótól származó nyers zsigerdarabokkal.

Embernél étvágytalansággal, hányingerrel és hasmenéssel járó kórképet idézhet elő a Sarcocystis

porcihominisszel való fertőzöttség. Ennek megelőzésére a hús –20 °C-on való fagyasztását, továbbá 65–70 °C-

on történő (a hús belső magjában is min. 10 percig tartó) hőkezelését javasolják.

3.2. 5.3.2. Galandféreglárvák

3.2.1. 5.3.2.1. Borsókakór

Kórokozó. Az ún. ciszticerkusz típusú lárvák, más néven borsókák.

A sertésborsóka(Cysticercus cellulosae) az ember vékonybelében élősködő Taeniasolium féregfaj lárvája. A

T. solium köztigazdáinak fertőződése a galandféreg érett ízeinek, vagy az ezekből külvilágra került petéknek a

szájon át való felvételével történik. A petékből az onkoszférák a vékonybél-nyirokáramlás útján az

izomszövetekbe jutnak, ahol 10–12 hét alatt fejlődnek fertőzőképes ciszticerkuszokká(borsókákká). Ezeket

elfogyasztva fertőződik a végleges gazda. A vaddisznó zsigerelésekor, az izomszövetben találhatunk C.

cellulosae borsókákat.

A kutyafélék (eb, róka, farkas) vékonybelében élősködő T. hydatigena lárvája az ún. nagyborsóka (C. taeniae

hydatigenae vagy C. tenuicollis).

A diónyi-kisalmányi áttetsző folyadékkal telt hólyagok a vaddisznó és a vadon élő kérődzők csepleszén,

bélfodrain vagy máján alakulnak ki (66., 67. ábra). A vaddisznóban mindkét borsóka előfordulása tünetmentes.

66. ábra - Nagyborsókák vaddisznó máján – érintetlen borsóka (1), a borsókából

kiszabadított lárva (2), a lárva feje (skolex) (3) (Sugár L.)



67. ábra - Nagyborsóka a fehér skolex-szel vaddisznó hasüregében (Sugár L.)

Védekezés. Lehetőlegcsak alaposan átfőzött, átsütött vaddisznóhúst fogyasszunk. Füstölt termék fogyasztása

előtt a vaddisznót vizsgáltassuk meg állatorvossal.

Vadászkutyáinknak ne engedjük, hogy nyers vaddisznóbelsőséget fogyasszanak. A nagy borsóka az emberre

nem veszélyes, az azt elfogyasztó kutyákban azonban ivaréretté válnak a galandférgek, sok petét termelnek, így

fertőződési forrást jelentenek a vaddisznók és más csülkös vadfélék számára.

3.2.2. 5.3.2.2. Hólyagférgesség (hidatidózis)

Kórokozó. AzEchinococcus granulosus lárvája. Az ún. rivókahólyag helyenként és időszakonként változó

gyakorisággal (0–43,3%) fordul elő a hazai vaddisznóállományokban.

Az ivarérett galandféreg utolsó, petékkel teli íze a kutya bélsarával a szabadba kerül. A turkáló, legelő

vaddisznó (köztigazda) által felvett petékből a lárvák (onkoszférák) az emésztés során kiszabadulnak, a

bélhámba furakodnak és a vérárammal a májba kerülnek. Gyakran elakadnak a máj hajszálereiben. A májban a

hólyagok nagysága különböző, általában 5–10 cm, de olykor ennél kisebbek vagy nagyobbak is lehetnek. Ha a

lárvák nem akadnak el a májban vagy a tüdőben, úgy csaknem bármely szervben fejlődhet belőlük lárvahólyag

(68. ábra).

68. ábra - Ehinokokkusz-hólyag tartalma, ún. költőhólyagok (1) és a belőlük

kiszabadult lárvák (2) (kb. 50×-es nagyítás) (Sugár L.)



Védekezés. Állományainkat úgy védhetjük meg a fertőződéstől, hogy gondoskodunk vadászkutyáink rendszeres

féregtelenítéséről, és ha megakadályozzuk, hogy azok a lőtt vad nyers zsigereit elfogyasszák.

3.3. 5.3.3. Fonálférgek

3.3.1. 5.3.3.1. Tüdőférgesség (metasztrongilózis)

Kórokozó. Metastrongylus apri, M. pudendotectus, M. salmi, M. confusus.

E fonálférgek közvetett úton fejlődnek. A bélsárral kiürülő petékben már 1. stádiumú lárva van. Ha ezeket a

földigiliszták (köztigazdák) veszik fel, bennük 10–20 nap alatt kialakul a 3. stádiumú lárva.

A vaddisznó a lárvahordozó giliszták elfogyasztása útján fertőződik (69. ábra). A bélben kiszabaduló lárvák – a

nyirokáram segítségével – a bélfodri nyirokcsomókon és a mellvezetéken át a jobb szívfélbe, majd a tüdőartéria

útján a tüdőbe jutnak. A tüdő kapillárisaiból az alveoláris járatokba vándorló tüdőféreglárvák pontszerű

(petechiás) vérzéseket okoznak. A fejlődő, majd ivaréretté váló férgek főleg a rekeszi lebenyek kisebb és

közepes méretű hörgőiben (a főhörgők végső elágazásaiban) tartózkodnak (70. ábra). Esetenként idült

hörgőgyulladást és a hörgők elzáródásából eredően légtelen beszűrődések, gócok keletkezését válthatják ki.

69. ábra - A vaddisznó tüdőférgeinek fejlődési ciklusa (Sugár L.)



70. ábra - Tüdőférgek vaddisznó hörgőiben (Sztojkov V.)

A tavasz végi, nyári időszakban, főleg a 3–6 hónapos süldőkben, esetenként azonban idősebb állatokban is

előforduló nagyszámú tüdőféreg jelenléte nem mindig nyilvánul meg klinikai tünetekben. Az egy állat tüdejében

(hörgőiben) talált összes féregszám olykor az ezret is meghaladhatja. A látszólag teljesen egészséges malac vagy



süldő tüdejében is akár 5–600 féregpéldány is található. Makacs köhögés és lesoványodás is előfordulhat. Az

általános leromlás hátterében rendszerint a szűkös, fehérjehiányos táplálkozási viszonyok állnak (pl.

disznóskert).

Védekezés. Kutzer (1992) 0,6%-os ivermectinpremixet használt vadaskertben, parazitás fertőzések ellen. A 9

ppm ivermectint tartalmazó pellet (téli időszakban) 7 napon keresztül, 0,1 mg/ttkg hatóanyaggal nagyon hatásos

volt – egyéb paraziták mellett – a Metastrongylus spp. ellen. A hazai vaddisznóskertek többségében az utóbbi

években szintén eredményesen alkalmazzák az ivermectin tartalmú Ivomecet. Egri és Kovács (1998) 1,9%-os

febanteltartalmú Rintal-pellet etetőládákban történő kihelyezésével hasonlóképpen jó eredményeket ért el az

említett parazitózis gyakoriságának csökkentésében.

3.3.2. 5.3.3.2. Gyomor- és bélférgesség

Kórokozó. A különböző fonálférgek.

A vaddisznó gyomrában azAscarops strongylinaés a Physocephalus sexalatus élősködik. Masszív fertőzöttség

esetén hurutos és/vagy véres gyomorgyulladás alakulhat ki. A Hyostrongylus rubidus nagyszámú jelenléte

vérzések és fekélyek kialakulását idézheti elő.

A vékonybél parazitái közül legnagyobbak az Ascaris suum kifejlett egyedei. A nőstény orsóférgek hossza

elérheti a 35 cm-t is (71. és 72. ábra). A lárvák – vándorlásuk közben – a tüdőben és a májban okoznak foltszerű

elváltozásokat. A férgek általában a fiatal egyedekben fordulnak elő, és a bélcsatornából néhány hét után

kiürülnek (kialakul az ún. fertőzésesimmunitás). Az erősen fertőződött malacok lesoványodhatnak, köhögnek,

hasmenés, hányás is előfordulhat, nemritkán érett orsóférgek ürülésével.

71. ábra - Orsóférgek kiszabadítva a vékonybélből (vadmalac) (Sugár L.)

72. ábra - Orsóféreg (1) és buzogányfejű féreg (2) vaddisznóból (Sugár L.)



A Globocephalus urosubulatus tömeges inváziója esetén vérömléses bélgyulladást idézhet elő.

A vastagbélben (ritkábban a csípőbélben) élősködő Oesophagostomumdentatum lárvái az említett

bélszakaszok nyálkahártyájában kölesnyi, lencsényi, barnásvörös színű, laposan kiemelkedő gócokat képeznek,

amelyek a lárvák kivándorlása után sárgás törmelékkel töltött mélyedés (esetleg fekély) formájában vehetők

észre.

Az ugyancsak vastagbélben élősködő ostorféreg(Trichuris suis) olykor fekélyképződéshez vezető vérömléses

nyálkahártya-gyulladást idézhet elő.

A parazitózisok felszámolásában (különösen vadas- és állatkertekben) jól használható az Ivomec, a Panacur, a

Flubenol és a Telmin.

3.3.3. 5.3.3.3. Trihinellózis (izomférgesség)

Kórokozó. ATrichinella spiralis. Testhossza csupán 2–4 mm. A vékonybélben élősködő, elevenszülő

fonálféreg.

Mint azt a róka élősködői kapcsán már említettük, elterjedési területén a róka (és a borz) a legfontosabb

fertőzési forrás. Atrihinellákat tartalmazó rókatetem elfogyasztása révén fertőződött vaddisznó az emberi

fertőződés okozója (73. ábra).

73. ábra - A Trichinella spiralis fejlődése, terjedése (Sugár L. 1978)



A trihinellózis ún. gócfertőzöttség, vagyis elterjedési területén sem mindenhol, és nem mindig egyforma

gyakorisággal fordul elő. Így Magyarországon is csak szórványosan diagnosztizálják. Leggyakoribb előfordulási

területei Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint a Bakony egyes részei. Előfordul azonban az

ország egyéb helyein is, így pl. Pest megyében is volt már fertőzött róka, vadászeb, és vaddisznó is.

A fertőződött (elhullott) róka húsából – a vaddisznó gyomrában az emésztés során a tokocskákból –

kiszabadulnak a fertőzőképes lárvák, melyek a vékonybél nyálkahártyájába furakodnak. Itt ivaréretté válnak, s

kialakulnak az ún. béltrihinellák, melyek vékonybélgyulladást, hányást és hasmenést okoznak. Az „elevenszülő”

nőstényekből kijutó lárvák a vér- és nyirokárammal az izmokba jutnak. Az izmokban vándorló lárvákhatására

izom (végtag-) fájdalmak, nyelési, rágási és légzési nehézségek jelentkeznek. 2-3 hetes vándorlás után a lárvák

betokozódnak, s így kialakulnak az ún. izomtrihinellák (74. ábra).

74. ábra - Izomtrihinellák róka izomszövetében (kb. 20×-os nagyítás) (Sztojkov V.)



Minden fertőzött egyed – akár állat vagy ember – előbb végleges gazdává (béltrihinellák), majd köztigazdává

(izomtrihinellák) válik.

Súlyos, esetenként halálos béltrihinellózis csak emberben fordul elő.

Védekezés. Az emberi fertőződések súlyossága az elfogyasztott, betokozódott izomtrihinellák számától függ.

Emberi fertőzések gyógykezelésére a tiabendazol- vagy a kambendazol-tartalmú készítményeket használják.

A vaddisznó húsának felhasználása előtt kötelező a trihinellavizsgálat. Ez különösen fontos a füstölt termékek

(pl. sonka, kolbász) készítését megelőzően. A vaddisznóhús elfogyasztása csak alapos hőkezelés (főzés vagy

sütés) után ajánlatos.

3.4. 5.3.4. Buzogányfejű-férgesség

Kórokozó. Macracanthorynchus hirudinaceus .

A kifejlett nőstények hossza 35–40 cm, átmérője 5-6 mm (72., 75. és 76. ábra). A megtapadt férgek fejénél a

bélfalon kitüremkedés keletkezik, amely kívülről kölesnyi-kisborsónyi göböcske (bulla) formájában jól

észrevehető, kitapintható (77. ábra). Súlyos fertőzöttség esetén (egyes megfigyelések szerint) a bélfal is

perforálódhat. Rendszerint csak a félévesnél idősebb vaddisznókban fordul elő. Lárvái főként a cserebogárfélék

lárváiban, pajorokban fejlődnek.

75. ábra - Buzogányfejű férgek feji vége (Sugár L.)



76. ábra - Buzogányfejű féregpeték (1) és a zsírtest(2) (Sugár L.)

77. ábra - Vaddisznó buzogányfejű-férgessége – bullák (1) a bélfal külső felületén és egy

kiemelt 32 cm-es nőstény (2) (Sugár L.)



3.5. 5.3.5. Izeltlábúak

3.5.1. 5.3.5.1. Tetvesség

Kórokozó. AHaematopinus apri (vaddisznótetű) és a H. suis(disznótetű).

Az élősködők vérszívással nyugtalanítják a gazdaállatokat, de fertőzések (sertéspestis, sertéshimlő) közvetítői is

lehetnek. Egészséges, megfelelő ellenálló képességű állatokon csak kis egyedszámban fordulnak elő.

3.5.2. 5.3.5.2. A kétszárnyúak (Diptera) rendjébe tartozó ízeltlábúak

A vérszívó kétszárnyúak, így a szúnyogok (Culicidae), bögölyök (Tabanidae) és a vérszívó legyek (pl.

Stomoxys calcitrans) ugyancsak közvetítői lehetnek a vírus- és baktériumeredetű betegségeknek, valamint a

különféle parazitózisoknak. Elemi kártételük természetesen a vérszívásuk, amivel nyugtalanítják az állatokat. A

hús- és hullalegyek (Lucilia, Calliphora,Sarcophaga fajok) akadályozhatják a sebgyógyulást, mivel petéiket az

állatok sebeinek közvetlen közelébe, vagy a sebüregbe rakják. A petékből kikelő lárvák elhalásos-gennyes

sebgyulladást idézhetnek elő.

3.5.3. 5.3.5.3. Bolhásság

Vaddisznón előfordulhat a Pulex irritans bolhafaj, amely ritkán emberen is megtalálható.

3.5.4. 5.3.5.4. Rühösség

Kórokozó. ASarcoptes scabiei var. suisnevű rühatka.

Téli hónapokban, rossz takarmányozás esetén szaporodik el az állat bőrében. Ilyenkor a fül(ek) tövénél, a

combok külső oldalán és a lábszáron a sörte kihullik, az irharéteg állandó irritációja miatt savó válik ki, amely

pörkösödést, majd a bőr páncélszerű megvastagodását okozza. A rühösség miatt, a beteg állat fejlődésében

elmaradhat egészséges társaitól.

Nyár végén, ősz elején gyakran találhatunk a vaddisznón átmenetileg tartózkodó szarvaskullancslégy

(Lipoptena cervi) egyedeket.



3.5.5. 5.3.5.5. Kullancsok

Kórokozó. Ixodes ricinus, Dermacentor marginatus, D. pictus, Haemaphysalis concinna, H. punctata, H.

inermis.

Vérszívással nyugtalanítják az állatokat, de kórokozókat is terjeszthetnek emberre, állatra egyaránt.


6. fejezet - A róka betegségei


1.1. 6.1.1. Veszettség

Kórokozó. A Lyssavírus, mely iránt az összes melegvérű állatfaj fogékony, különösen a róka, a prérifarkas, a

macska, az (arany)sakál és a ló (4. táblázat).

A terjesztésében szerepet játszó állatfajok szerint az alábbi járványformákat különböztetjük meg:

• urbánus (városi), terjesztői: kutyák, macskák;

• szilvatikus (erdei), terjesztője: róka.

(A denevérveszettség terjesztője Európában a szélesszárnyú denevér)

A vírus a legnagyobb töménységben a beteg központi idegrendszerében és nyálában található. A fertőzött

állatok nyálában általában csak a klinikai tünetek megjelenése után mutatható ki, de jelen lehet már korábban is.

Kísérleti adatok alapján kutyák nyálából 3–7 nappal, rókákéból 1-2 nappal, ízeltlábúakat fogyasztó

denevérekéből pedig 12 nappal a klinikai tünetek megjelenése előtt már kimutatták a vírust. A lappangási idő 2

héttől 2 hónapig terjedhet.

A veszettség közvetlenül a fertőzött, betegségre gyanús vagy beteg állat marása alkalmával következhet be,

amikor a nyílt sérülésbe nagy mennyiségű fertőző anyag jut. Közvetve azonban a nyállal szennyezett, fertőzött

tárgyak, anyagok nyílt sérülésekkel érintkezve is betegséget okozhatnak.

A vadon élő húsevők terjesztette erdei veszettség Anglia kivételével – eltérő mértékben – igen sok európai

országban így hazánkban is jelen van.

Tünetek. A veszettség heveny lefolyású vírusos betegség, amely főként emlősökben – beleértve az embert is –

okoz rendszerint halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást.

A betegség kutyákon három szakaszban zajlik le, és 5–16 napig tart.

A bevezető vagy melankolikus szakasz az állat viselkedésének megváltozásában, rendellenes étvágyban,

kezdődő nyelési nehézségekben mutatkozik meg.

A második vagy izgalmi szakasz dühöngésig fokozódó reflexingerlékenységben, indokolatlan támadási

hajlamban, a kóborlási ösztön fokozódásában, majd kezdődő bénulásban nyilvánul meg.

A harmadik vagy bénulási szakasz során – az előző két szakaszban már elkezdődött bénulások fokozódása és

kiterjedése után – a bénult állat teljes tompultságban, a légzőizmok működésének kiesése miatti fulladás

következtében hullik el.

A rókában az izgalmi szakasz gyakran nem kifejezett. Ilyenkor az állatok viselkedésének megváltozását (pl. a

rendkívül óvatos róka világos nappal lakott területre kóborol) a támadási kedv kifejezett fokozódása nélkül a

bénulási szakasz követi. A betegségnek ezt a formáját „csendes veszettségnek” nevezik. Az állatok természetét

nem ismerő emberek, főleg gyerekek így fertőződhetnek a szelíd, az izmok bénulása miatt már lógó állkapcsú,

erősen nyáladzó rókától.

Védekezés. Bejelentési kötelezettség alá tartozó betegség!

A betegség mind az emberek, mind az állatok esetében gyakorlatilag gyógyíthatatlan. Ezért a fertőződés

megelőzésére kell törekedni.

Az urbánus veszettség az ember közelében lévő húsevők (kutya, macska) rendszeres preventív vakcinázásával

és a vonatkozó igazgatási rendszabályok betartásával megelőzhető. Az erdei veszettség felszámolására tett

korábbi intézkedések (a rókák gyérítése stb.) nem hoztak megfelelő eredményt. Viszont a vadon élő húsevők

csalétekben elhelyezett élő, attenuált vírussal történő orális vakcinázásával mind kihelyezéssel, mind pedig

A róka betegségei


repülőgépről való kiszórással (a csalétek mennyisége: 20 db/km2) az erdei veszettség is felszámolható (78.

ábra).

78. ábra - A repülőgépről kiszórt vakcinás csalétkek hatása a veszettségi esetek

alakulására: (A) 1996-ban még csak a Dunántúl ÉNy-i részét „vakcinázták”, (Kerekes

1996); (B) 1997 tavaszával kezdődően, már az egész Dunántúl „vakcinázott” (Kerekes

1998)

A róka betegségei


A veszett, veszettségre és veszettséggel való fertőzöttségre gyanús, továbbá a veszettség szempontjából

aggályos állattal való eljárást az 1997-es Állat-egészségügyi Szabályzat 39. sz. függeléke (5. táblázat)

tartalmazza.

5. táblázat - A veszett, veszettségre és fertőzöttségre gyanús, továbbá a veszettség

szempontjából aggályos állattal való eljárás (39. sz. függelék az Állat-egészségügyi

Szabályzathoz)

Az állat

minősítése

Hatósági intézkedés

Eb Macska Egyéb

háziállat Vadon élő

állat

Veszett Leölni Leölni Leölni Leölni

Veszettségre

gyanús Embert nem

mart: leölni,

vagy a

423.§ (4)

bekezdése

szerint

eljárni

Embert

mart:

90 napos

megfigyelés

Embert nem

mart: leölni

Embert

mart: 90

napos

megfigyelés

90 napos

megfi-

gyelés (zárt

körülménye

k között

tartott

rókáknál a

gyanús

állatcso-

portot vagy

egyedeket

leölni és a

többit meg-

figyelni)

Leölni

Veszettségfer

tő- zöttségre

gyanús

Embert nem

mart,

oltatlan:

leölés;

oltott: a

tulajdonos

kérésére 90

napos

megfi-

gyelés

Embert

mart: 90

napos

megfi-

gyelés

Embert nem

mart: leölés

Embert

mart: 90

napos

megfi-

gyelés

90 napos

megfi-

gyelés (zárt

körülménye

k között

tartott

rókáknál a

gyanús

állatcso-

portot vagy

egyedeket

leölni és a

többit meg-

figyelni)

Leölni

Veszettség

szempontjáb

ól aggályos

14 napos

megfi-

gyelés

– – –

Közegészségügyi jelentőség. Fertőződéskor, vagy bármely kétséges esetben azonnal orvoshoz kell fordulni, aki a

sebzést ellátja, a fertőződés lehetőségét az állatorvossal együtt próbálja tisztázni és szükség szerint védőoltást

végez.

Az esetlegesen bekövetkező „feltételezhetően veszett állattól származó” harapások, karmolások ellátásában

elsőként a megfelelő sebellátást emelhetjük ki. A 20%-os szappanoldattal vagy 1–2%-os kvaterner

A róka betegségei


ammóniumbázissal történő kimosás indokolt, de szükség esetén és a gyorsaság érdekében a tiszta vízzel való

alapos kiöblítés is megfelelő.

Ezt követően célszerű a seb nyugalomba helyezése a megfelelő végtag rögzítésével. Minden esetben

szükségszerű az orvos megkeresése. Az elejtett rókák nyúzásakor használjunk vastag gumikesztyűt, bőrkesztyűt.

Az emberi védőoltások céljára 1988 végétől nálunk is szövettenyészetben előállított, inaktív oltóanyagot

(Rabipur) használnak, amely mentes az agyvelő alapanyagú vakcinák mellékhatásainak többségétől.

1.2. 6.1.2. Aujeszky-féle betegség (álveszettség)

Kórokozó. Porcine (swine) herpeszvírus (1 = P/S/HV-1), mellyel a róka a vírussal fertőződött és elhullott

állatok hulláitól, az ugyancsak fertőzött disznóskerti vaddisznó és a házisertés kivetett zsigereinek elfogyasztását

követően fertőződik.

Az állatoknál erős viszketés, majd vakaródzási kényszer jelentkezik, amit először a környezet tárgyaihoz való

dörgölődzéssel, később a viszkető területek nyalogatásával, majd harapdálásával igyekszenek csillapítani. Végül

a nem szűnő viszkető helyeket véresre harapdálják. Egyidejűleg az előbb említett tünettel görcsszerű rohamok

és nyálcsorgás is jelentkez(het)nek, ami a kórképet a veszettséghez teszi hasonlatossá. A betegség klinikuma kb.

1 napig tart, s szinte mindig elhulláshoz vezet.

Védekezés. A klinikai tüneteket mutató állatokat ki kell lőni, s gondoskodni kell a veszettség kizárásának

vizsgálatáról. Azokon a területeken, ahol a házisertés-állományban Aujeszky-féle betegség van, tilos a

sertéshullák dögtérre való kiszállítása, azokat ATEV-telepeken kell feldolgozni.

1.3. 6.1.3. Vírusos agyvelőgyulladás (Rubarth-kór)

Kórokozó. AMastadenovírus genus tagja,mely a fertőzött állat szinte minden váladékával, de különösen a

vizelettel és a széklettel ürül nagy mennyiségben.

Elsősorban a rókakölykök veszélyeztetettek. A kór lappangási ideje 2–5 nap, s a klinikai tünetek ideje is alig

haladja meg ezt az időtartamot. A rókakölyköknél az elhullás nagymértékű, az idősebb állatok között

mérsékeltebb.

A betegség kezdetén étvágytalanság, majd felső légúti gyulladás alakul ki, nagyobb mennyiségű orrváladék

megjelenésével. Véres hasmenést követően görcsök, bénulások és apatikus periódusok váltakozása következik.

Előfordulhat ataxia is. A belső szervekben vérzések kezdődnek. A máj duzzadt, márványos rajzolatú. Az

epehólyag fala vizenyős, megvastagodott, pontszerű vérzések tarkítják. Utóbbiakkal találkozhatunk a bélfalban

is.

Kutyáknál a májgyulladással járó forma a gyakori.

Védekezés. Célszerű a betegség tüneteit mutató állatokat megfelelő vizsgálóhelyre juttatni.

1.4. 6.1.4. Szopornyica

Kórokozó. A Morbillivirusgenus tagja,melynek lappangási ideje 4–14 nap.

Heveny, különösen fertőző megbetegedés, melyet magas láz, a nyálkahártyák gyulladása és az idegrendszer, sőt

néha a bőr megbetegedése is kísérhet. A betegség általánosan elterjedt.

A kórokozó vírus kutyákat,rókákat,nyérceket egyaránt megbetegít. A felnőtt állatok letalitása 30, a fiatal

állatoké 60–70%.

A rókáknál, amelyek beteg társaik nyálával, orrváladékával vagy könnyei révén fertőződnek, általában magas

láz (40–41 °C) jelentkezik, mely 2-3 napig is eltart. A 45 napnál fiatalabb kölyköknél viszont a hőmérséklet

nem emelkedik, hanem esetleg csökken. Néhány állatnál hányás is észlelhető. A lázas állapot idején az orrnyílás

környéke száraz, meleg. Jellemző tünet a 2-3. napon megjelenő hurutos, nyálkás, majd gennyes kötőhártya-

gyulladás. A szem környékén a szőrzet kihullik, a szemhéjakat a keletkező genny összetapasztja. A kötőhártya-

gyulladással egyidejűleg, orrnyálkahártya gyulladás is felléphet. Ezt követheti, vagy ezzel egyidejűleg fejlődhet

ki az emésztőszervek hurutos gyulladása is, melyet véres hasmenés kísérhet.

A róka betegségei


A központi idegrendszer megbetegedése elsősorban a betegség kezdetén vagy végén jelentkezhet, a rágóizmok

görcsszerű rángásaiban, a fej és a végtagok izmainak görcseiben, bénulásokban. Először a hátulsó, majd a

mellső végtag bénul meg. Néhány rókánál hirtelen vakság is felléphet. Ilyenkor a pupilla maximálisan tágult, a

szivárványhártya zöld színű.

A betegség tünetei 2-3 naptól akár 20–30 napig is elhúzódhatnak.

Kórboncolás alkalmával a gyomor általában üres, nyálkahártyája duzzadt, sötétbarna színű, felületén

kimaródásokkal, fekélyekkel találkozhatunk. A vékonybélben a nyálkahártya hurutos gyulladását, a

vastagbélben és a végbélben sávszerű vagy foltos vérzések láthatók. A máj meggypiros, vérbő, az epehólyag

feszes. A lép heveny lefolyás esetén kissé megnövekedett, sötétvörös színű, elhúzódó esetekben térfogatában

kisebbedett. A vesék burka alatt pontszerű vérzéseket észlelhetünk, a kéreg és a velő rajzolata elmosódott.

A szívizom törékeny, vörös színű szürke gócokat tartalmaz. Az agyhártyák és az agy bővérűek.

Védekezés. Szopornyicajárvány(ok) esetén célszerű a talált rókahullákat vizsgálatra beszállítani. Vadászkutyáink

rendszeres oltásával megelőzhetjük a rókáktól, nyestektől, görényektől való fertőződést.

2. 6.2. Baktériumok által kiváltott betegségek


Kórokozó. Brucella abortus.

Idült betegség latens kórlefolyással, amely elsősorban a vemhesség idején okoz jelentős károkat. A brucellák

hosszú ideig életben maradnak a húsban, a vízben, a talajban és a trágyában. A rókák fertőződése leggyakrabban

a hússal és a vízzel történik.

Tünetek. A betegség legjellemzőbb megjelenési módja a genitális forma: a beteg állatok terméketlenné válnak, a

vemhesek elvetélnek. A visszamaradó magzatburok gennyes méhgyulladást, majd következményes meddőséget

vált ki. Elléskor az utódok életképtelenek. A beteg állatokon étvágytalanság, esetleg gennyes kötőhártya-

gyulladás fordulhat elő. Kanoknál here- és mellékhere-gyulladás alakul ki.

Elváltozások. Boncoláskor a lép megnagyobbodását, a máj bővérűségét észlelhetjük. A veséken apró, fehér

hólyagok találhatók. Az ízületekben gyulladások vehetők észre.

2.2. 6.2.2. Gümőkór (tuberkulózis)

Kórokozó. Mycobacterium bovis.

Idült lefolyású betegség, amely gümők keletkezésével jár. Forrásai leggyakrabban a fertőzött állatok, esetleg az

ember.

Tünetek. A megbetegedett állatok gyakran soványak, keveset mozognak. Amennyiben a bélfodri nyirokcsomók

is fertőzöttek, akkor hasvízkór alakulhat ki. Az állatok szőre borzolt, fénytelen. A tüdő megbetegedése esetén

gyakran köhögés hallható. Jellemző, hogy a felületes nyirokcsomók fertőződésekor nehezen gyógyuló fekélyek

keletkeznek.

Elváltozások. A kórbonctani képet a parenchimás szervekben, a nyálka- és savóshártyákon keletkezett gümők

kialakulása jellemzi. A megbetegedett állatok kezelése tilos!

2.3. 6.2.3. Pasztörellózis

Kórokozó. Pasteurella multocida.

Főként a fogságban tartott fiatal rókák betegsége. Az állatok általában az emésztőtraktuson keresztül

fertőződnek, elsősorban madárhullák fogyasztása révén. Nem zárható ki azonban az állatok szervezetébe való

bejutás a légutakon vagy a sérült nyálkahártyákon keresztül sem. Általános a betegség tavaszi–nyári

előfordulása. A pasztörellózis lefolyásának időtartama változó, fél naptól 2–5 napig terjedhet, kezdetben

jelentéktelen, majd egyre növekvő elhullásokkal.

A róka betegségei


Tünetek. Az állatok hirtelen betegednek meg. Étvágytalanságot, bágyadtságot, ingadozó járást, néha hányást

észlelhetünk. Később véres hasmenés, a nyálkahártyák kékes elszíneződése és testtömegcsökkenés léphet fel. A

központi idegrendszer zavaráról görcsök, kényszer- és rángó mozgások, az állkapcsok összeszorítása

tanúskodnak. Az elhullási arány elérheti a 80–90%-ot is.

Elváltozások. A kórbonctaniképet vérzések és a nyálkahártyák vérbősége jellemzi. A mellüregben savós vagy

savós-fibrines izzadmány található. A tüdők sötétvörösek. A rókakölykök csecsemőmirigye megnagyobbodott,

pontszerű vérzésekkel tarkított. A máj is duzzadt, törékeny, akárcsak a lép és a vesék, melyeken szintén

pontszerű vérzéseket és elhalásos gócokat találhatunk.

A gyomor- és béltraktus nyálkahártyái vérbőek. Néha kifejezett sárgaság is észlelhető. Idült lefolyás esetén

elhalásos gócokat találunk a belső szervekben.

2.4. 6.2.4. Szalmonellózis

Kórokozó. Salmonella enteritidis, S. cholerae suis, S. typhimurium.

Lappangási idejük 3–20 nap. A fertőződés forrásai a szalmonellákkal fertőzött takarmányok. Különösen

veszélyesek azok az állatok, melyek latens fertőzésen estek át, vagy kigyógyultak a szalmonellózisból. Szezon

jellegű betegség (július–augusztus), mely legveszélyesebb az 1-2 hónapos kölykökre. A felnőtt állatok kevésbé

érzékenyek. Vemhes nőstények fertőződésekor tömeges vetélések, holt magzatok és az első tíz nap alatt nagy

alomkiesés figyelhető meg.

Tünetek. Heveny kórlefolyás esetén étvágytalanságot, majd bágyadtságot észlelünk. Az állatok hőmérséklete

41–42 °C, és sokat fekszenek. Ha fel is kelnek, lassan mozognak, szemük beesett, gyakran könnyeznek.

Eszméletlen állapotban hullanak el, általában a betegség 2-3. napján. Félheveny kórlefolyás esetén elsősorban a

gyomor- és bélműködés zavarait, magas lázat (41–42 °C), kábultságot, felületes, szapora légzést,

étvágytalanságot, a prém borzoltságát és fénytelenségét, gennyes kötőhártya-gyulladást, gyors lesoványodást és

hasmenést észlelhetünk.

A széklet vízszerű, nyálkás, néha véres. A hátulsó végtagok gyengeségét, később bénulását figyelhetjük meg.

Gyakori a sántaság. Idült kórlefolyás esetén étvágytalanság, nyálkás hasmenés, gyengeség, vérfogyottság,

gennyes kötőhártya-gyulladás, valamint a mozgás teljes hiánya járul a krízishez. Az elhullás a 3-4. héten

következik be.

Elváltozások. Kórboncoláskor a gyomor üres, a vékony- és vastagbél vérbő, a máj és a lép 6–8-szorosára

duzzadt, törékeny. A nyirokcsomók is duzzadtak, szürkésvörös színűek. Idült kórlefolyás esetén a szív a főtt

húshoz hasonló. Az agy vizenyősen beszűrődött.

2.5. 6.2.5. Botulizmus

Kórokozó. AClostridium botulinumáltal termelt toxinok.

A mesterséges körülmények között nevelt rókák heveny toxinmérgezése a szabad természetben nem fordul elő.

A toxinok myoneurális szinapszisokra gyakorolt hatása miatt petyhüdt bénulások alakulnak ki.

Tünetek. Lappangási ideje 0,5–4 nap. Bár a rókák viszonylag ellenállóak, az emésztőtraktuson keresztül

felszívódó nagyobb mennyiségű toxin károsítja az izmok mozgatóidegeit, valamint a rekeszizmot. A vázizmok

ernyedtté, tésztaszerűvé válnak. Jellegzetes tüneteket eredményez a kialakuló felszállóbénulás. A végtagok

izmainak bénulása után megbénul a nyelv, a garat, míg végül az állat a légzőizmok bénulása miatt elhullik.

A betegség során az addig tünetmentes állatok hirtelen elesnek és petyhüdt bénulások kialakulása után

elpusztulnak.

Vannak klinikai tünetekben még nem, de szerológiailag már kimutatható esetek is.

2.6. 6.2.6. Lyme-borreliózis

Kórokozó. Borrelia burgdorferi .

A róka betegségei


Schöffel és mtsai. (1991) Berlin nyugati részéről származó 100 vörösróka vizsgálata során az állatok 15%-ából

Borrelia burgdorferi elleni antitesteket izoláltak. Eszerint a vörösróka is lehet a borreliák hordozója.

3. 6.3. Paraziták

3.1. 6.3.1. Endoparaziták

3.1.1. 6.3.1.1. Mételyek

A bélcsatorna, illetve a máj- és epeutak élősködői és azok gyulladásos-toxikus elváltozásainak kórokozói a

különböző mételyek (Istmiophora melis, Pseudoamphistomumtruncatum, Euryhelmis squamulastb.).

Rókák koponyacsonti üregeinek nyálkahártyájának parazitája a Troglotrema acutum.

3.1.2. 6.3.1.2. Galandféregek (alveoláris ehinokokkózis)

Kórokozó. Echinococcus multilocularis (syn.:E. alveolaris).

A mindössze 3-4 mm hosszú, ún. „sokrekeszű” galandféreg a róka vékonybelében fejlődik ki 4-5 hét alatt.

Klinikai tüneteket nem okoz. A rókaürülékkel kikerülő petékből a lárvák rendszerint a kisrágcsálók ritkábban az

ember májában, tüdejében fejlődnek ún. hólyagféreggé.

A parazita elterjedése Európában eredetileg a magas hegyvidéki területekre, az alpesi régiókra korlátozódott,

manapság azonban már egész Közép-Európában elterjedt. Hazai előfordulásáról nincs tudomásunk.

Közeli rokona azeb háromtagú galandférge, az E. granulosus, a világon mindenütt elterjedt. Hazánkban főként

a sertésben (vaddisznóban), ritkábban a kérődzőkben és az emberben is fejlődésnek indul lárvája.

3.1.3. 6.3.1.3. Fonálféreg-fertőzöttség

3.1.3.1. 6.3.1.3.1. Trihinellózis

Kórokozó. Trichinella spiralis és lárvái.

Jelenleg a rókát (és elterjedési területén a borzot) tekintjük a trihinellózis fő fertőzési forrásának. A

vaddisznónál gócfertőzést kiváltó fonálféregfajjal Európa legtöbb országában a vizsgált rókák 3,6–43%-a volt

fertőzött.

Míg az ivarérett béltrihinellák a vékonybél nyálkahártyáján (béltrihinellák) élősködnek, a lárvák

(izomtrihinellák) minden harántcsíkolt izomban (vázizmok, rekeszizom, szemizmok, bordaközi izmok, nyelv,

nyelőcső fala stb.)előfordulhatnak.

Tünetek. A fertőződés után néhány nappal véres, nyákos széklet, étvágytalanság, bágyadtság, néha sántaság, a

szemhéjak beszűkülése és láz figyelhető meg. 2-3 hét múlva a tünetek megszűnnek. Az elhullás ritka. A

betegségen átesett állatok egész életre szóló immunitást szereznek.

A kórbonctani képen soványság, a fej és a nyak bőr alatti kötőszövetének beszűrődése látható. A vékonybelek

nyálkahártyája bővérű, néha kifekélyesedett. A harántcsíkolt izmokban vérzéses gócok találhatók.

3.2. 6.3.2. Bolhásság

A vörösróka gyakori vérszívói a Ctenocephalides canis, aPulex irritansés aChaetopsylla

globicepsbolhafajok, melyek mind a véglényfertőzések, mind a vírusos és baktériumos betegségek

terjesztésében jelentős szerepet játszanak.

3.3. 6.3.3. Szőrtetvesség

A szőrtetvek közül a Felicola vulpis bír jelentőséggel, elsősorban nyugtalanító, viszketéskeltő hatása révén.

3.4. 6.3.4. Atkák

A róka betegségei


3.4.1. 6.3.4.1. Rühösség

Kórokozó. Az Acarus siro és a Notoedres Raill nevű atkák.

Túlzott elszaporodásuk bőrviszketést, a bőr vakarása hámsérüléseket, a szőr kihullását és pörkösödést okoz. A

fertőződés a beteg állattal való érintkezés révén alakul ki. A kórokozó atkákat kutyák, macskák és patkányok is

hordozhatják.

Akarózis esetén az első klinikai tünetek főleg a sarok- és könyökízületek tájékán, végül generalizáltan,

notoedrózis esetén pedig először a fejen (a szemek körül, a fültő alatti nyálmirigy tájékán, az orr- és

homloktájékon), majd a mellső és hátsó végtagokon jelennek meg.

Az Otodectis cynotis a „fülrühösség” kiváltója. Az elterjedés és fertőződés körülményei megegyeznek az előbb

említettekkel. Ezek az atkák azonban a fülkagylók belső felületén, illetve a külső hallójáratban élősködnek.

Tevékenységük folyamán a lehántott hámszövet helyén bővérűség, majd gyulladás jelentkezik, erős

viszketéssel. Az állatok fejüket rázzák, fülüket vakarják, a fülből barnásvöröses színű, savós, később gennyes

váladék távozik, pörköket hagyva maga után. Előfordulhat a dobhártya beszakadása is, amelyet jellegzetes

oldalirányú fejtartás kísér.

3.4.2. 6.3.4.2. Szőrtüszőatkakór

Felléptekor már az újszülött állatok is fertőződnek atkás anyjuktól. Az atkák (Demodexcanis) a szőrtüszőkben és

a faggyúmirigyekben tartózkodva lokalizált vagy pikkelyező jellegű szőrhullással, az érintett terület

kipirulásával, valamint hámlásával jellemezhető, intenzív vakaródzással jelentkező, akár önmagától is gyógyuló

kórképet idéznek elő. Baktériumos ráfertőződés eseteiben azonban generalizált vagy pusztulás (gennyhólyagos)

demodikózis fejlődik, bőrszerte kölesnyi-borsónyi tályogok képződésével.

Súlyos esetekben akár szeptikémia (vérfertőzés) is kialakulhat.


7. fejezet - Egyéb tudnivalók

1. 7.1. Mérgezések, toxikózisok

1.1. 7.1.1. A mérgezésekről általában

A környezeti viszonyokhoz való igen jó alkalmazkodás eredményeként a vadon élő állatok – ösztönösen,

ritkábban szüleiktől tanulva – általában elkerülik a számukra veszélyes mérgező anyagokat, növényeket,

állatokat. Ezzel ellentétben gyakran kiszolgáltatottak a civilizált emberi tevékenység által termelt, szándékosan

vagy gondatlanságból a környezetbe került, számukra „ismeretlen” méreganyagoknak. Ezek ugyanis jórészt az

elmúlt pár évtized termékei, „nagy felfedezései”, ami csupán egy pillanat az évmilliós léptékű alkalmazkodás–

szelekció–fejlődés láncában. Ezekkel az új, ipari eredetű szintetikus szerekkel (mérgekkel) „az ember becsapja a

jóhiszemű élőlényeket (önmagát is beleértve)”.

Mérgeknek nevezzük az olyan anyagokat, amelyek a szervezetbe jutva, vagy ott keletkezve, kis mennyiségben is

súlyos, olykor halálos egészségkárosodást okoznak. A veszélyes mennyiség méregféleségenként igen változó,

amíg pl. egyes sejt- vagy idegmérgek esetén a milligramm tört részei is halálosak, másoknál csak a grammnyi

mennyiségek ismételt vagy tartós felvétele okozhat jelentős megbetegedést. A szervezetbe való bejutás módja és

helye szerint is eltérő lehet a hatás. Mindezek alapján a méreg részben mennyiségi, részben minőségi fogalom.

A vadat károsító mérgező anyagok sokfélék lehetnek, de általában megegyeznek a háziállatok mérgezéseit

előidéző anyagokkal.

A mérgeket feloszthatjuk a szervezetre gyakorolt káros hatásuk szerint. Eszerint megkülönböztetünk:

• anoxiát okozó mérgeket (az oxigénfelhasználást károsítják, pl. nitritek, cianidok);

• maró hatású anyagokat (szövetroncsolást idéznek elő, pl. a lúgok, savak nehézfémsók és egyes gázok);

• idegrendszerre ható mérgeket (pl. a szerves foszforsavészterek);

• sejtmérgeket (pl. szén-tetraklorid);

A mérgek, toxikus anyagok eredetük, forrásuk szerint is különbözőek:

• az adott terület geokémiai állapotából származó nehézfém-feldúsulás a talajban, vízben vagy növényzetben;

• kiterjedt vagy csak egy szűkebb körzetre jellemző vegyipari vagy radioaktív szennyeződés;

• mérgező (méregtermelő), illetve méreganyagot akkumuláló növények;

• mérgezett csalétkek, állattetemek vagy méreggel terhelt élőállatok (rovarok, rágcsálók).

A klasszikus méregtan elsősorban a tünetekben is megnyilvánuló toxikózisokat tárgyalja. A modern méregtan

érdeklődése – az előbbieken túlmenően – a mikrotoxikózisok (mikroártalmak) felé irányul.

A mérgezések egy része közvetlenül (illetve rövid időn belül) a toxikus anyag felvétele után – a méregre

jellemző klinikai tünetekben – nyilvánul meg, más része viszont elhúzódó (latens) módon jelentkezik. A

mikrotoxikózisok hatása rendszerint nem jellegzetes, így pl. a testtömeg-gyarapodás lassulása, a

takarmányértékesülés romlása, szaporodási zavarok, az immunfolyamatok gyengülése.

Egyes természetes anyagok is – pl. tejsav, ammónia, NO3/NO2 – meghatározott körülmények között (a kérődzők

előgyomraiban a mikrobás fermentáció vagy az enzimes hidrolízis eredményeként), magas koncentrációban

képződve, felszaporodva és felszívódva heveny mérgezést idézhetnek elő (lásd: tejsavmérgezés,

karbamid/ammónia/-mérgezés, methemoglobinemia). Tágabb értelemben a baktériumtoxinok (pl. botulo-toxin)

is a mérgekhez sorolhatók.

A szervezetbe került mérgek egy része – amíg az állat elhullása be nem következik –, a szervezetben elveszti

hatékonyságát (detoxikáció), vagy kiválasztódik. Ez utóbbi folyamat a májban, illetve a vesében játszódik le.

Egyéb tudnivalók


Ezért a mérgezések során elsősorban a máj és a vese károsodik. Egyes mérgek a tejjel is kiválasztódhatnak vagy

pedig a szervezetben (leginkább a zsírszövetekben) hosszú időn keresztül tárolódhatnak (kumulálódnak).

A mérgezéseket többféle tényező befolyásolhatja, így pl. a felvett mérgező anyagok tulajdonságai (főként

oldódási és felszívódási viszonyai), mennyisége, felvételük időtartama stb. A mérgezések kimenetele az állatok

fajától és életkorától is függ. De az állat gyomrának teltsége és nem utolsósorban az a körülmény, hogy az állat

képes-e könnyen hányni (pl. vaddisznó és ragadozók) is meghatározó lehet.

A mérgezések heveny vagy idült formában zajlanak le. Heveny mérgezések esetén az állatok rövid időn belül

elpusztulnak. Az idült mérgezéseknél a mérgező anyagok csak ismételt vagy heteken át tartó felvétel

(felhalmozódás) esetén okoznak károsodást.

A mérgezésben szenvedő állatok kezelése speciális ismereteket, elsősorban a méreg azonosítását igényli

(laboratóriumi vizsgálat). Ezért vadon élő állatok esetében jobbára csak a mérgezések megelőzésének van

gyakorlati jelentősége.

1.2. 7.1.2. A mérgezések megelőzésének lehetőségei

A vadon élő állatok esetében leggyakrabban a növényvédőszer-mérgezések fordulnak elő.

A peszticidmérgezéseket a növényvédelemmel kapcsolatos rendszabályok betartásával előzhetjük meg. Ezeket

az előírásokat a Növényvédelmi Kódex foglalja magában.

Alapvető szempontok az alábbiak:

• a peszticidek szakszerű raktározása;

• a növényvédelmi munkák gondos előkészítése, a peszticidmaradékok, a tárolóedények és a munkagépek

rendeltetésszerű kezelése;

• az előírt dózisok és élelmezés-egészségügyi várakozási idő (karencia) betartása;

• csávázott terményt kizárólag vetőmagként, illetőleg a rágcsálók irtásakor használt csalétek készítéséhez

szabad igénybe venni – takarmányozási célra soha.

1.3. 7.1.3. Fontosabb mérgezések

1.3.1. 7.1.3.1. Ammóniamérgezés

A vadon élő kérődzőkben (őz, gím- és dámszarvas, muflon) előforduló ammóniamérgezést főként a

nitrogéntartalmú műtrágyák – ammónium-nitrát, ammónium-szulfát és a karbamid – idézik elő. Az állatok

részint a halmazokban tárolt, részint pedig a durva szemcsékben kiszórt műtrágyát veszik fel.

A mérgezés tünetei a műtrágyák felvétele után néhány óra múlva szapora, nehezített légzésben, nyálzásban,

bágyadtságban és, a fokozódó izomgyengeség miatti, szédelgő járásban jelentkeznek. Később az állatok

lerogynak és csak nehezen állnak fel. A mérgezés helyétől általában nem jutnak messze, és bizonyos idő

elteltével könnyűszerrel befoghatók. Az ammóniamérgezésre utaló tünetek esetén a felhígított (5–10%-os) ecet

itatása hatásos orvoslási mód lehet.

1.3.2. 7.1.3.2. Nitrit-nitrát mérgezés (methemoglobinémia)

Rendszerint a nagyarányú nitrogénműtrágya-felhasználás idézi elő. Ez bekövetkezhet azáltal, hogy a víz

nitráttartalma a bemosott nitrogénműtrágyák hatására növekszik, illetve a növényekben feldúsul a nitráttartalom.

A növények nitráttartalma megnövekedhet a túlzott nitrogénműtrágyázás miatt (legelők, intenzíven kezelt

vadföldek), a répaféléknél pedig egyes herbicidek (pl. a 2,4-diklór-fenoxi-ecetsav) hatására.

Az állatok nitrit-nitrát mérgezésekor a gyomor-bélcsatornában, illetve a vérpályában a nitrát nitritté redukálódik.

A keletkezett nitrit a vérfestéket (hemoglobint) az oxigén szállítására alkalmatlanná teszi, ezért oxigénhiány

alakul ki. A kialakult oxigénhiány az idegrendszerben és egyéb szervekben káros következményekkel jár.

Egyéb tudnivalók


A tünetek fokozottan nehezített légzésben, ingadozó járásban, súlyos mérgezés esetén görcsökben mutatkoznak.

Az állatok elhullása fél-egy nap múlva következik be (fulladás).

Boncoláskor a legjellemzőbb a rosszul alvadt, csokoládébarna vér, a hasüregben levő nagyobb mennyiségű

vörhenyes savó. A szíven vérzéseket is láthatunk. A mérgezés okának kiderítésére gyomortartalmat, gyanúsított

takarmányt és vízmintát kell vizsgálatra küldeni.

1.3.3. 7.1.3.3. A somkórómérgezés és a kumarin típusú rágcsálóirtó szerek okozta mérgezés

Az orvosi vagy sárga virágú somkóró (Melilotus officinalis) vadon élő gyomnövény. A fehér virágú somkóró

egyik változatát (Melilotus albus altissimus) zöldtrágyázásra és takarmányozási célra is termesztik. A somkóró

kumarintartalma jelentős (1,0%), ezért önmagában sem közömbös az állati szervezetre. Szakszerűtlen

silózáskor, szénakészítéskor pedig penészgombák és káros irányú fermentatív folyamatok hatására a véralvadás

zavarát előidéző metilén-bis-oxikumarin képződik.

Ez a fogékony állatok szervezetében véralvadási zavart okoz, miáltal a fizikai behatásoknak, ütéseknek kitett

testrészeken (váll, lebernyeg, külső csípőszöglet) vérömlenyek képződhetnek. A has- és mellüregben történő

vérzés elvérzéshez vezethet. A fenti klinikai tünetek a somkórószéna, vagy -szilázs fogyasztását követő 8–14

nap körül jelentkeznek. Különösen a rágcsálók, nyulak és a kérődzők érzékenyek a kórok iránt.

Rágcsálóirtás céljára kiterjedten alkalmazzák a szintetikus, ún. kumarin típusú véralvadásgátló anyagokat, mint

pl. a Racumin, Tomorin, Talon, Difenakum, vagy a klórfacinon-tartalmú Redentin 75 készítményt.

A szereket olyan időben helyezik ki, amikor már zöld K-vitamin tartalmú növényi részek alig találhatók. Sajnos

sem a szerek hatása, sem azok kihelyezési módja nem szelektív, így a vadászható vadféleségek (és a kutyák) is

megbetegedhetnek.

A kihelyezés rendszerint műtrágyaszóróval, vetőgéppel vagy repülőgéppel történik. Ez elsősorban a mezei

nyulakra és őzekre jelent veszélyt. Nagyobb kupacokban való kirakás esetén (pl. erdőszéleken, erdősávoknál) a

vaddisznó is elfogyaszthatja.

Az ismételt, több napon át tartó fogyasztás hatására a véralvadási mechanizmus károsodik. Ezért a legkisebb

trauma, sőt olykor már az élettani működés (elugráskor az inak mentén, a gyomor falában vagy a szívverés)

hatására a környező lágy szövetekben nagyobb vérzések alakulhatnak ki. A nagymérvű vérveszteség miatt az

állat legyengül, kiszolgáltatottá válik. Olykor teljes elvérzés (belső elvérzés) is bekövetkezhet.

Ritkábban az elhullott vagy beteg rágcsálókat zsákmányoló ragadozók (róka, menyétfélék) is áldozatul

eshetnek. A vemhes vagy szopós állatok fokozottan érzékenyek.

A mérgezett állatokon feltűnő a nagyfokú vérszegénység (sápadt bőr és nyálkahártyák), a testnyílásokból, külső

sérülésekből vér szivároghat (79. ábra, 14. színes kép).

79. ábra - Redentinmérgezés mezei nyúlban – a hasüregben nagy mennyiségű vér

(Sztojkov V.)

Egyéb tudnivalók


14. színes kép. ábra - Redentinmérgezés (vérömleny) – vaddisznó (SZTOJKOV V.)

Egyéb tudnivalók


1.3.4. 7.1.3.4. Keresztesvirágúak (Brassicaceae, Cruciferae) által okozott mérgezések

A legtöbb keresztes virágú növény szövetei szinigrin vagy szinalbin mustárolaj-glükozidot, valamint

mirozinenzimet tartalmaznak, mely folyékony mustárolajra és szerves gyökre bontja a glükozidokat.

A ’80-as évek közepén főként az NSZK-ban, Ausztriában, de helyenként Magyarországon is tapasztaltak

megbetegedéseket, elhullásokat őzek és nyulak között a repceföldeken vagy azok közelében. A takarmány- és

olaj-előállításra használt repcefajok nemcsak hasznosítható anyagokat, hanem szívkárosodást előidéző

erukasavat, valamint golyvát (strúmát), vetélést és fejlődésbeli visszamaradást okozó glukozinolátot is

tartalmaznak. Az ún. duplanullás (00) repcefajok a káros összetevőkből keveset tartalmaznak, ezért nincs keserű

részük. Nagymértékű, illetve tartós fogyasztásuk azonban különböző megbetegedéseket idézhet elő:

• Heveny repcetoxikózis: a repcét nagy mennyiségben fogyasztó állat heveny emésztési zavar és felfúvódás

miatt hullik el. Esetenként azonban tüdő-, mellhártya- és szívizomgyulladás is megállapítható, amikor is a

rendes körülmények között ártalmatlan (a bélflórában előforduló) Clostridium-féléket lehet kimutatni

bakteriológiai vizsgálattal. Ezek az elváltozások a repcetáplálék magas fehérje- és alacsony rosttartalmával

hozhatók összefüggésbe.

• Idült repcetoxikózis: ha kisebb mennyiséget fogyasztanak az őzek, úgy kb. 1–3 hét leforgása alatt

szervezetükben az S-methylcystein-sulfoxid (SMCO) felhalmozódása miatt a vörösvértestek feloldódnak és

ún. hemolitikusanémia alakul ki. Az állatok apatikusak, bágyadtak, a környezeti ingerekre egyre kevésbé

reagálnak. Végül agyvelőgyulladás, illetve agykérgi elhalás miatt vakság, esetleg süketség és ezáltal

„szelídség” is kialakulhat. Boncolás során gyomor-bélgyulladás, szívizom-elfajulás, a vörösvérsejtek

oldódása miatt a májban, a lépen és a vesében hemosziderin lerakódása figyelhető meg.

Őzek megbetegedése – a nagymérvű repcefogyasztás következményeként – főként hideg, havas téli időben

fordul elő, amikor a repce a legkönnyebben megszerezhető táplálékforrás számukra.

1.3.5. 7.1.3.5. Szervetlen anyagok (ionok) okozta mérgezések

1.3.5.1. 7.1.3.5.1. Rézmérgezés

Egyéb tudnivalók


A réz- (Cu) készítményeket a növényvédelemben gombaölő (fungicid) szerként alkalmazzák. A rézmérgezés – a

vadon élő állatok esetében – Cu-tartalmú ipari hulladékok környezetszennyeződéseként is kialakulhat. A Cu-

terhelés különösen akkor veszélyes, ha alacsony molibdéntartalommal társul.

Elsősorban a muflon érzékeny a rézmérgezés iránt. A szarvasféléknél inkább a rézhiány okoz gondokat.

Kadmiumtúlterhelés is előidézheti a rézhiányt.

1.3.5.2. 7.1.3.5.2. Higanymérgezés

A higanytartalmú szereket a növényvédelemben csávázásra használják. Mérgezés leggyakrabban a csávázott

vetőmag etetése folytán következik be. A szerves kötésű Hg-vegyületek jóval toxikusabbak, mint a szervetlen

sóik, mivel hatékonyabban szívódnak fel. Az enzimek működését bénítják meg.

A heveny mérgezés tünetei: hasi fájdalmak, híg, véres hasmenés, hányás, vesekárosodás, májelfajulás, továbbá a

szájnyálkahártya és a nyálmirigyek gyulladása.

Azidült mérgezés jellemzői: idegrendszeri tünetek, görcsök, reszketés, a fajra jellemző viselkedés zavara,

étvágytalanság, lesoványodás, bőrkiütések, a szőrzet kihullása, a bőrben apró vérzések.

1.3.5.3. 7.1.3.5.3. Ólommérgezés

Ólommérgezés az ipari eredetű hulladékok (pl. akkumulátorlemezek, ólomtartalmú festékek), valamint a

gépjárművek ólomtartalmú kipufogógáza következtében alakulhat ki. A vadon élő víziszárnyasok a vadászat

során szétszóródott ólomsörétek felvételével is megbetegedhetnek.

Az ólom kumulálódó méreg, amely az enzimek működését bénítja. Elsősorban a májban, a vesében, az

agyvelőben, és a csontozatban halmozódik fel. Gátolja a vérképzés során a hemoglobin szintézisét, így

vérszegénységet is okoz.

A heveny mérgezés tünetei: nyálzás, hányás, hasmenés, kólikás fájdalmak; továbbá idegrendszeri tünetek:

reszketés, epileptiform görcsök, a szívműködés zavara és kollapszus.

Az idült mérgezés jellemzői: lesoványodás, idegrendszeri tünetek, vérszegénység, a veseműködés zavara.

Boncoláskor a madarak zsigeri szervei sorvadtak, a mirigyes gyomor azonban erősen megnagyobbodott.

Emlősöknél fekélyes gyomor- és bélgyulladás, izomsorvadás, súlyos agyi vérzések és a parenchimás szövetek

degenerációja, valamint hemosziderózis figyelhető meg.

1.3.5.4. 7.1.3.5.4. Konyhasómérgezés

A mesterséges keveréktakarmányon tartott állatokban a takarmány nagy sókoncentrációja miatt akkor fordulhat

elő, ha az állatok nem kapnak elegendő vizet. Fellépését elősegíti, ha a takarmányban egyenetlen a só eloszlása,

vagy ha darabos sót kevertek a takarmányhoz. Ilyenkor tömeges megbetegedések keletkezhetnek főként a fácán-

és fogolycsibe-állományokban, de előfordulhat felnőtt madarak között is. A betegségre jellemző az állatok

aluszékonysága, később az idegrendszeri tünetek jelentkezése, amelynek során az állatok csakhamar el is

pusztulnak.

Védekezés: A sómérgezésből eredő elhullásokat bőséges mennyiségű víz adásával és a nagyobb

sókoncentrációjú takarmány azonnali eltávolításával mérsékelhetjük.

Manapság a sóhiány a tenyésztett fácánokban – egyes megfigyelések szerint – gyakoribb, mint a sómérgezés.

1.3.6. 7.1.3.6. Irtószerek okozta mérgezések

A különböző kártevők megtelepedésének, elszaporodásának a megakadályozására, illetve elpusztítására szolgáló

készítményeket együttesen irtószereknek(növényvédő szereknek) nevezzük. [Ilyenek pl. a gyomirtók

(herbicidek), gombaölők (fungicidek), rovarirtók (inszekticidek) és rágcsálóirtók (rodenticidek)].

Az alábbiakban kitérünk az egyes fontosabb irtószerféleségek okozta mérgezésekre.

1.3.6.1. 7.1.3.6.1. Klórozott szénhidrogének

Egyéb tudnivalók


A korábban igen széles körben rovarirtó szerként használt DDT-nek és származékainak (DDD, DDE) a

használata hazánkban 1986. január 1-je óta tilos. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes területeken, bizonyos

állatokban (pl. az ún. csúcsragadozókban) ne fordulhatnának elő ma is ilyen szerek toxikus koncentrációban.

Manapság csak a kevéssé perzisztens lindán-, toxafen-, metoxiklór- és az endoszulfan-tartalmú inszekticidek

vannak forgalomban.

A klórozott szénhidrogének az emésztőcsatornán, a bőrön és ritkán a légutakon át kerülnek a szervezetbe. A

zsírok és az olajok fokozzák a felszívódás sebességét, mértékét. Általában mérsékelt helyi irritáló hatással

rendelkeznek, de toxikus hatásuk alapvetően szisztémás szerepükkel kapcsolatos. A már felszívódott mérgek

legnagyobb mennyiségben a zsírszövetben és az idegszövetben találhatók, de tekintélyes mennyiségben

kimutathatók a májból és a veséből is. Vontatott kiürülésük elsősorban a bélsárral, a vesén át, valamint a tejjel és

faggyúmirigyeken át megy végbe.

A klórozott inszekticidek által létrehozott mérgezésnél legszembetűnőbbek a központi idegrendszer elváltozásai,

az alábbiak szerint:

• a reflexingerlékenység fokozódása;

• görcsös állapot, egyes izomkötegekre kiterjedő rángások;

• ataxia (a mozgások koordinációjának hiánya);

• tremor (reszketés, remegés);

• tudatzavar;

• a mérgezés végső szakaszában kialakuló bénulások.

Az állatok elhullásának leggyakoribb oka a fulladás, amely a megismétlődő görcsrohamok miatt beálló

légzésbénulás vagy közvetlenül a légzőközpont bénulása következtében alakul ki.

1.3.6.2. 7.1.3.6.2. Szerves foszforsavészter-származékok és inszekticid karbamátok

A használatban levő növényvédő szerek közül a legmérgezőbbek, ezek okozzák a legtöbb állatmérgezést. E

hátránnyal szemben előnyük, hogy viszonylag hamar lebomlanak, ezért megfelelő használatuk esetén

mérgezéseket ritkán okoznak. Melegvérű állatokra kifejtett káros hatásuk az ingerlékenység fokozódása folytán

beálló görcsökben nyilvánul meg.

A mérgezések kezdetben fokozott nyálzásban,hasmenésben jelentkeznek, később pedig rángógörcsök és

izomremegés észlelhető. Az állatok végül légzésbénulás miatt hullanak el.

Az inszekticid karbamátok toxikus hatása megegyezik az előbbiekkel. A mérgezés azonban ritkább, illetve jóval

enyhébb, mert a káros hatás csak átmeneti, rövid időtartamú.

1.3.7. 7.1.3.7. Mikotoxikózisok

A mikotoxikózisok olyan megbetegedések, amelyeket a gombák által termelt mérgező anyagcseretermékek

(toxinok) idéznek elő. Jelentőségük az egész világon egyre inkább nő. Nem kis szerepe van ebben annak, hogy

egyrészt a nagyobb termést biztosító intenzív mezőgazdasági kultúrák növényei bizonyos fokig érzékenyebbek

az egyes gombaféleségek iránt, másrészt a takarmány-előállítási technológiák megváltoztak. A

mikotoxikózisoknak az állatokban jelentkező kártétel mellett nagy a közegészségügyi jelentőségük is.

1.3.7.1. 7.1.3.7.1. Stachybotrys-toxikózis

A Stachybotrys alternans gomba által termelt toxin egyrészt a szárnyasapróvad-telepeken, másrészt a penészes

szálastakarmánnyal etetett, főként a kérődző vadfajokban idézhet elő mérgezési tüneteket, de úgyszólván

valamennyi állatfajt megbetegítheti. A nagy cellulóztartalmú növényi szálakon a gomba jelenlétére barnásfekete

bevonat utal.

A felvett gombatoxinok heveny megbetegedés esetén a májban és a vesében idéznek elő elváltozásokat. Az erek

károsodása folytán vérzések, a laza kötőszövetekben vizenyős beszűrődések keletkeznek. Súlyosabb esetekben

Egyéb tudnivalók


izgalommal vagy éppen erős fokú tompultsággal járó idegrendszeri tünetek is kialakulhatnak. Madarakban

megfigyelték a száj nyálkahártyáján difteroid felrakódások kialakulását is.

1.3.7.2. 7.1.3.7.2. Fuzáriotoxikózis

Gabonaféléken, főként a kukoricán csapadékos, nyirkos őszi–téli időben elszaporodhatnak a Fusarium

penészgombák. Az ilyen kukorica jelentős mennyiségű F2-toxint, ún. zearalenont tartalmazhat, amely ösztrogén

hatású.

Tartós fogyasztása a nőivarú állatokban – pl. őzsuták, vaddisznóemsék, kocák – szaporodási zavarokat

(péraduzzanatot, az ivarzás kimaradását, vetélést, átmeneti meddőséget, torz magzatfejlődést) okozhat. A

fiatalok különösen érzékenyek: a péraduzzanathoz csecsbimbóduzzanat társulhat és ivari koraérés is kialakulhat.

Az emsesüldők (emsemalacok) véglegesen meddővé válhatnak, ami ritkábban felnőtt kocáknál is

bekövetkezhet.

Szarvasfélék hímjeinél a tartós F2-felvétel hatására hónapokkal, esetleg egy évvel is eltolódhat az agancs

levetése. Ennek következtében kialakulhat az ún. duplakoszorú- (rózsa-)képződés. Feltűnő még az állatok

megváltozott, nőies alakja („szelíd” fej, vékony nyak, telt far, hát és comb stb.). Az agancshullatás csak a több

hónapi F2-toxintól mentes táplálékfogyasztás után következik be (Homonnay és mtsai. 1977).

A vaddisznónál is előfordulhatnak fuzáriumos fertőzöttség okozta bántalmak, ha kukoricával takarmányozunk

vagy a szabad területek szóróin etetünk rendszeresen. A veszteségek nem az állatok elhullásából, hanem a kocák

ivarzási zavaraiból, terméketlenségből, elvetélésekből adódnak. A károk megelőzése végett az etetésre szánt

kukoricát vagy gabonát célszerű felhasználás előtt megvizsgáltatni.

2. 7.2. Daganatok, fejlődési rendellenességek, sérülések

2.1. 7.2.1. Daganatok

Daganatnak nevezzük a test belsejében vagy felületén kialakuló olyan elváltozást, amely rendellenes sejt-,

illetve szövetburjánzás miatt keletkezik. A daganatok oki háttere igen változatos, nemritkán összetett. Daganat

kialakulását okozhatják pl. egyes vegyületek, radioaktív anyagok, illetve sugárzások, UV-sugárzás, vírusok stb.

A rosszindulatú sejtburjánzás gyakran másodlagos, a különböző okok miatt kialakult gyenge immunkészség

teszi lehetővé a kialakulását, pontosabban elhatalmasodását. Ritka előfordulásuk miatt gyakorlati jelentőségük

nincs.

Gyakran találhatunk a köztakarón szemölcsöket, gumó- és karfiol formájú papillomákat vagy fibrómákat.

Őzeken ismételten előfordulnak egyes területeken (pl. Heves megyében), ezek általában vírusos eredetűek.

Többször észlelt daganatos betegség még a mezei nyulaknál a limfoszarkóma.

Daganatszerű elváltozás az ún. parókás agancs, amely őzbakon sokkal gyakoribb (15. színes kép), mint

szarvasbikán. Az ilyen állat fokozatosan legyengül, később már alig hagyja el rejtekhelyét. Heréi rendszerint

sorvadtak. Az elváltozás kóroktana még tisztázatlan.

15. színes kép. ábra - Parókás őzbak (SUGÁR L.)

Egyéb tudnivalók


2.2. 7.2.2. Fejlődési rendellenességek

Fejlődési rendellenességek, torz képződmények ritkán ugyan, de bármilyen csülkös vadon előfordulhatnak.

Általában már magzati, illetve újszülött korban is észrevehetők. Egyes rendellenességek miatt az állat már

fiatalon elpusztul, míg másokkal hosszú évekig is elélhet.

Legtöbbször a koponyacsontok vagy a fogazat rendellenességeit vesszük észre. Ilyen az állcsont vagy az

állkapocs rövidsége (brachignathia), a szám feletti fog stb. Az utóbbi lehet atavisztikus is, pl. a „farkasfog”

(szám feletti előzápfog), vagy az őznél a gyöngyfog. Feltűnő még a folyamatosannövő fogak túlnövése

kopáshiány következtében. Okozhatja az abnormális dőlésszög, illetve hajlás, a szembenálló (koptató) fog

hiánya vagy sérülés (80. ábra). Leggyakoribb a vadkan kis- és nagyagyarának túlnövése, de ez a mezei és üregi

nyúl metszőfogainál is előfordulhat.

80. ábra - Ollós fogkopás az állkapocs jobb szárán – gímszarvas (Sugár L.)

Egyéb tudnivalók


A zsigeri szervek, ivarszervek rendellenességei sem ritkábbak. Így minden vadfajban előfordul hermafrodita

egyed. Az egyoldali rejtettheréjűség következményeként az egyik here csökevényes, a másik abnormálisan nagy

lesz (kompenzáció).

Pigmenthiány, fehér vagy fakószínezet is előfordulhat bármilyen vadféleségnél. Lehet részleges vagy az egész

testre kiterjedő (albinizmus). Bár fehér tollazat vagy szőrzet mellett az egyes szaruképletek (pl. csülkök) vagy a

szivárványhártya lehetnek normálisan pigmentáltak is (ún. flavizmus) (81. ábra).

81. ábra - Fehér szőrzetű őzbak – csaknem teljes albinizmus (Sugár L.)

Egyéb tudnivalók


Muflonkosok különös fejlődési rendellenessége az ún. öngyilkos szarvalakulás. A rendellenes irányban, illetve

szögben fejlődő szarv(pár) idővel eléri a fejet vagy a nyakat, mechanikailag károsítja, esetleg mozgásában

korlátozza. Olykor az állat pusztulását is okozhatja. Két alapvető formája van:

• az állkapocsba vagy a pofatájékba,

• a tarkótájékba vagy a nyakba nő bele a szarv(pár).

2.3. 7.2.3. Sérülések

Sérülésnek nevezzük a szervezet erőművi, mechanikai eredetű károsodását. Apróbb, jelentéktelen sérülések nap

mint nap bekövetkeznek, nem ritkák azonban a súlyos, olykor életveszélyes károsodások sem. Ilyenek a lövés,

gépjármű, hurok vagy csapda és más eredetű sérülések (82. ábra). A vadon élő állatok szervezete,

alkalmazkodóképessége igen erős, emiatt gyakran még a súlyos sérüléseket is képesek túlélni. Így előfordul

háromlábú, állkapocs- vagy agancstörött egyed is. Az ilyen vad nemritkán jól gyógyul, pár hónap múltán akár a

szaporodásban is eredményesen vesz részt. Máskor az ellenállóképesség-csökkenés következtében baktériumos

vagy parazitás fertőzöttség hatalmasodik el a sérült testtájékon vagy az egész szervezeten (83. ábra).

82. ábra - Hurokban elpusztult róka (Sugár L.)

Egyéb tudnivalók


83. ábra - Lábsérülésből eredő áttételes tályog őz tüdejében (Sugár L.)

Különleges elbírálás alá esnek az agancsfejlődés sérüléses eredetű rendellenességei (a vadászok körében jól

ismertek ezek). Három alapvető változatuk fordul elő:

• a fejlődő agancs sérülése (ez rendszerint nem jelenik meg a következő agancson);

• az agancstő (csap) sérülése révén keletkező torzulás (84. ábra) maradandó – bár esetenként évről évre

változó formájú;

Egyéb tudnivalók


84. ábra - Abnormális őzagancsok – oki hátterük még nem tisztázott (anyagforgalmi,

genetikai?) (Sugár L.)

• a here- vagy lábcsontsérülés miatt keletkező „áttételes” agancs-rendellenesség (gyakran az ellentétes oldalon

– ez is maradandó).

E helyen kell megemlíteni a fogazat olyan rendellenességeit, mint pl. egyes fogak túlzott mérvű kopása (85.

ábra), hiánya (ha nem fejlődési rendellenesség) és a fogmedergyulladás (86. ábra). Okai: sérülés, angolkór, idős

kor miatti elhasználódás. Szarvasféléknél, különösen őzeknél leghamarabb az első nagyőrlő (M1) szokott erősen

„elvásódni”, ínyig lekopni, többnyire először alul (az állkapocsban). Ez főként télen jelent veszélyt gazdájának,

mert a durvább rostú növényi (szükség) táplálékot nem tudja rendesen megrágni.

85. ábra - Gyökérig lekopott előzápfogak és első nagyőrlő (M1) – gímszarvas (Sugár L.)

Egyéb tudnivalók


86. ábra - Az első nagyőrlő (M1) gyökerei körül kialakult fogmedergyulladás (őzbak)

(Sugár L.)

A csülöktúlnövés ismertetése is idekívánkozik. Ennek is lehet többféle oka. Egy csülök(pár) túlnövése

rendszerint lábsérülésre vezethető vissza (kopáshiány). A túlzott ütemű szaruképződés – ez mind a négy

végtagra és a fűkörmökre is kiterjed – a csülökirha rövidebb idejű vagy tartós gyulladásából származik (87.

ábra). Gyakori oka a túlélt acidózis, amely lehet táplálkozási (pl. a kérődzők ún. tejsavmérgezése) vagy stressz

(pl. az ún. befogási stressz) eredetű.

Egyéb tudnivalók


87. ábra - Sarlós csülöktúlnövés gímszarvas elülső lábain (Sugár L.)

Sérülésből (pl. sörétezésből) eredően egyoldali vakság is előfordulhat. Ez az elfordult fejtartás miatt idővel a

koponyacsontozat átépüléséhez, a koponya torzulásához (elhajlás, elcsavarodás) vezethet (88. ábra).

88. ábra - Bal oldali vakság miatt deformálódott (meghajlott) koponya – őzbak (Sugár

L.)

Egyéb tudnivalók


Egyéb tudnivalók


2.4. 7.2.4. Idegen test eredetű megbetegedések

Idegen testnek nevezzük a táplálékkal vagy mechanikai úton az élő szervezetbe került és ott rövidebb-hosszabb

ideig tartózkodó, esetleg vándorló szilárd anyagot, tárgyat.

A nyelőcsőben a mellkasbejáratnál elakadhat a lenyelt répadarab vagy csont. Ilyenkor az állat inni sem képes,

ezért szomjan pusztul.

Kérődzők bendőjében – főként állatkertben, vadasparkban – elzáródást, bendőatóniát okozhat a lenyelt

nejlonzacskó, bálamadzaggombóc stb. Szarvasborjú többhetes szenvedését, majd pusztulását okozta pl. a lenyelt

varrótű által előidézett gennyes szívburokgyulladás (ún. recés átfúródás).

3. 7.3. Vadbefogás, immobilizáció és szállítás

A vadon élő állatok befogása nem új keletű tevékenység. Napjainkban is nagy az igény a különböző

vadféleségek kisebb-nagyobb számban való befogása, a zárt területen tartott vad újra befogása, szállítása iránt.

Ez történhet mechanikai módszerekkel (hálóval, befogóval stb.) vagy az ún. immobilizáció (gyógyszeres

immobilizáció) segítségével (16. színes kép) Az immobilizáció kifejezés mozgás- (járás-, repülés-)képtelenséget

jelent, ami persze nem azonos a teljes mozdulatlansággal. Az ilyen befogás, illetve szállítás előnyei:

• nincs szükség külön befogóra, hálóra stb.;

• az állatok sérülése jóval ritkábban fordul elő;

• a stresszállapot viszonylag ritkán alakul ki;

• egyedileg is kiválaszthatók az állatok.

16. színes kép. ábra - Immobilizált dámok szállítása (SUGÁR L.)

A módszer hátrányait is meg kell említeni, így pl.:

• az esetleges túladagolás;

• repülőfecskendős módszernél a célt tévesztett találatból eredő sérülés, esetleges elhullás;

Egyéb tudnivalók


• drága felszerelés és hatóanyag;

• szájon át történő immobilizációnál az egyedi kiválasztás nem oldható meg.

A vadon élő állatok kémiai immobilizációjára használt szerek száma ugyan több tucat, de közülük csak

néhányat alkalmaznak szélesebb körben. Többségük ugyanis csak részben felel meg a velük szemben támasztott

követelményeknek. Franzmann szerint az ideális immobilizációs szer 10 jellemzője a következő:

1. gyors felszívódás és hatáskialakulás;

2. koncentrált forma (kis mennyiségű injekció);

3. nagy biztonsági index (jól tolerálja az állat);

4. hatékony anesztéziaszint;

5. reverzíbilis hatás;

6. semmiféle káros mellékhatás;

7. takarmányba keverve is használható;

8. nincs a veszélyes szerek listáján;

9. ember számára is veszélytelen;

10. olcsó.

Így már érthető, hogy csak néhány hatóanyag, illetve hatóanyag kombináció terjedt el világszerte. A jól

megválasztott hatóanyag kombinációk esetén ugyanis az egyes hatóanyagok eltérő – nyugtató,

fájdalomcsillapító vagy izomrelaxáns – hatása fokozódik. Ezáltal a dózist csökkenteni lehet, sőt szinergizmus

esetén tört adagok is elengendők, ami a káros mellékhatások kialakulását mérsékli.

3.1. 7.3.1. Az immobilizációs szerek hatástani csoportosítása

3.1.1. 7.3.1.1. A központi idegrendszer bénítói (neuroleptikumok, hypnotikumok)

Az erős pszichotróp nyugtatók hatása a pszichikus nyugtatástól az alvásig mélyülhet. Motorikusan nyugtatnak

(központi izomrelaxáns hatás) és a vegetatív idegrendszer működését is mérséklik.

3.1.1.1. 7.3.1.1.1. Nyugtatók (trankvillánsok)

Csökkentik az idegfeszültséget, a környezeti ingerek iránti érzékenységet. Ezáltal megakadályozzák az erős

izgalmi állapot, a sokk, a korai stresszhalál, illetve a stresszállapot kialakulását. Altató hatás csak nagy

adagjukkal érhető el.

Gyakran alkalmaznak trankvilláns szert más hatású anyaggal, pl. fájdalomcsillapítóval kombinálva. Így a kívánt

hatás kisebb adaggal is elérhető, miáltal az egyes hatóanyagok veszélyes mellékhatásai kiküszöbölhetők.

Acepromazin (acetilpromazin): fenotiazin típusú major trankvilláns. Önmagában csak nyugtató hatású. Jól

bevált az etorfinnal való kombinációja (Immobilon®–Reckitt and Colman). A dám igen érzékeny az

acepromazin iránt, ezért az Immobilon dámokon való alkalmazása kontraindikált.

Azaperon (Stresnil®–Janssen): butirofenon-származék. Erős, teljes félelem- és agresszivitáscsökkentő hatása

van. Izomrelaxáns és fájdalomcsillapító hatása minimális, biztonsági indexe azonban nagy (1000 felett). Főként

fentanillal kombinálják.

Diazepam (Seduxen®–Kőbányai Gyógyszerárugyár): benzodiazepin-szerkezetű minor trankvilláns. Kifejezett

izomrelaxáns hatása is van. Analgetikumokkal kombinálható.

Egyéb tudnivalók


Xilazin (Rompun®–Bayer; Rometar®–Spofa): ún. α2-agonista. Nagyobb adagja izomrelaxáns, sőt analgetikus

hatású is. Káros mellékhatásai jól ismertek, ezért gyakran kombinálják analgetikumokkal, illetve ketaminnal.

Trimetazin (Trioxazin, Galloxazin): A Galloxazin fácánoknál a tollcsipkedés, kannibalizmus megelőzésére,

megszüntetésére használható.

3.1.1.2. 7.3.1.1.2. Altatószerek (hipnotikumok)

Közülük két, a barbitálcsoportba tartozó készítményt kell megemlíteni, a Dorlotynt és az Etovált. Mindkét

gyógyszer a fácánbefogáshozhasználtkeverék egy-egy alkotója.

3.1.1.3. 7.3.1.1.3. Általános érzéstelenítők (disszociatív anesztétikumok)

Az állatorvosi és humán anesztéziában egyaránt alkalmazott hatóanyagok (emberre kevésbé veszélyesek). Az

általános érzéstelenítő, fájdalomcsillapító (talamusbénító) hatásuk során rendszerint elalvást, illetve hipnotikus

és kataleptikus állapotot okoznak.

Ketamin (Calypsovet®–Kőbányai Gyógyszerárugyár): biztonsági indexe 16. Állatokon elsősorban xilazinnal

kombinálva használják. Egyik összetevő az ún. Hellabrunni-keverékben (125 mg xilazin és 100 mg

ketamin/ml).

3.1.1.4. 7.3.1.1.4. Kábító fájdalomcsillapítók (major analgetikumok)

Erős centrális fájdalomcsillapítók, nagyobb dózisban ún. katalepsziát (mozgászavarokat, izomgyengeséget)

okoznak. Hatásukra az állat rendszerint lefekszik, de gyakran rúgkapál vagy rángatódzik. Mellékhatásként

légzési depresszió, tachycardia, bendőrenyheség és regurgitáció jelentkezhet. Ezért célszerű az analgetikumokat

valamilyen neuroleptikummal kombinálni, illetve a specifikus antidotumot mindig készenlétben tartani.

A morfinszármazékok és morfinhatású készítmények beszerzéséhez a Szociális és Egészségügyi Minisztérium

kábítószer-engedélye szükséges!

A morfin, mint klasszikus szer a legismertebb közülük. Állatok immobilizációjára már több mint 20 éve az ún.

szintetikusmorfinszármazékokat használjuk.

Fentanyl ®–Janssen: a morfinnál 100-szor erősebb hatású szintetikus morfinszármazék.

Rendszerint neuroleptikummal (azaperonnal, xilazinnal) kombinálva használják. Különösen Európában és Új-

Zélandon alkalmazzák szarvasfélék immobilizálására.

Etorfin (M99): a morfinnál csaknem 10 000-szer hatékonyabb. Szarvasféléknél főként Nagy-Britanniában és

Észak-Amerikában alkalmazzák (Immobilon). Ideális a nagy afrikai emlősök (elefánt, orrszarvú, víziló)

immobilizálására is. Antidotuma a diprenorfin (Revivon®). A két készítményt egységcsomagban is

forgalmazzák (Reckitt and Colman).

Carfentanil ®–Janssen: szintén szintetikus derivátum. Hatása a morfinét mintegy ezerszer felülmúlja. Erős

nyugtató, analgetikus és agresszivitás-gátló (szelídítő). Használata főként Észak-Amerikában terjedt el.

Xilazinnal vagy trankvillánssal kombinálják.

3.1.2. 7.3.1.2. Jól bevált és gyári kiszerelésű kombinációk

Azaperon-fentanil (Fentaz®): az egyik legrégibb, de még ma is széles körben használt kombináció. A

Franzmann-féle 10 kritérium közül az 1, 2, 9, 5 és 10-nek felel meg. Hibája, hogy a fentanil még csökkentett

adagban is veszélyes az emberre, így használata fokozott óvatosságot követel. Ezért alkalmazásakor mindig

kéznél kell lenni hatékony, nem toxikus antidotumnak (Narcan, Naloxone) a megfelelő fecskendővel, tűvel

együtt. Neurolept-analgesiát okozva gímszarvasok immobilizálására az egyik legjobb kombináció és nagyon

olcsó. Új Zélandon Fentaz® néven forgalmazzák. Szarvasféléken kívül amerikai antilopféléken is eredményesen

alkalmazzák.

Azaperon-fentanil-xilazin (Fentaz + Rompun): a hármas kombináció különösen Új-Zélandon, a

szarvasfarmokon terjedt el az utóbbi években. Előnye, hogy kis dózisa következtében a nemkívánatos

mellékhatások szerényebbek, ezenkívül hatékony antidotuma van.

Egyéb tudnivalók


Azaperon-etorfin: jó eredménnyel alkalmazzák számos szarvasfélén állatkerti, illetve vadaskerti környezetben.

Xilazin-azaperon (Rompun+Stresnil): sikeresen alkalmazták vadaskertben tartott jávor- és rénszarvasokon,

őzeken és vadkecskeféléken.

Xilazin-fentanil (Rompun+Fentanyl): együttes alkalmazásakor a dózis csökkenthető, amellett a

farmakodinámiás hatások összegeződnek. A xilazin magas ára miatt drágább kombináció, mint az azaperon-

fentanil. Gím- és dámszarvasokon, valamint kőszáli kecskéken és zergéken is sikeresen alkalmazták.

Etorfin-acepromazin (Immobilon): alkalmazásával az etorfin nemkívánatos mellékhatásai elmaradnak.

Eredetileg a nagy testű afrikai, vadon élő állatok kezelésére, befogására használták. Nagy-Britanniában és

Észak-Amerikában azonban szarvasfélék immobilizálására is gyakran alkalmazzák részben a rövid indukciós

idő, részben a készítmény olcsósága miatt.

Xilazin-etorfin-acepromazin (Rompun+Immobilon): tekintettel arra, hogy az Immobilonban lévő acepromazin

kérődzőknél nem kapcsolja ki teljesen az etorfin excitatív és kataleptikus hatását, célszerűnek tartják a xilazinnal

való kombinált alkalmazását. Dámszarvasok kezelésére azonban még így sem ajánlatos használni az

acepromazin-túlérzékenység miatt.

Xilazin-ketamin (Rompun+Ketalar): a kontinentális Európában minden bizonnyal a leggyakrabban alkalmazott

kombináció, legalábbis vadon élő kérődzőknél. Először Wiesner alkalmazta a NSZK-beli Hellabrunni

Állatkertben, ezért Hellabrunni-keveréknek is nevezik. Ebben a két szer koncentrációja 125 mg xilazin és 100

mg katemin ml-enként.

3.1.3. 7.3.1.3. Additív anyagok

Az additív anyagokat, mint pl. a hialuronidáz enzimet az immobilizációt kiváltó szerekhez a felszívódás

meggyorsítása, az indukciós idő lerövidítése céljából alkalmazzák. Jelentőségük a szabad területen végzett

vadbefogásnál nagy, mert megkönnyíti a belőtt vad megtalálását és elszállítását.

Itt kell megemlítenünk az atropint is, amelynek a beadása (vénába vagy bőr alá) csökkenti a nyál- és

nyálkaképződést.

3.1.4. 7.3.1.4. Ellenszerek (antidotumok)

A specifikus antagonisták egyik csoportját alkotják az α2-adrenerg-gátló hatású anyagok:

A 4-aminopiridin (4-AP) a preszinaptikus α2-adrenerg receptorok gátlója. Igen hatékony antagonista. Jól bevált

a xilazin és a ketamin hatásának gyors felfüggesztésére, sőt a fentanil- és a droperidolhatás megszűnését is

megfigyelték.

A johimbin szintén az α2-adrenerg-gátló hatású. A 4-AP-hez hasonló jó eredménnyel alkalmazható a xilazin-,

illetve a ketaminhatás megszüntetésére. Még jobb antagonista hatást lehet viszont elérni a két szer együttes

alkalmazásával.

A morfinhatású anyagok antidotumai:

A nalorphin a fentanilnak és az etorfinnak is hatékony ellenszere. Izomba is adható, de intravénásan alkalmazva

sokkal gyorsabban hat. Maga is morfinszármazék, ezért nem mentes a káros mellékhatásoktól. Így például az

oltási baleset (önoltás) miatt nalorfinnal kezelt ember az életveszélytől megszabadul ugyan, de a

„morfinmérgezéstől” nem (rászokás, függőség).

A ciprenorfin az etorfin kompetitív antagonistája. Hatása kb. 35-ször erősebb, emellett tartósabb, mint a

nalorfin. A Revivon milliliterenként 3 mg ciprenorfint tartalmaz. A diprenorfin a ciprenorfinhoz hasonló hatású.

A naloxon (Naloxone, Narcan®) az egyetlen olyan specifikus antagonista, amelynek mellékhatása elenyésző.

Többszörösen is túladagolható. Humán kábítószer-toxikózis (oltási baleset) esetén csak naloxont szabad

alkalmazni!

Az immobilizáció során előfordulhat nem szándékos túladagolás vagy az adott szer mellékhatásá(i)ból eredő

komplikáció, vészhelyzet. Nagy ritkán az is megtörténhet, hogy az állatorvosba vagy segítőjébe jut az injekció,

Egyéb tudnivalók


vagy annak egy része. Ezért igen előnyös, ha van az alkalmazott gyógyszer(ek)nek hatékonyellenszere. Az ilyet

mindig kéznél (vagy készenlétben) kell tartani.

Az alkalmazható gyógyszer-kombinációk és ellenszerek dózisait a 6. táblázatba foglaltuk.

6. táblázat - A parenterális immobilizáció során alkalmazható gyógyszer-kombinációk

és ellenszerek dózisai

Állatfaj

Xilazin-ketamin Johimb

in

(ellens

zer)

Fentanyl-kombinációk Nalorp

hin

(ellens

zer) Rompun +

Ketamin Fentanyl + Azaperon +

Prometazin

mg/ttkg mg/ttkg mg mg*

Gím- szarvas 0,4–1,0 0,8–2,0 0,3–0,4 0,5–0,7 1,0–2,0 10–20 20–30

Dámvad 0,8–1,8 1,0–2,0 0,3–0,5 0,8–1,0 1,0–2,0 10–20 20–30

Őz 0,5–1,5 0,5–1,5 0,3–0,4 1,5–2,0 1,0–3,0 10–15 10–15

Muflon 1,0–1,5 1,0–1,5 0,3––

0,4 0,8–2,0 1,0–1,5 10 10–15

Vaddisznósül

dő

1,0–0,5

(1,0) 1,0 10–20 10–15

+ 0,05–0,1 mg/kg atropin a nyálzás megelőzésére.

* A két hatóanyag aránya – gazdaságossági okból –

merőben más, mint az ún. Hellabrunni-keverékben.

3.1.5. 7.3.1.5. A környéki idegekre ható szerek

A mozgató idegvégek bénítói (izomrelaxánsok)

Az izomrelaxánsok – hétköznapi szóhasználatban gyakran izombénítóknak nevezett gyógyszerek – a

harántcsíkos izomzat átmeneti bénulását váltják ki ép öntudat mellett. Alkalmazásuk esetén teljes ellazulás,

petyhüdt bénulás következik be. E csoportból a kuráre és a szukcinil-klorid érdemel említést.

Kuráre: a Strychnostoxifera dél-amerikai fa kérgéből előállított vizes kivonatú méreg, amely az ősidők óta

használt indián nyílméreggel azonos. Az izmok bénulását váltja ki, a tetanusztoxin hatását ellensúlyozza.

Bénításhoz már nem alkalmazható, de egyes gyógyszerek hatásmechanizmusának jellemzésére még használják

a „kuráreszerű hatás” kifejezést.

Suxamethonium (szukcinil-kolin-klorid): korábban állatkerti és vadállatok immobilizációjához általánosan

használt gyógyszer, amely neuromuszkulárisblokkotokozép öntudat mellett. Izomba adva 5–10 percen belül

hatásos, de viszonylag szűk terápiás sávja miatt kockázatos a használata. A légzőizmok bénulása miatt a kezelt

állatokon fulladás okozta halál léphet fel. Használata esetén nem szabad elfelejteni, hogy a teljesenmozdulatlan

állat tudata ép, minden fájdalmat teljes intenzitásában érez. A fellépő vészreakció ilyenkor fokozott

adrenalintermelést vált ki, és ez szívbénuláshoz vezethet, ezért csak bódítók adagolása után szabad kezelni

(operálni) az állatokat.

3.2. 7.3.2. A gyógyszeres immobilizáció módszerei

Alapvetően kétféle módszerrel végezhető a gyógyszeres immobilizáció:

Egyéb tudnivalók


• az injekció segítségével végrehajtható parenterálisimmobilizáció, és

• a szájon át alkalmazott perorális immobilizáció.

Az injekciós megoldás sokkal gyakoribb, elterjedtebb, mint a perorális. Mindkettőnek vannak előnyei és

hátrányai is. A körülmények mérlegelése alapján dönthető el, melyiket alkalmazzuk. Esetenként kedvező a két

módszer együttes, illetve egymást követő alkalmazása. Így például, ha a perorális kezelés hatása nem kielégítő,

akkor azt injekciós módszerrel lehet kiegészíteni. A tompult, de állni vagy esetleg járni is tudó állatot viszonylag

könnyű megközelíteni és „belőni” a repülőfecskendőt. Ilyenkor azonban csak 1/3–1/2 dózist szabad használni.

3.2.1. 7.3.2.1. A parenterális immobilizáció

A parenterális immobilizáció rendszerint azt jelenti, hogy az altató vagy immobilizáló készítményt injekcióként

adjuk, mégpedig rendszerint távinjekció formájában. Ezt az ún. repülőfecskendő használata teszi lehetővé.

Másik megoldás a Komarov-féle kisgolyós lövedék.

A módszer legfőbb előnye az állat egyedi kiválasztása, s így kellő tapasztalat esetén a megfelelő dózis

alkalmazása.

3.2.1.1. 7.3.2.1.1. A távinjekciós immobilizáció

Lényegében egy ősi módszernek – a dél-amerikai indiánok mérgezett nyílvesszős vadászatának – a modern

formája. Többféle változatban létezik, a fúvócsöves megoldástól a lőfegyveresig. Ami a különböző

megoldásoknál közös, az a repülőfecskendő.

A repülőfecskendő(projektil) működésének egy része a nevéből következik: mintegy „nyílvesszőként” jut el az

állathoz. Alakja, nagysága, anyaga és belső működése (az oldat kiürítése, befecskendezése) tekintetében viszont

nagy a változatosság.

Alakja rendszerint megnyúlt, hossza az átmérő 10–15-szöröse (kivétel pl. a Paxarm-projektil). Ennek elsődleges

oka a ballisztikai törvényszerűségekben rejlik.

Nagyságát illetően a legfontosabb a hasznos űrtartalom, ami rendszerint 2,5–3,0 cm3. A tényleges űrtartalom

ennek legalább a kétszerese. Az injekciós oldatot tartalmazó elülső rész mögött ugyanis az injekciót bepréselő

túlnyomásos levegő-, illetve gáztér található.

A fecskendő hengerének anyaga lehet átlátszó műanyag vagy fém (alumínium) a túlnyomás eredetétől, azaz a

belső működési formától függően.

A működés (az oldat kiürítése a fecskendőből) többféle módszerrel is lehetséges:

• sűrített levegővel;

• „hideg” gáznyomással (kémiai reakcióval való gázfejlesztés);

• meleg gáznyomással (robbanó töltettel).

A repülőfecskendő elindítása különböző kivetők (projektorok) segítségével történhet.

Fúvócső. Ez az egyszerű eszköz még manapság is jó eredménnyel használható karámban, befogóban vagy

épületben 10 méteres távolságon belül. Kis gyakorlás után könnyen kezelhető. A távolságtól függően rövidebb

vagy hosszabb (pl. két darabból összeillesztett) csőre van szükség.

Telinject-felszerelés. A széles körben használt Telinject-altatópuska a fúvócső és a légfegyver kombinációja. A

levegősűrítést lábpumpa biztosítja, a nyomást a pumpán lévő mérőóra jelzi. Speciális CO2-gázos palackkal is

működtethető.

A műanyag repülőfecskendő térfogata 3 ml, az injekciót a fecskendő második részében „fecskendőpumpá”-val

létrehozott túlnyomás hajtja ki a becsapódás után. A tű nyílása nem a hegyén, hanem középtájon, az oldalán van,

és azt rugalmas műanyag gyűrűvel lehet lezárni. A fecskendőt csak közvetlen lövés előtt célszerű felpumpálni,

különösen a veszélyes szerek (morfinszármazékok) használata esetén. Télen, fagyos időben az oldatot

tartalmazó fecskendőket ajánlatos melegen (belső zsebben) tartani. A fúvócsőben lévő fecskendőben, illetve a

Egyéb tudnivalók


tűben lévő oldat megfagyását úgy lehet meggátolni, hogy a fecskendő magasságában fogva melegen tartjuk a

csövet. Ezek az apró „fogások” sok bosszúságot, fecskendővesztést, balsikert előzhetnek meg.

Megfelelő gyakorlattal mintegy 18–20 méter távolságból is a kívánt helyre (farizomzatba) lehet lőni a

fecskendőt. Egészen kis légsűrítéssel pedig akár 1,5–2,0 m-re (pl. épületen belül) is használhatjuk.

Számszeríj-projektorok. A kilövéshez használt projektorok eleinte különféle számszeríjjak (nyílpuskák) voltak.

Manapság viszonylag nagy súlyuk és a használatukhoz szükséges szabad tér miatt ezeket ritkán használják.

Hátránya még e kivetőnek a lövedék aránylag kis sebessége. A vad sok esetben „kiugrik” a lövésből,

meghallván az íj csattanását.

Forró gáznyomással működő projektorok. Ezek tulajdonképpen lőfegyverként működő, ún. kábítópuskák.

Megfelelő patrontöltet szolgáltatja a repülőfecskendő indításához szükséges energiát. Az ilyen fegyvereket

gyártó cégek (pl. Palmer, Paxarm, Dist-inject, Dan-inject) a röptávolság szerint változó erősségű, más-más

színnel jelölt tölteteket forgalmaznak. Nagy hátrányuk, hogy a nehéz, kemény anyagból készült nagy sebességű

fecskendő távbecslési hiba esetén durva sérülést, combcsonttörést, esetleg elhullást is okozhat. Előnyös lehet

viszont a Paxarm-rendszernél a fecskendő végére szerelhető miniatűr rádióadó, a meglőtt vad könnyebb-

gyorsabb megtalálása szempontjából.

Bármelyik projektortípust használjuk is, feltétlenül szükséges a célba lövés gyakorlása, mielőtt élő vadra lőnénk

(fújnánk).

3.2.1.2. 7.3.2.1.2. A Komarov-lövedékes immobilizáció

Kis mennyiségű száraz (kristályos vagy por alakú) gyógyszer belövésére alkalmas. A kispuskalövedéket elölről

megfúrják, s az így csőszerűvé vált részt hosszában 4 részre osztva befűrészelik, a furatba betöltik a

hatóanyagot, majd a lövedék elejét viasszal lezárják. Régebben az izombénítók (pl. szukcinil-kolinklorid)

bejuttatására szinte kizárólag ezt használták. Becsapódáskor a kifúrt és befűrészelt lövedék az állat testében

szétnyílik és a sebben keletkező váladék gyorsan feloldja a száraz hatóanyagot. A felszívódott hatóanyag – az

oldódási és felszívódási viszonyoktól is függően – megnyújtott idővel fejti ki a hatást.

Vitathatatlan előnye e lövedéknek, hogy nagy távolságról (akár 100 m-ről is), és a többi projektilhez képest

jóval nagyobb biztonsággal talál célba. E módszernél a legnagyobb gondot a dózis helyes becslése jelenti,

hiszen a szukcinil-kolinklorid már kis túladagolásban is halálos. Kissé alacsony dózis esetén pedig gyakran

előfordul, hogy mire megtalálják a vadat, a hatás már múlófélben van. További hátránya a kicsi űrtartalom

(kevés hatóanyag fér a lövedék üregébe), valamint az, hogy sokszor mélylőcsatorna keletkezik (erős vérzés,

esetleg tályogképződés). Előfordul, hogy jelentős vérzés keletkezik, amely kimossa a hatóanyagot és ekkor csak

nagyon gyenge hatás jelentkezik. Gondot jelent még, hogy a zsírszövetbe jutott hatóanyag nem oldódik, ezért

nem szívódik fel, ha pedig némi felszívódás bekövetkezik, akkor nagyon elnyújtott hatást kapunk.

3.2.2. 7.3.2.2. A perorális immobilizáció

Az immobilizáció másik lehetősége a gyógyszer(kombináció) szájon át való, ún. perorális alkalmazása. Ez

olyan táplálékkal (takarmánnyal) történhet, amit az állat önként elfogyaszt. Ezért nagyon fontos, hogy az

állatokat előzőleg hozzászoktassuk a kívánt takarmányhoz, majd némi éheztetés után helyezzük ki az

immobilizáció céljára előkészített preparálttakarmányt. Emellett természetesen a hely kiválasztása is fontos az

eredmény szempontjából.

A perorális immobilizáció csak különleges szakértelem és gyakorlat birtokában végezhető eredményesen, illetve

veszélytelenül, így az egyébként is ritkán használt módszer részletes ismertetését mellőzzük.

3.3. 7.3.3. Az élő vad szállítása és kezelése

Az élő vad szállítása nagy gyakorlatot és figyelmet igényel. Nem veszélytelen, hiszen nemcsak a vad, hanem a

vele foglalkozó emberek testi épségére, egészségére is ügyelni kell. Ezért kellően gyakorlott, a feladatokra

kioktatott, a vadtól nem félő személyzetre van szükség. A rakodást vezetőnek előzőleg mindenkivel közölnie

kell a feladatát. Az utasításokat határozottan, nyugodtan kell végrehajtani. E munka önfegyelmet kíván. A

felesleges zajt, lármát, hangos beszédet kerülni kell. Az állatok csak ritkán támadnak, akkor is általában azért,

mert az ember a menekülési távolságukon belül került. Érdemes tudni, hogy a szarvas felágaskodva, célzottan

tud „bokszolni”, a hátulsó lábával pedig rúgni. A vaddisznónak a harapása veszélyes, a kan borotvaéles

agyaráról nem is beszélve.

Egyéb tudnivalók


Az állatok megfogásának alapszabályai:

• határozottan és bátran kell lefogni az állatot, de nem durván;

• szarvasfélék szállításánál – rövid távolság esetén is – mind a négy lábat össze kell kötözni (a vaddisznó lábait

általában nem kötjük össze, vagy csak az azonos oldaliakat);

• a vaddisznó kivételével először mindig az állat fejét kell lefogni;

• a vaddisznó pofájába hurkot kell tenni, csak így fogható biztosan;

• az állatok rögzítéséhez puha, nem túl vastag kötelet vagy „gurtniszalagot” kell használni, amely könnyen

köthető és oldható is;

• a kötél megkötésekor fix, de könnyen oldható csomózást kell alkalmazni;

• a szarvasféléknél célszerű a sötét színű fejkendő vagy fejzacskó (kámzsa) használata, így az állat sokkal

nyugodtabb lesz.

3.3.1. 7.3.3.1. Az élő vad szállítása

A befogott nagyvadat (és nyulat) rendszerint ládában szállítjuk. Kivételes esetben rövid távolságra a kérődzők

bódítva, összekötözött lábbal is szállíthatók (16. színes kép). Ilyenkor az állatorvosnak is a járművel kell utaznia.

Rendszerint nyugtatott (bódított, kábított), ritkábban hálóval vagy csapdával fogott, éber állatot kell szállítani.

A bódított állatok rakodása egyszerűbb, de ilyenkor is óvatosságot parancsol a kiszámíthatatlan viselkedés,

esetleges hirtelen felugrás vagy rúgás. Általános elv, hogy alvó állatot ládában ne szállítsunk. Ez különösen

vonatkozik a Rompunnal történt befogásra, ilyenkor ugyanis az állat jellegzetes oldalfekvésben, a fejét

oldalirányban teljesen hátrafordítja. A ládában így fekvő állat csaknem biztosan felfúvódik, aminek a

bendőtartalom regurgitációja és félrenyelése (emiatt később üszkös tüdőgyulladás), vagy akár fulladás is

következménye lehet. Ezért Yohimbin alkalmazásával az állatot fel kell ébreszteni, vagy a szállítmány

elindításával várni kell addig, amíg az állat felébred, és a fejét feltartja. Morfin típusú vegyületeknél is ajánlatos

a ládában elhelyezett állatot „felébreszteni” a megfelelő mennyiségű antidotummal, és csak ezután lezárni a láda

ajtaját.

Szarvasfélék csoportos szállítására ma már speciális zárt gépjárműveket, illetve utánfutókat is használnak. A

belső tér több rekeszre van osztva. Az állatokat saját lábukon hajtják be. A célállomáson az ajtó kinyitása után

az állatokat magukra hagyják, hogy önként menjenek ki.

A nem bódított szarvasoknál a befogás, szállítás hatására kialakulhat az ún. befogásistressz és izomelfajulás

(részletesen lásd e címszó alatt).

A szükséges állatorvosi vizsgálatot, esetleges vérvételt, tuberkulinozást és gyógyszeres kezelést a ládába rakás

előtt kell elvégezni!

3.3.2. 7.3.3.2. Az állatok fogadása, karanténozása

Az állatok fogadását már a szállítást megelőzően meg kell szervezni. A megfelelően előkészített fogadóhelyen

mindig legyen ivóvíz. A takarmánnyal még várhatunk, ami lehetőleg a korábbival azonos legyen. Csak nagyon

indokolt esetben és fokozatosan változtassunk.

Fontos, sőt bizonyos körülmények között feltétlenül szükséges is, hogy az újonnan érkezett állatokat karanténba

tegyük. A karantén ideje minimum 14 nap, de mindig a fogadóhely állatorvosa határozza meg az időtartamát.

KARANTÉN feliratú táblával kell ellátni az e célra szánt istállót, illetve teleprészt. Az elkülönített állatok

etetésére, itatására és gondozására külön eszközöket (pl. piros festékkel jelölve) kell használni. Az elkülönítés

helyére az állatgondozón és az állatorvoson kívül más nem léphet be.

A szállítandó állatokról állat-egészségügyi bizonyítványt kell kiállítani a származási hely illetékes

állatorvosának. A fogadóhely illetékese a saját érdekében kikötheti, hogy milyen betegségekre vonatkozzon az

igazolás.

Egyéb tudnivalók


3.3.3. 7.3.3.3. Állat-egészségügyi vizsgálatok

Az áttelepítéssel kapcsolatos vizsgálatok lehetnek klinikai és szerológiai vizsgálatok.

A klinikai vizsgálat inkább csak egyszerű megszemlélés, hiszen rendszerint csak erre van mód. Figyelni kell az

állat viselkedését, testtartását, szemét (élénk, bágyadt stb.), szőrzetét, mozgását. Lehetőleg egyedül és lassan,

észrevétlenül közelítsük meg az állatot. Fontos jól megnézni a szőrzet és a természetes testnyílások környékének

az állapotát (sok betegség tünete a nyálzás, hasmenés, szőrborzoltság stb.).

Teljes körű klinikaivizsgálatot, illetve a szerológiaivizsgálathozszükségesvérvételt általában csak bódított állaton

lehet végrehajtani. Ekkor néhány kiegészítő vizsgálat (bőr, látható nyálkahártyák, külső élősködők) és az állatok

egyedi megjelölése is elvégezhető. Az intenzív tenyésztésre (szarvasfarmra) szánt szarvasokat ajánlatos a

befogáskor azonnal tuberkulinozni (a befogási stressz később gátolhatja az immunreakciót).

Vadon élő állatok esetében a karantén és az ismételt megfigyelések adják az áttelepítés állat-egészségügyi

biztonságát. Indokolt esetben, vagy ha a technológia előírja, az immobilizált állaton végrehajtható az

antiparazitikus kezelés, a vérvétellel egy időben. Az ivermectin vagy a moxidectin készítmények nagyon

hatékonyak számos belső (tüdőférgek, gyomor-bélférgek, orr- és bőrbagócsok) és külső parazita (tetvek,

szarvaslegyek, rühatkák és kullancsok) ellen.

3.3.4. 7.3.3.4. Szarvasborjak, őzgidák mesterséges felnevelése

A napos korban fogságba került borjú vagy gida tejjel vagy tejpótlóval való felnevelése gyakran sikertelen, a

kialakult súlyos, csillapíthatatlan hasmenés miatt. Ennek oka a tehéntej vagy az abból származó tejpótló magas

tejcukor- (laktóz-)tartalma. Ez nem az abszolút tejcukortartalmon múlik, hanem a tejcukornak a szárazanyag-

tartalmon belüli arányán. Ezen úgy lehet a legegyszerűbben segíteni, hogy a tejhez, tejpótlóhoz magas fehérje-

és/vagy zsírtartalmú anyagot, pl. tojássárgáját keverünk: 2-3 dl tejhez 1 sárgáját. Két-három hét után lehet a

tojássárgája adagolását csökkenteni, majd elhagyni.

A másik lehetőség, különösen több szopós állat együttes nevelésénél az ún. „pingvintej” használata. A

„Pingvintej” termékek beltartalmi összetétele a fő tápanyag-összetevőket tekintve nem tér el a korábbi

borjútápszerektől. Alapvető különbségként antibiotikum helyett bakteriosztatikus hatású monokarbonsavat

(hangyasavat) és pH-csökkentőként (savanyításra) fumársavat tartalmaz. Oldott állapotban 75 órán át

bakteriológiailag stabil. 15–25 °C hőmérséklet-tartományban kérődzőkkel itatható, mivel a savtartalma ilyen

alacsony hőmérsékleten is kiváltja a nyelőcsővályú-reflexet. Ily módon megelőzhetőek a borjak előgyomor

megbetegedései (felfúvódás, rothadás stb.). A „Pingvintej” készítményeket a PRIOR Kft. (Szentendre) gyártja

és forgalmazza. Alkalmazásának fontosabb előnyei az alábbiak:

• a borjak igen korán „választhatók” (8 hetes korban);

• a technológia egyszerű, kisebb a hibalehetőség;

• az itatás könnyű, főként azért, mert nem szükséges tőgymelegen itatni, és csak kétnaponként kell készíteni a

tejpótlót;

• a pingvintejes nevelés jóval olcsóbb, mint a hagyományos.


8. fejezet - A vadászkutya betegségei és betegségterjesztő szerepe

E könyvben csak nagyon rövid ismertetésre van lehetőség, ezért mindenekelőtt utalunk a bevezető részre, hiszen

az abban foglalt általános ismeretek zöme az ebekre is érvényes. Másrészről minden ebkedvelő vadász

könyvespolcán van egy-két olyan „kutyakönyv”, amelyben az egészségvédelemről és a szóba jöhető

betegségekről az alábbiaknál sokkal részletesebb leírás található. Magunknak tehát azon kell lennünk, hogy

odafigyeljünk négylábú kedvencünk, segítőtársunk étvágyára, viselkedésére, állapot-, illetve

hangulatváltozásaira. A szokatlan megnyilvánulások megfigyelése, esetleges leírása, lejegyzetelése

megbetegedés esetén az állatorvost is segíti a munkájában. Az általános egészségvédelemmel, illetve az egyes

betegségek megelőzésével kapcsolatos alábbi részletes ismeretek birtokában, számos esetben megelőzhetjük a

nagyobb bajt, megkímélhetünk sok időt, fáradtságot és nem utolsósorban pénzt is. Kezdjük a megelőzés

lehetőségeivel.

1. 8.1. A betegségek megelőzése

A szopós kölykök élete első egy-két hónapjában anyjukon kívül egyébre általában nincs szükségük. Ideális

táplálásban, gondozásban részesülnek. A magzati korban, majd az első napi ún. föcstejjel kapott anyai

immunanyagok rendszerint még a fertőző betegségek ellen is megvédik a kölyök szervezetét, ha a szuka

egészséges és jól táplált (passzív immunitás).

Fontos teendő szopós korban: a kölyöknek már 2-3 hetes korban be kell adni az eborsóféreg (Toxocara canis)

elleni hatékony féreghajtót. Az orsóféregtől való mentesítés a kölykök normális fejlődése és a környezetükben

élő emberek egészsége szempontjából egyaránt fontos. Ez ügyben forduljunk állatorvoshoz.

Ha az alom nagy létszámú (pl. 7–10) akkor már 4 hetes kortól szükséges a kölykök kiegészítő etetése. Kisebb

alom esetén ezt elég 6–8 hetes korban kezdeni. Sokféle betegség kialakulása vagy súlyos kimenetele előzhető

meg a kölykök megfelelő táplálása, etetése révén. Csak a normálisan növekvő és fejlődő kölyök szervezete

képes hatékonyan védekezni. A fertőző betegségek elleni vakcinázások mit sem érnek, ha az alultáplált vagy

angolkóros kölyök immunrendszere nem működik kielégítően.

A megfelelő táplálás mellett igen fontos a fejlődő állat mozgásigényének kielégítése. A játék közben és mellett

egyre többet kell futnia, hogy kellő ütemben fejlődjön izomzata, szíve, tüdeje. Az udvaron, kertben egész nap

szabadon lévő kölyök ösztönösen jó önképző e tekintetben.

A lakásban tartottat viszont rendszeresen ki kell vinni a szabadba. Ilyen tartási módnál azonban vigyázni kell a

korai túlzott igénybevétel elkerülésére, nehogy maradandó szívtágulat vagy ízületkárosodás alakuljon ki.

A szabadba vitt kölyöknél ügyelni kell még a fertőző betegségek és parazitózisok megelőzésére. A fertőző

betegségek iránt legfogékonyabb a 11/2–2 hónapos kölyök. Az anyától kapott passzív védettség már kimerülőben

van, a saját aktív immunitás pedig még nem fejlődött ki. Minimálisra kell korlátozni az idegen kutyákkal való

közvetlen találkozások, összeszagolások lehetőségét. Lehetőleg csak olyan helyen jártassuk, engedjük szabadon

a kölyköt, ahol más ebek nem tartózkodnak. Ügyeljünk arra is, hogy ne vegyen a szájába ételmaradékot,

hulladékot stb. Kutyaürülék, vizelet is fertőzési forrás.

A fertőző betegségek elleni védőoltásokat (vakcinázásokat) az utóbbi 10–15 év tapasztalatai szerint a következő

rendszer szerint ajánlatos elvégeztetni.

1. Parvovírus elleni első védőoltás 6–8 hetes korban

2. Szopornyica, fertőző májgyulladás és leptospirózis elleni első védőoltás (S-M-L) 8–10 hetes korban

3. Parvovírus elleni második védőoltás 10–12 hetes korban

4. S-M-L elleni második védőoltás 12–14 hetes korban

5. Veszettség elleni védőoltás 15–16 hetes korban

A vadászkutya betegségei és

betegségterjesztő szerepe


6. Veszettség elleni kötelező védőoltás 3 hónapos korban

7. Parvovírus elleni harmadik védőoltás 5–51/2 hónapos korban

8. S-M-L elleni harmadik védőoltás 6 hónapos korban

9. S-M-L elleni újraoltás 12 hónapos korban

10. S-M-L + veszettség elleni újraoltás évente egyszer

2. 8.2. A fontosabb betegségek ismertetése

2.1. 8.2.1. Vírusok okozta betegségek

2.1.1. 8.2.1.1. Aujeszky-féle betegség

Kórokozó. Porcine (swine) herpeszvírus 1 = P/S/HV–1

Álveszettségnek is nevezték korábban a sajátos idegrendszeri tünetek miatt.

A fertőzés forrása sertés vagy vaddisznó, esetleg patkány. Ebek rendszerint nyers vaddisznó- vagy

sertésbelsőségtől betegszenek meg.

Tünetek. Hirtelen, 2–4 napos lappangás után levertség, nagyfokú nyugtalanság formájában alakul ki a betegség.

Az erős viszketés miatt véresre vakarja, dörzsöli, harapdálja magát az állat. Később görcsök, majd bénulások

lépnek fel és 1–2 napon belül elhullás következik be. A betegség igen gyors kialakulása és lefolyása miatt sokan

mérgezésre gyanakodnak.

Megelőzés. Sertéshúst vagy -belsőséget csak főzés után adjunk kutyának (macskának). Vaddisznótetemnél,

zsigerelésnél ne hagyjuk enni, nyalakodni ebünket.

2.1.2. 8.2.1.2. Fertőző májgyulladás (Rubarth-kór)

Kórokozó. Mastadenovírus (CAN–1).

A fertőződés általában szájon át következik be. Különösen a fiatal (3–12 hónapos) kutyák érzékenyek. A

gyógyult vagy a tünetmentesen fertőzött egyedek 4–6 hónapon át vírushordozók.

Tünetek/elváltozások. 2–5 napos lappangás után elesettség, ismétlődő hányás, étvágytalanság, nagyfokú

szomjúság jelentkezik magas láz (41 °C-os végbélhőmérséklet) kíséretében.

A betegség lefolyása lehet:

• túlheveny (1-2 nap után elhullás),

• heveny (5-6 napig tartó),

• félheveny (2 hétig is elhúzódó).

A sárgaság jelentkezése mellett a száj nyálkahártyáján vérzések figyelhetők meg. A vizelet és az ürülék is

gyakran véres. A máj tájéka érzékeny, a mellkas és a has alján vizenyő keletkezhet. A központi idegrendszer

megbetegedése következtében görcsök, bénulások alakulhatnak ki. (Rókáknál ez utóbbi tünetek igen gyakoriak

a vérömléses agyvelőgyulladás miatt, ezért rendszerint veszettség gyanúja merül fel.)

Megelőzés/védekezés. A már említett védőoltásokkal érhető el.

2.1.3. 8.2.1.3. Parvovírus okozta bélgyulladás

A betegséget először 1977-ben az USA-ban észlelték. 1980-ban már hazánkban is megjelent. Az utóbbi 10–15

évben a legveszedelmesebb fertőző kutyabetegséggé vált. Elsősorban kölyök és fiatalkorban pusztít, de a felnőtt

ebek is gyakran súlyosan megbetegszenek. A fertőzés forrása a beteg egyedek ürüléke és az azzal érintkezett

tárgyak.




Kórokozó. A Parvovírus genus tagja.

Tünetek. Kettő-négy napos lappangás után hasmenés (véres, bűzös) és ismétlődő makacs hányás alakul ki. Az

étvágytalanság, elesettség jeleként az állat nem eszik, esetleg inni sem hajlandó és csaknem mozdulatlanul

fekszik.

A kötőhártya sápadt, gyakran sárga (sárgaság). A bőr rugalmatlanná, szárazzá válik. A kiszáradás, keringési

zavar miatt a megbetegedett állatok 70–80%-a is elpusztulhat a betegség 3–8. napján.

Bár más betegségek is okozhatnak hasonló tüneteket, a jelenlegi járványhelyzetre való tekintettel minden

hányással, hasmenéssel járó állapotot tanácsos parvovírus okozta betegségnek feltételezni és azonnal

állatorvoshoz fordulni, mert már 1–2 nap késés is gyakran végzetes.

Védekezés, orvoslás: a betegség klinikai tünetek alapján is diagnosztizálható. A kezelés legfontosabb eleme a

lehetőleg intravénásan, naponta kétszer adott folyadék- és elektrolitpótlás. A súlyos esetek kórházi ellátása

indokolt.

Megelőzés: a védekezés egyik alapja a még oltatlan kölykök zárt tartása. A kiállítás, gyakori sétáltatás,

kutyakozmetika, állatkórházi fül- és farokcsonkítás, tetoválás, idegen kutyák társasága stb. fertőződési veszélyt

jelent.

Igen fontosak a védőoltások, amelyeket már 6 hetes korban meg lehet kezdeni, de 3 hónapos kor alatt biztos

védelmet nem szabad tőlük várni. A 3 és 4 hónapos kor között 2 ízben adott vakcinát is tanácsos újabb 3, 6 és 9

hónap elteltével, majd évente ismételni.

2.1.4. 8.2.1.4. Szopornyica

Hazánkban a parvovírus behurcolása előtt (1980) ez volt a leggyakoribb ebvész. A fertőződés nemcsak szájon

át, hanem belégzéssel is megtörténhet.

A betegség terjesztésében a fertőzött kutyának van döntő szerepe, amely már a lappangási idő alatt is ürítheti a

vírust különféle váladékaival, elsősorban az orrváladékkal és a vizelettel. A bélsár lényegesen kevesebb vírust

tartalmaz.

Kórokozó. A Morbillivírus genusba tartozik.

Tünetek.

• A heveny légzőszervi megbetegedés esetén orrhurut, hurutos tüdőgyulladás, valamint kötő- és szaruhártya-

gyulladás alakulhat ki.

• A heveny emésztőszervi forma jeleként hányás és hasmenés, esetleg torokgyulladás jelentkezik.

• Az idült idegrendszeri lefolyás tünetei a tompultság, izomrángások, rendezetlen mozgások, illetve bénulás (a

szaglás is tartósan károsodhat).

• Idült bőrforma-elváltozások: kezdetben piros foltok, később kölesnyi-lencsényi gennyes göböcskék, majd

pörkök kialakulása a has alján és a combok belső felületén. Az orrtükör és a talppárna bőre is

megvastagodhat, sőt a fogzománc is károsodhat.

Megelőzés. A megelőzés a kutyák aktív immunizálásával, vakcinázással lehetséges. A három hónapos kor előtt

adott védőoltástól azonban biztos védelem nem várható, mivel a vakcina hatását a kölyköknek az anyától a

méhlepényen és tejen keresztül kapott passzív immunitása csökkenti. A 3 hónapos korban adott vakcinázást meg

kell ismételni néhány hónap múlva, majd évente emlékeztető oltást kell adni. Hazai, kizárólagos szopornyica

elleni és külföldi kombinált – pl. fertőző májgyulladás, leptospriózis stb. ellen is védő – vakcinák vannak

forgalomban.

Védekezés. A klinikai tünetek, valamint laboratóriumi eljárások segítségével a betegség biztosan

diagnosztizálható. Az antibiotikumokkal és szopornyica elleni szérummal (passzív immunizálás) végzett

azonnali kezelés jó eredményt ad.

2.1.5. 8.2.1.5. Veszettség




Kórokozó. A Lyssavírus genus tagja.

Bejelentési kötelezettség alá tartozó betegség. Az egyik legrégebben ismert, állatról emberre is átterjedő,

gyógyíthatatlan betegség (csak megelőzés lehetséges az időben alkalmazott vakcinázással). Az ún. klasszikus

veszettség fő terjesztője a kutya. A betegségnek ezt a formáját a kötelezően előírt országos eboltási gyakorlattal

már a két világháború közötti időszakban is sikerült jelentősen visszaszorítani. A hetvenes évek folyamán

azonban országszerte elterjedt az erdei vagy rókaveszettség. Az új vírus-mutáns elsősorban a rókák (és a

nyestkutyák) között okoz jelentős veszteségeket, de az egyéb vadon élő és házi emlősállatok – és az ember is –

fogékonyak iránta.

A fertőződés rendszerint harapással, marással terjed. Részletes leírása a rókabetegségei c. fejezetben található.

Az ebek veszettség elleni oltása kötelező (3 hónapos kortól kezdve évente egy alkalommal).

2.2. 8.2.2. Baktériumok okozta betegségek

2.2.1. 8.2.2.1. Gümőkór

A kutya és a macska gümőkórjának jelentősége egyrészt abban van, hogy a szarvasmarha-állomány jelenleg

országosan mentes a kórokozóktól, ezért a fertőzött húsevőktől újra fertőződhet; másrészt az emberrel való

szoros kapcsolatuk révén fertőzhetik az embert is.

Bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző betegség.

Kórokozó. Kutyában a Mycobacterium tuberculosis és a M. bovis egyaránt okozhat gümőkórt.

A fertőződés szájon át történik, pl. humánköpettel, beteg vaddisznó belső szerveinek, vagy – ma már ritkán –

szarvasmarha húsának, tejének fogyasztásával.

Tünetek. A klinikai tünetek megjelenése előtt a fertőzött állat hónapokon át ürítheti a kórokozót. A betegség

általában idülten zajlik le, változatos – légző-, emésztőszervi, esetleg bőr- stb. – tünetek mellett. A levert,

időnként lázas, súlyosan lesoványodott kutyák tapintható nyirokcsomói duzzadtak lehetnek, feltörhetnek.

Védekezés. A betegség a tünetmentes stádiumban is felismerhető a tuberkulinos bőrpróbával. A fertőzöttnek

talált kutyát ki kell irtani, mivel más házi- és vadon élő állatot és embert is fertőzhet.

2.2.2. 8.2.2.2. Brucellózis

A kutya brucellózisának nagy közegészségügyi jelentősége van, mert valamennyi Brucella faj iránt az ember is

érzékeny és a kutyatenyészetekben jelentkező járványt humán megbetegedések is követhetik. Bejelentési

kötelezettség alá tartozó fertőző betegség.

Kórokozó. Az egyéb állatfajokat megbetegítő Brucella abortus-, Br. melitensis- és Br. suis-fertőződés is

lehetséges, de legjelentősebb a Br. canis okozta specifikus kutyabrucellózis.

A fertőződés szájon át történik pl. a vetélő szuka magzatburkaival, váladékaival, nemi úton pedig a fertőzött

ivarzási nyálkával vagy ondóval.

Tünetek. Nem vemhes szukában a betegség gyakran tünetmentes, kanokban azonban here- és mellékhere-

gyulladást, terméketlenséget okozhat. A nyirokcsomók duzzanata mindkét nemben előfordul.

A vemhes állat a 48–58. nap között vetélhet, legtöbb fertőzött kölyök 48 órán belül elhullik. A szuka súlyosan

ritkán betegszik meg, de erős hüvelyfolyása 6 héten át is megmarad. 2-3 vetélés után egészséges alom is

születhet (átvészeléses immunitás).

A diagnózis kórbonctani, bakteriológiai és szerológia vizsgálatok segítségével állítható fel.

Védekezés. A heveny megbetegedés antibiotikumokkal kezelhető, de a beteg általában baktériumhordozó

marad, kenneltársait és az embert is fertőzheti.

Megelőzés. A szerológiailag pozitív kutyákat tanácsos selejtezni. Mentes kennelbe idegen kutyát vinni csak

megismételt negatív eredményű szerológiai vizsgálat után szabad. A vadon élő állatok között feltehetően egész




Európában nem fordul elő jelenleg Br. canis-fertőzöttség, ezért a vadászat nem jelent a kutyára fertőződési

veszélyt.

2.2.3. 8.2.2.3. Leptospirózis

A kutya leptospirózisa széles körben elterjedt, és mivel egyes szerotípusok a vadon élő rágcsálókban,

háziállatokban is tartósan előfordulnak, endémiás területek alakulhatnak ki. Az ember is könnyen fertőződhet,

tehát a kutya megbetegedésének közegészségügyi jelentősége van.

Kórokozó. A kutya számos Leptospira-szerotípus iránt fogékony.

Ezek gazdaállatai lehetnek rágcsálók, elsősorban a patkány (L.icterohaemorrhagiae, gyakori a heveny kórkép),

a sertés és maga a kutya (L.canicola – általában idült forma).

Tünetek. A fertőződés legtöbbször tünetmentes, döntően a vérfertőzéses stádiumot átvészelt állatok vizeletével

terjed (városi kutyák). Vadászkutyák nyáron a meleg, nedves, pocsolyás területeken is fertőződhetnek, mivel a

kórokozók ilyen helyeken hetekig életképesek maradhatnak.

A heveny esetekre jellemző a súlyos levertség, magas láz, majd szubnormális hőmérséklet, sárgaság (kötőhártya,

szájnyálkahártya, bőr), barnás vizelet, hányás, hasmenés (vércsíkos lehet), fájdalmas máj- és vesetájék, ritkán

idegrendszeri tünetek, gyakori elhullás.

Idült esetekben aluszékonyság, teljes étvágytalanság, hányás, hasmenés, bőséges vízivás és vizeletürítés, a száj

nyálkahártyáján kimaródások, fájdalmas vesetájék (idült vesegyulladás), ritkán elhullás. E forma végső

stádiumában az uraemia miatt a kutya lehelete jellegzetesen bűzös.

Védekezés. A kórjelzés kórbonctani, kórszövettani és szerológiai vizsgálattal lehetséges. Az utóbbi 1:400-as titer

fölött önállóan is egyértelmű leletet ad. Megelőző oltás esetén a kombinált vakcinák leggyengébb antigénje a

Leptospira-komponens, ezért két éven át a félévenkénti, később az évenkénti védőoltás tanácsos.

2.2.4. 8.2.2.4. A kutya Lyme-borreliózisa

Az elmúlt években fény derült arra, hogy borreliózis nemcsak emberben, hanem kutyában is előfordulhat

(Kapiller 1997).

Kórokozó. A Borreliaburgdorferi nevű baktérium. Terjesztője főként az Ixodesricinus kullancs.

Tünetek. Az esetek egy részénél a kullancsszúrás után pár nappal kör alakú bőrpír jelenik meg, kiterjedése még

pár napon át növekszik. Később színe kékre, majd zöldes színűre változik (mindezt csak a pigmentszegény

bőrrészeken lehet látni).

Hetekkel később egyes esetekben láz és általános rosszullét is kialakulhat: kedvetlenség, hányinger,

nyirokcsomók duzzanata, szőrhullás. Néha szívbelhártya- és szívizomgyulladás lép fel. Idegrendszeri, illetve

ízületi eredetű mozgászavarok (pl. epilepszia) is kialakulhatnak.

Védekezés. Megelőzésként a kullancsok elleni védelem (bolhanyakörv) az alapvető lehetőség.

A betegség diagnosztizálása után, szintetikus penicillinfélék (pl. amoxicillin) alkalmazása ajánlható.

2.3. 8.2.3. Állati élősködők (paraziták)

2.3.1. 8.2.3.1. Babeziózis (vérfestékvizelés)

Országszerte elterjedt jelentős betegség.

Kórozó. A Babesia canis nevű spórás egysejtű.

A vörösvérsejtekben fejlődik. Terjesztője a Dermacentor pictus nevű kullancs, amely főként nádasokban és

mély fekvésű réteken gyakori.




Tünetek. Rendszerint 2-3 napos, ritkábban 1-2 hetes lappangás után alakul ki a betegség heveny formája, magas

láz (42 °C-ig) és a feltűnően sötét vizelet (vérfestékvizelés) kíséretében. A vérszegénység és vörösvértestek

szétesése miatt sápadtság, majd sárgaság és nehezített légzés is kialakul.

Idült esetekben a légző-, keringési, emésztő- és központi idegrendszer, valamint más szervek (pl. lép, szem)

betegedhetnek meg, ezért az érintett szervekre, szervrendszerekre utaló változatos kórkép alakulhat ki.

Megelőzés. A kullancsdús területek elkerülése, a felszedett kullancsok időbeni eltávolítása, illetve a kullancsok

ellen is hatékony bolhanyakörv használata jöhet szóba.

Gyógykezelés. Látványos gyógyulás érhető el az időben beadott Berenil injekció eredményeként (3,5–7 mg/ttkg,

bőr alá injektálva).


Kórokozó. Ebeknél leggyakoribb a Dipylidium-fertőzöttség, amit a bolhák közvetítenek.

Nyulak, csülkös vadfélék és emlős háziállatok szöveteinek (belsőségének, húsának stb.) nyers fogyasztása révén

különböző Taenia és Echinococcus galandférgek is kifejlődhetnek az ebek vékonybelében. Az Echinococcus

az emberre is veszélyes.

Védekezés. A megelőzés legjobb megoldása a potenciálisan fertőző nyers szövetek hőkezelése (főzés, sütés). A

galandférges ebek gyógyszeres féregtelenítésére különböző gyógyszerkészítmények vannak forgalomban.

2.3.3. 8.2.3.3. Eb-orsóférgesség

Kórokozó. A Toxocara canis.

Az ebek fonálférgei közül ez a legjelentősebb, mivel az ember is fertőződhet, sőt meg is betegedhet (zoonózis).

Főként kisgyerekeknél fordul elő a vándorló lárvák okozta agyvelőgyulladás. Rendszerint a játszótéren

(homokozóban) fertőződnek.

Védekezés. Az emberi fertőződések megelőzése érdekében fontos:

• a játszóterek (udvarok) kutyaürülékkel való szennyeződésének megakadályozása;

• a kölyökkutyák korai, hatékony féregtelenítése.

A legtöbb kutya már a magzati élete során fertőződik. Az anya testében lévő lárvák ugyanis a vérrel a

magzatburkon át a magzatba is átjutnak. Emiatt már 2 hetes korban el kell végez(tet)ni az első féreghajtást. A

második féreghajtást 5-6 hetes korban célszerű végrehajtani (Decaris 10 mg/ttkg, Vermitan 20 mg/ttkg, Ascarat

0,3 g/ttkg).

2.3.4. 8.2.3.4. Szőrtetvesség

A szőrtetvek apró, lapított testű, erős állkapcsú, nagyfejű rovarok. Levált hámrészekkel és szőrrel táplálkoznak.

A tetves állat sokat vakaródzik, dörgölődzik, harapdálja magát. Szőre fénytelen, töredezett, megritkul és

foltokban kihullik. Csak a gyenge ellenálló képességű egyedeknél alakul ki erős fertőzöttség. Megelőzhető a

megfelelő táplálással és a higiénikus tartási körülményekkel.

2.3.5. 8.2.3.5. Vérszívótetvesség

Hosszúkás fejükön vérszíváshoz alkalmazkodott szájszervek vannak. Már kisebb létszámban is nyugtalanítják

gazdájukat. A vakaródzás mellett később vérszegénység is kialakulhat.

2.3.6. 8.2.3.6. Bolhásság

Ugyancsak apró, 2–3 mm hosszúságú, vörösesbarna vérszívó rovarok. Vérszívásukkal nyugtalanítják az

állatokat. Emellett a Dipylidium galandférgek terjesztői (köztigazdái) is.

Egyszeri bolhairtás rendszerint nem elegendő, mert az eb környezetében fejlődő bolhalárvákból 2–3 hét alatt

újabb bolhák alakulnak ki. Célszerű ezért a bolhairtó nyakörv tartós használata.




2.3.7. 8.2.3.7. Rühösség

A bőrben élősködő rühatkák a bőr gyulladásos, pörkös elváltozását okozhatják. Az atkák rendszerint csak

kutyáról kutyára terjednek át (gazdafajlagosság).

A Sarcoptes-rühösség többnyire a fejen kezdődik, aztán átterjedhet a test egészére is. Ilyenkor a has alján és a

combok belső felületén piros udvarú csomócskák, olykor gennyes hólyagocskák tapasztalhatók. Később

szőrritkulás, pikkelyképződés, esetleg bőrmegvastagodás is kialakulhat. Feltűnő az erős viszketegség

(vakaródzás, dörgölődzés).

Fiatal kutyák esetenként macskától Notoedres-rühösséget is kaphatnak, amely a fejre korlátozódik.

Kutyákon ezenkívül nem ritka az Otodectes-fülrühösség, rendszerint enyhe formában. Esetenként azonban –

főként lógó fülű, hosszú szőrű kutyáknál – külső fülgyulladás is kialakulhat.

2.3.8. 8.2.3.8. Demodikózis

Kórokozó. A Demodex canis szőrtüszőatka.

Egészséges kutyák bőrében is előfordul.

Tünetek. Csak ellenállóképesség-csökkenés esetén alakulnak ki a szemmel látható bőrelváltozások.

A pikkelyező demodikózis leginkább a fejen, a szemboltozaton alakul ki. Szőrhullásban, pikkelyezésben

nyilvánul meg.

A gennyesedő forma rendszerint az előbbiből alakul ki, a szőrhullásos területeken kisebb-nagyobb, könnyen

felfakadó gennyes csomók jelennek meg. Súlyosabb esetben a bőr megvastagszik és ráncossá válik.

2.3.9. 8.2.3.9. Kullancsok

1–10 mm testhosszúságú vérszívó élősködők. Főként bokros, erdős területen gyakoriak, de réteken, nádasokban

is előfordulnak. A vérszíváson kívül is okozhatnak kárt, elsősorban a babeziózis terjesztésével.

A bolhairtó nyakörv a kullancsok ellen is hatékony.

2.4. 8.2.4. Angolkór

Az állatok intenzív növekedése idején alakulhat ki, csontképződési és mozgási rendellenességekben nyilvánul

meg. Feltűnő jelei a csontok deformálódása, a csöves csontok elgörbülése és az ízületi végek megduzzadása. A

kalcium- és foszforhiányos táplálkozás következménye. A D-vitamin hiánya elősegíti a betegség kialakulását,

illetve súlyosbítja az elváltozásokat. Különösen a nagy testű, gyorsan növekedő fajtáknál gyakori. Megfelelő

táplálással, takarmánykiegészítéssel megelőzhető.

2.5. 8.2.5. Egyéb betegségek, sérülések

2.5.1. 8.2.5.1. „Toklász” okozta elváltozások

Általában a vadzab zöld vagy száraz kalásza, illetve annak ízei okozzák. Különösen a hosszú szőrű kutyákban

az ízek a szőrzetben mindig előre, a hegyük felé mozognak, a természetes testnyílásokon át a fülbe, az orrba, a

hüvelybe jutnak, illetve a bőrbe fúródnak. A hosszú toklászszálkák a visszafelé haladást megakadályozzák, a

növényi részek vagy eltokolódnak, vagy továbbhaladnak a lágy részekben, például az ujjak között behatoló íz az

inak mentén.

Gyakori az eltokolódott ízek körüli, feltörésre hajlamos tályogképződés pl. a péra környékén, a lágyéktájékon és

az ujjak között. Az utóbbi esetben gyakran súlyos gyulladásos szövődmény alakulhat ki, melyet csak

sebésziúton lehet gyógykezelni.

Az orrba, fülbe jutott toklász – különösen elhanyagolt esetekben – szintén csak műtéttel távolítható el, és

gyakran irreverzibilis károsodásokat, pl. dobhártyasérülést, középfülgyulladást okoz.




Ha a vadászkutya hirtelen prüszkölni kezd vagy fejét oldalt tartva felnyüszít, esetleg orrát, fülét a földhöz

nyomva kúszik és a tünetek 1-2 óra alatt nem szűnnek meg, a kutyát haladéktalanul állatorvoshoz kell vinni. A

gazda ragaszkodjon a műszeres (orr-fülkürtös) vizsgálathoz, ha erre nincs lehetőség, vigye állatkórházba a

kutyát. Gyakori ugyanis, hogy a már „több kézen átment” állat füléből esetleg hónapok múlva műtéttel kell a

toklászt eltávolítani.

A vadzab ízei gyakran a kötőhártyazsákba vagy a harmadik szemhéj alá fúródnak. Gyorsan kialakuló, egyoldali,

gennyes kötőhártya-gyulladás és folyamatos hunyorgás kelt gyanút a toklász jelenlétére. Sürgős eltávolítása

nélkül a szaruhártya homálya, sérülése, perforációja következhet be.

2.5.2. 8.2.5.2. Bélelzáródás

Kiképzés, vadászat során gyakran fordul elő idegen tárgyak (kavics, fadarab) vagy bőrdarabok (nyúlbőr),

madártoll, nagyobb csontdarabok (csigolya, ízületi vég) lenyelése. Szerencsés esetben ezek a gyomor- és

bélcsatornán végighaladva kiürülnek, de okozhatják a gyomor, illetve a bél elzáródását is.

Kezdetben a kutya még jókedvű és mozgékony lehet, de nem eszik, vagy az elfogyasztott takarmányt, vizet

általában az evés után visszahányja, illetve spontán hány.

Hamarosan feszessé, nehezen áttapinthatóvá, fájdalmassá válhat a has, a kutya elesett lesz, de kezdetben láza

nincs. Gyakran kitapintható és konzervatív kezeléssel elhajtható az elzáródást okozó tárgy, de biztos diagnózist

általában csak a röntgenvizsgálat ad. Az 1-2 napos késedelem már súlyos bélfalkárosodáshoz vezethet, ami

jelentősen rontja a sebészeti beavatkozáseredményességét és a gyógyulás kilátásait.

2.5.3. 8.2.5.3. Gyomorcsavarodás

Általában etetés után végzett munka, ugrás, hempergés okozza, hirtelen és kifejezett tünetekkel jelentkezik. A

gyomor gyakran 360°-kal elfordul a hasüregben, mind a be-, mind a kijárata elzáródik. A gyorsan termelődő,

eltávozni nem tudó gázok miatt a gyomor kitágul, a has teriméje nő, az állat állapota rohamosan romlik, légzése

nehezített és néhány óra alatt a beteg elhullhat. A kutya megmentésére csak azonnali kórházba szállítás és

műtétiellátás esetén van lehetőség.

2.5.4. 8.2.5.4. Sérülések

Gyakori a vadászkutyák szúrt, metszett, harapott, lőtt sérülése. A kisebb felületes sebek gyakran spontán

gyógyulnak. A mélyebb szúrt, harapott vagy metszett, szakított, szennyezett sebek állatorvosi ellátása azonban

indokolt.

Az elsősegély során csak tiszta védő- vagy nyomókötéssel szabad ellátni a sebet. A jódozás és a hintőporozás

nehezíti a seb varrását és későbbi gyógyulását.

Végtagtörés vagy törésgyanú esetén csak a végtag sínezése után szabad állatorvoshoz szállítani a kutyát, mert

enélkül az elmozduló tört végek súlyos lágyrész-sérüléseket okozhatnak. Gerincsérülésre gyanús,

mozgásképtelen állatot lehetőleg valamilyen merev tárgyon pl. asztallapon, deszkán, ládában kell szállítani. A

szállítás hibái gyakran korlátozzák a későbbi sebészeti ellátás eredményességét.

Gyakori a talppárnák szúrt, metszett sérülése. Annak ellenére, hogy a sérülés általában nem terjedelmes,

tanácsos a seb gyógyulását védőkötéssel elősegíteni. Enélkül a sebgyógyulás elhúzódik és ez hosszú ideig tartó

sántasággal jár.

A hasfal-, a köldök-, a lágyék- és a gátsérv esetenként a vadászat során alakul ki a nagy igénybevétel, esés, ütés

miatt. A kutyát laza, de a sérvet mégis helyben tartó kötéssel tanácsos ellátni az állatorvosi vizsgálatig.

2.5.5. 8.2.5.5. Izomgyulladások

A heveny, savós izomgyulladás és az egyszerű izomfájdalom általában a nem megfelelő felkészítés után végzett

erős munka következménye. Olyan fokú fájdalmasság is előfordul, hogy a kutya pl. a hát-, ágyék- vagy

végtagizmok érintésére is felvonyít, lerogy, esetleg a kéz után kap.

A pihentetés, meleg helyen történő elhelyezés, fájdalomcsillapítás, esetleg gyulladáscsökkentők hatására a

tünetek legtöbbször hamar enyhülnek, illetve megszűnnek.




2.5.6. 8.2.5.6. Csontbetegségek

A nagy mozgásigényű vadászkutyák rendeltetésszerű használatát befolyásolja a csípőízület rendellenes fejlődése

(dysplasia), a torzító csigolyabetegségek(spondylosis), a porckorongsérv és a csigolya közötti porckorongok

elmeszesedése. E betegségek súlyosan korlátozhatják a mozgást; a hátulsó végtagok mozgásképtelenségét és

bénulását is okozhatják.

2.5.7. 8.2.5.7. Bőrbetegségek

A parazitózisok mellett (lásd a 8.2.3.4.–8.2.3.8. részt) gyakoriak a bőr gombás, ekcémás és hormoneredetű

elváltozásai.

Az esetleges gombás és egyes parazitás eredetű bőrelváltozások eredményes kezeléséhez (kórmegállapításához)

laboratóriumi vizsgálatokra is szükség lehet.

Az ekcémás bőrelváltozások gyakran allergiás alapon alakulnak ki. Allergizálhatják a bőrt külső élősködők

(bolhaekcéma), műanyagok (padozat, takaró: kontaktekcéma) vagy pl. a végbél körüli mirigyek pangó és

felszívódó váladéka. Ez utóbbi esetben a kutya gyakran teljes testfelülete viszket, farát, farktövét, combjait

véresre rághatja, a lapockák tájékát és felületét hátulsó végtagjaival kaparja, farán csúszkál.

A hormonális eredetű bőrelváltozások nem nedveznek, szimmetrikusak és nem viszketnek. Gyakran petefészek-

, illetve heredaganat van a szőr- és bőrtünetek hátterében, ez sebészi ellátást igényel.

Bőrtünetek jelentkezésekor mindig ellenőrizni kell a végbél körüli mirigyek állapotát. A tartalom eltávolítása és

a gyógyszeres kezelés hatására gyakori a gyors, feltűnő javulás.

2.6. 8.2.6. A veszettség megelőzésére szolgáló, a vadászkutyák marásával és oltásával kapcsolatos hatósági intézkedések

A veszettség gyógyíthatatlan betegség. A védekezés sarkalatos pontja a kutyák rendszeres védőoltása és a rókák

perorális immunizálása (a részletes ismertetést lásd a rókaveszettségnél).

Gyakori eset, hogy a kutya embert mart és mivel a veszettség vírusa embernél is gyógyíthatatlan betegséget

okoz, ezért a marás bejelentésekor kérik a kutya oltási bizonyítványát és a hatóság intézkedik a kutya sorsáról.

Ennek lehetőségei a következők.

• A biztosan veszett vagy veszett állat által megmart kutyát ki kell irtani.

• Ha a kutya csak veszettségre gyanús (a tünetek nem kifejezettek, illetve a kutyát megharapó állat csak

feltételezhetően veszett, vagy a kutya tünetmentes, egy éven belül veszettség ellen oltott, de biztosan veszett

állat marta meg) akkor is ki kell irtani.

• Ha a kutya veszettség fertőzöttségére gyanús ki kell irtani, ha nincsérvényes – egy éven belüli – védőoltása és

veszett vagy veszettségre gyanús állattal érintkezhetett. Ha embert mart vagy oltva volt, szintén 90 napos

hatósági megfigyelés alá kell helyezni.

• Ha a kutya embert mart – oltástól függetlenül –, veszettség szempontjából aggályosnak minősül és 14 napos

megfigyelés alá kell helyezni. Ha ugyanis 14 nap alatt nem jelentkeznek a veszettség klinikai tünetei, akkor a

maráskor az állat nyála nem tartalmazhatott vírust. Ennek alapján a megmart ember posztinfekciós

védőoltásától el lehet tekinteni.

A különösen veszélyeztetett vadászokat, erdészeket, vaddal foglalkozókat tanácsos veszettség elleni megelőző

védőoltásban részesíteni.


9. fejezet - A vadhús vizsgálata

A húsvizsgálat jelentőségét már régen felismerték a szakemberek. Takács (1974) szerint a húsvizsgálatnak igen

hasznos közegészségügyi (zoonózisok elleni védekező), állat-egészségügyi és gazdasági feladata van. Schliesser

megfogalmazásában a húsvizsgálat az állatorvosi tevékenység legfontosabb területe.

A vadhús vizsgálatát – a háziállatok húsvizsgálatához hasonlóan – a 2005. évi CLXXVI. törvény az

állategészségügyről 47. §-ában foglalt felhatalmazás alapján kiadott 66/2006. (IX. 15.) FVM rendelet az állati

eredetű élelmiszerekre vonatkozó egyes élelmiszer-higiéniai szabályokról alapján végezzük.

A magyar jogszabályok különféle EU-s jogszabályokon alapulnak. Mivel ezek eléggé összetett rendszert

alkotnak (módosítják, kiegészítik őket), így az egyes részeknél nem hivatkozom külön-külön, hanem

szintetizálom az egyes rendeletek megfelelő részeit1. (A jogszabályok megjelenésének figyelemmel kísérése sok

kellemetlenségtől óvhat meg.)

A rendeletek megjelenése után bekövetkezett közigazgatási szervezeti átalakítások során egyes hivatalok

elnevezése megváltozott.

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megyei Földművelésügyi Hivatala: Megyei Mezőgazdasági

Szakigazgatási Hivatal.2

Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás: Megyei Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc

Biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóság,

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megyei Földművelésügyi Hivatal Vadászati és Halászati

Felügyelőség: Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóság Vadászati és

Halászati Osztály

Megyei Vadászkamara: Országos Magyar Vadászkamara megyei Területi Szervezete.

Fogalommeghatározások

Alaptermék: elsődleges termelésből származó termékek, beleértve a termőföldből, állattenyésztésből,

vadászatból és halászatból származó termékek.

Vad:

• vadon élő patás állatok és nyúlfélék, valamint egyéb emberi fogyasztás céljából vadászott szárazföldi

emlősök, amelyeket az érintett tagállamban alkalmazott jog szerint vadnak tekintenek, beleértve a vadon élő

állatokhoz hasonlóan szabad körülmények között, zárt területen élő emlősöket;

• az emberi fogyasztás céljából vadászott vadon élő madarak.

Nagyvad: szabadon és vadon élő szárazföldi emlősök, amelyek nem illenek az apróvad meghatározásába.

Apróvad: szabadon és vadon élő szárnyasok és nyúlfélék.

Hús: az 1.2.–1.8. pontban említett állatok élelmezési célra alkalmas részei, beleértve a vért is.

Tenyésztett vad: tenyésztett futómadarak és az 1.2. pontban nem említett tenyésztett szárazföldi emlősök.

Állati test: az állat teste a vágás és zsigerelés után.

Vadbegyűjtő hely: az állat-egészségügyi hatóság által engedélyezett létesítmény, ahol az elejtett vadat az

előírásoknak megfelelően tárolják.

1 178/2002/EK (2002. január 28.) Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszer-biztonságra vonatkozó eljárások

megállapításáról.

852/2004/EK (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról.

853/2004/EK (2004. április 29.) az állati eredetű élelmiszerek különleges higiéniai szabályainak megállapításáról. 2 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről.

A vadhús vizsgálata


Vadfeldolgozó létesítmény: bármely létesítmény, amelyben a vadászat során elejtett vadat és vadhúst készítenek

elő forgalomba hozatalra.

Vadbegyűjtő és értékesítő hely: az állat-egészségügyi hatóság által engedélyezett létesítmény, ahol az elejtett

vadat az előírásoknak megfelelően tárolják és a tollas vagy szőrös-bőrös vadat értékesítik.

Közfogyasztás: azelejtett vad saját háztartáson kívüli bármely módon történő felhasználása, értékesítése.

Képesített vadhúsvizsgáló: képzett személynek minősülő személy, aki részt vett az erre a célra meghirdetett

elméleti és gyakorlati képzést nyújtó tanfolyamon, a tananyagból eredményes vizsgát tett, erről megfelelő

igazolással rendelkezik, és akit az illetékes megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás

(továbbiakban állomás) nyilvántartásba vett. Vadhúsvizsgáló képesítést a vadbegyűjtő hely üzemeltetője, a

hivatásos vadász és a vadász szerezhet.

Vadkísérő jegy: nagyvad megjelölésére szolgáló, belülről vízhatlan, papírból készült, a rendelet melléklete

szerinti formában kiállított nyomtatvány.

A vadat húsvizsgálatra elő kell készíteni.

A húsvizsgáló állatorvosnak be kell jelenteni a betegség vagy annak gyanúja miatt kilőtt vadat, az életben

rendellenes viselkedésű, mozgású vadat, a zsigerelésnél talált rendellenességeket és az ismeretlen eredetű

vadhullát.

Húsvizsgálatra a nagyvadat a mellkasi belső szervekkel, vesékkel, májjal, májkapui nyirokcsomóval és léppel

csonkítatlanul úgy kell bemutatni, hogy a test és a szervek összetartozása megállapítható legyen.

Nem minősül csonkításnak:

• a trófeák hiánya,

• a fejnek az első nyakcsigolyánál, a lábaknak a lábközépnél és a csánkízületnél történő levágása,

• az elejtéssel összefüggő szennyeződés eltávolítása.

Indokolt esetben a vadat további vizsgálat céljából csonkítatlanul kell (lehet) hagyni.

A tenyésztett vadat vadhús előállítása során csak engedélyezett vágóhídon szabad levágni. Kivételes esetben

engedélyezhető a lelövés. A kivéreztetést kábításnak kell megelőznie.

Nagyvad vadászata esetén nagyon fontos a jól célzott lövés, mely az állat gyors kimúlásához vezet. Húshigiéniai

szempontból legjobb a nyaklövés. Kerülni kell a haslövést, mert az állat ezzel még sokáig élhet, emiatt hosszas

utánkeresés szükséges, a hús befülledhet, esetleg rágottság (róka, vaddisznó, varjak stb.) is kialakulhat, vagy a

legyek beköpik.

Az elejtett nagyvadat 3 órán belül zsigerelni kell – még télen is. A zsigereléshez a vadat hátfekvésbe vagy

függesztett állapotba helyezzük. Vadkan és mezei nyúlbak esetében legelőször a heréket távolítjuk el. A

zsigerelést célszerű gumikesztyűben végezni a zoonózisok elkerülése végett (pl. vaddisznó → sertésorbánc vagy

mezei nyúl → tularémia). A kizsigerelt vadat célszerű tiszta száraz ruhával kitörölni. (Nagyvad vadászata esetén

mindig legyen nálunk száraz, tiszta törlőkendő is.) Nem használható e célra fű (földszennyezés miatt) vagy

leveles faág. (Ez sajnos helyeként még ma is gyakorlat.) A felnyitott és hátán fekvő vadat a szegycsontnál

erősebb faággal kipeckeljük. A gyorsabb kihűlés érdekében (különösen melegebb időben) célszerű

hónaljmetszéssel a lapockát a testtől kissé eltávolítani. A feltört vadat a megfelelő szállító jármű helyszínre

érkezéséig a lehetőségekhez képest leghűvösebb helyen kell tartani és óvni a legyektől s más rovaroktól, ezért

célszerű hálóval letakarni.

A 3 órán túl zsigerelt nagyvadat a hatósági állatorvosnak el kell koboznia. Az elejtett vadat 12 órán belül

vadbegyűjtő helyre vagy vadhúsfeldolgozó üzembe kell szállítani, ahol a tárolási hőmérséklet nem haladhatja

meg nagyvad esetén a +7 °C-ot, apróvad esetén a +4 °C-ot. A vadkísérő jegyet a nagyvad azonosító jellel kell a

vad testéhez rögzíteni. A vadkísérő jegyet az állat-egészségügyi hatóság adja ki3. A vadat a húsvizsgálatra

lehetőleg függesztett állapotban kell bemutatni.

3 46/199. (V. 19.) FVM rendelet egyes állat-egészségügyi igazgatási szolgáltatások díjáról.



A kompetenciaként kiadott apróvadat a terítéken is megvizsgálhatja az állatorvos vagy a képesített

vadhúsvizsgáló. A vadat itt sem szabad halomra rakni, mert befülledhet4. A vadhús minősítése gyakran itt eldől.

A nem megfelelő találat (sebzés) következtében kialakult roncsoltság és szennyezettség kizárja a hús

fogyaszthatóságát. A rosszul idomított vadászkutya a vad elfogása után megmarhatja, megrághatja a vadat.

Külföldi vadászok közül egyesek a terítékkészítés előtt horoggal kizsigerelik az apróvadat (pl. gerlét, récét).

A húsvizsgálatot a vad beérkezését követő 8 órán belül el kell végezni. A vadhús vizsgálatát állatorvos vagy

olyan személy végezheti, aki a rendeletben előírt képzettséggel rendelkezik és a területileg illetékes állat-

egészségügyi hatóság nyilvántartásba vette.

A vadhúsvizsgáló a kísérőjegyen igazolja, hogy ha nem talált elváltozást, ha pedig talált azt is. Ha viszont

elváltozást észlel, köteles jelenteni a hatósági állatorvosnak. A vadtestet az elejtést követő 12 órán belül hűtőbe

kell szállítani. A hatósági állatorvos a vadhúsvizsgáló döntését felülbírálhatja.

A tenyésztett vagy élve befogott vadat leölése előtt, élő állapotában (ante mortem) is állatorvosi vizsgálatnak

kell alávetni.

A nagyvad húsvizsgálata. A post mortem (halál utáni) vizsgálat során ellenőrizni kell a test és a szervek

összetartozását, el kell végezni a szín- és szagrendellenességek, valamint egyéb körülmények vizsgálatát. El kell

kobozni azt a vadat,

• melyen az elejtésen kívüli sérülések láthatók,

• melyeket nem a megengedett vadászati módokkal ejtettek el,

• mely trichinellával fertőzött,

• melynek kísérőirata nem szabályos.

Az apróvad vizsgálat egyedi vizsgálat. Ha azonban az elváltozások fertőző vagy parazitás betegségre,

mérgezésre, mikrobás szennyezettségre5, illetve egészségre ártalmas vegyianyag-maradéknak és más idegen

anyagnak a jelenlétére utalnak, kiegészítő laboratóriumi vizsgálatot kell végeztetni.

A vaddisznó és a trichinellózisra fogékony egyéb fajok húsát trichinellózisra irányuló vizsgálatnak kell alávetni.

A járványügyi helyzettől függően az FVM előírhatja a tenyésztett és elejtett vad bejelentési kötelezettség alá eső

állatbetegségekre (pl. sertéspestis) történő vizsgálatát is.

1. Fogyasztásra alkalmatlan az egész állati test a

következő esetekben:

1. elhullás,

2. ha a vadászatra jogosult bizonyíthatóan elmulasztotta a rendelet 3. §-ában meghatározott adatszolgáltatási

kötelezettségét és ez a körülmény az érdemi húsvizsgálatot lehetetlenné teszi,

3. a húsvizsgálathoz szükséges zsigerek – részleges hiányánál, ha a laboratóriumi húsvizsgálat nem végezhető

el, – teljes hiányánál,

4. előrehaladott bomlás,

5. nagyfokú penészedés,

6. betegség vagy betegség gyanúja, ha a húsvizsgálat eredménye ennek okát nem tisztázza,

7. nagyfokú lesoványodás,

8. a nagyvad testének késedelmes megnyitása vagy nem kielégítő szellőztetettsége folytán létrejött állomány-,

szag-, színrendellenesség,

4 A terítékkészítésnek meg vannak a maga etikai szabályai. Lásd: Békés Sándor: Vadászetika. Debreceni Agrártudományi Egyetem,

Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Hódmezővásárhely, 1997. 5 4/1998. (XI. 11.) EüM rendelet az élelmiszerekben előforduló mikrobiológiai szennyeződések megengedhető mértékéről.



9. súlyos fokú roncsoltság,

10. súlyos fokú, mélyre terjedő, el nem távolítható szennyezettség (bélsár, avar),

11. gümőkór,

12. streptococcosis,

13. pyobacillosis,

14. toxoplasmosis,

15. az izomzatban élősködők vagy fejlődési alakjaik testszerte nagy számban és el nem távolítható módon

való előfordulása,

16. kórokozó és feltételesen kórokozó mikrobák jelenléte az izomzatban vagy a testtájéki nyirokcsomókban

az egészségügyi jogszabályban meghatározott értéken felül,

17. üregi nyúl myxomatosisa,

18. mezei nyúl brucellosisa,

19. mezei nyúl tularaemiája, mezei nyúl staphylococcosisa,

20. több testtájékon jelentkező rágottság,

21. rágcsálók és madarak yersinoisisa,

22. madarak ornithosisa,

23. ha az izomzatban:

– bármiféle antibakteriális hatású anyag,

– egyéb állatgyógyászati készítmény,

– xenobiotikumos (peszticidek és egyéb agrokemikáliák),

– toxikus fémek és nyomelemek,

– mikotoxinok,

– radioaktív anyagok

mennyisége, illetve aktivitása a jogszabályban meghatározott határértéket meghaladja,

1.24. ha tiltott hozamnövelő szer(ek) jelenléte mutatható ki.

2. Fogyasztásra csak az elváltozott részek alkalmatlanok a

következő esetekben:

2.1. az izomzatban az ember egészségére ártalmatlan belső

vagy külső élősködők vagy fejlődési alakjaik kisszámú előfordulása, ha azok eltávolíthatók,

2.2. a bőr alatti kötőszövet és az izomzat jelentékeny

körülírt elváltozásai,

2.3. kisebb fokú roncsoltság nagyvadnál,

2.4. kisfokú körülírt szennyezettség,

2.5. régi sérülés,

2.6. egy helyre szorítkozó körülírt rágottság,



2.7. necrobacillosis,

2.8. mezei nyúl pasteurellosisa.

3. Fogyasztásra feltétel nélkül alkalmas az állati test, ha

nem esik az 1. és 2. pontban foglaltak szerinti elbírálás alá.

A húsvizsgálatról, illetve a másodlagos húsvizsgálatról és azok eredményéről pontos kimutatást kell vezetni. A

fentiek szerint tehát a vadhús kétféle minősítést kaphat:

• fogyasztásra alkalmas,

• fogyasztásra alkalmatlan.

A húsvizsgálati elbírálás alapján a nagyvad és az apróvad húsát a húsvizsgálati minősítésnek megfelelő

jelzésekkel kell ellátni (húsbélyegző, illetve zöld vagy piros pánt).

A húsvizsgálat elvégzése után a vadat 7 napon belül el kell szállítani a vadbegyűjtő helyről.

A frissen elejtett vadat tollában, szőrében, bőrében úgy kell szállítani – lehetőleg függesztett állapotban –, hogy

ne szennyeződhessen. Nagyvadat csak függesztett állapotban szabad szállítani. Az elejtett vadat szállító jármű

hőmérséklete nem haladhatja meg nagyvad esetében a +7 °C-ot, apróvad esetében a +4 °C-ot. A húsvizsgálaton

átesett húst hússzállítási igazolványnak kell kísérnie.

A rendelet részletes leírásokat tartalmaz a vadbegyűjtő helyek, a vadfeldolgozó üzemek higiéniai

követelményeiről, valamint a vadbegyűjtő hely szőrben-bőrben, tollában, vadhús értékesítésre alkalmas telep

higiéniai követelményeiről. Ugyancsak szabályozott a vadhús burkolására és csomagolására használ anyagok

milyensége.

A jól készített teríték és a vadhús vizsgálati eredményének ismerete a vadgazdának igen fontos, visszajelző

információkkal is szolgálhat. Következtetni lehet a terület állománysűrűségére, korösszetételére, ivararányára, a

természetes táplálékbázisra.

Képesített vadhúsvizsgálók képzése

Vadhúsvizsgáló képesítést szerezhet a vadbegyűjtő hely vezetője, a hivatásos vadász és a sportvadász, ha részt

vett az erre a célra meghirdetett elméleti és gyakorlati képzést nyújtó tanfolyamon, a tananyagból eredményes

vizsgát tett és erről megfelelő igazolással rendelkezik. (A területileg illetékes állat-egészségügyi hatóság

nyilvántartásba vette.)

A képesített vadhúsvizsgáló képzés hatósági szakképzésnek minősül.

A tanfolyamon való részvétel alapkövetelménye minimum a külön jogszabályban meghatározott középfokú

vadgazdálkodási szakirányú végzettség6 vagy a külön jogszabályban meghatározott hatósági állatorvos

felügyelete alá rendelt kisegítők szakképzési követelményeinek teljesítése.

A szakmai oktatást az állami állat-egészségügyi szolgálat az Országos Magyar Vadászkamara megyei

szervezetével közösen szervezi, és e két szerv által kijelölt személyek jogosultak az elmélet és gyakorlati

oktatásra.

A képesített vadhúsvizsgálónak alaposan ismernie kell az egyes vadfajok anatómiáját és élettanát, a különféle

vadfajok helyes zsigerelésének sorrendjét és módszereit. Ismernie kell friss, egészséges vadhús színét, a belső

szervek élettani nagyságát, színét, tapintatát. Nem feladata egyes betegségek diagnosztizálása, ezért ha a

fiziológiástól eltérő elváltozásokat lát, a döntést állatorvosra kell bíznia.

A tanfolyam végén a részvevőknek vizsgát kell tenniük. A vizsga lehet szóbeli vagy írásos elméleti és

gyakorlati.

A vizsgabizottság összetételét is a rendelet írja elő:

6 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának

szabályairól (8. sz. melléklet). Módosította az 56/2005. (VI. 25.) FVM rendelet, valamint a 97/2005. (X. 28.) FVM rendelet és a 41/2006. (V. 31.) FVM rendelet.



• 1 fő a területileg illetékes vadászati hatóság képviseletében,

• 2 fő az állami állat-egészségügyi szolgálat képviseletében,

• 1 fő az Országos Magyar Vadászkamara megyei Területi Szervezetének képviseletében.

Az eredményes vizsgáról a vizsgázó bizonyítványt kap, melyet a 4 vizsgáztató személy aláír és az állat-

egészségügyi szolgálat nyilvántartásba vesz. Indokolt esetben az állat-egészségügyi szolgálat elrendelheti a

vadhúsvizsgálói bizonyítvány bevonását és az illető nyilvántartásból való törlését.

A képesített vadhúsvizsgálói tanfolyam írásos anyaga a Vadászkamarán keresztül szerezhető be. Tartozik hozzá

egy CD is, mely a képeket tartalmazza. A tananyag az Osztrák Vadászszövetségek képzési anyaga.


10. fejezet - A beteg vad bejelentése, a vadtetemek begyűjtése, vizsgálatra küldése

A vadon élő állatok betegségeinek bejelentésére, hulláik begyűjtésére és vizsgálatra küldésére vonatkozó

jogszabályok az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvényben (a továbbiakban: Tv) foglaltak

alapszanak. A Tv. 1. §-a kimondja „A törvény hatálya kiterjed: az állat – ideértve a vadon élő állatot is –

(továbbiakban: állat) tartásának, forgalmazásának …” stb. Tehát amikor a Tv vagy a Szabályzat állatról beszél,

akkor beleértendők a vadon élő állatok is.

A fenti jogszabály alapján adta ki a földművelésügyi miniszter a 41/1997. (V. 25.) FM sz. rendeletet az Állat-

egészségügyi Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) kiadásáról. A 104. § szerint „Aki rendellenesen viselkedő

vadon élő állatot észlel, azt szintén köteles bejelenteni” az állatorvosnak. A bejelentést célszerű a vadásztársaság

működési területe szerinti illetékes hatósági állatorvosnál megejteni.

A 217. §-ban foglaltak szerint „A betegség vagy sérülés miatt életképtelen vadon élő, illetve zárttéren tartott

vadászható állatot a vadászatra jogosult köteles kilövetni, s a hulláját, valamint az elhullottan talált trófeás vad

hulláját, a kórok megállapítása céljából, a hatósági állatorvossal megvizsgáltatni, szükség esetén laboratóriumi

vizsgálatra mintát szállítani.”

A vizsgálatokat a 169. § szerinti nyilvános állatorvosi laboratóriumokban lehet elvégeztetni. Eszerint ilyen

vizsgálatokat végezhet:

1. Országos Állat-egészségügyi Intézet, 1143 Budapest, Tábornok u. 2. – 1581 Bp. Pf. 2,

2. Állat-egészségügyi Intézet Békéscsaba, Szabolcs u. 34. 5600 – Békéscsaba, Pf. 2, 5602

3. Állat-egészségügyi Intézet Debrecen, Széchenyi u. 94. 4091 – Debrecen, Pf. 51, 4002

4. Állat-egészségügyi Intézet Kaposvár, Cseri u. 40. 7400 – Kaposvár, Pf. 101, 7401

5. Állat-egészségügyi Intézet Miskolc, Dóczy u. 6/a. 3525 – Miskolc, Pf. 170. 3501

6. Állat-egészségügyi Intézet Szombathely, Zanati u. 7/a. 9700 – Szombathely, Pf. 47, 9701

7. Állatgyógyászati Oltóanyag – Gyógyszer – Takarmány – Ellenőrző Intézet, Budapest.

8. Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás Laboratóriuma.

9. Állat-egészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Központ Laboratóriuma, Budapest.

10. Állatorvos-tudományi Egyetem tanszékei.

11. Magyar Tudományos Akadémia Állatorvostudományi Kutató Intézete Budapest.

Bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző betegségekkel összefüggő vizsgálatokat csak az 1–7. pontokban

felsorolt laboratóriumok végezhetnek.

A laboratóriumi vizsgálatra küldött anyagok, az ún. minták a következők lehetnek:

• állatok tetemei, tetemrészei, szervei;

• vetélt magzatok és magzathullák;

• állatok különböző testnedvei és váladékai (vér, vizelet, légúti váladékok, ondó, gyomor- illetve béltartalom

stb.);

• állatokkal etetett takarmány, ivóvíz;

A beteg vad bejelentése, a

vadtetemek begyűjtése, vizsgálatra

küldése


• állatok gyógykezelésére használt gyógyszerek, oltóanyagok, fertőtlenítőszerek;

• az állatok környezetéből származó, feltehetően mérgező anyagok és ezekkel szennyezett tárgyak;

• az állatokból termelt vagy előállított nyers, félkész és késztermékek, állati eredetű ipari nyersanyagok (hús,

tej, tojás, bőr, csont, szőr, gyapjú stb.);

A vizsgálat a beküldött minta jellegétől függően lehet: kórbonctani, kórszövettani, elektronmikroszkópos,

citológiai, virológiai, bakteriológiai, parazitológiai, mikológiai, immundiagnosztikai, kémiai, fizikai, kísérleti

állatfertőzés.

Vizsgálati célból mintákat csak az állatorvos vagy állat-egészségügyi képzettséggel rendelkező szakember

(állat-egészségügyi üzemmérnök, állat-egészségügyi technikus, állategészségőr, felcser) – a munkavédelmi

szabályok megtartása mellett – vehet.

Vizsgálati anyagot laboratóriumba csak állatorvos küldhet.

A vizsgálati anyagot szállíthatja az állatorvos személyesen, küldönc (futár) vagy a posta.

A küldöncöt alaposan ki kell oktatni a vizsgálati anyag szállításának körülményeire, esetleges következményeire

és leadásának módjára.

A csomagolással és a szállítással (utazással) kapcsolatos költségeket vadon élő állatok esetében a vadászatra

jogosult (vadásztársaság) viseli.

A küldeményt úgy kell csomagolni, hogy annak tartalmából semmi ne hullhasson és ne szivároghasson ki, az

egyéb csomagokat és szállító személyeket ne szennyezhesse be, a tartályok (üvegcső) a szállítás alatt ne

törhessenek el.

Az állathullát és az állati szerveket műanyag fóliába kell göngyölni. A hullarészt, állati szervet, valamint az

állati eredetű folyékony anyagot megfelelő erősségű és légmentesen zárható edénybe kell helyezni, a folyékony

anyagot tartalmazó üvegeket ezenkívül törést gátló anyagba kell csomagolni.

A csomagoláshoz olyan erős falú (fa, műanyag, hullámpapír, fém stb.) dobozt kell használni, amellyel a

veszélytelen szállítás biztosítható. A ládát (dobozt) fűrészporral, fagyapottal vagy más hasonló anyaggal

szorosan ki kell tölteni úgy, hogy a lezárt edényt minden oldalról legalább 5 cm vastagságban vegye körül. A

ládát (dobozt) zsineggel körül kell kötni és a zsineg végeit le kell pecsételni. A csomagban a címirat és kísérőirat

másolatát is el kell helyezni.

A szállítás közben megsérült vagy bármely más okból szivárgó küldeményt tovább szállítani nem szabad. Az

útközben észlelt szivárgás esetén a területileg illetékes állatorvos köteles a szállító költségére a küldeményt

szabályszerűen becsomagoltatni és a címzett intézménybe továbbítani. Ilyen esetekben be kell tartani a posta

idevágó szabályzatait is.

Minden vizsgálati anyaghoz kísérőiratot kell mellékelni. Az eltérő vizsgálatokra küldött mintákhoz külön-külön

kell kísérőiratot csatolni akkor is, ha ugyanabban a csomagban helyezik el.

A kísérőiratnak a következőket kell tartalmaznia:

• a beküldő állatorvos nevét és pontos címét (telefont is);

• a vizsgálati anyag megnevezését;

• származási helyét, az állattulajdonos nevét és címét;

• a vizsgálat célját;

• a kórelőzményi adatokat;

• tájékoztatást más laboratóriumok vizsgálati eredményeiről;

• a megbetegedett állatcsoport létszámát, korát, a tartási és takarmányozási körülményeket;

A beteg vad bejelentése, a

vadtetemek begyűjtése, vizsgálatra

küldése


• a betegség jelentkezésének idejét, a jellemző tüneteket, az elhullások alakulását, az eddigi boncolások

eredményeit;

• az eddigi gyógykezelések eredményeit;

• a preventív immunizálás időpontját, a használt oltóanyagok megnevezését;

• az állomány minősítését (fertőzött, nem vizsgált, mentes);

• az eddigi vérvizsgálatok eredményeit;

• esetleges mérgezési gyanúnál milyen méreg felvételére volt lehetőség (növényvédelmi kezelés, a használt

szer megnevezése, műtrágyázás, fertőtlenítés, rágcsáló-, rovarirtás, dúvadirtás stb.);

• a megbetegedés előtti takarmányváltoztatást, legelőváltást, állatmozgatást.

Vadegészségügyi vizsgálatra küldött mintáknál a fentieken kívül közölni kell:

• a vadászatra jogosult (vadásztársaság) nevét és címét;

• a közigazgatási helyet, ahol a vadat kilőtték vagy hulláját megtalálták;

• a vadtetem származási/megtalálási helyének és környezetének ismertetését (termesztett növénykultúrák, a

növényvédelmi kezelést, vagy erre utaló jeleket stb.);

• a vizsgálati anyaggal kapcsolatos egyéb adatokat (kilövést, elhullást stb.) és megfigyeléseket.

A vizsgálatra beadott anyagokból az intézetek sem trófeát, sem bőrt, sem egyéb részeket nem adhatnak vissza!

Egyes bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző betegségek (sertéspestis, afrikai sertéspestis, fertőző

sertésbénulás, ragadós száj- és körömfájás, veszettség, Aujeszky-féle betegség, baromfipestis, brucellózis,

gümőkór stb.) kimutatására küldendő vizsgálati anyagok küldésének speciális szabályai vannak. Így veszettség

esetén azt is közölni kell, hogy a gyanús állattal történt-e emberi érintkezés (harapás, marás, nyúzás), ha igen,

akkor a személyek nevét, címét.


11. fejezet - Irodalom

41/1997. (V.28.) FM számú rendelet. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítő 1997. XLVIII. 13. 1997. június

30.

Ákoshegyi I. (1993): Vadegészségtan. In Nagy E. (szerk.): Vadászati állattan és vadegészségtan. II.

Agrárszakoktatási Intézet, Budapest, 3–71.

Bailey, J. A. (1984): Principles of Wildlife Management. J. Wiley & Sons, New York.

Bíró G. (1994): Élelmiszer-higiénia. Agroinform Kiadó és Nyomda Kft, Budapest.

Boch, J.–Schneidawind, H. (1988): Krankheiten des jagdbaren Wildes. Paul Parey Verlag, Hamburg.

Brooks, P. M.–Hanks, J.–Ludbrook, J. V. (1977): S. Afr. J. Wildl. Res., 7: 61.

Brömel, J.–Zettl, K. (1976): Zoonosennachweis bei Wildtieren im Nordhessichen Raum. In: Proc. 3rd Wildlife

Disease Congress.

Egri B. (1991): Péremesállat-egészségtan. Egyetemi jegyzet, Mosonmagyaróvár.

Egri B. (1994a): A mezei nyúl és az üregi nyúl betegségei. In Kőhalmy T. (szerk.): Vadászati enciklopédia.

Mezőgazda Kiadó, Budapest.

Egri B. (1994b): A róka leggyakoribb betegségei. In Kőhalmy T. (szerk.): Vadászati enciklopédia. Mezőgazda

Kiadó, Budapest.

Egri B. (1995): Fertőző betegségek. In Duduk V. (szerk.): Állategészségtan. Mezőgazda Kiadó, Budapest.

Egri B.–Sas B. (1988): Vadegészségtan. Egyetemi jegyzet, Mosonmagyaróvár.

Egri B.–Kovács T. (1998): Magyar Állatorosok Lapja, 53(1): 61.

Forey, W. J.–Abinanti, F. R. (1980): JAVMA 177. köt., 9. szám, 827.

Gräfner, G. (1986): Wildkrankheiten. VEB G. Fischer Verlag, Jena.

Haigh, J. C.–Hudson, R. J. (1993): Farming Wapiti and Red Deer. Mosby, St Luis, Missouri.

Häfliger, U.–Bichsel, P.–Wandeler, A.–Steck, F. (1982): Zbl. Vet. Med B., 19: 604.

Heltay I. (1995): Magyar Állatorvosok Lapja, 50: 102.

Heltay I. (szerk.): Vadásziskola. 2. Madarak és emlősök. Hubertus Kft.

Homonnay Zs.–Karner I.–Wöller L. (1977): Adatok a Fusarium graminearum által termelt F–2 toxin tartalmú

takarmány etetésének Cervidae fajok hímjeire gyakorolt hatásához. Állattani Közl., 64: 55–64.

Horváth Z. (szerk.) (1987): A kutya és macska egészségvédelme. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.

Hőnich M.–Sugár L.–Kemenes F. (1978): A vadon élő állatok betegségei. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.

Kapiller, Z. (1997): Kullancs. Lied-Musikverlag.

Karsai F. (szerk.) (1982): Állatorvosi kórélettan. 2. átdolgozott kiadás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.

Kassai T. (1984): Állatorvosi parazitológia. II. Helmintológia 1. Egyetemi jegyzet, Állatorvostudományi

Egyetem, Budapest.

Kassai T. (1992): Állatorvosi parazitológia. II. Helmintológia 2. Egyetemi jegyzet, Állatorvostudományi

Egyetem, Budapest.

Irodalom


Kistner, T. P.–Greer, K. R.–Worley, D. E.–Brunnetti, O. A. (1982): Diseases and Parasites. In Thomas, J. W.–

Toweill, D. E. (ed.): Elk of North America. Stackpole Books. Harrisburg.

Koltai L.–Mocsári E. (1990): Magyar Állatorvosok Lapja, 45: 398.

Kotlán, S.–Kobulej, T. (1972): Parazitológia. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.

Kovács F. (1990): Állathigiénia. 3. átdolgozott kiadás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.

Lance, W. R. (1978): Immobilization of Wild Ungulates. In Renecker, L.A. (ed.): Focus on a New Industry.

Proc. Alberta Game growers’ Assoc. Conf., 1: 93.

Lesnik F.–Vrtiak O. J. (1980): Az állatok víruseredetű daganatos betegségei. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.

Licois, D. (1986): Annls. Rech. Vet., Paris, 17(4): 363–386.

Mocsári E. (1995): Magyar Állatorvosok Lapja, 50: 92.

Nagy E. (1984): A fácán és vadászata. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.

Nemeséri L.–Holló F. (1972): Állatorvosi parazitológiai diagnosztika. 3. átdolgozott kiadás. Mezőgazdasági

Kiadó, Budapest.

Ohishi, I.–Shaguchi, G.–Riemann, H.–Behymer, D.–Hurvell, B. (1979): Journal of Wildlife Diseases. 15: 3.

Schliesser, Th. (1969): Bestandsüberwachung und gesundheitliche Beurteilung der Schlachttiere. Die

Fleischwirtschaft. Nr.1/1969.

Schöffel, I.–Scheim, E.–Wittstaqdt, U.–Hentsche, J. (1991): Berl. Münch. tierärztl. Wchr., 104: 153.

Sinkovics Gy. (1987): Házinyúl és prémesállattenyésztők tájékoztatója. 8(5): 4.

Smith, B. L.–Franson, J. C.–Roffe, T. (1992): Az észak-amerikai vapiti koncentrációjával és kiegészítő

takarmányozásával kapcsolatos betegségek. Abstr. of the 3rd Wildl. Ranch. Symp. Pretoria, Paper No 8. B.2.

Sugár L. (1983): A nagyvad tápláltsági állapotának mérése. Nimród Fórum, 11: 10.

Sugár L. (1990): Magyar Állatorvosok Lapja, 45: 339.

Sugár L. (1995a): Magyar Állatorvosok Lapja, 50: 161.

Sugár L. (1995b): Csülkös vadjaink betegségei. In Kőhalmy T.: Vadászati enciklopédia. Mezőgazda Kiadó,

Budapest.

Sugár L. (1995c): Megelőzés és gyógykezelés a vadtartásban. Jegyzet, EFE Erdőmérnöki Kar, Vadgazda

Mérnöki Szak, Sopron.

Sugár L. (1995d): Vadjaink betegségei. Jegyzet, EFE Erdőmérnöki Kar, Vadgazda Mérnöki Szak, Sopron.

Sugár L.–Zomborszky Z. (1990): Magyar Állatorvosok Lapja, 45:753.

Százados I. (1995): Az emlős vágóállatok húsvizsgálata. Mezőgazda Kiadó, Budapest.

Szép I. (szerk.) (1987): Vadegészségügy. Szakmérnöki jegyzet, GATE Vadgazdálkodási Szakmérnöki Szak,

Gödöllő.

Sztojkov V.–Majoros G.–Kámán K. (1995): Magyar Állatorvosok Lapja, 50:157.

Takács A. (1995): Magyar Állatorvosok Lapja, 50:166.

Takács J. (1974): Magyar Állatorvosok Lapja, 29(5): 289.

Tuboly S. (szerk.) (1997): Állatorvosi járványtan I. Mezőgazda Kiadó, Budapest.

Irodalom


Varga J. (1991): Magyar Állatorvosok Lapja, 46: 345.

Varga J. (szerk.) (1993): A zoonózisok járványtana. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.

Weiss, H. E.–Wacker, R.–Dalchow, W. (1982): Tierärztl. Umsch., 37(12): 842.

Zomborszky Z.–Sugár L. (1990): Magyar Állatorvosok Lapja, 45: 427.

Documents

Vadbetegsegek