HALÁSZ GÉZA

TRUBADUR 4/13.

TRUBADUR 4/13 Régi és mai írások és rajzok

TARTALOM

Trubadur 4/13

minimum

Szülői értekezlet 1

Szülői értekezlet 2.

A postamester veje

Csataképek

1972

Falusi életkép

Sejtem

Találkozásom Karesszal

Ágnes asszony és a három kismalac

Nachtlied Wandererek

Képtelen történet

Trubadur 4/13

SZAPPANOPERA

Csütörtök este, tíz perc múlva hét óra. Az Operaház előtt

elegáns urak, hölgyek kisebb csoportokba verődve

gyülekeznek.

– Múlt héten megint a legizgalmasabb résznél hagyták

abba! Egy hétig izgulhattunk, hogy Manrico végül is

megölte-e Luna grófot, vagy megkegyelmezett neki.

– Mindjárt kiderül, szerintem most majd Azucena is

kitálal, de gyerünk beljebb!

Az előtérben az előző rész összefoglalóját osztogatják,

képekkel illusztrálva, hogy felfrissítsék a közönség

emlékezetét:

„Leonóra a palota kertjében a Trubadúrról, álmodozik,

aki szerenádokkal kedveskedik neki. Barátnője, Inez

figyelmezteti, hogy legyen óvatos ezzel a szerelemmel…”

stb, stb, stb.

A nagycsillár lassan kialszik, a karmester felemeli a

pálcáját, csönd, majd felhangzanak az első taktusok,

Manrico megkegyelmez Luna grófnak, de egy rövid

reklám után (mosópor, hajnövesztő és hüvelygomba)

Luna összeszedi a csapatát a lázadó Manricóék ellen. A

sebesült Manricóhoz odarohanó Azucena könnyek között

kezdi el áriáját, mely néhány taktus után lassan elhalkul,

a függöny lehull, a művészek kijönnek, meghajolnak,

taps.

Tíz perccel múlt fél nyolc.

– Csodálatos előadás volt, szívem, jövő csütörtökön is

jöttök, ugye?

– Persze, hát ez a kedvenc sorozatom, tudod, hétfőn is

eljárok a Parsifalra, de egyszer kihagytam, és nem tudom

igazán követni, no, pá!

– Pá, szívem!

2010

minimum

– Nézd már meg, ki az isten csönget ilyen későn?! Már

tíz is elmúlt! Vársz valakit?

– Dehogy várok! … Egy szürke öltönyös, aktatáskás

alak, talán az adóhivataltól?!

– Jó estét, Smrkxszt Rómeó vagyok, sorozat-ellenőr. A

Hatályos Honi Parlament „A nemzeti kultúraminimum és

a televíziós sorozatok rendszeres nézési kötelezettsége”

című, 1015/2009. évi törvény P.§ alapján kötelességem

szúrópróbaszerűen ellenőrizni a polgárok esti

programjának megvalósulását.

– Ööö…

– Bemehetnék? Tizenöt perc, és itt sem vagyok, persze,

ha minden rendben… De hát miért ne volna, hiszen már

hónapok óta egyetlen sem… Bocsánat, de hát ez a

kötelességem.

– Fáradjon be, bár már éppen lefekvéshez készülődtünk.

Mi ez a törvény? Tudja, mi nemigen foglalkozunk a

politikával.

– De tévét csak néznek! Nem régen fogadta el a

parlament a Balhátsó és Jobbelső párt közös

törvényjavaslatát, hogy minden felnőtt állampolgárnak

kötelező valamelyik televíziós sorozatot legalább napi

rendszerességgel nyomon követni, különben nem

teljesülés esetén kényszerhangversenyre ítéltetnek. Ez az,

amire hivatkoztam az imént.

– És most akkor…

– Fölteszek pár rutinkérdést, és már itt sem vagyok. Ma

melyik sorozatot látták?

– Nem kapcsoltuk be a tévét. Olvasok. A feleségem meg

zenét hallgatott éppen a fejhallgatóján, amikor ön…

– De hát a nemzeti kultúraminimum! Én elismerem, hogy

a könyvolvasás sem favágás, de sajnos nem tartozik bele!

A zenehallgatás meg pláne! Mit hallgat a felesége?

– Mit is hallgattál drágám?

– Händel Sámsonját, tudja, időnként meghallgatom,

annyira szép!

– Valamelyik popzenei feldolgozás? Nem hallottam

róla… Nem is lakodalmas… Ezzel nem válthatja meg,

nem szerepel a listán! És maga mit olvasott?

– A Kastélyt, Kafkától.

– A képregény feldolgozás? Azt el tudom fogadni!

– Nem, csak betűk, képek nélkül. Szó, szó, szó.

– És ezt csak így beismeri? Ez súlyos! Föl kell vegyem a

jegyzőkönyvet. Nem akarnak ügyvédet hívni?

– Nem. De bocs, csak vicceltünk, most már szabad a

gazda! Hehe. Persze, hogy néztük a mai folytatást is. A

Híg nyálat. Ma Monika fölbontotta a jegyességét a

gazdag Ronaldóval, aki ahelyett, hogy elgázolta volna a

macskáját, átlátott a szitán, és elvette Lida Nyikolajevna

orosz kémnő szüzességét. A mai epizód végén Attila a

Körúton véletlenül túllépett a Mai Kocsmán, de nem

jutott el az értelemig, és tovább se, mert nem tudott

választani a két szépséges vak lány, Fortuna és Jusztícia

kegyei között.

– Hát ez jó vicc volt, már majdnem bevettem… Hát

akkor nem is zavarok tovább… Itt se vagyok… De jót

nevettem… Hehehe. – Maguknak micsoda humoruk van!

Viszontlá…

– Még árulja már el, hogy mit kellett volna meghallgatni,

a kényszerhangversenyen, ha elkapott volna?

– Hát a Händel Sámsonját!

2010

Szülői értekezlet 1.

Ákoska anyukája és Ákoska apukája az első padban

ülnek. Arcukon földöntúli mosoly játszik.

– Nem is kérdezzük – mondja Ákoska anyukája a tanító

néninek – hogy hogyan tanul Ákoska, inkább csak azt,

hogy melyik tárgyat tudja legjobban? – hiszen Ákoska

egy kis zseni!

Ákoska apukája nem hagy időt válaszolni.

– Bizonyára a matematikát, vagy tán a fizikát?

– Jaj, apa, hogy mondhatsz ilyet, hát elsőben nincs is

fizika! – vitatkozik Ákoska anyukája.

– Úgy érted, atomfizika? – Hát persze, én az egyszerű

mechanikára gondoltam…

– Bocsánat – szól közbe a tanító néni, de egy jó

tempóváltással a levegővételbe máris Ákoska anyukája

lép be.

– Ugye, milyen aranyos kisfiú? Tudja tanító néni,

Ákoska már százhuszonötig elszámol!

Az eddig csendben hallgató szülői értekezlet fölbolydul.

– A mi Pablónk százharminckettőig is tud, és kettesével!

– Krisztiánka kettőhuszonnyolcig!

– A Dzsanika akár ezerig is, vagy ezeregyszázig!

– Kérem – próbálkozik a tanító néni, de nem jut tovább.

– Ákoska tavaly megnyerte az óvodai táncversenyt, és

idén elindult a kerületi sakkmaratónin!

– Méghogy Ákoska kis zseni!? – esik le a tantusz

Eurüdiké anyukájának – hát akkor mit mondjak

Eurüdikécskémről? – megígértük neki, hogy ha megtanul

olvasni, elvisszük a topmodell-iskolába.

– De hiszen Eurüdikének görbe a lába! – szólt közbe

Ákoska apukája.

– Ez meg a kislányok lábát nézegeti? – fortyant fel

ezúttal Eurüdiké apukája – Hülye pedofil!

– Hülye a te…

– Ákoskának – kezdi újra a tanító néni, de beléfojtják…

2010

Szülői értekezlet 2.

– Kedves szülők! Azért tartjuk ma ezt a rendkívüli szülői

értekezletet, mert a Nemzetközi Sporthónap keretében

iskolánk vállalta el a zsákbanfutás első elődöntőjének

megrendezését. Ebből az osztályból Armandka került be

a fiúk válogatottjába kitűnő adogatótechnikájának

köszönhetően, a női csapatba pedig Ákoskát neveztük,

mert csak ő fér bele a zsákba, de őt aztán a kötéltáncosok

vitték el az egyensúly miatt.

– Bocsánat, de hogy jutott eszükbe a női csapatba???

Ákoska fiú!

– Felvilágosítanám a kedves szülőt, hogy Ákoska lány.

Ezt viszonylag egyszerűen be is lehet bizonyítani.

– Nem értem, Ákoska a múltkor is olyan jót játszott a kis

markolós traktorral. Meg a lézerpisztollyal. A babákat

meg kifejezetten rühelli…

– Hát hogy is mondjam…

– Hát jobb is, ha megválogatja a tanító néni! Ilyen súlyos

vádakat egy ilyen kis gyerekre nem lehet csak úgy ok

nélkül kitalálni! … A haja is rövid! – csak lenne itt a

férjem, nem merné ezt állítani!

– Igaz kedves Ákoska anyukája, hogy a gyermeknek

rövid a haja, sőt, kopasz a feje és fényes is, de bizonyos

nemi jelek arra utalnak…

– Mi az, hogy arra utalnak? Mi az, hogy arra utalnak? Mi

az, hogy arra utalnak? Mi… – Láthatja, hogy milyen jól

áll neki a nadrág! Életében nem hordott szoknyát! És

negyvenkettes a lába! Hol negyvenkettes egy lányé?

– Nem tűnt még fel önöknek, kedves Ákoska anyukája,

hogy…

– Mi nem tűnt fel? Magának nem tűnt fel, nem nekem,

hogy például milyen mély hangja van!

– Igaz, hogy mély a hangja, három szeme van, és

nyolcéves kora ellenére már kilencvenkét kiló, de higgye

el, ettől még Ákoska nem fiú. Tudja, van egy biztos

jele…

– Na mondja már, mi az a biztos jel, kedves tanító néni!

– Hát az, hogy puncija van. Mint magának kedves

anyuka, vagy nekem is!

2010

A postamester veje

Petőfi Barguzinban

Emlékeztek? A rendszerváltás első nagy cselekedete volt. A

frissen meggazdagodott kazánkirály (hogy is hívták?)

Barguzinban, a Bajkál tó közelében úgy vélte, hogy megtalálta

Petőfi sírját, midőn egy, a sírban talált gyenge csontozatú,

kissé tyúkmellű, súlyos fogbeteg női csontváz erősen

hasonlított az egykori tízforintos bankjegyen látható költőre.

Alekszandr Petrovics befordult a konyhába és pipára

gyújtott.

– Mit főztél ma, Natasa? – kérdezte – Megint zájechúst,

vagyishogy nyúlmjaszo? Affene már megint keverem,

szóval nyúlhúst. És ezzel a szörnyű szósszal… Nem baj

Natasa, ne sírj, már megint megsértődtél, hiszen tudod,

több is veszett Mohácsnál… No, puszipuszi, adjál már

ennem, mert éhen halok.

– Megint a kocsmában voltál, Alekszandr Petrovics? –

kezdi Natasa. Nem lesz ez így jó.

– Mit tudod te mi jó és mi nem jó?! Tudod, milyen

népszerű ember lettem itt nálatok? Tudod, hogy az egész

kocsma az én dalaimat énekli?

– Tudom! Egész Barguzin a kocsmától, meg a dalaidtól

zeng! Már én is kívülről fújom: Ej Barguzin, poseveli

vajval! Meg, aztán a Poljuska! Nem mondom, az nekem

is tetszik, de nem úgy, ahogy tökrészegen üvöltözitek.

Nem jó dolog kocsmázni Alekszandr Petrovics, nem jó,

különösen egy ilyen gyenge fizikumú embernek.

– Gyenge ember! – ezt aztán kikérem magamnak!

– Nézd meg magad! Csapott a vállad, tyúkmelled van.

Nézd milyen nőies a medencéd is! És tudod, mit

mondanak a hátad mögött? Hogy olyan ringó a járásod,

mint az Oljának, annak a szajhának, akinek kihúztalak az

öléből a múlt szombaton éjjel. Bizony, Alekszandr

Petrovics! A vörös hajú Olja.

– Ez a Barguzin szép vidék – próbálta a szót másra

terelni Alekszandr Petrovics – kár, hogy egy kicsit hideg.

Natasa is megenyhült.

– Na gyere, bújj ide hozzám!

– És a vacsorával mi lesz? – pattant föl Alekszandr

Petrovics. Addig beszélgetünk, amíg elmarad a vacsora.

Mint Szimbirszkben, idefele útközben – emlékezett. –

Beszállásoltak egy tanár úrhoz, aki annyit beszélt,

beszélt, hogy végül elaludtunk vacsora nélkül.

Uljanovnak hívták. Azt mondta, hogy ha egyszer fia lesz,

nagy embert csinál belőle. Vezért, meg dekabristát, vagy

mit, aztán amikor megtudta, hogy költő vagyok,

ragaszkodott hozzá, hogy írjak be valamit az

emlékkönyvébe. És akkor három szót írtam be neki,

vagyis háromszor ugyanazt az egy szót, amit magam sem

tudtam, hogy mit jelent, mert akkor még nagyon keveset

beszéltem oroszul, de nekem nagyon szépen csengett,

dallama volt, mint a pacsirta énekének, mely dalával a

napot kicsalta, s a nap rá gyönyörködve néz!

– Alekszandr Petrovics, hova kalandozott el már megint!

Mondom én, hogy részeg, mint a ló. Szóval mit írt be

ennek az alaknak az emlékkönyvébe?

– Ucsityszja, ucsityszja, ucsityszja! – hogy megörült neki!

Azt mondta, hogy fantasztikus vagyok, és hogy… na jó,

úgy nézem kész a vacsora, vigyázz le ne égjen!

– Uuuú! A fogam!!! Micsoda harapás! Már megint

beleállt a fájás! Egyszer belehalok! Már Segesvár előtt is

fájt! Meg is írtam egy versemben, hogy csatamezőn

fogom otthagyni a fogam. Aztán mégsem verték ki a

számból, hordozhatom magammal ezt a bajt is. Ne ily

halált adj, istenem!

Alekszandr Petrovics végül mégis legyűrte a vacsorát, s

mire lefeküdt, gyengült a fájás, egészségesen aludt,

másnap aztán a reggeli ködben eltűnt, mint annak idején

Segesvárnál. Néhány évtized múlva tűnt fel újra

Szentpéterváron, az Aurora fedélzeten, ahol egy vékony,

nőies medencéjű, ringó járású földig érő szakállú

öregember – lehetett vagy kilencvennégy éves – egy

hideg októbervégi éjszakán (a régi orosz naptár szerint)

megpróbálta a matrózokat lebeszélni a másnapi

felkelésről. Állítólag akkor a Névába hajították. Ha ez

igaz, akkor semmiképp sem az ő holttestét találta meg a

barguzini expedíció.

1991

Csataképek

November 11.

Ma volt az új cégnél az első munkanapom. Korán keltem,

megborotválkoztam, felkötöttem kardomat, amelyet már

tegnap szépen kifényeztem, meg a pajzsomat, s

elindultam. Főnököm szívélyesen fogadott, s rögtön

átküldött a csapatirodára, ahonnan rövid eligazítás után

azonnal elindultunk a csatába. A csatasorban én voltam a

hatodik, ami elég jó, ha belegondolok, hogy ennél a

cégnél még kezdő vagyok – bár meglehetősen jó

referenciákkal jöttem ide.

December 4.

Az uzsonnaszünetig úgy 10-12 pogányt vágtam le, aztán

még ötöt. Ebédnél a Kiss bajtárssal beszélgettünk.

Egyébként elég jó a koszt, utána a büfében megittunk egy

kávét is. A fájrontig még foglalkoztunk egy kicsit a

pogányokkal, s hazafelé megtudtuk, hogy holnap lovat is

kapunk. Ennek örülök, mert lóval sokkal hatékonyabb

munkát végezhetek, ami fontos, mert az alapfizetésen

felül elszámolják a teljesítményt, és én a múlt hónapban

vettem részletre egy tévét.

Január 9.

Ma fél nyolcra mentem a csatába, mert meg akartuk lepni

a labancokat, de ők is korábban keltek, így a meglepetés

elmaradt. Ez a Kiss bajtárs túlságosan lelkes. Útközben

énekelt, gúnydalokat költött az ellenségről. Mondtam is

neki ebédnél, hogy ezt hagyja a politikusokra, nekünk

csak az a dolgunk, hogy a parancsot teljesítsük. Ő

elkezdett politizálni, de leállítottam, a gondolkodás a

vezérek dolga.

Augusztus 31.

Ma Mohácsra mentünk kiszállásra. Elég vacak volt az

idő, szüntelenül esett, nem is érkezett oda mindenki, így

aztán a törökök meglehetősen túlerőben voltak. Hazafelé

sajnálatos baleset is történt, a király beleesett egy kiáradt

patakba és megfulladt. Nekem sikerült átevickélnem,

lovam is sértetlen maradt, így nem kellett stoppal

hazajönni, mint a Kissnek.

Május 1.

Reggel nem a szokott úton indultam, mert titkos

küldetésbe mentem. Végigmentem a Kádár János

sugárúton, a Benke Valéria térnél jobbra bekanyarodtam

a Biszku Béla utcán és ott a villamosvágányok mentén

egészen ki Rákosmezőig. Ronda, poros volt az út, a

csizmám és a kardom is teljesen bepiszkolódott. Az

viszont jó, hogy nem esett, sőt szépen sütött a nap,

egészen megkapta az arcomat. Nagy tömeg volt

Rákosmezőn, lehettek vagy negyven ezren, nekem a

főnököt kellett megkeresnem egy levéllel, aztán jöhettem

is haza. Ez a Dózsa, – a főnökük – tisztára olyan, mint az

a szakállas, aki a régi papírhúszason volt. A pénzről jut

eszembe, holnap kiveszek egy napot, mert el kell

intéznem az OTP-nél a folyószámlámat.

Július 11.

Korábbi munkahelyemen egyszer elefántháton átkeltünk

az Alpokon. Ma az ebédszünetben erről meséltem

Kissnek, akivel elég jól összebarátkoztunk. Meg is hívott

hozzájuk a feleségemmel szombat estére egy kis baráti

beszélgetésre. A felesége is nagyon kíváncsi, mert sokat

mesél rólam otthon a Kiss. Nem is tudom, mi a

keresztneve. Mármint a Kissnek.

Augusztus 3.

A mai csata délelőttjén szétlőttük a tatárok konyháját,

ezért aztán együtt ebédeltünk velük. A mi asztalunknál

volt két üres hely, két ferdeszemű oda is jött. Kaja után

megkínáltak mahorkával, letéptek egy kis csíkot a

Pravdából – állítólag jobban ég, mint az Izvesztyija – és

abba tekerték be a dohányt. Elég fojtó volt a füstje, de jól

esett. Hazafelé megkérdeztem a Kisstől, hogy miért kell

ezeket a kis sárgákat megölnünk. Azt mondta, hogy azért,

mert sárgák. – Hát tényleg elég rondák!

Augusztus 25.

Ma rendkívül humoros eset történt: egy biztosító

ügynöke hívott fel csata közben. Elfelejtettem előtte

kikapcsolni a mobilomat. Ülök a lovon, mobillal az egyik

kezemben, karddal a másikban, alig tudtam lerázni,

rendkívül szívósan próbálkozott, két muszkát vágtam le

közben balkézzel. Ma két hadüzenet is volt az

üzenetrögzítőmön. Új divat, hogy a mobiltelefont is

eltemetik a halottal. (Tegnap temetés közben meg is

szólalt egy szerencsétlen készüléke. A pap vette fel.)

Január 22.

Még George Washington is majd megfagyott, – Kurva

hideg van! – mondta, mikor átkeltünk a Delaware-on.

Szerencsére reggel elég melegen öltöztem fel, így nem

volt különösebb probléma. Jól esett uzsonnára a meleg

tea.

Május 35.

Ma szakmai továbbképzés volt. Érdekes harcmodort

tanultunk. Lovascsapatunk menekülést színlelt, majd a

nyeregben hátrafordulva lőttük ki nyilainkat. Főnököm

szerint hamarosan meghódítjuk a világot. Kiss

kollegámnak nagyon jól ment a gyakorlat, őt meg Lehelt

és Bulcsút előléptették. Holnap este megyünk hozzájuk,

vendégségbe, lesz mit ünnepelni!

Május 36.

Bár szombat van, ma is be kellett mennünk, hogy

ledolgozzuk a király születésnapja körül szabadon

hagyott napokat (szerdára esett, ezért már nem

dolgoztunk azon a héten). Sajnos Kiss kollégám ma

meghalt, épp egy gépfegyver terveiről mesélt, amit

szabadalmaztatni akar, amikor nem figyelt, és átverte egy

dárda. Hát… a vacsoravendégség is elmaradt.

1997

1972

Ő áll elől. Az egyes. Peckesen kihúzza magát. Ő az első,

ő vezeti a sort. Semmi cikornya, semmi dísz,

kacskaringó. Ő Dávid. A legkisebb szám. amely legyőzi

a legnagyobbat is. Egy helyértékkel.

Góliát, a kilences áll görnyedten mögötte. Nem a

hetvenkedő Góliát, hanem a legyőzött. Olykor szégyelli

magas értékét, szeretne fejre állni, hogy csak hatos

legyen.

A hetes viszonylag egykedvű. Nem oszt, nem szoroz,

csak babonás. De nincs szerencséje önmagától. Az élettől

nem vár semmit, csak azt szeretné, hogy ha nem

felejtenék el áthúzni a szárát, mert volt már úgy, hogy

összetévesztették az egyessel.

Hattyúnyakát kecsesen nyújtogatva úszik hátul a kettes.

Szám cifrább nála nem lehet. Egy bodorintással Indul,

majd homorú nyaka egy észrevétlen inflexiós ponton át

domborúba hajlik, mely fodrozó hullámokban törik meg

alul. Ő nem erős, nem is bölcs. Csak szép. Ő a

legfiatalabb, és hamarabb múlik el társainál. Szépnek kell

lennie!

1972

Falusi életkép

A nagy kőszikla megunta a hegy tetején az évszázados

mozdulatlanságot, és egy szép nap délutánján leomlott.

Egyenesen a kis falu kocsmájába zuhant, ahol agyoncsapta

az időt, estig megivott pár féldecit, majd rádőlt az asztalra

(az asztal összetört, utóbb ezt is kifizette), és elszunyókált.

Sokat nem alhatott, mert este lévén, jobb szórakozás híján,

összegyűlt a falu népe.

– Miből telhetett ekkora sziklára a kocsmárosnak? –

irigykedtek az emberek.

– Vizezi a bort – mondták a rosszindulatúak, és hozzátették:

– a mércéje sincs hitelesítve.

– De cuki sziklakert lesz itt! – Ujjongtak a fiatal lányok,

asszonyok.

– Van fantáziája! – Ismerték e1 a hippik.

– Vigyük haza! – Sírtak a gyerekek.

– Pityuka vagyok. – Szólt a papagáj.

– Isten verése. – Mondta a pap.

– Bevesszük a közösbe. – Jelentette ki a téeszelnök.

– Szavazzuk meg! – Javasolta a párttitkár.

– Szomjas vagyok. – Mondta Mózes, és vizet fakasztott.

– Furcsák az emberek... – Gondolta a szikla, fizetett és

távozott.

– Holnap is legyen szerencsénk! – Köszönt utána a

kocsmáros, de nem gondolta komolyan.

1973

Sejtem

Állábat eresztettem és lassan továbbfolytam, Egy

nyálkahártya mögött bújtam meg, nem akartam, hogy rög-

tőn észrevegyenek. Szerencsém volt: lovagjaim csillójukat

sebesen mozgatva elszáguldottak mellettem. Ő is köztük

volt, de még korai lett volna jelezni neki, ha más vesz észre,

még rám szabadul mind a tízezer. Azért az egy kicsit sok.

Egy harántcsíkolt izomszövetkezet mellett indultam utánuk.

A szövetkezetiek biztatóan mosolyogtak rám. Odafolytam

egy keskeny réshez. Éreztem, hogy sejtközpontom

hangosan dobog. Mindjárt erre jönnek vissza! Halkan hal-

lottam a csillók csobogását, majd a homályban megjelentek

az elsők. Ő az első sorban jött, istenem, hogy küzdött a

drágám! Itt fog elsodródni mellettem. Kinyújtottam

állábamat. Hasra esett benne, csillói összegabalyodtak, Tud-

ta, hagy én voltam, de okosan megvárta, míg a sereg

elfolyik mellettünk, csak utána állt fel. Kromoszómái, mint

az ezüstgombok, csillogtak sejtfalán. A drága! Milyen

zavarban volt! Összevissza dadogott mindenféle

ostobaságot. Azt mondta, drága kis sejtközpontom, meg azt,

hogy milyen szép hamvas sejtfalam van. Egy kicsit

elpirultam, ő meg nagy zavarában állábamra lépett. Egész

protoplazmájában megremegett. Odébb úsztunk. Szorosan

fogta álkezemet, el nem engedte, míg egy csendes kis

sejtüregbe nem értünk.

Egyesülésünk után hamarosan éreztem, hagy családi

örömök elé nézünk. Megindult az osztódás. Először két

félgömbre, aztán négyre, –ahogy azt a biológia könyvek

megírják – végül olyan lettem, mint egy szamóca.

Kilenc hónap sem telt bele és megszülettem.

1972

Találkozásom Karesszal

A Móricz Zsigmond körtértől az egyetemig eljutni igazán

egyszerű dolog – gyalogosan. Az út autóbusszal néha

valószínűtlenül sokáig tart, így aztán talán az is érthető,

hogyan találkoztam össze az 1-es autóbuszon Karesszal.

Épp a forgalmi dugón méltatlankodott, amikor

észrevettem.

– Hogy honnan ered ez a fennakadás, az persze magán a

forgalmon nem látszik.1 – morogta.

Odaköszöntem, nagyon megörült nekem.

Beszélgetésünket igyekszem hűen visszaadni, annál is

inkább, mert a későbbiekben e beszélgetés néhány

részletét legnagyobb műveiben is fölhasználta.

– Hogy vagy? – kérdeztem.

– Én egyéniségem szerint béna vagyok...2 – válaszolta.

– Nem tetszik neked ez a nagy forgalom, Kareszkám?

Látod, ezt teszi az urbanizáció.

– Nagy haladás volt a városok építése3 – gúnyolódott.

– Ezek a rohadt autók – méltatlankodtam én is. – Nézd

meg, itt a Gellértnél is csupa nyugati kocsi. Merci,

Volvó, Citroen. és miken nagyok. Elfoglalják ezeket a

szűk kis utakat is ezek a kapitalisták.

– Itt a burzsoázia megint förtelmesen szemtelenné és

reakcióssá válik, de majd megkeserülik.4

– Ej, Karesz – váltottam témát –, most jut eszembe, te a

múlt században éltél, nem ismerted véletlenül az

ükapámat?

– Az öreged egy disznó fráter...5

– Ejnye, hogy beszélsz róla! De rút vagy!

– Rút vagyok, de megvásárolhatom a legszebb asszonyt.6

– Mit akarsz ezzel mondani?

– A pénz a legfőbb jó...7

– Te beszélsz, mikor egy vasad sincs? – firtattam.

– A rejtély megoldása egyszerű.8 A kézművesség marad

a bázis.9

– Maszek lettél?! És hogy kaptál engedélyt?

– A bűvészmutatvány sikerült.10

– Együtt csinálod Fricivel? Meg akartok gazdagodni?

– Valóban ezt akarjuk.11

Nem szereti-e mindenki, ha

valami bizonyosra számíthat?12

– És mi az, amit termeltek?

– Történelmi termék.13

– Délután Friciék felé megyek. Segíthetek valamit?

– Ezeket a kulcsokat el kell hoznod tőle, különben

mindent feltörnek nekünk az itteni vámnál.14

– Nem a vámházra gondolsz? Az már régen nem az.

Egyetem. De ott aztán tényleg mindent feltörnek.

Padlótól plafonig.

– Ebből a tényből két dolog következik.15

– Igen, szerintem is.

– Tehát, hogyan?16

– Az egyik, hogy a padlón át le lehet látni az alattunk

levő emeletre, a másik, hogy a plafonon keresztül látni

lehet a fölöttünk levő emeletet.

– Mi a ködsipkát mélyen szemünkre és fülünkre

húzzuk...17

– Mi is, mert még hideg is van az épületben. No, de meg

is érkeztünk. Te nem szállsz le? Akkor, szia, majd

idézlek néhány helyen!

– Ég áldjon!18

______________________________ Lábjegyzetek:

(1) Marx: A töke. I. 117. o. (Kossuth, 1973.)

(2) Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok. 179. o. (Marxizmus-leninizmus

klasszikus kiskönyvtára, Kossuth, 1977.)

(3) Marx-Engels: A német ideológia. 63. old. (MEM. 3. kötet, Kossuth.)

(4) Marx levele Engelshez, Párizs, 1848. III. 16. (MEM. 27. kötet, Kossuth.)

(5) Marx levele Engelshez, 1848. XI. közepe (MEM 27. kötet, Kossuth).

(6) Lásd (2). 179. old.

(7) Lásd (2). 179. old.(8) Marx: A zsidókérdéshez 369. old. (MEM 1. kötet,

Kossuth).

(9) Lásd (1). 317. old.

(10) Lásd (l). 183. old.

(11) Marx-Engels: A Kommunista Párt kiáltványa. 455. old. (MEM 4. kötet,

Kossuth).

(12) Marx: A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai. 7. old. (MEM,

46/I. kötet, Kossuth).

(13) Lásd (12), 78. old.

(14) Lásd (4).

(15) Lásd (11). 441. old.

(16) Lásd (I). 9. old.

(17) Előszó A tőke első kiadásához (MEM. 23. kötet Kossuth, 1967.Ü

(18) Lásd (4).

1982

ÁGNES ASSZONY ÉS A

HÁROM KISMALAC

Sűrű, sötét az éj,

Dühöng a déli szél,

Dimitrij Lénáról beszél.

Hallgatom,

S félálomban vagyok már,

Cserebogár, sárga cserebogár.

Itt szaladgál föl és alá,

Még a ládára is rászáll,

Eszébe jut, kotkodácsol:

Nincs egy hely

Nincs egy hely

Nincs egy hely

Nincs egy hely

Ahová mehetnék,

Nincs egy lány

Nincs egy lány,

Akit szerethetnék.

Óh csak Lillát hagytad volna,

de a Kati jött,

és a Kati,

igazán szeret

taní-

tani,

két forintért kuglert venni,

egyszer libasültet enni,

Halat, vadat s mi jó falat,

Jer, építsünk köntörfalat!

Onnan egy jó nagyot kiáltok,

Hogy mindnyájan meghalljátok:

Gyertek közelebb!

Énekelek!

Hozzátok száll a dalom,

Viharodnak előjele,

Forradalom!

Közbevágott Pató Pál úr:

Ma este végre a sarkamra állok:

Engem vigyen fel a padlásra!

Nem félek,

A kürt harsogását,

A nyihogó paripák szökését

Bátran vigyázom

A diszkóklubban, kedvesem.

1979

Nachtlied Wandererek

Gépi műfordítások

Az összes többi

csúcs van,

minden a fa tetejét

Ön úgy érzi,

hogy alig érint, a

madarak hallgatnak az erdőben.

Várj, hamarosan

te is Ruhest.

(ImTranslator)

Vándort éji dala

Egész csúcs

Nyugodt,

Minden felsők

Érzi

Alig egy lehelet;

A madarak hallgatnak az erdőben.

Csak várj, nemsokára

Te liest.

(Google)

Nachtlied utazó

Minden csúcs fölött

Ha van Resting,

Minden fatetőben

Ha érzel

Nincs lélegzet;

A kicsi madarak csendesek a fában.

Előnyös helyzet csak, balde

Ha szintén pihensz.

(Webforditas.hu)

Vándor Nachtlied

nagyon világegyetem Tetőfokra hág

Övé Ruh,

világegyetem Wipfelnben

Spürest te

Alig egy Hauch;

A Vögelein hallgat az Erdőben.

Megfigyelőhely csak, majd

Ruhest te is.

(onlinefordito.hu)

Vándor Nachtlied

felett mindenki tetőfokra hág

tényleges állapot, állag Ruh,

ba mindenki fa teteje

Spürest te

aligha egyesít lehelet;

a madártojás hallgat ben erdő.

megfigyelőhely csak, hamarosan

pihenés te is.

(fordito.magyarnemet.hu)

2010