1

TÓTH-BARBALICS VERONIKA

AZ 1905-06. ÉVI POLITIKAI VÁLSÁG ÉS A MAGYAR FŐRENDIHÁZ

BEVEZETÉS

Az 1905 februárját követő kilenc hónapban az Osztrák-Magyar Monarchia komoly válságot élt át. „A kormánypárt a kiegyezés óta még nem szenvedett választási vereséget. A rendkívüli esemény, mint politikai szeizmográf, jelezte a dualista rendszer megrendülését. Minthogy a rendszert a fegyveres konfliktus kockázata nélkül csak hatvanhetes alapon lehetett fenntartani, a […] szabadelvű párt bukása az egész uralmi rendszerre súlyos csapást mért […]” ─ írja Hanák Péter.1 A rendszerválság ekkor, ellentétben 1865-’66-tal és 1918-cal, végül nem vezetett rendszerváltáshoz. Ám ez nem tükröződött a résztvevők törekvéseiben és tetteiben. Főleg a függetlenségi ellenzék retorikája látszott, a tömegek egy része számára, a rendszerváltoztatás lehetőségét hordozni. E perspektíva persze illúziónak bizonyult. A választáson győztes ellenzéki koalíció csak a berendezkedés reáluniótól perszonálunió felé mozdítására törekedett, s végül ezt sem tudta keresztülvinni. Egy ilyen, eleve irreális kísérlet mégis érdekesen vethető össze a valódi rendszerváltásokkal. Tanulmányomban ehhez szeretnék adalékokkal szolgálni. Azt vizsgálom, hogy a változás lehetőségét hordozó helyzetre hogyan reagált a magyar törvényhozás második kamarája, amelyet konzervatív és konzerváló testületként szokás emlegetni. Azt, hogy 1 Hanák Péter: Az 1905─1906. évi politikai válság. In: Magyarország története tíz kötetben. 7., Magyarország története 1890-1918. Főszerk. Hanák Péter, szerk. Mucsi Ferenc. 1. köt. Akad. K., Bp. 1988. 560.

2

egy szituációban, melyben az uralkodó mellőzte a parlamentarizmus elveit, s az alkotmányosság veszélybe került, hogyan viselkedett a kortársak által a király és a nemzet közötti közvetítőnek tartott főrendiház.2 Mi történt, amikor az ülésein vezérelvként megjelölt szempontok, a lojalitás és a nemzeti érdek szembekerült egymással? Forrásként az országgyűlési naplókon és a sajtón3 kívül az uralkodói kabinetiroda archívumát, a Fejérváry-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyveit és miniszterelnöki iratait, valamint egyes főrendek levelezését használtam.

ESEMÉNYTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

2 Ld. pl. br. Prónay Dezső hozzászólását. 1905. okt. 10. (8. ülés) (Az 1905. évi február 15-ére hirdetett országgyűlés főrendiházának naplója. 1. köt. Pesti Kvny. Rt., Bp. 1905. 55.) Már egyes koraújkori filozófusok és jogtudósok mint Montesquieu, de Lolme, Blackstone műveiben megtalálható a nézet, hogy a kétkamarás rendszer az örökös monarchia logikailag szükséges fejleménye, a felsőház célja pedig a korona és a nép (népkamara) között közvetítő szerepet játszani. Vutkovich Sándor, ifj. dr.: A felsőházak szervezete a főbb államokban. Politikai tanulmány. Eggenberger, Pozsony 1896. 272. Hasonló megállapítás olvasható egy a 20. század elején megjelent német jogtudományi munkában: „Die natürliche Aufgabe der ersten [! zweiten] Kammer liegt offenbar da, eine Volkskammermehrheit und eine vom Souverain berufene und von seinem Willen getragene Regierung einander gegenüberstehen, in der Vermittlung von Gegensätzen und letzten Endes im Ausschlag, den der dritte Faktor beim Konflikt der beiden ersten gibt.” Mendelssohn-Bartholdy, Albrecht: Ein- oder Zweikammersystem? In: Handbuch der Politik. 1. Bd., Grundlagen der Politik. Hrsg. Von Paul Laband et al. Dr. Walther Rothschild, Berlin und Leipzig 1914. 425─431. 430.i 3 A függetlenségi párttal, azon belül Apponyi Alberttel rokonszenvező Budapesti Hírlap, a Bánffy Dezsőhöz közelálló Pesti Hírlap, a szabadelvű párti Az Újság, valamint a Fejérváry-kormányt támogató Pester Lloyd, és a kőnyomatos kormánylap, a Budapesti Tudósító.

3

A főrendiház aktivizálódása a parlamenti támogatást nélkülöző kormány megalakításáról szóló hírek megjelenésére tehető. Június 7-én értekezletre gyűlt mintegy 20 főrend, többségben az ellenzékkel rokonszenvező arisztokraták. Elhatározták, hogy felkérik a főrendiház elnökét, gr. Csáky Albint, hívja össze a házat, hogy az a parlamenti többségből való kormányalakítást kérő feliratot intézhessen a királyhoz. A kezdeményezést Csáky, aki a házszabály értelmében maga döntött a rendkívüli ülésekről,4 elhárította, mondván: nem tartja „sürgősnek és szükségesnek” az ülésezést.5 A Fejérváry-kormány június 21-én parlamenti bemutatkozását követően azonnal el akarta napoltatni az országgyűlést. A képviselők többsége ezt megelőzve bizalmatlanságot szavazott, tiltakozott az elnapolás ellen, és felszólította a törvényhatóságokat az alkotmány védelmére.6 Ekkor már a szabadelvű párt is elhatárolódott a kormánytól, bár a szavazásban nem vett részt. A főrendiház szintén bizalmatlanságát fejezte ki a Fejérváry-kormánnyal szemben. A határozatot megfogalmazó főrendek nagyrészt a június 7-i értekezlet résztvevői voltak. A Pesti Hírlap szerint nem nagyon bíztak a sikerben „a kinevezett főrendek […], valamint az udvarhoz közelállók és lekötelezettek miatt.”7 Ellenakcióra most nem került sor, de 20 főrend a szavazás előtt távozott.8 Miután a javaslatból kimaradt a korábbi kormányok közösügyi működésének bírálata, a szabadelvű párt elleni élét

4 A főrendi ház házszabályai [1886]. In: Szerencs János: A főrendiház szervezete. Pesti Ny., Bp. 1893. (közli: http://www.ogyk.hu/e-konyvt/mpgy/hsz/hazszab.html [2010.05.19.]) 34. § 5 Uo. 18─20. 6 1905. jún. 21. (38. ülés) Az 1905. évi február 15-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. 1. köt. Athenaeum, Bp. 1905. 461─476. 7 Pesti Hírlap 27. (1905) 9538. sz. (jún. 21.) 7. 8 Pester Lloyd 25. (1905) 156. Nr. (Juni. 22.) 2. Beilage

4

vesztett indítványt a nagy többség, 54:19-es arányban megszavazta.9 Fejérváry úgy látta, a szabadelvű párt magatartása nagy befolyással volt a főrendiházra.10 Valóban, a szabadelvű főrendek szembefordulása a kormánnyal vezethetett a megszavazáshoz, ám nekik volt az is köszönhető, hogy a határozat, bár a kormányt bírálta, a koalíciót mégsem népszerűsítette. Fejérváry, miután az országgyűlés nem támogatta, sorozatos elnapolással igyekezett kikapcsolni azt. Formális indoka a kibontakozáshoz szükséges nyugalom biztosítása volt. A koalíció az alkotmányos formákhoz ragaszkodás jelzése mellett tárgyalási pozíciója erősítésére használta az üléseket. A képviselőház újra meg újra tiltakozott a kormány magatartása ellen, a törvényhatóságokat ellenállásra buzdította. Így az országgyűlés a válság nagy része alatt az események alakításában másodrendű, funkciójában korlátozott11, de figyelmen kívül nem hagyható tényező maradt. Fejérváry érdeklődésének homlokterébe a főrendiház 1905 augusztusában került. Nem törvényhozói, hanem bírói fórumként tekintette veszélyforrásnak. Felmerült, hogy a szeptember 15-i ülésen a képviselőház a darabontkormány jogi felelősségre vonását

9 1905. jún. 21. (6. ülés) FN 1905─1906 18─32. 10 Fejérváry levele Tisza Istvánnak. [?], 1905. szept. 4. Idézi: Hornyánszky Lajos: Tisza István és kora. S. a. r., mutatókkal ellátta és szerk. Hornyánszky Nándor. 1. köt. Tellér, Bp. [s. a.] 580. 11 A sorozatos elnapolások következtében az országgyűlés nem gyakorolhatta pl. törvényalkotó, a költségvetést, zárszámadást elfogadó, a nemzetközi szerződések ratifikálását biztosító funkcióját, és a politikai vita lehetőségével is csak korlátozottan élhetett (szeptember 15-e után egyetlen kormánytag sem jelent meg az üléseken). A parlamenti funkciókra ld. Pesti Sándor: Az újkori magyar parlament. (Osiris tankönyvek. Doktori mestermunkák) Osiris, Bp. 2002. 58─59.

5

kezdeményezi. 12 Az 1848:3. tv. 33-34. § értelmében a kormánytagok vád alá helyezését a képviselőház rendelhette el, ám az ítélkezés egy a főrendiház által, saját tagjaiból választott bíróság feladata volt. A miniszterelnök ezért megelőző intézkedéseket tett. Amint arról az uralkodót augusztus végén informálta, néhány zászlósúrra és a katolikus főpapokra támaszkodva kívánta elérni, hogy a bíróság megfelelő összetételű legyen.13 Fejérváry súlyt fektetett arra, hogy az udvarhoz közelálló személyek jelen legyenek a következő ülésen: a szavazatszám biztosítására, másrészt, nehogy úgy tűnjön, hogy az udvari körök is a kormány ellen vannak.14 Tisza Istvánt is megkereste, hogy a szabadelvű főrendek „állásfoglalását irányítsa”.15 Fejérváry hangsúlyozta: itt nem róla vagy a kormányról van szó, hanem a korona tekintélyéről. Végül ügyesen taktikázott, a képviselőházban a vád alá helyezésre nem került sor. Az október 10-i ülés előtt feltehetően szintén a kormány kezdeményezte a koalíciós főrendek ellensúlyozását. Utóbbiak határozati javaslatot fogalmaztak meg, amelyben tiltakoztak a 12 A koalíció vezérlőbizottságának megbízásából Polónyi Géza elkészítette a vádiratot, és szeptember 14-én bejegyezte a képviselőház indítványkönyvébe. A kormány vád alá helyezése. Bp. H. 1905. (25. évf.) szept. 15. (255. sz.) 5-6.; Lányi Bertalan: A Fejérváry-kormány (1905. június 18─1906. április 8.) kormányzatpolitikai és alkotmányjogi megvilágításban. Benkő Gy. Cs. és Kir. Udvari Kv.kereskedése, Bp. 1909. 66─68. 13 Daruváry[?] feljegyzése Fejérváry augusztus 23-i felségelőterjesztéséről. Magyar Országos Levéltár I 35 (Bécsi levéltárakból kiszolgáltatott iratok. Kabinettsarchiv, Geheimakten: Nachlass Daruváry) 1. doboz 2. tétel 14 Fejérváry Daruváryhoz. Wien, den 12-ten Sept. 1905., Fejérváry Daruváryhoz. Budapest, den 14-ten Sept. 1905. MOL I 35 1. doboz 2. tétel 15 Uo., Fejérváry Tisza Istvánhoz. [?], szept. 4. Közli: Hornyánszky L.: Tisza István 1. köt. i. m. 580.

6

főrendiház közvetítő feladatát gátló sorozatos elnapolás és a kormányzati rendszer ellen.16 Ezzel szemben az ülés napján a gr. Csekonics Endre lakásán összegyűlt főrendek, nagyrészt azok, akiket Fejérváry augusztusban kiszemelt a kormány melletti agitációra, elhatározták, hogy ellenindítványt nyújtanak be.17 Ez csak sajnálkozását fejezte ki az elnapolás felett, a kormányt nem bélyegezte alkotmánysértőnek, és a főrendek uralkodóba vetett bizalmát hangsúlyozta. Az október 10-i ülés szokatlanul hosszúra, több mint 3 órásra nyúlt. Az ellenzék vitte a szót, Csáky elnöki működését bíráló megjegyzések is elhangzottak. 18 Ám az ellenzéki javaslatot 50:42 arányban leszavazta a ház, az ellenindítvány nyert többséget. Az ellenzéki határozat leszavazása elsősorban az olyan országzászlósok, hercegek, grófok, bárók és kinevezett tagok szavazatának volt köszönhető, akik az előző ülésen, a bizalmatlansági szavazáson még nem vettek részt. A tiltakozásra nemmel szavazók sorában voltak olyan főrendek is, akik júniusban még a bizalmatlansági indítványra szavaztak. Ők elsősorban a bárók és az élethossziglani tagok közül kerültek ki és többségük a szabadelvű párt híveként volt ismert, pl. gr. Széchenyi Sándor, aki ekkor már a főrendiház alelnöke volt, br. Forster Gyula, Harkányi Frigyes, Harkányi Károly örökös tagok, Beöthy Zsolt, Kautz Gyula, Lánczy Leó élethossziglani tagok, valamint Hegedűs Sándor a dunántúli református egyházkerület főgondnoka.

16 Bp. H. 25. (1905) 280. sz. (okt. 10.) 3.; A főrendek az elnapolás ellen. PN 27. (1905) 9649. sz. (okt. 10.) 4.; A Pester Lloyd (25. [1905] 252. Nr. [Okt. 10.] 3.) által közölt 40 fős létszám eltúlzottnak tűnik. 17 Bp. H. 25. (1905) 281. sz. (okt. 11.) 3. 18 A döntő lökést ehhez az adta, hogy Csáky magánkörben, majd egyesek sejtése szerint az uralkodó előtt is az általános választójog bevezetését elvben el nem utasító nyilatkozatot tett. Bp. H. 25. (1905) 270. sz. (szept. 30.) 2.; Fejérváry jelentése Ferenc Józsefnek a helyzetről. Budapest am 7. October 1905. MOL I 35 1. doboz 2. tétel

7

Az általános választójog kormányprogramba kerülése 1905 októberében Tiszát végleg a kormány ellen fordította. 19 Az addig lojális főrendek is válaszúthoz értek. Ahogy a Pesti Hírlap fogalmazott: „A főrendiház már alkotásánál fogva ellenzője az általános titkos választójognak. […] Azonban a főrendiház egyúttal királypárti s most a király akarja […] megadni az általános titkos választójogot.”20 Ehhez járult, hogy a december 19-i elnapolás már nemcsak politikailag, de jogilag is támadható volt. Az 1867:10. tv. az országgyűlés költségvetés elfogadása előtti elnapolását ahhoz kötötte, hogy az új összehívás után legyen elég idő a büdzsé megtárgyalására.21 A december 19-i ülés előtt három főrendi csoport külön, majd együtt is tanácskozott a várható elnapolásról. Az egyik csoport br. Prónay Dezső vezetésével erős tiltakozást akart az elnapolás ellen, Csekonicsék enyhébbet, míg a Csáky Albin-féle szárny a kettőt össze akarta egyeztetni. 22 Ez akként sikerült, hogy Mailáth József javaslatára a főrendiház vita nélküli, egyhangú határozattal mérsékelt tiltakozás mellett vette tudomásul a törvényellenes elnapolást. A határozati javaslatot Hadik-Barkóczy Endre és Chorin Ferenc fogalmazta meg. Az alkotmánypárti Hadik-Barkóczy és a korábban szabadelvű párti képviselő, de egyénileg

19 Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Magyarország története 1867-1918. 2. köt. M. Szle Társ., Bp. 1934. 101.; Vermes Gábor: Tisza István. Ford. Deák Ágnes. Századvég, Bp., 1994. 135. 20 A válság. PH 27. (1905) 9709. sz. (dec. 9.) 2─3. 21 Pesti S.: Az újkori 51. 22 A keddi ülés. PH 27. (1905) 9719. sz. (dec. 19.) 2─3. Mailáth József levele sógorához, Széchenyi Aladárhoz. Bakóca, 1913. aug. 15. [Másolat]. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára Fond 32/254.

8

az önálló vámterület gondolatával is rokonszenvező Chorin23 már addig következetesen a Fejérváry-kormány ellen szavaztak a főrendiházban. Mailáth József viszont magát a pártokhoz kötődő politizálástól tudatosan távol tartotta, feltehetően ezért kérték őt fel a javaslat főrendiház elé terjesztésére. 24 December végére „nyilvánvalóvá vált, hogy a képviselőházzal akkori összetételében boldogulni semmi tekintetben sem lehet”, a kormánypárt megszervezésére irányuló próbálkozások is kudarcot vallottak, a törvényhatóságok jelentős része pedig a képviselőház felhívásnak megfelelően folytatta az ellenállást. 25 A kormányt az országgyűlés feloszlatása felé vitték a további megfontolások is: el kívánta venni a koalíciótól egyik agitációs eszközét, véget akart vetni annak, hogy „az állami kormányzat menetét gátló, a törvényes rendet felforgató cselekvények a képviselői immunitás mögé rejtőzzenek”, „figyelemmel kellett lenni ezenkívül arra is, hogy márczius 1-én okvetlenül életbe kell léptetni a külkereskedelmi szerződéseket és az új vámtarifát”, „a közfelfogás és a jogelmélet szerint” szükségrendeleti joggal akkor tehette ezt a kormány, ha a parlament nincs együtt, a Fejárváry-kormány az utólagos jóváhagyást a szükségrendelethez viszont „csak a változott körülmények között egybehívandó országgyűléstől” remélhette. 26 1905/1906 fordulóján Fejérváry végül az országgyűlés feloszlatás mellett döntött, melyet gyorsan és

23 Dolmányos István: A koalíció az 1905─1906. évi kormányzati válság idején. Akad. K., Bp. 1976. 40. 24 Bp. H. 25. (1905) 351. sz. (dec. 20.) 6. 25 Lányi B.: A Fejérváry-kormány i. m. 168. 26 Uo. 170.

9

akadálymentesen kívánt keresztülvinni.27 Ezt szolgálhatta, hogy 1906. február 19-ére a főrendiházat az elnök, szokatlan módon, a képviselőházzal azonos időpontra hívta össze. Az ellenzéki sajtó a közjogi forma megsértésének nyilvánította, hogy a főrendiház nem a képviselőház útján fogja megkapni a királyi leiratokat.28 Mint ismeretes, a parlamentet megszálló karhatalom bevetésére végül nem volt szükség. A képviselőház egyhangúlag tiltakozó ülése már véget ért, amikor a királyi biztos megbízottja behatolt a tanácskozótermébe, hogy felolvassa a feloszlató leiratot. A főrendek szintén egyhangúlag fogadták el azt a határozatot, amely óvást és tiltakozást tartalmazott a törvényhozás jogkörének kormányzati kisajátítása ellen, a kormány esetleges abszolutisztikus törekvései miatt29, de óvás mellett tudomásul vették a feloszlatást.30 Gr. Dessewffy Aurél megkísérelt egy a királyi biztos kinevezése elleni tiltakozást is megszavaztatni, és – a képviselőházi hírek hatására – elérni, hogy a főrendiházban se kerüljenek felolvasásra a leiratok. Csáky házelnök azonban elébe vágott a próbálkozásnak: felolvastattatta a királyi leiratokat, majd a tárgyalásokat befejezettnek nyilvánította.

27 Ennek része volt a törvényhozás két háza közötti kapcsolattartás megakadályozása. A parlament épületében a rendőrség előzetesen elzárta kupolacsarnokból a főrendiházba vezető utat is. Az országgyűlés feloszlatása Bp. H. 26. (1906) 50. sz. (febr. 20.) 3─8. 28 Bp. H. 25. (1905) 47. sz. (febr. 17.) 4.; 48. sz. (febr. 18.) 3. 29 Arra az esetre, ha a kormány nem követi az 1848:4. tv. 5.§ rendelkezését, miszerint az országgyűlés feloszlatása után 3 hónapon belül újbóli össze kell hívni azt. 30 1906. febr. 19. (10. ülés) FN 1905─1906 77─78. A feloszlatással szembeni óvás kifejezése Prónay követelésére került az ülés előtt a javaslat szövegébe. A főrendiház ülése. PH 28. (1905) 9779. sz. (febr. 20.) 4─5.

10

CSOPORTOK A FŐRENDIHÁZON BELÜL

A főrendiház politikai csoportjainak meghatározását nehezíti, hogy az álláspontok kialakítása, támogatók szervezése bizalmas konferenciákon történt, melyekről a sajtó szűkszavúan szólt. A ház ülésein álláspontok ütköztetésére kevéssé került sor. Nehézség, hogy csak a június 21-i és október 10-i üléseken került sor név szerinti szavazásra. Megállapítható, hogy a főrendek mintegy 2/3-a távol maradt az ülésekről. Máskor, például az egyházpolitikai vitákon a mostani létszám kétszerese is jelen volt. A főrendi csoportok 1905-ben nem teljesen a képviselőházi pártok tükörképeként szerveződtek. A felsőház aktivizálódását, láttuk, egy az ellenzéket támogató csoport kezdeményezte, ők voltak azok, akik újra és újra ösztönözték a házat: ne pusztán tudomásul vegye az elnapolásokat. Vezetőik, br. Prónay Dezső és gr. Dessewffy Aurél 1905 előtt is az aktívabb és ellenzéki főrendiházi tagok közé tartoztak. Rajtuk kívül a kinevezett tagok köréből Rákosi Jenőt és Chorin Ferencet kell megemlíteni. A csoport magja, amely az értekezleteken, és feltehetően az agitációban részt vett, 20 fő volt, s valószínű, hogy csoport egésze sem haladta meg a 40-et31, vagyis a képviselőházzal ellentétben itt nem rendelkeztek többséggel.32 Szemben állt velük az udvari, hiperlojális, s így a király nem parlamenti kormányát is támogató csoport, élén gr. Csekonics Endre főasztalnokmesterrel.33 Az értekezleteken kb. 10 főrend

31 A következetesen az ellenzéki javaslatokra szavazók, és Prónay 1906. február 19-én tett kijelentése alapján. A főrendiház ülése. PH 28. (1906) 9779. sz. (febr. 20.) 4─5. 32 A képviselőház és a főrendiház eltérő politikai erőviszonyait hangsúlyozza: Pester Lloyd 25. (1905) 271. Nr. (Nov.1.) 3. 33 „Közismert tény, hogy Ferenc József legmegbecsültebb emberei közé tartozott”. Kornitzer Béla: Apák és fiúk. Nagy magyar értékeink – ahogyan fiaink látják. 1. köt. Széchenyi Irod. és Műv. Rt., Bp. cop. 1940. 115.

11

vett részt, az összlétszám ennek kétszerese lehetett. A kormány legkitartóbb támaszai Csekonicson és néhány más országzászlóson kívül gr. Teleki József, br. Podmaniczky Géza örökös tagok, valamint Burchard-Bélaváry Konrád, br. Üchritz Zsigmond, és Beöthy Zsolt kinevezett tagok voltak. Üchritz egyike volt annak három személynek, akinek kinevezését Wekerle Sándor miniszterelnök a kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslat főrendiházi megszavazása érdekében vitte keresztül. A harmadik csoport a szabadelvű párt elvi irányvonalát követte, anélkül, hogy képviselőházi eljárását pontosan utánozta volna.34 A szabadelvűek a képviselőházban eleinte távol maradtak a szavazástól, majd decembertől a koalíció javaslatait támogatták. A főrendiházban viszont először az ellenzékkel, majd szeptembertől az udvari csoporttal akcióegységben léptek fel. Fejérváry Tisza Istvánhoz írt szeptember eleji levele alapján önálló csoportnak

34 A szabadelvű párti főrendek többsége júniusban a bizalmatlansági indítványt módosított formában megszavazta, míg Tiszáék a képviselőházban, ahol a szavazásra az elnapolás kihirdetése után került sor, a szokásjogra hivatkozva nem tették ezt meg. Októberben a szabadelvű pártkör nyilatkozatban ítélte el az elnapolást, a képviselőházi ülésen viszont ismét nem szavazott, de hangot adott nézetének, hogy „a képviselőház ezen folytonos elnapolásaival folytatott kormányzati rendszert helytelennek és az alkotmány szellemébe ütközőnek tart[ja]” (Tisza István beszéde. 1905. okt. 10. [40. ülés] KN 1905─1906. 2. köt. 18.). A főrendiházban viszont a szabadelvű párt hívei a mérsékelt, a kormány felelősségéről szót sem ejtő javaslat létrehozásában és megszavazásában játszottak szerepet. A javaslat megfogalmazója ugyanis Kautz Gyula kinevezett főrend volt, aki az 1905. évi választásokon a szabadelvű párt elnökeként tevékenykedett. (Sturm-féle országgyűlési almanach, 1905−1910. Rövid életrajzi adatok az országgyűlés tagjairól. Szerk. Fabro Henrik és Ujlaki József . Pesti Lloyd-Társ., Bp. 1905. 162.)

12

tekinthetjük őket, akik a mérleg nyelvét képezték.35 A nyilvánosság elé csak a decemberi ülés előtt léptek: a Csáky Albin vezetésével a hiperlojális és koalíciós álláspont közti közvetítőként fellépő értekezlet feltehetően szabadelvű párti akció volt. Ez megakadályozta a képviselőházihoz hasonlóan radikális határozati javaslatot, és előmozdította a főrendiház egységes állásfoglalását. A csoport létszáma hozzávetőlegesen 30-40 fő lehetett. Fontos látni: sem a koalíciós, sem a szabadelvű csoport nem volt elégséges létszámú ahhoz, hogy a másik távolmaradása esetén határozatképes legyen a ház.36 Más megközelítésben megállapítható, hogy 1905-ben a főrendiházban többnyire az arisztokraták, akik egyébként is a tagság több mint felét tették ki 37, kezdeményeztek. Az aktív tagok kb. ¾-e is főnemesi ranggal rendelkezett. Kristóffy József, a Fejérváry-kormány belügyminisztere memoárjában úgy mutatta be ezt az időszakot, hogy (valószínűleg a függetlenségi pártba belépett Apponyi-csoportra és az Alkotmánypártra célozva) „itt a magyar arisztokrácia harca foly[t] a magyar király ellen”. A főnemességet Kristóffy három csoportra osztotta. „Az első osztályú főurak […] félrevonulnak, sőt nem helyeslik az ellenállást. A másodosztályú arisztokrácia [tagjai] […] nemcsak támogatják, hanem egyenesen aktív részt vesznek a király alkotmányos fejedelmi jogai ellen indított küzdelemben. A harmadosztályú arisztokrácia, melynek zömét […] a protestáns főúri családok képezik, Tiszával tart, […] közömbösen nézi, mint ostromolja néhány elvakult mágnás család

35 Az Újság is több csoport együttes győzelméről írt az októberi szavazás után: „A főrendiháznak is van már koalícziója, csakhogy itt a többség – a kisebbség.” A főrendek ülése. Az Újság 3. (1905) 283. sz. (okt. 11.) 7─8. 36 A főrendi ház házszabályainak 37.§ szerint a döntésképességhez legalább 50 tag részvétele kellett. 37 A kb. 360 tagból kb. 200 személy örökös jogon volt tag.

13

vezetése alatt az egész intelligens úri osztály a magyar állam egyetlen biztos alapját, a királyi hatalmat.”38 Az egyes családok besorolása a főrendiháznál módosításra szorul. A Kristóffy által kormányhű kategóriába sorolt Esterházyak hercegi ága a kormány mellett szavazott (hg. Esterházy Alajos testőrkapitány), de az öt Esterházy gróf következetesen ellenzéki volt. Ugyanígy ellentétes oldalon állt a Festetichek hercegi és grófi ága. A Kristóffy által ellenzékinek tartott Batthyány családnak egy kormánypárti tagja vett részt a főrendiház ülésein, miközben négy másik családtag valóban ellenzékiként ült a képviselőházban. Gr. Apponyi György az ellenzék, Apponyi Sándor főkamarásmester viszont a kormány támogatóinak sorába tartozott. A reformátusok köréből a br. Vécseyek képviselője ellenzéki oldalon szavazott, a gr. Degenfeld-Schomburgok távol maradtak vagy ellenzékiek voltak, Telekieket mindkét oldalon találunk. A főrendiházi ellenállásban (és a Pest és Nógrád megyei megyei alkotmányvédő mozgalomban is)39 kiemelkedő szerepe volt a(z evangélikus) br. Prónay és a (katolikus) gr. Mailáth családnak, amelyeket Kristóffy meg sem említ. Másrészt azon családok magatartása, amelyek a főrendiház reformja után nyertek örökös tagsági jogot, összességében nem különbözött a régi arisztokráciáétól. A darabontkormánnyal következetesen szembefordulót (br. Baich, gr. Mailáth és Vigyázó), csak kezdetben ellenzékit (br. Forster, Harkányi) és végig kormánypártit (br. Csávossy) egyaránt találunk a családok között. Az „újgrófok” és „újbárók”, akik rangjukat, tagságukat politikai megbízhatóságukért, szabadelvű párti vagy kormányzati

38 Kristóffy József: Magyarország kálváriája. Az összeomlás útja. Politikai emlékek 1890─1926. 1. köt. Wodianer, Bp. 1928. (2. kiad.) 162. 39 Horváth József: Az 1905/6. évi vármegyei ellenállás története. „A vármegye” politikai és közigazgatási hetilap kiadása, Bp. [1907?] 39─42.

14

szolgálataikért nyerték, tehát most nem feltétlenül viselkedtek lojálisan. Éppígy nem alkalmazható a frontok leírására a nyugat-magyarországi, katolikus, „udvarhű” és a tiszántúli, protestáns, „nemzeti”/”rebellis” arisztokrácia régi és leegyszerűsítő szembeállítása40 sem. Inkább egyes személyek esetében volt meghatározó a császári udvarral való kapcsolat. A zászlósurak például csaknem egységesen a kormány mellé álltak.41 A kormány (uralkodó) felszólítására vettek részt az üléseken, szavaztak az ellenzék ellen.42 Az országzászlósok szavazatainak kormányzati befolyásolása állítólag már az egyházpolitikai viták időszakában is

40 Vö. Kósa László: Katolikus és protestáns magatartásformák az abszolutizmus idején. In: Forradalom után – kiegyezés előtt. A magyar polgárosodás az abszolutizmus korában. Szerk. Németh G. Béla. Gondolat, Bp. 1988. 350─365., Bertényi Iván, ifj.: Bánffy Dezső és a nemzetiségi kérdés. Doktori disszertáció (ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola Művelődéstörténeti Doktori Program). 2005. 15–18. [interneten: http://doktori.btk.elte.hu/hist/bertenyi/diss.pdf (2010.05.19.)] 41 Gr. Bánffy György főajtónállómester 1905. június 21-én bizalmatlanságot szavazott a kormánnyal szemben, a későbbi üléseken azonban feltehetően már nem vett részt. 42 A szeptember 15-i ülésre ld. Fejérváry levele Daruváryhoz. Wien, den 12-ten Sept. 1905. MOL I 35 2. doboz 1. tétel. Az október 10-i ülésről pedig ezt írta a Budapesti Hírlap: „Az ország-zászlósok közül rendesen senki sem jár a főrendiház üléseire, - ma ott voltak hatan” Bp. H. 25. (1905.) 281. sz. (okt. 11.) 3. A Budapesti Hírlapnak a zászlósurak általános inaktivitására vonatkozó jellemzését saját vizsgálataink is alátámasztják: gr. Apponyi Sándor kivételével (, aki az 1860-as évek végén a főrendiház jegyzőjeként szerepelt) egyikük sem szólalt fel soha a főrendiházban. Az 1901-1905. évi országgyűlés ünnepélyes berekesztésén való részvételt is több zászlósúr is lemondta pl. előrehaladott korára hivatkozva. MOL K 26. 623. cs. III. tétel 6138 ME sz.

15

felvetődött.43 Éppígy, az a kb. 20 főrend, aki a 47 élethossziglan kinevezett tag közül részt vett az üléseken, többségében a kormányt támogatta, ahogy tette a tagok ezen csoportja már 1894-’95-ben, az egyházpolitikai törvényjavaslatoknál is.44 A katolikus és ortodox püspökök a válság időszakában, noha, láttuk, a kormány fontos szerepet szánt az előbbieknek, csaknem végig távol maradtak. Bartha Miklós függetlenségi politikus-publicista távolmaradásukat azzal magyarázta: el akarták kerülni, hogy „a meghasonlás mélyítésében részük legyen”. 45 A katolikus 43 Ld. Gr. Apponyi Albert beszéde. 1894. máj. 17. (341. ülés) KN 1892─1896 18. köt. 351. Lehet, hogy részben a zászlósurakra célzott 1894-ben Ferenc József, amikor megígérte Wekerle miniszterelnöknek, hogy „politikai okokból befolyást fog gyakorolni a magnásokra[!], hogy tartózkodás által segítsék elő a törvény megszavaztatását”. Kállay Béni Khuen-Héderváry Károlyhoz. Bécs, 1894. máj. 27. OSZK Kt. Levelestár. 44 Az 1885-ben választott 50 tag közül 1905-ben 23 volt életben, ebből csak öt vett részt az üléseken, három a kormányt, kettő az ellenzéket támogatta szavazataival. 45 Bartha Miklós: A pénzemberek. Magyarország 12. (1905) 152. sz. (jún. 23.) 1. Nem kizárható, hogy a kormányt a püspöki kar támogatásának megnyerése is motiválta abban, hogy nem sokkal a vád alá kerüléssel és főrendi bíróság megválasztásával fenyegető ülés előtt gr. Mailáth Gusztáv erdélyi püspök titkos tanácsosságra felterjesztéséről döntött. (Minisztertanácsi jegyzőkönyvek [interneten: http://www.digitarchiv.hu/faces/kereso.jsp [2010.05.19.]] 1905. aug. 25. 1. pont.) A Budapesti Hírlap azt hangoztatta, hogy „a koalíció a katolikus papságban nagy erejét bírja s gyakori beszéd szabadelvű körökben, hogy Tiszát a katolikus papság buktatta meg”. (A király óhajtása. Bp. H. 25. [1905] 256. sz. [szept. 16.] 1─2.) A politikai válság idején Vaszary hercegprímás, hiába gyakorolt rá nyomást az ellenzéki sajtó, hosszú ideig hallgatott. (A hercegprímás közbenjárása. Bp. H. 25. [1905] 283. sz. [okt. 13.] 3.) Végül karácsonyi pásztorlevelében a politikai megbékélésre hívott fel (A hercegprímás és a

16

főpapok a ház utolsó ülésén jelentek csak meg, és csatlakoztak a főrendek egységes állásfoglalásához.46 A 13 tagsággal bíró protestáns egyházi méltóság közül47 5 vett részt az üléseken. A két evangélikus, a függetlenségiekkel rokonszenvező br. Prónay Dezső egyetemes főfelügyelő és az Új Pártban vezető Laszkáry Gyula, a dunántúli kerület felügyelője, következetesen ellenzéki volt. Hegedüs Sándor, dunántúli református egyházkerületi főgondnok, korábban 30 évig szabadelvű képviselő, 1899-1902-ben a Széll-kormány kereskedelmi minisztere, júniusban támogatta a bizalmatlansági indítványt, októberben azonban a radikális javaslat ellen szavazott. Ekkor a másik két református elöljáró is a mérsékelt csoporthoz csatlakozott.

TÖRÉSVONALAK

Szemben a főrendek retorikájával és törekvésével, miszerint a házon belül nem léteznek, ne létezzenek politikai pártok48, láttuk: a válság. Bp. H. 25. [1905] 353. sz. [dec. 22.] 4.), ugyanakkor az uralkodót figyelmeztette, hogy az országgyűlés feloszlatása nemzet király iránti hűségét megingatná. Megegyezést sürgető leveleire azonban csak semmitmondó választ kapott a királytól a kabinetiroda útján. (Vaszary Kolos levele Ferenc Józsefhez. Bp., 1905. dec. 26. MOL I 35 1. doboz 2. tétel., Vaszary Kolos levele Ferenc Józsefhez. Bp., dec. 27. (a levélre ráírva Daruváry által Ferenc József megbízásából írt válaszának piszkozata). Uo.) 46 Az Újság Fehér Ipoly pannonhalmi apátot és gr. Széchenyi Miklós győri püspököt említi név szerint. A főrendek ülése. Az Újság 3. (1905) 50. (febr. 20.) 5─7. 47 3 református püspök és 2 főgondnok (1 református főgondnoknak járó főrendiházi tagsági hely nem volt betöltve), 3 evangélikus püspök, 1 főfelügyelő, 2 kerületi felügyelő, 1 unitárius főgondnok. 48 Prónay a június 21-i ülésen arról beszélt, hogy az elnökhöz intézett június 7-i levelet „pártpolitikai különbség nélkül” írták alá főrendek (1905

17

tagok jelentős része állásfoglalását a képviselőházi pártokhoz igazította. Több főrend az 1905-ös választáson képviselőjelöltként lépett fel.49 Prónay Dezső függetlenségi érzelmei közismertek voltak50, a Zichy családot szoros kapcsolat fűzte a Katolikus Néppárthoz. Az értekezleteken, szavazásokon részt vevő főrendek között magas (1/3) volt az egykori képviselők aránya – ők nyilván eleve is jobban érdeklődtek a politika iránt. A Fejérváry-kormánnyal szemben állást foglalók többnyire a 67-es alapú

jún. 21. [6. ülés] FN 1905─1906 19.), de valójában ez „a képviselőházi többség kormányra jutását támogató” (Bp. H. 25. [1905] 156. sz. [jún. 7.] 3.) csoport tagjai egy kivételével később a főrendiházban végig Fejérváry ellen, és a koalíció mellett szavaztak. A határozati javaslat benyújtásakor október 10-én is hangsúlyozta, hogy „a főrendiházban pártok nincsenek” (1905. okt. 10. [8. ülés] FN 1905─1906 65.) A főrendek máskor is ezt hangsúlyozták. (Ld. pl. Zichy Nándor felszólalásait 1899. márc. 1. [43. ülés] FN 1896─1899 3. köt. 36.; 1900. nov. 20. [71. ülés] 5. köt. 47. ) A második kamara létjogosultságát az adta, mint ez a főrendiház reformját megelőző országgyűlési vitában és a későbbiek folyamán is kifejezést nyert, hogy más alapon áll, mint a változékony pártpolitikai erővonalak mentén szerveződő képviselőház. A főrendiház a napi politika szintjétől elemelt értékek és érdekek megtestesítőjeként kiegészítette a képviselőházat a nemzeti érdek képviseletében. Ennyiben a főrendiház tagjai nem egyéni nézetek képviselőiként szerepeltek. Gyakorlati megfontolásból, a főrendiház eredményes fellépése érdekében is kívánatos volt, hogy a ház minél nagyobb egységet mutasson fel kifelé. Jól mutatja ezt, hogy az utolsó ülés előtt Beöthy állítólag hosszan kapacitálta a határozati javaslat mérsékelt hangjával elégedetlen Prónayt, hogy lássa el ő is aláírásával a javaslatot. A főrendiház ülése. PH 27. (1905) 9779. sz. (febr. 20.) 4–5. 49 Pl. a korábban 67-es alapon politizáló (gr. Apponyi Albert-csoportjához közel álló [Jónás Károly – Villám Judit: A magyar országgyűlés elnökei 1848-2002. Almanach. Argumentum, Bp. 2002. 235.]) Dessewffy Aurélt a függetlenségi párt, Hadik-Barkóczy Endre az ifj. Andrássy Gyula körül csoportosuló disszidensek színeiben. 50 A Pesti Hírlap Prónayt csak „kuruc báróként” emlegette.

18

ellenzék vagy a szabadelvű párt országgyűlési képviselői voltak, az éles kormánykritikát elutasítók zömmel szabadelvűek. Leegyszerűsítés azonban a főrendi csoportokban pusztán a képviselőházi pártok leképeződését látni. Politikai szimpátia, rokonság, függőségi viszony, gazdasági érdek egymást átszövő szálai egyaránt befolyást gyakoroltak a főrendházi szavazatokra. A függőség példájaként említhető, hogy hg. Lobkowitz Rudolf a közös hadsereg budapesti hadtestparancsnokaként vagy a kinevezett tag Ludwig Gyula a MÁV elnökigazgatójaként aligha szavazhatott másként, mint a kormány érdekében. Viszont az amúgy fontos agrárius-merkantil ellentétet ekkoriban egyéb politikai szempontok felülírták.51

OKKERESÉS, ÖSSZEGZÉS

1905-ben megnőtt a közvélemény várakozása a főrendiház állásfoglalásaival szemben. Az üléseken megtelt a karzat, az újságok szokatlan módon vezércikkeket szenteltek a házban történteknek. A második kamara azonban nem felelt meg az ellenzéki közvélemény elvárásainak. Bár a válság megoldásának alternatívái közül mind az abszolutizmus, mind a választójog nagymértékű kiterjesztése elfogadhatatlan volt a főrendiház számára, végül mégis beérték a tiltakozás enyhébb formáival. A főrendiház tehetetlensége részben szervi sajátosságaiból fakadt. A kormány számára beépített biztosítékok eleve akadályozták, hogy markáns, önálló politikai tényezővé váljon a ház. Ilyen biztosíték volt a korlátozott jogkör. A főrendiház kormánnyal szembeni állásfoglalásainak jogi következménye nem volt, hiszen a

51 Az OMGE-n és a GyOSz-on belüli irányzatokra, és közös platformjukra ld. Dolmányos I.: A koalíció i. m. 40─44., 62.

19

törvény szerint csak a képviselőház volt jogosult a kormányt vád alá helyezni.52 A főrendiház első kamarától függése nyilvánult meg abban is, hogy ha az beleegyezett az elnapolásba, a főrendiház sem tehetett más, hiszen képviselőházi határozatok hiányában nem is lett volna tárgyalni valója.53 A főrendiház elnökének is fontos szerepe volt az események alakulásában. Szemben a képviselőház választott elnökével, őt az uralkodó a miniszterelnök javaslatára nevezte ki. Csáky Tisza Istvánt tekintette politikai vezérének, ami nem akadályozta, hogy elnökként Fejérváryéknak is kedvezzen, akár a házszabály megsértése árán.

A válság során a főrendek a főrendiházi politizálás hagyományos módszerét alkalmazták, amely nem lépett túl a tagok bevonásán.54 A főrendi ellenzék még a koalíció vezérlőbizottságával sem állt folyamatos kapcsolatban. A politikai válságban a főrendiház több tekintetben konfliktusba került önmagával. Az uralkodóval szembeni lojalitás és a nemzeti érzés konfliktusára pusztán az uralkodóba vetett bizalom hangsúlyozásával reagálni az adott helyzetben frázisként hatott.55

52 „Ministeri felelősség” szócikk. In: Magyar jogi lexikon hat kötetben. Szerk. Márkus Dezső. 5. köt., Kiutalványozás-Perfüggőség. Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Bp. 1904. 441─447. A Fejérváry-kormány lemondását bejelentő június 22-i felség-előterjesztésében azt olvashatjuk, hogy „a főrendiházban hozott bizalmatlansági határozatnak kormánybuktató czélja és jelentősége nincs”, viszont „az országos közvéleménynek a kormánnyal szemben való alakulására jelentékeny befolyással lehet”. 53 A válság. PH 27. (1905) 9709. sz. (dec. 9.) 2-3. 54 Vö. Szabó Dániel: A Néppárt megalakulása. Történelmi Szemle 20. (1977:2.) 173─208. 180─182. 55 A főrendiházi ellenzék ugyan tagadta az ellentét meglétét (a válság elhúzódásáért az uralkodó helyett a „rossz tanácsadókat” tette felelőssé, és

20

Prónay kijelentése, miszerint nem az uralkodó, hanem „a kormány, a mely a királyi kéziratot ellenjegyzésével ellátta” felelős a történtekért, csak a jogi, nem pedig az erkölcsi felelősséget hárította el a királyról. 56 A főrendiház fő feladata saját felfogása szerint a közvetítés és mérséklés volt. Ám a mérsékletnek csak az országgyűlési határozatok szövegezésében volt jogosultsága. Hiszen a képviselőház is csak e téren mutatott radikalizmust, a tényleges cselekvésben nem ment el lehetőségei végső határáig: a kormány vád alá helyezéséig, illetve a feloszlatás figyelmen kívül hagyásáig. A másik oldalon, a Fejérváry-kormány pedig csak annyiban tekintett politikai tényezőként a második kamarára, amennyiben a vádemelés esetén a főrendiház lett volna hivatva a bíróságot delegálni. Miután a vádemelés elmaradt, és a kormány csekély erőfeszítéssel biztosítani tudta a mérsékelt csoport többségét, nem volt szükség semmilyen radikális beavatkozásra. A főrendiház nem rendelkezett eszközökkel a közvetítéshez, és a szembenállók fogadókészsége is hiányzott hozzá. A ház úgy formált volna igényt arra, hogy önálló politikai tényezőként lépjen fel, hogy ehhez nem állt elő saját megoldási javaslattal. A tagság egy része érzékelte ezeket a problémákat, de nem tudott új önálló szerepkört találni a főrendiháznak. 57 Egyedül Rákosi Jenő mutatott rá egy lehetséges kiútra, amikor a főrendiház hivatását a nemzeti

hangsúlyozta, hogy az igazi lojalitás az, amely a királyt és a dinasztiát a nemzethez közelíti, a „kölcsönös szeretethez, kölcsönös engedékenységhez” vezető ösvényre kalauzolja), de a lojalitást hangsúlyozó nyilatkozattól nem zárkózott, nem zárkózhatott el. Gr. Széchenyi Viktor hozzászólása. 1905. okt. 10. (8. ülés) FN 1905─1906 60. 56 1905. okt. 10. (8. ülés) FN 1905─1906 49. 57 1905 decemberének elején Dessewffy Aurélen kívül pl. Ghyczy Béla kinevezett tag sem látott működési teret a főrendiház általi közvetítésre. Ghyczy Béla Rudnyánszky Józsefhez. Bpest, 1905. dec. 5. OSZK Kt. Levelestár

21

királyság hiányában gazdátlan, és így addig „a szélső pártok” által „agitatorikus fegyverekként” használt nemzeti törekvések felkarolásában vélte megtalálni.58 Történelmi nézőpontból a főrendiház 1905-1906. évi tevékenysége érdemben nem járult hozzá a kibontakozáshoz. A február 19-i feloszlatással az egész törvényhozás megszűnt a politikai válság tényezője lenni, a krízis a koalíció vezetőinek az uralkodóval történt tárgyalásán nyert rövid távú megoldást másfél hónappal később. Nagyobb időtávlatban felvethető: vajon ez a főrendiházi kudarc, a második kamarák általános gyengesége mellett59 nem függött-e össze összetételének sajátosságaival is. A magyar főrendiház, alapjában megőrizve eredeti rendi-arisztokratikus rekrutációját, nem tudta a modern második kamaráknak a társadalom egyes csoportjait reprezentáló, a mindenkori kormányzattal esetleges ellensúlyt képző funkcióját betölteni. Annak vizsgálata, hogy ez a hiány, valamint a korlátozott jogkör milyen szerepet játszhatott a főrendiháznak a valódi magyar rendszerváltások idején való tehetetlenségében, követő magatartásra korlátozódásában, már természetesen csak más munkák feladata lehet.

UTÓHANG

A főrendek 1905-06-beli tevékenységének árnyalt megismeréséhez hozzátartozik, hogy kitekintésképpen röviden említésre kerüljenek

58 1905. okt. 10. (8. ülés) FN 1905─1906 63. 59 Önmagában a második kamara bizalmatlansági szavazatának semelyik államban nem volt kormánybuktató hatálya. Vö. a Rákosi Jenő által (is) megfogalmazott gondolattal, miszerint nem akad arra példát, „hogy valaha forradalmat, katastrophát egy főrendiház vagy senatus meg tudott volna állítani egy országban.” 1905. okt. 10. (8. ülés) FN 1905─1906 63.

22

politikai állásfoglalásaik, fellépésük főrendiházon kívüli színterei is. Közismert, hogy számos arisztokrata - szűknek érezve a főrendiházi nyújtotta kereteket - képviselőként folytatott politikai tevékenységet. Az 1905. évi választás után az arisztokraták aránya a képviselők között csaknem elérte a 14%-ot, a 62 főnemesi származású honatya több mint harmada ekkor vállalt először mandátumot.60 Több főrendiházi tag véleményét kikérte az uralkodó a válság során a helyzetről61, mások közvetítőként próbálták elősegíteni a megegyezést (pl. Szőgyény-Marich László kinevezett tag és gr. Cziráky Béla homo regiusként, az Andrássy-csoportból br. Ambrózy István örökös tag, úgy tűnik saját kezdeményezéséből). A kormány oldalán, a hivatalban maradt vagy újonnan kinevezett főispánok, majd a kormánybiztosok között csak elvétve találunk főnemeseket. A megyei alkotmányvédő bizottságok többségének viszont volt arisztokrata tagja. Külön vizsgálatot érdemelne, hogy ezek a mágnások a tényleges ellenállásban milyen formában és mértékben vettek részt.62 Egyes arisztokraták jelentős összeggel járultak hozzá az ellenállásban részt vevő vármegyei hivatalnokok fizetésének 60 Pap József: „Két választás Magyarországon”. Az országgyűlési képviselők társadalmi összetétele a 20. század első éveiben. Aetas 22. (2007:1.) 5─30. 21. 61 Pl. 1905 márciusának elején gr. Csáky Albin, gr. Zichy Nádor, gr. Żeleńsky Róbert örökös tagok véleményét is kikérte. Bp. H. 1905 (25. évf.) 62. sz. (márc. 3.) 2─3. 62 A vármegyei alkotmányvédő bizottságok országos gyűlésén a küldöttek között számos arisztokrata szerepelt, az ellenállás koordinálására a későbbiek folyamán gr. Apponyi Albert létrejött vezetésével vegyesbizottság (a Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesületének alispáni bizottsága, a koalíció vezérlőbizottsága és Prónay Dezső elnöklete alatt megyebizottsági tagokból alakult bizottság delegáltjai) soraiban azonban jóval kevesebben voltak. Horváth József: Az 1905/6. évi i. m. 39─42., 50.

23

pótlásához.63 A tulipánmozgalom megindításában központi szerepet játszottak az arisztokraták, közelebbről egyes főúri asszonyok. A főrendiházi tagok publicistai tevékenységében egyedi példa Rákosi Jenőé, aki a Budapesti Hírlap tulajdonosaként és főszerkesztőjeként komoly propagandát fejtett ki a Fejérváry-kormány ellen, azonban esetenként más főrendiházi tagoknak is jelentek meg politikai cikkei (pl. Mailáth Józsefnek a Budapesti Hírlap karácsonyi számában). A főrendek esetenként szakmai szervezetek, kamarák fórumain is hangot adtak politikai nézeteiknek, a kibontakozásra vonatkozó elképzeléseiknek.64 A „mágnáskaszinó”-ként emlegetett Nemzeti Kaszinóba is begyűrűztek a politikai küzdelmek, a szabadelvű párt, majd a Fejérváry-kormány hívei elleni akciók egyik fő szervezője gr. Károlyi István volt.65 A társasélet átpolitizálódásának egy másik jele volt, hogy az 1906 januárjában Bécsben tartott udvari bálon a meghívott magyar arisztokraták közül sokan nem jelentek meg, anélkül, hogy a főudvarmesteri hivatal előtt megindokolták volna a távolmaradást.66

FELHASZNÁLT IRODALOM

KÉZIRATOS FORRÁSOK

63 A legismertebb gr. Károlyi Sándor és István példája, akik 25─25 ezer koronát bocsátott a Csongrád megyei alkotmányvédő bizottság rendelkezésére. Uo. 70. 64 Pl. Chorin Ferenc a GyOSz, Hatvany-Deutsch Sándor a Magyar Cukorgyárosok Országos Egyesületének közgyűlésein, az agrárius politikusok a Köztelek hasábjain. 65 Żeleński Róbert, gróf: Emlékeim. Pallas, Bp. 1928. 267─268., 295─297. 66 Krúdy Gyula: Kossuth fia. Gond., a jegyzeteket és az utószót írta Fábri Anna. Magvető, Bp. 1976. 337.

24

Magyar Országos Levéltár: I 35 (Bécsi levéltárakból kiszolgáltatott iratok. Kabinettsarchiv, Geheimakten: Nachlass Daruváry). K 26 (Miniszterelnökségi levéltár. Központilag iktatott és irattározott iratok) 623. csomó. K 27 (Miniszterelnökségi levéltár. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek) (interneten: http://www.digitarchiv.hu/faces/kereso.jsp [2010.05.19.]). Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára: Fond 32 (Bártfai Szabó László)/254. Mailáth József levele Széchenyi Aladárhoz. Bakóca, 1913. aug. 15. [Másolat]. Levelestár. Ghyczy Béla Rudnyánszky Józsefhez. Budapest, 1905. dec. 5. Levelestár. Kállay Béni Khuen-Héderváry Károlyhoz. Bécs, 1894. máj. 27.

NYOMTATOTT FORRÁSOK

Az 1896. évi november hó 23-ára hirdetett országgyűlés főrendiházának naplója. 3. köt. Pesti Kvny Rt., Bp. 1899. Az 1905. évi február 15-ére hirdetett országgyűlés főrendiházának naplója. 1. köt. Pesti Kvny. Rt., Bp. 1905. Az 1892. évi február hó 18-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. 18. köt. Pesti Kvny. Rt., Bp. 1892. Az 1905. évi február 15-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. 1. köt. Athenaeum, Bp. 1905. Az 1905. évi február 15-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. 2. köt. Athenaeum, Bp. 1906. Budapesti Hírlap (1905. jún.─1906. febr.). Budapesti Tudósító (1905. szept.─okt.). Kornitzer Béla: Apák és fiúk. Nagy magyar értékeink – ahogyan fiaink látják. 1. köt. Széchenyi Irod. és Műv. Rt., Bp. cop. 1940.

25

Kristóffy József: Magyarország kálváriája. Az összeomlás útja. Politikai emlékek 1890─1926. 1. köt. Wodianer, Bp. 1928. (2. kiad.). Krúdy Gyula: Kossuth fia. Gond., a jegyzeteket és az utószót írta Fábri Anna. Magvető, Bp. 1976. Lányi Bertalan: A Fejérváry-kormány (1905. június 18─1906. április 8.) kormányzatpolitikai és alkotmányjogi megvilágításban. Benkő Gy. Cs. és Kir. Udvari Kv.kereskedése, Bp. 1909. Pesti Hírlap (1905. jún.─1906. febr.). Pester Lloyd (1905. jún.─1906. febr.). Szerencs János: A főrendiház szervezete. Pesti Ny., Bp. 1893. Az Újság (1905. jún.─1906. febr.). Żeleński Róbert, gróf: Emlékeim. Pallas, Bp. 1928.

FELDOLGOZÁSOK, KÉZIKÖNYVEK

BERTÉNYI IVÁN, IFJ.: Bánffy Dezső és a nemzetiségi kérdés. Doktori disszertáció (ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola Művelődéstörténeti Doktori Program). 2005. DOLMÁNYOS ISTVÁN: A koalíció az 1905─1906. évi kormányzati válság idején. Akad. K., Bp. 1976. GRATZ GUSZTÁV: A dualizmus kora. Magyarország története 1867-1918. 2. köt. M. Szle Társ., Bp. 1934. HANÁK PÉTER: Az 1905─1906. évi politikai válság. In: Magyarország története tíz kötetben. 7., Magyarország története 1890─1918. Főszerk. HANÁK PÉTER, szerk. Mucsi Ferenc. 1. köt. Akad. K., Bp. 1988. 557─680. HORNYÁNSZKY LAJOS: Tisza István és kora. S. a. r., mutatókkal ellátta és szerk. Hornyánszky Nándor. 1. köt. Tellér, Bp. [s. a.]. HORVÁTH JÓZSEF: Az 1905/6. évi vármegyei ellenállás története. „A vármegye” politikai és közigazgatási hetilap kiadása, Bp. [1907?].

26

JÓNÁS KÁROLY – VILLÁM JUDIT: A magyar országgyűlés elnökei 1848-2002. Almanach. Argumentum, Bp. 2002. KÓSA LÁSZLÓ: Katolikus és protestáns magatartásformák az abszolutizmus idején. In: Forradalom után – kiegyezés előtt. A magyar polgárosodás az abszolutizmus korában. Szerk. Németh G. Béla. Gondolat, Bp. 1988. 350─365. Magyar jogi lexikon hat kötetben. Szerk. Márkus Dezső. 5. köt., Kiutalványozás-Perfüggőség. Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Bp. 1904. MENDELSSOHN-BARTHOLDY, ALBRECHT: Ein- oder Zweikammersystem? In: Handbuch der Politik. 1. Bd., Grundlagen der Politik. Hrsg. Von Paul Laband et al. Dr. Walther Rothschild, Berlin und Leipzig 1914. 425─431. PAP JÓZSEF: „Két választás Magyarországon”. Az országgyűlési képviselők társadalmi összetétele a 20. század első éveiben. Aetas 22. (2007:1.) 5─30. PESTI SÁNDOR: Az újkori magyar parlament. (Osiris tankönyvek. Doktori mestermunkák) Osiris, Bp. 2002. Sturm-féle országgyűlési almanach, 1905−1910. Rövid életrajzi adatok az országgyűlés tagjairól. Szerk. Fabro Henrik és Ujlaki József . Pesti Lloyd-Társ., Bp. 1905. VERMES GÁBOR: Tisza István. Ford. Deák Ágnes. Századvég, Bp., 1994 VUTKOVICH SÁNDOR, IFJ., DR.: A felsőházak szervezete a főbb államokban. Politikai tanulmány. Eggenberger, Pozsony 1896.

27

Rezümé DIE POLITISCHE KRISE 1905-06 UND DAS UNGARISCHE MAGNATENHAUS

Der Aufsatz forscht das Benehmen der zweiten Kammer des ungarischen Parlaments während einer der grössten Krisen von Österreich-Ungarn. Die Zeitgenossen beurteilten das ungarische Magnatenhaus, dass es eine „konservative”, „aufbewahrende” Institution wäre, ein Vermittler zwischen der Nation und dem König, und diese Eigentümlichkeiten haben 1905-06, als der Wille der Nation und der Wille des Königs miteinander gegenüber standen, übergelegt werden müssen. Der Aufsatz folgt den Ereignissen im Magnatenhaus und hinter den Kulissen nach, dann zeichnet er die sich im Magnatenhaus formierende politische Bruchlinien und Gruppen. Die Protokolle des ungarischen Parlaments und die Ministerrat-Protokolle des Kabinetts Fejérváry, politische Zeitungen, die Akten der k. und k. Kabinettsbüro und des Amtes der Ministerpräsident und private Briefe der Magnatenhausmitgliedern sind als Quelle benutzt worden. Die Opposition im Magnatenhaus forderte sofort nach der Ernennung des Kabinetts Fejérváry einen entschiedenen Auftritt gegen das Kabinett, das keine parlamentarische Unterstützung hatte. Es war dem Kabinett aber gelungen, das Annehmen eines radikalen Beschlusses durch die wiederholte Vertagung der Parlamentsitzungen und mit der Hilfe des Magnatenhauspräsidenten Graf Albin Csáky zu verhindern. Das Kabinett befürchtete vor allem, dass, wenn das Abgeordnetenhaus Anklage gegen das Kabinett wegen seiner ungesetzlichen Tätigkeit erhebt, oppositionelle Personen durch das Magnatenhaus ins Wahlgericht, das diese Angelegenheit beurteilt, delegiert werden. Die Gruppen des Magnatenhauses bildeten sich 1905-06 nicht entlang konfessionellen-regionalen oder wirtschaftlichen Gegensätzen, sondern die persönliche Beziehung mit dem Herrscher (bei den Bannerherren) oder die Beziehung mit der Regierung bzw. mit der Freisinnigen Partei war entscheidend. Der

28

zurückhaltende Auftritt des Herrenhauses kann man auf den beschränkten Machtbereich der europäischen zweiten Kammern, auf die Mässigkeit des Abgeordnetenhauses und auf die von den Magnatenhausmitgliedern bevorzugten Verhaltensformen (Treue zum König und Anspruch des einheitlichen Auftrittes) zurückführen. Das Nachwort des Aufsatzes weist auf die politische Tätigkeit der ungarischen Aristokratie 1905-06 ausser dem Magnatenhauses hin, auf ihre Aktivität im Abgeordnetenhaus, in den Komitäten, im Nationalen Casino etc.