KÓSA ANDRÁS

TANKÖNYVEK, SZAKKÖNYVEK SZERZŐINEK

TAPASZTALATOK, AJÁNLÁSOK

RÖVID VÁLTOZAT

A KORSZERŰ MÉRNÖKÉRT ALAPÍTVÁNY

Tartalmi rend csak ott lehet,ahol formai rend is van.(Feledésbe merülő aranyigazság)

TARTALOM

ELŐSZÓ 4

TANKÖNYVÍRÁS MA 5

Teendők a tankönyvírás megkezdése előtt 5Előfeltételek a tankönyvíráshoz 7Számíthatunk-e a középiskolai tananyag ismeretére? 8Mikor fogjunk hozzá a könyv írásához? 11

A TANKÖNYV FELÉPÍTÉSE 12

A könyv útlevele 12A tankönyv lelke 15A tankönyv tartópillérei 19A tankönyv további járulékai 24Egyéb fontos témák 33

A TANKÖNYV NYELVEZETE 38

A köznyelv és a szaknyelv viszonya 39Germanizmusok – anglicizmusok 41Különírás és egybeírás 43Mindannyian fordítók vagyunk 47Néhány kiegészítés 50

TÁRGYMUTATÓ 54

ELŐSZÓ

Megtiszteltetésnek vettem, hogy a Magyar Mérnökképzés Korszerűsítéséért Alapítvány

felkért egy, a Vezérfonal a műszaki felsőoktatás tankönyvírói számára című könyv

megírására. A felkérés alapjául feltehetően tankönyvírói múltam, több évtizedes, a műszaki és

természettudományos képzésekre is kiterjedő egyetemi oktatói tevékenységem, a könyvek

iránti érdeklődésem, valamint anyanyelvünk ápolása terén kifejtett munkásságom során

szerzett tapasztalataim szolgáltak. A megbízás elfogadása előtt átnéztem sok műszaki és

természettudományos tankönyvet. Közöttük több kiváló szerkezetű és példás nyelvezettel

megírt munkát találtam. Akadtam azonban jó néhány olyanra, amelyeknek igen nagy

szükségük lett volna egy megfelelő „vezérfonal” segítségére, útmutatásaira, magyarázataira.

Mindezek után úgy gondoltam, hogy vannak a leendő tankönyvírók számára olyan

mondanivalóim, amelyek a tervezett könyvemet időszerűvé és hasznossá tehetik.

Az Alapítvány – mérvadó szaktekintélyek véleményét is figyelembe véve – úgy látta,

hogy a könyv az eredetileg tervezettnél jóval szélesebb kör érdeklődésére számíthat. Ennek

megfelelően módosítottuk a könyv eredeti címét.

A jelen rövid változatban szerepel a tervbe vett legtöbb fontos témakör, némelyek csak

érintőlegesen, mások viszonylag részletesen kifejtve. Emellett törekedtem arra, hogy ez a

rövid változat olvasmányos is legyen.

A teljes könyv felépítése nem szokványos. A mostani rövid változat, illetve annak

kibővítése vezérfonalként halad végig a könyvön, amelyhez témánként kapcsolódik két – egy

kezdő és egy tapasztalt – tankönyvíró véleménycseréje. Ezt a párbeszédes formát tartottam

alkalmasnak különféle felfogások bemutatására, valamint az aprónak tűnő, de nem

elhanyagolható részletek tisztázására. Mindezt lehetővé teszi, hogy a teljes könyv terjedelme

háromszorosa lesz a mostaninak.

A jelen változatot is tárgymutató zárja; a téma teljes bibliográfiája azonban magába a

könyvbe kívánkozik.

Kérek minden érdeklődőt, mindenekelőtt a felsőoktatásban dolgozó tanár kollégáimat,

hogy észrevételeikkel, kritikájukkal, javaslataikkal legyenek a segítségemre és egyúttal a

könyv javára. Megjegyzéseiket az andras.kosa@freemail.hu e-posta címre kérném.

Budapest, 2008. március

KÓSA ANDRÁS

4

TANKÖNYVÍRÁS MA

Teendők a tankönyvírás megkezdése előtt

Ha a tankönyv írásához szükséges előismeretek megszerzéséhez felhasznált

munkamennyiséget nézzük, akkor az összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint amennyit a

tankönyv megírása igényel. Apáczainak az az elhíresült mondása, hogy ha valamit meg

akarunk tanulni, akkor vállaljuk el belőle egy tankönyv megírását, nyilván nem elfogadható.

Legfeljebb nagyon kivételes esetekben. Előfordulhat, hogy valamely egészen új

tudományterületről, módszerről stb. azon melegében írásbeli tananyagot kívánunk hallgatóink

kezébe adni. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy egy kellően megérlelt szak- vagy

tankönyv elkészítése sokrétű pozitív hatással van a szerző oktatói munkájára, mind az írásra

való felkészülés, mind a tényleges megírás alatt, és természetszerűleg az utána következő

években is. Sok oktató vallja, hogy a tankönyvírás minőségi ugrást jelentett munkája

színvonalában és eredményességében. Lehet ugyan – sőt bizonyos esetekben, például kezdő

oktatóknál kell is – más szerző könyve alapján tanítani, de annak megválasztása igen nagy

körültekintést igényel. Még kényesebb a helyzet fordítások esetében. Erről, a terjedelem adta

lehetőségünkhöz képest, később kissé bővebben is szólunk.

A bolognai folyamat ♦ A nemrég érvénybe lépett törvények és rendeletek alapján szinte a

teljes felsőfokú képzés a bolognai folyamat nevet viselő osztott rendszerben folyik. Az utóbbi

két tanévben a képzés már így indult, és felfutó rendszerben teljesedik ki. Rengeteg kritika és

ellenkezés előzte meg a bevezetését. Ezekbe természetszerűleg nem kívánunk

belebocsátkozni, és az egyes kérdésekben való állásfoglalás sem lehet a feladatunk. Eldöntött

kérdésről van szó, és a hallgatóságnak az oktatás folyamán a mi esetleges fenntartásainkról

nem szabad tudomást szerezniük, sőt még azokra ráérezniük sem. Kötelességünk követni a

szinte időtlen idők pedagógiai elvét: mindig az adott oktatási forma keretében kell

hallgatóinknak a tőlünk telhető legjobbat nyújtanunk. Különösen áll ez egy olyan jelentős

tartalmi változtatás esetén, amilyenre az „újkori” magyar felsőoktatásban még nem volt példa.

Nézzük a problémát a hallgatók szemszögéből is. Lesznek (esetleg már vannak) olyan

5

tankönyveik, amelyek a bolognai folyamat megkövetelte igényeket valóban teljesítik. Más,

régebben készült könyvekről ezt gyakran csak el kell hinniük, míg néhányuk tartalmilag és

formailag is valóban elfogadható. A több éves tananyagot tartalmazók akkor használhatók, ha

megfelelően tagolhatók a két lépcső (azaz az alap-, illetve a mesterképzés) szerint. És

lehetnek olyan tantárgyak, amelyek tananyagát több könyvből lehet csak úgy-ahogy

összeszedni. Nehéz például egy olyan bevezető egyetemi tankönyvet, amelynek írásakor a

szerző még ötéves képzésben gondolkozott, egy főiskolán folyó alapképzés hallgatói számára

ajánlani. Bonyolult a helyzet a főiskolai tankönyveknél is: a három-három és fél éves képzésre

készült, a tananyagot az odavaló szinten lezáró könyv vajon tartalmazza-e azokat az

elsősorban alaptudományi ismereteket, amelyeket a diáknak tudnia kellene, ha bejut

valamelyik egyetem mesterszakára. A főiskoláról a mesterszakra készülő hallgatótól

természetesen elvárható annyi leleményesség, hogy a tervezett intézményváltásról és a

tananyagról előzetesen minél több információt szerezzen. Az ottani új tankönyvekből. Ha

vannak ilyenek.

Bizonyára van gyakorlatunk abban, hogy a teljes tananyagot nem tartalmazó (vagy azt

bőven meghaladó) tankönyveket milyen módszerekkel lehet mégis használhatókká tennünk.

Jelenleg, a képzés elején, erre többnyire rá is vagyunk kényszerítve. Az ideiglenesen

elfogadható félmegoldások azonban nem jelenthetik a bolognai folyamat szerinti oktatásnak

tankönyvekkel, jegyzetekkel vagy elektronikus tananyagokkal való teljes lefedését. Ennek

hiánya a jó rendszert (ez nem állásfoglalás!) is lejárathatja, azonban a megléte sem garancia

arra, hogy elfedje, ha az egész koncepció esetleg alapvető hibákkal (ez sem állásfoglalás!)

van terhelve.

Tankönyvet írni muszáj ♦ Az új képzéshez új tankönyvek elve felvet két, mindenképpen

megoldandó problémát. Az egyik: hogyan lehet érdekeltté tenni az oktatókat tankönyvek

írásában, és milyen intézkedések születhetnek munkájuk érdemi megbecsülésére? A másik: ki

vagy mi, és hogyan biztosítja a tankönyvírás anyagi fedezetét?

A probléma egyáltalán nem egyszerű. Sokan ódzkodnak a tankönyvírástól. Van olyan

egyetemi tanár kollégánk, aki pályafutásának a végéhez közeledik, és még egy sor tananyagot

sem írt le hallgatói számára. Továbbá: az egyetemi oktatók okos emberek lévén nagyon is

meggyőzőnek tűnő érvrendszert tudnak felhozni egy rájuk váró könyvírás alól való

kimagyarázkodásra. Gyakran feldicsérnek (nem ritkán melléfogva) egy külföldi könyvet, és

annak lefordításával a problémát megoldottnak tekintik. Sok jel mutat arra, hogy ez idestova

nálunk is általánossá válhat. Ha ez a főként „elmaradott” országokra jellemző

6

kényszermegoldás nálunk is tért hódít, akkor a felsőoktatás szegényebb lesz a tankönyvírás

során felszínre kerülő megannyi szakmai, tudományos, módszertani és kulturális értékkel.

A híres régi latin „hajózni muszáj” (navigare necesse est) mondás megfelelőjeként a

felsőoktatásunkat alapjaiban megrázó bolognai folyamathoz a „(tan)könyvet írni muszáj”

(librum scribere necesse est) jelmondat illenék igazán.

Előfeltételek a tankönyvíráshoz

A jó tankönyv megírásának egyik fontos előfeltétele, hogy a szerzőnek az illető témával

kapcsolatban legyenek oktatási tapasztalatai. Előadói szinten mindenképpen, de fontosak a

gyakorlatvezetés közben megszerezhető tapasztalatok is. Elengedhetetlen a témával

foglalkozó összes magyar nyelvű, sőt a reprezentatív külföldi szakkönyvek közül minél

többnek az ismerete. Sokoldalú tapasztalat szerint egyes szerzők a hasonló tárgyú magyar

nyelvű tankönyvek egy részének még a létezéséről sem tudnak.

A mai helyzet megköveteli, hogy a születendő tankönyv pontosan beilleszthető legyen a

bolognai folyamat szerinti oktatási rendszerbe. Konkrétan: mely tárgy(ak) milyen tematikájú

anyagát tartalmazza, mely szakok használják, milyen óraszámban („kiméretben”) és melyik

évfolyamokon. Előfordulhat, hogy ezekre nem adható egyértelmű válasz. Ekkor a könyv

szerkezetét és tagolását úgy kell elkészíteni, hogy mindegyik változat számára nemcsak

elfogadható, hanem könnyen kezelhető legyen.

Továbbra is a tankönyvírást előkészítendő, három kapcsolódó terület pontos

számbavételére és alapos ismeretére van szükség:

Az előismeretek számbavétele ♦ Tudnunk kell, hogy a tankönyv milyen előismeretekre

támaszkodik. Ezek egyik része a középiskolai tananyaghoz kapcsolódik, másik része már az

egyetemen végzett stúdiumokra terjed ki. Mindkettőnél célszerű részletes információkat

szerezni arról, hogy a közelmúlt tapasztalatai szerint lehet-e ezeknek az előismereteknek a

meglétére számítani. A bevezető (főként elsőéves) tárgyaknál elsősorban a középiskolás

matematikai, fizikai és kémiai ismeretek hiányos, illetve azok nem megbízható volta

okoz(hat) súlyos problémákat. Róluk a következőkben még részletesebben is szólunk. A

többi, már egyetemi tárgyakkal való egyeztetés belső probléma. Velük kapcsolatban több

oldalú, külső intézmények kívánatos részvételével lefolytatott egyeztetésekre,

megbeszélésekre van szükség. Ezek megszervezése természetesen a leendő tankönyvíró

feladatai közé tartozik.

7

A hiányzó ismeretek pótlásának, illetve megszerzésének számos, azonban nem minden

esetben a kívánt eredményt hozó kísérletéről tudunk. Egyik mód lehet, hogy a tankönyv

valamilyen formában tartalmazza a kívánt előismeretek lényeges részét. Ez sok esetben,

például a mindenképpen felhasználásra kerülő középiskolai matematika-tananyagnál, aligha

kivitelezhető. Beiktathatunk külön tanfolyamokat, sőt arra is volt példa az egyik műszaki

karon, hogy egy féléves, osztályzattal záruló gyakorlatot szántak a középiskolai anyag

átvételére. Javasolhatunk jó tankönyvet, de fontos, hogy az mindenki számára elérhető

legyen. Sokszor élünk az iménti megoldási lehetőségek bizonyos társításaival is.

A párhuzamos tantárgyak összehangolása ♦ Fontos probléma az egymással kapcsolatos

és nagyjából azonos időben sorra kerülő tárgyak összehangolása. Ez az eredeti

elképzelésnek a (a gondolatmenetet nem megtörő) sorrendi megváltoztatását is maga után

vonhatja. Például, az első éves matematika (vagy fizika) esetében két irányú módosítás is

elképzelhető: egyrészt a matematika a lehetőségein belül igyekszik a párhuzamos tárgyak

megkívánta tartalomnak és sorrendnek megfelelni, másrészt ennek rögzítése után szükség

lehet a matematikát felhasználó tárgyak előre eltervezett haladási menetének (a tankönyvbeli

sorrendiségnek) a módosítására. Az összhang megteremtésében valamennyi tárgy előadója,

tankönyvírója egyformán érdekelt.

A felhasználó tárgyak igényei ♦ A nem bevezető, ún. ráépülő vagy felhasználó tárgyaknak

általában sok igényük van az előző tárgyak tananyagával, annak tárgyalási módjával

kapcsolatban. Ezek ilyen szempontból részben előkészítő tárgyaknak is tekinthetők. Az ilyen

értelemben szükséges előismeretekről való gondoskodás lényegében ugyanazokat a

feladatokat rója ki, mint amelyekről korábban, az előismeretek számbavételével kapcsolatban

szóltunk.

Számíthatunk-e a középiskolai tananyag ismeretére?

A címben feltett kérdés mind a műszaki, mind a természettudományi (alkalmilag ide sorolva a

matematikát is) felsőfokú képzés kezdeteinek egyik legfontosabb problémája. Sok tapasztalat

azt mutatja, hogy erre tökéletes megoldást eddig nem találtunk, és ennek elfogadható

rendezése valószínűleg sok gondot fog okozni a jövőben is.

8

A továbbiakban csak a matematikára térünk ki: egyes középiskolák a természettudományos

tantárgyakkal meglehetősen mostohán bánnak, és tanításukat gyakran szinte elölről kell

kezdenünk.

A függvényfogalomról ♦ A matematikával sajátos a helyzet. A legtöbb problémát, mindjárt

a kezdet kezdetén, a függvényekkel kapcsolatos fogalom- és jelölészavar okozza.

Mindenekelőtt hangsúlyozzuk, hogy a függvény ún. halmazelméleti („modern”) modellje a

matematika egyik legegyszerűbb és legsikerültebb fogalma. A középiskolában hivatalosan

ezt, illetve ennek különféle (nem mindig szerencsés) változatait tanítják. A fentebb használt

„halmazelméleti” jelző megtévesztő, nincs szó semmilyen komoly elméletről, csupán egy-két

intuitív, már kisgyermek korban is elsajátítható (sőt elsajátított) fogalomra, illetve jelölésre

van szükség. Az igazi problémát több körülmény is okozza.

1. Korábban évtizedekig a középiskolában a függvény mint változó mennyiségek közötti

kapcsolat („hagyományos függvénymodell”) szerepelt. A fizika elemeiben is gyakran ezt

alkalmazzák. Sok tankönyvíró azonban két úrnak akar egyszerre szolgálni, innen is vesz egy

kicsit, onnan is vesz egy kicsit, amitől gyakran a fogalmak kétségbeejtő összevisszasága

keletkezik. A sok zavar egyikére a 46. oldalon a tautológiára felhozott példák során

visszatérünk.

2. A modern függvényfogalom annyira egyszerű és mai tudásunk szerint

véglegesnek tekinthető, hogy annak tanításáról a középiskola feltehetően soha nem fog

lemondani. Kizárt dolog, hogy a középiskolai oktatás csinál egy hátraarcot, és visszatér a

hagyományos függvényfogalom tanítására. A tanítjuk nem tanítjuk huzavona közben

ráadásul rengeteg sallang tapadt erre az intuitív fogalomra.

Aki munkája során nem szembesült vele, nehéz elhinnie, hogy az elsőéves felmérő

dolgozatok alapján a diákok mi mindent hoznak magukkal a középiskolából. Érzékeltetés

végett csupán egy választ közlünk, amelyet egy elsőéves egyetemi hallgató adott a „Mi a

függvény?” kérdésre.

„ A fg-ről akkor beszélhetünk egyáltalán, amikor a függő változótól függetlenül függ az

állandó és ennek függvényében az állandó attól függően, hogy ő állandó, mégis

függvényszerűen változik a függvény.” (B. Ödön adjunktus gyűjtése.)

Garmadával találkozhatunk ennek igaz valamivel enyhébb változataival. És nemcsak a

hagyományos, hanem a modern függvényfogalom esetében is.

A matematika természeténél fogva nem lehet meg az adott szintnek megfelelő pontos

fogalmak nélkül. Mégis sokszor megvan. Jó évtizeddel ezelőtt megjelent egy könyv, amely a

9

hazai matematika-tankönyvekben, illetve jegyzetekben található súlyos (és éppen a bennünket

érintő, érettségi közeli tananyagból vett) fogalmi hibák közül tárt fel vagy kétszázat. Megadva

a jó változatokat és a szükséges magyarázatokat is. Nem sok javulást hozott (eldugva árulták,

elhallgatták). Most, a differenciál- és integrálszámítás újbóli bevezetése még több fogalmi

tévedést termelt sok, sebtében megírt tankönyvben. Az említett, javító szándékú és megújított

könyv újbóli kiadásától minden illetékes kiadó mereven elzárkózik.

Megoldási lehetőségek ♦ Mit tehetünk mi, egyetemi oktatók, annak tudatában, hogy

ideális állapotokat nem remélhetünk. Abból a nyilvánvaló igényből kiindulva, hogy pontosan

kellene ismernünk, mire számíthatunk a felvett diákoktól, kérnünk vagy akár követelnünk

kellene, hogy az OKM állíttassa össze az érettségin elvárt pontos tananyagot. Nem

utalásokkal és kívánalmakkal, amelyek ezerféle módon értelmezhetők. Szükség lenne az

alapvető fogalmak pontos meghatározására. Ha ez történetesen például a modern

függvényfogalom lenne, akkor azt tudomásul véve, az egyetemen nagyon hamar eljuthatnánk

addig, hogy ebbe a fogalomba beágyazzuk a hagyományos függvényfogalmat. A fordított

beágyazás (vagyis a modernnek a hagyományosba) nem lehetséges, miként a mai köznyelv

sem lenne beágyazható például a XVI. század magyar nyelvébe. Az említett problémáról, ill.

beágyazási lehetőségről bőséges magyar nyelvű irodalomhoz fordulhatunk.

Az OKM-től elvárt feladat meglehetősen nehéz. Érdemes megemlíteni, hogy az Olasz Ma-

tematikai Unió két évtizeddel ezelőtt elvállalt egy hasonló feladatot. Majd egy idő után

lemondott róla.

Megoldás lehetne, ha a mérnökképző karok „állnának össze”, meghatároznák és

nyilvánosságra hoznák, hogy a felvett hallgatóknak mit és milyen felfogásban kell tudniuk. A

munka elvégezhetősége nem tűnnék megvalósíthatatlannak, ha a követelményrendszer nem az

egész anyagra, hanem csak a kulcskérdésekre vonatkozna.

Talán udvariatlanság leírnunk, hogy általában többet kellene tudnunk, tájékozottabbaknak

kellene lennünk a középiskolai tananyagokról és azok meglehetősen eklektikus tanítási

módjairól. És pontosan ismernünk kellene a modern függvényfogalmat, megvizsgálva annak a

saját szakmánkban való felhasználhatóságát. Nyernénk vele.

A hagyományos jelölésekről ♦ Mindannyian tudjuk, hogy a műszaki felsőoktatásban (l.

integrálszámítás, differenciálegyenletek) nem mondhatunk le bizonyos szimbólumokkal, a

„dx”-ekkel, a „dy”-okkal való formális számolásokról. A modern matematikába ezek is

beilleszthetők, sajnálatos viszont, hogy néhány könyv egyszerűen nem vesz tudomást róluk.

10

Talán egy matematika-tankönyv egyik megszívlelendő megjegyzése ráirányíthatná

figyelmünket ennek a problémának a helyes megítélésére: „A formális, hagyományos

számolás egyszerűbben vezet eredményre. Ez is mutatja, hogy a differenciál- és

integrálszámítás alapjait megalkotó lángelmék (NEWTON, EULER, LEIBNIZ és mások) a mai

felfogás szerinti pontos fogalmak hiányában is tökéletesen láttak a dolgok mélyére.”

Mikor fogjunk hozzá a tankönyv írásához?

Sok, tapasztalatokon alapuló vélemény szerint (eltekintve esetleges kényszerítő

körülményektől) a tankönyvíráshoz akkor szabad hozzákezdenünk, amikor egyrészt a teljes

tananyag a részletekkel együtt úgy állandósult bennünk, hogy pillanatnyilag azon javítani

már nem tudnánk, másrészt a könyvet mint összefüggő egységet már pontosan elrendeztük

magunkban. Röviden: késznek érezzük magunkat az oktatás szempontjából kikristályosodott

tananyag átadására.

Jó tankönyv akkor születhet, ha az írója egy maga mellé képzelt hallgatóval közösen végzi

a munkáját. A könyvet nem a kollégái számára írja, hanem a tanulni vágyó, értelmes

diákoknak. A legtöbb azon múlik, hogy bele tudja-e képzelni magát a diák gondolkodásába,

érdeklődésébe. Hol kell megállót tartani, valamint hol és hogyan lehet figyelembe venni a

lassúbb gondolkodás okozta problémákat. Mindehhez a könyvírónak szüksége van

fegyelemre, a hallgatók tudásának alapos ismeretére, és ne szégyelljük kimondani sajátos

képességekre is.

Megszívlelendő az a vélemény, amely szerint a tankönyvíró akkor jár(hat) el

eredményesen, ha munkája közben vagy csak a képernyő, vagy csak egy tiszta írólap áll

előtte. Minden más kisebb-nagyobb mértékig zavarhatja az elképzelt hallgatóval való

kapcsolatát. Ha egy tankönyvírónak állandóan a rokon könyvek után kell nyúlkálnia, az azt

jelenti, hogy a tankönyvírásra még nem készült fel eléggé. A saját elképzelésének a

kialakításában már benne kell lenniük a hasonló témájú tankönyvek értékei előzetes

elraktározásának.

Természetesen a most elmondottakat nem szabad dogmának tekinteni, a könyv írása

közben szükség lehet már kész rajzok, táblázatok, programok stb. beemelésére. És az is

érthető, ha a tankönyvíró alkalmanként, írás közben is, a már elkészült anyagot összeveti más

szerzők munkájával.

11

12

A TANKÖNYV FELÉPÍTÉSE

A könyv útlevele

A személyek legfőbb adatainak és nyilvántartási lehetőségének a hasonlatára a könyveknek is

megvan a maguk útlevele, vagy ha úgy jobban tetszik, a „könyv azonossági igazolványa”. Ezt

a könyv magával hordozza, része ennek, anélkül, hogy a tartalmára vonatkozóan érdemleges

felvilágosítással szolgálna. A könyv ilyen értelmű útlevelének a kiállítására rendeletek előírta

szabályok vonatkoznak, de fontos szerepük van különösen egy országon belül a hagyo-

mányoknak és a szokásjognak is.

Ha könyvünk megfelelő szakembereket alkalmazó kiadóhoz kerül, akkor az alábbi

ismeretekre nincs különösebben szükségünk. Ekkor is célszerű azonban átfutni őket, mivel

előfordulhat, hogy neves kiadók figyelmét is fel kell hívni esetleges mulasztásokra vagy

hiányokra. Ha pedig ránk hárul a könyv szerkesztése is, akkor az alábbi, különben is csak a

lényeget érintő ismeretek nem nélkülözhetők. Ez a feladat várhatóan egyre gyakrabban fordul

elő, már most is kevés kiadó alkalmaz szerkesztőt, és Magyarországon a kiadói könyvszer-

kesztőképzés nagyon jól bevált tanfolyami rendszere gyakorlatilag megszűnt.

A fenti értelemben vett „könyvazonossági adatokat” az ún. címnegyed és a kolofon(oldal)

tartalmazza. (A kolofon görög, a kései latinba is átvett szó, jelentése: szélsőség, valaminek a

csúcsa vagy széle; utolsó szakasz.)

Címnegyed ♦ Minden könyv ezzel, a 16 oldalból álló első ív egynegyedével kezdődik. A

fedél és a címnegyed közé gyakran beiktatnak egy, mindkét oldalán tiszta (üres) lapot. A

címnegyed minden könyv nélkülözhetetlen, kötelező része.

A címnegyed, amely tehát négy oldalból áll, a könyv első jobb oldali lapjával

(homloklapjával) kezdődik. Nevük sorrendben: szennycímoldal, sorozatcímoldal, címoldal,

copyright-oldal. (A copyright angol szó, jelentése kiadói vagy szerzői jog.) A címnegyed

oldalait nem számozzuk.

Szennycímoldal ♦ Az eredeti, a címoldalt („szennyezéstől”) védő szerepe valójában már

megszűnt. Kevés információt tartalmaz, szerény tipográfiával. Feltünteti a mű szerzőjét

(illetve szerzőit, ha azok legfeljebb hárman vannak) és a mű címét (az esetleges alcímek

nélkül, hacsak valamilyen speciális ok azok közlését nem indokolja). Írásjeleket sem a név

(nevek), sem a cím után ne tegyünk. Többszerzős mű esetén a neveket gondolatjellel, azaz

13

mindkét oldalról szóközzel közrefogott nagykötőjellel különítjük el. A szóköz helyett gyakran

az angol eredetű szpész, illetve a latinból származó spácium szót használjuk (space = tér, hely;

spatium = tér(fogat), hely).

Sorozatcímoldal ♦ A nevéből is következően itt tüntetjük fel az esetleges sorozatcímet és a

szerkesztők nevét. Ide kerülhet a sorozatot gondozó intézmények vagy személyek neve,

valamint a sorozat többi kötetének a felsorolása is.

Címoldal ♦ Ez a könyv lapozásakor együtt látható a sorozatcímoldallal, gondot kell tehát

fordítani az összképet nem rontó betűmegválasztásra, valamint a szavak elhelyezésére,

arányaira. Itt kell szerepelnie a szerző, illetve legfeljebb három szerző esetén a szerzők

nevének. Ebben az utóbbi esetben a szerzők nevét (úgy, mint a szennycímoldalon)

gondolatjellel választjuk szét.

A név alatt tudományos fokozatot vagy címet csak akkor tüntessünk fel, ha az a tankönyv

megcélzott használóinak (vásárlóinak) eligazítással szolgálhat. Magyar szerző(k)nél a teljes

nevet, külföldieknél pedig az általa megadottat szerepeltessük.

Ha a könyvnek „csak” (fő)szerkesztője van, a nevét mindenképpen a cím alatt tüntessük fel.

A címoldalra kerül természetszerűleg a könyv címe és ha van alcíme. Ha a könyv

fajtáját célszerű külön jelezni (például Vázlat, Segédkönyv, Példatár stb.), az a cím(ek) alatt

helyeződjék el.

Leggyakoribb a szerző-cím sorrend, amely azonban felcserélhető.

A címlap alsó részében helyezkedik el a könyv kiadójának a neve, a megjelenés helye és

éve. A kiadó (lehetőleg) teljes neve külön sorba kerüljön, alája a kiadás helye, majd melléje,

vesszővel elválasztva, a kiadás éve. Ezen a „kiadó, hely, év” részen más írásjel ne szerepeljen,

kivéve azt az esetet, ha több kiadótól vagy több kiadói helyszínnel rendelkező könyvről van

szó. Ezek elkülönítése, ugyanúgy, ahogy több szerző esetében fentebb már elmondtuk, a

szokásos gondolatjellel történjék.

A címoldal tipográfiai megtervezése szakértelmet igénylő, külön feladat. Ha magunk

kényszerülünk rá, akkor főként a következő szempontokra ügyeljünk: ne legyen túlzsúfolt, a

könyvben is szereplő betűtípusokat használjuk, ne legyen túl sok (háromnál több) a betűk

fokozata (nagysága), a nagybetűkkel szedett, ritkított részeknél ügyeljünk a betűk közötti

távolságokra, a név betűnagysága ne haladja meg a címét.

Copyrightoldal ♦ A címnegyed általában legzsúfoltabb oldala. A copyrightadatokon kívül

ide kerülnek azok a további fontos közlendők, amelyek nincsenek feltüntetve a címoldalon.

Ilyenek a könyv létrehozásában fontos szerepet játszó személyi és intézményi adatok. Az

említettek egy részének (régebben használt) összefoglaló neve az impresszum (impressum =

14

rányomás, belenyomás, latin eredetű szó, amelyet német közvetítéssel vettünk át). A helyzetet

bonyolítja, hogy az utolsó, az ún. kolofonoldal adatainak egy része is gyakran ide kerül. Ezen

az oldalon kell feltüntetni a könyv ún. ISBN számát is. (ISBN: International Standard Book

Number = Nemzetközi könyvazonosító szám.)

A „kell” kifejezés egy kicsit erős, a kiadói és a szerzői jogok itteni kötelező feltüntetése

mellett a többi adat (nagy kiadóknál is különböző módon) megoszlik a copyright-, illetve a

kolofonoldal között, és előfordul, hogy az utóbbi teljes egészében beleolvad az előbbibe. Ezt a

copyrightoldal zsúfoltságát eredményező megoldást jobb elkerülni.

A szerzői jog (a szerződés alapján) illetheti a szerző(ke)t, a szerkesztő(ke)t, a kiadó(ka)t , a

fordító(ka)t és (amennyiben aktuális) ezek jogutódjait. Ezeknek itteni feltüntetése kötelező.

Egyszerű esetben, például amikor egyetlen szerzőről van szó, a szerzői jog jele után csak a

szerző nevét és vesszővel ellátva a megjelenés évét kell feltüntetni. Ha szerzői jog kiterjed

például a szerkesztőre is, akkor ezt az előbbi hármas elé kell tenni. Például:

Buzgó József, 28

Szerkesztő Precíz Péter, 28

(Pontokat sehova sem teszünk.) Ide kerülhet a „Minden jog fenntartva” szöveg, illetve annak

bővebb és pontosabb kifejtése.

Itt említünk meg egy többször is előfordult negatív jelenséget: a kiadó elfogadta, de nem

jelentette meg a tankönyvet. Minden esetben pénzügyi nehézségekre hivatkozva. Ezért, ha

könyvünket nem kívánjuk az asztalfiók számára írni, a szerződésbe okvetlenül vetessük be,

hogy a kiadó megadott időn belül köteles a könyvet kiadni.

Ha egy sokszerzős (háromnál több) könyv esetén a címoldalon csak a (fő)szerkesztő, illetve

a szerzők közül csak a legtekintélyesebb van feltüntetve, akkor feltétlenül ide kell kerülnie a

többi szerző nevének. Célszerű itt felsorolni mindazokat, akiknek a könyv létrehozásában

lényeges és feltüntetésre szánt szerepük van (fordító; a Bevezetés szerzője; lektor(ok);

bíráló(k); műszaki szerkesztő(k); ábrák, rajzok vagy térképek készítő(i); különféle mutatók

összeállító(i); stb.).

Említettük, hogy általában erre az oldalra kerül a könyv nemzetközi azonosítását és

katalogizálását elősegítő ISBN szám. Ez az iménti betűcsoportból és szóközzel elválasztott

számcsoportokból áll. Pontosabban: 27-ig egy, szóközökkel elválasztott számhármasból,

egy számpárból, egy számnégyesből és egy magányos számból állt. Például:

ISBN 963 6 834 4

27-től a szám 3 számjeggyel hosszabb lett, és négy számhármast egyetlen szám követ.

Ezek szétválasztására azonban kötőjeleket használunk. Példa:

15

ISBN 978-963-286-371-9

A copyright- vagy a kolofonoldalra (ha van ez az utóbbi) kerülnek még, szigorúan nem

szabályozott módon, a következő adatok: a kiadó neve és székhelye, a kiadásért felelős

szerkesztő, a felelős szerkesztő; a borítóterv alkotója, az ábrák készítője, a táblázatok

összeállítója, a műszaki szerkesztő, a tördelő; a nyomda, a nyomdavezető neve; stb. Célszerű

élni a kolofon nyújtotta lehetőséggel, elsősorban a copyrightoldal áttekinthetősége végett. A

megosztásnál a könyv tartalmi munkáját végzőket szokás a coprightoldalra tenni, a többi

megnevezendő munkatársat, valamint a nyomdai adatokat, esetleg egyéb, a kiadásra

vonatkozó ismertetéseket a kolofonra hagyni. A copyrightoldal áttekinthetősége érdekében,

még neves kiadók is, a könyv ISBN kódját a kolofonoldalon tüntetik fel.

Ügyeljünk arra, hogy feleslegesen ne tegyünk ki pontokat. Akkor hibázunk a

legkevesebbet, ha itt minden pontot feleslegesnek tekintünk.

A tankönyv lelke

A tankönyv úgynevezett főszövege amely méltán nevezhető a tankönyv lelkének

tartalmazza a diákoknak szánt mondanivalónkat. Ennek meg kell érlelődnie bennünk, és

írásakor mindent el kell követnünk, hogy az ismeretanyag „lélektől lélekig” jusson el. A

miénktől a hallgatókéhoz.

Egy könyv tankönyv voltának elengedhetetlen követelménye, hogy abban a hallgató

könnyen és gyorsan el tudjon igazodni. Ebben fontos szerepük van az ún. járulékos

szövegeknek (tartalomjegyzék, tárgymutató stb.), az alapot azonban a főszöveg (a futószöveg)

tagolása jelenti. Ebben két fontos szempont játszik szerepet. Egyrészt a tagolást

természetszerűleg a tartalmi szempontok szerint kell elvégezni, másrészt törekedni kell arra,

hogy a tankönyv barátságos elrendezésben hallgatói léptékű anyagrészekre legyen

bontható. A hallgató ne folyamatos szövegtengerrel találkozzék, hanem akárcsak néhány órai

tanulás után is végéhez érjen valamely ideiglenesen lezárható anyagrésznek.

A főszöveg tagolása ♦ A tankönyveknek rangsor (hierarchia) szerinti tagolásuk van.

Hármas tagolás esetén a könyvet általában fejezetekre, azokat szakaszokra, ez utóbbiakat

pedig pontokra bontjuk. Címük természetszerűleg fejezetcím, szakaszcím, pontcím. A

hierarchia további lépcsőkből is állhat, például a fejezeteket alfejezetekre bonthatjuk. Nem

16

szükséges mindegyik fejezetnél egységes felosztásra törekedni, ha a tartalom úgy kívánja, a

tagolás kisebb rangú fokozatai kimaradhatnak.

Fontos, hogy az azonos fokozatú címek mindegyike azonos betűfajtából és betűnagyságból

álljon. A rangsor tagolását számozhatjuk is. A fenti felbontás esetén például

1. Fejezet; 1.2. Szakasz; 1.2.4. Pont

A műszaki és a természettudományos tankönyvek eléggé sok visszahivatkozást

igényelnek. A rangsor további bővítése túlzsúfolttá tehetné a könyv tagolását. Ennek a

problémának a megoldására többféle eljárás is használatos.

A kiemelendő tartalmú bekezdéseket ún. bekezdéscímmel láthatjuk el. Például, ha ki

akarjuk emelni a sorra következő megjegyzéseket, akkor ezt az első sor elején vastagon

szedve feltüntethetjük, utána valamilyen jelet hagyva, amely előtt is, utána is két szóköz áll:

Megjegyzés ♦ NEWTON II. törvényéből következik …

Ha több megjegyzést (vagy példát, alkalmazást, következményt) akarunk kiemelni, akkor

eljárhatunk a következőképpen is:

Megjegyzések ♦1. …

2. …

3. …

Egy szakaszon belül ez természetesen tovább is folytatható.

Megjegyzés ♦4. …

Az elkülönítő jel (♦) használata természetesen nem kötelező, de az igazi kiemelést jelentő

vastagbetűs szedés mindenképpen ajánlatos.

Ha a folyószöveg kéthasábos (elegendő a szélsőnek a belsőhöz viszonyítva keskenynek

lennie), akkor a megfelelő helyre az ún. mandzsettacímet tehetünk.

Vannak könyvek, amelyek minden bekezdést megszámoznak. Ez általában hosszú számot

jelent, mivel az illető pont számához kell csatolni. Többen ezt tankönyvben nem ajánlják, a

számozás túlságosan merev módjának tartják, és vizuálisan is egybefolyó oldalak sokaságát

eredményezheti. A hivatkozásokat megkönnyítheti, de az esetleges későbbi fejezetbetoldások

zavart okozhatnak.

A könyvben való keresést megkönnyítheti, ha az oldalakat élőfejjel, illetve élőlábbal látjuk

el. Az előbbinél általában a páratlan oldalra kerül az illető anyagrész legalacsonyabb, a tőle

balra lévő oldalra pedig az azt megelőző rangsorú cím. A viszonylag ritkábban használt élőláb

páratlan oldalán feltüntethetjük például a szerző nevét, a pároson pedig a könyv címét.

17

Bekezdések ♦ Újabban (angol mintára) a címek utáni első bekezdés a sor elejére kerül, a

többi azonban hátrább (sorbehúzással). Ha a sor 24 cicerós vagy annál rövidebb (1 ciceró =

= 12 pont = 4,513 mm), akkor egy, ha hosszabb, akkor két betűnégyzet után kezdjük a

szöveget.

A könyv szövegében sor kerül(het) kiemelésekre. Ezt következetesen és fontossági sorrend

szerint végezzük! Két módon történhet: a betűtípus megválasztásával, valamint írásjelek

használatával. Leggyakrabban a kurzív (dőlt) betűfajtát használjuk. A fett (félkövér vagy

kövér) betűfajta már erős kiemelést jelent. A VERZÁL(IS) (nagybetűkből álló) betűfajtát

nagyon ritkán használjuk, sajátos esetekben azonban lehet megkülönböztető szerepe. (Például

a logikában a konjunkció, illetve a diszjunkció magyar megfelelőjét gyakran így írjuk: ÉS, ill.

VAGY „művelet”.) A KAPITÄLCHEN (kiskapitális) betűfajta gyakori a nevek idézésében.

Idézőjellel kiemelhetünk fontosnak tartott szövegrészeket, illetve olyan szavakat, amelyeket

nem a szokásos értelemben használunk, tartalmilag azonban kapcsolódhatnak a sajátos

mondanivalónkhoz. Fajtái: a „…” macskaköröm, azon belül, ha szükséges, a »…« lúdláb,

amelyben még elhelyezhetjük a ’…’ félidézőjelet.

Felsorolások ♦ Könyveinkben általában sok felsorolás található. Itt szakítanunk kell a

régies, sokszor felesleges írásjeleket használó ám ma is gyakori szokásokkal. Például:

a.; 1); a.); 1.).

A felsorolásban számokat vagy betűket használunk, mindegyiket egyetlen írásjellel: szám

után pont, betű után kerek félzárójel áll. Ha a szám dőlt, utána dőlt a szöveg is, álló számot

pedig álló szöveg követ:

1. példa; 1. példa

Betűknél éppen fordított a helyzet: ha a betű és vele együtt a zárójel is dőlt, akkor a

szöveg álló, ha pedig a betű álló (és a zárójel is), akkor a szöveg dőlt:

a) példa; a) példa

A kiemelést, ha több sorból áll, végezhetjük például nagykötőjellel („bajusszal”):

szöveg …vagy telt köröcskével:

szöveg … Ügyeljünk arra, hogy a felsorolásban kivéve, ha az a szövegkörnyezetben teljes mondatot

alkot soha nem teszünk a sor végére írásjelet, sem vesszőt, sem pontot.

18

Ábrák ♦ A műszaki és a természettudományos tankönyveknek nélkülözhetetlen részei az

ábrák. Szoros és egymást kiegészítő kapcsolatban állnak a főszöveggel. Egy ábra

egyszerűsíthet, sőt helyettesíthet bonyolult szövegeket, és sok szöveges rész igényli a tartalom

vizuális megjelenítését. Fontos ügyelni a szöveg és az ábra összhangjára: mind a

szimbólumoknak, mind a kifejezéseknek pontosan egyezniük kell. Törekedjünk arra, hogy az

összetartozó ábra és szöveg lehetőleg ugyanarra az oldalra kerüljön. A számítógépes szedés és

grafika alkalmazása ezt nagymértékben elősegíti.

Az ábrákat megszámozzuk. Ha a könyv tagolását is számoztuk, akkor ez történhet az egyes

részeken belül. Gyakori a tagolástól függetlenül az ábrák folyamatos számozása. Így

például az „1.4.2. ábra”, az 1.4. szakasz 2. ábráját, a „236. ábra” a könyv 236. ábráját jelenti.

Mindkét esetben a hivatkozásoknál célszerű az oldalszámot is feltüntetni, a nem számozott

tagolású könyvben ennek hiánya fáradságos keresgélést okozhat:

1.4.2. ábra, 28. o.; 236. ábra, 317. o.

Ha egy ábra több részből áll, rendszerint betűvel különítjük el őket:

1.4.2. a) ábra; 1.4.2. ábra, c)

Az ábrákat nyilvánvalóvá téve a szöveggel való kapcsolatot feliratozzuk. Ügyelnünk kell

arra, nehogy az ábra túlzsúfolt legyen. Ha a feliratozás nagyon sok szöveget vagy jelet

igényel, akkor azokat célszerű az ábrán kívülre vinni. Például az elhagyott szavak vagy jelek

helyéről kiinduló kis egyenes szakasszal, amelynek a másik végére kerül a megfelelő felirat

vagy jel. De írhatunk a felirat helyére álló, gömbölyű zárójelbe tett számokat, és a feliratokat

a rájuk való hivatkozással tüntetjük fel az ábramezőn kívül.

Az ábrákat általában megcímezzük, valamely a folyó szöveggel összhangban lévő

kifejezéssel. Ez az ábra alá, általában az ábra számozása mellé kerül, kisebb betűkkel, mint a

folyószöveg. Például:1.2.4. ábra. Gőzturbina-forgórész

Az ábraaláírások különféle magyarázó szöveget is tartalmazhatnak. Közülük az utolsó címnek

számít, pontot csak akkor teszünk utána, ha az mondat.

Az ábrával kapcsolatban elmondottak értelemszerűen átvihetők más illusztrációs elemekre

is, például fényképek, grafikonok, szerves kémiai képletek stb.

19

A tankönyv tartópillérei

A tankönyv lényegét a főszöveg alkotja. Önmagában azonban nem tudná megállni a helyét,

fontos járulékos szövegek szilárd tartópillérek szükségesek ahhoz, hogy a könyv a

tanulást eredményesen és kulturáltan szolgálja.

Előszó ♦ A tankönyv nélkülözhetetlen része, amely nagy vonalakban ismerteti a könyv

anyagát, annak a tudományban és a képzésben betöltött szerepét, más tárgyakkal való

kapcsolatait, valamint útmutatásokat ad a használatára. A bolognai folyamat a korábbi

szokásokhoz képest az előszóban is igényel némi módosítást. A megszokott előszavakban a

szerző általában elmondta, hogy tankönyve mely múltbéli előadásainak az anyagát öleli fel.

A mostani előszavakban (ahogy erre már korábban is utaltunk), pontosan meg kell határozni

azt a tárgyat, a szakterületet, az évfolyamot stb., amelyhez a tankönyv készült.

Az előszó ne térjen ki semmilyen irányú értékelésre. Aláírására egy példát véve a

következő változatok javasolhatók:

Nagy József ; N. J.; A szerző

Ha a könyvnek több szerzője van, vagy ha azt több tárgyhoz is használják, akkor a fentiek

értelemszerű módosításával élünk.

Az előszó és a tartalomjegyzék elhelyezése kapcsolatban áll egymással. Ha a tartalomjegy-

zék hátul van, akkor az előszó közvetlenül a címnegyed utáni első páratlan oldalra kerül, azzal

a megjegyzéssel, hogy közéjük beiktathatunk bizonyos alkalmi szövegeket, például köszönet-

nyilvánítást, ajánlást, mottót. Az udvariasság megkívánja, hogy az ajánlás külön és páratlan

oldalon legyen. Ha a tartalomjegyzéket elől helyezzük el, akkor az ugyanarra a helyre kerül,

mint amelyet fentebb az előszó számára leírtunk. Ekkor az előszó hátrább tolódik a

tartalomjegyzék utáni első páratlan oldalra.

Tartalomjegyzék ♦ Szintén nélkülözhetetlen része a tankönyvnek. Címként viselheti a

rövid Tartalom szót is.

Lehet a könyv elején is. Újabban inkább ez a gyakorlat. Az ottani elhelyezését az előző

pontban már elmondtuk. Ha a könyv végére tesszük, akkor is páratlan oldalon kezdődjék, és a

kolofonoldalt megelőzően végződjék.

Ha a könyv túlságosan tagolt, és az összes cím feltüntetése nagyon hosszúvá, nehezen

áttekinthetővé tenné a jegyzéket, akkor az alacsonyabb rendű címek esetleg átmehetnek a

20

tárgymutató szavai közé. Ezért az egyeztetésért is fontos, hogy a tartalomjegyzéket maga a

szerző készítse el.

A tartalomjegyzék címeinek egyezniük kell a könyvbeli címekkel. Ha azokat számoztuk,

ugyanazt a számozást visszük át a tartalomjegyzékre is. Ugyanez áll, ha a címeket betűkkel

különböztettük meg.

A könnyebb áttekinthetőség végett is célszerű a címfokozatokat megkülönböztetni. Ez

tipográfiailag általában behúzásokkal (csúnyán: beljebbezéssel) történik, címfokozatonként 2-

4 betűhely kihagyásával. A behúzással való elkülönítés áttekinthetővé teszi akkor is a

tartalomjegyzéket, ha a könyvben a címeket nem számozzuk. Az alacsonyabb rendű címeknél

kisebb betűket is használhatunk. A könyvhöz alkalmilag csatolt részek (köszönetnyilvánítás

stb.) ne szerepeljen a tartalomjegyzékben, a többi járulékos szöveg címe azonban igen.

Tárgymutató ♦ A tankönyv elengedhetetlen része, amelynek hiányában a tankönyvben való

gyors és eredményes tájékozódás elképzelhetetlen. Ez a felismerés mintegy száz éve általános

nemzetközi gyakorlattá vált, nálunk sajnos jó néhány tankönyvíró erről nem vett (vesz)

tudomást.

Sokan azt tartják helyesnek, ha a tárgymutatót maga a szerző készíti, nem adja ki

albérletbe. Ő tudja ugyanis megítélni, hogy a tárgymutatóban nem méretezve túlságosan

nagyra annak a hosszúságát mely szavaknak kell okvetlenül benne lenniük, illetve melyektől

lehet eltekinteni.

A tárgymutatót ábécésorrendben készítjük. Alapul a magyar nagyábécé szolgál, a

magánhangzók rövid és hosszú változatai között újabban nem tesznek különbséget. Célszerű,

ha az azonos betűvel kezdődő („mutató”) címek fölé vastag szedéssel álló nagybetűt

helyezünk. A sorrendet több tagból álló vagy összetett címszavak esetén úgy állapítjuk meg,

hogy figyelmen kívül hagyjuk az elválasztó jel(eke)t és a szóköz(öke)t, és az így kapott

betűcsoport alkotta „szavakat” helyezzük el ábécésorrendbe. A tárgymutató általában

kéthasábos. A hasábok kialakításában nagy segítséget nyújt a számítógépes szövegszerkesztő.

A tárgymutatót rövidebbé és áttekinthetőbbé tehetjük, ha az egymáshoz kapcsolódó szavak

közül csak az elsőt írjuk ki, a többit pedig bizonyos jelekkel, legtöbbször nagykötőjellel

helyettesítjük. A nagyon sok lehetőség közül néhányat példával illusztrálunk:

a) elektromos áramkör elektromos erőtér

helyett:

elektromos áramkör erőtér

21

Ha például az elektromos erőteret az erőtér címszónál is fel akarjuk tüntetni, akkor ez így

történhet:

erőtér, elektromos

b) fém-félvezető átalakulás dióda

(A „fém-félvezető” egy szónak számít.)

c) fémbevont szalag gyártása

A nagykötőjeles sornak nem kell szükségképpen beljebb kezdődnie. Például:

c) fémbevont szalag gyártása

Gyakran előfordul, hogy összetett szavaknak az első tagja többször szerepel. Akkor az ún.

tilde jellel így rövidíthetünk:

fémhulladék ~huzal ~kobalt fenakit

A ~ és a második tag között nincs szóköz, és a második tagok „egymás fölött”

vannak. A tilde helyett használhatjuk a nagykötőjelet is, de ekkor külön ügyelnünk kell a

„tapadásra”.

Sokszerzős könyveknél három eset lehetséges: egyáltalán nincs tárgymutató; az egyes

fejezetek végén van tárgymutató; létezik az egész könyvre vonatkozó tárgymutató.

Tankönyvek esetében feltétlenül ezt az utóbbit javasoljuk. Egyrészt általában terjedelmes

könyvekről van szó, másrészt a közös tárgymutató elkészítése kiváló lehetőséget nyújt a

könyv egységes fogalomrendszerének a kialakítására.

Névmutató Tankönyveinkben általában összevonjuk a tárgymutatóval Név- és

tárgymutató címmel. Ha a névmutató külön szerepel, akkor a tárgymutató elé kerül. A

besorolás ábécésorrendben történik, hasonlóan mint a tárgymutatónál. A vezetékneve(ke)t

tesszük előre, utána az utónév (keresztnév) következik. Magyar szerzők nevénél írásjel nélkül,

idegen szerzők esetében vesszővel elválasztva. A névleírásban célszerű követni az eredeti, a

felhasznált forrásmunkában használt változatot. Az ún. névelőzéknél fontos eldönteni, hogy a

vezetéknévhez tartozik-e. Ha igen, akkor a besorolásnál vesszük figyelembe, ha nem, akkor

az utónévnél. Ha a besorolás a névelőzék figyelembevételével történik, akkor az anélküli

22

alakot utalással iktassuk be a megfelelő helyre. A névmutató készítésénél is a magyar

nagyábécét vesszük alapul.

PÉLDÁK

ALEMBERT, JEAN-BAPTISTE LE ROUND, D lásd D ALEMBERT, JEAN-BAPTISTE LE ROUND

DÉRI MIKSA

DESCARTES, RENÉ

NAGY BÉLA lásd SZŐKEFALVI-NAGY BÉLA

NEUMAN JÁNOS

NEUMAN, JOHN, VON lásd NEUMAN JÁNOS

RENATUS CARTESIUS lásd DESCARTES, RENÉ

RIESZ FRIGYES

Ábrák jegyzéke ♦ Kivételes esetektől eltekintve a tankönyvekben szükség van hasonló

szereppel mint a tárgymutató az ábrák jegyzékére. Ennek legegyszerűbb formája, ha meg-

adjuk a sorrendben megszámozott ábrák oldalszámát. A hallgató azonban nem az ábrák

számát jegyzi meg, nem aszerint keresi őket. Segítséget jelenthet, ha viszont megadjuk az

ábra címét is. Ezért ajánlatos az ábrák jegyzékében az ábraszám és az oldalszám között az

ábra címét, kivételes esetben annak rövid, de az ábra szövege alatti szöveggel összhangban

lévő kibővítését is közölni. Az ábrák jegyzékét közvetlenül a tárgymutató után célszerű

elhelyezni.

Szövegbeli jegyzetek Általános elvként kimondható, hogy a folyó szövegben csak

irodalmi hivatkozások helyezhetők el. Az ezektől eltérő jegyzetek viszonylag hosszúak,

megtörnék a szöveg folyamatosságát. Számukra több más megoldás is rendelkezésre áll (lásd

Lábjegyzetek, Lapszéli jegyzetek). Vannak azonban olyan szövegrészek, az előszó, az ajánlás,

a köszönetnyilvánítás stb., amelyekben illetlen lenne például lábjegyzetet használni.

A szövegbeli hivatkozások többfélék lehetnek, aszerint, hogy a könyvben van-e

irodalomjegyzék vagy nincs. A gyakorlat szempontjából elegendő három esetet

megkülönböztetni.

Nincs irodalomjegyzék Abban az esetben tekintünk el az irodalomjegyzéktől, amennyiben

hivatkozásaink túlnyomó részét (ha egyáltalán vannak) láb- vagy széljegyzetekkel meg tudjuk

oldani, és ezeken kívül kevés marad (legfeljebb 1). Ezt a korlátozást az indokolja, hogy a

szövegközi hivatkozás során meg kell adnunk a mű általában hosszú, teljes bibliográfiai

tételét. A szöveg emiatti megtörését lehetőleg kerülnünk kell.

23

PÉLDÁK előszavakból

„… A módszer alkalmazásának során az úgynevezett felfedező faktoranalitikus

módszert helyezték előnybe. (Lásd CAROLL, J. B.: Human cognitive abilities. A survay of

factor-analytic studies. New York, 1993, Camridge University Press.)”

„… The idea of construction is based on the fundamental woks of Riesz and

Diedonné. (RIESZ F. SZŐKEFALVI-NAGY B: Leçons d Analyse Fontionelle. Budapest, 1952,

Akadémiai Kiadó; DIEDONNÉ, J.: Foundation of modern Analysis . New York, 1952,

Academic Press.)”

„… Die Netzplantechnik ist eines der für Praxis wichtingsten Teilgebite des

Operations Research. (GLÖTZKE, H.: Netzplantechnik, Leibzig, 1969, Veb Verlag.)”

Számozott irodalomjegyzék esetén Ekkor a kiválasztott műre természetesen a sorszámával

hivatkozunk, azt általában szögletes zárójelbe téve. Ha a főszövegben használjuk, ez is

megtöri ugyan annak a folyamatosságát, de nem olyan nagymértékben, mint az

irodalomjegyzék hiánya miatt szükségessé váló teljes bibliográfiai tétel. Ezért a sorszámra

való hivatkozási rendszert bármilyen kényelmes is lehetőleg ne használjuk túlságosan

gyakran. A láb- vagy széljegyzetek alkalmazása ebben az esetben is segít megőrizni a

főszöveg viszonylagos csorbítatlanságát.

A szövegben elhelyezett zárójeles szám, például a 8, a számozott irodalomjegyzék

nyolcadik sorszámú tételét jelenti. A legszükségesebb adatok kiegészítésével utalhatunk

oldalra, oldalakra, kötetszámra stb.

8, 16. o., 8, 21-34. o., 8, 21-33. és 71-78. o. , 8, 3. köt.

A sorszámozott bibliográfiák magukkal hordozzák a változtatási sorrenddel kapcsolatos

instabilitást. Ennek következménye kihat(hat) a zárójeles hivatkozásokra.

Nem számozott irodalomjegyzék esetén Ebben az esetben fontos szerepe van gyakran

jellemző adatként a munka megjelenési évének. Szokás a zárójeles jegyzet elnevezés is,

jóllehet ez csak az általánosan elfogadott tipográfiai megjelenítésre, konkrétan gömbölyű

zárójelek használatára utal. Néhány példa:

Nem várt választ ad erre ROBERT BECK CLARK az egyik cikkében (BECK CLARK 198).

Vagy még rövidebben: Nem várt választ ad erre ROBERT BECK CLARK az egyik cikkében

(198).

A bibliográfiának ekkor természetesen tartalmaznia kell a megfelelő bibliográfiai tételt:

BECK CLARK, R.: A válasz nyilvánvaló, nemde? The Physics Teacher, 198, 1. 39. p.

24

A REIMANN-integrál messzemenő általánosítását megtalálhatjuk Szőkefalvi-Nagy Béla

könyvében (SZŐKEFALVI-NAGY 1975).

A megfelelő bibliográfiai tétel:

SZŐKEFALVI-NAGY B.: Valós függvények és függvénysorok. 5. kiad. Budapest, 1975,

Tankönyvkiadó.

Ennek a könyvnek az első kiadása 1954-ben jelent meg. Ha ezt is fel kívánjuk tüntetni, akkor

eljárhatunk a következőképpen:

(SZŐKEFALVI-NAGY 1975 1954) vagy (SZŐKEFALVI-NAGY 1975/1954).

Idegen szavak jegyzéke ♦ A jelen helyzetben általános tapasztalat szerint nem

nélkülözhető a tankönyvben előforduló idegen szavak és kifejezések magyarázata. Ezt

megadhatjuk magában a könyvben az első előfordulásuk alkalmából (láb- vagy

széljegyzetben), de hagyhatjuk az idegen szavak jegyzékére is. Az első előnye, hogy a

hallgatónak nem kell lapoznia. Az idegen szavak „puszta” jegyzékére ekkor is szükség van, és

célszerű a tárgymutató utáni első páratlan oldalon kezdeni.

Az idegen szavak magyarázatában tüntessük fel, hogy a szót mely nyelv(ek)ből vettük át, a

szó köznapi jelentését, egyes esetekben a magyar (a mi nyelvünkben meglévő hangkészlet

szerinti) kiejtését. Ha a szó szaknyelvi jelentése nagyon távol áll a köznapitól, törekedjünk az

esetleges áthidaló megoldás közlésére is. Példaként az immár közhasznúvá vált mátrix szónak

egyik matematika-tankönyvből való magyarázatát vesszük. Az általános lexikonokban vagy

értelmező szótárakban szinte szóról szóra a következő szöveget találjuk:

„mátrix lat, mat téglalap alakú táblázat, amelyben az egymáshoz rendelt értékek

sorokba, ill. oszlopokba vannak rendezve.”

Az említett szakmai magyarázat a következő lehet:

„Mátrix latin eredetű szó: mátrix = anya, anyakönyv stb. Matematikai szakszóként

való elfogadása eredetileg egy egész adatrendszert magába foglaló »anyakönyvvel«

állhatott kapcsolatban.”

A tankönyv további járulékai

Az előző szakaszban felsorolt tartópilléreken kívül egyéb járulékai is vannak, illetve lehetnek

a tankönyvnek. Idesorolásuk nem másodrendűségre utal: némely esetben nélkülözhetetlen

járulékos részei a tankönyvnek, másokban elhagyható vagy idegen. Itt vázoljuk a

megvalósításuk különféle változatait is. (Változatait és nem alternatíváit: a latin alter = másik

25

szóból származó alternatíva ugyanis két vagylagos lehetőség közül a „másikra” vonatkozik,

ezért csak egyes számban használható.)

Bibliográfia és irodalomjegyzék ♦ Mindkettő a szakirodalom felsorolásának jegyzéke.

Rendeltetésük bizonyos mértékig eltérő. Az irodalomjegyzék a szövegben idézett, a

bibliográfia pedig a téma irodalmáról bővebb áttekintést is nyújtó felsorolás. (A görög biblio-

szóelőtag jelentése könyv-, könyvvel kapcsolatos.) Sok szerző nem kíván különbséget tenni

közöttük, és mindkét jegyzéknek az egyik, például az Irodalomjegyzék vagy röviden az

Irodalom címet adja. Mivel a művek adatainak a megadása között úgysincs különbség, a

továbbiakban mi is az irodalomjegyzék elnevezést fogjuk használni.

A tankönyv jellege nem minden esetben kívánja meg az irodalomjegyzék meglétét. Az

alapképzés több tankönyve megvan nélküle: különben is például NEWTON-nal vagy HOOK-kal

kapcsolatban értelmetlen lenne bármelyik művüket vagy a törvényeiket tartalmazó sok száz

könyv valamelyikét feltüntetni. Hasznos lehet viszont egy, a témával kapcsolatos bibliográfia,

ha az hozzáférhető könyveket tartalmaz, és a szerző megadja a művek jellemzését és kiemeli a

hallgató önképzéséhez hasznos részeket.

A tankönyvek általában egyetlen irodalomjegyzéket tartalmaznak, amely a könyv végére

kerül, páratlan oldalon kezdve, és megelőzve a tartalomjegyzéket, ha azt is hátul helyezzük el.

Az irodalomjegyzék ún. bibliográfiai tételekből (röviden tételekből) áll, amelyeknek

mindenképpen tartalmazniuk kell öt adatot: a szerző(k) nevét, a könyvnek a (belső lapról és

nem a borítóról levett) címét, a kiadás helyét, idejét és a kiadót. A bibliográfiai tétel teljes

mondatnak minősül, ezért utána mindig pontot teszünk. Ügyelve a központozásra és a

kurziválásra. A következő mintákban a bibliográfiai alaptétel néhány fontos, további adatokat

közlő kibővítése is szerepel.

Mutnyánszky Ádám: Szilárdságtan. Budapest, 1984, Műszaki Könyvkiadó.

Páczelt István: Végeselem-módszer a mérnöki gyakorlatban I. Miskolc, 1999, Miskolci

Egyetemi Kiadó.

Fonyó Zsolt Fábry György: Vegyipari művelettani alapismeretek. Budapest, 1998,

Nemzeti Tankönyvkiadó, 14 p.

Csányi Piroska Dr. Fábián Pál Csengeri Pintér Pál: Műszaki Helyesírási Szótár.

Budapest, 199, Műszaki Könyvkiadó.

Szendrő Péter szerk.: Gépelemek. Budapest, 27, Mezőgazda Kiadó.

Arnold, V. I.: Közönséges differenciálegyenletek. Fordította Simonovics András, Budapest,

1987, Műszaki Könyvkiadó.

26

Gyakori, hogy a nevet kapitälchen betűből szedjük. Mi kizárólag nevek esetén használni

fogjuk őket, és ekkor a kapitälchenből való szedésbe automatikusan beleértjük a verzál

kezdőbetűket: MUTNYÁNSZKY ÁDÁM…

A kapitälchen betűk használata természetesen csak lehetőség.

Az oldalszámra utaló p. betű (jel) a latin pagina szóból ered, amelynek a jelentése: oldal.

Helyette az o. betűt vagy az old. rövidítést is használják. A csak magyar nyelvű művekből álló

jegyzékben a p. meglehetősen idegenül hat.

Az irodalomjegyzék tételei többféleképpen is elrendezhetők, így például ábécésorrendben

vagy idősorrendben, illetve a szövegben megjelenő hivatkozások szerint. Választhatjuk a

tematikus elrendezési formát is. Gyakori az egyes tételek sorszámozása is. Erre általában

félkövér, álló számokat használunk.

Ha akárcsak az utolsó öt évben megjelent magyar nyelvű szakirodalmat nézzük,

észrevehetjük, hogy az irodalomjegyzékek meglehetősen vegyes képet mutatnak. Még abban

sem egyöntetűek, hogy a bibliográfiai tételnek mind az öt adata szerepeljen. Például egy

(nyelvészek által írt!) könyvben a kiadó helyét csak akkor tüntetik fel, ha az különbözik

Budapesttől. A szerzőnek és a címnek természetesen szerepelnie kell, a maradék három adat

elhelyezésére elvben hat lehetőség van. A teljes zűrzavart alig enyhíti, hogy közülük

legfeljebb öttel találkozhatunk. Eltérések vannak a központozásban is. Egyes bibliográfiákban

kiírják a magyar szerzők teljes nevét, míg másokban az utónévnek csak a kezdőbetűjét. Ezt az

utóbbit magyar nyelvű könyveknél főként akkor használják, ha vegyesen szerepelnek benne

magyar nyelven és idegen nyelven írt művek. Az egyöntetűségen kívül ezt az is indokolja,

hogy idegen neveknél meglehetősen bonyolult (és felesleges) lenne a teljes utónevet

kibogozni.

Az említett elhelyezések közül a három leggyakoribbat a már szerepeltetett

MUTNYÁNSZKY-féle könyvvel mutatjuk be.

1. MUTNYÁNSZKY ÁDÁM: Szilárdságtan, Budapest, 1971, Műszaki Könyvkiadó.

2. MUTNYÁNSZKY ÁDÁM: Szilárdságtan. Műszaki Könyvkiadó, 1971.

3. Mutnyánszky Ádám 1971: Szilárdságtan. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.

A 2. elrendezés (hiányzik a kiadás helye) sajátos, inkább házi használatra készült

könyvekben fogadható el. Érv vagy mentség lehet mellette, hogy mindenki tudja a Műszaki

Könyvkiadó helyét. Véleményünk szerint célszerű magunkat tartani ahhoz, hogy a címlap fő

adatai mind belekerüljenek a bibliográfiai tételbe.

Alapjában mindegy, hogy melyik elrendezést választjuk. Választásunkat azonban a könyv

egészében meg kell tartanunk.

27

Előfordulhat azonban, hogy bizonyos adatok magában a könyvben sincsenek feltüntetve.

Ilyenek lehetnek a kiadás helye vagy az éve, és nagyon ritkán a kiadó neve. Ezeket a

hiányokat mindenképpen jeleznünk kell, ugyanis csak így derülhet ki, hogy bizonyos adatok

valóban nincsenek meg a könyvben, vagy megvannak, de a kiadó egyszerűen elhagyta őket

(lásd 2. példa).

A hiányzó adatok jelölésére magyar nyelvű könyv esetében természetesen magyar, idegen

nyelvű könyvek esetében pedig ebben nem erőltetve a konkrét nyelvhez való ragaszkodást

általában latin rövidítéseket használunk.

magyar latin

h.n. (hely nélkül) s.l. (sine loco)

é.n. (év nélkül) s.a. (sine anno)

k.n. (kiadó nélkül) s.n. (sine nomine)

A bibliográfia fajtái ♦ A bibliográfiák többféle célirányos formában készülhetnek. Teljes

egyeztetésre van szükség a szövegbeli, illetve a lábjegyzetekben vagy a lapszéli jegyzetekben

lévő hivatkozásokkal, utalásokkal. Felhívjuk a figyelmet a szokásos gyakorlatra: könyveknél

a címet, folyóiratoknál pedig azok nevét emeljük ki, leggyakrabban kurziválással.

A sokfajta bibliográfia közül az alábbiak a leggyakoribbak:

Sorszámozott bibliográfia ♦ Ez nagymértékben megkönnyíti és egyszerűvé teszi a

hivatkozásokat a könyv szövegében. Ennél általában félkövér arab számokat használunk,

utána pontot teszünk. A bibliográfiai tétel előtt szóköz van. Ha többjegyű számokhoz érünk, a

szám befelé bővül, más szóval ugyanott kezdjük, mint az egyjegyűeket:

1. FARKAS, M.: Dinamc models in biology. San Diego, 21, Academic Press.

9. ZSÁRI Á.: Gépelemek. 3. köt. Budapest, 1995, Nemzeti Tankönyvkiadó.

1. DECKER, K.H.: Maschinenelemente. München, 1992, Carl Hanser Verlag.

A sorszámozott bibliográfia előnyei közé tartozik például a többkötetes, de különböző

időben megjelent munkák felsorolása. Ilyenkor a megjelenés sorrendjében mindegyik

kötetet külön sorszám alatt tüntetjük fel.

Hátrányaként megemlíthetjük a sorszámozott bibliográfia gyakori instabilitását. Ha néhány

tétellel kibővítjük vagy leszűkítjük, és ha e változtatás által megkövetelt, gyakran időt rabló

módosítást nem végezzük el az egész könyvben, akkor minden felborulhat.

Vannak, akik azért sem kedvelik a sorszámozott irodalomjegyzéket, mert fáradságos lehet

benne egy konkrét szerzőt megtalálni. Lehet, hogy egy monográfiának több száz tételt

28

tartalmazó bibliográfiájában ez probléma, a tankönyvből tanuló diák azonban ritkán kerül

ilyen helyzetbe.

Megjegyezzük még, hogy a sorszámokat gyakran szögletes zárójelbe teszik. Előfordul az

is, hogy római számokat használnak.

Alfabetikus (ábécésorrendes) bibliográfia ♦ Áttekinthető, és simán elviseli a változtatásokat.

A legkedveltebb és leggyakoribb bibliográfia-fajta. Ha egy szerzőtől több munka is szerepel,

akkor a megjelenés sorrendje a mérvadó. Bizonyos sajátos műveknél a szerző(k) neve nincs

feltüntetve. Ekkor a cím az ábécésorrend megtartásával előrejön az első, általában a

szerző(k) nevére fenntartott helyre (az őket megillető kurziválással). Például:

A magyar helyesírás szabályai. 11. kiad. Budapest, 1984, Akadémiai Kiadó.

Kronologikus bibliográfia ♦ Azokban az esetekben használatos, amelyekben szerepe van az

évszám szerinti elkülönítésnek. Például, ha egy tudományos életmű változásait, fejlődését

akarjuk a munkák sorrendjében bemutatni. Ekkor rendszerint címmel vagy címekkel is

jelezhetjük a felsorolás tartalmi vagy formai szempontjait. Például:

BUDÓ ÁGOSTON KÖNYVEI

BUDÓ ÁGOSTON TUDOMÁNYOS DOLGOZATAI .

BUDÓ ÁGOSTON EGYÉB ÍRÁSAI

A pontozott helyekre kerülnek a megjelenés sorrendjében a megfelelő bibliográfiai tételek.

Ezek tipográfiai megjelenítése a könyv egyéb helyein előforduló tételekkel teljes összhangban

történik. Az évszámot kiemelendő, lehetséges és előnyös annak előrehozása. Ekkor a tétel az

évszámmal kezdődik, utána két szóköz, majd a tétel maradék adatai, változatlan sorrendben,

tipográfiával és központozással. Nagyobb nyomaték kedvéért az évszámok félkövérek is

lehetnek. Például BUDÓ ÁGOSTON KÖNYVEI alatt

1952 Mechanika. 2. kiad. Budapest, Tankönyvkiadó.

Előfordul, hogy egyes pályázatokhoz, előléptetésekhez stb. kronologikus irodalom-

jegyzéket kérnek. Gyakran az utolsó tíz vagy az utolsó öt év munkáiból.

29

Évszámkiemelő bibliográfia ♦ Bizonyos típusú hivatkozások esetén (lásd Szövegközi jegy-

zetek) szerepe lehet a munka megjelenési évének. Ez maga után vonhatja az évszám előbbre

vitelét, ami a korábbiaknak megfelelően történhet, például a következő módon:

DECKER, KH. 1992: Maschinenelemente. München, Carl Hanser Verlag.

Az egyre inkább érvényre jutó egyszerűsítési törekvések következtében ez így rövidülhet:

DECKER, KH. 1992. Maschinenelemente. München, Carl Hanser Verlag.

A zárójelet és a kettőspontot hagytuk el.

Találkozhatunk a kiemelést még jobban kidomborító változattal is:

DECKER, K.H. 1992 Maschinenelemente. München, Carl Hanser Verlag. stb.

Ennél a formánál (feltehetően annak nyomatékos kiemelése végett) az évszám után nincs köz-

pontozás. Az évszám gyakran félkövér jegyekből áll.

Ábragyűjtemények ♦ Gyakori eset, hogy az ábrákat (rajzokat, képleteket, táblázatokat),

illetve azok egy részét nem célszerű vagy méretüknél fogva nem lehet a folyószöveg

keretében elhelyezni. Ilyenkor szükség van az ábrák külön gyűjteményére. Ez megvalósítható

csoportosítva, például a könyv egyes fejezetei után, de lehet együttesen is, a könyv végén, a

tárgymutató utáni, esetleg széthajtható oldalakon. Az ábrákat célszerű megszámozni és

címmel is ellátni. A folyószövegben természetesen fel kell tüntetni ezeket az adatokat,

valamint az ábrák könnyen megtalálható helyét. Ennél figyelembe kell venni, hogy esetenként

az ábraoldal számozása nem sorolható bele a szöveg folyamatos számozásába.

Lábjegyzetek ♦ Egy téma kifejtésekor sokszor kerülünk abba a helyzetbe, hogy a fő

gondolatmenetet szeretnénk kiegészíteni a megértést segítő megjegyzésekkel,

észrevételekkel, idegen eredetű szavak jelentésének a magyarázatával stb. Szóban, egyetemi

előadásainkban erre bőven van lehetőségünk, és gyakran élünk is vele. Írott szövegben ez

meglehetősen bonyolult feladat, és gondosan kell mérlegelni, hogy a gondolatmenet

megtörése nélkül az említett kiegészítéseket megtegyük. Ennek egyik módja a lábjegyzetek

vagy lapalji jegyzetek alkalmazása.

Tankönyveinkben csak a legszükségesebb esetekben és a főszöveg értékes alátámasztása,

megvilágítása végett használjunk lábjegyzeteket. Ilyenek lehetnek például a hivatkozások.

Ezek szerepelhetnek a folyó szövegbe tett zárójelekben is. Mind a két eljárás azonban megtöri

a folyamatos olvasást. Mindenesetre, ha a szerző valamelyik eljárást választja, azt mindvégig

következetesen be kell tartania. Célszerű ügyelni a lábjegyzetek számára és hosszúságára is,

30

dupla törést jelent a könyv folyamatos tanulmányozásában például, ha a lábjegyzet hely

hiányában átnyúlik a következő oldalra.

A lábjegyzetekre kisebb betűtípust használunk. Szövegbeli jelzésük a megfelelő helyre tett

felső indexszámmal történik. Számítógépes szedéssel ez nagyon egyszerű. Más jelek, például

a * használata megnehezít(het)i az esetleges visszahivatkozásokat.

Szokásos eljárás az is, hogy nem használunk lábjegyzeteket, hanem az odaszánt

mondanivalót pontosan olyan tagolásban, mintha lábjegyzetekbe tennénk egy helyen, az

ún. fejezet végi jegyzetekben helyezzük el. Ez még inkább megszakítja a folyamatos olvasást,

viszont előnynek tekinthető, hogy nem töri meg az oldalak tipográfiai egyöntetűségét.

Széljegyzetek ♦ Az oldalt függőleges irányban két részre oszthatjuk, körülbelül 4:1

arányban, a széljegyzetek vagy lapszéli jegyzetek (marginálisok) számára meghagyva a

keskenyebb szélső oszlopot (margót). Ugyanazokat a jegyzeteket helyezhetjük el itt is, mint a

lábjegyzetekben, sőt bővíthetjük több olyan rövid szöveggel, amelyek a „regisztrált”

lábjegyzékbe esetleg nem illenének. Előnye, hogy (legalábbis a jegyzet kezdete) egy sorba

kerül a főszöveg megfelelő részével, így az olvasó közvetlenül, külön keresés nélkül jut a

kijelölt pótlólagos információkhoz. Az oldalak széljegyzet okozta tipográfiai széttöredezését

helyrehozhatja, ha a margót valamilyen világos színárnyalatra helyezzük.

A széljegyzeteknél is fontos tényező azok hosszúsága. Az egy bekezdéshez tartozók

fedésben maradjanak a főszöveggel, ne lógjanak le a következő bekezdésbe. Hosszú

széljegyzet esetén egyik, különben nem szerencsés megoldás lehet, hogy a főszöveget

szakítjuk meg, és azt csak a széljegyzet vége után folytatjuk. Mindezek a nehézségek

elkerülhetők, ha sikerül megtalálnunk a főszöveg és a széljegyzet tartalmilag is elfogadható

arányát.

A széljegyzetben is kisebb betűtípust használunk. A jegyzetek számozása szükségtelen

zsúfoltságot eredményezne, és nem segítené elő az áttekinthetőséget. Megjegyzendő, hogy a

széljegyzetek alkalmazása bizonyos (jó összhang esetén minimális) mértékig növeli a könyv

terjedelmét.

Jelölésjegyzék ♦ Tankönyveinkben általában sok jelölés szerepel. Részben a tantárgy

egészére, részben csak egy témakörére vonatkozó szimbólumok. A hallgató általában nem

tartja valamennyit az emlékezetében, időnként utánuk kell néznie. Fontos, hogy ennél ne

kelljen átlapoznia a tankönyvet. A matematikai, valamint a műszaki és a

31

természettudományos tankönyvek szinte mindegyikében van a jelöléseknek külön, jól

csoportosított és az előfordulásuk oldalszámaival ellátott jegyzéke.

Fontos szempont, hogy a jelölések a teljes könyvben változatlan formában (betűmérettel,

típussal, sajátos jelekkel) szerepeljenek. A jelölésjegyzék gondosan egyeztetett elkészítése az

ellenőrzés egyik nagyon jó formája a szerző számára is.

A jelölésjegyzék elhelyezésére nincs szigorú szabály. Kerülhet a könyv elejére is,

közvetlenül megelőzve a főszöveget. Ez azonban csak akkor ajánlható, ha nem túl

terjedelmes, a hosszú jegyzék elijesztheti a hallgatót. Leggyakrabban a könyv végén, a

tárgymutató (vagy ha van, az irodalomjegyzék) utáni „tiszta” páratlan lapon kezdődik. Az

egyes jelölések mellett természetesen ott van az oldalszám, és előfordul, hogy közöttük

szerepel magának a jelölésnek az elnevezése is.

Nehéz általános ítéletet mondani, de például a jelölésjegyzék nélküli matematikakönyvek

nem sorolhatók a kulturált tankönyvek közé.

Formulák jegyzéke ♦ A hallgató a tankönyv szövegében való haladásakor gyakran

találkozik olyan formulákkal (képletekkel), amelyek már korábban előfordultak (illenék is

tudnia őket), de kellő tisztaságban nem maradtak meg az emlékezetében. Ezek felelevenítését

segít(het)i elő a formulák jegyzéke. Itt természetesen nem törekedhetünk teljességre: csak a

legfontosabb és jól csoportosított képletek megismétlésére szorítkozunk. Például

matematikából a differenciálás és az integrálás fontos egyenlőségei (szabályai), fizikából a

különféle energiamegmaradási egyenlőségek, kémiából a reakciósebesség kifejezése stb.

feltüntetésére gondolunk. Ezeknél a formuláknál elegendő az oldalszám megadása, a néha

meglehetősen bonyolult elnevezés még zsúfoltabbá tenné ezt a különben tipográfiailag is

bonyolult részt. Elhelyezését közvetlenül a jelölések jegyzéke utáni első páratlan „tiszta”

oldaltól kezdve javasoljuk.

Definíciók jegyzéke ♦ Egyes vélemények szerint segítséget jelent a hallgatóknak, ha a

könyv végén, egy helyen, ábécésorrendben megadjuk a tankönyv összes definícióját. Ezeknek

természetesen teljesen azonosaknak kell lenniük az eredetiekkel. Valóban jelent némi

könnyebbséget, ha az eredeti definíciót a hallgatónak nem a tárgymutató alapján kell

megkeresnie. Igazi jelentősége a vizsgára való felkészülésnél lehet: az összes definíció

folyamatos áttekintése segít(het)i a diákot, hogy egységes képben lássa az egész tananyagot,

valamint az esetlegesen még meglévő tudásbeli hiányokra is felfigyeljen.

32

Kitűzött feladatok ♦ Tankönyveink általában különféle típusú feladatokat rónak a

hallgatókra, elsősorban azért, hogy önálló munkára sarkallják őket. A feladatoknak azonban

lehet a könyv anyagát részben kiegészítő, részben elmélyítő szerepük is. A szöveg közben

megoldott példákat természetszerűleg nem soroljuk a feladatok közé. Ide tartoznak viszont az

egyre gyakrabban szerepeltetett ún. ellenőrző kérdések.

Általános elvként kimondható, hogy a tankönyvnek tartalmaznia kell a feladatok

megoldását, vagy – elsősorban gyakorló jellegű példáknál, illetve egyszerű alkalmazási

feladatoknál – legalább a végeredményt. A feladatokat általában nehézségi sorrendben

közöljük. Célszerű, ha az egyes, akárcsak ideiglenesen lezárt anyagrészek után közvetlenül

tűzzük ki őket.

Sokan helyeslik, hogy az első néhány feladat megoldása közvetlenül a kitűzés után

következzék. A többié se legyen túl távol, tegyük például az illető szakasz végére.

Függelékek ♦ Olyan fontos tudnivalóknak és adatoknak a helye, amelyek nem vagy csak

nagyon nehezen lennének beilleszthetők a főszövegbe, illetve annak különféle járulékaiba. A

függelék, amelyet (címekkel, számozással, betűkkel) részekre is bonthatunk, rendszerint a

főszöveg utáni első páratlan oldalon kezdődik. Megemlítünk néhány fontos, esetenként

függelékbe is utalható mondanivalót vagy sajátos jellegű ismeretet.

a) A szerző a részletek elmondása után össze kívánja foglalni a tananyag fő mondanivalóit.

b) Fontos lehet egy rövid tájékoztatás, hogy a ráépülő tananyagok elsősorban milyen

témakörökre és eredményekre kívánnak majd támaszkodni. Ennek a hallgató az egyes

felhasználó tárgyak megkezdése előtt komoly hasznát veheti.

c) Előfordul, hogy a folyószövegben egyes témákat csak speciális esetben tárgyalunk,

jóllehet az általános feldolgozás is része (lehetne) a tananyagnak, kifejtése azonban

egyenlőtlenné, féloldalassá tenné a tárgyalás ütemét. Ilyenkor az általános részt a függelékbe

tehetjük.

d) A matematikában vannak olyan tételek, amelyeknek a bizonyítása fontos, de nem az

első hetekre való. A tétel(ek)en alapuló eredmények felhasználására azonban szükség van.

Példa lehet a folytonos függvények integrálhatóságát biztosító tétel, és az ezeknek a

függvényeknek az integráljára vonatkozó NEWTONLEIBNIZ-féle formula. Ezt az utóbbit

viszonylag korán használjuk, és minden esetben az előállított integrálfüggvény deriválásával

az adott konkrét esetben egyúttal a bizonyítást is elvégezzük. Magának az általános tételnek

az igazolását a függelékre hagyhatjuk.

33

e) A fizika- és a kémia-tankönyvekben a függelék elmaradhatatlan részét képezik a

különböző adatokat tartalmazó táblázatok (pl. relatív atomtömegek, kötési energiák, felületi

feszültség stb.).

f) Ha a tankönyv az adott szinten lezár egy témakört, akkor függelék formájában

kitekintést adhatunk a hallgatók által érthető további, a témához tartozó problémakörökről.

g) A hallgató számára hasznos lehet a rendelkezésre álló könyvek vagy cikkek olyan

listája, amely tartalmi leírást is közöl az ajánlott könyvekről. Erről az irodalomjegyzékkel

kapcsolatban már szóltunk. Egy ilyen értékelő és útmutató irodalomjegyzék képezheti a

tankönyv egyik függelékét is.

Egyéb fontos témák

Kapcsolat a lektorokkal ♦ Jóllehet a könyv tartalmáért a szerzők(k) a felelős(ek), a

lektor(ok) nemcsak nevükkel, hanem szinte társalkotókként is részese(i) a tankönyvek

elkészítésének. Célszerű, hogy a kiadó a lektort közvetlenül a könyv beindítása (a szerződés

megkötése) után kérje fel, és ezt tudassa a szerzővel is. Tapasztalat szerint a legtöbb lektor

szívesen belefolyik a készülő tankönyv munkálataiba. Elkerülendő azonban, hogy a szerző

ránehezedjék a lektorra: nagyon meg kell válogatni azokat a fontos részeket, amelyekről a

lektor véleményét, tanácsát kéri.

Gyakori viszont az az eset, amikor a lektorokat (bírálókat) csak a kézirat elkészülte után

kérik fel. Egyfelől hasznavehetetlen az a lektori vélemény, amely (a szükséges formaságokon

túl) a dicséret szokásos frazeológiájával jónak, kiadásra alkalmasnak minősíti a könyvet, nem

járulva hozzá alapos elemzéssel vagy kritikával a fontos tartalmi és formai részek

véglegesítéséhez. Másfelől a mindenbe belekötő, mindent jobban tudó lektor sincs hasznára a

könyvnek. Mindkét részről elkerülendő, hogy a könyvvel kapcsolatban végeláthatatlan

polémia alakuljon ki a lektor (a bíráló) és a szerző között. Ennek kivédése érdekében szükség

van mind a szerző, mind a lektor önmérsékletére és tapintatára, valamint a kiadó

határozottságára, esetleg új lektorok felkérésére, végső esetben a kézirat el nem fogadásával.

(Tudunk olyan szerzőről, akinek a kéziratot hétszer (!) kellett átírnia, és többek szerint az első

változat jobb volt a végterméknél.) Ha a szerző és a lektor folyamatos, ésszerű határokon

belüli együttműködése megvalósul, akkor a fenti nemkívánatos történésekre aligha kerül sor.

34

Az előismeretek pótlása ♦ A tankönyvírónak tudatában kell lennie, hogy a tárgyához

szükséges előismeretekre számíthat-e a hallgatók részéről. Az ezekkel kapcsolatos

problémákról korábban szóltunk, de nem részleteztünk egy olyan lehetőséget, amellyel

magában a tankönyvben élhetünk. Elsősorban a felsőbb évek tankönyveire gondolunk,

amelyeknek írói joggal feltételezhetik, hogy a korábbi tárgyak során szerzett előismeretekben

jobban bízhatnak, mint az első évre szánt tankönyvek a középiskolai tananyagra. Több szerző

jár el úgy, hogy figyelmen kívül hagyva a tankönyv szokásos tagolását, a főszöveg elé beiktat

egy részt az ő tananyagához szükséges, már tanult, részben elfelejtett és az ő számára kissé

módosított formában megkívánt ismeretekről. Természetesen ez nem lehet túlságosan

terjedelmes, legfeljebb a könyv 6-8%-a. Ügyelni kell a tapintatos címre, amely például a

„Korábbi ismeretek felelevenítése” is lehetne.

A tananyag bővítése ♦ A tankönyv természetszerűleg nem korlátozódhat a tematikában

felsorolt ismeretanyagra. Azt tankönyvvé kell formálni, beágyazni bizonyos, sok

követelménynek eleget tevő rendszerbe. E követelmények egyik fontos, nem formai

tényezője, hogy a tankönyv tudományos szempontból, az adott szintnek megfelelően, kerek

egészet alkosson, elvarratlan szálak nélkül. Több tankönyv nemcsak egy tárgyhoz készül.

Fontos szempont az is, hogy a tankönyvet a jó képességű és szorgalmas hallgató örömmel

használja, de a szerényebb képességű és kevésbé ambiciózus diák is a sajátjának érezze.

Mindez maga után vonja, hogy a könyv az említettek figyelembevételével lényegében két

részre legyen osztva. Jobb, ha ez minél kevésbé látványosan, de azért világosan elkülöníthető

módon történik. Ezeknek a „törzsanyagot” kiegészítő részeknek a beiktatására, elhelyezésére

többféle megoldás kínálkozik.

Választhatunk kisebb vagy más betűtípust, az előbbi a szokásos, és kevesebb zavart

okozhat. Változatlan betűtípus mellett jelekkel (csillaggal, vízszintes vonalközben való

elhelyezéssel stb.) is elkülöníthetjük őket. Eléggé gyakori a címmel ellátott külön pont is. Ha

az oldalakat kettéosztjuk, a kiegészítő részek kerülhetnek azok külső felére. Beiktathatjuk

függelékként is, ügyelve arra, hogy annak mérete ezzel ne nőjön túlságosan.

Fontos, hogy a szóban forgó bővítések ne bonyolítsák jelentősen az oldalak tipográfiai

képét. Nincs jó hatással a szerényebb képességű hallgatóra, hogyha a tankönyv egy részéről

úgy gondolja, azt nem rá szabták, az túl sok neki. Még akkor sem, ha más oldalról mentesül

azok megtanulásától.

Egyre többen választják azt a módszert, hogy a tananyag kibővítését a következő hármas

tagolásban közlik: feladatok, útmutatások, megoldások. Az ilyen „nehezebb” feladatok

35

elhelyezése, kibővítve az útmutatásokkal és a megoldásokkal, ugyanúgy történhet, mint ahogy

azt korábban a feladatokról már elmondtuk. A módszernek az is előnye, hogy tipográfiailag

nem töri meg a könyv oldalait. Van több olyan, nemzetközileg is számon tartott külföldi

könyv, amely az egész anyagot vagy egy terjedelmesebb részét dolgozza fel ilyen módon.

Fogalomtárak ♦ A magyar nyelvű könyvkiadás az elmúlt évtizedekben viszonylag sok

lexikont, kézikönyvet, szakszótárt, fogalomtárat és általános jellegű tudományos tájékoztató

könyvet jelentetett meg. A legújabbak jórészt a számítástechnika és az informatika területéhez

tartoznak. Az egyetemi képzés legtöbb lényeges fogalma ezekben megtalálható.

Használatukkor azonban több problémával is szembetalálkozhatunk: általában több évvel

ezelőtt készültek, egy részük elavult, a keletkezésükkor sem sikerült mindenben az akkori

legmodernebb felfogást közölniük. Egyes pótkötetek igyekeznek a fejlődéssel lépést tartani,

de a jövő elsősorban a digitális, folyamatosan újítható és bővíthető megoldásokban keresendő.

Döntő fontosságú, hogy a hálózatra felvitt anyagok színvonala megfelelő legyen.

Sokak véleménye szerint az oktatás napjainkban sem nélkülözheti a tanulás szóban forgó

írott támaszait. Egy új fogalomtár készítése (matematikából, fizikából, kémiából) rengeteg

problémát vet fel. Például matematikából mi legyen az egyes címszók mögötti tartalom? A

diákság melyik rétege használhassa? Megtalálja-e a diák azokat a fogalmakat, és milyen

tálalásban, amelyekkel nem a saját, hanem az azt kiegészítő könyvekben találkozik? Egy

„többszintű” fogalomtár elfogadható választ adhat ezekre a kérdésekre. Az egyik ilyen

fogalomtárban három fokozat szerepel: a fogalomnak 1. pontos és modern, 2. intuitív, 3.

régies értelmezése. Tankönyveinkben a fogalmaknak mindhárom fenti fokozatával

találkozhatunk, és valószínűleg így lesz a jövőben is. A teljesen homogén színvonalú

fogalomtárat viszonylag szűk réteg tudja csak használni.

Tankönyvírás számítógéppel ♦ A tankönyvírók két nagy csoportra oszthatók: ceruzásokra

és számítógépesekre. E második csoport munkájával kapcsolatban teszünk néhány rövid

megjegyzést.

A tankönyvírás megkezdése előtt valamely internetes keresőprogram segítségével szinte

naprakész ismeretekkel rendelkezhetünk, könnyen összegyűjthetjük a témánkba vágó

könyveket, vagy legalábbis azok bibliográfiai adatait és elérhetőségeit. Képet kaphatunk a

külföldön megjelent hasonló munkákról is, így eldönthetjük, melyik könyvet akarjuk átnézni,

elolvasni.

36

A szövegszerkesztés problémái ♦ A „ceruzás” tankönyvírással szemben nagy előny, hogy

az egyes, már megírt részeket tetszés szerint átfogalmazhatjuk, kibővíthetjük, máshová

helyezhetjük. Könnyen elkészíthetjük egy könyv tárgymutatóját, megszabadulva az ábécé-

sorrend kialakításának kínjaitól. Kéthasábos rendszerben széljegyzeteket írhatunk.

Lehetőségünk van színes alátétek és színes betűk használatára. Aki fődokumentum formájában

írja a könyvet, összekapcsolhatja a különböző fájlokat. Ha a különböző címfajták adatait

pontosan rögzítjük, a gép maga elkészíti a szakszerű tartalomjegyzéket is.

Tankönyveinket megírhatjuk Word-dokumentum formájában, amely viszonylag

egyszerűen elsajátítható és sok formai követelménynek eleget tevő rendszer. Például igen jó

képletszerkesztő (tévesen egyenletszerkesztő) programok kapcsolódnak hozzá, tehát bonyolult

képletsorokat is leírhatunk. Ezzel viszont megterheljük a fájlokat. Míg általában a kb. 20

oldalas fájlokat tartják könnyen kezelhetőnek a szakemberek, sok képletet tartalmazó szöveg

esetében célszerűbb rövid, akár 10 oldalas részeket írni, mert különben esetleg a Word

„kidob” egyes képleteket.

Ha Word-dokumentumként készítjük a könyvet, vigyázzunk arra is, hogy a szöveg minden

mentés során újra tördelődik, tehát elcsúszások lehetnek az oldalakban. Többszöri

kinyomtatáskor esetleg némelyik oldal máshol kezdődik és máshol fejeződik be. Ezért

érdemes egy-egy fájl tartalmát egyszerre nyomtatni.

Fontos, hogy a szöveget írás közben gyakran mentsük. Az automatikus mentést is vegyük

igénybe. Amikor a dokumentum elkészült, tömörítve, PDF-alakban (Portable Document

Format) érdemes elraktározni és lemezre menteni. A PDF-ek olvasásához Adobe Reader

szoftver szükséges. A PDF-íráshoz és olvasáshoz szükséges eszközökhöz szabadon

hozzáférhetünk az interneten.

Egy korábban megírt és a számítógépen elmentett könyv későbbi kiegészítése, átírása

esetében össze sem lehet hasonlítani a szerző munkáját a „ceruzás” írókéval, akiknek nincs

lehetőségük a régebbi anyagrészek felhasználására, hanem mindent újra írnak, vagy a

vagdosás és ragasztgatás fáradságos munkájára fanyalodnak.

Több szerző együttes munkája ♦ Ha ugyanazon a könyvrészleten több szerző dolgozik,

vagy egy adott anyagnak több változata is létezik, akkor ajánlatos egy verziókezelő

(verziókontroll) szoftvert is használni. Ez katalogizálja és tárolja a verzió alá helyezett

fájlokat; bármelyik megadott időpontban érvényes anyagot képes előállítható. Ez a szoftver

megakadályozza, hogy egyszerre többen dolgozzanak ugyanazon a fájlon. Ha ketten más-más

változtatást hajtanak végre egy anyagrészen, a verziókezelő megpróbálja összefésülni a

37

munkájukat, és felhívja a problémákra a figyelmet. Igen elterjedt a CVS (Concurrent Versions

System) és a szabadon hozzáférhető, ingyenes, nyitott forráskódú SVN (Subversion)

verziókezelő rendszer.

Távoktatás ♦ A távoktatásban jelenleg is komoly szerepük van a tankönyveknek. Egy 2

évvel ezelőtti felmérés szerint a távoktatási tananyagok jelentős részét, mintegy 8%-át

írásbeli segédletek, elsősorban tankönyvek tették ki. Szerepük egy részét természetszerűleg

egyre inkább a digitális tananyagok veszik át. Sok „távoktatásos” hallgató letölti a hálózatról

és kinyomtatja a tananyagokat, amelyeket azután lényegében könyvként használ. A

távoktatási tananyagokra értelemszerűen fennáll a hagyományos tankönyvekre vonatkozó

összes követelmény. Sőt fokozott mértékben, hiszen ügyelni kell arra, hogy a hallgató

bizonyos mértékig magára van hagyatkozva. Sok országban születtek olyan távoktatási

tankönyvek, amelyeket a hagyományos oktatáshoz is szívesen átvettek. Ez és csak ez a

színvonal vívhatja ki egy országban a távoktatás tekintélyét, megbecsülését.

38

A TANKÖNYV NYELVEZETE

Anyanyelvünk helyes használata, pontosabban az erre irányuló törekvés mindannyiunk

feladata. Egyrészt értelmiségi mivoltunk miatt, másrészt tanítványaink érdekében. A tiszta,

világos nyelven átadott ismereteket tanítványaink könnyebben sajátítják el, és azok ilyen

formában való megtartása sokat segíthet majdani munkahelyükön a sikeres beilleszkedésben

is. Sokuknak nagyon egyszerű emberekkel kell majd együtt dolgozniuk. A hallgatók nemzeti

kultúránkhoz való ragaszkodását is elmélyítheti, ha azt tapasztalják, hogy tanáraik gondot

fordítanak anyanyelvük ápolására is.

Tankönyvíróink nagyjából két csoportot alkotnak. Egyikük ügyel a szabatos, a magyar

nyelv szabályainak és szellemének megfelelő fogalmazásra, másikuk pedig nem szentel

különösebb figyelmet ezeknek a kérdéseknek. Általános tapasztalat, hogy a több idegen

nyelvet jól ismerők szinte kivétel nélkül az első csoportba tartoznak.

Manapság, főként külföldön még a szépírók között is terjed az a nézet, hogy a szerzőnek

a lényeget kell megfogalmaznia, és felesleges sokat vesződnie a nyelvtani szabályokkal,

valamint a nyelvhelyesség egyéb követelményeivel. Írásaikat a jól felkészült bírálók, lektorok

és szerkesztők majd jó szöveggé formálják. Nem akárkikről van szó, még olyan nagy író is,

mint García Márquez, nyíltan híve ennek a nézetnek. Csakhogy ők nem tudományos műveket

írnak! Sajnos, szakkönyvek esetében is lehet e „nagyvonalú” nézet tompított formáival

találkozni. Tankönyvek esetében ez egyenesen megengedhetetlen: a szerzőnek olyan

tartalommal és formában kell elkészítenie a kéziratát, amilyenben azt viszont kívánja látni. A

bíráló, a lektor, a szerkesztő csak segíthet a szerzőnek: kritikájuk, észrevételeik és javaslataik

emel(het)ik a tankönyv színvonalát. De egyre több könyvnek nincs bírálója, lektora és sokszor

nincs szerkesztője sem. Ez különösen áll a digitális tananyagokra, az ún. e-tankönyvekre.

Leszögezhetjük: végső soron a teljes felelősség a szerzőt terheli.

Jelen írásunkban szólunk tankönyveink nyelvezetének néhány fontos, esetleg formainak

tűnő, de a tartalmi kérdésekkel is szorosan összefüggő problémájáról.

39

A köznyelv és a szaknyelv viszonya

Az érettségizett diákoktól elvárható lenne a magyar köznyelv olyan szintű ismerete, amely

alkalmassá teszi őket a felsőfokú tanulmányok megkezdésére. Az egyetemi oktató azonban

erre teljes bizonyossággal nem számíthat: a felsőoktatásnak is ügyelnie kell mind a hiányok

pótlására, mind a köznyelv fejlesztésére. Olvashatunk olyan esetről, amelyben az elsőéves

hallgatónak fogalma sincs arról, hogy mi egy tankönyv tárgymutatója. A szaknyelvnél pedig

sok mindent elölről kell kezdenünk. Az elmúlt években több olyan hallgatóról is hallhattunk,

akik egy tört számlálójára, illetve nevezőjére következetesen az „ott fenn”, illetve az „ott

lenn” kifejezést használták. Az is gyakori eset, hogy ha egy hallgató kiszámít például egy

integrált, azt úgy könyveli el, hogy „megoldottam az egyenletet”. Az egyenlet szó

elburjánzásában természetesen ludas a számítógépes programok úgynevezett

egyenletszerkesztője is.

Természetes követelmény, hogy az egyetemi tananyagok szakkifejezéseit a hallgatóknak el

kell sajátítaniuk. Jelentős hányaduk görög, latin, újabban angol (anglolatin) szavak, illetve

ezek módosításai vagy különféle összetételei, kapcsolatai. Ha ezekre vannak magyar szavak

is, de az idegenek nemzetközileg elfogadottak, akkor egyaránt fontos mindkét változat

ismerete. Mindez természetesen csak a diszciplína alapvető szókincsére vonatkozik.

A tankönyvek jelentős részében nemcsak kimondottan szakmai jellegű mondatok,

kifejezések szerepelnek. A célba vett fogalmat, eredményt, tételt általában beágyazzuk azok

előkészítésébe, kapcsolataik feltárásába, kultúrtörténeti összefüggéseikbe, valamint

következményeik és alkalmazásaik ismertetésébe. Ezekben a részekben, amelyek gyakran a

könyv jelentős hányadát teszik ki, óriási szerepe van a köznyelv világos, barátságos

használatának. Ne rakjunk feleslegesen többletterhet a hallgatókra az általuk sokszor csak

sejtett vagy teljesen ismeretlen jelentésű idegen szavak használatával. Röviden: használjuk ki

az úgy-ahogy már birtok(uk)ba vett köznyelv nyújtotta lehetőséget mind a tanulás

megkönnyítése érdekében, mind az új típusú szövegektől való esetleges idegenkedésük

csökkentésére.

Idegen szavak magyar változatok ♦ Az alábbiakban a sok száz vagy sok ezer idegen

szóból felsorolunk néhány olyant, amelyeknek a gyakori és felesleges használatával

valamennyien (esetleg saját munkánkban is) találkozhattunk. Természetesen távolról sem

gondolva arra, mintha ezek használata akárcsak a köznyelvi részekben is „tilos” volna, hanem

csupán azzal a javaslattal, hogy helyettük ha lehetséges a zárójelbe tett magyar szavak

40

valamelyikével éljünk. Igaz, gyakran előfordul, hogy a szövegkörnyezet, a mondanivaló vagy

a választott stílus éppen az idegen szó használatát indokolja.

PÉLDÁK

ab ovo eredendően, kezdettől fogvaabszolvál bevégez, teljesítadaptál alkalmaz, illesztadekvát egyenértékű, megfelelő agrárium mezőgazdaság aspektus szempont, nézőpont bagatell apróság, semmiségballaszt hulladék, tehertétel banális elcsépelt, lapos bizarr különös, furcsa biznisz üzlet, ügy brosúra röplap, vékony könyvecske cakkos csipkés, csipkézettcella fülke, kis egységcentrum közép, középpontcirkuláció keringés, körforgáscitál idéz

defektus fogyatékosság, hiba deklarál kihirdet, kijelent demonstrál szemléltet, bemutat determinál kijelöl, megszab diszponál rendelkezik, intézkedik drill sulykolás éceszgéber tanácsadó, ötletgyártó égisz valaminek a pártfogása, oltalma; elán lendület, nekibuzdulás elokvens ékesen szóló, beszédes eo ipso magától értetődően,

természetesen evalváció becslés, értékelés

faktum tény, valóság filiálé leányvállalat, fiókfixa idea rögeszme, téveszme formátum (megadott) méret, alak frappáns találó, csattanó funkció működés, feladatkör garantál kezeskedik, biztosít generáloz nagyjavítást végez

globális az egészre kiterjedő, átfogógrádics lépcsőfok, lépcsőgraduál fokokra oszt, méretezgrémium irányító, tanácsadó testület habitus lelkialkat, magatartásharmonizál összhangban van, összeillikhermetikus légmentesen elzárt,

hozzáférhetetlenhezitál habozik, tétovázikhigh-tech csúcstechnika, csúcs-

(jelzőként) homogén egynemű, egységes identifikál azonosít, felismer valamit

vagy valakit,imágó, imázs kép, képmás, arculat, megjelenés, közkép;improvizál hevenyész, rögtönöz; in facto valóban, ténylegintakt érintetlen, ép kapacitál rábeszél, noszogatkarakterisztikus jellemző, jellegzetes koagulál kicsapódik, megalvadkoherens összefüggő, összetartó kommunikál közöl, értesítkonklúzió következtetés, tanulság lapszus eltérés, hibalatens rejtett, lappangólaterális oldalsó, oldal- lokalizál helyhez köt, valaminek a

helyét megállapítja logo védjegy, cégjelvény lózung felírat, jelszó

malőr baj, kellemetlenségmánia téveszme, kényszerképzetmanuális kézi, kézzel végzettmarketing piackutatás, piacszervezésmerkantil kereskedelmi, üzletimotívum indítóok, alapgondolat naív gyermeteg, hiszékeny

41

natúr természetes, eredeti negál tagad, ellenez negligál semmibe vesz, mellőz nominális névleges, papíron létező norma szabvány, minta objektum tárgy, dolog obligát kötelező, szabványos omnium mindenkié, mindenki

számára nyitott operáció műtét, művelet opusz (mű)alkotás, mű orientál tájékoztat, irányít paradigma bizonyításra szolgáló példa,

tudományos világkép paradoxon (látszólagos) ellentmondást

tartalmazó állítás, önellentmondás

parciális részleges, csak egy részt érintő

populáció népesség, lakosság precedens előzmény, hasonló eset prezentál bemutat projekt terv, kutatási téma,

„projektum”

reáliák kézzel fogható dolgok, természettudományok

realizál megvalósít, valóra vált recenzál ismertet, bírálatot írreflexió megjegyzés, észrevétel regiszter jegyzék, lajstrom reláció kapcsolat, viszony sablon minta, közhelysaccol felbecsül, megbecsülsansz esély, reményséma vázlat, vonalrajzsillabusz előadás vázlata,

gondolatmenetspeciális sajátos, különleges

szektor munkaterület, hatáskör, rész(leg)

szekunder másodlagos, mellékesszelektál kiválogat, válogatszeparál elválaszt, különválasztszindróma tünetek összessége,

tünetcsoport szinguláris egyedi, sajátos

taktikus tervszerű, ügyes, ravasz tendencia irány, törekvéstipp jóslat, javaslat, ötlettotális teljes, mindenre kiterjedő tradíció hagyomány, szokás trend jellemző irány, fő áramlat uniformizál egységesít, egyenlősítunikum ritkaság, különlegesség univerzális egyetemes, átfogóutilitás hasznosság, használhatóság utópia megvalósíthatatlan

elképzelés, vágyúzus használat, szokás

valorizál felértékel, újra értékelvariáció változat, módosulásverzió változat, (egyik) értelmezési

módvízió látomás, rémképvolens-nolens akarva, nem akarva; tetszik,

nem tetszik volumen térfogat, terjedelem

ziher biztos, biztosanzóna öv, övezet, sávzsargon rétegnyelv, valamely

szakma nyelvezsáner jelleg, típuszseníroz feszélyez, nyugtalanít zsüri bíróság, bíráló bizottság

Germanizmusok anglicizmusok

42

Germanizmuson a nyelvészek minden olyan idegenszerű kifejezést értenek, amelyek

valamely germán nyelv mintájára születtek, vagy ezek valamelyikéből származnak. Ide

sorolhatók az anglicizmusok is, rájuk azonban célszerű több figyelmet fordítani. Nincs

helyünk a velük kapcsolatos, szöges ellentétben álló felfogások részletes boncolgatására. Az

egyik szélsőséges nézet szerint minden átvett idegen szó gazdagítja nemcsak nyelvünket,

hanem kultúránkat is. A másik véglet szerint purizmusnak is nevezhetjük mindenre

magyar szót kell keresnünk, illetve alkotnunk. Mindkét szélsőség nyilván elfogadhatatlan, a

helyes álláspont a kettő között van, de nem a „szokásos” félúton, hanem nagyon távol az

elsőtől. Az első elfogadása a sznobok, a félműveltek és az anglománok zsákmányává tehetné

nyelvünket, s kialakíthatna egy angol-magyar hibrid nyelvet, amely nemcsak a közéletben,

hanem a tudomány művelésében és átadásában is nagy károkat okozhatna. Némelyik

idegen szó gyakori használata szegényít(het)i is nyelvünket. A purizmus pedig nem új

jelenség, sok értéket teremtett, de számos balfogása, hamvába holt magyarítása nem igazán

vált anyanyelvünk hasznára.

Magyar szavak kiszorítása ♦ Az elmondottak megvilágítására mindössze egy példát

hozunk fel. A latin eredetű kommunikál szó nemcsak régebbi idegenszó-gyűjteményeinkben,

de még a 2-25 évvel ezelőtti magyar-idegen nyelv kéziszótáraink egyikében sem szerepel.

Az angolból tört be hozzánk, helyesebben: onnan ráncigáltuk be, és egyáltalán nem gazdagítja

nyelvünket, hanem tiszta, világos jelentésű magyar szavak tömegét kiszorítva, szegényebbé,

árnyalatlanabbá, szürkébbé teszi-teheti nyelvünket. Van, aki eddig közölt, megbeszélt, szóba

hozott valamit; érintkezett, kapcsolatba lépett, társalgott, eszmét cserélt valakivel;

tájékoztatott, felvilágosított valakit, és most általában csak kommunikál. Hasonló „szónyelő”

szerepre van esélyük a workshop, a team, a funkcionális, a dizájn, a light, a high, a

fókuszál, a projekt, a kompetencia, a tréning, a teszt stb. szavaknak.

Purizmus ♦ Purizmuson általában a nyelv tisztaságának merev védelmét értik (purus latin

szó, jelentése tiszta). A meggyökeresedett és nemzetközileg is elfogadott idegen szavakat,

szakszavakat felesleges és általában káros is bolygatni. Energiát von el, és zavart okozhat. A

matematika néhány alapvető szakkifejezését már 150-200 évvel ezelőtt is megkísérelték

magyarítani. Nem vált be magának a matematika szónak a tudákossággal való kicserélése

sem. Kérészéletűek voltak a következő (különben akkori tankönyvekben is használt)

változtatási kísérletek is: különbzéki hánylat (differenciálhányados); egészleti hánylat

(integrál); változtatási hánylatok számítása (variációszámítás).

43

Nyelvünk eddig több ezer idegen szót fogadott be, sokuk eredetét már nem is érezzük,

nyelvünket valóban gazdagították. Káros és meddő lenne éppen most újra „kikezdeni” őket,

amikor sok és nehéz új nyelvi problémára kellene elfogadható megoldást találnunk.

A magyarítás problémáiról ♦ Az igazi probléma egy új fogalom vagy jelenség

felvetődésekor jelentkezik. Ezek szinte kizárólag angol elnevezéseivel általában

konferenciákon, előadásokon, azok tartalmi kivonataiban vagy az internetre feltett

anyagokban találkozunk. Tankönyvekben általában később jelennek meg, jóllehet a bennük

lévő szóalkotások többnyire meghatározóak és általánosan elfogadottá válnak. A konferencia-

előadások eredeti (angol) megfogalmazása ilyen szempontból nem okoz problémát, a fő

kérdést a hazai tananyagokba beültetendő szó megválasztása jelenti. A legegyszerűbb,

legkényelmesebb és a legkevésbé értékes az angol szó változatlan átvétele. Fontos lenne

megtalálni és a szakmán belül egyeztetni a megfelelő magyar szót. Néha ez a legjobb

akarat ás a legkörültekintőbb egyeztetési szándék ellenére sem sikerül. Példa lehet a szoftver

és a hardver szó: országos pályázattal sem sikerült elérni, hogy ezekre a nyilvánvaló tartalmú

szavakra mesterkéletlen magyarításokat találjunk. Elfogadtuk őket immár saját szavunkként.

Arra a jövőben is számítanunk kell, hogy hosszú albérletre vagy örökös lakóként egyre több

idegen szó költözik be nyelvünkbe, elsősorban a szaknyelvekbe. Annyit tehetünk, hogy csak a

valóban szükséges esetekben fogadjuk el és terjesztjük őket, valamint igyekszünk

megakadályozni, hogy az arányuk rohamosan növekedjék. Különösen nehéz feladat ez az

informatika területén.

Sokszor mondvacsinált akadályokat is le kell küzdenünk, amikor egy fogalomra magyar

szót kívánunk bevezetni. „Ez nem pontosan ugyanazt jelenti” érvelnek ellene. (Sokszor az

eredeti nyelven sem ugyanazt jelenti!) Érdemes emlékezetbe idézni Kosztolányi egyik

példáját, az asztalos szót. Ez a (különben a szláv eredetű asztalból való) szó sem pontosan azt

a tevékenységet jelenti, amelyet az asztalos végez, mégis teljesen természetes szavunkká vált.

Igen sok szerencsés magyarítással találkozhatunk, ilyen például a matematikában a latin

funktio szóból alkotott függvény, a német Unstetigkeit szóból pedig a szakadás szakkifejezés.

(Igaz, egy nemrégiben lefordított könyvben mint nemfolytonosság szerepel.) A találó,

elfogadható magyar szavak és kifejezések meghonosításában talán bátrabbnak kellene

lennünk.

Különírás és egybeírás

44

Az összetett szavak egybe-, illetve különírásának a szabályai meglehetősen bonyolultak és

nem mindig egyértelműek. A Magyar helyesírás szabályai c. könyvben is gyakran szerepelnek

ilyen kitételek: „sok eset mutatja”, „nagyobbrészt”, „többnyire” stb. Az alábbi szabályok sem

alkalmazhatók mechanikusan: sokszor a tartalom dönti el, hogy melyik írásmód a helyes.

Néhány olyan fontos, a műszaki szakirodalomban is igényelt szabályra szorítkozunk csupán,

amelyeket azonban tankönyveinkben és főleg jegyzeteinkben nem mindig tartunk be. Ezek a

szabályok eléggé egyértelműek, kétség esetén azonban célszerű valamelyik helyesírási szótár-

hoz vagy kézikönyvhöz fordulnunk.

Fontos megjegyezni, hogy tankönyveinkben és jegyzeteinkben éppen a külön-, ill. egybeírás

eltévesztése okozza a legtöbb nyelvtani hibát és alkalmanként nehezíti a megértést.

Összetett szavak írása ♦ Egyes szóösszetételeket egybeírunk, míg másokat kötőjellel

tagolunk. Ebben nagy szerepe van mind az összetételben szereplő tagok (szók) számának,

mind az ún. szótagszámnak. Ez utóbbi megszámlálásánál a szó eredeti, rag és jel nélküli

alakját kell figyelembe vennünk, továbbá az egytagú igekötőket sem számítjuk bele a

szótagszámba.

A hatnál nem több szótagszámú szóösszetételeket egybeírjuk, függetlenül attól, hogy hány

tagból tevődnek össze. Egybeírjuk a szótagszámtól függetlenül a csak két tagból álló

szóösszetételeket is. A kettőnél több tagból álló és hat szótagnál hosszabb szavakat kötőjellel

látjuk el. Gyakori előfordulásuk miatt felhívjuk a figyelmet arra, hogy mind a rendszer, mind

a módszer összetett szó (rend, mód, szer). A következő példák mellett zárójelben található két

szám: az első a fenti értelemben vett szótagszámot, a második pedig az összetett szóban lévő,

a fenti értelemben vett tagok számát jelenti.

csatolásmentesítés (7, 2) modulációmérés (7, 2) szivattyúteljesítmény (7, 2) rendszer-moduláció (7, 3) koordinátatengely (7, 2) differenciálegyenletek (9, 2) koordináta-rendszer (7, 3) áthalláskiegyenlítés (8, 2) amplitudómodulátor (8, 2) ekvivalenciareláció (10, 2) hidraulika-módszer (7, 3) poliszulfidkaucsuk (7, 2)

A jobb oldalon lévő utolsó két szóban nem a tagok számát tévesztettük el, ugyanis sem az

ekvivalencia, sem a poliszulfid nem számít szóösszetételnek. Az elfogadott magyarázat az,

hogy az ekvi-, illetve a poli- „szó” anyanyelvünkben csak tudományos kifejezések

előtagjaként szerepel, ezért nem tekinthető önálló szónak. (Az ekvi- a latin aequus = egyenlő,

a poli- pedig a görög polü = sok, több szóból származik.) Felsorolunk, néhány további, a

mérnöki gyakorlatban is gyakran előforduló előtagot, amelyek a hozzákapcsolt szóval egy

45

tagnak (szónak) számítanak. A felhozott példák mind két tagból álló, és hatnál több szótagot

tartalmazó szóösszetételek:

aero- (levegő, légi; kiejtése a-e-ro!); aerotermodinamika agro- (talaj-, mezőgazdaság-); agrobiocönózis anti-, ant- (ellen); anticoincidenciakör asztro- (csillag); asztrofotográfia auto- (ön-, magától); autokorrelációfüggvény

elektro- (villamossággal kapcsolatos); elektroultraszűrő endo- (belső, bel-, -beli); endogázgenerátor

hidro-, hidr- (vizi, víz-); hidrogéneltávolító

inter- (közötti, közbeni); interferenciamikroszkóp (lásd mikro-)

makro- (nagy óriási); makroutasításkészlet mega- (milliomos); megafonberendezés mikro- (nagyon kicsi); mikromozdulatfelvétel

radio- (radiaktív sugárzással kapcsolatos); radioautográfia

szuper- (felső, feletti), szupertermalittégla

Tartalom okozta eltérések ♦ Sok esetben nem a fenti formális szabályok, hanem a

tartalom dönti el az egybeírást, illetve a különírást. Például, a fenti szabálytól eltérőnek tűnő

könnyűfém szerkezet

írásmód azt fejezi ki, hogy a szerkezet könnyűfémből készült, míg a

könnyűfémszerkezet

szó a könnyűfém szerkezetére utal. A könnyű fémszerkezet pedig azt jelenti, hogy a

fémszerkezet nem nehéz. Hasonlóképpen a

stabilizáló-ellenállás

egy ellenállástípust, a

stabilizáló ellenállás

például egy jelet stabilizáló ellenállás jelent.

A kötőjel helye is természetszerűleg függ a mondanivalótól. Például a

bányamentő-állomás

a bányát mentők állomása, míg a

bánya-mentőállomás

a bányához tartozó mentőállomás.

Szerepeltetünk még egy példát, ahol a (kötőjel nélküli) kifejezésekben szintén a

mondanivaló dönti el a helyes írásmódot. A

mozgócsigasor

46

a mozgócsiga sorát, a

mozgó csigasor

pedig a csigasor mozgó állapotát jelenti.

Mozgószabályok ♦ Ezeket az előírásokat alig több mint fél évszázada iktatták be a

helyesírási szabályok közé. Ezért a korábbi könyvekben ritkán találkozunk azok

használatával. Inkább körülírásokat alkalmaznak, amelyekkel a mozgószabályok „birtokában”

ma is sokszor célszerű lenne élni. Mindezek mellett e szabályok három van belőlük

ismerete és használata fontos, mivel egyrészt tömörítésre való alkalmasságuk kiemelheti a

mondanivaló pontosságát, másrészt a kulturált nyelvhasználat nem nélkülözheti bizonyos

nyelvi szerkezetek egységes kezelését. A mozgó szó a kötőjel áthelyezésére utal.

Első mozgószabály ♦ Ha egy kötőjellel már tagolt szóhoz hozzáírunk egy másikat, amelyet

szintén kötőjellel kellene csatlakoztatnunk, akkor az eredeti kötőjelet elhagyjuk (vagyis az

eredeti szót egybeírjuk), az új szó hozzácsatolását pedig kötőjellel végezzük.

PÉLDÁK

valószínűség-számítás valószínűségszámítás-tankönyv impulzusmérleg-egyenlet impulzusmérlegegyenlet-felállítás elektronspin-rezonancia elektronspinrezonancia-mérés fogszélesség-hányados fogszélességhányados-számítás fűtőelem-csatorna fűtőelemcsatorna-tervezés

Hasonló és az áttekintést is nehézzé tévő összevonásokkal gyakran találkozhatunk. Az első

példabeli szó előfordulhat például a következő mondatban: Az egyik keresett eredményt

megtaláltam egy analízistankönyvben, a másodikat pedig egy valószínűségszámítás-

tankönyvben. Ezt a „szókígyót” elkerülhetjük a valószínűség-számítási tankönyvben

szerkezettel. Gyakran célszerű így eljárni a többi példában lévő és a hozzájuk hasonló

„hosszú” szavak esetében is.

Második mozgószabály ♦ Ha egy különírt szókapcsolathoz olyan utótagot teszünk, amely az

egészre vonatkozik, akkor az eredetileg külön írandó szavakat (a szótagszámtól függetlenül)

egybeírjuk, és az utótagot ehhez kötőjellel csatlakoztatjuk.

PÉLDÁK

hideg víz hidegvíz-mérő felső korlát felsőkorlát-módszer különbségi hányados különbségihányados-függvény parciális differenciálegyenlet parciálisdifferenciálegyenlet-rendszer véges elem végeselem-módszer

47

Az utolsó példához megjegyezzük a következőt: Ha a szakma elfogadja egységes és egyedi

fogalomnak a végeselemet, akkor a (négy szóból összetett) végeselemmódszer írásmód a

helyes. Itt is ajánlatos inkább az „oldottabb” és szószaporítást sem okozó véges elemek

módszere írásmód.

Harmadik mozgószabály ♦ Ha két azonos utótagú szóban az előtagok mellérendelő

kapcsolatba kerülnek egy szóval, akkor ezek összevonásakor a két előtag közé kötőjelet

teszünk, a kapcsolt szót pedig különírjuk.

48

PÉLDÁK

rézötvözet, aranyötvözet réz-arany ötvözet adóállomás, vevőállomás adó-vevő állomás aratógép, cséplőgép arató-cséplő gép bevitelelemzés, kivitelelemzés bevitel-kivitel elemzés elektrontér, pozitrontér elektron-pozitron tér tananyagcsomag, vizsgaanyagcsomag tananyag-vizsgaanyag csomag szövőipar, fonóipar szövő-fonó ipar gyártóüzem, javítóüzem gyártó-javító üzem

Végezetül: a kémiában szereplő kötőjeles szóösszetételek kiesnek a mozgószabályok

hatásköréből, ugyanis az eredeti kötőjelek megmaradnak, és a hozzácsatolást (szótagszámtól

függetlenül) egy második kötőjellel végezzük. Például: nátrium-hidroxid-oldat, alkáli-klorid-

elektrolízis, szén-dioxid-fejlődés stb. (A két kötőjeles írásmódot egyéb szövegekben ajánlatos

elkerülni.)

Mindannyian fordítók vagyunk

Meglehetősen szerteágazó probléma, hogy milyen a helyes nyelvhasználat, milyen

szerkezetek felelnek meg anyanyelvünk szellemének. Több tucat könyv és több ezer cikk

tűzte célul ennek a vizsgálatát, gyakran ellentétes eredményekre, pontosabban: véleményekre

jutva. Irodalmi emlékeinket, a népköltészetet, az irodalmi nyelvet létrehozó kimagasló

költőink és íróink szó- és mondatalkotásait szokták bizonyító erőként felvonultatni. Ezekre

alapozva egy sajátos közmegegyezés hozza létre az állandóan alakuló, és szükségszerűen

fejlődő, gazdagodó köznyelvet. Tanítók, tanárok, nyelvészek közreműködésével és részbeni

irányításával. Kevés szó esik viszont arról, és lényegében csak elképzelni tudjuk, hogy tudós

nemzedékek mennyi energiája, találékonysága, tiszteletre és gyakran bámulatra méltó

leleményessége folytán alakult ki az egyes szaknyelvek mai magyar szókészlete és stílusa.

Manapság is hihetetlenül nagy nyomás nehezedik ránk a tudomány jelenlegi, soha nem is

álmodott fejlődése miatt. Ezért, ha legalább az eddigi színvonalat meg akarjuk őrizni, a

szaknyelvek gondozásával is egyre többet kellene törődnünk. Sok jel nem ezt mutatja.

A fordítás problémái ♦ Mindannyian fordítók vagyunk, hiszen amikor egy idegen nyelvű

szakszöveget olvasunk, annak egyidejűleg fordítóivá is válunk. Kivéve például azokat, akik a

tudományos területeken már csak angolul tudnak gondolkodni. De ekkor is, ha az illető

oktató, a saját hallgatói részére történő fordítás alól nem vonhatja ki magát.

Természetesen más a „hivatalos” fordítást végzők helyzete. Három dologra okvetlenül

szükségük van, mégpedig anyanyelvük, az illető szakmai anyag és annak szaknyelve, valamint

az eredeti idegen nyelv elmélyült ismeretére. Az első két követelmény vitán felül áll, és

természetesen fontos a harmadik is, attól függetlenül, hogy akad rá egy-két ellenpélda. A

Műszaki Könyvkiadó lefordíttatott egy kiváló román nyelvű disztribúcióelmélet-könyvet. A

fordító nem tudott románul. A könyv lektora a szigorúságáról ismert és románul nagyon jól

tudó Szőkefalvi-Nagy Béla volt. A fordításban nem talált semmilyen hibát. Az első két

követelmény maximális megléte és más újlatin nyelvek ismerete segítette át a fordítót a

feltehetően sok nehézségen. Példája azonban aligha állítandó követendőnek.

A következőkben mindössze egy-egy esetet mutatunk be angol, illetve német nyelvből

fordított tankönyvek egyes eltévelyedéseire. Olyan fordításokkal is találkozhatunk,

amelyekben a jó fordításhoz szükséges fenti követelmények közül mind a három látványosan

hiányzik. A fordítások hibáiból levont tanulságok érzékeltethetnek sok, „nem fordított”

tankönyvekben is előforduló problémát. Meg kell jegyezni, hogy az eredeti könyvek magas

színvonalú, pontosan megírt munkák. Nagy kár, hogy a dilettáns fordítások következtében a

magyar szöveg jelentős része az olvasó számára érthetetlen vagy félreérthető.

A példákat az elsőéves matematika-tananyagból vesszük.

Fordítás angolból ♦ A sorozat fogalma az első hetek anyagába tartozik.

Az eredeti szöveg:

Definiton By a sequence, we mean a function f defined on the set J of all

pozitiv integers. If f(n) = xn, for nJ, it is customary to denote the sequence f

by the symbol xn, or sometimes by x1, x2, x3 … . The values of f, that is, the

elements xn, are colled the terms of the sequence.

A fordító szövege:

Definíció. Sorozaton a pozitív számok J halmazán értelmezett f függvényt értünk.

Ha f(n) = xn, ahol nJ, akkor az f sorozatot szokás az xn szimbólummal jelölni,

vagy az x1, x2, x3, … módon. Az f értékeit, vagyis az xn elemeket a sorozat

elemeinek nevezzük. (Kiemelés K. A.)

A fordító egyszerűen kihagyja az eredeti szöveg két lényeges szavát („… all… integers.”),

és így lesz nála a pozitív egész számok halmazából a pozitív számok halmaza. Így a sorozat

definíciója a fordító átültetésében teljesen hibás, és a könyvből tanuló diáknak halvány

fogalma sem lehet arról, hogy mi egy sorozat. Az „elferdített” könyv szerint például a

négyzetgyökfüggvény is sorozat lenne… .

50

A fordító terhére írható egy terminológiai melléfogás is. A definícióban szereplő xn-ek a

sorozat értékkészletének és nem a sorozatnak az elemei. Éppen ezért, mivel az xn-ek nem a

sorozat elemei, más kifejezéssel kell illetni őket. Magyarul a sorozat tagjai, angolul pedig,

miként az eredeti szövegben, terms of sequence. Például, az 1, 3, 9, … sorozat tagjai az 1, 3,

9, … számok, míg elemei az (1, 1), (2, 3), (3, 9), … rendezett párok.

A fordításban, főleg ha az eredeti szöveg egyáltalán nem kényszerít rá, kerülni kellene az

ilyen magyartalan modorosságokat: „… az f sorozatot szokás az xn szimbólummal jelölni,

vagy az x1, x2, x3, … módon.” Magyarul: „… az f sorozatot szokás az xn vagy az x1, x2, x3,

… szimbólummal jelölni.”

Sok kiváló tankönyvíró óva int bennünket attól, hogy a definíciókat olyan jelekkel,

szimbólumokkal terheljük, amelyeknek ott semmi szerepük nincs. Ha a későbbiek során

szükség van vagy lehet bizonyos jelölésekre, akkor azokat ott, a felhasználás helyén vezessük

be. Ezt elfogadva a sorozat „tiszta” definíciója a következő:

Sorozaton olyan függvényt értünk, amelynek értelmezési tartománya a pozitív egész

számok halmaza.

Fordítás németből ♦ A felsőfokú matematikai tanulmányok kezdetén a sorozatokról

szóló legfontosabb eredmény az ún. BOLZANO - WEIERSTRASS-féle tétel:

Az eredeti szöveg:

Jede beschränkte Folge bezitzt einen Folgenhäufungspunkt.

A fordító szövege:

Minden korlátos sorozatnak egy torlódási pontja van. (Kiemelés K. A.)

A pontos fordítás:

Minden korlátos sorozatnak van torlódási pontja. (Kiemelés K. A.)

A szóban forgó tételnek a fordító szerinti megfogalmazása vita nélkül maga után vonná

bármely elsőéves hallgató elégtelen vizsgajegyét.

A fordító nem tesz különbséget két teljesen különböző fogalom, a torlódási pont (Häufungs-

punkt) és a torlódási hely (Folgenhäufungspunkt) között. Az első fogalom ponthalmazokra, a

második pontsorozatokra vonatkozik. Az eredeti könyv, közvetlenül a tétel után, erre külön is

kitér. A magyar szövegben a fordító azonban továbbra is csökönyösen ragaszkodik ahhoz,

hogy a két fogalmat (a némettel mit sem törődve) azonos szóval illesse.

Vaskos tévedést eredményez az is, hogy a fordító az egy határozatlan névelőt összetéveszti

az 1 számmal. Nem igaz ugyanis az, hogy a „… sorozatnak egy torlódási pontja van”; lehet

több is, sőt végtelen sok is. (Gondoljunk a hétköznapi beszéd két hasonló állítást tartalmazó

51

mondatára: „Jancsinak egy almája van.”; „Jancsinak van almája.” A két mondat

összekeverésén bárki megütközne; esetünkben pedig mégiscsak tudományról lenne szó.)

Ha a fordító az „egy” szót határozatlan névelőnek tekintette volna (amely névelőnek

felesleges használatát a magyarban célszerű elkerülni), akkor is a „németes” fordítás a

következő lenne:

Minden korlátos sorozatnak van egy torlódási pontja.

Az „egy” szó miatt ez is félrevezető lehetne, de talán nem okozna olyan kijavíthatatlan

tévedést, mint amilyent a fordító hozott össze.

A fordításból mindössze a minden, a korlátos, a sorozat, a torlódási, a pont és a van értelmes

magyar szavak pontos helyesírása értékelhető.

Néhány kiegészítés

A létige vonzata ♦ Tankönyveinkben is fellelhető az a nyelvi babona, amely szerint nem

helyes a létige („van”) és utána a határozói igenév használata. Helyette állítmányként a

befejezett melléknévi igenevet használják. Az ilyen szerkezeteket sokan a nyelvészek közül

is anyanyelvünket leginkább eltorzító hibák közé sorolják. Ép nyelvérzékünk is tiltakozhat

ellenük. Lássunk néhány példát!

„Ezzel a problémával már sokan foglalkoztak, de mind ez ideig a kérdés nem megoldott.”

„ A függvény a valós számok halmazán értelmezett.”

„ Az összteljesítmény minimális értéke meghatározott.” (Kiemelések K. A.)

Nyilvánvaló, hogy a kiemelt részek helyébe rendre a „nincs meghatározva”, „van értelmez-

ve”, „meg van határozva” nyelvi szerkezetet kellene használnunk. A tudomány és az oktatás

nyelvének sem szabad felkarolnia azt a formát, amely bántó az általános nyelvhasználatban,

magyartalan és alkalmanként nem is világos. Indoklásként szolgáljon néhány, a múlt idejű

melléknévi igenévre átírt, elfogadhatatlan mondat: „Nem tudok bemenni, a redőny lehúzott”.

„Zöldre festett a rácsos kapu.” „Gábor áron rézágyúja felvirágozott.” Vagy Arany János A rab

gólya című versének utolsó, elcsúfított sorai: „… Messze, messze / Tengerekre, / Csakhogy

szárnya elmetszett.”

Talán nem felesleges megjegyezni, hogy a (korábban oly fontos szerepet betöltő) szenvedő

igeneves igeragozás kikopása, ill. kikoptatása sok problémát vet(ett) fel a tudományos

szövegek megfogalmazásában is.

52

Az így keletkezett hiány a határozói igeneves szerkezettel általában pótolható. Sőt nemcsak

az: maga a szerkezet igen széles körben alkalmazható.

Felesleges bonyodalmat okoz(hat), hogy korábban még nyelvészek is tiltották, illetve

indokolatlanul korlátozni kívánták a határozói igeneves állítmány használatát. A probléma

meglehetősen bonyolult. Érzékelteti ezt Arany János egyik sora is: „Nem oly hangon volt ez

mondva …”. A kérdés iránt bővebben érdeklődőknek a megfelelő szakirodalom

tanulmányozását ajánljuk. Lásd például GRÉTSY – KOVALOVSZKY (198 1. köt. pp. 816-831).

Formulák mondatba illesztése ♦ Alapvető követelménynek tekintjük, hogy tankönyveink

szövegében a formulák (jelek, képletek stb.) elhelyezése úgy történjék, hogy azok együttesen

világos, érthetően kiolvasható magyar mondatokat alkossanak. A gyakorlat azt mutatja, hogy

ennek a követelménynek nagyon nehéz eleget tenni, és bizonyos szint után (más szóval, nem

a tankönyv első oldalaitól kezdve) kénytelenek vagyunk átvenni a szaknyelv zsargonjait és

elterjedt közlési szokásait. Képzeljük el, hogy egy mondatot így kezdünk: „Így a súrlódási

teljesítmény vesztesége …”. A pontok helyébe nyilván a veszteséget kifejező egyetlen

formulának kell(ene) kerülnie. Mi azonban ezt a formulát „túlterheljük”, belesűrítve a

veszteség szokásos jelét, valamint a veszteség többféle kifejezési lehetőségét: „Így a súrlódási

teljesítmény vesztesége: PS = … = … .” A pontok helyén egy-egy formula áll. Így szigorúan

olvasva a veszteség egy háromtagú egyenlőségsor, amely sem a műszaki tartalom

szempontjából, sem logikailag nem állja meg a helyét. Nagyon kevés módosítással a mondat

javítható: „Így a súrlódási teljesítmény PS vesztesége a következő: PS = …. = … . Ha az

előzőekben a PS jelölés még nem szerepelt, akkor PS helyébe célszerű a „PS-sel jelölt”

kifejezést írni.

A fentiekben meglehetősen bonyolult problémát érintettünk, aligha van olyan tankönyvünk,

amely a kiindulásként megfogalmazott követelménynek képes maradéktalanul eleget tenni.

Mindössze arra kívántuk felhívni a figyelmet, hogy a szakmai követelmények és a megszokott

formai megoldások mellett fordítsunk figyelmet a nyelvhelyességi és logikai szempontokra is.

Definíció vagy sem? ♦ Tankönyveinkben gyakran használjuk a definíció szót, olyan

esetekben is, amikor csupán egyszerű leírásokról, körülbelüli értelmezésekről van szó. A nem

pontos nyelvhasználat is hozzájárulhat ehhez a nemkívánatos jelenséghez. A „Söpörjünk a

magunk portája előtt!” mondásnak megfelelően egy matematikai „definíció” következik,

amelyből más fontos következtetéseket is leszűrhetünk.

53

A közép-, sőt a felsőoktatási matematika-tankönyvek vagy jegyzetek tucatjaiban

találkozhatunk a függvény fogalmának a következő bevezetésével:

DEFINÍCIÓ: Legyen A és B két halmaz. Ha az A minden egyes eleméhez hozzárendeljük a B

valamely elemét, akkor ezt a hozzárendelést függvénynek nevezzük.” (Kiemelés K. A.)

Első olvasásra megállapíthatjuk, hogy itt nyilvánvalóan egy tautológiával állunk szemben

(tautologia görög szó, jelentései: ismétlés; ugyanazt mondja). A hozzárendelést a

hozzárendeléssel vezeti be, majd elnevezi függvénynek. A tautológia tényén mit sem

változtat, hogy ugyanazt egyszer igével, másszor főnévvel fejezi ki.

Egyéb megjegyzések:

A két halmaz helyett pontosabb lenne „csak” a halmaz szó, mivel az A és a B halmaz a

gyakorlatban nagyon sokszor ugyanaz.

Ha kiindulunk valamely objektumból (itt az A és a B halmazból), akkor a bevezetett foga-

lom elnevezésében is szerepelniük kell ezeknek az objektumoknak.

Mit lehet megmenteni a fenti „definícióból”? Annak definíció voltát semmiképpen,

legfeljebb helyes fogalmazással az ún. intuitív halmazelméleti függvényfogalom

megadásának a körülírását:

Legyen A és B nemüres halmaz. Egy, az A-t a B-be leképező függvényt úgy adunk meg,

hogy A mindegyik eleméhez hozzárendeljük a B valamelyik elemét.

Némely könyvben a fenti „definíció” után még az is áll, hogy „a függvény jelölése y =

f(x).” Vagyis, amikből kiindultunk (A, B) azok nem szerepelnek a jelölésben, viszont amikről

szó sem volt, azok igen (y, x, f, =).

A definíció szónak van bizonyos előkelő, tudományos árnyalatú kicsengése. Természetesen

csak akkor szabad használnunk, ha vele valóban értelmezünk valamit. Továbbá ügyelnünk

kell arra is, hogy a bevezetett szimbólumoknak legyen szerepük, és kerüljük az olyanokat,

amelyekkel az adott helyen nem élünk.

Nyelvhelyesség és stílus ♦ Könyvünk e rövid változatában nem térhetünk ki a tankönyv

nyelvezetének és stílusának számos fontos kérdésére. A meglévő könyvekre vonatkozó kép

nagyon vegyes: a nyelvileg egészen kiváló és lebilincselő stílusú könyvek mellett

találkozhatunk olyanokkal is, főként jegyzetekkel, amelyekben egy sor egészen elemi nyelvi

hiba található, és stílusuk is meglehetősen döcögő, szegényes. Gyakran hiányzik az alany és

az állítmány egyeztetése, a névelők és a névmások helyes használata stb. Mondataik sokszor

túl hosszúak, bonyolultak, nem tankönyvbe valók.

54

Korábban az idegen szavakkal kapcsolatban nehezményeztük, hogy több magyar szó

kiszorításával szegényítik nyelvünket. Ugyanezt a negatív hatást magyar szavak is okozhatják,

ha azokat egy szerteágazó szó- vagy fogalomcsoport gyűjtőneveként használjuk. Ezzel a

jelenséggel egyre gyakrabban találkozhatunk. Legyen közülük az egyik, a találomra

kiválasztott jelentős szó. Lassanként nem érhetünk el dicséretes, lényeges, fontos, alapvető,

komoly, kiemelkedő stb. eredményeket, csak jelentőseket. Az ilyenfajta szópusztulások

lélektelenné, pontatlanná tehetik nyelvünket.

A most csak vázlatosan érintett problémák részletesebb kifejtése nagymértékben

hozzájárulhatna tankönyveink nyelvi és stílusbeli pontosításához, gyarapodásához.

55

TÁRGYMUTATÓ

A, Áábragyűjtemények 29 ábrák 18 – címzése 18 – feliratozása 18 – jegyzéke 22alapképzés 5alcím 13anglicizmusok 41

Bbehúzás 20bekezdéscím 16betűtípusok 16bibliográfia 25, lásd még irodalom(jegyzék) – ábécésorrendes 28 – alfabetikus 28 – kronologikus 28 – sorszámozott 27bibliográfiai tétel 25bolognai folyamat 5, 6, 19

Ccím 13címfokozatok 15, 20címnegyed 12címoldal 12, 13copyright(oldal) 12, 13, 15

Ddefiníció 51definíciók jegyzéke 31dőlt betű 16

E, Éegyenletszerkesztő 36együttes tankönyvírás 36élőfej 16élőláb 16elkülönítő jel 16előismeretek 7 – pótlása 33előkészítő tárgyak 8előszó 19e-tankönyvek 38

Ffejezetcím 15feladatok 27felhasználó tárgyak 8félidézőjel 17félkövér betű 16felsorolások 17félzárójel 17fett 16

fogalomtárak 35fordítás angolból 48 – németből 49fordítások 42 – problémái 47formulák 51 – jegyzéke 31fődokumentum 35főszerkesztő 16főszöveg 15 – tagolása 15futószöveg 15függelékek 32függvényfogalom, halmazelméleti 8 – hagyományos 9, 10 – modern 8, 10

Ggermanizmusok 41gondolatjel 12

Hhagyományos függvénymodell 9 – jelölések 10hardver 43hierarchia 15

Iidegen szavak 39, 40 – – jegyzéke 24idézőjelfajták 17irodalom(jegyzék) 23, lásd még bibliográfia – nem számozott 23 – számozott 23ISBN szám 14

Jjárulékos szövegek 15, 19, 20jelölésjegyzék 30

Kkapitälchen 17, 26képletek 51képletszerkesztő 36kiadás éve 13 – helye 13kiadó 13kiadói jog 12, 14kiskapitális 17kiszorítás, szavaké 42kitűzött feladatok 31kolofon(oldal) 12, 14, 15 kommunikál 42könyv azonossági igazolványa 12 – útlevele 12

56

középiskolai tananyag 8kurzív 17

Llábjegyzet 22, 24, 29lapalji jegyzetek 29lapszéli jegyzet 30lektor 33létige vonzata 50

Mmacskaköröm 17magyar változatok 39, 41magyarítás 42mandzsettacím 16mesterképzés 6modern függvénymodell 8, 10mozgószabályok 45 – 47

N, Nynagybetűs szöveg 17nagykötőjel 13névmutató 21nyelvhelyesség 52

Öösszetett szavak írása 44, 45

Ppagina 26párhuzamos tárgyak 8pontcím 15purizmus 42

Rráépülő tárgyak 8rangsor 15

S, Szsorozatcímoldal 12, 13spácium 13stílus 52szakaszcím 15szakkifejezések 39számítógépes szedés 35szavak kiszorítása 42 széljegyzet(ek) 22, 30szennycímoldal 12szerkesztő 15szerző 12, 13szerzői jog 12, 14szoftver 43szóköz 13szövegbeli jegyzetek 22szövegszerkesztés 35szpész 13

Ttananyag bővítése 34tankönyv főszövege 15tankönyvírás 6tankönyvíró, ceruzás 35, 36 – számítógépes 35, 36tárgymutató 20tartalmi eltérések 45tartalom(jegyzék) 19tautológia 52távoktatás 37tétel, bibliográfiai 25tördelő 15

Vverzál(is) 17verziókezelő 36vezérfonal 4

57