36
Tanmenetjavaslat a Nyelvtan 5. tankönyv az 5. évfolyam számára című tankönyvhöz AP–050305 A következő oldalakon olyan tanmenetjavaslat áll az 5. évfolyamon tanító kollégák rendelkezésére, amely a nyelvtanórák tananyagát tartalmazza heti 2 tanítási órára. A közölt tanmenetjavaslattól természetesen bármikor el lehet térni, hiszen a pedagógusnak mindig alkalmazkodnia kell tanítványai képességeihez, változhat a haladási ütemük, esetleg az iskola működési rendje. A tanmenetjavaslat az 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet a kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről 2. számú melléklete, valamint az általam összeállított Magyar nyelv 5. évfolyam helyi tantervi ajánlás alapján készült. A tanmenetjavaslatot a következő hivatalos tankönyvek – Nyelvtan 5. tankönyv, Nyelvtan munkafüzet 5., valamint a Nyelvtan 5. interaktív tananyag-feldolgozás felhasználásával állítottam össze A tanmenetjavaslat tartalmazza az anyanyelvismeret, a helyesejtés, a helyesírás, a nyelvhelyesség, a kommunikáció, a szövegértés és szövegalkotás tananyagát és a képességfejlesztéshez szükséges feladatokat. Természetesen szükséges válogatni a taneszközök feladatai között. Az AP–050344 kiadói kódszámú Nyelvtan felmérőfüzet 5. című kiadványban a felmérések úgy állítottam össze, ahogyan a központi középiskolai felvételiken szokás. A tanulók tehát nemcsak a nyelvtani ismeretek elsajátításáról adhatnak számot, hanem arról is, milyen szinten áll a helyesírási, szövegértési és szövegalkotási képességük. A felmérések feladatsorait 45 perc alatt meg kell tudniuk oldani, de a tollbamondásokat a következő tanítási órák elején is lediktálhatjuk nekik. A helyesírás folyamatos gyakorlását a tanulók hiányosságai, típushibái ismeretében olyan órákon is javaslom, amikor nem szerepel konkrét feladatként a tananyagbeosztásban.

Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

Tanmenetjavaslata Nyelvtan 5. tankönyv az 5. évfolyam számára című tankönyvhöz

AP–050305

A következő oldalakon olyan tanmenetjavaslat áll az 5. évfolyamon tanító kollégák rendelkezésére, amely a nyelvtanórák tananyagát tartalmazza heti 2 tanítási órára. A közölt tanmenetjavaslattól természetesen bármikor el lehet térni, hiszen a pedagógusnak mindig alkalmazkodnia kell tanítványai képességeihez, változhat a haladási ütemük, esetleg az iskola működési rendje.

A tanmenetjavaslat az 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet a kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről 2. számú melléklete, valamint az általam összeállított Magyar nyelv 5. évfolyam helyi tantervi ajánlás alapján készült.

A tanmenetjavaslatot a következő hivatalos tankönyvek – Nyelvtan 5. tankönyv, Nyelvtan munkafüzet 5., valamint a Nyelvtan 5. interaktív tananyag-feldolgozás felhasználásával állítottam össze

A tanmenetjavaslat tartalmazza az anyanyelvismeret, a helyesejtés, a helyesírás, a nyelvhelyesség, a kommunikáció, a szövegértés és szövegalkotás tananyagát és a képességfejlesztéshez szükséges feladatokat. Természetesen szükséges válogatni a taneszközök feladatai között.

Az AP–050344 kiadói kódszámú Nyelvtan felmérőfüzet 5. című kiadványban a felmérések úgy állítottam össze, ahogyan a központi középiskolai felvételiken szokás. A tanulók tehát nemcsak a nyelvtani ismeretek elsajátításáról adhatnak számot, hanem arról is, milyen szinten áll a helyesírási, szövegértési és szövegalkotási képességük. A felmérések feladatsorait 45 perc alatt meg kell tudniuk oldani, de a tollbamondásokat a következő tanítási órák elején is lediktálhatjuk nekik.

A helyesírás folyamatos gyakorlását a tanulók hiányosságai, típushibái ismeretében olyan órákon is javaslom, amikor nem szerepel konkrét feladatként a tananyagbeosztásban.

A tanmenetben több helyen konkrét javaslatot tettem a Nyelvtan és helyesírás – 5. évfolyam elnevezésű interaktív tananyag-feldolgozás feladatainak beépítésére egy-egy tanítási órán. A kommunikáció fejet feladatai közül többet osztályfőnöki órán is lehet hasznosítani.

A Szövegértést fejlesztő gyakorlatok című tankönyvem feldolgozása heti 2 magyar nyelv órán nehezen kivitelezhető, ezért olyan iskolákban javaslom, ahol heti 2,5 vagy 3 órában tanítják a magyar nyelvet, ezért ebben a tanmenetben nem szerepel. Éppen ezért a Nyelvtan 5 tankönyvben a kollegák megtalálják a szövegértési és a szövegalkotási képesség fejlesztéséhez szükséges szövegeket és feladatokat.

A tanmenetjavaslatban előforduló rövidítések:E. f. = Előzetes feladatI t. = Interaktív tananyag-feldolgozás Mf = Nyelvtan munkafüzet 5.Ny. = Nyelvtan 5. tankönyv T. = A tollbamondások szövege a tankönyv végén található

Page 2: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

Óra Téma, tananyag Ajánlott tevékenységformák, módszertani javaslatok

Kompetenciák, (készségek, képességek)

KulcsfogalmakJavasolt taneszközök

Kapcsolódási pontokEgyéb javaslatok

1–2. Ismerkedés a taneszközökkel.Nyári olvasmány-élmények.Tájékozódás a tanulók tudásáról, képességeikről és készségeikről

Előszók elolvasása és értelmezése.A hasznos információk áttanulmányozása, értelmezése.Helyesejtési gyakorlatok. Az anyanyelvünk művelése című alfejezet közös áttekintése. A kulcsfogalmak használata folyamatos. Kapcsolatfelvétel

A hatékony, önálló tanulás: Rövidítések feloldásának képessége.Anyanyelvi kommunikáció fejlesztése. Egész tanévben minden tanítási órán folyamatos!

Szociális kompetencia: Kapcsolatteremtő, kötődési képesség. Mások iránti tisztelet.

Ny. 3–4. o.Mf. 3–4. o.Ny. 15–16. o. olvasmánya és feladataidallam, hangsúly, tempó, hangerő, szünetNy. 26–27. o. köszönés, bemutatkozás, bemutatás

E. f.: A tanulók szabadon választhatnak a feladatok közül.1. Írd le röviden, mi volt a leghumorosabb élményed a nyáron!

2. Rajzold le, milyen kalandban volt részed a nyáron!

3. Hozz magaddal fényképeket a nyári élményeidről, és mutasd meg a társaidnak!

Közös tabló készítése (a 1–2. órához kapcsolódva):Merre jártunk, mit csináltunk a nyáron?

3. Amit már tudsz az anyanyelvedrőlAz 1–4. évfolya-mokon tanult nyelvtani, helyesírási és nyelvhelyességi ismeretek alkalmazása

Helyesejtési gyakorlatok.

Hang, betű, írásjegy. Az ábécé. A hangok csoportosítása.

T. 1.Kapcsolatfelvétel: köszönés, bemutatkozás, szituációs játékok páros munkában.

Tudásszerző kompetencia: Összefüggés-kezelő képessége.Anyanyelvi kommunikáció: A hang és betű megkülönböztetésének képessége. A helyesírási képesség fejlesztése.Szociális kompetencia: Kapcsolatteremtő, kötődési képesség. Mások iránti tisztelet.

Ny. 16/1., 17/4. a)I t. Helyes ejtésNy. 5–6. o. Mf. 6–7. o. I t. IsmétlésNy. 8/4.Ny. 28/4. It. Mindennapos kom. helyzetek: Rejtvény Bemutatkozás

Page 3: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

4. Az 1–4. évfolya-mokon tanult nyelvtani, helyesírási és nyelvhelyességi ismeretek alkalmazása

Helyesejtési gyakorlatok.Az igék, főnevek, melléknevek, számnevek felismerése és helyesírása. Az utasítások és az indukciós szövegek értelmezése. Üzenetek SMS-ben. Rövidítések feloldása.A j hang kétféle jelölése a szavakban. Másolás, kiegészítés.T. 2. vagy 4.

Anyanyelvi kommunikáció: Az önkifejezéshez szükséges nyelvi képességek fejlesztése. Helyesírás.Kognitív kompetencia: Logikai képesség. Probléma iránti érzékenység, problémamegoldó képesség.Személyes kompetencia: Önértékelési képesség.

Ny. 16/1., 17/4. b)I t. Helyes ejtésInteraktív játékok: Hányan voltak a születésnapi összejövetelen?Ny. 7. o. I t. IsmétlésMf. 8–10. o.

Ny. 8/5.5. Az 1–4. évfolya-

mokon tanult nyelvtani, helyesírási és nyelvhelyességi ismeretek alkalmazása

Helyesejtési gyakorlatok. A mondatfajták. Mondatalkotási gyakorlatok csoportmunkában.T. 3.

A hatékony, önálló tanulás: Analizáló, szintetizáló képesség. Összefüggéslátás.Anyanyelvi kommunikáció:Helyes és kreatív nyelvhasználat.Helyesírási képesség.

Ny. 16/2., 17/4. c)I t. Helyes ejtésNy. 8. o. I t. IsmétlésMf. 11–13. o.I t. Interaktív játék: KI ér hamarabb az állatkertbe Magyar irodalom:

mesék

Matematika, természetismeret: szövegértés, a feladatok szövegének értelmezése.

Az A és B változat nem eltérő képességű tanulóknak készült. A feladattípusok azonosak.

6–7. Szövegelünk (szövegértés, szövegalkotás)Ismétlés: Az elbeszélés, a leírás, a jellemzésA levél

Helyesejtési gyakorlatok.

Elbeszélő szöveg értelmezése. Szövegtagolás. Anyaggyűjtési módok.Jellemzés.

Anyanyelvi kompetencia: Szövegértő, szövegalkotó képesség. Kognitív kompetencia: Lényegkiemelő képesség. Saját vélemény kulturált megfogalmazása és megvédése.

Ny. 16/2., 17/4. d)I t. Helyes ejtés

Ny. 9–10. o.elbeszélés, leírás, levél

Ny. 11–12. o.

8. Tanév eleji felmérés A komplex felmérés megíratása. A hatékony, önálló tanulás: Szöveg-feldolgozási technikák alkalmazása. A tanultak alkalmazásának képessége.Önkifejező képesség

Nyelvtan felmérőfüzet 5. A tollbamondás szövege a kézikönyvben.

Page 4: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

A tollbamondás lediktálását következő (9.) órán javaslom.

A Kommunikáció fejezet több feladatát nemcsak az itt lévő témakörbe lehet feldolgozni, hanem folyamatosan a tanév folyamán.

9. KOMMUNIKÁCIÓ A kommunikációs tényezők

Helyesejtési gyakorlatok.

A Kommunikáció című fejezet bevezető szövegének és A kommunikációs tényezők című szöveg feldolgozása. A kommunikációs helyzet alapelemei.

Anyanyelvi kommunikáció: Szövegértés, lényegkiemelés.Szociális kompetencia: Kapcsolatkezelési képesség, mások megismerésének igénye.Személyes kompetencia: Érzelmekkel való bánni tudás. Kommunikatív kompetencia: Ábraértelmezés kiegészítése.

Ny. 16/3.I t. Helyes ejtésNy. 14–15. o.It. Szemléltetés: A kommunikációs tényezőkfeladó (adó), címzett (vevő), csatorna, kód, kapcsolat

10. A felmérések értékelése, javítása

A helyesírási típushibák javítása.Önértékelés.

Szociális kompetencia: Siker és kudarc elfogadásának képessége.Személyes kompetencia: Önértékelési képesség.

A feladatok megoldása a kézikönyvben.

Óra Téma, tananyag Ajánlott tevékenységformák, módszertani javaslatok

Kompetenciák, (készségek, képességek)

KulcsfogalmakJavasolt taneszközök

Kapcsolódási pontokEgyéb javaslatok

11. Beszédes jelek Helyesejtési gyakorlatok.Természetes és mesterséges jelek.A siketek jelbeszéde.A vakok és gyengénlátók ábécéjeVázlatírás csoportmunkában.Brille-írásos üzenet megfejtése csoportmunkában.

Szociális kompetencia: Együttélési képesség, empátia, a másság elfogadásaNarratív kompetencia: Dolgok közlésének képessége.Anyanyelvi kommunikáció: Szövegértés. Kreatív szövegalkotás.

Ny. 16/3. 17/5. a)I t. Helyes ejtésNy. 17–19. o.

testtartás

Kirándulás szervezése a Láthatatlan Kiállításra [email protected]

Dráma és tánc: Kommunikációs kapcsolatteremtés, szituációk, helyzetgyakorlatok

A hangok világa (a 14. órához kapcsolódva)

12. A testbeszéd

Az alapvető gesztusok A távolságtartás

Helyesejtési gyakorlatok. A szövegek és a hozzájuk tartozó feladatok megoldása páros munkában.A szövegből és képek alapján szerzett információk felhasználása

Szociális kompetencia: Csoportkezelő képesség. Más népek iránti tisztelet képessége. Anyanyelvi kommunikáció: A verbális és a nonverbális komplexitás kezelésére való képesség.

Ny. 17/5. b)Ny. 21–22. o.It. It. A testbeszéd: 1–3. f.

távolság, gesztus

Page 5: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

1. Alkoss rövid szöveget Hangok világa címmel!

2. Gyűjtsetek különböző hangszerekről fotókat! Készítsetek tablót hangzásuk szerinti csoportosításban!

3. Hasonlítsátok össze a tanult idegen nyelv hangkészletét a magyar hangkészlettel! Ábrázoljátok grafikonon az eltéréseket!

13. A testbeszéd

A kézfogás

Arc- és állgesztus

Helyesejtési gyakorlatok.A tankönyvi szövegek értelmezése csoportmunkában.Páros kommunikációs gyakorlatok: kézfogás.Kapcsolatfelvételről tanultak alkalmazása páros munkában.

Szociális kompetencia: Más népek iránti tisztelet képessége. Kommunikatív kompetencia: Az információk felhasználásának képessége. Illusztrációértelmezés.Anyanyelvi kommunikáció: A verbális és a nonverbális komplexitás kezelésére való képesség.

Ny. 17/5. c)I t. Helyes ejtés

Ny. 23–24. o.

It. A testbeszéd:Gesztusfelismerőarcjáték

14.A szem a lélek tükre

HANG ÉS BETŰA hangok világa.

Szándéknyilvánítás

Helyesejtési gyakorlatok.Szemmel kapcsolatos szólások, közmondások – csoportmunkaHanghatások értékelése. A hangok keletkezése és csoportosítása. A nyelven kívüli hangeszközök.Páros szituációs gyakorlatok.

A hatékony, önálló tanulás: Megfigyelőképesség, következtetések levonása. Szövegértés, példakeresés képessége.Kommunikatív kompetencia: Ábraolvasás, beszédértés. Önkifejezési képesség.

Ny. 17/5. d)Ny. 25. o. It. A testbeszédNy. 35–36. o.Mf. 17–18. o. It. Hangok világaNy. 28–29. o.

15. A beszélőszervek és működésük

Beszélgetés

Helyesejtési gyakorlatok.A beszédhangok keletkezése.Vázlatkészítés, ábraértelmezés.

A modern beszélgetési formák (telefon, Skype)A telefonálás illemszabályai

Anyanyelvi kommunikáció: Szövegáttekintő képesség. Szövegértés. Szókincsbővítés.Tudásszerző kompetencia:Összefüggés-kezelő képesség. Szociális kompetencia: kommu-nikációs eszközökkel való bánni tudás, humorérzékSzabálykövetési képesség

I t. Helyes ejtésNy. 37–38. o. It. Szemléltetés: A le-vegő útja … A hangszalagok működése …Ny. 29–31. o.It. A testbeszéd: Mobilrejtvénybeszédhelyzet

Természetismeret: az ember megismerése, érzékszervek

Erkölcstan: önismeret, a személyes kapcsolatok, a beszélgetés jelentősége.

Page 6: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

Idegen nyelv: a magyar és a tanult idegen nyelv hangrendszerének összehasonlítása

Informatika: internetes kapcsolattartó műfajok nyelvi jellemzői.

16. A beszédhangok csoportosítása

Helyesejtési gyakorlatok.A magán- és mássalhangzók megkülönböztetése. Hang, betű, írásjegy megfeleltetése magyar nyelven és a tanult idegen nyelven.

Gondolkodási kompetencia: Sajátosságok megkülönböztetése. Kombinatív képesség. Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási képesség.

I t. Helyes ejtés Ny. 38–39. o. Mf. 19–20. o.It. Szemléltetés: A be-szédhangok csoporto-sítása

17. Az ábécé és a betűrend

Helyesejtési gyakorlatok.A betűrendbe sorolás szabályai. A H. 14. pontjának értelmezése. Lexikonokban címszók keresése és értelmezése tanulópárban. T. 5.

A hatékony, önálló tanulás: Szabályértelmező, szabálykövető, ismeretelsajátító képesség. Segédeszközök használata.Együttműködési képesség.

I t. Helyes ejtés Ny. 39–40. o. Mf. 21–22. o.It. Az ábécé és a betűrendábécé, betűrend

18. A magánhangzókA rövid és hosszú magánhangzókAz ajakkerekítéses és ajakréses magánhangzók

Helyesejtési gyakorlatok.A magánhangzók időtartamának helyes jelölése. T. 6.Az ajakmozgás megfigyelése a mgh.-k ejtésekor

Anyanyelvi kommunikáció: A mgh.-k időtartamának helyes érzékeltetése, jelölése. Kommunikációértékelés képessége. Kognitív kompetencia: Megfigyelés képessége.

Ny. 41–42. o.Mf. 24–26. o.I.t. Szemléltetés A magánhangzók témakör 1–3. f.magánhangzó

19. A modern írásbeli kapcsolatok

Helyesejtési gyakorlatok.E-mail, SMS és illemszabályaikAz SMS nyelv sajátosságaiAz emotikonok és a rövidítések megfelelő használata.

Anyanyelvi kommunikáció: Szövegértés, kifejezőképesség.Szociális kompetencia: kapcsolatkezelési, kötődési, normakövető képesség.

I t. Helyes ejtés Ny. 31–34. o.

e-mail, SMS, emotikon

Óra Téma, tananyag Ajánlott tevékenységformák, módszertani javaslatok

Kompetenciák, (készségek, képességek)

KulcsfogalmakJavasolt taneszközök

Kapcsolódási pontokEgyéb javaslatok

Page 7: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

20. Magas és mély magánhangzók

Helyesejtési gyakorlatok.Hangszerek hangja és a zenedoboz nagysága közötti összefüggés.A nyelv vízszintes mozgása a magánhangzók képzésekor. Az eszperente nyelv. T. 7.

A hatékony, önálló tanulás: Megfigyelőképesség. Tapasztalatok megfogalmazása. Csoportosítás. Ábraértelmezés.Tudásszerző kompetencia: Összefüggés-kezelő képesség.

I t. Helyes ejtésNy. 42–43. o.Mf. 27–28. o.I.t. Szemléltetés: Magas és mély mgh.-kA magánhangzók témakör 4–5. f

Önálló kutatómunka (a 21. órához kapcsolódva):

1. Nézz utána, mi a jelentése a keresztnevednek!

2. Kutass az után, hogy honnan ered a keresztneved!

3. Kérdezd meg a szüleidet, miért ezt a keresztnevet adták neked születésedkor!

4. Neked melyik keresztnév tetszik? Miért az?

21. A magánhangzótörvényekA hangrendtörvény

Helyesejtés gyakorlása.A magas és mély magánhangzók megkülönböztetése.Az utónévválasztás hangtani szempontjai.

A hatékony, önálló tanulás: Megfigyelőképesség. Tapasztalatok megfogalmazása.Anyanyelvi kommunikáció: Helyes, kreatív nyelvhasználat. Szókincsbővítés, kifejezőképesség.

I t. Helyes ejtésNy. 44–45. o.Mf. 29–30. o.I.t. Szemléltetés; A mgh. törvények 1–3. f.hangrend

22. Az illeszkedés Helyesejtés gyakorlása. Az illeszkedés szabályai.A helyes köznyelvi normától eltérő szóalakok javítása (nákozás).T. 8.

Kognitív kompetencia: Szabályalkotás, bizonyítás.Anyanyelvi kommunikáció: Helyes nyelvhasználat. Kreatív szövegalkotás.

Ny. 46–47. o.Mf. 32–34. o.I.t. Szemléltetés: Az illeszkedés; A mgh. törvények 4–5. f.illeszkedés

23. A szótagolás szerinti elválasztás

Az elbeszélés

Helyesejtés gyakorlása. Az egyszerű szavak elválasztásának

Mintaszöveg tanulmányozásaAz elbeszélés vázlata

A hatékony, önálló tanulás: Megfigyelő képesség, következtetések levonása. Példakeresés képessége.

Narratív képesség.

I t. Helyes ejtésNy. 48–49. o.Mf. 35–36. o.I.t. A magyar helyesírás: Az elválasztás: 1. Ny. 62–63. o.elválasztás, vázlat

Page 8: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

24. A mássalhangzókA mássalhangzókat jelölő egyjegyű, kétjegyű és háromjegyű betűk A rövid és hosszú mássalhangzók

Helyesejtés gyakorlása.Indukciós szöveg értelmezése. A hosszú mássalhangzók jelölése egyszerű és összetett szavakban. A dz és a dzs kettőzése. T. 9.Modern mese értelmezése, alkotása. Véleménynyilvánítás.

Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási, szövegértelmezési- és alkotási képesség. Hangos olvasási képesség fejlesztése. Gondolkodási kompetencia: Rugalmas gondolkodás a szövegalkotás során.

I t. Helyes ejtésNy. 50–51. o.Mf. 37–39. o.I.t. Szemléltetés A mássalhangzók 1–3.

mássalhangzó .

Történelem: narratív szövegek, történetmondás történelmi eseményekről

Az I t. szemléltetései közül A mássalhangzótörvények elnevezésűt az összefoglaláshoz ajánlom.

Az egyes mássalhangzótörvényekre ebben a fejezetben azért nem szántam kevesebb időt, mert a következőben

25. Zöngés és zöngétlen mássalhangzók

Az elbeszélés

Helyesejtés gyakorlása. Tapasztalatok megfogalmazása a zöngés és zöngétlen hangok képzéséről. Táblázatértelmezés.

Elbeszélő szöveg átalakítása nézőpontváltással.

A hatékony, önálló tanulás: Csoportosítás, főfogalom megnevezése. Azonosság, különbözőség megállapítása. Szabályalkotás.Anyanyelvi kommunikáció: Szóbeli és írásbeli kifejezőképesség.Önkifejezés képessége.

I t. Helyes ejtésNy. 52–53. o.Mf. 40–41. o.I.t. Szemléltetés: Z. és ztlen msh.-kA mássalhangzók 4–5.Ny. 63/1–3. f.

26. A mássalhangzótörvényekHasonulásokA részleges hasonulás

Helyesejtés gyakorlása.A zöngésség szerinti részleges hasonulás.Metanyelvi szövegek, nem nyelvi jelek értelmezése.

Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási képesség. Perceptív (felfogó) kompetencia: Ismeretszerző, kombinatív és konvertáló képesség.

I t. Helyes ejtésNy. 53–55. o.Mf. 42–44/5.I.t. Szemléltetésrészleges hasonulás

27. A mássalhangzótörvényekA részleges hasonulásAz elbeszélés

Helyesejtés gyakorlása.A képzés helye szerinti részleges hasonulás. T. 10.A párbeszédben használt írásjelek megfigyeltetése. Párbeszéd alkotása páros munkában

Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírás, szövegértelmezés.IKT alkalmazása.A hatékony, önálló tanulás: Szabályalkotás megfigyelés alapján.Szociális kompetencia: Együttélési képesség, értékek képviselet.

I t. Helyes ejtésNy. 56. o.Mf. 44/6–8. f.I.t. Szemléltetés: A zöngésség sz. r. h.A mshtörvénye: 1. f.Ny. 64/4–5. f

Page 9: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

(A magyar helyesírás) mód lesz a begyakorlásra.

28. A teljes hasonulások Helyesejtési gyakorlatok.A kétféle hasonulás összehasonlítása.A szabályok értelmezése. Algoritmus alapján táblázat kiegészítése.

Normatív kompetencia: Szabálykövető képesség.Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási, szövegértő képesség, korrekció elvégzésének képessége.

I t. Helyes ejtésNy. 57– 58. o.Mf. 45–46/5I.t. Szemléltetés: Az írásban jelölt ; Az írásban nem jelölt teljes h.

Óra Téma, tananyag Ajánlott tevékenységformák, módszertani javaslatok

Kompetenciák, (készségek, képességek)

KulcsfogalmakJavasolt taneszközök

Kapcsolódási pontokEgyéb javaslatok

29. A teljes hasonulások Helyesejtési gyakorlatok.A kétféle hasonulás felismerése. A helyesírás intenzív gyakorlása.Szóbeli szövegalkotás mondatba foglalt szavakkal.

Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírás. Kreatív, helyes nyelvhasználat.Gondolkodási kompetencia: Rugalmas gondolkodás a szövegalkotás során. Konvertáló képesség

I t. Helyes ejtésNy. 58. o.Mf. 47/6–7.I.t. A mássalhangzótörvények: 1–4. f.teljes hasonulások

Történelem, Idegen nyelvek, Vizuális kultúra, Természetismeret, Informatika: a tantárgyakra jellemző fogalmak, digitális kifejezések helyesírása30. Összeolvadás Helyesejtési gyakorlatok.

Helyesírási tréningek.Algoritmus alapján táblázat kiegészítése.

Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási, szövegértési képesség, szókincsbővítés.Szociális kompetencia: Verbális szociális kommunikáció.

I t. Helyes ejtésNy. 58–59. o.Mf. 50. o.I.t. A mássalhangzótörvények: 5. f. összeolvadás

31. Egyéb mássalhangzótörvények

Helyesejtés gyakorlása.A mássalhangzó-rövidülés és -kiesés. Szó- és kifejezésgyűjtés. Mondatalkotási gyakorlatok.

A hatékony, önálló tanulás: Táblázatban való eligazodás képessége. Komplexitás gyakorlása. Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási kép., szókincsbővítés.

I t. Helyes ejtésNy. 59–60. o.Mf. 52. o.I.t. A mássalhangzótörvények: 6. f.rövidülés, kiesés

Page 10: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

Történelem, Idegen nyelvek, Vizuális kultúra, Természetismeret, Informatika: a tantárgyakra jellemző fogalmak, digitális kifejezések helyesírása

A helyesírási alapelvek helyett azért használom az írásmód kifejezést, mert a helyesírási szabályzatban is így találják a tanulók.

A szóelemző írásmód egyéb eseteit csoport

32. A hangokról és a betűkről tanultak összefoglalása

Helyesejtés gyakorlása. A tanultak rendszerezése csoportmunkában.A magán- és mássalhangzók időtartamának jelölése. Betűrendbe sorolás. T. 11.

Nyelvi kompetencia: Grammatikai rendszer kialakítása.Gondolkodási kompetencia: Problémalátás és kritikai képesség. Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási képesség fejlesztése.

I t. Helyes ejtésNy. 60–61. o.Mf. 54–55. o. I.t. Szemléltetés A msh.törvényekI játék: A nemek harca

33. Félévi felmérés A komplex felmérés megíratása. A hatékony, önálló tanulás: Szöveg-feldolgozási technikák alkalmazása. A tanultak alkalmazásának képessége.

Nyelvtan felmérőfüzet 5. A tollbamondás szövege a kézikönyvben.

34. A magyar helyesírásHogyan használd A magyar helyesírás szabályai című kiadványt?

A bevezető szöveg elolvasása, és értelmezése.A helyesírási szabályzat részeinek megismeréseA tartalomjegyzék és a tárgymutató használata.A szabálypontok megkeresésének algoritmusa. Másolás.

A hatékony, önálló tanulás: Megfigyelés. Információk kezelésének képessége. Szabályértelmezés Kognitív/gondolkodási kompetencia: Konvertáló képesség.Kognitív/tudásszerző kompetencia: Konvertáló képesség.

Ny. 66–67. o.

tartalomjegyzék, betűrend

35. A felmérések értékelése, javítása

A helyesírási típushibák javítása.Önértékelés.

Szociális kompetencia: Siker és kudarc elfogadásának képessége.Személyes kompetencia: Önértékelési képesség.

A feladatok megoldása a kézikönyvben.

36. A magyar helyesírás alapelvei

A szóelemző írásmód

A metanyelvi szöveg értelmezése, a helyesírási alapelvek (írásmódok) megismerése.A mássalhangzótörvények felidézése táblázat segítségével páros munkában.

A hatékony, önálló tanulás: Megfigyelés, lényegkiemelés, tanulási technikák alkalmazása. Információk kezelésének képessége.Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási képesség.

Ny. 68. o.helyesírási alapelvNy. 69–70. 1–3.f Mf. 57–58/4.I.t. A szóelemzés elve 1. f.

Page 11: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

munkában javaslom feldolgozni.

37. A szóelemző írásmód

Helyesejtési gyakorlatok.Indukciós szöveg értelmezése.Az írásban jelölt teljes hasonulás a -val, -vel toldalékos szavakban. Helyesírási gyakorlatok kooperatív technikák alkalmazásával. T. 12.

Gondolkodási kompetencia: Kombinatív, konvertáló képesség.Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási képesség.Normatív kompetencia: Szabálykövetés, szabályalkalmazás.

Ny. 70/4–5. o.Mf. 58–59.I.t. A szóelemzés elve 2–4. f.

a szóelemzés elvea szóelemző írásmód

38. A szóelemző írásmód

A szóelemző írásmód egyéb esetei

Helyesejtési gyakorlatok.Az írásban nem jelölt teljes hasonulás és az összeolvadás. Helyesírási gyakorlatok kooperatív technikák alkalmazásával. T. 13.

A hatékony, önálló tanulás: A tanultak alkalmazásának képessége. Normatív kompetencia: Szabálykövetés, szabályalkalmazás.

Mf. 60–62.I.t. A szóelemzés elve 5–6. f.

Ny. 71. o.

Óra Téma, tananyag Ajánlott tevékenységformák, módszertani javaslatok

Kompetenciák, (készségek, képességek)

KulcsfogalmakJavasolt taneszközök

Kapcsolódási pontokEgyéb javaslatok

39. A kiejtés szerinti írásmódA szótövek írása

Helyesejtés gyakorlása tankönyvi feladatok szóanyagán. A helyes időtartam-jelölés. Szóláshasonlatok a kommunikációban. A helyesírási szabályzat használati technikájának pontosítása. A H. 17., 20–24. szabálypontok értelmezése csoportmunkában.

A hatékony, önálló tanulás: Szabályértelmező, szabálykövető, ismeretelsajátító képesség. Segédeszköz (szabályzat) használata.Szociális kompetencia: Hatékony együttműködés, társas aktivitás, segítségnyújtás.

Mf. 65/2., 5.Ny. 72. o.Mf. 64. o.I.t. A kiejtés elve: 1‒3.és a 8. f.

a kiejtés elvea kiejtés szerinti írásmód

Az interaktív tananyag-feldolgozás feladatait itt kiemelten az adott tankönyvi és munkafüzeti feladatokhoz rendeltem.

Történelem, Idegen nyelvek, Vizuális kultúra,

40. A kiejtés szerinti írásmód A szótövek írása

Helyesejtés gyakorlása.Szerepjáték: vásárlás, páros munka. A mássalhangzók időtartamának jelentés-megkülönböztető szerepe. T. 14.Szituációs játék: vásárlás

Szociális kompetencia: Szabályalkotás, szabálykövetés.Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási képesség. Szóbeli szövegalkotás. Kommunikációs helyzetnek megfelelő szóhasználat.

Mf. 67/10.Mf. 66/8., 67/11.; 68/12.I.t. A kiejtés elve: 5. f.Interaktív játék: Bevásárlás

Page 12: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

Természetismeret, Informatika: a tantárgyakra jellemző fogalmak, digitális kifejezések helyesírása

Az interaktív játéknál játszhat egymással a témakör óráin a két legtöbb pontot szerzett csapat, illetve a két csapatra osztott osztály egy-egy képviselője.

41. A kiejtés szerinti írásmód A toldalékok írása

.A helyes időtartam-jelölés.Az í–i, ú–u, ű–ü váltakozást mutató egytagú szavak, csoportmunka. Mondatalkotási gyakorlatok. Az -ít, -ul, -ül, -t, -tt, -bb, -l, -ll toldalékok írása. T. 15

A hatékony, önálló tanulás: Döntési képesség. Tanultak alkalmazása új helyzetben.Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási képesség. Az akaratlagos írás fejlesztése, mondatalkotás.

I t. A hagyomány elve 1–2. f.Ny. 73. o.Mf. 68/13–69. o.I.t. A kiejtés elve: 4., 6. és 7. f.

42. A hagyományos írásmód

Helyesejtési gyakorlatok.A régies családnevek helyesírása. A j hang kétféle jelölése.A dz-s, dzs-s, szavak helyes ejtése és helyesírása.

Páros interaktív játék.T. 16.

Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási képesség. Kreatív szövegalkotás.Kognitív kompetencia: Megfigyelőképesség. Összehasonlítás képessége.Szociális kompetencia: fair játékra való képesség

I t. Helyes ejtésNy. 75. o.Mf. 72–73. o.I.t. A hagyomány elve interaktív játék: Ki út a mocsárból!a hagyomány elvea hagyományos írásm.

43. Az egyszerűsítő írásmód

Helyesejtési gyakorlatok.Az egyszerűsítés elvének és az elválasztásnak a gyakorlása egyszerű és összetett szavakban páros és csoportmunkában.Anyanyelvi rejtvények megoldása.

Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási képesség. Kognitív kompetencia: Példakeresés, összehasonlítás. Szociális kompetencia: Együttműködés, segítségnyújtás

I t. Helyes ejtésNy. 76. o.Mf. 75. o.I.t. A hagyomány elve az egyszerűsítés elveaz egyszerűsítő írásmód

44. Összefoglalás Helyesejtés gyakorlása. A tanultak rendszerezése páros és csoportmunkában.A gondolati térkép alkalmazása.Mondatátalakítási gyakorlatok.Nyelvi játék páros munkában.Interaktív játék páros vagy csoportmunkában.

Nyelvi kompetencia: Grammatikai rendszer kialakítása.Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási képesség fejlesztése.Szociális kompetencia: együttműködési; érdekérvényesítő képesség: alá- és fölérendeltség elfogadása, fair játékra való képesség

I t. Helyes ejtésNy. 77–78. o.Mf. 76–77. o.

I.t. Interaktív játék: Helyesírási gyémántok.

Page 13: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

45. A magyar helyesírásról tanultak felmérése

A komplex felmérés megíratása. A hatékony, önálló tanulás: Szöveg-feldolgozási technikák alkalmazása. A tanultak alkalmazásának képessége.

Nyelvtan felmérőfüzet 5. A tollbamondás szövege a kézikönyvben.

46. A SZAVAK ALAKJA ÉS SZERKEZETEHangalak és jelentés a szavakban

Helyesejtés gyakorlása.A nyitóoldal értelmezése.A metanyelvi szöveg értelmezése.Példakeresés hangalak és jelentés közötti összefüggésre. T. 17.

Anyanyelvi kommunikáció: Szövegértő képesség. Helyes és tudatos nyelvhasználat. Gondolkodási kompetencia:Kombinatív képesség.Tudásszerző kompetencia:Ismeretelsajátító képesség.

I t. Helyes ejtésNy. 79–80. o.Mf. 79–80. o.I.t. Interaktív játék: SzókirakóHangalak és jelentés a szavakban

47. A felmérések értékelése, javításaA hangutánzó és hangulatfestő szavak.

A helyesírási típushibák javítása.Önértékelés.

Szociális kompetencia: Siker és kudarc elfogadásának képessége.Személyes kompetencia: Önértékelési képesség. Felelősségvállalás.

Ny. 81–82. o.I.t. A hangutánzó és hangulatfestő szavak 1. hangutánzó és hangulatfestő szavak

Óra Téma, tananyag Ajánlott tevékenységformák, módszertani javaslatok

Kompetenciák, (készségek, képességek)

KulcsfogalmakJavasolt taneszközök

Kapcsolódási pontokEgyéb javaslatok

48. A hangutánzó és hangulatfestő szavak.

Helyesejtés gyakorlása. A hangutánzó és hangulatfestő szavak szerepének megfigyelése és alkalmazása csoportmunkában.A hangulatfestő szavak alkalmazása szövegalkotáskor. T. 18.

Anyanyelvi kommunikáció: A verbális komplexitás kezelése. Írásbeli kifejezőképesség. Gondolkodási kompetencia: rugalmas gondolkodás szövegalkotáskor.

I t. Helyes ejtésMf. 81–83. o.I.t. Szemléltetés; A hangutánzó és hangulatfestő szavak 2–6. f.I. j. Ki a legjobb hangutánzó? Szófelismerő

A macska (a 48. órához kapcsolódva) miniprojekt (szabadidős tevékenység során is megvalósítható)

1. Melyik ókori nép szent állata volt a macska?

Page 14: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

2. Gyűjtsétek össze a macska hangját utánzó szavakat!

3. Mit jelentenek a következő kifejezések:macskakő, macskaköröm, macskakaparás, vasmacska?

4. Keressetek olyan meséket, amelyekben macska is szerepel! Rajzoljátok le az egyik jellegzetes jelenetet! A többiek találják ki, melyik meséről van szó!

5. Természetismeret-tankönyvetek segítségével mutassátok be társaitoknak a macskát!6. Két-, három- és négyfős csoportokban dolgozzatok! Macskaeledelt szeretnétek vásárolni. 260-260 Ft-tal

49. A hasonló alakú szavak.

Helyesejtés gyakorlása.Írásfegyelem és a helyesírás, pl.: fáradság – fáradtság, válság –váltság. A hasonló alakú szavak használata. T. 19.

Anyanyelvi kommunikáció: Pontos, helyes nyelvhasználat. Szövegértés, helyesírási képesség.Gondolkodási kompetencia: logikus gondolkodás.

I t. Helyes ejtésNy. 82–83. o.Mf. 85–86. o.I.t. Szemléltetés; Interaktív játék: Ki ér hamarabb a helyére? Az alcsoport feladatai

50. Az ellentétes jelentésű szavak

Helyesejtés gyakorlása.Az ellentétes jelentésű szavak a humor forrásai.Helyesírási gyakorlatok. T. 20.

Személyes kompetencia: Találékonyság, kreativitás.Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási és kifejezőképesség. Nyelvi játékosság.

I t. Helyes ejtésNy. 84. o.Mf. 88. o.I.t. Szemléltetés; Interaktív játék: Triminó párbaj Az alcsoport feladataiellentétes jelentés

51. Egy-, többjelentésű és azonos alakú szavak.

Jelentés és illusztráció összefüggésének megfigyeltetéseAzonos szóalak – eltérő jelentés

Gondolkodási kompetencia: Sajátosságok megkülönböztetése.

Ny. 85–86. o.Mf. 89–90. o. I t. Szemléltetés

52. Egy-, többjelentésű és azonos alakú szavak.

Az azonos alakú és többjelentésű szavak megkülönböztetésének gyakorlása csoportmunkában

A hatékony, önálló tanulás: Segédeszköz (szótár) használatának képessége.

Ny. 85–86. o.Ny. 87. o. feladataiI.t. Az alcsoport feladatai: 1–2.

53. Egy-, többjelentésű és azonos alakú szavak.

Az ÉKsz. használata az azonos alakú és több jelentésű szavak megkülönböztetésekor Azonos alakú, többjelentésű szavak a humor forrásaként.T. 21.

Anyanyelvi kommunikáció: Szókincs, szóhasználat, kommunikációs képesség fejlesztése.Kommunikatív kompetencia:Képi információk feldolgozása.

Mf. 91–92. o.I.t. Az alcsoport feladatai: 3–4.egyjelentésű szó, többjelentésű szó, azonos alakú szó

Page 15: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

járultok hozzá. A konzerv ára 159 Ft.Hány dobozzal tudtok venni? Mennyi lesz a visszajáró pénz? Mennyi pénzt kaptok vissza fejenként?Hány fős csapat tudott a saját szempontjából a leggazdaságosabban vásárolni?

Idegen nyelv: a tanult idegen nyelv szókincse, néhány állandósult szókapcsolata.

54. A rokon értelmű szavak és kifejezések

Helyesejtési gyakorlatok.Szókincsfejlesztés rokon értelmű szavakkal csoportmunkában.A jelentésbeli kohézió eszközei: a rokon értelmű szavak. A Magyar Szinonimaszótár használata.T. 22.

Anyanyelvi kommunikáció: Szókincs, szóhasználat, kommunikációs képesség fejlesztése.A hatékony, önálló tanulás: Segédeszközök használatának képessége. Az ismeretek alkalmazásának képessége.

I t. Helyes ejtésNy. 87–88. o.Mf. 93–94. o.I.t. Interaktív játék: A csúcsra fel! Az alcsoport feladatai.rokonjelentés

55. Szólások és közmondások

Metanyelvi szöveg értelmezése.Szólások használata a kommunikáció során.Másolás, emlékezetből írás. Képekről szólások felismerése.Hibás szólások javítása.T. 23.

Állampolg. komp.: Hagyományok ismerete, tisztelete és ápolása.Kommunikatív kompetencia:Képi információk feldolgozása. Anyanyelvi kommunikáció: Szövegértés. Helyes nyelvhasználat.

Ny. 89–90. o.Mf. 96–99. o.I.t. Interaktív játék: Szólásos; Közmondásos vetélkedőAz alcsoport feladatai.állandósult szókapcsolat, szólás, közmondás

56. A leírás. Leíró szöveg értelmezése, a vázlat elkészítése páros munkában.A leírás fogalmának pontosítása.Szövegek összehasonlítás.Leírás készítése fantázia alapján.

Kommunikatív kompetencia:Képi információk feldolgozása. Anyanyelvi kommunikáció: Kifejezőképesség. Helyes nyelvhasználat.

Ny. 91. o.

57. A leírás. Folyamatleírás (játékleírás – kviddics) értelmezése, és aktív alkalmazása. Kreatív fogalmazás: kitalált csapatjátékhoz játékszabály írása.

Anyanyelvi kommunikáció: Szövegértés, szövegértelmezés. Kreatív szövegalkotás.Szociális kompetencia: Együttműködési képesség: fair játékra, szabálykövetésre való képesség,

Ny. 92–93. o.

leírás

Óra Téma, tananyag Ajánlott tevékenységformák, Kompetenciák, (készségek, Kulcsfogalmak Kapcsolódási pontok

Page 16: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

módszertani javaslatok képességek) Javasolt taneszközök Egyéb javaslatok58. A levél. A levél tartalmi és formai

sajátosságainak felelevenítése.Anyanyelvi kommunikáció: Szövegalkotás a kommunikációs partner ismeretében.

Ny. 93–94/2. o. Levél íratásakor mindig valós címzettet és témát válasszunk.

A tanulókkal ismertesük meg az alaktani elemzés jeleit:1 = szótő, 2 = képző, 3 = jel, 4 = rag, x = kötőhangzóAz alaktani elemzéskor a kötőhangzókat is jelöltetem. Ennek okai: 1. a spontán nyelvérzék, ami a kötőhangzót nem érzékeli sem a szótő, sem a toldalék részeként.2. alsó tagozatban általában kötőhangzóként, kötőhangként értelmezik.

59. A levél. Helyesejtési gyakorlatok.Irodalmi levelek alapján a feladó és a címzett kitalálása.Aktuális levél megfogalmazása megadott téma lapján.

Anyanyelvi kommunikáció: Szövegalkotás a kommunikációs partner ismeretében.Szociális kompetencia: Értékek képviselete, önkifejező képesség.

I t. Helyes ejtésNy. 94/3.–94/7.

levél60. A szavak

szerkezete.Az egyszerű és összetett szavak.

Helyesejtési gyakorlatok.Metanyelvi szöveg értelmezése.A szókapcsolat és az összetett szó közötti kommunikációs különbség.T. 24.

Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási, nyelvhasználati képesség fejlesztése. Gondolkodási kompetencia: Információk rendszerezése. Következtetések levonása.

I t. Helyes ejtésNy. 95–96. o.Mf. 102–103. o.I.t. Interaktív játék: MemóriakirályAz alcsoport feladatai.

61. A toldalékos szavak Helyesejtési gyakorlatok.A szótő és toldalék fogalmának pontosítása. Válogató másolás. Csoportmunka.T. 25.

Anyanyelvi kommunikáció: szavak szerkezetének vizsgálata. Szociális kompetencia: Csoportkezelő képesség. Más népek iránti tisztelet képessége.

I t. Helyes ejtésNy. 96–97. o.Mf. 104–105. o.I.t. A toldalékos szavak szótő, toldalék, képző, jel, rag

62. A toldalékos szavak

Az összetett szavak elválasztása

Alaktani elemzések.Szóelemek felismerése.T. 26.

Az összetett szavak elválasztása.

Anyanyelvi kommunikáció: Az anyanyelv szavainak szerkezetének vizsgálata. Alaktani ismeretek ak-tivizálása.Nyelvi kompetencia: Grammatikai szabályrendszer kialakítása.

Ny. 98. o.Mf. 106–108. o.I játék: Mennyire ismeritek a toldalékokat?Ny. 99–100. o.Mf. 110–111. o.I.t. Az elválasztás 2-3.

Page 17: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

63. A szavak jelentéséről és szerkezetekről tanultak összefoglalása

Helyesejtési gyakorlatok.A szavak jelentéséről és szerkezetéről tanultak kreatív alkalmazása páros munkában.Gondolati térkép értelmezése, felhasználása rendszerezéshez.T. 27.

Vállalkozói kompetencia: Versenyhelyzet kezelése.Nyelvi kompetencia: Grammatikai szabályrendszer kialakítása.Kommunikatív kompetencia: Az információk felhasználásának képessége. Illusztrációértelmezés.

I t. Helyes ejtésNy. 100–102. o.Mf. 112–113. o.I t. A tanulók által kedvelt feladatok, interaktív játékok ismételt megoldása.

64. A szavak alakjáról és szerkezetéről tanultak felmérése.

A komplex felmérés megíratása. A hatékony, önálló tanulás: Szöveg-feldolgozási technikák alkalmazása. A tanultak alkalmazásának képessége.Kreatív feladatmegoldás.

Nyelvtan felmérőfüzet 5. A tollbamondás szövege a kézikönyvben.

65. Év végi ismétlés Helyesejtési gyakorlatok: áttekintő ismétlése.Rendszerező ismétlés a tankönyvi összefoglaló táblázatok alapján.

Kognitív kompetencia: Kombinatív, konvertáló, logikai, rendszerező képesség. Tudásszerző kompetencia: Összefüggés-kezelő, problémamegoldó, alkotóképesség.

I t. Helyes ejtésMf. 115–116. o.I.t. Interaktív játékok ismételt megoldása a témakörökhöz.

66. A felmérések értékelése, javítása

A helyesírási típushibák javítása.Önértékelés.

Szociális kompetencia: Siker és kudarc elfogadásának képessége. Alá- és fölérendeltségi viszony elfogadásaSzemélyes kompetencia: Önértékelési képesség. Felelősségvállalás a saját teljesítményért.

A feladatok megoldása a kézikönyvben.

Page 18: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

67. Év végi ismétlés Helyesejtési gyakorlatok: áttekintő ismétlése.Rendszerező ismétlés a tankönyv fogalomtára alapján.Összefoglaló feladatok megoldása csoportmunkában.

Kognitív kompetencia: Kombinatív, konvertáló, rendszerező kép.. Tudásszerző kompetencia: Összefüggés-kezelő, problémamegoldó, alkotóképesség.Kommunikatív kompetencia: Ábraolvasás, anyanyelvi beszéd.

I t. Helyes ejtésMf. 117–118. o.I.t. Válogatás az interaktív témakörök feladati között.

Óra Téma, tananyag Ajánlott tevékenységformák, módszertani javaslatok

Kompetenciák, (készségek, képességek)

KulcsfogalmakJavasolt taneszközök

Kapcsolódási pontokEgyéb javaslatok

68. Év végi felmérés A komplex felmérés megíratása. A hatékony, önálló tanulás: Szöveg-feldolgozási technikák alkalmazása. A tanultak alkalmazásának képessége. Kreatív feladatmegoldás.

Nyelvtan felmérőfüzet 5. A tollbamondás szövege a kézikönyvben.

Az írás története (a 71–72. órához kapcsolódva) miniprojekt1. Rendezzétek táblázatba az egyes írástípusokról szerzett ismereteiteket!

2. Gyűjtsetek cégérekről fotókat, illetve készítsetek ti magatok is szabadon választott technikával (rajz, gyurma, fa stb.)!

3. Készítsetek képrejtvényeket társaitok számára!

4. Ismertessétek a rovásírás lényegét!

69. KOMMUNIKÁCIÓTÖRTÉNETŐseink beszéde

A nyitóoldal értelmezése.Szövegfeldolgozás csoportmunkában. Beszélgetés az olvasottakról.

A hatékony, önálló tanulás: Tények, adatok kiemelése.Anyanyelvi kommunikáció: Helyesírási, szóbeli kifejezőképesség.

Ny. 103–105. o.I.t. Őseink beszéde feladatai

70. Az év végi felmérések értékelése, javításaHogyan beszél az emberiség?

A helyesírási típushibák javítása.Önértékelés.

A lényeg kiemelése, ábraértelmezés, vázlatírás.Károli Gáspár fordította Biblia részlete mai magyar nyelven tanulópárban.

Szociális kompetencia: Siker és kudarc elfogadásának képessége.

Anyanyelvi kommunikáció: Szövegértés, reproduktív szövegalkotás, helyesírási képesség.Kommunikatív kompetencia: Ábraolvasás és -értelmezés.

Ny. 105–106. o.I.t. Hogyan beszél az emberiség? feladatai

Page 19: Tanmenetjavaslat „A” változat Alcím 1

5. Írjatok le szólásokat, közmondásokat rovásírással! Olvastassátok el társaitokkal!

6. Rendezzetek kiállítást, vagy készítsetek tablót az általatok gyűjtött, illetve alkotott anyagokból!

71. Hogyan ír az emberiség?

Szövegelemzési technikák gyakorlása páros munkában. Vázlatírás a páros munka összegzéseként.Kommunikáció titkosírással.

Szociális kompetencia: Együttműködési képesség. Más kultúrák iránti tisztelet képessége.

Ny. 107–108. o.I.t. Hogyan ír az emberiség? 1–4. f.

72. Hogyan ír az emberiség?

A fogalomírás és a betűírás közötti különbség felfedezése.Ismerkedés a rovásírással.Kommunikáció titkosírással.T. 28.

Állampolgári kompetencia: Más kultúrák iránti tisztelet képessége. Kommunikatív kompetencia: Az információk felhasználásának képessége. Illusztrációértelmezés.

Ny. 108–112. o.I.t. Hogyan ír az emberiség? 5–6. f.Interaktív játékok