Upload
others
View
5
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Üzleti Tudományok Intézet
Dr. Sárközy Tamás
VÁLLALATI JOG
oktatási segédanyag
Budapest, 2013
2
Szervezetek státusjoga az új Ptk.-ban
(Társasági jog – egyesületi/alapítványi jog a Ptk. 3. könyve alapján)
TARTALOMJEGYZÉK
I. RÉSZ - ÁLTALÁNOS TANOK – KÖZÖS SZABÁLYOK ------------------------------------------ 6
I. fejezet Jogtani–történeti alapok ------------------------------------------------------------------------------------------------- 6 1. Jogképesség – jogalanyiság – személy(ség) -------------------------------------------------------------------------------------- 6 2. Szervezeti jogalanyiság – a jogi személy ----------------------------------------------------------------------------------------- 6 3. Természetes személy – jogi személy. Azonosságok és különbségek -------------------------------------------------------- 8 4. Szervezeti jogalanyiság a jogi személységen kívül ----------------------------------------------------------------------------- 8 5. A jogi személyek komplex jogalanyisága ---------------------------------------------------------------------------------------10 6. A jogi személyek elméleti alaptípusai --------------------------------------------------------------------------------------------11 7. A jogi személyek jogrendszerbeli elhelyezkedése – magyar jogfejlődés menete -----------------------------------------12 8. Az új Ptk. jogi személy könyve----------------------------------------------------------------------------------------------------13
II. fejezet A jogi személyek közös szabályai az új Ptk.-ban------------------------------------------------------------------- 16 1. Általános jellemzők–típuskényszer -----------------------------------------------------------------------------------------------16 2. A törvénytől való eltérés általános lehetősége ----------------------------------------------------------------------------------17 3. A jogi személyek nyilvántartásba vétele -----------------------------------------------------------------------------------------18 4. A létesítő okirat tartalma -----------------------------------------------------------------------------------------------------------19 5. A jogi személy szervei --------------------------------------------------------------------------------------------------------------21 6. Jogi személy határozatainak bírósági felülvizsgálata --------------------------------------------------------------------------24 7. Státusváltozások----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------24 8. A jogi személy jogutód nélküli megszűnése ------------------------------------------------------------------------------------26 9. Az állam mint jogi személy --------------------------------------------------------------------------------------------------------26
II. RÉSZ - A GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK JOGA ------------------------------------------------- 28
I. fejezet A társaság jellemzői, fajai ----------------------------------------------------------------------------------------------- 28 1. A társaság kritériumai ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------28 2. Non-profit, illetve gazdasági társaságok -----------------------------------------------------------------------------------------30 3. Nemzetközi társasági modellek----------------------------------------------------------------------------------------------------32 4. A társasági jog alapelvei ------------------------------------------------------------------------------------------------------------33 5. A társasági jog kapcsolódó jogterületei ------------------------------------------------------------------------------------------34
IV. fejezet A magyar társasági jog történeti fejlődése ------------------------------------------------------------------------- 36 1. Az 1945 előtti múlt ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------36 2. A szocialista időszak ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------36 3. A Gt.-k a rendszerváltozással és az után -----------------------------------------------------------------------------------------37
V. fejezet A gazdasági társaságok közös szabályai az új Ptk.-ban ---------------------------------------------------------- 39 1. Általános rendelkezések ------------------------------------------------------------------------------------------------------------39 2. A társaság létszakaszai --------------------------------------------------------------------------------------------------------------43 3. A gazdasági társaság szervei -------------------------------------------------------------------------------------------------------50
VI. fejezet - Személyegyesítő társaságok – közkereseti, betéti társaság ---------------------------------------------------- 57
és a vegyes jellegű korlátolt felelősségű társaság ------------------------------------------------------------------------------- 57 1. Alapjellemzők ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------57 2. A közkereseti társaság (kkt.) -------------------------------------------------------------------------------------------------------58 2. A betéti társaság (bt.) ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------58 3. A korlátolt felelősségű társaság (kft.) --------------------------------------------------------------------------------------------59
VII. fejezet A részvénytársaság ---------------------------------------------------------------------------------------------------- 61 1. Alapvonások --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------61 2. Részvényosztályozások -------------------------------------------------------------------------------------------------------------61
3
3. Az rt. alapszabálya -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------64 4. Részvényesi jogok és kötelezettségek --------------------------------------------------------------------------------------------64 5. Az rt. belső szervezete --------------------------------------------------------------------------------------------------------------65 6. A nyilvánosan működő részvénytársaságra vonatkozó külön szabályok ---------------------------------------------------66
VIII. fejezet Konszernjog ----------------------------------------------------------------------------------------------------------- 67 1. A konszernjog fogalma -------------------------------------------------------------------------------------------------------------67 2. Befolyásszerzés ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------67 3. A jog által elismert, illetve tényleges vállalatcsoport --------------------------------------------------------------------------68
IX. fejezet Európai társasági jog --------------------------------------------------------------------------------------------------- 70
X. fejezet Szövetkezet ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 74 1. Út az új Ptk.-ig. -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------74 2. A szövetkezet fogalma --------------------------------------------------------------------------------------------------------------75 3. A szövetkezet létrehozatala, létszakaszai ----------------------------------------------------------------------------------------76 4. A szövetkezet tagsági jogviszony -------------------------------------------------------------------------------------------------77 5. A szövetkezet szervei ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------77
III. RÉSZ - NON-PROFIT JOGI SZEMÉLYEK -------------------------------------------------------- 80
XI. fejezet Egyesület ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 80 1. Az egyesületi jog történeti fejlődésmenete Magyarországon -----------------------------------------------------------------80 2. Az egyesület, mint alapvető non-profit személyegyesülés --------------------------------------------------------------------82 3. Az egyesület létrehozása ------------------------------------------------------------------------------------------------------------84 4. Az egyesületi tagok jogállása ------------------------------------------------------------------------------------------------------85 5. Az egyesület szervei -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------89 6. Az egyesület megszűnése-----------------------------------------------------------------------------------------------------------94
XII. fejezet Egyesülés ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 97
XIII. fejezet Alapítvány ------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 99 1. Az alapítványi jog története --------------------------------------------------------------------------------------------------------99 2. Az alapítvány, mint jogi személy célvagyon ---------------------------------------------------------------------------------- 100 3. Az alapítványrendelés korlátai --------------------------------------------------------------------------------------------------- 101 4. Többes alapítás, csatlakozás, kedvezményezetti jogállás ------------------------------------------------------------------- 102 5. Az alapítványi vagyon ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 104 6. Az alapítvány létesítése végintézkedéssel ------------------------------------------------------------------------------------- 105 7. Az alapító okirat és módosítása-------------------------------------------------------------------------------------------------- 106 8. Az alapítói jogok gyakorlása ----------------------------------------------------------------------------------------------------- 107 9. Az alapítvány szervei-------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 108 10. Az alapítvány megszűnése ------------------------------------------------------------------------------------------------------ 110
XIV. fejezet Költségvetési szervek ----------------------------------------------------------------------------------------------- 113
XV. fejezet Közjogi jogi személyek ---------------------------------------------------------------------------------------------- 115
4
Rövidítésjegyzék
Áht. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény
Ctv. a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló
2006. évi V. törvény
Cstv. a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi IL. törvény
Gt. a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény
Hpt. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló
1996. évi CXII. törvény
Kt. 1875. évi XXXVII. törvénycikk (Kereskedelmi Törvénykönyv)
Ptk. (régi) a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény
Ptk. (új) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
Pp. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény
Tpt. a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény
5
ELŐSZÓ
Az új Polgári Törvénykönyv, a 2013. évi V. törvény alapvető változásokat hozott a
szervezetek, jogi műszót használva a jogi személyek jogi szabályozása tekintetében. Bekerült a
Polgári Törvénykönyvbe – a jelenleg hatályos 2006-os társasági törvényhez képest nem
jelentéktelen módosításokkal – a gazdasági társaságok és a szövetkezetek joga, alapvető
változtatásokra került sor az egyesületi és az alapítványi jogban is.
A Polgári Törvénykönyv csak 2014. március 15-én lép hatályba. Addig számos kiegészítő
törvényre van szükség, így pl. a társasági jog vonatkozásában egy új cégeljárási törvényre.
Ugyanakkor a szervezetek jogának átalakítására már most érdemes felkészülni.
A következőkben három részben dolgozom fel a Polgári Törvénykönyv jogi személyekre
vonatkozó harmadik könyvét. Az első rész az alapvető elméleti tudnivalókat és a Ptk. jogi
személyekre vonatkozó ún. általános részét, azaz a jogi személyek Ptk.-ban foglalt közös szabályait
dolgozza fel. Ez azért is lényeges mert a Ptk. – a korábbi magyar, de az általános külföldi
szabályozáshoz képest is – jóval bővebb általános résszel készült.
A második rész a tág értelemben vett társasági joggal, elsősorban a gazdasági társaságokkal
foglalkozik. Az elvi alapok és a társaságok közös szabályai után feldolgozom az új Ptk.-ban jogi
személlyé vált közkereseti és betéti társaság, valamint a kft. és az rt. új jogi szabályozását. Mivel az
új Ptk.-ban a szövetkezet elég közel áll a gazdasági társaságokhoz, ebbe a részbe került a
szövetkezet, valamint a vállalatcsoportosulások joga is.
A harmadik, záró rész a non-profit szervezetekkel foglalkozik. Ide került az új Ptk.-ban
végre teljes körű szabályozásban részesült egyesület, és talán a jogi személyek között az új Ptk.-ban
legjobban átalakított alapítvány, amely utóbbi szabályozásában végre a magyar jogban is megjelent
a magán- (családi) alapítvány. Ebben a részben foglalkoztam az ugyancsak non-profit egyesüléssel,
valamint a Ptk.-ból kimaradt költségvetési szervekkel, illetve polgári jogi jogi személységgel is
rendelkező közjogi jogalanyokkal.
A munka gazdasági jogi felfogásban készült, ezért nem követi teljes mértékben a Ptk.
felépítését és eltér a hagyományos polgári jogi tankönyvek megszokott sorrendjétől is.
A könyv elsősorban a közgazdász és mérnök mester képzés, illetve a vezetőképzés igényeit
kívánja kielégíteni, de úgy gondolom, hogy átmenetileg – amíg a részletes tankönyvek nem
készülnek el – az egyetemek jogi karain is kielégítheti az írott tananyag iránti igényeket. Emellett a
tágabb jogászi közönség, illetve jog iránt érdeklődők számára is hasznos lehet ez a dolgozat,
nevezetesen azok számára, akik nem paragrafus szerinti kommentárban kívánnak megismerkedni az
új Ptk. szervezetekre vonatkozó szabályaival.
A szerző reméli, hogy a jövő nyári kiadásban még kiegészítheti e kötetet a Ptk.-t hatályba
léptető törvény jogi személyeket érintő rendelkezéseinek, valamint a Ptk.-t kiegészítő közjogi
törvények feldolgozásával.
Budapest, 2013. április 10.
Sárközy Tamás
6
I. Rész - Általános tanok – közös szabályok
I. fejezet Jogtani–történeti alapok
1. Jogképesség – jogalanyiság – személy(ség)
A jog emberi magatartásokra modellezett. Olyan társadalmi „játékszabályokat” állapít meg,
olyan általános magatartásszabályokat, amelyek betartását a társadalmi együttélés rendje érdekében
(és ebben különbözik a jog más társadalmi értékelő rendszerektől) végső soron az egyetlen
legitimált közhatalom, az állam közhatalmi kényszerítő eszközökkel is garantálja.
A jog természetes alanya ezért az ember – innen ered a törvényi elnevezés: az ember
természetes személy. Mintegy a természetjogból kifolyóan az ember automatikusan jogalany, a jog
emberi magatartásokat kíván szabályozni.
A rabszolgatartó, illetve feudális államok megszűnése után a francia Code Civil mondta ki
először az 1800-as évek elején a polgári társadalom létrejöttekor, hogy minden ember születésétől
haláláig jogképes (sőt a jog ezt a jogképességet a méhmagzatnak is „megelőlegezi”). A jogképesség
elvileg minden jogra és kötelezettségre kiterjedő absztrakt képesség – ettől függetlenül persze külön
törvények bevezethetnek szerzőképességi korlátozásokat, de ezek mindig konkrét és kivételes
esetek. A jogképesség nemcsak a jogokra, hanem a kötelezettségekre is vonatkozik, de mivel e jogi
fogalom az emberi autonómiát hangsúlyozó civiljogban alakult ki, az egyszavas jogképesség
fogalmában a kötelezettségvállalási képesség elbújik ugyan, de azért benne van.
A polgári társadalomban – és ezt törvényi szinten ugyancsak a Code Civil mondta ki először
– az emberi jogképesség egyenlő, nemre, fajra, felekezetre, nemzetiségre tekintet nélkül.
Természetesen ez a jogképességi egyenlőség törvény előtti egyenlőséget jelent és semmiképp
társadalmi–gazdasági egyenlőséget. (Az szociális esélyegyenlőségre törekvés már a 20. század
második felének gondolata.)
A polgári jogban tehát a személy jogalany, akinek absztrakt jogképessége van. A
természetes személy (az ember) emellett – bizonyos korhatár felett (kiskorúság) és akkor, ha van
beszámítási képessége – cselekvőképes és vétőképes is. A cselekvőképesség azt jelenti, hogy az
ember – bár általában jogosult képviselő, azaz helyette cselekvő igénybevételére – saját
cselekményével szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket. A vétőképesség pedig azt jelenti,
hogy cselekményeiért – pl. a károkozásért – saját maga köteles helytállni.
2. Szervezeti jogalanyiság – a jogi személy
Az ember ugyan individuális lény, de a társadalmi-gazdasági életben nem elszigetelten
létezik. Az emberek egymással együttműködnek, versenyeznek, csoportokat képeznek, egymással
közösségeket, intézményeket hoznak létre. A polgári társadalomban – természetesen előzmények
Rómában és a középkorban is voltak – szükségképp megjelentek a különböző szervezetek, így a
kereskedelmi társaságok, egyesületek stb.
Az emberre összpontosító jog nagyon nehezen fogadta el jogalanyként a szervezeteket, vagy
ahogy ezt a jogdogmatika nevezi, a jogi személyeket. Az elnevezés önmagában jelzi, hogy míg az
ember természetes személy, addig a szervezeti jogalanyiság az állam által. a jog által teremtett
személység. Az első jogi személy elméletek még a fikciós irányzaton alapultak: a szervezeti
jogalanyiság voltaképp fikció. Később a realitáselméletek az ember hasonmásaként fogják fel a jogi
személy szervezeteket, mások jogszabályok beszámítási pontjaként. A szervezetszociológia
fejlődése nyomán került elfogadásra a 20. század közepétől, hogy a szervezet önálló, embertől
eltérő alakzat, amelyet a jog jogképességgel ruházhat fel.
7
A jogi személy elmélet kifinomított kialakítása a német jogtudományhoz fűződik 1850–
1930 között. (A francia jog jóval pragmatikusabb volt, az angol–amerikai jogban pedig a jogi
személy elmélet egyáltalán nem kapott szerepet.) A német dogmatikához kapcsolódóan az 1945
előtti magyar jogtudományban is nagy szerepet kapott a jogi személy elmélet – főleg Szászy-
Schwarz Gusztáv, illetve Moór Gyula monográfiáit említeném.
A jogi személy tehát bizonyos mértékben a jog alkotása: a törvényalkotó dönti el, hogy egy
adott szervezetnek ad-e jogi személységet vagy sem. Ezért részben történetileg, részben az országok
között számottevő különbségek vannak abban, hogy a jog milyen szervezeteket és hogyan nyilvánít
jogi személynek. Mint ahogy a szervezetszociológia is különbséget tesz szervezetet nem képező ún.
kiscsoport és minőségileg magasabb rendű intézményesült emberközösség, azaz a szervezet között,
a tételesjog dönt abban, hogy egy adott szervezeti képződményt jogi személynek nyilvánít-e vagy
sem. Pl. Magyarországon 1948 után a szocialista jog 1987-ig nem ismerte el az alapítvány jog
személységét, azt mesterséges burzsoá jogi konstrukciónak minősítve. A különböző országok abban
is különböznek egymástól, hogy
a) alkalmaznak-e típuskényszert a jogi személyek körében vagy sem (tehát, hogy csak
meghatározott típusban – egyesület, alapítvány, rt. stb. – jöhetnek-e létre jogi személyek vagy
formátlanul),
b) a konkrét jogi személy létrejöttéhez kell-e egyedi állami regisztráció (pl. bírósági
nyilvántartásba vétel) vagy sem, és ha igen, a nyilvántartásba vétel konstitutív (jogkeletkeztető
jellegű, azaz a nyilvántartásba vétellel jön létre a jogi személy) vagy csak deklaratív, illetve ha
konstitutív, ez a jövőre szól vagy az alapítók akaratnyilatkozatára (pl. társasági szerződésre)
visszamenő hatályú.
Mint mondottuk, a jogi személy fogalma alapvetően a civil (polgári) jog alkotása, a polgári
törvénykönyvek alapozzák meg a tételesjog oldaláról. A polgári jog tudománya pedig a jogi személy
ún. kritériumainak kidolgozásával igyekszik segíteni az állami döntéshozót a jogi személység
megadásában, illetve elutasításában. A jogi személy kritériumai
a) a szervezet megkülönböztetéséhez szükséges név,
b) ügyintéző és képviselő szervek léte, amelyek révén részt tud fenni a szervezet a
kereskedelmi forgalomban,
c) az alapítóktól, tagoktól viszonylag önálló elkülönült vagyon és erre alapozottan önálló
vagyoni felelősség (e felelősségnek nem kell kizárólagosnak lennie, lehetséges másodlagos
alapítói–tagi felelősség is).
Megjegyezzük, hogy a polgári jogon kívül – késleltetetten – a közjogban is kialakult a
közjogi jogalanyiság, illetve közjogi jogi személység fogalma, elsősorban a német jogirodalomban.
A közjog alapvető problémája az „államszemély” megjelenítése, valamint az állami szervek
államon belüli jogképessége, illetve a különböző közjogi testületek jogalanyisága. Az államot a
polgári jog, amennyiben kivételesen egészként vesz részt a vagyonjogi forgalomban, jogi
személynek minősíti, de az állam lényege nem a polgári jogban van. Az állam szuverén, a legitimált
közhatalom megtestesítője. Az állam különböző szerveit – már célszerűségi okokból is – relatívan
el kell választani az államtól és önálló jogalanyisággal kell felruházni. Az állami szervek–
köztestületek–közalapítványok jogállásának lényege viszont a kötelezettségalanyiság: a jogok e
szerveket azért illetik meg, hogy közjogi feladatokat teljesíteni tudjanak. A közjogi szervezetek
jelentős része – a társadalmi–gazdasági életben való részvétel szükségessége miatt – egyben polgári
jogi jogi személy is.
A szocialista – elsősorban a szovjet – jogtudomány nagyon nehezen birkózott meg a jogi
személységgel. A hatalmas államosítási hullám óriási állami tulajdont hozott létre, amelynek alanya
– egységesen és oszthatatlanul – az állam. Az állami vállalatok jogi személységét a Szovjetunióban
csak az 1950-es évekre ismerték el, Magyarországon ez a kérdés különösebb problémát nem
okozott, az állami vállalatok kezdettől jogi személyek voltak. Az 1959-es magyar Polgári
Törvénykönyv az állami vállalatot a jogi személyek alapvető típusaként „szabályozta” és jogi
személyek voltak az állami költségvetési szervek is. A szabályozta szónál az idézőjel azért indokolt,
8
mert a Ptk. lényegében a jogi személyek típusainál csak definíciókat tartalmazott és a részletes
szabályozás külön jogszabályokban volt található.
3. Természetes személy – jogi személy. Azonosságok és különbségek
A szervezet nem ember, de emberekből áll, emberek tevékenykednek benne. A jogi személy
polgári jogi jogalanyiságának tartalma csak részlegesen lehet azonos a természetes személyek
jogképességével.
A legalapvetőbb különbség, hogy a jogi személy cselekvőképtelen (a kártérítési felelősség
szempontjából viszont vétóképessége van). A jogi személy nevében törvényes szervezeti
képviselője cselekszik (pl. a kft. ügyvezető).
A jogi személyekre nézve eredetileg általános jelleggel jellemző volt a relatív jogképesség,
az ún. ultra vires tan, amelynek lényege, hogy a jogi személy csak tevékenységi körén belül
rendelkezik jogokkal és kötelezettségekkel a tevékenységi körön túllépő szerződések érvénytelenek.
Az ultra vires ma is jellemző az ún. angol–amerikai jogcsoportra és meglehetősen általános volt a
szocialista jogokban is. A kontinentális polgári Európában azonban a 20. században általánossá vált
a jogi személyek abszolút jogképessége, azaz, hogy a jogi személyt minden polgári alanyi jog és
kötelezettség megilleti, ami jellegénél fogva nem az emberi mivolthoz fűződik. Az 1959-es magyar
Ptk. még a jogi személyek relatív jogképessége elve alapján állt, 1977-ben azonban a Ptk.
módosításával Magyarországon is kimondásra került a jogi személyek abszolút jogképessége.
Az irodalomban egyre jobban felismerésre került, hogy a szervezet nem mesterségesen
alanya a jognak, ugyanakkor sokkal nehezebben perszonifikálható, mint az ember, jogképessége
más. Pl. az embernél számba sem jöhetnek olyan belső szervezeti jogalanyisági problémák, mint a
jogi személyeknél, viszont a jogi személyeknek nincsenek, mondjuk családjogi jogviszonyai.
Ugyanakkor a név, illetve jó hírnév avagy a titokvédelem a természetes és a jogi személyekre
egyaránt jellemző.
4. Szervezeti jogalanyiság a jogi személységen kívül
A 20. század a szervezetek századává vált. Tömegtársadalmak – tömegtermelés –
tömegfogyasztás. Nagyvállalatosodás vállalatcsoportok, szervezeti hálózatok. A társadalmi–
gazdasági folyamatok eredményeként a szervezetek jog perszonifikációjának a német jogcsoportban
a 19. században kialakult duális jogi megoldása tarthatatlanná vált. Ez a duális jogi személy elmélet
ugyanis azt jelentette, hogy egy emberközösség, azaz egy szervezet vagy jogi személy és akkor
jogképes, akkor jogalany, vagy nem az, és akkor nem rendelkezik jogalanyisággal, nem jogképes.
Szaporodnak a határesetek, a kivételek, a jogképes és nem jogképes szervezetek közti elválasztó
vonalak viszonylagossá válnak. A szervezetfejlődésre tekintettel a teljes jogképesség, illetve teljes
jogképtelenség kettősségének tana egyre nehezebben tartható és megjelenik a jogi személy nélküli
szervezeti jogalanyiság is.
Nézzünk néhány ilyen esetet a magyar jogból.
a) Jogalanyiságot eredményező kereskedelmi név. Ennek két alapvető kettőse van – az egyik
az egyéni cég, a másik a legegyszerűbb személyegyesítő társaságok, nevezetesen a közkereseti, a
betéti és a magyar jogban jelenleg nem szabályozott csendes társaság.
a/1. A legtöbb nyugat-európai országban a kiskereskedőnek vagy kisiparosnak, ha
vállalkozóként kíván megjelenni a piacon, egyéni céget kell alapítania, azaz cégként be kell
jegyeztetnie magánt a kereskedelmi regiszterbe. Magyarországon az egyéni vállalkozás egyéni
cégként való bejegyzés nélkül is folytatható, de fakultatívan választható az egyéni cég is. Az egyéni
cég a cégeljárási törvény, a Ctv. szerint cégforma és bizonyos mértékben – bár nem választja szét a
magánvagyont és a cégvagyont, mert a vállalkozó teljes magánvagyonával felel az egyéni cég
tartozásaiért – szétválasztja a természetes személyt mint magánembert, és a kereskedelmi név
(cégnév) alatt működő vállalkozót. A kereskedelmi név jogalanyságot eredményező voltát jelzi az,
9
hogy az egyéni vállalkozásról szóló 2009. évi CXV. törvény szerint az egyéni cég egyetemes
jogutódlással átalakulhat egyszemélyes kft.-vé vagy egyszemélyes rt.-vé. Ebből levonható az a
következtetés: ha az egyéni cégnek átszálló jogai és kötelezettségei voltak, akkor egyéni cégként is
volt jogalanyisága.
A későbbi jogfejlődés az egyéni vállalkozók számára létrehozott egy olyan jogi konstrukciót
is, amelyben a magánvagyont el lehetett különíteni az üzleti vagyontól. Létrejött az egyszemélyes
kft., illetve rt. Az egyszemélyes társaság persze áltársaság, hiszen nincs társ, de e szervezet
tartozásaiért az alapító nem tartozik mögöttes felelősséggel. Az egyéni vállalkozók ugyanis
közgazdasági szempontból racionálisan felvetették, ha kétszemélyes kft.-ben nem felelnek a tagok,
úgy ez a kedvezmény miért nem illetheti meg az egyéni vállalkozót, miért kellene neki áltársat
(strohman) fogadnia, hogy megszüntesse a mögöttes felelősségét. Így a 20. század második felében
kialakult az egyszemélyes – korlátozottan felelős – társaság kategóriája, amelyet az 1988-as első Gt.
a magyar társasági jogba is bevezetett. Az egyéni vállalkozó tehát választhat: egyéni céget hoz létre
mögöttes felelősséggel, vagy egyszemélyes rt.-t, illetve kft.-t, ahol főszabályként (kivételek vannak,
így az ún. felelősségátvitel, ld. II. fejezet 4. pont), illetve a konszernjogi szabályok (ld. VIII.
fejezet), a társaság tartozásaiért nem felel, de köteles legalább minimum-törzstőkét (alaptőkét)
biztosítani a társaság számára és a jóval kötöttebb társasági jogi szabályok szerint kell működnie.
a/2. A német jogcsaládban a szerződéses alapú közkereseti és betéti társaság nem jogi
személy – szemben a francia jogcsaládhoz tartozó országokkal. A magyar jogban is a közkereseti és
a betéti társaság (és az 1930-ban bevezetett, de a szocialista jog által hatályon kívül helyezett
csendes társaság) eredetileg nem kapott jogi személységet Ugyanakkor az 1988-as első Gt. óta
változatlanul a kkt. és a bt. cégneve alatt abszolút jogképességgel rendelkezett, azaz valamennyi
olyan jognak és kötelezettségnek alanya lehet, amely a jogi személy kereskedelmi társaságokat
megilleti. Ilyenformán e különbségnek túlzott értelme nem volt, és az az állítás, hogy a szerződés
létrejövetel kizárja a jogi személységet, a kft.-nek a 19. század végén való létrejövetelével már
régen megdőlt. E felismerés nyomán az új magyar Ptk. a közkereseti és a betéti társaságot jogi
személlyé nyilvánította (csendes társaság a magyar jogban változatlanul nincs).
Német jogterületen erősen felmerült, hogy az „egyszerű” polgári jogi társaság (pl. egy
építőközöség), főleg ha közös név alatt működik, jogalannyá válhat-e. Ez a probléma a magyar
jogban is felmerült, különösen az 1970-es, 80-as évek fordulóján intézményesített kisvállalkozások
kapcsán. Mivel azonban az új Ptk. nem ismer közös név alatt működő pjt.-t, a polgári jogi társaság
önálló jogalanyiságának elismerése nálunk jelenleg nem aktuális.
b) Részjogképesség
Erre alapvető példa a magyar jogban a társasház. A lakásszövetkezettel szemben a társasház
nem jogi személy, ugyanakkor a társasházi törvény (1977. évi LVII. törvény) kimondja, hogy „az
épület fenntartása, felújítása, valamint a közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése során” a
társasház saját neve alatt „jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat”. Ezzel a társasházi
törvény célhoz kötött korlátozott jogalanyiságot adott a társasházi tulajdonközösségnek. Ezt a
szabályozást az új Ptk. 5:85. §-a nem érintette.
c) Ideiglenes jogalanyiságok
A jogi személységnek nemcsak statikája, hanem dinamikája is van. A jogi személységnek
létszakaszai vannak: keletkezik, módosul, átalakul, megszűnik. E folyamatban pedig vannak olyan
jogi technikák, amelyek ideiglenes jogalanyságra vezetnek.
c/1. Előtársaság
A gazdasági társaság a társasági szerződés aláírása és ellenjegyzése után egészen a jogerős
bejegyzésig előtársaságként működhet – a második, 1977-es Gt. által bevezetett jogi konstrukciót
az új Ptk. is fenntartotta a társasági és a szövetkezeti jog körében. Az előtársaság a bejegyzett
10
végleges társaság előképeként jogképes, ezt a jogképességet a törvény csak néhány kivételes
esetben korlátozza. Ha a társaságot bejegyzik, az előtársaság automatikusan „végleges” társaság
lesz. Ha azonban a társaság bejegyzését elutasítják, az előtársaságot meg kell szüntetni, de ez
egyszersmind azt is jelenti, hogy az ezt megelőző időszakban az előtársaság önállóan jogképes volt.
c/2. Felszámolt jogi személy
Az ideiglenes jogképesség (sőt jogi személység) további esete az, amikor a polgári bíróság
már kimondta a gazdasági társaság felszámolását és jogerősen jogutód nélkül megszüntette, de a
jogi személység megszűnése ezt követően csak akkor válik hatályossá – és eközben a társaság
működik – ha a bíróság megszüntető végzése alapján a jogi személyt a cégbíróság a cégjegyzékből
törli, Ezt az ideiglenes jogképességet az új Ptk. a jogi személyek minden fajára átvitte , mivel a
felszámolási eljárást kiterjesztette az egyesületekre és az alapítványokra is, (eddig csak a társasági
jogban volt ismert.)
c/3. Hibás társaság
A hibás társaság olyan társaság, amelynek társasági szerződése (alapszabálya, alapító
okirata) a polgári jog szabályai szerint érvénytelen, de mivel jogerősen bejegyezték a cégjegyzékbe,
semmisségi per csak kivételesen (az új Ptk. szerint pedig már egyáltalán nem) indítható. Így a
törvénytelen társaság csak törvényességi felügyeleti eljárás eredményeként szüntethető meg, tehát a
megszűnésig a társaság létezett, jogképes volt.
d) Szervezetrendszeri problémák – függő, illetve integrált jogalanyiság
d/1. Szervezeti egységek, mint jogi személyek
A magyar Ptk. 1959-től lehetővé tette, hogy külön jogszabályi rendelkezés alapján a jogi
személy létesítő okiratában egyes belső szervezeti egységeit jogi személlyé nyilvánítsa (belső, ún.
származtatott jogi személység). Ezt a szabályozást az új Ptk. is fenntartotta (3:32. §). Ilyen szabály
eddig egyesületek, alapítványok és költségvetési szervek körében volt, érdekes módon a társasági
jog nem élt ezzel a lehetőséggel. Nagyobb egyesületeknél főleg a megyei szervezetek kértek így
jogalanyiságot, továbbá sportegyesületeknél a szakosztályok, sportszövetségeknél pedig a
tagozatok. Alapítványi körben sok a belső jogalanyisággal rendelkező iskola, egészségügyi vagy
szociális intézmény.
A belső szervezeti egység természetesen az (alap) jogi személyen belül helyezkedik el, az
különít el számára vagyont, biztosít viszonylagos önállóságot, illetve relatívan független
ügyvezetést. A magyar jogban az „anya” jogi személy mögöttesen felel a származtatott jogi személy
tartozásaiért. Ha a jogi személy megszűnik, természetesen a belső jogi személy is megszűnik.
d/2. Szervi jogalanyiság
A jogi személy szervei kifelé a jogi személy nevében cselekednek, pl. az rt. igazgatósága.
Ugyanakkor a jogi személyen belül – más belső szervekkel szemben – önálló szerephez is
juthatnak, amennyiben a belső szervek egymás közti viszonyát is jogi norma szabályozza. Pl. a
magyar társasági jog szerint az rt. igazgatósága és az üzemi tanács megállapodhat egymással a
társaság munkavállalóinak a részvénytársaság működése ellenőrzésében való részvétele tárgyában.
Az igazgatóság és az üzemi tanács egyaránt a társaság nem jogi személy szerve, de megállapodásuk
mégis jogi jelentőséggel bír.
d/3. Integrált jogalanyiság – vállalatcsoport
Ez a német konszernjog Magyarországra átjött találmánya. Lényege, hogy a pénzügyi jog
által konszolidált mérleggel összekapcsolt társaságok egymással uralmi szerződést kötnek és ennek
alapján a cégbíróság elismert vállalatcsoportként bejegyzi ezeket a társaságokat a cégjegyzékbe.
Míg a 2006-os harmadik Gt. kifejezetten tagadta a vállalatcsoport önálló jogalanyiságát, ez a
deklaráció az új Ptk.-ból kimaradt. Bár kifejezett elismerés sincs a Ptk.-ban, az a tény, hogy a Ptk. a
jogi személyek körében önálló címként helyezte el a vállalatcsoportot, ezáltal szerintem burkoltan
elismerte jogalanyiságát. (A vállalatcsoportot (ld. VIII. fejezet, 3. pont).
5. A jogi személyek komplex jogalanyisága
11
A jogi személység alapvetően civiljogi kategória, tételesjogi megalapozója pedig a Polgári
Törvénykönyv. A polgári jogi jogi személység anyajogági jellegű, kihat más jogokra, a szakjogok
kialakulásával egyre jobban komplex jogágazati jogalanyisággá válik. Az a szervezet, amelyet a
polgári jog jogi személynek nyilvánít, az munkajogi (munkáltatói) jogalany, pénzügyi jogalany
(adóalany), aktív és passzív perképessége van (felperes–alperes), ügyfél a közigazgatási eljárásban
stb.
A valamikor emberi jogokhoz fűződő alkotmányjogi alapjogvédelem is egyre jobban átmegy
a jogi személyekre (természetesen egy sor eltéréssel a természetes személyekkel szemben, pl. a
tulajdonvédelem területén). A polgári jogi személységvédelem is kiterjed a jogi személyekre, pl. jó
hírnév, a goodwill, az imázs védelme.
Az angolszász jogfejlődés Európai Unióba való behatolása jegyében a kontinensen is egyre
jobban felmerül a jogi személyek büntetőjogi felelőssége. A magyar jogban a 2001. évi CIV.
Törvény a jogi személyekkel szembeni „büntetőjogi intézkedésekről” beszél (tehát nem büntetőjogi
felelősségről) és ha a törvényben meghatározott intézkedéseket nézzük, ezek a cégbíróság által
amúgy is megtehető törvényességi felügyeleti intézkedésekkel (pénzbírság, a jogi személy
megszüntetése) esnek egybe. A jogi személyek kvázi büntetőjogi felelősségére egyelőre
Magyarországon nincs gyakorlat.
Megjegyezzük, hogy a polgári jogi jogalanyiság jogi személyek melletti megjelenése azt
eredményezte, hogy ezek a komplex jogági vonatkozások nemcsak jogi személyeknél, hanem jogi
személységgel nem rendelkező szervezeti alakzatoknál is megjelennek (pl. az alapjogvédelem).
Néhány szót a közjogi jogi személyekről. Ezek általában polgári jogi jogi személyek is (pl. a
köztestületek és a közalapítványok), de ez nem szükségszerű. Magyarországon például az
Országgyűlés és a Kormány csak közjogi jogalany és nem polgári jogi személy (hivataluk viszont
polgári jogi jogi személy). Az „államszemély”, ha kivételesen egészként részt vesz a vagyonjogi
forgalomban, jogi személynek minősül és az államot, mint egészt általában a fiscus, az államkincstár
képviseli (Magyarországon az államháztartásért felelős miniszter). A költségvetési szervek egy
része is közjogi funkciót lát el (pl. a minisztériumok), másik része oktatási, egészségügyi, szociális
stb. közfeladatokat ellátó közintézmény. A költségvetési szervek szükségképp polgári jogi jogi
személyek, az új Ptk.-ból azonban, mint jogi személy típus kimaradtak és a reájuk vonatkozó
szabályozás csak államháztartási törvényben (Áht.) található.
6. A jogi személyek elméleti alaptípusai
A szervezetek jogi szempontból alapvető osztályozását, nevezetesen, hogy jogi személy-e
vagy sem, már láttuk. További osztályozás: a személyegyesítő, vagy intézményi jogi személy
megkülönböztetés. A magyar jog e két típust élésen elválasztja egymástól, más jogrendszerekben
viszont a határok elmosódottak. Pl. a német jog ismer nyilvántartásba bejegyzett jogi személy
egyesületet és nem bejegyzett, nem jogi személy egyesületet is. További osztályozás: profitorientált
vagy non-profit jogalanyok
a) Személyegyesülési jellegű és intézménytípusú jogi személyek
A személyegyesülési típusú jogi személyeknek tagsága van. Többen társulnak valamilyen
közös cél érdekében, ezért közös tevékenységet folytatnak, e célra vagyont egyesítenek. A
személyegyesítő jogi személyek főtípusa egyik oldalról a non-profit világból az egyesület, a másik
oldalról, az üzleti szférából a gazdasági társaságok különböző formái. Természetesen mind az
egyesületeknek, mind a gazdasági társaságoknak több al-, illetve határesete van – pl. a szövetkezet,
az egyesülés stb.
Az intézménytípusú jogi személyeknek nincs tagsága. Az alapító vagyonából alvagyont
különít el és erre szervezetet rendel. Az intézménytípusú jogi személyeknek hagyományos formája
12
az alapítvány, amely sajátos célvagyon kezelésére rendelt szervezet. De intézménytípusú jogi
személy volt a szocializmus állami vállalata, vagy jelenleg a költségvetési szervek is.
b) Üzleti célú (profitorientált), illetve non-profit jogi személyek
Az államszervezeten kívüli ún. civil világ alapvetően két részre oszlik, nevezetesen
gazdasági vállalkozási, más néven üzleti szférára, illetve a civil öntevékenység humán világára.
Az üzleti vállalkozás szükségképp profitorientált, nyereségre törekvő. Ennek alapvető jogi
személy szervezeti formái a gazdasági társaságok. (Az elnevezés eredetileg kereskedelmi társaság
volt, sok országban ma is ez az elnevezés.) A non-profit jogi személyek csak kiegészítő jelleggel,
humán céljuk alátámasztása érdekében folytathatnak gazdasági tevékenységet. Ilyen jogi személy
szervezetek az egyesületek, illetve az alapítványok.
A magyar jog – így az új Ptk. is – élesen elválasztja egymástól a profitcélú és a non-profit
jogi személyeket. Nem minden jogban van ez így, pl. a német jog ismer gazdasági egyesületet,
illetve vállalkozási alapítványt is. Vannak aztán vegyes jellegű jogi személyek is. Pl. a termelő,
beszerző, értékesítő, fogyasztási szövetkezetek inkább a gazdasági társaságokhoz, a szociális és az
iskolaszövetkezetek inkább az egyesületekhez állnak közelebb. A magyar jog 1993 – 2006 között a
Ptk.-ban szabályozta a közhasznú társaságot, amelyet a 2006-os Gt.-vel a non-profit gazdasági
társaság váltott fel. Az új Ptk. sem a közhasznú társaság (kht.), sem a non-profit gazdasági
társaságot nem ismeri, a jelenleg működő non-profit társaságokról a Ptk. életbeléptető
rendelkezéseinek kell döntenie.
7. A jogi személyek jogrendszerbeli elhelyezkedése – magyar jogfejlődés menete
7/1. Dualista – monista megoldások
A hagyományos kontinentális, ún. duális rendszerekben (Polgári Törvénykönyv –
Kereskedelmi Törvénykönyv kettősége – német, francia jog) a jogi személyek általános szabályait a
Ptk., a kereskedelmi társaságok szabályait a Kt. tartalmazza. A kereskedelmi társaságok joganyaga
idővel annyira bővült, hogy a Kt.-hez kötődően, de a kft.-ről és a rt.-ről sok országban külön-külön
törvényt is alkottak, illetve esetlegesen a kereskedelmi társaságokat együtt külön törvényben
szabályozták.
A 19. század zömmel duális rendszereivel szemben a 20. században egyre jobban előtérbe
került az ún. monista megoldás (Svájc, Olaszország, Hollandia, Brazília, Oroszország). Ennek
lényege, hogy nincs Kereskedelmi Törvénykönyv és a gazdasági társaságok is a Ptk.-hoz
kapcsolódnak, mégpedig vagy áttételesen, azaz a Ptk.-hoz kötődő külön törvények útján, vagy a
társasági joganyag teljes egészében bekerül a Polgári Törvénykönyvbe. Ezt az utóbbi megoldást
választotta az új magyar Polgári Törvénykönyv is, mégpedig sajátos módon, önálló jogi személy
könyvet alkotva. (ez a megoldás egyedülálló a nemzetközi összehasonlításban.)
7/2. Magyar fejlődésmenet a rendszerváltozásig
A magyar jog a német jogcsaládba tartozik. A német, illetve osztrák megoldással szemben
Magyarországon 1945-ig nem jött létre Polgári Törvénykönyv, ugyanakkor 1975-ben megalkották a
Kereskedelmi Törvénykönyvet (1875. évi XXXVII. törvénycikk). A Kt. szabályozta a kereskedelmi
társaság négy formáját (kkt., bt., rt., szövetkezet), valamint a cégeljárást és a kereskedelmi
könyvvezetést is. Az 1930. évi V. törvénnyel a kereskedelmi társaságok köre kiegészült a kft.-vel és
a csendes társasággal. Az egyesületi, illetve alapítványi jog viszont – Ptk. hiányában (az osztrák és a
német joggal szemben Magyarország 1945-ig nem jutott el a Polgári Törvénykönyvhöz, bár 1928-
ban benyújtották az Országgyűlésnek a Magánjogi Törvényjavaslatot) – meglehetősen szétszórt,
kazuisztikus volt.
13
A II. világháború utáni szocialista rendszer ugyan a Kt.-t jelentős részében nem helyezte
hatályon kívül, de ténylegesen nem alkalmazta. A kiterjedt államosítások után létrejött állami
vállalatok nem társasági formában, hanem intézménytípusú jogi személyként működtek, a
szövetkezetek is – az oszthatatlan csoporttulajdon folytán – elvesztették kereskedelmi társasági
jellegüket. Az egyesületi működést jelentősen korlátozták, az alapítványt megszüntették.
1959-ben – az ún. népi demokráciák közül elsőként – megszületett az első magyar Polgári
Törvénykönyv (burkoltan elég sokat átvéve az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslatból). Eben a jogi
személyek közös szabályait tartalmazó néhány paragrafus után definitív jelleggel fel lettek sorolva
az alapvető jogi személy típusok, elsősorban az állami vállalat és a szövetkezet. A Ptk. tehát a jogi
személy típusokat csak meghatározta, részletes szabályaikat külön törvények tartalmazták – állami
vállalati, szövetkezeti törvény.
A szocialista rendszer felbomlásának folyamatában, különösen az 1968-as gazdasági reform
után a jogi személyek szabályozása fokozatosan bővült. Bekerültek a Ptk.-ba a gazdasági
társulásnak nevezett társaságok definíciói is – új formaként az egyesülés és a közös vállalat, a
külföldiekkel való joint venture-rel (betársulás) pedig feléledt az 1875-ös Kereskedelmi
Törvénykönyv kft.-je és rt.-je. Az 1977-es Ptk.-módosítás kimondta a jogi személyek abszolút
jogképességét, az 1971-es szövetkezeti törvény és az 1977-es állami vállalati törvény jelentősen
növelte a gazdálkodó szervezetek önállóságát, lazult az egyesületekre nehezedő állami szorítás is. A
társasági jog fejlődésének újabb lökést adott az 1979–1981 közti ún. kisvállalkozási reform,
amelynek során már magán kisvállalatok keletkezhettek Magyarországon (a gazdasági
munkaközösség legfeljebb 30 taggal, illetve munkavállalóval tulajdonképp közgazdaságilag a
kisvállalatnak, jogilag a közkereseti társaságnak felelt meg). A tagok mögöttes felelősségével
működő közös vállalat mellett 1985-től állampolgárok is részt vehettek kft.-ben.
7/3. Út az új Ptk.-ig
Ilyen evolutív fejlődés után másfél évvel a politikai rendszerváltozás előtt, 1988 októberében
megszületett a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény (első Gt.), amely irreverzibilis
folyamatokat indított el a kapitalizmus felé – gazdasági kedvezményeket kaptak a külföldi
befektetők (1988. évi XXIV. törvény), indult a privatizáció (átalakulási törvény – 1989. évi XIII.
törvény), 1990 elején Budapesten megnyílt az értéktőzsde (1990. évi VI. törvény). Az első Gt.-vel
létrejött a magyar társasági jog alapstruktúrája, amely a mai napig is irányadó.
1987-ben a Ptk.-ba ismét beiktatják az alapítványt, az egyesülési jogról szóló 1989. évi II.
törvény pedig megnyitotta az utat az egyesületi formában működő pártok, szakszervezetek,
érdekképviseletek szabad és plurális fejlődése előtt is, és általában szabad utat adott az
egyesületalapításnak.
Az 1988-as Gt.-t az elmúlt 20 évben kétszer modernizálták. A társaság jog személyi és
tárgyi infrastruktúrájának létrejöttével számos gyakorlati problémát rendezni lehetett,
megteremtődött a társasági és a cégjog egysége (1997. évi CXLIV. törvény – második Gt. és 1997.
évi CXLV. törvény – első Ctv.). Az Európai Unióba való belépésünk következményeit a 2006. évi
IV. törvény (harmadik Gt.) vonta le, beépítve az európai társasági jog elemeit a magyar társasági
jogba. (Ehhez párosult a második Ctv., a 2006. évi V. törvény.) Az 1990-es években megszülettek
(majd később modernizálásra is kerültek) a társasági jog „kiegészítő törvényei” is (számviteli
törvény, tőkepiaci törvény, csődtörvény stb.) és ezáltal létrejött a társasági jog infrastruktúrája. A
társasági jogi intézmények pedig fokozatosan átterjedtek a többi jogi személyre, átfogó megújító
hatásuk volt.
8. Az új Ptk. jogi személy könyve
A szabad piaci versenygazdaság törvényei 1989–1995 között külön törvények formájában
születtek meg, az 1959-es Ptk. – természetesen számos módosítással – hatályban maradt. Nyilván
14
előbb-utóbb létre kellett hozni az új Ptk.-t, amelyre nézve 1998 tavaszán Kodifikációs Bizottságot
hoztak létre. A Kodifikációs Bizottság 2008-ra elkészítette a Polgári Törvénykönyv szakmai
tervezetét, abból 2009-ben törvény is lett (2009. évi CXX. törvény), de a kiélezett politikai harcban
azt nem sikerült hatályba léptetni. 2010-ben a Kormány újra megbízta az eredeti Kodifikációs
Bizottságot a Ptk. szövegtervezetének kidolgozásával és a Ptk. törvényjavaslata 2012 tavaszán újra
benyújtásra került az Országgyűléshez, Az Országgyűlés 2013. február 11-én fogadta el az új Ptk.-t,
amely megfelelő felkészülési idő után 2014. március 15-én lép hatályba. Az új Ptk. a 2013. évi V.
törvény.
Az új Ptk. könyvekből áll. (Nyolc könyv.) Rövid bevezetés után következnek a polgári jog
egyes területeit szabályozó könyvek: Személyek + Jogi személyek + Családi jog + Dologi jog +
Kötelmi jog + Örökjog, majd rövid záró rendelkezésekkel zárul a mintegy ezerhatszáz
paragrafusból álló óriási kódex, a civil vagyoni és személyi viszonyok egységes alapszabályozása.
A Ptk. alapjellemzője, hogy monista kódex, három alapvető jogviszony-komplexumot
egyaránt szabályoz: a) az emberek egymásközti személyi és vagyoni viszonyait, b) a fogyasztói
magánjogot, c) a gazdasági élet civiljogi viszonyait. Az új Ptk. végképp eldöntötte, hogy törvényi
szinten nincs Magyarországon kereskedelmi jog, nincs külön Kereskedelmi Törvénykönyv (ettől
függetlenül még létezik kereskedelmi jog mint egyetemi diszciplina, mint a civiljog része). Az
Európai Unió irányelvei alapján került be a Ptk.-ba a fogyasztói magánjog, amely a
fogyasztóvédelem legalapvetőbb civiljogi szabályait tartalmazza (ettől függetlenül külön
fogyasztóvédelmi törvény is van, amely a fogyasztóvédelem közjogi szabályait tartalmazza).
E három jogviszonycsoport a közös elvi alapok (nevezetesen, hogy egyaránt polgári jogról
van szó) mellett egymástól eltérő jogalkotói kezelést igényel. Leegyszerűsítetten kifejezve az a)
pontban jelzett jogviszonyok képezik a hagyományos, klasszikus civiljogot, ahol laikus áll szemben
laikussal és ezt a viszonyt kell a jognak „játékszabályokkal” alátámasztania. A b) csoport a
kereskedelmi jog, ahol hivatásos áll szemben hivatásossal, és ez szakmailag az a) csoporttól eltérő
jogi szabályozást igényel. Végül a c) csoportban professzionális kereskedő áll szemben a laikus
polgárral, aki számára a Ptk.-nak speciális védelmi eszközöket kell biztosítania.
Ez az integráció a Ptk.-ban a legmodernebb civiljogi tendencia. Ez azért is érdekes, mert
ugyanakkor az új Ptk. a klasszikus polgári jogi dogmatika jegyében készült, szabályozási technikái
tradicionálisak. A Ptk. tudniillik a polgári jog és csak a polgári jog kódexe kíván lenni, és ezért a
Ptk. nem törekszik komplex jogági szabályozásara. Ez azt jelenti, hogy részben a Ptk.-t hatályba
léptető törvényben, részben külön törvényekben szabályozottan rendezni kell a Ptk.-ból kimaradt
más jogágakba tartozó vonatkozásokat, így a közjogi, pénzügyi jogi (számviteli), munkajogi,
perjogi kérdéseket. Erre az új Ptk. hatálybalépéséig, azaz 2014. március 15-ig sor kell kerülnie.
A polgári jogon belül viszont a Ptk. teljességre törekszik, tulajdonképp csak a külön
törvényben (Munka Törvénykönyve) szabályozott munkaszerződések, illetve a szellemi alkotások
joga (iparjogvédelem, szerzői jog) maradt ki a Ptk.-ból. A legnagyobb újdonság – és nemzetközileg
is egyedülálló megoldás – a gazdasági társaságok jogának egységben és teljes mértékben való
beépítése a jogi személyek körében a Ptk.-ba. Ennek következtében a Ptk. szétválasztotta a
személyek jogát és a 2. könyv a természetes személyekkel, a 3. könyv a jogi személyekkel
foglalkozik.
Az új Ptk.-koncepciónak számos előnye és természetesen hátránya is van, amely utóbbi
körében szerintem a legnagyobb problémát a komplexitás túlzott háttérbe szorítása fogja jelenteni,
amely jelentős próbatétel elé fogja állítani mind a jogalkotást, mint a jogalkalmazást.
Az új Ptk. jogi személyekről szóló 3. könyve összesen több mint négyszáz paragrafusból áll,
a Ptk. egyik legterjedelmesebb könyve. A könyv a jogi személyek közös szabályaival indul, és ezt
követik külön részekben a jogi személyek alaptípusai, nevezetesen a) az egyesület, b) a gazdasági
társaságok – általános szabályokkal, majd a négy jogi személy társasággal: kkt., bt., kft., rt., c) a
szövetkezet, d) az egyesülés, e) az alapítvány, f) végül az állam, mint jogi személy.
Az új Ptk.-val a gazdasági társaságok huszonöt éve különálló (Gt.-kben szabályozott) joga
visszakerült a Polgári Törvénykönyvbe. Ugyancsak részletes jogi szabályozást kap a Ptk.-ban a
15
szövetkezet, az egyesület és az alapítvány, de az előbb ismertetett koncepció alapján tisztán polgári
jogi vonatkozásban.
16
II. fejezet A jogi személyek közös szabályai az új Ptk.-ban
1. Általános jellemzők–típuskényszer
Az új Ptk.-ban a nemzetközi gyakorlatban szokatlanul nagyméretű általános rész (közös
szabályok) található. Különösen feltűnő ez azért, mert a magyar Ptk.-ban eddig a jog személyekre
vonatkozó általános rész igen csekély volt. A változás abból adódik, hogy az új Ptk. a gazdasági
társaságok jogából számos intézményt általános rendelkezésként átemelt a közös szabályok közé,
akkor is, ha ezek az intézmények (pl. az átalakulás) a társasági jogon kívül a többi jogi személynél
nem, vagy csak kivételesen, illetve kisebbségi megoldásként léteznek. Ezzel a megoldással
szükségképp az a hátrány is együtt jár, hogy egyes rendelkezéseket a jogi személyek általános
szabályai és a gazdasági társaságok közös szabályai egymással párhuzamosan tartalmaznak, illetve
hogy egyes eddigi társasági szabályok a gazdasági társaságokra vonatkozó részből kimaradtak, így
a jogalkalmazás során és közvetlenül a jogi személyek közös szabályaihoz kell visszanyúlni. A
társasági és a szövetkezeti jogban tehát jóval nehezebben lehet majd a szabályokat alkalmazni, a
joganyag sokkal bonyolultabbá vált.
A 3. könyv 1–2. §-a lényegében meghatározza a jogi személység kritériumait. A jogi
személynek a) saját névvel, b) székhellyel, c) elkülönült vagyonnal, d) önálló vagyoni felelősséggel,
e) ügyvezetését és képviseletét ellátó szervezettel kell rendelkeznie. A jogi személy abszolút
jogképes, jogképessége kiterjed minden olyan jogra és kötelezettségre, amely „jellegénél fogva”
nem csupán az emberhez fűződik. E körben a jogi személyt is személyiségi jogvédelem illet meg a
2. könyv személyiségvédelmi jogi szabályai szerint (pl. a jogi személynek is van jó hírneve, amit a
törvény véd – goodwill, image). Jogi személy csak törvény által nem tiltott tevékenység
folytatására, törvényes (és ezen belül erkölcsös) célra alapítható, illetve működtethető.
A Ptk. a jogi személyek körében típuskényszerből indul ki, kimondja, hogy jogi személy
törvényben meghatározott típusban alapítható. Az alapvető jogi személy típusok magában a Ptk.-
ban kerültek szabályozásra: egyesület, gazdasági társaságok, egyesülés, szövetkezet, alapítvány.
Törvény azonban a Ptk.-n kívül is meghatározhat jogi személy típust, ilyen például az
államháztartási törvényben szabályozott költségvetési szerv.
Néhány megjegyzés e tételhez.
a) Külön törvények sokszor altípusokat is megállapítanak (pl. vízgazdálkodási vagy
erdőbirtokossági társulat), amelyek mögöttes jogterülete valamely alaptípus (az említett
társulatoknál a gazdasági társaságok joga).
b) A közjogi jellegű, de polgári jogi személységgel is rendelkező jogszabálytípusokról a Ptk.
nem rendelkezik, ilyen a köztestület és a közalapítvány, amelyeknek az eddigi szabályozásban az
egyesület, illetve alapítvány volt a mögöttes jogterülete.
c) A vállalatcsoport nem jogi személy típus, hanem egy sajátos integrált jogalanyiságot
létrehozó társaságkomplexum. (A Ptk. végül is a vállalatcsoportot a jogi személyek közös
szabályainál helyezte el.)
d) Az állam sem jogi személy típus, csak olyan közjogi jogalany, amelyet – ha kivételesen
mint egész megjelenik a polgári jogban (pl. az állam az utolsó törvényes örökös, amely nem
utasíthatja vissza a hagyatékot) – jogi személynek kell tekinteni.
Kérdéses a 3.1. § megfogalmazására tekintettel, hogy külön törvény nem jogi személy típust,
hanem egyedi jogi személyt létrehozhat-e? Véleményem szerint – kiterjesztő értelmezéssel – ez
lehetséges. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a Ptk. jogi személy alaptípusaitól kizárólag törvény
térhet el, alacsonyabb hierarchiájú jogszabály (pl. rendelet) nem.
A jogi személyek általános szabályait kell megfelelően alkalmazni, ha
a) a Ptk. az egyes jogi személy típusoknál eltérően nem rendelkezik,
17
b) külön törvény hoz létre jogi személy típust (jogi személyt) a külön törvényben nem
szabályozott kérdésekben,
c) ha jogszabály (itt a Ptk. már nem törvényt ír!) nem jogi személy szervezeteket polgári jogi
jogalanyisággal ruház fel. (Ezáltal a Ptk. kifejezetten elismeri a nem jogi személy szervezeti
jogalanyokat.)
2. A törvénytől való eltérés általános lehetősége
Az új Ptk. alapvető újdonsága a nemzetközi viszonylatban is egyedülálló megoldása a
létesítés szabadságával kapcsolatos 3:4. §.
A 3:4. § (1) bekezdése szerint a jogi személy létrehozásáról a természetes, illetve jogi
személyek a létesítő okiratban szabadon rendelkezhetnek, a jogi személy szervezetét is működési
szabályait maguk állapíthatják meg. A magánautonómia általános deklarálása után a (2) bekezdés
kimondja, hogy a jogi személy alapítói a létesítő okiratban a) az egymás közti, és b) a jogi
személyhez fűződő viszonyuk, valamint c) a jogi személy szervezetének és működésének
szabályozásánál általános jelleggel eltérhetnek a Ptk. jogi személyekre vonatkozó szabályaitól. E
főszabály alóli kivételeket a (3) bekezdés határozza meg. Nevezetesen semmis az eltérés, ha
a) az eltérő törvény tiltja (a Ptk. szöveg „e” törvényt mond, de nyilván ilyen eltérést bármely
törvény megállapíthat),
b) az eltérés „nyilvánvalóan” sérti a jogi személy hitelezőinek jogait,
c) az eltérés „nyilvánvalóan” sérti a jogi személy munkavállalóinak jogait,
d) az eltérés a tagok kisebbségének jogszabályban biztosított jogait „nyilvánvalóan” sérti,
végül
e) a jogi személyek törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza (a
törvényszöveg szerintem helytelenül, nem az állami törvényességi felügyeletről beszél, csak
felügyeletről, amelybe kiterjesztő értelmezéssel más állami felügyeletek, sőt esetleg a jogi
személyen belüli felügyelőbizottsági és a könyvvizsgáló tevékenysége is beleérthető).
A Ptk. ezen rendelkezése igencsak vitatható, nem véletlen, hogy ilyen méretű alapítói
autonómiát a világ egyetlen országában sem alkalmaztak eddig. A Ptk. miniszteri indokolása e
rendelkezés kapcsán diszpozitivitásról beszél, ez azonban fogalmi tévedés, hiszen a diszpozitivitás a
szerződéshez fűződik, lehetőség arra, hogy a felek közös megegyezéssel eltérjenek a szerződésekre
vonatkozó jogszabályoktól. A jogi személyek közül viszont csak a kkt., bt., kft. és az egyesülés
alapul szerződésen, ott van egyáltalán lehetősége a felek közös akaratán nyugvó eltérésre. Az
intézménytípusú jogi személyeknél – alapítvány, költségvetési szerv – eleve nincs közös akarat és
szerintem az alakuló közgyűlésen elfogadott alapszabállyal keletkező jogi személyeknél –
szövetkezet, egyesület – sem lehet szó diszpozitivitásról. (Nem véletlen, hogy a Ptk. alakuló
közgyűlés helyett jogügyleti alapításról beszél pl. az egyesületnél.) Végül a világon nincs olyan
részvénytársasági szabályozás, amely főszabályként általános eltérést engedve az rt.-re vonatkozó
jogszabályoktól.
A másik probléma, hogy a szerződési jogban a diszpozitivitás alapvetően a felek
egymásközti viszonyaira vonatkozik. A 3:4. § viszont az eltérést lehetővé teszi a szervezeti és
működési viszonyok területén is. Ezek a szabályok viszont általában fundamentális jellegűek,
ezektől lesz egy jogi személy típus azzá, ami. Ezekben a kérdésekben tehát az eltérés tehát az adott
társasági forma intaktságát veszélyezteti.
A jogalkalmazás szempontjából nem problematikus az a kivétel, amikor a Ptk. kifejezetten
megtiltja és érvénytelenséggel (semmisség) szankcionálja az eltérést. Sokkal nehezebb a
előzőekben, a b)–c) pontokban felsorolt generálklauzulák (kaucsuk fogalmak) alkalmazása. Azt
ugyanis, hogy egy szabály a jövőben sérteni fogja-e a hitelezői, a munkavállalói, avagy a kisebbségi
érdekeket, a jogi személy létrehozásakor nagyon nehezen és csak meglehetősen szubjektíven
ítélhető meg.
18
A 3:4. § következtében minden olyan esetben, ahol a Ptk. nyelvtanilag kötelező módon van
ugyan megfogalmazva, de nincs kifejezetten eltérést tiltó rendelkezés, elvileg mód van a létesítő
okiratban a szabálytól való eltérésre. Így a jogalkalmazónak szinte mindig vizsgálnia kell, hogy az
eltérés nem ütközik-e az adott jogi személy típus jogi lényegébe, illetve az eltérés nem sérti-e
jelentősen a hitelezők, a munkavállalók, a kisebbség érdekeit, avagy a felügyelet érvényesülését.
Ebben a kérdésben döntő szerepet fog kapni a bírói jogalkalmazás, emellett a még előkészítés alatt
álló cégeljárási törvény is megállapíthat kötelező szabályokat. Mindenestre szerintem nem
megalapozatlan az a feltevés, hogy – főleg a bevezetés utáni időszakban – meglehetős
jogbizonytalansággal, eltérő bírósági döntésekkel fogunk találkozni. Véleményem szerint sokkal
jobb lett volna az a megoldás, amely a jogi személyekre vonatkozó szabályoknál is (éppúgy, mint a
dologi vagy az öröklési jogban) az általános kötelező jellegből indul ki. Még ha jogügyleti akaraton
is alapul egy jogi személy, a jogi személyt létrehozó megállapodás organizációs kötelem,
alapvetően eltér a kötelmi árucsere-szerződések felépítésétől. Természetesen – és ezt a Gt. a kkt.-
nál, a bt.-nél és a kft.-nél biztosította is – a jogi személyek körében is törekedni kell arra, hogy ahol
lehet, adjunk a kötelező szabálytól eltérési lehetőséget, de a kógens–diszpozitív szabályozás
megfordítása – a magánautonómiára és az előre nem látható szituációkra való hivatkozással –
szerintem elvileg is helytelen és jelentős zavarokat fog okozni a szervezetek működésében.
3. A jogi személyek nyilvántartásba vétele
A magyar jogban minden jogi személy állami nyilvántartásba vétellel jön létre. Az alapítás
első fázisa társasági szerződés megkötése, illetve alapszabály vagy alapító okirat elfogadása. Jogi
személy tehát csak írásban, törvényi előírásoknak megfelelő okirattal (pl. gazdasági társaságoknál
ügyvédi ellenjegyzés vagy közjegyzői okiratba foglalás) jöhet létre, szóbeli alapítás nem lehetséges.
Ezeket a dokumentumokat nevezi a Ptk. létesítő okiratnak és az 5. §-ban meghatározza közös
kötelező tartalmát. Ez azonban nem elég a jogi személységhez. A létesítő okiratot be kell nyújtani –
jogszabályokban meghatározott módon – a jogi személyt majdan nyilvántartó bírósághoz. Ez a
bíróság jelenleg a gazdasági társaságok, az egyesülés és a szövetkezetek esetében a cégbíróság,
alapítványnál és egyesületnél a „rendes” polgári bíróság. (Egy, a Ptk.-ban nem szabályozott jogi
személy típus van, amelyet nem a bíróság tart nyilván, ez a költségvetési szerv. A költségvetési
szervek nyilvántartását a Magyar Államkincstár vezeti.) A jogi személyek nyilvántartásának a
bíróságokhoz (és nem az államigazgatáshoz) való telepítése nagyon fontos jogállami biztosíték, a
szervezetek államigazgatástól való függetlenítését jelenti.
A bírósági nyilvántartásba vétel a magyar jogban jelenleg konstitutív jellegű és
főszabályként, a jövőre nézve szól (1988–1997 között a hiányzó infrastruktúra miatt a gazdasági
társaságokat visszamenő hatállyal jegyezték be). A konstitutív hatály azt jelenti, hogy a létesítő
okirat alapján a bírósági nyilvántartásba (társaságoknál a cégjegyzékbe) való bejegyzéssel
(nyilvántartásba vétellel) nyeri el jogi személységét az adott szervezet. A szervezet jogi
személységét a nyilvántartásból való törléssel veszíti el. A nyilvántartás a jogi személy alapvető
adatait közhitelesen tanúsítja, azaz a nyilvántartás adataiban a jóhiszemű harmadik személyek
megbízhatnak. A cégnyilvántartásról, illetve az egyesületek–alapítványok nyilvántartásáról külön-
külön törvények rendelkeznek.
Az is fontos jogállami biztosíték, hogy a bíróság, amennyiben a létesítő okirat megfelelt a
törvényeknek, köteles a jogi személyt nyilvántartásba venni, gazdasági, politikai, célszerűségi
szempontokat nem mérlegelhet (3:4. §). A bejegyzést tehát a bíróság csak törvényben
meghatározott okokból tagadhatja meg. (A Ptk. szövegében jogszabály szerepel, de a jogi személy
típusok törvényben vannak szabályozva.) Ezt a nyilvántartási rendszert nevezi a jogi elmélet a
normatív feltételek rendszerének.
A létesítendő jogi személy nyilvántartásba való bejegyzése iránti kérelmének benyújtására a
Ptk. 3:12. § szerint a jogi személy képviseletére a létesítő okiratban megjelölt személy köteles, akit
ennek elmulasztásáért, késedelméért, hibás vagy hiányos voltából eredő károkért a Ptk. kifejezetten
19
felelőssé tesz, mégpedig a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint. A
probléma csak az, hogy több esetben a kijelölt képviselő nem is tud erről, illetve még nem is
fogadta el a megbízást. Az alapítványoknál pl. rendszeresen az alapító nyújtja be a nyilvántartási
kérelmet, és nem az alapító okiratban megjelölt kurátor, aki később értesül a megbízási szándékról.
A jogi személyek törvényességi felügyeletét a jogi személyt nyilvántartó bíróság látja el –
kivétel a költségvetési szerv, amelynek alapítója egyben a jogi személy irányító szerve. A felügyelet
kizárólag törvényességi jellegű, tehát nem jelentheti a jogi személy döntéseinek célszerűségi
felülvizsgálatát. Emellett általános és alaki jellegű (iratokon alapuló) felügyeletről van szó, amelyet
jelenleg a gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyesülések esetén a cégbíróság, egyesületek–
alapítványok esetében a rendes polgári bíróság lát el. (A szakhatósági felügyelet nem a bíróságra
tartozik.) A törvényességi felügyeleti eljárást, annak módszereit, szankcióit (pl. pénzbírság) a
profitorientált jogi személyeknél a cégtörvény (Ctv.), a non-profit szektorban az ún. civiltörvény
(2011. évi CLXXV. törvény) határozza meg. Ha az enyhébb szankciók nem vezetnek eredményre,
úgy a nyilvántartó bíróság meg is szünteti a jogi személyt (3:34. §).
A nyilvántartásba jogot, tényt, adatot bejegyezni csak vagy jogszabályokban meghatározott
okirat vagy bírósági, illetve más hatósági határozat alapján lehet. Valamennyi jogi személy
nyilvántartása a Ptk. szerint nyilvános, abba bárki betekinthet, és a jogi személyek jelentős részénél
a törvény hivatalos lapban való közzétételt is előír (általában a Cégközlönyben).
A jogi személyek nyilvántartásának közhitelessége pedig azt jelenti: vélelmezni kell a
nyilvántartott adatok valódiságát, senki sem hivatkozhat arra, hogy a nyilvántartott adatról nem
tudott, hiszen a nyilvántartás nyilvános, tudomást szerezhetett volna róla. A jogi személy pedig
végképp nem hivatkozhat arra, hogy bármely általa bejelentett adat nem felel meg a valódiságnak.
Végül a Ptk. 3:13. § (2) bekezdésében azt is kimondja, hogy az ellenkező bizonyításig (ún.
megdönthető vélelem) vélelmezni kell annak jóhiszeműségét, aki a nyilvántartásban bízva nem
ingyenesen (tehát ellenértékét fejében) szerzett jogot.
A jogi személy határozott vagy határozatlan időre egyaránt létrejöhet, erről az alapító(k)
dönt(enek). A Ptk. kiegészítő jelleggel csak annyit mond, hogy ha e kérdésről a létesítő okirat nem
rendelkezik, úgy a jogi személy határozatlan időre jön létre.
A közhitelesség érdekében a jogi személyek létesítő okirat érvénytelenségére nézve a
szerződések érvénytelenségének általános szabályai – pl. a megtámadás lehetősége – csak a jogi
személy nyilvántartásba való jogerős bejegyzéséig irányadóak. Ezt a korábbiaknál csak a gazdasági
társaságoknál fennálló szabályt a Ptk. valamennyi jogi személyre nézve részben általánosította,
részben szigorította. A 3:15. § ugyanis kimondja, hogy e nyilvántartásba való jogerős bejegyzés
után érvénytelenség jogcímén törlési pert egyáltalán nem lehet indítani. (Korábban a táraságoknál
néhány kivételes esetben helye volt a perindításnak.) Ha a létesítő okirat törvénysértő, ennek
korrigálására az állami törvényességi felügyelet hivatott, amely felszólítja a jogi személyt a
törvénysértés korrigálására, végső soron pedig – ha a törvénysértés másként nem kiküszöbölhető – a
törvényességi felügyeletet gyakorló bíróság megszünteti a jogi személyt, azaz törli a
nyilvántartásból.
Megjegyzendő, hogy az elektronizáció, az elektronizációval járó gyorsaság egyre jobban
kérdésessé teszi a bírósági nyilvántartásba vétel, illetve a nyilvántartó bíróság általi törvényességi
felügyelet intézményét. Ezen a téren tehát öt–tíz éven belül változások várhatók.
4. A létesítő okirat tartalma
A jogi személy létesítő okiratában (3:5. §) meg kell határozni
a) a jogi személy nevét,
b) a jogi személy székhelyét,
c) a jogi személy célját vagy főtevékenységét,
d) a jogi személyt alapító személy(ek) nevét, lakhelyét, (székhelyét),
20
e) a jogi személy részére teljesítendő vagyoni hozzájárulást (hozzájárulásokat), a vagyon
rendelkezésre bocsátásának módját és idejét,
f) a jogi személy első vezető tisztségviselőjét (tisztségviselőit).
ad a) A jogi személy nevének különböznie kell a már nyilvántartásba vett más jogi
személyek nevétől – ez a névkizárólagosság elve. A névválasztással az időbeli elsődlegesség
érvényesül, azé a név, aki előbb nyújtotta be e névvel a kérelmét a nyilvántartásba vételre. A jogi
személy neve nem kelthet valósággal ellentétes látszatot – ez a névvalódiság elve. Emellett az
elnevezésnek a magyar nyelv szabályainak megfelelőnek kell lennie (névszabatosság elve). A jogi
személy nevében a jogi személy típusát is fel kell tüntetni.
ad b) A jogi személy székhelye a jogi személy nyilvántartásba bejegyzett irodája. Az iroda
fogadja a jogi személyhez intézett jognyilatkozatokat, a jogi személy kereskedelmi forgalomban
való, illetve a hatóságok általi elérhetőségét.
ad c) A Ptk. a személyek magánautonómiáját a tevékenységi kör tekintetében is biztosítja,
amikor kimondja, hogy a jogi személy minden olyan tevékenységet folytathat, amit jogszabály nem
tilt, vagy nem korlátoz. (Egyes tevékenységek folytatásához hatósági engedély kell, és ún.
képesítési követelmények is vannak.)
ad d)–f) A jogi személynek egy vagy több alapítója van, akik a nem intézménytípusú, hanem
a személyegyesítő jogi személyeknek egyben a jogi személyek tagjává is válnak. A létesítendő
okiratban az alapítókat fel kell sorolni.
A jogi személy ügyvezetését – a Ptk. általánosította a társasági jogi terminológiát – vezető
tisztségviselők látják el egyénileg vagy testületben. A jogi személy működőképességéhez szükséges,
hogy az első tisztségviselőket a létesítő okirat kijelölje.
ad e) A jogi személy vagyon nélkül nem működhet. Az alapítóknak tehát a jogi személy
részére vagyont kell biztosítaniuk, ennek értékét, módját, időpontját a létesítő okiratnak
tartalmaznia kell. (Egyes jogi személyeknél – kft., rt. – a Ptk. a vagyon legkisebb mértékét is
meghatározza.)
A jogi személy önálló jogalany, bizonyos mértékben szükségképp függetlenül alapítóitól,
illetve tagjaitól. Ennek a viszonylagos függetlenedésnek eredménye a jogi személy önálló vagyoni
felelőssége. A főszabályt a 3:2. § (1) bekezdés fogalmazza meg, nevezetesen, hogy a jogi személy
kötelezettségeiért saját vagyonával köteles helytállni, a jogi személy tagjai és alapítói a jogi személy
tartozásaiért nem felelnek. Ez természetesen csak a főszabály, a törvény pl. a kkt.-nál előírja a tagok
mögöttes felelősségét.
A jogi személy önálló felelőssége alól a Ptk. egy általános kivételt tesz. Nevezetesen a
társasági jogból absztrahálva a Ptk. minden jogi személyre kiterjeszti az ún. felelősségátvitel
intézményét. Ha ugyanis a jogi személy tagja vagy alapítója a korlátolt felelőségével visszaélt és
emiatt a jogi személy jogutód nélküli megszűnéskor kielégítetlenül maradt hitelezői követelések
maradtak fenn (felszámolás), e tartozásokért az alapító (tag) köteles helytállni [3:2. § (2) bekezdés].
A felelősségátvitelnek szerintem csak az üzleti vállalkozások körében van helye, non-profit
szektorban erre aligha kerülhet sor.
A Ptk. előkészítése során egy igen vitatható és a korlátolt felelősséget meglehetősen háttérbe
szorító, bizonytalanságot okozó szabályt kívántak beépíteni a 3:2. §-ba, amely szerint, ha a jogi
személy tagja(i) vagy alapítója (alapítói) által szolgáltatott vagyon „nyilvánvalóan nem elegendő a
jogi személy működésének biztonságos megkezdéséhez” és „emiatt” a jogi személy jogutód nélküli
megszűnésekor kielégítetlen hitelezői követelések maradtak fenn, e tartozásokért az alapítók, illetve
tagok egyetemlegesen felelnek. E szabály a szabály eltúlozta volna a hitelezővédelmet. Azt
bizonyítani ugyanis, hogy a jogi személy azért került – esetleg évek múltán – a fizetésképtelenség
állapotába, mert induláskor nem biztosították a biztonságos működéshez szükséges induló vagyont,
aligha lehetséges. Végül ez a szabály – helyesen – a Ptk.-ból kimaradt.
Természetesen a Ptk. 5. § csak a létesítő okirat általános törvényes kellékeit tartalmazza és
kiegészül a jogi személy egyes típusainál az adott típus létesítő okiratával kapcsolatos
21
többletkövetelményekkel. Az is természetes, hogy a jogi személy alapítói a létesítő okiratba
bármilyen további feltételt is fakultatívan felvehetnek.
5. A jogi személy szervei
A Ptk. a jogi személy belső szervezetével kapcsolatban négy szervtípust nevesít:
a) tagi, (alapító)i döntéshozatalt,
b) ügyvezetést a vezető tisztségviselők által,
c) felügyelőbizottságot az ügyvezetés ellenőrzésére,
d) az ún. állandó könyvvizsgálót a pénzügyi ellenőrzésre.
Nyilván a létesítő okirat egyéb ún. fakultatív szerveket (pl. tanácsadó testület) is létrehozhat.
A fakultatív szervek létrehozása nem érintheti a törvényes szervek hatáskörét és felelősségét.
A jogi személy belülről szervezetileg tagolódhat. Pl. gazdasági társaságoknak telephelyei,
fiókjai, egyesületeknek szakosztályai, területi szervei stb. lehetnek. A belső szervezeti egységek
önállóságának mértékét a jogi személy központi szervei általában a szervezeti és működési
szabályzatban szabályozzák, de ennyiben erre az adott jogi személy típusnál a törvény lehetőséget
ad, a jogi személy létesítő okirata az adott belső szervezeti egységet (egységeket) jogi személlyé is
nyilváníthatja (ún. belső, származtatott jogi személység). Eddigi jogunkban ilyen törvényi
felhatalmazás az egyesületeknél, az alapítványoknál és a költségvetési szerveknél volt.
A származtatott belső jogi személy önállóságának mértékét is a létesítő okirat határozza
meg. A belső jogi személy harmadik személyekkel szembeni tartozásaiért a jogi személy
mögöttesen felel. Ha a jogi személy a nyilvántartásból törlésre kerül, a belső jogi személység
törvénynél fogva megszűnik (3:29–3:30. §).
A) Alapítói (tagi) döntéshozatal
A személyegyesülés típusú jogi személyek legfőbb szerve a jogi személy tagjaiból álló
taggyűlés (közgyűlés – egyes jogi személyeknél küldöttgyűlés is lehetséges). Az intézménytípusú
jogi személyeknél ilyen belső szerv nincs, de az alapító, illetve alapítók egyes döntési jogokat
kívülről gyakorolnak. A tag(köz)gyűlést, illetve az alapítók gyűlését a 3:16. § – a vitatható módon –
testületnek, illetve döntéshozó szervnek minősíti. A gazdasági társaságok tag(köz)gyűlése nem
testület, de természetesen a társaság legfőbb szerve, amely a jogi személy alapvető stratégiai
döntéseit meghozza, mégpedig általában ülésen, de a 3:20. § módot ad az ülés nélküli
határozathozatalra is. Hasonló a helyzet a szövetkezet, az egyesület és az egyesülés
köz(tag)gyűlésével is. Az alapítványnál azonban az alapítók kívül vannak a jogi személyen és az
alapítványnak az alapítóktól való elkülönülése folytán alapvető döntéseket az alapítvánnyal
kapcsolatban csak szélsőségesen kivételes esetben hozhatnak. Az alapítók közösségét így az
alapítvány esetében meglehetősen vitatható a jogi személy döntéshozó szerveként kezelni.
A Ptk. 3:16–3:20. § valamennyi jogi személy fent említett döntéshozó szerve számára nézve
néhány általános szabályt fogalmaz meg. Így az ülésre szóló meghívó tartalmával (napirendi
pontok), az ülés helyszínével, a határozatképességgel és a határozathozatallal kapcsolatban. Néhány
ilyen fontosabb szabály:
a) ha az ülést nem szabályszerűen hívták össze, az ülést csak akkor lehet megtartani, ha az
ülésen valamennyi részvételre jogosult jelen van (ez túlzás, elég lett volna csak a szavazásra
jogosultakról beszélni) és egyhangúan hozzájárul az ülés megtartásához, Hasonló a szabály a
napirendre nem tűzött kérdés ülésen való megtárgyalásával kapcsolatban;
b) az ülés akkor határozatképes (minden napirendi pontnál külön-külön vizsgálandó), ha a
leadható szavazatok több mint felét képviselő szavazásra jogosult személy jelen van;
c) a határozatokat főszabályként a határozatképesség megállapításánál figyelembe vett
szavazatok többségével hozzák meg, semmis az a rendelkezés, amely ennél alacsonyabb arányt
22
állapít meg. Törvény minősített többséget, illetve egyhangúságot is előírhat, az ettől való eltérés
ugyancsak semmis.
d) Ha a létesítő okirat lehetővé teszi a döntés ülés nélküli megtartását, az érintetteknek a
kézbesítéstől számított legalább nyolc napot kell adni a szavazat leadására. Ha bármely szavazásra
jogosult kéri, az ülést össze kell hívni.
e) Az egyes jogi személy típusoknál a taggyűlésre, illetve az alapítványnál az alapítók közös
döntésére számos további szabály került megállapításra. Azt is hangsúlyozni kell, hogy az ún.
döntéshozó szervre megállapított igen mesterséges szabályoktól a 3:4. § általános rendelkezéseinél
fogva a létesítő okiratban el lehet térni (pl. magasabb határozatképességi küszöböt lehet
megállapítani), kivéve, ha az eltéréshez a Ptk. semmisséget fűz [3:19. § (3) bekezdés].
B) Ügyvezetés
A jogi személy ügyvezetése – amely a 3:29. § szerint a jogi személy törvényes szervezeti
képviselőjének feladatait is ellátja – operatívan vezeti a jogi személyt és meghozza mindazon
döntéseket, amely nem tartozik a taggyűlés, Illetve az alapítók gyűlése hatáskörébe. A Ptk. 3:21. §
az ügyvezetőket – a társasági jogból átvéve – általános jelleggel vezető tisztségviselőknek minősíti,
tehát az eddigi gyakorlattól eltérően az egyesület elnökségének vagy az alapítvány kuratóriumának
tagjai is vezető tisztségviselőknek minősülnek. A jogi személynek vagy egy, vagy több vezető
tisztségviselője lehet (pl. a kft.-nél), illetve az is lehetséges, hogy az ügyvezetést vezető
tisztségviselőkből álló testület (pl. rt. igazgatóság) gyakorolja.
A jogi személy vezető tisztségviselője főszabályként cselekvőképes nagykorú természetes
személy lehet A Ptk. általános jelleggel megengedi jogi személy vezető tisztségviselői
tevékenységét (eddig erre lehetőség csak a kkft.–bt. esetében volt), úgy, hogy ott a jogi személy
képviselője minősül vezető tisztségviselőnek. A vezető tisztségviselő ügyvezetési tevékenységét a
jogi személy érdekének megfelelően köteles ellátni. A vezető tisztségviselői feladatokat
személyesen kell ellátni, e minőségében képviseletnek helye nincs.
Az első vezető tisztségviselőket a létesítő okiratban jelölik ki, ezt követően a
személyegyesüléseknél a tag(köz)gyűlés választja, az alapítványnál speciális szabályok
érvényesülnek. A vezető tisztségviselő jogviszonya kétoldalú jogviszony, a vezető tisztségviselői
megbízást (munkaviszonyban is ellátható) az érintett személynek el kell fogadnia. A vezető
tisztségviselőt az őt megválasztó szerv bármikor visszahívhatja (határozott idejű megbízás esetén a
határidő eltelte előtt is lehetséges). Határozatlan idejű megbízás is lehetséges, a visszahívás
lehetősége azonban itt is fennáll. Megbízatásáról a vezető tisztségviselő is bármikor a jogi
személyhez intézett nyilatkozattal lemondhat, de ha a jogi személy működőképesség ezt
megkívánja, úgy a lemondás csak az új vezető tisztségviselő megválasztásával, de legkésőbb a
lemondás bejelentésétől számított 60. napon válik hatályossá.
A Ptk. részletesen meghatározza (lényegéből a Gt.-ből általánossítva)
a) melyek a vezető tisztségviselésből kizáró okok (pl. foglalkozástól eltiltó jogerős bírói
ítélet),
b) a vezető tisztségviselő titoktartási és a jogi személy tagjai (alapítói) részére való
felvilágosítás-adási kötelezettsége tartalmát (3:22–3:23. §).
Alapvetően új szabály, hogy ha a vezető tisztségviselő ügyvezető tevékenységével a jogi
személynek kárt okoz, a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel
a jogi személlyel szemben (3:24. §). A szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség az új
Ptk.-ban a szerződéskötéskor előrelátható kárra vonatozik. Ezt azonban elég nehéz a vezető
tisztségviselőre vonatkoztatni, hiszen a) amikor a vezető tisztségviselői megbízás keletkezik, még
nem kezdődött el a tényleges ügyvezetői tevékenység, tehát kárt sem lehet okozni, b) később pedig
a vezető tisztségviselő nem adott egyedi szerződés megszegésével szokott kárt okozni a
társaságnak. Tovább bonyolítja a helyzetet a 6:541. §, amely feloldja azt az alapszabályt, hogy a
jogi személy felel a harmadik személyek felé, ha tagjai, alkalmazottai kárt okoznak nekik. E
23
paragrafus ugyanis – szerintem helytelenül –kimondja, hogy a harmadik személyeknek a vezető
tisztségviselői tevékenység keretében okozott károkért a vezető tisztségviselő a jogi személlyel
együtt egyetemlegesen felel. Ez a súlyos felelősségi „fenyegetés” főleg a non-profit szervezetek
ügyvezető testületeiben való ingyenes részvételt körében fog visszatartó hatást gyakorolni.
A vezető tisztségviselő jogállása más az egyszemélyes társaságoknál, illetve a
vállalatcsoportokban. Az alapító (egyedüli tag) a vezető tisztségviselőnek utasítást adhat, sőt maga
is elláthatja a vezető tisztségviselői feladatokat. A vállalatcsoporton belül is az ellenőrzött
társaságok vezető tisztségviselői az uralmi szerződésben meghatározott keretekben az uralkodó
társaságtól utasítást kaphatnak. Nyilvánvaló, hogy e két estben a vezető tisztségviselői felelősség is
más (csekélyebb), mint általában.
Az ügyvezetés látja el a jogi személy képviseletét, mégpedig – ha ezt a létesítő okirat nem
korlátozza – minden vezető tisztségviselő képviseleti jogát önállóan gyakorolja. (Az írásbeli
képviseletet a társasági jog cégjegyzésnek nevezi.) A képviseleti jog esetleges korlátozását a
nyilvántartásba be kell jegyezni. Az ügyvezetés az ügyek meghatározott csoportjára nézve (ez tehát
nem általános képviselet) a jogi személy munkáltatóit is feljogosíthatja képviseleti joggal, de a
munkavállaló képviseleti jogát csak más képviseleti joggal felruházott személlyel együtt
gyakorolhatja. A Ptk. 3:29–3.31. §-a képviseleti jogra vonatkozó szabályoktól való eltérést nem
minősíti semmisnek, ezért ezektől a szabályoktól elvileg el lehet térni. A kérdés csak az, hogy az
eltérést a bíróságok a hitelezői vagy munkavállalói érdekek sérelme címén nem fogják-e esetleg
érvénytelennek tekinti.
C) Felügyelőbizottság
Az új Ptk. felügyelőbizottságot – általában önkéntes, fakultatív jelleggel – a társasági jogból
a jogi személyek általános szabályai közé emeli. Korábban az egyesületi–alapítványi szabályok
ellenőrző bizottságról (testületről) beszéltek – az igazgatási terminológiában a felügyelet több az
ellenőrzésnél. (Emellett a VII. fejezet címe „tulajdonosi ellenőrzésről” beszél –az alapítványnál
nincs tulajdonos, és az egyesületnél is ez a fogalom meglehetősen erőltetett.) A 3:26. § a
felügyelőbizottság feladatát abban látja, hogy „az ügyvezetést a jogi személy érdekeinek megóvása
céljából ellenőrizze”. Emellett a felügyelőbizottság köteles a jogi személy döntést hozó szerve elé
kerülő érdemi előterjesztéseket véleményezni.
A felügyelőbizottság legalább 3 tagból áll – a „legalább” szó szerint a törvényszövegből
hibásan kimaradt, létszáma felső határát a Ptk. nem határozza meg. A felügyelőbizottság tagja
nagykorú cselekvőképes személy lehet, aki személyesen köteles eljárni a feladatkörében.
Felügyelőbizottsági tagként független, nem utasítható. A felügyelőbizottság a jogi személy irataiba
korlátozás nélkül betekinthet, vele szemben az ügyvezetés üzleti titkokra nem hivatkozhat.
A felügyelőbizottsági tagság keletkezésére és megszűnésére, a velük szembeni kizáró
okokra a vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Ez a szabály
az irányadó a felügyelőbizottsági tagok ellenőrzési kötelezettségeik nem megfelelő teljesítésével a
jogi személynek okozott károk megtérítésére is.
D) Állandó könyvvizsgáló
Nemzetközileg egyedülálló megoldással az „állandó” (?) könyvvizsgálót a Ptk. 3:38. §-a a
jogi személyek általános szervévé teszi, azaz kiemeli a társasági jogból. A könyvvizsgáló
intézményesítéséről a létesítő okiratban kell az alapítóknak rendelkeznie.
Az állandó könyvvizsgáló (azaz a létesítő okiratban megjelölt könyvvizsgáló) a jogi személy
ügyvezetésének pénzügyi tevékenységet ellenőrzi a könyvvizsgálói törvény (2007. évi LXXV.
törvény) szabályai szerint. Könyvvizsgáló csak a könyvvizsgálói névjegyzékbe bejegyzett egyéni
könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég (társaság) lehet. Ha a könyvvizsgálatot cég végzi, meg kell
jelölnie a könyvvizsgálatért személyében felelős személyt is. Alapfeladata az éves beszámoló
24
auditálása, azaz a jogszabályok és a valódiság szempontjából való felülvizsgálata. A könyvvizsgáló
előtt sincs üzleti titok, minden iratba betekinthet, és ha törvénysértés történt, először a jogi személy
döntéshozó szerveinél köteles kezdeményezni a törvényes állapot helyreállítását és ha ez nem
történik meg, a törvényességi felügyeletet ellátó bírósághoz kell fordulnia. A könyvvizsgáló tehát
hármas kötöttségben tevékenykedik: a) vállalkozó, aki megbízási szerződés alapján díjazás fejében
tevékenykedik. b) a társaság szerve, c) közérdekvédelmi feladatot is ellátó szerv.
6. Jogi személy határozatainak bírósági felülvizsgálata
Ugyancsak személyegyesítő jogi személyeknél, elsősorban a gazdasági társaságoknál bevált
megoldást általánosít az új Ptk., amikor a 3:35–3:37. §-aiban általános jelleggel lehetővé teszi a jogi
személy szervei határozatainak bírósági felülvizsgálatát, mégpedig a jogi személy tagjai, alapítói,
vezető tisztségviselői és felügyelőbizottsági tagjai számára egyaránt. A kereset – a tudomásra
jutástól számított 30 napon belüli, ún. szubjektív, valamint a határozat meghozatalától számított 1
éves objektív és egyben jogvesztő határidőn belül – arra irányul, hogy a bíróság a jogi személy
jogszabálysértő határozatát helyezze hatályon kívül. (A határozat akkor is jogszabálysértő, ha a
létesítő okiratba ütközik.) A bíróság tehát a társasági határozatot nem változtathatja meg.
A keresetnek a jogi személy határozata végrehajtására nincs halasztó hatálya, de a bíróság a
határozat végrehajtását felfüggeszthet. Ha a bíróság megállapítja a jogszabálysértést, akkor a
határozatot – a perben nem álló személyekre is kiterjedő hatállyal – hatályon kívül helyezi és a jogi
személy hatáskörrel rendelkező szervét új határozat meghozatalára kötelezi. Az eddigi jogtól
eltérően, ha a jogszabálysértés nem jelentős, a bíróság csak a jogszabálysértés tényét állapítja meg –
a jogszabálysértés kiküszöbölése ez esetben magának a jogi személynek, adott esetben a
törvényességi felügyeletnek a feladata.
Keresettel a jogi személy döntéshozó legfőbb szervének és ügyvezető szervének határozatát
lehet megtámadni. Elvileg lehet keresetet benyújtani a felügyelőbizottság határozatával szemben is,
de mivel a felügyelőbizottság csak ellenőriz és ügydöntő határozatot nem hoz, ez csak elvi
lehetőség. Különleges a helyzet az alapítványnál – elvileg az alapító a kuratórium, a kuratóriumi tag
pedig az alapítói döntést az általános jogszabályi rendelkezés miatt megtámadhatja, ugyanakkor ez
– főleg az utóbbi – aligha lesz gyakran alkalmazott szabály.
7. Státusváltozások
A) A létesítő okirat módosítása
A létesítő okirat módosításával a Ptk. a jogi személyek általános szabályai között
lényegében nem foglalkozik, a jogi személyek egyes fajainál találhatók a tartalmi rendelkezések. A
személyegyesülések körében általában a tag(köz)gyűlés minősített többségű (pl. kétharmados)
döntése szükséges a létesítő okirat módosításához. A módosítás a nyilvántartásba való bejegyzéssel
lesz hatályos, ha csak a törvény a szabály alól kivételt nem tesz.
B) Átalakulás
Az átalakulás a jogi személy típusának megváltoztatását jelenti egyetemes jogutódlással.
Lényegében itt is a tág értelemben vett társasági jog intézményéről van szó, hiszen átalakulás más
jogi személy típusoknál – egyesület, alapítvány, költségvetési szerv – nem jöhet számításba.
Átalakulásnál a megszűnő jogi személy összes joga és kötelezettsége (követelések, tartozások,
munkáltatói jogok, kollektív szerződés, hatósági engedélyek) a nyilvántartásba való bejegyzéssel az
átalakulással keletkező új jogi személyre szállnak át (3:39. §) – pl. kft.-ről rt.-re stb. A bíróság az
átalakuló jogi személyt törli, az átalakulással keletkező jogi személyt egyidejűleg bejegyzi a
nyilvántartásba. Ha a bíróság elutasítja az átalakulást, a jogi személy a korábbi formájában működik
tovább.
25
A 3:40. § a korlátozásokat sorolja fel, amelyek közül a leggyakorlatibb, hogy nem alakulhat
át a jogi személy, ha végelszámolási, illetve csőd vagy felszámolási eljárás hatálya alatt áll.
A személyegyesüléseknél az átalakulási folyamat a tag(köz)gyűlés határozatával indul. Ezt
követően a társaság (szövetkezet, egyesülés) ügyvezetése köteles átalakulási tervet és
vagyonmérleg-tervezetet készíteni, ezt közzé kell tenni. E dokumentumok kézhezvételétől számított
30 napon belül (a törvény hibásan nem ír elő jogvesztő határidőt) nyilatkozniuk kell, ha nem
kívánnak az átalakulással létrejövő jogi személy tagjai lenni. A kiváló tagok tagsági jogviszonya az
átalakulás bírósági bejegyzésével megszűnik, és velük el kell számolni. Az átalakulásról a
tag(köz)gyűlés legalább háromnegyedes többséggel dönthet – szerintem e szabálytól a létesítő
okirat érvényesen nem térhet el. (A törvény ezt kifejezetten nem mondja ki.) Az átalakulásról szóló
döntést közzé kell tenni a végleges vagyonmérleggel együtt és azok a hitelezők, akiknek le nem járt
követelései a közzététel előtt keletkeztek, a közzétételtől számított 30 napos jogvesztő határidőn
belül az átalakulással létrejött jogi személytől megfelelő biztosítékot követelhetnek, ha az átalakulás
követelésük kielégítését veszélyezteti. Ilyen eset lehet pl., ha kkt. kft.-vé alakul át, hiszen
megszűnik a tagok mögöttes felelőssége. A biztosíték (óvadék, zálog) tárgyában esetleg létrejövő
jogvitában bíróság dönt.
C) Egyesülés (Fúzió)
A 3:44. § szerint a jogi személy más jogi személlyel (személyekkel) összeolvadás vagy
beolvadás útján egyesülhet (fúzió). Összeolvadásnál a fúzióban résztvevő minden jogi személy
megszűnik és egy új jogi személy jön létre egyetemes jogutódlással. Beolvadásnál csak a beolvadó
jogi személy(ek) szűnik(nek) meg és valamennyi beolvadó jogi személy általános jogutódja az a
megmaradó jogi személy, amelyben a beolvadás történt.
Az egyesülésre az átalakulás terv és a vagyonmérleg tekintetében az átalakulásra vonatkozó
szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Közös átalakulási terv készül, amelyet az egyesülésben
résztvevő minden jogi személynek el kell fogadnia. A Ptk. az egyesülésben résztvevők által kötött
egyesülési szerződésről nem beszél, de ilyen természetesen a résztvevők köthetnek egymással.
A jogi személyek alaptípusaira vonatkozó szabályok szervesen kiegészítik az egyesülés
általános szabályait. Így pl. egyesület, illetve alapítvány csak egyesülettel, illetve alapítvánnyal
fuzionálhat.
A társaságok egyesülése versenykorlátozó hatással járhat, így a versenytörvény szabályait is
figyelembe kell venni a fúziónál – esetlegesen a Gazdasági Versenyhivatal engedélyére van szükség
(1996. évi LVII. törvény).
D) Szétválás
A szétválás különválás vagy kiválás útján történhet, ugyancsak az átalakulás szabályainak
alkalmazásával (3:45–3:47. §). Különválás esetén az eddigi jogi személy módosult létesítő okirattal
fennmarad és az eddigi jogi személy vagyonának egy részével új jogi személy alakul. A Ptk. ismer
beolvadásos különválást, illetve kiválást is, amikor a különváló jogi személyek (a kiváló jogi
személy) a szétválással egyidejűleg már létező más jogi személyhez csatlakoznak.
A szétváló jogi személyek jogutódjai a szétválás előtti kötelezettségekért szétválás előtt
elfogadott szétválási terv szerint kötelesek helytállni (szétválási szerződésről a Ptk. nem beszél), de
ha a kijelölt jogutód nem áll helyt, így valamennyi szétválással keletkezett jogi személy
egyetemlegesen felel a hitelezővel szemben. Ugyanez a helyzet az olyan kötelezettségnél is,
amelyről a szétválási terv nem rendelkezik. A szétválással megszűnő jogi személy követeléseit a
szétválási tervben megjelölt jogutód érvényesíti. Ha valamely követelésről a szétválási terv nem
rendelkezik, ezt a jogutódok a köztük fennálló vagyonmegosztás arányában érvényesíthetik.
A szétválásra is az egyes jogi személy alaptípusoknál a Ptk. speciális előírásokat állapít meg.
26
8. A jogi személy jogutód nélküli megszűnése
A jogi személy jogutód nélküli megszűnésének általános okait a 3:48. § állapítja meg azzal,
hogy a részletes szabályokat – differenciáltan – az egyes jogi személy alaptípusainál megállapított
rendelkezések tartalmazzák.
A jogi személy jogutód nélküli megszűnik, ha
a) határozott időtartamra jött létre és ez az időtartam eltelt, illetve megszűnése feltételhez
volt kötve és a feltétel bekövetkezett;
b) az erre jogosult szerve kimondja megszűnését. Ez a személyegyesítő jogi személyeknél a
tag(köz)gyűlés, az alapítvány megszűnésére speciális szabályok vonatkoznak. Ez esetben le kell
folytatni a jelenleg Ctv.-ben szabályozott végelszámolási eljárást;
c) felszámolási eljárás alapján a bíróság a Cstv. alapján megszüntetni. Felszámolási eljárásra
a jogi személy fizetésképtelensége esetén kerül sor. A felszámolási eljárás nem tévesztendő össze a
csődeljárással, bár mindkét eljárást az állandóan módosítás alatt álló 1991. évi IL. Törvény (Cstv.)
szabályozza. Csődeljárás esetén a jogi személy fizetési haladékot kap, és ezalatt eldől, hogy a
társaság reorganizációja lehetséges-e, azaz hitelezői kényszeregyezséggel a jogi személy
megmenthető-e, vagy nem. Ez utóbbi esetben a csődeljárás átfordul felszámolási eljárásba. (Ha
eleve megállapítható, hogy a jogi személy „menthetetlen”, nem kell csődeljárást folytatni.) A
felszámolási eljárást főszabályként a bíróság által kijelölt felszámoló folytatja le. Felszámolás
esetén kielégítetlen hitelezők maradnak, ezért – a későbbiek során látni fogjuk – beállhat a jogi
személy alapítóinak, illetve tagjainak, valamint vezető tisztségviselőinek helytállási, illetve
kártérítési felelőssége.
d) törvényességi felügyeleti eljárás eredményeként a bíróság megszüntetni. A gazdasági
társaságok (valamint a szövetkezet és az egyesülés) esetében jelenleg a Ctv. szerint a bíróság súlyos
törvénysértés, illetve a fantomcégként való működés esetén szüntetheti meg a jogi személyt.
Alapítvány és egyesület bíróság általi megszüntetésére az ún. civiltörvény (2011. évi CLXXV.
törvény) előírásai szerint alapvetően súlyos , illetve ismételt törvénysértés esetén kerülhet sor.
A megszűnő jogi személy az előbb felsorolt valamennyi esetben a nyilvántartásból való
bírósági törlés eredményeként szűnik meg.
A megszűnő jogi személy vagyoni viszonyait valamennyi megszűnési esetben teljes
értékűen le kell zárni. A hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon sorsáról a jogi személy
alaptípusainál megállapított szabályok az irányadók.
9. Az állam mint jogi személy
A 19. század európai kontinentális jogtudománya az állam polgári jogi jogalanyiságát az
államkincstár (fiscus) tanával oldotta meg.
E szerint az államot, mint egészt, vagyoni viszonyokban - pl. az állam az utolsó törvényes
örökös – az államkincstár képviseli. Ezáltal a közhatalmi állam elválik a civil viszonyokban –
egyébként kivételesen – fellépő vagyonjogi államtól. A fiscus csak az államot, mint egészt
képviseli, ami viszont viszonyrag ritkán fordul elő: ugyanis a legtöbb állami szerv rendelkezik
önálló jogi személységgel, így önállóan is felléphet a vagyoni jogviszonyokban.
A szocialista jog felhagyott a fiscus-tannal. Az 1959-es magyar Ptk. 26–27. §-a az államot,
mint különleges jogalanyt definiálta, nem mint jogi személyt. Ez a különleges jogalanyiság a
szovjet elméletből került át a magyar jogba, és lényegében az állam polgári jogi többletjogait
kívánta megalapozni. Emellett 1977-ig a jogi személyek célhoz kötötten, relatív jogképességgel
rendelkeztek, az állam jogképessége viszont abszolút volt. A szocialista elmélet az államot mint a
közhatalmi és tulajdonosi minőség egységét fogta fel, mivel az állami (össznépi társadalmi
tulajdon) volt az elsődleges, privilégiumokkal rendelkező tulajdonforma.
A rendszerváltozás után az 1991-es Ptk.-módosítás megszüntette az állam kiemelését a jogi
személyek közül, azaz megszüntette ezt a különleges jogalanyiságot. A Ptk. módosított 28. § (1)
27
bekezdése kimondta, hogy az állam, mint vagyoni viszonyok alanya jogi személy. Ugyanakkor a
Ptk. nem élesztette fel a korábbi fiscus-tant, enélkül minősítette az államot jogi személynek.
Az új Ptk. jogi személy könyv hetedik része a jogi személy típusok között utolsónak
rendelkezik az állam részvételéről a polgári jogviszonyokban. Az utolsó helyre kerülést többek
között az is indokolja, hogy mint mondottuk, az állam mint egész csak ritkán válik polgári
jogviszonyok alanyává, és ez esetben sem élvezhet a polgári jogon belül többletjogokat. Az állam
éppen olyan jogi személy, mint a többi jogi személy. Természetesen azonban az államra a jogi
személyek általános szabályai közül számosan nem vonatkoztathatók, hiszen pl. az állam nem
ismerheti el és szüntetheti meg saját magát, nem alakulhat át stb.
Az állam törvényes képviseletéről 1990 óta több jogszabály meglehetősen eltérően
rendelkezett, így az 1991. évi XVIII. törvény egy később fel nem állított szervezet, a Kincstári
Jogügyi Igazgatóságot (1945 előtt volt ilyen szerv) bízott meg az állam képviseletével. Az
államháztartási törvény 1995-ös módosítása létrehozta a kincstári vagyon fogalmát, majd 1997-ben
az állam képviselete végérvényesen rendeződött. Az Áht. a pénzügyminisztert nevezte meg az állam
képviselőjeként azzal, hogy részben törvény ettől eltérően rendelkezhet, részben a pénzügyminiszter
e jogkörét más állami szerv útján is gyakorolhatja, illetve azt más állami szervre ruházhatja át.
Az új Ptk. rendkívüli tömörséggel és a jelenlegi államszervezethez igazodóan annyit mond
ki, hogy az államot az állami vagyonért felelős miniszter képviseli (a személy tehát és nem a szerve,
a minisztérium). A képviselet módját az államháztartási törvény, illetve a nemzeti vagyonról szóló
törvény határozza meg, ez a szabályozás közjogi jellege miatt a Ptk.-ból kimaradt. Ugyanakkor
természetes, hogy törvény az állam képviseletét meghatározott speciális jogviszonyokban másra is
bízhatja és az állami vagyonért felelős miniszter is – az államháztartási törvény keretei között –
másra is átruházhatja képviseleti jogát.
A Ptk. 406. §-a átfogó jelleggel kimondja, hogy az államot polgári jogviszonyokból
származó kötelezettsége költségvetési fedezet hiányában is terheli Ez nagyobb jogbiztonságot nyújt
az állammal adott esetben szemben álló jogalanyoknak, mint az eddigi szabályozás, amely egyfelől
csak a kártérítési jellegű követelésekre (megtérítési és kártalanítási kötelezettség is e körbe esik),
illetve a jóhiszemű személyek irányában vállalt szerződéses kötelezettségre terjedt ki. A jövőben az
állam kötelezettsége objektív alapon (nem kell a jóhiszeműség) bármilyen polgári jogviszonyból
származó valamennyi kötelezettségre kiterjed.
Az állam helytállási kötelezettsége a 3:406. § folytán kiterjed az „államháztartás részét
képező jogi személyekre”. Mindenekelőtt ide tartoznak az állam polgári jogi jogi személységgel fel
nem ruházott, pusztán közjogi jogalany szervei, mint az Országgyűlés vagy a Kormány. Ide
tartoznak a különböző helyi (területi, települési) valamint kisebbségi önkormányzatok. Végül ide
tartozik a Ptk.-ban nem szabályozott költségvetési szervek többsége is. Az államháztartási törvény
ugyanis háromfajta költségvetési szervet ismer: központit, önkormányzatit és köztestületit. Az első
kettő nem vitásan az államháztartás része. Ugyanakkor a Ptk.-ban nem szabályozott köztestületek
(pl. a Magyar Tudományos Akadémia) önálló polgári jogi személyek és költségvetési szerveik
legfeljebb átételesen tartoznak az államháztartás körébe. Véleményem szerint ezért a köztestületek
költségvetési szerveiért a mögöttes helytállási kötelezettség a költségvetési szervet alapító
köztestületet és nem az államot terheli.
Irodalomjegyzék az I. Részhez
Szászy-Schwarz Gusztáv: A Jogi személy magyarázata. Grill Kiadó, Budapest, 1906.
Moór Gyula: A jogi személy elmélete. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1931.
Kauser Lipót: A jogi személyről. Főnix Kiadó, Debrecen, 1948.
Sárközy Tamás: A jogi személy elméletének átalakulása. Vizsgálódás a szervezetek komplex
jogalanyiságáról. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1985.
Vékás Lajos: Parerga. Dolgozatok az új Polgári Törvénykönyv tervezetében. HVG-ORAC,
Budapest, 2008.
28
II. Rész - A gazdasági társaságok joga
I. fejezet A társaság jellemzői, fajai
1. A társaság kritériumai
A társaság igen széles és változatos jelensége a jogrendszernek, ugyanakkor mint
intézménynek, vannak közös jellemzői.
Az első ismérv, hogy a társaság a privátautonómia körébe tartozik. Ezért elhatárolandó a
közjogi társulásoktól, amelyek vagy
a) közjogi alanyok társulási technikát felhasználó közösségei (pl. önkormányzati – így
kistérségi – társulások), vagy
b) társasági alapú közjogi személyek (pl. köztestületek – így az MTA, gazdasági és
foglalkozási kamarák, hegyközségek stb.), vagy
c) államközi megállapodáson alapuló nemzetközi közjogi társaságok.
Természetesen a civiljogi társaság–közjogi társulás elhatárolása során akadnak határesetek,
pl. az erdőbirtokossági társulatok (1994. évi XLIX. törvény), vagy a vízgazdálkodási társulatok
(1995. évi LVIII. törvény), amelyek vegyesen közjogi és magánjogi elemeket tartalmaznak és a
rájuk vonatkozó törvény mondja meg, hogy mennyiben kell az adott szervezettípusra a civiljogi,
illetve a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat alkalmazni (a két hivatkozott törvény a
gazdasági társaságokra vonatkozó szabályozást jelöltek meg mögöttes jogterületként).
A második ismérv, hogy a gazdasági társaság mellérendelt és autonóm privát jogalanyok
közt szabadon és önkéntesen, a társaságban részt vevők jogügyleti akaratából, főszabályként pedig
szerződéssel keletkezik. Ebből az ismérvből következően esnek ki mindenekelőtt a társasági körből
a kényszertársulások, amelyek jogszabályi kötelezettség vagy hatósági aktus eredményeként
keletkeznek. (Pl. vízközmű társulat.) Határeset ebből a szempontból az ún. koncessziós társaság,
amelyet ha magánszemélyek koncessziós szerződést kívánnak állami monopólium hasznosítására
kötni, úgy előtte ezt a társaságot az 1991. évi XVI. törvény értelmében kötelezően létre kell hozniuk
(a koncessziós társaság gazdasági társaságnak minősül). Továbbá nem társaságok az ún. objektív
jogközösségek sem, amelyeknél nincs jogügyleti akarat – családjogi, örökjogi, illetve egyéb
tulajdonközösségek (pl. örököstársi közösség a hagyatékon vagy a társasháztulajdon).
A társaság tagi közösségnek mindősül, ezért nem része a társasági jognak az egyéni
vállalkozások joga, a célvagyon jellegű alapítványok, vagy a különböző állami, illetve
önkormányzati költségvetési szervek. A határeset itt az egyszemélyes társaság, amely egyértelműen
a gazdasági társaságok jogába tartozik. Az egyszemélyes társaság (amely csak azoknál a társasági
formáknál lehetséges, amelyeknél a tagok nem felelnek a társaság tartozásaiért a hitelezők felé, azaz
a részvénytársaságoknál és a korlátolt felelősségű társaságoknál) jogtechnikai szükségesség: az
üzleti kockázat korlátozásának lehetőségét, a magánvagyon és az üzleti vagyon elválasztásának
lehetőségét a jog megadja az egyénileg vállalkozónak is, tehát nem kényszeríti áltag (strohman)
vállalkozásba való bevételére. Az egyszemélyes rt., illetve kft. tehát mesterséges társaság, amelyre
nézve a törvény kivételes szabályokat állapít meg (pl. hitelezővédelmi okokból), de azért
technikailag a társasági jogba sorolja.
A szerződéses jelleg különösen jól látszik azoknál a társaságoknál, amelyek társasági
szerződés alapján jönnek létre (vagy formátlan szerződéssel, mint a polgári jogi társaság, vagy ún.
minősített alakiságok – ügyvédi ellenjegyzés, közjegyzői okirat – mellett írásban, mint a gazdasági
társaságok). De a szerződéses jelleg megállapítható azoknál a társaságoknál is, ahol alakuló
közgyűlésen elfogadott alapszabály alapján jön létre a társaság, mint a nyilvánosan alapított
részvénytársaságnál (ilyen Magyarországon már nincs), továbbá a szövetkezetnél vagy általában az
29
egyesületnél. Az ilyen társaságok tagjainál is megállapítható a kölcsönös és egybehangzó jogügyleti
akarat: az alapszabály ugyan szervezeti aktus, de áttételesen a szerződési jellege is megállapítható,
hiszen a társulni kívánók alávetik magukat az alapszabály rendelkezéseinek. Egyébként a
szerződéses jelleg áttételessége és szervezeti aktusokba burkolása a társaság későbbi működése
során azon társaságok többségénél is megállapítható, amelyek kifejezetten társasági szerződés
alapján jöttek létre, mégpedig a szerződés módosításánál vagy megszüntetésénél. (Pl. a kft.
taggyűlése háromnegyedes minősített többségű határozattal módosíthatja a kft. társasági
szerződését, ehhez tehát nem szükséges valamennyi tag beleegyezése, illetve a társasági szerződés
írásbeli kifejezett módosítása.)
A szerződéses jelleg alól kivétel voltaképp csak egy van: az egyszemélyes társaságok alapító
okirata, amely egyoldalú jogügylet, az alapító akaratnyilvánítása folytán jön létre. A zártkörűen
alapított részvénytársaságok alapszabályánál viszont a szerződés a tagok között fennáll: tudniillik az
alapítók az alapszabályban abban állapodnak meg, hogy az rt. valamennyi részvényét egymás közt
megosztva, meghatározott arányokban átveszik (nincs tehát részvényjegyzés stb.).
A társaságok harmadik ismérve a társasági szerződés specialitásaiból adódik. A társasági
szerződés nem kétszemélyes pozíciókra alapított árucsere-szerződés, mint a Ptk.-ban szabályozott
vagyonjogi szerződések többsége (pl. adásvételi szerződés, megbízási szerződés stb.), hanem
főszabályként többalanyú és többoldalú tartós kooperációs-szervező megállapodás. Az árucsere-
szerződések általában kétszemélyes szerződések (adásvétel: eladó-vevő, vállalkozási szerződés:
megrendelő-vállalkozó), amelyekben a felek szemben állnak egymással, és kapcsolatuk általában
rövid idejű, különösebb együttműködést nem igényel. Az eladó és a vevő kapcsolatban emellett az
érdekkülönbség dominál – például az eladó a minél nagyobb, a vevő a minél kisebb vételárban
érdekelt. Az árucsere-szerződések alanyait a jog „feleknek” nevezi, tudniillik az eladó és a vevő
együtt tesznek ki egy egészet. Más a helyzet a társaságoknál. Bár természetesen előfordulnak két-
háromszemélyes társaságok, illetve alkalmi, rövid ideig fennálló társaságok is, de a társaságok
többségére a tagok viszonylag nagy létszáma és a társaság fennállásának huzamossága jellemző.
A jogi szabályozás ezért a társaságokat többalanyú szerződésként modellezi, amelyekben
nincsen árucsere elem, a társaság tagjai nem egymásnak, hanem a társaságnak szolgáltatnak, a
szolgáltatás lényege pedig az együttműködés, a társasági szerződés a tagok (és nem a felek!)
együttműködését szervezi. A társasági szerződés tehát olyan sajátos többalanyú kooperációs-
koordinációs-szervező szerződés, amely a szerződőket egy közösség tagjaivá változtatja. A
közösség belső viszonyaira a tagok közti együttműködés jellemző, ugyanakkor a társaság kifelé
egységként lép fel. A társaság tagjai belső viszonyaiban az érdekazonosság dominál és nem az
érdekkülönbség. Természetesen egy társaságon belül is általában különböznek a vagyoni pozíciók,
és ezért szükségképp érdekkonfliktusok is kialakulhatnak (pl. más egy nagyrészvényes érdeke egy
rt.-ben és más a főleg osztalék növekedésében érdekelt kisrészvényesé), de a társaság tagjai kifelé
bajtársak, a társaság „kompánia”, azaz érdekközösség. Az is világos, hogy az együttműködési elem
erőssége különböző lehet a különböző társaságoknál, pl. a személyegyesülés jellegű kft.-knél jóval
erősebb, mint egy nagy, nyilvánosan működő, tőketársulásnak minősíthető részvénytársaságnál.
Itt jutunk el a negyedik ismérvhez: miután a társaságok tagjai között az együttműködés
általában tartós és intenzív, minden társaság a szervezett és egyben szervezeti keretekben zajló
együttműködés színtere, valamilyen minimális társasági szervezet és szervezetszerű működés ezért
minden társaságra jellemző (még a nem jogi személy polgári jogi társaságokra, valamint a
közkereseti és a betéti társaságokra is), a nagyobb társaságoknál – egyesület, részvénytársaság –
pedig a tagoktól elkülönült viszonylag önálló társasági szervezet és ügyvitel épül ki (közgyűlés,
ügyvezetés, felügyelő bizottság, könyvvizsgáló stb.). A társasági szervezet és ügyvitel emeli ki a
társaságokat a kötelmi (szerződéses) jogból, lesznek „többek”, mint az egyszerű szerződések,
átcsapnak a személyi jogba, nevezetesen főszabályként a társaság szervezeti jogalany, azaz jogi
személy. A legtöbb társaság jogi személységgel rendelkezik (kft, rt., szövetkezet, egyesület), de a
gazdasági társaságok jogában a legegyszerűbb-leglazább társasági alakzatok (kkt., bt.) is cégnevet
(kereskedelmi nevet) kaptak és cégnevük alatt jogképesek lettek: jogokat és kötelezettségeket
30
szerezhetnek, bejegyezhetők tulajdonosként az ingatlan-nyilvántartásba, szerződéseket köthetnek,
perképesek. (Láttuk: a kkt., bt., a Gt.-ben nem volt jogi személy, az új Ptk.-ban viszont jogi
személységet kaptak.)
2. Non-profit, illetve gazdasági társaságok
Az előzőekben a társaságok legáltalánosabb ismérveit elemeztük. A magánjogi társaságok
azonban két alapvető csoportra tagozódnak. Nevezetesen a polgári jog által szabályozott nonprofit
jellegű társaságokra, illetve a kereskedelmi jog által szabályozott profitorientált gazdasági
társaságokra (a gazdasági társaságot korábban kereskedelmi társaságnak nevezték, sok országban
ma is ez az elnevezés).
A non-profit társaságok legegyszerűbb formája a polgári jogi társaság (Ptk. 6:498. §). Ez a
formátlan együttműködés számos alakzatban létezik a mindennapi életben az együtt élők gazdasági
viszonyaitól kezdve az építőközösségen át egészen a konzorciumot létrehozó társasági szerződésig.
A nonprofit társaságok másik, már jogi személységgel is rendelkező formája az egyesület (Ptk.
3:63. §). Az egyesület nyilvántartott tagsággal rendelkező önkormányzó szervezet, amely valamely
humán cél (tudomány, művészet, sport, hobbi stb.) érdekében alakul és működik. Az egyesület a
magyar jogban (a nem társasági, hanem intézményi jellegű alapítványokhoz hasonlóan) csak
kiegészítő jelleggel folytathat gazdasági tevékenységet.
Üzletszerű közös gazdasági tevékenységre a tagok által létrehozott közös vagyon alapján a
gazdasági társaságok hivatottak. A gazdasági társaságot tehát két alapvető ismérv különbözteti meg
a nonprofit jellegű civiljogi társaságoktól. Az első a cél, nevezetesen az üzletszerű gazdasági
tevékenység. A gazdasági társaság a hagyományos régi fogalmat használva társas kereskedő. A
gazdasági társaság a vagyoni forgalom intézményes résztvevőjeként profitmaximalizálásra
törekszik (nem feltétlenül rövidtávon). A másik ismérv a viszonylag nagyobb közös vagyon, amely
az alapja az üzleti tevékenységnek. A gazdasági társaságok fejlettebb formáinál a társaság üzleti
vagyona intézményesen elkülönül a tagok vagyonától – ezek a tagok ún. korlátozott felelősségével
működő gazdasági társaságok, nevezetesen a kft. és az rt., ahol a tagok a gazdasági társaság
hitelezőivel szemben a társaság tartozásaiért helyátállással főszabályként nem tartoznak.
A gazdasági társaságoknál formakényszer van, nevezetesen gazdasági társaság csak a
törvényben meghatározott formákban működhet. Ezek a törvényi formák főszabályként a
hagyományos, a történeti fejlődés során létrejött kereskedelmi társaságok, így a közkereseti
társaság, a betéti társaság és a részvénytársaság, amelyekhez később csatlakozott a korlátolt
felelősségű társaság. A gazdasági társaságok minden esetben cégnévvel rendelkeznek, többségük
pedig jogi személy. A magyar jogban a gazdasági társaságokról szóló törvény (Gt.) alapján eddig
jogi személy a kft. és az rt. volt, viszont a kkt. és a bt. jogi személység nélkül cégneve alatt
működött. Ezen változtat az új Ptk., amely szerint 2013. március 15-től a közkereseti és a betéti
társaság is – mint a legtöbb európai országban – jogi személy. Ugyanakkor vegyes (kevert)
gazdasági társasági formák is kialakultak a történeti fejlődés során, pl. a jelenlegi magyar jogban
nem ismert betéti részvénytársaság vagy a magyar jogban 1967 óta ismert közös vállalat. (Új közös
vállalatot 2006-tól már nem lehet alapítani, de a már a cégjegyzékbe bejegyzettek tovább
működhetnek.)
A gazdasági társaságok nemcsak formakényszer alá eső társaságok, hanem ún. üzleti
nyilvánosság alá eső társaságok is. Ez azt jelenti, hogy kötelezően bejegyzésre kerülnek a
közhiteles és bárki számára nyilvános kereskedelmi regiszterbe. Magyarországon jelenleg a
kereskedelmi regisztert cégjegyzék elnevezés alatt polgári bíróságok (cégbíróságok) sajátos peren
kívüli polgári eljárás (cégeljárás) keretében vezetik, és a cégjegyzék nem egyszerűen deklaratív,
hanem konstitutív jellegű, azaz a cégjegyzékbe való bejegyzéssel jönnek létre a gazdasági
társaságok. Leegyszerűsítetten kifejezve: amíg a társasági törvény (Gt.) a gazdasági társaságok ún.
anyagi joga volt, addig a cégtörvény (Ctv.) a gazdasági társaságok alaki joga, azaz eljárásjoga. (A
társasági anyagi jog most bekerült a Ptk.-ba, a Ctv. külön maradt.)
31
A gazdasági társaságok és a nonprofit társaságok elkülönült jogának határterületein
átmeneti, vegyes alakzatok is jelentkezhetnek. Ezek a jelenlegi magyar jogban elsősorban az
egyesülés és a szövetkezet.
Az egyesülés tagjai gazdálkodásának koordinálását végző jogi személy kooperációs
társaság. Az egyesülés maga nem nyereségorientált, koordináló tevékenységének gazdasági
eredményei tagjainál jelentkeztek. Az egyesülés nem hagyományos társasági forma, a 20. század
második felében bukkant fel főleg a francia típusú jogokban. Általános jellegű legitimálását a
kontinentális Európában az Európai Unió még a nyolcvanas években elfogadott rendelete végezte
el, ekkor létrejött az Európai Gazdasági Érdekvédelmi Egyesülés, mint szupranacionális társasági
forma. A magyar jogban az egyesülés 1967 óta létező társasági forma – az 1988-as első Gt. az
egyesülést nem minősítette ugyan gazdasági társaságnak, ugyanakkor az egyesülést a Gt. külön
fejezetben szabályozta és 1988 óta irányadóak az egyesülésre a Gt. általános szabályai is. Az
egyesülés most önálló jogi személy típusként bekerült a Ptk.-ba, de a gazdasági társaságok közös
szabályai változatlanul irányadóak az egyesülésekre.
A szövetkezet olyan jogi személy társasági forma, amely középúton áll a részvénytársaság és
az egyesület között. A szövetkezetek többsége egyfelől nyereségérdekelt gazdálkodó szervezet, sok
ország szabályozásában értékpapírt is kiállít tagjai részére (ld. pl. az európai szövetkezetet, amely
lényegében szövetkezeti részvénytársaság az Európai Unió 2004-es rendelete szerint), másfelől
viszont az ún. rochdale-i szövetkezeti elvek szerint a tagok egymás iránti szolidaritásán alapul,
szociálpolitikai, illetve humán célkitűzései vannak. A szövetkezet eredetileg a magyar jogban –
német, osztrák mintára – az 1875-ös Kereskedelmi Törvénykönyv szabályai szerint önálló
kereskedelmi társasági forma volt. 1950 után a szocialista szövetkezeti felfogás hatására elvesztette
kereskedelmi társasági jellegét, és 1990 után a rendszerváltozás során sem került be a gazdasági
társaságok közé. Sokáig két – egymással ellentétes felfogású – szövetkezeti törvény is hatályban
volt Magyarországon, az 1992. évi I. törvény és a 2000. évi CXLI. törvény. Ezek helyébe lépett be
2006-ban egységes szövetkezeti törvényként a 2006. évi X. törvény. A magyar jogban tehát a
szövetkezet nem minősül gazdasági társaságnak, elméletileg azonban a szövetkezet is a társaság egy
sajátos formája. A szövetkezet az új Ptk.-ban önálló jogi személy típus lett, amelynek nem mögöttes
jogterülete a gazdasági társaságok joga.
Jelen munkában fő jellemzők alapján az egyesülést a non-profit szervezetek körében, a
szövetkezetet a társasági jogban tárgyaljuk.
Végül sajátos határesetként megemlítjük, hogy 2006-ban magában a Gt.-ben is keletkezett –
a korábban a Ptk.-ban szabályozott közhasznú társaság helyett – egy non-profit társasági forma. A
non-profit gazdasági társaság nem önálló társasági forma, hanem a gazdasági társaságok
valamennyi formájában létrejöhet, tehát kkt., bt., kft. és rt. egyaránt működhet non-profit jelleggel.
(A közhasznú társaság non-profit kft.-nek minősíthető, tehát szűkebb volt.) A non-profit gazdasági
társaság nem törekedik nyereségszerzésre (Gt. 4. §). A közhasznú társaság intézménye 2007. július
1-jével megszűnt, a már működő kht.-k két év átmeneti időt kaptak az átalakulásra vagy
megszűnésre. 2007. július 1-jével hatályba lépett egyben a non-profit gazdasági társaságokra
vonatkozó Gt.-ben található rendelkezés is.
A Gt. szerinti non-profit társaságok működhetnek tisztán civil jelleggel, de ha megfelelnek a
közhasznú szervezeteket szabályozó civiltörvénynek, és közhasznú szervezetként való bírósági
bejegyzésüket is kérik (illetve, ha ez megtörténik), közjogi kedvezményeket élvező közhasznú
szervezetnek minősülhetnek. (Közhasznú szervezetként tehát az egyesület, az alapítvány és a non-
profit társaság egyaránt működhet.)
Az új Ptk. a non-profit gazdasági társaság intézményét megszüntette, de természetszerűen a
társasági szerződés a jövőben is kialakíthat nyerségre nem törekvő, non-profit formát, a Ptk.
diszpozitív szabályozásának felhasználásával.
32
3. Nemzetközi társasági modellek
Jelenleg két nagy jogrendszer érvényesül a világon a gazdasági társaságok körében,
nevezetesen az angol–amerikai társasági jog és a kontinentális, német dogmatika hatása alatt álló
társasági jog, amely utóbbiba a magyar jogi is tartozik. Rendkívül leegyszerűsítetten, modellszerűen
a két rendszer az alábbiak szerint vázolható.
A) Az angol–amerikai modell lényege
a) Erősen megosztott tulajdonosi szerkezet, meghatározó tulajdonosok általános hiánya,
nagyon sok társasági tagra modellezett szabályozás, intézményes mechanizmusok kiépítése a
tulajdonosi pozíció növelésével szemben (ún. take over típusú vállalatfelvásárlási eljárás).
b) Nagyon csekély társasági formaválaszték. Az ún. partnership nem igazán kereskedelmi
társaság, kft. nincs. Lényegében egy társasági forma van, a részvénytársaság (company), amelynek
két változata ismeretes: a zártan működő (close, private) és a nyilvánosan működő (public)
company. Az Egyesült Államokban nyilvánosan működő rt. a vezető társasági alakzat, a társaságok
döntő többsége nyilvánosan működik.
c) Az előző két jellemzőből kifolyóan ez a társasági jog elválaszthatatlanul összefonódik a
tőkepiac intézményeivel, a részvényes igazából nem társasági tag, hanem befektető.
d) A részvénytársasági vezetési rendszer is leegyszerűsített. Meglehetősen jelentéktelen
közgyűlési szerep mellett az rt. egységes vezető szerve a Board (igazgatótanács), amely stratégiai
irányító, operatív irányító és kontrollfunkciókat egyaránt ellát, benne stratégiai feladatokkal
foglalkozó, exekutív és kontroll menedzserek egyaránt tevékenykednek. A könyvvizsgáló az
egyedüli ellenőrzési forma, így szerepe és felelőssége nagy. A Board tagjaival szemben a
részvényesek, illetve más harmadik személyek közvetlenül is felléphetnek (kártérítési pert
indíthatnak).
e) a részvénytársaságok feletti állami felügyelet minimális.
B) A kontinentális európai modell lényege
a) A társaságok jelentős részénél vannak meghatározó tulajdonosok. Ennek megfelelően a
társasági joghoz nem a tulajdonszerzést gátló, hanem a kisrészvényesek és a hitelezők védelmét
szolgáló konszernjogi intézmények épültek.
b) Széles körű a társasági formaválaszték. A közkereseti és a betéti társaság teljes értékű
kereskedelmi társaság, a bt. a gyakorlatban számszerűen is az egyik legelterjedtebb társaság,
jellegzetesen a mikro-, illetve kisvállalkozói körben. (A kkt. és a bt. francia típusú jogokban jogi
személy, a német típusú jogokban nem, hanem „csak” cégneve alatt jogképes.) Igen népszerű forma
a korlátolt felelősségű társaság és egyes országokban a szövetkezet. A részvénytársaság, különösen
a nyilvánosan működő rt. viszonylag csekély számú, inkább csak a nagyvállalati körben jellemző. A
társasági formák számát az ún. társasági típuskeveredés is bővíti (pl. betéti részvénytársaság,
csendes társaság, közös vállalat stb.).
c) A társasági jog viszonylag elkülönül a tőkepiac jogától. A kapcsolódást kizárólag a
részvénytársaság jelenti, ahol a tagsági jogokról értékpapírt lehet kiállítani, és a nyilvános
részvénytársaság elvileg tőzsdeképes. A kkt.-nál, a bt.-nél, a kft.-nél, de még a zártan működő
részvénytársaságnál is a társasági tagsági jogviszony erős kötöttséget hoz létre a társaság és a tag
között.
d) Élesen elkülönülnek, és önálló funkcióval rendelkeznek a különböző társasági szervek. A
taggyűlés (közgyűlés) ilyen tulajdonosi struktúra mellett képes a stratégiai üzletpolitikai döntések
meghozatalára, a taggyűlés (közgyűlés) alatt pedig elkülönült főszabályként egymással egyenrangú
szervek helyezkednek el, nevezetesen a társaság operatív irányítására az ügyvezetés (rt.-nél
igazgatóság), tulajdonosi ellenőrzésre pedig a felügyelőbizottság. Ezért a könyvvizsgáló, mint
33
harmadik társasági szerv a mérleg pénzügyi ellenőrzésére hivatott és szerepe csekélyebb, mint az
angol–amerikai modellben. A részvényesek, a befektetők, hitelezők főszabályként csak a társaságot
perelhetik, a vezető tisztségviselőket pedig főszabályként közvetlenül nem.
e) Intézményes állami törvényességi felügyelet érvényesül a társaságok felett.
Megjegyzendő, hogy az elmúlt évtizedekre jellemző a két modell közeledése és főleg az
amerikai társasági szemlélet behatolása a kontinentális Európába. Így pl. a német jogterületen is
vállalatfelvásárlási, illetve tőkepiaci törvényeket fogadtak el, terjed a közvetlen menedzseri
felelősség. Az Európai Unió pedig az európai szupranacionális részvénytársaságról szóló 2002-es
rendeletében az európai részvénytársaságnál angol, illetve német típusú vezetési rendszer közti
választást is lehetővé tesz. Az angol–amerikai irányzat jóval lazább társasági szabályozást tart
célszerűnek, az erős dereguláció híve. A társasági deregulációs hullámok a kontinentális Európában
is jellemzőek voltak mintegy 2008-ig, ezt követően a világválság megállította ezeket, és erősebb
állami beavatkozás kezdődött a megnövekedett visszaélések meggátolására. Az európai kft.-t (más
szóval privát társaságot) szabályozó rendelettervezet (amely erősen az angol limited company
modelljére épült, az rt.-hez közelített) elfogadása megakadt.
4. A társasági jog alapelvei
A társasági jog általános alapelvei az alábbiakban foglalhatok össze.
a) Társulási szabadság, illetve a vállalkozói privát autonómia, a társulók
akaratérvényesítésének elve. A gazdasági társaságnak elsősorban tulajdonosai gazdasági érdekét
kell szolgálnia. Az állam csak közérdekvédelmi okokból és csak törvényességi felügyeletet
gyakorolhat a gazdasági társaságok felett, mégpedig alapvetően nem közigazgatási, hanem bírói
úton.
b) A magánautonómia összeegyeztetése a közérdekkel. Közérdekvédelmi okokból érvényesül
a társasági jogban a formakényszer és a cégjogi nyilvánosság elve. Az alapvetően a felek akaratát
honoráló diszpozitív jogi szabályozás mellett a társasági jogban jelentős közérdekvédelmi szerepet
játszanak a kötelező – kógens – jogi normák. A kontinentális nemzetközi gyakorlatban a diszpozitív
normák (ahol a társulók közös akarattal eltérhetnek a törvénytől) jellemzőek a kkt., a bt. és jelentős
részben a kft. szabályozására. A részvénytársaságok szabályozásánál viszont kevesebb a diszpozitív
norma, a nagy külső tőke bevonására alkalmas nyilvánosan működő (tőzsdei)
részvénytársaságoknál a kógens (eltérést nem engedő, az eltérést érvénytelennek nyilvánító)
normák az uralkodók. (Látni fogjuk, hogy az új magyar Ptk.-ban nem egészen ez a helyzet.)
Ugyanakkor az állam nem telepedhet rá a társaságokra, fennáll a túlszabályozási tilalom és az
intézményes dereguláció igénye, valamint a társasági jogviták általános jelleggel állami bíróság
helyett választottbíróság elé is vihetők.
Megjegyezzük, hogy a tisztán, illetve többségben köztulajdon alapján működő gazdasági
társaságokra (állami, önkormányzati tagság), a törvény többletkövetelményeket állapíthat meg. Pl.
erősebb kógencia, kötelező felügyelőbizottság, könyvvizsgáló. Sőt, több országban a
nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű társaságokra (még ha magántulajdonosi többség
is van) ugyancsak közérdekvédelmi biztosítékokat állapíthat meg a törvényhozó (pl.
Magyarországon ilyen a stratégiai vállalatokra vonatkozó speciális csőd-, illetve felszámolási
eljárások).
c) A társasági jog tulajdon- és szektorsemleges, az állami tulajdonú társaságok
többletjogokat nem élvezhetnek. A társaságokban részt vevő természetes és jogi személyek
egyenrangúak, a társaság alapításában és működésében – általában vagyoni részesedésükhöz
igazodva – azonos jogokat élveznek. A társasági jog nemzetközileg is nyitott, a külföldiek
„betársulása” szabad, a külföldi és belföldi társaságalapítások szabályozása azonos, illetve a
belföldi és a külföldi tagok egyenjogúak.
d) A társasági jog intézményes egyéni és kollektív kisebbségvédelmet épít ki. Részben
individuálisan a társasági tagok számára (pl. jogellenes társasági határozatok megtámadása),
34
részben a tagok meghatározott csoportjai részére. Ez az utóbbi ún. kollektív kisebbségvédelem a
modern társasági jogokban egyre erősebb és különösen a vállalatcsoportot képező társaságoknál
erős.
e) A társaság alapvetően a tagoké, a tagok tulajdonosi érdekei érvényesülnek elsősorban,
ugyanakkor a társaságoknak működésük során üzleti partnereik méltányos érdekeit is figyelembe
kell venniük. Ezért fejlődik ki egyre erősebben a modern társasági jogokban a hitelezővédelem pl. a
csalárd csődökkel, vállalatkiürítésekkel és egyéb visszaélésekkel szemben.
f) Főleg a nagyobb társaságoknál alapvető problémává vált a vállalatvezetés, a menedzsment
elidegenülése a tagoktól és önérdekeik túlzott érvényesítésének lehetősége. Ennek korlátozására
alakultak ki az ún. corporate governance (felelős vállalatvezetés) elvei, amelyek megvalósítását az
Európai Unió egyre erőteljesebben szorgalmazza. A corporate governance 2000 után a modern
társasági jogok egyik alapvető elveként forrt ki, és ezért a magyar társasági jogban is nyomatékosan
megjelenik.
g) Főleg a német társasági jogtípusban jelentős társasági jogi alapelv a munkavállalói
participáció (ún. Mitbestimmung), azaz a munkavállalók bevonása a nagyméretű társaságok egyes
szerveibe (főleg a felügyelőbizottságba), az ún. szociális béke biztosítása jegyében.
Magyarországon a dolgozói participáció már az 1988-as Gt. egyik alapelve volt, és a
felügyelőbizottságban való egyharmados munkavállalói képviseletben nyilvánul meg a 200 fő teljes
munkaidőben dolgozó munkavállalót foglalkoztató (azaz a közepesnél nagyobb) gazdasági
társaságoknál. Az új Ptk.-ban a munkavállalói részvétel tovább erősödött.
5. A társasági jog kapcsolódó jogterületei
A gazdasági társaságok joga komplex, azaz több jogágra kiterjedő jogterület, és ezért
számos más jogterülettel kapcsolatban áll. Ezek elsősorban a következők:
a) A gazdasági társaságok joga alapvetően civiljog, a polgári jog kereskedelmi szakágába
tartozik. A Ptk. alapelveit – jóhiszeműség, joggal való visszaélés tilalma stb. – a társasági jog terén
is alkalmazni kell.
b) A gazdasági társaságok alaki jogát jelenleg a cégtörvény, azaz a cégnyilvántartásra, a
cégnyilvánosságra vonatkozó, a 2006. évi V. törvény tartalmazza. A cégjog szélesebb, mint a
társasági jog, és alapvetően eljárási jellegű.
c) A társasági jog szoros kapcsolatban van a versenyjoggal. Egyfelől a gazdasági társaság
önmagában versenykorlátozó hatást fejthet ki (társaságok egyesülése – fúzió – versenyjogi kontroll
alá esik), másfelől a társasági és a versenyjog határain egy sajátos önálló jogterület alakult ki,
nevezetesen a konszernjog, a vállalatcsoportosulások joga. A jelenlegi magyar tételesjogi helyzet
az, hogy a társasági jogba beépült konszernjogot eddig a Gt., a jövőben a Ptk. szabályozza, így a
meghatározó befolyásolás jogkövetkezményeit, illetve az elismert és tényleges vállalatcsoport
intézményét. Ténylegesen azonban ez a szabályozás csak a zártan működő rt.-kre és a kft.-kre
vonatkozó német típusú konszernjogot tartalmazza, a nyilvánosan működő részvénytársaságok
konszernjogát vállalatfelvásárlás címén a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.)
tartalmazza.
d) A gazdasági társaságok joga szoros kapcsolatban áll az értékpapír- és tőzsdejoggal, vagy
ahogy ezt modern elnevezéssel illetik a tőkepiac, a befektetések jogával. A kapcsolódó terület
alapvetően a részvénytársaság, hiszen a részvény tagsági jogokat megtestesítő értékpapír. Az
értékpapír- és tőzsdejogot ugyancsak a folyamatosan korszerűsített tőkepiaci törvény (2001. évi
CXX. törvény – Tpt.) tartalmazza, emellett az új Ptk. is ad alapszabályzást az értékpapírokra
(6:565–6:578. §).
e) Főleg az Európai Unió következőkben ismertetendő társasági jogi irányelvei kapcsán
fogjuk látni: a modern társasági jog összefonódik a számviteli joggal (2000. évi C. törvény). A
számviteli szabályozás egyre jobban beépül a társasági szabályokba, az adójog pedig egyre
35
jelentősebben befolyásolja a társasági formaválasztást, illetve a társaságalapítók, a társasági tagok
döntéseit.
f) Végül számos más jogterületet is érint a társasági jog – a törvényességi felügyeletnek
közjogi jellege van, a társaságok tagjainak és a vezető tisztségviselők jogviszonyai munkajogi
jelleget kaphatnak stb.
Befejezésül az is megemlíthető, hogy a gazdasági társaságok egyes ágazati formái önálló
jogterületet is képezhetnek. Ilyen pl. a bank- és biztosítási jog, azaz a hitelintézetek, illetve a
biztosítók külön törvényekben szabályozott státusjoga. Vagy az elektronikus médiákkal kapcsolatos
szabályozás a közszolgálati és kereskedelmi rádiózással és televíziózással kapcsolatban állapít meg
speciális társasági rendelkezéseket.
36
IV. fejezet A magyar társasági jog történeti fejlődése
1. Az 1945 előtti múlt
A modern értelemben vett kereskedelmi társasági jog Magyarországon az 1840-től kezdődő
reform-országgyűlésekkel kezdődött – ekkor kapott először szabályozást a közkereseti és a betéti
társaság (1840. évi XVIII. törvénycikk), és definitív elismerést a részvénytársaság (ez utóbbit külön
törvények konkretizálták, mint pl. a Lánchíd építésével kapcsolatban). Összehangolt kodifikált
társasági jogról azonban Magyarországon csak az 1875. évi Kereskedelmi Törvénykönyv óta lehet
beszélni (1875. évi XXXVII. Törvénycikk – Kt.). A Kt. személyi része egyéni és társas
kereskedőkről beszél – társas kereskedők a kereskedelmi társaságok. (A Kt. másik nagy része a
kereskedelmi ügyletekkel foglalkozott.)
A Kt. egy igen rövid általános rész mellett négy kereskedelmi társaságot ismert: a kkt.-t, a
bt.-t, az rt.-t és a szövetkezetet (emellett nem kereskedelmi társaságként szabályozta az alkalmi
egyesülést is). A Kt. tartalmazta a kereskedelmi cégjegyzékre vonatkozó szabályokat is. A Kt.
Apáthy István tervezete alapján készült, és az 1861-es német kereskedelmi törvényt alapul vevő
igen liberális jogalkotásnak minősíthető.
A Kt. után a magyar kereskedelmi jogfejlődés alapvetően a bírói és a jogirodalmi
jogfejlesztés eszközein alapult, de kiegészítő törvényhozásra is sor került. Így az 1930. évi V.
törvény felvette a kereskedelmi társaságok közé a korlátolt felelősségű társaságot és a csendes
társaságot. Az 1930-as évektől kezdve egyre erősebb a késztetés a kereskedelmi társaságok jogának
modernizálására, amelynek álharcosa Kuncz Ödön volt – az elkészült törvénytervezetek azonban
nem nyertek parlamenti elfogadást.
2. A szocialista időszak
1945-1950 között a magyar kereskedelmi társaságok joga fokozatosan elhalványult és 1950
körül tetszhalott állapotba jut: a Kt. legtöbb részét ugyan még az 1959-es szocialista Polgári
Törvénykönyv sem helyezi hatályon kívül, de ténylegesen a gyakorlatban nem volt hol alkalmazni.
A szocialista államosítás keretében ugyanis – szemben a fasiszta totális diktatúrák módszerével –
szovjet mintára nem a társasági részesedéseket (pl. a részvényeket) államosítottak, hanem magát a
vállalatot vették állami tulajdonba. A szocialista állami vállalat – mint a gazdálkodás alapvető
szervezeti formája – nem személyegyesülési alapú, hanem intézménytípusú jogi személy volt. (Ez
tette 1990 után nehézzé és kétlépcsőssé a szocialista országokban privatizációt: először a vállalatot
át kellett alakítani egyszemélyes állami tulajdonú vállalattá, majd ezután lehetett csak értékesíteni a
részvényeket.) A lenini típusú szövetkezeti kollektivizálás eredményeként a főleg a
mezőgazdaságban alkalmazott szövetkezeti forma ugyan személyegyesülés jellegű maradt, de a
szövetkezet is elvesztette 1948 után kereskedelmi társasági jellegét. (1947-ben még polgári jellegű
szövetkezeti törvényt alkottak.)
Az 1968-as gazdaságirányítási reformhoz kapcsolódóan azonban a magyar, ún.
gulyáskommunizmus és szocialista piacgazdasági kísérlet keretében újraéledt Magyarországon a
társasági jog, természetesen ideológiailag benyomva, a szocialista gazdálkodó szervezetek
együttműködése eredményeként, „társulási jogként”. (A magyar puha szocializmusra jellemző
szótrükk: a burzsoá hangzású társaság helyett új „szocialista” név – társulás.) Az első
kezdeményezések a mezőgazdaságból, illetve a szövetkezeti szektorból jönnek az 1960-as évek
elejétől kezdve (pl. termelőszövetkezeti közös vállalkozások), majd 1967–68-ban az állami vállalati
szektorban is megjelenik az egyesülés és a közös vállalat, mint sajátos vállalati társulások. Ez a
szocialista társulási jog a 70-es években egyre terebélyesedik, 1977-ben a gazdasági társulások
37
definíció útján bekerülnek a Ptk.-ba és az 1978. évi 4. törvényerejű rendelet általános jelleggel,
komplex jogi szabályozásban részesíti a gazdasági társulások különböző formáit.
1967-68 körül bizonyos mértékben feléledtek a Kereskedelmi Törvénykönyv kereskedelmi
társasági formái is – főleg külkereskedelmi ügynöki vállalatok vehették fel az rt. vagy a kft. formát.
1972-ben egy ideológiai okokból igen alacsonyrendű jogszabállyal (PM–KKM közös rendelet) a
nyugati vállalatokkal való magyar székhelyű társaságalapítási lehetőség (ún. joint venture) is
megteremtődött rt. vagy kft. formájában („természetesen” az alapítás kormányengedélyhez volt
kötve).
A magánszektor korábban igen korlátozott (bár a Ptk.-ban polgári jogi társaság formájában,
illetve a Kt. közkereseti társasági formájában fenntartott) társasági lehetőségeit az 1979-81-es ún.
kisvállalkozási szabályozás bővítette ki. Az állami szektor kisvállalatát és leányvállalatát, a
szövetkezeti szektor szövetkezeti szakcsoporti és kisszövetkezeti intézményét az 1981. évi 15.
törvényerejű rendelet egészítette ki a kisipar és kiskereskedelem körében a polgári jogi társaság
(pjt.) üzleti változatával és a gazdasági munkaközösséggel (gmk.), illetve vállalati gazdasági
munkaközösséggel (vgmk.). A legdivatosabb az ún. gmk. volt, amely jogi lényegét tekintve
közkereseti társaságnak minősíthető és a privát kisvállalkozás jogi formája volt, hiszen 30 fő tag,
illetve alkalmazott is tevékenykedhetett benne. A társasági jog újraéledését jelzi, hogy az 1985. évi
16. tvr. újraszabályozta a bírósági cégeljárást, az 1987. évi 28. tvr. pedig már a kft. alapítást is
lehetővé tette az állampolgárok számára.
3. A Gt.-k a rendszerváltozással és az után
A modern magyar társasági jog a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvénnyel
(első Gt.) kezdődik. Ez a törvény még a szocialista társadalmi rendszerben született, de irreverzibilis
folyamatokat indított el a polgári piacgazdaság irányába. Húzótörvénynek bizonyult:
kikényszerítette az adótörvények reformját, a cégjog modernizálását (1989. évi 23. tvr.), az
értékpapír- és tőzsdejog (1990. évi VI. törvény), a csődjog (1990. évi IL. törvény), a versenyjog
(1990. évi LXXXVI. törvény) és a nyugati típusú számviteli jog (1991. évi XVIII. törvény)
kialakítását. Alapját képezte ez a társasági jog a Magyarországon igen korán, már 1989-ben elindult
privatizációs folyamatnak is (eleinte decentralizált, ún. spontán privatizációként, 1990 után pedig
már központosított állami privatizáció alakult ki. Az 1992. évi LIII.–LIV. és LV. törvények
elrendelték az állami vállalatok kényszerátalakulását rt.-vé vagy kft.-vé – ez az átalakulási folyamat
1998-ra lezárult.) A Gt.-hez közvetlenül kapcsolódott a külföldiek befektetéseinek
gazdaságpolitikai kedvezményeiről szóló 1988. évi XXIV. törvény és az átalakulási törvény (1989.
évi XIII. törvény) is.
Az 1988-as Gt. a mai napig döntő hatással van a magyar társasági jog fejlődésére. Alapelvei,
felépítése, társasági formaválasztéka ma is érvényes, ideológia okokból nem kellett a törvényt a
rendszerváltozás után újraalkotni. A Gt. a társulási szabadságon alapuló vállalkozásbarát, levegős
kerettörvény volt, erősen deregulatív jellegű, a Gt.-hez államigazgatási végrehajtási rendelet nem
kapcsolódhatott. A Gt. megszüntette a korábbi egyedi társaságengedélyezési rendszert és ehelyett az
ún. normatív törvényi feltételek rendszerét alkalmazta. Ez azt jelenti, hogy a cégbíróság a társaság
bejegyzésekor csak azt vizsgálhatja, hogy a szándékolt társaság megfelel-e a Gt.-ben meghatározott
követelményeknek.
Az 1988-as Gt. rendszerváltoztató törvény volt. Az 1990-es évek közepén alakult ki az a
kodifikációs szemlélet, hogy a Gt.-hez való alkalmi kismérvű „hozzányúlást” lehetőleg meg kell
akadályozni, de kb. 6-8 évenként a Gt.-t intézményesen felül kell vizsgálni. Ezt a felülvizsgálatot
ugyanis szükségessé teszi a) a nemzetközi jogfejlődés (főleg az EU állandóan bővülő–változó
társasági jogi irányelveihez való alkalmazkodás), továbbá b) a más területeken történő magyar
jogfejlődés (a versenyjog, az értékpapírjog, a számviteli jog, a munkajog), és ennek következtében
más jogterületekkel való kollíziók kiküszöbölése, c) a technikai fejlődés (pl. az elektronizáció, a
digitalizáció hatásai a cégeljárásra), d) a törvény alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai (hibák,
38
hézagok, új szabályozási igények). E felülvizsgálatok során lényegében novelláris változásról volt
szó tartalmilag, de annak érdekében, hogy a vállalatok könnyebben tudják a törvényt kezelni,
mindig új számozású társasági törvény és ezzel együtt új cégtörvény készül.
Ezen szemléletmód eredményeként készült el a rendszerváltozás után először a gazdasági
társaságokról szóló 1997. évi CXLIV törvény (második Gt.), amely 1998 júniusában lépett
hatályba, a hozzá kapcsolódó cégtörvénnyel együtt (1997. évi CXLV. törvény). Majd Magyarország
Európai Unióba való belépése után 2006. július 1-jén hatályba lépett a 2006. évi IV. törvény, a
harmadik társasági törvény, amelynek eljárási kiegészítője a cégeljárást szabályozó második Ctv., a
2006. évi V. törvény.
Az új Ptk. hatálybalépéséig még hatályos 2006-os Gt. és Ctv. alapvetően a vállalkozóbarát
szemlélet jegyében részben jelentősen növelte a társasági szerződés diszpozitivitását (a nyilvánosan
működő rt. kivételével valamennyi társasági formánál), jelentősen csökkentette a társulók
adminisztratív törvényi kötöttségeit (pl. a tevékenységi kör szabályozásánál), felgyorsította a
cégeljárást (szerződésmintákkal, elektronikus eszközökkel) és megnövelte a szervezet-vezetési
formáknál a tagok döntési lehetőségeit. Ez a Gt. tehát egy jelentős deregulációt hajtott végre a
társaságok jogi szabályozásában. A 2006-os második Ctv. jelentősen megváltoztatta a cégbíróság
funkcióját – lebontotta a piacra lépés akadályait, ugyanakkor megnövelte a cégbírósági
törvényességi felügyelet jelentőségét, kibővítette eszköztárát. A végelszámolási eljárás
szabályozása is a Ctv.-be került, hiszen az nem fűződik a fizetésképtelenséghez, így kiemelésre
került a csődtörvényből. Ezt követően a 2007. szeptember 1-jén hatályba lépett Ctv. novella tovább
erősítette a cégjogi deregulációt és 2008. július 1-jével kötelezővé tette az elektronikus cégeljárást.
A 2008 őszétől kezdődő világválság ugyanakkor ellentétes tendenciákat indított el. A
megnövekedett visszaélések miatt szigorítani kellett a szabályozást – az átfogó szigorításra 2011
decemberében került sor (2011. évi CXCVII. törvény), amikor is a cégeljárásba beépítették az
adóregisztrációs eljárást. Ha az adóhatóság – jelentős köztartozás miatt – megtagadja az adószám
kiadását, úgy a cégbíróság a gazdasági társaságot nem jegyezheti be a cégjegyzékbe (ld.
részleteiben az V. fejezet 2. pontját). Emellett a felszámolt társaságok, illetve a megszüntetett
fantomtársaságok tulajdonosait, illetve vezető tisztségviselőit is kizárta a 2011. évi CXCVII.
törvény a társaságalapításból.
Az új Ptk. előkészítése során először az volt a többségi vélemény, hogy a társasági jog – a
munkaszerződésekhez és a szellemi alkotások jogához hasonlóan – ne kerüljön be a Ptk.-ba. Ez az
álláspont azonban 2010 őszén megváltozott, és ennek következtében a gazdasági társaságok joga
bekerült a Ptk. harmadik könyvébe.
A gazdasági társaságok Ptk.-ba kerülésének természetszerűen vannak előnyei és hátrányai.
Az alapvető előny, hogy a Ptk. magánautonómia szemlélete így jobban áthat a gazdasági társaságok
jogára, erősödik a társasági jog egysége a kötelmi, a család- és örökjoggal. Hátránya viszont, hogy
megszakad a társasági jog komplexitása, a Ptk.-ból kimaradó „idegen” jogágazati szabályokat külön
törvényben kell szabályozni, lazul a cégtörvénnyel való kapcsolat. A gazdasági társaságok joga – a
világgazdasági változások miatt – flexibilisebb, mint a polgári jog többi területe, nagyobb a
módosítási igény. A társasági jogi normák száma igen jelentős, emellett a társasági jog szabályainak
jelentős része szervezeti jellegű, technikai szabály, kissé idegen a Ptk.-ban.
Európában általában nem a monista, hanem a dualista szemlélet uralkodik, így a gazdasági
társaságok általában nem a Polgári Törvénykönyvben, hanem a Kereskedelmi Törvénykönyvben
kapnak szabályozást (pl. Németország, Ausztria, Franciaország, Lengyelország, Csehország,
Szlovákia). Néhány országban azonban a kereskedelmi társaságok szabályozása is bekerül a Ptk.-ba
– Svájc, Olaszország, Hollandia, Oroszország, Brazília –, de általában nem együttesen a jogi
személy könyvbe, hanem különböző helyeken (pl. a kkt. és a bt. a szerződések között, a polgári jogi
társaságokkal együtt). Ilyen értelemben a magyar Ptk. megoldása – nevezetesen önálló jogi személy
könyv és az egyesület, illetve az alapítvány a gazdasági társaságokkal együttszabályozása –
nemzetközi viszonylatban egyedülálló.
39
V. fejezet A gazdasági társaságok közös szabályai az új Ptk.-ban
1. Általános rendelkezések
Mint ahogy a korábbiakban erről már részletesen szó volt, az új Ptk. a gazdasági társaságok
számos szabályát kiterjesztette a jogi személyek teljes körére, ezért a Ptk.-ban a társaságokra
vonatkozó általános rendelkezések a korábbiakhoz képest jelentősen csökkentek. A jogalkalmazás
során tehát a továbbiakban a társasági jogban a jogi személyek közös szabályait és a társaságok
közös szabályait együttesen kell alkalmazni. (Az általános szabályokat akkor kell alkalmazni, ha a
törvény az egyes társasági formáknál eltérően nem rendelkezik.)
Eddig a három Gt. kifejezett társasági definíciót nem tartalmazott. A Ptk. most kifejezetten
meghatározta a gazdasági társaság ismérveit.
A Ptk. 3:88. § a gazdasági társaságot úgy definiálja, hogy a társaság
a) üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására
b) a tagok vagyoni hozzájárulásával létrehozott
c) jogi személységgel rendelkező vállalkozás (viszonylag szokatlan a polgári jogban a
vállalkozás terminológiai használata).
A gazdasági társaságokban a tagok a vállalkozásnak, az üzletszerű gazdálkodásnak
nyereségéből közösen részesednek és a veszteséget közösen viselik. Főszabályként a tagokat a
nyereség vagyoni hozzájárulásuk arányában illeti meg és a veszteséget is ilyen arányban viselik – a
társulók azonban ettől eltérően is megállapodhatnak. Semmis a társasági szerződés (alapszabály,
alapító okirat) azon rendelkezése, amely valamely tagot a nyereségből vagy a veszteség viseléséből
teljesen kizár.
A 2006. évi Gt. 4. §-a kifejezetten ismerte a non-profit gazdasági társaság fogalmát, amely
társaság nem jövedelemszerzésre irányult. A non-profit társaság, illetve a közhasznú tevékenységet
folytató gazdasági társaság most a Ptk.-ból kikerült. A Ptk. 3:4. § általános eltérést engedő
szabályozása folytán azonban – és erre a miniszteri indokolás kifejezetten utal – a társulók
létrehozhatnak non-profit jellegű gazdasági társaságot is, függetlenül attól, hogy ilyet a Ptk. most
már mint külön formát nem intézményesít. (Az, hogy egy ilyen – megállapodáson alapuló –
társaság hogyan tud közhasznú szervezetté válni – egyelőre nem világos.) Nyilvánvaló, hogy a Ptk.
ezen megoldása a civiltörvény módosítását igényli.
A Ptk. társasági szabályai a Magyarország területén székhellyel rendelkező gazdasági
társaságokra vonatkoznak, amelyeket a magyar cégeljárási jog alapján a magyar cégbíróságok által
vezetett cégjegyzékbe vezettek be. Ha magyar társaság külföldön alapít társaságot, illetve külföldi
székhelyű társaság tagjává válik, erre nem a magyar társasági jog, hanem a székhelyország joga lesz
irányadó a nemzetközi magánjog szabályai (1978. évi 13. tvr.) értelmében. A Ptk. társasági jogi
szabályai a külföldi természetes, illetve jogi személyekre is irányadók, ha Magyarországon
társaságot alapítanak, illetve magyar cégjegyzékbe bejegyzett társaságokban tagok lesznek – a
magyar jog elkülönült joint venture, azaz külföldiek betársulására vonatkozó külön szabályt nem
ismer a társasági jogban (az adójogban „természetesen” ismer). A külföldinek azonban módja van
Magyarországon társaság helyett fióktelepet, illetve kereskedelmi képviseletet létrehozni (1997. évi
CXXXII. törvény), emellett nemzetközi egyezmény a magyar székhelyű társaságokra a Ptk.-ban
megállapított rendelkezésektől eltérő szabályokat állapíthat meg. Külön törvény a külföldi
részvétellel működő gazdasági társaságok részére különleges garanciákat, illetve gazdasági
kedvezményeket níújthat (1988. évi XXIV. törvény).
Gazdasági társaságnak – kivételes, törvényben szabályozott eseteket leszámítva (ld. a
kétszemélyes közkereseti vagy betéti társaságokból az egyik tag átmeneti kiesését) – legalább két
40
taggal kell rendelkeznie. Egyszemélyes társaságot – 1988 óta – is lehetővé tesz a magyar jog a
korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság esetében. (Az egyszemélyes társaságokra a Ptk.
a kft.-re, illetve az rt.-re vonatkozó Címében az általános kft., illetve rt. szabályoktól eltérő
rendelkezéseket is megállapít – főleg hitelezővédelmi célból). Természetesen az egyéni
vállalkozónak nem kell feltétlenül – megszabott minimáltőkével – egyszemélyes kft.-t vagy rt.-t
alapítania, hanem a 2009. évi CXV. törvény szerint „egyszerű” egyéni vállalkozásként vagy egyéni
cégként is kifejthet gazdasági tevékenységet. Utóbbi esetben az egyéni vállalkozás cégnevet kap és
bejegyzik a cégjegyzékbe.
Hitelezővédelmi okokból a gazdasági társaságban való részvételre nézve a Ptk. – a korábbi
Gt.-kkel lényegében azonosan – megállapít néhány korlátozást:
a) természetes személy egyidejűleg csak egy társaságban lehet a társaság korlátlanul felelős
tagja (több kft.-ben és rt.-ben viszont a korlátozott felelősség miatt tag lehet, hasonlóan több bt.-ben
is lehet kültag);
b) kiskorú személy (2:10. §) – 18 év alatt – gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja nem
lehet (azaz nem lehet tag kkt.-ben és nem lehet beltag a bt.-ben sem);
c) egyéni cég, kkt. és bt. nem lehet másik társaság korlátlanul felelős tagja;
d) nem lehet gazdasági társaság tagja, aki „eltiltás hatálya alatt áll”. Ez új rendelkezés – az
eltiltás fogalmát a Ptk. nem definiálja, és a miniszteri indokolás is hallgat erről. A Ptk.-t életbe
léptető törvénynek, illetve az új cégtörvénynek kell majd erről rendelkeznie. Jelenleg az ún.
adóregisztrációs eljárás során az adóhatóság megtagadhatja az adószám kiadását az olyan
társaságok számára, amelyeknél a tagoknak jelentős köztartozása van. Emellett a 2011. évi
CXCVII. törvény a törölt fantomcégek, illetve a tartozásokat hátrahagyó felszámolt társaságok
tulajdonosait is kizárja a társaságalapításból és ezek a korlátozások a Gt.-be is bekerültek. Ez
ténylegesen azt jelenti, hogy az ilyen személy el van tiltva a társaságalapítástól, tehát attól, hogy
társaság tagja legyen. (E szabályt az irodalomban többen vitatják, hiszen a tulajdonhoz való
alkotmányos jog korlátozását jelenti. Eddig ilyen korlátozások csak a társaságok vezető
tisztségviselőire érvényesültek.)
Az új Ptk. jelentős érdeme, hogy általános jelleggel kimondja a tagi hűség alapelvét. A 3:88.
§ (2) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy a tag a többi taggal és a társaság szerveivel köteles
együttműködni (tehát nemcsak a társaival, hanem az ügyvezetéssel is!), nem fejthet ki olyan
tevékenységet (szűkítő értelmezéssel a társaságon belül, kiterjesztő értelmezéssel a társaságon kívül
is, tehát nem konkurálhat egy olyan társasággal, ahol tag), amely a társaság céljainak elérését
veszélyezteti. A gazdasági társaság a tagoktól elkülönült jogalany, ezért vagyonából csak
törvényben meghatározott esetekben nyújthat vagyoni szolgáltatást a tagok részére. Így
főszabályként a Ptk. általános jelleggel kimondja, hogy a tag részére csak a tárgyévi adózott
eredmény, illetve a szabad eredménytartalék terhére lehet kifizetést teljesíteni.
4.Volt már róla szó, hogy a gazdasági társaságok körében a jogi személyek általános
szabályainál szigorúbb formakényszer érvényesül. A Ptk. 3:89. §-a négy gazdasági társaságot sorol
fel: közkereseti társaság (kkt.), betéti társaság (bt.), korlátolt felelősségű társaság (kft.),
részvénytársaság (rt.). Gazdasági társaság csak ebben a négy formában alapítható, ezek a
cégjegyzékben regisztrált, cégnévvel rendelkező gazdasági társaságok. (Cégneve a Ctv. alapján
nemcsak gazdasági társaságnak lehet.) A Ptk. erről nem rendelkezik, de a 2006-os Gt. alapján eddig
tovább működhettek a korábban alapított közös vállalatok (kv.) – újat a harmadik Gt. hatályba
lépése után már nem lehetett alapítani. A közös vállalatok Ptk. hatályba lépése utáni sorsáról a
Ptké.-ben vagy az új Ctv.-ben kell rendelkezni.
A magyar jogban tehát – sok külföldi országtól eltérően – nincs mód csendes társaság,
illetve betéti részvénytársaság alapítására, a szövetkezet pedig a társasági jog hatálya alá nem eső
jogi személy típus. Az egyesülés sem gazdasági társaság, annak ellenére, hogy a gazdasági
társaságok közös szabályai az egyesülésekre is irányadóak.
Magyarország 2004-ben belépett az Európai Unióba, és így az Unió által rendelettel
megállapított ún. szupranacionális társaságok (európai egyesülés, európai részvénytársaság, európai
41
szövetkezet) magyar székhellyel is létrehozhatók, feltéve, hogy legalább két tagja különböző uniós
országból származik. A szupranacionális társaságokat a magyar jogba külön törvénnyel kell
bevezetni, ezek szabályozása sok esetben átutal a magyar jogra, azaz a rendeletben nem
szabályozott kérdésekben, a székhelyorság belső jogát kell alkalmani.
A részvénytársaság különleges gazdasági társaság. A magyar jogban az egyetlen olyan
gazdaság társaság, amelynél a tagsági jogokról értékpapírt lehet kiállítani. A részvénytársaság tagjai
a részvényesek. Az rt. „tiszta” tőketársaság (a vegyesen személy- és tőkeegesítő kft.-vel szemben),
a részvényesek általában jóval kevésbé kötődnek egymáshoz, illetve a társasághoz, mint a társasági
szerződéssel keletkező másik három gazdasági társaságnál. Az rt.-k létesítő okirata az alapszabály
és bár a Ptk. részvénytársasági szabályozása egységes, alapvető különbségek vannak a zártan
működő, (zrt.), illetve a nyilvánosan működő és egyben tőzsdei részvénytársaságok (nyrt.) között. A
Ptk. alapján minden rt. csak zártan, illetve átalakulással jöhet létre – a gyakorlatban a Tpt. miatt
amúgy sem működő klasszikus nyilvános alapítás (a Gt.-vel szemben) a Ptk.-ból már kimaradt.
Külön törvény kimondhatja, hogy valamely gazdasági tevékenység csak meghatározott
társasági formában folytatható – pl. a hitelintézeti tevékenység a hitelintézeti törvény (Hpt.) alapján
csak részvénytársaságként folytatható.
A Ptk. a társasággal kapcsolatos jognyilatkozatokra – lényegében az eddigi szabályozással
egyezően – a jognyilatkozatok általános szabályainál szigorúbb szabályokat állapít meg. Kimondja
a kötelező írásbeliséget (a társasági határozatokra és azok tagokkal való közlésére nézve is). Ha az
írásbeli nyilatkozatot postán küldik el, az ellenkező bizonyításig a tértivevényen feltüntetett
időpontban, ajánlott küldemény esetén a feladástól számított ötödik munkanapon a belföldi
címzetthez megérkezettnek tekinti. Ha pedig a Ptk. valamely jognyilatkozat megtételét kötelezővé
teszi, úgy e kötelezettségét haladéktalanul (azaz késedelem nélkül) teljesíteni kell.
A Ptk. általános jelleggel kimondja, hogy a társasággal kapcsolatos jognyilatkozat akkor
tehető meg elektronikus hírközlő eszközök útján, h ezt a társasági szerződés (rt. alapszabálya,
egyszemélyes kft. alapító okirata) lehetővé teszi (3:91. §). Ez a szabály nyilván nem érinti a Ctv.
elektronikus cégbejelentésre vonatkozó szabályozását.
A Ptk. lényegében a hatályos Gt.-vel azonosan a társulók autonómiájának biztosítása
érdekében általában lehetővé teszi a társasági jogviták kivételét az általános állami bírói
elbírálásból (1:6. §) és választottbírósági útra való terelését. Ennek a lehetőségnek az
igénybevételét vagy a társasági szerződésben vagy a jogvitában érintettek megállapodásában kell
kikötni. Társasági jogvitának minősül
a) a gazdasági társaság és tagja (volt tagja) közti, a társaság jogviszonyból eredő jogvita,
b) társasági szervek által hozott határozatok bíróság előtti megtámadása,
c) a tagok közötti, a tagsági jogviszonyukkal kapcsolatos jogvita,
d) a társaság és a vezető tisztségviselő (felügyelőbizottsági tag) közötti, utóbbiak társasággal
való jogviszonyából eredő vita (a könyvvizsgáló nem tartozik e körbe).
Az a) és b) esetben a választottbírósági hatáskört és az eljáró választottbíróságot a társasági
szerződésben kell kikötni, a c) és d) esetében az érintettek megállapodása alapján akkor is a felek
által megnevezett választottbírósághoz lehet fordulni, ha a társasági szerződés a
választottbíráskodás igénybevételéről nem rendelkezik.
A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény rendelkezik. A választottbíróság
lehet ad hoc vagy intézményes (a legtöbb esetben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett
szervezett Állandó Választottbíróságot kötik ki, amely nem a polgári perrendtartás (Pp.), hanem
önálló szabályzatban megállapított eljárási rend szerint jár el). Külföldi választottbíróság is igénybe
vehető, mégpedig abban az esetben is, ha a jogvita tisztán magyar felek között merül fel és a
külföldi választottbíróságnak a magyar jogot kell a jogvitában alkalmaznia.
A válsztottbírósági eljárás előnye a „rendes” bírósági eljárással szemben, hogy nem
nyilvános (a felek jobban tudják üzleti titkaikat őrizni), jóval gyorsabb (nincs fellebbezési
lehetőség), az ítélet pedig azonnal végrehajtható. A választottbírósági ítélet csak egészen kivételes
esetben – körendbe ütközés – támadható meg „rendes” állami bíróság előtt.
42
A gazdasági társaságokra jellemző jó néhány szabály a jogi személyekre vonatkozó közös
szabályokban található vagy azokhoz fűződik.
A legjelentősebb ilyen szabály a 3:4. §-ban található, amely szerint a gazdasági társaságokra
vonatkozó Ptk.-beli szabályoktól általános jelleggel – bizonyos kivételekkel – a társulók a társasági
szerződésben eltérhetnek. Ez éppen ellenkezője az eddigi szabályozásnak. E rendelkezés részletes
elemzését ld. az I. Rész II. fejezetében. A jogi személyek általános szabályai tartalmaznak továbbá
a) felelősségátvitelt a kft.-nél és az rt.-nél a korlátolt felelősséggel visszaélő tagra (3:2. §),
b) az apportszabályt, tehát a társasági vagyonhoz való nem pénzbeli hozzájárulás
körülhatárolását (3:10. §),
c) azt, hogy a gazdasági társaság a bírósági cégjegyzékben való jogerős bejegyzéssel a
jövőre nézve jön létre (3:4. §),
d) a cégnyilvántartás nyilvánosságát, amelyről egyébként a Ctv. is részletesen rendelkezik
(3:13. §),
e) azt, hogy a társasági szerződés érvénytelenségére a jogerős cégbejegyzés után a törlés
érdekében nem lehet hivatkozni, azaz nem indítható semmisségi alapon törlési per (3:15. §),
f) azt, hogy a gazdasági társaság felett a nyilvántartó cégbíróság törvényességi felügyeletet
gyakorol (3:54. §),
g) hogy a társaság szerveinek határozatát milyen határidővel lehet bíróság előtt megtámadni
(3:35–3:36. §).
Emellett még a gazdasági társaságok közös szabályai közé sorolhatók még részben a tag
kizárásának, részben a kollektív kisebbségvédelemnek a szabályai.
a) A gazdasági társaság tagja a társaságnak a tag ellen indított keresete alapján bírósági
ítélettel a társaságból kizárható, ha a társaságban való maradása a társaság céljainak elérését
nagymértékben (nem bagatell sérelmekről van szó) veszélyezteti. A veszélyhelyzet fennállását a
bíróság mérlegeli.
A kizárás kezdeményezéséről a társaság taggyűlése (közgyűlése) az összes tag legalább
háromnegyedes szótöbbséggel meghozott határozata szükséges úgy, hogy az érintet tag a kérdésben
nem szavazhat. Sajnálatos módon a Ptk. nem mondta ki e szabálytól való eltérés semmisségét, így
kérdéses, hogy a társasági szerződés háromnegyednél kisebb szótöbbséget kimondhat-e a kizárás
tekintetében. A társaság legfőbb szerve határozatának benyújtásától számított 15 napos jogvesztő
határidőn belül a keresetet a bíróságnál be kell nyújtani, később erre nincs mód.
A Ptk. 3:107. § kimondja, hogy kizárási per kétszemélyes társaságnál nem indítható. Nem
zárható ki a nyilvánosan működő rt. részvényese (tehát az eddigi Gt.-beli szabályozással szemben a
zártkörűen működő részvénytársaság részvényese igen), valamint az a tag, aki a társaság
tag(köz)gyűlésében legalább a szavazatok háromnegyedével rendelkezik. Szerintem e szabálytól
sem szabadna eltérést engedni.
A tag kizárása a bíróság jogerős határozatával történik, addig tagsági jogviszonya
fennmarad. A társaság kérésére azonban a peres eljárás alatt a bíróság az érintett tag tagsági jogait
felfüggesztheti, ha részéről a tagsági jogok gyakorlása a társaság súlyos érdeksérelmével járna. Az
esetleges nyereség azonban – éppúgy, mint a többi tagot – a tagsági jogaiban felfüggesztett tagot is
megilleti és a felfüggesztett tagot a felfüggesztés alatt a társaság által vállalt kötelezettség nem
terheli. A tagsági jog felfüggesztése alatt a létesítő okirat nem módosítható és nem hozható döntés
másik tag kizárásáról, a társaság átalakulásáról, egyesülésről, szétválásról, valamint jogutód nélküli
megszűnésről.
b) Az individuális érdek- és jogvédelmet a Ptk. – a Gt. eddigi szabályozásával azonosan – a
tag számára a társasági határozatok bírósági felülvizsgálatának kezdeményezésével biztosítja. A
Ptk. ugyanakkor az eddigi gyakorlatot folytatva kollektív kisebbségvédelmet is biztosít azon tagok
számára, akik együttesen a szavazati jogok legalább öt százalékával rendelkeznek (korábban tíz
százalék volt szükséges). Az alapvető kollektív kisebbségi jogok:
a) a tag(köz)gyűlés összehívásának kezdeményezése (ülés tartása nélküli döntéshozatal is
kezdeményezhető) az ok és a cél megjelölésével. A kezdeményezésnek az ügyvezetés köteles eleget
43
tenni, ha ezt nem teszi, az ülést a cégbíróság hívja össze (illetve felhatalmazza az indítványozókat
az ülés összehívására);
b) a társaság állandó könyvvizsgálójától különböző könyvvizsgáló egyedi vizsgálatának
kezdeményezése az utolsó beszámoló(mérleg) felülvizsgálata, vagy az utóbbi két év valamely
jelentős gazdasági eseménye, illetve kötelezettségvállalása kapcsán. Az egyedi könyvvizsgálat
elrendelését a cégbíróságtól kell kérni. A kérelem teljesítését a cégbíróság megtagadja, ha a
kisebbségi jogokkal a kezdeményező tagok visszaélnek. A vizsgálat költségeit a társaság viseli, de
ha a vizsgálat „nyilvánvalóan alaptalan” volt, a társaság a költségeket a kisebbségre háríthatja;
c) ha a társaság tag(köz)gyűlése elvetette a vezető tisztségviselő, felügyelőbizottsági tag
vagy a könyvvizsgáló elleni igény érvényesítését, a kisebbség a tag(köz)gyűlés ülésétől számított 30
napos jogvesztő határidőn belül az igényt a társaság javára maga érvényesítheti.
A 3:106. § alapján a társasági szerződés nem csökkentheti a kollektív kisebbségi jogokat, a
kisebbség terhére való bármilyen eltérés semmis.
2. A társaság létszakaszai
A gazdasági társaság létszakaszai a a következők:
– alapítás (Ptk. 3:94–3:1001 §),
– a társasági szerződés módosítása (Ptk. 3:102. §),
– a társaság formaváltozása, azaz más társasági formába való átalakulása (Ptk. 113–135. §),
– társaságok egyesülése (Ptk. 3:136. §),
– a társaságok szétválása (Ptk. 3:136. §),
– a társaság jogutód nélküli megszűnése (Ptk. 3:137. §).
A gazdasági társaságok létszakaszaival kapcsolatban vissza kell utalni a Ptk. jog
személyekkel kapcsolatos általános szabályaira. A társaságalapítással kapcsolatban figyelembe kell
venni a 3:5–3:10. §-át, az átalakulással, egyesüléssel és szétválással kapcsolatban a 3:39–3:47. §-át,
a jogutód nélküli megszűnéssel kapcsolatban a 3:48. §-át is. (Az általános rész a létesítő okirat
módosításáról nem rendelkezik.)
A könyv I. Rész II. fejezetében az általános szabályokat részletesen elemeztük. A gazdasági
társaságokkal kapcsolatban ezért csak az alapítás kíván részletesebb tárgyalást, bár néhány
kiegészítő szabály az átalakulással kapcsolatban is mgemlítendő. A jogutód nélküli megszűnésre
nézve specifikus társasági rendelkezés a Ptk.-ban nincs.
A) Alapítás
Az alapítás lépcsői a Ptk. 3:94–3:101. §-a szerint (lényegében a hatályos Gt.-vel azonosan) a
következők:
a) a társasági szerződés megkötése,
b) a társasági szerződés ügyvédi ellenjegyzése (közjegyzői okiratba foglalása),
c) a társaság bejelentkezése a cégbíróságnál,
d) a bejegyzési eljárás lefolytatása,
e) a társaság cégjegyzékbe való bejegyzése, amellyel a társaság a jövőre nézve megszerzi
jogi személységét.
a) A társaságalapítás a társasági szerződés megkötésével kezdődik. A társasági szerződéssel
egy tekintet alá esik az egyszemélyes kft. alapító okirata, illetve a részvénytársaságok alapszabálya.
(Eddig az egyszemélyes rt.-nek is alapító okirata volt.) A társasági szerződést nagyobb
társaságoknál előkészítő (esetleg elő- vagy keret-) szerződésként esetlegesen megelőzheti egy
szindikátusi szerződés (részvényesi megállapodás) megkötése. Az alapítás folyamatának következő
lépcsője a társasági szerződés ügyvédi (jogtanácsosi) ellenjegyzése vagy közjegyzői (köz)okiratba
foglalása. Ezzel a társaság előtársasági állapotba jut. Ezt követően a társaságnak kérnie kell a
cégnyilvántartásba való bejegyzését a cégbíróságtól. A bejegyzési eljárás eredményeképp végül a
44
társaság a cégjegyzékbe való bejegyzésével, a bejegyzés napján a jövőre nézve jön létre (ún. ex
nunc, konstitutív hatályú bírói aktus).
A társasági szerződés kötelező tartalmát részben a Ptk. általános szabályaiból (3:5–3:10. §),
részben a 3:95–3:99. §-ból lehet levezetni. (cégnév, székhely, tagok felsorolása, tevékenységi kör,
időtartam stb.). Emellett az egyes társasági formáknál a törvényhozó további, az adott társasági
forma jellegzetességei miatt szükséges további törvényi kellékeket állapít meg.
Minden gazdasági társaság cégnévvel rendelkezik, amelyre nézve a részletes szabályokat – a
jogi személy nevére vonatkozó, 3:6. §-ban foglalt általános szabályokon túl – a cégtörvény (Ctv.)
határozza meg.
A társaság székhelyének nem kell feltétlenül azonosnak lennie a központi ügyintézés
helyével, de ha ez a két hely egymástól elkülönül, a székhely mellett a társasági szerződésben a
központi ügyintézés helyét is fel kell tüntetni. A társaságnak más földrajzi helyen lévő telephelyei
(fióktelepei) is lehetnek, ezeket a cégnyilvántartásba csak akkor kell bejegyezni, ha a társaság kéri.
A társaság székhelye az uniós jog alapján külföldre is áthelyezhető (ld. II. Rész IX. fejezet).
A gazdasági társaság elvileg minden olyan tevékenységet folytathat, amit a törvény nem tilt,
illetve nem korlátoz (3:8. §) Ha azonban jogszabály valamely tevékenység folytatását hatósági
engedélyhez köti, e tevékenység ugyan szerepelhet a társasági szerződésben foglalt tevékenységi
körében, de e tevékenységet a társaság csak a hatósági engedély birtokában kezdheti el. (Ez az ún.
működési engedély.) Egyes vállalkozásoknál – kereskedelmi bankok–biztosítók – ún. alapítási
engedélyre is szükség van. Alapítási engedély nélkül az ilyen társaság nem jegyezhető be a
cégjegyzékbe. Jogszabály által képesítéshez kötött tevékenységet pedig a társaság csak akkor
végezhet, ha van olyan tagja, munkavállalója, illetve megbízottja, aki a képesítési követelménynek
megfelel.
A gazdasági társaság üzletszerű közös gazdasági tevékenységre irányul, ezért szükségképp –
ellentétben a polgári jogi társasággal – a gazdasági társaságnak mindig van vagyona és ezt a
társasági szerződésben meg kell határozni. A legegyszerűbb gazdasági társaságoknál (így a kkt.-nél
és a bt.-nél) is kötelező része a társasági szerződésnek a vagyon meghatározása, a korlátolt
felelősséggel működő társaságoknál pedig a Gt. vagyoni minimumot is meghatároz. 1997–2007
között kft.-nél 3 millió, zártan működő rt.-nél 10 millió, nyilvánosan működő rt.-nél 20 millió Ft
volt a kötelező törzs(alap)tőke-minimum, 2007-ben a Ctv. novella jelentős csökkentés hajtott végre,
nevezetesen a kft.-nél 500 00 Ft lett a törzstőke-minimum, zártan működő rt.-nél 5 millió Ft-ra
szállították le az alaptőke-minimumot, a nyilvánosan működőknél pedig maradt a 20 millió Ft
alaptőke-minimum, Mint látni fogjuk, a Ptk. a kft.-nél a törzstőke-minimumot ismét 3 millió Ft-ra
emelte (3:160. §), az rt. alaptőke-minimumok a jelenlegihez képest nem változtak.
A társaság vagyonát a tagoknak kell biztosítaniuk és minden egyes tag vagyoni
hozzájárulásra köteles. A tagok vagyoni hozzájárulásai természetesen különböző mértékűek
lehetnek, ez pedig főszabályként meghatározza a tag nyereségből való részesedése mértékét, illetve
szavazati joga terjedelmét.
A vagyoni hozzájárulás állhat pénzből és nem pénzbeli hozzájárulásból, ez utóbbit nevezzük
apportnak. Alapvető kérdés, hogy mi minősül apportnak. Általában az mondható, hogy minden
forgalomképes és vagyoni értékkel bíró testi tárgy, szellemi alkotás vagy jog apportálható A
vagyoni értékű jogoknál a Ptk. a társasági jogban kifejezetten rendelkezik a követelésekről, amelyek
akkor képezhetnek apportot, ha azt az adós elismerte vagy jogerős bírósági határozaton alapul. A
tag személyes közreműködése, szolgáltatásra irányuló kötelezettségvállalása nem minősülhet
apportnak.
Az apport főszabályként a társaság tulajdonba kerül. A számviteli jogszabályok emellett
általában előírják az apport értéke könyvvizsgáló általi megállapítását, a társaság tagjai az apport
értékét a könyvvizsgáló által megállapított értéknél magasabban nem állapíthatják meg. Ha az
apport társaságra való átruházáskori értéke nem éri el ténylegesen a társasági szerződésben szereplő
értéket, úgy a különbözetet a társaság az átruházástól számított öt éven belül visszakövetelheti a
tagtól. Azok a tagok pedig, akik valamely tag apportját tudomásuk ellenére a szolgáltatáskori
45
értéket meghaladó értéken fogadták el, és ezzel a társaságnak kárt okoztak, e kárért a
szerződésszegés szabályai szerint az apportot szolgáltató taggal együtt egyetemlegesen felelnek
(3:99. §). Ettől a szabálytól a társasági szerződésben való eltérés semmis. Az apport értéke
különösen a korlátolt felelősséggel működő társaságoknál (kft., rt.) jelentős, ezért a törvény ezen
társaságoknál az apportra többletszabályokat állapíthat meg, így pl. meghatározhatja a pénzbeli és
nem pénzbeli hozzájárulás arányát stb. (A Ptk. most a részvénytársaságoknál visszaállította a 30–
70%-os kötelező arányt.)
A gazdasági társaság vagyon nélkül nem működhet, ezért a gazdasági társaságok egyes
fajainál előírt szabályok szerint a vagyoni hozzájárulást a tagoknál általában a társaság
cégbejegyzéséig szolgáltatniuk kell, de a társasági szerződés – ha törvény nem tiltja – erre hosszabb
időtartamot is megállapíthat. Ha pedig a tag a társasági szerződésben megállapított időpontig vállalt
vagyoni hozzájárulását nem teljesíti, és ezt a hiányt a társaság ügyvezetésének felhívására 30 napos
póthatáridőn belül nem pótolja, a tag tagsági jogviszonya a póthatáridő lejártát követő napon
megszűnik (Ptk. 3:98. §). E szabálytól a társasági szerződés nem térhet el, az eltérés semmis. A
tagot tehát ez esetben a társaságból nem zárják ki, hanem tagsági jogviszonya törvényi rendelkezés
alapján automatikusan megszűnik.
A társasági szerződést – az ügyvédi ellenjegyzéstől függetlenül – a társaság minden alapító
tagjának, illetve képviselőjének alá kell írnia. A társasági szerződésre vonatkozó szabályokat
megfelelően alkalmazni kell az egyszemélyes kft. alapító okiratára és a részvénytársaságok
alapszabályára is.
Néhány szót végül az ún. szindikátusi szerződésről, amelyet az rt.-knél részvényesi
megállapodásnak is neveznek. A szindikátusi szerződés a Polgári Törvénykönyv hatálya alá tartozó
ún. nem nevesített szerződés, amelyet a társulni kívánók általában a társasági szerződés előtt kötnek
meg. A szindikátusi szerződésben rögzíteni lehet a társasági szerződés megkötése előtti feladatokat,
de sok esetben a szindikátusi szerződés a társaság működésére nézve is tartalmaz szabályokat.
Lényeges elv: a társasági szerződés és a szindikátusi szerződés ütközése esetén a társasági
szerződésnek van elsőbbsége. Amennyiben ez a szindikátusi szerződés megszegését jelenti, úgy a
szerződésszegés szankció (pl. kártérítés) érvényesíthetők, de a szindikátusi szerződésnek társasági
jogi relevanciája nincs.
b)–c) A társasági szerződés minősített alakisághoz kötött okirat. Ezért a tagok által aláírt
társasági szerződést (alapító okiratot, alapszabályt) ügyvédi ellenjegyzéssel kell ellátni vagy
közjegyzőnek közokiratba kell foglalnia (ügyvéd helyett az alapítók bármelyikének jogtanácsosa is
eljárhat). Az ügyvédi ellenjegyzés azt jelenti, hogy a társasági szerződést vagy az ügyvéd készíti,
vagy ugyan nem ő készíti, de az abban foglaltaknak mind a valódiságáért, mind jogszerűségéért
felel (ld. az ügyvédségről szóló 1998. évi XI. törvényt).
Az ellenjegyzés (közokiratba foglalás) legfontosabb jogi hatása, hogy az ellenjegyzés
napjától a keletkezésben lévő gazdasági társaság a létrehozni kívánt társaság előtársaságaként
működhet. Az előtársaság üzletszerű gazdasági tevékenységet a cégbejegyzési kérelem benyújtása
után folytathat, a cégbírósághoz való „bejelentkezésre” a Ptk. illetve a Ctv. 30 napos határidőt
állapít meg – a mielőbbi bejelentkezés a társaság tagjainak amúgy is érdeke. Az előtársasági jelleget
az előtársaság iratain, szerződésein egyértelműen „bejegyzés alatt” (b.a.) toldattal fel kell tüntetni
(ennek elmaradása esetén a jognyilatkozat az alapítók együttes nyilatkozatának minősül).
Az előtársaságra a „végleges” társaságra vonatkozó szabályokat kell a törvényben
meghatározott kivételekkel alkalmazni, az előtársaság tehát taggyűlést tarthat, vezető tisztségviselői
ügyleteket köthetnek stb. A korlátozásokat a Ptk. 101. §-a tartalmazza, pl. a tagok személyében csak
jogszabály alapján lehet változás, a társasági szerződés nem módosítható, nem határozható el
átalakulás, egyesülés, szétválás stb.
Az előtársasági lét a jogerős cégbejegyzésig, illetve a cégbejegyzés jogerős elutasításáig tart.
Ha a társaságot bejegyzik, az előtársaság automatikusan végleges társaságként folytatja működését,
az eddig kötött szerződések a társaság szerződéseinek minősülnek. Ha a társasági szerződés
valamilyen ok miatt törvénysértő és a cégbíróság a bejegyzést jogerősen elutasítja, az előtársaság
46
haladéktalanul köteles működését megszüntetni. E kötelezettség megszegésével okozott károkért az
előtársaság vezető tisztségviselői egyetemlegesen felelnek. Az esetleges tartozásokat elsődlegesen a
létrehozni kívánt társaság részére biztosított vagyonból kell fedezni. Ha ez nem elégséges, az
előtársasági lét alatt kötött ügyletekért a tagok az adott társasági formára vonatkozó szabályok
szerint kötelesek helytállni. Ha a tagok felelőssége korlátozott és kielégítetlen tartozások maradnak
fenn, ezekért a megszűnt előtársaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen felelnek.
A cégbejegyzési eljárás jelentős megrövidülése és a következőkben tárgyalandó
szerződésminták miatt az előtársaság jelentősége erősen csökkent – jövőre nézve elvileg
felmerülhet megszüntetése is.
d) A cégbejegyzési nem peres eljárást a cégbíróság folytatja le, a Ctv. szabályai szerint. Az
új Ptk. más szellemű rendelkezései miatt a cégtörvényben a jelenlegi előírásokat jelentősen
módosítani kell. A következőkben a jelenleg még hatályos Ctv.-beli szabályokat ismertetjük.
A cégbejegyzési eljárásban jogi képviselő igénybevétele kötelező, okirati bizonyításon kívül
más bizonyításnak helye nincs. A 2006-os Gt. jelentősen megrövidítette a bejegyzési eljárást (Ctv.
44-49. §). A cégbíróságnak a bejegyzési kérelmet 1 munkanapon belül alaki szempontból meg kell
vizsgálnia. Hiánypótlásra a kérelmet a beadástól számított 8 munkanapon belül lehet visszaadni.
Végül a cégbíróság a kérelem benyújtását követő 15 munkanapon belül köteles érdemi döntést
hozni a kérelem teljesítéséről vagy elutasításáról. Ha a cégbíróság ezt a határidőt elutasítja, a
cégbíróság vezetőjének 3 munkanapon belül intézkednie kell a kérelem elbírálásáról. Ha ez sem
történik meg, a harmadik napot követő munkanapon a cégbejegyzés a kérelem szerinti tartalommal
törvény erejénél fogva létrejön.
Az előzőek az ún. individuális társasági szerződésekre vonatkoznak. A 2007. évi Ctv.
novella szerint, ha elektronikusan és szerződésmintával nyújtják be a társaság bejegyzési kérelmét,
úgy ún. egyszerűsített cégeljárásra kerül sor. A szerződésmintába beírt egyedi adatok valódiságáért
(pl. társulók személyazonossága, neve, lakcíme) ez esetben az ellenjegyző jogi képviselő (ügyvéd
vagy közjegyző) felel, a cégbíróság ezeket nem ellenőrzi, és az elintézési határidő egy munkaóra.
Elutasítás csak forma okokból lehetséges. Az egyszerűsített bejegyzési eljárás illetéke igen alacsony
(jelenleg 15 000 Ft).
Ez a szabály összefügg a 2006-os Gt. alapvető újdonságával, nevezetesen, hogy a Ctv.
mellékletében négy szerződésmintát tartalmaz – egyet a kkt.-ra, egyet a bt.-re, kettőt a kft.-re
(többszemélyes–egyszemélyes kft.), és a minta alkalmazását 2008-ban kiterjesztették a zártkörűen
működő rt.-re is. Ha a társulóknak megfelel a a fakultatív törvényi minta, és azt adataikkal kitöltik,
akkor a Ctv.-ben szabályozott egyszerűsített cégeljárásra kerül sor. A minta tartalmához a társulók
nem nyúlhatnak hozzá, változatlan tartalommal kell átvenniük. A szerződésminta a legegyszerűbb
törvényi kötelező megoldásokat tartalmazza – sok mikro- és kisvállalkozásnál azonban a tagok
számára ez elégséges, megfelelő. Természetesen a minta igénybevétele nem kötelező (csak abban
az esetben, ha a felek az egyszerűsített bejegyzési eljárást kívánják választani). Az új Ptk. a
szerződésmintával történő társaságalapítás lehetőségét nem érintette, de részletesen nem is
szabályozta.
Megjegyezzük, hogy mivel a már említett 2011. évi CXCVII. törvény a cégeljárásba
beiktatta az adóhatóság általi regisztrációs eljárást, gyakorlatilag az egyszerűsített cégeljárás
megszűnt. Tudniillik, ha az adóhatóság egy napon belül – a tagok. Illetve a vezető tisztségviselők
köztartozásai miatt – nem ad adószámot, a cégbejegyzési eljárást fel kell függeszteni. Ha az
adóregisztrációs eljárás az adószám megadásával végződik, a cégbíróság bejegyzi a társaságot. Ha
viszont az adószám kiadását jogerősen megtagadják, a cégbíróság elutasító végzést hoz.
e) A bejegyző végzés jogerőre emelkedésével végződik a gazdasági társaság alapítása,
ugyanis a társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel a bejegyzés napjával jön létre. A cégbejegyzést
elutasító végzés ellen a kérelmező fellebbezhet, a bejegyző végzés ellen fellebbezésnek nincs helye,
de az ügyész a jelenlegi szabályozás szerint, illetve a jogi érdekelt a végzés hatályon kívül
helyezése iránt pert indíthat a bejegyző végzés Cégközlönyben való megjelenésétől számított 30
napos jogvesztő határidőn belül.
47
Az üzleti élet biztonsága megköveteli, hogy amennyiben a gazdasági társaságot a
cégjegyzékbe jogerősen bejegyezték, úgy a társasági szerződés érvénytelenségére csak
szélsőségesen kivételes esetekben lehessen hivatkozni. Ezt igényelte a tagállamoktól az Európai
Unió 1. számú társasági jogi irányelve is. Ennek a követelménynek a Ctv. 69. §-a tett eleget, amely
az érvénytelenségi per megindítását egyrészt a bejegyző végzés Cégközlönyben való megjelenésétől
számított 6 hónapos jogvesztő határidőhöz köti, másrészt a 2006-os Gt. 12. § tételesen meghatározta
azt az öt okot, amikor a bíróság a jogerős cégbejegyző végzés ellenére a társasági szerződést
érvénytelenné nyilváníthatja (pl. a tevékenységi kör jogellenes). A társasági szerződés
érvénytelenségére egyébként a jogerős cégbejegyzésig a Ptk. érvénytelen szerződésekre vonatkozó
általános szabályait kell alkalmazni, azaz a társasági szerződés is pl. akarathibák (megtévesztés stb.)
miatt ebben a szakaszban még megtámadható.
Ez a szabályozás most annyiban megváltozott, hogy az új Ptk. a jogi személyek általános
szabályai között szigorította a szabályozást, és a jogerős cégbejegyzés után teljes mértékben
megtiltotta törlési per indítását.
B) A társasági szerződés módosítása
A szerződés a felek közös akaratából jött létre és ebből szükségképp következik a polgári
jogi főszabály: a szerződés csak a felek egyetértésével módosítható. A társasági szerződés
különlegességéből adódik, hogy nincs szükség a társasági szerződés írásbeli módisítására, hanem
főszabályként a társasági szerződést (azaz a társaság létesítő okiratát) a tag(köz)gyűlés legalább
háromnegyedes többségével is módosíthatják (természetesen szerződéssel is lehet módosítani). E
főszabály alóli kivételek:
a) egyhangú döntésre van szükség, ha a módosítás valamely tag jogait hátrányosan érintené.
Ebben az esetben az a tag is szavazhat, aki egyébként szavazati joggal nem rendelkezne (3:103. §);
b) a kkt. és bt. társasági szerződése módosításához (3:143. §);
c) a társaság cégnevének, székhelyének, telephelyének, fióktelepének és tőtevékenységének
nem minősülő tevékenységi körének megváltozatásához a tag(köz)gyűlés egyszerű többséggel
hozott határozata is elégséges.
A Ptk. 3:102. § nem tartalmaz eltérést tiltó rendelkezést, tehát kérdéses, hogy a társasági
szerződés e szabályoktól eltérhet-e, pl. háromnegyed helyett alkalmazhat egyszerű többséget. Vagy
például eddig a c) pontban foglalt technikai változtatásokról a létesítő okirat felhatalmazása alapján
az ügyvezetés is dönthetett – lehetséges-e ez a továbbiakban is. A joggyakorlat majd eldönti a
nyitva maradt kérdéseket.
A szerződésmódosítás cégjogilag az ún. változásbejelentési eljárás útján történik, amelyre a
cégbíróság főszabályként az alapítási eljárás szabályait alkalmazza. A módosítás így általában a
cégbejegyzéssel, a bejegyzés napjával (és nem a taggyűlés, illetve a szerződésmódosítás
időpontjában) valósul meg. Ezen szabály alól azonban a Ctv. kivételeket is megállapít, pl. a kft.
ügyvezetőjének visszahívása és az új ügyvezető kinevezése már a taggyűlés napjától hatályos stb.
Módosítás szerződésmintával nem lehetséges, a mintával kötött szerződésnél is a módosítás
általános szabályait kell alkalmazni.
C) Átalakulás
Az átalakulás lényege: társasági formaváltás egyetemes jogutódlással. A régi társasági
forma megszűnik, és a megszűnés pillanatában – amikor is a régi társaságot a cégbíróság törli a
cégjegyzékből és az újat bejegyzi – új társaság keletkezik (pl. kft.-ből rt. vagy viszont).
Gazdasági társaság a Ptk. szerint más gazdasági társasággá, valamint egyesüléssé és
szövetkezetté alakulhat át. Eddig szövetkezet a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény
szabályai szerint alakulhatott át gazdasági társasággá, viszont gazdasági társaság szövetkezetté nem
48
alakulhatott át. Most megnyílt az út a gazdasági társaságok szövetkezetté való átalakulása előtt is,
az erre vonatkozó részletes szabályozás azonban egyelőre hiányzik.
Az átalakulás egyszerre a régi társaság megszűnése és az új társaság megalapítása. A Ptk.
3:39. §-a szerint az átalakulásra mögöttes jogterületként az alapítás szabályait kell alkalmazni. A
Ptk. 3:40. § minden jogi személynél meghatározza azokat az okokat, amelyek fennállása esetén nem
lehet átalakulni. Így felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt álló gazdasági társaság nem
alakulhat át. Az átalakulási folyamatban előtársaság nincs az átalakulóban lévő társaságnak iratain
az átalakulás tényét azonban jelezni kell.
Az átalakulás útján létrejövő új társaságra átszáll a megszűnt társaság összes joga és
kötelezettsége, ide értve a hatósági engedélyeket, a munkajogi jellegű jogokat és kötelezettségeket
is (munkaszerződések, kollektív szerződés).
Az átalakulással kapcsolatban is problematikus – és ez az egyesülésre és a szétválásra is
irányadó –, hogy a Ptk. sem a jogi személy általános részében, sem a gazdasági társaságok közös
szabályainál nem mondja ki e szabályoktól való eltérés semmisségét. Magam részéről viszont úgy
gondolom, hogy e szabályok kötelezőek, ezektől eltérni a társasági szerződésben nem lehet.
A gazdasági társaság legfőbb szervének az átalakulásról főszabályként két alkalommal kell
döntenie. A társasági szerződés azonban eltérhet a kettős (elvi + konkrét döntés) konstrukciótól, és
úgy is dönthet, hogy egy lépcsőben döntenek az átalakulásról. Az átalakulásról szóló határozatot
legalább háromnegyedes szótöbbséggel kell meghozni.
Ha kétlépcsős az átalakulás, úgy az első döntés elvi jellegű. Egyetértő döntés esetén a
társaság vezető tisztségviselői elkészítik az átalakulni kívánó gazdasági társaság átalakulása tervét,
amelynek leglényegesebb része a vagyonmérleg-tervezet, amelyeket könyvvizsgálóval (ha pedig a
társaságnál felügyelőbizottság működik, a felügyelőbizottsággal is) ellenőriztetni kell. A
vagyonmérleget auditáló könyvvizsgáló nem lehet a társaság „rendes” könyvvizsgálója. A
vagyonmérleg-tervezet alapján meg kell határozni az átalakulás útján létrejövő társaság (ha kft.-vé
vagy rt.-vé alakulnak át) törzs(alap)tőkéjét és az egyes tagokra eső vagyonhányadot, az „új
társaságban” részt venni nem kívánó tagokkal pedig el kell számolni. A Ptk. szerint az új
társaságban részt venni nem kívánó tagok az átalakulási terv közlésétől számított 30 napon belül
nyilatkozhatnak erről. Ez esetben az átalakulás jogerős bejegyzésével tagsági viszonyuk megszűnik.
A társaságtól megváló tagnak járó vagyonhányadot – ha csak a felek másként nem állapodnak meg
– az átalakulás cégnyilvántartásba vételétől számított 60 napon belül kell kiadni. A társaságtól
megváló tagnak a társaság jogutód nélküli megszűnésénél megállapított szabályok szerint (3:48. §)
a részesedése mértékéig kell helytállania a „régi” társaság olyan kötelezettségeiért, amelyeket az
„új” társaság nem elégít ki-
Az átalakulás eredményeként elfordulhat, hogy egy tag korlátlan felelősségű tagból
korlátozottan felelős taggá válik (pl. kkt. kft.-vé alakul át). Ezesetben ez a tag az „új ’” társaság
bejegyzésétől számított öt éves jogvesztő határidőn belül – a többi taggal egyetemlegesen – köteles
helytállni a „régi” társaság tartozásaiért. Az átalakulás elhatározásáról a Cégközlöny két egymás
után megjelenő számában közleményt kell megjelentetni. Az átalakulási közlemény arra szolgál,
hogy a fennálló, le nem járt követelések jogosultjai a második közlemény megjelenésétől számított
30 napon belül a társaságtól biztosítékokat (pl. óvadék, zálog) követelhessenek.
Az eddigi szabályok szerint az átalakulás cégbejegyzése után a számviteli szabályok szerint
mind a megszűnő, mind az új társaságra nézve 90 napon belül végleges vagyonmérleget kell
készíteni.
D) Egyesülés, szétválás
Az átalakuláshoz hasonlóan gazdasági társaság más társasággal, valamint szövetkezettel és
egyesüléssel egyesülhet (3:136. §). A szétválásról a társaságok közös szabályai – érthetetlenül –
nem tartalmaznak rendelkezést, de mivel a jogi személy általános szabályai szerint az átalakulásra
vonatkozó rendelkezések mögöttes jogterületet képeznek a szétválásra nézve is, kimondhatjuk,
49
hogy társaság gazdasági társaságokra, illetve szövetkezetre és egyesülésre válhat szét, mégpedig
úgy, hogy más társasági forma is keletkezhet, mint ami eredetileg fennállt. (pl. egy kft. szétválhat,
mondjuk egy rt.-re és egy egyesülésre).
Egyesülés, ha több gazdasági társaság összeolvad, vagy ha egy vagy több társaság egy másik
társaságba beolvad. Szétválás, ha egy gazdasági társaság több társasággá bomlik (különválás), vagy
ha egy társaság valamely része önálló társasággá válik (kiválás). Eddig az egyesülésnél és a
szétválásnál az érintett társaságoknak, illetve tagjainak egyesülési, illetve szétválási szerződést
kellett kötniük (Gt. 77-86. §). Mivel a Ptk. ilyen szerződésről nem beszél, kérdéses, hogy a jövőben
ilyen szerződést kell-e kötelezően kötni – a Ctv. még előírhatja ezt. Mivel a társaságok egyesülése
versenykorlátozó hatással járhat, az eljárás során a tisztességtelen piaci magatartás és a
versenykorlátozás tartalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény szabályai szerint esetlegesen be kell
szerezni a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét. Egyesülésnél is előfordulhat, hogy két kft. úgy
egyesül, hogy az új társaság rt. lesz, tehát a fúziónál is lehetséges, hogy társasági formaváltás
következik be.
E) Jogutód nélküli megszűnés
A jogutód nélküli megszűnésről a Ptk. igen csekély mértékben rendelkezik (3:48. §, 3:137.
§). A jogutód nélküli megszűnésnek lényegében négy nagy esetköre van:
a) a társaság tagjai önkéntesen szüntetik meg a tag(köz)gyűlés határozata alapján
végelszámolással. Ezzel egyenértékű eset, ha a tagok a társasági szerződésben eleve meghatározott
időre hozták létre a társaságot;
b) bírósági felszámolást elrendelő ítélet alapján,
c) cégbíróság érdemi döntése alapján,
d) törvényben meghatározott speciális okból.
A jogutód nélküli megszűnés teljes megszűnést jelent, az esetleges későbbi követeléseket a
társasággal szemben már nem lehet érvényesíteni.
ad a) A társaság tagjai már a társasági szerződésben is rendelkezhetnek a társaság
megszűnéséről úgy, hogy a társaságot meghatározott időtartamra hozzák létre, vagy a szerződésbe
más megszüntetési feltételt építenek be. De a határozatlan időre szóló társasági szerződés esetén is,
a társaság legfőbb szerve a tagok legalább háromnegyedes többségével hozott döntésével
elhatározhatja a társaság jogutód nélküli megszüntetését (kkt.-nél, bt.-nél egyhangú határozat kell).
Az eddigi szabályok szerint ez esetben a Ctv. VIII. fejezetében szabályozott végelszámolási
eljárásra kerül sor. A végelszámolót főszabályként a taggyűlés jelöli ki (Ctv. 99. §) és általában a
társaság valamely vezető tisztségviselője. Gyorsított „egyszerűsített” végelszámolásra is sor
kerülhet a nem bonyolult esetekben.
A végelszámolási eljárás során beszedik a kintlévőségeket, kielégítik a követeléseket, és a
fennmaradó vagyont a társasági szerződésben szabályozott módon főszabályként
vagyonaránylagosan szétosztják a társaság tagjai között. A tagok felelőssége a megszűnt társaság
kötelezettségeiért az öt éves általános elévülési időn belül (az elévülési időt a Ptk. nem változtatta
meg), attól függ, hogy az adott gazdasági társaság a tagok korlátozott felelősségével működött vagy
sem. A kft. és az rt. esetében a felelősség csak a tagnak (részvényesnek) juttatott vagyon erejéig áll
fenn. Ha azonban a tagok felelőssége a társaság tartozásaiért korlátlan volt, az ötéves elévülési időn
belül a megszűnt társaság kötelezettségeiért a volt tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek.
ad b) Ha egy gazdasági társaság tartósan fizetésképtelen, a szinte állandóan módosuló 1991.
évi IL. törvény (Cstv.) szabályai szerint csőd-, illetve felszámolási eljárást folytat le vele szemben a
bíróság („rendes” polgári bíróság, nem a cégbíróság). A felszámolási eljárást nem a társaság vezető
tisztségviselői, hanem a bíróság által kijelölt felszámoló folytatja le. A felszámolási eljárás végén a
bíróság jogerős ítéletben mondja ki a társaság felszámolás útján való megszűnését. E bírói ítélet
alapján a cégbíróság törli a társaságot a cégjegyzékből.
50
ad c) Az eddigi szabályok szerint (a Ptk. erről nem rendelkezik) a cégbíróság két esetben
szüntetheti meg a társaságot:
ca) súlyos és ismételt törvénysértés esetén, a törvényességi felügyeleti eljárás
eredményeként a cégbíróság „feloszlatja” a gazdasági társaságot, azaz megszűntnek nyilvánítja
[Ctv. 81. § (6) bekezdés]. Ez esetben a cégbíróság folytatja le a végelszámolási eljárást (ún.
kényszer-végelszámolás – Gt. 84. §);
cb) a cégbíróság a nem működő ún. fantomcéget hivatalból törli a cégjegyzékből (Ctv. 89–
93. §), azaz megszüntetésre irányuló eljárás eredményeként törli a társaságot a cégjegyzékből.
Megszüntetésre irányuló eljárásnak nincs helye, ha a gazdasági társaságnak tartozásai vannak, mert
akkor le kell folytatni a felszámolási eljárást. Ha a megszüntetett társaság után vagyon maradt fenn,
illetve utóbb vagyon kerül elő, erről a cégbíróság a Ctv. szabályai szerint vagyonrendezési eljárás
keretében rendelkezik (Ctv. 119–124. §) – átadja a volt tagoknak vagy közérdekű célra fordítja.
ad d) Mivel a Gt. általános része, mind az egyes társaságokról szóló rendelkezések ismernek
sajátos megszüntetési okokat. Pl. a kkt. vagy a bt. megszűnik, ha a tagok száma egyre csökken, és
hat hónap alatt új tag nem lép be a társaságba.
Mind a négy esetben a gazdasági társaság a cégjegyzékből való törléssel, a törlés napjától
szűnik meg.
3. A gazdasági társaság szervei
A gazdasági társaság szervei:
a) a társaság legfőbb szerve, amelyet tág értelemben taggyűlésnek nevezhetünk,
b) a társaság ügyintéző szerve: vezető tisztségviselők, rt.-nél pedig kollektív vezető
szervként főszabályként az igazgatóság,
c) a társaság tulajdonosi ellenőrzési szerve: felügyelőbizottság
d) a társaság eredmény-beszámolójának ellenőrző szerve: az állandó könyvvizsgáló.
A társaság a négy szervtípus mellett elvileg más szerveket is létrehozhat, pl. tanácsadó
testületet, állandó vagy ad hoc bizottságot, de ezek a Ptk. szerinti szervek hatáskörét–felelősségét
nem érintik (Ptk. 3:132. §). A nyilvánosan működő rt.-nél maga a Gt. hoz létre többletszervet,
nevezetesen a felügyelőbizottságot segítő audit bizottságot.
A társaság legfőbb szervére vonatkozó rendelkezések is részben a jogi személyek általános
szabályainál (3:16–3:20. §), részben a társaságok közös szabályainál találhatók (3:109–3:111. §), de
az egyes társasági formáknál is vannak kiegészítő rendelkezések
A) A társaság legfőbb szerve - taggyűlés
A társaság legfőbb szerve a tagokból, és csak a tagokból áll, és tág értelemben taggyűlésnek
nevezhető. Azért tág értelemben, mert a Gt. nyomán és az új Ptk. is csak a kft.-nél és az
egyesülésnél beszél taggyűlésről kifejezetten. A kkt.-bt.-nél a legfőbb szerv elnevezése a tagok
gyűlése, az rt.-nél pedig hagyományosan az elnevezés: közgyűlés. Ugyanakkor – függetlenül az
elnevezéstől – a társaság legfőbb szerve a tagok összessége, a tagok közössége, amelyet a
következőkben leegyszerűsítve taggyűlésnek nevezzük.
A magyar jogban a társaság legfőbb szerve, azaz az előző értelemben vett taggyűlés a
társaság ún. stratégiai döntéshozatali szerve. Ez következik abból is, hogy az egyes társasági
formákra vonatkozó rendelkezések a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utalják a társaság
működésével összefüggő legalapvetőbb kérdéseket – pl. társasági szerződés módosítása,
tőkeemelés, tőkeleszállítás, átalakulás, az eredmény-beszámoló elfogadása, a vezető tisztségviselők,
felügyelőbizottsági tagok és a könyvvizsgáló megválasztása, illetve esetleges visszahívása stb.
Ebből viszont az is következik, hogy a taggyűlés operatív ügyvezetési kérdésekkel kizárólag akkor
foglalkozhat, ha ezeket a társasági szerződés kifejezetten a taggyűlés hatáskörébe utalta, tudniillik
az ügyvezetés hatáskörét a taggyűlés főszabály szerint nem vonhatja el. A taggyűlés és az operatív
51
vezetés elkülönülését az is mutatja, hogy a vezető tisztségviselők és a felügyelő bizottsági tagok a
taggyűlés jogszabálysértő határozataival szemben bírósághoz (választottbírósághoz) fordulhatnak.
A Ptk. 3:17–3:20. §-a, illetve a 3:109–3:111. §-a a taggyűléssel kapcsolatos legalapvetőbb
szabályokat határozza meg (összehívás rendje, napirend, határozatképesség, szavazati jog stb.). A
taggyűlés nem nyilvános, azon csak a tagok, a törvény szerint jogosultak, illetve a meghívottak
vehetnek részt. (A köztulajdonnal működő társaságoknál a nyilvánosságot külön törvények
biztosítják.) A taggyűlésen minden tag jelen lehet és felszólalhat, a szavazati jogot azonban a
társasági szerződésben korlátozni lehet (pl. a részvényes osztalékelsőbbségi részvény fejében
lemond szavazati jogáról). A szavazati jog a gazdasági társaságoknál általában a vagyoni részesedés
mértékéhez igazodik, de ez diszpozitív szabály, lehet például fejenként egyenlően is szavazni ha ezt
a társasági szerződés a tagok megegyezése alapján kimondja. A határozatokat a határozatképes
taggyűlés főszabályként a jelenlévők egyszerű (vagyonaránylagos) szótöbbségével hozza, a törvény
azonban ettől többször eltérően rendelkezik, így minősített többséget ír elő a Ptk., pl. a társasági
szerződés módosításának legtöbb esetében. A Gt.-ben a minősített többség általában a szavazatok
háromnegyede volt, és ezt a tradíciót a Ptk. is fenntartotta.
A tag a taggyűlésen képviselő útján is részt vehet, egy tag csak egy képviselőt bízhat meg, de
egy képviselő több tagot is képviselhet. A társasági szerződés továbbá lehetővé teheti, hogy a tag a
taggyűlésen elektronikus hírközlő eszközök útján vegyen részt, de ez esetben ezek alkalmazásának
módját, illetve feltételeit a társasági szerződésben meg kell határozni, mégpedig úgy, hogy
megfelelően megoldódjon a tagok azonosítása és a tagok közti kommunikáció.
Az általános szabályok szerint az ülés akkor határozatképes, ha azon a leadható szavazatok
több mint felét képviselő szavazásra jogosult részt vesz. A 3:191. § meghatározza, hogy ki nem
szavazhat (mert érdekelt stb.), őt a határozatképesség megállapításánál is figyelmen kívül kell
hagyni. Általában az érvényes határozathoz a jelenlévők egyszerű – vagyonaránylagosan leadott –
szótöbbsége elégséges, de a törvény minősített szótöbbséget, illetve egyhangúságot is
megállapíthat. Ez utóbbi esetben a törvénytől való eltérés semmis.
A modern társasági jogokhoz igazodva a Ptk. 3:109. § (4) bekezdése kimondja, hogy
egyszemélyes társaságnál nem kell tag(köz)gyűlést tartani (a klasszikus társasági jogokban kellett,
így pl. a jegybanktörvény szerint az MNB Rt.-nél jelenleg is közgyűlést kell tartani). Az
egyszemélyes kft.-nél és rt.-nél a taggyűlés döntését az alapító (egyedüli tag – részvényes) írásbeli
határozata pótolja.
A taggyűlés döntéseit főszabályként ülésén hozza meg. Ugyanakkor a Ptk. 3:20. §-a módot
ad arra, hogy a létesítő okiratban a társulók lehetővé tegyék, hogy ülés tartása nélkül hozzanak
döntést, mégpedig a társasági szerződésben meghatározott bizonyítható módon (ún. levélszavazás),
de lehet pl. faxon, e-mailben stb.
A taggyűlést a társasági szerződésben meghatározott módon, a napirend megjelölésével kell
összehívni. A nem szabályszerűen összehívott taggyűlést is meg lehet tartani, illetve napirenden
nem szereplő kérdést is meg lehet tárgyalni., ha minden tag jelen van és ehhez hozzájárul, sőt arra is
mód van, hogy a nem szabályosan elfogadott határozatot utólag érvényessé nyilvánítsák,
nevezetesen, ha valamennyi tag ehhez az ülés napjától számított 30 napon belül egyhangúan
hozzájárul (Ptk. 3:111. §).
B) A gazdasági társaság ügyvezetése
E körben is a jogi személyekre vonatkozó szabályokat (3:21–3:25. §) együtt kell alkalmazni
a társasági szabályokkal (3:112–3:118. §).
A gazdasági társaság ügyvezetését a vezető tisztségviselők látják el, kivéve főszabályként a
részvénytársaságot, ahol (két később tárgyalandó kivétellel) az igazgatóság, mint testület az
ügyvezető szerv, és az igazgatóság tagjai minősülnek vezető tisztségviselőknek. Vezető
tisztségviselő a kkt.-nál és a bt.-nél a társasági szerződésben az ügyvezetésre feljogosított tag
52
(tagok), a kft.-nél az egy vagy több ügyvezető. (Az egyesülésnél a vezető tisztségviselő általában az
igazgató, de a társasági szerződés kollektív ügyvezető szervezet, igazgatóságot is létrehozhat.)
A vezető tisztségviselőkre vonatkozó alapvető szabályok a következők:
a) vezető tisztségviselő általában nagykorú cselekvőképes természetes személy, akivel
szemben nincs kizárási ok. A Ptk. általában lehetővé teszi, hogy jogi személy is lehessen –
képviselő útján – vezető tisztségviselő. Ez esetben a képviselőre kell alkalmazni a vezető
tisztségviselőkkel szembeni követelményeket;
b) vezető tisztségviselővé egy személy több társaságnál is megválasztható (az 1988–2006
közti adminisztratív korlátozások, pl. hogy csak öt társaságnál lehet vezető tisztségviselő,
megszűntek);
c) ha a törvény kivételt nem tesz a vezető tisztségviselőket a tag(köz)gyűlés választja meg.
Alapvető kivétel az alapítás stádiuma, amikor is a vezető tisztségviselőket a társasági szerződésben
kell kijelölni.
d) a vezető tisztségviselői megbízás főszabályként határozott időre, de legfeljebb öt évre
szól. Miután a Ptk. nem tiltja az eltérést, az eddigi szabályozásnak megfelelően a társasági
szerződés lehetővé teheti, hogy a vezető tisztségviselőt határozatlan időre válasszák, illetve, hogy a
határozott idejű megbízás meghaladja az öt évet. (Szerintem ez helytelen, ki kellett volna zárni az
eltérés lehetőségét.)
e) a vezető tisztségviselőkkel szemben a Ptk. széles körű összeférhetetlenségi
követelményeket állapít meg (büntetőjogi oldalról, a felszámolás vagy a hivatalbóli törlés miatti
korlátozás, más társasági tisztség, pl. felügyelőbizottsági tagság ellátása miatt stb.).;
f) a vezető tisztségviselői jogviszony sajátos jogviszony, amely a megválasztással és az
elfogadással jön létre, illetve visszahívással vagy lemondással bármikor mindkét oldalon
megszüntethető. E jogviszony jellegével kapcsolatban sok a vita. Eredetileg az első Gt.-ben a vezető
tisztségviselő megbízási jogviszony és munkaviszony keretében egyaránt elláthatta feladatait.
Később a 2006-os Gt. valamennyi társasági formára nézve megtiltotta e jogviszony munkaviszony
keretében való ellátását. Munkaviszonyt persze – a 2006-os szabályozás szerint is – a vezető
tisztségviselő is létesíthetett a társasággal, de az esetleges volt, és pl. igazgatói munkaviszony a
vezető tisztségviselői jogviszonytól elvált és külön volt elbírálandó (ún. kettős fedelű jogviszony).
Azt akkori szabályozás szerint a munkaszerződés alapján a munkavállalónak mindig járt bér, a
vezető tisztségviselői tevékenység megbízási alapon viszont ingyenesen és díjazás fejében egyaránt
ellátható volt. Ugyanakkor 2007. szeptember 1-jétől a Ctv. novella általában megengedte, hogy a
vezető tisztséget munkaviszony alapján is ellássák, és ezt a szabályzást most a Ptk. 3:12. §-a is
fenntartotta. A Ptk. szerint tehát a vezető tisztségviselői jogviszony megbízási, illetve
munkajogviszony egyaránt lehet, ebben a kérdésben a vezető tisztségviselő társasággal való
megállapodása az irányadó. A munkaviszonyra a Munka Törvénykönyve, a megbízási jogviszonyra
a Ptk. megbízási szerződésre vonatkozó szabályai (6:272. §) megfelelően irányadóak.
g) a vezető tisztségviselő önfelelősségű. Ez azt jelenti, hogy az ügyvezetés körében – ha
törvény kivételt nem tesz – nem utasítható sem a tagok, sem munkáltatója által és hatáskörét sem
lehet elvonni. (Nem ez a helyzet az egyszemélyes társaságnál, illetve vállalatcsoportnál, ahol lehet
írásban utasítást adni, de ez mentesíti a tisztségviselőt a felelősség alól.)
A Ptk. 3:21. §-a a vezető tisztségviselők a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége
alapján (tehát a társaság érdekei adott esetben megelőzhetik a tagok érdekeit!) köteles ellátni.
A vezető tisztségviselők felelőssége kétirányú: a társasággal szemben, illetve kivételesen
harmadik személyekkel szemben.
ga) A társaságnak okozott károkért, a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség
szabályai szerint felelnek a vezető tisztségviselők (3:24. §). Ha a társaság jogutód nélkül szűnik
meg, a törlés időpontjában tagsági jogviszonyban állók érvényesíthetik a társaságot megillető
kártérítési igényt a vezető tisztségviselőkkel szemben, mégpedig vagyoni részesedésük arányában
egyéves jogvesztő határidőn belül.
53
gb) Ha a vezető tisztségviselő harmadik személynek okoz kárt, a 6:541. § alapján a vezető
tisztségviselő a deliktuális kártérítés szabályai szerint a társasággal egyetemlegesen felel. Ehhez a
3:118. § a társaságok közös szabályai között hozzáteszi, hogy ha a társaság felszámolási eljárás
eredményeként jogutód nélkül megszűnik (a végelszámolásra ez a szabály nem vonatkozik), a
kielégítetlenül maradt hitelezők a vezető tisztségviselővel szemben (ha többen vannak,
egyetemlegesen) kártérítési igénnyel léphetnek fel a szerződésen kívüli károkért való felelősség
szabályai szerint, amennyiben a vezető tisztségviselő „a társaság fizetésképtelenségével fenyegető
helyzet beállta után a hitelezői érdekeket nem vette figyelembe”. Az ügyvezetésnél tehát a társaság
érdekeinek elsődlegessége alapján kell eljárni, de már az esetleges csődhelyzet beállta előtt is
megfelelően tekintettel kell lenni a hitelezők méltányos érdekeire.
h) A Ptk. 117. § a felelősségi kérdések tisztázása érdekében jelentősen megerősítette a Gt.
által korábban bevezetett felmentvény intézményét. Az eredménybeszámolót tárgyaló taggyűlés
értékeli a vezető tisztségviselők teljesítményét, és ha azt megfelelőnek találja, részükre
felmentvényt ad. Felmentvény esetén e vezető tisztségviselő kártérítési felelőssége utóbb csak akkor
állapítható meg, ha az eredménybeszámolóban foglalt adatok hibásak vagy hiányosak voltak.
(Korábban a társasági szerződésben rendelkezni kellett a felmentvényről, most maga a törvény
rendezi.)
i) A társaság törvényes képviselője a külső vagyoni forgalomban, de a társaság
munkavállalóival szemben is a társaság vezető tisztségviselője. A tisztségviselő a társaságot írásban
ún. cégjegyzés útján képviseli (Ptk. 3:16. §). Minden vezető tisztségviselő elvileg jogosult a
cégjegyzésre, de cégjegyzési jogát a társasági szerződés korlátozhatja, pl. az önálló cégjegyzési jog
helyett együttes cégjegyzési jogot írhat elő. A cégjegyzés azt jelenti, hogy a társaság iratain a
társaság képviseletére jogosultak az iratokat a társaság cégneve alatt saját névaláírásukkal látják el.
Az aláírásnak meg kell felelnie az ún. hivatalos cégaláírási nyilatkozatnak (a közjegyzői aláírási
címpéldánynak, vagy ügyvéd által készített aláírásmintának).
Az ügyvezetés munkavállalókat is feljogosíthat cégjegyzésre, sőt a cégvezető számára
általános képviseleti jogot biztosíthat. A cégvezető, illetve a munkavállaló képviseleti jogát
érvényesen nem ruházhatja másra. Eddig munkavállalók esetén két jogosult aláírására volt szükség,
ezt a szabályt most a Ptk. a társasági jog körében nem tartalmazza.
A cégvezető sajátos társasági vezető, aki ugyan nem vezető tisztségviselő, de reá általában a
vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályok az irányadók (Ptk. 3:113. §). A cégvezető
munkavállaló, akit a taggyűlés (nem a társasági szerződés!) általános és önálló képviseleti
(cégjegyzési) joggal ruház fel. Egy társaságnál több cégvezető is működhet, és telephelyeken
(fióktelepeken) is működhetnek korlátozott jogkörű cégvezetők. A cégvezető a vezető tisztségviselő
rendelkezése alapján irányítja a társaság folyamatos működését.
Megjegyezzük, hogy főleg az rt.-nél különleges ügyvezetési formák találhatók. Az egyik a
következő pontban tárgyalandó ún. ügydöntő felügyelőbizottság. A zártkörűen működő rt.-nél
emellett mód van egyszemélyes ügyvezetésre, amikor is a vezérigazgató gyakorolja az igazgatóság
hatáskörét. A nyilvánosan működő rt.-knél pedig lehetőség nyílik igazgatóság és felügyelőbizottság
kettős rendszer helyett az angol-amerikai egységes irányítási rendszer (Board-rendszer)
választására. A Board-ot a magyar törvény igazgatótanácsnak nevezi.
C) Felügyelőbizottság
A magyar jog általában (a nyilvánosan működő rt. kivételével) nem ismeri az angol-
amerikai egységes Board-ot, hanem elkülöníti az operatív ügyvezetéstől a tulajdonosi ellenőrzés
szerveként a felügyelőbizottságot. A felügyelőbizottság tehát egyfelől a tulajdonosi ellenőrzés
szerve, a taggyűlés részére ellenőriz, továbbá általános ellenőrző szerv, amely elvileg a társaság
bármely ügyét megvizsgálhatja, vele szemben nincs üzleti titok. Az ügyvezetés köteles a
felügyelőbizottságnak valamennyi iratot rendelkezésre bocsátani, a kért felvilágosítást teljes
terjedelemben megadni.
54
A felügyelőbizottság továbbá testület, tagjainak számát a Ptk. három főben állapítja meg, de
ettől a szabálytól el lehet térni és a felügyelőbizottság több tagból is állhat. (A legalább szó itt is
hiányzik, aligha helyes, ha a felügyelőbizottság egy vagy két tagból áll, de ezt a Ptk. csak
részlegesen – a kötelező, illetve „ügydöntő” – felügyelőbizottság esetén tiltja.) A felügyelőbizottság
a ellenőrzési feladatokat szétoszthatja tagjai között, de döntéseket csak a felügyelőbizottság, mint
testület hozhat.
A felügyelőbizottsági tagokat a tag(köz)gyűlés választja meg, ugyanúgy határozott időre,
mint a vezető tisztségviselőket (kivétel az első felügyelőbizottság, mert induláskor a
felügyelőbizottsági tagokat a létesítő okirat sorolja fel).A felügyelőbizottsági tagság időtartamát a
Ptk. öt évben határozza meg, de tiltás hiányában a társasági szerződés eltérő, akár öt évnél hosszabb
időtartamot is megállapíthat (ez aligha helyes), sőt határozatlan időre szóló felügyelőbizottság is
lehetséges. A felügyelőbizottsági tagság megbízási jogviszonyon alapul, a taggyűlés bármikor
visszahívhatja a felügyelőbizottsági tagot és az felügyelőbizottsági tag is bármikor lemondhat. A
felügyelőbizottság testületként működik, határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. A
felügyelőbizottság elnökét – ha ezt a taggyűlés nem vonja saját hatáskörébe – a felügyelőbizottság
választja meg tagjai közül. A felügyelőbizottság ügyrendjét a tag(köz)gyűlés hagyja jóvá, e körben
a Ptk. csak a legalapvetőbb szabályokat tartalmazza (Ptk. 3:122. §).
A felügyelőbizottság a magyar társasági jogban általában fakultatív szerv, a társulók
dönthetnek felállításáról a társasági szerződésben. Kötelező a felügyelőbizottság
a) minden nyilvánosan működő részvénytársaságnál, ha nem egységes irányítási rendszerben
működik,
b) a zártan működő részvénytársaságnál, ha a szavazati jogok 5%-ával rendelkező
részvényesek ezt kívánják,
c) bármely gazdasági társaságnál, ha a társaság teljes munkaidőben foglalkoztatott
munkavállalóinak száma éves átlagban a 200 főt meghaladja, kivéve, ha az üzemi tanács lemondott
a felügyelőbizottságban való munkavállalói részvételről, és az igazgatósággal kötött
megállapodásban a munkavállalók számára más gazdasági előnyöket kötött ki;
d) ha ezt külön törvény, pl. a köztulajdon védelme érdekében előírja (ilyen törvény például
az államháztartási törvénybe beépített 2003-as, ún. üvegzseb törvény a többségi állami tulajdonú
társaságoknál).
Az eredménybeszámolóról a közgyűlés csak a felügyelőbizottság írásbeli véleménye
birtokában határozhat, a társasági szerződés bármely üzletpolitikai jelentés előzetes megvizsgálását
a felügyelőbizottság hatáskörébe utalhatja.
Az ügyvezetés és a felügyelőbizottság a magyar társasági jogban főszabályként egymás
mellé rendelt társasági szerv, véleményük tehát egymástól eltérhet, vita esetén a közös felettes, a
taggyűlés dönt. Ha azonban a felügyelőbizottság megítélése szerint az ügyvezetés tevékenysége a)
jogszabályba, b) a társasági szerződésbe, c) a taggyűlés határozatába ütközik, vagy d) „egyébként”
sérti a gazdasági társaság vagy a tagok érdekeit, a felügyelőbizottság jogosult a társaság taggyűlése
rendkívüli ülésének összehívására és a taggyűlés döntésének kvázi kikényszerítésére.
A felügyelőbizottság tagjai korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társasággal szemben az
ellenőrzési kötelezettségeik megszegése által a társaságnak okozott károkért a szerződésszegésre
vonatkozó általános szabályok szerint. A felügyelőbizottsági tagság ugyanis megbízási
jogviszonyon alapszik, munkavállaló – a munkavállalói participáció következőkben tárgyalandó
estét kivéve – nem lehet a felügyelőbizottság tagja, a felügyelőbizottsági tagság munkaviszonyon
nem alapulhat.
A felügyelőbizottságban tehát általában csak „külsők” vehetnek részt, vezető tisztségviselők
(hozzátartozóik), illetve a társaság munkavállalói nem. Ez alól kivétel az ún. dolgozói participáció
Ptk. 3:124–128. §-ban szabályozott intézménye, azaz a társaság munkavállalóinak a
felügyelőbizottságba való intézményes bevonása a nagyobb társaságoknál. Ezt a participációt német
mintára már az első, 1988-as Gt. bevezette és a szabályok lényegében azóta nem változtak.
„Nagyvállalatnak” minősül minden gazdasági társaság (tehát nemcsak az rt. és a kft.), amelynek a
55
teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalói száma éves átlagban a 200 főt meghaladja. Az
ilyen társaságoknál a felügyelőbizottság tagjainak egyharmadát a társaság dolgozói közül az üzemi
tanács jelöli. (Ezeknél a vállalatoknál kötelező az üzemi tanács.) Tört szám esetén az egyharmadot a
dolgozókra kedvezőbb számítási móddal kell megállapítani (pl. 8 tagú felügyelőbizottságnál 3
munkavállalói küldött).
A munkavállalói küldöttek egyenjogúak a felügyelőbizottság többi tagjával, közülük akár a
felügyelő bizottság elnöke is megválasztható. Ha a felügyelőbizottsági tagságért díjazás jár, a
munkavállalói küldöttet ugyanolyan díjazás illeti meg, mint a felügyelőbizottság többi tagját. Az
üzemi tanács jelöltjét a taggyűlés köteles megválasztani a felügyelőbizottság tagjává, kivéve, ha
törvényes kizáró ok áll fenn vele szemben (pl. a vezető tisztségviselő hozzátartozója). A
munkavállalói küldöttet visszahívni is csak az üzemi tanács javaslatára lehet. Ha azonban a küldött
munkaviszonya a társasággal megszűnik, a felügyelőbizottság tagsága is megszűnik.
A 2006-os Gt. jelentős újítása, hogy a munkavállalói participációt diszpozitív intézménnyé
tette. Az üzemi tanács ugyanis a társaság ügyvezetésével kötött megállapodással más gazdasági
előny fejében „lemondhat” participációs jogairól (pl. béremelés, szociális-jóléti szolgáltatások), de
ha ilyen megállapodás nincs, az felügylőbizottságban kötelező az egyharmados munkavállalói
részvétel. E szabályt a Ptk. fenntartotta, de úgy, hogy a munkavállalói részvétel e megállapodással
is legfeljebb öt évre zárható ki, a hosszabb időtartam kikötése semmis. Általában a Ptk. kimondja,
hogy semmis e társasági szerződés olyan rendelkezése, amely e törvénytől a munkavállalók
hátrányára eltér. A Ptk. 3:128. §-a egyébként a munkavállalói felügyelőbizottságban való részvételt
akkor is lehetővé teszi, ha erre a törvényi kötelezettség nem áll fenn. Ha a társasági szerződés
önként ír elő felügyelőbizottságban való munkavállalói részvételt, úgy arra a törvény ezzel
kapcsolatos általános szabályait alkalmazni kell.
A felügyelőbizottság általános konstrukciójától eltér az ún. ügydöntő felügyelőbizottság Ptk.
3:123. §-ban szabályozott intézménye. A Ptk. jelentősen megváltoztatta a Gt. eddigi szabályait.
Mindenekelőtt valamennyi gazdasági társaságnál lehetővé tette az ügydöntő felügyelőbizottságot.
Ügydöntő felügyelőbizottságról akkor beszélhetünk, ha a társasági szerződés az ügyvezetés
hatáskörébe tartozó egyes döntéseket (pl. szerződéskötést) a felügyelőbizottság jóváhagyásához
köti. Eddig a Gt.-ben ilyen lehetőség csak a kft.-nél és a zártan működő felügyelőbizottságnál volt,
de csak akkor, ha a taggyűlés csak a felügyelőbizottságot választotta meg és az ügyvezetést a
felügyelőbizottság nevezte ki. Most a Ptk. az ügyvezetés felügyelőbizottság alá rendeléséről nem
szól, így kérdésessé vált, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. Egyes vélemények szerint a 3:4. § alapján
ez szervezeti kérdés – módja van a társasági szerződésnek arra, hogy úgy rendelkezzék: csak a
felügyelőbizottságot választja meg a taggyűlés és feljogosítja a felügyelőbizottságot az ügyvezető
(igazgatóság) kinevezésére. Mások szerint ez alapvető eltérés a törvényben szabályozott társasági
felépítéstől, ezért erre nem szabad módot adni. E kérdés eldöntése is a joggyakorlatra vár.
A felügyelőbizottság tagjaira ügydöntő tevékenységük körében a vezető tisztségviselőkre
vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ha a felügyelőbizottság jóváhagyja az ügyvezetés
javaslatát, és a hibás döntés kárt okoz, a felügyelőbizottsági tagok az ügyvezetéssel egyetemlegesen
felelnek. Ha a felügyelőbizottság nem hagyja jóvá az ügyvezetés javaslatát, a két társasági szerv
közti vitában a taggyűlés dönt.
Különleges szabály vonatkozik a vállalatcsoportban lévő társaságok munkavállalóinak
participációjára (ld. VIII. fejezet 3. pont).
D) A társasági könyvvizsgáló jogállása
A társasági (állandó) könyvvizsgálóra lényegében hármas kötöttségben tevékenykedik:
a) egyéni vagy társas vállalkozó (könyvvizsgáló cég), amely polgári jogi megbízási
szerződést köt a társaság ügyvezetésével a könyvvizsgálat elvégzésére,
b) a társaság tag(köz)gyűlése által választott társasági szerv,
c) közérdekvédelmi feladatot lát el az állam irányában.
56
A könyvvizsgálói tevékenység többirányú, általános jelleggel a 2007. évi LXXV. törvény
rendelkezik róla, és a Ptk. – éppúgy, mint korábban a Gt. – csak a társaság könyvvizsgálójaként a
cégjegyzékbe bejegyzett könyvvizsgálóval foglalkozik (a társaságnál más könyvvizsgálók is
működhetnek). A könyvvizsgálói jogállás részletei a könyvvizsgálói törvényre, illetve részlegesen a
számviteli törvényre (2000. évi C. törvény) tartoznak.
A társasági könyvvizsgáló alapfeladata az éves eredménybeszámoló (mérleg) pénzügyi
ellenőrzése (ún. auditálás) A társaság könyvvizsgálójának az választható meg a társaság taggyűlése
által, aki a könyvvizsgálók nyilvántartásában szerepel. A hivatkozott 1997-es könyvvizsgálói
törvény szerint a könyvvizsgáló egyéni vállalkozó, illetve társaság egyaránt lehet. A
könyvvizsgálók közhiteles nyilvántartását a Magyar Könyvvizsgálói Kamara végzi. Ha
könyvvizsgáló társaságot választ a taggyűlés a társaság könyvvizsgálójának, úgy a társaság mellett
meg kell választani azt a személyt is, aki a könyvvizsgáló cég részéről a könyvvizsgálatért
személyében is felelős (helyettes könyvvizsgáló is megjelölhető). Ez a személy lehet a
könyvvizsgáló társaság tagja, vezető tisztségviselője vagy munkavállalója egyaránt.
A társaság könyvvizsgálóját (a létesítő okiratban kijelölt első könyvvizsgáló kivételével) a
taggyűlés választja legfeljebb öt évre és legalább a következő eredménybeszámolóig tartó
időszakra. Az öt évnél hosszabb vagy határozatlan időre szóló könyvvizsgálói megbízás semmis. A
megválasztás után a könyvvizsgálóval a társaság ügyvezetése köt a könyvvizsgálatra írásbeli
polgári jogi megbízási szerződést. Ezt a szerződést 90 napon belül meg kell kötni, mert egyébként
új könyvvizsgálót kell választani. A könyvvizsgáló díjazását a társaság legfőbb szerve, a
tag(köz)gyűlés állapítja meg.
A könyvvizsgáló – a felügyelőbizottsághoz hasonlóan – általában fakultatív szerv, a tagok a
társasági szerződésben szabadon dönthetnek úgy, hogy szükségük van-e könyvvizsgálóra vagy sem.
A Gt. 40. §-a szerint azonban kötelező a könyvvizsgáló választása
a) minden nyilvánosan működő részvénytársaságnál,
b) minden olyan esetben, amikor ezt a számviteli törvény előírja. (Jelenleg nem kötelező a
társaságoknál a könyvvizsgálat, ha az adott üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában a társaság
éves nettó árbevétele nem haladta meg a 100 millió forintot, és az átlagosan foglalkoztatottak
létszáma nem több 50 főnél.)
A könyvvizsgáló alapfeladata, hogy a számviteli törvény szabályai szerint ellenőrizze a
gazdasági társaság eredménybeszámolójának mind a valódiságát, mind a jogszabályszerűségét. A
mérleg ún. auditálását a könyvvizsgáló a társaság menedzsmentje által összeállított mérlegtervezet,
illetve az ún. teljességi nyilatkozat alapján végzi. A könyvvizsgáló a gyakorlatban kialakult
szabályok szerint
- vagy auditálja a mérleget, azaz valósnak és jogszabályszerűnek minősíti,
- vagy elutasítja az auditot,
- vagy ún. korlátozásokkal auditál, amely figyelmeztetés a társaság közgyűlésének, hogy
nincs minden rendben a társaság működésében.
A könyvvizsgáló nyilatkozata alapján terjeszti a társaság ügyvezetése – a felügyelőbizottság
véleményével – az eredménybeszámolót a taggyűlés elé. A könyvvizsgáló véleményének
meghallgatása nélkül az eredménybeszámolóról a taggyűlés nem dönthet. A taggyűlést azonban a
könyvvizsgáló véleménye nem köti, nem köteles azt elfogadni (ez azonban nagyon ritka eset).
Feladata elvégzése érdekében a könyvvizsgáló a társaság bármely iratát megtekintheti, a
vezető tisztségviselőktől-munkavállalóktól felvilágosítást kérhet, megvizsgálhatja a társaság
bankszámláját, szerződéseit. A könyvvizsgáló nem végezhet megbízójánál semmilyen olyan
tevékenységet, amely csorbíthatja függetlenségét, tárgyilagosságát.
A könyvvizsgáló közérdekvédelmi funkciója elsősorban abból áll, hogy ha olyan tényt észlel,
hogy a gazdasági társaság vagyoni helyzetében jelentős negatív hatás várható vagy a vezető
tisztségviselők sértik a társaság érdekeit, kérnie kell a taggyűlés összehívását. Ha az ügyvezetés
nem hívja össze a taggyűlést vagy a taggyűlés nem hoz a jogszabályoknak megfelelő döntést, a
könyvvizsgáló köteles a társaság felett a törvényességi felügyeletet ellátó cégbíróságot értesíteni.
57
VI. fejezet - Személyegyesítő társaságok – közkereseti, betéti társaság
és a vegyes jellegű korlátolt felelősségű társaság
1. Alapjellemzők
A gazdasági társaságok két nagy csoportra oszthatók: ún. személyegyesítő társaságokra és
tőketársaságokra. Tőketársaságnak a magyar jogban egyértelműen a részvénytársaság minősül,
amelyben általában a leglazább a tagsági viszony és a tagsági jogokról – egyedül a jelenlegi magyar
jogban – értékpapírt, azaz részvényt lehet kiállítani. Jelenleg a magyar cégjegyzékbe több mint
négyezer részvénytársaság van bejegyezve (ez a viszonylag magas szám a privatizáció eredménye,
tudniillik az állami vállalatok 90%-át rt.-vé alakították át), amelyből mindössze 1–2%-a
nyilvánosan működő részvénytársaság.
Már az ókorban, illetve a középkorban kialakult a két legegyszerűbb személyegyesítő
társaság: a közkereseti és a betéti társaság (a magyar jogban 1841-ben jelentek meg). A közkereseti
társaságnál még nem válik el a tag üzleti vagyona a tagok magánvagyonától, ezért ez a társaság
tipikusan a mikrovállalkozások jogi formája (mintegy 10 000 kkt. van jelenleg bejegyezve a
cégjegyzékbe). A betéti társaság viszont már igen divatos kisvállalkozási forma, számuk
Magyarországon tartósan meghaladja a százezret.
A betéti társaság hibrid forma a társaság kötelezettségeiért való helyállás szempontjából: a
beltagok korlátlanul felelnek a hitelezők felé, a kültagok korlátozottan (abban az értelemben, hogy
csak betétjüket kell a társaságnak szolgáltatniuk, egyébként a hitelezők felé nem felelnek). A betéti
társaság a nemzetközi gyakorlatban igen sok alvariációval rendelkező forma: leegyszerűsítve
visszavezethető a betéti társaságra a csendes társaság (a kültag anonim), vagy a betéti
részvénytársaság, ahol a kültag betétjéről értékpapírt állítanak ki. A magyar jogban ezek az
alvariációk nem kaptak szabályozást.
Míg a részvénytársaság már a középkorban is több variációban kialakult (angol, illetve
kontinentális változatban), a joglogikailag a betéti társaság és a részvénytársaság között
elhelyezkedő korlátolt felelősségű társaság keletkezett a legkésőbb a kereskedelmi társaságok
közül. A kft. a német jog terméke 1892-ből. A kft. alapvetően személyegyesülés, a tagok vagyoni
részesedéséről nem lehet kiállítani értékpapírt, ugyanakkor kis tőketársaság is, törzstőkéje van,
tagjainak pedig üzletrésze. A kft. a középvállalatra lett modellezve, de alkalmas lehet nagyon kis és
nagyon nagy vállalatok jogi formájának is, sőt a non-profit, közérdekű vállalkozások is gyakran
választják a kft.-t. A kft.-nek emellett – szemben a kkt.-val és a bt.-vel – egyszemélyes változata is
van, amely alkalmas a gazdasági alapítványok sok országban (így Magyarországon is) hiányzó
intézményének helyettesítésére is.
A kft. a 20. században viharosan terjedt el az európai kontinensen, de Dél-Amerikában,
Távol-Keleten és Afrikában is intézményesítettek. Magyarországon az 1930. évi V. törvény vezette
be. Hazánkban a legelterjedtebb társasági forma, több mint 250 000 kft. van bejegyezve a
cégjegyzékbe.
A kft. jelenleg Magyarországon az egyik legvitatottabb társasági forma. Kétirányú közeledés
tapasztalható mindenekelőtt, egyik oldalról a kkt.–bt. oldaláról (azáltal, hogy megengedte a törvény
a társasági részesedés átruházását), másfelől a zártan működő részvénytársaság oldaláról, amelyet a
szabályozás egyre inkább értékpapírral rendelkező kft.-ként kezel. További probléma a törzsbetét és
az üzletrész egymástól való elválasztása, amely fejlett konstrukciót több ország (pl. Románia) nem
alkalmazza. Végül egyre erősebb törekvések vannak a minimális törzstőke megszüntetésére, vagy
nevetségesen alacsony szintre helyezésére (ld. 1000 forintos Kft.), mondván, hogy a tagok a
megalakulás után úgyis felhasználják a törzstőkét. Mint látni fogjuk, a magyar jogban csak az első
tendencia érvényesül, a másik két törekvést a magyar törvényhozó elutasította.
58
2. A közkereseti társaság (kkt.)
A közkereseti társaságot a Ptk. 3:138–3:152. §-ban szabályozza.
A közkereseti társaság (kkt). lényege, hogy a tagok (legalább két tag) a tárasági szerződés
alapján úgy folytat közös gazdasági tevékenységet, hogy a társaság tartozásaiért korlátlan és
egyetemleges felelősséget vállalnak. A kkt.-nál tehát a társaság üzleti vagyona és a tagok
magánvagyona nem különül el egymástól, a kkt. kielégítetlen tartozásait be lehet hajtani a tagoktól,
azok a társasággal együtt is (mögöttesen) perelhetők.
A kkt.-nál el kell különíteni a társaság belső és külső viszonyait. A tagok a kkt.-nál is
kötelesek vagyoni hozzájárulás szolgáltatására, de ezt később növelni, kiegészíteni nem kötelesek.
A vagyoni hozzájárulások, illetve a kkt. vagyona nagyon csekély is lehet. A kkt.-nál általában a
tagok személyesen is közreműködnek a társaság tevékenységében, ezért díjazásban is
részesülhetnek. Ha a társasági szerződés másként nem rendelkezik, a nyereség és a veszteség a
tagok között a vagyoni hozzájárulás arányában oszlik meg.
A kkt. legfőbb szerve a tagok gyűlése. (A taggyűlés helyett a tagok gyűlése kifejezés a
gyűlés lazább jellegét kívánja kifejezni, mint ahogy az rt.-nél a közgyűlés szó a nagyobb
szervezettséget.) A tagok gyűlésének hatáskörét, működési szabályait a társulók a társasági
szerződésben határozzák meg. A határozathozatal során főszabályként minden tagnak azonos értékű
szavazata van. Ettől azonban a társasági szerződésben el lehet térni, de egy szavazat minden tagot
megillet. A kkt.-nál nemcsak szótöbbséges, hanem elég széles körben eltérést nem engedő
egyhangú határozathozatalt is előír a Ptk. (pl. egyhangú határozat kell a társasági szerződés
módosításához, az átalakuláshoz, a jogutód nélküli megszűnéshez). A társaság ügyvezetésére pedig
– ha ezt a társasági szerződés nem korlátozza – mindegyik tag önállóan, időhatár nélkül jogosult.
Az üzletvezetésre jogosult tag jogosult a cégjegyzésre is. (Korábban a Gt. a kkt. ügyvezetését
üzletvezetésnek nevezte, ezt a terminológiát a Ptk. nem vette át.)
A Ptk. szerint semmis a társasági szerződés olyan rendelkezése, amely a tagot szavazati
jogtól teljesen megfosztja, többletszavazati jogot azonban biztosítani lehet. A tagok gyűlése az
összes szavazat számához viszonyított szótöbbséggel hozza meg határozatait – e szabálytól is tilos
„lefelé” eltérni. Érdekes módon a Ptk. nem ír elő semmisséget a 3:143. §-nak a minősített
többséggel meghozott határozatokra vonatkozó rendelkezéseitől való eltérésnél. Kifejezett törvényi
tilalom az ügyvezetésre vonatkozó szabályoknál sincs, tehát kérdéses lehet, hogy nem tag is
választható esetleg ügyvezetőnek.
A kkt. kötelezettségeiért elsősorban a társaság felel teljes vagyonával. Ha a vagyon nem elég
a hitelezők kielégítésére, belép a tagok korlátlan és egyetemleges felelőssége, ezért a tagok a
társasággal együtt perelhetők.
A kkt klasszikus személyegyesülés, erősen kötődik tagjaihoz – ezért a tag halála vagy jogutód
nélküli megszűnése esetén a társaság is főszabályként megszűnik. Ugyanakkor a Ptk. 149. § szerint
a többi taggal való megállapodás alapján az örökös (jogutód) a társaságba beléphet. A tag emellett a
határozatlan időre létrehozott társaságban tagsági jogviszonyát három hónapos felmondási idővel
bármikor felmondhatja, súlyos szerződésszegés esetén azonnali hatályú felmondásnak is helye van.
2006 óta a kkt.-ban lévő társasági részesedés átruházásának nincs akadálya, ez egyébként sok
külföldi jogban nem lehetséges. A társaságtól megváló taggal való elszámolás rendjét a Ptk.
részletesen szabályozza.
A közkereseti társaság jogutód nélkül megszűnik, ha tagjainak száma egyre csökkent és ettől
számított hat hónapos jogvesztő határidőn belül új tag nem lép be a társaságba.
2. A betéti társaság (bt.)
A betéti társaság alapjellemzője, hogy a tagok felelőssége megosztott: a beltag (beltagok)
felelőssége korlátlan, a kültag (kültagok) csak vagyoni betétjüket kötelesek a társaság részére
59
szolgáltatniuk, a társaság hitelezőivel szemben viszont nem felelnek. (Itt tulajdonképp nem korlátolt
felelősségről van szó.) A Ptk. nem tiltja, hogy egy betéti társaság beltagja kft. vagy rt. legyen, ebben
az esetben viszont a beltag korlátlan felelőssége viszonylagossá válik.
A betéti társaságra a közkereseti társaság szabályait kell mögöttes jogterületként alkalmazni,
ha a betéti társaságra vonatkozó szabályok másként nem rendelkeznek. Alapvető különbség a kkt.
és a bt. között a kültag korlátozott felelősségéből adódik: a kültag főszabályként nem lehet
ügyvezető, nem képviselheti a társaságot és nem jogosult cégjegyzésre sem. (Törvényi tilalom
hiányában kérdéses lehet, hogy e szabálytól a társasági szerződés eltérhet-e.) Ez alól kivétel, ha a
kültag a társaságban egyedül marad, mert akkor az új tag belépésére nyitva álló hat hónapos
határidő alatt a kültag is lehet ügyvezető.
A betéti társaság társaság. A kültag tehát nem hitelező, viseli a veszteséget, részesül a
nyerségből, a taggyűlésen (tagok gyűlésén) akár le is szavazhatja a beltagot. A magyar jogban
jelenleg a kültag vagyoni betétjéről nem lehet értékpapírt kiállítani (nem ismerünk betéti
részvénytársaságot) és a kültag adatai is nyilvánosak (nincs tehát csendes társaság).. A betéti
társaságot a Ptk. 3:154–3:156. §-a szabályozza.
3. A korlátolt felelősségű társaság (kft.)
A Ptk. 3:159–3:209. §-ban szabályozott korlátolt felelősségű társaság olyan társaság
a) amely előre meghatározott összegű betétekből álló törzstőkével alakul. Eddig a törzsbetét
100 000 Ft, a legkisebb törzstőke 500 000 Ft volt, a legkisebb törzstőkét most a Ptk. 3 millió
forintra emelte. A törzsbetét a társaság cégbejegyzése után a törzsbetétet szolgáló tag üzletrészévé
alakul (3:164. §). Az üzletrész forgalomképes vagyoni értékű jog, az üzletrészről értékpapírt
kiállítani nem lehet;
b) a tagok kötelezettsége a társasággal szemben a törzsbetét szolgáltatására terjed ki, a
társaság kötelezettségeiért a tag nem felel. A társaság tagja tehát voltaképp nem korlátolt
felelősségű – e kifejezés leegyszerűsítés és az üzleti kockázat korlátozására utal. A kft. tagjai
ugyanis a kft.-vel szemben vállalt vagyoni szolgáltatásuk teljesítéséért teljesen felelnek, a hitelezők
felé pedig – törvényben szabályozott különleges esetek, mint pl. az általános szabályok között
említett vállalatkiürítés esetén alkalmazandó felelősségátvitel szabályát leszámítva – egyáltalán nem
felelnek.
A kft. személyegyesülés, amelybe tagokat nyilvános felhívás útján toborozni nem lehet. A
törzsbetétek aránya természetszerűen különböző lehet. A társaság tagjainak alapvető kötelezettsége
a törzsbetét társasági szerződés szerinti befizetése a társaság részére. A kft. tagjai azonban
mellékszolgáltatásra is vállalhatnak kötelezettséget, a mellékszolgáltatás vagyoni és személyes
közreműködés egyaránt lehet (a tagot a mellékszolgáltatásért díjazás illetheti meg). A társasági
szerződés emellett feljogosíthatja a taggyűlést arra, hogy a veszteségek fedezésére a tagok terhére
pótbefizetési kötelezettséget írjon elő – a társasági szerződésben meg kell határozni a pótbefizetés
legmagasabb összegét, valamint a pótbefizetés teljesítésének módját. Ha a társasági szerződés
másként nem rendelkezik, a pótbefizetési kötelezettség a törzsbetétek arányához igazodik.
A társaság cégbejegyzését követően a tagok jogait és a társaság vagyonából őket megillető
hányadot az üzletrész testesíti meg. Az üzletrész a törzsbetéthez kapcsolódó jogok és
kötelezettségek összessége. Azonos mértékű üzletrészhez azonos tagsági jogok fűződnek, de a
társasági szerződés egyes üzletrészeket a többiektől eltérő jogokkal ruházhat fel (pl. szavazattöbblet
stb.). Minden tagnak csak egy üzletrésze lehet és az üzletrész csak törvényben meghatározott
esetekben (pl. öröklés, házastársi közös vagyon megszűnése) osztható fel. A kft. kivételesen és
ideiglenesen megszerezheti a saját üzletrészét a törzstőke 50%-ig. A saját üzletrész alapján tagsági
jogok nem gyakorolhatók, a saját üzletrészre eső osztalék a tagok között osztandó fel.
Az üzletrész a tagok között szabadon átruházható (bár a társaság tagjai itt is elővásárlási
jogot köthetnek ki). A társaság személyegyesülés jellegéből kifolyóan azonban főszabályként az
üzletrész csak egy bonyolult elővásárlási rendszer szerint ruházható át: külső személyekre, először
60
elővásárlási jog illeti meg a tagot, másodszor a társaságot, harmadszor pedig a taggyűlés által erre
kijelölt személyt. Az elővásárlási jogot ugyanakkor a társasági szerződésben kizárni, illetve
korlátozni is lehet, de az elővásárlási jog átruházása semmis. Az elővásárlási jog – cserével,
ajándékozással stb. – való esetleges kijátszását a társasági szerződésben ugyancsak ki lehet zárni,
sőt az üzletrész-átruházást a társaság beleegyezéséhez is lehet kötni. Az üzletrész átruházása a
társasági szerződés módosítását nem igényli, de a tagjegyzék módosítandó. Az új tagnak a társasági
szerződés rendelkezéseit magára nézve kötelezőként el kell fogadnia.
A társasági szerződést kft. esetében felmondani nem lehet, csak az üzletrész átruházásával
lehet „kilépni” a társaságból. Az üzletrész – pl. a tag halála esetén – átszáll a jogutódra, kivéve, ha
ezt a társasági szerződés kizárja. Az üzletrészt törvényben meghatározott esetekben a taggyűlés
bevonhatja, ez estben az üzletrész jogosultjának tagsági viszonya megszűnik, és a törzstőkét le kell
szállítani. Ha a tagot a társaság keresete alapján a bíróság kizárja a társaságból, vagy a tagsági a
vagyoni hozzájárulás nem teljesítése miatt, az általános szabályok szerint megszűnik, a kft.-nek a
volt tag üzletrészét értékesítenie kell. Az értékesítés módját (pl. árverés) a Gt. szabályainak
átvételével a Ptk. részletesen szabályozza. Az értékesítésből befolyt vételárral a volt taggal el kell
számolni.
A társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában a nyereség és a veszteség a tagok között
vagyoni hozzájárulásuk arányában oszlik meg. A kft.-nél a taggyűlés határozata alapján közbenső
mérleggel osztalékelőleg fizetésére is mód van, ha a társaság rendelkezik kellő fedezettel.
A társaság legfőbb szerve a taggyűlés, a taggyűlés egy vagy több ügyvezetőt választ a
társaság operatív vezetésére. A taggyűlés működésére a Ptk. részletes szabályokat állapít meg. Az
ügyvezetőket a taggyűlés egyszerű többséggel választja, illetve hívhatja vissza, hacsak a társasági
szerződés másként nem rendelkezik. Tag is lehet ügyvezető. Mivel a 3:4. § általános felhatalmazás
ad a Ptk. szabályaitól való eltérésre, elvileg lehetséges kft.-nél több ügyvezetőből álló testületi
ügyvezetőség felállítása is. Erre eddig nem volt mód.
A felügyelőbizottságra és a társasági könyvvizsgálóra speciális szabály nincs, kft.-nél tehát a
jogi személyek általános szablyainál, illetve a társasági közös szabályoknál elmondottak az
irányadók.
A kft. taggyűlésén is mód van az általános szabályok szerint elektronikus hírközlő eszközök
használatára, valamint ülés nélküli határozathozatalra. Az ügyvetető köteles összehívni a taggyűlést
a szükséges intézkedések (pl. pótbefizetés, törzstőke leszállítása) megtétele végett, ha a társaság
saját tőkéje a veszteség folytán a törzstőke felére vagy a törvényi törzstőkeminimum alá csökkent,
továbbá, ha a társaságot fizetésképtelenség fenyegeti, illetve vagyona tartozásait nem fedezi. A
taggyűlésről az ügyvezetésnek jegyzőkönyvet kell felvennie, a taggyűlés döntéseit pedig be kell
vezetni a Határozatok Könyvébe. A Ptk. 3:191. § rendezi a határozatképtelenség miatt elmaradt
taggyűlés esetén tartandó ún. megismételt taggyűlést, amelyet az eredeti időponttól számított
legalább három nap elteltével és legfeljebb tizenöt nappal későbbre lehet összehívni. A három
napnál rövidebb határidőt előíró társasági szerződési rendelkezés semmis.
A Ptk. kft.-ről szóló része részletes szabályozásban részesíti a törzstőke felemelését (pl. új
törzsbetétekkel, a törzstőkén felüli vagyonból) és különösen – garanciális okokból – a törzstőke
leszállítását (3:198–3:206. §).
A kft.-nek létezik egyszemélyes változata is (3:208–3:209. §). Az egyszemélyes kft.-nél az
egyedüli tag jár el a taggyűlés hatáskörében és az ügyvezetőnek írásbeli utasítást adhat. Mivel az
egyszemélyes tag lényegében elvonhatja a kft. vagyonát, az egyszemélyes társaság felszámolása
esetén a kielégítetlenül maradt hitelezőkkel szemben az egyedüli tag felel a konszernjogi előírások
szerint, amennyiben a hitelező bizonyítja, hogy a jogutód nélküli megszűnésre az egyedüli tag
hátrányos üzletpolitikája miatt került sor.
61
VII. fejezet A részvénytársaság
1. Alapvonások
Az új Ptk. – a korábbi Gt.-kkel azonosan – igen bőven, több mint száz paragrafusban
szabályozza a részvénytársaságot (3:210–3:323. §).
A részvénytársaság
a) előre meghatározott számú és névértékű részvényekből álló alaptőkével alakul. Jelenleg a
magyar jogban részvény névértékminimum nincs. Részvényt névértéke alatt kibocsátani tilos,
névérték felelli kibocsátás lehetséges, ez esetben a névérték és a kibocsátási érték különbsége az
alaptőke feletti vagyonba kerül. Az új Ptk. – a kft.-vel ellentétben – az rt. alaptőke-minimumokat
nem változtatta meg, nyilvánosan működő rt. legkisebb alaptőkéje jelenleg 20 millió Ft, a zártan
működő rt.-é pedig 5 millió Ft;
b) a részvényes vagyoni hozzájárulásáról értékpapírt, részvényt kap, a részvény testesíti meg
a részvényes vagyoni és személyi jogait;
c) a részvényesek csak részvényük névértékét (kibocsátási értékét) kötelesek szolgálni a
részvénytársaságnak (rt.-nél nincs mellékszolgáltatás, pótbefizetés, mint a kft.-nél – az rt.
tőketársulás);
d) a részvényes az rt. tartozásaiért az rt. hitelezőivel szemben nem felel (Ptk. 3:210. §).
Eredetileg a részvénytársaságok többségét – bemutatóra szóló részvényekkel – nyilvánosan
alapították, és a 19. században, illetve a 20. század elején még kivétel volt a zárt alapítás és a névre
szóló részvény. A nyilvános alapítás alapítási tervezet kibocsátásával indul, ezt követi a nyilvános
részjegyzés (külön szabályok az alul-, illetve a túljegyzésre), majd a leendő részvényesek alakuló
közgyűlésen elfogadják a részvénytársaság alapszabályát. A 20. század második felétől azonban a
nyilvános alapítás és a bemutatóra szóló részvény (alapvetően az államok egyre növekvő
„érdeklődése” folytán) a kontinentális Európában háttérbe szorult és a részvénytársaságok vagy a
leendő részvényesek közti (a részvényeket elosztó) megállapodással vagy más társasági formából
(főleg kft.-ből) való átalakulással jönnek létre.
Az eddigi három Gt.-ben bennmaradt a nyilvános alapítás, bár a tőkepiaci törvény szigorú
előírásai miatt a gyakorlatban ilyen nem volt. Az új Ptk.-ból pedig a nyilvános alapítás lehetősége
teljesen kimaradt.
Az alapítástól különbözik a részvénytársaság működési módja. A 2006-os Gt.-ben élesen
szét is vált e két különböző működési módban (zártkörűen vagy nyilvánosan) tevékenykedő
részvénytársaság. Az eltérő működési módot a cégnévben (zrt.–nyrt.) is fel kell tüntetni. A Ptk. is
fenntartotta ezt a megkülönböztetést, bár a részvénytársaságot – a Gt.-től eltérően, szerintem
helyesen – egységesen szabályozta. A 3:211. § szerint az az rt., amelynek részvényeit a tőzsdére
(szervezett értékpapírpiacra) bevezetek, nyilvánosan működő részvénytársaságnak minősül, minden
más rt. zártkörűen működik. (A tőzsdének nem kell feltétlenül magyar értékpapírtőzsdének lennie.)
Az rt. működési módjának megváltoztatásához a közgyűlés legalább háromnegyedes
szótöbbséggel hozott határozatára van szükség (ez szerintem mindenképp kötelező szabály), amely
a részvények tőzsdére való bevezetésével, illetve kivezetésével válik hatályossá.
2. Részvényosztályozások
A Ptk. 3:213. §-a szerint a részvény a kibocsátó részvénytársaságban gyakorolt tagsági
jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező forgalomképes értékpapír. Az
értékpapírjog szerint kétfajta alapvető értékpapír van, az ún. hitelpapír (váltó, csekk, kötvény stb.),
és a tagsági jogokat inkorporáló értékpapír, amelynek alapvető formája a részvény. Az értékpapírok
kibocsátására, forgalmazására, az értékpapírpiac felügyeletére a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX.
törvény (Tpt.) vonatkozik, a felügyeletet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) látja
62
el. A Ptk. 6. könyve azonban maga is tartalmaz ötödik részében értékpapírjogot (6:565–6:578. §),
amely alapvetően az értékpapírok formájával foglalkozik, és általános rendelkezéseket állapít meg.
A Ptk. alapvetően az okirati formában kiállított, illetve az elektronikus formában rögzített és
értékpapírszámlán nyilvántartott, azaz ún. dematerializált értékpapírok közt különbözet. Az
értékpapírban rögzített jog gyakorlása kizárólag az értékpapír útján lehetséges – főszabályként
pedig az értékpapír átruházható (6:565. §).
A Ptk. értékpapírjoga jelentősen különbözik a tőkepiaci törvényben megállapított
szabályoktól, így a Ptk. hatálybalépéséig ezt a kollíziót fel kell oldani.
A Ptk. értékpapírjogi fejezete a tagsági jogokról szóló értékpapírokkal külön nem
foglalkozik. Miután pedig jelenleg a magyar jogban csak a részvény a tagsági jogokról kiállítható
értékpapír, a részvényre vonatkozó részletes szabályozást a Ptk. a részvénytársaság körében, külön
fejezetben szabályozza (3:213–3:248. §).
A részvények két alapvető típusa a bemutatóra és a névre szóló részvény. A bemutatóra
szóló részvényt egyszerű átadással, a névre szóló részvényeket forgatmánnyal lehet átruházni, a
névre szóló részvénnyel rendelkező részvényeket a társaság részvénykönyve tartalmazza. A 20.
században még a vezető részvénytípus a bemutatóra szóló részvény volt, ez a 20. század második
felében gyökeresen megváltozott. A 2006-os Gt. alapján a zártkörűen működő részvénytársaságnak
eddig is csak névre szóló részvénye lehet, most a Ptk. csak névre szóló részvényt ismer a
részvénytársaság körében, tehát bemutara szóló részvény már nincsen.
Az egyes részvénytípusokon belül eltérő fajtájú részvények bocsáthatók ki. Az alapvető
részvényfajták: az elsőbbségi részvények, a dolgozói részvény, a kamatozó részvény és a
visszaváltható részvény. A gyakorlat főleg a különböző elsőbbségi részvényfajtákat alkalmazza. A
Ptk. 3:229. §-a szerint minden olyan részvény törzsrészvény, amely nem tartozik valamely –
alapszabály által az adott társaságnál nevesített – részvényfajtába. Szerintem eltérést nem engedő
kötelező szabály, hogy az adott rt. által kibocsátott törzsrészvények össznévértékének mindenkor
meg kell haladnia az rt. alaptőkéjének felét. Az alapszabály egyébként a 3:240. § szerint a Ptk.-ban
nem nevesített részvényfajtát is szabályozhat. (ezt a lehetőséget tőkepiaci szakértők erőteljesen
kifogásolják.)
Az alapvető elsőbbségi részvények a) a többletosztalékot biztosító osztalékelsőbbségi
részvény, b) az rt, megszűnésekor ún. likvidációs elsőbbséget biztosító részvény, c) a különböző
szavazatelsőbbségi részvények (többletjogot adó részvény, vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi
részvény), d) a részvényekre elővásárlási jogot biztosító részvény, e) vezető tisztségviselő
kijelölésére jogosító részvény. Az elsőbbségi részvény valamely többletjogot ad tulajdonosa
számára, sokszor ellenszolgáltatás fejében (ld. pl. a szavazati jog nélküli osztalékelsőbbségi
részvényt). Az elsőbbségi részvényfajták vegyíthetők, illetve több részvényosztályba, illetve az
osztályokon belül különböző részvénysorozatokba sorolhatók.
A leggyakoribb elsőbbségi részvény az osztalékelsőbbségi részvény, amely az adózott
eredményből a más részvényfajtába, illetve részvényosztályba sorolt részvényeknél „kedvezőbb
mértékben” jogosít osztalékra.
A szavazatelsőbbségi részvény alapfajtája a többszörös szavazati jogot biztosító részvény.
Ennek mértékét az új Ptk. csak nyilvánosan működő részvénytársaságoknál maximálja kötelezően:
nem haladhatja meg a névértékhez igazodó szavazati jog tízszeresét. A másik szavazatelsőbbségi
részvény a vétójogot biztosító részvény, amikor is csak az ilyen részvénnyel rendelkező részvényes
igenlő szavazata mellett hozható meg a közgyűlési döntés az alapszabályban meghatározott
kérdésekben. (Több ilyen részvényes esetén a részvényesek egyszerű többsége dönt a vétójog
gyakorlása kérdésében – a többséget a névérték szerint kell számolni.) Az Unió szabályainak
megfelelően eltörlésre került a magyar jogban is az ún. aranyrészvény, amely nemcsak vétójogot
biztosít tulajdonosának, hanem pl. pozitív döntési jogokat is (pl. igazgatósági tag jelölése). Az
aranyrészvényt az 1995-ös privatizációs törvény vezette be Magyarországon, de az Unióba való
belépésünk után a 2000-es évek második felében meg kellett szüntetni.
63
A dolgozói részvény forgalomképességében korlátozott részvény, amelyet az rt. (alapító
okirata) alapszabálya rendelkezései szerint az rt. munkavállalói számára bocsátanak ki ingyenesen
vagy kedvezményes áron. A dolgozói részvény a magyar gyakorlatban a privatizáció során terjedt
el, jelentősége ma már csökkent. A dolgozói részvényt az rt. alaptőkéjének egyidejű felemelése
mellett a felemelt alaptőke 15%-áig lehet forgalomba hozni. A dolgozói részvény elsőbbségi
részvény is lehet. A dolgozói részvény lényege, hogy csak a társaság munkavállalóira, illetve a
korábban ott dolgozókra (pl. nyugdíjasaira) ruházható át. Ha ez az átruházás elmarad, a részvényt az
rt. vagy bevonja, vagy más részvényfajtává alakítja át, illetve az rt. munkavállalója számára
dolgozói részvényként értékesíti.
A kamatozó részvény az osztalék mellett az adózott jövedelemből még kamatra is jogosítja a
részvényest. Kamatozó részvény csak az alaptőke 10%-át meg nem haladó mértékben hozható
forgalomba. Ugyancsak az alaptőke 20%-át meg nem haladó értékben bocsátható ki olyan részvény,
amelyre a társaságot vételi vagy a részvényest eladási jog illeti meg- Ez az ún. visszaválható
részvény.
A részvények forgalomba hozásának időpontja szerint különböztethetünk meg
részvényutalványt, ideiglenes és „végleges” részvényt. A részvényutalvány nem valós értékpapír,
csak egy tanúsítvány (certificat), amelyet a részvényes az általa befizetett vagyoni hozzájárulásról
az rt. cégbejegyzése előtt kap. Ha az rt.-t már bejegyezték a cégjegyzékbe, de az rt. teljes
alaptőkéjét még nem fizették ki, a részvényes által teljesített vagyoni hozzájárulásról ideiglenes
részvényt kell kiállítani. A teljes alaptőke biztosítása után az ideiglenes részvény érvénytelenné
válik, felváltja ugyanis a „végleges” részvény (Ptk. 3:241–3:244. §).
A részvény előállítási módja szerint hagyományos, azaz nyomdai úton előállított okiratba
foglalt részvény, illetve lényegében számítástechnikai kódot képező dematerializált részvény lehet.
A modern értékpapírjogok kedvezményezik a nyomdai részvények dematerializált részvénnyé való
átalakítását, de a Ptk. az ellenkező irányú átalakítást is lehetővé teszi. A dematerializált részvényt
értékpapírszámlán értékpapír-kereskedő (bróker) közreműködésével a központi értéktárban kell
elhelyezni. A dematerializált részvény átruházása a számlán való jóváírással történik.
A részvények egészen sajátos csoportja az ún. saját részvény, tehát amikor az rt. saját
részvényeinek tulajdonosa lesz (3:222–3:226. §). Ezt a lehetőséget a modern részvényjogok
biztosítják ugyan, de korlátozzák is. A Ptk. szerint az rt. alaptőkéje feletti vagyonából az alaptőke
25%-a erejéig szerezhet saját részvényt, de a Gt. az rt.-nek a leányvállalatainál lévő részvényeit is
bevonta a saját részvények körébe. Leányvállalatnak minősül az rt. közvetlen vagy közvetett
befolyása alatt álló jogi személy – a befolyás fogalmát a Ptk. 8:2. §-a határozza meg. Saját részvény
megszerzésére általában csak közgyűlési határozat alapján kerülhet sor, de bizonyos esetekben
felhatalmazást lehet erre adni az igazgatóságnak is. A saját részvénnyel szavazati jogot nem lehet
gyakorolni, osztaléka megoszlik a többi részvényes között. A Ptk. a saját részvényre vonatkozó
szabályokat általánosan kötelezővé teszi, ezektől tehát az alapszabályban eltérni nem lehet.
A részvények osztályozása körében említendő meg a részvénnyé átváltoztatható, illetve
részvényjegyzési jogot biztosító kötvény is. Ezek olyan kötvények, amelyek – bizonyos feltételek
mellett – részvénnyé alakíthatók.
A részvények összevont címletben is kibocsáthatók.
A zártkörűen működő részvénytársaság körében nemcsak törvény, de alapszabály is
korlátozhatja a részvények átruházás útján való megszerzését, így pl. előírhatja, hogy a részvények
átruházásához az igazgatóság beleegyezésére van szükség. E korlátozások harmadik személyekkel
szemben akkor hatályosak, ha a korlátozás a részvényből, illetve dematerializált részvény esetén az
értékpapírszámlából kitűnik. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a részvényre elővásárlási,
visszavásárlási vagy eladási, illetve vételi jogot (ún. opció) kötöttek ki.
Az rt. igazgatósága a részvényesekről részvénykönyvet vezet, melyben nyilvántartja a
részvényesek nevét és más személyes adatait, valamint részvénysorozatonként a részvények
darabszámát. A részvényes az rt.-vel szemben részvényesi jogokat akkor gyakorolhat, ha a
részvénykönyvbe bejegyezték. A bejegyzés csak akkor tagadható meg, ha a bejegyzést kérő a
64
részvényt jogellenesen szerezte meg. Az igazgatóság bejegyzést megtagadó határozatát az érintett
részvényes bíróság előtt megtámadhatja. A részvénykönyv nyilvános, abba bárki beletekinthet.
3. Az rt. alapszabálya
A részvénytársaság létesítő okirata az alapszabály, amely a jogi személyek általános
szabályain túlmenően a 3:250. § alapján számos speciális kelléke van. Mivel uárt alapításnál nincs
alakuló közgyűlés, illetve részvényjegyzés, az alapszabálynak tartalmaznia kell az alapítók
nyilatkozatát az összes részvény átvételéről és a részvényesek közti megoszlásáról, emellett
rendezni kell az egyes részvényfajtákhoz, részvényosztályokhoz és részvénysorozatokhoz fűződő
jogokat.
A Ptk. visszaállítja azt a korábbi szabályt, hogy a részvényesek pénzbeli hozzájárulása nem
lehet kevesebb alapításkor (később lehet!), mint az alaptőke 30%-a. Az apportot, amennyiben
mértéke az alaptőke 25%-ánál nagyobb, alapításkor az rt. rendelkezésre kell bocsátani. A pénzbeli
hozzájárulásnak csak 25%-t kell alapításkor a részvényesnek befizetnie, a hátralékot az rt.
cégbejegyzését követő egy éven belül kell teljesíteni. E szabályoktól való eltérés semmis. Az apport
értékét külön könyvvizsgálóval (pénzügyi szakértővel) ellenőriztetni kell.
A részvény névérték alatti kibocsátása semmis, a kibocsátási érték viszont magasabb lehet a
névértéknél. A részvény névértéke meghatározható az alaptőke mindenkori összege hányadában –
ez estben beszélünk hányadrészvényről.
4. Részvényesi jogok és kötelezettségek
A részvényesi minőség meghatározott tagsági és vagyoni jogokkal és kötelezettségekkel jár.
Alapvető szabály a részvényesi jogok gyakorlásával kapcsolatban, hogy az azonos
részvénysorozatba tartozó részvényekkel rendelkező részvényesek között bármifajta hátrányos
megkülönböztetés tilos (diszkriminációs tilalom – Ptk. 3:253. §).
A részvénytársaság tőketársaság. A részvényes alapvető kötelezettsége ezért részvénye
névértéke (kibocsátási értéke) befizetése. A részvényes alapvető joga is vagyoni – a részvényest az
rt. adózott eredményéből osztalék illeti meg. A Ptk. részletesen szabályozza az osztalék
megállapításának és kifizetésének módját. Az osztalék, illetve osztalékelőleg, továbbá a részvényes
részére való bármilyen kifizetésre szigorú szabályok kerültek megállapításra, hiszen az rt. vagyoni
biztonságát meg kell őrizni. A részvényesek javára kedvezőbb feltételek megállapítását a Ptk.
hitelezővédelmi okokból semmisnek nyilvánítja.
A részvényeseknek emellett ún. személyi jogai is vannak. A részvénytársaság
jellegzetessége, hogy ezek a személyes jogok zömmel közgyűlési jogok, tehát az rt. közgyűlésén
lehet, illetve kell ezeket gyakorolni. Minden részvényes jogosult a közgyűlésen részt venni, ott
felszólalni, felvilágosítást kérni, észrevételt és indítvány tenni – mégpedig akkor is, ha a
részvényéhez nem fűződik szavazati jog. A döntésekben való részvételt a szavazati jog testesíti
meg, amely – most az esetleges elsőbbségi részvényt figyelmen kívül hagyva – a részvény
névértékéhez igazodik.
A részvényes a közgyűlésen köteles részvényesi minőségét igazolni. A részvényest
képviselő is képviselheti a közgyűlésen, így a részvényes képviseletére általános jelleggel
részvényesi meghatalmazottat jelölhet ki.
A Gt. a kft.-hez viszonyítva jóval részletesebben foglalkozik az rt.-nél a alaptőke
felemelésével (annak különböző módjaival – pl. feltételes alaptőke-emelés) és leszállításával.
Emellett még néhány külön szabályt tartalmaz, az rt. jogutód nélküli megszűnésével és
átalakulásával kapcsolatban, majd – éppúgy, mint a kft.-nél – az egyszemélyes részvénytársaságra
állapít meg néhány külön rendelkezést. Egyszemélyes rt. a dolog természeténél fogva csak
zártkörűen működhet (3:323. §) és saját részvényt nem szerezhet. A minősített többséggel járó
többlet követelményeket az egyszemélyes rt.-re is alkalmazni kell, tehát felszámolás esetén a ki
65
nem elégített követelésekért az egyedüli részvényes helytállni köteles a konszernjogi szabályok
szerint.
5. Az rt. belső szervezete
Az rt. legfőbb szerve a valamennyi igazolt részvényesből (képviselőkből) álló közgyűlés. A
Gt. részletesen szabályozza a közgyűlés hatáskörét, összehívási rendjét (évente legalább egy rendes
közgyűlés, rendkívüli közgyűlés összehívásának lehetőségei) a közgyűlés előkészítésével
összefüggő teendőket, a határozatképességet és a határozatok meghozatalának rendjét, a közgyűlési
jegyzőkönyvet, a folytatólagos, illetve megismételt közgyűlést stb.
A közgyűlés összehívására a Ptk. – a jogi személyek, illetve a gazdasági társaságok közös
szabályain túl – részben általános szabályokat állapít meg (pl. a közgyűlési meghívóra), majd külön
szabályozza a zrt.-k, illetve a nyrt.-k összehívásának szabályait. A megismételt közgyűlés időpontja
zártkörűen működő rt.-nél három napnál, nyilvános rt.-nél tíz napnál kevesebb nem lehet – e
szabálytól való eltérés tilos. A megismételt közgyűlés a megjelent részvényesek számától
függetlenül határozatképes. További lehetőség, hogy az rt. közgyűlése egy alkalommal legfeljebb
harminc napra felfüggesztheti ülését. A közgyűlés általában a szavazatok egyszerű szótöbbségével
dönt, de a legalapvetőbb szervezeti változásokhoz (pl. alapszabály-módosítás, átalakulás stb.)
háromnegyedes többségre van szükség. (Szerintem helytelenül a Ptk. a háromnegyedes többségtől
való eltérést nem nyilvánítja semmisnek.) Külön szabályokat tartalmaz a Ptk. az elektronikus
hírközlő eszközök igénybevételével lebonyolított ún. konferencia-közgyűlésekre.
Az rt. ügyvezető szerve főszabályként a legalább 3 tagból álló igazgatóság, amely – ha a
közgyűlés ezt nem vonja magához – elnökét maga választja tagjai közül. Az igazgatóság tagjait
főszabályként a közgyűlés választja meg. Az igazgatóság tagjai „külsők” és „belsők” egyaránt
lehetnek – a megkülönböztetés arra utal, hogy az igazgatóság tagja az rt.-nél dolgozik-e (pl.
vezérigazgató, más vezető munkavállaló) vagy sem. Az rt.-k többségében az igazgatóság vegyesen
áll külsőkből és belsőkből, ha az igazgatóság tagjává választott vezérigazgató egyben az
igazgatóság elnöke is, akkor beszélhetünk elnök-vezérigazgatóról. Ha az rt. igazgatósága zömmel
belsőkből áll, lényegében azonos az rt. menedzsmentével, ha zömmel külsőkből, úgy az igazgatóság
elválik a menedzsmenttől.
Az igazgatóság testület, amely ügyrendje szerint főszabályként üléseken hozza meg
döntéseit. Az igazgatóság ülésein mindenkinek egy szavazata van, és egyszerű szótöbbséggel
születnek meg a döntések. A kárfelelősség szempontjából az igazgatóság tagjainak felelőssége
egyetemleges, mentesül azonban a felelősség alól az a tag, aki a kárt okozó döntés ellen szavazott,
illetve a döntéshozatalban nem vett részt.
Az igazgatóság vezeti operatívan az rt.-t és köteles a vagyon védelméhez szükséges
intézkedéseket megtenni. Az eredménybeszámolót – a könyvvizsgálói audittal és a
felügyelőbizottság véleményével – az igazgatóság terjeszti a közgyűlés elé. Az igazgatóság a)
ügyvezető tevékenységéről, b) a társaság vagyoni helyzetéről, c) az rt. üzletpolitikájáról a
felügyelőbizottságnak folyamatosan beszámolni köteles.
Az rt. igazgatóságával kapcsolatban már említett két speciális szabály igényel említést:
a) a zártkörűen működő rt. alapszabálya egyszemélyes igazgatóságot is intézményesíthet,
azaz a vezérigazgatót feljogosíthatja az igazgatóság hatáskörének gyakorlásával,
b) a zártkörűen működő rt. alapszabály ügydöntő felügyelőbizottságot is létrehozhat a már
korábban tárgyalt szabályok szerint.
Az a) és b) alatti speciális vezetési formációk egymással vegyítve is alkalmazhatók:
ügydöntő felügyelőbizottság + egyszemélyes igazgatóság.
Emellett – mint látni fogjuk – a nyilvános működő részvénytársaság a német duális rendszer
helyett monista angol–amerikai Board rendszert is alkalmazhat.
66
A részvénytársaságok körében a felügyelőbizottsággal és a könyvvizsgálóval kapcsolatban
speciális szabályok csak a nyilvánosan működő részvénytársaságok körében kerültek
megállapításra, az általános szabályokat kell alkalmazni a zrt.-knél.
6. A nyilvánosan működő részvénytársaságra vonatkozó külön szabályok
A nyilvánosan működő rt.-re nézve a Ptk. több külön szabályt állapít meg.
a) Az eltérések egy része a nyilvánosan működő rt. részvényeire vonatkozik, így pl. az ilyen
rt.-nek csak dematerializált részvényei lehetnek az elsőbbségi részvények csak korlátozottan
kombinálhatók, a szavazatelsőbbségi részvényeket a törvény korlátozza stb. Nyilvánosan működő
részvénytársaság csak igen korlátozott mértékben nyújthat pénzügyi segítséget részvényei
megszerzéséhez.
b) A nyilvánosan működő rt.-knél a részvényesek jogaira is speciális szabályok
vonatkoznak, pl. az alapszabály meghatározhatja az egy részvényes által gyakorolható szavazati jog
legmagasabb mértékét, a kollektív kisebbségi jogok mértéke az általános 5% helyett 1% stb.
c) A nyilvánosan működő részvénytársaság közgyűlésének hatásköre – a már említett
coroporate governance elvei jegyében – szélesebb az általánosnál és nyilvánossága is magasabb
szintű. A nyrt.-knél ülés tartása nélkül a legfőbb szerv nem hozhat határozatot.
d) A legalapvetőbb eltérés az ügyvezetés körében van. A Ptk. 3:285–3:288. § lehetővé teszi
az alapszabálynak, hogy az igazgatóság és a felügyelőbizottság kettős rendszere helyett egységes
irányítási rendszerben az angol–amerikai Board-nak megfelelő igazgatótanácsot működtessen. Az
igazgatótanács tagjai többségének ún. független személynek kell lennie – független az, akinek
igazgatótanácsi tagságán túl más jogviszonya (munkaviszony, megbízási viszony, részvényes stb.)
az rt.-vel nincs. Az igazgatótanácsnak legalább öt természetes személy tagjának kell lennie. Mivel
ilyen rt.-nél nincs felügyelőbizottság, az igazgatótanácsnak meg kell állapodnia az üzemi tanáccsal
a munkavállalói részvételből eredő jogok gyakorlásáról.
e) Akár kettős, akár egységes irányítási rendszerben működik a nyrt., kötelező a
felügyelőbizottság tagjai közül legalább három tagú audit bizottság választása, amely segíti az
igazgatóság és a felügyelőbizottság, illetve az igazgatótanács tevékenységét. Nyilvánosan működő
rt.-nél – ha nem egységes irányítási rendszerben működik – kötelező a felügyelőbizottság.
Ugyancsak minden nyrt.-nél kötelező a könyvvizsgáló (ezt a zrt.-knél – szerintem helytelenül – a
Ptk. nem teszi kötelezővé).
f) A nyilvánosan működő részvénytársaságoknál eredménybeszámolóval együtt a felelős
vállalatvezetési jelentést is a közgyűlés elé kell terjeszteni, amely az előzőüzleti évben folytatott
vállalatvezetési gyakorlatot ismerteti, illetve értékeli.
Mint említettük a nyilvánosan működő részvénytársaságnak – ez alapvető változás az eddigi
helyzethez képest – tőzsdei részvénytársaságnak kell lennie. Ez elvileg nemcsak a Budapesti
Értéktőzsde lehet, sőt nem feltétlenül az Unióban kell lennie. Az adott tőzsde pedig tagjaira nézve
további előírásokat állapíthat meg.
67
VIII. fejezet Konszernjog
1. A konszernjog fogalma
A társasági jog 20. századi fejlődésének folyamatában alakult ki a konszernjog, amely egyre
inkább a vállalatcsoportosulások jogává fejlődött.
A kiindulópont az állami fúziókontroll kiépítése és a piacfelosztó–versenykorlátozó
kartellmegállapodások érvénytelenné nyilvánítása volt. A konszernjog alapjai tehát a
versenyjogban, az állami versenyhivatalok gyakorlatában alakult ki. A társaságok ugyanakkor a
fúzió helyett egyre inkább a más társaságokban való részesedést választották és ez részben adójogi–
számviteli problémákat okozott, részben társasági jogi megoldások kialakulása felé vezetett. A
társasági részesedések megszerzése útján ugyanis társasági láncok alakíthatók ki (anya- és
leányvállalatok stb.), a nyereség a vállalatcsoporton belül átcsoportosítható, az anyavállalat
üzletpolitikája a leányvállalatok részvényesei hátrányára mehet, a leányvállalatnál az anyavállalat
akciói folytán felszámolásra kerülhet sor stb.
A társasági láncokkal kapcsolatban kér irányzat alakult ki: a) a német jog hatása alatt álló
kontinentális ún. defenzív konszernjog és b) az angol–amerikai ún. offenzív konszernjog.
A kontinentális konszernjog viszonylag könnyen megengedi a többségi részesedés
kialakítását, de biztosítékokkal a kisrészvényesek, illetve a hitelezők irányában. Az angol–amerikai
ún. take over jog viszont olyan vállalatfelvásárlási szabályokat állapít meg, amelyek igyekeznek
meggátolni a jelentősebb részesedését megszerzését.
A magyar Gt.-k 1988 óta a német típusú konszernjogi szabályokat alkalmazták, 2006-ban ez
úgy változott, hogy a német típusú konszernjog a Gt.-ben csak a zártan működő
részvénytársaságokra, illetve a kft.-kre vonatkozott, a nyilvánosan működő rt.-knél viszont a Tpt.
amerikai típusú vállalatfelvásárlási szabályozást vezetett be. A 2006-os Gt. egyben – ugyancsak a
német jog alapján – 2006-ban bevezette a vállalatcsoport intézményét.
A magyar társasági konszernjog lényegében így két részből áll:
a) befolyásszerzés szabályai,
b) a vállalatcsoportra vonatkozó rendelkezések.
A Ptk. a befolyásszerzés a részvénytársasági címhez csatolta, a vállalatcsoportot viszont a
jogi személyek általános szabályai között helyezte el.
2. Befolyásszerzés
A befolyásszerzés rendelkezései két különböző törvényben találhatók. A Ptk. szabályozza a kft.-
ben, illetve zártkörűen működő rt.-ben való befolyásszerzést, a Tpt. pedig a nyilvánosan működő
rt.-ben való befolyásszerzést. Míg a Gt.-ben a befolyásszerzésre való szabályozás fokozatosan egyre
szűkebbre szorult (a jelentős, a többségi, illetve a kölcsönös befolyásszerzésre vonatkozó szabályok
a 2006-os Gt.-ből kimaradtak és csak a minősített többséget biztosító – legalább 75% szavazat –
befolyásra állapít meg a törvény kisebbség- és hitelezővédelmi szabályokat), addig a Tpt.-ben egyre
szélesült (már 5%-os részesedésszerzésnél nyilvános közzétételt, 33% feletti szerzésnél pedig
nyilvános ajánlattételi eljárást ír elő a törvény).
A Ptk. szabályai szerint aminősített többségű (75%) befolyás közzétételétől számított 60
napos jogvesztő határidőn belül az ellenőrzött társaság bármely részvényese (kft.-nél tagja) kérheti,
hogy a befolyásszerző piaci értéken, de legalább a saját tőkéből a részesedésére jutó résznek
megfelelő értékben vegye meg részesedését. (A kisrészvényes ezen jogát az alapszabályban–
társasági szerződésben ki lehet zárni.) Ha pedig az ellenőrzött társaság felszámolásra kerül a
hátrányos üzletpolitika következtében, a hitelezők keresetére a bíróság az anyavállalatot kötelezheti
68
a leányvállalat tartozásaiért való helytállásra (Ptk. 3:324. §). Mint láttuk, ezek a szabályok az
egyszemélyes rt.-re és kft.-re kiterjesztésre kerültek.
A nyilvánosan működő részvénytársaságok köréban a Tpt. szabályozza az ún.
vállalatfelvásárlási eljárást. Ha valaki, illetve az összehangoltan eljáró több személy az ún.
céltársaságban 33%-ot meghaladó befolyást kíván szerezni, úgy a Pénzügyi Szervezetek Állami
Felügyelete által előzetesen jóváhagyott nyilvános vételi ajánlatot kell tennie a céltársaság
részvényeseinek. (Ha a céltársaságban senki sem rendelkezik 10%-ot meghaladó részesedéssel, már
25% befolyásszerzéshez is vételi ajánlat tétele kell.) a befolyásszerzés lebonyolítására kötelezően
befektetési szolgálatot kell felkérni. A nyilvánosan hozzáteendő vételi ajánlat tartalmát a Tpt. 69. §-
a részletesen meghatározza – ehhez működési tervet, a gazdasági tevékenységéről szóló jelentést
kell mellékelni és igazolni kell, hogy a részvények megszerzéséhez az ajánlattevő megfelelő
fedezettel rendelkezik. A vételi ajánlatot a céltársaság valamennyi szavazati jogot megtestesítő
részvényére, illetve részvényese számára kell megtenni. Az ajánlati árat a törvény differenciáltan
határozza meg, főszabályként a vételi ajánlat Felügyelet részére történt benyújtását megelőző 180
nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagára. A céltársaság a vételi ajánlat elfogadására nyitva álló
határidő alatt (ezt a vételi ajánlat tartalmazza) a céltársaság ügyvezetése béna kacsa – semmit sem
tehet, amellyel megzavarná a befolyásszerzési eljárást, megváltoztatná az rt. gazdasági helyzetét. E
határidő alatt a céltársaság valamennyi részvényese visszavonhatatlan nyilatkozatban bejelentheti,
hogy részvényét a vételi ajánlatban megjelölt áron az ajánlattevőre átruházza.
Ezek a vállalatfelvásárlási eljárás alapszabályai, de számos bonyolult részletszabály ia van:
pl. ellenajánlat, a vételi ajánlat ún. áttörése, önkéntes vételi ajánlat stb.
3. A jog által elismert, illetve tényleges vállalatcsoport
A 2006-os Gt. új intézményként vezette be a magyar társasági konszernjogba a
vállalatcsoport intézményét. Kétfajta vállalatcsoport ismeretes, a cégjegyzékbe bejegyzett ún.
elismert vállalatcsoport és a tényleges vállalatcsoport. A Ptk. a vállalatcsoportra való szabályokat a
jogi személyek közös szabályai között helyezte el (3:49–3:62. §).
Az elismert vállalatcsoport alapvető ismérvei:
a) az uralkodó tag az a gazdasági társaság, amely a számviteli törvény értelmében
konszolidált mérleg készítésére köteles (a konszolidált mérleg az uralkodó és az ellenőrzött
társaságok együttes összevont mérlege, amelyet az anyavállalatnak kell elkészítenie),
b) ellenőrzött társaság(ok) az a kft., illetve rt., amely felett az uralkodó társaság a számviteli
törvényben meghatározott befolyással rendelkezik (a Ptk. szerint szövetkezet és egyesülés is tagja
lehet vállalatcsoportnak, ez azonban aligha fordul elő),
c) uralkodó tagként többen is lehetnek az egymással kötött szerződés alapján. A
vállalatcsoport bejegyzéséhez az uralkodó tag mellett legalább három ellenőrzött társaság
szükséges.
d) az uralkodó tag és az ellenőrzött társaságok ún. uralmi szerződést kötnek (az uralmi
szerződésre az általános szerződési szabályokat megfelelően alkalmazni kell),
e) az uralmi szerződést az érintett társaságok legfőbb szerve legalább háromnegyedes
szótöbbséggel jóváhagyja, és erről az uralkodó tag a Cégközlönyben a törvényben megahatározott
tartalmú közleményt tesz közzé,
f) A cégbíróság a vállalatcsoportként való működést a cégjegyzékbe bejegyzi. A cégjegyzés
által lesz a vállalatcsoport „elismert” vállalatcsoport.
Az uralmi szerződés intézményesen korlátozza az ellenőrzött társaságok önállóságát,
beillesztve őket a vállalatcsoport egésze üzletpolitikájába. Az uralmi szerződés meghatározza pl. az
uralkodó tag utasítási jogának terjedelmét, illetve azt, hogy az uralkodó vállalat az ellenőrzött
társaságtól mennyi nyereséget vonhat el. Az uralmi szerződés hasznos az ellenőrzött társaságok
ügyvezetésének, mert egyértelművé teszi, hogy milyen kérdésekben vannak alávetve az egységes
üzletpolitikának és mennyiben szolgálhatják a leányvállalat saját üzleti érdekeit. De az uralmi
69
szerződés részben nyilvánosságon, részben a törvény által kötelezővé tett tartalmi kellékein
keresztül szolgálja az ellenőrzött társaságok részvényeseinek, illetve hitelezőinek érdekeit is. A
vállalatcsoportról szóló közleményt ugyanis kétszer meg kell jelentetni a Cégközlönyben, és a
második közzétételt követően részben az ellenőrzött társaságok részvényesei (tagjai) kérhetik, hogy
az uralkodó tag társasági részesedésüket piaci értéken vegye meg, részben a hitelezők kérhetik ezen
határidőn belül megfelelő biztosíték nyújtását. Ha a vállalatcsoport valamely ellenőrzött tagját
felszámolják, az uralkodó tag a ki nem elégített hitelezők felé helytállni köteles, kivéve, ha
bizonyítja, hogy az ellenőrzött tag fizetésképtelensége nem a vállalatcsoport egységes
üzletpolitikája folytán következett be.
Az új Ptk. érdekes újítása a munkavállalói participáció vállalatcsoportra való kiterjesztése.
Ha a cégjegyzékbe bejegyzett vállalatcsoport legalább három ellenőrzött tagjában az általános
szabályok szerint a felügyelőbizottságban munkavállalói részvétel van, az uralkodó vállalat legfőbb
szerve az üzemi tanácsok erre irányuló együttes kérelme alapján lehetővé teheti, hogy az ellenőrzött
társaságok felügyelőbizottságában vegyenek részt a munkavállalói küldöttek. Ennek módját az
uralkodó társaság ügyvezetése és az érintett üzemi tanácsok megállapodása határozza meg.
Az elismert vállalatcsoportként való cégbírósági bejelentkezés önkéntes. A Ptk. 3:62. §-a
azonban ismeri az ún. tényleges vállalatcsoportot is, ahol faktikus konszernkapcsolat uralmi
szerződés és cégbírósági bejegyzés nélkül is fennáll. A tényleges vállalatcsoporthoz tartós, legalább
három éves megszakítás nélküli együttműködés fennállásának megállapítása szükséges. Legalább
három éves ilyen tényleges vállalatcsoportként való működés esetén bármely jogilag érdekelt
kérelmére a bíróság kötelezheti a vállalatcsoportban érdekelt társaságokat az uralmi szerződés
megkötésére és a vállalatcsoport cégbírósági nyilvántartásba vételének kezdeményezésére.
Megjegyezzük, hogy az Unió 13. számú társasági irányelve a nyilvánosan működő
részvénytársaságok felvásárlására ad jogpolitikai iránymutatást. Az ún. konszern irányelv még nem
került elfogadásra.
70
IX. fejezet Európai társasági jog
Az Uniót megalapozó 1957-es Római Szerződés a tőke, a szolgáltatások és a munkaerő
szabad áramlásáról szólt és ebből szükségképp közvetkezett a társasági jogharmonizáció és az
európai társasági jog kialakítása.
Az európai társasági jog általános helyzete lényegében a következő:
a) Ez ideig az Európai Unió három szupranacionális társasági formát hozott létre – az
európai gazdasági érdekvédelmi egyesülést, az európai részvénytársaságot és az európai
szövetkezetet. A szupranacionális társaságokat az Unió rendelettel hozza létre – a rendelet az Unió
azon jogforrása, amely a tagállamokra nézve közvetlenül kötelező, a tagállamok jogának
automatikusan részévé válik. Az európai részvénytársaságot a 2004. évi XLV. törvény iktatta a
magyar jogba. Szupranacionális társaságot legalább két uniós tagállamhoz tartozó gazdálkodó
szervezetek alapíthatnak. Előkészület alatt áll – különböző tervezeteket publikálnak – az európai
kft.-vel (ún. európai privát társaság) kapcsolatos rendelet is.
b) Az Unió irányelveket bocsát ki a tagállamok társasági jogának egyes lényegi területeire –
pl. nyilvánosság, tőkekövetelmények, egyesülés, szétválás, egyszemélyes társaságok. Az irányelv
olyan uniós jogforrás, amely a tagállamok jogalkotóit kötelezi az irányelvben foglalt jogpolitikai cél
megvalósítására a nemzeti jogban, mégpedig a jogharmonizáció, a jogközelítés jegyében. A
tagállami jogalkotó szabad abban, hogy milyen módszerrel valósítja meg az irányelvben foglalt
jogpolitikai cél – pl. a nyilvánosság biztosítása követelmény, de ezt a franciák a Kamara által
vezetett kereskedelmi regiszter, a németek a közigazgatási bíróság, mi magyarok cégbíráskodás
útján valósítjuk meg. Az uniós irányelv-tervezetek elfogadása–tökéletesítése az Európai Cselekvési
Program 2003-as elfogadása után felgyorsult, a világválság hatására viszont lényegében csak kisebb
módosítások történtek 2011-ig. 2011 áprilisában viszont kiadásra került a részvénytársaságok
egyesüléséről szóló, majd 2012 októberében a részvénytársaságok számára előírt biztosítékok
összehangolásáról szóló irányelv. Az Uniós gépezet tehát újra beindult.
c) Az uniós irányelvek alapvetően a nyilvánosan működő részvénytársaságokra vonatkoznak
– kivételes eset, ha hatályuk a zárt társaságokra, így a zártan működő rt.-re és a kft.-re is kiterjed. E
mögött az Unió azon törekvése húzódik meg, hogy a „big business”-t kívánja egyesíteni Európában
és a kis- és középvállalkozások társasági formáinak alakítását a nemzeti jogalkotóra bízza.
d) Az Unió nem annyira európai társasági jogról, inkább európai vállalati jogról beszél.
Ennek alapoka az, hogy az irányelvekben a társasági jogi vonatkozások állandósultan keverednek
számviteli és más pénzügyi jogi, értékpapír- és tőzsdejogi normákkal – a számvitel például alapvető
szerepet tölt be az irányelvekben. Ez a tendencia sajnos azzal járt, hogy egyes irányelvek
túlszabályozottak, számos részletrendelkezést tartalmaznak – az Unió éppen ezért az utóbbi időben
célul tűzte ki az irányelvek deregulációját.
Az Unió társasági joga tehát nem uniformizálja a tagállami társasági jogot, inkább
gazdagítja azt. Az irányelveket éppen azért nem szabad magyarra fordítva egyszerűen lemásolni,
hanem alkotó módon kell a magyar társasági jogban megvalósítani.
A magyar társasági jogban 1988 óta igen nagy gondot fordítottunk az eurokonformitásra.
Uniós belépésünk előtt ismét átvizsgáltuk társasági jogunkat, és a szükséges módosításokat
végrehajtottuk, és azóta is folyamatosan figyelembe veszi a magyar jogalkotás az európai társasági
jogi jogfejlődést.
A szupranacionális társasági formák közül az európai részvénytársaságot ismertetjük
röviden, gyakorlati jelentősége ugyanis leginkább ennek lehet Magyarországon. Az európai
részvénytársaságot a Tanács 2157/2001-es rendelete szabályozza, a magyar jogba – mint említettük
– a 2004. évi XLV. törvény iktatta be.
71
A rendelet szerint európai részvénytársaság ötfajta variáció szerint alapítható – pl.
egyesüléssel, illetve tagállami társaság átalakításával is. Az alapítás részletszabályait a rendelet
részletesen szabályozza – a kötelező alaptőke-minimum jelenleg 120 000 euró.
Az európai részvénytársaság legfőbb szerve is a közgyűlés – a közgyűlés szervezetére és
működésére a mögöttes jogterület az adott székhelyország részvénytársasági joga, így a jövőben
Magyarországon a Polgári Törvénykönyvbe beépített részvénytársasági szabályozás.
A rendelet lehetővé teszi, hogy az európai részvénytársaság a német dualista vagy angol
monista vezetési rendszerben egyaránt működhessen. A dualista rendszerben az igazgatóság és a
felügyelőbizottság között megoszlanak a jogkörök, a monista rendszerben az egységes
igazgatótanács tagjai látják el az irányítási és ellenőrzési feladatokat. A mögöttes jogterület itt is a
székhelyállam szabályozása, ezért a 2004. évi XLV. törvény tartalmaz hézagpótló szabályokat – pl.
az igazgatóság, a felügyelőbizottság, illetve az igazgatótanács tagjainak létszámára nézve.
A munkavállalók európai részvénytársaság vezetésbe való bevonásáról a 2001/86. EK
irányelv alapján a 2004. évi XLV. törvény részletesen rendelkezik. A munkavállalók bevonására az
alapítók ügyvezető szervei és a munkavállalók által létrehozott ún. különleges tárgyalótestület
megállapodása alapján az európai részvénytársaságnál munkavállalói képviseleti testület működik.
A testülettel az ügyvezetésnek rendszeresen egyeztetnie kell – a tájékoztatás és a konzultáció
rendjét a törvény ugyancsak szabályozza.
Az európai részvénytársaságra vonatkozó rendelet nemcsak a „normál” nyilvános
részvénytársaságot szabályozza, hanem az európai holding részvénytársaságot, illetve az európai rt.-
hez tartozó leánytársaságok státusát is.
Rátérve az Unió társasági jogi irányelveire, az Unió két legfontosabb társasági jogi irányelve
az 1-es nyilvánossági, a 2-es tőkebiztosítási irányelv.
Az 1-es irányelv a nyilvánossági követelményt két módon kívánja megvalósítani. Egyfelől
az irányelv megjelöli azokat az adatokat, amelyeket a kereskedelmi regiszterbe (cégjegyzékbe) be
kell jegyezni, másfelől azokat az adatokat, amelyeket hivatalos lapban (Cégközlöny) közzé kell
tenni. Az irányelv ezentúl meghatározza a képviselet rendjét, valamint azt, hogy a cégjegyzékbe
bejegyzett közhitelessé vált társasági szerződést mely esetekben lehet kivételesen semmisségi perrel
megtámadni.
A többször módosított 2. számú irányelv főleg alaptőke-védelmi követelményeket határoz
meg. Részletesen szabályozza az alaptőke rendelkezésre bocsátásának rendjét, azt, hogy mi
minősülhet apportnak. Jelentősen korlátozta az irányelv az ún. saját részvény kibocsátásának
lehetőségét is.
Az 1-es és 2-es irányelv rendelkezései eddig teljes egészében „átmentek” a hatályos magyar
jogba, de a 2-es irányelvet állandóan módosítják.
A már hatályos és a magyar jogba beiktatott irányelvek közül megemlítendő a társaságok
tagállamon belüli fúziójáról szóló 3-as és a tagállamon belüli szétválásról szóló 6-os irányelv. Ezek
az irányelvek főleg abban térnek el a hatályos magyar jogtól, hogy egyesülési-szétválási
szerződésről nem rendelkeznek. Ugyanakkor az irányelvek nem tiltják az ilyen szerződések
megkötését. A 10-es irányelv a határon átnyúló egyesülést szabályozza. Lényeges még a 12-es, az
egyszemélyes társaság intézményét egyszerre legitimáló és korlátozó irányelv, amely kivételesen a
kft.-kre vonatkozik.
A vállalatok versenyképességének növelése és hatékonyabb működésük, valamint az
Egyesült Államok gazdaságához való felzárkózás érdekében az Európai Bizottság2003. májusában
közleményt adott ki „A társasági jog modernizációja és a vállalatirányítás erősítése – Cselekvési
Terv” címmel. A Cselekvési Terv fő célkitűzései: a részvényesi jogosultságok és a hitelezők
védelmének megerősítése, a vállalatok mobilitásának növelése, eltérő megközelítés alkalmazása a
társaságok különböző formáira. Ennek lényege: szigorúbb szabályok érvényesítése a tőzsdén
jegyzett társaságoknál, különösen a közzététel terén, a kis- és középvállalkozásokra viszont
rugalmasabb, megengedőbb szabályozás kialakítása.
72
A Bizottság – összhangban a vállalatokat érintő egyéb cselekvési programokkal (pl. a
pénzügyi szolgáltatásokra, illetve a kötelező könyvvizsgálatra vonatkozó cselekvési programokkal)
– ütemtervet állított össze rövid, közép- és hosszú távra szólóan a szabályozási feladatokról. A rövid
távú (2003–2005-re szóló) tervekben szerepelt a vállalatirányításra (a közzétételi követelményekre,
az igazgatósági tagokra) vonatkozó szabályozás szigorítása, a tőkevédelem területén a 2. számú
társasági irányelv egyszerűsítése, a vállalatcsoportokra vonatkozó közzétételi kötelezettségek
szélesítése, az irányelv megalkotása a határon átnyúló egyesülések és székhelyáthelyezés tárgyában.
A középtávra (2006–2008-ra) szóló elképzelések között szerepelt az intézményi befektetőkre
vonatkozó szabályozás bővítése, az igazgatósági tagok felelősségének növelése a társasági
döntésekért, a vállalatcsoportokra irányadó keretszabályozás, a „vállalatpiramisokkal” szembeni
garanciális szabályok alkotása, a 3. és 6. irányelv egyszerűsítése és esetleges további európai
társasági formák megalkotása. Hosszú távra szólóan (2009-től kezdődően) a Bizottság a
tőkevédelemre vonatkozó alternatív rezsim kialakítását jelölte meg célként.
A székhelyáthelyezésről szóló irányelv szabályozza a tagok korlátolt felelősségével működő
társaságok bejegyzés szerinti székhelyének egyik tagállamból a másik tagállamba való áthelyezését.
Az eljárás lényege, hogy a székhelyáthelyezésre anélkül kerül sor, hogy az maga után vonná a
társaság bejegyzés szerinti államában a társaság megszüntetését és a fogadó államban a társaság
újbóli létrehozását. Így megtakaríthatók a társaság megszüntetésével, illetve újraalapításával járó
adminisztrációs terhek és költségek. Az irányelv rendelkezik az áthelyezési javaslat kötelező
tartalmi elemeiről, a székhelyáthelyezés okairól és következményeiről szóló jelentés készítéséről, a
legfőbb szerv döntésének szükségességéről. Az irányelv szerint az eredeti tagállam bírósága
(hatósága) ellenőrzi a székhelyáthelyezéshez szükséges eljárási és formai feltételek teljesülését, az
áthelyezéshez szükséges dokumentumok (pl. a társaság legfőbb szervének határozat a
székhelyáthelyezésről, a módosított társasági szerződés) meglétét, és formai megfelelőség esetén
igazolást állít ki a fogadó állam számára. A fogadó állam bírósága (hatósága) megvizsgálja a
jogutód társaság dokumentumainak jogszerűségét és más, a társaság bejegyzéséhez szükséges
anyagi jogi feltételek teljesülését. Ezt követően dönt a társaság bejegyzése felől. Az „eredeti” állam
bírósága (hatósága) a fogadó állam értesítése alapján törli a társaságot a nyilvántartásból. Az
irányelv hatálya kiterjed az Unió területén székhellyel, önálló jogi személységgel és elkülönült
vagyonnal rendelkező társaságokra, amelyekben a tagok nem felelnek a társaság kötelezettségeiért.
A magyar szabályozásban tehát a korlátolt felelősségű társaságra és a részvénytársaságra terjedne ki
az irányelv hatálya.
Vitás kérdés a székhelyét áthelyező társaság munkavállalói részvételi rendszerére vonatkozó
szabályozás. Az irányelv kimondja, hogy ha a székhelyét áthelyezni kívánó társaságban létezik a
munkavállalói részvételi rendszer valamilyen formája, a fogadó államban viszont nincs erre
vonatkozó szabályozás, akkor – hacsak a munkavállalókkal eltérő megállapodás nem születik – a
korábbi munkavállalói részvételi rendszert kell a székhelyáthelyezés után a fogadó államban
alkalmazni. A Bizottság mindezzel azt kívánja biztosítani, hogy a korábban már elért munkavállalói
részvételi jogok megmaradjanak, és a székhelyáthelyezésre ne annak érdekében kerüljön sor, hogy a
társaság ügyvezetése mentesüljön a munkavállalói részvétellel járó terhek alól.
A székhelyáthelyezési irányelv – számos próbálkozás után – még mindig nem került
elfogadásra. Az Európai Bíróság különböző döntései alapján azonban több uniós tagállamban
gyakorlattá vált a székhelyáthelyezés.
A 8. társasági jogi irányelv helyébe tervezett kötelező könyvvizsgálatról szóló
irányelvtervezet már a tanácsi tárgyalási szakban tart. Az irányelvtervezet alapvetően az Európai
Bizottságnak „A könyvvizsgáló függetlensége az EU-ban” című 2002/590/EK ajánlásra épít. Az
irányelvtervezet szabályozza – többek között – a könyvvizsgálók képesítési követelményeit, a
könyvvizsgálók és könyvvizsgáló cégek kijelölésére, megbízatásuk megszüntetésére, a
minőségbiztosításra és a tagállamok közötti együttműködésre vonatkozó alapvető szabályokat. Az
irányelvtervezet kétszintű könyvvizsgálói modellt kíván felállítani. A közérdeklődésre számot tartó
társaságokra szigorúbb szabályok, míg minden más társaságra általános szabályok vonatkoznának.
73
Az irányelvtervezet egyik leglényegesebb eleme a könyvvizsgáló (könyvvizsgáló cég)
függetlenségére vonatkozó szabályozás. A tervezet rögzíti, hogy a könyvvizsgáló a vizsgált
vállalkozás számára a kötelező könyvvizsgálaton túl milyen szempontokat mérlegelve nyújthat
kiegészítő szolgáltatást, illetve mikor köteles azt megtagadni.
A Cselekvési Terv célul tűzte ki az igazgatók társasági döntésekért való kollektív
felelősségének szigorítását, a vállalatcsoport tagjai közötti kapcsolatok átláthatóságának növelését,
illetve éves vállalatirányítási jelentés készítésének előírásait. A Bizottság a három témakörben –
tartalmi összefüggés okán – egységes szabályozási javaslatot kíván előkészíteni, amely alapvetően a
4. és 7. társasági jogi irányelvek módosítását eredményezné. A Bizottság nyilvános konzultációra
bocsátott egy kérdéssort, amely a legfontosabb döntést igénylő kérdéseket tartalmazza. A
konzultáció folyamatban van.
A 4. és 7. irányelveket módosítani kívánó tervezet a tőzsdei részvénytársaságok
vonatkozásában kötelező jelleggel bevezetni rendelné az ún. felelős vállalatirányítási (corporate
governance) nyilatkozatot: a társaságok éves beszámolójuk önálló részeként adnának számot az
adott tagállamban irányadó felelős vállalatirányítási kódexben foglaltak teljesítéséről, vagy a kódex
rendelkezése elvetésének indokáról. (A Budapesti Értéktőzsde a nyilvánosan működő
részvénytársaságoknál ezt már alkalmazz.) Az irányelvtervezet valamennyi, a számviteli irányelvek
hatálya alá tartozó vállalkozás tekintetében megkövetelné a tagállami jogalkotóktól, hogy biztosítsa
a társaság vezető tisztségviselőinek a társaság irányában fennálló együttes felelősségét a társaság
beszámolási kötelezettségével és a beszámoló közzétételével kapcsolatos jogsértések tekintetében.
A nemrégiben, 2012 decemberében elfogadott, új cselekvési program alapcélja – nem
vitásan a válság hatására – a társaságok átalakíthatóságának, illetve kellő tőkeellátottságának
biztosítása, a részvényesek hosszú távú érdekeltségének erősítése, a vállalatirányítási jelentések
minőségi színvonalemelése, a vezető tisztségviselők javadalmazási rendszerének fejlesztése, Az
európai privát társaság (kft.) szupranacionális formájának rendeleti elfogadásáról az új cselekvési
program hallgat.
74
X. fejezet Szövetkezet
1. Út az új Ptk.-ig.
Az új Ptk. a jogi személy könyve Negyedik részében szabályozza a szövetkezetet, a 3:325–3:367. §-
ban.
A szövetkezés eszméje az 1800-as évek közepéről származik, lényegében egyszerre
keletkezett Angliában (rochdale-i takácsok) és a kontinentális Európában (a német–osztrák
Raiffeisen-féle kezdeményezés). Lényege, hogy sok gazdálkodó összeáll és közösen folytat
értékesítő, beszerző, fogyasztási vagy más tevékenységet. A szövetkezet a tagok szükségleteinek
kielégítését szolgáló szervezet, de nemcsak gazdasági, hanem társadalmi (kulturális, szociális stb.)
szükségletek kielégítését is elősegíti. A szövetkezet az önsegély elvére épülve a tagok szükséglet-
kielégítését, a tagok kölcsönös javát kívánja szolgálni. A szövetkezet önkéntes közösség, egyszerre
gazdálkodik, de igyekszik tagjai társadalmi–kulturális felemelkedését is elősegíteni.
Vannak országok, ahol a szövetkezeti mozgalomban nem fejlődött ki (pl. USA), másokban
közgazdasági értelemben van szövetkezet, de önálló jogi formája nincs. Ilyen ország pl. Dánia, ahol
a szövetkezeti alapelveket a jogi szabályozás diszpozitivitását felhasználva a hagyományos
kereskedelmi társaságokba építve valósítják meg, így van szövetkezeti kft., szövetkezeti
részvénytársaság. A harmadik variáció, hogy a szövetkezet a kereskedelmi társaságok külön önálló
formája – így jár el Németország vagy Ausztria. És végül az utolsó megoldás: a szövetkezet nem
kereskedelmi társaság, de mint a kft. (rt.) és az egyesület közti hibrid forma önálló törvényi
szabályozást kap. A szövetkezetnek ugyanis vannak „társasági” sajátosságai, pl. a változó tőke és a
nyitott tagság, de társadalmi funkciójánál fogva a profitorientált gazdasági társaságoktól eltérő
vonásai is (tagok közti erősebb szolidaritás, közösségi alap, egy tag egy szavazat elve, személyes
közreműködés).
A magyar jogban a szövetkezet törvényi alapon – német/osztrák mintára – az 1875-ös
Kereskedelmi Törvénykönyvben jelentkezett, tehát hamarabb lett kereskedelmi társaság, mint a kft.
A második világháború után – amikor még reménykedtek abban, hogy Magyarországon nem kell a
szovjet megoldásokat átvenni – 1947-ben önálló szövetkezeti törvényt alkottak (1947. évi XI.
törvény). A remény hamar elmúlt és 1949–1950-től megindult a szovjet mintájú erőszakos
kollektivizálás a mezőgazdaságban. A szövetkezet elveszti kereskedelmi társasági jellegét és
oszthatatlan szövetkezeti csoporttulajdon alakul ki. Míg a polgári társadalomban általában a
szövetkezetek önálló kisvállalkozások közösségi fellépésén, érdekképviseleti jellegén alapul, így a
beszerző–értékesítő–fogyasztási szövetkezeti típus az elsődleges, a szocializmusban az alapvető
szövetkezeti forma a szovjet kolhozt utánzó termelőszövetkezet, ahol a tagok jogállása közelít az
állami vállalatok munkavállalóihoz.
Magyarországon azonban 1956 után a többi volt szocialista országhoz képest némileg
másként alakult a szövetkezet sorsa. A mezőgazdaságban ugyan az ötvenes évek végén–hatvanas
évek elején végbement a kollektivizálás, de a földet nem államosították le, az ún. tszcs-k az állami
vállalatokhoz képest nagyobb önállóságot kaptak (melléküzemágai, szakcsoportjai lehettek), és a
tagok háztáji gazdasággal rendelkezek. Ez az önállóság a magyar gazdaságirányítási reformmal a
60-as évek végére tovább nőtt, amelyet a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi
II. törvény támasztott alá. És mivel az iparban és a kereskedelemben is éledezni kezdtek a
szövetkezetek, a szövetkezeti önállóság bekerült az alkotmányba és 1971-ben egységes szövetkezeti
törvényt alkottak (1971. évi III. törvény). A szövetkezetek – erről volt már korábban szó – élen
jártak a magyar társasági jog felélesztésében is.
A rendszerváltozás után az alapvető feladat a szövetkezetek szocialista ideológiától való
megszabadítása, a tagok önálló tulajdonosi minőségének megteremtése volt. Ezt a feladatot az
1989. évi XIV. törvény nyomán az 1992. évi I. törvény végezte el. Nyilvánvaló volt ugyanakkor,
75
hogy a rendszerváltozás után a mezőgazdaságban helyre kellett állítani a szövetkezeteken kívüli
magántulajdont is, helyt kell adni a családi gazdaságnak is. Ezért szövetkezetellenes intézkedésekre
is sor került, mert az állam az 1948–50 körül kisajátított kistulajdonosok kárpótlásának egy részét a
szövetkezetekre hárította (főleg az ún. szövetkezeti átmeneti törvényben, az 1992. évi II.
törvényben, illetve az ún. új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvényben). Ennek hatására
sok szövetkezet felbomlott, illetve miután erre 1989 óta lehetőség nyílott, egyetemes jogutódlással
átalakult kft.-vé vagy rt.-vé.
A rendszerváltozás után többször vita bontakozott ki arról, hogy a szövetkezeti formát nem
kellene-e beolvasztani a Gt.-be, tehát a szövetkezet legyen a gazdasági társaságok egyik formája. A
szövetkezeti szektor ellenállása folytán ez elmaradt és a harmadik Gt.-vel párhuzamosan
megszületett a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, amely az új Ptk. hatálybalépéséig
hatályban is van.
A 2006-os szövetkezeti törvény egyaránt vonatkozik a mezőgazdasági és ipari
termelőszövetkezetekre, a beszerző, értékesítő és fogyasztási, valamint egyéb kereskedelmi
tevékenységet folytató szövetkezetekre. Bizonyos mértékben eltérő szabályozás vonatkozik
a) a szociális, illetve iskolaszövetkezetekre,
b) a biztosítási szövetkezetekre és a szövetkezeti hitelintézetekre (pl. takarékszövetkezet),
c) a lakásszövetkezetekre (2004. évi CXLI. törvény).
A Ptk.-ban eddig a szövetkezet csak definíciószerűen szerepelt, a szabályozás tekintetében a
Ptk. csak kiutalt a külön törvényre (pl. régi Ptk. 38. §). Ezen változtatott az új Ptk., amely a
gazdasági társaságoktól elkülönítve, önálló jogi személy típusként szabályozta a szövetkezetet. Ez a
szabályozás azonban annyira általános, hogy a Ptk. hatálybalépésére időzítve szükség lesz – adott
esetben szövetkezeti ágazatokra bontva – önálló szövetkezeti törvényekre. A Ptk. általános
szabályai ugyanis nemcsak a lakás- vagy takarékszövetkezetekre nem megfelelők, hanem a
termelőszövetkezetekre sem. (Pl. a Ptk.-ban szövetkezeti részjegy nincs, márpedig a mezőgazdasági
szövetkezetekben óriási vagyon van az ún. befektetési részjegyekben.) A Ptk. szövetkezeti szabályai
közül igen sok a társasági szabályokkal azonos, azok megismétlését jelenti. Ezt talán el lehetett
volna kerülni, ha a társaságok közös szabályait – éppúgy, mint az egyesülésnél – a Ptk. kiterjesztette
volna a szövetkezetekre.
Megjegyzendő, hogy az Európai Unió 2003-ban rendeletet alkotott az európai
szövetkezetről, amely szupranacionális társasági formát a 2006. évi LXIX. törvény iktatta be a
magyar jogrendszerbe. A szövetkezni kívánók tehát ezt a formát is választhatják. Az európai
szövetkezetet azonban az európai jogalkotó erősen eltolta a részvénytársaság felé (tehát pl. duális,
illetve egységes irányítási rendszerrel egyaránt működhet, dolgozói participációt intézményesít,
konszernjogi vonatkozásokat szabályoz). A magyar jogban viszont a szövetkezet a gazdasági
társaságok és az egyesület között áll, többségük inkább a társaságokhoz áll közelebb, de pl. a
szociális szövetkezet, az iskolaszövetkezet, illetve a lakásszövetkezet alapvetően non-profit
szervezet.
2. A szövetkezet fogalma
Az új Ptk. 3:325. §-a az alábbiak szerint határozza meg a szövetkezetet: A szövetkezet a
tagok vagyoni hozzájárulásából álló tőkével alapított, a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint
működő, a tagok gazdasági és társadalmi szükségleteinek kielégítésére irányuló tevékenységet
végző jogi személy. A szövetkezet tevékenysége értékesítésre, beszerzésre, termelésre és
szolgáltatásra irányul.
A szövetkezet jogi személy – a magyar jog nem jogi személy szövetkezetet nem ismer. A
szövetkezetekre is érvényesek tehát a Ptk.-nak a jogi személyek közös szabályai között
megfogalmazott rendelkezései és azok közül főleg az, ahogy a szövetkezet alapszabálya
főszabályként eltérhet a Ptk. rendelkezéseitől (3:4. §). Ez gyökeres változás az eddigiekhez képest,
hiszen majd 150 éven keresztül a szövetkezeti szabályozás főszabályként kógens volt.
76
A szövetkezet további jellegzetes vonásai:
a) A tagok főszabályként alapszabályban meghatározott személyes közreműködésre
kötelezettek. A szövetkezetnek tagjai lehetnek személyes közreműködést nem vállaló személyek is,
de ezek száma nem haladhatja meg a taglétszám negyedét.
b) A szövetkezet nem természetes személy (azaz jogi személy) tagjainak száma nem
haladhatja meg a taglétszám 20%-át (ez az eddigiekhez képest lényeges csökkentés, mert a felső
határ 2006-tól 50% volt). Ezt a szigorú szabályt a Ptk. azzal enyhíti, hogy a 20%-os határ
szempontjából a szövetkezeteket – ha tagként belépnek más szövetkezetbe – figyelmen kívül kell
hagyni. A jogi személy tagok vagyoni hozzájárulása nem haladhatja meg a tőke harmadát. A
szövetkezet megszűnésére vonatkozó 3:367. §-ból pedig az is kiderül, hogy a szövetkezetnek
legalább hét taggal kell rendelkezni, mert megszűnik a szövetkezet, ha a tagok száma hét fő alá
csökken és 6 hónapos jogvesztő határidőn belül a létszámot nem egészítik ki legalább hét főre.
c) a tagoknak a szövetkezet részére vagyoni hozzájárulást kell szolgáltatniuk, de a
tagegyenlőség biztosítása érdekében az egyes tagok hozzájárulása nem haladhatja meg a tőke 15%-
át. A tag apportját a cégbírósághoz való bejelentkezésig köteles a szövetkezet rendelkezésére
bocsátani, a pénzbeli hozzájárulásnak pedig legalább 30%-át (a hátralévő részt a nyilvántartásba
vételtől számított egy éven belül). A személyes közreműködést nem vállaló tag teljes vagyoni
hozzájárulását már a megalakuláskor teljesíteni köteles.
d) A szövetkezet korlátozottan felelős társaság jelleggel működik, tehát a tagok a
szövetkezet tartozásaiért nem felelnek. A szövetkezetnek cégneve van.
e) A szövetkezet vagyona a tagoké, tehát ha a szövetkezet jogutód nélkül megszűnik, a
fennmaradt vagyon a jogi személyek általános szabályai szerint a tagok közt szétosztandó,
mégpedig – eltérő szövetkezeti szabály hiányában – a 3:48. § szerint a vagyoni hozzájárulások
arányában. A szövetkezet alapszabálya azonban közösségi alapot hozhat létre, amely nem osztható
fel a tagok között és a szövetkezet jogutód nélküli megszűnése esetén az alapszabályban megjelölt
célra kell fordítani.
A Ptk. csak a vagyoni hozzájárulás kapcsán mond ki semmisséget az alapszabály esetleg
eltérő rendelkezése kapcsán, de véleményem szerint az előzőekben az a)–b) pontban foglaltak a
szövetkezet fundamentális lényegéhez tartoznak, tehát ezektől való eltérés meg kellene tiltani.
3. A szövetkezet létrehozatala, létszakaszai
A szövetkezet létesítő okirata az alapszabály. A Ptk. az alapszabály elfogadását nem köti –
pedig az eddigi gyakorlat ez volt – alakuló közgyűléshez, csak annyit mond, hogy az alapszabály
elfogadásához legalább hét személy egybehangzó akaratnyilatkozata szükséges.
A szövetkezet alapszabályának kötelező tartalmi elemei részben a 3:5. §-ban meghatározott
általános követelményekhez, részben a 3:331. §-ban megállapított speciális követelményekhez
igazodnak (pl. az utóbbi körébe tartozik a szövetkezet és a tag közti gazdasági együttműködés
módjának meghatározása). A létesítő okirat formai követelményei egyeznek a gazdasági
társaságokéval és a bejegyzési eljárás menete is azonos (tagi aláírás, ügyvédi–közjegyzői
közreműködés, előtársaság stb.). A szövetkezet a cégjegyzékbe való jogerős bejegyzésével a jövőre
nézve jön létre.
A szövetkezeti alapszabály módosítása a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik, és a
módosításhoz a jelenlévők legalább kétharmadának és valamennyi tag felének a szavazata
szükséges. (A Ptk. nem mondja ki az eltérés tilalmát, holott erre szükség lenne.)
A szövetkezet átalakulását, egyesülését, illetve szétválását vagy az igazgatóság vagy a tagok
legalább 10%-a kezdeményezheti (a 10%-ot fejenként és nem vagyonaránylagosan kell számítani).
E három szervezeti aktusról a közgyűlés az összes tag legalább kétharmadának szavazatával dönthet
– elvileg e szabálytól is el lehet térni, de ez aligha volna helyes.
77
A szövetkezet csak kft.-vé vagy zártkörűen működő rt.-vé alakulhat át. A Ptk. azonban az
álalakulás módját nem szabályozza (mint ahogy a gazdasági társaságok szövetkezetté átalakulását
sem), ezt külön törvényben kell majd szabályozni.
4. A szövetkezet tagsági jogviszony
A szövetkezeti tagság alapításkor a szövetkezet cégjegyzékbe való bejegyzésével, később
pedig a tagfelvétellel keletkezik. A belépni kívánó tagnak el kell fogadni a szövetkezet
alapszabályát, nyilatkoznia kell vagyoni hozzájárulásáról és személyes közreműködése módjáról. A
Ptk. nem rendezi, hogy ki veszi fel a szövetkezetbe a tagot. Erről az alapszabálynak kell
rendelkeznie – a közgyűlés, illetve az ügyvezetés hatáskörébe egyaránt tartozhat. Ha a tag vállalt
vagyoni hozzájárulását nem teljesíti, a társasági szabályok szerint tagsági jogviszonya megszűnik.
A szövetkezet tagjairól tagnyilvántartást vezet, amelybe érdekeltsége igazolása után bárki
betekinthet.
A szövetkezet alapvető jellemzője, hogy a tagokat a szövetkezet működése, irányítása és
ellenőrzése során – vagyoni hozzájárulásuk mértékétől függetlenül – azonos jogok illeti meg. A
szövetkezet működhet non-profit jelleggel is – ld. a szociális szövetkezetet – ezért az alapszabály
rendelkezik arról, hogy az esetleges nyereséget a tagok között felosztják-e vagy sem. Ha felosztják
– kötelező, tehát eltérést nem engedő szabály – hogy a nyereség legalább felét a tagi személyes
közreműködés arányában kell felosztani.
Az alapszabály feljogosíthatja a közgyűlést arra is, hogy évente legfeljebb egy alkalommal a
veszteség fedezésére a tagok terhére pótbefizetési kötelezettséget írjon elő.
A Ptk. egyik újdonsága, hogy a társasági jog kollektív kisebbségvédelmi szabályait –
rendkívüli közgyűlés összehívása, egyedi könyvvizsgálat, illetve igényérvényesítés
kezdeményezése – átviszi a szövetkezeti jogra is. A kollektív kisebbségi jogok megszerzésének alsó
határa itt is a szavazati jogok öt százaléka, és e körben is semmis az az alapszabályi rendelkezés,
amely csökkenti a kollektív kisebbségi jogokat. A másik újdonság, hogy az eddigi szövetkezeti
döntőbíráskodás helyett a szövetkezeti jogvitákban is bevezeti a választottbíráskodást. Szövetkezeti
jogvitának a szövetkezet és a tagok, illetve a tagok egymásközti viszonyában ugyanazon ügyek
minősülnek, mint amelyeket a társasági jogban ismertettünk.
A szövetkezeti tagsági jogviszony megszűnik a szövetkezet cégnyilvántartásból való jogerős
törlésével, illetve az elmondottak szerint a vagyoni hozzájárulás szolgáltatásainak elmulasztásával.
Ezentúl megszűnik a tag halálával (a jogi személy jogutód nélküli megszűnésével), valamint a tag
kilépésével, illetve kizárásával.
A tag a szövetkezetből három hónapos „felmondási idővel” kiléphet, ennél hosszabb kilépési
időt az alapszabály nem állapíthat meg.
A tag a szövetkezetből – lényegében a társasági jogi szabályok átvételével – a közgyűlésnek
az összes tag legalább háromnegyedes szótöbbségével hozott határozata alapján kizárható. A
kizárás iránt a szövetkezetnek 15 napos jogvesztő határidőn belül a bírósághoz kell fordulnia. A
kizárásról a bíróság dönt.
A tagsági jogviszony megszűnésekor a volt taggal el kell számolni és részére járandóságát a
megszűnést követő 3 hónapon belül ki kell adni. E szabálytól az alapszabály nem térhet el.
5. A szövetkezet szervei
A) Közgyűlés
A szövetkezet döntéshozó szerve a tagok összességéből álló közgyűlés, amely meghozza az
alapvető stratégiai, személyi és szervezeti döntéseket.
A szövetkezet évente legalább egyszer rendes közgyűlést köteles tartani. Rendkívüli
közgyűlés összehívását a tagok legalább 10%-a indítványozhatja.
78
A Ptk. szövetkezeti rendelkezései nem rendelkeznek az ülés nélküli határozathozatalról,
illetve az ülésen elektronikus eszközökkel való részvételről – ezek meghonosítása eléggé ellentétes
lenne a szövetkezet jellegétől. Mivel azonban tiltó rendelkezés nincs, az alapszabály szerintem pl. a
3:20. § alapján rendelkezhet, mondjuk az ülés nélküli határozathozatalról vagy videokonferenciáról.
A 3:337. § kimondja, hogy a közgyűléstől vagyoni hozzájárulása mértékétől függetlenül
minden tagnak egy szavazata van. Tiltó rendelkezés hiányában azonban a 3:4. § alapján feltehetően
e szabálytól el lehet térni. A közgyűlés főszabályként egyszerű szótöbbséggel dönt – kivéve, ha
törvény vagy az alapszabály másként rendelkezik (láttuk, pl. az átalakuláshoz az összes tag legalább
kétharmadának szavazatát írja elő a törvény). A határozatokat általában a közgyűlés nyílt
szavazással hozza, a személyi kérdésekben titkos szavazást ír elő a Ptk., anélkül, hogy a szavazással
kapcsolatos rendelkezésektől való eltérést tiltaná.
A szövetkezet alapszabálya lehetővé teheti – nyilván a nagy létszámú szövetkezeteknél –
részközgyűlések tartását vagy közgyűlés helyett küldöttgyűlés intézményesítését. Ez esetben a
részközgyűlések, illetve a küldöttválasztások rendjét az alapszabályban kell szabályozni. A
szövetkezet közgyűlésének (egyébként igazgatóságának is) a határozatát a tag az általános
szabályok szerint (3:35–3:37. §) bíróság előtt keresettel megtámadhatja
B) Ügyvezetés
Főszabályként a szövetkezet operatívan testületként legalább háromtagú igazgatóság vezeti,
de a 15 főnél kisebb taglétszámú szövetkezet alapszabálya úgy is rendelkezhet, hogy az igazgatóság
hatáskörét egyszemélyes vezető tisztségviselő, az ún. igazgató elnök gyakorolja.
A szövetkezet ügyvezetését és törvényes szervezeti képviseletét az igazgatóság látja el,
amelynek tagjaira a jogi személyek általános szabályainak vezető tisztségviselőkre vonatkozó
szabályait is alkalmazni kell. Szövetkezetben vezető tisztségviselő csak tag lehet (kérdéses, hogy e
szabálytól a szövetkezet alapszabálya eltérhet-e – tiltó rendelkezés hiányában valószínűleg igen).
Az igazgatóság ügyrendét maga állapítja meg. A Ptk. főszabályként kimondja, hogy az
igazgatóság akkor határozatképes, ha a tagok fele jelen van és határozatait a jelenlévők egyszerű
többségével hozza meg. Az igazgatóság köteles a szövetkezet vagyoni helyzetéről a közgyűlésnek
legalább évente egyszer és a felügyelőbizottságnak legalább háromhavonta jelentést készíteni. (Ez
utóbbi korábban a Gt.-ben részvénytársasági szabály volt, most az rt.-nél kimarad, de a
szövetkezetnél felbukkant.)
A szövetkezet vezető tisztségviselői is önfelelősséggel, a szövetkezet érdekeinek
elsődlegessége alapján kötelesek eljárni. E minőségükben csak a jogszabályoknak, az
alapszabálynak és a közgyűlési határozatoknak vannak alávetve, nem utasíthatók és hatáskörüket
sem lehet elvonni.
C) Felügyelőbizottság, könyvvizsgáló
Kérdéses a Ptk. szövege alapján, hogy kötelező-e a felügyelőbizottság, illetve a
könyvvizsgáló a szövetkezetnél. A törvény szövegezése a kötelező jelleg mellett szól, de
ugyanakkor nincs eltérést tiltó rendelkezés.
A szövetkezet felügyelőbizottsága legalább háromtagú és a tagok megbízatása legfeljebb öt
évre szól. A szövetkezet felügyelőbizottságára is irányadó a jogi személyekre vonatkozó általános
szabályozás (3:26–3:28. §). A szövetkezeteknél eddig a felügyelőbizottság a tagokból állt. A Ptk. a
jogi személyek közös szabályainál, illetve a társasági közös szabályoknál ettől eltérő elvi alapokon
áll, de az eddigi szövetkezeti gyakorlat szerintem törvényi tiltás hiányában fennmaradhat.
Ugyanakkor a Ptk. alapján nem tagokat is választhat a közgyűlés a felügyelőbizottságba.
A szövetkezet könyvvizsgálójánál a Ptk. lényegében megismétli a közös szabályoknál illetve
az általános társasági résznél található könyvvizsgálói szabályozást. A könyvvizsgáló feladata
ugyanaz, mint a gazdasági társaságoknál, öt évnél hosszabb könyvvizsgálói megbízás semmis.
79
Irodalomjegyzék a II. Részhez
Fábián Ferenc–Sárközy Tamás: Vállalati társulások. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest,
1989.
Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági és a konszernjog elméleti alapjai.
HVG-ORAC, Budapest, 2001.
Sándor István: A társasági jog története Nyugat-Európában. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,
Budapest, 2005.
Kisfaludi András: A társasági Jog. Complex, Budapest, 2007.
Török Tamás: Konszernjog. HVG-ORAC, Budapest, 2009.
Auer Ádám–Bakos Kitti–Buzási Barnabás–Farkas Csaba–Nótári Tamás–Papp Tekla: Társasági
jog. Lectum, Szeged, 2011.
Nochta Tibor: Társasági Jog. Dialóg Campus, Pécs, 2011.
Sárközy Tamás: A gazdasági jog és az új Polgári törvénykönyv. Gazdaság és Jog, 2012/3.
Pázmándi Kinga: A cégtörvény eljárási rezsimjének reformjáról – az egyszerűsített cégeljárás
kivéreztetése. Gazdaság és Jog, 2012/3.
80
III. Rész - Non-profit jogi személyek
XI. fejezet Egyesület
1. Az egyesületi jog történeti fejlődésmenete Magyarországon
Az új Ptk. a típuskényszer alapján szabályozott jogi személyek egyes alapfajait a magánjogi
egyesülettel kezdi és szabályozza a 3:63–3:87. §-ban. Az egyesület ugyanis a magántulajdonon
alapuló fejlett polgári társadalmakban a civil személyegyesülések alapvető szervezeti formája. Az
individuális polgár egyben közösségi lény is, ezért alapvető nemzetközi egyezmények (Emberi
Jogok Egyetemes Nyilatkozata 20. cikk, Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya
22. cikk) és az egyes országok alkotmányai [így a magyar alaptörvény is (VIII. cikk)] biztosítja
számára az egyesülési jogot. Az egyesülési jog gyakorlati megvalósításának elsődleges (bár nem
kizárólagos) formája pedig a polgári jogi jogi személyként kialakított egyesület, mint sajátos
személyegyesülés, sajátos testület.
Az első nagy kontinentális polgári jogi kódexben, a francia Code Civilben – a feudális
rendiség feléledésétől tartva – az egyesület még nem kapott helyet, az egyesület első teljes értékű
szabályozása Franciaországban mintegy száz évvel később történt. Az 1900-as német Bürgerliches
Gesetzbuch-ban már jelentős szerepet kap az egyesület, de a német jogban a határai elmosódnak:
van gazdasági egyesület (Wirschaftsverein) is, továbbá ismeri a német jog a nem bejegyzett, így
nem jogi személy egyesületet (der nicht eingetragene Verein) is. A 20. század végén indul meg az
„egyesületi forradalom”, azaz az egyesületek viharos terjedése. Kialakul harmadikként az állami
világ és az üzleti világ mellett a non-profit civil társadalom világa, amelynek az intézménytípusú
jogi személy alapítvány mellett alapvető formája az igen széles társadalmi tevékenységi kört átfogó
személyegyesülési jellegű egyesület. Az egyesületek egy része ideális célkitűzést szolgál (ld. hobbi,
művészeti, tudományos, sportegyesületek) másik viszont érdekképviseleti, illetve politikai jellegűek
(ld. pártok, szakszervezetek, gazdasági–szakmai érdekképviseletek). Az érdekképviseletek jelentős
szerepet töltenek be az Európai Unió European Governance-ról szóló fehér könyve civilekkel
partneri kormányzást kívánó alapelvének megvalósításában. Az egyesületi kör szervezetileg is igen
változatos: kis helyi egyesületek mellett óriási nemzetközi egyesületek is működnek.
Fejlett egyesületi jog 1945 előtt sem volt Magyarországon, erős volt az állami nyomás. A
szocializmus pedig végképp gyanakvóan viszonyult az állampolgári önkezdeményezéseken alapuló
egyesületekre, legfeljebb a kis hobbi egyesületeket kívánta megtűrni. A szocialista Magyarország
első egyesületi szabályozása – bár az 1949-es alkotmány 73. §-a biztosította az egyesülési jogot – az
1955. évi 18. tvr.-ben kifejezetten korlátozó jellegű volt.
A szocialista ideológiának megfelelően az 1959-es Ptk. főkategóriája a gazdálkodó
szervezetek körén kívül nem az egyesület, hanem az ún. társadalmi szervezet (Ptk. eredeti 68. §-a)
volt. Ebbe a körbe – bár a Ptk. taxatívan nem határolta körül az egyesületet és ez a bírói
gyakorlatban problémát is okozott – elsősorban az állampárt (MSZMP), ifjúsági szervezete a KISZ,
a Hazafias Népfront, a szakszervezetek és a Nőtanács tartozott. E szervezetek közül többnek nem is
volt tagsága – pl. a Hazafias Népfrontnak –, hanem tömegmozgalomként működött. A Ptk. 1977-es
módosítása már nemcsak a törvénynek, hanem alacsonyabb szintű jogszabályoknak is lehetővé tette
azt, hogy valamely szervezetet társadalmi szervezetnek nyilvánítson (pl. rendelettel). A politikailag
„transzmissziós szíjaknak” tartott társadalmi szervezeteket nem kellett állami nyilvántartásba venni,
vagyoni viszonyaikra pedig mögöttes jogterületként az egyesületi szabályokat kellett alkalmazni.
Az egyesületi szabályozás tartalmilag a 70–80-as években egyre bővült, az 1955-ös
szabályozást felváltó 1970. évi 35. tvr. viszonylagosan liberalizálta az egyesületek létrehozásának
feltételeit. A 70-es években alakult ki az a szabályozás, hogy az egyesület nem irányulhat gazdasági
81
célra, jogi személységét pedig a bírósági nyilvántartásba vételével szerzi meg. Az egyesületek így
egyre jobban elkülönültek a gazdasági célú szövetkezetektől, vagy pl. elismerésre került a
sportegyesületek egyesületi jellege. Az egyesületek országos és helyi egyesületként működhettek,
belső szervezeti egységeiket pedig jogi személlyé nyilváníthatták. A társadalmi szervezetek
gazdasági célra vállalatot is alapíthattak, ezt a jogosítványt később az egyesületek is megkapták.
A rendszerváltozáskor az egyesületi szabályozásban alapvető változás következett be. Az
alapszabályozás az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény lett, amelyek fő célja a
többpártrendszer megalapozása volt, és ezért az egyesülési joggal alapvetően közjogi szempontból
foglalkozott. A törvény fő kategóriája ezért változatlanul a most már a szocialista ideológiához
képest egészen más tartalommal felfogott társadalmi szervezet, amelybe az egyesület beleolvadt. Az
egyesülési jogról szóló törvény 2. § (1) bekezdése kimondja, hogy az alkotmányban rögzített
egyesülési alapjog alapján valamennyi polgári jogi jogalany „… politikai pártot, szakszervezetet,
tömegmozgalmat, érdekképviseleti szervezetet, egyesületet vagy más… szervezetet” hozhat létre és
minden ilyen szervezet társadalmi szervezetnek minősül.
Az 1989. évi II. törvény a korábbi egyesületi szabályok egy részét valamennyi társadalmi
szervezetre általánosította, továbbá a polgári jogi vonatkozásokat csak kis mértékben szabályozta.
Ennek a szabályozási módszernek az „egyszerű” egyesületekre nézve több hátrányos vonása volt:
nevezetesen a Ptk. egyesületi szabályozása jelentősen leszűkült és számos polgári jogi vonatkozás –
pl. egyesülés–szétválás, az egyesület belső szervezete, a megszűnés módozatai – nem kapott
szabályozást, sok volt a joghézag. Miután pedig az 1989. évi II. törvény alapjogi összefüggései
miatt ún. kétharmados törvény volt, az elmúlt 20 év politikai harcai folytán nem volt mód az 1989-
es szabályozás módosítására, illetve kiegészítésére. Ezért az egyesületek szabályozása az elmúlt 20
évben a) szokásjogi úton (az egyesületi gyakorlattal), b) a Legfelsőbb Bíróság jogfejlesztő
tevékenységével (főleg a Közigazgatási Kollégium állásfoglalásaival), c) külön jogszabályokkal (pl.
a sporttörvény a sportegyesületekre nézve), d) a jogirodalom útján (ld. főleg Lomnici Zoltán
munkáit) tudott fejlődni. Emellett a Ptk. 61–63. §-a a 90-es évektől már a non-profit civil
személyegyesületek fő formájává az egyesületet nyilvánította és a 64. §-ban az egyesületi szabályok
alkalmazását mondta ki mögöttes jogterületként a társadalmi szervezetek többi fajára nézve.
Az egyesületi jog fejlődésére emellett kihatott több más általános szabályozás is. Így 1993-
ban bekerült a Ptk.-ba a köztestület, mint sajátos közjogi jogi személy, amelynek vagyoni
viszonyaira mögöttes jogterületként az egyesület szabályait kellett alkalmazni (65. §). A köztestület
közfeladatot lát el, létrehozását törvény rendeli el (kényszeregyesülés), és a törvény alapján
kényszertagsággal is rendelkezhet. Köztestületek alapvető formái a gazdasági, illetve foglalkozási
(szakmai) kamarák, emellett törvény egyedileg (Magyar Tudományos Akadémia, Magyar Olimpiai
Bizottság), illetve típusként (hegyközség) is létrehozott köztestületet. Megemlíteném továbbá, hogy
az 1989. évi II. törvény 13. §-a ismerte a társadalmi szervezetek „szövetségeinek” kategóriáját is.
Ennek sajátos formájaként 2000-en a Ptk. 66. §-ába bekerült a jogi személy sportszervezetek
tagságával rendelkező „országos sportági szakszövetség” is.
Végül 1997-ben megszületett az ún. non-profit törvény, azaz az 1997. évi CXLIV. törvény a
közhasznú szervezetekről. Egyesület is jogosult lett arra, hogy külön bírósági eljárás útján magát
közhasznú szervezetté nyilvánítassa és különböző gazdasági kedvezményekben részesüljön. Ez
esetben azonban belső szervezetében meghatározott intézkedéseket kell tennie – többlet közgyűlési
hatáskörök, ellenőrző testület létrehozása stb. Mivel az egyesületek jelentős részét, közhasznú
szervezetként bejegyezték, a non-profit törvény kihatott az egyesületi jog fejlődésére is.
Miután a 2010-es választások után megszűnt a kétharmados akadály, 2011-ben megszületett
az ún. civiltörvény, azaz a 2011. évi CLXXV. törvény az egyesületi jogról, a közhasznú jogállásról,
valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról. Ez a törvény már a 2011-ben
megalkotott új alkotmányhoz, az alaptörvényhez igazodik és hatályon kívül helyezte az egyesülési
jogról szóló 1989. évi II. törvényt, a közhasznú szervezetekről szóló 1997-es törvényt, valamint a
Ptk. egyesületekre vonatkozó szabályait is újraalkotta. A civil szervezetek bírósági
nyilvántartásának részletes szabályozását a 2011. évi CLXXXI. törvény végezte el.
82
A civiltörvény általános jelleggel megszüntette a társadalmi szervezet kategóriáját, a fő
kategória a civil szervezet, azon belül pedig – természetesen nem kizárólagos jelleggel (civiltörvény
5. §) – az egyesület lett. A civiltörvény 4. § (1) bekezdése kimondja, hogy „az egyesület az
egyesülési jog alapján létrehozott szervezet, amelynek különös formáira, a szövetségre, a pártra, a
szakszervezetekre, továbbá a külön törvény hatály alá tartozó tevékenységet végző egyesületekre
törvény az egyesületekre vonatkozó rendelkezésektől eltérő szabályokat állapíthat meg”.
Az 1959-es Ptk. 61–64. §-ának 2011-es civil törvénnyel való módosítása lényegében
fenntartotta a korábbi egyesületi szabályozást, de erősítette az állami törvényességi felügyeletet és
kiterjesztette a végelszámolási és a fizetésképtelenségi előírásokat (a csődtörvényt, azaz a csőd-
,illetve felszámolási eljárást) az egyesületekre is. Ugyanakkor a civiltörvény az egyesületekre nézve
több meggondolatlan olyan új szabályt is bevezetett, amelyet a gyakorlatban nem lehetett
alkalmazni. Ilyen pl. az a szabály, hogy ha egy egyesületnek legalább két jogi személy tagja van,
úgy szövetséggé kell átalakítani [4. § (3) bekezdés]. Ezen hibák kiküszöbölése érdekében a 2012.
évi XXXVIII. törvény jelentősen módosította a civiltörvény előírásait és pl. megszüntette a
szövetségekre vonatkozó, a civiltörvény 4. §-ában foglalt rendelkezést.
Időközben folyt az új Ptk. megalkotására irányuló munka is. A Ptk. Kodifikációs Bizottsága
mindig is a Ptk.-ban kívánta szabályozni az egyesületet, 2008-ra pedig az egyesület
szabályozásának indokolt szövegtervezete is elkészült. Ugyanakkor a Kormány 2009-es Ptk.
törvényjavaslata a jogi személyek egyes fajai közül kizárólag az alapítványt szabályozta, és az
egyesület a 2009. évi CXX. törvényből kimaradt. Ennek oka az a félelem volt, nehogy az egyesület
szabályozása miatt az egész Ptk. kétharmados törvénynek minősüljön. A 2009. évi CXX. törvénybe
foglalt Ptk. azonban – a köztársasági elnök beavatkozása, illetve az Alkotmánybíróság határozata
alapján – nem lépett hatályba, a 2010-es választások után pedig a kétharmadosság már nem okozott
problémát. Így az új Ptk.-ba az egyesület szabályozása bekerülhetett.
A Ptk. jogi személyek könyvének egyesületekre vonatkozó második részében – az egész Ptk.
kizárólagos magánjogi szabályozásra törekvő jellege folytán – az egyesületi jog komplex jogágazati
vonatkozásai, különösen a közjogi rendelkezések nem szerepelnek. Ezeket külön kell majd –
feltehetően a 2011-es civiltörvény módosításával – rendezni. Erre már csak azért is szükség van,
mert a Ptk. és a civiltörvény előkészítése egymásra tekintet nélkül történt és a két törvény
szemléletmódja meglehetősen különbözik. Ez a megalkotandó külön törvény fogja szabályozni az
egyesületi gazdálkodás Ptk.-ba be nem került szabályait, illetve az egyesületek közhasznú
szervezetté való nyilvánításának feltételeit is, amelyeket jelenleg ugyancsak a civiltörvény
tartalmazza.
2. Az egyesület, mint alapvető non-profit személyegyesülés
Mint említettük, az állampolgárok egyesülési joga megvalósításának alapvető magánjogi
jogi személy formája az egyesület, amely egyben a non-profit civil világ alapvető szervezeti
megjelenítője. Míg 1990-ben az egyesületek száma alig haladta meg a nyolcezret, napjainkra ez a
szám megközelíti a negyvenezret.
Az egyesület jogi személy, a jogi személységét a bírósági nyilvántartásba való jogerős
felvételével szerzi meg. A magyar jog tehát nyilvántartásba nem bejegyzett egyesületet nem ismer.
Természetesen az alaptörvény alapján az állampolgárok nemcsak jogi személy egyesület
létrehozásával gyakorolhatják egyesülési alapjogukat, hanem számos más módon is. Az egyesülési
jog tehát nem jelent egyesületalapítási jogot, az egyesület jogi kellékeit ugyanis a Ptk.
meghatározza. Számos egyéb lehetőség is van az egyesülési jog gyakorlására – pl. a civiltörvényben
meghatározott civil társaság (civiltörvény 79. §), mint a polgári jogi társaság (Ptk. 6. könyv 6:498.
§) sajátos formája.
A 3:63. § az egyesületet, mint a tagok közös és tartós, alapszabályban meghatározott
céljainak folyamatos megvalósítására létesített jogi személyként határozza meg. Az egyesületnek
tehát tartósnak kell lennie, folyamatosan kell működnie – a tartósságot és a folyamatosságot vitás
83
esetben a törvényességi felügyeletet gyakorló szerv értékeli. Mindenesetre az eddigi bírói gyakorlat
szerint, ha az egyesület alapszabálya szerint az egyesület határozott időre jön létre, ez az időtartam
egy évnél kevesebb nem lehet.
Az egyesületnek nyilvántartott tagsága van, bár a 3:67. § szerint a tagok személyére
vonatkozó adatok nem nyilvánosak. Egyesület tehát tagok nélkül nem lehetséges – a puszta
tömegmozgalom nem egyesület. Minden egyesületnek tagnyilvántartással kell rendelkeznie. Az
egyesületnek legalább 10 taggal rendelkeznie kell, mégpedig nemcsak az induláskor (ld. 3:64. §),
hanem általában az egyesület működése alatt is. Ezért az egyesület a 3:84. § alapján jogutód nélkül
megszűnik, ha tagjainak száma hat hónapon keresztül nem éri el a 10 főt. A törvény tehát nem zárja
ki azt az esetet, hogy rövidebb időközönként az egyesület taglétszáma tíz alá csökkenjen.
Az egyesületi célt a törvény nem részletezi, azt azonban kimondja, hogy egyesület nem
alapítható gazdasági célra. A magyar jogban tehát az egyesületi cél csak ideális: kulturális,
művészeti, tudományos, sport stb. lehet. A non-profit szférára vonatkozó statisztikai adatok szerint
a legtöbb egyesület (több mint 25%) szabadidő eltöltésére irányuló ún. hobbi egyesület, igen
jelentős a sportegyesületek száma (több mint 15%). Érdekképviseleti funkciót az egyesületek kb.
10%-a lát el. Természetesen – bár külön törvények többletjogokat és kötelezettségeket állapítanak
meg e szervezetre nézve (pl. a finanszírozásukra) – alapvetően egyesületi természetűek a politikai
pártok és a szakszervezetek is. Az egyesületi cél természetesen nem lehet jogellenes és a bírói
gyakorlat szerint a jó erkölcsbe sem ütközhet. Az egyesület országos és helyi jellegű egyaránt lehet
és természetszerűen külföldön is kifejthet tevékenységet.
Gazdasági egyesületet a magyar jog nem ismer – alapvető oka ennek a profit célú, illetve
nem profitorientált szervezetek közötti egyértelmű elhatárolás igénye (a Ptk. ezért – mint a társasági
jogban láthatjuk – a non-profit gazdasági társaság intézményeit is megszüntette). Természetesen az
egyesület az egyesületi cél elérése érdekében kiegészítő jellegű gazdasági tevékenységet folytathat.
Ezt a 3:63. § úgy fejezi ki, hogy az egyesület „az egyesületi cél megvalósításával közvetlenül
összefüggő gazdasági tevékenység végzésére jogosult”. A gazdasági tevékenységnek tehát nemcsak
áttételesen, hanem közvetlenül is kapcsolódia kell az egyesületi célhoz.
A kiegészítő gazdasági tevékenységet egyébként tartalmilag a törvény nem korlátozza, tehát
éppúgy mind eddig, vállalkozási jellegű is lehet. Lényeges azonban, hogy a vállalkozási
tevékenységből származó nyereség a tagok között nem osztható fel.
Az egyesületnek a Ptk. 3:1. § szerint – mint minden jogi személynek – a tagoktól elkülönült
vagyonnal kell rendelkeznie, amelynek nyilván elegendőnek kell lennie az egyesület működésének
biztonságos megkezdéséhez. Az egyesület a 3:63. § (4) bekezdése szerint vagyonát „céljának”
megfelelően használhatja és ez a vagyon az egyesület megszűnésekor sem osztható fel az egyesület
tagjai között, hanem a 3:85. § szerint hasonló célú közhasznú szervezethez kerül. Az egyesületi
gazdálkodás részleteire a Ptk. nem tér ki, ezt külön törvényben kell szabályozni (jelenleg a
civiltörvény rendezi).
Az egyesület eddigi Ptk.-beli definíciójából hiányzik az új Ptk.-ban önkéntes létrehozás és az
önkormányzati jellegű működés kritériuma, bár ezek a jellemzők a továbbiakban is fennmaradtak.
Ezek hiánya a Ptk. tisztán magánjogi jellegének koncepciójából következik. A kényszer-
személyegyesülések nem a magánjogi autonómia alapján jönnek lére, így magától értetődő, hogy az
egyesület az alapítók önkéntes jognyilatkozatai alapján keletkezik. Az önkormányzati jelleg
kimondását is a törvényalkotók a közjogi elem beszüremléseként értékelték és ezért mellőzték. Az
azonban magától értetődő, hogy az egyesületet a tagok maguk irányítják – bár az egyesület
ügyvezetését a 3:79. § alapján részlegesen külső személyek is elláthatják.
Az egyesület körében az új Ptk. nem rendelkezik – mint az eddigi jogszabályok – az
egyesületi szövetségekről. Az egyesületnek ugyanis bármilyen polgári jogalany tagja lehet, azaz
természetes személy, jogi személy, jogalanynak minősülő nem jogi személy szervezet is. Ebből
következik, hogy egyesület is beléphet másik egyesületbe és lehetséges olyan egyesület is, amely
kizárólag jogi személy tagokból áll, esetleg valamennyi tagja egyesület. E felfogásban az egyesületi
szövetség kategóriájára nincs szükség, így az országos sportági szakszövetség, mint önálló
84
kategória a Ptk.-ból kimaradt és a jövőben kizárólag a sporttörvény (2004. évi I. törvény)
szabályozza. A Ptk. szabályozásától függetlenül a civiltörvény ismeri az egyesületi szövetség
kategóriáját, így tehát egyesület a jövőben is működhet szövetségként, illetve szövetség
elnevezéssel.
Nem szabályozza a Ptk. a köztestületeket sem, hiszen azok elsődlegesen közjogi jogi
személyek. Ebből következik, hogy a Ptk. hatályba lépése után a köztestületekről önálló törvényt
kell majd alkotni. Annak természetesen nincs akadálya, hogy a külön törvények – így a
köztestületekről, illetve akár a vadásztársaságokról is – mögöttes jogterületként ezen polgári jogi
jogalanyisággal is rendelkező szervezeteknél az egyesületi szabályokat hívják fel. Az egyesület –
bár szintén elláthat szakmai érdekképviseleti feladatokat – eltér az egyesüléstől, amely alapvetően
gazdasági szervezetek tevékenységének koordinálását végző jogi személy (ld. Ptk. 3:351. §).
Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy mivel a Ptk. igen széleskörű jogi személy általános
résszel készült, számos olyan kérdés, amely korábban valamilyen módon az egyesületi jogban
került szabályozásra, most a közös szabályok közé került. Ilyen különösen a névhasználat, a
székhely, a nyilvántartási kérelem benyújtása, a létesítés érvénytelensége, az esetleges
felügyelőbizottság és állandó könyvvizsgáló szabályozása, a törvényességi felügyelet, a határozatok
bírósági felülvizsgálata, valamint a belső szervezeti egységek ugyancsak esetleges számszakos
jogképességének biztosítása. Miután pedig a 3:4. §-nál fogva valamennyi jogi személynél mód van
arra, hogy bizonyos feltételek mellett a létesítő okirat eltérjen a Ptk. szabályaitól, az egyesületek
létrehozásánál mindig vizsgálni kell, hogy az adott előírás mennyire kötelező az egyesület
alapszabályára nézve. Ugyanakkor a 3:63. § alaprendelkezéseit definitív, és ezért fogalmilag eltérést
nem engedő szabályoknak kell szerintem minősíteni. Így nem lehet véleményem szerint – a
diszpozitivitásra hivatkozva – gazdasági egyesületet alapítani, avagy az egyesület esetleges
nyereségét a tagok között szétosztani,illetve mondjuk nyolc fővel egyesületet alapítani.
3. Az egyesület létrehozása
Az új Ptk. 3:64. §-a kimondja, hogy egyesület létrehozásához az szükséges, hogy legalább
tíz polgári jogalany (természetes, illetve jogi személy) egybehangzó akaratnyilatkozattal
megállapítsa az egyesület alapszabályát. Mivel a törvény kifejezetten alakuló közgyűlésről nem
beszél, elvileg az alapítók külön-külön is tehetnek jognyilatkozatot az alapszabállyal kapcsolatban,
vagy akár az alapszabály elfogadása az általuk erről kötött megállapodással is történhetik. (Ezt
nevezi a törvény miniszteri indokolása „ügyleti alapításnak”.) Természetesen, ha ezt az alapítók
kívánják, az alapszabály tartalmát alakuló közgyűlésen is meghatározhatják az eddigi gyakorlat
szerint.
Az alapszabály elfogadásához legalább tíz személy egybehangzó – az egyesület
létrehozására irányuló – akaratnyilatkozata kell. A tíz személynek szerintem be is kell lépnie az
egyesületbe, tehát olyan alapító, aki nem lesz tag, álláspontom szerint nem lehetséges. Bár a törvény
kifejezetten a 10 tagtól való eltérést nem tiltja meg, véleményem szerint a tagminimum az egyesület
fogalmi kelléke, ezért 10 tagnál kevesebb taggal egyesületet létrehozni, illetve tartósan működtetni
nem lehet. (Ideiglenesen azonban működhet a 3:67. § rendelkezései alapján, hiszen csak hat hónap
után kell megszüntetni a „taghiányos” egyesületet.)
A Ptk. egyesületi részében kifejezetten nem szabályozza, hogy mikor jön létre az egyesület,
így a 3:64. §-t úgy is lehetne értelmezni, hogy az alapszabály elfogadásával az egyesület létrejött.
Ugyanakkor a jogi személyek közös szabályai a 3:4. §-ban kimondják, hogy a jogi személy az
állami (mégpedig a bírósági) nyilvántartásba való jogerős bejegyzéssel jön létre. A bíróság
kizárólag törvényességi alapon vizsgálhatja az egyesület létrehozását, tehát a nyilvántartásba vételt
csak akkor tagadhatja meg, ha az alapszabály törvénysértő, azaz nem felel meg a Ptk. létesítő
okirattal szemben támasztott általános követelményeinek (3:5. §), illetve az egyesülettel szembeni
speciális követelményeknek.
85
A jogi személyek nyilvántartásáról szóló törvény fogja majd a nyilvántartásba vétel részletes
szabályait megállapítani. A bírósági nyilvántartásba vétel a jövőre nézve, tehát nem az alapszabály
elfogadására visszaható hatállyal történik. Az egyesület jogi személysége pedig addig tart, míg a
nyilvántartásból jogerősen nem törlik.
4. Az egyesületi tagok jogállása
A) A tagi státus, mint jogok és kötelezettségek egysége
Az egyesület nyilvántartott tagsággal rendelkezik. Az egyesületi tagnak tagi jogállása, azaz
státusa van, jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik. Az egyesületi tagság – az egyesület ideális
célkitűzéseihez igazodóan – alapvetően nem vagyoni jogviszony, bár természetszerűen vannak
vagyoni vonatkozásai, pl. a tagdíjfizetés (feltéve, ha ezt az alapszabály előírja). Mindenesetre a
3:63. § (4) bekezdésénél fogva az egyesület tagjai részére nyereséget nem juttathat, és az egyesület
megszűnésekor sem lehet az egyesület vagyonát a tagok között felosztani (3:85. §). Az egyesület –
hacsak jogszabály másként nem rendelkezik (pl. biztosítási egyesület) – semmilyen vagyoni
szolgáltatást nem nyújthat tagjainak.
Az egyesületi tagok általában sem az alapításkor, sem később különösebb vagyoni
szolgáltatást nem nyújtanak az egyesületnek, hacsak az egyébként sem kötelező, bár a gyakorlatban
általánosan elterjedt tagdíjfizetést ekként nem értékeljük. Ezért érdemes felhívni a figyelmet a jogi
személyek általános szabályaira. Eredetileg a 3:2. § (3) bekezdése szerint, ha az alapítók (tagok)
által szolgáltatott vagyon nyilvánvalóan nem elegendő az egyesület tevékenységének biztonságos
megkezdéséhez és emiatt az egyesület jogutód nélküli megszűnésekor kielégítetlen hitelezői
követelések maradnak, e tartozáskért az egyesület tagjai egyetemlegesen felelnek. Ez a szabály
viszont a végleges Ptk.-ból kimaradt. Ugyanakkor a 3:9. § (2) bekezdése szerint, ha az alapítók
(tagok) nem kötelesek az egyesületnek vagyoni szolgáltatást teljesíteni, úgy a jogutód nélküli
megszűnéskor kielégítetlenül maradt tartozásokért az egyesület tagjainak egyetemlegesen kell
helytállniuk. (Ez a rendelkezés aligha támogatja az egyesületalapítást.)
Az egyesület tagja tagsági jogviszonya keretében jogosult az egyesület tevékenységében
részt venni. Ennek a személyiségi jognak a tartalmát a törvény nem részletezi, ha ez az adott
egyesületnél lényeges, úgy az alapszabályban kell rendelkezni erről. A tag mindenképp jogosult az
egyesület legfőbb szerve, a közgyűlés munkájában részt venni, a közgyűlésen felszólalni,
indítványokat tenni. A tag az egyesület bármely tisztségére megválasztható. Az eddigi bírói
gyakorlat szerint kiskorú tag csak akkor lehet tisztségviselő, ha ezt az alapszabály lehetővé teszi. Az
új Ptk. 3:22. § (1) bekezdése viszont a vezető tisztségviselővel szemben megköveteli a
nagykorúságot, a 3:26. § ugyanezt mondja ki a felügyelőbizottsági tagsággal kapcsolatban. Mivel a
két §-ban nem szerepel az eltérés tiltása, szerintem elvileg az egyesületi alapszabály lehetővé teheti
a korlátozottan cselekvőképes kiskorú tisztségre való megválasztását.
A közgyűlési jogok közé tartozik a szavazati jog. Kérdéses, hogy lehet-e a tag szavazati
jogát az alapszabály által korlátozni, esetleg olyan esetben, ha az alapszabály a 3:65. § (2)
bekezdése alapján különleges jogállású tagságot is meghatároz. Figyelemmel a jogi személyek
általános szabályai szerint többször említett ún. diszpozitivitásra, elvileg mód van a szavazati jog
korlátozására, akár elvonására is, mert ezt a törvény nem zárja ki. Ugyanakkor azonban ez
szerintem az egyesületi jog személyegyesítő jellegével ellentétes, ezért célszerű lett volna a
kifejezett törvényi korlátozás.
Főszabályként az egyesület tagjait egyenlő jogok és egyenlő kötelezettségek illetik meg. A
törvény azonban feljogosíthatja az alapszabályt, hogy különleges jogállású tagságot határozza meg.
Ez a gyakorlatban eddig általában úgy valósult meg, hogy az ún. rendes tagság mellett számos
alapszabály ismer ún. pártoló, illetve tiszteletbeli tagságot is. Pártoló tagok általában az egyesületek
támogatói, szponzorai szokta lenni. Pl. a sportról szóló 2004. évi I. törvény szerint
sportegyesületnek csak természetes személyei lehetnek „rendes tagjai”, jogi személy támogatók
86
viszont pártoló taggá válhatnak. Tiszteletbeli tagok általában olyan személyek, akikkel az egyesület
kapcsolatban áll vagy állt, és akiket ilyen tiszteletbeli tagsággal kívánnak megtisztelni (sokszor
külföldiek). A pártoló tag, illetve a tiszteletbeli tag az eddigi gyakorlat szerint nem rendelkezik
szavazati joggal, csak tanácskozási jogot gyakorolhat a közgyűlésen – a rendes tag szavazati jogát
viszont szerintem elvonni nem lehet. A bírói gyakorlatban kérdéses volt, hogy lehetséges-e az
alapító tagoknak tagfelvételnél vétőjogot adni – tiltás hiányában szerintem a jövőben az alapszabály
ilyen különleges jogállású tagságot is intézményesíthet.
Az egyesületi jogban hagyományos az egy tag egy szavazat elv. Az új Ptk. is elismeri
azonban a gyakorlatot, amely egyes tagok – az alapszabály alapján – többletszavazati joggal ruház
fel. Pl. számos sportszövetség alapszabálya ismer olyan rendelkezést, amely szerint minden tagnak
annyi szavazata van (esetleg több tagot képviselő hely biztosítása útján), mint ahány csapatot a
bajnokságba benevez. Az eddigi bírói gyakorlat viszont nem ismerte el a szavazati jog tagdíj
mértékére való tekintettel történő differenciálását (aki többet fizet, szavazati joga többet ér), ezért
kérdéses, hogy a Ptk. 3:4. §-nak általános diszpozitivitásánál fogva ez a gyakorlat fenntartható-e.
Az egyesület a magánaktivitás kifejtésének szervezeti formája. Ezért is mondja ki a 3:65. §
(3) bekezdése, hogy a tagságból származó jogokat főszabályként személyesen kell gyakorolni, de ez
alól az alapszabály kivételt tehet és lehetővé teheti egyes tagi jogok képviselő útján való
gyakorlását. (A bírói gyakorlat szerint a képviselő egy másik tag is lehet.) Ugyanakkor – mivel az
egyesület nem gazdasági társaság – az egyesületi tagsági jogviszonyból származó jogok nem
forgalomképesek, más személyre nem átruházhatók, sőt a Ptk. a tagsági jogok öröklését is kizárja.
A Ptk. 3:4. § eltérést engedő általános szabálya folytán felmerül, hogy az alapszabály
eltérhet-e a Ptk. egyesületi tagságnál az öröklést tiltó rendelkezésétől. Itt két értelmezés lehetséges.
Az egyik, hogy az egyesület a tag személyéhez kötődik, tehát az öröklés megengedése az egyesület
fogalmi elemeit sértené. A másik, hogy kifejezett törvényi tiltás hiányában – a 3:4. § (3)
bekezdésében foglalt keretekben – az alapszabály lehetővé teheti az öröklést. A bírói gyakorlatnak
kell majd e kérdésben állást foglalnia.
A kiskorú személyek egyesületi tagságára a cselekvőképességgel kapcsolatos szabályok az
irányadók (2:10–2:18. §). 14 év alattiaknál a kiskorú személy törvényes képviselője tehet belépési
nyilatkozatot a kiskorú helyett. A 14–18 év közti korlátozottan cselekvőképes személy – ha ezt az
alapszabály nem zárja ki – saját maga is beléphet az egyesületbe (pl. sportegyesületbe), de csak
törvényes képviselője hozzájárulásával [2:12. § (1) bekezdés]. A gyakorlat szerint az egyesület
közgyűlésén a 14–18 év közti kiskorú a szavazati jogot maga is gyakorolhatja. Ez a gyakorlat 2:12.
§ (2) bekezdés a) pontja alapján szerintem az új Ptk. hatálybalépése után is fennmaradhat.
Az egyesületi tagság nemcsak jogokkal, hanem kötelezettségekkel is jár. A tag
kötelezettségeit alapvetően az alapszabálynak kell meghatároznia, de általános iránytűként a Ptk.
kimondja, hogy az egyesület tagja nem veszélyeztetheti az egyesület céljainak megvalósítását, nem
gátolhatja az egyesület tevékenységét. Az eddigi gyakorlatban a tagdíjfizetés – az alapszabály eltérő
rendelkezése hiányában – alapvető tagi kötelezettség volt, amelynek elmulasztása akár kizárással is
járhatott.
B) A tagsági jogviszony keletkezése – alapszabály
Az egyesületi tagság az alapításban résztvevő, az egyesületbe tagként jelentkező
személyekre nézve, akik ügyleti akaratukat az egyesület létrehozására nézve az alapszabály
elfogadásával kifejezték, az egyesület bírósági nyilvántartásba történő jogerős felvételének napjával
létrejön. Egyébként a 3:65. §-nak a különleges jogállású tagságra vonatkozó szabálya folytán
szerintem nincs akadálya annak, hogy az egyesületi alapszabály az alapító tagokat többletjogokkal
ruházza fel az egyesületi működésben.
Az egyesület folyamatos működése során sincs akadálya annak, hogy valaki az egyesülethez
csatlakozzon, az egyesületbe tagként belépjen. Ehhez kétirányú kölcsönös akaratnyilatkozat kell. A
belépni kívánónak jeleznie kell ez irányú szándékát és nyilatkoznia kell arra nézve, hogy az
87
egyesület alapszabályát magára nézve kötelezően elfogadja. Az egyesületnek pedig be kell fogadnia
a tagnak jelentkezőt, belépési kérelmét tehát el kell fogadnia. A Ptk. 3:67. §-a az egyesület részéről
a közgyűlést (küldöttgyűlést) jelöli meg olyan szervként, amely a belépési kérelmet elfogadhatja, de
a 3:4. § általános eltérést engedő szabálya folytán szerintem az alapszabály felhatalmazhatja az
ügyvezetést a belépési kérelem elfogadására. Az eddigi bírói gyakorlat szerint az alapszabály a
tagként való belépést feltételekhez kötheti. Mivel nincs tiltó rendelkezés, így elvileg az alapszabály
próbaidős tagságot is elismerhet.
Az egyesület magán (civil) szervezet. Ebből kifolyóan a tagjegyzéke, általában pedig a tagok
személyi adatai nem nyilvánosak.
Az egyesület létesítő okirata az alapszabály. Az alapszabály kötelező tartalmi elemeit
részben a 3:5. § általános rendelkezései, részben a 3:71. § határozza meg.
A 3:5. § szerint az egyesület alapszabályában meg kellene határozni
a) a 3:6. § figyelembevételével az egyesület nevét,
b) a 3:7. § figyelembevételével az egyesület székhelyét,
c) az egyesület célját,
d) az alapító tagok nevét, lakhelyét (székhelyét),
e) az első vezető tisztségviselőket (elnökségi tagokat).
Az egyesületekre is irányadó tehát a névkizárólagosság és a névvalódiság elve és az
egyesületnek is kell lennie székhelyként bejegyzett irodája. A 3:5. § e) pontja a létesítő okirat
kötelező tartalmánál a jogi személy részére teljesítendő vagyoni szolgáltatásokat is megjelöli, ez
azonban egyesületeknél nehezen értelmezhető, hiszen az egyesület ideális céljánál fogva ilyen
szolgáltatásokra általában nem kerül sor. A gyakorlatban felmerült, hogy lehet-e az egyesület
nevéhez a szponzor nevét hozzáfűzni – ez nyilvánvalóan nem szép megoldás, de törvényi tilalom
hiányában szerintem lehetséges.
Az általános szabályokhoz a speciális egyesületi szabályozás (3:71. §) további öt pontot fűz.
Így meg kell határozni az egyesületi tagok jogait és kötelezettségeit,a jogok között pedig különösen
a szavazati jog gyakorlásának feltételeit. Meg kell határozni az egyesület szerveit, ezek hatáskörét,
valamint a tagokra, az ügyvezetésre, valamint az esetleges felügyelőbizottsági tagokra vonatkozó
összeférhetetlenségi szabályokat. Rendezni kell a közgyűlés lebonyolítását, a közgyűlés
összehívásának és levezetésének rendjét, a döntések meghozatalát és kihirdetését. Végül rendezni
kell a tág értelemben vett jogszabálysértő tagi magatartás jogkövetkezményeit a taggal szembeni
esetleges eljárás szabályait.
Természetesen az alapítók az alapszabályba a kötelező kellékeken kívül bármilyen más
rendelkezést felvethetnek. Az alapszabályt pedig az akarati elv alapján az egyesület céljával
összhangban kell értelmezni.
C) A tagsági jogviszony megszűnése
A 3:68. § sorolja fel az egyesületi tagsági jogviszony megszűnésének eseteit, majd a 3:69. és
3:70. § részletezi az egyes megszűnési eseteket.
A 3:68. § szerint tagsági jogviszony négy esetében szűnik meg, nevezetesen a tag
kilépésével, a tagsági jogviszony egyesület általi felmondásával, a tag kizárásával, illetve a tag
halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével. Természetesen megszűnik az egyesületi tagság az
egyesület jogutód nélküli megszűnésével is.
A tag bármikor indoklás nélkül kiléphet az egyesületből – ennek módja a kilépés írásbeli
nyilatkozattal való bejelentése az egyesület törvényes szervezeti képviselőjének, azaz az
ügyvezetésnek. Véleményem szerint a kilépési nyilatkozat az ügyvezető szervhez való megérkezése
napján válik hatályossá, ezt azonban az egyesület alapszabálya másként is szabályozhatja.
A 3:69. § csak akkor teszi lehetővé a tagsági jogviszony egyesület által történő írásbeli
felmondását, ha az alapszabály a tagságot feltételekhez köti és megállapítást nyer, hogy a tag már
nem felel meg a feltételeknek. (A „már” szó azért indokolt, mert ha a tag eleve nem felelt meg e
88
feltételeknek, nem vehették volna fel tagként.) A felmondásról a Ptk. szerint a közgyűlés
(küldöttgyűlés) dönt és a felmondási idő harminc nap. Véleményem szerint azonban a 3:69. § ezen
szabályaitól törvényi tiltás hiányában a 3:4. § általános eltérő rendelkezést tartalmazó
rendelkezéséből kifolyólag az alapszabály eltérhet (tehát általános felmondási lehetőséget adhat,
más felmondási időt és módot határozhat meg és az egyesület ügyvezetésére is átruházhatja a
felmondási jogot).
A tagsági jogviszony felmondásától az új Ptk. megkülönbözteti a tag kizárását. Kizárásra a
3:70. § alapján akkor kerülhet sor, ha
a) a tag jogszabályt vagy alapszabályt, vagy közgyűlési határozatot
b) súlyosan vagy ismételten
megsérti. Ilyen esetben bármely egyesületi tag vagy bármely egyesületi szerv (pl. ügyvezetés,
felügyelőbizottság) kezdeményezésére a közgyűlés a taggal szemben kizárási eljárást folytathat le.
A törvényszöveg a kizárási eljárást feltételhez köti: akkor van helye kizárási eljárásnak, ha az
alapszabály – feltehetően a kizárási eljárásra nézve és nem általában – „a tisztességes eljárást
biztosító szabályokat meghatározza.”
A taggal szemben fegyelmi eljárást eddig lefolytatni nem lehetett – kérdéses a 3:4. §-ra
tekintettel, hogy a jövőre nézve az alapszabály lehetővé teheti-e ezt. Szerintem a fegyelmi eljárás
egész jogrendszerünkben kivételes jellegénél fogva nem. De ha mégis, úgy a fegyelmi eljárás
feltételeit, az eljárást és a jogorvoslati lehetőségeket az alapszabályban részletesen szabályozni kell.
Vitás lehet, hogy az alapszabály a kizárási eljárás lefolytatására a közgyűlés helyett az
ügyvezető szervet is feljogosíthatja-e. Véleményem szerint elvileg nem helyes, ha tagot nem a
közgyűlés zárja ki, de a 3:4. § általános szabálya folytán tiltó rendelkezés hiányában mód van arra,
hogy az alapszabály a kizárási határozat meghozatalát az egyesület elnökségére átruházza.
A kizárás írásbeli kizárási határozattal történik, amelyet indokolni kell. Az indokolásban fel
kell tüntetni a kizárás alapjául szolgáló bizonyított tényeket és tájékoztatni kell a tagot a
jogorvoslati lehetőségről. A taggal az írásbeli határozatot közölni kell, az a kézbesítéssel válik
hatályossá.
A kizárás ellen az egyesületen belül nehéz fellebbezési lehetőséget biztosítani, hiszen azt
főszabályként az egyesület legfőbb szerve, a közgyűlés hozza. Az alapszabály mégis fellebbezési
lehetőséget biztosíthat, pl. úgy, hogy fellebbezés esetén a közgyűlésnek újra tárgyalnia kell a
kizárást. A fellebbezés szabályait tehát az alapszabály állapítja meg. Ha nincs fellebbezési
lehetőség, a kizárás „jogerős”, de az általános szabályok szerint (3:35. §) a tag a bíróságnál
megtámadhatja a kizáró határozatot.
A Ptk. nem rendelkezik arról, hogy a tagdíj meg nem fizetése mikor és milyen feltételek
mellett lehet esetleg felmondási vagy kizárási ok. Erről ezért az alapszabályban kell/lehet
rendelkezni.
D) Választottbíráskodás az egyesületeknél
A választottbíráskodás az üzleti világ, a gazdasági társaságok jogának jellegzetes
intézménye, ezt azonban most a Ptk. intézményesíti a non-profit egyesületek körében is. Az – ad
hoc vagy intézményes – választottbíráskodást megalapozhatja az egyesületi alapszabály, de a
jogvitában érintettek eseti megállapodása is. A jogvitának vagy a tagsági jogviszonyból kell
erednie, vagy az egyesületi szervek és a tagok egymásközti jogvitájából. A választottbírósági
eljárásban tehát a felek a tagok, illetve az egyesület mint jogi személyek lehetnek.
A kérdés az, hogy a válsztottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvényt hogyan lehet
majd alkalmazni egyesületi jogvitákra, hiszen tipikusan gazdasági jogvitákat modellezett
megalkotásánál a törvényhozó. Igaz, időközben a sportban is megszületett a választottbíráskodás,
amely alapvetően humán terület, de erre a sporttörvények – jelenleg a 2004. évi I. törvény – önálló
sport-választottbíráskodást hozott létre szervezetileg és eljárásilag egyaránt. Feltehetően ezt a
89
kérdést az egész egyesületi jogra nézve a Ptk-t hatályba helyező törvény fogja rendezni, esetlegesen
a válsztottbírósági törvény módosításával.
5. Az egyesület szervei
A) Az egyesület döntéshozó szerve: közgyűlés
A egyesület alapvető szerve a tagok összességéből álló közgyűlés, amely az egyesületi cél
eléréséhez szükséges alapvető stratégiai döntéseket hozza meg. A közgyűlés kizárólagos hatáskörét
a Ptk. 3:74. § határozza meg. A közgyűlésre nézve a jogi személyek közös szabályai közül a 3:16–
3:20. §-ban foglalt rendelkezéseket is figyelembe kell venni, pl. a határozatképesség megállapítása
vonatkozásában.
A közgyűlés az egyesület tagjaiból áll. A tag alapvető joga, hogy részt vegyen a
közgyűlésen, ott felszólaljon, észrevételeket, javaslatokat tegyen. A közgyűlésen csak a tagok,
illetve azok vehetnek részt, akik törvény vagy az alapszabály alapján erre jogosultak, továbbá akiket
a taggyűlésre meghívnak. Más szóval az egyesület közgyűlése nem nyilvános – más kérdés, hogy
amennyiben az egyesület magát közhasznú szervezetnek nyilváníttatja, a közhasznú szervezetekre
nézve a civiltörvényben meghatározott nyilvánossági követelményeket teljesítenie kell.
A tagok közgyűlési jogait közé tartozik a szavazati jog. Értelmezésem szerint a „rendes”
tagoktól a szavazati jogot elvonni nem lehet (csak a különleges jogállású – pártoló, tiszteletbeli –
tagok nem szavazhatnak), de az alapszabály – az arányosság és a szükségszerűség elvének
betartásával – többletszavazati jogot biztosíthat.
Az eddigi egyesületi gyakorlat alapján kérdéses, hogy nem tag a közgyűlésen szavazathat-e.
Számos egyesület működik ugyanis úgy, hogy alapszabálya szerint az egyesület elnökségi tagjai is
rendelkeznek szavazati joggal, mégpedig akkor is, ha nem egyesületi tagok. Véleményem szerint ez
a gyakorlat nem helyes, kívánatos, hogy a közgyűlésen csak a tagok szavazzanak – ezt erősíti meg
az új Ptk. 3:73. § (2) bekezdésének a „külsők” tanácskozási jogával kapcsolatos rendelkezései is.
Figyelemmel azonban a 3:4. § általános eltérést engedő rendelkezésére, szerintem mód van arra,
hogy az alapszabály alapján nem tag is szavazzon az egyesület taggyűlésén. Az alapszabály dönt
abban a kérdésben is, hogy a szavazás nyilvános vagy titkos, általában személyi kérdésekben a
titkos szavazást elő szokták írni.
Az 1989. évi II. törvény túl laza (négy év) rendelkezését meghaladva, a kialakult eddigi
egyesületi gyakorlat alapján a Ptk. 3:73. § (1) bekezdése kimondja, hogy a közgyűlés évente
legalább egy alkalommal ülésezik, és ettől a szabálytól az alapszabály nem térhet el (semmis). Az
éves költségvetés, illetve beszámoló elfogadása miatt (3:74. §) az évenkénti egy közgyűlésre
ugyanis mindenképp szükség van. Az ún. rendes évenkénti közgyűlés mellett az alapszabálynak
kell rendelkeznie arról, hogy milyen feltételek mellett lehet, illetve kell rendkívüli közgyűlést
összehívni. Az ügyvezetés véleményem szerint – ha ezt az egyesület működése megköveteli –
bármikor összehívhatja a rendkívüli közgyűlést, és ez nyilván indokolt akkor is, ha ezt a
felügyelőbizottság kezdeményezi. Az egyesületi jog kifejezetten kollektív kisebbségi jogokat (így a
közgyűlés összehívásának kezdeményezését), nem állapít meg (a jogi személyek közös szabályai
sem), de az alapszabály rendelkezhet úgy, hogy mondjuk a tagok egynegyedének kérésére a
rendkívüli közgyűlést össze kall hívni.
A közgyűlés a 3:16. § értelmében „testület”, amely döntéseit ülés tartásával hozza meg. A
3:4. § azonban lehetőséget ad arra, hogy ettől a szabálytól az egyesület alapszabálya eltérjen, és pl.
lehetővé tegyen ülés helyett írásbeli szavazást. Bár erről a Ptk. az egyesületi részben nem
rendelkezik (csak a gazdasági társaságoknál) a modern elektronikus eszközöket az egyesület
közgyűlésén is fel lehet használni (pl. lehetséges videokonferencia tartása is).
Nagyobb taglétszám egyesületeknél szokásos küldöttgyűlés intézményesítése közgyűlés
helyett. Erre az új Ptk. is módot ad, de ebben az esetben az alapszabályban részletesen meg kell
határozni a küldöttek választási módját és feltételeit. A küldöttgyűlés a közgyűlés hatáskörét
90
gyakorolja, lebonyolítására is a közgyűlési szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Kérdéses
lehet, hogy lehet-e egyesületeknél – például az egyes belső szervezeti egységenként –
részközgyűléseket tartani. Erről a Ptk. nem rendelkezik, de mivel a 3:4. § szervezeti kérdésekben is
lehetővé teszi az alapszabály általános rendelkezéseitől való eltérést, ennek szerintem nincs
akadálya. Ez esetben azonban az alapszabálynak részletesen meg kell határozni a részközgyűlések
tartásának rendjét, és azt, hogy a „részhatározatok” összességükben hogyan válhatnak az egyesület
döntésévé. Ez esetben véleményem szerint a szövetkezeti részközgyűlésekre vonatkozó szabályokat
(3:341. §) analógiaként figyelembe lehet venni.
Kérdésként a bírói gyakorlatban felmerült, hogy küldött lehet-e külső személy. A válasz erre
eddig az volt, hogy nem, küldött csak tag lehet. Jogi személy – amennyiben tag – viszont lehet
küldött, természetesen képviselője útján.
A 3:74. § meghatározza a közgyűlés kizárólagos hatáskörét, amelyet természetesen az
alapszabály az egyesület céljához igazodva további hatáskörökkel kiegészíthet. Ide tartozik
mindenekelőtt az alapszabály módosítása, illetve az alapvető szervezeti változásokról való döntés,
így az egyesület más egyesülettel való egyesülésnek, illetve több egyesületté való szétválásának
elhatározása. Természetesen a közgyűlés dönt az egyesület önkéntes megszűnéséről is, és ebben az
esetben a végelszámoló kijelöléséről.
A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartoznak az alapvető személyi döntések is, így a
vezető tisztségviselők (elnökség tagjai) megválasztása, esetleges visszahívása. A közgyűlés dönt a
vezető tisztségviselők esetleges díjazásáról is, és amennyiben a vezető tisztségviselő
munkaviszonyban áll, a vezető tisztségviselővel szemben a közgyűlés gyakorolja a 3:74. § f) pontja
szerint a munkáltatói jogokat. Mivel a közgyűlés általában évente egyszer ülésezik, részmunkáltatói
jogok (pl. szabadságkiadás) közgyűlési gyakorlásáról nyilván nem lehet szó – van olyan egyesületi
gyakorlat is, hogy a munkáltatói jogok gyakorlására a közgyűlés valakit kijelöl tagjai közül. Ha az
egyesületben az alapszabály alapján van felügyelőbizottság, illetve választanak könyvvizsgálót, úgy
a felügyelőbizottság tagjai és a könyvvizsgáló megválasztásáról, esetleges visszahívásáról és
díjazásáról ugyancsak a közgyűlés dönt.
Az egyesület működésének alapvető kérdései ugyancsak a közgyűlés hatáskörébe tartoznak.
Így az éves költségvetés (pénzügyi terv) megállapítása és az éves pénzügyi, illetve működési
(szakmai) beszámoló elfogadása. Etikai okokból a közgyűlési döntés jóváhagyása szükséges
minden olyan szerződéshez, amit az egyesület saját tagjaival, illetve tisztségviselőivel (ügyvezetés,
felügyelőbizottság, könyvvizsgáló) kíván megkötni, továbbá a tagok, illetve tisztségviselők ellen
esetleg indítandó kártérítési perekhez is. Kártérítési igényt természetesen a volt tagok, illetve
tisztségviselők ellen is be lehet nyújtani.
Az egyesületi közgyűlés összehívására is irányadó az általános szabályok közül a 3:17. §,
amely (2) bekezdésében meghatározza a meghívó tartalmi kellékeit. A meghívó kötelező kelléke a
napirendi pontok megállapítása.
A 3:75. § kimondja, hogy az alapszabálynak meg kell határoznia azt az időt, amelyen belül
(a kézbesítéstől–közzétételtől számítva) az egyesület bármely tagja, illetve szerve (pl.
felügyelőbizottság – a szövegezés arra utal, hogy maga a testület és nem annak egyes tagjai
önállóan) – kérheti a közgyűlést összehívó szervtől (ez általában az elnökség), hogy a napirendet
egészítse ki. A kiegészítési kérelmet indokolni kell. Ha az ügyvezetés a kérelmet honorálja, a
kérelem tárgya bekerül a napirendbe. Ha a kiegészítési kérelmet elutasítják (a nem döntés, azaz a
válasz elmulasztása is ennek minősül), a közgyűlés a napirend elfogadása előtt külön dönt a
kérelem ügyében.
Az általános szabályok (3:17. §) kimondják, hogy az egyesület közgyűlése csak a
napirenden szereplő kérdésekben hozhat döntést, kivéve, ha valamennyi szavazásra jogosult tag
jelen van és a napirenden nem szereplő kérdés megtárgyalásához hozzájárul.
A 3:17. § szerint a közgyűlést az egyesület székhelyén kell megtartani – ettől azonban az
alapszabály eltérhet. Amennyiben a közgyűlést nem szabályszerűen hívták össze, az ülést csak
91
akkor lehet megtartani, ha valamennyi részvételre jogosult jelen van és egyhangúan hozzájárul az
ülés megtartásához.
Miután a 3:75. § a közgyűlés összehívásával, illetve a napirenddel kapcsolatban működési
szabályt határoz meg, a 3:4. § folytán az alapszabály e rendelkezésektől elvileg eltérhet. Célszerű
lett volna viszont szerintem kimondani az eltérés semmiségét.
Az egyesület közgyűlése akkor határozatképes, ha azon a szavazásra jogosultak több mint
ötven százaléka részt vesz. A határozatképességet minden döntés előtt külön-külön vizsgálni kell.
Sem az általános szabályok, sem az egyesületre vonatkozó rendelkezések nem szólnak a
határozatképtelenség miatt elmaradt közgyűlés utáni teendőkről – pl. arról, hogy a megismételt
közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Ezt a kérdést az alapszabályban lehet
(kell) rendezni, így azt is, hogy a megismételt közgyűlésre milyen időtartam eltelte után kerülhet
sor.
Nem szavazhat az adott napirend tárgyában az, akit a döntés előnybe részesít, kötelezettség
alól mentesít, akivel a határozat alapján szerződést kellene kötni, vagy pert kellene indítani vagy
egyébként is személyesen érintett a döntés által. Nem szavazhat az sem, akinek a hozzátartozója
érintett a döntésben, illetve aki a döntésben érdekelt szervezettel többségi befolyást biztosító
kapcsolatban áll. Megjegyzem azonban, hogy mivel a közös szabályok között a 3:18–3:19. §
törvényi tiltást nem tartalmaz, a 3:4. § általános szabályánál fogva az egyesület alapszabálya
szerintem elvileg eltekinthet ezen szabályok alkalmazásától. (Ez nyilvánvalóan helytelen lenne,
tehát valószínű, hogy a bírói gyakorlat e szabályok alkalmazását kötelezővé teszi.)
Az egyesület közgyűlése általában a leadott szavazatok egyszerű többségével dönt, de az
alapszabály módosításához a jelen lévő tagok háromnegyedes minősített többséggel hozott
határozata, azon túl az egyesület céljának módosításához, illetve az egyesület megszüntetéséhez az
összes szavazati joggal bíró tag háromnegyedes többséggel hozott határozata szükséges (3:76. §).
Törvényi tilalom hiányában a 3:4. § alapján azonban az egyesület alapszabálya e szabályoktól
feltehetően eltérhet, ebben a kérdésben is a bírói gyakorlatnak kell állást foglalnia.
Az alapszabály módosítását az alapítási szabályok megfelelő alkalmazásával kell a
nyilvántartó bíróságnál bejelenteni.
B) Ügyvezetés
Az új Ptk. a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokból a jogi személyek ügyvezetésére
nézve számos szabályt általánosított (3:21–3:25. §), amelyek természetesen az egyesületre is
irányadók. Az új Ptk. a jogi személyek általános szabályai között többek között kimondja, hogy
- az ügyvezetést vezető tisztségviselők vagy a vezető tisztségviselőkből álló testület látja el.
Eddig az egyesületi jogban az elnökségi tagokat nem tekintették vezető tisztségviselőnek, az új Ptk.
hatálybalépésével viszont annak minősülnek.
- ügyvezetésnek minősül mindaz, amit a törvény nem utal az egyesület közgyűlésének
hatáskörébe [3:21. (1) bekezdés]. A 3:80. §-ban – ha nem is taxatív jelleggel – a Ptk. egyesületi
ügyvezetés feladatait részleteiben felsorolja;
- vezető tisztségviselő nagykorú cselekvőképes természetes személy lehet, mégpedig olyan,
akivel szemben nem áll fenn a 3:22. §-ban foglalt kizárási ok (pl. foglalkozástól, vezető
tisztségviseléstől való eltiltás hatálya alatt áll). Elvileg jogi személy is lehet vezető tisztségviselő az
egyesületi körben is, ez esetben az őt képviselő, általa kijelölt személy minősül vezető
tisztségviselőnek;
- vezető tisztségviselői feladatokat személyesen (tehát nem képviselő útján) kell ellátni;
- a vezető tisztségviselő ügyvezető tevékenységét az egyesület érdekében megfelelően
köteles ellátni.
Az egyesület vezető tisztségviselője is szerződésnek minősíthető módon (megválasztás
elfogadása) kerül tisztségbe, így a 3:24. §-a szerint, ha kárt okoz az egyesületnek, úgy ezekért a
károkért a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint felelnek. A
92
szerződésszegésre vonatkozó kártérítési szabályok azonban az eddigiekhez képest a 6. könyvben
jelentősen megváltoztak. Az eltérés lényege a 6:142. § szerint a vezető tisztségviselő akkor nem
köteles a társaságnak okozott kárt megtéríteni, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést „ellenőrzési
körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt
elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa”. A Ptk. 6:143. § pedig a kártérítés
mértékére is új szabályt hoz: a kárt olyan mértékben kell megtéríteni, amennyiben az előrelátható
volt, kivéve a szándékos károkozást, mert akkor a teljes kárért felet. Ha pedig a vezető
tisztségviselője külsőnek okoz kárt, a 6. könyv a dilektuális kártérítési felelősség körében
valamennyi jogi személy vezető tisztségviselőjére nézve általános jelleggel kimondja (tehát ez a
szabály az egyesületre is irányadó) 6:541. §-ában, hogy ha az egyesület vezető tisztségviselője e
minőségében harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben az egyesülettel együtt
egyetemlegesen felel.
Az egyesület ügyvezetését a 3:77. § szerint az egyesület ügyvezetője vagy az egyesület
elnöksége látja el, így az egyesület vezető tisztségviselői – akik egyben az egyesület törvényes
szervezeti képviseletét is ellátják a 3:29.–3:31. § általános előírásai szerint – vagy az ügyvezető
vagy az elnökség tagjai. Nagyobb egyesületnél általában elnökség működik testületként, kis
taglétszámú egyesületnél választanak (vagy alkalmaznak munkaviszonyban) ügyvezetőt. A
törvényszöveg vagylagossággal beszél az elnökségről, illetve az ügyvezetőről, de a gyakorlatban
általában az ügyvezető – ha van elnökség – az elnökség tagjaként vagy az elnökségnek alárendelten
működik.
A 3:78. § szerint az elnökség három tagból áll és elnökét maga választja tagjai közül. (A
„legalább” szó a szövegből kimaradt.) Ez az eddigi gyakorlatban általában nem így volt – nagyobb
5–15 tagból álló elnökségekkel találkozunk, és általában az egyesület elnökét a közgyűlés önállóan
választja meg, (emellett alelnöki, illetve elnökhelyettesi tisztségekkel is találkozhatunk). Ilyen
alapszabályi rendelkezések természetesen a 3:4. § alapján a jövőben is lehetségesek.
Az egyesület elnöke és az elnökség tagjai általában nem munkaviszonyban látják el
feladataikat, de a munkaviszonyt a törvény nem tiltja. Az ügyvezető (sok egyesületnél még mindig
inkább főtitkárról beszélnek) viszont általában munkaviszonyban áll. A gyakorlatban az elnökség
tagjai általában nem kapnak díjazást, ingyenesen tevékenykednek, jogviszonyukra tehát az ingyenes
megbízási szerződésekre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
Az egyesület vezető tisztségviselői kötelesek a közgyűlésen részt venni, ott az egyesület
tevékenységéről, illetve gazdasági helyzetéről az egyesület tagjainak beszámolni, a feltett
kérdésekre válaszolni.
Az elnökség ügyrendjére nézve a törvény nem tartalmaz előírást, ezt az alapszabályban kell
rendezni. Az alapszabály rendelkezhet elektronikus eszközök (pl. videokonferencia)
felhasználásáról az elnökség tevékenységében is, továbbá lehetővé teheti az ülés tartása nélküli
írásbeli határozathozatalt is (ún. levélszavazás).
Az első vezető tisztségviselőket az alapszabálynak kell felsorolnia, később a vezető
tisztségviselőket az egyesület közgyűlése választja meg. A 3:21. § általános szabálya alapján a
vezető tisztségviselői jogállás – amelyet vagy polgári jogi megbízási szerződés vagy
munkaszerződés alapján látnak el – a megválasztott személy által történt elfogadással jön létre.
Mint említettük, megbízás esetén az egyesület ügyvezetői vagy ingyenesen vagy díjazás fejében
járnak el.
Ha a tagok a megbízás időtartamáról az alapszabályban, illetve közgyűlési határozatban nem
rendelkeztek, a megbízatás két évre szól. Ettől a szabálytól az alapszabályban el lehet térni, de öt
évnél hosszabb vezetői megbízás törvénybe ütközik, ezért az ilyen rendelkezés az öt évet
meghaladó részében érvénytelen (semmis). Itt tehát a Ptk.-ban kifejezett törvényi tilalom van.
Az egyesület vezető tisztségviselői általában a tagok soraiból kerülnek ki, ugyanakkor az
alapszabály lehetővé teheti, hogy nem tag külsők is jelölhetők (választhatók) legyenek vezető
tisztségviselőnek – akár az egyesület elnöke is lehet nem tag. Értelmezésem szerint azonban a
egyszemélyes ügyvezető csak tag lehet, mert a 3:79. § korlátot állít: a vezető tisztségviselők
93
legfeljebb egyharmada választható az egyesület tagjain kívüli személyekből. Mivel – szerintem
helytelenül – a törvény nem mondja ki, hogy ettől a szabálytól eltérni nem lehet, törvényi tilalom
hiányában a 3:4. §-ban foglalt általános felhatalmazás alapján elvileg az alapszabály kimondhatja
mondjuk azt is, hogy a teljes ügyvezetés külső személyekből állhat. Ilyen konstrukció azonban
szerintem ellentétben állna az egyesület rendeltetésével. A végső megoldást ebben az esetben is a
bírói gyakorlat fogja kialakítani.
Függetlenül a 3:21. § (1) bekezdésének általános negatív meghatározásától (nevezetesen,
hogy ami nem a közgyűlés hatásköre, az az ügyvezetés körébe tartozik), a 3:80. § az egyesületeknél
felsorolja az ügyvezetés feladatait. Miután a felsorolás mellőzi a „különösen” vagy a végén az
„stb.” kitételeket, elvileg arra is lehetne következtetni, hogy ez taxatív és nem exemplifikatív
felsorolás, azaz csak ezek az ügyvezetés feladatai. Ez nyilván téves értelmezés lenne, az ügyvezetés
legfontosabb feladatait tartalmazza csak az a)–m) pontokban foglalt felsorolás.
Az ügyvezetés az egyesülettel kapcsolatos operatív funkciókat látja el, amit az 3:70. § a)
pontja napi ügyeknek nevez. Az ügyvezetés készíti el a terveket, programokat, beszámolókat, kezeli
a nyilvántartásokat, iratokat, gazdálkodik az egyesület vagyonáról. Az ügyvezetés gondoskodik az
egyesület könyveinek vezetéséről, iratainak őrzéséről, beszámolóinak előkészítéséről – ez utóbbi
körben különösen fontos az éves költségvetés közgyűlés elé terjesztése, illetve a költségvetés
teljesítéséről szóló beszámoló. Az ügyvezetés gazdálkodik az egyesület vagyonával. Az ügyvezetés
feladata a tagjegyzék vezetése, illetve a közgyűlés előkészítése is.
Az ügyvezetés kötelezettsége az egyesület működése során a jogszabályok betartása, illetve
betartatása, az alapszabálynak, illetve a közgyűlés határozatainak megfelelő működés biztosítása.
Az ügyvezetésnek az egyesület céljára figyelemmel, az egyesület érdekeinek elsődlegessége alapján
kell tevékenykednie.
Az új Ptk. 3:81. § külön részletezi az ügyvezetés teendőit a közgyűlés rendkívüli
összehívása tekintetében. Erre három esetben kerülhet sor. Az első két ok összefügg nevezetesen, ha
az egyesület vagyona az esetleges tartozásokat nem fedezi, illetve ha az egyesület előreláthatóan
nem lesz képes a tartozásokat esedékességükkor teljesíteni. E két – lényegében fizetésképtelenségi
– eset mellett a közgyűlést akkor is össze kell hívni, ha az egyesülés céljainak elérése került
veszélybe.
Fizetésképtelenség veszélye esetén a döntést természetesen a tagoknak, illetőleg a
közgyűlésnek kell meghoznia. A közgyűlésen a tagok vagy intézkednek a fizetésképtelenség
elhárítása iránt vagy el kell határozniuk az egyesület megszüntetését.
C) Felügyelőbizottság
A felügyelőbizottság intézményét a társasági jogból valamennyi jogi személyre nézve
alapvetően fakultatív szervként általánosította az új Ptk. mint a jogi személy tulajdonosi
ellenőrzésének szervét (3:26–3:28. §) – persze egy egyesület esetében némileg torzít tulajdonosi
ellenőrzésről beszélni. Az egyesületnél a felügyelőbizottság feladata, hogy a taggyűlés számára
ellenőrizze a jogszabályok, az alapszabály és a közgyűlési határozatok betartását.
A felügyelőbizottság egyesület esetében is általában fakultatív szerv, az alapszabály
intézményesítheti. A 3:82. § azonban két esetben kötelezővé teszi a felügyelőbizottság létrehozását,
nevezetesen, ha
a) a taglétszám a száz főt meghaladja,
illetve
b) ha a tagok több mint fele jogi személy.
Nyilván felügyelőbizottságra csak nagyobb egyesületeknél van szükség, illetve a közhasznú
szervezetté nyilvánított egyesületeknél a civiltörvény előírásai szerint létre kell hozni az eddig
általában ellenőrző bizottságnak nevezett felügyelőbizottságot.
A felügyelőbizottság működésére a 3:26–3:28. §-ok rendelkezései az irányadóak. A
felügyelőbizottság legalább három tagból áll, megválasztásukra a vezető tisztségviselőkre
94
vonatkozó szabályok az irányadóak. A felügyelőbizottság tagjai is személyesen végzik
tevékenységüket, függetlenek és nem utasíthatók. A felügyelőbizottság tagjai az egyesület irataiba,
könyveibe korlátozás nélkül betekinthetnek, a felügyelőbizottság jogosult szakértő igénybevételére
is.
D) Egyéb szervek
Természetszerűen az egyesület alapszabálya az eddig tárgyaltakon túl más szerveket is
intézményesíthet, pl. nagy egyesületeknél gyakori állandó könyvvizsgáló választása (3:38. §).
Az egyesület alapszabálya az egyesület egyes szervezeti egységeinek a 3:32–3:39. § szerint
belső (szavaztatott) jogi személységet adhat, ami gyakori pl. a nagy (ernyő) sportegyesületeknél az
egyes egyesületi szakosztályok tekintetében. Mivel a 3:32. § (1) bekezdése szerint a belső egység
akkor lehet jogi személy, ha ezt törvény lehetővé teszi, az egyesületi részből pedig egy ilyen
szabály – az eddigi szabályozással szemben – kimaradt, kérdéses lehet, hogy adható-e egyáltalán
egyesületeknek ilyen belső szervezeti jogalanyiság. Fenntartására viszont szerintem feltétlen
szükséges lenne, és jelenleg a civiltörvény ezt a lehetőséget biztosítja is.
6. Az egyesület megszűnése
Az egyesület is megszűnhet jogutóddal, illetve jogutód nélkül. Jogutóddal egyesülés és
szétválás útján szűnik meg.
A jogi személyek általános szabálya foglalkoznak a jogutóddal való megszűnéssel, így az
átalakulással (jogi személy formaváltásával egyetemes jogutódlás mellett), a jogi személyek
egyesülésével (összeolvadás, beolvadás), illetve szétválásával (különválás, kiválás). Ezek a
rendelkezések a 3:39–3:47. §-ban találhatók. Egyesület azonban más típusú jogi személlyé nem
alakulhat át, emellett csak másik egyesülettel egyesülhet, illetve csak egyesületekre válhat szét
(3:83. §). Az átalakulásról az egyesületi rész egyáltalán nem rendelkezik és az egyesületek
egyesülésére és szétválására a korlátozáson túl speciális rendelkezéseket nem tartalmaz, tehát az
általános szabályokat kell alkalmazni.
A) Egyesülés és szétválás
Egyesülés esetén az érintett egyesületek ügyvezető szervei a 3:44. § (2) bekezdése szerint
közös egyesülési tervet kötelesek készíteni, amelynek tartalmaznia kell részben az egyesülésben
részt vevő valamennyi egyesület vagyonmérlegét, valamint a fúzióval létrejövő egyesület
vagyonmérleg-tervezetét.
Az egyesülésről az abban résztvevő valamennyi egyesület taggyűlése külön-külön dönt
legalább a szavazásra jogosult tagok háromnegyedes többségével. Az egyesülési tervet csak akkor
lehet elfogadottnak tekinteni, ha valamennyi egyesület közgyűlése elfogadta. Az egyesületi fúziót
az új egyesületi alapszabály alapján fogadja el a nyilvántartó bíróság.
Összeolvadásnál az egyesülés jogerős nyilvántartásba való bejegyzésével valamennyi eddigi
egyesület megszűnik és egyetemes jogutódlással új egyesület jön létre új alapszabállyal. Beolvadás
esetén csak a beolvadó egyesület(ek) szűnik(nek) meg, amelynek(eknek) az az egyesület lesz
általános jogutódja, amelybe beolvadnak. A beolvadás főszabályként annál az egyesületnél,
amelybe beolvadnak, az alapszabály módosítását igényli.
A szétválásnak két esete van, a különválás és a kiválás. Különválás esetén az eredeti
egyesület megszűnik és jogai és kötelezettségei a belőle létrejövő két vagy több egyesületre
szállnak át. Kiválás esetén az egyesület egyes szervezeti egységei önállósulnak, a „régi” egyesület
fennmarad és a belőle kivált rész is önálló egyesületté válik. A szétválás a 3:45. § szerint úgy
történhet, hogy a kiváló tag a kiválással egyidejűleg beolvad egy másik egyesületbe, illetve a
különváló tagok más egyesületekbe olvadnak be.
95
Az ilyen beolvadáshoz természetesen azon egyesület taggyűlésének elfogadó döntése is szükséges,
amelybe a beolvadás történik.
Szétválás esetén a szétváló egyesületeknek szétválási tervet kell készíteniük, amelyben
szétosztják egymás között az „eredeti” egyesület jogait és kötelezettségeit. Szétválási szerződésről –
a társasági joggal ellentétben – a jogi személyek általános szabályai nem rendelkeznek, ilyet tehát
egyesületek szétválásánál sem kell (bár lehet) kötni. A kötelezettségekért a jogutód egyesületeknek
a szétválási terv szerint kell helytállniuk. Ha valamely kötelezettségről nem rendelkeztek vagy a
kijelölt jogutód azt nem teljesíti, a kötelezettségért valamennyi jogutód egyesületnek
egyetemlegesen helyt kell állnia. Ha valamely jogról nem rendelkeztek, ez a felosztott vagyonból a
jogutódnak járó arányos rész szerint illeti meg a jogutód egyesületeket.
Egyébként emlékeztetünk arra, hogy a 3:47. § szerint az egyesülés és a szétválás körében
nem rendezett kérdésekben az átalakulás szabályait kell mögöttes jogterületként alkalmazni. Ez a
szabály természetesen az egyesületekre is irányadó, bár egyesület nem alakulhat át.
B) Jogutód nélküli megszűnés
A jogi személyek jogutód nélküli megszűnésének általános okait a 3:48. § négy pontban
sorolja fel – időtartam eltelt, a megszűnési feltétel bekövetkezett, a tagok kimondják a
megszűnést,illetve az erre jogosult szerv (pl. a nyilvántartást vezető bíróság) megszünteti.
Valamennyi megszűnési esetben a megszűnés a nyilvántartásból való törléssel történik.
Az általános megszűnési okokat az egyesületeknél a 3:84. § két speciális okkal egészíti ki.
Az első, ha az egyesület megvalósította kitűzött célját vagy a cél elérése lehetetlenné vált. Ez
esetben mód van azonban az egyesületi működés folytatására, ha a közgyűlés új célt határoz meg, e
cél törvényes és az alapszabályt ennek megfelelően módosítják.
A másik speciális megszűnési ok, ha az egyesület taglétszáma hat hónapon át a törvényes
tagminimum, azaz tíz fő alá csökken.
A 2011-es civiltörvény kiterjesztette az egyesületek megszűnésének esetére a
végelszámolási eljárás szabályait. A végelszámolásra vonatkozó rendelkezéseket jelenleg a Ctv.
(2006. évi V. törvény) tartalmazza.
Az egyesület nem saját akaratából történő megszűnésének szabályozása nem a Ptk.-ban
történik. Ez egyfelől a felszámolást, másfelől a bíróság által történő egyesület-feloszlatást jelenti. A
2011-es civiltörvény kiterjesztette az egyesületekre a csőd és a felszámolási eljárás szabályait, ezek
beépültek a Cstv.-be. A bíróság által történő egyesület-megszüntetés szabályait pedig szintén külön
törvénynek kell majd szabályoznia, ezt jelenleg a civiltörvény tartalmazza (súlyos, illetve ismételt
törvénysértés esetén lehetséges).
Az egyesület nem gazdasági társaság, ennek megfelelően az egyesület tagjai, amelyben az
egyesület jogutód nélkül megszűnik, a fennmaradt vagyonból nem részesülhetnek (3:85. §). A
megmaradt vagyonról az alapszabályban maguk a tagok rendelkezhetnek megszűnés esetére, de
csak az egyesület céljával megegyező vagy ahhoz hasonló célra lehet ezt a vagyon felhasználni. Ha
ilyen rendelkezés nincs, az egyesületet eredetileg nyilvántartó és az egyesület felett 3:34. § szerint
törvényességi felügyeletet ellátó bíróság jelöli ki azt a közhasznú szervezetként nyilvántartásba vett
szervezet (egyesületet, alapítványt), amely a megmaradt vagyont átveszi és hasznosítja.
A vagyont átvevő közhasznú szervezetről és általában a fennmaradt vagyon sorsáról a
bíróság az egyesület törlését kimondó határozatában dönt, és amelyben ez szükséges, a
vagyonátruházás lebonyolítására ügygondnokot jelöl ki. A vagyon egyébként már az egyesület
jogerős törlésével, azaz az egyesület megszűnésével átszáll az új jogosultra.
A vezető tisztségviselő egyesülettel szembeni általános kártérítési felelősségét – mint láttuk
– a 3:24. § szabályozza. A jogutód nélkül megszűnt egyesületeknél az elévülési időn belüli károkért
való esetleges kártérítési igényt az egyesület már nem tudja érvényesíteni, ezért a törvény erre
azokat a tagokat jogosítja fel, akik az egyesület jogerős törlésének időpontjában tagsági
jogviszonyban álltak, továbbá azt, akinek a 3:85. § alapján a megmaradt vagyont átadták, illetve
96
akiknek a megmaradó vagyont át kellett volna adni. Az igény érvényesítésére a törvény az
egyesület törlésétől számított egyéves határidőt állapít meg, de mivel nem mondja ki a határidő
jogvesztő jellegét, azt kimentést engedő elévülési határidőnek kell tekinteni.
A 3:86. § azonban a vezető tisztségviselő kielégítetlenül maradt hitelezőkkel szembeni
helytállási kötelezettségét is meghatározza, amelyet természetszerűen abban az esetben kell
alkalmazni, ha az egyesület felszámolási eljárás eredményeként szűnt meg, hiszen a megszűnés
többi esetében kielégítetlenül maradt tartozások nem fordulhatnak elő. A szabály az egyesület
nyilvántartásból való jogerős törlésétől visszafelé számított két évben vezető tisztségviselői
jogállásban szereplő személyekre vonatkozik (szerintem ezt szorosan kell értelmezni, tehát a
felügyelőbizottsági tagokra nem), mégpedig ugyancsak a jogerős törléstől számított két éves (nem
jogvesztő) határidőn belüli károsulti igényérvényesítést lehetővé téve.
A hitelezők tehát az előzőekben ismertetett feltételekkel felléphetnek a volt vezető
tisztségviselőkkel szemben kielégítetlenül maradt követeléseik kielégítéséért. A vezető
tisztségviselők helytállási kötelezettséget azonban szerintem megelőzi az esetleges tagi helytállási
kötelezettség – ebben is a bírói gyakorlat fog dönteni.
Az új Ptk. egyébként – szerintem igen vitathatóan, hiszen ha ez tudatosul, gátolni fogja az
egyesületekben való önkénes és ingyenes szerepvállalást – az egyesület vezető tisztségviselőinek
kielégítetlenül maradt hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettségét tisztán objektív alapon
fogalmazza meg: minden kielégítetlen tartozásért egyetemlegesen kötelesek helytállni, mégpedig
felróhatóságuktól függetlenül. Ez a szabály szigorúbb, mint a gazdasági társaságoknál alkalmazott
rendelkezés (3:118. §), ezért szerintem ez az új szabály az egyesületi jogban indokolatlan.
97
XII. fejezet Egyesülés
Az egyesülés – amely elsősorban a francia jogcsalád terméke, de pl. az 1945 előtti magyar
kereskedelmi jog is ismerte az alkalmi egyesülést – a szocializmus időszakában 1967-ben került
vissza a magyar jogrendszerbe az állami vállalati szabályozás melléktermékeként. Néhány évig jogi
személysége is kérdéses volt, de 1970-ben megszilárdult, mint a gazdálkodó szervezetek
gazdálkodását koordináló jogi személy.
Az egyesülés jogi szabályozása ezt követően alig változott, és annak ellenére, hogy nem
gazdasági társaság, bekerült az 1988-as Gt.-be. A rendszerváltozás után már természetes jogi
személyek is lehettek tagjai az egyesülésnek. A Gt. általános része az egyesülésre annak ellenére
mögöttes jogterületként vonatkozik 1988 óta, hogy az egyesülés nem gazdasági társaság.
Az új Ptk.-ba az egyesülés mint non-profit jogi személy kooperációs társaság került be,
bizonyos mértékben elszakadva már a gazdasági társaságoktól, bár a gazdasági társaságok közös
szabályai változatlanul vonatkoznak az egyesülésekre is. A 3:368. § az egyesülést úgy definiálja,
hogy az egyesülés „a tagok által gazdálkodásuk eredményességének előmozdítására és gazdasági
tevékenységük összehangolására, valamint szakmai érdekeik képviseletére” alapított, nyereségre
nem törekvő jogi személy kooperációs társaság. Az egyesület ezen érdekképviseleti funkciójából
kifolyóan áll közel az egyesületi formában működő érdekképviseletekhez, viszont szorosan kötődik
tagjai gazdasági tevékenységéhez, azt koordinálja. Az egyesülés non-profit jogi személy, saját maga
csak kiegészítő gazdálkodási tevékenységet folytathat, az alapcélját képező koordinatív feladatok
segítése érdekében. Az egyesülés nem korlátolt felelősségű társaság, vagyonát meghaladó
tartozásaiért mögöttesen a tagok korlátozottan felelnek. Az egyesülés működési költségeit a tagok
viselik (ennek módját a társasági szerződésben kell meghatározni), ugyanakkor az egyesülés
szolgáltatásait a tagok ingyenesen vehetik igénybe.
Az egyesülés létesítő okirata a társasági szerződés (3:368. §). Ennek kötelező tartalmi eleme
az egyesülés koordinációs–érdekképviseleti feladatainak részletes meghatározása, amennyiben
pedig az egyesülés kiegészítő gazdálkodási tevékenységet folytat, rendelkezni kell az ehhez
szükséges vagyon biztosításáról, az elért eredményekből történő tagi részesedés szabályairól. A
tagok a társasági szerződésben mellékszolgáltatásokról is megállapodhatnak. A 3:370. § szerint az
egyesülés esetleges nyeresége a tagok között egyenlő arányban oszlik meg, kivéve a gazdálkodási
tevékenység eredményét, amely a tagokat vagyoni hozzájárulásuk arányában illeti meg.
Hasonló a helyzet a szavazati jog tekintetében, tudniillik a koordinatív tevékenység
tekintetében minden tagnak egy szavazata van. (A társasági szerződés azonban többletszavazati
jogot állapíthat meg, amelynek felső határa 50 százalék), a kiegészítő gazdálkodási tevékenység
körében viszont a szavazati jog mértékét a vagyoni hozzájárulás arányában kell megállapítani
(3:371. §). A 3:4. § diszpozitivitást lehetővé tevő általános rendelkezése folytán az egyesülés
körében is felvethető, hogy a vagyoni részesedésre, illetve a szavazati jogra vonatkozó szabályoktól
a társasági szerződés eltérhet-e. Kifejezetten tiltó rendelkezés nincs, de a szabályok az egyesülés
alapvető fogalmi eleméhez tartoznak, ezért az eltérés lehetővé tétele aligha lehet célszerű.
Az egyesülésben való tagság a harmadik Gt.-ben átruházható vagyoni joggá vált (ez
eredetileg nem így volt). Az egyesülésbe egyébként is bárki beléphet, mégpedig a társasági
szerződésben meghatározott feltételek mellett. A „csatlakozás” elfogadásáról és feltételeiről a
taggyűlés dönt. Érdekes szabály, hogy a belépő új tag (csatlakozó) az egyesülésnek a belépés előtt
keletkezett tartozásaiért is helytállni tartozik, kivéve, ha a taggyűlés határozata ez alól előzetesen
mentesíti (3:374. §).
Az egyesülés döntéshozó szerve a taggyűlés. A Ptk. 3:372. §-a igen széles körben határozza
meg az egyesülés taggyűlésének kizárólagos hatáskörét. Ide tartozik az egyesülés belső
szervezetének kialakítása, az egyesülés stratégiájának meghatározása, az ügyvezetés kinevezése, az
egyesülés szakmai–pénzügyi beszámolójának elfogadása. A taggyűlés módosíthatja a társasági
98
szerződést, hozzájárulhat új tag csatlakozásához, kezdeményezheti tag kizárását, dönthet a társasági
szerződésben meghatározott értékhatár feletti üzleti szerződések megkötéséről. Természetesen a
taggyűlés hatásköre a tagok által tovább bővíthető.
A taggyűlés szükség szerint, de legalább egyszer évente ülést tart, határozatképességéhez az
szükséges, ha az adott kérdésben (mint láttuk, más ez a koordináció és más a gazdálkodás körében)
szavazati joggal rendelkezők legalább háromnegyede jelen van. Szerintem e szabálytól való eltérést
is meg kellene tiltani.
A tagok egyhangúan dönthetnek a társasági szerződés olyan módosításáról, amely
megváltoztatja az egyesülés tevékenységét, az egyes tagok szavazati arányát, illetve a taggyűlési
határozathozatal feltételeit (3:374. §). Legalább háromnegyedes szótöbbség szükséges az egyesülés
jogutód nélküli megszűnésének, átalakulásának, egyesülésének és szétválásának elhatározásához –
az egyesülés ugyanis átalakulhat bármilyen formájú gazdasági társasággá, nemcsak egyesüléssel
fuzionálhat, illetve egyesülésekké válhat szét, hanem gazdasági társasággal is egyesülhet és a
szétválás eredményeként gazdasági társaság is létrejöhet. Háromnegyedes szótöbbség kell még az új
tag csatlakozásának elfogadásához, kizárás kezdeményezéséhez is. Ugyancsak háromnegyedes
többség kel ahhoz, hogy a taggyűlés valamely tagot saját gazdálkodásban végrehajtandó
intézkedésre kötelezze, azzal a többlettel, hogy ilyen döntéshez az érintett tag hozzájárulása is
szükségeltetik. Érdekes módon a 3:372. § értelmében a jogutóddal vagy jogutód nélkül történő
megszűnés mind a négy esetében, a csatlakozás elfogadásában, a kizárás kezdeményezésnél, illetve
a meghatározott mértéket meghaladó, illetve a taggal való szerződés tárgyában a kiegészítő
gazdálkodásra irányadó vagyonaránylagos szavazás elve szerint kell szavazni és ez esetben a
határozatképességhez szükséges háromnegyededét is vagyonaránylagosan kell számítani.
Az egyesülés ügyvezetését és ezen belül képviseletét a 3:373. § szerint vagy az igazgató
vagy háromtagú igazgatóság látja el. Erről a társasági szerződésben kell dönteni, meghatározva a
választás szabályait, a megbízás időtartamát, az esetleges díjazást. Ha igazgatóságot választanak, az
igazgatóság ügyrendjét a a taggyűlés hagyja jóvá. Az igazgatóra, illetve az igazgatóság tagjaira
irányadóak a jogi személyek, illetve a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőire vonatkozó
előírások. A taggyűlés felügyelőbizottság, illetve állandó könyvvizsgáló intézményesítéséről is
dönthet az általános szabályok szerint.
A tagsági viszony hat esetben szűnik meg (3:375. §):
a) Ha a tag a társasági szerződésben általa vállalt vagyoni hozzájárulását a társaság
felhívásában meghatározott időn belül nem teljesíti (diszpozitív szabály).
b) Ha a tag az egyesülésből kilép. A kilépés a naptári év végén történhet, és a kilépési
szándékot legalább három hónappal az év vége előtt be kell jelenteni (diszpozitív szabály).
c) A tag halálával (jogutód nélküli megszűnésével). Az örökös (jogutód) azonban a
taggyűlés hozzájárulásával az egyesület tagjává is válhat;
d) A tagsági jog átruházásával, amelyre a csatlakozás szabályait kell alkalmazni, tehát ez a
taggyűlés jóváhagyásához kötött.
e) A társaság keresetére a tagot a bíróság az egyesületből jogerősen kizárja.
f) A tagság fenntartása jogszabályba ütközik.
Az egyesülésből kiváló taggal a kilépéskori állapot szerint kell elszámolni, de abban a
taggyűlés dönt, hogy a kilépő tag vagyonhányadát mikor és hogyan adják át (pl. részletekben).
Törvényes előírás – amelyet szerintem kötelezően kell értelmezni – hogy a kiváló tag részesedését
egy éven belül ki kell adni (3:376. §).
Az egyesülés jogutód nélküli megszűnésére az általános szabályok vonatkoznak. Az
esetlegesen fennmaradt vagyont főszabályként egyenlően kell felosztani, de vagyoni hozzájárulásuk
esetén vagyonaránylagosan (3:377. §).
99
XIII. fejezet Alapítvány
1. Az alapítványi jog története
Az alapítvány – az egyesület mellett – a non-profit civilszféra másik alapvető szervezeti
formája. Szemben az egyesülettel az alapítvány nem személyegyesülés, nem testület, hanem
intézménytípusú jogi személy. Az alapítványt a jogi személy irodalomban sokan jogképes
célvagyonként határozzák meg: az alapító vagyonából meghatározott célra elkülönít egy alvagyont,
arra szervezetet rendel, amelyet a jogszabály alapján, az állam erre feljogosított szerve (általában a
bíróság) polgári jogi jogképességgel ruház fel. Ez a meghatározás azonban némileg torzít, hiszen
voltaképp nem a célvagyon, hanem a célvagyont kezelő szervezet a vagyonnal együtt a jogi
személy. Az alapítvány jellegzetessége az alapítótól való elkülönülés, függetlenedés, az alapítvány
talán az alapítóktól legönálóbb jogi személy.
1945 előtt a különböző köz- és magán-, világi és egyházi, valamint a családi alapítványok
jelentős szerepet töltöttek be Magyarországon, alapvetően az alapítványi vagyon hozadékát
(jövedelmét) lehetett az alapítványi célra felhasználni. A szocialista polgári jog nem ismerte el az
alapítványt, mesterséges jogi konstrukciónak tekintette. A szocializmus „alapítványa” az állami
vállalat volt, hiszen az állami költségvetés az állami vállalat céljára különített el vagyont, hogy
azzal a vállalat gazdálkodjon. Az 1959-es Ptk. eredetileg csak közérdekű célra való
kötelezettségvállalást ismert, mint egyoldalú jogügyletet (Ptk. eredeti 593–597. §-a), az alapítvány a
Ptk.-ból kimaradt.
1987-ben került be a Ptk.-ba ismét az alapítvány, mégpedig a 74/A–E. §-ba. A 74/A. §
valamennyi polgári jogi jogalanynak (az állam mint jogi személy kivételével) lehetővé tette, hogy
„tartós közérdekű célra” alapító okirattal alapítványt hozzon létre, amely a bírósági nyilvántartásba
való bejegyzésével nyeri el jogi személységét. Az alapítvány javára az alapítónak „az alapítvány
célja megvalósításához szükséges vagyont” kellett rendelnie. A 74/A. § szövegezésében látható,
hogy tisztán magánalapítványt a törvény továbbra sem tett lehetővé, bár a bírói gyakorlat a
rendszerváltozás után a közérdekű célt egyre tágabban értelmezte, és a Ptk. későbbi módosításai is
igyekeztek a közérdeket fellazítani. Az alapítvány összesen egy paragrafusba szorult a Ptk.-ban, és a
jogalkotó a 74/B–E. pontjaival igyekezett az alapítvány szabályozását bővíteni. A szabályozás
egyértelművé tételében és szélesítésében igen nagy szerepet játszott a Legfelsőbb Bíróság
Közigazgatási Kollégiuma különböző állásfoglalásaival.
A rendszerváltás után a Ptk. 1993-as módosítása a 74/G. §-ban szabályozta a közalapítványt
is, mint egy olyan alapítvány, amelyet közjogi jogi személyek – az Országgyűlés, illetve a Kormány
– valamint a helyi (kisebbségi) önkormányzatok közfeladat ellátásának folyamatos biztosítása
céljából hoznak létre. A közalapítvány mögöttes jogterülete az alapítvány szabályozása.
A 2009-es – hatályba nem lépett Ptk. – a jogi személyek egyetlen típusaként szabályozta az
alapítványt. A most elfogadott új Ptk.-ban az alapítvány egy a jogi személyek alaptípusai közül, és
mivel a Ptk. a költségvetési szerveket nem szabályozza, egyben az egyetlen intézménytípusú jogi
személy. Megállapítható ugyanakkor az is, hogy a jogi személy típusok közül a legnagyobb
változást az új Ptk. éppen az alapítványok körében hajtotta végre.
Az új Ptk. a miniszteri indokolás szerint abból indul ki, hogy az „alapítvány rendelése a
magánautonómiának éppúgy elválaszthatatlan része, mint a szerződéskötés vagy a társaságalapítás
szabadsága”. A 2013. évi V. törvény tehát helyreállítja a magánalapítvány intézményét, nem
követeli meg tehát az alapítványrendeléstől a közérdekű célt, sőt a közalapítványt, mint alapvetően
közjogi jelenséget egyáltalán nem szabályozza. Természetesen az alapítványok jelentős része a
jövőben is részben-egészben közérdekű célra fog irányulni, hiszen a nagyvállalatok „társadalmi
felelőssége” sokszor alapítványrendelésben nyilvánul meg, az alapítvány a jótékonykodásnak,
illetve a szociálpolitika megvalósításának is egyik alapvető intézménye. Ugyanakkor nyilván
jelentős szerepet fognak kapni a különböző tisztán magáncélú, pl. családi alapítványok is.
100
Az új Ptk. jellegzetessége – láttuk – részben az igen széles körű általános rész, részben a
valamennyi jogi személynél irányadó, általános eltérést engedő szabályozás (3:4. §). A Ptk. a
társasági jog számos intézményét általánosította a jogi személyek közös szabályi között, de ezek
jelentős része csak a személyegyesülésekre megfelelő, az intézménytípusú jogi személyeknél nem
alkalmazható (pl. az átalakulás). Ezt a szabályozási sajátosságot az általános szabályok
alapítványokra való alkalmazásánál figyelembe kell venni. Emellett a 3:4. §-ban a jogalkotó –
meghatározott feltételek mellett – a jogi személyek „szervezeti és működési” szabályainál is eltérést
enged a törvénytől, tehát a szabályozástól való eltérés lehetőségét szinte minden alapítványi
szabálynál is mérlegelni kell. Végül – ezen változásokra tekintettel – az eddigi igen terjedelmes
bírói gyakorlatot is felül kell vizsgálnia a Kúriának, nevezetesen, hogy az új körülmények között
mennyiben irányadók a régebbi döntések. (Az eddigi bírói gyakorlatot ld. Lomnici Zoltán: Az
alapítványok és közalapítványok című könyvében – HVG-ORAC, 5. kiadás, Budapest, 2008.)
Az alapítványok gazdálkodására, közjogi vonatkozásaira, így felügyeletére, közhasznú
szervezetté való nyilvántartására, a velük szemben lefolytatandó végelszámolási, csőd- és
felszámolási eljárásra jelenleg a civil szervezetekről szóló 2011. évi CLXXV. törvény az irányadó,
amely nyilván a Ptk. hatályba lépése kapcsán változni fog. Megemlítendő még, hogy az Európai
Unióban intézményesen foglalkoznak az európai alapítvány szupranacionális rendeleti
szabályozásával, amely adott esetben versenytársa lehet a magyar alapítványi szabályozásnak.
2. Az alapítvány, mint jogi személy célvagyon
A alapítvány létrehozásának alapja az alapítványrendelés egyoldalú jognyilatkozata (3:378.
§). Ebben az alapító meghatározza az a) alapítványi célt, b) az alapítványi vagyont, c) az alapítvány
szervezetét. Az alapítvány magva az a vagyon, amelyet az alapítvány szervezetének kell kezelnie és
az alapítványi célra fordítania. Az alapítványrendelésre, mint egyoldalú jogügyletre a Ptk. 6. könyve
kötelmi jogi általános szabályai az irányadóak. Természetesen egyoldalú jognyilatkozattal nemcsak
jogi személy alapítványt lehet létrehozni, ilyen egyoldalú jognyilatkozat pl. a közérdekű
kötelezettségvállalás is. Az alapítvány egyes formáihoz (kedvezményezett nevezése) közel áll az
ajándékozási szerződés is. Jogi személységgel azonban kizárólag csak az alapítványrendelés jár.
Alapítványt létrehozhat természetes személy (akár végintézkedéssel is) és jogi személy is
(másik alapítvány nem, mert ezt a törvény kizárja – 3:379. §). A 3:3. § általános rendelkezése
folytán nem jogi személy szervezeti jogalany is létrehozat alapítványt, de az eddigi bírói gyakorlat
szerint például a polgári jogi társaság nem minősül ilyennek. Gazdasági társaság létrehozhat
alapítványt, de a bírói gyakorlat szerint előtársaság nem. Sok problémát okozott a bírói
gyakorlatban a területi és települési önkormányzati szervek jogi személységének megállapítása. A
költségvetési szervek jogi személyek, ennek megfelelően az államháztartási törvény rendelkezései
keretében lehetnek jogosultak alapítvány létrehozására. (Az államháztartási törvény szerinti
elkülönített „alapok” nem minősülnek alapítványnak.) Az állam mint jogi személy (3:405. §) is –
korlátozás hiányában – létrehozhat alapítványt, ugyanakkor kérdéses, hogy az állam olyan közjogi
jogalany szervei, mint az Országgyűlés, illetve a Kormány, amelyek nem rendelkeznek polgári jogi
jogi személységgel, létrehozhatnak-e alapítványt, illetve közalapítványt. (Eddig ez utóbbi lehetséges
volt.) Erről majd a közalapítványokról szóló külön törvényben kell rendelkezni, amennyiben ezt a
közjogi formát a jogalkotó egyáltalán fenntartani kívánja, arra is tekintettel, hogy 2010 után számos
közalapítványt megszüntettek.
Természetszerűen külföldi természetes és jogi személy is létrehozhat a magyar jog szerint
alapítványt, amennyiben azt a magyar bírósági nyilvántartásba magyarországi székhellyel
bejegyezteti. A 3:380. § szerint egy alapítványnak több alapítója is lehet. Az alapítókhoz később is
lehet csatlakozni a 3:383. § szabályai szerint, illetve az alapító okiratban meghatározott feltételek
mellett.
Az alapítványi cél meghatározása igen fontos, hiszen a cél ad karaktert az alapítványnak
(közérdekű, csoportérdekű, családi, egyéni cél stb.). Az alapítványi célnak tartósnak kell lennie. A
101
tartósságot a bírói gyakorlat szorosabban értelmezi, mint az egyesületnél, pl. a egy évre szóló
alapítványrendelést nem fogad el. Ugyanakkor a tartósságot nem szabad túlhajtani, néhány évre
szóló alapítványrendelés szerintem már megengedhető.
Az alapítványi célnak törvényesnek kell lennie. A 3:379. § (1) bekezdése szerint az
alapítványt nem lehet gazdasági célra alapítani – több külföldi jogban viszont ismeretes a
vállalatként működő alapítvány, ld a német jog Unternehmensstiftungját. Az alapítványi célnak
nemcsak törvényesnek, hanem erkölcsösnek is kell lennie, az erkölcstelen alapítványrendelés a
szerződési szabályok megfelelő alkalmazásával semmisnek minősül.
Az alapítónak az alapítványi cél megvalósításához szükséges vagyont kell az alapítvány
számára biztosítania. A vagyoni juttatás teljesítéséről a 3:382. § rendelkezik. Az alapítványi
célvagyont az alapítvány szervei kezelik – az alapvető vagyonkezelő szerv a kuratórium (3:397–
3:399. §).
Az alapítvány jogi személységét főszabályként ún. nem peres eljárás eredményeként a
bírósági nyilvántartásba való jogerős bejegyzésével a jövőre nézve szerzi meg. (A végintézkedéssel
keletkező alapítvány létrejöttére azonban a 3:388. § speciális szabályt állapít meg.) A bejegyzési
eljárásban a bíróság az alapító kérelme alapján jár el és az alapítványrendelés törvényességét az
alapító okirat tartalma alapján vizsgálja (3:391–3:392. §). Nem bejegyzett, nem jogi személy
alapítványt a magyar jog nem ismer. A kuratórium az alapítvány ügyeiben csak a jogerős
nyilvántartásba vétel után járhat el.
Az alapítónak az alapítvány létrehozására tett nyilatkozata egyoldalú jognyilatkozatnak
minősül, amely természetesen a kötelmi jog általános szabályai szerint visszavonható. Az
alapítványi szabályok azonban ennek – a vagyoni biztonság érdekében – időbeli korlátokat szabnak:
visszavonásnak csak az alapítvány jogi személysége elnyeréséig (azaz a jogerős bírósági
hegyezésig) van helye. Ez a szabály szinkronban van a 3:403. § (2) bekezdésével, mely szerint az
alapító nem vonhatja vissza az alapítványt, azaz a nyilvántartásba való jogerős bejegyzésig lehet a
jognyilatkozatot visszavonni, később már nem. Többes alapítás esetén szerintem bármely alapító
külön-külön is visszavonhatja nyilatkozatát, ettől még a többi alapító nyilatkozata alapján az
alapítvány bejegyezhető.
Ha az alapító visszavonja az alapítványt rendelő nyilatkozatát, az alapítvány nem jön lére, a
nyilvántartásba vételi eljárást meg kell szüntetni. Többes alapítás esetén, ha bármely alapító
jognyilatkozata fennmarad, a bejegyzési eljárás szerintem folytatható és az alapítvány kevesebb
(vagy akár egy) alapítóval létrejön.
3. Az alapítványrendelés korlátai
Említettük már, hogy a magyar jog – akár az egyesületnél – az alapítványt is elhatárolja a
nyereségszerzésre irányuló gazdasági szférától. Az alapítvány tisztán non-profit szervezet,
alapítvány üzletszerű gazdálkodó tevékenységet nem folytathat, csak az alapítványi cél
megvalósításával közvetlenül összefüggő gazdasági tevékenyég végzésére jogosult.
Mivel ezt a törvény nem korlátozza, az alapítvány vállalkozási tevékenységet is végezhet,
nyereséggel növelheti az alapítótól származó alapítványi vagyont, feltéve, ha ez közvetlenül
összekapcsolható az alapítványi céllal. E téren is azonban vannak korlátozások: az alapítvány nem
lehet tagja közkereseti társaságnak, vagy nem lehet betéti társaság beltagja, hiszen ezeknél a tagok
korlátlan mögöttes felelősséggel rendelkezhetnek a társaság tartozásaiért. Ugyanakkor az alapítvány
lehet korlátozott felelősségű tagja más jogi személynek, azaz kft.-nek, illetve rt.-nek. Az alapítvány
egyesülésben való tagsága kérdéses lehet. Szerintem mivel a 3:368. § (1) bekezdése az egyesülésnél
intézményesen ismer tagi mögöttes felelősséget, alapítvány egyesülésbe nem léphet be. Nem tilos
viszont az alapítvány tagsága kft.-ben, rt.-ben és szövetkezetben, hiszen ott főszabályként nincs tagi
mögöttes felelősség, bár a jogi személyek általános szabályai között több olyan rendelkezés
található (pl. 3:2. §-ban) amely kivételesen létrehozhat tagi mögöttes felelősséget (pl.
felelősségátvitel joggal való visszaélés esetében).
102
Véleményem szerint a 3:379. §-nak a gazdasági tevékenységgel kapcsolatos szabályát
kógens rendelkezésként kell értelmezni, amitől tehát a 3:4. § alapján eltérni nem lehet. Hasonló a
helyzet azzal a szabállyal is, hogy alapítvány nem hozható létre az a) alapító, b) az alapítóhoz
csatlakozó, c) az alapítvány vezető tisztségviselői (a kuratórium tagjai), d) az alapítvány más
szerveinek tagjai (felügyelőbizottsági tagok), e) az a)–d) pontokban említett személyek
hozzátartozói érdekében. Természetesen törvény megengedheti ezt (ld. ezt magában a Ptk.-ban is a
3:383. §-ban az alapító kedvezményezettként való szerepeltetésére) és az is természetszerű, hogy
ettől a rendelkezésről függetlenül az alapítvány vezető tisztségviselői és felügyelőbizottsági tagjai
tevékenységükért esetlegesen díjazásban is részesülhetnek, hiszen a korlátozás célja nem a díjazás
megakadályozása volt.
Ugyancsak szerintem eltérést nem engedő rendelkezés, hogy alapítvány nem alapíthat másik
alapítványt (az alapítványi lánc tilalma), nem csatlakozhat másik alapítványhoz és nem is juttathat
vagyont másik alapítvány részére. Az alapítvány azonban egyesületbe tagként beléphet.
4. Többes alapítás, csatlakozás, kedvezményezetti jogállás
A) Több alapító
Az alapítványnak nemcsak egy alapítója lehet, hanem több polgári jogi jogalany
(természetes és jogi személy) közösen is létesíthet alapítványt. Ez esetben az alapítói jogokat az
alapítók közösen gyakorolják. Ebben különbözik a társalapítók jogállása az alapítványhoz
csatlakozóktól, akiknek az alapító okirat vagy ad mintegy társalapítói jogokat vagy nem (ld. 3:383.
§). A korábbi bírói gyakorlat élesen elkülönítette a csatlakozót az alapítótól, az új Ptk. viszont
közelítette e két jogállást.
Fel kell hívni a figyelmet a jogi személyek általános szabályi közül a 3:14. §-ra, amely
szerint a több alapító az alapítói jogokat testületben gyakorolja. Véleményem szerint a 3:4. §-ra
tekintettel ettől a szabálytól az alapító okirat eltérhet. Szerintem ugyanis kifejezett alapítói testület
létrehozása az esetek többségében felesleges. Az alapítvány körében a 3:395. § egyébként is csak
variációként említi meg az alapítói jogok testületben való gyakorlását és ebben az esetben az
alapítók gyűléséről beszél, amelyre – igen vitathatóan – az egyesület közgyűlésére vonatkozó
szabályokat kell az új Ptk. szerint megfelelően alkalmazni. (Az egyesület közgyűlésére vonatkozó
szabályok erre szerintem alkalmatlanok, sokkal ésszerűbb lett volna a polgári jogi társasági
szerződés szabályainak alkalmazása).
Ha az alapítók az alapítói jogokat nem testületben gyakorolják, kérdéses, mit jelent az
alapítói jogok együttes gyakorlása. E téren eddig a bírói gyakorlat minden alapító hozzájárulását
megkívánta az alapítói döntéshez, azaz minden alapítónak vétójoga volt. A nagyobb döntésképesség
biztosítása érdekében eddig is volt olyan álláspont, hogy a többségi elv érvényesüljön, lényegében a
polgári jogi társaság szabályai szerint. Az új Ptk. szabályai viszont a többségi döntést megengedik.
Megjegyezzük, hogy a törvény kizárólag alapítói jogokról beszél, de természetesen az
alapítónak kötelezettségei is vannak, elsősorban a vagyonjuttatás és a törvényes alapítói okirat
létrehozatala tekintetében.
B) Csatlakozás az alapítványhoz
Az eddigi szabályozást fenntartva, az alapító okirat dönti el, hogy lehet-e az adott
alapítványhoz később csatlakozni, vagy sem. Az alapító okirat tehát kizárhatja a csatlakozás
lehetőségét, illetve a csatlakozásra előfeltételeket állapíthat meg, pl. meghatározhatja azt a
legkisebb vagyoni juttatást, amellyel az alapítványhoz csatlakozni lehet. Az alapító okirat dönt
abban is, hogy a csatlakozó mennyiben gyakorolhat alapítói jogokat. A csatlakozó jogállását az új
Ptk. – a korábbi bírói gyakorlattal szemben – erősen közelítette az alapítói jogálláshoz.
103
Azt az alapítványt, amelyhez csatlakozni lehet, az irodalomban nyílt alapítványnak,
amelyhez nem lehet csatlakozni, zárt alapítványnak nevezik.
Csatlakozni csak a már nyilvántartásba vett alapítványhoz lehet. Olyan csatlakozást, amely
nem jár vagyoni juttatással az alapítvány részére, a törvény kizárja. Ha az alapító okirat másként
nem rendelkezik, a csatlakozó alapítói jogokat gyakorol és a többes alapításra vonatkozó szabályok
(3:380. §) lesznek rá is irányadóak, azaz a csatlakozó az alapítói jogokat az eredeti alapítókkal
együttesen, közösen gyakorolhatja.
Kérdéses lehet, mi a helyzet akkor, ha az alapító okirat nem rendelkezik a csatlakozás
lehetőségéről, van-e mód ilyenkor csatlakozni az alapítványhoz. Szerintem a csatlakozási
lehetőséget nem lehet „hallgatás” esetében sem kizárni. Ez esetben az alapító(k)nak a csatlakozóval
között megállapodása az irányadó a csatlakozás feltételei tekintetében. A csatlakozás feltételeiről
egyébként is az alapító a csatlakozóval általános jelleggel is megállapodást köthet. Az alapítvány
alapító okiratát a csatlakozónak mindenképp el kell fogadnia, erre jognyilatkozatot kell tennie.
C) A kedvezményezetti jogállás
Az alapítványok egy részénél az alapító az alapító okiratban kedvezményezettet jelöl. Az
ilyen alapítványok zöme ún. családi alapítvány. A kedvezményezett-jelölés lehetőségét az új Ptk.
jelentősen bővítette, éppen a családi alapítványok terjedése érdekében. A kedvezményezett nem
csak természetes, hanem jogi személy is lehet. Kedvezményezett az a személy, akit az alapítványi
vagyonból – az alapítványi cél megvalósítása érdekében, de legalább is az alapítványi céllal
összefüggésben – a kuratóriumnak vagyoni szolgáltatásban (juttatásban) kell részesítenie.
A 3:385. § lehetővé teszi, hogy ne csak az alapító okiratban lehessen kedvezményezettet
jelölni, hanem „erre jogosult alapítvány szervet” is megjelölhet kedvezményezettet. Véleményem
szerint azonban a kedvezményezett kijelölésének mindenképp az alapító okiraton kell alapulnia –
erre utal a törvényszövegben a „jogosult” jelző. Az alapító okiraton kívül ugyanis, pl. külön
jognyilatkozatban szerintem az alapító nem jelölhet kedvezményezettet (az alapító okirat
ugyanakkor kivételesen módosítható, a kedvezményezettek köre pl. újabb vagyonjuttatással
bővíthető – ld. 3:393. §). Az alapító pedig nem szerve az alapítványnak, „erre jogosult szerv” így
csak a kuratórium lehet. A kedvezményezett kijelölésére viszont a kuratórium saját jogon nem lehet
jogosult, hiszen csak kezeli a vagyont, az alapítványi célt a kedvezményezett vonatkozásába is csak
az alapító jelölheti meg, a kuratórium csak akkor, ha az alapítói jogokat ráruházták.
Az alapítvány alapítótól való elkülönüléséből következik, hogy főszabályként maga az
alapító (csatlakozó) nem lehet kedvezményezett és korlátozások vonatkoznak az alapító
(csatlakozó) Ptk. értelmező rendelkezéseiben meghatározott hozzátartozóira is (8:1. §). Az alapító
(csatlakozó) kivételesen csak akkor lehet kedvezményezett, ha az alapítványi cél az alapító
tudományos, irodalmi, illetve művészeti alkotásának gondozása. (Feltehetően a gyakorlat a
tudományos, irodalmi és művészeti alkotás fogalmát tágan fogja értelmezni, valószínűleg kiterjeszti
valamennyi szerzői jogi védelem alá eső alkotásra.)
Az alapító (csatlakozó) hozzátartozója pedig csak akkor lehet kedvezményezett, ha az
alapítvány célja
a) az alapító tudományos, irodalmi, illetve művészeti alkotásának gondozása, vagy
b) a hozzátartozó ápolása, gondozása, eltartása, egészségügyi ellátása költségeinek viselése,
vagy
c) a hozzátartozó iskolai tanulmányainak ösztöndíjjal vagy egyéb módon történő
támogatása.
A Ptk. 3:387. §-a szerint a kedvezményezett nem támaszthat igényt vagyoni juttatásra az
alapítvánnyal szemben. Tehát ha az alapítvány nem teljesíti a szolgáltatást, nem perelheti be sikerrel
az alapítványt. Ez alól a főszabálytól azonban a Ptk. két olyan kivételt tesz, amelyek arra utalnak,
hogy amennyiben az alapító, illetve a kuratórium gondosan jár el, úgy a kedvezményezett
104
hozzájuthat a vagyoni szolgáltatáshoz E két esetben a kedvezményezett igényét bírósági úton is
érvényesítheti az alapítvánnyal szemben.
Az első eset, amikor a kedvezményezett megalapozott igényt támaszthat a vagyoni
szolgáltatásra, ha az alapító okirat a kedvezményezett személyét a neki járó szolgáltatást, illetve a
szolgáltatás időpontját egyértelműen, azaz a teljesítéshez szükséges módon meghatározza. A másik
eset, ha a kuratórium a kedvezményezett részére járó szolgáltatásról már döntött és e döntését a
kedvezményezettel közölte. A törvény további feltételként kimondja, hogy a juttatás feltételeit a
kedvezményezettnek el kell fogadnia, de szerintem a kuratórium közölt döntése után az
alapítványnak a szolgáltatást teljesítenie kell. Ettől függetlenül kérdés, hogy a kedvezményezettnek
a juttatást nem kell elfogadnia, de ha nem fogadja el, úgy nyilván nem is támaszthat igényt az
alapítvánnyal szemben a szolgáltatásért.
5. Az alapítványi vagyon
Az alapítvány magva a célvagyon, azaz az a vagyon, amely az alapítványi cél
megvalósításához szükséges. Ezt a vagyont az alapító biztosítja, mértékét (nagyságát) az alapító
okiratban határozza meg. Az alapító alapító okiratban foglalt jognyilatkozata egyben kötelezettséget
is teremt az alapító számára, hogy ezt az alapítvány javára vállalt vagyoni juttatást ténylegesen
teljesítse. Az alapítványnak juttatandó vagyon a 3:10. § rendelkezéseinek megfelelően pénzből,
illetve nem pénzbeli hozzájárulásból (dolog, szellemi alkotás, vagyoni értékű jog) egyaránt állhat a
jogi személyekre vonatkozó általános szabályozás szerint. A törvény nem határozza meg az
alapítványi vagyon legkisebb mértékét, de az alapító által nyújtott vagyonnak az alapítványi cél
elérésére elegendőnek kell lennie – ez több követelés, mint amit a jogi személyek közös szabályai a
jogi személynek juttatandó vagyonnal kapcsolatban elírnak.
Az alapítványi vagyon létrejöttének folyamatát a Ptk. 3:382. § szabályozza, mégpedig a
hatályos Ptk.-hoz képest egységesítve az ún. nyílt, illetve zárt alapítványokra vonatkozó
rendelkezéseket. Az első lépés, hogy az alapítvány bírósági nyilvántartásba vételére irányuló
kérelem benyújtásáig az alapítónak minden esetben legalább az alapítvány működésének
megkezdéséhez szükséges vagyont (induló vagyon) át kell ruháznia a leendő alapítványra. Hogy ezt
a (2) bekezdésben foglalt kötelezettséget hogyan kell teljesíteni, kérdéses, hiszen az alapítvány még
nem jött létre. A legmegfelelőbb megoldás pénzszolgáltatás esetén talán a bírói letétbe helyezés,
arra is tekintettel, hogy a 3:381. § alapján az alapító az alapítvány jogerős bejegyzéséig még
visszavonhatja az alapítvány létesítésére vonatkozó jognyilatkozatát
Az alapítónak az alapító okiratban meghatározott alapítványi célvagyont legkésőbb az
alapítvány jogerős bírósági nyilvántartásba vételétől számított egy éven belül át kell ruháznia az
alapítványra. Más szóval a teljes alapítványi vagyonnak az alapítvány létrejöttekor még nem kell az
alapítvány rendelkezésére állnia, ennek az alapítvány jogi személységének elnyerésétől számított
egy éven belül kell megtörténnie. Természetesen az alapító okirat ennél rövidebb határidőt is
megszabhat és kimondhatja, hogy a teljes alapítványi vagyont már a nyilvántartásba vételkor az
alapítvány rendelkezésére kell bocsátani.
Ha az alapító a vagyon rendelkezésére bocsátására vonatkozó, alapító okiratban
meghatározott kötelezettségét megszegi, az alapítvány ügyvezető szerve, a kuratórium – megfelelő
határidő tűzésével – felhívja az alapítót e kötelezettsége teljesítésére, hiszen az alapítvány e
célvagyon hiányában nem tud rendeltetésszerűen működni. Ezen határidő eredménytelen eltelte
után a kuratórium köteles erről az alapítvány felett a 3:34. § szerint törvényességi felügyeletet
gyakorló nyilvántartó bíróságot értesíteni és a bíróság törvényességi felügyeleti eljárásban – ezt
még külön törvényben szabályozni kell, jelenleg a már többször hivatkozott civiltörvény az
irányadó – ugyancsak felszólítja az alapítót önként vállalt kötelezettsége teljesítésére és ha ez
eredménytelen, felfüggeszti az alapítói jogok alapító által történő gyakorlását. A felfüggesztés
időtartama alatt – ha ez szükséges – az alapítói jogokat a nyilvántartást vezető bíróság gyakorolja.
105
A felfüggesztés időtartama alatt az alapítónak teljesítenie kell az elmaradt vagyoni juttatást.
Ha ez nem történi meg, úgy a bíróság a 3:34. § alapján végső soron megszünteti az alapítványt. Az
erre irányuló eljárást még szabályozni kell.
Az alapítványi vagyon célvagyon, ezért azt alapvetően az alapítványi cél érdekében kell
felhasználni. Az alapítvány ügyvezető szervének, a kuratóriumnak ezért alapvető kötelezettsége,
hogy e vagyont az alapítványi cél megvalósítása érdekében, az alapító okiratban meghatározott
módon kezelje, illetve felhasználja, mégpedig a 3:379. §-ban foglalt korlátozásokra is figyelemmel.
Az alapítványi vagyon felhasználásának alapkérdése – és ezt ezért a 3:391. § szerint az alapító
okiratban kötelező szabályozni – amely szerint csak a alapítványi vagyon hozadékát (pl. a
kamatokat) lehet-e felhasználni az alapítványi cél elérése érdekében, vagy mód van az alapítványi
vagyon csökkentésére is a vagyonkezelés során.
Az alapítvány alapvető jellemzője – szöges ellentétben az egyszemélyes gazdasági
társasággal, ahol az alapító irányítása alatt tartja a jogi személy társaságot és vagyont is elvonhat
tőle –, hogy az alapító elkülönül az alapítványtól. Ezért az alapítvánnyal kapcsolatos alapítói
döntések meglehetősen korlátozottak. Az elkülönítés jegyében mondja ki a törvény, hogy az alapító
(csatlakozó) az alapítványnak juttatott vagyont nem követelheti vissza az alapítványtól, tehát nem
vonhatja azt vissza. Ez kötelező törvényi szabály, teát az alapító okirat ezzel ellentétes rendelkezése
semmisséget von maga után. Magától értetődően – a jogutódlás dogmatikai kényegéből
következően – a tilalom az alapító–csatlakozó jogutódjára is vonatkozik. Ezzel kapcsolatban
azonban meg kell jegyezni, hogy a bírói gyakorlat eddig meglehetősen kizárta az alapító jogokban
való jogutódlását, pl. kimondta, hogy az alapítói jogokat nem lehet örökölni., Az új Ptk. azonban
más szemléletmódot tükröz, szabad utat biztosít az alapítói jogok tekintetében is a jogutódlásnak.
6. Az alapítvány létesítése végintézkedéssel
Az alapítványt végintézkedéssel is létre lehet hozni, vagy végrendelettel vagy öröklési
szerződéssel. Ez esetben az alapító az örökhagyó. Emellett hagyatékra irányuló meghagyással is
létrehozható alapítvány, ez esetben az alapítvány alapítója a meghagyással terhelt örökös
(hagyományos) lesz, annak ellenére, hogy az alapítvány létrehozása az örökhagyó akaratán
nyugszik. Halál esetére szóló ajándékozással alapítvány nem jöhet létre.
Alapítvány írásbeli (magán) végrendeleten alapulhat (szóbeli végrendelet kevés ehhez) – az
öröklési szerződéshez a Ptk. amúgy is írásbeliséget követel meg. További követelmény, hogy a
végrendeletnek (öröklési szerződésnek) tartalmaznia kell az alapítványt létrehozó alapító okirat
tartalmi elemeit (3:388. §). Lényegében ez a szabály a meghagyásra is vonatkozik, mert a
meghagyásnak tartalmaznia kell a létesítendő alapítvány célját és vagyonát. Meghagyás esetén
azonban a meghagyásban meg kell jelölni azt a személyt is, aki az alapítvány létrehozását
követelheti.
Az általános szabályok szerint az alapítvány a bírósági nyilvántartása vételével a jövőre
nézve jön létre. E szabály alól tesz kivételt a 3:388. § tudniillik a végrendeletben (öröklési
szerződéssel) létrehozott alapítványnál is a nyilvántartásba vétellel jön létre az alapítvány, de az
alapító halálának időpontjára visszamenő hatállyal. Ez a szabály nagyobb biztonságot nyújt az
alapítvány létrehozása iránt eljáró és a vagyonnal időközben rendelkezőknek és ezáltal az ilyen
alapítvány is az alapító jogutódjának, örökösnek tekintendő. A meghagyás eredményeként létrejövő
alapítványra ez a szabály nem érvényes, ez esetben az alapítvány az általános szabályok szerint a
nyilvántartásba vétellel a jövőre nézve jön létre.
A végintézkedéssel létesített alapítvány nyilvántartásba vétele iránt a végrendeletben
(öröklési szerződésben) megjelölt bármely kuratóriumi tagnak kell intézkednie, akit erről – pl. a
hagyatéki eljárás során – értesíteni kell, illetve egyébként értesül. Ha bármely okból (pl. értesítés
hiányában) a kuratóriumba jelölt egyik személy sem intézkedik, az alapítvány nyilvántartására
hivatott bíróság – amennyiben értesül a végintézkedésről – ügygondnokot jelölhet ki a
nyilvántartásba vételi eljárás lefolytatása céljából. A eljárást folyamatba tévő leendő kuratóriumi
106
tag, illetve az ügygondnok jogosult a leendő alapítványi vagyon érdekében eljárni és a vagyon
megóvása érdekében köteles az adott helyzetben általában elvárható intézkedéseket megtenni.
Amennyiben persze a végrendeletet megtámadják és érvényessége iránt per folyik, a bejegyzési
eljárást e per jogerős elbírálásáig fel kell függeszteni.
A meghagyás esetében annak kötelezettje, azaz az örökös, illetve hagyományos köteles a
meghagyást teljesíteni és az alapítványt létrehozni. Ha ezt a kötelezettségét az alapítvány
létrehozását a meghagyás alapján követelésre jogosult személy felszólítására sem teljesíti, e
személy a polgári bíróságtól keresettel kérheti az alapítvány alapító okiratának ítélettel való pótlását
és egyben az örökös (hagyományos) kötelezését az alapítványi vagyon szolgáltatására. Ezen bírói
ítélet alapján az alapítvány létrehozásának követelésére jogosult személy az alapítvány
nyilvántartásba vételére illetékes bíróságtól kérheti az alapítvány nyilvántartásba vételét (amelynek
természetesen előfeltétele a vagyoni juttatás 3:382. § szerinti teljesítése).
A Ptk. 3:390. §-a annak jogkövetkezményeit is szabályozza, ha a végintézkedéssel
létrehozni kívánt alapítvány valamilyen okból nem jön létre. Az általános szabály az, hogy ez
esetben az alapítványi célvagyonnak szánt vagyon a hagyaték részét képezi. Ez alól kivétel a
közérdekű célú alapítvány, ahol az örökhagyó szándékolt juttatását ez esetben közérdekű
meghagyásnak kell tekinteni, és annak szabályai szerint kell kezelni.
7. Az alapító okirat és módosítása
A) Az alapító okirat kellékei
Az alapítvány létesítő okirata az alapító okirat. A jogi személyek közös szabályai között a
létesítő okirat általános kellékeiről a 3:5–3:10. § rendelkezik. Ezt konkretizálja és egészíti ki az
alapítvány vonatkozásában a 3:391. § mégpedig oly módon, hogy az (1) bekezdés kötelező tartalmi
kellékeket állapít meg, a (2) bekezdés pedig olyan tartalmi elemeket, amelyeket az adott alapítvány
körülményeire tekintettel lehet felvenni az alapítvány alapítói okiratába. Az alapítvány alapító
okiratát az alapítványrendelő (alapító) állapítja meg.
Az általános kellékek között megemlítem az alapítvány elnevezését. Az alapítvány nevének
is meg kell felelnie a 3:6. § alapján a névvalódiság és a névkizárólagosság elvének. A bírói
gyakorlat emellett megköveteli az ún. névszabatosságot is, a név magyar nyelv szabályainak
megfelelő megállapítását. Meg kell határozni az alapítvány székhelyét, amely az alapítvány
nyilvántartásba bejegyzett irodája (3:7. §). Az alapító okiratban meg kell határozni az alapítványi
célt, amelynek elérése érdekében fejti ki az alapítvány főtevékenységét. Végül meg kell határozni
az alapítványi vagyont, amely a 3:10. § szerint pénzből és nem pénzbeli vagyonrészekből egyaránt
állhat.
Az alapítvány alapító okiratában meg kell határozni az alapítványi vagyon kezelésének és
felhasználásának szabályait, különösen pedig azt, hogy mennyiben lehet az alapítványi vagyonhoz
nyúlni, azt csökkenteni, avagy a kuratórium csak e vagyon hozadékáról rendelkezhet. Szabályozni
kell azt, hogy az alapítványt határozatlan vagy a tartósságot azért biztosító határozott időtartamra
hozzák-e létre, utóbbi esetben az időtartam megjelölésével. Rendelkezni kell a kuratóriumról, ezen
belül a kuratóriumi tagok jelöléséről, megbízatásuk időtartamáról, esetleges díjazásukról, a
kuratóriumi tagságból való kizárási és összeférhetetlenségi okokról, illetve a kuratóriumi tagság
megszűnésének eseteiről.
Az alapító okirat emellett a szükségeshez képest rendelkezhet az alapítói jogokról, több
alapító esetén ezek közös gyakorlásáról, és azok esetleges átruházásáról (pl. leadásáról a kuratórium
részére). Rendelkezhet az alapítványhoz való csatlakozás feltételeiről is. Az alapító okirat
létrehozhat a kuratórium mellett más alapítványi szerveket is – ez esetben rendelkezni kell ezek
hatásköréről. Megállapíthatja az alapítvány képviseletének, illetve az alapítvány munkavállalóival
szembeni munkáltatói jogok gyakorlásának részletes szabályait, valamint rendelkezhet az
alapítvány esetlegesen kiegészítő jelleggel folytatott gazdasági–vállalkozási tevékenységéről. Az
107
alapító az alapító okiratban rendelkezet az alapítvány esetleges kedvezményezettjeinek teljesítendő
szolgáltatásokról, illetve az alapítvány jogutód nélküli megszűnésekor fennmaradt vagyon további
sorsáról.
Természetszerűen az alapító az alapító okiratba a kötelező kellékeken túl bármely más
kérdést is felvethet.
Az alapító okiratot az alapítványi cél érdekében kell értelmezni, úgy, hogy ez az értelmezés
segítse elő az alapító okiratának érvényesülését, az alapítványi cél megvalósulását. Ez az ún. akarati
elv,amely a végintézkedések körében eddig is ismert volt, most az új Ptk. az egyesület és az
alapítvány létesítő okirata tekintetében is kimondta. Az eddigi nyilvántartási jogszabályok szerint a
bíróság az alapító okiratot részben hiánypótlása adhatta vissza, részben – ha más mód nem volt – az
alapító okirat hiányosságait maga is kiegészíthette (pl. alapító rendelkezett a kuratóriumi tagok
díjazásáról, de a díj mértékét nem állapította meg). Feltehetően az új nyilvántartási törvényben e
szabályok fenn fognak maradni.
A jogi személyek általános szabályai az eddig csak a társasági jog körében ismert szabályt,
nevezetesen, hogy a nyilvántartásba történt jogerős bejegyzés után csak kivételesen lehet
érvénytelenségi pert indítani, kiterjesztette valamennyi jogi személyre, így az alapítványra is (3:15.
§), sőt az alapítvány alapító okiratának érvénytelenségére a jogerős nyilvántartásba vétel után a
nyilvántartásból való törlés érdelében ezentúl egyáltalán nem lehet hivatkozni. A nyilvántartó
bíróság természetesen törvényességi felügyeleti eljárást folytathat le az alapítvánnyal szemben és
súlyos törvénysértés esetén, végső soron meg is szüntetheti a törvénysértő alapítványt – e
szabályokat jelenleg a civiltörvény tartalmazza.
B) Az alapító okirat módosítása
Az alapítvány alapvető jogi jellemzője, hogy elkülönül az alapítójától. Ennek érdekében
kötelező törvényi főszabály, hogy az alapító okiratot az alapító nem módosíthatja, a módosító
jognyilatkozat semmis (3:393. §). E szabály alól azonban van kivétel.
Főszabályként az alapítványi célt nem lehet megváltoztatni. Ez alól kivétel, ha a) az
alapítvány célt már megvalósította, b) a cél elérése lehetetlenné vált, pl. az alapítványi vagyon
elvesztése miatt. Utóbbi esetben az alapító okirat módosításával az alapító olyan új célt jelölhet
meg, amelynek megvalósítására az alapítvány (még) kellő vagyonnal rendelkezik.
Az alapítványi vagyon csökkentése az alapító okirat módosításával általános jelleggel tilos.
Az alapítványi vagyont természetesen lehet növelni, csatlakozás esetén pedig a vagyon szükségképp
növekszik. A Ptk. semmisnek nyilvánítja az alapítvány jogutód nélküli megszűnése esetére kijelölt
kedvezményezett személynek megváltoztatását, de csak abban az esetben, ha az alapítványhoz
csatlakozás történt.
Az alapítvány létrejöttének szabályait megfelelően alkalmazni kell az alapító okirat
módosítására is. A módosítás esetleges érvénytelensége miatt a módosítás jogerős bejegyzése után
nem indítható per, csak a törvényességi felügyelet eszközeit lehet igénybe venni a jogszerű állapot
kialakítása érdekében.
8. Az alapítói jogok gyakorlása
Az eddigi szabályozástól eltérően az új Ptk. kifejezetten szabályozza az alapítói jogok
gyakorlását, mégpedig a korábbi helyzethez képest jóval bővebben. Az alapítói jogok átruházását
pedig eddig a bírói gyakorlat jelentősen korlátozta (még az alapítók egymás közti viszonyában is),
most a helyzet alapvetően megváltozott.
Az alapítványt alapító személy alapítói jogokkal rendelkezik, amelyeket a 3:396. § szerint –
miután az alapítvány vagyonát biztosította, tehát vagyoni hozzájárulását az alapító okiratban
foglaltak szerint teljesítette – másokra átruházhatja. Az alapítói jogokat nemcsak külsőkre, hanem
alapítványi szervekre, így elsősorban a kuratóriumra is át lehet ruházni. Ilyen esetben az alapítóra
108
vonatkozó rendelkezéseket természetszerűen arra a személyre (szervre) kell alkalmazni, akire az
alapítói jogokat átruházták, hiszen jogutódlás történt. Amennyiben az alapítói jogokat alapítványi
szervre ruháztak át, magától értetődő szabály, hogy az alapítói jogokat ez a szerv saját magával
(tagjaival) szemben nem gyakorolhatja.
Ha többen közösen hoznak létre alapítványt, dönteniük kell az alapítói jogok gyakorlásának
módjáról. A 3:16. § erről úgy rendelkezik, hogy testületben kell, mégpedig főszabályként ülés
tartásával az alapítói jogokat gyakorolni, és irányadó erre a döntéshozatalra a 3:17.–3:18. §
határozatképességre és határozathozatalra vonatkozó rendelkezése is. Lex speciálisként azonban a
3:395. § az alapítványnál már csak lehetőségként említi a testületi döntéshozatalt több alapító
esetén, és meglepő módon az alapítók gyűléséről beszél, amelyre mögöttes jogterületként a
személyegyesülés jellegű egyesület közgyűlésére vonatkozó szabályokat hívja fel. (Az előkészítés
során felmerült vagylagos lehetőségként a kft. taggyűlés szabályainak alkalmazása is.) Úgy
gondolom, hogy az általában sok tagból álló egyesületi közgyűlési szabályok kevés személyből álló
alapítói közösségre való alkalmazása meglehetősen nehéz lesz, ebben a bírói gyakorlatra jelentős
feladat vár. Két–három alapító esetén célszerűnek látszik ezért, hogy az alapító okiratban némileg
másként rendezzék az alapítói jogok közös gyakorlását – ezt a 3:4. § lehetővé teszi. Mindenesetre
ez a szabályozás – az eddigi bírói gyakorlattal szemben, amely megkövetelte többes alapítás esetén
az egyhangú döntést – lehetővé teszi, hogy az alapítók többségi döntéseket hozzanak.
A közös alapítói döntéseknél figyelmen kívül kell hagyni azt az alapítót, aki ismeretlen
helyen tartózkodik. Az ilyen alapítót is meg kell hívni a „gyűlésre”, mégpedig hirdetményi
kézbesítés útján is, de ha ez eredménytelen, a közös döntéshozatal nélküle is megtörténhetik.
Ha az alapító meghal (jogi személy esetén jogutód nélkül megszűnik) vagy egyéb okból
kifolyólag alapítói jogait véglegesen nem gyakorolja, illetve gyakorolhatja, rendezni kell az alapítói
jogok gyakorlását Erre elsősorban maga az alapító hivatott az alapító okiratban, nevezetesen (pl.
halála esetére) kijelölheti az alapítói jogokat ilyen esetben gyakorolható személyt (szervet). Ha ezt
nem teszi, a 3:394. § értelmében az alapítói jogokat is a kuratórium gyakorolja. Ha valamilyen
okból ez sem lehetséges, az alapítói jogok az alapítványt nyilvántartó bíróságra szállnak át, amely
ezt vagy maga gyakorolja vagy erre ügygondnokot jelöli ki.
Megjegyezzük, hogy az eddigi bírói gyakorlat szerint nem lehetett lemondani az alapítói
jogokról. Az új Ptk. szövegezése, illetve a miniszteri indokolás arra utal, hogy ez a jövőben
lehetséges lesz.
9. Az alapítvány szervei
A) A kuratórium
Az új alapítványi szabályozás egyszerűsíti az alapítvány kezelő szervének meghatározását,
nevezetesen kimondja, hogy az alapítvány ügyvezető szerve a (legalább )három természetes
személyből álló kuratórium (3:397. §). Az alapító azonban jogosult arra, hogy – hasonlóan a
zártkörűen működő részvénytársasághoz – egyszemélyes kuratóriumot létesítsen, azaz az alapító
okiratban egy személy nevezzen meg kurátorként. A kuratórium hatáskörét is jelentősen bővíti az
újraszabályozás.
Ugyancsak a társasági jogból átvett szabállyal az új Ptk. a kuratórium tagjait vezető
tisztségviselőknek nevezi – ez eddig az alapítványi jogban nem volt szokásos. A kuratórium tagjait
az alapítványi okiratban kell megjelölni vagy meghatározni azt a módot, ahogy a kuratórium tagjait
kijelölik. A kuratóriumi tagság határozatlan időre is szólhat, ez esetben meg kell határozni az
esetleges visszahívás, illetve lemondás módját. A kuratóriumi tagságra való jelölést a kurátornak el
kell fogadnia. (Az eddigi szabályok szerint a kurátor elfogadó nyilatkozatát csatolni kellett az
alapító okirathoz.) Amennyiben az alapító okirat megjelöli a kurátor megbízatásának időtartamát,
szükség szerint szabályozni kell a helyére belépő új kurátor kijelölését. A kurátor ingyenesen és
díjazás fejében egyaránt eljárhat, a díjazást, avagy a díjazás megállapításának módját ugyancsak az
109
alapító okiratban kell meghatározni. (Az eddigi gyakorlat szerint a kurátor munkaviszonyban is
állhatott az alapítvánnyal.) A kuratóriumi tag visszahívására a 3:398. § tartalmaz szabályt, tudniillik
azt, hogy az alapító, illetve az alapítói jogok gyakorlója jogosult visszahívni megbízásának lejárta
előtt is a kurátort, ha a kurátor tevékenysége az alapítvány céljának elérését közvetlenül
veszélyezteti. A közvetlen szó arra utal, hogy a visszahívás csak tényleges és lényleges okból
történhet. A visszahívás módját az alapító okiratban kell szabályozni.
Lényeges, hogy a kuratórium működőképes legyen, tehát egyértelműen meg kell határozni a
kuratóriumi tagság megszűnésének módját.
A törvény összeférhetetlenségi okokat is megállapít a kuratóriumi tagsággal kapcsolatban. A
kuratórium tagjai közül legalább kettőnek (egyszemélyes kuratórium esetén a kurátornak) állandó
belföldi lakhellyel kell rendelkeznie. Az alapító és a Ptk. értelmező rendelkezései körében
meghatározott [8:1. § (1) bekezdés] közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a kuratóriumban
– e szabályt szerintem úgy kell értelmezni, hogy az egyszemélyes kurátor nem lehet az alapító,
illetve közeli hozzátartozója. Ez a szabály korlátozza az alapító ráhatását a célvagyon kezelésére,
amely az alapítvány önállóságát kívánja biztosítani. Az alapítvány kedvezményezettje viszont nem
lehet kuratóriumi tag.
Véleményem szerint az új szabályozás növelte az alapító döntései lehetőségét a
kuratóriummal kapcsolatban, hiszen nem tartalmazza azt az eddigi szabályt, hogy az alapító nem
gyakorolhat meghatározó befolyást a kuratórium működésére. Így kérdéses, hogy fenn lehet-e
tartani azt a bírói gyakorlatot, amely szerint az alapító nem lehet az alapítvány képviselője, mással
együtt sem rendelkezhet az alapítvány bankszámlája felett, nem ellenőrizheti az alapítvány
gazdálkodását. A kedvezményezettre vonatkozó kizáró, illetve az alapítóra vonatkozó korlátozó
szabály – miután törvényi tilalom nincsen – felveti azt a kérdést, hogy ezektől a szabályoktól az
alapító eltérhet-e avagy sem. A 3:4. § általános szabályából következően lehet ara az álláspontra
helyezkedni, hogy igen, de ez az értelmezés érdemben szerintem aligha lenne helyes, mert itt az
alapítvány strukturális felépítéséről van szó.
A 3:97. és 3:98. §-ban foglalt előírások lex speciálist jelentenek a jogi személyek általános
részében a jogi személyek ügyvezetésére, illetve vezető tisztségviselőire vonatkozó szabályaihoz
(3:21.–3:25. §) képest, amely utóbbiak is érvényesülnek az alapítvány ügyvezetésére nézve. Így a
kurátoroknak az alapítvány érdekében kell tevékenykedniük, felelősségükre a 3:24. § az irányadó.
A kurátorok az eddigi gyakorlattal szemben csak természetes személyek lehetnek és személyesen
kötelesek az ügyvezetés ellátni. (A 3:4. §-ra való tekintettel, az alapító okirat eltérve a törvénytől,
jogi személyt is jelölhet esetleg kurátornak, akinek a képviselője lesz a vezető tisztségviselő.) A
3:22. §-ban foglalt általános összeférhetetlenségi okok az alapítvány kuratóriumára is irányadóak. A
kurátorok lemondására is irányadó a 3:25. §, amelynek következtében – az eddigi gyakorlattal
szemben – mód van a kuratóriumi tagok önálló lemondására (nincs szükség a teljes kuratórium
lemondására).
A kuratórium működésére nézve általános szabály, hogy a kuratórium saját tagjai sorából
maga választja meg a kuratórium elnökét. Ez alól kivétel, ha az alapító az elnök személyét már az
alapító okiratban maga meghatározta vagy az alapító okiratban fenntartja magának a jogot az elnök
kijelölésére. Elvileg az alapító – az alapító okirat alapján – az elnök kijelölésének jogát más
személyre (alapító szervre) is átruházhatja.
Az alapítvány kuratóriuma évente legalább egyszer rendes ülést köteles tartani, szerintem az
elnök rendkívüli ülést bármikor összehívhat. Ugyanakkor bármely kuratóriumi tag kérheti a
kuratórium rendkívüli ülésének összehívását. Ilye – az összehívás okát is megjelölő írásbeli –
kérelem esetén az elnök a kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon belül köteles összehívni
az ülést. Ha ezt nem teszi, a rendkívüli ülést a kezdeményező kuratóriumi tag is összehívhatja.
Egyszemélyes kuratórium esetén a kuratórium döntéseit a kurátor írásbeli határozattal hozza
meg.
110
Mivel a 3:399. § kifejezetten törvényi tilalmat nem tartalmaz, a bírói gyakorlatnak kell majd
eldöntenie, hogy a kuratóriumra vonatkozó rendelkezésektől az alapító okiratban mennyire lehet a
3:4. § keretében eltérni.
A kuratórium működésének részletesebb szabályait az alapító okirat alapján a kuratórium
ügyrendje határozza meg. Az ügyrendben kell rendelkezni a határozatképességről és a döntés
módjáról. Az ülést elektronikus eszközök beiktatásával is meg lehet tartani és elvileg ún.
levélszavazás is lehetséges, ha ezt az alapító okirat nem tiltja.
A kuratórium határozatait az alapító, a kuratóriumi tag, ha van felügyelőbizottság, a
felügyelőbizottsági tag a 3:35–3:36. § szabályai szerint a bíróságnál megtámadhatja. Ez a
rendelkezés egyébként lehetőséget ad az alapító döntéseinek kuratóriumi tag általi megtámadására
is.
B) A felügyelőbizottság
Az ügyvezetés tevékenységét ellenőrző felügyelőbizottság fakultatív szerve az
alapítványnak, intézményesítéséről az alapító okirat dönt. (Ha az alapítvány magát közhasznú
szervezetként is bejegyezheti, a civiltörvény értelmében létrehozása kötelező.)
A felügyelőbizottság általános jogállásáról a 3:26–3:28. § rendelkezik. Az alapítványnál a
felügyelőbizottság ellenőrző tevékenységét az alapító javára végzi és tevékenységéről évente
köteles az alapítónak beszámolni. Az eddigi bírói gyakorlat szerint, ha az alapítói jogokat senki sem
gyakorolja, a felügyelőbizottság jelentését a nyilvántartó bíróságnak teszi meg.
A felügyelőbizottságot a 3:26. § háromtagú testületként határozza meg, ettől az alapító
okirat nyilván „felfelé” elérhet. A felügyelőbizottság tagjaira irányadóak az általános
összeférhetetlenségi szabályok, és ehhez a 3:400. § hozzáteszi, hogy a kuratórium tagjaira
vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi rendelkezéseket a felügyelőbizottság tagjaira is alkalmazni
kell.
A törvény a felügyelőbizottság körében sem állapít meg kifejezett eltérési tilalmat, tehát az
alapítói akarat szabadon érvényesülhet.
C) Egyéb alapítványi szervek
Az alapító okirat a kuratórium és a felügyelőbizottság mellett más alapítványi szerveket (pl.
tanácsadó testület) is létrehozhat. Nagyobb alapítványok állandó könyvvizsgálót is (3:38. §)
alkalmaznak. A könyvvizsgáló jogai speciálisak, de az lényeges, hogy az egyéb alapítványi szervek
nem csorbíthatják a kuratórium és a felügyelőbizottság hatáskörét.
Megjegyezzük, hogy a korábbi jogszabályok kifejezetten lehetővé tették, hogy az alapítvány
egyes szervezeti egységei belső jogi személységet kapjanak. A jogi személyek közös szabályai
(3:32–3:33. §) e lehetőséget általában biztosítják, de külön törvényi rendelkezéshez kötik. Mivel az
alapítványnál kifejezetten törvényi rendelkezés a Ptk.-ban nincs, a 3:32. § alapján kérdéses –
éppúgy, mint az egyesületnél –, hogy a jövőben e lehetőség fennáll-e az alapítványok körében. Úgy
gondolom, hogy a jövőben is módot kell adni arra, hogy az alapítvány alapító okirata az alapítvány
egyes belső szervezeti egységeit származtatott jogi személységgel ruházza fel.
10. Az alapítvány megszűnése
A) Egyesülés – szétválás
Alapítvány nem alakulhat át. Az átalakulás ugyanis a 3:39. § értelmében az egyik jogi személy
típusból a másik jogi személy típusba való, egyetemes jogutódlással történő átmenetet jelenti.
Intézménytípusú jogi személynél, mint az alapítvány pedig ilyen formaváltás fogalmilag nem jöhet
szóba, hanem csak az egyesülés (3:44. §) ás a szétválás (3:45. §).
111
Ugyanakkor alapítványok körében az egyesülés és a szétválás lehetősége is korlátozott,
tudniillik alapítvány csak alapítvánnyal egyesülhet, és csak alapítványokká válhat szét. Az
egyesülés lehetséges összeolvadás és beolvadás formájában, szétválás alesetei pedig a különválás és
a kiválás. Az egyesülés végrehajtására az általános szabályok közül a 3:44. §, a szétválásra pedig a
3:45–3:46. § az irányadó, az alapítvány körében speciális szabály nincs.
Az alapítvány egyesülésér, illetve szétválásáról az alapító hozhat döntést, mégpedig akkor is
szerintem, ha az alapító okirat e lehetőségről nem rendelkezhet – a 3:402. § erre ugyanis általános
felhatalmazást ad. Ugyanakkor azonban az alapító okirat ki is zárhatja az alapító egyesülésről vagy
szétválásról szóló döntését. Az eddigi alapítványi jogunk ismerte az alapítványok bíróság által
történő egyesítését is. Erről most az új Ptk. nem rendelkezik, ezért szerintem a bíróság csak akkor és
csak azoknál az alapítványoknál hajthat végre egységesítést, ahol az alapítói jogokat gyakorolja.
Egyesülésre, illetve szétválásra csak azután kerülhet sor, ha az alapító az alapítvány részére
általa felajánlott vagyoni juttatását már teljesítette. Egyesülésnél mindegyik érintett alapítványnál
egyértelmű alapítói döntésre van szükség. További feltétel, hogy az egyesülés, illetve szétválás ne
járjon sem az alapítványi cél, sem az alapítványi vagyon csorbításával. E két feltétel teljesítését
nyilvánvalóan az alapítványt nyilvántartó bíróságnak kell vizsgálnia.
B) Az alapítvány jogutód nélküli megszűnése
Az alapítvány jogutód nélkül megszűnik, ha határozott időre hozták létre és ez az időtartam
eltelt, illetve ha az alapító az alapítvány megszűnését meghatározott feltételhez kötötte és e feltétel
bekövetkezett. A jogi személyek többségét a tagok, illetve az alapítók is megszüntethetik (pl. a kft
taggyűlése kimondja a társaság megszűnését), ez a lehetőség azonban az alapítványnál nem áll
fenn, mert a 3:403. § kimondja, hogy az alapító nem szüntetheti meg az alapítványt. Bár a Ptk.
szövege nem tartalmazza azt, hogy ettől az alapító okirat eltérően nem rendelkezhet, szerintem ez a
szabály az alapítvány fundamentális lényegéhez tartozik, ezért valószínű, hogy a 3:4. § ellenére a
bírói gyakorlat nem fogja megengedni a 3:403. §-tól való eltérést. Végül az alapítványt a
nyilvántartását végző bíróság törvényességi felügyeleti eljárás keretében is megszüntetheti. Erről
azonban – mivel közjogi jellegű – a Ptk. nem rendelkezik, jelenleg a szabályozása a 2011-es
hivatkozott civiltörvényben található.
Az jogi személyek általános megszűnési okaihoz a 3:403. § három speciális okot tesz hozzá
az alapítványok körében.
Az első, hogy ha az alapítvány a célját elérte és az alapító új célt nem határozott meg. A
második ok ennek ellentétele: az alapítványi cél megvalósítása ellehetetlenült és nincs mód a cél
módosítására, illetve a cél más alapítvánnyal való egyesülés útján való közvetett megvalósítására.
Végül, ha az alapítvány három éven át folyamatosan nem működik, azaz az alapítványi cél
megvalósítása érekében nem fejt ki tevékenységet. Véleményem szerint ezeket a rendelkezéseket is
kötelező – eltérést nem engedő – rendelkezésekként kell értelmezni. Hozzá kell ehhez tenni, hogy a
2011-es civiltörvény szerint az alapítvány felszámolási eljárás eredményeként is megszűnhet,
tudniillik a civiltörvény a csődtörvény hatályát kiterjesztette az alapítványokra is.
A megszűnési eljárás megkezdéséről a 3:403. § rendelkezik. A kuratórium kötelessége, hogy
az alapítót (alapítói jogokat gyakorló személyt) a megszűnési okról értesítse – természetesen, ha az
alapítványnál felügyelőbizottság vagy kuratórium is működik, e két alapítványi szervet is értesítenie
kell. Az alapító kötelessége, hogy a szükséges intézkedéseket megtegye – a legtöbb esetben a Ctv.-
ben szabályozott végelszámolási eljárást kell megindítania, mivel a civiltörvény az alapítványokra
is kiterjesztette a végelszámolás intézményét. Ha az alapító a szükséges intézkedéseket harminc
napon belül nem teszi meg, a kuratóriumnak a törvényességi felügyeletet gyakorló, az alapítványt
nyilvántartó bíróságot kell megkeresnie a megszüntetés iránti intézkedések végett. Ez esetben
ugyanis a nyilvántartó bíróság rendeli el a végelszámolást és jelöli ki a végelszámolót – a
felszámolási eljárásra külön szabályok vonatkoznak. A kuratórium tagjainak különleges felelősségét
112
is megállapítja a Ptk.: a bejelentés elmulasztásából, illetve késedelméből fakadó károkért mind az
alapítvánnyal szemben, mind harmadik személyekkel szemben egyetemlegesen felelnek.
Amennyiben az alapítványi vagyon elfogyott és fizetésképtelenség miatt felszámolási
eljárásra kerül sor, akkor az alapító, illetve a kuratórium tagjai a jogi személyek általános szabályai
szerint adott estben helyállási kötelezettséggel tartoznak a kielégítetlen hitelezőkkel szemben (3:2.
§, 6:541. §).
Az alapító a 3:391. § alapján rendelkezhet az alapítvány jogutód nélküli megszűnés esetére a
fennmaradt vagyon sorsáról. E rendelkezésnek a 3:404. § szab korlátot: a hitelezők kielégítése után
fennmaradt vagyon az alapító okiratban megjelölt személyt illeti, de az alapító, a csatlakozó, az
adományozó és ezek hozzátartozói részére juttatandó vagyon nem haladhatja meg az alapító,
csatlakozó, adományozó által korábban az alapítványnak juttatott vagyont. Sajnálatos módon ehhez
a Ptk. nem teszi hozzá, hogy az alapító okirat e rendelkezésétől nem térhet el, így létrejöhet egy
olyan értelmezés, hogy ilyen eltérés a 3:4. § általános rendelkezése folytán lehetséges. (A bírói
gyakorlat majd eldönti e kérdést.) A 3:404. § arra az esetre nézve, ha az alapító okirat nem
rendelkezett a fennmaradó vagyon sorsáról, módot ad az alapítónak arra, hogy később, akár a
végelszámolási eljárás során ilyen rendelkezést tehessen. Ez a lehetőség fennáll akkor is ha az
alapító okirat ugyan rendelkezett e vagyon sorsáról, de e rendelkezést lehetetlen teljesíteni. Ez
esetben azonban már csak a megszűnő alapítványéval azonos vagy hasonló célú non-profit
szervezet, azaz alapítvány vagy egyesület részére juttatható a vagyon.
Ha sem az alapító okirat, sem az alapító nem rendelkezett a hitelezők kielégítése után
fennmaradt vagyon sorsáról, illetve e rendelkezés érvénytelen vagy teljesítése lehetetlen, a vagyon
sorsáról az alapítványt nyilvántartó bíróság az alapítvány nyilvántartásból való törlését elrendelő
határozatában dönt. A nyilvántartó bíróság dönt a vagyon sorsáról akkor is, ha az a személy, akinek
a vagyon alapítói rendelkezés alapján meg kell szereznie, a vagyont nem fogadja el.
A bíróságnak a fennmaradó vagyont az alapítvány céljával azonos vagy hasonló célú
alapítványnak kell juttatnia.
113
XIV. fejezet Költségvetési szervek
A költségvetési szerv olyan jogi személy típus, amely az államháztartás részét képezi és
jogszabályban meghatározott közfeladatokat lát el, mégpedig költségvetési keretéből
jövedelemszerzési cél nélkül. A költségvetési szerv tehát – az alapítvány és a egyesület mellett – a
non-profit szervezetek egyik legjelentősebb tényezője. Majd 4000 költségvetési szerv működik, jó
része nem közhatalmi feladatokat lát el, hanem közszolgáltatást – iskola, kórház, szociális
intézmény. Persze lehet közintézményt gazdasági társaságként is működtetni, de a hagyományos
forma mégis a költségvetési szerv.
Mint már erről szó volt, az új Ptk. a költségvetési szerveket nem szabályozza, erről az
államháztartási törvény (Áht.) rendelkezik. Az 1991-es Áht.-t a 2011. évi CXCV. törvény váltotta
fel.
A költségvetési szervek alapvetően két csoportra oszlanak: a) közhatalmi feladatokat ellátó
szervek, b) közszolgáltató szervek, amelyek közérdekű szolgáltatásokat végeznek közhatalmi jelleg
nélkül. Emellett meg lehet különböztetni a közszolgáltató költségvetési szervek körében
meghatározott autonómiával rendelkező közintézményeket (pl. egyetemek), közintézeteket
(kutatóintézetek, kórházak) és közüzemeket, amely utóbbiak kiszolgáló technikai tevékenységet
végeznek (üdülő, garázs).
Tulajdonforma, illetve alapítás szempontjából megkülönböztethetünk a jelenlegi
tételesjogban
a) központi (állami) költségvetési szerveket,
b) helyi önkormányzati, illetve országos és helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési
szerveket,
c) köztestületi költségvetési szerveket (pl. az MTA kutatóintézetei).
Központi állami költségvetési szervet az államháztartási törvény szerint az Országgyűlés, a
Kormány, illetve a költségvetési fejezetet irányító szerv (általában a miniszter) alapíthat.
Köztestület csak közszolgáltató költségvetési szervet alapíthat.
A költségvetési szervek létrehozása az alapító okirat kiadásával kezdődik. Ennek kötelező
tartalmi elemeit az Áht. meghatározza és arra is lehetőséget ad, hogy több alapításra jogosult szerv
közösen alapíthasson költségvetési szervet. Nagyon lényeges – ezt az elvet csak a 2000-es években
lehetett elismertetni –, hogy a költségvetési szervet akkor is alapító okirattal kell ellátni, ha
közvetlenül jogszabály rendelkezik létrehozásáról.
A költségvetési szerv irányítását (nem felügyelet, több!) főszabályként alapítója látja el és ő
biztosítja részére a közfeladatai ellátásához szükséges vagyont, amellyel a költségvetési szerv éves
költségvetési keret alapján gazdálkodik. Ugyancsak az alapító határozza meg – jogszabály alapján –
a költségvetési szerv tevékenységi körét (elsődleges közfeladatát) és vezetési rendszerét. A
költségvetési szerv csak kiegészítő jelleggel fejthet ki vállalkozási tevékenységet
A költségvetési szerv más jogi személy típussá nem alakulhat át (alakítható át) és egyesülési,
illetve szétválás helyett irányító szerve egyesítheti más költségvetési szervvel, illetve választhatja
szét több költségvetési szervvé.
Még a 2000-es években is előfordult, hogy számos költségvetési szervnek nem volt
törvényes alapító okirata és nem volt törvényes nyilvántartásuk sem. A 2006-os Áht.-módosítás
szerint valamennyi költségvetési szerv nyilvántartását a Magyar Államkincstár látja el. Ez szerintem
törvényességi szempontból nem kielégítő. A közszolgáltató költségvetési szervek nyilvántartását –
a jogi személyek általános szabályai szerint – a bíróságoknak kellene ellátnia és csak a közhatalmi
költségvetési szervek nyilvántartása maradhatna a pénzügyi államigazgatás kereteiben. Ilyen
megoldás megfelelne a jogi személyek általános szabályainál, és ez esetben a bíróság felül tudná
vizsgálni az alapító okiratok törvényességét. A költségvetési szervek többsége éppúgy konstitutív
ex nunc hatályú bejegyzéssel jönne létre (és a nyilvántartásból való törléssel szűnne meg), mint
általában a többi jogi személy. Véleményem szerint tehát az államigazgatási nyilvántartás csak a
114
közhatalmi feladatot illető költségvetési szerveknél indokolt (pl. nemzetbiztonsági okokból), a
közszolgáltatás körében nem.
A költségvetési szervek a vagyoni forgalom rendszeres résztvevői és ezért is kár, hogy bár a
vonatkozó javaslat elkészült, ez a szervtípus nem került be a Ptk.-ba. Ez azért is sajnálatos, mert a
Ptk.-val több olyan gyakorlati problémát meg lehetett volna oldani, amire az Áht. kisebb mértékben
képes. Így rendelkezni lehetett volna a költségvetési szerv belső szervezeti egysége származtatott
jogi személységéről, illetve ki lehetett volna mondani, hogy törvény természetes személyt,
egyesületet és alapítványt is felhatalmazhat közszolgáltató intézmény – iskola, szociális intézmény
– létrehozására, amelyre a köztestületi közszolgáltató költségvetési szervek szabályait megfelelően
alkalmazni kell.
Már a régi Ptk.-ban is szerepel az a szabály, hogy a költségvetési szervet a szerződéses,
valamint a kártérítési és kártalanítási (megtérítési) kötelezettség költségvetési fedezet hiányában is
terheli, tehát kötelezettségeit mindenképp teljesítenie kell. Az Áht.-ben kell meghatározni, hogyan
kell a költségvetési fedezetet megteremteni. Ezt a szabályt azonban ki kellett terjeszteni magára az
államra, a helyi önkormányzatokra és a polgári forgalomban részt vevő valamennyi – jogi
személység nélküli – közjogi jogi személyre. Ezt a Ptk. javaslat 3:406. § úgy oldja meg, hogy az
államot és az „államháztartás részét képező jogi személyt” (nem mondja ki, hogy csak a
költségvetési szervekről van szó, így ide besorolhatók a közjogi jogi személyek is) a polgári jogi
jogviszonyokból fakadó kötelezettségek (ez tágabb, mint a szerződéses és a kártérítési–kártalanítási
kötelezettség) költségvetési fedezet hiányában is terheli. Ez a szabályozás tágabb, mint a korábbi és
– helyesen – több garanciát nyújt a civil társadalom részére.
115
XV. fejezet Közjogi jogi személyek
A Ptk. a közjogi szervezeteket nem szabályozza, ugyanakkor a gazdasági életben is jelentős
szerepet tölthetnek be.
A) A helyi önkormányzatok jogi személysége
A helyi – területi, települési – önkormányzatok az állam sajátos részei, bonyolult belső
szervezetrendszerrel. A mindenkori önkormányzati törvény feladata, hogy megmondja, mely
önkormányzati szervek (pl. közgyűlés) rendelkeznek polgári jogi jogi személységgel.
Az önkormányzati jogi személyekre a jogi személyek közös szabályait azon eltérésekkel kell
alkalmazni, amelyet az önkormányzati törvény megállapít. Mindenképp vonatkozik azonban az
önkormányzati jogi személyekre is az a szabály, hogy költségvetési fedezet hiányában is helyt kell
állniuk szerződéses, illetve kártérítési (kártalanítási) kötelezettségeikért.
A helyi önkormányzatokra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell a kisebbségi
önkormányzatokra, mégpedig nemcsak a helyi, hanem az országos kisebbségi önkormányzatokra is.
B) Közjogi jogalanyok polgári jogi személység nélkül
Vannak olyan közjogi jogalanyok – így az Országgyűlés, illetve a Kormány is – amelyek
nem kaptak polgári jogi jogi személységet. Ennek oka általában az, hogy ezen általában kollektív
jellegű szerveknek van olyan segédszerve, amely jogi személy, és amely bonyolítja a közjogi
jogalany vagyonjogi forgalmát – ld. a Miniszterelnökséget (Miniszterelnöki Hivatalt), illetve az
Országgyűlés Hivatalát. Igen ám, de többször előfordul, hogy az Országgyűlés, illetve a Kormány
közvetlenül hajt végre polgári jogcselekményt – pl. alapítványokat hoz létre (MTV közalapítvány),
vagy részvénytársaságot alapít (MTI Zrt., NV Zrt.).
Így ezen közjogi személyek tekintetében indokolt kimondani, hogy polgári
jogcselekményeket az állam jogcselekményének kell tekinteni, tehát az esetleges károkozásért beáll
az állam kártérítési (kártalanítási) felelőssége.
C) Köztestület
1993-ban az 1959-es Ptk. módosításával három állítólagos közjogi személy került a Ptk.-ba,
nevezetesen a köztestület, a közalapítvány és a közhasznú társaság. Ez utóbbiról rövidesen kiderült,
hogy nem lát el közjogi feladatokat, hanem egy olyan nonprofit kft., amely közhasznú szervezetnek
minősül. 2006-ban a harmadik Gt. meg is szüntette a közhasznú társaságot, amelyet három év
átmeneti idővel ki is vezettek a magyar jogrendszerből. (A Ptk. eredeti 57–60. §-a.)
A köztestület viszont megszilárdult és több formája is kialakult. Olyan sajátos szervek kaptak
köztestületi státust, mint a Magyar Tudományos Akadémia, avagy a Magyar Olimpiai Bizottság.
Köztestületté nyilvánítottak több gazdasági, illetve szakmai – (foglalkozási) kamarát is – ügyvédi,
közjegyzői, végrehajtói. De köztestületi altípust is ismer jogunk – a hegyközségek.
A közjogi jogi személy fogalma Németországban alakult ki, a német közjogi elmélet
terméke és 1945 előtt Magyarországon is ismert volt. A köztestület félig állami–féli civil jellegű,
felhasználja a civil önkormányzást közfeladatok megoldására. Megjegyezzük, hogy a legtöbb
nyugat-európai országban az egyházak köztestületnek minősülnek, de Magyarországon nem. Az
egyházak Magyarországon sui generis jogi elbírálásban részesülnek – külön törvény mondja meg
egyházi előírások alapján, hogy milyen egyházi szervezetek minősülnek jogi személynek.
A régi Ptk. 65. § (1) bekezdése szerint a köztestület önkormányzattal és nyilvántartott
tagsággal rendelkező jogi személy, amely tagságához kapcsolódóan közfeladatot lát el.
116
Köztestületet csak törvény hozhat léte, illetve már létező szervezetet (pl. egyesületet) csak törvény
nyilváníthat köztestületté.
A köztestületet létrehozó törvénynek meg kell határoznia azt a közfeladatot, amelyet a
köztestület köteles ellátni és ezzel kapcsolatban a köztestület részére közhatalmi jogosítványokat
biztosíthat. Emellett a törvény előírhatja, hogy valamely közfeladatot kizárólag köztestület láthat el,
illetve kényszertagságot is elrendelhet, azaz kimondhatja, hogy bizonyos tevékenység csak
köztestületi tagság mellett folytatható (pl. ügyvédi, közjegyzői tevékenység). Ez alapvető eltérés az
egyesületektől, hiszen kényszertagság a „normál” egyesületek esetében nem lehetséges.
A köztestület civiljogilag voltaképp egy sajátos egyesület. Ezért is mondja ki a régi Ptk. 65.
§ (6) bekezdése, hogy törvény (elsődlegesen a köztestületet létrehozó törvény) eltérő rendelkezése
hiányában az egyesületekre vonatkozó szabályokat kell a köztestületekre alkalmazni. A
köztestületnek így alapszabálya van és jogi személységét – függetlenül a köztestületet létrehozó
törvénytől – a bírósági nyilvántartásba való bejegyzéssel szerzi meg. A köztestületnek ügyvezető és
képviselő szerve, saját vagyona és vagyoni felelőssége van, vállalkozási tevékenységet csak
alapfeladata alátámasztására, kiegészítő jelleggel végezhet. Az államháztartási törvény alapján a
köztestületek költségvetési szerveket hozhatnak létre (ld. az MTA intézeteit) és gazdasági társaságot
alapíthatnak, abban tagként részt vehetnek. Mivel az egyesületi alapszabály az egyesület belső
szervezeti egységét jogi személlyé nyilváníthatja, az ilyen származékos jogi személység lehetősége
eddig a köztestületeknél is fennállt.
Az új Ptk. a köztestületekről nem rendelkezik. Ezért a jogalkalmazónak a köztestületekről
külön – közjogi jellegű – törvényt kell alkotnia, amely a Ptk.-val egyidejűleg hatályba is lép, hiszen
a régi Ptk. a köztestületi szabályzással együtt 2014. március 15-én hatályát veszti.
D) Közalapítvány
A még hatályos 1959-es Ptk. 1993-ban beiktatott 74/G. §-a szerint a közalapítvány egy
olyan alapítvány, amelyet meghatározott állami, illetve önkormányzati szervek közfeladat
ellátásnak folyamatos biztosítása érdekében hoznak létre. Ez a közfeladat voltaképp az állami–
önkormányzati szerv feladata lenne és ezt a feladatot ruházza át az általa létrehozott alapítványra,
amelynek ő az alapító szerve.
A Ptk. általános felhatalmazást ad arra az Országgyűlésnek, a Kormánynak, illetve a helyi és
kisebbségi önkormányzat képviselő testületének közalapítvány létrehozására (szerintem az
önkormányzati alapítási kört szűkíteni kellene a megyére és a megyei jogú városra, a kisebbségi
önkormányzatok tekintetében pedig az országos kisebbségi önkormányzatra). Törvény egyébként
valamely közcélra közalapítvány létrehozására kötelezővé is teheti.
Közalapítvány a Ptk. 74/G. § (3) bekezdése szerint magánalapítványból is létrejöhet úgy,
hogy a magánalapítvány a vagyonát közalapítvány létrehozására jogosult közhatalmi szervnek
felajánlja. Ez esetben közös – köz és magán – alapítású közalapítvány jön létre. A közalapítványhoz
egyébként – ezirányú korlátozó rendelkezés kivételével – természetes személyek is csatlakozhatnak.
Közalapítvány létrehozása esetén az alapító okiratban ki kell jelölni a vagyont kezelő szervet
(kuratóriumot). A kezelő szerv rendeltetésszerű gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi.
A közalapítvány nyilvános működésre köteles, gazdálkodása tekintetében pedig a Ptk. korlátozó
szabályokat állapít meg (pl. a gazdasági társaságokban való részvétel szempontjából).
A közalapítványra egyébként jelenleg mögöttes jogterületként az alapítványra vonatkozó
szabályokat kell megfelelően alkalmazni mindazon kérdésekben, amikor a közalapítványokra
vonatkozó törvény másként nem rendelkezik. Ilyen szabály pl. a közalapítvány megszüntetésével
kapcsolatos. A közalapítványnak – amelynek függősége az alapítójától nagyobb, mint a normál
alapítványé – megszüntetése ugyanis könnyebb, mint a „normál” alapítványé, tudniillik a bíróság
nem peres eljárásban az alapító kérésére a közalapítványt megszüntetheti, ha az alapító szerint a) a
közfeladat iránti szükséglet megszűnt (azaz nincs már ilyen közfeladat), illetve b) a közfeladat
ellátása más módon, illetve más szervezeti keretekben hatékonyabban megvalósítható.
117
Az új Ptk. a közalapítványról nem rendelkezik, tehát itt elvileg ugyanolyan jogszabályi űr
keletkezik, mint a köztestületeknél, azaz külön közjogi törvény megalkotására van szükség. Ez már
azért is szükséges, mert eddig magánalapítványt is csak „tartós közérdekű célokra” lehetett
létrehozni, tehát tisztán magáncélú alapítványt polgári jogunk nem ismert és így a „normál”
alapítvány is elég közel állt a közalapítványhoz. Az új Ptk.-ban azonban – mint láttuk – a helyzet
minőségileg megváltozik. A 3:378. § csak az alapító okiratban meghatározott tartós cél folyamatos
megvalósítását követeli meg fogalmi kellékként az alapítványtól, és az alapítványra vonatkozó
részletes rendelkezések is tipikusan a magáncélú alapítványra modellezettek. A közalapítványok
rendeltetésszerű működéséhez tehát mindenképp új törvény alkotására van szükség.
Irodalomjegyzék a III. Részhez
Ádám Antal: Az egyesületek a magyar társadalmi szervek rendszerében. Közgazdasági és Jogi
Könyvkiadó, Budapest, 1964.
Kecskés László: Az alapítványi jog fejlődéséről. Magyar Jog, 1998/2.
Ficsor Mihály: Közjogi jogi személyek a magyar polgári jogban. Magyar Jog, 1993/6.
Lomnici Zoltán: Alapítványok – közalapítványok. 5. kiadás, HVG-ORAC, Budapest, 2008.
Lomnici Zoltán: Egyesületek. 3. kiadás, HVG-ORAC, Budapest, 2012.