1
4 M E G Y E I T Ű K O R » CSÜTÖRTÖK, 2004. FEBRUÁR 26. Szentesi lányokra vetettek szemet a bolgárok Árasztották a zöldségeket Czibulya Ferenc az elsők között alapította meg saját bolgárkertészetét Archív-fotó Bolgár kertészeknek köszönhe- tő, hogy Szentes a zöldségter- mesztés jelentős központja lett. A XIX. század második felétől érkeztek a Kurca partjára a jö- vevények, akik közül többen szentesi lányt vettek nőül. Melegágyakban hajtatták a nö- vényeket a Kosztovok, Ivanovok meg Sztojanovok, és árasztásos öntözéssel termesztették a zöld- ségeket. A bolgár kertészek eb- ből adódóan olyan településeket kerestek, ahol könnyűszerrel ju- tottak öntözővízhez. Ilyen szempontból a szentesi térség kedvezőnek ígérkezett a letele- pedésre, hiszen a várost átszeli a Kurca, a közeli Szegvárt pedig a Kórógy. A Koszta József Múze- um új kiadványából, A bol- gárkertészkedés hagyományai Szentesen és környékén című néprajzi kötetből az is kiderül, hogy a bolgár férfiak a XIX. szá- zad második felétől kezdték meghonosítani fejlett kertkultú- rájukat, eleinte bérelt földeken. Mód László néprajzkutató ta- nulmányában arra is utal: ami- kor a bolgároknak már jövedel- met is hozott a zöldségtermesz- tés, saját birtokot vásároltak. Ezeken a földterületeken aztán helybelieket is foglalkoztattak. Mivel nekik itt jól ment a so- ruk, nem mentek vissza Bulgá- riába, hanem benősültek a szen- tesi családokba. A bolgár kerté- szektől a hazaiak persze hogy el- lesték a bolgárkertészkedés for- télyait, és megpróbáltak a ma- guk urai lenni. Czibulya Ferenc az elsők között alapította meg a saját bolgárkertészetét. A kötet szerzői - Mód László, Szűcs Judit és Móra József- Szal- va Péter növénynemesítő akadé- mikus, a szentesi kutatóállomás megalapítója emlékének is adóz- nak. Az ő érdeme, hogy az 1945 utáni, új utakat kereső időszak- ban felismerte: a hagyományos termesztési mód elavult, és a fej- lődés érdekében újabb fajtákra és módszerekre van szükség. Az 1960-as évektől kezdve már nem a hagyományos melegágyakban nevelték a palántákat, és nem árasztással öntözték a zöldsége- ket, hanem a termálenergiára alapozták a hajtatásos zöldség- termesztést. A tanulmánykötet beköszöntőjét író Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke, egyben a helyi Árpád-Agrár Rt. vezetője zöldségkertészként azonban még jól emlékszik azok- ra az időkre, amikor maga is épí- tett „összefüggő trágyatalpra me- legágyakat paprikapalánta-neve- lésre", meg rakta a deszka, illetve kohósalak keretű berendezésekre az ablakokat. Csikai Miklós val- lomásából az is kiderül: tanulta és máig tanulja azt a mestersé- get, amelyet „az 1875-ben előbb Szegvárra, majd az előző század- forduló idején Szentesre települt bolgár kertészek az itt élő magya- rokkal együtt a megélhetésükért végeztek". B. I. Könyv Mári fantasztikus életpályájáról A legnagyobb magasságok és a legnagyobb mélységek jellemezték annak a nagy festő- nek az életét, aki Mári néven szignálta műveit. A fantasztikus életút végigjárójáról, a csodála- tos életmű létrehozójáról szól Fülöp Erzsébet nemrég megjelent, Mári című kötete. Kovács Mária - aki 1883-ban született, 1977-ben hunyt el - szegény vásárhelyi iparoscsalád so- kadik gyerekeként látja meg a napvilágot, szü- lei már hétéves korában kiadják tanyára, liba- pásztornak. Kovács Máriát azonban nagylány korában kiragadja e helyzetből a csodálatos és szinte hihetetlen szerencse: egy „gazdaváltás" alkalmával Tornyai János fogadja föl, akiről Mári azt sem tudja, festő, és azt sem: egyálta- lán, mi az, hogy festő. Aztán 1911 tavaszán el- készíti első képiéit - Tornyai maradék festékei- ből, titokban,, deklire. Tornyai - fölfedezve, hogy bejárónője fest - azonnal fölismeri benne a tanulatlan őstehetséget. S következik a föl- emelkedés - ekkor már életközösségben élnek -, legelőször Budapesten mutatják be Mári ké- piéit. Munkáit Tornyai Cézanne-éihoz hason- lítja, és nem egyszer mondja: többet tanul Ma- ritól, mint Mári tőle. Miután - sok idő múlva - kapcsolatuk megszakad, nyomorba fordult Mári élete megint, a festékrevalót azonban minden körülmények között megszerzi. Ám ekkor már nem ismeretlen művészete: holtáig tartó ingyenebédet biztosít számára a város, később pedig öregségi nyugdíjat kap. Hatvan- háromban meghívják az őszi tárlatok kiállítói- nak sorába. Nyolcvanöt évesen neki ítélik oda az őszi tárlat díját - a Tornyai-plakettet. S még egy, szinte irracionálisnak tűnő siker: a kilenc- venedik születésnapja tiszteletére a Tornyai Jánosról elnevezett múzeumban kiállításán életművét a Magyar Nemzeti Galéria főigaz- gatója, Pogány Ödön Gábor méltatja. F.CS. Szeged, Szent István tér 16. HIRDETMÉNY A DÉL-TISZA MENTI ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA az 1992.1. évi törvényben és az alapszabályban foglaltaknak megfelelően közgyűlést HÍV ÖSSZE, RÉSZKÖZGYÜLÉSI FORMÁBAN NAPIREND: 1. Tájékoztató a szövetkezet 2003. évi tevékenységéről, valamint a 2004. évi tervekről. 2. Területi Küldött Csoport tájékoztatója a 2003. évi tevékenységéről. 3. Döntés a Dél-Tisza menti ÁFÉSZ üzletrészek COOP Szeged Rt. részvényre történő lecseréléséről. 4. Küldöttválasztás 5. Egyebek RÉSZKÖZGYŰLÉS HELYSZÍNEI ÉS KEZDÉSI IDŐPONTJAI: Hely: I. sz. körzet: SZEGED (Tápé, Algyő, Röszke) Helyszín: Megyeháza, Szeged, Rákóczi tér 1. II. sz. körzet: KISKUNDOROZSMA (Bordány, Zsombó) Helyszín: Kiskundorozsma, művelődési ház, 48-as u. 12. III. sz. körzet: SZÖREG (Deszk, Tiszasziget, Újszentiván, Kübekháza) Helyszín: Szőreg, művelődési ház, Magyar u. 14. Időpont: MÁRCIUS 13. (SZOMBAT), DÉLELŐTT 9 ÓRA Tájékoztatásul közöljük, hogy minden esetben a kezdési időpont előtt 1/2 órával - Szegeden 1 órával - már lehetőséget biztosítunk a regisztrációra. A települések részközgyűlésére az érintett szövetkezeti tagokat és külső üzletrész-tulajdonosokat meghívjuk. Határozatképtelenség esetére az igazgatóság megismételt közgyűlést hív össze 2004. március 13-án, 9.30 órára az eredeti helyszínekre és azonos napirendekkel. A megismételt közgyűlés az eredeti napirendek tekintetében a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Igazgatóság MeGjeLenT a DéLmaGYarorszáGi esKüvői maGazin DELMA5YAR0RSZAG Kiadó: 6720 Szeged, Stefánia 10. Tel.: 62/567-835, fax: 62/567-885 DÉLVILÁG makói ügyfélszolgálata: 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel./fax: 62/213-198 szentesi ügyfélszolgálata: 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel./fax: 63/314-838 hódmezővásárhelyi ügyfélszolgálata: 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/242-419 Családi események HAZASSAGOT KÖTÖTT Petrás Norbert és Lakatos Ibolya, Kőfalusi Richárd Tivadar és Gyu- ris Erika, Kávássy Sándor és In- cze Irina, Kormos Gábor Tamás és Dudás Edit, Garamvölgyi Ró- bert István és Kátai Edit, Bánlaki Ferenc János és Vetró Ildikó, Di- ós József és Hunyadkürti Judit Klaudia, Riczó Péter és Mózes Dóra Nikoletta, Mazurák Támás és Csikós Csilla, Török Attila és Bodó Tünde Erika, Moumoulet- sas Georgios és Masa Ildikó Mó- nika, Elekes Károly László és Csizmarik Ildikó, Tóth Gábor és Palázsy Eszter Éva, Sándor János András és Sándor Alexandra Ka- talin. SZÜLETETT Gyenes Gyulának és Harczi Editnek Gergő Gyula, Czinkóczi Károlynak és Nyerges Andreá- nak Tímea Gréta, Daróczi Sán- dornak és Simon Gabriellának Brigitta, Stempel Zoltánnak és Marosvölgyi Katalinnak Katica, Sipos-Szabó Sándornak és Far- kas Melindának Gergő, Márkus Tamás Ferencnek és Király Eme- sének Márk Tamás, Tóth Gábor- nak és Lajos Anitának Márkó Gábor, Oláh Zoltánnak és Csata Anikónak Norbert, Markovits András Lászlónak és Angyal Ildi- kónak Anna Olga, Szabó László- nak és Huszár Tündének Gergő, Sipos Istvánnak és Lakatos Edit- nek Kíra, Nagy Lajosnak és Vigh Andreának Boglárka, Palásti Je- nőnek és Annabring Szilvia Évá- nak Csenge, Kodé László Mik- lósnak és Sinkó Hajnalka Judit- nak Réka, Mihály István György- nek és Kovács Melinda Lilinek Hunor, Beretka Zoltánnak és dr. Vercz Évának Nóra, Szani Péter- nek és Szekeres Eszternek Patrik Péter, Na§y Tibor Csabának és dr. Fodor Évának Ákos, Gál Jenő Sándornak és Karchesz Ágnes Andreának Réka Alexandra, Bu- dai Gábornak és Rácz Ildikónak Viktória, Ádelhardt Tibornak és Papdi Christának Zsófia, Piti Pál Zoltánnak és Kiss Edit Katalin- nak Bianka, Tikviczki Lászlónak Horváth Gyöngyinek Boglárka Hajnalka, Szőnyi Józsefnek és Unczora Juditnak Lizett, Bagi Já- nosnak és Németh Geraldina Klárának Domokos, Varga Lász- lónak és Viedner Anitának Lo- ránd, Laczi Zsoltnak és Kertes Anikónak Barnabás, Németh Zsoltnak és Makra Zsuzsanna Katalinnak Vivien Zsuzsanna, Szilágyi Lászlónak és Dékány Editnek Hanna Krisztina, Kiss Attila Zsoltnak és Szendrei Edit- nek Virág Viktória, Bella Gábor Ferencnek és Kovács Katalinnak Gellért, Mangó Róbertnek és Ko- vács Ibolya Erzsébetnek Roland, Hódi Gábornak és Illés Andreá- nak Gabriella, Török Péternek és Fodor Márta Máriának Ádám At- tila, Savanya Lajos Lászlónak és Ábrahám Mártának Martin, dr. Pap Róbertnek és dr. Dongó Ág- nesnek Éva Dorottya, Márton Já- nosnak és Jenei Mariannának Kristóf, Bab Ferencnek és Kórász Rozáliának Titanilla Magdolna, Bánfi Zsoltnak és Almási Anett- nek Violett, Szabó Gábor János- nak és Horváth Katalinnak Ba- lázs Bálint, Kotormán Ernőnek és Dura Beáta Máriának Kata Sá- ra, Szakala Istvánnak és Bódi Andreának Bálint, Rátkai Zol- tánnak és Ruzsek Anitának Mar- tin, Jusztin Istvánnak és Nedel- kovics Aliznak András, Bazsó Árpádnak és Bernáth Katalinnak Kata Dóra, Badis Róbertnek és Emőfy Krisztinának Bence, Pata- ki Lászlónak és Rácz Katalinnak Alexandra Xénia, Jáger Bélának és Tóth Ildikónak Viktória, Ma- dácsi Attilának és Kovács Domi- nikának Alexander Attila, Ko- vács Istvánnak és Kalmár Eriká- nak Stefánia Erika, Fekete László Józsefnek és Mós Andreának Vanda, dr. Bálind Sándornak és Szántó Brigittának Péter Márk, Rózsi Lászlónak és Kunstár Ale- xandrának László, Molnár Lász- ló Józsefnek és Sárközi Krisztiná- nak Márk, Deák Andrásnak és Kocsis-Savanya Szilvia Edinának Henrietta utónevű gyermeke. MEGHALT dr. Söffer Gyuláné Schaefer Anna Margit, Széplaki Istvánné Szűcs Mária, Hődör Antal, Czetter Ist- ván, Babanyecz István, Sarnyai Vencel, Orosz Lajosné Czirok Ilona, Szél Ferenc, Gubik Györgyné Pápai Margit, Zsem- beri Istvánné Nagy Borbála, Vaj- da Béláné Juhász Erzsébet Etel- ka, Kovács Jánosné Győri Ida, Bodrogi Andrásné Bánki-Hor- váth Emília, Szabó Ferenc, Zalka Artúr Lajos, Lengyel Józsefné Bognár Ilona, Csikós Sándor, Köblös Béláné Mózer Ilona Juli- anna, Brányik Zoltán, Kubinyi László, Fazekas József, Budai Im- re László, Ipacsek József, Kélity Lambert, Lőwinger Mária, Koltai József, Faragó Ferencné Kálmán Veronika, Kapitány Lászlóné Csordás Paulina, Benedek Lász- ló, Erdődi János, Harangozó Ro- zália, Szabó Istvánné Fejes Ilona, Tombácz Jenő Imre, Hőgyes Gá- bor Józsefné Boruzs Gizella, Sza- bó Imréné Csapi Mária, Pálszabó János József, Györfi Bálintné Ba- logh Erzsébet, Rácz Imréné Del- fel Mária Eugénia, Lengyel Má- tyásné Csányi Rozália, Tordai Lászlóné Török Margit, Mocsai Pálné Molnár Athina Erzsébet, Kószó Mihályné Vass Mária, Ök- rös Ferenc Andrásné Csonka Ilo- na, Fehér Imréné Muzslai Erzsé- bet, Varga Mária, Farkas István, Gyuris Zoltán, Masa Jánosné Rózsa Julianna, Bálint Sándor, Pfeff Ferenc, Rózsa Imréné Tóth Ilona, Vidra Mihályné Staller Ka- talin, Bodicsi László, Horváth Dezső, Laczkó Ferencné Ká- dár-Szél Margit, Sulik Katalin Ilona, SZÍVÓS Sándorné Berics Irén, Bárányos Andrásné Fenyve- si Julianna, dr. Molnár Zoltánná Kopasz Mária, Lengyel Tibor Pál, Kiss Sándorné Zádori Julianna, Kovács Józsefné Nagy Katalin, Dékány Istvánné Balog Mária, Koza András, Bajnok Sándorné Csömör Julianna, Huszár József Gyuláné Dóró Viktória Ilona, Hujbert Józsefné Mihájlovity Irén, Parag Istvánné Újvári Ibo- lya, Horváth Jánosné Haspel Gi- zella, Dimák József, Kurucsai Mihály, Csóti Lajosné Gallai Mária, Kovács István Zoltán, dr. Haller Mihályné Somlai Erzsé- bet, Somogyi Lászlóné Nyilas Gizella, Varga Mihály, Gergely Sándor, Demján Jánosné Bojtos Mária, dr. Ábrahám Lászlóné Ke- resztes Gizella, Mojzer Gyuláné Faragó Piroska, Farkas Mihályné László Mária Katalin, Ligeti Gyuláné Rózsa Etelka, Csúri An- tal, Papdi Sándor, Konkoly Ist- vánné Kovács Mária, Börcsök István, Papp Antalné Palotás An- na, Kollár Sándorné Czirok Te- réz, Csillag Imre, Szabó Erzsé- bet, Lajkó Gézáné Jenei Rozália, Pálfi Gáborné Jakab Margit Kata- lin, Kenéz László, Ország László- né Mosoni Piroska Ibolya, Ré- vész János, Sánta György, Dudás Mátyás, Gera Antal, Mihalecz István, Romanek Etelka Kalla Etelka, Fehér Lászlóné Lévai Etelka, Végső Attila, Sztanó Im- réné Ruff Mária, Kovács Józsefné Sütő Julianna, Ferenczi Imréné Somogyi Amália, Nyári Vince, Sós Béla András, Szabó András- né Ördög Irma, Fodor Istvánné Farkas Viktória, Jankovics János, Ludányi István, Török Jánosné Sándor Erzsébet, Gavodi István- né Szőke Róza Julianna, Jenei Antal Imréné Gyuris Mária Magdolna, Makra Istvánné Zsi- kó Ilona, Nagy Mihály, Fábián Károlyné Sziládi Mária. TELEFONOS HIRDETESFELVETELi > (kocsoh Yvcrrc) 62/567-835^

Szentesi lányokra vetettek szemet a bolgárok Családi ...digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/02004/00048/dm_2004_048_006.… · Szentesi lányokra vetettek szemet a bolgárok Árasztották

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Szentesi lányokra vetettek szemet a bolgárok Családi ...digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/02004/00048/dm_2004_048_006.… · Szentesi lányokra vetettek szemet a bolgárok Árasztották

4

• M E G Y E I T Ű K O R » CSÜTÖRTÖK, 2004. FEBRUÁR 26.

Szentesi lányokra vetettek szemet a bolgárok

Árasztották a zöldségeket

Czibulya Ferenc az elsők között alapította meg saját bolgárkertészetét Archív-fotó

Bolgár kertészeknek köszönhe-tő, hogy Szentes a zöldségter-mesztés jelentős központja lett. A XIX. század második felétől érkeztek a Kurca partjára a jö-vevények, akik közül többen szentesi lányt vettek nőül.

Melegágyakban hajtatták a nö-vényeket a Kosztovok, Ivanovok meg Sztojanovok, és árasztásos öntözéssel termesztették a zöld-ségeket. A bolgár kertészek eb-ből adódóan olyan településeket kerestek, ahol könnyűszerrel ju-tottak öntözővízhez. Ilyen szempontból a szentesi térség kedvezőnek ígérkezett a letele-pedésre, hiszen a várost átszeli a Kurca, a közeli Szegvárt pedig a Kórógy. A Koszta József Múze-

um új kiadványából, A bol-gárkertészkedés hagyományai Szentesen és környékén című néprajzi kötetből az is kiderül, hogy a bolgár férfiak a XIX. szá-zad második felétől kezdték meghonosítani fejlett kertkultú-rájukat, eleinte bérelt földeken. Mód László néprajzkutató ta-nulmányában arra is utal: ami-kor a bolgároknak már jövedel-met is hozott a zöldségtermesz-tés, saját birtokot vásároltak. Ezeken a földterületeken aztán helybelieket is foglalkoztattak. Mivel nekik itt jól ment a so-ruk, nem mentek vissza Bulgá-riába, hanem benősültek a szen-tesi családokba. A bolgár kerté-szektől a hazaiak persze hogy el-lesték a bolgárkertészkedés for-

télyait, és megpróbáltak a ma-guk urai lenni. Czibulya Ferenc az elsők között alapította meg a saját bolgárkertészetét.

A kötet szerzői - Mód László, Szűcs Judit és Móra József- Szal-va Péter növénynemesítő akadé-mikus, a szentesi kutatóállomás megalapítója emlékének is adóz-nak. Az ő érdeme, hogy az 1945 utáni, új utakat kereső időszak-ban felismerte: a hagyományos termesztési mód elavult, és a fej-lődés érdekében újabb fajtákra és módszerekre van szükség. Az 1960-as évektől kezdve már nem a hagyományos melegágyakban nevelték a palántákat, és nem árasztással öntözték a zöldsége-ket, hanem a termálenergiára alapozták a hajtatásos zöldség-

termesztést. A tanulmánykötet beköszöntőjét író Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke, egyben a helyi Árpád-Agrár Rt. vezetője zöldségkertészként azonban még jól emlékszik azok-ra az időkre, amikor maga is épí-tett „összefüggő trágyatalpra me-legágyakat paprikapalánta-neve-lésre", meg rakta a deszka, illetve kohósalak keretű berendezésekre az ablakokat. Csikai Miklós val-lomásából az is kiderül: tanulta és máig tanulja azt a mestersé-get, amelyet „az 1875-ben előbb Szegvárra, majd az előző század-forduló idején Szentesre települt bolgár kertészek az itt élő magya-rokkal együtt a megélhetésükért végeztek".

B. I.

Könyv Mári fantasztikus életpályájáról A legnagyobb magasságok és a legnagyobb mélységek jellemezték annak a nagy festő-nek az életét, aki Mári néven szignálta műveit.

A fantasztikus életút végigjárójáról, a csodála-tos életmű létrehozójáról szól Fülöp Erzsébet nemrég megjelent, Mári című kötete. Kovács Mária - aki 1883-ban született, 1977-ben hunyt el - szegény vásárhelyi iparoscsalád so-kadik gyerekeként látja meg a napvilágot, szü-lei már hétéves korában kiadják tanyára, liba-pásztornak. Kovács Máriát azonban nagylány korában kiragadja e helyzetből a csodálatos és

szinte hihetetlen szerencse: egy „gazdaváltás" alkalmával Tornyai János fogadja föl, akiről Mári azt sem tudja, festő, és azt sem: egyálta-lán, mi az, hogy festő. Aztán 1911 tavaszán el-készíti első képiéit - Tornyai maradék festékei-ből, titokban,, deklire. Tornyai - fölfedezve, hogy bejárónője fest - azonnal fölismeri benne a tanulatlan őstehetséget. S következik a föl-emelkedés - ekkor már életközösségben élnek - , legelőször Budapesten mutatják be Mári ké-piéit. Munkáit Tornyai Cézanne-éihoz hason-lítja, és nem egyszer mondja: többet tanul Ma-ritól, mint Mári tőle. Miután - sok idő múlva - kapcsolatuk megszakad, nyomorba fordult

Mári élete megint, a festékrevalót azonban minden körülmények között megszerzi. Ám ekkor már nem ismeretlen művészete: holtáig tartó ingyenebédet biztosít számára a város, később pedig öregségi nyugdíjat kap. Hatvan-háromban meghívják az őszi tárlatok kiállítói-nak sorába. Nyolcvanöt évesen neki ítélik oda az őszi tárlat díját - a Tornyai-plakettet. S még egy, szinte irracionálisnak tűnő siker: a kilenc-venedik születésnapja tiszteletére a Tornyai Jánosról elnevezett múzeumban kiállításán életművét a Magyar Nemzeti Galéria főigaz-gatója, Pogány Ödön Gábor méltatja.

F.CS.

Szeged, Szent István tér 16.

HIRDETMÉNY A DÉL-TISZA MENTI ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA

az 1992.1. évi törvényben és az alapszabályban foglaltaknak megfelelően

közgyűlést HÍV ÖSSZE, RÉSZKÖZGYÜLÉSI FORMÁBAN

NAPIREND: 1. Tájékoztató a szövetkezet 2003. évi tevékenységéről, valamint a 2004. évi tervekről. 2. Területi Küldött Csoport tájékoztatója a 2003. évi tevékenységéről. 3. Döntés a Dél-Tisza menti ÁFÉSZ üzletrészek COOP Szeged Rt. részvényre történő lecseréléséről. 4. Küldöttválasztás 5. Egyebek

RÉSZKÖZGYŰLÉS HELYSZÍNEI ÉS KEZDÉSI IDŐPONTJAI: Hely: I. sz. körzet: SZEGED (Tápé, Algyő, Röszke)

Helyszín: Megyeháza, Szeged, Rákóczi tér 1. II. sz. körzet: KISKUNDOROZSMA (Bordány, Zsombó) Helyszín: Kiskundorozsma, művelődési ház, 48-as u. 12. III. sz. körzet: SZÖREG (Deszk, Tiszasziget, Újszentiván, Kübekháza) Helyszín: Szőreg, művelődési ház, Magyar u. 14.

Időpont: MÁRCIUS 13. (SZOMBAT), DÉLELŐTT 9 ÓRA

Tájékoztatásul közöljük, hogy minden esetben a kezdési időpont előtt 1/2 órával - Szegeden 1 órával - már lehetőséget biztosítunk a regisztrációra. A települések részközgyűlésére az érintett szövetkezeti tagokat és külső üzletrész-tulajdonosokat meghívjuk. Határozatképtelenség esetére az igazgatóság megismételt közgyűlést hív össze 2004. március 13-án, 9.30 órára az eredeti helyszínekre és azonos napirendekkel. A megismételt közgyűlés az eredeti napirendek tekintetében a megjelentek számától függetlenül határozatképes.

Igazgatóság

MeGjeLenT a DéLmaGYarorszáGi

esKüvői maGazin

DELMA5YAR0RSZAG Kiadó: 6 7 2 0 Szeged , Stefánia 10. Tel.: 6 2 / 5 6 7 - 8 3 5 , fax: 6 2 / 5 6 7 - 8 8 5

DÉLVILÁG makói ügyfélszolgálata: 6 9 0 0 Makó, Csanád vezér tér 3. Tel./fax: 6 2 / 2 1 3 - 1 9 8

szentesi ügyfélszolgálata: 6 6 0 0 Szentes, Kossuth u. 8. Tel./fax: 6 3 / 3 1 4 - 8 3 8 hódmezővásárhelyi ügyfélszolgálata: 6 8 0 0 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1 - 3 . Tel./fax: 6 2 / 2 4 2 - 4 1 9

Családi események HAZASSAGOT KÖTÖTT Petrás Norbert és Lakatos Ibolya, Kőfalusi Richárd Tivadar és Gyu-ris Erika, Kávássy Sándor és In-cze Irina, Kormos Gábor Tamás és Dudás Edit, Garamvölgyi Ró-bert István és Kátai Edit, Bánlaki Ferenc János és Vetró Ildikó, Di-ós József és Hunyadkürti Judit Klaudia, Riczó Péter és Mózes Dóra Nikoletta, Mazurák Támás és Csikós Csilla, Török Attila és Bodó Tünde Erika, Moumoulet-sas Georgios és Masa Ildikó Mó-nika, Elekes Károly László és Csizmarik Ildikó, Tóth Gábor és Palázsy Eszter Éva, Sándor János András és Sándor Alexandra Ka-talin. SZÜLETETT Gyenes Gyulának és Harczi Editnek Gergő Gyula, Czinkóczi Károlynak és Nyerges Andreá-nak Tímea Gréta, Daróczi Sán-dornak és Simon Gabriellának Brigitta, Stempel Zoltánnak és Marosvölgyi Katalinnak Katica, Sipos-Szabó Sándornak és Far-kas Melindának Gergő, Márkus Tamás Ferencnek és Király Eme-sének Márk Tamás, Tóth Gábor-nak és Lajos Anitának Márkó Gábor, Oláh Zoltánnak és Csata Anikónak Norbert, Markovits András Lászlónak és Angyal Ildi-kónak Anna Olga, Szabó László-nak és Huszár Tündének Gergő, Sipos Istvánnak és Lakatos Edit-nek Kíra, Nagy Lajosnak és Vigh Andreának Boglárka, Palásti Je-nőnek és Annabring Szilvia Évá-nak Csenge, Kodé László Mik-lósnak és Sinkó Hajnalka Judit-nak Réka, Mihály István György-nek és Kovács Melinda Lilinek Hunor, Beretka Zoltánnak és dr. Vercz Évának Nóra, Szani Péter-nek és Szekeres Eszternek Patrik Péter, Na§y Tibor Csabának és dr. Fodor Évának Ákos, Gál Jenő Sándornak és Karchesz Ágnes Andreának Réka Alexandra, Bu-dai Gábornak és Rácz Ildikónak Viktória, Ádelhardt Tibornak és Papdi Christának Zsófia, Piti Pál Zoltánnak és Kiss Edit Katalin-nak Bianka, Tikviczki Lászlónak Horváth Gyöngyinek Boglárka Hajnalka, Szőnyi Józsefnek és Unczora Juditnak Lizett, Bagi Já-nosnak és Németh Geraldina Klárának Domokos, Varga Lász-lónak és Viedner Anitának Lo-ránd, Laczi Zsoltnak és Kertes Anikónak Barnabás, Németh Zsoltnak és Makra Zsuzsanna Katalinnak Vivien Zsuzsanna, Szilágyi Lászlónak és Dékány Editnek Hanna Krisztina, Kiss Attila Zsoltnak és Szendrei Edit-nek Virág Viktória, Bella Gábor Ferencnek és Kovács Katalinnak Gellért, Mangó Róbertnek és Ko-vács Ibolya Erzsébetnek Roland, Hódi Gábornak és Illés Andreá-nak Gabriella, Török Péternek és Fodor Márta Máriának Ádám At-tila, Savanya Lajos Lászlónak és Ábrahám Mártának Martin, dr. Pap Róbertnek és dr. Dongó Ág-nesnek Éva Dorottya, Márton Já-nosnak és Jenei Mariannának Kristóf, Bab Ferencnek és Kórász Rozáliának Titanilla Magdolna, Bánfi Zsoltnak és Almási Anett-nek Violett, Szabó Gábor János-nak és Horváth Katalinnak Ba-lázs Bálint, Kotormán Ernőnek és Dura Beáta Máriának Kata Sá-ra, Szakala Istvánnak és Bódi Andreának Bálint, Rátkai Zol-tánnak és Ruzsek Anitának Mar-tin, Jusztin Istvánnak és Nedel-kovics Aliznak András, Bazsó Árpádnak és Bernáth Katalinnak Kata Dóra, Badis Róbertnek és Emőfy Krisztinának Bence, Pata-ki Lászlónak és Rácz Katalinnak Alexandra Xénia, Jáger Bélának és Tóth Ildikónak Viktória, Ma-dácsi Attilának és Kovács Domi-nikának Alexander Attila, Ko-vács Istvánnak és Kalmár Eriká-nak Stefánia Erika, Fekete László Józsefnek és Mós Andreának

Vanda, dr. Bálind Sándornak és Szántó Brigittának Péter Márk, Rózsi Lászlónak és Kunstár Ale-xandrának László, Molnár Lász-ló Józsefnek és Sárközi Krisztiná-nak Márk, Deák Andrásnak és Kocsis-Savanya Szilvia Edinának Henrietta utónevű gyermeke. MEGHALT dr. Söffer Gyuláné Schaefer Anna Margit, Széplaki Istvánné Szűcs Mária, Hődör Antal, Czetter Ist-ván, Babanyecz István, Sarnyai Vencel, Orosz Lajosné Czirok Ilona, Szél Ferenc, Gubik Györgyné Pápai Margit, Zsem-beri Istvánné Nagy Borbála, Vaj-da Béláné Juhász Erzsébet Etel-ka, Kovács Jánosné Győri Ida, Bodrogi Andrásné Bánki-Hor-váth Emília, Szabó Ferenc, Zalka Artúr Lajos, Lengyel Józsefné Bognár Ilona, Csikós Sándor, Köblös Béláné Mózer Ilona Juli-anna, Brányik Zoltán, Kubinyi László, Fazekas József, Budai Im-re László, Ipacsek József, Kélity Lambert, Lőwinger Mária, Koltai József, Faragó Ferencné Kálmán Veronika, Kapitány Lászlóné Csordás Paulina, Benedek Lász-ló, Erdődi János, Harangozó Ro-zália, Szabó Istvánné Fejes Ilona, Tombácz Jenő Imre, Hőgyes Gá-bor Józsefné Boruzs Gizella, Sza-bó Imréné Csapi Mária, Pálszabó János József, Györfi Bálintné Ba-logh Erzsébet, Rácz Imréné Del-fel Mária Eugénia, Lengyel Má-tyásné Csányi Rozália, Tordai Lászlóné Török Margit, Mocsai Pálné Molnár Athina Erzsébet, Kószó Mihályné Vass Mária, Ök-rös Ferenc Andrásné Csonka Ilo-na, Fehér Imréné Muzslai Erzsé-bet, Varga Mária, Farkas István, Gyuris Zoltán, Masa Jánosné Rózsa Julianna, Bálint Sándor, Pfeff Ferenc, Rózsa Imréné Tóth Ilona, Vidra Mihályné Staller Ka-talin, Bodicsi László, Horváth Dezső, Laczkó Ferencné Ká-dár-Szél Margit, Sulik Katalin Ilona, SZÍVÓS Sándorné Berics Irén, Bárányos Andrásné Fenyve-si Julianna, dr. Molnár Zoltánná Kopasz Mária, Lengyel Tibor Pál, Kiss Sándorné Zádori Julianna, Kovács Józsefné Nagy Katalin, Dékány Istvánné Balog Mária, Koza András, Bajnok Sándorné Csömör Julianna, Huszár József Gyuláné Dóró Viktória Ilona, Hujbert Józsefné Mihájlovity Irén, Parag Istvánné Újvári Ibo-lya, Horváth Jánosné Haspel Gi-zella, Dimák József, Kurucsai Mihály, Csóti Lajosné Gallai Mária, Kovács István Zoltán, dr. Haller Mihályné Somlai Erzsé-bet, Somogyi Lászlóné Nyilas Gizella, Varga Mihály, Gergely Sándor, Demján Jánosné Bojtos Mária, dr. Ábrahám Lászlóné Ke-resztes Gizella, Mojzer Gyuláné Faragó Piroska, Farkas Mihályné László Mária Katalin, Ligeti Gyuláné Rózsa Etelka, Csúri An-tal, Papdi Sándor, Konkoly Ist-vánné Kovács Mária, Börcsök István, Papp Antalné Palotás An-na, Kollár Sándorné Czirok Te-réz, Csillag Imre, Szabó Erzsé-bet, Lajkó Gézáné Jenei Rozália, Pálfi Gáborné Jakab Margit Kata-lin, Kenéz László, Ország László-né Mosoni Piroska Ibolya, Ré-vész János, Sánta György, Dudás Mátyás, Gera Antal, Mihalecz István, Romanek Etelka Kalla Etelka, Fehér Lászlóné Lévai Etelka, Végső Attila, Sztanó Im-réné Ruff Mária, Kovács Józsefné Sütő Julianna, Ferenczi Imréné Somogyi Amália, Nyári Vince, Sós Béla András, Szabó András-né Ördög Irma, Fodor Istvánné Farkas Viktória, Jankovics János, Ludányi István, Török Jánosné Sándor Erzsébet, Gavodi István-né Szőke Róza Julianna, Jenei Antal Imréné Gyuris Mária Magdolna, Makra Istvánné Zsi-kó Ilona, Nagy Mihály, Fábián Károlyné Sziládi Mária.

TELEFONOS HIRDETESFELVETELi > (kocsoh Yvcrrc)

62/567-835^