21
I. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA a. Az iskolába jelentkező gyermekek,tanulók felvételének elvei Katolikus keresztény értékeket közvetítő iskolánk nyitva áll minden tanköteles korú gyermek előtt. A felvétel alapvető szempontja, hogy a szülő és a gyermek elfogadják az intézmény nevelési-oktatási célkitűzéseit, pedagógiai programját, és eltökéltek legyenek annak megvalósítására. b. Jelentkezés és felvétel óvodába, első osztályba A város többi általános iskolájával és óvodájával egy időben a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal által kiírt időpontban tarjuk az óvodai és az iskolai beíratásokat. Az iskolai beíratások ideje előtt az iskola igazgatója és a leendő első osztályosok tanítója tájékoztató szülői értekezlet keretében ismertetik iskolánk nevelési – oktatási elveit és gyakorlatát, pedagógiai programunk főbb gondolatait. Magas számú érdeklődés esetén elsőbbséget élveznek - a katolikus keresztény vallást gyakorló családok gyermekei - ha idősebb testvér vagy testvérek már hozzánk járnak, jártak, ill. iskolánk egykori növendékeinek gyermekei. Az első osztályba történő beiratkozás feltétele, hogy a gyermek elérje a tanköteles kort, valamint a szülő kérje gyermeke felvételét az iskolába. Az első évfolyamba történő beiratkozás kell mutatni: a gyermek felvételét javasoló óvodai szakvéleményt a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt a nevelési tanácsadó felvételt javasoló szakvéleményét (ha a gyermek nem volt óvodás, vagy ha az óvoda a nevelési tanácsadó vizsgálatát javasolta); szükség esetén a szakértői bizottság véleményét. Átvétel más intézményből

Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

I. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA

a. Az iskolába jelentkező gyermekek,tanulók felvételének elvei

Katolikus keresztény értékeket közvetítő iskolánk nyitva áll minden tanköteles korú gyermek előtt. A felvétel alapvető szempontja, hogy a szülő és a gyermek elfogadják az intézmény nevelési-oktatási célkitűzéseit, pedagógiai programját, és eltökéltek legyenek annak megvalósítására.

b. Jelentkezés és felvétel óvodába, első osztályba

A város többi általános iskolájával és óvodájával egy időben a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal által kiírt időpontban tarjuk az óvodai és az iskolai beíratásokat. Az iskolai beíratások ideje előtt az iskola igazgatója és a leendő első osztályosok tanítója tájékoztató szülői értekezlet keretében ismertetik iskolánk nevelési – oktatási elveit és gyakorlatát, pedagógiai programunk főbb gondolatait. Magas számú érdeklődés esetén elsőbbséget élveznek

- a katolikus keresztény vallást gyakorló családok gyermekei- ha idősebb testvér vagy testvérek már hozzánk járnak, jártak, ill.

iskolánk egykori növendékeinek gyermekei.Az első osztályba történő beiratkozás feltétele, hogy a gyermek elérje a tanköteles kort, valamint a szülő kérje gyermeke felvételét az iskolába.Az első évfolyamba történő beiratkozás kell mutatni:

a gyermek felvételét javasoló óvodai szakvéleményt a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet

igazoló hatósági igazolványt a nevelési tanácsadó felvételt javasoló szakvéleményét (ha a

gyermek nem volt óvodás, vagy ha az óvoda a nevelési tanácsadó vizsgálatát javasolta);

szükség esetén a szakértői bizottság véleményét.

Átvétel más intézményből

A második-nyolcadik évfolyamba történő felvételnél be kell mutatni: az elvégzett évfolyamokat tanúsító bizonyítványt; az előző iskola által kiadott átjelentkezési lapot.

Page 2: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

c. A tanulói térítési díj befizetésére vonatkozó rendelkezések, a szociális ösztöndíj, illetve támogatás megállapításának és felosztásának elvei

A térítési díjak összegének és a kedvezmények biztosításának meghatározása a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történik. A térítési díjak befizetésének ideje a pénzkezelési szabályzatban meghatározottak szerint.Az étkezési térítési díj összege megtalálható az óvodai és az iskolai pénztárban.Önkormányzati támogatást igényelhetnek és kaphatnak a rászoruló gyermekek. Ezen támogatások igénylése a tanulók törvényes képviselőjének a feladata.

d. Az intézmény nyitvatartásaAz óvoda nyitva tartásának rendje: 6.30-17.00 óra

Az iskola nyitva tartásának rendje (Részlet a Házirendből)Az iskola munkarendje

1. A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról 16. § (1-3) alapján iskolánkban a tanítás 7.45 órakor kezdődik.

2. Az iskolába minden reggel 7.30 órára kell beérkezned, hogy legyen időd az első tanítási órára előkészülni, az első órát tartó nevelővel beszélgetni, a reggeli imádat elvégezni.

3. Az iskola reggel 7.00órától van nyitva, 7.30 óráig igénybe veheted a reggeli ügyeletet. Rossz idő esetén az iskola folyosóján és aulájában várakozhatsz.

4. Tantermedbe 7.30 órakor a sorakozó után mehetsz be osztályoddal és az órát tartó nevelőddel. 5. Az iskola épületét az utolsó foglalkozás befejezése előtt csak tanári engedéllyel hagyhatod el.6. Iskolánkban 45 perces kötelező tanítási órákon és szabadon választott foglalkozásokon veszel

részt. A tanítási órák és foglalkozások között 15 perces szüneteket tartunk. A tanítási órák és foglalkozások kezdetét és végét csengőszó jelzi.

A tanítási órák, foglalkozások közötti szünetek , időtartama, csengetési rendTanítási óra Becsengetés Jelző Kicsengetés

700-7.30 Reggeli ügyelet7.30 reggeli ima

1. 7.45 8.25 8.302. 8.45 9.25 9.303. 9.45 10.25 10.304. 10.45 11.25 11.305. 11.45 12.25 12.306. 12.45 13.25 13.30

Page 3: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

7. 13.45 14.25 14.308. 14.45 15.25 15.30

16.30-17.00 Esti ügyelet

ÓVODA

NEVELÉSI ÉV RENDJE

Szorgalmi időElső nap: 2014. szeptember 1.Utolsó nap: 2015. augusztus 31.

Az óvoda fenntartói engedéllyel a nevelés nélküli munkanapokon kívül az alábbi időszakban tart zárva: 2015. július 6. – 2015. július 31.

Az iskolák őszi téli és a tavaszi szüneteinek idején az óvodában nevelés folyik. Az óvodai csoportok - szülői igényeket figyelembe véve - az alacsonyabb csoportlétszámokra való tekintettel összevontan működhetnek!

Nevelés nélküli munkanapok

1. 2014. 08. 26. Tanévindító, közösségépítő lelkinap2. 2014. 12.29. 3. 2015. 03. 07. Egyházmegyei lelkinap4. 2015. 04. 03. Nagypéntek5. 2015. 05. 06. Bemutató foglalkozás

EGYHÁZI, NEMZETI ÉS INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK (óvodában)

Időpontja: Megemlékezés neve:Szeptember 24. SZENT GELLÉRT ÜNNEPE. Iskolai szentmise. Nagycsoportosaink részvétele a templomban.

Október 4. RÓZSA FŰZÉR IMÁDSÁG a templomban.Október 13-17. HÁLAADÁS, őszi egészséghét az óvodában.Október 23. NEMZETI ÜNNEP. Részvétel a városi ünnepségen.November 5. ÁRPÁD-HÁZI SZENT IMRE. Iskolai szentmise. Nagycsoportosok részvétele a szentmisén.

Page 4: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

November 19. SZENT ERZSÉBET ÜNNEPE. Iskolai szentmise. Lepke és

Süni csoport részvétele.

November 29. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS a templomban. Lepke csoport.

November 30. EGYHÁZMEGYEI LELKINAP.November 30. VÁROSI ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS.December 5. SZENT MIKLÓS ÜNNEPE. Ünneplés csoportonként.December eleje ADVENTI OVILITURGIA a templomban.December 19. SZENT CSALÁD ÜNNEPE. Nagycsoportosok

pásztorjátéka a templomban.December 25-26. KARÁCSONY.

Január 6. VÍZKERESZT ÜNNEPE. ÓVODASZENTELÉS.Február 3. GYERTYASZENTELÉS. BALÁZS-ÁLDÁS.Február 7. ÓVODAI FARSANG. Ünneplés a Konecsni György Kulturális Központban.Február 18. HAMVAZÓ SZERDA.Március 7. NAGYBÖJTI LELKINAP.Március 15. NEMZETI ÜNNEP. Részvétel a városi

ünnepségen.Március 16-20. TAVASZI EGÉSZSÉGHÉT az óvodában.Március 17-18. NYÍLT NAPOK az óvodában.Április 6. HÚSVÉT.Április 25. ANYÁK NAPJA. Süni és Lepke csoportban.Május 2-3. ANYÁK NAPJA. Bárány, Halacska és Katicacsoportban.Május BÚZASZENTELÉS, HATÁRJÁRÁS

ISKOLA

SZORGALMI IDŐ

1. A 2014/2015-es tanévben a szorgalmi idő első tanítási nap: 2014. szeptember 1. utolsó tanítási nap: 2015. június 15.

A tanítási napok száma: 181

2. A szorgalmi idő első féléve 2015. január 16-ig tart.Az első félévben elért tanulmányi eredményekről szóló értesítést január 23-án kapják kézhez a tanulók.

Page 5: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

3. A szorgalmi idő második féléve a szorgalmi idő utolsó napja, azaz 2015. június 15.

AZ ISKOLA TANÍTÁS NÉLKÜLI MUNKANAPOK IDŐPONTJA, FELHASZNÁLÁSA

Az iskola tanítás nélküli munkanapok időpontja, felhasználásaAz Emberi Erőforrások minisztere 35/2014. (IV.30.) EMMI rendelete a 2014/2015. tanév rendjéről szóló rendelet alapján.Tanítás nélküli munkanapok és azok felhasználása:a) nevelőtestületi hatáskörben meghatározva: dátum: felhasználás2014. augusztus 29. Játszó és ismerkedő

közösségépítő nap TÁMOP 3.1.4.

2014. november 29. Egyházmegyei pedagógus lelkinaprekollekció és továbbképzés

2015. március 07. Egyházmegyei pedagógus lelkinaprekollekció és továbbképzés

b) iskolai diákönkormányzat hatáskörben meghatározva:dátum: felhasználás

2015. április25. Diáknap

c) igazgatói szünet:A Kormányrendeletben meghatározott szünetek mellett más időpontban adott tanulói szünetek (igazgatói szünet)2014.október 18.2014.december 13.2015.március 30,31.2015. április 1.d) Tananyag nem tanórai keretben történő feldolgozása – számozott tanítási napon 2014. szeptember 26. Szent Gellért Nap

Page 6: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

2014. december 17. Kiskarácsony-nagykarácsony témahét- Lelki és mentálhigiénés nap- Tanulói lelkinap

2014. december 18. Kiskarácsony-nagykarácsony témahét- Nagyanyáink karácsonya-Alkotóműhelyek

2014. december 19. Kiskarácsony-nagykarácsony témahét- Menjünk mi is Betlehembe-Betlehemes játék, ünneplés a fa körül;

2015. március 27. Tanulói Lelkinap

A szünetek időtartamaŐszi: 2014. október 27 - 2014. október 31-ig tart. (Szünet előtti utolsó tanítási nap: 2014. október 22.; szünet utáni első tanítási nap 2014. november 3. )Téli: 2014. december 22 - 2015. január 2-ig tart. (Szünet előtti utolsó tanítási nap: 2014. december 19.; szünet utáni első tanítási nap 2015. január 5. )Tavaszi: Igazgatói szünet 2015. március 30-31, április 1.Tavaszi szünet: 2015. április 2 - 2015. április 7. (Szünet előtti utolsó tanítási nap: 2015. március 27.; szünet utáni első tanítási nap 2015. április 8. )

EGYHÁZI, NEMZETI ÉS INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK (iskola)Időpontja Megemlékezés neve2014. szeptember 24.

SZENT GELLÉRT NAP –(Iskolai szentmise)

Page 7: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

2014. szeptember 26.

SZENT GELLÉRT BÁL

2014. október 6. Megemlékezés az ARADI VÉRTANÚKRÓL2014. október 8. MAGYAROK NAGYASSZONYA-

Iskolai szentmise2014. október 23. NEMZETI ÜNNEP

Részvétel a városi ünnepségen2014. október folyamán RÓZSAFŰZÉR IMÁDSÁG- Részvétel

2014. november 5. SZENT IMRE EMLÉKNAPJA -Iskolai szentmise

2014. november 19. SZENT ERZSÉBET EMLÉKNAPJA -Iskolai szentmise

2014. november 28. KATALIN - BÁL2014. november 28. ADVENTI KOSZORÚ KÉSZÍTÉS (osztályszinten)2014. november 30. ADVENT 1. VASÁRNAPJA

Részvétel a városi adventi gyertyagyújtáson2014. december 5. SZENT MIKLÓS ÜNNEPE –

Mikulás járás2014. december 17. "Kis karácsony, nagy karácsony" témahét 1. napja

TANULÓI LELKINAP; Iskolai szentmise2014. december 18. "Kis karácsony, nagy karácsony" témahét 2. napja;

Témahéthez kapcsolódó alkotóműhelyek2014. december 19. "Kis karácsony, nagy karácsony" témahét 3. napja;

Betlehemes játék, ünneplés a fa körül2015. január 5- május 27. között

A tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálata

2015. január 6.VÍZKERESZT;Az iskola házszentelőjeIskolai szentmise

2015. január 18. ÁRPÁDHÁZI SZENT MARGIT EMLÉKNAPJA

2015. január 22. MAGYAR KULTÚRA NAPJADíjátadás

2015. február 2. GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONYIskolai szentmise

2015. február 6. FARSANGI BÁL Alsó tagozat2015. február 13. FARSANGI BÁL Felső tagozat2015. február 18. HAMVAZÓSZERDA

Iskolai szentmise2015.február 25. Megemlékezés a kommunista és egyéb

diktatúrák áldozatairól2015. március 6-április 20.

Az "Itt születtem én ezen a tájon" project megszervezése és lebonyolítása 6. évfolyamon

2015. március 15. NEMZETI ÜNNEPRészvétel a városi ünnepségen

2015. március 27. TANULÓI LELKINAP – Iskolai szentmise2015. április 16. Megemlékezés a holokauszt áldozatairól

Page 8: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

2015. május hó folyamán MÁJUSI LITÁNIÁK2015. május 4-május8. ANYÁK NAPI ÜNNEPSÉGEK2015. május 27. ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS2015. június 4. Nemzeti összetartozás napja

2015.június 11. Angol,német idegen nyelvi mérés az iskolák hatodik és nyolcadik évfolyamain

2015. június 20. TANÉVZÁRÓ - ÉS BALLAGÁSI ÜNNEPSÉG – TE DEUM

II. ÓVODAI KÖZZÉTÉTELI LISTA

                             

a) Pedagógusok

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola

Létszám

Beosztás, munkakör Végzettség Szakképzettség

1 óvodai tagintézmény-vezető

főiskola,

pedagógus szakvizsga

felsőfokú végzettségű óvodapedagógus, differenciáló fejlesztő pedagógus

1 óvodai csoportban foglalkoztatott

főiskola,

pedagógus szakvizsga

felsőfokú végzettségű óvodapedagógus, differenciáló fejlesztő pedagógus

1 óvodai csoportban foglalkoztatott

főiskola,

pedagógus szakvizsga

felsőfokú végzettségű óvodapedagógus, differenciáló

Page 9: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

fejlesztő pedagógus, katolikus hitoktató

1 óvodai csoportban foglalkoztatott

főiskola,

pedagógus szakvizsga

felsőfokú végzettségű óvodapedagógus, gyógypedagógus szakos tanár, pedagógus szakvizsga minőségbiztosítás szakterületen

1 óvodai csoportban foglalkoztatott

főiskola,

pedagógus szakvizsga

felsőfokú végzettségű óvodapedagógus, óvodamenedzser

1 óvodai csoportban foglalkoztatott

főiskola, pedagógus

felsőfokú végzettségű óvodapedagógus (gyakornok)

3 óvodai csoportban foglalkoztatott

főiskola, pedagógus

felsőfokú végzettségű óvodapedagógus

1 óvodai csoportban foglalkoztatott

főiskola, pedagógus

GYES

felsőfokú végzettségű óvodapedagógus

1 óvodai csoportban foglalkoztatott

főiskola,

pedagógus szakvizsga

GYES

felsőfokú végzettségű óvodapedagógus,

szakvizsgázott gyógytestnevelő

b) Nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők

Page 10: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

Létszám Beosztás, munkakör

Végzettség Szakképzettség

1 óvodatitkár szakközépiskola érettségi, ECDL-7 modul

képzett dajka

1 pedagógiai asszisztens

 főiskola tanító

5 dajka szakmunkásképző

képzett dajka

Szent Gellért Katolikus Óvoda

Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák, gyermekek létszáma

2014/2015. nevelési év

Csoport Óvónők Dajka LétszámHalacska Rádóczi Zoltánné

Martusné Dávid Erika

Vanyúrné Eötvös Beáta

24

Süni Kocsispéterné Süli AndreaTóthné Sipos Andrea

Kékes-Szabó Tiborné

24

Lepke Molnárné Nagy Herda ÉvaA Molnár Alíz

Kovácsné Horpáczi Éva

27

Katica Fülöp GyulánéHarkainé Gerse Éva

Tóth Istvánné 16

Bárány Lakatos JenőnéMolnár Éva

Perneki Lajosné 22

III. ISKOLAI KÖZZÉTÉTELI LISTAa. Pedagógusok

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola

Page 11: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

Létszám (fő)

Beosztás, munkakör

Végzettség Szakképzettség

1 intézményvezető főiskola,pedagógus szakvizsga

tanító, speciális képesítéssel,ének szakkollégiumi végzettség,közoktatás vezető szak,közoktatási szakértő szak

1 intézményvezető- helyettes

főiskola,pedagógus szakvizsga

általános iskolai tanár,orosz, történelem,római katolikus hittan tanár,angol szakos nyelvtanár

1 intézményvezető-helyettes

főiskola,pedagógus szakvizsga

tanító, speciális képesítéssel,művelődésszervező,ember és társadalom műveltségi terület,közoktatási vezető

1 tanító főiskolaGYES

tanító, speciális képesítéssel,természetismeret műveltségterület

2 tanító főiskola tanító, speciális képesítéssel,magyar nyelv és irodalom műveltségterület

1 tanító főiskola,pedagógus szakvizsga

óvodapedagógus,tanító, speciális képesítéssel,testnevelés szakkollégiumi végzettség,differenciáló szakpedagógus

1 tanító főiskola,Pedagógus szakvizsga

tanító, speciális képesítéssel,technika szakkollégiumi végzettség,család és gyermekvédelem szak

1 tanító főiskola,pedagógus szakvizsga

tanító, speciális képesítéssel,vizuális műveltségterület,differenciáló,fejlesztő

Page 12: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

pedagógus1 tanító főiskola felsőfokú

óvodapedagógus,tanító

1 tanító főiskola tanító, speciális képesítéssel,háztartástan technika,dőlt betűs írás tanítása,nyelvi irodalmi kommunikációs program szakkollégiumi végzettség

1 tanító főiskola tanító, speciális képesítéssel,testnevelés,dőlt betűs írás tanítása szakkollégiumi végzettség

1 tanító főiskola tanító, speciális képesítéssel,magyar nyelv és irodalom angol műveltségterület

1 tanító főiskola tanító, speciális képesítéssel,testnevelés és sport műveltségterület

1 tanító főiskola tanító, speciális képesítéssel,informatika műveltségterület

1 tanító főiskola tanító, speciális képesítéssel,testnevelés szakkollégiumi végzettség

1 tanító főiskola tanító, speciális képesítéssel,természetismeret szakkollégiumi végzetség,német nemzetiségi tanító

1 tanító főiskola tanító speciális képesítéssel (ének)óvodapedagógus

1 tanító főiskola tanító speciális képesítéssel (ének)óvodapedagógus

Page 13: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

1 tanár főiskola általános iskolai tanár,magyar-történelem-könyvtár

1 tanár főiskola általános iskolai tanár,biológia-számítástechnika-technika

gyakornok tanár főiskola ének-zenealapszakos szakember (karvezetés szakirány)művelődésszervező,médiaszirány

1 tanár főiskola,egyetem

általános iskolai/bölcsész tanár,angol-történelem

1 gyógypedagógus főiskola,pedagógus szakvizsga,egyetem

tanító, általános iskolai/középiskolai tanár,közoktatás vezető,gyógypedagógiai tanár- oligofrénpedagógia szak,mozgókép-és médiakultúra szak

1 tanár főiskola általános iskolai tanár,matematika-fizika

1 tanár főiskolaegyetem

római-katolikus általános iskolai hittan tanár,vegyészmérnök-tanár

1 tanár főiskola tanító, általános iskolai tanár,magyar szak

1 tanár főiskola általános iskolai tanár,német-történelem

1 gyógypedagógus főiskola nevelőtanár, gyógypedagógus,tanulásban akadályozottak pedagógiája szak

1 tanár főiskolaGYES

általános iskolai tanár,földrajz-számítástechnika

1 tanár főiskola,egyetemtanár (MA)

általános iskolai/középiskolai tanár,matematika-fizika

1 fejlesztőpedagógus

főiskolapedagógus szakvizsga

művelődésszervező,játék és szabadidő szervező

Page 14: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

fejlesztőpedagógus1 tanár főiskola általános iskolai tanár,

magyar-rajz1 tanár főiskola,

egyetem,tanár (MA)

nevelőtanár, általános iskolai/középiskolai tanár,testnevelés

Vendégtanárok

Létszám (fő)

Beosztás, munkakör

Végzettség Szakképzettség

óraadó szakos tanítást végző

főiskola római katolikus hittan tanár

óraadó szakos tanítást végző

főiskola római katolikus hittan tanár

óraadó tanár főiskolapedagógus szakvizsgaegyetem

földrajz-történelem szakos tanártörténelem szakos bölcsészközoktatási vezető

b. Nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola

Létszám (fő)

Beosztás, munkakör

Végzettség Szakképzettség

1 iskolatitkár érettségi könyvelő- statisztikus-tervező

1 könyvtáros főiskola, történelem-könyvtár szak

1 rendszergazda főiskola rendszergazda szakképzettség

1 pedagógiai asszisztens

érettségi

Page 15: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

c. Országos mérés-értékelés évenkénti eredményei

Országos kompetenciamérés eredményei

d. Tanulók le és kimaradásával, évfolyamismétlésével kapcsolatos adatok

Évfolyamismétlők száma (fő)

összlétszámon belül:

HH-tanulók körében

(fő)HH

aránya(%)

HHH-tanulók körében

(fő)HHH

aránya(%)2008/2009 2 1 50,00% 1 1,00%2009/2010 1 1 100,00% 1 100,00%2010/2011 3 3 100,00% 3 100,00%2011/2012 3 3 100,00% 3 100,00%2012/2013 1 1 100,00% 1 100,00%2013/2014 3 2 66,66% 1 33,33%

e. Tanórán kívüli egyéb foglalkozások igénybevételének rendje

A szabadon választott órák

Page 16: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

Az intézmény április 15-ig közzéteszi a szülők és a tanulók által választható szakköröket, valamint lehetőséget biztosít, a napközis csoportokba történő jelentkezésre.A tanulók május 14-ig jelentkezhetnek a szabadon választott foglalkozásokra, ill. bejelenthetik,hogy a következő tanítási évben nem kívánnak részt venni ilyen foglalkozásokon A diákok jelentkezése után az osztályfőnökök összesítik az igényeket és átadják az osztályfőnökimunkaközösség-vezetőnek, majd az igazgató egyeztet a munkaközösség-vezetőkkel az indíthatócsoportok számáról.Határidő: 2015. május 29.

f. Hétvégi házi feladatok és iskolai dolgozatok szabályai

Az otthoni (napközi, tanulószobai) felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározásának elvei és korlátaiHelyi tantervünkben az iskola valamennyi évfolyamán bevezetjük az írásbeli és szóbeli házi feladatok meghatározásának elveit és korlátjait.

- A házi feladatok legfontosabb funkciója a tanórán feldolgozott tananyaghoz kapcsolódó gyakorlás (készség és képességfejlesztés), valamint a tananyaghoz kapcsolódó ismeretek megszilárdítása;

- a tanulók a tanítási szünetek idejére – a szokásos (egyik óráról a másikra esedékes) feladatokon túl – nem kapnak sem szóbeli, sem írásbeli kötelező házi feladatot;

- az átlagos képességű tanuló 1-1 tantárgyra való felkészülési ideje:1-2. o.-banmax. 15 perc 3-4-5. o.-banmax. 20-25 perc

6-7-8.-o.-ban max. 25-30 perc legyen;- a differenciálás lehetőségével a házi feladatok feladásában is

alkalmanként éljen a pedagógus;- a kutató, vagy project jellegű munkák elvégzésére és a bonyolultabb

manuális tevékenységet igénylő házi feladatok elkészítésére a tanulók kapjanak elegendő időt;

- a nagyobb terjedelmű vers- és szövegtanulásokhoz biztosítson a szaktanár több napot is;

- a házi feladatok mindig megfelelően előkészítettek legyenek.

g. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti

vizsgák tervezett ideje

Az osztályozó vizsgák tantárgyankénti és évfolyamonkénti követelményei megegyeznek a Helyi tantervben szereplő tantárgyak követelményeivel.

Page 17: Szent Gellért Katolikus Iskola és Óvoda · Web viewdajka szakmunkásképző képzett dajka Szent Gellért Katolikus Óvoda Óvodai csoportok, csoportban dolgozó óvónők, dajkák,

Iskolánk helyi tanterve megtekinthető az iskola könyvtárában, igazgatói irodájában.Szülői kérésre a pedagógusok tájékoztatást adnak a tantárgyi követelményekről.

h. Iskolai osztályokSzent Gellért Katolikus Általános Iskola

2014/2015. tanév

Osztály Osztályfőnök Létszám1.a Bővízné Csontos Márta 241.b Konczné Bartal Éva 252.a Szikora Judit 232.b. Horváth Andrea Anita 223.a. Kovácsné Tóth Henriett 293.b. Paálné Tóth Irén Rozália 254.a. Horváth Tibor 244.b. Sebők Piroska 235.a. Török Melinda 295.b. Bánné Csontos Ágnes 266.a. Csikós Szilvia 186.b. Juhász Ágnes 197.a Klúcsó Sándorné 287.b Bartha István 208. Paál Zsolt 29