SZEBERÉNYI Gábor: Birtokviszonyok és politikai játszmák

Birtokviszonyok és politikai játszmák A zágrábi püspökség 12. századi birtokai

Szeberényi Gábor

In: KOLONTÁRI Attila (szerk.): A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kara Társadalomtudományi

Tanszékének Közleményei. 4. Szekszárd, 2001., 109-132.

Create PDF files without this message by purchasing novaPDF printer (http://www.novapdf.com)

http://www.novapdf.com


Szeberényi Gábor

Birtokviszonyok és politikai játszmák A zágrábi püspökség 12. századi birtokai

Az Árpád-kori magyar történelem alapvető

forrásbázisát képező okleveles anyag – abból a „műfaji” sajátosságból fakadóan, hogy a diplomák megszövegezésére mindenekelőtt az oklevéligénylők különféle szerzett jogainak írásos biztosítása végett került sor – igen nagy számban hordoz adatokat a kisebb-nagyobb egyházi és világi birtokokat illetően. A klasszikus értelemben vett birtoktörténeti megközelítés ezekre az információkra építve törekszik az intézmények és magánosok javaiban bekövetkező változások rekonstruálására. A birtokakkumuláció, illetve birtokmozgás nyomon követése ugyanakkor arra is alkalmas, hogy az oklevelek „szereplőinek” politikai tevékenységével kapcsolatban is következtetésekre juthassunk.

Az alábbiakban a zágrábi püspökség birtokviszonyainak időbeli változásait teszem vizsgálat tárgyává, a 13. század elejéig terjedő időszakban. E vizsgálattal a célom kettős. Egyrészt, a Szlavóniát (legalábbis annak nagyobbik, nyugati felét) magában foglaló zágrábi egyházmegye – a 12. század folyamán fokozatosan kiépülő és csak lassan megszilárduló világi (báni, vármegyei) igazgatás mellett1 – különösen e korai periódusban játszott meghatározó szerepet azon 1 KRISTÓ Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Budapest, 1988. (a továbbiakban: KRISTÓ, 1988) 307-308.




110

„integratív hatások” közvetítésében,2 melyek a Horvátország és a Magyar Királyság közt elterülő régió, úgymond „köztes” jellegének kialakulását illetően gyanúba foghatók.3 Ebből kifolyólag, a korai püspökségi birtokviszonyok rekonstrukciójával a szlavón régió

2 Az 1091 táján, Szent László által megszervezett drávántúli egyházmegye szerepvállalását a szalvóniai régió sajátos – a horvát és magyar viszonyokhoz sokban hasonló, ám bizonyos fokig mindkettőtől eltérő – arculatának kiformálódásában elenyésző számú munka taglalja. Itt mindenekelőtt Nada Klaić és Lelja Dobronić Zágráb-monográfiáit kell megemlítenünk: KLAIĆ, Nada: Povijest Zagreba. I. Zagreb u srednjem vijeku. Zagreb, 1982. (a továbbiakban: KLAIĆ, 1982); DOBRONIĆ, Lelja: Biskupski i kaptolski Zagreb. Zagreb, 1991. (a továbbiakban: DOBRONIĆ, 1991) A püspökség „kötelék”-szerepére röviden szintén utal: BRIGLJEVIĆ, Ksenija: The Cistercian Monastery and the Medieval Urban Development of Zagreb. In: Marianne, Sághy (szerk.): Annual of Medieval Studies at the CEU 1993-1994. Budapest, 1995. 100-107.o., ill.etve KATUS László: A délszláv-magyar kapcsolatok története. I. A kezdetektől 1849-ig. Pécs, 1998. 21.o. 3 Szlavónia – komplexen értelmezett (kormányzat-, társadalom-, gazdaságtörténeti stb. szempontú) – regionális sajátszerűségének fő elemeire: KRISTÓ Gyula: Különkormányzat az Árpád-kori Drávántúlon és Erdélyben. In: UŐ.: Tanulmányok az Árpád-korról. Budapest, 1983. (a továbbiakban: KRISTÓ, 1983) 228-234.o.; KLAIĆ, Nada: Povijest Hrvata u srednjem vijeku. Zagreb, 1990. (a továbbiakban: KLAIĆ, 1990), 248-281. o.; SOKCSEVITS Dénes – SZILÁGYI Imre – SZILÁGYI Károly: Déli szomszédaink története. H.n., é.n. [Budapest, 1994.] 94-95.o.; DVORNIK, Francis: The Slavs in the European History and Civilization. New Brunswick – New Jersey, 1962. 138-139. o.; GULDESCU, Stanko: History of Medieval Croatia to 1526. The Hague, 1964. (a továbbiakban: GULDESCU, 1964) 187.o.; ENGEL Pál: Szent István birodalma. A középkori Magyarország története. Budapest, 2001. 33. o.




111

„intézményesültségi fokának” mértékéről is némi tájékoztatást nyerhetünk.

Másrészt a tárgyalt korszak végének, a 12-13. század fordulójának „zavaros időszaka” – mely az Imre király és András herceg közti trónviszály „keretében” osztotta meg az ország politikai elitjét – a drávántúli területeket sem hagyta érintetlenül.4 Az ebben a periódusban működő prelátusok „pártállásának” kérdése – köztük a zágrábi püspöké – többször felmerült a szakirodalomban, többnyire meglehetősen határozottan a dinasztia egyik vagy másik tagjának táborába „utalva” az egyházi elit tagjait. A birtoktörténeti megközelítés említett politikatörténeti konzekvenciáinak hasznosításával szeretném ezt a képet – legalábbis a korszak zágrábi püspökének, Dominicusnak az esetében – némileg árnyalni.

A zágrábi püspökség birtokai a 12. század végéig

Mielőtt a zágrábi birtokállomány vizsgálatába

fognánk, a szlavóniai régió „köztes” jellegét adó tényezők közül ki kell emelnünk azt, mely döntően meghatározta a birtokviszonyokban történő változások alapvető tendenciáját a Drávától délre. A Gvozd-(Kapella)-hegység két oldalán megfigyelhető alapvető eltérések egyike abban fogható meg, hogy Szlavóniában – tényleges, illetve tartós magyar fennhatóság alá kerülése után5 – a királyi birtok

4 SZABADOS György: Imre és András. In: Századok, 1999/ 1., 85-112. o. (a továbbiakban: SZABADOS, 1999) 5 Itt nem áll módomban annak a – mind magyar, mind horvát részről – rendkívül kiterjedt, több mint másfélszáz évre




112

vált meghatározóvá,6 míg a szűkebb értelemben vett (ún. „tengermelléki”) Horvátországban már a Trpimirovićok alatt jelentős mértékben megcsappant és magánosok

visszatekintő, és nagyrészt a horvát-magyar „közjogi viszony” vizsgálatából kiinduló historiográfiai anyagnak az ismertetése, amely Szlavónia „hovatartozását” vitatja – ti. hogy a Trpimirovićok vagy az Árpádok uralmi területét képezte-e – a magyar honfoglalástól a 11. század végéig. Erre összefoglalóan: DEÉR József: A magyar-horvát államközösség kezdetei. In: ASZTALOS Miklós (szerk.): Jancsó Benedek Emlékkönyv. Budapest, 1931. 97-131.o.; FONT Márta: Megjegyzések a horvát-magyar perszonálunió középkori történetéhez. In: HANÁK Péter (főszerk.), NAGY Mariann (szerk.): Híd a századok felett. Tanulmányok Katus László 70. születésnapjára. Pécs, 1997. 11-25. o., különösen: 11-12. o.; ZSOLDOS Attila: Egész Szlavónia bánja. In: NEUMANN Tibor (szerk.): Analecta mediaevalia I. Tanulmányok a középkorról. H.n., 2001. 269-281. (a továbbiakban: ZSOLDOS 2001) A régebbi és újabb horvát történetírás áttekintését adja: HEKA László: Adalékok Horvátország 1526 előtti alkotmánytörténetéhez. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Juridica et Politica. Tomus LII. Fasciculus 4. Szeged, 1997. Bárhogy is vélekedjünk e kérdésről, az bizton állítható, hogy a térség első, valóban integratív szerepet betöltő intézménye az I. László által felállított zágrábi püspökség volt. Vö. KLAIĆ, 1990. 150. o. 6 A horvát történetírás egy része e ténynek egyenesen közjogi jelentőséget tulajdonít. Antun Dabinović azt hangsúlyozta, hogy Szt. László – öröksége révén – patrimonium regiumként kapcsolta Szlavóniát a Magyar Királysághoz, míg Kálmánnak – a nevezetes Pacta Conventa keretében – „fel kellett adnia azon szándékát, hogy Horvátországból személyes patrimoniumot létesítsen”. DABINOVIĆ, Antun: Horvátország és az Árpádok. In: Sorsunk, 1944/ 5. (Különlenyomat) Pécs, 2. o. Nada Klaić hasonlóképpen „királyi birtoknak” tekintette Szlavóniát, amin e régióban az Árpádok politikai uralma alapult. KLAIĆ, 1990. 248. o.




113

kezére került az uralkodói birtokok döntő hányada.7 A szlavóniai birtokviszonyok „alapvetése” ebből kifolyólag lényegében megegyezett a magyarországival, és változásának iránya is a fő tendenciát tekintve szignifikáns hasonlóságot mutat: a királyi birtokállomány a 12. század végétől kezdődően fokozatosan „elolvadt” a világi és egyházi birtokosokat – köztük a zágrábi püspökséget – gyarapító uralkodói adományok révén.

A zágrábi egyház birtokairól összefoglaló képet először az a privilégiumlevél nyújt, melyet 1201-ben Imre király állíttatott ki Dominicus zágrábi püspök kérésére. Az uralkodó a bemutatott oklevelek alapján megerősítette és leíratta a zágrábi egyház által (monasterio zagrabiensi) addig szerzett birtokok határait.8 A birtokviszonyok rekonstrukciójában célszerű ebből az összegző jellegű okiratból kiindulnunk, melynek hitelességével kapcsolatban ugyan felvethetők bizonyos kételyek,9 7 KRISTÓ, 1983. 230-232. o. 8 TKALČIĆ, Ivan Bapt. (ed.): Monumenta historiae episcopatus Zagrabiensis saec. XII. et XIII. Vols. I-II., Zagrabiae, 1873-1874. (a továbbiakban: MEZ) I. 13. sz.; SMIČIKLAS, Tadije (ed.): Codex Diplomaticus Regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae. II-XV. Zagreb, 1904-1934. (a továbbiakban: CD) III. 8. sz. 9 A diploma hitelességét tulajdonképpen egyetlen szerző sem kérdőjelezi meg, bár a külső oklevélkritika szempontjából áthidalhatatlan problémát jelent, hogy annak Tkalčić-féle kiadása még a zágrábi káptalani archívumban található eredeti alapján készült, amihez viszont Smičiklas már, ismeretlen okból nem fért hozzá. (Vö. CD III. 13. o.) Szentpétery Imre ugyanakkor nem fogalmazott meg kétségeket az oklevél hitelét illetően: SZENTPÉTERY Imre, BORSA Iván (szerk.): Regesta regnum stirpis Arpadianae critico-diplomatica. Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I-II/ 1-4. Budapest, 1923-1987. (a




114

egészében véve azonban – megfelelő kontrol mellett – alkalmas a 13. század eleji állapotok megragadására.

Az oklevél jellegzetes „középkori” birtokstruktúrát tükröz, amennyiben a zágrábi egyház 1201-ben több tagból álló (Zagrabia, villa Ziseria, Vgra predium, villa Camenic, Gaurastin, Camarniza, Zdelia, Donbro, Gorra, iuxta Odera, villa Potogoria, Dusa, Gasca, Wasca, Wirtus, Chesma, Zelina), szórt birtokállomány felett rendelkezett. (melyet Imre király ekkor egészített ki „örök birtoklásra” adományozva a Cahianyc nevű szávai szigettel). A felsorolt 17 birtoktest – ezeket Lelja Dobronić lokalizálta, és vetette több-kevesebb sikerrel térképre10 – a további vizsgálatok szempontjából két csoportra osztható. Egy részükről tudniillik a 12. századi szórványos okleveles adatok is említést tesznek, ezzel

továbbiakban: RA), 193. sz. Nada Klaić, bár szintén szükségesnek tartott volna egy oklevélkritikai vizsgálatot, ám ennek híján lényegében hitelesnek fogadta el az Imre-féle privilégiumot. KLAIĆ, 1982. 307. o. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az oklevél tartalmával szemben is felvethetők bizonyos aggályok, azt ugyanis „összegző” jellegűnek szánták („...ad instanciam precum fidelis ac dilecti nostri Dominici venerabilis zagrabiensi episcopi dignanter inducti terras ac predia, que monasterio zagrabiensi devota contulit antiquitas, per fidelem clericum nostrum Thomam albensem canonicum fecimus collustari, et sub generali collectione regia munire decrevimus auctoritate.”), ám a megerősített birtokok egy jelentős részét csak ebből a diplomából ismerjük, míg más, korábbi hiteles iratokban említett javak itt nem szerepelnek. Ebből fakadóan, az 1201-es oklevél leginkább a több kútfőből ismert birtokok kontrol referenciájaként vehető számba. 10 DOBRONIĆ, Lelja: Topografija zemljišnih posjeda zagrebačkih biskupa prema ispravi kralja Emerika iz god. 1201. In: Rad, 283. (1951), 245-318. o. (a továbbiakban: DOBRONIĆ, 1951)




115

szemben más birtokokról egyedül ez a nagyprivilégium szolgál információkkal. E forrásadottságokból fakadó körülmény tehát óvatosságra int a tekintetben, hogy a korai birtokviszonyok rekonstrukciójában elsősorban a birtokállomány több forrásból ismert elemeit vegyük számításba.

A legkorábbi birtokok, melyekről tudomással bírunk – az Imre-féle oklevélben is szereplő – Donbro (Dubrava) és Chesma (Csázma) központú birtoktestek.

Dubrava a legelső ismert birtoka a zágrábi püspökségnek, mely – több forrás tanúsága szerint – Szent László donációja révén került a frissen alapított egyház tulajdonába.11 A dubravai terület már a püspökségre vonatkozó első fennmaradt, 1134-ben kelt oklevélben is szerepel.12 A diploma szerint I. László „Dumbroa népét, földdel és az ahhoz tartozó erdővel” (populum de Dumbroa cum terra et silua sibi appendente) együtt adományozta az újonnan létrehozott püspökségnek. A dubravai erdővel kapcsolatban azonban hamarosan viszály támadt a (térségben vélhetőleg szintén birtokos) somogyi várjobbágyok,13 és a drávántúli

11 GYÖRFFY, Georgius (ed.): Diplomata Hungariae Antiquissima. Vol. I. 1000-1131. Budapestini, 1992. (a továbbiakban: DHA) 85. sz.; CD II. 94. sz.; MEZ I. 51. sz.; MEZ I. 149. sz. 12 DHA I. 85. sz. Az oklevélben foglaltak időrétegeit részletesen elemzi: DOBRONIĆ, 1991. 9-11. o. 13 Somogy (vármegye?) valamilyen formában már a 11. században átnyúlhatott a Dráván, ám ennek mértékét, pontos idő- és térbeli kereteit, egyáltalán „Somogyország” korai világi és egyházi igazgatását illetően erősen megoszlanak a vélemények: GYÖRFFY György: Szlavónia kialakulásának oklevélkritikai vizsgálata. In: Levéltári Közlemények, 1970. 223-240. o.; KRISTÓ 1988. 309. o.;




116

püspökség között, mely évtizedekig húzódó pereskedésbe torkollott. A várjobbágyok előbb II. István,14 majd II. Béla regnálása idején (1134-ben)15 vitatták el a zágrábi püspökség jogát az említett erdő birtoklására, ám a bírói fórum16 mindkétszer az egyház javára ítélt. II. Géza

ZSOLDOS Attila: Somogy megye kialakulásáról. In: STAMLER Imre (szerk.): A honfoglaló magyarság állama, kultúrája és az ősi vastermelés. II. konferencia. Dunaújváros, 1998. 37-50. o.; SOLYMOSI László: Püspöki joghatóság Somogyban a XI. században. In: Turul, 1999/ 3-4., 100-107. o.; KRISTÓ Gyula: Joghatóság Somogy felett Szent István korában. In: Turul, 2000/ 1-2., 1-5. o.; SOLYMOSI László: Püspöki joghatóság a somogyi régió felett Szent István korában. In: Turul, 2001/ 1-2., 38-43.; ZSOLDOS Attila: Somogy megy korai történetének forrásairól. In: Turul, 2001/ 1-2., 44-50.; ZSOLDOS, 2001. 275. o. 14 Ekkor Sudengna somogyi várjobbágy „vádolta meg” a zágrábi egyházat az erdővel kapcsolatban (a quodam uiro nomine Sudengna de predicta silua ecclesie iniuria illata est), ám a kitűzött napon nem jelent meg a bíróság előtt, és – „annak a vidéknek a szokása szerint” (secundum legem terre) – az 50 penzát sem tudta megfizetni, így az ítélet az erdőséget a zágrábi egyház számára – poroszló útján – „helyreállíttatta” (restituta est). DHA I. 85. sz. Az utóbbi kitétel – legalábbis a re- prefixum erre látszik utalni – talán azt a következtetést is megengedi, hogy a dubravai birtok(rész) már korábban az említett várjobbágy kezére került. 15 1134-ben a pert Adilbreth somogyi ispán, Clanisa és testvére, Péter, illetve Sudangna – „annak a földnek sok más előkelőivel” együtt (aliisque quam pluribus eiusdem terre melioribus) – „újították fel” (litigium renouauit) a váradi zsinat előtt. DHA I. 85. sz. 16 Az uralkodók mindkét alkalommal Felícián esztergomi érsek elé utalták az ügyet, aki másodjára a váradi zsinat elnökeként ítélt a püspökség javára. Az esztergomi archiepiscopus bírói szereplése a dubravai perben a legfőbb érv a szakirodalom azon része számára, mely a zágrábi püspökség a 12. századi esztergomi suffraganeitasa




117

uralkodása alatt azonban ismét kiújult a viszály, mikor Pál fia Miklós ispán, Cicigna, János és Merascelau somogyi várjobbágyok az „egyház földjét erdeével együtt elragadták, és azt erőszakkal egészen II. László idejéig tartották”.17 1163-ban Beloš bán hozott ítéletet az ügyben, és mivel ekkor az 1134-ben kiküldött poroszló, Marcellus nem a somogyi várjobbágyokat igazolta, a vitatott területet ismételten a zágrábi egyháznak ítélte, melyről IV. István király állíttatott ki oklevelet.18

A báni ítéletkor és a néhány évtizeddel korábbi állapotokról adott birtokleírások azonban alapvető különbségeket mutatnak. 1134-ben ugyanis a birtokot még puszta földként és erdőségként (terra et silva) jellemzi az oklevél szövege, míg az 1163-as határleírásából19 egy lényegesen nagyobb volumenű birtok képe bontakozik ki. IV. István oklevele a „föld és erdő” említésén túl tudniillik nyolc falut is felsorol a zágrábi egyháznak visszaadandó (redderet) területek között.20 A különbség mindenekelőtt azzal az 1134-es oklevélből

mellett érvel. A kérdés ugyanakkor a mai napig tisztázatlan, ami a két magyarországi érsekség viszonyáról folytatott vita lezáratlan voltával is összefüggésben áll. Vö. KOSZTA László: Adalékok az esztergomi és kalocsai érsekség viszonyához a XIII. század elejéig. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 3. (1991), 73-88. o. 17 CD II. 94. sz.: „predicte ecclesie terram cum silua ei abstulerunt et violenter usque ad tempus Ladislai II tenuerunt” 18 CD II. 94. sz. 19 Az egyik határpontot „Kálmán király hídja” jelöli (per pontem Colomagni regis), míg egy másik kitétel szerint a birtok „usque ad aquam Pissenca” terjed, ami talán halászóhelyre utal. CD II. 94. sz. 20 CD II. 94. sz.: Chitamer, Scelna, Warda, Roeca, Guerdi, Boyllola, Wehle, Damasca.




118

kikövetkeztethető információval egybevetve tűnik érzékletesnek, mely szerint az akkori per kiváltó okaként – legalábbis az ítéletben megfogalmazott kondíciók erre látszanak utalni – pusztán a dubravai erdőből származó (meglehet, önmagában sem jelentéktelen) haszonnak a somogyi várjobbágyok általi elbitorlása jelölhető meg.21 Ezzel szemben a dubravai birtok 1163-ban – de talán már II. Géza uralkodásának időszakára is feltételezhető hatállyal – egy masszív, a birtokközponton kívül is több falura kiterjedő földesuraság képét mutatja, ami egyrészt a hosszú pereskedés „valódi okára” is rávilágít, másrészt utal a Szlavónia közepén elterülő22 egyházi birtok integratív erejére.

A dubravaihoz szorosan illeszkedett a püspökség másik, nagy valószínűséggel szintén Szent Lászlótól eredő birtoka, melynek központja Csázma volt.23 A csázmai birtok ugyan még a dubravainál is kevésbé 21 Felícián esztergomi érsek a „az egyház erdejét azon feltétellel állította vissza, hogy abban senki a püspök beleegyezése nélkül semmit ne merjen tenni, akár vadászattal, akár bárminek az onnan való elvitelével vagy odavitelével”. (DHA I. 85. sz.: „Archiepiscopus (…) ecclesie siluam ea condicione restituit, ut nullus in ea omnino sine consensu episcopi quicquam agere presumat, uel venando, uel aliquid de ea auferendo, uel intromittendo.” 22 DOBRONIĆ, 1951. 272-275. o. 23 Imre király 1200. évi – csupán a zágrábi chartuláriumban megőrződött – megerősítő oklevelében említi „terram quandam nomine Chasmam, quam gloriosissimus progenitor noster rex Ladizlaus ecclesie zagrabiensi contulit”. MEZ I. 10. sz. Csázma az 1201-es Imre-féle nagyprivilégiumban is László király adományaként szerepel: „terre Chesma, donationis videlicet gloriosi regi Ladizlai” MEZ I. 13. sz.




119

dokumentálható a korai időszakban, ám kiterjedésében mindenképpen az előbbihez mérhető,24 jelentőségét pedig utóbb Csázma főeperességi központtá válása,25 és az itt működő társaskáptalan és hiteleshely igazolja.26 A csázmai és dubravai birtokok – túl azon, hogy területileg egy egységet alkottak – egy 1199-es (esetleg egy 1200-as) szabályozás szerint jogilag is azonos megítélés alá estek. 1199-ben Imre király a zágrábi püspök javára biztosította az egyháza népeit – közülük a fenti két birtok népeit nevesítve is – terhelő szállásadásra, marturinára, és

24 A csázmai birtok határleírása 1200-ra keltezett, másolatban fenmaradt oklevélben és az 1201-es Imre-féle „összegző” oklevélben is olvasható. MEZ I. 10. sz., 13. sz.; Vö. DOBRONIĆ, 1951. 298-300. o.; KLAIĆ, 1982. 305-306. o. 25 Csázmai főesperes ugyan csak a 13. század végétől bukkan fel a rendelkezésre álló okleveles anyagban [KNAUZ, F. – DEDEK, L. C. (ed.): Monumenta ecclesiae Strigoniensis. Vol. I-III. Strigonii, 1874-1924. II. 188. sz. (1286); CD VII. 110. sz. (1293)], de az archidiaconatus léte már a század első harmadában is valószínűsíthető. 26 KOSZTA László: Csázma. In: KRISTÓ Gyula (főszerk.), ENGEL Pál, MAKK Ferenc (szerk.): Korai magyar történeti lexikon. Budapest, 1994. (a továbbiakban: KMTL) 147. o. A csázmai káptalant (II.) István zágrábi püspök alapította 1232-ben Új-Csázmán (in nouo Chasma), prépostját pedig teljes archidiakónusi jogkörrel (pleno iure) állította a gušće-i főesperesség (archidiaconatum de Gesse) élére. CD III. 324. sz. A zágrábi püspökség középszintű egyházi igazgatására összefoglalóan: SZEBERÉNYI GÁBOR: A zágrábi püspökség Szlavónia megszervezésében játszott szerepének egyházszervezeti vonatkozásai. In: BEBESI György (szerk.): Az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola Társadalomtudományi Tanszékének Közleményei I. Szekszárd, 1999. 39-51. o. (a továbbiakban: SZEBERÉNYI, 1999) A korai birtokközpont az 1232-es oklevélben többször említett „régi Csázmával” (vetus Chasma) azonosítható.




120

prebendára vonatkozó jogokat, melyek addig a bánt illették.27 Az ide vonható másik, 1200. évi oklevél szerint, a csázmaiak kimondottan dubravai mintára fizették a továbbiakban a nyestbőr- és gabonaadót a bán helyett a püspöknek. 28

E két legkorábbi, nagy kiterjedésű birtoktömb az 1201-es Imre-féle privilegium adatai alapján nem csupán egymással, de a püspöki székhely környékén fekvő –

27 „Concedimus itaque: ut nulli bano populum ecclesie memorate pro descensus seu marturinarum sive prebende liceat exaccione molestare, sed in omnibus hiis tum Cesmagenses et Dumbrogenses, tum ceteri populi ecclesie suo tantum teneantur episcopo.” MEZ I. 8. 28 MEZ I. 10. sz. Nada Klaić kétségeit fogalmazta meg az oklevél hitelességével szemben, azon az alapon, hogy a Csázmára vonatkozó püspöki jogok és a birtok határainak leírása mellett „minden indoklás nélkül szerepel” – az 1201-es magnum privilegiumban szintén említett – Zelina püspöki birtok határleírása is. KLAIĆ, 1982. 306. o. Ha összevetjük az ebben és az 1201-es megerősítő oklevélben (MEZ I. 13. sz.) szereplő határleírásokat, azt találjuk, hogy az nemcsak Zelina, de Csázma esetében is szinte – jelentéktelen eltéréseket leszámítva – szó szerint egyezik. Az 1200-as oklevél hitele – amivel kapcsolatban a problémákat csak tetézi, hogy nem eredetiben, hanem a zágrábi chartuláriumban (Liber privilegiorum) található másolatban maradt ránk –, tehát az 1201-es diploma hitelét erősítheti, illetve ronthatja, és viszont. Ennél azonban komolyabb gondot okoz az oklevél 1200. évre szóló datálása, mivel – mint fentebb már láttuk – a csázmai marturina-fizetésről 1199-ben már intézkedett az uralkodó (mely oklevél egyébként szintén csak 1273-as átiratában áll rendelkezésre, de hitelét tekintve gyanú nem merült fel). Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a fenti jogi szabályozás a dubravai és csázmai birtokokat lényegében egységesen kezelte. Vö. DOBRONIĆ, 1991. 12. o.




121

1201-ben Zagrabia néven szereplő29 – egyházi földekkel is területi egységet alkotott.30 Ezek a 11. század végétől, – Duh, az első zágrábi megyéspüspök pontifikátusától – datálható legkorábbi ismert birtokok31 tekinthetők a püspök(ség)i birtokállomány „magterületének”, melyek az egyházmegye centrumában kezdettől fogva földesúri jogosítványokat is biztosítottak a drávántúli egyházfő számára. Ez a „domaniális bázis” adta a 12. században az egyházmegyére háruló, eleinte határozottan vallási (térítői) feladatok32 ellátásának anyagi hátterét, illetve – ezzel összefüggésben – e központi elhelyezkedésű területekről indulhatott meg a plébániahálózat kiépülése, 29 MEZ I. 13. sz. A csak a 1201-es magnum privilegium-ból ismert Zagrabia esetében kivételt tehetünk az oklevéllel kapcsolatban fentebb megfogalmazott forráskritikai megszorítást illetően, mivel világos, hogy a püspökség kezdettől fogva kellett rendelkezzen földbirtok(ok)kal az egyházmegye székhelyének közelében. 30 DOBRONIĆ, 1951. 247-251., 272-275., 298-300. o. (ill. UO. 5. térkép); KLAIĆ, 1982. 307. o. 31 Határleírása alapján esetleg ilyennek tekinthető még az 1201-ben említett gorai birtok is, melynek déli határa ott húzódik „ubi est meta sancti Ladizlai regis”, ami talán alapításkori donatióra vall. MEZ I. 13. sz. 32 A már többször érintett 1134-es diploma bevezető sorai szerint az alapítást kifejezetten térítői feladatok indokolták. László azért rendelte el a püpökség felállítását, „hogy azokat, akiket a bálványimádás bűne Isten hódolatától elidegenített, a püspöki gondoskodás az igaz útra visszavezesse”. (DHA I. 85. sz.: Videlicet ut quos error idolatrie a Dei cultura extraneos fecerat, episcopalis cura ad viam veritatis reduceret.) Az idolatria fogalma, és ezzel összefüggésben a cseh Duh, tehát szláv főpap megjelenése az újonnan szervezett püspökség élén, nem interpretálható egyértelműen, de valószínű, hogy a – római-latin szempontból értelmezett – haeresis valamely válfajára utal.




122

és az egyházmegyéhez rendelt terület33 effektív integrálása is.34

Az eddig tárgyalt – földrajzilag a Szávától északra, illetve a Časma és a Lonja völgyében elterülő – birtokok szolgáltak a további terjeszkedés alapjául. Az 1201-es oklevélben felsorolt birtokok közül 12. századi oklevelek alapján biztos támpontunk van a kis területű podgorjei predium-ról (villa Potogoria)35, Kamenicről (villa 33 Alapítólevél hiányában a püspökség területi kiterjedését csupán 14. századi források (elsősorban az 1334-es zágrábi káptalani statútum és az 1332-1337 között készült pápai tizedjegyzékek) alapján tudjuk – retrospektív módon – rekonstruálni. Az mindenesetre valószínű, hogy eleinte az egyházmegye jogi határai, és a tényleges egyházi tevékenység területe nem esett egybe. SZEBERÉNYI, 1999. 40-43. 34 A zágrábi főesperesség megjelenésének 1190 körüli „időpontja” talán arra mutat, hogy a plébániahálózat még az egyházmegye centrumában is csak a 12. század végére érhette el azt a sűrűséget, ami már igényelte a középszintű egyházi igazgatás kiépítését. SZEBERÉNYI, 1999. 44. o. Ugyanakkor kétségtelen, hogy mire a zágrábi püspökség felállítására sor került, a 11. század elejéhez képest vertikálisan már tagoltabb magyar egyházszervezettel kell számolnunk (Ld. KOSZTA László: Püspöki székhely és városfejlődés. Pécs központi funkciói és vonzáskörzete a 14. század közepéig. In: KOSZTA L. (szerk.): Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére. Szeged, 1995. 233-271. o., különösen: 235-236. o.), így a korai magyar püspökségekben a 11. század végétől megjelenő archidiaconatusok közvetlen mintaként is szolgálhattak a drávántúli főesperességi rendszer kiépítéséhez. Tehát – legalábbis Zágráb esetében – nem feltétlenül van korrelatív kapcsolat a plébániák száma és a középszintű egyházigazgatás elemeinek megjelenése között. 35 CD II. 244. sz. Kalán horvát-dalmát kormányzó, az addig a hercegi kamrához (ad ducatus cellaria) gyűjtött tizedet – „minden élelmiszerből, amit vulgárisan cazun-nak neveznek” (de omnibus




123

Camenic)36 és Zelináról. Az előbbi kettő az 1190-es évek elején a délvidéket kormányzó Kalán pécsi püspök rendelkezése nyomán került zágrábi kézre,37 míg utóbbi – Novum Prediummal (Novi) és Glogonisa-val38 együtt – a

victualibus, que vulgo cazun nuncupatur) – Krapina, Okich és Pogoria helységekből (ex diversis locis) Dominicus zágrábi püspöknek és utódainak rendeli beszolgáltatni. Podgorje lokalizálására: DOBRONIĆ, 1951.281-284. o. 36 CD II. 250. sz. Az 1193. körülre keltezett oklevél arról tudósít, hogy Kalán horvát-dalmát kormányzó a Dominicus püspök és két várjobbágy (duos civiles, scilicet Descioslou et Drassa) között Kemenic nevű földért kirobbant vitában a zágrábi egyház javára ítélt. Az itt szereplő terra Kemenic azonos az 1201-es oklevélben szereplő villa Camenic-cel, amint azt Lelja Dobronić a két oklevél határleírásaiban szereplő toponymák egybevetésével meggyőzően kimutatta. DOBRONIĆ, 1951. 255-257. o. Ortvay Tivadar két hasonló nevű, de különböző birtoknak tekintette ezeket: ORTVAY Tivadar: Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején a pápai tizedjegyzékek alapján feltüntetve. I-II. Budapest, 1891-1892. (a továbbiakban: ORTVAY, 1891-1892) II. 696. o., 706. o. 37 A főpap/ gubernator szlavóniai működésére: SZEBERÉNYI Gábor: „Kalán, Isten kegyelméből palliumos pécsi püspök, egész Dalmácia és Horvátország kormányzója” Újabb szempont a horvát-magyar perszonálunió 12. századi történetének kérdéséhez. In: SZ. VARGA Lajos – VONYÓ József (szerk.): Tanulmányok Pécs történetéből 10-11-12. Az Előadások Pécs történetéből ’98, ’99 és 2000. c. konferenciák válogatott előadásai. Pécs, 2002. (sajtó alatt) 38 MEZ I. 3. sz. A diploma szerint a három birtokot Prodanus (az oklevél keltekor már „néhai”) zágrábi püspök vásárolta, majd Zelinát és Novum prediumot a zágrábi káptalannak adományozta. A donatiót előbb a pápa, majd – Ugrin választott zágrábi püspök és káptalana Székesfehérvárott előterjesztett kérésére – III. Béla is megerősítette. (A harmadik birtokot, Glogonisát Prodanus a templomosoknak adományozta.) A diploma keltezése (1175), egybevetve Prodanus pontifikátusi idejével, minden bizonnyal elírás,




124

püspökség első ismert, vásárlás útján szerzett birtokai közé tartozik.

A csak az 1201-es megerősítő oklevélből ismert birtokok közül a közvetlenül a püspöki székhely körül elterülő egyházi javak (Zagrabia), illetve Ziseria (Čučerje), és Vgra (Vugrovec),39 lényegében összefüggő tömböt alkottak Zágráb tágabb környezetében, illetve attól északra, a Medvednica aljában.40 E birtokok nyugatról illeszkedetek a – gyakorlatilag, és mint láttuk a jogi szabályozás tekintetében is egy egységet képező – dubrava-csázmai földesurasághoz. Az Imre-féle „nagyprivilégium” alapján ezeken kívül még két jelentősebb – bár a Zágráb–Dubrava–Csázma-háromszög körül elterülő centrális birtoktömbhöz viszonyítva

és míg az oklevél hitelesnek tekinthető, keltét az 1180-as évekre kell tennünk (1183-ra vagy 1185-re). A datálásra vonatkozóan ld. RA 140. sz.; Ortvay a problémát úgy oldotta meg, hogy két Prodanus nevű püspökkel számolt az 1170-80-as években. ORTVAY, 1891-1892. II. 690. o.; N. Klaić kételyeit fogalmazta meg az oklevél hitelével szemben azon az alapon, hogy vásárolt birtokok eladományozása általában nem vont maga után királyi megerősítést. Szerinte a sanctio-formula is arra vall, hogy az oklevelet nem a királyi kancellária állította ki. KLAIĆ, 1982. 399. o.; Zelina birtok földrajzi elhelyezkedésére: DOBRONIĆ, 1951. 300-303. o. 39 MEZ I. 13. sz. Ziseria-t István zágrábi püspök 1215-ben – más birtokokkal egyetemben, köztük az 1201-ben is említett Odra-menti uradalommal – székeskáptalanának adományozta „sciut in magno privilegio regis Hamerici habebatur”, ami az 1201-es oklevélre utal. MEZ I. 30. sz. A két kútfő adatainak egyezésére: ORTVAY, 1891-1892. 708-709. o., 714. o.; A birtokok a káptalan 1217-ben összeírt javai közt is úgy szerepelnek mint István püspök adományai. MEZ I. 32. sz. 40 DOBRONIĆ, 1951. 247-255. o.; KLAIĆ, 1982. 307. o.




125

lényegesen kisebb – területet felölelő egységet tudunk lokalizálni.41 Az egyik a Szávától délre, a Kulpa torkolat-vidékén elhelyezkedő gorai és Odra-menti uradalom – melyek valószínűleg szintén a korai időszaktól kezdve a püspökség fennhatósága alá tartoztak42 –, a másik pedig a Vaška környékén, a Dráva mentén fekvő birtoktömb (1201: Dusa, Gasca–Gušće,43 Wasca–Vaška). (A püspökség az 1201-es adat szerint még több kisebb birtokkal – Gaurastin~Varasd, Camarniza~Kamarcsa, Zdelia44 – rendelkezett a Dráva mentén, ezek azonban csak a 13. század későbbi évtizedeiben foghatók meg az okleveles anyagban.)

A zágrábi püspökségre vonatkozó birtoktörténeti adatok sorában sajátos helyet foglalnak el a székeskáptalan45 javait említők, melyek szintén a 12.

41 DOBRONIĆ, 1951. 9. térkép 42 DOBRONIĆ, 1951. 276-281. o.; N. Klaić nem tartja kizártnak, hogy ez a terület – mely „Szlavónia ezen részének legfontosabb vízi csomópontja” – mindjárt a püspökség alapításakor az egyház birtoka lett. KLAIĆ, 1982. 308-309. o. 43 DOBRONIĆ, 1951. 284-296. o. Dobronić Gasca-t Gušće-vel azonosította (UO. 287-288. o.), ami alátámasztani látszik, hogy a főesperességek megszerveződése – mint már utaltam rá, a csázmai prépostnak alárendelt gušćei archidiakonátus 1232 előtt már bizonyosan létezett – összefüggést mutat a közvetlenül a püspökség fennhatósága alá tartozó birtokok elhelyezkedésével. SZEBERÉNYI, 1999. 48. o. 44. jz. 44 MEZ I. 13. sz.; DOBRONIĆ, 1951. 257-271. o. 45 A zágrábi káptalan létrejöttének problematikája nem tisztázott. A horvát történetírás szerint a káptalant már közvetlenül a püspökség alapítása után létrehozták. TKALČIĆ, Ivan: Prieporod biskupije zagrebačke u XIII. vieku. In: Rad, 41. (1877), 122-154. o., itt: 123. o.; Ljudevit Ivančan a Szent László király által Duh püspök mellé




126

század végétől bukkannak fel. A már említett Zelina és Novum predium még Prodanus püspök adományaként került a káptalanhoz az 1180-as évek közepe táján.46 1181. évi oklevélből arról értesülünk, hogy az egykori Alexius bán47 elhunyt fia lelki üdvéért Toplissa nevű prediumot összes tartozékával a zágrábi egyháznak adta, melyet azonban Belee varasdi (de Garestin) ispán és utóda, Mothmer a kanonokoktól erőszakkal elragadott, és a káptalan csak III. Bélától tudta kieszközölni jogos jussa visszaadatását.48 A káptalan javára történő királyi birtokadományra is III. Béla idejéből vannak az első adataink. 1217-es megerősítő oklevél, és egy másik, adott officinariusokat tartotta az első zágrábi kanonokoknak. IVANČAN, Ljudevit: Zagrebački kaptol (1093-1932) In: Croatia sacra 2. (1932), 161-275. o., különösen: 162-163. o. Nada Klaić egy 1237-es adatra hivatkozik (MEZ I. 64. sz.), mely szerint a kanonokok egy olyan halastavat kaptak vissza a püspöktől, melyet azok már „az egyház alapításától” kezdve (a fundacione ecclesie) bírtak. KLAIĆ, 1982. 398. o. A legkorábbi adatok vizsgálatából az valószínűsíthető – amint arra már Ortvay Tivadar rámutatott (ORTVAY, 1891-1892. II. 689-690. o.) –, hogy a káptalan II. Béla idejében már létezhetett. Ld. CD II. 175. sz. 46 MEZ I. 3. sz. Vö. 34. jz. 47 Alexius (Elek) II. Béla uralkodása idején töltötte be a báni tisztséget. SZABADOS György: Szlavón bánok. In: KMTL 649. o. 48 CD II.175. sz. Alexius adományát 1217-ben is említik: MEZ I. 32. sz. II. András ezen oklevele a zágrábi káptalan által szerzett birtokokat sorolja fel, „eredetüket” is feltüntetve. MEZ I. 32. sz. IX. Gergely pápa 1227-ben megerősítette e királyi magnum privilegiumot: MEZ I. 49. sz. Bár az oklevél hitelével kapcsolatban kétségek merültek fel (Vö. RA 107. o.), de adatait több ponton igazolják más források is, így Nada Klaić – kritikai megjegyzésekkel – egészében hitelesnek kútfőnek tekinti. KLAIĆ, 1982. 403. 30. jz., ill. 404-406. o.




127

1221-es diploma tanúsága szerint a kanonokok a Keymuk alatt található Kemesnice földet49 kapták a királytól, míg II. András 1217-es diplomája Rabuch földdel kapcsolatban jegyzi meg, hogy azt atyja adományozta a káptalannak (quam pater noster contulit).50 Az egyik első, név szerint is ismert zágrábi kanonok, Baranus dékán51 – András herceg 1202-es megerősítő oklevele szerint – III. Bélától a várnépek sorába tartozó Kaianj (Kaianj casternsis) volt földjét kapta adományba.52 Baranus Andrástól is szerzett birtokot: 1200-ban a hercegnek tett szolgálatai jutalmaként (in recompensacionem eiusdem servicii), közelebbről meg nem határozható földterület53 került a dékán tulajdonába – „örök birtoklásra” – azzal a joggal, hogy azt bármikor

49 MEZ I. 32. sz.; DOBRONIĆ, LELJA: Topografija zemljišnih posjeda zagrebačkog kaptola prema izvorima 13. i 14. stoljeća. In: Rad, 286. (1952), 171-256. o., különösen: 172-176. o. A birtok jelentőségét mutatja, hogy mikor azt 1221-ben II. András elvette a káptalantól, négy zágrábi várfölddel (Rodos, Widuse, Cupuc, Braten) kárpótolta az egyházat. MEZ I. 37. sz. 50 MEZ I. 32. sz. 51 Baranus-ra: TKALČIĆ, 1877 124. o.; KLAIĆ, 1982. 403. o.; KRISTÓ Gyula: II. András király „új intézkedései”. In: Századok, 2001/ 2., 251-300. o. (a továbbiakban: KRISTÓ, 2001), különösen: 261-626. o. A dékán már 1193-ban is perbeli eskütevőként szerepel: CD II. 250. sz. 52 MEZ I. 14. sz. 53 MEZ I. 32. sz. II. András 1217-es oklevele felsorolja a Baranus dékán által a káptalannak adományozott javakat: „Resnek uidelicet, Scepnica, Brest, terra Sihcneh et Werwthc, Tornoa cum terra Coeani, et Duls.” Közülük terra Coeani az 1202-ben említett Kaianj-féle földdel lehet azonos, míg terra Sihcneh et Werewtc 1213-ban került a dékánhoz II. András adományából MEZ I. 29. sz.




128

szabadon elidegenítheti (quibuscunque vellet dare vel vendere posset).54 Imre 1201-es oklevelében is olvashatunk Baranus valamely földjéről, mivel az a Zágráb-környéki püspöki birtok (Zagrabia) egyik határát az „ad villam ecclesie, quam tenuit Baranus decanus” megfogalmazással tüntette fel.55 Végezetül, az 1201-es Imre-féle diploma Ugra predium leírásában a birtok egyik határát meta canonicorum-ként szerepelteti, ami szintén valamilyen káptalani birtokra utalhat.56

Az 1201-es oklevélben nem szerepelő, ám korábbi adatokból ismert – igaz meglehetősen csekély számú – zágrábi birtokok rendelkeznek egy jellegzetes sajátossággal: tudniillik a rájuk vonatkozó oklevelek kiadója András „Dalmácia, Horvátország és Chulm hercege” volt.57 Az első idevonható adat – igaz, nem birtokra, hanem az egyházi népek feletti püspöki joghatóság kiterjesztésére vonatkozóan – 1198-ból származik, melynek tartalmára alább még részletesen kitérek.58 1200. évi oklevél szerint András a bizonyítékok megvizsgálása után Dominicus püspöknek ítélte Zadur fivérével, Péterrel szemben Graboniza földet.59 1201-ben pedig a Cagnis nevű szávai szigetet adományozta a zágrábi egyháznak.60

54 MEZ I. 11. sz. 55 MEZ I. 13. sz. 56 MEZ I. 13. sz.; DOBRONIĆ, 1951. 253-255. o. 57 SZABADOS, 1999. 94-95. o. 58 CD II. 280. sz. 59 MEZ I. 9. sz. 60 MEZ I. 12. sz.




129

A „magterületet” alkotó birtokállomány 12. század végén tapasztalható kiterjesztése mögött egy másik tendencia is nyomon követhető, mely a zágrábi egyház birtokain tartózkodó népek feletti joghatóság kiszélesítésének irányába mutat. Erre láttunk már példát a csázmai és dubravai birtokok népeivel kapcsolatban említett adózási szabályozás kapcsán,61 mely a püspökség anyagi erőforrásait gyarapította a bán, illetve a herceg rovására. A püspöki juriszdikció kiterjesztését tekintve azonban legbecsesebb adatunk egy 1198-as, kétségtelen hitelű diploma, melyet András horvát-dalmát herceg állíttatott ki Dominicus püspök részére. Ez a püspöki és egyházi népek felett kizárólag a püspök vagy bírái joghatóságát ismeri el: „...Népednek és a zágrábi egyháznak azt a szabadságot adjuk és pecsétünk erejével megerősítjük és megszilárdítjuk, úgy a magyarokat, mint a latinokat, illetve szlávokat illetően, hogy ha valaki, bárkit a te vagy az említett egyház népe közül perbe akarna hívni, az te előtted, illetve az általad állított bírák előtt köteles legyen megjelenni; senki nem tartozik imént mondott népedből és egyházból más bíró előtt bárkinek felelni”.62

61CD II. 315. sz.; CD II. 327. sz. 62MEZ I. 7. sz.:”...populo tuo et ecclesie zagrabiensi conferimus libertatem, et sigilli nostri munimine confirmamus et roboramus tam Hungaris, quam Latinis seu Sclavis, ut si quis aliquem de populo tuo et ecclesie predicte in causam trahere voluerit, sub te vel sub iudicibus a te constitutis eum debeat convenire; nec aliquis de iam dicto populo tuo et ecclesie sub alio iudice teneatur alicui respondere.” Nada Klaić, véleményem szerint – a „magyarok, latinok és szlávok” kitételre hivatkozva – indokolatlanul leszűkíti a




130

A zágrábi egyházi birtokok és joghatóság kiterjesztése, úgy tűnik szorosan köthető Dominicus zágrábi püspök személyéhez. Bár nem vitás, hogy a korai forrásokból előtűnő kép némileg torzít, hiszen azok épp a 12. század végétől kezdenek lassan csordogálni és emiatt a korábbi püspököknek jó, ha a nevét ismerjük,63 mégis figyelemre méltó, hogy az első széleskörű jogok, és a zágrábi birtokokat megerősítő és összeíró oklevelek a 12-13. század fordulójáról származnak. Az Imre király és

privilégium tartalmát, amikor úgy fogalmaz, hogy: „Nem kétséges, hogy ez a kiváltság az egész z á g r á b i t e l e p ü l é s t magában foglalta.” [Kiemelés tőlem – Sz. G.] KLAIĆ, 1982. 311. o. (A KMTL, 738. o., Klaić véleményét veszi át.) Az én értelmezésem szerint – mivel az oklevélben egyetlen utalás sincs bármiféle településre, az kizárólag a püspök és az egyház népeit emlegeti – a kiváltság az összes (különböző etnikumú) püspöki nép feletti joghatóság kiterjesztését foglalja magában, amibe természetszerűleg Zágráb lakosai is beletartoztak. („Latinokkal” kétség kívül elsősorban itt kell számolnunk.) Ortvay szintén teljes bíráskodási exemptióként értelmezte a forráshelyet. ORTVAY, 1891-1892. II. 688. o. 63A 14. századi Statuta Capituli Zagrabiensis praeambuluma felsorolja a zágrábi egyházfőket. (MEZ II. 5-7. o.) E szerint a 12. században sorrendben Duh, Bertalan, Francita, Bernardus, Mátyás, Dominicus és Prodanus püspökök következtek, amely sorrendnek az okleveles említések több helyütt ellentmondanak: Duh (1091.k.), Fancica (1131 előtt, utóbb kalocsai érsek), Macilinus (1134) – DHA I. 85. sz.; Verblen (1142., CD II. 49. sz.); Gotschaldus (1156., KNAUZ, FERDINANDUS (red.): Monumenta ecclesiae Strigoniensis. I. Strigonii, 1874, 76. sz.); Bernaldus (1163., CD II. 94. sz.); Prodanus (1181-1183/5? – vö. RA 140. sz.; CD II. 175. sz., MEZ I. 3. sz.); Ugrin, választott püspök (1185., MEZ I. 3. sz.); Dominicus (1193-1201, CD II. 244. sz., 247. sz., 250. sz., 280. sz. stb., utolsó említése: MEZ I. 13. sz.)




131

András herceg közti, a 90-es évek végén kibontakozó ellentét64 jó lehetőséget biztosított a „zavarosban való halászásra”, amit a jelek szerint Dominicus is felismert (vagy legalábbis az oklevelek általa nevesítik azt a zágrábi „lobby”-kört, melynek Baranus dékán éppúgy tagja lehetett, mint a lokális egyházi elit más tagjai). Nem véletlen a zágrábi egyház ebben az időszakban úgy az uralkodótól, mint a délvidéket több-kevesebb legitimitással kormányzó hercegtől szerzett privilégiumokat. Ennek kapcsán jegyezhető meg, hogy az e tény felismeréséből fakadó – meglehetősen parttalan – szakirodalmi vita arról, hogy vajon a zágrábi egyházfő inkább a király, avagy a herceg „pártjához” tartozott-e65 – ami például a Dominicus püspökkel, horvát-dalmát guberniuma idején kapcsolatban álló Kalán pécsi püspök

64PAULER, 1899. II. 12-13. o.; SZABADOS GYÖRGY: Imre és András. In: Századok 1999/ 1., 85-111. o. 65Tkalčić szerint Dominicus püspök az 1198-as összecsapáskor Imre pártján állt, míg Vjekoslav Klaić úgy véli a püspök kezdettől, – annak veresége után is – a herceg mellett tartott ki, aki adományokkal halmozta el, Imre pedig privilégiumokkal próbálta a maga oldalára állítani. TKALČIĆ, 1877. 125. o.; KLAIĆ, VJEKOSLAV: O hercegu Andriji (1197-1204). In: Rad 136. (1898), 220-222. o. (Rezüméje: MARGALITS EDE: Horvát történelmi repertórium. I-II. Budapest, 1900-1902., II. 227-228. o.); Nada Klaić szerint Dominicus előbb Kalán gubernátort, majd András herceget nyerte meg céljainak és a trónviszály kitörésekor is kitartott a herceg mellett, de a pápai nyomás rákényszerítette, hogy meghajoljon a törvényes király előtt. Ekkor Imrétől is birtokokat nyert, majd később II. Andrástól is, de jelentős politikai szerepet a továbbiakban nem tölthetett be, mivel a király a későbbiekben inkább egykori dalmáciai híveire támaszkodott. KLAIĆ, 1982. 327. o.




132

esetében is erősen vitatható66 – arra utal, hogy a századforduló egyházi elitjének politikai működését illetően újabb vizsgálatokra lenne szükség.

Ha a zágrábi püspökség előbbiekben áttekintett 12. századi birtokviszonyait és az egyházmegye középszintű szervezeti felépítményét – melynek képe szintén a 12. század végétől rekonstruálható – egybevetjük, levonható még egy következtetés. Tudniillik az 1091-1201 között szerzett egyházi birtokok egy része – Csázma, Varasd, Vaska, Gušće, Gora, Kamarcsa – a 13. században főesperességek központjaként tűnik fel, ami úgy vélem alátámasztja azt a vélekedést, hogy mind a térítői tevékenység, mind annak – fokozatos – egyházszervezeti lecsapódása (az archidiakonátusok megszerveződése) Szlavónia esetében szorosan kötődik a közvetlen egyházi (püspök/ség/i) kezelésben lévő területekhez, mindenekelőtt a birtokközpontokhoz.67

66SZEBERÉNYI GÁBOR: „Kalán, Isten kegyelméből palliumos pécsi püspök, egész Dalmácia és Horvátország kormányzója” (Újabb szempont a horvát-magyar perszonálunió 12. századi történetének kérdéséhez) In: VONYÓ JÓZSEF (szerk.): Tanulmányok Pécs történetéből. Pécs, s.a. 67SZEBERÉNYI, 1999. 49-50. o.




Documents

SZEBERÉNYI Gábor: Birtokviszonyok és politikai játszmák