SZAKDOLGOZAT

Márton Róbert

MISKOLC

2014

2

MISKOLCI EGYETEM

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK

A FRANCIA ABSZOLUTIZMUS

KIALAKULÁSA ÉS JOGTÖRTÉNETI

HÁTTERE

SZERZŐ: MÁRTON RÓBERT

JOGÁSZ SZAK

LEVELEZŐ TAGOZAT

KONZULENS: DR. LEHOTAY VERONIKA

EGYETEMI TANÁRSEGÉD

MISKOLC

2014

3

UNIVERSITY OF MISKOLC

FACULTY OF LAW

DEPARTMENT OF LEGAL HISTORY

DEVELOPMENT AND LEGAL HISTORY OF

FRENCH ABSOLUTISM

AUTHOR: MÁRTON RÓBERT

FACULTY OF LAW

PART TIME COURSE

CONSULTANT: DR. LEHOTAY VERONIKA

PROFESSOR INSTRUCTOR

MISKOLC

2014

4

5

TARTALOMJEGYZÉK

Tartalom

Tartalomjegyzék ............................................................................................................... 5

Bevezetés .......................................................................................................................... 6

I. Az abszolutizmus fogalmának kialakuLÁsa ............................................................. 8

1.1. Az abszolutizmus .............................................................................................. 8

1.2. A felvilágosult abszolutizmus ......................................................................... 12

II. AZ ABSZOLUTISTA ÁLLAM KIALAKULÁSA FRANCIAORSZÁGBAN .... 18

2.1 Az abszolutizmus előjelei és kialakulásának feltételei ......................................... 18

2.2. A francia abszolutizmus kiépülésének fontosabb mérföldkövei ......................... 19

III. AZ ABSZOLUTIZMUS ÁLLAMMODELJE ................................................... 23

3.1. Hatalmi ágak összefonódása ................................................................................ 23

3.2. A Francia Királyság jogairól és kiváltságairól 1520-ból ..................................... 24

3.3. Bernard Girard du Haillan historiográfus a francia monarchiáról és a király

jogairól (1594) ............................................................................................................ 24

IV. Az abszolutizmus fénykora – A „Napkirály” Franciaországa ............................ 26

4.1. XIV. Lajos, a Napkirály (1643-1715) .................................................................. 26

4.2. A 17. századi Franciaország ............................................................................ 27

4.3. Az abszolutizmus kialakulásának akadálya: A Fronde (1648-1653) ................... 29

4.4. A francia abszolutista állam, XIV. Lajos idején .................................................. 31

4.4.1 Az államszervezet .......................................................................................... 31

4.4.2. Merkantilizmus Franciaországban ................................................................ 34

4.5. Az abszolutizmus válsága .................................................................................... 36

V. Az abszolutizmus joga Franciaországban ............................................................... 39

1. A római jog továbbélése Nyugat-Európában ...................................................... 39

2. A Villers-Cotterets-i rendelet .................................................................................. 40

3. Az államirányítás módja: az ordonnance-ok ...................................................... 42

4. Az eljárásjog fejlődése ........................................................................................ 43

4.1. A közrend ......................................................................................................... 43

4.2 A büntetőeljárás jellemzői XIV. Lajos államában ............................................ 43

4.3 Az 1670-es Ordonnance Criminelle ................................................................. 44

5. A Code Louis ...................................................................................................... 46

6. A kereskedelem szabályozása ............................................................................. 47

7. A tengerészet fejlesztése ..................................................................................... 49

8. A gyarmati terjeszkedés ...................................................................................... 51

Befejezés ......................................................................................................................... 52

Képjegyzék ..................................................................................................................... 55

Irodalomjegyzék ............................................................................................................. 56

6

BEVEZETÉS

Szakdolgozatom témájaként a franciaországi abszolutizmus államának, valamint

az abszolutizmus jogtörténeti hatásának bemutatását választottam. A témaválasztásomra

hatással volt kedvenc íróm, Robert Merle, aki Francia história néven írt tizenhárom

részes sorozatot, melynek cselekménye a középkori Franciaországban játszódik,

bemutatva a kor számos kiemelkedő történelmi személyiségeit, s szemlélteti az akkori

Franciaország, valamint Európa fontosabb társadalmi, politikai és katonai történéseit. A

regény 1977-ben íródott, magyar nyelvű fordítása elsőként 1982-ben született meg.

A franciaországi abszolutizmus kialakulását I. Ferenctől kezdve számíthatjuk,

aki az első igazán abszolutista módon uralkodó király volt francia földön, azonban a

francia abszolutizmus a 17. századra, XIII. Lajos és XIV. Lajos uralkodásának idejére

tehető. Franciaország ezen időszakra vált európai nagyhatalommá, s ezzel egyidejűleg

lett a nyugat-európai abszolutizmusok mintaállamává. Érdekes álláspont Hahner Péteré,

aki államtörténetében az abszolutizmus csúcspontjaként az 1680-as évet jelöli meg,

amikortól kezdve nagyhatalommá válik Franciaország és állást foglal amellett is, hogy

innentől kezdve számítható a Napkirály egyeduralma Franciaországban, nem pedig

Mazarini halálától, 1661-től.

A jogtörténeti fejlődés szempontjából azt lehet mondani, hogy Franciaországban

az abszolutizmus kialakulásáig, XIV. Lajos uralkodásáig jellemzően több szokásjog volt

érvényben, mondhatni minden tartományi részen más-más jog határozta meg az

emberek életét. A szokásjogok száma Franciaországban a források szerint a 17. század

elején mintegy 200-ra tehető. Az abszolutizmus szinte minden téren egységesítést,

központosítást valósított meg, így a jogrendszer esetében is. XIV. Lajos uralkodásának

idején kodifikációs időszak kezdődik, egységesül a polgári jog, az eljárásjog,

büntetőjog, a kereskedelem, a tengerészeti jog, valamint a gyarmatokra érvényes jog

egyaránt.

Dolgozatomban az abszolutizmus fogalmának kialakulását, az abszolutizmus

államának bemutatását, valamint a franciaországi abszolutizmusnak a jogfejlődésre

gyakorolt hatását mutatom be. Szakdolgozatomban kitérek az abszolutizmus késői

változatára, a felvilágosult abszolutizmusra, érintve jellegzetes vonásait és bemutatva

néhány jeles képviselőjét.

Forrásokban gazdag ez az időszak, tekintettel arra, hogy Roger Price, Hahner

Péter, Georges Duby is készített Franciaországról szóló államtörténetet, magyar

7

vonatkozású forrásként pedig Papp Imre Napkirályról szóló könyvét, valamint Stipta

István: Az abszolutizmus állama című írását emelném ki. A nyugat-európai

abszolutizmusokat vizsgálta Képes György, akinek az írását szintén ki kell emelnem.

8

I. AZ ABSZOLUTIZMUS FOGALMÁNAK

KIALAKULÁSA

1.1. Az abszolutizmus

Az abszolutizmus fogalom a 19. században keletkezett, Georg Jellinek két

változata között tett különbséget. Az egyik változat alapján az uralkodó isteni

felhatalmazás, vagy társadalmi szerződés alapján gyakorolja a hatalmat, az állam pedig

ennek eszköze. A másik változata Jellinek szerint, amikor az állam minden

jogosultságot megtart magának, s ez a korlátlan hatalomteljesség egészen a

totalitarizmusig terjedhet.1

Az abszolutizmus eszméje egészen a Kr. u. 3. századig vezethető vissza, az

ekkor élt Ulpianus azt írta: „az uralkodó akaratának törvényereje van”, ezen elv a

pápaság és a római császár hatalmát vitató monarchiákban tűnik fel, Niccolo

Macchiavelli pedig később „A fejedelem” című írásában leírja, milyennek kell lennie a

jó uralkodónak, azt írja: „A cél szentesíti az eszközt”2.

Jean Bodin „Az állam” című munkájában azt írja, hogy az uralkodónak

teljhatalma van, akit a földi törvények nem korlátozhatnak, kizárólag természeti

törvények. Bodin-nél jelenik meg a szuverenitás elve, azaz, hogy legitim uralkodót illet

meg a teljhatalom.

Thomas Hobbes felfogása szerint az uralkodó kizárólag Istennek felelős, Jacques

Bossuet pedig az uralkodó hatalmát egyenesen Istenéhez hasonlította. 3

Ezzel szemben John Locke úgy vélte: „az uralkodó köteles a társadalmi

szerződést betartani, hatalmát alattvalóival megosztani, az isteni és emberi törvények

megsértése esetén trónjáról lemondani.”4

Charles de Grassaille/Grassalio 1538-ban azt írja:

„Franciaország királya királyságában olyan, mint egy emberré lett Isten, mert amit a

király tesz, azt nem mint király teszi, hanem mint Isten.(…) Franciaország királya nem

ismer el semmiféle elöljárót evilági ügyekben, ám más a helyzet a lelkiekre vonatkozó

1 Stipta István: Az abszolutizmus állama. Rubicon, 1997/8. sz. 30-33. o. (A továbbiakban: Stipta,1997.)

2 Ifj. Barta János: „Napkirályok” tündöklése. Csokonai, Debrecen. 71.o. (A továbbiakban: Barta, 1996)

3 Barta, 1996. 71. o.

4 Stipta, 1997. 30-33. o.

9

dolgokban, ahol minden teremtmény az egyedüli és legfőbb fejedelem, (…) a

mindenható Isten legfőbb helytartójának, a pápának alattvalója.”

Henning Arnisaeus Három könyv a felségjogról című művében 1610-ben leírja,

hogy az uralkodói jogoknak két csoportja létezik, kis felségjogok és nagy felségjogok.

A kis felségjogok átruházhatóak, mint például az egyházkormányzati jog, a pénzverés

és adóztatás joga, viszont a király nevében lehetséges ezen jogok gyakorlása. Ezzel

szemben a nagy felségjogokat kizárólag az uralkodó jogosult gyakorolni, ide tartozik

többek között a hadüzenet, békekötés és törvényhozás joga.5

1648-ban Sir Robert Filmer angol politikai író az Isten által Ádámra és utódaira

ruházott főhatalomból levezette a családfők által a háztartás felett gyakorolt uralmukat,

s ezzel magyarázta a királyok abszolút hatalomhoz való isteni jogalapjait: „Isten

elrendelte, hogy Ádámban a főhatalom korlátlan legyen, és oly nagy, mint akaratának

minden cselekedete, és amint őbenne, úgy mindazokban is, akiknek abszolút hatalma

van. (…) A monarchikus formát minden más kormányformával szemben előnyben kell

részesíteni. (…) Ha ellenkezve valaki azt állítaná, hogy a királyok ma nem atyái

népünknek vagy királyságuknak és hogy az apaság elvesztette kormányzási jogát, azt

kell válaszolnunk erre, hogy a ma élő vagy valaha volt királyok mindegyike vagy

népének atyja, vagy ilyen atyák örököse, vagy emez atyák jogának bitorlója. (…) Az

alattvalók engedelmessége, mellyel királyuknak hódolnak, nem más, mint a legfőbb

apaságot illető tisztelet kifejezése. (…) Istennek egyedül van joga királyságokat adni

vagy elvenni, s ezáltal az alattvalókat egy másik apai hatalom iránti engedelmességbe

vezetni.”6

„Az abszolutizmus alatt tágabb értelemben ma is olyan korlátlan uralkodói

hatalmat értünk, amelynek gyakorlását mellé- vagy fölérendelt autonóm hatalom,

intézményes tényező nem korlátozza.”7

XIV. Lajos Isten kegyelméből uralkodó királynak tartotta magát; Jacques

Bénigne Bossuet, udvari főpap irányításával dolgozták ki az abszolút uralkodó isteni

eredetének elméletét, majd ezt követően a napkultuszt: „a király úgy ad fényt és meleget

birodalmának, ahogyan a Nap a Földnek” – írja Papp Imre8. A napkultusz nem ekkor

jelent meg a történelemben, hiszen már az egyiptomi fáraók is napistennek tekintették

5 Képes György: Abszolutizmusok, ELTE Oktatási anyag, 2010. 18. o. (A továbbiakban: Képes, 2010.)

6 Poór János (szerk.): Kora Újkori Egyetemes Történeti Szöveggyűjtemény. Osiris. Budapest, 2000. 71-

72. o. – A királyi hatalom isteni jogalapjának elmélete (1648). (A továbbiakban: Poór,2000.) 7 Stipta, 1997. 30. o.

8 Papp Imre: A Napkirály, Kossuth Kiadó, Budapest. 1988. 71. o. (A továbbiakban: Papp, 1988.)

10

magukat – mint például IV. Amenhotep –, de említhető a14. századi burgund állam is

példaként, ahol szintén a Nap volt az uralkodás szimbóluma, a francia királyok az 1400-

as években vették át, „már XI. Lajos tallérjain is a napkorong ragyogott.”- írja Papp

Imre9

Bossuet, az abszolút monarchia teoretikusa azt írja az 1670-es években:

„vannak, akik összemossák az abszolút hatalmat az önkényes hatalommal.”10

Az isteni jogalappal kapcsolatosan George Straka azt tartja, hogy „a

tizenhetedik században az isteni jogalap lényegében egy olyan népszerű teória volt,

melyet kinyilatkoztattak a pulpitusról, népszerűsítettek a piacokon és

megtapasztalhattak a csatatéren. Nem valamely filozófus fejtette ki, az ereje éppen

abban rejlett, hogy mindenféle rendű és rangú ember számára univerzális érvényű

igazsággal bírt.”11

Bibó István azt írja: „a középkor évszázadaiban, mely a dinasztikus és feudális

kapcsolatok nagyfokú szívósságát és tartósságát mutatta, különösen így volt a 17-18.

században, amikor a monarchikus-feudális legitimitás egy aránylag nagymértékben

stabil államközi rendet tudott létesíteni Európában, ennek az államrendnek megvolt a

maga világos legitimitásalapja, a királyok isteni joga, mely organikusan ráépült a

feudális lojalitások és közmeggyőződések összefüggő rendszerére.”12

Az abszolút monarchiában szinte korlátlan hatalommal rendelkezik az uralkodó,

melynek semmiféle mellé- vagy fölérendelt intézményes tényező nem szabhat gátat.

Molnár Erik magyar történész megfogalmazása szerint: „az uralkodói akarat

érvényesítése az állam egész területén a királytól függő bürokrácia, az állandó

hadsereg és a király által kivetett adók segítségével.”13

Az abszolutista királyok törekedtek arra, hogy kezükben egyesüljön a

Montesquieu által megkülönböztetett három hatalmi ág, az igazságszolgáltatói-,

végrehajtói-, és törvényhozói hatalom.

Az abszolutizmus kifejezéssel kapcsolatban Sashalmi Endre sajátos véleményt

fogalmaz meg: azt írja, hogy „az abszolutizmus kifejezés elsősorban Franciaországgal

9 Papp, 1988. 71. o.

10 Képes György: Az abszolút monarchia, Budapest, Gondolat, 2014. (A továbbiakban Képes, 2014)

11 Képes, 2014. 28. o.

12 Bibó István művei: VII. kötet. forrás: http://books.google.hu/books?id=d-

ViAgAAQBAJ&pg=PT54&lpg=PT54&dq=bib%C3%B3+istv%C3%A1n+abszolutizmus&source=bl&ot

s=ktcHR5RZHt&sig=lzC1Gl3VHXIRcpjhJrRYbqVKVWI&hl=hu&sa=X&ei=wQkzVKDXNeqkygP1wo

GQCQ&ved=0CCwQ6AEwAw#v=onepage&q=bib%C3%B3%20istv%C3%A1n%20abszolutizmus&f=f

alse 13

Stipta, 1997. 30-33. o.

11

forr össze, mintaállamának pedig XIV. Lajos (1643-1715) Franciaországát tartották, s

tartják még sokan manapság is. A magam részéről azonban határozottan egyetértek

azon mérvadó történészekkel, s manapság már ők vannak többségben, akik szerint

Franciaországban nem valósult meg az abszolút monarchia, mint politikai rendszer

(ettől persze még az elmélet létezhetett, sőt létezett is!), éppen ezért mintaállamnak sem

nevezhető. Ugyanis egyes francia tartományokban mindvégig fennmaradtak az

adómegajánlás jogát gyakorló rendi gyűlések, és a párizsi parlament szerepe sem szűnt

meg a törvényhozás terén. Továbbá tartományi parlamentek is léteztek, amelyek viszont

megtagadhatták a párizsi parlament által becikkelyezett törvények végrehajtását, ha

ezek ellenkeztek az adott tartomány jogával. Ha pedig egy uralkodó nem hozhatott és

nem törölhetett el törvényt, illetve nem adóztathatott saját jogán, hanem csak valamely

szer/szervek (pl. királyi tanács, rendi gyűlés, parlament) jóváhagyásával, akkor nem

beszélhetünk abszolút királyi hatalomról.”14

Geoffrey Treasure véleménye szerint „az abszolutizmus egy olyan fázis volt a

politikai gondolkodás történetében, amikor konszenzus alakult ki e gondolat hirdetői, és

a kormányzat gyakorlói közt a hatékonyabb szuverenitás és az alattvalói engedelmesség

szükségességéről.”15

14

Képes, 2014. 16. o. 15

Képes, 2014. 20. o.

12

1.2. A felvilágosult abszolutizmus

Európában elsőként II. Fülöp spanyolországi uralkodását (1556-1598) illették

abszolutista jelzővel. Az abszolutizmus korai formája, a katonai, gazdasági és igazgatási

állam Franciaországban XIII. Lajos, Angliában pedig a Tudorok uralkodásának idejére

tehető. Német területen tartományi fejedelemségek szintjén jelenik meg az

abszolutizmus, mely egészen 1789-ig tart, 1740-től pedig felváltja a klasszikus

abszolutizmust annak felvilágosult formája.

„A tudományos irodalomban Wilhelm Roscher 1847-es tanulmánya révén jelent

meg először a felvilágosult abszolutizmus fogalma. A szerző az abszolutizmuson belül

megkülönböztette az „aufgeklärter Absolutismus”-t, amelynek elkülönítő ismérvét a

gazdaság szabályozására irányuló törekvésben jelölte meg. Az 1928-as oslói

történészkongresszuson Michel Lhéritier referátumáról lefolyt vita során került szóba

először, hogy a filozófusok és fiziokraták programja milyen mértékben valósult meg a

gyakorlatban. Itt alakult ki egységes álláspont arról, hogy a felvilágosult abszolutizmus

speciális európai jelenség, amely az 1740-es évektől a francia forradalomig terjedő

időszakot fogta át.” – írja Stipta István.16

„A felvilágosult abszolutizmus filozófiai eredetű, az etikai idealizmus

terméke”17

- írja Stipta István. A felvilágosult abszolutizmus egyik legfontosabb

jellemzője, hogy a korábbi isten kegyelméből felkent uralkodó helyett egy olyan

uralkodó került, aki a legfontosabb államügyeket személyesen intézte, s uralkodását

tetteivel igazolta. Emellett az alattvalók társadalmi rétege a felvilágosodás hatására, a

polgárosodás előjeleként egyre inkább átalakul, s állampolgári értelmet nyer. A rendi

intézmények átalakulnak, megjelenik az egyre erősebbé váló hivatalnoki réteg.

A felvilágosult abszolutizmus jellegzetessége a jog területén a kodifikációra

törekvés, ennek szellemében jelennek meg mind a büntetőjog, mind a civiljogi

törvénykönyvek.

Az abszolutizmus korszakában az állam alaptörvényeit még az isten

kegyelméből uralkodó királynak sem volt szabad megszegnie. „Az uralkodó felelős volt

Isten előtt: saját országában Krisztus földi helytartójának tekintette magát”.18

16

Stipta, 1997. 31. o. 17

Stipta, 1997. 31. o. 18

Stipta, 1997. 30-33. o.

13

Képes György azt írja, hogy az abszolutizmus és a despotizmus élesen

elválasztandó fogalmak, mivel az abszolút uralkodót még hatalma csúcsán is

korlátozták az isteni törvények, a természeti törvények, valamint alaptörvényi

korlátozások (például a trónöröklési rend, vagy a birodalom oszthatatlansága), mely az

általa abszolutista mintaállamként említett, 1660 utáni Dániát is jellemzi. Képes György

azt írja, hogy a felvilágosult abszolutizmus, vagy felvilágosult despotizmus vitájában a

német történettudomány álláspontjával ért egyet, akik rámutatnak arra, hogy a közép- és

észak-európai felvilágosult abszolutista uralkodók tudatosan vetették alá magukat

magasabb jogelveknek, valamint a közjót igyekeztek szolgálni, míg a despotikus

uralkodókat a közjóra törekedés helyett inkább az önkény jellemzi.19

Képes György azt írja: „ Létezett felvilágosult abszolutizmus, miközben hasonló

eredményeket sikerült elérni, olyan államokban is (pl. II. Katalin Oroszországa),

amelyek kormányzati rendszere az erkölcsi és alaptörvényi korlátok hiányában inkább

autokratikusnak mondható.”20

A XVIII. század nagy fejedelmei, mint a porosz Nagy Frigyes, az orosz II.

Katalin, előre látták azt, hogy államaikban újításokat kell végrehajtani, melyeket

célszerű önként megvalósítani, ezzel elkerülve azt, hogy a nép forradalom útján

követelje azokat. A felvilágosult abszolutizmus hívei felülről jövő reformokkal az állam

társadalmi és politikai helyzetét akarják meghatározni. Jelentős képviselői: a Habsburg

Birodalomban Mária Terézia és II. József, Poroszországban II. Nagy Frigyes,

Oroszországban pedig II. Katalin voltak.21

Dr. Kiss Géza azt írja: „A felvilágosult abszolutizmus eszméje azoknak az

idealista filozófusoknak a társadalom felfogásából táplálkozott, akik hittek az uralkodó

társadalomformáló szerepében és a racionális eszmék hatásában, vagyis abban, hogy

csak a szükséges reformokat kell végrehajtani és a nép gazdag, művelt, sőt szabad

lesz.”22

Az uralkodó reformjai az abszolutizmus és a feudalizmus fenntartását

szolgálják, a nemesség helyzetét féltve őrzi. A felvilágosultság azt jelenti, hogy az

uralkodó felismeri országának elmaradottságát és ezért reformokat hajt végre.23

Köpeczi Béla arra a kérdésre, hogy mit is jelent a felvilágosult abszolutizmus,

azt írja: „Egy olyan kormányformát, amelyben az uralkodó az ész törvényszerűségei

19

Képes, 2010. 20. o. 20

Képes, 2010. 20. o. 21

Dr. Márki Sándor: Az újkor története, Athenaeum Kiadó, é.n. (Továbbiakban Márki, é.n.) 317. o. 22

Dr. Kiss Géza: Egyetemes történelem 1640-1789, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. (A továbbiakban

Kiss, 2001.) 117. o. 23

Kiss, 2001. 117. o.

14

alapján kormányoz: reformokat hajt végre a merkantilizmus vagy a fiziokrata tanítás

alapján a gazdaságban, a jogszolgáltatásban, a jobbágyság helyzetében; a vallást az

állam hatalma alá helyezi, és érvényesíti a vallási toleranciát; a „világosság”

gondolatát terjeszti a kultúrában, tudományban. Ezek a célkitűzések nem egyformán

valósulnak meg az egyes országokban, s főleg a gazdaságban, a vallási türelemben és a

nevelésben jelentkeznek.”24

A felvilágosult abszolutizmus fő képviselője volt Voltaire,

aki II. Frigyes tanácsadója volt. Voltaire azt tartotta, hogy Poroszország mellett

Lengyelországban, Svédországban és Oroszországban is felvilágosult uralkodók

regnálnak. Voltaire az abszolút uralkodóról azt tartja, hogy erős államot irányít, s

reformjait az államigazgatás útján viszi végbe. Ezen nézeteket francia írók és

politikusok hirdették, azonban nem Franciaországban jön létre a felvilágosult

abszolutizmus, hanem jellemzően Kelet-Európa országaiban.25

Köpeczi Béla azt írja: „A felvilágosult abszolutizmus támogatóit általában a

filozófusok között szokás keresni, de nem szabad megfeledkezni a fiziokratákról sem,

akik az angol példára hivatkozva szemben állnak a merkantilizmussal. Quesnay és

társai azt hangsúlyozzák, hogy egyedül a mezőgazdaság a valóban termelő ágazat, és a

parasztság az igazi termelő osztály. Feltételezik, hogy a szabadon fejlődő és

exportképes agrártársadalom ki tudja elégíteni a szükségleteket, így az emberek

boldogságát szolgálja az általuk is képviselt felvilágosult abszolutizmus keretei között.

Voltaire és mások viszont a manufaktúrák, valamint az ellenőrzött kereskedelem mellett

szólnak, így akarják szolgálni a már említett államformát.”26

A felvilágosult abszolutizmussal egyidejűleg egy új uralkodóeszmény is

megjelent, amely az addig „isten kegyelméből” uralkodó király helyett a hivatását a

hivatását tevékenységével igazoló államfő került. „II. Frigyes a nép és közötte létrejött

– egyébként felbonthatatlan – szerződésre hivatkozott. Az uralkodás személyi jellege

erősödött meg: a – többségükben – művelt, önálló szellemiségű királyok alanyi

érdekeltséget és felelősséget éreztek a köz ügyeiért, alattvalóik sorsáért.”27

- írja Stipta

István.

A porosz állam II. Nagy Frigyes (1740-1786) uralkodásának idején érte el

fejlődési csúcspontját. Frigyest a felvilágosult abszolutizmus kiváló képviselőjeként

24

Köpeczi Béla: A felvilágosodás Európája, Rubicon, 1997/5-6. szám, forrás:

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_felvilagosodas_europaja/ (Továbbiakban: Köpeczi, 1997.) 25

Köpeczi, 1997. 26

Köpeczi, 1997. 27

Stipta, 1997. 31. o.

15

tarják számon. Frigyes az államrendszer eredeti szervezetén nem eszközölt

változtatásokat, viszont kiemelt fontosságot tulajdonított arra, hogy az államapparátus

jól működjön. Egységes, háromlépcsős bírósági szervezetet hozott létre és az

igazságszolgáltatást szakemberekre bízta. A törvények ellenére Frigyes egyúttal minden

törvény és jog forrásának tekintette magát, aki az abszolutizmust megtestesíti.

Meggyőződése volt, hogy a felvilágosult uralkodónak a nép tudatlansága miatt felülről

jövő reformokat kell végrehajtania.28

Frigyes gazdaságpolitikája még merkantilista jellegű, de ismeri a fiziokratizmust

is, alkalmazza a holland és angol mezőgazdaság eredményeit, állami

mintagazdaságokban. A hazai ipart védővámokkal kívánta megvédeni a külföldi

konkurenciától. Társadalompolitikájában az adóalap védelmét tartotta szem előtt.

Frigyes tervezte a jobbágyság megszüntetését, azonban a nemesség tiltakozása miatt ezt

elvetette. 1764-ben rendeletet adott ki arról, hogy a jobbágyot nem szabad föld nélkül

eladni, vagy elkergetni, az ingóságok pedig a paraszt tulajdonát képezik.29

Az Oroszországi felvilágosult abszolutizmus képviselője a német Anhalt-Zerbst

hercegi családból származó II. Katalin volt, aki 1762. és 1796. között uralkodott. A

felvilágosult abszolutizmus virágkora az 1750. és 1760. közötti évekre tehető. Katalin a

feudális nemesség érdekeit tartja fontosnak, kiváltságaik megőrzésére törekszik, amikor

már világossá válik, hogy a jobbágyrendszer bomlása rövid időn belül be fog

következni. Dr. Kiss Géza azt írja: „A korszellem és az orosz valóság konfliktusából

származtak azok a rendeletei, amelyek feljogosították a földesurakat, hogy parasztjaikat

Szibériába száműzzék, a politikai nyomozó hatóságokat pedig arra, hogy kíméletlenül

leszámoljanak az elnyomottak védelmezőivel. Ez a magyarázata annak is, hogy az orosz

történelem legnagyobb parasztfelkelése zárta le a felvilágosult abszolutizmus

korszakát.”30

Katalin császári tanácsot szeretett volna létrehozni, de meghagyta a szenátust is,

amelynek a belügyi kormányzat vezetése volt a feladata. A birodalmat 1775-ben

felosztotta 50 kormányzóságra, melyeknek saját kormányzója, alkormányzója,

kormánytanácsa, pénzügyi kamarája, rendőrsége és törvényszéke volt, külön a nemesek,

polgárok, jobbágyok számára, ami mutatja, hogy a népét nem tartotta elég érettnek a

törvény előtti egyenlőségre. Katalin államosította az egyházi javakat és vallási türelmet

28

Kiss, 2001. 117. o. 29

Kiss, 2001. 118. o. 30

Kiss, 2001. 176.

16

biztosított minden felekezetnek. Reformjai a közoktatást is érintették, tanítókat hozatott

Franciaországból, Németországból és Magyarországról.31

A felvilágosult abszolutizmust képviselte a Habsburg Birodalomban Mária

Terézia (1740-1780) és II. József (1780-1790). Az államszervezet megreformálására az

első javaslat 1742-ben született meg, Fridrich Wilhelm Haugwitz, Szilézia

közigazgatásának vezetője által. Ebben az esztendőben létrejön a családi-, udvari- és

államkancellária. 1752-ben Bécsújhelyen katonai akadémia jön létre, Bécsben pedig a

Thereziánum, mely hivatalnokok képzését is ellátta. Új kormányszerv jön létre Kaunitz

kancellár javaslatára, ez a legfelsőbb kormányszerv az Államtanács, melynek hatásköre

Magyarország kivételével az egész birodalomra kiterjedt. Dr. Kiss Géza azt írja: „ Mária

Teréziát tekintik az első Habsburg uralkodónak, aki már kötelességének érezte, hogy

rendszeresen munkálkodjék alattvalói jólétén.”32

Mária Terézia sokszor a rendek akarata

ellenére vezette be a parasztok szolgáltatásait szabályozó urbáriumokat. 1769-ben

létrejön a Bécsi tőzsde. A tanügyi reformok az 1777-es Ratio Educationis-ban jelentek

meg. II. József rendeletek tömkelegével kívánta felszámolni a birodalom

elmaradottságát. Központosított, egységes hatalmat akart megvalósítani, ennek

érdekében a felvilágosodás elveiből folyó politikát folytatott, ez volt a jozefinizmus. A

katolikus egyházat szigorú ellenőrzés alá vonta. Türelmi rendeletével a nem katolikus

vallásúaknak biztosított szabad vallásgyakorlatot. 1789-ben pedig a jobbágyság adó- és

úrbéri ügyeiről rendelkezett. II. József halálos ágyán rendeleteit visszavonta, a türelmi

rendelet és a jobbágyrendelet kivételével.33

„Különlegesen fontos volt a felvilágosult abszolutizmus felfogása a parasztokkal

kapcsolatban. Egyes államok megakadályozták a paraszti telkek felvásárlását és

kisajátítását. II. Frigyes a jogvédelmet az uradalmi jobbágyokra és a telepesekre is

kiterjesztette, azonban katonai szempontokra tekintettel tiszteletben tartotta a nemesség

alapvető érdekeit is. II. József – és részben már Mária Terézia – ezzel szemben

fokozatosan felszámolta a nemesi adómentességet és a robotot. II. József jutott el

legmesszebb: ő deklarálta első ízben a törvény előtti egyenlőséget, és szüntette meg a

jobbágyságot. Dánia (Norvégiával és Schleswig-Holsteinnel) és Svédország a 18.

31

Márki, é.n. 330-331. o. 32

Kiss, 2001. 128. o. 33

Kiss, 2001. 129-131.

17

század végére eljutottak a jobbágyfelszabadításig. Egyedül Oroszországban

rosszabbodott a jobbágyok helyzete.”34

–írja Stipta István.

34

Stipta, 1997. 33. o.

18

II. AZ ABSZOLUTISTA ÁLLAM KIALAKULÁSA

FRANCIAORSZÁGBAN

2.1 Az abszolutizmus előjelei és kialakulásának feltételei

Franciaország demoralizált állapotban volt a százéves háborút követően,

helyreállítására szükségessé vált a centralizáció, mely erős királyi hatalmat igényelt.

Franciaország lakossága körülbelül 20 millió fő volt ebben az időszakban, ez a szám

mintegy kétszerese Spanyolország lakosságának, ezért a centralizáció megvalósítása

sem ígérkezett könnyű feladatnak.

Az abszolutizmus létrejöttét alkotmánytörténetileg a rendi állam előzte meg. Az

abszolutizmus kialakulásának első jeleként azt lehet meghatározni, hogy 1484-től

kezdődően mintegy 76 évig, majd 1614-től kezdve a forradalomig szünetelt a rendi

gyűlések összehívása, ez azt mutatja, hogy a király hatalma már a rendek nélkül is elég

erős. Említést érdemel azonban az, hogy a rendi gyűléseket bár nem hívták össze,

azonban soha nem került sor annak eltörlésére.35

Az uralkodóknak Európa minden államában gondot okozott az ellenséges

államok fenyegetése, mely – az abszolutizmus jellegzetes vonásaként – a hadsereg

fejlesztésére ösztönözte őket. A hadsereg fejlesztése elsődlegesen zsoldos katonák

bevonásával valósult meg, mert a nemeseknek nem állt érdekükben saját parasztjaik

elengedése háborúba. XIV. Lajosnak mintegy 300 ezer fős hadsereg állt rendelkezésére.

A nagy létszámú hadseregek jóval nagyobb fenntartási költséggel jártak, melyek

megalapozták az egyre inkább növekvő adóztatást, ezzel egyidejűleg új adófajták

létrehozását, ilyen volt például a taille royale bevezetése.36

Az abszolutista állam kialakulásával azonos időszakra tehető a diplomáciai élet

fellendülése. A diplomácia feladata ebben az időben még az, hogy a többi állam által

keltett veszélyt időben felismerjék. Ezen időszakban a diplomácia legfontosabb

eszközének a házasságot tartották.

35

Barta, 1996. 74. o. 36

Perry Anderson: Az abszolutista állam. Gondolat, 1989. (Továbbiakban: Anderson, 1989.) 17-45. o.

19

2.2. A francia abszolutizmus kiépülésének fontosabb mérföldkövei

Franciaországban a király hatalma nem volt erős a feudalizmus idején. A francia

király primus inter pares-nek, vagyis elsőnek számított az egyenlők között, vagyis a

francia hűbérurak között. A központi állam kiépítésének első jelei a 14. században

figyelhetők meg Franciaországban, amikor létrehozzák a Számadási Kamara, mint első

bürokratikus jellegű központi szerv. Ebben az időszakban jön létre a királyi titkári

tisztség is. A király valamennyi tartomány ura (seigneur) lesz, a trónöröklés pedig

automatikussá válik, a király halálának pillanatában örököse azonnal átveszi a hatalmat.

A király halálát és utódjának hatalomra kerülését egyszerre közlik a királyi hírvivők:

„Le Roi est mort, vive le Roi, vagyis meghalt a király, éljen a király”.37

1438-ban VII. Károly pragmatica sanctioja alapján a király tehet javaslatot a

főpapi tisztségre vonatkozóan, viszont a beiktatás joga az 1516-os konkordátum alapján

a pápát illeti. Egy évvel később, 1439-ben az általános rendi gyűlés állandó hadiadót

szavazott meg, mely azért emelendő ki, mivel ezzel a rendi gyűlés legfontosabb jogáról,

az évenkénti adómegajánlás jogáról lemondott.38

A százéves háború végének idejére, 1453-ra tehető, hogy az angolokat kiűzik

Franciaországból, valamint ezzel egyidejűleg a királyi hatalom felülkerekedik a

hűbérurak hatalmán. Az ország egyesítés utolsó vonásaként VIII. Károly Bretagne-i

Annával kötött 1491. évi házassága említendő.39

Az első abszolutista kormányzási kísérletek I. Ferenc (1515-1547) uralkodása

idején jelentkeznek, ő tesz kísérletet arra, hogy a rendi kiváltságjogokat háttérbe

szorítsa, ennek legfontosabb jeleként nem hívja

össze az Általános rendi gyűlést, helyette

rendeletekkel kormányoz, mint utóda, II. Henrik

(1547-1559). I. Ferenc bevezeti a pénzügyi,

rendészeti, valamint udvari tisztségek (office-ok)

megvásárlását, amelynek felügyeletére külön

hivatalt hoz létre. 1568-tól kezdődően lehetőség van

arra, hogy a megvásárolt hivatalt továbbadják. I.

Ferenc idején válik ketté a Nagytanács (Curia

Regis), Titkos Tanáccsá (Conseil Étroit) és

37

Képes, 2010. 32. o. 38

Képes, 2010. 32. o. 39

Képes, 2010. 32. o.

20

Magántanáccsá (Conseil Privé). Ez a modern kormányzásnak megfelelő átszervezés

jegyében történik.40

Az 1559. esztendőben kerül sor arra, hogy kiadják a hugenották hitvallását. A

hugenották, mely a kálvinizmus francia ágának számított, térnyerése jelentős mértékben

meggyengíti a katolikus egyházat, mely a király védelmére szorul. A katolikus egyház

védelmét az uralkodó azért vállalja, mert így megszerzi annak feltétlen támogatását.41

A következő mérföldkőnek az 1566. év tekinthető, amikor a Moulins-i

ordonnance kimondja, hogy a királyi birtokok oszthatatlanok és elidegeníthetetlenek,

azok felett kizárólagos rendelkezési jogosultsága egyedül a királynak van.42

IX. Károly (1560-1574) uralkodásának idején,

1572. augusztus 22-én, négy nappal Bourbon Henrik és

Valois Margit házassága után merényletet követnek el a

hugenották vezetőjének számító Coligny admirális ellen,

azonban a merényletet az admirális túléli. IX. Károly

kényszerhelyzetbe kerül ezáltal, ha kivizsgáltatja a

merényletet, akkor szembefordítja magával a katolikus

pártot, a pápát és Spanyolországot, vagy eltekint a

vizsgálattól, de akkor pedig a hugenották haragjával kell

számolnia. IX. Károly végül úgy dönt, le kell számolnia a

hugenották vezetőivel, erre 1572. augusztus 23-24. (Szent

Bertalan) éjjelén kerül sor, amikor megölik Coligny admirálist és más protestáns

nemeseket. Arra viszont nem számított a király, hogy a párizsi nép bekapcsolódik az

öldöklésbe, amellyel három napon át tartó mészárlás vette kezdetét. Mintegy két-

háromezer embert öltek meg ekkor Párizsban, majd a katolikusok országszerte követték

a párizsiak példáját.43

A mészárlást két protestáns vezető élte túl, egyikük Bourbon

(Navarrai) Henrik volt, a későbbi IV. Henrik, másikuk Condé Henrik, őket a király arra

kényszerítette, hogy térjenek át a katolikus hitre.44

1576-ban, III. Henrik (1574-1589) uralkodásának idején rendi gyűlést tartottak

Blois-ban, azonban Henrik már nem tudott a rendekre támaszkodni, mert azok

elfordultak tőle, ennek jeleként a fanatikus katolikusok ligát hoztak létre, melynek erejét

40

Képes, 2010. 32. o. 41

Képes, 2010. 33. o. 42

Képes, 2010. 33. o. 43

Hahner Péter: Franciaország története, Műszaki Könyvkiadó, 2002. (Továbbiakban: Hahner, 2002.) 79-

80. o. 44

Papp, 1988. 7-8. o.

21

mutatja, hogy a kálvinisták nem tudtak a rendi gyűlés által hozott döntésekbe

beleszólni. A rendi gyűlés a vallásszabadság ellen foglalt állást. Mivel Bourbon Henrik,

Navarra királya nem volt hajlandó áttérni a katolikus hitre, 1587. október 20-án a dél-

franciaországi Coutras mellett III. Henrik és Guise Henrik megtámadja Bourbon

Henriket, azonban létszámfölényük ellenére vereséget szenvednek. A király hatalmának

csökkenését eredményezte az 1588. május 12-én zajló „barikádok napja”, amikor a

párizsi nép kivonult az utcákra és eltorlaszolta azokat, mindaddig, míg a király el nem

hagyta Párizst. A francia történelemben sem ezelőtt, sem ezt követően nem volt annyira

gyenge a király helyzete, mint az 1588-ban Blois-ban összehívott rendi gyűlésen,

amikor a gyűlés mindenféle adó eltörlését akarták tőle.45

A korai abszolutizmus legnagyobb formátumú uralkodójaként IV. Henriket

(1589-1610), Navarra királyát tartják számon. IV. Henrik eredetileg hithű protestáns

volt, azonban alattvalói többsége katolikus, továbbá a fanatikusok által szervezett

katolikus ligával is el kellett magát fogadtatnia, mint

királyt. Ezen okok miatt Henrik 1593-ban Saint-Denis

székesegyházában ünnepélyesen áttér a katolikus hitre,

ennek az eseménynek tulajdonítják azon mondását,

mely valójában talán sohasem hangzott el: „Párizs

megér egy misét”, majd 1594-ben királlyá szentelik.46

1598-ban IV. Henrik kiadja a Nantes-i Edictumot, mely

alapján a hugenották szabad vallásgyakorlatot

folytathatnak az ún. biztonsági helyeken.47

A király átszervezi a Titkos Tanácsot, melynek

csak egyetlen arisztokrata tagja marad, Maximilien dé

Béthune, más néven Sully herceg (1559-1641). Ő IV.

Henrik legfőbb bizalmasa, a pénzügyek irányítója.48

Sully megteremti a költségvetés

egyensúlyát, ennek érdekében a király hatalma egy részét is áruba kellett bocsátania,

amennyiben a bírói és pénzügyi hivatalok megvásárlói hivatalukat örököseikre kívánták

hagyni, egy új adót kellett befizetniük, ez volt a paulette.49

Sully fejleszti az ipart,

támogatja a tengerentúli kereskedelmet, megalakul a Kelet-Indiai Társaság. Sully

45

Hajnal István: Az újkor története. Akadémiai Kiadó, 1988. 226-228. o. 46

Hahner, 2002. 81. o. 47

Képes, 2010. 33. o. 48

Képes, 2010. 33. o. 49

Hahner, 2002. 83. o.

22

tevékenysége a merkantilizmus korai változataként is értékelhető, mely tökélyre majd

Colbert idejében fejlődik.50

A Napkirály előtt uralkodó XIII. Lajos (1610-1643) regnálásának ideje alatt

anarchia uralkodik Franciaországban, melyek hullámai 1625 és 1642 között csitultak el,

amikor előbb Richelieu bíboros, majd Mazarin bíboros igyekezett újra megszilárdítani a

hatékony központi vezetést. Richelieu bíboros megsemmisítette a hugenották katonai

erejét, véget vetett a vallásháborúk korszakának. Ebben az időben kezdenek el királyi

biztosokat (comissairies) alkalmazni, akik a későbbi intendánsok előfutárai voltak. A

királyi biztosok olyan funkcionáriusok voltak, akik felügyeleti és jogorvoslati

hatáskörrel rendelkeztek és a Királyi Tanács ügynökeiként látták el feladatukat. A

királyi biztosoknak ebben az időben még csak időleges feladatokat kaptak,

megbízatásuk pedig szemben a királyi tisztekkel, nem volt örökölhető. Alkalmazásukra

a Spanyolországgal szemben folytatott háború miatt került sor.51

50

Képes, 2010. 33. o. 51

Roger Price: Franciaország története, Maecenas Kiadó, 2001. (A továbbiakban: Price, 2001.) 64. o.

23

III. AZ ABSZOLUTIZMUS ÁLLAMMODELJE

3.1. Hatalmi ágak összefonódása

Az abszolutista államok élén az örökös jogán – és isten kegyelméből - uralkodó

király áll. A rendek királyválasztási jogosultsága megszűnik, helyébe a törvény által

deklarált trónöröklési jog lép. Az uralkodó minden állami funkciót kezében tart, az

akaratával való szembeszegülés pedig főbenjáró bűnnek minősül.52

A törvényhozó hatalom a király kezében volt, egyedül gyakorolta ezen jogot. Az

országgyűlés, amennyiben korábban működött, megszűnik, vagy működése formálissá

válik, erre példaként Svédország szolgál. 53

A végrehajtó hatalom az abszolutizmus államában teljesen centralizált, kifejlett

formája éppen az abszolutizmus időszakában jön létre. Szakterületenként szerveződő

kollegiális szervek jönnek létre, melyek bizottságból, valamint ügyosztályból állnak. A

központi kormányzat működtetése a királynak alárendelt tisztviselők által történik,

akiket a király nevez ki, illetve bármikor el is mozdíthatja őket, a tisztviselők fizetésüket

az államtól kapják. A közigazgatás helyi szintjén lévő, gyakran földesúri befolyás alatt

álló önkormányzatokat szigorú állami felügyelet alá vonják, s ezzel egyidejűleg a

vármegyék és tartományok racionalizálása is megkezdődik, mely eredményeként több

önkormányzat összevonásra, vagy megszüntetésre kerül. Az így állami ellenőrzés alá

vont önkormányzatok élére állami főfelügyelőket neveznek ki, Franciaországban

intendánsoknak hívják őket.54

A bírói hatalom jellemzéseként megállapítható, hogy a bírói szervezet

differenciálódik, a központi bírósági szervezet megerősödik, a helyi bíróságokat

megpróbálják centralizálni. A bírói függetlenségnek még nincsenek meg a garanciái,

viszont az eddigi feudális előjog helyett egyre inkább jogászi feladattá válik, mely az

abszolutizmusnak köszönhető.55

52

Képes, 2010. 19. o. 53

Képes, 2010. 19. o. 54

Képes, 2010. 19. o. 55

Képes, 2010. 20. o.

24

3.2. A Francia Királyság jogairól és kiváltságairól 1520-ból

Jean Ferrault 1520-ban így ír a Francia Királyságról:

„A felséges francia korona liliomainak első kiemelkedő és kivételes joga abban

áll, hogy a király világi ügyekben senkit sem ismer el és nem is köteles elismerni maga

felett állónak, s ez az írott, nem pedig a feudális jog része, ám akkor is, ha ezt a feudális

jogból fakadónak kellene tekinteni, akkor sem lenne egyetlen más királyság sem olyan

szabad, mint a Francia Királyság, amely semmiféle hűségre sincs kötelezve, s ez a

lehető legnagyobb szabadság jele. Mindenfajta hűség ellenkezik ugyanis a

szabadsággal. A francia király és a Francia Királyság nincsenek alávetve a császári

törvényeknek, mert a császárnak nincsen birtoka a Francia Királyságban, és minket,

franciákat sosem tudott és soha nem is fog megfélemlíteni. A Francia Királyságot

természetes ösztön vezérli, úgyhogy nincs alávetve a Német-római Birodalomnak, de

olybá tűnik e Birodalom, sőt önmagunk számra is, mint a déli pólus.”56

3.3. Bernard Girard du Haillan historiográfus a francia monarchiáról és a király jogairól (1594)

A francia historiográfus azt írja 1594-ben, hogy „ami a király felségét illeti,

teljhatalma van minden, a békét és a háborút érintő dologban. Ő hívja össze és tartja a

királyság régi szokása szerint annak rendi gyűlését, amikor szükségét látja. Ő visel

gondot az összes hivatalra és választás útján betölthető egyházi javadalomra, ő adja a

kormányzói és kapitányi tiszteket, a connétable, a kancellár, a marsallok, az admirális,

a főistállómester állását, azaz mindet egybevéve, a korona összes hivatalát és egyéb

katonai és bírói címeket, állásokat, rangokat és méltóságokat, valamint a saját

háztartása szolgálatára létrejött, nem megvásárolható hivatalokat. Ő a legfelsőbb

fellebbviteli fórum, a tisztviselőket ő nevezi ki vagy mozdítja el, ő vet ki adókat és más

terheket alattvalóira, vagy mentesíti őket ezek alól. Kegyelmet és felmentést ad a

56

Poór, 2000. 20-21. o.

25

törvények szigora alól, emeli vagy csökkenti a pénzek ötvözetének finomságát, értékét és

árfolyamukat.”57

A király jogai közé tartozik továbbá a hivatalok létrehozása, pénzverés, valamint

az ország pénzével való rendelkezés, valamint a követküldés külföldi országokba, eseti,

vagy tartós jelleggel.58

Bernard Girard du Haillan leírja, hogy a király „noha minden fentebb említett

dologban korlátlan hatalommal bír, valójában igen keveset tesz tanácsa véleményének

meghallgatása nélkül. Az uralkodó által tett ígéretek, adományok és hozzájárulások

igen gyakran vonatnak vissza, lesznek semmisség és érvényteleníttetnek a tanács

tekintélye által. Legalábbis így éltek és uralkodtak régi királyaink. Az uralkodásnak ez a

módja azóta igencsak megváltozott. Utódaik sok dolgot tanács nélkül akartak

véghezvinni, s mivel túlságosan is királyként akartak cselekedni, végül olyan helyzetbe

kerültek, hogy már nem is voltak azok.”59

57

Poór, 2000. 50-51. o.

121 Poór, 2000. 50-51. o.

59 Poór, 2000. 50-51. o.

26

IV. AZ ABSZOLUTIZMUS FÉNYKORA – A

„NAPKIRÁLY” FRANCIAORSZÁGA

4.1. XIV. Lajos, a Napkirály (1643-1715)

XIII. Lajos halálát követően fia örökölte a trónt, XIV. Lajos néven, azonban

Mazarin bíboros 1661-ben bekövetkező haláláig a bíboros háttérbe szorította Lajost.

Kiss Géza írja: „A nemesi és polgári történetírók szemében egyénisége szinte elfedi

Franciaország történetének e szakaszát, amelyet Voltaire „XIV. Lajos századának”

nevezett. Azzal az idealizálással szemben, amelyet a

felvilágosodás és nyomában a francia történetírás

hagyományozott ránk, hangsúlyoznunk kell a francia

abszolutizmus feudális, nemesi jellegét. Az állami

jövedelmek több, mint 70 százaléka még Colbert

korában is a néptől beszedett adókból származott, az

apparátus tökéletesedése pedig igazi garanciává vált

a feudális kizsákmányolás biztosítására és a

népmozgalmak leverésére.”60

XIV. Lajos mindenekelőtt az államszervezet

központosítását tartotta szem előtt. Megszüntette a

párizsi parlamentnek a királyi rendeletek felülvizsgálatának jogát, a taláros nemeseket

megfosztotta a nemesi címüktől és királytól függő hivatalnok réteg megszervezését

helyezte kilátásba. „Egyetlen nap sem maradt távol az ügyek intézésétől, aki mindenről

tud, aki állandóan jelentéseket olvas” – írja XIV. Lajosról dr. Kiss Géza.61

60

Kiss, 2001. 84. o. 61

Kiss, 2001. 84. o.

27

4.2. A 17. századi Franciaország

„Franciaország kihasználatlan, de bőséges természeti és társadalmi erőforrások

országa volt. Mezőgazdasága és közlekedési rendszere nem sokban különbözött a

középkoritól, fejletlen ipara miatt pedig fémtermékek behozatalára szorult. Pénzügyi

rendszere rendkívül elavult volt, állami bank nem létezett. A kortársak szemében mégis

Európa leggazdagabb királyságának számított. Európa legnépesebb és legsűrűbben

lakott állama volt: népessége a harmincévente visszatérő éhínségek és járványok

ellenére is húszmillió körül mozgott.”62

– írja Hahner Péter.

A társadalomnak szinte minden tagja rendelkezett bizonyos kiváltságokkal, akik

állandó lakhellyel és munkahellyel rendelkeztek. „Tíz francia alattvaló közül kilenc

éjjel-nappal keményen dolgozott, hogy a tizedik kényelmesen élhessen, nemesi vagy

polgári módon.”63

A lakosság mintegy 15-17 %-a városokban élt, ezen lakosok többnyire céhekbe

tömörültek, s bár munkaadóikkal szemben helyzetük kiszolgáltatott volt, a parasztoknál

jóval kevesebb adót kellett fizetniük, emellett pedig akár még segélyben, vagy

támogatásban is részesülhettek.64

„Franciaországban a járadékosok osztályát gazdag nemesek és polgárok

alkották, a tekintély alapjának a föld számított. A papság két rétegre tagozódott, egyik

része a nemességhez, másik része a parasztság soraihoz tartozott. A franciák mintegy 1-

1,5%-át alkották a nemesek, akik bizonyos kiváltságokkal rendelkeztek, mint például az

adómentesség. A közvetett adók megfizetésére a nemesek is kötelezettek voltak, azonban

a közvetlen adónak, a taille royalnak a megfizetése alól mentesültek. A polgárság

megosztottsága is hasonló volt, válság által fenyegetett kisiparosokat, kiskereskedőket,

a földbirtokaik biztos jövedelméből élő járadékosokat, szabad foglalkozású értelmiséget

és a nagyvállalkozók igen szűk rétegét kizárólag az kötötte össze, hogy valamennyien

városokban éltek, nem voltak nemesek, és vagyonuk mentesítette őket a fizikai munkától.

A gazdagabbak azonban a nemesi ranggal járó hivatalok megvásárlásával a nemesség

soraiba emelkedhettek.” –írja Hahner Péter.

A 17. századi Franciaországban a királyság nem volt egységes, különböző

tartományok, városok, vallási intézmények, társadalmi rétegek és foglalkozási

csoportok alkották. „Még mindig más törvények, más mértékek és adók voltak

62

Hahner, 2002. 93. o. 63

Hahner, 2002. 94.o. 64

Hahner, 2002. 94. o.

28

érvényben, és más-más nyelvjárásokat beszéltek az egyes tartományokban. A középkori

felfogás szerint ezeket kizárólag az kötötte össze, hogy valamennyien egy király uralma

alá tartoznak, aki afféle legfelsőbb bírói szerepet tölt be.”65

Változást a harmincéves

háború hozott, egészen pontosan XIII. Lajos és Richelieu politikájának tudható be,

ahogyan Hahner Péter írja: „a legfelsőbb bírói szerepkörről a hangsúly áttevődött a

király kormányzó hatalmára. Olyan uralkodó lett, aki a nemzetközi életben betöltött

vezető szerep miatt kénytelen minél hatékonyabban kiaknázni országa erőforrásait.”66

Mivel az új politikának köszönhetően egyre nagyobb közterhek hárultak a alattvalókra,

illetve több régi hivatal háttérbe szorult, ezért XIII. Lajos halála után, a királyi hatalom

meggyengülése idején egyes társadalmi rétegek felléptek az új kormányforma ellen.67

65

Hahner, 2002. 95. o. 66

Hahner, 2002. 95. o. 67

Hahner, 2002. 95. o.

29

4.3. Az abszolutizmus kialakulásának akadálya: A Fronde (1648-1653)

A Fronde eredetileg parittyát jelent, a párizsi utcagyerekek parittyájáról kapta a

nevét, azon főnemesek, régi bírói és pénzügyi képviselők voltak a főszereplői, akik a

központi hatalom korlátozását, és saját maguknak a hatalomból való részesedését

szerették volna elérni. A Fronde mozgalom elsőszámú ellensége a XIV. Lajos

kiskorúsága idején kormányzó Mazarin bíboros lett, a felkeléssorozat okát pedig

Mazarin adóügyi rendelkezései szolgáltatták.68

Franciaországban a parlament a legfelsőbb királyi bíróság szerepét töltötte be,

nem pedig a rendi országgyűlés funkcióját. Ülésére akkor került sor, ha a parlament

óvást emelt valamely királyi rendelet ellen, a király pedig kancellárja útján kötelezte a

testületet a rendelet bejegyzésére. Kiváltságos alkalomnak minősült, ha a parlament

ülést tartott, főleg, ha ezen a király is részt vett. 1648. január 15-én a parlament a király

jelenlétében tartott ülésen került elfogadásra Mazarin új adóügyi rendelete, mely

kirobbantotta a Fronde mozgalmat.69

A Fronde két szakaszra osztható, az első a parlamentek Fronde-ja, mely 1648-tól

1649-ig tartott, valamint az ezt követő hercegek Fronde-ját, mely 1650-től 1653-ig

tartott. Hahner Péter a Fronde-ot négy szakaszra osztja, első szakasz a parlamentek

Fronde-ja (1648-1649), második a hercegek Fronde-ja (1650-1651), harmadik szakasz a

nemesek Fronde-ja (1651) és végül az utolsó Condé herceg Fronde-ja (1651-1653).70

A Fronde első szakaszában a parlament az angol hosszú parlament időszakára

emlékeztető programot terjesztett elő, követelései pedig az abszolutizmus intézményei,

az intendatúra, valamint az adóbérleti rendszer ellen irányultak, ezen túlmenően pedig a

parlamentet rendi képviseleti szervnek szerették volna átalakítani. Vidéken megtagadták

az adófizetést, Párizsban pedig tömegfelkelés robbant ki. A kormány nyilatkozatával

elfogadta a parlament követelését, azonban Párizst 1648. decemberében ostrom alá

vette. Angliában ekkor kerül sor I. Károly kivégzésére, melynek hatására a parlament

feladja a küzdelmet, a királyi seregek pedig bevonultak Párizsba, ezzel a Fronde első

szakasza le is zárult.71

68

Hahner, 2002. 96. o. 69

Papp, 1994. I-VII. 70

Hahner, 2002. 96. o. 71

Kiss, 2001. 82-83. o.

30

A Fronde második szakasza 1650. elején kezdődött el, amikor arisztokraták és

főpapok robbantottak ki felkelést, törekvéseik pedig az uralkodó hatalmának

csökkentésére irányultak. A felkelés kirobbanásának közvetlen oka az volt, hogy

Mazarin 1650. január 18-án 3 herceget, Condét, Contit és Longueville-t elfogatta, és

Vincennesbe csukatta, majd Condé húga és Turenne szövetkezett a spanyol királlyal, a

hercegek kiszabadítására. Mazarini 1650. december 15-én megverte Turenne-t, majd

Kölnbe menekül a szövetséges rajnai fejedelmekhez. Ezt követő évben Condé

kiszabadul, de a kormányzást nem vehette át, mivel 1651. szeptember 5-én a király

nagykorúsítása megtörténik, azonban Condé elfoglalja Párizst. Condét 1652. tavaszán

Saint-Antoine külvárosában legyőzi Turenne. Mazarini bíboros önkéntes száműzetésbe

ment, Párizs pedig ismét megnyitotta kapuit a királyi udvar előtt. Ezzel ért véget a

Fronde második szakasza.72

Dr. Márki Sándor így összegzi a Fronde-ot: „A Fronde forradalma, melynek

sikere, az alkotmányos királyság helyreállítása, azon múlt, hogy politikai céljait nem

kötötte össze társadalmiakkal, sőt ezeket teljesen elhanyagolta. Párizs utcáin

szövetkezett ugyan a néppel, de elsősorban mégiscsak az oligarchia érdekeit hajszolta,

amiket pedig a szabadsággal és a nemzeti eszmékkel egyeztetni alig lehetett. A

parlamentnek voltak nagy gondolatai, de megvalósításukra nem voltak megbízható

eszközei.”73

A polgárháborús időszak az abszolutizmus győzelmével ér véget, XIV. Lajos

pedig olyan államot örököl elődeitől, amely belsőleg szilárd, külsőleg pedig tekintélyes.

72

Márki, é.n. 186. o. 73

Márki, é.n. 186. o.

31

4.4. A francia abszolutista állam XIV. Lajos idején

4.4.1 Az államszervezet

Mazarin 1661. március 9-i halálát követően XIV. Lajos egyedül kormányzott.

XIV. Lajos Mazarin halálának másnapján, március 10-én reggel a trónteremben minden

politikai értelemben fontosnak tartott személy előtt a következőket mondta: „Elérkezett

az ideje, hogy magam kormányozzak. Önök segíteni fognak tanácsaikkal, amikor én

kérem őket… Elrendelem, kancellár úr, hogy semmit sem pecsételhet le az én

parancsom nélkül, … és önök, államtitkár urak, a rendelkezésem nélkül semmit sem

írhatnak alá, … még egy útlevelet sem.”74

Franciaországban 1302-től kezdve működik az általános rendi gyűlés (États

Généraux), melyben a három rend kap helyet, azonban ezt a gyűlést 1615. és 1789.

között nem hívták össze. Roger Price írja ezzel kapcsolatban: „Országos szinten nem

létezett képviseleti és tanácskozó testület, súlyosan meggyengültek a monarchiát, illetve

nagy hatalmú alattvalóit összekötő szálak.”75

„Az États Généraux tényleges tényleges

törvényhozói jogköröket nem gyakorol, 1439-ben pedig legfontosabb hatásköréről, az

adómegajánlás jogáról is lemondott”76

– írja Képes György.

Az általános rendi gyűlés mellett működik az előkelők gyűlése (Assemblée des

Notables), mely tulajdonképpen a királyi tanácsnak is nevezhető, tetszőleges királyi

meghívottal, mely biztosítja az uralkodó befolyását.77

Dr. Kiss Géza írja, hogy „XIV. Lajos uralkodása kezdetétől rendkívül fontosnak

tartotta az államszervezet központosítását. Miután megszüntette az első miniszter

funkcióját, igyekezett pontosan meghatározni az államminiszterek, államtitkárok és

központi tanácsok feladatait.”78

A Napkirály főmunkatársainak a pénz-, had- és külügyekkel foglalkozó

államminisztereket tekintette. Lajos kiváló képességű szakembergárdát örökölt

Mazarintől, a hadügyminiszter Le Tellier és fia, Luvois márki (Michel le Tellier),

valamint megemlítendő Lionne Vauban (a hadmérnökök főfelügyelője és a szurony

74

Papp, 1988. 64. o. 75

Price, 2001. 64. o. 76

Képes, 2010. 34. o. 77

Képes, 2010. 34. o. 78

Kiss, 2001. 84. o.

32

feltalálója), Turenne marsall, továbbá pénzügyminisztere, Nicolas Fouquet, akit később

riválisa, a merkantilista gazdaságpolitikát megvalósító Jean Baptiste Colbert vált fel.79

A három legfontosabb miniszter, a hadügyért, pénzügyért és a külügyért felelős

miniszter vett részt a heti rendszerességgel ülésező, a legfelsőbb irányítási szerv

funkcióját betöltő Magas Tanács, vagy más néven Főtanács (Conseil d’en Haut) ülésein,

melynek maga Lajos is tagja volt, így természetesen az övé volt a döntő szó. A királyt

nem csak a Főtanács, hanem kancellár, valamint négy államtitkár egyaránt segítette az

állam irányításában. A Főtanács ülésein rendszerint a külpolitikai kérdések kaptak

főszerepet.80

Még I. Ferenc uralkodásának idején jön létre a Titkos Tanács (Conseil Étroit),

mely joggal nevezhető a közigazgatás első csúcsszervének Franciaországban. Mivel

mind a Magas Tanács, mind pedig a Titkos Tanács a feudális gyökerű Nagytanácsból

válik ki, ezért az meg is szűnik ezzel egyidejűleg. A Titkos Tanácson belül jön létre

1563-tól kezdődően egy külön pénzügyi testület, majd későbbiekben önállósul a

pénzügyi főintendáns vezetésével.81

A Küldöttek Tanácsához (Conseil des Dépéches) tartoztak a tartományi és a

belső ügyek, a Pénzügyi Tanács (Conseil des Finances), feladata pedig az állam

gazdasági irányítása volt.82

A végrehajtó hatalmat elemezve megállapítható, hogy a központosított

államhatalom, valamint a helyi igazgatás között az intendánsok végezték a

közvetítőszerepet. Az intendánsok a középszintű igazgatást képviselték. Roger Price így

jellemzi az intendánsokat: „Őket a Királyi Tanács ambiciózus fiatal nemes származású

tagjai közül toborozták. Mindegyikük a harminchárom nagyobb közigazgatási egység

(généralités) felelőse volt, alárendelt hivatalnokok (subdélégués), rendszerint helyi

nemesemberek segítségével, s mindegyikük egy ún. électiont igazgatott. Ezek a

hivatalnokok az általános, egyre inkább municipiálissá váló közigazgatás minden ágát

ellenőrizték, például az egységek igazságszolgáltatását és az adók behajtását.”83

A legfontosabb tisztség a pénzügyi főellenőré volt, akinek feladata az egyre

növekvő költségek fedezetének előteremtése volt, s döntő befolyással bírt a pénz-, had-,

és belügyekre.

79

Kiss, 2001. 84. o. 80

Kiss, 2001. 84. o. 81

Képes, 2010. 35. o. 82

Anderson, 1989. 128. o 83

Price, 2001. 63. o.

33

A bírói hatalmat jellemezve elmondható, hogy a legfontosabb szerepet a

parlementok? (bíróságok) kapják, minden tartománynak saját parlementja volt, mely

saját illetékességi területén belül, az adott tartományban a királyi rendeletek beiktatási

jogával is rendelkezett. Országos hatáskörű parlament a Párizsi parlament, mely a 13.

században alakult ki a Pairek Bíróságából. A Párizsi parlament rendelkezett egy

kiemelkedő jogosultsággal, a királyi rendeletek ellen tiltakozási joga volt.

Megállapítható, hogy Franciaországban nem helyeztek akkora hangsúlyt a bírósági

rendszer kiépítésére, mint például Angliában, azonban 1463-tól működik a Nagy bírói

tanács (Grand Conseil de la Justice). Az alsóbb szintű bíráskodást a tartományi, helyi

bíróságok valósítják meg, melyek felett a 17. századig nem érvényesül állami kontroll.84

A törvényalkotás jogát csakúgy mint a korábbi uralkodók, XIV. Lajos is saját

kezében tartotta, a parlamentek szerepe csak a rendeletek beiktatására korlátozódott. A

parlamentek közül az országos hatáskörű Párizsi parlament kiváltságos helyzetben volt,

tiltakozhatott a királyi rendelet beiktatása ellen, annak jogellenessége esetén. „A 16.

századtól az uralkodó azonban kétféleképpen is megkerülheti az ordonnance-ok

beiktatásának megakadályozását. Egyrészt jogosult parancsba adni a becikkelyezést,

másrészt, ha a király személyesen jelen van a parlament ülésén és ott megindokolja

rendeletét, azt kötelező beiktatni (lit de justice).”85

A királyi rendeletek, az ordonnance-ok mellett az államigazgatás eszköze volt az

édit, a halaszthatatlan igazgatási rendelet, melyet szintén a király volt jogosult kiadni,

azonban erre a parlamenti beiktatási jog nem vonatkozott. Ezen rendeletekkel irányítja

az uralkodó a hadsereget, a haditengerészetet, valamint a pénzügyeket.86

A Napkirály regnálása idején a polgári szektor aránya kismértékűként

jellemezhető, körülbelül 1000 funkcionárius volt, azonban támogatást élvezett, egy

erőteljes rendfenntartó erő támogatta. XIV. Lajos időszakában a hadsereg a korábbi 30-

50 ezer főről 300 ezerre nőtt, mely sereg már az abszolutizmus jellegzetes vonásának

megfelelően főleg zsoldossereg, svájci zsoldosok is szerepet kaptak.87

Az abszolutista államapparátus működtetésének költsége mondhatni teljes

egészében a szegényeket terhelte. Franciaországban a parasztság szerepe szinte csak az

adófizetésre, valamint a katonáskodásra korlátozódott. A taille royale adónemből 1610-

84

Képes, 2010. 35. o. 85

Képes, 2010. 34. o. 86

Képes, 2010. 34. o. 87

Anderson, 1989. 128. o

34

ben mintegy 17 millió livre bevétel folyt be. Az adóterhek az 1610-es évhez képest az

1644. évre már mintegy háromszorosára nőttek.88

A korábban igen fontos és rangos kormányzói tisztség a Napkirály

uralkodásának idejére már szinte teljesen értékét vesztette, egyfajta udvari méltósággá

alakult át. A polgárság esetében igen szokványos volt a hivatalvásárlás, XIV. Lajos

uralkodása alatt sem maradt ez abba. Ezek a tisztségek a polgárok számára bizonyos

szintű felemelkedést, valamint adómentességet jelentettek. Minden tisztségnek megvolt

a maga ára, Papp Imre által írt példákat tekintve: „a párizsi parlament elnöki posztjáért

350 000, egy tanácsosi állásért 100 000 livre-t fizettek, óriási összegeket, igazi vagyont.

Egy városi napszámos évi keresete mozgott úgy 200 livre körül..”89

Roger Price azt írja: „A rendszer hiányosságai különsképpen szembetűnőek

voltak az igazságszolgáltatásban mutatkozó gyakori részrehajlás és a kegyetlen

büntetések formájában. Ráadásul a reform rendkívül nehézkesnek mutatkozott. A

hivatalok megvásárolhatósága csak megerősítette a hivatalnoki tömeg

függetlenségérzetét. A kormányzat nem merte elszánni magát a vásárolható hivatali

helyek felszámolására, azt viszont nem engedhette meg magának, hogy anyagi

ellenszolgáltatás fejében visszavásárolja a hivatali posztokat.”90

4.4.2. Merkantilizmus Franciaországban

Franciaország gazdaságpolitikájának az

abszolutizmus idején, XIV. Lajos uralkodása alatt Jean

Baptiste Colbert (1619-1683) volt az irányítója. Colbert

egész életét annak szentelte, hogy miként lehet az állam

bevételeit növelni, akkor, mikor a monarchia már kezdi

hitelét veszteni a polgárok között, a nemesség

jövedelmeihez pedig még nem lehet hozzányúlni.91

Maga a merkantilizmus nem új fogalom ebben a

korban, hiszen Colbert előtt már két-három évszázaddal

is létezett. A merkantilizmus lényege, hogy az állam a

88

Anderson, 1989. 123. o 89

Papp, 1988. 85. o. 90

Price, 2001. 64. o. 91

Kiss, 2001. 87. o.

35

kereskedelem során többet vigyen ki, mint amennyit behoz, a különbözetet pedig

nemesfém formájában az országban tartsa. Ez a politika határozta meg Anglia, valamint

Hollandia gazdaságát is a korszakban. A colbertizmus célja az államkassza megtöltése

volt. Colbert sok dolgot átvett a holland és angol példából, azonban azt

továbbfejlesztette, állami finanszírozásból fedezi az iparosítást, támogatása

eredményeképp pedig manufaktúrák egész sora jön létre Franciaországban. Támogatást

biztosított továbbá a luxustermékek exportjára is. Az iparban tehát szintén a

centralizáció figyelhető meg, korporációk létrehozására törekedett Colbert.92

Colbert reformjai szigorú pénzügyi fegyelmet hoztak Franciaországban.

Elrendelte a kettős könyvvitelt, kötelezővé vált a bevételek, valamint a kiadások

nyilvántartása, összehasonlíttatta a várható és a tényleges kiadásokat. Új

jövedelemforrásokat vezet be, ekkor jelenik meg a dohánymonopólium és az

okmánybélyeg is.93

Colbert gazdaságpolitikájának kritikájaként Dr. Kiss Géza az alábbiakat írja: „A

Colbert kezdeményezte gazdaságpolitika számottevő eredményeket ért el, de éppen új,

protekcionista vonásaiban bizonyult ingatagnak. A manufaktúraipar a tőkehiány miatt

nem fejlődhetett kellőképpen, a külkereskedelmet pedig akadályozta a termelés még

megmaradt korlátja, az angol-holland konkurencia és a francia gyarmatosítás

elmaradottsága. Legfőbb tragédiája azonban az, hogy akkor igyekezett

Franciaországba szívni a spanyol kincseket, amikor a nemesfém már mind ritkább

volt.”94

Vauban marsall Királyi dézsma című írásában a következő bírálatot fogalmazza

meg a colbertizmussal szemben: „a királyság igazi gazdagsága a termények bőségében

áll, amelyek olyan szükségesek az emberek életének fenntartásához, hogy azokat nem

nélkülözhetik.”95

92

Kiss, 2001. 88. o. 93

Kiss, 2001. 88. o. 94

Kiss, 2001. 88-89. o. 95

Kiss, 2001. 89. o.

36

4.5. Az abszolutizmus válsága

Az abszolutizmus válságának első jelei a spanyol örökösödési háború idején

mutatkozott meg, amikor is az állam belső- és külső helyzete megromlott, uralkodói

körökben is nőtt az elégedetlenség, sőt még reformtervek is születtek. 1707-ben Vauban

marsall Királyi dézsma című művében a parasztság és a munkásság növelésének

fontosságát emelte ki, valamint a közteherviselést szorgalmazta. Vauban marsall

reformjavaslata azonban a rendiség visszaállítását eredményezte volna, a nemesség és a

papság rendjének megerősödését a harmadik renddel szemben, valamint az uralkodó

hatalmának az ellenőrzését is szerették volna elérni, a rendek ellenőrzése alá vonni.

XIV. Lajos azonban az abszolút monarchia fenntartásában hitt.96

Dr. Kiss Géza azt írja: „A személyi hatalomhoz való görcsös ragaszkodás

azonban a XVIII. század elején már nem volt korszerű, hiszen csak addig volt rajongás,

reménykedés és tisztelet által övezett „Napkirály”, amíg kormányzata a társadalom

minden rendjének tudott valamit nyújtani. Később azonban éppen a hatalom személyes

gyakorlása tette a királyt a népi bírálat közvetlen célpontjává, amely eddig a „rossz

tanácsadókat” sújtotta. Ez azonban csak a sikertelen spanyol örökösödési háború

idején következett be, amikor már kibontakozóban volt a feudális monarchia és a

polgárság konfliktusa.”97

Az abszolút monarchia a társadalom alsó- és középrétegeinek elszegényedését

hozta. Vauban marsall reformtervében azt írta, hogy a lakosság egy tizede koldul, felét

pedig a szegénység akadályozza abban, hogy a koldusoknak alamizsnát juttasson.98

XIV. Lajos 1715. szeptember 1-jén bekövetkező halálát követően dédunokája,

került a trónra, XV. Lajos néven, azonban régensként nyolc évig Orleans-i Fülöp kerül

kinevezésre, a parlament által, XIV. Lajos végrendeletével ellentétes módon. Az új

király mellett régensként kormányzó Orleans-i Fülöp konzervatívabb elődjénél, vissza

akarja szorítani a polgári származású köztisztviselők, miniszterek hatalmát és az

arisztokrácia megerősítését támogatja. Fülöp csaknem teljes mértékben eltörli a

cenzúrát, amnesztiát hirdet, külpolitikában pedig az eddigi spanyolbarát vonal helyett az

angolok felé fordul. A hercegek, márkik ellepik a tanácsokat, megalkotva ezzel a

96

Kiss, 2001. 95. o. 97

Kiss, 2001. 95-96.o. 98

Kiss, 2001. 97. o.

37

poliszinódusnak nevezett rendszert, mely nem más, mint a főnemesek hatalomban való

részvételre való törekvésének kísérlete. A főnemesek kísérlete végül meghiúsul.99

A monarchia válságát jelzi John Law nevével fémjelzett nagy pénzügyi válság.

Law skót bankár volt, aki Angliából menekült el. Tervezetét több európai államban is

hirdette, ennek lényege, hogy az állam és a magánszemélyek hitelének fellendítésére

olyan bank megvalósítását képzelte el, amely érchiány pótlására papírpénzt vezet be.

Law már nem a merkantilisták törekvéseit képviselte, nem az arany-, ezüstkészlet

növelését tűzte ki célul, hanem a papírpénz bevezetésére, melyet a népesség számával

arányos mennyiségben bocsátanak ki. 1716-ban létre is jön a Bank Generale, azonban

1720-ban a pénzügyi rendszer összeomlott, mivel a papírpénz értéktelenedni kezdett,

mert nem volt valódi fedezete. Dr. Kiss Géza azt írja: „Law rendszerének bukását

mindenek előtt elméleti alapjának téves volta okozta, mert a papírpénz mennyiségét nem

határozhatja meg a lakosság létszáma, ha nem veszik egyúttal figyelembe az ország

általános gazdasági fejlettségét.”100

Law rendszerének bukása ellenére pozitív következményekkel is járt, a

papírpénz segítségével az államadósság csökkent, az adósságba került kereskedők pedig

az árak gyors emelkedésének köszönhetően hitelüket hamar kifizethették. A XIX.

században élt közgazdász, Blanqui azt írja: „a földtulajdon ekkor szabadult meg először

abból a megmerevedett állapotából, amelyben a feudalizmus oly sokáig tartotta.”101

A

föld hűbéri kötelékektől mentes lett, s bekerülhetett a kereskedelmi forgalomba, ami

jelentős előrelépés volt a franciaországi jogfejlődést tekintve.102

Az abszolutizmus elleni küzdelemben megjelenik a francia patriotizmus, mely

az európai polgári nacionalizmusnak egy változataként terjed el, annak angol változata

mellett. A francia patriotizmusnak „fontos jellemzője az egész népre kiterjesztett

modern nemzetfogalom, amely korszerű ideológiai foglalatát adja az elnyomott

osztályok antifeudális szövetségének.”103

A francia patriotizmus a 18. században még a

haladás irányába, a feudális abszolutizmus ellen fordította a tömegeket, később pedig a

polgárság uralomra jutását követően a kapitalista kizsákmányolás leplezőjévé vált.104

Annak, hogy az abszolutista rendszer viszonylag sokáig fennmaradt még XIV.

Lajos halálát követően, annak tudható be, hogy hatalmas katonai ereje volt, még XV.

99

Kiss, 2001. 97-98. o. 100

Kiss, 2001. 98. o. 101

Kiss, 2001. 98-99. o. 102

Kiss, 2001. 99. o. 103

Kiss, 2001. 100. o. 104

Kiss, 2001. 100. o.

38

Lajos korában is Európai meghatározó hadseregei közé tartozott, a rendőrség

megszervezése pedig mintaként szolgálta a többi állam számára. Igaz, meg kell említeni

azt is, hogy a börtönök, kínvallatások, kegyetlen bírósági ítéletek, nyilvános kivégzések

is a rendszer részei voltak.105

A külpolitikai helyzet romlása figyelhető meg XV. Lajos uralkodása idején, a

franciák az angolok ellen fordulnak, mely összetűzést az 1763-as Párizsi béke zár le.

Ezzel a békével Franciaország több amerikai, ázsiai és afrikai gyarmatát elveszti. XV.

Lajos egyik diplomatája azt írja: „Franciaország elveszítette európai befolyását. Anglia

nyugodtan uralkodhatott a tengereken és akadálytalanul hódította meg mindkét Indiát.

Az északi hatalmak felosztották Lengyelországot. A westfáliai béke által teremtett

egyensúly felbomlott. A francia monarchia nem volt többé elsőrangú hatalom.”106

A 18. század közepére Franciaországban már az udvar szembenállása figyelhető

meg a tartományi rendekkel, a papsággal, a parlamenttel és a néppel. Az ellenzék

követelésének jogosságát erősítette 1762-ben Rousseau Társadalmi Szerződés című

műve.107

A 18. század utolsó harmadára nyilvánvalóvá vált, hogy Franciaországban nem

lehetséges az abszolutizmus és a felvilágosodás összefonódása. Kiss Géza írja, hogy „Itt

a gyűlölt „ancien regime” kezéből nem kell már a felvilágosult reform sem, mert az

ország polgársága már a maga gazdája akar lenni.”108

A század utolsó évtizedeiben

már a forradalom előjelei mutatkoznak meg.

105

Kiss, 2001. 101. o. 106

Kiss, 2001. 102. o. 107

Kiss, 2001. 102. o. 108

Kiss, 2001. 102. o.

39

V. AZ ABSZOLUTIZMUS JOGA

FRANCIAORSZÁGBAN

1. A római jog továbbélése Nyugat-Európában

A Nyugat-Európában az abszolutizmus idejére tehető annak a folyamatnak az

eredménye, mely a római jogtudomány újjáéledését eredményezte. A 12. század elején

Irenius indítja meg Bolognában Justinianus törvénykezésének tanulmányozását, s az

általa alapított Glossator-iskola a mintegy száz éven keresztül rekonstruálta a római

jogászok örökségének számító joganyagot. A XIV. és XV. században jelennek meg a

Commentatorok, akik - mint Perry Anderson Abszolutizmus állama c. munkájában írta

– „inkább a római jogi normák korabeli alkalmazásával, mint elméleti alapelveinek

tudományos elemzésével foglalkoztak, s miközben a római jogot a kor gyökeresen

megváltozott feltételeire alkalmazták, meghamisították eredeti formáját, s

megtisztították partikuláris tartalmaitól.”109

A római jogi fogalmak a 12. századtól

kezdődően szinte az összes nyugat-európai államban egyre inkább elterjedtek voltak.

Ahogy Perry Anderson írja, ez a folyamat „a reneszánsz korában következett be, az

abszolutizmussal egyidejűleg.”110

A római jog hatása gazdaságilag is érzékelhető, mivel annak legfőbb jellemzője az

abszolút értelemben vett magánjog, mely a városok és egyben a polgárosodás

fejlődésére jelentős hatással bírt.

A XII. század végén került kidolgozásra a domínium directum és a domínium utile

fogalom, előbbi a közvetlen uradalmi birtok tulajdont, utóbbi pedig a haszonbérbe adott

birtokot jelentette. A két fogalom kidolgozására Perry Anderson szerint azért került sor,

„hogy számot vessenek a vazallushierarchia létével és azzal, hogy ebből eredően

többféle jogcím vonatkozott ugyanarra a földterületre”111

A tulajdonjog jellegzetes középkori fogalmaként említhető a seisin, ahogy Perry

Anderson írja, a „latin tulajdon és birtok közötti közvetítő kategória, ami védett

tulajdonjogot biztosított az alkalmi kisajátítások és az ütköző jogigények ellen, de

109

Anderson, 1989. 25-26. o 110

Anderson, 1989. 26. o 111

Anderson, 1989. 27. o

40

ugyanakkor fenntartotta az azonos tárgyra vonatkozó jogcímek sokféleségének feudális

alapelvét: a „seisin” joga nem volt kizárólagos vagy örök”112

A középkor folyamán a városokban a kereskedelem fejlettsége révén az árucserére

vonatkozó jogi fogalmak gyakran még a római jogi előzményeknél is fejlettebbek

voltak, példaként a tengeri jog és a korai társasági jog említhető. „A római jog

felsőbbrendűsége a városok kereskedelmi gyakorlata számára tehát nemcsak az

abszolút magántulajdon világos fogalmán alapult, hanem a jogérzéket követő

jogszolgáltatás hagyományán, a bizonyítékok ésszerű szabályain és a nyomatékosan

hivatásos jogszolgáltatáson is, szokásjog alapján ítélő bíróságok általában nem

nyújtották ezeket az előnyöket.”- írja Perry Anderson.113

A nyugat-európai abszolutista államok számára a római jog jelentette az

abszolutizmus számára nélkülözhetetlen közigazgatási és területi integráció

megvalósításának módját. Ahogy Perry Anderson írja: „A Nyugat abszolutisztikus

monarchiái jellemző módon a jogászok tanult rétegére támaszkodtak, amikor

közigazgatási gépezetüket személyzettel látták el: a letradosra Spanyolországban, a

maítres de requétesre Franciaországban, a doctoresre Németországban.”114

továbbá a

szerző utal arra, hogy „az abszolutizmus – mint a nemesi uralom újjászervezett

államapparátusa – mozdította leginkább elő a római jog befogadását Európában.”115

2. A Villers-Cotterets-i rendelet

I. Ferenc uralkodásának idejére tehető az 1454-ben VII. Károly uralkodása

idején elrendelt helyi szokásjog-rendszerek összeírása, melynek során mintegy 60

nagyobb területre kiterjedő és körülbelül 300 kisebb helyi szokásjogot találtak. A helyi

szokásjoggal szemben a király által kiadott, az egész ország területére kiterjedő

rendeleteknek érvényt kellett szerezni, tekintettel arra, hogy az egész királyság

területére kiterjedő törvénykönyv nem létezett.

I. Ferenc 1539-ben adta ki leghíresebb rendeletét, Vilers-Cotteréts-ben, melynek

kiemelkedő jellegét az adja, hogy hivatalos ügyekben kötelezővé tette a Párizsban és a

Loire völgyében használatos északfrancia nyelvjárás (a langue d’oil) használatát, s

112

Anderson, 1989. 27. o 113

Anderson, 1989. 27-28. o 114

Anderson, 1989. 30. o 115

Anderson, 1989. 30. o

41

később ezen rendeletnek is köszönhetően, ez a nyelvjárás válik nemzeti nyelvvé.116

A

rendelet 111. cikkelye alapján: „Azt akarjuk, hogy ezentúl valamennyi határozat és

velük együtt minden egyéb, felsőfokú bíróságainkon vagy alsóbb szintű

törvényszékeinken folyó eljárás iratai, illetve a jegyzékek, vizsgálati jegyzőkönyvek,

szerződések, megbízások, ítéletek, végrendeletek és bármilyen más irat vagy bírósági

idézés, illetve ezekkel összefüggő irat francia nyelven hirdettessék ki, jegyeztessék be és

bocsáttassék ki a feleknek.”117

A király rendelkezett továbbá arról, hogy a születéseket feljegyezzék: a rendelet

51. cikkelye alapján: „Tanúsítvány formájú jegyzéket kell vezetni a keresztelésekről,

amelynek tartalmaznia kell a szülés idejét és óráját. A mondott jegyzék kivonata által

lehessen igazolni a nagy- vagy kiskorúságot, s evégett élvezzen teljes hitelt.”118

A rendelet csökkentette az egyházi bíróságok jogkörét: „2. cikkely: Minden

egyházi bírónak megtiltottuk, hogy szóbeli vagy írásos idézést adjon vagy bocsásson ki

azzal a céllal, hogy alattvalóinkat tisztán személyes ügyekben beidéztesse.”119

A rendelet 110. cikkelye a felsőfokú bíróságok (Grand Conseil, chambres des

comptes, cours des aides, cours des monnaies és a parlamentek) által hozott határozatok

értelmezésével kapcsolatban tartalmaz rendelkezést: „Avégett, hogy felsőfokú

bíróságaink határozatainak értelmezésében ne legyen helye kételynek, azt akarjuk és

parancsoljuk, hogy ezeket olyan világosan szerkesszék és írják meg, hogy ne legyen és

ne lehessen bennük semmiféle kétértelműség, vagy bizonytalanság, sem ok arra, hogy

külön értelmezésüket kérjék.”120

A rendelet kihirdetésével kapcsolatban is tartalmaz rendelkezést: „Jelen rendeletünkkel

adjuk parancsba szeretett és hűséges párizsi, toulouse-i, bodeaux-i, dijoni, roueni,

dauphinéi és provence-i parlamentjeink tagjainak, bíráinknak, tisztviselőinknek és

mindazoknak, akikre tartozik, hogy e rendeleteinket olvastassák fel, tétessék közhírré és

jegyeztessék be, (…) mert így tetszik nekünk.”121

116

Hahner, 2002. 74-75.o. 117

Poór, 2000. 31. o. 29

Poór, 2000. 31. o. 30

Poór, 2000. 31. o. 31

Poór, 2000. 31. o. 32

Poór, 2000. 31. o.

42

3. Az államirányítás módja: az ordonnance-ok

XIV. Lajos hatalmának abszolút jellegét mutatja, hogy egyesítette a törvényhozó, a

végrehajtó és a bírói hatalmat. Ahogy Papp Imre írja: „Az akkori állambölcselet azt

vallotta: „a király maga az élő törvény.”122

Hétköznapi értelemben ezt azt jelentette,

hogy a király akarata volt a törvény.

A Napkirály ugyanúgy, mint elődjei jogtudósok segítségével hozott törvényt

(ordonnance), melynek megalkotásában a rendi gyűlés nem korlátozta. A törvényeket

aláírásuk előtt tanácsban vitatták meg, s egyeztették a már meglévő törvényekkel. Ezek

az ordonnance-ok a francia feudális jog legfontosabb forrásai voltak. Az ordonnance-ok

akkor váltak hatályossá, amikor a párizsi parlament belajstromozta ezeket. A

parlamentnek nem volt kötelező a belajstromozás, amennyiben az jogellenes volt, ilyen

esetben tiltakozását fejezte ki felirat (remonstrance) formájában az uralkodó felé. A

párizsi parlament tiltakozási jogát korlátozta a lit de justice, a király személyes

parancsára elrendelt, kötelező érvényű belajstromozási parancsjog. Meg kell említeni,

hogy több esetben előfordult, hogy a király nem erre a jogára, hanem pusztán erejére

támaszkodva kényszerítette ki a belajstromozását egy-egy törvénynek.123

Megjegyzendő, hogy XIV. Lajos 1661-es egyedüli kormányzásától kezdődően a párizsi

parlament törvényalkotásban betöltött szerepe csökken, ahogy Papp Imre írja: „Miután

a király jóváhagyta és aláírta, a párizsi parlament engedelmesen beiktatta, majd

kihirdette. A parlament ténylegesen a királyi akarat automatikus végrehajtója lett.

1693-ban a parlament ünnepélyes ülésén XIV. Lajos, immár sokadszor, így fogalmazta

meg véleményét: „Akarjuk, hogy ítélőszékeink törvényeinket egyszerűen és tisztán,

minden változtatás, megszorítás vagy záradék nélkül iktassák be…”124

Az ordonnance-ok külön típusát képezte a halasztást nem tűrő, „címzés és pecsét

nélküli ordonnance-ok”, melyek belajstromozására nem terjedt ki a párizsi parlament

jogosultsága.125

122

Papp, 1988. 72. o. 123

Gönczi-Horváth-Révész-Sitpta-Zlinszky: Egyetemes jogtörténet I. Nemzeti Tankönyvkiadó Bp. 2003.

158-159. o. (A továbbiakban: Gönczi-Horváth-Révész-Sitpta-Zlinszky) 124

Papp, 1988. 72. o 125

Gönczi-Horváth-Révész-Stipta-Zlinszky, 2003. 160. o.

43

4. Az eljárásjog fejlődése

4.1. A közrend

A királynak az állam centralizációját követően a közrend biztonságáról is

gondoskodnia kellett. Ahogy Papp Imre írja, „Egy korabeli állam, szélsőséges vagyoni

ellentéteivel, sáros szekérútjaival és a szánalmas helyi rendfenntartással a tolvajok,

rablók és útonállók paradicsoma volt. Hétköznapi eset volt, ha az utazó kalmárokat

kirabolták. Párizs külvárosaiban sem volt tanácsos kíséret nélkül sétálgatni, bármikor

megtámadhatták. Párizs ebben a tekintetben is különleges helyet foglalt el. 400 000

lakosának legalább egytizede csavargóként és koldusként lődörgött.”126

1667-ben Nicolas de la Reynie főkapitánnyal az élen új rendőrség alapjait tették le.

Ugyanezen évtől kezdődően a vidéki csendőrségek is megalakulnak.

A közrend fenntartása érdekében szükség volt a büntetőjog egységesítésére is, mely

nem a büntetőjogi garanciák alattvalók számára történő biztosítását szolgálta, sokkal

inkább a királyi önkény újabb jele volt.

4.2 A büntetőeljárás jellemzői XIV. Lajos államában

A bíráskodás központosításával egyidejűleg a büntetőjogi megtorlás fokozódott,

bevezetésre került az inkvizitórius eljárás. Az eljárás kezdeti szakaszától kezdődően az

írásbeliség volt a jellemző, az eljárás pedig a királyi prokurátor záradékával fejeződött

be. Az eljárásban a gyanúsítottnak nem volt joga betekinteni a nyomozás során

keletkezett iratokba, s a bizonyítási eszközök felhasználása is kötött volt. Az eljárás

során az állami központosítás lehetővé tette a fellebbvitelt, de ezt általában nem vették

igénybe. Az eljárás jellemzője továbbá, hogy a bizonyítási eljárás során korlátozott

tanúkihallgatást lehetett foganatosítani. A bírói hivatalviselőknek titoktartási

kötelezettségük volt, az eljárást pedig személyesen kellett lefolytatniuk. Az eljárás során

súlyos testi sanyargatások, valamint halálbüntetés alkalmazása egyaránt jogában állt a

bíróságoknak.127

126

Papp, 1988. 87-88. o. 127

Gönczi-Horváth-Révész-Stipta-Zlinszky, 2003. 159. o.

44

Papp Imre azt írja a bíráskodásról: „ A legtöbb esetben, szokványos bűnügyekben,

mindig bírósági eljárás után ítéltek el vagy mentették fel őfelsége alattvalóit. Voltak

azonban „kényes esetek”, politikai ügyek, amikor maga a király tekintett el a nyilvános

bíráskodástól. Ilyenkor egyszerűen a hírhedt titkos büntetőparancsokkal (lettres de

cachet) érvényesítette akaratát. A Bastille „lakóinak” jelentős része ilyen

büntetőparanccsal került rács mögé. Közülük a „vasálarcos” volt a legkülönlegesebb

fogoly. Kilétéről a királyon és néhány bizalmas emberén kívül senki sem tudhatott.”128

„A királyi hatalom csak akkor avatkozik be saját kezdeményezésére, ha az elnyomás

különösen botrányos formát ölt. Ez történik például az auvergne-i „nagy napokon”

(1665-1666), amikor is a rendkívüli bíróság kemény ítéletekkel sújtja a parasztjaikat

sanyargató uraságokat. De az is megesik, hogy a bírák hagyják nyugodtan a földjeiken

élni a halálra ítélt nemeseket, akikhez családi kötelékek fűzik őket. Nem ritka, hogy csak

ímmel-ámmal igyekeznek érvényt szerezni a számukra kellemetlen királyi ediktumok

előírásainak. A pénzhamisítók olykor botrányos büntetlenséget élvezhetnek” – írja René

Pillorget.129

-

4.3 Az 1670-es Ordonnance Criminelle

Az európai büntetőjogi kodifikáció első jelentős mérföldköveként V. Károly német-

római császár 1532-ben keletkezett Constitutio Criminalis Carolináját tekinthetjük.

Franciaországban a büntetőjogi kodifikáció egészen az 1789-es forradalomig váratott

magára, azonban addig a francia uralkodók ordonnance criminellekben mintegy

részletszabályozását végezték el a büntetőjognak. Ilyen ordonnance criminelle volt XII.

Lajos által 1539-es ordonnance, a perjogi szabályozásról, mely tartalmazta, hogy a

vádelvi eljárás rovására az írásos eljárás szerepe lesz a meghatározó, továbbá korlátozza

a védelem jogát az eljárásban, ezenkívül erősíti a bíróság szerepét.

Az eljárásjog területén történő jogegységesítési törekvés eredményeként az 1670.

évi Ordonnance Criminelle nem csak a büntetőanyagi jog fontosabb tételeit, hanem a

büntetőeljárás részletes szabályozását is tartalmazta. A nyomozó elvű büntetőeljárást a

kódex általánossá tette Franciaország egész területén. Az eljárás minden szakasza titkos

128

Papp, 1988. 75. o 129

Georges Duby (szerk.): Franciaország története I. A kezdetektől a Bourbon restaurációig. Osiris,

Budapest, 2005. 606. o. (A továbbiakban: Duby, 2005.)

45

volt és írásbeliség jellemezte. A bíró számára a kódex bizonyítási kötelezettséget

fogalmazott meg. Az eljárás során teljes értékű bizonyíték a vádlottnak a bíróság előtt

tett beismerő vallomása, valamint két tanú egybehangzó vallomása számított. A kódex

meghatározta a kiszabható büntetés fajtáját és mértékét. Az Ordonnance Criminelle

hátrányának számított, hogy súlyos bűncselekmények esetén továbbra is megengedte a

kínvallatást, akár a másodszori tortúrát is, amely a lehetséges bűntársak felkutatását volt

hivatott elősegíteni.130

130

Gönczi-Horváth-Révész-Stipta-Zlinszky, 2003. 160-161. o.

46

5. A Code Louis

Franciaországban XIV. Lajos uralkodását megelőzően, az 1600-as évek elején

mintegy hatvanféle szokásjog létezett, némelyik írott formában. Franciaország területén

belül az északi területeken jellemzően a frank szokásjog élt tovább, a déli részeken

pedig a római jog változatai terjedtek el.

XIV. Lajos 1667-ben a polgári perjogi eljárásra vonatkozó szabályokat tartalmazó

kódexet ad ki, a Code Louis-t. A Code Louist az újonnan létrehozott

igazságszolgáltatást megújító tanács alkotja meg, melyben nagy befolyással rendelkezik

Colbert és nagybátyja, Pussort. Ezt Franciaországban az első polgári törvénykönyvként

tartják számon, melyet majd Napóleon is alapul vesz a Code Civil megalkotásakor.131

A Code Louis egyszerűsítette a peres eljárást, megvetve ezzel a fejlődő árutermelő

viszonyok rendezett alapjait.

„A Code Louis lényegében a Párizsi-medence szokásjogát akarta országos

érvényűvé tenni. Széles körű alkalmazásáról aztán kiderült, hogy ez lehetetlen. A

feudális társadalomnak jobban megfeleltek a helyi szokásjogok. A mindent

egységesíteni akaró állam még az anyakönyvvezetést is megreformálta az újszülött

alattvalók pontosabb nyilvántartása érdekében. 1667-től az egyházközségeknek az

eddigi egy helyett két példányban kellett kiállítaniuk az anyakönyveket.”132

– írja Papp

Imre.

Az 1667-es ordonnance civil a perjog történeti fejlődésében a francia modell alapját

képezi. Jellemzője, hogy a per megindítása, lefolytatása és befejezése és a bizonyítás a

felek kezében van. A francia perjogi modell jellemzője továbbá, hogy a bíró csak szűk

körben rendelhetett el bizonyítást, vagy ha az okiratot nála kellett elhelyezni. Ezek a

jellemzői a francia perjognak egészen 1975-ig.133

131

Duby, 2005. 604. o 132

Papp, 1988. 88-89. o. 133

http://jog.unideb.hu/oneletrajzok/gyekiczky_tamas_a%20pe%20alapelveinek%20tortenete.pdf A

letöltés ideje: 2012. 04. 08.)

47

6. A kereskedelem szabályozása

A kereskedelem átfogó szabályozását XIV. Lajos az 1673-as kereskedelmi kódex

(Code Savary) kiadásával teremtette meg.

Franciaországot a Napkirály uralkodása idején Colbert tevékenysége, az ipari

merkantilizmus, azaz a colbertizmus jellemzi. A mezőgazdaság vonatkozásában

megelégedett azzal, hogy a taille mértékét az adott időszak mezőgazdasági termésének

függvényében csökkentette. Franciaországban Colbert idején az egyes vidékeket 5

adóbérleti körzetben fogta össze, más régiókat pedig „idegennek” nyilvánított. „A

holland fölényre válaszul az angol Navigation Act-hez hasonlóan fenntartja az

eredetileg Fouquet által megszabott, hajótonnánként 50 sous-nyi illetéket minden olyan

hajó esetében, mely nem közvetlenül anyaországából hoz árukat.” – írja René

Pillorget.134

A kormányzati hatásra létrejött Észak-európai, Közel-keleti, Nyugat-indiai, Kelet-

indiai, szenegáli és guineai régióban kereskedelmi monopóliumokkal felruházott

társaságok tevékenysége nem hozta meg a várt eredményeket.135

A manufaktúrák vonatkozásában két típusát alakítja ki Colbert, az egyik a király

manufaktúráit, melyek állami iparműhelyek, valamint a királyi manufaktúrákat, melyek

adómentességet, vagy gyártási és eladási monopóliumokat élveznek. A manufaktúrák

elsődlegesen luxuscikkek gyártását végzik, Saint-Maur-les-Fossés-ban selyemárukat,

Beauvais-ben hímzett faliszőnyegeket, Reimsben és Alenconban csipkét, Saing

Gobainben pedig üvegárukat gyártanak. A manufaktúrákon kívüli vállalkozások

eredményesebb gazdasági tevékenységeinek érdekében megerősíti Colbert a

céhrendszert. Az 1673-as kereskedelemről szóló ediktum minden iparost arra kötelezett,

hogy valamely céhtestület tagja legyen, azonban ez csak a legfontosabb ágazatokban lép

életbe.

A colbertizmusnak a kereskedelmi kódexben szereplő szabályozásokban megjelenő

eredményeként értékelhető, hogy Franciaországban nem kellett túl sok költséges

terméket idegen államból behozni.

XIV. Lajos az 1673-as kereskedelmi kódex után 1681-ben szabályozza a tengeri

kereskedelmet, majd 1699. augusztusában Saint Germain-en-Laye-ben kiadott egy

királyi ediktumot, mely a nemességet a nagykereskedelemre ösztönözte.

134

Duby, 2005. 606. o 135

Duby, 2005. 608. o

48

A Napkirály 1701. decemberében kiadott ediktumában engedélyezte, hogy a

nemesek előjogaik elvesztése nélkül folytassanak nagykereskedelmi tevékenységet.

Colbert merkantilista gazdaságpolitikájának alaptétele volt, hogy a kereskedelem

volumenét, s ezáltal az ebből származó hasznot növelni kell, azáltal, hogy egyre több

hazai vállalkozót és egyben tőkét vonnak be.136

Az 1701-ben kiadott ediktum tartalmazta, hogy „országunk kereskedelmének

felvirágoztatására fordított nem szűnő figyelmünk nyomán felismertük, hogy mekkora

haszon háramlik az államra azon alattvalóink szorgalmából, akik becsülettel űzik a

kereskedelmi tevékenységet. Mindig is úgy tekintettünk a nagykereskedelemre, mint

tiszteletre méltó foglalkozásra”, az ediktum meghatározza azt, hogy ki számít

nagykereskedőnek: „nagykereskedőnek számítanak mindazok, akik kereskedelmi

tevékenységüket raktárról űzik, áruikat bálában, rekeszekben vagy egész darabokban

árusítják, s akiknek semmifajta nyitott üzlethelyiségük, illetve kirakatuk, cégérjük sincs

ajtajukon vagy házukban.”137

136

Poór, 2000. 93. o. – XIV. Lajos ediktuma. 137

Poór, 2000. 93. o. – XIV. Lajos ediktuma.

49

7. A tengerészet fejlesztése

Colbert nevéhez fűződik a tengerészet fejlesztése, bővítik a királyi hajóparkot.

Franciaországban egyre több hajót építenek, védik a hajók építéséhez szükséges fákat

tartalmazó erdőket, s a kikötőkben is nagyszabású munkák folynak, s a kikötővárosok

növekedésnek indulnak, például Marseille mintegy kétszer akkora területű lesz. „A

haditengerészet és a kereskedelmi tengerészet ügye soha egyetlen korban sem fonódott

ennyire össze. Kétségtelen, hogy a francia tengeri kereskedelem a kedvezőtlen

gazdasági helyzet ellenére döntő lökést kapott Colbert idejében” – írja René Pillorget.138

XIV. Lajos Tengerészetügyi Rendelete (Coe de la marine) 1681. augusztusában

Fontainebleau-ben született meg a Colbert-féle expanzív kereskedelmi és gazdasági

tevékenység minden szektorára kiterjedő központi ellenőrzést erősítő politika jegyében.

Az 1681-es Tengerészetügyi Rendelet öt könyvből áll, az első a tengernagyi hivatal

tisztjeire vonatkozó rendelkezéseket rögzíti, például leírja, hogy „csakis a tengernagy

adhat kihajózási engedélyt, megbízást és útlevelet a hadi vagy kereskedelmi hajók

kapitányainak és parancsnokainak.”139

A kódex első könyvében szerepet kap a tengerhajózástan oktatása, melyet a

legjelentősebb tengerparti városokban rendel el, s ezen iskoláknak legalább heti 4 napon

át nyitva kell lenniük. Szintén a törvény első könyve meghatározza a francia konzulok

külföldi tartózkodására irányadó szabályokat, elsőként azt, hogy „csakis az mondhatja

magát külföldön a francia nemzet konzuljának, aki tőlünk megbízólevelet kapott,

megbízólevél csak annak adható, aki már betöltötte harmincadik életévét”140

. A

rendelet szerint a francia konzuloknak évente jelentést kell készíteniük és elküldeni a

tengerészeti ügyekkel foglalkozó államtitkárnak, továbbá megtiltja részükre, hogy

kölcsönöket vegyenek fel más nemzetektől. A francia konzulok polgári és

büntetőügyekben gyakorolt joghatóságát is szabályozza a törvény: „a konzulok

alkalmazkodjanak az állomáshelyükön érvényben levő jogszokásokhoz, illetve az ottani

uralkodókkal kötött szerződések kitételeihez.”141

A rendelet első könyvének X. fejezete

szól a kifutási engedélyekről és útibeszámolókról. Előírja, hogy a tengernagyi hivatalok

138

Duby, 2005. 609. o 139

Poór, 2000. 303. o. 140

Poór, 2000. 304. o. 141

Poór, 2000. 304. o.

50

délelőtt nyolc órától tizenegyig, majd délután két órától hatig legyenek nyitva mindig,

hogy bejegyezhessék és fogadhassák a jelentéseket.142

A Tengerészetügyi Rendelet második könyve A hajókról és a legénységről címet

kapta, meghatározza, hogy „senki nem lehet hajóparancsnok, aki nem szolgált hajón

legalább öt évig, és aki nem tett nyilvánosan vizsgát hajózási ismeretekből a

tengernagyi hivatal két tisztje, két tapasztalt hajóparancsnok, és – ha a helységben van

ilyen – a hajózástan tanára előtt.143

A rendelet második könyve büntetőjogi szankciót is

tartalmaz, hiszen előírja, hogy „az a hajóparancsnok, akiről bebizonyosodik, hogy

hajóját az ellenség kezére játszotta, vagy alattomos szándékkal zátonyra futtatta, illetve

elveszejtette, halállal kell lakoljon.”144

A kódex előírja továbbá, hogy minden messzire induló hajón legyen lelkész,

illetőleg seborvos. A matrózokkal kapcsolatosan tartalmazta a törvény: „Mindenkinek

megtiltjuk, hogy királyságunk területén, vagy fennhatóságunk alatt álló országokban és

területeken idegen hajók számára matrózokat toborozzon, és megtiltjuk alattvalóinknak

is, mégpedig példás büntetés terhe mellett, hogy engedélyünk nélkül idegen szolgálatba

lépjenek”.145

A Tengerészetügyi Rendelet harmadik könyve A tengerjogi szerződésekről

címet kapta, a hajóbérleti szerződésekről, a matrózok béréről és felfogadásukról,

biztosításról, valamint a zsákmányról szóló szabályokat tartalmazza.

A Rendelet negyedik könyve a kikötők, partok és öblök rendjéről szól, pl. előírja, hogy

tíz font büntetést kell fizetnie annak, aki a vízbe bármilyen szemetet dob.

A törvény ötödik könyve a tengeri halászat szabályait foglalja össze, s deklarálja,

hogy „minden alattvalónk közös joga, hogy szabadon halászhasson a tengeren, mind a

par mentén, mind a nyílt vízen, a jelen rendeletben engedélyezett hálókkal és

alkalmasságokkal.”146

142

Poór, 2000. 305. o. – Részletek XIV. Lajos Tengerészetügyi Rendeletéből. 143

Poór, 2000. 305. o. – Részletek XIV. Lajos Tengerészetügyi Rendeletéből. 144

Poór, 2000. 305. o. – Részletek XIV. Lajos Tengerészetügyi Rendeletéből. 145

Poór, 2000. 306. o. – Részletek XIV. Lajos Tengerészetügyi Rendeletéből. 146

Poór, 2000. 308. o. – Részletek XIV. Lajos Tengerészetügyi Rendeletéből.

51

8. A gyarmati terjeszkedés

XIV. Lajos 1685-ben adta ki a Fekete Kódexet, a Code Noir-t, mely az amerikai-

francia gyarmati területek néger rabszolgáinak jogviszonyait próbálja meg rendezni,

átfogó módon.

A gyarmati terjeszkedés jegyében Indiában és Madagaszkáron próbálkozások

történnek a gyarmatok létrehozására. Francia gyarmattá vált a mai Kanada, a Karib-

tengeri szigetek és az Egyesült Államok egy része is. A francia uralkodók a gyarmati

területeket is hatalmuk alatt tartották, a kormányzókat jellemzően a király jelölte ki,

általában a rabszolgatartó főnemesek közül. A gyarmati területeken a francia uralkodók,

így XIV. Lajos is igyekezett egy olyan társadalmi berendezkedést kialakítani, amely

nagyban hasonlít a francia vidéki feudális társadalomhoz. „A francia gyarmatokon

megtalálható a francia feudális jog számos alapvető intézménye. Így például a

seigneurie, a feudális nagybirtok, amelyet a föld elidegeníthetetlensége, az

elsőszülöttségi öröklés stb. jellemez.”147

Idővel a feudális gazdálkodási módot felváltja a rabszolgatartó ültetvényes

gazdálkodás, mely a termelés alapvető formájává válik. A rabszolgákat Afrikából

szállították a gyarmatokra, szinte kimeríthetetlen forrás volt, ugyanakkor egy-egy

rabszolga csak mintegy 6-7 évet élt, mivel súlyos munkafeltételekkel és embertelen

módon dolgoztatták és tartották őket, ami miatt számottevő veszély volt a

rabszolgalázadások kirobbanása.148

Colbert dolgozta ki a cukorpolitikát, melynek lényege volt, hogy a

cukornádültetvények nyerstermékkel látták el a kizárólag franciaországi finomító

üzemeket.149

A Fekete Kódex 60 cikkelyből áll, ezek nem mindegyike a négerek helyzetével

foglalkozik, hanem a gyarmati kérdés szabályozásával, pl. a házasságkötés

szabályozásával.150

„A Fekete törvénykönyv (Code Noir) felettébb kegyetlennek mutatkozhat kortársaink

szemében, de kétségtelen védelmet nyújtott a rabszolgáknak a legkiáltóbb

visszaélésekkel szemben, és biztosította életben maradásukat.”151

– írja René Pillorget.

147

Gönczi-Horváth-Révész-Stipta-Zlinszky, 2003. 160. o. 148

Gönczi-Horváth-Révész-Stipta-Zlinszky, 2003. 160-161. o. 149

Duby, 2005. 609. o 150

Gönczi-Horváth-Révész-Stipta-Zlinszky, 2003. 161. o. 151

Duby, 2005. 609. o.

52

BEFEJEZÉS

A franciaországi abszolutizmusnak a kiépülése az 1680-as évekig tart, ez az időszak

nevezhető csúcspontjának, mivel a katonai győzelmek hatására ekkorra válik Európa

meghatározó államává Franciaország. Ezt követően az abszolutizmus hanyatlása

figyelhető meg, meghal az államgépezet két fontos minisztere, Louvois, aki a

hadügyekért felelős, valamint Colbert, a pénzügyekért felelős miniszter, őket szinte

lehetetlen pótolni. XIV. Lajos a két minisztert nem is próbálja meg pótolni, hanem

inkább saját maga kormányoz tovább, ezért tekinti úgy Hahner Péter, hogy nem 1661-

ben, hanem ekkor tér át a Napkirály a személyes kormányzásra.152

A két miniszter

kiesése azért jelentős, mivel az abszolutizmus lételeme a hadsereg és az ezt biztosító

állami bevétel.

Az abszolutista módon uralkodó királyok, köztük XIV. Lajos hatalma is

abszolútnak, valamint oszthatatlannak nevezhető. Abszolútnak azért nevezhető, mert az

abszolutista államában a francia király teljhatalma kiterjedt a törvények megalkotásának

jogára, ehhez nem kellett kikérnie az alattvalók beleegyezését, a törvényeknek való

engedelmesség pedig elengedhetetlen volt. Pierre Deyon azt írja: „A franciák azonban

nem érzik úgy, hogy despotikus kormányzat alatt élnének és szívesen hasonlítják össze

szabadságukat a török szultán, vagy az orosz cár alattvalóinak rabszolgaságával”153

Ugyanakkor oszthatatlan volt a királyi hatalom, az alattvalók és a király más-más

jogokkal rendelkeztek.

Meg kell említeni, hogy maga az abszolutizmus kifejezés igazából pontatlan,

tekintettel arra, hogy egyetlen uralkodó sem rendelkezhetett abszolút értelemben vett

hatalommal az alattvalók felett, mivel korlátozta őket az isteni vagy természetjog

rendszere, mely alapján egyetlen uralkodó sem lépheti át az Isten által elrendelt

természeti törvényeket.

A 17. századi Franciaországnak körülbelül 20 millió lakosa volt, akiket összesen

mintegy 47000 ember irányított, ennyien vettek részt az államapparátus

működtetésében. Érdemes megjegyezni, hogy Nagy-Britannia ebben a korszakban

szegényebb volt és kevesebb lakossal is rendelkezett, azonban hatékonyabban

működött, mint Franciaország, 2,5-ször magasabb adóbevételt értek el.

152

Hahner, 2002. 110. o. 153

Duby, 2005. 562. o.

53

Véleményem szerint XIV. Lajosnak Colbert nélkül már nem sikerült megújítania az

addig remekül működő államgépezetet, nem tudott végrehajtani újabb, a rendszer

fennmaradásához szükséges pénzügyi reformokat, s emellett már megmutatkoztak azon

társadalmi változásnak a jelei, melynek főszereplői a régi rend és a polgárosodó francia

nemzet.

Jogtörténeti vonatkozásban az abszolutizmus úgy összegezhető, hogy

Franciaországban XIV. Lajos uralkodásáig nem léteznek az egész országra kiterjedő és

mindenhol érvényben lévő jogokat tartalmazó kódexek (csak ún. jogkönyvek, amelyek

törvényhozói megerősítés nélkül terjedtek el), hanem helyi szokásjogok léteznek, ezek

száma – a 16. század közepére elvégzett összeírást alapul véve –kb. 200, ezekkel

szemben kell az uralkodónak elfogadtatnia a királyi rendeletet, amely mindenkire

egyaránt érvényes. A törvényhozó hatalom a 15. századtól fogva a királyt illeti meg, a

törvény (ordonnance) kezdetben a rendi gyűlés a törvényeket megvitatta, de

beleszólásuk nem volt, mivel ezen testület nem vált jogalkotó szervvé. Az

abszolutizmus kialakulása együtt járt a jogegységesítéssel, úgy gondolom, hogy emiatt

jogtörténeti vonatkozása számottevő: 1667-ben polgári perjogi, 1670-ben büntető

perjogi, 1673-ban kereskedelmi, 1681-ben tengeri kereskedelmi, valamint 1685-ben

gyarmati kérdéseket és a néger rabszolgák viszonyait rendező kódexek születnek meg.

A spanyol örökösödési háború hatására Franciaország mélyülő válságba kerül,

éleződik az országon belül a feszültség. Az ország katonai vereségeket szenved, a

francia nép pedig már nem bírja tovább az óriási mértékű adóztatást. Ekkorra már

kiéleződik a polgárság és a monarchia ellentéte, a polgárság egyre inkább hatalmat

követel majd az állami életben, s ezen konfliktusok majd egy polgári forradalomhoz

fognak vezetni.

Franciaországban annak ellenére nem jelenik meg az abszolút monarchia válságát

követően a felvilágosult abszolutizmus, hogy az annak jellegzetességeit, eszméit francia

gondolkodók alkotják meg, a gyűlölt régi rend megújítását már nem akarják a polgárok,

a saját maguk urai szeretnének lenni.

Az abszolutizmus összességében úgy értékelhető, mint az európai történeti fejlődés

egyik igen fontos állomása, korszaka, fejlesztette az infrastruktúrát, kiemelten fontos

volt az igazgatási rendszer kiépülése, azonban hátrányaként értékelendő, hogy az

emberek számára nem biztosította a jogalanyiságot, az egyént korlátozott jogkörben

tartotta. A jogfejlődés igen fontos mérföldköve éppen az abszolutizmus után következett

be, amikor a polgárok kivívták az abszolutizmussal szemben jogaik érvényesítését.

54

Ugyan az abszolút monarchia hanyatlik, de az ország ismét nagyhatalommá fog

válni, mivel egy olyan kultúrtörténeti irányzat fog megszületni, amely egész Európára

kiterjeszti majd hatását, ez lesz a felvilágosodás, mely megújult értelmet jelent a

tudományok területén.

55

KÉPJEGYZÉK

1. ábra: I. Ferenc. Forrás: Rubicon 1990-2000 CD-ROM. (Hahner Péter: A

diadalmas reneszánsz királya – I. Ferenc. Rubicon, 2000/1-2. szám 22-24. o.)

2. ábra: Szent-Bertalan-éj. Forrás: Rubicon 1990-2000 CD-ROM. (Hahner Péter:

Szent Bertalan éjszakája. Rubicon, 2000/1-2. szám 25. o.)

3. IV. Bourbon Henrik. Forrás: Rubicon 1990-2000 CD-ROM. (Hahner Péter:

Akinek Párizs megért egy misét. Rubicon, 1991/6. szám)

4. ábra: XIV. Lajos. Forrás: Rubicon 1990-2000 CD-ROM. (Hahner Péter: Az

abszolút monarchia. Rubicon, 2000/1-2. szám 30. o.)

5. ábra: Jean Baptiste Colbert.

Forrás: http://www.encyclopedia.com/topic/Jean_Baptiste_Colbert.aspx

56

IRODALOMJEGYZÉK

1) Both Ödön: Fejezetek a nyugat-európai állam-és jogtörténet köréből. JATE-

Press. Szeged, 2003.

2) Dr. Kiss Géza: Egyetemes Történelem 1640-1789. Nemzeti Tankönyvkiadó,

Budapest.

3) Dr. Márki Sándor: Az újkor története. Atheneum, Bp. (Reprint: Laude Kiadó,

h.n.,é.n.)

4) Georges Duby (szerk.): Franciaország története I. A kezdetektől a Bourbon

restaurációig. Osiris, Budapest, 2005.

5) Gönczi Katalin -–Horváth Pál -–Révész Tamás- Stipta István-Zlinszky János:

Egyetemes jogtörténet I. Nemzeti Tankönyvkiadó Bp. 2003.

6) Gyekiczky Tamás: A polgári eljárásjog alapelveinek története. Internetes

forrás:http://jog.unideb.hu/oneletrajzok/gyekiczky_tamas_a%20pe%20alapelvei

nek%20tortenete.pdf

7) Hahner Péter: Franciaország története. Műszaki, Bp. 2002.

8) Hajnal István: Az újkor története. Akadémiai, Bp. 1988. (Reprint kiadás)

9) Ifj. Barta János: „Napkirályok” tündöklése. Csokonai, Debrecen, 1996.

10) Képes György: Abszolutizmusok, ELTE Oktatási anyag, 2010. 18. o.

11) Kora Újkori Egyetemes Történeti Szöveggyűjtemény. Szerkesztette: Poór János.

Osiris. Budapest, 2000.

12) Köpeczi Béla: A felvilágosodás Európája, Rubicon, 1997/5-6. szám, forrás:

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_felvilagosodas_europaja/

13) Mezey Barna-Szente Zoltán: Európai alkotmány-és parlamentarizmus-történet.

Osiris Kiadó, Budapest, 2003.

14) Paczolai Péter – Szabó Máté: Az egyetemes politikai gondolkodás története.

Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993.

15) Papp Imre: A Napkirály. Kossuth Kiadó, Bp. 1989.

16) Perry Anderson: Az abszolutista állam. Gondolat, 1989.

17) Robert Price: Franciaország története. Maecenas, 1994.

18) Ruszoly József: Európa alkotmánytörténete. Püski Kiadó, Budapest, 2003.

19) Stipta István: Az abszolutizmus állama. Rubicon, 1997/8. sz. 30-33.

57

20) Képes György: Az abszolút monarchia. Gondolat, Budapest 2014.

21) Bibó István művei VII. kötet. forrás: http://books.google.hu/books?id=d-

ViAgAAQBAJ&pg=PT54&lpg=PT54&dq=bib%C3%B3+istv%C3%A1n+absz

olutizmus&source=bl&ots=ktcHR5RZHt&sig=lzC1Gl3VHXIRcpjhJrRYbqVK

VWI&hl=hu&sa=X&ei=wQkzVKDXNeqkygP1woGQCQ&ved=0CCwQ6AEw

Aw#v=onepage&q=bib%C3%B3%20istv%C3%A1n%20abszolutizmus&f=false