1

Szakács Árpád –

Kinek a kulturális diktatúrája?

Balliberális, nemzetellenes túlsúly

a magyar kultúrában

2

TARTALOM

KINEK A KULTURÁLIS DIKTATÚRÁJA? I. RÉSZ ............................... 3

KINEK A KULTURÁLIS DIKTATÚRÁJA? II. RÉSZ ............................. 7

KINEK A KULTURÁLIS DIKTATÚRÁJA? III. RÉSZ .......................... 13

KINEK A KULTURÁLIS DIKTATÚRÁJA? IV. RÉSZ .......................... 18

KINEK A KULTURÁLIS DIKTATÚRÁJA? V. RÉSZ ........................... 23

KINEK A KULTURÁLIS DIKTATÚRÁJA? VI. RÉSZ .......................... 28

FORRÁS ..................................................................................................... 32

Szerkesztői megjegyzés:

Ebben a kiskönyvben változtatás nélkül egy egységes, kinyomtatható,

illetve e-könyvként is olvasható formátumban gyűjtöttük össze Szakács

Árpád Magyar Időkben megjelent írásait, melyeknek hivatalos oldala:

https://magyaridok.hu/belfold/kinek-a-kulturalis-diktaturaja-szakacs-arpad-

cikksorozata-3287285/

Egyedül a dokumentum alcíme az, amit mi írtunk bele, illetve az ekönyv

változatok (.epub és .mobi) miatt egy borítót készítettünk, melynek forrása

az EchoTV „Napi aktuális” című műsorának „Kinek a kulturális

diktatúrája? - Szakács Árpád” című, 2018. aug. 3-i epizódja

(https://www.youtube.com/watch?v=av_jqFiYiGI ).

3

KINEK A KULTURÁLIS DIKTATÚRÁJA? I. RÉSZ

Kollaborációnak, az értelmiség árulásának minősül-e, ha a balliberális írók,

művészek pénzt fogadnak el „a kultúrát is diktatórikusan” vezető Fidesz-

kormányzat intézményeitől? Ezen a kérdésen vitatkozik hónapok óta a

balliberális holdudvar. A Fidesz uralmának egyszer vége lesz, és „számon

kell tartani, kik és miként segítették a katamarán külső támasztékaként

siklani a pusztító és pokoli hajót” – vizionálja a Népszavában Vágvölgyi B.

András, aki kollaboránsoknak, a vazallus csicskájának nevezi azokat a

balliberális művészeket, akik bármilyen együttműködést is tanúsítanak a

konzervatív kormányzat intézményeivel. A listázó Vágvölgyinél is Stohl

András lépése verte ki a biztosítékot, aki busás összegért műsort vállalt az

Andy Vajna által tulajdonolt TV2-nél.

Közhely lenne, ha akár röviden is bemutatnánk a balliberális hangadók

2010 óta tartó kulturális hadjáratát. A Fidesz kormányra kerülése óta

küzdenek minden ellen, ami nem baloldali és nem liberális. Jelentékeny és

jelentéktelen személyek tömegének rikoltozása tölti meg az étert, amivel az

elnyomásukra, elhallgattatásukra hívják fel a figyelmet. Szerintük a Fidesz

diktatúrája nem tűri a másként gondolkodókat, megpróbálja őket féken

tartani, mert a „hatalom fél a szabad szellemtől”, amit ugye csakis ők

képviselhetnek.

Vajon van-e kulturális diktatúra, és ha igen, akkor az hogyan és miben

nyilvánul meg? Vajon igaza van-e a balliberális holdudvarnak? Jelen

esetben miért ne lehetne igaza? Mert ebben a vitában rátapintottak a

lényegre: el kell ismernünk, hogy nagyon sok igazság van abban, amit

írnak, mondanak. Lássuk be, a Fidesz-kormány alatt tombol a kulturális

diktatúra, a más véleményének kiszorítása, a más értékeket valló emberek

háttérbe szorítása megtörténik nap mint nap. Csak nem úgy, ahogy azt ők

híresztelik!

Nézzük meg a legfontosabb területeteket, ahol tökélyre vitték a kulturális

diktatúrát. A filmes világ, a filmipar hetvenéves balliberális dominanciája

unásig ismert közhely, kár is szót vesztegetni rá. Havonta ömlenek a

milliárdok, a balliberális holdudvar több ezer hangadóját tartják el ebből a

költségvetésből. A magyar nemzeti múlt, a magyar nemzeti büszkeség

témakörébe tartozó alkotások tabunak számítanak, a balliberális hegemónia

továbbélteti a kádári kommunista folyamatot, ma is a nemzeti múlttól, a

4

„magyarkodástól” való zsigeri viszolygás, a lenézés és gyakran a

leplezetlen gyűlölet nyilvánul meg a filmiparban, ahol mindig mindenre

volt pénz, csak magyar témákra nem. Ezért nem készültek látványos,

népszerű történelmi filmek nagyobb számban, és ezért nem készülnek most

sem.

A színházi világban meglévő balliberális dominanciáról is felesleges

hosszabban értekezni. A könyvkiadás és a könyvterjesztés terén ugyanez a

helyzet. A legnagyobb kiadók és terjesztők plakátokon hirdetik magukról,

hogy csak és kizárólagosan a balliberális világhoz tartoznak. Dragomán

György, Bartos Erika, Török Gábor, Szabó T. Anna, Nyáry Krisztián,

Lakatos Levente, Tóth Krisztina – ők a plakátokon a Líra & Lant

karácsonyi sztárjai. A Librinél, a Bookline oldalán a fekete öves libsi

Lovasi András és Hajós András a visszatérő reklámarc. Ezek a kiadói

hálózatok természetesen csak és kizárólagosan a saját holdudvaruk

termékeit, személyeit adják ki, reklámozzák. Ezek kerülnek be a

könyvtárhálózatokba, aminek legnagyobb egysége Szabó Ervinről, egy

szélsőbaloldali aktivistáról van elnevezve a mai napig.

A Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományi részlegeit a

balliberális ideológia tartja megszállva. Több mint hetven éve ugyanazt a

rendszert működtetik, mint amiért küzdöttek a kommunista diktatúrában. A

rendszerváltozáskor ugyanis autonómiát kaptak a diktatúra kegyeltjei által

feltöltött tudományos műhelyek, amelyek mindmáig meghatározhatják,

hogy kik gazdagíthatják soraikat, és természetesen befolyásoló tényezők a

magyar történelem, irodalom és filozófia terén.

Állami intézmények egész sora finanszírozza a balliberális holdudvar

könyveinek a megírását, kiadását, sőt a „Fidesz-diktatúra” alatt Krausz

Tamás Lenin-monográfiájának angol fordítására is jutott az adófizetők

pénzéből, ami egyszerűen elképesztő.

A magyar állam évente sok milliárdot költ hazánk nemzetközi kulturális

értékeinek a képviseletére és a magyar kultúra külföldi bemutatására.

Ennek letéteményese a Balassi Intézet. A szervezet magyarországi

vonatkozású témák kiállítását bonyolítja le, illetve hazai írók, költők

kiutaztatásával és előadókörútjaival mutatja be a magyar kultúrát. A

szervezet milliárdos költséggel sok európai fővárosban kihelyezett

részlegeket működtet. Ha valaki végignézi a Balassi Intézet által

meghirdetett programokat és a meghívott művészek listáját, arra a

5

megállapításra juthat, hogy Magyarországon ma az SZDSZ a vezető

kormányzó erő.

„Hat magyar író képviseli idén Magyarországot a november 9. és 12.

között zajló Buch Wien nemzetközi bécsi könyvvásár Donau Lounge

programjában, amelynek keretében immár hatodik éve találkozhat a bécsi

közönség a Duna menti régió íróival” – közölte a Balassi Intézet a

napokban az MTI-vel. Hozzátették: 2017-ben Bartis Attila, Szőcs Petra,

Selyem Zsuzsa, Molnár T. Eszter, Bencsik Orsolya és Kiss Tibor Noé

képviseli Magyarországot. A Publishing Hungary program által elindított

irodalmi sorozat célja, hogy a könyvbemutatókkal és az író-olvasó

találkozókkal új, értékes darabokkal egészítse ki a térség kulturális

mozaikját – írja az intézet.

Valóban, a meghívottak listája szépen kiadja a balliberális világ mozaikját,

egy kis aberrációval fűszerezve: a férfitestbe zárt nő, Kiss Tibor Noé

transzszexuális egyedi témáinak a megismertetése mint magyar kulturális

jelenség tényleg unikum. Lehet, hogy hamarosan felkerülhet a

hungarikumok listájára Kiss Tibor Noé életműve mint a magyar kultúra

tökéletes megtestesítője. Mostanában ő a nagy magyar író sztártípusa,

mindenfelé turnéztatják, természetesen a magyar adófizetők pénzén.

Legutóbb a világ egyik legfontosabb kulturális eseményén, a Frankfurti

Könyvvásáron is Magyarországot képviselte.

A Balassi Intézet párizsi kirendeltsége is egészen egyedi meghívottakon

keresztül ismerteti meg, hogy pontosan milyen is a magyar kultúra

Magyarországon. Az elmúlt hetekben egy sor kulturális műsort szerveztek.

Pálfi György-filmbemutató, Rozsda Endre tárlata, Bánkuti András-kiállítás

stb. Róluk csak annyit, hogy Pálfi György minden bizonnyal pályázhatna a

hazáját legjobban ócsárló díjra, ha lenne ilyen, Rozsda Endre közismert

balliberális művész, a legszélsőségesebb szabadkőműves szervezet, a

Martinovics-páholy ugyancsak ismert tagja volt. Minden bizonnyal

Bánkuti úr is megsértődne, ha polgári értékrendet vallónak nevezné bárki,

hiszen Szebeni András fotóművész nagy tanítványa, aki a Népszavában

szokott rettegtetni a Fidesz kulturális diktatúrájától.

A párizsi intézetben idén sem találtak alkalmasabb szónokot az 1956-os

forradalom megünneplésére, mint Gyáni Gábort, aki az SZDSZ-en kívül

ma sem ismer más pólust. Nincs olyan téma, amivel konzervatív embernek

esélye lenne Párizsba kiutazni a magyar kultúra képviseletére. Ha

6

középkori konferenciát rendeznek, netán Szent László a téma, akkor is

csak a Soros-egyetem oktatója a legalkalmasabb a feladatra. Természetesen

ugyanez a helyzet más Balassi-kirendeltségekben is, például Szófiában is a

Soros-egyetem tanárát tartották a méltónak arra, hogy a magyar

kommunizmusról beszéljen november 5-én.

Nemzetközi Isztambuli Vers- és Irodalom Fesztivál? Természetesen a

Balassi Intézet szervezésében csak hármas balliberális trió lehet ott, akik

közül ketten országos hírű rettegők. Szőllőssy Balázs és Potozky László

ugyanis országosan ismert módon fél a Fidesz kulturális diktatúrájától.

És vajon hogyan viszonyul a balliberálisok szerint a „Fidesz által

cenzúrázott” közmédia a rettegők holdudvarához? Tudósítások özöne,

hírek szinte minden eseményről, ami hozzájuk köthető. Kiemelt reklám

nemrég a Margó Irodalmi Fesztiválról, ahol „hetven új címet ismerhet meg

a közönség, Parti Nagy Lajos, Grecsó Krisztián, Szécsi Noémi, Gerlóczy

Márton, valamint Al Ghaoui Hesna, Karafiáth Orsolya és Szentesi Éva is

új könyvvel jelentkezik, de fellép az idei Aegon-díjas Krasznahorkai

László és irodalmi stílusparódia-kötetével Bödőcs Tibor humorista is”. Ezt

a száz százalékban balliberális kört szólaltatják meg, ennek kérik ki a

véleményét bármilyen kulturális kérdésben.

Az adófizetők pénzén működő MTI-ben szinte nincs nap, hogy ne

számolnának be valamilyen balliberális művész munkájáról: „Péterfy Bori

& Love Band: új lemez és jubileumi koncert” (november 6., MTI),

„Budapest Bár: jubileumi lemez új dalokkal, Presser Gáborral”. (november

7. MTI). Annak tükrében jelezzük ezeket, hogy a hihetetlenül népszerű, az

ország nagyobb részét érdeklő Ismerős Arcok új lemeze már nem fért bele

az MTI szerkesztési ideológiájába, sem a P. Mobil, sem FankaDeli Kőházy

Ferenc, sem a lengyelországi sikereket felmutató Hungarica és még

hosszasan sorolhatnánk a sokkal fajsúlyosabb és értékesebb zenekarokat.

Nem túlzás kijelenteni, hogy az adófizetők pénzén működő Petőfi rádió

csak a balliberális holdudvar zenevilágát sugározza, ezáltal hihetetlenül sok

jogdíjjal támogatja őket.

Nincs hely és tér tovább sorolni az elképesztőbbnél elképesztőbb példákat.

Mostani összeállításunkban adataink tizedét sem írtuk le.

(Megállapításokat azonban ezek alapján is tehetünk.) Következtetéseit –

mindezek alapján – bárki levonhatja.

7

KINEK A KULTURÁLIS DIKTATÚRÁJA? II. RÉSZ

Újabb példák a szünet nélkül önkényuralmat kiabáló balliberális világ

arcátlanságára

Kollaborációnak, az értelmiség árulásának minősül-e, ha a balliberális írók,

művészek pénzt fogadnak el „a kultúrát is diktatórikusan” vezető Fidesz-

kormányzat intézményeitől? Ezt a balliberálisok által feltett vitakérdést

ismertettük november 16-án megjelent lapszámunkban a Kinek a kulturális

diktatúrája? című írásunkban.

Példákon keresztül mutattuk be, hogy a balliberális hangadók minden

fórumon azt terjesztik, diktatúra épült ki, ami nem tűri a másként

gondolkodókat, megpróbálja őket féken tartani.

Ismertettük, hogy miközben elnyomást kiáltanak, addig szemérmetlenül

zsebre teszik azt a busás hasznot, amit az általuk diktatúrának kikiáltott

rendszerben kapnak, sőt sok helyen a konzervatív köröket teljesen

kiszorították, lásd a Balassi Intézet rendezvényeit.

Novemberi írásunk óta a diktatúra emlegetése kulturális körökben tovább

fokozódott, ami ismét arra késztetett, hogy néhány példán keresztül

rávilágítsunk a balliberális világ arcátlanságára.

Egy egész oldalas interjúban mesélt hosszasan a szomorú sorsáról a

Népszava december 29-i számában Pálfi György filmrendező, aki újra

felhívta a figyelmet a kulturális diktatúrára.

A filmre rátelepedett a politika, és a „hozzá hasonlóan gondolkodó,

határfeszegetőbb alkotók számára” a pénzosztó szervezet struktúrája rossz

– mondja. Úgy érzi, hogy megbüntették korábbi renitens magaviselete

miatt.

„Nem kivégzés vagy megsemmisítés lett a vége, hanem egy

pályanehezítés. Nem csinálnak mártírokat” – mondja Pálfi György.

– És mit lehet tudni a filmről, amire végül kapott hatszázmilliót a Nemzeti

Filmalaptól, és jelenleg az utómunkáknál tart? – kérdezi Pálfitől a riporter.

8

„Az Úr Hangja a címe, január végére készül el kanadai–magyar

koprodukcióban, Kanadában, Las Vegasban, a nevadai sivatagban és

Budapesten forgattuk a lengyel sci-fi író, Stanislaw Lem kultikus

regényéből” – válaszolja a 600 millió forintos nehezített pálya rabigájában

sínylődő Pálfi György.

Parászka Boróka az egyik legmegosztóbb figura az erdélyi magyar

médiában. Ennek hátterében az áll, hogy pszichopatologikusan gyűlöl

mindent, ami magyar, és mindenkit megvéd, aki a magyarokat támadja.

A napokban épp a megbukott román kormányfőt védelmezte, aki

akasztással fenyegetőzött a székely zászlók miatt. Szerinte a romániai

nacionalizmust pont a magyarok táplálják, a román miniszterelnök éppen

hogy nyugalomra intett.

Parászka gyűlölködő írásai hemzsegnek az interneten. Kifejezetten

támogatja az illegális migrációt, nemrég állásfoglalást tett közzé: „A

romániai magyar kisebbségi közösség tagjaként kijelentem, hogy nem

lépem át Magyarország határát mindaddig, amíg azt az Európai Unión

belül határfallal barikádozzák el. Elítélem a magyar kormány

menekültellenes politikáját, amely egyszersmind kisebbségellenes politika

is. Szeretném kifejezni mély szolidaritásomat mindazokkal, akik most

Magyarország határainál szenvednek.”

Parászka életéről most film készül Az újságíró címmel. A magyar

adófizetők pénzéből működő Magyar Média Mecenatúra hétmillió forinttal

támogatja ennek a magyargyűlölő nőnek a portréfilmjét.

„Ami itt van, az már nem az én hazám” – írja az Élet és Irodalomban

megjelent, Isten veled, Magyarország! című publicisztikájában az

emigrálni készülő Kasza László újságíró. A Szabad Európa Rádió egykori

igazgatóhelyettese a Népszava január 17-i számában sommásan így

fogalmaz a hazai állapotokról: „Diktatúra, ennyire egyszerű.”

Kasza hosszasan értekezik arról, milyen fontos szerepe volt abban, hogy

régen felhívta Soros György figyelmét a Fideszre, és Orbán Viktor egyik

legnagyobb hibájának tartja, hogy ellenségnek tekinti Sorost.

Tételezzük fel, hogy a politikai okokból hazáját elhagyni kényszerülő

Kasza Lászlónak igaza van. Ha így van, előfordulhat-e egy ilyen

9

diktatúrában, hogy nagy összegű állami kulturális támogatást kap egy

olyan szervezet, amelyiknek értékelhető teljesítménye nincsen, alapítói,

tagjai viszont közel állnak a Soros Györgyhöz köthető csoportokhoz,

egyúttal a balliberális világ hangadói? Nyilván nem. Pedig igen.

2016 végén ifjú történész titánok, kikerülve az egyetemi világból, Bödők

Gergely vezetésével történettudományi intézetet alakítottak Clio néven. A

heves indulást a munka terén satufék követte, a 2017. szeptember 21-én

leadott közhasznúsági jelentésben a tevékenységükhöz kapcsolódó éves

beszámoló mérlege ugyanis csak nullákból áll, tehát lényegében nem

csináltak semmit.

A tétlenséget végül megunták, 2017. december 18-án ugyanis Bödők

Gergely és Gellért Ádám ifjú balliberális történészek összedobtak

hárommillió forintot, és Clio Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű

Társaság néven újra pályára léptek.

Ekkor még Bödők Gergely és Gellért Ádám sem gondolta volna, hogy a

világ legnagyobb tőzsdeguruit megszégyenítő képességekkel rendelkeznek.

Ráéreztek ugyanis az üzletre.

A hárommillió forint kiváló befektetés volt, nincs olyan tőzsdei ügylet,

amiből akár Soros György ennyi idő alatt ennél nagyobb növekedést tudott

volna elérni.

Ugyanis – kapaszkodjanak meg – kilenc nappal ezután, december 27-én

jelent meg a 2063/2017. (XII. 27.) kormányhatározat, amely nagy összegű

támogatást ítélt meg a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú

Kft.-én keresztül a Clio történészműhelynek. 69 millió forint vissza nem

térítendő működési támogatást kaptak a saját kulturális programjuk

megvalósítására!

Ez az igazán nagyszerű, elismerésre méltó teljesítmény igazi címlapsztori

lehetne a Soros György által patronált, korrupcióellenes 444.hu számára is.

Hát nem kellene egekbe emelni egy ilyen zseniális sikertörténetet?

Pedig a 444.hu-nak minden lehetősége meglett volna arra, hogy megtudja

ezt a fantasztikus hírt, hiszen a 444 történészrovatának kiváló szerzője

Fóris Ákos, a Bödők–Gellért-féle Clio intézet oszlopos tagja.

10

Kevesen kiáltottak annyiszor kulturális diktatúrát, mint Csóti Csaba, aki

szintén alapembere a Clio intézetnek. Alig van olyan oktatást és kultúrát

érintő kormányellenes tüntetés, amelyen Csóti ne venne részt vagy ne

szólalna fel.

„Több kultúrát és kevesebb Fideszt” – üzenik Csótiék, akik nem győzik

hangsúlyozni, hogy a kormány mennyire lenézi a kultúrát, és hogy milyen

diktatúra van nálunk.

– Ahhoz, hogy a gyermekeink félelem nélkül éljenek, össze kell fognunk –

mondta nemrég az egyik demonstráción. A gyógyír is megvan a

problémákra, mint mondta, „szabad iskolára, szabad pedagógusokra van

szükség”.

Szakmai körökben közismert, hogy Bödők Gergely az újhullámos

balliberális körhöz tartozik, amelynek az egyik keltetőhelye Romsics Ignác

műhelye, az egri Eszterházy Károly Egyetem. Üzlettársa, Gellért Ádám

viszont kiemelkedően érdekes színfoltja a történészvilágnak.

Pályáját kikövezik a Soros- és az amerikai támogatások, a Soros-egyetem

konferenciáinak egyik leggyakoribb előadója. Gellért már több balliberális

háttérérdeket is megpróbált megszemélyesíteni. Számos ügyben

tematizálni igyekezett a közbeszédet, amihez a balliberális médiaholdudvar

lelkesen segédkezett.

Szerinte Magyarország a háborús bűnösök menedéke, mivel nincs

kormányzati szándék a dolgok tisztázására. A náci kollaborációval vádolt

Csatáry László ügyében lyukra futott ugyan, de a Biszku Béla volt

kommunista belügyminiszter elleni eljárás elhúzódását is megpróbálta a

Fidesz nyakába varrni.

2014-ben egy kör kísérletet tett Schmidt Mária, a Terror Háza

főigazgatójának a kiszorítására a Sorsok Háza projektből. Szakmai

körökben nyílt titok, hogy Gellért Ádám ebben is aktivizálta magát, és az is

közismert, hogy több fideszes politikust is megtévesztettek.

Közben folyamatosan a saját nevében vagy egyéb formában

adatigényléssel bombázta a különböző intézményeket, hogy – nyilván

önmaga szórakoztatására – információt kapjon arról: ki, milyen szerződés

szerint dolgozik és mit csinál egyes helyeken. Szerepet próbált vállalni

11

Szakály Sándornak, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójának

lejáratásában is.

2017-ben aztán Amerika újra visszaintegetett Gellért Ádámnak.

Ösztöndíjat kapott egy washingtoni kormányzati ellenőrzés alatt álló

intézetben. Ehhez nem akármilyen ajánlás kell. Még véletlenül sem

kerülhet oda olyan, akiben csalódhatnak a finanszírozók. Érdekes kérdés,

hogy ki ajánlotta, ki kezeskedik érte, s aztán mit várnak el.

A Cliónak nullához közel álló szakmai tevékenysége és elenyésző vagyona

van. Határon kívüli érdemi tevékenysége nem volt, egyéb jelentős

szervezetekkel, intézetekkel, egyetemekkel nincs kapcsolatuk, legalábbis

hiányoznak az erre utaló jelek a honlapon.

Az államháztartási törvény végrehajtási rendelkezése szerint a támogatás

odaítélésénél vizsgálni kell azt, hogy ha nem a célnak megfelelően vagy

nem jogszerűen használják fel az állami forrást, akkor is meglegyenek a

garanciák az állami pénz visszaszerzésére. Garancia az államkincstári

számla az ellenőrzés és végrehajtás miatt. Vajon kik, milyen garanciát

láthattak a Clióban?

A Clio honlapján közzétett felhívásuk szerint „célunk, hogy a közösségi

médiában, valamint a nagyobb online felületeken is jelen legyünk, és

aktívan alakítsuk a tudományos és közéleti vitákat.

Kétnyelvű és folyamatosan frissülő honlapunkon, illetve ösztöndíj-

programjainkon keresztül nemcsak az egyetemi ifjúság erre fogékony

generációját szeretnénk megszólítani és bevonni, hanem azt is szeretnénk

elérni, hogy kutatásaink hivatkozási pontként szolgáljanak az országunk

története iránt érdeklődő külföldi véleményformálók számára is.”

Vagyis négy szóval: véleményformálás, utánpótlás-nevelés, befolyás-

szerzés, beépülés. És bomlasztás. Igaz, utóbbit máshol vetették fel, egy

olyan belső eszmecserén, ahol az egyik vezetőségi tag ezt mondta: „Nem

kell aggódni, a Fidesz erős emberei is egymásnak ugraszthatóak.” Ez lenne

a történészi küldetés?

Már sokan viszik a Clio megalapításának üzenetét. A HVG csütörtökön

pozitív cikkben számolt be a nagyszerű hírről. Most éppen a jobboldalon

helyezkedő Bárdi Nándor történész, másokhoz hasonlóan, az egyik

12

legnagyobb szakmai levelezőlistán adta tovább az üzenetet. Akik az

üzenetet viszik, fontos emberek. Van erről egy jelenet a Keresztapa című

filmben is.

13

KINEK A KULTURÁLIS DIKTATÚRÁJA? III. RÉSZ

Ma is jó üzlet a gyűlöletkeltés

Valamivel több mint száz évvel ezelőtt a budapesti belvárosi értelmiségi

holdudvarokban egy szólamban hangzott minden megnyilvánulás. A

kávéházakban Tisza István miniszterelnöknek a magyarság elleni bűneiről

szörnyülködtek a katonai szolgálat alól jó pénzért felmentett úri közönség

tagjai. A sajtóban a háborúért felelős Tisza Istvánról írtak hosszú cikkeket.

A színházakban és az olcsó pesti kabaré gyűjtőhelyein Shakespeare-

darabokat rendeztek, amelyekben az elmebeteg, erőszakos, hatalmi gőgtől

diktátorrá váló, embereket megnyomorító, jobbágysorban tartó Tisza

István földesúri alakja tűnt fel, természetesen a művészi szabadság jegyé-

ben. A Bárczy István által irányított budapesti városvezetés közpénzből

vastag apanázzsal tömte ki ezeket a produkciókat és mindenkit, aki beállt a

kórusba. Szó szerint üzlet volt a gyűlöletkeltés.

A háborúban álló országot a balliberális körök antimilitarista

propagandával gyengítették, és az ellenséges román, szlovák és cseh

agitátorok szólamait szajkózták. Meg kell érteni a románokat, a szerbeket,

hiszen mégiscsak jogos a követelésük, különben sem akarnak ők semmi

rosszat – ezt írták, ezt terjesztették reggel, délben meg este. Valamint azt a

hazugságot, hogy a világtörténelem addigi legborzalmasabb vérontásának

okozója nem más, mint Tisza István. A szenvedésnek, a kilátástalanságnak,

a fájdalomnak csak egy felelőse van: Tisza. Ezek a bűnök nem

maradhatnak büntetlenül, ezekért halál jár – sugallta, írta, terjesztette a

baloldal.

Nem csoda, hogy ezek után a magyar miniszterelnök meggyilkolására

készültek a különböző anarchista csoportok. Az ország egyik fontos

pozícióját betöltő köztisztviselője, Szabó Ervin könyvtárigazgató saját

hivatalában tervezte meg a Tisza elleni merényletet 1916-ban. Az a

szélsőbaloldali Szabó Ervin, akinek vezető szerepe volt a kommunista

diktatúra terjesztésében, akiről a gyilkos Tanácsköztársaság elnevezte a

budapesti könyvtárhálózatot.

Mintha a történelem ismételné önmagát. Szabó Ervin szelleme köztünk él.

Ma is jó üzlet a gyűlöletkeltés, amiért vaskos apanázst kap a diktatúrát

üvöltözők szubkultúrája, természetesen közpénzből. Írók, költők,

14

színészek, zenészek, előadóművészek, könyvkiadók, színházi és

filmrendezők a művészi szabadság jegyében hihetetlen közpénzeket

lenyúlva, egymást túllicitálva náciznak, fasisztáznak, szélsőségeseznek,

diktatúráznak, megnevezve a felelőst, akit gyűlölni kell: a

miniszterelnököt.

Van-e jobb hely a kormányfő és az ország rágalmazására, mint a Nemzeti

Kulturális Alap (NKA) által közpénzből támogatott ünnepi könyvhét? Mert

2017 júniusában itt, a rendezvény megnyitóján Závada Pál író hosszasan

ecsetelte: kénytelen a diktatúra szorításában élni. „Az elnyomó rendszer

vezetőjének az lett a rögeszméje, hogy a mi hazánkat összes vidékével és

fővárosával, annak minden kerületével, beleértve ezt a teret, rajta e sátrakat

a könyvhéttel együtt elfordítja választott irányától és közösségétől,

Európától” – köszöntötte a vendégeket a pódiumról Závada.

Nem kérdés, diktatúra van, hiszen a diktatúra által finanszírozott

rendezvényen a diktatúra által támogatott Závada elmondhatja, hogy

kénytelen a diktatúra szorításában élni. Az orbáni diktatúra elnyomott

sajtójában pedig megjelenhet, hogy milyen szörnyű a diktatúra, és abban

milyen rosszul érzi magát Závada úr. A könyvhéten Dés László

előadóművész az időközben elhunyt Esterházyra emlékezett az egyik

produkciójával. Mint mondta: Esterházy Péter értette volna a könyvhét

megnyitóján előadott szaggatott, fájdalmas Örömóda-előadását. „Péter

szerette a hazáját a jobboldal folyamatos, ostoba, tudatlan őrjöngése

közepette. Ez kevéssé zavarta, de hogy merre megy az ország, az nagyon

is.”

Igen, jól látják: az egész jobboldal ostoba, tudatlan és őrjöngő.

Szerencsére vannak helyek, ahol a művelt közönség kulturáltan tud

viselkedni, mint a diktatúra által támogatott könyvhét, vagy – ahogy a

HVG fogalmazott három hónapja – „Van egy remek előadás évente

néhányszor a budapesti Katona József Színházban.

Az Összhang egyfajta irodalmi all-star felolvasó est minőségi zenei

betétekkel. A kortárs magyar irodalom három nagyágyúja, Parti Nagy

Lajos, Spiró György és Závada Pál olvas fel saját és Esterházy Péter-

szövegeket. Dés László, Dés András és Barcza Horváth József pedig

zenével aláhúz, ellenpontoz.” És ahol – ahogy a HVG fogalmaz –

gyomrosokat visznek be a Fidesz által meghirdetett nemzeti

együttműködés rendszerének. Pénzt is kapnak érte az előadók, Závada Pál

15

és Dés László is. A színház főtámogatója a jobboldali vezetésű Budapest

Főváros Önkormányzata.

Nyilván az ostoba, tudatlan, őrjöngő jobboldaliaknak nem lehet más

vezetőjük, csak egy sátáni figura. Könyvek, filmek, színházi előadások

özöne állítja elő a legaberráltabb produkciókat, amelyeknek a főhőse a

magyar miniszterelnök vagy a környezete. Pont mint száz évvel ezelőtt,

ugyanúgy közpénzből.

Kerékgyártó István nem is tud olyan könyvet írni, amelyben ne Orbán

Viktor lenne a főszereplő, és nincs olyan balliberális sajtótermék, ahol ne

vinnék ennek hírét. Könyveiben egy korrupt zsarnok diktatúrája jelenik

meg a szemünk előtt, és ahogy Kerékgyártó úr fogalmaz az egyik fiktív

regényről 2017. május 2-án a HVG oldalán: „Talán egy személy

azonosítható be, a miniszterelnök.” Kerékgyártó úr 2017. június 21-én a

24.hu oldalán számol be arról, hogy retteg az orbáni diktatúrától.

Magabiztos, nem lehet átverni, látja a lényeget, mint mondja: „A cél, hogy

legyen egy széles tömeg, melynek tagjai nem látják át, ami zajlik

körülöttük, képtelenek kitörni, és azt eszik, amit a hatalom eléjük vet. Öt-

hat éve azt hittem, ezek különálló ostoba döntések. Ma meg azt gondolom,

hogy egy félelmetes, sátáni rendszer elemei.”

Milyen nagyszerű téma ez. Vajon Kerékgyártó úr könyveit színházi

adaptációra lehet vinni a diktatúra pénzéből? Természetesen. Hol másutt

van erre méltó hely, mint a Budapest Főváros Önkormányzata által

támogatott Katona József Színházban? És milyen sorsa lehet egy ilyen

sátáni rendszerben Kerékgyártó úr könyvkiadójának, a Kalligramnak?

Biztosan üldözik. Pontosan! Jó sok támogatással! A Kalligram egyik

legnagyobb finanszírozója a magyar állam.

Ha már beléptünk Rejtő Jenő A Négy Döglött Patkányhoz címzett

kávéházába, ismerjük meg a művelt úri közönség táncát, zenei aláfestésnek

idézünk néhány címet az entellektüel balliberális oldal kulturális világából:

Iványi sátáninak tartja, börtönbe küldené Orbánt (24.hu, 2017. december

7.), Orbán Viktor őrült beszédet tartott, a saját hívei jelentik rá a

legnagyobb veszélyt (168 Óra, 2017. november 13.), Sátáni aljasságot

emlegetnek az Orbán-kormány új húzása után (nol.hu, 2016. szeptember

9.), Miért b…zátok szét az országomat? – Orbán-kritikus dalszöveggel

rukkolt elő a Quimby frontembere (Hír TV, 2017. március 11.).

16

Nem soroljuk tovább, és azon sem lepődünk meg, hogy ezek után Soros

György személyesen üzen az ellenállóknak: „Csodálom a magyarok

bátorságát, amivel szembeszállnak Orbán maffiaállamának

szemfényvesztésével és korrupciójával.”

Csoda, hogy felbuzdul a vér az elernyedt izmokban eme hőstettek

méltatása után? Azonnal briliáns kormánybuktató tanácsokkal látja el az

ellenzéket Lovasi András előadóművész. Ellenzéki koalíciót javasol,

amelynek „az egyetlen célja, hogy a Fidesz–KDNP-kormányt elküldjék,

ami azért lenne fontos, mert szerintem ez az utolsó esély, hogy ez

választásokon történjen meg. Ha nem így lesz, márpedig úgy tűnik, hogy

nem, akkor úgy harminc-negyven évig maradhat, ami most van, kábé ennyi

az autokráciák és diktatúrák szavatossági ideje.”

Lovasi András személyesen is érintett, az elnyomás áldozata, akinek

számait unalomig játsszák a diktatúra által működtetett közmédiumok és

egyéb jobboldali rádiók, ami Lovasi úrnak vaskos bevételt hoz a konyhára.

Lovasit nem hagyja az út szélén a diktatúra akkor sem, ha koncertet

szervez, például tavaly az egyik fellépését egymillió forinttal támogatta az

NKA.

Alföldi Róbertnél viszont nincs érintettebb személy, a diktatúra által

finanszírozott intézményrendszerek széttámogatott sztárja drámai

interjúban beszélt arról tavaly októberben, hogy Magyarországon fasisztoid

irányba mennek a dolgok. Munkája mint a tenger, most is új darabot

szervez III. Richárdról, hol másutt, mint a diktatúra által fenntartott

Radnóti Miklós Színházban.

A Heti Válasz népszerűsíti az előadást. Megszólal Alföldi, a főszereplő és

Andrei Serban román rendező. „Kialakult egy hagyomány, amely

»látványosan ördögien gonosznak« ábrázolja a főhőst. Most viszont kicsit

más lesz: nincs benne semmi emberi, mégis király lesz. Az új karakter

élvezi, ahogy kiterveli a gyilkosságokat, hogy kivel mit fog tenni, kinek

hogyan teszi tönkre az életét” – sorolják azokat a szempontokat, amelyeket

majd észre kell vennie a nézőnek. „Shakespeare-nek az a különlegessége,

hogy ha a mai kor szemüvegén keresztül olvassuk a műveit, úgy érezzük,

amiről ír, az relevánsabb, mintha a friss újságot olvasnánk. Annyira jelen

idejű” – mondja Serban.

17

Nem! Nem! Az előadás nem Orbán Viktorról szól – mondja Alföldi és

Serban úr összekacsintva a darabot bemutató sajtótájékoztatón.

Szerencsére van egy tolmácsunk Alföldi jobbkeze, Székely Csaba drámaíró

személyében: „Egy drámaíró számára lenyűgöző személyiség a magyar

miniszterelnök. Az egész országot hülyék vezetik, és ott van Orbán Viktor,

aki egy teljesen más, egy igazi drámai figura, bámulatos taktikai érzékkel,

aki szinte a semmiből eljutott oda, hogy bármit megtehet. Ez fantasztikus!

Igazi shakespeare-i hős” – igazít el Székely úr a HVG-ben 2018. február

13-án megjelent interjúban. Micsoda gazdag kritikai szemlélet! Hát csoda,

hogy Székely Csaba értékes darabjainak a bemutatását a fideszes

ferencvárosi önkormányzat, a magyar állam és az NKA finanszírozása

teszi lehetővé?

A zsarnokságnak vége lesz – üzeni Alföldi a darabján keresztül. „Ha

tényleg drámát írna ebből, mi lenne a vége?” – kérdezi Székelytől a fent

már ismertetett intellektuális helyzetelemzésről a HVG újságírója.

„Nyilván tragédia” – zárja rövidre Székely úr. Milyen szép zenei aláfestés

ez Konrád György fantasztikus gondolatainak, aki nemrég arról vizionált,

hogy Orbán Viktor a kivégzett román diktátor, Ceausescu sorsára fog jutni.

De ezt nem kívánja. Hát persze hogy nem. Mi sem állna távolabb tőle.

Csodafigurák – Konrád György ezzel a címmel megjelent könyvében

közölt méltató írást arról a személyről, aki 1916-ban merényletet szervezett

Tisza István miniszterelnök ellen. „Lőni, ez nem illett volna hozzá,

egyszerű emberekre, egyenruhásokra Ilona nem emelt volna fegyvert. Más

eset, ha gróf Tisza Istvánt kellene végre lelőni. (…) Ahogy ötvenhét évvel

később az a könnycsepp Ilona szeme sarkában újra megjelent, csak sejteni

véltem, hogy a sajnálat tárgya a pompás trófea elszalasztása, mely

balszerencsés körülmény egyébként a kötelet is elhárította Ilona feje fölül.

De hát ez utóbbi gondolat kicsinyesnek is tűnhet fel, mert akit a végzet

kijelölt, hogy egy pisztolylövéssel nyissa meg az utat katonák milliói előtt

hazafelé, a tragikus hősnő felkészült a tragikus végre, ám a nagy rendező

elvette tőle a szerepet.”

Ezt a nagyszerű kötetet a Noran Kiadó adta ki, amelynek egyik legnagyobb

támogatója a… Na? Kitalálják? A meghiúsult merényletet Duczynska

Ilona Szabó Ervin könyvtárigazgatóval tervelte ki 1916-ban. Az sem

közismert, hogy a nő úgy tekintett Konrád Györgyre, mintha nevelt

gyermeke lenne. Hát nem drámai?

18

KINEK A KULTURÁLIS DIKTATÚRÁJA? IV. RÉSZ

Folytatódik a rettegők cirkusza – Bőkezű állami támogatásokban

részesülnek a folyamatosan rettegő értelmiségiek

Daniel Kehlmann világhírű író múlt héten eljött díszvendégnek a budapesti

könyvfesztiválra, megkapta a nagydíjat, mindennel elhalmozták, majd

bevonult egy luxusszálloda halljába, hogy beletörölje a lábát a vendéglátó

országba. Röviden így foglalhatnánk össze a balliberális kultúrharc

legújabb állomását.

Semmi nem változott, Daniel Kehlmann a Fidesz diktatúrájától rettegett, és

a Népszava április 21-i számában egyenesen a Fülöp-szigetek diktátorához

hasonlította Orbán Viktor miniszterelnököt. A HVG-ben ugyancsak április

21-én még keményebben fogalmazott:

„Komolyan úgy gondolom, hogy amíg a tévében a hatalmasokat minden

este brutálisan kigúnyolják, addig nincs esélye a diktatúrának. Ahogyan én

látom, ebben ma nagy a különbség Amerika és Magyarország között. A

média gleichschaltolása, ami Orbánnak láthatólag sikerült, Amerikában

lehetetlen. Lehet ugyan emlegetni az álhíreket, de a média továbbra is

működik, méghozzá a nagy sajtóvállalkozások – a The New York Times, a

Washington Post, a CBS – teljes erejével. Magyarországon az a

katasztrófa, hogy ebben egészen más a helyzet.”

A kedves olvasók biztosak lehetnek abban, hogy Daniel Kehlmann urat

ilyen szavak után sok európai országból páros lábbal rúgnák ki, a Fülöp-

szigeteken pedig előtte alaposan megismertetnék rettegése tárgyával is,

hogy tudja, miről beszél. Szerencsére a legsötétebb diktatúrától sújtott

Budapesten, a magyar adófizetők pénzén létrejött rendezvény apropóján

világgá lehet kürtölni, hogy elnyomás van.

Ezek után láthatjuk, igazán kár lett volna, ha a Magyar Könyvkiadók és

Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) nem Daniel Kehlmann urat tünteti ki

azzal a nagyszerű lehetőséggel, hogy megismertesse a világot a

miniszterelnök terrorjával. Sőt, illett is a korábbi gyakorlathoz, igazán jó

mulatság a magyarok pénzén lejáratni Magyarországot. És milyen színes a

kulturális együttműködés: a balliberális MKKE rendezvényét a Fidesz-

19

diktatúra által pozícióba ültetett Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum

(PIM) főigazgatója nyitja meg.

„Az elmúlt 25 évben a könyvfesztivál nem engedett a minőségből, az

infrastruktúra színvonalából, nem lett szekértáborok harcának vagy

személyes ellentéteknek sem áldozata, sem eszköze, miközben

népszerűsége nőttön-nőtt” – hangsúlyozta a megnyitón Prőhle főigazgató

úr. Mint mondta, a könyvfesztivál a rendszerváltozás utáni lassú

konszolidáció éveiben olyan szellemi horizontot jelölt ki Magyarország

számára, amely évről évre „kitartóan emlékeztet minket arra, mihez is

tartsuk magunkat”.

Vajon kihez címezhette Prőhle Gergely úr ezeket a szavakat? A

„szekértáborok harca” valóban megszűnt, még mielőtt kialakulhatott volna,

hiszen a budapesti könyvfesztivált szervező MKKE totális balliberális

monopólium alatt áll. (Ezt elemeztük részletesen Az Alexandra

haláltánca[2017. január 30.] című írásunkban.)

Beszédes, ahogy az április 24-i MKKE-közleményben a fesztivál sikereiről

beszélnek, mint írják, örömteli, hogy „sok ezer ember állta végig a

dedikáló szerzők, többek között Nádas Péter, Boldizsár Ildikó, Dragomán

György, Ungvári Tamás, Varró Dániel, Háy János, Koncz Zsuzsa előtt

kígyózó sorokat”. Látható: nincs zsákbamacska, csak százszázalékos

balliberális világ.

A konzervatív oldalt ezekről a helyekről teljesen kiszorították. Csakúgy,

mint a Prőhle Gergely vezette PIM-ben. Prőhle főigazgató úr műhelyében

ugyanis tobzódnak a magyarokat és Orbán Viktor miniszterelnököt gyalázó

balliberális véleményformálók. És Prőhle úr fizeti a számlát, természetesen

nem a saját zsebéből, hanem a magyar adófizetők pénzéből.

Prőhle Gergely 2017. január óta vezeti az intézményt, amelynek működése

azóta több milliárd forintjába kerül a magyar államnak. A szervezet

kulturális programjaiban megdöbbentő aránytalanságokat tapasztalhatunk.

Mintha egy balliberális kifizetőműhely lenne az intézmény. Az egymást

túllicitáló hangadók, miközben rettegéseikkel megtöltik a magyarországi és

a nemzetközi sajtót, addig kényelmesen besétálnak a PIM épületébe jó

pénzért fellépni. Ismerjük el, igazán méltatlan lenne korgó gyomorral

szidni Magyarországot.

20

Érdemes áttekinteni a 2017-es és 2018-as programokat. A teljesség igénye

nélkül az előadói névsor: Závada Pál, Spiró György, Nádas Péter, Dés

László, Gerendás Péter, Hegedűs D. Géza, Térey János, Visky András,

Krasznahorkai László, Szabó T. Anna, Cselényi László, Peer Krisztián,

Tóth Krisztina, Karafiáth Orsolya, Kiss Tibor Noé, Péterfy Gergely,

Potozky László, Márton László, Totth Benedek, Csuhai István, Demény

Péter, Szántó T. Gábor, Parti Nagy Lajos, Petőcz András, Gyáni Gábor,

Dragomán György, Farkasházy Tivadar, Kálmán C. György, Kende Péter,

Gömöri György stb., stb., stb.

Csupa kihagyhatatlan rettegő. Természetesen itt-ott elszórva ordító

kisebbségben konzervatív emberek is helyet kapnak, de a balliberális oldal

mintha hazajárna a PIM-be. A baloldali Kassák Lajost méltató előadások

mennyiségét meg sem tudjuk számolni. Aztán vannak itt Esterházy Péter-

emlékestek, -konferenciák, -felolvasások. Ezekről Prőhle főigazgató úr

sem hiányozhat, sőt van, amit ő nyit meg. Jól láthatóan közelebb áll a

szívéhez a magyarokat megvető balliberális író, mint Wass Albert, akitől

Prőhle úr kénytelen folyamatosan elhatárolódni, mint tette ezt 2017. július

21-én Simicska Lajos egykori lapjában, a Magyar Nemzetben.

Könyvbemutatók, irodalmi előadások szinte minden napra jutnak, és ki is

tudná a magyar irodalmat vagy Arany Jánost hitelesebben bemutatni, mint

Fenyő D. György, aki mellesleg a Magyartanárok Egyesületének alelnöke?

Tudják, ő az, aki magyartanárként szinte retteg a magyar irodalomtól, sőt a

magyar irodalomtól próbálja védeni a tanulókat. Nem győzi hangsúlyozni,

hogy Jókai Mór a mai ifjúság számára olvashatatlan, műveit Katona

Józseffel és más írókkal együtt ki kellene húzni a kötelező olvasmányok

sorából.

Tehát gazdag a kulturális programkínálat, kiállítások, könyvbemutatók,

beszélgetések, de a legártalmatlanabb ifjúsági témához is csak a baloldal

megmondóit hívják meg. Tavaly októberben Arany Jánosról ki tudott volna

hitelesebben előadni, mint Kukorelly Endre, Beck Zoltán, Karafiáth

Orsolya, Scherer Péter? Láthatjuk, Prőhle úrék itt sem kockáztattak

bármilyen nacionalista elhajlást.

Apropó: emlékeznek még Karafiáth Orsolyára, aki kollaborálással vádolta

meg azokat a balliberális társait, akik „együttműködnek a Fidesz-

diktatúrával”? „Írni a Magyar Időkbe meg a többi szarba, villogni a TV2-n

21

– nos, ezt nem” – hangoztatta a Népszava 2017. szeptember 18-i

számában.

Láthatjuk, saját magára nézve már nem tartotta ennyire kötelezőnek az

ajánlást. Elég egy tízperces internetes keresés, és látható, hogy Karafiáth

művésznő hogyan turnézza be Budapesttől Debrecenen át Kecskemétig a

jobboldali városvezetésű kulturális intézményeket. Mert azok meghívják a

rettegő Karafiáthot. És fizetnek is neki.

Tehát jó hely ez a PIM, elvégre ki tudná igazán megszervezni Konrád

György 85. születésnapjának megünneplését 2018. április 5-én, mint a

jobboldali diktatúrának eme intézménye? Konrád úr rászolgált erre a

tiszteletre, hiszen évek óta keményen dolgozik Magyarország lejáratásán.

Nemrég ő hasonlította Orbán Viktor miniszterelnököt a tömeggyilkos

Ceausescu román diktátorhoz.

De Prőhle úr nem csak ezekre figyel: a PIM különös keggyel ápolja Békés

Pál író emlékét, a róla elnevezett civil szervezet rangos kitüntetéssel ismeri

el a balliberális világ rettegőit, például Kiss Tibor Noé transznemű hölgy-

úr munkásságát, aki aztán újabb és újabb meghívókat kap a PIM-be,

beszélgetni.

Ezt maga a transznemű hölgy-úr is igényli, hiszen mint a HVG április 12-i

cikkében fogalmazott a választás miatt: „Csak magunkra számíthatunk,

sem a kormánytól, sem az ellenzéktől nem várhatunk semmit, így ahhoz,

hogy egyszer majd mindannyian egy normális országban éljünk, el kell

kezdenünk beszélgetni egymással”.

Láthatjuk, a transznemű hölgy-úrnak a jelenlegi ország nem normális. Ő

meg is tett mindent, hogy „normális legyen”, maga Gyurcsány Ferenc sem

kampányolt olyan habzó szájjal a Fidesz ellen, mint Kiss Tibor Noé. Arra

biztatott mindenkit, hogy menjenek el szavazni, hiszen „ahhoz, hogy a

jelenlegi kormány kisebbségbe kerüljön, nagyjából 75 százalékos részvétel

szükséges”.

És mint írta a HVG a március 24-i számában: „Talán mégiscsak Orbán

Viktor tette a legtöbbet a magyar demokráciáért: neki köszönhetjük, hogy

kezdjük érezni, mennyire fáj, ha nincs.” Ennyit a diktatúráról. Emlékeznek

még? Kiss Tibor Noé volt az, akit a Balassi Intézet külföldön turnéztatott a

magyar kultúra népszerűsítésére.

22

De inkább nem folytatjuk, mert nem lenne helyünk ezeknél is érdekesebb

dolgokkal foglalkozni. Térjünk vissza a Prőhle vezette PIM alá tartozó

Magyar Könyv- és Fordítástámogatási Iroda munkájához. Az elmúlt

másfél évben mintegy harmincmillió forintot költöttek arra, hogy külföldi

nyelveken is megismertessék a magyar irodalmat.

De vajon kiket népszerűsített a PIM? Nézzük a listát: Dragomán György,

Krasznahorkai László, Nádas Péter, Bartis Attila, Kiss Tibor Noé, Tóth

Krisztina, Totth Benedek, Végel László, Konrád György, Spiró György,

Esterházy Péter. Láthatják, Prőhle úrék nem bízták semmit a véletlenre. A

támogatások 90 százalékát megkapták a rettegők, elvégre mi érdekelhetné

jobban a katolikus Lengyelországot a magyar kultúrából, mint egy igazi

transznemű történet?

Majdnem elfeledkeztünk a PIM másik nagy kedvencéről, Grecsó

Krisztiánról, aki Daniel Kehlmann urat szórakoztatta a könyvfesztiválon.

Egyenesen mint magyarrá vált írót mutatta be, amit Kehlmann úr a

legnagyobb dicséretnek vett. Grecsó ekkor már túl volt a választási sokkon,

2018. április 17-én arról beszélt az ATV-ben, hogy mélységes csalódásként

élte meg a Fidesz győzelmét. „Itt valami atomjaira hullott” – kesergett

Grecsó Krisztián.

Szerencsére ő sem fog unatkozni, a rengeteg meghívás mellett időt kell

szakítson a Poket-programra. Az ő ötlete alapján kezdi terjeszteni a Fidesz

kulturális diktatúrája a zsebkönyv-automatákat. Nagyszerű kötetek lesznek,

például Dés László Esterházy Péter összes írásaiból készített válogatást,

Geszti Péter Molnár Ferenctől A Pál utcai fiúkat ajánlja.

A projekt fő támogatója a Grecsó Krisztián által lesajnált Magyar

Művészeti Akadémia, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Többek között egy kisbuszt is kapnak. Ezzel a járművel Grecsó Krisztián

nyáron körútra indul, hogy az ország különböző fesztiváljain, ősztől pedig

a legkisebb falvakban is népszerűsítse a kezdeményezést, az olvasás és a

közösségépítés fontosságát.

És Esterházyt, ő ugyanis példakép. Mit is mondott a tavalyi

könyvfesztiválon Dés László? „Esterházy Péter szerette a hazáját a

jobboldal folyamatos, ostoba, tudatlan őrjöngése közepette. Ez kevéssé

zavarta, de hogy merre megy az ország, az nagyon is.”

23

KINEK A KULTURÁLIS DIKTATÚRÁJA? V. RÉSZ

A filmipar is megtalálta a maga rettegőit, de megkapja a magáét a

Kossuth-nóta is

A balliberális politikai és értelmiségi csoportok az elmúlt nyolc évben még

nem tudtak dűlőre jutni abban, hogy a jobboldali országvezetés a

sokmilliós áldozatot követelő náci birodalom ideológiájához vagy a még

több gyilkosságot elkövető kommunista diktatúra szellemiségéhez áll

közelebb. Vita nem alakult még ki a kérdés eldöntésére, így ki-ki használja

a maga terminológiáját, ha pedig nagyon rettegni akar valaki, akkor

egyszerre mindkettőt.

Például május 18-án Budapesten Ujhelyi István, az MSZP európai

parlamenti képviselője azt mondta: „A náci birodalmi gépezet és a sztálini

diktatúra volt az, amely a haza ellenségének nevezte mindazokat, akik saját

országuk diktatúrája ellen kívántak fellépni. Az Orbán-kormány eljutott

odáig, hogy mindenki hazaáruló és a nemzet ellensége, aki megkérdezi,

hogy Orbán mire költi a nemzeti vagy az uniós forrásokat, és az is, aki nem

hajlandó szó nélkül eltűrni, hogy az Orbán-kormány tönkreteszi a magyar

demokráciát.”

Ha belegondolunk, Ujhelyinek sem könnyű, hiszen folyamatosan haza kell

látogatnia a fejlett brüsszeli demokráciából. Viszont így igazán objektíven

látja a különbségeket. Szerencsére nincs egyedül, vannak olyan bátor

emberek, akik sokáig külföldön éltek, ezalatt folyamatosan beolvastak az

orbáni diktatúrának, majd hazaköltöznek, és életük kockáztatásával a

legembertelenebb rendszerben mint lármafa állnak ki a demokráciáért.

„Sajnos hazajöttem” – tudatta rezignáltan a Fix TV 2018. január 18-i

adásában Szász János filmrendező, aki az interjú egyik részében arról

értekezett, hogy milyen szörnyű a náci szellemiségű Magyarországon élni.

Nehezményezte, hogy Soros Györgyről olyan plakátokat raknak ki, amiről

neki pontosan a náci Németország jut az eszébe. „Volt egy náci lap, a

Völkischer Beobachter, ahol gyakorlatilag ugyanilyen karikatúrákat

lehetett látni” – hívta fel a figyelmet a filmrendező.

Szász János régóta küzd a náci Fidesz ellen. Például 2013. november 6-án

a Berliner Zeitungban próbálta a fejlett nyugati demokrácia figyelmét

24

felhívni arra, hogy Magyarországon verik a zsidókat, fasiszták masíroznak

az utcákon, mint 1945-ben, a stadionokban azt éneklik a szurkolók, hogy

„viszi a vonat a zsidókat Auschwitzba”, és olyan a légkör az országban,

hogy a tényleges kivándorlásról kell gondolkodnia.

Szász János 2015-ben a demokrácia új frontján veti be tehetségét, a

migránsok befogadását követeli. Temérdek interjúban fejtette ki, hogy a

bevándorlókat megállító határkerítés a legembertelenebb bűntetthez

hasonlít, emiatt, mint ahogy az Origónak 2015. július 4-én nyilatkozta,

„nem tud büszke lenni Magyarországra”. Ezután a saját munkái kapcsán a

riporter megkérdezi tőle: „Azt firtatja, hogyan bújik ki az emberből a

bűnös indulat, hogyan lehet szintézisbe hozni a láthatót és a láthatatlant?”

Szász János ekkor olyat tesz, amit csak kevesek mondhatnak el magukról:

a Magyarországot folyamatosan nácizó filmrendező eljut a jobboldali

szavazókat konkrétan bűnözőnek nevező gondolatig: „Elválaszthatatlan az

embertől, hogy hová születik, milyen családban és milyen társadalmi

közegben nő fel. Nem tudom, minek köszönhető az az erős jobboldaliság,

amelyik Magyarországon átvette az uralmat. Talán a szegénység szüli, de

ez bizonyára nagyon összetett dolog. Nekem az a feladatom, hogy

minderről a film és a színház nyelvén próbáljak meg beszélni. Ez

tulajdonképpen egyfajta kutatás a bűn nyomában.”

Szász János bűnkutató pályája néhány hónap múlva váratlan fordulatot

vesz, a náci Magyarország Magyar Nemzeti Filmalapja 2015. október 29-

én 494,5 millió forintos gyártási támogatást szavazott meg azért, hogy „a

XX. század egyik legbrutálisabb budapesti bűntettét dolgozza fel”. Valami

különös oknál fogva Szászt pont nem a Tanácsköztársaság

tömeggyilkosainak esete érdekli, hanem egy pár évvel későbbi ügy. Erről

Szász a Fix TV-ben azt mondja: „egy olyan eset, ami mind a mai napi

velünk él”. Hozzátette: „egy 1925-ös történet nagyon megrázta Budapestet

és az országot”, az eset egy olyan férfiról szól „aki erősen jobboldali,

komcsi- és zsidógyűlölő fehérterroros főhadnagy”.

Tehát Szász János, miközben elkezdte forgatni a náci magyarok által

támogatott félmilliárdos filmjét a náci magyarokról, 2017 tavaszán a

migránsok védőszentjének, Soros György érdekeltségeinek a védelmére

kelt. Április 20-án a Hír TV-ben elmondta: tüntetni kell a Soros egyetemét

érintő intézkedések ellen, mert „nem szabad olyanná válni, amilyenné a

kormány akarja, hogy váljunk: gyávává”.

25

A filmrendező szerint az Orbán-kormány ellen erkölcsi kérdés tüntetni,

mivel a rendszer csak szítja a gyűlöletet és az emberek legsötétebb oldalát

akarja előhozni. „Ez erkölcsi kérdés, nem maradhatunk otthon” – tette

hozzá. Majd lázítani kezd: „Ha képzőművészeti egyetem lennénk, akkor fel

kellene menni a házakra, és telefesteni mindenféle dolgokkal. Nekünk is

meg kell nyilvánulni azon a nyelven, amelyen mi tudunk: színház, slam,

film.” Mint mondja: az egyetemnek ötszáz hallgatója van, ez szerinte nagy

erő.

Közben a mozik lassan leveszik Szász János filmjét a műsorról, mert nem

nagyon érdekel senkit. Az agyonreklámozott alkotásnak összesen 19 947

nézője volt. Szász János a zsenijét most új területen tudja megmutatni,

éppen darabot rendez a náci Magyarország Nemzeti Színházában. Az

ismertetés szerint most a téma: „mit tehet az ember, ha főnöke egyrészt a

világ, vagy legalábbis a Római Birodalom teljhatalmú ura, másrészt egy

tébolyult, akitől minden kitelik, azaz Caligula? A tragédia mindaddig

érvényes marad, amíg létezik hatalom és a hatalomnak kiszolgáltatott

ember.” Mi pedig már alig várjuk a bemutatót, hogy ismét csodálatos

aktualitásokkal örvendeztessen meg minket a balliberális sajtó.

A történelemkönyvekben azt olvassuk, hogy a náci Németország nemcsak

a zsidókat irtotta és üldözte, hanem a cigányokat is. A balliberális

rettegőktől tudjuk: hazánkban ez a helyzet azóta sem változott. És ki ne

ismerné a tényeket jobban, mint Bogdán Árpád cigány filmrendező, aki

eddig szinte a teljes életművét annak szentelte, hogy a náci, rasszista,

kirekesztő magyarokra felhívja a figyelmet. Ezt egy tétellel be is lehet

bizonyítani, csak filmre kell vinni a Gyurcsány-kormány idején a

titkosszolgálatok érintettségét is felvető romagyilkosságokat. Ezt pedig

lehet folyamatosan aktualizálni, és végighaknizható vele a fejlett Nyugat is.

És most a fődíjas kérdés: vajon kaphat-e ilyen filmre a rasszista

magyaroktól támogatást Bogdán Árpád? Kizárt! Pontosan! Eltalálták!

Kizárt, hogy ne kapjon. A filmalap kerek negyedmilliárd forintot költött

erre a nagyszerű alkotásra, amely visszaigazoltan is igazi kasszasiker volt,

hiszen mindösszesen 1157 néző volt rá kíváncsi. Pedig még

marketingköltségekre is kaptak különtámogatást, összesen nyolcmillió

forintot.

26

Szerencsére nem annyira fantáziátlan a balliberális térfél, hogy nácira és

rasszistára egyszerűsítse le a honi valóságot. Mi lenne velünk, ha nem

jönne képbe a jó öreg szovjet diktatúra? „A filmben ábrázolt brezsnyevi éra

sok hasonlóságot mutat mindennapjaink társadalompolitikai rendszerével,

a filmben is számos az áthallás – erősíti meg alkotói motivációját a

Népszava kérdésére 2018. március 29-én Lengyel Balázs, a Lajkó –

Cigány az űrben rendezője.

– Az egyetlen létjogosultsága minden múltban játszódó filmnek, ha el akar

mondani valamit a jelenről. Ennek két vetülete van: elmeséli, milyen ma

élni, a másik pedig az aktuálpolitikai. Úgy vélem, a Lajkóra mindkettő áll.”

Lengyel Balázs nagyszerű hasonlatai nem maradhatnak következmények

nélkül, a filmalap azonnal átutalt az alkotásra 314 millió forintot. Sokat

nem is kellett keresni a bankszámlát, korábban ugyanis egy másik film

forgatókönyvét is ő írta, abban az „áthallás szerint” a kisember eltaposását

élvező perverz fideszes oligarcha életét mutatja be, akivel a főhős

szembeszáll. Ez az műremek 320 millió forintot kapott, és igazi

nézőcsúcsot állított be a maga 2474 fős érdeklődőjével.

Závada Pál íróval már többször is foglalkoztunk, miért pont most

hagynánk ki? Főleg, hogy a Fidesz újabb kétharmados győzelme után a

Népszava május 19-i számában a zsidók meggyilkolására utalva a mostani

„kisebbségek meglincseléséről” vizionál, mert „a többség maga mögött

tudja a hatalmat és a törvényt”. No és mert eleve diktatúra van.

Az egyik esetről könyvet is írt, amit most vittek színpadra. A darab

kapcsán Závada elmondja: „Könnyen eszünkbe juthatnak a kormány uszító

plakátjai, az egész médiát elárasztó gyűlöletkeltései – és megfordítva.

Hogy kiket szúrnak ki, kikre tesznek gúnyos vagy gyalázkodó

megjegyzéseket, kiket mikor hogyan csúfolnak és bélyegeznek meg. És

kikre milyen stigmát sütnek rá hatalmi erőszakkal, amikor már maga a

kormánypolitika állítja cselekvésének kellős közepébe ezt a rágalmazó

gyűlölködést. Manapság ugye az idegenektől kell félni – a háború alatt a

»nem magyar honos« idegenrendészeti kifejezést használták erre –, a mai

stigmát pedig leginkább »migránssimogatással« lehet kiérdemelni. De a

célba vehetők köre sajnos gyorsan szokott bővülni.”

Így kell művészi módon felhasználni a zsidóság tragédiáját a migránsok

kötelező befogadása érdekében.

27

„Közvetlen a lincselés után elhangzik a Kossuth-nóta, az a dal, amit

például a választás éjszakáján együtt énekelt sokakkal együtt a

miniszterelnök és a szövetségese. Helyén van ön szerint ez a darabban?” –

kérdezi a Népszava újságírója.

Závada így válaszol: „A Kossuth-nóta hosszú kultúrtörténetének a

lényegéhez tartozik, hogy az idők során a legkülönbözőbb közösségek,

tömegek, társaságok vagy alkalmi összecsődülések érezték magukat

meghatva a maguk igaz vagy eltorzult hazafias lelkesültségétől, és miután

véghezvittek valamit, nemzeti-közösségi érzést csiholnak ki magukból, és

erre a dalra fakadnak. Mondhatni, hogy ez gyakran és szokásosan így megy

végbe. Nem csoda, ha darabunk szereplői öntudatlanul is ezt a hagyományt

követik – és már jóval korábban, mint az idei választás győztesei, akik

ugyanehhez a nemzeti tradícióhoz csatlakoztak.”

Oltári szerencse, hogy a Fideszre szavazó 2,8 millió magyar embert,

valamint a miniszterelnököt és környezetét lincselő csürhének bemutató

darabot bárki megnézheti a fideszes vezetésű Fővárosi Önkormányzat által

támogatott és fenntartott Radnóti Színházban.

28

KINEK A KULTURÁLIS DIKTATÚRÁJA? VI. RÉSZ

A fővárosi balliberális holdudvar rettegési potenciálja trófeát

érdemelne

Ha egyszer díjaznák a balliberális értelmiségi holdudvarok rettegési

kreativitását, a budapestieknek versengés nélkül át kellene adni a

világbajnoki trófeát. Aki az elmondásaik alapján próbál tájékozódni,

azoknak egyértelmű, hogy az orbáni diktatúrához képest a szovjet gulágok

igazi wellnessélményeket nyújtottak.

Így nem csoda, hogy a mostani fullasztó légkört már a pszichológusok se

bírják. Rettegésről, terrorról, elnyomásról számol be Vekerdy Tamás május

30-án a HVG-nek. Szerinte oda jutottunk, hogy az emberek menekülnek

Magyarországról, mert egyre inkább élhetetlenné válik az ország, ez pedig

katasztrófa. Az állítja, ennek a kormány örül, mert egy „rabszolgatömeget”

szeretne, ugyanis azok mennek el, akik „kritikusak, kreatívak,

vállalkozóképesek”.

Vekerdy azt sem tudja feldolgozni, hogy nem szaladgálnak afrikai

migránsok a magyar városokban. Mint mondja: „Így felheccelni

tömegeket, táplálni a gyűlöletet, ez rettenetes. Ezek az utak nagyon sötét

mélységekbe vezetnek. Mindenben ismétlődést lát az ember:

Magyarország ezt a játékot egyszer már eljátszotta a zsidózással, aminek az

lett a vége, hogy 600 ezer állampolgárát kiirtotta.” A sorok között

kiolvasható, hogy maga Vekerdy is elmenekülne, viszont nincs rá ideje,

mert járja az országot, és a diktatúra által fenntartott intézményekben busás

fellépési díjért úgy szidja a „rezsim oktatási, politikai rendszerét”, hogy

alig kap levegőt. Ez is annak bizonyítéka, hogy tényleg fullasztó a légkör.

„Menekültek elleni heccelés, támadások a médiumok ellen,

antiszemitizmus: hogyan lehet még élni Magyarországon?” – ezt már a

svájci Tages-Anzeiger című lap kérdezte május 14-én Mundruczó Kornél

filmrendezőtől, aki elismerte, hogy „megvannak az említett támadások: a

médiaszabadság veszélyben van, és a kultúra területén megszorítások

vannak”. Az újságíró visszakérdez: „Ez nem gerjeszt önben félelmet?”

Mundruczó így válaszol: „De, olyan ez, mint egy szörnyű színdarab.

Semmiképpen nem jó a populizmusban élni, nem jó abban felnőni.”

29

Tényleg szörnyű dolog Magyarországon élni, viszont az a csoda, hogy

Mundruczónak egyáltalán van ideje a rettegésre. Az elnyomó uralom

ugyanis mindent megtesz azért, hogy a legbrutálisabb eszközökkel

elhallgattassa. Mundruczó folyamatos terrorban él, annyi pénzzel tömi ki a

diktatúra, hogy ha toronyba rakná valaki és az rádőlne, biztos

agyonnyomná. És neki ezzel a tudattal kell élnie. Reggel, délben és este is

rendezhet kedvére. Saját színháza van, ahol a korrupt magyar

politikusokról adnak elő.

Aztán ott vannak a filmek, 2014-ben háromszázmillió jutott a kétszáz

kutyát felvonultató alkotására. Nem sokkal később hétszázmillió a Jupiter

holdja című filmre, igaz, ez a kutyát sem érdekelte, a 8985 nézőjével

alulmúlt minden várakozást. Pedig Mundruczó egy zseni, de hát a

magyarok meg hülyék, hiszen minden jól indult a szétreklámozott

alkotással. „Azt éreztem a nézők reakciójából, hogy a film működik.

Koncentráltan, finom reakciókkal, pont, ahogy gondoltam” – mondta a

premier után az Origónak 2017. május 13-án. Hát nem működött! De hogy

ne búslakodjon, azonnal hozzávágott a filmalap újabb hétszázmilliót. Ez

garantáltan befogadható lesz a buta magyar fejeknek, hiszen a történet egy

különleges fiú és egy orvos barátságát meséli el korunk migrációs

válságának idején.

Amint látható, a filmalapnál kiemelten figyelnek arra, nehogy megunják a

nézők a rasszista, náci magyarokról szóló alkotásokat (lásd sorozatunk

előző részét), így időnként bevándorlósztorikkal színesítik a palettát. Mi

lehetne érdekesebb, mint egy afrikai migráns beilleszkedési kísérlete

Budapesten? Vránik Roland rendező kiváló ötlete nem maradhatott

háromszázmillió nélkül, de sajnos a rasszista magyarok ezt sem díjazták,

összesen 12 118 néző látta. Pedig óriási felhajtás volt miatta, sőt maga a

rendező is hirdette a szolidaritás fontosságát. Azon meggyőződését is

kifejtette: „Nincs olyan, hogy magyar ember.” És, mint folytatja 2017.

január 24-én a Prae.hu művészeti portálon, sajnálkozik a migránsokat

megállító kerítés miatt, ami maga „az idegengyűlölet” egyik formája.

„Nem szeretik a kultúrát, nagyon kevés pénzt adnak kultúrára, kevés pénzt

adnak a filmre” – ezt már Mészáros Márta közölte abban a videóinterjúban,

amelyet a Transindex készített vele Kolozsváron 2018. május 31-én. A

rendezőnő a kommunista diktatúrát felidézve rámutatott, hogy anno Kádár

János legalább tudta, ki az a Jancsó Miklós, Esterházy Péter vagy éppen

Fábri Zoltán, és őket a külpolitika is számon tartotta. Szerinte a fideszes

30

politikusok bunkók, mert „színházba nem is járnak, büszkén vállalják is,

hogy nem járnak színházba. A foci, az létezik.”

Örömmel halljuk, hogy Kádár János ilyen művelt volt, de azt is meg kell

jegyeznünk, hogy a „bunkó fideszesek” háromszorosára emelték az elmúlt

években a filmalap költségvetését. Immár évente tízmilliárdos keret áll a

balliberális alkotók rendelkezésére, hogy sok-sok filmet készítsenek a

rasszista, náci magyarokról.

Mészáros Márta pedig megkönnyebbülhet, most már biztosan nem őt kérik

fel arra, hogy modellt álljon a morális ember szobrához. Nem untatjuk az

olvasót a széttámogatott, mindenféle díjakkal teletömött rendezőnő

történeteivel, de egyet mindenképpen ki kell emelnünk. Tavaly mutatták be

az egyik filmjét, amelyre mintegy hétszázmillió forintot kapott a Fidesz-

diktatúrától. Mészáros asszony tehát felvette és elköltötte a pénzt, majd

bement a Hír TV-be, és elmesélte a támogatás körülményeit.

Elmondása szerint felhívta Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, behívta

az éttermébe, ahol csak annyit kérdezett: „Akarsz filmet csinálni?”, amire

igennel válaszolt. „És mennyi pénz kell hozzá?” – kérdezte. Majd azt

mondta, hogy sokat mondjon, mert utólag már késő kérni. Osztottak-

szoroztak, majd közölték, hogy hétszázmillió kell. Vajna bólintott, sarkon

fordult és elment. A pénzt azonnal megkapták, a film elkészült. – Mit szól

ehhez az eljáráshoz? – kérdezte kikerekedett szemmel Alinda

műsorvezetőnő. – Borzasztó, ami ebben az országban van, ez teljesen

törvénytelen (!) – válaszolta Mészáros Márta, majd kedélyesen Orbán

Viktor miniszterelnököt zsarnoknak nevezte, megjegyezve, hogy

„elszívnak minden levegőt a kultúra elől”.

Kár, hogy Mészáros Márta lelkiismerete szabadságot vett ki, amikor

felvette a pénzt, de örömmel üdvözöljük ismét körünkben, reméljük, nem

veszi sértésnek, amikor ismét milliárd közeli támogatást kell elköltenie.

Ilyen körülmények között teljesen érthető, hogy például magyaroknak

szóló történelmi film elkészítésére nem jut se idő, se energia, se pénz.

Pedig tucatjával állnak a forgatókönyvek a filmalapnál, de azok, ugye, nem

ütik meg azt a bizonyos mércét. A leglátványosabb polémia Bán Mór

Hunyadi-filmje körül van, amit sehogy sem sikerült kimozdítani a

holtpontról, pedig szakmailag már bizonyított szakemberek állnak

mögötte.

31

Érdekes, hogy Hunyadi-filmtervek viszonylag régóta foglalkoztatják a

szakmát. Az viszont kevésbé ismert történet, hogy a liberálisok kedvenc

politikai gondolkodójának, Bibó Istvánnak is volt egy Hunyadi-

filmszinopszisa az 1970-es évek elején. Bibó hangsúlyozza, hogy a

filmben „semmiféle magyar szempontnak nem szabad kiugrania vagy

kilógnia, egyáltalán dominálnia; nem csak azért, mert ez csökkentené a

film nemzetközi visszhangját és érdekességét”.

Hozzátette: figyelni kell arra is, hogy a filmben „az északi felvidéki – mai

szóval szlovákiai – magyar nemesség szlovák anyanyelvű volt”. Szerinte

„érzékelni lehetne Hunyadi Jánosnak az egész balkáni világgal, elsősorban

a szerb és román világgal való kapcsolatát – egy ilyen kicsi vonatkozás

például az lehetne, hogy ülnek az asztalnál, és Hunyadi János mindig

eltéveszti: nem katolikus módon vet keresztet, hanem görögkeleti módon,

ahogy otthon valaha talán megszokta; és ezt Szilágyi Erzsébet mindig

megbotránkozva igazítja helyre, hogy rendesen vesse a keresztet, ahogy a

magyar királyság katolikus kormányzójához illik”.

Bibó így folytatja: a nándorfehérvári ostromban „nyilvánvalóan voltak

román segédcsapatok – itt valamiképpen a Hunyadiak hunyadi székhelyén

kellene valamiféle román anyagot és román nyelvű részeket bevonni és

Hunyadinak román származását a tényeknek megfelelően – kicsit

hangsúlyozva, de nem irreális módon eltúlozva, hanem nagyjából a

realitásoknak megfelelően – érvényesíteni”.

Láthatjuk, Bibó István kellően demokrata és liberális módon próbálta

érvényesíteni a szomszédos népek történelmi hazugságait a magyar film

tervében. A mai kor akadémiai viszonyai között ez ma is természetes,

viszont mégis maradinak számít. Egy igazi, korszerű alkotásban kiemelten

kellene szerepelniük a transzneműeknek, a melegeknek, a pedofiloknak,

természetesen mind-mind érzékenyítő céllal. És Hunyadi tettei sem

lehetnek elfogadhatók, hiszen a soviniszta uralkodó megállította a gaz

muszlimokat.

Persze, most sok olvasónk mosolyog egy ilyen filmterven. Pedig nem

kellene, könnyen megvalósulhat. Emlékeznek sorozatunk előző részéből

Szász János rendező úrra? Megbízható forrásból úgy tudjuk, őt szemelték

ki arra, hogy végre megcsinálja az igazi magyar történelmi filmet.

Kvízkérdés: na, kiről? Hát Hunyadi Jánosról! De van egy másik terv is,

32

ami Hunyadi Mátyásról szólna, ennek Gát György lenne producere,

rendezője. Mindketten igazi garanciái annak, hogy a leendő nagy magyar

film nem lesz túlzott nacionalizmussal vádolható még az erre érzékeny

nézők körében sem.

Ha pedig a kedves olvasóink nem jöttek bele a kvízbe, ne búslakodjanak,

még elmehetnek gyakorolni június 23-án a Prőhle Gergely vezette Petőfi

Irodalmi Múzeumba. A főigazgató úr most is igazi meglepetést tartogat,

Gyurcsány Ferenc pártjának gyémánt fokozatú rettegője, Vágó István

egykori kvízmester a meghívott. A Demokratikus Koalíció országos

alelnöke irodalmi témákban pallérozza majd a tudásukat.

FORRÁS

https://magyaridok.hu/belfold/kinek-a-kulturalis-diktaturaja-szakacs-arpad-

cikksorozata-3287285/