Kedves ‘Földijeim, akarom mondani Földfajta-Társaim’!

Nem lesz könnyű dolgunk vasárnap, mert három terméketlen földdel szemben pusztán egy termőbe kell ‘pazaroljuk’ a magot. Kiábrándulás helyett azonban az igazi Magvető, azaz a Megváltó lelkesedésével végezhetjük a pazarlást, hiszen mindenekelőtt Ő az, Aki nem törődik a 75%-ban terméketlen szórással, hiszen a maradék 25% (manapság lesz-e egyáltalán ennyi?) százszoros termése végső soron még( így )is huszonötszörös termést hoz. Tehát lehet, hogy az igehallgatóknak csak a töredéke fogadja be végül az igét egészen addig, hogy végül termést is hozzon, az a termés azonban mindenért kárpótol! Ne féljen hát senki teljesen kiüríteni tarisznyáját, hulljon csak a mag útfélre, köves területre, gyomok és tövisek közé is, mert bizonyára lesz azért jó földbe hullott mag is! Isten Igéje pedig sokszoros termést hoz a jó földben. Egyúttal senki ne feledkezzen meg azért is fohászkodni, hogy az üresen vissza sosem térő Ige elvégezze azt, amiért Megváltónk küldi. Kívánok Szentlelket mind a magot szóróknak, mind a földeknek!

Áldott és ihletett készülést, igehirdetést-igehallgatást!(Sajnos időnként előfordul, hogy a kiemelésszíneket elfelejtem kigyilkolni a szövegből. Ezt a vírust, aki esetleg bajlódik vele, de nem

ért eléggé hozzá, leírom, miként hatástalaníthatja. A legelső lépés, hogy ki kell jelölni az egész dokumentumot, majd törölni kell a kiemelés színeket a karakterformázásból. Az eredeti változat LibreOffice-szal készül ODT formátumban, ebben a Szerkesztés menü Mindent kijelöl pontját klikkentve kell a Formátum menü Karakter pontját kiválasztva a Háttér fület megnyitni, és itt a színtábla fölötti Nincs kitöltés lehetőségre klikkentve varázsütésszerűen eltűnnek az ottfelejtett ‘olvasásgátló szemkáprázatok’. Aki M$ Worddel merészel dolgozni és a DOC változatot használja ;-), az is hasonló műveleteket kell végezzen a teljes doksi kijelölésével, majd a karakterformázásban a kiemelés semmissé-átlátszóvá tételével... Az újabb verziókban történtek változások a korábbiakhoz képest, ezért akinek ilyen van, akkor se lepődjön meg, ha a Formátum menü Karakter pontja helyett a következő helyen találja a fertőtlenítő-sterilizáló készüléket: Formátum menü Szegély és mintázat pontja, majd a Mintázat fül Kitöltés részben kell a Nincs-et választani. [Ami van, azt viszont nem lehet választani, csak a nincset! ;-)])

Vázlatkísérlet (Hatvanad; alapige: Lk 8,4-15.):

Pazarló MagvetőCsatlakozó sokaság példázataTerméketlen sokaság példázataTermékeny sokaság példázata

Egyéb gondolatok az ige kapcsán:

Ne feledjük a bevezető mondatot: Jézus a Vele tartó sokaságnak mondja el! Veszélyes lenne úgy értenünk a példázatot, hogy a három nem termő eset a templomba nem járókra illik, míg az utolsó, termő eset a templompadjainkban ülőkre! Épp ez a döbbenetes ― egyeseket egyenesen felháborító ― a példázatban, hogy a Jézus tanítványaiul szegődött sokaságban találhatók a termést nem hozó példák! Az igét nem hallgatókról eleve nem is szól tulajdonképpen Jézus ― az útfélre eső magyarázatban is azt mondja Urunk: akik hallják az igét (akik pl. most is ott ülnek a szószékek alatt!), azok között fordul elő az útfél, kő, tövis esete! Nem vethetjük hát el a mondanivalót azzal, hogy mi úgyis a jól termőkhöz tartozunk!

Miért példázatokban? Itt is döbbenetes és bosszantó a válasz: azért, hogy a templomainkban ülők ne értsék! Mert csak Isten Lelke által lehet megérteni az igét, az igehirdetést!!! Melyik oldalon is állunk hát?!?

Érdekes megfigyelni a példázat képanyagában azt is, hogy nemcsak a magon nem múlik a termés (mert a Logoszban ott a teremést teremtő-termő erő), hanem azt is, hogy nem is a magvetőn múlik! A magvető pazarlóan szórja a magot mindenhova ― az igehirdetés hullik útfélre is, köves talajra is, gyomok közé is, jó földbe is; nem a magvetőn múlik viszont, hogy termést hoz-e, hanem hogy milyen talajba hullott.

Természetesen mindenki szeretné, ha minél többen járnának gyülekezeteinkbe, de ne feledjük, hogy négyféle talajból csak egyetlen terem! Jézus igehirdetése is így volt ― földi küldetése elején mindannyiunkra csak úgy pazarolta igéjét, egyre nagyobb sokaság gyűlt köréje, ahogyan a bevezető mondat is jelzi. Aztán az evangéliumok elárulják, hogy az idő haladtával, amikor a vetés-magszórás után

a szárba szökkenés és termés ideje jött el, akkor bizony egyre többekről derül ki, hogy útfélként, köves talajként, gyomos területként viselkednek és elmaradnak. Végül teljesen kiürül Jézus temploma a Golgotán, ahol búzaszemként Ő maga vettetik a földbe, hogy feltámadásával sokszoros termést hozzon.

E halában és feltámadásában való részesedés az értünk adatott testének és értünk bűneink bocsánatára ontatott vérének közössége is. Magvetés hát az egyház szolgálatában nemcsak az igehirdetés, hanem éppúgy az úrvacsora szentsége is.

Ige-Archívum:1

A kommentárok, igehirdetés-kötetek előtt álljon itt egy(-két) régebbi igehirdetés:

Monor―Bénye―Káva, 1998. február 15., Hatvanad

Kezdőének: 62Liturgia: 3Főének: 531Záróének: 291

Lekció: 2Kor 12,1-9.

Rejtvényes példázat Lk 8,4-15.

Jézus példázatainak rejtvény oldalaPéldázat és magyarázata között a példázat jelentőségéről szól Jézus. A példázat mindenkit talány elé állít, mindenkinek kérdést tesz fel: próbára teszi az embert. Rejtvényújságnál is van, aki továbblapoz, van, aki nekiáll és fáradsággal megfejti és tanul belőle — és van, aki könnyedén megérti. (Lehetne egy rejtvénnyel kezdeni, pl. MÉRŐ könyvéből…)

Könnyű nekünk, mert ismerjük a magyarázatot. A rejtvény is megfejtve egyszerűvé válik. De a tanítványoknak nehéz volt. A példázatok, tanmesék egyszerűek, világosak — nem így Isten Országa példázatai: csak akkor érthető, ha felismerjük a rejtett összefüggést Jézus személyével. Vannak szem- és fültanúk, akik semmit sem értenek abból, aminek tanúi lettek. (Ez rengetegszer előfordult a történelemben, pl. HITLER uralomra jutása, tavaly az 1% kitalálása, stb.) Aki akarja, láthatja, hogy Jézus együtt van a bűnösökkel, és hogy mindenkinek felajánlja a bűnbocsánatot. (Temetés  hittan, alig vagyok itt és már új kocsi, istentisztelet utáni hazarohanásom, stb. ‘értetlenkedései’.)

Csak a lelki ember érti a lélek dolgait (1Kor 2,14.) — ezt jelenti a titokzatos „akik néznek, ne lássanak, és akik hallnak, ne értsenek.” (10b.) És ez Istentől van! A kegyelem épp azért kegyelem, mert nincs emberi előfeltétele! Senki sem dicsekedhet. Ugyanakkor nem bújhat ki a felelősség alól sem! Az ének (EÉK 531,5.) épp ezért végződik így: „Új szívet kérek én Tőled, jó Istenem, Te segíts, hogy e szív Puha, jó föld legyen!” Önerőből nem megy, épp ez a keresztyénség lényege, és épp ez más vallások és a keresztyén jellegű tévtanítások menthetetlen tévedése. Épp ezért az ének 1-4. versei nem a földet szólítják fel, hanem a magot! Aztán pedig Istent kéri a föld termékenyé tételére! A föld önmagától nem fog megváltozni, ezt mindenki tudja — de lehet trágyázni, javítani.

Misszió ma — kísértésekSzekták látványos terjedése révén kétségeink lehetnek: nincs nálunk baj az evangélium hirdetésével, nem

1 Talán érdemes megjegyezni, hogy gyakran próbálom a készülést azzal gyorsítani, hogy idézeteket emelek be, akár hosszabbakat is egy az egyben. Ezekre még inkább igaz, hogy igehirdetés során kifejtve, vagy akár jócskán tömörítve, de ezeket ‘élőben és aktuálisan’ átfogalmazva mondom el. Már csak azért is, mert a megfogalmazás pontos formája nem is feltétlen illeszkedik a teljes prédikációba. (Régebben sok időm ment rá, hogy inkább teljesen átfogalmaztam-implementáltam az idézeteket, de egyre növekvő időhiányomban muszáj volt változtatni.) Utóbbi időben az ilyen esetekben üres bekezdések alkalmazásával próbáltam érzékeltetni magamnak is, hogy számítógépesen nincsenek ‘fésületlenek’ az idézetek, csak szóban történt meg az összerendezés...

kellene másképp csinálni, hiszen olyan hatástalannak tűnik? Ám a magvetés eredménye nem a mi kezünkben van! Jézust hatalmas tömeg követi — de mennyien maradnak nagypéntekre?!

Az ige sokszoros termést hoz — de egyúttal kemény beszéd azoknak, akik nem engednek a Léleknek! Az evangélium sem Jézus, sem a tanítványok, sem az egyház történetében nem sikertörténet — de nem is reménytelen vállalkozás.

Nemcsak a textussal, de önmagunkkal is meg kell vívnunk, hiszen ‘bérmagvetők’ vagyunk. Nem piacgazdaság! Épp ezért le kell küzdenünk a méricskélés kísértését, akár a lelkész, akár a hívei kezdenének számolgatni (pl. istentiszteletre, bibliaórára járók száma, egy prédikáción megtérők száma, igehirdetést dicsérők mennyisége, hittanosok, konfirmandusok száma, ifjúság jelenléte, rendezvények száma egy évben, bevételek, felújítások, stb.) A maggal nincs semmi baj. Nem a magon, hanem a talajon múlik a termés! Le kell küzdenünk mind az optimizmus, mind a pesszimizmus, mind a dicsekvés, mind az elkeseredés kísértéseit is.

IgehallgatókAz ÚSZ egyértelműen bemutatja Jézus szavainak erejét — de azt is, mennyi hitetlenséggel és ellenkezéssel találkozott. Hogyan lehet? Erre ad magyarázatot a példázat.

Szembehelyezkedők (útfél) — konfirmandusszülők nem ellenem, hanem az ige ellen lázadnak! Kockázatot és áldozatot nem vállalók (szikla) — ‘Miért engedte meg Isten?’ ‘Ha Isten ilyen, nekem nem kell!’ (Kórházi szobatársam ministrálása után a pénzt elvette a pap: iszonyú, de még nem ok, hogy elhagyjuk az egyházat!) A nemtörődömök (tövis) — ‘Nincs időm templomba menni, annyi problémám van…’ (Épp ezért kellene!) ‘Ha a gyerek akar, mehet hittanra…’ Nem tanuló/elmaradó konfirmandusok/hittanosok. De mi lesz az aratáskor? Szembekerül az evangéliummal, aki az életet, élvezetet tekinti céljának! Hallgatók és megtartók (jó föld) — ez az egyetlen termő! Erre teremtette Isten az embert! Az üdvösség szükséges feltételei: igehallgatás (tanulás)  a szerinti élet  állhatatosság (a türelmetlen hit is elbukik). Jézus ki nem mondott figyelmeztetése: csak a negyedik csoport terem!

A termés akadályai: ördög; megpróbáltatás; (biológiai) élet gondjai, gazdagság, élvezet ( örök élet ‘ugyanezei’).

„Ezt valószínű sokan kemény beszédnek tartják: hogy akik az igét hallgatják, de nem figyelnek rá és elfelejtik azt, azok a Sátán uralma alatt vannak. Mert úgy gondolják, minden különösebb veszedelem nélkül lehet Isten igéjét hallgatni és meg nem tartani. Krisztus azonban itt másképp vélekedik és azt mondja: az Ördög veszi ki az ember szívéből az igét. … Akikben megvan ez a vágyakozás az Isten igéje és annak megtartása után, az ilyeneknél az Ördög nem képes tért hódítani. Ahol a szív figyelmes, állhatatos és tiszta, ott biztosra vehető a gyümölcs is.” (LUTHER)

Pazarlásért kárpótló termésAzért hagyja a termő magot a végére, hogy — miután végighallgattuk a többit — azt emelje ki, hogy mekkora kárpótlás a termés! Ne süketek legyünk, hanem hallók. Fülműtétem mintájára Te is vesd alá magad Isten műtétjének, hogy hallj!

Igaz ugyan, hogy az elvetett magnak csak kis hányada terem — de az bőségesen kárpótol. A kevés nem lebecsülendő csekélység, hanem nagy érték, amiben gyönyörködik a gazda! Akkor nem piacgazdaság volt, hogy a haszonkulcs döntsön, hanem a létfenntartásért kellet vetni a termés reményében — nem nyomott a latba, hogy spóroljunk a magon, hisz nem eladásra kellett gondolni… E szempontból nem szabad mai fejjel hallgatni.

A mag hibátlan! Egyiptomi piramisokból is csíraképes magot hoztak elő! Életerő van a magban, amelyből új élet támadhat. Isten igéje életet hordozó mag. Ez a példázat lényege! Azt is kifejezi, hogy minden mag kicsírázik, amely alkalmas helyet talál (nedvesség). Nem az Ige, nem Isten hibás, ha valahol az ember hite meginog, vagy egyenesen hitetlenségbe fordul.

A Magvető pazarol — mert a szeretet nem tehet mást! Jézus mindenkinek esélyt, lehetőséget ad. Nem ír le senkit, nem tör pálcát még Feletted sem. Ugyanakkor a vetésnek célja van! Azt várja, hogy jó föld légy és bőséges termést hozz! Ő veti bőségesen-pazarlón az igét — befogadni a Te dolgod! A magvetés célja, hogy termés legyen, és a termés újra elvetve másokat is éltessen. Így terjed az egyház. („A mártírok vére magvetés” [TERTULLIANUS] — nem kudarc, hanem győzelem az, ha nem engeded, hogy megfojtson a világ sokféle gondja, élvezete, csábítása — akkor sem, ha ez hátrányokkal, megvetéssel és

üldözéssel, támadással jár; szükség esetén akár életed odaadásával is). Tud-e életed ilyen magvetéssé válni mások számára?

Tékozló bőséggel árad az ige — minden vasárnap, minden bibliaórán, sőt, minden nap ott a lehetőség a bibliaolvasásban Isten igéjét hallani; a kérdés: meghallod-e, megérted-e, termést hozol-e?

αμην Ámen אמן

Imádkozzunk!Mennyei Magvetőnk! Áldunk és magasztalunk Téged, hogy fáradhatatlan pazarlással végzed a vetés munkáját. Segítsd meg szívünk szikes talaját, amely oly kemény, hogy alig lehet feltörni; segítsd meg, hogy termővé válhasson, nedvet adhasson Igédnek és sokszoros termést hozhasson életünk. Köszönjük, hogy kijelented titkaidat mindannyiunknak. Segíts, hogy ne csak nézők, hallgatók, hanem látók és értők is lehessünk mennyei birodalmad igazságait szemlélve. Add meg még azt is, hogy miután megláttuk és megértettük szavadat, legyen erőnk cselekedni is, hiszen azt tárod elénk, hogy szavadra figyelésünk önmagában semmit sem ér, ha nem cselekedjük is azt, amit igédben elénk társz! Könyörülj meg rajtunk, és engedd meg, hogy szívünk jól termővé váljon!

αμην Ámen אמן

Felsőpetény―Ipolyvece, 2006. február 19., Hatvanad

Kezdőének: 40 285Liturgia: 4 4Főének: 531 258Záróének: 464 282

Lekciók: [Ézs 55,6-11.] 2Kor 12,1-9.

Titok és nyitja Lk 8,4-15.

A rejtvényÉrdekes dolgok a titkok. Mennyit törjük magunkat miattuk! Ami számunkra titokzatos, azt igyekszünk megérteni, leleplezni. Akár nagy titokról legyen szó, akárcsak mások pusmogásáról, szándékosan keltett titokzatoskodásáráról. Ha valamiből csak részletet hallunk, könnyen tűnhet titokzatosnak, és szeretnénk a mélyére ásni. (Ha ezt megtettük, akkor persze más kérdés, hogy akár az is kiderülhet, hogy egészen bagatell dologról van szó.)

Igen meglepő, hogy Jézus ‘titkolózik’. Hát nem az a célja, hogy mindenki részesülhessen a megváltás ajándékában? Miért titok Isten Országa? Miért ‘titkolózik’, miért mond homályos példázatot, hogy ne értsük? Hasonlít ez ahhoz, hogy amikor valaki Messiásnak, Isten Szentjének nevezte Őt — akár a tanítványok, akár pl. egy ördöngösségből meggyógyított —, akkor megtiltotta, hogy ezt másnak elmondják. A megdicsőülés hegyén látottakról is hallgatnia kellett Péternek, Jakabnak és Jánosnak egészen a feltámadásig. Ha Jézus nem mondaná, hogy nem agrárkérdésről beszél, akkor is világos volna, hogy itt valami nincs rendjén, teljesen abszurd ez a fajta vetőmunka, itt valami titok lappang. Meg kell hát fejteni... De hogyan?

Hiszen csak még talányosabb az a zárás, hogy akinek van füle, hallja. Épp ezért is kérdezik a tanítványok, mi is ez a példázat, és kérik a Mestert, hogy magyarázza el nekik. A magyarázat azonban még homályosabb utalással kezdődik az Ézsaiástól vett idézetben: mi az, hogy akik látnak (néznek), ne lássanak, akik hallanak, ne értsenek? Máshol még azt is olvassuk, hogy ne értsenek, hogy meg ne térjenek! Hát nem épp az Isten célja, hogy megtérjünk és minél többen Országa polgárai legyünk? Hát ez is olyan, mint az országgyűlési választások? Egyik párt győz, a másik automatikusan veszíteni fog? A tanítványokkal Isten kivételezik, és nekik megadja az értést, másoknak nem?! Milyenfajta igazság ez, milyen fajta evangélium ez?!

Akkor most Isten Országa kinyilatkoztatás, vagy titok? … Attól függ, honnan nézed! Isten felől tekintve kinyilatkoztatás — a magvető felől tekintve vetés. Magad felől nézve titok — a sokfajta rossz föld felől nézve kárba veszett mag; csak a jó föld esetén lesz termés. Lehet valaki a filozófia doktora,

lehet a Magyar Tudományos Akadémia tagja, lehet a teológia professzora — de ezt az egyszerű példázatot mégsem érti, ha nem adatott meg neki Istentől a Lélek által, ha nem adatott neki az értelem Lelke! És lehet valaki egy egyszerű tanulatlan halász, mint a tanítványok jó része, és mégis értheti Lélek által.

Programozni megtaníthatok bárkit, aki veszi a fáradságot, és pl. eljön a nemrég indított gyülekezeti tanfolyamunkra. Isten Országa titkaira azonban senkit nem taníthatok meg. Akkor sem, ha minden vasárnap, minden bibliaórán, minden temetésen, minden keresztelőkor, minden esketésen ezt munkálom, sőt, minden látogatásnak is ez az egyik célja. Nem tehetem meg — mert nekem nem lehet uralmam Szentlélek felett. Hirdethetem az igét természetesen, de jó földre is szükség van, és ezen túl a megértéshez elengedhetetlenül szükség van a Lélek világosságára. Ezt pedig csak Urunk adhatja, senki emberfia!

Isten Országa titkainak megismeréséhez ugyanis nem a tanulás vezet. Isten Országa titkaihoz először is a magvetés vezet — azaz az igehirdetés, az evangélium felcsendülése! Enélkül nincs istenismeret, mert az ember magától, a maga romlott eszével és erkölcsével képtelen felfogni Isten igazságait. Ha nem hull a földbe a mag, akkor termés sem lehet — csakúgy, mint a rossz földbe hullott magok esetén. Ugyanis nem elég hallani az Igét — meg is kell hallanod, szívedbe is kell zárnod. Attól, hogy minden héten itt ülsz vasárnaponta, délelőtt is, délután is, sőt, szerdánként is, még nem fakad istenismeret Benned. Csak akkor, ha be is fogadod a magot!

A misztérium, a titok nem elsősorban azt jelenti ugyanis az ÚSZ-ben, hogy valami rejtett igazság, hanem mindenekelőtt magát az üdvrendet, amit Isten adott számunkra. Más út pedig nem vezet az üdvösségre, csakis a magvetés. Csak Isten Igéje által lehet eljutni arra a hitre, amely által üdvösségre vezet Urunk. Nem is akármilyen ige által, hanem a testté lett Ige által! A Bibliában valamit ismerni nem az ész dolga, hanem a szívé. Azt ismerem, amivel azonosulok, egyesülök. Jézus példázatának a legnagyobb titka tehát abban van, hogy Isten Országát csak az ismerheti, aki Ővele közösségben van. Ezért adatott meg a tanítványoknak, és rejtetett el ellenfelei elől. Ma is pontosan így van. Aki megérti, Megváltójának fogadja el Jézust és az Ige szerinti életre adja fejét, az részesül Szentlélek által Isten Országának titkaiban, megérti a misztériumokat. Aki viszont hitetlenül hallgatja, az sosem érti meg, bárhogyan is töri magát.

A megfejtésEzért lehetséges az a furcsaság, hogy Jézus szava szerint valójában nincs is titok. Érdekes, hogy Jézus azt mondja a tanítványoknak, hogy számukra megadatott, hogy értsék Isten Országa titkait — mégsem értik a példázatot, hanem megkérdezik Tőle. Talán ők úgy értik Isten Országát, hogy nem tudják összekapcsolni a példázattal? Más esetekben egy példa segít megvilágítani valamit — most úgy tűnik, a szétválasztás a feladata: szétválasztja azokat, akik értik (mert megadatott nekik), és azokat, akik nem értik (mert nem adatott meg nekik). Igen, Isten Országának titkai olyanok, hogy csak Lélek által érthetők. Anélkül akárhogyan is erőlködik az ember, nem jut előrébb. A megfejtést ugyan Jézus megfogalmazhatja, de megérteni valójában az érti igazi mélységében, akit Szentlélek megvilágosít: akinek van füle, az hallja — akinek nincs, az nem...

Jézus két erőt említ, amely igyekszik megsemmisíteni a vetést. Az első a madarak, akik felkapkodják. Sátán célja az, hogy amikor hallod az igét, azonnal kiragadja szívedből. Nem baj, ha itt ülsz, de a fülednél tovább ne jusson az evangélium! Nem baj, ha hallasz, de szívedet meg ne érintse a megváltás, meg ne értsd Isten Országa titkait! Döbbenetes. Mert ez azt jelenti, hogy aki hallja, de nem érti, az bizony Sátán eszköze! Nincs más lehetőség: vagy befogadod szívedbe Jézust, Isten megtestesült Igéjét és tanítványa leszel, vagy Sátán bérence maradsz továbbra is!

A másik ellenerő ebből következik: aki nem fogadja be, hanem megmarad a Gonosz erőterében, az továbbrombolja azt, amit a madarak még nem kapkodtak fel, és nekiáll eltaposni a magot. Nem mindig látványos jelenségre kell gondolni. Nem kell Krisztust szavakkal gyalázni ahhoz, hogy istenkáromlók legyünk! Lehet, hogy csak egy sanda vigyort ejt valaki családtagjára — de ezzel már kifejezi: mi az, már megint ‘oda mész?’ Már megint meséket hallgatsz? Hát miért imádkozol, mi értelme ennek? Ne olvasd már olyan buzgón Bibliádat, elég azt naponta csak fele ennyi időben is! Elvégre valamikor dolgozni is kell! Továbbmegy ez afelé, amikor tiltakozunk az egyház valamely döntése ellen csak azért, mert mi mást szerettünk volna; netán egyenesen meg is sértődünk rajta, hogy nem úgy lett, ahogy mi akartuk. Vagy éppen sokalljuk azt a kis hozzájárulást a gyülekezet életéhez, amelyet a presbitérium megjelölt. Aztán a lavina terjed tovább, már egyházellenességgé fajul mindez a politikai életben, nyílt istentagadássá, stb. A

lejtőn ugyanis nincs megállás. Krisztushoz kapcsolódás nélkül Sátán pribékjei lehetünk csupán, akik nemcsak nem fogadják be a magot, hanem még mások elől is elkapkodják, letapossák.

Mennyi ilyent látunk materiális szinten is! Autóval ott parkolok, ahol éppen kényelmesebb — mit számít, hogy nemcsak a KRESZ-t szegem meg vele, de fizikailag sem férnek el miattam mások! (Monoron előfordult, hogy egyik irányba nagy hó, másik irányban napokig a templom előtt, az utcát elállva álló szabálytalan autó miatt nem tudtam végezni a dolgomat!) A szemetet ott dobom el, ahol épp eszembe jut — mit számít, hogy kinek a kertje! A könyvtárban szinte ordítva telefonálok — mit számít, hogy másokat zavarok!

Ugyanilyen alantas rombolást okoz a lelki letaposás. Amikor látom, hogy a másik imádkozik, mégis megzavarom hangoskodásommal, beszólásommal. Amikor látom, hogy a másik igét olvas, mégis kéréseimmel zaklatom... Amikor a másiknak vigasztalásra van szüksége, mégis kioktatást kap, miért is érdemelte meg mostani helyzetét. Amikor a másiknak lelki biztatásra van szüksége, mégis inkább kedvét szegem fölényeskedésemmel...

Ismerősek ugye ezek az esetek mind a világi, mind a lelki oldalról?A titok nyitja tehát egyszerűen az, hogy aki benne él Isten Országában, aki igéből él napról napra,

aki hittel fogadja a magot, annak Isten maga nyitja meg a példázat értelmét, annak Isten maga tárja fel Országa titkait. Aki azonban fenntartásokkal él, aki nem engedelmeskedik a hallott igének, az sötétségben marad.

Az üdvösségIsten Országának titka — vagyis az üdvösség — ugyanis nem egy egyszerű szöveg, amit bárki megtanulhat, ha veszi a fáradságot és kellő ideig memorizálja. Akkor már sokkal inkább hasonlítható matematikai feladathoz. Ebben az az érdekes, hogy általános iskolai ismeretekkel elsőre bizony teljesen hottentottául hangzik, mit is jelent pl. integrálni. Akinek nem adatott meg, az még megérteni sem képes, nemhogy alkalmazni. Sőt, a matematikához tulajdonképpen tehetségre is szükség van — akinek ez nincs, bizonyos szintnél tovább általában nem juthat el, de legalábbis sokkal, de sokkal nagyobb erőfeszítések árán, mint egy tehetséges személy. Ebből tehát úgy tűnik, van olyan titok, amelyet bizonyos embereknek esélye sincs, hogy valaha is megértsenek.

A példázat viszont az üdvösségről szól. Hát Isten Országában akkor nincs esélyegyenlőség?! Ilyen kirekesztő lenne Jézus?! Ha jobban odafigyelünk, ill. ha az evangélium teljes üzenetét tekintjük, akkor kiderül, hogy mégsem kirekesztően szól. Egyszerűen abból kifolyólag, hogy bár Isten Országa titkainak megértéséhez elengedhetetlen a Lélek adománya, Urunk mégis mindenkinek felkínálja! Csakhogy a Lélek nem hatóság, amely ránk kényszeríti követelményeit ― ha kell bírói végzéssel, ha kell végrehajtóval, ha kell, karhatalommal. Nem, mert Urunk ezt mondja: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! — mondja a Seregek URa. ” (Zak 4,6b.)

Milyen hát szíved földje? A példázatban Urunk arra tanít, hogy nem lehet felelőtlenül hallgatni az Ő szavát. Aki bármilyen módon csak egyszer is hallja, az egy életre felelőssé lett! Annak nem az a dolga, hogy madarak martaléka legyen, sem hogy mások eltapossák, vagy éppen a kövek akadályozzák gyökere kiteljesedését, netán a tövisek fojtsák meg. Aki egyszer hallotta Isten igéjét, annak az a feladata, hogy teremjen. Senki nem ül itt közöttünk olyan, aki rengetegszer ne hallotta volna. Hol a termésed?

Jézus százszorosról beszél. Soknak tűnik? Egy mag terem százat, azaz másik száz vetőmagot. Aki befogadta az igét, termett-e százszorosat? Hát mi az a százszoros? Az a kérdés, hogy szóltál-e már száz embernek Jézusról! Ha így nézed, mint életprogramot, még azt is mondhatjuk, alig valami ez! Vagy-e hát jó föld, azaz teremsz-e százszorosat!? Mondjuk átlagban egy ember felnőttkora mintegy ötven év. Évente beszélsz-e két embernek Jézusról? Ugye, milyen minimális ez, ha konkrétan beosztjuk? Olyan, mint az egyházi járulék is: egy összegben talán soknak tűnik — de ha leosztom havi vagy akár napi bontásban, és összehasonlítom, mennyit költök egyebekre, akkor szégyenben maradok, mert még felesleges kiadásaim is bőségesen nagyobbak napi néhány forintnál! Most tedd meg ezt az összehasonlítást a Maggal is! Milyen sok felesleges szó hagyja el szádat naponta! És milyen elenyésző mennyiségben szóltál Jézusról! Évente két ember! Mi az? Tettél legalább ennyit Isten Országa növekedése érdekében?

αμην Ámen אמן

Imádkozzunk!Mennyei Magvetőnk! Áldunk és magasztalunk Téged, hogy fáradhatatlan pazarlással végzed a vetés munkáját. Segítsd meg szívünk szikes talaját, amely oly kemény, hogy alig lehet feltörni; segítsd meg, hogy termővé válhasson, nedvet adhasson Igédnek és sokszoros termést hozhasson életünk. Köszönjük, hogy kijelented titkaidat mindannyiunknak. Segíts, hogy ne csak nézők, hallgatók, hanem látók és értők is lehessünk mennyei birodalmad igazságait szemlélve. Add meg még azt is, hogy miután megláttuk és megértettük szavadat, legyen erőnk cselekedni is, hiszen azt tárod elénk, hogy szavadra figyelésünk önmagában semmit sem ér, ha nem cselekedjük is azt, amit igédben elénk társz! Könyörülj meg rajtunk, és engedd meg, hogy szívünk jól termővé váljon! (Monor—Bénye—Káva, 1998. február 15.)

αμην Ámen אמן

Felsőpetény, 2006. február 19., Hatvanad este

Kezdőének: 389Főének: 321Záróének: 112

Lekció: Zsolt 44.

Talajminták Lk 8,4-15.

ÚtfélMeg lehet próbálni úgy is hallgatni a példázatot, hogy magunkra vonatkoztatva végiggondoljuk, milyenek is vagyunk. Jézushoz jön a tömeg — városról városra követik Őt. Nem csoda, hiszen csodákat tett, gyógyított, és rendkívüli módon tanított. Sokféle ember van hát a tömegben, és most tudtukra is adja: mindenkinek szól a magvetés, de nem mindenki fogadja be az Igét. Ráadásul nemcsak arról lehet szó, hogy egyik ember ilyen, másik olyan; saját magunk is hol ilyenek, hol olyanok lehetünk. Érdemes végiggondolni hát Jézus magyarázata alapján, a gyakorlatban miképp jelenik meg egyik és másik eset. — Hiszen a tét nem kevesebb, mint Isten Országa, azaz az üdvösség!

Vegyünk hát talajmintát különböző helyekről, életünk-személyiségünk különböző helyeiről, és a Világ Világossága fényénél világítsuk át magunkat! Mert míg a közéletben lehet halogatni az átvilágítást, lehet ilyen vagy olyan törvényeket hozni, kötelező-e az átvilágítás, ill. lehet így vagy úgy meghatározni, milyen köröket is érintsen, addig Isten Országában nincs választásunk. A mennyei röntgen mindenképp átvilágít. A gazda azt szeretné, hogy sokszoros termést hozzunk, ezért nem fárad bele, hogy talajmintákat elemezzen, és aztán trágyázással, vagy bármiféle eljárással javítson talajminőségünkön. A példázat igencsak fura, sok meglepő elemet tartalmaz. Ezért talán megengedhető nekem is az a furcsaság, hogy most azt a mezőgazdaságilag képtelen állítást kell mondanom, hogy talajminőségünket Isten a belénk vetett maggal, azaz Igéjével igyekszik javítani. Azért szól napról napra hozzánk, hogy egyre jobb talajjá váljunk.

Az első példa az útfél. Ilyenkor meg se halljuk Isten szavát. Egyik nap fáradtak vagyunk, úgy gondoljuk, most kivételt teszünk, este inkább lefekszünk már gyorsan, nem jut idő elcsendesedésre, nem jut idő igeolvasásra. Vagy épp a bibliaóráról maradunk távol, mert valami halaszthatatlannak tűnő jött közbe. sokszor fel se tűnik ez — hiszen épp az a lényege, hogy olyan gyorsan felkapják a madarak, hogy észre se vesszük, hogy egyáltalán magot vetettek belénk! Nem biztos, hogy ezt szándékosan tesszük — az útfél tulajdonképpen nem maga dönt... Mindenesetre előfordul, hogy meg se értjük, fel se fogjuk Isten üzenetét, amely szól hozzánk.

Máskor lehet, hogy nem értünk vele egyet, és ezért utasítjuk el. Azt mondjuk: jó, jó, de azért ennyire mégsem kell komolyan venni! Azért maradjon hely magunknak is! Azért a magunk döntései is számítanak valamit, így ha olyannak találjuk a hallott vagy olvasott igét, hogy nincs kedvünk magunkra vonatkoztatni, hát mindenféle kibúvót keresünk. Magyarázatokat gyártunk, miért is nem úgy kell érteni,

miért is nem rólunk van szó... Az ördög tipikus munkája ez: ha hallunk is igét, ha eljövünk is a templomba, ha olvassuk is a Bibliát, azt még elviseli, de legalább gyorsan ragadhassa ki, nehogy szívünkig hatoljon! Nehogy a hit bimbója virágozni kezdjen! Idejében kell felkapkodni, eltaposni...

SziklásGyülekezeti körben talán azért mégsem ez az első eset a leggyakoribb, hanem inkább az fordul elő, hogy szívesen és örömmel hallgatjuk az Igét, örömmel fordulunk Jézushoz, örömmel fogadjuk a Megváltót. Csakhogy a szép szavak, kezdeti lelkesedés, az elmélet után a praxis gyakran elsikkad. Sok kiváló keresztyén van, ha a szavakra figyelünk. Hogy lehet akkor, hogy olyan csekély számú mégis a Krisztust követni is hajlandó, a mindennapjaikat Urunkhoz igazító keresztyének?!

Nagy szavakat mondani, fogadkozni könnyű. Hányszor tapasztaljuk meg emberi kapcsolatainkban, vagy éppen az üzleti életben, szolgáltatóiparban, de a közéletben ugyanúgy! Pl. egy hibabejelentés miért kell úgy húzódjon egy hónapnál is tovább, hogy hetente telefonálok, és aztán egy ígérgetési kampányban kimerül minden; néha esetleg még egy pillanatnyi fellángolás is akad — de aztán semmi nem történik érdemben? Pedig itt ráadásul a jól felfogott üzleti érdekről is szó van a szolgáltatási kötelezettség mellett!

Mi az oka annak, hogy sokan csak szavaikkal tanítványai Jézusnak, de nem tetteikkel? Nagyon egyszerű. A szavak semmibe nem kerülnek. De a tett, az bizony már áldozatot követel, odaszánást, állhatatosságot! Neki kell feszülni, rá kell szánni az időt! Ahhoz, hogy a bejelentett hibát kiküszöböljék, bizony akár órákat is kell dolgozni. A mennyei meós ráadásul nem elégszik meg kevesebbel, csak azzal, hogy legyünk tökéletesek, mint Ő is tökéletes. Silány munkát nem fogad el.

A mai piac bizony megbukik e mértéken — tele van használhatatlan portékákkal. (Pl. vettünk egy pumpát, ami ‘gyárilag ereszt’, így nem lehet vele semmit felfújni... Hol volt itt meózás? Hiszen egyetlen egy próbafújást sem végeztek vele!) Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ha hátrányokat, netán egyenesen üldöztetést kell szenvednünk, akkor milyen könnyen meghátrálunk! Milyen könnyű hallgatni Jézusról már akkor, ha ezért csak kinevetnek, megszólnak... Mennyien és mennyien adták át Sátánnak magukat az egyház története során! Akár a traditorokra gondolunk, akik félelemből a szent iratokat a római hatóságok kezébe adták, vagy épp a lapsikra, akik egyenesen megátkozták Krisztust, hogy elkerüljék az üldöztetést. Ki kisebb, ki nagyobb veszélyek elől igyekezett így kitérni. (Aztán nagy viták származtak abból, hogy az üldözések elmúltával visszatérni kívánók befogadhatók-e ismét Krisztus testébe...)

Nem kell azonban az ókorba révednünk, hiszen a szocializmus sikertelen kísérlete során is mennyien fordítottak inkább hátat az egyháznak, csakhogy több fizetést kaphassanak, jobb előmenetelük legyen! Vagy csak azért maradtak el, mert tudták, hogy környezetük nevetne rajtuk. Ne gondoljuk, hogy mindez mára elmúlt. Igaz, deklarációk szintjén az állam nem nem ellensége az egyháznak, Krisztusnak, de azért bőségesen látjuk és halljuk a hit elleni támadásokat! Jaj nekünk, ha mi is ezen az oldalon találtatunk! Vizsgáljuk hát meg magunkat, mert nemcsak konkrét szavak formájában lehetünk a magvetés ellenségei...

Nem elég hát örömmel fogadni az Igét, és lelkesedni érte — ki is kell tartani akkor, amikor ez hátrányokkal jár! Aki nem állhatatos, az csak külső mázként viseli a keresztyén nevet, de nem belsőleg — ezért nem tartós. Olyan, mint az alapozás nélküli festék: az első nedvességre, az első hidegre lepereg...

Az útfél mintegy azokat jelenti, akik elfogadják értelmükkel Jézus szavát, látnak benne fantáziát, érdekesnek tartják. Az értelem azonban nem képes uralkodni a szív felett — ezért bármilyen ellenállásba ütköznek, érzelmileg bármilyen ellenhatás éri őket, elpártolnak. Termést nem hoznak — azaz üdvösségre nem jutnak. Nem vesztik el — hanem sosem volt üdvösségük (A Biblia ismerete kommentársorozat). Ugyanis a példázatban az üdvösség maga a termés. Nem elég növekedésnek indulni a keresztyén életben, el kell jutni a termésig, csak akkor jelent üdvösséget!

Mondhatjuk úgy is, mert sajnos ma ez az egyik legnagyobb hiány, és azért van olyan kevés megtért keresztyén: hallják az igét, de nem roppannak össze annak súlya alatt. Nem értik meg, hogy Jézus legelső üzenete ez: „Betelt az idő, és elközelített már Isten Országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,15.) Ezek az emberek „Bűnbánat nélkül maradnak. Nem kapott támogatást (nedvességet) a mag, így elszáradt és elpusztult.” (WILLIAM MACDONALD: Újszövetségi kommentár)

TövisesAztán lehet, hogy az odaszánás megvan bennünk. Csak éppen valamiből élni kell... A mindennapi életben

meg kell állni a helyünket... Így hát nem érek rá arra, hogy amikor este holtfáradtan hazaérek, majd a családi ‘kötelezettségeimet’ is teljesítettem, akkor még Isten Igéjével is törődjem. Hiszen próbáltam sokszor: nekiálltam olvasni, és aztán mindig elaludtam! Megelégszem hát a vasárnapi istentisztelettel, nem kell egyéni csendesség... Ha pedig nagyon elfoglalt vagyok, akkor néhány vasárnapot is nyugodtan kihagyhatok...

Hát azt hiszi bárki is, hogy Jézus nincs tisztában a mindennapjaink terhével?! Épp Ő ne tudná, milyen kötelességeink vannak? Épp a Teremtő számára lenne homályos, mit jelent a test táplálása, a mindennapok küzdelme a megélhetésért?! Senki nem gondolhatja komolyan! Jézus nagyon jól tudja mindezt — de épp azért, mert Isten a Teremtőnk, nagyon jól tudja, milyen álságos is az erre való hivatkozásunk, amikor szembe akarjuk állítani testi szükségleteinket a lélek igényeivel! Ha mindenáron szembeállítást akar valaki, akkor épp ellenkező eredmény jön ki: a lélek sokkal, de sokkal fontosabb. Mit ér ugyanis az embernek, ha néhány évig-évtizedig jobban él, de aztán a kárhozatra megy?

Ne dőljön hát be senki, hogy azért kell távol maradni a gyülekezettől, mert fontosabb dolga van! Mert megélhetés nélkül maradna különben. Hogy a hit csak második lehetne a kenyér után! Már csak azért is hazug ez a beállítás, mert ha konkrétan megnézzük, mire is mondják ezt, akkor bizony kiderül, hogy már rég messze nem a megélhetés létszükségletei után szaladnak, hanem a luxus után... Nem azért, hogy egyáltalán étel legyen az asztalon, hanem hogy lukulluszi lakomát tarthassanak. Nem azért, hogy jusson a közlekedéshez szüksége járműre, hanem hogy extrákkal felszerelt autót vásárolhasson. És sorolhatjuk a jól ismert példákat.

Vigyázzunk hát, mert Istent nem lehet becsapni! Nemcsak addig kell érdekeljen az, amit Jézus mond, míg nem kezdődik az esti film! Nemcsak addig kell érdekeljen Isten Országa, míg a már amúgy is ‘felesleges’ időmből kell áldoznom! Ott kezdődik a keresztyén élet, amikor Őérte vállalom a szűkösebb körülményeket.

Megtehetném, hogy a megélhetésre hivatkozva olyan állás után nézzek, amiből többszörösét keresném — akár 20-30-szorosát is egy lelkészi fizetésnek! A programozás ugyanis elég jól fizet.

Valószínűleg már többször említettem a példát, de nagyon tanulságos az ördögi módszertan tekintetében, ezért talán nem baj ismét: egy gimnáziumi osztálytársam tudomány tekintetében sok mindent tanult tőlem saját bevallása szerint. Felnézett rám, és kis híján ő is arra adta fejét, hogy fizikus legyen. Aztán mégis inkább informatikusnak ment, majd céget alapított, és annak leányvállalatát Németországba helyezte, ő is kiköltözött (angolos létére — gimnázium ideje alatt nagyon szidta a németet és a németeseken viccelődött — még arra is hajlandó volt, hogy megtanuljon németül). Amikor megtudta, hogy Monorról eljövök, és válásom miatt átmeneti helyzetbe kerülök, próbált Németországba hívni programozni a cégéhez. Többször tett ilyen kísérletet, mígnem úgy adódott élethelyzetem, hogy átmenetileg el is vállaltam volna. (Aztán kiderült, hogy azért nem olyan egyszerű az adminisztrációja ennek, így végül is csak Magyarországon, Pécsett dolgoztam neki.) Utólag maga is bevallotta, hogy azért akart kihívni, hogy elcsábítson és eltántorítson a lelkészségtől. Ilyen ravasz az Ördög! Az más kérdés, hogy én már rég Krisztus rabja voltam, így rám nem hatott a csábítás, én valóban csak átmeneti helyzetemnek megfelelően ideiglenesen vállaltam volna. Sátán igyekszik mindig ilyen rejtett módokon eltántorítani — sosem mondja ki nyíltan, mi a valódi célja, ezt legfeljebb akkor vallja be, ha már úgyis leleplezted....

A legveszélyesebb, ha az ember barátai, netán egyenesen családtagjai akarják eltéríteni — mert itt a legkönnyebb Sátán számára, hogy jóindulatnak ill. természetes emberi kötelékekből adódó jogos elvárásnak tüntesse fel csábítását. Pl. vasárnap reggel barátok állítanak be egy családba. Vagy az egyik fiatalhoz érkeztek meg a haverok, hogy bulizni menjenek. Elvárható ugye, hogy akkor otthon maradjunk ill. elmenjünk bulizni a templom helyett. És máris a gaz között vagyunk. Hát nem inkább az a logikus, hogy megmondjuk: ha valóban barátaink vagytok, akkor nektek is fontos az, ami nekünk a legfontosabb, és eljöttök velünk. Ha számotokra szükségtelen, ami nekünk fontos, akkor nem vagytok barátaink.

Jézus nagyon világosan megmondja övéinek, hogy „szembe kerül az evangéliummal az, aki az élet élvezetét tekinti élete céljának. Ez az életforma nem fér össze a hittel, és ezért szükségképpen gyümölcstelen marad az evangélium szempontjából.” (PRŐHLE KÁROLY: Lukács Evangéliuma) A tanítvány, Jézus követője számára ez nem kétséges, mert neki megadatott, hogy értse Isten Országa titkait — a többiek azonban értetlenkednek, ellenkeznek, és belesüppednek a testiekbe, a megélhetés és élvezetek csalóka világába.

JóNa de végre azért már ideje megjegyezni, hogy nagyon unalmas mindig csak az igéről beszélni, nagyon unalmas mindig csak erről hallani prédikációt, semmi másról! A magvetőnek mégsem unalmas, Ő veti ezrével a magot, és nem mondja a tizedik magnál, hogy már unalmas mindig ugyanúgy szórni és szórni... Nem mondja a századiknál sem. És az ezrediknél sem, de a tízezrediknél sem.

A rossz földek tulajdonképpen abban egyeznek meg, hogy téves sorrendet állítanak fel. Nem értik meg, hogy a legfontosabb, mindenek felett álló szükséglet Isten Országa. Akkor is, ha a hétköznapi életben ez fordítva látszik. Akkor is, ha állhatatosság tekintetében kell első helyere sorolni, akkor is, ha a hátrányok elszenvedésével szemben kell első helyre sorolni, és akkor is, ha a mindennapi élet kötelességeivel, szükségleteivel szemben kell első helyre sorolni — végképp, ha az élvezetekkel szemben, a luxussal szemben kell első helyre sorolni.

Mert ami nem az első helyen van, az bizony könnyen hátrányt szenved a másodikkal szemben. Ráadásul ha már egy valamit Isten Országa elé soroltunk, akkor tulajdonképpen egy lavinát indítottunk el — egyre több minden fog elé kerülni, és másodikból végül már-már majd ténylegesen is utolsóvá válik. Akkor pedig nem is csoda, hogy teljesen elillan. Termést csak a jó földbe hullott mag hoz, az viszont sokszorosat! Ez Isten Országának titka, és ebbe avatja be Urunk övéit! Ekkor nem kell erőlködni, hogy ellenálljunk az eltántorítani igyekvő törekvéseknek, nem hagyjuk magunkat megfojtani a gaztól, sem kiszáradni nem fogunk éltető nedű híján, mert Isten lesz védőpajzsunk, az Ő Lelkéből táplálkozhatunk és élhetünk.

αμην Ámen אמן

Imádkozzunk!Igédet szóró Jézusunk! Köszönjük, hogy nem mondasz le rólunk, hanem két marokkal szórod ránk a vetőmagot. Tégy velünk csodát, hogy termést hozhassunk. Óvj meg minden káros hatástól, amely útját akarja állni növekedésünknek és szárba szökésünknek, bimbózásunknak és virágzásunknak, termőre fordulásunknak!Miatyánk…

αμην Ámen אמן

Kommentárok:2

[Senki ne csodálkozzon, ha idő szűke miatt nem sikerül minden anyagot feldolgoznom. A fellelhető magokat elvetem {a könyveket beszkennelem}, rábocsátom a korai és kései eső {szöveg-felismertetés és korrektúrázása} áldását is, de előfordulhat, hogy a kapálásra, gyomlálásra, permetezésre {átnézésre, javításra, szín-kiemelésre} már nem marad idő. Ez esetben az ilyen rész konkollyal együtt nő {‘fésületlenül’ olvasható}. A jobb minőségű és héber/görög karaktereket nem tartalmazó szövegek még így is jól olvashatók, így aki akar, csemegézhet belőle is, csak el ne rontsa a gyomrát az éretlen fügével! ; -) ― Annak érdekében, hogy könnyen felismerhetők legyenek a gyomos területek, az ilyen részek bekezdéseinek sárga háttérszínt adok. (Azért, mert nem biztos, hogy lineárisan dolgozom fel az anyagokat, és ha valakinek úgy tetszik, így könnyen kiválaszthatja csak a megművelt területeket is…)]

(A Szent István Társulati Biblia jegyzetei. BibliaTéka CD-ROM. Arcanum Digitéka Kft.):

Lk 8,4-15.(Vö.: Mt 13,1-23; Mk 4,1-20).

Mivel ennyire csak utalás szerepel, hát idemásolom a Mt- és Mk-részleteket:

Mt 13,1-9.(Vö.: Mk 4,1-9 Lk 8,4-8.) A hajón mondott példabeszéd-sorozat a harmadik beszéd Máté

evangéliumából. E beszédben a mennyek országáról szól. Ez a kifejezés csak nála fordul elő, mégpedig 31-szer, míg a többi szentírónál Isten országa szerepel, összesen 69-szer. Máté elsősorban zsidó hallgatókhoz szól, s ezért használja az Isten szó helyett a mennyeket. Ez a kifejezés az Ószövetségre megy vissza, amikor a zsidó nép várta a Messiást, a Felkentet.

2 A színes jelölések értelme: vörös: az általam fontosabbnak tartott gondolatok; kék: a számomra kétséges, de legalábbis bizonytalan, megalapozatlannak tűnő gondolat; zöld: az általam egyértelműen tévesnek tartott gondolat; bíbor: átmeneti eset a vörös és kék között, ha a kétségesség csak részleges vagy feltételes; (világos) türkiz: átmenet a kék és zöld között, ha a kétségesség igen erős, netán a téves gondolat határát súrolja (előfordulhat nagy néha, hogy egy kék típusú jelölést a kontextus értelmében tartok kifogásolhatónak-kérdésesnek, és ilyenkor ‘belső megjegyzésként’ a világos bíbor jelzi mintegy azt a kontextust, amely helyére teheti a kérdést); ha esetleg valamit kiemelésre érdemesnek, de azért mégse annyira fontosnak tartok, akkor még előfordulhat a narancs használata is a vörös helyett; végül szürke: a számomra homályos részek, amelyeknél nem világos, mire is gondol a szerző. (Itt örömmel veszem, ha valaki legalább utólag meg tudja magyarázni, mit is jelenthetnek a leírtak, mire is gondolhatott az író!)

Felkent volt a király és a főpap, úgy a Messiás fogalmához hozzátartozott, hogy egy személyben pap és király legyen. (Qumránban szétválasztották a két Messiást: vártak egy papi és királyi Messiást, ez utóbbi alá volt rendelve az előbbinek.) A papnak vannak hívei, a királynak vannak alattvalói, ezért a Messiásnak is lesz országa. Ez az ország zsidó felfogás szerint kettős természetű lesz: anyagi és szellemi; nincs határa sem időben, sem térben. Ez a kép először a Makkabeus, majd később a római időkben mindinkább politikai színezetet kapott, s így elvesztette egyetemességét. Az apokaliptikus irodalomban, a farizeusi felfogásban a Messiás nemzeti hős lesz, az aki Izraelt megszabadítja a politikai ellenségeitől. Ezt az elképzelést tisztítja meg Jézus a politikai színezettől. Nem engedi magát Messiásnak nevezni, helyette a szerényebb Emberfia elnevezést használja. Jézus tanításában az Isten országa a mennyből száll alá és a menny felé törekszik, ezért szellemi, sőt természetfeletti birodalom, melyet Isten a világ kezdetétől tervezett, és a Messiás által megvalósított, hogy dicsőségét hirdesse. Ez az ország a földön van, de a menny felé tör. Küzdelmes a sorsa, kicsi a kezdete, de nagy az átalakító ereje. Ennek az országnak majd az egyik, majd a másik oldalát mutatja be a Szentírás. Így beszélhetünk: a) Isten látható földi országáról, vagyis az Egyházról b) Isten láthatatlan földi országáról, vagyis a kegyelem állapotában levő emberek összességéről c) Isten győzelmes országáról, mely minden bűn felett diadalt arat d) Krisztus ezeréves országáról, mely a Jelenések könyvének 20. fejezetén alapszik, és jelképe a földi Egyháznak e) Isten dicsőséges mennyei országáról, mely magában foglalja a megdicsőült lelkeket a mennyben.

Jézus valószínűleg Péter házából ment ki a tengerpartra, ahol a tömeg nyomása elől bárkába szállt, és onnét mondotta el a példabeszédeket. A példabeszéd az Újszövetségben kerekded, egész történet, amely hasonlat révén természetfeletti igazságot fejez ki. A történeteket a mindennapi életből veszi, és a két egymás mellé helyezett gondolatnak van közös tulajdonsága. A mesétől abban különbözik, hogy nem természetes igazságot fejez ki. A példabeszéd megköveteli, hogy az ember gondolkozzék fölötte, s ehhez szükséges a jóindulat. Máté példabeszédei Isten országára vonatkoznak.

Az első a magvető példabeszéde. Ebben elmondja, hogy a magvető magjai milyen talajra esnek s mi a további sorsuk.

Mt 13,10-17.(Vö.: Mk 4,10-12,25; Lk 8,9-10,18.) A tanítványok kérdésére, miért beszél

példabeszédekben, Jézus Izajás jövendölésére hivatkozik (6,9-10). Ebből megtudjuk, hogy aki jóindulattal hallgatja a beszédet, megérti. Ebben a jövendölésben a meg nem értés úgy van feltüntetve, mintha Isten ezt szándékolná. Azonban tudni kell, hogy a zsidók mindent, a másodlagos és harmadlagos okokat is az első okra, Istenre vezettek vissza.

Bár itt már inkább csak visszautalgat Mt-ra, de azért jöjjön a Mk-részlet is:

Mk 4,1-2.(Vö.: Mt 13,1-3; Lk 8,4). Jézus ismét tanít, mert ez már a harmadik tanítása a Genezáreti-

tó partján (2,13; 3,2).

Mk 4,3-9.(Vö.: Mt 13,4-9; Lk 8,4-8).

Mk 4,10-12.(Vö.: Mt 13,10-15; Lk 8,9-10). Nézzenek... idézet Izajásból (6,9-10), hogy Jézus

prédikációjának nem lesz eredménye hallgatóinak keményszívűsége miatt. Izajás saját működésének eredménytelenségét előre látta, s Márk ezt Jézusra vonatkoztatta, hogy beteljesedjék az Írás, vagyis erről az eredménytelenségről már Izajás szólt.

Mk 4,13-20.(Vö.: Mt 13,18-23; Lk 8,11-15).

(Káldi Biblia jegyzetei. BibliaTéka CD-ROM. Arcanum Digitéka Kft.):

Lk 8,15A görög szerint: kik tiszta és jó szívvel.

Mivel itt is csak ennyi áll, jöjjön Mt és Mk:

Mt 13,1Kafarnaumban.

Mt 13,1a genezareti tenger mellett.

Mt 13,2hogy a tolongásból visszavonúljon.

Mt 13,3A hasonlat, a példabeszéd, elmondása valamely eseménynek, mely megtörténhetett

volna, de nem történt meg, hanem csak föltaláltatott azon végre, hogy általa valamely igazság jelképleg előadassék.

Mt 13,3E példabeszédet maga az Úr fejti meg a 19. s következő versekben.

Mt 13,5A mag kifelé hajtott, mert mélyen gyökeret nem ereszthetett.

Mt 13,6melyek által a nedvet magokba szívhatták volna védeleműl a hőség ellen.

Mt 13,8Némely mag száz, némely hatvan, némely pedig harmincz magot termett.

Mt 13,9A kinek fogékonysága és jóakarata van a dolog mélyébe hatni, az fontolja meg.

Mt 13,11Mivel ti fogékonyak vagytok az én titokteljes tanításaimra, készséges hitetek van, s épen

azért azokat megértitek; ezek pedig ama fogékonysággal nem bírnak. Krisztus azt akarja mondani: A legalkalmasabb tanításmód hivőkre és hitetlenekre nézve a hasonlatok által való előadás. A hivők nem ijednek vissza a képes előadás nehézségeitől, hanem annál mélyebben hatnak be, és Isten őket annál jobban megvilágosítja. A hitetlenek pedig az igazságot rejtő képek határozatlan és rejtélyes voltánál fogva, gátolva vannak azt szidalmazni és gyalázni (vesd össze: Máté 7,6.), a nélkül, hogy el volna tőlök véve a lehetőség, hogy azok értelmébe behassanak, ha ezt komolyan és Isten kegyelmével akarják. Vesd össze: Máté 11,25.

Mt 13,12a kinek fogékonysága, készséges hite van az isteni tanításhoz, az ilyen az ismeretben

fokonkint fog haladni; a kiben pedig nincs meg e fogékonyság, attól még az a csekély világosság is, melylyel bír, elvétetik, úgy, hogy az igazságra nézve mindinkább elvakúl. Valamint a természeti, úgy az erkölcsi világban sehol sincs megállapodás; valamint a jó, úgy nő a rosz is, és megállani, már annyi, mint visszaesni.

Mt 13,13mivel a fogékonytalanság és hitetlenség állapotában vannak, melyben az ember azt véli,

hogy lát, pedig nem lát; azt hiszi, hogy ért, pedig nem ért. Mivel ily állapotban vannak, ehhez alkalmazottnak kell lenni a tanításmódnak is. A példabeszédekben, az, kinek fogékonysága nincs az igazságra, csak az elbeszélt eseményt érti, de nem a természetfölötti igazságot, mely az által eléadatik. Lásd 4-ik jegyz.

Mt 13,15Nem akarnak hallani és látni, így tehát az igazságra és megtérésre nem juthatnak.

Mt 13,16De boldogok vagytok ti, hogy nem csupán külsőleg nézitek csodáimat, mint a farizeusok,

és külsőleg halljátok igéimet, hanem fogékonysággal és készséges hittel is bírtok az én életem és tanításom fölfogására és megértésére.

Mt 13,18Habár a tanítványok a példabeszédet már értették (11. v.), az Úr annak még mélyebb

értésébe vezeti őket, mert a kinek van, annak adatik (12. v.).

Mt 13,19nincs hozzája fogékonysága és készséges hite. Lásd 9-ik jegyz.

Mt 13,19a sátán.

Mt 13,19Az igének, mely az ilyenhez intéztetik, olyan sorsa van, mint azon magnak, mely az útfélre

vettetik. Valamint ez keménysége miatt a magot be nem veheti, úgy a megkeményedett szív sem veszi be az isteni tanítást. Ilyen fölött a sátán nyer hatalmat, a mennyiben az Isten igéjét elrabolja, elhomályosítja stb. és a szivet vakságában tartja. – A személy itt az ige helyett vétetik, ki ezt beveszi, mivel ennek gyümölcsözése a személytől függ.

Mt 13,21A köves hely kevés földdel, azon embereket jelenti, kik az Isten igéjét örömmel fogadják

ugyan, de teljes lelkökből, teljes belső erejökből azt magokban kifejleni nem engedik. Az ilyeneknél csak külsőleg van meg a kereszténység, mely nem tartós nálok. Ha szorongatás, üldözés támadja meg az ilyenek új életmódját, megbotránkoznak, kétkednek, ingadoznak, elesnek, és az igét megvetik.

Mt 13,22a földiekért, a nőért és gyermekekért, a hivatalért és méltóságért, az örömekért és élvekért

való gondok.

A Mk-változat magyarázata:

Mk 4,8És terményt ada, mely fejlődvén stb.

Mk 4,10A görög szerint: Kérdék őt, kik vele valának a tizenkettővel együtt stb. Az apostolokon kivül

Jézusnak még hetvenkét tanítványa volt, kik követték őt (Luk. 10,1.).

Mk 4,11kik tőlünk elszakadnak, velünk semmi egyességben lenni nem akarnak, mivel nincs

készséges hitök az én tanításom befogadására.

Mk 4,12A görög szerint: ne tudjanak.

Mk 4,12Összefüggésben az előzménynyel ez a vers értelme: Azoknak, kiknek nincs készséges

hitök tanításom befogadására, ez csak példabeszédekben, azaz, oly modorban adatik elő, melynélfogva látnak, s mégsem látnak, hallanak, s mégsem hallanak; ez a tanításmód egészen megfelel az ő állapotjoknak, a mennyiben azt hiszik, hogy az igazságot látják és értik, pedig nem látják és nem értik. Az előadott példabeszédeknek következése azután, hogy valóban nem látnak és nem értenek, s így meg sem térnek és nem nyernek bűnbocsánatot. A fönebbi „hogy” e helyett van: minek következése, hogy látván látnak stb. Lásd Máté 13,13–15. s a jegyz.

Mk 4,13Még ti sem értitek e példabeszédet tökéletesen (lásd Máté 13. r. 15-ik jegyz.), s azért még

nem tudjátok azt közleni másokkal; hogyan lesztek majd még mind a többi példabeszédekkel?

Mk 4,17legottan bűnre csábíttatnak.

(Jubileumi kommentár. BibliaTéka CD-ROM. Arcanum Digitéka Kft.):

Luk. 8,4–15. A magvető példázata (Mt 13:1–23; Mk 4:1–20).A példázatból (4–8) és magyarázatából (11–15) álló részlet két fele között a 9–10 rövid

átvezetésében a példázatos tanítás jelentőségéről általában szól Jézus. Lk elbeszélése főként Mk-ot követi, rendkívül tömör és kifejező, ugyanakkor tisztább és választékosabb görögséggel ír, mint Mk. A példázat kerete is más, mint a párhuzamokban: Jézus életének egy korábbi szakaszába helyezi el a példázatos tanítást, mint amazok. Városról városra követi népes hallgatósága, és most „példázatos formában” (en parabolais, a héb. mášál megfelelője, ld. Mt 13:1kk. magyarázatában) tanítja őket. Lk is bevezetés nélkül adja a példázatot (elmarad a homoia estin v. hómoióthé he b. t. theou), és a képanyag alapja itt is a galileai földműves nép előtt jól ismert földművelési mód, az ottani talajviszonyok. Lk azonban kevésbé ragaszkodik ehhez az alaphoz: szokása szerint általánosabban fogalmaz, így olvasói főképpen annyiban értik a példázat képeit, amennyiben hasonló viszonyokat maguk is ismernek. Mk–Mt változatával ellentétben mindenesetre elmarad itt a folyamat részletezése (ikmas „talajnedv” az Újszövetségben csak itt; sajátosan lukács megfogalmazás az en mesó akanthón is; végül újszövetségi hapax legomenon a symphyeisai „együtt felnövekedve”, nem „összenőve”). A tanítványok kérdése olyan, mintha csak erre a példázatra vonatkoznék, Jézusnak azonban arra ad alkalmat, hogy egész igehirdetésére nézve mondjon el valami nagyon fontosat. A példázat mindenkit talány elé állít, mindenkinek kérdést tesz fel: próbára teszi az embert. Van, aki elmegy mellette, van aki keresi a benne rejlő összefüggéseket, és tanul belőle. Ezt a sajátosságát használja fel Jézus arra, hogy próbára tegye Isten népét Isten országa iránti fogékonysága tekintetében. A helyes reagálás nem az értelem, hanem a teljes emberi egzisztencia dolga, és éppen mint ilyen, Isten titka. Éppen erről beszél maga az iménti példázat is: a párhuzamok lényeges vonásainak megtartásával az első idők egyházának missziói tapasztalatai jutnak szóhoz. Ezekben tükröződik Isten országának az a vonása, hogy szolgálatában tékozló bőséggel árad az ige, sorsa szinte ijesztő mértékben van kiszolgáltatva a mostoha körülmények próbára tevő erejének, de a fogékony szívekben jó helyre hullott magvetés olyan terméssel fizet, hogy az ige hirdetésében meg-meglankadó szolgák csak ezt mondhatják: érdemes végezni ezt a szolgálatot, mert nem kell félteni Isten országának ügyét az emberek világában.

Ha már a BibliaTéka eddigi kommentárjaiban megtettem, akkor még utoljára itt is bemásolom Mt és Mk szakaszait:

Mát. 13,1–23. A magvető példázata (Mk 4:1–20; Lk 8:4–15.18).A 13. rész szerkezete Mt önálló alkotása, magva a magvető példázata. A részek tartalmi

összefüggésének célja az, hogy a sorrend könnyen emlékezetben tartható legyen. A rész hét példázatból és ezekhez fűződő tanításokból áll. A példázat mint kifejezési forma zsidó gyökerű (héb. mášál), a rejtett értelmű, közvetett kifejezés minden formáját jelenti. Az Újszövetségben a példázat (parabolé, paroimia) lehet: általános érvényű összehasonlítás, történeti formájú (tipikus vagy egyszeri érvényű) elbeszélés, követendő vagy kerülendő magatartást szemléltető történet, rövid mondás (hasonlat, metafora, jelkép, szólás-mondás, közmondás, jelszó, találós kérdés vagy mese) és allegória. A példázat bevezetése sokféle, de mindig arra utal, hogy folyamatok, cselekvések, nem rész-mozzanatok egybevetéséről van szó. Ez kizárja az allegorizáló magyarázatot. Jézus egész tanítása parabolikus jellegű, formájában is sokkal több tanítása példázatos, mint gondolnók. Példázatai mindig konkrét helyzetben hangzanak el; ebből nem szakíthatók. Isten országáról úgy szólnak, mint ami eljövendő, de Krisztusban már jelen van. A példázatos tanítás célja kettős: egyrészt magyaráz és megvilágít, amikor Isten országának dolgait földi viszonylatokhoz hasonlítja; másrészt elrejti a mélyebb értelmet, és ezzel próbára teszi hallgatóit. Csak azok értik meg, akik szívük szerint egyetértenek az összehasonlításban világossá váló tartalommal. A példázatnak, mint általában a hasonlatnak, három eleme van: a tartalom (a hasonlított dolog, primum comparationis), a képanyag (secundum c.) és a kettő közös vonása (tertium c.): a tertium comparationis szabja meg a példázat érvényességi körét, így a példázatok magyarázatában nem mehetünk túl ezen a körön, mert akkor magyarázat helyett belemagyarázást adunk. Ez is tiltja az allegorizálást. A rész elején megtudjuk, hogy Jézus elhagyta az előző történet színhelyét. A keret kitágul: óriási tömeg jelenik meg Jézus körül, ő pedig egy hajóból ülve tanítja hallgatóit. Így jut el szava minden hallgatójához; akik a tóparti földek között állnak, miközben Jézus látja ezeket a földeket, amelyeknek természetrajza adja a példázatok egy részének képanyagát. Első példázatát bevezetés nélkül, egyszerű szavakkal, de sajátos prófétai lendülettel mondja el Jézus. A példázat megértéséhez tudnunk kell, hogy Palesztinában csak a vetés után szántottak, és nem boronáltak. Ezért vet a magvető az útra is: szántáskor visszaszerzi a jövő évi vetés számára az önkényesen kitaposott ösvényt. Ezért vet a sziklás földbe is: csak szántáskor tűnik ki, hogy nagyon vékony földréteg van csupán a palesztinai talajban mindenütt jelen levő szikla fölött. Ezért vet a tövises gyomnövények közé is: arra számít, hogy szántáskor ezeket bele forgatja a földbe. A „normális” vetési mód ábrázolásában a példázatnak az a vonása mutatkozik meg, hogy sokszor ott van a legfontosabb mondanivalója, ahol a megszokottól elütő, túlzó mozzanatot tartalmaz. Túlzás az, hogy mennyire kevés mag jut a terméshez szükséges jó földbe. Túlzás az is, hogy ezek a magvak milyen hihetetlenül nagy termést hoznak. A befejezés ünnepélyes: Jézus tanításának egyedülálló jelentőségét emeli ki, amelynek eszkhatológikus élét itt ebbe az ősi, IzráeI számára annyira sokatmondó képbe öltöztette. A helyszín valószínűleg változik, de erről az elbeszélés nem tesz említést: Jézus kiszállhatott a hajóból, és tanítványai odamennek hozzá. Kérdésükre válaszolva ismerteti velük a példázatos tanítás célját. A tanítványoknak Isten megadta azt a lehetőséget, hogy elfogadják (gnónai „elismerni”) Isten országának titkát, az emberi értelemnek ellentmondó lényegét. Ehhez tartozik az is, hogy aki kapott javaival hűségesen sáfárkodik, az egyre többet kap; de aki önzően jogos birtokának tartja azt a keveset, amije van, az nem kap többet: így végül semmivé foszlik, amit a magáénak hitt, és kitűnik róla, hogy hamis látszat volt. A prófétai idézet (Ézs 6:9–10 LXX) arról szól, ami Jézus földi élete során Izráelben valósággá válik. A megkeményedett szívű nép értetlensége kárhozatának forrásává válik, míg a tanítványokat fogékonyságuk örök boldogsággal jutalmazza. Olyasminek váltak részeseivé, amit előttük járt nemzedékek hőn óhajtottak, de nekik nem adatott meg. A magvető példázatának értelmező megismétlése zárja a részletet. Mag és föld, az ige és az igét hallgató ember szíve elválaszthatatlan egység ebben. Az útra hullott mag sorsa arra utal, hogy van, aki meghallja ugyan az igét, de a démoni erők nem engedik, hogy meggyökerezzék szívükben, az igehallgatásnak semmilyen eredménye nincs. A

sziklás talajra hullott mag sorsa arról szól, hogy a felszínes hallgató nagy örömmel hallgatja az igét, de nincsen benne tartós hatása: a legelső próba hatására hűtlenné válik a hallottakhoz. A tövisek magva a felnövő új vetéssel együtt kél ki, és elfojtja ezt: így fojtja el az aggodalmaskodás vagy földi jólét hajszolása a hallott igét azokban, akik ilyen utakon járnak. A jó földbe hullott mag azt az esetet példázza, amikor az ige fogékony, engedelmes szívre talál, és ezt eredménye, a gazdag, túláradó bőségű termés igazolja. Mindezekből azt kell megérteniük a hallgatóknak, hogy Isten országa elenyészően jelentéktelen földi kezdet után jut majd el csodálatos mennyei hatalmára és dicsőségére. Ha nagyon kicsinek és erőtlennek látszik Isten országa földi életünk idején, akkor sem szabad csüggednünk: Isten szabta eléje ezt az utat.

Mk magyarázata:

Márk. 4,1–20. A magvető példázata (Mt 13:1–11.13–15.18–23; Lk 8:4–15).A 4:1–34; amelyet leginkább „tengeri prédikációnak” nevezhetünk, Mt Hegyi Beszédének

egyik alapja. A külső helyzet az 1–2 közléséből világos: Jézus csak akkor tud az óriási tömeghez szólni, ha hajóra száll, és onnan tanít, a tömeg pedig a parton hallgatja. A 10–25 kilép ebből a helyzetből: itt Jézus a tanítványokkal marad egyedül. Mk nyilván Jézus példázatos tanításának eredeti vonásait őrizte meg: ezeket mutatja hűségesen a másik két szinoptikus is. Erre az jellemző, hogy képanyagát a hétköznapok jelenségeinek világából meríti. Sohasem sztatikus tulajdonságokat állít párhuzamba, hanem történéseket. Az összehasonlításban egyrészt közelebb viszi az emberhez Isten országát azzal, hogy földi történéseken szemlélteti törvényeit, másrészt megszenteli ezzel a földi viszonylatokat. Példázatai megfogalmazásából az is kitűnik, hogy Isten országáról adott értelmezése lényege szerint különbözteti meg kortársaitól. Ha ez nem így volna, elég volna ezek magyarázatához kapcsolódnia, és csak a kritikus ponttól kezdve rámutatnia az elágazásra. A magvető példázatának megfogalmazása feltűnően egyező a három szinoptikusban. Minden mozzanatában a palesztinai talajviszonyokra ismerünk és a földművelés ottani módjára: először vetettek, ezután szántották be az elvetett magot, a boronálást pedig nem ismerték. Figyelemreméltó két hiperbolikus vonás: a magvetés tékozló bősége (alig valami jut a jó földbe), és a terméshozam nagysága. A befejező mondat ünnepélyesen hangsúlyozza, hogy a mondottak ismerete igen fontos a tanítványoknak küldetésük szempontjából. A tanítás rendkívülisége a tanítványoknak is feltűnik, innen a kérdés; de ez egyúttal alkalmat is ad Jézusnak arra, hogy elmondja: mi a példázatos tanítás isteni rendeltetése. Nem sajátos Mk-féle, páli ihletésű predestinációs theológia ez A feltett kérdésre ószövetségi prófécia a válasz (Ézs 6:9k.; talán palesztinai targum fordításában). Jézus két típust különböztet meg: az egyik otthonosan mozog Isten országának titkai között, a másik számára a példázat rejtéllyé válik (parabolé a héb. mášál „egyenlőség, hasonlat” és hídáh „rejtvény, rejtély” jelentését egyesíti itt). Hogy ki melyikhez tartozik, az Isten titka. Jézus a tanítványokat reménység szerint az elsőhöz sorolja. A két típus különválása éppen a 12-ben mondottakkal következik be. Hogy ez Isten intézkedésének célja vagy következménye (hina mindkettőre utalhat), arról céltalan dolog vitázni. Minden attól függ, hogy isteni vagy emberi oldaláról nézzük-e a kérdést. Aki Isten országának összefüggésében él benne, annak magától nyílik meg a példázat értelme. Isten országa e földön mostoha körülmények között él, mégis gazdag gyümölcstermés követi az ige hirdetésének és hallgatásának benne folyó szolgálatát. A hangsúly arra esik, hogy különféle emberi élethelyzetekben mi a sorsa a hirdetett igének: ige és hallgatója elválaszthatatlan egységgé fonódik össze. A küldetésében járó ősegyház emlékezik mindebben Krisztus tanítására, szolgálata során szerzett friss tapasztalatai alapján.

(Szegedi Bibliakommentár ― Újszövetség. Korda-Bencés [A Collegeville-i biblia kommentár eredeti szövege magyar fordításban. Sorozatszerkesztő: BENYIK GYÖRGY; Web-változatot készítette: KÜSMŐDI ATTILA.] http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/vallas/szbibkom):

8,4–21 Isten igéjének meghallgatása.Ez a rész, mely az evangéliumi üzenetre adott válasszal foglalkozik, két példabeszédet

tartalmaz. Tetőpontját Jézus kijelentése képezi, mely a közte és tanítványai között fennálló sajátos kapcsolat alapjára vonatkozik. A magvető (vagy helyesebben a magvetés) példabeszéde mindhárom szinoptikusnál előfordul (Mk 4,3–8; Mt 13,4–8). Maga a példabeszéd (5–8. vers) többféleképpen értelmezhető, de a magyarázat (11–15. vers) valószínűleg az ősegyház legelterjedtebb értelmezését közli. A mag az Isten igéje, mely termést hoz a fogékony szívekben (termékeny talaj), de különböző okokból minden másfajta földben hatástalan, a madarak, vagyis a gonosz lélek; nem elegendő nedvesség, vagyis a meghátrálás az üldöztetésektől; a tövisek, vagyis az élet gondjai, javai és élvezetei. A 13–15. versekben Jézus a hallgatót inkább a maghoz hasonlítja, nem pedig a talajhoz. Lukácsra jellemző módon, a hangsúly a kitartáson van (15. vers; 21,19; ApCsel 11,23).

A példabeszéd után, Jézus tanításának mélyebb értelmére hívja fel a figyelmet (8. vers). Ezt gyakran meg kellett tennie, hogy hallgatóságát nagyobb éberségre késztesse (14,35). Amikor tanítványai megkérik, hogy nekik külön magyarázza el a példabeszéd értelmét, akkor Jézus megnyugtatja őket, hogy Isten országának ”titkait” (rejtett terveit) előttük felfedi, majd azt a rejtélyes kijelentést teszi, miszerint a példabeszédek által szándékozik megakadályozni, hogy mások is megértsék azt. Jézus nyilvánvalóan nem akarja, hogy hallgatói – bárkik is legyenek azok – ne értsék meg (a 8. és 18. versekben található figyelmeztetés, és a gyertya hasonlata is a 16. versben éppen erre utal). Izajás jövendölésére azért hivatkozik (Iz 6,9), hogy bemutassa, valóban lesznek, akik szívük keménysége miatt néznek, de nem látnak, hallanak, de nem értenek. Ez a kifejezésmód a héber nyelv túlzásainak egy formája, amely a fordítás során erőltetetté válik. Márk változatában még nyersebb (Mk 4,12), és ezt Lukács és Máté egyaránt enyhítették.

A gyertya-hasonlat itt a 10. versben említett ”Isten országának titkai”-ról szóló kinyilatkoztatásra utal. Bár Isten szándéka, hogy Jézus kijelentései az egész világon elterjedjenek, egyelőre még korlátozott körben és szükségszerűen titokban. Ez lesz majd az apostolok küldetése (ApCsel 1,18). Jézus ismét felszólítja hallgatóságát, hogy ”vigyázzatok, hogyan hallgatjátok”, mert akik befogadják Isten szavát, azok egyre gazdagabbak lesznek az ezáltal létrehozott és táplált életben (8. vers), de akik nem hallgatják meg, azok majd ráébrednek, hogy a lelki élet, amely kicsírázott bennük, elszárad (ld. 6.v.). Ezt a részt Jézus családjának látogatása zárja le, mely alkalmat nyújt Jézusnak, hogy követőinek kijelentse, nem a vérrokonság vagy más földi kötelék alapozza meg a vele való kapcsolatot, hanem Isten igéjének meghallgatása és tettre váltása.

(id. MAGASSY SÁNDOR: Perikópák. Magánkiadás):

{Közzétéve id. MAGASSY SÁNDORNÉ hozzájárulásával.A szerzői jog tulajdonosainak közleménye:

„A közölt anyag szerzői joga id. Magassy Sándor örököseinek tulajdona.A szöveg szabadon felhasználható igehirdetési előkészületekhez.

Publikációkban csak a forrás megjelölésével idézhető.Tilos az anyag másolása, sokszorosítása, továbbadása.”}

HATVANAD VASÁRNAP(Sexagesima)

BÖJT KAPUJÁBAN:„SZÜKSÉG NÉKTEK ÚJONNAN SZÜLETNETEK!”

BÖLCSESSÉG TANULÁSÁRA

Lk 8,4-15A tékozló magvető

Textusunkat valamennyi középkori igerend erre a vasárnapra jelöli ki (vö. Bogár J.: Az egyházi évkör kialakulása, 107-121.). A JL-tanulmányban azonban már megjelenik az evangélium egyoldalú értelmezése: „Az evangélium (Lk 8,4-15) a Magvetőről, illetve a négyféle földről szólva, Isten szent igéjének, e drága kegyelmi eszköznek sorsát mutatja meg, amint az Ördög, a világhoz tapadásunk, és közönyösségünk akadályozza bennünk Isten magvetésének áldott gyümölcstermését” (Jánossy L.: Az egyházi év útmutatása, LP 1944)63.). Bár négyféle földet említ, ugyanakkor csak a három negatív földet emeli ki, s értelmezi. Fontos mozzanat még, hogy elhagyja a Magvető személyét, aki pedig ― különös magatartásával ― kulcsszerepet tölt be a példázatban. Ebben a fordulatban könnyen érzékelni tudjuk a krisztocentrikus és az antropocentrikus értelmezés közötti különbséget.

+

(1) A példázat értelmezésének sajátos vonásai tárulnak elénk a Békés-Dalos (rk) fordítás magyarázó megjegyzéseiben. A 8,10-zel kapcsolatban ezt olvassuk: „A fogékonyság és jóakarat. Isten fölvilágosító kegyelmével, megkönnyítette a tanítványoknak a példabeszédek megértését, a kevély, hitetlen zsidók előtt azonban Isten országának titkai rejtve maradtak.” Vagyis: a „jók” az Isteni kegyelemmel együttműködve megértik a rejtett tanítást, a „gonoszok” azonban mindettől elesnek. Ez a pelagiánus, szinkretista nézet kiteljesedik a Mt 13,12-höz ― „akinek van, annak adatik, stb.” ― fűzött megjegyzésben: Aki tud már valamit a mennyek országa titkaiból, készsége miatt gyarapodni fog ismeretében, a rosszindulatúban azonban a csekély tudás is kiapad”. Jóindulat, készség, melyhez mintegy jutalomként járul az isteni kegyelem; illetve a gőg és elzárkózás, a negatív hozzáállás, melyet mintegy megbüntet az Isten: ezek a katolikus írásértés pillérei. Az Ézsaiástól vett idézet így kaphatja ezt az értelmet: „A megátalkodott elutasítja a kegyelem világosságát, s ezért vaksággal sújtja az Isten. Izaiás (6,9-10) ezt a lelki folyamatot írja le erős kifejezésekkel”. Lukács ugyan tömöríti a Máténál található szöveget (8,10), de a tanítványok kérdése (8,9) és Jézus válaszának lényege azonos. Sőt, Lukács szövegidézete még keményebb, mint Máté. Mert ott csak azt a tényt kell tudomásul vennie a tanítványnak, hogy vannak, akik néznek, de nem látnak, s hallanak, de nem értenek, míg itt azzal kell szembesülniük, hogy a vakságot és értetlenséget Isten rendeli. Teljesen kiesik az exegéta látószögéből, hogy sem a tömeg, sem a tanítványok nem értik a példázatokat, s hogy nem a jóság és rosszaság a megvilágosodás előidézője vagy akadályozója, hanem a „titok” titok, melyet az előtt tár fel az Úr, aki előtt akarja. A „kegyelem” éppen azért kegyelem, mert nincs emberi előfeltétele. Énekeskönyvünk kedvelt gyermekéneke (531) eme tévtan örvényének szélén tartja az énekest, míg aztán az utolsó versben beleszédül a mélységbe: „Új szívet kérek én Tőled, jó Istenem, Te segíts, hogy e szív, Puha, jó föld legyen!” (531,5). Vagyis: az ember ― a köves és gazos föld birtokosa „új szívet kér”, eléje megy az isteni szándéknak, s azt reméli, hogy Ő majd segíteni fog a föld javításának munkájában. Mert az ember a maga ereje és képessége szerint természetesen nem tudja elvégezni ezt a munkát; együtt kell vele működnie a segítő isteni kegyelemnek is! Ez a szemlélet a lutheri teológia számára elfogadhatatlan. Ajánlatos tehát, ha leszámolunk a „négyféle szív” közkeletű ― „interkonfesszionális”! ― értelmezésével, mert ezen az úton a példázat mondanivalóját nem tudjuk megragadni. Erre a problémára később még visszatérek.

(2) A perikópa kulcsfontosságú mozzanata abban fedezhető fel, hogy az evangélista hangsúlyozza: „nagy sokaság” követte Jézust, méghozzá úgy, hogy „városról városra csatlakoztak hozzá” (8,4a). Jézusnak látványos sikerei vannak. Híre elterjed a vidéken és vonzani kezdi az embereket. A szolgálat hatása egyre szélesebb körre terjed ki. Az evangélium korábbi részleteiben egymás után következnek a különleges isteni adományról tanúskodó gyógyítások, a hatalmas erővel megszólaló igehirdetés, amely együttesen kiváltja a nép vezetőinek haragját. Lukács egyfelől tudatosan húzza alá a sikerek pozitív hatását. Másfelől azonban melléje teszi azt a példázatot, amellyel Jézus ki akarja józanítani azokat, akik

hajlamosak irreális következtetések levonására: a lelkesedés lelohad, a tömeg elolvad, csak néhányan maradnak. A törvényszerűen bekövetkező negatív folyamatok ne bénítsanak és ne keserítsenek: az evangéliumhirdetés „magvetése” eléri célját és az eredmény kárpótolja a gazdát a veszteségért. A PK-kommentár csak érinti a kérdést (vö. Prőhle K.: Lukács evangéliuma, 139.), melyet DZ részletesen taglal. Először arra mutat rá, hogy a példázat magyarázata nem származhat Jézustól, hanem az a Gyülekezet alkalmazott értelmezése. Képtelenség feltételezni, hogy Jézus a magyarázatként alkalmazott példázatot külön tovább magyarázta volna. Majd így folytatja:: „Mi a magyarázat alkalmazási iránya? A mai kutatásban kétféle vélemény található. Az egyik szerint a magyarázat szándéka intés, figyelmeztetés az igehallgatók, az egyháztagok felé: nehogy náluk is az első három eset valamelyike történjék! A másik vélemény szerint a magyarázat célja biztatás, vigasztalás a misszió kudarcai láttán megrettent keresztyének felé: az elvetett magok közül is sok elpusztul, mégis lesz termés! Magam is ez utóbbit helyeslem. Sőt valószínűnek tartom, hogy az eredeti példázatban Jézus is ezzel a biztató, vigasztaló kontraszttal jellemezte működését saját hallgatói előtt. Az első vélemény félreértése abból adódik, hogy a magyarázat allegorikusan behelyettesíti a példázat képanyagát (út, sziklás hely, tövisek, jó föld), s ezzel látszólag az igehallgatókra kerül a hangsúly. A magyarázatban azonban sehol sem hangzik intés és a képanyag alkalmatlan is volna erre. Akár a magot, akár a földet azonosítjuk az igehallgatókkal: sem a „magot” nem lehet inteni, hogy jó földbe hulljon, sem a „szántóföldet”, hogy jó földdé legyen. Ténymegállapításról van szó: ilyen a mag, azaz az ige sorsa! A magyarázat nézőpontja tehát ― a képzavar ellenére! ― az ige, és nem a négyféle föld. Ez még világosan érvényesül a magyarázat indulásánál. A képzavar csak a második esetnél kezdődik, de az ige szerepe továbbra is dominál”. (Dóka Z.: Márk evangéliuma, 84., de vö. a 83. is).

(3) Ki kell emelnünk azt a tényt, hogy a sokaság csak a példázatot hallja, a magyarázatát nem. Az igehirdető kísértése, hogy azonnal rácsapjon a magyarázatra, s figyelmen kívül hagyja a mondanivaló alapesetét. Ha ellenáll a csábító lehetőségnek, talán maga is felismeri, hogy a példázatban nincs képzavar: minden esetben arról van szó, hogy a különös Gazda által oly tékozló bőséggel szórt mag különböző helyekre esik, háromnegyede elpusztul, negyede azonban oly bő termést hoz, hogy az kárpótolja a Gazdát a veszteségért. Úgy látom, hogy a szinoptikusok esetében ez a példázat ― és annak közvetlen szövegkörnyezete, illetve a példázat elmondását kiváltó esemény ― tölti be azt a szerepet, melyet János evangélista a nagy kenyércsodát követő „vitabeszéd” záróakkordjaként említ meg: „Ettől fogva sokan visszavonultak a tanítványok körül és nem jártak többé ővele” (Jn 6,66). Az evangéliumhirdetés sem Jézus, sem tanítványai, sem az egyház esetében nem „sikertörténet”, de nem is reménytelen vállalkozás. Sok mag kárba vész, mégis van bőséges aratás!

(4) Végül el lehet mondani, hogy a példázat ― és magyarázata ― elsődlegesen vigasztaló mondanivalót hordoz, ugyanakkor másodlagosan van benne intelem is. Az evangélista tényeket közöl és a tényeket tudomásul kell venni. Ezzel együtt azonban a nagy veszteséggel is számolni kell. Veszteséggel, amely emberi életeket, üdvösségből való kimaradást, végső soron „halált” jelent. Ezek a tények nem vigasztalóak, hanem szorongatóak. Az allegorizáló magyarázat azért fontos, mert rámutat azokra a legfontosabb kísértésekre, melyek a „mag” sorsát negatívan befolyásolják. A ténymegállapítások sorában hangsúlyossá válnak ezek az ártalmas körülmények. Bizonyos, hogy Jézus mozgósítani is akarta hallgatóit önvizsgálatra, kétségbeesésre és könyörgésre: „Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Uram irgalmazz!” A „bölcsesség útjának” kezdete ez (Vö. Péld 1,7a). „Keskeny útnak” is szokták nevezni az evangéliumok.

+

SOKAN INDULNAK, ― KEVESEN MARADNAK!

Annyiszor halljuk, hogy általában már oda sem figyelünk az evangéliumi szöveg indító mondatára, mely szerint „sokan követték Jézust”. Sőt! Az evangélista külön kiemeli,

nyomatékos hangsúlyt helyez rá, hogy ezúttal a sokaság városról városra nőtt, egyre hatalmasabbra duzzadt. Lehet mondani: a Názáreti Mester sikerei csúcspontjához érkezik, hiszen szavait akár órákig elhallgatja a tömeg, s a mindegyre bekövetkező csodák csak elmélyítik a lelkesültséget. ― Annyiszor hallunk a különböző „kisközösségek” (Hit Gyülekezete, Jehova tanúi, stb.) látványos előretöréséről, hogy szívünk beleremeg és kétségek borítanak el minket: valami óriási baj van az evangélium hirdetésével, ― vélekedünk riadtan, ― mivel hatástalannak tűnik, s mivel sokkal inkább a kis számok, semmint a tömegméretek a jellemzőek Egyházunkban. Valami nagy ellentmondás látszik az evangéliumi helyzetkép és a mai életvalóság között. Éppen ezért nagyon fontos felfigyelnünk arra, hogy igénkben az egyre szaporodó tömegnek mondja el Jézus a különös ― tékozló ― Magvető példázatát a mag, (azaz az ige) sorsáról ebben a világban.

1. Válogatás nélkül „mindenhova” hull a mag!Az „útfél” és az „alkalmatlan föld” képe arra való, hogy világossá váljék: a Gazda kezéből

válogatás nélkül mindenhova hull a mag. A hallgatónak tudomásul kell vennie: Isten nem személyválogató. ― Az első keresztyének számára gondot jelentett az a tény, hogy a missziói igehirdetések gyakran kudarcokkal jártak. Érdemes ebből a szempontból figyelnünk a Galata levélre. Itt Pál keserű és indulatos sorai jelzik, hogy milyen könnyen visszájára fordul az evangéliumi üzenet, s ad helyet a törvényeskedésnek, vagy gnosztikus áramlatoknak, esetleg szinkretista vallásosságnak. ― Ugyanezt a helyzetet éljük át mi is, csak éppen nem mondjuk „missziói igehirdetésnek” prédikáló szolgálatunkat. Vegyük észre, hogy gondunk azonos az első keresztyénekével! Így érthetjük meg a válasz első mondatát is: Olyan Istenünk van, aki nem személyválogató. Bátorodjunk hát a körülmények kedvezőtlen alakulása ellenére, mivel Jézus példázatából kiviláglik, hogy a Gazda számol a nagy szem-veszteséggel.

2. Vitathatatlanul „tékozlás” történik.Jézus példázataiban gyakran szerepelnek irreális mozzanatok. Gondoljunk pl. arra a

pásztorra, aki kilencvenkilenc juhát odahagyva elindul megkeresni az egy elveszettet, Vagy arra a szőlősgazdára, aki a nap minden szakában munkásokat fogad fel, majd aztán órabérként is napszámot fizet. Vagy arra a királyra, aki gorombán viselkedő bérlőihez a fiát küldi és ezzel áldozatul dobja oda a lázadók elé. Vagy arra az apára, aki szó nélkül elengedi fiát, majd miután mindenét eldorbézolta, szó nélkül visszafogadja, sőt örömünnepet rendez számára. Vagy arra a királyra, aki elengedi szolgájának mérhetetlen adósságát. Vagy arra a gazdag emberre, aki a távolmaradó meghívottak helyett a város és a környék nincstelenjeit, „jöttmentjeit” ülteti az ünnepi asztal mellé. Példázatunkban kétségtelenül ilyen mozzanat az aránytalanul sok rossz helyre hullott vetőmag képe. Fontos eleme a példázatnak, hogy szó sincs benne a talaj javításáról. Palesztina földműveléséhez alapvetően hozzátartozott, hogy mindenekelőtt kiszedjék belőle a nagy köveket, s alkalmassá tegyék megmunkálásra. A példázatok azonban nem a mi logikánk, s nem is a józan tapasztalatok szerint, hanem mindig valamilyen tanítás megvilágítása érdekében formálódnak, s válnak ― éppen az irreális elemek ― fontos tanulság hordozóivá. Esetünkben pl. éppen a „tékozlásra” esik a hangsúly. Azt világítja meg ez a mozzanat, hogy Isten a mi emberi logikánkat irritáló módon hirdetteti az igét, munkálkodik evangéliumával ebben a világban. Újra és újra megütköztet bennünket. Értésünkre adja: isteni terveit nem a mi értelmünkhöz szabja, s ezzel isteni fenségét, döntéseinek kikutathatatlanságát, rejtettségét (Deus absconditus!) állítja hallgatói ― az evangélium olvasói ― elé. A bálványok beszoríthatók az emberi logika, egyáltalán az emberi megközelítések keretei közé, Isten azonban nem tűr el kisajátító törekvéseket. Minden alkalmat meg kell ragadnunk. hogy Isten „rejtettségéről” szóljunk templomozó híveinknek.

3. A „háromnegyed” ugyan elpusztul, az „egynegyed” azonban bőven kárpótol!Jézus példázatának kétségtelenül itt van a csattanója. Egyértelműen vigasztaló

mondanivaló ez. Az „irreális” rajzolathoz tartozik a jó földbe esett mag „százsoros” termése. Tény, hogy „sokan indulnak, kevesen maradnak”, de Isten terve így is érvényesül. A „kevés” mag „sok” gyümölcsöt terem. Olyan sokat, hogy a Gazda bő kárpótlást nyer az elveszettekért. ― Böjt kapujában a „fájdalmak útja” felé fordul az Egyház tekintete. A tömegek virágvasárnap után gyorsan és végképpen hátat fordítanak a Názáreti Mesternek, akinek keresztfája alá már csak egyetlen tanítvány és az édesanya jut el, de még őket is némává teszi a szív kínja, s

csupán egy pogány katona akad, aki elmondja a hitvallást: „Bizony, Isten Fia volt ez!” „Nem sokaság, hanem lélek, s szabad nép tesz csodadolgokat” (Berzsenyi). Csak annyit kell kiegészítésül hozzátenni, hogy a nagy költő az emberi lélekre gondolt, az igazságot viszont úgy fejezhetjük ki, ha tudjuk: Isten Lelke végzi el a gyümölcstermés csodáját.

4. Vigasztalás mellett intelem: vannak „vesztesek” is!A példázat nem ad alapot arra, hogy a föld átalakításának programját hirdessük meg a

prédikációban. Jézus tényként közli a különböző földek létezését. Vagyis tényként kell számolnia a keresztyénségnek is azzal, hogy igehirdetésének általában nem lehet átütő sikere. Számomra gyanúsak az olyan tömeg-evangélizációk, ahol csapatostul „térnek meg” az emberek (Billy Graham!). Tökéletesen elég, ha a tényt állítjuk hallgatóink elé: sokan veszítenek, lemaradnak, kiégnek, elpusztulnak. A kérdés így válik személyessé és izgalmassá: a lelkesült kezdők tömegéhez, vagy a megmaradók kicsiny csapatához sorolhatja magát az, aki hallgatja Jézus különös példázatát a Magvetőről, a magról, a szemveszteségről és a maradék bő terméséről?

+

A LP 25/III/014 (Gerock Károly után V. Z., azaz Vértesi Zoltán, Magyarbóly) egyrészt a jó magvetőről, másrészt a hálátlan szántóföldről szól prédikációjában. E két vázlatpont önmagában is minősítést jelent: allegorizál és moralizál, nem veszi tekintetbe a „negyedik földet”, s megelégszik a jó Isten ― gonosz emberiség olcsó ellentétpárhuzamának felvillantásával.

A 26/III-IV/005 (Takács Elek esperes, Homokbödöge) egy meglepő fordulattal a magvetőt az igehirdetővel azonosítja, így a példázatot megfosztja krisztocentrikus jellegétől. A prédikáció három főtétele ennek megfelelően beleragad az immanenciába, s „papi tanítássá” torzul: „AZ ÚR SZOLGÁJÁNAK, MINT MAGVETŐNEK BIZONYSÁGTÉTELE (1) felemelő tudat vallomása, hogy jó és nemes magot vetünk, (2) alázatosság vallomása, ha az elvetett mag sorsát tekintjük, (3) rendületlen hit vallomása, midőn az elvetett magnak, a hirdetett igének ható, gyümölcsöző erejére gondolunk”. ― Lám: formailag a példázatnak szinte minden alapeleme megtalálható a prédikációban, mégsem Jézus tanítását ülteti át a mába, hanem a saját emberi bölcsességének tárházából merítve félretájékoztatja az igehallgatókat.

A 27/III/030 (John Nelson Christanandra, hindu lelkész) Szombathelyen elmondott egyházi beszédének gondolatmenetét „A MAGVETŐ ÖRÖK MUNKÁJA” címmel közli a lap szerkesztősége. A négyféle föld ― a négyféle emberi alapmagatartás ― kerül elő ebben a beszédben azzal a céllal, hogy a hallgató vegye észre a három rossz föld gyümölcstelenségre kárhoztatott voltát és vágyakozzék „negyedik földdé” válni, amire megvan minden esélye, ha kiscsirke módján feltöri elzártságának tojáshéját és csipogva kommunikálni kezd az őt kiköltő kotlóstyúkkal. Isten szíve vágya az, hogy megismerjük Krisztust. Ehhez segítségül adja igéjét, hogy mint jó mag jó földbe jusson és teremjen sok gyümölcsöt. Úgy tűnik: a XX. század 20-as éveinek végén még a világhírességeknek sem adatott meg az a világosság, melyben Jézus példázatának legalább az irányát felfedezhették volna.

A 28/096 (Karner Károly egyetemi magántanár, Sopron) szerint Jézus példázata ISTEN ORSZÁGÁNAK TITKÁRÓL szól, mely titkot feltárja tanítványai előtt, amikor elmondja, hogy (1) Isten országa úgy jön létre, hogy a magvető elhinti magvát, (2) Isten országa ott van, ahol az elvetett mag jó földre talál, és (3) Isten országa az által áll fenn, hogy a mag gyümölcsöt terem. ― A kiváló igehirdetést ma is el lehetne mondani!

A 29/082 (Irányi Kamill, Székesfehérvár) lehangoló kérdést állít prédikációja élére: „MI TESZI EREDMÉNYTELENNÉ ISTEN MAGVETÉSÉT?” A formájában is bizarr prédikáció ― melyben Jézus zseniális művészként, festőként tűnik elő ― természetesen az emberi fogadókészség felszínességéről, a különböző gátló tényezőkről esik sok szó, hogy aztán végül felhangozzék a sablonos biztatás: igyekezzünk jó földdé válni, hogy a jó mag belehullva sok gyümölcsöt teremjen. ― A fájdalmas monotónia arra mutat, hogy a korszak igehirdetői nemcsak a példázattal, de egymás megjelent műveivel sem tudnak mit kezdeni.

A 36/094 (Kardos Gyula alesperes, Balassagyarmat) „A NAGY MAGVETŐ ÉS AZ

EMBERI SZÍVNEK TERMŐ FÖLDJE” címmel a már sokszor elmondott gondolatokat melegíti fel. Az interpretáció egyébként is legfeljebb csak a közepes szintet éri el.

A 38/121 (Baráth Pál, Nemescsó) rövid vázlatában a négyféle földről szól „MILYEN TALAJ A SZÍVED?” cím alatt.

A 39/102 (Németh Károly esperes, Lébény) meditációjában utal a 8,1 összefüggésére, melyben Jézus városról városra járását említi az evangélista. Itt találkozunk először ezzel a szemponttal, mely legalább esélyt teremt a példázat elhangzása körülményeinek vizsgálatához. Kár azonban, hogy ezt a gondolatot a későbbiekben NK maga is elejti. Alapkérdése ― „MI LEHET E PÉLDÁZAT?” ― a tanítványok értetlenségére, illetve a példázatnak, mint műfajnak sajátos jelzésrendszerére mutat. Érdekes, hogy a „magot” nem Isten igéjével, hanem egyszerűen az isteni erővel azonosítja, illetve az igét és annak erőteljes hatását kapcsolja össze, Vázlatpontjai: (1) Isten hatalmas erőket rejtett el ebben a világban; (2) Ennek az erőnek (igének) sorsa általában mostoha; (3) Ez az erő a lelki életben mutatja meg erejét, abban a munkában, melyet az ige terjesztői végeznek; (4) Mi is belekapcsolódhatunk ebbe a munkába, hogy jó földként gyümölcsöt teremjünk és meglássék rajtunk a keresztyénség Isten dicsőségére.

A 43/110 (Veöreös Imre egyházkerületi missziói lelkész, Győr) értékes feldolgozása (1) az ige titkát, (2) az ige sorsát és (3) az ige egyházát állítja a prédikáció továbbadható üzenete tartalmaként az olvasók elé.

A 43/121 (Wolff ― később: Ordass ― Lajos esperes, Budapest) ugyan a magvetőt inkább az igehirdetővel, semmint Jézussal azonosítja, mégis már címében is ― „A MAGVETŐ ÉS A FÖLDJE” ― vázlatos meditációjában is összekapcsolja a magvetőt és a földet: (1) A tékozló magvető és a fukar föld; (2) A derűlátó magvető reményét beváltja-e a jó föld? Szempontjaiban kétségtelenül van eredetiség is, de a feldolgozás egésze inkább azt mutatja, hogy WL sem értette meg igazán Jézust. (Vö. például a 2. pontot, mely a példázattól teljesen idegen szempontot visz bele a magyarázatba). Ne dobjunk hát követ a tanítványokra, akik Jézus magyarázata után sem láttak világosan. Ők viszont Húsvét után megértették az áldott Mestert; mi pedig 2000 év elteltével is tele vagyunk téveszmékkel.

Az 51/003 (Karner Károly) a rendkívül gyakran felhasznált és éppen ezért elcsépelt példázat igei többletét abban mutatja fel, hogy Jézus Isten országának titkait tárja a sokaság ― illetve magyarázatát a tanítvány ― elé. Voltaképpen arról van szó ebben a jézusi példázatban, hogy az ige sorsa isten titkai közé tartozik ebben a világban. S ha érthetetlen is sokak számára, a gyülekezet abban bizonyos lehet, hogy a jó földbe hullott mag termése elegendő a gazdának.

Az 51/004 (Selmeczi János) szolgálati élménybeszámolót tart sikerekről és kudarcokról, melyekben a négyféle föld valósága kibontakozik a lelkipásztor előtt.

Az 51/004 (Rác Ernő) igehirdetésében új elemként jelentkezik az a szempont, hogy mivel a magnak is, a szántóföldnek is ellensége az Ördög, ezért minden külön vétkezés nélkül is az ő munkája érvényesül akkor, ha a mag nem jut el a gyümölcstermésig. Vázlatának főbb pontjai: (1) Különös Magvetőnk van; (2) Mindenre elszánt gonosz Ellenségünk tönkre akarja tenni a termést; (3) csoda mégis történik, mert a termés nem marad el.

Az 51/005 (Szerkesztőség) két érdekes idézetet hoz. ― Az első Nagy Gergely pápa (540-604) megnyilatkozása: „Csodálatos, miként magyarázza az Úr a gazdagságot tövisnek; a tövis szúr, a gazdagság pedig örvendeztet. És mégis a gazdagság tövishez hasonló, mert a lelket a gondok szúrásaival kínozza, és ha a bűnig ragad, még sebet is ejt”. ― A második Luther Márton (1483-1546) 1533. február 16-i wittenbergi prédikációjának alábbi részlete: „Ezt valószínű sokan kemény beszédnek tartják: hogy akik az igét hallják, de nem figyelnek rá és elfelejtik azt, azok a Sátán uralma alatt vannak. Mert úgy gondolják, minden különösebb veszedelem nélkül lehet Isten igéjét hallgatni és meg nem tartani. Krisztus azonban itt másképpen vélekedik és azt mondja: az Ördög veszi ki az ember szívéből az igét. Mert ha nem lenne jelen az Ördög, hanem az ilyesmi csak természetes, született feledékenység volna, akkor is ott lenne az ember szívében a vágyakozás, mely alapján így gondolkodnék: Istenem, hogy én semmit sem tudok megjegyezni! Add nekem kegyelmedet és nyisd meg a szívemet, hogy figyelni tudjak mindarra, amit a prédikációban hallok és meg is tarthassam azt. Akikben megvan ez a vágyakozás az Isten igéje és annak megtartása után, az ilyeneknél az Ördög nem képes

tért hódítani. Ahol a szív figyelmes, állhatatos és tiszta, ott biztosra vehető a gyümölcs is. De csak béketűréssel: mert kereszt és kísértés, baj és botránkozás nélkül ez nem megy, mint Pál apostol is mondja: „De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak” (2Tim 3,12). Ezen felül arra is szolgál ez a példázat, hogy ne engedjen bennünket csodálkozni, ha az ige nem mindenütt hoz gyümölcsöt. Senki se gyalázza az evangéliumot, ha történnek is megbotránkoztató dolgok, a vétkes nem az ige, hanem a bűnös, gonosz emberi szív.”

Az 51/006 (Hans Asmussen ― Muntag Andor) az evangéliumot és epistolát együtt vizsgálja. Esetünkben inkább az epistola mondanivalója kerül előtérbe, amikor megfogalmazódnak az alábbi tételek: (1) A keresztyén szolgálat az ige különös erejéből fakad; (2) Istennek úgy tetszett, hogy országának ügyét szolgáihoz kösse; (3) Istennek úgy tetszett, hogy a megbízás nagysága egyenlő legyen a próba súlyával.

Az 56/052 (Evangélikus Sajtóosztály munkaközössége) tudatosan elferdíti a példázat mondanivalóját, amikor azt állítja, hogy az ige középponti mondanivalója a gyümölcstermés. A magról, mint Isten igéjéről azt mondja, hogy csendben növekszik, vagyis nem kell nagy lármát csapni az igehirdetés körül. A szántóföld különbözősége az igehallgatók különböző típusait jelentik; az igehallgatók pedig a templomosokkal egyenlők. A templomkerülők így eleve kimaradnak abból a szemrehányáshalmazból, amit a hanyagok, aggodalmaskodók és az élet örömeiben elmerülők kapnak. Vegyünk példát a negyedik ― azaz a jó ― földről, az igazi keresztyénekről, akik serényen termik a jó gyümölcsöket.

A 64/757 (Bodrog Miklós) még antropocentrikusabb beállításban tálalja a perikópát „AZ IGE SORSA A MI FELELŐSSÉGÜNK!” TÉMA KIFEJTÉSÉBEN. A föld felelősségre vonása után kifejezi ama reménységét, hogy Isten talajjavító munkája következtében ― s ez a kegyelem csodája ― új esély nyílik a gyümölcstermésre. ― Ritkaság, hogy egy egyébként értelmes és jó felkészültségű teológus ennyi ostobaságot hordjon össze „igehirdetési előkészületében”.

A 74/057 (Pintér János) a kevéssé indokolható „ÁLDOTT MAGVETÉS” címet adja meditációjának. Tulajdonképpen azt a kérdést veti fel, hogy hogyan hinti a Gazda a magot? Válasza: (1) Pazarló bőkezűséggel; (2) Számolva az eredménytelenséggel; (3) A gazdag termés bizonyosságában.

A 74/058 (Nagy István) a szolgáló élet gyümölcstermésének csodáját és a terméketlenség ítéletes valóságát taglalja a DT szokásos szempontjai szerint.

A 82/055 (Fehér Károly) ihletett gondolatokkal áll elő meditációjában. Három tétele: (1) Jézus Krisztus mindig „vetés közben” van; (2) A vetés munkáját végző Jézus nem szűkmarkú; (3) A „négyféle föld” a vetés és aratás összefüggésében egyszerre szívszorító és örvendetes valóság.

A 90/022 (Muntagné Bartucz Judit) egy nagyon korrekt, részletes exegézist nyújt, melynek azonban a már közöltekhez képest nincsen új eleme. Tulajdonképpen ugyanazt fejtegeti, mint ami a PK-kommentárban megtalálható, csak hosszabban. Az előkészület utolsó részében a vasárnap agendatémáját szólaltatja meg, s mintegy alája rendeli a példázat mondanivalóját. Az ige sajátos mondanivalójaként említi az önvizsgálatra késztetést, amivel Isten a mi felelősségünket akarja ébreszteni az igehallgatás megbecsülésére és a belőle fakadó gyümölcstermő életre. A mai mondanivaló bizonytalan és ellentmondásos megragadásának az lehet az oka, hogy MnéBJ sem tudja eldönteni: a példázatban Jézus feladat teljesítésére ösztökél-e, vagy pedig tényeket állapít meg, melyek részben szorongatóak, részben vigasztalóak.

(RAVASZ LÁSZLÓ: Az Ó/Újszövetség magyarázata. Kálvin Kiadó):

8. A PÉLDÁZATOK (Mt 13)

A példázat a sémi expressio [= kifejezésmód] terméke, éppúgy mint a dialógus [= párbeszéd] vagy a diatribé [= vitabeszéd] a görögé. Szemléletes, epikai [= elbeszélő] forma, oktató és

gyakorlati. Különösen alkalmas a társalkodó igehirdetésre. Jézus nagyon szerette. Legtöbb mondanivalóját példázatokban mondotta el.

A példázat elbeszéléssé szélesített hasonlat, amelyben egy hétköznapi esemény szellemi erkölcsi tanítást világosít meg. Abban különbözik az allegóriától [= képletes, rejtett ábrázolás], hogy emennél a szemléletes az elvontnak jelképe; a példázatnál a kettő között csak hasonlóság van. Ez sokszor nagyon éles és mellette az egész képsor lehet egymásra egészen közömbös.

Máté 13. része hét példázatot közöl, ebből Márk hármat mond el a megfelelő helyen. Mindeniknek a tárgya Isten Országa, terjedése, értéke, sorsa. Mindenik a messiási titkot foglalja magában, ti. azt, hogy a Názáreti Jézus a Messiás, de nem tudja a világ. Isten Országa már megjelent közöttünk, de az emberek nem veszik észre, csak a tanítványok, a beavatottak, a hívők látják. Jézus azért is beszél példázatokban — ez a Szentlélek chifre-je [= rejtjele] — , hogy akik nincsenek elhíva, ne értsék; akiknek adatott megértsék. De nem kell valami esoterikus [= titkos, csak beavatottaknak érthető] tanra gondolni, amihez különös tudás vagy elmeél volna szükséges, hiszen annyiszor megmondatott: a kicsinyek, a gyermekek, az együgyűek, a lelki szegények első hallásra megértik, de a tudósok, a bölcsek soha. — Akinek van, annak adatik, és bővelkedik; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van. Akinek van érzéke, akinek van hite, aki el van híva: ehhez az eleveelrendelt fogékonysághoz megkapja a teljes kijelentést; akiből hiányzik ez az érzék, lassanként elveszíti minden emberi bölcsességét, s ott végzi, ahol a Prédikátor könyve.

A magvetőről szóló példázat azt mondja el, hogy Isten igéje hirdetésének normális eredménye az eredménytelenség. Ne feledjük el, 3/4 része elvész a termés szempontjából, s csak 1/4 része hozza meg a maga termését, igaz, hogy az azután nagyon bő.

1. Az útszél: a mindennapi lélek. — 2. A köves hely, karszt, vékony földréteg; a sűrű harmattól nedves, a naptól meleg. Trópikusan nő, elhervad. — 3. A tövis magva, gyökere a mélyben; később nő és elhatalmasodik. — 4. A termés nagyszerű: 100-, 60-, 30-szoros. — 5. Adatik — nem adatik érteni. Kairos = Alkalom.

(A Biblia ismerete kommentársorozat. Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány):

b. Sokféle magatartás, melyet a magvető példázata szemléltet (8:4-15) (Mt 13:1-23; Mk 4:1-20)

8:4. Jézus azért mondta el ezt a példázatot, hogy bemutassa vele, milyen sokféleképpen lehet reagálni Isten Igéjére. Lukács megjegyzi, hogy nagy sokaság gyűlt össze sok városból. A tömegben valószínűleg megtalálható volt mind a négyféle reagálás, amit Jézus bemutatni készült a példázatban. Ez a példázat talán figyelmeztetés volt hallgatóinak, hogy akadályokba ütközhetnek.

8:5-8. A földművesek úgy vetettek, hogy szétszórták a magot a felszántott földön. Ennek a magvetőnek a magjai négyféle talajba hullottak. Némelyik mag az út szélére esett, és megették a madarak.

Más magok sziklás földre estek (értsd: vékony talajrétegre, ami alatt szikla volt), és ezért elszáradtak (6. v.)

Némelyik a tövisek közé esett, amelyek megfojtották a fiatal hajtásokat (7. v.). Némelyik pedig a jó földbe esett, és jó termést hozott (8. v.)

Jézus azzal a felhívással fejezte be párbeszédét, hogy akinek van füle a hallásra, hallja! Az emelt hangon való beszéddel Jézus kiemeli rövid beszéde fő mondanivalóját. Jézus többször is használta az „Akinek van füle a hallásra, hallja!” felszólítást példázataiban (Mt 11:15; 13:9, 43; Mk 4:9, 23; Lk 8:8; 14:35). Ez a mondás arra utal, hogy a lelki emberek képesek felismerni a példázat lelki jelentését. Ebből az következik, hogy a nem lelki emberek nem értenek belőle többet a felszínes jelentésnél.

8:9-10. A tanítványok megkérdezték Jézust, hogy mit jelent a példázat. De mielőtt elmondta volna nekik, rátért arra, hogy miért tanít példázatokban. A lelki ítélőképességgel rendelkezők, vagyis akik követik őt, és igaznak tartják, amit hirdet (mint a 7:36-8:3-ban említett emberek), megkapták annak képességét, hogy értsék az Isten országa titkait. De a többiek,

akik nem fogadták Jézus üzenetét az Isten országáról, nem fogják megérteni a példázatot (vö. 1Kor 2:14). Ennek alátámasztására Jézus az Ézs 6:9-et idézte – az emberek hallották, amit mondott, de nem értették. Jézus példázatokban mondott beszéde tulajdonképpen irgalmas tett volt azok számára, akik hallgatták. Ha nem hajlandók elismerni, hogy ő a Messiás, akkor kevésbé szigorú büntetést kapnak, mintha több mindent értettek volna (vö. Lk 10:13-15).

8:11-15. Jézus megmagyarázta a példázatot tanítványainak. A mag az Isten Igéje. Azok a szavak, amiket az Élő Ige, Jézus prédikált, ugyanazt az üzenetet tartalmazták, mint amit Keresztelő János hirdetett. Az emberek felelősek voltak azért, hogy elfogadják azt az üzenetet, amit Jézus és János egyaránt hirdetett.

A négyféle talaj négyféle embertípust jelképez. Mind a négy ugyanazt az üzenetet hallja. Az első csoportot azok alkotják, akik meghallották az Igét, de az ördög munkája miatt egyáltalán nem hajlandók arra, hogy higgyenek (12. v.).

A második csoportba azok tartoznak, akik odafigyelnek, és örülnek, de nem ragaszkodnak az üzenet igazságához, mert nem gyökerezik meg bennük (13. v.). Hisznek egy ideig, de ... elpártolnak. Ez azt jelenti, hogy csak az értelmükkel fogadják el az Ige igazságait, de elutasítják azt, mihelyt nehéz helyzetbe kerülnek. Ez nem jelenti azt, hogy elvesztik az üdvösségüket, hiszen nincs is mit elveszíteniük.

A harmadik csoport is hallja az Igét, de sohasem jut el a nagykorúságra (14. v.). Ők lehetnek azok, akiket érdekel az, amit Jézus mond, de mégsem tudják elfogadni az anyagiakhoz való kötődésük – az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei – miatt.

A negyedik csoport tagjai hallgatják az Igét, meg is tartják, és termést hoznak (15. v.), vagyis lelki gyümölcsöt érlelnek, ami bizonyítéka lelki életüknek. Megváltozott a szívük, mert igaz és jó szívvel hallgatják Jézust.

Jézus munkájának előrehaladásával nyilvánvalóvá lett mind a négy embercsoport: (1) A farizeusok és a vallási vezetők nem hittek. (2) Egyesek azért sürögtek-forogtak Jézus körül, mert látták gyógyítási és élelmezési csodáit, de nem tették magukévá, amit prédikált (pl. Jn 6:66). (3) Mások, mint a gazdag ifjú (Lk 18:18-30), érdeklődtek Jézus iránt, de nem fogadták el az anyagiakhoz való erős kötődésük miatt. (4) Mások követték őt, és elkötelezték magukat Igéje mellett, függetlenül attól, hogy ez mibe került (pl. 8:1-3).

(WILLIAM MACDONALD: Ó/Újszövetségi kommentár. Evangéliumi Kiadó):

I) A magvető példázata (8,4-15)

8,4-8 A magvető példázata a királyságot jelenlegi állapotában írja le. Arra tanít bennünket, hogy Isten királysága egyrészt a hit megvallását, másrészt a valóságot foglalja magában. Ezenkívül figyelmeztetés arra vonatkozólag, hogyan hallgatjuk Isten Igéjét. Nem lehet felelőtlenül hallgatni, amit a Szentírás hirdet és tanít. Akik hallják, felelősebbek lettek, mint voltak azelőtt. Ha vállukat vonják az üzenetre, vagy az engedelmességet választható dolognak tartják, saját vesztükre teszik. Ha azonban hallják és engedelmeskednek, több világosságot kapnak Istentől. A példabeszédet Jézus nagy sokaságnak mondta, aztán megmagyarázta a tanítványoknak.

A példázat beszél egy magvetőről, vetőmagjáról, négyféle talajról, amely a magot befogadta, és négyfajta eredményről.A TALAJ FAJTÁJA

EREDMÉNY

1. Útfél Eltaposták az emberek és megették a madarak.

2. Kőszikla Elszáradt a nedvesség hiánya

A TALAJ FAJTÁJA

EREDMÉNY

miatt.3. Tövises talaj A növekedést

elfojtották a tövisek.

4. Jó föld Százannyi hasznot hozott.

Az Úr a következő szavakkal fejezte be a példázatot: „Akinek van füle a hallásra, hallja!” Más szavakkal, amikor Isten Igéjét hallod, vigyázz, figyelj, hogy hogyan reagálsz. A magnak jó földbe kell hullania, hogy gyümölcstermővé váljon.

8,9-10 Amikor tanítványai kérdezősködtek ennek a példázatnak a jelentése felől, az Úr Jézus megmagyarázta, hogy Isten királyságának titkait nem mindenki fogja megérteni. Mivel a tanítványok készek voltak bízni és engedelmeskedni, nekik megadatik a képesség, hogy megértsék Krisztus tanításait. Jézus szándékosan mondott el sok igazságot példázatos formában, hogy azok, akik nem szerették igazán, ne érthessék; úgy, hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek. Bizonyos értelemben láttak és hallottak. Tudták például, hogy Jézus egy magvetőről és vetőmagjáról beszélt. A képes beszéd mélyebb jelentését azonban nem értették. Nem fogták fel, hogy a szívük kemény, javíthatatlan és tövises talaj, és hogy nincs hasznuk az Igéből, amelyet hallottak.

8,11-15 Csak a tanítványoknak magyarázta meg az Úr a példázatot. Ők már befogadták a tanítást, amelyet kaptak, és így többet lehet nekik adni. Jézus megmagyarázta, hogy a mag Isten beszéde, vagyis Isten igazsága, tulajdon tanítása.

Az útfélen lévő hallgatók hallják az Igét, de sekélyes, felületes módon. Életük felszínén marad. Ez könnyűvé teszi az ördög számára (az égi madarak), hogy elragadja tőlük.

A hallgatók a kősziklán szintén hallják az Igét, de nem engedik, hogy az Ige összetörje őket. Bűnbánat nélkül maradnak. Nem kapott támogatást (nedvességet) a mag, így elszáradt és elpusztult. Először talán ragyogó hitvallást tettek, de nem volt realitása. Úgy tűnt, hogy van élet, de nem volt gyökér a felszín alatt. Amikor jött a kísértés, feladták keresztyén hitvallásukat.

A tövises talaj hallgatói, úgy látszik, egy ideig jól haladnak, de bebizonyosodik róluk, hogy nem voltak őszinte hívők, mert nem haladnak tovább kitartóan. Az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörei felülkerekednek, az Igét megfojtják és elnyomják.

A jó föld az igaz hívőket jelenti, akiknek szíve nemes és jó. Nemcsak befogadják az Igét, hanem engedik, hogy az irányítsa életüket. Taníthatóak és engedelmesek, kibontakoztatják az igazi keresztyén jellemet, és gyümölcsöt teremnek Isten dicsőségére.

Darby ennek a szakasznak az üzenetét a következőképpen foglalta össze:Ha meghallva birtokába jutok annak, amit hallottam, nemcsak abban van örömöm, hogy megkaptam, hanem úgy birtoklom azt, mint sajátomat, így lelkem lényegévé válik, és még többet fogok kapni. Mert amikor az igazság lelkem lényegévé válik, ez képességet ad az új befogadására.3

(ARNO C. GAEBELEIN: Ó/Újszövetségi kommentár. Evangéliumi Kiadó):

8. FEJEZET

1. A szolgálók csoportja (1-3)2. A magvető példázata (4-15)3. A meggyújtott lámpás példázata (16-18)4. Új rokoni kapcsolatok kijelentése (19-21)5. Vihar a tavon (22-25)6. A gadaraiak földjén; a megszállott meggyógyítása (26-36)

3 J. N. Darby, The Gospel of Luke, 61. old.

7. A gadaraiak elutasítják Őt (37-40)8. A vérfolyásos asszony meggyógyítása (41-48)9. Jairus leányának feltámasztása (49-56)

1-3. versek. Erről is egyedül csak Lukács számol be. Milyen rendkívüli igehirdetés kellett hogy legyen az, amikor Ő az apostolokkal ment igét hirdetni! És vele voltak hatalmának és kegyelmének eredményei is. Azt olvassuk itt, hogy asszonyok szolgáltak neki vagyonukból. Micsoda kiváltság volt számukra neki szolgálni!

4-18. versek. Az ezután következő példázatokat ismerjük Máté és Márk evangéliumából. A magvető példázata itt nincs üdvtörténeti környezetben, mint ahogy Máténál megjelenik (13. rész). A mustármagról és a kovászról szóló példázatokról később számol be Lukács. A magvető példázata itt az 1-3. versekben leírt igehirdetéshez kapcsolódik.

19-56. versek. A következő események szintén megtalálhatóak a szinoptikus evangéliumokban. A vihar a tavon megmutatja az Ő valódi ember voltát. Alszik. A fenyegető veszedelemben azonban, amikor a mozgásképtelen bárka megtelik vízzel, Ő tud nem félni. Fel kell ébreszteniük. A szél és a hullámok engedelmeskednek parancsának. És legyen áldott a neve, Ő még mindig ugyanaz! Azután ott van az az ember, elbukott, szánalmas állapotában, mind testileg, mind lelkileg teljesen a Sátán uralma alatt. És az Emberfia megint megmutatja korlátlan hatalmát a Sátán fölött. A szenvedő tökéletesen meggyógyult. Micsoda átalakulás történt! A ‘sok ördög’, aki megszállva tartotta, kényszerítve volt, hogy elhagyja őt. És ez még nem minden! Látjuk, hogy ezek a gonosz szellemek, az ember szívéből való kiűzésükkor nagyon kérték Urunkat, hogy ‘ne gyötörje’ őket, vagy, hogy ‘ne parancsolja őket vissza az alvilágba’, és ezzel elismerték az Ő felsőbbségét maguk fölött. Akármilyen hatalmasak voltak, világosan érzékelték, hogy egy maguknál hatalmasabbnak a jelenlétében vannak. Akármennyire telve voltak gonoszsággal, még a gadaraiak disznóit sem bánthatták addig, ameddig Urunk meg nem engedte nekik.

(Jeromos Bibliakommentár. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat):

102 (f) ISTEN IGÉJE MEGHALLÁSÁNAK KÜLÖNBÖZŐ MÓDJAI (8,4-21). Ebben a részben Lukács visszatér Márkhoz (8,4-18 = Mk 4,1-25; 8,19-21 = Mk 3,31-35) és Isten igéje, vagyis a keresztény üzenet meghallásának motívumát használja fel, s eközben tanulságos történeteket mond el a tanítványi lét értelméről. 4-15. Ez a szakasz tartalmazza Lukács ötven példázatának egyikét. (Ld. J. Drury: The Parables in the Gospels, New York 1985, 108-157). 5. mag: Lukács az elvetett magra helyezi a hangsúlyt; ld. 11. verset. 8. Míg a kezdeti magvetés látszólag katasztrofális eredménnyel járt, az aratás hihetetlenül bőséges. A történeti Jézusnak ez a példázata olyan megbízható Istenről fest képet, aki végül termőre fordítja Isten országát. van füle a hallásra: A hallás a szakasz további részének vezérmotívumává és kihívásává válik. Ld. 10.12.13.14.15.18.21. verseket. Ld. J. Dupont: „La parabole du semeur dans la version de Luc”, Apophoreta (Fest. A. Haemchen, szerk. W. Eltester és F. H. Kettler) BZNW 30, Berlin 1964, 97-108. 10. a többieknek: Lukács enyhített Márk szigorú bánásmódján a „kívülállókkal” és Jézus tanítványaival szemben (ld. Mk 4,11-13). A lukácsi tanítványság jellemzője, hogy a tanítványok nemcsak hallgatják az Isten országáról szóló példázatokat, hanem annak a páratlan kegyelemnek a megajándékozottjai is, hogy tudhatják, mit jelent az Isten országa a keresztény élet mindennapjaiban. A kontextus, különösen a 16-18. v., megmutatja, hogy Lukács gyülekezetei nem szűntek meg hirdetni Isten igéjét a többieknek, akik megrekedtek az ige puszta meghallásának szintjén. 11. az Isten igéje: Jézus eredeti példázatának magyarázata Lukács gyülekezeteinek tapasztalatát tükrözi, arról az igyekezetről, amellyel hirdették az igét másoknak, és amellyel el akarták mélyíteni saját feleletüket az igére. Az Isten igéje témájáról ld. Csel 6,7; 12,24; 19,20. 12. A különböző fajta föld foglalja el a lukácsi értelmezés központi helyét ebben és a következő szakaszban. üdvözüljenek: Felszólító erővel fogalmazza meg a keresztény igehirdetés célját. 13. elpártolnak: A szó a görög peirasmos. Lukácsot a keresztény élettől való elpártolás és az abban való megmaradás alternatívája foglalkoztatja. Ld. S. Brown: Apostasy and Perseverance in the Theology of Luke, AnBib 36, Rome 1969. 14. az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei: Az igének ebben a lukácsi hármasban található ellenfelei félelmetesek. A Lk 12,19 és 16,19 drámai formában mutatja be a gazdagságnak és az élet élvezeteinek veszélyét. A Lk 21,34-ben Lukács visszatér a keresztény tanítványi létnek azokra a problémáira, amelyeket a világi dolgok miatti aggodalom szül. 15. Jézus tanítványainak két erőssége van: nagylelkűségük és az Isten igéjére figyelésben megmutatkozó kitartásuk.

(Biblia — Magyarázó jegyzetekkel. Magyar Bibliatársulat, Kálvin Kiadó):

Az első versben említett igehirdetésre példaként hozza az evangélista a →magvető példázatát, ami a Mk 4,1-9-ben is megtalálható (ld. az ottani magyarázatot). A4. v.-et Lukács egybekapcsolja az 1. v. közlésével (városról városra).

Ld. a Mk 4,10-12 magyarázatát. Az Isten országa titkairól Lukács többes számban beszél (ahogyan Mt 13,11; másképpen Mk 4,11). Ezt valószínűleg a példázat értelmezésére vonatkoztatja, amit a 11-15. v.-ek szerint egyedül a tanítványok hallanak, de talán már a 24,26k.45-47-ben (vö. ApCsel 1,3-mal) lévő értelmezésre is gondol a szerző. A Mk 4,12 keserű és rezignáltságot tükröző mondatát (hogy meg ne térjenek...) Lukács csak az ApCsel 28,27b-ben hozza. Ezt megelőzően azonban nyomatékosan beszél a megtérés és a bűnbocsánat (vö. 5,32; 15.7.10; 24,47 és ApCsel 2,38; 3,19; 5,31; 8,22; 11,18; 17,30; 20,21; 26,20) lehetőségéről.

Ld. a Mk 4,13-20 magyarázatát. Ezzel a megjegyzéssel: hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek (12. v.) pótolja Lukács, amit a Mk 4, 12-ben olvasott, de abból az összefüggésből elhagyott (ld. a 10. v. magyarázatát). Ezzel meg akarja őrizni olvasóit attól a félreértéstől, hogy Isten akaratának tartsák, ha egyes emberek nem jutnak hitre, és nem üdvözülnek. Éppen ellenkezőleg, ez az ördög műve, és a hanyag igehallgatás következménye. A 14. v.-ben az élet élvezeteiről szólva nem a legitim „életörömre”, hanem a szűk látókörű és önző élvezetekre kell gondolni (vö. 6,25; 12,19; 16,19). A 15. v.-ben nyomatékosan kerül elő, hogy Isten igéjét meg is kell tartani (a jó szívhez vö. 2,19.51b), és a termés meghozásához állhatatosság, türelem szükséges (vö. 21,19; Róm 5,3k; 2Kor 6,4; Zsid 10,36; a görög eredeti jelentése: kitartás és megmaradás a nehézségek és veszélyek ellenére is; vö. ApCsel 11,23; 13,43; 14,22).

(SZABÓ ANDOR: Lábam előtt mécses a Te igéd. Kálvin Kiadó):

A MAG SORSA

Lukács 8,4—8

Az ismert példázat Lukács szerinti változata kiemelten hangsúlyozza, hogy az elvetett mag kizárólag a magvető tulajdona. A magáét veti el, illetőleg szórja szét szinte pazarló tékozlással az ugarra, amit aztán — a kor földművelési eljárása szerint — vetés után szántottak fel, azaz a magot beszántották. Az előzetes vetésből jutott útfélre, sziklás helyre és tövisek közé is, de hullott bőven olyan területre is, amely a beszántás után jó magágynak bizonyult. A tulajdonos kiléte garantálja azt, hogy a mag jó minőségű, nincs kivetnivaló ocsú benne, mind csíraképes. Ha tehát a továbbiakban szerencsétlenül alakul az alkalmatlan helyekre hullott magok sorsa, érte kizárólag a befogadó, illetőleg a be nem fogadó a felelős. Nem okolható Isten azért, ha valakinél nem jut el a kalászba érésig az elvégzett vetés.

Az is Lukács közlésének sajátossága, hogy az útfél esetében nemcsak arról tud, hogy a madarak felkapkodják a magot, de első helyen áll, hogy eltapossák. Ez őszinte beszéd és messze tekintő távlata van; mondhatni: egyháztörténeti jelentőségű prófécia az ige sorsáról az emberiség történelmének, s benne az egyház kanyargós útjainak igetiprásairól. „Ne pusztítsd el, mert áldás van benne!” — idézi az Ézs 65,8 a közmondást a szőlőfürtről egészen más összefüggésekben, de alkalmazható áttételesen az igére is intésként mindazoknak, akik bárhol igét hallanak.

Az igének el kell keverednie a földdel, el kell temettetnie abba. Egyenesen azért adatik, arra a sorsra van szánva, hogy emberi szóval hirdessék, emberi beszéd útján szívig érjen, hogy befogadják, megtartsák, azaz melengessék, hogy kikeljen és termést hozzon. Különben az eltaposás mellett a kapzsi madarak is felszedik. Sőt még a földbe jutva sem mindegy, mi lesz

belőle, az igét még számos veszély fenyegeti. Mind a sziklás talaj, mind a tövises ugar (amit a kezdetleges szántás nem tudott jól megművelni, a tövist gyökerestől aláforgatni) magában hordozza a veszélyt, hogy a sarjadásnak indult életet részben a gyökérnél, részben a kisarjadt szár növekedése közben megtámadja: kiszárítsa, megfojtsa valami. Amíg az első pusztítás tulajdonítható ördögnek, lábtaposásnak, az utóbbi kettő kifejezetten a befogadó talaj hibája, tehát az emberé. Egyébként is látható, hogy Lukács — az első gyülekezetek igehirdetéséből vett ösztönzések hatására — az emberi ártó tényezőket emeli ki. Ez fedezhető fel már a rátaposás motívumánál, amiről aztán nincs további fejtegetés a jézusi magyarázatban, hogy ki teszi.

Aki viszont jó talajnak bizonyul, ott a vetés ígéretes és el is jut a százszoros eredményig. E kerek számban derűlátás van és biztatás arra nézve, hogy ígéretes dolog az igét gondozni magunkban, mert bizonnyal gyümölcsözni fog.

EGYSZERŰ TITOK

Lukács 8,9-15

A példázat egyrészt elrejti az Isten országa titkait, másrészt megkönnyíti a felfogását, megértését. Nem bonyolult és titokzatos dolgok rejtőznek itt a szavakban. Az Isten országa egyszerű igazság, de csak hitben fogadható be. Az részesülhet benne, akinek Isten megadja. Ezért nagy ajándék, ha érthetjük. Igen, mert a megértés nagyon fontos láncszem, ezért nem lehet kihagyni, átugrani, bár nemcsak az ész dolga, hanem a szívé, léleké, az egész emberé is. Az effajta megértéshez az igemagyarázat segít hozzá, s szabad, sőt szükséges kérnünk Őt, hogy értesse meg velünk azt, ami hitünket szolgálja, s megmentésünkre, üdvösségünkre van.

Jézus e példázatában a rendkívüli az, hogy elmondja az alapigét, azaz a textust, s ő maga adja magyarázatát is, elmondja róla a hitbeli megértést segítő prédikációt. Minden keresztyén istentisztelet és igehirdetés, igehallgatás alaptípusa ez. Ami ehhez igazodik, az jó és helytálló, ami eltér ettől, az homályban hagy, sőt elhomályosít. Lázadozhatunk ellene, hogy ez túlságosan egyszerű. Igen! Az, de nem sivár, mert életet fakaszt és életet továbbít.

A magyarázatban Jézus rendre feltárja a jellegzetes pontok tanítását, felmutatja a típusokat. Nem helyettesít be minden kis részletet valamivel, az allegorizálás lenne. Mi se akarjunk mélyebb értelmet keresni ott, ahol nincs ilyen.

A mag tehát az Isten igéje. A magvetés célja, hogy újjászülessünk romolhatatlan magból Isten élő és maradandó igéje által (1Pt 1,23). Az ördög a megértést, s ezáltal megtérésünket szeretné megakadályozni. Ő az igét ellenségnek tekinti, ha el is kapja, nem tud mit kezdeni vele. Az az embernek volt szánva, kár érte, ha máshova került. – Az örömmel fogadott ige jó kezdet, de legyen folytatása is. Engednünk kell, hogy gyökeret verjen a szívünkben, akkor nem lesz a hatása ideigvaló. Mert jönnek megpróbáltatások perzselő szelei, de a mélyre hatoló gyökér akkor is táplál, ha a körülmények kedvezőtlenek vagy ellenségesek. – A harmadik változatnál is jó a kezdet. Az igehallgató fáradozott azért, hogy hallja, és meg is hallotta azt. Eddig nincs is hiba. Elmenetele után is magában kellett volna azonban hordoznia az igét, de megrohanták a gondok és a gazdagság terhei. Nemcsak a szegénység jár gonddal, de a gazdagság is. Baj, ha jobban féltjük gazdagságunkat, mint az életünket, azaz az üdvösségünket. Aztán az élvezetek is csábítanak, hogy egy kicsit felejtsünk. Mindezek a kísértések az igét, az igazi életet kezdik bennünk fojtogatni, s ki is ölik belőlünk, ha nem vagyunk résen.

Lehetünk azonban jó talajjá. Fogadjuk az igét igaz és jó szívvel. Ne legyen a szívünk rozsdás, lyukas edény. Hordozzuk az igét magunkban, mint Mária tette (2,19.51), akkor gyümölcsözik az életünk.

(J. N. DARBY: A Biblia könyveinek áttekintése. Evangéliumi Kiadó):

A Magvető; a termés céljából elvetett magok; a tanítványok és a sokaság

megkülönböztetése

Az Úr bemutatja e munka jellemzőit. Ő nem vette birtokba a királyságot, nem is keresett gyümölcsöt. Ehelyett Isten bizonyságtételét vetette el, hogy az gyümölcsöt teremjen. Ez megdöbbentő és teljesen új dolog. Az Ige volt ennek a magja. Azonkívül csak a tanítványoknak — akik követték Jézust, és ragaszkodtak személyéhez a kegyelem által és Isten hatalmának és kegyelmének Jézus személyében való megjelenése révén — adatott meg, hogy megértsék a titkokat, Isten Krisztusban kijelentett gondolatait erre a királyságra vonatkozóan, amelynek hatalomban való nyílt megszilárdítása még nem kezdődött meg. Itt a maradékot az Ige nagyon élesen megkülönbözteti a nemzettől. A „többieknek” mindez példázatokban adatott, hogy ne érthessék meg; ehhez ugyanis erkölcsileg el kell fogadni magát az Urat. Itt ezt a példázatot nem követi több, egyedül ez jelöli meg a helyzetet. A Márknál megvizsgált figyelmeztetés itt is csatlakozik hozzá. Végül Isten világossága nem azért nyilvánult meg, hogy elrejtsék. Mindennek nyilvánvalóvá kell válnia. Ezért vigyázniuk kell, hogyan hallgatják, mert ha megtartják azt, amit hallottak, többet is fognak kapni; máskülönben még azt is elveszik tőlük, amijük van.

Az Ige helye és hatása

Az Úr végül pecsétet tesz erre a bizonyságtételre, vagyis arra, hogy itt az Igéről volt szó, amely hozzá és Istenhez vonzotta azokat, akik részesülni fognak az áldásban; és hogy az Ige volt az alapja minden hozzá fűződő kapcsolatnak. Amikor szólnak neki anyjáról és testvéreiről, akik által Ő rokonságban állt Izráellel a (hús)test szerint, kijelenti, hogy senkit sem ismer el rokonának, csak azokat, akik hallgatják Isten Igéjét, és engedelmeskednek neki.

(PAT és DAVID ALEXANDER [szerk.]: Kézikönyv a Bibliához. Scolar Kiadó):

8,1-21 Isten országának titkai1-3. vers: csak Lukács beszél a nők Jézus küldetésében betöltött szerepéről. Zsuzsannát nem említi többé.

Magdalai Mária közelében volt a keresztre feszítéskor, valamint ő és Johanna jártak a sírnál, és látták az Urat a föltámadás reggelén. Szeretetük — és sok más asszonyé, akik Galileától követték őt — sosem ingott meg.

Lukács Márk anyagát veszi át a 4. verstől a 9,50-ig, de kihagyja a Márk 6,45-8,26-ot. 4-15. vers: lásd Mt 13,1-52; Mk 4,1-20.► 2. vers Sokkal valószínűbb, hogy Mária baja lelki betegség volt, nem pedig a gyakran föltételezett szexuális erkölcstelenség. Nem ő a 7,36 asszonya.► 10., 19. vers Lásd Mk 4,12, ill. Mt 12,49.

(CHUCK SMITH: A Biblia lépésről lépésre. Az Ószövetség és az Újszövetség tanításai MP3-as CD-n. The Word for Today):

Amikor nagy sokaság gyűlt össze azok közül is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, ezt mondta nekik példázatban:

„Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak.

Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet.

Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották.Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott.”

Majd emelt hangon hozzátette: „Akinek van füle a hallásra, hallja!”Jézus gyakran mondta: „Akinek van füle a hallásra, hallja!” Mennyire fontos, hogy legyen

fülünk meghallani azt, amit Isten mond nekünk! Állandóan azért imádkozom, hogy Isten adjon nekem fület arra, hogy meghalljam, amit mond. Ez nemcsak a hallást, hanem a megértést is jelenti – hogy megértsük azt, hogy mi Isten üzenete a mai ember számára. „Istenem, mi az üzeneted? Mit akarsz nekem mondani? Add, hogy megértsem, adj fület a hallásra!” Meg kell értenem, hogy nem tudok tanulni a Lélek tanítása nélkül. Bármilyen intelligens is vagyok, nem

tudok lelki igazságokat felfogni anélkül, hogy Isten Lelke megértésre nyitná a szívemet. „A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni.” „Istenem, adj nekem fület a hallásra!”

Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat.Ő ezt mondta: „Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait, de a többieknek

példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek.A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje.Isten Igéjét tehát az emberek különbözőképpen fogadják. Az Úr itt jelképesen bemutatja

nekünk az emberek négy különböző csoportját.

Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.

Velük semmi nem történik, nem érinti meg a szívüket az Ige, olyan mintha meg sem hallották volna.

Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elpártolnak.

Ez azokra vonatkozik, akik nagy érzelmi fellángolás közepette hallják meg az Igét.

Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést.

Meghallják, megértik, de a gyümölcshozási képességüket az élet gondjai és élvezetei megakadályozzák.

Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.”

Ha megvizsgálod a saját életedet, milyen földre esett Isten Igéje a te esetedben? Melyik kategóriába tartozol? Vizsgáld meg őszintén a szívedet, és kérdezd meg, hogy hozok-e gyümölcsöt. Ha nem, akkor miért nem? A gondok, a gazdagság, az élvezetek iránti vágy fojtják-e meg a termést? Milyen a te szívedben a talaj az Ige számára? „Istenem, segíts, hogy állhatatosan és türelmesen tegyük a jót, és akkor gyümölcs sem fog elmaradni a maga idejében.”

(PRŐHLE KÁROLY: Lukács Evangéliuma. Evangélikus Sajtóosztály):

18. JÉZUS PÉLDÁZATA A MAGVETŐRŐL

8,4-21

(4) Amikor nagy sokaság gyűlt össze, és városról városra csatlakoztak hozzá, ezt mondta példázatban: (5) „Kiment a magvető, hogy elvesse vetőmagját, és miközben vetett, némelyik az útra esett, és eltaposták, és az ég madarai megették. (6) Más a sziklára esett rá, és amikor felsarjadt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. (7) Más a tövises iglic közé esett, és amikor vele együtt kisarjadt a tövises iglic, megfojtotta.4 (8) Más a jó földbe esett, és amikor felsarjadt, százszoros termést hozott.” Amikor ezt mondta, felkiáltott: „Akinek van füle hallásra, hallja!”

(9) Megkérdezték tőle tanítványai, mi ez a példázat. (10) Ő pedig ezt mondta: „Nektek megadatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, a többieknek azonban példázatokban, hogy miközben látnak, ne lássanak, és miközben hallanak, ne értsék meg.”4 Vö. 6,44

(11) „A példázat pedig ez. A vetőmag az Isten igéje. (12) Az útra esettek azok, akik meghallgatták, azután jön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, úgyhogy nem jutnak hitre, és nem üdvözülnek. (13) A sziklán levők azok, akik mikor hallják, örömmel fogadják az igét, és nincs gyökerük ezeknek, akik egy ideig hisznek, és kísértés idején eltántorodnak. (14) A tövises iglic közé esett: ezek azok, akik meghallgatták és javaik gondja, gazdagsága és élvezete útközben megfojtja őket, és nem érlelnek termést. (15) A jó földben levő: ezek azok, akik ló és igaz szívvel hallgatják az igét, és megtartják, és termést hoznak türelemmel.”5

(16) …

A példázat

4-8. Lukács már többször bemutatta Jézus szavainak erejét, de több esetben az is kitűnt, hogy hitetlenséggel és ellenkezéssel találkozott. Hogyan egyeztethető össze ez a kettő? Miért nem látszik meg mindig Jézus szavainak ereje? Erre ad választ Jézus példázata a magvetőről. A példázat hasonlati anyaga a palesztíniai viszonyokat, főként a Galileai-tenger környékének viszonyait tételezi fel, ahol Jézus ebben az időben működött. A szántást a vetés után végezték, így a szántón át kitiprott útra is került szem. Különösen a Galileai-tenger mellett sok a köves talaj, és szinte kiirthatatlan a tövises gaz. Lukács a példázatot Márk nyomán beszéli el: rövidíti, és szinte versszerű ritmust visz bele. Legfeltűnőbb különbség az, hogy Lukács a jó földbe esett magnál a háromféle eredmény helyett csak a százszoros termést említi. Bizonyára ez az eredetibb szöveg. A példázat képanyaga világos. A magvetőnek számolnia kell azzal, hogy nem minden szem terem, de a jó földbe esett mag termése bőségesen kárpótolja a veszteségért. Mit akar ezzel Jézus mondani? Szavának nincs kényszerítő ereje, nem hat automatikusan, de nem is eredménytelen. A példázat a valósághoz képest eltúlozza a magvető veszteségét és a jó mag termését. Jézus ezzel arra hívja fel a figyelmet, hogy amikor az evangéliumot hirdeti, igen nagy veszteségekkel kell számolnia. Sok munkája kárbavész, de az eredmény mégis sokkal nagyobb, mint a veszteség.

A titok

9-10. Mi már annyira megszoktuk Jézus példázatának ezt a magyarázatát, hogy észre sem vesszük, mennyi nehézséget okozhatott az első hallgatóknak. Még a tanítványok sem értették. Az írástudók és a rabbik szívesen alkalmaztak példázatokat, hogy ezzel szemléletessé tegyék tanításukat. Jézus is használ olyan hasonlatokat, amelyek minden további nélkül érthetővé és szemléletessé teszik szavait. De az Isten országáról szóló példázataira jellemző, hogy azok csak akkor érthetők, ha felismerjük a rejtett összefüggést Jézus személyével. Jézus ezt úgy mondja, hogy azokban el van rejtve Isten országának titka. A rabbinizmusban az isteni titkok közé számították egyrészt a törvény magyarázatát és indokolását, másrészt a Messiás eljövetelének a napját. Az apokrif irodalomban állandóan találkozunk azzal az elképzeléssel, hogy az utolsó idők eseményei el vannak rejtve az emberek elől, és azt csak a választottak tudhatják előre. Jézus ebben az utóbbi értelemben beszél Isten országa titkáról. Szerinte ez a titok az a tény, hogy Isten országa már most itt van a bűnösök és a megalázottak számára, itt van a bűnbocsánat örömhírével, Jézus hozta közel. A tanítványoknak megadatott ennek a titoknak az ismerete, ezért megérthetnék a példázatot, de a többiek előtt ejtve marad igazi értelme. Érthetetlen beszéd a példázat mindazok számára, akik másképp várták Isten országának eljövetelét, akik Izráel felszabadulását remélték, vagy Isten hatalmának megnyilatkozását a végső ítéletben. Jézus Ézsaiás 6,9k-vel jellemzi a helyzetet. Vannak szem- és fültanúk, akik semmit sem értenek abból, aminek tanúi lettek. Pedig aki akarja, az láthatja, hogy Jézus együtt van a bűnösökkel, és hogy mindenkinek szeretettel szolgál. Aki azonban nem hiszi, hogy éppen így jött el Isten országa, az lát, de nem veszi észre a leglényegesebbet, és az hall, de nem érti meg, miről van szó. Itt különbség mutatkozik a tanítványok és a „többiek”

5 A fordításban meghagytuk az egész példázat-magyarázat következetlen mondatszerkesztését: „Az útra estek azok, akik stb.”

között, és ezt a különbséget Jézus Istenre vezeti vissza. Mert az „adatott” szó rejtett alanya Isten. Ő az, aki megnyitja az ember szemét látásra és fülét hallásra, és hitet ébreszt az ige hallgatóiban, ahol és amikor neki tetszik. Ez Jézus válasza arra, hogy miért nem ébreszt hitet az ő beszéde minden esetben.

A magyarázat

11-15. Jézus azonban nem áll meg annál a megállapításnál, hogy Isten az ő tetszése szerint nyitja meg egyesek előtt országának titkát. A tanítványok kérésére megmagyarázza a példázat egyes vonásait, és eközben megmutatja az ige hallgatóinak személyes felelősségét. Nem mindegy, ki hogyan hallgatja, és fogadja Isten igéjét. A magyarázat szerint a vetőmag Isten igéje. Ez a kifejezés az őskeresztyénségben a Jézusról szóló evangéliumot jelenti. A példázat tehát arról szól, hogy hogyan fogadják Jézus evangéliumát. Négy csoportba osztja a hallgatókat. Az első csoportba azok tartoznak, akik eleve szembehelyezkednek vele, és ugyanolyan szembeállásból hallgatják, mint az ördög Jézus megkísértésekor. Ebben az esetben szó sem lehet termésről. A második csoportba azok tartoznak, akik elfogadják az örömhírt, örülnek a bűnbocsánatnak, de kockázatot ,és áldozatot nem vállalnak az evangéliumért. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik belemerülnek az élet gondjaiba és élvezeteibe. Lukács jómódú római kortársait ugyanúgy fenyegette ez a veszély, mint korunk emberét, hogy egyedül saját jólétének biztosítására törekedjék. Ezeknek mondja: szembe kerül az evangéliummal az, aki az élet élvezetét tekinti élete céljának. Ez az életforma nem fér össze a hittel, és ezért szükségképpen gyümölcstelen marad az evangélium szempontjából. A negyedik csoportba tartoznak az ige hallgatói és megtartói. Lukács itt „szép és jó” szívről beszél. Ez a görög emberideál. Az ő szemükben „szép és jó” az az ember, aki derék és becsületes Istenhez és emberekhez való viszonyában. Az ilyen ember termi az evangélium gyümölcsét: a szeretet cselekedeteit. Még egy kifejezéssel próbálja Lukács világossá tenni Jézus magyarázatát: „türelemmel” (csak Lukácsnál; vö.: Mk 4,20!). Ő már túl van az első keresztyénségnek azokon a megpróbáltatásain, amelyek abból adódtak, hogy rövid terminusra remélték Jézus visszatérését. Tapasztalatból tudja, hogy a türelmetlen hit is terméketlen és elbukik. A hit csak hosszú távlatra néző türelemmel tud szeretetben szolgálni a világért. Ez a hosszú lélegzetű szeretet az a termés, amely bőségesen kárpótol az evangélium minden veszteségéért. Jézus így mutatja be az ige hallgatóinak különböző csoportjait azzal a ki nem mondott figyelmeztetéssel, hogy tartozzunk a negyedik csoportba.

(ORTENSIO DA SPINETOLI: Lukács a szegények evangéliuma. Agapé vagy http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/vallas/lukacs vagy http://www.gfhf.hu/konyvtar/filestore/downloads/konyvtar/lukacs):

A magvető (8, 4-8)

4. Amikor egyszer a városokból kivonult nagy tömegköréje gyűlt, ezt a példabeszédet mondta nekik:

5. «Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némelyikmag az útfélre esett, eltaposták és a madarakfölcsipegették.

6. Némelyik meg köves helyre esett. Alighogy kikelt,elszáradt, mert nem kapott nedvességet.

7. Némelyik pedig tövisek közé hullott. A tövisekfelnőttek vele együtt és elfojtották.

8. A többi jó földbe hullott, kikelt és százszorostermést hozott». E szavak után így kiáltott: «Akinekfüle van, hallja meg!»

Lukács újra felveszi a kapcsolatot Márkkal, amely a 6,17-ben, azaz a síksági beszéd kezdetén megszakadt. A különféle városokból egybegyűlt sokaság újra nagy számban veszi körül Jézust (4. v.). Az evangélista azért gyűjti egybe a megfelelő létszámú hallgatóságot, hogy bevezethesse az új beszédet, amely ezúttal más műfajú: «példázat» jellegű igehirdetés.6

Mindazonáltal hiányzik belőle a szokványos bevezetés és a cím («Hasonlít a mennyek országa»), illetve valamilyen ehhez hasonló mondat. A példabeszéd főszereplője «a magvető». Nem akármilyen, hanem jól meghatározott személyiségről van szó, miként ez a határozott névelő (ho szpeirón) jelenlétéből is kiviláglik. Annak ellenére, hogy érti mesterségét, mégis különös módon, ügyetlenül szórja a magot. Úgy látszik, mintha csak vaktában vetne: az útra (5. v.), a kőre vagy sziklára (6. v.) és a tövisek közé (7. v.). A magoknak csak egy része hullik jó talajra, s csak ez hozza meg a megfelelő, a százszoros termést (8. v.). Jézus tudatában van annak, hogy szokatlan dolgot mondott. Ezért a végén kiáltásban tör ki, amely az ige alakjából kikövetkeztethetően elnyújtott kiáltás volt,7 és ezzel szólítja hallgatóit arra, hogy tüzetesen gondolkodjanak el szavain. Az üzenetet, amelyet éppen tolmácsol, az ember nem tudja azonnal felfogni. Ismételten meg kell hallgatnia, hogy teljes mélységében meg tudja ragadni. Jézus «kiáltása» eljut minden idők keresztény emberéhez, és választ vár tőle. Lukács megemlíti, hogy Mária megőrizte szívében ezeket a dolgokat, és elelgondolkodott rajtuk (2, 19.51). Jézus szavai mindig új hallgatókra várnak, akik készek e szavakat koruknak tolmácsolni és életükben megvalósítani. Az evangélium még nincs teljesen megírva, senki sem tudja milyen lesz az utolsó oldala, de mindenkinek ismernie kell azt az oldalát, amelyet hivatása alapján saját életével neki magának kell megírnia.8

Az evangélista nem utal a példabeszéd eredeti jelentésére. Értelmezését gyakorta azonosítják azzal a hivatalos magyarázattal, amelyet az apostolok kérésére nem sokkal később maga Jézus ad neki (11-15. v.). Valószínű azonban, hogy ilyenkor két különböző példabeszédet kapcsolnak egybe, amelyek közül az egyik a magvetőre összpontosít, a másik pedig a «magra», a «szó» jelképére.

Az evangéliumi «elbeszélés» egyedüli szereplője valamiféle nagyon fontos személyiség alakját és viselkedését jeleníti meg, akit a hallgatóknak meg kell ismerniük. Csak Istent vagy Jézust személyesítheti meg. Több szerző rámutat ugyan, hogy Palesztinában a vetés ki volt téve az ilyesfajta meghiúsulásoknak,9 Jézus azonban nem valódi helyzetet ábrázol, hanem elképzelt, illetve az előadandó tanításhoz alkalmazott szituációt. A példabeszéd elviseli a valószínűtlenségeket, de nem tűri a képtelenséget. A magvető nem tehetetlen vagy ügyetlen, hanem nagyon derűlátó munkás: abban reménykedik, hogy még a kövek is meglágyulnak, hogy a tövisek elmozdulván teret engednek a kalászok számára, és hogy az út száraz földjéből kihajt a gabona. Egyedül Isten az, akinek nincsenek gátlásai semmiféle típusú emberrel szemben. Jézus azt mondotta önmagáról, nem azért jött, hogy az igazakat üdvözítse, hanem a bűnösöket (5,32), és nem azért, hogy az egészségeseket gyógyítsa, hanem a betegeket (5,31). Tevékenysége a legmegátalkodottabb ellenfelekre, a legmegrögzöttebb bűnösökre irányult. Nem úgy nézett a jókra, a szentekre és a választottakra, hogy közben megfeledkezett a többiekről, hanem mindenkire tekintettel és figyelemmel volt. A terméketlen földterületek, amelyeken a többihez hasonlóan elveti a magot, jóakaratáról és elkötelezettségéről árulkodnak.

A példabeszéd tanítása az evangélium alapvető üzenetét fogalmazza meg: Isten tevékenysége és szava egyaránt szól a zsidóknak és a nem zsidóknak, a jóknak és a rosszaknak. Az embernek nem szabad barátok és «széplelkek» szűk körébe zárkóznia, hanem nyitottnak kell maradnia minden ember irányában. A példabeszéd egyértelmű irányt mutat az evangélizálás számára.

6 Vö. J. Dupont, La parabole du semeur dans la version de Luc, in Fst. É. Haenchen, Berlin, 1964., 97-108. o.; X. Léon-Dufour, La parabole du semeur, in Ét d'Évangile, Paris, 1965., 260-307. o.; B. Gerhardsson, The Parable of the Sower and its Interpretation, NTS 14 (1967-68), 165-193.; I. H. Marshall, Tradition and Theology in Luke (Luke 8, 5-15), in TyndBull 20 (1969), 56-75.; P. Courthial, Du Texte au sermon 17: La parabole du semeur en Luc 8, 5-15, in ÉTR 47 (1972), 397-420.; J. D. Crossan, The Seed Parables of Jesus, in TBL 92 (1973), 244-266.; A. N. Wilder, The Parable of the Sower: Naiveté and Method in Interpretation, in Semeia 2 (1974), 134-151 o.

7 Vö. M. Zerwick, Graecitas biblica, Roma, 1949. II. kiad. 63-64. o.8 Vö. La conversione della Chiesa, i.m. IV. fej., 69-84. o. («Senso biblico di evangelizzazione»).9 Vö. L. Algisi, Gesù e le sue parabole, Torino, 1963., 188-189. o.

A magvető bizakodó, egyben nagyon bátor is. Úgy látszik, mintha egyazon vetés keretében szórná a magot jobbra és balra, de az sem zárható ki, hogy egymást követő vetésekről van szó: három sikertelen és egy gyümölcsöző vetésről. Az átlagos földművelő az első, a második vagy a harmadik sikertelen művelet után elveszíti türelmét; az ország munkásainak továbbra is bizakodniuk kell. Munkásságuk azonban a végén elnyeri jutalmát. Ők arra törekszenek, hogy «alkalmas» talajra vessék a magot, de meglepetésükre és szomorúságukra többnyire kezelhetetlen, száraz, köves vagy tövises talajra találnak. Magatartásuk Jézusét utánozza. Isten nem fárad bele abba, hogy az ember megtérésére várjon. Ilyen módon járt el Krisztus is, és küldöttei is arra kaptak hívást, hogy így cselekedjenek. A megismétlődő sikertelenségek után juthat el a végén az ember olyan eredményekre, amelyek felülmúlják minden várakozását. A szövegből kivilágló missziós vagy evangélizálási törvény kiábrándító, ugyanakkor azonban vigasztaló is. A siker sikertelenségek árán születik. Ha a «harmadik» csalódásnál az ember általában el is áll szándékától, a Lk 8, 4-8 szövege azt sugallja, hogy tegyen újabb kísérletet. Az evangélizálás lassan halad előre; csak a bátor, a hitre és a várakozásra képes misszionáriusok fogják majd meglátni, hogy fáradozásukat siker koronázza.

A példabeszéd nyelvezete (8, 9-10)

9. Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogymit jelent ez a példabeszéd.

10. Ő ezt mondta: «Nektek megadatott, hogymegismerjétek az Isten országa misztériumait,de a többieknek csak példabeszédekben adatik,hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak,ne értsenek».

A példabeszédnek már van történeti bevezetője (1. v.), és most ehhez kapcsolódik egy másik, irodalmi, pasztorális és módszertani bevezetés.10 Minthogy Jézus nem kezdettől fogva, hanem nyilvános működésének csak ebben a szakaszában folyamodik példázatokhoz, Lukács eddig nem magyarázta, hogy mi a példabeszéd, és csak most próbálja ezt megvilágítani.11

A tanítványok kérdését a Mk 4,10 részletesebben és pontosabban írja le. Lukács feltételezi e leírást, még ha nem is utal rá. A tanítványok a magvetőről szóló példabeszédet akarják megérteni (9. v.). Jézus olyan választ ad, amely általánosságban vonatkozik a példabeszédekre, és amely önmagában véve nem is a tanítványoknak (hümin) szól, hanem a «többieknek» (toisz loipoisz: 10. v.). Jézus hallgatói és így az evangélium címzettjei között két egymástól különböző csoport jelenik meg: a kiváltságosak, akiknek megadatott, hogy megismerjék az ország misztériumait, és a többiek, akiknek ez nem adatott meg. Sőt, éppen ennek ellenkezőjét kapják: inkább elvakultak maradnak, mintsem felvilágosultak. Ráadásul úgy látszik, hogy maga Isten a szerzője ennek a nagyon részrehajló és önkényes üdvrendnek. Egyeseknek ad (dedotai), másoktól elvesz. A «megismerni» (gnónai) ige szakkifejezés a hellén világban, és még inkább az a Biblia világában, ahol elsősorban nem intellektuális, hanem vitális kapcsolatot jelent.12 Isten országának misztériumait megismerni annyi, mint élni e misztériumokat. Az Újszövetségben a «misztérium» szó elsősorban nem a rejtett igazságot jelenti, hanem magát az üdvrendet, amely századokon át rejtve maradt és az idők teljességében nyilvánvalóvá vált Jézus Krisztusban.13 A jelenlegi lukácsi szövegösszefüggésben «Isten országának misztériumait megismerni» annyi, mint elnyerni a messiási üdvösséget.

Az a megkülönböztetés, amelyet e rövid részlet szemmel láthatóan a tanítványok és a 10 Vö. L. Cerfaux, La connaissance des secrets du royaume d’après Matt. XIII, 11 et parallèles, in NTS 2 (1955-56), 238-

249.11 Az evangélisták egységesek abban, hogy a példabeszédet Jézus működésében a kezdettől távolabbra helyezik, ami annak a

jele, hogy a jézusi működésnek közbülső és nem kezdeti szakaszáról van szó.12 Vö. R. Bultmann, gignószkó, in G. Kittel, Grande Lessico del N.T., i.m., II. k., 461-542. o.13 Vö. Ef 1,9; 3,3; Kol 1,26; 4,3.

többiek között feltételez, ellentétben áll a szokásos jézusi tanítással, amelyről Lukács előszeretettel beszél. Az is lehet azonban, hogy az értelmezés bizonytalan, vagy éppenséggel hamis. A «többiek» (hoi loipoi) azok, akik nem tanítványok. A Mk 4,11-ben ezek a «kívülállók», azaz gyakorlatilag Jézusnak és az apostoloknak ellenfelei, akik felemelték szavukat a bűnös asszonyról szóló elbeszélés végén (7,49). Az evangélium két szokványos csoportját egyrészt a «tanítványok» (a tizenkettő és a figyelmes nép), másrészt az írástudók és a farizeusok (követőikkel együtt) alkotják. Az utóbbiak ellenséges magatartást tanúsítottak a síksági beszéd alkalmával, és Jézus velük szemben használja a példabeszéd nyelvezetét. Az erre a döntésre adott márki indoklás gyakorlati, pasztorális jellegű magyarázat: «amennyire csak föl tudták fogni» (4,33), azaz készségük mértékének megfelelően. A nyílt beszéd az ellenkező hatást váltaná ki, mert feszültségük és ingerültségük miatt már nem lettek volna képesek ezt elviselni. A példázat lefátyolozta az igazságot, és ennek megfelelően mérsékelte az ütközés erejét. Jézus megszakíthatná velük a kapcsolatot, a szembesülést és a párbeszédet, de ez nem felelne meg az Atya tervének és az ország misztériumainak, amelyek rejtve maradtak volna számukra.

Ha megfelel a valóságnak, amit Márk mond (4,33), a példabeszédekben szólás valódi okai módszertani okok és nem olyan teológiai jellegű indítékok, mint amilyenek Lukácsnál és még inkább a Mt 13, 10-17-ben megjelennek. Taktikai visszahúzódásról van szó, és nem szándékos, büntetésként adott elvakításról.

A példabeszéd műfaja az ellenfeleknek volt szánva, minthogy azonban nem fogadták be, ezt az alkalmat is elszalasztották Krisztus üzenetének megértésében, amelyet velük ellentétben a tanítványok felfogtak. Ezek, akik megértették, továbbra is kapnak. Az ellenfelek azonban, akik még a nyílt beszédet sem értették, elveszítik a számukra példázatokban megfogalmazott tanítást is. Nem birtokoltak, és még azt is elveszítették, amit birtokolhattak volna (vö. 8,18; Mt 13,12).

Az evangélisták nem filozófusok, és ezért közvetlenül Istennek tulajdonítanak olyasmit is (10. v.), amiért kizárólag az ember a felelős. Az elvakultság nem a példabeszédekben szóló Jézus célja volt, hanem beszédeinek ellenfeleinél elért eredménye.

A példabeszéd értelmezése (8, 11-15)

11. A példabeszéd értelme ez: «A mag Isten igéje.12. Az útfélre esők azok, akik hallgatják, de aztán

jön az ördög és kiragadja a szívükbe hullott igét,hogy ne higgyenek és ne üdvözüljenek.

13. A köves talajra hullottak azok, akik meghallgatjákaz igét, be is fogadják örömmel, de nem ver bennükgyökeret; egy ideig hisznek, de a kísértés idejénelpártolnak.

14. A tövisek közé esők azok, akik hallották az igét, deamikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága ésélvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést.

15. Akiknél pedig jó földbe esett, azok igaz és jó szívvelhallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznakállhatatosságban».

A magvetőről szóló példabeszéd (4-8. v.) magyarázata az ige hallgatására vonatkozó allegóriaként jelenik meg.14 A magvető eltűnt, és helyébe lépett a «mag». A sajátos megjelenésű és vegetációjú földterületek az evangéliumi üzenet hallgatóinak négy különböző típusát jelképezik. Már a címzettek sem ugyanazok. A példázat a tömegnek szólt (4. v.), a magyarázat azonban a tanítványok, illetve a hívők köréhez (9. v.). A lukácsi közösség ebben az

14 Vö. H. Schürmann, Lukanische Reflexionen über die Wortverkündigung in Lk 8, 4-21, in Ursprung und Gestalt, Düsseldorf, 1970., 29-41. o.; J. Gervais, Les épines étouffantes (Luc 8, 14-15), in ET 4 (1973), 5-40.

«értelmezésben» saját helyzetét ábrázolja, vagy általánosságban az egyházét, amely tagjaiban különféleképpen rétegződik. Nem minden kereszténynek «egy a szíve és a lelke», miként egykoron, vagy miként ennek lennie kellene (vö. ApCsel 4,32). Úgy látszik, a «régi» hit erejét vesztette, sőt egyesekben egyenesen hajótörést szenvedett (12. v.). Az «ördög» bőségesen aratja áldozatait. Az égi madarak helyett, amelyek azért jöttek, hogy felcsipegessék a magokat, immár a «levegő birodalmának fejedelme»15 jelenik meg, hogy elrabolván az igét a hívők szívéből ezek eltávolodjanak Krisztustól és elvesszenek. A közösség feljegyezte immár a hitehagyás első eseteit, és Lukács megpróbál magyarázatot vagy mentséget találni ezekre. Az «út keresztényei» ők, akik őrizetlenül vagy az úton találkozó zajoknak és sokféle hangnak kiszolgáltatva hagyták az igét. Nem csoda, hogy ezek a végén az igét túlharsogták vagy kioltották. Az eredeti lendület és lelkesedés, amely az első hívők lelkét örömmel (khara) töltötte el, nem alakult át mély meggyőződéssé és a jó iránti elkötelezettséggé (13. v.). A köves talaj nem olyan száraz, mint az út, meghozhatta volna gyümölcseit, de nagyobb gondosság és figyelem lett volna szükséges a mag meggyökereztetéséhez. Ez azonban hiányzott; ráadásul jöttek a megpróbáltatások, a nehézségek (peiraszmosz), a kedvezőtlen szelek, és a növekedés megállt. A szerző az éretlen keresztényekre gondol, akik az első megpróbáltatásokkal (üldözésekkel) vagy a belső ellentétekkel nem tudtak szembesülni, hanem elhagyván első lelkesedésüket meghátráltak (13. v.). A jó mag kevéssé gyökerezett meg lelkükben, s ha netán kicsírázik, nem sikerül növekednie, mert hiányzik a mélyre ható gyökérzet, a meggyőződés és az elhatározás komolysága.

Más erők is jelentkeztek a közösségben, amelyek korábban nem mutatkoztak, és úgy látszik, hogy még az ördög is befészkelte magát. Még azok a hívők is, akik valamiféle előrehaladásról tettek tanúságot életükben, kezdenek engedni olyan törekvéseknek és eszméknek, amelyek ellentétben állnak az evangéliumi eszményekkel. A földi gondok, a gazdagság szeretete (ploutosz) s az élet örömei (hédonai) fölébe kerekedtek a lelki értékeknek és elfojtották ezeket (14, v.). Az a föld, amelyen a tövisek fölnőnek, éppenséggel gyümölcsöt hozó növényeket is teremhetne. Ha ez nem történik meg, ennek oka az elkötelezettség és főleg az önmegtagadás hiánya. A mag fejlődésnek indult, de nem jutott el az érettség állapotára (teleszphoreó). Amikor a környezet hőmérséklete lehűl, a növények nem fejlődnek tovább.

A kép, amelyet az evangélista rajzol saját egyházáról, eléggé sötét, de inkább az ő pasztorális gondjairól árulkodik, és nem történelmi helyzetet ábrázol. Nem valószínű, hogy a közösségek ilyen mértékben közönyössé váltak, vagy hogy ennyire csökkent volna kezdeti buzgalmuk, de a veszélyek (peiraszmosz) feltehetően nagyok voltak, ha az evangélista ilyen kemény kifejezéseket enged meg magának.

A közösségben azonban nem mindenki tért le a helyes útról. Egy bizonyos százalék, amely — figyelembe véve a példabeszédben mutatkozó arányokat — talán nagyon alacsony, a nehézségek ellenére is elkötelezett módon éli a keresztény életeszményt. Ők azok, akik jó (kalé) és őszinte (agathosz) szívvel rendelkeznek. A szív a zsidó számára a gondolatok és az elhatározások székhelye. Ezért a «jó szívű» kifejezés nem jó karakterű embert jelent, hanem határozott és a jócselekedetekben komolyan elkötelezett személyt. Ez a Lukács bemutatta csoport a tökéletes keresztények és a valódi hívők csoportja. Az ő hitük sem volt mentes a próbatételektől, de ezek a próbák ahelyett, hogy eltérítették, meghátrálásra vagy bukásra késztették volna, inkább megerősítették őket a hallott igében. Míg a többiek (az első három csoport) nem hoztak gyümölcsöt, s még az érettség állapotába (teleszphoreó) sem jutottak el, ők sok gyümölcsöt (karpophoreó) teremtek. Mindegyikük hallotta az igét, de csak ők tartották meg (katekhó) jó és igaz szívvel (kardia kalé kai agathé). A próbatét (peiraszmosz) ahelyett, hogy megállította volna a növekedését, meggyorsította a növény érését. Ezeket a kitartás vagy állhatatosság (hüpomoné) jellemzi, míg a többieket a felszínesség és a könnyelműség.16

Lukács jó lelkipásztorként azon fáradozik, hogy a közösséget és az egyes hívőket arra

15 A kifejezés nem lukácsi, de alapjában véve bibliai eredetű. Vö. Ef 2,2: «igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez».16 Vö. F. Hauck, hüpomoné, in G. Kittel, Grande Lessico del N.T., i.m., VII. k. 44-46. o.; L. Cerfaux, Fructifier en supportant

(l’épreuve): A propos de Luc,, VIII, 15, in RB 64 (1957), 481-491.

ösztönözze, gondolkodjanak el helyzetükön és mérlegeljék a rájuk leselkedő veszélyeket.

(DAVID GOODING: Az evangélium Lukács szerint. Evangéliumi Kiadó):

4. Isten országának titkai és üdvözítő terve (8,4-21)

A 3. tételben bizonyítékot találtunk arra, hogy a Krisztus által hirdetett szabadítás valódi és hatékony. Sok ember számára azonban az üdvösség egész kérdése, annak elfogadása és hatása érthetetlen titkot jelent. Értik az erkölcs fontosságát, és az intés, hogy jobb életet éljenek, helyeslést kelt bennük. Az is elfogadhatónak látszik számukra, hogy reménykedjenek: ha a tőlünk telhető legjobbat tesszük, amit tehetünk, gyengeségünk és kísértéseink ellenére, Isten végül is kegyelmes lesz megítélésünkkor. De az a gondolat, hogy egy ember ebben a jelenlegi életben meghallhatja Isten szavát, hihet benne és üdvözülhet (lásd: 8,12), alig érthető számukra. Mindenek felett álló titok ez, és a Sátán is minden lehetőt el fog követni, hogy megakadályozza, hogy gyökeret verjen szívükben (lásd: 8,12). És amikor a dolog tovább bonyolódik azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy sok szabadulással kapcsolatos kijelentés nagyon is kétes, vagy éppen hamis, hajlamosak rá, hogy elvessék az egész dolgot, mint amely felfoghatatlan, ha nem éppen illúzió.

Ahogy Krisztus mondja, a most előttünk lévő igeszakaszban (lásd: 8,10) várható ez a nehézség a szabadítás megértésénél. Isten szabadításának terve, vagyis országának megalapítása kétségkívül titok; bár a „titok” szó Krisztus ajkán némileg eltérő jelentéssel bír, mint szokásos modern szóhasználatunkban. Azt jelenti, hogy Isten szabadításának útja egy Isten által kigondolt terv, amelyről senki soha nem tudna meg semmit, ha Isten ki nem jelentené. Ő természetesen kijelentette Igéjén keresztül, majd végül és teljesen Krisztuson és apostolain keresztül (lásd: Ef 3,1-13). Ez tehát nyílt titok. Mégis, annak ellenére, hogy nyílt titok, az emberek sohasem fogják megérteni, ha Krisztus ki nem jelenti nekik Isten élő Igéjét helyezve szívükbe.

Ez nem jelenti azt, hogy bizonyos emberek automatikusan és mindörökre ki vannak zárva az üdvösség megértésének lehetőségéből. Ezt bizonyítja mindaz, amit Krisztus a magvető példázatában mondott. Ez a példázat arra szolgál, hogy megmagyarázza azokat a folyamatokat és reagálásokat, amelyek megindulnak akkor, amikor Isten Igéjét hirdetik annak teljes élő hatalmával, hogy hitet ébresszen, a hit pedig szabadulást és az üdvösség megértését hozza magával. A tanítványok sem értettek többet a példázatból, amikor először hallották, mint a nép többi része. De azt megértették, hogy Krisztushoz kell menniük és tőle kell kérniük a további magyarázatot (lásd: 8,9), és Ő természetesen megadta nekik. Így van ez az üdvösségre vonatkozó minden dologgal. Ha a szabadulás felkínálása először homályos beszédnek tűnik, amelyet nehéz megérteni, a hallgató imádságban mindig Krisztushoz fordulhat a szükséges magyarázatért. Meg fogja kapni.

Most azonban foglalkozzunk azokkal, amelyeket ez alkalommal mondott el, vagyis a magvetőről, a lámpásról és a családról szóló példázatokkal.

A magvető példázata (lásd: 8,4-15) azt jelenti ki, hogy négyféleképpen reagálhat az ember a szabadítás felkínálására Isten Igéjének hirdetése nyomán. Az első valamilyen, magától a Sátántól származó közvetlen akadályoztatás (lásd: 8,12) hatásának megnyilvánulása. A második az, hogy bár az igét felszínesen befogadják, sohasem engedik gyökeret verni; és amikor kísértések jönnek, nyilvánvalóvá lesz, hogy az Ige befogadása sekélyes és gyökértelen volt. A harmadiknál az Igét bizonyos komolysággal hallgatják; de mielőtt véghez is vinnék elhatározásukat, hogy befogadják és engedelmeskedjenek neki, ennek az életnek gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt bennük, és nem hoznak gyümölcsöt.

Ezek közül egyik fogadtatás sem megfelelő. Az egyetlen értelmes válasz az, amikor az emberek igaz és jó szívvel hallgatják az Igét, meg is tartják és termést hoznak állhatatossággal (lásd: 8,15). Isten Igéje a maghoz hasonló, élő dolog. Ahol kedvező alkalma van rá, megmutatja élő erejét a gyümölcstermés által. Ha nincs maradandó gyümölcstermés, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon Isten Igéjét valóban befogadták-e, mint ahogy Simonnál a Krisztus iránti

szeretet és hála teljes hiánya, azt bizonyította, hogy ő soha nem nyert bűnbocsánatot és üdvösséget. Az örvendezés és elragadtatás időleges kitörései sem igazi bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy az Igét befogadták. Türelmes folytonosság szükséges a gyümölcsöző teljes növekedéshez (lásd: 8,13-14).

Hasonlóképpen a lámpás példázatának (lásd: 8,16-18) is az a célja, hogy figyelmeztessen: „Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok” (8,18), vagyis legyen gondunk arra, hogy mit teszünk azzal, amit hallottunk. Vannak emberek, akiket ha rálehetne venni, hogy megvallják, hol állnak, azt vallanák meg, hogy befogadták az evangéliumot. Mégsem beszélnek soha semmit róla, még barátaiknak, vagy gyermekeiknek sem. Ez azonban nagyon furcsa magatartás. Az evangélium természeténél fogva világosság. Senki sem gyújt soha lámpást azért, hogy aztán letakarja edénnyel, vagy ágy alá rejtse; oda fogja helyezni, ahol fényt adhat és látható. Lehetetlen egyébként, hogy valaki tartósan elrejtse, hogy hol áll az evangéliummal kapcsolatosan. Ami el van rejtve, előbb vagy utóbb napvilágra kerül, ha az valóban megvan. Ha az ember, aki úgy gondolja, hogy megkapta az evangéliumot, elrejti, és sohasem hozza nyilvánosságra, fennáll a veszélye annak — amint a 8,18 jelzi —, hogy egyszercsak úgy találhatja, amikor önmagában az evangélium realitását keresi, hogy az valójában nincs meg neki — és soha nem is volt.

Végül a család példázata (8,19-21) is ugyanazt hangsúlyozza: ha azt állítjuk, hogy élő közösségünk van Jézus Krisztussal, akkor ha valóban megvan ez a közösség, annak bizonyítéka nem csupán erre vonatkozó állításunk lesz, hanem az, ahogy Isten Igéjét hallgatjuk, engedünk neki és aszerint cselekszünk. Ha az Ige hallgatása, az engedelmesség és cselekvés hiányzik, akkor e közösség meglétét illetően komoly kétségek merülnek fel.

Igehirdetések:

(BALIKÓ ZOLTÁN: Isten iskolájában. Luther Rózsa Alapítvány):

„Nektek megadatott, hogy értsétek...”

Lukács 8,4-15

„Amikor nagy sokaság jött össze azokból is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, ezt mondta nekik példázatban: »Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kinőtt, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnőtt, százszoros termést hozott.« Majd emelt hangon hozzátette: »Akinek van füle a hallásra, hallja!« Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. Ő ezt mondta: »Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látják, ne lássák, és akik hallják, ne értsék. A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem engedik, hogy gyökeret verjen bennük: ezek hisznek egy ideig, a megpróbáltatás idején pedig elpártolnak. Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt bennük, és nem érlelnek termést. Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.«”

Szeretteim! Ritka alkalom. Nagy sokaság Jézus körül. Vannak falusiak, meg bőven városból érkezettek. Éppen ezért először ne időzzünk azon, hogy Jézus miért mond nekik példázatot. Igaz, hogy manapság is sokat emlegetjük, szemléletessé kell tenni a dolgokat, talán így könnyebben kötődik az emberekhez. Amikor Jézus elmondja ezt, hogy is jegyzi fel Lukács? Emelt hangon, tehát kiáltva, Jézus a sokaság felé fordulva még ezt fűzi hozzá: „Akinek van füle a hallásra, az hallja!” Ez figyelmeztetés. Nagyon érdekes, hogy a sokaságot ez nem érinti. A sokaság tudomásul veszi ezt a váratlan záróakkordot, amikor a Názáreti Jézus elkiáltja magát, de csak a tanítványokról halljuk ekkor, hogy a tanítványok elkezdik faggatni Jézust: Mit is jelent ez a példázat?

S itt egy percre meg kell állni. Mindig azok a tanítványok, akik feltesznek kérdéseket. Akiknek a szívében valami elindult. Gondolkodásukban valami elkezdődött. Mivel az, amit hallottak, valahogyan feszültségben van élettapasztalatukkal, eddigi neveltetésükkel, vagy az uralkodó világnézettel, koreszmével, hát elkezdenek kérdezni, hogy hogyan lehetséges ez? Mit jelent ilyen és ilyen konkrét esetben az, amit Isten országa rendjeként szólt nekik. Mindig az jellemzi a tanítványt, hogy beleszól, és kérdést tesz fel. A legkedvesebb tanítványok mindig azok, akik beleszóltak például a konfirmandus órán: ezt nem értem, Zoltán bácsi. A szívem ilyenkor mindig megmelegedett. Hát akkor figyelj! A többiek néztek áhítatosan, olyanok voltak, mint a köves föld. Nagyon jó hangulat, kedves érzések, de semmi komolyság. Lekonfirmált, és eltűnt a gyülekezet életéből, mert nem volt nedvessége, nem tudott gyökeret verni a szíve. Tanítványnak lenni az mindig azt jelenti, hogy tele van kérdéssel. Így olvassa a Bibliát is. Ez a mai textus számomra napok óta nagyon sok izgalmat jelentett. Minden szabad percemben ekörül forogtak gondolataim, mert rengeteg kérdés vetődött fel az én szívemben is, gondolom mindenki szívében, aki hallotta a felolvasást. Nektek adatott? Azoknak példázatokban? Hogy hallván ne halljanak, látván ne értsenek? Ez bizony fogas kérdés és nehéz ügy. Miről van itt szó valójában? Nem azért jött Jézus, hogy elénk tárja Isten országa dolgait? Azt a régesrég elveszített és teljesen elfelejtett atyai házat? Hát nem azért jött? Hiszen azt mondta, én vagyok az út! Az Atya nevében jövök, aki engem látott, látta Őt! Nem így kezdte mindig a szavát, a beszédét? Akkor hogy lehet, van, akinek titok marad, van, akinek megmagyarázódik, és kinyilatkoztatáshoz jut. Igen, itt érezzük már azt, ami számunkra nehézzé teszi az Isten országa dolgainak a megértését a mai vasárnap is. Dehát akárhogy csűrjük-csavarjuk, a tényekkel számolni kell. Jézus megérkezik közénk ma, miközben beszél, nem mindig történik teljes győzelem. Nem mindig történt akkor sem, hogy akik hallgatták, befogadták örömmel, és Jézus nyomába szegődtek. Hányan és hányan ellenálltak neki, hányan intettek, hogy nincs magánál, bolondnak mondták. Volt, aki olyan erkölcsös egyéniség volt, azt mondta Jézusra: ah, ez a bűnösök barátja! Jézus útját sem jelzi végig osztatlan győzelem. Tele van vereséggel és kudarccal, épp úgy, mint ma. Mint talán a te keresztyén életed és szolgálatod. Talán évek óta próbálod elérni a melletted élőnek a szívét, s az olyan kemény, mint a letaposott út. Mondod, kérleled, imádkozol érte, bizonyságot teszel, de lepereg minden. Nem ismerős ez számunkra? Talán inkább ez a tapasztalat a túlnyomó. Hát hogyan van az egész? Kinyilatkoztatás és mégis titok? Mi magyarázza azt, hogy nektek megadatott, azoknak ott kint pedig példázatokban?

Ezzel a ténnyel számolni kell. Előttem csak így kezd valami világosodni. A kettő együtt van: kinyilatkoztatás és titok. De azért titok, mert én vagyok tele annyi képtelen, bárgyú elképzeléssel, világnézeti maszlaggal, tökéletesen erkölcstelen gondolkozásmóddal, annyi megtűrt bűnnel, annyi szennyel, hogy énmiattam válik titokká a kinyilatkoztatás. Ő nem tesz különbséget! Mindenki elé odatárja Isten országa kulcsait válogatás nélkül. Ez volt az apostoli korszak egyik legmegrázóbb tapasztalata. Péter ott Kornéliusz házában azt se tudja, melyik lábára álljon. Mondja: most már én is tudom, hogy az Úr előtt nincs személyválogatás. Nincs! Egyedül nála nincs! Ő mindenki számára szélesre tárja az atyai ház ajtaját. Ha valaki nem megy be, ha valakit nem érdekel az egész ügy, vagy valaki nézi a nyitott ajtót, és lelkesen énekel: milyen nagy az Úr kegyelme, de aztán nem él belőle. Ezekről szól a példázat rejtelmes gondolatsora. De nem azért titokzatos, mert az Isten így rendeli, hanem mert mi ilyenek vagyunk. Bennünk van az oka. Talán még világosabban: a szó maga, kinyilatkoztatás, azt jelenti: vastag függöny. Mi lehet mögötte? Lehet találgatni, képzelődni. Teszi is az ember ezt, amióta a történelem tart. Ezt hívják filozófiának meg ideológiának. Az emberi találgatások, mi van a függöny mögött? Jön Jézus, a függönyt széthúzza. Végre minden világos. Ez a küldetése. Leleplez. Van egy asztal, nem tudom, mi van a lepel alatt. Lehet találgatni, tapogatni, melléfogni bőven. Jézus lerántja a leplet, mindenki látja szemtől-szembe. Az ajtó zárva van. Kik vannak bent? Lehet ismét spekulálni egy életen keresztül, ilyen vastag könyveket írni a spekulációimról. De amikor kinyílik az ajtó, akkor látom. Biztos látom? Biztos tudom? Nem történik meg velünk az, hogy annyira tele vagyunk a saját koncepciónkkal, hogy egyszerűen látok – és nem látok! Mint az a szegény kis nénike, nagy csapás érte, ellopták az áruházban a pénztárcáját nyugdíjjal együtt. Dohogva, szomorkodva megy, nem veszi észre, hogy a lámpa pirosat jelez, de ő megy a zebrán. Isten csodája, hogy nem gázolta el az autó. Mi nem szoktunk

így lenni? Tele vagyunk valami gonddal, tele vagyunk valami perzselő vággyal. Nem tudunk másra gondolni, ott ülünk a társaságban, tesszük a dolgunkat a konyhában, megyünk a gyárba, de szívünk, eszünk másutt jár. Olvassuk a betűket, de fogalmunk sincs róla, mint a diák, aki kiteszi a könyvet maga elé, nagyon komolyan olvassa, de megkérdezem egy óra múlva: próbáld elmondani. Kiderült, hogy nem is figyelt oda. Mi nem vagyunk így nagyon sokszor? Ide hozzuk a templomba is az otthoni problémáinkat, ritkán örömeinket, sűrűbben a keserűségeinket, csalódásainkat. Ki-ki a magáét, bőven van mindenütt. Egyiket az tesz majdnem tönkre, hogy a nazarénus anyósa állandóan magyarázza, mondja, mondja a dolgokat. Hozza ezt a gondot. Bőven van közöttük olyan, akit a hívő családtag tesz már majdnem tönkre, mert nincs annyi szeretete a hite mellett, hogy békén hagyná a lányát vagy a fiát. Hát maradjon csendben. Olvasson, kézimunkázzon, tanuljon, de ne mindig darálja azt a szent szöveget. Szeretet nélkül mit ér a hit?

Ide hozzuk a gondjainkat, csökkent a látásunk, alig tudunk botorkálni az úton, egyre rosszabbak az ízületi fájdalmaink, „mi lesz a mozgásképességemmel, kire maradok öregségemre”. S jönnek a fiatalok, ó, mennyi sérüléssel, mennyi szorongással. Annyi rossz példát látnak, alkoholizáló szülőket, csúnya, káromkodó beszédeket, ellentmondásos dolgokat. Hozzuk magunkkal. Veled nem történt még meg? Templomból mész kifele – ó, ha megtörténne mindnyájunkkal minden vasárnap, egy angyal megfogná a kabátunkat: mondd, mit szólt hozzád ma az Ige? Adj számot az igevételedről. Testvérek, lehet ám, hogy az ülőhelyedről a Dischka utcáig már eltűnt. Mert itt van ám az a fekete madár, nem varjú, ördögnek mondja Lukács, az orvos, aki pedig nem volt primitív ember, aki babonákban gondolkodjon. Az orvos nem szégyelli megfogalmazni így, hogy jön az ördög! Kikapja a szívedből azt, amire rászorulsz, ami pontosan adna erőt ahhoz a nagyon nehéz úthoz, ami belső fényt adna vakságodhoz, ami meghosszabbítaná toleranciádat, hogy lehetetlen családi körben azért csak tovább tedd szeretetben dolgodat. Pontosan azt lopja el tőled. Nem ismerős tapasztalat ez? Akkor ne mondjuk azt, hogy ez titokzatos dolog. A görögök legyintettek, és azt mondták bolondság, a zsidók azt mondták: botrány! Keresztről beszélni meg Megváltóról, ez a kettő nem fér össze. Vagy keresztre szegezhető rabszolga, cégéres gazember valaki, vagy Messiás. Golgotai keresztfán elvérezni így, ugyan már! A zsidó megbotránkozik. De vannak mai görögök és mai zsidók, ugye. Szekuláris okosok, és vallásos bárgyú elmék hihetetlen számban. Annyi a szekta, mint nyáron a gomba az erdőben. Mind vallásosan, mind vallástalanul elképzelések, koncepciók garmadája. Ettől nem halljuk. A függönyt széthúzza Jézus, de mi azt látjuk, ami bennünk van. Lerántják a leplet a dolgainkról, hogy végre minden a helyére kerüljön, hogy tudjunk élni, tudjuk tenni azt, ami ránk van bízva, dehát tele vagyunk a saját akaratunkkal. Ó, ez az ember, te és én, hát mi vagyunk ezek, akikről szól Jézus. Ott a palesztinai határban a nagy tömeg láttán ezt a különös evangélizációt tartja és hozzá tette: „Akinek van füle a hallásra, hallja!” Olyan, mint egy szemaforjelzés az éjszaka sötétjében. Olyan, mint a figyelmeztetés: vigyázz, valami e mögött, valami e felett van, az a fontos, amiért elhangzott! A sokaság ezt nem hallja, a bárgyú tömeg ebből nem érzékel semmit. Talán ismételget: de gyönyörű, milyen lírikus volt ez a szép szöveg, hát azért mégis, nem akárki ez a Názáreti. Itt megállnak. Csak hangulat, egy ünnepi jó érzés, valami vallásos kielégülés. Iszonyat, mi minden fér bele az ember szívébe és eszébe.

De a tanítványok elkezdenek izgatottá válni, s bevallják őszintén: nem értjük. Mire figyelmeztetsz Mester? Mit akarsz ezzel mondani? Akkor elébük tárja Jézus, hogy a kinyilatkoztatás az félreérthetetlen. Testvérek, senki olyan egyszerűen nem beszélt még ebben a világban, mint Jézus. Most, hogy elég sok régi szöveget olvasgatok különféle nyelven, most még jobban tudom, mint valaha: Jézus az egyetlen az egész világtörténelemben, aki úgy szól, hogy azt mindenki megérti. Analfabéta, egyszerű falusi lelkek, városi utcagyerekek, teljesen kétes egzisztenciák, legsötétebb lyukakból előkerülő némberek, mindenki érti. A papi beszéd az nem tud ilyen egyszerű lenni, az egyház is sajnos tolvajnyelvet épített, ez elég nagy nyomorúságunk, de Jézus egyszerű szava szélesre tárja mindenki előtt Isten országa megismerését. Ha tehát valaki kívül marad, ezért marad kívül, mert lepereg róla minden. Testvérek, el lehet jutni dacos nemek során egy olyan állapotba, amikor már nem is érzem Isten országának az impulzusát. Mellettem emberek megrendülnek, férfiak zokognak, mellüket verik,

vallják bűneiket, ez meg ott ül, mint egy tuskó, mint a taposott út, és vigyorogva viszi az ördög a zsákmányt, a neki szánt Igét ő zabálja meg! A neki adott erőt a saját céljára fordítja. Nemcsak hogy ő nem lesz áldott, hanem hatalmasabbá teszi minden ember ellenségét, az ördögöt. Ennél rosszabb üzlet a világon nincs. Ez történik lépten-nyomon, minden gyülekezetben, ahol Jézus evangéliuma felhangzik. S azok a kedves lelkek, akik olyan szépen tudnak beszélni, meghatódni különféle összejövetelek során, de akkora kövek vannak bennük. Itt minden arra megy, hogy aki a kinyilatkoztatás fényébe kerül, az lépjen át a küszöbön. Az menjen szembe a fénnyel, egyre növekvő örömmel, békességgel, egyre gazdagodó erejével, egyre értelmesebb szolgálataival, mint aki siet, mert tudja, hol van a helye, és szíve minden szeretetével már oda vágyódik. Hát hogy menne, amikor az élet gondjai az, hogy a „szomszéd kétszintes présházat épített, hát én nem maradhatok egyszintes présházban. Igaz, hogy rá fog menni az egész esztendőm, minden szabad szombatom és vasárnapom, de ennek muszáj meglenni!” Testvér, az ilyen ember számára valóban titok az, hogy a másik mért tudja letenni a szerszámot, az a másik miért tudja megfőzni úgy a vasárnapi ebédet, hogy itt lehessen, s a harmadik mért mondja a váratlanul jött vendégeknek, mi megyünk a gyülekezetbe, ha barátaink vagytok, velünk jöttök. Ha nektek nem kell, ami nekünk annyira drága, akkor nem vagytok barátaink. Mert ez az igaz beszéd. Aki ilyet mond, az érthetetlenné válik azok számára, akik aztán elém terítik sűrűn, ha betévedek hozzájuk, a magyarázkodásaikat, egyszer influenzás voltam, egy-szer az ángyikám jött, meg ez jött közbe, meg építkezni kellett, hát ezért nem voltam három év óta. Nem Jézusban van a hiba, mintha az Ő kinyilatkoztatása különbséget tenne, hogy nektek tanítványaimnak adom, nekik nem adom. Adná nekik is, de nekik nem kell! Nem kell, mert megtűrik életükben a kettősséget. Testvérek, valamivel nem számolnak – a tövises földnek a képét boncolgatom –, hogy az ember szíve gonosz. A Biblia első lapjain tessék elolvasni Istennek a világos és perdöntő kijelentését: „az ember szíve gyermekkorától kezdve gonosz!” Ma meg azt mondják, hogy jó. A Szentírás azt mondja, hogy a föld miattatok átok alatt van. Ma meg azt mondják, hogy korlátlan fejlődés áll az emberiség előtt. Nem számolnak a valósággal. Pedig mindenki, aki a bűnnek az iszonyatát csökkenti, az ördög munkáját végzi. Azzal kell számolni, ami a valóság. Mint a tövises földdel. Ránézve nagyszerű a kert földje, ígéretes. Vesd be, palántázd be. A tövis, a gaz, az mindig gyorsabban nő. És ha nem kelsz a mag, a palánta védelmére, akkor nézhetsz ám az aratás napjára. A földnek édes gyermeke a gaz, és mostoha gyermeke a nemes palánta. Az emberszív számára természetes a bűn, a gyűlölet, az irigység, a rosszakarat, a pletyka, a rágalom, a hazugság. Ez világos, mert ilyen az ember szíve. Az az út, hogy valaki igazat mond, valaki megbocsát, valaki újra csak szeret, és tovább remél, és nem hagyja abba az imádságot, és vállalja a szolgálat újabb és újabb terhét, ez idegen az ember szíve számára. Nem szabad hazudni. Ma tele vagyunk olyanokkal a társadalmunkban, csupa idealista ember, persze ezt ránk fogják, ez mutatja, hogy milyen sötétségben járnak. Ők az idealisták! Aki ennyire nem ismeri az ember természetét, az idealista. Meg azt mondják, hogy szabad-e használni a fenyítéket gyermeknevelésre? Az Úr megmondta, hogy fenyíték nélkül nem lehet. Nem szereti az atya a gyermekét, ha nem fenyíti meg! Csak nézz el mindent a gyermekednek, hogy turkál az ételben, hogy nem tartja magát tisztán, nem fogad szót, csak mosolyogj rajta, csak bízzál benne, majd kinövi. Jaj, de szomorú öregséged lesz, Testvér! A gazt simogatod, vagy megöntözöd a tarackot? Hát annak kapa kell! Micsoda zűrzavar! Hát persze hogy nincs termés. De nem azért, mert predestináció van. Az Úr nem azt mondja: húzok egy vonalat, erre jobb felé, ezek az én gyermekeim az új világban, a többivel nem törődöm. Micsoda őrült gondolatok. E mögött is benne van az ember vallásos, álnok, mentegetőzése. Csak áthárítani a felelősséget nem lehet. Te és én vagyok felelős! Mert engedtem és engedted, hogy szívünket keményre tapossák. De sok ember ment át életünkön, de sok lépés, de sok lábnyom. A végén olvasom és nem értem, ott ülök és olyan idegen számomra minden. Nem azért mert te modern vagy, mi pedig elmaradt túzokok. Nem azért van ez így, Testvér, mert Isten pártos volna, neked nem adja kegyelmét, hanem azért, mert nagyon messze estél. Ha nem jössz sürgősen vissza, mi lesz veled az aratás napján? Igen, a tény így mutatja; kinyilatkoztatás és titok. Ha Isten felől nézed, csak kinyilatkoztatás. Mindenkinek meggyőzően, világosan és egyszerűen. Ha magad felől nézed, akkor látod, rossz neveltetésünk, rengeteg rossz példa hatására, összeolvasott maszlagok, mennyi tanult, belénk

vert filozófiák, ideológiák hatására én vagyok az, aki miatt nem látom, nem hallom, nem értem a dolgokat, hogy kicsoda az ember és kicsoda az Isten, mért van az élet, és mért van a halál. Mi a dolgom ebben a városban? Nem Isten miatt nem érted, hanem a te szíved és elméd miatt. Ezért kiált Jézus evangélizáló beszéde után, hogy akinek van még füle arra a belső hallásra, az hallja meg. Annak ne csak egy ünnepi élménye legyen, egy csodálatos, ritmikus, bájos parabola, hogy milyen is a palesztinai termésviszony, milyen fajta földek vannak, és hogy megy végbe az aratás majd. Nem! Hanem feltegyen kérdést, leüljön Jézus lába elé, olvassa a Bibliát, és megjegyzi, ezt meg kell kérdeznem, meg kell beszélnem, ezt nem értem. Tudjátok, hogy milyen kevesen jönnek hozzám azzal, hogy nem értettem a múlt héten ezt a Losung-igét, nem tudom hova tegyem azt a kontextust az Ószövetségből? Nagyon ritkán jönnek hozzám. Én nem is tudom, hogy van-e még rajtam kívül lelkész, aki teológiailag ennyire művelt és lelkileg érett gyülekezetben van, mint itt én.

Emlékszem még a régi vasgyári munkás-gyülekezetre. Ott nem egyszer hiába várt a feleségem az ebéddel, elég későn mentem haza, eljöttek hozzám a nagydarab fickók, és azt mondták, hát ezt nem értem, amit ön mondott, abból egy kukkot nem értek, mert – és mondták az érveiket. Jöttek haza szemináriumból, meg a mindennapi életükből, de kérdeztek. Nem mondták azt, hogy ezt a pap mondja, de valójában ez az igazság, ebből élünk, legfontosabb dolog a pénz. Ez sem áll! Az igaz ember hitből él! Nem úgy, hogy együtt a gaz, meg a mag. A gaz gyorsabban nő. Mindig gyorsabban. Mert a szívünk ifjúságunktól fogva gonosz. Mert a föld miattunk átok alatt van, mert az Isten szigorúan megbünteti a bűnt harmad és negyedízig. Igaz, hogy ezer ízig ad kegyelmet annak, aki szavát komolyan veszi és megtartja. Titok és kinyilatkoztatás? Nem paradoxon ez. Ha a Szentlélek érintésére tudunk most Isten felől ránézni mindarra, ami történt, történik és végbemegy, olyan világos, Isten szeretetének olyan kitárult, lenyűgöző ajándéka, mint a széthúzott függönyön át látok mindent, tudom, mi van az asztalon, és a nyitott ajtón elém tárja az otthon szépségét. Akkor válik titokká, ha kezdesz bölcselkedni, szíved csüng tiltott dolgokon, mikor beveszed mindazt, amit ez a világ tanít, és alkalmatlanná válsz arra, hogy megértsd a világ legegyszerűbb dolgát, az evangéliumot: Jézus meghalt éretted, hogy te éldd az Ő életét. Jézus feltámadt a halálból, hogy te az örök élet erejével legyőzhetetlenül végezd küldetésedet azok között, akiket Isten reád bízott, és akiket számon is kér az aratás napján.

Imádkozzunk!

Atyánk, áldott légy a kinyilatkoztatás fényéért, Igéd meggyőző erejéért, ellenállhatatlan szeretetedért. Könyörgünk önmagunkért, javíthatatlan, kemény, tisztátalan szívünkért, lázadó, okoskodó eszünkért. Törd össze, ha nem használhatod, de mindenképpen tedd újjá, hogy végre lássa azt, amit Te elénk társz, meghallja édesatyai szavadat! Ne csak messziről, tűnő álomként, hanem a megérkezett gyermek örömében legyen minden a miénk, amit elkészítettél és adsz nekünk. Könyörgünk a kívülálló sokaság megtéréséért, könyörgünk a tanítványok hitben való erősödéséért. Kiváltképpen könyörgünk azért és azokért, akiknek szíve már Hozzád kötődött, add, hogy szeretetben tudjuk ragyogtatni arcodat, hordozni nevedet. Ámen.

(SZALAY SZILÁRD: Vörösberényi ígehirdetések sorozat Lukács evangéliumáról, 1-2., 4., 6., 8-10. kötetek. Vörösberényi Református Egyházközség):

NÉKTEK ADATOTT, HOGY ÉRTSÉTEK...

Lectio: Lukács 8,4-15

Imádkozzunk!Hálás szívvel köszönjük néked Urunk, hogy bennünket még tanítasz, hogy bennünket is

tanítasz, és arra méltattál, hogy színed elé kérettél mindannyiunkat. Mert szavad van hozzánk.

Köszönjük, hogy ezen az istentiszteleti órán Ígéd drága magvai a lelkünkbe hullanak. Köszönjük, hogy a naponkénti csendességben az Íge magvát vehetjük, elvethetjük szíveinkben. Köszönjük, hogy te teremtetted szíveinket arra, hogy gyümölcsöt teremhessenek. Köszönjük, hogy Ígét adsz az ígehirdető szájába. Valljuk Urunk, hogy semmi jó termés nincs ezen a világon, amit nem te adtál volna. Mindenekelőtt arra kérünk Urunk, hogy szíveinket tisztítsd meg, hogy jó földdé lehessen. Tiszta szívet teremts bennünk ó Isten, és a lelket újítsd meg, hogy befogadhassuk Ígédet. Cselekedd, hogy senki ne menjen innen úgy haza, hogy Íge-mag nélküli lenne. Ha valaki lenne itt, akinek a szíve még nem jó talaj, könyörgünk, tedd termő talajjá. Könyörgünk, hogy a bánat töviseit húzd ki, ha azok gátolnak a hallásban. A világ gondjait, hajait távoztasd el. Kőszíveinket hús szívekre cseréld Urunk Szentlelked által. Ámen!

„Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe, és minden városból mentek vala Ő hozzá, monda példázat által... És megkérdék őt az tanítványai, mondván: Mi lehet e példázat? Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkait értsétek; egyebeknek példázatokban, hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek.

(Lukács 8,4.9-10)

Kedves Testvérek!Amerikában van pénz arra, hogy mindent megmérjenek a társadalmi élet területén.

Mindent megtervezzenek, megszervezzenek a lehető legnagyobb tudatossággal. Szociológusok a házasságokkal is foglalkoztak és azt vizsgálták, hogy melyik házasság milyen tartós? Azt találták, hogy ott, ahol a házaspárok távol élnek Ígétől, Úrvacsorától, Bibliától, templomtól, gyülekezettől, tehát teljesen hitetlenek, ott azok a házasságok negyven-ötven százalékban válással végződnek. Aztán akik rendszeresen templomba járnak, a gyülekezet közösségében együtt imádkoznak, ott száz házasságból már csak 15-en válnak el. Azok pedig, akik odahaza minden este közösen imádkoznak, igeolvasással, áhítattal élik a családi életüket, tehát nem csak vasárnapi keresztyének, hanem hétköznapiak is, ott négyszáz házasságból csak egy válás történt.

Ezek beszédes eredmények, nem kell a számokat magyarázni. Ezek a számok mit bizonyítanak? Azt, amit a példázatban is olvastunk: Istennek az Ígéje mindenek előtt terem. A házasságban is terem, amint láttuk. Terem békességet, terem boldogságot, terem erőt és kitartást. Isten Ígéje nem haszontalan, hanem termő, mint a mag.

Urunk a magvető példázatban lényegében erről beszél. Ha az Úr megtart minket, még többször lesz szó erről a példázatról. Ma a példázat körülményeit nézzük meg. Különös körülmények ezek, amelyről nem szoktak szólni. Az első kérdést tegyük fel ezzel kapcsolatban: Ha ennyire terem az Íge magva, miért nem használják ki az emberek? Ingyen van. Azt mondják sokan, hogy nem akarják. Igaz ez? Nemde baj van?

Akarják például az emberek, hogy a házasságuk rendbe jöjjön. Egy pszichoanalitikus házassági tanácsadás két-háromszázezer forint. Fél évig kell járni a pszichológushoz, heti öt-hat órában és nem segít. Oda mennek. Arra van idejük és van pénzük, holott milyen drága. Az emberek akarják, hogy rendbe jöjjön az életük. Pszichológusra költenek százezreket. A Biblia meg négyszázötven forint mindössze. Napi tizenöt-húsz percet venne igénybe. Nem kell várakozni, mint a pszichológusra. Nem kell a rendelőbe menni külön, nem kell utazni. Elég odahaza kinyitni a Bibliát, és mégsem kell. Döbbenetes vakság, ugye? Miért van ez?

Miért nem kell az embereknek az Íge magva? Jézus ebben a példázatban pontosan megmondja: Rossz a talaj. Sokak szíve egyszerűen rossz talaj. Négyféle talaj fajtát sorolt fel az Úr, amint olvastuk. Kemény talaj, köves talaj, tövises-gazos talaj és végül a jó föld. Négy talaj fajta és a négyből három nem terem. A döntő többség nem terem. Hetvenöt százalék nem terem. Kész csoda, hogy van egyáltalán jó talaj manapság. Ennek a példázatnak az egyik fő mondanivalója, hogy az ígehallgatóknak a szíve általában rossz talaj. Kimondja itt ezt Jézus? Majd megnézzük, hogy igen. Hogyan mondja ki az Úr? Majd megnézzük azt is. Egyáltalán milyen előzmények és körülmények között mondja el ezt a közismert példázatot az Úr? Erre figyeljünk most nagyon, s akkor sokat megértünk a Biblia legmélyebb tanításából.

Így olvastuk az előzményt: „Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe, és minden városból

jöttek Ő hozzá...” Ez az ‘ő hozzá’ — Jézus. Ezt olvassuk itt a Lukács 8-ban. Felfigyelhetünk rá, hogy Jézusnak a népszerűsége a tetőponton van. Megnéztem visszamenően a Bibliát, Jézus hallgatóinak a tábora hogyan alakult? Korábban a Lukács Evangélium 4. részében azt olvastam, hogy „Jézus tanítván zsinagógákban, dicsőítteték mindenektől”. Lukács evangélium 4. részében az Úr még csak egy-egy zsinagógákban tanított. Csak egy-egy zsinagógai hallgató közönség hallgatta az Urat. Aztán megtudjuk, hogy Jézust kiűzik a zsinagógákból s elkezd az „útszélen” prédikálni az Úr.

Egy résszel odább a Lukács 5-ben a Genezáret tónál már ezt olvassuk: „Nagy sokaság tódult Jézushoz, hogy hallgassa Isten beszédét.” Itt már nem egy zsinagóga, hanem nagy tömeg, nagy sokaság jön. Még egy résszel később a Lukács 6-ban a hallgató közönség részletesen le van írva. „Népek nagy sokasága Júdeából, a déli tartományokból, Jeruzsálemből — ez volt a főváros —, Tíruszból, Szidonból...” azaz külföldről eljöttek, Ez egy még szélesebb kör. A most olvasott 8. részben pedig olyan nagy a sokaság, hogy fel sem sorolja az evangélista. Hullámzó tömeg lehet, mondja az egyik kommentár író. Csak ennyit ír, hogy „minden városból” — amit nem betű szerint, hanem értelem szerint értsünk.

Jézus ígehirdetői pályája tehát felfelé ível, legalább is a hallgatók létszámát tekintve. Azt hinnénk, hogy terjed az Evangélium. Azt mondanánk: Ó ha mi ezt megérnénk itt Vörösberényben! Gondoljunk bele: Először itt csak a szűkebb gyülekezet hallgatná az Ígét. Aztán megjelenne a fél falu, s akkor már kívül is állnának, még a falon belül elférnének. Aztán a környék falvaiból, városaiból mindenhonnan utaznának, aztán a végén Magyarország összes városaiból jönnének buszokkal. Hullámzana itt a tömeg és jönnének külföldről is, a szétszórtságban élő magyarok. Biztos, hogy nagyon boldogok lennénk. Talán sokan biztatnának engem, hogy: No Tiszteletes úr, most szedje össze magát, mondjon valami gyönyörűt, hatódjon meg a tömeg, mert ezeket az embereket meg kell most ügyesen fogni, ragadni! Ez egy soha vissza nem térő alkalom.

Nos, egy ilyen alkalom van leírva az olvasott ígeszakaszunk elején a 4. versben. „Amikor már nagy sokaság gyűlt egybe, minden városból mentek Ő hozzá...” Komoly tömeg. Azt mondjuk, hogy rég volt, ma ilyen nincs. Ám ez nem igaz. Ma is van ilyen. Sokan azt hiszik, hogy ez manapság elképzelhetetlen, de van olyan, hogy valakit felkap a népszerűség és tódulnak az emberek. — Pár éve Sárospatakra mentem, mert a feleségem oda való. Ahogy megyünk be a városba, az utcán kocsik, a rendőr tereli a forgalmat, hangszórók prédikációt közvetítenek. Mi lehet itt? Mondom a feleségemnek: Biztos itt a pápa! Hát nem. Kiderült: Megjött Tőkés László! Óriási tömeg volt. No de hányan tértek meg az ígehirdetésére? — S most, ha visszamegyünk a sárospataki templomba, ugyanannyian vannak mint előtte voltak.

Vagy amikor Gyulán prédikált Tőkés László, akkor meg ott volt ugyanilyen nagy felfordulás. Állt a tömeg. Még a rendőrség is lázban égett. Aztán félévre rá megkérdeztem valakit, hogy hol tartjátok a bibliakört? Azt mondja: Ugyanabban a kis teremben, ahol szoktuk. Mondom: Elfértek? Azt mondja: Igen. — Pedig vannak ilyen nagy fellángolások, s azt mondjuk, hogy ez óriási dolog. Vannak ilyen nagy fellángolások és azt mondjuk: Lám-lám, azért mégis csak múlik valami a lelkészen, az emberen is. — Erről senki nem tehet, ilyen a tömeg. Vannak fellángolások, aztán semmi. Isten ugyanis nem nagy tömegmegmozdulások által dolgozik, és Isten nem végez átmeneti munkát. Isten úgy dolgozik, hogy Ígéjével megszólít egy embert csendben, cseppet nem látványosan. Szelíden szól hozzánk Ígéjéből, de ott döbbenetes gyógyulás lesz, ott maradandó változás lesz, ott mássá lesz az élet. Ezt igazán az tudja elmondani, aki átélte. Persze, bennünket az ilyen nagy tömegek mégis lelkesítenek és szeretjük.

Figyeljük meg Jézust, hogy viselkedik? Ott a nagy tömeg. Azt látom a Bibliából, hogy Jézust egyáltalán nem lelkesíti fel a körülötte hullámzó sokaság. Miből látszik ez? Onnan, hogy feláll az Úr, végig néz a sokaságon — és így folytatja a szent szöveg —, „kezde nékik szólni példázatokban.” Sokan azt gondolják, hogy olyan szép, egyszerű példázatot mondott Jézus a népnek, hogy mindenki megértse...! Igaz ez? Tudjuk-e, hogy a példázat a Bibliában rejtélyt jelent? Talányt. Olyan, mint a keresztrejtvény. Meg kell fejteni. Jézus azért mondja el ezt a példázatot, hogy aki szenzációt keresni jött ide, az semmit ne értsen. Ő maga meg is mondja. A példázatot nehéz megérteni. A példázat ugyanis Isten nagyon világos mondanivalóját

beburkolja, elrejti. Ez a példázat lényege.Hogyan képzeljük ezt el? Mondjuk mi itt ülünk, bejönne ide Jézus emberi testben, feljönne

a szószékre és elmondaná, hogy kiment a magvető vetni, volt kemény föld, köves föld, volt tövises föld, volt jó föld. Némely mag termett, némely mag nem termett. Akinek van füle a hallásra, hallja. Ámen. És kimenne. Semmit nem magyarázna. — A tömeg ennyit kap. Mit ért belőle? Semmit. Jézus maga megmondja: „Példázatban szóltam nekik, hogy ne értsenek...”. Persze, hogy nem ért belőle a tömeg semmit, hiszen még a tanítványok se értik. Aztán a tanítványoknak Jézus külön elmagyarázza.

Kérdezem: Ad-e Jézus a tömegnek nyilvános magyarázatot? Tessenek megnézni a Bibliát, ad-e? Nem ad. Merem állítani, hogy a hallgató tömeg a példázatból semmit nem ért. Tehát Jézus prédikációja szándékosan olyan, hogy ne értsenek belőle semmit. Nem is értik. Aki szenzációhajhászként ment oda, vagy valami egyéb lelkesedésből, az biztos, hogy szétszéled. Jézus példázata tömegoszlató. Az emberek nem kapták, amit vártak. Nyilván hírek szálltak. Miért mennek oda Jézushoz? Csodálatos gyógyításai miatt? Most angyal se szállott alá, csodát se láttak. Jézus a szenzációéhséget nem elégíti ki. Még a tanítással a kíváncsiságot sem elégíti ki. Ezért fogják magukat az emberek és elmennek.

Testvérek, Jézus nem szereti a tömegdemonstrációkat. Nem csinál körmeneteket — tessenek megfigyelni — sehol! Mert Ő tud valamit, amit mi nem tudunk. Az ember úgy gondolkodik, hogy ha sokan vagyunk, akkor erősek vagyunk. Isten azt mondja: Ha bennem vagytok, akkor erősek vagytok. Hogy ha ketten vagytok, vagy hárman. Azt tudom jól, hogy nagyon jó egy látványos istentisztelet nagy tömeggel egy stadionban. Csakhogy nem látom a gyümölcseit. Akik oda mennek, már megtért emberek. Az ország meg nézi egy tévén keresztül és nincs eredmény. Nagyon komoly munka volt Billy Grahamnek az evangélizációja. S kérdezem: Vörösberényben hányan tértek meg erre?

Vagy amikor így végig jártuk EMO-val — Evangéliumot Minden Otthonba —, lejártuk az egész falut, két-háromezer embert. Tetszenek tudni, hányan kértek ingyen Bibliát? Húszan. S ennek a húsznak elvittük, s mondtuk, jöjjünk akkor bibliakörre össze, tetszenek tudni hányan jöttek össze? Egy se. Nem az EMO munkáját húzom le, azt meg kellett csinálni. Szólni kellett az Ígének! Van akinek „élet illatja életre”, másoknak „halál illatja halálra.” Billy Graham-et becsülöm, mert akkori pénzben tízmillió forintot áldozott rá, hogy megszólaljon az Evangélium a magyar televízióban végre! Csak a kérdést szeretném újra feltenni: Miért nem tért meg Magyarország?

Jézus megmondja ebben a példázatban: A szívük rossz föld. Mert az emberek túlnyomó többségének szíve eleve rossz föld. S mivel Jézus a szívekbe lát, őt nem befolyásolja egy tömeg. Látja a szíveket és mond nekik egy számukra teljesen érthetetlen példázatot, és nem magyarázza nekik meg. Miért?

Kérdezték sokan: Tiszteletes úr, hát nem fog ez a világ megtérni? — Nem fog. Mit tanít erről a Biblia?

Isten országa nem úgy fog eljönni, hogy egyre nagyobb lesz a keresztyénség a világban, és amikor az egész világ megtér, majd eljön az Úr. Ellenkezőleg. A keresztyénség egyre kisebb lesz. Az igazi hitet megrontják. S amikor már egészen démoni lesz itt minden, akkor jön el az Úr. A Biblia ezt tanítja. Ne várjunk olyan eredményt, amit Jézus eleve megmond, hogy sose lesz meg! Mit mond az Úr egyszer? „Az ember Fia amikor visszajön, vajjon talál-e hitet a földön?” A sötétség és a nyomorúság egyre nagyobb kell, hogy legyen. A sötétség és a babona egyre jobban kell, hogy terjedjen! S amikor már minden démoni lesz itt, akkor jön el az Úr a maroknyi nyájért, az övéiért. Jézus azt mondja: „Ne félj te kicsiny nyáj...!” Te maroknyi választott. Nem azt mondja, hogy ‘egész magyar nép’! Nincs ígérete az egész emberiségnek, hogy megtérne és üdvözülne.

Jézus amikor prédikál, nem azt nézi, hogy hányan vannak ott és hányan hallgatják, hanem azt nézi: Hányan lesznek majd a mennyben? S csak erre figyel az Úr, mert ez a cél. — Tudom, hogy vannak kedves testvérek, akik így gondolják, hogy teljen meg minél jobban minden templom, imádkoznak is érte, de én azt hiszem, biblikusabb azért imádkozni, hogy teljen meg a menny. A mennyei világ.

Jézus tehát pontosan tudja, hogy mi rejlik a szívek mélyén amikor körülnéz, „mert Ő nem

szorul rá arra, hogy valaki megmondja néki, hogy milyen az ember belülről” , Ő tudja azt. S elmondja a magvető példázatot, s ez sem véletlen. Ebben az ígehallgatók szívéről szól, azokról, akik ott állnak. Ez a példázat roppant szigorú. Ha valaki ezt mégis megértette, nem sok vigasza volt belőle. Hiszen a példázat elmondja, hogy négy esetben háromszor rossz a szív. Szigorú példázat. Nincsenek Jézusnak meghatóbb példázatai? Ott a tékozló fiú. Könnyen érthető. Miért nem a tékozló fiú példázatát mondja el Jézus? Ott a nagy tömeg. Miért nem használja ki az alkalmat? Az olyan szép... Haza megy a gyerek... Miért nem ezt mondja el az Úr? Szándékosan.

Szándékosan, mert a hallgatóságnak — akármennyien is vannak —, a szívük rossz föld és nem fog gyümölcsöt teremni — mondja az Úr. Tulajdonképpen ez a példázat megvádolja a tömeget a végítélet napján. Ezért szól ő példázatokban. Hogy ne értsék! Csakhogy az az Íge, amit mondott, váddá lesz.

Azt mondjuk talán, hogy ez egy egyedi eset a Bibliában. Hadd olvassak fel a Testvéreknek egy döbbenetes képet, mert Jézus itt az Ószövetséget is idézi. Ézsaiás próféta könyvéből a 6. részt olvasnám fel, hogy odahaza el tudjunk benne mélyedni. Csak az első tíz verset olvasom: „Amely időben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betöltötte a templomot. Szeráfok állottak felette, mindeniknek hat-hat szárnya vala. Kettővel orcáját fedé be, kettővel lábait fedé be és kettővel lebegett. És kiált vala egyik a másiknak és monda: Szent, szent, szent a Seregeknek Ura, teljes mind e széles föld az Ő dicsőségével. — És megrendülnek az ajtó küszöbei a kiáltónak szavútól, és a ház betelt füsttel. És akkor mondom én: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom, hiszen a Királyt, a Seregeknek Urát látták szemeim! — És hozzám repült egy a szeráfok közül és kezében eleven szén vala, melyet fogóval vett fel az oltárról, és illeté számat azzal és monda: Íme ez illette ajkadat, és hamisságod eltávozott és bűnöd elfedeztetett. — És hullám az Úrnak szavát, aki ezt mondja vala: Kit küldjek el? Ki megy el nekünk? — Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet! — És monda: Menj és mondd e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek! Látván lássatok és ne ismerjetek! Kövérítsd meg e nép szívét és füleit dugd be, szemeit kend be, hogy ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen és meg ne gyógyuljon!”

Mit olvasunk itt? Elküld Isten egy prófétát és megmondja előre, hogy a te prófétai munkádnak semmi eredménye nem lesz. A nép fülét én fogom be. Nem engedem, hogy engedjenek a te szavadnak. Nem engedem, hogy a nép megértse, amit én üzenek néki. Mert elvetettem már ezt a népet. Így szól az Úr az Ígében.

Tesz ilyet Isten? Igen. Miért tesz? Akkor minek egyáltalán prédikálni? Hogy e népnek az ígehirdetés „halál illatja legyen halálra”. Azért kell prédikálni. Ezt mondja itt az olvasott Íge. Így megy el Ézsaiás próféta: Prédikálj, de én nem akarom, hogy megtérjenek! — ezt mondja az Úr. Ne lásson szemével, ne halljon fülével, meg ne térjen, meg ne gyógyuljon! Ugye félelmetes? Ugye félelmetes, hogy Isten ilyen is. Félelmetes, hogy Isten ilyen! Van a mi Urunknak olyan mélysége, ami ennyire szédítő! Akkor ez a veszély minket is fenyeget, mai magyar népet. Megszólalhat fölöttünk is ez az ítélet, hogy a magyar nép már nem térhet meg. Még itt él a földön, de már senki nem térhet meg! Ezért jó lenne kihasználni a kegyelmi időt, könyörögni érte. Mert ez az ítélet a fejünk fölött függ, Nemcsak Izráel fölött. A magyar nép fölött is.

Emlékszem rá, még egyházi iskolában vetítettek egy filmet Jézus életéről. Szép film volt, színes film. Az egyházi iskola fizette a tanulóknak a jegyet, hogy nézzék meg. Ingyen volt. S mindössze negyven százalékuk ment el egy ingyen vetítésre. Annak a fele is haza ment egy fél órán belül. Ingyen se kell. Félelmetes. Ingyen sem kell az Íge. Vagy bármi, ami Jézussal kapcsolatos. Nyilvánvaló, hogy vannak elvetett emberek és népek. No és miért veti el Isten az ő népét? Mert rossz a szívük, rossz föld. Ahogy manapság a privatizációban a gazda ember nem veszi vissza a rossz földet szívesen. Isten pedig megmondja, hogy Ő egyáltalán nem vesz vissza rossz földet.

Akkor mit tegyünk, akik itt vagyunk? Mit tegyünk, hogy a szívünk jó föld legyen? Nem tudom, a Testvérek ismerik-e Kálvinnak a jelmondatát és a jelvényét? Ez a jelvény egy felemelt kéz, amint Isten felé tart egy szívet, s alá oda van írva: „Az én szívemet áldozatul ajánlom megszentelésre.” — Azt hiszem, egy szívet tépő megtérés kell, egy szívcsere. Ezért való

könyörgés kell. Kész vagy-e erre? A tömeg ugyanis nem kész rá. Azoknak Jézus ki is adja az útjukat. Most az a kérdés, ha te itt vagy, kész vagy-e erre, ezért könyörögni, hogy Uram, az én szívem a rossz föld. Kitépem, leteszem az értelmemet, a gondolataimat, mind nem kellenek, vedd el, én egészen neked adom magamat, és parancsolj ezután az Ígében bármit, azt csinálom. Elhagyok mindent, ami nem te vagy.

Kész vagy-e erre? Mert ezen kívül minden rossz föld. Szívedet áldozatul az Úrnak adod, vagy megtartod? Mert ha megtörténik ez a szívcsere, akkor kapunk egy új szívet és akkor értjük Jézus példázatait, akkor nekünk megmagyarázza. Akkor biztosak lehetünk benne, hogy Isten választottai vagyunk, akiknek adatik, hogy megértsük az Ő beszédét, Akkor megértjük az Ő keresztjét, akkor megértjük minden tanítását. Ehhez kell ez a szívcsere. Aztán majd azt a kapott új szívet azt munkálni lehet, művelni lehet. Ne lepje el a gaz, ne lepje el a tövis. Termés csak akkor lesz, hogy ha valóban műveljük itt, de az előfeltétel, hogy szívünket az Úrnak áldozatul ajánljuk,

Az Íge kérdése egyszerű. Jézus példázatban szólt hozzánk. Kihez tartozunk? A külső tömeghez, aki nem érti és zúgolódva elmegy? Az ilyen ember nyugodtan menjen. Vagy pedig a belső tanítványi körhöz, akik azt mondják, hogy nem értjük Uram. Azért nem értjük, mert rossz a szívünk. Kérünk, cseréld ki szívünket, hadd legyünk egész mássá. Akármint tanultam előtte, akárhogy mondták valaha, akármi a szokás a faluban, neked akarok élni és másként. Ezért leteszem a kemény, rossz szívemet, és áldozatul neked adom. Adja az Úr, hogy ez utóbbi valósuljon meg az életünkben! Ámen!

Imádkozzunk!Köszönjük Urunk az Íge magvát. Tőled jön, te készítetted nekünk. Köszönjük, hogy ingyen

adod. Azt is köszönjük, hogy itt e földi világban figyelmeztetsz bennünket, hogy vannak olyan ítélet idők, amikor már nem is tanítasz. Könyörgünk, ha van valaki közülünk, aki szívcserére készül, mert nem érti a te beszédedet, adj néki új szívet. Könyörgünk, ha valaki már régóta imádkozik azért, mert nem megy neki az ígeolvasás, nem érti, nem nyílik meg semmi, és most feléd nyújtja lélekben az ő szívét, kérünk Urunk, hogy cseréld ki. Hadd menjen el innen új szívvel haza. Bocsásd meg, hogy nagyon sokszor elhanyagoljuk azt a művelést, amit te előírtál. Szeretnénk a te utasításodra aztán az új szíveket munkálni. Bocsásd meg, hogy oly sokszor régi szíveket akarunk munkálni, ami eleve nem terem. Kérünk Urunk, áldj meg minket a kapott feladatban. Add, hogy benned bízzunk népmozgalmak helyett. Add hogy rád nézzünk. Könyörgünk azokért, akik még nem tárhatták fel szívcserére magukat, félnek ettől a lelki műtéttől. Kérünk, hogy bátorítsd őket, hiszen a te kegyelmedben, a te hatalmadban van minden. Kérünk, így áldj meg minket, szeretteinket, a szenvedőket és a rád szorulókat. Ámen!

A MAG AZ ISTEN BESZÉDE

Lectio: Lukács 8,4-15

Imádkozzunk!Magasztalunk téged Szentháromság egy örök igaz Istene, hogy nemcsak megteremtettél

bennünket, hanem a bűneset után sem hagytál magunkra minket. Utánunk nyúltál és most is nyúlsz. Köszönjük, hogy ezen az órán megszólítasz. Te gyűjtöttél ide titkos utakon Urunk, Tudjuk, hogy a te beszéded életet adó mag, ma is az. Áldunk, hogy aláhinted a te Ígéd gazdagságát és mi részesedhetünk benne. Valljuk, hogy mi is a te vetésed vagyunk, ez az egész gyülekezet a te vetésed, te gyűjtöttél egybe mindannyiunkat. Kérünk, add meg nékünk azt, ami pótolhatatlan, ami nem e világi, ami mennyei mag. Lelked erejével adj megszentelt Ígét Urunk, hadd érjen a szívünkig, Kérjük, hogy tisztíts meg minket abból, amiből meg kell tisztulnunk, hogy teremhessünk jó gyümölcsöt, száz annyit. Ha bármi más váradalom lenne bennünk Urunk, azt te vedd el. Elkalandozó, zaklatott figyelmünket te kösd le. Megkeményedett szívünket te cseréld ki Úr Jézus, aki jelen vagy és munkálkodsz bennünk hatalmasan. Tudjuk, hogy erre kész vagy, épp ezért jó előre hálát adunk néked, mert arra készülünk, hogy elhirdessük mindazt, amit ma cselekszel bennünk. Te készítettél mindent Urunk, segíts hogy

befogadhassuk. Kérünk, szentelj meg minket a te Ígéddel, a te Ígéd igazság! Ámen!

„A példázat pedig ez: A mag az Isten beszéde.” (Lukács 8,11)

Kedves Testvérek!A magvető példázata nehezen prédikálható több szempontból. Egyik, mert talán a

legismertebb ígeszakasz. Erről a szószékről is sokszor felolvashatták már. Magam is legalább ötször hallottam magyarázatot a magvető példázatáról. Nehéz az embernek ilyen előzmények után szólni. Aztán van még egy nehézség. A magvető példázatát az értetlen tanítványoknak maga Jézus megmagyarázza. Tehát Jézus prédikál erről a példázatról és az összes jelképet megfejti. Ma is megfejti azoknak, akik hajlandók őt megkérdezni.

S felmerül a kérdés: Szabad-e Jézus után még prédikálni erről? Nem történik-e meg az, hogy én kiegészítem Jézust? Talán Jézus nem mondott el mindent, amit kell? Nekem kellene kiegészíteni? Sok kérdés felmerült bennem is erre az ígehirdetése készülve.

Ám Jézus a magvető példázatáról a Biblia egyéb helyein is tanít, s a teljes Szentírás az Ő ihletése. S mivel a Lélek által új meg új üzeneteket és viszonyokat kapunk az Ígéből, kell és szabad róla szólni. Jézus ígérte, hogy ezt megteszi, ezért Ő utána szabad ezt még magyarázni. Így azt a néhány morzsát amit kaptam, le szeretném tenni Isten kegyelméből. Nem arról lesz szó amit Jézus megmagyarázott, hanem az egyéb ígei tanításokról, amelyeket ő maga fedett fel előttem a Lélek által.

Az első és legfontosabb, hogy az elvetett mag fejlődésének egyes állomásáról külön-külön szól Jézus. Megfigyelték-e a Testvérek, hogy a példázatban az elvetett mag a fejlődés különböző stádiumaiban akad el. Függ ez a talajfajtától. Az első talajfajta mivel kemény, az Íge eleve lepattan róla, az Íge magva ki se csirázik. Az elakadás tökéletes. A másodikban, amikor befogadja a magot, kicsirázik, de a talaj olyan sovány, hogy nincs a gyökérnek hely, és alig zsendül elő a földből, jön a nap és kiégeti. Megint csak elakad, de egy kicsit odébb. A harmadik talajfajta eljuttatja a magot a kalászig. Csakhogy sajnos a tövisek vele együtt nőnek, és mielőtt még megzsendülne a kalász, megfojtják az egész növényt. Már majdnem termés lett belőle, de még mindig nem lett. Csak negyedszerre sikerül a vetés.

Ekkor az ember tényleg elámul, hogy ilyen rossz a hatásfoka a magvetésnek, a mennyei magvetésnek? Négy vetésből három nem sikerül. Hetvenöt százalékban sikertelen a munka. Kész csoda, hogy egyáltalán van mag, amelyik termést hoz!

Igen, ez megdöbbentő, ha így nézünk erre a példázatra, hogy így is igaz. Mert így is igaz lelkileg. Manapság is kész csoda, hogy ebben a világban még egyáltalán hitvallás van, még Íge hirdettetik. Annyi minden erő hat ellene, hogy Isten csodája, hogy ha termés, bizonyságtétel születik. Vet Jézus, és valahogy elakad bennünk, mert a talaj mi vagyunk. Testvér, vizsgáld meg, hogy nálad milyen gyakori a hitvallás? Ma tettél-e bizonyságot élő Uradról, Jézus Krisztusról? Vagy tegnap, vagy a múlthéten? Hogy vagy ezzel? Olvasol egy Ígét a Bibliából... Van aki nem is olvassa, annak magja sincs. Az is ritka, hogy valaki olvassa az Ígét. Még ritkább, aki elmondja száz embernek, terem száz annyit,

El tudjuk-e mondani, hogy Uram, én teremtem. El tudjuk-e majd mondani, hogy hol akad el bennünk ez a folyamat? Már a kezdet kezdetén? Be se fogadjuk az Ígét, elő se vesszük a Bibliát? Vagy elővesszük felületesen, de nem gyökerezik belénk. Elég, ha valaki ránk pisszent és már leállunk. Bizonyságtétel már nem lesz. Vagy elővesszük az Íge magvát, befogadjuk, de a rohanó élet, a nehezedő gazdasági helyzet megfojtja bennünk is? Vagy pedig tovább adjuk hitvallás formájában. Ez az, amit mindenkinek külön-külön meg kell vizsgálni.

Ha Vörösberényben csak én prédikálok, az katasztrófa Testvérek. A gyülekezet nem a lelkész magánvállalkozása. Vörösberényben az egész reformátusságnak prédikálni, teremni kellene. Meg kell vizsgálnunk magunkat ezen a téren. Ha csak egy fizetett prédikátor beszél Jézusról, akkor a keresztyénség Vörösberényben nem terem. Akkor az csőd. Akkor rossz a talaj, és feleslegesen ámítjuk magunkat.

Aztán még mindig a mag képénél maradva, hogyan szoktunk mi az embereknek beszélni Jézusról? Mennyire torzan szoktunk beszélni az üdvösségről! Mennyire más az ember ítélete és Isten ítélete, figyeljük csak meg. Ez a példázat arra is választ ad. Mi emberek hogyan

gondolkozunk? Van rossz ember, egy picit jobb, még jobb, meg a legjobb ember. Így is fokozunk. Az embertársainkat is így ítéljük meg, e négy-öt lépcsőfok mentén. Azt mondjuk például, hát ez bizony nagyon pogány ember volt, kibírhatatlan és tűrhetetlen, mondjuk a temetése után, megkéselte a feleségét, meggyulladt benne a szesz, úgy halt meg. Olyan kemény volta szíve, mint a kemény föld, visszapattant róla az Íge magva.

Ellenben a másik — mondjuk mi —, az befogadta a magot. Egy picit. Néha Karácsonykor eljött templomba. Az mégis csak különb, nem, Tiszteletes úr?! Csak amikor jött az üldözések tüze, elkezdték fenyegetni az elvtársak, akkor már nem mert templomba jönni, hát ez természetes, meg kell valamiből élni a családnak, a munkahelye is olyan volt. Tetszik tudni, a gyerekeit is féltette, jó állásba került... Csakhogy ez az ember mégis különb, mint az iménti részeges. Mondjuk mi.

A harmadik az buzgó volt világ életében, mindig itt ült a templomban, csak az a szörnyű ronda szája ne lett volna, s hétköznap a pénzéhsége megfojtotta benne Isten beszédét. Azért mindig úrvacsorázott. Az egyházadót is befizette, az unokák is konfirmáltak, csak hitvallást azt persze nem tett senkinek. Nem az ő dolga az. Az a lelkésznek a dolga. Úgy hogy annyira nem vetett fűnek fának, hogy senkinek nem beszélt Jézusról. — Senki nem tökéletes. Ám ez a harmadik mégis különb, mint az első — mondjuk mi — különb, mint az első, aki a feleségére konyhakést fogott.

Jézus szerint nem. A példázat itt döbbenetes. Jézus szerint nem különb! Ezt a háromféle embertípust Jézus a termés szempontjából ítéli meg. Termett-e vagy nem? Azt mondja: Ez a három rossz, mert nem termett. Hogy hol akad el benne a mag, az Jézusnak teljesen mindegy. Mivel nem termett, meddő. Jézus kimondja: Csak az a talaj ér valamit, amelyik terem. A mennyei gazda csak a termést nézi. Mi csinálunk ilyen fokozatokat, hogy rossz, kicsit jobb, még jobb, egész jó. Isten kétféle minősítést végez el a Bibliában: Elvetem, üdvözítem. Nem termett, termett. Ami nem termett, az neki mind rossz. Lehet mögötte egy tisztes polgári élet. Lehet rajtam palást, ha én a hétköznapokban nem termek. Az Úr engem is minősít. Nagyon nem akarjuk mi ezt megérteni, és ebből rengeteg félreértés van és rengeteg sértődés van.

Emlékszem, még mikor kezdtem a lelkipásztori szolgálatot egy kis faluban Dunántúlon — névtelenül elmondhatom —, egy asztalost kellett először életemben temetnem. Eljött a gyászoló család, s kérdeztem tőlük, mit tudnak nekem elmondani az elhunytnak a hitéletéről? — Semmit. — Mikor úrvacsorázott? — Legénykorában. — Szokott otthon imádkozni? — Nem szokott az Tiszteletes úr. Úgy aludt el, hogy a tévét is másnak kellett kikapcsolni. — Van Bibliájuk? — Hát az nekünk nincs. — Akkor — mondom a családnak —, tessenek mondani, mit tudok én erről az emberről mondani? — Tiszteletes úr, tessék elmondani, hogy jó apa volt, meg sokat dolgozott, meg minden embernek köszönt. Kiállt a kapuba és mindenkinek köszönt. Jó köszönő volt és szerette az egész utca.

Csak azt tudtam válaszolni, hogy én ezt elmondom kedves Testvérek, de csak íge-szerűen. Tehát csak így tudom elmondani, hogy igaz, hogy az elhunyt jó apa volt, de ettől nem üdvözül, mert sehol nem írja az Íge, hogy a jó apák üdvözülnek. Igaz, hogy nagyon szerette a családját és sokat dolgozott, de ettől sem üdvözül, mert azt sem írja az Ige, hogy aki sokat dolgozik, az üdvözül. Lehet, hogy mindenkinek köszönt a kapuban, de ettől még Jézus nem fog rá-köszönni odaát, ― Jaj, Tiszteletes úr, akkor inkább ne mondjon erről semmit így!

Bizony, ne csapjuk be egymást hazug beszédekkel, mert a temetőben is ugyanez a Bibliánk van, ami istentiszteleten. Ott még olyan emberek is hallgatnak minket, akik egyébként Ígét nem hallanak. Még valaki azt hiszi egy temetési prédikációt hallva, hogy ha sokat dolgozik, üdvözül. Ha köszön, akkor üdvözül.

Jézus példázatában világos, hogy a mennyei Atya gyümölcsöt vár tőled és tőlem, A gazda gyümölcsöt vár. S mi nem értjük, hogy miért kárhoznak el sokan? Miért tanít kárhozatról a Biblia? Ezért. A gyümölcstelen élet miatt. Tényleg nem értjük? Itt Vörösberényben nagyon sok a szőlős gazda, és általában sok ember nálam sokkal jobban ért a földhöz. Az ilyen gazdákat kérdezem: Mikor örülnek a szőlőnek? Ha el sincs a venyige dugva? Hogy ha el van dugva, de nem hajt? Vagy ha hajt, de lefagy? Ha nincs termés, akkor mennyire örül a szőlős gazda? Nemde, egyáltalán nem örül? A gazdának teljesen mindegy, hogy hol akad el a szőlő termés folyamata. S melyik földnek örül? A sziklásnak? Vagy amelyik csupa gaz? Csoda-e, hogy a

mennyei gazda a jó földet keresi, amelyik terem? Mi is ilyenek vagyunk.Sok becsületes paraszt embert ismerek, egy se örül a gazos földnek, és nem mentegeti.

Testvérek, épp így a gazos lelket, a sziklás lelket nem kell mentegetni. Isten megítélte. Nem szabad mentegetni.

Jézus itt megpillantja Izráel gyümölcstelen életét. Elviszi nekik az Ígét és így reagálnak rá. Jézus nemcsak Izráel gyümölcstelen életét veti meg, hanem a mi gyümölcstelen életünket is. Mit teremtél?

Ez lesz a kérdés odaát, ahol majd meg kell állni mindnyájunknak.Elgondolkodtunk rajta talán, hogy a száz annyi nem is olyan sok? Hiszen ez a kérdés,

hogy szóltál-e mondjuk száz embernek Jézusról? Általában ötven évet él egy ember. Ötven év alatt száz embernek szólni Jézusról, az annyi, hogy évente két embernek szólok róla. Nem sok ez. Vagy sok? Évente egy-két emberrel csak találkozunk, akinek a szíve jó talaj?! Ha nem jó talaj, az se baj. Nem a másik ember termése kéretik ugyanis rajtunk számon, hanem a saját termésünk. Valamint az, hogy ami termett bennünk Isten által, azt tovább vetettük-e? Az a másik embernek a baja, hogy ha megtörtént feléje a vetés és ő nem termett.

Hogy is mondja az Íge Ezékielnél? Mit mond Isten Ezékiel prófétának? „Embernek fia, őrállóul állítottalak Izráel háza felett. Ha szót hallasz a számból és a bűnöst meginted, életedet megmentetted, De ha nem szólsz neki — ott él melletted egy háztartásban és te nem szólsz neki —, az meghal bűnében, de vérét rajtad kérem számon.” Testvérek, nem döbbenetes dolog ez? Rajtam számon kéri Isten annak a bűnét, akinek én nem szóltam! Van-e, aki mer hallgatni? Van-e köztünk olyan bátor, aki mer hallgatni? Én annyira gyáva vagyok, hogy ezek után szólok mindenkinek. Van-e aki mer hallgatni? Termünk-e százszorosan, vagy pedig bennünk a termés valamilyen fokon elakad és még arra vagyunk büszkék? Teljesen mindegy, hogy hol akad el! Ezt így adjuk tovább.

Ez az első nagy tanítás számomra a magról, a magnak a különböző fejlődési fokozatairól. A második tanulság a magról, hogy mennyei adomány. Mi búzamagot nem tudunk készíteni. Legalább is én még nem láttam. A magot úgy kapjuk felülről. Nem a lelkipásztor készíti. Az Ígét se. Az ígehirdetést se. Én nem tudok búza magot készíteni. Jézusnak az Íge magvát kell befogadni. Aztán az terem. Mit tanít a Biblia erről az 1Péter 1,23-ban? „Mint akik újonnan születtetek, nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek Ígéje által, amely él és megmarad örökké.” Milyen a mennyei mag? Megmarad örökre. Ezért mennyei.

Milyen gyakori, hogy mi nem a mennyei magot kérjük el. Isten Ígéje helyett magunk készítette érvekkel, bölcsességekkel vetünk. Elmondjuk, hogy a mi időnkben bezzeg. Íge ez? Nem, ez a mi saját bölcsességünk. Akkor ez milyen mag? Ilyen a magunk készítette mag.

Nagyon érdekes, hogy a szántóföldön ilyet senki nem csinál. Én még nem láttam gazdát, aki csirizzel összeragasztott volna valami liszt félét és azt vetette volna el, mondván, hogy csináltam én búzamagot. Nem létezik, hogy a gazda maga készítette búzamagot vessen. A vetőmag minőségét is megnézi a gazda, mert az is nagyon fontos. Különös viszont, hogy amíg a földre így ügyelünk, Isten szántóföldjén miket el nem vetünk! Néha még az újságokat is nézem, nyilatkozatokat... Ámulok. Egészen bibliaellenes, nem is magok azok, hanem kövek. Aztán vetik, sokszor még egyházi emberek is!

Elgondolkozik az ember, hogy miért nem magot vetünk? Már arra is gondoltam, hogy lehet, hogy nincs? A Biblia ebből a szempontból egy mennyei magtár. Mennyileg készíttetett magtár. Tele van drága Ígével, maggal. Lehet, hogy csak a Bibliában van? A szívünkben már nincs? A fejünkben meg nincs? Valóban, ezt meg lehet vizsgálni. Vizsgáld meg Testvér, hány Ígét tudsz kívülről?! Úgy pontosan. Annyi magod van. Lehet, hogy csak kettő, vagy három? Három szem mag. Több nincs? Mennyi Ígét tudunk kívülről?

Jó pár éve volt az, amikor ígés fali táblákat lehetett rendelni. Azt kérte a készítőjük, hogy írják fel a kért Ígét. Kiosztottam az egyik gyülekezetben egy üres papírt, hogy Testvérek, lehet rendelni ígés fali táblát. Tessenek ráírni nyugodtan az Ígét, amit szeretnének, meg az Íge helyet. S akkor azt ki lehet tenni akár a szobafalra is. — Kérem, döbbenetes feszengés támadt. Nem volt mit írni. Nem tudtak felírni sokan egy Ígét. Aztán felállt egy idős néni, talán ha hat elemije volt. Kért egy tollat és kapásból felírt öt-hat Ígét. Fejből. Ígehellyel együtt. Azt mondja: Tiszteletes úr, ezeket az Igéket kérném, mert ezek nagyon kedves Ígéim, ezeket éltem meg.

Jelen volt vagy negyven református. Közülük egy öreg néni írt fel pár Ígét. A többi nem tudott. Nincs mag. A mennyei magtárat, a Bibliát nyilván nem olvassa, ezért nem tud egy Ígét sem mondani fejből. Ez az asszony testvérünk nekem nagyon megtetszett. Nemsokára haza szólította az Úr, s a temetésén az általa felírt Ígékről prédikáltam. Úgy gondolom, hogy ez volt a legmegtisztelőbb számára. A gyülekezet többi része hazament anélkül, hogy lett volna egy Íge, amit fel tudtak volna írni.

Van-e mag? Ige mag. Mert hogyan is folyhat a vetés? Megy az ember mondjuk a gyermekeihez, és ott folyik az elégedetlen beszéd. Szűkösek az anyagiak, tudjuk. Erre a menye asszony ideges, vagy a fia szidja a rendszert, meg az APEH-et, mintha ez megoldana valamit. S akkor megszólal: „Jó az istenfélelem megelégedéssel...” Ez mag. Úgy mondják ezt, hogy helyén mondott Íge. Ez pont oda való. Vagy azt mondja: „Minden rossznak gyökere a pénz szerelme.” S ők nem fogják megérteni, de majd aki vet, az szépen megmagyarázza. A saját életéből is meg tudja magyarázni, és megismétli az Igét. S akkor ott vetés történt.

Vagy például a neveletlen unoka szájal a nagypapával a szülők füle hallatára. S akkor meg lehet szólalni: Jézus mondta: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket...” Aztán megmagyarázni, hogy milyen lesz az a gyermek, akit nem engedünk Jézushoz menni, s mindjárt lehet is szemléltetni, hogy ilyen.

Vagy más eset, ami nagyon gyakori. Gyászolókhoz megyünk, kondoleálni, részvétet nyilvánítani. Miket szoktunk mondani, érdemes meghallgatni. Van aki azt mondja: Hát, ilyen az élet. — Tessék mondani, ez vigasz egy gyászolónak? Ilyen az élet. Vagy: Ez az élet rendje. — Tényleg ez az élet rendje? Az életből élet következne, nem halál. Ilyeneket mondunk. Ezek nem magok, ezek a mi bölcsességeink. Keresztyén ember megáll, kondoleál és azt mondja: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te, mind házadnak népe!” Ez már mag. Vagy: Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz én bennem, az hogy ha meghal is él.” Ez mag. Ebből vigaszt kap a gyászoló. Te mindent megtettél, vetettél. Majd a gyászoló szívében terem. Amilyen az ő szíve. Te elvetetted a magot.

Hogyan tudunk mi vetni? Ehhez ígeismeret kell, ehhez helyén mondott Ígét kell tudni mondani. Olyan Ígét, ami oda illik, ami kiutat mutat, ami hitre hív.

Mert eljön az idő, amikor meg kell állnunk odaát. S odaát majd nagyon jó lesz a mi verejtékes arcunkat megtörölni s azt mondani Jézusnak: Uram, ami magot adtál, azt nézd, én elvetettem. Üres a kötényem, Nem maradt nálam egy szem se, de megfáradtam. — Erre mondja Jézus: „Jól van hű szolgám, hű voltál a kevésen, sokra bízlak ezután, menj be a te Uradnak örömébe..,” Odaát majd vetés után valahogy így fog alakulni a helyzet.

Mert tudjuk-e Testvérek, lelki értelemben — és ezzel fejezném be —, lelki értelemben a mag Jézust is példázza. Mondja is Jézus magára: „Miképpen a magot elvetik, elhal a földben és akkor terem. Így van az embernek Fia.” El kellett jönnöm ebbe a világba, meghalni tiérettetek. — Az Ő kereszthalála volt az ára annak, hogy kitöltessék Isten Szentlelke, hogy a Bibliából Íge legyen, hogy a betűből mag legyen, hogy teremjen. Kérjük el Testvérek Istennek a Lelkét, hogy bennünk is élővé legyen az Íge, amit aztán egész héten hinteni tudjunk. Ámen!

Imádkozzunk!Bocsásd meg Urunk, hogy ha eddig nem teremtünk volna. Bocsásd meg, hogy ha elakadt

volna bennünk különböző helyzetekben a mag. Bocsásd meg, hogy ha mag nélküliek lennénk. Kérünk, segíts minket arra, hogy több legyen. Bocsásd meg, hogy ha nem azt vetettük volna, amit te adtál, Magunk készítette magokat. Kérünk, hogy buzdíts minket jó vetőmag beszerzésére, Íge tanulásra, mert olyan a helyén mondott Íge, mint az aranyalma ezüst tányéron. Köszönjük, hogy felhívtál bennünket arra, hogy mind elvessük, amit tőled kapunk. Úgy szeretnénk Urunk ebben elfáradni. S ha most tele kötényekkel állunk itt, akkor szeretnénk a héten vetni. Azért könyörgünk, hogy jó földeket is küldj a mi utunkba, te rendezed ezt is. Ha nem, akkor is taníts meg minket vetni és a vetés felelősségére családunkban, a mi szeretteink között. Küldj minket azok felé, akik nem tudnak eljönni. Küldj azok felé, akik nem is akarnak eljönni. Hadd vessünk a beteg ágyakban fekvők felé, az elesettek felé, a megterheltek felé. Külön könyörgünk Urunk a gyászolókért, kérjük, hogy teremjen az ő szívükben is a te magod, mert abból van vigasz és erő. Kérünk, légy ezzel a gyülekezettel, hogy abban lehessünk hívek,

ami a mi feladatunk, Ámen!

A MAGVETÉS ELLENSÉGEI

lmádkozzunk!Magasztalunk téged Szentháromság egy örök igaz Istene ezen az ünnepen, mert te adsz

nekünk mindent. Valljuk, hogy minden jó adomány és tökéletes ajándék tőled származik. Valljuk, hogy te teremtettél itt mindeneket, minket is. Valljuk, hogy ha bármi jó jelenik meg ebben a világban, az tőled származik. Kérünk, ezen az órán történjen magvetésed, hintsd lelkeinkbe Ígéd magvát. Köszönjük, hogy annak ellenére vetsz, amilyen a szívünk. Áldunk, hogy évezredek óta vetsz, veted az Ígét erre a földre. Köszönjük, hogy van magvetés, köszönjük a reformációt, a tiszta tanítást. Magasztalunk, hogy közlöd velünk kegyelmedet. Add, hogy alá álljunk, ne pedig mellé. Kérünk azokért, akik csukott szívvel élnek most is. Kérünk azokért, akiknek a szívét bajok és gondok csukják be. Nyisd meg e szíveket. Kérünk, szentelj meg minket gyümölcstermő erővel és áldottak lehetünk. Szentelj meg minket, és szentek leszünk. Taníts minket és akkor bölccsé válhatunk. Figyelmeztess minket és akkor előrelátók lehetünk. Megváltó Úr Jézus, aki meghaltál érettünk a Golgotán, szentelj meg minket a te Ígéddel, a te Ígéd igazság. Ámen!

„Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre; és eltapostaték, és az égi madarak megevék azt.... Az útfélen levők azok, akik hallják; aztán eljő az ördög, és kikapja az Ígét az ő szívükből, hogy ne higgyenek és ne idvezűljenek.”

(Lukács 8,5.12)

Kedves Testvérek!Többször volt már szó a magvetésről, ma a magvetés ellenségeiről lesz csak szó. Ebből a

szempontból is meg kell néznünk ezt a gazdag tanítást. Ezért ennek az ígehirdetésnek ezt a címet adtam: „A magvetés ellenségei”. Mert a kép teljességéhez ez is hozzátartozik, hogy van Isten magvetésének ellensége,

Nemcsak a talaj rossz, azaz nem csak az emberszív romlott meg úgy, hogy alig terem. Hanem dolgozik itt mindenek előtt egy külső ellenség. Jézus madarakként ábrázolja őket. Ez a külső ellenség mindent megtesz, hogy ne teremjünk. Hallottuk az imént, hogy az emberszív rossz talaj. Aki ismeri az Ígét, tudja, hogy azért lett az emberszív rossz talajjá, mert beengedtük ezt az embergyilkos erőt az ősbűnben. Oka van annak, hogy ilyen a talaj, hogy négyféléből három terméketlen. Nem rossz szívvel teremtette eredetileg Isten az embert. Így hangzik el az ember fölött, hogy „Látá Isten, hogy ímé jó.” Mi rosszá lettünk. Ebben része van a Sátánnak.

Egész pontosan a Lukács írása szerint való szent Evangélium két ellenséges erőt említ. Egyik a másikból fakad. A magot a Sátán, azaz a madarak veszélyeztetik. Aztán az arra járó embereknek a lábai, melyek agyon tapossák. Mind a kettőről lesz most szó.

Nézzük először az ég madarait. Nálunk a madarak nem sok kárt tehetnek a vetésben, mert mélyszántás után gondoskodik a vetőgép arról, hogy mélyen belekerüljön a talajba a mag. Jézus példázatát nem is nagyon értjük, ha most egy szántóvető ember megnézi a mai szántást és vetést. Csakhogy lzráelben a friss vetésnek ádáz ellensége volt egy mindig éhes madárcsapat. Izráelben nem voltak még gépek és úgy vetettek, ahogy régebben a magyarok is vetettek. Először elszórták a magot. A mag ott hevert a földön, és csak utána szántották bele. Tehát a szántás később történt. Ezt tudnunk kell, hogy megértsük Jézus példázatát.

Izráelben vagyunk, s akiknek Jézus mondja, azok így gazdálkodtak. Képzeljük el, ott hever a mag a földön, és akkor körben a fákon ott a mindig éhes madárcsapat. Ezek a madarak roppant éles szeműek. Éles szemmel a legparányibb magokat is felfedezik, és alig hogy odébb megy a vető ember, a madár már csak suhan, és a táplálék szerzésben sose fárad el, és föleszi a vetést. Ez a kép. A bibliai kép. Az izráelita szántóvetők ezt látták maguk előtt, mikor Jézus példázatát hallották.

Nyilván van egy lelki kép. Ugyanilyen az ördög. Az ördög pont ilyen fáradhatatlan, mint a madár a táplálékszerzésben. Jó lenne megszívlelni. Valaki azt mondta, hogy az ördögtől is

lehet tanulni — szorgalmat. Ez igaz. Az ördög nem olyan lusta, mint mi. Mi alig vetünk. Alig szórjuk az Íge magvát. Úgy telnek napjaink, hogy senkinek nem szólunk az Ígéről, a Bibliából. Sok keresztyén az életében egy-két magvetést végez, egy-két hitvallást tesz. Sok keresztyén lusta. Bezzeg az ördög milyen szorgalmas ezzel szemben! Rögtön ott terem, ahol igemagot lát. Ha be nem fogadott ige hever, nem hever sokáig. Szorgos és fáradhatatlan ellenségünk gondoskodik róla, hogy nyoma se maradjon az Ígének.

Theológián volt egy öreg professzorunk, aki azt mondta: Vigyázzanak, jó dolgunk lenne egy lusta ördöggel! — Ezt akkor mondta, amikor az évfolyam nem tanulta meg a görögöt. Senki nem tudta. Ő föladta, mi meg nem tanultuk meg. Azt mondja: Tiszteletes urak, ha az ördög ilyen lusta lenne, mint maguk, de jó sorom lenne! Vegyék tudomásul, hogy csak önök lusták. Az ellenség szorgos. — Igaza volt.

Ezért mondom, egyet tanulhatunk az ördögtől, szorgalmat. Az ördög a legfigyelmesebb ígehallgató. Előbb itt van a templomban, mint te. Hamarabb megérkezik. Itt ül, és ő nem késik el a templomból ― mint mi szoktunk. S az ördög éberen figyel. Figyeli a szíveket, melyik szív az, amelyik nem fogadja be az Íge magvát. Akkor máris ott terem és viszi. Az ördög nem tétlen. Ő nem ábrándozik el istentisztelet alatt, mint mi szoktunk. Ő ügyes. Nagyon ügyesen viszi.

Vannak orvosok, akik szív-specialisták. Ügyesen tudnak az emberi szívvel dolgozni. Az ördög a legügyesebb szívspecialista. Nagy ismerője az emberi szívnek, az emberi életnek. Nincs az az orvos, nincs az a pszichológus, aki úgy ismerné az emberi szíveket mint az ördög. S ráadásul precízen dolgozik. Nem szokott műhibát elkövetni. Ezt csak a földi orvosok teszik. Az ördög műtétje gyors, tökéletes és szinte észrevétlen. Észre se veszed. Olyan finom, mint ahogy egy madár finoman alászáll és úgy felkapja a földről a magot, hogy csak a szárnyak suhanását lehet hallani, vagy azt sem. Röptében képes elkapni a magot a madár. Ne becsüljük alá ezt az ellenséges madarat. Úgy felcsippenti a földről a parányi morzsát, hogy a föld se veszi észre. A szíved se veszi észre. Kimégy a templomból és megkérdezik: Miről volt szó? Azt nem is tudom. Mi történt? Valaki dolgozott. Azt se tudod, mi volt az ige. Dolgozik az ördög. Félelmetes. Észrevétlenül és precízen.

Nagyon sokan úgy leélnek egy életet, hogy tudomást sem vesznek a gonoszról. Pedig ezek a madarak nemcsak halkan röpködnek, suhannak. Mindent megtesznek, hogy észrevétlen maradjanak. Nem tudom, a Testvérek megfigyeltek-e valami nagyon fontosat ezzel kapcsolatban a Bibliában? Hogyan viselkedik az Íge szerint Isten, és hogyan viselkedik az ördög? Aki elolvassa az egész Bibliát figyelmesen, annak feltűnik valami. Isten mindig előlép. Azt mondja: Figyeljetek rám! Isten mindig prófétákat küld, zeng a prédikáció. Isten felhívja magára a figyelmet. Az ördög meg lapít. Az ördög nem lép elő állandóan. Az ördög a háttérben marad. Összesen ha háromszor, négyszer megszólal a Bibliában. Alig tudjuk, hogy van.

Először Mózes első könyvében a kísértés történetében szólal meg Éva felé. „Olyanok lesztek mint az Isten.” Aztán visszahúzódik. Eléri a célját. Háttérben marad. Aztán Jób könyvében megint megszólal Isten előtt. Addig azonban évezredek telnek el. A háttérből közben dolgozik, de ő maga nem lép elő. Előlép legközelebb majd amikor Jézust megkísérti. Ott kénytelen. Eljött a főellenség Jézus, aki megtörheti a hatalmát. Ott előlép a gonosz és Jézus körül beszél. Háromnégy mondatot mond, aztán megint eltávozik. Jézusnak a gyógyításai sokszor a démoni szolgákat napfényre kényszerítik. Napvilágra kényszerülnek, de nagyon nem szívesen jönnek. Ha Jézus nem dolgozna, az egész Újszövetségből az ördög kimaradna. Magától nem jönne elő. El nem árulná magát.

Miért nem? Mert Istennek a legfőbb igazsága, hogy „Én vagyok a ti Istenetek, kövessetek engem!” Az ördögnek pedig a legfőbb hazugsága, hogy ő nincs. Ezért nem is félnek tőle. Nem áll érdekében ma sem, hogy leleplezze magát. Benned is vigyázva dolgozik. Az a célja, hogy az övé légy, de ne vedd őt észre. Ezért halkan közelít, mint a madár. A szárnyak suhannak. Az alvó ember, a hitben alvó ember föl se ébred rá. Egyáltalán nem rémül meg, hogy ki van itt. Halkan, csendben jön mint a betörő. A betörő sem kolomppal közelít. Úgy a jóakaród jön, az csenget, az bejelentkezik, mint az Isten az Ígében. Ezzel szemben a betörő, a gonosz, a gonosztévő soha nem csap zajt. A világban sem, a Bibliában sem. Viszont amint láttuk, fáradhatatlan, akár a madarak. Mindent megtesz, hogy megkaparintson téged magának, megőrizzen, hogy végleg az övé légy a kárhozatban. Egyáltalán nem bánom, ha egy-két ember

ettől megijed. Ijedjen csak meg! Legalább felijed a bóbiskolásából, amelybe a világ mákonya olyan szépen belealtatta. Nem tudsz az ördögtől annyira tartani, amennyire veszélyes!

Hogy milyen alapos ellenfél, hogy milyen precíz, azt igazán az tapasztalja meg, aki lelki munkát kezd végezni, aki bizonyságot tesz. Próbálj meg bizonyságot tenni, meglátod kivel lesz dolgod! Akkor dolgozik, de finoman. Beleütközöl egy erőbe. Aki nem dolgozik az ördög ellen, az nem konfrontálódik vele, abban kialakul egy olyan tévképzet, hogy nincs is! Ellenben kezdj csak el lelki munkát végezni! Mennyi erőfeszítés megy a semmibe! Mennyi bizonyságtétel. Itt, ebben a faluban is EMO-ztunk. Minden családot megkerestek és hívták Jézushoz. Micsoda munka volt! Közben dolgozott valaki más is, nem csak mi. Alapos ellenfél.

Volt nekem egy jó barátom a Teológián, aki eléggé félvállról vette a dolgokat. Még a Bibliát is, nem törődött vele. Nemrég írt egy kétségbeesett levelet. Mint lelkész dolgozik. Ebben a levélben két oldalon keresztül azt bizonyítja, hogy micsoda borzalmakon megy ő át, meg a gyülekezet! Hogyan dolgozik az az ellenség, akit ő semmibe vett, amikor tanult róla.

A legjobban megtapasztalni akkor lehet tehát, ha dolgozol. Kezdj el bizonyságot tenni. Minden keresztyénnek ez lelkipásztor jellegű munkája lenne. Meg fogod tapasztalni, hogy kicsoda őkelme. Csak akkor vesszük sokszor észre, amikor ott járt közöttünk és már elvégezte a pusztító munkát. Ott egy válás. Ott egy idegroncs. Ott egy családi feszültség. Ott egy alkoholista. Ott egy sátánimádó fiatal. Itt járt, és már bottal üthetjük a nyomát. A rendőrség nem éri utol. Összeszedi a szülők magvetését, összeszedi a lelkész magvetését. Hiszen még ahol Jézus személyesen prédikál és vet, még ott is tevékeny. Jézus szavai szerint is. Ha Jézustól nem ijed meg. majd pont tőlem fog megijedni? Vagy tőled?

Azt hiszem, sokkal szorgalmasabbak lennénk, ha látnánk, hogy ez az ellenség már egy megvert ellenség. Jézus legyőzte a Golgotán, de még dolgozik a háttérből. Ennyit tehát a madarakról, akik viszik a magvetést. Minden bibliaolvasást imádkozással kellene elkezdeni, hogy: Uram, add, hogy befogadja a szívem, amit olvasok. Kérlek, tedd a szívem alkalmassá, különben elviszi a madár. — Ezért van, hogy olvastál valamit a Bibliából és nem tudod, hogy mit. A Népsportból amit olvastál, arra emlékszel. Figyeld meg Testvér, a Bibliára nem. Mert azt elviszi. A Tévé Híradót nem törli ki belőled, sőt arra bíztat. Az Ígemagot viszi. Ígeolvasásra, ígehallgatásra készülni kell, mert ilyen az ellenség. — Ennyit az ördögről.

Ám Jézus egy másik ellenfelet is említ. Az átmenők lábait. Mikor megy a magvetés, az útfélre esett magot nemcsak a madár viszi el a kemény földről, hanem az arra járók lábai összetapossák. Ezek meg kik? Ezek az emberek az ördög szolgálatában. Ezek az emberek, akik járnak, kelnek gondtalanul és tapossák az Íge magvát. Mert így van a lelki életben is. Széttaposni, az megy. Első látásra furcsa, hogy az ember mennyei magot el tud taposni? Úgy látszik, igen.

Egy hete arról volt szó, hogy magot készíteni azt bezzeg nem tudunk. Egyikőnk sem tud csinálni egy búzaszemet. Nem csak mi nem tudunk. Nincs az a vegyipari kutatóintézet, amelyik tudna csinálni egy búzaszemet. Készíteni magot nem tudunk. Ígét se. Csak tönkretenni tudjuk. Bámulatos, így van. Földet se tudunk készíteni, anyaföldet, amelyik teremjen. Csak tönkretenni tudjuk a földet! Az egész emberiség teszi is szorgalmasan. Levegőt se tudunk készíteni ilyen nagy mennyiségben, de tönkretenni tudjuk. Hogy majd honnan pótoljuk, azt nem tudjuk még. Ez, hogy az emberiség is ilyen, beszédesen mutatja azt, hogy mi természetünknél fogva a nagy tönkretevőnek, a Sátánnak a szövetségeseivé váltunk. Még akkor is, ha nem tudunk róla. Az ősbűn esete nem egy mese. Félelmetes valóság. Realitás.

Ne csak általánosságban szóljunk az emberiségről, amely követ el bűnöket. Konkrét emberekről szól Jézus, azt mondja: átmenők, arra járnak. Kik ezek? A Bibliából világosan tudjuk, hogy nemcsak Istennek vannak szolgái, prófétái, papjai, szövetségesei, népe. A Sátánnak is megvannak a prófétái, papjai, szövetségesei, népe. S én nem tudom, melyik táborban vannak többen! Persze, azért lehet saccolni. Vajjon milyen taposást végez egy hittanos gyermek lelkében egy cinikus pedagógus? Most volt a beiratkozás. Mit végez az ott? Vagy vetünk, vetünk, s mit végez majd ott aki gúnyol mindent, ami Isten?! Hittanórán szórjuk a magot, imádkozunk, és aztán — semmi nem marad.

Mit végez a gyermek lelkében egy részeges apa? Vajjon kinek szolgál amikor hazatántorog? Micsoda kőkeményre tapossa a gyermeke lelkét! Aztán vethetünk. Vannak

szolgák, akik besegítenek az ellenségnek. Egy kikapós anyuka. Aki mindig másik baráttal állít haza. Mit végez a gyerek lelkében? Milyen taposást végez egy alkalmatlan lelkész! Amikor működik. Vagy egy egyházi nyilatkozat, amikor nem Isten szerint történik, és hallja az egész ország a tévében. Csak úgy gondtalanul, felelőtlenül mondjuk. Ahogy a vetésen gondtalanul átballagó ember. Látja, hogy ott a vetés, de ő átmegy, mert arra rövidebb. Semmi előrelátás, semmi kímélet, csak úgy megy.

Azt mondta nekem egyszer egy néni: Tiszteletes úr, ami szívemen, a számon! — Mondom: Jaj! Annyi gyűlölettel van tele az ember szíve! Ki kell azt mondani? Kijöjjön a számon, ami a szívemen van? Hadd fertőzzön, hadd taposson mindenkit? Ott a vetés, ott a lelke, én meg keresztül gázolok rajta? Mert ami a szívemen, a számon. Ezt még erénynek hisszük?! Olyan erény ez, mint amikor valaki átgázol a vetésen. Ó de sokan, milyen gyakran vagyunk így. Okosat mondani nem tud az illető, hallgatni nem akar. Itt van bajban ez az ország, ez a nép, ez a gyülekezet. Össze kellene fogni imádságban a Krisztusban, mert Jézus nélkül el fog veszni a magyar nép is, meg a gyülekezet is. S akkor egyesek gúnyolnak és rombolnak.

Jó lenne nekik üzenni a Lélek által, hogy taposni nagyon könnyű, barátaim! Rombolni könnyű. Építsetek! Hogy mire képes az istentelenség — a rombolásra —, azt már bemutatta az ország, azt már látjuk. Jó lenne észre térni. Merünk-e mi szólni és rászólni? Jó lenne, hogy ha óvatosabban tennék a megjegyzéseket Isten vetésére. Ha már az illető vetni nem tud, legalább ne taposson! Legalább a más vetését ne tapossa össze! Ez a minimum. Ezt minden embertől el lehetne várni. S legalább nekünk meg kellene mondani azoknak a szeretteinknek, ismerőseinknek; akik gúnyolódnak: Nem is tudod, hogy mit teszel te, amikor gúnyolódsz, amikor rombolsz! — Lehetne imádkozni értük: Uram, irgalmazz nékik, mert nem tudják, mit cselekesznek! Ezt meg is kéne nekik mondani.

Szólunk-e majd? Most így úrvacsorára készülve hangozzon az Íge kérdése: Merünk-e szólni? Merjük-e felvállalni ezt a népszerűtlen feladatot, hogy legalább mi megmondjuk, hogy nem jó dolog széttaposni mindent, mert Isten számon kéri. A gazda rá mer szólni erélyesen arra, aki a földjén átballag keresztbe, kasul. Biztos, hogy a gazda ráripakodik. Még esetleg többet is tesz. Esetleg megrázza az öklét, vagy elővesz valamit: Erre ne járj! Nem látod, hogy itt a vetés? Miért gázolod le? — Élet az! — így mondta a magyar nép. Élet.

S a lelki vetés? Úgy látszik, azon mindenki kószálhat keresztbe, kasul. Sőt ha szólunk, tetszik tudni mik vagyunk? Türelmetlenek, szeretettelenek és ítélkezők. Ha meg merjük óvni a vetést minden konkolytól, meg babonától, meg mocsoktól, meg kártevőtől, akkor türelmetlenek vagyunk, szeretettelenek és ítélkezők. Én ezt elvállalom! A vetést fogom óvni, mondjanak, amit akarnak. Vállalom ezeket a jelzőket! Amíg a vetést óvjuk, ne féljünk, hadd mondják.

Úrvacsora előtti feladat volt számomra az önvizsgálat. Vajjon én magam miket műveltem? Így úrvacsorára készülve feltehetjük ezt a kérdést is. Mikor előbb járt a szám, mint az eszem. Mikor előbb csináltam valamit, aztán gondoltam csak a következményekre. Velem együtt mindannyian tegyük meg ezt az önvizsgálatot. Az Íge felszólítását szeretném mindenki szívére helyezni, mert én is úgy kaptam: Vigyázz, mert könnyen kártékony lehetsz! Úgy, hogy észre se veszed. Mert nagyon könnyen átállhatunk Isten táborából a gonosz táborába. Merő szórakozottságból! Szólni kellene sokaknak, akik ezt nem is tudják: Rossz táborban vagy barátom! Az egy vesztes tábor. Jézus legyőzte a Golgotán azt a tábort!

Bizonyára, hogy ha most így elcsendesedünk, akkor ezen el kell gondolkodnunk. Mert olyan gyakori a rossz példa. Régebbi példa: Meghal a Nagymama, sírnak a kis unokák. Temetés után odamegyek, kondoleálni. Mondom a gyerekeknek. Gyertek hittanórára, mert van viszontlátás a Krisztusban, ott megtudhatjátok ezt. S akkor majd lehet találkozni a nagymamával. — A gyerekszemek felcsillannak: Igen, Tiszteletes bácsi?! — Mondom az Ígét: Aki hisz Jézusban, az örökké él. A nagymama hívő asszony volt. — Erre megszólal az édesapa, aki nem konfirmált: Onnan még senki nem jött vissza. — A gyerekek le lettek öntve. Gratulálok, férfi munka volt. Taposott egyet. Aztán szóltam neki: Ezt azért én nem tenném a maga gyerekeivel a maga helyében. — Minden lettem.

Valóban szólni kellene. Nincs itt felelősség? Nincs eléggé még tönkretéve ez a nép? Nincs felelősség?! Nem kívánok én inkvizíciót. Itt azonban azt csinálnak, amit akarnak? Isten mindenkinek megengedi, hogy elkárhozzon. Ám nekünk nem kötelességünk figyelmeztetni a

kárhozatba menőket?! Meg a másokat kárhozatba vivőket? Nem lehet szólni? Azt mondja Kálvin: Még a kutya is ugat, ha bántják a gazdáját. Tartunk-e itt? Megmutatni bátran az illetőnek: Nézd meg, ezt csináltad, itt tapostad össze, tessék, ez a te műved! Most legyél boldog! — Azért, hogy legalább eszméljen. Kellene néha inteni. S azt mondja a Biblia: Egy-két intés után kerüld.

Tényleg, mit tanít a Biblia? Mit csináljunk gyülekezeten belül is akár azzal, aki nem bír magával? Aki mindenáron tapos, mert ő úgy gondolja. Néhány intés után — azt mondja Pál apostol — „olyanná legyen előtted, mint a pogány”. Ha nem tud mást, csak viszályt szítani, akkor előbb inteni kell négyszemközt, aztán tanúk előtt, végül én majd szószékről fogom, aztán befejeztük. S ha majd Isten jobb belátásra bír valakit, akkor lehet újra beszélni. Miért? Mert útszélre egy idő után nem vetek.

Jézus minden alkalmat megragadott, hogy vessen és a kárhozatból mentsen, de volt város, amit kikerült. Például Názáretet. Egyszer tapostak, mire otthagyta őket. Többet nem ment oda vissza. Es utasít: „ Ne szórj gyöngyöt a disznók elé!” Ez jézusi parancs. Egy bizonyos idő után az ilyen embert ki lehet közösíteni. Ez a határ, amikor valaki útfélen taposóvá lesz. Meddig tegyünk tehát bizonyságot? Amíg valaki meg nem gyalázza, mert akkor abbahagyhatjuk. Mert nem minket gyaláz meg, hanem azt, aki eljött értünk, aki a Golgotára ment a mi bűneinkért. Aki a vére árán szerezte meg nekünk az örök életet. Őt gyalázza meg. Adja az Úr, hogy szóljunk, merjünk Jézusra nézve tenni, és adja az Úr, hogy megálljunk a vetők között. Ámen!

Imádkozzunk!Bocsásd meg Úr Jézus, hogy nem vesszük komolyan az ellenséget, meg a földi

ellenségeket. Bocsásd meg, hogy ha még magunk is magatartásunkkal, beszédünkkel ellenségeddé lettünk. Kérünk, irgalmazz nekünk sok kártékony szavunk ellenére. Tarts vissza attól, hogy tovább is kárt okozzunk te neked. Adj világosságot és bátorságot, hogy meg tudjuk különböztetni a lelkeket. Bocsásd meg, hogy ha nem intettünk, amikor kellett volna. Az a legnagyobb bűnünk Urunk, hogy azért nem tapostak össze a mi szemünk láttára semmit, mert mi nem is vetettünk soha. Kérünk, hogy vezess bennünket, hogy mi ne tévedjünk a tilosba. Kérünk, figyelmeztess, hogy ha kártékonyak lennénk. Kérünk, tégy minket magvetőkké. Óvj meg minket a gondtalan, felelőtlen járástól, keléstől. Add, hogy figyelemmel fogadjuk a beoltott Ígét. Könyörülj Urunk a gyászolókon, nyisd meg az ő szívüket, amelyet a gyász bezár, hogy be tudják fogadni az Íge magvát. Könyörgünk a nagy terheket viselőkért, nyisd meg az ő szívüket, melyeket a terhek zárnak be, hogy be tudják fogadni az Íge magvát. Kérünk, hogy általunk is vess és figyelmeztess szelíden, de mindig határozottan. Kérünk, légy az ígei táplálék nélküli emberekkel és adj feléjük küldetést, magvetést a mi szánkból is. Ámen!

Textus:17

[HebModern] Modern Hebrew Bible: הזורע יצא לזרע את זרעו ובזרעו נפל מן הזרע5ויהי בהתאסף המון עם רב אשר יצאו אליו מעיר ועיר וידבר במשל׃ 4

ויש אשר נפל7ויש אשר נפל על הסלע ויצמח וייבש כי לא היתה לו לחה׃ 6על יד הדרך וירמס ועוף השמים אכלו׃ ויש אשר נפל על האדמה הטובה ויצמח ויעש פרי מאה שערים כזאת8בתוך הקצים ויצמחו הקצים עמו וימעכהו׃ ויאמר לכם נתן לדעת את10וישאלהו תלמידיו לאמר מה המשל הזה׃ 9דבר ויזעק מי אשר אזנים לו לשמע ישמע׃

וזה הוא המשל הזרע דבר11סודות מלכות האלהים ולאחרים במשלים למען בראתם לא יראו ובשמעם לא יבינו׃ ואשר13ואשר על יד הדרך הם השמעים ואחר כן בא השטן ונשא את הדבר מלבם פן יאמינו ונושעו׃ 12אלהים הוא׃

על הסלע הם המקבלים בשמחה את הדבר בשמעם ושרש אין להם רק לשעה מאמינים ובעת הנסיון יסגו אחור׃ ואשר15ואשר נפל בין הקצים הם השמעים והוליכם להם וימכו בדאגות ובעשר ובתאות החיים ופרי לא ישוו למו׃ 14

באדמה הטובה הם השמרים בלב טוב וטהור את הדבר אשר שמעו ועשים פרי בתוחלת׃17 A felhasznált fordítások forrása egyrészt a The SWORD Project (ld. http://www.crosswire.org/sword) moduljai —

ez általában unicode betűkészlettel működik a héber és görög szövegek esetén —, másrészt a BibliaTéka CD-ROM (Arcanum Digitéka Kft.) program — itt sajnos továbbra sem unicode a betűkészlet, így a héber és görög szöveghez szükség van a BibliaTéka fontjaira. A kivételeknél pedig a forrás külön jelölve. A The SWORD Project esetén a forrásmegjelölés az Install Manager által használt módon történik.

LXX/Greek New Testament:Lc 8.4

" ; ; ; Suniovnto de ojvclou pollouÖ kai twÖn kata povlin ;" ; ; ",ejpiporeuomevnwn pro aujto n eijÖpen dia parabolhÖ

Lc 8.5 ; . ; jExhÖlqen oJ speivrwn touÖ speiÖrai to n spovron aujtouÖ kai ejn

; ; ; ; ; , ;twÖ speivrein aujto n oJ me n ejvpesen para th n oJdovn kai ; ; ; .katepathvqh kai ta peteina touÖ oujranouÖ katevfagen aujtov

Lc 8.6; ; ; , ; ; kai eJvteron katevpesen ejpi th n pevtran kai fue n ejxhravnqh ; ; ; .dia to mh ejvcein ijkmavda

Lc 8.7; , ; kai eJvteron ejvpesen ejn mevsw twÖn ajkanqwÖn kai sumfueiÖsai .aiJ ajvkanqai ajpevpnixan aujtov

Lc 8.8; " ; ; , ; ;kai eJvteron ejvpesen eij th n ghÖn th n ajgaqhvn kai fue n

; . , ejpoivhsen karpo n eJkatontaplasivona tauÖta levgwn ejfwvnei JO .ejvcwn wjÖta ajkouvein ajkouevtw

Lc 8.9 ; ; ; " jEphrwvtwn de aujto n oiJ maqhtai aujtouÖ tiv auJvth eijvh hJ

.parabolhvLc 8.10

; , ; "oJ de eijÖpen JUMiÖn devdotai gnwÖnai ta musthvria thÖ " , " ; " ", basileiva touÖ qeouÖ toiÖ de loipoiÖ ejn parabolaiÖ iJvna " ; ; " ; .blevponte mh blevpwsin kai ajkouvonte mh suniwÖsin

Lc 8.11 ; : " ; " jvEstin de auJvth hJ parabolhv JO spovro ejsti n oJ lovgo touÖ .qeouÖ

Lc 8.12 ; ; ; ", oiJ de para th n oJdovn eijsin oiJ ajkouvsante eijÖta ejvrcetai oJ

" ; ; ; " " , diavbolo kai aijvrei to n lovgon ajpo thÖ kardiva aujtwÖn iJvna ; " .mh pisteuvsante swqwÖsin

Lc 8.13 ; ; " " ; ; "oiJ de ejpi thÖ pevtra oiJ oJvtan ajkouvswsin meta caraÖ

; , ; , ; ;"devcontai to n lovgon kai ouJÖtoi rJivzan oujk ejvcousin oiJ pro ; ; .kairo n pisteuvousin kai ejn kairwÖ peirasmouÖ ajfivstantai

Lc 8.14; ; " ;" " , ",to de eij ta ajkavnqa pesovn ouJÖtoiv eijsin oiJ ajkouvsante ; ; ; ; kai uJpo merimnwÖn kai plouvtou kai hJdonwÖn touÖ bivou

; .poreuovmenoi sumpnivgontai kai ouj telesforouÖsinLc 8.15; ; , " to de ejn thÖ kalhÖ ghÖ ouJÖtoiv eijsin oiJvtine ejn kardiva kalhÖ ; " ; ;kai ajgaqhÖ ajkouvsante to n lovgon katevcousin kai

.karpoforouÖsin ejn uJpomonhÖ

[WHNU] Westscott-Hort with NA27/UBS4 variants 18814συνιοντος δε οχλου πολλου και των κατα πολιν επιπορευομενων προς αυτον ειπεν δια παραβολης 5εξηλθεν ο σπειρων του σπειραι τον σπορον αυτου και εν τω σπειρειν αυτον ο μεν επεσεν παρα την οδον και κατεπατηθη και τα πετεινα του ουρανου κατεφαγεν αυτο 6και ετερον κατεπεσεν επι την πετραν και φυεν εξηρανθη δια το μη εχειν ικμαδα 7και ετερον επεσεν εν μεσω των ακανθων και συμφυεισαι αι ακανθαι απεπνιξαν αυτο 8και ετερον επεσεν εις την γην την αγαθην και φυεν εποιησεν καρπον εκατονταπλασιονα ταυτα λεγων εφωνει ο εχων ωτα ακουειν ακουετω 9επηρωτων δε αυτον οι μαθηται αυτου τις αυτη ειη η παραβολη 10ο δε ειπεν υμιν δεδοται γνωναι τα μυστηρια της βασιλειας του θεου τοις δε λοιποις εν παραβολαις ινα βλεποντες μη βλεπωσιν και ακουοντες μη συνιωσιν 11εστιν δε αυτη η

παραβολη ο σπορος εστιν ο λογος του θεου 12οι δε παρα την οδον εισιν οι ακουσαντες ειτα ερχεται ο διαβολος και αιρει τον λογον απο της καρδιας αυτων ινα μη πιστευσαντες σωθωσιν 13οι δε επι της πετρας οι οταν ακουσωσιν μετα χαρας δεχονται τον λογον και ουτοι ριζαν ουκ εχουσιν οι προς καιρον πιστευουσιν και εν καιρω πειρασμου αφιστανται 14το δε εις τας ακανθας πεσον ουτοι εισιν οι ακουσαντες και υπο μεριμνων και πλουτου και ηδονων του βιου πορευομενοι συμπνιγονται και ου τελεσφορουσιν 15το δε εν τη καλη γη ουτοι εισιν οιτινες εν καρδια καλη και αγαθη ακουσαντες τον λογον κατεχουσιν και καρποφορουσιν εν υπομονη

[UMGreek] Unaccented Modern Greek Text:4Επειδη δε συνετρεχεν οχλος πολυς και ηρχοντο προς αυτον απο πασης πολεως, ειπε δια παραβολης 5Εξηλθεν ο σπειρων, δια να σπειρη τον σπορον αυτου. Και ενω εσπειρεν, αλλο μεν επεσε παρα την οδον και κατεπατηθη, και τα πετεινα του ουρανου κατεφαγον αυτο 6αλλο δε επεσεν επι την πετραν και αναφυεν εξηρανθη, διοτι δεν ειχεν ικμαδα 7και αλλο επεσεν εις το μεσον των ακανθων, και συμφυτρωσασαι αι ακανθαι απεπνιξαν αυτο 8και αλλο επεσεν επι την γην την αγαθην, και αναφυεν εκαμε καρπον εκατονταπλασιονα. Ταυτα λεγων, εφωναζεν Ο εχων ωτα δια να ακουη, ας ακουη. 9Ηρωτων δε αυτον οι μαθηται αυτου, λεγοντες Τι σημαινει η παραβολη αυτη; 10Ο δε ειπεν Εις εσας εδοθη να γνωρισητε τα μυστηρια της βασιλειας του Θεου, εις δε τους λοιπους δια παραβολων, δια να μη βλεπωσιν ενω βλεπουσι και να μη καταλαμβανωσιν ενω ακουουσιν. 11Αυτη δε ειναι η παραβολη Ο σπορος ειναι ο λογος του Θεου 12οι δε σπειρομενοι παρα την οδον ειναι οι ακουοντες, επειτα ερχεται ο διαβολος και αφαιρει τον λογον απο της καρδιας αυτων, δια να μη πιστευσωσι και σωθωσιν. 13Οι δε επι της πετρας ειναι εκεινοι οιτινες, οταν ακουσωσι, μετα χαρας δεχονται τον λογον, και ουτοι ριζαν δεν εχουσιν, οιτινες προς καιρον πιστευουσι και εν καιρω πειρασμου αποστατουσι. 14Το δε πεσον εις τας ακανθας, ουτοι ειναι εκεινοι οιτινες ηκουσαν, και υπο μεριμνων και πλουτου και ηδονων του βιου υπαγουσι και συμπνιγονται και δεν τελεσφορουσι. 15Το δε εις την καλην γην, ουτοι ειναι εκεινοι, οιτινες ακουσαντες τον λογον, κρατουσιν εν καρδια καλη και αγαθη και καρποφορουσιν εν υπομονη.

[Vulgate] Latin Vulgate:4cum autem turba plurima conveniret et de civitatibus properarent ad eum dixit per similitudinem 5exiit qui seminat seminare semen suum et dum seminat aliud cecidit secus viam et conculcatum est et volucres caeli comederunt illud 6et aliud cecidit supra petram et natum aruit quia non habebat humorem 7et aliud cecidit inter spinas et simul exortae spinae suffocaverunt illud 8et aliud cecidit in terram bonam et ortum fecit fructum centuplum haec dicens clamabat qui habet aures audiendi audiat 9interrogabant autem eum discipuli eius quae esset haec parabola 10quibus ipse dixit vobis datum est nosse mysterium regni Dei ceteris autem in parabolis ut videntes non videant et audientes non intellegant 11est autem haec parabola semen est verbum Dei 12qui autem secus viam sunt qui audiunt deinde venit diabolus et tollit verbum de corde eorum ne credentes salvi fiant 13nam qui supra petram qui cum audierint cum gaudio suscipiunt verbum et hii radices non habent qui ad tempus credunt et in tempore temptationis recedunt 14quod autem in spinis cecidit hii sunt qui audierunt et a sollicitudinibus et divitiis et voluptatibus vitae euntes suffocantur et non referunt fructum 15quod autem in bonam terram hii sunt qui in corde bono et optimo audientes verbum retinent et fructum adferunt in patientia

Magyar Bibliatársulat Újfordítású Bibliája:Lk. 8,4Amikor nagy sokaság gyűlt össze azok közül is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, ezt mondta nekik példázatban:Lk. 8,5„Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak.

Lk. 8,6Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet.Lk. 8,7Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották.Lk. 8,8Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott.” Majd emelt hangon hozzátette: „Akinek van füle a hallásra, hallja!”Lk. 8,9Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat.Lk. 8,10Ő ezt mondta: „Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek. [Ézs 6,9-10]Lk. 8,11A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje.Lk. 8,12Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.Lk. 8,13Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elpártolnak.Lk. 8,14Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést.Lk. 8,15Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.”

Protestáns revideált újfordítás saját variánsa:

Károli:Luk. 8,4Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe, és minden városból mentek vala ő hozzá, monda példázat által:Luk. 8,5Kiméne a [Mát. 13,3-9. Márk 4,1-20.] magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre; és eltapostaték, és az égi madarak megevék azt.Luk. 8,6És némely esék a kősziklára; és mikor kikelt, elszárada, mert nem vala nedvessége.Luk. 8,7Némely esék a tövis közé; és a tövisek vele együtt növekedvén, megfojták azt.Luk. 8,8Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt, százannyi hasznot hoza. Ezeket mondván, kiált vala: A kinek van füle a hallásra, hallja.Luk. 8,9És megkérdék őt az ő tanítványai, mondván: Mi lehet e példázat?Luk. 8,10Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkait értsétek; egyebeknek példázatokban, hogy látván [Ésa. 6,9. Mát. 13,13-15.] ne lássanak, és hallván ne értsenek.Luk. 8,11A példázat pedig ez: A mag az Isten beszéde.Luk. 8,12Az útfélen [Mát. 13,18-23. Márk 4,15-20.] valók pedig azok, a kik hallják; aztán eljő az ördög, és kikapja

az ígét az ő szívökből, hogy ne higyjenek és ne idvezüljenek.Luk. 8,13És a kősziklán valók azok, a kik, mikor hallják, örömmel veszik az ígét; de ezeknek nincs gyökerük, a kik egy ideig hisznek, a kísértés idején pedig elszakadnak.Luk. 8,14És a melyik a tövis közé esett, ezek azok, a kik hallották, de elmenvén, az élet gondjaitól, és gazdagságától és gyönyörűségeitől megfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek.Luk. 8,15A melyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, a kik a hallott ígét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketűréssel.

Szent István Társulati Biblia:A magvetőLk 8,4Amikor egyszer nagy tömeg vette körül és a városokból tömérdek nép zarándokolt hozzá, mondott egy példabeszédet:Lk 8,5„Kiment a magvető, hogy elvesse a magot. Vetés közben néhány szem az út szélére esett. Eltaposták, és az ég madarai felcsipegették.Lk 8,6Más szemek köves talajra hullottak. Kikeltek, de aztán elszáradtak, mert nem kaptak elég nedvességet.Lk 8,7Ismét más szemek szúrós bogáncs közé hulltak. A szúrós bogáncsok velük együtt nőttek, és elfojtották őket.Lk 8,8A többi mag jó földbe hullott, kikelt és százszoros termést hozott.” Amikor befejezte, fölemelte a hangját: „Akinek van füle a hallásra, az hallja meg!”Lk 8,9Tanítványai megkérdezték, hogy mi a példabeszéd értelme.Lk 8,10Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megismerjétek az Isten országának titkait, de a többieknek csak a példabeszédek szólnak, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek.Lk 8,11Ez a példabeszéd értelme: A mag az Isten szava.Lk 8,12Az útszélre hulló szemek azok, akik meghallgatják a tanítást, de aztán jön a gonosz lélek, kitépi szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek.Lk 8,13A köves talajba hulló szemek azok, akik meghallgatják s örömmel fogadják a tanítást, de nem ver bennük gyökeret, így aztán a kísértés idején hűtlenné válnak.Lk 8,14A szúrós bogáncs közé hulló szemek azok, akik meghallgatják, de később az élet gondjai, javai és élvezetei meggátolják őket fejlődésükben, ezért termést már nem hoznak.Lk 8,15A jó földbe hulló szemek azok, akik tiszta és jó szívvel hallgatják a tanítást, meg is tartják és kitartásukkal gyümölcsöt teremnek.

Káldi Biblia:Lk 8,4Midőn tehát nagy sereg gyűlt egybe, és a városokból hozzája siettek, mondá hasonlatosság által: [Máté 13,3. Márk 4,3.]Lk 8,5

Kiméne a magvető, elvetni az ő magvát; és a mint vetett, némely mag az útfélre esék, és eltapodtaték, és az égi madarak megevék azt.Lk 8,6És némely a kősziklára esék, és kikelvén, elszárada, mert nem vala nedvessége.Lk 8,7És némely a tövisek közé esék, és együtt felnővén a tövisek, elfojták azt.Lk 8,8És némely a jó földbe esék, és kikelvén, százannyi termést hoza. Ezeket mondván, kiálta: A kinek fülei vannak a hallásra, hallja meg.Lk 8,9Kérdezék pedig őt tanítványai, mit jelent e példabeszéd?Lk 8,10Kiknek ő mondá: Nektek adatott tudni az Isten országa titkát; egyebeknek pedig példabeszédekben (szólok), hogy látván, ne lássanak, és hallván, ne értsenek. [Izai. 6,9. Máté 13,14. Márk 4,12. Ján. 12,40. Ap.cs. 28,26.]Lk 8,11Ez tehát a példabeszéd: A mag az Isten igéje.Lk 8,12Az útfélre esők azok, kik hallgatják, azután eljő az ördög, és kiveszi az igét szivökből, nehogy hivén, üdvözűljenek.Lk 8,13A kősziklára esők azok, kik midőn hallják, örömmel fogadják az igét; de nincs gyökerök; egy ideig hisznek, és a kisértet idején eltávoznak.Lk 8,14A tövisek közé esők azok, kik hallják, de utóbb a szorgoskodástól, gazdagságtól és az élet gyönyörűségeitől elfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek.Lk 8,15A melyek pedig a jó földbe estek, azok, kik jó, igen jó szívvel * hallván az igét, megtartják, és termést hoznak béketűrésben. **

Káldi Neovulgáta Biblia:Lk 8,4Mikor pedig nagy tömeg gyűlt egybe, és a városokból özönlöttek hozzá, a következő példabeszédet mondta:Lk 8,5»Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Ezt azután eltaposták, és az ég madarai felszedegették.Lk 8,6A másik sziklára esett. Ez kikelt, de aztán elszáradt, mert nem volt nedvessége.Lk 8,7Egy másik a tövisek közé esett. A tövisek is felnőttek vele, és elfojtották.Lk 8,8De más szemek a jó földbe estek. Kikeltek és százszoros termést hoztak.« Amikor ezt elmondta, felkiáltott: »Akinek van füle a hallásra, hallja meg!«Lk 8,9Tanítványai később megkérdezték őt, hogy mit jelent ez a példabeszéd.Lk 8,10Ő ezt mondta nekik: »Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek [Iz 6,9;].Lk 8,11Ez tehát a példabeszéd: A mag Isten igéje.Lk 8,12Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből,

nehogy higgyenek és üdvözüljenek.Lk 8,13A kősziklára hullott magok azok, akik, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak.Lk 8,14A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek.Lk 8,15Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan.

Aranyos Biblia:Luk. 8.4Mikor pedig nagy sokaság gyülne egybe, és a’kik minden városokból valának, mennének ö hozzája, [Mát. 13:3.] monda példabeszéd által.Luk. 8.5Egy mag-vetö ember kiméne, hogy elvetné az ö magvát; és a’mag-vetés közbe némelly esék az útra és eltapodtaték, és az égi madarak megévék azt.Luk. 8.6Es némelly esék a’kösziklára, és mikor kiköltt vólna, elszárada, mert nem vala nedvessége.Luk. 8.7Némelly esék a’tövis közzé; és mikor együtt a’tövisek felnöttek vólna, megfojták azt.Luk. 8.8Es némelly esék a’jó földbe; és mikor kiköltt vólna, száz annyi hasznot hoza. Ezeket mondván kiált vala; A’kinek vagynak hallásra való fülei, hallja.Luk. 8.9Kérdezik vala pedig ötet az ö tanítványi, mondván: Mitsoda vólna e’példabeszéd.Luk. 8.10Ö pedig monda nékiek: Tinéktek adatott hogy az Isten országának titkait értsétek; egyebeknek példabeszédek által szólok, hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek.Luk. 8.11A’példabeszéd pedig ez: A’mag, az Istennek beszéde.Luk. 8.12A’kik pedig az útra estek, azok ezek, kik hallják: azután eljö az ördög, és kikapja az igét az ö szivekböl, hogy ha hijendenének, ne idvezüljenek. [Mát. 13:18.]Luk. 8.13A’kik pedig a’kösziklára, azok ezek, kik minekutánna hallják az igét, nagy örömmel vészik azt, de ezeknek nintsen gyökerek, kik tsak ideig hisznek, és a’késértetnek idején elszakadnak.Luk. 8.14A’melly mag pedig a’ tövis közzé esett, azok ezek a’kik hallották, de elmenvén a’szorgalmatosságoktól, gazdagságoktól és e’ világi gyönyörüségektöl megfojtatnak, és gyümöltsöt nem teremnek.Luk. 8.15A’ melly pedig a’ jó földbe esett, azok ezek, a’kik tiszta és jó szivvel a’hallott igét megtartják, és gyümöltsöt teremnek a’békességes türés által. [Mát. 5:15.]

[GerLut1545] German Unrevidierte Luther Übersetzung von 1545:4 Da nun viel Volks beieinander war und aus den Städten zu ihm eileten, sprach er durch ein Gleichnis: 5

Es ging ein Sämann aus, zu säen seinen Samen; und indem er säte, fiel etliches an den Weg und ward vertreten, und die Vögel unter dem Himmel fraßen's auf. 6 Und etliches fiel auf den Fels; und da es aufging, verdorrete es, darum daß es nicht Saft hatte. 7 Und etliches fiel mitten unter die Dornen; und die Dornen gingen mit auf und erstickten's. 8 Und etliches fiel auf ein gut Land; und es ging auf und trug hundertfältige Frucht. Da er das sagte, rief er: Wer Ohren hat zu hören, der höre! 9 Es fragten ihn aber

seine Jünger und sprachen, was dieses Gleichnis wäre. 10 Er aber sprach: Euch ist's gegeben, zu wissen das Geheimnis des Reichs Gottes; den andern aber in Gleichnissen, daß sie es nicht sehen, ob sie es schon sehen, und nicht verstehen, ob sie es schon hören. 11 Das ist aber das Gleichnis: Der Same ist das Wort Gottes. 12 Die aber an dem Wege sind, das sind, die es hören; danach kommt der Teufel und nimmt das Wort von ihrem Herzen, auf daß sie nicht glauben und selig werden. 13 Die aber auf dem Fels sind die: wenn sie es hören, nehmen sie das Wort mit Freuden an. Und die haben nicht Wurzel: eine Zeitlang glauben sie und zu der Zeit der Anfechtung fallen sie ab. 14 Das aber unter die Dornen fiel, sind die, so es hören und gehen hin unter den Sorgen, Reichtum und Wollust dieses Lebens und ersticken und bringen keine Frucht. 15 Das aber auf dem guten Lande sind, die das Wort hören und behalten in einem feinen, guten Herzen und bringen Frucht in Geduld.

[KJV] King James Version (1769) with Strong Numbers and Morphology:4And when much people were gathered together, and were come to him out of every city, he spake by a parable: 5"A sower went out to sow his seed: and as he sowed, some fell by the way side; and it was trodden down, and the fowls of the air devoured it. " 6"And some fell upon a rock; and as soon as it was sprung up, it withered away, because it lacked moisture. " 7"And some fell among thorns; and the thorns sprang up with it, and choked it. " 8"And other fell on good ground, and sprang up, and bare fruit an hundredfold." And when he had said these things, he cried, "He that hath ears to hear, let him hear. " 9And his disciples asked him, saying, What might this parable be? 10And he said, "Unto you it is given to know the mysteries of the kingdom of God: but to others in parables; that seeing they might not see, and hearing they might not understand. " 11"Now the parable is this: The seed is the word of God. " 12"Those by the way side are they that hear; then cometh the devil, and taketh away the word out of their hearts, lest they should believe and be saved. " 13"They on the rock are they, which, when they hear, receive the word with joy; and these have no root, which for a while believe, and in time of temptation fall away. " 14"And that which fell among thorns are they, which, when they have heard, go forth, and are choked with cares and riches and pleasures of this life, and bring no fruit to perfection. " 15"But that on the good ground are they, which in an honest and good heart, having heard the word, keep it, and bring forth fruit with patience.

[LITV] Green’s Literal Translation:4And a great crowd coming together, and those in each city coming to Him, He spoke through a parable: 5The sower went out to sow his seed. And as he sowed, some fell by the roadside and was trampled; and the birds of the heaven ate it. 6And other fell on the rock; and sprouting, it dried up because of not having moisture. 7And other fell in the midst of the thorns; and springing up with the thorns, they choked it. 8And other fell on the good ground; and springing up, it produced fruit a hundredfold. Saying these things, He cried out, The one having ears to hear, let him hear. 9And His disciples questioned Him, saying, What might this parable be? 10And He said, To you it has been given to know the mysteries of the kingdom of God, but to the rest in parables, that seeing they might not see, and hearing, they might not understand. Isa. 6:9 11And this is the parable: The seed is the Word of God. 12And those by the roadside are those who hear, then the Devil comes and takes away the Word from their heart, lest believing they may be saved. 13And those on the rock are those who, when they hear, receive the Word with joy; and these have no root, who believe for a time, and in time of trial draw back. 14And those falling in the thorns, these are those hearing, but under cares and riches and pleasures of life, having moved along, they are choked, and do not bear to maturity. 15And those in the good ground, these are the ones who in a right and good heart, hearing the Word, they hold it and bear fruit in patience.

[Swe1917] Swedish Bible (1917):

4Då nu mycket folk kom tillhopa, i det att inbyggarna i de särskilda städerna begåvo sig ut till honom, sade han i en liknelse: 5»En såningsman gick ut för att så sin säd. Och när han sådde, föll somt vid vägen och blev nedtrampat, och himmelens fåglar åto upp det. 6Och somt föll på stengrund, och när det hade vuxit upp, torkade det bort, eftersom det icke där hade någon fuktighet. 7Och somt föll bland törnen, och törnena växte upp tillsammans därmed och förkvävde det. 8Men somt föll i god jord, och när det hade vuxit upp, bar det hundrafaldig frukt.» Sedan han hade talat detta, sade han med hög röst: »Den som har öron till att höra, han höre.» 9Då frågade hans lärjungar honom vad denna liknelse betydde. 10Han sade: »Eder är givet att lära känna Guds rikes hemligheter, men åt de andra meddelas de i liknelser, för att de med seende ögon intet skola se och med hörande öron intet förstå'. 11Så är nu detta liknelsens mening: Säden är Guds ord. 12Och att den såddes vid vägen, det är sagt om dem som hava hört ordet, men sedan kommer djävulen och tager bort det ur deras hjärtan, för att de icke skola komma till tro och bliva frälsta. 13Och att den såddes på stengrunden det är sagt om dem, som när de få höra ordet, taga emot det med glädje, men icke hava någon rot; de tro allenast till en tid, och i frestelsens stund avfalla de. 14Och att den föll bland törnena, det är sagt om dem, som när de hava hört ordet, gå bort och låta sig förkvävas av rikedomens omsorger och njutandet av livets goda och så icke föra något fram till mognad. 15Men att den föll i den goda jorden, det är sagt om dem, som när de hava hört ordet, behålla det i rättsinniga och goda hjärtan och bära frukt i ståndaktighet.

La Bible de Jérusalem (szükség esetén elkel egy ů→ù, č→è és ŕ→à csere):Lc 8,4Comme une foule nombreuse se rassemblait et que de toutes les villes on s'acheminait vers lui, il dit par parabole:Lc 8,5"Le semeur est sorti pour semer sa semence. Et comme il semait, une partie du grain est tombée au bord du chemin; elle a été foulée aux pieds et les oiseaux du ciel ont tout mangé.Lc 8,6Une autre est tombée sur le roc et, après avoir poussé, elle s'est desséchée faute d'humidité.Lc 8,7Une autre est tombée au milieu des épines et, poussant avec elle, les épines l'ont étouffée.Lc 8,8Une autre est tombée dans la bonne terre, a poussé et produit du fruit au centuple." Et, ce disant, il s'écriait: "Entende, qui a des oreilles pour entendre!"Lc 8,9Ses disciples lui demandaient ce que pouvait bien signifier cette parabole.Lc 8,10Il dit: "A vous il a été donné de connaître les mystères du Royaume de Dieu; mais pour les autres, c'est en paraboles, afin qu'ils voient sans voir et entendent sans comprendre.Lc 8,11"Voici donc ce que signifie la parabole: La semence, c'est la parole de Dieu.Lc 8,12Ceux qui sont au bord du chemin sont ceux qui ont entendu, puis vient le diable qui enlève la Parole de leur coeur, de peur qu'ils ne croient et soient sauvés.Lc 8,13Ceux qui sont sur le roc sont ceux qui accueillent la Parole avec joie quand ils l'ont entendue, mais ceux-là n'ont pas de racine, ils ne croient que pour un moment, et au moment de l'épreuve ils font défection.Lc 8,14Ce qui est tombé dans les épines, ce sont ceux qui ont entendu, mais en cours de route les soucis, la richesse et les plaisirs de la vie les étouffent, et ils n'arrivent pas à maturité.

Lc 8,15Et ce qui est dans la bonne terre, ce sont ceux qui, ayant entendu la Parole avec un coeur noble et généreux, la retiennent et portent du fruit par leur constance.

A The SWORD Project kommentárjai:18

[Abbott] Illustrated New Testament:

Lukács 8:6:

Upon a rock; over a rock, where the earth was very shallow.

Lukács 8:10:

That seeing they might not see, &c.& that is, that while enough is exhibited to them to invite their attention, they may still be left at liberty to shut their eyes to the truth, if they choose. There is nothing more striking in the government of God, than the reserve in the communication of religious truth, which seems to have marked the divine administration in all ages of the world. The higher spiritualities of religion are not forced upon the attention of unwilling minds& there is a veil which conceals the sacred interior from all, excepting those who find in their hearts an honest desire to know and do the will of God, which leads them in.

[Barnes] Barnes’s New Testament Notes:

Lukács 8:4:Verses 4-15. See the parable of the Sower explained in Barnes Notes on Mt 13:1-23. Mt 13:1, and following.

Lukács 8:5:Verse 5.

(d) "sower" Mt 13:3, Mk 4:3 (e) "trodden down" Ps 119:118, Mt 5:13

Lukács 8:6:Verse 6.

(f) "rock" Jer 5:3

Lukács 8:7:Verse 7.

(???) "among thorns" Jer 4:3

Lukács 8:8:Verse 8.

(h) "an hundred fold" Gen 26:12 (l) "He that hath ears to hear" Mt 13:18, Mk 4:14

18 Mivel a The SWORD Project kommentármoduljai külföldiül olvashatók (döntő többség angol, kevés német), ezért ezeket ide a legvégére illesztem be, hogy akinek van kedve és/vagy ideje, ezeket is megnézhesse. (Sajnos a Rieger kommentár unicode megoldása problémás, ezért bizonyos karakterek helyett csak egy négyzet jelenik meg. Aki fel kívánja használni, és tud eléggé németül, az reménység szerint kitalálja, milyen betűk maradtak le...) A kommentárokat itt is az Install Manager által használt módon jelölöm.

Lukács 8:10:Verse 10.

(k) "seeing they might not see" Is 6:9.

Lukács 8:11:Verse 11.

(l) "Now, the parable is this:" Mt 13:18, Mk 4:14 (m) "seed" 1Pet 1:23

Lukács 8:12:Verse 12.

(n) "taketh" Prov 4:5, Isa 65:11, Jas 1:23,24

Lukács 8:13:Verse 13.

(o) "receive the word with joy" Ps 106:12,13, Is 58:2, Gal 3:1,4, 4:15 (p) "have no root" Prov 12:3, Hoss 6:4

Lukács 8:14:Verse 14.

(q) "are choked" 1Timm 6:9,10, 2Ti 4:10, 1Jn 2:15-17 (r) "bring no fruit" Jn 15:16

Lukács 8:15:Verse 15.

(s) "honest" Jer 32:39 (t) "patience" He 10:36, Jas 1:4

[Clarke] Adam Clarke’s Commentary on the Bible:

Lukács 8:5: Verse 5. A sower went out to sow] See all this parable largelyexplained on Mt 13:1-23.

Lukács 8:12: Verse 12. Those by the way side] Bishop PEARCE thinks that Lukeby ον here means σποροι, the seeds, though he acknowledges thathe has never found such a word as σποροι in the plural numbersignifying seeds.

Lukács 8:15: Verse 15. With patience.] Rather, with perseverance. The Greekword υπομονη, which our translators render patience, properlysignifies here, and in Ro 2:7,perseverance. The good ground, because it is good, strong andvigorous, continues to bear: bad or poor ground cannot produce agood crop, and besides it is very soon exhausted. The personscalled the good ground in the text are filled with the power and

influence of God, and therefore continue to bring forth fruit;i.e. they persevere in righteousness. From this we may learn thatthe perseverance of the saints, as it is termed, necessarilyimplies that they continue to bring forth fruit to the glory ofGod. Those who are not fruitful are not in a state ofperseverance.

[DTN] Darby Translation Notes:

Lukács 8:7:8:7 with (b-16) See Note, Rom. 6.5.

Lukács 8:14:8:14 were, (c-8) Or 'into the thorns.' life, (d-27) Bios, life as such in this world.

Lukács 8:15:8:15 who (e-10) Or 'who are such as;' so ver. 3.

[Family] Family Bible Notes:

Lukács 8:4:4-15. Parable of the sower. Mt 13:1-23.

Lukács 8:10:The manner in which the Saviour communicates instruction is suited to impart knowledge to those who desire it, who seek for it as men seek for silver, and search for it as they do for hidden treasures; while those who despise it, he leaves in ignorance, darkness, degradation, and death.

[Geneva] Geneva Bible Translation Notes:

Lukács 8:4:1 And when much people were gathered together, and were come to him out of every city, he spake by a parable:(1) The same gospel is sown everywhere, but does not everywhere yield the same fruit, and this is only due to the fault of men themselves.

Lukács 8:10:And he said, Unto you it is given to know the a mysteries of the kingdom of God: but to others in parables; that seeing they might not see, and hearing they might not understand.(a) Those things are called secret which may not be uttered: for the word used here is equivalent to our saying, "to hold a man's peace".

Lukács 8:14:And that which fell among thorns are they, which, when they have heard, b go forth, and are choked with cares and riches and pleasures of [this] life, and c bring no fruit to perfection.(b) That is, as soon as they have heard the word, they go about their business. (c) They do not bring forth perfect and full fruit to the ripening: or, they begin, but they do not bring to an end.

Lukács 8:15:But that on the good ground are they, which in an d honest and good heart, having heard the word, e keep

[it], and bring forth fruit with patience.(d) Who seek not only to seem to be such, but are indeed so: so that this word "honest" refers to the outward life, and the word "good" refers to the good gifts of the mind. (e) With much difficulty, for the devil and the flesh fight against the Spirit of God, who is a new guest.

[MAK] Mattias Ansorgs Kommentar:

Lukács 8:4:Datum: 2/3.10.1998Stelle: Lukas 8:4-15Der Same, das verkündigte Wort Gottes, darf nicht ersetzt oder verschlechtert werden; auch nicht durch Kreationismus [Schöpfungswissenschaft]. "Der Glaube kommt aus der Verkündigung, die Verkündigung aber durch Gottes Wort." (Röm.10,17): SEIN verkündigtes Wort hat Kraft durch IHN und wird nicht leer zurückkehren (Jes.50,10.11). Gott spricht durch Menschen und wirkt so Glauben. Wer nicht glaubt, ist kein Kind Gottes. Auch wer eine Zeit lang meinte, zu glauben, dann aber abfiel, war noch nie errettet, sondern ein Lippenbekenner. Er gleicht dem felsigen Boden aus Lk.8,6. Nur wer Gottes Kind ist, hat SEINEN Heiligen Geist und ist deshalb in der Lage, im Glauben zu verharren und Unglauben abzulehnen. Nur der, in dem das Wort Gottes tief verwurzelt ist, wird beständig glauben. Wer wahrhaft an IHN glaubt, tut dies beständig und nicht nur für eine Zeit.

Lukács 8:5:Datum: 23.8.2002Stelle: Lukas 8:5-15Diejenigen, die ausharren, haben ein »feines und gutes Herz« ― das hat aber kein Mensch von sich aus (Mk.10,18), d.h. dies sind Menschen, die sich bekehrt haben und deren Herz Gott umgewandelt hat. Analog muss auch in den anderen Fällen in diesem Gleichnis der Zustand des Erdreichs mit dem des Herzens identifiziert werden: es sind allesamt solche mit einem menschlichen, bösen Herzen. Sie können Gottes Wort nicht so aufnehmen, dass es Frucht bringt. Sie müssen sich erst bekehren! Die am Wege, wo festgetretene Erde liegt, sind solche mit einem harten Herzen ― sie hören das Wort, aber es kann nicht in ihr Herz eindringen. Deshalb kann der Teufel das Wort wieder »von« (nicht »aus«, denn es ist nicht eingedrungen!) ihren Herzen wegnehmen (Lk.8,12). Die auf dem Felsen und unter den Dornen sind solche, die das Wort mit menschlichem Herzen aufnehmen ― Menschen der Welt, nicht wiedergeboren, die Gott nachfolgen wollen. Das ist unmöglich, wie das Resultat zeigt! Simon der Zauberer gehörte zu solchen Menschen (Apg.8,9-24).

[MHC] Matthew Henry’s Complete Commentary on the Whole Bible:

Lukács 8:4: The Parable of the Sower.      4 And when much people were gathered together, and were come to him out of every city, he spake by a parable:   5 A sower went out to sow his seed: and as he sowed, some fell by the way side; and it was trodden down, and the fowls of the air devoured it.   6 And some fell upon a rock; and as soon as it was sprung up, it withered away, because it lacked moisture.   7 And some fell among thorns; and the thorns sprang up with it, and choked it.   8 And other fell on good ground, and sprang up, and bare fruit a hundredfold. And when he had said these things, he cried, He that hath ears to hear, let him hear.   9 And his disciples asked him, saying, What might this parable be?   10 And he said, Unto you it is given to know the mysteries of the kingdom of God: but to others in parables; that seeing they might not see, and hearing they might not understand.   11 Now the parable is this: The seed is the word of God.   12 Those by the way side are they that hear; then cometh the devil, and taketh away the word out of their hearts, lest they should believe and be saved.   13 They on the rock are they, which, when they hear, receive the word with joy; and these have no root, which for a while believe, and in time of temptation fall away.   14 And that which fell among thorns are they, which, when they have heard, go forth, and are choked with

cares and riches and pleasures of this life, and bring no fruit to perfection.   15 But that on the good ground are they, which in an honest and good heart, having heard the word, keep it, and bring forth fruit with patience.   16 No man, when he hath lighted a candle, covereth it with a vessel, or putteth it under a bed; but setteth it on a candlestick, that they which enter in may see the light.   17 For nothing is secret, that shall not be made manifest; neither any thing hid, that shall not be known and come abroad.   18 Take heed therefore how ye hear: for whosoever hath, to him shall be given; and whosoever hath not, from him shall be taken even that which he seemeth to have.   19 Then came to him his mother and his brethren, and could not come at him for the press.   20 And it was told him by certain which said, Thy mother and thy brethren stand without, desiring to see thee.   21 And he answered and said unto them, My mother and my brethren are these which hear the word of God, and do it.      The former paragraph began with an account of Christ's industry in preaching (v. 1); this begins with an account of the people's industry in hearing, v. 4. He went into every city, to preach; so they, one would think, should have contented themselves to hear him when he came to their own city (we know those that would); but there were those here that came to him out of every city, would not stay till he came to them, nor think that they had enough when he left them, but met him when he was coming towards them, and followed him when he was going from them. Nor did he excuse himself from going to the cities with this, that there were some from the cities that came to him; for, though there were, yet the most had not zeal enough to bring them to him, and therefore such is his wonderful condescension that he will go to them; for he is found of those that sought him not, Isa. lxv. 1.      Here was, it seems, a vast concourse, much people were gathered together, abundance of fish to cast their net among; and he was as ready and willing to teach as they were to be taught. Now in these verses we have,      I. Necessary and excellent rules and cautions for hearing the word, in the parable of the sower and the explanation and application of it, all which we had twice before more largely. When Christ had put forth this parable, 1. The disciples were inquisitive concerning the meaning of it, v. 9. They asked him, What might this parable be? Note, We should covet earnestly to know the true intent, and full extent, of the word we hear, that we may be neither mistaken nor defective in our knowledge. 2. Christ made them sensible of what great advantage it was to them that they had opportunity of acquainting themselves with the mystery and meaning of his word, which others had not: Unto you it is given, v. 10. Note, Those who would receive instruction from Christ must know and consider what a privilege it is to be instructed by him, what a distinguishing privilege to be led into the light, such a light, when others are left in darkness, such a darkness. Happy are we, and for ever indebted to free grace, if the same thing that is a parable to others, with which they are only amused, is a plain truth to us, by which we are enlightened and governed, and into the mould of which we are delivered.      Now from the parable itself, and the explication of it, observe,      (1.) The heart of man is as soil to the seed of God's word; it is capable of receiving it, and bringing forth the fruits of it; but, unless that seed be sown in it, it will bring forth nothing valuable. Or care therefore must be to bring the seed and the soil together. To what purpose have we the seed in the scripture, if it be not sown? And to what purpose have we the soil in our own hearts, if it be not sown with that seed?      (2.) The success of the seeding is very much according to the nature and temper of the soil, and as that is, or is not, disposed to receive the seed. The word of God is to us, as we are, a savour of life unto life, or of death unto death.      (3.) The devil is a subtle and spiteful enemy, that makes it his business to hinder our profiting by the word of God. He takes the word out of the hearts of careless hearers, lest they should believe and be saved, v. 12. This is added here to teach us, [1.] That we cannot be saved unless we believe. The word of the gospel will not be a saving word to us, unless it be mixed with faith. [2.] That therefore the devil does all he can to keep us from believing, to make us not believe the word when we read and hear it; or, if we heed it for the present, to make us forget it again, and let it slip (Heb. ii. 1); or, if we remember it, to create prejudices in our minds against it, or divert our minds from it to something else; and all is lest we should believe and be saved, lest we should believe and rejoice, while he believes and trembles.      (4.) Where the word of God is heard carelessly there is commonly a contempt put upon it too. It is added here in the parable that the seed which fell by the way-side was trodden down, v. 5. They that wilfully shut their ears against the word do in effect trample it under their feet; they despise the

commandment of the Lord.      (5.) Those on whom the word makes some impressions, but they are not deep and durable ones, will show their hypocrisy in a time of trial; as the seed sown upon the rock, where it gains no root, v. 13. These for awhile believe a little while; their profession promises something, but in time of temptation they fall away from their good beginnings. Whether the temptation arises from the smiles or the frowns, of the world, they are easily overcome by it.      (6.) The pleasures of this life are as dangerous and mischievous thorns to choke the good seed of the word as any other. This is added here (v. 14), which was not in the other evangelists. Those that are not entangled in the cares of this life, nor inveigled with the deceitfulness of riches, but boast that they are dead to them, may yet be kept from heaven by an affected indolence, and the love of ease and pleasure. The delights of sense may ruin the soul, even lawful delights, indulged, and too much delighted in.      (7.) It is not enough that the fruit be brought forth, but it must be brought to perfection, it must be fully ripened. If it be not, it is as if there was no fruit at all brought forth; for that which in Matthew and Mark is said to be unfruitful is the same that here is said to bring forth none to perfection. For factum non dicitur quod non perseverat--perseverance is necessary to the perfection of a work.      (8.) The good ground, which brings forth good fruit, is an honest and good heart, well disposed to receive instruction and commandment (v. 15); a heart free from sinful pollutions, and firmly fixed for God and duty, an upright heart, a tender heart, and a heart that trembles at the word, is an honest and good heart, which, having heard the word, understands it (so it is in Matthew), receives it (so it is in Mark), and keeps it (so it is here), as the soil not only receives, but keeps, the seed; and the stomach not only receives, but keeps, the food or physic.      (9.) Where the word is well kept there is fruit brought forth with patience. This also is added here. There must be both bearing patience and waiting patience; patience to suffer the tribulation and persecution which may arise because of the word; patience to continue to the end in well-doing.      (10.) In consideration of all this, we ought to take heed how we hear (v. 18); take heed of those things that will hinder our profiting by the word we hear, watch over our hearts in hearing, and take heed lest they betray us; take heed lest we hear carelessly and slightly, lest, upon any account, we entertain prejudice against the word we hear; and take heed to the frame of our spirits after we have heard the word, lest we lose what we have gained.      II. Needful instructions given to those that are appointed to preach the word, and to those also that have heard it. 1. Those that have received the gift must minister the same. Ministers that have the dispensing of the gospel committed to them, people that have profited by the word and are thereby qualified to profit others, must look upon themselves as lighted candles: ministers must in solemn authoritative preaching, and people in brotherly familiar discourse, diffuse their light, for a candle must not be covered with a vessel nor put under a bed, v. 16. Ministers and Christians are to be lights in the world, holding forth the word of life. Their light must shine before men; they must not only be good, but do good. 2. We must expect that what is now done in secret, and from unseen springs, will shortly be manifested and made known, v. 17. What is committed to you in secret should be made manifest by you; for your Master did not give you talents to be buried, but to be traded with. Let that which is now hid be made known; for, if it be not manifested by you, it will be manifested against you, will be produced in evidence of your treachery. 3. The gifts we have will either be continued to us, or taken from us, according as we do, or do not, make use of them for the glory of God and the edification of our brethren: Whosoever hath, to him shall be given, v. 18. He that hath gifts, and does good with them, shall have more; he that buries his talent shall lose it. From him that hath not shall be taken away even that which he hath, so it is in Mark; that which he seemeth to have, so it is in Luke. Note, The grace that is lost was but seeming grace, was never true. Men do but seem to have what they do not use, and shows of religion will be lost and forfeited. They went out from us, because they were not of us, 1 John ii. 19. Let us see to it that we have grace in sincerity, the root of the matter found in us; that is a good part which shall never be taken away from those that have it.      III. Great encouragement given to those that prove themselves faithful hearers of the word, by being doers of the work, in a particular instance of Christ's respect to his disciples, in preferring them even before his nearest relations (v. 19-21), which passage of story we had twice before. Observe, 1. What crowding there was after Christ. There was no coming near for the throng of people that attended him, who, though they were crowded very so much, would not be crowded out from his congregation. 2. Some

of his nearest kindred were least solicitous to hear him preach. Instead of getting within, as they might easily have done if they had come in time, desiring to hear him, they stood without, desiring to see him; and, probably, out of a foolish fear, lest he should spend himself with too much speaking, designing nothing but to interrupt him, and oblige him to break off. 3. Jesus Christ would rather be busy at his work than conversing with his friends. He would not leave his preaching, to speak with his mother and his brethren, for it was his meat and drink to be so employed. 4. Christ is pleased to own those as his nearest and dearest relations that hear the word of God and do it; they are to him more than his mother and brethren.

[MHCC] Matthew Henry’s Concise Commentary on the Whole Bible:

Lukács 8:4:4-21 There are many very needful and excellent rules and cautions for hearing the word, in the parable of the sower, and the application of it. Happy are we, and for ever indebted to free grace, if the same thing that is a parable to others, with which they are only amused, is a plain truth to us, by which we are taught and governed. We ought to take heed of the things that will hinder our profiting by the word we hear; to take heed lest we hear carelessly and slightly, lest we entertain prejudices against the word we hear; and to take heed to our spirits after we have heard the word, lest we lose what we have gained. The gifts we have, will be continued to us or not, as we use them for the glory of God, and the good of our brethren. Nor is it enough not to hold the truth in unrighteousness; we should desire to hold forth the word of life, and to shine, giving light to all around. Great encouragement is given to those who prove themselves faithful hearers of the word, by being doers of the work. Christ owns them as his relations.

[PNT] The People’s New Testament:

Lukács 8:5:A sower went out to sow. See notes on Mt 13:3-23 Mr 4:1.

Lukács 8:10:That seeing they might not see.See PNT Mt 13:14.

[RWP] Robertson’s Word Pictures:

Lukács 8:4:

By a parable (δια παραβολης). Mr 4:2 says "in parables" as does Mt 13:3. This is the beginning of the first great group of parables as given in Mr 4:1-34 and Mt 13:1-53. There are ten of these parables in Mark and Matthew and only two in Lu 8:4-18 (The Sower and the Lamp, 8:16) though Luke also has the expression "in parables" (8:10). See Mt 13 and Mr 4 for discussion of the word parable and the details of the Parable of the Sower. Luke does not locate the place, but he mentions the great crowds on hand, while both Mark and Matthew name the seaside as the place where Jesus was at the start of the series of parables.

Lukács 8:5:

His seed (τον σπορον αυτου). Peculiar to Luke.Was trodden under foot (κατεπατηθη). First aorist passive indicative of καταπατεω. Peculiar to Luke here.Of the heavens (του ουρανου). Added in Luke.

Lukács 8:6:

Upon the rock (επ την πετραν). Mr 4:5 "the rocky ground" (επ το πετρωδες), Mt 13:5 "the rocky places.As soon as it grew (φυεν). Second aorist passive participle of φυω, an old verb to spring up like a sprout.Withered away (εξηρανθη). First aorist passive indicative of ζηραινω, old verb, to dry up.Moisture (ικμαδα). Here only in the N.T., though common word.

Lukács 8:7:

Amidst the thorns (εν μεσω των ακανθων). Mr 4:7 has εις (among) and Mt 13:7 has επ "upon."Grew with it (συνφυεισα). Same participle as φυεν above with συν- (together).Choked (απεπνιξαν). From αποπνιγω, to choke off as in Mt 13:7. In Mr 4:7 the verb is συνεπνιξαν (choked together).

Lukács 8:8:

A hundredfold (εκατονπλασιονα). Luke omits the thirty and sixty of Mr 4:8; Mt 13:8.He cried (εφωνε). Imperfect active, and in a loud voice, the verb means. The warning about hearing with the ears occurs also in Mr 4:9; Mt 13:9.

Lukács 8:9:

Asked (επηρωτων). Imperfect of επερωταω (επ and ερωταω) where Mr 4:10 has ηρωτων (uncompounded imperfect), both the tense and the use of επ indicate eager and repeated questions on the part of the disciples, perhaps dimly perceiving a possible reflection on their own growth.What this parable might be (τις αυτη ειη η παραβολη). A mistranslation, What this parable was (or meant). The optative ειη is merely due to indirect discourse, changing the indicative εστιν (is) of the direct question to the optative ειη of the indirect, a change entirely with the writer or speaker and without any change of meaning (Robertson, Grammar, pp. 1043f.).

Lukács 8:10:

The mysteries (τα μυστηρια). See for this word on Mt 13:11; Mr 4:11. Part of the mystery here explained is how so many people who have the opportunity to enter the kingdom fail to do so because of manifest unfitness.That (ινα). Here Mr 4:11 also has ινα while Mt 13:13 has οτ (because). On the so-called causal use of ινα as here equal to οτ see discussion on Mt 13:13; Mr 4:11. Plummer sensibly argues that there is truth both in the causal οτ of Matthew and the final ινα of Mark and Matthew. "But the principle that he who hath shall receive more, while he who hath not shall be deprived of what he seemeth to have, explains both the ινα and the οτ. Jesus speaks in parables because the multitudes see without seeing and hear without hearing. But He also speaks in parablein order that they may see without seeing and hear without hearing." Only for "hearing" Luke has "understand" συνιωσιν, present subjunctive from a late omega form συνιω instead of the -μ verb συνιημ.

Lukács 8:11:

Is this (εστιν δε αυτη). Means this. Jesus now proceeds to interpret his own parable.The seed is the word of God (ο σπορος εστιν ο λογος του θεου). The article with both subject and predicate as here means that they are interchangeable and can be turned round: The word of God is the seed. The phrase "the word of God" does not appear in Matthew and only once in Mark (Mr 7:13) and John (Joh 10:35), but four times in Luke (5:1; 8:11,21; 11:28) and twelve times in Acts. In Mr 4:14 we have only "the word." In Mr 3:31 we have "the will of God," and in Mt 12:46 "the will of my Father" where Lu 8:21 has "the word of God." This seems to show that Luke has the subjective genitive here and means the word that comes from God.

Lukács 8:12:

Those by the wayside (ο παρα την οδον). As in Mr 4:15; Mt 13:19 so here the people who hear the word = the seed are discussed by metonymy.The devil (ο διαβολος). The slanderer. Here Mr 4:15 has Satan.From their heart (απο της καρδιας αυτων). Here Mark has "in them." It is the devil's business to snatch up the seed from the heart before it sprouts and takes root. Every preacher knows how successful the devil is with his auditors. Mt 13:19 has it "sown in the heart."That they may not believe and be saved (ινα μη πιστευσαντες σωθωσιν). Peculiar to Luke. Negative purpose with aorist active participle and first aorist (ingressive) passive subjunctive. Many reasons are offered today for the failure of preachers to win souls. Here is the main one, the activity of the devil during and after the preaching of the sermon. No wonder then that the sower must have good seed and sow wisely, for even then he can only win partial success.

Lukács 8:13:

Which for a while believe (ο προς καιρον πιστευουσιν). Ostensibly they are sincere and have made a real start in the life of faith.They fall away (αφισταντα). Present middle indicative. They stand off, lose interest, stop coming to church, drop out of sight. It is positively amazing the number of new church members who "stumble" as Mr 4:17 has it (σκανδαλιζοντα), do not like the pastor, take offence at something said or done by somebody, object to the appeals for money, feel slighted. The "season of trial" becomes a "season of temptation" (εν καιρω πειρασμου) for these superficial, emotional people who have to be periodically rounded up if kept within the fold.

Lukács 8:14:

They are choked (συνπνιγοντα). Present passive indicative of this powerfully vivid compound verb συνπνιγω used in Mr 4:19; Mt 13:22, only there these worldly weeds choke the word while here the victims themselves are choked. Both are true. Diphtheria will choke and strangle the victim. Who has not seen the promise of fair flower and fruit choked into yellow withered stalk without fruit "as they go on their way" (πορευομενο).Bring no fruit to perfection (ου τελεσφορουσιν). Compound verb common in the late writers (τελοσ, φορεω). To bring to completion. Used of fruits, animals, pregnant women. Only here in the N.T.

Lukács 8:15:

In an honest and good heart (εν καρδια καλη κα αγαθη). Peculiar to Luke. In verse 8 the land (γην) is called αγαθην (really good, generous) and in verse 15 we have εν τη καλη γη (in the beautiful or noble land ). So Luke uses both adjectives of the heart. The Greeks used καλος κ' αγαθος of the high-minded gentleman. It is probable that Luke knew this idiom. It occurs here alone in the N.T. It is not easy to translate. We have such phrases as "good and true," "sound and good," "right and good," no one of which quite suits the Greek. Certainly Luke adds new moral qualities not in the Hellenic phrase. The English word "honest" here is like the Latin honestus (fair, noble). The words are to be connected with "hold fast" (κατεχουσιν), "hold it down" so that the devil does not snatch it away, having depth of soil so that it does not shrivel up under the sun, and is not choked by weeds and thorns. It bears fruit (καρποφορουσιν, an old expressive verb, καρπος and φορεω). That is the proof of spiritual life.In patience (εν υπομονη). There is no other way for real fruit to come. Mushrooms spring up overnight, but they are usually poisonous. The best fruits require time, cultivation, patience.

[TFG] The Fourfold Gospel and Commentary on Acts of Apostles:

Lukács 8:4:

#Lu 8:4| LIV. THE FIRST GREAT GROUP OF PARABLES. (Beside the Sea of Galilee.) A. INTRODUCTION. #Mt 13:1-3 Mr 4:1,2 Lu 8:4| He spake by a parable. See TFG "#Mr 4:2|".

Lukács 8:5: #Lu 8:5| LIV. THE FIRST GREAT GROUP OF PARABLES. (Beside the Sea of Galilee.) B. PARABLE OF THE SOWER. #Mt 13:3-23 Mr 4:3-25 Lu 8:5-18| The sower went forth to sow his seed. See TFG "#Mr 4:3|". Some fell by the way side. See TFG "#Mr 4:4|".

Lukács 8:6: #Lu 8:6| And other fell on the rock. See TFG "#Mr 4:5|".

Lukács 8:7: #Lu 8:7| And other fell amidst the thorns. See TFG "#Mr 4:7|".

Lukács 8:8: #Lu 8:8| And other fell into the good ground, and grew, and brought forth fruit a hundredfold. See TFG "#Mr 4:8|". As he said these things, he cried. A method of emphasis rarely employed by Jesus. He that hath ears to hear, let him hear. See TFG "#Mr 4:9|". (TFG 330)

Lukács 8:9: #Lu 8:9| And his disciples asked him what this parable might be. See TFG "#Mr 4:10|".

Lukács 8:10: #Lu 8:10| Unto you it is given to know the mysteries of the kingdom of God: but to the rest in parables. See TFG "#Mr 4:11|". That seeing they may not see, and hearing they may not understand. See TFG "#Mr 4:12|".

Lukács 8:12: #Lu 8:12| And those by the way side are they that have heard, etc. See TFG "#Mr 4:15|".

Lukács 8:13: #Lu 8:13| And those on the rock are they, etc. See TFG "#Mr 4:16|".

Lukács 8:14: #Lu 8:14| And that which fell among the thorns, etc. See TFG "#Mr 4:18|".

Lukács 8:15: #Lu 8:15| And that in the good ground, etc. See TFG "#Mr 4:20|".

[Wesley] John Wesley’s Notes on the Bible:

Lukács 8:4:Mt 13:1; Mr 4:1.

Lukács 8:15:Who ― keep it ― Not like the highway side: And bring forth fruit ― Not like the thorny ground: With perseverance ― Not like the stony.

 

Minden jog fenn nem tartva! E dokumentum a Tommy(©A)®ight szabályai alá esik. Eszerint jelen dokumentumot vagy annak részeit szigorúan nem tilos reprodukálni, sőt, reprodukálandó. Szigorúan nem tilos különféle adatrögzítő rendszerben tárolni, sőt, tárolandó; szigorúan nem tilos bármilyen formában vagy eszközzel (szóbeli és írásbeli, elektronikus és mágneses, mechanikus és gravitációs, optikai és

akusztikus, audiovizuális és multimédiás, telekommunikációs és metakommunikációs, pszichikus és pneumatikus, organikus és gépi, szomatikus és ‘szark[aszt]ikus’, vagy tetszőleges más módon) ingyenesen tovább adni, sőt, továbbadandó.

A Tommy(©a)®ight szabályainak bibliai alapjai között található pl.: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” (Mt 10,8.) ― „Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.” (Rm 3,24.) ― „Mi tehát a jutalmam? Az, hogy prédikálásommal ingyenessé teszem a Krisztus evangéliumát anélkül, hogy élnék az evangélium hirdetésével együtt járó szabadságommal.” (1Kor 9,18.) ― „És ezt mondta nekem: »Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. …«” (Jel 21,6.)

Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv:

                       \\\\\\/////                       /  _   _  \                      (| (.) (.) |) ___________________.oOOo__( )__oOOo.___________________|                                                       ||                Tommyca - Szakács Tamás                ||                 az A-T&T  páros tagja                 ||    tommyca@freemail.hu,  Tamas.Szakacs@lutheran.hu    ||              http://www.extra.hu/Tommyca              ||                     (30) 426-5583                     ||                                                       ||         Felsőpetényi Evangélikus Egyházközség         ||                felsopeteny@lutheran.hu                ||             http://felsopeteny.lutheran.hu            ||        2611 Felsőpetény,  Ságvári Endre u. 12.        ||                     (35)  360-037                     ||                                                       ||___________________.oooO_______________________________|                    (   )        Oooo.                     \ (         (   )                      \_)         ) /                                 (_/