Upload
udvarhelyi-fiatal-forum
View
239
Download
8
Embed Size (px)
DESCRIPTION
A SuliSokk tusványosi kiadványa – július
Citation preview
Tusványos a világ közepe. Tusványoson évente ősrobbanás és vissza-robbanás történik, a világ közepe pulzál. Tusványos a narancssárga színű fekete lyuk, körülötte gravitál a világegyetem. Mindent és min-denkit magába szippant, akit meg nem, az bánthatja, mert Tusványos egy vidám világközép, lakói legalább annyira gondtalanok, mint jobb napjaikon az angyalok.Vannak először is a Táborozók. Belőlük többféle is kavarog a világ kö-zepén. Kezdjük talán a Szójásszalámisokkal, koruk miatt ez kijár nekik. A Szójásszalámisok onnan kapták a nevüket, hogy mindenkinek, aki nem evett velük elég szójásszalámit, elmondják, hogy nem evett velük elég szójásszalámit. Aki nem evett velük szójásszalámit, az nemigen érti, hogy miért is kellett volna szójásszalámit ennie, amikor sokkal fi -nomabb a sonkaszalámi, de aki a szójásszalámi helyett sonkaszalámit akarna enni, az a szójásszalámisok szerint nem érti a lényeget: hogy a szójásszalámit csapatban ették. A táboralapító Nagy Öregekről van szó, akik huszonkét éve majd’ minden évben Tusványoson tartják a Szójásszalámievők Világtalálkozóját. A Tündöklő Ifj úság a világközepi polgárság megbecsült csoportja. A Tündöklő Ifj úság nemigen törődik a Szójásszalámisokkal. A Tündöklő Ifj ak hányják-vetik magukat, valljuk be őszintén, tesznek magasról a világra, ami véleményünk szerint a világ közepén az egyetlen elfogad-ható viselkedés egy Tündöklő Ifj útól. A Tündöklő Ifj úság sem nem jó, sem nem rossz, még innen van a jón és rosszon.Aztán ott vannak még a Politikusok. A Politikusok, ugyi, lopnak, csal-nak, hazudnak, ölni nem ölnek, inkább öletnek (bár Európában ez manapság nem divat), igaz, néha nem állnak messze attól, hogy saját kezükkel tekerjék ki a másik Politikusok nyakát. Ez van a világban, min-denki tudja. De nem ám a világ közepén. Ott a Politikus egészen nor-málisnak tűnik, nevet, ha kell, és nem mosolyog, ha nem kell, például ez a különbség a televíziós beszélgetés és a világközepén tomboló élet között, Tusványoson a Politikus nem vigyorog, mint egy fakutya.Legvégül ott élünk mi, a Szervezők. Mi, Szervezők megannyi duracellnyuszi vagyunk, két fülünkkel kalapálunk, ha nincs kalapács, de annak a sátornak állnia kell, mondják a Három Főszervezők, és ha a Három Főszervezők azt mondják, hogy annak a sátornak állnia kell, akkor az a sátor állni fog. A világ közepe a világnak világa, július 24-e és 29-e között világol. És mi minden áldott évben túléljük a világvégét. Na, ezt cselekedjétek utánunk.
Világközép
Demeter Szilárd
3
Erdélyi Ifjúsági MagazinErdélyi Ifjúsági Magazin
IMPRESSZUM
Főszerkesztő: Bálint István • Projektfelelős: Vass Orsolya • Korrektúra: Mircse ZsuzsánnaTovábbi munkatársak: Zólya Imola, Nagy Andrea, Dobai Csaba, Zólya Zsófi a, Bálint Előd, Dobai Gábor, Boros Avarka, Bálint Tamás, Szabó Flóra, Lőrincz Orsolya, Lőrincz Kincső Andrea, Bolyai Csaba Zoltán, Jakab Attila, Csáki Gergely.Kiadja: Udvarhelyi Fiatal Fórum, Magyar Ifj újági Szervezetek Szövetsége, Cím: 535600 Székelyudvarhely, Kossuth u. 20. szám Tel: 0266-213371 • e-mail: [email protected] Nyomda: Pantex Impex Srl., Székelyudvarhely ISSN: 1842-6514
.....................................................................................................................................................................................
TARTALOMMMOOLLAATATRRATATTTTTTAAAAARRRRRTTTTTAAAAAALLLLLOOOOOMMMMMMMMMMMMTTTTTAAAAALLLLLOOOOOTAALOTTTTAAAAARRRRRTTTTTATAARRTTTTTTAAT RR L M HANGOLÓ
A tusványosi élet nagy kérdései
Neked Tusványos a világ közepe?
Tusványos-térkép
Koncertismertetők
Nagy dumák a MISZSZ-sátorban
MISZSZ-sátor program
Vírusványos
Tusványosfejtő
4
5
6
7
11
12
13
14
GGGGHHHHHHAAAAANNNNNGGGGGGOOOOOOLLLLLÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓGOLÓHANGHHHHAAANNNNGGGGOOOOOLLLLLÓÓÓÓÓÓÓGGGH LLLLLLÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓGGGGGGGGGGGGGGGGHHHHHHAAAANNNNNAN OOOOOOHH NN OG
– Program van?
– Program van,
csak programfü-
zet nincs!
Hoztam két pónilovat! Hova rakjam?Van egy hülye
kérdésem!Ez az egyetlen
kijárat?
Beejtettem
a kulcsot a
lakásba! Most
mit csináljak?
Hogy működik ez a tábor?
A tusványosi élet nagy kérdései
1. Érezd jól magad.
2. Ha nem érzed jól magad, attól még más jól érezheti magát, és ha Téged ez zavar, akkor menj haza, ne zavard azokat, akik jól érzik ma-gukat.
3. A medve nem játék. Székelyföldön a med-vét nem Buci Macinak hívják, Székelyföldön a medvék nem simogatnak!
4. A politikus nem celeb. Nem azért jött, hogy autogramot adjon, vagy hogy kényszeresen haverkedjen, hanem azért, hogy válaszoljon kérdéseinkre – az előadások alkalmával. Elő-adásokon kívül a politikus: Táborozó.
5. A Táborozónak annyi joga van, hogy felsorol-ni lehetetlen, kötelessége viszont egy: vigyázni a többi táborozó testi, lelki, szellemi épségére. (Ez az Előadókra is érvényes!)
6. A műanyagtól/fémdoboztól az anyafőd nem édesedik! A papírhulladék pedig ronda. Ne sze-metelj!
7. A Szervezők nem hozzák reggel ágyba a kávét, egyébként állnak rendelkezésetekre. Vi-szont ők is csak emberből vannak, a Tusványos-droidot még nem találták fel, megértéseteket köszönjük.
8. Tiszteld a nőket, és tiszteld a férfi akat. A köl-csönös tisztelet alapkövetelmény.
9. Vigyázz a gyermekekre. Akárkiére.
10. Ne lopj!
És mivel tíz szabályt könnyebb megjegyezni, mint negyvenet – ezt már Mózes is tudta –, itt leállunk. A szabályzatot bármikor az élethez igazíthatjuk.
Tábori szabályzat
A hüe az „ly”-nal van?
Most akkor
mész, megyünk…
vagy ki vagyok én?
Péntek. Nem az jön a csütörtök után?
Erdélyi Ifjúsági MagazinErdélyi Ifjúsági Magazin
4
Mert Tusványos az a pont, ahonnan évente kifordítjuk sarkai-ból a világot, vagy legalábbis ezt Tusványoson így gondol-juk. Oszt’ hazamegyünk. Demeter Szilárd – arculatfelelős
Számomra Tusványos a világ közepe, mert az e l ő -adások közben Barack Obamának, estén-ként Mick Jaggernek és időről időre Bear Gryllsnek érezhetem magam, és ezt mind egy helyen! Bokor Attila
– szállásmester
Nem lehet eldönteni... Nem zenei fesztivál, de sok a kon-cert és a buli. Nem politikusok találkozója, de van belőlük elég. Nem túlélő tábor, habár kihívás van bőven. Nem is tanulmányi kirándulás, én mégis itt tanu-lok a legtöbbet. Talán ezért a világ közepe. Vass Orsolya – szervező iroda
Életünk útjait keresztezik a keskeny utak. Mi döntjük el, hogy a keskeny utat választ-juk-e az ilyen útkereszteződéseknél vagy más utakat. Mi keskeny utasok ezt a bol-dogsághoz vezető utat sze-retnénk megmutatni nektek Tusványozóknak. A Keskeny út a találkozás helye, találkozás velünk, találkozás az Isten-nel. Várunk! Bardócz Csaba – Keskeny út sátorfelelős
Tusványos a világ közepe, ezért Tusvanyosi időszámítást kell bevezetni. Amennyiben az év szilvesztere nem december 31-re esne, hanem – teszem azt – július 24-re, semmi új nem lenne a nap alatt. A szervezők tudják, hogy egyik tábor zárá-sa egybeesik a soron következő szervezésének kezdetével. Mert ez ilyen, az alkotófázistól a szervezésen át a megvaló-sításig hosszú az idő, kerek évet felölel. Ami pedig az évről évre Tusványosra járókat illeti, számukra tiszta és világos: egyik tábor után arról szól a történet, hogy valamivel foglal-juk el magunkat a következőig, s aztán valahogy lesz. Mi ez, ha nem egy új időszámítás igénye?
Nosza, vezessék be a Tusványosi időszámítást! Átutazó
Mert mindenki ott van, aki számít, és aki ott van, az mind számít. Aki meg nincs ott, az Tusványosra fi gyel. Mert utána
fél évig Tusványosról beszélünk, előtte fél évig meg arra készülünk. Mert itthon van, nem kell több ezer km-t utazni a világ közepéig, elég csak pár
százat :) Fazakas Imola – Sajtóiroda
Igaz, hogy 1997-ben az anyu-kám kezét fogva mentem először Tusványosra, de azóta
sem tudtam kihagyni egyetlen évet sem. Tusványos jóval több
nekem, mint egy fesztivál: Tusványos egy helyszín, ahol találkozhatok messziről jött barátokkal, ahol felneveltek a nagyszüleim, ahol a többi szervezővel együtt „kikapcsolha-tunk” több ezer embert, és ahova bármilyen
messziről is, de mindig vissza fogok menni. Zamfi rescu Andrea – recepciófelelős
Tusványos a világ közepe! Nekem azért, mert az összes nyári rendezvény közül itt érzem magam a legjobban! Nem túl nagy,
de nem túl kicsi! Viszont itt mindenkivel lehet találkozni, még Csürdörmögövel is! Az előadások között mindenki megtalálhatja a számára legtetszőbbet. A koncertekről nem is beszélek. Jóvilágvan s kész! Máté József – szállásfelelős
Aki engem jól ismer, az tudja, hogy számomra régóta Homoródalmás a világ közepe. Tusványos az a rendezvény, amibe húszévesen beleszerettem, s ez az érzés azóta nem múlt el. Emiatt idén újraértelmezem a világ közepét – leg-alábbis arra az időszakra, amíg az idei szabadegyetemre készülünk, s amíg július 29-én elköszönünk az Olt-parti helyszíntől. Élmény volt ott lenni az elmúlt években: egyete-mistaként, szervezőtársként, majd főszervezőként is. Sándor Krisztina – 2008–2011-es főszervező
Neked Tusványos a világ közepe?SZERVEZŐK MONDTÁK
5
Erdélyi Ifjúsági MagazinErdélyi Ifjúsági Magazin
A SZERVEZŐKET KÉRDEZTÜK TUSVÁNYOSRÓL. KÉRDEZHETTÜK VOLNA MÁSRÓL IS, TESZEM AZT A SELYEMHERNYÓ-TENYÉSZTÉS UNIÓS SZABÁLYO-ZÁSI KERETÉRŐL, DE ENNEK SOK ÉRTELME NEM LETT VOLNA, PLÁNE NEM EGY TUSVÁNYOSI SULISOKKBAN. MIVÉGBŐL TUSVÁNYOS A VILÁG KÖZEPE? NEKIK EZÉRT. SZÁMODRA MIÉRT TUSVÁNYOS A VILÁG KÖZEPE? KÜLDD EL NEKÜNK LEGSZEBB ÉLMÉNYEDET (TUSVANYOS@TUSVANYOS. RO), A LEG-JOBBAT MACIS TRIKÓVAL HONORÁLJUK. A MEDVE SORSOL.
TÉRKÉP
Erdélyi Ifjúsági MagazinErdélyi Ifjúsági Magazin
6
7
Erdélyi Ifjúsági MagazinErdélyi Ifjúsági Magazin
A 2012-ben 21 éves Quimby Magyarország egyik legnép-szerűbb zenekara, a fesztiválok állandó nagyszínpados fel-lépője, klubkoncertjei, színházas fellépései egyaránt esemény-számba mennek. Olyan formáció mely-nek lemezeire, zenéi-re és – ami legalább ennyire fontos – szö-vegeire nem lehet nem odafi gyelni. A Quimby két évtizedes pályafutása alatt ki-lenc albumot jelente-tett meg – ezek közül kettő, az Ékszerelmére és a Kilégzés az év albuma díját nyerte el. A Quimby 2010 decemberében jelentette meg legújabb stúdióalbumát, a tizenhét számot tartalmazó Kicsi ország című nagylemezt.
A zenekar igen népszerű minden korosztály körében. Az idősebb korosztályt főleg unplugged koncertjeikkel és
színházi megjelené-seikkel hódították meg. Népszerű dalaik közé tartozik az Autó egy szerpentinen, a Most múlik pontosan (melyet sokan feldol-goztak már, többek között a Csík Zene-kar is), Ajjajjaj, Sehol se talállak stb. A ze-nekar tagjai: Balanyi Szilárd – zongora, orgona, szintetizá-tor, vokál; Gerdesits
Ferenc – dob; Kárpáti József – trombita; Kiss Tibor – gitár, ének, mandolin, zongora; Mikuli Ferenc – basszusgitár; Varga Livius – ütőhangszerek, rap, vokál.
Valami, Sajnálom, Hol van az a krézi srác,
Dél-Amerika, Ez a szerelem, Szia — ugye tudjuk, kiről van szó? Az 1995-ben alakult, 2010-ben fennállása tizenöt éves évfordulóját dupla válogatáslemezzel és jubileumi koncerttel ünneplő Heaven Street Seven az újkori ha-zai indie-gitárpop zenekarok idősebb nagytesója. Szűcs Krisztiánék az elmúlt években nagy sikerrel koncerteztek a hazai klubokban és fesztiválokon, s több világsztárral – REM, Radiohead, Fun Lovin Criminals, Morrissey – is lép-tek fel egy színpadon, nyertek rangos hazai (Fonogram) és komoly nemzetközi díjat, valamint 2007-ben 15 állomásos európai turnét is abszolváltak. A HS7 legfrissebb megjelenése a 2011 novemberétől hall-ható Gigerli című dal, és a három számot tartalma-
zó, december 6-tól ingyenesen letölthető Gigerli EP. A zenekar tagjai: Szűcs Krisztán – ének, gitár; Németh Róbert – basszus; Takács Zoltán – billentyűs, vokál; Ábrahám Zsolt – gitár;Orbán Gyula – dob.
Quimby [kedd]
[kedd]
Az Ismerős Arcok magyar nemzetirock-együttes 1999. október 23-án alakult meg az Udvari Bolondok és a $texas együt-tes tagjaiból. Első időkben rhythm and bluest játszottak. Egy erdélyi út következményeként változott meg a szövegvi-láguk és témaválasztásuk, mely nagyrészt a magyar emberek és a nemzet sorsával, a trianoni döntés igazságtalanságával foglalkozik. Évente 100–120 élő koncertet adnak.
Ismerős Arcok [szerda]
KONCERTEK
A kőbányai Sztár együttesben külföldi dalok éneklé-sével kezdte. Később mint jazzénekes a Napsugár, a
Wanderers és a Loyd együttes tagja. 1979–1985-ig a Hobo Blues Band tagja volt, ezután szólópályára lépett. Megalapította a Bill és a Box Companyt Bencsik Sándorral, a P. Mobil és a P. Box egykori tagjával.
1983-ban Rossz vér címmel jelent meg első szólólemeze. 1987-ben a Deák Bill Blues Band vezetője lett. Dániában és az egykori
Nyugat-Németországban is fellépett. A ’90-es évektől vi-déken és Budapesten is nagy sikerrel koncertezik fo-
lyamatosan együttesével. Több díjjal is elismer-ték zenei munkásságát: 2007-ben Blues Patika Életmű-díjjal, 2008-ban Pont FM Életmű-díjjal, míg 2009-ben Fonogram Életmű-díjjal.
Deák Bill Gyula
[szerda]
A Role zenekar 1987-ben alakult, alapvetően progresszív rockzenét játszik magyaros, eredeti megoldásokkal. Szövegeiket a magyar köl-tészet remekei alkotják. Az évek folyamán a Role zenélt Erdély-szerte majdnem mindenhol, de Magyarországon, Svájcban és Ausztriában
is felléptek. A különféle produkciókba több táncegyüttest is sikerült bevonniuk. Alapvető fontosságú tevékeny-ségükben a hagyományápolás, kultúránk, értékeink megmentése.
[szerda] ROLE
Erdélyi Ifjúsági MagazinErdélyi Ifjúsági Magazin
8
KONCERTEK
Intim Torna Illegál – ITI [csütörtök]A zenekar, megszületésének dátumát első, 2010. január 22-én a Gödörben tartott fergeteges koncertjétől datálja. A kezdeti bizonytalan, még ön-magukat kereső lépé-seket követően a csa-pat világzenei vonalát mára felváltotta a rock-zene. Zenéjük ma már tudatos és magabiztos, megállíthatatlan öröm-zene. A zenekar tagjai, Kiss Sándor (basszusgi-tár, vokál), Nádasdi János (ütőshangszerek), Gá-los Ádám (dob, vokál) és Dorogi Péter (ének, gitár). Valamennyien megannyi kultú-
rával, emberrel és zenével találkoztak. Bár kezdetben az ITI kiegészült egy billentyűssel, a zenekar mégis négytagú maradt, bár koncertjeiken meghívott ze-nészek rendszerint színesítik a palettát. A fesztiválok kedvenc zenekarai közé lépett Intim Tor-na Illegál rendszeresen ad telt-házas koncertet a Gödörben, de folyamatosan bővülő, fana-tikus rajongótábora Magyar-ország-szerte találkozhat vele koncerteken és a rádiók hul-lámhosszain. Az idén egyéves
évfordulóját ünneplő ITI fi atal kora ellenére egy kislemezt, egy nagylemezt és két videoklipet tudhat magáénak.
A Balázs Fecó Band a névadó billentyűs-énekes-dalszerző legfi atalabb zenekara, ahol a Korálban is gitározó Fisher mellett csupa nagyon tehetséges fi atal található: Kercsmarik Gábor dobol, Tolmacsov György basszusgitározik és a rockosabb számokban Kiss Zoltán énekel. „Érdekes ezeket a 30–40 éve írt dalokat más torkából hallani, minket, öregeket is inspirál. Öröm velük játszani, megint olyan tűz van bennünk, mint a hetvenes években” – vallja Fecó.
Balázs Fecó Band [péntek]
Az Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a rette-netes emberek. Az 1969-es 10 000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album ze-nei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow, a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Király-ságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példány-nyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal). Az Omega volt az első együttes, melyet az Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért (az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együtte-sek közül az Omegának volt először digitális stú-diója. Elsőként jelent meg CD-je (az 1988-as Platina című válogatásalbum) és DVD-je (a 2000-ben kiadott
OmegakonceRT Népstadion 1999). Az Omega tagjai lép-tek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t,
valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt. 2012-ben ünnepli az együttes a fennállásának ötvenedik évfordulóját. Szabadtéri jubileumi turnésorozatuk Sep-siszentgyörgyön kezdődött április végén, amit egy budapesti ingyenes koncerttel terveznek lezárni.
Tagok:
KÓBOR JÁNOS – ének
BENKŐ LÁSZLÓ – billentyűs hangszerek
MOLNÁR GYÖRGY – gitár
MIHÁLY TAMÁS – basszusgitár, ének
DEBRECZENI FERENC – dob, ütőhangszerek.
Omega [péntek]
Az alternatív rockzenekart 1996-ban alapították Várpalotán. 2005-ben tettek szert országos hírnévre. Első stúdió-albumuk 2006-ban jelent meg Rózsikámnak digitálisan címmel. Rá két évre újabb lemezt adtak ki (Egy éjszaka Bohémiában), amit 2010-ben a Fénystopposok című album követett. Tagok: Kerekes Gergely – gitár; Hock Zoltán
– basszusgitár; Hock Attila – dob; Győrff y Gyula – billentyűs hangszerek; Likó Marcell – ének, gitár.
[csütörtök]
Vad
Fru
ttik
9
Erdélyi Ifjúsági MagazinErdélyi Ifjúsági Magazin
KONCERTEK
Rúzsa Magdi 1985. november 28-án született a vajdasági Vrbas városban. Kisgyerek korától fogva énekelt. Első igazán meghatározó zenei élményét 2004-ben szerezte: a zentai Farsangi Ki mit tudon megnyerte a könnyűzenei kategóriát. Ugyanezekben az években énekesként csatlakozott egy feketicsi amatőr zenekarhoz, a Madness-hez. Magdi 2005-ben jelentkezett a TV2 te-hetségkutató műsorába, a Megasztár harmadik szériájába, amit 2006-ban meg is nyert. A boltokban megjelent az első Magdi nevéhez köthető kiadvány A döntőben elhangzott dalok címmel, va-lamint első stúdiólemezét is piacra dob-
ta 2006. november 28-án Ördögi Angyal címmel. A 2007-es évet végigkoncertezte, s mindemellett képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon is. Nem kevés sikerrel: kilence-dik helyezést ért el. 2008. november 5-én jelent meg Rúzsa Magdi má-sodik önálló stúdió- lemeze Iránytű címmel, melyen már mint dal-szövegíró is be-mutatkozik a hallgatóságnak.
Rúzsa Magdi [szombat]
A zenekar 2007-ben alakult Párkányban (Szlovákia), tagjai más-más műfajokkal kísérletezve, érzelmekkel, a dalszöve-gek képi kifejezésével törekednek művészi önállóságra. A Jóvilágvan elektronikus káosz, a mai értelemben vett rock-zene, underground kultúra elemeivel, pszichedelikus pop, illetve népzene keveréke. 2009-ben született meg az első demó, amit számos klubkoncert, fesztivál, valamint saját koncert követett többek között Budapesten, Pozsonyban, Moszkvában, Prágában, illetve a szlovákiai kisebb rendez-vényeken. 2011 novemberében jelenik meg a Jóvilágvan zenekar első nagylemeze Hanne címmel, szerzői kiadás-ban. Ez a lemez az elmúlt évek összefoglalója, zenei, in-tellektuális és egyéb életadta területek lenyomata.
A TransylMania egy zenekar a forrás vidékéről, Erdély szívéből, Székelyföldről, őr-zők a Kárpátok gerincén, a Hargita hegyei között, ahol még tiszták a folyók, az erdők, ahol még igazak, őszínték a szavak, s szívből jönnek. Apáink-anyáink tu-dását hozzák magukkal, s elfeledni látszódó múltunk tükörcseppjei villannak sze-
münk elé, ahogy hallgatjuk zenéjüket, s értjük szövegeik gondolatát. Cseresznyés Szi-lamér 2002-ben hozta életre az együttest, hogy megma-radjon mindaz, amit gyer-mekként láttak, hallottak, tanultak szüleiktől, nagyszü-leiktől, őseiktől. Kezdetben verseket zenésítettek meg, s az elődök dalait énekelték, majd saját dalok is születtek.
JóvilágvanJóvilágvan [szombat]
TransylMania
[szombat]
Erdélyi Ifjúsági MagazinErdélyi Ifjúsági Magazin
10
KONCERTEK
Nagy dumák a MISZSZ-sátorbanSTAND UP COMEDY
A MISZSZ-SÁTOR IDÉN HANGSÚLYOSABB FELADATÁNAK TEKINTI, HOGY A SÁTOR AZ ESTI BULIK ELŐTT NE CSAK A SÖ-RÖSÜVEGEK KOCCANÁSÁTÓL LEGYEN HANGOS, HANEM AZ ÖNFELEDT KACAGÁSTÓL IS. EBBEN LESZ PARTNERÜNK A DUMASZÍNHHÁZ NÉGY MŰVÉSZE, BELICZAI BALÁZS, FELMÉRI PÉTER, KORMOS ANETT ÉS BENK DÉNES, AKIK SZERDÁ-TÓL SZOMBATIG DÉLUTÁN – ÉRTSD: ÉBREDÉS UTÁN – 18 ÓRÁTÓL DOLGOZNAK MEG A PÉNZÜKÉRT.
Humorista, megaceleb. Magyarország egyik piacvezető stand up komikusa. Tanulmányait Buda-pesten, az I. kerületi Petőfi Sándor Gimnáziumban, majd 2003-tól az Eötvös Loránd Tudomány-
egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán végezte. 2006-ban indult a Magyar Rádió V. humorfesz-tiválján, elnyerte a Magyar Televízió különdíját. A Dumaszínház tagja, a Showder Klub egyik állandó fellépője. Több mint 55 híres ember hangján tud köhögni. Mindig élőben lép fel. A MISZSZ-sátorban július 25-én, szerdán humorizál 18 órától.
Kormos Anett egyszeres jegygyűrűs, kétgyermekes humorista. Korábban újságírásból próbált meg-élni, hiába. Most humorizálásból próbál. Két évvel ezelőtt benevezett a Magyar Televízió stand up
comedy tehetségkutatójába, ahol a második helyezést érte el. Ekkor fi gyelt fel rá Litkai Gergely, a Dumaszínház főszerkesztője, aki meghívta Anettet a társulatba. A műfaj első női előadója-ként 2010 áprilisában szerepelt először a Showder Klubban, sajátos humora, érzelemmentes, mosolytalan előadásmódja azóta védjegyévé vált. Alkalmi vendégként időnként feltűnik a Heti
Hetesben, de a humor mellett az újságírás is megmaradt. A MISZSZ-sátorban július 27-én, pén-teken lép fel 18 órától.
A jászapáti Mészáros Lőrinc Szakközépiskolában érettségizett, majd a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki karán szerzett diplomát. Eredeti foglalkozása gépész-mérnök. A Magyar Rádió 5. Humorfesztiváljának döntőse, a Godot Dumaszínház és a Showder Klub című műsor egyik állandó fellépője. Nőtlen. A MISZSZ-sátorban július 28-én, szombaton lép fel 18 órától.
Hjaj, ha 1X Beliczai fölé kerülhetnék...
Beliczai Balázs
Rekop György
Kormos Anett
Benk Dénes
Na, mit fogtamés mekkorát?
A kőbányai Zrínyi Miklós Gimnáziumban végzett 2002-ben, majd az ELTE Természettudomá-nyi karán diplomázott 2009-ben. 2008 májusában a Godot Dumaszínházban fedezték fel tehetségét, a Fiatal Félőrültek Fesztiválján. 2009 márciusa óta rendszeres fellépője a Du-maszínháznak. A Showder Klubban is szerepelt, valamint a MR1–Kossuth Rádióban, és rendszeresen látható a Comedy Central saját gyártású stand up sorozatában. Főállás-ban földrajz szakos tanárként dolgozik egy általános iskolában. Sokáig Pesterzsébe-ten élt, nemrégiben költözött Kispestre, ahonnan családja is származik.
11
Erdélyi Ifjúsági MagazinErdélyi Ifjúsági Magazin
A 69 SÁTOR ÉLŐZENEI
PROGRAMJA:
Kedd: Dead Smile, Heaven’s TearCsütörtök: Face Today, Transylvania Rock BandPéntek: BalanceSzombat: Orpheusz
JÚLIUS 24.,
KEDD
23:00
Energy
Party
JÚLIUS 25., SZERDA
13:00 Énmárkázás – Zörgő Noémi (BBTE, egyetemi tanársegéd) 15:00 Az oktatás szerepe a gazdaságfejlesztésben – Geréb László (Edutus főiskola, főiskolai docens)17:00 Rendhagyó Történelemóra, fegyverbemutatóval egy-bekötve – Kocsis Lóránd (EMNT), Kali István (EMNT), Benedek Zsolt (Marosvásárhelyi Rákóczi Szövetség), Kolozsvári Szilárd (Marosvásárhelyi Rákóczi Szövetség), Magdás Levente (Kere-csensólyom Hagyományőrző Egyesület)18:00 Humor – Beliczai Balázs (Dumaszínház)23:00 PR Party – DJ Andriss
JÚLIUS 26., CSÜTÖRTÖK
13:00 A közmédia integrációs szerepe a Kárpát-medencében – Böröcz István (vezérigazgató, MTVA), Havasi
János (MTVA), Maksay Ágnes (fi lmrendező), Boros Zoltán (EMNT)
Moderátor – Jónás István (vezérigazgató, Magyar Rádió)
15:00 Ifj úsági irodák szerepe a fi atalok körében – Rákóczi Szövetség programja
17:00 Ifj úsági képviselet Brüsszelben, Budapesten, Erdélyben – mi a közös?
Dömötör Csaba (elnök, YEPP), Ágh Péter (elnök, Fidelitas), Gaál Gergely (elnökhelyettes, IKSZ), Szávay István
(Jobbik IT), Saláta Zoltán (elnök, MIK ÁB), Bozsó Imre Lehel (elnök, MIT)
Moderátor – Vincze Ágnes (alelnök, Fidelitas)
18.00 Humor – Rekop György (Dumaszínház)
23:00 Dzsungel Party – DJ BRNY (Barneey)
JÚLIUS 27., PÉNTEK13:00 Pályázati rendszerek, járt és járatlan utak –Mihály Erzsébet (Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Budapest), Dr. Hidas János (főigazgató, Wekerle Sándor Alapkezelő Zrt.)Moderátor – Hupka Félix (MISZSZ)15:00 Sport az Olimpia évében17:00 A magyar fi lm jelene és jövője – Bálint Arthur (rendező, operatőr, az Erdélyi Magyar Filmszövetség alapítója), Felméri Cecília (fi lmrendező, Sapientia EMTE fi lm), Szántai János (elnök, Argo Audiovizuális Egyesület, Kolozsvár) Moderátor – Lakatos Róbert (rendező, forgatókönyvíró, Sapientia EMTE)18:00 Humor – Kormos Anett (Dumaszínház)23:00 Valami Party – DJ Messino ft. MC Jaxxy
JÚLIUS 28., SZOMBAT
15:00 Barabási Albert-László a Behálózva – a hálózatok új
tudománya és a Villanások – a jövő kiszámítható írója
17:00 Daciával a Szaharában – Vitéz Kürtős Team
18:00 Humor – Benk Dénes (Dumaszínház)
23:00 Bulgakov Party – DJ Hunay
Erdélyi Ifjúsági MagazinErdélyi Ifjúsági Magazin
12
SÁTORPROGRAM
13
Erdélyi Ifjúsági MagazinErdélyi Ifjúsági Magazin
Egyértelmű és mégis néha érthetetlen. Van egy kis völgy a Csíki-medencében, ahol a dombok szinte összeérnek,
ahol a nyár alig pár napot tart, ahol nagyobb a szél és veszélye-
sebbek a nyári viharok. Egy kis völgy a Csíki-medencében, ahol minden nyáron július havában összegyűl a Kárpát-medence színe és java. Nehéz a közle-kedés, szűkös a tábor, lassan fejlődik az infrastruktúra és mégis minden évben visszajárunk. Mások nem értik, sőt néha már mi sem, csak érezzük, hogy mennünk kell, ott a helyünk.Hosszas gondolkodás után jöttem rá, hogy ennek csak egyetlen oka lehet: megfertőzött a tusványosi vírus. Lehet-ne a neve akár vírusványos. Nem tudom pontosan, hogy a fenyők illata, az Olt mocsaraiból kikelő szúnyogok, a tus-nádi ásványvíz vagy a csapolt sör terjesztik jobban a vírust, de létezéséről már vannak bizonyítékok. Eddigi tapaszta-lataim alapján a betegség első tünetei március–áprilisban jelentkeznek. A Facebook, a honlap és egyéb hírportálok böngészésével kezdődik, majd az ismerősök kérdezgeté-sével folyatódik, amíg ki nem derül néhány kiemelt fellépő zenekar neve.
Májusban már azt szervezzük barátainkkal, hogy kikkel és milyen szállásra tegyünk szert. Júniusban jelentkezik a be-tegség koros mellékhatása: a munka vagy a vizsgák köz-ben álmodozva a plafonra tekintünk. Július elején már alig vagyunk elviselhetők, mindenhol Tusványosról beszélünk, már huszonhatodszor a tavalyi meg az azelőtti emlékeket meséljük, és az idei terveket szövögetjük. Szerencsére a hónap végére a betegség kitombolja magát, egy hét eufória, alvatlanság és a szeretet érzésének túlten-gésével legtöbben augusztus elejére kiheverjük minden mellékhatását.22 év tapasztalatai alapján elmondható, hogy a betegség tünetei időnként orvosolhatók, sőt távoli intézmények hosszas kezelése némiképp megelőzi a vírus további ter-jedését, de a teljes kigyógyulásra a mai ismereteink szerint nincs és nem is lesz megfelelő orvosság. A kór súlyosságát az is jelzi, hogy néhány éve államilag támogatott kuta-tócsoportok is megpróbálták EU Tábor és Félsziget nevű antivírusok kifejlesztésével megfordítani a folyamatokat. Mindezek ellenére mára már közel 40 ezer súlyosan fertő-zött személyt tartanak nyílván a titkos hatóságok.
JAKAB ATTILA,A VÍRUSVÁNYOS IDEI FŐTERJESZTŐJE
VÍRUSVÁNYOS
Miért pont Tusványos?
FOTÓ
K: T
USV
ÁN
YOS.
RO
Erdélyi Ifjúsági MagazinErdélyi Ifjúsági Magazin
14
TUSVÁNYOSFEJTŐ
A sikeres megfejtéseket (minden mező kitöltése kötelező) kérjük leadni a tábori recepcióra, névvel és telefonszámmal. A helyes megfejtők között sörjegyeket sorsolunk ki, és a recepció hirdetőfalán közhírré tesszük a nyertesek névsorát.
KILENC SZÓ, EGY MEGFEJTÉS: EGY SÖR!
NÉV:
TELEFONSZÁM:
1. Minden négykerekű járművel érkező vendég álma. 2. Ők autóval jöttek, a szerpentinen.3. Ide csak kiváltságosak léphetnek be.4. Nem játék!5. Itt is megültünk már jó pár Tusványost. 6. A szombat délelőtti koncert vokálosa.7. Ha van neked, akkor zipzár a kapuzárad.8. Minden este erre rázod!9. Van belőle kicsi, nagy, dobozos, de a legjobb a hordós.