SÁNDOR ANDRÁS ©www.legyensajatkonyved.hu

Copyright © Andi-Gyima Bt.2018

Minden jog fenntartva!

MÉLYINTERJÚ SZILÁGYINÉ SZŐKE ANDREÁVAL ÉS SZILÁGYI DMITRIJJEL

AZ ORIFLAME EXECUTIVE DIREKTORAIVAL.

Borítófotó: Függ ErikaBorító tervezés: Lehoczki Erik

Tördelés: Mac A Ronee

Nyomda: Vareg Produkció

SZILÁGYINÉ SZŐKE ANDREAés

SZILÁGYI DMITRIJ

DÖNTÉSEK ÁRNYÉKÁBAN

Őszinteség, Szeretet, Bizalom

25 év üzleti sikerei

4

5

AZOK A BIZONYOS DÖNTÉSEK...

Hányféleképpen alakulhat egy élet és micsoda próbatétel elé állítja az embert egy-egy könnyen vagy éppen nehezen meghozott döntés. A sokszí-nű valóság millió módon mutatkozik meg a szeren-csejátékot játszó sorsban. Igen, az egyiknek sikerül, a másiknak nem, de a Sorskerék nagyon is tudja, mit akar, és általában díjazza azokat, akik mernek dönteni.

Vajon hogyan alakult volna Andrea és Dmitrij élete, ha 25 évvel ezelőtt, azon a szeptemberi hajnalon a rozsdás kerékpárjaikon hazafelé tekerve nem hoz-zák meg a döntést: mostantól csakis az üzletépí-tésre koncentrálnak? Mennyi mindentől fosztották volna meg magukat, ha maradnak a falusi iskola tanári dobogójánál? És hány ezer életet tettek még gazdagabbá azzal a döntésükkel, hogy csapatépí-tésre adták a fejüket?

6

Tetszik vagy nem, de életünk alakulását döntések sorozata határozza meg. Van, aki az elhatározást kihívásnak éli meg. Van, aki dilemmának. És olyan is van, aki mindezt izgalmas, és azonnal meghozott ösztönös cselekvésnek. Ők azok, akik általában vé-gül elnyerik a jutalmukat, mert a bátrakat a tenye-rén hordozza az élet.

Az igazán jó dolgokért azonban tenni is kell. And-rea és Dmitrij pedig keményen megdolgoztak a si-kerért. Most azt is elmondják, milyen módon tudtak kimászni a hullámvölgyekből, hiszen a történetük nem csak a dicsfényből áll.

Régen várt vallomás ez a kötet. Hiánypótló be-szélgető-könyv, egy házaspár életvonalának mo-tivációs és önfejlesztő utazása.

Hogyan lesz két falusi iskolai tanárból Európa-szerte kimagasló eredményeket elérő üzleti páros? Mi a titka annak a két embernek, akik negyed év-százada rendületlenül érik el sikereiket házaspár-ként az üzleti életben?

7

Egyáltalán, miként lehet úgy építeni egy vállalko-zást, hogy közben a magánéletben is helyt kell állni? 25 év gombócból is sok, nemhogy házasságból. Az pedig egyenesen csodaszámba megy, hogy majd’ három évtizedet végigdolgozzon harmóniában két üzleti partner.

Márpedig Szilágyiné Szőke Andrea és Szilágyi Dmitrij több mint százezer fővel már 25 éve hoz-zájárul az Oriflame 50 éve tartó sikertörténetéhez. Több országot átfogó hálózatukban emberek töm-kelegét segítették egészséghez, ápoltsághoz, extra jövedelemhez és anyagi függetlenséghez. Mindeh-hez pedig olyan értékeket mutatva, amelyek a mai világból már rég kivesztek. Nem véletlenül lett e könyv alcíme az Őszinteség, Szeretet, Bizalom.

Ez az interjúkötet nem kisebb szerepre vállalkozik, mint komoly értékrendet adni, követendő példát mutatni egy bizalomszegény világban. Azt mond-ják, minden ember élete megér egy könyvet. Amikor azonban egy házaspár története körvonalazódik egy kötetben, arra hatványozottan igaz az állítás.

8

Ez a visszaemlékezés páratlan a maga nemében. Elképesztő történetek találhatók a következő lapo-kon, amelyeket maga az élet írt.

Adott két fiatal, akik a főiskolán ismerkednek meg és örök életre szóló szövetséget kötnek. Ma már csodaszámba mennek azzal, hogy 30 év elteltével is együtt vannak, két csodálatos fiúgyermek szüle-iként, és egy egyedülálló üzleti sikertörténet főhő-seiként.

Adott egy férfi és egy nő, akiknek soha nem volt büdös a munka, ha kellett banánt árultak a helyi ABC parkolójában, hogy egy kis mellékeshez jussa-nak, de tartottak maszek sportedzéseket is, hogy a tanári fizetésüket kiegészítsék. Egyetlen céljuk volt, szerettek volna jobban élni, s ezért mindent meg is tettek.

A tengernyi sztori közepette pedig felsejlik egy 40 évig elhallgatott családi dráma is: vajon hogyan ta-lál egymásra négy évtized után az egymástól több ezer kilométer távolságra lévő édesapa és fia?

9

A könyv tele van megható és lélekemelő pillana-tokkal: a páros tagjai kettesben ücsörögnek és ter-vezgetnek Dél-Afrikában a Jóreménység fokán, a cégüktől kapott jutalom-úton, majd egy évtizeddel később már a két gyermekükkel kiegészülve, né-gyesben ülnek ugyanott – ugyanannak a cégnek, és töretlen eredményeik jóvoltából.

10

11

“A párkapcsolatban eltöltött 30 év, és az üzleti világ-

ban eltöltött 25 év után azt mondjuk, el kell fogad-

nunk, hogy mindenért mi vagyunk a felelősek, mert

a döntés a mi kezünkben van. Ha nem érzed jól ma-

gad a munkádban, akkor váltani kell! Senki nem

tudja megmondani, hogy neked mi a jó, csakis TE!

Magadra hallgass, ne engedd, hogy befolyásoljanak!

Keress olyan közeget, ahol jól érzed magad, ahol el-

ismernek, megbecsülnek, ahol a személyiséged fej-

lődni tud, ahol az anyagi fejlődésednek nincs határa.

Ha jól érzed magad a munkában, ez kihatással lesz

a magánéletedre, a családodra, és bármilyen furcsa,

az egészségedre. Hisszük, hogy az álmoknak nagy

jelentőségük van, óriási mozgató erők. De hol van-

nak az álmok? Miért mondasz le róluk? Mert nem

jó helyen vagy. A megfelelő közeget megtalálva elő

veheted a régóta dédelgetett álmokat, és el tudsz in-

dulni azon az úton, hogy sorban megvalósítsd őket.

12

Szerzői előszó Egy vallomással kezdem. Szeretem a céltudatos, motivált és eredményorientált embereket. Azokat, akik a maximum-ra törekszenek. Akik nem kifogásokat keresnek, hanem cselekszenek. Akik kellő nyitottsággal állnak az élethez, és példát mutatnak másoknak.

Ők az igazi példaképek!

Az elmúlt évtizedekben számos közéleti embert, or-szágos hírű művészt faggattam, ám ahogyan egyre több hétköznapi hőssel, cégvezetővel beszéltem, rájöt-tem, ők még nagyobb kincseket rejtegetnek, mint a szó-rakoztatóipar előadói. Az igazi sikertörténetek ugyanis náluk vannak. A legtöbbet tőlük tanulhatunk ahhoz, hogy teljes életet éljünk.

Ők az igazi példaképek. Akik ismerik az alázat, a ki-tartás és a szorgalom fogalmát. Akiket állandó tudász-szomj hajt. Ez a fajta lendület eredményezi a sikereket az életükben. És az a céltudatosság, amellyel szeretnék kihozni az életükből mindazt a tengernyi lehetőséget, ami benne van. Ők bőségre, szakmai sikerekre vágynak, és keresik a mélyebb emberi kapcsolatokat ebben a fe-lületes világban.

13

A figyelem és a megértés a kulcsa a fejlődésnek

Egyre kevésbé figyelünk oda a másikra. Pedig épp ez lenne a legfontosabb. Aki képes rendkívüli módon odafigyelni a másik emberre, képes arra is, hogy meg-értse őt, és a világ érzelmi logikáit. Hiszen semmiből nem tudunk olyan intenzíven tanulni, mint egymásból. Ez a legősibb tanulási módszer – és talán a legtökéle-tesebb is. Minden apró tapasztalás hatalmas vagyon egy ember életében. Ettől válunk igazán különlegessé.

Nyitottnak kell lenni mások iránt

A lelki folyamatok megértéséhez nyitottnak kell lenni mások történetei, tapasztalatai iránt. Aki most ezt a könyvet a kezében tartja, a legnagyobb lépést megtette a fejlődés útján. Nagy szó ez manapság.

Az pedig még nagyobb szó, hogy ebben az őrü-letes forgatagban, amikor a természetes emberi szavak elértéktelenedtek, lehet még beszélgetni egy ilyen interjúkötetben. A kapkodó zűrzavaros világ-ban különösen meg kell becsülni az olyan embert, aki képes egy kicsit megállni, és érdeklődve figyel-ni másokat. Az őszinte kíváncsiság ugyanis ma már egyre ritkább tulajdonság.

Előszó

14

Boldog vagyok, hogy az üzleti élet szereplői közül egy-re többen szavaznak nekem bizalmat motivációs céllal azért, hogy közösen nyissuk fel az olvasók szemét: a lehetőség mindenki előtt ott hever.

Andreát és Dmitrijt évekkel ezelőtt, egy általam tartott üzleti kérdezéstechnika tréningen ismertem meg. Ha az első benyomás és tapasztalat alapján ítélnék meg em-bereket, és az alapján viselkednék a jövőt illetően, akkor ezt a könyvet most nem tartaná a kezében az Olvasó. Vagy legalábbis nem én lennék a szerzője.

Mivel azonban mégis én ragadtam tollat, hogy írok róluk, a saját könyvemben lehetek őszinte. És eny-nyi esztendő után elárulhatom: elsőre nem szeret-tem meg őket. Pontosabban ez így nem igaz, mert nem kettejüket nem kedveltem, hanem csak Andre-át, aki a maga határozottságával és őszinteségével közölte a kolléganőmmel, amikor ő megkérdezte a tréning végén, hogy tetszett, Andrea azt válaszolta, hogy szerinte én még nem állok készen a képzések megtartására, bár nagy tudással rendelkezem. Kér-dezéstechnika CD-t azonnal vásárolt, de azt mondta, hogy a csapatához még nem hívna meg. Ezt akkor a világ legnagyobb sértésének éreztem, és természe-tesen vérig is sértődtem. Engem, akit addig komoly nagyvállalatok vezetői magasztaltak, szabályszerűen leszólt Andrea.

Előszó

15

Mivel a véleményt a kolléganőmnek mondta, ezért ma-gam is a kolléganőmön keresztül üzentem: én az ő csa-patukhoz az életben nem megyek, ne is hívjanak.

Csak évekkel később tudtam meg a kolléganőtől, hogy az üzenetet soha nem adta át.

Talán jobb is így.

Szintén évekkel később, amikor az anyacégükhöz, az Oriflame-hez hívtak előadást tartani 300 vezetőnek, ak-kor Andrea és Dmitrij is ott ültek a közönség soraiban. Andrea a szünetben odajött hozzám és azt mondta, hogy ő még ilyen minőségi változást soha nem tapasz-talt egy előadó esetében. Szívből gratulált, mert szerin-te addigra nemhogy „megérettem a színpadra”, hanem egyenesen oda is születtem. Majd mindezt a második részben a publikum előtt is elmondta a mikrofonban.

Ekkor magamban megbocsátottam és minden koráb-bi sérelmet eldobtam. Így amikor nem sokkal később megcsörrent a telefonom, már gondolkodás nélkül igent mondtam a közös munkára.

Nem véletlenül meséltem el ezt a nem mindennapi in-dítást a kapcsolatunkat illetően. Egyrészt valóban nem szabad elsőre ítélni, másrészt pedig érdemes megszív-lelni az építő kritikát.

16

Amikor évekkel később a konyhapultjuknál ülve Andi könnyes szemmel mesélt arról, hogy milyen érzés volt, amikor a férje 40 év után először hívta fel az édesapját Oroszországban, vagy a két fiukkal megélt maradandó pillanatok miatt érzékenyült el, akkor jöttem rá, mennyi-re mást gondoltam róla eddig.

Most, hogy már ismerem a közös történetüket, nagyot nőttek a szememben. Kitartás, hit, alázat és szorgalom – talán ezek a jelzők illenek rájuk a legjobban.

Köszönöm Andrea és Dmitrij bizalmát, hiszem, hogy a következő oldalakon található beszélgetéssel sok em-bernek tudunk segíteni.

Sándor András

17

A HAJVÁGÁS HOZTA MEG A SZERELMET

Andi: Mielőtt találkoztunk volna veled, beültünk Gyimával egy teázóba és elkezdtük összeírni a gondolatainkat, hogy mi történt velünk az elmúlt 25 évben. – Hosszú a lista?– Hosszú. – Mi volt az első mérföldkő, amit felírtatok?– Nyilvánvalóan a megismerkedésünk. Épp azon nevettünk, hogy az első benyomás nálunk sem volt átlagos, hiszen amikor Gyimát először meg-láttam a testnevelés szakon Egerben, az volt róla a véleményem, hogy egy beképzelt gyerek. Em-lékszem, az orosz órákon mindig sportújságot olvasott az asztal alatt. Nem is értettem, minek jelentkezik orosz szakra egy olyan ember, aki eny-nyire jól beszél oroszul.– Gyima, miért jelentkeztél pont orosz szakra?Gyima: Kíváncsi voltam, hogy milyen egy orosz felvételi. S mivel orosz az anyanyelvem, biztos voltam benne, hogy sikerrel veszem majd az aka-dályt.

18

És milyen jól döntöttem, hiszen a főiskolán is-merkedtem meg Andival. Csoporttársakként még a különórákon is együtt voltunk, mivel a névsor-ban is egymás után jöttünk: Szilágyi és Szőke. Az első tanítási naptól számítva a 23. napon már összeköltöztünk.– Szóval, hogyan ismerkedtetek meg?Andi: Ugyan nem vagyok fodrász, ennek ellenére a főiskolán a csoportban lévő fiúknak én vágtam a haját egy csokiért cserébe. Nagyon gáz volt, mindegyiknek a frizurája, hiszen egyformák vol-tak. De ők örültek, mert olcsón megúszták. Albér-letben laktam, amikor Gyima egyszer megjelent az ajtóban, s kérdezte, hogy levágnám-e az ő ha-ját is. Elkezdtünk beszélgetni, s rájöttem, nem is olyan rossz fej. Hamar összeköltöztünk és azóta együtt vagyunk.Gyima: Egészen pontosan 30 éve, hiszen a meg-ismerkedésünk 1988-ban a Szöuli Olimpia idején történt. Nehezen viseltem a katonai kollégiumot, amit apu intézett. Egy szolnoki csoporttársam-mal közösen kaptunk szobát, annak fejében, hogy oroszból korrepetáltuk a középiskolásokat. Este 10-re be kellett érnünk az intézménybe, holott aktív sportolóként sokszor még akkor is edzet-tünk. Aztán összeálltunk többen és béreltünk egy nagy lakást közösen. Andival is ott kezdődött a közös életünk.

19

„GYERMEKKÉNT CSEMPÉSZTEK KI OROSZORSZÁGBÓL”

– Nem csak a megismerkedésetek volt külön-leges, hanem az is, ahogyan Gyima egyáltalán Magyarországra került.– Orenburgban születtem, de 7 éves koromig Kirgizisztánban éltem, ami akkor a Szovjetúnió része volt. Orosz szüleim szintén a testnevelési főiskolán ismerkedtek meg, tehát mondhatjuk, hogy főiskolai szerelemgyerek vagyok, de valójá-ban véletlenül jöttem össze. Anyu úgy végezte el az egyetemet – tornász volt –, hogy nyáron meg-szült és szeptemberben folytatta a sulit. Amíg ta-nult, anyu szülei és nagyszülei neveltek. 3 éves voltam, amikor a szüleim elváltak. Anyu később ismerkedett meg a nevelőapámmal, akit tulaj-donképpen a mai napig az igazi apámként szere-tek. Ő egy magyar ember, pilótának tanult kint a repülőtiszti főiskolán. Az ő ötlete volt, hogy éljünk Magyarországon. Nemrég mesélték el, hogy ak-kor ki kellett csempészniük az országból. Ahhoz ugyanis, hogy külföldre mehessek, édesapámnak is kellett az írásos beleegyezése. Akkoriban beteg voltam, agyhártyagyulladással sokáig kórházban voltam, ennek az ürügyén aláírattak apámmal egy papírt, hogy a gyógyulásomhoz Magyaror-szágra kell vinni.

20

– Édesapáddal később már nem tartottad a kap-csolatot?– Nem. 40 évig egyáltalán nem is tudtunk egymás-ról. Az, hogy ez négy évtizeddel később változott, Andinak köszönhető, de ezt csak később mesé-lem el. Amint mondtam, a nevelőapámra abszolút édesapaként tekintettem. 16 év van köztünk, fiata-labb anyunál. Ő egy roppant sikeres pilóta volt, II. János Pál pápát, Göncz Árpádot, Antall Józsefet is szállította MI-8-as speciálisan erre kialakított helikopterrel. A búcsú repülésén, amikor nyugdíjba ment mi is repülhettünk vele. Repülés volt az élete!– Élnek még benned azok az emlékek, amikor 7 éves korodban Magyarországra költöztetek? Egyáltalán hogy élted meg?– Felemásan. Gondolj csak bele, 7 éves koromig egyáltalán nem is hallottam magyar szót. Veszp-rémbe költöztünk, s furcsa volt, hogy minden-ki idegen nyelven beszél. Abban bíztam, hogy ez csak a felnőtteknél lesz így, és ha megyek iskolába, ott majd biztosan megértenek engem a gyerekek. Nem így lett. A gyerekek is más nyelven beszél-tek. 2 évig egy nyolcadikos srác járt be hozzám az osztályba, ő beszélgetett velem oroszul, illetve a tanító néni. Nevelőapám otthon sokat tanult ve-lem. Folyamatában tanultam meg magyarul.– Most már jóval többet éltél ebben az ország-ban, mint ott, ahol születtél.

21

Magyarnak vagy orosznak érzed magad?– Teljesen magyarnak, de büszke vagyok a szár-mazásomra. Soha nem volt „gyüttment” érzésem, mivel alkalmazkodó típus vagyok. 15 éves koromig Veszprémben laktunk. Ott kezdtem el kézilabdázni, és elég jól ment. Mi voltunk az első generáció, akik úttörő olimpiát nyertünk az iskolának, tehát elég sikeresek voltunk, de a katonatiszt apámat áthe-lyezték Szolnokra, ezért tovább költöztünk. Szeret-tem volna Veszprémben maradni kollégiumban, de nem engedték a szüleim. Akkor még nem vol-tak sportakadémiák, hogy a szüleim átlássák en-nek a jelentőségét. Szolnokot már nem szerettem annyira, ott a sportélet sem volt kimagasló, Egerbe viszont szívesen mentem 19 évesen a testnevelés szakra. Érdekes, hogy a sors úgy hozta, hogy en-gem sem vettek fel a kereskedelmi fősulira így egy évet dolgoztam. Ugyanúgy mint Andi.– 19 éves korodra már a negyedik helyen laktál. Ez akkor sem zavart?– Nem, és ennek valószínűleg a jó természetem az oka, a már említett alkalmazkodó képesség. Egernek fontos jelentősége van az életemben, hi-szen ott ismerkedtem meg Andival.– Andi, te hogyan kerültél Egerbe szegedi lány-ként?Andi: Tulajdonképpen Szegedre jelentkeztem test-nevelés-matek szakra.

22

Azonban egy edzésen elszakadt a bokaszalag-om, így ki kellett hagynom egy évet. Elmentem ké-pesítés nélkül tanítani Zákányszékre. Közben min-denki azt mondta, hogy hagyjam a matekot, azzal csak tönkreteszem a következő négy évemet. In-kább menjek oroszra, az lesz a legjobb, az jó buli. Hallgattam rájuk, jelentkeztem testnevelés-orosz szakra, azonban Szegedre 1 pont hiányzott, így végül Egerbe vettek fel. Ugyan minden Szegedhez kötött, akkor udvarlóm is volt itt, ennek ellenére elmentem.– Amikor összejöttetek, a szüleitek mit szóltak a másikhoz?– Ezt nem biztos, hogy bele kell írnunk a könyvbe, de áldott nagymamám – aki a világ egyik legjobb embere volt – azt mondta, kislányom, imádlak-szeretlek, de pont egy oroszt kellett választanod, mikor annyi fiú van még a világon? Nagymamám ugyanis megélte a történelem során azt, amikor az oroszok nem jól bántak velük. Ám amint meg-ismerte Gyimát, azonnal megszerette. Kisfiamnak szólította őt. A többiek is megszerették. Rendkívül jó a kapcsolatunk mindkettőnk szüleivel.Gyima: Nekem soha nem szóltak bele a döntése-imbe, nem volt téma ez. Ugyan nagyszájúnak tar-tották Andit, de nagyon megszerették. – Andi, már akkor is gondolkodás nélkül kimond-tad, amit gondoltál?

23

Andi: Igen. Ez mindig jellemző volt rám. Ami a szívemen, az a számon. Képtelen vagyok ma-gam megjátszani. Az őszinteség visz előre. Nem hazudok akkor sem, ha hibás vagyok valamiben, és talán okosabb lenne elhallgatni. Jobb a lelkem-nek, ha megmondom az igazat. Nagyon zavar az emberekben, ha színházat játszanak, szeretem az őszinte embereket, Gyimában ez azonnal megfo-gott.– A habitusod a kívülálló számára akár forrófejű-ségnek is tűnhet?– Biztosan. Gyimának is furcsa volt először, hogy gyorsan döntök, szeretem, ha pörögnek az ese-mények körülöttem. A szülei is mindig mondták, hogy gondoljuk át jobban a dolgokat. Aztán ami-kor látták, hogy az életben haladunk előre, szép lasssan elfogadták ezt.

„MÁR A MEGISMERKEDÉSKOR IS KÖZÖS VOLT A CÉL:

MINDKETTEN JÓL AKARTUNK ÉLNI”

– Amikor összejöttetek, ki volt dominánsabb?– Már akkor is én. Valamit kitaláltam, Gyima pe-dig azt mondta, ezt azért gondoljuk át. Aztán egy nap elteltével mondta, hogy oké. Ez a mai napig így megy. Én roppant gyorsan döntök, azt érzem, hogy ezt meg kell lépnünk.

24

25

Talán szeretem az ezzel járó adrenalin emelke-dést, lehet, hogy függő vagyok. Gyima: Andi inkább a szívére hallgat. Nekem ez furcsa volt az elején, de az élet mindig igazolta – Már Egerben, a megismerkedéskor is annyira egy nyelvet beszéltetek, mint most vagy kellett egymáshoz igazodnotok?Andi: Abszolút hasonló volt a gondolkodásunk. A sport akkor és most is meghatározó volt az éle-tünkben. Illetve volt még egy nagyon fontos közös cél: mindketten jól akartunk élni. Jómagam alap-ból úgy indultam az életemben, hogy bármi tör-ténhet, akkor is jól fogok élni. Arra vágytam, hogy soha ne kelljen azt mondanom semmire, hogy nem tehetem meg. A „nem” szóról hallani sem akartam! A főiskolán bálából öltöztem, turkálókból vásároltam a ruhákat. Akkor is az motivált, hogy később nem így fogok élni.Gyima: A főiskolán is mindig abból szereztünk pénzt, hogy találtunk valamilyen üzletet, ahol ol-csón lehetett kapni árut, és azokat adtuk tovább.Andi: Például volt a piacon egy hölgy, aki nagyon olcsón kifestőkönyveket árult. Ezek gyárból ki-lopott kifestők voltak – de ezt már csak utólag tudtuk meg. Csomó kifestőkönyvet lehetett kapni párszáz forintért. Nagymamámtól kértem kölcsön pénzt, felvásároltuk mindet, és háromszoros áron eladtuk.

26

Mindenki el volt ájulva, mert igényes kifestőköny-vek voltak, gyorsan el tudtuk adni. Ettől vérszemet kaptunk, akkora sikerélményt adott, és attól fogva mindig azt néztük, mit tudunk megvenni olcsón. Egy pincehelyiségben találtunk ketchupot, baba-popsi törlőt szintén fillérekért. Bevásároltunk belő-lük és azokat vittük a lengyelpiacra, illetve a mó-rahalmi vásárba. Átjártam Szerbiába, vásároltam Adidas zoknikat és Egerben a tesiseknek eladtam. – Miért pont Szegedre jöttetek vissza, amikor Egerben végeztetek?– Amikor Egerben végeztünk, volt egy búcsúbuli a Szépasszony-völgyében, ahová meghívtuk mind-kettőnk szüleit, és ott a szüleimtől kaptam egy lakáskulcsot. Nagyon megható pillanat volt! Elin-tézték, hogy egy évig egy 30 négyzetméteres ön-kormányzati bérlakásban lakjunk. Azok után nem is volt kérdés, hogy Szegedre jövünk. Egy belvárosi lakás 23 évesen azért jól jött, még ha nem is volt saját. Sándorfalván kezdtünk el dolgozni, az álta-lános iskola napközijében.

„MINDENT A PÉNZÉRT CSINÁLTUNK, HOGY MÉG TÖBB LEGYEN”

Elképesztő érzés volt azzal a közeggel szembe-sülni, amiről tulajdonképpen addig csak álmo-doztam.

27

Én nem ilyen lovat akartam! Amióta az eszemet tudtam, tanárnak készültem. Már 5 éves ko-romban is macikat tanítottam a lakásban. Az-tán pofon vágott a valóság, mert a pedagógusi pályát egészen másmilyennek képzeltem. Egy számomra teljesen más világgal találkoztam a nevelőiben. Folyamatosan arcüreggyuladásom volt, egyszerűen minden porcikámmal lázadtam az ellen, amit ott láttam. A napközi mellett elkezdtünk úszást oktatni mel-lékesben, és nagyon jól ment, mert rövid idő alatt megtanítottuk a gyerekeket, amíg máshol tízszer annyi idő alatt sem tudták. Hétvégén úsztattunk, hét közben pedig kétszer gyerektornát tartottunk hároméveseknek. Édesapám fából csinálta a bú-torokat, a kis padokat, és a kis zsámolyokat. Mel-lette pedig még árultuk az olcsón megvásárolt cuccokat. Tulajdonképpen mindent a pénzért csináltunk, hogy még több legyen. Amivel lehetett keresked-tünk. Akkoriban így nézett ki egy napunk: reggel kimentünk a piacra könyveket és jegyzettöm-böket árulni, majd elmentünk tanítani. Mellette pedig hetente kétszer gyerektorna is volt délutá-nonként, hétvégente pedig az úszásoktatások és a vásárok. Nyaranta Zánkán táboroztattuk a gye-rekeket. Imádtak bennünket a fiatalok, ahogyan mi is őket.

28

Ebben az időben még egy földet is béreltünk, hogy hátha abból is lesz egy kis mellékes. Nulla tu-dással répát termesztettünk. Elszórtuk a homokos földön a vetőmagot, azt hittük, elég lesz egyszer megkapálni és utána már minden megy magától. Semmi nem ment magától, mert utólag derült ki, hogy ritkítani is kellett volna.

„KIÁLLTUNK AZ ABC ELÉ ÉS ÁRULTUK AZ OLCSÓ BANÁNT”

De jártunk napszámba is, mentünk őszibarac-kot szedni. Aki foglalkoztatott minket, azt mondta, annyi őszibarackot vihetünk haza a táskákban, a napszám után, amennyit csak akarunk. Több sem kellett nekünk, összeszedtünk egy csomót, és mentünk árulni azt is. Sorban állás volt az őszi-barackért. Gyönyörű, válogatott barackok voltak. Láttuk, hogy a gyümölcs igazán kelendő, ezért kimentünk a nagybanira, vettünk olcsó banánt, majd kiálltunk az ABC elé és árultuk. Egy óra alatt eladtunk egy láda banánt. Akkoriban még lehetett ilyet csinálni, ma már nem lehetne engedély nélkül kiállni sehova. Számunkra soha nem volt büdös a munka, ezért mindig volt pénzünk, amit rendre el is szórtunk olyan dolgokra, amiket korábban nem engedhet-tünk meg magunknak.

29

Gyima: A lakást is csinosítottuk mindig, hogy még szebb legyen.– Ez a fajta üzleti szemlélet, hogy mindenben meglátjátok a pénzkeresés lehetőségét, mindig előnyötökre vált?Andi: Összességében igen. Egy eset jut eszembe, ami nem volt annyira kellemes. A történet Finnor-szághoz kapcsolódik. Gyima: Tudni kell, hogy a főiskolán az oroszor-szági Vlagyimirben voltunk ösztöndíjjal fél évig. Kétszer annyi ösztöndíjunk volt, mint az egyetemi tanároknak, nagyon jól éltünk.Andi: Kaptunk két hét szabadságot, és bárhová elutazhattunk. A legtöbben Ázsiát választották, mentek a melegbe, mi pedig Finnországot, Helsin-kit pécéztük ki magunknak. Azt ajánlották, hogy vigyünk vodkát, mert ott nincs pia, s ez kelendő lesz. Annyira kelendő volt, hogy már a vonaton el-kaptak és egy hónapra kiutasítottak az országból. Nem adtuk fel, egy hónap múlva visszamentünk a legális vodka mennyiséggel. Egy szegedi spor-tolólány akkor úgy érezte magát Finnországban, mintha elvarázsolt kastélyban járna.Gyima: Akkoriban ott már voltak nagyáruházak, bevásárlóközpontok. Minden más volt, mint ná-lunk.Andi: Épp akkor kezdtünk a főiskolán teniszezni, és az egyik boltban megláttam egy hófehér teniszütőt.

30

Annyi félretett pénzünk volt, hogy este megaludjunk valahol. Mondtam a többieknek, hogy én ezt akkor is megveszem, ha egész éjjel sétálnom kell Helsinki-ben. A többiek is csatlakoztak. Mind a négyen vettünk magunknak egyet. Igen ám, de azzal nem voltunk tisztában, hogy éjjel semmi nincs nyitva a városban. Se vasútállomás, se bérház, semmi. És nyomasz-tó hideg volt. Egész éjszaka azt hallgattam, hogy ez mekkora hülyeség volt. Én semmi mást nem láttam magam előtt, csak azt, hogy az első tenisz órán ez-zel a gyönyörűséggel fogok játszani. Kora reggel az olimpiai stadion mosdójában mostunk lábat, mosa-kodtunk, nagyon égő volt. A lényeg, hogy már akkor is mindent megtettem a cél érdekében. De ha már a vlagyimiri ösztöndíjnál tartunk, az első bizniszem az volt odakint, hogy akkoriban jöttek be a Crest amerikai fogkrémek. 1 rubelért adták. Gondoltam, megveszek egy csomót, hazare-pülök és eladom. Két hete voltunk kint, amikor megvettünk egy bőrönd fogkré-met, Gyima elkísért Moszkvába, én pedig hazarepültem Pest-re. Vonattal lejöttem Szegedre, ahol már vártak.

A vlagyimiri hazatérés után a milliócuccal és az imádott Dédivel

31

Eladtam az összeset, azon a pénzen bevásároltam farmereket, odakint pedig eladtam őket. Az oroszok meg voltak őrülve a mi dolgainkért. A Camay tusfür-dőket is nagyon szerették. Annyi pénzünk lett, hogy odakint nem is tudtuk mire költeni. – Miért nem laktatok soha külföldön, ha ennyire világpolgárok vagytok?– Jó kérdés. Amikor a nevelői pályától elment a kedvünk, akkor le akartunk lépni. Intenzív német-re jártunk. Mondtam Gyimának, hogy én beadom a jelentkezésemet Ausztriába szobalánynak. Ő is velem tartott volna szobafiúnak, de nem vettek fel minket. Akkoriban még internet sem volt, kézzel írott levéllel pályáztunk. Nem kellettünk.Gyima: Próbálkoztunk mi itthon is mindennel. Még a piramisjátékba is beszerveztek minket. Volt egy Hét törzs nevű játék, amiből csodával határos módon egy új hűtőszekrény és egy-egy pár sport-cipő árát ki tudtuk venni nyereségként úgy, hogy le is adóztunk. De az egy bukott dolog volt, akkor megtanultuk, hogy ilyen pilótajátékban soha töb-bet nem szabad részt vennünk. Andi: Egy nap az iskolában voltunk, amikor egy kolléga megkeresett a munkahelyemen az Orif-lame-mel kapcsolatban. És ugyanebben az idő-pontban egy másik hölgy Gyimát is megkereste, az épület másik részén. Mint mindenben, akkor is nagyon hamar döntöttem.

32

Mondtam, hogy persze, regisztrálok. Gyima azon-ban gondolkodási időt kért. Jött haza, és mesélte, hogy képzeld, be akartak szervezni az Oriflame-be. Mire mondtam, hogy én már alá is írtam. Nem volt ellenvetése. Akkor azonban még nem mond-tak nekünk semmit, csak annyit, hogy olcsóbban juthatunk a termékekhez. Mindez február 11-én történt, 25 évvel ezelőtt. Akkoriban már volt fo-galmunk arról, milyen egy termékbemutató, mert jártunk néhányon. Amikor az Oriflame termék-bemutatóra elmentünk, csodálkoztunk, hogy azt mondták, ne az eladással foglalkozzunk, hanem a csapatépítéssel.Gyima: Nekünk azért volt ez furcsa, mert addig mindent eladtunk, amit csak értékesíteni lehetett. Még az ajándék őszibarackokat is…Andi: 24 évesek voltunk ekkor. 1993 májusában a Deák Gimnáziumban volt egy rendezvénye az Oriflamenek, ahová meghívást kaptunk és elmen-tünk. Ott jött oda hozzánk egy Dani Laci nevű férfi, és kérdezte, mit szeretnénk. „Pénzt!” – vágtam rá azonnal. Mire ő: „A legjobb helyen vagytok!” Kide-rült az ő csoportjához voltunk regisztrálva. Ő már direktor volt, megmutatott nekünk egy másik vilá-got, s mondta, ha komolyabban is érdekel minket ez az üzlet, menjünk el hozzá, mutat olyan mód-szert, amivel meg is tudjuk keresni a vágyott be-vételt.

33

Akkor csak négy hónappal később „értünk” oda hozzá, mert előtte volt még egy kis dolgunk, azon a nyáron például összeházasodtunk. Volt két rozsdás camping biciklink, ennyi volt minden járművünk, s áttekertünk hozzá. Ajtót nyitott, én meg elkezdtem mondani neki: „Azért nem jöt-tünk, mert”... Laci nyugodtan ült a székben, s csak annyit mondott, hogy őt a kifogásaink ro-hadtul nem érdeklik. Ha valóban pénzt akarnánk keresni, akkor már jöttünk volna… Így indított. Kérdezte, mivel foglalkozunk, ami bevételt hoz. Elkezdtem sorolni, mire ő: ez nagyon gáz! Annyi-ra dühített a hozzáállása! Minket ugyanis addig mindenki agyondícsért, amiért annyi plusz mun-kát vállaltunk a plusz pénzekért. Nem győztek a csodánkra járni az ismerősök, hogy mennyi energiánk és szorgalmunk van. Ehhez képest ő leteremtett minket. Azt mondta, hogy ennyi el-foglaltság mellett konkrétan széthullunk. Ezt így nem lehet csinálni hosszú távon. Azt tanácsolta, hogy csak egy dolgot csináljunk, de azt jól! Hajnali fél 2-ig beszélgettünk, és nagyon rosszul éreztük magunkat, mert gyakorlatilag végig azt hallgat-tuk, hogy mekkora lúzerek vagyunk. Hajnalban hazafelé tekerve már lázadtam Gyimának, hogy mit képzelt ez az ember, hogy így beszélt velünk? Mire felértünk a lakásba, mindketten arra jutot-tunk, hogy tulajdonképpen igaza van.

34

„ÉREZTÜK, HOGY EZ A MI UTUNK”

Andi: Akkor ott minden mellékállást abbahagy-tunk, csak az iskola maradt meg. A gyerektornát, az úszásoktatást, mindet lemondtunk. És már a vásárokba sem jártunk. Kizárólag a csapatépítés-re és az Oriflame-re koncentráltunk. 3 hónap múl-va már 21%-os szinten voltunk a cégnél, ami nagy dolognak számított.Gyima: Naponta 2-3 bemutatót tartottunk a mun-ka után... Laci felesége megmutatta, hogy ők ho-gyan csinálják. Mondtuk, hogy ez egyszerű. Az volt a lényeg, hogy minél több ilyen bemutatót tartsunk. Mi pedig szorgalmasan csináltuk. Egyik bemutató jött a másik után. Folyamatosan nőtt a fogalom, láttuk, hogy emelkedik a bónuszunk, amiért Buda-pestre kellett utaznunk. A készpénzt a péntárban vehettük át. Nagyon meghatározó volt, amikor a pénztárnál láttuk, hogy milyen összegeket vettek fel előttünk. Akkor előkerült a Sikerterv, és nagy-üzemre kapcsoltunk..Andi: Szeptemberben már az első katalógus zárás-kor felmentünk 12 százalékos menedzseri szintre. Már ekkor majdnem annyit kerestünk, amennyi az egész hónapos pedagógusi fizetésünk volt. Érez-tük, hogy ez a mi utunk. Akkor alaposan átnéztem a sikertervet, az utazásokat. Azzal feküdtünk le, hogy majd mennyit utazunk ezzel az üzlettel.

35

Esküvőnk, 1993-ban

Szponzorunkkal, aki elindított az üzleti úton, és első direktorainkkal

36

Aztán a hálózati részt is tanulmányoztam, a milliós nagyságrendeket. Attól fogva az Oriflame szere-pelt prioritásban az első helyen az életünkben. És egymás után jöttek a sikerek, fürödtünk az ered-ményekben. Éjjel-nappal bemutatókat tartottunk.– Kiket hívtatok el a bemutatókra?Gyima: Először az ismerősöket.– Mentek rá emberi kapcsolatok a meghívásokra?– Az Oriflame-re nem, de az azt megelőző Hét törzs piramisjátékra igen. Akiket anno ott megke-restünk, azokat az Oriflame-mel már nem tudtuk.

„ÉVEKEN KERESZTÜL CSEMPÉSZTÜK ÁT A TERMÉKEKET A HATÁRON”

Andi: Nyomtuk a bemutatókat, és egyre bővült a csa-patunk. Aztán kitaláltuk, hogy ha ilyen közel a jugo határ, milyen buli lenni oda is terjeszkedni. Ezért min-denkit mozgósítottam ebbe az irányba. Anyukámnak volt egy vajdasági ismerőse, átmentünk hozzá bemu-tatóra, óriási sikert arattunk. Csakhogy a határon nem lehetett hivatalosan átvinni a termékeket. Mondtam, semmi baj, mi vállaljuk Gyimával, hogy a tanítás és a bemutatók után beöltözünk a termékekkel és át-csempésszük a határon. Hatalmas melleim lettek az árutól, úgy kitömködtük magunkat. Óriási sikerünk volt, rengetegen csatlakoztak hozzánk kint is. Elkezd-tünk terjeszkedni, őrületes mennyiséget vittünk át.

37

Gyima: Akkor volt az a nagy benzinezés, amikor mindenki ment ki tankolni, ezért 2-3 órákat áll-tunk sorba a határon a csempész Oriflame áruval. Később megbíztunk áruszállítókat, akik bizonyos százalékért átvitték az árut, viszont ők feleltek érte. Tehát ha elvették a vámosok, akkor a szállítónak kellett kifizetni az értékét.– Milyen módon csempésztetek?Andi: Mosóporos dobozokban eldugva, táskákba vagy éppen ülés alá rejtve. Az ülőke ki volt belez-ve, a szivacs helyett is rúzsok voltak odapakolva. Mindig tele voltunk áruval. Egyszer, az egyik ilyen csempészetünknél láttuk a visszapillantóban, hogy már motozzák a többieket. Jött hozzánk is a vámos, és vesztünkre kilógott a táska alja az ülés alól. Kérdezte a vámos, hogy Oriflame? Mondtuk igen. Utasított, hogy mindent pakoljunk ki. A sza-kadó esőben. Ellentmondást nem tűrően közölte, hogy ha egy termék is marad, elveszi az autót. Ki-pakoltunk mindent a kocsiból, de szemkontaktus-sal megbeszéltük, hogy magunkról nem pakolunk le semmit. Mondtam a vajdasági lánynak Gabinak, hogy kezdjen el a vámossal beszélgetni, és keres-sen ismeretséget kettejük közt. Kiderült, hogy föl-dik voltak. Ennek megörültem, mert egy földi nem fog földit megbüntetni. Így is lett, a vámos a végén azzal engedett el, hogy pakoljunk neki össze egy nagy zsákot és takarodjunk.

38

Valahogy mindig megúsztuk ezeket az éles helyzete-ket. Volt, hogy elmentünk Gyimával egy kollégiumba, a folyosón megállítottam egy lányt, és kértem, hogy vigyen oda egy igazán nagyszájú csajhoz. Olyan igazi hangadóhoz. Kettőhöz is odavitt, s ezek a vaj-dasági lányok a mai napig munkatársaink, vezetők lettek. Szerbia forgalmának nagy részét a mai napig mi visszük. Ott nagyon komoly csapatok vannak, s ezek már 15 éves kapcsolatok.Gyima: Nagyon gyorsan Gold, majd Zafír Direkto-rok lettünk, és meghívást kaptunk életünk első Gold Konferenciájára Svédországba az Oriflame hazájá-ba. Ez nagyon meghatározó élmény volt az életünk-ben. A cég kitett magáért. Igazi luxusban részesítet-ték az igazgatókat. Emlékszem, rénszarvaspörköltet ettünk a folyóparton, viking buliban vettünk részt, lazactálakat ettünk, kipróbáltuk a svéd szaunát, a je-ges tóban mártózást. Mindez 1995-ben történt.Andi: Amikor hazajöttünk Svédországból, azt mond-tam, itt a vége, én mostantól csak ezzel szeretnék foglalkozni. Azonnal fel is mondtam az iskolában, Gyi-ma azonban még maradt. Őt áthelyezték Dócra, ahol testnevelést és rajzot tanított. Nem vicc, rajzot! Pedig egyáltalán nem is tud rajzolni, csak nem volt más, aki ezt tanította volna. Bár, az is igaz, hogy összesen 9 gyerek járt az osztályába, ennyi volt az össz létszám. Amikor influenza járvány volt, Gyima pinpongozott azzal az egy gyerekkel, aki iskolába ment...

39

Az én volt főnököm pedig kinevetett, amikor kér-dezte, mit fogok csinálni. Nekem akkor ez a gú-nyolás olyan volt, mint egy bíztatás, még inkább beindultam. Gyima ezt követően fél évig bírta…

„AZT SEM TUDTUK, HOGY A NAGY SÖTÉTBEN KI FOG MINKET VÁRNI

ROMÁNIÁBAN A VASÚTÁLLOMÁSON…”

Meghallottuk, hogy Romániába is terjeszkedni akar a cég. Tudtuk, hogy most román munkatár-sakat kellene keresnünk. Találtam egy főiskolás lányt, aki csíkszeredai volt. Matek-szakos tanár-nőnek készült. Mondta, hogy menjünk ki hozzájuk, és próbáljuk ki a bemutatókat náluk is. Gyima: Emlékszem, telepakoltuk a Samsonite bő-röndöt és vonattal mentünk Aradi átszállással. Azt sem tudtuk, hogy valóban várni fognak-e az állo-máson 1996 januárjában. Akkoriban nem volt még mobiltelefon, levélben írtuk meg, mikor érkezünk. Csíkszeredáig roppant hosszú az út, hiszen 700 ki-lométer a távolság. Reggel indultunk, és éjszaka érkeztünk meg , a nagy sötétben, először izgultunk, vajon vár-e bennünket valaki?Andi: Végül ott volt Hajni a párjával. A lány bemutatta a négy évvel fiatalabb barátját, egy belevaló tipikus er-délyi fiút. Napi 7-8 bemutatót tartottunk. Hajni annyira kész volt, hogy esténként, hányt a fáradtságtól.

40

Gyima azon a bizonyos első romániai út előtt, az állomáson várva...

Andi Csíkszeredán, az első bemutató előtt

41

Gyima és Laci Bukarestbe jártak áruért, amíg mi nyomtuk a bemutatókat. A legdurvább a hajnali 1-kor kezdődő bemutató volt. Ezt ma senki nem hinné el. Hatalmas csúszásban voltunk és meg-vártak, mert hallották, hogy valami, nagyon szuper üzletről mesélnek a magyarok. Ez a páros akkor egy hónap alatt elérte Romániában a 21%-os szin-tet. Felrajzoltam nekik pontosan a karriertervet. A mai napig megvan a levél a fiútól, amiben írja, hogy „Andi, mindenhol robbantani fogunk, egész Ro-mánia kell nekünk!”. Emlékszem, egyik este a be-mutató után leültetett 18 évesen, és megkérdezte, mikor lesz neki ebből sportautója. Mondtam, hogy gyémánt szintnél. Aztán pár évvel később valóban megjelent nálunk a sportautóval Szegeden. Ren-geteg pénzük lett, megváltoztak a körülményeik. Akkoriban még nem is létezett a hivatalos nem-zetközi szponzorálás a cégnél. Magyarországon hiába építkeztünk eredményesen, Romániában mindent a nulláról kellett kezdeni. Kiépítettük az első águnkat, és nem járt utána pénz. Mondták, meg kell lenni az újabb ágon a 4000 pontnak, így újabb román vonal építését kezdtük meg Nagy-károlyban. Közben a szerb vonal is haladt szé-pen. 5 stabil águnk volt, 2 Magyarországon, 1 Szerbiában, és 2 Romániában. 1996 júniusában újabb ötlettel rukkoltam elő. Szokásosan kezd-tem: „Gyima kitaláltam valamit...”

42

Mondtam Gyimának, hogy ha júliusban kihoz-nánk egy új ágat, akkor már 6 águnk lesz, és ha ezt tartjuk decemberig, akkor Gyémántok leszünk ka-rácsonykor. Olyan szinten belelovalltam magam, hogy lelki szemeim előtt láttam, amint átvesz-szük a minősítést. Szinte előre megkönnyeztem, olyannyira fantasztikus a beleérző képességem. Nem érdekelt, ha mások azt mondták, ez lehetet-len, tudtam, hogy mi akkor is megcsináljuk. Addig mondogattam Gyimának, amíg ő is lelkes lett. Romániában Marghita nevű pici településen talál-tunk egy ismerőst, Magdi és Feri személyében. Ők vártak minket egy kutyával és Zénóval, a kisfiukkal, hogy meghallgassák a „tuti üzletet”. Nem nagyon ér-tették, amiről beszéltünk, csak azt látták, hogy nagyon lelkesek vagyunk. Mi csak annyit kértünk tőlük, hogy náluk aludhassunk, és a bemutatókat megtarthassuk. Sokszor a strandon tusoltunk, mert nem volt víz a la-kásban. Napközben a települést jártuk, és folyamato-san hívtuk meg az embereket a lakásukba. Bemen-tem minden üzletbe, és elmondtam, milyen szuper előadás lesz.Aztán elindult a dolog, a végén még este 10-kor is bemutatókat tartottunk. Elképesztő forga-lom keletkezett. Nyár volt, július, s ugyan kicsi városka, de bennünk a gyémánt hit, ami mindent vitt! Júliusban Magdi és Feri 21%-os lett! Óriási volt!Gyima: De ott tényleg speciális volt minden körül-mény.

43

Volt, hogy 2 órára abba kellett hagyni mindent, mert megnyitották a vizet, és mindenki hazaszaladt mo-sogatni, a kádba vizet engedni.Andi: A munkának meglett az eredménye, mert an-nak az évnek a karácsonyán valóban elértük a gyé-mánt szintet. Mi voltunk a világon az első Nemzet-közi Gyémánt Direktor páros! Karácsonykor nagyon sírtam, mert nem hittem el, hogy megcsináltuk. Le-írhatatlan volt az akkori érzésem... Kaptunk is egy gyönyörű gyémánt gyűrűt, és egy csodás ünneplést a munkatársakkal.– Gyima ekkor már felmondott?Andi: Ő Csíkszeredáról felhívta a főnökét, és mondta neki a telefonba, hogy majd beszélni szeretne vele, amikor hazaér. A főnök csak annyit kérdezett: „Mikor jössz?”... Gyima nem mondott semmi konkrétumot a telefonba, csak annyit kért, hogy most még marad-nia kellene Romániában, mert pörög a biznisz. Haza-érve aztán felmondott. Az ő főnöke egy humánus, jó ember volt, nem csinált belőle problémát.

„EGY HÉTEN KERESZTÜL MINDENHON-NAN ELHAJTOTTAK. NAGYON

MEGALÁZVA ÉREZTEM MAGAM”

Az egyik konferencián bejelentették, hogy Szlovéni-ában is terjeszkedik az Oriflame. Szlovéniában sen-kit nem ismertünk, de láttam a lelki szemeim előtt,

44

hogy ott is elindul egy üzleti vonalunk. Ezzel a ter-vemmel azonban már nagy ellenállásba ütköztem. Sem Gyimának, sem a szüleinknek nem tetszett az ötletem. Mondták, hogy nagyon messze van, senkit nem ismerünk, semmi értelme ebbe pénzt beleölni. Én azonban az a típus vagyok, akinek mi-nél jobban mondják, hogy nem fog sikerülni, an-nál inkább motiválják. Ha engem lebeszélnek, az olyan, mintha drukkolnának. Ezt váltja ki belőlem mások pesszimizmusa. Gyimának aztán addig ér-veltem, amíg beleegyezett. Volt a házunk alatt egy szolárium, ahol egy vaj-dasági lány dolgozott. Lementem hozzá és meg-kérdeztem, hogy a szlovénok valóban megértik-e a szerbet? Mondta, hogy igen, s felajánlottam neki egy hét teljes ellátást Ljubljanaban, ha elkísér min-ket és a tolmácsunk lesz. Egy utazási irodán ke-resztül foglaltam szállást, s egy novemberi napon, szakadó hóesésben elindultunk. Annyira rossz idő volt, hogy alig bírta az autó a megpróbáltatásokat. Én mindenesetre lelki szemeim előtt már láttam, ahogyan mindenki minket vár odakint és milyen jó lesz ez a biznisz.Aztán csak odaértünk és elkezdtük a munkát. Ma már azt mondom, hogy az egész olyan volt, mint egy komédia. Bementünk a helyi kozmetikákba, de mivel nem volt még szlovén katalógusunk, ezért horvát katalógust vittünk.

45

igenis, végig kell csinálnimindent, amit eltervezel,

nem szabad feladni semmit!főleg azt nem,

amit szívből szeretnélelérni.“

46

A tolmácsunk szerbül beszélt, én pedig magyar nőként egy svéd céget ajánlgattam. Egy héten ke-resztül mindenhonnan elhajtottak, pedig reggeltől estig mentünk. De ezt a mindenhonnant értsd szó szerint! Roppant megalázva éreztem magam. Úgy gondoltam, ennél lejjebb már nem is lehet süly-lyedni. Aztán a hotelben, ahol laktunk, megkértem a portást, hogy segítsen lefordítani egy meghívó szövegét. Ennyit írtunk rá: „A Park Hotel konfe-renciatermében sminkre és bőrápolásra hívom ingyen a ljubljanai hölgyeket, délután 5 órakor.” Kerestünk nyomdát, kinyomtattuk a szórólapot, Gyimával ketten pedig Ljubljana utcáin osztogat-tuk a papírokat. Majd izgatottan vártuk az 5 órát. Éreztem, hogy sokan fognak jönni. Lelki szemeim előtt ismét láttam a tömeget. Szerinted mennyien jöttek el?– Két irányba is mehet a történet. Vagy kígyózó sor állt, mert spirisutálisan bevonzottad, vagy egyáltalán nem ment senki.– Utóbbi. Ott volt a portás, a tolmács, Gyima, meg én. Ez már tényleg a legalja volt az ott tartózko-dásunknak. Gyima közölte, hogy ő megmondta... Nagyon padlón voltam. Panaszkodtam a tolmács lánynak, hogy nem hiszem el, hogy nincs egy ember, aki Szerbiából Szlovéniába ment volna. Mire közöl-te, hogy miért nem ezzel kezdtem. Van egy barát-nője, Lulu, aki 60 kilométerrel arrébb lakik Trebnjén.

47

Felhívta őt, és szó szerint ezt mondta neki, „gyere ide, itt van két szerencsétlen, segíts nekik”. Lulu át-jött hatalmas hassal, mert épp szülés előtt volt egy pár héttel. Elmondtam neki, hogy mi ez az egész, odaadtam a belépési papírt, adtam katalógust, és már nem is velem foglalkozott, hanem a régi ba-rátságukat elevenítették fel. Aztán hazamentünk, jött a karácsony, én pedig örültem, hogy az ünnep elvonja a figyelmemet erről a rettenetes kudarcról. És tulajdonképpen abból is elegem volt, hogy a kör-nyezetemtől azt hallgattam, „mi megmondtuk”....

„AZ ORIFLAME FOLYOSÓJÁN ŐRJÖNGTEM, ANNYIRA MEGÖRÜLTEM”

Aztán januárban volt egy direktori értekezlet Buda-pesten, a nemzetközi szponzorálásért felelős em-ber pedig intett nekünk, hogy menjünk oda hozzá. Mutatta a szlovén listát, rajta volt Lulu. Kiderült, hogy Lulu regisztrált, már vásárolt és megvolt az első belépője. Annyira boldog voltam, ott őrjöng-tem az Oriflame folyosóján. Akkor éreztem a leg-jobban, hogy igenis végig kell csinálni mindent, amit eltervezel, nem szabad feladni semmit, főleg azt, amit igazán szeretnél. Pár nap múlva mentünk ki hozzá, a pici baba ott volt a kezében, szoptatott, odaadta Gyimának a gyereket, mi pedig tartottuk a bemutatókat.

48

Hatalmas és erős csapat alakult ki Szlovéniá-ban is. Luluval nagyon megszerettük egymást. Ő egyébként egy zenekarban játszott akkor, majd felmondott. Tovább fejlesztette magát, s ma már sminkkönyvet ír, profi sminkesként járja a világot. Sose felejtem, mentünk bemu-tatóra, előtte kifestette magát, én meg mond-tam neki, na majd honap megmutatom, hogyan fesd magad. Sosem tudhatjuk, hogy kinek mi-vel indítjuk el a karrierjét... Egy biztos: Lulu sze-relmese lett a sminkelésnek. Ez az eset is abban erősített, hogy ha hiszek valamiben, akkor igenis végig kell csinálni és nem szabad, hogy bárki negatív véleménye be-folyásoljon. Ebben az időszakban a nagy pörgés aztán megbosszulta magát. A feszített tempó, a ten-gernyi munka miatt abbahagytuk a sportot, és rászoktunk az éttermekben kajálásokra. Soha nem felejtem el, egy előadást tartottam Szege-den a Kálvária sugárúton, s az egyik pillanatban elkezdtem iszonyatosan szédülni. Konkrétan csillagokat láttam. Szóltam Gyimának, hogy nem tudom végigcsinálni az előadást, vegye át a mikrofont, én pedig kimentem. Mindenki azt hitte, hogy terhes vagyok, pedig akkor még szó sem volt ilyesmiről, nem is akartunk még gye-reket.

49

Az első Gold Konferen-ciánkon

Svédország-ban egy

hamisítatat-lan viking

partyn

Első Gyémánt-konferenciánk

egyKarib-szigeteki

hajóúton

Brazíliában az Iguasso vízesés

alatt egy Gyémánt Konferencián

50

„KEGYETLEN MÁSFÉL ÉV KÖVETKEZETT, ÁLLANDÓ SZÉDÜLÉSSEL”

A szakorvosok megállapították, hogy ez egy mene-dzser betegség és közölték, hogy azonnal hagyjam abba, amit csinálok. Nagyon rosszul éltem meg ezt az egészet, attól fogva állandóan mozgott alattam a föld, folyton szédültem. Ott tartottunk, hogy anya fizetett az orvosnak, hogy fektessenek be a kórház-ba, mert nem hiszik el, hogy semmi bajom. Be is feküdtem, és anyáék úgy gondolták, ott legalább pi-henek. Azonban, amikor bejöttek látogatni, azt lát-ták, hogy ott ültek az ágyam szélén a betegek, és bíztattam őket. Szóval ilyen vagyok.... Gyógyszere-ket akartak velem szedetni az orvosok. El is kezd-tem szedni, olyan vacakul éreztem magam. Kinezi-ológushoz kerültem, akivel egy csodás utat jártunk be, és kiderítette, hogy megfelelési kényszerem van.– Ki felé?– Elsősorban a szüleim felé, de alapból is minden-kinek meg akartam felelni. Elkezdtünk ezen dol-gozni, a gyógyszert elég gyorsan letettem, mindent megcsináltam, amit kért. Szó szerint mindent, mert meg akartam gyógyulni. Kopogtattam, mondtam a mantrát, a nap minden időszakában, kiírtam ma-gamból a félelmeimet... A kineziológus mondta, hogy nem a munkámat kell abbahagyni, hanem változtassak magamon.

51

Az elsődleges cél az volt, hogy önmagamon dol-gozzak. Hagyjak magamnak „én időt”, és figyeljek arra, hogy mit eszem. Fantasztikusan beszélt ez a hölgy. A végén már kifejezetten azért jártam hozzá, hogy tanuljak tőle, képezzem magam az emberekkel való törődés, bánásmód terén. Sokat jelentett, amit adott, és másfél év alatt visszaálltam. De az a más-fél év kegyetlen volt. Elképesztő pánikrohamok jöttek rám. Volt amikor a teli bevásárló kosarat eldobtam a boltban, mert ki kellett rohannon a levegőre. Hívtam Gyimát, hogy jöjjön, mert megint rosszul vagyok... Ő pedig a maga nyugodtságával mondta, hogy semmi gond, ahogyan jött a roham, úgy el is megy, vegyek szépen levegőt. Szinte minden nap ez ment. Előadá-sokat ekkor nem is tudtam tartani. Majd másfél év elteltével jobban lettem, és jött a másik horror törté-net: elhitetni magammal, hogy az előadások alkal-mával nem leszek ismét rosszul. Újabb kemény év következett. Nem tudtam kiállni, mert minden létező őrületes tünetet produkáltam: leizzadtam, folyt a víz rólam, szájszárasság, erősen verő szív... Azonban mindennél jobban szerettem volna csinálni! Előadá-sok előtt csöpögtettem gyógynövényt a nyelvemre, különböző gyakorlatokat végeztem., sokszor ülve beszéltem. Nehezen ment, mindig újra teremtettem magamnak a rossz érzéseket. 3 év elteltével kezdett jobb lenni. Az a típusú ember vagyok, aki ha elkezd valamit, abba tisztességesen és maximálisan beleveti

52

magát, így a gyógyulásomért is maximálisan meg-tettem mindent. Szerencsére kijöttem a betegség-ből, de nagyon sok mindent megtanultam ebből az időszakból. Például azóta tudok olyan szintű fontossági sorrendet felállítani az életemben, ami valóban a saját érdekeimet szolgálja. Vagyis azt, hogy testileg és lelkileg jól legyek. Hiszen ha ez adott, utána minden egyéb üzleti projekt is az lesz. Megtanultam a transzcendentális meditációt, ami szintén sokat segített a harmónia kialakításában. Fantasztikus érzés. A sok tanult módszerrel és leginkább az odafigyeléssel fel tudtam építeni úgy a rendszert, hogy azóta minden reggel az enyém. Felkelek, reggelit, uzsit készítek, a gyerekeket út-nak indítom, és utána magammal foglalkozom. – Az embereid tudták a csapataitokban, hogy gond van? Elmondtátok nekik, hogy mit élsz át abban az időszakban?– Sokan tudták, hogy nem vagyok jól, nyilván nem az egész csapat, de több alkalommal beszéltem róla előadáson, hogy mennyire fontos, hogy mi le-gyünk rendben, és akkor a többi is sínen lesz. En-nél a résznél meséltem el a példámat.– Szabad egyáltalán egy vezetőnek az ilyen jelle-gű privát problémáját megosztani az embereivel?– Én képtelen vagyok magam megjátszani. Nálam nem is volt opció, hogy ezt ne mondjam el nekik. Őket is arra bíztattam, hogy foglalkozzanak önmagukkal.

53

Fontos az üzlet és fontosak az eredmények, de azok kizárólag akkor lesznek meg, ha közben ők legbelül is jól érzik magukat, mert az kisugárzik.

„9 HÓNAPOS TERHESEN MÉG ELŐ-ADÁST TARTOTTAM 300 FŐNEK,

SZÜLÉS ELŐTT 3 HÉTTEL PEDIG TÁNCOLTAM A 80 ÉVES NAGYMAMÁM

SZÜLETÉSNAPJÁN”

– Azután jöttek a gyerekek, miután jobban lettél?– Igen. 35 éves voltam, amikor az első gyerek, Ben-jámin született. Sokáig nem akartunk csemetét, de amikor már minden feltétel adott volt, tehát jól is voltunk, és már azt is láttuk, hogy a panelből tovább léphetünk családi házba, akkor már családalapí-tásra adtuk a fejünket. Látod, pont erről beszéltem az imént, hogy amikor jól vagy, testileg és lelkileg is harmónia vesz körül, akkor minden működik. Eldöntöttük, hogy jöhet a baba, és jött is. Mindkét esetben. Tényleg minden úgy történt, ahogyan a nagy könyvben meg van írva. Annyira gördüléke-nyen ment minden mindkét terhesség során, hogy szinte észre sem vettem, hogy állapotos vagyok. 9 hónapos terhesen még előadást tartottam 300 fő-nek. Három héttel a szülés előtt pedig még roptam a táncot a nagymamám 80. születésnapján. Való-jában egyik terhességet sem éltem meg tehernek.

54

Szinte meg sem érintett. 2 és fél év van a két fiunk, Benjamin és Dominik között. Bejamin születése után kikértem szakember véleményét, hogy mégis, egy anya mikor állhat vissza a munkába. Ugyanis szerettem volna minél előbb visszamenni előadá-sokat tartani az anyai teendők mellett. Azt kezdettől fogva tudtam, hogy nem fogok beállni a tipikus kis-mamai feladatokba úgy, hogy minden mást kizárok az életemből. A szakember azt mondta, a gyerek-nek a minőségi idő fontos. Nem az, hogy állandóan vele legyek, hanem sokkal inkább az, hogy ha vele vagyok, akkor tényleg vele foglalkozzak. Mert elvi-hetem én naponta többször is a játszótérre a gyere-ket, ha közben nyomkodom a telefont, vagy a többi anyukával beszélgetek, a gyerek pedig csinál amit akar. Épp ezért én a játszótéren is leültem velük és közösen homokoztunk. Sőt, a mai napig képes va-gyok mindenféle őrült dologban részt venni velük. Nemrég, amikor esett a hó, a kocsi mögé kötöttem a bobot és húztam őket. Négy hetes korukban már előadást tartottam. Meg-szoptattam őket, letettem őket aludni és elmentem az előadásra.. Majd amikor vége lett, siettem vissza hozzájuk. Megszokták, hogy anya időnként elmegy, amikor már nagyobbak lettek, integettek is nekem. A minőségi idő fontos a gyerekeknek, hogy mennyi-re figyel rájuk a szülő. Én pedig mindig is figyeltem a fiaimra. És fogok is, amíg csak élek.

55

“Megszokták, hogy anya időnként elmegy, amikor már nagyobbak lettek, integettek is nekem...”

Négyesben a Konferenciákon:

Katarban,

Doha mellett a sivatagban...

...És Indiában, Goában egy Gála Partyn

56

„A MESÉK ÁLTAL IS TANÍTOM A GYEREKEKET”

A mai napig mesét mondok a 12 éves kisfiam-nak, Dominiknak. Olyan mesét, amit akkor találok ki, egy adott napi probléma kapcsán. Megkérem Dokit, hogy mondjon két szereplőt, akikről halla-ni szeretné a történeteket, és elkezdem mondani a sztorit. Nem tudom, honnan jönnek a részletek, valószínűleg fentről kapom, mert még csak gon-dolkodnom sem kell rajta. Mindezt azonban olyan köntösbe csomagolom, hogy a gyerek ez által is tanítást kapjon. Elkezdtem felvenni ezeket az esti meséket, mert annyira tetszettek, és arra gondol-tam, egyszer talán lesz egy mesekönyv belőle.

„AZ EGÉSZ CSALÁD KIAKADT, AMIKOR KITALÁLTAM, HOGY KERESEK

EGY HÁZVEZETŐNŐT”

Volt még egy fontos része ennek a családdá válás időszakának. Szintén az önmagammal szemben tör-ténő fontossági sorrend felállítása közben jöttem rá, hogy szükségem van egy házvezetőnőre, aki teher-mentesít. Ahhoz, hogy figyelni tudjak magamra, és az üzletet is megfelelően irányíthassam, kell valaki, aki az otthoni teendőimben segít. És nem utolsó sorban az éttermi kajálásokat leválthatjuk otthoni kosztra.

57

Egészen egyszerűen nem volt időm ezekre. Először egy ismerős ajánlásával lett egy Anitánk, amikor Beni nagyon kicsi volt. Szoros kapcsolat alakult ki közöttük, sokat segített nekünk, másfél év után azonban megismerve az Oriflame lehetőségét, el-kezdett üzletet építeni. A mai napig erős vezető a csapatunkban. Ezután hirdetést adtam fel házve-zetői állásra. A családnál nagy ellenállásba ütköz-tem. Főleg apukám akadt ki. Nem értette, hogy egy értelmiségi ember miért csinál ilyet, és egyáltalán minek tanultam annyit, ha most hálózatot építek, és bejárónőt tartok. Elmagyaráztam nekik, hogy ezzel őket is tehermentesítem. Megteremtem szá-mukra azt a lehetőséget, hogy csak akkor jöjjenek hozzánk, amikor kedvük tartja, ne ők legyenek be-fogva az állandó gyerekfelügyeletre, vagy a ház körüli teendőkbe. Ezzel a tiszteletet is megadom nekik, nem beszélve arról, hogy így munkát adok valakinek. A hirdetésre nagyon sokan jelentkeztek, s jött egy hölgy, Zsuzsi, aki roppant intelligensnek és becsületesnek tűnt. Később bebizonyosodott, hogy valóban az is, hiszen már 11 éve velünk dol-gozik. Nyolc órában foglalkoztatjuk. Ma már olyan számunkra, mint egy családtag. Rendben tartja az otthonunkat, közben a munkában is segít, ha kell, rendezvényekre válogat kellékeket és telefonál is. Ha belegondolsz Gyimával ketten viszünk egy ek-kora csapatot, és mellette, mindig újabb és újabb

58

dolgokat találunk ki ami a fejlődés mellett szól.Szóval nagyon kell a segítség. Végtelenül értékes és intelligens nő, perfekt beszél angolul. Roppant megbízható ember, és elképesztő alázattal tudja mindig, hogy mire van szükségünk. Azért jó, hogy van egy Zsuzsink, mert mellette van időm arra, hogy a gyerekekkel is minőségben foglalkozzam, nem kell őket lepasszolnom azért, mert mosnom, főznöm, takarítanom kell. A nagyszülők eleinte morgolódtak, hogy milyen dolog ez, hogy valaki mindig itt van a házunkban, de aztán beleszoktak ebbe. Biztonsággal elmehetünk egy külföldi kon-ferenciára akár 10 napra is, mert nyugodt szívvel hagyhatjuk itt Zsuzsival a gyerekeket. És nem a nagyszülőktől kell szívességet kérnünk. Zsuzsi is annyira megszeretett minket, hogy úgy tervezi, a közelünkben vesz most házat.– Ha már a háznál tartunk, ti mikor léptetek vé-gül tovább a panellakásból? – Az első gyerek, Benjamin születése előtt. Már gyémánt vezetők voltunk, amikor még mindig pa-nelban laktunk, és sokszor megkaptuk másoktól a kérdést, hogy ez nem zavar minket? Nem zavart, mert inkább egy üzlethelységet vettünk. Imádtunk ott dolgozni, ez volt az első központunk Szegeden a Bárka utcában. Gyimával szeretünk közösen sportolni, régen is gyakran mentünk ketten bica-jozni és görkorcsolyázni.

59

A paneltelepről általában Újszegedre, a város elit részébe tekertünk át. Volt ott egy hatalmas szántóföld, és amikor arra görkoriztunk, mindig mondtam Gyimának, hogy milyen jó lenne, ha itt tudnánk építkezni. Sokáig azonban nem volt építési telek. Aztán egyszer bicajjal mentünk arra, és megláttam, hogy le van szúrva egy tábla, rajta felirat: építési telkek eladók. Any-nyira meglepődtem, hogy hirtelen behúztam a féket, fejre álltam és letúrtam az aszfaltot. Or-dítottam, hogy „Gyima, ezt nézd!”. Elhatároztuk, hogy beszállunk ott egy társasházba, és az a panelból már továbblépés lesz. Elmentünk tár-gyalni és mondtuk az értékesítőnek, hogy mit szeretnénk. Kérdezte, miért pont társasházat akarunk a panel után, miért nem önálló há-zat. Összenéztünk Gyimával, hogy oké, legyen akkor saját ház. Az értékesítő fiú meglepődve fűzte hozzá, hogy ő nem akart ennyire befolyá-solni minket, és tudjunk róla, hogy ez azért sok-kal drágább lesz. Akkor azonban már egyikün-ket sem érdekelte az ár, mert döntöttünk. Egy év alatt felépült a házunk. Benjamin májusban született, és október 23-án beköltöztünk. Em-lékszem, pici babával épült a házunk, úgy hogy minden nap ott voltunk. Tulajdonképpen minél nagyobb dologba kezdtünk, annál motiváltab-bakká váltunk!

60

61

„A FELESÉGEM SEGÍTSÉGÉVEL TUDTAM MEG EGYRE TÖBBET A MÚLTAMRÓL”

– Ez a könyv az őszinteségről szól és egyébként is mindig őszintén éltük az életünket. Volt egy idő-szak, amikor Gyima sem volt eléggé energikus. Újra sokat dolgoztunk és kimerültünk. A kinezi-ológus ismerős hölgy megnézte Gyimát, és azt mondta, a probléma sokkal mélyebben gyökere-zik. Meg kellene keresnie végre az édesapját és rendezni a múltat. A férjem nem foglalkozott ezzel különösebben, és különben is macerának tartotta negyven év után a semmiből elkezdeni kutatni a vér szerinti apukáját. Engem azonban megérintett ez a téma. Mivel nem hiszek a lehetetlenben, ezért megkérdeztem anyósomat, hogy tud-e valamit a volt férjéről.Gyima: Édesanyám zárkózottabb, ő egy orosz ember, akinek teljesen más a mentalitása. Fel-nőtt emberként választott egy új hazát magának egy boldogabb életért úgy, hogy egy magyar szót sem tudott. Nagyra értékelem, hogy úgy megta-nult magyarul, hogy még tanított is iskolában test-nevelést. A feleségem segítségével tudtam meg egyre több dolgot a saját múltamról. Például a 7 éves korom előtti időszakról korábban semmilyen információm nem volt. Annak idején, miután Ma-gyarországra költöztünk, minden második évben

62

visszamentünk Frunzéba. Egyik nyáron mi töltöttünk kint egy hónapot, a másik nyáron ők jöttek hozzánk. Mivel a nevelőapám munkája és beosztása miatt volt, hogy ingyen utaztunk, így könnyebb volt megoldani ezeket a látogatásokat. A rendszerváltásig, 17 esz-tendős koromig évente visszajártunk, de sosem volt téma a vér szerinti apám.Andi: Miután anyósomnak említettem a kineziológus tanácsát, nyomozásba kezdett. Aztán egyszer, ami-kor eljöttek hozzánk látogatóba, a kezembe nyomott egy papírt, rajta Gyima apukájának a telefonszámá-val. Az egy nagy pillanat volt. Miután anyósomék el-mentek, leültettem Gyimát és mutattam neki: „Ez itt édesapád telefonszáma, most már fel tudod hívni”... Mondta, hogy ő biztosan nem fogja, mert nyilvánva-lóan meg sem ismeri majd őt a férfi, azt se fogja tudni, hogy ki keresi. Itt győzködtem, hogy ne butáskodjon, csörgesse meg. Beütötte a telefonszámot, aztán le-tette. Szörnyű volt látni a szenvedését, majdnem sírt.

„SZÍVSZORÍTÓ ÉRZÉS VOLT 40 ÉV UTÁN TÁRCSÁZNI OROSZORSZÁGBAN

A VÉR SZERINTI APÁMAT”

Gyima: Végül megtettem, felhívtam, mindenem re-megett... Szívszorító érzés volt ennyi évtized után tárcsázni a vér szerinti édesapámat. Amikor felvette, olyan volt, mintha el sem telt volna 40 év.

63

Kiderült, hogy apu félrerakta a fényképeimet, amiket 7 éves koromig megkapott, és minden születésnapo-mon felbontott egy üveg pezsgőt. Mégsem keresett soha. Az évek során ő is újra házasodott, és szüle-tett 2 féltestvérem. Nekik is mesélt rólam, a húgom 17 esztendős korában meg akart keresni engem, de nem talált meg. Ma már vele is felvettem a kapcsola-tot. Mindez 7 éve történt.– 7 éve felvetted velük a kapcsolatot, de még mindig nem találkoztatok?– Nem. Tudod, azt érzem, hogy változatlanul egyol-dalú ez a kapcsolat, mert mindig csak én keresem. Neophonos kártyával két-három hetente rácsörgök. Hiába hívtam magunkhoz, ő mégis azt várja, hogy én menjek. Ő annyira lokálpatrióta, hogy állítólag még soha nem hagyta el a várost, útlevele sincs. Nem mer internetet használni, holott egy tanult, intelligens em-ber, egyetemi docens. Ő volt az egyetem rektora. Már özvegy nyugdíjas, mellékesben pedig egy óvodának az éjjeli őreként dolgozik. Valami miatt még nem vet-tem rá magam, hogy én induljak neki ennek a hosszú útnak…– Azt mondtátok, azért kerested fel édesapádat, mert te sem voltál épp topon egészségileg, s úgy gondoltátok, ez majd segít a gyógyulásban. Segített végül?– Tény, hogy utána jobban lettem, de fogalmam sincs, hogy valóban ez segített-e. Mindenesetre jó érzés volt.

64

– A gyerekeitek értik ezt az egészet? Hiszen ők tel-jes családban nőttek fel.Andi: Olyannyira értik, hogy a nagyobb még az Ivanov nevet is felíratta a kézis poló hátuljára. Azt mondta, nagyon szereti a szolnoki papát, de ő vér szerint ak-kor is Ivanov. Mi mindent elmondunk a gyerekeinknek őszintén, soha semmit nem titkolunk előttük. Gyima: Tudják, hogy Oroszországban vannak unoka-tesóik. Nem kizárt, hogy egyszer meglátogatjuk őket.– Andi, láttam, hogy könnybe lábadt a szemed, amikor arról a bizonyos első telefonhívásról mesél-tél. Ezek szerint érzékeny vagy?Andi: Nagyon. Az emberekre nem jellemző nagyon a határozottság, ezért megijednek tőle, keménynek gondolják az illetőt. Azonban ha megismernek, rá-jönnek, hogy mindenen elérzékenyülök. A gyerekeim mindig mondják, „Na ne anya, most nehogy elkezdj ezen is sírni!”...Gyima: Andi nagyon érzékeny. Én roppant ritkán sí-rok.– Oroszországban jártatok újra közösen az elmúlt 20 évben?Andi: Nem mentünk vissza, mert egyikünket sem vonzza igazán az a világ.Gyima: A szüleim sem gyakran járnak már. Egyéb-ként Szolnok mellett, Szandaszőlősön vettek házat, ott élnek. Van egy 8 évvel fiatalabb féltestvérem Atti-la, aki szintén vállalkozó lett.

65

Fenti kép: Andi szüleinélAlsó kép: Gyima családjánál

66

A nulláról felépített egy faipari vállalkozást, ami mára egy nagyon sikeres cég lett. Rengeteg mun-kával nagyszerű vezető lett belőle. Nem csak ve-zetőnek nagyszerű, hanem testvérnek, apának, embernek is. Nagyon szeretem, és tisztelem.

„MI 30 ÉVE TÉNYLEG EGYMÁSÉRT VAGYUNK – MEGCSALÁSOK, KIABÁLÁ-

SOK ÉS HAZUGSÁGOK NÉLKÜL”

– Mi tart össze két embert 30 éve? Andi: A közös gondolkodás, a közös célok, egy-más megbecsülése és a döntések.Gyima: Nálunk általában Andi dönt, én többször átrágnám a dolgokat, de utólag mindig kiderül, hogy igaza van és roppant jók az ösztönei. Andi: A sport kezdettől meghatározta az életün-ket, hiszen mindketten aktívan sportoltunk. Ennek ellenére nem akartuk, hogy a gyerekek kövesse-nek azokban a sportágakban, amiket mi csinál-tunk. Gyima ritka tehetséges kézilabda játékos volt, számára ez egy fájó pont, hogy annak ide-jén nem maradhatott ott Veszprémben. De tiszta plezúr mindenhol a játéktól. Megbeszéltük, hogy a fiainkat nem erőltetjük erre a sportra. Közben a nagyfiúnk, Benjamin elment teniszezni, amire azt mondta, ez uncsi. Aztán az iskolában kiválasztot-ták gyorskorcsolyára, még versenyre is vittük.

67

Aztán közölte, hogy ez sem érinti meg. Majd az apjával ültek a tévé előtt, olimpiát néztek és a kézi-labda teljesen magával ragadta. Megszólalt, hogy apa, ez az a sport, amit szeretnék. Még azon az estén megkerestük, hogy Szegeden hol van kézi-labda edzés... Ma már mindkét gyerek kézilabdázik, hol az egyik, hol a másik meccsein ülünk. Erről szól az életünk, hogy szurkolunk, mi vagyunk a hangadók. Örülünk neki, hogy mindketten nagyon szenvedélyesek a sportban. Tényleg szeretik, amit csinálnak. Benja-min életművész, laza, míg Doki, szabálykövető. A nagyobb rám ütött, a kisebbik Gyimára.– Kettőtök kapcsolatában voltak hullámvölgyek?Andi: Nem, egyszer sem az elmúlt három évtized-ben. Nehezebb körülmények adódtak, de azokat is ketten oldottuk meg. Közöttünk férfiként és nőként nem volt hullámvölgy, de még csak probléma sem.– Létezik ilyen kapcsolat?– Amikor a házvezetőnőnk, Zsuzsi idekerült, so-káig ő is azt hitte, hogy színházat játszunk. Azt mondta, nincs ilyen a Földön, hogy ne legyen egy pár között kiabálás. Márpedig nálunk tényleg nin-csenek. Feszült időszakok persze vannak, főleg a nagyobb rendezvények előtt. De olyankor érzem, hogy ideges vagyok és robbanni fogok, ezért szó-lok is a körülöttem levőknek. Hangos szó nincs, hanem határozottság van.

68

Jubileum - Az Oriflame 50. születésnapi Executíve és Gyémánt Konferenciáján Miamiban,

a Gála vacsorán

69

Ám, ha bárkinek erélyesebben szólok, 2 perc múl-va megyek és bocsánatot kérek, mert utálom a fe-szültséget.

„TRENDDÉ VÁLTAK KÖRÜLÖTTÜNK AZ UTÓBBI ÉVEKBEN A VÁLÁSOK”

– És mi van a kísértésekkel? Nőkkel és férfiak-kal egyaránt dolgoztok, nem hiszem el, hogy a három évtizedben senkit nem érintett meg vala-miféle flört!Gyima: A flörthöz olyan beállítottság, olyan szemé-lyiség típus kell. Mi más személyiségek vagyunk. Számunkra sokkal fontosabb kettőnk szövetsége. Egyébként is azt tapasztaltuk magunk körül, hogy az utóbbi években valamiféle trend lett elválni.Andi: Szerintem egy kapcsolaton sokat kell dol-gozni, építeni foglalkozni vele, ahogyan egy üzlet-tel is. És nagyon kell figyelni arra, hogy a személyi-ségünk egyformán fejlődjön, és mindig legyenek közös célok, legyen közös érdeklődési kör. Igenis meg kell tanulni a másik szeretetnyelvét. Megol-dásnak nem azt látom, hogy elválunk, vagy fél év múlva ott hagyunk egy üzletet, és másikat kere-sünk.Gyima: Mi eleve együtt vagyunk a nap 24 órájában. De nem csak emiatt nem csaljuk meg egymást, hanem azért sem, mert nem szeretünk egymás

70

71

nélkül csinálni semmit, mi nagyon jól megvagyunk. Nem jó külön. Én csak annyi időt töltök külön An-ditól, hogy hetente háromszor elmegyek egy órát focizni. Spirituálisan nyitottan élünk, mindketten reiki mesterek vagyunk – Mit tanultatok a gyermekeitektől?Gyima: Lazaságot!Andi: Türelmet!

„SZÁZEZER EMBER TARTOZIK HOZZÁNK”

– Mennyi embert ölel fel most a 25 éve folyama-tosan épített hálózatotok?Andi: Ma már százezer ember tartozik hozzánk. Nem ismerünk mindenkit, de nagyon sok találko-zót csinálunk annak érdekében, hogy eljussunk a munkatársakhoz. Nekünk fontos a csapat, és az emberi értékek. A kollégáinkhoz komoly érzelmek kötnek. Nagyon sok közös élmény. A figyelmet, szeretetet, vissza is kapjuk tőlük. Különleges csa-pat vagyunk.Gyima: Ami pedig a legfontosabb, hogy bizalmi kapcsolatot építettünk ki velük.Andi: Én igenis felvállalom: ahhoz, hogy minősé-gi életet élj, szükség van a pénzre, és kell is erről beszélni. Jó érzés azt mondani, hogy nagyon sok munkatársunk anyagi helyzete változott meg az üzlet hatására - jelentősen.

72

Azt gondolom, ha maradunk a pedagógusi pá-lyán, biztos, hogy nem tudnánk megengedni, hogy egy márkásabb kézis cipőben játszanak a fiúk és a húzósabb nyári táboraikat sem. De erről nem is szeretek beszélni, mert egyértelműen eldöntöttük, hogy nem a spórolást akarjuk megtanulni, átadni a gyerekekenek, hanem szülőként tanuljunk meg termelni és ezt tanítsuk meg nekik.

„ELFOGADTAM, HOGY MINDENKINEK MEGVAN A MAGA ÚTJA, NEM FOGHATOM

A KEZÜKET A NAP 24 ÓRÁJÁBAN”

– Hogy álltok a csalódásokkal? 25 év alatt nyil-ván meg kellett ismernetek ezt az érzést is a csa-pat élén.– Azt volt nehéz elfogadni, hogy időnként többet láttunk emberekben, mint ők maguk. Tudod, ez olyan, hogy amikor elkezdesz valakivel dolgozni, szeretnéd, hogy ugyanazzal a lelkesedéssel és szenvedéllyel tegye a dolgát, amivel te, és te látod is, hogy alkalmas lenne rá. Amíg ott vagy mellet-te, sikeres, de amikor már új emberrel foglalkoz-nál, vagy épp új vonalat építesz, és nem tudsz vele annyit törődni, mint korábban, akkor visszaesik, mert lebeszéli a férje vagy a szülei, vagy ő nem hiszi el magáról, hogy akár lehet sikeres hosszú-távon... Engem ez sokáig megviselt.

73

Azt hittem, ez nekem szólt, aztán rájöttem, hogy az én lelkesedésem vitte csak előre, alapból nem fo-galmazódott meg mélyen az a vágy, hogy ő más-ként akar élni. Márpedig minden embernél a saját hite a döntő tényező. Ezeknél az embereknél a hit csak addig tartott, amíg ott voltam mellettük. De nem foghatom mindenki kezét a nap 24 órájában! Minden ember addig fog eljutni, ameddig szeretne, én ezt nem tudom befolyásolni. Ma már nem sze-retnék többet belelátni emberekbe, ezért már nem is élem meg csalódásként azt, ha valaki megáll egy bizonyos szinten. Elfogadtam, hogy mindenkinek megvan az útja, és én csak addig tudom őket vinni, amíg saját maguk is akarják. Ma már megtanultam nemet mondani. Nagyon nehéz volt, de megtanul-tam. Ebben sokat segített a pánikbetegség annak idején. Miután meggyógyultam, sokkal könnyebben kezeltem azokat a dolgokat, amelyek azelőtt lelkileg megviseltek. Ahogyan említettem, régen meg akar-tam felelni mindenkinek azért, hogy szeressenek. Aztán kiderült, hogy magamat sem szerettem iga-zán. Ma már ez megváltozott.

„EMBERI ÉLETEKET VÁLTOZTATSZ MEG EGY-EGY MONDATTAL”

– A hálózatépítés valóban olyan, mint a tanító pálya?

74

– Igen. Szinte ugyanaz. Emberi életeket változ-tatsz meg egy-egy mondattal, példamutatással. Olyan mondattal, amire később talán nem is em-lékszel, de akinek mondtad, nagyon is emlékszik. Nemrég odajött hozzám egy vezető, aki közölte, hogy „Andi, évekkel ezelőtt odasúgtad nekem, ha te megrázod magad akkor képes vagy megcsinál-ni”. Ez akkora hatással volt az illetőre, hogy való-ban megrázta magát és megcsinálta! Egy jó és őszinte szóval meg lehet változtatni egy ember éle-tét. Nagyon sokan velünk vannak 20-25 éve. Nincs annál csodálatosabb érzés, amikor a színpadon köszöntjük és összenéz a tekintetünk, mindket-ten tudjuk, mitől olyan nagy dolog ez az eredmény. Ahogyan az iskolában is a gyerekek nagy változá-sokon mennek keresztül, itt a vezetők is a szemünk láttán változnak meg, fejlődik személyiségük és él-nek egy olyan életet amelyről mindig is álmodtak. – Azt mondtad, annak idején a középiskola befe-jeztével egyetlen dolog motivált, hogy jól élj. Ma-napság jól élsz?– A saját értékrendem szerint igen. Az volt a cé-lunk, hogy minden éveben el tudjunk menni te-lelni, nyaralni, a gyerekeknek tudjuk biztosítani a fejlődésükhöz szükséges különórákat, táborokat, legyen autónk, házunk, s olyan, amilyet mi szeret-nénk... Sokáig azt hittem, hogy jól élni azt jelenti, hogy elmehetek szállodába.

75

Amikor a gyerekek kicsik voltak, jártunk is gyerek-hotelekbe. Kolpingokba, Ausztriába, Svájcba, min-denhova. Aztán egyszer kitaláltam, hogy mutassuk meg a gyerekeknek, milyen a kempingezés. Annyi-ra megszerették, hogy azóta csak kempingezni já-runk... Annyira jól éreztük magunkat a kempingben, hogy kitaláltuk, veszünk egy lakókocsit. Gyimát be-fizettem a születésnapján, hogy levizsgázzon B+E kategóriára, hogy húzhassa a lakókocsit. Rájöttünk, hogy ez az igazi szabadság. Oda mész a tenger-parton, ahova csak akarsz. Nincs meghatározva semmi. Egyébként sem bírom a kereteket, így ez a lehető legideálisabb. És valahol ez is egyfajta gaz-dagság. Nem is akármilyen.

„ÉLMÉNYEK, AMIK OTT MARADNAK MINDANNYIUNK LELKÉBEN”

Csakis az élményekben hiszünk. Nem a tárgyi aján-dékokban, hanem az élményekben. Beni és Doki is leírta már Gyima születésnapjára hogy „Nagyon köszönöm Neked Apa, hogy minden meccsemen ott szurkolsz, és minden mérkőzést felveszel vide-óra!”... – mennyire jól esett Gyimának. Karácsony-kor pedig az apjuk összevágta mindkét gyereknek gondos, aprólékos munkával „Az év 10 legszebb gólját”. Karácsonykor együtt néztük meg mindkét filmet. Ezeket a pillanatokat semmi nem pótolhatja.

76

Vagy Beninek a 14. szülinapjára készítettünk egy könyvet, benne a születésétől számított mérföld-kövekkel. Nagyon megérintette, de azt gondolom, soha nem fogja elfelejteni amikor a nagy Pick kézilabda csapattal lebeszéltük, hogy a sport-csarnokba köszönteni fogják nagy tapssal és egy marcipános kézilabda formájú tortával. Beni semmit nem sejtett, mert azt mondtuk, hogy be kell menni a csarnokba cipőt próbálni. Majdnem összeesett, olyan boldog volt. De annyira jó buli volt az is, amikor Doki 11. szülinapjára buborék-focit szerveztünk, és a barátaival együtt hatal-masat szórakoztunk. Mi ezekben a pillanatokban hiszünk, és most eszembe jutnak azok a versek, amelyeket édesapám írt egy-egy alkalomra. Azt például soha nem felejtem el, amit az államvizs-gámra írt. Még most is fejből tudom.

A végzős kesergője

A lazításnak már vége, jön a négy év felmérése.Hit, remény, szunnyadó tudás,a végzős mint egy Mikulás.Heteken át a lapozás,semmi más csak a tanulás.Az idegszálak feszülnek,a könyvek a sarokba repülnek.

77

Igy volt ez vala régen is,az életben minden hamis. Cél előtt a legnehezebb,ésszel legyőzni a legszebb.Mondani amit jól tudok,Biztos ,hogy győztes maradok.

Aláírás: Szeged 1992, Medárd napja, Apa

Most, hogy erről beszélünk, eszembe jutott egy gyö-nyörű karácsonyi ajándék Gyimától. A cégnél logó változás történt, és ő karácsonyra az új logóval egy kitűzőt és egy fülbevalót adott át nekem. Engem ez annyira mélyen érintett, mert tudja, hogy mennyire szeretem a céget. De, ha már erről beszélünk, eláru-lom, hogy mi mit szoktunk egymásnak adni kará-csonyra, amit a legjobban várunk. Egy lapot, amin le van írva, hogy abban az évben mit tettünk és mit kö-szönünk a másiknak. Jaj ezek annyira szép dolgok!Gyima: A munkatársainknak is szeretnénk minél több élményt adni. Nagyon sok Oriflame hétvégét szerveztünk már, és mindig olyan dolgot csinálunk, amit addig még nem sokan csináltak. Például kaja-koztunk a Tiszán, körbebicikliztük a Balatont, vagy elvittük őket síelni és hótalppal túrázni Ausztriá-ba. De olyan is volt, amikor egy kastélyt béreltünk Ausztriában, a hegyek lábánál és ott karácsonyoz-tunk együtt.

78

Volt, hogy a Balatont bicikliztük körbe, volt, hogy Ausztriá-ba mentünk hótalpas túrára a legendás “Orihétvégéken”

79

Tavaly raftingolni voltunk a vezetőkkel. Akkora él-ményeket kapunk együtt, amik egy életre elkísér-nek bennünket. Jó a csapat és nem kell innunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, imádunk velük lenni, mókázni, bulizni, nagyokat beszélgetni. Andi: Biztos vagyok benne, hogy ezzel a könyv-vel is nagyobb élményt adunk a kollégáknak, mint bármi mással. Hiszen egyedi, és minden egyes példányban személyre szóló üzenet található a vezetőknek. Nagyon várjuk azt a pillanatot, amikor átadjuk 2018. április 27-én, Szegeden!– Mutattad az új házatokban, hogy milyen sok ajándékot kaptatok a munkatársaktól különböző rendezvények alkalmából. Melyik érintett meg legjobban?Andi: Engem minden megérint, elég amikor rájuk nézek, már kész vagyok. Nagyon szeretem őket, annyira az életünk részei lettek. Hihetetlen hatás-sal volt ránk az a pillanat, amikor Executívak let-tünk és kibéreltük az Almássy kastélyt. Meghívtuk a vezetőket ajándékként a munkájuk elismerése-ként. Ezen az estén kaptunk tőlük egy hatalmas kulcscsomót, mindenki feltett rá egy kulcsot, ezzel jelképezve, hogy ő is egy kulcsember. Mai napig megvan, el is viszem magammal az áprilisi ren-dezvényünkre, amikor a könyvet átadjuk. De na-gyon megható volt, amikor elértük a Gold Executive szintet, hazajöttünk a tengerről, a vezetők közben

80

szervezkedtek, elkérték a lakáskulcsot Zsuzsitól, bevitték a dobogót a lakásba, a házunk kerítésére kitették a magyar zászlót, és zenével a nappaliban vártak. Mondanom sem kell hatalmas buli kere-kedett, mindenki csurom vizes lett, ugyanis vagy bedobták egymást a medencébe, vagy beugrottak maguktól, majd ezután a mi ruháinkba beöltözve, buliztunk. Mesés este volt! Ők ilyenek! Vagy ami-kor mindenki videón üzent nekünk, amikor elértük az új címet, és ezt bejátszották a rendezvényen... Jaj annyi ilyen van, és annyira hálásak vagyunk ezekért a pillanatokért is.– Emberileg mennyit változtatok a sikerek hatá-sára? Gyima: Úgy érezzük, hogy hozzáállásban semmit sem változtunk. Én nyitottabb lettem, lazább, na azért nem annyira, mint Andi.Andi: Ugyanolyan alázatosak vagyunk mint az ele-jén. Örök gyereknek tartom magam, imádom a hü-lyeséget, imádok nevetni, szórakozni. Szerencsére ez nem változott meg. Azt gondolom a vélemény-formálásban sokkal határozottabb lettem, talán az elmúlt éveknek köszönhetően.– Mire vagytok a legbüszkébbek amit elértetek? Andi: Mindenre, az egész életünkre, a családra, a munkatársakra, a cégre, arra, hogy a világon a csapattal benne vagyunk a TOP 100-ban, hogy Eu-rópában a Top 15-ben!

81

Hiszem, hogy anyáék példája sokat segített. Apa egy nagyon kitartó, szenvedélyes lelkes, becsületes em-ber volt. Imádott viccelődni, mindig nevettünk. Sajnos két éve már nincs közöttünk, nagyon hiányzik. Anya egy határozott vezetőtípus, aki mindent el tud intézni, számára nincs lehetetlen, soha semmit nem ad fel, nagyon vagány nő, nagyon figyelmes és hatalmas szíve van. Imádom! Mondhatod, hogy ilyen keverék-ként könnyű nekem… A legnagyobb érték, hogy nem gazdag csemeteként nőttem fel, és megtanultam ál-taluk a munkát megszeretni. Mert ők bármit csináltak, mindent szeretettel tettek. És, hogy idáig eljutottunk, annak köszönhető, hogy szeretek dolgozni, hogy ko-rán megkaptuk az első pofonokat, amik neveltek, for-máltak. Tudom, amikor elkerültem Egerbe, annyira szadizták a tanárok az első éves tesiseket, hogy én már a második héten haza akartam jönni. Gondold el, amikor az egyik feladat az volt, hogy békaügetésben kellett felmenni a hegyoldalon, napokig nem bírtunk menni. A napi 6 tesiórától teljesen készek voltunk. Mégis, ezek formálják igazán az embert, ezért tartom a sportot fontosnak. 22 éves koromig versenyszerű-en sportoltam, magyar válogatott voltam, édesapám volt az egyik edzőm. Honvédelmi többtusával ren-geteg helyre eljutottunk. Talán a legmeghatározóbb volt, amikor Kubában a nemzetközi versenyen elsők lettünk, és nekünk szólt a magyar himnusz. A sport nagyon sok mindenre megtanított.

82

Executíve köszöntésünk a Kongresszusi központban a csapattal

Köszöntés Dél-Afrikában a Nemzetközi Konferencián

83

Elviselni a kudarcokat, csapatban gondolkodni, és azt, hogy a célokért keményen kell dolgozni. Ha be-legondolok, azzal, hogy én gyorsan döntök, mindig egy küzdőtérre kerülök, ahol először kapom a po-fonokat, mindig minden alkalommal. És ez az, ami a fejlődéshez kell, ez az ami formál, ami megerősít. Nem szabad burokban felnőni, nem szabad a biz-tosat választani, nincs amitől edzettekké váljunk. Ha másként akarsz élni, akkor ezt be kell vállalni! Irány a küzdőtér, ahol az élet adja a pofonokat, és általa mindig egyre jobb emberré válunk... Gyima: Én is sok jó példát láttam a szüleimtől, ők nagyon-nagyon megbízható emberek és őszinték. Az életükben nagyon sok akadályt győztek le. Bor-zasztóan tisztelem és szeretem őket, tényleg nem tudunk tőlük olyat kérni amit ne teljesítenének.

„ABBAN ÁLLAPODTUNK MEG, HOGY 100 ÉVIG FOGUNK ÉLNI”

– Mit jelent számotokra az Oriflame?– Egy olyan közeget, ahol minden ember számára megadatik, hogy azt az életet élje amit megálmo-dott magának, természetesen megfelelő, befekte-tett munka eredményeként.– Mi a cél a jövőre nézve?– Kezdem a gyerekekkel. Szeretnénk belőlük őszinte, becsületes, boldog embereket nevelni.

84

Megtanítani őket eredményesen kommunikálni, hogy szenvedélyesen szeressék azt, amit csinálnak, és azt fejlesszék a legmagasabb szintre. Soha ne mondja-nak le az álmaikról! Amennyiben továbbra is úgy érzik, hogy követik a példánkat, akkor segítjük őket, hogy az alapoktól megtanulják ezt a szakmát. Aztán szeret-nénk a világból még többet megmutatni nekik. Soha nem felejtem el, amikor Gyimával Dél-Afrikában a Jó-reménység fokán ültünk kettesben és tervezgettünk. 10 évvel később pedig már négyen ültünk ott a gye-rekeinkkel, ugyanannak a cégnek és ugyanúgy a mi eredményeinknek a jóvoltából. Ezekért a pillanatokért érdemes élni. Nagyon sok országban voltunk már, azonban a gyerekekkel együtt utazni, nagyon külön-leges ajándék. Idén Japánba készülünk, majd jövőre Ausztráliát is megcélozzuk. Sokat kell érte dolgozni, azonban szeretjük a kihívásokat.Gyima: Egyébként pedig folytatjuk amit 25 éve el-kezdtünk, folyamatosan fejlődni, és további sikeres vezetőket fejleszteni. Ja, és Andival abban állapod-tunk meg, hogy 100 évig fogunk élni!– Ennél jobb végszót nem is találhattál volna.Andi: Üzennénk is az olvasóknak. A párkapcsolatban eltöltött 30 év, és az üzleti világban eltöltött 25 év után azt mondom, hogy el kell fogadnunk azt, hogy min-denért mi vagyunk a felelősek, mert a döntés a mi ke-zünkben van. Ha nem érzed jól magad a munkádban, akkor válts! Senki nem tudja megmondani, hogy ne-

85

ked mi a jó, csak is te fogod azt érezni. Magadra hall-gass, ne engedd, hogy befolyásoljanak! Én csak olyan emberek véleményére adok, akik az életben már fel-mutattak számomra értékeket. Érdemes keresni egy olyan közeget, ahol jól érzed magad, ahol az lehetsz, aki valójában vagy, ahol elismernek, megbecsülnek, ahol a személyiséged fejlődni tud, és az anyagi fejlő-désednek nincs határa. Ha jól érzed magad a munká-ban, az hatással lesz a magánéletedre, a családodra, és az egészségedre is. Hiszem, hogy az álmoknak nagy jelentőségük van, óriási mozgató erők. De hol vannak az álmok? Miért mondasz le róluk? Mert nem jó helyen vagyunk. A megfelelő közeget megtalálva, előveheted a régóta dédelgetett álmokat, és el tudsz indulni azon az úton, hogy sorban megvalósítsd őket. Gyima: Végezetül, a döntéseid árnyékában, mindig le-gyen ott a szeretet, őszinteség, bizalom!

VELÜNK TARTASZ?

86

Dél-Afrikában, a Jóreménység fokán 10 év eltéréssel...

87

88

TARTS VELÜNK!

89

www.internetendolgozom.hu

www.like30.hu/andigyima

www.youtube.com/andigyima

e-mail: andigyima@sikercsapat.hu

mobil: 70/327-1031

instagram: andigyima

facebook: Andrea Szilágyiné Szőke

www.facebook.com/andrea.szilagyineszoke

facebook: Andi&GyimaDöntések

www.facebook.com/internetendolgozom.hu