Selmeci hagyományok: Valétálás

Selmeci hagyományok: ValétálásKözzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (https://magyarmezogazdasag.hu)

Selmeci hagyományok: ValétálásA valétálás az egyetemi élet egyik utolsó, de legfontosabb mozzanata, amelyre ország-világ figyel.Nézzük, hogy e nemes hagyomány mikor és milyen körülmények között jött létre, s milyen formábanmaradt fenn napjainkig.

A selmecbányai akadémiáról származik a valétálás, a diák-élettől való búcsúzkodás hazai szokása.Ennek módosulása a ballagás, amely a II. világháború végétől – immáron soproni közvetítéssel –általánosan elterjedt a hazai közép- és felsőfokú oktatási intézményekben, és mára már azóvodákban, általános iskolákban is.A valétálás a latin (bene) valete szóból ered, mely magyarul annyit tesz: isten veletek/éljetekboldogul. Az első valétálás (vagy röviden valéta) föltehetően 1830-ban volt Selmecbányán,legalábbis írásos emlékünk innen maradt fenn.

Az 1830–40-es években a valétáló akadémikust a többiek a Bemooster Bursche zieh ich aus, s másburschdalok éneklésével kísérték a – ma már nem létező – bélabányai városkapuhoz, neki ütötték,majd farbőrre ültették, meghintáztatták, s a kapun át kilódították a városból.

Libasorban meneteltek

Valétamenet Sopronban 1923-ban

1. oldal (összes: 6)


A valétálás ma ismert formája az 1850–60-as években alakult ki. A menet az erdészeti szakoktatásépületétől, a Fortuna-háztól indult. Legelöl a balekok cipelték a valétánsok poggyászát, utánuk acigánybanda következett, majd négyes sorokban, egymást átkarolva a hallgatók, kiknek kalapjáttölgy- vagy cserlomb díszítette. A menet diákdalokat énekelve haladt a város utcáin. A ballagást estevalétabál követte a városi Vigadóban, ahol éjfélkor lecsavarták a lámpákat, s a valétálókmenyasszonyukkal vagy menyasszony-jelöltjükkel az oldalukon körüljárták a tánctermet, miközben aBallag már a vén diák című nótát énekelték.

A 19. század végén a ballagási menet az 1892-ben megépült Erdészeti Palotától indult, a valétálókabban a tanteremben gyülekeztek, ahol az utolsó előadást hallgatták, s onnan indultak kísérőikkel avárosba.A menetet az akadémia legidősebb hallgatója vezette virággal és cserfalombbal díszített hosszúbottal a kezében. Utána lépdeltek a szemeszterek veteránjai, annyi zöld szalaggal a kalapjukon,ahány szemesztert „túlteljesítettek” az akadémián.

Valétálás 1980-ban

Őket kísérte az elmaradhatatlan cigánybanda, kiket a valétaelnök követett, majd négyes sorokbanegymást átkarolva, a vállukon átvetett tengerzöld valétaszalaggal a ballagók. A menetet a többiévfolyam hallgatói zárták le, kik kígyóvonalban, szalamanderben lépkedtek, s a többiekkel együtténekelték a Ballag már a vén diák dalt. A sorozat korábbi részeiben is említett céheknél ugyanisszokás volt a libasorban (Gänsemarsch) történő felvonulás, a vándorútra induló mesterlegényeket isígy búcsúztatták. Az akadémisták szalamanderjének, kígyózó sorban való felvonulásának ez azalapja. A szalamanderezők sokszor koffereket és egyéb tárgyakat vittek a hátukon, rendszerintolyasmiket, amelyek a tanulás hosszú évei alatt szorosan hozzájuk nőttek. A ballagásttermészetesen búcsúlakoma követte Wintrinél, azaz Winterstein Bernáthnál, aki a Vigadó bérlője volthosszú időn keresztül. A lakomán a valétaelnöknek nagy, ünnepi búcsúbeszédet kellett mondania,



amelyet a selmeciek oly komoly érdeklődéssel vártak, mint a miniszterelnök programbeszédét.

Kiporolták, kirúgták

Amikor a diák a záradékolt indexet kezébe kapta, azaz filiszter lett, akkor először is oldalba rúgtaháromszor a főiskola központi épületét (a Fritz-házat), azután a Leibfuchsa és egy másik balekmegfogta a panyókára vetett grubenrock végét, s a filiszter hátán azt nádpálcákkal ütögették. Ígyporolták ki egészen a városkapuig, ahol már kocsik várták, sa szó szoros értelmében kirúgták, jelezve, hogy most már ők az urak Selmecen.

Egykoron a mesterlegényeket is így kísérték céhtársaik a városkapukhoz, ahol a búcsúzó megitta azutolsó korsó sörét, amelyet azután – ősi keleti szokás szerint – a kapu szögletkövén összetört, hogyabból többé soha senki se ihasson. Ez a szokás ragadt át a középkori vándordiákokra is, ahonnanaztán meggyökeresedhetett az egyetemi városokban, így Selmecbányán is. Az 1848–49-es években,de különösen a kiegyezés után meginduló magyar nyelvű oktatás miatt sok selmeci hallgató vette avándorbotot, s állt át a monarchia utódállamainak akkoriban alakult akadémiáira (pl. Leoben,Přibram), ahol meghonosították a selmeci diákszokásokat. Így például a Philistrierungnak nevezettleobeni valétálás 1876-ban volt először az ottani akadémián.

Az utolsó selmeci valétálást 1914 tavaszán tartották, mert az első világháború, később az elcsatolásnem tette lehetővé továbbiak megrendezését.

Emlékkönyvek, emlékívek

A valétálás kellékei között meg kell említeni a valétakönyveket és valétaíveket is, amelyek csaknemkét évszázados múltra tekintenek vissza. A valéta- (vagy másnéven emlék-) könyvek különbözőnagyságú, finom kivitelű, aranykötésű albumok (kezdetben még kötetlen emléklapok) voltak. Abúcsút mondó hallgatók az utolsó szemeszter vége felé az évfolyamtársakkal és a jó cimborákkalbúcsúsorokat írattattak a valétakönyv lapjaira, gyakran kimunkált rajzok vagy festményekkíséretében.Ezen ábrázolások motívumai természetesen Selmec fontosabb épületei közül kerültek ki, ígyleggyakrabban a Leányvárt, a Szélaknai kaput, vagy az Arany bányamécseshez címzett fogadótábrázolták.

Az 1850-es években megjelenő emlékkönyvekben a beírók árnyképei is megtalálhatók, ezek pótoltáka fényképeket. A fényképes albumok az 1860-as években jelentek meg. Az első tablókat pedig az1870-es évek közepén készítették, kicsinyített másaikat az 1890-es évektől mintegy másfél évtizediga valétabálok meghívójára is rátették.



Valétaív a selmeci évekből



Ballagási menet Sopronban 2013-ban

A valétakönyvekhez hasonlóan elfelejtett hagyomány a valétaív vagy emlékív. Ez díszes, művészirajzokkal keretezett, esetenként Erinnerung an Schemnitz feliratú, nagyalakú rajzlap volt, melyet abalekok a nyakukba akasztott rajztáblán hordtak szét a városban, s a valétánsok nevében emlékülaláírattatták minden valétáló társukkal, jó baráttal, tanárral. A neve mellé mindenki odaírta vulgóját(kapott becenevét), s azt is, hogy hová való. Ezeket az emlékíveket egykor a három akadémiai karösszes valétánsa aláírta, ami az összetartozás egyértelmű megnyilvánulása volt. A díszes rámásvalétaívek aztán ott lógtak az erdészlakok, bánya- és kohófőnöki szobák falán, emlékeztetve atovatűnt diákévekre, s az azoknak otthont adó városkára, Selmecre.Sopronban a valétálás estéjén (napszálltakor) a végzősök és az őket búcsúztató alsóbb évesek azegyetem főépülete előtt sorakoznak fel, természetesen ezen ünnepi alkalomból a hozzátartozók iselkísérik őket.



Az egyetem zászlajának átadása, 2019

A rektor és a valétaelnökök ünnepi beszéde után a búcsúzók átadják az egyetem zászlaját abúcsúztatóknak, majd a rektor kitárja az egyetem kapuját és a valétamenet megindul. Ennek elsőrészén a szalamanderezők négyes sorokban, S-alakban haladnak előre, miközben kezükbenbányászlámpát lóbálnak. Őket követik a tanárok, majd a valétánsok zárják a menetet, kiket kétoldalt fáklyát vivő alsóbb évesek kísérnek. A diáknótákat éneklő lassú menet a Főtérre tart, útjukat apolgári házak ablakaiban égő gyertyák keretezik. A főtéri polgármesteri búcsúztatást valétabálköveti, ahol éjfélkor a valétánsok leveszik a szalagjukat, s a valétaelnök is átadja tisztségét.

Szerző: Bartha DénesKözzététel ideje: 2019. 08. 18., vasárnap, 10:00

A forrás webcíme: https://magyarmezogazdasag.hu/2019/08/18/selmeci-hagyomanyok-valetalas


https://magyarmezogazdasag.hu/2019/08/18/selmeci-hagyomanyok-valetalas

Documents

Selmeci hagyományok: Valétálás