12
RESZLER GÁBOR: RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS TÁRSADALOMSZERKEZETI JELLEMZÕJE A 20. SZÁZADBAN Ebben a tisztelgõ írásunkban a rétközi települések tér- és társadalomszerkezeti kutatható- ságának lehetõségeit kívánjuk bemutatni, illetve néhány, a tárgykörbe tartozó megállapí- tást megelõlegezni. A társadalom térhez való viszonyának, valamint az egyes társadalmi rétegek térbeli elhelyezkedésének vizsgálata olyan kérdéseket vet fel, amikre a történet- tudomány a rokon tudományok módszereire és megállapításaira támaszkodva kereshet választ. Elsõsorban a történeti földrajz és a néprajz szolgálhat jól hasznosítható adalékok- kal, de a szociológia és az antropológia tudományának eredményeibõl is meríthetünk. Gondolatébresztõ adalékokkal szolgálnak a térszerkezetet alakító mérnökök, a település- fejlesztés, rendezés szakembereinek megállapításai. Utóbbiak természetesen elsõrendûen a településeket, mint a társadalmi-gazdasági folyamatok technikai keretét adó térbeli-fi- zikai környezetet helyezik elemzéseik középpontjába. 1 Ami a társadalmak térbeli elhe- lyezkedésének színtereit illeti, az európai fejlõdés jellemzõje az államkeret meghatározó léte. A 19. században kontinensünkön a fejlõdés folyamata a nemzetállamok térnyerésé- vel, a birodalmak visszaszorulásával járt együtt. Ezen államhatárokon belül helyezkednek el a nagyobb, kisebb régiók településeikkel a maguk ugyancsak történetileg kialakult és folyamatosan változó hierarchiájával. „Az európai civilizáció, sõt az összes civilizációk, minden gazdasági, társadalmi, kulturális különbségek és módosulások ellenére, három települési formával töltik ki a táj különbözõ lehetõségeit. A magányos szállás, a falu és a város ez a három településforma.” 2 A klasszikus értelemben vett urbanizáció a polgári átalakulással párhuzamosan a nyugat-európai régióban teljesedett ki, míg „Köztes-Euró- pában” valamint a kelet-európai régióban a városfejlõdés csak részleges maradt, hátteré- ben a társadalmi átrétegzõdés megkésettségével, ellentmondásosságával. A polgárosodás- sal átrétegzõdött társadalom térbeli elhelyezkedése a településeken belül legalább annyi- ra érdekes, mint az egyes regionális településcsoportok tekintetében. A gazdasági és társadalmi változások térbeli lenyomatai egymás mellett is létezhet- tek, ahogyan azt J. B. Priestley angol író 1934-ben megjelent Angol utazás címû mûvé- ben megörökítette. Három Angliáról írt, nevezetesen az õsi kastélyok és udvarházak zöld, békés vidékeirõl, a 19. században épült kormos és hanyatló iparvárosok Angliájáról, 1 KOSZORÚ Lajos: Térszerkezet-alakítás és városfejlesztés, 2000/2. Budapesti Negyed 28. http://www.bparchiv.hu/ magyar/kiadvany/bpn/28/koszoru.html (a továbbiakban KOSZORÚ, 2000.) 2 ERDEI Ferenc: Magyar falu. Bp., 1974. 19. 401

RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS … · 2009. 3. 21. · Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje... üzleti vagy kormányzati negyed.”10

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS … · 2009. 3. 21. · Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje... üzleti vagy kormányzati negyed.”10

RESZLER GÁBOR:

RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEKNÉHÁNY TÉR- ÉS TÁRSADALOMSZERKEZETI JELLEMZÕJE

A 20. SZÁZADBAN

Ebben a tisztelgõ írásunkban a rétközi települések tér- és társadalomszerkezeti kutatható-ságának lehetõségeit kívánjuk bemutatni, illetve néhány, a tárgykörbe tartozó megállapí-tást megelõlegezni. A társadalom térhez való viszonyának, valamint az egyes társadalmirétegek térbeli elhelyezkedésének vizsgálata olyan kérdéseket vet fel, amikre a történet-tudomány a rokon tudományok módszereire és megállapításaira támaszkodva kereshetválaszt. Elsõsorban a történeti földrajz és a néprajz szolgálhat jól hasznosítható adalékok-kal, de a szociológia és az antropológia tudományának eredményeibõl is meríthetünk.Gondolatébresztõ adalékokkal szolgálnak a térszerkezetet alakító mérnökök, a település-fejlesztés, rendezés szakembereinek megállapításai. Utóbbiak természetesen elsõrendûena településeket, mint a társadalmi-gazdasági folyamatok technikai keretét adó térbeli-fi-zikai környezetet helyezik elemzéseik középpontjába.1 Ami a társadalmak térbeli elhe-lyezkedésének színtereit illeti, az európai fejlõdés jellemzõje az államkeret meghatározóléte. A 19. században kontinensünkön a fejlõdés folyamata a nemzetállamok térnyerésé-vel, a birodalmak visszaszorulásával járt együtt. Ezen államhatárokon belül helyezkednekel a nagyobb, kisebb régiók településeikkel a maguk ugyancsak történetileg kialakult ésfolyamatosan változó hierarchiájával. „Az európai civilizáció, sõt az összes civilizációk,minden gazdasági, társadalmi, kulturális különbségek és módosulások ellenére, háromtelepülési formával töltik ki a táj különbözõ lehetõségeit. A magányos szállás, a falu és aváros ez a három településforma.”2 A klasszikus értelemben vett urbanizáció a polgáriátalakulással párhuzamosan a nyugat-európai régióban teljesedett ki, míg „Köztes-Euró-pában” valamint a kelet-európai régióban a városfejlõdés csak részleges maradt, hátteré-ben a társadalmi átrétegzõdés megkésettségével, ellentmondásosságával. A polgárosodás-sal átrétegzõdött társadalom térbeli elhelyezkedése a településeken belül legalább annyi-ra érdekes, mint az egyes regionális településcsoportok tekintetében.

A gazdasági és társadalmi változások térbeli lenyomatai egymás mellett is létezhet-tek, ahogyan azt J. B. Priestley angol író 1934-ben megjelent Angol utazás címû mûvé-ben megörökítette. Három Angliáról írt, nevezetesen az õsi kastélyok és udvarházak zöld,békés vidékeirõl, a 19. században épült kormos és hanyatló iparvárosok Angliájáról,

1 KOSZORÚ Lajos: Térszerkezet-alakítás és városfejlesztés, 2000/2. Budapesti Negyed 28. http://www.bparchiv.hu/magyar/kiadvany/bpn/28/koszoru.html (a továbbiakban KOSZORÚ, 2000.)

2 ERDEI Ferenc: Magyar falu. Bp., 1974. 19.

401

Page 2: RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS … · 2009. 3. 21. · Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje... üzleti vagy kormányzati negyed.”10

Reszler Gábor

végül a 20. században emelt csillogó irodák és nagyáruházak világáról.3 Ezekhez a tér-ben jól elkülönült „világokhoz” meghatározó jellegû társadalmi rétegek kötõdtek a vidé-ki arisztokráciától a nagyüzemi munkásságon át a középosztályosodott modern városi tár-sadalomig. A történettudomány által elemzett vertikális társadalomszerkezet mintegy ho-rizontális leképezését találjuk a régiókban, illetve az egyes településeken belül. A társa-dalmat alkotó egyén, valamint a nemzedékek térbeli vizsgálata azonban nagyon bonyo-lult, összetett feladat. A folyamatosan mozgásban lévõ teljes társadalom térbeli elmozdu-lásainak monografikus elemzése szinte megvalósíthatatlan, ezért a tér- és társadalomszer-kezeti változások vizsgálata inkább a mikrotörténeti kutatás tárgyköre lehet. Az egyes he-lyett a családban a különöset kell a kutatónak megtalálnia, és sokoldalról nyert adatok bir-tokában nemzedékeken át nyomon követni a térbeli és társadalmon belüli elmozduláso-kat, hogy azután a megállapításokból kiolvashatók legyenek a tér- és társadalomszerke-zet közötti összefüggések.

Már ha vannak ilyen összefüggések. David Cannadine brit történész igen pesszimis-ta e tekintetben.4 A 19. századi városok lakóhelyi differenciálódásáról, a térformákról ésa társadalmi alakzatokról szóló tanulmányában arra a megállapításra jutott, hogy nincsösszefüggõ elmélet, amelyik magyarázná a társadalmi osztály és a térbeli szegregáció kö-zötti kapcsolatokat. Csak különféle hipotézisek keletkeztek részletkutatásokra támasz-kodva, de a feltevések olyan ellentmondásosak, hogy valójában egymást kizárják. Feltet-te a kérdést: milyen irányban kell elindulni, hogy a téma átfogó elméletéhez jussunk? Ez-zel kapcsolatban négy elméleti következtetést rögzített. Elõször is megfontolandónaktartja, hogy nincs is semmiféle kapcsolat a térbeli és a társadalmi tagozódás között, nemáll fenn közöttük semmiféle irányban oksági kapcsolat, ennek következtében errõl elmé-let sem alkotható. „Valójában nem igazán tudjuk, hogy mi a lényeges az urbanizáció fo-lyamatában, ha van egyáltalán ilyen, amely összekapcsolja a térbeliséget a társadalmi ta-goltsággal.”5 A második feltevése szerint lehetséges összefüggés a térbeli és a társadal-mi alakzat között, ez azonban nem túl jelentõs. „Kijelenthetõ, hogy a munkahelyen kiala-kuló termelési viszonyoknak bármikor nagyobb a szerepük az osztálytudat létrehozásá-ban, mint a lakóhelyi térformák bármely rendszerének, vagy hogy az olyan dolgoknak,mint a topográfia, sokkalta fontosabb a szerepük a városi térszerkezet meghatározásában,mint az osztálytudat fizikai értelemben megnyilvánuló mûködésének. A következménymegint csak az, hogy a térbeli és a társadalmi geometriát összekötõ elmélet keresése nemis igazán fontos vállalkozás.”6 Harmadik lehetõségként azzal számol David Cannadine,

3 PRIESTLEY, John Boynton: An English Journey (Angliai utazás). New York és London, 1934. 336.4 CANNADINE, David: A 19. századi városok lakóhelyi differenciálódása; a térformáktól a társadalmi alakzatokig.

In: A modern város történeti dilemmái. Szerk. Gyáni Gábor. Debrecen, 1995. (a továbbiakban CANNADINE,1995.) 63–73.

5 Uo. 71.6 Uo.

402

Page 3: RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS … · 2009. 3. 21. · Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje... üzleti vagy kormányzati negyed.”10

Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje...

hogy ha mégis elfogadjuk a hely és a társadalmi folyamatok közötti kapcsolat létezését,valószínûsíthetõ, hogy az oksági láncolatok nem egyirányúak. Végül negyedszer, ha fel-tételezzük, hogy más hatások, mint amik a társadalmi formákat megszabják, befolyásol-hatják a térbeli struktúrákat, valamint ha a térformák és a társadalmi alakzatok közöttikapcsolatok rendkívül bonyolultak, akkor vajon felépíthetõ-e a gyakorlatban kutatásiprogram ezen kérdések vizsgálatára. Megszívlelendõ közelítések ezek, ugyanakkor a ma-gunk részérõl a változásokat önnön térbeliségében nyomon követõ kutatásoktól a társa-dalomtörténeti kép gazdagabbá, árnyaltabbá tételét reméljük. Az eddigi vizsgálatokugyanis egyértelmûen bizonyítják, hogy a polgárosodás differenciálta a társadalmat kö-rülölelõ teret, markánsan elkülönítve a köztereket a magánterektõl.7 Az egyes rétegek va-gyonosodása, életmódjának változása, a kényelemorientáció erõsödése, a társadalmipresztízsszempontok elfogadottsága és követése térbeli elmozdulásra ösztönzõ tényezõk-ké váltak, és mindez együtt járt a tér bizonyos pontjainak társadalmi szempontú fel-, il-letve leértékelõdésével. Azaz a térformák és a társadalmi viszonyok kölcsönhatásáról isszó van. Egy adott idõszakban a település bizonyos pontjai indulnak virágzásnak, amitmegváltozott politikai, gazdasági, társadalmi körülmények, közállapotok hatására a meg-torpanás vagy a visszafejlõdés követhet. A tér- és társadalomszerkezeti változások az ak-tuális politikai kurzus (országos vagy helyi akarat) hatására drámai módon végbemehet-nek, amire a mögöttünk hagyott 20. század számos tragikus példával szolgált, gondoljunkcsak a zsidók, a kulákok, egyéb osztályidegenek, kitelepítettek ingatlanainak kikénysze-rített tulajdonosváltásaira. A kutatás tárgyát képezheti források birtokában egy adott épü-let vagy utcasor tulajdonosváltozásainak nyomon követése. Mikor, miért, milyen módoncserélõdtek az adott társadalmi réteghez tartozó lakosok, tulajdonosok, és ez a mozgásmilyen politikai, gazdasági, társadalmi összefüggésekkel járt együtt. Vagy egy másik kö-zelítés: a városi kereskedelmi életben meghatározó szerepet hordozó nagyáruház alakítot-ta, formálta-e az õt körülvevõ társadalmi teret a 20. század folyamán?8 A fenti pesszimis-ta közelítéssel szemben továbbra is úgy véljük, hogy mikrotörténeti oknyomozással a tér-formák és társadalmi alakzatok történetileg változó folyamata bemutatható, elemezhetõ.

7 GYÁNI Gábor kutatásaiból néhány kiemelt publikáció: Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten,1870–1940. Bp., 1998.; Migráció és mobilitás: a városi munkásság szerkezete a két világháború között. In: Renditársadalom – polgári társadalom 1. Szerk. Á. Varga László. Salgótarján, 1987. 495–505.; A polgári középosztálylakásviszonyai Budapesten a két háború között. In: Polgárosodás Közép-Európában. Tanulmányok Hanák Péter 70.születésnapjára. Szerk. Somogyi Éva. Bp., 1991. 109–121.; Az ipari kapitalizmus szerepe a dunántúli városfejlõ-désben. In: Internationales Kulturhistorisches Symposion Mogersdorf, 1992. Maribor, 1993. 43–55.; Elkülönülésés egységesülés. Szegregáció és egyesületek a dualizmus kori Vásárhelyen. In: Rendi társadalom - polgári társada-lom 4. Szerk. Mikó Zsuzsa. Debrecen, 1995. 181–191.; Polgárosodás és urbanizáció a századfordulón. In: Iskolaés polgárság. Szerk. Mezei Zsolt – Tungli Gyula. Pápa, 1998. 31–41.; A társadalom térbeli elrendezõdése mikro-történeti vizsgálatára példa KÖVÉR György: Performációk I. „Zsidó társadalom” Tiszaeszláron a nagy per elões-téjén. Korall, 2004. szeptember, ill. Performációk II. „Nemesi társadalom” Tiszaeszláron a jobbágyfelszabadításután. Uo. 2007. május

8 LAWRENCE, Jeanne Catherine: Földrajzi tér, társadalmi tér és a nagyáruház birodalma. In: A modern város törté-neti dilemmái. Szerk. Gyáni Gábor. Debrecen, 1995. 199–214.

403

Page 4: RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS … · 2009. 3. 21. · Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje... üzleti vagy kormányzati negyed.”10

Reszler Gábor

Átfogó és alapos kutatómunkával többek között arra kereshetünk választ, hogy egy adottrégión vagy településen belül a társadalmi csoportok elhelyezkedése miként alakult, mi-lyen tényezõk emeltek ki, tettek rangosabbá településeket, illetve településrészeket, mígmások mi miatt lettek/maradtak másod-, harmadrendûek. Az objektív tényezõk – közpon-ti fekvés, megközelíthetõség, infrastrukturális fejlettség (ezen utóbbi tényezõ elsõrendû-en a közmûvesítés elõrehaladásával a 20. században, annak is a második felétõl lett egy-re fontosabb), a környezetkárosodás szintje (zajszint, levegõszennyezettség stb.), illetvea szubjektív tényezõk, a presztízsszempontok milyen mértékben és arányban hatottak atársadalom egyes rétegeinek térbeli elrendezõdésére. Jelen írásunkban mindössze a tér-alakzatokkal kapcsolatos alapvetõ fogalmak (így például a városi térszerkezet), az urba-nizációval differenciálódott tér fõbb elemeinek meghatározására, valamint a rétközi tele-pülések néhány, tárgykörünkhöz tartozó jellemzõjének bemutatására szorítkozhatunk.

A településrendezés, -fejlesztés szakemberei térszerkezeten a különbözõ feladatok-nak megfelelõ területhasználat és a különféle hálózatok (például közlekedés) egymássalösszefüggõ, strukturált rendszerét értik, amely nagy tehetetlenségû fizikai környezetet je-lent, hiszen óriási ráfordítással, tartós anyagokból, magas szinten szervezett formákbanépült. Ez a tartós és bonyolult rendszer sokféle célt (védelem, termelés, lakás, közlekedés,pihenés, vásárlás stb.) szolgál, egyidejûleg különféle technikák és technológiák függvé-nyeként alakul, lassan változik (átlagosan az épületek-építmények 1–2 százaléka cserélõ-dik évente), végül tradíciókat õriz, és generációk közötti kapcsolatot hordoz.9 Természe-tesen a világvárosok-fõvárosok térszerkezete a legbonyolultabb, legösszetettebb, de a fo-galom legfontosabb jegyei adottak a városok, kisvárosok és falvak esetében is. A 19. szá-zad második felének modernizációja Magyarországon csupán egy nyugat-európai érte-lemben vett világvárost teremtett, Budapestet. Más városok esetében nem ment végbe anyugatihoz hasonló intenzitással és következetességgel a magán és nyilvános téralakza-tok elkülönülése sem. Azokban a társadalmakban, melyeket éppen csak megérintett az in-dividualizmus szelleme, melyekben az intimitás még nem vált belsõ szükségletté, ott a vi-lág (ebben az esetben a helyi társadalmat körülvevõ tér) külsõre és belsõre, köz- és ma-gánterületre szétágazó rendje sem épült fel. Nem bontakozott ki az angolszász országok-ban a 19. század végén végletessé vált folyamat, melynek része volt az az érzület, amelyszerint az egyes egyént komolyan veszélyezteti, fizikai és erkölcsi tekintetben egyarántsérti az utcai élet nyilvánossága. Az utcai és egyéb köztér ezt követõen már nem tolerál-ta a magánéleti megnyilvánulásokat, így elkülönültek egymástól a kifejezetten magán- ésnyilvános viselkedésnek fenntartott téralakzatok. Ez az igény elsõ helyen a fõvárosok tár-gyi felépítésében és térszerkezetében nyilvánult meg. „Egészen más külsõ illette meg –stílusát tekintve – a középületeket, mint a csak lakás céljára emelt közönséges épületeket,ráadásul az egyik és a másik térbeliség is jól elkülönült egymástól, mint lakónegyed és

9 KOSZORÚ, 2000.

404

Page 5: RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS … · 2009. 3. 21. · Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje... üzleti vagy kormányzati negyed.”10

Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje...

üzleti vagy kormányzati negyed.”10 Az ún. egyfunkciós mikroterek kialakulására döntõtényezõként hatott a munka- és a lakóhely terjedõ szétválása. A családi gazdaság elõbbcsaládi bérgazdasággá, majd családi fogyasztási gazdasággá vált, aminek során a munka-végzés térbélileg is az otthonon kívülre koncentrálódott. Ez a folyamat az iparosodássalnem vagy alig érintett agrárkörnyezetben, így a vidéki Magyarországon még a 20. századelsõ felében sem volt igazán jelen. A rétközi települések két világháború közötti foglal-kozási statisztikája az agrárnépesség többségi jelenlétét mutatta. A parasztporták munka-és lakóhelyi funkciókat egyaránt hordoztak. A mezõgazdaság nagyüzemi átszervezése, az1960-as évektõl lezajlott vidéki iparosítás azután átrendezte a rétközi társadalom foglako-zási szerkezetét, de ezek az átfogó társadalmi folyamatok a magán- és a közterek diffe-renciálódásában olykor diszharmóniát szültek. A fõleg hetvenes években átépült, megszé-pült magánporták ápoltsága éles kontrasztban állt a közterületek elhanyagoltságával, gon-dozatlanságával.

A magán- és közterekre tagolt térszerkezetben átmenetként megjelentek a társasegyüttlétek színhelyei. A várost tekintve ezekben az épületekben rendezkedtek be a társa-dalom vagyoni és presztízshierarchiáját leképezõ klubok, kaszinók, olvasókörök, mun-kásotthonok, egyéb társaskörök. A nyilvánosság zárt térbe kényszerített formájaként ho-nosodtak meg a kulturális intézmények, a színházak mellé sorakozó közkönyvtárak, mú-zeumok, képtárak és a 20. század elejétõl a mozik.11 A nyilvánosság szociális-fizikai te-rének újabb sajátos változatát jelentik a fogyasztási szükségletek egyéni, de közösségi ke-retek közötti kiszolgálását ellátó éttermek, kocsmák, bárok, énekes vagy táncos szórako-zóhelyek, valamint az üzletek és áruházak. A térben helyet változtató, közlekedõ emberfunkcionális térigényébõl születtek a nagyvárosi vasúti pályaudvarok, majd a 20. század-ban a buszpályaudvarok és repülõterek. Ezek a példák talán kellõen érzékeltetik, mennyi-re vált egyre tagoltabbá az embert körülvevõ (városi) térszerkezet. A különbözõ funkció-kat ellátó intézmények léte, térbeli elhelyezkedése, mûködésének társadalomszervezõ ha-tása újabb adalékokat szolgáltathat egy-egy település tér- és társadalomszerkezeti értéke-lésében.

A magyarországi településfejlõdés sajátos képzõdménye a mezõváros. A mezõváro-sok központját kiterjedt, többnyire szabálytalan alaprajzú tér-rendszer vagy megfelelõen„téres utca” (például Debrecen piacutcája) foglalta el, melyek a hetipiacok és vásárokszínhelyei voltak, és ezt a funkciójukat a 20. század közepéig megtartották. A mezõváro-sok településképe a 19. század derekán meglehetõsen azonos volt. A városközpontokbanmegjelent néhány, legfeljebb egyemeletes középület, a városháza, lelkészlak, esetlegiskolák vagy vendégfogadók. Az 1800-as évek végén ez a mag egészült ki néhány

10 GYÁNI Gábor: Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten (1870–1940). Bp., 1998. 34. A szerzõkönyvében többek között a nyilvánosság pluralizálódásának tükrében vizsgálta a városi mikroterek alakulását.

11 Uo. 35.

405

Page 6: RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS … · 2009. 3. 21. · Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje... üzleti vagy kormányzati negyed.”10

Reszler Gábor

takarékpénztári székházzal, kereskedõházzal, középülettel. A központot azután csupaföldszintes, falusias jellegû, náddal, szalmával fedett, többnyire két- vagy háromosztatúlakóházakból álló terjengõs lakóövezet vette körül.12 Mezõvárosias településre a Rétköz-ben Kisvárda az egyetlen példa. A települési hierarchia következõ szintjein a falvakat ésa külterületi lakott helyeket találjuk. Itt jegyezzük meg, hogy a rétközi települések tér-szerkezeti elemzésénél is az ún. magtelepüléseket csak a hozzájuk kapcsolódó külterüle-ti lakott helyek változásaival együtt szabad vizsgálni.

Vajon a térszerkezet milyen jellemzõit hordozta a Rétköz a 20. század folyamán? Atörténelmi Szabolcs megye jól körülhatárolható kistája a Felsõ-Tisza-vidéken terül el. A300 km2 területen az utóbbi évszázadokban 28–30 község osztozott.13 A történetileg ésnéprajzilag markánsan elkülönülõ táj a folyó- és belvízszabályozások elõtt a Tisza árterü-letén feküdt, a települések magva a vízbõl kiemelkedõ, árvízzel nem fenyegetett szára-zulatokon alakult ki. A különbözõ nagyságkategóriákba sorolt települések térbeli elhe-lyezkedésénél semmiféle rendszeresség nem figyelhetõ meg. A Rétközben szétszórtanegymás mellett megtaláljuk a kis- és közepes nagyságú falvakat, valamint a városokat.14

A települések nagyságkategóriái az idõk folyamán változtak. A leglátványosabb növeke-dés a 2001–5000 fõs településcsoportban játszódott le. Népességszámukat tekintve 1870és 1949 között gyarapodás figyelhetõ meg, négy évtizeddel késõbb viszont 23,5%-oscsökkenés következett be.15 Ezen nagyobb települések népességfogyása az 1001–2000-es településkategóriába tartozók számának gyarapodását eredményezte. Az ezernél ki-sebb nagyságkategóriákban 1949 után megint csak kedvezõtlen átrendezõdési folyamatjátszódott le.

Ami a rétközi települések alaprajzi jellegzetességeit illeti, a belterületek szerkezetétdöntõen a természetföldrajzi adottságok – a Tisza árvizei, a tartós belvizek, mocsarak, lá-pok léte, domborzati viszonyok – határozták meg. A települések döntõ többségének elhe-lyezkedése évszázadok alatt sem változott. A falvak rendszerint olyan magas fekvésû tér-színeket foglaltak el, amelyeket az árvizek és a belvíz sem fenyegetett, nem ért el. A vízszûk határt szabott a falvak belsõségeinek, így a lakóházak egy utca mentén épültek. Ke-vés kivétellel egyutcás szalagtelkes falvak alakultak ki, mint amilyen Tiszarád, Pátroha,Paszab. Ahol a homokhátak, a szél pusztító munkája által „kipreparált madárgerincek”

12 BELUSZKY Pál: A Nagyalföld történeti földrajza. Bp.–Pécs, 2001. 210–213.13 A Rétközhöz tartozó települések: Ajak, Beszterec, Buj, Demecser, Dombrád, Döge, Fényeslitke, Gáva (1971-ben

Vencsellõ községgel Gávavencsellõ néven egyesült), Gégény, Ibrány, Kék, Kékcse, Kemecse, Kisvárda, Komoró,Kótaj, Nagyhalász, Nyírbogdány, Paszab, Pátroha, Rétközberencs, Szabolcsveresmart, Tiszabercel, Tiszabezdéd,Tiszakanyár, Tiszarád, Tiszatelek (1954-ben alakult), Tuzsér, Újdombrád (1989-ben alakult), Vasmegyer, Vencsel-lõ (1971-ben Gáva községgel Gávavencsellõ néven egyesült). Lásd még a 20. sz. jegyzetet!

14 A többes szám az 1990-es évektõl indokolt. Ibrány és Nagyhalász 1993-as várossá avatásáig Kisvárda volt a Rét-köz egyetlen városa.

15 KORMÁNY Gyula: A Rétköz földrajza. A kistáj gazdaságának természeti és társadalomföldrajzi alapjai. Nyíregy-háza, 2000. (a továbbiakban KORMÁNY, 2000.) 117.

406

Page 7: RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS … · 2009. 3. 21. · Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje... üzleti vagy kormányzati negyed.”10

Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje...

egymás közelségében, párhuzamosan helyezkedtek el, ott lehetõség nyílt a többutcás sza-lagtelkes falualaprajz kialakítására, ahogyan Kemecse, Nagyhalász, Fényeslitke, Kótajstb. példáján megfigyelhetõ.16 A Rétközben kialakultak a szalagtelkes falvak láp- és er-dõtelkes változatai, többek között a Tiszát kísérõ, homokbuckákat takaró galériaerdõk irt-ványain (Döge, Szabolcsveresmart, Komoró, Kékcse stb.). Az árvíz- és belvízmentesítésután a 19. század végén a települések száma nem gyarapodott, ám az egyes falvak külte-rületei tagoltabbá és népesebbé váltak. A településmag kiterjedtebb lett, a belsõségek te-rülete megnõtt. A 19–20. század fordulója után a szalagtelkes egyutcás alapforma márnem volt uralkodó jellegû. A régi, egy utcára merõleges vagy vele párhuzamos dûlõutakmentén új utcákat nyitottak, és sorra kiformálódtak a többutcás szalagtelkes falvak. Meg-jelentek a kombinált, egyszerre szalagtelkes és sakktáblás alaprajzú típusok is, amelyekmagukba foglalták a régi útifalvakat és a hozzájuk épített sakktáblás negyedeket. Példaerre Nagyhalász belterületének alaprajza.17 A térszerkezet változásaival párhuzamosan amezõgazdaság tõkés átalakulásának következtében kialakult a tagolt paraszti társadalom,aminek egyes rétegei a helyi közösség értékítélete szerint becsesebb vagy éppen kevésbéfrekventált mikrotereiben rendezõdtek el. Míg a falvak elitje és a módosabb gazdák rend-szerint az értékesnek számító utcákban maradtak vagy oda költöztek, addig a szegénypa-rasztok, napszámosok a települések széleire vagy a gazdasági cselédek mellé a külterüle-ti lakott helyekre szorultak. A differenciált paraszti társadalom térbeli elhelyezkedésénéligen nehéz kimutatni általános érvényû rendezõ elveket. Nem biztos, hogy törvényszerû-en a falvak központjához közeli utcákban, belterületeken helyezkedtek el a legtekintélye-sebbnek számító porták. Az alvég és a felvég kijelölésében tradicionális elemek erõsenhathattak a tõsgyökeres lakosok és a „bekerültek” lakhelyeinek kijelölésénél, nem is szól-va a vallásfelekezetek szerinti tömbösödésrõl. Csak konkrét kutatás nyomán állapíthatómeg egy adott településnél, hogy mi motiválta a lakhelyek kiválasztásánál a lakosokat.

A Rétköz településeinek külsõ képe közvetlenül a második világháború után még aligváltozott. A korábbi félproletár lakosság társadalmi helyzetének földosztással összefüggõmódosulása még nem teremtett módot a szegényes arculat megváltoztatásához a belsõsé-gek peremrészein. A rétközi települések közötti differenciálódás alig erõsödött a szocia-lista korszak kezdetén, hiszen az iparosításnak Kisvárda kivételével nem váltak részesé-vé. Az országos tendenciához hasonlóan az 1961-ben befejezett kollektivizálás teremtettúj helyzetet. A politikai akarat következtében „nemcsak a hagyományos paraszti társa-dalom számolódott fel, de a falvak lakó- és gazdasági térfunkciója is gyökeres változáso-kon ment keresztül. A nagyüzemek kialakítása felszámolta a falvak és a mezõvárosok év-százados hagyományú határhasználatát, és jelentõsen átalakította a települések belsõ

407

16 Uo. 121.17 Uo. 124.

Page 8: RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS … · 2009. 3. 21. · Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje... üzleti vagy kormányzati negyed.”10

Reszler Gábor

szerkezetét is.”18 Fokozatosan átformálódott a települések korábbi arculata, melyet álta-lánosságban a centrális elrendezés jellemzett. A falu központját a templom, a lelkészla-kás, a kocsma, bolt, községháza valamint a helyi vezetõk lakásai alkották. A helyi társa-dalom tagolódásának megfelelõen a központ közelében voltak a módosabb gazdák házai,a település határához közeledve pedig csökkent a lakóhelyek, övezetek presztízse. A di-namikusan fejlõdõ falvak centrális térszerkezete a hatvanas évek végétõl megszûnt, az in-tézményrendszer átértékelõdésével, az új intézmények megjelenésével többközpontúváváltozott.19 Az országos helyzetkép azt mutatta, hogy a lakóhelyek kiválasztásánál, a ház-helyek kiosztásánál átmenetileg veszítettek érvényességükbõl a korábbi társadalmi hie-rarchia szempontjai. A mezõgazdaság nagyüzemi átszervezésével, a foglalkozási szerke-zet módosulásával felgyorsult a lakó- és a munkahely térbeli elkülönülése. Ezek a ma-gyarországi folyamatok megkésetten, de a Rétközben is hatottak, igaz, az ipari munkahe-lyektõl távolabb esõ településeken mérsékeltebb intenzitással. A belterületek központjai-ban számos új intézmény (bölcsõde, óvoda, iskola, mûvelõdési ház stb.) jött létre. A voltnagybirtokosok kastélyait, nemesi kúriáit ugyancsak oktatási, mûvelõdési, egészségügyi,igazgatási intézmények vették birtokba. Új családi házak épültek, a régi házak megújul-tak. 1970 és 1990 között törekvések mutatkoztak a tervszerû településrendezésre, a kor-szerû infrastruktúra kiépítésére. A szabályos utcahálózat kialakításával, a növekvõ számúépítkezésekkel megváltozott a falukép, ami gyakran sajnálatosan a tradicionális, egyedivonások elvesztésével is együtt járt.

Tér- és társadalomszerkezeti vizsgálódásunkban érintjük a rétközi települések hierar-chiájának néhány jellemzõjét. A két világháború között 29 település20 alkotta a Rétközt,melyek közigazgatásilag járások között oszlottak meg. Kisvárda 1890-ben elveszítette vá-rosi rangját, de ez nem jelentette gazdasági, társadalmi, kulturális kisugárzásának meg-szûntét. A járási székhelyek elsõrendûen közigazgatási szerepkörükkel hatottak, illetveemelkedtek ki a települési hierarchiából. A települések funkcionális vizsgálatához, tipizá-lásához a történeti földrajzi kutatások többek között az aktív keresõk foglalkozási szerke-zetének elemzésével nyújtanak megállapításokat.21 Világosan látszik, hogy a foglalkozta-tottak átrétegzõdése évszázadokon át nem volt olyan nagymértékû, mint a 20. század má-sodik felében. Rétköz valamennyi települése Kisvárda kivételével a 19. századtól az 1950-es évekig az agrárjellegû falu kategóriájába tartozott, vagyis a keresõ foglalkozásúak fele,

18 VALUCH Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Bp., 2001. 68.19 Uo.20 A két világháború között a rétközi települések közül közigazgatásilag Buj, Gáva, Ibrány, Paszab, Tiszabercel és

Vencsellõ a Dadai felsõ járáshoz, Ajak, Dombrád, Döge, Fényeslitke, Kékcse, Kisvárda, Komoró, Pátroha, Rét-közberencs, Szabolcsveresmart és Tiszakanyár a Kisvárdai járáshoz, Beszterec, Demecser, Gégény, Kék, Keme-cse, Kótaj, Nagyhalász, Nyírbogdány, Tiszarád és Vasmegyer a Nyírbogdányi járáshoz, Tiszabezdéd és Tuzsér aTiszai járáshoz tartozott. 1954-ben jött létre Tiszatelek és 1989-ben Újdombrád. 1971-tõl egyesített település Gá-vavencsellõ. Így napjainkban a rétközi települések száma 30.

21 KORMÁNY, 2000. 127–132.

408

Page 9: RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS … · 2009. 3. 21. · Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje... üzleti vagy kormányzati negyed.”10

Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje...

vagy annál több dolgozott a mezõgazdaságban. A második világháború után bekövetke-zett, viharos gyorsaságú társadalmi-gazdasági változások átrendezték a keresõ korú né-pesség foglalkozási szerkezetét, és ezzel együtt módosult a rétközi településhálózat belsõstruktúrája. 1949 és 1990 között 77,3%-ról 17,2%-ra apadt a mezõgazdaságban foglal-koztatottak aránya, az agrárfalvakból vegyes funkciójú települések váltak. Az ilyen típu-sú falvakban a mezõgazdasági népesség 25–50%-os aránya mellett 50–75 százaléknyimás gazdasági ágazatban (iparban, kereskedelemben, közlekedésben stb.) foglalkoztatottélt. Ez az átrétegzõdés nem volt egyenletes intenzitású: gyorsaság jellemezte az 1960–70-es éveket, és lassuló ütemet mutattak az 1980 és 1985 közötti évek. Az 1970-es évek ele-jén a rétközi települési hierarchia élén változatlanul az 1970-ben városi rangját ismét el-nyert egyetlen ipari jellegû település, Kisvárda állt, utána az agrárfalvakat megelõzve avegyes funkciójú település kategóriába tartozott többek között Demecser, Fényeslitke, Ib-rány, Nagyhalász, Kótaj, Kemecse, Nyírbogdány és Vasmegyer. Ebben az idõszakban je-lentek meg az agrárfalvak közlekedési funkcióval (Ajak, Komoró, Pátroha, Tiszabezdéd).Az ilyen típusú települések a Nyíregyháza-Záhony vasútvonal mentén alakultak ki, és a30–50%-nyi aktív keresõ mezõgazdasági népesség mellett 30–40% a közlekedésben, el-sõsorban a vasútnál dolgozott. A foglalkozási szerkezet további átalakulása az 1990-esnépszámlálás adatai szerint azt eredményezte, hogy a rendszerváltás idején már csak kétközség, Újdombrád és Tiszabercel tartozott az agrárfalu kategóriájába. A többi agrárfaluvegyes funkciójú településsé lépett elõ (23 rétközi község) és iparosodó jellegû település-sé vált Demecser, Komoró és Nagyhalász. Ennek a folyamatnak belsõ településszerkezet-re gyakorolt hatását jelen írásunkban nem követjük nyomon. Befejezésül a tér- és társa-dalomszerkezeti kutatáshoz használható fõbb forrástípusokról szólunk, illetve példákathozunk a rétközi települések tér- és társadalomszerkezeti módosulásaira.

A lokális társadalom térbeli elhelyezkedésének történeti vizsgálata azokon a telepü-léseken végezhetõ el, ahol a település szerkezetére vonatkozó források több egymást kö-vetõ idõmetszetben rendelkezésünkre állnak. Gondolunk itt a különbözõ idõpontokbankészült térképekre, térképészeti leírásokra, településrendezési tervek dokumentációjára(új utcák, utcacsoportok kialakítása, megnyitása), az egyes porták, házak leírásaira (tûz-kármentesítõk, biztosítók iratai, kataszteri birtokívek és leírások, légoltalmi tervek, ingat-lan-nyilvántartások stb.). Családi iratok birtokában nemzedékek térbeli elmozdulásait isnyomon lehet kísérni, bár ez a folyamat a társadalmi mobilitás második világháború utá-ni élénkülésével számos nehézségbe ütközik. Családtörténeti kutatással foglalkozók meg-figyelései arra figyelmeztetnek, hogy célszerû a rokonság oldalágaira is figyelni, mertvolt rá példa, hogy a sikeresebben boldoguló, felemelkedõ ág falvat elhagyó tagjainakhelyére a kevésbé sikeres oldalági rokonok települtek, így a lokális társadalmon belüli

409

Page 10: RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS … · 2009. 3. 21. · Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje... üzleti vagy kormányzati negyed.”10

Reszler Gábor

helyváltoztatás számukra relatív emelkedést hozott.22 A települések egyes belsõ egységei(utca, utcacsoport, kerület) az életminõség idõben változó, eltérõ szintjét hordozták, ésilyen módon mintát adva hatottak a helyi közösség tagjainak életmódjára. Az egyes tár-sadalmi rétegek igényei, kényelemre törekvése megnyilvánulhatott a tudatos lakóhelyvá-lasztásban. Azt természetesen megfelelõ források hiányában nehéz rekonstruálni, hogy alakóhely megválasztása mennyire volt esetleges vagy tudatos egy család/egyén esetében.Vizsgálódás tárgya lehet az igazgatási, gazdasági, szellemi elit tagjainak térbeli elhelyez-kedése. A kereskedõk, kisiparosok igyekeztek üzleteiket, mûhelyeiket településük frek-ventált pontjára helyezni, és lakóhelyük ettõl elkülönülten távolabb lehetett.

A célirányos forrásfeltárás, elemzés mellett a napvilágot látott helytörténeti monog-ráfiákból is gyûjthetõk hasznos adalékok. A történeti földrajzi kutatások megállapításai-nak fontosságát ismételten hangsúlyozzuk. A morfológiai vizsgálatok a belsõ tagoltságmódosulásaira, az utcahálózat nemegyszer természetföldrajzi meghatározottságaira mu-tatnak rá. De tanulságosak a történeti földrajz megállapításai azért is, mert ráirányítják atörténész figyelmét többek között a települések ún. energikus pontjaira. Ilyenek voltak a19. század derekán például a szárazmalmok, nemcsak elsõdleges funkciójuk miatt, hanemazért is, mert a malomban sûrûn megforduló gazdálkodók számára „a gazdasági és tár-sadalmi információk cseréjének színhelyéül szolgáltak.”23 Ilyen energikus pont lehetettegy kovácsmûhely, bolt vagy kocsma. A néprajztudomány eredményei egyértelmûvé te-szik, hogy a magyar falu a tradicionális paraszti gazdálkodás termelési és üzemviszonyaiáltal teremtett településtípus. A termelés színtere és lakóhely is egyben. A falu legfonto-sabb alapegysége a telek, a porta, amely egy konkrét parasztcsalád lakóhelye és a parasz-ti gazdaság üzemközpontja, sõt a gazdálkodás egy részének színtere.24 Itt jegyezzük meg,hogy a tér- és társadalomszerkezeti kutatás kiindulópontja az 1848 körüli rendi állapotelemzése kell, hogy legyen, és onnan kiindulva lehet bemutatni az agrárkapitalizálódás tér-szerkezetre gyakorolt hatásait, a két világháború közötti helyzetképet, majd a második vi-lágháború utáni változásokat. A helyi sajátosságok megvilágításában ugyancsak nélkülöz-hetetlenek a helytörténet eddigi eredményei. Vencsellõ helyén a 18. század végétõl két te-lepülés létezett, Ó- és Újvencsellõ. Magyarázatul az 1785–86-os betelepítés szolgál. A ko-rábbi magyar népesség az ófaluban maradt, a Fekete-erdõbõl és Lotharingiából érkezettnémetajkú telepesek pedig Újvencsellõt szállták meg. Ez az etnikai alapú lakóhelyi elkü-lönültség Óvencsellõ és Újvencsellõ 1889-es közigazgatási egyesítéséig megõrzõdött, pe-dig a nyelvi asszimiláció már korábban végbement. A vencsellõi svábok a gazdálkodásrendjében és a lakóhely kialakításában más mintákat követtek. Amikor 1937-ben immár

22 Itt mondok köszönetet Szakállas Sándornak közléséért, tanulmányunk elkészítéséhez nyújtott gondolatébresztõmegállapításaiért.

23 DOBÁNY Zoltán: Adalékok Balkány földrajzához. In: Tanulmányok és források Balkány történetéhez. Szerk.DÁM László. Balkány, 2000. (a továbbiakban DÁM, 2000.) 40.

24 DÁM László: Életmód, hagyomány, kultúra (Adalékok Balkány anyagi mûveltségéhez). In: DÁM, 2000. 120.

410

Page 11: RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS … · 2009. 3. 21. · Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje... üzleti vagy kormányzati negyed.”10

Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje...

Gáva és Vencsellõ közigazgatási összevonása került napirendre, a lépést ellenzõk a követ-kezõképp érveltek: „Vencsellõ község jó része sváb telepítés, akik bár nagyon jó magya-rok, de mégis más a felfogásuk, más a szokásuk, életmódjuk, gondolkodásuk.”25 A lakó-hely megválasztásában még a 20. század elsõ felében is meghatározó erõvel bírt a vallá-si hovatartozás, ami a népesség térbeli elrendezõdését befolyásoló további tényezõ. A he-lyi viszonyok alakulásához ismernünk kell a drámai erõvel bíró események (árvizek, há-borús pusztítások) térbeli elrendezést módosító hatását. Így a már említett Vencsellõ épü-leteinek nagy részét 30–40 ház kivételével a falut megszálló román csapatok 1919 júniu-sában felperzselték.26 Hogy építési anyagukat tekintve milyenek voltak az elpusztított há-zak, arra adatokat találunk az 1900-as és 1910-es statisztikai adatfelvételekben.27 A 20.század elsõ évtizedében Vencsellõn már nem építettek kõ- vagy téglaalap nélküli vályog-házakat. A tetõfedõ anyagoknál visszaszorult a zsindely, terjedt a cserép és a bádog. Ezeka lakosság anyagi gyarapodását mutatják. „Azt viszont nem tudjuk, hogy vajon ugyanazjellemzõ-e a tetõfedõ anyagok átalakulásában, mint a bodrogközi településeken, ahol abádoggal fedett épületek általában az ’amerikások’ tulajdonában voltak.”28 Feltételez-hetõ, hogy az Amerikába kivándorolt vencsellõiek hazaküldött dollárjai és az 1904-es tûz-vészben elpusztult épületek korszerûbb módon történt újjáépítése együttesen alkotja a sta-tisztikai adatok hátterét.

Összegezve célunk az volt, hogy ráirányítsuk a figyelmet a tér- és társadalomszerke-zet véleményünk szerint létezõ összefüggéseire, melyek elmélyült tanulmányozása to-vább árnyalhatja a helyi társadalmakról eddig rajzolt képet. A rétközi települések ilyenszempontú vizsgálata helyénvalónak tûnik, mert a tájegység jellemzõi jól megragadható-ak, rendelkezésre állnak levéltári források és szép számmal születtek olyan helytörténetimunkák, amelyek biztos alapot, kiindulási pontot jelentenek a sajátos társadalomtörténe-ti kérdések jövõbeni megválaszolásához.

25 GALAMBOS Sándor: Gáva és Vencsellõ a világháborúk idején. In: Gávavencsellõ (tanulmányok Gávavencsellõtörténetéhez). Szerk. NAGY Ferenc. Gávavencsellõ, 2000. (a továbbiakan NAGY, 2000.) 160.

26 Uo. 164.27 GOTTFRIED Barna: Mozaikok Vencsellõ történetébõl. In: NAGY, 2000. 146.28 Uo.

411

Page 12: RÉTKÖZI TELEPÜLÉSEK NÉHÁNY TÉR- ÉS … · 2009. 3. 21. · Rétközi települések néhány tér- és társadalomszerkezeti jellemzõje... üzleti vagy kormányzati negyed.”10

Reszler Gábor

GÁBOR RESZLER:

On Some of the Characteristics of the Spatialand Social Structures of the Villages in Rétköz

in the 20th Century

In his essay the writer tries to determine how much the spatial and social structures of the villagesin Rétköz can be researched. He states that the historically changing process of the forms of spaceand social conformations can be analysed using the method of micro-historical pragmatism. Theinternal structures of the villages of Rétköz were basically determined by their naturalgeographical endowments. The villages evolved in areas that were not threatened by flood orinland water. All the villages of Rétköz, except Kisvárda, had belonged to the category of agrarianvillages until the 1950s. The social and economical changes that took place after World War IIrearranged the occupational structure of the part of society, the members of which were old enoughto earn money. At the same time the internal structure of the network of villages in Rétköz wasmodified, too. The author also mentiones some of the main types of sources that can be used forfurther research and gives examples for the changes that took place in the spatial and socialstructures of the villages in Rétköz.

RétközSZSZBML, XV. 1.

412