8
Regina Krónika Regina Krónika 2017. február 5. XVIII. évfolyam 2. szám reginamundiplebania.hu facebook.com/regmun14 A Regina Mundi Plébánia ingyenes havilapja 1858. február 11-én a Lourdes mellet- ti Massabielle-barlangban a szegény, tanulatlan, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak megjelent a Szűzanya. A „Hölgy”, aki a Massabielle-bar- langban megjelent, hófehér ruhát és vakító fehér köpenyt viselt, égszínkék öv volt derekán, lábát arany rózsa dí- szítette, és kezében rózsafüzért tartott. Összesen tizennyolc alkalommal jelent meg Bernadette-nek július 16-áig, bűn- bánatot és engesztelést kérve. Március 25-én nevét is elárulta: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogan- tatás.” Franciaországban a jele- nések híre gyorsan terjedt, egyre nagyobb tömegek lá- togattak Lourdes-ba – a Pi- reneusok között, a Pau patak partján fekvő városkába – és a jelenések helyén fakadt for- ráshoz, mely 120 ezer liter vizet ad naponta. A forrásnál kezdettől fogva tapasztaltak csodás gyógyulásokat. A je- lenéseket egyházi és világi hatóságok vizsgálták. 1862-ben templomot kezdtek építeni a forrás feletti sziklára, amely 1876-ra elkészült, s melynek IX. Piusz pápa bazi- lika címet és előjogokat adományozott. A barlangban Bernadette útmutatásával elkészült a Szűzanya márványszobra. A forrás mellett fürdő épült. A jelenés helyén a sok csodálatos gyógyulás igazolta Mária Istentől kapott hatalmát. Lourdes világhírű zarándok- hely lett, ahova milliók zarándokolnak el engesztelni és gyógyulásért vagy meg- nyugvásért imádkozni. A megmagya- rázhatatlan gyógyulások száma sok ezer, ebből 69-et ismer el az egyház csodás gyógyulásnak. A lelki gyógyulások szá- ma felmérhetetlen. Szent II. János Pál pápa 1992-ben kezdeményezte, hogy február 11., a Szűzanya első lourdes-i jelenésének napja legyen a betegek világnapja. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”. Ezen a napon egyre több templom- ban kiszolgáltatják a betegek szentségét. A pápa február 11-én hagyományosan üzenetet intéz a betegekhez. Forrás: Magyar Kurír Ferenc pápa üzenete a Betegek 25. Világnapjára December 15-én tette közzé a Szentszék a pápai dokumentumot, melyet a február 11-én esedékes Betegek 25. Világnapja alkalmából írt Ferenc pápa Szeplőtelen Fogantatás ünnepén keltezve. Témája: csodáljuk, amit Isten véghezvitt: „Mily nagy dolgot művelt velem ő, a hatalmas és a szent!...” (Lk 1,49). Ahogy Szent Bernadett szemlélte a maga alázatos egyszerűségében a Szűz- anyát, akire Mária tisztelettel tekintett, úgy mi is emberként kezeljük a bete- geket – írja üzenetében a pápa. Még a legsúlyosabb fogyatékkal élő betegeknek is megvan a maguk elidegeníthetetlen méltósága és életfeladata, soha nem válnak puszta tárgyakká, hiába tűnhet úgy, hogy passzívak, a valóság más. Mária megajándékozza Bernadettet a betegek szeretetteljes szolgálatának hi- vatásával. Kérjük a Szeplőtelen kegyel- mét, hogy mindig úgy viszonyuljunk a betegekhez, mint személyekhez, akik bár a legegyszerűbb dolgokban is se- gítségre szorulnak, de olyan ajándékot hordoznak magukban, amit megoszt- hatnak másokkal. Mária, az elesettek vigasztalójának te- kintete megvilágítja az egy- ház arcát a rászorulókkal és a szenvedőkkel való minden- napos szolgálatában. Jézus szolidáris volt velünk, ezáltal Isten mindenható irgalmát közvetítette az embernek. Ez életünknek főleg azon pilla- nataiban mutatkozik meg, amikor törékenyek, sebzet- tek, megalázottak, kitaszítot- tak és szenvedők vagyunk. Ő a remény erejét ülteti el szívünkbe, mely fölemel és támogat minket. A pápa imáiról és bátorításáról biz- tosítja az orvosokat, az ápolókat, az ön- kénteseket, a női és férfi szerzeteseket, akik a betegeket és a gyengélkedőket szolgálják. Hasonlóképpen támogatja az egyházi és polgári intézményeket és a családokat, akik szeretettel gondozzák beteg tagjaikat. Legyenek mindig Isten szeretetének örömteli jelei. Kövessék Is- tenes Szent János és Lellisi Szent Kamill, a kórházak és egészségügyi dolgozók védőszentjeinek példáját, illetve Szent Kalkuttai Teréz anyát, Isten gyengédsé- gének misszionáriusát. Forrás: Internet Szűz Mária lourdes-i jelenése – a betegek világnapja

Regina Krónikareginamundiplebania.hu/wp-content/uploads/2017/02/RK_170205.pdf · juk, nem látnak kiutat. A Vigasztalások könyvének szerzője, Juhász Tiborné fiatalon veszítette

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Regina Krónikareginamundiplebania.hu/wp-content/uploads/2017/02/RK_170205.pdf · juk, nem látnak kiutat. A Vigasztalások könyvének szerzője, Juhász Tiborné fiatalon veszítette

Regina KrónikaRegina Krónika2017. február 5.XVIII. évfolyam 2. szám

reginamundiplebania.hufacebook.com/regmun14 A Regina Mundi Plébánia ingyenes havilapja

1858. február 11-én a Lourdes mellet-ti Massabielle-barlangban a szegény, tanulatlan, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak megjelent a Szűzanya. A „Hölgy”, aki a Massabielle-bar-langban megjelent, hófehér ruhát és vakító fehér köpenyt viselt, égszínkék öv volt derekán, lábát arany rózsa dí-szítette, és kezében rózsafüzért tartott. Összesen tizennyolc alkalommal jelent meg Bernadette-nek július 16-áig, bűn-bánatot és engesztelést kérve. Március 25-én nevét is elárulta: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogan-tatás.” Franciaországban a jele-nések híre gyorsan terjedt, egyre nagyobb tömegek lá-togattak Lourdes-ba – a Pi-reneusok között, a Pau patak partján fekvő városkába – és a jelenések helyén fakadt for-ráshoz, mely 120 ezer liter vizet ad naponta. A forrásnál kezdettől fogva tapasztaltak csodás gyógyulásokat. A je-lenéseket egyházi és világi hatóságok vizsgálták. 1862-ben templomot kezdtek építeni a forrás feletti sziklára, amely 1876-ra elkészült, s melynek IX. Piusz pápa bazi-lika címet és előjogokat adományozott. A barlangban Bernadette útmutatásával elkészült a Szűzanya márványszobra. A forrás mellett fürdő épült. A jelenés helyén a sok csodálatos gyógyulás igazolta Mária Istentől kapott hatalmát. Lourdes világhírű zarándok-hely lett, ahova milliók zarándokolnak el engesztelni és gyógyulásért vagy meg-nyugvásért imádkozni. A megmagya-rázhatatlan gyógyulások száma sok ezer, ebből 69-et ismer el az egyház csodás gyógyulásnak. A lelki gyógyulások szá-ma felmérhetetlen.

Szent II. János Pál pápa 1992-ben kezdeményezte, hogy február 11., a Szűzanya első lourdes-i jelenésének napja legyen a betegek világnapja. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”. Ezen a napon egyre több templom-ban kiszolgáltatják a betegek szentségét. A pápa február 11-én hagyományosan üzenetet intéz a betegekhez.

Forrás: Magyar Kurír

Ferenc pápa üzenete a Betegek 25. Világnapjára

December 15-én tette közzé a Szentszék a pápai dokumentumot, melyet a február 11-én esedékes Betegek 25. Világnapja alkalmából írt Ferenc pápa Szeplőtelen Fogantatás ünnepén keltezve. Témája: csodáljuk, amit Isten véghezvitt: „Mily nagy dolgot művelt velem ő, a hatalmas és a szent!...” (Lk 1,49). Ahogy Szent Bernadett szemlélte a maga alázatos egyszerűségében a Szűz-anyát, akire Mária tisztelettel tekintett, úgy mi is emberként kezeljük a bete-geket – írja üzenetében a pápa. Még a legsúlyosabb fogyatékkal élő betegeknek

is megvan a maguk elidegeníthetetlen méltósága és életfeladata, soha nem válnak puszta tárgyakká, hiába tűnhet úgy, hogy passzívak, a valóság más. Mária megajándékozza Bernadettet a betegek szeretetteljes szolgálatának hi-vatásával. Kérjük a Szeplőtelen kegyel-mét, hogy mindig úgy viszonyuljunk a betegekhez, mint személyekhez, akik bár a legegyszerűbb dolgokban is se-gítségre szorulnak, de olyan ajándékot hordoznak magukban, amit megoszt-

hatnak másokkal. Mária, az elesettek vigasztalójának te-kintete megvilágítja az egy-ház arcát a rászorulókkal és a szenvedőkkel való minden-napos szolgálatában. Jézus szolidáris volt velünk, ezáltal Isten mindenható irgalmát közvetítette az embernek. Ez életünknek főleg azon pilla-nataiban mutatkozik meg, amikor törékenyek, sebzet-tek, megalázottak, kitaszítot-tak és szenvedők vagyunk. Ő a remény erejét ülteti el szívünkbe, mely fölemel és

támogat minket. A pápa imáiról és bátorításáról biz-tosítja az orvosokat, az ápolókat, az ön-kénteseket, a női és férfi szerzeteseket, akik a betegeket és a gyengélkedőket szolgálják. Hasonlóképpen támogatja az egyházi és polgári intézményeket és a családokat, akik szeretettel gondozzák beteg tagjaikat. Legyenek mindig Isten szeretetének örömteli jelei. Kövessék Is-tenes Szent János és Lellisi Szent Kamill, a kórházak és egészségügyi dolgozók védőszentjeinek példáját, illetve Szent Kalkuttai Teréz anyát, Isten gyengédsé-gének misszionáriusát.

Forrás: Internet

Szűz Mária lourdes-i jelenése – a betegek világnapja

Page 2: Regina Krónikareginamundiplebania.hu/wp-content/uploads/2017/02/RK_170205.pdf · juk, nem látnak kiutat. A Vigasztalások könyvének szerzője, Juhász Tiborné fiatalon veszítette

2. 2017. február 5.Regina KrónikaRegina Krónika

Szinte mindenkinek van olyan rokona, ismerőse, aki már gyászolt vagy éppen gyászol. Úgy vettem észre, hogy a hívő emberek könnyebben megbirkóznak családtagjaik elvesztésével és a gyász-időszakkal. Az Istent tagadók ilyenkor tele vannak indulattal, haraggal, re-ménytelenséggel. Nincs kapaszkodó-juk, nem látnak kiutat. A Vigasztalások könyvének szerzője, Juhász Tiborné fiatalon veszítette el férjét, s a hitbe, Is-tenbe kapaszkodva vészelte át a gyászt, és épített újjá saját és gyermekei életét. Könyve személyes vallomás és egyben „vigaszgyűjtemény” is. „Az alattomos kór, amely férjem ha-lálát okozta, észrevétlenül pusztította szervezetét, s mire kiderült a betegség, már túl késő volt. 2000-ben, a Szent Év-ben, vízkereszt napján került kórházba. Azt hiszem, már a műtét előtt is tudták az orvosok, hogy csak nagyon rövid idő-vel hosszabbíthatják meg a fiatal életét... Hét héten át tartott a szenvedése.” A gyászoló feleség felismerte, hogy alá kell merülnie a fájdalomba, hogy aztán feldolgozhassa szerette elvesztését: „...rá-döbbentem, hogy végre szembesülnöm kell a valósággal. Be kell ugranom abba a rettenetes szakadékba azért, hogy ki tudjak mászni belőle, és ha lehet, egy-magam. »Mentesítettem« a családot és az is-merősöket, hogy »Köszönöm, már jól vagyok, nem kell, hogy minden nap hívj«... Megköszöntem »Cirenei Simon-nak«, hogy segített vinni a keresztet, a »Veronikáknak«, hogy kendőt nyújtot-tak felém... Azt a keresztet még sokáig kell vinni, fel kell menni vele a Kálvária csúcsára...” A kiutat Istennél kereste és meg is találta. Szemben a nem hívőkkel, akik ilyenkor még inkább tagadják Isten lé-tezését, a hívő igyekszik megtalálni az Úr számára kijelölt útját: „Valahol szí-vem legmélyén éreztem, hogy a kereszt, amelyet kaptam, nem büntetés. Inkább meghívás valamire, egy magasabb do-logra, egy nehezebb feladatra, egy át-alakulás megkezdésének lehetősége.”

A gyászmunkában a szerző erős táma-sza és útmutatója volt a Biblia, amelyből számos alkalommal idéz:• „Aki követni akar, tagadja meg ma-

gát, vegye keresztjét és kövessen (Mt 16,24).”

• „Testvéreim, tartsátok nagy öröm-nek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse (Jak 1, 2–4).”

• „(Isten) megvigasztal minket minden szomorúságunkban... (2Kor 1, 4–6)”

A szerző hangsúlyozza az imádság erejét, imádságokat, verseket közöl könyvében, amelyek szintén a témához kapcsolódnak és segítenek a gyász fel-dolgozásában. Elgondolkodtatott Mécs László Vallomás című verse, amelyből rövid részletet idézünk:„A parasztnak nagyon kell szeretnie a földet,A napnak az oltárt, az anyának a szen-vedést,Magdolnának Krisztus lábait,Assisi Szent Ferencnek Krisztus sebeit,Mindenkinek szeretnie kell a keresztjét,Mindenkinek nagyon kell szeretnie az Istent.”

Csuti-Mátyás Zsófia

Könyvajánló: Kapaszkodó Istentől

Imádkozzatok és szeressetek!

Milyen boldogok, akik szeretik a Jó Istent! El nem mulasztanak egyetlen alkalmat sem a jó cselekedetre. A zsu-goriak mindent fölhasználnak, hogy növeljék kincsüket; a szentek ugyanezt teszik a mennyei javakkal: állandóan gyűjtik. Az ítélet napján meglepetés lesz számunkra, ha látjuk majd ezeket a dúsgazdag lelkeket.

Vianney Szent János

Szabó Lőrinc: Tavasz elé

Dárdáit már rázza valahol a nap.Hallod az arany fanfárokat?Itt az ünnepe a ragyogásnak,a fényben szinte kigyúlnak a házak:

kigyúlok én is a fény előtts ahogy a zöldülő mezőkvisszaverik és üldözika tél fehér seregeit,

úgy ébredek a magam erejére,úgy tölt be a március melege, vére,úgy járom a várost ittasans szívemben a nap arany arca van.

Óh, harsonás fény, győzelem!Rugókon táncol az utca velem:szállok: sugárkezek emelnekfölébe házaknak, hegyeknek:

szállok, föl, óriás, torony,s az égbe szétharangozom:Erő, megváltás, remény és vigasz,jövel, szentlélek úristen, tavasz!

A következő ministráns foglalkozást 2017. február

25-én, szombaton 17 órától tartja Lakó János testvérünk

a szokott helyen.

Ministránsok!

Page 3: Regina Krónikareginamundiplebania.hu/wp-content/uploads/2017/02/RK_170205.pdf · juk, nem látnak kiutat. A Vigasztalások könyvének szerzője, Juhász Tiborné fiatalon veszítette

Regina KrónikaRegina Krónika 3.2017. február 5.

Ideális időt hozott nekünk az idei disz-nóvágás: csípős hideget és verőfényes

napsütést. Újdonság volt, hogy két disznó ér-kezett az udvarra, de a számos, lelkes böllért és segítőt ez még kitartóbb mun-kára inspirálta. Hamarosan gőzölgő kondérokban főtt, és serpenyőkben sült a hús, sza-lonna, tepertő, és buzgón töltötték a kolbászokat, hurkákat. Hozzáértő kós-tolókból sem volt hiány. Az arcokról elégedettség sugárzik, a böllérek kiváló munkát végeztek. A jó hangulathoz az idén is hozzá-járult a harmonikaszó, egyesek még táncra is perdültek! Köszönjük plébános atyánknak, hogy az idén is lehetővé tette a jó hangulatú disznóvágást és disznótort, valamint a segítő kezeknek az alapos, minőségi munkát!

Egyházközségi disznóvágás 2017.

Fotó: Zachár Zsolt

Fotó: Zachár Zsolt

Fotó: Zachár Zsolt Fotó: Zachár Zsolt

Fotó: Zachár Zsolt

Page 4: Regina Krónikareginamundiplebania.hu/wp-content/uploads/2017/02/RK_170205.pdf · juk, nem látnak kiutat. A Vigasztalások könyvének szerzője, Juhász Tiborné fiatalon veszítette

4. 2017. február 5.Regina KrónikaRegina Krónika

Az imahét anyagát a németországi keresztény testvérek állították össze, amelynek a központi igéje így hangzik: „…Krisztus szeretete szorongat min-ket…” 2Kor 5,14-20 A 2017-es ökumenikus imahét témája Amikor a német nemzeti előkészítő bizottság 2014 őszén először ülésezett, hamar világossá vált, hogy az idei öku-menikus imahét anyagában két fő hang-súlynak kell lennie. Mindenekelőtt Isten szeretetét és ke-gyelmét kell megünnepelni, „az embe-riség megigazulását egyedül kegyelem-ből”, a Luther Márton nevéhez fűződő reformáció fő témájára utalva. Másrészt az imahét anyagának rá kell világítania a reformációt követő mély megosz-tottság fájdalmaira is, amelynek erős hatása volt az egyházra. Nyíltan meg kell nevezni a bűnt, és olyan lépéseket kell tenni, amelyek a megbékélés útjára vezetnek. Végül Ferenc pápa 2013-as Evangelii gaudium (Az evangélium öröme) című apostoli buzdítása szolgáltatta az idei év témáját ezzel az idézettel: „Krisz-tus szeretete szorongat minket” (9.). Ezzel az igeverssel (2Kor 5,14) és a korintusiakhoz írt második levél egész ötödik fejezetének összefüggését figye-lembe véve fogalmazta meg a német bizottság a 2017-es imahét témáját.

A bibliai szövegrész: 2Kor 5,14–20. Ez a bibliai igehely azt hangsúlyozza, hogy a megbékélés Isten ajándéka, amely az egész teremtettségre vonatkozik. „Is-ten ugyanis Krisztusban megbékéltet-te a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét.” (19. vers) Is-ten cselekedetének eredményeként az ember, aki megbékélt Krisztusban, vá-laszul arra hívatott, hogy szóval és cse-lekedettel is hirdesse ezt a megbéké-lést: „Mert Krisztus szeretete szorongat minket” (14. vers). „Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne

általunk: Krisztusért kérünk, békülje-tek meg Istennel!” (20. vers). A textus hangsúlyozza, hogy nincs megbékélés áldozatok nélkül. Jézus az életét adta, Ő mindenkiért meghalt. A megbékélés követei az Ő nevében szintén arra hí-vattak, hogy hasonlóképpen áldozzák oda életüket. Többé nem önmagukért, hanem Krisztusért élnek, aki meghalt értük.

Megemlékezés a reformáció 500 éves évfordulójáról

A németországi egyházak elhatározták, hogy ezt az évfordulót Krisztus-ünnep-ként fogják megünnepelni (Krisztus ökumenikus ünneplésével). A reformáció a kegyelemből való megváltásra fókuszált, a Jézus Krisztus-ban való hit által. Örvendezünk Isten megváltó művén, Krisztus keresztjével a középpontban. Krisztus legyőzi a meg-osztottságot, és közelebb von bennünket egymáshoz. Az istentiszteleten nyíltan megvalljuk bűneinket, és bocsánatot ké-rünk a reformációt követő megosztott-ság bűneire. Az istentisztelet Krisztust és kiengesztelő, békéltető művét ünnep-li, amely arra indítja a megosztottság-tól szenvedő keresztények szívét, hogy Krisztus követeiként a kiengesztelődés munkálói legyenek.

Ökumenikus imahét 2017.

Fotó: Zachár Zsolt

Fotó

: Zac

hár Z

solt

Page 5: Regina Krónikareginamundiplebania.hu/wp-content/uploads/2017/02/RK_170205.pdf · juk, nem látnak kiutat. A Vigasztalások könyvének szerzője, Juhász Tiborné fiatalon veszítette

Regina KrónikaRegina Krónika 5.2017. február 5.

Az ökumenikus imahét negyedik napján, január 18-án, Isó Zoltán hir-detett igét templomunkban. A 4. nap olvasmányai: „... a régi el-múlt...” (2Kor 5,17) 1Móz/Ter 19,15–26: Ne nézz hátra! Zsolt 77,5–15: Isten mindig kegyelmes. Fil 3,7–14: „... ami mögöttem van azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé...” Lk 9,57–62: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátra- tekint...” Magyarázat: Gyakran a múltban élünk. Hasznos lehet a visszatekintés, és gyakran szükség is van rá, mert így könnyebben gyógyulhatnak az emlé-kek. Ugyanakkor ez meg is béníthat, és megakadályozhat minket abban, hogy a jelenben éljünk. Pál apostol üzenete felszabadítóan hat ránk: „a régi elmúlt”. A Biblia arra bátorít bennünket, hogy őrizzük a múltat emlékezetünk-ben, merítsünk erőt emlékeinkből, és elevenítsük fel mindazt a jót, amit Isten tett. Bár a bibliai üzenet azt is sugallja, hogy engedjük el a régit, és még akkor is engedjük el, ha jó volt. Mindezt azért tegyük, hogy követni tudjuk Krisztust, és új életet éljünk Őbenne. Ebben az esztendőben sok keresztény emlékezik Luther Márton a többi re-

formátor munkásságára. A reformáció ugyanis jelentős változásokat hozott a nyugati egyház életében. Sok keresztény tett hősies tanúságot, és sokan megújul-tak a keresztény életben. A Szentírás azonban arra is figyelmeztet, hogy ne csupán a múltban történtekre szorítkoz-zunk, hanem hagyjuk munkálkodni a Szentlelket, hogy új jövőt tárjon elénk. Olyan jövőt, amelyben legyőzhető a megosztottság, amikor Isten népe teljes egésszé lehet. Kérdések:1. Mit tanulhatunk megosztottságunk

és kölcsönös bizalmatlanságunk történetének közös olvasásával?

2. Minek kell változnia egyházamban ahhoz, hogy a megosztottságon felülemelkedjünk, és az egységet erősítsük?

Imádság: Úr Jézus Krisztus! Te teg-nap, ma és mindörökké ugyanaz vagy. Gyógyítsd be a múlt sebeit. Áldd meg a zarándoklatunkat, segíts minket ezen az úton, hogy egyek legyünk. Vezess a Te jövődbe amikor az Atyával és a Szentlélekkel minden leszel minden-ben, örökkön örökké. Ámen.

Persze sokkal több mindent is le-hetne kérni, hiszen mi (sokszor)

telhetetlenek vagyunk, az Isten pedig (mindig) mindenható. De mik lenné-nek a legfontosabbak? 1. Türelem. Annyi gond, annyi ideges-ség, annyi stressz… Szeretnék kitartani ezekben a helyzetekben, és nem fel-csattanni. Nem bántani másokat. Sem a gyerekeimet, amikor este már fáradt vagyok, sem a kollégáimat, ha feszülök a feladataimon (vagy az övéken). Sze-retnék megtanulni várni.2. Bátorság. Nap mint nap döntéseket kell hoznom. Válaszokat kell adnom. Állást kell foglalnom. Fel kell vállalnom a hitemet és az elveimet. Ez nem megy bátorság nélkül. Nem lehet elbújni. Is-

tent kell választanom a világ helyett, mégis a világban. Szeretnék bátor lenni, nem megfutamodni.3. Nyugalom. Pörgök. A jövőbe nézek előre, és a múlt sebeit nyalogatom. Ál-landóan megy valami a fejemben: gond, terv, kérdés. Pedig az Isten nyugalmat akar adni, válaszokat, békét. Szeretném vágyni az Isten szárnya alatti nyugalmat.4. Vidámság. Nem mondom, hogy min-dig szomorú vagyok, de könnyen le-hangolt leszek. Bármi apróság miatt is. Vagy ha valami nem úgy sikerül, mint ahogy elterveztem. És amikor megélem az ellenkezőjét, felfrissülök. Boldognak, derűsnek, pozitívnak, lelkesnek lenni jó, főleg ha ezt át is tudja ragasztani az ember a környezetére! Szeretnék vi-dám lenni.

5. Hit. A hit mélység. Le kell merülni hozzá, érte. Nehéz csak a felszínen élni, és nem is jó. Szükség van egy komoly bizalomra az Isten felé: hogy működik az ima, hogy nem fölösleges a böjt, hogy van értelme a felajánlott misének, hogy a gyónás tényleg teljesen megtisztít. Szeretnék mindig kételyek nélkül hin-ni ezekben.+1 Holnap. Leginkább a holnapot kérem ma, ha az Isten is úgy akarja. Hiszen mégis vannak terveim, céljaim. Nem, nem az önmegvalósítás a legfontosabb. Hanem hogy ma is és holnap is az éle-temmel szolgálhassam és dicsérhessem az Istent. Nem félek, de mégis… Szeret-nék holnap reggel is felébredni. Ön is hasonlóan érez? Önnek is fon-tosak a fentiek?

5+1 dolog, amit minden reggel kérhet Istentől

Fotó: Zachár Zsolt

Page 6: Regina Krónikareginamundiplebania.hu/wp-content/uploads/2017/02/RK_170205.pdf · juk, nem látnak kiutat. A Vigasztalások könyvének szerzője, Juhász Tiborné fiatalon veszítette

6. 2017. február 5.Regina KrónikaRegina Krónika

Éppen csak kihevertük a karácsonyi és szilveszteri lakomázás, ünneplés

fáradalmait, máris itt van a vízkereszt, kezdődik a báli szezon. A hagyományok szerint a mulatságok végén a telet is elűzzük, virágvasárnapon pedig már a tavasz közeledtét ünnepeljük. A katolikus egyházi kalendárium sze-rint a farsang ünnepe vízkereszt és ham-vazószerda közé esik, melyhez szám-talan népi hagyomány kapcsolódik. A párválasztás mellett a farsang lényege a szabályok felrúgása és kigúnyolása. Az álarcok és a maszkok viselése is er-re vezethető vissza: a névtelenség, az „arctalanság”. Vízkereszt napja mindig január 6-a. A bibliai hagyomány szerint a pap ekkor szenteli meg a tömjént és a vizet, melyet azután a kereszteléshez is használnak – innen ered a nap neve is. Hamvazószerda azonban változó ün-nepnap, mindig a húsvétot megelőző 40. nap, mely 2017-ben március 1. A hagyomány szerint a hamvazószerdát megelőző nap – húshagyó kedd – a far-sang utolsó napja, amikor még gátlás-talanul lehet lakomázni, mivel azután kezdődik a húsvétig tartó böjti időszak.

A farsang farka

A szokások és hiedelmek zömének szempontjából többnyire farsangva-sárnap, farsanghétfő és húshagyókedd alkotja az igazi farsangot. A záró három napot „ farsang farkának „ is nevezik. Ezek a felszabadult mókázás igazi napjai. „Felkötjük a farsang farkát” - mondták még jó ötven éve is az idősebb embe-rek, ha farsang idején meglátogatták a rokonokat, barátokat, ismerősöket, vagy szórakozni mentek. Régi hagyo-mány a Balaton-felvidéken az „asszony-farsang”, melyet mindig farsanghétfőn rendeznek. Ekkor a lányok, asszonyok férfiruhába bújtak, és férfi módra mu-lattak egész nap. A népi kalendáriumban különleges nap a hamvazószerda utáni csütörtök, amikor felfüggesztették a böjtöt, hogy

elfogyaszthassák a megmaradt farsangi ételeket: ez volt a zabáló-, torkos- vagy tobzódócsütörtök. Néhány éve – nagy sikerrel – a hazai éttermek újraélesz-tették ezt a hagyományt, és jelentős kedvezményekkel várják a vendégeket. Érdemes tehát már most beírni a nap-tárba február 17-ét, Torkos Csütörtök napját.

A legendák hava

A farsangkor még több, olyan jeles nap van, amely köré legenda szövődött az évszázadok során, s amelyeket a nép-hagyomány máig őriz. Január 22. Vince napja - termésjósló nap: „Ha megcsor-dul Vince, teli lesz a pince” – tartja a közmondás. E napon a szőlőtermelők figyelik az időjárást: ha szép, napos az idő, akkor jó, ha ködös, borús, akkor rossz bortermés várható szüretkor. A drávaszögi falvakban ún. vincevesszőt metszettek, amit a meleg szobában vízbe állítottak, s abból, hogy mennyire hajtott ki, a következő év termésére jósoltak. A kopácsi gazdák szerint sok bort kell inni ezen a napon, hogy bő legyen a termés. Mind a vincevessző hajtatása, mind pedig a pincelátogatás a magyar nyelvterület más részein is szokás volt, és a borvidékeken mára egyre inkább újraéledő hagyomány, ilyen a Vince-nap Siklóson vagy a villányi Pincéről pincére program is. Február 2. Gyertyaszentelő Boldog-asszony napja - egyházi ünnep, azonban az emberek időjósló napnak is tartot-ták. Ha ezen a napon a medve kijön a barlangjából, és enyhe időt talál, még visszabújik, mivel akkor hideg idő vár-ható a maradék télre, ha viszont csípős hideget, akkor a tél hamar véget ér. A gyertyaszentelés szertartását sok helyen megtartják még ma is. A szertartás előtt minden tüzet eloltottak, majd az új tüzet megáldották, azután az áldott tűzről a gyertyákat meggyújtották, majd körül-hordozták. A gyertyának azt a végét, ami még nem égett le, a híveknek illett ha-zavinni, hisz ez jó szolgálatot tett a ház

körül. A szentképek háta mögé tették a gyertyát és égiháború, lidérc veszély, villámlás vagy isten haragja esetén a gonosz erők ellen használták, és ezzel világítottak. Az utolsó kenet feladásakor a pap ezt a gyertyát helyezte a haldok-ló kezébe, meggyújtva, és erről vettek lángot a ravatalhoz is. Február 3-a Balázs-napja: gyertyát és almát szenteltek, s ezeket a gyermekek torokfájásakor gyógyítására használták. A balázsolás ma is élő hagyomány. Ez az ünnep Szent Balázs püspök nevé-hez fűződik, aki azzal tette feledhetet-lenné magát az utókor számára, hogy egyszer megmentett egy fiút, akinek halszálka akadt a torkán. Hálából a fiú anyja ételt és gyertyát adományozott számára. Azóta a torokfájósok különös becsben tartják ezt a dátumot, az őket ápolók pedig ilyenkor parázsra vetett alma héjával füstölik meg a szenvedő-ket, hogy ezáltal a betegséget, fájdalmat okozó gonoszt elűzzék belőlük. Ha ezen a napon templomba mentek, akkor a pap két összekötött égő gyertyát tart a hívők nyakához, és arra kéri Istent, hogy Szent Balázs püspök esedezésére óvja meg az áldást kérőt a torokbajtól. Ezen kívül Balázs napját az egészség- és termésvarázslás, a gonoszűzés, a ma-dárűzés, és az időjárásjóslás napjának is tartották régen. Szokás volt, hogy a magyar szőlősgazdák a földjük négy sarkában megmetszettek egy-egy tőkét arra számítva, hogy Balázs így majd megvédi a szőlőket, és szőlőéréskor el-űzi a madarakat, így azok nem tesznek kárt a termésben.

Téltemetés magyar módra

A farsang és az azt követő böjti időszak a tél végére is utal. Ennyiben a téli ün-nepkör része, de már előre, a tavaszra utaló mozzanatok is megjelennek benne. Innen adódnak a határnapjai: Gergely-nap, virágvasárnap. Eleve egy ősi hie-delem hívta életre a hozzá kapcsolódó zajos mulatságokat. Azt hitték ugyanis az emberek, hogy a tél utolsó napjaiban

Farsangi hagyományok, népszokások

Page 7: Regina Krónikareginamundiplebania.hu/wp-content/uploads/2017/02/RK_170205.pdf · juk, nem látnak kiutat. A Vigasztalások könyvének szerzője, Juhász Tiborné fiatalon veszítette

Regina KrónikaRegina Krónika 7.2017. február 5.

2016-ban 28 családnak, illetve egye-dülállónak tudtunk segíteni. A plébá-nia területén élő, segítségre szoruló testvérek mellett támogattuk a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola, a Hristo Botev Általános Iskola és a Szent Margit Római Katolikus Óvoda rászoruló gyermekeit is. Karitatív munkánk fontosabb ese-ményei: • A nagyböjti tartósélelmiszer-gyűj-

tésből 26 családot, ill. egyedülál-lót tudtunk megajándékozni, és 8 család kapott anyagi támogatást is.

• A nyári szünidőben több gyermek napközistáborát támogattuk a fő-egyházmegyétől kapott 50 000 Ft értékű Erzsébet utalvánnyal. Az egyhetes táborban a gyerekek na-gyon élvezték, a tihanyi hajóki-rándulást, a bakonyi túrázást, a sok játékot és a helyi látnivalók, templomok megtekintését is.

• Szeptemberben 100 000 Ft készpénz, továbbá 25 000 Ft tanszerekre és élelmiszerekre költhető utalvány szétosztásával 12 családnak tet-

tük könnyebbé a tanév elkezdését.• Adventi tartósélelmiszer-gyűjté-

sünkből 24 családot, illetve egye-dülállót tudtunk megörvendeztet-ni egy-egy karácsonyi csomaggal. Emellett 13 család, illetve rászoruló kapott pár ezer forintnyi támoga-tást is.

• Advent negyedik szombatján a plébánia közösségi házában ka-rácsonyváró szeretet vendégséget szerveztünk a támogatott nagy-családosaink számára. Rendezvé-nyünket megtisztelte jelenlétével Szijártó László atya, a Főegyház-megyei Karitász igazgatója is.

• Az év során átmenetileg nehéz helyzetbe került testvérek között 235 000 Ft rendkívüli segélyt osz tot-tunk szét. Összességében 335 000 Ft-ot fordítottunk anyagi támo-gatásra, amit részben a főegyház-megyétől kapott keretből, részben pedig saját forrásból tudtunk meg-valósítani.

• Az egyházközség híveinek felaján-lásából televíziót, gyermekágyat,

kanapét, mosógépet tudtunk aján-dékozni.

• A főegyházmegye által kiírt pályá-zatokon egy sokgyermekes család-nak kandallót, két támogatottunk számára pedig tűzifát szereztünk. Továbbá, három többgyermekes család gyermekeinek és egy súlyo-san beteg felnőttnek féléves pelen-ka-ellátását is így oldottuk meg.

• Tevékenyen részt vettünk a Főegy-házmegyei Karitász által szervezett valamennyi rendezvényen: lelki nap, kirándulás, továbbképzések. Segítettük és támogattuk az adventi programokat. pl. „Egy millió csil-lag a szegényekért”.

• Rendszeresen kapcsolatot tartunk a plébánia területén működő isko-lákkal és óvodával.

Ezúton is köszönjük a plébánia hí-veinek nagylelkű támogatását, hiszen a felebaráti szeretet gyakorlása minden egyes hívő, ugyanakkor az egész plé-bániai közösség feladata is.

H. K. Zs.

a Nap legyengül, és a gonosz szellemek életre kelnek. Vigalommal, alakosko-dással, boszorkánybábu elégetésével akarták elűzni őket.

Busójárás

Hazánkban az egyik legjellegzetesebb, évszázados hagyományokat őrző far-

sangi mulatság a mohácsi busójárás. Időpontja keresztény egyházi időpont-hoz kötődik, és minden évben a böjti időszak kezdete (húshagyó-kedd) előtt hat nappal veszi kezdetét, amely nap így értelemszerűen mindig csütörtökre esik. A 2017-ben február 23-án, csütörtökön induló és hat napig tartó farsangolás első szakasza a csütörtöktől szombatig tartó

kisfarsang, melyet azután a busójárás legfőbb látványossága a farsangvasárnap követ. A kisfarsang legjellegzetesebb fi-gurái a Jankelék, a „busónövendékek”, fiatalok, akik maskarába öltözve jár-ják a várost, riogatják az embereket, barátságosan meghúzgálják a lányok, asszonyok haját, olyakor lisztet szórva teremtenek riadalmat a szebbik nem körében, de már ezekben a napokban is egyre gyakrabban tűnnek fel maguk a busók is a városban.

Indul a báli szezon!

A farsangi időszak jeles napjain és hét-végéin az ország számos településén rendeznek farsangi mulatságokat, disz-nótorral egybekötött lakomákat, így kedvünkre válogathatunk a szórakozási lehetőségek közül.

Lovas Katalin (Forrás: Internet)

A Regina Mundi Plébánia Karitász-csoportjának 2016. évi beszámolója

Ideje: 2017. február 10-én, pénteken este 6 órai kezdettel

Helyszíne: a veszprémi Ipari Szakközépiskola tornatermeLesz: élőzene, jó hangulat!

1-évestől 100-éves korig várunk mindenkit! A bál ingyenes, de önkéntes felajánlásokat szívesen fogadunk.

rEGinásFArsAnGi MULAtsáG

Page 8: Regina Krónikareginamundiplebania.hu/wp-content/uploads/2017/02/RK_170205.pdf · juk, nem látnak kiutat. A Vigasztalások könyvének szerzője, Juhász Tiborné fiatalon veszítette

8. 2017. február 5.Regina KrónikaRegina Krónika

készüLjünk A szEntMisérE

Olvasmány Szentlecke Evangéliummárc. 5. Ter 2,7-9;3,1-7a Róm 5,12-19 Mt 4,1-11

márc. 12. Ter 12,1-4a 2Tim 1,8b-10 Mt 17,1-9márc. 19. Kiv 17,3-7 Róm 5,1-2.5-8 Jn 4,5-42márc. 26. 1Sám 16,1b.6-7.10-13a Ef 5,8-14 Jn 9,1-41

ápr. 5. Ez 37,12b-14 Róm 8,8-11 Jn 11,1-45

Az imaapostolság szán dékai feb ruár­ra: Egyetemes: Azokért, akik megpróbál-tatások között élnek, főként a szegé-nyekért, a menekültekért, a kitaszítot-takért, hogy befogadásra és támaszra találjanak közösségeinkben.

Február 4-én, a szombat esti szentmise után és február 5-én, vasárnap minden szentmise végén Balázs­áldást adunk (Szent Balázs 3-i emléknapjához kap-csolódva)

Február 10-én egyházközségi farsan-gi batyusbált rendezünk a veszprémi Ipari Szakközépiskola tornatermében.

Február 11., a Szűzanya lourdes­i megjelenésének az emléknapja, a be-tegek napja. Templomunkban a kö-vetkező vasárnapon, február 12­én a délelőtt 11 órai szentmisén szol-gáltatjuk ki a betegek kenetét azon testvéreinknek, akik idős koruk vagy betegségük miatt veszélyben vannak, és kérik a szentséget. Ennek a feltétele a szentgyónás, illetve a megszentelő

kegyelem állapota és a szentmisében a szentáldozás. Akik kérik a betegek ke-netét, azok előzetesen jelentkezzenek a plébánián (a 327-609-es telefonon) vagy a sekrestyében.

Február 14. Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök ünnepe, akiket Európa társvédőszentjeiként tisztelünk.

Február 22. Szent Péter apostol szék-foglalása.

Február 24. hazánkban Szent Mátyás apostol ünnepe.

Február 26-án lesz országos gyűjtés a katolikus iskolák javára. Kérjük a hívek nagylelkű támogatását.

Március 1. hamvazószerda, a nagy­böjt kezdete. Ne feledkezzünk meg arról, hogy ezen a napon szigorú böjt van! Aznap és a következő vasárnapon, március 5­én is minden szentmise vé-gén hamvazást tartunk.

A nagyböjt kezdete kapcsán idézzük fel egyházunk böjti fegyelmét! Minden

pénteken Jézus szenvedésére és halálá-ra emlékezve bűnbánati napot tartunk valamilyen bűnbánati cselekedet vég-zésével, elsősorban hústilalommal vagy más önmegtagadással, jó cselekedettel vagy több imádsággal Jézus szenvedé-sére emlékezve (pl.: keresztút, fájdal-mas rózsafüzér). Nagyböjt péntekjein 14 éves kortól továbbra is kötelező a hústilalom. A hústilalom alól felmen-tést kaphatnak a betegek és azok, akik nem a saját asztaluknál étkeznek, de ilyen esetben más bűnbánati cselek-ményt kell végezniük. Hamvazószer-dán és nagypénteken pedig szigorú böjt van, ami azt jelenti, hogy a hústilalom mellett a felnőttek (18–60 éves korig) legfeljebb háromszor ehetnek, és csak egyszer lakhatnak jól.

Nagyböjt péntekjein este 6 órakor kö-zös keresztúti imádságot végzünk a templomban.

Március 4. Boldog Meszlényi Zoltán emléknapja.

Március 5. nagyböjt első vasárnapja.

Hírek és események

A Regina Mundi Plébánia ingyenes lapjaA kiadó neve: Regina Mundi Plébánia

Vezetője: László Dezső atya8200 Veszprém, Dózsa György út 9. Tel.: 88/327-609

Szerkesztők: Demény Anna, Kreschka MiklósKÖH nyilvántartási szám: 163/0179/2007.

Lapzárta: minden hónap 20-án

Regina KrónikaRegina Krónika

A Veszprémi Kolping Család Alapítvány 2006 óta létezik és működik.

Az Alapítvány céljai között szerepel többek között:• évente egy többgyermekes, rászoruló család egy

gyermekének iskolakezdését tankönyvek és írószerek stb. megvásárlásával segíti,

• hozzájárul az egyházi ünnepkör keretében megrendezésre kerülő rendezvények költségei-

hez, melyekre meg kell hívni a történelmi egyházak Veszprém megyei vezető személyiségeit,

• az alapítvány hozzájárul a Veszprémi Kolping Család Egyesület éves programjaihoz kapcsolódó előadá-

sok költségeihez, a működési költségekhez.

Folyamatban van egy kiadvány szerkesztése – váloga-tás a Kulturális Fesztiválok/Akadémiák programjából:

előadások, irodalmi összeállítások, sajtó stb. Ennek költségeihez is szeretne hozzájárulni az Alapítvány.Kérjük, aki egyetért a fenti célokkal, támogassa az

Alapítványt adója 1 %-nak felajánlásával.Az Alapítvány neve:

Veszprémi Kolping Család AlapítványAz Alapítvány adószáma: 18939970-1-19

Támogatását köszönjük!

Nagy Árpádnéa Kuratórium elnöke

nEMEs céLok táMoGAtásA