Ésszel, hittel És lÉlekkel

12007. május

Május elején ismeretlen tettesek elvitték Kádár János földi ma-radványait a fővárosi Fiumei úti temetőből. A Kádár feleségének hamvait tartalmazó urnának is nyoma veszett. A temetőben lévő munkásmozgalmi panteonra a kö-vetkező feliratot írták: „Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat”. Ez az idézet amúgy a Kárpátia nemzeti rock együttes „Neveket akarok hallani” című igaz dalából származik. Átlátszó trükk ez is! A rendőrség külön nyomozócsopor-tot állított fel annak kiderítésére, hogy kik az elkövetők?

Kádár János (eredeti neve Cser-manek János) 1912-ben született. Ha élne, 95 éves lenne. Az MSZMP főtitkáraként, 1956-1988 között a kommunista diktatúra első em-bere volt. Az ő nevéhez fűződik többek között az 1956-os Forra-dalom és Szabadságharc leveré-se a Vörös Hadsereg behívásával, valamint az azt követő véres meg-torlások, kivégzések. Kádár Buda-pesten, 1989. július 6-án halt meg. Mindössze néhány órás különb-ség van a halála és Nagy Imre, volt miniszterelnöknek a Legfelsőbb Bíróság általi rehabilitációjának kihirdetése között.

Ez a hír egyszerre került a lapok és az internetes portálok címolda-lára, ezt szajkózta minden televí-zió- és rádióadó. Slágersztori, ami minden mást lefölözött és elfeled-tetett. Gyurcsány Ferenc persze azonnal közleményt adott ki: „… „ennek a szégyenteljes esemény-nek semmi köze a politikához vagy a történelemhez, azt pártál-lástól és világnézettől függetlenül minden jóérzésű, civilizált ember elítéli.” (Tavaly, a tömegszeren-csétlenségben végződő augusz-tus 20-i tűzijáték után bezzeg nem volt ilyen közlékeny, eltűnt, mint szürke szamár a ködben…) Aztán dolga végeztével kétmilliót tűzetett ki Kádár elveszett fejére, pontosabban ennyit ígért a fejéért, ha valaki segít azt megtalálni.

A közvéleményt is erősen fog-lalkoztatta Kádár testrészeinek

az eltűnése. Az egyik internetes levelezőoldalon, május 9-én, „Ká-dár-koponya – megrendelésre!” címmel egy közismert szerző azt írja, hogy „Kádár koponyáját, mint kelléket, szabadkőműves szertar-tásokhoz vihették el”. Egy névtele-nül nyilatkozó régiségszakértő sze-rint elképzelhető, hogy az egykori kommunista vezér és felesége földi maradványait egy gyűjtő megren-delésére lopták el. Voltak, akik a fő-elvtárs leghűbb elvbarátait vélték a történések mögött meghúzódni. A történelem folyamán többször előfordult már, hogy megrendelés-re loptak el egy-egy tárgyat. Szak-értők szerint a fanatikusok akár tízmilliókat is hajlandóak adni az ilyen ereklyékért. Kádár János ko-ponyájának eltűnése előtt egyetlen hasonló esetet ismert a magyar kri-minológia. Az 1918-ban merénylet áldozatává vált Gróf Tisza István egykori miniszterelnök koponya-csontját 1983-ban ismeretlen tet-tesek elvitték a családi sírboltból. Azóta sem került elő…

A még mindig megtéveszthető, agymosott, kilúgozott lelkű, a va-lós múltról talán még minimális tájékozottsággal sem rendelke-ző, nosztalgiázgató baloldali sza-vazótábornak nemcsak Moldova György tavaly megjelent Kádár-könyvét kellene elolvasni, hanem Dr. Bokor Imre professzornak a több helyen is megjelent, e könyv-höz írt reflexióját. Ebben ott van-nak azok az igazságok, amelyek hi-ányoznak a média által olyanynyira sztárolt könyvből. Többek között, hogy milyen szerepe volt Kádárnak Rajk elfogatásában, kivégzésében? Milyen viszony fűzte Rákosihoz, vagy Hruscsovhoz? Milyen szerepe volt abban, hogy Magyarországon 171 szovjet helyőrségben, mintegy 120 ezer katona (és családtagjaik) mindennemű ellátása közel har-minc éven át terhelte Magyaror-szág gazdaságát? Nem beszélve a Szabadság téren máig éktelenkedő szovjet emlékműről, s önkényural-mi jelképekről.

Folytatás a 10. oldalon

a Magyarok Világszövetségének és a honlevél birtokosainak havonta megjelenő

közéleti és kulturális folyóirata

SZERKESZTŐBIZOTTSÁGRácz Sándor, Csete György, Rázmány Csaba, Dr. Hegedűs Loránt, Dr. Czirják Árpád (Kolozsvár), Dr. Erdélyi Géza (Rimaszombat-Révkomárom), gr. Esterházy Alice (Róma), Dr. Bertalan Imre (Washington), Dr. Pungur József (Edmonton), Radványi Jenő (Jóka), Dr. Orbán László (Buenos Aires), Dr. Kállay Oszkár (Brüsszel), Dr. Szilvay Géza (Helsinki)

Felelős szerkesztő: Pápai Szabó György

Főmunkatársak:Alakszainé Dr. Oláh Annamária, András Imre (Erdély), Ádám Jenő (Baranyai háromszög), Borsos Géza (Erdély), Pozsonec Mária (Muravidék), Rácz Szabó László (Délvidék), Bogyay Elemér (Kanada), Dr. Horkovics-Kováts János (Németország), Kádár Dániel (USA), Klacsán Teréz (Felvidék), Ladó László (Ausztrália), Dr. Léh Tibor (Franciaország), Matavovszky Ádám (USA), Molnár-Veress Pál (Svédország), Nádasdi István (Belgium), Rajnai Miklós, Dr. Száva Tibor (Ausztria)

Rovatvezetők:L. Németh Erzsébet, Székely Kornél, Varga Csaba,

Zsigmond Emese

Elemzők:Borbély Imre (Temesvár), Ferenczy Zsuzsa (Melbourne), Jordáky Béla (Göteborg), Okos Márton (Budapest),

Tanító Béla (Tampere)

Felelős Kiadó: Patrubány Miklós,

a Magyarok Világszövetségének elnöke

Szerkesztőség és Kiadóhivatal:Magyarok Világszövetsége

1052 Budapest, Semmelweis u. 1–3.telefon: 36-1-267-4514/108

fax: 36-1-485-40-60e-mail: honlevel@mvsz.hu

www.mvsz.hu/honlevel

Tördelőszerkesztő: Bezák Tibor

Képszerkesztő:Patrubány Csilla

Készül a Mackensen NyomdábanFelelős vezető: Cseh Tibor

ISSN 1787–3878Az írások tartalmáért a szerzők viselik a felelősséget.

Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A honlevél birtokosok

50% kedvezménnyel vásárolják a lapot.

PáPaI SzaBó GyörGy KéTmIllIó

KáDár FeJére…

Ésszel, hittel És lÉlekkel

10

Folytatás az 1. oldalrólBokor Imre írja le, hogy Hrus-

csov egyszer felvetette a szovjet csapatok esetleges kivonását Ma-gyarországról. Ez volt az egyetlen eset, amikor Kádár nemet mon-dott Hruscsovnak. „Kádár nem bízott sem a hadseregben, sem a belügyi erőkben, de még a mun-kásőreiben sem! A miniszterelnö-két és hazáját eláruló „szökevény” jól emlékezett arra, hogy szovjet harckocsiban és szovjet szuronyok árnyékában (az éjszaka leple alatt) jött vissza Budapestre Apró Antal társaságában, ’56 november 6-án. Nyilvánvaló, hogy imponál-hatott neki Hruscsov és az inter-venciós katonák határozott fel-lépése Forradalmunk és Szabad-ságharcunk eltiprása, valamint Budapest rommá lövése. Ezért „vétózta meg” Hruscsovnál a szov-jet csapatok kivonási tervét, mivel tisztában volt azzal, hogy kritikus helyzetben kire támaszkodhat…A

szovjet kormány akceptálta Kádár álláspontját és politikai vonalve-zetését, ezért hamarosan elnyerte a Lenin-békedíjat és a SZOVJETUNIÓ HŐSE kitüntetést, messze megelőzve Farkas Bertalan űrhajósunkat!”

Beszélhetnénk persze a szovjet megszállás lelki-szellemi-kulturális, vagy éppen környezeti következmé-nyeiről. A balliberális oldalhoz ha-láláig kötődő költő, Faludy György írta „Egy helytartóhoz 25 év után” című, Kádárhoz intézett versében (Torontó, 1981.)

„És a jövő? Aki még el nem gár-gyult,/az ismeri a kilövőpályákat,/miket a ruszkik szerte a Dunántúl/gyér erdeibe vágtak./ Ha háború jön, rajtunk kezdik. A föld/ olajfesté-ke hámlik./Izzó szőre leperzselődik. A Balaton fölforr,/ gázfelhő lesz be-lőle,/a városok rizsporrá kenődnek szét,/halálsugarak csapnak fel az égre,/és nem marad se sír, se rom, sem emlék./ Más nem lehet a vége.”

Ki állhat tehát a hullarablás mö-

gött? Ugyanazok, akik lőttek a Teve utcai rendőrszékházra? Va-lóban, kinek lehetett ez a kegye-letsértés az érdeke? Sokak egy-behangzó véleménye szerint csak Gyurcsánynak. Hisz elterelheti a figyelmet az ország valós állapo-táról, kormánya tehetetlenségéről, saját és elvtársai bűneiről. Ráken-heti az egész sarat és maszlagot a jobboldalra (ha van ilyen egyálta-lán?), s majd nagy csinadrattával lám előkerülnek a maradványok, s demonstratív módon újratemethe-tők. Kétségtelen, jó médiafogás… Még hogy a „szegény” Fidesz, mint tettes? „Őfelsége hivatalos ellen-zékeként” még azt sem teszi meg, amit törvényesen megtehetne az országrontó és kormánya ellen, sokszor viszont önként és dalolva asszisztál ahhoz, ami ellen tilta-koznia kellene…

Cirkuszt és kenyeret a népnek? A cirkusz megvolt. Kenyérre pedig ne számítsatok!

BoCSáNaTKéréS éS helyreIGazíTáSLapunk 2007. márciusi számában a 12-21. oldalakon első ízben közölte azt az elaborátumot, amelynek megszerkeszté-sért 1957-ben, majd 1958-ban három erdélyi magyar hazafit életfogytiglani kényszermunkára, tíz társukat pedig öttől huszonöt évig tartó kényszermunkára, illetve fegyházra ítéltek.

Ez úton ismételten és nyilvánosan köszönetet mondunk azért, hogy a Boldogok a békességre igyekezők című elabo-rátum aláírója, az Erdélyi ENSZ-per első számú vádlottja, Dobai István a HONLEVÉL újság számára, a történtek után ötven évvel, egy történelmi jelentőségű első közlésre felajánlotta az írást.

Közlésünkbe felvezető szövegébe sajnálatos módon – szerkesztői beavatkozás követeztében – két valótlan mondat ke-rült. Nem felel meg a valóságnak az ott közölt szövegnek következő két mondata: „1957. március 20-án, a gyulafehérvári vasútállomáson a házi őrizetben lévő Márton Áron római katolikus püspöktől jövet letartóztatják Dobai István kolozsvári jogászt. Megtalálják nála azt a memorandumot, amelyben kidolgozta az ’erdélyi kérdés’ rendezésének módozatát”.

Ezért a tévedésért Szerkesztőségünk nevében megkövetem mindazokat, akiket az általunk közölt, valótlanságot tar-talmazó szöveg félrevezetett, vagy megbántott, netán csökkentette a történelmi jelentőségű publikáció hitelességét.

Mentségünkre szolgáljon az a tény, hogy a szerkesztő jóhiszeműen járt el, és a fenti téves információt hosszas keresés és több internetes forrás egybecsengő közléséből vette át. A fenti valótlanságok elsődleges forrása dr. Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989 című könyvéből származik, és a legnagyobb látogatottságú erdélyi internetes portálon is (http://vincze.adatbank.transindex.ro/index.php?action=ev&ev=1957) is ez a félrevezető szöveg olvasható.

Tévedésünk helyreigazításaként, alább eredeti mivoltában közöljük a Boldogok a békességre igyekezők című elabo-rátum első közlésének bevezető szövegét, úgy, ahogy azt Dobai István úr rendelkezésünkre bocsátotta.

Budapest, 2007. május 18-án Patrubány Miklós főszerkesztő

50 éve, 1957. márciusában kezdődött Romániában az erdélyi ENSZ-per, amelyben a vád alapjául az erdélyi kérdés megoldá-sa tárgyában, az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez küldendő, Boldogok a békességre igyekezők című elaborátum szolgált.

„A román haza elárulása” büntette miatt a vád halálos ítéleteket javasolt, a Hadbíróság azonban 1957. novemberében – nem akarván mártírokat kreálni – életfogytiglani kényszermunkát szabott ki a legsúlyosabbakra, a legenyhébbekre, pedig öt évet.

Életfogytiglani kényszermunkára ítélte Dobai Istvánt és Varga Lászlót, 25 évi kényszermunkára Komáromy Józsefet és Kertész Gábort, 20 évre Bereczki Andrást, továbbá 5-től 10 évig tartó fegyházra Gazda Ferencet, Szekeresi Nagy Jó-zsefet, Dobri Jánost és László Dezsőt.

1958-ban ugyanezen vád alapján ítélték el a második csoportot: Bányai Miklóst életfogytiglannal, Krebsz Sándort és Kincses Károlyt 20 évi, Kincsesné Balajti Ilonát, pedig 10 évi kényszermunkával sújtották.

Kertész Gábor és Nagy József a börtönben meghaltak a rettenetes bánásmód következtében, a többiek az 1964-es általános amnesztiával szabadlábra kerültek ugyan, de polgári jogaikat, munkavállalási szabadságukat sohasem nyerték vissza.

Dobai István