Pierre AbélardA dialektika keresztes lovagja

1

Bevezetés

XI. és XII. Század a változás időszaka a középkori Európában. Sorra indulnak a hit nevében a

keresztes hadjáratok a Szentföldre. A hazatérő lovagok által az arab kultúra bekerül az

Európai élet körforgásába, az antik források elérhetősége a szaracén nyelv által kibővül.

Hihetetlen ütemben jelennek meg az önállóságukat kiharcoló városok, folytatódnak a

szerzetesek által kezdeményezett egyházi megújulások birodalmak alakulnak ki. A tanítás

alappillére a hét szabad művészet már adott, de a korban folyamatosan éles viták alakulnak ki

egyéb tudományok használhatósága körül.

Az egyik ilyen tudomány a filozófia és annak alkalmazása teológiai kérdésekben. Már a 11.

század kezdetén meglehetősen éles viták voltak ebben a kérdésben. Sokan vallják, hogy a

filozófia maximálisan megfelel, mint módszer a teológia kérdések megoldására. Velük

szemben állnak azok a korai időkben Petrus Damianus vezetésével, akik mereven elzárkóznak

a filozófia alkalmazásától. Ebben a korban születik meg a korai filozófia egyik legjelentősebb

alakja és védelmezője Pierre Abélard.

A vitatkozás művészete

Egy legendás alak

Pierre Abélard (vagy latinosan Abaelardus) 1079-ben szültetett Franciaországban Le Pallet

városában. Eredetileg apja lovagnak készítette, de már fiatalon „fegyvernemet” váltott és a

dialektika tudományát kezdte egyre jobban elsajátítani.

Elolvasva önéletrajzát, ami a „Szerencsétlenségeim története”1 címet visel, egy hihetetlen

sokszínű személyiség tárul szemünk el. Lételeme a szellemi párviadal egész életében

különböző vitákban főszereplő. Rengetegszer támadják, majdhogynem eretneknek

nyilvánítják. Műveit többször elégetik, igazán fogást mégsem találnak rajta rosszakarói és vita

felei. Saját önéletrajzában büszkén írja: ”…olyan nevet szereztem a dialektika tudományában,

hogy lassanként nemcsak egykori diáktársaim, hanem mestereim szűkebb körre korlátozott

hírét is elhomályosítottam.”2 Ez a hihetetlen fennköltség egyáltalán nem jellemző a középkor

e szakaszára. Vajon jogosan tartja magát Abélard a XI. század egyik legnagyobb, ha nem a

legnagyobb dialektikával foglalkozó személyiségének.1 Pierre Abélard: Szerencsétlenségeim története, Helikon kiadó, 1985, Fordította: Turgonyi Zoltán,2 Pierre Abélard: Szerencsétlenségeim története, Helikon kiadó, 1985, 6. old., Fordította: Turgonyi Zoltán

2

Egy biztos, tanai meghatározóak voltak a filozófia (bár akkor még a filozófia tudománya nem

volt ténylegesen elkülöníthető a teológiától – megjegyz.) korai alakulásában és a skolasztika

megszületésében. Az etika tudományában is a korban kiemelkedőt alkotott. Halála után

diákjai – akik rajongtak mesterükért – nagyban hozzájárultak tanításai, kutatásai

fennmaradásához. Mintegy negyven darab könyv származik Abélard tanítványaitól, amiben

továbbörökítik és tökéletesítik a mester tanításait. Halála után egyből legendák kezdenek róla

terjengeni. Sokan úgy tartják csodálatos elméjű, páratlan felfogású ember volt. Van olyan is,

aki szerint emberfeletti kepeségekkel rendelkezett. Sőt egy névtelen életrajzírója még azt is

lehetségesnek véli, hogy Abaelardus az ember számára elérhető tudás egészét birtokában

tudta. Végül már teljesen beleveszik a igazi személyisége a róla alkotott legendák homályába.

A 13. században már varázslóként és boszorkánymesterként emlegetik, afféle francia

Faustként, aki eladta a lelkét a sátánnak.3

Értelemmel a hit ellen

Abélard egész életére és munkásságára jellemző a logika a tudás előtérbe helyezése. Kedvelt

módszer az egymással ellentmondó hitéleti kérdések felsorolása és ez által egy kétely

előidézése. Ezzel próbálja műveltebb kortársait buzdítani az önálló véleményalkotásra és arra,

hogy ne kövessék vakon az egyházatyák szavát, merjék megtámadni a kétséges állításokat.

Maga a módszer ugyan nem újdonság, az egyházjog tudósai régebben is alkalmazták, viszont

Abélard munkásságára különösen jellemző, műveiben ez a fajta „érvelés” nagy jelentőséggel

bír. Talán ennek is köszönhető, hogy a tudás előtérbe helyezését a hittel szemben oly hevesen

hangsúlyozta mindvégig, a középkorra nem jellemző hévvel.

A XI. században a „dialektikusok” és „antidialektusok”4 között a legnagyobb nézeteltérés a

hitigazságok értelemmel való vizsgálatának létjogosultságában testesedik meg (ez

tulajdonképpen a már említett filozófiai és teológia kapcsolat más fajta megfogalmazása).

Végül a filozófiai módszerek elfogadottá válnak a teológiai kérdések értelmezésében, de a kor

tudósai (Abélardot kivéve) az filozófiát mindig másodlagosnak, csak segédeszköznek

tekintették. Szent Anzelm a skolasztikus filozófia egyik atyja (Abélard kortársa) még a „credo

ut intellegam”5 (hiszek, hogy értsek) elvet vallja. Abélard megfordítja ezt a mondást és ezzel

egy teljesen új irányt ad a skolasztikának. Ő a „intellego ut credam”6 (értek, hogy higgyek)

3 D.E. Luscombe: The School of Peter Abaelard, Cambridge University Press, 19704 Pierre Abélard: Szerencsétlenségeim története, Helikon kiadó, 1985, 41. old., Fordította: Turgonyi Zoltán, (utószó), írta: Turgonyi Zoltán5 Bertrand Russel: A nyugati filozófia története, Göncöl kiadó, 2004, Fordította: Dörömbözi János, Gyetvai Mária6 Bertrand Russel: A nyugati filozófia története, Göncöl kiadó, 2004, Fordította: Dörömbözi János, Gyetvai Mária

3

nézetét részesíti előnyben, amellyel magasan fölülmúlja a kor elfogadott álláspontját, sőt több

századot szalad előre, hiszen a skolasztikában még a következő századokban is háttérbe szorul

az értelem a hittel, a filozófia használata a teológiával szemben. Aquinói Szent Tamás is

csupán „a teológia szolgálójának” vallja magát.7

Az univerzálék kérdése

Ugyan a tudás és hit viszonyában Abaelardus álláspontja alul maradt a korban elfogadottal

szemben, mégis ő volt a korabeli filozófia egyik legfőbb problémájának számító univerzálé-

vitában a „győztes” és később elfogadott álláspont megalapozója.

Először Saint-Denis-i tanulmányai során került szembe ezzel a problémával, amikor

Champeaux-i Vilmosnál tanulta a dialektika és retorika tudományát. Ez a kérdés volt a

kettejük közötti nézeteltérés kirobbantója, mivel Abélard a tárgyból folytatott viták során

többször is levitatta, vagy megcáfolta tanítója érvelését. A vita kezdetén két fő irányzat

küzdött egymással: a nominalistáké és a realistáké. A nominalisták azt állították, hogy

valóságosan csak az egyedi dolgok léteznek, és az általános fogalmak pusztán az emberi

gondolkodás termékei, azaz fogalmaink (universalia) csak a „dolog után” (post rem) léteznek,

és azok megkülönböztetésére és könnyebb felismerésére szolgálnak. A realisták ezzel

szemben úgy vélték, hogy a fogalmak a platóni ideákhoz hasonlóan a dolgoktól függetlenül,

azokat megelőzőleg is önálló léttel bírnak, nem kötődnek feltétlen dolgokhoz (universalia ante

rem). Abélard a mérsékelt realizmus álláspontjára helyezkedett: szerinte a fogalom az egyes

dolgokban rejlik, mint azok lényege és értelme, s a dolgokat megelőzően kizárólag az isteni

értelemben létezik (universalia in re).8

Magányos keresztes hadjárat

Habár Abélard filozófia nézetei forradalmi újításokat jelentenek, mégsem ezek miatt, hanem

túlzott teológiai racionalizmusának köszönhetően kerül szembe az egyházzal. Mint azt

önéletrajzából megtudjuk 1121-ben a soisson-i zsinaton kényszerítik tanai visszavonására. A

zsinat Laon-i Anzelm két tanítványának kezdeményezésére áll fel. Eretnek tanukat hirdető

könyvét (Pusculum Thelogiae9) saját kezűleg kénytelen máglyára vetni a zsinat rendeletének

az értelmében. Abélard visszaemlékezései alapján tudjuk, hogy szentháromságtani nézetei

7 Uo.8 Pierre Abélard: Szerencsétlenségeim története, Helikon kiadó, 1985, 41. old., Fordította: Turgonyi Zoltán, (utószó), írta: Turgonyi Zoltán9 A könyv egyéb neveken is fellelhető. Önéletrajza egy másik fordításában az Opusculum Theologiae címet viseli, de megemlítik „De unitate et trinitate” néven is

4

miatt támadták. A legfőbb probléma Abélarddal az volt, hogy ahogy minden mást a Római

Katolikus Egyház e dogmáját is észigazságokkal próbálja megmagyarázni. A kudarc azonban

nem szegte kedvét, hiszen annak ellenére, hogy vétkesnek találta a zsinat ő maga végig

elutasított az ellene felhozott vádakat és értetlenül állt a helyzet előtt. A büntetés és a

nyilvános megszégyenítés ellenére sem csökkent hírneve. Már a következő évben újabb

művek sorát publikálta, amivel újabb és újabb támadásokat idézett elő.

Önéletrajzában utalást tesz bizonyos „új apostolokra”. Ez a szóösszetétel egyértelműen a kor

egy másik nagy alakjára, a híres misztikusra Clairvaux-i Bernátra utal, aki ebben az időben

nagy gyanakvással és ellenszenvvel nézi Abaelardus munkásságát. Mind személyiségét, mind

felfogását és hitét tekintve szöges ellentéte Abélardnak. Bernát nemes családból származik,

akire vallásos anyja nagy hatással van. Szerzetesnek áll, majd 1115-ben társaival megalapítja

a Clairvaux-i rendházat, aminek köszönhetően hamarosan nagy tekintélyre és befolyásra tesz

szert, ismerté válik Franciaországban. Olyannyira sikeres, hogy nemsokára a Szentszék

tanácsadójaként tündököl, baráti kapcsolatban áll magával a pápával. Az apát legfőbb célja a

keresztény hit védelmezése.

Először 1128-ban szerez tudomást Abélard működéséről, akire egy tanítványa hívja fel a

figyelmét. Bernáthoz írt levelében azt állítja róla hogy alapjaiban támadja a

kereszténytanítást.10 Három év múlva a későbbi ellenfelek személyesen is találkoznak, ám

ekkor még Bernát nem tulajdonít különösebb jelentőséget Abélard tevékenykedésének. Sok

év elteltével mikor Abélard már ismét Párizsban tanít a Sainte-Genevieve apátság iskolájában

és kiadja korábbi nézetein alapuló „Theologia Petri Abaelardi”11 című művét, illetve

megjelenik egy előadásai alapján egy tanítványa által összeállított mű is. Ez a két könyv kerül

el Saint-Thierry-i Vilmoshoz Bernát egyik hívéhez, aki Abélard nézetein felháborodva levelet

ír Bernátnak csatolva a kifogásolt hittételeket és az eretnek vélt nézeteket. Figyelmezteti

Bernátot, hogy a nagyhírű filozófus veszélyes a hitre, nézeteit meg kell cáfolni, hitét pedig

meg kell törni. Vilmos ádáz ellenfélként írja le Abélardot. Azt állítja, hogy híre és támogatói

vannak a tengerentúlon és a pápai udvarban is.12 Bernát válaszlevelében időt kér, bevallja,

hogy pillanatnyilag képtelen megcáfolni a tanokat. Pár hónap elteltével levelet ír több

befolyásos személynek és magának II. Ince pápának is. Levelében Abélardot eretneknek

minősíti, zsinat összehívását kéri. Az összecsapás elkerülhetetlen. Maga Abélard fordul Sens

10 Leif Grane: Peter Abelard, London, 197011 Pierre Abelard: Theologia Petri Abaelardi, Turnholti, 1969, Ma általában Petri Abaelardi Opera Theologica címen fordul elő12 Piszter Imre: Szent Bernát Clairvaux-i apát élete és művei, Budapest, 1899., II. köt.

5

püspökéhez, hogy szervezzen vitát, amin tisztázhatja magát Bernáttal szemben. A vita

igencsak nagy érdeklődést vonz, még maga VII. Lajos király is Sens-be utazik, hogy láthassa

az összecsapást. Abaelardus korábbi vitáiból kiindulva a nézőközönség sziporkázó

összecsapásra számít, ami egyértelműen Abélard javára válhat, hiszen neki már van

gyakorlata a szemtől szembeni érvelésben és viták sorát nyerte már meg élete folyamán.

Azonban a helyzet nem úgy alakult, ahogy arra Abélard számított. A vitát megelőző estén

Bernát összehívta a püspököket, beszámolt nekik a kifogásolt tanokról, így még a vita kezdete

előtt a püspökök a vitát zsinattá módosították a résztvevők tudta nélkül, ezzel Abélard

reménytelen helyzetbe került. Az ezt követő eseményekről valós tudomásunk nincs, a „vitáról

„Abaelardus egyik tanítványának Berengariusnak maradt fenn egy szatirikus műve. Ebben a

tanítvány azzal vádolja Bernátot, hogy az ő nézetei épp úgy nevezhetőek „újításnak” mint

saját mesterének az állítása, ráadásul Berengarius szerint Abélard nem is oktatta azokat

tanokat amelyeket Bernát II. Ince pápához küldött levelében felsorolt és kifogásolhatónak

vélt. A zsinat során Abaelardust kész helyzet várja, be kell ismernie bűnösségét és köteles

bűnbánatot gyakorolni. Ennek hatására Abélard elindul a pápához fellebbezni, de Bernát is

megmozgat minden követ levelet küld a pápának, aki kiátkozza Abaelardust. Maga Abélard

sose jut el Rónába útközben megáll Cluny-iben, ahol az apát Petrus Venerabilis, aki jó barátja

szívélyesen fogadja és később még azt is eléri a pápánál, hogy a kiátkozott magisztert fogadja

vissza az egyházba. Így a pápa mérsékli Abélard büntetését, ami így is igen nagy. 1140-ben a

pápa hallgatásra kötelezi élete végéig és „kolostorfogságra” ítéli a filozófust. Venerabilis apát

ugyan elér, hogy a fogság helyszíne Cluny legyen, így Abélard barátja közelében maradhat,

ráadásul egy találkozót is szervez Bernát és Abélard kibékítésére, de mindhiába a 12. század

egyik legnagyobb filozófusának a pályafutását „sikeresen” kerékbe törte az egyház Bernáttal

az élén. Ekkorra már Abélard nagyon beteg és hiába próbálják meg minden eszközzel

meggyógyítani az orvosok nem járnak sikerrel. 1142 áprilisában Pierre Abélard távozik az

élők sorából. Egyik névtelen tisztelője versben siratja. A vers szerint Abélard halálával a

filozófia szállt a sírba. Szerencsére tévedett.

Melyek voltak a kifogásolt nézetek?

Abaelardust két fő pontban támadják: 1. Azzal vádolják, hogy nem él szerzeteshez méltó

életet. Ez az Abaelardus által képviselt újfajta „értelmiségi” életvitelt kifogásolja. 2.

Nehezményezik, hogy ókori szerzők műveit tanulmányozza. Ezen két vádhoz egy harmadik is

6

csatlakozik: ugyan elismerik a mester filozófiai jelentőségét, viszont azzal vádolják, hogy

annak ellenére, hogy tanítói képesítése csak a dialektika tudományágából van, mégis arra mer

vetemedni, hogy teológiát is oktasson a diákoknak, ami óriási arcátlanságnak számít a

szemükben. Ellenzik továbbá azt is, hogy Abélard filozófia módszereket használ a

teológiában. Ezt kifogásolja Bernát is a pápának küldött levelében, ahol a lista három nagy

témakört tartalmaz a kifogásolt nézetekből: 1. szentháromságtan; 2. etikai nézetek; 3. bűnnel

és bűnbánattal kapcsolatos nézetek.13 Utóbbi kettő szinte alig különül el egymástól.

A Szentháromságtanról vallott nézeteiben a Szentháromság három tagja közötti fokozatok

állítás botránkoztatja meg a vádlókat és az, hogy Abélard egyenlőtlenségeket helyez a

Szentháromság személyei közé, egyik személyt nagyobbnak gondolja a másiknál. Ha Abélard

valóban tanított ezeket a nézeteket, akkor a Katolikus Egyházat alapjaiban sértette meg,

megkérdőjelezett egy dogmát. A filozófus természetesen elutasította a vádakat és azzal érvelt,

hogy az egyházatyák rosszul határozzák meg a szubsztancia fogalmát. Ezenfelül Bernát

kifogásolja, hogy Abélard a Szentháromság tagjait tulajdonságokkal ruházza fel, állítása

szerint a filozófus ezzel egyenlőtlenségeket támaszt az egységben és nem ismeri el mind a

három „tagot” mindenhatónak. Abélard ezt azzal cáfolt meg, hogy bár a Szentháromság

minden egyes tagja mindenható, saját egyénre jellemző tulajdonságuk azonban mégis lehet.

Abélard etikájában a szándéketika nézeteit vallja, azaz azt állítja, hogy a test önmagában nem

tartható se rossznak, se jónak. Jónak vagy rossznak csak az egyén akaratát nevezhetjük, hisz

az irányítja az egyént és annak cselekedeteit. Abélard ezen kívül ötvözi az ágostoni etikát az

antik tradícióval, ami kihívja Bernát és támogatói haragját. Itt jön be a bűn és a bűnbánat

kérdése, hiszen Abélard szembe találja magát azzal a problémával, amivel Ágoston is, az

emberi szabad akarat és az eredendő bűn együttes állításából adódó nehézséggel. Ha azt

állítjuk, hogy az eredendő bűn nem olyan jelentős és az ember ezután is képes a jóra akkor a

megváltás értelmét kérdőjelezzük meg. Ha viszont ragaszkodunk az eredendő bűn miatt

deformált és sérült szabad akarat tételhez, akkor a szabad akarat létezését kérdőjelezzük

meg.14 Ágoston erről Pelagiussal folytatott vitát, ahol Pelagius azt állított, hogy az eredendő

bűn csak Ádámot és Évát terheli, a bűn nem öröklődött, így nem volt szükség a megváltásra

sem. Az akkori vitát pápai ítélet zárta le ami Pelagius tanait eretnekségnek nyilvánította.

Bernát kijelenti, hogy Abélard lényegében pelagianizmust hirdet. Erre a támadásra Abélard a

következő választ adja: a gyermek ártatlan, nem tekinthető bűnösnek, és mentes az ősszülők 13 Pierre Abélard: Etika, Religio, MTA filozófia intézet, Kovács Gábor, előszó, 22. old.14 Pierre Abélard: Etika, Religio, MTA filozófia intézet, 1989, Fordította: Turgonyi Zoltán, Kovács Gábor, előszó, 35. old.

7

bűnétől, csupán a bűn következtében az emberi nemre kiszabott jogos büntetést szenvedheti

el. Abélard kimondja: A bűn nem más, mint a Teremtő megvetése. Ezt a fogalmazás

erőteljesen hasonlít az ágostoni meghatározásra, miszerint a bűn „contempus Dei”, azaz isten

megvetése.15

Összegezve, Abélard szinte az összes ellene felhozott vádat képes volt érdemben megcáfolni,

épp ezért nem engedhette meg Bernát magának, hogy Abélard tovább munkálkodjon. Ahogy

a pápának írt levelében fogalmaz: „Vajon nem igazságosabb az ilyesféle nézeteket hangoztató

szájra bottal ráverni, mint a nézeteket észérvekkel megcáfolni?”16 Pierre Abélardnak, a XI-

XII. Század egyik legkiválóbb elméjének éleslátása és újszerű gondolkodásmódja lett a

veszte. Ugyan fizikai sérelmeket nem szenvedett el, de karrierje még az igazi kiteljesedés előtt

félbe szakadt. Annak ellenére, hogy ellenfelei mindent megtettek elhallgatatása érdekében

tanai tanítványai által továbbéltek és az elkövetkezendő korokra nagy hatást gyakoroltak mind

a skolasztikus filozófiában, mind a filozófia és a teológia együttes használatával kapcsolatban.

Egy legendás szerelem

Abélard Párizsban ismerkedet meg Fulbert kanonok unokahúgával Héloïsezal. A lány híres

volt nő létére való jártasságáról a tudományokban, ami Abélard figyelmét sem kerülte el.

Abélard biztos volt a sikerében, ahogy azt „Szerencsétlenségeim története” című könyvében

is leírja: ”…biztos voltam benne, hogy igen könnyű dolgom lesz. Hiszen akkoriban oly nagy

hírnévnek örvendtem, s fiatalságomnak, megnyerő külsőmnek hála olyannyira kitűntem, hogy

bármelyik nőt visszautasítás veszélye nélkül méltathattam szerelemre.”17Levelezésük

szerelemmé mélyedt, majd az ifjú filozófus elérte a lány nagybátyjánál, hogy küldje hozzá

féltve őrzött rokonát mintegy házvezetőnőnek cserébe fizetséget és Héloïse teljes taníttatását

vállalta Abélard. Természetesen Fulbert könnyen beleegyezett, hisz Abélard igencsak

népszerű volt akkoriban. Hamar kiderült azonban, hogy a lány sokkal kevésbé koncentrál a

tanulásra a híres filozófus felügyelete mellett, mint a testi örömök megismerésére. Abélard

egyre jobban kezdte elhanyagolni mindennap teendőit. Ebben az időben – ahogy azt maga is

beismeri18 – semmi újat nem oktatott, csak régi elméleteit és tanárait ismételte, figyelmét

teljesen szerelmének szentelte.

15 Pierre Abélard: Etika, Religio, MTA filozófia intézet, 1989, Fordította: Turgonyi Zoltán16 Ld. Bernardo di Chiaravalle: i. m. 190. levél17 Pierre Abélard: Szerencsétlenségeim története, Helikon kiadó, 1985, 11. old.18 Pierre Abélard: Szerencsétlenségeim története, Helikon kiadó, 1985, 13. old.

8

Héloïse terhes lett, így Fulbert kanonok tudomást szerzett a románcról, ami felháborított és

unokahúgát azonnal saját házába zárta be. Innen Abélard segítségével szökött meg a terhes

Héloïse és nagybátyja haragja elől Abélard vidéki rokonaihoz menekítette fiúkat. Abélard a

történtek után megkereste Fulbertet és megígérte titokban elveszi „lányát” és gondját viseli

unokájának. Héloïse ugyan ellenezte a házasságot, de nem látván más kiutat beleegyezett

Abélard tervébe. Fiúkat Abélard nővérére bízták és Párizsba mentek titokban megesküdni. Az

esküvő lezajlott, de Fulbert rokonai Abélard és Héloïse kárára elhíresztelték a nászt. Ekkor

Abélard azt javasolta hitvesének vonuljon el az argenteuil-i zárdába. Ám ennyivel nem

elégedett meg Fulbert kanonok. Abélard egyik szolgájának segítségével egy éjjel lemetszették

a filozófus legbecsesebb testrészét. Párizs hamar tudomást szerzett a történtekről és mindenki

Abélard házához tódult. Abélardnak elege lett a felhajtásból és kolostorba vonult Saint-Denis-

be. Innentől kezdve hátralevő életét

különböző kolostorokban, a világtól

elzárva, de világias életről és tanításról

nem lemondva élte. Ebben az időben

születtek méltán híres levelezései

Héloïsezal. Ezeket a szerelemtől átfűtött

leveleket a világirodalom gyöngyszemei

között tartják számon.

Schmeidler német matematikus a múlt

században különös elmélettel állt elő.

Azt állította, hogy Héloïse

válaszleveleit is maga Abélard írta, ezt

pedig azzal indokolta, hogy a Héloïse

által írt levelek túlságosan aggódó

szerelmes hangvételűek, míg a

filozófustól származóak sokkal lemondóbbak, sokkal kevésbé érezhető rajta az a fajta

rajongás Héloïse irányába, amiről a korabeli történet írok beszámolnak.

Akárhogy is történt az utókor számára Abélard és Héloïse szerelme és levelezései az

irodalomtörténet becses darabjainak számítanak. A két szerelmest az Abélard által alapított –

később Héloïse által vezetett – zárda, Le Paraclet templomába temetik. 1146-ban szerelme is

mellékerül. Hamvaikat a múlt évszázadban szállították át a párizsi Pére Lachaise temetőbe.

9

Tartalomjegyzék és bibliográfia

TartalomBevezetés...............................................................................................................................................2

A vitatkozás művészete..........................................................................................................................2

Egy legendás alak...............................................................................................................................2

Értelemmel a hit ellen.........................................................................................................................3

Az univerzálék kérdése.......................................................................................................................4

Magányos keresztes hadjárat..............................................................................................................4

Melyek voltak a kifogásolt nézetek?..................................................................................................6

Egy legendás szerelem...........................................................................................................................8

Felhasznált Irodalom: Pierre Abélard: Etika, Religio, MTA filozófia intézet, 1989

Pierre Abélard: Szerencsétlenségeim története, Helikon Kiadó, 1985.

Jeanne Bourin: Abélard és Héloïse, Gondolat Kiadó, 1969

Russel Bertrand: A nyugati filozófia története, Göncöl Kiadó, 2004.

Steiger Kornél: Bevezetés a filozófiában, Holnap Kiadó, 1997.

10