98
                OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2018/2019. tanévre Budapest

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

 

               

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai

felvételihez a 2018/2019. tanévre

Budapest

Page 2: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Segítség a jegyzék használatához

A jegyzék a középfokú iskolák által a 2017/2018. tanévben zajló felvételi eljárásban meghirdetett tanulmányi területeket tartalmazza. A tanulmányi terület a középfokú iskola által a középfokú felvételi eljárás során meghatározott alapegység, amelyre az adott, egységes feltételek szerint jelentkezhetnek a tanulók. A tanulmányi terület nem egyezik meg az osztállyal, kizárólag a felvételi eljárás során van szerepe, ugyanis egy tanulmányi területre felvételt nyerő jelentkezőkből több osztály is kialakítható, de lehetséges az is, hogy az iskola több tanulmányi területre felvételt nyert tanulókból szervez a későbbiek során egy osztályt.

Felhívjuk a jelentkezők figyelmét arra, hogy a tanulmányi területek szövegei kizárólag a középfokú iskolai képzések legfontosabb – jellemzően a felvételi eljárásra vonatkozó – információit tartalmazzák, és nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzés egészéről, nem helyettesítik sem a középfokú iskolák felvételi tájékoztatójának megismerését, sem a további tájékozódást.

Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy a szakgimnáziumi tanulmányi területek szövegében kizárólag a szakképzési évfolyamok után megszerezhető szakképesítések jelennek meg. A szakképző intézményeknek az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

 

Az intézmény és a feladatellátási hely nevére és címére vonatkozó információk az intézmény által megadott, a hivatalos köznevelési intézménytörzsben nyilvántartott adatok alapján kerültek a jegyzékbe.

A középfokú felvételi eljárás menetére vonatkozóan részletes információkat az Oktatási Hivatal honlapján – www.oktatas.hu – a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2017/2018. tanév) menüpontban találhatnak. A középfokú felvételi eljárásra vonatkozó jogszabályok, közlemények Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Jogszabályok, közlemények menüpontban találhatók.

A jegyzék szerkesztése 2017. november 24-én zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező változásokat kizárólag a „KIFIR tanulmányi terület és felvételi tájékoztató kereső” program

tartalmazza. A program elérhető az Oktatási Hivatal honlapjáról, a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2017/2018. tanév)

menüpontban.  

Heves megye

OM azonosító: 555555 Minta Gimnázium és Szakgimnázium 9999 Mintavár, Minta u. 1.

001 Minta Gimnázium és Szakgimnázium

9999 Mintavár, Minta u. 1.

postázási cím: 9999 Mintavár, Minta u. 1.

Gimnázium0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a

tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

Az intézmény székhelye Pest megyében található.

Az intézménynek feladatellátási helye(i) található(k) még Fejér megyé(k)ben.

A feladatellátási hely megyéje Az intézmény OM 

azonosítója 

A feladatellátási hely 

kódja 

Az intézmény neve, címe 

Az feladatellátási hely neve, címe 

A jelentkezési lapot erre a címe kell 

küldeni A képzés típusa 

A tanulmányi terület 

kódja 

A tanulmányi terület leírása 

Amennyiben az intézmény székhelye, 

vagy feladatellátási helye egy másik 

megyében van, úgy az erre vonatkozó 

információ a tanulmányi területek 

leírása után található meg. 

Page 3: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 3. oldal

Budapest

OM azonosító:

"Budapest Táncművészeti Stúdió" Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium

1147 Budapest XIV. kerület, Miskolci utca 141-145.

200672

004 "Budapest Táncművészeti Stúdió" Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium

1147 Budapest XIV. kerület, Miskolci utca 141-145.

1147 Budapest XIV. kerület, Miskolci utca 141-145.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: táncos II. (színházi táncos szakmairány); megjegyzés: oktatás egész napos munkarendben

OM azonosító:

"oktOpus Multimédia Intézet" Alternatív Médiaművészeti Szakgimnázium

1074 Budapest VII. kerület, Szövetség utca 37.

101669

002 "oktOpus Multimédia Intézet" Alternatív Médiaművészeti Szakgimnázium

1074 Budapest VII. kerület, Szövetség utca 37.

1074 Budapest VII. kerület, Szövetség utca 37.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Alternatív kerettanterv a „különös bánásmódot igénylő – ún. ZK” diákok számára (6 évfolyamos szakközépiskola, 3 évfolyamos szakiskola, 4 évfolyamos gimnázium); művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): olasz; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; hang-, film és színháztechnika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hangmester

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Alternatív kerettanterv a „különös bánásmódot igénylő – ún. ZK” diákok számára (6 évfolyamos szakközépiskola, 3 évfolyamos szakiskola, 4 évfolyamos gimnázium); művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): olasz; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; hang-, film és színháztechnika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: mozgókép- és animációkészítő

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Alternatív kerettanterv a „különös bánásmódot igénylő – ún. ZK” diákok számára (6 évfolyamos szakközépiskola, 3 évfolyamos szakiskola, 4 évfolyamos gimnázium); művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): olasz; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; hang-, film és színháztechnika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: színháztechnikus, szcenikus

OM azonosító:

"Schola Europa Akadémia" Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola

1078 Budapest VII. kerület, Murányi utca 10.

013821

002 "Schola Europa Akadémia" Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola

1078 Budapest VII. kerület, Murányi utca 10.

1078 Budapest VII. kerület, Murányi utca 10.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám mozgóképkultúra és médiaismeret, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított, média tanulmányi terület, tehetséggondozás

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám dráma, művészettörténet, testnevelés tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; megjegyzés: tehetséggondozás

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

OM azonosító:

ADDETUR Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola

1022 Budapest II. kerület, Marczibányi tér 3.

035562

001 ADDETUR Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola

1022 Budapest II. kerület, Marczibányi tér 3.

1022 Budapest II. kerület, Marczibányi tér 3.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

Szakgimnázium

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 4: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest4. oldal

Szakiskola

0003 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; ügyvitel szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógépes adatrögzítő

OM azonosító:

Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium

1074 Budapest VII. kerület, Alsóerdősor utca 14-16.

100566

001 Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium

1074 Budapest VII. kerület, Alsóerdősor utca 14-16.

1074 Budapest VII. kerület, Alsóerdősor utca 14-16.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

OM azonosító:

Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakgimnázium

1035 Budapest III. kerület, Raktár utca 1.

035454

001 Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakgimnázium

1035 Budapest III. kerület, Raktár utca 1.

1035 Budapest III. kerület, Raktár utca 1.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; spanyol nyelvi előkészítő évfolyam + 6 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv AKG Kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, francia nyelv, gazdasági ismeretek, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, spanyol nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika, mozgóképkultúra és médiaismeret, művészettörténet, pszichológia, társadalomismeret , vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: francia, spanyol, német nyelvi év a 11. évfolyamon

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv AKG Kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, francia nyelv, gazdasági ismeretek, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, spanyol nyelv, történelem, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika, mozgóképkultúra és médiaismeret, művészettörténet, társadalomismeret , vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Altisz Alapítványi Gimnázium

1101 Budapest X. kerület, Kőbányai út 49.

200078

003 Altisz Alapítványi Gimnázium

1101 Budapest X. kerület, Kőbányai út 49.

1101 Budapest X. kerület, Kőbányai út 49.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, spanyol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Athéné Idegenforgalmi, Informatikai és Üzletemberképző Középiskola

1073 Budapest VII. kerület, Erzsébet körút 7.

200227

001 Athéné Idegenforgalmi, Informatikai és Üzletemberképző Középiskola

1073 Budapest VII. kerület, Erzsébet körút 7.

1073 Budapest VII. kerület, Erzsébet körút 7.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, utazás és turizmus tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, utazás és turizmus tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: haladó angol

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, informatika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, testnevelés tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, testnevelés tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; emelt óraszám művészettörténet, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

OM azonosító:

Avicenna International College Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnázium

1089 Budapest VIII. kerület, Orczy út 3-5.

201799

001 Avicenna International College Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnázium

1089 Budapest VIII. kerület, Orczy út 3-5.

1089 Budapest VIII. kerület, Orczy út 3-5.postázási cím:

Gimnázium

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, természettudományos tárgyakból emelt óraszám

0005 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: természettudományos tárgyakból emelt óraszám

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 5: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 5. oldal

OM azonosító:

Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület, Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

035305

001 Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1022 Budapest II. kerület, Lorántffy Zsuzsanna utca 3.

1022 Budapest II. kerület, Lorántffy Zsuzsanna utca 3.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, kötelező hittanoktatás

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, kötelező hittanoktatás

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, kötelező hittanoktatás

0004 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: haladó angol, haladó német, kollégiumi elhelyezés biztosított, kötelező hittanoktatás

0005 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: haladó angol, haladó német, kollégiumi elhelyezés biztosított, kötelező hittanoktatás

OM azonosító:

Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium

1071 Budapest VII. kerület, Városligeti fasor 3.

201021

001 Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium

1071 Budapest VII. kerület, Városligeti fasor 3.

1071 Budapest VII. kerület, Városligeti fasor 3.postázási cím:

Szakgimnázium

0511 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: artista II. (akrobata szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

0512 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: artista II. (légtornász szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

0513 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: artista II. (egyensúlyozó szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

0514 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: artista II. (zsonglőr szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

0521 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: táncos II. (színházi táncos szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

002 Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium Hungária körúti telephelye - MACIVA Művésztelep

1146 Budapest XIV. kerület, Hungária körút 215-217.

1071 Budapest VII. kerület, Városligeti fasor 3.postázási cím:

Szakgimnázium

0211 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: artista II. (akrobata szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 6: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest6. oldal

0212 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: artista II. (légtornász szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

0213 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: artista II. (egyensúlyozó szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

0214 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: artista II. (zsonglőr szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

0221 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak), művészettörténet tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: táncos II. (színházi táncos szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

0231 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; hang-, film és színháztechnika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: színháztechnikus, szcenikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

OM azonosító:

Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület, Csobánka tér 7.

035226

001 Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

1039 Budapest III. kerület, Csobánka tér 7.

1039 Budapest III. kerület, Csobánka tér 7.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola

1201 Budapest XX. kerület, Magyarok Nagyasszonya tér 22.

038434

002 Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola

1201 Budapest XX. kerület, Magyarok Nagyasszonya tér 22.

1201 Budapest XX. kerület, Magyarok Nagyasszonya tér postázási cím:

Szakiskola

0001 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; ügyvitel szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógépes adatrögzítő

0002 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: családellátó

0003 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egyéb szolgáltatások szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: intézménytakarító

0004 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: egészségfejlesztési segítő

OM azonosító:

Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület, Nyár utca 4.

200415

001 Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület, Nyár utca 4.

1043 Budapest IV. kerület, Nyár utca 4.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 7: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 7. oldal

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

OM azonosító:

Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium

1115 Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 141.

035328

001 Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium

1115 Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 141.

1115 Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 141.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, biológia, fizika, francia nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám, tehetséggondozás, természettudományos tárgyakból emelt óraszám, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

OM azonosító:

BME által alapított Két Tanítási Nyelvű Gimnázium

1111 Budapest XI. kerület, Egry József utca 3-11.

035349

002 BME által alapított Két Tanítási Nyelvű Gimnázium

1111 Budapest XI. kerület, Egry József utca 3-11.

1111 Budapest XI. kerület, Egry József utca 3-11.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

OM azonosító:

Bocskai István Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

2314 Halásztelek, II. Rákóczi Ferenc út 17.

032614

005 Bocskai István Református Oktatási Központ Egressy Béni Alap- és Középfokú Zeneművészeti, Színművészeti és Táncművészeti Szakgimnáziuma, Ének-Zene Gimnáziuma

1211 Budapest XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 121-123.

1211 Budapest XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 121-12postázási cím:

Gimnázium

2018 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

2019 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

Szakgimnázium

2000 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: fafúvós szakmairány)

2001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: rézfúvós szakmairány)

2003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: húros/vonós szakmairány)

2004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: billentyűs, ütős szakmairány)

2005 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (magánénekes szakmairány)

2006 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: jazz-zenész II. (jazz zenész: fafúvós szakmairány)

2007 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: jazz-zenész II. (jazz zenész: rézfúvós szakmairány)

2008 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: jazz-zenész II. (jazz zenész: húros/vonós szakmairány)

2009 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: jazz-zenész II. (jazz zenész: billentyűs szakmairány)

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 8: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest8. oldal

2010 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: jazz-zenész II. (jazz zenész: ütő szakmairány)

2011 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: jazz-zenész II. (jazz-énekes szakmairány)

2012 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorlatos színész (színházi és filmszínész szakmairány)

2013 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: egyházzenész II. (kántor-orgonista szakmairány)

2014 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorló hangszerkészítő és -javító (fafúvós hangszercsoport)

2015 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorló hangszerkészítő és -javító (rézfúvós hangszercsoport)

2016 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorló hangszerkészítő és -javító (vonós/pengetős/vonókészítő hangszercsoport)

2017 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorló hangszerkészítő és -javító (zongora hangszercsoport)

2020 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám angol nyelv, informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: táncos II. (színházi táncos szakmairány)

011 Bocskai István Református Oktatási Központ Apáczai Csere János Középiskolája

1211 Budapest XXI. kerület, Táncsics Mihály utca 78.

1211 Budapest XXI. kerület, Táncsics Mihály utca 78.postázási cím:

Gimnázium

1111 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

Szakgimnázium

1201 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kereskedő

1202 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező

1203 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gazdasági informatikus

1204 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; ügyvitel ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: irodai titkár

1205 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: fodrász

1206 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorló ápoló

Szakközépiskola

1304 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: eladó

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 9: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 9. oldal

012 Bocskai István Református Oktatási Központ Horizont Telephelye

1214 Budapest XXI. kerület, Szabadság utca 23.

1211 Budapest XXI. kerület, Táncsics Mihály utca 78.postázási cím:

Szakközépiskola

1301 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács

1302 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pincér

1303 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: cukrász

Az intézmény székhelye Pest megyében található.

OM azonosító:

Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola

1107 Budapest X. kerület, Száva utca 1.

035101

003 Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola

1107 Budapest X. kerület, Száva utca 1.

1107 Budapest X. kerület, Száva utca 1.postázási cím:

Gimnázium

0140 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, portugál, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0141 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: haladó angol, kezdő német

0142 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: haladó angol, kezdő spanyol

0143 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám informatika, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, portugál, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0144 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám biológia, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, portugál, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0145 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám fizika, informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, portugál, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0146 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, portugál, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0147 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, portugál, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0148 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás bibliaismeret – Hit Gyülekezete tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, portugál, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0151 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: haladó angol

0152 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: haladó angol, kezdő német

0161 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, portugál, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

OM azonosító:

Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

1114 Budapest XI. kerület, Villányi út 27.

035362

001 Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

1114 Budapest XI. kerület, Villányi út 27.

1114 Budapest XI. kerület, Villányi út 27.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0002 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, matematika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 10: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest10. oldal

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

OM azonosító:

Budapest Baptista Szakgimnázium, Gimnázium és Sportiskola

1201 Budapest XX. kerület, Vörösmarty utca 89-91.

035468

001 Budapest Baptista Szakgimnázium, Gimnázium és Sportiskola

1201 Budapest XX. kerület, Vörösmarty utca 89-91.

1201 Budapest XX. kerület, Vörösmarty utca 89-91.postázási cím:

Gimnázium

1111 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: katonai alapismeret tantárgy oktatása

2222 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

Szakgimnázium

3333 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; köznevelési típusú sportiskola; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; sport ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: sportedző (a sportág megjelölésével)

OM azonosító:

Budapest I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium

1012 Budapest I. kerület, Attila út 135-137.

035344

002 Budapest I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium

1012 Budapest I. kerület, Attila út 135-137.

1012 Budapest I. kerület, Attila út 135-137.postázási cím:

Gimnázium

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, társadalomismeret , történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, spanyol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám, haladó angol, kezdő angol

0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, kémia, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, spanyol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, kezdő angol, tehetséggondozás, természettudományos tárgyakból emelt óraszám

0008 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám dráma, magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, spanyol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

0009 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám biológia, fizika, kémia, matematika, természettudomány tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, spanyol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium

1013 Budapest I. kerület, Attila út 43.

035218

001 Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium

1013 Budapest I. kerület, Attila út 43.

1013 Budapest I. kerület, Attila út 43.postázási cím:

Gimnázium

1000 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám francia nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

9000 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, haladó német, kezdő angol, kezdő német

9001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol

9003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 11: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 11. oldal

OM azonosító:

Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium

1016 Budapest I. kerület, Mészáros utca 5-7.

035219

001 Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium

1016 Budapest I. kerület, Mészáros utca 5-7.

1016 Budapest I. kerület, Mészáros utca 5-7.postázási cím:

Gimnázium

1000 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám, második idegen nyelvből emelt óraszám, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

2000 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás olasz nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám, második idegen nyelvből emelt óraszám, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

3000 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám, második idegen nyelvből emelt óraszám, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

4000 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám, második idegen nyelvből emelt óraszám, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

5000 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám, második idegen nyelvből emelt óraszám, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

OM azonosító:

Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium

1015 Budapest I. kerület, Toldy Ferenc utca 9.

035220

001 Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium

1015 Budapest I. kerület, Toldy Ferenc utca 9.

1015 Budapest I. kerület, Toldy Ferenc utca 9.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, dráma, fizika, francia nyelv, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám földrajz, informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: középhaladó angol, tehetséggondozás

0002 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, dráma, fizika, francia nyelv, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám földrajz, informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: középhaladó német, tehetséggondozás

OM azonosító:

Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

1024 Budapest II. kerület, Keleti Károly utca 37.

035222

003 Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

1024 Budapest II. kerület, Keleti Károly utca 37.

1024 Budapest II. kerület, Keleti Károly utca 37.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom tantárgy(ak)ból; emelt óraszám történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0002 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás fizika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0003 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelvből emelt óraszám

0004 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelvből emelt óraszám

0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia tantárgy(ak)ból; emelt óraszám kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 12: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest12. oldal

0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

0007 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás francia nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő francia

0008 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelvből emelt óraszám, tehetséggondozás

OM azonosító:

Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium

1025 Budapest II. kerület, Törökvész út 48-54.

037775

001 Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium

1025 Budapest II. kerület, Törökvész út 48-54.

1025 Budapest II. kerület, Törökvész út 48-54.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám biológia, fizika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám biológia, fizika, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0007 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0008 gimnázium; spanyol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium

1026 Budapest II. kerület, Pasaréti út 191-193.

035348

001 Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium

1026 Budapest II. kerület, Pasaréti út 191-193.

1026 Budapest II. kerület, Pasaréti út 191-193.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, spanyol; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Budapest III. Kerületi Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon

1034 Budapest III. kerület, San Marco utca 48-50.

038386

006 Budapest III. Kerületi Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon

1034 Budapest III. kerület, San Marco utca 48-50.

1034 Budapest III. kerület, San Marco utca 48-50.postázási cím:

Készségfejlesztő iskola

0001 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; háztartástan - életvitel, kisegítő takarító, konyhai kisegítő, mézeskalács-sütő

OM azonosító:

Budapest III. Kerületi Kerék Általános Iskola és Gimnázium

1035 Budapest III. kerület, Kerék utca 18-20.

034836

001 Budapest III. Kerületi Kerék Általános Iskola és Gimnázium

1035 Budapest III. kerület, Kerék utca 18-20.

1035 Budapest III. kerület, Kerék utca 18-20.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő német

0002 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő angol

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 13: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 13. oldal

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol

OM azonosító:

Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium

1096 Budapest IX. kerület, Vendel utca 1.

035235

001 Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium

1096 Budapest IX. kerület, Vendel utca 1.

1096 Budapest IX. kerület, Vendel utca 1.postázási cím:

Gimnázium

0011 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol

0012 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó német

0041 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): finn, francia, latin, német, orosz, portugál, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol

0042 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás társadalomismeret , történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám társadalomismeret , történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): finn, francia, latin, német, orosz, portugál, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0043 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás informatika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): finn, francia, latin, német, orosz, portugál, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0044 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; emelt óraszám mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): finn, francia, latin, német, orosz, portugál, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0045 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás természettudomány tantárgy(ak)ból; emelt óraszám természettudomány tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): finn, francia, latin, német, orosz, portugál, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0046 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás dráma tantárgy(ak)ból; emelt óraszám dráma tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): finn, francia, latin, német, orosz, portugál, spanyol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0047 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás művészettörténet, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; emelt óraszám művészettörténet, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): finn, francia, latin, német, orosz, portugál, spanyol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0048 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): finn, francia, latin, német, orosz, portugál, spanyol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges

OM azonosító:

Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium

1093 Budapest IX. kerület, Lónyay utca 4/c-8.

035282

001 Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium

1093 Budapest IX. kerület, Lónyay utca 4/c-8.

1093 Budapest IX. kerület, Lónyay utca 4/c-8.postázási cím:

Gimnázium

0041 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika, mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0042 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, francia nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika, mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0043 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, olasz nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika, mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0044 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, latin nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika, mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): latin; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0045 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika, mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 14: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest14. oldal

0046 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, francia nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika, mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0047 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, japán nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika, mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0081 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, japán, latin, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám, második idegen nyelvből emelt óraszám, média tanulmányi terület

0082 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó német, második idegen nyelvből emelt óraszám

0083 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás francia nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám, második idegen nyelvből emelt óraszám, média tanulmányi terület

OM azonosító:

Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium

1098 Budapest IX. kerület, Lobogó utca 1.

035284

002 Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium Tagintézménye

1098 Budapest IX. kerület, Toronyház utca 21

1098 Budapest IX. kerület, Toronyház utca 21postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0011 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám informatika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0012 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám informatika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0021 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám dráma tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

0022 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Budapest Táncművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, a Budapest Kortárstánc Főiskola Gyakorlóiskolája

1036 Budapest III. kerület, Perc utca 2.

101747

001 Budapest Táncművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, a Budapest Kortárstánc Főiskola Gyakorlóiskolája

1036 Budapest III. kerület, Perc utca 2.

1036 Budapest III. kerület, Perc utca 2.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: táncos II. (kortárs-, modern táncos szakmairány)

OM azonosító:

Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület, Reáltanoda utca 7.

035230

001 Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium

1053 Budapest V. kerület, Reáltanoda utca 7.

1053 Budapest V. kerület, Reáltanoda utca 7.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, matematika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, haladó német, tehetséggondozás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 15: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 15. oldal

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, kémia, német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (aliglátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, tehetséggondozás, természettudományos tárgyakból emelt óraszám

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, haladó német, tehetséggondozás

0005 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám biológia, fizika, földrajz, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, olasz, orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám, haladó német, tehetséggondozás, természettudományos tárgyakból emelt óraszám

0006 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, biológia, fizika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, középhaladó angol, tehetséggondozás, természettudományos tárgyakból emelt óraszám

0007 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0008 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium

1063 Budapest VI. kerület, Munkácsy Mihály utca 26.

035232

001 Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium

1063 Budapest VI. kerület, Munkácsy Mihály utca 26.

1063 Budapest VI. kerület, Munkácsy Mihály utca 26.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; francia nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- francia két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás francia nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám francia nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, latin, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges

0004 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0005 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0006 gimnázium; olasz nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás olasz nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám olasz nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0007 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

OM azonosító:

Budapest VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium

1063 Budapest VI. kerület, Szinyei Merse utca 7-9.

035266

003 Budapest VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium

1063 Budapest VI. kerület, Szinyei Merse utca 7-9.

1063 Budapest VI. kerület, Szinyei Merse utca 7-9.postázási cím:

Gimnázium

0090 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0091 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0092 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0093 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, biológia, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): latin; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0094 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, biológia, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 16: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest16. oldal

0095 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0096 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás francia nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0097 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0098 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium

1085 Budapest VIII. kerület, Horánszky utca 11.

035234

001 Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium

1085 Budapest VIII. kerület, Horánszky utca 11.

1085 Budapest VIII. kerület, Horánszky utca 11.postázási cím:

Gimnázium

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; emelt óraszám angol nyelv, biológia, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges; megjegyzés: sportlap szükséges

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám angol nyelv, biológia, dráma, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám angol nyelv, biológia, magyar nyelv és irodalom, matematika, mozgóképkultúra és médiaismeret, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

0005 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium

1108 Budapest X. kerület, Mádi utca 173.

035237

001 Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium

1108 Budapest X. kerület, Mádi utca 173.

1108 Budapest X. kerület, Mádi utca 173.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, kezdő angol, tehetséggondozás

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám belügyi rendészeti ismeretek tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, kezdő angol, tehetséggondozás

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám gazdasági ismeretek, utazás és turizmus tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, kezdő angol, tehetséggondozás

0006 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám német nyelv, spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, kezdő angol, tehetséggondozás

OM azonosító:

Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium

1139 Budapest XIII. kerület, Röppentyű utca 62.

035245

001 Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium

1139 Budapest XIII. kerület, Röppentyű utca 62.

1139 Budapest XIII. kerület, Röppentyű utca 62.postázási cím:

Gimnázium

1101 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

1102 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, francia nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő német, középhaladó angol, kezdő francia

1103 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám biológia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

1104 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

1105 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 17: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 17. oldal

OM azonosító:

Budapest XIII. Kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium

1133 Budapest XIII. kerület, Kárpát utca 49-53.

035243

001 Budapest XIII. Kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium

1133 Budapest XIII. kerület, Kárpát utca 49-53.

1133 Budapest XIII. kerület, Kárpát utca 49-53.postázási cím:

Gimnázium

1000 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: speciális matematika kerettanterv, tehetséggondozás

1100 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: becsatlakozás a 6 évfolyamos képzésre, speciális matematika kerettanterv, tehetséggondozás

2000 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kötelező latin nyelv

3100 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: tehetséggondozás

3200 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás fizika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: tehetséggondozás

4100 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás olasz nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő olasz, középhaladó angol, második idegen nyelvből emelt óraszám

4200 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás francia nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: középhaladó angol, második idegen nyelvből emelt óraszám, kezdő francia

4300 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő német, középhaladó angol, második idegen nyelvből emelt óraszám

OM azonosító:

Budapest XIV. Kerületi Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola

1144 Budapest XIV. kerület, Álmos vezér tér 9.

035314

001 Budapest XIV. Kerületi Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola

1144 Budapest XIV. kerület, Álmos vezér tér 9.

1144 Budapest XIV. kerület, Álmos vezér tér 9.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő német, kezdő spanyol, középhaladó angol

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: kezdő német, kezdő spanyol, középhaladó angol

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, kezdő spanyol

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, kezdő német

OM azonosító:

Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 15.

035246

001 Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 15.

1146 Budapest XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 15.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: speciális matematika kerettanterv, tehetséggondozás

0002 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, biológia, fizika, kémia, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: természettudományos tárgyakból emelt óraszám

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, fizika, francia nyelv, informatika, matematika, német nyelv, olasz nyelv, spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, francia nyelv, informatika, matematika, német nyelv, olasz nyelv, spanyol nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 18: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest18. oldal

OM azonosító:

Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 37.

035247

001 Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 37.

1146 Budapest XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 37.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás fizika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0003 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0004 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás fizika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0007 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0008 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Budapest XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium

1151 Budapest XV. kerület, Fő út 70.

035248

001 Budapest XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium

1151 Budapest XV. kerület, Fő út 70.

1151 Budapest XV. kerület, Fő út 70.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, francia nyelv, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, testnevelés, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, francia nyelv, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, testnevelés, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0010 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám dráma tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

0012 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; testnevelés tanulmányi terület; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, francia nyelv, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, testnevelés, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám testnevelés tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0031 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, testnevelés, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

Szakgimnázium

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: táncos II. (kortárs-, modern táncos szakmairány)

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 19: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 19. oldal

OM azonosító:

Budapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és Általános Iskola

1157 Budapest XV. kerület, Kavicsos köz 4.

035072

004 Budapest XV. Kerületi László Gyula Gimnázium és Általános Iskola

1157 Budapest XV. kerület, Kavicsos köz 4.

1157 Budapest XV. kerület, Kavicsos köz 4.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, magyar nyelv és irodalom tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium

1164 Budapest XVI. kerület, Batthyány Ilona utca 12.

035249

001 Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium

1164 Budapest XVI. kerület, Batthyány Ilona utca 12.

1164 Budapest XVI. kerület, Batthyány Ilona utca 12.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: 7. évfolyamtól csoportbontás

0002 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: 7. évfolyamtól csoportbontás

0021 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0022 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0031 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

OM azonosító:

Budapest XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium

1165 Budapest XVI. kerület, Táncsics utca 7-9.

035310

001 Budapest XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium

1165 Budapest XVI. kerület, Táncsics utca 7-9.

1165 Budapest XVI. kerület, Táncsics utca 7-9.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, informatika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: második idegen nyelvből emelt óraszám

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, informatika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: második idegen nyelvből emelt óraszám

OM azonosító:

Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

1174 Budapest XVII. kerület, Széchenyi utca 1-7.

035250

001 Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

1174 Budapest XVII. kerület, Széchenyi utca 1-7.

1174 Budapest XVII. kerület, Széchenyi utca 1-7.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: tehetséggondozás

OM azonosító:

Budapest XVII. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium

1173 Budapest XVII. kerület, Akácvirág utca 49.

035319

001 Budapest XVII. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium

1173 Budapest XVII. kerület, Akácvirág utca 49.

1173 Budapest XVII. kerület, Akácvirág utca 49.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám francia nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám, tehetséggondozás

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám, tehetséggondozás

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, tehetséggondozás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 20: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest20. oldal

OM azonosító:

Budapest XVIII. Kerületi SOFI Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

1181 Budapest XVIII. kerület, Kondor Béla Sétány 4.

038432

001 Budapest XVIII. Kerületi SOFI Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

1181 Budapest XVIII. kerület, Kondor Béla Sétány 4.

1181 Budapest XVIII. kerület, Kondor Béla Sétány 4.postázási cím:

Szakiskola

0001 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; ügyvitel szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógépes adatrögzítő

Készségfejlesztő iskola

0002 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; agyagtárgy készítő, háztartástan - életvitel, irodatechnikai eszközök használata, kert- és parkápoló, konyhai kisegítő, szövött-tárgy készítő, textil- és fonalmentő, udvaros

OM azonosító:

Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium

1181 Budapest XVIII. kerület, Vörösmarty Mihály utca 64.

035322

001 Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium

1181 Budapest XVIII. kerület, Vörösmarty Mihály utca 64.

1181 Budapest XVIII. kerület, Vörösmarty Mihály utca 64.postázási cím:

Gimnázium

0004 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, kezdő német

0005 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó német, kezdő angol

0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás ének-zene tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

0007 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

0008 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

OM azonosító:

Budapest XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium

1204 Budapest XX. kerület, Ady Endre utca 142.

035323

001 Budapest XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium

1204 Budapest XX. kerület, Ady Endre utca 142.

1204 Budapest XX. kerület, Ady Endre utca 142.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- német két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő német

0011 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol

0012 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó német

0021 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám német nyelv, spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: idegen nyelvből emelt óraszám

0022 gimnázium; spanyol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: idegen nyelvből emelt óraszám

OM azonosító:

Budapest XX. Kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium

1203 Budapest XX. kerület, János utca 4.

035324

001 Budapest XX. Kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium

1203 Budapest XX. kerület, János utca 4.

1203 Budapest XX. kerület, János utca 4.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 21: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 21. oldal

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0003 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv, olasz nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kezdő angol

0004 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv, olasz nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol

0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv, olasz nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol

0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

OM azonosító:

Budapest XXII. Kerületi Budai Nagy Antal Gimnázium

1221 Budapest XXII. kerület, Anna utca 13-15.

035256

001 Budapest XXII. Kerületi Budai Nagy Antal Gimnázium

1221 Budapest XXII. kerület, Anna utca 13-15.

1221 Budapest XXII. kerület, Anna utca 13-15.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0002 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0003 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0004 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0005 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

OM azonosító:

Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium

1071 Budapest VII. kerület, Városligeti fasor 17-21.

035261

001 Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium

1071 Budapest VII. kerület, Városligeti fasor 17-21.

1071 Budapest VII. kerület, Városligeti fasor 17-21.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): latin; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám, kötelező hittanoktatás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0002 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): latin; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, természettudományos tárgyakból emelt óraszám, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kötelező hittanoktatás

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám biológia, fizika, kémia, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kötelező hittanoktatás, természettudományos tárgyakból emelt óraszám

0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, kötelező hittanoktatás, második idegen nyelvből emelt óraszám

0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, kötelező hittanoktatás, második idegen nyelvből emelt óraszám

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 22: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest22. oldal

OM azonosító:

Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola

1082 Budapest VIII. kerület, Üllői út 76.

038411

001 Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola

1082 Budapest VIII. kerület, Üllői út 76.

1082 Budapest VIII. kerület, Üllői út 76.postázási cím:

Készségfejlesztő iskola

0001 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, halmozottan fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; agyagtárgy készítő, irodatechnikai eszközök használata, szövött-tárgy készítő; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, oktatás egész napos munkarendben

OM azonosító:

Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium

1015 Budapest I. kerület, Szabó Ilonka utca 2-4.

035357

001 Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium

1015 Budapest I. kerület, Szabó Ilonka utca 2-4.

1015 Budapest I. kerület, Szabó Ilonka utca 2-4.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, latin, német, olasz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, német, olasz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

OM azonosító:

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

1082 Budapest VIII. kerület, Horváth Mihály tér 8.

035277

001 Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

1082 Budapest VIII. kerület, Horváth Mihály tér 8.

1082 Budapest VIII. kerület, Horváth Mihály tér 8.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: speciális matematika kerettanterv, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0002 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, kémia, matematika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, biológia, fizika, kémia, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum

1074 Budapest VII. kerület, Dohány utca 65

203061

002 Budapesti Gazdasági SZC Békésy György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1174 Budapest XVII. kerület, Széchenyi utca 9-11

1174 Budapest XVII. kerület, Széchenyi utca 9-11postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; ügyvitel ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: irodai titkár

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kereskedő

Szakközépiskola

0004 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: eladó

003 Budapesti Gazdasági SZC Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma

1047 Budapest IV. kerület, Baross utca 72

1047 Budapest IV. kerület, Baross utca 72postázási cím:

Szakgimnázium

0005 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), informatika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző

0006 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 23: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 23. oldal

0007 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző; megjegyzés: idegen nyelvből emelt óraszám

0008 szakgimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző; megjegyzés: idegen nyelvből emelt óraszám

0009 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol célnyelvi civilizáció, angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol célnyelvi civilizáció tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző; megjegyzés: idegen nyelvből emelt óraszám

004 Budapesti Gazdasági SZC Csete Balázs Szakgimnáziuma

1215 Budapest XXI. kerület, Csete Balázs utca 6-8

1215 Budapest XXI. kerület, Csete Balázs utca 6-8postázási cím:

Szakgimnázium

0010 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: postai üzleti ügyintéző; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, idegen nyelvből emelt óraszám

0011 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; ügyvitel ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: irodai titkár; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, idegen nyelvből emelt óraszám

0013 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gazdasági informatikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, idegen nyelvből emelt óraszám

Szakközépiskola

0012 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: eladó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, tanulószerződés

005 Budapesti Gazdasági SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1091 Budapest IX. kerület, Ifjúmunkás utca 31

1091 Budapest IX. kerület, Ifjúmunkás utca 31postázási cím:

Szakgimnázium

0014 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám angol nyelv, informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, kezdő angol, középhaladó angol

0015 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám angol nyelv, informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kereskedő; megjegyzés: haladó angol, kezdő angol, középhaladó angol

Szakközépiskola

0016 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: eladó

006 Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma

1011 Budapest I. kerület, Ponty utca 3

1011 Budapest I. kerület, Ponty utca 3postázási cím:

Szakgimnázium

0017 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás orosz nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): orosz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

0018 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás japán nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): japán; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

0019 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

0020 szakgimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- német két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

0021 szakgimnázium; francia nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- francia két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás francia nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 24: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest24. oldal

0022 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

007 Budapesti Gazdasági SZC II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

1075 Budapest VII. kerület, Wesselényi utca 38

1075 Budapest VII. kerület, Wesselényi utca 38postázási cím:

Szakgimnázium

0023 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző

0024 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző

0025 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző; megjegyzés: katonai alapismeret tantárgy oktatása

0026 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő

008 Budapesti Gazdasági SZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma

1139 Budapest XIII. kerület, Váci út 89

1139 Budapest XIII. kerület, Váci út 89postázási cím:

Szakgimnázium

0027 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám francia nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám

0028 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám

0029 szakgimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám

0030 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám

0031 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám francia nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám

0032 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; ügyvitel ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: irodai titkár; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám

009 Budapesti Gazdasági SZC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnáziuma

1106 Budapest X. kerület, Gyakorló utca 21-23

1106 Budapest X. kerület, Gyakorló utca 21-23postázási cím:

Szakgimnázium

0033 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző

0034 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 25: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 25. oldal

0035 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

0036 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

011 Budapesti Gazdasági SZC Pesterzsébeti Közgazdasági Szakgimnáziuma

1201 Budapest XX. kerület, Vörösmarty utca 30

1201 Budapest XX. kerület, Vörösmarty utca 30postázási cím:

Szakgimnázium

0037 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: logisztikai és szállítmányozási ügyintéző; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

0038 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

0039 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; ügyvitel ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: irodai titkár; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

0040 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő

012 Budapesti Gazdasági SZC Pestszentlőrinci Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma

1184 Budapest XVIII. kerület, Hengersor utca 34

1184 Budapest XVIII. kerület, Hengersor utca 34postázási cím:

Szakgimnázium

0041 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: idegenvezető; megjegyzés: haladó angol, haladó német, kezdő angol, kezdő német

0042 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző; megjegyzés: haladó angol, haladó német, kezdő angol, kezdő német

0043 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő; megjegyzés: haladó angol, haladó német, kezdő angol, kezdő német

013 Budapesti Gazdasági SZC Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1087 Budapest VIII. kerület, Szörény utca 2-4

1087 Budapest VIII. kerület, Szörény utca 2-4postázási cím:

Szakgimnázium

0044 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kereskedő

0045 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

Szakközépiskola

0046 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: eladó

0047 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: eladó

014 Budapesti Gazdasági SZC Széchenyi István Kereskedelmi Szakgimnáziuma

1088 Budapest VIII. kerület, Vas utca 9-11

1088 Budapest VIII. kerület, Vas utca 9-11postázási cím:

Szakgimnázium

0048 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kereskedő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kezdő angol, középhaladó angol

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 26: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest26. oldal

0049 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kereskedő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kezdő német, középhaladó német

0050 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, haladó angol, középhaladó angol

0051 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kezdő német, középhaladó német

016 Budapesti Gazdasági SZC Szent István Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma

1095 Budapest IX. kerület, Mester utca 56-58

1095 Budapest IX. kerület, Mester utca 56-58postázási cím:

Szakgimnázium

0052 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; sport ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: sportedző (a sportág megjelölésével)

0053 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; sport ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: sportedző (a sportág megjelölésével)

0054 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

0055 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

0056 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

0057 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

0058 szakgimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

017 Budapesti Gazdasági SZC Teleki Blanka Közgazdasági Szakgimnáziuma

1095 Budapest IX. kerület, Mester utca 23

1095 Budapest IX. kerület, Mester utca 23postázási cím:

Szakgimnázium

0059 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: logisztikai és szállítmányozási ügyintéző; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, tehetséggondozás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0060 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: logisztikai és szállítmányozási ügyintéző; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, ösztöndíj, tehetséggondozás

0061 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kollégiumi elhelyezés biztosított, ösztöndíj, tehetséggondozás

0062 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kollégiumi elhelyezés biztosított, ösztöndíj, tehetséggondozás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 27: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 27. oldal

018 Budapesti Gazdasági SZC Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1064 Budapest VI. kerület, Szondi utca 41

1064 Budapest VI. kerület, Szondi utca 41postázási cím:

Szakgimnázium

0063 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kereskedő; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

0064 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: logisztikai és szállítmányozási ügyintéző; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

Szakközépiskola

0065 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: eladó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

020 Budapesti Gazdasági SZC Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1039 Budapest III. kerület, Hatvany Lajos utca 7

1039 Budapest III. kerület, Hatvany Lajos utca 7postázási cím:

Szakgimnázium

0066 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kereskedő

0067 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző

0068 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő

Szakközépiskola

0069 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: eladó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, ösztöndíj, tanulószerződés

021 Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziuma

1212 Budapest XXI. kerület, Széchenyi utca 95

1212 Budapest XXI. kerület, Széchenyi utca 95postázási cím:

Szakgimnázium

0070 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kereskedő

0071 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kereskedő

0072 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

0073 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő

022 Budapesti Gazdasági SZC Budai Középiskolája

1126 Budapest XII. kerület, Márvány utca 32

1126 Budapest XII. kerület, Márvány utca 32postázási cím:

Gimnázium

0078 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

0079 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

0080 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

0081 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

0082 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás gazdasági ismeretek tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

0083 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 28: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest28. oldal

0084 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol célnyelvi civilizáció, angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

0085 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

0086 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

0087 gimnázium; spanyol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

Szakgimnázium

0074 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; kereskedelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kereskedő

0075 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

0076 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

0077 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; ügyvitel ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: irodai titkár

OM azonosító:

Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum

1138 Budapest XIII. kerület, Váci út 179-183

203031

002 Budapesti Gépészeti SZC Arany János Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1072 Budapest VII. kerület, Nyár utca 9

1072 Budapest VII. kerület, Nyár utca 9postázási cím:

Szakgimnázium

0091 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; épületgépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: épületgépész technikus; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

Szakközépiskola

0092 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; megjegyzés: hiányszakma, iskolai tanműhely biztosított, ösztöndíj

0093 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

0094 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

003 Budapesti Gépészeti SZC Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1138 Budapest XIII. kerület, Váci út 179-183

1138 Budapest XIII. kerület, Váci út 179-183postázási cím:

Szakgimnázium

0021 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: autószerelő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

0022 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: autóelektronikai műszerész; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 29: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 29. oldal

0024 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vasútforgalmi szolgálattevő; megjegyzés: hiányszakma

Szakközépiskola

0031 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: járműfényező; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

0032 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: karosszérialakatos; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

0033 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hegesztő; megjegyzés: hiányszakma, iskolai tanműhely biztosított, ösztöndíj

0034 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: építő- szállító- és munkagép-szerelő ; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

004 Budapesti Gépészeti SZC Bethlen Gábor Szakgimnáziuma

1157 Budapest XV. kerület, Árendás köz 8

1157 Budapest XV. kerület, Árendás köz 8postázási cím:

Szakgimnázium

0040 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

0041 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

0042 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: közúti közlekedésüzemvitel-ellátó

0043 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vasúti árufuvarozási ügyintéző

0051 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző

0055 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gazdasági informatikus

005 Budapesti Gépészeti SZC Csonka János Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1165 Budapest XVI. kerület, Arany János utca 55

1165 Budapest XVI. kerület, Arany János utca 55postázási cím:

Szakgimnázium

0060 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: autószerelő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

0065 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: autóelektronikai műszerész; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

0067 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: autóelektronikai műszerész; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

0069 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: autószerelő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

Szakközépiskola

0070 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: karosszérialakatos; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés, tehetséggondozás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 30: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest30. oldal

0071 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: járműfényező; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés, tehetséggondozás

0072 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépjármű mechatronikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés, tehetséggondozás

0073 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hegesztő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés, tehetséggondozás

0075 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnika-elektronika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai műszerész; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés, tehetséggondozás

0076 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépjárműépítő, szerelő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés, tehetséggondozás

0077 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés, tehetséggondozás

0078 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: járműkarosszéria készítő, szerelő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés, tehetséggondozás

006 Budapesti Gépészeti SZC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1204 Budapest XX. kerület, Török Flóris utca 89

1204 Budapest XX. kerület, Török Flóris utca 89postázási cím:

Szakgimnázium

0180 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus; megjegyzés: hiányszakma

0181 szakgimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus; megjegyzés: hiányszakma

0182 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: mechatronikai technikus

0184 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: műszaki informatikus

0186 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: műszaki informatikus

0188 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; környezetvédelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: környezetvédelmi technikus

Szakközépiskola

0190 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hegesztő; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, hiányszakma, ösztöndíj, tanulószerződés

0192 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: épület- és szerkezetlakatos; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, hiányszakma, ösztöndíj, tanulószerződés

0194 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnika-elektronika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektromechanikai műszerész; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

007 Budapesti Gépészeti SZC Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki Szakgimnáziuma

1095 Budapest IX. kerület, Mester utca 60-62

1095 Budapest IX. kerület, Mester utca 60-62postázási cím:

Szakgimnázium

0211 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: autószerelő; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 31: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 31. oldal

0212 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: autószerelő; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

008 Budapesti Gépészeti SZC Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1195 Budapest XIX. kerület, Üllői út 303

1195 Budapest XIX. kerület, Üllői út 303postázási cím:

Szakgimnázium

0101 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0102 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0103 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: CAD-CAM informatikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0104 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0105 szakgimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- német két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0106 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

Szakközépiskola

0111 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépi forgácsoló; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0112 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: ipari gépész; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0113 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szerszámkészítő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

011 Budapesti Gépészeti SZC Katona József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Felnőttoktatási Gimnáziuma

1138 Budapest XIII. kerület, Váci út 107

1138 Budapest XIII. kerület, Váci út 107postázási cím:

Szakgimnázium

0251 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; ügyvitel ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: irodai titkár

0253 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus

0254 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gazdasági informatikus

0255 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gazdasági informatikus

012 Budapesti Gépészeti SZC Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma

1211 Budapest XXI. kerület, Kossuth Lajos utca 12

1211 Budapest XXI. kerület, Kossuth Lajos utca 12postázási cím:

Szakgimnázium

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: repülőgép-szerelő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0003 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: autóelektronikai műszerész; megjegyzés: haladó angol, kezdő angol, kollégiumi elhelyezés biztosított

0004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: avionikus; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 32: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest32. oldal

0011 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: légi közlekedésüzemvitel-ellátó; megjegyzés: haladó angol, kezdő angol, kollégiumi elhelyezés biztosított

0012 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: repülőgép-szerelő; megjegyzés: haladó angol, kezdő angol, kollégiumi elhelyezés biztosított

014 Budapesti Gépészeti SZC Magyar Hajózási Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1131 Budapest XIII. kerület, Jász utca 155

1131 Budapest XIII. kerület, Jász utca 155postázási cím:

Szakgimnázium

0162 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hajózási technikus

0163 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hajózási technikus

0164 szakgimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hajózási technikus; megjegyzés: idegen nyelvből emelt óraszám

0165 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedésgépész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hajózási technikus; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

Szakközépiskola

0171 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hajós szakmunkás

0172 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kishajóépítő, -karbantartó

015 Budapesti Gépészeti SZC Mechatronikai Szakgimnáziuma

1118 Budapest XI. kerület, Rétköz utca 39

1118 Budapest XI. kerület, Rétköz utca 39postázási cím:

Szakgimnázium

0140 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; villamosipar és elektronika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: automatikai technikus

0141 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; villamosipar és elektronika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai technikus

0143 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: mechatronikai technikus

017 Budapesti Gépészeti SZC Öveges József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Beregszász Úti Telephelye

1118 Budapest XI. kerület, Beregszász út 10

1118 Budapest XI. kerület, Beregszász út 10postázási cím:

Szakgimnázium

0121 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0122 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; villamosipar és elektronika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai technikus; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0123 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; környezetvédelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: környezetvédelmi technikus; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

Szakközépiskola

0131 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: motorkerékpár-szerelő; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0132 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 33: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 33. oldal

0133 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnika-elektronika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: villanyszerelő; megjegyzés: hiányszakma, iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0134 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépi forgácsoló; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

018 Budapesti Gépészeti SZC Szily Kálmán Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

1097 Budapest IX. kerület, Timót utca 3

1097 Budapest IX. kerület, Timót utca 3postázási cím:

Szakgimnázium

0221 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0222 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: műszaki informatikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kollégiumi elhelyezés biztosított

0223 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; távközlés ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kollégiumi elhelyezés biztosított

0224 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, hiányszakma, iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0225 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; épületgépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: épületgépész technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

Szakközépiskola

0229 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított, tanulószerződés

0230 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított, tanulószerződés

0231 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő; megjegyzés: hiányszakma, kollégiumi elhelyezés biztosított, ösztöndíj, tanulószerződés

0232 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépi forgácsoló; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított, tanulószerződés

0233 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógép-szerelő, karbantartó; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kollégiumi elhelyezés biztosított, tanulószerződés

019 Budapesti Gépészeti SZC Szily Kálmán Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Tolnai Lajos Utcai Telephelye

1084 Budapest VIII. kerület, Tolnai Lajos utca 4-10

1097 Budapest IX. kerület, Timót utca 3postázási cím:

Szakgimnázium

0227 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; nyomdaipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: nyomdaipari technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0228 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; nyomdaipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kiadványszerkesztő technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

Szakközépiskola

0234 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; nyomdaipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: könyvkötő-nyomtatványfeldolgozó; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított, tanulószerződés

OM azonosító:

Budapesti Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium

1134 Budapest XIII. kerület, Huba utca 6.

102783

002 Budapesti Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium

1134 Budapest XIII. kerület, Huba utca 6.

1134 Budapest XIII. kerület, Huba utca 6.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 34: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest34. oldal

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges

OM azonosító:

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum

1211 Budapest XXI. kerület, Tanműhely köz 7

203032

004 Budapesti Komplex SZC Erzsébet Királyné Szépészeti Szakgimnáziuma

1203 Budapest XX. kerület, Kossuth Lajos utca 35

1203 Budapest XX. kerület, Kossuth Lajos utca 35postázási cím:

Szakgimnázium

0151 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: fodrász; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

0152 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kozmetikus; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

006 Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1149 Budapest XIV. kerület, Egressy út 36

1149 Budapest XIV. kerület, Egressy út 36postázási cím:

Szakgimnázium

0211 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: faipari technikus

Szakközépiskola

0219 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kárpitos

0220 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: asztalos

007 Budapesti Komplex SZC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma

1041 Budapest IV. kerület, Deák Ferenc utca 40

1041 Budapest IV. kerület, Deák Ferenc utca 40postázási cím:

Szakgimnázium

0271 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: faipari technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

0272 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: dekoratőr; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

008 Budapesti Komplex SZC Mándy Iván Szakközépiskolája és Szakiskolája

1089 Budapest VIII. kerület, Elnök utca 3

1089 Budapest VIII. kerület, Elnök utca 3postázási cím:

Szakközépiskola

0301 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: cukrász

0302 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács

0303 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pincér

0304 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: eladó

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 35: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 35. oldal

009 Budapesti Komplex SZC Mándy Iván Szakközépiskolája és Szakiskolája Róbert Károly Körúti Telephelye

1134 Budapest XIII. kerület, Róbert Károly körút 49-51

1134 Budapest XIII. kerület, Róbert Károly körút 49-51postázási cím:

Szakiskola

0305 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátó eladó

0306 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; ügyvitel szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógépes adatrögzítő

0307 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: asztalosipari szerelő

0308 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szobafestő

0309 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: konyhai kisegítő

0310 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: élelmiszer-, vegyiáru eladó

0311 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: bőrtárgy készítő

0312 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: textiltermék-összeállító

0313 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: burkoló

0314 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kőműves

0315 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: családellátó

010 Budapesti Komplex SZC Modell Divatiskolája, Iparművészeti, Ruha- és Bőripari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1133 Budapest XIII. kerület, Vág utca 12-14

1133 Budapest XIII. kerület, Vág utca 12-14postázási cím:

Szakgimnázium

3500 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: ruhaipari technikus

3510 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: divat- és stílustervező

3520 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: grafikus

3530 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: idegenvezető

3540 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pedagógia ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pedagógiai- és családsegítő munkatárs

Szakközépiskola

3560 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: női szabó

3570 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: bőrdíszműves

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 36: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest36. oldal

012 Budapesti Komplex SZC Pogány Frigyes Szakgimnáziuma

1183 Budapest XVIII. kerület, Thököly út 11

1183 Budapest XVIII. kerület, Thököly út 11postázási cím:

Szakgimnázium

0401 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő

0402 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; sport ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: fitness-wellness instruktor

013 Budapesti Komplex SZC Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Szakgimnáziuma

1087 Budapest VIII. kerület, Mosonyi utca 6

1087 Budapest VIII. kerület, Mosonyi utca 6postázási cím:

Szakgimnázium

0451 szakgimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- német két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építőipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: magasépítő technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, hiányszakma, iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

0452 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építőipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: magasépítő technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, hiányszakma, iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

0453 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv, informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építőipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: magasépítő technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, hiányszakma, iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

0454 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építőipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: mélyépítő technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

015 Budapesti Komplex SZC Újbudai Szakiskolája

1119 Budapest XI. kerület, Leiningen utca 27-35

1119 Budapest XI. kerület, Leiningen utca 27-35postázási cím:

Szakiskola

0500 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: asztalos

0501 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: burkoló

0502 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: épület- és szerkezetlakatos

0503 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kárpitos

0504 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: festő, mázoló, tapétázó

0505 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kőműves

0506 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népi kézműves (szőnyegszövő szakmairány)

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 37: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 37. oldal

0507 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: női szabó

0508 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács

0509 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szárazépítő

0510 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: lakástextil-készítő

0511 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: asztalosipari szerelő

0512 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: családellátó

0513 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: élelmiszer-, vegyiáru eladó

0514 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: parkgondozó

0515 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; ügyvitel szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógépes adatrögzítő

0516 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: virágkötő

0517 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: textiltermék-összeállító

0518 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egyéb szolgáltatások szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: intézménytakarító

0519 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: bolti hentes

0520 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: faiskolai kertész

0521 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kerti munkás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 38: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest38. oldal

016 Budapesti Komplex SZC Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

1211 Budapest XXI. kerület, Tanműhely köz 7

1211 Budapest XXI. kerület, Tanműhely köz 7postázási cím:

Szakgimnázium

0550 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; rendészet és közszolgálat ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: közszolgálati ügyintéző; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0552 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított, ösztöndíj

0554 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: mechatronikai technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0556 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; villamosipar és elektronika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0558 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0562 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: CAD-CAM informatikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0564 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gazdasági informatikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0566 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: műszaki informatikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0567 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: IT mentor; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0568 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

Szakközépiskola

0570 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnika-elektronika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai műszerész; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított, tanulószerződés

0572 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnika-elektronika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: villanyszerelő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, hiányszakma, kollégiumi elhelyezés biztosított

0576 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépi forgácsoló; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított, tanulószerződés

0578 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: járműipari fémalkatrész-gyártó; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított, tanulószerződés

0584 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógép-szerelő, karbantartó; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0586 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; rendészet, honvédelem és közszolgálat szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: rendészeti őr; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

017 Budapesti Komplex SZC Ybl Miklós Építőipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1149 Budapest XIV. kerület, Várna utca 21/b

1149 Budapest XIV. kerület, Várna utca 21/bpostázási cím:

Szakgimnázium

0601 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építőipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: magasépítő technikus

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 39: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 39. oldal

Szakközépiskola

0603 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: ács

0604 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: bádogos

0605 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: festő, mázoló, tapétázó

0606 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: burkoló

0607 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kőfaragó, műköves és épületszobrász

0608 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kőműves

0609 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szárazépítő

0610 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: tetőfedő

OM azonosító:

Budapesti Montessori Általános Iskola és Gimnázium

1203 Budapest XX. kerület, Kálmán utca 15.

200518

002 Budapesti Montessori Általános Iskola és Gimnázium

1203 Budapest XX. kerület, Kálmán utca 15.

1203 Budapest XX. kerület, Kálmán utca 15.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: tehetséggondozás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám informatika, mozgóképkultúra és médiaismeret, művészettörténet, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; megjegyzés: média tanulmányi terület, tehetséggondozás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: sportlap szükséges, tehetséggondozás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

OM azonosító:

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum

1146 Budapest XIV. kerület, Thököly út 48-54

203058

002 Budapesti Műszaki SZC Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakgimnáziuma

1032 Budapest III. kerület, Bécsi út 134

1032 Budapest III. kerület, Bécsi út 134postázási cím:

Szakgimnázium

0023 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv, fizika, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0024 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv, fizika, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0025 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), fizika, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 40: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest40. oldal

003 Budapesti Műszaki SZC Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma

1134 Budapest XIII. kerület, Váci út 21

1134 Budapest XIII. kerület, Váci út 21postázási cím:

Szakgimnázium

0031 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; villamosipar és elektronika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai technikus

0032 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: műszaki informatikus

0033 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; villamosipar és elektronika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai technikus

0034 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő

005 Budapesti Műszaki SZC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakgimnáziuma

1149 Budapest XIV. kerület, Egressy út 71

1149 Budapest XIV. kerület, Egressy út 71postázási cím:

Szakgimnázium

0051 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; villamosipar és elektronika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai technikus; megjegyzés: hiányszakma, katonai alapismeret tantárgy oktatása

0052 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető; megjegyzés: katonai alapismeret tantárgy oktatása

0053 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; testnevelés tanulmányi terület; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további testnevelési képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; sport ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: fitness-wellness instruktor; megjegyzés: katonai alapismeret tantárgy oktatása

0054 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; testnevelés tanulmányi terület; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további testnevelési képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; sport ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: sportedző (a sportág megjelölésével); megjegyzés: együttműködés az MFA labdarúgó szakosztállyal

0055 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető; megjegyzés: katonai alapismeret tantárgy oktatása

0056 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; villamosipar és elektronika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai technikus; megjegyzés: hiányszakma, katonai alapismeret tantárgy oktatása

007 Budapesti Műszaki SZC Neumann János Számítástechnikai Szakgimnáziuma

1144 Budapest XIV. kerület, Kerepesi út 124

1144 Budapest XIV. kerület, Kerepesi út 124postázási cím:

Szakgimnázium

0071 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), beszédfogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0072 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), matematika, mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kollégiumi elhelyezés biztosított, média tanulmányi terület, tehetséggondozás

0073 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol célnyelvi civilizáció, angol nyelv, informatika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0074 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 41: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 41. oldal

008 Budapesti Műszaki SZC Pataky István Híradásipari és Informatikai Szakgimnáziuma

1101 Budapest X. kerület, Salgótarjáni út 53/b

1101 Budapest X. kerület, Salgótarjáni út 53/bpostázási cím:

Szakgimnázium

0081 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; távközlés ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, idegen nyelvből emelt óraszám, iskolai tanműhely biztosított

0082 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; távközlés ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, idegen nyelvből emelt óraszám, iskolai tanműhely biztosított

0083 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, idegen nyelvből emelt óraszám, iskolai tanműhely biztosított

0084 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, idegen nyelvből emelt óraszám, iskolai tanműhely biztosított

009 Budapesti Műszaki SZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziuma

1146 Budapest XIV. kerület, Thököly út 48-54

1146 Budapest XIV. kerület, Thököly út 48-54postázási cím:

Szakgimnázium

0091 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vegyész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vegyész

0092 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vegyész ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vegyész technikus; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

0093 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; környezetvédelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: környezetvédelmi technikus; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

0094 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (aliglátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő

0095 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető

010 Budapesti Műszaki SZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnáziuma

1097 Budapest IX. kerület, Gyáli út 22

1097 Budapest IX. kerület, Gyáli út 22postázási cím:

Szakgimnázium

0101 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás fizika, matematika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; távközlés ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: távközlési technikus; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, természettudományos tárgyakból emelt óraszám

0102 szakgimnázium; 9/AJTP évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP); emelt szintű oktatás fizika, matematika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel az AJTP tehetségbeválogatáson szerzett minősítés, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; távközlés ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: távközlési technikus; megjegyzés: kötelező kollégiumi elhelyezés, tehetséggondozás, természettudományos tárgyakból emelt óraszám

0103 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv, fizika, matematika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; távközlés ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető; megjegyzés: katonai alapismeret tantárgy oktatása, kollégiumi elhelyezés biztosított, természettudományos tárgyakból emelt óraszám

011 Budapesti Műszaki SZC Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1023 Budapest II. kerület, Lajos utca 1-5

1023 Budapest II. kerület, Lajos utca 1-5postázási cím:

Szakgimnázium

0111 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; rendészet és közszolgálat ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: közszolgálati ügyintéző

0112 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; környezetvédelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: környezetvédelmi technikus

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 42: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest42. oldal

0113 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vegyipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: műanyagfeldolgozó technikus

0114 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vízügy ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vízgazdálkodó technikus

0115 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; honvédelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: honvédelmi igazgatási ügyintéző

Szakközépiskola

1111 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vízügy szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vízügyi szakmunkás

1112 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vegyipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: műanyagfeldolgozó

1113 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vegyipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: formacikk-gyártó

1114 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vegyipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: ipari gumitermék előállító

1115 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vegyipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: abroncsgyártó

1116 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógép-szerelő, karbantartó

1117 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; rendészet, honvédelem és közszolgálat szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: rendészeti őr

012 Budapesti Műszaki SZC Trefort Ágoston Két Tanítási Nyelvű Szakgimnáziuma

1191 Budapest XIX. kerület, Kossuth tér 12

1191 Budapest XIX. kerület, Kossuth tér 12postázási cím:

Szakgimnázium

0121 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol célnyelvi civilizáció, informatika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0122 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; villamosipar és elektronika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, gyakorlati hely biztosított

0124 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; villamosipar és elektronika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, gyakorlati hely biztosított

0128 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: műszaki informatikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám

013 Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1041 Budapest IV. kerület, Görgey Artúr út 26

1041 Budapest IV. kerület, Görgey Artúr út 26postázási cím:

Szakgimnázium

1301 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; villamosipar és elektronika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai technikus

1302 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; villamosipar és elektronika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai technikus

1303 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 43: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 43. oldal

1304 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető

1305 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető

1306 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus

1307 szakgimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- német két tanítási nyelvű iskolai oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus

1308 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépgyártástechnológiai technikus

Szakközépiskola

1309 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnika-elektronika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai műszerész

1310 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépi forgácsoló

015 Budapesti Műszaki SZC Verebély László Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1139 Budapest XIII. kerület, Üteg utca 15

1139 Budapest XIII. kerület, Üteg utca 15postázási cím:

Szakgimnázium

0151 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; villamosipar és elektronika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: erősáramú elektrotechnikus; megjegyzés: katonai alapismeret tantárgy oktatása

0152 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő; megjegyzés: katonai alapismeret tantárgy oktatása

0153 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; rendészet és közszolgálat ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: közszolgálati ügyintéző; megjegyzés: katonai alapismeret tantárgy oktatása

Szakközépiskola

0154 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnika-elektronika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: villanyszerelő; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, hiányszakma, katonai alapismeret tantárgy oktatása, ösztöndíj

0155 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógép-szerelő, karbantartó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, katonai alapismeret tantárgy oktatása, tanulószerződés

016 Budapesti Műszaki SZC Wesselényi Miklós Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1149 Budapest XIV. kerület, Várna utca 23

1149 Budapest XIV. kerület, Várna utca 23postázási cím:

Szakgimnázium

0160 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: műszaki informatikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

0161 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; villamosipar és elektronika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

0162 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; hang-, film és színháztechnika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hangmester; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 44: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest44. oldal

Szakközépiskola

0163 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógép-szerelő, karbantartó; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

0164 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; elektrotechnika-elektronika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: elektronikai műszerész; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

OM azonosító:

Budapesti Nemzetközi Iskola-International School of Budapest és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium

1121 Budapest XII. kerület, Konkoly-Thege út 21.

035019

001 Budapesti Nemzetközi Iskola-International School of Budapest és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium

1121 Budapest XII. kerület, Konkoly-Thege út 21.

1121 Budapest XII. kerület, Konkoly-Thege út 21.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: középhaladó angol

0003 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: választható magyar mint idegen nyelv tantárgy

OM azonosító:

Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrum

1134 Budapest XIII. kerület, Huba utca 7

203078

002 Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Bókay János Szakgimnáziuma

1086 Budapest VIII. kerület, Csobánc utca 1

1086 Budapest VIII. kerület, Csobánc utca 1postázási cím:

Szakgimnázium

0201 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorló ápoló; megjegyzés: hiányszakma

0202 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: fogászati asszisztens

0203 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (aliglátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; sport ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: fitness-wellness instruktor; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

0204 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pedagógia ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pedagógiai- és családsegítő munkatárs; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

Szakközépiskola

0205 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális szolgáltatások szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális gondozó és ápoló; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

003 Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Dobos C. József Szakképző Iskolája

1134 Budapest XIII. kerület, Huba utca 7

1134 Budapest XIII. kerület, Huba utca 7postázási cím:

Szakgimnázium

0301 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv, matematika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, középhaladó angol, középhaladó német

0303 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak), angol nyelv, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, haladó angol

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 45: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 45. oldal

0304 szakgimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak), matematika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, haladó német

Szakközépiskola

0306 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; emelt óraszám gazdasági ismeretek tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pincér; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés

0307 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; emelt óraszám gazdasági ismeretek tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés

0308 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; emelt óraszám gazdasági ismeretek tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: cukrász; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés

005 Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Giorgio Perlasca Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1106 Budapest X. kerület, Maglódi út 8

1106 Budapest X. kerület, Maglódi út 8postázási cím:

Szakgimnázium

0501 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, kezdő angol, kezdő német

0502 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kezdő angol, kezdő német

Szakközépiskola

0503 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, kezdő angol, kezdő német

0504 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: cukrász; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, kezdő angol, kezdő német, iskolai tanműhely és tankert biztosított

0505 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pincér; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, kezdő angol, kezdő német

006 Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Gundel Károly Szakképző Iskolája

1097 Budapest IX. kerület, Ecseri út 7

1097 Budapest IX. kerület, Ecseri út 7postázási cím:

Szakgimnázium

0601 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: idegenvezető

0602 szakgimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező

0603 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező

0604 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező

0605 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 46: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest46. oldal

0606 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő

Szakközépiskola

0607 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pincér

0608 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pincér

008 Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1083 Budapest VIII. kerület, Ludovika tér 1

1083 Budapest VIII. kerület, Ludovika tér 1postázási cím:

Szakgimnázium

0801 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kisgyermekgondozó, -nevelő

0802 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pedagógia ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyógypedagógiai segítő munkatárs

0803 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorló ápoló

Szakközépiskola

0804 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális szolgáltatások szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális gondozó és ápoló

009 Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája

1194 Budapest XIX. kerület, Csengő utca 1

1194 Budapest XIX. kerület, Csengő utca 1postázási cím:

Szakgimnázium

9001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorló ápoló; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított

9002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kisgyermekgondozó, -nevelő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított

Szakközépiskola

9003 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális szolgáltatások szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális gondozó és ápoló; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított

010 Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Szamos Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

1212 Budapest XXI. kerület, Petőfi tér 1

1212 Budapest XXI. kerület, Petőfi tér 1postázási cím:

Szakgimnázium

0011 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

011 Budapesti Vendéglátóipari és Humán SZC Szamos Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Mansfeld Péter Utcai Telephelye

1211 Budapest XXI. kerület, Mansfeld Péter utca 25

1212 Budapest XXI. kerület, Petőfi tér 1postázási cím:

Szakközépiskola

0001 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: cukrász; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés

0003 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pincér

0004 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 47: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 47. oldal

OM azonosító:

Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium

1056 Budapest V. kerület, Irányi utca 3.

034894

001 Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium

1056 Budapest V. kerület, Irányi utca 3.

1056 Budapest V. kerület, Irányi utca 3.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám, kötelező hittanoktatás

Szakgimnázium

0011 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: egyházzenész II. (kántor-énekvezető szakmairány); megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

0012 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: egyházzenész II. (kántor-kórusvezető szakmairány); megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

0013 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: egyházzenész II. (kántor-orgonista szakmairány); megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

0021 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (hangkultúra szakmairány); megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

0022 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: fafúvós szakmairány); megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

0023 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: rézfúvós szakmairány); megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

0024 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: húros/vonós szakmairány); megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

0025 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: billentyűs, ütős szakmairány); megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

0026 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (magánénekes szakmairány); megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

0031 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népzenész II. (népi énekes szakmairány); megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

0032 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népzenész II. (népzenész: fafúvós szakmairány); megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

0033 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népzenész II. (népzenész: húros/vonós szakmairány); megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 48: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest48. oldal

OM azonosító:

Budapesti Zsidó Hitközség Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1145 Budapest XIV. kerület, Laky Adolf utca 38-40.

064887

001 Budapesti Zsidó Hitközség Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

1145 Budapest XIV. kerület, Laky Adolf utca 38-40.

1145 Budapest XIV. kerület, Laky Adolf utca 38-40.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): héber; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, csoportbontás

OM azonosító:

Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

1223 Budapest XXII. kerület, Kápolna utca 2-4.

038436

001 Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

1223 Budapest XXII. kerület, Kápolna utca 2-4.

1223 Budapest XXII. kerület, Kápolna utca 2-4.postázási cím:

Szakiskola

0001 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, halmozottan fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; ügyvitel szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógépes adatrögzítő

0002 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, halmozottan fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; ügyvitel szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógépes adatrögzítő

OM azonosító:

Budenz József Alapítványi Gimnázium

1021 Budapest II. kerület, Budenz utca 20-22.

035315

001 Budenz József Alapítványi Gimnázium

1021 Budapest II. kerület, Budenz utca 20-22.

1021 Budapest II. kerület, Budenz utca 20-22.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: emberismeret oktatása, kezdő német, kezdő spanyol

OM azonosító:

Budenz József Általános Iskola és Gimnázium

1021 Budapest II. kerület, Budenz József utca 20-22.

034802

001 Budenz József Általános Iskola és Gimnázium

1021 Budapest II. kerület, Budenz József utca 20-22.

1021 Budapest II. kerület, Budenz József utca 20-22.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

OM azonosító:

Burattino Általános, Közép- és Szakképző Iskola, Gyermekotthon

1212 Budapest XXI. kerület, Táncsics Mihály utca 27-29.

035187

001 Burattino Általános, Közép- és Szakképző Iskola, Gyermekotthon

1212 Budapest XXI. kerület, Táncsics Mihály utca 27-29.

1212 Budapest XXI. kerület, Táncsics Mihály utca 27-29.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): orosz; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

OM azonosító:

Comenius Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

1195 Budapest XIX. kerület, József Attila utca 74.

100569

002 Comenius Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

1195 Budapest XIX. kerület, József Attila utca 74.

1195 Budapest XIX. kerület, József Attila utca 74.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: mentorrendszer

Szakgimnázium

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; szociális ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális asszisztens; megjegyzés: mentorrendszer

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; szociális ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kisgyermekgondozó, -nevelő; megjegyzés: mentorrendszer

0004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: grafikus; megjegyzés: mentorrendszer

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 49: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 49. oldal

0005 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; hang-, film és színháztechnika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: színháztechnikus, szcenikus; megjegyzés: mentorrendszer

0006 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: IT mentor; megjegyzés: mentorrendszer

0007 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; építőipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: magasépítő technikus; megjegyzés: mentorrendszer

0008 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; könnyűipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: textilipari technikus; megjegyzés: mentorrendszer

0009 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: üzleti szolgáltatási munkatárs; megjegyzés: mentorrendszer

0010 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: logisztikai és szállítmányozási ügyintéző; megjegyzés: mentorrendszer

0011 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő; megjegyzés: mentorrendszer

Szakközépiskola

0012 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; szociális szolgáltatások szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális gondozó és ápoló; megjegyzés: mentorrendszer

0013 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kőműves ; megjegyzés: mentorrendszer

0014 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: női szabó; megjegyzés: mentorrendszer

OM azonosító:

Corvin Mátyás Gimnázium

1165 Budapest XVI. kerület, Mátyás király tér 4.

035281

001 Corvin Mátyás Gimnázium

1165 Budapest XVI. kerület, Mátyás király tér 4.

1165 Budapest XVI. kerület, Mátyás király tér 4.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Középiskola

1143 Budapest XIV. kerület, Őrnagy utca 5-7.

200346

001 Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Középiskola

1143 Budapest XIV. kerület, Őrnagy utca 5-7.

1143 Budapest XIV. kerület, Őrnagy utca 5-7.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges

OM azonosító:

Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium

1027 Budapest II. kerület, Medve utca 5-7.

034799

001 Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium

1027 Budapest II. kerület, Medve utca 5-7.

1027 Budapest II. kerület, Medve utca 5-7.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, média tanulmányi terület

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, sportlap szükséges

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 50: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest50. oldal

0003 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám, média tanulmányi terület

0004 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám, sportlap szükséges

OM azonosító:

Deák Téri Evangélikus Gimnázium

1052 Budapest V. kerület, Sütő utca 1.

035321

001 Deák Téri Evangélikus Gimnázium

1052 Budapest V. kerület, Sütő utca 1.

1052 Budapest V. kerület, Sütő utca 1.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, matematika, német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, biológia, ének-zene, matematika, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: idegen nyelvből emelt óraszám, kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: haladó angol, kollégiumi elhelyezés biztosított, kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: haladó német, kollégiumi elhelyezés biztosított, kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia tantárgy(ak)ból; emelt óraszám biológia, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás

OM azonosító:

Dió Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium

1098 Budapest IX. kerület, Friss utca 2.

038414

002 Dió Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium

1098 Budapest IX. kerület, Friss utca 2.

1098 Budapest IX. kerület, Friss utca 2.postázási cím:

Készségfejlesztő iskola

0001 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; háztartástan - életvitel, udvaros; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

OM azonosító:

Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium

1142 Budapest XIV. kerület, Rákospatak utca 101.

038427

003 Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium Újváros park 1. Telephelye

1144 Budapest XIV. kerület, Újváros park 1.

1144 Budapest XIV. kerület, Újváros park 1.postázási cím:

Szakiskola

0001 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, halmozottan fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; ügyvitel szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógépes adatrögzítő; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0002 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, halmozottan fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népi kézműves (szőnyegszövő szakmairány); megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0003 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, halmozottan fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kerékpárszerelő; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0004 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szobafestő; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 51: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 51. oldal

Készségfejlesztő iskola

0005 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, halmozottan fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; árufeltöltő, háztartástan - életvitel, irodatechnikai eszközök használata, palántanevelő, szövött-tárgy készítő, udvaros; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

OM azonosító:

ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

1053 Budapest V. kerület, Papnövelde utca 4-6.

035229

001 ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

1053 Budapest V. kerület, Papnövelde utca 4-6.

1053 Budapest V. kerület, Papnövelde utca 4-6.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás fizika, matematika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám fizika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, fizika, kémia tantárgy(ak)ból; emelt óraszám biológia, fizika, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás, természettudományos tárgyakból emelt óraszám

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, fizika, kémia tantárgy(ak)ból; emelt óraszám biológia, fizika, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): latin; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás, természettudományos tárgyakból emelt óraszám

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás magyar nyelv és irodalom, társadalomismeret , történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, társadalomismeret , történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): orosz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0006 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: tehetséggondozás

OM azonosító:

ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület, Cházár András utca 10.

037802

001 ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium

1146 Budapest XIV. kerület, Cházár András utca 10.

1146 Budapest XIV. kerület, Cházár András utca 10.postázási cím:

Gimnázium

6100 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

6200 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

6300 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

8100 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

8200 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

8300 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium

1088 Budapest VIII. kerület, Trefort utca 8.

035279

001 ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium

1088 Budapest VIII. kerület, Trefort utca 8.

1088 Budapest VIII. kerület, Trefort utca 8.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, francia nyelv, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, spanyol nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, kínai, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: tehetséggondozás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 52: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest52. oldal

OM azonosító:

Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskola

1073 Budapest VII. kerület, Kertész utca 30.

201491

001 Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskola

1073 Budapest VII. kerület, Kertész utca 30.

1073 Budapest VII. kerület, Kertész utca 30.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorlatos színész (színházi és filmszínész szakmairány)

OM azonosító:

Európa 2000 Középiskola

1143 Budapest XIV. kerület, Gizella út 42-44.

035506

001 Európa 2000 Középiskola

1143 Budapest XIV. kerület, Gizella út 42-44.

1143 Budapest XIV. kerület, Gizella út 42-44.postázási cím:

Gimnázium

0405 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, német, spanyol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0502 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, német, spanyol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, tehetséggondozás

0503 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám utazás és turizmus tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, német, spanyol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám,

0504 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, német, spanyol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, tehetséggondozás, Vállalkozzunk! kerettanterv

0505 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, német, spanyol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0601 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, tehetséggondozás

0605 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0801 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám, tehetséggondozás

0805 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Európa Alapítvány Középfokú Intézet (EAKI)Gimnázium

1136 Budapest XIII. kerület, Balzac utca 7.

035313

001 Európa Alapítvány Középfokú Intézet (EAKI)Gimnázium

1136 Budapest XIII. kerület, Balzac utca 7.

1136 Budapest XIII. kerület, Balzac utca 7.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

OM azonosító:

Európai Roma Nemzetiségi Szakgimnázium, Általános Iskola, Szakközépiskola és Szakiskola

1119 Budapest XI. kerület, Rátz László utca 3-7.

035484

001 Európai Roma Nemzetiségi Szakgimnázium, Általános Iskola, Szakközépiskola és Szakiskola

1119 Budapest XI. kerület, Rátz László utca 3-7.

1119 Budapest XI. kerület, Rátz László utca 3-7.postázási cím:

Szakgimnázium

1001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; cigány nemzetiségi nevelés-oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): lovári; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, kezdő angol, tehetséggondozás

1002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; cigány nemzetiségi nevelés-oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): lovári; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

Szakiskola

1003 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): lovári; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: élelmiszer-, vegyiáru eladó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 53: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 53. oldal

OM azonosító:

Facultas Humán Gimnázium

1078 Budapest VII. kerület, Hernád út 42-46

200304

001 Facultas Humán Gimnázium

1078 Budapest VII. kerület, Hernád út 42-46

1078 Budapest VII. kerület, Hernád út 42-46postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

OM azonosító:

Fekete István Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

1126 Budapest XII. kerület, Orbánhegyi út 7.

038420

001 Fekete István Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

1126 Budapest XII. kerület, Orbánhegyi út 7.

1126 Budapest XII. kerület, Orbánhegyi út 7.postázási cím:

Szakiskola

0001 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; ügyvitel szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógépes adatrögzítő; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

OM azonosító:

Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium

1096 Budapest IX. kerület, Telepy utca 17.

035283

001 Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium

1096 Budapest IX. kerület, Telepy utca 17.

1096 Budapest IX. kerület, Telepy utca 17.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: belügyi rendészeti ismeretek tantárgy oktatása

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges; megjegyzés: sportlap szükséges

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges; megjegyzés: FTC-s, vagy válogatott sportolók részére

OM azonosító:

FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ, Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

1106 Budapest X. kerület, Maglódi út 4/b.

035385

001 FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ, Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

1106 Budapest X. kerület, Maglódi út 4/b.

1106 Budapest X. kerület, Maglódi út 4/b.postázási cím:

Szakgimnázium

0011 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: élelmiszeripari technikus; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, kezdő angol, kollégiumi elhelyezés biztosított

0012 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; környezetvédelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: környezetvédelmi technikus; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

Szakközépiskola

0030 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: húsipari termékgyártó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, hiányszakma, iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított

0031 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: tartósítóipari szakmunkás; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, kezdő angol, kollégiumi elhelyezés biztosított

0032 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, kezdő angol, kollégiumi elhelyezés biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 54: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest54. oldal

003 FM KASZK-Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnáziuma és Kollégiuma

1149 Budapest XIV. kerület, Mogyoródi út 56-60.

1149 Budapest XIV. kerület, Mogyoródi út 56-60.postázási cím:

Szakgimnázium

0018 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kertészet és parképítés ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: parképítő és fenntartó technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, katonai alapismeret tantárgy oktatása, kollégiumi elhelyezés biztosított

0020 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; földmérés ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: földmérő, földügyi és térinformatikai technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, katonai alapismeret tantárgy oktatása, kollégiumi elhelyezés biztosított

Az intézménynek feladatellátási helye(i) található(k) még Pest megyé(k)ben.

OM azonosító:

Forrai Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium a Magyarországi Metodista Egyház Fenntartásában

1139 Budapest XIII. kerület, Lomb utca 41.

035491

001 Forrai Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium a Magyarországi Metodista Egyház Fenntartásában

1139 Budapest XIII. kerület, Lomb utca 41.

1139 Budapest XIII. kerület, Lomb utca 41.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz, spanyol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

0009 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám dráma, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz, spanyol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: tehetséggondozás

0010 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz, spanyol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: média tanulmányi terület

Szakgimnázium

0006 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: dekoratőr; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

0008 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: grafikus; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

OM azonosító:

Garabonciás Médiaművészeti és Táncművészeti Szakgimnázium, Szociális és Számítástechnikai Szakközépiskola, Gimnázium

1074 Budapest VII. kerület, Szövetség utca 35.

102635

001 Garabonciás Médiaművészeti és Táncművészeti Szakgimnázium, Szociális és Számítástechnikai Szakközépiskola, Gimnázium

1074 Budapest VII. kerület, Szövetség utca 35.

1074 Budapest VII. kerület, Szövetség utca 35.postázási cím:

Gimnázium

0123 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, spanyol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

0124 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, spanyol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

Szakgimnázium

0111 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, spanyol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: grafikus; megjegyzés: tehetséggondozás

0112 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, spanyol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: divat- és stílustervező

0113 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, spanyol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: dekoratőr

0114 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, spanyol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: művészeti és médiafotográfus

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 55: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 55. oldal

0115 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, spanyol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; hang-, film és színháztechnika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: mozgókép- és animációkészítő

0116 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; hang-, film és színháztechnika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hangmester

0117 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: táncos II. (kortárs-, modern táncos szakmairány)

0118 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, spanyol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; nyomdaipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kiadványszerkesztő technikus

0119 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, spanyol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szoftverfejlesztő

0120 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető

0121 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális asszisztens

0122 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális szakgondozó

OM azonosító:

Gennaro Verolino Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121 Budapest XII. kerület, Hegyhát út 19.

038421

001 Gennaro Verolino Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121 Budapest XII. kerület, Hegyhát út 19.

1121 Budapest XII. kerület, Hegyhát út 19.postázási cím:

Készségfejlesztő iskola

0001 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre középsúlyos értelmi fogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, halmozottan fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; háztartástan - életvitel, irodatechnikai eszközök használata, kert- és parkápoló, konyhai kisegítő, szövött-tárgy készítő, textil- és fonalmentő, udvaros

OM azonosító:

Gourmand Vendéglátóipari, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium

1165 Budapest XVI. kerület, Veres Péter út 102.

035555

001 Gourmand Vendéglátóipari, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium

1165 Budapest XVI. kerület, Veres Péter út 102.

1165 Budapest XVI. kerület, Veres Péter út 102.postázási cím:

Szakgimnázium

0006 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező

Szakközépiskola

0007 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés

0008 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: cukrász; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

0009 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pincér; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 56: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest56. oldal

002 Gourmand Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola és Gimnázium Telephelye

1165 Budapest XVI. kerület, Veres Péter út 132-134.

1165 Budapest XVI. kerület, Veres Péter út 132-134.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: belügyi rendészeti ismeretek tantárgy oktatása

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: belügyi rendészeti ismeretek tantárgy oktatása

0005 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: belügyi rendészeti ismeretek tantárgy oktatása

OM azonosító:

Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

1048 Budapest IV. kerület, Lakkozó utca 1-5.

202830

001 Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

1048 Budapest IV. kerület, Lakkozó utca 1-5.

1048 Budapest IV. kerület, Lakkozó utca 1-5.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 5 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv A magyar Waldorf-iskolák kerettanterve; művészeti tanulmányi terület; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

OM azonosító:

Gyermekház Iskola

1062 Budapest VI. kerület, Bajza utca 26.

101508

001 Gyermekház Iskola

1062 Budapest VI. kerület, Bajza utca 26.

1062 Budapest VI. kerület, Bajza utca 26.postázási cím:

Gimnázium

0101 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

003 Gyermekház Iskola Virág utcai Telephelye

1041 Budapest IV. kerület, Virág utca 32

1062 Budapest VI. kerület, Bajza utca 26.postázási cím:

Szakiskola

0301 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács

0302 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: cukrász

010 Gyermekház Iskola Váci úti telephelye

1134 Budapest XIII. kerület, Váci út 57-61.

1062 Budapest VI. kerület, Bajza utca 26.postázási cím:

Gimnázium

1001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

Szakiskola

1002 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 57: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 57. oldal

1003 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: cukrász

OM azonosító:

Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma

1147 Budapest XIV. kerület, Cinkotai út 125-137.

038416

001 Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma

1147 Budapest XIV. kerület, Cinkotai út 125-137.

1147 Budapest XIV. kerület, Cinkotai út 125-137.postázási cím:

Szakiskola

0007 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: hallási fogyatékos (sh); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (siket) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; informatika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógépes műszaki rajzoló

0008 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: hallási fogyatékos (sh); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (siket) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; informatika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógép-szerelő, karbantartó

0009 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: hallási fogyatékos (sh); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (siket) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: bőrtárgy készítő

OM azonosító:

Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

1144 Budapest XIV. kerület, Kántorné sétány 1-3.

035326

001 Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

1144 Budapest XIV. kerület, Kántorné sétány 1-3.

1144 Budapest XIV. kerület, Kántorné sétány 1-3.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; horvát nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; horvát nemzetiségi nevelés-oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, földrajz, horvát nemzetiségi népismeret, horvát nemzetiségi nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, tehetséggondozás

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; horvát nemzetiségi nevelés-oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, földrajz, horvát nemzetiségi népismeret, horvát nemzetiségi nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a matematika központi írásbeli vizsga, a helyben készített nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsor eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, tehetséggondozás

OM azonosító:

Humán Intézet Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

1075 Budapest VII. kerület, Károly körút 3/A

036009

006 Humán Intézet Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

1075 Budapest VII. kerület, Károly körút 3/A

1075 Budapest VII. kerület, Károly körút 3/Apostázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás angol nyelv, filozófia, földrajz, japán nyelv, magyar nyelv és irodalom, művészettörténet, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, filozófia, földrajz, japán nyelv, magyar nyelv és irodalom, művészettörténet, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): japán; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

0002 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás filozófia, magyar nyelv és irodalom, művészettörténet, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám filozófia, földrajz, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): latin; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

OM azonosító:

Innovációs Szakmai Továbbképző Iskola Központ és Középiskola

1153 Budapest XV. kerület, Bocskai utca 70-72.

100534

001 Innovációs Szakmai Továbbképző Iskola Központ és Középiskola

1153 Budapest XV. kerület, Bocskai utca 70-72.

1153 Budapest XV. kerület, Bocskai utca 70-72.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám biológia, informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám biológia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 58: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest58. oldal

OM azonosító:

Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium

1097 Budapest IX. kerület, Illatos út 2-4.

035384

001 Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium

1097 Budapest IX. kerület, Illatos út 2-4.

1097 Budapest IX. kerület, Illatos út 2-4.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: grafikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: dekoratőr; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (aliglátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; hang-, film és színháztechnika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: mozgókép- és animációkészítő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: festő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0005 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kerámiaműves; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0006 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: művészeti és médiafotográfus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0007 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szobrász; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

0008 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: üvegműves; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

OM azonosító:

Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület, Táncsics Mihály utca 92.

035255

001 Jedlik Ányos Gimnázium

1212 Budapest XXI. kerület, Táncsics Mihály utca 92.

1212 Budapest XXI. kerület, Táncsics Mihály utca 92.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás természettudomány tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 59: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 59. oldal

0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám, sportlap szükséges

0008 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): latin; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: tehetséggondozás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

OM azonosító:

Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium

1084 Budapest VIII. kerület, Rákóczi tér 4.

035377

001 Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium

1084 Budapest VIII. kerület, Rákóczi tér 4.

1084 Budapest VIII. kerület, Rákóczi tér 4.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: divat- és stílustervező; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: textilműves; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

OM azonosító:

Jerikó Keresztény Humán Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium

1194 Budapest XIX. kerület, Szegfű utca 10.

035312

004 Jerikó Keresztény Humán Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium

1194 Budapest XIX. kerület, Szegfű utca 10.

1194 Budapest XIX. kerület, Szegfű utca 10.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám, kötelező hittanoktatás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

OM azonosító:

Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Általános Iskola,Gimnázium,Szakgimnázium,Szakközépiskola,Alapfokú Művészeti Iskola és Felnőttoktatási Intézmény

1062 Budapest VI. kerület, Bajza utca 53.

102334

003 Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Általános Iskola,Gimnázium,Szakgimnázium,Szakközépiskola,Alapfokú Művészeti Iskola és Felnőttoktatási Intézmény

1062 Budapest VI. kerület, Bajza utca 53.

1062 Budapest VI. kerület, Bajza utca 53.postázási cím:

Gimnázium

3000 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; cigány nemzetiségi nevelés-oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): lovári; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

3100 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; cigány nemzetiségi nevelés-oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): lovári; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

Az intézménynek feladatellátási helye(i) található(k) még Borsod-Abaúj-Zemplén megyé(k)ben.

OM azonosító:

Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium

1043 Budapest IV. kerület, Kassai utca 24/a

203262

001 Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium

1043 Budapest IV. kerület, Kassai utca 24/a

1043 Budapest IV. kerület, Kassai utca 24/apostázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): holland, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): holland, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

Szakgimnázium

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorló ápoló

0004 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorló ápoló

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 60: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest60. oldal

0005 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pedagógia ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyógypedagógiai segítő munkatárs

0006 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (vak), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pedagógia ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyógypedagógiai segítő munkatárs

0007 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kisgyermekgondozó, -nevelő

0008 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kisgyermekgondozó, -nevelő

Szakközépiskola

0009 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális szolgáltatások szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális gondozó és ápoló

OM azonosító:

Karinthy Frigyes Gimnázium

1183 Budapest XVIII. kerület, Thököly utca 7.

035252

001 Karinthy Frigyes Gimnázium

1183 Budapest XVIII. kerület, Thököly utca 7.

1183 Budapest XVIII. kerület, Thököly utca 7.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás biológia, fizika, francia nyelv, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, média tanulmányi terület, tehetséggondozás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0002 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- német két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, francia nyelv, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, orosz nyelv, spanyol nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, tehetséggondozás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, francia nyelv, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, tehetséggondozás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

OM azonosító:

Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület, Közgazdász utca 9-11.

035257

001 Kempelen Farkas Gimnázium

1223 Budapest XXII. kerület, Közgazdász utca 9-11.

1223 Budapest XXII. kerület, Közgazdász utca 9-11.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, informatika, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám földrajz, kémia, társadalomismeret , testnevelés, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, informatika, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám földrajz, kémia, társadalomismeret , testnevelés, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Képesség- és Tehetségfejlesztő Magán Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

8100 Várpalota, Dankó út 16/VII.

038368

031 Képesség- és Tehetségfejlesztő Magán Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium - Budapest, 1114. Villányi út 11-13. alatti telephelye

1114 Budapest XI. kerület, Villányi út 11-13.

1114 Budapest XI. kerület, Villányi út 11-13.postázási cím:

Gimnázium

0021 gimnázium; 6 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Értékközvetítő és képességfejlesztő program 7–12. osztályos kerettanterve; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, tehetséggondozás

0022 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Értékközvetítő és képességfejlesztő program gimnázium – 9–12. osztályos kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, tehetséggondozás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 61: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 61. oldal

0023 gimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Értékközvetítő és képességfejlesztő program gimnázium – 9–12. osztályos kerettanterv; emelt óraszám vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, tehetséggondozás

0024 gimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Értékközvetítő és képességfejlesztő program gimnázium – 9–12. osztályos kerettanterv; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, tehetséggondozás

0025 gimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Értékközvetítő és képességfejlesztő program gimnázium – 9–12. osztályos kerettanterv; emelt óraszám dráma tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, tehetséggondozás

Az intézmény székhelye Veszprém megyében található.

OM azonosító:

Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium - a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája

1093 Budapest IX. kerület, Török Pál utca 1.

035452

001 Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium - a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája

1093 Budapest IX. kerület, Török Pál utca 1.

1093 Budapest IX. kerület, Török Pál utca 1.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; hang-, film és színháztechnika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: mozgókép- és animációkészítő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: művészeti és médiafotográfus; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: grafikus; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: festő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0005 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szobrász; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0006 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kerámiaműves; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0007 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: ötvös; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0008 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: üvegműves; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0009 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: textilműves; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 62: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest62. oldal

0010 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: divat- és stílustervező; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

OM azonosító:

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium

1192 Budapest XIX. kerület, Gutenberg körút 6.

035253

001 Kispesti Deák Ferenc Gimnázium

1192 Budapest XIX. kerület, Gutenberg körút 6.

1192 Budapest XIX. kerület, Gutenberg körút 6.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, magyar nyelv és irodalom, mozgóképkultúra és médiaismeret, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám fizika, informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, média tanulmányi terület

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám fizika, francia nyelv, informatika, kémia, német nyelv, orosz nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, középhaladó angol, természettudományos tárgyakból emelt óraszám

0003 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám fizika, informatika, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, középhaladó angol, második idegen nyelvből emelt óraszám

0004 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; német nemzetiségi nevelés-oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám fizika, informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a matematika központi írásbeli vizsga, a helyben készített nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsor eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó német, második idegen nyelvből emelt óraszám

OM azonosító:

Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium

1191 Budapest XIX. kerület, Simonyi Zsigmond utca 33.

035254

001 Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium

1191 Budapest XIX. kerület, Simonyi Zsigmond utca 33.

1191 Budapest XIX. kerület, Simonyi Zsigmond utca 33.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; spanyol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- spanyol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám spanyol célnyelvi civilizáció, spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő spanyol, középhaladó angol

0002 gimnázium; spanyol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- spanyol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám spanyol célnyelvi civilizáció, spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő német, kezdő spanyol

0003 gimnázium; spanyol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- spanyol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám spanyol célnyelvi civilizáció, spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): orosz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő orosz, kezdő spanyol

OM azonosító:

Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium

1193 Budapest XIX. kerület, Vécsey utca 9-13.

035152

001 Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium

1193 Budapest XIX. kerület, Vécsey utca 9-13.

1193 Budapest XIX. kerület, Vécsey utca 9-13.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 5 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv A magyar Waldorf-iskolák kerettanterve; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): orosz; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

OM azonosító:

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület, Szabadság utca 23.

035327

001 Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

1028 Budapest II. kerület, Szabadság utca 23.

1028 Budapest II. kerület, Szabadság utca 23.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

1022 Budapest II. kerület, Marczibányi tér 1.

035360

001 Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

1022 Budapest II. kerület, Marczibányi tér 1.

1022 Budapest II. kerület, Marczibányi tér 1.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás angol nyelv, ének-zene tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 63: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 63. oldal

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás angol nyelv, dráma tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

OM azonosító:

Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium

1015 Budapest I. kerület, Toldy Ferenc utca 28-30.

035307

001 Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium

1015 Budapest I. kerület, Toldy Ferenc utca 28-30.

1015 Budapest I. kerület, Toldy Ferenc utca 28-30.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

OM azonosító:

Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola

1156 Budapest XV. kerület, Kontyfa utca 5.

035339

001 Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola

1156 Budapest XV. kerület, Kontyfa utca 5.

1156 Budapest XV. kerület, Kontyfa utca 5.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

OM azonosító:

Kovács Pál Baptista Gimnázium

1153 Budapest XV. kerület, Rädda Barnen utca 20.

100537

001 Kovács Pál Baptista Gimnázium

1153 Budapest XV. kerület, Rädda Barnen utca 20.

1153 Budapest XV. kerület, Rädda Barnen utca 20.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: tehetséggondozás

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: tehetséggondozás

OM azonosító:

Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

1107 Budapest X. kerület, Gém utca 5-7.

038418

001 Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

1107 Budapest X. kerület, Gém utca 5-7.

1107 Budapest X. kerület, Gém utca 5-7.postázási cím:

Készségfejlesztő iskola

0001 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján

OM azonosító:

Kőbányai Szent László Gimnázium

1102 Budapest X. kerület, Kőrösi Csoma Sándor út 28-34.

035236

001 Kőbányai Szent László Gimnázium

1102 Budapest X. kerület, Kőrösi Csoma Sándor út 28-34.

1102 Budapest X. kerület, Kőrösi Csoma Sándor út 28-34postázási cím:

Gimnázium

1000 gimnázium; olasz nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- olasz két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás olasz célnyelvi civilizáció, olasz nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, orosz, spanyol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

2000 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol

3000 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: haladó angol, középhaladó angol

4100 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; megjegyzés: haladó angol, középhaladó angol

4200 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó német

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 64: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest64. oldal

5000 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, középhaladó angol

6100 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: haladó angol, középhaladó angol

6200 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, középhaladó angol

OM azonosító:

Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium

1033 Budapest III. kerület, Szentendrei út 83.

102648

001 Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium

1033 Budapest III. kerület, Szentendrei út 83.

1033 Budapest III. kerület, Szentendrei út 83.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, kínai, német, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- német két tanítási nyelvű iskolai oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, kínai, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0003 gimnázium; orosz nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- orosz két tanítási nyelvű iskolai oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): orosz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, kínai, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0011 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, kínai, német, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0012 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- német két tanítási nyelvű iskolai oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, kínai, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium, Általános Iskola és Szakiskola

1089 Budapest VIII. kerület, Dugonics utca 17-21.

038245

004 Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium, Általános Iskola és Szakiskola

1089 Budapest VIII. kerület, Dugonics utca 17-21.

1089 Budapest VIII. kerület, Dugonics utca 17-21.postázási cím:

Gimnázium

0028 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

Szakgimnázium

0020 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított

0021 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: faipari technikus; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

0022 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyógyszertári asszisztens; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

0023 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: ruhaipari technikus; megjegyzés: hiányszakma, iskolai tanműhely biztosított

0024 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális asszisztens; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 65: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 65. oldal

Szakközépiskola

0030 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: cukrász; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, ösztöndíj, tanulószerződés

0031 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, ösztöndíj, tanulószerződés

0032 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pincér; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, ösztöndíj, tanulószerződés

0033 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: asztalos; megjegyzés: hiányszakma, iskolai tanműhely biztosított, ösztöndíj, tanulószerződés

0034 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: női szabó; megjegyzés: hiányszakma, iskolai tanműhely biztosított, ösztöndíj, tanulószerződés

0035 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógép-szerelő, karbantartó; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, ösztöndíj, tanulószerződés

0036 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: festő, mázoló, tapétázó; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, ösztöndíj, tanulószerződés

0037 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szerszámkészítő; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, ösztöndíj, tanulószerződés

0038 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: eladó; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, ösztöndíj, tanulószerződés

0039 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népi kézműves (kosárfonó, fonottbútor készítő szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, ösztöndíj, tanulószerződés

0040 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: burkoló; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, iskolai tanműhely biztosított, ösztöndíj, tanulószerződés

0041 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gépi forgácsoló; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, ösztöndíj, tanulószerződés

Szakiskola

0050 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: élelmiszer-, vegyiáru eladó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

0051 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátó eladó; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 66: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest66. oldal

0052 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátó eladó; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés

0053 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: élelmiszer-, vegyiáru eladó; megjegyzés: tanulószerződés

OM azonosító:

Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium

1096 Budapest IX. kerület, Vendel utca 3.

035464

001 Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium

1096 Budapest IX. kerület, Vendel utca 3.

1096 Budapest IX. kerület, Vendel utca 3.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 6 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv "ILYENEK VAGYUNK" a Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola alternatív kerettanterve; emelt szintű oktatás gazdasági ismeretek, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv "ILYENEK VAGYUNK" a Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola alternatív kerettanterve; emelt szintű oktatás gazdasági ismeretek, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám

OM azonosító:

Kürt Alapítványi Gimnázium

1117 Budapest XI. kerület, Bogdánfy Ödön utca 5/b.

035316

002 Kürt Alapítványi Gimnázium

1117 Budapest XI. kerület, Bogdánfy Ödön utca 5/b.

1117 Budapest XI. kerület, Bogdánfy Ödön utca 5/b.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv "Kürt – A rád szabott iskola"; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, holland, japán, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv "Kürt – A rád szabott iskola"; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, holland, japán, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium

1086 Budapest VIII. kerület, Bauer Sándor utca 6-8.

034923

002 Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium

1086 Budapest VIII. kerület, Bauer Sándor utca 6-8.

1086 Budapest VIII. kerület, Bauer Sándor utca 6-8.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: belügyi rendészeti ismeretek tantárgy oktatása

OM azonosító:

Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

1121 Budapest XII. kerület, Budakeszi út 48.

034905

001 Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

1121 Budapest XII. kerület, Budakeszi út 48.

1121 Budapest XII. kerület, Budakeszi út 48.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, héber, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, mentorrendszer, tehetséggondozás

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, héber, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, mentorrendszer, tehetséggondozás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 67: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 67. oldal

OM azonosító:

Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium, Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola

1081 Budapest VIII. kerület, Bezerédj utca 16/a

203265

001 Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium, Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola

1081 Budapest VIII. kerület, Bezerédj utca 16/a

1081 Budapest VIII. kerület, Bezerédj utca 16/apostázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

Szakgimnázium

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám, haladó angol, kezdő német, tehetséggondozás

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző; megjegyzés: haladó német, idegen nyelvből emelt óraszám, kezdő angol, tehetséggondozás

OM azonosító:

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium

1065 Budapest VI. kerület, Nagymező utca 1.

035301

001 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium

1065 Budapest VI. kerület, Nagymező utca 1.

1065 Budapest VI. kerület, Nagymező utca 1.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: fafúvós szakmairány); megjegyzés: szakmairányok:rézfúvós,húros/vonós,billentyűs,ütős

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): olasz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (magánénekes szakmairány)

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: jazz-zenész II. (jazz zenész: fafúvós szakmairány); megjegyzés: jazz-,népzenész szakmair.,szolf-zeneelm,zeneszerz.

OM azonosító:

Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium

1092 Budapest IX. kerület, Kinizsi utca 1-7.

034949

001 Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium

1092 Budapest IX. kerület, Kinizsi utca 1-7.

1092 Budapest IX. kerület, Kinizsi utca 1-7.postázási cím:

Gimnázium

0401 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0402 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, holland, német, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0403 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás fizika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0404 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0801 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0802 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 68: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest68. oldal

OM azonosító:

Madách Tánc-és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

1149 Budapest XIV. kerület, Angol utca 75

200650

002 Madách Tánc-és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

1149 Budapest XIV. kerület, Angol utca 75

1149 Budapest XIV. kerület, Angol utca 75postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: táncos II. (színházi táncos szakmairány)

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorlatos színész (színházi és filmszínész szakmairány)

OM azonosító:

Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola

4024 Debrecen, Wesselényi utca 4/b

200509

016 Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Budapesti Tagintézménye

1037 Budapest III. kerület, Bécsi út 324.

1037 Budapest III. kerület, Bécsi út 324.postázási cím:

Gimnázium

0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

Az intézmény székhelye Hajdú-Bihar megyében található.

OM azonosító:

Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola

1106 Budapest X. kerület, Maglódi út 8.

035409

001 Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola

1106 Budapest X. kerület, Maglódi út 8.

1106 Budapest X. kerület, Maglódi út 8.postázási cím:

Szakgimnázium

0054 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kertészet és parképítés ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: parképítő és fenntartó technikus; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, tanulószerződés, iskolai tanműhely és tankert biztosított, csoportbontás

Szakközépiskola

0030 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: dísznövénykertész; megjegyzés: ösztöndíj, tanulószerződés, iskolai tanműhely és tankert biztosított, csoportbontás

0031 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kertész ; megjegyzés: tanulószerződés, iskolai tanműhely és tankert biztosított, csoportbontás

0032 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: virágkötő és virágkereskedő; megjegyzés: ösztöndíj, iskolai tanműhely és tankert biztosított, csoportbontás

Szakiskola

0010 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kerti munkás; megjegyzés: iskolai tanműhely és tankert biztosított, csoportbontás

0011 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: parkgondozó; megjegyzés: iskolai tanműhely és tankert biztosított, csoportbontás

OM azonosító:

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kelta Szakgimnázium és Szakközépiskola

1039 Budapest III. kerület, Zipernowsky Károly utca 4.

200515

001 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kelta Szakgimnázium és Szakközépiskola

1039 Budapest III. kerület, Zipernowsky Károly utca 4.

1039 Budapest III. kerület, Zipernowsky Károly utca 4.postázási cím:

Szakközépiskola

0011 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pincér

0012 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 69: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 69. oldal

002 MMSZ Kelta Szakgimnázium és Szakközépiskola Telephelye

1039 Budapest III. kerület, Zipernowsky utca 1-3.

1039 Budapest III. kerület, Zipernowsky utca 1-3.postázási cím:

Szakgimnázium

0021 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező

OM azonosító:

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudai Szakgimnázium és Szakközépiskola

1032 Budapest III. kerület, Vályog utca 10

200031

002 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudai Szakgimnázium és Szakközépiskola

1032 Budapest III. kerület, Vályog utca 10

1032 Budapest III. kerület, Vályog utca 10postázási cím:

Szakgimnázium

0014 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorló ápoló; megjegyzés: kötelező hittanoktatás

Szakközépiskola

0023 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális szolgáltatások szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális gondozó és ápoló; megjegyzés: hiányszakma

OM azonosító:

Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnáziuma és Kollégiuma

1145 Budapest XIV. kerület, Columbus utca 87-89.

035265

001 Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnáziuma és Kollégiuma

1145 Budapest XIV. kerület, Columbus utca 87-89.

1145 Budapest XIV. kerület, Columbus utca 87-89.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 8 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziumának kerettanterve; művészeti tanulmányi terület; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziumának kerettanterve; művészeti tanulmányi terület; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

OM azonosító:

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola ás Gimnázium

1158 Budapest XV. kerület, Neptun utca 57.

200444

002 Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola ás Gimnázium

1158 Budapest XV. kerület, Neptun utca 57.

1158 Budapest XV. kerület, Neptun utca 57.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- kínai két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás kínai nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): kínai; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: második idegen nyelvből emelt óraszám

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- kínai két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás kínai nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): kínai; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: második idegen nyelvből emelt óraszám

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- kínai két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás kínai nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): kínai; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: második idegen nyelvből emelt óraszám

OM azonosító:

Maimonidész Zsidó Gimnázium

1036 Budapest III. kerület, Pacsirtamező utca 21.

203236

001 Maimonidész Zsidó Gimnázium

1036 Budapest III. kerület, Pacsirtamező utca 21.

1036 Budapest III. kerület, Pacsirtamező utca 21.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv "Maimonidész Zsidó Gimnázium kerettanterve"; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám judaisztika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): héber; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

OM azonosító:

MAMI Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakgimnázium

1149 Budapest XIV. kerület, Angol utca 36.

200266

001 MAMI Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakgimnázium

1149 Budapest XIV. kerület, Angol utca 36.

1149 Budapest XIV. kerület, Angol utca 36.postázási cím:

Szakközépiskola

0001 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; közlekedés szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: motorkerékpár-szerelő

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 70: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest70. oldal

OM azonosító:

Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium

1145 Budapest XIV. kerület, Mexikói út 59-60.

038425

004 Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium

1145 Budapest XIV. kerület, Mexikói út 59-60.

1145 Budapest XIV. kerület, Mexikói út 59-60.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium

1115 Budapest XI. kerület, Thallóczy Lajos utca 1.

035445

001 Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium

1115 Budapest XI. kerület, Thallóczy Lajos utca 1.

1115 Budapest XI. kerület, Thallóczy Lajos utca 1.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), magyar nyelv és irodalom, pszichológia tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: táncos II. (színházi táncos szakmairány); megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás ágazati szakmai tárgy(ak), magyar nyelv és irodalom, pszichológia tantárgy(ak)ból; emelt óraszám ágazati szakmai tárgy(ak) tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorlatos színész (színházi és filmszínész szakmairány); megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított, tehetséggondozás

OM azonosító:

Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium

1203 Budapest XX. kerület, Serény utca 1.

035304

001 Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium

1203 Budapest XX. kerület, Serény utca 1.

1203 Budapest XX. kerület, Serény utca 1.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; német nemzetiségi nevelés-oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0002 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; német nemzetiségi nevelés-oktatás; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a matematika központi írásbeli vizsga, a helyben készített nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsor eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

OM azonosító:

Németh László Gimnázium

1131 Budapest XIII. kerület, Nővér utca 15-17.

035244

001 Németh László Gimnázium

1131 Budapest XIII. kerület, Nővér utca 15-17.

1131 Budapest XIII. kerület, Nővér utca 15-17.postázási cím:

Gimnázium

2222 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, fizika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

3333 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, fizika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): lengyel ; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, olasz, orosz; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

1074 Budapest VII. kerület, Rózsák tere 6-7.

035271

001 Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

1074 Budapest VII. kerület, Rózsák tere 6-7.

1074 Budapest VII. kerület, Rózsák tere 6-7.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; szerb nemzetiségi nevelés-oktatás; emelt óraszám informatika, matematika, szerb nemzetiségi nyelv és irodalom, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a matematika központi írásbeli vizsga, a helyben készített nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsor eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kollégiumi elhelyezés biztosított, ösztöndíj

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; szerb nemzetiségi nevelés-oktatás; emelt óraszám informatika, matematika, szerb nemzetiségi nyelv és irodalom, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a matematika központi írásbeli vizsga, a helyben készített nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsor eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, kollégiumi elhelyezés biztosított, ösztöndíj

0003 gimnázium; szerb nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; szerb nemzetiségi nevelés-oktatás; emelt óraszám szerb nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): szerb ; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a matematika központi írásbeli vizsga, a helyben készített nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsor eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 71: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 71. oldal

OM azonosító:

Novus Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

1097 Budapest IX. kerület, Vágóhíd utca 31-33.

035311

001 Novus Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

1097 Budapest IX. kerület, Vágóhíd utca 31-33.

1097 Budapest IX. kerület, Vágóhíd utca 31-33.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Novus Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola kerettanterve; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0006 gimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Novus Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola kerettanterve; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

OM azonosító:

Óbudai Árpád Gimnázium

1034 Budapest III. kerület, Nagyszombat utca 19.

035223

001 Óbudai Árpád Gimnázium

1034 Budapest III. kerület, Nagyszombat utca 19.

1034 Budapest III. kerület, Nagyszombat utca 19.postázási cím:

Gimnázium

0041 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0042 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; német nemzetiségi nevelés-oktatás; emelt szintű oktatás német nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0061 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0062 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0063 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám biológia, kémia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0064 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Óbudai Gimnázium

1033 Budapest III. kerület, Szentlélek tér 10.

035225

001 Óbudai Gimnázium

1033 Budapest III. kerület, Szentlélek tér 10.

1033 Budapest III. kerület, Szentlélek tér 10.postázási cím:

Gimnázium

0010 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

0011 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám

0012 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás francia nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám

0013 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, olasz, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám

0021 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám fizika, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám

0022 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám

OM azonosító:

Óbudai Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

1037 Budapest III. kerület, Bécsi út 375.

034853

002 Óbudai Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola telephelye

1037 Budapest III. kerület, Bécsi út 324.

1037 Budapest III. kerület, Bécsi út 375.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 5 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv A magyar Waldorf-iskolák kerettanterve; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, informatika, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 72: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest72. oldal

OM azonosító:

ORCHIDEA Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda,Általános Iskola és Gimnázium

1139 Budapest XIII. kerület, Hajdú utca 18-24

200783

001 ORCHIDEA Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda,Általános Iskola és Gimnázium

1139 Budapest XIII. kerület, Hajdú utca 18-24

1139 Budapest XIII. kerület, Hajdú utca 18-24postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

OM azonosító:

Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

1173 Budapest XVII. kerület, Pesti út 84.

035115

001 Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

1173 Budapest XVII. kerület, Pesti út 84.

1173 Budapest XVII. kerület, Pesti út 84.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kötelező hittanoktatás, tehetséggondozás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

OM azonosító:

Pasaréti Gimnázium

1022 Budapest II. kerület, Lóczy Lajos utca 11.

035343

001 Pasaréti Gimnázium

1022 Budapest II. kerület, Lóczy Lajos utca 11.

1022 Budapest II. kerület, Lóczy Lajos utca 11.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: tanulószerződés, csoportbontás

0002 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: tanulószerződés, csoportbontás

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: tanulószerződés, csoportbontás

OM azonosító:

Patrona Hungariae Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola

1092 Budapest IX. kerület, Knézich utca 3-13.

035260

001 Patrona Hungariae Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola

1092 Budapest IX. kerület, Knézich utca 3-13.

1092 Budapest IX. kerület, Knézich utca 3-13.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, német, olasz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: becsatlakozás a 6 évfolyamos képzésre, idegen nyelvből emelt óraszám, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

OM azonosító:

Pesthidegkúti Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

1028 Budapest II. kerület, Kossuth L. utca 15-17.

035346

001 Pesthidegkúti Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

1028 Budapest II. kerület, Kossuth L. utca 15-17.

1028 Budapest II. kerület, Kossuth L. utca 15-17.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 5 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv A magyar Waldorf-iskolák kerettanterve; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

OM azonosító:

Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola

1062 Budapest VI. kerület, Andrássy út 63-65.

035269

001 Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola

1062 Budapest VI. kerület, Andrássy út 63-65.

1062 Budapest VI. kerület, Andrássy út 63-65.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; élelmiszeripar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: élelmiszeripari analitikus technikus

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; élelmiszeripar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: élelmiszeripari technikus

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 73: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 73. oldal

004 Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Telephelye

1148 Budapest XIV. kerület, Almádi utca 3-5.

1148 Budapest XIV. kerület, Almádi utca 3-5.postázási cím:

Szakközépiskola

0003 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pék; megjegyzés: hiányszakma, ösztöndíj

0004 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: édesipari termékgyártó; megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

0005 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: cukrász; megjegyzés: tanulószerződés

OM azonosító:

Piarista Gimnázium

1052 Budapest V. kerület, Piarista utca 1.

035259

002 Piarista Gimnázium

1052 Budapest V. kerület, Piarista utca 1.

1052 Budapest V. kerület, Piarista utca 1.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, fizika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

OM azonosító:

PREMIER MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

5600 Békéscsaba, Szabadság tér 6.

201425

006 Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Budapesti Tagintézménye

1143 Budapest XIV. kerület, Gizella utca 37.

1143 Budapest XIV. kerület, Gizella utca 37.postázási cím:

Szakgimnázium

0013 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szórakoztató zenész II. (énekes szólista szakmairány); megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

0014 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szórakoztató zenész II. (szórakoztató zenész: fafúvós szakmairány); megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

0015 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szórakoztató zenész II. (szórakoztató zenész: rézfúvós szakmairány); megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

0016 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szórakoztató zenész II. (szórakoztató zenész: húros /vonós szakmairány); megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

0017 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szórakoztató zenész II. (szórakoztató zenész: billentyűs, ütős szakmairány); megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

0018 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: táncos II. (kortárs-, modern táncos szakmairány); megjegyzés: iskolai tanműhely biztosított

Az intézmény székhelye Békés megyében található.

OM azonosító:

Qualitas Gimnázium

1237 Budapest XXIII. kerület, Tartsay V. utca 28.

201238

001 Qualitas Gimnázium

1237 Budapest XXIII. kerület, Tartsay V. utca 28.

1237 Budapest XXIII. kerület, Tartsay V. utca 28.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 74: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest74. oldal

OM azonosító:

Rajkó-Talentum Alapfokú Művészeti Iskola, Zeneművészeti és Táncművészeti Szakgimnázium

1074 Budapest VII. kerület, Rottenbiller utca 16-22.

039907

001 Rajkó-Talentum Alapfokú Művészeti Iskola, Zeneművészeti és Táncművészeti Szakgimnázium

1074 Budapest VII. kerület, Rottenbiller utca 16-22.

1074 Budapest VII. kerület, Rottenbiller utca 16-22.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: táncos II. (színházi táncos szakmairány); megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: jazz-zenész II. (jazz-énekes szakmairány); megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: jazz-zenész II. (jazz zenész: húros/vonós szakmairány); megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

0004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: billentyűs, ütős szakmairány); megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

0005 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: húros/vonós szakmairány); megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

0006 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szórakoztató zenész II. (énekes szólista szakmairány); megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

0007 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szórakoztató zenész II. (szórakoztató zenész: billentyűs, ütős szakmairány); megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

0008 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szórakoztató zenész II. (szórakoztató zenész: fafúvós szakmairány); megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

0009 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szórakoztató zenész II. (szórakoztató zenész: húros /vonós szakmairány); megjegyzés: gyakorlati hely biztosított

0010 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szórakoztató zenész II. (szórakoztató zenész: húros /vonós szakmairány)

0011 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szórakoztató zenész II. (szórakoztató zenész: billentyűs, ütős szakmairány)

0012 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szórakoztató zenész II. (szórakoztató zenész: billentyűs, ütős szakmairány)

OM azonosító:

Salkaházi Sára Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola

1156 Budapest XV. kerület, Pattogós utca 6-8.

035077

001 Salkaházi Sára Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola

1156 Budapest XV. kerület, Pattogós utca 6-8.

1156 Budapest XV. kerület, Pattogós utca 6-8.postázási cím:

Szakközépiskola

1003 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pincér

1004 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács

Szakiskola

0001 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kerti munkás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 75: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 75. oldal

0002 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: asztalos

0004 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács

0005 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: élelmiszer-, vegyiáru eladó

Készségfejlesztő iskola

0011 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; szövött-tárgy készítő, udvaros

OM azonosító:

Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium

1124 Budapest XII. kerület, Meredek utca 1.

035289

001 Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium

1124 Budapest XII. kerület, Meredek utca 1.

1124 Budapest XII. kerület, Meredek utca 1.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, fizika, kémia, matematika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám biológia, fizika, kémia, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám, tehetséggondozás

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, francia nyelv, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, francia nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám, tehetséggondozás

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, történelem, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám, tehetséggondozás

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, francia nyelv, magyar nyelv és irodalom, történelem, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, francia nyelv, magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, idegen nyelvből emelt óraszám, tehetséggondozás

OM azonosító:

SEK BUDAPEST Óvoda Általános Iskola és Gimnázium

1021 Budapest II. kerület, Hűvösvölgyi út 131.

064329

001 SEK BUDAPEST Óvoda Általános Iskola és Gimnázium

1021 Budapest II. kerület, Hűvösvölgyi út 131.

1021 Budapest II. kerület, Hűvösvölgyi út 131.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: haladó angol

OM azonosító:

Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola

1221 Budapest XXII. kerület, Kossuth Lajos utca 83.

035408

001 Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola

1221 Budapest XXII. kerület, Kossuth Lajos utca 83.

1221 Budapest XXII. kerület, Kossuth Lajos utca 83.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: élelmiszeripari technikus

Szakközépiskola

0002 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szőlész-borász; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, tanulószerződés

OM azonosító:

Sylvester János Református Gimnázium és Szakgimnázium

1149 Budapest XIV. kerület, Pillangó park 3-5.

101138

001 Sylvester János Református Gimnázium és Szakgimnázium

1149 Budapest XIV. kerület, Pillangó park 3-5.

1149 Budapest XIV. kerület, Pillangó park 3-5.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kötelező hittanoktatás

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kötelező hittanoktatás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 76: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest76. oldal

Szakgimnázium

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; egészségügy ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyakorló ápoló; megjegyzés: kötelező hittanoktatás

0004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális szakgondozó; megjegyzés: kötelező hittanoktatás

OM azonosító:

Szabóky Adolf Általános és Szakképző Iskola

1211 Budapest XXI. kerület, Transzformátorgyár utca 7.

200768

002 Szabóky Adolf Általános és Szakképző Iskola

1211 Budapest XXI. kerület, Transzformátorgyár utca 7.

1211 Budapest XXI. kerület, Transzformátorgyár utca 7.postázási cím:

Szakközépiskola

0001 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: épület- és szerkezetlakatos

0002 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: festő, mázoló, tapétázó

0003 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kőműves

0004 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: női szabó

0005 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; szociális szolgáltatások szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális gondozó és ápoló

0006 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: asztalos

0007 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő

0008 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: hegesztő

0009 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: burkoló

Szakiskola

0021 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: asztalosipari szerelő

0022 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: élelmiszer-, vegyiáru eladó

0023 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátó eladó

0024 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: konyhai kisegítő

0025 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kerti munkás

0026 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: parkgondozó

0027 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: lakástextil-készítő

0028 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: textiltermék-összeállító

0029 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szobafestő

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 77: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 77. oldal

0030 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: festő, mázoló, tapétázó

0031 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kőműves

006 Szabóky Adolf Általános és Szakképző Iskola II. Rákóczi Ferenc u. 195-197. szám alatti Telephelye

1214 Budapest XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc utca 195-197.

1214 Budapest XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc utca 195-postázási cím:

Szakközépiskola

0070 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő

007 Szabóky Adolf Általános és Szakképző Iskola Árpád u. 1. szám alatti Telephelye

1215 Budapest XXI. kerület, Árpád utca 1.

1215 Budapest XXI. kerület, Árpád utca 1.postázási cím:

Szakiskola

0032 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: épület- és szerkezetlakatos

0033 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szárazépítő

0034 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kertész

Az intézménynek feladatellátási helye(i) található(k) még Pest megyé(k)ben.

OM azonosító:

Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium

1024 Budapest II. kerület, Ady Endre utca 3.

100565

001 Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium

1024 Budapest II. kerület, Ady Endre utca 3.

1024 Budapest II. kerület, Ady Endre utca 3.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: haladó angol, haladó német, idegen nyelvből emelt óraszám, kötelező hittanoktatás

OM azonosító:

Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

9090 Pannonhalma, Várkerület 1.

201410

015 Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Budapesti Tagintézménye

1083 Budapest VIII. kerület, Práter utca 11.

1083 Budapest VIII. kerület, Práter utca 11.postázási cím:

Gimnázium

0035 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

0036 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

Szakgimnázium

0030 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pénzügyi-számviteli ügyintéző

0031 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kereskedő

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 78: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest78. oldal

0033 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető

Az intézmény székhelye Győr-Moson-Sopron megyében található.

OM azonosító:

Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

1016 Budapest I. kerület, Gellérthegy utca 7.

035358

002 Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Krisztina téri Telephelye

1016 Budapest I. kerület, Krisztina tér 4.

1016 Budapest I. kerület, Gellérthegy utca 7.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, testnevelés, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

OM azonosító:

Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

1116 Budapest XI. kerület, Mezőkövesd utca 10.

034796

002 Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

1116 Budapest XI. kerület, Mezőkövesd utca 10.

1116 Budapest XI. kerület, Mezőkövesd utca 10.postázási cím:

Gimnázium

0500 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0601 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0602 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

OM azonosító:

Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

1145 Budapest XIV. kerület, Columbus utca 11.

039770

001 Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

1145 Budapest XIV. kerület, Columbus utca 11.

1145 Budapest XIV. kerület, Columbus utca 11.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, fizika, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (hangkultúra szakmairány)

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, fizika, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: fafúvós szakmairány)

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, fizika, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: rézfúvós szakmairány)

0004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, fizika, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: húros/vonós szakmairány)

0005 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, fizika, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: billentyűs, ütős szakmairány)

0006 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, fizika, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (magánénekes szakmairány)

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 79: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 79. oldal

0007 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, fizika, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (zeneelmélet-szolfézs szakmairány)

0008 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, fizika, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (zeneszerzés szakmairány)

OM azonosító:

Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

1038 Budapest III. kerület, Templom utca 5.

034851

001 Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

1038 Budapest III. kerület, Templom utca 5.

1038 Budapest III. kerület, Templom utca 5.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

OM azonosító:

Szent Margit Gimnázium

1114 Budapest XI. kerület, Villányi út 5-7.

035239

001 Szent Margit Gimnázium

1114 Budapest XI. kerület, Villányi út 5-7.

1114 Budapest XI. kerület, Villányi út 5-7.postázási cím:

Gimnázium

0010 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, fizika, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0012 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, fizika, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0013 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, fizika, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0014 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia, fizika, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

OM azonosító:

Szivárvány Baptista Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola

1204 Budapest XX. kerület, Pöltenberg utca 10-12.

200479

007 Szivárvány Baptista Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola

1204 Budapest XX. kerület, Pöltenberg utca 10-12.

1204 Budapest XX. kerület, Pöltenberg utca 10-12.postázási cím:

Gimnázium

4001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

4002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

Szakgimnázium

3001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

3002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

3003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: informatikai rendszerüzemeltető; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

3004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: IT mentor; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 80: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest80. oldal

3005 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gazdasági informatikus; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

3006 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szociális ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális asszisztens; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

3007 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pedagógia ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pedagógiai- és családsegítő munkatárs; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

3008 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; pedagógia ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gyógypedagógiai segítő munkatárs; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

3009 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; ügyvitel ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: irodai titkár; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

3010 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; kereskedelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kereskedő; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

Szakközépiskola

2001 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: cukrász; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

2002 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

2003 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: eladó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

2004 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pincér; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

2005 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: húsipari termékgyártó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

2006 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: édesipari termékgyártó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 81: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 81. oldal

2007 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: női szabó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

Szakiskola

1000 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: virágkötő; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1001 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: élelmiszer-, vegyiáru eladó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1002 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: konyhai kisegítő; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1003 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: textiltermék-összeállító; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1004 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; ügyvitel szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógépes adatrögzítő; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1005 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátó eladó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1006 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: mézeskalács-készítő; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1007 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: sütőipari és gyorspékségi munkás; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1008 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: parkgondozó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1009 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kerti munkás; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1010 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: virágkötő; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1011 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: élelmiszer-, vegyiáru eladó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1012 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: konyhai kisegítő; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1013 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: textiltermék-összeállító; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1014 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; ügyvitel szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógépes adatrögzítő; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1015 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátó eladó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1016 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: mézeskalács-készítő; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 82: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest82. oldal

1017 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: sütőipari és gyorspékségi munkás; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1018 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: parkgondozó; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1019 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kerti munkás; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1020 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

1021 szakiskola; előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egyéb szolgáltatások szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: tisztítás-technológiai szakmunkás; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított

OM azonosító:

Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

1139 Budapest XIII. kerület, Lomb utca 1-7.

035278

001 Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

1139 Budapest XIII. kerület, Lomb utca 1-7.

1139 Budapest XIII. kerület, Lomb utca 1-7.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; szlovák nemzetiségi nevelés-oktatás; emelt szintű oktatás szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0002 gimnázium; szlovák nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; szlovák nemzetiségi nevelés-oktatás; emelt szintű oktatás szlovák nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

OM azonosító:

Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

1183 Budapest XVIII. kerület, Kossuth tér 2

201505

001 Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

1183 Budapest XVIII. kerület, Kossuth tér 2

1183 Budapest XVIII. kerület, Kossuth tér 2postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kezdő angol

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: haladó angol

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kezdő német

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: haladó német

0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik; megjegyzés: kezdő spanyol

0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia tantárgy(ak)ból; emelt óraszám fizika, földrajz, kémia, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0007 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, földrajz, magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): olasz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 83: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 83. oldal

0008 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás ének-zene tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): olasz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0009 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): olasz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

0010 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás informatika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv, matematika, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): olasz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

OM azonosító:

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium

1124 Budapest XII. kerület, Mártonhegyi út 34.

035288

001 Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium

1124 Budapest XII. kerület, Mártonhegyi út 34.

1124 Budapest XII. kerület, Mártonhegyi út 34.postázási cím:

Gimnázium

0002 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; német nemzetiségi nevelés-oktatás; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0011 gimnázium; francia nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, francia nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0012 gimnázium; olasz nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, olasz nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0013 gimnázium; portugál nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, portugál nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): portugál; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló) tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

TANDEM Gimnázium

1013 Budapest I. kerület, Krisztina körút 59/B

203112

001 TANDEM Gimnázium

1013 Budapest I. kerület, Krisztina körút 59/B

1013 Budapest I. kerület, Krisztina körút 59/Bpostázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz, spanyol; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, kezdő angol,

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz, spanyol; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; megjegyzés: haladó angol, kezdő angol, tehetséggondozás, csoportbontás

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz, spanyol; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, média tanulmányi terület, tehetséggondozás,

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám pszichológia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, olasz, spanyol; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, kezdő angol, tehetséggondozás, csoportbontás

OM azonosító:

TANEXT Akadémia Szakiskola, Szakközépiskola és Szakgimnázium

1195 Budapest XIX. kerület, József Attila utca 74.

201599

004 TANEXT Akadémia Szakiskola, Szakközépiskola és Szakgimnázium

1195 Budapest XIX. kerület, József Attila utca 74.

1195 Budapest XIX. kerület, József Attila utca 74.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; informatika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: IT mentor; megjegyzés: mentorrendszer

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő; megjegyzés: mentorrendszer

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; szociális ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális asszisztens; megjegyzés: mentorrendszer

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 84: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest84. oldal

0004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; szociális ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kisgyermekgondozó, -nevelő; megjegyzés: mentorrendszer

0005 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; képző- és iparművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: grafikus; megjegyzés: mentorrendszer

0006 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; hang-, film és színháztechnika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: színháztechnikus, szcenikus; megjegyzés: mentorrendszer

0007 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; kereskedelem ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kereskedő; megjegyzés: mentorrendszer

0008 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; ügyvitel ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: irodai titkár; megjegyzés: mentorrendszer

0009 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező; megjegyzés: mentorrendszer

0010 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; építőipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: magasépítő technikus; megjegyzés: mentorrendszer

Szakközépiskola

0011 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; szociális szolgáltatások szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szociális gondozó és ápoló; megjegyzés: mentorrendszer

0012 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: festő, mázoló, tapétázó; megjegyzés: mentorrendszer

0013 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kőműves ; megjegyzés: mentorrendszer

0014 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: burkoló; megjegyzés: mentorrendszer

0015 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szárazépítő; megjegyzés: mentorrendszer

0016 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; gépészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő; megjegyzés: mentorrendszer

0017 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: eladó; megjegyzés: mentorrendszer

0018 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: női szabó; megjegyzés: mentorrendszer

0019 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: cipőkészítő; megjegyzés: mentorrendszer

0020 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pincér; megjegyzés: mentorrendszer

0021 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács; megjegyzés: mentorrendszer

0022 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kerámia, porcelán készítő (kerámia- és porcelántárgykészítő szakmairány); megjegyzés: mentorrendszer

0023 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népi kézműves (szőnyegszövő szakmairány); megjegyzés: mentorrendszer

0024 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népi kézműves (faműves, fajátékkészítő szakmairány); megjegyzés: mentorrendszer

0025 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népi kézműves (fazekas szakmairány); megjegyzés: mentorrendszer

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 85: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 85. oldal

0026 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: asztalos; megjegyzés: mentorrendszer

Szakiskola

0027 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: festő, mázoló, tapétázó; megjegyzés: mentorrendszer

0028 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kőműves; megjegyzés: mentorrendszer

0029 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: burkoló; megjegyzés: mentorrendszer

0030 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szárazépítő; megjegyzés: mentorrendszer

0031 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: asztalos; megjegyzés: mentorrendszer

0032 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: női szabó; megjegyzés: mentorrendszer

0033 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács; megjegyzés: mentorrendszer

0034 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: édesipari termékgyártó; megjegyzés: mentorrendszer

0035 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népi kézműves (fazekas szakmairány); megjegyzés: mentorrendszer

0036 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népi kézműves (szőnyegszövő szakmairány); megjegyzés: mentorrendszer

0037 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népi kézműves (faműves, fajátékkészítő); megjegyzés: mentorrendszer

0038 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: gazda; megjegyzés: mentorrendszer

0039 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: tanulásban akadályozott (st); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kertész; megjegyzés: mentorrendszer

0040 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; építészet szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szobafestő; megjegyzés: mentorrendszer

0041 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; faipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: famegmunkáló; megjegyzés: mentorrendszer

0042 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: élelmiszer-, vegyiáru eladó; megjegyzés: mentorrendszer

0043 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: lakástextil-készítő; megjegyzés: mentorrendszer

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 86: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest86. oldal

0044 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; könnyűipar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: textiltermék-összeállító; megjegyzés: mentorrendszer

0045 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; ügyvitel szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógépes adatrögzítő; megjegyzés: mentorrendszer

0046 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: kerti munkás; megjegyzés: mentorrendszer

0047 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: parkgondozó; megjegyzés: mentorrendszer

0049 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátó eladó; megjegyzés: mentorrendszer

0050 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: konyhai kisegítő; megjegyzés: mentorrendszer

0051 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: családellátó; megjegyzés: mentorrendszer

0052 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: állatgondozó; megjegyzés: mentorrendszer

0053 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; mezőgazdaság szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: aranykalászos gazda; megjegyzés: mentorrendszer

0054 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: bábkészítő; megjegyzés: mentorrendszer

OM azonosító:

Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium

1125 Budapest XII. kerület, Diana utca 35-37.

200696

001 Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium

1125 Budapest XII. kerület, Diana utca 35-37.

1125 Budapest XII. kerület, Diana utca 35-37.postázási cím:

Gimnázium

0043 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges

0053 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges

OM azonosító:

Thomas Mann Gymnasium-Deutsche Schule Budapest, Budapesti Német Általános Iskola és Gimnázium

1121 Budapest XII. kerület, Cinege utca 8/c.

038071

001 Thomas Mann Gymnasium-Deutsche Schule Budapest, Budapesti Német Általános Iskola és Gimnázium

1121 Budapest XII. kerület, Cinege utca 8/c.

1121 Budapest XII. kerület, Cinege utca 8/c.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 8 évfolyamos; egyedi helyi tanterv (német-magyar államközi megállapodás alapján); emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: további írásbeli vizsga német nyelvből. A képzés német és magyar érettségivel zárul

OM azonosító:

Tomori Pál Magyar-Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium

1223 Budapest XXII. kerület, Művelődés utca 21-27.

201640

001 Tomori Pál Magyar-Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium

1223 Budapest XXII. kerület, Művelődés utca 21-27.

1223 Budapest XXII. kerület, Művelődés utca 21-27.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 87: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 87. oldal

0002 szakgimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; közgazdaság ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vállalkozási és bérügyintéző

OM azonosító:

Tüskevár Általános Iskola, Szakközépiskola és Gimnázium

1121 Budapest XII. kerület, Konkoly-Thege Miklós út 21

200667

001 Tüskevár Általános Iskola, Szakközépiskola és Gimnázium

1121 Budapest XII. kerület, Konkoly-Thege Miklós út 21

1121 Budapest XII. kerület, Konkoly-Thege Miklós út 21postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás informatika tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

OM azonosító:

Újbudai József Attila Gimnázium

1117 Budapest XI. kerület, Váli utca 1.

034982

001 Újbudai József Attila Gimnázium

1117 Budapest XI. kerület, Váli utca 1.

1117 Budapest XI. kerület, Váli utca 1.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, kezdő orosz, kezdő spanyol, kezdő francia

0002 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő angol, kezdő orosz, kezdő spanyol, kezdő francia

0003 gimnázium; francia nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás francia nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő francia

0004 gimnázium; spanyol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő spanyol

0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, francia nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő francia

0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő spanyol

0007 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás biológia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő olasz

0008 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő német

OM azonosító:

Újbudai Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola és Készségfejlesztő Iskola

1119 Budapest XI. kerület, Fogócska utca 4.

038419

002 Újbudai Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola és Készségfejlesztő Iskola Rátz László utcai Telephelye

1116 Budapest XI. kerület, Rátz László utca 73-75.

1119 Budapest XI. kerület, Fogócska utca 4.postázási cím:

Készségfejlesztő iskola

0001 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre enyhe értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, halmozottan fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; agyagtárgy készítő, háztartástan - életvitel, kert- és parkápoló, kisegítő takarító, konyhai kisegítő, mézeskalács-sütő, palántanevelő, papírtermék készítő, szövött-tárgy készítő, textil- és fonalmentő, udvaros

OM azonosító:

Újbudai Széchenyi István Gimnázium

1111 Budapest XI. kerület, Egry József utca 3.

102794

003 Újbudai Széchenyi István Gimnázium

1111 Budapest XI. kerület, Egry József utca 3.

1111 Budapest XI. kerület, Egry József utca 3.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám biológia tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt óraszám vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 88: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest88. oldal

OM azonosító:

Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület, Tóth Aladár utca 16-20.

035228

001 Újpesti Babits Mihály Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület, Tóth Aladár utca 16-20.

1048 Budapest IV. kerület, Tóth Aladár utca 16-20.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám japán nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): japán; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: második idegen nyelvből emelt óraszám

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelvből emelt óraszám

0004 gimnázium; 8 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: első idegen nyelvből emelt óraszám

OM azonosító:

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola

1047 Budapest IV. kerület, Langlet Valdemár utca 3-5.

034866

001 Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola

1047 Budapest IV. kerület, Langlet Valdemár utca 3-5.

1047 Budapest IV. kerület, Langlet Valdemár utca 3-5.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; köznevelési típusú sportiskola; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges; megjegyzés: sportlap szükséges

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás mozgóképkultúra és médiaismeret, művészettörténet, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; emelt óraszám mozgóképkultúra és médiaismeret, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás dráma tantárgy(ak)ból; emelt óraszám dráma tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; megjegyzés: tehetséggondozás

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület, Bőrfestő utca 5-9.

034877

001 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium

1048 Budapest IV. kerület, Bőrfestő utca 5-9.

1048 Budapest IV. kerület, Bőrfestő utca 5-9.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), autizmus spektrum zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, francia nyelv, katonai alapismeretek, német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium

1041 Budapest IV. kerület, Erzsébet utca 69.

034863

001 Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium

1041 Budapest IV. kerület, Erzsébet utca 69.

1041 Budapest IV. kerület, Erzsébet utca 69.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, testnevelés, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó angol, idegen nyelvből emelt óraszám, kezdő német

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, testnevelés, történelem tantárgy(ak)ból; emelt óraszám német nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, haladó német, kezdő angol

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 89: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 89. oldal

OM azonosító:

Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület, Tanoda tér 1.

035227

001 Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium

1043 Budapest IV. kerület, Tanoda tér 1.

1043 Budapest IV. kerület, Tanoda tér 1.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0002 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0006 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz, orosz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0007 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

OM azonosító:

Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona

1146 Budapest XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 39.

038428

001 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona

1146 Budapest XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 39.

1146 Budapest XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 39.postázási cím:

Szakiskola

0001 szakiskola; előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; ügyvitel szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: számítógépes adatrögzítő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0002 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: látási fogyatékos (sl); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: konyhai kisegítő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0003 szakiskola; 2 évfolyamos (részszakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: látási fogyatékos (sl); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; élelmiszeripar szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: sütőipari és gyorspékségi munkás; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0004 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: látási fogyatékos (sl); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népi kézműves (fazekas szakmairány); megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0005 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: látási fogyatékos (sl); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népi kézműves (kosárfonó, fonottbútor készítő szakmairány); megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

0006 szakiskola; 4 évfolyamos (szakképesítés); szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa: látási fogyatékos (sl); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; művészet, közművelődés, kommunikáció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: népi kézműves (szőnyegszövő szakmairány); megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 90: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest90. oldal

005 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona Ida utca 6. Telephelye

1146 Budapest XIV. kerület, Ida utca 6.

1146 Budapest XIV. kerület, Ida utca 6.postázási cím:

Készségfejlesztő iskola

0007 készségfejlesztő iskola; 4 évfolyamos; készségfejlesztő iskolai kerettanterv; nincs oktatott idegen nyelv; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (vak), látási fogyatékos (aliglátó), látási fogyatékos (gyengénlátó), hallási fogyatékos (siket), hallási fogyatékos (nagyothalló), enyhe értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, halmozottan fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján; agyagtárgy készítő; megjegyzés: kollégiumi elhelyezés biztosított

OM azonosító:

Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola

1122 Budapest XII. kerület, Városmajor utca 71.

035242

001 Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola

1122 Budapest XII. kerület, Városmajor utca 71.

1122 Budapest XII. kerület, Városmajor utca 71.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0002 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; művészeti tanulmányi terület; emelt szintű oktatás ének-zene tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám magyar nyelv és irodalom tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0005 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0006 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0007 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám fizika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, latin, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0008 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0009 gimnázium; spanyol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): spanyol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, latin, német, olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

Veres Pálné Gimnázium

1053 Budapest V. kerület, Veres Pálné utca 36-38.

035231

001 Veres Pálné Gimnázium

1053 Budapest V. kerület, Veres Pálné utca 36-38.

1053 Budapest V. kerület, Veres Pálné utca 36-38.postázási cím:

Gimnázium

0071 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, mozgóképkultúra és médiaismeret, művészettörténet, német nyelv, pszichológia, történelem, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0072 gimnázium; 6 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, francia nyelv, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, mozgóképkultúra és médiaismeret, művészettörténet, német nyelv, pszichológia, történelem, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0091 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, francia nyelv, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, mozgóképkultúra és médiaismeret, művészettörténet, német nyelv, pszichológia, történelem, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0092 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, francia nyelv, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, mozgóképkultúra és médiaismeret, művészettörténet, német nyelv, pszichológia, történelem, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0093 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, mozgóképkultúra és médiaismeret, művészettörténet, olasz nyelv, pszichológia, történelem, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): olasz; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0094 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, mozgóképkultúra és médiaismeret, művészettörténet, német nyelv, pszichológia, történelem, vizuális kultúra tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

OM azonosító:

VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium

1073 Budapest VII. kerület, Barcsay utca 5.

035233

001 VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium

1073 Budapest VII. kerület, Barcsay utca 5.

1073 Budapest VII. kerület, Barcsay utca 5.postázási cím:

Gimnázium

0003 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, középhaladó angol, második idegen nyelvből emelt óraszám

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 91: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 91. oldal

0004 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó német, kezdő angol, második idegen nyelvből emelt óraszám

0005 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó német, kezdő angol, második idegen nyelvből emelt óraszám

0006 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, német nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, kezdő német, középhaladó angol, második idegen nyelvből emelt óraszám

0007 gimnázium; francia nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, francia nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): francia; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, középhaladó angol, második idegen nyelvből emelt óraszám, kezdő francia

0008 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv, kínai nyelv, latin nyelv tantárgy(ak)ból; emelt óraszám informatika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, kínai, német, olasz, orosz, spanyol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, kínai vagy latin nyelv kötelező az előkészítő éven

OM azonosító:

VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola

1078 Budapest VII. kerület, Hernád utca 3.

035566

001 VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola

1078 Budapest VII. kerület, Hernád utca 3.

1078 Budapest VII. kerület, Hernád utca 3.postázási cím:

Gimnázium

0051 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

0052 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

0053 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; emelt óraszám angol nyelv, matematika tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol, kezdő angol, tehetséggondozás, második idegen nyelv a 9. évfolyamtól

Szakgimnázium

0031 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, haladó angol, kezdő angol, tehetséggondozás

0032 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátóipar ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: vendéglátásszervező; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, tehetséggondozás

0033 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német, spanyol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; turisztika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: turisztikai szervező, értékesítő; megjegyzés: haladó angol, kezdő angol, tehetséggondozás

0039 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; szépészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: fodrász; megjegyzés: haladó angol, iskolai tanműhely biztosított, kezdő angol, tehetséggondozás

Szakközépiskola

0041 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: szakács; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés, tehetséggondozás

0042 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pincér; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés, tehetséggondozás

0043 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható); szakközépiskolai kerettantervek; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; vendéglátás-turisztika szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: cukrász; megjegyzés: gyakorlati hely biztosított, iskolai tanműhely biztosított, tanulószerződés, tehetséggondozás

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 92: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest92. oldal

OM azonosító:

Weiner Leó Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakgimnázium

1112 Budapest XI. kerület, Neszmélyi út 30.

035462

001 Weiner Leó Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakgimnázium

1112 Budapest XI. kerület, Neszmélyi út 30.

1112 Budapest XI. kerület, Neszmélyi út 30.postázási cím:

Szakgimnázium

0001 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: fafúvós szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: rézfúvós szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: billentyűs, ütős szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (klasszikus zenész: húros/vonós szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0005 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (magánénekes szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0006 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (zeneelmélet-szolfézs szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

0007 szakgimnázium; 4 évfolyamos; szakgimnáziumi kerettantervek; művészeti tanulmányi terület; párhuzamos művészeti oktatás; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol, német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, német, olasz; a tanulmányi területre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye alapján; további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik; pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges; előadóművészet ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: klasszikus zenész II. (zeneszerzés szakmairány); megjegyzés: 9. évfolyamtól csoportbontás, első idegen nyelvből emelt óraszám, kollégiumi elhelyezés biztosított, tehetséggondozás

OM azonosító:

Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium

1188 Budapest XVIII. kerület, Podhorszky utca 51-55.

201041

001 Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium

1188 Budapest XVIII. kerület, Podhorszky utca 51-55.

1188 Budapest XVIII. kerület, Podhorszky utca 51-55.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

OM azonosító:

Wesselényi Utcai Családi Bölcsőde, Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola

1075 Budapest VII. kerület, Wesselényi utca 44.

035273

001 Wesselényi Utcai Családi Bölcsőde, Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola

1075 Budapest VII. kerület, Wesselényi utca 44.

1075 Budapest VII. kerület, Wesselényi utca 44.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): héber; a tanulmányi területre beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 93: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Budapest 93. oldal

OM azonosító:

Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakgimnázium

1055 Budapest V. kerület, Markó utca 18-20.

035483

001 Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakgimnázium

1055 Budapest V. kerület, Markó utca 18-20.

1055 Budapest V. kerület, Markó utca 18-20.postázási cím:

Gimnázium

0100 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, földrajz, francia nyelv, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, japán, kínai, német, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: középhaladó angol

0110 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, francia nyelv, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, japán, kínai, német, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: középhaladó angol

0120 gimnázium; német nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- német két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, francia nyelv, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, japán, kínai, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: középhaladó német

0130 gimnázium; orosz nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- orosz két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, francia nyelv, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): orosz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, japán, kínai, német, olasz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő orosz

0140 gimnázium; 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, francia nyelv, informatika, kémia, kínai nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, japán, kínai, német, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: haladó angol

0150 gimnázium; angol nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- angol két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, francia nyelv, informatika, japán nyelv, kémia, kínai nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): francia, japán, kínai, német, olasz, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő angol

0160 gimnázium; olasz nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; magyar- olasz két tanítási nyelvű iskolai oktatás; emelt szintű oktatás angol nyelv, biológia, fizika, földrajz, francia nyelv, informatika, japán nyelv, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, történelem tantárgy(ak)ból; a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): olasz; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): angol, francia, japán, kínai, német, orosz, spanyol; felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján; megjegyzés: kezdő olasz

OM azonosító:

Zöld Kakas Líceum Mentálhigiénés Szakgimnázium, Gimnázium és Általános Iskola

1091 Budapest IX. kerület, Hurok utca 11.

101671

001 Zöld Kakas Líceum Mentálhigiénés Szakgimnázium, Gimnázium és Általános Iskola

1091 Budapest IX. kerület, Hurok utca 11.

1091 Budapest IX. kerület, Hurok utca 11.postázási cím:

Gimnázium

0001 gimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Alternatív kerettanterv a „különös bánásmódot igénylő – ún. ZK” diákok számára (6 évfolyamos szakközépiskola, 3 évfolyamos szakiskola, 4 évfolyamos gimnázium); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területen oktatott második idegen nyelv a következő(k egyike): német; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján

Szakgimnázium

0002 szakgimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Alternatív kerettanterv a „különös bánásmódot igénylő – ún. ZK” diákok számára (6 évfolyamos szakközépiskola, 3 évfolyamos szakiskola, 4 évfolyamos gimnázium); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; hang-, film és színháztechnika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: mozgókép- és animációkészítő

0003 szakgimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Alternatív kerettanterv a „különös bánásmódot igénylő – ún. ZK” diákok számára (6 évfolyamos szakközépiskola, 3 évfolyamos szakiskola, 4 évfolyamos gimnázium); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; optika ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: fotográfus és fotótermék-kereskedő

0004 szakgimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Alternatív kerettanterv a „különös bánásmódot igénylő – ún. ZK” diákok számára (6 évfolyamos szakközépiskola, 3 évfolyamos szakiskola, 4 évfolyamos gimnázium); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; pedagógia ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: pedagógiai- és családsegítő munkatárs

0006 szakgimnázium; 4 évfolyamos; alternatív iskolai kerettanterv Alternatív kerettanterv a „különös bánásmódot igénylő – ún. ZK” diákok számára (6 évfolyamos szakközépiskola, 3 évfolyamos szakiskola, 4 évfolyamos gimnázium); a tanulmányi területen oktatott első idegen nyelv a következő(k egyike): angol; a tanulmányi területre autizmus spektrum zavarral küzdő, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek; felvétel a tanulmányi eredmények alapján; ügyvitel ágazat; a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: irodai titkár

A tanulmányi területek szövegei nem nyújtanak teljes körű felvilágosítást a képzésekről, kizárólag a képzések legfontosabb információit tartalmazzák. További információkat, valamint a szakképző intézményeknek az érettségi vizsgával megszerezhető szakképzési kínálatát keressék az intézmények felvételi tájékoztatójában.

Page 94: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

A tanulmányi területek rövidített jellemzőinek az értelmezése A közleményben megjelenő

rövidített szöveg A rövidített szöveg értelmezése

Az oktatás jellegére vonatkozó információk:

gimnázium általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő képzés [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 11. §-a szerint]

szakgimnázium általános műveltséget megalapozó, valamint szakmai érettségi végzettséget adó érettségire és ehhez kapcsolódó szakképesítés megszerzésére, szakirányú felsőfokú iskolai továbbtanulásra, szakirányú munkába állásra felkészítő képzés [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 12. §-a szerint]

szakközépiskola

az Országos Képzési Jegyzékről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben szereplő szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti képzést és szakmai elméleti és gyakorlati oktatást, valamint az érettségi vizsgára való felkészítést magában foglaló képzés [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 13. §-a szerint]

szakiskola a sajátos nevelési igényük miatt együtthaladásra képtelen tanulókat az Országos Képzési Jegyzékről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben meghatározott szakképesítésre felkészítő képzés [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 13/A. §-a szerint]

készségfejlesztő iskola a szakképzésben részt venni nem tudó enyhe értelmi fogyatékos, valamint a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók részére az életkezdéshez, valamint a munkába álláshoz szükséges alapvető ismereteket nyújtó képzés, amelyen szakképzés nem folyik [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 13/B. §-a szerint]

A középfokú iskolai évfolyamok számára vonatkozó információk

4 évfolyamos

4 évfolyamos gimnáziumi képzés, amelyen az általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés-oktatás folyik [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 11. §-a szerint] vagy 4 évfolyamos szakgimnáziumi képzés, amelyen az általános műveltséget megalapozó, valamint a szakmai érettségi vizsga megszerzésére, továbbá a szakirányú felsőfokú iskolai továbbtanulásra felkészítő nevelés-oktatás folyik [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 12. § (1) bekezdése szerint] vagy 4 évfolyamos készségfejlesztő iskolai képzés, amely a középsúlyos, illetve a szakképzésben részt venni nem tudó enyhe értelmi fogyatékos tanulók részére biztosítja az életkezdéshez való felkészülést, a munkába állást lehetővé tevő egyszerű betanulást igénylő munkafolyamatok elsajátítását [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 13/B. § (1) bekezdése szerint]

……… nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos

4 évfolyamos gimnáziumi vagy szakgimnáziumi képzés, melyet megelőz egy nyelvi előkészítő évfolyam a megadott nyelvből [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 9. § (7) bekezdése, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 2.§ (2) bekezdés b), c), d) pontjai szerint]

9/AJTP évfolyam + 4 évfolyamos

9/AJTP előkészítő évfolyammal induló gimnáziumi vagy szakgimnáziumi képzés [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 2.§ (2) bekezdés e) pontja szerint]

5 évfolyamos 5 évfolyamos gimnáziumi képzés, kizárólag az oktatásért felelős miniszter által jóváhagyott, alternatív iskolai kerettanterv alapján

9/AJKP évfolyam

Az Arany János Kollégiumi Programban részt vevő kollégiummal együttműködő középiskola egyéves, AJKP előkészítő osztálya [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 2.§ (2) bekezdés f) pontja, valamint a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 59/2013. (VIII. 9.) EMMI rendelet 5. számú melléklete szerint]

6 évfolyamos 6 évfolyamos gimnáziumi képzés, amelyen az általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés-oktatás folyik nyelvből [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 11. §-a szerint]

……… nyelvi előkészítő évfolyam + 6 évfolyamos

6 évfolyamos gimnáziumi képzés, melyet megelőz egy nyelvi előkészítő évfolyam a megadott nyelvből [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 9. § (7) bekezdése, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 2.§ (2) bekezdés b), d) pontjai szerint]

8 évfolyamos 8 évfolyamos gimnáziumi képzés, amelyen az általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés-oktatás folyik nyelvből [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 11. §-a szerint]

……… nyelvi előkészítő évfolyam + 8 évfolyamos

8 évfolyamos gimnáziumi képzés, melyet megelőz egy nyelvi előkészítő évfolyam a megadott nyelvből [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. 9. § (7) bekezdése, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 2.§ (2) bekezdés b), d) pontjai szerint]

3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyamos (választható)

3, az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben szereplő szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti képzést és szakmai elméleti és gyakorlati oktatást, valamint – a szakképesítést szerzett tanuló döntése alapján – 2, az érettségi vizsgára való felkészítést magában foglaló szakközépiskolai képzés [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 13. § (1) bekezdése szerint]

2 évfolyamos (részszakképesítés)

a többi tanulóval sajátos nevelési igénye miatt együtthaladásra képtelen tanulókat részszakképesítés megszerzésére felkészítő 2 évfolyamos szakiskolai képzés [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 13/A. § (1) bekezdés a) pontja, és a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2/B. § (2) bekezdése szerint]

4 évfolyamos (szakképesítés)

a többi tanulóval sajátos nevelési igénye miatt együtthaladásra képtelen tanulókat szakképesítés megszerzésére felkészítő 4 évfolyamos szakiskolai képzés [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 13/A. § (1) bekezdés a) pontja, és a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2/B. § (2) bekezdése szerint]

előkészítő évfolyam + 2 évfolyamos (részszakképesítés)

az enyhe értelmi fogyatékos tanulókat részszakképesítés megszerzésére felkészítő, előkészítő évfolyammal induló két évfolyamos szakközépiskolai képzés [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 13/A. § (4) bekezdése szerint]

Page 95: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

előkészítő évfolyam + 4 évfolyamos (szakképesítés)

az enyhe értelmi fogyatékos tanulókat szakképesítés megszerzésére felkészítő, előkészítő évfolyammal induló négy évfolyamos szakközépiskolai képzés [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 13/A. § (4) bekezdése szerint]

Tantervekre vonatkozó információk:

gimnáziumi kerettanterv a gimnáziumok számára készített kerettantervek szerinti oktatás [a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. vagy 4. vagy 5. számú mellékletei szerint]

szakgimnáziumi kerettantervek

az egységes kerettanterv szerinti közismereti, valamint az ágazathoz tartozó szakképesítések közös tartalmi elemeit tartalmazó szakképzési kerettanterv szerinti oktatás [a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 14. számú melléklete, valamint a szakképzési kerettantervekről szóló 30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelet 3. számú melléklete szerint]

szakközépiskolai kerettantervek

az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti elemeket valamint a szakmai elméleti és gyakorlati oktatást magában foglaló szakképzési kerettantervek szerinti oktatás [a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 15. számú melléklete, valamint a szakképzési kerettantervekről szóló 30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelet 2. számú melléklete szerint]

szakiskolai kerettantervi adaptáció, sajátos nevelési igényű, nem értelmi fogyatékos tanulók számára, SNI típusa:

o mozgásszervi fogyatékos (sm),

o látási fogyatékos (sl), o hallási fogyatékos (sh), o tanulásban akadályozott (st)

az egységes kerettanterv szerinti közismereti, valamint a szakmai elméleti és gyakorlati oktatást magában foglaló szakképzési kerettantervek szerinti oktatás [a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 11. számú melléklete, valamint a szakképzési kerettantervekről szóló 30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelet 5-6. számú mellékletei szerint]

szakiskolai kerettanterv enyhe értelmi fogyatékosok számára (előkészítő évfolyammal)

az enyhe értelmi fogyatékos tanulók nevelő-oktató munkáját ellátó szakiskolák számára készített kerettanterv szerinti képzés [a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet - 11.3. számú melléklete szerint]

készségfejlesztő iskolai kerettanterv

a készségfejlesztő iskolák számára készített kerettanterv szerinti képzés [a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet - 11.4. számú melléklete szerint]

alternatív iskolai kerettanterv (a kerettanterv megjelölésével)

az oktatásért felelős miniszter által jóváhagyott alternatív kerettanterv szerinti oktatás. [A jóváhagyott kerettantervek listája a http://ofi.hu/sites/default/files/attachments/kerettantervek_1.pdf oldalon található meg.]

Az oktatás sajátos jellemzőire vonatkozó információk:

magyar-…….. két tanítási nyelvű iskolai oktatás

két tanítási nyelvű iskolai oktatás, az adott nyelvből [a két tanítási nyelvű iskolai oktatás irányelvének kiadásáról szóló 4/2013. (I. 11.) számú EMMI rendelet valamint a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 14. számú melléklete szerint]

……….… nemzetiségi nevelés-oktatás

nemzetiségi nevelés az adott nemzetiségi nyelvből [a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 10. számú melléklete, valamint a nemzetiség óvodai nevelésének irányelve és a nemzetiség iskolai oktatásának irányelve kiadásáról szóló 17/2013. (III. 1.) EMMI rendelet szerint]

köznevelési típusú sportiskola a köznevelési típusú sportiskolai neveléséhez-oktatásához készült kerettanterv szerinti oktatás [a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 7.4. számú melléklete szerint]

Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP)

Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) kerettanterve szerinti oktatás [a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 7.2. számú melléklete szerint és a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 59/20139.) EMMI rendelet 4. melléklete szerint]

Arany János Kollégiumi Program (AJKP)

Arany János Kollégiumi Program (AJKP) kerettanterve szerinti oktatás [a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 7.3. számú melléklet szerint és a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 59/2013. (VIII. 9.) EMMI rendelet 5. melléklete szerint]

Arany János Kollégiumi-Szakközépiskolai Program (AJKSzP)

Arany János Kollégiumi-Szakközépiskolai Program (AJKSzP) kollégiumi programja szerinti nevelés, oktatás [a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 59/2013. (VIII. 9.) EMMI rendelet 6. melléklete szerint]

művészeti tanulmányi terület művészeti tanulmányi terület [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. EMMI rendelet 27. § (5) bekezdése szerint]

testnevelés tanulmányi terület testnevelés tanulmányi terület [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. EMMI rendelet 27. § (5) bekezdése szerint]

emelt szintű oktatás ……..…. tantárgy(ak)ból

emelt szintű oktatás az adott tantárgy(ak)ból [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 4. §-ának 6. pontja, valamint a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet 7. § (3)-(4) bekezdései szerint]

emelt óraszám ……..…. tantárgy(ak)ból

emelt óraszámú oktatás az adott tantárgy(ak)ból: amennyiben az adott tantárgyból tervezett óraszám meghaladja a normál tantervi óraszámot, azonban nem éri el az emelt szintű oktatás jogszabályban meghatározott órakeretét [lásd: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 4. §-ának 6. pontját, valamint a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet 7. § (3)-(4) bekezdéseit]

párhuzamos művészeti oktatás

párhuzamos művészeti oktatás [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 12. § (5) és 13. § (3) bekezdései szerint]

A tanulmányi területre benyújtott felvételi kérelmek rangsorolásának szempontjai

felvétel a tanulmányi eredmények alapján

a tanulmányi területre benyújtott felvételi kérelmek rangsorolásakor kizárólag a tanulmányi eredményeket veszik figyelembe [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (2) bekezdése szerint]

felvétel a tanulmányi eredmények és a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye alapján

a tanulmányi területre benyújtott felvételi kérelmek elbírálásakor a tanulmányi eredményeket és az adott évfolyam számára készült magyar nyelvi feladatlapokon elért eredményeket veszik figyelembe [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (2) bekezdése szerint]

Page 96: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

felvétel a tanulmányi eredmények és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

a tanulmányi területre benyújtott felvételi kérelmek elbírálásakor a tanulmányi eredményeket és az adott évfolyam számára készült matematika feladatlapokon elért eredményeket veszik figyelembe [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (2) bekezdése szerint]

felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

a tanulmányi területre benyújtott felvételi kérelmek elbírálásakor a tanulmányi eredményeket és az adott évfolyam számára készült magyar nyelvi és matematika feladatlapokon elért eredményeket veszik figyelembe [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (2) bekezdése szerint]

felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

a tanulmányi területre benyújtott felvételi kérelmek elbírálásakor a tanulmányi eredményeken, továbbá a magyar nyelvi központi írásbeli vizsgán elért eredményeken kívül a szóbeli vizsga eredményeit is figyelembe veszik [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (2) bekezdése szerint]; helyi felvételi vizsga csak központi írásbeli vizsga mellett, ahhoz kapcsolódva, és csak abban az esetben szervezhető, amennyiben a felvételi évét megelőző három év átlagában a jelentkezők száma több mint kétszeresen meghaladja a felvehető tanulók számát [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50 § (4) bekezdés]; a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 33. § (1) bekezdése értelmében a középfokú felvételi eljárásban – a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (4) bekezdésben foglalt kivétellel – csak központi írásbeli vizsga tartható

felvétel a tanulmányi eredmények, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

a tanulmányi területre benyújtott felvételi kérelmek elbírálásakor a tanulmányi eredményeken, továbbá a matematika központi írásbeli vizsgán elért eredményeken kívül a szóbeli vizsga eredményeit is figyelembe veszik [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (2) bekezdése szerint]; helyi felvételi vizsga csak központi írásbeli vizsga mellett, ahhoz kapcsolódva, és csak abban az esetben szervezhető, amennyiben a felvételi évét megelőző három év átlagában a jelentkezők száma több mint kétszeresen meghaladja a felvehető tanulók számát [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50 § (4) bekezdés]; a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 33. § (1) bekezdése értelmében a középfokú felvételi eljárásban – a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (4) bekezdésben foglalt kivétellel – csak központi írásbeli vizsga tartható

felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi, a matematika központi írásbeli vizsga eredménye és a szóbeli vizsga alapján

a tanulmányi területre benyújtott felvételi kérelmek elbírálásakor a tanulmányi eredményeken, továbbá a magyar nyelvi és matematika központi írásbeli vizsgákon elért eredményeken kívül a szóbeli vizsga eredményeit is figyelembe veszik [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (2) bekezdése szerint]; helyi felvételi vizsga csak központi írásbeli vizsga mellett, ahhoz kapcsolódva, és csak abban az esetben szervezhető, amennyiben a felvételi évét megelőző három év átlagában a jelentkezők száma több mint kétszeresen meghaladja a felvehető tanulók számát [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50 § (4) bekezdés]; a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 33. § (1) bekezdése értelmében a középfokú felvételi eljárásban – a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (4) bekezdésben foglalt kivétellel – csak központi írásbeli vizsga tartható

felvétel a tanulmányi eredmények, a matematika központi írásbeli vizsga és a helyben készített nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsor eredménye alapján

a tanulmányi területre benyújtott felvételi kérelmek elbírálásakor a tanulmányi eredményeket, továbbá a matematika központi írásbeli vizsgán elért eredményeket és a nemzetiségi nevelés–oktatást folytató iskolákban a szövegértési kompetenciák vizsgálatához a helyben készített nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsoron elért eredményt veszik figyelembe; ha a középfokú iskola nemzetiségi nevelés-oktatást folytat, a hozzá jelentkező tanulók szövegértési kompetenciáinak a vizsgálatához a központi írásbeli vizsga magyar nyelvi feladatlapjai helyett helyben készített nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsort használhat [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (2) és (4) bekezdései szerint]

felvétel a tanulmányi eredmények, a matematika központi írásbeli vizsga, a helyben készített nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsor eredménye és a szóbeli vizsga alapján

a tanulmányi területre való felvételi kérelmek elbírálásakor a tanulmányi eredményeket, továbbá a matematika központi írásbeli vizsgán elért eredményeket és a nemzetiségi nevelés–oktatást folytató iskolákban a szövegértési kompetenciák vizsgálatához a helyben készített nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsoron elért eredményt, valamint a szóbeli vizsga eredményét is figyelembe veszik; ha a középfokú iskola nemzetiségi nevelés-oktatást folytat, a hozzá jelentkező tanulók szövegértési kompetenciáinak a vizsgálatához a központi írásbeli vizsga magyar nyelvi feladatlapjai helyett helyben készített nemzetiségi nyelvű szövegértési feladatsort használhat [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (2) és (4) bekezdései szerint] helyi felvételi vizsga csak központi írásbeli vizsga mellett, ahhoz kapcsolódva, és csak abban az esetben szervezhető, amennyiben a felvételi évét megelőző három év átlagában a jelentkezők száma több mint kétszeresen meghaladja a felvehető tanulók számát [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50 § (4) bekezdés]; a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 33. § (1) bekezdése értelmében a középfokú felvételi eljárásban – a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (4) bekezdésben foglalt kivétellel – csak központi írásbeli vizsga tartható

felvétel az AJTP tehetségbeválogatáson szerzett minősítés, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján

a tanulmányi területre benyújtott felvételi kérelmek elbírálásakor a magyar nyelvi és matematika központi írásbeli vizsgákon elért eredményeket, továbbá az Arany János Tehetséggondozó Program tehetségbeválogatáson szerzett minősítést veszik figyelembe [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 46. §-a szerint]

Page 97: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

felvétel kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvélemény alapján

a tanulmányi területre benyújtott jelentkezések elbírálása során kizárólag a sajátos nevelési igényt megállapító szakértői bizottsági szakvéleményt veszik figyelembe [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 28. § (4) bekezdése szerint]

A tanulmányi területre benyújtott felvételi kérelmek további felvételi feltételei további művészeti képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

a művészeti tanulmányi területre történő beiskolázásnál a középiskola a már meghatározott felvételi feltételeken kívül további képességek, készségek meglétét is vizsgálja [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (5) bekezdése szerint]

további testnevelési képességek, készségek meglétét is figyelembe veszik

a testnevelés tanulmányi területre történő beiskolázásnál a középiskola a már meghatározott felvételi feltételeken kívül további képességek, készségek meglétét is vizsgálja [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 27. § (5) bekezdése szerint]

sportegészségügyi alkalmassági és fizikai képesség felmérési vizsgálaton való megfelelés szükséges

a sportiskolai tanulmányi terültre jelentkezést benyújtott jelentkezések elbírálása során a tanulónak kötelező sportegészségügyi és fizikai képesség-felmérési vizsgálaton kell részt venniük [a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 28. § (1) bekezdése szerint]

a felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe veszik

vallási, világnézeti tekintetben elkötelezett középfokú oktatási intézmény a jelentkezők felvételének feltételeként kiköti valamely vallás, világnézet elfogadását, és ezt felvételi eljárás keretében vizsgálja [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 31. § (2) bekezdés a) pontja]

egészségügyi alkalmassági, pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges

a szakképző iskola a felvételt a szakképzésre vonatkozó jogszabályok szerint egészségügyi, pályaalkalmassági követelmények teljesítéséhez köti [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (2) bekezdése szerint]

egészségügyi alkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges

a szakképző iskola a felvételt a szakképzésre vonatkozó jogszabályok szerint egészségügyi követelmények teljesítéséhez köti [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (2) szerint]

pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges

a szakképző iskola a felvételt a szakképzésre vonatkozó jogszabályok szerint pályaalkalmassági követelmények teljesítéséhez köti [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (2) szerint]

A szakgimnáziumi képzésre vonatkozó információk:

……… szakmacsoport az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet 1. számú melléklete alapján. Szakgimnáziumok esetén a képzés szakmacsoportjának begyűjtése kizárólag statisztikai célokat szolgál, a tanulmányi terület végleges szövegében nem jelenik meg.

……… ágazati oktatás az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet 1. számú melléklete alapján

a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés(ek) megszerzése …………

az elvégzett középiskolai, és szakképzési évfolyamok után, a szakmai és vizsgakövetelmények sikeres teljesítésével a következő szakképesítés(ek) szerezhetők meg: ……………

A szakközépiskolai képzésre vonatkozó információk:

……… szakmacsoport az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet 1. számú melléklete alapján

……… ágazati oktatás az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet 1. számú melléklete alapján. Szakközépiskolák esetén a képzés ágazatának begyűjtése kizárólag statisztikai célokat szolgál, a tanulmányi terület végleges szövegében nem jelenik meg.

a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: …………

a szakképzési évfolyamok után, a szakmai és vizsgakövetelmények sikeres teljesítésével a következő szakképesítés szerezhető meg: ……………

A szakiskolai képzésre vonatkozó információk:

……… szakmacsoport az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet 1. számú melléklete alapján

a szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítés megszerzése: …………

a szakképzési évfolyamok után, a szakmai és vizsgakövetelmények sikeres teljesítésével a következő szakképesítés szerezhető meg: ……………

A készségfejlesztő iskolai képzésre vonatkozó információk:

a gyakorlati évfolyamokon a következő ismeretek(ek) szerezhetők meg: …………

az életkezdéshez való felkészülést, a munkába állást lehetővé tevő egyszerű betanulást igénylő munkafolyamatok elsajátítását célzó gyakorlati jellegű évfolyamokon a következő ismeret(ek) szerezhető(k) meg: …………… [a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 11.4.5. számú melléklete alapján]

Page 98: OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú … · 2017-12-05 · angol; a tanulmányi területre mozgásszervi fogyatékos, látási fogyatékos (gyengénlátó),

Összeállították a középfokú iskolák által megküldött és egyeztetett tanulmányi területkódok alapján az Oktatási Hivatal munkatársai.

Az ügyfélszolgálat telefonszáma: 06-96/510-000 Az ügyfélszolgálat elektronikus levélcíme: [email protected]

Aktuális információk: www.oktatas.hu

Felelős kiadó: Dr. Gloviczki Zoltán elnök, Oktatási Hivatal