10
Tolmács Községi Önkormányzat lapja 2016. Július Ünnepköszönt´´ o Tisztelt Tolmácsiak! A búcsú az egyházi szer- tartás, az elmélyült lelki pilla- natok mellett mindig is a csa- ládok összejövetelét a roko- nok várását, fogadását és vendéglátását is jelentette. Mivel a települések templo- mai más-más véd´´ oszenteket választottak névadóul, így ez a vendégvárás lehet´´ ové tette, hogy a tágabban értelmezett nagyobb család hol itt, hol ott össze tudjon jönni. Ilyenkor ki-ki lehet´´ osége szerint csinosítja portáját, fi- nom ételekkel várja a vendé- geket. Az is hagyománnyá vált, hogy a szíveslátáshoz a tele- pülések közössége is csatla- kozik. Így van ez Tolmácson is. 2016-ban nyolcadik alka- lommal rendezzük meg a búcsúhoz kapcsolódó Falu- napot. A helyszínek, a prog- ramlehet´´ oségek egyre gaz- dagabbak. Immár két napon, szombaton és vasárnap is lesz mód a közös szabadid´´ o eltöltésre a szórakozásra, és a kikapcsolódással töltött id´´ oben a messzir´´ ol jött ven- dégnek is bemutatni települ- sünket. A programok több korosztályhoz szólnak, kü- lönféle m´´ ufajokat sorakoz- tatnak fel, és számtalan egész nap elérhet´´ o lehet´´ o- séget is kínálnak. Igazi bú- csúi sürgés-forgás fogadja a vendégeket. A messzir´´ ol érkez´´ ok min- den bizonnyal kiváncsi érdek- l´´ odéssel kutatják, hogyan vál- tozott településünk. Igazán büszkén mondhatjuk, hogy sokféle változás történt. A te- lepülés szépítésében, a kö- zösségi létesítmények fej- lesztésében, és egyes ma- gánberuházásokkal megvaló- sult újszer´´ u szolgáltatást nyúj- tó létesítményekkel. Úgy gon- dolom, minderre a fejl´´ odésre minden ittlakó büszke lehet. Várják hát vendégeiket szere- tettel, mutassák be közsé- günk új arcait, és tartsanak velünk a közös programokon. Hajnis Ferenc polgármester Tartalomból O Zöld megoldások O Közösségi Ház programjai O Temet´´ oi szomorúság O Közlekedj okosan! O Kifest´´ o gyerekeknek O Rejtvény O Óvodai élet O Iskolánk életéb´´ ol O Gyermek- és Családi nap O Sporhírek O Majális O Jótékonysági zsibvásár O Hirdetmények, tájékoztatók, felhívások O Emlékeink Régi tolmácsi emlékek - Géza atya utolsó útja 1

Ünnepköszönt´´o Emlékeink - Tolmácsóvodások egy kis verses, dalos, körjátékos csokrot ad-tak el´´o az összegy´´ult vendé-geknek. A tavalyi évhez ha-sonlóan a ballagó

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

  • Tolmács Községi Önkormányzat lapja 2016. Július

    Ünnepköszönt´́o

    Tisztelt Tolmácsiak!A búcsú az egyházi szer-

    tartás, az elmélyült lelki pilla-natok mellett mindig is a csa-ládok összejövetelét a roko-nok várását, fogadását ésvendéglátását is jelentette.Mivel a települések templo-mai más-más véd´́oszenteketválasztottak névadóul, így eza vendégvárás lehet´́ové tette,hogy a tágabban értelmezettnagyobb család hol itt, hol ottössze tudjon jönni.

    Ilyenkor ki-ki lehet´́oségeszerint csinosítja portáját, fi-nom ételekkel várja a vendé-geket.

    Az is hagyománnyá vált,hogy a szíveslátáshoz a tele-pülések közössége is csatla-kozik. Így van ez Tolmácsonis. 2016-ban nyolcadik alka-lommal rendezzük meg abúcsúhoz kapcsolódó Falu-napot. A helyszínek, a prog-ramlehet´́oségek egyre gaz-dagabbak. Immár két napon,szombaton és vasárnap islesz mód a közös szabadid´́oeltöltésre a szórakozásra, és

    a kikapcsolódással töltöttid´́oben a messzir´́ol jött ven-dégnek is bemutatni települ-sünket. A programok többkorosztályhoz szólnak, kü-lönféle m´́ufajokat sorakoz-tatnak fel, és számtalanegész nap elérhet´́o lehet´́o-séget is kínálnak. Igazi bú-csúi sürgés-forgás fogadja avendégeket.

    A messzir´́ol érkez´́ok min-den bizonnyal kiváncsi érdek-l´́odéssel kutatják, hogyan vál-tozott településünk. Igazánbüszkén mondhatjuk, hogysokféle változás történt. A te-lepülés szépítésében, a kö-zösségi létesítmények fej-lesztésében, és egyes ma-gánberuházásokkal megvaló-sult újszer´́u szolgáltatást nyúj-tó létesítményekkel. Úgy gon-dolom, minderre a fejl´́odésreminden ittlakó büszke lehet.Várják hát vendégeiket szere-tettel, mutassák be közsé-günk új arcait, és tartsanakvelünk a közös programokon.

    Hajnis Ferenc polgármester

    Tartalomból Zöld megoldások Közösségi Ház programjai Temet´́oi szomorúság Közlekedj okosan!

    Kifest´́o gyerekeknek Rejtvény Óvodai élet Iskolánk életéb´́ol Gyermek- és Családi nap

    Sporhírek Majális Jótékonysági zsibvásár Hirdetmények, tájékoztatók, felhívások

    Emlékeink

    Régi tolmácsi emlékek - Géza atya utolsó útja

    1

  • Zöld megoldásokHamar zsírosodik, korpá-sodik a hajad? 2-3 napontamosnod kell? A konyhá-ban ott van a két filléres“csodaszer”.

    Tedd félre a mindent tu-dóak hirdetett samponjaidat!Irány a konyha! Két dologralesz szükséged: szódabikar-bóna, és almaecet.

    A mosást a szódabikar-bónával végezd. Tegyél 2ev´́okanál szódabikarbónát 3dl forrázott gyógynövényteá-ba pl. csalán vagy zsurló. Adjhozzá egy kis tengeri sót.Öntsd bele egy flakonba, ésspricceld a nedves hajra. Ki-csit dörzsöld, masszírozd,majd újra spiccelj bel´́ole!Használd fel a teljes meny-nyiséget!

    A hajmosás végén jöhetaz öblítés! Az almaecetet1:10 arányban hígítsd vízzel!Minimum b´́o 1 litert csináljbel´́ole! Ha van kedvenc illa-tod, cseppents bele pár

    cseppet!Ha ezeket használod,

    elég lesz hetente csak egy-szer hajat mosni! A hajadmeger´́osödik, és sokkal fé-nyesebb lesz!

    TIPP: Ha félsz attól, hogya b´́orön érzékeny, és nembírja ezeket a természetesszereket, a kézfejeden vé-gezz egy b´́orpróbát. Ha ottnem kezd égetni, feszíteni,akkor a fejb´́orön sem leszproblémád!

    Hatásos lehet a sampon-ba egy kevés sört is önteni!Ha beleteszel 1 dl-t, akkor avízb´́ol csak 2 dl kell!

    forrás: zoldujsag.hu

    Természetes olajok, ame-lyek kiváló fényvéd´́ok

    Van néhány szuper tip-pünk, ha olyan napolajat ke-res, mellyel nem csak a le-égést´́ol védheti meg ma-gát, de b´́ore kellemes illatú,ápolt és hidratált lesz, és

    mindezt csak természetesösszetev´́okb´́ol szeretnémegoldani.

    Hamarabb kopnak, minta szintetikus napozószerek,ezért gyakrabban újra kellkenni. A vízben könnyebbenoldódnak, ezért fürd´́ozésután kenjük újra a testünket.Viszont mivel nem blokkol-nak minden napsugarat,szervezetünk sokkal több D-vitamint képes el´́oállítani,bónuszként pedig b´́orünkbársonyosan puha és hidra-tált lesz.

    SárgarépamagolajEz a természetes fényvé-

    d´́o olajok Alfája. Óriásimennyiség´́u A-vitamint tar-talmaz, kiváló antioxidáns,és emellett antiszeptikushatással is bír. És ami alegfontosabb: ez az olajfaj-ta SPF 38-40 faktorú védel-met nyújt a napsugarak el-len. A sárgarépamag olaj

    nagyon tömény, ezért érde-mes más fényvéd´́o olajokkalhígítani.

    KókuszolajAz olcsó, nálunk is

    könnyen beszerezhet´́o kó-kuszolaj kellemes illatú, re-mek b´́orápoló. Viszonylaggyorsan beszívódik, ezértgyakrabban kell napozásközben újrakenni. Fényvéd´́ofaktora közepes: SPF 10.

    BúzacsíraolajE-vitamin tartalmánál

    fogva kiváló antioxidáns, se-gít megel´́ozni a sejtkároso-dást, az egyik legkiválóbbb´́orápoló. Fényvéd´́o faktorais magas: SPF: 30.

    Néhány egyéb termé-szetes olaj fényvéd´́o faktoraa teljesség igénye nélkül:

    Olívaolaj, sheavaj, sze-zámmag, kendermagolaj,mandula olaj.

    forrás:zoldujsag.hu

    Temet´́oi szomorúságTemet´́oi “szokásaink” hagy-nak egy kis kivetni valót ma-guk után. Régi jelenség ütöt-te fel ismét a fejét.

    Szomorúan tapasztaltáknéhányan, hogy szeretteiksírjáról a virágokat kiásták,kiszedték, elvitték, pedig egyideje már nem volt ez ta-pasztalható.

    Ha bárkinek szükségevan segítségre, akár azzalkapcsolatban is, hogy virá-got szeretne vinni szeretteirea temet´́obe, nyugodtan for-duljanak hozzánk a Közös-ségi Házba segítségért! Se-gítséget kérni nem szégyen,lopni viszont az.

    Közlekedj okosan! Kérjük a szül´́oket, hogy a gye-rekeket készítsék fel a köz-úton való közlekedésre, illetvetanítsák meg a közúton valóbiztonságos közlekedést,mert több jelzést is kaptunk,hogy a gyerekek nem figyel-nek, veszélyesen közleke-dnek bicajjal is, gyalog is.

    Az autósokat pedig kér-jük, hogy fokozottan figyelje-

    nek a gyerekekre! Ilyenkornyáron sokkal több gyerekbicajozik, jön-megy a falu-ban. A faluban a sebesség-határ 40 km/h.

    Köszönjük, hogy együtt-m´́uködünk a gyerekek biz-tonsága érdekében!

    További szép nyarat kívá-nunk minden kedves olva-sónknak!

    2016. július Tolmácsi Kisbíró

    2

  • Zsibvásár jótékony céllalIdén harmadik alkalommalrendeztük meg Jótékony-sági Zsibvásárunkat azóvodásaink javára.

    Ez alkalommal is lehetettválogatni a programok közül,míg az es´́o végleg el nemzavart minket. Sokáig álltuka sarat, dacoltunk az id´́ojá-rással, nem hagytuk ma-gunk, vidámak maradtunk!Az étel, amit Miklósi Laci ésbarátai f´́oztek nagyban hoz-zájárult ehhez, mert igen-csak finom lett!

    A legfontosabb, amiértösszejöttünk, hogy támoga-tást szerezzünk a gyere-keknek nagyon is jól sike-rült. Rengeteg felajánlás éstámogatás érkezett. Ezt

    hálásan köszönjünk, nagy-dolgot hoztunk össze is-mét! Ilyenkor derül ki iga-zán, hogy ki milyen jellem,ki az, aki tényleg akar segíte-ni, és valóban hozzá is járula szerint, ahogy teheti, mód-jában áll. Nincs különbséga segítségek “mértéke” kö-zött.

    Néhány szó a program-ról: így, most már a harmadikalkalom után azt hiszem, nyu-godtan mondhatjuk, hogy arendezvényt szokás szerintSimon Kati és az ovis nép-tánccsoport nyitotta meg,melyet a gyerekek Judo be-mutatója követett Csuka Zol-tánnal, a gyerekek edz´́ojé-vel. Zoli bácsi a gyerekekkelbemutatta, hogy mik az ala-pok, és mesélt a judóról is.Jó volt látni, hogy a gyerekekmennyire komolyan veszik.A bemutató után meseel´́oa-dás következett, a Batyuszínház látogatott el hoz-zánk. Az id´́ojárás egész ke-gyes volt, az es´́o megvárta amese végét. Nagy köszönetminden jelenlév´́onek, mert atöbbség nem ment haza, ha-nem maradt, kitartott, ésnem csak maradt és kitartott,hanem rengeteget segített!Amennyire gyorsan csaktudtunk összepakoltunk azes´́o el´́ol. A vacsorával min-denki behúzódott fedett hely

    alá, vagy bemenekült a hi-deg és víz el´́ol az oviba. Iga-zából kellemes, vidám han-gulat volt így is, csapatkéntm´́uködtünk együtt.

    Az esti koncertet már aKözösségi Házban tartottuk,két szül´́o, Dudásné RudnaiKrisztina és Tóth Gergelygyorsan berendezték ehheza termet. A koncerten, akikmég mindig kitartottak kelle-mes hangulatban meleged-tek, szárítkoztak.

    Összességében személyszerint kicsit sem bánom,hogy így alakult, - bár két-ségtelen, hogy azért jobb lettvolna, ha nem esik - ezek akörülmények még nagyobbközrem´́uködést és kreativi-tást igényeltek, amiben nemis volt hiba. A vattacukor áru-sok, kézm´́uvesek ugyanúgysegítettek és végig kitartot-tak mint a szervez´́ok, szül´́ok,vendégek.

    Hálásan köszönjük a ren-geteg segítséget: TolmácsKultúrájáért és SportjáértKözalapítványnak, TolmácsKözség Önkormányzatá-nak, a Bacsa családnak,Drajko Endrének és SzabóBeatrixnek, a Földelek Kft-nek, Miklósi Lacinak és ba-rátainak, Viczián Anitának,Fogarasi Mónikának, Ben-csis Zsófiának, Kiss Zsófiá-nak, Berecz Magdolnának,

    Bálintné Dezs´́o Krisztinek,Lovasné Arnócz Zsuzsának,Szeteiné Sz´́oke Ágnesnek,Bubori Istvánnak, FarkasEszternek, Tóth Gergelynek,Hajnis Viktóriának, BalognéHavai Nikolettának, DudásGergelynek, Dudásné Rud-nai Krisztinek, TurcsányiMartinnak és Deli Bencének,Zsidákovits Annamáriának,a Nomád jász Baráti Körnek,az adományok és tombolanyeremények minden fel-ajánlójának, H&M virágte-rasznak, Flamingó cukinak,Bánk Község Önkormány-zatának, Boskó-Dénes Hen-riettának, Béke Viktóriának,Szabó Mónikának és mindenegyes szül´́onek, barátnak,akik hozták az eladni való dol-gokat!

    Tolmácsi Kisbíró 2016. július

    3

  • Óvodai életA Tolmácsi KisbagolyÓvoda tavaszi-nyári id´́o-szaka rengeteg színesprogrammal telt.

    2016. április 27-én tartot-tuk meg az év egyik legjelen-t´́osebb ünnepét, az Anyáknapját. Az óvodások sokszeretettel, dalokkal, versek-kel, virággal és ajándékkalköszöntötték az édesanyá-kat, nagymamákat.

    Április 20-án Ági óvó néniismét meghívott bennünket aCsulik portára. A kirándulása Föld napja jegyében zaj-lott. A portára érve Ági nénisok-sok finomsággal hal-mozta el a gyermekcsopor-tot. Érdekes tapasztalatok-kal gazdagodhattak a gyere-kek. Megtapasztalhatták aszelektív hulladékgy´́ujtésfontosságát és hasznát.

    Májusban egy Szlovákbábos csoport és KistelekiZoltán Csöpp színháza láto-gatott el hozzánk. A Hófehér-ke és a hét törpe és a háromkismalac mesét adták el´́o agyermekek bevonásával.

    Május 5-én Kismaros -Királyrétre mentünk kirán-dulni. A csoportot busz szál-lította Kismarosig, onnan pe-dig erdei kisvonattal utaz-tunk tovább Királyrétre. Azerdei iskolában idegenveze-t´́onk egy rövid erdei túrárakalauzolt bennünket. A ba-rangolás során a gyerekekmegismerkedhettek az erd´́onövény és állatvilágával, to-vábbá kipróbálhatták a kéz-m´́uves foglalkozásokat is ésaz erdei játszóteret is. Haza-felé megálltunk Ver´́océn,ahol az óvodások kaptakegy gombóc fagylaltot.

    Szintén májusban a bal-lagó nagycsoportosokat aTolmácsi Általános Iskola ta-nítói fogadták óralátogatáskeretében. A gyerekek az ol-vasás és matematika óráranyerhettek betekintést.

    Június 3-án az óvodakertjében tartottuk meg azévzárót és a ballagást. Azóvodások egy kis verses,

    dalos, körjátékos csokrot ad-tak el´́o az összegy´́ult vendé-geknek. A tavalyi évhez ha-sonlóan a ballagó óvodásokelereszthették személyreszóló léggömbjeiket, ame-lyek az óvodából kirepül´́ogyermekeket szimbolizálták.Az ünnepély zárásaként azegybegy´́ult vendégeket ésgyermekeket tortával és üdí-t´́ovel kínáltuk meg.

    Idén harmadik alkalom-mal, június 11-én került meg-rendezésre az óvoda udva-rán a Jótékonysági zsibvá-sár. Az esemény Simon Ka-talin és az óvodások m´́uso-rával kezd´́odött, továbbá ju-dó bemutatót és a Batyuszínház el´́oadásában A me-sél´́o vasaló cím´́u mesét te-kinthették meg a jelenlév´́ok.A programot arcfestés, íjász-kodás, agyagozás, nemeze-lés, vacsora, büfé, vattacu-kor, tombola és a népi ját-szótér színesítette. Az es´́osid´́o miatt a zsibvásár a Kö-zösségi házban folytatódott,ahol egy ver´́ocei zenész tár-sulat ír zenei koncertet adottel´́o. A zsibvásáron össze-gy´́ult adományok teljes egé-szét az óvodára és az óvo-dás gyermekekre szeret-nénk fordítani.

    Ezúton szeretnénk meg-köszönni a Tolmácsi Kisba-goly Óvoda gyermekei ésdolgozói nevében a szül´́oimunkaközösség tagjainak,

    Jakus Szilviának és BalognéHavai Nikolettának a zsibvá-sár lebonyolítását és azegész éves fáradozását, to-vábbá mindenkinek, aki köz-benjárásával lehet´́ové tette azsibvásár sikerét. Mindeznem jöhetett volna létre támo-gatóink és a szül´́ok segítségenélkül. Hálásan köszönjük aszül´́oknek és támogatóinknakaz egész éves munkájukat,anyagi hozzájárulásukat.

    A sok program és készü-l´́odés után az óvoda nyáriélete az egymásra figyelésés a nyugalom jegyében zaj-lott. 2016 július 4-t´́ol 2016július 31-ig az óvoda nyáriszünetet tart.

    Kívánunk mindenkinekKellemes nyarat és jó pihe-nést!

    Szeretettel:Zsófi óvó néni

    Lívi óvó néni

    2016. július Tolmácsi Kisbíró

    4

  • Történések iskolánk életéb´́olÁprilisban a már hosszúévek óta hagyományosúszásoktatáson vettek részttanulóink, amit a bánki TóMotelbe szerveztünk. Tanu-lóink idén is sokat fejl´́odtek.Egyre bátrabban és ügye-sebben követték Gábor bá-csi utasítása. Az eredménysem maradt el: az els´́osökkivételével már mindenki se-gédeszköz nélkül, magabiz-tosan tempózott a medenceteljes hosszában. Köszönjükaz Önkormányzat és BuboriIstván segítségét.

    Sajnos az úszás els´́onapja egybeesett a RétságiÁltalános Iskola versmondóversenyével, így Bálint Dori-

    na (1.o.), Majer Blanka (2.o.)és Nagy Gy´́oz´́o (3.o.) tanuló-ink, a házi versmondó ver-seny gy´́oztesei nem tudtákképviselni iskolánkat. A dicsé-retet azonban megérdemlikszép, pontos, élményszer´́uversmondásukért.

    Szorgalmas felkészülésután részt vettünk a RétságiÁltalános Iskola Jótékonysá-gi gáláján, mint minden év-ben. Tanulóink lelkesen ké-szültek a próbákon, szépít-gették cicajelmezeiket. Hibanélkül és oldottan léptekszínpadra, a közönség nagytapssal értékelte produkció-jukat. Köszönet a szül´́ok se-gítségéért, Majerné Molnár

    Erzsébetnek és FogarasiMónikának a szép arcfesté-sért. Köszönet az Önkor-mányzatnak, Hajnis Ferenc-nek a gyerekek szállításáért.

    Egy hét volt az Anyák na-pi ünnepségre. Kissé fárad-tan, de lelkesen, örömmelkészültek tanulóink. Az ered-mény itt sem maradt el. Azanyukák és nagymamákmeghatódva tapsolták meg´́oket. A sok csillogó szempárjelezte, hogy milyen szeretetvan a Közösségi Ház termé-ben. Köszönet Jakus Szilvi-ának és Baloghné Havai Ni-kolettának a terem díszítésé-ért,ami nagyon tetszet´́os lett.

    A május az év végi dolgo-zatírásokkal telt. Sajnos a be-tegségek nehezítették úgy atanulók, mint a tanítók felada-tait. Ez az eredményen nemlátszott, mert 4,4 lett az iskolaitanulmányi átlag.

    Júniusban még egy ki-rándulást szerveztünk abánki Kalandparkba, járatosbusszal mentünk. Sajnos azes´́o közbeszólt és nem tud-tuk az id´́ot kitölteni. Kárpótlá-sul jégkrémeztek a gyerekeka bánki Tengerszem étte-remben és még fagyizásrais jutott id´́o a Flamingó cuk-rászdában. A gyerekek sé-

    tálva érkeztek meg Tolmács-ra.

    A tanévzáró ünnepsé-günkön kiderült mindenkiszámára, hogy kik azok a ta-nulók, akik ebben a tanév-ben jól teljesítettek. BálintDorina (1.o.),Nagy Máté(1.o.) Majer Blanka (2.o.)Szádoczki Boglárka (2.o.),Tóth Jónás (4.o.), Végh Zol-tán (4.o.) kit´́un´́o tanulóink.Fogarasi Fanni (2.o.) Gyuric-za Lili (3.o.), Miklósi Maja(3.o.) Jeles tanulók lettek.Ezúttal is gratulálunk nekikteljesítményükhöz. Legye-nek követend´́o példák a töb-bi gyermeknek.

    Köszönet mindenkinek,aki iskolánkat és rendezvé-nyeinket ebben az évbensegítette, támogatta. VicziánAnita és Gyuricza Anikó, Ja-kus Szilvia, Bubori Istvánmunkájukkal. Véghné Gon-da Szilvia, Pálfalvi Fruzsinaaz Önkormányzat adomá-nyaikkal segítették iskolánkéletét. A Szetei család a Pal-man házi rendezvényeikkelszínesítették mindennapja-inkat.

    A nyárra kívánok minden-kinek jó pihenést, kikapcso-lódást!

    Tóth Anikó tanító néni

    Nagyanyáink receptjeiTulipánszelet

    35 dkg liszt, 10 dkg zsír, 8 dkg cukor, 1süt´́opor, 3 tojássárgája, kicsi tej.

    Összegyúrjuk, elnyújtjuk és tepsibe tesszük,lekvárral megkenjük. 15 dkg darált diót, 15 dkgporcukrot összekeverjük a 3 tojás sárgájával ésa lekvár tetejére kenjük. Lassú t´́uzön sütjük.

    Havai Lászlóné receptes füzetéb´́ol

    Szekf´́uszeges mézfaglalt3 dl tej, 2 dl tejszín, 4-5 ev´́okanál méz, 1 m

    kanál tört szekf´́uszeg, 1 m kanál reszelt citrom-héj, csipetnyi só.

    A szekf´́uszeget 0,5 dl vízbe szórjuk, és 5percig hagyjuk kih´́ulni. Ezután turmixgépbeöntjük a nézzel, sóval, reszelt citromhéjjal és atejjel együtt. Jó habosra felkeverjük, és végültejszínnel alaposan összekeverjük. Fagyasztó-ba tesszük. (Néha megkeverjük)

    Bozóki Margó receptfüzetéb´́ol

    Tolmácsi Kisbíró 2016. július

    5

  • 2016. július Tolmácsi Kisbíró

    6

  • Színezd ki! Egy kis játokossággal kedveskedünk minden gyermeknek. Színezd ki a rajzot. Ha úgy gondolod, hogy jól sikerült,hozd el az IKSZT-be. A legjobbakat a szerz´́o nevének feltüntetésével a faliújságon kiállítjuk! Balogné Havai Nikoletta rajza

    Tolmácsi Kisbíró 2016. július

    7

  • Új könyvekKözségünk könyvtára új, sa-ját könyvekkel b´́ovült. Izgal-mas krimik, romantikus re-gények, gyermeknevelésitémájú könyvek, és mese-könyvek közül lehet válogat-ni a Közösségi Házban,nyitvtartási id´́oben. Ezekmellett a gyerekek megtalál-ják könyvtárunkban a kötele-z´́o olvasmányokat is! Min-denkit várunk szeretettel!

    Piknik a parkbanMájus 1-én, a munka, ésMunkás Szent József ünne-pén Majálist tartottunk a faluparkjában, közös májusfadí-

    szítéssel és állítással. Ezena vasárnap délutánon gye-rek és feln´́ott programokkalegyaránt készültünk. A fel-

    n´́otteknek süti süt´́o ver-sennyel, nyerményekkel,ping-ponggal, a gyerekek-nek pedig kézm´́uves foglal-

    kozással, ugrálóvárral, arc-festéssel, és végül mindenkivendégünk volt egy pár virs-lire.

    Családi- és Gyermeknap Május 21-én szombaton Csa-ládi- és gyermeknapot tartot-tunk a Közösségi Ház udva-rán. A programban kézm´́uvesfoglalkozás, számháború,ping-pongozás, és gyermek-korunk egyik kedvenc játékaa “gumizás” is szerepelt.

    El´́oszedtük a gumikat, ésmegmutattuk, hogyan lehetvele játszani, közben fel kel-

    lett elevenítenünk, hogyan isvannak az ugrások, milyenmondókákat mondtunk köz-ben. A gyerekek is és a fel-n´́ottek is jól szórakoztak, jó-kat kacagtunk. A Számhábo-rúra, sajnos annyira kevésjelentkez´́o volt, hogy nem álltössze két csapat, pedig egyhatalmas csoki tortát is lehe-tett nyerni, amit azért nem

    hagytunk meg, a jelenlév´́ok-kel felfaltuk az egészet!

    A kézm´́uves foglalkozá-son szélforgókat készítettünkpálcikából, parafa dugóból ésszínes lapokból. Ez volt azegyik legnépszer´́ubb feladat,rengeteg szélforgó készült.Másik kedvenc a ping-pongvolt, ez volt az apukák legked-vesebb elfoglaltsága.

    2016. július Tolmácsi Kisbíró

    8

  • Sportegyesületi hírekTisztelt lakosság, sport-szeret´́o emberek!

    Lezárult a bajnoki idény,engedjék meg, hogy err´́olnéhány gondolatot meg-osszunk! A nyári pihen´́o után4 edz´́omeccsel és 6 új játé-kossal kezdtük meg a sze-zont, az edz´́o mérk´́ozésekalapján bizakodhattunk a jószereplésben a majdani tét-meccseken is. Az ´́oszi sze-zont nagyon jól kezdtük, adobogón, vagy annak köze-lében voltunk sokáig, aztánmiután Kálló ellen bizonyosokok miatt nem vállaltuk azidegenbeli szereplést, ez asikersorozat megszakadt.´́Osagárdon súlyos veresé-get szenvedtünk, miután Há-mori Imre tanár úr is lemon-dott edz´́o posztjáról, így is-mét edz´́o nélkül maradtunk.Az ´́osz végére sajnos kicsitösszeesett a csapat. A Ma-gyar Kupában mindjárt az el-s´́o fordulóban búcsúztunkNógrádmarcal ellen, 1-1-esvégeredmény után büntet´́okdöntöttek az ellenfél javára.

    A téli holtszezont a sport-csarnokban töltöttük. Jópá-

    ran abbahagyták a verseny-szer´́u futballt, de valame-lyest sikerült pótolni a hiá-nyukat. Március 6-án meg-tartottuk az éves kötelez´́ogy´́ulésünket, melyen megvi-tattuk az aktuális kérdése-ket, továbbá új vezet´́oségetválasztottunk. A tagság azalábbi elnökséget szavaztameg: Hajnis Károly elnök,Porubszki Roland alelnök,Belovai Tamás, Dezs´́o Ta-más, Féja László. Tavasszala meger´́osített kerettel biza-kodva kezdtük az edz´́o-meccseket és az edz´́o-meccsekb´́ol kiindulva úgygondoltuk, hogy a tavaszeredményekben még gaz-dagabb lesz, de sajnos kol-lektív és egyéni hibáknak kö-szönhet´́oen nem sikerült úgya szereplés ahogy terveztük.A szezont a tabella hetedikhelyén fejeztük be. A támo-gatásokért minden támoga-tónknak kivétel nélkül hálá-sak vagyunk!

    Rendeztünk Május 1 ku-pát két sportágban is, melynagy sikert aratott. 2016. jú-nius 18-án hangulatos sze-

    zonzáró bankettet tartottunka Bagolytanya rendezvény-teremben, a vacsorát és ahelyszín biztosítását köszön-jük Miklósi László támoga-tónknak!

    A 2016/2017 évi szezontervei: szeretnénk a meglév´́okeretet megtartani és meg-er´́osíteni a következ´́o idény-re az alábbi játékosokkal:Kiss Richárd, Kiss Márk, Ku-ris Tibor, Ujlaczki Sándor,Drajkó Dávid és Baráth Ben-ce. Edz´́oi poszton HavayZoltán fogja er´́osíteni a csa-patot. Szeretnénk támogató-inkat is megtartani és a kö-vetkez´́o szezonban eredmé-nyesebb játékkal örvendez-

    tetni ´́oket. Tervezzük futball-pályán labdafogó hálók tele-pítését és egyéb kisebb fej-lesztéseket. A pálya küls´́okorlátja is friss színekben fogpompázni, Belovai Károlyjóvoltából. Az új szezonaugusztus 27-én kezd´́odik,el´́otte négy edz´́omérk´́ozésttervezünk, melyek részleteita Tolmács SE facebook ol-dalán megtekinthetik! Az újszezonban szeretnénk sok-kal el´́orébb végezni és eztminél nagyobb szurkolói tá-mogatás mellett szeretnénkvéghezvinni.

    Hajrá Tolmács! Porubszki Roland,

    Hajnis Károly

    ´́Orizzük meg az utókornak

    Kedves Olvasó!Amikor a családi fotoalbum lapozgatása közben olyan

    régi fénykép akad a kezébe, amely Tolmács múlt-jához iskapcsolódik, kérjük, hogy az utókornak meg´́orzés céljábólhozza be a Közösségi Házba. A képet digitalizáljuk ésvisszaadjuk. Így gazdagíthatjuk közös értékeink tárát.

    Green Druck Nyomdaipari BT.Vállaljuk: szórólapok,

    nyomtatványok, öntapadós cím-kék, kartondobozok, matricák ké-

    szítését. Egy- és többszínnyomás,

    stancolás, ritzelés.Gyors, pontos, megbízható,

    min´́oségi munkavégzés, korrekt árakon!

    Cím: Rétság Táncsics utca 16.Telefon:

    (35)351-155, 0630-960-7683

    FelhívásTisztelt Gazdálkodók!

    Értesítem önöket, hogy2016. július 8-tól a településifalugazdász ügyfélszolgálatátmenetileg szünetel.

    Ügyeiket az alábbi iro-dákban intézhetik: 2651 Rét-ság Kossuth út 1-3 vagy2660 Balassagyarmat Rá-kóczi fejedelem út 59. Ügy-félfogadási id´́o: hétf´́o-kedd-szerda: 8:00-16:00, péntek:8:00-13:00 ig.Tisztelettel:

    Hadas László falugazdász

    Közösségi Ház híreiA nyári id´́oszakban a legtöbbprogramunk átmenetileg szü-netel! A már meg szokott prog-ramokkal ´́oszt´́ol újra várjuk akedves mozogni, sportolni vá-gyókat, és a gyerekeket az an-gollal, judoval, sakk-kal, és új,egyéb programokkal.

    Nyári szünet alatt várjukaz otthon unatkozó gyereke-ket, kézm´́uves programokkal,környékbeli kirándulásokkal!

    Az év második felében amegszokott programok mel-

    lett új dolgokkal is készü-lünk: Börzsöny túrákkal,kézm´́uves foglalkozásokkal,gyerekeknek és feln´́otteknekegyaránt! Ezekr´́ol tájékoz-tatást a Közösségi Ház face-book oldalán, és a hirdet´́o-táblákon találhatnak!

    Egyéb, vagy a progra-mokkal kapcsolatos informá-ciót az [email protected] e-mail címen, személyesen,vagy az 550-151-es telefo-non tudunk adni!

    Tolmácsi Kisbíró 2016. július

    9

  • Tolmács Községi Önkormányzat lapja. Megjelenik negyedévenként. A lap ingyenes.

    Kiadja Tolmács Község Önkormányzata, 2657 Tolmács, Sport u. 1. Telefon: 35/550-157.

    E-mail: [email protected] Szerkeszti a szerkeszt´́o bizottság. Felel´́os kiadó: Hajnis Ferenc

    polgármester. Kiadványterv és tipográfia GirasekKároly munkája. Nyomdai munkák: Green-Druck

    nyomdaipari Bt, Rétság. Felel´́os vezet´́o: Pál György

    VIII. Falunap és Szent L´́orinc Napi Búcsú

    Tolmács 2016 augusztus 6-7.

    Augusztus 6. szombat 7.30 Futóverseny 9.00 Strandröplabda bajnokság10.00 Vízifoci, paintball, gyermekprogramok,

    rímfaragó verseny13.00 Ebéd16.00 Magunk útján20.30 Eredményhirdetés21.00 Van Móka22.30 Buli Rigó Zolival

    Augusztus 7 vasárnap 9.30 Ünnepi szentmise15.00 veterán autó kiállítás Simon Kati és az ovisok - Néptánc Magyar Népmese Színház m´́usora Operettslágerek B´́uvész Show Kerepl´́o Néptáncegyüttes Vacsora Rock and Roll Party Golden Hills - ír zenekar T´́uzzsongl´́or bemutató

    Népi játékok - Játszó sarok - Kézm´́uves kirakodóvásár- Korongozás - Szövés - Kovácsm´́uhely - Csillámtetkó- Kézm´́uves foglalkozás - Kürt´́oskalács -Büfé

    Támogatók:Tolmács Község Önkormányzata - Tolmácsért Alapít-vány - Vian-Bau Kft. - Nógrádi Vegyipari Zrt - Fény-AdóKft. - Börzyöny Kontakt Kft. - House World Kft. - Gránit-Ex Kft. - Lókos-Völgye Vadásztársaság - MenceleszMiklós - Turcsányiné Csáthy Mónika - Zsidákovics An-namária - Hayer Richárd - Maschinery Hungary Kft., -Happy Chocolates Factory Zrt., - Boltív-Bau Kft., - Net-TV Zrt.

    2016. július Tolmácsi Kisbíró

    10